VÁROSÜZEMELTETÉSI ÁGAZAT
2020. MÁJUS 1. – 2020. DECEMBER 31. KÖZSZOLGÁLTATÁSI FELADATTERV
VÁROSÜZEMELTETÉSI ÁGAZAT
Kecskemét, 2020. június 10.
Xxxxx Xxxxx ügyvezető
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. 2020. április 01-én az egyes közszolgáltatási feladatok ellátása érdekében Közfeladat- ellátási szerződést kötött.
A szerződés keretében az Önkormányzat kizárólagos közszolgáltatásba adta az alábbi közszolgáltatási feladatokat:
▪ az önkormányzat tulajdonában álló közutak, kerékpárutak, gyalogutak és járdák, azok műtárgyai és tartozékai üzemeltetése, fenntartása, ideértve azok hó- és síkosság- mentesítését is,
▪ az önkormányzat tulajdonában álló közparkok és egyéb közterületek, utcabútorok fenntartása,
▪ az önkormányzat tulajdonában álló közterületeken a köztisztaság, a települési környezet tisztaságának biztosítása,
▪ a vizek kártételeinek megelőzése, elhárítása,
▪ a közterületek fellobogózása,
▪ a felsorolt feladatokhoz kapcsolódó nyilvántartások karbantartása, korszerűsítése, az ehhez szükséges adatok, adatbázisok kezelése tevékenységeket.
Az önkormányzat tulajdonában álló, a közszolgáltatási feladatok ellátásába bevont önkormányzati ingatlanok tételes felsorolását a 1. számú melléklet, az elvégzendő feladatok listáját a 2. számú melléklet tartalmazza.
Közszolgáltató a szerződés alapján az Önkormányzat, mint megbízó részére az alábbi Közszolgáltatási Tevékenységek ellátására köteles a Jó Szakmai Gyakorlat szerint, valamint a Külön Jogszabályokkal és a Belső Szabályzatokkal összhangban:
Közút- és forgalomtechnikai feladatok
a) nem burkolt utakra vonatkozó úttest, úttartozék javítása,
b) burkolt utak, kerékpárutak és járdák fenntartása, karbantartása, ideértve azok állapotának rendszeres ellenőrzését,
c) útügyi nyilvántartások kezelése,
d) utak műtárgyainak karbantartása,
e) jelzőtáblák karbantartása,
f) burkolatjelek karbantartása,
g) közlekedés biztonsági eszközök karbantartása,
h) utca névtáblák kihelyezése, cseréje és pótlása,
i) közlekedési területek téli útüzemeltetési terv szerinti hó- és síkosságmentesítése.
Vízrendezési feladatok
A vizek kártételeinek megelőzése, elhárítás érdekében
a) vízrendezés, vízkárelhárítás,
b) felszíni vízfolyások és nyílt árkok gondozása.
Közparkok és egyéb közterületek kialakítása és fenntartása
a) játszóterek üzemeltetése, fenntartása,
b) szökő- és ivókutak üzemeltetése, fenntartása,
c) öntözőrendszerek üzemeltetése, fenntartása,
d) parkberendezések telepítése, üzemeltetése, fenntartása,
e) fák telepítése, metszése, ápolása, kivágása,
f) gyepfelületek gondozása, nyírása,
g) évelő és egynyári virágok ültetése, beültetett területek gondozása,
h) sövény- és cserjeültetés, beültetett területek gondozása,
i) fásszárú növények vonatkozásában a fásszárú növényekről szóló külön jogszabály alapján ellátott feladatok során szakértői közreműködés.
Köztisztaság, települési környezet tisztasága
a) az utak, kerékpárutak, járdák és egyéb közlekedési felületek tisztántartása, ideértve azok köztisztasági állapotának folyamatos ellenőrzését,
b) hulladéktároló konténerek és kisméretű hulladékgyűjtő edények kihelyezése, fenntartása, ürítése, javítása és pótlása,
c) az utak portalanítása,
d) az elhagyott hulladék begyűjtése, ártalmatlanítása.
Közterületek fellobogózása
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a város jelképeiről, a Kecskemét városnév használatáról, valamint a közterületek fellobogózásáról szóló 7/2017 (III.30.) önkormányzati rendelete szerint a kijelölt közterületeken a zászlók alkalmankénti kihelyezése és levétele, a fellobogózások közötti időszakban a zászlók tárolása, a zászlók szükség szerinti cseréje, pótlása.
Adatbázis kezelés
A fenti pontokban részletezett feladatokhoz kapcsolódó nyilvántartások karbantartása, fejlesztése, korszerűsítése, az ehhez szükséges adatok, adatbázisok kezelése.
Közszolgáltató a szerződés alapján az Önkormányzat, mint megbízó részére a Közfeladat- ellátás Finanszírozási szerződés alapján a 3.számú mellékletben feladatnemenként részletezett mértékben látja el.
Amennyiben valamely feladat finanszírozási forrása kimerül Közszolgáltatónak lehetősége van az azonos főfeladatnemben rendelkezésre álló forráskeretet átcsoportosítani a folyamatos feladatellátás érdekében, amelyről az Önkormányzatot értesíti.
A tervezett feladatok teljesítéséről Közszolgáltató havi rendszerességgel jelentést készít az Önkormányzat részére.
1. sz. melléklet
A közszolgáltatásba bevont önkormányzati ingatlanok tételes felsorolása
A Felek között létrejött, 2020. május 1. napjától hatályos közfeladat-ellátási szerződés 1. számú mellékletében, továbbá a közfeladat-ellátási szerződés 4.3 pontja szerint az Önkormányzat képviselője által tett egyoldalú nyilatkozatok alapján meghatározott ingatlanok.
0.xx. melléklet
Közszolgáltatási feladatok részletes felsorolása
1. Útkarbantartás
1.01Kül-és belterületi nem burkolt, mechanikailag stabilizált út karbantartása
Kül- és belterületi nem burkolt, mechanikailag stabilizált út karbantartása Azonosító: 1.01A
Technológiai leírás: Kigödrösödött, fellazult felületű, mechanikailag stabilizált útfelület karbantartása, feltöltése különböző szerkezetű stabilizáló anyagokkal, végül tömörítés. Elvárt állapot: Mechanikailag stabilizált utak kigödrösödésének megszüntetése, síkfelület létrehozása.
Elvárt anyagminőség: 20/50, 20/80 darált beton, 0/20 zúzottkő kiékelés.
Határidő: Évente legalább egy alkalommal a téli időszakot követően legkésőbb május 31-ig, ezt követően a forgalmat különös mértékben akadályozó esetben: az észleléstől számított 5 munkanap, egyéb esetekben 90 nap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
1.02 Kül- és belterületi földutak mechanikai stabilizálása
Kül- és belterületi földutak részleges mechanikai stabilizálása 5-20 cm-ig Azonosító: 1.02B
Technológiai leírás: Kigödrösödött, fellazult felületű útfelület: mechanikai stabilizáció készítés különböző szerkezetű stabilizáló anyaggal + tömörítés, az út használati szélességében a szükség szerinti hosszban.
Elvárt állapot: Közepes terhelésű földutakon kialakult mélypontok megszüntetése.
Elvárt anyagminőség: 20/50 darált beton alap, 0/20 zúzottkő kiékelés.
Határidő: Forgalmat különös mértékben akadályozó esetben: az észleléstől számított 5 munkanap, egyéb esetekben 90 nap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Kül- és belterületi földutak részleges mechanikai stabilizálása 20-40 cm-ig Azonosító: 1.02C
Technológiai leírás: Kigödrösödött, fellazult felületű útfelület: mechanikai stabilizáció készítés különböző szerkezetű stabilizáló anyaggal + tömörítés, az út használati szélességében a szükség szerinti hosszban.
Elvárt állapot: Nagy terhelésű földutakon kialakult mélypontok megszüntetése.
Elvárt anyagminőség: 20/80 darált beton alap, 0/20 zúzottkő kiékelés.
Határidő: Forgalmat különös mértékben akadályozó esetben: az észleléstől számított 5 munkanap, egyéb esetekben 90 nap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
1.03 Kül- és belterületi földutak karbantartása
Kül- és belterületi földutak karbantartása Azonosító: 1.03A
Technológiai leírás: Kigödrösödött, közepesen járható útfelület: gréderezés és hengerezés, szükséges esetben földdel való feltöltés.
Elvárt állapot: Kigödrösödött földutak esetében oldalesés, illetve "bogárhát" kialakítása.
Elvárt anyagminőség: töltésföld használata.
Határidő: Évente legalább egy alkalommal a téli időszakot követően legkésőbb május 31-ig, ezt követően a forgalmat különös mértékben akadályozó esetben: az észleléstől számított 5 munkanap, egyéb esetekben 90 nap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
1.04 Űrszelvény tisztítás
Űrszelvény tisztítás Azonosító: 1.04A
Technológiai leírás: Űrszelvény tisztítása a benőtt növényzettől, gépi vagy kézi módszerrel.
Elvárt állapot: Jogszabályban előírt űrszelvény növényzettől mentes állapota.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Észleléstől, bejelentéstől számított 90 nap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
1.05 Padkanyesés
Padkanyesés Azonosító: 1.05A
Technológiai leírás: Padkanyesés az út két oldaláról, a csapadékvíz elfolyásának biztosítása.
Elvárt állapot: Az útpadka az út szintjétől 7%-os oldaleséssel kifelé lejtsen. A nyesés során keletkezett földmennyiség elszállítása.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Csapadékvíz elfolyását különös mértékben akadályozó esetben: az észleléstől számított 30 munkanap, egyéb esetekben 90 nap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Nemesített padka karbantartása Azonosító: 1.05C
Technológiai leírás: Nemesített padka feltöltése zúzottkővel az út szintjéig, a 7%-os oldalesés megtartásával.
Elvárt állapot: Nemesített padka feltöltése zúzottkővel az út szintjéig, 7%-os oldalesés megtartásával.
Elvárt anyagminőség: Zúzottkő.
Határidő: Balesetveszély esetén: az észleléstől számított 10 munkanap, egyéb esetekben 90 nap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
1.06 Burkolt utak karbantartása
Kátyúzás sekélykátyúzó géppel Azonosító: 1.06A
Technológiai leírás: A kátyú nagynyomású levegővel való kitisztítása, majd emulzióval való beszórása szintén nagy nyomással. A kátyú kő zúzalék és emulzió keverékével való feltöltése, végül finom zúzalékkal való befedése.
Elvárt állapot: Balesetmentes, járható, egyenletes útfelület.
Elvárt anyagminőség: 8/11 bazalt, finomszóráshoz 2/4 bazalt, emulzió.
Határidő: A Rendezési terv szerinti lakó- és szervizutakon, továbbá a külterületi utakon a téli időszakot követően egy alkalommal legkésőbb június 30. napjáig teljes körűen, ezt követően a forgalmat akadályozó esetben az észleléstől számítva lakó- és szervizutakon 10 nap, külterületi utakon 30 nap, egyéb esetekben 90 nap.
Ellenőrzés alapja: Xxxxxxxxxx, munkaidő napló.
Kátyúzás meleg aszfalttal Azonosító: 1.06B
Technológiai leírás: Mély kátyúk és útszegély hibák esetén: A burkolathiányos terület aszfaltvágóval való körbevágása, kézi, vagy gépi kitakarítása, az érintkező felületek bitumen emulzióval való kikenése, majd az anyaghiányos terület meleg aszfalttal való kitöltése. A kátyú aszfalttal történő feltöltése után vibrációs tömörítő géppel tömörítés. Elvárt állapot: Balesetmentes, járható, egyenletes útfelület.
Elvárt anyagminőség: Meglévő felülethez igazodva: AC8, AC11 melegaszfalt 8/11 bazalt, finomszóráshoz 2/4 bazalt, emulzió.
Határidő: A Rendezési terv szerinti gyűjtőutakon a téli időszakot követően egy alkalommal legkésőbb május 31. napjáig teljes körűen, ezt követően a forgalmat akadályozó esetben: az észleléstől számított 3 munkanap, egyéb esetekben 30 nap.
Ellenőrzés alapja: Xxxxxxxxxx, munkaidő napló
Kátyúzás hideg aszfalttal Azonosító: 1.06C
Technológiai leírás: A burkolathiányos terület kézi, vagy gépi kitakarítása, az érintkező felületek bitumen emulzióval való kikenése, majd az anyaghiányos terület hideg aszfalttal való kitöltése és az anyag bedolgozása. A művelet csak a legszükségesebb esetben végzendő.
Elvárt állapot: Balesetmentes, járható, egyenletes felület.
Elvárt anyagminőség: Finn aszfalt, emulzió.
Határidő: Téli időszakban ideiglenes javításként a forgalmat különös mértékben akadályozó esetben gyűjtőutakon az észleléstől számított 5 munkanap, egyéb utakon 30 nap.
Ellenőrzés alapja: Xxxxxxxxxx, munkaidő napló.
Burkolt, nem aszfaltos utak karbantartása Azonosító: 1.06E
Technológiai leírás: Igazodva a meglévő felülethez: felület bontása, majd környezeti felület azonos anyaggal való helyreállítása, minden kapcsolódó munkájával együtt.
Elvárt állapot: Térkővel burkolt és felületzárt utak hibáinak javítása.
Elvárt anyagminőség: Meglévő felülethez igazodva.
Határidő: Forgalmat különös mértékben akadályozó esetben gyűjtőutakon az észleléstől számított 5 munkanap, egyéb utakon 30 nap.
Ellenőrzésalapja: Xxxxxxxxxx, munkaidő napló.
1.07 Kerékpárutak karbantartása
Kerékpárutak karbantartása Azonosító: 1.07B
Technológiaileírás: Balesetveszélyes felületi hibák javítása meleg aszfalttal: A burkolathiányos terület aszfaltvágóval való körbevágása, kézi, vagy gépi kitakarítása, az érintkező felületek bitumen emulzióval való kikenése, majd az anyaghiányos terület meleg aszfalttal való kitöltése. A kátyú aszfalttal történő feltöltése után vibrációs tömörítő géppel tömörítés.
Elvárt állapot: Balesetmentes, egyenletes felület.
Elvárt anyagminőség: AC8 meleg aszfalt.
Határidő: A téli időszakot követően egy alkalommal legkésőbb június 30. napjáig teljes körűen, ezt követően az észleléstől számított 30 nap.
Ellenőrzés alapja: Xxxxxxxxxx, munkaidő napló.
1.08 Parkolók kátyúzása
Parkolók kátyúzása Azonosító: 1.08A
Technológiai leírás: Igazodva a meglévő felülethez: felület bontása, majd környezeti felület azonos anyaggal való helyreállítása, minden kapcsolódó munkájával együtt.
Elvárt állapot: Balesetmentes, egyenletes felület.
Elvárt anyagminőség: Térkő, keramit, aszfalt, 0/20 murva, gyeprácskő, beton.
Határidő: A téli időszakot követően egy alkalommal legkésőbb június 30. napjáig teljes körűen, ezt követően a Nagykörúton belül az észleléstől számított 10 nap, további területeken 30 nap.
Ellenőrzés alapja: Xxxxxxxxxx, munkaidő napló.
1.09 Járdák karbantartása
Járdák karbantartása Azonosító: 1.09A
Technológiaileírás: Igazodva a meglévő felülethez: felület bontása, majd környezeti felület azonos anyaggal való helyreállítása, minden kapcsolódó munkájával együtt.
Elvárt állapot: Balesetmentes, egyenletes felület.
Elvárt anyagminőség: Térkő, keramit, aszfalt, beton.
Határidő: A téli időszakot követően egy alkalommal legkésőbb június 30. napjáig teljes körűen, ezt követően a Nagykörúton belül az észleléstől számított 10 nap, további területeken 30 nap.
Ellenőrzés alapja: Xxxxxxxxxx, munkaidő napló.
1.10 Útügyi nyilvántartások kezelése
Útügyi nyilvántartások kezelése Azonosító: 1.10A
Technológiai leírás: Jogszabályban előírt nyilvántartások naprakészen tartása, folyamatos vezetése.
Elvárt állapot: Naprakész útügyi nyilvántartás.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Folyamatosan.
Ellenőrzésalapja: Munkanapló.
1.11 Utak műtárgyainak karbantartása (aluljárók, hidak, átereszek)
Utak műtárgyainak karbantartása (aluljárók, hidak, átereszek) Azonosító: 1.11A
Technológiaileírás: Elektromossági és burkolatjavítási munkák elvégzése, védőkorlátok, falfelületek karbantartása, átereszek dugulás-elhárítása.
Elvárt állapot: Balesetmentes, esztétikus állapot fenntartása.
Elvárt anyagminőség: Javítási munka függvényében változó.
Határidő: Forgalmat különös mértékben akadályozó esetben: az észleléstől számított 5 munkanap, egyéb esetekben 90 nap.
Ellenőrzés alapja: Xxxxxxxxxx, munkaidő napló.
1.12 Jelzőtáblák karbantartása
Utcanév-táblák karbantartása, cseréje, pótlása Azonosító: 1.12D
Technológiai leírás: A megrongálódott, megkopott, vagy hiányzó utcanév-táblák javítása, cseréje, helyreállítása.
Elvárt állapot: Utcanév-táblák épségének és láthatóságának biztosítása.
Elvárt anyagminőség: Rendeletben meghatározott szabvány szerint.
Határidő: Észleléstől számított 30 nap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
KRESZ-táblák karbantartása, cseréje, pótlása Azonosító: 1.12G
Technológiaileírás: A megrongálódott, megkopott vagy hiányzó közlekedési jelzőtáblák javítása, cseréje, helyreállítása.
Elvárt állapot: A KRESZ előírásainak megfelelő minőség biztosítása.
Elvárt anyagminőség: Magyar szabvány szerint.
Határidő: Elsőbbséget szabályozó, utasítást adó, forgalmi rendet meghatározó jelzőtáblák esetében észleléstől számított 1 nap, egyéb táblák esetében gyűjtőutakon 5 nap, lakó- és kiszolgáló utakon 10 nap, külterületi utakon, kerékpárutakon és járdákon 30 nap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
1.13 Burkolati jelek karbantartása
Burkolati jelek karbantartása Azonosító: 1.13D
Technológiai leírás: A meglévő burkolati jelek felújító festése az útburkolaton korábban használt tartósságú festék felhasználásával.
Elvárt állapot: A megkopott vagy hiányzó közlekedési burkolatjel okozta veszélyhelyzet megszüntetése, a közlekedési rend megváltoztatása esetén új burkolati jelek felfestése.
Elvárt anyagminőség: oldószeres, fél tartós, tartós festék.
Határidő: Megrendeléstől számított 60 nap, sürgős esetekben 7 munkanap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
1.14 Közlekedési biztonsági eszközök karbantartása
Közlekedésbiztonsági eszköz karbantartása - Egyéb külön nem felsorolt eszköz karbantartása
Azonosító: 1.14A
Technológiai leírás: Közlekedésbiztonsági eszközök állapotának és állagának fenntartása, az elhasználódott eszközök cseréje.
Elvárt állapot: Biztonságos közlekedés fenntartásához szükséges állapot fenntartása.
Elvárt anyagminőség: Biztonságos közlekedés fenntartásához szükséges anyagminőség.
Határidő: Észleléstől számított 5 munkanap, sürgős esetben 1 nap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Poller oszlopok karbantartása, cseréje, pótlása Azonosító: 1.14E
Technológiai leírás: Az eszköz állapotának és állagának fenntartása, az elhasználódott eszköz cseréje.
Elvárt állapot: Biztonságos közlekedés fenntartásához szükséges állapot fenntartása.
Elvárt anyagminőség: Biztonságos közlekedés fenntartásához szükséges anyagminőség.
Határidő: Észleléstől számított 5 munkanap, sürgős esetben 1 nap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
U korlát karbantartása, cseréje, pótlása Azonosító: 1.14G
Technológiai leírás: Az eszköz állapotának és állagának fenntartása, az elhasználódott eszköz cseréje.
Elvárt állapot: Biztonságos közlekedés fenntartásához szükséges állapot fenntartása.
Elvárt anyagminőség: Biztonságos közlekedés fenntartásához szükséges anyagminőség.
Határidő: Észleléstől számított 15 munkanap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Fekvőrendőr karbantartása, cseréje, pótlása Azonosító: 1.14K
Technológiai leírás: Az eszköz állapotának és állagának fenntartása, az elhasználódott eszköz cseréje.
Elvárt állapot: Biztonságos közlekedés fenntartásához szükséges állapot fenntartása. Elvárt anyagminőség: Biztonságos közlekedés fenntartásához szükséges anyagminőség. Határidő: Észleléstől számított 30 munkanap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Közlekedési tükör karbantartása, cseréje, pótlása Azonosító: 1.14O
Technológiai leírás: Az eszköz állapotának és állagának fenntartása, az elhasználódott eszköz cseréje.
Elvárt állapot: Biztonságos közlekedés fenntartásához szükséges állapot fenntartása. Elvárt anyagminőség: Biztonságos közlekedés fenntartásához szükséges anyagminőség. Határidő: Észleléstől számított 15 munkanap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
1.15 Vízrendezés, vízkárelhárítás
Vízrendezés, vízkárelhárítás Azonosító: 1.15A
Technológiaileírás: Ha a víz elvezetése gravitációs úton nem lehetséges, akkor benzinmotoros szivattyúval a kritikus helyekről a víz átszivattyúzása zárt csapadékcsatornába, vagy szikkasztó árokba.
Elvárt állapot: Vízzel elárasztott útfelület járhatóvá tétele, vízmentesítése.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Rendkívüli beavatkozás esetében 1 nap.
Ellenőrzésalapja: Fénykép előtte, utána.
Vízelvezető- és szikkasztóárkok, átereszek karbantartása Azonosító: 1.15B
Technológiaileírás: Gépi tisztítás, mélyítés, optimális fenékszint beállítása.
Elvárt állapot: Szikkasztás eredményességének biztosítása, eltömődések megszüntetése.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Észleléstől számított 90 nap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
1.16 Téli útüzemeltetés
Gépi síkosságmentesítés Azonosító: 1.19A
Technológiai leírás: Gépi hótolás és sózás.
Elvárt állapot: A téli útüzemeltetési terv szerint a helyi közutak síkosságmentesítésének biztosítása sószórással, járdákon az 5 cm, őrjáratos utakon 5-10 cm, rajonos utakon 15- 20 cm vastagságot elérő, fehér utakon 20 cm vastagságot meghaladó hóréteg esetén a lehullott hó eltávolítása, az út személygépjárművel való járhatóságának biztosítása.
Elvárt anyagminőség: Az egyszeri klorid kijuttatás a 20 g/m2-t ne haladja meg, őrjáratos utakon kizárólag nedvesített só szórásával
Határidő: Téli útüzemeltetési terv szerinti őrjáratos utakon észleléstől számított 2 órán belül kell megkezdeni a beavatkozást, és 8 órán belül kell befejezni, rajonos utakon, kerékpárutakon a gyűjtőutakat követően kell megkezdeni, és 24 órán belül kell befejezni, járdákon a közút besorolása szerint kell végezni.
Ellenőrzés alapja: Beavatkozási napló.
Kézi síkosságmentesítés Azonosító: 1.19B
Technológiai leírás: Hólapátolás, sózás
Elvárt állapot: Autóbuszmegállók, kijelölt gyalogos-átkelőhelyek, gépi síkosságmentesítéssel nem kezelhető járdaszakaszok síkosságmentesítése, 5 cm vastagságot meghaladó hóréteg eltávolítása.
Elvárt anyagminőség: Kloridmentes anyag felhasználásával.
Határidő: Autóbuszmegállókban, kijelölt gyalogos-átkelőhelyeknél észleléstől számított két órán belül kell megkezdeni a beavatkozást, és 8 órán belül kell befejezni.
Ellenőrzés alapja: Beavatkozási napló.
Főtér síkosságmentesítése (köztisztaság)
Azonosító: 1.19C
Technológiai leírás: Gépi és kézi hótolás és síkosságmentesítés.
Elvárt állapot: Főtér Rákóczi út és Vasútpark területén lévő burkolt felületek síkosságmentesítése, 5 cm vastagságot meghaladó hóréteg eltávolítása.
Elvárt anyagminőség: Kizárólag kloridmentes anyag felhasználásával.
Határidő: A beavatkozást észleléstől számított két órán belül kell megkezdeni, és 4 órán belül be kell fejezni.
Ellenőrzés alapja: Beavatkozási napló.
Téli üzemeltetés készenlét Azonosító: 1.19D
Technológiai leírás: Munkaidőn kívüli rendelkezésre állás.
Elvárt állapot: Őrjáratos utakon rendszeres, rajonos utakon időszakos ellenőrzés, készenlét úgy, hogy beavatkozási igény esetén a beavatkozás a téli útüzemeltetési tervben foglalt határidőkön belül megkezdhető és elvégezhető legyen.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Őrjáratos utakon időjárási körülményektől függően rendszeresen 2 óránként, egyéb utakon időszakosan kell útellenőrzést végezni.
Ellenőrzés alapja: Xxxxxxxxxx, munkaidő napló.
1.17 Egyéb közlekedési eszközök és berendezések karbantartása
Kerékpártárolók karbantartása, cseréje, pótlása Azonosító: 1.20A
Technológiai leírás: Hiányzó, illetve megrongált eszköz javítása, cseréje, pótlása.
Elvárt állapot: Rongálásmentes, biztonságosan használható állapot.
Elvárt anyagminőség: P kerékpártámasz.
Határidő: Észleléstől számított 15 munkanap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Parkolásgátlók karbantartása, cseréje, pótlása Azonosító: 1.20B
Technológiai leírás: Hiányzó, illetve megrongált eszköz javítása, cseréje, pótlása.
Elvárt állapot: Rongálásmentes, biztonságosan használható állapot.
Elvárt anyagminőség: Megegyező anyagminőség.
Határidő: Észleléstől számított 5 munkanap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Buszvárók karbantartása Azonosító: 1.20C
Technológiai leírás: Kecskemét város közigazgatási területén meglévő utasvárók javítása.
Elvárt állapot: Rongálásmentes, biztonságosan használható állapot.
Elvárt anyagminőség: Megegyező anyagminőség.
Határidő: Észleléstől számított 60 munkanap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
1.18 Közlekedési balesetveszély elhárítása
Balesetveszélyes területek elkerítése Azonosító: 1.21A
Technológiai leírás: Elkerítés szalaggal, bójával. Elvárt állapot: Balesetveszély átmeneti elhárítása. Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Munkanapokon észleléstől számított 2 órán belül, hétvégén és munkaszüneti napokon 4 óra.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Burkolati szennyeződés semlegesítése, eltávolítása Azonosító: 1.21B
Technológiai leírás: A szennyeződés semlegesítéséhez, eltávolításához megfelelő anyagok használata.
Elvárt állapot: Balesetveszély megszüntetése.
Elvárt anyagminőség: Olajsemlegesítő anyag.
Határidő: Munkanapokon észleléstől számított 2 órán belül, hétvégén és munkaszüneti napokon 4 óra.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
2. Parkfenntartás
2.01 Fű- és gyepfelületek fenntartása (gyep, fű, gyom) Fűnyírás gyűjtéssel
Azonosító: 2.01A
Kiemelt kategória:
Technológiai leírás: A kaszálék összegyűjtése és elszállítása (általános követelmény, hogy az útfelülettel, vagy a járdafelülettel érintkező pázsitfelület nyírása során a burkolatra hulló nyesedéket a munka végzését követően fel kell takarítani). Szemétszedés a gyepfelületről (általános követelmény a fenntartási színvonal növelése érdekében: papírok, idegen anyagok összegyűjtése, elszállítása a teljes fenntartott területről a fűnyírást megelőzően).
Elvárt állapot: Kaszálás 4-5 cm-es tarlóra, a fű magassága nem haladhatja meg a 10 cm-t és magszárba nem szökhet.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Bejelentéstől számított 3 munkanap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
I.kategória:
Technológiai leírás: A kaszálék összegyűjtése és elszállítása (általános követelmény, hogy az útfelülettel, vagy a járdafelülettel érintkező pázsitfelület nyírása során a burkolatra hulló nyesedéket a munka végzését követően fel kell takarítani). Szemétszedés a gyepfelületről (általános követelmény a fenntartási színvonal növelése érdekében: papírok, idegen anyagok összegyűjtése, elszállítása a teljes fenntartott területről a fűnyírást megelőzően).
Elvárt állapot: Kaszálás 4-5 cm-es tarlóra, a fű magassága nem haladhatja meg a 15 cm-t és magszárba nem szökhet.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Bejelentéstől számított 3 munkanap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
II. kategória
Technológiai leírás: A kaszálék összegyűjtése és elszállítása (általános követelmény, hogy az útfelülettel, vagy a járdafelülettel érintkező pázsitfelület nyírása során a burkolatra hulló nyesedéket a munka végzését követően fel kell takarítani). Szemétszedés a gyepfelületről (általános követelmény a fenntartási színvonal növelése érdekében: papírok, idegen anyagok összegyűjtése, elszállítása a teljes fenntartott területről a fűnyírást megelőzően).
Elvárt állapot: Kaszálás 4-5 cm-es tarlóra, a fű magassága nem haladhatja meg a 15 cm-t és magszárba nem szökhet.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Bejelentéstől számított 5 munkanap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
III. kategória (virágos gyep, rét fenntartása)
Technológiai leírás:
Elvárt állapot:
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Virágzást és kalászvetést követő 1 hónappal.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Fűnyírás gyűjtés nélkül Azonosító: 2.01B
II. kategória
Technológiai leírás: Szemétszedés a gyepfelületről (általános követelmény a fenntartási színvonal növelése érdekében: papírok, idegen anyagok összegyűjtése, elszállítása a teljes fenntartott területről a fűnyírást megelőzően, gépi kaszálás.
Elvárt állapot: Kaszálás 4-5 cm-es tarlóra, a fű magassága nem haladhatja meg a 15 cm-t és magszárba nem szökhet.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Bejelentéstől számított 5 munkanap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
IV. kategória (gyom)
Technológiai leírás: Gépi vagy kézi kaszálás.
Elvárt állapot: Kaszálás 8-10 cm-es tarlóra, a fű magassága nem haladhatja meg a 40 cm-t.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Bejelentéstől számított 5 munkanap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Gyepfelújítás Azonosító: 2.01D
Technológiai leírás: Füvesítés.
Elvárt állapot: Egyenletesen borított felület kialakítása, kiemelt kategóriánál 95%-os fedettség (2020), I. kategória: 90%-os fedettség, II. kategóriánál: 85%-os fedettség (2021).
Elvárt anyagminőség: Kategóriának megfelelő fűminőség, komposzttal vagy szerves trágyával.
Határidő: Tárgyév szeptember 30-ig vetés, vetéstől számított 1 hónap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Gyepfelületek tápanyag utánpótlása Azonosító: 2.01E
Technológiai leírás: Kézi gépi módszerrel.
Elvárt állapot: Megfelelő tápanyag-ellátottságú talaj.
Elvárt anyagminőség: Műtrágya.
Határidő: Tárgyév június 30-ig nitrogén, október 31-ig: komplex.
Ellenőrzés alapja: Szállítási bizonylatok, munkaidő napló.
Gyepfelület öntözése Azonosító: 2.01F
Technológiai leírás: Automata öntözőrendszerrel ellátott gyepfelületek kivételével, kézzel vagy géppel.
Elvárt állapot: Kiemelt kategóriánál Vállalkozó kapcsolattartójának javaslata szerint Megrendelő kapcsolattartójának jóváhagyásával, alkalomszerűen.
Elvárt anyagminőség: Négyzetméterenként 20 liter / nm vízmennyiséggel.
Határidő: Megrendelő jóváhagyását követően 2 napon belül.
Ellenőrzés alapja: Xxxxxxxxxx, munkaidő napló.
Gyepfelületek tavaszi szellőztetése Azonosító: 2.01H
Technológiai leírás: Gyepszellőztetés géppel.
Elvárt állapot: Kiemelt kategóriák esetében elszáradt részek eltávolítása.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Tárgyév március 31.-ig.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Gyommentesítés Azonosító: 2.01I
Technológiai leírás: Gépi vagy kézi kaszálás.
Elvárt állapot: Vállalkozó kapcsolattartójának javaslata szerint Megrendelő kapcsolattartójának jóváhagyással vagy megrendelő kezdeményezésére, alkalomszerűen. Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Megrendelő jóváhagyását követően 2 napon belül.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
2.02 Cserje-talajtakaró ágyak és dézsás cserjék fenntartása
Cserje és talajtakaró ágyak ápolása (kapálás, gereblyézés) Azonosító: 2.02A
Technológiai leírás: Cserje és talajtakaró ágyak gyommentesen tartása (kapálás, kézi gyomlálás).
Elvárt állapot: A gyomosodás mértéke a felület 20%-át nem haladhatja meg.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Észleléstől számított 30 nap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Cserje és talajtakaró ágyak fenntartó metszése Azonosító: 2.02B
Technológiai leírás: Nyesedék, egyéb zöldhulladék összegyűjtése, rakodása, elszállítása és elhelyezése, ifjító metszés 3-5 évente.
Elvárt állapot: 1 alkalom maximum 30%-os (tavaszi) visszametszés, 1 alkalom fenntartó metszés, forma megtartása, közterület zavartalan használata érdekében.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Tavaszi visszametszés esetén: április 30., egyéb esetekben észleléstől számított 30 nap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Cserjeágyak terítése aprítékkal Azonosító: 2.02E
Technológiai leírás: Egyenletes terítés minimum 5 cm vastagságban.
Elvárt állapot: Közszolgáltató kapcsolattartójának javaslata szerint Önkormányzat kapcsolattartójának jóváhagyással vagy Megrendelő kezdeményezésére, alkalomszerűen. Elvárt anyagminőség: Faapríték vagy darált fenyőkéreg.
Határidő: Megrendelő jóváhagyását követően 5 munkanapon belül.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Cserje öntözés Azonosító: 2.02G
Technológiai leírás: Automata öntözőrendszerrel ellátott cserjefelületek kivételével, gépi vagy kézi öntözés.
Elvárt állapot: Új felületek kialakítása és pótlások esetén, telepítéstől számított 1. évben.
Elvárt anyagminőség: Négyzetméterenként 20 liter / nm vízmennyiséggel.
Határidő: Tárgyév április 1-től szeptember 30-ig heti 1 alkalom.
Ellenőrzés alapja: Munkaidő napló.
Cserjék növényvédelme Azonosító: 2.02H
Technológiai leírás: Növényvédelem növényi és állati kártevők ellen, (különös tekintettel a levéltetvekre és a lisztharmatra), a teljes felületen fertőzöttségtől függően.
Elvárt állapot: Fertőzés mentes állapot.
Elvárt anyagminőség: A növényvédelmi beavatkozások során a lehetőség szerint méhekre és halakra nem veszélyes szereket kell felhasználni, méhkímélő technológia alkalmazása mellett.
Határidő: Észleléstől számított 2 munkanap.
Ellenőrzés alapja: Permetezési napló.
Cserjeágyások pótlása Azonosító: 2.02I
Technológiai leírás: Hiányzó cserjék fajtájának megfelelő talajelőkészítés és ültetés, tápanyagpótlás.
Elvárt állapot: Kiskörúton belül (történeti főtér kivételével) a cserjeágyások felületi fedettsége 90% alá nem csökkenhet) (2020), Nagykörúton belül (2021), Összes terület (2022-).
Elvárt anyagminőség: Adott cserjeágyásra jellemző fajta, cserje méret: legalább 20/30 cm.
Határidő: Tárgyév november 30.-ig.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
2.03 Sövény fenntartás
Sövénynyírás Azonosító: 2.03A
Technológiai leírás: Sövény nyírása és mellékmunkái kézzel, vagy géppel, keletkezett nyesedék összeszedése, rakodása és elszállítása. Ifjítás 3-5 évente, sövényalj takarítás. Sövényágyak aljának takarítása kézi szemétszedéssel. Évi 5 tervezett alkalom.
Elvárt állapot: Nagykörúton belül (2020), Összes terület (2021-), a sövény ifjítását követő 3 év után a sövény magasságának eltérése nem haladhatja meg a ±5%-ot. Közlekedésbiztonsági előírásoknak feleljen meg.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Állapotváltozás bekövetkezésétől számított 5 nap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Sövény pótlás Azonosító: 2.03F
Technológiai leírás: Hiányzó sövény fajtájának megfelelő talajelőkészítés és ültetés, tápanyagpótlás, ifjítással egy időben.
Elvárt állapot: Nagykörúton belül a sövény lefedettsége 90% alá nem csökkenhet (2020), Összes terület (2021-).
Elvárt anyagminőség: Adott sövényre jellemző fajta, cserje méret: legalább 40/60 cm.
Határidő: Tárgyév november 30.-ig.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
2.04 Évelő ágyások fenntartása
Évelő és gyeppótló ágyak ápolása (talajlazítása, gyomlálása, elvirágzott részek eltávolítása)
Azonosító: 2.04A
Technológiai leírás: Tavaszi visszavágás, tisztogatás. Évelő és gyeppótló ágyak gyommentesen tartása, talajlazítás, elvirágzott részek eltávolítása. Keletkezett zöldhulladék elszállítása.
Elvárt állapot: A gyomosodás mértéke a felület 20%-át nem haladhatja meg (3 alkalom/év, Kiskörúton belül 4 alkalom/év).
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Észleléstől számított 3 munkanap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Évelő és gyeppótló növények öntözése Azonosító: 2.04D
Technológiai leírás: Automata öntözőrendszerrel ellátott cserjefelületek kivételével, gépi vagy kézi öntözés.
Elvárt állapot: Új felületek kialakítása és pótlások esetén, telepítéstől számított 1. évben.
Elvárt anyagminőség: Négyzetméterenként 20 liter / nm vízmennyiséggel.
Határidő: tárgyév április 1-től szeptember 30-ig heti 1 alkalom.
Ellenőrzés alapja: Munkaidő napló.
Évelő és gyeppótló ágyak terítése aprítékkal Azonosító: 2.04E
Technológiai leírás: Egyenletes terítés minimum 5 cm vastagságban.
Elvárt állapot: Közszolgáltató kapcsolattartójának javaslata szerint Önkormányzat kapcsolattartójának jóváhagyással vagy Megrendelő kezdeményezésére, alkalomszerűen. Elvárt anyagminőség: Faapríték vagy darált fenyőkéreg.
Határidő: Önkormányzat jóváhagyását követően 5 munkanapon belül.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Évelő ágyások pótlása Azonosító: 2.04F
Technológiai leírás: Hiányzó növény fajtájának megfelelő talajelőkészítés és ültetés, tápanyagpótlás.
Elvárt állapot: Kiskörúton belül (történeti főtér kivételével) a cserjeágyások felületi fedettsége 90% alá nem csökkenhet) (2020), Nagykörúton belül (2021), Összes terület (2022-).
Elvárt anyagminőség: Adott cserjeágyásra jellemző fajta, cserje méret: legalább 20/30 cm.
Határidő: Tárgyév november 30-ig.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
2.05 Egy- és kétnyári virágágyások fenntartása Egynyári virágok ültetése
Azonosító: 2.05A
Technológiai leírás: Talajjavítás tőzeges földkeverékkel, szennyvíziszappal a kiültetések előtt a teljes felületen, szükség esetén a virágágyás földcseréje átlag 50 cm-es mélységben.
Elvárt állapot: Növényanyagnak megfelelő tőszám megléte (16-25 db/nm).
Elvárt anyagminőség: Önkormányzattal egyeztetett növényanyag.
Határidő: Tárgyév június 15.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Egynyári virágok ápolása (gyomlálás, kapálás, elvirágzott részek eltávolítása) Azonosító: 2.05C
Technológiai leírás: Virágágyak gyomlálása, kapálása, elvirágzott növényi részek eltávolítása, elszállítása.
Elvárt állapot: A gyomosodás mértéke a felület 20%-át nem haladhatja meg.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Elvárt állapottól való eltérés bekövetkeztétől számított 5 munkanap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Egynyári virágok öntözése Azonosító: 2.05D
Technológiai leírás: Csatlakozási pontok függvényében kézi vagy gépi locsolás.
Elvárt állapot: Szükséges talajnedvesség folyamatos fenntartása.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Csapadékmentes napokon naponta.
Ellenőrzés alapja: Munkaidő napló.
Kétnyári virágok ültetése Azonosító: 2.04H
Technológiai leírás: Talajjavítás tőzeges földkeverékkel, szennyvíziszappal a kiültetések előtt a teljes felületen, átlag 2 cm vastagsággal számolva.
Elvárt állapot: Növényanyagnak megfelelő tőszám megléte (16-25 db/nm).
Elvárt anyagminőség: Önkormányzattal egyeztetett növényanyag.
Határidő: Tárgyév június 15.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Kétnyári virágok ápolása (gyomlálás, kapálás, elvirágzott részek eltávolítása) Azonosító: 2.05J
Technológiai leírás: Virágágyak gyomlálása, kapálása, elvirágzott növényi részek eltávolítása, elszállítása.
Elvárt állapot: A gyomosodás mértéke a felület 20%-át nem haladhatja meg.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Elvárt állapottól való eltérés bekövetkeztétől számított 5 munkanap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Kétnyári virágok öntözése Azonosító: 2.05K
Technológiai leírás: Csatlakozási pontok függvényében kézi vagy gépi locsolás.
Elvárt állapot: Szükséges talajnedvesség folyamatos fenntartása.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Csapadékmentes napokon naponta.
Ellenőrzés alapja: Munkaidő napló.
2.06 Park-, sor- és dézsás fák fenntartása Fanyesési munkák
Azonosító: 2.07A
Technológiai leírás: Koronaalakító metszés az ültetést követő 6 évig évente 1 alkalommal, + koronaalakító fanyesés + koronaszint feltolás + sebkezelés. A munkanem magába foglalja a ritkító, erősítő metszéseket, sarj- és vízhajtások eltávolítását, odvak kezelését, nyesedék aprítását vagy szállítását.
Elvárt állapot: Indokolt bejelentések végrehajtása, fák egészségi állapotának megóvása, fák által okozott károk megelőzése, rendeltetésszerű közterület használatának biztosítása, csonkolásos metszés kizárólag vegetációs időszakon kívül (kivéve balesetveszély megelőzése és elhárítása).
Elvárt anyagminőség: Fák sebének kezelése sebkezelő anyaggal.
Határidő: Bejelentés után balesetveszély esetén 5 munkanap, egyéb bejelentés esetén 60 nap; nyesedék elszállítása főútvonalak mentén 8 órán belül, egyéb útvonalak mentén 2 munkanapon belül.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Fák locsolása Azonosító: 2.07D
Technológiai leírás: Öntözési feladatok elvégzése időjárástól függően történik: 1040 db. Elvárt állapot: Fa az öntözés hiányában nem pusztulhat ki, telepítést követő 5 évben kell biztosítani: 1. és 2. évben heti 1 alkalom, ezt követően 3 hetente 1 alkalom.
Elvárt anyagminőség: 40 l/alkalom/fa.
Határidő: Tárgyév április 1-től szeptember 30-ig.
Ellenőrzés alapja: Munkaidő napló, menetlevél, gépnapló.
Fatányérozás Azonosító: 2.07E
Technológiai leírás: Fa tövének gyommentesen tartása, megfelező öntözőtányér kialakítása.
Elvárt állapot: Öntözhető állapot fenntartása.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Tárgyév április 1-től szeptember 30-ig.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Fakivágás munkák Azonosító: 2.07H
Technológiai leírás: Elsősorban az elöregedett, kiszáradt, viharkárt szenvedett, vagyonbiztonság, vagy életveszély miatt kivágásra ítélt egyedek kerülnek kitermelésre. Elvárt állapot: Indokolt bejelentések végrehajtása, fák által okozott károk megelőzése, rendeltetésszerű közterület használatának biztosítása, fakivágás lehetőség szerint vegetációs időszakon kívül (kivéve balesetveszély megelőzése és elhárítása).
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Bejelentés után balesetveszély esetén 5 munkanap, egyéb bejelentés esetén a hozzájárulás, illetve az engedély kiadásának évében; nyesedék elszállítása főútvonalak mentén 8 órán belül, egyéb útvonalak mentén 2 munkanapon belül.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Bozótirtás Azonosító: 2.07I
Technológiai leírás: Fás szárú növények gépi vagy kézi irtása.
Elvárt állapot: Közszolgáltató kapcsolattartójának javaslata szerint Önkormányzat kapcsolattartójának jóváhagyással vagy Megrendelő kezdeményezésére, alkalomszerűen. Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Önkormányzat jóváhagyását követően 10 munkanapon belül.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Tuskófúrási munkák Azonosító: 2.07K
Technológiai leírás: Olyan módszert kell alkalmazni, amely nem okoz károsodást a környező burkolatban. Földmunkagéppel eltávolítás, tuskófúró, tuskómaró, biológiai módszerek.
Elvárt állapot: Az év közben kivágott fák tuskójának eltávolítása talajhiány pótlása.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Tárgyév végéig.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Városi szociális közalapítvány tűzifa előkészítés, tárolás Azonosító: 2.07L
Technológiai leírás: Fűrészelés, kuglira vágás.
Elvárt állapot: 20 m3 folyamatos készleten tartása.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Folyamatos.
Ellenőrzés alapja: Nyilvántartás.
2.07 Növényi nyesedék, zöldhulladék gyűjtés, szállítás lerakati díjjal (Fű, fa, közterületi zöldhulladék, egynyári, sövény, cserje, tuskó)
Fák növényvédelme Azonosító: 2.09B
Technológiai leírás: Beteg fák kezelése (odúkezelés...). A Közfeladat-ellátási szerződés tárgyát képező területen lévő parkfák, sorfák, szükség szerinti növényvédelme kórokozók és kártevők ellen. A növényvédelmi védekezés során kiemelten kell kezelni: a vadgesztenyefák aknázó moly elleni; platán csipkés poloska elleni; egyéb fajok levéltetű és lisztharmat elleni védelmét. A növényvédelmi beavatkozás során a hatályban lévő vonatkozó jogszabályok betartása kötelező, különös figyelemmel a felhasznált növényvédő szer fajtájára, a védekezés időpontjára, a védekezésben felhasznált gépek műszaki alkalmasságára és a védekezést végzők szakmai felkészültségére, alkalmasságára. A növényvédelmi munkákat megelőzően - a védekezés megkezdése előtt legkésőbb 3 nappal - a Közszolgáltató köteles a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztálya és Kecskemét Megyei Jogú Város Jegyzője, illetve az Önkormányzat felé bejelenteni a védekezés időpontját, a felhasznált növényvédő szer márkanevét, a védekezésben részesített növények nevét, a védekezés helyét (utcanevek, parkok, terek hivatalos nevének megadásával), a védekezést irányító személy nevét és elérhetőségét. A növényvédelmi beavatkozások során a lehetőség szerint méhekre és halakra nem veszélyes szereket kell felhasználni, méhkímélő technológia alkalmazásával.
Elvárt állapot: Fertőzöttségmentes állapot.
Elvárt anyagminőség: Méhekre és halakra nem veszélyes szerek használata.
Határidő: Észleléstől számított 2 munkanap.
Ellenőrzés alapja: Permetezési napló.
Sövény, évelő, egynyári virágok növényvédelme Azonosító: 2.09C
Technológiai leírás: A Közfeladat-ellátási szerződés tárgyát képező területen lévő sövény, cserje és virágfelületek (beleértve a virágtartó edényekbe ültetetteket is) szükség szerinti növényvédelme kórokozók és kártevők ellen. A növényvédelmi védekezés során kiemelten kell kezelni: kecskerágó félék tetvek elleni, egyéb fajok és az egy- és kétnyári és évelő növényeknél levéltetű és lisztharmat elleni védelmét. A növényvédelmi beavatkozás során a hatályban lévő vonatkozó jogszabályok betartása kötelező, különös figyelemmel a felhasznált növényvédő szer fajtájára, a védekezés időpontjára, a védekezésben felhasznált gépek műszaki alkalmasságára és a védekezést végzők szakmai felkészültségére, alkalmasságára. A növényvédelmi munkákat megelőzően - a védekezés megkezdése előtt legkésőbb 3 nappal - a Közszolgáltató köteles a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Agrárügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztálya és Kecskemét Megyei Jogú Város Jegyzője, illetve az Önkormányzat felé bejelenteni a védekezés időpontját, a felhasznált növényvédő szer márkanevét, a védekezésben részesített növények nevét, a védekezés helyét (utcanevek, parkok, terek hivatalos nevének megadásával), a védekezést irányító személy nevét és elérhetőségét. A növényvédelmi beavatkozások során a lehetőség szerint méhekre és halakra nem veszélyes szereket kell felhasználni, méhkímélő technológia alkalmazásával.
Elvárt állapot: Fertőzöttségmentes állapot.
Elvárt anyagminőség: Méhekre és halakra nem veszélyes szerek használata.
Határidő: Észleléstől számított 2 munkanap.
Ellenőrzés alapja: Permetezési napló.
2.8 Szökőkutak üzemeltetése
Szökőkutak tavaszi üzembe helyezése Azonosító: 2.10A
Technológiai leírás: A tavaszi üzembe helyezés időjárástól függően általában április hónapban történik.
Elvárt állapot: Működőképes és fertőzésmentes állapot kialakítása.
Elvárt anyagminőség:
Határidő: Tárgyév április 30.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Szökőkutak üzemeltetése (fertőtlenítése, tisztítása, javítása) Azonosító: 2.10B
Technológiai leírás: Tájékoztató táblák szükség szerinti pótlása, a műkőelemek tisztítása.
Elvárt állapot: Működőképes és fertőzésmentes állapot fenntartása.
Elvárt anyagminőség:
Határidő: Tárgyév április 30. - október 31., heti ellenőrzés.
Ellenőrzés alapja: Munkaidő napló.
Szökőkutak téliesítése Azonosító: 2.10C
Technológiai leírás: A kutak téliesítése időjárástól függően általában október hónapban történik. A vízben és vízfelületen található szerves és szervetlen hulladék (flakon, falevél, műanyag zacskók, papír, stb.) eltávolítása szükség szerint történik.
Elvárt állapot: Vízmentes állapotban hagyás.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Tárgyév október 31.
Ellenőrzés alapja: Munkaidő napló, fénykép előtte, utána.
2.9 Ivókutak és közterületi vízvételi helyek üzemeltetése
Ivókutak és kerticsapok tavaszi üzembe helyezése Azonosító: 2.11A
Technológiai leírás: A tavaszi üzembe helyezés időjárástól függően általában április hónapban történik.
Elvárt állapot: Működőképes és fertőzésmentes (ivókutak) állapot kialakítása.
Elvárt anyagminőség:
Határidő: Tárgyév április 30.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Ivókutak és kerticsapok üzemeltetése (fertőtlenítése, tisztítása, javítása) Azonosító: 2.11B
Technológiai leírás: Az ivókutak környékének tisztítása, fertőtlenítése hetente 1 alkalommal. A vízben és vízfelületen található szerves és szervetlen hulladék (flakon, falevél, nylon zacskók, papír, stb.) szükség szerinti eltávolítása.
Elvárt állapot: Működőképes és fertőzésmentes (ivókutak) állapot fenntartása.
Elvárt anyagminőség:-
Határidő: Tárgyév április 30. - október 31., heti ellenőrzés.
Ellenőrzés alapja: Munkaidő napló.
Ivókutak és kerti csapok téliesítése Azonosító: 2.11C
Technológiai leírás: A kutak téliesítése időjárástól függően, általában október hónapban történik.
Elvárt állapot: Vízmentes állapotban hagyás.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Tárgyév október 31.
Ellenőrzés alapja: Munkaidő napló, fénykép előtte, utána.
2.10 Öntözőberendezések üzemeltetése
Öntözőhálózatok tavaszi üzembe helyezése Azonosító: 2.12A
Technológiai leírás: A tavaszi üzembe helyezés időjárástól függően általában április hónapban történik.
Elvárt állapot: Működőképes állapot kialakítása.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Tárgyév április 30.
Ellenőrzés alapja: Munkaidő napló, fénykép előtte, utána.
Öntözőhálózatok üzemeltetése, karbantartása, javítása Azonosító: 2.12B
Technológiai leírás: Az öntözőhálózatok környékének tisztítása, az automata öntözőhálózat heti egyszeri ellenőrzése (csepegtetőrendszer működése, fúvókák egyenletes szórása, szórófejek szektorálása, stb.), a keletkezett sérülések javítása.
Elvárt állapot: Működőképes állapot fenntartása.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Tárgyév április 30. – október 31., heti ellenőrzés.
Ellenőrzés alapja: Munkaidő napló.
Öntözőhálózatok téliesítése Azonosító: 2.12C
Technológiai leírás: Öntözőrendszerek téliesítése időjárástól függően, általában október hónapban történik.
Elvárt állapot: Vízmentes állapotban hagyás.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Tárgyév október 31.
Ellenőrzés alapja: Munkaidő napló, fénykép előtte, utána.
2.11 Köztéri utcabútorok fenntartása
Utcabútorok önkormányzati rendezvények miatti ki-be szállítása, áthelyezése Azonosító: 2.13K
Technológiai leírás: Padok időszakos leszerelése, telephelyre történő beszállítása és visszaszállítása helyszínre, sérülés, balesetmentes, illetve padok ideiglenes áthelyezése. Elvárt állapot: Kiemelt önkormányzati rendezvények esetén padok sérülésmentes szállítása, tárolása, balesetmentes állapot fenntartása: Hírös Hét Fesztivál, Október 23., Téli fesztivál.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Rendezvény előtt hét, illetve rendezvényt követő hét.
Ellenőrzés alapja: Munkaidő napló, fénykép előtte, utána.
Utcabútorok (padok, pergolák) karbantartása, javítása, bontása Azonosító: 2.13L
Technológiai leírás: Balesetveszély elhárítása (leszerelés), nem helyreállítható elemek bontása.
Elvárt állapot: Esztétikus, biztonságos állapot fenntartása.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Xxxxxxxxxxx, bejelentéstől számított 15 munkanap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
2.12 Játszóterek üzemeltetése
Játszóterek üzemeltetése (ellenőrzés, karbantartás, karbantartáshoz tartozó javítások, tájékoztató táblák pótlása, homok pótlás)
Azonosító: 2.14A
Technológiai leírás:
Szemrevételezéses ellenőrzés, és karbantartás: Heti egy alkalommal. (78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet 1.,2. pontja szerint.) Végzi: szakmunkás
A játszótér talajáról, az ütéscsillapító terekről, és a homokozók homokjából az ott lévő idegen szilárd halmazállapotú anyagok eltávolításra kerülnek. Folyami homok anyagú ütéscsillapító tér, és a homokozóban lévő homok felületének egyengetése gereblyézéssel. Kisebb helyszínen végezhető javítások elvégzése pl. kötőelemek után húzása, csuklópontok vagy súrlódó felületek kenése. Ellenőrzés és karbantartás dokumentálása, az elkészült dokumentáció illetékes személyhez történő eljuttatása. Rongálásból és elhasználódásból származó sérülések javítása bizonyos mértékig, fő elemek cseréje csak külön megrendelésre, balesetveszély elhárítása (leszerelés, lezárás).
Operatív ellenőrzés: Havonta 1 alkalommal. Végzi: Játszótéri eszközök szabványosítási szakértő, szakmunkás.
A megfelelő bizonyítvánnyal rendelkező szakértő havonta egy alkalommal ellenőrzi a játszóterek talajának és eszközeinek az állapotát. Ellenőrzi az ütéscsillapító burkolat állapotát, ütéscsillapító homok tisztaságát, mennyiségét, és területi egyenletes eloszlását. Bármilyen eltérés esetén megteszi a szükséges intézkedést. Szemrevételezéssel ellenőrzi a játszóeszközök műszaki, és esztétikai állapotát, különös tekintettel a kopó, illetve gördülő alkatrészek esetében. Eltérés esetén megteszi a szükséges intézkedést. Ellenőrzi a homokozók homokjának minőségégét, és ha szükséges javasolja a cserét. Felügyeli az ellenőrzést, és karbantartást végző személy munkáját, szakmai tanácsaival folyamatosan támogatja annak munkáját. Az
ellenőrzés tényét, és tapasztalatait, valamint a megtett intézkedéseket írásban dokumentálja, és gondoskodik a jegyzőkönyv illetékes személyhez történő eljuttatásához.
Elvárt állapot: Esztétikus és balesetmentes állapot fenntartása, jogszabály szerinti felülvizsgálatok elvégzése.
Elvárt anyagminőség: Szabvány szerinti.
Határidő: Folyamatos, javítások: észlelést követő 15 nap.
Ellenőrzés alapja: Ellenőrzési jegyzőkönyv, fénykép előtte utána.
Futópályák fenntartása Azonosító: 2.14B Technológiai leírás:
Elvárt állapot: Balesetmentes állapot fenntartása. Elvárt anyagminőség: Megfelelő frakciójú apríték. Határidő: Észleléstől számított 5 munkanap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Homokcsere Azonosító: 2.14D
Technológiai leírás: Csere vagy tisztítás.
Elvárt állapot: Szennyeződésmentes homok.
Elvárt anyagminőség: Csak homokozó homok (sárga).
Határidő: Tárgyév április 30-ig.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
Nagy javítások utáni felülvizsgálat Azonosító: 2.14E
Technológiai leírás: Jogszabályi hivatkozás.
Elvárt állapot: Vizsgálatok határidőben történő elvégzése.
Elvárt anyagminőség: -.
Határidő: Javítás után 5 munkanap
Ellenőrzés alapja: Ellenőrzési jegyzőkönyv.
Kötelező felülvizsgálat (4 évente) / releváns 2021-től Azonosító: 2.14F
Technológiai leírás: Közterületi játszóeszközök időszakos biztonságtechnikai felülvizsgálata egy kijelölt szervezet által (4 évente 1 alkalommal).
Elvárt állapot: Vizsgálatok határidőben történő elvégzése
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Jogszabályban előírt határidő.
Ellenőrzés alapja: Ellenőrzési jegyzőkönyv.
Sportparkok üzemeltetése Azonosító: 2.14G
Technológiai leírás: Rongálásból és elhasználódásból származó sérülések javítása bizonyos mértékig, fő elemek cseréje csak külön megrendelésre, balesetveszély elhárítása (leszerelés, lezárás), gyártói karbantartási utasítás szerinti munkák elvégzése.
Elvárt állapot: Balesetveszély-mentes állapot fenntartása.
Elvárt anyagminőség: Tanúsítványnak megfelelő, eredetivel megegyező.
Határidő: Folyamatos, javítások: észlelést követő 15 nap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
2.13 Közüzemi díjak Víz
Azonosító: 2.16A
Technológiai leírás: A közüzemi díjak költségkeret tartalmazza a szökőkutak, ivókutak, öntözőrendszerek, kerti csapok (növények öntözése) üzemeltetéséhez szükséges víz díját. Elvárt állapot: Díjszámlák folyamatos kiegyenlítése.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Folyamatos.
Ellenőrzés alapja: Számla.
Áramdíj Azonosító: 2.16B
Technológiai leírás: A közüzemi díjak költségkeret tartalmazza a szökőkutak, ivókutak, öntözőrendszerek, kerti csapok (növények öntözése) üzemeltetéséhez szükséges áramdíjat.
Elvárt állapot: Díjszámlák folyamatos kiegyenlítése.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Folyamatos.
Ellenőrzés alapja: Számla.
2.14 Zászlózás
Zászlók kihelyezése és beszedése, karbantartása Azonosító: 2.17A
Technológiai leírás: Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a város jelképeiről, a Kecskemét városnév használatáról, valamint a közterületek fellobogózásáról szóló 7/2017 (III.30.) önkormányzati rendelete alapján. A nemzeti ünnepeken (augusztus 20., október 23.) a "Város napja" (október 2.), valamint október 6- án Kecskemét város fellobogózása, ennek keretében, a zászlók alkalmankénti kihelyezése, továbbá a szerződés időtartalma alatt a fellobogózások közötti időszakban azok levétele és tárolása. A kihelyezett zászlók határidőben történő levétele.
Elvárt állapot: Tiszta és sérülésmentes zászlók kihelyezése, szakszerű tárolás.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Vonatkozó rendelet szerint.
Ellenőrzés alapja: Munkaidő napló.
Zászlók pótlása Azonosító: 2.17B
Technológiai leírás: A zászlók levétele során tapasztalt hiány dokumentálása és a Megrendelő haladéktalan tájékoztatása írásban. A hiányzó zászlók pótlása. A pótlás az eredetivel megegyező méretű, anyagú és kivitelű zászlóval történik. A pótlásról legkésőbb a soron következő fellobogózások időtartalmáig kell gondoskodni.
Elvárt állapot: Fellobogózáshoz szükséges számú/méretű zászlók folyamatos rendelkezésre állása.
Elvárt anyagminőség: Eredetivel megegyező minőség és méret.
Határidő: Xxxxx következő fellobogózás időpontjáig.
Ellenőrzés alapja: Hiányfelvételi jegyzőkönyv, szállítólevél.
2.15 Karácsonyi dekoráció
Főtéri karácsonyi dekoráció Azonosító: 2.18B Technológiai leírás:
Elvárt állapot: Főtéri karácsonyfa és betlehem kihelyezése és időszakot követő bontása, karácsonyfatalp tárolása és karbantartása.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Kihelyezés: Advent első napját megelőzően, megrendelővel egyeztetve, Bontás: Karácsonyi díszvilágítás leszerelését követő 5 munkanap.
Ellenőrzés alapja: Munkaidő napló, gépnapló, menetlevél.
2.16 Fakivágások utáni pótlási kötelezettség teljesítése
Fakivágások utáni pótlási kötelezettség Azonosító: 2.19A
Technológiai leírás:
Elvárt állapot: Pótlási kötelezettséget előíró határozatban, illetve hozzájárulásban meghatározott fák határidőben történő telepítése és 1 éves fenntartása.
Elvárt anyagminőség: Pótlási kötelezettséget előíró határozatban, illetve hozzájárulásban meghatározottak szerint.
Határidő: Pótlási kötelezettséget előíró határozatban, illetve hozzájárulásban meghatározott ideig.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
3. Köztisztaság
3.01 Kézi úttisztítás
Kézi úttisztítás lerakati díjjal Azonosító:3.01C
Technológiai leírás: A feladat napi bontású, ütemterv alapján történő elvégzése. A feladatellátás során a min. 1,5 m széles járdák, parkolók, terek, közlekedési csomópontok takarítása. A naponta kijelölt területeken a két-három fős csoportok seprűvel, lapáttal és kézi hulladékgyűjtő edénnyel takarítanak. Ünnepnapok esetén, függetlenül attól, hogy az ünnepnap a hét melyik napjára esik, a hétvégi takarítási ütemterv alapján a munka elvégzése. A munkavégzés során keletkezett hulladék, a hulladéklerakóra való szállítása. Elvárt állapot: Feladatellátásba bevont közterületek tisztaságának fenntartása.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Munkanapokon 06.00-14.20 óra között; munkaszüneti napokon és ünnepnapokon 06.00-10.00 óra között.
Ellenőrzés alapja: Munkaidő napló.
3.02 Gépi úttisztítás (lerakati díjjal)
Főtér teljeskörű takarítása Azonosító: 3.02B
Technológiai leírás: Xxxxx megrendelésben meghatározottak szerint.
Elvárt állapot: Külön megrendelésben meghatározottak szerint.
Elvárt anyagminőség: Külön megrendelésben meghatározottak szerint.
Határidő:
Ellenőrzés alapja: Munkaidő napló, gépnapló.
Gépi úttisztítás lerakati díjjal Azonosító: 3.02D
Technológiai leírás: Az ütemtervben szereplő útszakaszok seprése korong és hengeres seprőkefe adapterekkel ellátott seprőgéppel történik.
Elvárt állapot: Feladatellátásba bevont közterületek tisztaságának fenntartása.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: A munka végzése fagy- és csapadékmentes időszakban.
Ellenőrzés alapja: Munkaidő napló, gépnapló.
3.03 Közterületi hulladékgyűjtő edények ürítése (lerakati díjjal)
Közterületi konténer ürítése lerakati díjjal (1,1 m3) Azonosító: 3.03C
Technológiai leírás: Konténer ürítése tömörítőhátfalas hulladékszállító járművel.
Elvárt állapot: Optimális ürítésszám.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Naponta.
Ellenőrzés alapja: Xxxxxxxxxx, munkaidő napló.
Közterületi konténer ürítése lerakati díjjal (4,2m3) Azonosító: 3.03D
Technológiai leírás: Konténer ürítése konténerszállító járművel.
Elvárt állapot: Optimális ürítésszám.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Heti 2 alkalommal.
Ellenőrzés alapja: Xxxxxxxxxx, munkaidő napló.
3.04 Kisméretű hulladékgyűjtő edények (csikkbedobók, kutyaürülék-tárolók) ürítése, pótlása (lerakati díjjal)
Kisméretű hulladékgyűjtők javítása, pótlása Azonosító: 3.04B
Technológiai leírás: Kisméretű hulladékgyűjtő edények rendszeres ellenőrzése, szükség szerinti javítása pótlása.
Elvárt állapot: Esztétikus megjelenésű, ép kisméretű hulladékgyűjtő edények.
Elvárt anyagminőség:
Határidő: Észleléstől számított 5 munkanap.
Ellenőrzés alapja: Xxxxxxxxxx, munkaidő napló.
Kisméretű hulladékgyűjtő edények (csikkbedobók és kutyaürülék-tárolók) ürítése Azonosító: 3.04G
Technológiai leírás: A szolgáltatás a napi bontású ütemtervnek megfelelően valósul meg. A munkavégzés során keletkezett hulladék elszállítása a hulladéklerakóra.
Elvárt állapot: Hulladéktárolók és környezetük szemétmentesen tartása.
Elvárt anyagminőség:
Határidő: Ütemterv szerint.
Ellenőrzés alapja: Szállítólevél, menetlevél, munkaidő napló.
3.05 Mobil WC üzemeltetés
Mobil WC üzemeltetése Azonosító: 3.05A
Technológiai leírás: A szolgáltatás az Önkormányzat megrendelésére történik, az Önkormányzat által meghatározott helyre és ideig.
Elvárt állapot: Mobil WC folyamatos rendelkezésre tartása, rendszeres ürítése, tisztítása.
Elvárt anyagminőség:
Határidő: Folyamatos.
Ellenőrzés alapja: Munkaidő napló, menetlevél, gépnapló.
3.06 Közutak portalanítása
Párakapuk üzemeltetése Azonosító: 3.06B
Technológiai leírás: Vízpára köd képzés.
Elvárt állapot:
Elvárt anyagminőség: Ivóvíz.
Határidő: Hőségriadó elrendelésének napjától annak visszavonása napjáig, naponta 9 és 20 óra között.
Ellenőrzés alapja: Munkaidő napló, szállítólevél, menetlevél.
Közutak portalanítása iparivíz díjjal Azonosító: 3.06C
Technológiai leírás: Locsolás locsolóautóval, megrendelés szerint.
Elvárt állapot: Tiszti főorvos által elrendelt másod- vagy harmadfokú hőségriadó időtartama alatt.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Hőségriadó elrendelésének napjától annak visszavonásának napjáig.
Ellenőrzés alapja: Munkaidő napló, menetlevél.
3.07 Illegális hulladék szállítása (lerakati díjjal)
Illegális hulladék szállítása lerakati díjjal Azonosító: 3.07C
Technológiai leírás: A város területén illegálisan elhelyezett, elhagyott hulladék elszállítása, munkavégzés során keletkezett hulladék elszállítása a hulladéklerakóra.
Elvárt állapot: Közterületek hulladékmentes állapota.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: Észleléstől számított 5 munkanap.
Ellenőrzés alapja: Fénykép előtte, utána.
4. Térinformatika
4.01. Térinformatikai rendszer továbbfejlesztése
2020 évben Kecskemét város közigazgatási területéről készülő légifelvétel kiértékelése
Azonosító: 6.02A
Technológiai leírás: A város által 2020 tavaszára tervezett új légifelvétel újabb szempontok szerinti kiértékeltetése.
Elvárt állapot: 10 cm vízszintes és függőleges geodéziai pontosság.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: A légifelvétel elkészültétől számított 6 hónap.
Ellenőrzés alapja: A KVÜ szerverén tárolt térinformatikai adatbázis.
Térinformatikai adatbázis frissítése az új kiértékelés alapján Azonosító: 6.02B
Technológiai leírás: A meglévő térinformatikai adatbázis frissítése az új légifelvétel alapján.
Elvárt állapot: 10 cm vízszintes és függőleges geodéziai pontosság.
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: A légifelvétel elkészültétől számított 6 hónap.
Ellenőrzés alapja: A KVÜ szerverén tárolt térinformatikai adatbázis.
Térinformatikai eszközök üzemeltetése Azonosító: 6.02C
Technológiai leírás: A nagy pontosságú GPS eszközhöz cm pontosságú korrekciós szolgáltatás előfizetése és további mobil adatrögzítő eszközök igény szerinti beszerzése, üzembe helyezése.
Elvárt állapot:
Elvárt anyagminőség: -
Határidő: 2020. február.
Ellenőrzés alapja: Számla.
3. sz. melléklet
A közszolgáltatási finanszírozás felosztása feladatonként
Finanszírozási keret felosztás (Ft) 2020. május 1. - december 31. | |
Útfenntartás : | 351 933 334 |
Parkfenntartás : | 000 000 000 |
Köztisztaság : | 141 720 000 |
Térinformatika : | 7 000 000 |
Finanszírozás összesen : | 769 986 668 |
2020. évi feladatterv / Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. / 2020. június 08. | Finanszírozási keret felosztás (Ft) 2020. május 1. - december 31. | Tervezett mennyiség | m.e. | Rendszeresség | |
1 Útfenntartás | |||||
1.01 Kül-és belterületi mechanikailag stabilizált földút karbantartása | 13 333 333 | ||||
1.01A | Kül-és belterületi mechanikailag stabilizált utak karbantartása | 13 333 333 | 26 667 | m2 | 0.xx. melléklet alapján |
1.02 Kül-és belterületi földút mechanikai stabilizálása | 10 000 000 | ||||
1.02B | Kül-és belterületi földutak részleges mechanikai stabilizálása 5-20 cm-ig | 4 000 000 | 200 | m2 | 0.xx. melléklet alapján |
1.02C | Kül-és belterületi földutak részleges mechanikai stabilizálása 20-40 cm-ig | 6 000 000 | 200 | m2 | 0.xx. melléklet alapján |
1.03 Kül-és belterületi földutak fenntartása | 65 000 000 | ||||
1.03A | Kül-és belterületi földutak karbantartása | 65 000 000 | 566 667 | m2 | 0.xx. melléklet alapján |
1.04 Űrszelvény tisztítás | 6 000 000 | ||||
1.04A | Űrszelvénytisztítás | 6 000 000 | 6 667 | m2 | 0.xx. melléklet alapján |
1.05 Padkanyesés | 15 000 000 | ||||
1.05A | Padkanyesés | 7 500 000 | 3 667 | m2 | 0.xx. melléklet alapján |
1.05C | Nemesített padka karbantartása | 7 500 000 | 2 667 | m2 | 0.xx. melléklet alapján |
1.06 Burkolt utak kátyúzása | 90 000 000 | ||||
1.06A | Kátyúzás sekélykátyúzó géppel | 20 000 000 | 297 | t | 0.xx. melléklet alapján |
1.06B | Kátyúzás melegaszfalttal | 55 333 333 | 760 | t | 0.xx. melléklet alapján |
1.06C | Kátyúzás hidegaszfalttal | 11 333 333 | 53 | t | 0.xx. melléklet alapján |
1.06E | Burkolt, de nem aszfaltos utak karbantartása | 3 333 333 | 167 | m2 | 0.xx. melléklet alapján |
2020. évi feladatterv / Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. / 2020. június 08. | Finanszírozási keret felosztás (Ft) 2020. május 1. - december 31. | Tervezett mennyiség | m.e. | Rendszeresség | |
1.07 Kerékpárutak karbantartása | 13 333 333 | ||||
1.07A | Kerékpárutak karbantartása | 13 333 333 | 133 | t | 0.xx. melléklet alapján |
1.08 Parkolók kátyúzása | 3 333 333 | ||||
1.08A | Parkolók kátyúzása | 3 333 333 | 33 | t | 0.xx. melléklet alapján |
1.09 Járda karbantartás | 32 000 000 | ||||
1.09A | Járdák karbantartása | 32 000 000 | 2 333 | m2 | 0.xx. melléklet alapján |
1.11 Utak műtárgyainak karbantartása | 1 600 000 | ||||
1.11A | Utak műtárgyainak karbantartása (aluljárók, hidak, átereszek) | 1 600 000 | - | - | 0.xx. melléklet alapján |
1.12 Jelzőtábla karbantartás | 16 666 667 | ||||
1.12D | Utcanév-táblák karbantartása, csere, pótlás | 3 333 333 | 67 | db | 0.xx. melléklet alapján |
1.12G | KRESZ tábla karbantartása, csere, pótlás | 13 333 333 | 600 | db | 0.xx. melléklet alapján |
1.13 Burkolati jelek karbantartása | 23 333 333 | ||||
1.13D | Burkolati jelek karbantartása | 23 333 333 | 5 333 | m2 | 0.xx. melléklet alapján |
1.14 Közlekedési biztonsági eszközök karbantartása | 14 333 334 | ||||
1.14A | Közlekedési biztonsági eszköz karbantartása, csere pótlás -Egyéb külön nem felsorolt | 2 666 667 | 53 | db | 0.xx. melléklet alapján |
1.14E | Polleroszlop karbantartása, csere, pótlás | 4 000 000 | 147 | db | 0.xx. melléklet alapján |
1.14G | "U" korlát karbantartása, csere, pótlás | 2 666 667 | 47 | db | 0.xx. melléklet alapján |
1.14K | Fekvőrendőr karbantartása, csere, pótlás | 4 000 000 | 67 | m | 0.xx. melléklet alapján |
1.14O | Közlekedési tükör karbantartása, csere, pótlás | 1 000 000 | 6 | db | 0.xx. melléklet alapján |
2020. évi feladatterv / Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. / 2020. június 08. | Finanszírozási keret felosztás (Ft) 2020. május 1. - december 31. | Tervezett mennyiség | m.e. | Rendszeresség | |
1.15 Vízrendezés, vízkár elhárítás | 13 333 333 | ||||
1.15A | Vízkár elhárítás | 2 666 667 | 667 | m2 | 0.xx. melléklet alapján |
1.15B | Vízelvezető- és szikkasztóárkok, átereszek karbantartása | 10 000 000 | 000 | m2 | 0.xx. melléklet alapján |
1.19 Téli útüzemeltetés | 10 000 000 | ||||
1.19A | Gépi síkosságmentesítés | 0 | - | - | 0.xx. melléklet alapján |
1.19B | Kézi síkosságmentesítés | 0 | - | - | 0.xx. melléklet alapján |
1.19C | Főtér síkosságmentesítése | 0 | - | - | 0.xx. melléklet alapján |
1.19D | Téli üzemeltetés - ÜGYELET/KÉSZENLÉT | 10 000 000 | - | - | 0.xx. melléklet alapján |
1.20 Egyéb közlekedési eszközök és berendezések karbantartása | 20 666 667 | ||||
1.20A | Kerékpártárolók karbantartása, csere, pótlás | 3 333 333 | 33 | db | 0.xx. melléklet alapján |
1.20B | Parkolásgátók karbantartása, csere, pótlás | 3 333 333 | 67 | db | 0.xx. melléklet alapján |
1.20C | Buszvárók karbantartása | 14 000 000 | 10 | db | 0.xx. melléklet alapján |
1.21 Közlekedési balesetveszély elhárítás | 4 000 000 | ||||
1.21A | Balesetveszélyes területek elkerítése | 2 000 000 | 33 | alkalom | 0.xx. melléklet alapján |
1.21B | Burkolati szennyeződés semlegesítése, eltávolítása | 2 000 000 | 13 | alkalom | 0.xx. melléklet alapján |
Útfenntartás összesen: | 351 933 334 |
2020. évi feladatterv / Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. / 2020. június 08. | Finanszírozási keret felosztás (Ft) 2020. május 1. - december 31. | Tervezett mennyiség | m.e. | Rendszeresség | |
2 Parkfenntartás | |||||
2.01 Fű és gyepfelületek fenntartása (gyep, fű, gyom) | 82 000 000 | ||||
2.01A | Fűnyírás gyűjtéssel | 50 666 667 | 2 800 000 | m2 | 2. sz. melléklet alapján |
2.01B | Fűnyírás gyűjtés nélkül | 16 333 333 | 1 000 000 | m2 | 2. sz. melléklet alapján |
2.01D | Gyepfelújítás | 333 333 | 667 | m2 | 2. sz. melléklet alapján |
2.01E | Gyepfelületek tápanyag utánpótlása | 0 | - | - | I. negyedévi feladat |
2.01F | Gyepfelület öntözése | 2 000 000 | 133 333 | m2 | 2. sz. melléklet alapján |
2.01H | Gyepfelületek tavaszi szellőztetése | 0 | - | - | I. negyedévi feladat |
2.01I | Gyommentesítés | 2 000 000 | 520 000 | m2 | 2. sz. melléklet alapján |
2.01J | Lombgyűjtés | 10 666 667 | 1 600 000 | m2 | 2. sz. melléklet alapján |
2.02 Cserje-talajtakaró ágyak fenntartása | 10 333 333 | ||||
2.02A | Cserje és talajtakaró ágyak ápolása (kapálás, gereblyézés) | 7 000 000 | 22 667 | m2 | 2. sz. melléklet alapján |
2.02B | Cserje és talajtakaró ágyak fenntartó metszése | 1 400 000 | 11 333 | m2 | 2. sz. melléklet alapján |
2.02E | Cserjeágyak terítése aprítékkal | 100 000 | 100 | m2 | 2. sz. melléklet alapján |
2.02G | Cserje öntözés | 200 000 | 3 000 | m2 | 2. sz. melléklet alapján |
2.02H | Cserjék növényvédelme | 1 333 333 | 3 | alkalom | 2. sz. melléklet alapján |
2.02I | Cserjeágyások pótlása | 300 000 | 100 | m2 | 2. sz. melléklet alapján |
2.03 Sövény fenntartás | 7 333 333 | ||||
2.03A | Sövénynyírás | 6 000 000 | 10 000 | fm | 2. sz. melléklet alapján |
2.03F | Sövény pótlás | 1 333 333 | 667 | fm | 2. sz. melléklet alapján |
2020. évi feladatterv / Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. / 2020. június 08. | Finanszírozási keret felosztás (Ft) 2020. május 1. - december 31. | Tervezett mennyiség | m.e. | Rendszeresség | |
2.04 Évelő ágyások fenntartása | 9 666 667 | ||||
2.04A | Évelő és gyeppótló ágyak ápolása (talajlazítása, gyomlálása, elvirágzott részek eltávolítása) | 6 666 667 | 14 667 | m2 | 2. sz. melléklet alapján |
2.04D | Évelő és gyeppótló növények öntözése | 666 667 | 14 667 | m2 | 2. sz. melléklet alapján |
2.04E | Évelő és gyeppótló ágyak terítése aprítékkal | 333 333 | 333 | m2 | 2. sz. melléklet alapján |
2.04G | Évelő ágyások pótlása | 2 000 000 | 800 | m2 | 2. sz. melléklet alapján |
2.05 Egy- és kétnyári virágágyások fenntartása | 23 666 667 | ||||
2.05A | Egynyári virágok ültetése | 6 000 000 | 1 800 | m2 | 0.xx. melléklet alapján |
2.05B | Egynyári virágok talajelőkészítése, tápanyagutánpótlással | 2 000 000 | 1 800 | m2 | 0.xx. melléklet alapján |
2.05C | Egynyári virágok ápolása (gyomlálás, kapálás, elvirágzott részek eltávolítása) | 4 666 667 | 9 000 | m2 | 0.xx. melléklet alapján |
2.05D | Egynyári virágok öntözése | 3 666 667 | 153 000 | m2 | 0.xx. melléklet alapján |
2.05H | Kétnyári virágok ültetése | 4 666 667 | 573 | m2 | 0.xx. melléklet alapján |
2.05I | Kétnyári virágágyak talajelőkészítése, tápnyagutánpótlással | 666 667 | 573 | m2 | 0.xx. melléklet alapján |
2.05J | Kétnyári virágok ápolása (gyomlálás,kapálás, elvirágzott részek eltávolítása) | 1 333 333 | 2 867 | m2 | 0.xx. melléklet alapján |
2.05K | Kétnyári virágok öntözése | 666 667 | 11 467 | m2 | 0.xx. melléklet alapján |
2.07 Park-, sorfák és dézsás növények fenntartása | 56 333 333 | ||||
2.07A | Fanyesési munkák | 33 333 333 | 1 000 | db | 0.xx. melléklet alapján |
2.07D | Fák locsolása | 3 333 333 | 667 | db | 0.xx. melléklet alapján |
2.07E | Fatányérozás | 1 000 000 | 333 | db | 0.xx. melléklet alapján |
2.07H | Fakivágási munkák | 13 333 333 | 133 | db | 0.xx. melléklet alapján |
2.07I | Bozótirtás | 2 000 000 | 1 333 | m2 | 0.xx. melléklet alapján |
2.07K | Tuskófúrási munkák | 2 666 667 | 27 | db | 0.xx. melléklet alapján |
2.07N | Városi szociális közalapítvány tüzifa előkészítés, tárolás | 666 667 | 27 | m3 | 0.xx. melléklet alapján |
2020. évi feladatterv / Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. / 2020. június 08. | Finanszírozási keret felosztás (Ft) 2020. május 1. - december 31. | Tervezett mennyiség | m.e. | Rendszeresség | |
2.09 Növényvédelem | 3 333 333 | ||||
2.09B | Fák növényvédelme | 2 666 667 | 333 | db | 0.xx. melléklet alapján |
2.09C | Sövény, évelő, egynyári virágok növényvédelme | 666 667 | 3 | alkalom | 0.xx. melléklet alapján |
2.10 Szökőkutak üzemeltetése | 8 666 667 | ||||
2.10A | Szökőkutak tavaszi üzembe helyezése | 1 333 333 | 17 | db | 0.xx. melléklet alapján |
2.10B | Szökőkutak üzemeltetése (fertőtlenítése, tisztítása, javítása) | 6 666 667 | 17 | db | 0.xx. melléklet alapján |
2.10C | Szökőkutak téliesítése | 666 667 | 17 | db | 0.xx. melléklet alapján |
2.11 Ivókutak és közterületi vízvételi helyek üzemeltetése | 4 000 000 | ||||
2.11A | Ivókutak és kerticsapok tavaszi üzembe helyezése | 666 667 | 24 | db | 0.xx. melléklet alapján |
2.11B | Ivókutak és kerticsapok üzemeltetése (fertőtlenítése, tisztítása, javítása) | 3 000 000 | 24 | db | 0.xx. melléklet alapján |
2.11C | Ivókutak és kerticsapok téliesítése | 333 333 | 24 | db | 0.xx. melléklet alapján |
2.12 Öntözőberendezések üzemeltetése | 3 333 333 | ||||
2.12A | Öntözőhálózatok tavaszi üzembe helyezése | 666 667 | 26 | db | 0.xx. melléklet alapján |
2.12B | Öntözőhálózatok üzemeltetése, karbantartása, javítása | 2 333 333 | 26 | db | 0.xx. melléklet alapján |
2.12C | Öntözőhálózatok téliesítése | 333 333 | 26 | db | 0.xx. melléklet alapján |
2.13 Köztéri padok fenntartása | 9 333 333 | ||||
2.13K | Utcabútorok Önkormányzati rendezvények miatti ki-be szállítása, áthelyezése | 666 667 | 5 | alkalom | 0.xx. melléklet alapján |
2.13L | Utcabútorok (padok, pergolák) karbantartása, javítása, bontása | 8 666 667 | 1 200 | db |
2020. évi feladatterv / Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. / 2020. június 08. | Finanszírozási keret felosztás (Ft) 2020. május 1. - december 31. | Tervezett mennyiség | m.e. | Rendszeresség | |
2.14 Játszóterek üzemeltetése | 33 333 334 | ||||
2.14A | Játszóterek üzemeltetése (ellenőrzés, karbantartás, karbantartáshoz tartózó javítások, pótlás) | 24 333 333 | 46 | db | 0.xx. melléklet alapján |
2.14B | Futópályák fenntartása | 2 000 000 | 33 | m3 | 0.xx. melléklet alapján |
2.14D | Homok csere | 1 333 333 | 27 | m3 | 0.xx. melléklet alapján |
2.14E | Nagy javítások utáni felülvizsgálat | 333 333 | 5 | db | 0.xx. melléklet alapján |
2.14F | Kötelező felülvizsgálat (4 évente) - releváns 2021-től | 0 | 0 | alkalom | 2021-től aktuális |
2.14G | Sportparkok üzemeltetése | 5 333 334 | 9 | db | 0.xx. melléklet alapján |
2.16 Közüzemi díjak | 16 666 667 | ||||
2.16A | Víz | 10 000 000 | - | - | 0.xx. melléklet alapján |
2.16B | Áramdíj | 6 666 667 | - | - | 0.xx. melléklet alapján |
2.17 Zászlózás | 800 000 | ||||
2.17A | Zászlók kihelyezése és beszedése, karbantartása | 666 667 | 4 | alkalom | 0.xx. melléklet alapján |
2.17B | Zászlók pótlása | 133 333 | 33 | db | 0.xx. melléklet alapján |
2.18 Karácsonyi dekoráció | 533 333 | ||||
2.18B | Főtéri karácsonyi dekoráció | 533 333 | 1 | alkalom | 0.xx. melléklet alapján |
2.19 Fakivágások utáni pótlási kötlezettség teljesítése | 0 | ||||
2.19A | Fakivágások utáni fapótlás | 0 | 0 | db | 1413031 Beruházási ei.-ról |
Parkfenntartás összesen: | 000 000 000 |
2020. évi feladatterv / Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. / 2020. június 08. | Finanszírozási keret felosztás (Ft) 2020. május 1. - december 31. | Tervezett mennyiség | m.e. | Rendszeresség | ||
3 Köztisztaság | ||||||
3.01 Kézi úttisztítás | 40 000 000 | |||||
3.01C | Kézi úttisztítás lerakati díjjal | 40 000 000 | 11 783 503 | m2 | 2. sz. melléklet alapján | |
3.02 Gépi úttisztítás (lerakati díjjal) | 50 000 000 | |||||
3.02B | Főtér teljeskörű takarítása | 13 333 333 | 1 | alkalom | 2. sz. melléklet alapján | |
3.02H | Gépi úttisztítás lerakati díjjal | 36 666 667 | 7 573 950 | m2 | 2. sz. melléklet alapján | |
3.03 Közterületi hulladékgyűjtő edények ürítése (lerakati díjjal) | 10 000 000 | |||||
3.03C | Közterületi konténer ürítése lerakati díjjal (1,1 m3) | 10 000 000 | 1 745 | alkalom | 2. sz. melléklet alapján | |
3.04 Kisméretű hulladékgyűjtő edények (csikkbedobók, kutya ürüléktárolók) ürítése, pótlása (lerakati díjjal) | 24 333 333 | |||||
3.04B | Kisméretű hulladékgyűjtők javítása, pótlása | 2 333 333 | 47 | db | 2. sz. melléklet alapján | |
3.04G | Kisméretű hulladékgyűjtő edények (Csikkbedobók és kutyaürülék tárolók) ürítése lerakati díjjal | 22 000 000 | 53 822 | alkalom | 2. sz. melléklet alapján | |
3.05 Mobil WC üzemeltetés | 333 333 | |||||
3.05A | Mobil WC üzemeltetése | 333 333 | 35 | alkalom | 2. sz. melléklet alapján | |
3.06 Közutak portalanítása | 3 720 000 | |||||
3.06B | Párakapuk üzemeltetése | 666 667 | 1 | db | 2. sz. melléklet alapján | |
3.06C | Közutak portalanítása ipari vízdíjjal | 3 053 333 | 67 | óra | 2. sz. melléklet alapján | |
3.07 Illegális hulladék szállítás (lerakati díjjal) | 13 333 333 | |||||
3.07C | Illegális hulladék szállítása learkati díjjal | 13 333 333 | 1 333 | m3 | 2. sz. melléklet alapján | |
Köztisztaság összesen: | 141 720 000 |
2020. évi feladatterv / Kecskeméti Városüzemeltetési Nonprofit Kft. / 2020. június 08. | Finanszírozási keret felosztás (Ft) 2020. május 1. - december 31. | Tervezett mennyiség | m.e. | Rendszeresség | |
6 Térinformatika | |||||
6.02 Térinformatika II. ütem | 7 000 000 | ||||
6.02B | Térinformatikai adatbázis frissítése az új kiértékelés alapján | 5 000 000 | 1 | db | 2. sz. melléklet alapján |
6.02C | Térinformatikai eszközök üzemeltetése | 2 000 000 | 1 | db | 2. sz. melléklet alapján |
Térinformatika összesen: | 7 000 000 |