A Siemens Zrt. ("Szállító") Általános Szállítási Feltételei Termékek Szállítására, illetve Szolgáltatások Nyújtására ("ÁSZF")
A Siemens Zrt. ("Szállító") Általános Szállítási Feltételei Termékek Szállítására, illetve Szolgáltatások Nyújtására ("ÁSZF")
- Hatályos: 2023. november 15-től -
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. A Szállító és a Megrendelő közötti, a Szállító szállítmányaival (a továbbiakban: "Szállítmányok") és/vagy az általa nyújtandó szolgáltatásokkal kapcsolatban létrejövő szerződéses kapcsolatok alapvető feltételeit az egyedi szerződés ("Egyedi Szerződés") és a jelen ÁSZF szabályozza. Az Egyedi Szerződés a Szállító árajánlata és a Megrendelő megrendelése alapján a Szállítmányok leszállítására irányuló, a felek egybehangzó akaratnyilvánítását tükröző dokumentum. Az Egyedi Szerződésben nem rendezett kérdések tekintetében az ÁSZF-ben foglalt rendelkezések az irányadóak. A jelen ÁSZF a Megrendelőnek a Szállítmányokra vonatkozó valamennyi megrendelése tekintetében irányadó.
A jelen ÁSZF és az Egyedi Szerződés együtt képezik a felek közötti, az adott Szállítmányok megrendelésére és leszállítására vonatkozó teljes megállapodást. A megrendelés Szállító részére történő elküldésével a Megrendelő egyben kifejezésre juttatja és megerősíti, hogy a jelen ÁSZF rendelkezéseit – annak áttanulmányozását követően – kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja.
A jelen ÁSZF dőlt betűvel jelölt rendelkezései lényeges eltérést jelentenek a jogszabályokhoz, illetve a szokásos szerződési gyakorlathoz képest. Megrendelő kijelenti, hogy ezeket külön is áttanulmányozta és kifejezetten elfogadja.
A Szállító és a Megrendelő közötti megállapodásnak csak akkor válik részévé az adott üzletágban hasonló jellegű szerződés xxxxxxx által széles körben ismert és rendszeresen alkalmazott szokás, amennyiben erről a Szállító és a Megrendelő kifejezetten és írásban megállapodnak.
2. A Szállító által leszállítandó Szállítmányok részletes felsorolását a jelen ÁSZF alapján megkötött Egyedi Szerződések tartalmazzák.
3. A Megrendelő árajánlatot kérhet a Szállítótól a Szállítmányokra vonatkozóan. A Megrendelőtől érkezett árajánlat-kérés alapján a Szállító írásban tételes árajánlatot juttat el a Megrendelőhöz. Az árajánlat általában az alábbi tételeket tartalmazhatja: (i) a Szállítmányok megnevezését és leírását, beleértve az esetlegesen Szállító által nyújtandó szolgáltatások meghatározását és specifikációját; (ii) a Szállítmányok vételárát és a Szállító által felszámított díjakat; (iii) ajánlati kötöttség időtartamát, illetve (iv) a Szállító által feltüntetett egyéb lényeges feltételeket (pl. szállítási-, részszállítási ütemterv, teljesítési határidők, fizetési ütemterv).
A Megrendelő a részére megküldött árajánlatot írásbeli megrendeléssel, és cégszerűen aláírva jogosult elfogadni a tételes árajánlatban Szállító által meghatározott ajánlati kötöttség lejártáig. Ha a Megrendelő minden tekintetben az árajánlat tartalma szerint rendeli meg a Szállítmányokat a Szállítótól, akkor az írásbeli megrendelés Szállító által történő kézhezvételével a felek között létrejön az Egyedi Szerződés.
Szállító ajánlati kötöttségének időtartamát az adott tételes árajánlat tartalmazza. Amennyiben a tételes árajánlat nem rendelkezik az ajánlati kötöttség időtartamáról, akkor úgy kell tekinteni, hogy az ajánlati kötöttség időtartama a tételes árajánlat kézhezvételét követő harminc (30) naptári nap.
Megrendelő és Szállító között kizárólag abban az esetben jön létre Egyedi Szerződés, amennyiben Megrendelő az előző bekezdésben meghatározott ajánlati kötöttség lejártát megelőzően juttatja el Szállítóhoz a Szállító tételes árajánlatában foglaltakkal tartalmilag mindenben megegyező megrendelését. Amennyiben a Szállító tételes árajánlatában foglaltakkal minden tekintetben megegyező megrendelést a Szállító az ajánlati kötöttség lejártát követően kapja kézhez, úgy az Egyedi Szerződés a felek között akkor jön létre, ha a Szállító külön írásban nyilatkozik a megrendelés elfogadásáról.
Amennyiben a Megrendelő nem az árajánlatban meghatározott tartalommal küldi meg a megrendelést, úgy erre külön is fel kell hívnia a Szállító figyelmét. Ezen értesítés új
ajánlatkérésnek minősül (akkor is, ha nem lényeges kérdésben tér el az árajánlattól), és ilyen esetben a Szállító az értesítés alapján új árajánlatot készít, amelyet eljuttat a Megrendelő részére. A Megrendelő az új árajánlat kézhezvételét követően a Szállítmányokat a fentiekben leírt folyamat szerint jogosult megrendelni.
Megrendelő általános szerződéses feltételei akkor sem válnak az Egyedi Szerződés részéve, (i) ha azokat Szállító nem utasítja kifejezetten vissza, (ii) ha azokat a Megrendelő megrendelése kifejezetten hivatkozza, (iii) ha azoknak a jelen ÁSZF feltételeivel nem kifejezetten ellentétes a tartalma, ill. (iv) ha kiegészítő vagy nem lényeges kérdésekben tartalmaz eltérő rendelkezéseket.
4. Webshopon keresztül történő szerződéskötés (Pl. Siemens SiePortal): A webshopban feltüntetett információk (árak, termékek jellemzői stb.) a Szállító részéről ajánlattételre történő felhívásnak minősülnek. A Megrendelő által a webshopban leadott megrendelés jogi értelemben ajánlatnak minősül, azaz a webshop vásárlási folyamatát befejezve a Megrendelő egy kötelező érvényű és fizetési kötelezettséggel járó ajánlatot tesz a webshop kosarában lévő termékek megvásárlására, egyúttal elfogadja és magára nézve kötelezőnek ismeri el a jelen ÁSZF-et. A megrendelés leadását követően a Szállítótól email értesítés érkezik (automatikus technikai üzenet) a megrendelés informatikai befogadásáról. A megrendelés hivatalos feldolgozásáról és visszaigazolásáról a Szállító egy második email üzenetben tájékoztatja a Megrendelőt. E hivatalos megrendelés visszaigazolás kézbesítésével jön létre a felek közötti egyedi szerződés, melyre a jelen ÁSZF irányadó.
5. A Megrendelő az Egyedi Szerződést vagy annak egy részét csak a Szállító előzetes írásos hozzájárulásával ruházhatja át másra. A Szállító jogosult az Egyedi Szerződést vagy annak egy részét kapcsolt vállalkozására átruházni, engedményezni, valamint a Szállító és kapcsolt vállalkozása között tartozásátvállalás jöhet létre.
II. ÁRAK, FIZETÉSI FELTÉTELEK
1. Az árak tartalmazzák a szállítás és a csomagolás díját, kivéve, ha a felek az Egyedi Szerződésben ettől eltérően állapodtak meg. Az árak a mindenkor hatályos ÁFA-t azonban nem tartalmazzák.
2. Ha az Egyedi Szerződés értelmében a Szállító összeszerelési, illetve üzembe helyezési feladatokat is köteles végezni, és a felek másként nem állapodtak meg, a Megrendelő köteles a megállapodott díjazást és bármilyen járulékos költséget, amelyet a vonatkozó Egyedi Szerződés tartalmaz, így például utazási vagy szállítási költséget, vagy egyéb járulékot megfizetni.
3. A szerződéses ár elszámolása számla benyújtásával történik. A felek eltérő megállapodása hiányában a vételár 100 %-a esedékes:
- összeszerelés és üzembe helyezés nélküli szállítás esetén, a Szállítmány leszállítását és az azt igazoló szállítólevél Megrendelő általi aláírását követően, illetve
- összeszereléssel és üzembe helyezéssel egybekötött szállítás esetén, a Szállítmány leszállítását követő kiegészítő munkák Szállító általi sikeres teljesítését és az azt igazoló teljesítésigazolás Megrendelő általi kiállítását követően.
4. A mindenkori jogszabályi követelményeknek megfelelő számlát a Megrendelő nevére és címére kell megküldeni. A számla kifizetése a számla kézhezvételét követő 30 napon belül banki átutalással történik. Amennyiben a fizetési határidő szabadnapra, ünnepnapra, illetve munkaszüneti napra esik, a fizetési határidő a következő munkanapon jár le.
5. A fizetéseket a Megrendelő a Szállító által az árajánlatban meghatározott pénznemben és módon külön banki költség levonása vagy beszámítása nélkül köteles teljesíteni.
A Megrendelő csak olyan követeléseket számíthat be, amelyeket a Szállító írásban elismert, nem vitatottak, vagy amelyeket jogerősen megítéltek.
6. A fizetés akkor számít teljesítettnek, amikor az a Szállító bankszámláján jóváírásra kerül.
7. A Szállító – az egyéb őt megillető jogok sérelme nélkül – a késedelmesen megfizetett összegek után a Ptk. 6:155. § (1) bekezdésében meghatározott mértékű késedelmi kamatot követelhet a Megrendelőtől.
III. TULAJDONJOG FENNTARTÁSA
1. A Szállító a tulajdonjogát mindaddig fenntartja a Szállítmányok tekintetében ("Tulajdonjog Fenntartással Érintett Áruk"), ameddig a Megrendelő a Szállítót a vonatkozó Egyedi Szerződésből és a jelen ÁSZF-ből származó valamennyi igény tekintetében ki nem elégítette. Ezen túlmenően, amennyiben a Szállító az Egyedi Szerződésre vonatkozó árajánlatában kéri, úgy a Megrendelő köteles a tulajdonjog-fenntartás tényének a vonatkozó hitelbiztosítéki nyilvántartásba történő bejegyeztetése céljából a Szállítóval együttműködni, és a bejegyzéshez szükséges jognyilatkozatokat megtenni, valamint adatokat rendelkezésre bocsátani. Ebben az esetben az Egyedi Szerződés hatálybalépésének feltétele az Egyedi Szerződés tárgyát képező árukra vonatkozó tulajdonjog-fenntartás tényének a vonatkozó hitelbiztosítéki nyilvántartásba történő bejegyzése.
2. A tulajdonjog fenntartása alatt a Megrendelő a Tulajdonjog Fenntartással Érintett Árukat nem zálogosíthatja el, illetve más módon biztosítékul nem kötheti le. A megrendelő a Tulajdonjog Fenntartással Érintett Árukat csak azon feltétel mellett értékesítheti tovább viszonteladók számára, hogy a viszonteladó csak szokásos üzletmenete körében és csak akkor ruházhatja tovább a tulajdonjogot bármely vevőre, miután a vevő kifizette a viszonteladónak a Tulajdonjog Fenntartással Érintett Áruk ellenértékét, és a Megrendelő is teljesítette a Szállító javára az adott Tulajdonjog Fenntartással Érintett Árukkal kapcsolatosan őt terhelő fizetési kötelezettségét. Ezt a szabályt a Megrendelő akkor is köteles betartani, ha az Egyedi Szerződés tárgyát képező árukra vonatkozó tulajdonjog-fenntartás ténye a vonatkozó hitelbiztosítéki nyilvántartásba nem kerül bejegyzésre.
3. A Megrendelő köteles haladéktalanul tájékoztatni a Szállítót, ha a Szállítmányokat lefoglalják, vagy harmadik személy részéről bármely beavatkozás történik.
4. Amennyiben a Megrendelő a tulajdonjog-fenntartással kapcsolatosan fentiekben leírt kötelezettségét megszegi, vagy fizetési kötelezettségének időben nem tesz eleget, vagy valamely egyéb módon kötelezettségét megszegi, a Szállító jogosult lesz az adott Egyedi Szerződéstől elállni, vagy azt rendkívüli felmondással felmondani, és a Tulajdonjog Fenntartással Érintett Árukat visszaszállítani, amennyiben a Megrendelő a jelen III. pontban felsorolt kötelezettségeinek a Szállító által a szerződésszegés orvoslására meghatározott ésszerű határidőn belül sem tesz eleget. A Megrendelő köteles a Tulajdonjog Fenntartással Érintett Árukat visszaadni. Az a tény, hogy a Szállító a Tulajdonjog Fenntartással Érintett Árukat visszaszállítja és/vagy tulajdonjog fenntartását gyakorolja, vagy ezeket a Tulajdonjog Fenntartással Érintett Árukat zár alá veszi, önmagában nem jelenti az adott Egyedi Szerződéstől való elállást, vagy rendkívüli felmondást, hacsak a Szállító ezt kifejezetten írásban ki nem jelenti.
IV. SZÁLLÍTÁSOK HATÁRIDEJE, KÉSEDELEM
1. Szállítási határidőkre az Egyedi Szerződésben foglaltak az irányadóak. Részszállítások és részszámlázások megengedettek, kivéve, ha a felek az Egyedi Szerződésben ettől eltérően állapodnak meg.
2. A Szállító időbeli teljesítésének az a feltétele, hogy a Megrendelő a szállítás teljesítéséhez szükséges minden dokumentumot, a szükséges engedélyeket és jóváhagyásokat (különösen a kapcsolódó terveket) időben a Szállítónak átadja, továbbá a Megrendelő az Egyedi Szerződésben megállapodott fizetési és egyéb kötelezettségeit (ideértve különösen a Megrendelő vagy a Megrendelő által megbízott harmadik személy által elvégzendő bármely munkát, illetve munkaterület átadását) teljesíti. Ha ezek a feltételek nem teljesülnek időben, a szállítási határidők a Megrendelő késedelmével automatikusan meghosszabbodnak.
Ha a Megrendelő vagy a Megrendelő által megbízott harmadik személy késedelmet okoz a Szállítmánnyal kapcsolatban, a Megrendelő megtéríti a Szállítónak a késedelem miatt felmerülő összes ésszerű többletköltséget és többletkiadást.
3. Ha az Egyedi Szerződésben foglalt határidőket a felek „Vis Maior”, azaz előre nem látható és nem elhárítható külső esemény miatti akadályoztatás következtében nem tudják betartani, akkor a határidők a vis maior időtartamának megfelelően automatikusan meghosszabbodnak, valamint a Szállító jogosult a szállítást részletekben is teljesíteni. Vis Maior esetén a teljesítés elmaradása nem minősül szerződésszegésnek.
Vis Maiornak minősülnek különösen, de nem kizárólagosan:
- természeti csapások (pl. robbanás, árvíz, földrengés)
- sztrájk, háború, polgári zavargások, forradalom, terrortámadás
- a társadalmi/gazdasági életet korlátozó intézkedéseket kiváltó járvány
- hatóságok általános korlátozó intézkedései az Egyedi Szerződés hatálybalépését követően, (pl. behozatali-kiviteli tilalmak, devizakorlátozások, embargó, bojkott)
- az országhatáron átnyúló vagy belföldi áruszállítás tartós és kiterjedt akadályozottsága;
- a releváns kommunikációs vagy számítógépes rendszerek tartós és kiterjedt funkcióvesztéssel járó zavarai
- a Szállító és tulajdonosának cégcsoportja oldalán a termelési anyagokkal, alkatrészekkel való ellátottságot, és ezáltal az üzemszerű működést alapjaiban gátló vagy abban tartós és kiterjedt zavarokat előidéző egyéb külső események.
4. Ha a Szállító késve teljesít, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint késedelmét kimenteni nem tudja, úgy a Megrendelő kötbért követelhet a késedelem minden befejezett hete után, melynek összege megegyezik a Szállítmányok késedelemmel érintett és ezért használatba nem vehető része nettó árának 0,5%-val, azonban a kötbér maximális összege a késedelemben lévő Szállítmányok nettó árának 5%-át nem haladhatja meg.
Késedelmes teljesítés esetén a jelen 4. pontban foglalt jogokat meghaladó mértékben a Szállító felelőssége, illetve a Megrendelő minden egyéb joga vagy jogorvoslati lehetősége – a szándékosan okozott károkért, ill. az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkért való felelősséget kivéve – kizárásra kerül.
5. Amennyiben a Megrendelő kérésére a Szállítmányok átadása több mint 1 hónappal azok készre jelentését követően történik, a Megrendelőnek raktározási díjat számolhat fel a Szállító minden további megkezdett hónapra, mely a Szállítmány érintett része bruttó árának 0,5%-a. A raktározási díj nem haladhatja meg a Szállítmány érintett része bruttó árának 5%-át. A szerződő felek bizonyíthatják, hogy magasabb, illetve bizonyos esetekben alacsonyabb raktározási díj keletkezett.
6. Felek megállapodnak, hogy az Egyedi Szerződés alapján fennálló tartozás megfizetésére irányuló írásbeli felszólítás az elévülést megszakítja.
V. KÁRVESZÉLY ÁTSZÁLLÁSA
1. A kárveszély a Megrendelőre akkor száll át, amikor a Szállítmányt Szállító Megrendelőnek átadta. A Megrendelő külön írásbeli kérésére és költségére a Szállító a Szállítmányt a szokásos fuvarozási károk ellen biztosítja.
2. A kárveszély a Megrendelőre száll, ha a Szállítmány átvétele – olyan okból, melyért a Megrendelő felelős a Ptk. vonatkozó szabályai szerint – késedelmesen történik, vagy ha a Megrendelő alapos ok nélkül, minőségi hiba megjelölése nélkül tagadta meg a Szállítmányok átvételét.
VI. ÖSSZESZERELÉS ÉS ÜZEMBE HELYEZÉS
Amennyiben arról a felek írásban másként nem állapodnak meg az összeszerelés és üzembe helyezés az alábbi rendelkezések szerint történik:
1. A Megrendelő saját költségére és megfelelő időben biztosítja a következőket:
a) minden föld- és építési munkálat, illetve az Egyedi Szerződés tárgyát nem képező kiegészítő munkálatok elvégzését, ideértve a szükséges személyzet, az építő anyagok, valamint a szerszámok biztosítását,
b) az összeszereléshez szükséges felszerelés és anyagok, állványok, emelőgépek és egyéb eszközök üzembe helyezését, valamint üzem- és kenőanyag beszerzését,
c) energia és vízszolgáltatás a felhasználási ponton, ideértve a csatlakozásokat, a fűtést, és a világítást,
d) megfelelő méretű száraz és zárható helyiségeket a Szállító által elvégzendő feladatok (pl. összeszerelés, üzembe helyezés stb.) helyszínét képező munkaterületen, melyekben a gépek alkatrészeit, a műszereket, alapanyagokat, szerszámokat stb. lehet tárolni, és az
összeszerelő személyzet részére biztosítandó műhelyeket és pihenő helyiségeket, ideértve a vizesblokkokat, melyek a speciális körülményeknek megfelelnek. Továbbá a Megrendelő köteles megtenni mindent olyan lépést, mellyel megvédheti a saját tulajdonát, a Szállító tulajdonát, valamint az összeszerelő személyzet tulajdonát,
e) a szükséges védőruházatot és védő eszközöket, melyek megfelelnek a különleges helyszín különleges követelményeinek.
2. Mielőtt az üzembe helyezési munkálatok megkezdődnének a Megrendelő köteles önként minden rejtetten vezetett elektromos, gáz és vízvezetékekről vagy egyéb hasonló berendezésekről rendelkezésre álló információt, valamint szükséges adatot hozzáférhetővé tenni.
3. Az összeszerelés, illetve üzembe helyezés megkezdése előtt a munka megkezdéséhez szükséges alapanyagokat és eszközöket az összeszerelés, illetve üzembe helyezés helyszínén hozzáférhetővé kell tenni, és minden előkészítő munkálatnak olyan szintet kell elérnie, hogy az összeszerelés, illetve üzembe helyezés a megállapodás szerint megkezdődhessen, és zavartalanul folyhasson. Az összeszerelés, illetve üzembe helyezés helyszíne és a helyszínhez vezető utak egyenletesek és akadálytalanok legyenek.
4. Amennyiben az összeszerelés vagy üzembe helyezés a Szállító hibáján kívüli körülmények miatt történik késedelmesen, akkor a Megrendelő köteles viselni az állásidőre eső ésszerű költségeket, illetve a Szállító vagy az összeszerelő személyzet további utazási költségeit.
5. Amennyiben a Szállító az összeszerelést vagy üzembe helyezést egyedi elszámolás ellenében vállalta el, a jelen pontban foglaltakon túlmenően az alábbi rendelkezések az irányadók:
- a Megrendelő a Szállítónak megtéríti a munkaidőre, valamint a többlet-, az éjszakai-, a vasárnapi és ünnepnapi munkákra, a rendkívüli körülmények között végzett munkákra, továbbá a tervezésre és felügyeletre az Egyedi Szerződésben kikötött díjtételeket ill. pótlékokat,
- külön megtérítésre kerülnek még az alábbi költségek:
utazási költségek, kézi szerszámok és egyéb eszközök szállítási költségei, munkavégzésre, munkaidőre, továbbá pihenő- és utazási időre, valamint az ünnepnapokra járó kiküldetési költségek.
VII. ÁTVÉTEL
1. A Szállítmány leszállítását követően, valamint az esetleges kiegészítő munkák elvégzését követően a Megrendelő a mennyiségi ellenőrzést és a minőségi vizsgálatot köteles haladéktalanul elvégezni, majd az átvételt igazoló szállítólevelet és/vagy teljesítésigazolást aláírni és a Szállító részére átadni (megküldeni). Amennyiben a Megrendelő hibát észlelt, úgy köteles arról jegyzőkönyvet felvenni és a hiba felfedezése után a hibát a Szállítóval haladéktalanul közölni. Ennek elmaradása esetén a Megrendelő esetleges nyilvánvaló hibák tekintetében szavatossági igényt nem érvényesíthet.
2. A Megrendelő nem jogosult a Szállítmány átvételét kisebb hibákra hivatkozva megtagadni. Kisebb hibának tekintendő valamely Szállítmány olyan hibája, amely az adott termék rendeltetésszerű működése körében történő használatát lényeges mértékben nem befolyásolja és az adott szállítmány funkcionalitását, működését, karbantartását és fejlesztését nem érinti.
3. A szállítási határidő teljesítettnek tekintendő és a Szállítmány, illetve az esetleges kiegészítő munkák átvettnek minősülnek, ha:
a) összeszerelés és üzembe helyezés nélküli szállítás esetén akkor, amikor a Szállítmányt a Szállító az Egyedi Szerződésben kikötött időpontban és az Egyedi Szerződésben megadott teljesítési helyen a Megrendelőnek átadta;
b) összeszereléssel és üzembe helyezéssel egybekötött szállítás esetén abban az időpontban, amikor az összeszerelés és az üzembe helyezés az Egyedi Szerződésben kikötött időpontban megtörtént.
4. A Szállítmány, illetve az esetleges kiegészítő munkák átvételét vélelmezni kell, ha
- a Megrendelő megfelelő indok nélkül elmulasztja az átvételt, illetve
- a Megrendelő érdekkörébe eső okból nem kerül sor a szállítólevél aláírására, teljesítésigazolás kiállítására vagy
- a leszállított Szállítmány rendeltetésszerű használatra alkalmas és Megrendelő által saját gazdasági tevékenysége körében felhasználásra kerülnek.
A vélelmezett átvételt követően a Szállítmánnyal kapcsolatos kárveszély a Megrendelőre száll, a Szállítmány a Megrendelő kockázatára és költségére tárolható és biztosítható, továbbá minden fizetendő összeg esedékessé válik (kivéve, ha a Megrendelő írásban jelezte, hogy milyen bizonyított, Szállító által elismert jogos indokok miatt tagadja meg az átvételt), illetve a vélelmezett átvétel napján megkezdődik a szavatossági idő. Ugyanezek a jogkövetkezmények lépnek életbe az átadás tervezett napján, amennyiben a teljesítést – így különösen a telepítési, összeszerelési és üzembehelyezési munkákat – a Megrendelő érdekkörébe eső okból halasztják el.
VIII. HIBÁS TELJESÍTÉS
A Szállító az esetleges hibás teljesítés esetére (a továbbiakban: "Hiba") az alábbiak szerint vállal szavatosságot:
1. A Szállító köteles ingyenesen megjavítani vagy kicserélni a hibás Szállítmányt, illetve újból teljesíteni a hibás szolgáltatást feltéve, hogy a Hiba a kárveszélyviselés átszállásakor már létezett. A hibás teljesítés miatt itt felsorolt szavatossági jogok közötti választás joga a Szállítót illeti meg.
2. A Megrendelőt megillető kijavításra, illetve kicserélésre irányuló követelések elévülése a Ptk.-ban meghatározott elévülés kezdetétől számított 1 év. Ugyanez a szabály vonatkozik a Megrendelő hibás teljesítés miatt esetlegesen érvényesíthető árleszállítási igényére és az elállási jogára is. Nem alkalmazható ez a szabály, ha valamely jogszabály hosszabb kötelező alkalmassági időtartamot ír elő valamely Szállítmány vonatkozásában. Egyebekben a szavatossági jogok elévülésének nyugvására, továbbá az elévülés megszakítására és újrakezdésére a Ptk. szabályai irányadóak azzal az eltéréssel, hogy szavatossági igény a kárveszély átszállását követő 2 éves, jogvesztő határidőn túl nem érvényesíthető.
3. Megrendelő köteles a Hibáról haladéktalanul írásban jelentést tenni a Szállító részére.
4. A Szállító köteles a hibás Szállítmányokat ésszerű időn belül kijavítani vagy kicserélni. A Hiba orvoslására ésszerű időt és lehetőséget kell biztosítani a Szállítónak. Ennek érdekében a Megrendelő hozzáférést enged a Szállítónak a hibás Áruhoz, minden szükséges szétszerelést, szállítást és összeszerelést elvégez, és rendelkezésre bocsátja az üzemeltetési és karbantartási adatokat. A Megrendelő ezekért díjat nem számíthat fel a Szállító felé.
5. A megállapodott minőségtől való jelentéktelen eltérés, a természetes elhasználódás, illetve károsodás esetén a Megrendelő nem támaszthat igényt a Hibára hivatkozva, amely a kárveszély viselés átszállását követően szándékos károkozásból vagy gondatlan kezelésből, túlzott terhelésből, nem megfelelő eszköz használatából, hibás kezelésből, az alapozáshoz alkalmatlan talajból származik, illetve nem támaszthat igényt különböző, a jelen ÁSZF-ben illetve a vonatkozó Egyedi Szerződésben nem feltételezett külső behatásokra és nem megismételhető szoftver hibákra hivatkozva. A Megrendelő, illetve harmadik felek által végrehajtott nem megfelelő módosítások vagy javítások és azok következményei tekintetében a Hibák miatti igényérvényesítés lehetősége hasonlóképpen kizárt.
6. Ha a Szállító, olyan okból, amiért felelős, hibásan teljesít, a Megrendelő hibás teljesítési kötbért követelhet a Szállítótól, melynek mértéke a Szállítmány hibás teljesítéssel érintett része nettó összegének 5 %-a, azzal, hogy az adott Egyedi Szerződés alapján hibás teljesítési kötbérként maximálisan érvényesíthető összeg az Egyedi Szerződés nettó értékének 5 %-át nem haladhatja meg. A Megrendelő a hibás teljesítési kötbér érvényesítése esetén ugyanazon hiba miatt nem érvényesíthet szavatossági igényt.
Hibás teljesítés esetén a jelen 6. pontban foglalt jogokat meghaladó mértékben a Szállító felelőssége, illetve a Megrendelő minden egyéb joga vagy jogorvoslati lehetősége – a szándékosan okozott károkért, ill. az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkért való felelősséget kivéve – kizárásra kerül.
7. Ha a Szállító olyan Hiba megszüntetésén dolgozik, amelyről végül kiderül, hogy nem is áll fenn vagy nem a Szállítónak felróható, a Megrendelő köteles megfizetni a Szállítónak a ráfordított munka miatt felmerült költségeit, beleértve a hiba diagnosztizálására fordított munkával összefüggésben felmerült költségeket is.
IX. FELELŐSSÉG
1. A Szállító felelősséggel tartozik a Megrendelővel szemben a szerződésszegéssel a Megrendelőnek okozott károkért. Azonban minden esetben kizárt a Szállító felelőssége a közvetett és következményi károkért, ideértve különösen, de nem kizárólagosan az elmaradt nyereségért, elmaradt haszonért, kamatveszteségért, termeléskieséséért, adatvesztésért információvesztésért, üzletmenet kiesésért, pótlólagos vagy fedezeti beszerzésért, harmadik személyeknek fizetendő kötbérért, kártérítésért, kártalanításért (stb.) fennálló felelősséget. Egyebekben a Szállító felelősségének mértéke a károkozással érintett Egyedi Szerződés teljes nettó összegére (azaz 100%-ára) korlátozódik. A kártérítés mértékének korlátozása nem vonatkozik a Szállító által szándékosan okozott károkra, illetve az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkra. A jelen IX. fejezetben meghatározott igényeken kívül minden egyéb – az ÁSZF-ben, ill Egyedi Szerződésben kifejezetten nem említett – szerződésszegéssel kapcsolatos megrendelői igény ki van zárva.
2. A jelen ÁSZF-ben használt "kártérítési igény" kifejezés magában foglalja a szerződésszegéssel okozott költségek megtérítésére vonatkozó igényeket is, azonban kizárólag a jelen pontban foglalt szabályozás keretei között.
3. Megrendelő az Egyedi Szerződés létrejöttével kifejezetten lemond azon esetleges jogáról, hogy az esetlegesen felmerült kárigényeit a Szállító vezető tisztségviselőivel szemben érvényesítse.
4. A jelen ÁSZF-ben foglalt felelősségkorlátozások a Szállító alvállalkozóira, munkavállalóira, megbízottjaira vagy bármely más, a Szállító érdekében eljáró személyre is kiterjednek.
5. Abban az esetben, ha az Egyedi Szerződés alapján a Szállító köteles kártalanítani a Megrendelőt bármely harmadik fél által támasztott kárigény kapcsán, az ilyen kártalanítás feltétele, hogy a Megrendelő haladéktalanul értesítse a Szállítót az ilyen követelésről, a Megrendelő az ilyen követelés kapcsán a Szállító előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ne kössön egyezséget, és a Megrendelő felhatalmazza a Szállítót arra, hogy egy esetleges perben önállóan védekezzen. A Megrendelő köteles támogatni a Szállítót bármely ilyen követeléssel szembeni védekezésben.
6. A felelősség jelen IX. pont szerinti korlátozása és kizárása az Egyedi Szerződés bármely egyéb rendelkezése ellenére alkalmazandó, és a felelősség minden lehetséges formájára (legyen ez akár szerződéses károkozás, szerződésen kívüli károkozás vagy egyéb) kiterjed.
7. Ha a Megrendelő a jelen ÁSZF, illetve az adott Egyedi Szerződés szerinti bármely kötelezettségét késve, hibásan vagy egyébként szerződésszegő módon teljesíti, és a Ptk. vonatkozó szabályai szerint a szerződésszegést kimenteni nem tudja, úgy köteles a szerződésszegés eredményeképpen a Szállítónál felmerült károkat a Szállítónak maradéktalanul megfizetni.
X. SZELLEMI ALKOTÁSOKHOZ FŰZŐDŐ JOG ÉS SZERZŐI JOG, SZOFTVER
1. A Szállító által leszállított Szállítmányon, valamint az Egyedi Szerződéssel kapcsolatban biztosított minden dokumentumon (ideértve különösen az árajánlatot, terveket) (a továbbiakban:
„Dokumentumok”), valamint a Szállítmánnyal, Dokumentumokkal együtt vagy azok részeként biztosított minden szoftveren, hardveren, know-how-n és egyéb dolgon fennálló minden szellemi alkotásokhoz fűződő jog, iparjogvédelmi jog és szerzői jog (a továbbiakban együttesen: „Szerzői Jog”) a Szállító kizárólagos tulajdonát képezi és a Szállítót illeti meg.
2. A Szerzői Jogokkal kapcsolatos részletes feltételeket az Egyedi Szerződés tartalmazza. A felek eltérő megállapodása hiányában a Megrendelő nem kizárólagos jogot szerez – a Szállítmány rendeltetésszerű használatához szükséges mértékben – a Szállító által a szerződés teljesítéséhez felhasznált, illetve abban megjelenő szellemi alkotások használatára, bármely további ellenszolgáltatás fizetésére vonatkozó kötelezettség nélkül. E harmadik személyre nem átruházható felhasználási jog Magyarországon, bármely időbeli korlátozás nélkül érvényes.
A Megrendelő a Dokumentumokat csak változtatás nélkül, és csak olyan mértékig használhatja, amely szükséges a Szállítmány rendeltetésszerű használatához.
A Dokumentumokat a Megrendelő csak a Szállító előzetes hozzájárulása alapján teheti harmadik személyek számára hozzáférhetővé. A Szállító kérésére a Megrendelő köteles a Dokumentumokat haladéktalanul neki visszaszolgáltatni, amennyiben a Megrendelő az Egyedi Szerződést nem a Szállítóval köti meg. A fenti rendelkezések a Megrendelő Dokumentumaira is megfelelően irányadóak. Ezen Dokumentumok a teljesítésben, a Szállító alvállalkozóiként közreműködő harmadik személyek számára hozzáférhetővé tehetők.
3. A Szállító az alábbiak szerint felelősséggel tartozik a Megrendelő irányában, amennyiben harmadik fél megalapozott követelést támaszt a Megrendelővel szemben a Szállítmánnyal kapcsolatos, Egyedi Szerződésben rögzített Szerzői Jog megsértésével kapcsolatban:
a) a Szállító köteles eldönteni, hogy saját költségén Szerzői Jogot szerez az érintett Szállítmány tekintetében, illetve olyan mértékben módosítja a Szállítmányt, hogy a Szerzői Jog megsértése továbbá ne álljon fenn, illetve kicseréli az érintett Szállítmányt. Amennyiben ésszerű okok miatt ez nem lehetséges a Szállítónak, akkor a Megrendelő elállhat az Egyedi Szerződéstől, vagy azt rendkívüli felmondással felmondhatja, illetve arányos árleszállítást követelhet.
b) A Szállító kártérítés fizetési kötelezettségére a IX. fejezetben foglaltak irányadók.
c) A Szállító fenti kötelezettségei csak akkor alkalmazandóak, ha a Megrendelő (i) haladéktalanul írásban értesíti a Szállítót bármely harmadik fél által előterjesztett igényről, (ii) nem egyezik bele egy ilyen jogsértés fennállásába és (iii) minden védekezést és egyeztetést a Szállító hatáskörében hagy. Amennyiben a Megrendelő felhagy a Szállítmány használatával annak érdekében, hogy a károkat csökkentse, illetve egyéb ésszerű okból, akkor köteles felhívni a harmadik fél figyelmét arra, hogy a használat abbahagyásának tényéből nem lehet az állítólagos jogsértés tudomásulvételére következtetni.
4. Megrendelő igényérvényesítése ki van zárva, amennyiben Megrendelő felelős a Szerzői Jog megsértéséért.
5. Megrendelő igényérvényesítése akkor is ki van zárva, amennyiben a Szerzői Jog megsértése az Egyedi Szerződésben nem szereplő specifikációk miatt áll fenn, illetve olyan típusú használat miatt, ami nem volt előrelátható a Szállító számára, illetve, ha a Megrendelő módosította a Szállítmányt vagy olyan termékekkel együtt használta, amelyeket nem a Szállító szállított.
6. Amennyiben a jogcímben egyéb hibák bekövetkeznek, akkor a VIII. fejezetben foglaltak megfelelően alkalmazandók.
7. Amennyiben a Szállítmány a Siemens szoftverét is tartalmazza, a standard szoftverekkel és merevlemezre vagy egyéb adathordozóra rámentett szoftverekkel kapcsolatban a Megrendelő nem kizárólagos felhasználási jogot szerez arra, hogy azokat változtatás nélkül a kijelölt eszközökön – a Szállítmány rendeltetésszerű használata céljából – használja, az adott standard szoftverre vonatkozó, a szoftverdokumentációban – magában a szoftverben vagy csatolt licencfeltételekben rögzített – felhasználási feltételek szerint.
Amennyiben a Szállító teljesítése során egyéb (azaz nem standard) szoftverek is szállításra kerülnek, akkor a felek kötelesek az Egyedi Szerződésben a szoftverekkel kapcsolatos részletes és mindenre kiterjedő szerzői jogi feltételekről megállapodni. Ilyen esetekben - eltérő megállapodás hiányában - a Szállító software szállításra vonatkozó külön általános szerződéses feltételi kerülnek alkalmazásra.
Amennyiben a Szállító általi szolgáltatásnyújtás magában foglalja harmadik felek által rendelkezésre bocsátott standard szoftver biztosítását, a Megrendelőre a standard szoftver szerzőjének vagy egyéb szerzői jogi jogosultjának ide vonatkozó külön szerződési feltételei az irányadók.
XI. FELFÜGGESZTÉS
1. A Szállító felfüggesztheti az Egyedi Szerződésben foglalt kötelezettségei teljesítését, ha (i) a Megrendelő bármely fizetési kötelezettségével – ideértve az Egyedi Szerződésen túl a Szállító és a Megrendelő által esetlegesen kötött további egyedi szerződésekből eredő fizetési kötelezettséget is – 30 napot meghaladó késedelembe esik, (ii) a Megrendelő nem teljesíti azon kötelezettségeit, amelyek szükségesek ahhoz, hogy a Szállító a Szállítmányt elő- vagy elkészíthesse, vagy átadhassa, vagy (iii) a Megrendelő egyébként lényeges szerződésszegést követ el.
2. Amennyiben a Szállító a fenti 1. pont szerint felfüggeszti az Egyedi Szerződés teljesítését, vagy ha a Megrendelő függeszti fel a szerződés teljesítését a Szállító kifejezett írásos beleegyezése nélkül, akkor a Megrendelő a Szállító felé fennálló fizetési kötelezettsége azonnal esedékessé válik a Szállítmánynak minden már átadott része vonatkozásában. Ezenkívül a Megrendelő köteles megtéríteni a Szállítónak minden, a fentiek szerinti felfüggesztés miatt indokoltan felmerülő költséget és kiadást. A felfüggesztés következményeinek elhárítása érdekében minden szerződéses határnap ésszerű idővel kitolódik.
XII. A SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA
1. Az Egyedi Szerződés csak írásban módosítható és egészíthető ki, mindkét fél felhatalmazott képviselőjének aláírásával.
2. Amennyiben olyan előre nem látható esemény következik be (ideértve az alkalmazandó jogszabályok, egyéb előírások és szabályzatok, műszaki szabványok Egyedi Szerződés aláírásának napját követően történő módosulását), amely lényegesen megváltoztatja a Szállítmány értékét vagy tartalmát, vagy amely jelentős hatással van a Szállító üzleti tevékenységére, akkor a vonatkozó Egyedi Szerződést az ésszerűség és a jóhiszeműség szabályai figyelembevételével – az árak és határidők esetleges változására is kiterjedően – módosítani kell. Amennyiben ez gazdasági okok miatt nem várható el a Szállítótól, akkor a Szállító jogosult az adott Egyedi Szerződéstől elállni. Amennyiben a Szállító gyakorolni kívánja elállási jogát, akkor köteles erről a lehető leghamarabb értesíteni a Megrendelőt, miután az esemény hatásairól tudomást szerzett. Ezt abban az esetben is alkalmazni kell, ha korábban a Megrendelővel a szállítási határidő meghosszabbításáról döntés született.
3. Pótmunka felmerülése esetén a Szállító mindaddig nem köteles a pótmunkát elvégezni, ameddig arra vonatkozóan nem történik szerződésmódosítás, mely az árak és határidők változására is kiterjed.
XIII. MEGSZŰNÉS, A TELJESÍTÉS LEHETETLENÜLÉSE
1. Felek az Egyedi Szerződés eltérő rendelkezése hiányában az elállás, illetve rendes felmondás jogát kizárják.
2. Bármely fél azonnali hatállyal felmondhatja az Egyedi Szerződést írásban, ha a másik fél csődbe megy, fizetésképtelenné válik, fizetésképtelenné nyilvánítják vagy felszámolás alá kerül.
3. A Megrendelő az alábbi körülmények esetén mondhatja fel az Egyedi Szerződést, minden esetben 14 napos felmondási idővel, a Szállítónak küldött írásos értesítés útján:
a) késedelem esetén, ha a késedelmi kötbér maximális összege fizetendő, a Szállító ésszerű póthatáridőt kapott a teljesítésre, amely lejárt, és a Szállító ezen időtartam alatt nem vállalt kötelezettséget a fent említett maximális összeget meghaladó, további kötbér fizetésére a változatlanul fennálló késedelem időtartamára vonatkozóan; vagy
b) ha a Szállító lényeges szerződésszegést követett el, és nem orvosolta a szerződésszegést a Megrendelő szerződésszegést megjelölő írásbeli értesítését követő ésszerű időn belül.
4. A Megrendelő általi felmondás semmilyen esetben nem érinti a Szállítmánynak a felmondást megelőzően szerződés szerint átadott vagy teljesített részét. Az Egyedi Szerződés 2. és 3. pont szerinti felmondása esetén továbbra is fennáll a Megrendelő fizetési kötelezettsége az Egyedi Szerződés minden, már a felmondás előtt teljesített részére vonatkozóan.
5. A Szállító – az Egyedi Szerződésben foglalt minden egyéb jogának fenntartása mellett – felmondhatja a szerződést,
a) ha a Megrendelő lényeges szerződésszegést követ el, és a Szállító erre vonatkozó értesítését követő ésszerű időn belül nem orvosolja azt; vagy
b) ha a Megrendelő 60 napot meghaladó késedelembe esik bármely fizetési kötelezettsége tekintetében – ideértve az Egyedi Szerződésen túl a Szállító és a Megrendelő által esetlegesen kötött további egyedi szerződésekből eredő fizetési kötelezettséget is –; vagy
c) ha a szerződés felfüggesztése több mint 60 napja fennáll.
6. A Szállító általi felmondás esetén a Szállító jogosult követelni a Megrendelőtől (i) a szerződéses árat, a megtakarított vagy megelőzött kiadások levonása után és (ii) minden olyan további költséget és kiadást, amely a felmondás következtében merült fel a Szállító oldalán.
7. A teljesítés Szállítónak felróható lehetetlenülése (meghiúsulása) esetén a Megrendelő jogosult a Szállítótól meghiúsulási kötbért követelni, melynek mértéke a Szállítmány azon része nettó értékének 10 %-a, amely a lehetetlenülés következtében nem kerülhetett a tervezett felhasználásra.
A teljesítés meghiúsulása esetén a jelen 7. pontban foglalt jogokat meghaladó mértékben a Szállító felelőssége, illetve a Megrendelő minden egyéb joga vagy jogorvoslati lehetősége – a szándékosan okozott károkért, ill. az életben, testi épségben vagy egészségben okozott károkért való felelősséget kivéve – kizárásra kerül.
8. A szerződés alapján Megrendelő által érvényesíthető valamennyi kötbér összege (kumulált maximum) nem haladhatja meg a szerződéses ellenérték nettó összegének 10 %-át. Ugyanazon szerződésszegő eseményből adódóan érvényesített meghiúsulási kötbér alkalmazása esetén késedelmi vagy – amennyiben irányadó – hibás teljesítési kötbér érvényesítése kizárt.
XIV. RÉSZLEGES ÉRVÉNYTELENSÉG
A jelen ÁSZF vagy az Egyedi Szerződés egy vagy több rendelkezésének érvénytelensége semmilyen mértékben nem érinti a többi rendelkezés érvényességét, kivéve, ha valamelyik fél számára már nem lenne ésszerű a szerződéses kötelezettségek fenntartása.
XV. EXPORTKONTROLL ELŐÍRÁSOK, FENNTARTÁSI ZÁRADÉK
1. Megrendelő köteles minden esetben betartani az Európai Unió, az Amerikai Egyesült Államok és bármely helyileg alkalmazni rendelt ország valamennyi vonatkozó szankcióját, embargóját és (re-
)exportkontroll jogszabályi és egyéb rendelkezéseit (együttesen „Export Rendelkezések”).
2. A Siemens által szállott áruk (ideértve hardware, software, technológia és kapcsolódó dokumentáció) („Áruk”), illetve Siemens által szolgáltatott munkák vagy szolgáltatások (ideérve karbantartás és műszaki támogatás) („Szolgáltatások”) harmadik személynek történő átruházása előtt a Megrendelő köteles megfelelő intézkedésekkel ellenőrizni és garantálni, hogy
- az ilyen Áruk és Szolgáltatások Megrendelő részéről történő felhasználása, átruházása, terjesztése, vagy az Árukra vagy Szolgáltatásokra vonatkozó szerződések közvetítése, vagy az Árukkal vagy Szolgáltatásokkal kapcsolatos egyéb gazdasági erőforrások nyújtása nem ütközik az Export Rendelkezésekbe, ideértve az ezek megkerülésére vonatkozó tilalmakat is (pl. indokolatlan eltérítés);
- az Árukat és Szolgáltatásokat nem jogosulatlan vagy tiltott vagy „nem-polgári” célra szánják (pl. fegyverzet, nukleáris technológia, fegyverek vagy bármely más, védelmi és katonai területen történő felhasználás);
- Megrendelő az Áruk és Szolgáltatások átvételében, felhasználásában, átruházásban vagy terjesztésében akár közvetlenül, akár közvetetetten részt vevő feleket ellenőrizte a jogi és természetes személyekkel, szervezetekkel folytatott üzletkötésre vonatkozó, Export Rendelkezések szerint alkalmazandó valamennyi szankcionált ügyfél listában; és
- hacsak az Export Rendelkezések meg nem engedik, az Export Rendelkezések vonatkozó mellékleteiben meghatározott tételekkel kapcsolatos korlátozások alá eső Árukat és
Szolgáltatásokat (a) nem exportál Oroszországba vagy Fehéroroszországba sem közvetve, sem közvetetten (pl. az Eurázsiai Gazdasági Unió (EAEU) országain keresztül), vagy (b) nem értékesíti tovább olyan harmadik félnek, amely nem vállalt előzetesen kötelezettséget arra, hogy ilyen Árukat és Szolgáltatásokat nem exportál Oroszországba vagy Fehéroroszországba.
3. Ha és amennyiben az Áruk és Szolgáltatások értékesítése vagy nyújtása az Európai Unió illetékes exportkontroll hatóságainak előzetes engedélyéhez kötött, a szerződés csak az engedély megadásával lép hatályba.
4. A felhőalapú szolgáltatásokra („Felhőalapú Szolgáltatások”) az alábbi kiegészítő export kontroll szabályok vonatkoznak:
- A Megrendelő részére különösen is tilos (i) a Felhőalapú Szolgáltatások letöltése, telepítése, az azokhoz történő hozzáférés, vagy azok használata olyan helyeken, amelyek az Export Rendelkezések szerint tiltottak, vagy átfogó szankciókkal érintettek vagy engedély- kötelezettségek alá tartoznak; (ii) a Felhőalapú Szolgáltatásokhoz történő hozzáférés biztosítása, azok átadása, (re-)exportja (ideértve a vélelmezett (re-)exportot is) vagy más módon történő hozzáférhetővé tétele az Export Rendelkezések szankciós listáján szereplő jogi vagy természetes személyek, illetve szervezetek részére, vagy e listán szereplők tulajdonában álló vagy általuk kontrollált jogi vagy természetes személyek, illetve szervezetek részére; (iii) a Felhőalapú Szolgáltatások használata olyan célra, amelyet az Export Rendelkezések tiltanak (pl. fegyverkezéssel, nukleáris technológiával vagy fegyverekkel kapcsolatos felhasználás); (iv) a Felhőalapú Szolgáltatás platformra bármilyen megrendelői tartalom feltöltése, kivéve, ha a tartalom nem esik az export kontroll szabályok hatálya alá (pl. az EU-ban: AL = N; az USA-ban: ECCN = N vagy EAR99). Felmentést e tilalmak alól csak az Export Rendelkezések vagy megfelelő kormányzati engedélyek, jóváhagyások adhatnak.
- A Megrendelő köteles minden olyan jogi vagy természetes személyt vagy szervezetet, akinek / amelynek a Megrendelő a Felhőalapú Szolgáltatásokhoz hozzáférést biztosít, ill. akinek / amelynek a Szolgáltatásokat átadja vagy más módon elérhetővé teszi (együttesen "Felhasználó(k)"), ellátni minden olyan információval, amely az Export Rendelkezéseknek való megfelelés biztosításához szükséges. A Megrendelő (i) felelős a Felhőalapú Szolgáltatások bármely Felhasználó általi felhasználatáért; (ii) gondoskodik arról, hogy a Megrendelő a szerződés export kontroll szabályai alapján keletkező valamennyi kötelezettségét minden egyes Felhasználóra átruházza; (iii) biztosítja, hogy valamennyi Felhasználó megfeleljen a Megrendelő szerződés szerinti kötelezettségeinek. Amennyiben a Megrendelő tudomására jut a szerződés szerinti kötelezettségeinek bármilyen megsértése, úgy a Megrendelő haladéktalanul köteles megszünteti az érintett Felhasználó Felhőalapú Szolgáltatásokhoz való hozzáférését.
- A Siemens kérésére a Megrendelő köteles a Siemens-nek haladéktalanul megadni minden szükséges információt a Felhasználó(k) tekintetében, illetve a Felhőalapú Szolgáltatások tervezett felhasználása és azok felhasználásának helye tekinteténben.
- Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Siemens az Export Rendelkezések alapján kötelezhető arra, hogy korlátozza vagy felfüggessze a Megrendelő és/vagy a Felhasználó(k) hozzáférését a Felhőalapú Szolgáltatásokhoz.
5. A szerződés tárgyát képező valamennyi szellemi alkotáshoz fűződő jogra, valamint üzleti titokra („IP jogok”) az alábbi kiegészítő export kontroll szabályok vonatkoznak:
Ha és amennyiben az IP jogok olyan árukra és technológiákra vonatkoznak, amelyek a 833/2014. sz. EU Tanácsi Rendelet mellékleteiben meghatározott export korlátozások alá esnek („Szankcionált Áruk és Technológiák”), a Megrendelő számára tilos
az IP jogok eladása, (al)licencbe adása vagy bármely más módon történő átruházása, vagy
az IP jogokhoz kapcsolódó bármely anyaghoz vagy információhoz történő hozzáférés biztosítása vagy újra felhasználása, vagy
az IP jogok bármely olyan módon történő felhasználása, mely a Szankcionált Áruk és Technológiák biztosítását, előállítását vagy karbantartását szolgálja,
közvetlenül vagy közvetve bármely oroszországi természetes vagy jogi személy, entitás vagy szervezet részére, vagy Oroszországban történő felhasználás esetén.
Megrendelő tudomásul veszi, hogy a Siemens az Export Rendelkezések alapján kötelezhető arra, hogy megszüntesse, korlátozza vagy felfüggessze a Megrendelő hozzáférését az IP jogokhoz.
6. A Siemens kérésére a Megrendelő köteles a Siemens-nek haladéktalanul megadni az adott végső vásárlóra (illetve Felhasználóra), az adott rendeltetési helyre (vagy felhasználási helyre) és az Áruk és Szolgáltatások (ideértve Felhőalapú Szolgáltatások), IP jogok rendeltetésére vonatkozó összes információt. Mielőtt a Megrendelő bármilyen információt a Siemens rendelkezésére bocsát, a Megrendelő tájékoztatja a Siemens-t, amennyiben az információ védelemmel kapcsolatos vagy a vonatkozó jogszabályi előírások szerint ellenőrzött vagy különleges adatkezelést igényel, és ilyen esetben a Megrendelő a Siemens által meghatározott közlési eszközöket és módszereket alkalmazza.
7. Megrendelő köteles a Siemens-t, a Siemens kapcsolt vállalkozásait, alvállalkozóit és képviselőit kártalanítani és mentesíteni minden olyan követelés, kár, bírság vagy költség alól (ideértve a jogi képviselők díját és költségeit is), melyek ahhoz kapcsolódnak, hogy a Megrendelő bármely módon megsérti a jelen fejezet rendelkezéseit, ideértve az Export Rendelkezések Megrendelő vagy a Megrendelő üzleti partnere általi megsértését vagy állítólagos megsértését, továbbá Megrendelő köteles az ebből eredő minden veszteséget és költséget a Siemens részére megtéríteni.
8. A Siemens nem köteles teljesíteni a szerződést, ha annak teljesítését nemzeti vagy nemzetközi külkereskedelmi vagy vámkövetelményekből, embargókból vagy egyéb szankciókból eredő akadályok akadályozzák.
XVI. TITOKTARTÁS, ADATVÉDELEM
1. A felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy az árajánlatok és megrendelések, a jelen ÁSZF és az Egyedi Szerződés tényét, feltételeit, valamint a jelen ÁSZF és az Egyedi Szerződés teljesítése során tudomásukra jutott üzleti titkot bizalmasan kezelik, azt nem teszik hozzáférhetővé, illetve nem hozzák harmadik személy tudomására. Az üzleti titokkal azonos védelemben részesül az azonosításra alkalmas módon rögzített, műszaki, gazdasági vagy szervezési ismeret, tapasztalat vagy ezek összeállítása (védett ismeret, vagy „know-how”).
2. A fenti titoktartási kötelezettség nem vonatkozik az olyan bizalmas információra,
a) amely nyilvánosan elérhető, vagy – a fogadó fél hibáján kívüli okból – nyilvánosan elérhetővé válik;
b) amelyet az átadásra jogosult, jóhiszemű harmadik fél ad át a fogadó félnek;
c) amelyet a fogadó fél önállóan, az információ felhasználása nélkül hoz létre;
d) amelyet a fogadó fél már a másik fél általi átadást megelőzően is ismert; vagy
e) amelynek átadását jogszabály írja elő (azzal, hogy a fogadó fél köteles megfelelő időben tájékoztatni a közlő felet a vonatkozó kötelezettségről).
3. A jelen fejezetben rögzített titoktartási kötelezettség az Egyedi Szerződés lejárta vagy megszűnése után is fennmarad.
4. A felek megállapodnak, hogy az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendeletének („GDPR”) megfelelően az Egyedi Szerződés megkötése és teljesítése során az Egyedi Szerződéssel összefüggésben természetes személy alkalmazottaik, cégképviselőik, közreműködőik (a továbbiakban együttesen: „Közreműködő”) személyes adatai (név, szervezeti egység, beosztás, telefonszám, e-mail cím) kerülnek a másik fél felé közlésre. Saját Közreműködője tekintetében mindegyik Fél adatkezelő, az adatkezelő Fél Közreműködője tekintetében a másik Fél a címzett.
A felek kölcsönösen tájékoztatják egymást arról, hogy az Egyedi Szerződéssel összefüggésben közölt, címzettként tudomásukra jutott Közreműködők személyes adatait az Egyedi Szerződés megkötését megelőzően és a teljesítése során is a GDPR alapelveinek megfelelően, a dokumentumok nyilvántartása, számlakezelés-, valamint az üzleti partnerek elérhetőségének szervezeti egység szintű nyilvántartása céljából kezelik. A felek mint adatkezelők a kapcsolattartói adatokat az Egyedi Szerződés megszűnését követő 5 évig megőrzik. Az adatkezelés jogalapja a szerződő felek jogos érdeke. Az adatokat egymás számára a szerződő felek biztosítják.
A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy
- a jelen pontban foglaltakról adatkezelőként a szerződés teljesítése során saját Közreműködőit igazolható módon tájékoztatják;
- a jelen pontban foglalt kötelezettsége nem teljesítéséből vagy késedelmes teljesítéséből eredő következményekért a vétkes fél kártérítési felelősséggel tartozik, és ezzel összefüggésben az a másik féllel szemben támasztott igény, és követelés alól a másik felet mentesíti, esetleges követelésért harmadik személlyel szemben helytáll.
A Felek kijelentik, hogy jelen kötelezettségük kiterjed a fentiekkel összefüggésben bármely eljáró hatóság – ideértve az uniós hatóságokat és a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot –, bíróság vagy más harmadik személy által kiszabásra kerülő bírság vagy bírság jellegű szankció fél általi maradéktalan megfizetésére.
XVII. VITARENDEZÉS HELYE ÉS ALKALMAZANDÓ JOG
1. Felek a jelen ÁSZF-fel kapcsolatos jogvitáikat megkísérlik békés úton rendezni. Amennyiben ez nem vezetne eredményre, úgy felek az illetékes magyar bírósághoz fordulnak.
2. A jelen ÁSZF-re, illetve az annak alapján kötött Egyedi Szerződésekre a magyar jog az irányadó azzal, hogy az áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről szóló, Bécsben 1980-ban elfogadott egyezmény, a CISG szabályai nem alkalmazandóak.
3. A jelen ÁSZF angol és magyar nyelven készült azzal, hogy ezen változatok közötti eltérés esetén a magyar nyelvű szöveg az irányadó.