K I V O N A T
K I V O N A T
az Intellihome Távközlési Szolgáltató Kft 2022.08.05. napjától hatályos, digitális IP technológián alapuló televízió műsorelosztás, helyhez kötött internet, és IP technológián alapuló helyhez kötött telefonszolgáltatásra vonatkozó Általános Szerződési Feltételeiből
A jelen kivonat az Intellihome Kft. fent megjelölt ÁSZF-ének 2022.08.05. napjától megvalósuló változásait tartalmazza.
1-es számú melléklet - Díjcsomagok, díjszabás, szolgáltatási területek 5-ös számú melléklet – Csatornakiosztások
Az Alap televízió csomagból kikerül a szolgáltató által megszüntetett DIGI Sport 1, DIGI Sport 2, és DIGI Sport 3 csatorna.
. 1. számú melléklet: Díjcsomagok, díjszabás, szolgáltatási területek Szolgáltatási területek:
Xxxxx XXXX-ben felsorolt szolgáltatások közül
a nomadikus beszédcélú szolgáltatás
Magyarország teljes területén elérhető, azaz Bács-Kiskun, Baranya, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Budapest, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom- Esztergom, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Veszprém, Zala megyékben.
helyhez kötött Internet szolgáltatás Balassagyarmat területén ( Ezen a helyen nem érhető el a televízió műsorelosztás, valamint a helyhez kötött telefonszolgáltatás.)
A digitális IP technológián alapuló televízió műsorelosztás szolgáltatás, a műsorterjesztéshez kapcsolódó kiegészítő digitális szolgáltatás,
a digitális IP technológián alapuló rádió műsorelosztás szolgáltatás, a helyhez kötött Internet szolgáltatás, és
az IP technológián alapuló helyhez kötött telefonszolgáltatás
az alább felsorolt szolgáltatási területeken érhető el.
Társasházak
Szolgáltatási terület | Megjegyzés | Technológia |
Budapest, III. kerület, Xxxxx Xxxxxx u. 1-19, 21-39 | FTTH/FTTB | |
Budapest, III. kerület, Gyógyszergyár u. 26-44, 46-64, 51-69 | FTTH/FTTB | |
Budapest, III. kerület, Szőlő u. 66-94 | Faluház | FTTH/FTTB |
Budapest, III. kerület, Bécsi u. 213-229 | FTTH/FTTB | |
Budapest, III. kerület, Solymár u. 2-10 | FTTH/FTTB | |
Budapest, III. kerület, Ágoston u. 1, 2, 3, 4-16 | FTTH/FTTB | |
Budapest, III. kerület, Vörösvári u. 1-11, 13-27 | FTTH/FTTB | |
Budapest, III. kerület, Pacsirtamező u. 16, 18, 20, 22 | FTTH/FTTB |
Budapest, III. kerület, Xxxxxx x. 3, 5 | FTTH/FTTB | |
Budapest, III. kerület, Tímár u. 24 | FTTH/FTTB | |
Budapest, III. kerület, Teszársz u. 3, 5 | FTTH/FTTB | |
Budapest, III. kerület, Zápor u. 67, 76-82 | FTTH/FTTB | |
Budapest, III. kerület, Törzs u 3. | FTTH/FTTB | |
Budapest, III. kerület, Gyenes u. 1A, 1B | FTTH/FTTB | |
Budapest XIV. kerület Pöstyén u., Öv utca | M-ETH |
Fótliget lakópark
Szolgáltatási terület | Megjegyzés | Technológia |
Fót, Fótliget lakópark | FTTH/FTTB |
Irodaparkok
Szolgáltatási terület | Megjegyzés | Technológia |
Xxxxxxxx, XX. xxxxxxx Xxxxxxxx xx 00. | FTTH/FTTB | |
Budapest, XI. kerület Hunyadi J. u. 162. | FTTH/FTTB | |
Budapest, XI. kerület Vegyész u. 17-25 | FTTH/FTTB | |
Budapest, III. kerület Perc u. 8. | FTTH/FTTB | |
Budapest, III. kerület Pacsirtamező u. 41-43. | FTTH/FTTB |
Galgaguta, Balassagyarmat, Becske, Bercel, Cserháthaláp, Magyarnándor, Mohora, Nógrádkövesd, Szügy, Fót, Csömör, Dunakeszi, Csemő, Cegléd, Budapest, Nagytarcsa, Kistarcsa, Nyársapát, Nagykőrös, Budaörs
Szolgáltatási terület | Megjegyzés | Technológia |
A szolgáltatás a fenti településeken azon végpontokról érhető el, ahonnan a Szolgáltató bázisállomására a rálátás biztosított | Mikrohullám |
Egyedi végpontok
A Szolgáltató egyedi megállapodás alapján vállalja a fent felsorolt szolgáltatási területeken kívül is végpontok kiépítését, ha arra műszaki-gazdasági lehetőség adott.
A szolgáltató egyedi végpontok esetén a szolgáltatást vezetékes vagy mikrohullámú technológiával is kiépítheti. A szolgáltató megrendelésenként ellenőrzi a szolgáltatás kiépíthetőségét, és jelzi az előfizető számára, hogy a szolgáltatás nyújtását vállalni tudja-e.
Díjmeghatározások:
Az ÁSZF-ben megjelölt díjak meghatározását és alkalmazásának eseteit a jelen melléklet, valamint az ÁSZF vonatkozó része határozza meg:
1. Belépési díj
A szolgáltatás igénybevételének lehetővé tétele érdekében, amennyiben a csatlakozás az Ajánlattevőnél/Igénylőnél nincs kiépítve, az Előfizető belépési díjat köteles fizetni. Ugyancsak belépési díjat köteles fizetni az Előfizető, ha az Előfizető az előfizetői hozzáférési pont áthelyezését olyan helyre kéri, ahol nincs kiépítve a csatlakozás. A díj fejében a Szolgáltató egy előfizetői hozzáférési pontot (előfizetői interfész) épít ki, több hozzáférési pont igény esetén az előfizető további belépési díj megfizetésére köteles. A díj magában foglalja a kiépítés után a végberendezés – Set-Top-Box vételére történő – első behangolásának/beállításának díját is.
A belépési díj mértéke az egyéni és üzleti / intézményi Előfizető esetén eltérő lehet.
A belépési díj az alábbiak szerinti ún. normál kiépítési feltételek esetén alkalmazandó:
a) a már kiépített hálózat előfizetői hozzáférési pontjától legfeljeb 10-20 méter kábelhossznyi távolságban van és
b) a létesítés nem jár új gerinchálózati szakasz kiépítésével, vagy új oszlop illetve egyéb alépítmény szakasz igénybevételével, továbbá
c) a kábelmodem, acces point vagy router áramvételezési helye a végberendezés közvetlen közelében biztosított és
d) legfeljebb 1 db végberendezés működtetését biztosító csatlakozást jelent.
2. Kiegészítő belépési díj
Az ÁSZF-ben megjelölt szokásos (normál) csatlakozási feltételektől eltérő csatlakozás kiépítés esetén fizetendő díj, melynek mértékéről az Igénylő és a Szolgáltató külön megállapodásban rendelkezik.
3. Szolgáltatás aktiválási díj
Szolgáltatás aktiválási díj megfizetésére az Előfizető abban az esetben köteles, ha a csatlakozás az adott előfizetői hozzáférési ponton már kiépült, de a szolgáltatás igénybevétele érdekében a rendszerre kapcsolás szükséges. Magában foglalja az adott szolgáltatás (műsorterjesztés, internet vagy telefon) igénybevételéhez szükséges berendezések – Szolgáltató telephelyén történő előzetes – aktiválásának költségét, valamint a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges berendezések üzembe helyezésének költségét is.
A Szolgáltatás aktiválási díj mértéke az egyéni és üzleti / intézményi Előfizető esetén eltérő lehet.
4. Előfizetési díj
A havi előfizetési díj olyan díj, amelyet az előfizetői szerződés alapján havonta (illetve a számlázási gyakoriságnak megfelelő gyakorisággal és arányos mértékben) számít fel a Szolgáltató a szolgáltatásnak az előfizetői hozzáférési ponton keresztül történő nyújtásáért és a rendszer üzemeltetéséért, karbantartásáért valamint hibaelhárításáért. Egyéni előfizető legfeljebb 6 db végberendezést csatlakoztatva egy havi díjat, illetve ennél több végberendezés esetén plusz előfizetési díjat fizet. Üzleti/intézményi Előfizető a szerződött vevőkészülék darabszám után meghatározott havi előfizetési, díjat tartozik megfizetni.
A havi előfizetési díj mértéke előfizetői kategóriánként (egyéni és üzleti/intézményi), fejállomási területenként, szolgáltatott műsorszerkezetenként, program-csomagonként és a hálózat műszaki állapota szerint különbözhet. A kizárólag közszolgálati műsorokat (televízió, rádió) tartalmazó műsorcsomag előfizetési díja kizárólag a hozzáférés biztosításához kapcsolódóan a hozzáférés költségeit tartalmazza.
Az előfizetési, illetve jeltovábbítási díjak alapjául szolgáló programcsomag-kiosztásokat, az Előfizetők által fizetendő előfizetési, illetve jeltovábbítási díjakat a jelen ÁSZF 5. számú melléklete tartalmazza.
5. Adminisztrációs díj
Az Előfizető kérése alapján a Szolgáltató által készített számlamásolat, számlázási adatokra vonatkozó kimutatás, valamint az ÁSZF teljes vagy részleges másolat esetén felszámított, részben a másolat számától függő díj, mely utóbbi megfizetése alól a Szolgáltató az Előfizető részére évente 1 alkalommal díjmentességet biztosít. Az adminisztrációs díj mértékét növeli nyomtatott adatszolgáltatás esetén az oldalanként számított nyomtatási költség, tartós adathordozón való adatszolgáltatás esetén az adathordozó költsége.
6. Áthelyezési díj
Amennyiben az Előfizető érvényes szerződéssel rendelkezik, tartozása nincs, és a szolgáltatást olyan más előfizetői hozzáférési ponton kívánja igénybe venni, ahol a Szolgáltató szolgáltatása elérhető, azonban a szolgáltatás igénybevétele érdekében a rendszerre kapcsolás szükséges, a Szolgáltató az előfizetőt az új előfizetői hozzáférési helyen belépési díj nélkül, áthelyezési díj ellenében a rendszerre kapcsolja.
Az áthelyezési díj mértéke az egyéni és üzleti / intézményi előfizető esetén eltérő lehet.
7. Átírási díj
A Szolgáltató által az átírás esetén alkalmazandó egyszeri díj.
8. Elállási díj
Az Előfizetőnek a szolgáltatásnyújtás megkezdésének határideje előtt jogszerűtlen elállása esetén a Szolgáltató részére fizetendő díj
9. Expressz kiszállási díj
Amennyiben ennek feltételei adottak, a Szolgáltató a hozzáférési pont helyén való megjelenést (ún: kiszállást) az Előfizető kérésére soron kívül teljesíti. Ez esetben a Szolgáltató az Előfizető kérésének elfogadásától számított 6 órán belül a kiszállást expressz kiszállási díj ellenében teljesíti.
10. Fizetési felszólítás díja
A fizetési kötelezettségét határidőn belül nem teljesítő Előfizető részére megalapozottan küldött tértivevényes ajánlott levél postai költsége és a Szolgáltatónál a fizetési felszólítás kibocsátásával kapcsolatban felmerült további költségek és díjak együttesen.
11. Készülék behangolási díj
Az Előfizető végberendezésének a Set-Top-Box jelének vételére történő beállítása miatt fizetendő díj, amely a kiépítést követő első beállítás kivételével minden esetben az Előfizető által fizetendő.
12. Kihelyezett hírközlési eszköz használati díja
Amennyiben a szolgáltatás igénybevételéhez hírközlési berendezésnek az Előfizető által használt ingatlanba történő kihelyezésére van szükség, a Szolgáltató az eszközt az Előfizető rendelkezésére bocsátja. Az előfizetői szerződés hatálya alatt a hírközlési eszköz használatáért a Szolgáltató – a kihelyezett eszköz fajtájától függően eltérő mértékű – használati díj megfizetését írhatja elő.
13. Kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj
A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges kihelyezett hírközlési eszköz elvesztése, vagy megrongálódása esetén az Előfizetőt terhelő – a kihelyezett eszköz fajtájától függően eltérő mértékű – díj. A kihelyezett hírközlési eszköz megtérítési díj összege eszközönként eltérő.
14. Kikapcsolási díj
Amennyiben a szolgáltatás az Előfizető kérésére, vagy egyéb, az Előfizető érdekkörében eső okból kifolyólag szünetel és ennek megvalósításához a Szolgáltató helyszíni intézkedése szükséges, kikapcsolási díj fizetendő.
15. Kiszállási díj
Az Előfizetőt kiszállási díj fizetési kötelezettség terheli minden olyan esetben, amikor az előfizetői hozzáférési ponton vagy házhálózaton való tevékenység végzése érdekében a Szolgáltató helyszíni jelenléte szükséges az Előfizető hibájából vagy az Előfizető érdekében felmerült okból vagy az Előfizető kérésére. (A kiszállási díj fizetésének esetkörei különösen, de nem kizárólag:
Ha a Szolgáltató az Előfizető kérésére az előfizetővel egyeztetett időpontban a tulajdonában álló vagy általa üzemeltetett ponthoz kiszáll,
ha a Szolgáltató az Előfizető hibájából nem tud az érintett ingatlanra bejutni, vagy hibabejelentés esetén, amennyiben a hiba oka az Előfizető érdekkörében merült fel (pl. Előfizető hibás végberendezése, rongálása, stb.),
ha a Szolgáltató az előfizetői végberendezést (TV, rádió, videó) az Előfizető külön kérésére a szolgáltatási programokra beprogramozza,
ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az ÁSZF 2.3.1. pont szerinti időpontban az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének 90 napon belüli időpontjában, és emiatt az előfizetői szerződés a megkötésétől számított 90. napon megszűnik,
az Eht. 134. § (6)-(7) bekezdésében meghatározott esetekben,az ÁSZF-ben megjelölt esetekben.
Az Előfizető nem köteles a kiszállási díjat megfizetni, ha a kiszállásra a Szolgáltató érdekkörében felmerült okból kerül sor, valamint az Előfizető általi jogszerű felmondás esetén, továbbá kikapcsolási, korlátozási vagy visszakapcsolási díj alkalmazása esetén.
16. Korlátozási díj
Amennyiben a szolgáltatás korlátozására kerül sor és ennek megvalósításához a Szolgáltató helyszíni intézkedése szükséges, korlátozási díj fizetendő.
17. Csomag módosítási díj
Az Előfizető által kezdeményezett, az ingyenes csomag módosítási lehetőséget követő ismételt csomag módosítás teljesítéséért fizetendő díj.
18. További vételi hely díja
A szolgáltatási címen lévő ingatlanba az Előfizető kérésére az ÁSZF-ben megjelöltnél több vételi hely is létesíthető további vételi hely díja megfizetése esetén, melynek megfizetésére az Előfizető további vételi helyenként köteles, és amely a további csatlakozás kiépítése előtt esedékes.
19. Visszakapcsolási díj
Amennyiben a szolgáltatás az Előfizető kérésére, vagy egyéb, az Előfizető érdekkörébe eső okból kifolyólag szünetelt, és az Előfizető a szolgáltatás helyreállítását kéri, visszakapcsolási díj fizetendő, ha a visszakapcsoláshoz a Szolgáltató helyszíni intézkedése szükséges. Korlátozás utáni visszakapcsolást követően minden esetben fizetendő visszakapcsolási díj
20. Vizsgálati díj
Amennyiben az Előfizető ugyanazt a hibajelenséget indokolatlanul ismételten jelzi és a megismételt vizsgálatot igényli, azonban a vizsgálat bizonyíthatóan indokolatlan volt, úgy annak költségeit, valamint a hatóság által a Szolgáltatóval szemben érvényesített további díjat a Szolgáltató jogosult az Előfizetőre áthárítani.
21. Számhordozási díj
Amennyiben az Előfizető meg kívánja tartan kapcsolási számát, a Szolgáltató vállalja a szám áthordázását. A szám áthordozása költségeinek fedezésére fizetendő díj a számhordozási díj.
22. Számcsere díj
Amennyiben az Előfizető a meglévő száma helyett másik számot kér Szolgáltaó ezt biztosítja számára. A számcsere Szolgáltató általi konfigurációs és adminisztrációs költségeinek fedezésére Előfizető díjat köteles fizetni
23. További kábelek díja
Amennyiben az Xxxxxxxxx saját meglévő kábele helyett Szolgáltatótól kéri a cserét, Szolgáltató CAT5e kábelt ad számára RJ-45 csatlakozóval és törésgátlóval szerelve.
24. Előfizetői berendezések beállításának díja
Amennyiben az előfizető saját berendezéseinek (pl. Wifi router, számítógép, telefonkészülék, stb.) beállítását kéri és ezt a szolgáltató szakembere el tudja végezni, akkor a feladat elvégzéséért Szolgáltató megkezdett óránként óradíjat kér.
25. Fix IP cím díja
Előfizető kérésére Szolgáltató igényelt mennyiségű fix IP címet is adhat.
26. E-mail szolgáltatás
Az internet szolgáltatás csomagban foglalt díjmentes e-mail címe(ek)n felül előfizető kérésére a szolgáltató @xxxxxx.xx végződésű e-mail címet biztosít éves díjfizetés ellenében
27. Kihelyezett távközlési eszközök óvadék díja
Az előfizetőhöz kihelyezett eszközök használatba vételekor fizetendő egyszeri díj
28. Hálózat üzemeltetési díj
Az előfizető által igénybe vett hálózat karbantartásának, használatának díja
29. Alközponti szolgáltatás
Az alközponti szolgáltatáson belül működtetett mellékállomások és fővonalak havi előfizetési díja/db
30. Hangposta
Az előfizető részére fenntartott hangposta fiók havi előfizetési díja/db
31. Konferenciaszoba 1 telefonvonallal
Konferencia beszélgetés 4-8 résztvevő között. A kialakítás fenntartásának havi előfizetési díja
A szolgáltatás általános díjtételei:
A megrendelt szolgáltatásokra vonatkozó díjakat a szolgáltatási szerződés tartalmazza. Az ott nem szereplő díjtételek esetén a jelen mellékletben szereplő díjtételek érvényesek. A mellékletben szereplő árak (ahol nincs külön feltüntetve) bruttó árak, a mindenkori ÁFA-t tartalmazzák!
Xxxxx | XXX (27%) | Bruttó | |
Csomagmódosítási díj | 2 362,20 Ft | 637,80 Ft | 3 000 Ft |
Szolgáltatás áthelyezési díj (A szolgáltató által lefedett területen történő áthelyezés | 2 362,20 Ft | 637,80 Ft | 3 000 Ft |
Szolgáltatás áthelyezés díj (A szolgáltató által nem lefedett területen történő áthelyezés díja) | Egyedi megegyezés alapján | ||
Átírási díj | 2 362,20 Ft | 637,80 Ft | 3 000 Ft |
Szolgáltatás | 2 362,20 Ft | 637,80 Ft | 3 000 Ft |
Szolgáltatás szüneteltetés havi díja: | az aktuális díjcsomag havidíjának 10%-a | ||
Korlátozási díj | 2 362,20 Ft | 637,80 Ft | 3 000 Ft |
Kikapcsolási díj | 2 362,20 Ft | 637,80 Ft | 3 000 Ft |
Visszakapcsolási díj | 2 362,20 Ft | 637,80 Ft | 3 000 Ft |
Kiszállási díj | 2 362,20 Ft | 637,80 Ft | 3 000 Ft |
Expressz kiszállási díj | 4 724,41 Ft | 1275,59 Ft | 6 000 Ft |
Fizetési felszólítás díja | 787,40 Ft | 212,60 Ft | 1 000 Ft |
Elállási díj | 2362,20 Ft | 637,80 Ft | 3 000 Ft |
Fix IP cím havi díja 1 db 5 db 5 fölött | 1 db:2 362,20 Ft/db/hó 5 db:1 574,80 Ft/db/hó 5 fölött: egyedi megállapodás | 1 db: 637,80 Ft/db/hó 5 db: 425,20 Ft/db/hó 5 fölött: egyedi ár + 27 % ÁFA | 1 db: 3 000 Ft/db/hó 5 db: 2 000 Ft/db/hó 5 fölött: egyedi megállapodás |
E-mail szolgáltatás díja | 2 000 Ft/év/e-mail cím | 540 Ft/év/e-mail cím | 2 540 Ft/ év/e- mail cím |
Telefonszám csere | 2 362,20 Ft | 637,80 Ft | 3 000 Ft |
Számhordozási díj | 4 724,41 Ft | 1 275,59 Ft | 6 000 Ft |
CAT5 Ethernet kábel csatlakozóval és | 160 Ft/m | 40 Ft/m | 200 Ft/m |
További vételi hely | 7 874,02 Ft | 2 125,98 Ft | 10 000 Ft |
Vizsgálati díj | 3 937,01 Ft + ÁFA + a mindenkori hatósági díj | 1 062,90 Ft | 5 000 Ft + a mindenkori hatósági díj |
Készülék behangolási | 2 362,20 Ft | 637,80 Ft | 3 000 Ft |
Adminisztrációs díj | 2 362,20 Ft | 637,80 Ft | 3 000 Ft |
Előfizetői berendezések | 3 937,01 Ft/óra | 1 062,99 Ft/óra | 5 000 Ft/óra |
Kihelyezett távközlési eszközök óvadék díja | ÁFA körön kívül | ÁFA körön kívül | Internet: 6 500 Ft/eszköz IPTV stb: 10 000 Ft/eszköz Telefon: 5 000 |
Hálózat üzemeltetési díj | 1 200 Ft/hó | 324 Ft/hó | 1 524 Ft/hó |
Alközponti szolgáltatás | 600 Ft/hó | 162 Ft/hó | 762 Ft/hó |
Hangposta | 400 Ft/hó | 108 Ft/hó | 508 Ft/hó |
Konferenciaszoba 1 telefonvonallal | 2 681 Ft/hó | 724 Ft/hó | 3 405 Ft/hó |
Kihelyezett hírközlési eszközök megtérítési díjai
Kártérítési díj nettó | ÁFA 27% | Kártérítési díj (bruttó) | |
CPE (Zyxel 315, Zyxel 315F, Iskratel Proteus932) | 6 299 Ft | 1 701 Ft | 8 000 Ft |
CPE (SMC 6709, DLINK DES3200, DES3010F Raisecom HT803xxxx | 23 622 Ft | 6 378 Ft | 30 000 Ft |
Wifi Router | 6 299 Ft | 1 701 Ft | 8 000 Ft |
Set-top-box (Amino 110,130,140,MAG250-254) | 19 685 Ft | 5 315 Ft | 25 000 Ft |
STB távirányító | 2 362 Ft | 638 Ft | 3 000 Ft |
STB-TV összekötő kábel (Scart, HDMI) | 1 575 Ft | 425 Ft | 2 000 Ft |
Telefon Átjáró (PAP2 gateway) | 6 299 Ft | 1 701 Ft | 8 000 Ft |
Egyszeri díjak
Egyszeri díj a társasházi szolgáltatási területeken:
Egyszeri díjak | Nettó | ÁFA 27 % | Bruttó |
Belépési díj | 15 748 Ft | 4 252 Ft | 20 000 Ft |
Szolgáltatás aktiválás szolgáltatásonként | 7 874 Ft | 2 126 Ft | 10 000 Ft ** |
Egyszeri díjak a nem társasházi szolgáltatási területen:
Egyszeri díjak | Nettó | ÁFA 27 % | Bruttó |
Belépési díj | 39 370 Ft | 10 630 Ft | 50 000 Ft * |
Szolgáltatás aktiválás szolgáltatásonként | 7 874 Ft | 2 126 Ft | 10 000 Ft ** |
Egyszeri díj az irodaparkok területén:
Egyszeri díjak | Nettó | ÁFA 27 % | Bruttó |
Belépési díj | 39 370 Ft | 10 630 Ft | 50 000 Ft * |
Szolgáltatás aktiválás szolgáltatásonként | 7 874 Ft | 2 126 Ft | 10 000 Ft ** |
Az egyszeri díj tartalma:
*A belépési díjat csak egyszer kell megfizetni, azaz ha a csatlakoztatás már korábban megtörtént, új szolgáltatás megrendelésekor mégegyszer nem kell megfizetni.
** Műsorszolgáltatás igénybe vétele esetén a szolgáltatás aktiválási díj magában foglal 1 darab Set-Top- Box berendezést (a televízió ethernet hálózathoz csatlakoztatásához szükséges eszköz) távirányítóval. Az előfizető a megrendelt szolgáltatáscsomagtól függetlenül választhat csak SD műsorok megjelenítésére képes, analóg (SCART, Koax) kimenettel rendelkező, vagy SD és HD műsorok megjelenítésére egyaránt képes, digitális (HDMI) kimenettel rendelkező set-top-boxot. További set-top-boxok megrendelése az
1.5.3.4 pont szerinti feltételekkel lehetséges.
** Telefon szolgáltatás igénybe vétele esetén a szolgáltatás aktiválási díj magában foglal 1 darab nyilvános telefonszámot.
Havi díjak, díjcsomagok Műsorszolgáltatás díjcsomagok havi díjai
Közszolgálati programcsomag | ||||||
Műsor | Műsor továbbítási | A csatorna | ||||
(műsor) | ||||||
Sor- szám | neve | nyelve | jellege | csatorna | frekvencia (Mhz) | Szolgáltató által vállalt terjesztésének |
időpontja | ||||||
(év, hó, napig) | ||||||
1. | M1 | magyar | hír és közélet | határozatlan | ||
2. | M2 | magyar | gyermek | határozatlan | ||
3. | Duna TV | magyar | közszolgálati | határozatlan | ||
4. | M4 Sport | magyar | sport | határozatlan | ||
5. | Duna World | magyar | közszolgálati | határozatlan | ||
6. | M5 | magyar | közszolgálati | határozatlan | ||
7. | M1 HD | magyar | hír és közélet | határozatlan | ||
8. | M2 HD | magyar | gyermek | határozatlan | ||
9. | Duna TV HD | magyar | közszolgálati | határozatlan | ||
10. | M4 Sport HD | magyar | sport | határozatlan | ||
11. | Duna World HD/M4 Sport+ (Sz.V.14.00-22.00) | magyar | közszolgálati/sport | határozatlan |
12. | M5 HD | magyar | közszolgálati | határozatlan |
Egyéni előfizetők
Xxxxxx neve | Nettó havi előfizetési díj Ft/hó | ÁFA (27%) | Bruttó havi előfizetési díj Ft/hó |
Közszolgálati | 945 | 255 | 1 200 |
Start programcsomag | ||||||
Sor-szám | Műsor | Műsor továbbítási | A csatorna (műsor) Szolgáltató által vállalt terjesztéséne k időpontja (év, hó, napig) | |||
neve | nyelve | jellege | csatorna | frekvencia (Mhz) | ||
1.-12. | Közszolgálati programcsomag | |||||
13. | RTL Klub | magyar | kereskedelmi | 2022.12.31 | ||
14. | RTL Klub HD | magyar | kereskedelmi | 2022.12.31 | ||
15. | RTL II | magyar | kereskedelmi | 2022.12.31 | ||
16. | RTL+ | magyar | film | 2022.12.31 | ||
17. | Muzsika TV | magyar | zene | 2022.12.31 | ||
18. | Hír TV | magyar | hír és közélet | 2022.12.31 | ||
19. | ATV HD | magyar | kereskedelmi | 2022.12.31 | ||
20. | Euronews HD | magyar | hír és közélet | 2022.12.31 |
Egyéni előfizetők
Xxxxxx neve | Nettó havi előfizetési díj Ft/hó | ÁFA (27%) | Bruttó havi előfizetési díj Ft/hó |
Start | 1 654 | 446 | 2 100 |
Budapesti Üzleti IPTV előfizetők
Csomag neve | Nettó havi előfizetési díj Ft/hó | ÁFA (27%) | Bruttó havi előfizetési díj Ft/hó |
Start | 2 094 | 566 | 2 660 |
Vidéki üzleti IPTV előfizetők
Csomag neve | Nettó havi előfizetési díj Ft/hó | ÁFA (27%) | Bruttó havi előfizetési díj Ft/hó |
Start | 2 094 | 566 | 2 660 |
Alap programcsomag | ||||||
Műsor | Műsor továbbítási | A csatorna | ||||
frekvencia | (műsor) | |||||
Sor- szám | neve | nyelve | jellege | csatorna | (Mhz) | Szolgáltató által vállalt terjesztésének |
időpontja | ||||||
(év, hó, napig) |
1-20. | Start programcsomag | |||||
21. | Viasat 3 HD | magyar | film | 2022.12.31 | ||
22. | Cartoon Network | magyar | gyermek | 2022.12.31 | ||
23. | Minimax | magyar | gyermek | 2022.12.31 | ||
24. | Boomerang | magyar/an gol | gyermek | 2022.12.31 | ||
25. | Xxx Xxx | magyar | gyermek | 2022.12.31 | ||
26. | Nickelodeon | magyar/an gol | gyermek | 2022.12.31 | ||
27. | Baby Tv | magyar | gyermek | 2022.12.31 | ||
28. | Cool | magyar | film | 2022.12.31 | ||
29. | Film+ | magyar | film | 2022.12.31 | ||
30. | Sorozat+ | magyar | sorozat | 2022.12.31 | ||
31. | Viasat 6 | magyar | kereskedelmi | 2022.12.31 | ||
32. | AXN HD | magyar | film | 2022.12.31 | ||
33. | AMC HD | magyar | film | 2022.12.31 | ||
34. | Paramount Network | magyar | film | 2022.12.31 | ||
35. | Comedy Central | magyar | szórakoztató | 2022.12.31 | ||
36. | Film4 | magyar | film | 2022.12.31 | ||
37. | Spektrum HD | magyar | dokumentum | 2022.12.31 | ||
38. | Spektrum Home | magyar | életmód | 2022.12.31 | ||
39. | Discovery HD | magyar | dokumentum | 2022.12.31 | ||
40. | Discovery Science HD | magyar | dokumentum | 2022.12.31 | ||
41. | HGTV | magyar | dokumentum | 2022.12.31 | ||
42. | ID HD | magyar | dokumentum | 2022.12.31 | ||
43. | National Geographic HD | magyar | dokumentum | 2022.12.31 | ||
44. | National Geographic Wild HD | magyar | dokumentum | 2022.12.31 | ||
45. | Viasat Explore | magyar | dokumentum | 2022.12.31 | ||
46. | Viasat History | magyar | dokumentum | 2022.12.31 | ||
47. | Digi World HD | magyar | dokumentum | 2022.12.31 | ||
48. | Digi Animal World HD | magyar | dokumentum | 2022.12.31 | ||
49. | Viasat Nature | magyar | dokumentum | 2022.12.31 | ||
50. | Sport1 HD | magyar | sport | 2022.12.31 | ||
51. | Sport2 HD | magyar | sport | 2022.12.31 | ||
52. | Eurosport HD | magyar/an gol | sport | 2022.12.31 | ||
53. | Eurosport2 HD | magyar | sport | 2022.12.31 | ||
54. | 1Music Channel HD | magyar | zene | 2022.12.31 | ||
55. | Hit Music | magyar | zene | 2022.12.31 | ||
56. | Comedy Central Family | magyar | szórakoztató | 2022.12.31 | ||
57. | TV4 | magyar | film | 2022.12.31 | ||
58. | Story4 | magyar | életmód | 2022.12.31 | ||
59. | TV Paprika HD | magyar | életmód | 2022.12.31 | ||
60. | Galaxy 4 | magyar | életmód | 2022.12.31 | ||
61. | TLC | magyar | életmód | 2022.12.31 | ||
62. | Ozone Network | magyar | életmód | 2022.12.31 | ||
63. | Digi Life HD | magyar | életmód | 2022.12.31 | ||
64. | Bonum TV | magyar | életmód | 2022.12.31 | ||
65. | ATV Spirit | magyar | életmód | 2022.12.31 | ||
66. | France24 (francia) | francia | hír és közélet | 2022.12.31 | ||
67. | DW | angol/ném et | hír és közéleti | 2022.12.31 |
68. | CNN | angol | hír és közéleti | 2022.12.31 | ||
69. | CNBC | angol | hír és közéleti | 2022.12.31 | ||
70. | ZDF HD | német | közszolgálati | 2022.12.31 | ||
71. | TV5 Monde | francia | közszolgálati | 2022.12.31 | ||
72. | RTR Planeta | orosz | közszolgálati | 2022.12.31 | ||
73. | CCTV 4 | kínai | hír és közéleti | 2022.12.31 | ||
74. | Bloomberg | angol | hír és közéleti | 2022.12.31 | ||
75. | France24 (angol) | angol | hír és közéleti | 2022.12.31 | ||
76. | Al Jazeera English | angol | hír és közléleti | 2022.12.31 |
Egyéni előfizetők
Xxxxxx neve | Nettó havi előfizetési díj Ft/hó | ÁFA (27%) | Bruttó havi előfizetési díj Ft/hó |
Alap | 3 898 | 1 052 | 4 950 |
Budapesti Üzleti IPTV előfizetők
Csomag neve | Nettó havi előfizetési díj Ft/hó | ÁFA (27%) | Bruttó havi előfizetési díj Ft/hó |
Alap | 4 252 | 1 148 | 5 400 |
Vidéki üzleti IPTV előfizetők
Csomag neve | Nettó havi előfizetési díj Ft/hó | ÁFA (27%) | Bruttó havi előfizetési díj Ft/hó |
Alap | 5 000 | 1 350 | 6 350 |
Kiegészítő programcsomagok
Családi | ||||||
Műsor | Műsor továbbítási | A csatorna | ||||
frekvencia | (műsor) | |||||
Sor- szám | neve | nyelve | jellege | csatorna | (Mhz) | Szolgáltató által vállalt terjesztésének |
időpontja | ||||||
(év, hó, napig) | ||||||
1. | RTL Gold | magyar | kereskedelmi | 2022.12.31 | ||
2. | Disney Channel | magyar | gyermek | 2022.12.31 | ||
3. | Xxxx Xx. | magyar | gyermek | 2022.12.31 | ||
4. | Viasat 2 | magyar | film | 2022.12.31 | ||
5. | Viasat Film | magyar | film | 2022.12.31 | ||
6. | Epic Drama | magyar | film | 2022.12.31 | ||
7. | Film Mánia | magyar | film | 2022.12.31 | ||
8. | Film Café | magyar | film | 2022.12.31 | ||
9. | Extreme Sport | magyar | sport | 2022.12.31 | ||
10. | FIT HD | magyar | sport | 2022.12.31 | ||
11. | CBS Reality | magyar | életmód | 2022.12.31 |
12. | Life Network | magyar | életmód | 2022.12.31 | ||
13. | Pro 7 | német | kereskedelmi | 2022.12.31 | ||
14. | RTL | német | kereskedelmi | 2022.12.31 | ||
15. | RTL 2 | német | kereskedelmi | 2022.12.31 | ||
16. | Super RTL | német | kereskedelmi | 2022.12.31 | ||
17. | Sat 1 | német | kereskedelmi | 2022.12.31 | ||
18. | KIKA | német | gyermek | 2022.12.31 | ||
19. | 3 Sat | német | életmód | 2022.12.31 | ||
20. | KABEL 1 | német | kereskedelmi | 2022.12.31 | ||
21. | n-TV | német | hír és közélet | 2022.12.31 | ||
22. | VOX | német | kereskedelmi | 2022.12.31 | ||
23. | N24 | német | 2022.12.31 | |||
24. | RTP | portugál | film | 2022.12.31 | ||
25. | TVE | spanyol | közszolgálati | 2022.12.31 | ||
26. | RAI 1 HD | olasz | kereskedelmi | 2022.12.31 | ||
27. | RAI 2 HD | olasz | kereskedelmi | 2022.12.31 | ||
28. | RAI 3 HD | olasz | kereskedelmi | 2022.12.31 | ||
29. | Das Erste | német | hír és közélet | 2022.12.31 |
Családi kiegészítő csomag havi előfizetési díja: 866 Ft/hó + 27 % ÁFÁ = 1 100 Ft/hó
Élet és Tudomány | ||||||
Műsor | Műsor továbbítási | A csatorna | ||||
frekvencia | (műsor) | |||||
Sor- szám | neve | nyelve | jellege | csatorna | (Mhz) | Szolgáltató által vállalt terjesztésének |
időpontja | ||||||
(év, hó, napig) | ||||||
1. | Animal Planet HD | magyar | dokumentum | 2022.12.31 | ||
2. | Travel Channel HD | magyar | utazás | 2022.12.31 | ||
3. | Da Vinci Learning HD | magyar | dokumentum | 2022.12.31 | ||
4. | History HD | magyar | dokumentum | 2022.12.31 |
Élet és Tudomány kiegészítő csomag havi előfizetési díja: 866 Ft/hó + 27 % ÁFÁ = 1 100 Ft/hó
Zene+ | ||||||
Sor- szám | Műsor | Műsor továbbítási | A csatorna (műsor) Szolgáltató által vállalt terjesztésének időpontja (év, hó, napig) | |||
neve | nyelve | jellege | csatorna | frekvencia (Mhz) | ||
1. | MTV European | angol | zene | 2022.12.31 | ||
2. | Mezzo | francia | zene | 2022.12.31 |
3. | Club MTV | angol | zene | 2022.12.31 | ||
4. | MTV Hits | angol | zene | 2022.12.31 | ||
5. | MTV90s | angol | zene | 2022.12.31 | ||
6. | MTV80s | angol | zene | 2022.12.31 |
Zene+ kiegészítő csomag havi előfizetési díja: 630 Ft/hó + 27 % ÁFÁ = 800 Ft/hó
Felnőtt | ||||||
Sor- szám | Műsor | Műsor továbbítási | A csatorna (műsor) Szolgáltató által vállalt terjesztésének időpontja (év, hó, napig) | |||
neve | nyelve | jellege | csatorna | frekvencia (Mhz) | ||
1. | Hustler | angol | felnőtt | 2022.12.31 | ||
2. | Super One HD | angol | erotikus | 2022.12.31 | ||
3. | Private TV | angol | felnőtt | 2022.12.31 |
Felnőtt kiegészítő csomag havi előfizetési díja: 866 Ft/hó + 27 % ÁFÁ = 1 100 Ft/hó
Filmbox | ||||||
Sor- szám | Műsor | Műsor továbbítási | A csatorna (műsor) Szolgáltató által vállalt terjesztésének időpontja (év, hó, napig) | |||
neve | nyelve | jellege | csatorna | frekvencia (Mhz) | ||
1. | Filmbox Prémium | magyar | film | 2022.12.31 | ||
2. | Filmbox Family | magyar | film | 2022.12.31 | ||
3. | Filmbox Extra HD | magyar | film | 2022.12.31 |
Filmbox kiegészítő csomag havi előfizetési díja: 866 Ft/hó + 27 % ÁFÁ = 1 100 Ft/hó
Film Now | ||||||
Sor- szám | Műsor | Műsor továbbítási | A csatorna (műsor) Szolgáltató által vállalt terjesztésének időpontja (év, hó, napig) | |||
neve | nyelve | jellege | csatorna | frekvencia (Mhz) | ||
1. | Film Now | magyar | film | 2022.12.31 |
Film Now csatorna havi előfizetési díja: 472 Ft/hó + 27 % ÁFÁ = 600 Ft/hó
Vár-tech | ||||||
Műsor | Műsor továbbítási | A csatorna | ||||
frekvencia | (műsor) | |||||
Sor- szám | neve | nyelve | jellege | csatorna | (Mhz) | Szolgáltató által vállalt terjesztésének |
időpontja | ||||||
(év, hó, napig) | ||||||
1. | M1 | magyar | hír és közélet | 2022.12.31 | ||
2. | M2 | magyar | gyermek | 2022.12.31 | ||
3. | Duna TV | magyar | közszolgálati | 2022.12.31 | ||
4. | M4 Sport | magyar | sport | 2022.12.31 | ||
5. | Duna World | magyar | közszolgálati | 2022.12.31 | ||
6. | M5 | magyar | közszolgálati | 2022.12.31 | ||
7. | M1 HD | magyar | hír és közélet | 2022.12.31 | ||
8. | M2 HD | magyar | gyermek | 2022.12.31 | ||
9. | Duna TV HD | magyar | közszolgálati | 2022.12.31 | ||
10. | M4 Sport HD | magyar | sport | 2022.12.31 | ||
11. | Duna World HD | magyar | közszolgálati | 2022.12.31 | ||
12. | M5 HD | magyar | közszolgálati | 2022.12.31 | ||
13. | TV2 Comedy | magyar | szórakoztató | 2022.12.31 | ||
14. | TV2 HD | magyar | kereskedelmi | 2022.12.31 | ||
15. | Super TV2 | magyar | kereskedelmi | 2022.12.31 | ||
16. | Izaura TV | magyar | sorozat | 2022.12.31 | ||
17. | Prime | magyar | film | 2022.12.31 | ||
18. | Mozi+ | magyar | film | 2022.12.31 | ||
19. | Moziverzum | magyar | film | 2022.12.31 | ||
20. | Xxxx Xxxxx | magyar | zene | 2022.12.31 | ||
21. | Jocky TV | magyar | film | 2022.12.31 | ||
22. | TV2 Séf | magyar | életmód | 2022.12.31 | ||
23. | TV2 Kids | magyar | gyermek | 2022.12.31 | ||
24. | ÚjFEM3 | magyar | életmód | 2022.12.31 | ||
25. | Spiler1 TV HD | magyar | sport | 2022.12.31 | ||
26. | Spiler2 TV HD | Magyar | sport | 2022.12.31 | ||
27. | Sárvári Televízió STV | Magyar | közélet | 2022.12.31 |
Vár-tech kiegészítő csomag havi előfizetési díja:
Egyéni előfizetők: 1 200 Ft/hó + 27 % ÁFA = 1 524 Ft/hó
Közületi előfizetők: 1 700 Ft/hó + 27 % ÁFA = 2 159 Ft/hó A minden csomagban elérhető rádióműsorok az alábbiak:
Sor- szám | Rádióműsor | Továbbítási frekvencia Mhz | |
neve | nyelve | ||
1. | Kossuth | magyar | 100,0 |
2. | Petőfi | magyar | 101,0 |
3. | Bartók | magyar | 102,0 |
Kihelyezett hírközlési eszköz használati díja
A műsorszolgáltatás igénybevételéhez Set-Top-Box szükséges. Egy Set-Top-Box segítségével egy televízión lehetséges TV szolgáltatásunk igénybe vétele; több TV készüléken való igénybevétel esetén további Set-Top-Box berendezések bérlete szükséges.
Az IPTV szolgáltatáshoz a szolgáltató által biztosított Set-Top-Boxok maximális darabszáma: 3
Egyedi igények esetén további Set-Top-Boxok telepítésére van lehetőség, ezen eszközök plusz költsége egyedi ajánlat alapján kerül megállapításra.
Az egy vételi helyen telepíthető Set-Top-Boxok maximális száma: 6
Több STB igénylése esetén a legmagasabb havi díjú STB havi díját foglalja magába a belépési díj, a többi STB igénybe vétele az alábbi táblázatban megadott feltételekkel lehetséges.
Nettó | ÁFA 27% | Bruttó | |
Szolgáltató által biztosított további SD STB havi bérleti díja | 787 Ft/hó/db | 213 Ft/hó/db | 1 000 Ft/hó/db |
Szolgáltató által biztosított további HD STB havi bérleti díja | 787 Ft/hó/db | 213 Ft/hó/db | 1 000 Ft/hó/db |
5. számú melléklet – Csatornakiosztások
Intellihome Kft. Csatornakiosztása | Intellihome Kft. Csatornakiosztása | |||||||
Csomag neve | Csatorna pozíció | Csatorna elnevezése | Xxxxxx neve | Csatorna pozíció | Csatorna elnevezése | |||
Start | Közszolgálati | 1 | M1 | Családi | 19 | RTL Gold | ||
2 | M2 | 23 | Disney Channel | |||||
3 | Duna TV | 27 | Xxxx Xx. | |||||
4 | M4 Sport | 37 | Viasat 2 | |||||
5 | Duna World | 38 | Viasat film | |||||
6 | M5 | 39 | Epic Drama | |||||
7 | M1 HD | 42 | Film Mánia | |||||
8 | M2 HD | 45 | Film Café | |||||
9 | Duna TV HD | 77 | Extreme Sport | |||||
10 | M4 Sport HD | 100 | FIT HD | |||||
11 | Duna World HD/M4 Sport+ (Sz.V.14.00-22.00) | 104 | CBS Reality | |||||
12 | M5 HD | 106 | Life Network | |||||
17 | RTL Klub | 157 | Pro 7 | |||||
18 | RTL Klub HD | 158 | RTL | |||||
33 | RTL II | 159 | RTL 2 | |||||
44 | RTL+ | 160 | Super RTL | |||||
80 | Muzsika TV | 161 | Sat 1 | |||||
115 | Hír TV | 162 | KIKA | |||||
117 | ATV HD | 163 | 3 Sat | |||||
156 | Euronews HD | 165 | KABEL 1 | |||||
Alap | 20 | Viasat 3 HD | 166 | n-TV | ||||
21 | Cartoon Network | 167 | VOX | |||||
22 | Minimax | 169 | N24 | |||||
24 | Boomerang | 170 | RTP | |||||
25 | Jim Jam | 176 | TVE | |||||
26 | Nickelodeon | 177 | RAI 1 HD | |||||
29 | Baby Tv | 178 | RAI 2 HD | |||||
31 | Cool | 179 | RAI 3 HD |
32 | Film+ | 180 | Das Erste | |||
34 | Sorozat+ | |||||
35 | Viasat 6 | Élet és Tudomány | 59 | Animal Planet HD | ||
36 | AXN HD | 62 | Travel Channel HD | |||
40 | AMC HD | 64 | Da Vinci Learning HD | |||
41 | Paramount Network | 69 | History HD | |||
43 | Comedy Central | |||||
46 | Film4 | |||||
51 | Spektrum HD | Zene | 83 | MTV European | ||
52 | Spektrum Home | 85 | Mezzo | |||
53 | Discovery HD | 86 | Club MTV | |||
54 | Discovery Science HD | 87 | MTV Hits | |||
55 | Discovery Home and Garden | 88 | MTV90s | |||
56 | ID HD | 89 | MTV80s | |||
57 | National Geographic HD | |||||
58 | National Geographic Wild HD | |||||
61 | Viasat Explore | Felnőtt | 141 | Hustler | ||
63 | Viasat History | 142 | Super One HD | |||
65 | Digi World HD | 143 | Private TV | |||
68 | Digi Animal World HD | |||||
67 | Viasat Nature | Filmbox | 126 | Filmbox Prémium | ||
73 | Sport1 HD | 127 | Filmbox Family | |||
74 | Sport2 HD | 129 | Filmbox Extra HD | |||
75 | Eurosport HD | |||||
76 | Eurosport2 HD | Film Now | 130 | Film Now | ||
81 | 1Music Channel HD | |||||
82 | Hit Music | Vár-Tech | 1 | M1 | ||
84 | Comedy Central Family | 2 | M2 | |||
92 | TV4 | 3 | Duna TV | |||
93 | Story4 | 4 | M4 Sport | |||
101 | TV Paprika HD | 5 | Duna World | |||
102 | Galaxy 4 | 6 | M5 | |||
103 | TLC | 7 | M1 HD | |||
105 | Ozone Network | 8 | M2 HD | |||
107 | Digi Life HD | 9 | Duna TV HD | |||
111 | Bonum TV | 10 | M4 Sport HD | |||
118 | ATV Spirit | 11 | Duna World HD | |||
150 | France24 (francia) | 12 | M5 HD | |||
151 | DW | 13 | TV2 Comedy | |||
152 | CNN | 14 | TV2 HD | |||
155 | CNBC | 15 | Super TV2 | |||
168 | ZDF HD | 47 | Izaura TV | |||
171 | TV 5 Monde | 48 | Prime | |||
174 | RTR Planeta | 49 | Mozi+ | |||
175 | CCTV 4 | 50 | Moziverzum | |||
181 | Bloomberg | 90 | Zene Butik | |||
182 | France24 (angol) | 91 | Jocky TV | |||
185 | Al Jazeera English | 95 | TV2 Séf | |||
96 | TV2 Kids | |||||
97 | ÚjFEM3 | |||||
98 | Spiler1 TV HD | |||||
99 | Spiler2 TV HD | |||||
109 | Sárvári Televízió STV | |||||
18