„Járdafelújítás Hódmezővásárhelyen II” tárgyú, EKR000260352024 azonosítószámú közbeszerzési eljárásban
Xxx.xx.: BESZ/60-4/2024
„Járdafelújítás Hódmezővásárhelyen II” tárgyú, EKR000260352024 azonosítószámú közbeszerzési eljárásban
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlése által a 1177/2019.(XI.27.) Kgy. határozatával felhatalmazott Pénzügyi-Gazdasági,
Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság HATÁROZATA
Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata által 7 részben megindított
„Járdafelújítás Hódmezővásárhelyen II” elnevezéssel, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 112. § (1) bekezdés b) pont Nyílt eljárás (hirdetménnyel induló) közbeszerzési eljárás eredménye a következő:
A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 4717/2024
1. rész – Xxxxxx Xxxxx u. belső I. szakasza
A közbeszerzési eljárás a részben eredménytelen
Ajánlatokra vonatkozó információk |
A beérkezett ajánlatok száma: [4] |
Az ajánlatok értékelése (Az alábbi táblázatban adja meg. A táblázatnak az ajánlattevő neve alatti osztott oszlop bal oldalára az adott ajánlatnak az adott részszempont szerinti tartalmi elemeire adott értékelési pontszámot, jobb oldalára pedig az értékelési pontszámnak a súlyszámmal kialakított szorzatát kell beírni.) |
Adott esetben a részszempontokra adott pontszám szöveges értékelése: |
További információk: 1. Rendelkezésre álló keret összege: 9 000 000 HUF 2. Az eredménytelenség indoka: Kbt. 75. § (4) bekezdésben foglaltak szerint igazolható, rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel [Kbt. 75. § (2) bekezdés b) pont]. |
2. rész - Xxxxxx Xxxxx u. belső II. szakasza
A közbeszerzési eljárás a részben eredményes.
Ajánlatokra vonatkozó információk |
A beérkezett ajánlatok száma: [4] |
Az érvényes ajánlatot tevő: Ajánlattevők neve, címe és adószáma, alkalmasságuk indokolása és ajánlatuknak az értékelési szempont szerinti tartalmi eleme(i): Ajánlattevő neve: LANA STAR Kft. Ajánlattevő címe: 0000 Xxxxxxxxxxxxxxxx Xxxxxxx xxxx 00. Ajánlattevő adószáma: 23359989-2-06 Ajánlati ár (nettó HUF): 13 923 527 A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt személyi állomány jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli többlet szakmai tapasztalata az M. 2. pont tekintetében (min. 0 xxxxx, xxx. 36 hónap): 36 |
Ajánlatkérő által kötelezően előírt 36 hónap jótállás feletti többlet jótállás mértéke hónapokban (min. 0 xxxxx, xxx. 24 hónap): 24 Ajánlata megfelel az ajánlattételi felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, és a legjobb ár-érték arányú ajánlatot adta. Ajánlattevő neve: Tiszai Útfenntartó Kft. Ajánlattevő címe: 0000 Xxxxxx Xxxxx Xxxxx xxxxx 00. II/9. Ajánlattevő adószáma: 32160110-2-06 Ajánlati ár (nettó HUF): 19 997 000 A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt személyi állomány jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli többlet szakmai tapasztalata az M. 2. pont tekintetében (min. 0 xxxxx, xxx. 36 hónap): 38 Ajánlatkérő által kötelezően előírt 36 hónap jótállás feletti többlet jótállás mértéke hónapokban (min. 0 xxxxx, xxx. 24 hónap): 24 Ajánlata megfelel az ajánlattételi felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, és a második legjobb ár-érték arányú ajánlatot adta. |
Az ajánlatok értékelése (Az alábbi táblázatban adja meg. A táblázatnak az ajánlattevő neve alatti osztott oszlop bal oldalára az adott ajánlatnak az adott részszempont szerinti tartalmi elemeire adott értékelési pontszámot, jobb oldalára pedig az értékelési pontszámnak a súlyszámmal kialakított szorzatát kell beírni.) | ||||||
Ajánlati ár (nettó Ft) | A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt személyi állomány jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli többlet szakmai tapasztalata az M. 2. pont tekintetében (min. 0 xxxxx, xxx. 36 hónap) | Ajánlatkérő által kötelezően előírt 36 hónap jótállás feletti többlet jótállás mértéke hónapokban (min. 0 xxxxx, xxx. 24 hónap) | ||||
súlyszám: | 70 | 20 | 10 | |||
legkedvezőbb: | 5 701 125 | |||||
legkedvezőbb: | 36 | 24 | ||||
Legkedvezőtlenebb: | 0 | 0 | összes pont | helyezés | ||
Bács-Bau System Kft | 8 879 100 | 36 | 24 | |||
pont: | 6,42 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 449,46 | 200,00 | 100,00 | 749,46 | IV | |
Hód-Beton Kft | 8 671 303 | 36 | 24 | |||
pont: | 6,57 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 460,23 | 200,00 | 100,00 | 760,23 | III | |
LANA STAR Kft | 5 701 125 | 36 | 24 | |||
pont: | 10,00 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 700,00 | 200,00 | 100,00 | 1000,00 | I | |
Tiszai Útfenntartó Kft. | 6 999 000 | 36 | 24 | |||
pont: | 8,15 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 570,19 | 200,00 | 100,00 | 870,19 | II | |
A legkedvezőbb ár-érték arányú ajánlatot a LANA STAR Kft adta. | ||||||
Adott esetben a részszempontokra adott pontszám szöveges értékelése: |
A nyertes ajánlattevő neve, címe, adószáma, az ellenszolgáltatás összege és ajánlata kiválasztásának indokai: Ajánlattevő neve: LANA STAR Kft. Ajánlattevő címe: 0000 Xxxxxxxxxxxxxxxx Xxxxxxx xxxx 00. Ajánlattevő adószáma: 23359989-2-06 Ajánlati ár (nettó HUF): 13 923 527 A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt személyi állomány jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli többlet szakmai tapasztalata az M. 2. pont tekintetében (min. 0 xxxxx, xxx. 36 hónap): 36 Ajánlatkérő által kötelezően előírt 36 hónap jótállás feletti többlet jótállás mértéke hónapokban (min. 0 xxxxx, xxx. 24 hónap): 24 Nevezett cég ajánlata érvényes, alkalmasságát igazolta, kizáró ok nem áll fent, legkedvezőbb ár-értékarányú ajánlatot nevezett cég adta, az eljárás nyertese LANA STAR Korlátolt Felelősségű Társaság |
További információk: 1. A Kbt. 81. § (5) bekezdése alapján el nem bírált ajánlattevők: - Bács-Bau System Építőipari és Kereskedelmi Kft. Székhely: 6120 Kiskunmajsa Xxxx xxxxx 5. - Hód-Beton Kft. Székhely: 0000 Xxxxxxxxxxxxxxxx Xxxx xxxx 00. 2. A rendelkezésre álló fedezet kiegészítése szükséges 801 125 Ft-al. 3. A nyertes ajánlattevő felé aránytalanul alacsony vállalás tekintetében árindokolás kiküldésére volt szükség, amelyet teljesített. |
3. rész – Xxxxxx Xxxxx u. belső III. szakasza
A közbeszerzési eljárás a részben eredményes.
Ajánlatokra vonatkozó információk |
A beérkezett ajánlatok száma: [4] |
Az érvényes ajánlatot tevő: Ajánlattevők neve, címe és adószáma, alkalmasságuk indokolása és ajánlatuknak az értékelési szempont szerinti tartalmi eleme(i): Ajánlattevő neve: LANA STAR Kft. Ajánlattevő címe: 0000 Xxxxxxxxxxxxxxxx Xxxxxxx xxxx 00. Ajánlattevő adószáma: 23359989-2-06 Ajánlati ár (nettó HUF): 8 177 568 A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt személyi állomány jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli többlet szakmai tapasztalata az M. 2. pont tekintetében (min. 0 xxxxx, xxx. 36 hónap): 36 |
Ajánlatkérő által kötelezően előírt 36 hónap jótállás feletti többlet jótállás mértéke hónapokban (min. 0 xxxxx, xxx. 24 hónap): 24 Ajánlata megfelel az ajánlattételi felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, és a legjobb ár-érték arányú ajánlatot adta. Ajánlattevő neve: Tiszai Útfenntartó Kft. Ajánlattevő címe: 0000 Xxxxxx Xxxxx Xxxxx xxxxx 00. II/9. Ajánlattevő adószáma: 32160110-2-06 Ajánlati ár (nettó HUF): 12 360 000 A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt személyi állomány jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli többlet szakmai tapasztalata az M. 2. pont tekintetében (min. 0 xxxxx, xxx. 36 hónap): 38 Ajánlatkérő által kötelezően előírt 36 hónap jótállás feletti többlet jótállás mértéke hónapokban (min. 0 xxxxx, xxx. 24 hónap): 24 Ajánlata megfelel az ajánlattételi felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, és a második legjobb ár-érték arányú ajánlatot adta. |
Az ajánlatok értékelése (Az alábbi táblázatban adja meg. A táblázatnak az ajánlattevő neve alatti osztott oszlop bal oldalára az adott ajánlatnak az adott részszempont szerinti tartalmi elemeire adott értékelési pontszámot, jobb oldalára pedig az értékelési pontszámnak a súlyszámmal kialakított szorzatát kell beírni.) | ||||||
Ajánlati ár (nettó Ft) | A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt személyi állomány jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli többlet szakmai tapasztalata az M. 2. pont tekintetében (min. 0 xxxxx, xxx. 36 hónap) | Ajánlatkérő által kötelezően előírt 36 hónap jótállás feletti többlet jótállás mértéke hónapokban (min. 0 xxxxx, xxx. 24 hónap) | ||||
súlyszám: | 70 | 20 | 10 | |||
legkedvezőbb: | 8 177 568 | |||||
legkedvezőbb: | 36 | 24 | ||||
Legkedvezőtlenebb: | 0 | 0 | összes pont | helyezés | ||
Bács-Bau System Kft | 14 456 800 | 36 | 24 | |||
pont: | 5,66 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 395,96 | 200,00 | 100,00 | 695,96 | III | |
Hód-Beton Kft | 14 575 247 | 36 | 24 | |||
pont: | 5,61 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 392,74 | 200,00 | 100,00 | 692,74 | IV | |
LANA STAR Kft | 8 177 568 | 36 | 24 | |||
pont: | 10,00 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 700,00 | 200,00 | 100,00 | 1000,00 | I | |
Tiszai Útfenntartó Kft. | 12 360 000 | 36 | 24 | |||
pont: | 6,62 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 463,13 | 200,00 | 100,00 | 763,13 | II | |
A legkedvezőbb ár-érték arányú ajánlatot a LANA STAR Kft adta. | ||||||
Adott esetben a részszempontokra adott pontszám szöveges értékelése: |
A nyertes ajánlattevő neve, címe, adószáma, az ellenszolgáltatás összege és ajánlata kiválasztásának indokai: Ajánlattevő neve: LANA STAR Kft. Ajánlattevő címe: 0000 Xxxxxxxxxxxxxxxx Xxxxxxx xxxx 00. Ajánlattevő adószáma: 23359989-2-06 Ajánlati ár (nettó HUF): 8 177 568 A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt személyi állomány jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli többlet szakmai tapasztalata az M. 2. pont tekintetében (min. 0 xxxxx, xxx. 36 hónap): 36 Ajánlatkérő által kötelezően előírt 36 hónap jótállás feletti többlet jótállás mértéke hónapokban (min. 0 xxxxx, xxx. 24 hónap): 24 Nevezett cég ajánlata érvényes, alkalmasságát igazolta, kizáró ok nem áll fent, legkedvezőbb ár-értékarányú ajánlatot nevezett cég adta, az eljárás nyertese LANA STAR Korlátolt Felelősségű Társaság |
További információk: 1. A Kbt. 81. § (5) bekezdése alapján el nem bírált ajánlattevők: - Bács-Bau System Építőipari és Kereskedelmi Kft. Székhely: 6120 Kiskunmajsa Xxxx xxxxx 5. - Hód-Beton Kft. Székhely: 0000 Xxxxxxxxxxxxxxxx Xxxx xxxx 00. 2. A rendelkezésre álló fedezet (12 000 000 Ft) kiegészítése nem szükséges. 3. A nyertes ajánlattevő felé aránytalanul alacsony vállalás tekintetében árindokolás kiküldésére volt szükség, amelyet teljesített. |
4. rész – Xxxxxx Xxxxx u. belső IV. szakasza
A közbeszerzési eljárás a részben eredményes.
Ajánlatokra vonatkozó információk |
A beérkezett ajánlatok száma: [4] |
Az érvényes ajánlatot tevő: Ajánlattevők neve, címe és adószáma, alkalmasságuk indokolása és ajánlatuknak az értékelési szempont szerinti tartalmi eleme(i): Ajánlattevő neve: LANA STAR Kft. Ajánlattevő címe: 0000 Xxxxxxxxxxxxxxxx Xxxxxxx xxxx 00. Ajánlattevő adószáma: 23359989-2-06 Ajánlati ár (nettó HUF): 13 331 010 A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt személyi állomány jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli többlet szakmai tapasztalata az M. 2. pont tekintetében (min. 0 xxxxx, xxx. 36 hónap): 36 |
Ajánlatkérő által kötelezően előírt 36 hónap jótállás feletti többlet jótállás mértéke hónapokban (min. 0 xxxxx, xxx. 24 hónap): 24 Ajánlata megfelel az ajánlattételi felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, és a legjobb ár-érték arányú ajánlatot adta. Ajánlattevő neve: Tiszai Útfenntartó Kft. Ajánlattevő címe: 0000 Xxxxxx Xxxxx Xxxxx xxxxx 00. II/9. Ajánlattevő adószáma: 32160110-2-06 Ajánlati ár (nettó HUF): 17 195 000 A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt személyi állomány jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli többlet szakmai tapasztalata az M. 2. pont tekintetében (min. 0 xxxxx, xxx. 36 hónap): 38 Ajánlatkérő által kötelezően előírt 36 hónap jótállás feletti többlet jótállás mértéke hónapokban (min. 0 xxxxx, xxx. 24 hónap): 24 Ajánlata megfelel az ajánlattételi felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, és a második legjobb ár-érték arányú ajánlatot adta. |
Az ajánlatok értékelése (Az alábbi táblázatban adja meg. A táblázatnak az ajánlattevő neve alatti osztott oszlop bal oldalára az adott ajánlatnak az adott részszempont szerinti tartalmi elemeire adott értékelési pontszámot, jobb oldalára pedig az értékelési pontszámnak a súlyszámmal kialakított szorzatát kell beírni.) | ||||||
Ajánlati ár (nettó Ft) | A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt személyi állomány jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli többlet szakmai tapasztalata az M. 2. pont tekintetében (min. 0 xxxxx, xxx. 36 hónap) | Ajánlatkérő által kötelezően előírt 36 hónap jótállás feletti többlet jótállás mértéke hónapokban (min. 0 xxxxx, xxx. 24 hónap) | ||||
súlyszám: | 70 | 20 | 10 | |||
legkedvezőbb: | 13 331 010 | |||||
legkedvezőbb: | 36 | 24 | ||||
Legkedvezőtlenebb: | 0 | 0 | összes pont | helyezés | ||
Bács-Bau System Kft | 8 579 100 | 36 | 24 | |||
pont: | 15,54 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 1087,73 | 200,00 | 100,00 | |||
Hód-Beton Kft | 19 318 289 | 36 | 24 | |||
pont: | 6,90 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 483,05 | 200,00 | 100,00 | 783,05 | III | |
LANA STAR Kft | 13 331 010 | 36 | 24 | |||
pont: | 10,00 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 700,00 | 200,00 | 100,00 | 1000,00 | I | |
Tiszai Útfenntartó Kft. | 17 195 000 | 36,00 | 24,00 | |||
pont: | 7,75 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 542,70 | 200,00 | 100,00 | 842,70 | II | |
A legkedvezőbb ár-érték arányú ajánlatot a LANA STAR Kft adta. |
Adott esetben a részszempontokra adott pontszám szöveges értékelése: |
A nyertes ajánlattevő neve, címe, adószáma, az ellenszolgáltatás összege és ajánlata kiválasztásának indokai: Ajánlattevő neve: LANA STAR Kft. Ajánlattevő címe: 0000 Xxxxxxxxxxxxxxxx Xxxxxxx xxxx 00. Ajánlattevő adószáma: 23359989-2-06 Ajánlati ár (nettó HUF): 13 331 010 A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt személyi állomány jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli többlet szakmai tapasztalata az M. 2. pont tekintetében (min. 0 xxxxx, xxx. 36 hónap): 36 Ajánlatkérő által kötelezően előírt 36 hónap jótállás feletti többlet jótállás mértéke hónapokban (min. 0 xxxxx, xxx. 24 hónap): 24 Nevezett cég ajánlata érvényes, alkalmasságát igazolta, kizáró ok nem áll fent, legkedvezőbb ár-értékarányú ajánlatot nevezett cég adta, az eljárás nyertese LANA STAR Korlátolt Felelősségű Társaság |
További információk: 1. A - Bács-Bau System Építőipari és Kereskedelmi Kft. (Székhely: 6120 Kiskunmajsa Xxxx xxxxx 5.) ajánlata a Kbt. 73. § (1) bekezdés e) pontja alapján érvénytelen. 2. A Kbt. 81. § (5) bekezdése alapján el nem bírált ajánlattevő: Hód-Beton Kft. (Székhely: 0000 Xxxxxxxxxxxxxxxx Xxxx xxxx 00.) 3. A rendelkezésre álló fedezet kiegészítése szükséges 10 331 010 Ft-al. 4. A nyertes ajánlattevő felé aránytalanul alacsony vállalás tekintetében árindokolás kiküldésére volt szükség, amelyet teljesített. |
5. rész – Xxxxxx Xxxxx u. belső V. szakasza
A közbeszerzési eljárás a részben eredményes.
Ajánlatokra vonatkozó információk |
A beérkezett ajánlatok száma: [4] |
Az érvényes ajánlatot tevő: Ajánlattevők neve, címe és adószáma, alkalmasságuk indokolása és ajánlatuknak az értékelési szempont szerinti tartalmi eleme(i): Ajánlattevő neve: LANA STAR Kft. Ajánlattevő címe: 0000 Xxxxxxxxxxxxxxxx Xxxxxxx xxxx 00. Ajánlattevő adószáma: 23359989-2-06 Ajánlati ár (nettó HUF): 9 752 884 A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt személyi állomány jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli többlet szakmai tapasztalata az M. 2. pont tekintetében (min. 0 xxxxx, xxx. 36 hónap): 36 |
Ajánlatkérő által kötelezően előírt 36 hónap jótállás feletti többlet jótállás mértéke hónapokban (min. 0 xxxxx, xxx. 24 hónap): 24 Ajánlata megfelel az ajánlattételi felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, és a legjobb ár-érték arányú ajánlatot adta. Ajánlattevő neve: Tiszai Útfenntartó Kft. Ajánlattevő címe: 0000 Xxxxxx Xxxxx Xxxxx xxxxx 00. II/9. Ajánlattevő adószáma: 32160110-2-06 Ajánlati ár (nettó HUF): 14 762 000 A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt személyi állomány jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli többlet szakmai tapasztalata az M. 2. pont tekintetében (min. 0 xxxxx, xxx. 36 hónap): 38 Ajánlatkérő által kötelezően előírt 36 hónap jótállás feletti többlet jótállás mértéke hónapokban (min. 0 xxxxx, xxx. 24 hónap): 24 Ajánlata megfelel az ajánlattételi felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, és a második legjobb ár-érték arányú ajánlatot adta. |
Az ajánlatok értékelése (Az alábbi táblázatban adja meg. A táblázatnak az ajánlattevő neve alatti osztott oszlop bal oldalára az adott ajánlatnak az adott részszempont szerinti tartalmi elemeire adott értékelési pontszámot, jobb oldalára pedig az értékelési pontszámnak a súlyszámmal kialakított szorzatát kell beírni.) | ||||||
Ajánlati ár (nettó Ft) | A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt személyi állomány jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli többlet szakmai tapasztalata az M. 2. pont tekintetében (min. 0 xxxxx, xxx. 36 hónap) | Ajánlatkérő által kötelezően előírt 36 hónap jótállás feletti többlet jótállás mértéke hónapokban (min. 0 xxxxx, xxx. 24 hónap) | ||||
súlyszám: | 70 | 20 | 10 | |||
legkedvezőbb: | 9 752 884 | |||||
legkedvezőbb: | 36 | 24 | ||||
Legkedvezőtlenebb: | 0 | 0 | összes pont | helyezés | ||
Bács-Bau System Kft | 17 529 200 | 36 | 24 | |||
pont: | 5,56 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 389,47 | 200,00 | 100,00 | 689,47 | IV | |
Hód-Beton Kft | 17 428 097 | 36 | 24 | |||
pont: | 5,60 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 391,72 | 200,00 | 100,00 | 691,72 | III | |
LANA STAR Kft | 9 752 884 | 36 | 24 | |||
pont: | 10,00 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 700,00 | 200,00 | 100,00 | 1000,00 | I | |
Tiszai Útfenntartó Kft. | 14 762 000 | 36 | 24 | |||
pont: | 6,61 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 462,47 | 200,00 | 100,00 | 762,47 | II | |
A legkedvezőbb ár-érték arányú ajánlatot a LANA STAR Kft adta. | ||||||
Adott esetben a részszempontokra adott pontszám szöveges értékelése: |
A nyertes ajánlattevő neve, címe, adószáma, az ellenszolgáltatás összege és ajánlata kiválasztásának indokai: Ajánlattevő neve: LANA STAR Kft. Ajánlattevő címe: 0000 Xxxxxxxxxxxxxxxx Xxxxxxx xxxx 00. Ajánlattevő adószáma: 23359989-2-06 Ajánlati ár (nettó HUF): 9 752 884 A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt személyi állomány jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli többlet szakmai tapasztalata az M. 2. pont tekintetében (min. 0 xxxxx, xxx. 36 hónap): 36 Ajánlatkérő által kötelezően előírt 36 hónap jótállás feletti többlet jótállás mértéke hónapokban (min. 0 xxxxx, xxx. 24 hónap): 24 Nevezett cég ajánlata érvényes, alkalmasságát igazolta, kizáró ok nem áll fent, legkedvezőbb ár-értékarányú ajánlatot nevezett cég adta, az eljárás nyertese LANA STAR Korlátolt Felelősségű Társaság |
További információk: 1. A Kbt. 81. § (5) bekezdése alapján el nem bírált ajánlattevők: - Bács-Bau System Építőipari és Kereskedelmi Kft. Székhely: 6120 Kiskunmajsa Xxxx xxxxx 5. - Hód-Beton Kft. Székhely: 0000 Xxxxxxxxxxxxxxxx Xxxx xxxx 00. 2. A rendelkezésre álló fedezet kiegészítése szükséges 3 752 884 Ft-al. 3. A nyertes ajánlattevő felé aránytalanul alacsony vállalás tekintetében árindokolás kiküldésére volt szükség, amelyet teljesített. |
6. rész – Kistópart utca
A közbeszerzési eljárás a részben eredményes.
Ajánlatokra vonatkozó információk |
A beérkezett ajánlatok száma: [5] |
Az érvényes ajánlatot tevő: Ajánlattevők neve, címe és adószáma, alkalmasságuk indokolása és ajánlatuknak az értékelési szempont szerinti tartalmi eleme(i): Ajánlattevő neve: Fischer Trade 2011 Kft. Ajánlattevő címe: 0000 Xxxxxxxx Xxxxxxxxxx Xxxxxx xx 00. Ajánlattevő adószáma: 23577893-2-10 Ajánlati ár (nettó HUF): 19 146 350 A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt személyi állomány jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli többlet szakmai tapasztalata az M. 2. pont tekintetében (min. 0 xxxxx, xxx. 36 hónap): 36 |
Ajánlatkérő által kötelezően előírt 36 hónap jótállás feletti többlet jótállás mértéke hónapokban (min. 0 xxxxx, xxx. 24 hónap): 24 Ajánlata megfelel az ajánlattételi felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, és a legjobb ár-érték arányú ajánlatot adta. Ajánlattevő neve: Tiszai Útfenntartó Kft. Ajánlattevő címe: 0000 Xxxxxx Xxxxx Xxxxx xxxxx 00. II/9. Ajánlattevő adószáma: 32160110-2-06 Ajánlati ár (nettó HUF): 19 763 000 A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt személyi állomány jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli többlet szakmai tapasztalata az M. 2. pont tekintetében (min. 0 xxxxx, xxx. 36 hónap): 38 Ajánlatkérő által kötelezően előírt 36 hónap jótállás feletti többlet jótállás mértéke hónapokban (min. 0 xxxxx, xxx. 24 hónap): 24 Ajánlata megfelel az ajánlattételi felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek, és a második legjobb ár-érték arányú ajánlatot adta. |
Az ajánlatok értékelése (Az alábbi táblázatban adja meg. A táblázatnak az ajánlattevő neve alatti osztott oszlop bal oldalára az adott ajánlatnak az adott részszempont szerinti tartalmi elemeire adott értékelési pontszámot, jobb oldalára pedig az értékelési pontszámnak a súlyszámmal kialakított szorzatát kell beírni.) | ||||||
Ajánlati ár (nettó Ft) | A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt személyi állomány jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli többlet szakmai tapasztalata az M. 2. pont tekintetében (min. 0 xxxxx, xxx. 36 hónap) | Ajánlatkérő által kötelezően előírt 36 hónap jótállás feletti többlet jótállás mértéke hónapokban (min. 0 xxxxx, xxx. 24 hónap) | ||||
súlyszám: | 70 | 20 | 10 | |||
legkedvezőbb: | 19 146 350 | |||||
legkedvezőbb: | 36 | 24 | ||||
Legkedvezőtlenebb: | 0 | 0 | összes pont | helyezés | ||
ALBAU-2001 Kft | 23 517 985 | 36 | 24 | |||
pont: | 8,14 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 569,88 | 200,00 | 100,00 | 869,88 | IV | |
Bács-Bau System Kft | 24 693 500 | 36 | 24 | |||
pont: | 7,75 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 542,75 | 200,00 | 100,00 | 842,75 | V | |
Dél- Konstruktív Kft | 22 920 715 | 36 | 24 | |||
pont: | 8,35 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 584,73 | 200,00 | 100,00 | 884,73 | III | |
Fischer Trade 2011 | 19 146 350 | 36 | 24 | |||
pont: | 10,00 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 700,00 | 200,00 | 100,00 | 1000,00 | I | |
Tiszai Útfenntartó Kft | 19 763 000 | 36 | 24 | |||
pont: | 9,69 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 678,16 | 200,00 | 100,00 | 978,16 | II | |
A legkedvezőbb ár-érték arányú ajánlatot a Fischer Trade 2011 Kft adta. |
Adott esetben a részszempontokra adott pontszám szöveges értékelése: |
A nyertes ajánlattevő neve, címe, adószáma, az ellenszolgáltatás összege és ajánlata kiválasztásának indokai: Ajánlattevő neve: Fischer Trade 2011 Kft. Ajánlattevő címe: 0000 Xxxxxxxx Xxxxxxxxxx Xxxxxx xx 00. Ajánlattevő adószáma: 23577893-2-10 Ajánlati ár (nettó HUF): 19 146 350 A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt személyi állomány jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli többlet szakmai tapasztalata az M. 2. pont tekintetében (min. 0 xxxxx, xxx. 36 hónap): 36 Ajánlatkérő által kötelezően előírt 36 hónap jótállás feletti többlet jótállás mértéke hónapokban (min. 0 xxxxx, xxx. 24 hónap): 24 Nevezett cég ajánlata érvényes, alkalmasságát igazolta, kizáró ok nem áll fent, legkedvezőbb ár-értékarányú ajánlatot nevezett cég adta, az eljárás nyertese Fischer Trade 2011 Korlátolt Felelősségű Társaság |
További információk: 1. A Kbt. 81. § (5) bekezdése alapján el nem bírált ajánlattevők: - ALBAU-2001 Kft. Székhely: 0000 Xxxxxxxxxxxxxxxx Xxxxxxx xxxx 00 - Bács-Bau System Építőipari és Kereskedelmi Kft. Székhely: 6120 Kiskunmajsa Xxxx xxxxx 5. - Dél- Konstruktív Kft. Székhely: 0000 Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxx xxxx 00. 2. A rendelkezésre álló fedezet kiegészítése szükséges 9 146 350 Ft-al. |
7. rész – Hóvirág utca
A közbeszerzési eljárás a részben eredménytelen
Ajánlatokra vonatkozó információk |
A beérkezett ajánlatok száma: [5] |
Az ajánlatok értékelése (Az alábbi táblázatban adja meg. A táblázatnak az ajánlattevő neve alatti osztott oszlop bal oldalára az adott ajánlatnak az adott részszempont szerinti tartalmi elemeire adott értékelési pontszámot, jobb oldalára pedig az értékelési pontszámnak a súlyszámmal kialakított szorzatát kell beírni.) |
Ajánlati ár (nettó Ft) | A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt személyi állomány jogosultság megszerzéséhez szükséges tapasztalatán felüli többlet szakmai tapasztalata az M. 2. pont tekintetében (min. 0 xxxxx, xxx. 36 hónap) | Ajánlatkérő által kötelezően előírt 36 hónap jótállás feletti többlet jótállás mértéke hónapokban (min. 0 xxxxx, xxx. 24 hónap) | ||||
súlyszám: | 70 | 20 | 10 | |||
legkedvezőbb: | 49 594 292 | |||||
legkedvezőbb: | 36 | 24 | ||||
Legkedvezőtlenebb: | 0 | 0 | összes pont | helyezés | ||
Bács-Bau System Kft | 65 259 050 | 36 | 24 | |||
pont: | 7,60 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 531,97 | 200,00 | 100,00 | 831,97 | V | |
Dél- Konstruktív Kft | 64 505 843 | 36 | 24 | |||
pont: | 7,69 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 538,18 | 200,00 | 100,00 | 838,18 | IV | |
Fischer Trade 2011 | 53 272 200 | 36 | 24 | |||
pont: | 9,31 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 651,67 | 200,00 | 100,00 | 951,67 | III | |
Hód-Beton Kft | 49 594 292 | 36 | 24 | |||
pont: | 10,00 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 700,00 | 200,00 | 100,00 | 1000,00 | I | |
Tiszai Útfenntartó Kft | 52 670 000 | 36 | 24 | |||
pont: | 9,42 | 10,00 | 10,00 | |||
súlyszámozva: | 659,12 | 200,00 | 100,00 | 959,12 | II | |
Adott esetben a részszempontokra adott pontszám szöveges értékelése: |
További információk: 1. Rendelkezésre álló keret összege: 33 000 000 HUF 2. Az eredménytelenség indoka: Kbt. 75. § (4) bekezdésben foglaltak szerint igazolható, rendelkezésére álló anyagi fedezet összege nem elegendő a szerződés megkötéséhez az értékelés alapján legkedvezőbb ajánlatot tett ajánlattevővel [Kbt. 75. § (2) bekezdés b) pont]. |
Pénzügyi-Gazdasági, Városfejlesztési és Városüzemeltetési Bizottság az összegezésben foglaltakat elfogadta, és a Közgyűlés nevében felkéri Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város polgármesterét és a jegyzőt, hogy a közbeszerzési eljárással kapcsolatos további intézkedéseket tegye meg.
Hódmezővásárhely, 2024. május 13.
Xxxxx Xxxxx
Elnök
A határozatot kapja:
1./ Dr. Xxxxx-Xxx Xxxxx polgármester 2./ Xxxxxx Xxxxx xxxxxx
3./ Városfejlesztési és Építéshatósági Iroda 4./ Jogi Iroda
5./ Irattár