VÁSÁRLÓI TÁJÉKOZTATÓ
VÁSÁRLÓI TÁJÉKOZTATÓ
Kérjük, amennyiben vásárlója, illetve felhasználója kíván lenni a SZÉPSÉGEK KICSINY BOLTJA webáruháznak, figyelmesen olvassa el az Általános Szerződési Feltételeinket, és kizárólag abban az esetben vegye igénybe szolgáltatásainkat, amennyiben minden pontjával egyetért, és kötelező érvényűnek fogadja el magára nézve.
A SZÉPSÉGEK KICSINY BOLTJA webáruházban, a rendelések leadásával létrejövő fogyasztói szerződésben, illetve a későbbi kapcsolattartás során használt nyelv a magyar és az angol.
A webáruházban való vásárlás feltételezi a vásárló részéről az internet technikai lehetőségeinek és korlátainak ismeretét és a technológiával együtt járó hibalehetőségek elfogadását. Javasoljuk, hogy használjon vírus és spyware védelmi szoftvereket friss adatbázissal, és mindenkor telepítse az operációs rendszer aktuális biztonsági frissítéseit, és a böngészőjét.
Szolgáltató nem felelős semmilyen kárért, amely a weboldalra való csatlakozás miatt következett be. Vásárlót terheli a számítógépe, illetve az azon található adatok védelmének kötelezettsége.
A megrendelést Szolgáltató a webáruházon keresztül csak akkor fogadja el, ha a Vásárló a megrendeléshez szükséges valamennyi mezőt maradéktalanul kitölti. A Szolgáltatót a Vásárló által tévesen és/vagy pontatlanul megadott rendelési adatokra visszavezethető szállítási késedelemért, illetve egyéb problémáért, hibáért semminemű felelősség nem terheli.
A webáruház működésével, megrendelési, és szállítási folyamatával kapcsolatosan felmerülő kérdések esetén Ügyfélszolgálatunk (e-mail: xxxxxx.mester @xxxxxxx.xxx, telefon: x00 0 000-0000) rendelkezésére áll hétköznap (hétfőtől- péntekig) 08:00-17:00 óra között.
Megrendelése általában akkor lép életbe, ha azt e-mail-ben vagy telefonon is visszaigazolják munkatársaink. A megrendelés visszaigazolásának nyelve a szerződéskötés nyelvével megegyezik.
Szolgáltató és a vásárló között jelen webáruházon keresztül létrejött fogyasztói szerződés (hatálya szerint: 45/2014(II.26) Korm.r. "Üzlethelyiségen kívül, illetve távollévők között kötött szerződés") nem tekinthető írásba foglalt szerződésnek, így az nem kerül iktatásra, és későbbiekben papír alapon nem hozzáférhető.
Felhívjuk figyelmét, hogy a weboldalon az esetleges elírásokért, téves adatokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
I. FEJEZET
Jogi tájékoztatás a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Kormányrendelet szerint
1. A xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx.xx webáruház szolgáltatásait az alábbi vállalkozás látja el:
ANDAMON HUNGÁRIA Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
0000 Xxx, Xxxxxx xxxx 0.
Cégjegyzékszám: 13 09 097558
Adószám: 13202594-2-13 nyilvántartó hatóság:
A szolgáltatások főbb köre:
TEÁOR 4645 '08 Illatszer nagykereskedelme
TEÁOR 4775 '08 Illatszer-kiskereskedelem
TEÁOR 4791 '08 Csomagküldő, internetes kiskereskedelem
A szolgáltatás igénybevevői: a Kormányrendeletben illetve a 2013.V. tv (új Ptk.) 8:1.§ (1)3. szerint "fogyasztó"-nak minősülő magánszemélyek (mely értelmezésben fogyasztó: a szakmája, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy). Értelmezésben továbbiakban a Fogyasztó még "Vásárló", Szolgáltató és Fogyasztó együttesen "Felek" megnevezés alatt szerepelhet.
Korm.r.4.§ 10. Távollévők között kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés, amelyet a szerződés szerinti termék vagy szolgáltatás nyújtására szervezett távértékesítési rendszer keretében a felek egyidejű fizikai jelenléte nélkül úgy kötnek meg, hogy a szerződés megkötése érdekében a szerződő felek kizárólag távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszközt alkalmaznak.
Korm.r.4.§ 14. Üzlethelyiségen kívül kötött szerződés: olyan fogyasztói szerződés,
a) amelyet a szerződő felek egyidejű fizikai jelenléte mellett a vállalkozás üzlethelyiségétől eltérő helyen kötöttek meg;
b) amelyre vonatkozóan a fogyasztó tett ajánlatot a vállalkozásnak az a) pontban meghatározott körülmények között;
c) amelyet a vállalkozás üzlethelyiségében vagy távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz alkalmazásával közvetlenül azt követően kötöttek meg, hogy a vállalkozás – a felek egyidejű fizikai jelenléte mellett – személyesen és egyénileg kapcsolatba lépett a fogyasztóval a vállalkozás üzlethelyiségétől eltérő helyen; vagy
d) amelyet a vállalkozás által szervezett olyan út során kötöttek meg, amelynek célja a termékek vagy szolgáltatások fogyasztó számára történő értékesítése vagy népszerűsítése;
Jelen weboldal a Korm.r.4.§ 11. szerint "távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz"-nek minősül.
A fogyasztói árak bruttó árak (az ÁFÁ-t tartalmazzák). A végösszeg a termékek össz árából és a szállítási díjból tevődik össze. A Fogyasztó a weboldalon a "vásárlói kosár" összeállítása után, a RENDELÉS gombra kattintva vásárlói szerződést köt a Szolgáltatóval. A kötelem keletkezéséről a Szolgáltató e-mailben (Korm.r.4.§ 9.) tájékoztatja a Fogyasztót.
Vásárlóink - a termékek jelen webáruházban történő megvásárlásához - számlázási adatait és szállítási címét rögzítenünk kell.
A rendeléskezelés során történő adatkezelés szabályait a 2011. évi CXII. Infotv. alapján készült adatkezelési nyilatkozatunk (tájékoztatónk II. Fejezete) tartalmazza.
C)
Weboldal Műszaki Üzemeltetése:
A " xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx.xx" domaint kiszolgáló webszervert a Superwebáruház (Xxxxxxxxxxxxx Xxxxxx egyéni vállalkozó székhely: 5600 Békéscsaba Kis-Tabán utca
11.) üzemelteti. A webáruházban rögzített megrendelési adatok tárolása tehát helyileg Magyarországon belül történik.
D)
Az összes megrendelt termékre az alábbi szállítási információk vonatkoznak.
Webáruházunk megrendeléseit a Magyar Posta Zrt, illetőleg a Fáma Futár futárszolgálat teljesíti, a megrendelés felvételét követő munkanapokon.
A szállítási díjaink, amelyek bruttó díjak, és a számlán feltüntetésre kerülnek: Budapestre / Vidékre
0-10.000 Ft értékű rendelés esetén: 990 Ft
10.000 Ft feletti rendelés esetén: ingyenes
E)
Jelen weboldalon a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV 14.§ (4) és (5) szerint az árak feltüntetése HUF és EUR pénznemben történik, a webshop vastag betűvel jelzi az árakat. A termékek mindig a megrendelés pillanatában feltüntetett fogyasztói áron kerülnek értékesítésre. Szolgáltató fenntartja a jogot termékei árainak eseti változtatásaira, amely nem visszaható hatályú.
Fizetési lehetőségek:
1. Utánvéttel, ebben az esetben a futárnál fizet készpénzben a csomag átvételekor,
2. Telephelyeinken (boltjainkban) készpénzben.
3. Online bankkártyás fizetés – Webáruházunk részére a kényelmes és biztonságos online fizetést a Barion Payment Zrt. biztosítja. Magyar Nemzeti Bank engedély száma:
H-EN-I-1064/2013. Bankkártya adatai áruházunkhoz nem jutnak el. Bankkártyás fizetéskor Önt átirányítjuk a Barion fizetőoldalára, így a fizetés közvetlenül az általuk üzemeltetett, a nemzetközi kártyatársaságok szabályai és biztonsági előírásai szerint működő oldalon történik, és nem a webáruház oldalán. Az internetes áruház az Ön kártya-, illetve a mögötte álló számla adatainak, számának, lejárati dátumának semmilyen formában nincs birtokában, abba betekintést nem nyerhet.
Áruházunkban az alábbi kártyatípusokkal fizethet:
• MasterCard
• Maestro
• Visa
• Visa Electron
• American Express
F)
A szerződéskötést követő telefonos kapcsolattartásra és a fizetési eszköz használati díjára vonatkozó részletes szabályok:
Korm.r. 6.§ Ha a vállalkozás a szerződéskötést követő kapcsolattartáshoz telefonos ügyintézést biztosít, a vállalkozás biztosítja, hogy a vele kapcsolatba lépő fogyasztót a hívásért emelt díj nem terheli. A xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx.xx ügyfélszolgálati telefonszáma normál (nem-emelt) hívásdíjú telefonszám:
telefon: x00 0 000-0000
Korm.r. 7.§(1) A vállalkozás az adott fizetési mód igénybevételéért a fizetési móddal összefüggésben felmerült általa viselt költséget meghaladó díjat nem számíthat fel (ilyen költség az esetleges utánvét költsége, melyet változatlan értéken számláz tovább).
G)
Jelen tájékoztatásra és a weboldalon található termékleírásokra a Korm.r. 11.§-a érvényes.
Fogyasztó a teljesítés igényét a weboldalon a rendelés gombra kattintás pillanatában (vagy telefonos rendelésben) jelzi, tehát "azonnali" teljesítést kér (Korm.r. 13.§ és 19.§).
Rendelés felvétele a weboldalon: a hét minden napján 0-24 óráig lehetséges. A beérkezett rendelések HÉTKÖZNAP 10-15 óra között kerülnek feldolgozásra.
A megrendelés feldolgozásaként megjelölt időpontokon kívül is van lehetőség a megrendelés leadására, amennyiben az a munkaidő lejárta után történik, az azt követő napon kerül feldolgozásra. Ügyfélszolgálatunk minden esetben e-mailben visszaigazolja, hogy mikor tudja teljesíteni a megrendelését. Általános teljesítési határidő: a visszaigazolástól számított 1- 4 munkanapon belül.
A Rendelés menete:
1. Webáruházunkban kizárólag regisztrálást követően vásárolhat
2. A vásárolni kívánt termékeket egyesével a kosárba kell rakni
3. Miután kiválasztotta az Önnek megfelelő terméket, a vásárlás gombra kattintva ellenőrizheti kosara tartalmát és összértékét (a képernyő jobb felső sarkában található a kosár).
4. A teljes rendeléshez ki kell tölteni
1. az űrlapon csillaggal jelölt (kötelező) adatokat (esetleges adatbeviteli hibák javítására a „Megrendelés” gomb megnyomása előtt van lehetősége),
2. a szállítási módot (utánvét vagy személyes átvétel valamelyik telephelyünkön), és a fizetési módot.
3. Bankkártyás fizetés választása esetében Önt az CIB Bank felületre irányítja át a webáruház, ott történik meg a bankkártya terhelése.
5. Megrendelés után a rendszerünk automatikusan küld egy e-mailt, amiben jelzi, hogy rendelésedet rögzítettük.
6. Amikor már feldolgozás alatt van a rendelése, a rendszer ismét küld egy e- mailt, amiben ezt jelzi Xxxxx és végül amikor átadtuk a futárnak, küldünk még egy utolsó e-mailt, amelyikben értesülhet a szállítás megkezdéséről.
7. A futár cég amint átvette a csomagot, értesíti Önt e-mailben vagy telefonon hogy melyik nap várhatja a csomagot.
FIGYELEM: A szállítást olyan helyre kérje, ahol mindig tartózkodik valaki, aki tud a csomag érkezéséről. Kérjük, hogy abban az esetben rendelje meg a kívánt termékeket, amennyiben a csomag átvételekor ki tudja fizetni annak díját a futárnak.
A szállítási díjat is tartalmazó számlát a csomagban találja meg. Eredményes vásárlást kívánunk!
H)
Korm.r. 20.§ (2)b) szerint a szerződés teljesítésétől a Fogyasztó a rendelés után, legfeljebb 14 naptári napon belül, Korm.r. 4.§.9. szerint az e-mail cím: xxxxxx.xxxxxx@xxxxxxx.xxx címre küldött email nyilatkozattal elállhat.
Weboldalon keresztül történő megrendeléstől telefonos úton (szóban) elállni nem lehet. Az elállási nyilatkozattal felmondott rendelés teljes díját, Korm.r.23.§ szerint Szolgáltató a felmondástól számítva a legkésőbb 14 napon belül, banki átutalással téríti meg a fogyasztó felé.
Elállási nyilatkozat minta:
Címzett:
Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási jogomat/jogunkat az alábbi szolgáltatás
nyújtására irányuló szerződés tekintetében:
........................................................
Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja: A fogyasztó(k) neve:
A fogyasztó(k) címe: Kelt
Már kiszállított, de hibás teljesítésű (hibás összeállítású, vagy a szállítás során elromlott) tételek esetén, szavatossági/jótállási igények teljesítésével kapcsolatban Szolgáltató a visszaszállítását vállalja (Korm.r.24.§).
FIGYELEM!
Korm.r.29.§ esetében - különös tekintettel § a) és d) - a fogyasztó elállási jogával nem élhet, ha rendelését jelen weboldalon leadta, Szolgáltató időben és tartalomban pontosan a rendelésnek megfelelő tételeket kiszállította, de fogyasztó azt mégsem kívánja átvenni.
A kormányrendelet ez esetben - a helyes teljesítésre tekintettel - nem kötelezi a Szolgáltatót sem a termékek visszaszállítására, sem a díjak visszafizetésére.
Tájékoztatjuk továbbá, hogy a Korm.r. 29. § (1) e. pontjára tekintettel a fogyasztó nem gyakorolhatja a 20. § szerinti jogát olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza;
Felhívjuk figyelmét, hogy a 45/2014 (II.26) Korm.r.29.§ alapján a Vásárló a Korm.e.20.§ pontban adott elállási jogával nem élhet olyan termék megrendelése esetében, amelyet a Vásárló utasításai alapján vagy kifejezett kérésének megfelelően állítottak elő.
I)
Ügyfélszolgálat, információk, esetleges panaszbejelentés: munkanapokon 08:00– 17:00 óra között telefonon vagy e-mailben.
2013. évi X.xx. (Ptk. 6:159.§ - 6:174.§) szerinti kellékszavatossági vagy termékszavatossági igényre, jótállásra anyagi követelést csak a megérkezett tételek átvétele után, a) közös megegyezés útján, b) békéltető eljárással vagy c) polgári jogi eljárásban lehet érvényesíteni.
Jótállási igény benyújtásának feltétele: ha a kiérkezett tételek (termékek) nem használhatóak (gyártási hibások, vagy szállítás közben elromlottak), és e tekintetben egyértelműen megállapíthatóan a Szállítót vagy Forgalmazót (ANDAMON HUNGÁRIA Kft.) terheli felelősség.
Kellék-/termékszavatossági és jótállási igény egyszerre nem érvényesíthető.
Szavatossági vagy jótállási igény benyújtása 19/2014(IV.29) NGM.r. szerint nem fogyasztóvédelmi panasznak minősül. Xxxxxxxx szerint szavatossági igényéhez a létrejött fogyasztói szerződést a fogyasztónak kell bizonyítania, az eredeti ÁFÁs számla bemutatásával. A szavatossági igényről jegyzőkönyvet kell felvenni. A szavatossági eljárást a rendelet 4.§-a részletesen leírja.
J)
A jogszabályok hatályos szövege elérhető:
45/2014(II.26) Korm.r. xxxx://xxx.xx/xxx_xxx/xxx_xxx.xxx?xxxxxx000000.000000 2001:CVIII Ektv. xxxx://xxx.xx/xxx_xxx/xxx_xxx.xxx?xxxxxx00000.000000 2013:V Ptk. xxxx://xxx.xx/xxx_xxx/xxx_xxx.xxx?xxxxxx000000.000000 19/2014(IV.29) NGM.r. xxxx://xxx.xx/xxx_xxx/xxx_xxx.xxx?xxxxxx000000.000000
Z)
Záradék
A Szolgáltató bármikor jogosult jelen XXXX feltételeit egyoldalúan módosítani. Az esetleges módosítás a Weboldalon való megjelenéssel egyidejűleg lép hatályba.
Adatvédelem
Az Ön személyes adatainak védelme a ANDAMON HUNGÁRIA Kft. és partnerei számára kiemelt fontosságú. A weboldalunk használata közben megadott, azonosításra alkalmas, személyes jellegű adatok begyűjtése és feldolgozása megfelel az érvényben lévő magyar adatvédelmi előírásoknak az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény szerint. Az Ön adatait bizalmasan kezeljük és harmadik fél számára nem továbbítjuk. kivéve, ha ez a szerződés teljesítéséhez elengedhetetlen (pl. posta, futárszolgálat). Munkatársaink, partnereink és szolgáltatóink titoktartási kötelezettséggel tartoznak felénk.
Jelen ÁSZF mellékletét képezi a ANDAMON HUNGÁRIA Kft. Adatvédelmi és Adatkezelési Szabályzata, mely az alábbi oldalon érhető el:
http:// xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxx/
0.xx. melléklet
A kellékszavatosságról, a termékszavatosságról és a jótállásról szóló tájékoztató
1. Kellékszavatosság
• Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával?
Ön a szolgáltatás hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a 2013. évi V. tv (Polgári Törvénykönyv) 6:159.§ - 6:167.§ szabályai szerint.
• Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján?
Ön – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a
kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.
• Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét?
Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívom a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti.
• Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?
Ön a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
• Xxxxxx egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a ANDAMON HUNGÁRIA Kft., mint "vállalkozás" nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
2. Termékszavatosság (Ptk. 6:168.§ - 6:170.§)
• Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával?
Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – az 1. pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
• Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján? Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
• Milyen esetben minősül a termék hibásnak?
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
• Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét? Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
• Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania.
• A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
- a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
- a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
- a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania. Xxxxxxxx figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti.
Érvényes: 2018.05.25.-től.