Kérelem uniós értékhatár alatti értékű közbeszerzési hirdetmény feladására
Xxxxxxx uniós értékhatár alatti értékű közbeszerzési hirdetmény feladására
MvM. rendelet 6. § (5) bekezdése értelmében a kérelemnek tartalmaznia kell: a) az ajánlatkérők nyilvántartásában az ajánlatkérőt megjelölő azonosító számot, feltéve, hogy ajánlatkérő ilyen azonosító számmal rendelkezik: AK17699 b) azt, hogy az ajánlatkérő a Kbt. mely rendelkezése alapján tartozik annak a hatálya alá, ideértve a Kbt. 5. § (4) bekezdés szerinti önkéntes, vagy szerződésben vállalt kötelezettség, illetve jogszabály kötelezése alapján történő alkalmazás esetét is: Kbt. 5. § (1) bekezdés e) pont c) az ajánlatkérő a Kbt. mely része, illetve fejezete szerinti eljárást alkalmazza: Kbt. Harmadik rész, 113.§ szerinti eljárás d) az adott közbeszerzés forintban kifejezett becsült értékét, szükség szerint utalva a Kbt. 19. §ára: 462168857 e) annak megjelölését, hogy a kérelem az Értesítőben történő közzétételt kezdeményezi; f) ha a kérelmező olyan hirdetmény közzétételét kéri az Értesítőben, amelynek közzététele a Kbt. szerint nem kötelező, ezt a körülményt is: Kötelező g) ha a kérelmező a közbeszerzési eljárás megkezdéséhez szükséges közbeszerzési dokumentumok Hatóság általi ellenőrzését kéri, az erre való utalást és az ellenőrizni kért közbeszerzési dokumentumok megnevezését: h) a kérelem és a hirdetmény, illetve a közbeszerzési dokumentumok megküldésének napját: 2017.05.10 i) ha a hirdetmény ellenőrzése nem kötelező, akkor annak közlését, hogy a kérelmező kéri, vagy nem kéri a hirdetmény ellenőrzését: j) ha a hirdetmény ellenőrzése kötelező vagy azt a kérelmező kéri és az ellenőrzési díjjal kapcsolatban kedvezményre vagy mentességre jogosult, ennek közlését: Egyéb közlemény: |
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja
Tájékoztató az eljárás eredményéről A közbeszerzési eljárás eredménye
I. szakasz: Ajánlatkérő
I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)
Hivatalos név: MTA Nyelvtudományi Intézet | Nemzeti azonosítószám: AK17699 | ||
Postai cím: Xxxxxxx xxxx 00. | |||
Város: Budapest | NUTSkód: HU101 | Postai irányítószám: 1068 | Ország: Magyarország |
Kapcsolattartó személy: Xxxx Xxxxxx | Telefon: x00 00000000_178 | ||
Fax: x00 00000000 | |||
Internetcím(ek) Az ajánlatkérő általános címe: (URL) xxx.xxxxx.xx A felhasználói oldal címe: (URL) |
I.2) Közös közbeszerzés
[ ] A szerződés közös közbeszerzés formájában valósul meg. ( ) Meghatalmazott ajánlatkérő nélkül. ( ) Az I.1) pontban feltüntetett ajánlatkérők közül meghatalmazott ajánlatkérő: (adja meg ajánlatkérő nevét) ( ) Ajánlatkérőnek minősülő meghatalmazott szervezet, mely az I.1) pontban nem került feltüntetésre: (adja meg a szerződést nem kötő ajánlatkérőnek minősülő szervezet nevét, címét és azonosítószámát) [ ] Több ország részvételével megvalósuló közös közbeszerzés. [ ] A szerződést központi beszerző szerv ítéli oda. |
I.3) Az ajánlatkérő típusa
( ) Központi szintű ( ) Közszolgáltató ( ) Regionális/helyi szintű ( ) Támogatott szervezet [Kbt. 5. § (2)(3) bekezdés] (x) Közjogi szervezet ( ) Egyéb: |
I. 4 ) Fő tevékenység (klasszikus ajánlatkérők esetében)
( ) Általános közszolgáltatások ( ) Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció ( ) Honvédelem ( ) Szociális védelem ( ) Közrend és biztonság ( ) Szabadidő, kultúra és vallás ( ) Környezetvédelem ( ) Oktatás ( ) Gazdasági és pénzügyek (x) Egyéb tevékenység: Kutatás ( ) Egészségügy |
I. 5 ) Fő tevékenység (közszolgáltató ajánlatkérők esetében)
( ) Gáz és hőenergia termelése, szállítása és elosztása ( ) Vasúti szolgáltatások ( ) Villamos energia ( ) Városi vasúti, villamos, trolibusz és autóbuszszolgáltatások ( ) Földgáz és kőolaj kitermelése ( ) Kikötői tevékenységek ( ) Szén és más szilárd tüzelőanyag feltárása és kitermelése ( ) Repülőtéri tevékenységek ( ) Víz ( ) Egyéb tevékenység: ( ) Postai szolgáltatások |
II. szakasz: Tárgy
II.1) Meghatározás
II.1.1) Elnevezés: MTA Nyelvtudományi Intézet 1068 Budapest, Benczúr u. 33. alatti épületének felújítása | Hivatkozási szám: 2 |
II.1.2) Fő CPVkód: Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék (adott esetben) Fő tárgy 450000007 | |
II.1.3) A szerződés típusa (x) Építési beruházás ( ) Árubeszerzés ( ) Szolgáltatásmegrendelés | |
II.1.4) A közbeszerzés rövid ismertetése: MTA Nyelvtudományi Intézet 1068 Budapest, Benczúr u. 33. alatti épületének felújítása átalányáras vállalkozási szerződés keretében | |
II.1.5) Részekre bontás A beszerzés részekből áll ( ) igen (x) nem | |
II.1.6) A beszerzés végleges összértéke (ÁFA nélkül) Érték: 383493303 (Kérjük, jelezze a beszerzés végleges összértékét. Az egyes szerződésekkel kapcsolatos tájékoztatás céljából kérjük, töltse ki az V. szakaszt) vagy A figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: / A figyelembe vett legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat: Pénznem: HUF (keretmegállapodások esetében – a maximális összérték a teljes időtartamukra vonatkozóan) (dinamikus beszerzési rendszer esetében – a korábbi tájékoztató hirdetményekben nem szereplő szerződés(ek) értéke) (keretmegállapodáson alapuló szerződések esetében – a korábbi tájékoztató hirdetményekben nem szereplő szerződés(ek) értéke) |
II.2) A közbeszerzés mennyisége 1
II.2.1) Elnevezés: 2 MTA Nyelvtudományi Intézet 1068 Budapest, Benczúr u. 33. alatti épületének felújítása átalányáras vállalkozási szerződés keretében | Rész száma: 2 |
II.2.2) További CPVkód(ok): 1 2 Fő szójegyzék Kiegészítő szójegyzék (adott esetben) Fő tárgy 452362301 További tárgy(ak) 451121006 451123101 451111009 451112134 452622106 452623004 452623107 452625202 453240004 454300000 454211005 454211407 454410000 454421008 453131005 452621002 454100004 452613007 453200006 452625006 452237003 452238107 453100003 453143004 453123000 453430003 453432005 453500005 452324604 453300009 453310006 453332002 453330000 | |
II.2.3) A teljesítés helye: NUTSkód: 1 HU101 A teljesítés helye: Ajánlatkérő székhelye | |
II.2.4) A közbeszerzés mennyisége: ' db épület felújítása az alábbi munkanemekkel: Építészet (belsőépítészeti munkák és beépített szállító és emelő berendezés, homlokzat, kert); Gépészet; Épületvillamosság; Tűzjelző rendszer kiépítése; a területnek megfelelő felelős műszaki vezetéssel a közbeszerzési dokumentum mellékletét képező kiviteli dokumentáció (műszaki leírás, árazatlan költségvetés, tervek, konszignáció, stb.) részletes műszaki feltételei szerint. (az építési beruházás, árubeszerzés vagy szolgáltatás jellege és mennyisége, illetve az igények és követelmények meghatározása) | |
II.2.5) Értékelési szempontok [x] Minőségi szempont 1 2 20 – 1 Előteljesítés vállalása napokban (max. 30 nap) 20 2 További vállalt késedelmi kötbérfizetési kötelezettség (max. 1%/nap) 10 3 További garancia vállalása a kivitelezett munkára (max. 24 hó) 20 ( ) Költség szempont 1 20 – (x) Ár szempont 21 – Megnevezés: Nettó ajánlati ár (Ft) / Súlyszám: 50 [ ] Ajánlatkérő(k) által meghatározott egyéb értékelési szempont: | |
II.2.6) Opciókra vonatkozó információ Opciók ( ) igen (x) nem Opciók leírása: | |
II.2.7) Információ az elektronikus katalógusokról [ ] Az ajánlatokat elektronikus katalógus formájában kell benyújtani, vagy azoknak elektronikus katalógust kell tartalmazniuk | |
II.2.8) Európai uniós alapokra vonatkozó információk A közbeszerzés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos ( ) igen (x) nem Projekt száma vagy hivatkozási száma: |
II.2.9) További információ: |
IV. szakasz: Eljárás
IV.1) Meghatározás
IV.1.1) Az eljárás fajtája ( ) A Kbt. 117. § szerinti saját beszerzési szabályok szerinti eljárás ( ) Nyílt eljárás [ ] Gyorsított eljárás (klasszikus ajánlatkérők esetében) ( ) Meghívásos eljárás ( ) Gyorsított eljárás (klasszikus ajánlatkérők esetében) ( ) Előzetes/időszakos előzetes tájékoztatóval meghirdetett meghívásos eljárás ( ) Tárgyalásos eljárás ( ) Gyorsított eljárás (klasszikus ajánlatkérők esetében) ( ) Előzetes/időszakos előzetes tájékoztatóval meghirdetett tárgyalásos eljárás ( ) Versenypárbeszéd ( ) Innovációs partnerség ( ) Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési Értesítőben történt közzététele nélkül odaítélt szerződés az alább felsorolt esetekben ( ) Hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás (x) A Kbt. 113. § szerinti nyílt eljárás ( ) A Kbt. 113. § szerinti meghívásos eljárás ( ) A Kbt. 113. § szerinti tárgyalásos eljárás ( ) A Kbt. 115. § szerinti nyílt eljárás ( ) A Kbt. 115. § szerinti hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás |
IV.1.2) A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás, valamint a gyorsított eljárás alkalmazásának indokolása: 2 |
IV.1.3) Keretmegállapodásra vagy dinamikus beszerzési rendszerre vonatkozó információk [ ] A hirdetmény keretmegállapodás megkötésére irányul [ ] A hirdetmény dinamikus beszerzési rendszer létrehozására irányul |
IV.1.4) Elektronikus árlejtésre vonatkozó információk [ ] Elektronikus árlejtést fognak alkalmazni |
IV.2) Adminisztratív információk
IV.2.1) Az adott eljárásra vonatkozó korábbi közzététel 2 A hirdetmény száma a Közbeszerzési Értesítőben: 1 / (KÉszám/évszám) |
IV.2.2) Információ dinamikus beszerzési rendszer lezárásáról [ ] A hirdetmény tárgya a fenti ajánlati/részvételi felhívásban közzétett dinamikus beszerzési rendszer lezárása |
IV.2.3) Információ az előzetes/időszakos előzetes tájékoztató formájában közzétett eljárást meghirdető felhívás lezárásáról [ ] Az ajánlatkérő a fenti előzetes/időszakos előzetes tájékoztató alapján nem ítél oda további szerződéseket |
V. szakasz: Az eljárás eredménye 1
A szerződés száma: 1 Rész száma: 2 Elnevezés: MTA Nyelvtudományi Intézet 1068 Budapest, Benczúr u. 33. alatti épületének felújítása átalányáras vállalkozási szerződés keretében
Szerződés/rész odaítélésre került (x) igen ( ) nem
V.1 Befejezetlen eljárással kapcsolatos információ
A befejezetlen eljárás oka ( ) A közbeszerzési eljárást eredménytelennek minősítették Az eredménytelenség indoka: ( ) A szerződés megkötését megtagadták |
V.2 Az eljárás eredménye
V.2.1) A szerződés megkötésének dátuma: 2017/05/09 (éééé/hh/nn) |
V.2.2) Ajánlatokra vonatkozó információk A beérkezett ajánlatok száma: 5 Kkvktól érkezett ajánlatok száma: 5 Más EUtagállamok ajánlattevőitől érkezett ajánlatok száma: 0 Nem EUtagállamok ajánlattevőitől érkezett ajánlatok száma: 0 Elektronikus úton beérkezett ajánlatok száma: 0 A szerződést közös ajánlattevők csoportja nyerte el (x) igen ( ) nem |
V.2.3) A nyertes ajánlattevő neve és címe 1 A nyertes ajánlattevő adószáma (adóazonosító jele): 2 12467006213 A nyertes ajánlattevő Kkv (x) igen ( ) nem A nyertes ajánlattevő adószáma (adóazonosító jele): 2 12495898242 A nyertes ajánlattevő Kkv (x) igen ( ) nem |
V.2.4) A szerződés/rész értékére vonatkozó információk (ÁFA nélkül) A szerződés/rész eredetileg becsült összértéke: 2 462168857 (keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer esetében – becsült maximális összérték e tétel teljes időtartamára vonatkozóan) A szerződés/rész végleges összértéke: 383493303 vagy A figyelembe vett legalacsonyabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat / A figyelembe vett legmagasabb ellenszolgáltatást tartalmazó ajánlat Pénznem: HUF (keretmegállapodások esetében – a maximális összérték e tételre vonatkozóan) (dinamikus beszerzési rendszer esetében – a korábbi tájékoztató hirdetményekben nem szereplő, erre a tételre vonatkozó szerződés(ek) értéke) (keretmegállapodáson alapuló szerződések esetében, adott esetben – a korábbi tájékoztató hirdetményekben nem szereplő, e tételre vonatkozó szerződés(ek) értéke) |
V.2.5) Alvállalkozásra vonatkozó információk [x] Valószínűsíthető alvállalkozók igénybevétele a szerződés teljesítéséhez Jelölje meg a szerződés alvállalkozók, illetve harmadik személyek bevonásával történő teljesítésének értekét vagy arányát 4 Érték ÁFA nélkül: Pénznem: Arány: 21 % A szerződés alvállalkozó bevonásával megvalósított részének rövid ismertetése: szigetelés, burkolás, épületvillamosság, felvonószerelés |
V.2.6) Előnyös vásárlások esetén fizetett ár 2 (közszolgáltató ajánlatkérők esetében) Érték ÁFA nélkül: Pénznem: |
V.2.7) A megkötött szerződések száma: (közszolgáltató ajánlatkérők esetében) |
V.2.8) Az áru vagy szolgáltatás származási országa (közszolgáltató ajánlatkérők esetében) [ ] Európai Unió [ ] nem Európai Unió Ország: 1 |
Hivatalos név: DENCO Klímatechnikai Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság | Nemzeti azonosítószám: | ||
Postai cím: Búzavirág u. 9. | |||
Város: Gödöllő | NUTSkód: HU102 | Postai irányítószám: 2100 | Ország: HU |
Telefon: x00 00000000 | |||
Internetcímek: (URL) | Fax: x00 00000000 |
Hivatalos név: VARDOM Ingatlanberuházó és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság | Nemzeti azonosítószám: | ||
Postai cím: Angol u. 38. | |||
Város: Budapest | NUTSkód: HU101 | Postai irányítószám: 1149 | Ország: HU |
Telefon: x00 00000000 | |||
Internetcímek: (URL) | Fax: x00 00000000 |
Hivatalos név: Vitruvius Építő Kft. | Nemzeti azonosítószám: | ||
Postai cím: Xxxxx xx 00. A. ép. 10. em. 93 | |||
Város: Budapest | NUTSkód: HU101 | Postai irányítószám: 1119 | Ország: HU |
Telefon: x00 000000000 | |||
Internetcímek: (URL) | Fax: x00 00000000 |
Hivatalos név: Xxxxx és Márk Kft. (vezető tag) és Kontakt Hűtő Kft. közös ajánlattevők | Nemzeti azonosítószám: | ||
Postai cím: Kelep u. 11. | |||
Város: Budapest | NUTSkód: HU101 | Postai irányítószám: 1239 | Ország: HU |
Hivatalos név: Vitruvius Építő Kft. | Nemzeti azonosítószám: | ||
Postai cím: Xxxxx xx 00. A. ép. 10. em. 93. | |||
Város: Budapest | NUTSkód: HU101 | Postai irányítószám: 1119 | Ország: HU |
Hivatalos név: LATEREX Üzemeltető Kft. | Nemzeti azonosítószám: | ||
Postai cím: Hídépítő u. 112. | |||
Város: Budapest | NUTSkód: HU101 | Postai irányítószám: 1095 | Ország: HU |
Hivatalos név: Nibalis Kft. Damasztor Kft. PalócBau Kft. közös ajánlattevők | Nemzeti azonosítószám: | ||
Postai cím: Pistahegyi köz 8. III/12. | |||
Város: Budapest | NUTSkód: HU101 | Postai irányítószám: 1237 | Ország: HU |
V.2.9) A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő neve és címe, valamint az ellenszolgáltatás összege 2
A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő adószáma (adóazonosító jele): 2 24669717243 A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot tevő Kkv (x) igen ( ) nem
Ellenszolgáltatás összege
Érték ÁFA nélkül: 456109408 Pénznem: HUF
V.2.10) A szerződést olyan ajánlattevővel kötötték meg, aki többváltozatú ajánlatot tett ( ) igen (x) nem
V.2.11) Volt érvénytelen ajánlat azon az alapon, hogy az ellenszolgáltatás kirívóan alacsony volt ( ) igen (x) nem
V.2.12) Az ajánlattevők neve és címe: 1 2
Ajánlattevő adószáma (adóazonosító jele): 2 13115702243
Ajánlattevő adószáma (adóazonosító jele): 2 24669717243
Ajánlattevő adószáma (adóazonosító jele): 2 25398791243
Ajánlattevő adószáma (adóazonosító jele): 2 23383124243
VI. szakasz: Kiegészítő információk
VI.1) További információk: 2
VI.1.1) Hirdetmény közzététele nélkül induló eljárás esetén az eljárást megindító felhívás megküldésének, illetőleg a Közbeszerzési Hatóság tájékoztatásának napja: 2 2016/12/30 (éééé/hh/nn) |
VI.1.2) Az eljárás során figyelembe vett környezetvédelmi szempontok: 2 [x] Szerződéses feltételként [ ] Értékelési szempontként [ ] Műszaki leírásrészeként [ ] Alkalmassági feltételek körében meghatározott környezetvédelmi intézkedések [ ] Alkalmassági feltételek körében meghatározott környezetvédelmi vezetési rendszereknek való megfelelés |
VI.1.3) Az eljárás során figyelembe vett szociális szempontok: 2 [ ] Szerződéses feltételként [ ] Értékelési szempontként [ ] Műszaki leírás részeként [ ] Alkalmassági feltételként [ ] Védett foglalkoztatók számára fenntartott közbeszerzés |
VI.1.4) Fenntartott szerződés: 2 [ ] A szerződés a Kbt. 114. § (11) bekezdése szerint fenntartott |
VI.1.5) További információk: 2 |
VI.2) E hirdetmény feladásának dátuma: 2017/05/10 (éééé/hh/nn/)
Az európai uniós, a Kbt., annak végrehajtási rendeletei és más alkalmazandó jog előírásainak történő megfelelés biztosítása az ajánlatkérő felelőssége.
_________________________________________________________________________________________________________ 1 szükség szerinti számban ismételje meg
2 adott esetben
4 ha az információ ismert
20 súlyszám helyett fontosság is megadható
21 súlyszám helyett fontosság is megadható; ha az ár az egyetlen értékelési szempont, súlyszám nem szükséges