Fuvarozói
Fuvarozói
Árukár- Felelősségbiztosítás Szabályzata (FÁF)
I. A Biztosító szolgáltatása
A Biztosító jelen szabályzatban foglalt feltételek alapján vállalja, hogy a biztosítási díj megfizetése ellenében, a fuvarozások számára tekintet nélkül megtéríti azokat a fuvarozott
árukban keletkezett károkat, melyek a belföldi közúti árufuvarozás során keletkeztek, és amelyekért a Biztosított, mint árufuvarozó a Magyar Polgári Törvénykönyvben szabályozott
szerződéses felelősségen alapuló kártérítési kötelezettséggel tartozik.
A biztosítás kizárólag a biztosítási kötvényben megjelölt fuvareszközökkel végzett fuvarozásokra érvényes. Jelen szabályzat alapján biztosítási eseménynek a kárigényt megalapozó esemény minősül.
II. A biztosítási szerződés tartama
A biztosítási szerződés – ha a felek írásban másként nem állapodnak meg – határozatlan tartamú, a biztosítási időszak a naptári év, a biztosítási évforduló pedig január 1.
III.A biztosítás hatálybalépése
A biztosítási szerződés hatálybalépésének időpontja a biztosítási díjnak a Biztosító pénztárába vagy számlájára történő befizetését követő nap 0. órája.
IV. A biztosítás kockázatviselésének kezdete és vége
1. A Biztosító kockázatviselése az egyes szállítások vonatkozásban a biztosítás hatálybalépését követően abban az időpontban kezdődik, amikor a Biztosított a szállítmányt fuvarozás céljából átveszi és fennáll a fuvarozás lebonyolításának teljes tartama alatt, ideértve a szükségszerű várakozást és az esetlegesen szükséges átrakást is.
2. A kockázatviselés az árunak a címzett részére történő kiszolgáltatásával, illetőleg a jogosult késedelme, vagy egyéb kiszolgáltatási akadály felmerüléséhez kapcsolódó teendők befejezésével ér véget.
V. A biztosítás területi hatálya
A jelen szabályzat alapján létrejött biztosítási szerződés területi hatály szempontjából kizárólag a Magyarország területén végzett, belföldi fuvarokmánnyal lebonyolított fuvarozás során
fölmerült károkra vonatkozik.
VI. A kockázatviselés mértéke
1. Jelen biztosítási szabályzat értelmében a Biztosító kockázatviselésének felső határa, valamennyi szállítási egységen, szerelvényen fuvarozott szállítmány tekintetében évente összesen maximum 3/5/10 millió forintösszegig terjedhet (biztosítási összeg, kártérítési limit), a Szerződő (Biztosított) választása szerint.
2. A Biztosító a biztosítási összegen belül megtéríti
- a fuvarozás során, azzal összefüggésben, igazoltan felmerült fuvardíj, és egyéb költségek árukárral arányos részét,
- a kár megállapításához, a kár elhárításhoz és a kárenyhítéshez szükséges ráfordítások közvetlen költségeit, valamint azon többletköltségeket, melyek a szerződés szerinti rendeltetési helyre történő továbbfuvarozás során keletkeztek, feltéve, hogy azok a szerződés hatálya alá tartozó
káreseménnyel kapcsolatban merültek fel, indokoltak voltak és ésszerű keretek között mozogtak.
3. A Biztosító kockázatviselésének éves mértéke az adott naptári évre kifizetett kártérítések összegével csökken. A kártérítési limit helyreállítása külön pótdíj ellenében lehetséges.
VII. A biztosítás díja, díjfizetés
1. A Biztosított a biztosítás díjszámítására vonatkozóan az alábbi lehetőségek közül választhat:
- Amennyiben a Szerződő (Biztosított) biztosított gépjárműveinek (szerelvényeinek) száma meghaladja a 15 darabot, a díjszámítás módjaként választhatja a VII.1.1. pontban meghatározott gépjárművenként meghatározott fix díj vagy a VII.1.2. pontban meghatározott fuvardíjbevétel alapú százalékos díjszámítást is.
- Ha a Szerződő (Biztosított) biztosított gépjárműveinek (szerelvényeinek) száma 1 -től 15 darabig terjed, a díjszámítás csak gépjárművenként meghatározott fix díj lehet.
- Egyedi megállapodás az előzetes kockázat elbírálástól függően lehetséges.
1.1. Gépjármű darabszám alapú díjszámítás
A biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási díj a Szerződő (Biztosított) által üzemeltetett és a biztosítóhoz bejelentett gépjárművek és/vagy szerelvények darabszáma alapján a díjtáblázat szerint, az össztömeg és a választott fedezeti összeg függvényében kerül megállapításra.
1.2. Fuvardíjbevétel alapú díjszámítás
A biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási díj a Szerződő (Biztosított) által kiszámlázott éves, bruttó belföldi fuvardíjbevétel (tekintet nélkül arra, hogy az a Szerződőhöz (Biztosítotthoz) ténylegesen befolyt-e) díjtáblázat szerint meghatározott százaléka, de minimum 750 ezer Ft/év.
1.2.1. A Biztosító a szerződéskötéskor megadott forgalmi adatok alapján kiszámítja az éves fizetendő díjat.
1.2.2. A Szerződő (Biztosított) köteles a Biztosítóval minden naptári év június 5-ig írásban közölni a tárgyévet megelőző naptári évben az általa kiszámlázott bruttó belföldi fuvardíjak összegét forintban, és egyidejűleg köteles megküldeni az annak alapjául szolgáló mérleget. Ez az adat képezi az alapját a tárgyévi biztosítási időszak díjszámításának.
1.2.3. A kimutatás kézhezvételétől számított 15 napon belül a Biztosító meghatározza a tárgyévi biztosítás tényleges díját, amit a Szerződő (Biztosított) a biztosítási időszak végéig a díjfizetési gyakoriságnak megfelelően köteles megfizetni.
1.2.4. A Szerződő (Biztosított) elismeri a Biztosító azon jogát, hogy a fuvardíjbevétel jelen szabályzat szerinti bejelentéséhez és a tényleges biztosítási díj megállapításához szükséges valamennyi okmányba, bizonylatba, könyvelésébe a Biztosító, illetve annak megbízottja betekinthessen. A Biztosító, illetve megbízottja az adatok egyeztetése során a Szerződő (Biztosított) üzletmenetéről tudomására jutó információkat biztosítási titokként kezeli.
2. Az éves biztosítási díjat a biztosítási időszak (naptári év) alatt egyösszegben vagy félévenkénti, illetve negyedévenkénti egyenlő részletekben kell megfizetni. Az évközben (nem január 1-jei kezdettel) kötött biztosítási szerződések első biztosítási időszakra vonatkozó díja az éves biztosítási díj időarányos része. Részletfizetésben akkor lehet megállapodni, ha a díjfizetési gyakoriság szerinti díjrészlet meghaladja a 25.000,- Ft-ot. Ha a gyakoriság szerinti díjrészlet ezt az összeget nem haladja meg, a biztosítás díja egyösszegben előre esedékes.
3. A Szerződő köteles a szerződés szerinti díjat a szerződés szerinti gyakorisággal, az előre egyeztetett díjfizetési módon, legkésőbb az esedékesség időpontjában megfizetni. A biztosítás első díja a biztosítási
ajánlat aláírásakor esedékes. A továbbiakban a folytatólagos biztosítási díj mindig előre, vagyis annak az időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik.
VIII. Kizárások és korlátozások
A jelen szabályzat alapján nem minősül biztosítási eseménynek és a Biztosító nem téríti meg a fuvarozási felelősség körébe eső azon károkat, amelyek:
- fuvarozási késedelemből erednek,
- a be- vagy kirakodás alatt következnek be, és a be- illetve kirakodás nem a biztosított felelősségére történik,
- a csomagolás hiányos vagy nem megfelelő voltára visszavezethetően keletkeztek,
- a fuvareszköz nem megfelelő műszaki állapotára visszavezethetően keletkeztek az áruban,
- azáltal keletkeztek, hogy a fuvareszközt túlterhelték, vagy nem tartották be a méretkorlátozásokra vonatkozó előírásokat, vagy azon idő alatt következtek be, amikor a fuvareszközt az üzembentartónak felróhatóan akár alkalmazottja, akár más személy jogtalanul használta,
- a Biztosítottnak, alkalmazottjának vagy megbízottjának a szándékos károkozó magatartásából származnak,
- a Biztosítottnak, alkalmazottjának vagy megbízottjának olyan károkozó magatartásából származnak, amelyek bűncselekményt valósítanak meg
- amelyek az alatt keletkeztek, amíg a Biztosított fuvareszközét nem a Biztosított üzemeltette, és erről nem tájékoztatta a Biztosítót,
- konténeres áruszállításkor a konténerben keletkezett sérülést, vagy a konténernek az elvesztését, megsemmisülését,
- a külön megállapodás szerinti járműszállítás során a szállított járművekben keletkezett karcolás, horpadás és jégverés miatti károkat,
- bármilyen természetű háborús cselekmény vagy intézkedés következményei, vagy harci eszköz, hadianyag által okozott károk, továbbá forradalom, polgárháború, polgári zavargás, sztrájk, zendülés, háborús fosztogatás, atomrobbanás, radioaktív sugárzás vagy mérgezés folytán közvetlenül vagy közvetetten álltak elő.
A biztosítási fedezet nem terjed ki az alábbi szállítmányok fuvarozásából eredő káreseményekre, illetve az abból eredő fuvarozói felelősségre:
- átköltöztetési ingóságok,
- holttestek,
- postai küldemények.
A Biztosítási fedezet csak pótdíj ellenében és előzetes írásbeli megállapodás alapján terjed ki az alábbi szállítmányok fuvarozásából eredő káreseményekre, illetve abból eredő fuvarozói felelősségre:
- jármű
- élőállat
- kiemelt kockázatú áruk (italáruk, dohányáruk, elektronikai cikkek, műszaki termékek, nemesfémek), valamint
- szabályozott hőmérsékleten történő áruszállítás.
Nem téríti meg a biztosító a kötbér, bírság vagy egyéb büntetés jellegű költségeket.
IX. Önrészesedés
Jelen biztosítási szabályzat alapján a Biztosító által kifizetendő kártérítési összegből a Biztosított maga viseli az esedékes kártérítési összeg alábbi felsorolás szerinti mértékét, de minimum 50.000,- Ft-ot káreseményenként.
1. A szabályozott hőmérsékleten történő fuvarozás során bekövetkező romláskárok esetén, vagy a nem megfelelő hűtésből eredő károk esetén az önrészesedés mértéke a kár összegének 15%-a káreseményenként.
2. Fuvareszköz ellopása illetve feltörés vagy a ponyva kivágás által keletkezett lopás esetén az önrészesedés a rakománykárok összegének 25%-a káreseményenként.
3. Egyéb rakománykárok esetén az önrészesedés a kár összegének 10%-a káreseményenként.
X. A Szerződő (Biztosított) kötelezettségei
1. Közlési és változás bejelentési kötelezettség
1.1. A Szerződő (Biztosított) a szerződéskötéskor köteles a Biztosítóval a valóságnak megfelelően, hiánytalanul közölni a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden olyan körülményt, amelyeket ismert vagy ismernie kellett, és amelyekre a biztosító írásban kérdést tett fel.
1.2. Amennyiben a Szerződő és a Biztosított személye nem azonos, úgy a Szerződő köteles tájékoztatni a Biztosított(ak)at a biztosítási szerződés tartalmáról, illetve minden, a biztosítási szerződéssel kapcsolatos változásról.
1.3. Az adatok valóságtartalmáért a Szerződő és a Biztosított is felelős. A közölt adatok ellenőrzését a Biztosító részére lehetővé kell tenni. A Biztosító ellenőrzési lehetősége a Szerződőt és a Biztosítottat a közlési kötelezettség alól nem mentesíti.
1.4. A Szerződőnek (Biztosítottnak) 15 napon belül írásban be kell jelentenie a Biztosítónak, ha más biztosítóval olyan biztosítási eseményekre is szóló felelősségbiztosítási szerződést kötött, amelyekre a jelen biztosítási szerződés alapján a Biztosító kockázatviselése kiterjed.
1.5. A Szerződő (Biztosított) köteles a biztosítási szerződésben szereplő adatok változását, valamint a jelen szabályzatban foglalt feltételek bármelyikének szempontjából lényeges tény vagy körülmény megváltozását (a biztosítási fedezetbe nem tartozó magas kockázatú áruk azaz italáruk, dohányáruk, elektronikai cikkek, műszaki termékek, nemesfémek fuvarozását, valamint jármű- és élőállat- szállítmányok fuvarozását) a tudomására jutástól számított 2 (kettő) munkanapon belül bejelenteni a Biztosítónak.
2. Kárbejelentési, kárenyhítési kötelezettség, együttműködés a kárrendezés során
2.1. A Biztosított a káreseményt, illetőleg annak érvényesítését a bekövetkezését, illetve a tudomására jutást követően haladéktalanul, de legkésőbb 48 órán belül köteles a Biztosítónak írásban bejelenteni, köteles továbbá kárenyhítési kötelezettségének maradéktalanul eleget tenni.
A Biztosítottat azonnali kárbejelentési kötelezettség terheli a Biztosító felé:
- ha a fölmerült árukár összege várhatóan magasabb, mint 500.000,-Ft.,
- a fuvarozó gépjármű árukárral együtt járó közúti balesete, illetve lopás- vagy rabláskára esetén,
- ha a küldemény címzettje nem, vagy csak értékcsökkenéssel hajlandó az áru átvételére, annak vélelmezett, Biztosítottnak (fuvarozónak) felróható károsodása miatt.
2.2. A Biztosított köteles a hozzá érkezett kárigényről álláspontját írásban közölni és a Biztosító rendelkezésére bocsátani a bejelentett igényhez, illetőleg biztosítási eseményhez kapcsolódó valamennyi iratot, így különösen a fuvarlevelet, szállítójegyet, áruszámla másolatot, kárszámlát, kárfelvételi jegyzőkönyvet, érdemi levelezést, és minden egyéb, a Biztosító által a kárigény elbírálásához szükségesnek ítélt okmányt. Tűz, közúti baleset, illetve a gépjármű elrablásából, feltöréséből származó rablás-, ill. lopáskárok esetén a hatósági bejelentés/feljelentés/vizsgálat okmányait és a hatósági határozatokat is csatolni kell a kárbejelentés okmányaihoz.
2.3. Közvetlenül a hűtés hiánya miatt fölmerülő károk esetében igazolni kell a fuvaroztató által előírt teremhőmérsékletet, valamint a berakáskor és a kirakodás alkalmával mért terem- illetve maghőmérsékletet.
2.4. A Biztosított csak a Biztosító előzetes értesítésével folytathat egyeztetést a károsulttal és amennyiben a Biztosító igényt tart rá, köteles lehetővé tenni számára, hogy a képviselője a tárgyaláson részt vegyen.
2.5. A Biztosított köteles haladéktalanul értesíteni a Biztosítót, ha vele szemben peres eljárást indítottak. A Biztosító az ügy körülményeitől függően dönt arról, hogy a perbe a Biztosított pernyertessége érdekében beavatkozik-e.
XI. A kár megtérítése
1. Ha a Biztosítóhoz a tényállás pontos feltárásához, az igény megalapozásához és a kár összegszerűségének megállapításához szükséges valamennyi irat beérkezett, a kárrendezési eljárást le kell zárni. A biztosító szolgáltatása a kárrendezési eljárás lezárása után 30 napon belül esedékes.
2. Megtéríti a Biztosító az áru mentésével, valamint a kár csökkentésével kapcsolatban indokoltan felmerülő valamennyi igazolt költséget a biztosítási összeg keretein belül. A Biztosító a kár megállapításához igénybe vett szakértő díjazását csak abban az esetben téríti meg, ha a szakértői vizsgálathoz előzetesen írásban hozzájárult.
3. Mindazok a károk, melyeket a Biztosított vagy megbízottai a kárenyhítés elmulasztásával okoznak, továbbá az információk és okmányok késedelmes átadásából származnak, a Biztosítottat terhelik.
4. A Biztosító a megállapított kártérítési összeget az önrészesedés levonása után a károsultnak fizeti ki.
A Biztosított csak annyiban követelheti, hogy a Biztosító az Ő kezéhez fizessen, amennyiben a károsult követelését igazoltan a Biztosított egyenlítette ki.
5. A károsult igényét a Biztosítóval szemben közvetlenül nem érvényesítheti..
XII. A Biztosító mentesülése
1. A Biztosító mentesül fizetési kötelezettsége alól, ha a Szerződő (Biztosított):
- a kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget,
- a kárbejelentési kötelezettségének nem vagy késedelmesen tett eleget és emiatt a kár rendezése szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné váltak,
- a fuvarozásba bevont harmadik személlyel szembeni visszkereseti jog fenntartásáról nem gondoskodott,
2. Mentesül a Biztosító a jelen feltételek szerint vállalt kártérítési kötelezettsége alól, amennyiben a kártérítési összeg egyéb biztosítási jogviszony kapcsán megtérítésre került.
3. A Biztosított közlési, illetőleg változás-bejelentési kötelezettségének megsértése esetén mentesül a Biztosító a jelen feltételek szerint vállalt kártérítési kötelezettsége alól, kivéve, ha a Biztosított bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a Biztosító ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkezésében.
4. Amennyiben a Biztosított a Biztosító kártérítési kötelezettségét érintő kártérítési igényt a Biztosító írásbeli hozzájárulása nélkül elismeri, illetve egyezséget köt, a Biztosító mentesül kártérítési kötelezettsége alól.
XIII. Visszkereseti jog
1. A Biztosított súlyosan gondatlan magatartása esetén a Biztosító jogosult a kárkifizetést olyan arányban csökkenteni, amilyen mértékben a Biztosított felelőssé tehető a kár bekövetkezteért.
2. A jelen szabályzat alapján súlyos gondatlanságnak minősül különösen
- ha a károkozás azzal összefüggésben következett be, hogy a Biztosított a fuvarozóval szembeni elvárásokat jelentős mértékben megszegte, különösen ha a károkozás az őrizetlenül hagyott fuvareszköz ellopása, feltörése vagy ponyvájának kivágása által keletkezett,
- ha a Biztosított a fuvarozási tevékenységet a szükséges hatósági engedély(ek) nélkül végezte,
- ha a károsult kára a Biztosítottra irányadó hatósági vagy szerződési kármegelőzési előírások súlyos és folyamatos megsértése miatt következett be,
- ha a Biztosított a kárt ittas vagy bódulatkeltő szer hatása alatt lévő állapotban és ezzel az állapotával összefüggésben okozta.
3. A Biztosított nem mondhat le harmadik személyekkel szembeni visszkereseti jogáról, köteles ennek megóvásáról gondoskodni, és ha a Biztosító a kártérítési igényt elismerte és a kárt kifizette, a követelést köteles a Biztosítóra engedményezi.
4. Ha a Biztosító a Biztosított késedelmes, hiányos bejelentése következtében visszkereseti jogával nem élhet, úgy a Biztosító a kár megtérítését a Biztosított közrehatásának mértékétől függően megtagadhatja.
XIV. A biztosítási szerződés megszűnése, reaktiválás
1. A határozatlan időtartamra kötött biztosítási szerződést a felek a biztosítási időszak végére 30 napos határidővel felmondhatják.
2. A biztosítási szerződés megszűnik a díj/díjrészlet esedékességétől számított 30 nap elteltével, ha addig a hátralékos a díjat nem fizették meg és a Szerződő arra halasztást sem kapott, illetőleg a Biztosító a díj iránti igényét bírósági úton nem érvényesítette.
3. A szerződés díj nem fizetés miatti megszűnését követő 3 hónapon belül a felek a szerződést közös megállapodással, az eredeti tartalommal újra érvénybe helyezhetik (reaktiválás). Az újra érvénybe helyezés és a díj utólagos megfizetése révén sem terjed ki a Biztosító kockázatviselése arra az időszakra, mely a szerződés megszűnése és az újra érvénybe helyezés időpontja között telt el.
XV. Elévülés
A jelen biztosítási szabályzat alapján létrejött szerződésből eredő igények elévülési ideje a káresemény bekövetkeztétől számított 12 hónap.
XVI. Egyéb rendelkezések
1. A szerződő felek a jognyilatkozataikat írásban, a biztosítási szerződés felmondását tartalmazó nyilatkozatukat ajánlott levélben kötelesek megtenni.
2. A szerződő felek kötelezik magukat, hogy bármilyen, a jelen szabályzat alapján létrejött szerződés feltételeit érintő lényeges fuvarozási tevékenységet érintő változás tudomásukra jutásától számított 30 napon belül értesítik a másik felet. A változás alapján a felek együttesen határoznak a szerződés esetlegesen szükséges módosításáról, vagy egyetértés hiányában a szerződés 30 napos határidővel felmondható.
3. A Szerződő (Biztosított) hozzájárul ahhoz, hogy a biztosítási szerződéshez kapcsolódó adatait a jelen biztosítás keretein belül a Biztosító nyilvántartsa és kezelje.
4. A Biztosító a személyes adatokat a szerződés részét képező, a Szerződő (Biztosított) által elfogadott és aláírt „Adatkezelési Tájékoztató és Nyilatkozat” okirat figyelembevételével kezeli.
5. A jelen szabályzat alapján nyújtott biztosítási fedezet nem azonos az áru szállítmánybiztosításával (cargo), annak lehetőségét és szükségességét nem zárja ki.
6. A Biztosító minden év január 1-jei hatállyal kezdeményezheti a biztosítás feltételeinek módosítását. Az erre vonatkozó módosítási indítványát legkésőbb 35 nappal ezen időpont előtt ajánlott levélben tartozik a Szerződő (Biztosított) tudomására hozni. Ha a felek a módosítás tekintetében nem tudnak megállapodni, a biztosítási szerződés december 31-ével megszűnik.
7. A szerződésre irányadó jog a magyar jog. A jelen szabályzatban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv, továbbá a hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadóak.
Az Ön Biztosítója a
CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.
Székhelyünk 1033. Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxx 0. alatt található.
Kérjük, hogy az Ön által választott biztosítási fedezetre vonatkozó és a fentiekben olvasható szabályozást szíveskedjék gondosan áttanulmányozni.
A biztosítási szabályzatok, feltételek tartalmazzák a megkötendő biztosítási szerződés jellemzőit, tartamát, a szerződő felek jogait és kötelezettségeit.
Szíves tájékoztatásul közöljük, hogy amennyiben
a biztosítási szerződésével kapcsolatban bárminemű kérdése van, keresse meg munkatársainkat (telefon: 000-0000)
Kárbejelentés, kárrendezés helye: 1097 Budapest, Lónyay u. 12.
Levélcím: 1461 Budapest, Pf.: 300
Tel.: 000-0000 Fax.: 000-0000
vagy ha problémája van, az alábbi címen élhet panasszal:
CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt.
1033. Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxx 0.
Tel./ fax.: 000-0000
Levélcím: 1502 Budapest, Pf. 516
Felügyeleti szervünk:
Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx. 39.