Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
(6000 Kecskemét, Xxxx Xxxxxx xxx 0.)
Közbeszerzési dokumentumok
„Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására”
tárgyában indult uniós nyílt közbeszerzési eljáráshoz
2018.
TARTALOMJEGYZÉK
II. | ||
11. Kapcsolattartás az Ajánlatkérő és az ajánlattevők között a közbeszerzési eljárás alatt 9
13. Szerződést Biztosító mellékkötelezettségek 11
V. NYILATKOZATMINTÁK, FORMANYOMTATVÁNYOK 29
I. AJÁNLATI FELHÍVÁS
Az ajánlati felhívás az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2018 napján 2018/S
………………számon, a Közbeszerzési Értesítőben számon jelent meg.
II. KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK
a
„Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására”
tárgyú,
a Közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: „Kbt.”) szerinti uniós nyílt közbeszerzési eljáráshoz
1. Az eljárás általános feltételei
1.1. Tárgyi közbeszerzési eljárás esetében ajánlatkérő az ajánlati felhívás (a továbbiakban:
„Felhívás”) I.1 pontjában meghatározott szervezet (a továbbiakban: „Ajánlatkérő”).
1.2. Ajánlatkérő támogatási kérelmet (a támogatási kérelem azonosítószáma: VP-20.4-17-2017- 00001.) nyújtott be „A Megyei Kormányhivatalok közbenső szervezeti tevékenységéhez kapcsolódó feladatok ellátását szolgáló Technikai Segítségnyújtás Projekt” keretében, az eljárás tárgyát képező árubeszerzés megvalósítása érdekében. Az Irányító Hatóság IKT-2017- 122-I1-00000030 számú döntésével a kérelmet támogatásra érdemesnek ítélte.
1.3. Kbt. 27.§ (3) bekezdése alapján árubeszerzés és szolgáltatás megrendelése esetén az uniós értékhatárt elérő közbeszerzési eljárásba az ajánlatkérő köteles felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadót bevonni. Jelen eljárásban eljáró nem független felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó Xx. Xxxxxxx Xxxxxx. Lajstromszám: 00838. Levelezési cím: 6001 Kecskemét, PF. 10., Email: xxxxxxx.xxxxxx@xxxx.xxx.xx
1.4. Az ajánlattevő ajánlatának benyújtásával teljes egészében elfogadja a Kbt. előírásai szerint ezen közbeszerzési eljáráshoz elkészített Ajánlati felhívás (a továbbiakban: „Felhívás”) és a közbeszerzési dokumentumok (a továbbiakban: „Közbeszerzési dokumentumok”) összes feltételét az ajánlattétel kizárólagos alapjául, lemondva saját szerződéses feltételeinek érvényesítéséről.
1.5. Ajánlatkérő rögzíti, hogy mind a Felhívás, mind a Közbeszerzési dokumentumok vonatkozásában a Kbt. rendelkezései az irányadóak. Amennyiben ellentmondás található tárgyi közbeszerzési eljárás vonatkozásában készült iratanyagok tartalma között, úgy elsősorban a Kbt., másodsorban a Felhívás, harmadsorban pedig a Közbeszerzési dokumentumok rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni.
1.6. Az ajánlattevő kötelessége, hogy gondosan megvizsgálja és betartsa a Közbeszerzési dokumentumokban megadott összes utasítást, formai követelményt, kikötést és előírást. Az ajánlattevő kockázata és az ajánlat érvénytelenítését vonja maga után:
▪ ha elmulasztja az előírt információk és dokumentumok benyújtását a kitűzött határidőkre, vagy
▪ ha olyan ajánlatot nyújt be, amely tartalmi szempontból a hiánypótlást követően sem felel meg a Közbeszerzési dokumentumokban megadott minden követelménynek.
1.7. Ajánlatkérő tárgyi Közbeszerzési dokumentumokat az ajánlattétel elősegítése érdekében készítette.
1.8. Az ajánlattételre az jogosult, aki igazoltan (a mellékelt átvételi elismervény visszaküldésével) átvette az Közbeszerzési dokumentumokat. Ha több ajánlattevő közösen tesz ajánlatot, akkor elegendő, ha az ajánlattevők egyike, vagy azok nevesített alvállalkozója átvette az Közbeszerzési dokumentumokat.
1.9. Ajánlatkérő felkéri az ajánlattevőket, hogy a jelen Közbeszerzési dokumentumok mellékleteként átadott nyilatkozatminták és iratminták alkalmazásával készítsék el ajánlatukat, azzal, hogy az ajánlattevők természetesen azokat saját felelősségükre módosíthatják, illetve – amennyiben saját eltérő mintáikat kívánják alkalmazni - alkalmazását mellőzhetik.
1.10. Ajánlatkérő fentiekre való tekintettel fokozottan felhívja a figyelmet arra, hogy az ajánlattevők által benyújtott nyilatkozat tartalmáért az ajánlattevők felelősek.
1.11. Amennyiben a kiadott tartalomjegyzék mintában feltüntetett valamely dokumentum csatolása nem szükséges, vagy nem releváns, úgy Ajánlatkérő megkéri az ajánlattevőket, hogy az oldalszám helyére az N.R. (mint nem releváns) megjelölést szíveskedjenek feltüntetni. Ajánlatkérő természetesen egyéb egyértelmű megjelölést is elfogad.
1.12. Ajánlatkérő felhívja Xxxxxxxxxxx figyelmét, hogy a közbeszerzési dokumentumok Kbt. 57.§ (2) bekezdése szerinti elérése az eljárásban való részvétel feltétele, melynek igazolásaképpen a Ajánlattevőknek (gazdasági szereplőknek) a Közbeszerzési Dokumentumok átvételi elismervényét – amelyet az ajánlati felhívás I.3. pontban megadott elérhetőségen tud letölteni
– kitöltve a felhívás I.1) pontjában megjelölt címre e-mailen vagy faxon köteles megküldeni Ajánlatkérőnek.
1.13. Az ajánlathoz mellékelni kell a műszaki leírás szerinti megfeleltetési táblázatot.
1.14. Az ajánlatához mellékelni kell a megajánlott gépjármű gyártója vagy magyarországi forgalmazója által kiadott műszaki dokumentációt, amelyből a megajánlott műszaki és felszereltségi adatok egyértelműen megállapíthatóak.
1.15. Ajánlattevőnek továbbá nyilatkozatot kell becsatolni arra vonatkozóan, hogy az általa megajánlott gépjármű teljes mértékben megfelel a Felhívásban és a Közbeszerzési dokumentumokban megadott műszaki leírásban foglaltaknak.
2. Kiegészítő tájékoztatás
2.1. Az érdeklődő gazdasági szereplők bármelyike – a megfelelő ajánlattétel érdekében – a Felhívásban és a Közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban a Kbt. 56.§-ában foglaltaknak megfelelően írásban kiegészítő tájékoztatást kérhet az Ajánlatkérőtől az ajánlattételi határidő lejárta előtt. Ajánlatkérő felhívja az érdeklődő gazdasági szereplők figyelmét, hogy a verseny tisztasága és az esélyegyenlőség biztosítása céljából telefonon feltett kérdésre nem válaszol.
2.2. Annak érdekében, hogy a lehető legtöbb idő álljon az Ajánlatkérő által megadott válaszok figyelembevételére, kérjük a gazdasági szereplőket, hogy lehetőleg ne késlekedjenek az esetleges kérdéseik megküldésével.
2.3. Minden ilyen tájékoztatási kérelmet telefaxon vagy elektronikus levélben kell eljuttatni a Xxxxxxxx X.1. pontjában meghatározott címre azzal, hogy a kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmet minden esetben meg kell küldeni szerkeszthető formátumban is a xxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx e-mail címre!
2.4. Az érdeklődő gazdasági szereplő kizárólagos felelőssége, hogy a tájékoztatási kérelme időben megérkezzen a megadott címre.
2.5. A kiegészítő tájékoztatást az érdeklődő gazdasági szereplők azonos feltételek mellett kapják meg írásban, a közbeszerzési dokumentumok átvétele során feltüntetett (fax, vagy e-mail) elérhetőségek valamelyikére, valamint a közbeszerzési dokumentumokkal megegyező helyre haladéktalanul feltöltésre kerül. A kiegészítő tájékoztatás kézbesítettnek minősül, ha azt az érdeklődő gazdasági szereplő telefax, vagy e-mail útján megkapta, méghozzá e-mail esetében a címzett levelező szerverének való sikeres átadásának időpontjában, fax esetében a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában az érdeklődő gazdasági szereplő, illetőleg közös érdeklődés esetén valamennyi közös érdeklődő részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendő.
2.6. Egyebekben a kiegészítő tájékoztatás teljes terjedelmében megtekinthető és arról másolat kérhető a Közbeszerzési dokumentumok rendelkezésre bocsátásának helyén.
3. Teljesség és pontosság
3.1. Az ajánlattevő felelős azért, hogy átvételkor ellenőrizze a Közbeszerzési dokumentumok tartalmának teljességét.
4. Ajánlattétel költségei
Az ajánlat elkészítésével, illetve benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség az ajánlattevőt terheli.
5. Ajánlati kötöttség
5.1. A Felhívás IV.2.6. pontjában meghatározottak szerint, az ajánlattételi határidő lejártától számított 60 nap.
5.2. Az ajánlattevő a Xxxxxxxx XX.2.6. pontjában megadott időtartam lejártáig kötve van ajánlatához, figyelembe véve a Kbt. ajánlati kötöttséggel kapcsolatos egyéb rendelkezéseit is.
6. Több változatú (alternatív) ajánlat
Ajánlattevő nem tehet többváltozatú ajánlatot.
7. Tájékoztatás
7.1. Azon szervezetek (hatóságok) neve és címe, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73. § (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni.
ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatal Székhely: 1097 Xxxxxxxx, Xxxxxx Xxxxxxx xx 0-0. Levelezési cím: 1437 Budapest, Pf. 839.
Tel.: 00-0-000-0000, fax: 00-0-000-0000,
E-mail: xxxxxxxxxxxxx@xxx.xxxxx.xx
Nemzetgazdasági Minisztérium Munkafelügyeleti Főosztály 1054 Budapest, Xxxxxx Xxxx u. 2.
Postacím: 1369 Budapest, Pf.: 481.
Telefon: (06 80) 204-292; (00 0) 000-0000
Fax: (00 0) 000-0000
Email: xxxxxxxxxxxxxxxx-xxx@xxx.xxx.xx
Egyenlő Bánásmód Hatóság
Levélcím: 1024 Budapest, Margit krt. 85.
Telefon: (1) 336 - 7843
FAX: 336 – 7445
Honlap: xxx.xxxxxxxxxxxxxxx.xx
Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség
Levelezési cím: 1539 Budapest, Pf.: 675.
Telefon: x00 0 000 0000
Fax: x00 0 000 0000
E-mail: xxxxxxxx@xxxxxxxxxxx.xx
Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Cím: 1145 Budapest, Columbus u. 17-23. Telefon: 1/000-0000
Fax: 1/000-0000
8. Közös ajánlattétel
8.1. Több ajánlattevő közösen is tehet ajánlatot (közös ajánlattétel). Ha egy ajánlattevő ajánlatát egyedüli ajánlattevőként nyújtja be, az ajánlat benyújtását követően közös ajánlattételre már nem kerülhet sor. Ha több ajánlattevő közösen tesz ajánlatot, a közös ajánlattételben résztvevő ajánlattevők köre és személye a közös ajánlat benyújtását követően nem módosítható.
8.2. Közös ajánlattétel esetében az ajánlathoz külön megállapodást kell csatolni, amely tartalmazza az ajánlattevők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon ajánlattevőt, aki a közös ajánlattevőket az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetőleg a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet (a továbbiakban: konzorciumi megállapodás). A megállapodásnak tartalmaznia kell azt is, hogy az közös ajánlattevők nyertessége esetén mely ajánlattevő jogosult a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő szerződés aláírására a többi (közös) ajánlattevő nevében és képviseletében eljárva; amennyiben a szerződést valamennyi ajánlattevő aláírja, úgy pedig azt a kritériumot. Amennyiben a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötésre kerülő szerződést közös ajánlattevők nevében konzorciumvezető – a többi (közös) ajánlattevő nevében és képviseletében eljárva írja alá, – úgy a konzorciumi megállapodásnak tartalmaznia kell a pénzügyi teljesítés, illetve a közös ajánlattevők közötti pénzügyi elszámolás módját is. A megállapodásnak azt is tartalmaznia kell, hogy az ajánlattevők nyertességük esetére a szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség teljesítéséért az ajánlatkérő felé egyetemleges felelősséget vállalnak.
8.3. Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését (Kbt. 35. § (3) bekezdése).
9. Ajánlati ár
Az ajánlati árat nettó forintban kell megadni. Fokozottan felhívjuk a figyelmet, hogy az ajánlati ár nettó Ft/darab-ra vonatkozik!
Az ajánlatban szereplő áraknak fix árnak kell lennie, vagyis az ajánlattevők semmilyen formában és semmilyen hivatkozással sem tehetnek változó árat tartalmazó ajánlatot.
A nettó árakat úgy kell megadni, hogy azok tartalmazzanak minden járulékos költséget, függetlenül azok formájától és forrásától (pl. VÁM, különböző díjak és illetékek – annak függvényében, hogy az Ajánlattevő jogállása szerinti jogszabályok ilyet előírnak-e – szállítási költségek, üzembe és forgalomba helyezés költsége, szavatossági jogok gyakorlása esetén felmerülő költségek stb.). Nyertes ajánlattevő szerződéses feladatát képezi a gépjárművek leszállítása, üzembe és forgalomba helyezése. Az ajánlati ár részét kell, hogy képezze minden ezzel kapcsolatos díj, illeték és költség.
Ajánlatkérő fokozottan felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy az ajánlati ár meghatározása körében legyen figyelemmel arra, hogy az esetleges időközbeni jogszabályi, technológiai, piaci-gazdasági változásokból adódó többletköltségek Ajánlattevő terhére esnek, ezekre való hivatkozással Ajánlatkérővel szemben többletköltséget nem érvényesíthet.
Az ajánlati árnak teljes körűnek kell lennie. Tartalmaznia kell a mindazokat a költségeket, amelyek az ajánlat tárgyának a Felhívás, a Közbeszerzési Dokumentumok és az annak részét képező Műszaki leírás valamint szerződés-tervezet szerinti megvalósításához, az ajánlati
feltételekben rögzített feltételek betartásához szükségesek.
Az ajánlattevők csak magyar forintban (HUF) tehetnek ajánlatot és a szerződéskötés valutaneme is csak ez lehet. Az ajánlat csak banki átutalásos fizetési módot tartalmazhat, minden egyéb fizetési mód elfogadhatatlan az Ajánlatkérő számára. A számlán fel kell tüntetni a projekt azonosító számát: VP-20.4-17-2017-00001. A támogatás formája: utófinanszírozás. A támogatási intenzitás 100%.
A kért ellenszolgáltatást Ajánlattevőknek a Közbeszerzési dokumentumok részét képező Felolvasólapon, az ott meghatározott formában és módon kell megadniuk, a további értékelési részszempontok (Minőségi szempontok – Felhívás II.2.5. pontja) feltüntetésével együtt.
10. Formai követelmények
A közbeszerzési dokumentumok 15. pont 3. alpontjában meghatározottak szerint.
11. Kapcsolattartás az Ajánlatkérő és az ajánlattevők között a közbeszerzési eljárás alatt
11.1. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 41. § (1)-(2) bekezdésére és a 3. § 13. pontjára, melyek alapján az eljárás során a kapcsolattartás írásban történik, ennek megfelelően Ajánlatkérő nem jogosult az eljárással kapcsolatban szóban (pl.: személyesen, telefonon) felvilágosítást adni.
11.2. Az írásbeli nyilatkozatok teljesíthetőek postai (csak kivételesen indokolt esetben), közvetlen kézbesítés útján, faxon, vagy elektronikus úton.
11.3. Az ajánlati nyilatkozatban kapcsolattartóként feltüntetett személlyel közöltek az ajánlattevők, illetőleg közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyike vonatkozásában joghatályos közlésnek minősülnek. Az eljárás bármely szakaszában a kapcsolattartónál megjelölt faxszámra, vagy e-mail címre küldött bármilyen üzenet, dokumentum e-mail esetében a címzett levelező szervezérnek való sikeres átadásának időpontjában, fax esetében a sikeres elküldés visszaigazolásának pillanatában az ajánlattevő, illetőleg közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő részére joghatályosan kézbesítettnek tekintendő.
11.4. A kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást írásban kell az Ajánlatkérőnek bejelenteni. Az Ajánlatkérő kizárólag a nyilatkozat eredeti példányának kézhezvételét követően köteles a kapcsolattartó személyében, illetőleg adataiban bekövetkező változást figyelembe venni.
12. Az ajánlatok értékelése
Ajánlatkérő tárgyi közbeszerzési eljárás esetében a benyújtott ajánlatokat a Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pontjában rögzítetteknek megfelelően a legjobb ár-érték arányt megjelenítő olyan szempontok szerinti értékeli, amelyek között az ár vagy költség is szerepel.
Ajánlatkérő a benyújtott ajánlatok értékelésénél A Közbeszerzési Hatóság útmutatója a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról (KÉ 2016. évi
147. szám; 2016. december 21.) 2016. december 21-én közzétett útmutató VI. 1. ba) pontjában meghatározott fordított arányosítás módszerét, valamint a Miniszterelnökségnek a Kbt. 77. §
(1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározása tekintetében készített útmutatójában meghatározott – két szélsőérték közötti megajánlások értékelésére javasolt – képletet alkalmazza az egyes részszempontok tekintetében a nyertes ajánlattevő kiválasztására.
A legjobb ár-érték arányt tartalmazó ajánlat megítélésére szolgáló bírálati részszempontok és azok súlyszámai az ajánlattételi felhívás szerint!
1. A legjobb ár-érték arányt tartalmazó ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén a
módszer ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a fenti ponthatárok közötti pontszámot:
1.1.Ajánlatkérő a beérkezett ajánlatokat az 1. értékelési részszempont (Gépjármű vételára (nettó Ft/darab) esetében a fordított arányosítás módszerével értékeli az alábbiak szerint:
Ajánlatkérő a legkedvezőbb tartalmi elemre a maximális 10 (pontskála felső határa) pontot adja, a többi ajánlat tartalmi elemére pedig a legkedvezőbb tartalmi elemhez viszonyítva fordítottan arányosan számolja ki a pontszámokat úgy, hogy a pontskála alsó határa 1 pont.
Az ajánlatkérő a számítás során kettő tizedesjegyig kerekít.
Alkalmazandó képlet:
P= (Alegjobb/Avizsgált)*(Pmax-Pmin) + Pmin
(ahol: P=pontszám; Alegjobb=legjobb ajánlat; Avizsgált=vizsgált ajánlat; Pmax= adható maximális pontszám; Pmin=adható minimális pontszám).
1.2. Ajánlatkérő valamennyi rész vonatkozásában a 2., 3., 4., 5. részszempontok – mint minőségi részszempontok – esetében a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján meghatározott szélsőértékek (az ajánlati elem legkedvezőbb –és legkedvezőtlenebb szintje) közötti megajánlásokat értékeli a Miniszterelnökségnek a Kbt. 77. § (1) bekezdése szerinti legkedvezőbb szint, illetve legkedvezőtlenebb elvárás meghatározása tekintetében készített útmutatójában szereplő képlet alapján az alábbiak szerint:
A fenti minőségi részszempontok esetében Ajánlatkérő a Kbt. 77. § (1) bekezdés alapján valamennyi rész vonatkozásában meghatározta az eljárást megindító felhívásban az adott ajánlati elemek azon legkedvezőtlenebb szintjeit (érvényességi küszöb, jelen esetben legmagasabb vegyes átlagfogyasztási érték), amelyekre az értékelési ponthatár alsó határával azonos számú pontot ad (1 pont), valamint az ajánlati elemek azon legkedvezőbb szintjeit (jelen esetben legalacsonyabb vegyes átlagfogyasztási érték), amelyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad (10 pont).
Fentiek alapján Ajánlatkérő rögzíti, hogy a valamennyi rész 2., 3., 4., 5. részszempontja esetében meghatározott legkedvezőtlenebb ajánlati elem egyben érvényességi küszöb is, vagyis az annál kedvezőtlenebb ajánlati elemek az adott ajánlat érvénytelenségét eredményezik.
Ezen túlmenően Ajánlatkérő rögzíti, hogy valamennyi rész 2., 3., 4., 5. részszempontja esetében meghatározott legkedvezőbb szintű értékeknél is kedvezőbb megajánlásokra Ajánlatkérő a pontszámítási képletbe az adott rész 2., 3., 4., 5. részszempontjának legkedvezőbb szintjeként meghatározott értékeket helyettesíti be és azokra egyaránt az értékelési ponthatár felső határával azonos számú pontot ad.
Ajánlatkérő az ajánlatok értékelése során a fentiekben meghatározott két szélső (legkedvezőtlenebb és legkedvezőbb) érték közé eső megajánlásokat értékeli az alábbi képlet alapján:
Pvizsgált = [ (Avizsgált − Alegkedvezőtlenebb) / (Alegkedvezőbb − Alegkedvezőtlenebb) ] ∗ (P 𝑚𝑎𝑥 − P 𝑚𝑖𝑛) + P 𝑚𝑖𝑛
azaz a legkedvezőtlenebb érték a képletben mind a vizsgált, mind a legkedvezőbb megajánlásból levonásra kerül.
A képlet elemei:
Pvizsgált: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma
Pmax: a pontskála felső határa – 10 pont
Pmin: a pontskála alsó határa – 1 pont
Alegkedvezőbb: ajánlatkérő által az adott rész vonatkozásában a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján meghatározott legkedvezőbb érték, amire a maximális pontszámot adja Alegkedvezőtlenebb: ajánlatkérő által az adott rész vonatkozásában a Kbt. 77. § (1) bekezdése alapján meghatározott legkedvezőtlenebb érték, amire a minimális pontszámot adja
Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme.
Ajánlatkérő a legjobb ár-érték arányt tartalmazó ajánlat kiválasztása során az ajánlatoknak az értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeit a Kbt. 76. § (9) bekezdés d) pontja alapján meghatározott módszerrel értékeli, majd az egyes tartalmi elemekre adott értékelési pontszámot megszorozza az adott részszempont esetében meghatározott súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Az az ajánlat minősül a legkedvezőbbnek, amelynek az összpontszáma a legnagyobb.
Ha több ajánlatnak azonos az előző bekezdés szerint kiszámított összpontszáma, az az ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányúnak, amely a nem egyenlő értékelési pontszámot kapott értékelési szempontok közül a legmagasabb súlyszámú szempontra nagyobb értékelési pontszámot kapott.
Az ajánlatkérő jogosult közjegyző jelenlétében sorsolást tartani és a sorsolás alapján kiválasztott ajánlattevőt az eljárás nyertesének nyilvánítani, ha a legjobb ár-érték arányú ellenszolgáltatást két vagy több ajánlat azonos mértékben (azonos pontszámmal) tartalmazza.
Ajánlatkérő felhívja Xxxxxxxxxxxx figyelmét, hogy az ajánlatok bírálata eredményeként az összegezésben meg kívánja nevezni az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbb nyertes ajánlattevőt, valamint az azt követő legkedvezőbb Ajánlattevőt is.
Ajánlatkérő felhívja Xxxxxxxxxxx figyelmét, hogy jelen eljárásban – az ajánlati felhívásban rögzítetteknek megfelelően – alkalmazza a Kbt. 81. § (5) bekezdésében foglaltakat, a közbeszerzés minden részében egyaránt.
Fentiekre tekintettel ajánlatkérő az ajánlatok bírálatát - az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt nyilatkozat alapján - az ajánlatok értékelését követően végzi el. A 69. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell azzal, hogy a bírálat során ilyenkor is biztosítani kell, hogy az összegezésben megnevezett nyertes - és ha az összegezésben meg kívánja nevezni, a második legkedvezőbb ajánlatot tett - ajánlattevő ajánlatának érvényességét az eljárást lezáró döntést megelőzően az ajánlatkérő az ajánlattevő nyilatkozatát alátámasztó igazolások vizsgálatára is kiterjedően teljeskörűen elbírálja.
Ajánlatkérő felhívja Xxxxxxxxxxx figyelmét, hogy Ajánlatkérő csak az értékelési sorrendben legkedvezőbb és az azt követő (egy db) legkedvezőbb ajánlattevő tekintetében végzi el a bírálatot, a közbeszerzés valamennyi részében külön-külön.
13. Szerződést Biztosító mellékkötelezettségek
A közbeszerzés minden része vonatkozásában egyaránt: Kötbér:
A kötbér típusai és mértéke:
A kötbér alapja a késedelemmel, vagy nem teljesítéssel érintett áru nettó ellenértéke (a továbbiakban: kötbéralap).
Késedelmi kötbér:
- Amennyiben Xxxxxxx Xxxxxxxxxxx (Eladó), olyan okból, mely tekintetében felelősségét kimenteni nem tudja, késedelmesen teljesít, késedelmi kötbér fizetésére köteles. A késedelmi kötbér mértéke a kötbéralap napi 1 %-a, de legfeljebb a kötbéralap 20 %-a.
Meghiúsulási kötbér:
- Amennyiben Xxxxxxx Xxxxxxxxxxx (Eladó), olyan okból, mely tekintetében felelősségét kimenteni nem tudja, a szerződés teljesítésének nem tesz eleget, meghiúsulási kötbér fizetésére köteles, melynek mértéke a teljes nettó ellenszolgáltatás – részleges meghiúsulás esetén a kötbéralap 20 %-a.
Amennyiben a szerződés olyan okból szűnik meg, amelyért Ajánlatkérő felelős, nyertes ajánlattevőként szerződő fél jogosult a szerződés megszűnésének időpontjáig teljesített rész (leszállított áru és üzembe helyezés) felmerült költségeinek ellenértékére.
Hibás teljesítés esetén Ajánlatkérő a Ptk. szerinti szavatossági jogokat érvényesíti.
A Nyertes Ajánlattevő 3 évig terjedő teljes körű garanciát (100 000 km-es futáskorlátozással) és 12 év átrozsdásodás elleni garanciát köteles vállalni.
A szerződést biztosító mellékkötelezettségek részletes szabályait a Közbeszerzési dokumentumok mellékletét képező szerződéstervezet tartalmazza.
Egyéb, a szerződés teljesítésével kapcsolatos feltételek:
Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (5) bekezdése alapján a közbeszerzés 1-3. részeiben biztosítja részszámla kibocsátásának lehetőségét (kivétel a 4. részben) Nyertes Ajánlattevő részére. Nyertes Ajánlattevő gépjárművenként 1 (azaz egy) darab számla benyújtására jogosult. A számla benyújtására és a vételár kifizetésére csak a szerződésszerű részteljesítés leigazolását követően kerül sor.
Ajánlatkérő gépjárművenkénti részteljesítés alatt azt érti, ha a beszerzés tárgyát képező gépjármű vonatkozásában mind a leszállítás, mind az üzembe és forgalomba helyezés megtörtént.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 135. § (6) bekezdésére.
Ajánlatkérő a Kbt. 135. § (1) bekezdés szerint igazolt teljesítést követően kiállított számla ellenértékét a Ptk. 6:130. § (1) és (2) bekezdése szerint 30 naptári napon belül átutalással fizeti meg.
Ajánlatkérő a kifizetéseket az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvényrendelkezéseinek figyelembevételével teljesíti. Ajánlatkérő előleget nem ad. Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetések pénzneme a forint.
A pénzügyi teljesítés, finanszírozás és a számlázás részletes feltételeit a Közbeszerzési dokumentumok illetve az annak részét képező szerződés-tervezet tartalmazza.
14. Egységes európai közbeszerzési dokumentum
(1) Az ajánlatkérő a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban - kivéve, ha a Kbt. 100. § (5) bekezdése szerint az adott eljárásban az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó - köteles a közbeszerzési dokumentumokkal együtt elektronikus formában rendelkezésre bocsátani az adott eljáráshoz tartozó egységes európai közbeszerzési dokumentum mintáját, amely tartalmazza
a) az egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványa (a továbbiakban: formanyomtatvány) I. részében megkövetelt, az eljárás azonosítását szolgáló adatokat, illetve hirdetmény közzététele esetén az Európai Unió Hivatalos Lapjában megjelenő hirdetmény
azonosító számát,
b) az eljárás során alkalmazandó kizáró okokat,
c) az eljárás során megkövetelt alkalmassági követelményeket, kivéve, ha az ajánlatkérő az (5) bekezdés alapján elfogadja a gazdasági szereplők egyszerű nyilatkozatát.
(2) Az (1) bekezdésben foglalt kötelezettség teljesítésére az Európai Bizottság által erre vonatkozóan létrehozott webfelület is használható. Elérhetősége: xxxxx://xx.xxxxxx.xx/xxxxx/xxxx?xxxxxxx
(3) Az ajánlatkérő kéri, hogy az ajánlattevő a formanyomtatványon tüntesse fel
a) az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat, amelyeknek a kapacitásaira nem támaszkodik,
b) az eljárásban esetlegesen előírt környezetvédelmi vezetési szabványoknak való megfelelés tényét és módját.
(4) Az (1) bekezdés b) pontjának alkalmazásakor [kizáró okok] a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ag) alpontjában, illetve e), f), g), k), l), p) és q) pontjában, valamint ha az ajánlatkérő ezt előírja, a 63. § (1) bekezdés d) pontjában említett kizáró okokat a formanyomtatvány III. részének „D” szakaszában kell feltüntetni. Ajánlatkérő, figyelemmel a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. §- ában foglaltakra nem fogadja el Ajánlattevő egyszerű nyilatkozatát.
(5) Az (1) bekezdés c) pontja esetében [alkalmassági követelmények] Ajánlatkérő nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, elegendő az egyszerű nyilatkozat, figyelemmel a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés c) pontjában, valamint a 2. § (5) bekezdésében foglaltakra.
(6) Az ajánlattevő az ajánlatával együtt benyújtja a megfelelő képviseleti jogosultsággal rendelkező személy által aláírt, a 321/2015. Korm. rendelet 4-7. §-nak és az ajánlatkérő által a 321/2015. Korm. rendelet 2. §-nak megfelelően kért módon kitöltött formanyomtatványt. A 321/2015. Korm. rendelet 2. § (2) bekezdés alkalmazása esetén a gazdasági szereplő a formanyomtatványt az Európai Bizottság által létrehozott webfelületen tölti ki, majd az így kitöltött és aláírt dokumentumot nyújtja be az ajánlatkérőnek.
(7) Ha egy ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet vagy személy kapacitásaira támaszkodva kíván megfelelni, az érintett szervezetek vagy személyek mindegyike által kitöltött és aláírt külön formanyomtatványokat is benyújtja. Ilyen esetben a kapacitásaikat rendelkezésre bocsátó szervezetek vagy személyek az alkalmassági feltételek vonatkozásában csak azokról nyilatkoznak, amelyeket az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező igénybe kíván venni alkalmasságának igazolásához.
(8) Közös ajánlattétel vagy részvételi jelentkezés esetén a közös ajánlattevők vagy részvételre jelentkezők mindegyike külön formanyomtatványt nyújt be.
(9) Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a formanyomtatvány benyújtásával a következő módon igazolja előzetesen a Kbt. 62. §-ában említett kizáró okok hiányát:
a) a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont aa)-af) alpontokra vonatkozó nyilatkozat tekintetében a gazdasági szereplő a formanyomtatvány III. részének „A” szakaszát tölti ki,
b) a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ag) alpontra vonatkozó nyilatkozatot a gazdasági szereplő a formanyomtatvány III. részének „D” szakaszában teszi meg,
c) a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ah) alpontjára vonatkozóan a nem Magyarországon letelepedett gazdasági szereplő a formanyomtatvány a) és b) pontnak megfelelő kitöltésével egyben az ah) alpontban említett személyes joga szerinti hasonló bűncselekményekről is nyilatkozik,
d) a Kbt. 62. § (1) bekezdés b) pontjára vonatkozóan a formanyomtatvány III. részének „B” szakasza kitöltésével nyilatkozik azzal, hogy csak az egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulék tartozást és a tartozás lejártának időpontját kötelező
feltüntetni,
e) a Kbt. 62. § (1) bekezdés c), d), h)-j) és m) pontjára vonatkozóan a formanyomtatvány III. része „C” szakaszának vonatkozó pontjai kitöltésével nyilatkozik,
f) a Kbt. 62. § (1) bekezdés e)-g), k), l) és p) és q) pontjára vonatkozóan a formanyomtatvány
III. részének „D” szakaszában a vonatkozó pontok kitöltésével nyilatkozik,
g) a Kbt. 62. § (1) bekezdés n)-o) pontjára vonatkozóan a formanyomtatvány III. része „C” szakaszának vonatkozó pontja kitöltésével azzal, hogy ha a gazdasági szereplő bírságelengedésben részesült, vagy az ajánlat benyújtását megelőzően a jogsértést a Gazdasági Versenyhivatalnak bejelentette, ezt a tényt a formanyomtatványban feltünteti.
(10) Ha az érintett gazdasági szereplő a Kbt. 62. § (1) bekezdése a), c)-e), g)-q) pontjai, a Kbt.
62. § (2) bekezdése alapján kizáró ok hatálya alá esik, azonban olyan intézkedéseket hozott, amelyek a Kbt. 64. §-a alapján igazolják megbízhatóságát, és ezt a Közbeszerzési Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) Kbt. 188. § (4) bekezdése szerinti - vagy bírósági felülvizsgálat esetén a bíróság Kbt. 188. § (5) bekezdése szerinti - jogerős határozatával igazolni tudja, köteles mind a kizáró ok fennállását, mind a megtett intézkedések rövid leírását feltüntetni a formanyomtatványon. A formanyomtatványhoz a Hatóság Kbt. 188. § (4) bekezdése szerinti - vagy bírósági felülvizsgálat esetén a bíróság Kbt. 188. § (5) bekezdése szerinti - jogerős határozatát is csatolni kell.
(11) Az (9) bekezdés a)-c) pontja alapján megtett nyilatkozat a Kbt. 62. § (2) bekezdésében említett személyekre is vonatkozik.
(12) A Kbt. 65. § (1) bekezdésében említett alkalmassági követelmények előzetes igazolása érdekében az ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő a formanyomtatvány IV. részét az ajánlatkérő által a 321/2015. Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése szerint előírt módon köteles kitölteni.
(13) Ha az ajánlatkérő a Kbt. 69. § (11) bekezdésében foglaltaknak megfelelően közvetlenül hozzáfér a kizáró okok hiányát, valamint az alkalmassági feltételeket igazoló adatbázisokhoz, a gazdasági szereplőknek ezen adatbázisok elérhetőségét is fel kell tüntetniük a formanyomtatvány megfelelő részeiben - azon adatbázisok elérhetőségének kivételével, amelyek ellenőrzését a kizáró okok igazolása körében az ajánlatkérő számára a vonatkozó rendelet előírja.
(14) A gazdasági szereplőknek a formanyomtatványban fel kell tüntetniük azt is, hogy a III. és
IV. Fejezet szerinti igazolások kiállítására mely szerv jogosult.
(15) A gazdasági szereplők az adott eljárás során benyújtott formanyomtatványban található információkat másik közbeszerzési eljárásban is felhasználhatják, ha az abban foglalt információk továbbra is megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a másik eljárásban megkövetelt információkat.
(16) A formanyomtatvány újbóli felhasználása esetén a gazdasági szereplő köteles a formanyomtatvány I. részében található adatokat az új eljárásnak megfelelően frissíteni és nyilatkozni arról, hogy az abban található adatok továbbra is megfelelnek a valóságnak. Ebben az esetben a gazdasági szereplő köteles a VI. részben található nyilatkozatokat is újból megtenni.
15. Egyéb információk
1.) AK a Kbt. 71.§ szerint teljes körben biztosítja a hiánypótlás lehetőségét. AK a Kbt. 71.§ (6) bek. alapján előírja, hogyha a hiánypótlással AT az ajánlatban korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlás, akkor AK kizárólag egy alkalommal fog újabb hiánypótlást elrendelni.
2.) Xxxxxx okok és a megkövetelt igazolási mód:
A közbeszerzés minden része vonatkozásában egyaránt:
Kizáró okok:
Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdésében meghatározott kizáró okok valamelyike fenn áll.
A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben vele szemben a Kbt. 62. § (2) bekezdésében meghatározott kizáró ok fenn áll.
Megkövetelt igazolási mód:
Az igazolási mód tekintetében megfelelően irányadóak a 14. pont (4) alpontjában foglaltak, az alábbiakkal:
A magyarországi letelepedésű ajánlattevő(k), valamint adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k) vonatkozásában a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. § és 8. §-ai szerint kell igazolni a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdésben foglalt kizáró okok fenn nem állását.
A nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében az ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 4. és 10. §-a szerinti igazolásokat és írásbeli nyilatkozatokat fogadja el.
A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 15. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot szükséges benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevőnek a Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtani.
Ajánlattevő az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatok igazolására a Kbt. 69. § (4) bekezdése szerint köteles. Xxxxxxxxxxx a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívásra köteles csatolni nyilatkozatát a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok tekintetében arra vonatkozóan, hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált tényleges tulajdonosát meg tudja-e nevezni.
- Ha az ajánlattevő a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosát meg tudja nevezni, akkor ajánlatában csatolja nyilatkozatát a tényleges tulajdonos/tulajdonosok nevének és állandó lakóhelyének bemutatásáról
- Ha a gazdásági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.
- Ha a gazdásági szereplő nem tudja a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát megnevezni, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni.
A pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b), vagy d) alpontja alapján tényleges tulajdonos:
a) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben közvetlenül vagy - a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:2. § (4) bekezdésében meghatározott módon - közvetve a szavazati jogok vagy a
tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, vagy egyéb módon tényleges irányítást, ellenőrzést gyakorol a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet felett, ha a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nem a szabályozott piacon jegyzett társaság, amelyre a közösségi jogi szabályozással vagy azzal egyenértékű nemzetközi előírásokkal összhangban lévő közzétételi követelmények vonatkoznak,
b) az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben - a Ptk. 8:2. § (2) bekezdésében meghatározott - meghatározó befolyással rendelkezik,
d) alapítványok esetében az a természetes személy,
da) aki az alapítvány vagyona legalább huszonöt százalékának a kedvezményezettje, ha a leendő kedvezményezetteket már meghatározták,
db) akinek érdekében az alapítványt létrehozták, illetve működtetik, ha a kedvezményezetteket még nem határozták meg, vagy
dc) aki tagja az alapítvány kezelő szervének, vagy meghatározó befolyást gyakorol az alapítvány vagyonának legalább huszonöt százaléka felett, illetve az alapítvány képviseletében eljár.
Xxxxxxxxxxx a Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívásra köteles csatolni a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8. § ic) vagy 10. § gc) pontja szerinti nyilatkozatát a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében, arról, hogy van-e olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely az ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik. Ha van ilyen szervezet, az ajánlattevő köteles azt nyilatkozatban megnevezni (cégnév, székhely), továbbá nyilatkozik, hogy annak vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában hivatkozott kizáró feltétel nem áll fenn.
Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. §-ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében.
Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. , 10, 12-16. § szerinti igazolásokat és nyilatkozatokat köteles elfogadni, illetve az ott rögzítettek szerint köteles ellenőrizni a kizáró okok hiányát.
A Kbt. 64. § (1) alapján a 62. § (1) bekezdés b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti - vagy bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság a 188. § (5) bekezdése szerinti - jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát.
A Kbt. 64. § (2) alapján, ha a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti - vagy bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság a 188. § (5) bekezdése szerinti - jogerős határozata kimondja az adott kizáró ok hatálya alatt álló gazdasági szereplő megbízhatóságát, az ajánlatkérő mérlegelés nélkül köteles azt elfogadni. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentummal egyidejűleg köteles benyújtani.
Azokban az esetekben, amelyekben 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet a 28. §-ban és a 36. §-ban meghatározott minősített ajánlattevők hivatalos jegyzéke - figyelemmel a 30. §-ban és a 39. §- ban foglaltakra - bizonyítja, hogy a gazdasági szereplő nem esik valamely kizáró ok hatálya alá, a minősített ajánlattevők elektronikusan elérhető hivatalos jegyzékén való szereplés tényét, illetve az Európai Unió egy másik tagállamában letelepedett gazdasági szereplő által benyújtott, a letelepedési helye szerinti elismert ajánlattevők hivatalos listáját vezető szervezettől származó
jegyzék szerinti igazolást is köteles az ajánlatkérő elfogadni a 8-11.§-ban foglalt egyéb igazolási módok helyett.
A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 1. § (7) bekezdése alapján a kizáró okokra vonatkozóan a közbeszerzés megkezdését megelőzően kiállított igazolások is benyújthatóak mindaddig, ameddig az igazolásokban foglalt tény, ill. adat tartalma valós. Az ajánlatkérő - ellenkező bizonyításig - az adat valóságtartalmát az ajánlattevő erre vonatkozó külön nyilatkozata nélkül vélelmezi.
Ajánlatkérő kizárja az eljárásból azon ajánlattevőt, akivel szemben a kizáró okok az eljárás során következnek be.
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványát az Európai Bizottság 2016/7 végrehajtási rendelete tartalmazza. (Lásd: Közbeszerzési Dokumentumok VI. része)
3.) Az alkalmassági követelmények és a megkövetelt igazolási mód: Műszaki, illetve szakmai alkalmasság
Ajánlattevőnek ajánlatában a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet II. Fejezetnek megfelelően, az Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum benyújtásával kell előzetesen igazolnia, hogy megfelel az alkalmassági követelményeknek.
Az ajánlatkérő nem kéri a formanyomtatvány IV. részében szereplő részletes információk megadását, elegendő az egyszerű nyilatkozat, figyelemmel a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet
2. § (1) bekezdés c) pontjában, valamint a 2. § (5) bekezdésében foglaltakra.
Közös ajánlattétel esetén a közös ajánlattevők mindegyikének külön EEKD-t kell benyújtania.
Az alkalmassági követelményekre vonatkozó igazolásokat Ajánlatkérő felhívására szükséges benyújtani, a Kbt. 69. §. (4)-(6) bekezdésében foglaltak alapján, az alábbiak szerint:
Az alkalmassági követelménynek való megfelelést a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21-
22. § szerint kell igazolni.
Az alkalmassági előírás igazolása során a Kbt. 65. § (6)-(7) bekezdései megfelelően alkalmazhatók, illetve alkalmazandók.
A megkövetelt igazolási módok:
M/1. Igazolás módja a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontjára figyelemmel, a 22. § (1)-(2) szerint!
Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. § (1a) bekezdése alapján a vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett szállításokat veszi figyelembe. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21/A. § alapján a teljesítés igazolásaként elfogadja annak igazolását is, ha a referencia- követelményben foglalt eredmény vagy tevékenység a szerződés részteljesítéseként valósult meg.
Ajánlatkérő az M/1. pont szerinti alkalmassági követelmények körében felhívja Ajánlattevő figyelmét a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. § (2) bekezdésében foglaltakra.
Az alkalmasság minimumkövetelménye(i):
Az ajánlattételi felhívás III.1.3. pontja szerint.
4) Az ajánlatokat írásban és zártan, 1 papír alapú példányban összefűzve kell benyújtani, amelyhez Ajánlattevő köteles csatolni a cégszerűen aláírt eredeti ajánlatát teljes terjedelmében írásvédett (jelszó nélkül olvasható, nem szerkeszthető) formátumban egy elektronikus adathordozón (Pl.: CD vagy DVD) a papír alapú példányt tartalmazó zárt csomagolásban elhelyezve. Ajánlattevő köteles csatolni a kifejezett nyilatkozatát arra vonatkozólag, hogy a fentiek szerinti adathordozón benyújtott ajánlatának tartalma teljes mértékben megegyezik az általa benyújtott eredeti megjelölésű ajánlat tartalmával. Amennyiben az eredeti, illetve az elektronikus adathordozón beadott ajánlat között eltérés van, úgy az ajánlat a papír alapú példány szerint kerül értékelésre, Ajánlatkérő azt tekinti irányadónak. Az ajánlatokat az ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (1) bekezdése alapján az ajánlati felhívásban, valamint a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania az ajánlattételi határidő lejártáig. A csomagoláson
„AJÁNLAT – „Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására” – Az ajánlattételi határidő lejárta előtt nem bontható fel!” megjelölést kell feltüntetni. Ajánlatkérő kéri továbbá Xxxxxxxxxxxx, hogy a csomagoláson jelölje meg, hogy a közbeszerzés mely részeire vonatkozóan nyújtja be az ajánlatát.
Ajánlatkérő kéri, hogy Xxxxxxxxxxx az ajánlatában is egyértelműen tüntesse fel, hogy az a közbeszerzés mely részére vonatkozik, és minden egyes olyan iraton, csatolmányon, dokumentumon, ahol a közbeszerzés címe „Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására” szerepel, ott a cím mögött egyértelműen jelölje meg, hogy 1. rész / 2. rész / 3. rész / 4. rész vagy ÖSSZES RÉSZ.
Az ajánlat formai követelményeire az alábbi előírásokat kell alkalmazni:
Az ajánlat oldalszámozása 1-el kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak.
Az ajánlatban lévő, minden – az ajánlattevő vagy alvállalkozó, vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet által készített – dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szervezetnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak;
Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen – az ajánlat beadása előtt – módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni.
5.) A Kbt. 66. § (5) bekezdése alapján az ajánlatnak felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti összes adatot.
6.) Ajánlattevőnek, alvállalkozójának, és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az alábbi cégokmányokat kell az ajánlathoz csatolni:
1. az ajánlatot aláíró(k), és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás-mintáját;
2. a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást;
3. folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében Ajánlattevőnek csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
7.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevőnek a Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelő kifejezett nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. (Rész egyértelmű megjelölésével!)
8.) Ajánlattevő köteles ajánlatához csatolni a Kbt. 66. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozatát arra vonatkozólag, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e. (Rész egyértelmű megjelölésével!)
9.) Ajánlattevő köteles a Kbt. 66. § (6) bekezdés rendelkezéseire tekintettel - az egységes európai közbeszerzési dokumentum II. rész „D” pontjának kitöltésével - ajánlatában nyilatkozni, hogy szándékozik-e a szerződés bármely részét alvállalkozásba adni. Ajánlatkérő e körben fokozottan felhívja Xxxxxxxxxxx figyelmét a 14. pont (17) alpontjában előírtakra. ((Rész egyértelmű megjelölésével! A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges.)
10.) Az ajánlatban benyújtott dokumentumokat a Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján egyszerű másolatban is be lehet nyújtani, azonban az ajánlatnak a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia.
11.) Az eljárás, a kapcsolattartás és a levelezés nyelve a magyar, joghatás kiváltására csak a magyar nyelvű okiratok alkalmasak. Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felel. Az idegen nyelven benyújtott dokumentumok esetében ajánlatkérő a dokumentum magyar nyelvű fordításának tartalmát vizsgálja és tekinti irányadónak.
12.) Az ajánlattétel során a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlattevőnek a referenciák tekintetében a teljesítés napján, az árbevételre vonatkozó adatok és beszámolók esetében a tárgyév utolsó napján, egyéb esetekben a felhívás feladásának napján érvényes Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Az ajánlatban szereplő, nem magyar forintban (HUF) megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot közvetlenül a kérdéses dokumentum mögé kell csatolni. Bármely okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. vonatkozásában csak az alkalmasság megállapításához szükséges sorok (adatok, információk) vonatkozásában szükséges az átszámítást tartalmazó iratot becsatolni.
13.) Közös ajánlattétel esetében az ajánlathoz csatolni kell a közös egyetemleges felelősségvállalásról szóló megállapodást, amely tartalmazza az ajánlattevők között a közbeszerzési eljárással kapcsolatos hatáskörök bemutatását, kijelöli azon ajánlattevőt, aki a közös ajánlattevőket az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetőleg a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 35. § (3) bekezdése alapján a közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését. Közös ajánlattétel során, a konzorciumi megállapodás tartalmi elemeit illetően Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét a Közbeszerzési Dokumentumok 8. pontjában foglaltakra.
14.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 65. § (7) bekezdésére vonatkozóan. A nemleges tartalmú nyilatkozatot is csatolni szükséges. A Kbt. 65. §
(7) bekezdés rendelkezései alapján csatolni kell az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
15.) Ajánlatkérő felhívja Xxxxxxxxxxxx figyelmét, hogy a Kbt. 138. § (3) bekezdésére tekintettel a nyertes ajánlattevő legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában köteles az ajánlatkérőnek
valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a szerződés teljesítésében, és - ha a megelőző közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg - a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt. A nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles az ajánlatkérőnek minden további, a teljesítésbe bevonni kívánt alvállalkozót előzetesen bejelenteni, és a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt.
16.) Az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokban tájékoztatásként közli azoknak a szervezeteknek a nevét, amelyektől az ajánlattevő tájékoztatást kaphat a Kbt. 73. § (4) bekezdés szerinti azon követelményekről, amelyeknek a teljesítés során meg kell felelni. Az ajánlatkérő a Kbt. 73. § (4) bekezdésben foglaltakra tekintettel nem teszi kötelezővé a közbeszerzési eljárásban külön információk feltüntetését az ajánlatban, csak azt ellenőrzi, hogy az ajánlatban feltüntetett információk nem mondanak-e ellent a Kbt. 73. § (4) bekezdés szerinti követelményeknek.
18.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, melyeket a Kbt. kötelezően előír. Ajánlatkérő felhívja Xxxxxxxxxxx figyelmét, hogy Xxxxxxxxxxx felelőssége, hogy az ajánlata megfelelősége érdekében a vonatkozó hatályos szabályozásról körültekintően és gondosan tájékozódjon.
19.) Amennyiben ajánlattevő a Xxxxxxxx XXX.1.3. M.1. pontjában előírt alkalmassági feltételt a közbeszerzési eljárásban a jogelődjének referenciáival kívánja igazolni, csatolja ajánlatához az átalakulásra, jogutódlásának, valamint a tevékenység folytatásának igazolására vonatkozó okirato(ka)t is. Amennyiben ajánlattevő a Xxxxxxxx XXX.1.3. M.1. pontjában előírt alkalmassági feltételt olyan szolgáltatással kívánja igazolni, amely konzorciumi, vagy alvállalkozói teljesítésre vonatkozik, Ajánlatkérő azt a szolgáltatást fogadja el, amely konzorciumi tagként, alvállalkozóként saját hányadban kielégíti az előírt feltételt (kérjük emiatt a szolgáltatások bemutatásánál adják meg a saját teljesítés mértékét HUF-ban vagy az alkalmasság megítéléséhez szükséges műszaki mennyiségi tartalomban). Ajánlattevők egy szolgáltatással több alkalmassági feltételnek is megfelelhetnek.
20.) Ajánlatkérő az eljárásban való részvételt ajánlati biztosíték adásához köti, amelynek mértéke a közbeszerzés egyes részei vonatkozásában az alábbi:
1. rész: 500.000,- Ft
2. rész: 500.000,- Ft
3. rész: 200.000,- Ft
4. rész: 100.000,- Ft
Az ajánlati biztosítékot az ajánlattevőnek ajánlata benyújtásával egyidejűleg kell ajánlatkérő rendelkezésére bocsátani. Az ajánlati biztosítékot a Kbt. 54. § (1) bekezdése alapján az ajánlattevőnek az ajánlati kötöttség beálltáig (legkésőbb az ajánlattételi határidő lejártáig) a felhívásban meghatározott mértékben kell az Ajánlatkérő rendelkezésére bocsátania. Az ajánlattevőnek ajánlatában igazolást kell benyújtania arról, hogy a biztosítékot az ajánlatkérő rendelkezésre bocsátotta.
Az ajánlati biztosítéknak érvényben kell maradnia a felhívás IV.2.6. pontjában meghatározott ajánlati kötöttség végső dátumának napján 24:00 óráig.
Az ajánlati biztosíték az ajánlattevő választása szerint teljesíthető az előírt pénzösszegnek az ajánlatkérő Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal 10025004-00299657-00000000 számú, Magyar Államkincstárnál vezetett bankszámlájára történő befizetéssel vagy átutalással, az ajánlati kötöttség lejártáig érvényes pénzügyi intézmény vagy biztosító által vállalt garancia vagy készfizető kezesség biztosításával, vagy biztosítási szerződés alapján kiállított - készfizető kezességvállalást tartalmazó - kötelezvénnyel a Kbt. 54. § (2) bekezdésének megfelelően.
Átutalás esetén az átutaláson fel kell tüntetni a befizetés jogcímét.
Az ajánlati biztosíték rendelkezésre állását igazolni kell:
- az átutalást igazoló dokumentum egyszerű másolatával, vagy
- a bankgarancia, illetve a készfizető kezesi kötelezvény eredeti példányának benyújtásával.
Az ajánlati biztosíték teljesítését igazoló dokumentumot szükséges másolatban az ajánlathoz csatolni.
Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (5) bekezdésében foglaltakra figyelemmel felhívja Xxxxxxxxxxx figyelmét, hogy, amennyiben az ajánlatkérő ajánlati biztosíték nyújtását [54. §] írja elő, a közös ajánlattevőknek a biztosítékot elegendő egyszer rendelkezésre bocsátaniuk. Az ajánlati kötöttségnek bármelyik közös ajánlattevő részéről történt megsértése [54. § (4) bekezdése] esetén a biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg. Ha az ajánlattevő az ajánlatát az ajánlati kötöttség ideje alatt visszavonja vagy a szerződés megkötése az ajánlattevő érdekkörében felmerült okból hiúsul meg, az ajánlati biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg, kivéve a 131. §
(9) bekezdése szerinti esetben. Az ajánlati biztosíték az ajánlatkérőt illeti meg abban az esetben is, ha az ajánlattevő az ajánlati kötöttséggel terhelt ajánlatához az ajánlatkérő felhívására nem vagy nem megfelelően nyújtja be az egységes európai közbeszerzési dokumentumba foglalt nyilatkozatát alátámasztó igazolásokat, és ajánlata ezen okból érvénytelennek minősül.
23.) Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy minden rész vonatkozásában a szerződéskötés feltétele, hogy nyertes ajánlattevő rendelkezzen érvényes új gépjármű értékesítésére vonatkozó érvényes ISO 9001:2015 jelű, vagy azzal egyenértékű, független tanúsító szervezet által kiadott érvényes minőségbiztosítási rendszertanúsítvánnyal, vagy az egyenértékű minőségbiztosítási intézkedések egyéb bizonyítékaival.
24.) Ajánlatkérő a részekre történő ajánlattétel lehetőségét biztosítja, az ajánlati felhívásban részletezett tárgy, mennyiség és egyéb paraméterek szerint:
A közbeszerzés részei:
1. rész: 10 db négykerék-meghajtású jármű beszerzése
2. rész: 12 db terepjáró beszerzése
3. rész: 3 db egyterű személygépjármű beszerzése
4. rész: 1 db kisbusz beszerzése
Ajánlatkérő ajánlatát benyújthatja a közbeszerzés bármely részére külön, illetve a közbeszerzés valamennyi részére egyaránt.
25.) Ajánlatkérő a szerződés teljesítése érdekében nem teszi lehetővé a közös ajánlatot tevő nyerteseknek gazdasági társaság, illetve jogi személy (projekttársaság) létrehozását.
26.) A Kbt. 138. § (1) bekezdés rendelkezései alapján a szerződést a közbeszerzési eljárás alapján nyertes ajánlattevőként szerződő félnek, illetve közösen ajánlatot tevőknek kell teljesítenie.
27.) Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ajánlatkérő az M/1. pontja szerinti műszaki, illetőleg szakmai alkalmasságának feltételeit és igazolását a minősített ajánlattevők hivatalos jegyzékébe történő felvétel feltételét képező minősítési szempontokhoz képest szigorúbban állapította meg.
28.) Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy az Ajánlati Felhívásban és a Közbeszerzési dokumentumokban foglalt valamennyi rendelkezés, kikötés, információ a közbeszerzés minden részében egyaránt irányadó, amennyiben Ajánlatkérő kifejezetten nem nevesíti, hogy az adott rendelkezés, kikötés, információ csak a közbeszerzés valamely meghatározott részére irányadó. Ajánlattevő kizárólagos felelőssége, hogy az ajánlata megfelelősége érdekében ezekről különösen körültekintően tájékozódjon, akár a közbeszerzés valamennyi, vagy csak annak valamely önálló részére nyújt be ajánlatot.
29.) Ajánlatkérő tájékoztatja Xxxxxxxxxxxx, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 11. § (6) bekezdése szerint központi költségvetési szerv a működéséhez szükséges, a számviteli törvény szerinti immateriális jószág, tárgyi gépjármű (műszaki berendezés, gép, felszerelés stb.), készlet megvásárlására - ingatlan kivételével - adásvételi szerződést köthet. Ezen vagyonelem - ha értéke a külön törvényben meghatározott értékhatárt nem haladja meg - e törvény erejénél fogva az állam tulajdonába és vagyonkezelési szerződés megkötése nélkül a központi költségvetési szerv vagyonkezelésébe kerül.
III. MŰSZAKI LEÍRÁS
Az ajánlati felhívásban, valamint a közbeszerzési dokumentumokban szereplő meghatározott gyártmányra, eredetre, típusra történő hivatkozás csak a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása érdekében történt. Ajánlatkérő a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján azzal mindenben egyenértékű terméket elfogad.
Az ajánlattevő az alábbi tartalommal és formában köteles megadni az általa ajánlott áruk műszaki leírását.
A gépjárműveknek az „A” elnevezésű oszlopban feltüntetett minimum feltételek (paraméterek, előírások) mindegyikének meg kell felelnie. A megajánlott műszaki jellemzőket a táblázatban megadott minimum feltételek mellé, közvetlenül és összehasonlítható módon be kell írni a táblázat
„B” elnevezésű oszlopába, és az így kialakított leírást csatolni kell az ajánlathoz. Felhívjuk az ajánlattevők figyelmét, hogy a „B” elnevezésű oszlop valamennyi üres sorát ki kell tölteni.
A FENTIEKEN TÚL (lásd Közbeszerzési dokumentum 1.6. pont):
Az ajánlatához mellékelni kell a megajánlott gépjármű gyártója vagy a magyarországi forgalmazó által kiadott műszaki dokumentációt, amelyből a megajánlott műszaki és felszereltségi adatok egyértelműen megállapíthatóak.
Ajánlattevőnek továbbá nyilatkozatot kell becsatolni arra vonatkozóan, hogy az általa megajánlott gépjármű teljes mértékben megfelel a Felhívásban és a Közbeszerzési dokumentumokban megadott műszaki leírásban foglaltaknak.
A műszaki feltételekben és felszereltségben előírt követelmények kizárólag a gépjármű gyártója által beépített alkatrészekkel fogadhatók el.
1. rész: 10 db négykerék-meghajtású jármű beszerzése | |
„A” | „B” |
MŰSZAKI FELTÉTELEK (paraméterek, előírások) | AJÁNLAT |
Kivitel: SUV (5 ajtós, 5 személyes) | |
Tengelytáv: min. 2500 mm | |
Szín: fehér, szürke, ezüst elfogadható | |
Motor: benzin, START-STOP rendszerrel | |
Teljesítmény: min. 120 LE | |
Váltó: manuális, 4WD (kapcsolható négykerék hajtás) | |
Kárpit: sötét szövet | |
Minimum felszereltség: | |
- elektromos ablakemelők elöl és hátul, | |
- automata klímaberendezés, | |
- multimédia-fejegység USB- csatlakozóval és bluetooth telefon- kihangosítóval, | |
- tolatókamera, | |
- kormánykerékről vezérelhető adaptív sebességtartó automatika, | |
- fűthető első ülések, | |
- középső könyöktámasz elöl, | |
- riasztóberendezés, | |
- LED nappali menetfény, | |
- első és hátsó ködlámpa, | |
- 17” könnyűfém keréktárcsák, | |
- fűthető külső tükrök, | |
- sötétített ablakok a B oszloptól hátrafelé. |
2. rész: 12 db terepjáró beszerzése | |
„A” | „B” |
MŰSZAKI FELTÉTELEK (paraméterek, előírások) | AJÁNLAT |
Kivitel: 4 vagy 5 ajtós kivitel | |
Tengelytáv: max. 2300 mm | |
Szín: fehér, szürke, ezüst elfogadható | |
Motor: diesel | |
Teljesítmény: min. 95 LE, START-STOP rendszerrel | |
Váltó: manuális 5 fokozatú, 4WD (4x4 üzemmódválasztó, lejtmenetvezérlővel) | |
Kárpit: sötét szövet | |
Minimum felszereltség: | |
- automata légkondicionáló berendezés | |
- kormányról vezérelhető rádió, bluetooth kihangosítóval | |
- elektromosan vezérelhető ablakok (elöl-hátul) | |
- elektronikus differenciálzár | |
- fűthető első ülések | |
- fűthető első szélvédő | |
- nappali menetfény (LED) | |
- kisméretű pótkerék | |
- M+S jelölésű gumiabroncsok |
3. rész: 3 db egyterű személygépjármű beszerzése | |
„A” | „B” |
MŰSZAKI FELTÉTELEK (paraméterek, előírások) | AJÁNLAT |
Kivitel: egyterű, 7 személyes | |
Tengelytáv: min. 2760 mm | |
Szín: fehér, szürke, ezüst elfogadható | |
Motor: benzin | |
Teljesítmény: min. 170 LE | |
Váltó: automata | |
Kárpit: sötét szövet | |
Minimum felszereltség: | |
- automata kétzónás klímaberendezés, | |
- multimédia-fejegység USB-csatlakozóval és bluetooth telefon-kihangosítóval, | |
- riasztóberendezés, | |
- első komfort ülések (4 irányban állítható deréktámasz), | |
- elektromos ablakemelők elöl és hátul, | |
- esőérzékelő ablaktörlő, | |
- automatikus világításszabályozás, | |
- tolatóradar (elöl-hátul), | |
- motorvédő lemez, | |
- tempomat, | |
- fűthető első ülések és kormánykerék, | |
- első ködlámpák, | |
- LED fényszóró elöl és LED féklámpa hátul, | |
- sötétített ablakok a B oszloptól hátrafelé, | |
- helytakarékos acél pótkerék. |
4. rész: 1 db személyszállító kisbusz beszerzése | |
„A” | „B” |
MŰSZAKI FELTÉTELEK (paraméterek, előírások) | AJÁNLAT |
Kivitel: 8 személyes kisbusz | |
Megengedett össztömeg: min. 2800 – max. 3000 kg | |
Tengelytáv: min. 3495 mm | |
Szín: fehér, szürke, ezüst elfogadható | |
Motor: diesel | |
Teljesítmény: min. 145 LE | |
Váltó: manuális | |
Kárpit: sötét szövet | |
Minimum felszereltség: | |
- légkondicionáló berendezés | |
- távirányító az állófűtéshez, | |
- multimédia-fejegység USB-csatlakozóval és bluetooth telefon-kihangosítóval, | |
- riasztóberendezés, | |
- egyes utasülés karfával, | |
- elektromos ablakemelők elöl, | |
- automatikus esőérzékelő, | |
- automatikus világításszabályozás, | |
- hátsó kamera parkolás asszisztenssel és kijelzővel, | |
- tempomat, | |
- légzsák rendszer (vezető- és utasoldali-ülés és tető), | |
- első ködlámpák, | |
- sötétített ablakok a B oszloptól hátrafelé, | |
- távirányítható állófűtés, | |
- kétoldali xxxxxxxx xxxxxxxxxxxx, | |
- kiegészítő elektronikus fűtés. |
IV. SZERZŐDÉSTERVEZET
ADÁSVÉTELI SZERZŐDÉS
(tervezet)
[- részenként -]
Amely köttetett egyrészről a
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
Székhely: 6000 Kecskemét, Dexx Xxxxxx xxx 0.
Képviseli: Xxxxxx Xxxx kormánymegbízott
Adószám: 15789257-2-03
Alapító okiratszám: TER-2/211/48/2015.
Törzskönyvi azonosító szám: 789257
Statisztikai számjel: 15789257-8411-312-03
Számlavezető pénzintézet: Magyar Államkincstár
Bankszámlaszám: 10025004-00299657-00000000
Telefon: +36-76/513-713
Telefax: +36-76/513-703
továbbiakban, mint Vevő,
másrészről a Székhely:
Képviseli:
Cégjegyzékszám:
Adószám:
Bankszámlaszám:
Számlavezető pénzintézet:
Telefon:
Telefax:
E-mail:
továbbiakban, mint Eladó
együttesen: Felek - továbbiakban: Felek - között alulírott helyen és napon, az alábbi feltételek és tartalom mellett:
I. Előzmények
Vevő, mint ajánlatkérő a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban: Kbt.) közbeszerzési eljárást folytatott le. Az ajánlati felhívás az Európai Unió Hivatalos Lapjában 2018…………..napján 2018/S ………………számon, a Közbeszerzési Értesítőben számon
jelent meg. Eladó, mint ajánlattevő az eljárásban a törvényes feltételeknek megfelelő, érvényes ajánlatot nyújtott be. A közbeszerzési eljárás eredményeként Xxxxx került nyertes ajánlattevőként kihirdetésre az eljárás … . részében, az eredményéről szóló összegezés tanúsága szerint. A Kbt. 131. § (2) bekezdés alapján nyertes ajánlattevő ajánlatának azon elemei, melyek értékelésre kerültek:
1. részszempont: | ………… nettó Ft/db |
2. részszempont: | ………… liter/100 km |
3. részszempont: | ………… gramm/km |
4. részszempont: | ………… milligramm/km |
5. részszempont: | ………… milligramm/km |
II. A szerződés tárgya, hatálybalépése, teljesítési határidő, teljesítésigazolás
Jelen visszterhes szerződés alapján Xxxxx az alábbiakban meghatározott tulajdonságokkal rendelkező gépjárművek tulajdonjogának és birtokának Vevő részére történő átruházására köteles.
Ajánlatkérő a megkötendő szerződést Európai Uniós forrásból finanszírozza (a támogatási kérelem azonosítószáma: VP-20.4-17-2017-00001). Az Irányító Hatóság IKT-2017-122-I1-00000030 számú döntésével a kérelmet támogatásra érdemesnek ítélte.
1.1. Alapadatok:
Alvázszám:
GÉPJármű gyártmánya, típusa:
Felek megállapodnak, hogy a birtokbaadásáról írásos jegyzőkönyvet vesznek fel. A jegyzőkönyv a szerződés mellékletét képezi.
1.2. A részletes specifikációkat a Közbeszerzési dokumentumokban található Műszaki Leírás tartalmazza.
2. Eladó a gépjárműveket per-, igény és tehermentesen köteles Vevő tulajdonába és birtokába adni.
3. Eladó köteles elvégezni az alábbi kapcsolódó szolgáltatásokat:
Forgalomba helyezést az ehhez szükséges valamennyi szolgáltatás elvégzésével. Vevő az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 5. § (1) bekezdés b) pontja személyes illetékmentességben részesül a vagyonszerzési illeték tekintetében. A kapcsolódó szolgáltatások elvégzéséhez szükség van Vevő – a jelen szerződésben foglaltakkal nem ellentétes – nyilatkozatára vagy az általa kiállított meghatalmazásra, így Vevő a szükséges nyilatkozatot, meghatalmazást Eladó kérésére haladéktalanul kiállítja. Eladó köteles a rendeltetésszerű használathoz szükséges valamennyi – jelen szerződésben vagy Közbeszerzési Eljárás során kifejezetten nem említett, de a szakmai szokások szerint a kifogástalan teljesítéshez kapcsolódó – tevékenység ellátására.
4. Amennyiben a teljesítés során a Xxxxx által nem rögzített minőségi, illetve műszaki tartalmat érintő kérdés merül fel, úgy Eladó köteles vevőt haladéktalanul írásban tájékoztatni, majd a kapott utasításnak megfelelően eljárni.
5. Teljesítési határidő:
A szerződés megkötésétől számított 6 hónap. Eladónak ezen időtartamon belüli időpontra kell lehetővé tenni a gépjárművek Vevő általi birtokbavételét.
6. Akadályközlés:
Eladó köteles Vevőt az ok feltüntetésével, és a várható késedelem megjelölésével minden olyan körülményről haladéktalanul értesíteni, amely a kötelezettségei szerződésszerű elvégzését veszélyezteti (akadályközlő levél). Az akadályközlő levél a szerződés szerinti teljesítési határidőt automatikusan nem módosítja, a Vevő késedelmes teljesítésből eredő törvényes és szerződésen alapuló jogait nem érinti. A haladéktalan értesítés elmulasztásából eredő kárért Eladó felelős, utólagosan nem hivatkozhat ebbéli tájékoztatási kötelezettsége megsértésére előnyök szerzése céljából, kötelezettsége, felelőssége kimentése érdekében.
7. Teljesítés helye: Eladó telephelye
8. A gépjárművek birtokbaadása:
Eladó a birtokbaadás tervezett időpontjáról legalább 5 munkanappal megelőzően írásban tájékoztatja Vevőt. Eladó köteles úgy időzíteni a birtokbaadás időpontját, hogy arra munkanapokon 08:00 és 12:00 óra között kerüljön sor. A gépjárművek birtokbaadása Eladó telephelyén történik.
9. Ellenőrzés:
Vevő jogosult Eladónak a jelen szerződésben vállalt feladatai ellátásával kapcsolatos tevékenységét, különösen a szerződés teljesítésére vonatkozó Kbt-ben meghatározott szabályok teljesülését önállóan vagy megbízólevéllel ellátott képviselője révén ellenőrizni olyan módon, hogy Eladó teljesítését Vevő ez irányú tevékenysége ne akadályozza. Nem minősül az ellenőrzési jog gyakorlása akadályozónak, ha a közpénzekkel való felelős gazdálkodás elvének szerződés teljesítése során való érvényesítése céljából történik [Kbt. 142. §]. Vevő felhívja a figyelmet arra, hogy a Kbt. 142. § (4) bekezdése alapján a Közbeszerzési Hatóság is jogosult a szerződés teljesítésére vagy módosítására vonatkozó követelmények teljesülését ellenőrizni.
10. A teljesítésigazolás kiállítása:
A jelen szerződés szerinti kötelezettségekkel kapcsolatos teljesítés igazolására Vevő részéről Xxxxxx Xxxx kormánymegbízott jogosult. Felek hangsúlyozzák, hogy Vevő nem minősül szakvállalatnak a szerződés tárgya vonatkozásában, ezért Vevőtől nem elvárható, hogy észlelje a hozzá nem értő által fel nem ismerhető hibákat, vagy, hogy az észlelt hibákat, hiányosságokat teljes szakszerűséggel és pontossággal megjelölje.
III. A SZERZŐDÉSES ELLENÉRTÉK
1. Az ellenérték tartalmazza Xxxxx jelen szerződés teljesítése során felmerülő mindennemű költségét és egyéb kiadását, ezért Xxxxx Vevővel szemben további költség,- és díjigénnyel semmilyen jogcímen nem élhet.
2. Az ellenérték összege:
2.1. A hibátlan, hiánytalan teljesítés ellenértékét képező ellenérték (vételár) teljes összege az II. 1.1. pont
szerinti gépjárművek vonatkozásában Ft,- + ÁFA, azaz mindösszesen bruttó
……………………………………… Ft.
2.2. Az ellenérték tartalmazza különösen:
- a gépjárművek és tartozékaik vételárát,
- 3 évig terjedő teljes körű garanciát 100 000 km-es futáskorlátozással és 12 év átrozsdásodás elleni garanciát.
IV. FIZETÉSI FELTÉTELEK
1. A Kbt. 135. § (5) bekezdése alapján a Vevő gépjárművenként, azaz részteljesítésenként biztosítja részszámla kibocsátásának lehetőségét (kivéve a 4. részben). Az eladó előlegre nem jogosult. A számla benyújtására és a vételár kifizetésére csak a szerződésszerű részteljesítés leigazolását követően kerül sor.
Ajánlatkérő gépjárművenkénti részteljesítés alatt azt érti, ha a beszerzés tárgyát képező gépjármű vonatkozásában mind a leszállítás, mind az üzembe és forgalomba helyezés megtörtént.
Eladó a számlát a teljesítésigazolás kiállítását követő 10. napig köteles kibocsátani. A számlán fel kell tüntetni külön soron a gépjárművek azonosító adatait (típus, alvázszám), valamint a projekt azonosítószámát: VP-20.4-17-2017-00001.
2. Eladó az ellenszolgáltatás összegéről, a Vevő által leigazolt teljesítést követően jogosult számlát benyújtani, mely a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdései alapján átutalással, forintban (HUF) kerülnek kifizetésre a számla kézhezvételétől számított 30 napon belül.
3. A kifizetés a Kbt. 135. § (1), (6) bekezdéseinek megfelelően történik.
4. Az elszámolás és kifizetés pénzneme: HUF.
5. Vevő késedelembe esik, amennyiben a teljesítésigazolással ellátott számla kézhezvételétől számított 30 napon belül fizetési kötelezettségét nem teljesíti. Vevő fizetési késedelme esetén a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 6:155. §-nak vonatkozó rendelkezései az irányadók.
6. Eladó a Szerződés aláírásával tudomásul veszi, hogy a Vevő csak a Xxxxx által – a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 167. § (3) bekezdésének megfelelően – kiállított és aláírt számla és teljesítésigazolás birtokában
teljesít kifizetést.
7. Vevő a hibás, nem szabályosan kiállított számla ellenértékének késedelmes átutalása miatti károkért nem felel.
8. A Kbt 136. § (2) alapján a külföldi adóilletőségű nyertes ajánlattevő köteles a szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet a nyertes ajánlattevőre vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül.
Vevő részéről kapcsolattartó:
Név: Xxxxxx Xxxxx
Beosztás: gépjármű ügyintéző
Cím: 6000 Kecskemét, Xxxx Xxxxxx xxx 0.
E-mail: xxxxxx.xxxxx@xxxx.xxx.xx
Tel.: +3630/000-0000
Eladó részéről:
Név:
Beosztás: Telephely címe: E-mail:
V. Szerződésszegés
1. Ha Eladó – olyan okból, amelyért felelős – a szerződésben rögzített feladatait késedelmesen teljesíti, Vevő késedelmi kötbérre jogosult, melynek mértéke az adott gépjárműre eső szerződéses nettó ellenszolgáltatás 1%-a naponta. A kötbér alapja a késedelemmel, vagy nem teljesítéssel érintett áru nettó ellenértéke.
2. Amennyiben a késedelmi kötbér összege eléri vagy meghaladja az adott gépjárműre eső szerződéses nettó ellenszolgáltatás 20%-át, azaz a késedelemmel érintett napok száma eléri vagy meghaladja a 20 napot, a Vevő jogosult a szerződést – az adott gépjármű vonatkozásában – azonnali hatállyal felmondani és meghiúsulási kötbért követelni.
3. Ha a szerződés - olyan okból, amelyért Eladó felelős - teljes egészében meghiúsul, Vevő meghiúsulási kötbérre tarthat igényt, melynek mértéke a szerződés szerinti teljes nettó ellenszolgáltatás 20%-a. A kötbér alapja a késedelemmel, vagy nem teljesítéssel érintett áru nettó ellenértéke.
VI. Elállás, felmondás
1. A Kbt. 143. § szerint Xxxx a szerződést felmondhatja, vagy - a Ptk.-ban foglaltak szerint - a szerződéstől elállhat, ha:
a) feltétlenül szükséges a szerződés olyan lényeges módosítása, amely esetében a 141. § alapján új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni;
b) az ajánlattevő nem biztosítja a 138. §-ban foglaltak betartását, vagy az ajánlattevőként szerződő fél személyében érvényesen olyan jogutódlás következett be, amely nem felel meg a 139. §-ban foglaltaknak; vagy
c) az EUMSZ 258. cikke alapján a közbeszerzés szabályainak megszegése miatt kötelezettségszegési eljárás indult vagy az Európai Unió Bírósága az EUMSZ 258. cikke alapján indított eljárásban kimondta, hogy az Európai Unió jogából eredő valamely kötelezettség tekintetében kötelezettségszegés történt, és a bíróság által megállapított jogsértés miatt a szerződés nem semmis.
2. Vevő köteles a szerződést felmondani, vagy - a Ptk.-ban foglaltak szerint - attól elállni, ha a szerződés megkötését követően jut tudomására, hogy a szerződő fél tekintetében a közbeszerzési eljárás során kizáró ok állt fenn, és ezért ki kellett volna zárni a közbeszerzési eljárásból.
3. Vevő jogosult és egyben köteles a szerződést felmondani - ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon -, ha
a) a nyertes ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a Kbt.
62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel;
b) a nyertes ajánlattevő közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62.
§ (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel.
VII. Titoktartás
1. A Szerződés teljesítése keretében a Szerződés hatályba lépése előtt és az ezt követően tudomására jutott bizalmas információk átadására vagy nyilvánosságra hozatalára egyik fél sem jogosult, kivéve a Szerződés lényeges tartalmi elemeire, azaz a Felek személyére, a Szerződés tárgyára és az ellenszolgáltatás mértékére vonatkozó információkat, illetve mindazon rendelkezéseket, amelyek nyilvánosságra hozatalát jogszabály írja elő.
2. A jelen Szerződéssel és annak teljesítésével kapcsolatos, vagy az egymásról, különösen egymás működéséről, szervezetéről tudomásukra jutott, birtokukba került információ, illetőleg más módon megismert, nyilvánosan nem hozzáférhető minden tény, adat, terv, okirat, dokumentum, eljárás üzleti titoknak minősül, amelynek nyilvánosságra hozatala a Felek hivatali, üzleti vagy egyéb érdekeit sértené.
3. Eladó kijelenti, hogy az adatkezelés során az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény és a minősített adat védelméről szóló 2009. évi CLV. törvény rendelkezéseinek megfelelően jár el.
VIII. Szerződés módosítása, megszűnése
A Szerződés bármely fél kezdeményezésére kizárólag a Kbt. 141. § rendelkezéseivel összhangban módosítható.
IX. Korrupcióellenes záradék
1. Eladó jelen Szerződés aláírásával egyidejűleg kijelenti, hogy nem követ el, nem engedélyez, nem segít elő olyan cselekményt; illetve harmadik személyt nem jogosít fel, nem bír rá olyan cselekményre, amely a Felek részéről a mindenkor hatályos közélet tisztáságára vonatkozó - különös tekintettel a korrupció ellenes - jogszabályok megsértésére irányul, vagy azt eredményezi. Jelen kötelezettség különösképpen a Vevő közszolgálati tisztviselői, munkavállalói, megbízottjai, valamint ezen személyeknek a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény - 459.§ (1) bekezdés 14. pontjában meghatározott hozzátartozói, szoros baráti-, ismeretségi-, üzleti-, és egyéb kapcsolati köréhez tartozók számára eszközölt jogellenes kifizetésekre, működésükkel összefüggő jogtalan előny nyújtására vonatkozik.
2. Eladó nem ajánlhat fel, nem adhat (illetve erre vonatkozóan nem állapodhat meg) a Vevő megbízásából eljáró közszolgálati tisztviselőnek, munkavállalónak, képviselőnek, illetve bármely a Vevő megbízásából eljáró harmadik személynek ajándékot, illetve pénzbeli, vagy nem pénzbeli juttatást.
3. Eladó vállalja, hogy nem fogad el a Vevő megbízásából eljáró személytől, ajándékot, pénzbeli, vagy nem pénzbeli juttatást.
4. Eladó jelen Szerződés aláírásával egyidejűleg kötelezettséget vállal arra, hogy, amennyiben jelen záradékkal érintett szerződés kapcsán folytatott tárgyalások során, a Szerződés megkötésére, illetve a Szerződésben foglaltak teljesítésre vonatkozóan a korrupció bármely formájáról vagy annak kísérletéről tudomást szerez, illetve amennyiben a korrupció gyanúja felmerül, azonnal értesíteni köteles a Vevőt.
X. Egyéb rendelkezések
1. Eladó jelen szerződés aláírásával nyilatkozik, hogy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. §
(1) bekezdés 1. b) pontja szerint átlátható szervezetnek minősül.
2. Felek tudomásul veszik, hogy a szerződés a Kbt. 43. § (1)-(2) bekezdésében foglaltakra figyelemmel nyilvános, tartalma közérdekből nyilvános adatnak minősül.
3. Felek tudomásul veszik, hogy az Állami Számvevőszékről szóló 2011. évi LXVI. törvény 5. § (5) bekezdése szerint az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalról szóló 355/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet szerint a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal az államháztartás alrendszereiből finanszírozott beszerzések és az államháztartás alrendszereinek vagyonát érintő szerződések, illetőleg a gazdálkodó szervezetek számára a központi költségvetésből juttatott pénzeszközök felhasználása tekintetében ellenőrzési jogosultsággal bír.
4. Szerződő Felek megállapodnak, hogy a Eladó nem fizet, illetve számol el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, melyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és melyek a Eladó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak.
5. Szerződő Xxxxx megállapodnak, hogy Eladó a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Vevő számára megismerhetővé teszi és a Kbt. 143. § (3) bekezdés szerinti ügyletekről a Vevőt haladéktalanul értesíti.
6. A szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv szabályai, a szerződés tárgyára vonatkozó hatályos magyar jogszabályok, valamint Feleknek a szerződés megkötése előtti írásbeli nyilatkozatai
– különösen a közbeszerzési eljárás során tett nyilatkozatok – az irányadóak.
7. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a jelen Szerződéssel kapcsolatban felmerült vitás kérdéseket egymás között tárgyalások útján kísérlik meg rendezni. Amennyiben a vita közvetlen egyeztetés útján történő rendezése meghiúsul, úgy Felek –hatáskörtől függően- a Kecskeméti Járásbíróság, illetve a Kecskeméti Törvényszék kizárólagos illetékességét kötik ki.
8. Felek a jelen Szerződést – az alulírott helyen és időpontban – elolvasás és közös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írják alá.
Kecskemét, 2018. …………… hó …… nap Kecskemét, 2018 hó …… nap
…………………………...... …………………………............
Xxxxxx Xxxx
kormánymegbízott
Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal
Vevő Eladó
A kötelezettségvállalást ellenjegyzem. Pénzügyi ellenjegyző:
……………………………………
Xxxxx Xxxxxx
Pénzügyi és Gazdálkodási Főosztály Főosztályvezető
Dátum: 2018. Jogi ellenjegyző:
…………………………......... jogtanácsos
jt. ig. száma:
Dátum: 2018.
Jelen szerződés az alábbi mellékletekkel együtt érvényes (külön csatolás nélkül is):
- BIRTOKBA ADÁSI JEGYZŐKÖNYVEK,
- új gépjármű értékesítésére vonatkozó, érvényes ISO 9001:2015 jelű tanúsítvány
V. NYILATKOZATMINTÁK, FORMANYOMTATVÁNYOK (a közbeszerzés MINDEN részében egyaránt)
Tartalomjegyzék a
„Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására” tárgyú közbeszerzési eljárás vonatkozásában
Az ajánlatban csatolandó nyilatkozatok | Oldalszám |
Regisztrációs lap másolati példánya | |
Felolvasólap (1. rész / 2. rész / 3. rész / 4. rész) | |
Ajánlattételi nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján | |
Nyilatkozat a Kbt. 66. § (4) bekezdése alapján | |
A Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozat | |
AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontja tekintetében | |
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványa | |
A cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazás | |
Ajánlattevő nyilatkozata folyamatban lévő változásbejegyzési eljárásról | |
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolás | |
Közös ajánlattevők jelen közbeszerzési eljárásra tekintettel aláírt hatályos (konzorciális) szerződése | |
Nyilatkozat a Kbt. 65. § (7) bekezdésére vonatkozóan az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet igénybe vételéről | |
Ajánlattevő csatolja az ajánlatban a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt | |
Nyilatkozat az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásáról | |
Ajánlattevő nyilatkozata arra vonatkozólag, hogy az adathordozón benyújtott ajánlatának tartalma teljes mértékben megegyezik az általa benyújtott eredeti megjelölésű ajánlat tartalmával | |
A megajánlott áru műszaki leírását tartalmazó táblázat | |
A megajánlott gépjármű gyártója vagy a magyarországi forgalmazója által kiadott műszaki dokumentáció, melyből a megajánlott műszaki – és felszereltségi adatok egyértelműen megállapíthatóak | |
Ajánlattevői nyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy az általa megajánlott gépjármű teljes mértékben megfelel a Felhívásban és a Közbeszerzési dokumentumokban megadott műszaki leírásban foglaltaknak |
A Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívást követően kizárólag a legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevő (adott esetben a második legkedvezőbb is) által beadandó nyilatkozatok, igazolások | |
Xxxxxxxxxxx a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja szerinti kizáró ok vonatkozásában köteles csatolni nyilatkozatát arról, hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § 38. pont a)-b) vagy d) xxxxxxxx szerint definiált tényleges tulajdonosát meg tudja-e nevezni. - Ha az ajánlattevő a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosát meg tudja nevezni, akkor ajánlatában csatolja nyilatkozatát a tényleges tulajdonos/tulajdonosok nevének és állandó lakóhelyének bemutatásáról - Ha a gazdásági szereplőnek nincs a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni. - Ha a gazdásági szereplő nem tudja a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát megnevezni, úgy erre vonatkozó nyilatkozatot szükséges csatolni. | |
Ajánlattevő köteles csatolni a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 8. § ic) pontja szerinti nyilatkozatát a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében, arról, hogy van- e olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely az ajánlattevőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik. Ha van ilyen szervezet, az ajánlattevő köteles azt nyilatkozatban megnevezni (cégnév, székhely), továbbá nyilatkozik, hogy annak vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában hivatkozott kizáró feltétel nem áll fenn. | |
Ajánlattevő csatolja a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésének a) pontja alapján a felhívás feladásától visszafelé számított 3 év legjelentősebb szállításainak ismertetését (legalább a teljesítés ideje, a szerződést kötő másik fél megnevezése, a szerződés tárgya, mennyisége (értéke) feltüntetésével, továbbá nyilatkozni kell arról, hogy a teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e). A 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 22. §-a alapján a 21. § (1) bekezdés a) pontjának pontjának esetét a Kbt. Második Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban a következő módon kell igazolni: a) ha a szerződést kötő másik fél a Kbt. 5. § (1) bekezdés a)-c) és e) pontja szerinti szervezet, illetve nem magyarországi szervezetek esetében olyan szervezet, amely a 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján ajánlatkérőnek minősül, az általa kiadott vagy aláírt igazolással; b) ha a szerződést kötő másik fél az a) pontban foglalthoz képest egyéb szervezet, az általa adott igazolással vagy az ajánlattevő, a részvételre jelentkező, illetve az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet nyilatkozatával. |
Regisztrációs lap
(A dokumentáció letöltését követően haladéktalanul Ajánlatkérő részére megküldendő, valamint másolati példány az ajánlatba becsatolandó!)
a
„Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására”
tárgyú közbeszerzési eljáráshoz
.......... .rész
A közbeszerzési eljárásban részt vevő cég adatai:
Neve: | |
Kapcsolattartó személy neve: | |
Címe: | |
Telefonszáma: | |
Telefaxszáma: | |
E-mail címe: |
Kitöltve és cégszerűen aláírva haladéktalanul meg kell küldeni a x0000-000-000 telefax számra vagy a xxxxxxxxxxxx@xxxx.xxx.xx e-mail címre, de legkésőbb az ajánlattételi határidő lejártáig!
Kelt………………………., 2018. év …………………. hó ….. napján.
……………………………… cégszerű aláírás
1. RÉSZ
FELOLVASÓ LAP
„Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására” 1. rész
10 db négykerék-meghajtású jármű beszerzése
tárgyú közbeszerzési eljárás vonatkozásában
Ajánlattevő neve:
Ajánlattevő székhelye:
Ajánlattevő telefonszáma:
Ajánlattevő faxszáma:
Ajánlattevő email címe:
Cégjegyzékszáma:
Adószáma:
Részszempont | Ajánlat |
1. részszempont: Gépjármű vételára (nettó Ft/darab) | ………… nettó Ft/db |
2. részszempont: A gyártó által megadott vegyes átlagfogyasztás (liter/100km) | ………… liter/100 km |
3. részszempont: A gyártó által megadott vegyes szén-dioxid kibocsátás (gramm/km) | ………… gramm/km |
4. részszempont: A gyártó által megadott NMHC kibocsátás (milligramm/km) | ………… milligramm/km |
5. részszempont: A gyártó által megadott nitrogén-oxid (NOx) kibocsátás (milligramm/km) | ………… milligramm/km |
Kelt: ..........................................
2. RÉSZ
FELOLVASÓ LAP
„Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására” 2. rész
12 db terepjáró beszerzése
tárgyú közbeszerzési eljárás vonatkozásában
Ajánlattevő neve:
Ajánlattevő székhelye:
Ajánlattevő telefonszáma:
Ajánlattevő faxszáma:
Ajánlattevő email címe:
Cégjegyzékszáma:
Adószáma:
Részszempont | Ajánlat |
1. részszempont: Gépjármű vételára (nettó Ft/darab) | ………… nettó Ft/db |
2. részszempont: A gyártó által megadott vegyes átlagfogyasztás (liter/100km) | ………… liter/100 km |
3. részszempont: A gyártó által megadott vegyes szén- dioxid kibocsátás (gramm/km) | ………… gramm/km |
4. részszempont: A gyártó által megadott PM kibocsátás (milligramm/km) | ………… milligramm/km |
5. részszempont: A gyártó által megadott nitrogén-oxid (NOx) kibocsátás (milligramm/km) | ………… milligramm/km |
Kelt: ..........................................
3. RÉSZ
FELOLVASÓ LAP
„Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására” 3. rész
3 db egyterű személygépjármű beszerzése
tárgyú közbeszerzési eljárás vonatkozásában
Ajánlattevő neve:
Ajánlattevő székhelye:
Ajánlattevő telefonszáma:
Ajánlattevő faxszáma:
Ajánlattevő email címe:
Cégjegyzékszáma:
Adószáma:
Részszempont | Ajánlat |
1. részszempont: Gépjármű vételára (nettó Ft/darab) | ………… nettó Ft/db |
2. részszempont: A gyártó által megadott vegyes átlagfogyasztás (liter/100km) | ………… liter/100 km |
3. részszempont: A gyártó által megadott vegyes szén-dioxid kibocsátás (gramm/km) | ………… gramm/km |
4. részszempont: A gyártó által megadott NMHC kibocsátás (milligramm/km) | ………… milligramm/km |
5. részszempont: A gyártó által megadott nitrogén-oxid (NOx) kibocsátás (milligramm/km) | ………… milligramm/km |
Kelt: ..........................................
4. RÉSZ
FELOLVASÓ LAP
„Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására” 4. rész
1 db kisbusz beszerzése
tárgyú közbeszerzési eljárás vonatkozásában
Ajánlattevő neve:
Ajánlattevő székhelye:
Ajánlattevő telefonszáma:
Ajánlattevő faxszáma:
Ajánlattevő email címe:
Cégjegyzékszáma:
Adószáma:
Részszempont | Ajánlat |
1. részszempont: Gépjármű vételára (nettó Ft/darab) | ………… nettó Ft/db |
2. részszempont: A gyártó által megadott vegyes átlagfogyasztás (liter/100km) | ………… liter/100 km |
3. részszempont: A gyártó által megadott vegyes szén-dioxid kibocsátás (gramm/km) | ………… gramm/km |
4. részszempont: A gyártó által megadott PM kibocsátás (milligramm/km) | ………… milligramm/km |
5. részszempont: A gyártó által megadott nitrogén-oxid (NOx) kibocsátás (milligramm/km) | ………… milligramm/km |
Kelt: ..........................................
… . RÉSZ
AJÁNLATTÉTELI NYILATKOZAT1
a Kbt. 66. § (2) bekezdése vonatkozásában
„Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására” tárgyú közbeszerzési eljárás vonatkozásában
Alulírott …………………………….. (képviselő neve), mint a …………………………
……………………………………………................. (Ajánlattevő neve, címe) képviselője
nyilatkozom,
hogy a fenti tárgyában indított közbeszerzési eljárásban az általam képviselt
………………………………………. ajánlatot kíván benyújtani.
1. A Kbt. 66. § (2) bekezdésének foglaltaknak megfelelően ezennel kijelentem, hogy – az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, utasítás, kikötés és műszaki leírás gondos áttekintése után – az ajánlati felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglalt valamennyi feltételt megismertük, megértettük és azokat a jelen nyilatkozattal elfogadjuk.
2. Ennek megfelelően a szerződést – amennyiben, mint nyertes ajánlattevő kiválasztásra kerülünk – a jelen ajánlatunkban a felolvasólapon szereplő ellenszolgáltatásért a szerződést megkötjük és teljesítjük.
3. Elfogadjuk a közbeszerzési dokumentumokban lévő szerződéses feltételt a szerződéskötés alapjául.
4. Az ajánlat benyújtásával kijelentjük, hogy amennyiben nyertes ajánlattevőnek nyilvánítanak bennünket, akkor a szerződést megkötjük, és teljesítjük az ajánlati felhívásban, a közbeszerzési dokumentumokban és az ajánlatunkban lefektetettek szerint.
5. Elfogadjuk, hogy ajánlatunkat érvénytelennek nyilvánítják, ha nem felelünk meg a Kbt-ben meghatározott összeférhetetlenségi követelményeknek.
6. Tudatában vagyunk annak, hogy közös ajánlat esetén a közösen ajánlatot tevők személye nem változhat sem a közbeszerzési eljárás, sem az annak alapján megkötött szerződés teljesítése során. Xxxxx is tudatában vagyunk, hogy a közös ajánlattevők egyetemlegesen felelősek mind a közbeszerzési eljárás, mind az annak eredményeként megkötött szerződés teljesítése során.
Kelt:
………………………………………. cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás a meghatalmozott/meghatalmazottak részéről
1 Közös ajánlattétel esetén ezt a nyilatkozatot valamennyi ajánlattevő azonos tartalommal köteles aláírni.
… . RÉSZ
NYILATKOZAT
a Kbt. 66. § (4) bekezdése vonatkozásában
a kis – és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. XXXIV. Törvény szerinti besorolásról
Xxxxxxxxx ....................................................................... (képviselő neve, titulusa), mint a(z)
............................................................ (xxxxxxxxxxx neve, székhelye) képviseletére jogosult személy a
„Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására” tárgyú uniós eljárásrend szerinti nyílt közbeszerzési eljárással összefüggésben
k i j e l e n t e m ,
hogy a(z) ajánlattevő / közös ajánlattevő a
kis – és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. XXXIV. törvény (Kkvtv.) 2-3. §- ai értelmében:
▪ mikrovállalkozásnak minősül.
▪ kisvállalkozásnak minősül.
▪ középvállalkozásnak minősül.
▪ nem minősül mikro-, kis-, és középvállalkozásnak2
Kelt:
………………………………………. cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás a meghatalmozott/meghatalmazottak részéről
2 Megfelelő rész aláhúzandó!
… . RÉSZ
AJÁNLATTEVŐI NYILATKOZAT
a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontja tekintetében
Alulírott………………………………………mint a(z)……………………………………
(székhely:……………………………………) cégjegyzésre jogosult/meghatalmazott képviselője3 – a a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontjai tekintetében az alábbiak szerint nyilatkozom:
a) az alábbi – a közbeszerzés részét képező – területekre vonatkozóan kívánunk szerződést kötni alvállalkozóval (harmadik személlyel)
A közbeszerzés egyes része(i), részterülete(i)4 (terület megnevezése) | |
1. | |
2. | |
... |
b) a fenti részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozók
Alvállalkozó megnevezése, székhelye5 | |
1. | |
2. | |
… |
vagy
Nem kívánunk a szerződés teljesítéséhez alvállalkozót igénybe venni.
Keltezés (helység, év, hónap, nap)
...……………………………………….. (cégjegyzésre jogosult vagy szabályszerűen meghatalmazott képviselő aláírása)
3 Kérjük a nyilatkozatot aláíró személye szerint a megfelelő részt aláhúzni.
4 Nemleges nyilatkozat esetén a táblázatot kérjük áthúzni.
5 Nemleges nyilatkozat esetén a táblázatot kérjük áthúzni.
… . RÉSZ
NYILATKOZAT
kizáró okok fenn nem állásáról a Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján
Xxxxxxxxx ....................................................................... (képviselő neve, titulusa), mint a(z)
............................................................ (xxxxxxxxxxx neve, székhelye) képviseletére jogosult személy a
„Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására” tárgyú uniós eljárásrend szerinti nyílt közbeszerzési eljárással összefüggésben
nyilatkozom, hogy
a szerződés teljesítéséhez nem veszek igénybe a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdései szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
Kelt:
………………………………………. cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás a meghatalmozott/meghatalmazottak részéről
… . RÉSZ
AJÁNLATTEVŐ NYILATKOZATA
ARRA VONATKOZÓAN, HOGY A CÉGÜGYÉBEN VAN-E VÁLTOZÁSBEJEGYZÉSI ELJÁRÁS FOLYAMATBAN
Alulírott …………………………….. (képviselő neve), mint a …………………………
……………………………………………................. (Ajánlattevő neve, címe) képviselője
nyilatkozom,
hogy a „Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására” tárgyában indított közbeszerzési eljárásban az általam képviselt
……………………..………………………………………. (Ajánlattevő neve) cégügyében változásbejegyzési eljárás folyamatban van.
Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében csatoljuk a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
VAGY
Alulírott …………………………….. (képviselő neve), mint a …………………………
……………………………………………................. (Ajánlattevő neve, címe) képviselője
nyilatkozom,
hogy a „Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására” tárgyában indított közbeszerzési eljárásban az általam képviselt
……………………..………………………………………. (Ajánlattevő neve) cégügyében változásbejegyzési eljárás nincs folyamatban.6
Kelt: ..........................................
……………………………………………….. cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás a meghatalmozott/meghatalmazottak részéről
6 A releváns rész kitöltendő, a nem kívánt rész törlendő!
… . RÉSZ
Nyilatkozat
A Kbt. 65. § (7) bekezdésére vonatkozóan
az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet igénybe vételéről
Alulírott …………………………….. (képviselő neve), mint a …………………………
……………………………………………................. (Ajánlattevő neve, címe) képviselője
nyilatkozom,
hogy a „Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására” tárgyában indított közbeszerzési eljárásban az általam képviselt ………………………………………...........................
A7) az előírt alkalmassági követelményeknek az alábbi szervezet(ek) kapacitására támaszkodva kíván megfelelni:
Alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet megnevezése: | Alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet székhelye: | Az ajánlati felhívás vonatkozó pontjának megjelölése, amely alkalmassági követelmény igazolása érdekében ajánlattevő a szervezet erőforrására (is) támaszkodik |
VAGY
B) az előírt alkalmassági követelményeknek való megfelelés érdekében más szervezet kapacitására nem kíván támaszkodni.
Kelt: ..........................................
………………………………………. cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás a meghatalmozott/meghatalmazottak részéről
/Amennyiben ajánlattevő az előírt alkalmassági követelményeknek más szervezet kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, a táblázat értelemszerűen abban az esetben is kitöltendő, ha az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet alvállalkozóként megjelölésre kerül./
7 Az A) rész kitöltése esetén az ajánlatban be kell nyújtani a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt, kivéve, ha a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet adatait az ajánlatkérő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához használja fel.
… . RÉSZ
NYILATKOZAT
a CD vagy DVD melléklet vonatkozásában
„Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására”
Alulírott …………………….., mint a ………………… ajánlattevő (székhely: )
……………. (képviseleti jogkör/titulus megnevezése) az ajánlati felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumokban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, utasítás, kikötés és műszaki leírás gondos áttekintése után
a z a l á b b i n y i l a t k o z a t o t t e s s z ü k :
Az ajánlatunkban becsatolt elektronikus adathordozón található írásvédett (jelszó nélkül olvasható, nem szerkeszthető) formátumú fájl tartalma teljes mértékben megegyezik az általunk becsatolt papír alapú, eredeti megjelölésű ajánlat tartalmával.
Kelt:
…………………………………….………… cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás a
meghatalmazott/meghatalmazottak részéről
… . RÉSZ
NYILATKOZAT AZ AJÁNLATI BIZTOSÍTÉK RENDELKEZÉSRE BOCSÁTÁSÁRÓL
„Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására” tárgyú közbeszerzési eljárás vonatkozásában
Alulírott ..........................................., mint a(z) ...................................................... cégjegyzésre /
kötelezettségvállalásra jogosult képviselője büntetőjogi felelősségem tudatában
n y i l a t k o z o m
hogy a Kbt. 54.§ rendelkezései alapján az ajánlatkérő által előírt mértékű ajánlati biztosítékot
……………….napján teljesítettük az ajánlati felhívás VI.3.) 3. pontjában meghatározottak szerint. A teljesítést igazoló dokumentumot mellékelten csatoljuk.
Kelt: ………………………..
…………………………………….………… cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás a
meghatalmazott/meghatalmazottak részéről
… . RÉSZ
A Kbt. 69. § (4) bekezdés szerinti felhívást követően kizárólag a legkedvezőbbnek tekinthető ajánlattevő (adott esetben a második legkedvezőbb is) által beadandó nyilatkozatok, igazolások
NYILATKOZAT A KIZÁRÓ OKOK FENN NEM ÁLLÁSÁRÓL *
a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet szerinti igazolások/nyilatkozatok a Kbt. 62. § (1) és (2) bekezdése szerinti kizáró okok hiányáról
Megjegyzés:
1. Kérjük ügyeljen rá, hogy egyes kizáró okok esetében nem elegendő az egyszerű nyilatkozat, hanem hitelesített nyilatkozat szükséges.
2. Ajánlattevő akkor köteles ezt a nyilatkozatot benyújtani az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok vonatkozásában, amennyiben ajánlatkérő erre felhívja.
3. Az ajánlattevőnek (közös ajánlattevőnek) külön-külön kell nyilatkozniuk a kizáró okokkal kapcsolatban és a szükséges igazolásokat is külön-külön kell csatolniuk.
4. A Kbt. 74. § (1) bekezdésének megfelelően az ajánlatkérőnek ki kell zárnia az eljárásból azt az ajánlattevőt, részvételre jelentkezőt, alvállalkozót vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetet, aki
a) a kizáró okok [62. §] hatálya alá tartozik;
b) részéről a kizáró ok az eljárás során következett be.
A Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdés szerinti nyilatkozat
Alulírott/alulírottak, ……………………………. a (társaság megnevezése, címe,
képviselő neve, titulusa) nevében a „Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására” tárgyú uniós eljárási rend szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban az alábbi nyilatkozatot tesszük:
Kijelentem, hogy velünk szemben a Kbt. 62. § (1)-(2) bekezdésében foglalt kizáró okok nem állnak fenn.
Kelt: ………………………..
………………………………… cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás a
meghatalmazott/meghatalmazottak részéről
* Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy a közbeszerzés minden egyes részében külön nyilatkozat csatolása szükséges !
… . RÉSZ
Nyilatkozat
a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontja tekintetében
„Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására”
Alulírott …………………….. társaság (ajánlattevő), melyet képvisel: ……………………………
a z a l á b b i n y i l a t k o z a t o t t e s s z ü k :
1. Társaságunknak, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosa(i) az alábbiakban megnevezett személy(ek):
Név | Állandó lakhely |
2. Társaságunk olyan társaságnak minősül, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38) pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonossal nem rendelkezik.
3. Társaságunk olyan társaságnak minősül, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38) pont a)-b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát nem tudja megnevezni.
A nem releváns részeket szíveskedjen kitörölni!
Kelt:
………………………………………..…… cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről
… . RÉSZ
Nyilatkozat
A Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontja tekintetében
„Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására” tárgyú közbeszerzési eljárás vonatkozásában
Alulírott …………………….., mint a ………………… ajánlattevő (székhely: )
……………. (képviseleti jogkör/titulus megnevezése)
a z a l á b b i n y i l a t k o z a t o t t e s z e m :
A) Nincs olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely az általam képviselt társaságban közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik.
VAGY
B) Az általam képviselt társaságban közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik az alábbi társaság:
Név:
Székhely:
Nyilatkozom továbbá, hogy ezen társaság vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kc) alpontjában hivatkozott kizáró feltétel nem áll fenn.
Kelt:
………………………………………..…… cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről
1 / 2 / 3. RÉSZ8
Nyilatkozat
a Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja tekintetében
„Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására” tárgyú közbeszerzési eljárás vonatkozásában
Alulírott …………………….., mint a ………………… ajánlattevő (székhely: )
……………. (képviseleti jogkör/titulus megnevezése) az ajánlati felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumokban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, utasítás, kikötés és műszaki leírás gondos áttekintése után a Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja, a 321/2015. (X. 30.)
Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltaknak megfelelően kijelentem, hogy
az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített legjelentősebb szállításaink az alábbiak voltak:
Teljesítés dátuma: (kezdő és befejező időpont, év- hónap, nap pontossággal) | A szerződést kötő másik fél megnevezése és kapcsolattartó elérhetőségének feltüntetése | Új gépjármű értékesítésének mennyiségi jellemzője (darabszám feltüntetésével) | Értékesített új gépjármű típusa (négykerék meghajtású, terepjáró, 7 személyes egyterű) | A teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e (IGEN / NEM)? |
A táblázat törölhető/kiegészíthető további sorokkal, a teljesítések számának megfelelően, szükség szerint.
Kelt:
………………………………………..…… cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről
8 RÉSZENKÉNT külön-külön, a rész egyértelmű megjelölésével kérjük kitölteni!
4. RÉSZ
Nyilatkozat
a Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja, a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontja tekintetében
„Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására” tárgyú közbeszerzési eljárás vonatkozásában
Alulírott …………………….., mint a ………………… ajánlattevő (székhely: )
……………. (képviseleti jogkör/titulus megnevezése) az ajánlati felhívásban és a kapcsolódó közbeszerzési dokumentumokban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, utasítás, kikötés és műszaki leírás gondos áttekintése után a Kbt. 65. § (1) bekezdésének a) pontja, a 321/2015. (X. 30.)
Korm. rendelet 21. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltaknak megfelelően kijelentem, hogy
az ajánlati felhívás feladásától visszafelé számított 3 évben teljesített legjelentősebb szállításaink az alábbiak voltak:
Teljesítés dátuma: (kezdő és befejező időpont, év- hónap, nap pontossággal) | A szerződést kötő másik fél megnevezése és kapcsolattartó elérhetőségének feltüntetése | Új gépjármű értékesítésének mennyiségi jellemzője (NETTÓ érték feltüntetésével) | Értékesített új gépjármű típusa (8 személyes kisbusz) | A teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e (IGEN / NEM)? |
A táblázat törölhető/kiegészíthető további sorokkal, a teljesítések számának megfelelően, szükség szerint.
Kelt:
………………………………………..…… cégszerű aláírás a kötelezettségvállalásra jogosult/jogosultak, vagy aláírás a meghatalmazott/meghatalmazottak részéről
VI. EGYSÉGES EURÓPAI KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM
A BIZOTTSÁG (EU) 2016/7 VÉGREHAJTÁSI RENDELETE
(2016. január 5.)
az egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványának meghatározásáról
MELLÉKLETEI
1. MELLÉKLET – Kitöltési útmutató
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum a gazdasági szereplő olyan nyilatkozata, amely a hatóságok vagy harmadik felek által kibocsátott igazolásokat helyettesíti előzetes bizonyítékként. A 2014/24/EU irányelv 59. cikkében foglaltak szerint ebben a gazdasági szereplő hivatalosan kinyilvánítja, hogy nincs azon helyzetek egyikében sem, amelyek miatt a gazdasági szereplőket ki kell, illetve ki lehet zárni; hogy megfelel a vonatkozó kiválasztási szempontoknak, és adott esetben megfelel az objektív szabályoknak és kritériumoknak, amelyeket a részvételre felhívandó, alkalmasnak minősített részvételre jelentkezők számának korlátozása céljából határoztak meg. Célja a kizárási és a kiválasztási kritériumokhoz kapcsolódó jelentős számú igazolás, illetve egyéb dokumentum benyújtásának kötelezettségéből eredő adminisztratív terhek csökkentése.
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltése során a gazdasági szereplők feladatát megkönnyítendő a tagállamok útmutatót bocsáthatnak ki az egységes európai közbeszerzési dokumentum használatáról, például jelezve, hogy a nemzeti jog mely rendelkezései relevánsak a III. rész A. szakaszára1 vonatkozóan, hogy az elismert gazdasági szereplők hivatalos jegyzéke vagy azzal egyenértékű igazolás esetleg nem létezik, vagy ilyet nem bocsátanak ki egy adott tagállamban, vagy pontosítva, hogy mely hivatkozásokat és információkat kell megadni ahhoz, hogy az ajánlatkérő szervek vagy a közszolgáltató ajánlatkérők elektronikusan hozzáférjenek egy adott igazoláshoz.
Egy adott közbeszerzési eljárás dokumentációjának elkészítése során az ajánlatkérő szerveknek és a közszolgáltató ajánlatkérőknek az eljárást megindító felhívásban, az eljárást megindító felhívásban hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban vagy a szándék megerősítésére vonatkozó felhívásban jelezniük kell, hogy mely információkat fogják bekérni a gazdasági szereplőktől, beleértve annak egyértelmű kijelentését, hogy a II. és III. részben meghatározott információt2 meg kell adni vagy nem kell megadni azon alvállalkozók tekintetében, amelyek kapacitásait a gazdasági szereplő nem veszi igénybe3. Azáltal is megkönnyíthetik a gazdasági szereplők feladatát, hogy ezt az információt közvetlenül az egységes európai közbeszerzési dokumentum elektronikus változatában jelzik, például az ESPD-szolgáltatás felhasználásával (xxxxx://xxxxxxx.xxxxxxxxxx.xx.xxxxxx.xx/xxxxxx/xxxxx- databases/ecertis2/resources/espd/index.html4), amelyet a Bizottság szervezeti egységei díjmentesen fognak az ajánlatkérő szervezetek, a közszolgáltató ajánlatkérők, a gazdasági szereplők, az elektronikus szolgáltatók és más érdekelt felek rendelkezésére bocsátani.
A nyílt eljárások esetében az ajánlat, továbbá meghívásos eljárás, tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd és innovációs partnerség esetében a részvételi kérelem mellett a gazdasági szereplőknek be kell nyújtaniuk a kért információk megadásával kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot is.5 A keretmegállapodásokon alapuló egyes szerződések kivételével az
1 Például hogy annak a gazdasági szereplőnek, akit elítéltek a nemzeti büntető törvénykönyv x, y és z cikke alapján, erről nyilatkoznia kell a bűnszervezetben vagy pénzmosásban való részvételért kapott ítélettel kapcsolatos információ kitöltése során...
2 Kizárási okokra vonatkozó információ.
3 Lásd a 2014/24/EU irányelv 71. cikke (5) bekezdésének harmadik albekezdését, és a 2014/25/EU irányelv 88. cikke (5) bekezdésének harmadik albekezdését
4 Ez a fejlesztés alatt álló előzetes verzió linkje. Amikor rendelkezésre áll a teljes kész verzió, annak linkje kerül feltüntetésre, vagy egyéb módon elérhető lesz.
5 Összetettebb a helyzet a hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárások tekintetében, amelyekről a 2014/24/EU irányelv 32. cikke és a 2014/25/EU irányelv 50. cikke rendelkezik, mivel e rendelkezések igen eltérő valós helyzetekre vonatkoznak.
Egységes európai közbeszerzési dokumentum bekérése szükségtelen adminisztratív terhet jelentene, vagy egyéb tekintetben nem lenne helyénvaló 1) ahol csak egy, előre meghatározott résztvevő lehetséges (a két irányelvet tekintve, a 2014/24/EU irányelv 32. cikke (2) bekezdésének b) pontja, (3) bekezdésének b) és d) pontja, valamint
(5) bekezdése, illetve a 2014/25/EU irányelv 50. cikkének c), e), f) és i) pontja), és 2) a sürgősségi helyzetből adódóan (a 2014/24/EU irányelv 32. cikke (2) bekezdésének c) pontja, illetve a 2014/25/EU irányelv 50. cikkének d) és h) pontja) vagy árutőzsdén jegyzett és vásárolt áruk esetében az ügylet egyéni sajátosságai miatt (a 2014/24/EU irányelv 32. cikke (3) bekezdésének c) pontja és a 2014/25/EU irányelv 50. cikkének g) pontja).
Másrészt az egységes európai közbeszerzési dokumentum teljes körűen szerepet játszana és azt be kellene kérni a fennmaradó esetekben, amelyekre az jellemző, hogy egynél több a lehetséges résztvevő, nincs sürgősségi
eljárás nyerteséül kiválasztott ajánlattevőnek be kell nyújtania a naprakész igazolásokat és kiegészítő dokumentumokat.
A tagállamok szabályozhatják, vagy az ajánlatkérő szervekre és a közszolgáltató ajánlatkérőkre hagyhatják annak eldöntését, hogy használják-e az egységes európai közbeszerzési dokumentumot olyan közbeszerzési eljárások részeként is, amelyek nem, vagy nem teljesen tartoznak a 2014/24/EU vagy a 2014/25/EU irányelv hatálya alá, például a vonatkozó értékhatár alatti beszerzéseknél, vagy a szociális és egyéb meghatározott szolgáltatásokra vonatkozó különös szabályok hatálya alá tartozó beszerzéseknél (a továbbiakban: az enyhébb szabályozás)6. Hasonlóképpen a tagállamok szabályozhatják, vagy az ajánlatkérő szervekre és a közszolgáltató ajánlatkérőkre hagyhatják annak eldöntését, hogy használják-e az egységes európai közbeszerzési dokumentumot koncessziós szerződések odaítélésével kapcsolatban is, attól függetlenül, hogy azok a 2014/23/EU irányelv7 hatálya alá tartoznak-e.
Az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő az eljárás során bármikor felkérheti bármelyik ajánlattevőt, hogy nyújtsa be az összes kért igazolást és kiegészítő dokumentumot, vagy azok egy részét, amennyiben ez az eljárás megfelelő lefolytatásához szükséges.
A gazdasági szereplő kizárható a közbeszerzési eljárásból, vagy ellene a nemzeti jognak megfelelően vád emelhető, ha az egységes európai közbeszerzési dokumentumban vagy – általánosabban – a kizárási okok fenn nem állásának és a kiválasztási kritériumok teljesülésének ellenőrzéséhez szükséges információk szolgáltatása során hamis nyilatkozatot tett, információkat tartott vissza, vagy nem tudja bemutatni a megkívánt kiegészítő dokumentumokat.
A gazdasági szereplők később is felhasználhatják azt az egységes európai közbeszerzési dokumentumban megadott információt, amelyet egy korábbi közbeszerzési eljárásban már megadtak, amennyiben az információ továbbra is helytálló és releváns. Ennek a legkönnyebb módja, az információ beillesztése az új egységes európai közbeszerzési dokumentumba a megfelelő funkciókkal, amelyek e célra rendelkezésre állnak a fent említett elektronikus ESDP szolgáltatásban. Természetesen lehetőség lesz az információ ismételt felhasználására a másolás és beillesztés más formáinak segítségével is, például a gazdasági szereplő informatikai berendezésein (PC-n, táblagépen, szerveren
...) tárolt információ felhasználásával.
A 2014/24/EU irányelv 59. cikke (2) bekezdése második albekezdésének megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentum kizárólag elektronikus formában fog rendelkezésre állni, azonban ez legkésőbb 2018. április 18-ig halasztható8. Ez azt jelenti, hogy legkésőbb 2018. április 18-ig az egységes európai közbeszerzési dokumentumnak mind elektronikus, mind pedig papíralapú változatai felhasználhatók. Az említett ESPD-szolgáltatás minden esetben lehetővé teszi a gazdasági szereplők számára, hogy elektronikusan töltsék ki az egységes európai közbeszerzési dokumentumukat, lehetővé téve számukra a felkínált lehetőségek minden előnyének kiaknázását (nem utolsósorban az információ újrafelhasználását). Olyan közbeszerzési eljárásoknál, amelyekben az elektronikus kommunikációt elhalasztották (amely legkésőbb 2018. április 18-ig szintén lehetséges), az ESPD-szolgáltatás lehetővé teszi a gazdasági szereplők számára elektronikusan kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumuk kinyomtatását papíralapú dokumentumként, amelyet azután az elektronikus kommunikációtól eltérő módon eljuttathatnak az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek9.
helyzet, és az ügylethez nem kötődnek egyéni sajátosságok; ez érvényesül a 2014/24/EU irányelv 32. cikke (2) bekezdésének a) pontja, (3) bekezdésének a) pontja és (4) bekezdése, valamint a 2014/25/EU irányelv 50. cikkének a), b) és j) pontja tekintetében.
6 A 2014/24/EU irányelv 74–77. cikke, és a 2014/25/EU irányelv 91–94. cikke.
7 Az Európai Parlament és a Tanács 2014. február 26-i 2014/23/EU irányelve a koncessziós szerződésekről (HL L 94., 2014.3.28., 1. o.).
8 Lásd a 2014/24/EU irányelv 90. cikkének (3) bekezdését.
9 Pdf fájlként is el tudják készíteni egységes európai közbeszerzési dokumentumukat, amely elektronikus úton mellékletként elküldhető. Ahhoz, hogy a gazdasági szereplők a későbbiekben újra fel tudják használni az információt, a kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot megfelelő elektronikus formában kell elmenteniük (mint pl. .xml).
Az előzőkben említetteknek megfelelően az egységes európai közbeszerzési dokumentumban a gazdasági szereplő hivatalosan kinyilvánítja, hogy a vonatkozó kizárási okok nem állnak fenn, hogy az adott kiválasztási kritériumoknak megfelel, valamint kötelezettséget vállal arra, hogy megadja az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő által kért releváns információkat.
Amennyiben a közbeszerzések részekre vannak bontva, és a kiválasztási szempontok10 részenként változnak, az egységes európai közbeszerzési dokumentumot mindegyik részre vonatkozóan ki kell tölteni (vagy a részek olyan csoportjára, amelyekre ugyanazon kiválasztási szempontok vonatkoznak).
A nyilatkozatnak emellett tartalmaznia kell, hogy a kiegészítő iratok11 kiállításáért melyik hatóság vagy harmadik fél a felelős, továbbá tartalmaznia kell a gazdasági szereplő arra vonatkozó hivatalos nyilatkozatát, hogy kérésre haladéktalanul be tudja mutatni az említett kiegészítő iratokat.
Az ajánlatkérő szervek vagy közszolgáltató ajánlatkérők dönthetnek úgy, vagy a tagállamok előírhatják12 számukra, hogy a kiválasztási szempontokról előírt információt egyetlen kérdésre korlátozzák arra vonatkozóan, hogy a gazdasági szereplők megfelelnek-e az előírt kiválasztási szempontoknak, igen vagy nem. Bár ezt további információ és/vagy dokumentáció bekérése követheti, körültekintően el kell kerülni azt, hogy túlzott adminisztratív terheket rójanak a gazdasági szereplőkre azáltal, hogy egy adott közbeszerzési eljárásban minden résztvevőtől szisztematikusan bekérik a tanúsítványokat vagy egyéb igazolásokat, illetve az olyan gyakorlatot, amelynek során megkülönböztető módon azonosítják be azokat a gazdasági szereplőket, amelyektől ilyen dokumentációt kérnek.
Az ajánlatkérő szervek és a közszolgáltató ajánlatkérők azon kötelezettsége, hogy az érintett dokumentációt bármely tagállamban közvetlenül a díjmentes nemzeti adatbázishoz történő hozzáféréssel szerezzék be, akkor is fennáll, amikor a kiválasztási szempontokra kezdetben bekért információ az igen vagy nem válaszra szorítkozott. Ha ilyen elektronikus dokumentációt kérnek, akkor a gazdasági szereplők az érintett dokumentáció beszerzéséhez szükséges információt a kiválasztási szempontok ellenőrzésekor fogják megadni az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek, nem pedig közvetlenül az egységes európai közbeszerzési dokumentumban.
Amennyiben a szükséges információ (például erkölcsi bizonyítvány) elektronikus úton elérhető az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő számára, a gazdasági szereplő annak érdekében, hogy az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő hozzáférjen ezekhez az információkhoz, közölheti az információ elérési útját (meg kell adnia az adatbázis nevét, internetcímét, a keresett adat nyilvántartási számát stb.). Ennek közlésével a gazdasági szereplő hozzájárul ahhoz, hogy az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő a személyes adatok feldolgozásáról szóló 95/46/EK irányelvet13 végrehajtó nemzeti szabályoknak megfelelően hozzáférjen a vonatkozó dokumentumokhoz és különösen egyes különleges adatokat, például bűncselekményekre, büntetőítéletekre vagy biztonsági intézkedésekre vonatkozó adatokat tartalmazó dokumentumokhoz.
A 2014/24/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv 64. cikkével összhangban az elismert gazdasági szereplők hivatalos jegyzékébe felvett vagy közjogi vagy magánjogi szervezetek által kiállított vonatkozó tanúsítványokkal rendelkező gazdasági szereplő a III–V. részben kért adatok vonatkozásában benyújthatja az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek a hivatalos
10 Ez az eset lehetséges a legkisebb előírt árbevételnél, amelyet ilyen esetekben az egyes részek legnagyobb becsült értékének függvényében kell megállapítani.
11 Kivéve, ha az ajánlatkérő szervek vagy a közszolgáltató ajánlatkérők jelezték, hogy a követelmények teljesítéséről az első alkalommal elegendő az általános információ („igen”/„nem”). Erről a lehetőségről a további magyarázatot lásd lent.
12 Az ilyen előírások lehetnek általános jellegűek, vagy szorítkozhatnak csak bizonyos helyzetekre, pl. csak nyílt eljárásoknál, vagy kétszakaszos eljárásoknál csak akkor, amikor minden részvételre jelentkezőt felhívnak a részvételre.
13 Az Európai Parlament és a Tanács 1995. október 24-i 95/46/EK irányelve a személyes adatok feldolgozása vonatkozásában az egyének védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról (HL L 281., 1995.11.23., 31. o.).
jegyzékbe való felvételről az illetékes hatóság által kiadott igazolást, vagy az illetékes tanúsító szervezet által kibocsátott tanúsítványt.
Azon gazdasági szereplőnek, amely egyedül vesz részt és a kiválasztási szempontok teljesítéséhez nem veszi igénybe más szervezetek kapacitásait, egy egységes európai közbeszerzési dokumentumot kell kitöltenie.
Azon gazdasági szereplőnek, amely egyedül vesz részt, de a kiválasztási szempontok teljesítéséhez más szervezet vagy szervezetek kapacitásait veszi igénybe, biztosítania kell, hogy az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő a gazdasági szereplő egységes európai közbeszerzési dokumentuma mellett kézhez kapjon egy külön egységes európai közbeszerzési dokumentumot is, amely minden egyes igénybe vett szervezet vonatkozásában tartalmazza a releváns információkat14.
Végül, amennyiben a közbeszerzési eljárásban gazdasági szereplők egy csoportja – adott esetben ideiglenes társulás keretében – együttesen vesz részt, a II–V. részben foglalt információk tekintetében minden egyes részt vevő gazdasági szereplőnek külön egységes európai közbeszerzési dokumentumot kell benyújtania.
Minden olyan esetben, amikor a gazdasági szereplő igazgatói, vezetői vagy felügyelői testületének egynél több tagja van, illetve e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra, vagy annak kontrolljára vonatkozó jogkörrel egynél több személy rendelkezik, lehetséges, hogy mindegyiküknek alá kell írnia ugyanazon egységes európai közbeszerzési dokumentumot a nemzeti szabályoktól függően, beleértve az adatvédelemre vonatkozó szabályokat.
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum aláírását (aláírásait) illetően felhívjuk a figyelmet, hogy az egységes európai közbeszerzési dokumentumon előfordulhat, hogy nem szükséges aláírás, amennyiben az egységes európai közbeszerzési dokumentumot egy dokumentum csomag részeként küldik el, amelynek hitelességét és sértetlenségét a küldés módjánál megkövetelt aláírás(ok) biztosítja (biztosítják)15.
Olyan közbeszerzési eljárásoknál, amelyekben az eljárást megindító felhívást az Európai Unió Hivatalos Lapjában tették közzé, a I. részben előírt információ automatikusan megjelenik, feltéve, hogy a fent említett elektronikus ESPD-szolgáltatást használják az egységes európai közbeszerzési dokumentum létrehozásához és kitöltéséhez. | |
Ha az eljárást megindító felhívás nem jelent meg az EU Hivatalos Lapjában, akkor az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek kell kitöltenie az információt, amely lehetővé teszi a közbeszerzési eljárás egyértelmű azonosítását. Az egységes európai közbeszerzési dokumentum minden szakaszában az összes egyéb információt a gazdasági szereplőnek kell kitöltenie. |
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum a következő részekből és szakaszokból áll:
– I. rész: A közbeszerzési eljárásra és az ajánlatkérő szervre vagy a közszolgáltató ajánlatkérőre vonatkozó információk
– II. rész: A gazdasági szereplőre vonatkozó információk
– III. rész: Kizárási okok:
– A: Büntetőeljárásban hozott ítéletekkel kapcsolatos okok (a 2014/24/EU irányelv
57. cikkének (1) bekezdése értelmében alkalmazásuk kötelező. A 2014/25/EU irányelv
80. cikkének (1) bekezdése értelmében alkalmazásuk az ajánlatkérő szervek számára is kötelező, míg azok a közszolgáltató ajánlatkérők, amelyek nem ajánlatkérő szervek, dönthetnek úgy, hogy alkalmazzák ezeket a kizárási szempontokat).
14 Lásd a II. rész C. szakaszát.
15 Például, ha az ajánlatot és az azt kísérő egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyílt eljárásban olyan e-mail útján küldik el, amely a szükséges típusú elektronikus aláírással van ellátva, akkor előfordulhat, hogy az egységes európai közbeszerzési dokumentumon további aláírás(ok) nem szükséges(ek). Az is lehetséges, hogy az egységes európai közbeszerzési dokumentumon elektronikus aláírás sem szükséges, amennyiben az egységes európai közbeszerzési dokumentum elektronikus közbeszerzési platformba van illesztve, és a platform használatához elektronikus hitelesítésre van szükség.
– B: Adófizetési vagy a társadalombiztosítási járulék fizetésére vonatkozó kötelezettség megszegésével kapcsolatos okok (jogerős és kötelező határozat esetén alkalmazásuk a 2014/24/EU irányelv 57. cikkének (2) bekezdése értelmében kötelező. Ugyanilyen feltételekkel alkalmazásuk az ajánlatkérő szervek számára is kötelező a 2014/25/EU irányelv 80. cikkének (1) bekezdése értelmében, míg azok a közszolgáltató ajánlatkérők, amelyek nem ajánlatkérő szervek, dönthetnek úgy, hogy alkalmazzák ezeket a kizárási okokat). Felhívjuk a figyelmet arra, hogy egyes tagállamok nemzeti joga nem jogerős és kötelező határozatok esetén is kötelezővé teheti alkalmazásukat.).
– C: Fizetésképtelenséggel, összeférhetetlenséggel vagy szakmai kötelességszegéssel kapcsolatos okok (lásd a 2014/24/EU 57. cikkének (4) bekezdését) (olyan esetek, amelyekben a gazdasági szereplők kizárhatók; tagállamuk kötelezővé teheti ezen okok alkalmazását az ajánlatkérő szervek számára. A 2014/25/EU irányelv 80. cikkének (1) bekezdése alapján minden közszolgáltató ajánlatkérő, függetlenül attól, hogy ajánlatkérő szerv-e, eldöntheti, hogy alkalmazza-e ezeket a kizárási okokat, vagy tagállamuk előírhatja számukra ezek alkalmazását).
– D: Egyéb, adott esetben az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamának nemzeti jogszabályaiban előírt kizárási okok
– IV. rész: Kiválasztási kritériumok16:
– α: Az összes kiválasztási szempont általános jelzése
– A: Alkalmasság
– B: Gazdasági és pénzügyi helyzet
– C: Technikai és szakmai alkalmasság
– D: Minőségbiztosítási rendszerek és környezetvédelmi vezetési szabványok17 18
– V. rész: Az alkalmasnak minősített részvételre jelentkezők számának csökkentése19
– VI. rész: Záró nyilatkozat
16 A 2014/25/EU irányelv 80. cikkének (2) bekezdése alapján a közszolgáltató ajánlatkérők – függetlenül attól, hogy ajánlatkérő szervek-e – eldönthetik, hogy alkalmazzák-e a 2014/24/EU irányelv 58. cikkében előírt kiválasztási szempontokat (IV. rész, A., B. és C. szakasz).
17 A 2014/25/EU irányelv nem írja elő kifejezetten a közszolgáltató ajánlatkérők számára az egységes európai közbeszerzési dokumentum alkalmazását minőségbiztosítási rendszerek és környezetvédelmi vezetési szabványok tekintetében (IV. rész, D. szakasz), azonban ezt gyakorlati okoknál fogva lehetővé kell tenni, mivel a 2014/24/EU irányelv 62. cikke és a 2014/25/EU irányelv 81. cikke lényegében ugyanaz.
18 A 2014/25/EU irányelv 77. cikkének (2) bekezdése és 78. cikkének (1) bekezdése értelmében a közszolgáltató ajánlatkérőknek objektív szabályok és szempontok alapján kell kiválasztaniuk a résztvevőket. A fent leírtak szerint ezek bizonyos esetekben lehetnek a 2014/24/EU irányelvben előírt szempontok, vagy lényegileg azonos rendelkezéseket foglalhatnak magukba (lásd a 9. és a 11. lábjegyzetet). Az objektív szabályok és szempontok azonban szintén vonatkozhatnak egy adott közszolgáltató ajánlatkérőre vagy egy adott közbeszerzési eljárásra. Az ilyen esetekhez azonban nem alkalmazható az egységes formanyomtatvány.
19 A 2014/25/EU irányelv nem írja elő kifejezetten a közszolgáltató ajánlatkérők számára az egységes európai közbeszerzési dokumentum alkalmazását az alkalmasnak minősített részvételre jelentkezők számának csökkentése tekintetében (V. rész), azonban ezt gyakorlati okoknál fogva lehetővé kell tenni, mivel a 2014/24/EU irányelv 65. cikke és a 2014/25/EU irányelv 78. cikkének (2) bekezdése előírja, hogy e részvevők számának bármilyen csökkentését objektív és megkülönböztetésmentes szempontok vagy szabályok alapján kell végezni.
2. MELLÉKLET
AZ EGYSÉGES EURÓPAI KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM FORMANYOMTATVÁNYA
I. rész: A közbeszerzési eljárásra és az ajánlatkérő szervre vagy a közszolgáltató ajánlatkérőre vonatkozó információk
Olyan közbeszerzési eljárásoknál, amelyekben az eljárást megindító felhívást az Európai Unió Hivatalos Lapjában tették közzé, az I. részben előírt információ automatikusan beolvasásra kerül, feltéve, hogy a fent említett elektronikus ESPD-szolgáltatást28 használták az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltéséhez. Az Európai Unió Hivatalos lapjában közzétett vonatkozó hirdetmény29 hivatkozási adatai:
A Hivatalos Lap S sorozatának száma , dátum , oldal, A hirdetmény száma a Hivatalos Lap S sorozatban :
Ha az eljárást megindító felhívás nem jelent meg az EU Hivatalos Lapjában, akkor az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek kell kitöltenie az információt, amely lehetővé teszi a közbeszerzési eljárás egyértelmű azonosítását.
Amennyiben nincs előírva hirdetmény közzététele az Európai Unió Hivatalos Lapjában, kérjük, hogy adjon meg egyéb olyan információt, amely lehetővé teszi a közbeszerzési eljárás egyértelmű azonosítását (pl. nemzeti szintű közzététel hivatkozási adata): [….]
A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSRA VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
Az I. részben előírt információ automatikusan megjelenik, feltéve, hogy a fent említett ESPD- szolgáltatást használják az egységes európai közbeszerzési dokumentum létrehozásához és kitöltéséhez. Ha nem, akkor ezt az információt a gazdasági szereplőnek kell kitöltenie. | |
A beszerző azonosítása30 | Válasz: |
Név: | Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal |
Melyik beszerzést érinti? | Válasz: |
A közbeszerzés megnevezése vagy rövid ismertetése31: | „Gépjárművek beszerzése helyszíni ellenőrzési feladatok ellátására” |
Az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)32: | - |
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum minden szakaszában az összes egyéb információt a gazdasági szereplőnek kell kitöltenie. |
28
A Bizottság szervezeti egységei az elektronikus ESPD-szolgáltatást díjmentesen bocsátják az
ajánlatkérő szervek, a közszolgáltató ajánlatkérők, a gazdasági szereplők, az elektronikus szolgáltatók és más érdekelt felek rendelkezésére.
29
Ajánlatkérő szervek részére: vagy az eljárást megindító felhívásként alkalmazott Előzetes
tájékoztató, vagy Szerződési hirdetmény.
Közszolgáltató ajánlatkérők részére: az eljárást megindító felhívásként alkalmazott Időszakos előzetes tájékoztató, Szerződési hirdetmény, vagy a Minősítési rendszer meglétéről szóló hirdetmény
30
A vonatkozó hirdetmény I. szakaszának I.1 pontjából átmásolandó információ. Közös közbeszerzés
esetén kérjük feltüntetni minden résztvevő beszerző nevét.
31
32
Lásd a vonatkozó hirdetmény II.1.1 és II.1.3 pontját. Lásd a vonatkozó hirdetmény II.1.1 pontját.
II. rész: A gazdasági szereplőre vonatkozó információk A: A GAZDASÁGI SZEREPLŐRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
Azonosítás: | Válasz: |
Név: | [ ] |
Azonosító szám (uniós adószám), adott esetben: Ha nincs azonosító szám, kérjük egyéb nemzeti azonosító szám feltüntetését, adott esetben, ha szükséges. | [ ] [ ] |
Postai cím: | [……] |
Kapcsolattartó személy vagy személyek33: Telefon: E-mail cím: Internetcím (adott esetben): | [……] [……] [……] [……] |
Általános információ: | Válasz: |
A gazdasági szereplő mikro-, kis- vagy középvállalkozás34? | [] Igen [] Nem |
Csak ha a közbeszerzés fenntartott35: A gazdasági szereplő védett műhely, szociális vállalkozás36 vagy védett munkahely-teremtési programok keretében fogja teljesíteni a szerződést? Ha igen, mi a fogyatékossággal élő vagy hátrányos helyzetű munkavállalók százalékos aránya? Ha szükséges, kérjük, adja meg, hogy az érintett munkavállalók a fogyatékossággal élő vagy hátrányos helyzetű munkavállalók mely kategóriájába vagy kategóriáiba tartoznak. | [] Igen [] Nem […] [….] |
33
34
Kérjük, ismételje meg a kapcsolattartó személyekre vonatkozó információt, ahányszor szükséges. Lásd a Bizottság 2003. május 6-i ajánlását a mikro-, kis és középvállalkozások meghatározásáról
(HL L 124., 2003.5.20., 36. o.). Ez az információ csak statisztikai célból szükséges.
Mikrovállalkozás: olyan vállalkozás, amely 10-nél kevesebb főt foglalkoztat, és amelynek éves forgalma és/vagy éves mérlegfőösszege nem haladja meg a 2 millió eurót.
Kisvállalkozás: olyan vállalkozás, amely 50-nél kevesebb főt foglalkoztat, és amelynek éves forgalma és/vagy éves mérlegfőösszege nem haladja meg a 10 millió eurót;
Középvállalkozás: olyan vállalkozás, amely nem mikro- és nem kisvállalkozás, és amely 250-nél kevesebb főt foglalkoztat, és amelynek éves forgalma nem haladja meg az 50 millió eurót, és/vagy éves mérlegfőösszege nem haladja meg a 43 millió eurót.
35
36
Lásd a szerződési hirdetmény III.1.5. pontját.
Azaz fő célja a fogyatékossággal élő vagy hátrányos helyzetű személyek szociális és szakmai
beilleszkedése.
Adott esetben, a gazdasági szereplő szerepel-e az elismert gazdasági szereplők hivatalos jegyzékében, vagy rendelkezik-e azzal egyenértékű igazolással (pl. nemzeti (elő)minősítési rendszer keretében)? | [] Igen [] Nem [] Nem alkalmazható |
Ha igen: Kérjük, válaszolja meg e szakasz további részeit, e rész B. szakaszát és amennyiben releváns, e rész C. szakaszát, adott esetben töltse ki az V. részt, valamint mindenképpen töltse ki és írja alá a VI. részt. a) Kérjük, adott esetben adja meg a jegyzék vagy az igazolás nevét és a vonatkozó nyilvántartási vagy igazolási számot: b) Ha a felvételről szóló igazolás vagy tanúsítvány elektronikusan elérhető, kérjük, tüntesse fel: c) Kérjük, tüntesse fel a referenciákat, amelyeken a felvétel vagy a tanúsítás alapul, és adott esetben a hivatalos jegyzékben elért minősítést37: d) A felvétel vagy a tanúsítás az összes előírt kiválasztási szempontra kiterjed? Ha nem: Ezen kívül kérjük, hogy KIZÁRÓLAG akkor töltse ki a hiányzó információt a IV. rész A., B., C. vagy D. szakaszában az esettől függően, ha a vonatkozó hirdetmény vagy közbeszerzési dokumentumok ezt előírják: e) A gazdasági szereplő tud-e igazolást adni a társadalombiztosítási járulékok és adók megfizetéséről, vagy meg tudja-e adni azt az információt, amely lehetővé teszi az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő számára, hogy közvetlenül beszerezze azt bármely tagország díjmentesen hozzáférhető nemzeti adatbázisából? Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | a) [……] b) (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……][……] c) [……] d) [] Igen [] Nem e) [] Igen [] Nem (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……][……] |
Részvétel formája: | Válasz: |
A gazdasági szereplő másokkal együtt vesz részt a közbeszerzési eljárásban?38 | [] Igen [] Nem |
Ha igen, kérjük, biztosítsa, hogy a többi érintett külön egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványt nyújtson be. | |
Ha igen: a) Xxxxxx, adja meg a gazdasági szereplő | a:) [……] |
37
38
A hivatkozások és a minősítés, ha van ilyen, a tanúsításon szerepelnek. Nevezetesen egy csoport, konzorcium, közös vállalkozás vagy hasonló részeként.
csoportban betöltött szerepét (vezető, specifikus feladatokért felelős, ...): b) Xxxxxx, adja meg, mely gazdasági szereplők a közbeszerzési eljárásban együtt részt vevő csoport tagjai: c) Adott esetben a részt vevő csoport neve: | b): [……] c): [……] |
Részek | Válasz: |
Adott esetben annak a résznek (azoknak a részeknek a feltüntetése, amelyekre a gazdasági szereplő pályázni kíván: | [ ] |
B: A GAZDASÁGI SZEREPLŐ KÉPVISELŐIRE VONATKOZÓ INFORMÁCIÓK
Adott esetben adja meg azon személyek nevét és címét, akik a jelen közbeszerzési eljárásban jogosultak képviselni a gazdasági szereplőt: | |
Képviselet, ha van: | Válasz: |
Teljes név; valamint a születési idő és hely, ha szükséges: | [……]; [……] |
Beosztás/milyen minőségben jár el: | [……] |
Postai cím: | [……] |
Telefon: | [……] |
E-mail cím: | [……] |
Amennyiben szükséges, részletezze a képviseletre vonatkozó információkat (a képviselet formája, köre, célja stb.): | [……] |
C: Más szervezetek kapacitásainak igénybevételére vonatkozó információk
Igénybevétel: | Válasz: |
Az alábbi IV. részben feltüntetett kiválasztási kritériumoknak és (adott esetben) az alábbi V. részben feltüntetett kritériumoknak és szabályoknak való megfelelés során a gazdasági szereplő igénybe veszi-e más szervezetek kapacitásait? | []Igen []Nem |
Amennyiben igen, minden egyes érintett szervezetre vonatkozóan külön egységes európai közbeszerzési dokumentumban adja meg az e rész A. és B. szakaszában, valamint a III. részben meghatározott információkat, megfelelően kitöltve és az érintett szervezetek által aláírva. Felhívjuk a figyelmet, hogy ennek magában kell foglalnia azokat a szakembereket vagy műszaki szervezeteket, akik/amelyek nem tartoznak közvetlenül a gazdasági szereplő vállalkozásához, különösen a minőség-ellenőrzés felelőseit, továbbá építési beruházásra irányuló közbeszerzési szerződés esetében azon szakembereket vagy műszaki szervezeteket, akiket/amelyeket a gazdasági szereplő a beruházás kivitelezéséhez igénybe vehet. Amennyiben a gazdasági szereplő által igénybe vett meghatározott kapacitások tekintetében ez releváns, minden egyes szervezetre vonatkozóan adja meg a IV. és az V. részben meghatározott információkat is39. |
39
Pl. a minőség-ellenőrzésben részt vevő műszaki szervezetek esetében: IV. rész C. szakasz, 3. pont.
D: Információk azokról az alvállalkozókról, akiknek kapacitásait a gazdasági szereplő nem veszi igénybe
(Ezt a szakaszt csak akkor kell kitölteni, ha az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő kifejezetten előírja ezt az információt.) | |
Alvállalkozás: | Válasz: |
Szándékozik-e a gazdasági szereplő a | []Xxxx []Nem |
szerződés bármely részét alvállalkozásba adni | Ha igen, és amennyiben ismert, kérjük, |
harmadik félnek? | sorolja fel a javasolt alvállalkozókat: |
[…] |
Ha az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő kifejezetten kéri ezt az információt az e szakaszban lévő információn kívül, akkor kérjük, adja meg az e rész A. és B. szakaszában és a
III. részben előírt információt mindegyik érintett alvállalkozóra (alvállakozói kategóriára) nézve.
III. rész: Kizárási okok
A: Büntetőeljárásban hozott ítéletekkel kapcsolatos okok
A 2014/24/EU irányelv 57. cikkének (1) bekezdése a következő kizárási okokat határozza meg:
1. Bűnszervezetben való részvétel40;
2. Korrupció41;
3. Csalás42;
4. Terrorista bűncselekmény vagy terrorista csoporthoz kapcsolódó bűncselekmény43;
5. Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása44;
6. Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái45
Az irányelv 57. cikke (1) bekezdésében foglalt okokat végrehajtó nemzeti rendelkezések szerinti büntetőeljárásban hozott ítéletekkel kapcsolatos okok: | Válasz: |
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt | [] Xxxx [] Nem |
vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy | Ha a vonatkozó információ elektronikusan |
felügyelő testületének tagját, illetve az e | elérhető, kérjük, adja meg a következő |
testületek képviseletére, az azokban való | információkat: (internetcím, a kibocsátó hatóság |
döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó | vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási |
jogkörrel rendelkező tagját a fent felsorolt okok | adatai): |
valamelyikéért olyan ítéletben, amelyet nem több, | [……][……][……][……]46 |
mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a | |
közvetlenül meghatározott kizárás időtartama | |
továbbra is alkalmazandó? | |
Amennyiben igen, kérjük,47 adja meg a következő információkat: a) Elítélés dátuma, adja meg, hogy az 1–6. pontok közül melyik érintett, valamint az ítélet okát (okait), b) Xxxxxxxxx meg az elítélt személyét [ ]; c) Amennyiben az ítélet közvetlenül | a) Dátum:[ ], pont(ok): [ ], ok(ok):[ ] b) [……] c) A kizárási időszak hossza [……] és az érintett |
40
A szervezett bűnözés elleni küzdelemről szóló, 2008. október 24-i 2008/841/IB tanácsi kerethatározat
(HL L 300., 2008.11.11., 42. o.) 2. cikkében meghatározottak szerint.
41
Az Európai Közösségek tisztviselőit és az Európai Unió tagállamainak tisztviselőit érintő korrupció
elleni küzdelemről szóló egyezmény (HL C 195., 1997.6.25., 1. o.) 3. cikkében és a Tanács 2003. július 22-i, a magánszektorban tapasztalható korrupció elleni küzdelemről szóló 2003/568/IB kerethatározatának (HL L 192., 2003.7.31., 54. o.) 2. cikke (1) bekezdésében meghatározottak szerint. Ez a kizárási ok magában foglalja az ajánlatkérő szerv (közszolgáltató ajánlatkérő) vagy a gazdasági szereplő nemzeti jogában meghatározott korrupciót is.
42
Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény 1. cikke értelmében (HL C
316., 1995.11.27., 48. o.)
43
A terrorizmus elleni küzdelemről szóló, 2002. június 13-i 2002/475/IB tanácsi kerethatározat (HL L
164., 2002.6.22., 3. o.) 1. és 3. cikkében meghatározottak szerint. Ez a kizárási ok magában foglalja az említett kerethatározat 4. cikke szerinti, bűncselekményre való felbujtást, bűnsegélyt vagy kísérletet.
44
A pénzügyi rendszereknek a pénzmosás, valamint terrorizmus finanszírozása céljára való
felhasználásának megelőzéséről szóló, 2005. október 26-i 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv
(HL L 309., 2005.11.25., 15. o.) 1. cikkében meghatározottak szerint.
45
Az emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, az áldozatok védelméről,
valamint a 2002/629/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2011. április 5-i 2011/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 101., 2011.4.15., 1. o.) 2. cikkében meghatározottak szerint.
46
47
Kérjük, szükség szerint ismételje. Kérjük, szükség szerint ismételje.
megállapítja: | pont(ok) [ ] Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……][……]48 |
Ítéletek esetén hozott-e a gazdasági szereplő olyan intézkedéseket, amelyek a releváns kizárási okok ellenére igazolják megbízhatóságát49 (öntisztázás)? | [] Igen [] Nem |
Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket50: | [……] |
B: Adófizetési vagy a társadalombiztosítási járulék fizetésére vonatkozó kötelezettség megszegésével kapcsolatos okok
Adó vagy társadalombiztosítási járulék fizetése: | Válasz: | |
Teljesítette-e a gazdasági szereplő összes kötelezettségét az adók és társadalombiztosítási járulékok megfizetése tekintetében, mind a székhelye szerinti országban, mind pedig az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamában, ha ez eltér a székhely szerinti országtól? | [] Igen [] Nem | |
Ha nem, akkor kérjük, adja meg a következő információkat: a) Érintett ország vagy tagállam b) Mi az érintett összeg? c) A kötelezettségszegés megállapításának módja: 1) Bírósági vagy közigazgatási határozat: – Ez a határozat jogerős és kötelező? – Kérjük, adja meg az ítélet vagy a határozat dátumát. – Ítélet esetén, amennyiben erről közvetlenül rendelkezik, a kizárási időtartam hossza: 2) Egyéb mód? Kérjük, részletezze: d) Teljesítette-e a gazdasági szereplő kötelezettségeit oly módon, hogy az esedékes adókat, társadalombiztosítási járulékokat és az esetleges kamatokat és bírságokat megfizette, vagy ezek megfizetésére kötelezettséget vállalt? | Adók | Társadalombiztosítási hozzájárulás |
a) [……] b) [……] c1) [] Igen [] Nem – [] Igen [] Nem – [……] – [……] c2) [ …] d) [] Igen [] Nem Ha igen, kérjük, részletezze: [……] | a) [……] b) [……] c1) [] Igen [] Nem – [] Igen [] Nem – [……] – [……] c2) [ …] d) [] Igen [] Nem Ha igen, kérjük, részletezze: [……] | |
Ha az adók vagy társadalombiztosítási járulékok befizetésére vonatkozó dokumentáció elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a | (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): 51 [……][……][……] |
48
49
50
Kérjük, szükség szerint ismételje.
A 2014/24/EU irányelv 57. cikke (6) bekezdését végrehajtó nemzeti rendelkezésekkel összhangban.
Az elkövetett bűncselekmény jellegét figyelembe véve (egyszeri, ismételt, szisztematikus ...) a magyarázatnak tükröznie kell e megtett intézkedések megfelelőségét.
következő információkat: |
C: FIZETÉSKÉPTELENSÉGGEL, ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGGEL VAGY SZAKMAI KÖTELESSÉGSZEGÉSSEL KAPCSOLATOS OKOK52
Felhívjuk a figyelmet, hogy e közbeszerzés alkalmazásában lehetséges, hogy a következő kizárási okok valamelyikét a nemzeti jog, a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok pontosabban meghatározzák. Így például a nemzeti jog rendelkezhet úgy, hogy a „súlyos szakmai kötelességszegés” fogalma több különböző magatartásformát takarhat. | |
Esetleges fizetésképtelenség, összeférhetetlenség vagy szakmai kötelességszegés | Válasz: |
A gazdasági szereplő tudomása szerint | [] Xxxx [] Nem |
megszegte-e kötelezettségeit a környezetvédelmi, a szociális és a munkajog terén53? | |
Ha igen, hozott-e a gazdasági szereplő olyan intézkedéseket, amelyek e kizárási okok ellenére igazolják megbízhatóságát (öntisztázás)? | |
[] Igen [] Nem | |
Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az | |
intézkedéseket: [……] | |
A gazdasági szereplő a következő helyzetek | [] Igen [] Nem |
bármelyikében van-e: | |
a) Csődeljárás, vagy | |
b) Fizetésképtelenségi eljárás vagy felszámolási | |
eljárás alatt áll, vagy | |
c) Hitelezőkkel csődegyezséget kötött, vagy | |
d) A nemzeti törvények és rendeletek szerinti | |
hasonló eljárás következtében bármely hasonló | |
helyzetben van54, vagy | |
e) Vagyonát felszámoló vagy bíróság kezeli, vagy | |
f) Üzleti tevékenységét felfüggesztette? | |
Ha igen: | |
– Kérjük, részletezze: | – [……] |
– Kérjük, ismertesse az okokat, amelyek | – [……] |
miatt mégis képes lesz az alkalmazandó | |
nemzeti szabályokat és | |
üzletfolytonossági intézkedéseket | |
figyelembe véve a szerződés | |
teljesítésére55. | |
Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] |
51
52
53
54
55
Kérjük, szükség szerint ismételje.
Lásd a 2014/24/EU irányelv 57. cikkének (4) bekezdését.
E közbeszerzés alkalmazásában a nemzeti jogban, a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban vagy a 2014/24/EU irányelv 18. cikke (2) bekezdésében hivatkozottak szerint
Lásd a nemzeti jogot, a vonatkozó hirdetményt vagy a közbeszerzési dokumentumokat.
Ezt az információt nem kell megadni abban az esetben, ha az a)–f) pontokban fölsorolt esetek valamelyikében a gazdasági szereplők kizárását a nemzeti jog kötelezővé tette az eltérés lehetősége nélkül abban az esetben, ha a gazdasági szereplő mindazonáltal képes a szerződés teljesítésére.
Elkövetett-e a gazdasági szereplő súlyos szakmai kötelességszegést56? Ha igen, kérjük, részletezze: | [] Igen [] Nem, [……] |
Ha igen, tett-e a gazdasági szereplő öntisztázó intézkedéseket? [] Igen [] Nem Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket: [……] | |
Kötött-e a gazdasági szereplő a verseny torzítását célzó megállapodást más gazdasági szereplőkkel? Ha igen, kérjük, részletezze: | [] Igen [] Nem […] |
Ha igen, tett-e a gazdasági szereplő öntisztázó intézkedéseket? [] Igen [] Nem Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket: [……] | |
Van-e tudomása a gazdasági szereplőnek bármilyen összeférhetetlenségről57 a közbeszerzési eljárásban való részvételéből fakadóan? Ha igen, kérjük, részletezze: | [] Igen [] Nem […] |
Nyújtott-e a gazdasági szereplő vagy valamely hozzá kapcsolódó vállalkozás tanácsadást az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek, vagy részt vett-e más módon a közbeszerzési eljárás előkészítésében? Ha igen, kérjük, részletezze: | [] Igen [] Nem […] |
Tapasztalta-e a gazdasági szereplő valamely korábbi közbeszerzési szerződés vagy egy ajánlatkérő szervvel kötött korábbi szerződés vagy korábbi koncessziós szerződés lejárat előtti megszüntetését vagy az említett korábbi szerződéshez kapcsolódó kártérítési követelést vagy egyéb hasonló szankciókat? Ha igen, kérjük, részletezze: | [] Igen [] Nem […] |
Ha igen, tett-e a gazdasági szereplő öntisztázó intézkedéseket? [] Igen [] Nem Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket: [……] | |
Megerősíti-e a gazdasági szereplő a következőket? a) A kizárási okok fenn nem állásának, illetve a kiválasztási kritériumok teljesülésének ellenőrzéséhez szükséges információk szolgáltatása során nem tett hamis nyilatkozatot, b) Nem tartott vissza ilyen információt, | [] Igen [] Nem |
56
57
Adott esetben lásd a nemzeti jog, a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok meghatározásait.
A nemzeti jogban, a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban jelzettek
szerint.
c) Késedelem nélkül be tudta nyújtani az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő által megkívánt kiegészítő iratokat, és d) Nem kísérelte meg jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információkat megszerezni, amelyek jogtalan előnyöket biztosítanának számára a közbeszerzési eljárásban, vagy gondatlanságból olyan félrevezető információkat szolgáltatni, amelyek érdemben befolyásolhatják a kizárásra, a kiválasztásra vagy az odaítélésre vonatkozó döntéseket. |
D: Egyéb, adott esetben az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamának nemzeti jogszabályaiban előírt kizárási okok
Tisztán nemzeti kizárási okok A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdés b) pontja és (4) bekezdése alapján – az (1) bekezdés b) pontjának alkalmazásakor – a Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ag) alpontjában, illetve e), f), g), k), l), p) és q) pontjában foglalt kizáró okok. | Válasz: |
Vonatkoznak-e a gazdasági szereplőre azok a tisztán nemzeti kizárási okok, amelyeket a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok meghatároznak? Ha a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban megkívánt dokumentáció elektronikus formában rendelkezésre áll, kérjük, adja meg a következő információkat: | [] Igen [] Nem (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……]58 |
Amennyiben a tisztán nemzeti kizárási okok fennállnak, tett-e a gazdasági szereplő öntisztázási intézkedéseket? Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket: | [] Igen [] Nem [……] |
IV. rész: Kiválasztási szempontok
A kiválasztási szempontokat illetően (α szakasz vagy e rész A–D szakaszai), a gazdasági szereplő kijelenti a következőket:
α: Az összes kiválasztási szempont általános jelzése
A gazdasági szereplőnek csak ezt a mezőt kell kitöltenie abban az esetben, ha az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban jelezte, hogy a gazdasági szereplő szorítkozhat a
IV. rész α szakaszának kitöltésére anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát ki kellene töltenie:
58
Kérjük, szükség szerint ismételje.
Minden előírt kiválasztási szempont teljesítése | Válasz: |
Megfelel az előírt kiválasztási szempontoknak: | [] Igen [] Nem |
A: Alkalmasság szakmai tevékenység végzésére
A gazdasági szereplőnek kizárólag abban az esetben kell információt megadnia, amennyiben az | |
érintett kiválasztási szempontot az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő előírta a | |
vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban. | |
Alkalmasság szakmai tevékenység végzésére | Válasz: |
1) Be van jegyezve a letelepedés helye szerinti tagállamának vonatkozó szakmai vagy cégnyilvántartásába59: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | […] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] |
2) Szolgáltatásnyújtásra irányuló szerződéseknél: A gazdasági szereplőnek meghatározott engedéllyel kell-e rendelkeznie vagy meghatározott szervezet tagjának kell-e lennie ahhoz, hogy a gazdasági szereplő letelepedési helye szerinti országban az adott szolgáltatást nyújthassa? Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | [] Xxxx [] Nem Ha igen, kérjük, adja meg, hogy ez miben áll, és jelezze, hogy a gazdasági szereplő rendelkezik-e ezzel: [ …] [] Igen [] Nem (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] |
B: Gazdasági és pénzügyi helyzet
A gazdasági szereplőnek kizárólag abban az esetben kell információt megadnia, amennyiben az érintett kiválasztási szempontot az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő előírta a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban. | |
Gazdasági és pénzügyi helyzet | Válasz: |
1a) A gazdasági szereplő („általános”) éves árbevétele a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban előírt számú pénzügyi évben a következő: És/vagy 1b) A gazdasági szereplő átlagos éves árbevétele a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban előírt számú évben a következő60 (): Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | év: [……] árbevétel:[……][…]pénznem év: [……] árbevétel:[……][…]pénznem év: [……] árbevétel:[……][…]pénznem (évek száma, átlagos árbevétel): [……],[……][…]pénznem (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] |
2a) A gazdasági szereplő éves („specifikus”) árbevétele a szerződés által érintett üzleti területre vonatkozóan, a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott módon az előírt pénzügyi évek tekintetében a következő: | év: [……] árbevétel:[……][…]pénznem év: [……] árbevétel:[……][…]pénznem év: [……] árbevétel:[……][…]pénznem |
59
A 2014/24/EU irányelv XI. mellékletében leírtak szerint egyes tagállamok gazdasági szereplőinek
egyes esetekben az adott mellékletben meghatározott egyéb követelményeknek is meg kell felelniük.
60
Csak amennyiben a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok lehetővé teszik.
És/vagy 2b) A gazdasági szereplő átlagos éves árbevétele a területen és a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban előírt számú évben a következő61: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | (évek száma, átlagos árbevétel): [……],[……][…]pénznem (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] |
3) Amennyiben az (általános vagy specifikus) árbevételre vonatkozó információ nem áll rendelkezésre a kért időszak egészére vonatkozóan, kérjük, adja meg a gazdasági szereplő létrejöttének dátumát vagy azt az időpontot, amikor megkezdte üzleti tevékenységét: | [……] |
Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | (az előírt mutató azonosítása – x és y63 aránya - és az érték): [……], [……]64 (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] |
5) Szakmai felelősségbiztosításának biztosítási összege a következő: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | [……],[……][…]pénznem (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] |
6) Az esetleges egyéb gazdasági vagy pénzügyi követelmények tekintetében, amelyeket a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban meghatároztak, a gazdasági szereplő kijelenti a következőket: Ha a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban esetlegesen meghatározott vonatkozó dokumentáció elektronikus formában rendelkezésre áll, kérjük, adja meg a következő információkat: | [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] |
C: Technikai és szakmai alkalmasság
A gazdasági szereplőnek kizárólag abban az esetben kell információt megadnia, amennyiben az érintett kiválasztási szempontot az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő előírta a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban. | |
Technikai és szakmai alkalmasság | Válasz: |
1a) Csak építési beruházásra vonatkozó közbeszerzési szerződések esetében: A referencia-időszak folyamán65 a gazdasági | Évek száma (ezt az időszakot a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok határozzák meg): […] |
61
62
63
64
65
Csak amennyiben a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok lehetővé teszik. Pl. az gépjárműök és a források aránya.
Pl. az gépjárműök és a források aránya. Kérjük, szükség szerint ismételje.
Az ajánlatkérő szervek nem több, mint öt évet írhatnak elő, és elfogadhatnak öt évnél régebbi
tapasztalatot.
szereplő a meghatározott típusú munkákból a következőket végezte: Ha a legfontosabb munkák megfelelő elvégzésére és eredményére vonatkozó dokumentáció elektronikus formában rendelkezésre áll, kérjük, adja meg a következő információkat: | Munkák: [ ] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] |
1b) Csak árubeszerzésre és szolgáltatásnyújtásra irányuló közbeszerzési szerződések esetében: A referencia-időszak folyamán66 a gazdasági szereplő a meghatározott típusokon belül a következő főbb szállításokat végezte, vagy a következő főbb szolgáltatásokat nyújtotta: A lista elkészítésekor kérjük, tüntesse fel az összegeket, a dátumokat és a közületi vagy magánmegrendelőket67: | Évek száma (ezt az időszakot a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok határozzák meg): […] |
Építési beruházásra vonatkozó közbeszerzési szerződések esetében a gazdasági szereplő a következő szakembereket vagy műszaki szervezeteket veheti igénybe a munka elvégzéséhez: | [……] [……] |
3) A gazdasági szereplő a minőség biztosítása érdekében a következő műszaki hátteret veszi igénybe, valamint tanulmányi és kutatási létesítményei a következők: | [……] |
4) A gazdasági szereplő a következő ellátásilánc- irányítási és ellenőrzési rendszereket tudja alkalmazni a szerződés teljesítése során: | [……] |
5) Összetett leszállítandó termékek vagy teljesítendő szolgáltatások, vagy – rendkívüli esetben – különleges célra szolgáló termékek vagy szolgáltatások esetében: A gazdasági szereplő lehetővé teszi termelési vagy műszaki kapacitásaira, és amennyiben szükséges, a rendelkezésére álló tanulmányi és kutatási gépjárműökre és minőségellenőrzési intézkedéseire vonatkozó vizsgálatok69 elvégzését. | [] Igen [] Nem |
6) A következő iskolai végzettséggel és szakképzettséggel rendelkeznek: a) A szolgáltató vagy maga a vállalkozó, és/vagy (a vonatkozó hirdetményben vagy a | a) [……] |
66
Az ajánlatkérő szervek nem több, mint három évet írhatnak elő, és elfogadhatnak három évnél
régebbi tapasztalatot.
67
Vagyis minden megrendelőt fel kell sorolni, és a listának tartalmaznia kell mind a közületi, mind pedig
a magánmegrendelőket az érintett szállítások vagy szolgáltatások tekintetében.
68
Azon szakemberekre és műszaki szervezetekre vonatkozóan, akiket/amelyeket nem közvetlenül a
gazdasági szereplő vállalkozása alkalmaz, ám akik/amelyek kapacitását a gazdasági szereplő igénybe veszi, a II. rész C. szakaszában meghatározottak szerint, külön-külön egységes európai közbeszerzési dokumentumot kell kitölteni.
69
A vizsgálatot az ajánlatkérő szerv vagy – amennyiben az utóbbi ezt jóváhagyja – nevében a
szállító/szolgáltató székhelye szerinti ország egy erre illetékes hivatalos szerve végezheti el.
Leírás | összegek | dátumok | megrendelők |
közbeszerzési dokumentumokban foglalt követelményektől függően) b) Annak vezetői személyzete: | b) [……] |
7) A gazdasági szereplő a következő környezetvédelmi intézkedéseket tudja alkalmazni a szerződés teljesítése során: | [……] |
8) A gazdasági szereplő átlagos éves statisztikai állományi létszáma és vezetői létszáma az utolsó három évre vonatkozóan a következő volt: | Év, átlagos statisztikai állományi létszám: [……],[……], [……],[……], [……],[……], Év, vezetői létszám: [……],[……], [……],[……], [……],[……] |
9) A következő gépjárműök, berendezések vagy műszaki felszerelések fognak a gazdasági szereplő rendelkezésére állni a szerződés teljesítéséhez: | [……] |
10) A gazdasági szereplő a szerződés következő részére (azaz százalékára) nézve 70kíván esetleg harmadik féllel szerződést kötni: | [……] |
11) Árubeszerzésre irányuló közbeszerzési szerződés esetében: A gazdasági szereplő szállítani fogja a leszállítandó termékekre vonatkozó mintákat, leírásokat vagy fényképeket, amelyeket nem kell hitelességi tanúsítványnak kísérnie; Adott esetben a gazdasági szereplő továbbá kijelenti, hogy rendelkezésre fogja bocsátani az előírt hitelességi igazolásokat. Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | [] Igen [] Nem [] Igen [] Nem (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] |
12) Árubeszerzésre irányuló közbeszerzési szerződés esetében: Rendelkezésre tudja-e bocsátani a gazdasági szereplő a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban foglalt, a hatáskörrel rendelkezőként elismert hivatalos minőségellenőrző intézetek vagy hivatalok által kiállított bizonyítványokat, amelyek műszaki leírásokra vagy szabványokra való egyértelmű hivatkozással igazolják a termékek megfelelőségét? Amennyiben nem, úgy kérjük, adja meg ennek okát, és azt, hogy milyen egyéb bizonyítási gépjárműök bocsáthatók rendelkezésre: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | [] Igen [] Nem […] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] |
70
Felhívjuk a figyelmet, hogy amennyiben a gazdasági szereplő úgy határozott, hogy a szerződés egy
részére alvállalkozói szerződést köt, és az alvállalkozó kapacitásait igénybe veszi annak a résznek a teljesítéséhez, akkor kérjük, hogy mindegyik ilyen alvállalkozóra nézve külön egységes európai közbeszerzési dokumentumot töltsön ki, lásd a fenti II. rész C. szakaszát.
D: Minőségbiztosítási rendszerek és környezetvédelmi vezetési szabványok
A gazdasági szereplőnek kizárólag abban az esetben kell információt megadnia, amennyiben a minőségbiztosítási rendszereket és/vagy környezetvédelmi vezetési szabványokat az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő előírta a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban. | |
Minőségbiztosítási rendszerek és környezetvédelmi vezetési szabványok | Válasz: |
Be tud-e nyújtani a gazdasági szereplő olyan, független testület által kiállított igazolást, amely tanúsítja, hogy a gazdasági szereplő egyes meghatározott minőségbiztosítási szabványoknak megfelel, ideértve a fogyatékossággal élők számára biztosított hozzáférésére vonatkozó szabványokat is? Amennyiben nem, úgy kérjük, adja meg ennek okát, valamint azt, hogy milyen egyéb bizonyítási gépjárműök bocsáthatók rendelkezésre a minőségbiztosítási rendszert illetően: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | [] Igen [] Nem [……] [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] |
Be tud-e nyújtani a gazdasági szereplő olyan, független testület által kiállított igazolást, amely tanúsítja, hogy a gazdasági szereplő az előírt környezetvédelmi vezetési rendszereknek vagy szabványoknak megfelel? Amennyiben nem, úgy kérjük, adja meg ennek okát, valamint azt, hogy milyen egyéb bizonyítási gépjárműök bocsáthatók rendelkezésre a környezetvédelmi vezetési rendszereket vagy szabványokat illetően: Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: | [] Igen [] Nem [……] [……] (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] |
V. rész: Az alkalmasnak minősített részvételre jelentkezők számának csökkentése
A gazdasági szereplőnek kizárólag abban az esetben kell információt megadnia, ha az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő meghatározta az ajánlattételre vagy a párbeszédben való részvételre felhívandó részvételre jelentkezők számának csökkentésére alkalmazandó objektív és megkülönböztetésmentes szempontokat vagy szabályokat. Ez az információ, amelyhez kapcsolódhatnak a tanúsítványokra és egyéb igazolásokra (és azok típusára) vonatkozó követelmények, ha vannak ilyenek, a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban található. Csak meghívásos eljárás, tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd és innovációs partnerség esetében:
A gazdasági szereplő kijelenti a következőket:
A számok csökkentése | Válasz: |
A gazdasági szereplő a következő módon felel meg a részvételre jelentkezők számának csökkentésére alkalmazandó objektív és megkülönböztetésmentes szempontoknak vagy szabályoknak: | [….] [] Igen [] Nem72 |
72
Kérjük, szükség szerint ismételje.
Amennyiben bizonyos tanúsítványok vagy egyéb igazolások szükségesek, kérjük, tüntesse fel mindegyikre nézve, hogy a gazdasági szereplő rendelkezik-e a megkívánt dokumentumokkal: Ha e tanúsítványok vagy egyéb igazolások valamelyike elektronikus formában rendelkezésre áll71, kérjük, hogy mindegyikre nézve adja meg a következő információkat: | (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……]73 |
VI. rész: Záró nyilatkozat
Alulírott(ak) a hamis nyilatkozat következményeinek teljes tudatában kijelenti(k), hogy a fenti II–V. részben megadott információk pontosak és helytállóak.
Alulírott(ak) kijelenti(k), hogy a hivatkozott tanúsítványokat és egyéb igazolásokat kérésre képes(ek) lesz(nek) késedelem nélkül rendelkezésre bocsátani, kivéve amennyiben:
a) Az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek lehetősége van arra, hogy egy bármely tagállamban lévő, ingyenesen hozzáférhető nemzeti adatbázisba belépve közvetlenül hozzájusson a kiegészítő iratokhoz74, vagy
b) Legkésőbb 2018. április 18-án75 az ajánlatkérő szervezetnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek már birtokában van az érintett dokumentáció.
Alulírott(ak) hozzájárul(nak) ahhoz, hogy [az I. rész A. szakaszában megadott ajánlatkérő szerv vagy közszolgáltató ajánlatkérő] hozzáférjen a jelen egységes európai közbeszerzési dokumentum [a megfelelő rész/szakasz/pont azonosítása] alatt a [a közbeszerzési eljárás azonosítása: (rövid ismertetés, hivatkozás az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett hirdetményre, hivatkozási szám)] céljára megadott információkat igazoló dokumentumokhoz.
Keltezés, hely, és – ahol megkívánt vagy szükséges – aláírás(ok): [……]
Kérjük, szükség szerint ismételje.
Feltéve, hogy a gazdasági szereplő megadta a szükséges információt (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai), amely ezt lehetővé teszi az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő számára. Amennyiben szükséges, ehhez csatolni kell a hozzáférésre vonatkozó jóváhagyást.
A 2014/24/EU irányelv 59. cikke (5) bekezdése második albekezdésének nemzeti végrehajtásától függően.
73
74
75
Kérjük, egyértelműen adja meg, melyik elemre vonatkozik a válasz.
71