ELŐTERJESZTÉS
a Budakörnyéki Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosításáról
A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás (továbbiakban Társulás) 2013. május 31. napján, a 3/2013. (V.31.) BÖT határozattal kimondta megalakulását. A tagtelepülések valamennyien minősített többséggel jóváhagyták a Társulás társulási megállapodását.
A társulási megállapodást a BÖT Társulási Tanács 25/2013. (VII.31.) számú határozatával módosította.
A következő módosítások kerültek elfogadásra a társulási megállapodásba:
- Jelenleg a Társulás fenntartásában csak egy intézmény – a HÍD Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat van. A többi intézményt a megállapodásból törölni kell. Természetesen amennyiben a Társulás fenntartásába új intézmény kerül, a társulási megállapodásban fel kell tüntetni őket. (2/B melléklet)
- A Magyar Államkincstár ügyintézője észrevételezte, hogy az intézmények csak a mellékletben szerepelnek. Kérte, hogy az intézmények felsorolása a társulási megállapodás törzsszövegében is történjen meg (az ellátott feladatok megjelölésével), ne csak a mellékletben. (4. oldal)
- A szociális igazgatásról és szociális ellátásról szóló 1993. évi III. tv. szerint, rendelkezni kell a társulásban arról, hogy az intézményi térítési díj tekintetében melyik település hoz határozatot.
- A társulási megállapodásban 6.3. pontban rögzítésre kerül a működési hozzájárulás mértéke és befizetésének módja. (10. oldal) Az ezt követő rendelkezések átszámozásra kerültek.
A társulási megállapodás egyéb rendelkezései nem változnak.
A Magyarország önkormányzatairól szóló CLXXXIX. tv. 88. §. 2) bek. alapján „A társulásban részt vevő képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges a társulási megállapodás jóváhagyásához, módosításához vagy a társulás megszüntetéséhez.”
Fentiekre tekintettel kérem, hogy a társulási megállapodás módosításának elfogadását. Biatorbágy, 2013. augusztus 16.
Xxxxxxx Xxxxxx s.k. polgármester
Határozati javaslat
Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő-testületének
…/2013.(VIII.27.) Öh. számú határozata
A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosításáról
Biatorbágy Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megtárgyalta az önkormányzat társulási megállapodás módosítását és azt az előterjesztésnek megfelelően jóváhagyja
A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a társulási megállapodás módosításának aláírására.
Felelős: polgármester Határidő: 2013. szeptember 1.
Xxxxxxx Xxxxxx xx. Xxxxxx Xxxxxx
polgármester jegyző
14- 2013 előterjesztés 2. sz. melléklete
Budakörnyéki Önkormányzati Társulás társulási megállapodása
1. számú módosítással egységes szerkezetben
BUDAKÖRNYÉKI ÖNKORMÁNYZATI TÁRSULÁS TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁSA
Egységes szerkezetben az 1. sz. módosítással
Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény IV. fejezet 87. §- a szerint: „A helyi önkormányzatok képviselő-testületei megállapodhatnak abban, hogy egy vagy több önkormányzati feladat- és hatáskör, valamint a polgármester és a jegyző államigazgatási feladat- és hatáskörének hatékonyabb, célszerűbb ellátására jogi személyiséggel rendelkező társulást hoznak létre.” Fentiekre tekintettel a részt vevő települési önkormányzatok képviselő-testületei jóváhagyó határozatai szerint önkéntes és szabad elhatározásukból, egyenjogúságuk tiszteletben tartásával, közös érdekeik előmozdításáért, arányos teherviselés mellett, jogi személyiséggel rendelkező társulást (a továbbiakban: Társulás) hoznak létre az alábbiak szerint:
1. Általános rendelkezések
1. A Társulás neve:
Budakörnyéki Önkormányzati Társulás
2. A Társulás székhelye: 0000 Xxxxxxxxx, Xx xxxx 000.
3. A Társulás lakosságszáma: 49.899 fő (2013.01.-i adatoknak megfelelően)
4. A Társulás tagjai:
- Biatorbágy Város Önkormányzata Székhelye: 2051 Biatorbágy, Xxxxxx Xxxxx u. 2/a. Képviseli: Xxxxxxx Xxxxxx polgármester Lakosságszáma: 12.680 fő
- Budajenő Község Önkormányzata
Székhelye: 2093 Budajenő, Xx xxxx 0-0. Képviseli: Xxxxx Xxxxxx polgármester Lakosságszáma: 1.984 fő
- Budakeszi Város Önkormányzata
Székhelye: 0000 Xxxxxxxxx, Xx xxxx 000.
Képviseli: dr Xxxxxxxxx xx. Xxxxx Xxxxxxx polgármester Lakosságszáma: 14.357 fő
- Herceghalom Község Önkormányzata Székhely: 2053 Herceghalom, Xxxxxxxxxx xx 00. Képviseli: Xxxxxx Xxxxxx polgármester
Lakosságszáma: 2.115 fő
- Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata Székhely: 2094 Nagykovácsi, Xxxxxxx Xxxxx u. 61. Képviseli: Xxxxxxx Xxxxxx polgármester
Lakosságszáma: 7.365 fő
- Páty Község Önkormányzata Székhely: 0000 Xxxx, Xxxxxxx xxxx 00. Képviseli: Xxxxxxx Xxxxxx polgármester Lakosságszáma: 7.132 fő
- Perbál Község Önkormányzata
Székhely: 2074 Perbál Fő u. 6. Képviseli: Xxxxx Xxxxxx polgármester Lakosságszáma: 2.141 fő
- Remeteszőlős Község Önkormányzata Székhely: 2090 Remeteszőlős, Vénusz u. 8-10. Képviseli: Xxxxxxxxx Xxxxxxx polgármester Lakosságszáma: 742 fő
- Tök Község Önkormányzata
Székhely: 2073 Xxx, Xx xxxx 0. Képviseli: Xxxxxx Xxxxxx Lakosságszáma: 1.383 fő
5. A Társulás működési területe: a társult települések közigazgatási területe.
6. A Társulás időtartama: 2013. május 31. napjától kezdődően határozatlan időre szól.
7. A Társulás jogállása: A Társulás jogi személy. Gazdálkodására és működésére a költségvetési szervekre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.
8. A Társulás létrejötte: A Társulás a megalakulásának a társulási megállapodásnak a tagok képviselő-testületei által – minősített többséggel – történő jóváhagyásával, a Társulási Tanács alakuló ülése általi kimondásával jön létre.
9. A Társulást a helyi önkormányzatok képviselő-testületei írásbeli megállapodással hozzák létre. A megállapodást a polgármester írja alá.
10. A Társulásban részt vevő képviselő-testületek mindegyikének minősített többséggel hozott döntése szükséges a társulási megállapodás jóváhagyásához, módosításához vagy a társulás megszüntetéséhez.
2. A Társulás célja és a Társulás által ellátott feladatok
1. A Társulás feladat- és hatásköreinek ellátása érdekében költségvetési intézményt, gazdálkodó szervezetet, nonprofit szervezetet és egyéb szervezetet alapíthat, gyakorolja az alapítói jogokat, kinevezi vezetőiket, ellátja költségvetési felügyeletüket. A társulás olyan vállalkozásban vehet részt, amelyben felelőssége nem haladja meg vagyoni hozzájárulásának mértékét.
2. A Társulásra átruházott feladat- és határkörök felsorolása, a Társulás által fenntartott intézmények:
- HÍD Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat (2092 Budakeszi, Xx xxxx 000.) ellátott települések: Budakeszi, Budajenő, Tök
ellátott feladatok:
Szociális alapellátás (1993. évi III. törvény 57.§ (1) bekezdés c-e) pontokban meghatározott feladatok)
Gyermekjóléti alapellátás (1997. évi XXXI. törvény 40.§ (1)-(2) bekezdés)
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92.§.-ban foglaltak szerint, a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról a HÍD Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat tekintetében Budakeszi Város Önkormányzata alkot rendeletet azzal, hogy az intézményi térítési díjat integrált intézmény esetében is szolgáltatásonként és településenként kell meghatározni, a közös költségelemek szolgáltatásonkénti közvetlen költségeinek arányában történő megosztásával.
A Társulás fenntartásában lévő intézmények részletezését és az azokban résztvevő egyes települések felsorolását a megállapodás 2/B. sz. melléklete tartalmazza.
3. A Társulás szervezete és működése
1. A Társulás szervei:
a.) a Társulási Xxxxxx, b.) az elnök és alelnökök, c.) a Bizottságok:
- Pénzügyi és Költségvetési Bizottság,
- Szociális Bizottság
- eseti bizottság, d.) a Jegyzői Kollégium.
2. A Társulás döntéshozó szerve: a Társulási Tanács.
3. A Társulási Tanács tagjai: A társult önkormányzatok képviselő-testületei által delegált tagok. A Társulási Tanács tagjai egy szavazattal rendelkeznek.
4. A Társulási Tanács alakuló ülését, a Társulás székhelytelepülése önkormányzatának polgármestere hívja össze. Az alakuló ülés nyilvánítja ki a Társulás megalakulását, minősített többséggel elfogadja Szervezeti Működési Szabályzatát, illetve minősített többséggel, titkos szavazással tagjai sorából választja meg a Társulási Tanács elnökét. Az elnök személyére a Társulási Tanács bármely tagja tehet javaslatot.
5. A Társulási Xxxxxx az elnök helyettesítésére, munkájának segítésére két alelnököt választ. Az alelnökök személyére az elnök tesz javaslatot.
6. A Társulási Tanács döntését határozathozatallal hozza.
7. A Társulási Tanács akkor határozatképes, ha ülésén a szavazatok felével rendelkező képviselő jelen van.
8. A javaslat elfogadásához (egyszerű szótöbbség) legalább annyi képviselő igen szavazata szükséges, amely meghaladja a jelen lévő képviselők szavazatainak több mint a felét, és az általuk képviselt települések lakosságszámának egyharmadát.
9. A minősített többséghez annyi tag igen szavazata szükséges, amely eléri a jelenlévő képviselők szavazatának kétharmadát, valamint eléri a társulásban részt vevő tagok által képviselt települések lakosságszámának a felét.
10. A Társulási Tanács kizárólagos feladata, hatásköre:
a. A Szervezeti Működési Szabályzat elfogadása és módosítása.
b. Az elnök és alelnökök, valamint a bizottságok megválasztása.
c. A költségvetés, zárszámadás elfogadása.
d. A költségviselés arányának megállapítása.
e. A közös feladatellátást szolgáló megállapodások és egyéb polgári jogi szerződés megkötése, költségvetési szerv fenntartói jogának átadás-átvétele.
f. A költségvetési intézmény, gazdálkodó szerv, nonprofit szervezet és egyéb szervezet alapítása, megszüntetése, átszervezése, az alapítói jogok gyakorlása,
– a vonatkozó pénzügyi és ágazati jogszabályokban meghatározott – alapítói, irányítói jogkörben hozandó döntések meghozatala.
g. A Társulás által fenntartott költségvetési és gazdálkodó szervek – intézmények
- vezetői álláshelyére pályázati felhívás közzététele, a vezető megbízása, a vezetői megbízással egyidejű illetményének megállapítása, megbízásának visszavonása, vele szemben fegyelmi eljárás elrendelése, a fegyelmi tanács feladatainak ellátása, a fegyelmi büntetés kiszabása.
h. Xxxxxx, amit a jogszabály valamint a Szervezeti Működési Szabályzat meghatároz.
11. Minősített többségű döntés szükséges:
a. A Társulás által a térség fejlesztését szolgáló, pénzügyi hozzájárulást igénylő pályázat benyújtásához, pályázathoz szükséges települési hozzájárulás megállapításához,
b. Az üzleti érdek sérelmének veszélye miatti zárt ülés elrendeléshez (a Társulás vagyonával való rendelkezés, illetve kiírt pályázat tárgyalása esetén),
c. A Társulási Tanács hatáskörébe utalt, választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízás adása, illetőleg visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása, a költségvetési intézmény, gazdálkodó szerv alapításához, megszüntetéséhez, átszervezéséhez,
d. A társulásból történő kizáráshoz,
e. A Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadásához, módosításához,
f. Azokban az ügyekben, amelyeket a Szervezeti és Működési Szabályzat meghatároz.
12. A Társulási Tanács szükség szerint, de évente legalább hat ülést tart. Az ülést az elnök, akadályoztatása esetén az alelnökök, együttes akadályoztatásuk esetén a korelnök hívja össze és vezeti.
13. A Társulási Tanács ülését össze kell hívni:
a. A Társulás tagjai egynegyedének – napirendet is tartalmazó – indítványára, a javaslat kézhezvételétől számított 15 napon belül,
b. Pest Megyei Kormányhivatal vezetőjének kezdeményezésére, a kezdeményezés kézhezvételétől számított 15 napon belül,
c. Bármely bizottság kezdeményezésére a kézhezvételtől számított 15 napon belül.
14. A Társulási Tanács ülései nyilvánosak.
15. A Társulási Tanács zárt ülést tart:
a. Az összeférhetetlenségi, méltatlansági, kitüntetési ügy tárgyalásakor, fegyelmi büntetés kiszabása, valamint vagyonnyilatkozattal kapcsolatos eljárás esetén;
b. Az érintett kérésére választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízás adása, annak visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása és állásfoglalást igénylő személyi ügy tárgyalásakor.
16. Zárt ülést rendelhet el a vagyonával való rendelkezés esetén, továbbá az általa kiírt pályázat feltételeinek meghatározásakor, a pályázat tárgyalásakor, ha a nyilvános tárgyalás az önkormányzat vagy más érintett üzleti érdekét sértené.
17. A Társulási Tanács üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az ülés helyét és időpontját, az ülésen megjelentek, meghívottak nevét, a javasolt, elfogadott és tárgyalt napirendi pontokat, az előterjesztéseket, az egyes napirendi pontokhoz hozzászólók nevét, részvételük jogcímét, a hozzászólásuk, továbbá az ülésen elhangzottak lényegét, a szavazásra feltett döntési javaslat pontos tartalmát, a döntéshozatalban résztvevők számát, a szavazás számszerű eredményét és a hozott döntéseket.
18. A jegyzőkönyvet az elnök és a Társulási Xxxxxx által felhatalmazott tag írja alá. A jegyzőkönyvet az elnök az ülést követő 15 napon belül megküldi a tagtelepüléseknek valamint a Pest Megyei Kormányhivatal vezetőjének.
19. A Társulási Tanács működésének részletes szabályait és egyéb kérdéseit a Társulási Tanács saját maga állapítja meg a Szervezeti és Működési Szabályzatában
20. A Társulási Tanács elnöke:
x. xxxxxxx a Társulás képviseletét;
b. összehívja és vezeti a Társulási Tanács ülését;
c. érvényt szerez a Szervezeti és Működési Szabályzat rendelkezéseinek;
x. xxxxxxxxxxx a döntések végrehajtásáról;
e. éves szinten beterjeszti a tárgyévi költségvetést és munkatervet, valamint az előző évi beszámolót és zárszámadást.
21. Bizottság
A Társulási Tanács döntései előkészítésére, a döntések végrehajtására, szervezésére bizottságot alakíthat. A bizottság tagja lehet a Társulási Tanács tagja, a térség területén működő intézmények, gazdálkodó szervezetek, szakmai szervezetek, valamint a lakosság önszerveződő közösségeinek képviselője. A bizottság elnöke a Társulási Tanács tagja.
22. A bizottság tagjainak számát, összetételét, működésének rendjét a Társulási Tanács határozza meg.
23. Nem lehet a Társulási Tanács bizottságának tagja:
a. a Társulási Tanács elnöke, alelnöke;
b. a Társulás alkalmazottja.
24. A bizottságok tagjait a Társulási Tanács tagjai közül kell kiválasztani.
25. A bizottságok működését és részletes feladatait a bizottság ügyrendje tartalmazza, amelyet a bizottságok saját maguk állapítanak meg.
26. A Társulási Tanács a Társulás tevékenységének és gazdálkodásának ellenőrzésére 3 tagú Pénzügyi és Költségvetési Bizottságot hoz létre.
27. A Társulási Tanács a Társulás szociális feladatellátása és szociális intézményei működésének ellenőrzésére 3 tagú Szociális Bizottságot hoz létre.
28. A Jegyzői Kollégium együttműködik a Társulási Tanáccsal, szakmai véleményező, előkészítő és javaslattevő teendőket lát el a Tanács részére, továbbá segíti a döntések végrehajtását.
29. A Jegyzői Kollégium tagjai a Társulást alkotó települési önkormányzatok jegyzői közül azok, akik saját elhatározásukból vesznek részt a kollégium munkájában.
30. A Jegyzői Kollégium vezetőjét a kollégium a saját tagjai közül választja.
4. A Társulási Tanács munkaszervezeti feladatainak ellátása
1. A Társulási Tanács munkaszervezeti feladatait (döntéseinek előkészítése, végrehajtás szervezése) a Társulás székhelye szerinti önkormányzat polgármesteri hivatala, a Budakeszi Polgármesteri Hivatal (a továbbiakban: Polgármesteri Hivatal) látja el.
Ennek keretében:
a. biztosítja a Társulás működéséhez (a Társulási Tanács, tisztségviselői feladatok ellátásához) szükséges tárgyi és személyi feltételeket;
b. előkészíti a Társulási Tanács és a bizottságok üléseit (meghívók, előterjesztések, hivatalos levelezés előkészítése, postázása, a társulási ülések jegyzőkönyveinek elkészítése, postázása);
c. előkészíti a Társulási Tanács és a bizottságok döntésit és a tisztségviselők döntéseit, ellátja a társulási és tisztségviselői döntéshozatalhoz kapcsolódó nyilvántartási, sokszorosítási, postázási feladatokat;
x. xxxxxxx a Társulás működésével, gazdálkodásával kapcsolatos nyilvántartási, iratkezelési feladatokat;
2. A Társulás működésével kapcsolatos munkaszervezeti feladatok ellátásáról egyebekben a Társulás és a Budakeszi Polgármesteri Hivatala között létrejött együttműködési megállapodás rendelkezik.
5. A Társulás költségvetése, a tagok költségviselése
1. A Társulás költségvetéséből finanszírozza és látja el feladatait. A Társulás éves költségvetés alapján működik. A költségvetést a Társulási Tanács önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. A jóváhagyott bevételi előirányzatán felüli többletbevételek költségvetési szerv hatáskörében felhasználható körét és mértékét határozatban szabályozhatja. A költségvetés végrehajtásáról az elnök és a munkaszervezet feladatait ellátó Polgármesteri Hivatal gondoskodik.
2. A Polgármesteri Hivatal látja el az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. 27. §
(4) bekezdése szerinti feladatokat: a Társulás bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenőrzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatokat. A feladat ellátásával kapcsolatos jogosultságokat és kötelezettségeket az Önkormányzat gazdálkodása rendjét szabályozó belső szabályzataiban a Társulásra vonatkozóan elkülönülten szabályozza.
3. Az államháztartás szervezeteinek fő tevékenységét szakágazati rendbe kell besorolni. A Társulás alaptevékenységének államháztartási szakágazati és szakfeladatrend szerinti besorolását a hatályos jogszabályoknak megfelelő bontásban a 3. számú melléklete tartalmazza.
4. A Társulás nevében kötelezettséget az Elnök vagy az általa felhatalmazott személy vállalhat.
5. Utalványozásra az elnök, illetve az általa írásban kijelölt személy jogosult. A kötelezettségvállalás pénzügyi ellenjegyzésére a Budakeszi Polgármesteri Hivatal pénzügyi osztályvezetője, vagy az általa írásban kijelölt költségvetési szervezet alkalmazásában álló személy jogosult.
6. A kötelezettségvállalás, utalványozás, ellenjegyzés és érvényesítés rendjére egyebekben a vonatkozó jogszabályok rendelkezéseinek figyelembe vételével a
Budakeszi Polgármesteri Xxxxxxxx által kiadott és alkalmazott kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, érvényesítés és utalványozási jogkörök alkalmazására vonatkozó szabályzatban foglaltak az irányadóak.
7. A Magyarország gazdasági stabilitásról szóló 2011. évi CXCIV. törvény szerint - a 10.
§ (2) bekezdésben meghatározott kivétellel - a Társulás adósságot keletkeztető ügyletet csak a Kormány előzetes hozzájárulásával köthet. A Társulás az adott feladat ellátásában érintett önkormányzatok kezesség és garancia vállalása mellett hitelt vehet fel az adósságkezeléséhez szükséges kötelezettségeinek teljesítésére
8. A Társulás költségvetésének felügyeletét a Pénzügyi Bizottság végzi. A Pénzügyi Bizottság ennek keretében betekinthet a Társulás könyvelésébe, nyilvántartásaiba, megvizsgálhatja a megkötött szerződéseket. A Társulás és a Társulási Tanács az elnöktől, továbbá a Polgármesteri Hivatal alkalmazottaitól felvilágosítást kérhet.
9. A Társulás költségvetési javaslata, a beszámolója, mérlege, éves pénzügyi terve, gazdálkodással kapcsolatos egyéb dokumentumai csak a Pénzügyi Bizottság véleményével együtt terjeszthetők a Társulási Tanács elé.
10. A Társulás alapításához és működési költségeihez a Társulás tagjai az általuk képviselt települések lakosságszámának arányában járulnak hozzá. A hozzájárulást félévente, tárgyi félév május 31. és október 31. napjáig kell befizetni.
11. A tag által teljesítendő hozzájárulás elmulasztása esetén az elnök az esedékességtől számított 15 napon belül, határidő kitűzésével írásban felszólítja a hátralékos tagot.
12. A tagi hozzájárulás késedelmes teljesítése esetén a tag – a jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő – késedelmi kamattal növelt összeget tartozik megfizetni.
13. A tagönkormányzatok által vállalt pénzügyi hozzájárulásaik nem teljesítése esetén, az irányadó eljárás a jogszabályon alapuló beszedés (inkasszó) alkalmazása.
14. Amennyiben valamely tagönkormányzat vállalt pénzügyi hozzájárulása ill. jelen megállapodás céljainak megvalósítása érdekében meghatározott fejlesztés, beruházás vonatkozásában vállalt fizetési kötelezettségének teljesítését illetően a felszólítást követő 15 napot elérő késedelembe esik, a Társulás mindenféle további felszólítás nélkül jogosult és köteles a követelést a határidő eredménytelen elteltét követő 10 napon belül inkasszót benyújtani a nem teljesítő taggal szemben.
15. Amennyiben a Társulás felé a Társulási Tanács elnöke által képviselt tagönkormányzatnak áll fenn tartozása, a beszedési megbízás érvényesítésére a Társulás alelnökei jogosultak.
6. A Társulás vagyona, a vagyonnal való gazdálkodás
1. A Társulás a II. fejezetben foglalt feladatai ellátásához saját vagyonnal rendelkezik.
2. A Társulás vagyonát az alábbi anyagi források biztosítják:
a. a Társulásban részt vevő tagok befizetései,
b. a Társulás szolgáltatásait igénybe vevők díjfizetései,
c. az egyes tagok által tett vagyoni hozzájárulások (tárgyi eszközök, immateriális javak, vagyoni értékű jogok stb.),
d. központi költségvetési támogatás, beleértve a Polgármesteri Xxxxxxx által átadott támogatás
e. pályázati úton elnyert támogatások.
3. 1. A Társulás tagjai 2013. június 1. napjától a Társulás működésének biztosítására működési hozzájárulást fizetnek. A hozzájárulás mértéke 2013-ban …….-Ft/fő/év. A működési hozzájárulás befizetése évente 2 részletben április 15-ig, illetve szeptember 15-ig történik. 2013-ban a tagdíj összegét szeptember 1. napjáig kell megfizetni. A befizetés átutalással történik. A működési hozzájárulás mértéke minden évben a KSH által kiadott előző évi infláció mértékével emelkedik
2. A Társulás által végzett szakfeladatok finanszírozását az abban résztvevő tagok biztosítják.
4. A Társulás tagjai a feladatok ellátása érdekében ingóságok (eszközök, berendezési tárgyak, gépjármű stb.), továbbá ingatlanra vonatkozó jogok átengedésével is hozzájárulhatnak az eredményes működéshez. Az átengedés feltételeit a tag és a Társulás közötti külön megállapodás tartalmazza.
5. A Társulás által a működés során, adásvétel vagy egyéb jogcímen szerzett vagyontárgyak feletti tulajdonjog a Társulást illeti. Ugyancsak a Társulást illeti a vagyon szaporulata.
6. A Társulás vagyona feletti tulajdonosi jogosítványok gyakorlására a Társulási Tanács jogosult, egyben viseli a tulajdonost terhelő kötelezettségeket.
7. A Társulás vagyonának átadása (ideértve az értékesítést is), értékhatárra tekintet nélkül a Társulási Tanács kizárólagos hatáskörébe tartozik. A javaslatról előzetesen állást foglal a Pénzügyi Bizottság. A vagyonátadásra csak abban az esetben kerülhet sor, ha az átadandó vagyon a Társulás által ellátott feladatok biztosítását szolgálja.
7. Csatlakozás, felmondás, kizárás. A Társulás megszűnése
1. A Társuláshoz csatlakozni naptári év első, abból kiválni naptári év utolsó napjával lehet, ha törvény másként nem rendelkezik.
2. A Társuláshoz való csatlakozásról és a kiválásról, ha törvény eltérően nem rendelkezik, a település képviselő-testületének legalább hat hónappal korábban, minősített többséggel kell dönteni. Erről a Társulási Tanácsot értesíteni kell.
3. A Társuláshoz történő csatlakozáshoz való hozzájárulásról a Társi Tanács dönt.
4. A Társulási Tanács minősített többséggel elfogadott határozatával a naptári félév utolsó napjával kizárhatja, a Xxxxxxxx azon tagját, amely e megállapodásban foglalt kötelezettségének ismételt felhívásra határidőben nem tett eleget, viselkedése a Társulás működését veszélyezteti.
5. A Társulás megszűnik,
a. ha valamennyi tagja minősített többségű döntéssel a megszüntetés mellett foglal állást,
b. a törvény erejénél fogva,
c. a bíróság jogerős döntése alapján.
6. A Társulás megszűnése esetén a Társulás tagjai kötelesek egymással elszámolni.
7. A Társulás meglévő vagyona és annak szaporulata – a Társulást terhelő kötelezettségek kiegyenlítését követően - a Társulás tagjait vagyoni hozzájárulásuk arányában illeti meg.
8. A vagyonfelosztás fontosabb elvei:
a. A használatba adott ingatlanokat, meglévő ingóságokat a tulajdonos birtokába kell adni,
b. A meglévő tulajdonba adott ingóságokat természetben kell kiadni, ennek hiányában pénzben megváltani,
c. A tulajdonba adott ingatlan az eredeti tulajdonos önkormányzatot illeti meg.
9. A Társulásból történő kiválás esetén a vagyontárgy társulási tag részére történő kiadását legfeljebb öt évre el lehet halasztani, ha annak természetben történő kiadása veszélyeztetné a társulás további működését. Ebben az esetben a kivált tagot - a Társulással kötött szerződés alapján - használati díj illeti meg.
10. A Társulás megszűnésekor a vagyon felosztása és a közös tulajdon megszüntetése nem történhet oly módon, hogy az a Társulás által ellátott közfeladatok és közszolgáltatások teljesítését veszélyeztesse.
8. Vegyes és záró rendelkezések
1. Jelen 1. számú módosításokkal egységes szerkezetbe szedett társulási megállapodás 2013. szeptember 1. napjával lép hatályba. A társulási megállapodás érvényességéhez valamennyi társult tag képviselő-testületének minősített többséggel hozott jóváhagyó határozata szükséges.
2. A Társulási Tanács tagjai évente legalább egy alkalommal beszámolnak képviselő- testületeiknek a Társulási Tanácsban végzett tevékenységükről.
3. A Társulás működése során felmerülő esetleges vitás kérdéseket a felek kötelesek egymás között tárgyalásos formában egyeztetni. A tagok kijelentik, hogy Társulási Megállapodásból eredő vitáik esetére bírói út igénybevételével kizárólag akkor élnek, ha az előzetes egyeztetés nem vezet eredményre, megegyezésre.
4. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény, a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény, az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény, valamint a vonatkozó egyéb jogszabályok rendelkezései az irányadók.
Jelen megállapodás érvényességéhez valamennyi tagtelepülés képviselő-testületének minősített többséggel hozott jóváhagyása szükséges.
Budakeszi, 2013.
……………………………… Biatorbágy Város Önkormányzata képviseletében Xxxxxxx Xxxxxx polgármester | ……………………………… Budajenő Község Önkormányzata képviseletében Xxxxx Xxxxxx polgármester |
……………………………… Budakeszi Város Önkormányzata képviseletében dr. Csutoráné xx. Xxxxx Xxxxxxx polgármester | ……………………………… Herceghalom Község Önkormányzata képviseletében Xxxxxx Xxxxxx polgármester |
……………………………… Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata képviseletében Xxxxxxx Xxxxxx polgármester | ……………………………… Páty Község Önkormányzata képviseletében Xxxxxxx Xxxxxx polgármester |
……………………………… Perbál Község Önkormányzata képviseletében Xxxxx Xxxxxx polgármester | ……………………………… Remeteszőlős Község Önkormányzata képviseletében Xxxxxxxxx Xxxxxxx polgármester |
……………………………… Tök Község Önkormányzata képviseletében Xxxxxx Xxxxxx polgármester |
1. számú melléklet
A társulást alkotó települések lakosságszáma (2013. január 01. napi)
1. Biatorbágy Város Önkormányzata | 12.680fő |
2. Budajenő Község Önkormányzata | 1.984 fő |
3. Budakeszi Város Önkormányzata | 14.357 fő |
4. Herceghalom Község Önkormányzata | 2.115 fő |
5. Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata | 7.365 fő |
6. Páty Község Önkormányzata | 7.132 fő |
7. Perbál Község Önkormányzata | 2.141 fő |
8. Remeteszőlős Község Önkormányzata | 742 fő |
9. Tök Község Önkormányzata | 1.383 fő |
Összesen: | 49.899fő |
2. számú melléklet
A Társulás alaptevékenységének államháztartási szakágazati és szakfeladatrend szerinti besorolása:
Államháztartási szakágazati besorolás (TEÁOR):
Önkormányzati, valamint többcélú kistérségi társulási intézményeket ellátó, kisegítő szolgálatai 841116
Önkormányzatok és társulások általános igazgatási tevékenysége 841126
Az alaptevékenységek államháztartási szakfeladatrend szerinti besorolása:
Feladat megnevezése: Szakfeladat száma:
Egyéb kiegészítő gazdasági tevékenység | 829000 |
Máshova nem sorolható egyéb kiegészítő szolgáltatások | 841169 |
Város-, községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások | 841403 |
Közterület rendjének fenntartása | 842421 |
Igazgatásrendészet | 842422 |
M.n.s. egyéb szociális ellátás bentlakás nélkül | 889900 |
Időskorúak átmeneti ellátása | 873012 |
Idősek nappali ellátása | 881011 |
Bölcsődei ellátás | 889101 |
Családi napközi | 889102 |
Gyermekjóléti szolgáltatás | 889201 |
Házi segítségnyújtás | 889922 |
Jelzőrendszeres házi segítségnyújtás | 889923 |
Családsegítés | 889924 |
Civil szervezetek program és egyéb támogatása | 890302 |
Adománygyűjtés és -közvetítés | 890422 |
Mediációs, közvetítő tevékenység | 890423 |
Rövid tartalmú közfoglalkoztatás | 890441 |
Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása | 890442 |
Egyéb közfoglalkoztatás | 890443 |
Feladat megnevezése: | Szakfeladat száma: |
Önkormányzatok, valamin társulások elszámolásai | 841901 |
Elkülönített állami pénzalapok bevételei (elszámolásai) | 841903 |
Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel | 841907 |
2./A számú melléklet
A Társulás által ellátott feladatok:
1. Gyermekjóléti alapellátási feladatok:
- gyermekjóléti szolgáltatás,
- gyermekek átmeneti gondozása, valamint
- minden egyéb, a jogszabályok alapján a gyermekjóléti alapellátás körébe sorolt szolgáltatás.
2. Szociális alap- és egyéb szolgáltatások:
- családsegítés,
- házi segítségnyújtás,
- szociális étkeztetés,
- nappali ellátások:
- időskorúak nappali intézményi ellátása,
- pszichiátriai és szenvedélybetegek nappali intézményi ellátása,
- fogyatékos és demens személyek intézményi ellátása,
- hajléktalanok nappali intézményi ellátása
- jelzőrendszeres házi segítségnyújtás,
- támogató szolgáltatás, valamint
- minden egyéb, a jogszabályok alapján a szociális ellátások körébe sorolt szolgáltatás.
3. Területfejlesztés
- a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvényben meghatározottak szerint
2./B számú melléklet
Társulás fenntartásában lévő költségvetési intézmények, gazdálkodó szervezetek, nonprofit szervezetek és egyéb szervezetek, és az abban résztvevő önkormányzatok:
A. Gyermekjóléti, szociális alap- és szakosított ellátási területen működő intézmények és az abban részes települések:
1.) HÍD Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat 2092 Budakeszi, Xx xxxx 000.
Budakeszi Város Önkormányzata 0000 Xxxxxxxxx, Xx xxxx 000.
Polgármester: dr. Csutoráné xx. Xxxxx Xxxxxxx Lakosságszám: 14.357 fő
Budajenő Község Önkormányzata 0000 Xxxxxxxx, Xx xxxx 0-0.
Polgármester: Xxxxx Xxxxxx Lakosságszám: 1.984 fő
Tök Község Önkormányzata 0000 Xxx Xx xxxx 0.
Polgármester: Xxxxxx Xxxxxx Lakosságszám: 1.383 fő
3. számú melléklet
Jelen megállapodás a tagok az alábbi – minősített többséggel hozott – határozattal hagyták jóvá:
1. Biatorbágy Város Önkormányzata | |
2. Budajenő Község Önkormányzata | |
3. Budakeszi Város Önkormányzata | |
4. Herceghalom Község Önkormányzata | |
5. Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata | |
6. Páty Község Önkormányzata | |
7. Perbál Község Önkormányzata | |
8. Remeteszőlős Község Önkormányzata | |
9. Tök Község Önkormányzata |
14-2013 előterjesztés 1. sz. melléklete
A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának
…/2013. (…) BÖT határozata
A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának
1. sz. módosítása
A Budakörnyéki Önkormányzati Társulás tagtelepüléseinek önkormányzatai a 2013. május
31. napján aláírt Budakörnyéki Önkormányzati Társulás társulási megállapodását (a továbbiakban: társulási megállapodás) a következők szerint módosítják.
1. A társulási megállapodás A Társulás célja és a Társulás által ellátott feladatok címhez tartozó 2. pont az alábbiak szerint változik:
„2. A Társulásra átruházott feladat- és határkörök felsorolása, a Társulás által fenntartott intézmények:
- HÍD Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat (2092 Budakeszi, Xx xxxx 000.) ellátott települések: Budakeszi, Budajenő, Tök
ellátott feladatok:
Szociális alapellátás (1993. évi III. törvény 57.§ (1) bekezdés c-e) pontokban meghatározott feladatok)
Gyermekjóléti alapellátás (1997. évi XXXI. törvény 40.§ (1)-(2) bekezdés)
A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 92.§.- ban foglaltak szerint, a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról a HÍD Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat tekintetében Budakeszi Város Önkormányzata alkot rendeletet azzal, hogy az intézményi térítési díjat integrált intézmény esetében is szolgáltatásonként és településenként kell meghatározni, a közös költségelemek szolgáltatásonkénti közvetlen költségeinek arányában történő megosztásával.
A Társulás fenntartásában lévő intézmények részletezését és az azokban résztvevő egyes települések felsorolását a megállapodás 2/B. sz. melléklete tartalmazza.”
2. A társulási megállapodás 6. cím 3. pontja az alábbi új 3. 1. ponttal egészül ki:
„3. 1. A Társulás tagjai 2013. június 1. napjától a Társulás működésének biztosítására működési hozzájárulást fizetnek. A hozzájárulás mértéke 2013-ban …….-Ft/fő/év. A működési hozzájárulás befizetése évente 2 részletben április 15-ig, illetve szeptember 15-ig történik. 2013-ban a tagdíj összegét szeptember 1. napjáig kell megfizetni. A befizetés átutalással történik. A működési hozzájárulás mértéke minden évben a KSH által kiadott előző évi infláció mértékével emelkedik.”
A fenti módosítás következtében az eredeti 3. pont átszámozásra kerül 3. 2. pontra.
3. A társulási megállapodás 2./A. számú melléklet 1. pontjából az alábbi szöveg, törlésre kerül:
„ gyermekek napközbeni ellátása:
- bölcsődei ellátás
- családi napközi
- házi gyermekfelügyelet
- gyerekek egyéb napközbeni ellátása
- gyerekek napközbeni ellátásához kapcsolódó egyéb szolgáltatások”
4. A társulási megállapodás 2./B. sz. melléklete helyébe jelen okirat melléklete lép.
5. A társulási megállapodás 8. címének 1. pontja helyébe az alábbi szöveg lép:
„1. Jelen 1 számú módosítással egységes szerkezetbe szedett társulási megállapodás 2013. szeptember 1. napjával lép hatályba. A társulási megállapodás érvényességéhez valamennyi társult tag képviselő-testületének minősített többséggel hozott jóváhagyó határozata szükséges.”
A társulási megállapodás jelen módosítással nem érintett részei változatlan tartalommal hatályban maradnak.
Budakeszi, 2013. július
Z á r a d é k:
A Társulást alkotó települési önkormányzatok képviselő-testületei a társulási megállapodás módosítását az alábbi határozataikkal jóváhagyták, az abban foglaltakat önmagukra nézve kötelező rendelkezésként fogadták el.
1. Biatorbágy Város Önkormányzata | |
2. Budajenő Község Önkormányzata | |
3. Budakeszi Város Önkormányzata | |
4. Herceghalom Község Önkormányzata | |
5. Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata | |
6. Páty Község Önkormányzata | |
7. Perbál Község Önkormányzata | |
8. Remeteszőlős Község Önkormányzata | |
9. Tök Község Önkormányzata |
……………………………… Biatorbágy Város Önkormányzata képviseletében Xxxxxxx Xxxxxx polgármester | ……………………………… Budajenő Község Önkormányzata képviseletében Xxxxx Xxxxxx polgármester |
……………………………… Budakeszi Város Önkormányzata képviseletében dr. Csutoráné xx. Xxxxx Xxxxxxx polgármester | ……………………………… Herceghalom Község Önkormányzata képviseletében Xxxxxx Xxxxxx polgármester |
……………………………… Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzata képviseletében Xxxxxxx Xxxxxx polgármester | ……………………………… Páty Község Önkormányzata képviseletében Xxxxxxx Xxxxxx polgármester |
……………………………… Perbál Község Önkormányzata képviseletében Xxxxx Xxxxxx polgármester | ……………………………… Remeteszőlős Község Önkormányzata képviseletében Xxxxxxxxx Xxxxxxx polgármester |
……………………………… Tök Község Önkormányzata képviseletében Xxxxxx Xxxxxx polgármester |
2./B számú melléklet
Társulás fenntartásában lévő költségvetési intézmények, gazdálkodó szervezetek, nonprofit szervezetek és egyéb szervezetek, és az abban résztvevő önkormányzatok:
A. Gyermekjóléti, szociális alap- és szakosított ellátási területen működő intézmények és az abban részes települések:
1.) HÍD Szociális és Gyermekjóléti Szolgálat 2092 Budakeszi, Xx xxxx 000.
Budakeszi Város Önkormányzata 0000 Xxxxxxxxx, Xx xxxx 000.
Polgármester: dr. Csutoráné xx. Xxxxx Xxxxxxx Lakosságszám: 14.357 fő
Budajenő Község Önkormányzata 0000 Xxxxxxxx, Xx xxxx 0-0.
Polgármester: Xxxxx Xxxxxx Lakosságszám: 1.984 fő
Tök Község Önkormányzata 0000 Xxx Xx xxxx 0.
Polgármester: Xxxxxx Xxxxxx Lakosságszám: 1.383 fő