„KECSKEMÉT KÁRTYA”
272/2015. (XI.25.) határozat melléklete
„KECSKEMÉT KÁRTYA”
Általános Szerződési Feltételek
Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) részletesen szabályozzák a Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, illetve az általa megbízott Kecskeméti Városfejlesztő Kft. (a továbbiakban: Rendszergazda) és az Igénylő, illetve Kártyabirtokos közötti Kártyaszerződés létrejöttét, módosítását, megszűnését (megszüntetését), valamint a Felek jogait, kötelezettségeit, felelősségét.
Fogalom meghatározások
1) KIBOCSÁTÓ: A kártya kibocsátója Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata, amely hozzájárul ahhoz, hogy a Rendszergazda a kártya tulajdonjogát megszerezze. Fenntartja magának a kibocsátáshoz kapcsolódó jogait.
2) RENDSZERGAZDA: a „Kecskemét Kártya” programot működtető Kecskeméti Városfejlesztő Kft.
3) KECSKEMÉT KÁRTYA: Kecskemét kártya felirattal és logóval ellátott, a Rendszergazda Kecskeméti Városfejlesztő Kft. tulajdonát képező, a Rendszergazda által kiállított, legyártatott, kiadott és megszemélyesített, érintésmentes chip kártya (továbbiakban: Kártya).
4) 1IGÉNYLŐ: Kecskeméti lakóhellyel rendelkező, illetve kecskeméti székhelyű, telephelyű munkáltatónál munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló, kecskeméti lakóhellyel nem rendelkező természetes személy, valamint kecskeméti köznevelési intézményben tanuló, hallgatói jogviszonyban álló természetes személy, aki a Kecskemét Kártya kiállítására és átvételére vonatkozó igényét – 14. életévét be nem töltött igénylő esetében törvényes képviselője útján – a jelen ÁSZF-ben foglaltak szerint bejelenti.
5) 2KÁRTYABIRTOKOS: Kecskemét Kártyával jogszerűen rendelkező személy. Jogi személy kizárólag kecskeméti lakóhellyel rendelkező, illetve kecskeméti székhelyű, telephelyű munkáltatónál munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló, kecskeméti lakóhellyel nem rendelkező természetes személy részére jogosult kártya igénylésére azzal, hogy a természetes személy adatairól a jelen ÁSZF-ben írott adatszolgáltatási kötelezettségnek megfelelően köteles eleget tenni.
6) ELFOGADÓ PARTNER: A Rendszergazdával a Kártyaszabályzatban foglaltak szerinti szerződéses jogviszonyban álló és a Kecskemét Kártyára kedvezmény(eke)t biztosító jogi személy/jogi személyiség nélküli gazdálkodó szervezet.
7) ELFOGADÓ HELY: Az Elfogadó Partner regisztrációja és a Kártyaszabályzat elfogadása alapján a Rendszergazda által megjelölt, a Kecskemét Kártyát elfogadni jogosult és köteles hely (kereskedelmi, szolgáltató egység, stb.).
8) REGISZTRÁLT KEDVEZMÉNY: Az Elfogadó Partner által – az Elfogadó Hely regisztrációja alkalmával, a Kártyaszabályzat alapján – vállalt kedvezmény, amelyet az érvényes Kecskemét Kártyával rendelkező és azt felmutató Kártyabirtokos
1 Módosította: a 209/2011. (VI.30.) KH. sz. határozat és a …/2015. (XI.25.) határozat
2 Módosította: a 209/2011. (VI.30.) KH. sz. határozat
részére az áru vásárlása, illetve szolgáltatás igénybevétele alkalmával a termék/szolgáltatás alapárából biztosítani kell.
9) ALAPÁR: az Elfogadó Xxxx által a vásárlás napján az adott termékre, szolgáltatásra vonatkozóan meghatározott ár.
10) KÁRTYADÍJ: a Kecskemét Kártya kiállításért, illetve a használatért a Kártyabirtokos által fizetendő összeg.
11) IGÉNYLŐLAP: a Kecskemét Kártya igényléséhez, kiállításához és átvételéhez szükséges, az Igénylő által kitöltendő formanyomtatvány.
12) MEGÚJÍTÁS: A Kártyabirtokos kérésére, a mindenkori megújítási díj megfizetése ellenében az első kiváltást követően, a Kártya érvényességének - annak letelte előtt
- a következő időszakra történő meghosszabbítása.
Információk
3 A Kártyával kapcsolatos általános információk elérhetők a Kecskemét Kártya hivatalos honlapján xxx.xxxxxxxxx-xxxxxx.xx, továbbá tájékoztatás kérhető a Kecskeméti Városfejlesztő Kft. Ügyfélszolgálatán a 6000 Kecskemét, Xxxxxx Xxxxx krt. 14. szám alatt (a továbbiakban: Ügyfélszolgálat) személyesen, vagy a +36-76/504-348 telefonszámon, valamint az xxxx@xxxxxxxxx-xxxxxx.xx e-mail címen.
A Kártya honlapján és az Ügyfélszolgálaton közzé kell tenni az alábbiakat:
• Igénylőlap,
• Kártyadíj,
• a Kártyaszabályzat Elfogadó Partnerek részére,
• az Általános Szerződési Feltételek a Kártyabirtokosok részére.
A Kártyaszerződés létrejötte
1.1. A szerződés
- személyes igénylés esetén a jelen ÁSZF 1. számú mellékletét képező Xxxxxxxxxx kitöltését, aláírását és a Rendszergazda részére történő átadását követően a Kártyadíj megfizetésével,
- elektronikus igénylés esetén a xxx.xxxxxxxxx-xxxxxx.xx honlapon található Igénylőlap kitöltését és a Rendszergazda részére történő megküldését követően a Kártyadíj megfizetésével,
jön létre az Igénylő és a Rendszergazda között.
1.2. 4Amennyiben az Igénylő kecskeméti köznevelési intézmény tanulója, hallgatói jogviszonyban álló, azonban kecskeméti lakóhellyel nem rendelkező személy, az Igénylőlaphoz csatolnia kell a köznevelési intézmény által kiadott tanulói, hallgatói jogviszonyát tanúsító hivatalos igazolást. Kecskeméti székhelyű, telephelyű munkáltatónál munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló, kecskeméti lakóhellyel nem rendelkező természetes személynek az Igénylőlaphoz csatolnia kell a munkáltató igazolását arra vonatkozóan, hogy a munkavégzés helye Kecskemét.
1.3. Az Igénylő a Kártya átvételének időpontjában válik Kártyabirtokossá és ezen időponttól jogosult a kedvezmények igénybevételére.
3 Módosította: a 209/2011. (VI.30.) KH. sz. határozat és a …/2015. (XI.25.) határozat
4 Módosította: a 209/2011. (VI.30.) KH. sz. határozat és a …/2015. (XI.25.) határozat
1.4. A Kártyabirtokos a szerződés alapján nem szerzi meg a Kártya tulajdonjogát, azonban a szerződés időtartama alatt korlátlanul jogosult annak birtoklására és használatára – épségének megóvása mellett - a jelen ÁSZF-ben meghatározott feltételek szerint.
1.5. 5 A Kártyadíj költségét az Igénylő viseli. A Kártyadíj: 2000 forint, amelyet az alábbi módokon lehet teljesíteni:
- készpénzben, vagy bankkártyával az Ügyfélszolgálaton
- postai csekken, mely az Ügyfélszolgálaton átvehető
- banki átutalással.
Utóbbi két esetben a befizetést igazolni kell.
Elektronikus igénylés esetén banki átutalással lehet a Kártyadíjat megfizetni!
1.6. A Rendszergazda a Kártyára vonatkozó igényt elutasíthatja, ha:
- a körülmények arra engednek következtetni, hogy az Igénylő valótlan vagy hamis adatokat szolgáltatott,
- az Igénylő nem felel meg a jogosultsági feltételeknek,
- az Igénylő a Kártyadíjat nem fizeti meg.
1.7. Amennyiben az Igénylő által kitöltött és elektronikus úton továbbított Igénylőlap hiányos, a Rendszergazda annak egy alkalommal, 8 napon belüli pótlására hívja fel az Igénylőt, megjelölve a hiányzó adatokat.
1.8. A kártya megújítása az 1.1.-1.7. pontokban írottak szerint történik.
A Kártya igénylése
2.1. 6Az Igénylő a Kártyát az alábbi módokon igényelheti:
- személyesen Xxxxxxxxxx kitöltésével, aláírásával és leadásával az Ügyfélszolgálaton;
- interneten a kitöltött Igénylőfelületen (xxx.xxxxxxxxx-xxxxxx.xx),
- minden esetben a Kártyadíj megfizetésének egyidejű igazolásával.
14. életévét be nem töltött személy kizárólag személyesen, törvényes képviselője jelenlétében igényelhet Kártyát.
2.2. A Kártyadíj megfizetése – az Igénylő választásától függően – az alábbi módokon történhet:
- készpénz átutalási megbízás;
- bankkártyával történő fizetés;
- átutalással történő fizetés (számlaszám:12076903-01224000-00200003)
2.3. Személyes igénylés esetén az Igénylőlapon feltüntetett adatokat a Rendszergazda jogosult ellenőrizni a megadott adatoknak az Igénylő személyazonosító okmányaiban (személyi igazolvány/útlevél/kártya formátumú vezető engedély és lakcímkártya) szereplő adatokkal történő összevetése útján.
2.4. A Kártya igénylése során teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazással rendelkező meghatalmazott jogosult eljárni.
2.5. Az Igénylő/Kártyabirtokos hozzájárul ahhoz, hogy a Rendszergazda a Kártya rendszer üzemeltetése során az Igénylőlapon megadott személyes adatokat (név, lakcím, igazolványszám, tartózkodási hely, telefonszám, e-mail cím és egyéb személyes adatok) a felhasználói jogosultság ellenőrzése, a Kártya kiállítása és az
5 Módosította: a 25/2011. (II. 9.) KH. számú határozat és a 395/2011. (XI.24.) KH. sz. határozat
6 Módosította: a …/2015. (XI.25.) határozat
igénybe vehető kedvezmények érvényesítése céljából és ahhoz kötötten megismerje, kezelje és felhasználja.
2.6. 7Az Igénylő/Kártyabirtokos hozzájárul ahhoz, hogy az Igénylőlapon szereplő személyes adatait a Rendszergazda – a személyazonosság felfedése nélkül - statisztikai célra felhasználja és az így keletkezett statisztikai információkat, adatokat az Elfogadó Helyekre továbbítsa. A személyes adatok felhasználására az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, valamint a statisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény végrehajtásáról szóló 170/1993. (XII.3.) Korm. rendelet vonatkozó rendelkezéseinek megfelelően kerülhet sor.
Díjkedvezmények
3.1. 8 A Kártyadíj összegére az egyidejűleg igényelt mennyiség függvényében kedvezmény nyújtható. A kedvezmény mértéke a Rendszergazda és az Igénylő közötti egyedi szerződésben kerül meghatározásra.
3.1.1. 9A Kecskeméti Városfejlesztő Kft, mint Rendszergazda jogosult az éves üzleti tervben előirányzott értékesítési cél megvalósítása érdekében egyedi, időszakos kedvezményeket biztosítani.
A Kártya átvétele:
3.2. A Kártya az Igénylőlap Rendszergazdához történő beérkezését – elektronikus igénylés esetén annak visszaigazolását – követő 15 munkanapon belül postai úton kerül az Igénylőhöz. Amennyiben hiánypótlásra kerül sor, a hiánypótlási határidő nem számít bele a teljesítési határidőbe. Amennyiben az Igénylő a hiánypótlási felhívásban közölt kötelezettségének nem tesz eleget és a Rendszergazda részére kártyát nem állít ki, az általa befizetett díjat a Rendszergazda részére 8 napon belül visszafizeti.
3.3. Az Igénylő a Kártya átvétele alkalmával köteles a Kártyán szereplő adatokat ellenőrizni, az Igénylőlapon szolgáltatott adatokhoz képest eltérés, hiba, elírás észlelése esetén azt 3 munkanapon belül jelezni. Ebben az esetben a javított, kicserélt Kártya előállításának és átadásának költségei a Rendszergazdát terhelik. Amennyiben az Igénylő ezt elmulasztja, úgy a Kártya újbóli előállításának és átadásának költségeit az Igénylő viseli.
3.4. A Kártyabirtokos a Kártyát, annak adatait sem vizuálisan, sem elektronikusan nem módosíthatja.
3.5. A Kártyabirtokos felelős minden olyan kárért, amely abból származik, hogy a Kártya igénylése során hamis vagy valótlan adatot szolgáltatott, így különösen köteles megtéríteni az általa igénybe vett kedvezmények összegét, továbbá a Kártya előállításával és átadásával kapcsolatos költségeket.
3.6. A Kártyabirtokos az Igénylőlapon megadott személyes adataiban bekövetkezett változást köteles 8 napon belül a Rendszergazdának írásban bejelenteni.
A Kártya használata
4.1. A Kártyabirtokos a Kártyához kapcsolódó kedvezmények igénybevételére a Kártya átvételével válik jogosulttá.
7 Módosította: a …/2015. (XI.25.) határozat
8 Módosította: a 25/2011. (II.9.) KH. sz. határozat
9 Kiegészítette: a 209/2011. (VI.30.) KH. sz. határozat
4.2. A Kártyabirtokos a Kártyával a xxx.xxxxxxxxx-xxxxxx.xx honlapon szereplő szolgáltatóknál, kereskedelmi egységeknél, vállalkozóknál az ott megjelölt kedvezmények igénybevételére jogosult.
4.3. A kedvezmények kizárólag a Kártyabirtokos által személyesen vehetők igénybe: azzal, hogy
- a kedvezmények csak egyénileg érvényesíthetők,
- csoportos kedvezmény nem alkalmazható,
- más, a Rendszergazda által biztosított kedvezménnyel össze nem vonhatók.
4.4. Szabott áras termékek – autópálya matrica, dohányáru, gyógyszer, menetjegy, mobil egyenleg feltöltés, illetve feltöltő kártya, PB gáz, újság stb. – esetén kedvezmény nyújtása nem kötelező az Elfogadó Partner részéről.
4.5. A Kártyabirtokos a kedvezmény igénybe vételéhez köteles az ellenérték megfizetését megelőzően a Kártyát az Elfogadó Helyen felmutatni, továbbá a személyazonosításhoz szükséges okmányokkal együtt a jogosultság ellenőrzése és a kedvezmény regisztrálása – szemrevételezés és/vagy (POS) terminálos alkalmazás – céljából átadni az Elfogadó Hely képviselőjének, aki azt – az ellenőrzést követően – köteles a Kártyabirtokos részére visszaszolgáltatni.
4.6. Az Elfogadó Xxxx képviselője megtagadja a kedvezmény biztosítását és jegyzőkönyv felvétele mellett a Rendszergazda felé a kártya bevonására javaslatot tesz, amennyiben
- azt nem az arra jogosult személy használja;
- a használó által bemutatott személyazonosító okmányokban szereplő személyes adatok nem egyeznek meg a Kártya adataival;
- a Kártya az Elfogadó Hely (POS) termináljának jelzése alapján tiltólistán szerepel.
A Kártyát a Rendszergazda jogosult bevonni, amely intézkedés ellen a Kártyabirtokos panasszal élhet.
4.7. A Kártya el nem fogadása, bevonása esetén a Kártyabirtokos a kedvezmények nélküli árat, díjat más érvényes fizetőeszközzel köteles kiegyenlíteni, vagy elállhat a vásárlástól, illetve a szolgáltatás igénybevételétől.
4.8. A Rendszergazda az Elfogadó Helyek adatait, elérhetőségét és az aktuálisan biztosított (igénybe vehető) kedvezményeket a Rendszerhez csatlakozástól számított 2 munkanapon belül közzéteszi a xxx.xxxxxxxxx-xxxxxx.xx internetes oldalon, valamint a Kártya ügyfélszolgálati helyiségében.
4.9. A Rendszergazda fenntartja magának a jogot, hogy a Kártya Elfogadó Helyeket, illetve a kedvezmények mértékét megváltoztassa, amelyről a Kártyabirtokosokat tájékoztatja a xxx.xxxxxxxxx-xxxxxx.xx internetes oldalon, valamint a Kártya ügyfélszolgálati helyiségében. A kedvezmények, a Kártya és az Elfogadó Xxxxxx módosításai a közzététel napjától hatályosak.
4.10. A Kártyabirtokos tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Kártyával a xxx.xxxxxxxxx-xxxxxx.xx internetes oldalon, valamint a Kártya ügyfélszolgálati helyiségében mindenkor közzétett Elfogadó Helyeken kedvezmények igénybevételére jogosult.
4.11. A Kártyabirtokos a Kártyával kedvezményesen igénybe vett szolgáltatást/terméket utólag nem válthatja vissza, kivéve a hibás teljesítés eseteit.
4.12. Az Elfogadó Helyeken a Kártyabirtokosok tájékoztatása céljából jól látható helyen (pl. az Elfogadó Hely bejáratánál és a kasszánál) a Kártya arculati elemeit tartalmazó figyelemfelhívó matrica jelöli a Kártya használatának lehetőségét.
A Kártya érvényessége
5.1. 10A Kártya érvényességi ideje a 2011-ben kiváltott kártya esetén egységesen 2011. december 31. A Kártya érvényességi ideje 2012. xxxxx az első kiváltástól kezdődően egy év, amely év/hónap/nap nyomtatásban kerül a kártyára. Megújítás hiányában a Kártya érvénytelen.
5.2. 11A Kártya az első kiváltást követően – a megújítás mindenkori díjának egyidejű megfizetésével – egy év időtartamra megújítható.
5.3. 12A Rendszergazda a Kártyának a következő naptári évben érvényes megújítási díját folyó év november 30-ig hirdeti meg, melyet az ügyfélszolgálaton és a xxx.xxxxxxxxx-xxxxxx.xx honlapján tesz közzé.
A Kártya elvesztése, ellopása, megrongálódása, és az adatváltozás bejelentése
6.1. A Kártyabirtokos köteles a Rendszergazda részére írásban bejelenteni – legkésőbb a bejelentés alapjául szolgáló körülmény bekövetkezését követő 8 napon belül -, ha a Kártyát ellopták, elveszítette, megrongálódott, illetve ha a Kártya igénylésekor bejelentett személyes adatokban változás következett be.
6.2. A Rendszergazda a bejelentés alapján intézkedik a Kártya letiltásáról, illetve a változások átvezetéséről. A Kártya elvesztése, ellopása, megrongálódása esetén a Kártyabirtokos új kártyát igényelhet. Amennyiben a Kártya megrongálódása a nem-rendeltetésszerű használat miatt következett be, úgy a Kártyabirtokos az új kártya igénylése során Kártyadíj fizetésére köteles.
6.3. A rendeltetésszerű használat ellenére bekövetkezett megrongálódás megállapítására a Rendszergazda a gyártó felé visszaküldi a kártyát és újat igényelhet, amelynek a költségei a gyártót terhelik.
6.4. A Kártyabirtokos tudomásul veszi, hogy a Kártya elvesztésének, ellopásának, megrongálódásának a bejelentésétől az új Kártya átvételéig terjedő időszakra kedvezmények igénybevételére nem jogosult.
6.5. A megrongálódott kártyát a Kártyabirtokos köteles leadni a Rendszergazdánál, aki
15 munkanapon belül köteles az új kártyát postai úton a Kártyabirtokosnak megküldeni. Elvesztés, lopás esetén az igénylés a 2. pontnak megfelelően történik. Az új kártya kézhezvételéig az Igénylő a kedvezmények igénybevételére nem jogosult.
A Kártya letiltása, bevonása, tiltólista
7.1. A Kártyát a Rendszergazda letiltja, illetve bevonja:
- a Kártyabirtokos erre irányuló kérése esetén, amennyiben bejelentette, hogy elveszett, vagy ellopták, vagy bevonásra a Kártyát átadja.
- amennyiben a Kártyát nem az arra jogosult használja,
- amennyiben a Kártya az Elfogadó Hely (POS) termináljának jelzése alapján tiltólistán szerepel.
10 Módosította: a 209/2011. (VI.30.) KH. sz. határozat 11 Módosította: a 209/2011. (VI.30.) KH. sz. határozat 12 Módosította: a 209/2011. (VI.30.) KH. sz. határozat
7.2. Amennyiben a használni kívánt Kártya érvényességi ideje lejárt, úgy az Elfogadó Xxxx felhívja erre a Kártyabirtokos figyelmét, azonban a Kártya bevonására nem kerül sor.
7.3. Érvénytelen Kártya kedvezmények igénybevételére nem jogosít.
7.4. A Kártyával igénybe venni kívánt kedvezmény megtagadásának tényéről és okáról az Elfogadó Xxxx – kérésre jegyzőkönyvet vesz fel, amelyben fel kell tüntetni a Kártyabirtokos esetleges észrevételeit.
7.5. A Kártya letiltására irányuló kérelem beérkezését követően a Rendszergazda haladéktalanul intézkedik a letiltás iránt.
7.6. A leadott, letiltott, illetve bevont Kártyát és az ahhoz tartozó adatokat 30 napon belül a Rendszergazda megsemmisíti.
7.7. A bármilyen jogcímen letiltott illetve bevont kártyákról a Rendszergazda tiltólistát vezet. A letiltott illetve bevont kártyákat azok érvényességi idejének fennállásáig, nyilvántartásában feltünteti, majd azokat törli a rendszerből.
Panaszkezelés
8.1. A Kártyabirtokos panasszal élhet, amennyiben:
- a Kártyaszerződés Rendszergazda vagy Elfogadó Xxxx általi megszegését észleli,
- a Kártya – álláspontja szerint jogosulatlanul - letiltásra vagy bevonásra került,
- a Kártyával kapcsolatos visszaélést észlel,
- a Kártyaszerződés – álláspontja szerint jogosulatlanul a Rendszergazda részéről – egyoldalúan megszüntetésre került.
8.2. A Kártyabirtokos a panaszt – az annak alapjául szolgáló ok bekövetkezésétől számított 3 munkanapon belül, elháríthatatlan akadály esetén annak megszűnésétől számított 3 munkanapon belül – az Ügyfélszolgálaton személyesen, írásban vagy elektronikus úton jelentheti be. A bejelentésben meg kell jelölni a panasz okát, az alapjául szolgáló körülményeket és a kérelmet.
8.3. 13A Rendszergazda a panaszt a beérkezéstől számított 3 munkanapon belül kivizsgálja, ennek keretében hiánypótlást kérhet. A panasz kivizsgálásának eredményéről és a megtett intézkedésekről a Rendszergazda további 3 munkanapon belül írásban tájékoztatja a Kártyabirtokost. Ezt követően a Kártyabirtokos igényét a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) rendelkezései szerint jogosult érvényesíteni.
8.4. Amennyiben a panasz jogszerűnek minősült, a Rendszergazda által bevont kártyát a Rendszergazda saját költségén ismét a Kártyabirtokos rendelkezésére bocsátja.
Ügyintézés, tájékoztatás
9.1. Az Igénylő, illetve Kártyabirtokos részére információ-, illetve segítségkérés céljából az alábbi információs pultok állnak rendelkezésre:
- 14 a Rendszergazda Kártyával foglalkozó munkatársai, akik hivatali időben személyesen a 6000 Kecskemét, Xxxxxx Xxxxx krt. 14. szám alatt, telefonon: +36-76/504-348 számon érhetők el,
13 Módosította: a …/2015. (XI.25.) határozat
14 Módosította: a 209/2011. (VI.30.) KH. sz. határozat és a …/2015. (XI.25.) határozat
- az xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxxxx-xxxxxx.xx e-mail címen történő információ kérés,
- a xxx.xxxxxxxxx-xxxxxx.xx weblap
9.2. A Kártyával foglalkozó munkatársak az alábbiakról nyújtanak tájékoztatást:
- a Kártya igénylése, használata, érvényessége, letiltása, bevonása
- Elfogadó Xxxxxx, kedvezmények mértéke
- esetleges akciók
- adatkezelés
- eljárás a Kártya megrongálódása, elvesztése, ellopása esetén
Felelősségviselés
10.1. A Kártyával összefüggésben felmerülő károkat a Rendszergazda és a Kártyabirtokos illetve az Igénylő a felróhatóság arányában viseli.
10.2. A Rendszergazda nem tartozik felelősséggel a Kártyával összefüggésben a Kártyabirtokost ért azon károkért, amelyek különösen az alábbi okok miatt következnek be:
- a Kártyabirtokos nem tartja be a jelen ÁSZF-ben foglaltakat,
- a Kártyabirtokos mulasztást követ el,
- a Kártyabirtokos határidőben nem veszi át a Kártyát,
- a Kártyabirtokos a Kártyát nem rendeltetésének megfelelően használja, rongálja,
- a Rendszergazda a Kártyaszerződés feltételeit – a jelen ÁSZF-ben foglaltaknak megfelelően – egyoldalúan módosította
- a Kártya elvesztése, ellopása esetén elkövetett visszaélésekért.
10.3. Az Igénylő/Kártyabirtokos az Igénylőlap átadásával/elküldésével és a Kártya
átvételével elismeri, hogy a jelen ÁSZF rendelkezéseit megismerte, megértette és azokat magára nézve kötelezőnek fogadja el.
10.4. A Rendszergazda a Kártyabirtokossal szemben felel az általa rendelkezésre bocsátott adatok biztonságáért, megfelelő tárolásáért, továbbá gondoskodik arról, hogy az adatokat illetéktelen személyek ne ismerhessék meg. A Rendszergazda a Kártya esetleges téves letiltásáért vagy bevonásáért csak szándékosság vagy súlyos gondatlanság esetén tartozik felelősséggel.
A Kártyaszerződés megszűnése
11.1. A szerződés megszűnik:
- írásba foglalt közös megegyezéssel,
- a Kártyabirtokos által írásban történő felmondás esetén, a felmondás közlésével, a Kártya bevonásra történő átadásával,
- szerződésszegés esetén a Rendszergazda rendkívüli felmondásával, a felmondás közlésével (ilyen ok pl. ha az adatellenőrzés során megállapításra kerül, hogy a Kártyabirtokos hamis vagy valótlan adatokat szolgáltatott),
- a Kártyabirtokos halálával
- a jogosultsági feltételek megszűnésével,
- a Kártya érvényességi idejének lejártával, amennyiben nem kerül sor megújításra,
- a Kártya bevonásával
11.2. A Kártyabirtokos tudomásul veszi és elfogadja, hogy a szerződés megszűnését követően:
- a Kártya nem használható kedvezmények igénybevételére,
- adatai az adatbázisból törlésre kerülnek a 12.2. pontban írottak szerint.
11.3. A Kártyabirtokos, illetve az Igénylő írásban jogosult a kártyaszerződést azonnali hatállyal, indokolás nélkül felmondani. A jogviszony azon a napon szűnik meg, amikor a felmondás a Rendszergazdához beérkezik. A Rendszergazda ezzel a nappal a Kártyabirtokost törli a nyilvántartásából és a Kártyát letiltja, illetve bevonja.
11.4. A Rendszergazda írásban jogosult a Kártyaszerződést azonnali hatállyal felmondani, amennyiben a Kártyabirtokos az Igénylőlapon és az ÁSZF-ben írott kötelezettségeit megszegi. A jogviszony azon a napon szűnik meg, amikor a felmondást a Kártyabirtokos igazolhatóan átvette. A Rendszergazda ezzel a nappal a Kártyabirtokost, illetve az Igénylőt törli a nyilvántartásából és a Kártyát letiltja, illetve bevonja.
11.5. Amennyiben a szerződés megszűnésére a Kártyabirtokos szerződésszegése miatti azonnali hatályú felmondással kerül sor, a Kártyabirtokos a kártyarendszerből határozott időre (1 év) kizárható. A kizárás időtartama alatt új Kártya nem igényelhető, illetve kiadása megtagadható.
Egyéb rendelkezések
12.1. Az Igénylő hozzájárul ahhoz, hogy a Rendszergazda az előállítás érdekében a Kártya gyártója részére megküldje az Igénylő nevét és lakóhelyének címét.
12.2. A Rendszergazda a Kártyabirtokos adatait a Kártya érvényességi idejének megszűnését követő 30 napig tárolhatja, ennek elteltével köteles az adatokat törölni. Amennyiben az igénylést követően a Kártya kiállítására valamilyen okból nem kerül sor, a Rendszergazda köteles az Igénylő adatait 60 napon belül törölni.
12.3. A Rendszergazda fenntartja magának a jogot a kedvezmények és azok mértéke, az Elfogadó Xxxxxx, a Kártyadíj mértéke megváltoztatására, amely változtatásokról a xxx.xxxxxxxxx-xxxxxx.xx honlapon tájékoztatja a Kártyabirtokosokat. A változtatás az értesítésben megjelölt időponttól hatályos.
12.4. A Rendszergazda és a Kártyabirtokos között felmerülő vitás kérdéseket a Xxxxx elsősorban egyeztetés útján kötelesek rendezni. Amennyiben ez 30 napon belül nem vezet eredményre, a Felek alávetik magukat a Rendszergazda székhelye szerinti bíróság kizárólagos illetékességének.
12.5. 15A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó hatályos jogszabályok, különösen a Ptk. rendelkezései az irányadók.
15 Módosította: a …/2015. (XI.25.) határozat