71/2020. (XII.3.) POLGÁRMESTERI HATÁROZAT
Tárgy: Adományozási szerződés megkötése a „Jobb műszer, kevesebb szenvedés” Alapítvánnyal
71/2020. (XII.3.) POLGÁRMESTERI HATÁROZAT
Kiskunhalas Város Önkormányzat Képviselő-testületének a Képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 18/2014. (XI.28.) önkormányzati rendeletben, Magyarország Kormánya által a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020. (XI.3.) Kormányrendelettel elrendelt veszélyhelyzetre való tekintettel, a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdésében biztosított hatáskörömben eljárva az alábbi határozatot hozom:
1. Kiskunhalas Város Önkormányzata jóváhagyja a „Jobb műszer, kevesebb szenvedés” Alapítvánnyal kötendő Adományozási szerződést a melléklet szerinti tartalommal.
2. A Megállapodás aláírásáról saját hatáskörben gondoskodom.
3. Döntésemről az első rendes képviselő-testületi ülésen beszámolok a Képviselő- testületnek.
INDOKOLÁS
Kiskunhalas Város Önkormányzata adományként pénzadományt kíván befizetni a „Jobb műszer, kevesebb szenvedés” Alapítványnak, Támogatott alapító okiratában meghatározott célok elérése érdekében, a betegellátás színvonalának emelése, korszerű műszerek beszerzésére, az ápolási idő és költség csökkentése érdekében, amely a jelenlegi vírushelyzet okán indokolt.
Tekintettel arra, hogy jelenlegi járványhelyzetben a kórházak aktuálisan legfontosabb feladata a koronavírus terjedésének megelőzése, ezért minden támogatás ebben a helyzetben emberek életét mentheti meg. Kiskunhalas Város Önkormányzata ezért úgy döntött, hogy a Város lakossága egészségének megőrzése, és a betegek leghatékonyabb ellátásnak támogatása érdekében adományt ad a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház „Jobb műszer, kevesebb szenvedés” Alapítványának, többek között ezzel is támogatva, megköszönve, és elismerve az egészségügyi dolgozók mindennapi áldozatos munkáját.
A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény (a továbbiakban: Kat.) 46. § (4) bekezdése alapján a veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja. Ennek keretében nem foglalhat állást önkormányzati intézmény átszervezéséről, megszüntetéséről, ellátási, szolgáltatási körzeteiről, ha a szolgáltatás a települést is érinti. Magyarország Kormánya a veszélyhelyzet kihirdetéséről szóló 478/2020 (XI.3.) Kormányrendelettel elrendelt veszélyhelyzet alatt Képviselő-testületi ülés nem tartható, továbbá nem belátható, hogy a veszélyhelyzet mikor szűnik meg.
A fentiekben meghatározottakra tekintettel, valamint a Kat. 46. § (4) bekezdésében biztosított hatáskörömben eljárva határoztam a fenti tárgyban.
Kiskunhalas, 2020. december 03.
Xxxxx Xxxxxx s.k. polgármester
Melléklet
Önk. Iktatószám: S/1425-2/2020
Adományozási szerződés
amely létrejött egyrészről
Kiskunhalas Város Önkormányzata
székhely: 6400 Kiskunhalas, Hősök tere 1.
Képviseli: Xxxxx Xxxxxx polgármester Adószáma: 15724904-2-03
Cégjegyzékszám (PIR): 734509
Statisztikai számjel: 15724904-8411-321-03
Számlavezető bank neve: OTP Bank
Számlaszám: 11732064-15338806-00000000
továbbiakban, mint Adományozó
másrészről: „Jobb műszer, kevesebb szenvedés” Alapítvány (6400.Kiskunhalas, Xx. Xxxxxxxxx X.x. 1.) Képviseli: Piegelné Xx. Xxxxxx Xxxxxxxx Kuratóriumi Elnök
Adószáma: 19051262-1-03
Bírósági határozat szám: 00-00-0000000 Számlavezető bank neve: OTP Bank Nyrt Számlaszám: 11732064-20031749 Kapcsolattartó: Xxxxxx Xxxxxx 30/555-9876
továbbiakban, mint Támogatott között, az alábbi feltételek mellett:
1. Adományozó az alulírt célra adományként pénzadományt kíván befizetni a Támogatott számlaszámára, mely adományt a Támogatott köszönettel elfogad és azt a megjelölt célra használja fel.
2. Adomány célja: a Támogatott alapító okiratában meghatározott célok elérése érdekében, a betegellátás színvonalának emelése korszerű műszerek beszerzésével, az ápolási idő és költség csökkentésével.
3. Pénzadomány értéke: 812.500,- Ft, melyet Adományozó az Alapítvány OTP Banknál vezetett
11732064-20031749
számú számlaszámára utalja.
4. A szerződő felek megállapodása szerint jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény vonatkozó rendelkezéseit tekintik irányadónak.
5. A szerződő felek jelen szerződést - felhatalmazott képviselőik által - mint ügyleti akaratukkal
mindenben egyezőt, helybenhagyólag írták alá.
Kiskunhalas, 2020. december …..
Kiskunhalas Város Önkormányzata Jobb Műszer, Kevesebb Szenvedés Alapítvány
Képv: Xxxxx Xxxxxx polgármester Képv: Piegelné Xx. Xxxxxx Xxxxxxxx Kuratóriumi Elnök
Adományozó Támogatott