Contract
1. Bevezetés, hatály
1.1. A jelen Általános Szerződési és Felhasználási Feltételek (a továbbiakban: ÁSZFF) célja, hogy a xxx.xxxxxxx.xxx internetes címen üzemeltetett műkereskedelmi portál (a továbbiakban: Portál) látogatásának és használatának feltételeit, a Portált üzemeltető szolgáltató, valamint a látogatók, a felhasználók és egyéb személyek jogviszonyát, az érintettek jogait és kötelezettségeit, a szolgáltatások igénybevételére vonatkozó egységes feltételrendszert, valamint az online piactér szolgáltatásai igénybevételének szabályait átláthatóan és egyértelműen szabályozza.
1.2. A jelen ÁSZFF személyi hatálya minden további nyilatkozat nélkül kiterjed a Portál üzemeltetőjére, látogatóira, felhasználóira – állampolgárságtól, honosságtól, tartózkodási helytől függetlenül. Az érintettek ezt a Portál látogatásával vagy használatával elismerik és az ÁSZFF rendelkezéseit magukra nézve kötelezőnek ismerik el.
1.3. A jelen ÁSZFF rendelkezéseit kell továbbá alkalmazni a szolgáltató és bármely magyar, illetve magyarországi vagy külföldi személy vagy szervezet közötti minden olyan jogviszonyban, ahol a felek a jelen XXXXX rendelkezéseinek alkalmazását előírják vagy jogviszonyukat a jelen XXXXX rendelkezéseire utalva létesítik.
2. A Portál tulajdonosa és üzemeltetője (Impresszum):
AXIOART Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság | |
székhelye | 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xx 0. 5. lház. 8. em. 46. |
képviseli | Xxxxxx Xxxxxx ügyvezető |
cégjegyzékszáma | 00-00-000000 |
levelezési cím | 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xx 0. 5. lház. 8. em. 46. |
telefon | x00 00 000-0000 |
fax | x00 0 000 0000 |
adószám | 14512308-4-43 |
bankkapcsolat | K&H Bank: 10404072 - 50505351 - 57521008 |
műkereskedelmi üzletág vezető | Xxxxx Xxxxx |
3. A Portál általános leírása
3.1. Az Axioart Kft. a xxx.xxxxxxx.xxx internetes címen, saját tulajdonú know-how-ja, e-kereskedelmi rendszere és adatbázisa segítségével üzemelteti a Portált.
3.2. A Portál többek között a következő alapvető Szolgáltatásokat nyújtja:
3.2.1. Partnerei számára:
• Aukciós időpontokat rögzít aukciós naptárában és kommunikálja azokat Látogatói számára
• Bemutatja aukciós házak árverési katalógusait képpel és szöveggel; az aukció részleteivel együtt;
• A Felhasználók által a Szolgáltató számára megadott vételi megbízásokat közvetít az aukciós tételekre
• Online aukciókat szervez a Partner megrendelésére (amennyiben a Partner egy aukciós ház)
• Online aukciókat szervez saját (azaz a Szolgáltató) szervezésében és lebonyolításában, melyeken a Partnerek eladóként (beadóként) működnek közre
• Online licitálási lehetőség biztosítása
• Online Piactér üzemeltetése és rendelkezésre bocsátása Partnerek számára fix áras értékesítési lehetőséggel
• Kiemelt megjelenéseket, hirdetéseket, szöveges és képes reklám megjelenéseket biztosít Partnerei számára
3.2.2. Látogatói, Felhasználói, Tagjai és Vevői számára (a hozzáférési jogosultságokról az ÁSZFF későbbi pontjai az irányadók):
• Aukciós naptárt vezet minden jelentős aukcióról az év 365 napján
• Archiválja az aukciók katalógusait a leütési árakkal együtt, majd hozzáférési és keresési lehetőséget biztosít a folyamatosan bővülő archív aukciós adatbázisban;
• Vételi megbízásokat fogad be és közvetít az Eladók, Partnerek (aukciós házak) felé;
• Lehetőséget biztosít élőben (valós időben) közvetített árverések (LIVE aukciók) nyomon követésére vendégként;
• Aukciókat közvetít valós időben az interneten keresztül, valamint licitálási lehetőséget biztosít Felhasználók számára;
• Lehetőséget biztosít online licitálásra egyrészt a Partnerek (aukciós házak) megbízásából, másrészt a Szolgáltató saját maga által bonyolított online aukciók során egyaránt;
• Lehetőséget biztosít az online aukciók során licitálók számára „online ügynök” funkció beállítására;
• Lehetőséget biztosít vásárlásra az online Piactéren (illetve az értékesítésre is, bizonyos, az alábbiakban részletezett feltételekkel);
• Saját, a Felhasználó preferenciái szerint személyre szabott oldal kialakítását is biztosítja az alábbi többletszolgáltatásokkal együtt:
o Műtárgyfigyelés beállításával egy, vagy több adott kulcsszóra;
o Értesítést küld, amennyiben az előzetesen megjelölt kategóriára találatot kap;
o felajánlja a saját katalógus kialakítását
o saját megjegyzések rögzítését is lehetővé teszi
o rögzíti és bemutatja az online aktivitásokat
• híreket, videókat és egyéb szakmai tartalmakat jelenít meg.
4. Fogalmak, kifejezések
4.1. Amennyiben a jelen ÁSZFF kifejezetten másképpen nem rendelkezik vagy a szövegkörnyezetből kifejezetten másképp nem következik, úgy az itt használt, nagy kezdőbetűvel megjelölt fogalmak és kifejezések az alábbi jelentéssel bírnak:
ÁSZFF | jelenti a jelen Általános Szerződési és Felhasználási Feltételeket; |
Eladó | a Szolgáltatások igénybevételével terméket értékesítő, és/vagy hirdetést feltöltő Partner |
Felek | egymás viszonylatában a Szolgáltató és a Résztvevők bármelyike; |
Felhasználó | a Portál regisztrált felhasználója; |
Látogató | a Portál nem regisztrált felhasználója; |
Műtárgy | minden olyan szerzői jogvédelem alatt álló, még élő, vagy elhunyt alkotó által készített műalkotás, mely egyedi, eredeti jelleggel bír, így különösen festmény, grafika, rajz, kőnyomat, metszet függetlenül annak előállítási módjától, továbbá szobor, dombormű, ékszer stb. |
Partner | A Szolgáltatások bármelyikét igénybe vevő és a Szolgáltatóval szerződéses jogviszonyban álló természetes-, vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság vagy szervezet; |
Portál | a xxx.xxxxxxx.xxx internetes címen a Szolgáltató által üzemeltetett műkereskedelmi portál; |
Résztvevők | a Portált látogató, illetve az adott Szolgáltatást igénybe vevő Partner, Látogató, Felhasználó; |
Szolgáltatás | a Szolgáltató által a Portálon vagy azzal összefüggésben nyújtott bármely szolgáltatás; |
Szolgáltató | a Portált tulajdonló és üzemeltető Axioart Kft. (székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xx 0. 5. lház. 8. em. 46., képviseli: Xxxxxx Xxxxxx ügyvezető, cégjegyzékszáma: 01-09-196976); |
Tag | a Portál azon Felhasználója, aki előfizetést kötött a Szolgáltatóval |
Vevő | a Szolgáltatások igénybevételével terméket vásárló Felhasználó |
4.2. A fent megjelölt fogalmak és kifejezések alatt érteni kell azok egyes, - és többes számú megfelelőjét is.
5. A Szolgáltató szerzői, - szellemi alkotásokhoz fűződő, - és tulajdonjoga
5.1. A Résztvevők tudomásul veszik és elfogadják, hogy a Portál és annak minden eleme a Szolgáltató saját tulajdonú know-how-jának, e-kereskedelmi rendszerének és adatbázisának részét képezi. A Szolgáltató jogosult arra, hogy a Portál bármely elemét, így know-how-ját, e-kereskedelmi rendszerét és adatbázisának bármely részét saját belátása és döntése szerint használhatja, sokszorosíthatja, megjelenítheti vagy megoszthatja.
5.2. Valamennyi, a Szolgáltató által nyújtott Szolgáltatás keretében vagy attól függetlenül a Portálon közzétett tartalom, különösen, de nem kizárólag a portálhoz tartozó domain név, a Szolgáltató logója, a Portálon alkalmazott bármely szerkesztési elv, eljárás, vagy módszer, a Portál külső arculata és megjelenése, a Szolgáltató által alkalmazott mottók, szoftveres és egyéb megoldások, ötletek, továbbá a Portálon a Szolgáltató által közzétett valamennyi írásos-, képi-, animációs- vagy hanganyag, a Szolgáltató szellemi tulajdonát képezi vagy azok felhasználási joga kizárólag a Szolgáltatót illeti.
5.3. A fenti 5.2. pontban foglaltakra tekintettel a Résztvevők tudomásul veszik, hogy a Portálon található vagy azzal kapcsolatos bármely tartalom, működési elv, rendszer, megoldás kizárólag a Szolgáltató által nyújtott valamely Szolgáltatás igénybe vételéhez elengedhetetlenül szükséges módon és mértékben használható fel és az olvasáson, a képernyőn történő megjelenítésen, a felhasználással együtt járó és szükséges ideiglenes többszörözésen és a személyes, nem kereskedelmi célú tároláson és papír alapú vagy azzal egyenértékű megjelenítésen túl a Szolgáltató előzetes, írásbeli hozzájárulása hiányában semmilyen módon és formában, semmilyen mértékben nem használhatók fel.
5.4. Tilos a Szolgáltató előzetes, kifejezett és írásbeli hozzájárulása nélkül a Portál egészben vagy részben történő megváltoztatása, átdolgozása vagy bármely olyan eljárás alkalmazása, amely a Portál és az ott alkalmazott megoldások és e-kereskedelmi rendszer integritását sérti vagy veszélyezteti.
6. A Portál használatával kapcsolatos általános szabályok, felelősség
6.1. A Résztvevők elismerik és szavatolják, hogy a Szolgáltató részére általuk átadott minden adat és információ, illetve a Portálon általuk megjelentetett szerzői jogi védelem alatt álló és nem álló tartalmak, adatok és információk tekintetében azok jogszerű tulajdonosai vagy jogosult felhasználói és az azokkal kapcsolatban átadott, illetve a Portálon található információk pontosak, valósak és helytállóak, illetve azok, valamint átadásuk és megjelentetésük nem sért jogszabályt és nem sérti harmadik személyek jogát vagy jogos érdekét.
6.2. A Résztvevők ezúton elismerik és szavatolják, hogy a Portálon általuk hozzáférhetővé tett szerzői és egyéb művek, különösen a képi vagy szöveges tartalmak tekintetében szerzőként, felhasználási szerződés vagy egyéb megállapodás alapján a felhasználási jogokkal rendelkeznek, melyet a Szolgáltató kérésére igazolni kötelesek.
6.3. A Szolgáltató, abban az esetben, ha észleli vagy feltételezi – önállóan vagy harmadik fél jelzésére -, hogy a Portálon megjelentetett tartalom jogszabályt sért vagy harmadik fél jogát vagy jogos érdekét sérti, úgy az adott tartalom Portálon való megjelenését – részben vagy annak minden elemében – korlátozhatja, amelyről az érintett Résztvevőt lehetőség szerint egyidejűleg értesíti. A Szolgáltató az adott tartalom elérhetőségét mindaddig nem köteles a Portálon biztosítani, amíg hitelt érdemlően és kétséget kizárólag nem kerül igazolásra, hogy a tartalom nem sért jogszabályt, illetve nem sérti harmadik felek jogát vagy jogos érdekét. Az érintett Résztvevő tudomásul veszi, hogy a fenti korlátozásból eredően a Szolgáltatóval szemben díjleszállítási, kártérítési, kártalanítási, költségtérítési vagy egyéb követelése nem lehet.
6.4. A Felhasználó/Partner kijelenti és szavatol, hogy csak az olyan általa szerzett, készített és szerkesztett információkat, híreket ad át Szolgáltató részére, melyek átadásához az érintett felek hozzájárultak, azok személyiségi és egyéb jogait nem sértik, és amelyek a hatályos jogszabályi előírásokat betartva publikálhatók.
6.5. A Felhasználó/Partner kijelenti és szavatol, hogy az általa a Portál oldalain hozzáférhetővé tett szerzői művek, az információs rendszer vagy egyes részeinek, mint szerzői műveknek, a felhasználásának jogosságáért, az ezek szerzői felé a szerzői vagy egyéb jogcímen felmerülő díjak mindenkori megfizetéséért kizárólag teljes mértékben a Felhasználót / Partnert terheli felelősség.
6.6. A Felhasználó/Partner elismeri, hogy a Szolgáltató rendelkezik minden olyan anyag (szerzői jogával) korlátlan és díjmentes felhasználási jogával, amelyet az a jelen ÁSZFF hatálya alá tartozó ügyben a Szolgáltató rendelkezésére bocsát.
6.7. Az ÁSZFF elfogadásával Felhasználó/Partner kijelenti, hogy Szolgáltató korlátlan - ideértve a közzététel, többszörözés, továbbértékesítés és átdolgozás jogát is magába foglaló - felhasználási jogot szerez a Felhasználó/Partner által hozzáférhetővé tett tartalmak, adatok és információk tekintetében.
6.8. A Partner/Felhasználó az ÁSZFF elfogadásával a Szolgáltató számára visszavonhatatlan, nem kizárólagos, egész világra szóló, örökös (időben és terjedelemben korlátlan) és ingyenes jogot biztosít, hogy a Szolgáltató a Partnertől / Felhasználótól kapott anyagokat gyűjtse, megjelenítse vagy bármilyen más módon felhasználja a Szolgáltató tevékenysége, a Portál vagy a Partner aukciója népszerűsítése céljából. A Partner beleegyezik, hogy a fentiek alapján az általa átadott anyagok a Szolgáltató által üzemeltetett Portál archívumában megtalálhatók legyenek.
6.9. A Szolgáltató nem vállal felelősséget
• az Partnertől/Felhasználótól kapott és megjelenített tartalomért;
• Az interneten jelentkező érdeklődők, Látogatók, Felhasználók személyazonossága, minősége, hitelképessége és megbízhatósága tekintetében;
• az online piactéren keresztül értékesített termékek eredetisége, származása vonatkozásában;
• az online piactéren keresztül az Eladó és a Vevő között létrejött szerződés létrejötte, érvényessége és teljesedésbe menetele tekintetében, ezen belül a szállítás késedelméért, az esetleges szállítás során felmerülő károkért és a megvásárolt Műtárgy állapotáért.
6.10. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy visszautasítsa vagy megszüntesse a Felhasználótól / Partnertől származó mindenféle tartalom (cégbemutató, aukciós katalógus stb.) közlését, amennyiben úgy ítéli meg, hogy az ellentmond az ÁSZFF-ben rögzítetteknek.
6.11. A Felhasználó / Partner elismeri, hogy a Szolgáltató tulajdona minden olyan jog, amely a xxx.xxxxxxx.xxx, xxx.xxxxxxx.xx, „Axioart” fogalmakhoz és emblémákhoz, valamint az azokhoz fonetikai vagy vizuális szempontból hasonlítókhoz kötődnek. A Felhasználó / Partner a fenti cégnevet, domain neveket és az „Axioart” logót, mint sajátja nem használhatja, sem pedig nem említheti azokat bármilyen negatív összefüggésben.
6.12. A Szolgáltató által kezelt adatok körére és az adatkezelésre, adatvédelemre vonatkozó rendelkezéseket az Adatvédelmi Szabályzat (1. számú melléklet) tartalmazza.
7. Az Egyes Résztvevők jogai és kötelezettségei
7.1. Látogató
A Látogató
• a Portált szabadon böngészheti, tartalmaihoz hozzáférhet;
• keresést folytathat a Portál teljes tartalmában az egyszerű és a részletes kereső segítségével;
• olvashatja a Portálon fellelhető cikkeket, híreket a műtárgypiac történéseiről;
• nem jogosult a regisztrációhoz kötött szolgáltatások használatára, de lehetősége van szabadon regisztrálni, amely regisztrációval Felhasználóvá válik.
7.2. Felhasználó
7.2.1. Regisztráció
7.2.1.1. A Portálon a Látogatók számára elérhető Szolgáltatásokon túl minden további Szolgáltatás legalább regisztrációhoz kötött (a továbbiakban: Regisztráció). A Regisztráció elfogadásáról a Szolgáltató dönt. A Regisztráció feltételeit és menetét a Súgó tartalmazza. A Regisztrációval a Látogató a Portál Felhasználójává válik. Felhasználó lehet minden korlátlanul cselekvőképes és jogképes természetes és jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli szervezet. A Felhasználói jogok gyakorlása a Portálon ingyenes.
7.2.1.2. A Regisztráció során a Felhasználó köteles a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani a Regisztrációhoz szükséges (személyes) adatok körét, pontos és valós adatokat megadva. A Felhasználó tudomásul veszi, hogy a regisztráció és az adatszolgáltatás önkéntes, az általa megadott adatok kezelése és felhasználása a jelen ÁSZFF 1. számú, elválaszthatatlan mellékletét képező Adatkezelési Szabályzat rendelkezései szerint történik. A sikeres Regisztrációról a Felhasználó e-mailben értesítést kap. Amennyiben a Látogató a Regisztráció során hiányosan vagy feltételezhetően valótlan adatokat ad meg, úgy a Szolgáltató a regisztrációt létre nem jöttnek tekinti, illetőleg megtagadja és erről e-mail értesítést küld a Látogató részére. A Felhasználó 3 (három) napon belül köteles módosítani regisztrációját, ha a Regisztráció során megadott adatai megváltoznak. Adatváltozásból eredő következményekért a Szolgáltató nem vállal felelősséget, amennyiben az adatváltozás a Szolgáltató rendszerében még nem került rögzítésre.
7.2.1.3. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a Regisztráció során bármely megadott információt ellenőrizzen és annak valódiságáról maga bizonyosodjon meg, valamint, hogy regisztrációkat indoklás nélkül megtagadjon vagy visszavonjon – amellyel kapcsolatban a Látogató/Felhasználó kártérítési vagy egyéb igényt nem támaszthat -, és erről a Látogatót/Felhasználót e-mailben értesítse, különösen, de nem kizárólag a következő esetekben:
• jogszabály által tiltott dolgokra vonatkozó értékesítési ajánlatok felkínálása;
• a Felhasználó inkorrekt üzleti és egyéb etikátlan magatartása;
• a Szolgáltató üzleti érdekeit sértő magatartás;
• a közízlést, jó erkölcsöt sértő magatartás;
• a jelen ÁSZFF megsértése esetén;
7.2.1.4. A sikeres regisztrációt visszaigazoló e-mail tartalmazza az új Felhasználó által választott felhasználónevét és jelszavát. Jelszavát és egyéb adatait a Felhasználó bármikor megváltoztathatja. A Felhasználó köteles gondoskodni arról, hogy harmadik felek előtt a jelszava titokban és rejtve maradjon. A Szolgáltató javasolja, hogy a Felhasználó rendszeresen módosítsa jelszavát, és azt harmadik felek által hozzáférhető helyen ne tárolja, harmadik felek tudomására ne hozza. A Szolgáltató nem felelős a Felhasználót az e pont be nem tartása miatt ért következményekért és károkért.
7.2.2. A Felhasználó lehetőségei és jogai:
7.2.2.1. A Felhasználónak lehetősége van regisztrációs adatait módosítani, valamint regisztrációjának törlését kérni az Adatvédelmi Szabályzat rendelkezéseivel összhangban.
7.2.2.2. A Felhasználó az Adatvédelmi Szabályzat elfogadásával egyértelműen kijelenti és kifejezetten elfogadja, hogy a Regisztráció során megadott adatait a Szolgáltató a kifejezett hozzájárulása esetén felhasználhatja arra, hogy közvetlenül vagy harmadik fél útján részére közvetlen megkeresés módszerével reklámot továbbítson.
7.2.2.3. A Szolgáltató jogosult a Felhasználóval szembeni jogait és kötelezettségeit harmadik fél felé átruházni. A Felhasználó ugyanakkor kizárólag saját nevében cselekedhet. Szolgáltatóval és más Felhasználóval és Partnerrel szembeni jogait és kötelezettségeit a Felhasználó nem jogosult átruházni.
7.2.2.4. A Felhasználó igénybe veheti az alábbi Szolgáltatásokat a jelen ÁSZFF rá vonatkozó feltételeinek betartása mellett:
• aktuális és archív katalógusokban szereplő tételt ajánlani tudja ismerősének;
• az aktuális katalógusokban szereplő tételre vételi megbízást adhat az ÁSZFF 8.1.5 pontjában rögzített feltételek betartása mellett;
• az aktuális katalógusokban szereplő olyan tételekre, amelyek online licitálhatók, online licitálhat az ÁSZFF 8.2. illetve 8.3. pontjában rögzített feltételek betartása mellett;
• létrehozhatja saját oldalát, melyen:
o listázhatja kedvenc tételeit a Portál teljes adatbázisából;
o megjegyzést fűzhet a tételekhez, amely megjegyzések csak a saját oldalán látszódnak, más felhasználók nem látják azokat;
o figyelmeztető email értesítést kérhet a Szolgáltatótól a neki tetsző tételek aukcióra kerüléséről, az értesítést a Szolgáltatótól az aukció kezdete előtt minimum 2 nappal korábban kapja meg;
• Aukcióközvetítés esetén (az aktuális és archív aukciós katalógusok bemutatásakor meglevő jogosultságokon túl) a Felhasználó bejelentkezhet a hagyományos aukciók Szolgáltató által történő élő közvetítésére ezzel jelezve vásárlási szándékát az ÁSZFF 8.4. pontjában rögzített feltételek betartása mellett;
• az online aukciók során történő licitálás esetén „online ügynök” funkció beállítását kezdeményezheti;
• A Felhasználó felléphet vevőként online aukción a jelen ÁSZFF 8.2. illetve 8.3. pontjában rögzített, rá vonatkozó feltételek betartása mellett;
• Az online piactéren történő vásárlás esetén felléphet vevőként az ÁSZFF 8.5 pontban meghatározott feltételek betartásával.
7.2.2.5. A Felhasználó tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató nem vállal felelősséget
• a Partnertől kapott és megjelenített tartalomért;
• az interneten jelentkező érdeklődők személyazonossága, minősége, hitelképessége és megbízhatósága tekintetében;
• a Partner Xxxxxxxxxxxxxx szemben tanúsított eljárásáért és magatartásáért;
• a Partner és a Felhasználó jogviszonyának bármely eleméért, tekintettel arra, hogy a Szolgáltató szerepe kizárólag a Felhasználó által megadott adatok továbbítása az adott Partner részére az Adatkezelési Szabályzat rendelkezéseivel összhangban.
7.3. A Tag
7.3.1. Az Előfizetés
7.3.1.1. A Portál regisztrált Felhasználója a Portálon történő előfizetéssel Taggá válhat. Az előfizetés időtartama 1 nap vagy 30 nap vagy 365 nap a Tag választása szerint.
7.3.1.2. Az előfizetés árait a jelen ÁSZFF 3. számú mellékletét képező mindenkori Árlista tartalmazza. Az előfizetés a xxx.xxxxxxx.xxx Portál online felületén keresztül bankkártyával történik a Simple online fizetési rendszer igénybe vételével. Az előfizetéssel a Szolgáltató és a Felhasználó között írásbeli szerződés nem jön létre. Az előfizetésről a Szolgáltató elektronikus számlát köteles kiállítani. A számlázási adatok a Felhasználó által a regisztrációkor megadott adatok, melyeket az előfizetés előtt módosíthat. Az előfizetésről a Szolgáltató e-mailt küld a Tag részére, melyben jelzi az előfizetés sikerességét, érvényességi időtartamának korlátait, valamint mellékeli az elektronikus számlát.
7.3.1.3. Előfizetés banki átutalással: amennyiben a Felhasználónak valamilyen okból online (azaz az előző pontban meghatározott) módon nem sikerül érvényesíteni előfizetését, a Szolgáltató lehetőséget biztosít az előfizetési díj banki utalás útján történő kifizetésre is. Ebben az esetben a Felhasználó köteles a választott előfizetési díjat a Szolgáltatónak átutalni az alábbiak szerint:
7.3.1.4. A Szolgáltató a Tag részére az előfizetés lejárata előtt e-mail értesítést küld, amelyben felhívja a Tag figyelmét arra, hogy az előfizetés hamarosan lejár. Az előfizetés meghosszabbításáról a Tag köteles a 7.3.1.2. és 7.3.1.3. pontban meghatározottak szerint gondoskodni.
7.3.1.5. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a Tagságot megtagadja, visszavonja, vagy a Felhasználó felhasználói fiókját zárolja, felfüggessze – amellyel kapcsolatban a Felhasználó/Tag kártérítési vagy egyéb igényt nem támaszthat -, és erről a Felhasználót/Tagot e-mailben értesítse, különösen, de nem kizárólag a következő esetekben:
• a Szolgáltató arról értesül, hogy a Felhasználó a Portálon hirdetett aukción közvetített licitje vagy vételi megbízása által lefoglalt Műtárgyat nem vásárolja meg, illetve a Partnerrel/Eladóval létrejövő szerződéséből eredő kötelezettségét nem teljesíti;
• a Szolgáltató üzleti érdekeit sértő magatartást tanúsít;
• a Szolgáltató számára az ÁSZFF szerint fizetendő díjakat határidőben nem fizeti meg és ezen mulasztását a Szolgáltató írásbeli felszólítása ellenére sem pótolja a felszólításban megszabott póthatáridőn belül;
• előfizetését a Szolgáltató írásos hozzájárulása nélkül más részére ingyenesen, vagy ellenérték fejében átengedje és ezzel a Szolgáltató számára anyagi kárt okoz;
• a jelen XXXXX rendelkezéseit megsérti;
Ezekben az esetekben Szolgáltató a befizetett előfizetési díjat nem köteles visszatéríteni.
7.3.2. A Tag lehetőségei és kötelezettségei:
7.3.2.1. A Tag hozzáférhet az aukciós archívumban a következő tartalmakhoz:
• aukciós archívumban található kikiáltási, leütési árak és becsérték
• aukciós archívumban található tételek részletes, hosszú leírása
• aukciós archívumban található tételek kinagyítható fotói
• aukciós archívumban található tétel oldal vagy teljes katalógus nyomtatása
7.3.2.2. A Tag a saját preferenciái szerint, személyre szabottan kialakított oldalán jogosult ellenőrizni az előfizetése mindenkori állapotát, így különösen az alábbi adatokat:
• előfizetés típusa (1 napos vagy 30 napos vagy 365 napos);
• előfizetés hátralévő ideje (visszaszámláló hónap, nap, óra, perc);
• előfizetés kezdete (év, hónap, nap, óra);
• előfizetés vége (év, hónap, nap, óra);
• letölteni az előfizetési díjak befizetéséről szóló számlák másolatát
7.3.2.3. A Tag jogosult igénybe venni az online piactér szolgáltatásait az ÁSZFF 8.5. pontjában foglalt rendelkezéseknek megfelelően.
7.3.2.4. A Tagsággal együtt járó további előnyökről a Tagok a Portálon keresztül tájékozódhatnak.
7.3.2.5. A természetes személy Tag a 365 napos időtartamra szóló előfizetését, annak megkötéséről szóló e-mail értesítés megküldését követő 14 (tizennégy) napon belül indoklás nélkül jogosult lemondani.
7.4. Partner
A Szolgáltatóval szerződéses kapcsolatban álló Partner igénybe veheti a Portálon az ÁSZFF rá vonatkozó feltételeinek betartása mellett az alábbi Szolgáltatásokat:
• Képes aukciós katalógus bemutatása a Portálon (8.1 pont),
• Online aukció indítása a Portálon,
• Hagyományos, élő aukció internetes közvetítése a Portálon keresztül,
• Média, reklám megjelenés a Portálon,
8. A Portál Szolgáltatásainak leírása és feltételei
8.1. Képes aukciós katalógus bemutatása a Portálon
8.1.1. A Szolgáltatás leírása:
A jelen, 8.1 pontban részletezett Szolgáltatás keretében a Szolgáltató a Partner aukciós katalógusát megjeleníti a Portálon az aukciós katalógusok között, valamint vételi megbízásokat közvetít a Partner számára, amennyiben a Partner a Szolgáltatás ezen részét megrendelte.
8.1.2. A Szolgáltatás menete, a Partner és a Szolgáltató kötelezettségei és jogosultságai:
8.1.2.1. Megrendelés
A jelen Szolgáltatás csak a Szolgáltatóhoz beérkezett, a Partner által aláírt szolgáltatási megrendelővel (a továbbiakban: Megrendelő Lap) rendelhető meg. A Partner által aláírt Megrendelő Lap érkezhet futárküldemény, levél, fax vagy e-mail útján. A Megrendelő Lap aláírásával a Partner minden további jognyilatkozat nélkül elfogadja a jelen XXXXX rendelkezéseit. Az adott Megrendelő Xxxxxx megrendelt Szolgáltatásra vonatkozó jogviszony a Szolgáltató írásbeli visszaigazolásával (írásbelinek tekintve a fenti formák bármelyikét) jön létre a Felek között. A Szolgáltatás díja minden esetben előre fizetendő.
8.1.2.2. Katalógus anyagának eljuttatása, a Szolgáltatás elindítása
A Szolgáltató a Partner rendelkezésére bocsátja azokat az információkat és dokumentumokat, amelyek segítségével a Partner összeállítja - a Szolgáltató által elvárt formátumban - a közölni kívánt aukciós katalógusának szöveges és képi anyagát. Ezek a dokumentumok:
• Műszaki adatlap: A katalógus szöveges és fotóanyagára vonatkozó összes technikai paramétert tartalmazza, valamint a képi és szöveges információk küldéséhez szükséges elérhetőségeket, és a hibajavításra vonatkozó tudnivalókat rögzíti;
• Excel mintatábla: a küldeni kívánt katalógus szöveges anyagának standard formájára ad példát. Mutatja, hogy milyen részegységekre kell tördelni a folyó szöveget;
A Partner az aukció időpontját, egyéb részleteit és a katalógusa teljes megjeleníteni kívánt anyagát (szöveg, illetve képanyag) a Szolgáltató által megadott formátumban, minden bemutatandó nyelven (általában: magyar, és/vagy angol, és/vagy német) eljuttatja a Szolgáltató irodájába, amennyiben az aukcióig rendelkezésre álló idő lehetővé teszi, úgy 30 (harminc), de legalább 10 (tíz) nappal az aukció előtt. Amennyiben a Partner a kért standard formátumban nem tudja az adatokat rendelkezésre bocsátani, úgy a Szolgáltató külön térítés (lásd Hibajavítás ÁSZFF 8.1.4. pontja) ellenében elvégzi a szükséges átalakításokat.
A Szolgáltató az aláírt Megrendelő Lap, a Partner által előzetesen megfizetett Szolgáltatási díj és a technikai előírásoknak megfelelő, elektronikusan elküldött anyag beérkezésétől számított 2 (kettő) munkanapon belül vállalja, hogy elvégzi a Szolgáltatást (az aukció időpontját, egyéb részleteit és a katalógust megjeleníti az oldalon) vagy a megrendeléskor a katalógus feltöltésére külön határidőt ad, amelyről visszajelzést küld a Partnernek.
A Partner szavatol azért, hogy a vele kapcsolatosan vagy az általa a Szolgáltatónak átadott és a Portálon megjelentetett összes tartalom (ismertető, aukciós katalógus, fotók, leírások, tárgyak stb.):
• megfelel a valóságnak;
• közzététele nem ütközik jogszabályba;
• nem sérti harmadik fél jogait vagy jogos érdekeit (személyiségi jogok, szerzői jogok stb.).
• nem sérti harmadik fél jó hírét, hírnevét,
• nem ütközik a jó erkölcsbe;
• nem kapcsolódik lopott tárgyakhoz,
• nem tartalmaz semmilyen, interneten keresztül terjeszthető vírust;
• nem tartalmaz olyan elemet, amely a Portál jó hírét vagy a Szolgáltató üzleti érdekeit sérti vagy veszélyeztetheti.
A Partner az aukciós szabályzatában köteles kitérni minden olyan kérdésre, amely a megrendelt szolgáltatás következtében felmerülhet. Ide tartozik többek között a licitlétra, az elfogadott valutaárfolyam, az internetes vételi megbízások kezelése, az élő internetes licitálás feltételei, az online licitálás feltételei, az elfogadott fizetési és szállítási módok, valamint az exporttal kapcsolatos tudnivalók.
A Partner nyomtatott aukciós katalógusában, valamint honlapján köteles megjeleníti a Portált, mint online aukciós partnerét a következő szöveggel: „Az árverés teljes anyaga megtalálható az xxx.xxxxxxx.xxx internetes műkereskedelmi oldalon is.”
A Partner egyebekben a Portál grafikai megjelenítésekor köteles a Szolgáltató által rendelkezésére bocsátott grafikai elemet (logót) felhasználni. <feltöltés< h4="" style="font-family: CalibriRegular; font-size: 15px; padding: 0px; margin: 0px; border: 0px; outline: 0px; font-weight: normal;">
Partner kifejezetten tudomásul veszi, hogy az általa biztosított információkat képi és egyéb anyagokat a Szolgáltató ellenőrzés nélkül teszi közzé. Ennek értelmében a Partnert különös felelősség terheli a tekintetben, hogy az általa a Szolgáltatónak átadott anyagok és információk közzététele jogszabályt vagy harmadik fél jogát vagy jogos érdekét ne sértse.
A Partner kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben az általa biztosított anyagokkal és információkkal kapcsolatosan harmadik fél a Szolgáltatóval szemben bármely követelést támaszt, úgy ezen követelés alól a Szolgáltatót haladéktalanul mentesíti.
A Szolgáltató által feltöltött tartalom megfelelőségének ellenőrzése minden esetben a Partner feladata. A Szolgáltató nem vállal felelősséget a feltöltött anyagok és információk harmadik fél által történő letöltéséért és/vagy felhasználásáért.
8.1.3. Tartalmak elérésének korlátozása
A Szolgáltató, abban az esetben, ha észleli vagy feltételezi – önállóan vagy harmadik fél jelzésére -, hogy a Portálon megjelentetett tartalom jogszabályt sért vagy harmadik fél jogát vagy jogos érdekét sérti, úgy az adott tartalom Portálon való megjelenését – részben vagy annak minden elemében – korlátozhatja, amelyről az érintett Partnert egyidejűleg értesíti. A Szolgáltató az adott tartalom elérhetőségét mindaddig nem köteles a Portálon biztosítani, amíg hitelt érdemlően és kétséget kizáróan nem kerül igazolásra, hogy a tartalom nem sért jogszabályt, illetve nem sérti harmadik fél jogát vagy jogos érdekét. A Partner tudomásul veszi, hogy a fenti korlátozásból eredően a Szolgáltatóval szemben díjleszállítási, kártérítési, kártalanítási, költségtérítési vagy egyéb követelése nem lehet.
8.1.4. Hibajavítás
A Szolgáltató által feltöltött katalógus helyességének ellenőrzése a Partner feladata és felelőssége. A jelen, 8.1 pontban bemutatott képes aukciós katalógus bemutatás Szolgáltatás 1 (egy) alkalommal katalógus feltöltést tartalmaz. Utólagos módosításokért a Szolgáltató az ÁSZFF 3. mellékletét képező Árlistában meghatározott díjat számol fel!
A Partner kötelezettséget vállal arra, hogy minden esetben, ha egy Műtárgy adataiban változás történik vagy az visszavonásra kerül, értesíti a Szolgáltatót és az összes olyan Felhasználót, aki már valamilyen érdeklődést mutatott az árverés iránt. (bejelentkezés, megbízás, üzenet stb.) Ide tartozik különösen, de nem kizárólagosan, ha a Műtárgy neve, leírása, kikiáltási ára, becsértéke többé már nem felel meg a valóságnak, pontatlan, félreérthető vagy félrevezető. Minden, a Partnertől érkező javítási kérés díjköteles. A Partner a díjköteles javítási tételekről és az elszámolás módjáról a Műszaki adatlapból tájékozódhat. Amennyiben a hiba a Szolgáltató oldalán merült fel a feltöltés során, úgy a hiba javításáért a Szolgáltató többlet díjazást nem számol fel.
8.1.5. Vételi megbízások fogadása és továbbítása
Amennyiben arra a Partner igényt tart és ezt a Megrendelő Xxxxx a Szolgáltatótól megrendeli, úgy a Szolgáltató a Portálon bemutatott képes aukciós katalógus tételeire vételi megbízásokat fogad a Felhasználóktól az aukciót megelőző 24. óráig és folyamatosan, automatikusan továbbítja azokat a Partnernek e-mailben. Az aukciót megelőző 24 órán belüli érkező vételi megbízásokat a Szolgáltató már nem köteles a Partner részére továbbítani. A vételi megbízások fogadásának és továbbításának megrendelésével a Partner visszavonhatatlanul elfogadja az ÁSZFF azon feltételeit, melyek a sikeres vételi megbízások közvetítői jutalékának (a továbbiakban: „Megbízási Díj”) mértékére és fizetési feltételeire vonatkoznak.
A Szolgáltató a Partner rendelkezésére bocsátja azon Felhasználók adatait, akik legkésőbb 24 órával az aukció kezdete előtt vételi megbízást adtak vagy jelezték részvételi szándékukat, érdeklődésüket az aukcióközvetítésen.
Az aukciók és a vásárlások tárgyát képező Műtárgyakkal kapcsolatban a Szolgáltató – a rendelkezésére álló, az oldalra feltöltött információkon kívül – semmilyen plusz információval a Résztvevők számára nem tud szolgálni; az ajánlatok tartalmával kapcsolatban felelősséget nem vállal. Szolgáltató nem része semmilyen olyan üzleti megállapodásnak és jogviszonynak, amely Felhasználó és Partner között jön létre.
A Partner a Szolgáltató által közvetített érdeklődőkkel, vevőkkel legkésőbb 24 órán belül köteles felvenni a kapcsolatot.
8.1.6. Szolgáltatás lezárása
A Partner az aukciót követően, - 2 munkanapon belül – köteles tájékoztatni a Szolgáltatót az általa közvetített vételi megbízások eredményéről, valamint az aukciót követő 5 (öt) munkanapon belül a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani a hivatalos árverési eredményt.
A Szolgáltatót az árverést követően archiválja az aukció katalógusát és a Partner által átadott árverési eredmény alapján a leütési árakat, amennyiben azokat a Partner a Szolgáltató rendelkezésére bocsátja. A Partner tudomásul veszi, hogy az árverési tételekkel és vásárlással kapcsolatban a Partner és Felhasználó között jön létre mindennemű szerződés és jogviszony, így ezzel kapcsolatos ügyekben, különösen reklamációkban és fizetési kötelezettségekben a Szolgáltatónak feladata nincs, és semmilyen felelősség nem terheli.
A Partner köteles a sikeres vételi megbízást adó Felhasználót értesíteni és az érintett Felhasználó (Vevő) köteles az adott Partner által az aukció feltételeit tartalmazó dokumentumban megszabott határidőn belül felvenni a kapcsolatot az eladó Partnerrel és megkötni az adásvételi szerződést. Mindazonáltal a Felhasználó és egyben a Partner egyszerre kötelesek keresni a kapcsolatot a másik féllel és amennyiben a Szolgáltató erre felszólítja őket, a kapcsolatfelvételt hitelt érdemlően igazolni a Szolgáltató felé.
A Felhasználó a sikeres vételi megbízása esetén is jogosult megtagadni az adásvételi szerződés aláírását abban az esetben, ha az adott Partner által az aukció feltételeit tartalmazó dokumentum erre lehetőséget biztosít.
8.1.7. Díjfizetés
A Szolgáltatás ellenértékét az ÁSZFF 3. számú mellékletét képező Árlista tartalmazza. A Partner tudomásul veszi, hogy sem a Szolgáltatási díj, sem pedig a Megbízási Díj megfizetésében a Szolgáltató semmilyen jóváírást nem érvényesít.
8.2. Online aukció indítása egy Partner (aukciós ház) megbízásából a Portálon
8.2.1. A Szolgáltatás leírása:
A jelen fejezetben bemutatott Szolgáltatás gyakorlatilag olyan online aukció, mely egy Partner aukciós ház hagyományos aukciós katalógusának bemutatása, kiegészítve a Felhasználók számára biztosított online licitálási lehetőséggel egy meghatározott időintervallumon belül. Az online aukcióhoz általában nem tartozik hagyományos aukciós esemény, mivel a licitek csak az internetes felületen zajlanak.
A Partner (aukciós ház) megbízásából rendezett online aukció kétféleképpen jelenhet meg a Portálon:
• Az egyik megjelenési forma, amikor az aukció megjelenik az aukciós naptárban, a katalógus bemutatásra kerül, viszont a katalógus tételei mellett szerepel egy külső oldalra mutató link (általában a Partner saját webes felületére, vagy más online-licitszolgáltató felületére mutat.) Azaz a konkrét ajánlattétel/online licit leadása nem a Szolgáltató (Portál) felületén történik, hanem a Partner által megadott felületen. Ez a típusú online aukció gyakorlatilag egy képes katalógusbemutatás, díjszabása is azzal egyenlő, online aukció jelöléssel jelenik meg a Portálon, ugyanakkor nem a Szolgáltató (Portál) biztosít mögé online aukciós motort.
Ennél az aukció típusnál ugyanúgy lehet használni az oldal funkcióit, mint a katalógus bemutatásánál (pl.: kedvencek közé teszem, megjegyzést írok a tételhez stb.), azonban vételi megbízást ez esetben a Szolgáltató nem közvetít.
• A másik megjelenési forma, amikor az online aukció teljes egészében a Szolgáltató felületén történik. Az online aukció Szolgáltatás igénybevételének szükségképpeni előzménye és feltétele a Portálon a fenti 8.1. pontban leírt képes katalógus bemutató szolgáltatás igénybevétele. Az ott leírtak megelőzik és előkészítik az online aukció szolgáltatást, ahhoz szükségesek.
Ennél az aukció típusnál a Szolgáltató biztosítja, hogy a Partner online aukciós katalógusa elérhető legyen a Portálon az aukció kezdő és végdátuma közötti időben, azt követően pedig az aukciós archívumban. A Szolgáltató biztosítja, hogy az online aukció időtartama alatt a Felhasználók licitálni tudjanak az online aukció tételeire a tétel részletes bemutató oldalán megjelenő felületen. Az online aukció menetét kizárólag a Felhasználók követhetik, Látogatók számára az nem elérhető (azaz Regisztráció szükséges). Az utolsó online aukciós tétel licitálásának lezárulása után a katalógus átkerül az aukciós archívumba. Az aukció eredményéről a Partner részére a Szolgáltató e-mail útján részletes értesítést küld, valamint a Szolgáltató e-mail útján értesíti a sikerrel licitáló Felhasználókat a licitjük eredményéről. A tételek átvétele, kifizetése és az ügylet további részleteinek lebonyolítása már közvetlenül a Partner és a Felhasználó között zajlik, az árverési feltételekben rögzítetteknek megfelelően.
8.2.2. A Szolgáltatás menete, a Partner és a Szolgáltató kötelezettségei és jogosultságai a 8.2.1. pont első bekezdése szerinti esetben:
8.2.2.1. Előkészítés
A 8.1. pontban leírt katalógus anyagok átadásán túl a Partnernek előzetesen meg kell határoznia az online aukcióval kapcsolatos alább részleteket:
• az online aukció kezdő és végpontjait. E két időpont között zajlik az online aukció. (A képes katalógus bemutatása ettől függetlenül több nappal, héttel is megelőzheti magát az online aukció eseményt)
• Időeltolás: az online aukció kezdő időpontjában megkezdődik a tételek online licitje. A tételek egyszerre válnak licitálhatóvá, viszont lejáratkor egymást követően, a megadott időeltolással járnak le. Az időeltolás mértékét a Partner határozhatja meg.
• Hosszabbítás: ha az adott tétel online aukciójának utolsó percében érkezik újabb licit, és a Partner ezt előzetesen igényelte, úgy az online aukció ideje meghosszabbodik, a Partner által előzetesen meghatározott időtartammal.
• Licitlépcső: A licitek megajánlható lépésközei, a Partner által előre meghatározott kerek összeghatárok között.
A Partner tudomásul veszi, hogy az online aukción a Felhasználók ajánlatot tehetnek az aukció tételeire. A Felhasználók tudomásul veszik és elfogadják, hogy Partnernek ugyanakkor joga van arra, hogy bizonyos Felhasználók részvételét, és licitálási lehetőségét korlátozza az adott aukcióján. A Partner köteles ezt a szándékát esetenként a Szolgáltatóval egyeztetni legkésőbb az adott aukció kezdő időpontját megelőző 24 (huszonnégy) órával. A korlátozást a Szolgáltató foganatosítja, amellyel kapcsolatban a Résztvevőknek a Szolgáltatóval szemben követelése nem lehet.
A Partner tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató az online aukciót csak technikailag bonyolítja le, minden más árveréssel kapcsolatos feltételt a Partnernek kell meghatároznia és rögzítenie az árverési feltételekbe. A Szolgáltató a licitálók licitjeinek valódiságáért nem felel.
8.2.2.2. Online aukció során megjelenő információk, funkciók
Az online aukció során a licitálás alapfeltétele a Regisztráció. A licitek leadásához a Felhasználónak be kell lépnie a rendszerbe. Az online aukciós felületen a következő információkat látja és a következő aktivitást tudja végrehajtani:
• aktuális ajánlat összeggel (HUF, EUR vagy USD megjelöléssel) és felhasználó névvel
• licit elküldése: a rendszer mutatja és felajánlja a Partner által előre meghatározott licitlépcső alapján a következő megadható licit mértékét
• az aukciós tétel licitjének indulási dátumát, napját és óráját
• az aukciós tétel licitjének várható zárási dátumát, napját és óráját (a zárási idő meghosszabbodhat, ha az utolsó percben érkezik licit a tételre)
• aktuális hátralévő idő: nap, óra, perc, másodperc megjelöléssel az oldal mutatja az aktuális hátralévő időt;
• „online licit ügynök” funkció beállítása
8.2.2.3. Aukció
Az online aukció a Szolgáltató szerverén bonyolódik, a Szolgáltató rögzíti (naplózza) az eseményeket (Regisztráció, licitügynök), de nem avatkozik bele az online aukció menetébe.
Online aukció esetén a Felhasználó licitálás útján tehet vételi ajánlatokat a Partner által online aukción felkínált aukciós tételekre. A licitálásban az „Online licit ügynök” lehet a segítségére. A licit ügynök a beállított összegig automatikusan licitál a Felhasználó helyett. Licitálás esetén a Felhasználó ajánlati kötöttsége a következő (magasabb összegű) licitig tart. Az utolsó licitáló a licitálás lezárását követően köteles a Műtárgyat megvásárolni. Amennyiben e kötöttségét megszegi, a Partner jogait bíróság előtt érvényesítheti.
Az aukció az előre meghatározott ideig tart és a feltüntetett határidő (nap/óra/perc) lejártakor fejeződik be. Az adott perc letelte egyben az aukció befejezését is jelenti minden értesítés nélkül. Erre vonatkozóan a Szolgáltató szervere által mért hivatalos idő az irányadó. Amennyiben a lejáratot megelőző percben a Műtárgyra licit érkezik, az aukció vége automatikusan az utolsó licittől számított 1 perc. (A hosszabbítás ideje katalógusonként, aukciónként, Partnerenként eltérő lehet, részletes információ erről mindig az adott tételhez, aukcióhoz kapcsolódó árverési feltételekben található.)
A kikiáltási, illetve a pillanatnyi licitár alatti ajánlatok érvénytelenek. Több licit közül a legmagasabb, azonos licitek esetén pedig a korábban leadott élvez elsőbbséget.
8.2.3. Aukciót követően
Az utolsó tétel lejárta után az online aukció katalógusa átkerül a Szolgáltató aukciós archívumába, az elért leütési árakkal együtt. A Szolgáltató értesítést küld: egyfelől a Partnernek, amelyben összefoglalóan közli az egyes tételek online aukcióval elért eredményét, sikeres licit esetén az utolsó licitáló adatait. Másfelől emailben értesíti egyenként az egyes, sikerrel licitált tételek utolsó licitálóját a licit eredményéről.
8.2.4. Díjfizetés
A Szolgáltatás díjait ideértve az online képes aukciós katalógus megjelentetésért fizetendő Szolgáltatási díjat, valamint a Szolgáltató által közvetített sikeres értékesítések után járó Közvetítői jutalék összegét az ÁSZFF 3. számú mellékletét képező mindenkori hivatalos Árlistája tartalmazza.
8.3. Online aukció indítása több Partner megbízásából a Portálon a Szolgáltató bonyolításában
8.3.1. A Szolgáltatás leírása:
A jelen, 8.3 pontban meghatározott online aukció keretében a Szolgáltató alapvetően olyan aukciós katalógust mutat be online licitálási lehetőséggel, melyhez nem (feltétlenül) egy Partner, hanem több Partner (természetes vagy jogi személy egyaránt) biztosítja a tételeket és lép fel Eladóként. Ebben az esetben a Szolgáltató bonyolítja az online aukciót és határozza meg (az érintett Partnerekkel egyetértésben) az aukciós feltételeket. A Szolgáltató jelen Szolgáltatás tekintetében bizományosként működik közre.
Az online aukció menetét kizárólag a Felhasználók követhetik, Látogatók számára az nem elérhető (azaz Regisztráció szükséges). A Résztvevők tudomásul veszik, hogy az aukció tárgyát képező Műtárgyakkal, aukciós tételekkel kapcsolatban – a rendelkezésére állókon kívül – semmilyen plusz információval a Résztvevők részére nem tud szolgálni, az ajánlatok tartalmával kapcsolatban felelősséget nem vállal.
8.3.2. A Szolgáltatás menete, a Partner és a Szolgáltató kötelezettségei és jogosultságai:
8.3.2.1. Megrendelés
A Partner az adott Műtárgy vagy Műtárgyak egyedi értékesítésre szóló ajánlatát (a továbbiakban: Ajánlat) elektronikus úton köteles a Bizományos részére eljuttatni a xxx.xxxxxxx.xxx webfelületén keresztül feltöltve vagy a xxxxxxx@xxxxxxx.xxx e-mail címre küldött elektronikus levél útján. Amennyiben a Szolgáltató az ajánlatot elfogadja és a Műtárgy vonatkozásában közöttük az egyedi Bizományi Szerződés létrejön, úgy a Műtárgy értékesítésére a Portálon hirdetést jelentet meg az ÁSZFF vonatkozó szabályainak megfelelően, továbbá a Partner javára, de a saját nevében adásvételi szerződést köt a Műtárgy vonatkozásában a Műtárgyat megvásárolni kívánó Felhasználóval (a továbbiakban: Vevő). A Partner az Ajánlatában köteles a Műtárgyra vonatkozóan az alábbi adatokat feltüntetni:
• Műtárgy megnevezése (HU, EN, DE);
• Műtárgyleírás (HU, EN, DE);
• méret-átmérő-súly;
• hordozó/technika
• állapot;
• származás;
• keletkezés éve kiválasztása;
• kikiáltási ár megjelölése (Partner az Ajánlatban megjelölt Műtárgy ellenértékeként csak az általa szándékoltan megkapni kívánt legalacsonyabb összeget jelölheti meg. Partner az Ajánlatban megjelölt legalacsonyabb ellenértéken felül további költség felszámítására (pl. nem valós szállítási költség, a fizetendő jutalék, megbízási díj, csomagolási költség, ÁFA) nem jogosult.
A jelen Szolgáltatás csak a Szolgáltatóhoz beérkezett, a Partner által aláírt bizományi szerződéssel (a továbbiakban: Xxxxxxxxx Xxxxxxxxx) rendelhető meg. A Bizományi Szerződés mintáját a jelen ÁSZFF 4. számú melléklete tartalmazza. A Szolgáltató és a Partner a Bizományi Szerződésben rögzíti (többek között) az online aukcióval kapcsolatos alábbi részleteket:
• az online aukció kezdő és végpontjait. E két időpont között zajlik az online aukció. (A képes katalógus bemutatása ettől függetlenül több nappal, héttel is megelőzheti magát az online aukció eseményt)
• Időeltolás: az online aukció kezdő időpontjában megkezdődik a tételek online licitje. A tételek egyszerre válnak licitálhatóvá, viszont lejáratkor egymást követően, a megadott időeltolás mértékének megfelelően járnak le. Az időeltolás mértékét a Partner határozhatja meg.
• Hosszabbítás: ha az adott tétel online aukciójának utolsó percében érkezik újabb licit, és a Partner ezt előzetesen igényelte, úgy az online aukció ideje meghosszabbodik, a Partner által előzetesen meghatározott időtartammal.
• Licitlépcső: A licitek megajánlható lépésközei, a Szolgáltató által előre meghatározott kerek összeghatárok között.
A Partner által aláírt Xxxxxxxxx Szerződés érkezhet futárküldemény, levél, fax vagy e-mail útján. A Bizományi Szerződés aláírásával - az abban foglaltakon túl - a Partner minden további jognyilatkozat nélkül elfogadja a jelen ÁSZFF rendelkezéseit. Az adott Xxxxxxxxx Szerződés által megrendelt Szolgáltatásra vonatkozó jogviszony a Szolgáltató írásbeli visszaigazolásával (írásbelinek tekintve a fenti formák bármelyikét) jön létre a Felek között.
8.3.2.2. Előkészítés
A Partner köteles az aláírt Bizományi Szerződés keretében érintett katalógus anyagokat a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani a szolgáltatás megrendelésével egyidejűleg.
A Szolgáltató a Partner rendelkezésére bocsátja azokat az információkat és dokumentumokat, amelyek segítségével a Partner összeállítja - a Szolgáltató által elvárt formátumban - a közölni kívánt aukciós ajánlatának szöveges és képi anyagát. Ezek a dokumentumok:
• Műszaki adatlap: Az ajánlat szöveges és fotóanyagára vonatkozó összes technikai paramétert tartalmazza, valamint a képi és szöveges információk küldéséhez szükséges elérhetőségeket, és a hibajavításra vonatkozó tudnivalókat rögzíti;
• Excel mintatábla: a küldeni kívánt ajánlat szöveges anyagának standard formájára ad példát. Mutatja, hogy milyen részegységekre kell tördelni a folyó szöveget;
A Partner az ajánlatának teljes megjeleníteni kívánt anyagát (szöveg, illetve képanyag) a Szolgáltató által megadott formátumban, minden bemutatandó nyelven (általában: magyar, és/vagy angol, és/vagy német) eljuttatja a Szolgáltató irodájába, amennyiben az aukcióig rendelkezésre álló idő lehetővé teszi, úgy 30 (harminc), de legalább 10 (tíz) nappal az aukció előtt. A Partner szavatol azért, hogy a vele kapcsolatosan vagy az általa a Szolgáltatónak átadott és a Portálon megjelentetett összes tartalom (ismertető, aukciós ajánlat, fotók, leírások, tárgyak stb.):
• megfelel a valóságnak;
• közzététele nem ütközik jogszabályba;
• nem sérti harmadik fél jogait vagy jogos érdekeit (személyiségi jogok, szerzői jogok stb.).
• nem sérti harmadik fél jó hírét, hírnevét,
• nem ütközik a jó erkölcsbe;
• nem kapcsolódik lopott tárgyakhoz,
• nem tartalmaz semmilyen, interneten keresztül terjeszthető vírust;
• nem tartalmaz olyan elemet, amely a Portál jó hírét vagy a Szolgáltató üzleti érdekeit sérti vagy veszélyeztetheti.
A Partner tudomásul veszi, hogy az online aukción a Felhasználó ajánlatot tehet az aukció tételeire. A Felhasználó és a Partner tudomásul veszik és elfogadják, hogy Szolgáltatónak ugyanakkor joga van arra, hogy bizonyos Felhasználók részvételét, és licitálási lehetőségét korlátozza az adott aukcióján. A korlátozással kapcsolatban a Résztvevőknek a Szolgáltatóval szemben követelése nem lehet.
8.3.2.3. Online aukció során megjelenő információk, funkciók
Az online aukció során a licitálás alapfeltétele a Regisztráció. A licitek leadásához a Felhasználónak be kell lépnie a rendszerbe a felhasználó nevének és jelszavának megadásával. Az online aukciós felületen a következő információkat látja és a következő aktivitást tudja végrehajtani:
• aktuális ajánlat összeggel (HUF, EUR vagy USD megjelöléssel) és felhasználó névvel
• licit elküldése: a rendszer mutatja és felajánlja a Partner által előre meghatározott licitlépcső alapján a következő megadható licit mértékét
• az aukciós tétel licitjének indulási dátumát, napját és óráját
• az aukciós tétel licitjének várható zárási dátumát, napját és óráját (a zárási idő meghosszabbodhat, ha az utolsó percben érkezik licit a tételre)
• aktuális hátralévő idő: nap, óra, perc, másodperc megjelöléssel az oldal mutatja az aktuális hátralévő időt
8.3.2.4. Aukció
Az online aukció a Szolgáltató szerverén bonyolódik, a Szolgáltató rögzíti (naplózza) az eseményeket (Regisztráció, licitügynök), de nem avatkozik bele az online aukció menetébe.
A Felhasználó licitálás útján tehet vételi ajánlatokat az aukciós katalógusban, avagy a virtuális aukciós teremben felkínált aukciós tételekre (azaz továbbiakban a „Műtárgyakra”). Licitálás esetén a Felhasználó ajánlati kötöttsége a következő (magasabb összegű) licitig tart. A licitálásban az „online licit ügynök” lehet a Felhasználó segítségére. Az online licit ügynök a Felhasználó által előre beállított összegig automatikusan licitál a Felhasználó helyett. Az utolsó licitáló a licitálás lezárását követően köteles a Műtárgyat megvásárolni. Amennyiben e kötöttségét megszegi, úgy vele szemben a Partner és a Szolgáltató a jogait bíróság előtt érvényesítheti.
Az aukció az előre meghatározott ideig tart és a feltüntetett határidő (nap/óra/perc) lejártakor fejeződik be. Az adott perc letelte egyben az aukció befejezését is jelenti minden értesítés nélkül. Erre vonatkozóan a Szolgáltató szervere által mért hivatalos idő az irányadó. Amennyiben a lejáratot megelőző percben a Műtárgyra licit érkezik, az aukció vége automatikusan az utolsó licittől számított 1 perc. (A hosszabbítás ideje katalógusonként, aukciónként eltérő lehet, részletes információ erről mindig az adott tételhez, aukcióhoz kapcsolódó árverési feltételekben található.)
A kikiáltási, illetve a pillanatnyi licitár alatti ajánlatok érvénytelenek. Több licit közül a legmagasabb, azonos licitek esetén pedig a korábban leadott élvez elsőbbséget.
8.3.2.5. Aukciót követően
Az utolsó tétel lejárta után az online aukció katalógusa átkerül a Szolgáltató nem nyilvános aukciós archívumába, az elért leütési árakkal együtt. A Szolgáltató értesítést küld: (i) egyfelől a Partnernek, amelyben összefoglalóan közli a vonatkozó Bizományi Szerződésben rögzített Műtárgy vagy Műtárgyak online aukcióval elért eredményét; (ii) másfelől emailben értesíti egyenként az egyes, sikerrel licitált tételek utolsó licitálóját, azaz Vevőjét a licit eredményéről. A Vevő és a Szolgáltató között az adásvételi ügylet az árverés lezárásának időpontjában jön létre.
A Partner a Szolgáltató fenti értesítésétől számított 1 (egy) munkanapon belül nyilatkozni köteles arról, hogy a Műtárgy szállításra készen áll-e. Amennyiben a Partner a visszaigazolásban úgy nyilatkozik, hogy a Műtárgy a szállításra készen áll, úgy a Partner az adásvételi szerződés létrejöttétől számított 5 (öt) munkanapon belül a Műtárgy Szolgáltató székhelyére (vagy a Szolgáltató által megjelölt egyéb címre) történő eljuttatásáról gondoskodni, saját költségén. A Műtárgyat a Partner a Szolgáltató részére az adásvételi szerződés lebonyolításához szükséges iratokkal együtt köteles átadni, ideértve a Műtárgy eredetiségét igazoló esetlegesen rendelkezésére álló iratokat is.
Amennyiben a Partner (i) a visszaigazolást a nyitva álló határidőn belül nem küldi el, avagy (ii) a visszaigazolásban akképpen nyilatkozik, hogy a Műtárgy a szállításra nem áll készen, avagy (iii) a Műtárgy a Szolgáltatóhoz nem érkezik meg az adásvételi szerződés létrejöttétől számított 5 (öt) munkanapon belül, úgy a Vevőt erről a Szolgáltató értesíteni köteles. A Vevő jogosult ezen értesítést követően az adásvételi szerződéstől egyoldalúan elállni. A Szolgáltató az elállásról a Partnert elektronikus üzenetben értesíti. A Vevő az elállással kapcsolatosan felmerült kárainak megtérítését Szolgáltatótól követelni nem jogosult, azonban a Szolgáltató az elállással kapcsolatosan felmerült kárának megtérítését a Partnertől követelni jogosult.
Ha a Vevő a Műtárgyat nem veszi át annak ellenére, hogy a Szolgáltató a hirdetésben megjelölt, vagy a felek által egyeztetett módon azt lehetővé tette, a Szolgáltató a Vevő hozzáférését részlegesen, vagy teljes egészében korlátozni, vagy felfüggeszteni jogosult addig, ameddig a Vevő a Műtárgyat át nem veszi. A Szolgáltató a Műtárgyat legfeljebb a Vevő értesítését követően 15 (tizenöt) napig köteles őrizni a megbízás nélküli ügyvitelre vonatkozó szabályoknak megfelelően, ezt követően a szerződéstől elállhat.
Amennyiben a Szolgáltató a hirdetésben meghatározott határidőben nem adja át a Műtárgyat a Vevő részére a Vevő a legalább 8 (nyolc) napos póthatáridőt biztosító írásbeli felszólítása ellenére, úgy a Vevő jogosult az adásvételi szerződéstől elállni. A Vevő elállása esetén a Szolgáltató az elállási nyilatkozat Szolgáltató részére történő megérkezésétől számított 8 (nyolc) napon belül köteles a Vételárat, valamint a Közvetítői jutalékot összegét a Vevő számláján feloldani.
Amennyiben a Szolgáltató a Partnert arról értesíti, hogy a Vevő a Műtárgyat nem vette át annak ellenére, hogy a Partner, illetve a Szolgáltató a hirdetésben megjelölt, vagy a felek által egyeztetett módon azt lehetővé tette és emiatt a Szolgáltató az adásvételi szerződéstől elállt, úgy a Szolgáltató értesíti a Partnert az elállásról, valamint arról, hogy a meghiúsult adásvétellel érintett Műtárgyat a hol és milyen időpontban veheti át (azaz vissza). Abban az esetben, ha a Partner a Műtárgyat nem veszi át az átvétel lehetőségéről szóló értesítés elküldésétől számított 15 (tizenöt) napon belül, úgy a Partner köteles a Szolgáltató számára a Műtárgy tárolásával kapcsolatos költségeinek megtérítésére.
8.3.2.6. Díjfizetés
A Szolgáltató szolgáltatási díjait az ÁSZFF 3. számú mellékletét képező mindenkori hivatalos Árlistája tartalmazza.
A Vevő jogosult (a) készpénzben, személyesen a Szolgáltató irodájában vagy a Szolgáltató által kijelölt helyen, a Műtárgy átvételekor megfizetni a Szolgáltató részére az adásvétellel érintett Műtárgy vételárát és a vonatkozó Közvetítői jutalékot; (b) banki átutalással kiegyenlíteni a vételár és a Közvetítői
jutalék összegét; avagy (c) postai utánvétellel kiegyenlíteni a vételárat, a Közvetítői jutalékot és a postai szállítás és csomagolás együttes összegét. A Vevő köteles az itt említett átvételi és fizetési módok közül egyet választani és a Szolgáltató felé az aukció lezártát követő 1 (egy) napon belül e-mailben a xxxxxxx@xxxxxxx.xxx e-mail címre megküldeni. A Partner tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató a (Xxxxxxxxx Díjjal csökkentett) vételárat számára nem köteles és képes kifizetni addig, amíg ő azt a Vevőtől meg nem kapta.
8.4. Hagyományos, élő aukció internetes közvetítése a Portálon keresztül
Az élő aukció internetes közvetítés Szolgáltatás igénybevételének szükségképpeni előzménye és előfeltétele a Portálon a fenti 8.1. pontban bemutatott Szolgáltatás igénybevétele. Az ott leírtak megelőzik és előkészítik a jelen 8.4 pontban bemutatott Szolgáltatást, ahhoz elengedhetetlenül szükségesek. Mindazonáltal a Partner a Megrendelő lapon köteles feltüntetni, hogy a jelen, 8.4 pontban bemutatott Szolgáltatásokra igényt tart vagy sem. A Partner tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás megrendelésével egyúttal elfogadja az ÁSZFF rá vonatkozó feltételeit, különösképpen a 3. számú mellékletben bemutatott Xxxxxxx feltételeire.
8.4.1. A Szolgáltatás leírása:
A Szolgáltató a Partner aukciójának időpontjában internetes összeköttetésen keresztül kapcsolja össze a valós aukciót a Portálon elérhető virtuális teremmel. A virtuális termet a Szolgáltató az aukcióközvetítés idejére nyitja meg. A Felhasználók a virtuális termen keresztül liciteket jelölhetnek meg. A Felhasználók által a virtuális teremben tett ajánlatokat a Szolgáltató közreműködője egy tárcsával képviseli a teremben, és közvetíti az online érkező licitjeiket. Az aukció iránt érdeklődő Látogató vendégként szabadon beléphet és figyelemmel kísérheti az aukció menetét a virtuális teremben; a licitálni szándékozó Felhasználó pedig – előzetes bejelentkezés és ellenőrzés után – vételi ajánlatokat tehet online licit formájában a virtuális teremben.
A fent bemutatott közvetítői Szolgáltatás kiegészítő opciójaként a Partner igényt tarthat arra is, hogy a Szolgáltató a virtuális aukciós terem online képét (melyen a licitlépcsők, valamint a aukcióra bocsátott tételek képi és szöveges bemutatása látható) a valós aukciós teremben kivetítse. A kivetítés szolgáltatását a Partner köteles a Megrendelő Xxxxx külön megrendelni. A kivetítés díját az ÁSZFF 3. Számú mellékletében található Árlista tartalmazza.
8.4.2. A Szolgáltatás menete, a Partner és a Szolgáltató kötelezettségei és jogosultságai:
8.4.2.1. Előkészítés
A Partner nyomtatott aukciós katalógusában, valamint honlapján megjeleníti a Portált, mint online aukciós partnerét a következő szöveggel: „Az árverés teljes anyaga megtalálható a xxx.xxxxxxx.xxx internetes műkereskedelmi oldalon is. Ugyanitt az aukció ideje alatt előzetes regisztráció után licitálni is lehet. „
A Portál az aukcióközvetítésre bejelentkezők adatait az aukciót megelőző 24. óráig automatikusan továbbítja a Partner felé e-mailben ellenőrzés és jóváhagyás (verifikáció) céljából. Az aukciót megelőző 24 órán belüli érkező vételi megbízásokat a Szolgáltató már nem köteles a Partner részére továbbítani.
A Partner saját aukciós szabályzatának megfelelően - legkésőbb az árverés kezdete előtt 24 órával - rendelkezik arról, hogy mely Felhasználók vételi megbízásait fogadja el, valamint kik vehetnek részt licitálóként az élő aukcióközvetítésen. Az elfogadott bejelentkezők belépését jóváhagyja, és ezt jelzi a Szolgáltatónak. Az Partner értesíti a jóváhagyott bejelentkezőket az elfogadásról, valamint visszaigazolja a vételi megbízásokat.
A Felhasználó ugyanakkor tudomásul veszi, hogy a bejelentkezési funkció az aukciót megelőző 24. órától lezárul a Portálon. A bejelentkezett licitálók adatait a Partner (aukciós ház) ellenőrzi, az ő feladata jóváhagyni (verifikálni) az érdeklődők személyét és adatait. Közvetlenül az árverés előtt, illetve alatt bejelentkező Felhasználó részvételét az árverésen a Szolgáltató nem garantálja, tekintettel arra, hogy az aukciós ház ekkor nem tudja érdemben ellenőrizni a Felhasználót.
A Partner a Szolgáltató számára biztosítja az alábbi feltételeket minimálisan 2 órával az árverés megkezdése előtt:
• Gyors és megbízható internet csatlakozás (ISDN vezetékes telefonvonal, ADSL, kábel, vezeték nélküli kapcsolat, mobil Internet stb.)
• Hálózati elektromos áram
• Közvetítői asztal és két szék a telefonos licitálók mellett, elöl a teremben
• Hely a vetítővászon számára
• Az aukciót megelőzően legalább hét nappal az aukció helyszínén egy technikai próba lehetőségét és feltételeit.
• Az internet felől érkező licitek képviseletére egy tárcsát.
A Szolgáltató biztosítja az aukció közvetítéséhez szükséges technikai eszközöket. (számítógép/ek, projektor, vetítővászon) Budapesten kívüli helyszínek esetében az utazás és a szállítás költségei az Ügyfelet terhelik. A Partner az aukció hiteles közvetítése érdekében, - legkésőbb az aukció elindítása előtt - megosztja a Szolgáltatóval az alábbi információkat, illetve a korábbiakhoz képest az ezekben történt változásokat:
• Használandó valuta árfolyamok (EUR, USD)
• Licitlépcsők
• Változások az eredeti katalógushoz képest (tétel visszavonások, póttételek)
• Védetté nyilvánított tételek /védettség alól kivett tételek
• Jóváhagyott és tiltott Felhasználók, és elfogadott vételi megbízások
A Szolgáltató a fenti változásokat figyelembe véve elvégzi a szükséges módosításokat; az új információkat megjeleníti a virtuális teremben, annak érdekében, hogy a Látogatók és Felhasználók mielőbb tudomást szerezzenek róla.
8.4.2.2. Aukcióközvetítés
A Szolgáltató közreműködője a közvetítés során, az interneten érkező liciteket tárcsával jelzi az árverésvezetőnek. A Szolgáltató rendszere minden, a teremben elhangzó licitet közvetít az interneten.
A Szolgáltató a Partner külön megrendelése esetén kivetíti a tárgyak képeit és sorszámát projektorral a valós teremben; illetve külön megrendelés esetén kivetíti a tárgyak képeit és az aktuális árakat is (HUF, USD, EUR).
A Partner részéről az árverés vezetője a tőle telhető legnagyobb figyelemmel kíséri és fogadja és veszi figyelembe az interneten keresztül érkező liciteket, hogy a távollevők ajánlattétele is ugyanolyan érvényes legyen, mint a teremben ülőké.
A Partnernek és a Résztvevőknek tudomása van arról, hogy az interneten az adattovábbítás, valamint annak sebessége számos tényező függvénye. A Szolgáltató törekszik a gyors és pontos adatcsere biztosítására, de nem vállal garanciát és felelősséget az információ késéséért vagy elvesztéséért.
A Partner tudomásul veszi, hogy az aukció internetes közvetítéséhez többszintű technikai megfelelés szükséges, a Szolgáltató törekszik arra, hogy az árverés közvetítése zökkenőmentes legyen, ugyanakkor ennek ellenére előfordulhatnak különösen az alábbiak, amelyért a Szolgáltatót felelősség nem terhel: az internet kapcsolat megszakadása, a szerver működésének az akadozása/leállása).
8.4.2.3. Aukciót követően
A Szolgáltató az aukciót követően a Partner rendelkezésére bocsátja a Portálon keresztül sikerrel licitált tételek vásárlói adatait; értesíti az internetes vásárlókat e-mailben a sikeres licitjeikről; az aukció eredményét, a leütési listát megjeleníti a Portálon látható katalógus mellett, az árverési archívumban amennyiben a Partner az aukciót követően, - 5 munkanapon belül - a Szolgáltató rendelkezésére bocsátja a hivatalos árverési eredményt.
A Partner köteles felvenni a kapcsolatot a sikeres internetes licitálókkal, és egyeztetni velük a fizetési, szállítási kondíciókat. A Partner és a Felhasználó tudomásul veszi, hogy az árverési tételekkel és vásárlással kapcsolatban a Partner és Felhasználó között jön létre mindennemű szerződés és jogviszony, így ezzel kapcsolatos kérdésekben és reklamációkban a Szolgáltatónak feladata nincs, és semmilyen felelősség nem terheli.
A Partner az aukció lezárását követően - legkésőbb öt munkanappal - köteles a Szolgáltató rendelkezésére bocsátani az aukció teljes hivatalos eredménylistáját.
8.4.2.4. Díjfizetés
A Partner az aukció lezárását követően a Szolgáltatás igénybevétele során vagy a sikeresen eladott tételek leütési árának összegén számított forgalmi jutalékot, de egy minimum Szolgáltatási díjat köteles fizetni a Szolgáltatónak az ÁSZFF 3. számú mellékletét képező Árlista szerint.
8.5. Online piactér szolgáltatás igénybevétele a Portálon
8.5.1. A szolgáltatás leírása
Az itt részletezett szolgáltatás keretében a Szolgáltató a Partner részére lehetővé teszi, hogy a Portálon, xxxxxxx.xxxxxxx.xxx webcímen működtetett online piactéren Műtárgyakat értékesítsen és ezzel egyidőben lehetővé teszi az online piactér felületén böngésző Látogatók és Felhasználók számára a vételre felkínált tárgyak közötti keresést, listázást valamint vásárlást az itt meghatározott feltételek szerint.
8.5.2. A szolgáltatás menete, a Felhasználók, Partnerek és a Szolgáltató kötelezettségei és jogosultságai:
8.5.2.1. Tranzakció indítása, Műtárgy feltöltése, eladás
Az online piactéren Műtárgyak értékesítésére csak Partner jogosult.
A hirdetés feltöltésével az Eladó eladási ajánlatot tesz a Portálon regisztrált Felhasználók részére. Eladó a Műtárgy feltöltésével kötelezettséget vállal arra, hogy az ajánlat Vevő általi elfogadása esetén a Műtárgyat a hirdetésben megjelölt állapotban és kondíciókkal átadja az ajánlatot elfogadó Vevő részére.
A hirdetésben az alábbi adatokat kell megjeleníteni (a Portál külön megjeleníti, hogy a hirdetés feladása során az alábbiak közül mely információk megadása kötelező és melyek opcionálisak):
1. rész:
• tétel megnevezése (HU, EN, DE)
• főkategória kiválasztása
• alkategória kiválasztása
• tétel leírás (HU, EN, DE)
• méret-átmérő-súly
• adatok kiválasztása
• állapot kiválasztása
• származás
• keletkezés éve kiválasztása
• védettség bejelölése 2.rész
• kép beszúrása
• videó beszúrása 3.rész
• árazás megadása (fix ár, akciós ár)
• ajánlat funkció használatának megadása
• címkék megadása
• szállítási mód megadása
• fizetési mód megadása
A hirdetés feladása során az Eladó köteles a feltöltött Műtárgy pontos, valósággal megegyező paramétereit és tulajdonságait, megadni.
Az Eladó a hirdetésben megjelölt Műtárgy ellenértékeként csak az általa megjelölt eladási árat számíthatja fel, Eladó az ajánlatban megjelölt eladási áron felül további költség felszámítására (pl. nem valós szállítási költség, a fizetendő jutalék, megbízási díj, csomagolási költség, ÁFA) nem jogosult. Eladó jogosult akciós árat is megadni.
Feltöltéskor a Műtárgyat a rá leginkább jellemző kategóriában kell meghirdetni. A Szolgáltató jogosult a Műtárgy kategóriáját megváltoztatni az Eladó előzetes hozzájárulása nélkül.
A hirdetés feladásakor a Műtárgyhoz nem kapcsolható keresőszavak megjelentetése nem megengedett. Az azonos Műtárgyra irányuló további hirdetéseket, keresőszavakat tartalmazó hirdetéseket a Szolgáltató eltávolíthatja.
A Portálon a hirdetés kizárólag konkrét, létező és az Eladó kizárólagos tulajdonában és birtokában lévő Műtárgy vonatkozásában adható fel. Ez alól kivételt képezhet az a hirdetés, melynek feladója hitelt érdemlően bizonyítja eladási jogosultságát annak ellenére, hogy az nem az ő kizárólagos tulajdonában van. Ezen jogosultságot a Szolgáltató bármikor jogosult ellenőrizni a hirdetés feladásának időpontjától kezdődően. A Szolgáltató külön, írásos engedélye hiányában nem adható fel olyan hirdetés, amely arra szolgál, hogy a Partner egyéb (a tárgy értékesítéséhez közvetlenül nem kapcsolódó) ajánlatait, illetve szolgáltatásait hirdesse.
A Szolgáltató a hirdetés megjelenését megelőzően annak tartalmát a feladástól számított 2 (kettő) munkanapon belül megvizsgálja. A Szolgáltató ellenőrizheti (többek között), hogy a hirdetésben megjelölt Műtárgy a Xxxxxxx Központ, a Nemzeti Adó és Vámhivatal, valamint az Országos Rendőrkapitányság által működtetett, lopott, eltűnt műtárgyak nyilvántartásában szerepel-e. Amennyiben a hirdetés a jelen ÁSZFF és a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseit nem sérti, úgy azt késlekedés nélkül megjelenteti, ellenkező esetben a megjelentetést megtagadja.
Nem csatolható be a hirdetéshez olyan fénykép, amely nem a meghirdetett Műtárgyat ábrázolja. Szintén nem mellékelhető olyan kép, amelyen más weboldal megnevezése, címe, logója, illetve vízjele található. Az ilyen képeket tartalmazó hirdetéseket a Szolgáltató törölheti.
8.5.2.2. A vásárlás menete
A Portálon - a Ptk. 6:64. §-a szerint – a hirdetést feladó és ezáltal érvényes ajánlatot tevő Partner, mint Eladó a hirdetés lejártáig az ajánlatához kötve marad.
Vásárlás az Eladó ajánlatának elfogadásával
A „Megvásárlom” gomb megnyomásával, azaz az ajánlat Vevő által történő elfogadásával az Eladó és a Vevő között adásvételi szerződés jön létre. A szerződésben foglaltakat mind a Vevő, mind az Eladó köteles teljesíteni és betartani, vagyis az Eladó köteles a felkínált Műtárgyat a vételár megfizetése ellenében a Vevő részére átadni, a Vevő pedig köteles a vételárat az Eladó ajánlatában szereplő módon megfizetni és a Műtárgyat átvenni. Ha a Vevő a Műtárgyat nem veszi át annak ellenére, hogy az Eladó hirdetésben megjelölt, vagy a felek által egyeztetett módon azt lehetővé tette és ezt az Eladó a Szolgáltató részére ezt jelzi a xxxxxxx@xxxxxxx.xxx email címen, a Szolgáltató jogosult a Vevő előfizetését megszüntetni, illetve a hozzáférését részlegesen, vagy teljes egészében korlátozni, felfüggeszteni addig, ameddig az adásvételt az Eladó sikeresnek, vagy teljesítettnek nem igazolja vissza. Amennyiben az Eladó, a Vevő teljesítése ellenére a Műtárgyat nem adja át a Vevő részére, és ezt a Vevő a Szolgáltató részére jelzi a xxxxxxx@xxxxxxx.xxx email címen, a Szolgáltató jogosult az Eladó hozzáférését részlegesen, vagy teljes egészében korlátozni, felfüggeszteni, addig, ameddig az adásvételt a Vevő sikeresnek, vagy teljesítettnek nem igazolja vissza.
A hirdetést a lejárati idő előtt az Eladó bármikor jogosult törölni, ha az ajánlat vonatkozásában érvényes elfogadás nem történt.
Az Eladónak és a Xxxxxxx a vételi ajánlat elfogadását követő 8 (nyolc) munkanapon belül kell felvenni a kapcsolatot egymással. Amennyiben ez a kapcsolatfelvétel az Xxxxx által hitelt érdemlően bizonyított módon a Vevő hibájából nem történik meg a fenti határidőn belül, úgy az Eladó jogosult a Műtárgy vonatkozásában a hirdetést újra feladni, azonban a Szolgáltató a meg nem valósult tranzakció után felszámított Közvetítői jutalék visszafizetésére nem köteles.
Vásárlás a Vevő ajánlatának elfogadásával
Az „Ajánlatot adok” gomb megnyomásával, a Vevő ellenajánlatot tehet egy adott Műtárgyra. A Vevő ellenajánlata tetszőleges összegről szólhat, az Eladó ajánlott árához képest. Az Eladó nem köteles a Vevő ellenajánlatát elfogadni.
Amennyiben az Eladó a Vevő általi ellenajánlat megtételének időpontjától számított 24 órán belül elfogadja a Vevő ellenajánlatát, úgy az Eladó és a Vevő között az ellenajánlat szerinti tartalommal adásvételi szerződés jön létre. A szerződésben foglaltakat mind a Vevő, mind az Eladó köteles teljesíteni és betartani, vagyis az Eladó köteles a felkínált Műtárgyat a vételár megfizetése ellenében a Vevő részére átadni, a Vevő pedig köteles a vételárat az ellenajánlatában szereplő módon megfizetni és a Műtárgyat átvenni. Ha a Vevő a Műtárgyat nem veszi át annak ellenére, hogy az Eladó hirdetésben megjelölt, vagy a felek által egyeztetett módon azt lehetővé tette és ezt az Eladó a Szolgáltató részére ezt jelzi a xxxxxxx@xxxxxxx.xxx email címen, a Szolgáltató jogosult a Vevő előfizetését megszüntetni, illetve a hozzáférését részlegesen, vagy teljes egészében korlátozni, felfüggeszteni addig, ameddig az adásvételt az Eladó sikeresnek, vagy teljesítettnek nem igazolja vissza. Amennyiben az Eladó, a Vevő teljesítése ellenére a Műtárgyat nem adja át a Vevő részére, és ezt a Vevő a Szolgáltató részére jelzi a xxxxxxx@xxxxxxx.xxx email címen, a Szolgáltató jogosult az Eladó hozzáférését részlegesen, vagy teljes egészében korlátozni, felfüggeszteni, addig, ameddig az adásvételt a Vevő sikeresnek, vagy teljesítettnek nem igazolja vissza.
A hirdetést a lejárati idő előtt az Eladó bármikor jogosult törölni, ha az ellenajánlatot nem fogadja el és az Eladó által tett ajánlat vonatkozásában érvényes elfogadás nem történt.
Az Eladónak és a Vevőnek az ellenajánlat elfogadását követő 8 (nyolc) munkanapon belül kell felvenni a kapcsolatot egymással. Amennyiben ez a kapcsolatfelvétel az Xxxxx által hitelt érdemlően bizonyított módon a Vevő hibájából nem történik meg a fenti határidőn belül, úgy az Eladó jogosult a Műtárgy vonatkozásában a hirdetést újra feladni, azonban a Szolgáltató a meg nem valósult tranzakció után felszámított Közvetítői jutalék visszafizetésére nem köteles.
Amennyiben az Eladó a fenti határidőn belül nem fogadja el a Vevő ellenajánlatát, úgy a Vevő ajánlata érvényét veszti, a Műtárgy továbbra is megvásárolható.
Amennyiben az Eladó kereskedelemmel foglalkozó jogi személy, úgy a vásárlással kapcsolatos fogyasztói jogokat a vevő az Eladóval, mint kereskedővel szemben közvetlenül érvényesítheti.
• A fogyasztói jogokkal kapcsolatos tájékoztatásnak legkésőbb az Eladó által küldött visszaigazolással kell eleget tenni, a Szolgáltató a technikai lehetőségek függvényében felületet biztosíthat a tájékoztatások megtételének. A fogyasztóknak szóló tájékoztatásért minden esetben az Eladó, mint kereskedő felel. A tájékoztatásnak ki kell terjednie a kellék-és termékszavatossági és az esetleges jótállási (garancia) feltételekre is.
• A kereskedőnek minősülő Eladónak a visszaigazolásban meg kell adnia legalább az alábbi adatokat: neve (cégneve), székhelye (telephelye), vagy lakcíme, elérhetőségei (elsősorban: e-mail címe), nyilvántartásba vevő bíróság vagy hatóság megnevezése, nyilvántartási száma, engedélyköteles tevékenység esetén: engedélyező hatóság megnevezése, kiadott engedélyének száma, adószáma, esetlegesen, tevékenységére irányadó magatartási kódex és annak online hozzáférhetőségének megjelölése.
• A kereskedőnek minősülő Eladó elismeri, hogy a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 457/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján a magánszemély vevőt, mint fogyasztót elállási jog illeti meg, mely a Műtárgy átvételétől számított 14 (tizennégy) napon belül gyakorolható. Az elállási joggal kapcsolatos tájékoztatást a kereskedő köteles biztosítani. A kereskedő a terméklapon megjelenítheti, ha a termékre elállási jog nem gyakorolható, jogszabály által meghatározott kivételek miatt.
8.5.3. A Szolgáltató, mint közvetítő felelőssége
Az online piactér működtetését a Szolgáltató közvetítő szolgáltatóként, az Ekrtv. rendelkezései szerint végzi. A Szolgáltató semmiféle felelősséget nem vállal az általa fenntartott online piactéren tett, nem tőle származó felhívásokkal, ajánlatokkal és az ezek alapján létrejött szerződésekkel vagy bármely szerződés létrejöttének elmaradásával, továbbá az online piactéren elérhető szolgáltatások hibájával vagy megszüntetésével kapcsolatban.
A Szolgáltató nem felel az általa működtetett online piactéren meghirdetett Műtárgyak meglétéért, minőségéért, származásáért, eredetiségéért és nem köteles a Műtárgyakat ellenőrizni. A Szolgáltató nem felel továbbá az általa működtetett online piactéren szereplő Műtárgyak valódiságáért, vagy azért, hogy a Vevők ténylegesen meg tudják venni, az Eladók pedig ténylegesen el tudják adni a Műtárgyakat, nem tudja biztosítani, hogy a Felhasználók az egymás közötti adásvételi ügyletet végérvényesen le tudják bonyolítani. A Szolgáltató jogosult a hirdetések elérhetetlensége esetén azok lejárati idejét, a kiesés időtartamával meghosszabbítani, a Szolgáltató ezen felül kizár minden más egyéb a kieséssel összefüggésben felmerülő kártérítési igényt.
A Szolgáltató az Eladó és a Vevő között estlegesen kialakuló jogvitákba nem avatkozik bele. A Felhasználók kifejezetten elfogadják, hogy az online piactéren keresztül létrejövő adásvételi ügyletekkel összefüggésben kialakuló bárminemű jogvita esetén a Felhasználók a Szolgáltatóval szemben semmilyen igényt nem jogosultak támasztani.
Az Eladó által az online piactéren közzé- vagy elérhetővé tett tartalmat a Szolgáltató jogosult, de nem köteles ellenőrizni és a közzétett információk által hivatkozott oldalakon vagy helyeken a Szolgáltató jogosult, de nem köteles jogellenes tevékenység folytatására utaló jeleket keresni. Az online piactéren elérhető tartalmat a Szolgáltató archiválja.
Az Eladó által közzé- vagy elérhetővé tett tartalomért, ideértve a tartalom által okozott vagy egyébként azzal összefüggésben felmerült mindennemű vagyoni vagy nem vagyoni kárért kizárólag az Eladó tartozik felelősséggel. A Szolgáltató által működtetett online piactéren jogellenes tartalom (például hamis, lopott műtárgyak, felhasználási engedély nélküli szerzői vagy jogi oltalom alá eső szellemi alkotások, különösen képek), harmadik személyek jogait vagy a jogszabályokat közvetlenül, vagy közvetett módon sértő (például bűncselekmény elkövetésére vonatkozó) felhívás nem helyezhető el.
Amennyiben az online piactéren az Eladó által közzé- vagy elérhetővé tett tartalommal kapcsolatban harmadik személy, hatóság vagy bíróság igényt támaszt vagy eljárást indít, az Eladó az ilyen igényekkel vagy eljárásokkal kapcsolatban felmerülő valamennyi kiadást, költséget és kár megtérítését átvállalja, továbbá vállalja azt is, hogy minden Szolgáltató által megkövetelt intézkedést (ideértve például a visszaélésért vagy a jogsértésért felelősséget vállaló és a Szolgáltató érintetlenségét egyértelműen tartalmazó nyilvános vagy egyéb nyilatkozat megtétele) megtesz a jogsértésekkel és a visszaélésekkel kapcsolatban a Szolgáltató jó hírnevének megóvása érdekében.
Amennyiben az online piactéren az Eladó által közzé- vagy elérhetővé tett tartalom jogsértő, úgy a Szolgáltató az Ekrtv. alapján jár el, és a tartalmat (hirdetést) eltávolíthatja, ha a jogosulttól erre megfelelő értesítést kap. A Szolgáltató a vonatkozó és mindenkor hatályos jogszabályi keretek között működik együtt a hatóságokkal a jogsértést elkövető személyek felelősségre vonása érdekében.
Az adásvételi ügylet megvalósulása esetén a Műtárgy átadása, szállítása és a vételár megfizetése a Szolgáltatótól függetlenül, az Eladó és a Vevő megállapodásának megfelelően zajlik le.
8.5.4. Tiltott termékek és szolgáltatások
A Szolgáltató által működtetett online piactéren a xxx.xxxxxxx.xxxxxxx.xxx/xxxxxx-xxxxxxxxxxxxxxxxx internetes oldalon elérhető tárgykategóriába sorolt Műtárgyakat lehet hirdetni.
A Szolgáltató által működtetett online piactéren tilos az alábbi dolgok, vagy az alábbi dolgokat tartalmazó Műtárgyak értékesítése:
• veszélyes vegyi anyag, különösen bármilyen tűz-vagy robbanásveszélyes anyag;
• gyógyszer, kábítószer, tudatmódosító anyag, vagy bármely, hasonló hatású szer;
• alkohol, kivéve minőségi, egyedi vagy különleges gyűjtői szeszes ital;
• lopott, vagy egyéb módon bűncselekményből származó, vagy jogellenesen forgalomba hozott termék;
• hamis, vagy hamisított műtárgy (kivéve az olyan másolatokat, mely más szerzői jogát nem sérti és a hirdetésben ezen tény feltüntetésre kerül);
• xxxxx xxxxx- vagy eredetjelzés feltüntetését segítő termék;
• olyan termék, amely önmagában, vagy a termék közzététele, hirdetése által bármilyen módon sérti valamely harmadik fél jogait, ideértve, nem kizárólagosan, a védjeggyel, szerzői joggal, szabadalommal, személyiségi vagy kegyeleti joggal való visszaélést;
• szerzői jogvédelem alatt álló termék másolt, hamisított példánya, illetve minden olyan egyéb tevékenység, eszköz, szoftver, amely elősegíti vagy alkalmas a szerzői jog megsértésére;
• emberi szerv, szövet;
• engedélyköteles fegyver, lőszer, robbanószer, pirotechnikai anyagok, eszközök (tűzijáték), ilyen termékek alkatrésze, alkotórésze, valamint közbiztonságra különösen veszélyes eszköz, melynek online értékesítését jogszabály zárja ki, ide értve, többek között a fegyverviselési engedélyhez nem kötött eszközöket is;
• értékpapír vagy bármely más olyan pénzügyi eszköz, amellyel befektetést vagy pénzkihelyezést lehet eszközölni, kivéve olyan egyértelműen beazonosítható értékpapír mely már követelést nem testesít meg, és amely kifejezetten gyűjtési céllal kerül meghirdetésre;
• hitelkártya, bankkártya, vagy bármely más, nem átruházható készpénz-helyettesítő fizetési eszköz, kivéve olyan egyértelműen beazonosítható termék, eszköz, amely fizetési funkcióval nem rendelkezik, és kifejezetten gyűjtési céllal kerül meghirdetésre;
• kitöltetlen garancia-levél, igazolvány, bizonyítvány és érvényesítő címke- vagy matrica;
• bármely olyan termék vagy szöveg, amely gyűlöletkeltésre, fajüldözésre, idegengyűlöletre vagy nemzetek és nemzetiségek közötti konfliktusra adhat okot;
• egy, vagy több személy megrágalmazására vagy egyébként személyiségi jogainak megsértésére alkalmas termék, szöveg; Az alábbi termékek, áruk értékesítése esetén a következő, további feltételeknek kell teljesülniük:
Engedélyköteles termék esetén az Eladó köteles a hirdetésben feltüntetni, hogy ilyen engedély birtokában van és a termék árusítása nem ütközik jogszabályba, hatósági rendelkezésbe.
8.5.5. Díjfizetés menete
A Vevő az adásvételi ügylet létrejötte esetén köteles az ÁSZFF 3. számú mellékletét képező mindenkori Árlistában rögzített összegnek megfelelő mértékű közvetítői jutalékot fizetni a Szolgáltató részére (a továbbiakban: Közvetítői jutalék). A Szolgáltató jogosult díjtételeit módosítani, illetve a díjfizetési kötelezettséggel járó szolgáltatások körét bővíteni, erről azonban köteles a Felhasználókat tájékoztatni, az ÁSZFF 11.4. pontjában rögzített feltételek mellett. A Közvetítői jutalék alapját jelentő adásvételi ügyletek létrejöttével kapcsolatban a Szolgáltató az ajánlat elfogadását veszi figyelembe. Az Eladó és a Vevő is köteles az ajánlat elfogadását követően visszajelzést adni arról a Szolgáltató részére a Portálon keresztül, hogy az ügylet ténylegesen megvalósult-e.
A Szolgáltató az adásvételi ügylet létrejöttét az ÁSZFF 8.5.2.2 pontjában meghatározott módon, a „Megvásárlom” gomb megnyomását, illetve a Vevő ajánlatának az Eladó általi elfogadását követően azonnal felszámítja, és kiterheli a Közvetítési jutalék összegét a Vevő részére.
A Vevő tudomásul veszi azt, hogy a Szolgáltató az Eladó elérhetőségeit addig nem köteles részére kiadni, ameddig a Vevő a Közvetítési jutalék összegét a Szolgáltató részére nem fizeti meg. Az Eladó tudomásul veszi azt, hogy a Szolgáltató a Vevő elérhetőségeit addig nem köteles részére kiadni, ameddig a Vevő a Közvetítési jutalék összegét a Szolgáltató részére nem fizeti meg.
Amennyiben az adásvételi szerződés az Eladó és a Vevő között nem jön létre, a felek kötelesek erről a Szolgáltatót az adásvételi szerződés megkötésétől az ÁSZFF 8.5.2.2. pontjában meghatározott módon, a „Megvásárlom” gomb megnyomásától, illetve a Vevő ajánlatának az Eladó általi elfogadásától számított 10 (tíz) naptári napon belül tájékoztatni a xxxxxxx@xxxxxxx.xxx email címre küldött elektronikus levélben azzal, hogy az e-mailben a fél köteles az alábbi adatokat feltüntetni:
• hirdetés azonosítója;
• adásvételi szerződés kelte (vásárlás dátuma);
• eladó és a vevő neve;
• megvásárolt Tárgy neve;
• megvásárolt Tárgy vételára;
• meghiúsulás oka.
A Felek tudomásul veszik, hogy a Szolgáltató a már megfizetett Közvetítői jutalék összegét csak abban az esetben köteles a Vevő részére visszautalni, ha mind az Eladó, mind a Vevő kölcsönösen megerősíti az adásvételi ügylet meghiúsulásának tényét, továbbá a meghiúsulás a Vevőnek nem volt felróható. Amennyiben a Vevő jelzi a Szolgáltató felé, hogy az adásvételi ügylet Eladó hibájából nem ment teljesedésbe, úgy az Eladó köteles ezen tényt a Szolgáltató ezirányú felhívására legkésőbb a Szolgáltató levelének és/vagy e-mailjének kézhezvételétől számított 5 (öt) munkanapon belül megerősíteni, vagy cáfolni.
• Az adásvételi ügylet a Vevőnek nem felróható okból történő meghiúsulása esetén a Szolgáltató a Közvetítői jutalék összegét a Vevő bejelentésének Eladó által történő megerősítésétől számított 15 (tizenöt) napon belül visszautalja a Vevő részére.
• Amennyiben az Eladó fenti visszaigazolási kötelezettségének a Szolgáltató emailen megküldött kérésétől számított 5 (öt) munkanapon belül nem tesz eleget, a Szolgáltató ebben az esetben is visszautalja a Közvetítői jutalék összegét a Vevő részére a fenti 5 (öt) munkanapos határidő leteltétől számított 15 (tizenöt) napon belül.
• Amennyiben az Eladó határidőn belül cáfolja felelősségét az adásvételi ügylet meghiúsulásának kapcsán és ezáltal a Vevő és az Eladó ellentétes álláspontot képviselnek, úgy a Szolgáltató jogosult dönteni a felelősség kérdésében és döntését a Felek álláspontjának kézhezvételétől számított 15 (tizenöt) napon belül megküldeni.
• Amennyiben az Eladó elismeri felelősségét az adásvétel meghiúsulásában és/vagy a Szolgáltató döntése alapján az Eladó a felelős ebben kérdésben, a Szolgáltató ÁSZFF 3. számú mellékletét képező mindenkori Árlistában rögzített Adminisztrációs díjat számláz az Eladó felé 15 (tizenöt) napos fizetési határidővel.
A Felek tudomásul veszik, hogy a Szolgáltatónak jogában áll az adásvétel megtörténtét az ÁSZFF 8.5.2.2. pontjában meghatározott módon, a
„Megvásárlom” gomb megnyomásától, illetve a Vevő ajánlatának az Eladó általi elfogadásától követően 30 (harminc) nappal lezártnak tekinteni függetlenül attól, hogy a Felek közti egyeztetés milyen stádiumban áll, és jogosult a Közvetítői jutalékról végszámláját kiállítani. Ezen véghatáridőt követően a Szolgáltató semmilyen díj visszafizetési kötelezettséggel nem tartozik.
A Szolgáltató online adminisztrációs rendszere folyamatosan nyilvántartja a megvalósult ügyleteket és az Eladó által fizetendő Közvetítői jutalék összegét, illetve a korábban már kifizetésre került Közvetítői jutalékok összegét. Az Eladó a Szolgáltató által kialakított és működtetett rendszer nyilvántartásának, mint zárt informatikai rendszernek a megfelelőségét elismeri, azt hiteles nyilvántartásnak fogadja el és tudomásul veszi, hogy az ott rögzített adatok tekintetében kifogással nem élhet.
A rendszer folyamatosan számlálja és nyilvántartja a feltöltött Műtárgyak, a sikeres eladások és a kiemelt megjelenések, valamint az egyéb díjköteles szolgáltatások igénybe vétele után fizetendő díjtételeket. Az adásvételi ügylet létrejöttének időpontjában a Vevő automatikus értesítést kap a fizetendő Közvetítői jutalék mértékéről. Az értesítést a Szolgáltató elektronikus úton, a Vevő felhasználói fiókjában megadott email címére is kiküldi.
A Szolgáltató legkésőbb az adásvételi ügylet létrejöttét követő 5 (öt) munkanapon belül elektronikus előlegszámlát valamint legkésőbb az adásvételi ügylet létrejöttét követő 30 (harminc) napon belül – a jelen pontban fentebb bemutatott meghiúsulási esetek függvényében - végszámlát készít és állít ki a Közvetítői jutalék összegéről a Vevő részére. A digitálisan aláírt, adóigazgatási azonosításra alkalmas, elektronikus számlázásra vonatkozó szabályok szerint kiállított elektronikus előleg-, végszámla a hirdetés feladásakor érvényben lévő díjszabás szerint kiszámított díjakat tartalmazza. Az elektronikus előleg-, végszámla a felhasználói fiók "Számlázott tételek" fiókpontjából tölthető le. A Szolgáltató papíralapú, nyomtatott számlát nem készít, az elektronikus számla csak elektronikus formában alkalmas adóigazgatási azonosításra, az adóhatóság részére csak elektronikusan mutatható be. Ezért a Felek, mint adóalanyok a letöltött és digitálisan aláírt számlát a számviteli törvényben meghatározott elévülési idő lejártáig elektronikus formában meg kell őrizzék. A Felek az elektronikus számlák jelen pont szerinti kiállításához visszavonhatatlanul hozzájárulnak.
A fizetés teljesítésének napja a számlán szereplő összeg Szolgáltató számláján történő jóváírásának napja.
A Vevő a kiküldött elszámolással kapcsolatos módosítási igényeket, illetve reklamációt a számlán jelzett fizetési határidőn belül jelentheti be. Ennek elmulasztása esetén további egyeztetésre, számlareklamációra nincs lehetőség.
A Szolgáltató jogosult zárolni a Vevő felhasználói fiókját addig az időpontig, amíg a Közvetítői jutalék összege a Szolgáltató számláján jóváírásra nem kerül. Amennyiben a Szolgáltató által kiküldött számla rendezése nem történik meg a számlán jelzett fizetési határidőn belül, a Szolgáltató fizetési felszólítást küld email üzenet formájában a Vevőnek. Amennyiben a számla kiegyenlítése a fizetési felszólításban foglalt határidőn belül nem történik meg, a Szolgáltató jogosult a Vevő felhasználói fiókját törölni.
8.6. Reklám felület igénybevétele a Portálon
Az alábbi pontok tartalmazzák a Szolgáltató által értékesített reklámfelületekre vonatkozó szerződésekkel kapcsolatos jogviszonyokban a Szolgáltató és a Reklámozók jogait és kötelezettségeit.
8.6.1. Általános rendelkezések:
A gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény rendelkezései alapján, a jelen ÁSZFF alkalmazásában:
reklám címzettje: | a Résztvevők azon köre, akik felé a reklám irányul, illetve akikhez a reklám eljut a Portálon keresztül; |
reklám közzétevője: | a Szolgáltató, aki a reklám közzétételére alkalmas eszközökkel – a jelen esetben a Portállal - rendelkezik és ezek segítségével a reklámot megismerhetővé teszi, |
reklámozó: | azon Partner, akinek érdekében a reklámot a Szolgáltató közzéteszi a Portál felületén, illetve aki a reklámot megrendeli, |
8.6.2. A Szolgáltatás leírása:
A Szolgáltató a jelen pontban részletezett Szolgáltatás keretében biztosítja a vele erre szerződéses kapcsolatban álló Partner részére a Portálon található reklámfelületek igénybevételét az alábbi szabályok szerint.
8.6.3. A Szolgáltatás igénybevételének általános feltételei:
A Partner tudomásul veszi, hogy a Szolgáltatás igénybevételének általános jogszabályi feltétele, hogy reklám akkor tehető közzé, ha a Partner, mint reklámozó a reklám közzétételének megrendelésekor a Szolgáltató, mint a reklám közzétevője részére megadja a cégnevét, illetve nevét, a székhelyét, ennek hiányában lakóhelyét, továbbá az adószámát. A jogszabályban meghatározott előzetes minőségvizsgálati vagy megfelelőség tanúsítási kötelezettség alá tartozó termékre vonatkozó reklám esetén a Partner köteles a Szolgáltatónak nyilatkozni arról, hogy a vizsgálatot elvégezték és annak alapján a termék forgalomba hozható. Ha a termék nem tartozik előzetes minőségvizsgálati vagy megfelelőség tanúsítási kötelezettség alá, a nyilatkozatnak ezt kell tartalmaznia. Ilyen nyilatkozat hiányában a reklám nem tehető közzé. A Partner tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató köteles a fent meghatározott adatokról, valamint a nyilatkozatokról nyilvántartást vezetni, és azt a reklám közzétételétől számított öt évig megőrizni.
A Partner szavatol azért, hogy az általa a Szolgáltató részére átadott reklám Szolgáltató általi közzététele a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvényben foglalt reklámkorlátozásokba és tilalmakba nem ütközik, jogszabályt nem sért, valamint
harmadik személyek jogát vagy jogos érdekét nem sérti. A Partner felelős a fenti rendelkezések megszegésével a Szolgáltatónak okozott minden kárért és abban az esetben, ha a Partner által a Szolgáltatónak közzétételre átadott reklám közzétételével kapcsolatosan harmadik személy a Szolgáltatóval szemben követelést támaszt, ez alól a Partner köteles a Szolgáltatót haladéktalanul mentesíteni.
8.6.4. A Szolgáltatás igénybevételének menete:
8.6.4.1. A megrendelés:
• a Szolgáltató a reklám megrendelését írásban akár az általa kidolgozott Megrendelő Xxxxx, akár a Partner által írt megrendelés alapján, a Partner cégszerű aláírásával ellátott eredeti okirat alapján fogadja be,
• a megrendelésben a Partnernek a fenti 8.6.3. pontban foglalt adatokat fel kell tüntetnie, illetve a szükséges nyilatkozatot csatolnia kell, illetve a Partner mindenkor köteles legalább a cégnyilvántartásban vagy a nyilvántartó hatósága nyilvántartásában szereplő adatokkal egyezően megnevezni vállalkozását, székhelyét, valamint közölnie kell adószámát és bankszámlaszámát, kapcsolattartó személy nevét és elérhetőségét, a reklám témáját, a hirdetendő terméket vagy szolgáltatást, a választott kiadványt, a megjelenés darabszámát, előzetesen egyeztetett időpontját és méretét;
• amennyiben a Partner az előző bekezdés pontban megjelölt adatokat nem bocsátja a Szolgáltató rendelkezésére, úgy a Szolgáltató a megrendelést további érdemi ügyintézés nélkül visszautasíthatja,
• amennyiben a Partner az Online reklám megjelenési idejét és a hirdetési felület típusát előzetesen befoglalta a Portálon, azonban 30 (harminc) nappal a befoglalt időszak kezdete előtt nem rendeli meg a reklámot külön megrendelés útján és/vagy a Szolgáltató jelzésére sem küldi meg 1 (egy) munkanapon belül a megrendelést, az általa befoglalt hely felszabadul és azt a Szolgáltató újra értékesítheti.
8.6.4.2. A szerződés létrejötte
A Partner tudomásul veszi, hogy a reklám megjelentetésére csak abban az esetben van lehetőség, ha közötte és a Szolgáltató között az egyedi reklámszerződés létrejön. Az egyedi reklámszerződés azzal jön létre a Szolgáltató és az Partner között, hogy a Szolgáltató a Partner megrendelését, amennyiben minden szükséges adat rendelkezésre áll, írásban (futárküldemény, levél, fax vagy e-mail útján), a megrendeléssel megegyező tartalommal 5 (öt) munkanapon belül írásban visszaigazolja.
8.6.4.3. A reklámanyag Partner általi biztosítása
A Partner a megrendeléshez – amennyiben ez nem lehetséges, úgy a Szolgáltató visszaigazolásában rögzített határidőre, de legkésőbb az anyagleadási határidőig – 3 (három) munkanap a tervezett megjelenést megelőzően – kész reklámanyagot köteles küldeni a Szolgáltató részére.
A reklám szövegmennyisége, megfogalmazása, grafikai megoldása tekintetében a szolgáltató a Partner kérésére díjmentes szakmai véleményt ad, amellyel kapcsolatosan a Szolgáltató mindennemű felelősséget kizár, és fenntartja a jogot arra, hogy a véleményadás terjedelmét belátása szerint korlátozza. A Partner tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató véleménye és vizsgálata nem terjed és semmilyen körülmények között nem terjedhet ki a reklám elkészítésének vagy közzétételének jogszerűségi vizsgálatára.
A Partner tudomásul veszi, hogy az Árlistában szereplő összegek csak a reklám közzétételének árára vonatkoznak, így amennyiben a Partner a reklám előállításával vagy annak esetleges átdolgozásával, kijavításával a Szolgáltatót bízza meg, ezt a Szolgáltató egyedi, külön díjazásért és külön erre kötött szerződés alapján vállalja.
8.6.4.4. A Reklám visszautasítása
A Partner tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató a megrendelést nem köteles elfogadni, valamint tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató a megrendelés visszaigazolását követően is jogosult azonnal hatállyal felmondani az egyedi reklámszerződést - és a Partnernek a Szolgáltatóval szemben ebből eredően kártérítési és egyéb követelése nem lehet – különösen akkor, ha a Szolgáltató megítélése szerint – amely alapulhat saját felismerésen vagy harmadik személy jelzésén egyaránt - a Partner által közzétenni kívánt reklám
• jogszabályba ütközik, vagy sérti a Magyar Reklámetikai Kódex normáit,
• a reklámfelületet tartalmazó médium, a Portál arculatával, szellemiségével össze nem egyeztethető,
• a Szolgáltató és a Portál reklámpiaci és/vagy üzleti érdekeit közvetlenül, vagy közvetett módon sértő,
• a közzététel technikai, illetve terjedelmi okból nem teljesíthető,
• MTVA vagy más illetékes hatóság által – akár hivatalos, akár informális úton – kifogásolt,
• jelen ÁSZFF bármely pontját sérti.
A speciális online reklámok közzétételét a Szolgáltató csak a végleges kreatív tesztelése után vállalja. A Szolgáltató a tesztelés eredményétől függően érvényes, visszaigazolt megrendelés és létrejött egyedi reklámszerződés ellenére is – a Partner kártérítési és egyéb igényeinek kizárása mellett - fenntartja a jogot a megjelentetés visszautasítására, vagy változások kérésére.
Amennyiben a reklám-, illetve támogatói film sugárzását a Szolgáltató azért tagadja meg, mert azzal szemben az MTVA vagy más illetékes hatóság – akár hivatalos, akár informális úton – kifogást emelt, a Partner köteles a reklám-, illetve támogatói filmet a Szolgáltató kérésének megfelelően, az erre irányuló kérés kézhezvételétől számított 15 (tizenöt) napon belül saját költségén átdolgozni. Az ebből adódó esetleges késedelmes teljesítés Szolgáltatónak nem róható fel.
8.6.4.5. Lemondás és módosítás
A már megrendelt Reklámot a Partner jogosult a Szolgáltató visszaigazolásában megjelölt lemondási és módosítási határidőig (online Reklám esetén a tervezett megjelenés előtti 20 munkanappal) írásban, további jogkövetkezmények nélkül lemondani, a reklámmal kapcsolatban későbbi megjelentetésre vonatkozó megrendelést benyújtani, vagy módosítani. A Partner tudomásul veszi, hogy a lemondási és módosítási határidő a reklámot tartalmazó adott médium megjelenési és teljesítési időpontjához kötődik, ezért ezen határidő a megrendelés tartalmától függően a visszaigazoláshoz képest múltbéli időpont is lehet. Ebben az esetben a Partner nem gyakorolhatja lemondási és módosítási jogát.
A lemondás időpontjának az a munkanap számít, amelyen munkaidőben (17:00 óráig) a lemondásról szóló írásbeli értesítés a Szolgáltatóhoz megérkezett. Lemondás és módosítás csak írásban (futárpostai küldemény, telefax vagy ajánlott levélben vagy e-mailben) történhet, melynek tudomásulvételét a Szolgáltató minden esetben, írásban visszaigazolja. Az esetleges reklamáció alapja a visszaigazolás. Azon módosításokat, illetve lemondásokat, amelyek nem kerültek visszaigazolásra és a Partner nem rendelkezik az átvételi, fax, postai visszaigazolással vagy e-mail visszaigazolással, el nem fogadottnak kell tekinteni, és az ebből fakadó károk és következmények a Partnert terhelik.
A lemondási és módosítási határidő elteltét követően a megjelenés időpontjára vonatkozó lemondási, módosítási igények teljesítésére a Szolgáltató nem köteles. Amennyiben a Szolgáltató tevékenységének eredményeképpen a módosítás mégis megtörténik, a Partner a módosítással érintett reklám nettó közzétételi díja 10%- ának megfelelő mértékű kötbér megfizetésére köteles.
Amennyiben a módosítás már nem kivitelezhető, illetve a lemondás már nem fogadható el, a Szolgáltató a reklámot az eredeti megrendelés szerinti időpontban és tartalommal teszi közzé, vagy – a Partner kifejezett, írásbeli kérésére – a közzétételt mellőzi, de a Partner ez esetben is köteles a reklám eredeti közzétételi díjának megfizetésére. A Partner a tervezett Reklám megjelenés előtt 16-19 nappal történő lemondás esetén a reklám nettó közzétételi díja 75%-a, 0-15 nappal történő lemondás, illetve egyedi, időszakos rovatok szponzorációja esetén a megrendelést követően történő bármely lemondás esetén a reklám nettó közzétételi díja 100%-a mértékű kötbér megfizetésére köteles.
8.6.5. Felelősségi szabályok
A Partner felel minden olyan hibáért, költségért és kárért, amely az általa biztosított reklámanyagok vagy azok bármely része (ábrák, grafikák, emblémák stb.) rossz minőségéből, hibájából, hiányosságából vagy bármely tulajdonságából fakad. Az elektronikus formában elküldött reklám esetén a reklám utolsó állapotát tükröző kinyomtatott változatát (proof-ot) is mellékelni kell, mert ennek hiányában az esetlegesen bekövetkező esztétikai, szöveg és/vagy színhibákért a Szolgáltató felelősséget nem vállal, és ebben az esetben a reklámozó hibás teljesítésre hivatkozva díjcsökkentés iránti vagy egyéb igényt nem érvényesíthet a Szolgáltatóval szemben.
A Szolgáltató a részére online közzététel, sugárzás céljából átadott reklámanyagot, illetve támogatói filmet jogszerűségi, különösen szerzői és médiajogi, sajtó, illetve reklámetikai szempontból nem ellenőrzi, az ebből keletkező bármilyen kár, bírság, polgári jogi igény az Partnert terheli. A Partner a jelen ÁSZFF elfogadásával kifejezetten átvállalja szerzői, reklám- és médiajogi, versenyjogi továbbá a polgári jogi szabályok be nem tartása miatt, az átadott reklámanyagokkal, illetve támogatói filmekkel, illetőleg azok közzétételével kapcsolatban a Szolgáltatóra kiszabott bírságok és kártérítési, illetve polgári jogi igények megtérítését.
Vis major miatt elmaradt vagy hibásan teljesített reklám közzétételéért a Szolgáltató semmiféle kár vagy egyéb igényt nem köteles teljesíteni. Vis majornak minősül különösen, de nem kizárólag minden olyan elháríthatatlan külső esemény, amelyet a Szolgáltató sem közvetlenül, sem közvetve nem képes befolyásolni vagy elhárítani, illetőleg az internet vagy adatkapcsolat hibája.
A Szolgáltató leadási határidőt követően leadott vagy módosított reklámanyag közzétételének hibáiból eredő felelősségét kizárja.
A Szolgáltató esetleges kártérítési felelőssége kizárólag a bizonyítottan neki felróható okból bekövetkező tényleges és közvetlen anyagi károkra korlátozódik legfeljebb az adott szolgáltatás díjának mértékéig, és a Szolgáltató kifejezetten kizárja a felelősségét bármiféle közvetett vagy következményi, illetve biztatási jellegű kárért, ideértve többek között az elmaradt hasznot, a költségeket, illetve a nem vagyoni kárt is.
A Partner mindennemű reklamációt az érintett reklám megjelenését követő 14 (tizennégy) naptári napos jogvesztő határidőn belül köteles a Szolgáltató részére írásban bejelenteni.
9. Szolgáltatások díja, pénzügyi elszámolás
9.1. A Szolgáltatások díjait az aktuálisan közzétett Árlista tartalmazza.
9.2. A Szolgáltató a Szolgáltatása ellenértékeként számlát küld a Partnernek a visszaigazolt szolgáltatási megrendelő alapján. A számlát az aláírt Megrendelő Lap kézhezvételét követően, 8 (nyolc) napos fizetési határidővel állítja ki; kivéve, ha a Felek ettől eltérő határidőben állapodtak meg.
Az ÁSZFF 8.1 pontjában meghatározott képes aukciós katalógusok Portálon történő megjelenítésének (valamint minden, ezzel a Szolgáltatással összefüggő egyéb Szolgáltatás) előfeltétele a Szolgáltatási díj előre fizetése. Ennek elmaradása esetén a Szolgáltató az adott megrendelést nem köteles elfogadni, illetve a már létrejött egyedi szerződéseket azonnali hatállyal további póthatáridő tűzése és érdekmúlás bizonyítása nélkül felmondhatja.
A számla kiegyenlítésével kapcsolatos bankköltségek a Partnert terhelik. Külföldi megrendelés esetén a külföldi és a belföldi bankköltség is a Partnert terheli. A fizetés teljesítésének időpontja a számla ellenértékének jóváírása a számlán megadott bankszámlaszámra. A banki átutalás közlemény rovatába a kiegyenlítésre kerülő számla sorszámát minden esetben fel kell tüntetni. Bármely számlával kapcsolatos kifogás csak a vitatott tételt érinti, a többi tétel, valamint a számla esedékességén nem változtat.
Kizárólag számlával kapcsolatos kérdéseket, kifogásokat, annak kézhezvételétől számított 8 naptári napon belül írásban kell közölni. E határidőn túl reklamációnak helye nincs.
Késedelmes fizetés esetén a Szolgáltató a mindenkori banki alapkamat kétszeresét számítja fel késedelmi kamatként. Kiegyenlítetlen lejárt számlával rendelkező Partner részére a Szolgáltató a számla kiegyenlítéséig nem szolgáltat.
A Szolgáltató fenntartja annak a jogát, hogy árait megváltoztassa.
10. A Felek felelőssége
10.1. A Résztvevőknek tudomása van arról, hogy az interneten az adattovábbítás illetve annak sebessége számos tényező függvénye. A Szolgáltató törekszik a gyors adatcsere megvalósítására, de nem vállal garanciát és felelősséget az információ késéséért vagy esetleges elvesztéséért.
10.2. A Résztvevők tudomásul veszik, hogy a folyamatos üzemeltetés egyes esetekben a Szolgáltató előzetes tudta és szándéka ellenére is megszakadhat. Ilyenkor a Szolgáltató köteles minden tőle elvárhatót megtenni a szolgáltatás mielőbbi újraindítása érdekében, azonban a Szolgáltatás szüneteltetéséből eredően a Résztvevőknek a Szolgáltatóval szemben további követelése nem lehet.
10.3. A Szolgáltató jogosult a rendszer karbantartása érdekében a Szolgáltatásokat szüneteltetni.
10.4. A Szolgáltató csak a neki felróható szándékos vagy súlyosan gondatlan hibákért felel a Partner/Felhasználó felé, de ezekben az esetekben is maximum csak az érintett Szolgáltatás díjának megfelelő összeg erejéig.
10.5. Az aukciók és a vásárlások tárgyát képező tárgyakkal kapcsolatban a Szolgáltató – a rendelkezésére álló, az oldalra feltöltött információkon kívül – semmilyen plusz információval a Résztvevők részére nem tud szolgálni; az ajánlatok tartalmával kapcsolatban felelősséget nem vállal.
10.6. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy visszautasítsa vagy megszüntesse mindenféle tartalom közlését, amennyiben úgy ítéli meg, hogy az ellentmond a jelen ÁSZFF-ben, illetve a hatályos jogszabályokban rögzítetteknek.
10.7. Szolgáltató nem része semmilyen olyan üzleti megállapodásnak és jogviszonynak, amely a Felhasználó, illetve Partner között jön létre.
10.8. A Szolgáltató esetleges kártérítési felelőssége kizárólag a bizonyítottan neki felróható vagy súlyos gondatlan okból bekövetkező tényleges és közvetlen anyagi károkra korlátozódik legfeljebb az adott szolgáltatás díjának mértékéig, és a Szolgáltató kifejezetten kizárja a felelősségét bármiféle közvetett vagy következményi, illetve biztatási jellegű kárért, ideértve többek között az elmaradt hasznot, a költségeket, illetve a nem vagyoni kárt is.
10.9. a jelen ÁSZFF elfogadásával a Résztvevők kötelezettséget vállalnak arra, hogy amennyiben az itt meghatározott kijelentéseik vagy szavatosságvállalásaik megsértése miatt vagy egyéb az általuk szolgáltatott anyagok közzétételéből eredően a Szolgáltatóval szemben harmadik személy bármely követelést támaszt, ez alól a Szolgáltatót haladéktalanul mentesítik, kárait, költségeit megtérítik.
11. Vegyes és záró rendelkezések
11.1. A Résztvevők kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen ÁSZFF hatálya alá tartozó jogviszonyaikban megállapodásaik tartalmát, továbbá az együttműködésük keretei között folytatandó tevékenységüket, minden (akár szóban, akár írásban, vagy bármely egyéb módon) átadott műszaki, jogi, üzleti információt, tényt, adatot, dokumentumot - ideértve de nem csak erre korlátozva, know-how-t, eljárásokat, adatrendszerekre vonatkozó információkat, számítógépes programokat - bizalmasan kezelik, azt harmadik személlyel nem közlik, nyilvánosságra nem hozzák, nem másolják, nem reprodukálják, kivéve, ha ahhoz az átadó fél előzetesen írásban hozzájárult. A Résztvevők a velük munkaviszonyban, tagsági viszonyban, vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban állók, megbízottjaik, vagy bármely egyéb jogcímen nevükben eljárók magatartásáért - ideértve a jelen pont szerinti titoktartási kötelezettséget is - úgy felelnek, mintha maguk jártak volna el. A titoktartási kötelezettség időbeli korlátozás nélkül terheli a Résztvevőket.
11.2. Jelen ÁSZFF kapcsán felmerülő jogviták esetére a Felek hatáskörtől függően kikötik a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a Fővárosi Törvényszék kizárólagos illetékességét azzal, hogy amennyiben polgári eljárásjogi szabály a fentiek illetékességének kikötését tiltja, úgy a Szolgáltató mindenkori székhelye szerinti bíróság illetékességének vetik alá magukat a Felek.
11.3. A jelen ÁSZFF hatály alá tartozó jogviszonyokra Magyarország jogi normáit kell alkalmazni a kollíziós magánjogi normák egyidejű kizárása mellett. Xxxxx XXXXX-ben nem szabályozott kérdésekre a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény, a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény, valamint az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (8-12. §) rendelkezései irányadóak.
11.4. A jelen ÁSZFF visszavonásig, illetve a módosítások hatályba lépéséig marad hatályban. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy az ÁSZFF-et frissítheti, visszavonhatja, amelyre vonatkozó információkat a Portálon teszi közzé. Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy Általános Szerződési és Felhasználási Feltételeit bármikor megváltoztassa. A Szolgáltató az ÁSZFF aktuális verzióját közzéteszi a xxx.xxxxxxx.xxx/xxxxx internetes oldalon, az utolsó módosítás időpontját jól láthatóan feltüntetve. A Felhasználókat / Partnereket a módosításról azt megelőzően 2 nappal értesíti.
11.5. Ha az együttműködés (jogviszony) a Felek között bármilyen okból megszűnik, a Felek egymással elszámolnak, különösen a már teljesített szolgáltatások értékével, teljesítik egymás felé fennálló fizetési és egyéb kötelezettségeiket és egymással szembeni jogaik-kötelezettségeik megszűnnek. Ez alól kivételt képeznek az alábbi pontokban foglaltak: szerzői jogok, garanciák-szavatosság, felelősség, amelyek hatálya a jogviszony megszűnése után sem szűnik meg.
11.6. A magánszemély Felhasználók esetleges panasz, vita, sérelem esetén békéltető testülethez fordulhatnak. Megnevezés, elérhetőség:
Budapesti Békéltető Testület
Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99.
Telefonszáma: (0) 000-0000
Fax száma: (0) 000-0000
E-mail cím: xxxxxxxxx.xxxxxxxx@xxxx.xx Web: xxx.xxxxxxxx.xx
11.7. A Résztvevők, amennyiben jogsértő és/vagy más módon sértő tartalom megjelenését észlelik, kötelesek azt a Szolgáltatóval haladéktalanul közölni.
11.8. Az xxxxxxx.xxx internetes műkereskedelmi Portál bármely részének másolásával és terjesztésével kapcsolatos minden jog fenntartva. Tilos az oldal elektronikus tárolása, feldolgozása és értékesítése a Szolgáltató előzetes írásos hozzájárulása nélkül.
11.9. A Felek között a jelen ÁSZFF-fel, valamint a Portálon elérhető szolgáltatásokkal kapcsolatos bármiféle közlés, kérés stb. (együttesen: értesítés) csak írásban érvényes és hatályos. A Felek megállapodnak abban, hogy ahol ettől a jelen ÁSZFF eltérő rendelkezést nem tartalmaz, elektronikus levelezésüket hivatalos írásos formának tekintik, valamint annak minősül az egyéb, írásban (futárküldemény, levél, fax vagy e-mail útján) egymáshoz eljuttatott dokumentum és közlés.
11.10. A Partner szavatol azért, hogy a vele kapcsolatosan a Szolgáltató oldalán megjelenő összes anyag (ismertető, aukciós katalógus stb.):
• megfelel a valóságnak,
• publikálása nem ütközik jogszabályba.
• nem sérti harmadik személy jogait (személyiségi jogok, szerzői jogok stb.).
• nem kapcsolódik lopott tárgyakhoz,
• tudtával nem tartalmaz semmilyen, interneten keresztül terjeszthető vírust,
• nem tartalmaz olyan elemet, amely a Szolgáltató jó hírét veszélyeztetheti.
• a Szolgáltató korlátlan - ideértve a többszörözés, tovább értékesítés és átdolgozás jogát is magába foglaló - felhasználási jogot szerez a Felhasználó által hozzáférhetővé tett tartalmak, adatok és információkat tekintetében.
A Szolgáltató által a Partner rendelkezésére bocsátott felhasználói nevek, címek, személyes adatok elsősorban az üzleti tranzakció korrekt lebonyolítását szolgálják. A Partner szavatolja, hogy azokat semmilyen - személyiségi jogokat sértő - módon nem használja fel, ide értve többek között, de nem kizárólagosan azok továbbadását, eladását vagy kéretlen e-mailek küldését. A Partner adatkezelési szabályzatának mindenkor meg kell felelnie a Szolgáltató Adatkezelési Szabályzatának.
12. Mellékletek
• 1. számú melléklet: Adatkezelési Szabályzat
• 2. számú melléklet: Megrendelő Lap
• 4. számú melléklet: Bizományi Szerződés
Partner a Megrendelő Lap aláírásával / Felhasználó a regisztráció véglegesítésével kijelenti, hogy megismerte és elfogadja a jelen Általános Szerződési és Felhasználási Feltételeket.