BUDAKESZI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL
BUDAKESZI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ÁLTAL
FENNTARTOTT BÖLCSŐDÉK FELVÉTELI SZABÁLYZATA
I. Bölcsődénk olyan kisgyermekellátást nyújtó intézmény, amely a gyermekek napközbeni ellátása keretében, a Bölcsődei nevelés-gondozás országos alapprogramja szerint, jogszabályban meghatározott szakirányú végzettséggel rendelkező személy által, több csoportban nyújt szakszerű nevelést-gondozást.
A gyermekek napközbeni ellátásának formája - a gyermekek életkorának megfelelően - bölcsődei alapellátás. Intézményünkben az alapító okirat szerint 20 hetes kortól vehetők fel azok a gyermekek, akiknek gondozását a szülők – különböző okok miatt – nem tudják biztosítani.
A bölcsődei nevelési év szeptember 1-jétől a következő év augusztus 31-éig tart.
A fő beiratkozási időszak Budakeszi város óvodáival összhangban kerül kihirdetésre minden év áprilisában, a helyben szokásos módon, ezen túl bölcsődénkben a beiratkozás egész évben folyamatos.
A Gyermekvédelmi törvény, későbbiekben Gyvt. 42. § * (1) értelmében - A bölcsődei ellátás keretében - ha e törvény kivételt nem tesz - a három éven aluli gyermekek napközbeni ellátását kell biztosítani.
(3) * Bölcsődei ellátás keretében a sajátos nevelési igényű gyermek, valamint a korai fejlesztésre és gondozásra jogosult gyermek nevelése és gondozása is végezhető.
II. A bölcsődei felvétel területi illetékesség szempontjai:
1. A szülők Budakeszi város területén bejelentett lakhellyel rendelkeznek, életvitelszerűen ott tartózkodnak.
2. A szülő nem Budakeszi lakos, de a város közellátásában részt vevő intézményekben dolgozik.
3. A szülő azon településen lakik, ahol a település és a fenntartó között ellátási szerződés van érvényben.
4. Amennyiben az első 3 pontban szereplő felvétel után marad üres hely, akkor felvehető, ha a szülő Pest megye, vagy Budapest területén bejelentett lakcímmel rendelkezik, életvitelszerűen ott él.
III. Törvényi szabályozás:
Gyvt. 41. § (1) A gyermekek napközbeni ellátásaként az életkornak megfelelő nappali felügyeletet, gondozást, nevelést, foglalkoztatást és étkeztetést kell megszervezni azon gyermekek számára, akiknek szülei, törvényes képviselői munkavégzésük - ideértve a gyermekgondozási díj, a gyermekgondozást segítő ellátás és a gyermeknevelési támogatás folyósítása melletti munkavégzést is -, munkaerő-piaci részvételt elősegítő programban, képzésben való részvételük, nappali rendszerű iskolai oktatásban, a nappali oktatás munkarendje szerint szervezett felnőttoktatásban, felsőoktatási intézményben nappali képzésben való részvételük, betegségük vagy egyéb ok miatt gyermekük napközbeni ellátásukról nem tudnak gondoskodni.
15/1998 NM rendelet 36. § Ha a fenntartó eltérően nem rendelkezik, a keresőtevékenységet folytató vagy folytatni kívánó szülő legkésőbb a gyermek bölcsődei ellátásának megkezdését megelőző két héttel a bölcsődei ellátást nyújtó intézménynek, szolgáltatónak munkáltatói igazolást nyújt be, vagy bemutatja a leendő munkáltatójának igazolását arról, hogy a szülő nála alkalmazásban fog állni, megjelölve annak kezdő időpontját is.
Gyvt 43§ (3) bekezdés szerint bölcsődei felvétel során előnyben kell részesíteni
• ha a gyermek szülője, más törvényes képviselője a felvételi kérelem benyújtását követő 30 napon belül igazolja, hogy munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll
• a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermeket,
• a három vagy több gyermeket nevelő családban élő gyermeket,
• az egyedülálló szülő által nevelt gyermeket, és
• védelembe vett gyermeket.
Gyvt. 41. (1) bekezdés szerinti egyéb ok miatt a gyermekek napközbeni ellátását különösen az olyan gyermek számára kell biztosítani:
• a) akinek fejlődése érdekében állandó napközbeni ellátásra van szüksége,
• b) akit egyedülálló vagy időskorú személy nevel,
• c) akinek a szülője, törvényes képviselője szociális helyzete miatt az ellátásáról nem tud gondoskodni.
IV. A bölcsődei felvételi kérelmeket a bölcsőde vezetőjének kell benyújtani. A kérelem a bölcsőde weboldaláról letölthető.
Kérelem mellé csatolni szükséges:
• gyermek kötelező védőoltásait igazoló védőnői/gyermekorvosi igazolás
• egyik szülő munkáltatói igazolása, vagy nyilatkozata 3 hónapon belüli munkábaállásáról
A benyújtott kérelmek alapján a Budakeszi Önkormányzat Oktatási, Kulturális és Egészségügyi Bizottsága dönt a felvételekről.
⮚ A felvételi bizottság ülése minden évben júniusban esedékes.
⮚ Az azonos feltételekkel jelentkezőknél a jelentkezési sorrend dönt. A bölcsődei felvételnél a felvett létszám az engedélyezett férőhely 120 %-t nem haladhatja meg. A bölcsődei felvétel szempontjain kívül gyermeket csak időszakos gyermek-felügyeleti céllal lehet felvenni az engedélyezett férőhely létszámnak megfelelően.
⮚ A júniusban elbírált felvételekről a Bölcsőde vezetője haladéktalanul írásban értesíti a szülőket/törvényes képviselőket. A fel nem vett jelentkezők pótlistán kerülnek előjegyzésre, és a jelentkezés sorrendjében egy – egy megüresedő helyre felvételt nyernek. A felvételt nyert gyermekek szülei a nyár elején megismerkedhetnek a bölcsődei élettel és közös egyeztetéssel megalkotják a beszoktatási programot.
V. A bölcsődei térítési díjakról a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti alapellátások és gyermekvédelmi szakellátások térítési díjáról és az igénylésükhöz felhasználható bizonyítékokról szóló 328/2011. (XII. 29.) Korm. rendelet figyelembe vételével a képviselő testület dönt.
VI. A gyermek bölcsődei elhelyezése megszűnik, ha:
⮚ Megszűntetését a szülő kéri.
⮚ A gyermek tárgyév augusztus 31.-ig betölti a 3 éves kort.
⮚ A bölcsőde orvosának megállapítása szerint a gyermek egészségügyi állapota miatt bölcsődei gondozásra alkalmatlan.
⮚ A gyermek hozzátartozója ismételt figyelmeztetés ellenére megsérti a házirendet.
⮚ A térítési díjat felszólítás ellenére sem fizeti meg.
⮚ A gyermek nagyszülője igényli a GYES-t.
⮚ A gyermek óvodai felvételt nyert.
VII. A gyermek óvodába átadása általában 3 éves kor betöltése után szeptemberben történik. Az adott év augusztus 31. után született gyermekeknél a szülő dönti el, hogy a gyermeket óvodába viszi vagy a bölcsődében hagyja. Egészségügyi indok alapján a gyermek 6 éves koráig maradhat a bölcsődében. A nevelési év végén a szülő nyilatkozik arról, hogy a következő nevelési évben kívánja-e fenntartani a bölcsődei ellátást gyermeke részére.
VIII. Alapellátáson túli, a családi nevelést támogató szolgáltatások
Bölcsődénk az alapellátás prioritása mellett családtámogató szolgáltatásokat szervez, megállapodásban rögzített külön díjazás szerint, mely étkezési díjból és gondozási díjból tevődik össze. A térítési díj mértékét a Képviselő Testület helyi rendelete szabályozza. A díjakra kedvezmény nem érvényesíthető. Szolgáltatásainkat a bölcsődei nevelés-gondozás alapprogramjában rögzített szakmai elvekhez igazodva végezzük. Igénybevételhez szükséges a szülő nyilatkozata arról, hogy gyermeke betegség és tünetmentes, és bemutatja a kötelező védőoltásokról szóló igazolást, illetve a Gyermek egészségügyi kiskönyvet.
Időszakos gyermekfelügyelet
Időszakos gyermekfelügyelet az alapellátásban részt vevő csoportokban, integráltan tud megvalósulni üres férőhelyeken, illetve igény esetén, e célra kialakított csoportban. A szülő – elfoglaltságától függően – 8-16 óráig vagy 8-12 óráig, heti maximum 20 órai időtartamban kérheti gyermeke elhelyezését, a bölcsődei ellátással azonos módon.
Időszakos gyermekfelügyelet keretében a nevelési év közben 20 hetes kortól 4 éves korig fogadjuk a gyermekeket (óvodaköteles gyermek esetében felmentéssel). A nyári időszakban 6 éves korig vehető igénybe a szolgáltatás. Az időszakos gyermekfelügyelet igénybe vételéhez szülői nyilatkozatot kérünk arról, hogy a gyermek betegség- és tünetmentes, kötelező védőoltásait megkapta (oltási könyv bemutatása szükséges), ellátást a gyermek törvényes képviselőjével kötött írásos megállapodás alapján biztosítjuk.
Játszócsoport
A játszócsoport egy olyan családtámogató szolgáltatásunk, mely alkalommal a bölcsődés korú gyermekek hozzátartozóikkal együtt tölthetnek el egy kellemes délelőttöt nálunk, ahol a gyermek kipróbálhatja a különböző játékokat, találkozhat kortársaival, támogatva a kicsik szocializációs képességét. A játszócsoport abban az esetben tud indulni, ha üres férőhely lehetővé teszi a teljes csoportszoba használatát, valamint igény esetén nyitvatartási időn túl, 17:30-18:30-ig tartó időszakban. A délelőtti játszócsoport az adott nevelési év fő beiratkozási időszakát követően tervezhető. A játszócsoport indulásáról helyben szokásos fórumokon, valamint a bölcsőde weboldalán tájékoztatjuk az érdeklődő családokat a nevelési év kezdete előtt egy hónappal.
Intergrált szülő-csecsemő/kisgyermek konzultáció
Szülő-kisgyermek konzultáció egy speciális tanácsadás, mely a család egészének támogatására, a nehézségek fokozódásának megelőzésében. A szolgáltatást bölcsődénkben konzulens szakember biztosítja, előre egyeztetett időpontban, 50-80 perc időtartamban, térítés ellenében vehető igénybe.
Budakeszi, 2021. 06.29.