TARTALOMJEGYZÉK
EuroInternet Kft. |
Általános Szerződési Feltételek |
Internet Szolgáltatás |
Készítés időpontja: 2018. január 15.
Hatályba lépés időpontja: 2020. szeptember 1.
Utolsó módosítás időpontja: 2020. július. 16.
TARTALOMJEGYZÉK
Tartalom
1. ÁLTALÁNOS ADATOK, ELÉRHETŐSÉG 5
1.1 A szolgáltató neve és címe 5
1.1. A szolgáltató központi ügyfélszolgálatának elérhetőségei (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség nyitvatartási idő) és annak a helynek, elérhetőségnek a megnevezése, ahol
egyéb ügyfélszolgálatainak elérhetőségei naprakészen megismerhetők 5
1.2. A szolgáltató hibabejelentőjének valamennyi elérhetősége (cím, telefonszám, egyéb
elérhetőség, nyitvatartási idő) 5
1.3. A szolgáltató internetes honlapjának címe 5
1.4. Az általános szerződési feltételek elérhetősége 5
2. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSE ÉS FELTÉTELEI 5
2.1. Az Előfizetői Szerződés megkötésére vonatkozó eljárás, az 5.§ (2) bekezdése szerinti
előfizetői szerződés megkötésére irányuló ajánlat tartalmi elemei 5
2.1.1. Az Előfizetői Szerződés megkötésére vonatkozó eljárás 5
2.1.2. Az előfizetői szerződés létrejöttének módja 7
2.1.4. Az Előfizetői Szerződés kötelező tartalmi elemei 9
2.1.5. Az Előfizetői szerződéskötés egyéb szabályai 10
2.1.6. A Digitális Jólét Alapcsomag 10
2.2. Az Előfizetői Szerződés megkötéséhez szükséges adatok listája 11
2.3. Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybe
vételének esetleges időbeli, személyi, tárgyi és egyéb korlátai 12
2.4. Az Előfizetői Hozzáférési Pont létesítésére, vagy hálózati végponthoz, hálózathoz történő csatlakozására, és a Szolgáltatás megkezdésére vállalt határidő 21
2.5. Alkalmazandó jogszabályok 22
3. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS TARTALMA 22
3.1. A szolgáltató által nyújtott Előfizetői Szolgáltatás leírása 22
3.2. A Szolgáltatás igénybevehetőségének földrajzi területe 22
3.3. Tájékoztatás arról, hogy a Szolgáltatás egyetemes Szolgáltatás-e 23
3.4. A Szolgáltató felelősségi határát jelentő Előfizetői Hozzáférési Pont helye 23
4. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS MINŐSÉGE, BIZTONSÁGA 23
4.1. Az előfizetői Szolgáltatás az elektronikus hírközlési Szolgáltatás minőségének az
Előfizetők és felhasználók védelmével összefüggő követelményeiről, valamint a díjazás hitelességéről szóló NMHH rendeletben meghatározott egyedi, továbbá a Szolgáltató
által önként vállalt egyedi szolgáltatásminőségi követelményeinek célértékei 23
4.2. Tájékoztatás azon intézkedésekről, amelyeket a Szolgáltató a hálózat és Szolgáltatás biztonságát és a hálózat egységét befolyásoló eseményekkel és fenyegetésekkel,
valamint sebezhető pontokkal kapcsolatban tehet 24
4.3. Az Előfizetői Végberendezés csatlakoztatásának feltételei 24
4.4. Az Előfizetői Végberendezés rendeltetésszerű használata 24
4.5. Az Előfizetői Hozzáférési Pont ellenőrzésének és a Hibaelhárításának a lehetővé tétele 25
5. A SZOLGÁLTATÁS SZÜNETELTETÉSE, KORLÁTOZÁSA, FELFÜGGESZTÉSE 25
5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei, feltételei, az Előfizető által kérhető
szüneteltetés leghosszabb időtartama, a díjfizetéshez kötött szüneteltetés esetei 25
5.1.1. Az Előfizető által kezdeményezett, illetve az Előfizető érdekkörében felmerülő
5.1.2. A Szolgáltató által kezdeményezett szünetelés esetei 26
5.1.3. Rendszeres karbantartás 26
5.2. Az Előfizetői Szolgáltatás korlátozásának, így különösen az Előfizető által indított vagy az Előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozásának, az Előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének esetei és feltételei, továbbá a megvalósításának
5.3. A hálózat biztonságának veszélyeztetése miatti korlátozás 28
5.4. Díjtartozás miatti korlátozás 29
5.5. Az Előfizetői Szolgáltatás felfüggesztésének esetei és feltételei 29
6. ÜGYFÉLKAPCSOLAT, HIBAELHÁRÍTÁS, PANASZKEZELÉS, JOGVITÁK 29
6.1. A hibabejelentések kezelése, folyamata, a vállalt hibaelhárítási határidő, a
hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárításra vonatkozó eljárás 29
6.2.1. Felelősség az Előfizetői szerződés teljesítéséért 32
6.3. Az Előfizető jogai az Előfizetői Szolgáltatás hibás teljesítése esetén 33
6.4. Az Előfizetőt megillető kötbér mértéke és kifizetése 33
6.5. Az Előfizetői panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció és kártérítési igények intézése) . 34
6.6. Az ügyfélszolgálat működése, az Ügyfelek Szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 36
6.6.1. Az ügyfélszolgálat működése 36
6.6.2. Panaszkezelés rendje 37
6.7. Tájékoztatás a Szolgáltatással összefüggő jogviták peres és peren kívüli
kezdeményezésének lehetőségéről és feltételeiről, a békéltetőtestülethez való fordulás jogáról, Az eljárásra jogosult hatóságok, békéltető testület és egyéb szervezetek megnevezés, elérhetőségeik (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség) feltüntetése 38
7. DÍJAK, DÍJSZABÁS, DÍJFIZETÉS, SZÁMLÁZÁS, KÁRTÉRÍTÉS, KÖTBÉR 39
7.1.1. A Szolgáltatáshoz kapcsolódó díjak 39
Határozott időtartamú szerződéshez fűződő kedvezmény 40
Határozatlan időtartamú szerződéshez fűződő kedvezmény 42
7.2. A különböző fizetési módokból adódó, Xxxxxxxxxx érintő eltérések Fizetési módok 42
7.4. A kártérítési eljárás szabályai 43
7.5. Az Előfizetőt megillető kötbér meghatározása, mértéke és a kötbérfizetés módjai 43
7.5.1. A Szolgáltató kötbérfizetési kötelezettsége 43
7.5.2.A kötbérfizetés módja 44
8. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA 45
9. ADATKEZELÉS, ADATBIZTONSÁG 45
9.1. A Szolgáltató által kezelt adatok fajtái, tárolásuk és esetleges továbbításuk célja,
9.2. Az Előfizető tájékoztatása az adatbiztonsági szabályokról, továbbá az adatkezeléssel
kapcsolatos jogairól és kötelezettségeiről 45
9.3. A felhasználói jelszavak kezelése 46
10. AZ ELŐFIZETŐ JOGSZABÁLYBAN MEGHATÁROZOTT NYILATKOZATAI MEGADÁSÁNAK, A NYILATKOZATOK MÓDOSÍTÁSÁNAK, VISSZAVONÁSÁNAK MÓDJAI, ESETEI ÉS
HATÁRIDEJE (KÜLÖNÖSEN ELŐFIZETŐI NÉVJEGYZÉKRE, A FORGALMI ADATOKON KÍVÜLI HELYMEGHATÁROZÓ ADATOK NYÚJTÁSÁRA, ÉRTÉKNÖVELT SZOLGÁLTATÁSOK
NYÚJTÁSÁRA, ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁSOK ÉRÉKESÍTÉSÉRE, ÜZLETSZERZÉS CÉLJÁBÓL TÖRTÉNŐ SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSÉRE, TÉTELES SZÁMLAMELLÉKLET, HÍVÁSRÁSZLETEZŐ IGÉNYLÉSÉRE, AZ ELŐVÁLASZTÁSSAL VÁLASZTOTT KÖZVETÍTŐ SZOLGÁLTATÓRA, EGYÉNI ELŐFIZETŐI MINŐSÉGRE
11. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁNAK ÉS MEGSZŰNÉSÉNEK ESETEI ÉS FELTÉTELEI 48
11.1. A Szolgáltató által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a Szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az Előfizető erről történő
tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az Előfizetőt megillető jogok 48
11.2. Az Előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás
11.2.1. A Szolgáltatás áthelyezése 53
11.2.2. A Szolgáltatás átírása 53
11.2.3. Változás az Előfizető adataiban 54
11.3. A Szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 54
11.3.1. A Szolgáltató rendes felmondása 55
11.3.2. A Szolgáltató rendkívüli felmondása 55
11.3.3. A Szolgáltató díjtartozás miatti felmondása 56
11.4. Az Előfizető általi szerződés felmondás esetei, feltételei 57
11.5. Egyéb Előfizetői Szerződés megszűnési esetek és feltételek 58
12. AZ ELŐFIZETŐNEK A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBE VÉTELÉVELKAPCSOLATOS EGYÉB
12.1. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 60
12.2. A szolgáltatás rendeltetésszerű használata 60
12.3. A végberendezéssel, vagy az Előfizetőnek átadott, de a Szolgáltató tulajdonát képező más
elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek 60
12.4. Az adatváltozás bejelentése 61
13. A KISKORÚAK VÉDELMÉT LEHETŐVÉ TEVŐ, KÖNNYEN TELEPÍTHETŐ ÉS HASZNÁLHATÓ SZOFTVEREK ÉS AZOKKAL EGYEZŐ CÉLRA SZOLGÁLÓ MÁS SZOLGÁLTATÁSOK
ELÉRHETŐSÉGÉRE ÉS HASZNÁLATÁRA VONATKOZÓ TÁJÉKOZTATÁS 61
2. számú Melléklet – Internet díjcsomagok 63
Feltüntetett havi előfizetési díjaink 2018. január 1-től 5% ÁFA-t tartalmaznak. 64
3. számú Melléklet – A Szolgáltató által alkalmazott díjak 69
5. számú Melléklet – Felügyeleti szervek elérhetőségei 91
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok: 91
2. Az elektronikus hírközlési szolgáltatást igénybe vevő felhasználókat, előfizetőket, nézőket, hallgatókat, fogyasztókat megillető, elektronikus hírközléssel kapcsolatos méltánylást érdemlő érdekek érvényesülésének elősegítése érdekében, valamint valamely elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos olyan magatartás észlelése esetén, amely az elektronikus hírközlési szolgáltatásra vonatkozó szabály
megsértésének nem minősül, illetve nem tartozik a Médiatanács, az Elnök vagy a Hivatal hatáskörébe, de az elektronikus hírközlési szolgáltatást igénybe vevő felhasználók,
előfizetők, fogyasztók, valamint a nézők vagy hallgatók méltányolandó érdekének
sérelmét okozza vagy okozhatja a Média- és Hírközlési Biztoshoz: [Mttv. 139.§ (1) és
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok: 92
3. Az ügyfélszolgálattal, az előfizetői számlapanaszok elektronikus hírközlési szolgáltató általi intézésének rendjével kezelésével, a számla tartalmával kapcsolatban az Eht.-ban vagy az Eht. végrehajtására kibocsátott jogszabályban meghatározott rendelkezések
fogyasztókkal szembeni megsértése, valamint az Eht. 129. § (2) bekezdésében, 130. § (1)
bekezdés második mondatában, 130. § (2) bekezdésében, 132. § (4) bekezdésében,
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium 92
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok: 92
4. A szolgáltatónak a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvénybe ütköző magatartása, valamint az Eht. vagy az Eht.
végrehajtására kibocsátott jogszabályban az előfizetők elektronikus hírközlési
szolgáltató általi tájékoztatására vonatkozóan előírt követelmények – az egyedi
előfizetői szerződés és az általános szerződési feltételek tartalmára vonatkozó
követelményeket ide nem értve – fogyasztókkal szembeni megsértése esetén: [Tpvt.
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok: 93
5. A Szolgáltató általános helyi vállalkozási tevékenységével kapcsolatos jogvita esetén: 93
6. Az első fokon illetékes bírósági fórum 93
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok: 93
7. Az előfizető és a szolgáltató közötti, a termék minőségével, biztonságosságával, a
termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy bírósági eljáráson kívüli rendezése: e célból egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek
eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala (amennyiben az
előfizető a szolgáltatóval már 93
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok: 94
8. Fogyasztóvédelmi ügyben általában 94
A panaszok és bejelentések módját tartalmazó jogszabályok, szabályok: 94
6. számú Melléklet - Hálózathasználati irányelvek 95
1. A hálózathasználati irányelvek szerepe 95
2. A hálózathasználati irányelvek alapelve 95
3. Általános hálózathasználati irányelvek 95
4. Az elektronikus levelezésre vonatkozó irányelvek 96
5. A kapcsolattartás irányelvei 97
6. Az osztott erőforrásokra vonatkozó irányelvek 97
7. A hálózathasználati irányelvek módosítása 97
7. számú Melléklet - A Szolgáltatás minőségi célértékei 98
Minőségi mutatók neve, meghatározása, értelmezése 100
1. ÁLTALÁNOS ADATOK, ELÉRHETŐSÉG
1.1 A szolgáltató neve és címe
EuroInternet Távközlési Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 0000 Xxxxxx, Xxxxx xxxx 0/X.
Cégjegyzékszám: 00-00-000000
Adószám: 25847477-2-09
Bankszámlaszám: Takarékbank Zrt. 60600156-11142164-00000000
1.1. A szolgáltató központi ügyfélszolgálatának elérhetőségei (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség nyitvatartási idő) és annak a helynek, elérhetőségnek a megnevezése, ahol egyéb ügyfélszolgálatainak elérhetőségei naprakészen megismerhetők
A szolgáltató központi telefonos ügyfélszolgálatának elérhetősége: 1210 (H-Sz-Cs- P: 09h – 17h, K: 08h – 20h) Levelezési cím: 4243 Téglás, Xxxxx xxxx 0/A.
Központi személyes ügyfélszolgálati iroda címe: 4243 Téglás, Xxxxx xxxx 0/X. Nyitva tartás:
Munkanapokon: H: 09:00 – 17:00 K: 08:00 – 20:00 Sz: 09:00 – 16:00 Cs: 09:00 – 17:00 P: 09:00 – 14:00
Elektronikus levelezési cím: xxxx@xxxxxxxxxxxx.xx
1.2. A szolgáltató hibabejelentőjének valamennyi elérhetősége (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség, nyitvatartási idő)
Hibabejelentés tehető szóban a szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatán keresztül a 1210-es telefonszámon. Ezen kívül személyesen a szolgáltató ügyfélszolgálati irodájában nyitva tartási időben, valamint írásban a szolgáltató postacímére küldött levélben, vagy e-mailben a szolgáltató elektronikus levelezési címére küldött e-mailben.
1.3. A szolgáltató internetes honlapjának címe
1.4. Az általános szerződési feltételek elérhetősége
Az általános szerződési feltételek dokumentum pdf formátumban elérhető a szolgáltató honlapján, valamint nyomtatott formában a személyes ügyfélszolgálati irodájában.
2. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSE ÉS FELTÉTELEI
2.1. Az Előfizetői Szerződés megkötésére vonatkozó eljárás, az 5.§ (2) bekezdése szerinti előfizetői szerződés megkötésére irányuló ajánlat tartalmi elemei
2.1.1. Az Előfizetői Szerződés megkötésére vonatkozó eljárás
Az Előfizetői Szerződés az egyedi Előfizetői Szerződésből és az Általános Szerződési Feltételekből áll. Az Előfizetői Szerződés részét képezik még a szerződéskötéskor ilyenként
meghatározott egyéb dokumentumok, főleg az Előfizető által az igénybe vehető kedvezményekkel összefüggésben megtett nyilatkozatok.
Az Igénybejelentő a szolgáltatás iránti igényét a szolgáltató ÁSZF szerinti elérhetőségeinek egyikén jelentheti be.
Az egyes Szolgáltatásokra vonatkozó akciós feltételek, és ÁSZF-ek közzététele nem minősülnek a Szolgáltató által tett szerződéses ajánlatnak, így a Szolgáltatót (Ajánlattevőt) ezekkel összefüggésben ajánlati kötöttség nem terheli.
Az Igénybejelentő az Előfizetői Hozzáférési Pont létesítését olyan ingatlanba kérheti, mely a Szolgáltató Szolgáltatási Területén helyezkedik el, melyet jogszerűen használ, és ahol a szerződő felek a szerződésből fakadó kötelezettségeinek – például a szolgáltató részéről a hibaelhárítási feladat elvégzése – eleget tud tenni.
Amennyiben előfizető a szolgáltatás iránti igényét a szolgáltató ÁSZF szerinti elérhetőségeinek egyikén bejelenti és ezzel egyidejűleg az előfizetői szerződés megkötésére nem kerül sor, úgy a szolgáltató haladéktalanul, de legfeljebb 15 napon belül elvégzi az igény teljesíthetőségével kapcsolatos vizsgálatait, és e határidőn belül igazolható módon nyilatkozik és értesíti a felhasználót arról, hogy
a) az igényt teljesíti,
b) az igény teljesíthető, de a szolgáltatás nyújtását műszaki lehetőség hiányában az igénybejelentéstől számított 30 napon belül nem tudja biztosítani, ezzel egyidejűleg megjelöli a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére vállalt kötelezettség teljesítésének legkésőbbi időpontját (év, hónap, nap pontossággal), amely nem haladhatja meg az igénybejelentéstől számított 90 napot,
c) az igény teljesíthető, de az előfizetői szolgáltatás nyújtása helyi hurok átengedésével valósul meg, ezzel egyidejűleg megjelöli a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére vállalt kötelezettség teljesítésének legkésőbbi időpontját (év, hónap, nap pontossággal), amely nem haladhatja meg az átengedő szolgáltató helyi hurok átengedésére irányuló referenciaajánlatában foglalt létesítési határidőtől számított 15 napot,
d) az igényt nem teljesíti.
Az igény teljesíthetősége esetén a szolgáltató az Előfizető értesítésével egyidejűleg ajánlatot tesz az igénybejelentést tevőnek az igénybejelentés alapján a szolgáltató általános szerződési feltételeiben meghatározottak szerinti előfizetői szerződés megkötésére.
Az a) pont alatti esetben a Szolgáltató az általa aláírt Egyedi Előfizetői Szerződés egy példányát átadja, postai vagy elektronikus úton megküldi, vagy távollévők között (például telefonon), vagy elektronikus úton kötött szerződés esetén az általa írásba foglalt Előfizetői Szerződést elektronikus úton hozzáférhetővé teszi. A Szolgáltató a szerződés a) pont alatti egyidejű megküldésének vagy átadásának eleget tehet azzal is, hogy az Előfizetői Szerződés szövegét, vagy – a szerződéskötés módjától függően – fizikai példányát az Ajánlat elfogadását megelőzően a Felhasználó rendelkezésére bocsátja.
A c) pontban foglaltak esetén a szolgáltató haladéktalanul, de legkésőbb 5 napon belül kezdeményezi a helyi hurok átengedését.
A Szolgáltató csak 18. életévét betöltött (természetes személy) egyéni előfizetővel köt szerződést.
A Szolgáltatót szerződéskötési kötelezettség nem terheli, így jogosult az igényt elutasítani, különösen, ha
a) ha az igénybejelentés nem tartalmazza a szerződéskötéshez lényeges és szükséges
tartalmi elemeket;
b) a Szolgáltató nyilvántartása szerint a Felhasználónak (Igénybejelentőnek) a Szolgáltatóval szemben bármely szolgáltatásból eredő számlatartozása van, a felhasználó korábban igénybevett szolgáltatását Szolgáltató a Felhasználó súlyos szerződésszegése miatt, rendkívüli felmondással szüntette meg;
c) a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges műszaki feltételek a kért szolgáltatási címen nem állnak rendelkezésre, vagy azokat a Felhasználó (Igénybejelentő) nem tudja biztosítani;
d) a Felhasználó (Igénybejelentő) vagy Előfizető igénybejelentésében a Szolgáltatás megkezdésére a szerződéskötés időpontját 30 nappal meghaladó időpontot jelölt meg;
e) amennyiben a természetes személy Igénybejelentő nem töltötte be a 18. életévét
f) ha az Előfizető által elfogadott ajánlat megtételekor a Szolgáltató téves adatokból indult ki, nem vett minden szükséges adatot figyelembe, vagy az adatok időközben megváltoztak, és emiatt az adott ajánlat alapján történő szerződéskötés a konkrét ügyben veszteséges üzletet eredményezne a Szolgáltató számára.
2.1.2. Az előfizetői szerződés létrejöttének módja
Előfizetői Szerződés írásban, szóban vagy ráutaló magatartással – így különösen a Szolgáltatás igénybevételével – köthető meg. A Szolgáltató jogosult meghatározni, hogy Szolgáltatásai tekintetében milyen formában köt szerződést.
Szerződéses jogviszony
a) jelenlévők között - különösen ügyfélszolgálati helyiségben tett szerződéses jognyilatkozatok esetében - az előfizető szolgáltatói ajánlatot elfogadó, előfizetői szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatának megtételével,
b) távollevők között az előfizető szolgáltatói ajánlatot elfogadó, előfizetői szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatának hatályosulásával jön létre.
Ráutaló magatartással csak akkor jön létre előfizetői szerződés, ha az előfizető számára az elfogadó nyilatkozat megtételekor az ajánlat és az előfizetői szerződés lényeges tartalma ismert volt. Szerződéskötésre irányuló, ráutaló magatartással tett jognyilatkozatnak kizárólag az a tevőleges magatartás minősül, amely minden kétséget kizáróan kifejezi az előfizetői szerződés megkötésére irányuló akaratot. A nyilatkozattétel elmulasztása, vagy valamilyen magatartástól tartózkodás nem minősül előfizetői szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatnak.
Az előfizetői szerződés szóban, vagy ráutaló magatartással történő megkötése esetén az előfizetői szerződés a 2/2015 (III.30.) NMHH rendelet 5. § (4) bekezdés szerinti létrejöttét követően a szolgáltató a megkötött előfizetői szerződésről legfeljebb 8 napon belül legalább a 2/2015 (III.30.) NMHH rendelet 11. § (1) bekezdése szerinti adatokat tartalmazó dokumentumot ad az előfizetőnek, amennyiben arra az előfizetői szerződés létrejöttét
megelőzően nem került sor. A szolgáltató a dokumentumot ingyenesen, a felek megegyezése szerint tartós adathordozón vagy elektronikus levélben írásos formában, megegyezés hiányában papíron, nyomtatott formában köteles az előfizető részére igazolható módon átadni vagy megküldeni.
Az előfizetői szerződés megkötése előtt a szolgáltató köteles az előfizetőt igazolható módon tájékoztatni arról, hogy az előfizetői szerződés fennállása alatt, vagy annak megszűnését követően az Eht. 143. § (2) bekezdése szerinti elévülési időn belül, az előfizető évente egyszer ingyenesen kérheti az előfizetői szerződés általa megjelölt időpontjában hatályos tartalmáról szóló, legalább a 2/2015 (III.30.) NMHH rendelet 11. § (1) bekezdés szerinti elemeket tartalmazó dokumentum átadását. E dokumentumot a szolgáltató a kérelem beérkezésétől számított 8 napon belül ingyenesen, az előfizető választása szerint papíron, nyomtatott formában, vagy más tartós adathordozón, vagy elektronikus levélben köteles az előfizető részére igazolható módon átadni vagy megküldeni.
A távollévők között írásban megkötött előfizetői szerződés létrejöttét követően a szolgáltató a megkötött előfizetői szerződés létrejöttének időpontjáról haladéktalanul, de legfeljebb 8 napon belül értesíti az előfizetőt.
Az elektronikus úton (különösen internetes honlapon elérhető szerződéskötési felület, vagy elektronikus levél útján) történő szerződéskötés esetén a szolgáltató köteles haladéktalanul, de legfeljebb 48 órán belül az előfizetői szerződés létrejöttét elektronikus úton visszaigazolni és az előfizetői szerződést maradandó módon rögzíteni. Az előfizetői szerződést a szolgáltató a rögzítéstől számított 5 napon belül köteles az előfizetőnek elektronikus levélben megküldeni, vagy az előfizetői szerződéshez történő hozzáféréséhez szükséges adatokat elektronikus levélben vagy egyéb elektronikus úton megadni.
Az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között megkötött előfizetői szerződés esetén az előfizető az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények és indokolás nélkül elállhat az előfizetői szerződéstől. Ha a szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.
Az előfizetői szerződés megkötését megelőzően a szolgáltató köteles igazolható módon tájékoztatást adni a határozatlan és a határozott idejű előfizetői szerződés megkötésének lehetőségéről, és igazolható módon bemutatni azok részletes feltételeit. A tájékoztatás elmaradása esetén az előfizetői szerződésben az előfizetőt érintő, a határozott idejű előfizetői szerződésből eredő bármilyen hátrányos jogkövetkezményt megállapító szerződéses rendelkezés semmis.
Ha a szolgáltató az Eht. 5. bekezdés 7.§ (1) bekezdésben meghatározott, vagy az (1)-(2) bekezdés alapján a felek megállapodása szerinti, vagy a szolgáltató által az 5. § (1) bekezdés b)-
c) pontja szerint vállalt határidőt túllépi, akkor az előfizetői hozzáférési pont létesítését megelőzően az előfizető jogosult az előfizetői szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az előfizető elállása esetén a felek kötelesek egymással elszámolni, a szolgáltató köteles az adott előfizetői szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30
napon belül visszafizetni az előfizető számára, az előfizető pedig köteles a szolgáltató tulajdonában lévő, a szolgáltató által részére átadott eszközöket a szolgáltatónak visszaszolgáltatni.
Az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között megkötött előfizetői szerződés esetén az előfizető az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények és indokolás nélkül elállhat az előfizetői szerződéstől. Ha a szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.
2.1.4. Az Előfizetői Szerződés kötelező tartalmi elemei
Az Előfizetői Szerződés kötelező tartalmi elemei:
a) személyes adatok, amennyiben értelmezhető;
b) a szolgáltató adatai;
c) az előfizetői szerződés tárgyát képező előfizetői szolgáltatás;
d) az előfizetői szerződés hatálybalépése, időtartama, jelenlévők között kötött határozott idejű előfizetői szerződés esetén a határozott időtartam lejáratának napja;
e) amennyiben értelmezhető, az előfizető egyértelmű (igen/nem) nyilatkozatai megadásának, a nyilatkozatok módosításának, visszavonásának módjai, esetei és határideje;
f) amennyiben a szolgáltató az adott szolgáltatás tekintetében az igénybevétel korlátjaként összeghatárokat, vagy adatmennyiségeket határoz meg, és ezek túllépése esetén az Eht.
137. § (1) bekezdés d) pontja szerinti korlátozással él, az erre vonatkozó külön feltételek,
valamint ezek elfogadásáról szóló, az előfizető külön, egyértelmű (igen/nem) nyilatkozata;
g) utalás arra, hogy az általános szerződési feltételek mely pontjai tartalmazzák az előfizetői szerződés módosításának eseteit, feltételeit, az egyoldalú módosítás esetén az előfizetőt megillető jogokat;
h) utalás arra, hogy az általános szerződési feltételek mely pontjai tartalmazzák az előfizetői szerződés megszűnésének eseteit, feltételeit és jogkövetkezményeit;
i) utalás arra, hogy az általános szerződési feltételek mely pontjai tartalmazzák azt, hogy jogvita esetén milyen típusú eljárások állnak az előfizető rendelkezésére, valamint ezen eljárásokkal és az eljáró szervekkel kapcsolatos tájékoztatás;
j) utalás arra, hogy az általános szerződési feltételek mely pontjai tartalmazzák a szolgáltatói szerződésszegés jogkövetkezményeit, így különösen a szolgáltatás minőségére, korlátozására, szüneteltetésére vonatkozó rendelkezések megszegése esetén az előfizetőt megillető jogokat, a díjvisszatérítés rendjét, az előfizetőt megillető kötbér mértékét;
k) utalás arra, hogy az általános szerződési feltételek mely pontjai tartalmazzák az előfizetői szerződés szüneteltetésének és a szolgáltatás korlátozásának feltételeit;
l) utalás arra, hogy az általános szerződési feltételek mely pontjai tartalmazzák a hibabejelentések megtételének, számlapanaszok bejelentésének lehetséges módjait, valamint a hibabejelentések és számlapanaszok elintézési rendjét, a karbantartási szolgáltatások biztosítására vonatkozó információkat;
m) üzleti előfizető esetén az ÁSZF-től történő eltérés elfogadására vonatkozó kifejezett nyilatkozatát.
A Szolgáltató az Előfizetői Szerződés szövegét a Honlapján közzéteszi Az Előfizetői Szerződés a Szolgáltató aláírása nélkül, vagy a Szolgáltató képviselőjének szkennelt aláírásával ellátva is hiteles.
2.1.5. Az Előfizetői szerződéskötés egyéb szabályai
Az Előfizető a szerződéskötéskor nyilatkozik arról, hogy a szolgáltatást Egyéni vagy Üzleti / Intézményi Előfizetőként kívánja igénybe venni.
Amennyiben az Előfizető Szolgáltatást nem saját tulajdonát képező ingatlanban kívánja igénybe venni, úgy köteles nyilatkozni az ingatlanhasználat jogszerűségéről.
Amennyiben az Előfizetői Szerződés nem írásban jön létre, úgy a Szolgáltató a személyes ügyfélszolgálati irodájában, valamint a telefonos ügyfélszolgálatán keresztül biztosítja a lehetőséget arra, hogy az Előfizető előfizetői minőségéről nyilatkozzon.
Az Üzleti/Intézményi Előfizetői Szerződés írásbeli megkötésére a képviseleti jogosultsággal rendelkező vagy az általa írásban felhatalmazott személy jogosult, a jogosultság megfelelő igazolásával. A jogosultnak be kell mutatnia a cégbírósági bejegyzésről szóló cégkivonatot, valamint a képviseletre jogosult aláírási címpéldányát.
Amennyiben az Előfizetői Szerződésben az Előfizető és a Számlafizető személye eltérő, úgy a Szerződésben vállalt jogok és kötelezettségek teljesítéséért az Előfizető és a Számlafizető egyetemlegesen felelnek. Számlafizető azon természetes, vagy jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli gazdasági társaság vagy más szervezet, aki vagy amely az Előfizetői Szerződésben vállalja, hogy az Előfizető által igénybe vett Szolgáltatás után járó díjakat megfizeti. Az Előfizető és a Számlafizető személye eltérhet.
A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy az Előfizető által megadott adatok valódiságát ellenőrizze.
2.1.6. A Digitális Jólét Alapcsomag
A Digitális Jólét Alapcsomag Előfizetője az a természetes személy, aki a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtójával (Védjegyhasználó, jelen esetben az EuroInternet Kft.) internet-hozzáférés szolgáltatás igénybevételére vonatkozó szerződéses viszonyban áll.
Otthoni internet-hozzáférés szolgáltatás esetén olyan természetes személy (Előfizető) veheti igénybe a Digitális Jólét Alapcsomag otthoni internet-hozzáférés szolgáltatást, akinek nem volt otthoni internet előfizetése sem saját, sem közeli hozzátartozójának nevén, az igénylés címén a szolgáltatóval kötendő előfizetői szerződés aláírását megelőző egy évben. Szolgáltató jogosult ennek ellenőrzésére.
Az internet-hozzáférés szolgáltatás (Digitális Jólét Alapcsomag) igénybe vételéhez az előfizetői szerződés megkötése során egyszeri díjtétel nem állapítható meg (pl. kiépítési díj, csatlakozási díj).
Az internet-hozzáférés szolgáltatás (Digitális Jólét Alapcsomag) igénybe vételéhez a havi rendszerességgel fizetendő havi díjon kívül egyéb rendszeres díj, díjelem nem állapítható meg, illetve a havi díj ilyen további elemet nem tartalmazhat (pl. éves díj).
Az internet-hozzáférés szolgáltatás (Digitális Jólét Alapcsomag) igénybe vételi havi díjának - a Szolgáltató árképzési elveit figyelembe véve - fajlagosan legalább 15 %-kal olcsóbbnak kell lennie az adott Szolgáltató következő, nem kisebb sávszélességű illetve adatforgalom tartalmú, legolcsóbb, publikus, önállóan értékesített, azonos hűségidejű internet-hozzáférés szolgáltatási díjcsomagjánál. A Digitális Jólét Alapcsomag szolgáltatás havi díja a Védjegyhasználó Általános Szerződési Feltételeiben rögzített számlázási rend szerint fizetendő.
A Szolgáltató lehetőséget teremthet arra, hogy az előfizetői szerződés alapján az Előfizető és az internet-hozzáférés szolgáltatás díjának fizetője (számlafizető) eltérő személy legyen. Ebben az esetben a számlafizető lehet olyan természetes vagy jogi személy vagy más szervezet aki, vagy amely az előfizetői szerződésben foglalt fizetési feltételeket teljesíti.
Amennyiben az előfizető (természetes személy) és a számlafizető (természetes vagy jogi személy, más szervezet) személye az előfizetői szerződésben elválik, úgy arról a számlafizetőnek külön írásban a szolgáltató felé nyilatkoznia kell vagy az előfizetői szerződést a számlafizetőnek is alá kell írnia. Ebben az esetben az egyéni előfizető a számlafizetővel együtt az internet-hozzáférés szolgáltatás díjának megfizetéséért egyetemlegesen felel.
Az otthoni internet-hozzáférés szolgáltatás (Digitális Jólét Alapcsomag) névleges letöltési sebességének legalább 4 Mbit/s értéknek kell lennie, míg a garantált letöltési sebességének legalább 1Mbit/s értéknek. Jelen szabályzat a feltöltési sebességre vonatkozóan nem tartalmaz megkötést.
A Szolgáltató részéről nem kötelező a Digitális Jólét Alapcsomagon belül az internethozzáférés szolgáltatáson felül egyéb szolgáltatás biztosítása (pl. fix IP cím, e-mail fiók), de ezek választási lehetőségként történő elérhetővé tétele megengedett.
A Szolgáltató a Digitális Jólét Alapcsomaggal igénybe vett internet-hozzáférés szolgáltatás
esetén határozott időtartamú (1 éves) szerződéskötési lehetőséget biztosít.
A Digitális Jólét Alapcsomagra vonatkozó szerződés határozott időtartamán belül a csomagváltást kötbérfizetési kötelezettség, vagy más hasonló jogkövetkezmény alkalmazása nélkül biztosítani kell, amennyiben a szerződés szerinti Szolgáltatónál az Alapcsomag előfizetője magasabb kategóriájú csomagra kíván áttérni.
Otthoni internet-hozzáférés szolgáltatás Digitális Jólét Alapcsomag esetén adatforgalmi korlát nem adható meg. Kivételt képez a Szolgáltató mindenkori Általános Szerződési Feltételeiben meghatározott, nem rendeltetésszerű használat.
2.2. Az Előfizetői Szerződés megkötéséhez szükséges adatok listája
a) az Előfizető neve, lakóhelye, tartózkodási helye vagy székhelye;
b) az Előfizetői hozzáférési pont helye;
c) az Előfizető számlázási címe, szükség esetén számlaszáma;
d) egyéni Előfizető esetén az Előfizető születési neve, anyja születési neve, születési helye és
ideje;
e) korlátozottan cselekvőképes Előfizető esetén az utólag fizetett díjú szolgáltatásokra
vonatkozó Előfizetői Szerződésben a törvényes képviselő a), c)–d) pont szerinti adatai;
f) nem egyéni Előfizető esetén az Előfizető cégjegyzékszáma vagy más nyilvántartási száma, valamint szükség esetén az Előfizető pénzforgalmi számlaszáma;
g) kapcsolattartásra alkalmas elérhetőségek (e-mail cím, telefonszám);
h) fényképes személyazonosító okmány száma.
Ha az Előfizető és a Számlafizető személye egymástól eltér, Szolgáltató a Számlafizető jelen bekezdésben meghatározott adatait kéri az Előfizetői szerződés megkötéséhez.
2.3. Az előfizetői szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybe vételének esetleges időbeli, személyi, tárgyi és egyéb korlátai
A Szolgáltatás a jelen ÁSZF 1. számú Mellékletében szereplő településeken vehető igénybe. Egy adott településen belüli konkrét címen a Szolgáltatás igénybe vételének lehetőségéről a Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatánál, valamint a szolgáltató internetes honlapján lehet tájékoztatást kérni.
GPON technológia
A szolgáltatás igénybevételének műszaki feltétele, hogy az Előfizető (Igénylő) ingatlanáig a Szolgáltató rendelkezzen kiépített lefedő hálózattal.
Az Előfizetői Hozzáférési Pont kiépítése a mindenkor érvényben levő belépési díj megfizetése mellett igényelhető.
Az Előfizetői Hozzáférési Pont fizikai kiépítésének módja az ingatlan jellegétől függően (családi ház, társasház, stb.) eltérő lehet. A Szolgáltató a kábeleket - amennyiben külön építőipari szakmunkálatot nem igényel - az Előfizetővel egyeztetett nyomvonalon (levegőben, falon kívüli kábelcsatornában, stb.) elvezeti, az ingatlan megfelelő helységébe bevezeti.
Az Előfizető, illetve az ingatlan tulajdonosa a kiépített hálózaton nem szerez tulajdonjogot. Az Előfizető tulajdonában levő Végberendezés műszaki állapotáért, a szolgáltatás igénybe vételéra való alkalmasságáért, vagy az alkalmatlanságból eredő esetleges hibákért, károkért a Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal.
A berendezések részére szükséges helyet, azok működéséhez szükséges tápellátást az Előfizetőnek kell biztosítania. A GPON (passzív gigabit optikai hálózat) Internet hozzáférés szolgáltatás esetén az előfizetői hozzáférési pont társasházi ingatlanok esetében a házhálózati elosztó szekrényben lévő a szolgáltató tulajdonát képező ONT (Optical Network Termination) hálózati eszköz kimeneti portja, családi házas ingatlanok esetében pedig az ingatlan adott helységében elhelyezett, a szolgáltató tulajdonát képező ONT (Optical Network Termination) hálózati eszköz kimeneti portja.
Az Előfizető az ONT eszközhöz csatlakoztathatja a számítógépet. (RJ45-ös aljzat). Az optikai hálózat lakásában történő végződtetését FTTH-nak (Fiber To The House), az épületig történő kiépítést pedig FTTB-nek (Fiber To The Building) is nevezhetik. Ez utóbbi esetben a Szolgáltató a hálózatépítés során optikai és UTP kábeleket is használ, akkor a lépcsőházig biztosítja az optikát, majd ott csatlakozik egy olyan hálózati eszközhöz, aminek egyik oldalán optikai csatlakozó van a másik oldalán pedig RJ45-ös csatlakozó.
FTTH-GPON hálózat esetében a Szolgáltató hálózata és az Előfizető végberendezése közötti szakaszok optikai kábelekből vannak kialakítva. Ilyen esetekben az ONT eszköz és az Előfizető számítógépének csatlakozási pontja közötti kapcsolat megfelelőségért az Előfizető felel. A Szolgáltató Szolgáltatás béli minőségi felelőssége a végponti eszközig (ONT) tart.
Az internet szolgáltatás eléréséhez szükséges az előfizetői végberendezés csatlakoztatására alkalmas hálózati eszközt (ONT eszköz) a Szolgáltató díjmentesen bocsátja az Előfizető rendelkezésére. Az eszköz nem kerül az Előfizető tulajdonába.
Az ONT a számítógép és a Szolgáltató kábelhálózata között biztosítja a kapcsolatot. Kábelmodemes mikrohullámú bérelt vonali vagy LAN hozzáférés
A kábelmodemes hozzáféréshez az Előfizetőnek rendelkeznie kell a Szolgáltató által telepített, vagy más, erre szakosodott szervezet által telepített és a Szolgáltató által megfelelőnek minősített kábeltelevíziós szolgáltatási végponttal. Ehhez a végponthoz csatlakozik a Szolgáltató által biztosított kábel-modem készülék, amely elvégzi a szükséges jel-átalakítást, hogy az Internet szolgáltatás az Előfizető számítógépén megjelenhessen.
A szolgáltatás teljesítéséhez szükséges, a Szolgáltató tulajdonát képező kábelmodemet a Szolgáltató – az előfizetői szerződéskötéssel egy időben esedékes - óvadék megfizetése ellenében bocsátja az Előfizető rendelkezésére. A Szolgáltató és az Előfizető külön szerződésben megállapodhatnak a kábelmodem Előfizető által történő megvásárlásáról.
Az óvadékból a Szolgáltató jogosult a fenti eszközök megrongálódása, elvesztése esetén az őt ért kár összegét levonni (beleértve a megrongálódás esetén felmerülő javítási költséget is), illetve az őt ért kár összegét beszámítani. Az óvadék visszajár, ha az alapul szolgáló szerződés megszűnt, és az Előfizető a Szolgáltató által átadott eszközöket sértetlenül visszaszolgáltatja.
A Szolgáltató által biztosított Internet-hozzáférési szolgáltatás a kábelhálózaton két frekvenciasávot használ, egyet a „lefelé” irányuló (ún. „downstream”) frekvenciasávok közül (általában az 50-860 MHz-es / 6 MHz sávban), és egyet a „felfelé” irányuló (ún. „upstream”) frekvencia-tartományban, (jellemzően az 5-50 MHz-es / 5 MHz sávban), hogy az Internetezés által megkívánt kétirányú kommunikáció biztosított legyen.
Internet szolgáltatás (dinamikusan változó) publikus IP címmel:
Szolgáltató a publikus IP címet automatikus címkiosztással, az előfizetői végberendezéshez (számítógép, router stb.) hálózati azonosítójához (MAC-cím) kötötten biztosítja (DHCP). Szolgáltató jogosult a kiosztott IP címet bármikor megváltoztatni.
Az Előfizető a saját számítógépe szoftveres kiépítettségétől függően egyéb Internet- alkalmazást igénybe vehet a szolgáltató szerver szolgáltatásain felül.
Szolgáltató bármikor jogosult a minimálisan vállalt műszaki paramétereket meghaladó értékű
– maximált teljesítési értéket meghatározni, szolgáltatásonként.
Szolgáltató adatforgalomtól függő csomagot és adatforgalomtól független csomagot biztosíthat Előfizetői részére.
Az Előfizetők az adatforgalomtól függő csomagon belül szabadon, büntető forgalmi díjtétel nélkül dönthetik el, hogy az adott hónapban milyen adatforgalmat kívánnak elhasználni.
Az adatforgalomtól független csomagra szerződött Előfizetők - adatforgalomtól függetlenül -
minden hónapban ugyan azt a díjat fizetik.
Szolgáltató az adatforgalomtól független csomagra szerződött - kis adatforgalmú - Előfizetői felé nem alkalmaz sávkorlátozást, az egyedi előfizetői szerződés szerinti adatforgalmat elérő ügyfeleivel szemben kiegészítő forgalmi díjat érvényesít, mert ez az adatforgalom csakis a Szolgáltató minimálisan vállalt határértékeit meghaladó sávszélesség biztosítása miatt válik lehetővé.
Minden, az egyedi előfizetői szerződés szerinti adatforgalmi határ elérésekor Szolgáltató ideiglenesen 64 kbps sávkorlátozást érvényesít, mely állapot az érintett Előfizető újabb (kiegészítő forgalmi díjért nyújtott) az egyedi előfizetői szerződés szerinti adatforgalomi keretének a megrendelésig tart.
A kiegészítő forgalmi díj, díjak mindig a következő havi számlában kerülnek feltüntetésre. A Szolgáltató törekszik arra, hogy a szolgáltatási csomagokban feltüntetett maximális letöltési és maximális feltöltési sebességet az Előfizetők számára biztosítani tudja.
A mikrohullámú Internet hozzáférési szolgáltatáshoz a Szolgáltató mikrohullámú bázisállomásokat létesít, melynek célja telefondíjmentes, alkalmi Internet hozzáférés biztosítása. Szolgáltató a mikrohullámú bázisállomásokhoz csakis Előfizetői szerződés alapján biztosít hozzáférést. A bázisállomások a Frekvenciasávok Nemzeti Felosztásának Táblázata szerint, a 2400-2483,5 MHz (RLAN) sávban üzemelnek.
A bázisállomások a rendeletben előírt (-10dBW) 100mW EIRP (effektív kisugárzott teljesítmény) maximált érték betartásával üzemelnek. A vevő berendezés telepítése, az összeköttetés kiépítése kizárólag az Előfizető feladata. Mivel a bázisállomás kimenő teljesítménye erősen korlátozott, a vétel lehetősége szemrevételezéssel ellenőrizhető az Előfizető részéről – amennyiben szemmel rálát a megadott bázisállomások valamelyikére, lehetséges a szolgáltatás igénybevétele. Szolgáltató az előfizetői szolgáltatás minőségét a szolgáltatás átadási pontig garantálja. Éves rendelkezésre állás a bázisállomásokra vonatkozóan: 95 %.
A szolgáltatás teljesítéséhez szükséges, a Szolgáltató tulajdonát képező acces pointot a Szolgáltató – az előfizetői szerződéskötéssel egy időben esedékes - óvadék megfizetése ellenében bocsátja az Előfizető rendelkezésére.
Az óvadékból a Szolgáltató jogosult a fenti eszközök megrongálódása, elvesztése esetén az őt ért kár összegét levonni (beleértve a megrongálódás esetén felmerülő javítási költséget is), illetve az őt ért kár összegét beszámítani. Az óvadék visszajár, ha az alapul szolgáló szerződés megszűnt, és az Előfizető a Szolgáltató által átadott eszközöket sértetlenül visszaszolgáltatja.
A szolgáltatási csomagok egyebekben azonosak a kábelmodemes Internet hozzáférési szolgáltatásnál írtakkal.
A LAN rendszer a Szolgáltató kizárólag a panelházak ellátására kifejlesztett ethernet alapú építőelemekből létesített informatikai hálózata. A kábelt kizárólag azokon az épületeken lehet vezetni, ahol az ingatlan tulajdonosa ehhez hozzájárulását adta. A szolgáltatás díjai nem tartalmaznak semmilyen előfizetői végberendezést (hálózati kártya, stb.).
A LAN szolgáltatás esetében a szolgáltatás átadási pontot az ethernet kábelre felszerelt UTP- telefon aljzat jelenti. A Szolgáltató a LAN ellátási módot kizárólag panel épületek ellátására fejlesztette ki, ezért elérése csakis nagyobb panel épületekkel rendelkező városok esetében lehetséges. A Szolgáltató ellátási területén, panel épületben lakók kizárólag a már kábellel lefedett területeken igényelhetik a szolgáltatást. A Szolgáltató szolgáltatás minőségét a szolgáltatás átadási pontig garantálja. Éves rendelkezésre állás értéke, éves átlagban, felhasználónként 98%. Szolgáltató a LAN ellátási mód esetében szabványos ethernet csatlakozási felületet kínál fel. Előfizető jogosult bármilyen szabványos, kereskedelmi forgalomban kapható ethernet alapú végberendezés csatlakoztatására.
A szolgáltatás-hozzáférési ponton nyújtott adathálózati, adathálózati (Internet) szolgáltatás az
előfizetői szerződésben rögzített sávszélességen belül- folyamatos.
Bérelt vonali Internet-hozzáférési szolgáltatás igénybevételéhez az Előfizető és a Szolgáltató között bérelt vonalú hálózat kiépítése szükséges. A Bérelt vonali Internet-hozzáférési szolgáltatás esetében a Szolgáltató kizárólag a szolgáltatást igénybevevő Előfizetőhöz rendel, és folyamatosan felügyel a rendszeren egy meghatározott sávszélességet, így annak megfelelő sebességét garantálni tudja az Előfizetőnek.
A bérelt vonali előfizető a vonatkozó jogszabályokban előírt megfelelőség tanúsítással rendelkező routerrel vagy más eszközzel kapcsolódhat a hálózathoz. A hálózatba való csatlakozás a soros interfészeken keresztül történik. Az előfizető hálózata az előfizető által biztosított (vagy a szolgáltatótól bérelt) hozzáférési vonalakkal csatlakozik a szolgáltatóhoz. Az ilyen vonalak G.703 / G.704, X.21, V35 vagy LAN típusú interfésszel végződhetnek. A hálózat bérelt áramkörökön keresztül érhető el. Az előfizető által bérelt áramkör, nem képezi a szolgáltatás részét. A bérelt áramköröket a szolgáltató más szerződés keretében biztosítja, melyet külön szerződés szabályoz. Az előfizető felelőssége annak biztosítása, hogy minden olyan berendezést, amelyet a hálózatba bekapcsolnak, és amelyet nem a szolgáltató szállít, a megfelelő helyi hatóságokkal jóváhagyassanak. A szolgáltatáshoz szükséges routert vagy az Előfizető bocsátja rendelkezésre, vagy a Szolgáltató biztosítja. Amennyiben a routert az Előfizető bocsátja rendelkezésre, annak megfelelőségéért felelős.
A szolgáltatás teljesítéséhez szükséges, a Szolgáltató tulajdonát képező routert a Szolgáltató – az előfizetői szerződéskötéssel egy időben esedékes - óvadék megfizetése ellenében bocsátja az Előfizető rendelkezésére.
Az óvadékból a Szolgáltató jogosult a fenti eszközök megrongálódása, elvesztése esetén az őt ért kár összegét levonni (beleértve a megrongálódás esetén felmerülő javítási költséget is), illetve az őt ért kár összegét beszámítani. Az óvadék visszajár, ha az alapul szolgáló szerződés megszűnt, és az Előfizető a Szolgáltató által átadott eszközöket sértetlenül visszaszolgáltatja.
Az előfizető kötelezettségei:
Az Előfizető felelőssége az előfizetői router megrendelése, beszerelése és fenntartása, saját költségén. Az előfizetői routernek fizikai, adatkapcsolati és hálózati szinten is alkalmasnak kell lennie a szolgáltató routeréhez való csatlakozásra: - G.703 / G.704, X.21, V35 vagy LAN. A Szolgáltató az Előfizető kérésére IP címtartományt rendelhet az előfizetőhöz. A szolgáltatás megszűnése után legfeljebb 1 hónap elteltével a szolgáltató az IP címtartományt visszavonja. A garantált sávszélesség a routerek közötti garantált átviteli sebességet jelenti kilobit/sec (kbps) mértékegységben.
Bérelt vonali szolgáltatás esetében nem lehetséges az ÁSZF-ben egyébként rögzített szolgáltatásszüneteltetés.
Minőségi paraméterek, rendelkezésre állás: Szolgáltató az előfizetői szolgáltatás minőségét a szolgáltatás átadási pontig garantálja. A szolgáltatás (fizikai) átadási pontja a Szolgáltató műszaki központjában van. Szolgáltató az előfizetői szolgáltatás minőségét a hatályos jogszabályoknak és kötelező szabványoknak, előírásoknak a figyelembe vételével biztosítja. Éves rendelkezésre állás értéke, éves átlagban, felhasználónként 95 %.
A Szolgáltató nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a bérelt vonali szolgáltatást, közösen más szolgáltató közreműködésével nyújtsa az előfizető részére.
A bérelt vonali szolgáltatás díjai: egyedi megállapodás szerint
A Szolgáltató az internet hozzáférési szolgáltatáson belül továbbított adatok eltérő mennyiségére és webtárhely méretére való tekintettel díjcsomagokat alakít ki, melyek elnevezését, tartalmát és az egyes csomagok díját a 2. számú Melléklet tartalmazza.
Amennyiben az egyes csomagok közötti szabad választásban az Előfizetők összessége vagy azok egy csoportja korlátozva van, az erre vonatkozó korlátozásokat is a 2. számú melléklet, valamint az egyedi előfizetői szerződés tartalmazza. Ilyen korlátozás lehet különösen az, ha díjcsomag igénybevételét a Szolgáltatónak távközlési eszközök tulajdonosaival fennálló szerződései egyes előfizetők számára eltérő feltételekkel (díjazással) vagy egyáltalán nem teszik lehetővé (pl. üzleti előfizető) és mely esetben a Szolgáltató a melléklettől eltérő egyedi díjfizetési feltételt állapíthat meg, vagy jogosítás hiányában elzárkózhat a szerződéskötéstől.
A Szolgáltató valamennyi díjcsomag vonatkozásában – a szolgáltatás osztott erőforrásokra épülése miatt – az elektronikus levelezés esetén 15 MB-os maximális levélméret kezelésére vállal kötelezettséget, mely levélméret magában foglalja az elektronikus levél teljes egészét, mellékleteivel, csatolmányaival együttesen.
Az Előfizető a Szolgáltatótól igénybe vett és jelen ÁSZF hatálya alá tartozó szolgáltatást – a Szolgáltató előzetes és írásbeli hozzájárulása hiányában – nem jogosult sem tovább értékesíteni ellenérték fejében, sem harmadik személy részére bármilyen jogcímen ingyenesen átadni.
A díjcsomagok kialakításának, illetve a csomagokban szereplő tartalmak összetételének és a szolgáltatások díjának az ÁSZF-ben részletezésre kerülő feltételek teljesítése melletti egyoldalú megváltoztatásának jogát a Szolgáltató fenntartja azzal, hogy az előfizetői szerződés Szolgáltató általi egyoldalú módosításának szabályai nem terjednek ki új díjcsomag kialakítására.
A Szolgáltató kiegészítő szolgáltatásokat is nyújthat (csomagtartalom fölötti mennyiségű email-cím, több előfizetői végpont közötti „VPN” hálózat, tárhely bérlet, fix IP című csomagtartalom fölötti mennyiségű IP cím, domain bejegyzés, -átjegyzés, -karbantartás, - regisztráció, -értesítés SMS-ben, szerverhoszting), melyek csak valamely szolgáltatási csomaghoz kapcsolódóan vehetők igénybe, önálló igénybevételükre nem kerülhet sor.
A domain bejegyzés, -átjegyzés, -karbantartás, -regisztráció szolgáltatások nyújtását a Szolgáltató a szolgáltatási területén kívül, Magyarország területén is biztosítja.
A Szolgáltató az Előfizetők részére az alábbi kiegészítő szolgáltatások igénybevételét biztosítja:
1) E-mail postafiók szolgáltatás
A Szolgáltató jogosult az általa biztosított vagy az Előfizető által igényelt elsődleges és olyan járulékos postafiókok szolgáltatását felfüggeszteni, amelyeknek használatát az e-mail postafiókba való bejelentkezéssel az Előfizető legalább öt hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. A Szolgáltató a nem használt e-mail postafiókokra küldött e-mailben azt követően tájékoztatja az Előfizetőt az e-mail postafiókok felfüggesztéséről, hogy az Előfizető azok használatát négy hónapig megszakítatlanul elmulasztotta. Amennyiben az Előfizető a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztését követő egy hónapos időtartamban nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán, a Szolgáltató a használat hat havi megszakítatlan elmulasztását követően jogosult az e-mail postafiók tartalmát törölni. A Szolgáltató a hat havi megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok megszüntetését mindaddig fenntartja, amíg az Előfizető nem jelzi a postafiók használatára irányuló szándékát a Szolgáltató ügyfélszolgálatán. A Szolgáltató nem felel az Előfizetőnek az e-mail postafiókok felfüggesztéséből, valamint a hat hónapig megszakítatlanul használaton kívüli e-mail postafiókok és azok tartalmának törléséből okozott károkért.
Az Előfizetőnek a használaton kívüli e-mail postafiók felfüggesztése alatt tett nyilatkozata alapján a
Szolgáltató a felfüggesztést mellőzi azzal, hogy a felfüggesztés alapjául szolgáló négy hónapos határidő a felfüggesztés mellőzését követően újból elkezdődik.
2) E-mailek központi vírusellenőrzése
E szolgáltatás igénybevétele esetén az Előfizetőhöz rendelt e-mail címekre érkező, vagy onnan feladott e-maileket a Szolgáltató által központilag üzemeltetett vírusszűrő ellenőrzi annak érdekében, hogy az e-mailekben esetlegesen megbúvó, károkozásra alkalmas szoftverek, kódok (vírusok) eltávolításra kerülhessenek. Az e-mailek ellenőrzése természetesen nem terjed ki az e-mailek szöveges tartalmára, csupán az azokban megbúvó vírusok automatizált kiszűrésére.
Amennyiben a Szolgáltató által alkalmazott vírusszűrő károkozásra alkalmas szoftvert, kódot (vírus) talál az átvizsgált e-mail-ben, úgy a vírust abból eltávolítja, s erről az Előfizetőt az e-mail üzenet végén, vagy külön e-mailben értesíti. A vírus kiszűrésén és eltávolításán, illetve az értesítő szövegen túlmenően a Szolgáltató az e-mailt változatlan tartalommal továbbítja az Előfizetőhöz, illetőleg annak címzettjéhez. Amennyiben a vírus nem távolítható el az üzenetből a Szolgáltató rendszere az üzenetet törli és az Előfizetőt e-mailben e tényről, értesíti.
A Szolgáltató az Előfizetők és a hálózat biztonsága érdekében a vírusszűrőt minden egyes Előfizető esetében alapbeállításként bekapcsolva biztosítja.
A Szolgáltató az e-mailek központi vírusellenőrzése szolgáltatását ingyenesen biztosítja Xxxxxxxxxx számára, és mindent megtesz annak folyamatos frissítése érdekében, ugyanakkor nem vállal semmilyen felelősséget azért, hogy e szolgáltatása az Előfizetőt ténylegesen meg is óvja valamennyi elméletileg és gyakorlatilag lehetséges, számítógépes vírusok okozta kártól. Ennek érdekében a Szolgáltató az Előfizető figyelmét e helyütt kívánja felhívni arra, hogy a vírusok elleni hatékony védekezés érdekében az Előfizető gépére telepített helyi víruskereső szoftverek alkalmazása elengedhetetlen.
3) Kéretlen levelek (SPAM) központi szűrése
A szolgáltatás saját, az Előfizető által nem konfigurálható „fekete listával” rendelkezik, amely
tartalmazza az ismert levélszemét küldők címét.
A rendszer minden ilyen listán szereplő levélszemetet vagy levélszemét-gyanús levelet megjelöl.
Kéretlen levelek (SPAM) központi szűrése szolgáltatás rendkívül hatékony, ennek ellenére a Szolgáltató nem tud szavatolni azért, hogy a jelen szolgáltatás 100%-ban pontosan működik.
A Kéretlen levelek központi szűrése szolgáltatás minden beérkező levelet ellenőrzésnek vet alá, amelynek során néhány előre meghatározott szabályt használ. A Szolgáltató lehetővé teheti – amennyiben annak műszaki feltételei adottak és a szolgáltatás biztonságát az nem veszélyezteti – azt, hogy a kéretlen levelek szűrését, illetve átengedését az Előfizető a saját gépén ki- illetve bekapcsolhassa.
4) Webtárhely
A webtárhelyen elhelyezett tartalomért – ide értve a tárhelyre feltöltött tartalommal okozott jogsérelemért vagy azzal összefüggésben felmerült vagyoni és nem vagyoni kárért – az Előfizető felel.
Az Előfizető a webtárhely szolgáltatás igénybevételével kötelezettséget vállal annak biztosítására, hogy a tárhelyen elhelyezett tartalom nem sérti harmadik személyek személyiségi jogait, személyes adatait, szellemi alkotásokhoz fűződő jogait és egyéb módon sem ütközik jogszabályba.
A Szolgáltató külön nem ellenőrzi a tárhelyen elhelyezett fájlok tartalmát. Ha azonban a Szolgáltató a jogaiban sérelmet szenvedett személy értesítése vagy bíróság/hatóság erre vonatkozó határozata alapján a tárhelyen elhelyezett tartalommal kapcsolatos jogellenes magatartásról szerez tudomást, a Szolgáltató a kifogásolt tartalmat haladéktalanul eltávolítja a tárhelyről. A Szolgáltató a kifogásolt tartalom eltávolításakor az értesítésben kifogásolt vagy a bíróság/hatóság határozatában foglalt magatartás jogellenességét nem vizsgálja.
Amennyiben a Szolgáltató jogellenes magatartásról szóló értesítés alapján távolítja el a tárhelyről a kifogásolt tartalmat, a Szolgáltató az eltávolítást követő három napon belül írásban tájékoztatja az Előfizetőt arról, hogy milyen jogosult jogsértést állító értesítése alapján járt el. Az Előfizető a Szolgáltató tájékoztatásának átvételét követő 8 napon belül teljes bizonyító erejű magánokiratban vagy közokiratban kifogással élhet a Szolgáltatónál a tartalom
törlésével szemben. A kifogásnak az Előfizetőt és az eltávolított tartalmat, azonosító adatokat, valamint az arra vonatkozó indokolt nyilatkozatot kell tartalmaznia, hogy az eltávolított tartalom miért nem sérti a jogosultnak az értesítésben megjelölt jogát. Amennyiben a tartalom eltávolítása nem bírósági/hatósági határozaton alapul, a Szolgáltató az Előfizető kifogásának átvételét követően újra elérhetővé teszi a kifogásolt tartalmat.
A Szolgáltató nem felel az olyan károkért, amelyek az Előfizetőt a jogosult értesítésében kifogásolt vagy bíróság/hatóság erre vonatkozó határozatában foglalt tartalomnak az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény rendelkezéseinek megfelelő eltávolítása miatt érik.
WiFi opció
A szolgáltatás lehetővé teszi, hogy az Előfizető saját ingatlanának területén, a kábelmodembe integrált vezeték nélküli router hatótávolságán belül, bárhol csatlakozhasson a világhálóra, akár több eszközzel (számítógép, tablet, telefon) egyidejűleg. A szolgáltatás teljesítéséhez a Szolgáltató tulajdonát képező integrált vezeték nélküli routerrel ellátott kábelmodem szükséges, valamint az Előfizető részéről szükséges a vezeték nélküli hálózathoz kapcsolódni képes eszköz megléte. A vezeték nélküli hálózathoz csatlakoztatott eszközök az Előfizető által igénybe vett szolgáltatási csomag megadott maximális sávszélességén osztoznak egymás között, így a Szolgáltató az előfizetői szolgáltatás minőségét a szolgáltatás átadási pontig garantálja.
A vezeték nélküli átviteli sebességet lényegesen befolyásolhatják a környezetében található más vezeték nélküli (WiFi) eszközök zavaró hatásai, illetve a telepítés helyéül szolgáló épület egyedi fizikai adottságai. Ezen hatások miatti esetleges átviteli sebesség csökkenés a Szolgáltatótól független tulajdonság. A WiFi opcióhoz biztosított integrált vezeték nélküli routerrel ellátott kábelmodem alap beállításként 1 db (dinamikusan változó) publikus IP címet használ (NAT üzemmód) mind vezetékes, mind vezeték nélküli üzemmódban.
A Szolgáltató kizárja felelősségét a rosszul beállított vezeték nélküli hálózat miatt az Előfizetőt ért közvetlen vagy közvetett károkért és az elmaradt haszonért
A szolgáltatás Xxxxxxxxx általi igénybevételéhez szükséges hírközlési berendezést – a végberendezés kivételével – a Szolgáltató biztosítja oly módon, hogy a Szolgáltató tulajdonában álló hírközlési eszközt a 2. számú Melléklet szerinti egyszeri kihelyezett hírközlési eszköz óvadék és a 2. számú Melléklet szerinti folyamatos kihelyezett hírközlési eszköz használati díja ellenében az Előfizető részére használatba adja. A Szolgáltató a hírközlési eszközhöz használati utasítást is rendelkezésre bocsát. A kihelyezett hírközlési eszköz energiaellátásának (áram, elem) biztosítása az Előfizető kötelezettsége saját költségére. A kihelyezett hírközlési eszköz meghibásodása esetén a Szolgáltató cserekészüléket biztosít, azonban amennyiben a meghibásodásra az Előfizető hibájából került sor és a készülék nem javítható, úgy az Előfizető a kihelyezett hírközlési eszköz után kártérítési díj fizetésére köteles.
Amennyiben a kihelyezett hírközlési eszköz az Előfizető tulajdonában áll, a Szolgáltató nem felel az ezen berendezésekben bekövetkezett hibáért, azonban a berendezések meghibásodása esetén a javítás időtartamára a Szolgáltató cserekészüléket biztosíthat (cserekészüléknek a Szolgáltató rendelkezésére állása esetén), mely után az Előfizetőt
kihelyezett hírközlési eszköz óvadék és használati díj megfizetésére köteles. A Szolgáltató tulajdonában levő csereeszköz elveszése, megsemmisülése, vagy az Előfizető ügyköréből eredő ok miatti javíthatatlan meghibásodása esetén az Előfizető a kihelyezett hírközlési eszköz után kártérítési díj fizetésére köteles.
A szolgáltatás igénybevételéhez a hírközlési eszköz aktiválása szükséges. A hírközlési eszköz aktiválásáért az Előfizető aktiválási díjat köteles fizetni. Az Előfizető kérheti a Szolgáltatótól a szükséges eszköz hozzáférési pont helyén történő üzembe helyezését egyszeri díjazás ellenében, mely esetben az Előfizető kiszállási díj fizetésére köteles.
Amennyiben az Előfizető által használt végberendezés nem alkalmas a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatás vételére, úgy a Szolgáltató ezen körülményért nem tartozik felelősséggel.
Az Előfizető a hálózathoz csak az alapvető követelményeknek megfelelő, így különösen belföldön megfelelő típusengedéllyel vagy megfelelőségi tanúsítvánnyal rendelkező és az internet hozzáférési szolgáltatás igénybevételére alkalmas végberendezést (legalább 486-os számítógép) csatlakoztathat.
Az Előfizető a hálózathoz asztali vagy más számítógépet (pl. laptop) vagy azzal egyenértékű berendezést csatlakoztathat.
Az Előfizető az előfizetői hozzáférési ponton túl a hálózathoz kapcsolódó szerelést csak szakemberrel végeztethet. Az Előfizető nem csatlakoztathat vagy üzemeltethet olyan végberendezést, amely veszélyeztetheti a felhasználók és más személyek életét, egészségét, testi épségét és biztonságát (alapvető biztonságtechnikai követelmények) vagy a hálózat zavartalan működését, és a végberendezésnek meg kell felelnie az elektromágneses összeférhetőségi (EMC) követelményeknek.
Az előfizetői végberendezés kezelési utasításában, és annak mellékleteiben meghatározott rendeltetés szerinti használatához szükséges működési feltételeket (beleértve a működéséhez szükséges elektromos energiát) az Előfizető köteles biztosítani.
A hálózat előfizetői hozzáférési pontot követő szakaszának és a hálózathoz az Előfizető által csatlakoztatott berendezések állapotáért, azok karbantartásáért az Előfizető a felelős. Ha az Előfizető üzemeltetésében levő valamely berendezés a Szolgáltatónak kárt okoz, az Előfizető köteles azt megtéríteni.
A Szolgáltató nem felelős a hálózat előfizetői hozzáférési pontot követő szakaszának vagy az Előfizető végberendezésének bármilyen beállítási hibájáért, meghibásodásáért, részben vagy egészben való vételi alkalmatlanságáért. Az esetleges végberendezési hiba elhárítása vagy a végberendezés szolgáltatás igénybevételére alkalmassá tételére a Szolgáltató nem köteles, azok elvégzésére külön díjazásért vállalkozhat, mely költségek az Előfizetőt terhelik. A végberendezés hibájára vagy alkalmatlanságára vagy hiányára való hivatkozással az Előfizető nem mentesül az előfizetési díj megfizetése alól.
A bekötéskor a Szolgáltató installálási díj ellenében elvégzi a szolgáltatás Előfizető általi igénybevételéhez szükséges – Előfizető által rendelkezésre bocsátott vagy ingyenesen hozzáférhető – szoftvernek az Előfizető számítógépére történő telepítését és a számítógép beállításait. A számítógép konfigurálása az Előfizető ügykörébe tartozik. A bekötéskor a Szolgáltató – díjmentesen – megkísérli az előfizetői számítógép konfigurálását, azonban
amennyiben ez az előfizetői oldal hiányossága miatt bekötéskor, helyben műszakilag nem lehetséges, a Szolgáltatót nem terheli a továbbiakban ezzel kapcsolatos díjmentes kötelezettség.
A hálózatra történő csatlakozást követő további konfigurálásokat az Előfizető kérésére a Szolgáltató kiszállási és konfigurálási díj ellenében végzi el.
Az Előfizető végberendezésének hibájára vagy alkalmasságára vonatkozó esetleges viták eldöntésére az illetékes hírközlési hatóság jogosult. Amennyiben az Előfizető ugyanazt a hibajelenséget indokolatlanul ismételten jelzi és a megismételt vizsgálatot igényli, úgy a Szolgáltató jogosult a hatósággal közösen azt elvégezni. Amennyiben a vizsgálat bizonyíthatóan indokolatlan volt, úgy annak költségeit a Szolgáltató jogosult az Előfizetővel szemben érvényesíteni.
A Szolgáltató jogosult az Előfizetőnél a szolgáltatás igénybevételéhez használt hálózatot és végberendezéseket ellenőrizni. Ha ellenőrzése során hiányosságokat tapasztal, az Előfizetőt felszólítja annak haladéktalan, de legkésőbb 3 napon belüli megszüntetésére, ennek eredménytelensége esetén a végberendezés üzemen kívül helyezésére. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató írásbeli felszólításának nem tesz eleget, a Szolgáltató az előfizetői szerződést felmondhatja.
A Szolgáltató jogosult a kábelmodem hálózati protokollját tetszőlegesen meghatározni, és azt
bármikor módosítani (pl. DOCSIS stb)
Előfizető köteles a Szolgáltatás igénybe vétele céljából a részére használatba átadott eszközöket, berendezéseket rendeltetésszerűen használni, működőképességüket nem befolyásolni. Előfizető a hálózathoz csak és kizárólag az elfogadott szabványoknak megfelelő végberendezést/végberendezéseket csatlakoztathat. Amennyiben az előfizetői végberendezés hibás és a hibás berendezés csatlakoztatásából eredően a Szolgáltatónak kára keletkezik, azt az Előfizetővel szemben érvényesítheti.
A Szolgáltató elfogadja, és magára nézve kötelezőnek tekinti az Internet használatáról szóló nemzetközileg elfogadott Hálózathasználati Elveket (AUP – „Acceptable Use Policy”), amelyet Magyarországon az Internet Szolgáltatók Tanácsa teszi közzé és rendszeresen felülvizsgálja. A Hálózathasználati Elvek teljes szövege a xxx.xxxx.xx/xxxx/xxx.xxxx internetes oldalon elérhető.
2.4. Az Előfizetői Hozzáférési Pont létesítésére, vagy hálózati végponthoz, hálózathoz történő csatlakozására, és a Szolgáltatás megkezdésére vállalt határidő
Amennyiben a Xxxxx (Szolgáltató és Előfizető együttesen) ettől eltérő időpontban nem állapodnak meg (legfeljebb az előfizetői szerződés megkötésétől számított 90 napon belül), úgy az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 15 napon belül.
Ha az Előfizető (Igénylő) által benyújtott igény teljesíthető, de a szolgáltató a szolgáltatás nyújtását műszaki lehetőség hiányában az igénybejelentéstől számított 30 napon belül nem tudja biztosítani, ezzel egyidejűleg megjelöli a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére vállalt kötelezettség teljesítésének legkésőbbi időpontját (év, hónap, nap jelöléssel), ez sem haladhatja meg az igénybejelentéstől számított 90 napot.
Ha az Előfizető (Igénylő) által benyújtott igény teljesíthető, de az előfizetői szolgáltatás nyújtása helyi hurok átengedésével valósul meg, a szolgáltatás nyújtásának megkezdésére vállalt kötelezettség teljesítésének legkésőbbi időpontja az átengedő szolgáltató helyi hurok átengedésére irányuló referenciaajánlatában foglalt létesítési határidőtől számított 15 nap.
Nem minősül késedelmes teljesítésnek, ha az Előfizető a Szolgáltatóval előzetesen egyeztetett időpontban nem biztosítja a helyszíni szerelés feltételeit, ide értve az ingatlanba való bejutást, vagy ha a kiépítést az átlagos műszaki megoldástól jelentős eltéréssel kéri, vagy ha a csatlakozás kiépítése csak harmadik fél hozzájárulásával valósulhat meg, valamint, ha Vis Maior miatt a csatlakoztatás nem vagy csak késve valósulhat meg. Amennyiben a kiépítéshez harmadik fél (akár Hatóság) engedélye szükséges, úgy annak beszerzése az Előfizető kötelessége. Az engedély megszerzésének idejével a Szolgáltató rendelkezésére álló kiépítési határidő meghosszabbodik.
A Szolgáltató jogosult az igényt elutasítani, ha az Előfizetői Hozzáférési Pont kiépítése valamilyen műszaki okból kifolyólag nem lehetséges.
2.5. Alkalmazandó jogszabályok
Jelen Szolgáltatás működésére a hatályos Általános Szerződési Feltételek (ÁSZF) előírásain kívül az alábbi főbb jogszabályok is vonatkoznak:
o Polgári Törvénykönyv;
o Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (Eht.); valamint annak végrehajtási rendeletei
o 2/2015. (III. 30.) NMHH rendelet az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól;
o 17/1999. (II. 5.) Korm. rendelet a távollevők között kötött szerződésekről;
o 1997. évi CLV. törvény.
3. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS TARTALMA
Jelen Szolgáltatás helyhez kötött internet Szolgáltatás.
3.1. A szolgáltató által nyújtott Előfizetői Szolgáltatás leírása
A Szolgáltató a jelen ÁSZF alapján Internet-hozzáférési szolgáltatást (SZJ 64.20.18.0) nyújt a
2.4. alatt részletezett leírás szerinti technológiákkal.
A Szolgáltatások keretében igénybe vehető csomagokat a 2. számú Melléklet tartalmazza.
3.2. A Szolgáltatás igénybevehetőségének földrajzi területe
A helyhez kötött Internet-hozzáférési Szolgáltatások az 1. számú Mellékletben megjelölt településeken vehető igénybe.
3.3. Tájékoztatás arról, hogy a Szolgáltatás egyetemes Szolgáltatás-e
Jelen Szolgáltatás nem egyetemes Szolgáltatás.
3.4. A Szolgáltató felelősségi határát jelentő Előfizetői Hozzáférési Pont helye
Az Előfizetői Hozzáférési Pont a hálózat részét képező azon fizikai kapcsolódási pont, ahol az Előfizető Végberendezése csatlakozhat a Szolgáltató hálózatához.
Az Előfizetői Hozzáférési Pont a Szolgáltató szolgáltatással kapcsolatos átadási pontja (határa), amely pontig a Szolgáltató szolgáltásbeli minőségi felelőssége kiterjed.
GPON hálózat esetében a Szolgáltató hálózata és az Előfizető végberendezése közötti szakaszon optikai, vagy egyéb kábel összeköttetés van kiépítve. Az átadási pont és az Előfizető Végberendezésének csatlakozási pontja a Szolgáltató által biztosított ONT eszköz.
A Szolgáltató által biztosított kábelmodem esetén a szolgáltatás átadási pont a kábelmodem, acces point Internet kimeneti pontján értendő.
Az Előfizetői Hozzáférési Pont meghatározását, leírását jelen ÁSZF 2.3. pontja is tartalmazza.
4. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS MINŐSÉGE, BIZTONSÁGA
4.1. Az előfizetői Szolgáltatás az elektronikus hírközlési Szolgáltatás minőségének az Előfizetők és felhasználók védelmével összefüggő követelményeiről, valamint a díjazás hitelességéről szóló NMHH rendeletben meghatározott egyedi, továbbá a Szolgáltató által önként vállalt egyedi szolgáltatásminőségi követelményeinek célértékei
Az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének a fogyasztók védelmével összefüggő követelményeiről szóló, az NMHH Elnökének 13/2011. számú rendeletében foglalt egyedi szolgáltatás minőségi célértékeket a 7. számú melléklet tartalmazza.
Internet hozzáférési szolgáltatás esetén az átlagos csomagvesztési arány: egyenlő, vagy < 10% (kisebb, vagy egyenlő, mint tíz százalék). Amennyiben a Szolgáltató ezt a vállalását az előfizetés időtartama alatt nem tudja betartani, az Előfizető a 13/2011. (XII. 27.) NMHH rendelet szerinti kötbérre jogosult.
A Szolgáltató kivételesen indokolt esetben jogosult a minőségi célérték vállalt paraméterektől eltérő, csökkentett minőségi célértékekkel való szolgáltatás nyújtására. Ezen szolgáltatásokat a Szolgáltató a 7. számú Melléklet jelöli meg, a célértékeket pedig a Szolgáltató külön köteles tételesen feltüntetni a 7. számú Mellékletben. Ezen szolgáltatás vonatkozásában minőségi reklamációt az Előfizető csak a csökkentett minőségi követelményeket el nem érő vételi minőség esetén tehet.
A szolgáltatás minőségét a Szolgáltató ellenőrzi
a) a fejállomáson szemrevételezéssel folyamatosan és méréssel legalább félévente
rendszeresen,
b) a gerinchálózaton meglevő mérőpontokon keresztül rendszeresen,
c) az előfizetői hozzáférési pontokon időszakonként szúrópróbaszerű méréssel, illetve
d) az Előfizető minőségre vonatkozó panasza esetén az Előfizető előfizetői hozzáférési pontján a panasztól függően objektív módon méréssel és/vagy szubjektív módon szemrevételezéssel.
A méréshez a Szolgáltató megfelelő műszert és szükség esetén ellenőrző végberendezést
alkalmaz.
A mérés eredményeit a Szolgáltató dokumentálja.
Ha az előfizetői panasz miatt lefolytatott mérés eredményét az Előfizető vitatja, a vita eldöntése érdekében az Előfizető jogosult a hírközlési hatóságtól minőség vizsgálatot kérni.
Amennyiben a hatóság által elvégzett mérés eredményeként bebizonyosodik, hogy a szolgáltatás minősége nem megfelelő, a Szolgáltató köteles a szolgáltatás minőségét a vállalt minőségi célértékeknek megfelelőre kijavítani. Amennyiben az Előfizető ugyanazt a hibajelenséget indokolatlanul ismételten jelzi és a megismételt vizsgálatot igényli, úgy a Szolgáltató jogosult a hatósággal közösen azt elvégezni. Amennyiben a vizsgálat bizonyíthatóan indokolatlan volt, úgy annak igazolt és indokoltan felmerült költségeit a Szolgáltató jogosult az Előfizetővel szemben érvényesíteni.
4.2. Tájékoztatás azon intézkedésekről, amelyeket a Szolgáltató a hálózat és Szolgáltatás biztonságát és a hálózat egységét befolyásoló eseményekkel és fenyegetésekkel, valamint sebezhető pontokkal kapcsolatban tehet
Amennyiben a hálózat egységességével és a szolgáltatás biztonságát érintő vagy veszélyeztető esemény következtében korábban nem ismert, új biztonsági kockázat jelentkezik, a Szolgáltató legalább ügyfélszolgálatán és internetes honlapján haladéktalanul tájékoztatja az Előfizetőt a korábban nem ismert, új biztonsági kockázatról, a védelem érdekében az Előfizető által tehető intézkedésekről, és azok várható költségeiről. A Szolgáltató által nyújtott tájékoztatásért külön díj nem kérhető az Előfizetőtől.
4.3. Az Előfizetői Végberendezés csatlakoztatásának feltételei
A helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatás előfeltétele, hogy a megfelelő hálózati kapcsolat az Előfizető ingatlanában kiépítésre kerüljön. A hozzáférés további feltétele, hogy az Előfizetői Hozzáférési Ponton (a Szolgáltató által használatba adott ONT eszköz) az Előfizető megfelelő Végberendezést csatlakoztasson. A Végberendezés beszerzése, csatlakoztatása, karbantartása az Előfizető hatáskörébe tartozik.
A hálózathoz csak a hatályos jogszabályoknak és szabványoknak megfelelő, megfelelőségi tanúsítással ellátott Végberendezés (pl. számítógép, router, stb.) csatlakoztatható. Az Előfizető által használt Végberendezések alkalmasságáért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.
4.4. Az Előfizetői Végberendezés rendeltetésszerű használata
Az Előfizetői Végberendezés műszaki állapotáért, az üzemképességének biztosításáért és rendeltetésszerű használatáért az Előfizető tartozik felelősséggel.
4.5. Az Előfizetői Hozzáférési Pont ellenőrzésének és a Hibaelhárításának a lehetővé tétele
A Szolgáltatónak jogában áll a Szolgáltatás igénybevételéhez használt hálózatot ellenőrizni.
A Szolgáltató az ellenőrzés elvégzése érdekében jogosult a Előfizetői Hozzáférési Pontnak helyt adó ingatlanba belépni, és az Előfizető szükségtelen zavarása nélkül ott a szükséges ellenőrzést elvégezni. Ezt az Előfizető, illetve az ingatlan használója és tulajdonosa köteles tűrni.
Az Előfizetőnek a Hibát annak észlelésekor haladéktalanul köteles bejelenteni a Szolgáltatónak, és a Hibabehatárolás és Hibaelhárítás érdekében a Szolgáltatóval együttműködni, az ellenőrzés és Hibaelhárítás lehetőségét Előfizetői Hozzáférési Ponton, illetve az annak helyt adó ingatlanban, vagy ingatlanrészen biztosítani.
Az Előfizető érdekkörében felmerült meghibásodások, vagy az ő érdekkörében felmerült üzemzavar javítási költségeit az Előfizető köteles a Szolgáltatónak megfizetni.
5. A SZOLGÁLTATÁS SZÜNETELTETÉSE, KORLÁTOZÁSA, FELFÜGGESZTÉSE
5.1. Az előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének esetei, feltételei, az Előfizető által kérhető szüneteltetés leghosszabb időtartama, a díjfizetéshez kötött szüneteltetés esetei
A Szolgáltatás szünetelésére vagy szüneteltetésére mind az Előfizető, mind pedig a Szolgáltató érdekkörében felmerült okból sor kerülhet, Előfizetői vagy Szolgáltatói kezdeményezésre, valamint a Felek érdekkörén kívül eső Vis Maior következtében, illetve a jelen ÁSZF-ben vagy jogszabályban meghatározott események bekövetkezése esetén.
5.1.1. Az Xxxxxxxxx által kezdeményezett, illetve az Előfizető érdekkörében felmerülő szüneteltetés
A Szolgáltató köteles az előfizetői Szolgáltatást az előfizető kérésére - amennyiben ezt a
szolgáltatás sajátosságai lehetővé teszik - szüneteltetni.
Az Előfizető kérésére történő szünetelés legrövidebb időtartama 1 (egy) hónap, míg az adott naptári évben az Előfizető kérésére történő szünetelés maximuma összesen 6 (hat) hónap. Határozott idejű Előfizetői Szerződések esetén az Előfizetői Szerződés időtartama a szüneteltetés időtartamával meghosszabbodik.
Az Előfizető a szüneteltetési szándékát legkorábban 30, de legalább 5 nappal a szüneteltetést kezdő dátumát megelőzően köteles jelezni szóban a Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatánál, személyesen és írásban a Szolgáltató személyes ügyfélszolgálatán vagy postai, valamint elektronikus levélben. Az Előfizető a Szolgáltatás szüneteltetése iránti kérelmének benyújtásakor meg kell, hogy adja a szüneteltetés kezdő és végdátumát.
A szüneteltetés időszaka alatt az Előfizető előfizetői jogviszonya fenn áll, de nem fizet havi
előfizetési díjat. Az Előfizető által a szüneteltetési kérelemben meghatározott szünetelési
időtartam lejártával a Szolgáltató a szolgáltatást köteles visszakapcsolni, és erről az Előfizetőt haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül értesíteni. Ha az Előfizetői szolgáltatás az Előfizető kérésére szünetel, a szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az Előfizető - amennyiben a visszakapcsoláshoz helyszíni intézkedés szükséges - visszakapcsolási díjat köteles fizetni.
Üzleti előfizetők esetében felszámolás, csődeljárás vagy végelszámolás elrendelése esetén a szolgáltató jogosult a szolgáltatást e körülmény bekövetkezésétől kezdve szüneteltetni, amíg az előfizető nem ad a szolgáltató általános szerződési feltételeiben meghatározott, de legfeljebb a szolgáltatás 12 havi díjának megfelelő összegű vagyoni biztosítékot.
Egy előfizetői szerződésben foglalt több szolgáltatás esetén a felek megállapodhatnak, hogy a
szüneteltetés kizárólag az előfizető által kért szolgáltatásra terjedjen ki.
5.1.2. A Szolgáltató által kezdeményezett szünetelés esetei
A Szolgáltató jogosult az alábbi esetekben a Szolgáltatást egyoldalúan szüneteltetni:
a) az előfizető a szünetelést legalább 15 nappal megelőző előzetes értesítése mellett a hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása miatt - amennyiben a szüneteltetést nem igénylő más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre - amely naptári hónaponként az 1 napot nem haladhatja meg;
b) előre nem látható és el nem hárítható külső ok (vis maior) esetén;
c) Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági (így különösen terrorelhárítás, kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem) érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon.
Ha a szolgáltató érdekkörébe tartozó ok miatt kerül sor a szünetelésre - ide nem értve az általános szerződési feltételekben meghatározott rendszeres karbantartást -, vagy a szünetelés oka mindkét fél érdekkörén kívül esik, a szünetelés időtartama alatt az előfizető a szünetelés időtartamára vonatkozó díj fizetésére nem köteles. Ha a szüneteltetés egy adott naptári hónapban meghaladja a 48 órát, a szolgáltató köteles visszatéríteni az egy hónapra eső előfizetési díjat.
Nem kell visszatéríteni a díjat, ha a szünetelés oka vis maior, feltéve, hogy a szolgáltató igazolja, hogy a szüneteltetést kiváltó ok határidőn belüli megszüntetésére minden tőle elvárhatót megtett.
Az előfizetői szolgáltatás szünetelésének egyéb eseteit az Elnök rendeletben állapítja meg.
5.1.3. Rendszeres karbantartás
A rendszeres karbantartás célja, hogy a Szolgáltatás működését biztosító technikai eszközök folyamatosan üzemképes állapotban legyenek. A karbantartás célja, hogy a minőségi célértékek folyamatos fenntartása biztosítva legyen. A rendszeres karbantartás körébe tartoznak azok a tevékenységek, amelyek a szolgáltatás nyújtásához szükséges műszaki eszközök meghibásodásának megelőzése érdekében kerülnek elvégzésre.
A rendszeres karbantartási munkálatokról a Szolgáltató telefonos ügyfélszolgálatán és
internetes honlapján keresztül ad tájékoztatást.
A Szolgáltató a hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása miatti szünetelésről – amennyiben a szünetelést nem Ügyfél más gazdaságos műszaki megoldás nem áll rendelkezésre - az Előfizetőket 15 nappal korábban, előzetesen értesíti. A szünetelés mértéke ebben az esetben nem haladhatja meg naptári hónaponként az 1 napot. A Szolgáltató a szünetelésről az ügyfélszolgálati irodában, vagy/és a hálózatán fogható információs képújság csatornán keresztül, vagy a Szolgáltató Ügyfélszolgálán, illetve a Szolgáltató internetes Honlapján, valamint az Eht. 144. § (6) bekezdésének megfelelő módon a szüneteltetést megelőzően 15 nappal tájékoztatja az Előfizetőit.
5.2. Az Előfizetői Szolgáltatás korlátozásának, így különösen az Előfizető által indított vagy az Előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozásának, az Előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének esetei és feltételei, továbbá a megvalósításának módjai
Az előfizetői szolgáltatás igénybevételének korlátozására, így különösen az előfizető által indított vagy az előfizetőnél végződtetett (az előfizető hozzáférési pontjára irányuló) forgalom korlátozására, az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a szolgáltató az előfizető értesítésével a következő esetekben jogosult:
a) az előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az előfizető az előfizetői hozzáférési ponthoz nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést csatlakoztatott;
b) a szolgáltatást igénybe vevő előfizető az előfizetői szolgáltatást a szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére tovább értékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja;
c) az előfizetőnek a díjfizetésre vonatkozó, annak esedékessé válását követő 8 napon belül megküldött felszólításban megjelölt - de legalább 30 napos - határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a szolgáltatónak nem adott az általános szerződési feltételekben meghatározott vagyoni biztosítékot;
d) az előfizető fogyasztása túllépte az adott szolgáltatás tekintetében az általános szerződési feltételekben, illetve az egyedi előfizetői szerződésben az igénybevétel felső korlátjaként meghatározott összeget vagy hívás, üzenet, illetve adatmennyiséget.
Az a)-c) pontok szerinti esetekben a szolgáltató a korlátozás legkorábbi időpontját legalább 3 nappal megelőzően értesíti az előfizetőt azzal a tájékoztatással, hogy a korlátozásra mely időpontot követően kerülhet sor.
A d) pont szerinti esetben a korlátozásra az előfizető egyidejű értesítésével kerülhet sor.
A korlátozás a megtévesztés esetét kivéve, valamint - amennyiben az előfizető több előfizetői szolgáltatást egy egyedi előfizetői szerződés keretében vesz igénybe a c) pontban szabályozott
díjtartozás esetét kivéve - a műszakilag kivitelezhető mértékben, csak az előfizetői szerződésszegéssel érintett szolgáltatásra terjedhet ki.
A szolgáltató a szolgáltatás korlátozásának idejére kizárólag a nyújtott szolgáltatással arányos díjat számíthat fel.
A szolgáltató köteles újra biztosítani a szolgáltatást, ha a korlátozás indoka megszűnt. Ha az Előfizető a korlátozás okát megszünteti, és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, akkor a Szolgáltató a tudomásszerzéstől számított 72 órán belül a korlátozást megszünteti és újra biztosítja a Szolgáltatást. A szolgáltató a szolgáltatás igénybe vehetőségének újbóli biztosításáért az előfizetői szerződésben feltüntetett - indokolt és méltányos - díjat számolhat fel. Amennyiben az előfizető a korlátozás okának megszüntetésekor az előfizetői szerződést felmondja, és erről a szolgáltató legkésőbb a korlátozás okának megszüntetéséig tudomást szerez, vagy a felek az előfizetői szerződés megszüntetésében közösen megegyeznek, a szolgáltató - az előfizető ellentétes nyilatkozatának hiányában - a korlátozást az előfizetői szerződés megszűnéséig fenntartja.
Amennyiben a szolgáltató a d) pont szerint az általános szerződési feltételeiben valamely általa nyújtott elektronikus hírközlési szolgáltatás tekintetében az igénybevétel korlátjaként összeghatárokat, adatmennyiségeket határoz meg, az erre vonatkozó rendelkezéseket az egyedi előfizetői szerződésben meg kell jelenítenie és azt az előfizetőnek, mint az általánostól eltérő szerződési feltételt külön nyilatkozattal el kell fogadnia. A korlátozó feltételektől az előfizető és a szolgáltató az egyedi előfizetői szerződésben egyező akarattal eltérhetnek.
A szolgáltató köteles a korlátozó feltételeket, és az azok bekövetkezéséhez fűződő jogkövetkezményeket átlátható és ellentmondásmentes módon meghatározni.
Amennyiben a szolgáltatás természete lehetővé teszi, a korlátozó feltételt számszerű és egyértelmű mértékben (értékhatár, adatmennyiség stb.) kell meghatározni. A pénzügyi vagy adatforgalmi korlát 80%-ának elérését követően a szolgáltató köteles haladéktalanul az Elnök rendeletében meghatározott formában és módon az előfizetőt erről értesíteni és figyelmeztetni a korlát túllépésének következményeire.
A pénzügyi vagy adatforgalmi korlát túllépéséről a szolgáltató az előző bekezdés szerint köteles értesíteni az előfizetőt és tájékoztatni a teljes körű szolgáltatás további igénybevételéhez szükséges teendőiről, feltüntetve a határértéken felüli igénybevétel költségeit.
Az előfizetői szolgáltatás korlátozásának egyéb eseteit az Elnök rendeletben állapíthatja meg.
5.3. A hálózat biztonságának veszélyeztetése miatti korlátozás
Amennyiben a Szolgáltató az általa kezelt forgalmi adatok alapján megállapítja, hogy az Előfizető az átlagos felhasználási szokásokhoz képest jelentős mennyiségű elektronikus küldeményt vagy egyéb adatot (különös tekintettel kéretlen elektronikus üzenetet – SPAM) továbbít, melynek a Szolgáltató, vagy a címzett által üzemeltetett rendszerek működésére káros hatása lehet (vírusok vagy egyéb kártékony programok), úgy a Szolgáltató jogosult az általa nyújtott internet szolgáltatás igénybevételét korlátozni.
5.4. Díjtartozás miatti korlátozás
Amennyiben az Előfizetőnek a Díjtartozásról szóló felszólításban megjelölt - legalább 30 (harminc) napos - határidő lejártát követően is esedékes Díjtartozása van, és az Előfizető nem adott az ilyen Díjtartozások fedezetére a Szolgáltatónak vagyoni biztosítékot, abban az esetben a Szolgáltató az Előfizető Internethozzáférését korlátozhatja.
Ha az előfizető a korlátozás okát megszünteti és erről a szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, a szolgáltató köteles a tudomásszerzéstől számított 72 órán belül a korlátozást megszüntetni. Amennyiben az előfizető a korlátozás okának megszüntetésekor az előfizetői szerződést felmondja, és arról a szolgáltató a korlátozás okának megszüntetéséig tudomást szerez, vagy a felek az előfizetői szerződés megszüntetésében közösen megegyeznek, a szolgáltató - az előfizető ellentétes nyilatkozata hiányában - a korlátozást az előfizetői szerződés megszűnéséig fenntartja.
5.5. Az Előfizetői Szolgáltatás felfüggesztésének esetei és feltételei
Díjtartozás esetén a szolgáltatás 15 napot meghaladó korlátozását követően, amennyiben a szolgáltató az Eht. 134. § (7) bekezdésében foglaltak szerint nem mondja fel az Előfizetői Szerződést, a szolgáltatást legfeljebb 6 hónapra felfüggesztheti. A szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztése alatt díjat nem számíthat fel. Amennyiben a szolgáltatás felfüggesztési oka változatlanul fennáll, a szolgáltató a szolgáltatás felfüggesztése időtartamának utolsó napjára 15 napos felmondási idővel az előfizetői szerződést felmondhatja.
A szolgáltató jogosult a szolgáltatást korlátozni, ha a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az előfizető az előfizetői szerződés megkötése vagy a szolgáltatás igénybe vétele céljából a szolgáltatót lényeges körülmény - így különösen a személyes adatok - vonatkozásában megtévesztette.
6. ÜGYFÉLKAPCSOLAT, HIBAELHÁRÍTÁS, PANASZKEZELÉS, JOGVITÁK
6.1. A hibabejelentések kezelése, folyamata, a vállalt hibaelhárítási határidő, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hibaelhárításra vonatkozó eljárás
Az Előfizető Szolgáltatással kapcsolatos hibabejelentését a jelen ÁSZF 1. pontjában meghatározott elérhetőségeken szóban vagy írásban jelentheti be.
A szolgáltató köteles a hibabejelentéseket, a hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon, hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíteni, és az adatkezelési szabályok betartásával azt legalább egy évig kell megőrizni.
A szolgáltatónak a hibabejelentést az előfizető részére vissza kell igazolnia, és azt a rögzítésen túl nyilvántartásba kell vennie. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell:
a) az előfizető értesítési címét vagy más azonosítóját;
b) az előfizetői hívószámot vagy más azonosítót;
c) a hibajelenség leírását;
d) a hibabejelentés időpontját (év, hónap, nap, óra);
a) a hiba okának behatárolására tett intézkedéseket és azok eredményét;
b) a hiba okát;
c) a hiba elhárításának módját és időpontját (év, hónap, nap, óra), eredményét (eredménytelenségét és annak okát);
d) az előfizető értesítésének módját és időpontját, ezen belül is különösen az előfizető bejelentésének visszaigazolásáról, valamint a g) pontban foglaltakról történő értesítések módját és időpontját.
A szolgáltató a saját érdekkörébe tartozó hiba elhárítását díjfizetéshez nem kötheti, vagy egyéb, az előfizető közreműködését igénylő feltételt nem támaszthat.
6.2. A hibaelhárítás módja
A szolgáltató köteles a hibabejelentéseket 48 órán belül kivizsgálni és az elvégzett vizsgálat alapján az előfizetőt értesíteni arról, hogy
a) további helyszíni, az előfizetői hozzáférési ponton vagy azt is érintően lefolytatandó vizsgálat szükséges, annak időpontjának megjelölésével (év, hónap, nap, 4 órás időszak megadásával, amely 8 és 20 óra közé eshet),
b) a hiba a vizsgálat alatt nem volt észlelhető, vagy a hiba nem a szolgáltató érdekkörébe tartozó okból merült fel.
A szolgáltató nem köteles 48 órán belül a hibabehatároló eljárás eredményéről értesíteni az előfizetőt, amennyiben a valós, a szolgáltató érdekkörébe tartozó hiba elhárításához nem szükséges helyszíni, az előfizetői hozzáférési ponton vagy azt is érintően lefolytatandó vizsgálat.
A hibaelhárítás során az Előfizetőnek együtt kell működnie a Szolgáltatóval. Amennyiben a Szolgáltató hibabehatárolási vagy hibaelhárítási tevékenységéhez szükséges, hogy a Szolgáltató műszaki szakembere bejusson az Előfizető ingatlanába, akkor az Előfizetőnek biztosítania kell az ingatlanba való bejutást. (Előzetesen egyeztetett időpontban).
A Szolgáltató tulajdonában álló vagy az általa üzemeltetett hálózati eszközök, berendezések javítására kizárólag a Szolgáltató jogosult.
Amennyiben bizonyítást nyer, hogy a hiba az Előfizetőfizetőnek felróható okból következett be (hibás Végberendezés csatlakoztatása, nem megfelelő eszköz megóvás, rongálás, szándékos károkozás, stb.), vagy a Szolgáltatót Előfizető szándékosan akadályozza az ingatlanba való bejutásban, úgy Szolgáltató a kárigényét érvényesítheti az Előfizetővel szemben.
Amennyiben a hiba az Előfizető érdekkörében felmerülő okból következett be, vagy az egyeztetett időpontban Xxxxxxxxx nem biztosította az ingatlanba való bejutást, vagy az Előfizető a Szolgáltatót megtévesztette, úgy az Előfizető a 3. számú Mellékletben meghatározott kiszállási díjat köteles megfizetni.
A Szolgáltató a saját érdekkörében felmerült hiba elhárításáért díjat nem számíthat fel.
A szolgáltató köteles az előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valós, érdekkörébe tartozó hibát kijavítani.
A hiba bejelentésétől a hiba kijavításáig terjedő időtartam nem haladhatja meg a 72 órát.
Amennyiben a hiba kijavításához harmadik személy (például hatóság, közműszolgáltató vagy ingatlantulajdonos) hozzájárulása szükséges, a hozzájárulást a szolgáltatónak a hibabejelentéstől számított 48 órán belül meg kell kérnie. A hozzájárulás beszerzésének ideje nem számít be a hibaelhárítási 72 órás határidőbe. A szolgáltató a hibabejelentéstől számított 48 órán belül köteles az előfizetőt a hozzájárulás szükségességéről és okáról, valamint arról értesíteni, hogy a hozzájárulás beszerzésének ideje nem számít be a hibaelhárításra meghatározott 72 órás határidőbe.
A szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul, de legfeljebb 24 órán belül értesíteni az előfizetőt a hiba elhárításáról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni. A szolgáltató a hiba elhárításáról szóló értesítési kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is eleget tehet.
Az Eht. 141. § (1) bekezdése szerinti kötelezettség teljesítése során a szolgáltató a hibaelhárítással kapcsolatos valamennyi adatot a hibaelhárítástól számított 1 évig köteles megőrizni.
A szolgáltató a 141. § (3) bekezdésben meghatározott hiba elhárításáért díjat nem számíthat fel, a szolgáltatónál felmerülő (javítási, kiszállási) költséget és a hiba behatárolása, valamint elhárítása céljából az előfizető helyiségébe történő belépés biztosításán túl egyéb kötelezettséget nem háríthat az előfizetőre.
Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen, az előfizető helyiségében lehetséges, és a szolgáltató által a 141. § (1) bekezdés a) pontja szerinti értesítésben javasolt időpont az előfizetőnek nem megfelelő, akkor a szolgáltató által javasolt időponttól az előfizetővel előzetesen egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a 141. § (4) bekezdésben meghatározott határidőbe.
Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása időpontjában a 141. § (9) bekezdés szerint a szolgáltató és az előfizető megállapodott, és a hiba kijavítása a meghatározott időpontban a szolgáltató érdekkörén kívül eső ok miatt nem volt lehetséges, úgy a szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig eltelt időtartam nem számít be a 141. § (4) bekezdésben meghatározott határidőbe.
Nem minősül elhárítottnak a hiba, amennyiben az előfizető az eredeti hibabejelentés szerinti hibát ismételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától számított 72 órán belül. Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától az előfizető által tett ismételt hibabejelentésig eltelt időtartam.
A Szolgáltató az alábbi esetekben zárja le a hibabejelentést és tájékoztatja erről az előfizetőt:
o Amennyiben az Előfizető a hibaelhárítás céljából szükséges ingatlanba történő bejutást megakadályozza, vagy nem biztosítja;
o Amennyiben a hiba elhárításához szükséges harmadik fél engedélye nem áll rendelkezésre;
o Amennyiben a hibaelhárítást más Szolgáltató (pl. villamos energia) munkavégzése akadályozza.
6.2.1. Felelősség az Előfizetői szerződés teljesítéséért
A szolgáltató köteles a hibabejelentéseket 48 órán belül kivizsgálni és az elvégzett vizsgálat alapján az előfizetőt értesíteni arról, hogy
a) további helyszíni, az előfizetői hozzáférési ponton vagy azt is érintően lefolytatandó vizsgálat szükséges, annak időpontjának megjelölésével (év, hónap, nap, 4 órás időszak megadásával, amely 8 és 20 óra közé eshet),
b) a hiba a vizsgálat alatt nem volt észlelhető, vagy a hiba nem a szolgáltató érdekkörébe tartozó okból merült fel.
Nem köteles a szolgáltató 48 órán belül a hibabehatároló eljárás eredményéről értesíteni az előfizetőt, amennyiben a valós, a szolgáltató érdekkörébe tartozó hiba elhárításához nem szükséges helyszíni, az előfizetői hozzáférési ponton vagy azt is érintően lefolytatandó vizsgálat.
A szolgáltató köteles az előfizető által bejelentett, a hibabehatároló eljárása eredményeként valós, érdekkörébe tartozó hibát kijavítani.
A hiba bejelentésétől a hiba kijavításáig terjedő időtartam nem haladhatja meg a 72 órát.
Amennyiben a hiba kijavításához harmadik személy (például hatóság, közműszolgáltató vagy ingatlantulajdonos) hozzájárulása szükséges, a hozzájárulást a szolgáltatónak a hibabejelentéstől számított 48 órán belül meg kell kérnie. A hozzájárulás beszerzésének ideje nem számít be a 2/2015.(III.30) NMHH rendelet 13. pont 22.§ (4) bekezdésben meghatározott határidőbe.
A szolgáltató köteles a hiba elhárítását követően haladéktalanul, de legfeljebb 24 órán belül értesíteni az előfizetőt a hiba elhárításáról, valamint az értesítés módját és időpontját nyilvántartásba venni. A szolgáltató a hiba elhárításáról szóló értesítési kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is eleget tehet.
Az Eht. 141. § (1) bekezdése szerinti kötelezettség teljesítése során a szolgáltató a hibaelhárítással kapcsolatos valamennyi adatot a hibaelhárítástól számított 1 évig köteles megőrizni.
A szolgáltató a 2/2015.(III.30) NMHH rendelet 13. pont 22.§ (3) bekezdésben meghatározott hiba elhárításáért díjat nem számíthat fel, a szolgáltatónál felmerülő (javítási, kiszállási) költséget és a hiba behatárolása, valamint elhárítása céljából az előfizető helyiségébe történő belépés biztosításán túl egyéb kötelezettséget nem háríthat az előfizetőre.
Ha a hibabejelentés kivizsgálása vagy a hiba kijavítása kizárólag a helyszínen, az előfizető helyiségében lehetséges, és a szolgáltató által az 2/2015.(III.30) NMHH rendelet 13. pont 22.§
(1) bekezdés a) pontja szerinti értesítésben javasolt időpont az előfizetőnek nem megfelelő, akkor a szolgáltató által javasolt időponttól az előfizetővel előzetesen egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a 2/2015.(III.30) NMHH rendelet 13. pont 22.§ (4) bekezdésben meghatározott határidőbe.
Nem minősül elhárítottnak a hiba, amennyiben az előfizető az eredeti hibabejelentés szerinti hibát ismételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától számított 72 órán belül. Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától az előfizető által tett ismételt hibabejelentésig eltelt időtartam.
6.3. Az Előfizető jogai az Előfizetői Szolgáltatás hibás teljesítése esetén
A Szolgáltató minőségbiztosítási felelőssége az Előfizetői Hozzáférési Pontig terjed. Eddig a pontig köteles a Szolgáltató a vállalt célértékeket teljesíteni.
Az Előfizetői Szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató az Előfizető vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével.
A Szolgáltató mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése, illetőleg a szerződésszerű teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az adott helyzetben tőle elvárható.
Nem minősül hibás teljesítésnek:
a) Ha a Hibát az Előfizető által használt, az ő tulajdonában lévő nem Végberendezés okozta, vagy maga a Végberendezés hibás;
b) Ha a hibát az Előfizető okozta azzal, hogy a saját tulajdonú vagy a használatába átadott eszközöket nem rendeltetésszerűen használta;
c) Ha a hibát az Előfizető a Szolgáltató által az ÁSZF 1. pontjában megjelölt elérhetőségeken nem jelentette be;
d) Ha az Előfizető a Hibaelhárítás során nem működött együtt a Szolgáltatóval (pl. nem biztosította a bejutást az ingatlanba).
e) ha a Hibát a Szolgáltató a hibaelhárítási időn belül elhárította;
f) a szolgáltatás szünetelése.
Nem kell a Szolgáltatónak megtérítenie a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható.
6.4. Az Előfizetőt megillető kötbér mértéke és kifizetése
A Hibabejelentés kapcsán elvégzett hiba kivizsgálásáról és a hibaelhárításról szóló értesítésre, illetve a Hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen eltelte esetén a kötbér mértéke a vetítési alap:
o kétszerese hiba kivizsgálásáról és a hibaelhárításról szóló értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden megkezdett késedelmes nap után az értesítés megtörténtéig;
o négyszerese a Hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen eltelte esetén, ha a Hiba következtében az előfizetői szolgáltatást csak az előfizetői szerződés szerinti minőség romlásával, vagy mennyiség csökkenésével lehetett csak igénybe venni;
o nyolcszorosa a Hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen eltelte esetén, ha a Hiba következtében az Szolgáltatást nem lehetett igénybe venni.
A kötbér meghatározásához szükséges vetítési alap: a hibabejelentés hónapjára vonatkozó, egyedi előfizetői szerződés szerinti havi előfizetési díj és az előző havi forgalmi díj összege alapján egy napra vetített összeg.
Kötbérigények intézése
Az Előfizetőt megillető kötbér az arra okot adó szerződésszegő magatartás bekövetkezésének napjától a szerződésszegés megszűnésének napjáig jár.
A Szolgáltatót terhelő kötbérfizetési kötelezettségnek a Szolgáltató a szerződésszegő magatartás megszűnésétől számított 30 napon belül – az Előfizetőt megillető kötbér mértékéről, a kötbérfizetésre okot adó szerződésszegő magatartásról és a kötbérfizetési kötelezettség teljesítésének módjáról szóló kifejezett tájékoztatással együtt – köteles eleget tenni. A Szolgáltató köteles továbbá a kötbér összegének meghatározására általa alkalmazott számítást a tájékoztatásban olyan módon feltüntetni, hogy az Előfizető számára lehetővé váljon a számítás helyességének ellenőrzése. E kötelezettség teljesítését a Szolgáltató nem kötheti az Előfizető kötbérre vonatkozó igényének bejelentéséhez. A Szolgáltató a kötbérfizetési kötelezettségének úgy köteles eleget tenni, hogy
a) a kötbért a havi számlán jóváírja;
b) az Előfizetői Szerződés megszűnése esetében a kötbért vagy annak meg nem fizetett részét az Előfizető részére egy összegben
o jelenlévők esetében az ügyfélszolgálaton,
o amennyiben a Szolgáltató az Előfizető szükséges adataival rendelkezik, banki átutalással,
o egyéb esetben postai úton fizeti meg.
A Hibabejelentés kapcsán elvégzett hiba kivizsgálásáról és a hibaelhárításról szóló értesítésre, illetve a Hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen eltelte esetén a Szolgáltató
a) a hiba kivizsgálásáról és a hibaelhárításról szóló értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden megkezdett késedelmes nap után az értesítés megtörténtéig, (kivéve, amennyiben az értesítés tárgya az, hogy a Hiba kijavításához harmadik személy hozzájárulása szükséges), valamint
b) a Hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden megkezdett késedelmes nap után a Hiba elhárításáig terjedő időszakra kötbért köteles fizetni.
6.5. Az Előfizetői panaszok kezelése, folyamata (díjreklamáció és kártérítési igények intézése)
Az előfizetői szolgáltatást nyújtó elektronikus hírközlési szolgáltató köteles az előfizetői és felhasználói bejelentések intézésére, panaszok kivizsgálására és orvoslására, az előfizetők és felhasználók tájékoztatására ügyfélszolgálatot működtetni telefonhálózaton történő eléréssel, lehetőség szerint internetes eléréssel, valamint - amennyiben az előfizetők száma az ezret meghaladja - az ügyfelek részére nyitva álló helyiségben.
A szolgáltató köteles az előfizetőt az ügyfélszolgálatán közzétéve, internetes honlapján, valamint az előfizetői szerződésben tájékoztatni arról, hogy
a) az előfizetői szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos bejelentéseket, panaszokat milyen feltételek szerint teheti meg a szolgáltatónál, az egyes fogyasztóvédelmi szerveknél, illetve az illetékes hatóságoknál,
b) az ügyfélszolgálathoz érkező egyes panaszokat mennyi időn belül fogja kivizsgálni, és a vizsgálat eredményéről mennyi időn belül és milyen módon értesíti az előfizetőt,
c) az előfizetői szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos viták rendezése végett az előfizető mely fogyasztóvédelmi szervekhez, szervezetekhez, hatósághoz vagy bírósághoz fordulhat.
A telefonos ügyfélszolgálatra érkező előfizetői panaszról és hibabejelentésről a szolgáltató köteles hangfelvételt készíteni, amelyet visszakereshető módon - a 22. § (7) bekezdésében foglalt eset kivételével - a bejelentés időpontjától számítva 2 évig köteles megőrizni.
Az előfizető kérésére a Szolgáltató köteles a telefonos ügyfélszolgálattal folytatott beszélgetésről készült hangfelvétel Xxxxxxxxx általi visszahallgatását a Szolgáltató ügyfélszolgálati helyiségében biztosítani.
Ezen hangfelvétel másolatát a szolgáltató köteles az előfizető kérésére 30 napon belül rendelkezésre bocsátani. A szolgáltató a hangfelvétel kiadását az előfizető azonosításán túl egyéb feltételhez nem kötheti. Az előfizető részére hangfelvételenként egy alkalommal ingyenesen kell a másolatot biztosítani.
Ha az előfizető a szolgáltató által felszámított díj összegét vitatja, a szolgáltató a bejelentést (díjreklamációt) haladéktalanul nyilvántartásba veszi, és a bejelentés megvizsgálásának befejezéséig nem jogosult az előfizetői szerződést a 134. § (7) bekezdésében foglaltak szerint felmondani.
Ha az előfizető a bejelentést a díjfizetési határidő lejárta előtt nyújtja be a szolgáltatóhoz, és a bejelentést a szolgáltató nem utasítja el 5 napon belül, a bejelentésben érintett díjtétel vonatkozásában a díjfizetési határidő a díjreklamáció megvizsgálásának időtartamával meghosszabbodik.
Az Előfizető szóban és írásban is élhet díjreklamációval az ÁSZF 1. pontja szerinti elérhetőségeke. A Szolgáltató a bejelentést kivizsgálja és annak eredményéről az Előfizetőt 30 napon belül a panaszbejelentéssel megegyező módon szóban, vagy írásban tájékoztatja. (Elfogadás vagy elutasítás.)
A Díjreklamáció teljes elfogadása esetén a Szolgáltató a tájékoztatási kötelezettségének úgy is
eleget tehet, hogy a kifogásolt összeget az Előfizető egyenlegében jóváírja. A jóváírásösszege
az Előfizető részére megküldött számlán szerepel. Ezen felül a Szolgáltató egyéb tájékoztatást nem küld.
Amennyiben a díjreklamációból eredően a Szolgáltatónak díjfizetési kötelezettsége keletkezik, akkor a következő havi elszámolás alkalmával, egyébként a díjreklamáció elbírálásától számított 30 napon belül - az Előfizető választása szerint - a díjkülönbözetet és annak a díj befizetésének napjától járó kamatait az Előfizető számláján egy összegben jóváírja, vagy ha ez nem lehetséges, abban az esetben a díjkülönbözetet és annak kamatait az Előfizető részére egy összegben visszafizeti (postai úton, vagy átutalással). Amennyiben a jóváírás lehetősége adott, ennek ellenére az Előfizető mégis a visszafizetést kéri, úgy annak költségét a Szolgáltató jogosult a visszafizetendő összegből levonni.
Az Előfizető Díjreklamációval a számla fizetési határidejétől számított egy éven belül élhet.
Az Előfizetői Szerződések késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató az Előfizető vagyonában okozott kárt köteles megtéríteni, az elmaradt haszon kivételével. Az Előfizető ezen kívül meghatározott mértékű kötbérre jogosult.
A Szolgáltató mentesül a kártérítési felelőssége, illetve kötbérfizetési kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése, illetőleg a hibátlan teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható.
Nem kell a Szolgáltatónak megtérítenie a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható.
Amennyiben az Előfizetőt a Szolgáltató hibás vagy késedelmes teljesítése miatt kár érte, azonban a jelen ÁSZF rendelkezései szerint kötbér nem illeti meg, vagy álláspontja szerint az igazolt kára a jelen ÁSZF-nek megfelelően számított kötbér mértékét meghaladja, kárigényét a Szolgáltatónál külön kell jeleznie. Ebben az esetben a Szolgáltató a bejelentésben leírtakra 30 napon belül választ ad az Előfizetőnek.
6.6. Az ügyfélszolgálat működése, az Ügyfelek Szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje
6.6.1. Az ügyfélszolgálat működése
Az ügyfélszolgálat működési rendjét, félfogadási idejét a vállalkozás úgy köteles megállapítani, illetve működésének feltételeiről oly módon köteles gondoskodni, hogy az ügyfélszolgálat megközelítése, az ahhoz való hozzáférés - az ellátott fogyasztók számára és földrajzi eloszlására figyelemmel - ne járjon aránytalan nehézségekkel a fogyasztókra nézve. Ennek keretében a vállalkozás köteles biztosítani legalább azt, hogy
a) az ügyfelek részére nyitva álló helyiségben működtetett ügyfélszolgálat a hét egy munkanapján 7 és 21 óra között legalább tizenkét órán keresztül folyamatosan nyitva tartson,
b) a telefonos eléréssel működtetett ügyfélszolgálat legalább a hét egy munkanapján 7 és 21
óra között legalább tizenkét órán keresztül folyamatosan elérhető legyen,
c) az ügyfelek részére nyitva álló helyiségben működtetett ügyfélszolgálat esetében a fogyasztóknak lehetőségük legyen elektronikusan és telefonon keresztül is a személyes ügyintézés időpontjának előzetes lefoglalására, a személyes ügyintézés időpontja igénylésének napjától számított öt munkanapon belül a szolgáltató köteles személyes ügyfélfogadási időpontot biztosítani a fogyasztó számára,
d) az elektronikus eléréssel működtetett ügyfélszolgálat - üzemzavar esetén megfelelő más elérhetőséget biztosítva - folyamatosan elérhető legyen, illetve
e) amennyiben országos hálózattal rendelkezik, minden megyeszékhelyen ügyfélszolgálatot működtessen.
Telefonos eléréssel működtetett ügyfélszolgálat, illetve az ügyintézés időpontjának előzetes lefoglalására biztosított telefonos elérés esetében biztosítani kell a fogyasztó által kezdeményezett hívás sikeres felépülésének időpontjától számított öt perc várakozási időn belüli hívásfogadást és az érdemi ügyintézés megkezdését, kivéve, ha az a tevékenységi körén kívül eső elháríthatatlan ok miatt nem lehetséges, feltéve, hogy a vállalkozás úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.
Az Előfizető szóban, írásban egyaránt panaszt tehet.
A vállalkozás köteles a panasszal kapcsolatos élőhangos ügyintézés választását a fogyasztó beazonosítása nélküli módon - reklám továbbítása nélkül - a telefonos eléréssel működtetett ügyfélszolgálat menüsorrendjének első helyére tenni.
Az ügyfélszolgálathoz beérkező valamennyi telefonon tett szóbeli panaszt, valamint az ügyfélszolgálat és a fogyasztó közötti telefonos kommunikációt hangfelvétellel rögzíteni kell. Ha a hangfelvétel tartalmazza a 1997. évi CLV. törvény 17/A. § (5) bekezdése szerinti tartalmi elemeket - ide nem értve a panasz előterjesztésének helyét, a fogyasztó által bemutatott bizonyítékok jegyzékét, a jegyzőkönyvet felvevő személy aláírását, valamint a jegyzőkönyv felvételének helyét és idejét -, a jegyzőkönyv felvétele a fogyasztó beleegyezésével mellőzhető. A hangfelvételt egyedi azonosítószámmal kell ellátni és öt évig meg kell őrizni.
A fogyasztó kérésére, a fogyasztó erre irányuló kéréséről történő tudomásszerzéstől számított 30 napon belül díjmentesen
a) biztosítani kell a vállalkozás ügyfélszolgálatán a hangfelvétel meghallgatását,
b) hangfelvételenként egy alkalommal a hangfelvételről másolatot kell biztosítani.
Amennyiben a fogyasztó kéri, a hangfelvételről készült másolatot elektronikus úton kell rendelkezésére bocsátani. A fogyasztó az előző bekezdésben foglalt jogait együttesen és külön-külön is gyakorolhatja. A vállalkozás a hangfelvétel kiadását a fogyasztó azonosításán túl egyéb feltételhez nem kötheti.
A vállalkozás a hangfelvétel készítésével, megőrzésével és rendelkezésre bocsátásával kapcsolatos kötelezettségéről, továbbá az egyedi azonosítószámról a fogyasztót a telefonos ügyintézés kezdetekor tájékoztatni köteles.
A szóbeli panaszt azonnal meg kell vizsgálni, és szükség szerint orvosolni kell. Ha a fogyasztó a panasz kezelésével nem ért egyet, vagy a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges, a vállalkozás a panaszról és az azzal kapcsolatos álláspontjáról haladéktalanul köteles jegyzőkönyvet felvenni, és annak egy másolati példányát
a) személyesen közölt szóbeli panasz esetén helyben a fogyasztónak átadni,
b) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a fogyasztónak legkésőbb a panaszra adott érdemi válasszal egyidejűleg megküldeni,
c) egyebekben pedig az írásbeli panaszra vonatkozóan az alábbiak szerint köteles eljárni.
Az írásbeli panaszt a vállalkozás - ha az Európai Unió közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa eltérően nem rendelkezik - a beérkezését követően harminc napon belül köteles írásban érdemben megválaszolni és intézkedni annak közlése iránt. Ennél rövidebb határidőt jogszabály, hosszabb határidőt törvény állapíthat meg. A panaszt elutasító álláspontját a vállalkozás indokolni köteles.
A telefonon vagy elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panaszt a vállalkozás köteles egyedi azonosítószámmal ellátni.
A panaszról felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell az alábbiakat:
a) a fogyasztó neve, lakcíme,
b) a panasz előterjesztésének helye, ideje, módja,
c) a fogyasztó panaszának részletes leírása, a fogyasztó által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke,
d) a vállalkozás nyilatkozata a fogyasztó panaszával kapcsolatos álláspontjáról, amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása lehetséges,
e) a jegyzőkönyvet felvevő személy és - telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz kivételével - a fogyasztó aláírása,
f) a jegyzőkönyv felvételének helye, ideje,
g) telefonon vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén a panasz egyedi azonosítószáma.
A vállalkozás a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát öt évig köteles megőrizni, és azt az ellenőrző hatóságoknak kérésükre bemutatni.
6.7. Tájékoztatás a Szolgáltatással összefüggő jogviták peres és peren kívüli kezdeményezésének lehetőségéről és feltételeiről, a békéltetőtestülethez való fordulás jogáról, Az eljárásra jogosult hatóságok, békéltető testület és egyéb szervezetek megnevezés, elérhetőségeik (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség) feltüntetése
A Felek jogosultak a Szolgáltatás teljesítésével összefüggő jogviták ügyében peres és nem peres eljárást kezdeményezni.
Az Előfizetői jogviszonyból származó igények elévülési ideje egy év.
A Szolgáltatóhoz benyújtott panasz elutasítása esetén a vállalkozás köteles a fogyasztót írásban tájékoztatni arról, hogy panaszával - annak jellege szerint - mely hatóság (pl. Nemzeti Média –és Hírközlési Hatóság, Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság) vagy békéltető testület
eljárását kezdeményezheti. A tájékoztatásnak tartalmaznia kell továbbá az illetékes hatóság, illetve a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület székhelyét, telefonos és internetes elérhetőségét, valamint levelezési címét. A tájékoztatásnak arra is ki kell terjednie, hogy a vállalkozás a fogyasztói jogvita rendezése érdekében igénybe veszi-e a békéltető testületi eljárást.
Fogyasztóvédelmi ügyekben az Előfizető az alábbi szervhez fordulhat: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xx xxxx 00-00. Telefon: 06/0-000-0000
Járási hivatalok elérhetőségei: xxxx://xxxxxxxxx.xxx.xx
A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvénybe ütköző magatartása esetén Előfizető az alábbi felettes szervhez fordulhat:
Gazdasági Versenyhivatal
Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 5.
Telefon: 06/0-000-0000
A területileg illetékes békéltető testületek listáját a 5. számú Melléklet tartalmazza. Vagyoni és személyi jogokkal kapcsolatban felmerült jogviták bíróság előtti eljárásban is
érvényesíthetők a vonatkozó jogszabályok betartásával.
7. DÍJAK, DÍJSZABÁS, DÍJFIZETÉS, SZÁMLÁZÁS, KÁRTÉRÍTÉS, KÖTBÉR
7.1. Az Előfizetői szolgáltatásokért fizetendő díjak meghatározása, mértéke, ennek keretében az egyszeri, rendszeres és forgalmi díjak, a 2/2015. (III.30.) NMHH rendelet 20/A. § szerinti internet-hozzáférési szolgáltatást is tartalmazó szerződés esetén külön feltüntetve az internet-hozzáférési szolgáltatás díját, díjazási időszakok, díjcsomagok, hibajavításhoz kapcsolódó díjak, kedvezményes feltételekre vonatkozó általános rendelkezések, ideértve a kedvezmény igénybevételéhez szükséges minimális használatra vagy időtartamra vonatkozó bármely követelményt, az Előfizetői szerződés megszűnése, módosítása, a szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása alkalmával esedékessé váló díjak, díjazási feltételek, beleértve a végberendezéssel kapcsolatos költségszámítást, díj visszatérítési kötelezettséget is, a díjfizetés és számlázás módja, rendszeressége, a számlák kézbesítésének időpontja, minden egyéb díj
7.1.1. A Szolgáltatáshoz kapcsolódó díjak
A Szolgáltatáshoz kapcsolódó egyszeri díjakat, havi előfizetési díjakat, valamint egyéb díjakat a 3. számú Melléklet tartalmazza. A díjazás szabadáras.
A Szolgáltató az Ügyfélnyilvántartó rendszerében valamennyi Előfizetője tekintetében rögzíti az igénybe vett szolgáltatásokat (díjcsomagot/díjcsomagokat).
A Szolgáltató az Előfizetőnek biztosított Szolgáltatások alapján az Általános Szerződési Feltételekben meghatározott díjakat jogosult kiszámlázni, az Előfizetői Szerződés szerint.
A rendszeres díjak megfizetése a – számlázási gyakoriságnak megfelelő – tárgyidőszakra vonatkozóan előre, az egyéb díjak az igénybevételt követő számlázási időszakban, utólag esedékesek.
A Szolgáltató a számlát az Előfizető által megadott címre küldi ki. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltatás igénybe vételének helyszínétől (vételi hely) eltérő címet nem adott meg, úgy a Szolgáltató az általa kiállított számlákat a vételi hely címére küldi.
Amennyiben a Szolgáltató valamely jogszabály szerinti értesítési kötelezettségének a számlalevélen tesz eleget, úgy igazoltnak tekintendő az értesítés megtörténte, ha az Előfizető az adott számlát vagy legalább annak egy részét megfizette, illetve azzal kapcsolatban bármilyen észrevétellel, kifogással, számlapanasszal fordul a Szolgáltatóhoz.
Szolgáltató a havi előfizetési díjakat tartalmazó számlákat minden hónap 10-ig kiállítja az és hónap 20-ig eljuttatja az Előfizetői részére.
A számlák befizetésének határideje a számlán minden esetben fel van tüntetve. Az Előfizetők az esedékes havi díjakat ennek megfelelően a tárgyhó utolsó napjáig, illetve a Szolgáltató számláján meghatározott fizetési határidőig kötelesek megfizetni a Szolgáltató részére.
Amennyiben az Előfizető e a tárgyhó 20-ig nem kap számlát a Szolgáltatótól, úgy ezt a Szolgáltató részére köteles jelezni (szóban vagy írásban).
Az Előfizetői Szerződés megszűnése esetén, ha a megszűnés időpontjában az Előfizetőnek még nem lejárt határidejű számlatartozása áll fenn, vagy olyan jogosan kiszámlázandó díjtétele/díjtételei vannak, melynek esedékessége a következő számlázási ciklusra esik, az Előfizető a Szolgáltatónak ezt a jogosan kiállított számlát/számlákat a szerződés megszűnését követően is köteles kiegyenlíteni.
Határozott időtartamú szerződéshez fűződő kedvezmény
A Szolgáltató az Általános Szerződési Feltételeiben meghatározott díjaktól kedvezőbb díjakat biztosíthat az Előfizető számára, amennyiben az Előfizető határozott időtartamra köt a Szolgáltatóval szerződést.
Amennyiben az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésekor a Szolgáltató által közzétett valamely ajánlat alapján olyan kedvezményt vett igénybe, amelyet a Szolgáltató meghatározott szolgáltatási szint igénybe vételéhez és meghatározott időtartamra történő szerződéskötéshez kötött, az Előfizető a kapott, vagy még igénybe nem vett kedvezményeket az alábbi esetekben elveszíti:
a. amennyiben az Előfizető a szerződését a határozott időtartam alatt rendes felmondással megszünteti;
b. amennyiben az Előfizetői szerződést a Szolgáltató az Előfizetőnek felróható okból mondja
fel (pl. díjtartozás);
c. amennyiben az Előfizető az igénybe vett szolgáltatási szinthez képest szerződés- módosítást kezdeményez, valamint, ha határozott időtartamú szerződésének közös megegyezéssel történő megszüntetésével egyidejűleg új előfizetői szerződést köt;
d. amennyiben az Előfizető személyében változás áll be oly módon, hogy a szerződést egyéni Előfizetőről Üzleti/ Intézményi Előfizetőre kéri átírni;
Ezekben az esetekben az Előfizető a határozott időtartamú szerződéshez fűződő és kapott kedvezményt elveszti, és köteles egy összegben visszafizetni az egyedi előfizetői szerződésben meghatározott kedvezményeknek (melyek lehetnek havidíjból adott, egyszeri díjból nyújtott vagy egyéb kedvezmények) a fenti a-d) pontokban meghatározott időpontig igénybevett összegét.
A szerződés megszüntetéséhez fűződő hátrányos jogkövetkezmények nem kerülnek alkalmazásra, amennyiben az előfizetői szerződés a fenti, c) pontban meghatározott okból szűnik meg, és az Előfizető egyidejűleg a Szolgáltatóval új, határozott idejű előfizetői szerződést köt ugyanazon szolgáltatás más szolgáltatási szintjére, és az új határozott idejű szerződést legalább az eredeti szerződés időtartama lejártának időpontjáig fenntartja, illetve az új szerződés tekintetében az a)-d) pontokban meghatározott körülmények az eredeti szerződés időtartamának lejárati időpontjáig nem következnek be. Az eredeti szerződés alapján nyújtott kedvezményt az Előfizető elveszti, ha az így megkötött új szerződés tekintetében az a)-d) pontokban rögzített körülmények valamelyike az eredeti szerződés időtartamának lejárati időpontjáig bekövetkezik. Ilyen esetben a Szolgáltató jogosult az eredeti szerződés – annak megszűnésének időpontjáig – időarányos kedvezményeit, illetve az új szerződés tekintetében igénybe vett időarányos kedvezményeket egy összegben érvényesíteni az Előfizetővel szemben.
A Szolgáltató a határozatlan idejű Előfizetői Szerződések esetében is biztosíthatja az ÁSZF-ben meghatározottaktól kedvezőbb feltételek mellett a Szolgáltatás igénybe vételét. A kedvezőbb feltételrendszer részletes leírását és szabályait az Előfizetői Szerződés elválaszthatatlan részét képező akciós feltételek tartalmazzák.
Amennyiben az egyedi Előfizetői Szerződésben rögzített határozott időtartam eltelt, és az Előfizető újabb határozott időtartamra nem köt Előfizetői Szerződést, ugyanakkor a Szolgáltatást továbbra is igénybe veszi, úgy az Előfizető a Szolgáltatóval – ráutaló magatartással - határozatlan idejű Előfizetői Szerződést köt, az ÁSZF-ben foglalt havidíjon (listaáron). A határozott időtartam lejártáról szóló értesítésében a Szolgáltató – választása szerint - az Előfizető részére a határozatlan idejű szerződés keretében igénybe vehető kedvezményeket kínálhat. Ilyen tartalmú Szolgáltatói ajánlat, vagy a Szolgáltató által az ÁSZF- ben és az egyedi Előfizetői Szerződésben foglaltakhoz képest az Előfizető számára biztosított kedvezmények megvonását követően (amennyiben ezek helyett újak nem kerülnek felajánlásra) az Előfizetői Szerződés annak eredeti feltételei szerint, azaz listaáron folytatódik tovább. A kedvezmények ilyen módon történő biztosítása vagy megvonása az Előfizetői Szerződés feltételeiben nem eredményez módosítást, az az ÁSZF-ben és az Előfizetői Szerződésben rögzítettekhez képest, az előfizető javára történő eltérésként minősül.
Határozatlan időtartamú szerződéshez fűződő kedvezmény
A Szolgáltató a mindenkori ÁSZF-ében meghatározottaktól kedvezőbb feltételek mellett biztosíthatja egyes szolgáltatások igénybevételét határozatlan időtartamú szerződés megkötése mellett is. A kedvezőbb feltételeket és alkalmazásuk szabályait az Előfizetői Szerződés elválaszthatatlan részét képező akciós feltételek tartalmazzák. Amennyiben a kedvezmény meghatározott időtartamon keresztül az ÁSZF-ben foglalt díjakhoz képest alacsonyabb díjazást jelent, az Előfizetői Szerződés létrejöttével és a Szolgáltatás igénybevételének megkezdésével az Előfizető elfogadja, és kifejezetten tudomásul veszi, hogy a meghatározott időtartam elteltével a szolgáltatás az ÁSZF-ben foglalt díjazáson vehető igénybe. Amennyiben a kedvezmény határozatlan időtartamon keresztül jelent az ÁSZF-ben foglalt díjakhoz képest alacsonyabb díjazást, a szolgáltatás a kedvezményes díjon a Szolgáltató ellenkező értesítéséig vehető igénybe.
Ezen, a kedvezmények megvonásáról szóló Szolgáltatói értesítés nem minősül az Előfizetői Szerződés módosításának, A Szolgáltató a kedvezmények megvonásáról szóló értesítésében a Szolgáltató – választása szerint - az Előfizető részére új kedvezményeket kínálhat; új szerződés megkötésére vonatkozó ajánlat vagy szerződésmódosítási ajánlat formájában, Ilyen tartalmú Szolgáltatói ajánlat hiányában az Előfizetői Szerződés a kedvezmények megvonását követően annak eredeti feltételei szerint folytatódik tovább.
Az Előfizető határidőn túli befizetése esetén a Szolgáltató jogosult késedelmes késedelmi kamatot felszámolni. A késedelmi kamat mértéke a Ptk szerint meghatározott összeg. Kiszámítása: a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamat százaléknak és a késedelmes napok számának szorzata.
A késedelmes időszak első napja a befizetési határidőt követő nap. A késedelmi kamat százalékos mértéke egyéni Előfizető esetében a Ptk. 6:48 § (1) bekezdésében meghatározott mérték, Üzleti/Intézményi Előfizető esetén a Ptk. 6:155 § szerinti mérték.
7.2. A különböző fizetési módokból adódó, Xxxxxxxxxx érintő eltérések Fizetési módok
Az Előfizető a havi előfizetési és egyéb díjat választása szerint csekken (készpénz átutalási megbízás), banki átutalással, vagy csoportos beszedési megbízáson keresztül fizetheti.
A fent meghatározott fizetési módok esetében Előfizetőnek kell gondoskodnia a pénz egyértelmű azonosítására vonatkozó adatok közléséről (ügyfélszám/számlasorszám), illetve a pontos adatok megadásáért, melynek elmulasztásából eredő következményekért az Előfizető felel.
Az előfizetési díj befizetése személyesen is teljesíthető készpénzben, vagy bankkártyás fizetéssel a Szolgáltató ügyfélszolgálati irodájában. (Elérhetőség és nyitva tartás az ÁSZF 1. pontjában.)
A számla azon a napon kiegyenlített, amikor a Szolgáltató bankszámláján az Előfizető által fizetett összeg jóváírásra kerül, valamint az összeg könyvelésre kerül az előfizető Szolgáltatónál vezetett folyószámláján, illetve a postai, pénztári vagy díjbeszedői befizetés napja.
7.3. Díjváltozás
A Szolgáltató jogosult a határozatlan időre kötött előfizetői szerződés tekintetében a szolgáltatás díjának naptári évenként legfeljebb egyszeri módosítására. A díjváltozás mértéke nem haladhatja meg a megelőző naptári évre a Központi Statisztikai Hivatal által megadott tényleges fogyasztói árindex mértékét.
7.4. A kártérítési eljárás szabályai
Amennyiben az Előfizetőt a Szolgáltatónak felróható okból kár éri, az Előfizető jogosult a kártérítés iránti igényét - az annak igazolására szolgáló, a polgári jog általános szabályai szerint a kártérítési igény a Szolgáltató felé bejelenteni. A kártérítési igény elbírálásához szükséges minden adat hiánytalan beérkezését követően a kártérítési igényt a Szolgáltató kivizsgálja és annak eredményéről az Előfizetőt értesíti.
Az Előfizető felelősséggel tartozik a Szolgáltató felé az Előfizetői szerződés megszegéséből eredő ténylegesen felmerült károkért (például: a vevőkészülék meghibásodásából, nem engedélyezett berendezés csatlakoztatásából eredő meghibásodás, Szolgáltató ellenőrző vagy hibaelhárítási feladatának végzése során a Szolgáltató akadályozása, jogosulatlan szolgáltatásvételezés, stb.). Ilyen esetben az Előfizető a 3. számú melléklet szerinti kártérítés megfizetésére köteles.
Szolgáltató jogosult az átalány kártérítés helyett a felmerült kárának megtérítését kérni Előfizetőtől, különösen akkor, ha a kár mértéke az átalány kártérítés összegét jelentősen meghaladja.
7.5. Az Előfizetőt megillető kötbér meghatározása, mértéke és a kötbérfizetés módjai
7.5.1. A Szolgáltató kötbérfizetési kötelezettsége
Szolgáltató az alábbi esetekben köteles kötbért fizetni az Előfizető részére:
a) Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződés megkötésétől a szolgáltatás nyújtását a 2.4. bekezdésben meghatározott határidőn belül nem kezdi meg. A kötbér összege minden késedelmes nap után a belépési díj egy tizenötöd része, belépési díj hiányában az Előfizetői szerződés alapján az adott Előfizetői szolgáltatással kapcsolatban fizetendő havi előfizetési díj, illetve az előre fizetett szolgáltatások esetén az előre fizetett díj egy harmincad részének nyolcszorosa.
b) Amennyiben az Előfizetői szerződésben foglalt határidő teljesítésére a Szolgáltató műszaki okból nem képes, és ezért az Előfizetői szerződést 60 napos rendes felmondással megszünteti, a Szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésére nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől a szerződés megszűnéséig a 7.5.1. bekezdés a) pontja szerinti kötbér felét köteles megfizetni.
c) Amennyiben a Szolgáltató az Előfizető által az alaki és tartalmi követelményeknek megfelelően kitöltött név átírási kérelem beérkezésétől számított 15 napon belül nem teljesíti az átírást, kötbért köteles fizetni, melynek összege minden késedelmes nap után a névátírás díjának egytizede.
d) Ha a Szolgáltató az áthelyezési igényt 30 napon belül nem teljesíti, vagy az Előfizető által az áthelyezési igényben megjelölt későbbi, de legfeljebb az áthelyezési igény Szolgáltatóhoz való beérkezésétől számított 90 napon belüli időpontban nem teljesíti az áthelyezést a Szolgáltató kötbért köteles fizetni, melynek összege minden késedelmes nap után az áthelyezés díjának egyharmada.
e) A Szolgáltató – Előfizetői hibabejelentés esetén – a 6.1.3. szerinti 24 órás illetve 48 órás értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden megkezdett késedelmes nap után az értesítés megtörténtéig kötbér fizetésére köteles. A kötbér az egyedi Előfizetői Szerződés szerinti havi előfizetési díj egy napra vetített összeg kétszerese.
f) A Szolgáltató kötbért köteles fizetni a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden megkezdett késedelmes nap után a hiba elhárításáig terjedő időszakra. Ha a hiba következtében az Előfizető az Előfizetői szolgáltatást csak az előfizetői szerződés szerinti minőség romlásával, vagy mennyiség csökkenésével lehetett igénybe venni a kötbér az előfizetői szerződés szerinti havi előfizetési díj egy napra vetített összeg négyszerese. Ha a hiba következtében az Előfizetői szolgáltatást nem lehetett igénybe venni a kötbér az egyedi előfizetői szerződés szerinti havi előfizetési díj egy napra vetített összegének nyolcszorosa.
g) A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató 72 órán túl minden megkezdett késedelmes nap után kötbért köteles fizetni. A kötbér mértéke minden megkezdett késedelmes nap után a visszakapcsolási díj egyharmada. Amennyiben a Szolgáltató visszakapcsolási díjat nem számít fel, a kötbér mértéke az Előfizetői szerződés alapján fizetendő havi előfizetési díj egy harmincad részének négyszerese.
Az előfizetőt megillető kötbér az arra okot adó szerződésszegő magatartás bekövetkezésének napjától a szerződésszegés megszűnésének napjáig jár.
A szolgáltatót terhelő kötbérfizetési kötelezettségnek a szolgáltató a szerződésszegő magatartás megszűnésétől számított 30 napon belül - az előfizetőt megillető kötbér mértékéről, a kötbérfizetésre okot adó szerződésszegő magatartásról és a kötbérfizetési kötelezettség teljesítésének módjáról szóló kifejezett tájékoztatással együtt - köteles eleget tenni. A szolgáltató köteles továbbá a kötbér összegének meghatározására általa alkalmazott számítást a tájékoztatásban olyan módon feltüntetni, hogy az előfizető számára lehetővé váljon a számítás helyességének ellenőrzése. A kötbérfizetési kötelezettség teljesítését a szolgáltató nem kötheti az előfizető kötbérre vonatkozó igényének bejelentéséhez. A szolgáltató a kötbérfizetési kötelezettségének úgy köteles eleget tenni, hogy
a) a kötbért a havi számlán, vagy előre fizetett szolgáltatás esetén az előfizető egyenlegén jóváírja, vagy
b) az előfizetői szerződés megszűnése esetében a kötbért vagy annak meg nem fizetett részét az előfizető részére egy összegben, jelenlévők esetében az ügyfélszolgálaton, távollévők esetében - amennyiben a szolgáltató az előfizető szükséges adataival rendelkezik - banki átutalással, egyébként postai úton fizeti meg.
8. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA
Előfizetői Szerződés határozott és határozatlan időre köthető.
Határozott idejű szerződés az alábbi kivétellel legfeljebb 12 (tizenkettő) hónapos időtartamra köthető meg azzal, hogy a szerződés megkötését megelőzően fel kell ajánlani a határozatlan időtartamú előfizetői szerződés megkötésének lehetőségét, és be kell mutatni annak részletes feltételeit:
- az előfizető kérésére a határozott időtartamú előfizetői szerződés 24 hónapra is megköthető, ha az előfizetői szerződés megkötéséhez készülékvásárlás is kapcsolódik. Az ilyen módon 24 hónapra megkötött határozott idejű előfizetői szerződésnek a készülék vásárlásához kapcsolódó törlesztő részletek nélkül számított előfizetési díja nem lehet magasabb a 12 hónapra kötött, azonos szolgáltatási tartalmú, határozott idejű szerződések előfizetési díjától. A határozott idejű előfizetői szerződés lejártát követően a szolgáltató az előfizető kérésére külön díjazás nélkül köteles gondoskodni arról, hogy az e szerződéssel együtt vásárolt készülék bármely szolgáltató előfizetőjeként használható legyen (hálózat- függetlenítés).
A határozott időtartamú előfizetői szerződés helyébe a meghatározott idő elteltével határozatlan időtartamú előfizetői szerződés lép, kivéve, ha az előfizető egyoldalúan – vagy az előfizető és a szolgáltató közös akarattal – a határozott idő lejártát megelőzően írásban nyilatkozik arról, hogy a határozott idő leteltével a szerződést megszünteti.
A felek a határozott idejű szerződés időtartamának meghosszabbításáról a szerződés megkötésekor és az előfizető kifejezett nyilatkozata esetén a határozott idő elteltét megelőzően szerződésmódosítással dönthetnek.
9. ADATKEZELÉS, ADATBIZTONSÁG
9.1. A Szolgáltató által kezelt adatok fajtái, tárolásuk és esetleges továbbításuk célja, időtartama
A Szolgáltató köteles az Előfizetőről az Üzleti kapcsolat során tudomására jutott adatokat és információkat a hatályos adatvédelmi jogszabályi rendelkezések, és az Előfizető adatkezelési nyilatkozatai szerint kezelni.
A Szolgáltató Adatkezelési szabályzatát a 4. számú Melléklet tartalmazza.
A Szolgáltató az adatvédelmi előírások betartása, és az azokkal kapcsolatos feladatok ellátása céljából belső adatvédelmi felelőst nevezett ki. Az adatvédelmi felelős nevét, beosztását és elérhetőségét az Adatkezelési Tájékoztató tartalmazza.
9.2. Az Előfizető tájékoztatása az adatbiztonsági szabályokról, továbbá az adatkezeléssel kapcsolatos jogairól és kötelezettségeiről
Az Előfizető tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató az ügyintézés során három személyes adat bekérésével elvégzi az Előfizető azonosítását minden olyan esetben, amikor arra az Előfizető személyazonosító okmányaiból történő közvetlen meggyőződés útján nincs lehetőség.
Az Előfizető vállalja, hogy Ügyfélszámát, jelszavait harmadik fél részére nem adja át, nem teszi
hozzáférhetővé.
Az Előfizető tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató az Előfizető szerződésével kapcsolatban érvényes írásbeli meghatalmazás hiányában harmadik fél részére nem nyújt tájékoztatást sem személyesen, sem telefonon keresztül.
A 2003. évi C. törvény 129. § (5) bekezdés a) pontjában és a 2/2015.(III.30.) NMHH rendelet 11.§ (1) a) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a Szolgáltató által kezelt személyes adatok a következők:
a) az Előfizető neve, lakóhelye, tartózkodási helye vagy székhelye,
b) az Előfizetői hozzáférési pont helye,
c) az Előfizető számlázási címe, szükség esetén számlaszáma,
d) egyéni Előfizető esetén az Előfizető születési neve, anyja születési neve, születési helye és
ideje,
e) korlátozottan cselekvőképes kiskorú, illetve cselekvőképességében az Előfizetői szerződés megkötésével összefüggő nyilatkozatok tekintetében részlegesen korlátozott személy esetén az utólag fizetett díjú szolgáltatásokra vonatkozó Előfizetői szerződésben a törvényes képviselő a), c)–d) pont szerinti adatai,
f) nem egyéni Előfizető esetén az Előfizető cégjegyzékszáma vagy más nyilvántartási száma, valamint szükség esetén az Előfizető pénzforgalmi számlaszáma
Az Előfizető kifejezett hozzájárulásával a Szolgáltató jogosult egyéb Előfizetői személyes adatok kezelésére is (pl.: kapcsolattartó elérhetőségi adatok, e-mail címek stb.). Az Előfizető a hozzájárulását bármikor ingyenesen jogosult visszavonni, amelynek kézhezvételét követően a Szolgáltató köteles a személyes adatokat haladéktalanul törölni.
A Szolgáltató a fenti adatokon túlmenően jogosult a 2003. évi C. törvényben meghatározott célból az törvényben meghatározott adatokat kezelni.
Előfizető az adatkezeléssel kapcsolatos jogairól és kötelezettségeiről részletes tájékoztatást az
Adatkezelési szabályzatból kaphat. (… számú Melléklet)
9.3. A felhasználói jelszavak kezelése
A Szolgáltató az Előfizető (Felhasználó) jelszavak kezelésének ügymenete a következő módon történik:
a) a szerződéskötés során a felhasználói információk rögzítésekor, a szolgáltatások igénybevételéhez szükséges jelszavakat a Szolgáltatói rendszer automatikusan generálja;
b) a Szolgáltató munkatársai a helyszíni telepítéskor a szolgáltatások eléréséhez e jelszavakat
beállítja, és ellenőrzi a szolgáltatások elérhetőségét;
c) a Szolgáltató weblapján az átadást követően lehetőséget biztosít az Előfizetői jelszavak
megváltoztatására.
A Szolgáltató felhívja az ügyfél figyelmét a felhasználói jelszavak cseréjére a saját biztonságának érdekében. Amennyiben az Előfizető ezt a cserét elmulasztja akkor az ebből adódó károkért maga vállalja a felelősséget.
A felhasználói neveket és jelszavakat a Szolgáltató a szerződés időtartama alatt tartja fenn az Előfizető számára – ideértve a szolgáltatás szünetelésének időtartamát is. Az Előfizetői Szerződés megszűnését követően ezek a felhasználói információk – mint korlátos erőforrások
– a Szolgáltató által törlésre kerülnek.
10. AZ ELŐFIZETŐ JOGSZABÁLYBAN MEGHATÁROZOTT NYILATKOZATAI MEGADÁSÁNAK, A NYILATKOZATOK MÓDOSÍTÁSÁNAK, VISSZAVONÁSÁNAK MÓDJAI, ESETEI ÉS HATÁRIDEJE (KÜLÖNÖSEN ELŐFIZETŐI NÉVJEGYZÉKRE, A FORGALMI ADATOKON KÍVÜLI HELYMEGHATÁROZÓ ADATOK NYÚJTÁSÁRA, ÉRTÉKNÖVELT SZOLGÁLTATÁSOK NYÚJTÁSÁRA, ELEKTRONIKUS HÍRKÖZLÉSI SZOLGÁLTATÁSOK ÉRÉKESÍTÉSÉRE, ÜZLETSZERZÉS CÉLJÁBÓL TÖRTÉNŐ SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSÉRE, TÉTELES SZÁMLAMELLÉKLET, HÍVÁSRÁSZLETEZŐ IGÉNYLÉSÉRE, AZ ELŐVÁLASZTÁSSAL VÁLASZTOTT KÖZVETÍTŐ SZOLGÁLTATÓRA, EGYÉNI ELŐFIZETŐI MINŐSÉGRE VONATKOZÓ NYILATKOZATOK)
Az Előfizető a jogszabályban meghatározott nyilatkozatait írásban teheti meg a Szolgáltató ÁSZF szerinti elérhetőségein.
A kis- és középvállalkozások az előfizetői szerződés megkötésekor írásbeli nyilatkozattal kérhetik, hogy az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok rájuk is vonatkozzanak.
A Szolgáltató a kérést akkor teljesíti, ha a kérelmező egyidejűleg nyilatkozik arról, hogy a Szolgáltatást gazdasági tevékenységi körén kívül veszi igénybe.
Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni az elektronikus értesítés (elektronikus dokumentumban vagy az elektronikus levélben foglalt értesítés) elfogadásáról.
Az Előfizető jogosult a szerződés megkötésekor vagy azt követően nyilatkozni arról, hogy adatait a Szolgáltató közvetlen üzletszerzés, tájékoztatás, közvélemény- vagy piackutatás, valamint a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban: Grt.) 6. §-ának hatálya alá nem tartozó közvetlen üzletszerzés, illetve egyéb, a Grt. szerinti reklámnak nem minősülő tájékoztatás céljából felhasználhassa.
Az Előfizető a jelen pont szerinti nyilatkozatát írásban jogosult módosítani és a Szolgáltató a módosítást a nyilvántartásaiban legfeljebb 8 (nyolc) napon belül átvezeti.
Az Előfizető egyéb nyilatkozatait az Előfizetői Szerződés megkötésekor, és az előfizetői jogviszony fennállása alatt írásban vagy a Szolgáltató ügyfélszolgálati elérhetőségein teheti meg, vagy módosíthatja. A Szolgáltató az Előfizetőnek a Rendelet hatálybalépése előtt megtett
nyilatkozatait az Eht. és az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló 6/2011. (X. 6.) NMHH rendelet szerint érvényesnek és megadottnak tekinti.
11. AZ ELŐFIZETŐI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSÁNAK ÉS MEGSZŰNÉSÉNEK ESETEI ÉS FELTÉTELEI
11.1. A Szolgáltató által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a Szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az Előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az Előfizetőt megillető jogok
A jelen pontban foglalt Szolgáltatói kötelezettségek kizárólag az ÁSZF-ben meghatározott és elektronikus hírközlési szolgáltatásoknak minősülő Szolgáltatásokra irányadó ÁSZF és Előfizetői Szerződés rendelkezésekre vonatkoznak.
A jelen ÁSZF-ben meghatározott, azonban elektronikus hírközlési szolgáltatásoknak nem minősülő szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezések kizárólag az Előfizetők teljes körű tájékoztatása érdekében kerültek egységes szerkezetbe szerkesztésre a Szolgáltatásra vonatkozó feltételekkel, így azok módosítása – tekintettel arra, hogy e járulékos szolgáltatásokra vonatkozó rendelkezések nem tartoznak az Eht. hatálya alá – nem minősül a jelen ÁSZF, vagy az Előfizetői Szerződés Eht. 130-132. §-ai szerinti módosításának, így az Eht. 144.§-ban foglalt tájékoztatási kötelezettség sem terheli e vonatkozásban a Szolgáltatót.
Az Előfizetői Szerződés vagy ÁSZF módosítására a Szolgáltató részéről egyoldalúan kizárólag abban az esetben kerülhet sor, ha arra jogszabályváltozás vagy hatósági döntés miatt kerül sor, vagy a körülményekben bekövetkezett, a szerződés megkötésekor előre nem látható lényeges változás történt.
A Szolgáltató a határozott időre kötött előfizetői szerződést nem jogosult egyoldalúan az alapvető díjszabás (rendszeres díjak, különösen előfizetési díj, forgalmi díj), az előfizetői szerződés időtartama, megszüntetésének jogkövetkezményei, vagy a szolgáltatásminőségi követelmények célértéke tekintetében módosítani, kivéve, ha azt jogszabályváltozás, vagy hatósági döntés indokolja, vagy ha az előfizetői szerződés, illetve a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételek kizárólag az előfizető számára előnyös módon változnak meg. A határozott időre kötött előfizetői szerződés egyebekben az Eht. 132. §-ában foglalt rendelkezések, feltételek szerint módosítható egyoldalúan.
A szolgáltató az előfizetői szerződést az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően csak az alábbi esetekben jogosult egyoldalúan módosítani:
a) az egyedi előfizetői szerződésben vagy általános szerződési feltételekben foglalt feltételek bekövetkezése esetén azzal, hogy - amennyiben jogszabály vagy elektronikus hírközlésre vonatkozó szabály másként nem rendelkezik - a módosítás nem eredményezheti a szerződés feltételeinek lényeges módosítását. Xxxxx, a Szolgáltatót az egyedi előfizetői szerződés egyoldalú – lényegesnek nem minősülő - módosítására feljogosító esetek a következők:
(i) a fogyasztói árszínvonal meghatározott változása esetén a határozatlan időre kötött előfizetői szerződés tekintetében a szolgáltatás díjának naptári évenként
legfeljebb egyszeri módosítása. A díjváltozás mértéke nem haladhatja meg a megelőző naptári évre a Központi Statisztikai Hivatal által megadott tényleges fogyasztói árindex mértékét;
(i) a szolgáltatások megfelelő minőségének biztosításának szükségessége;
( i) az elírások javítása;
(iv) a közérthetőséget szolgáló, az adott rendelkezés tartalmát, vagy a már nyújtott szolgáltatások igénybevételének feltételeit érdemben nem érintő javítások, pontosítások, átfogalmazások, a szöveg szerkezetében történt módosítások(ideértve az egyes szolgáltatási csomagok nevének módosítását is);
(v) amennyiben a módosítás az Előfizető által igénybe vett szolgáltatás valamely jellemzője, vagy valamely rendelkezés tekintetében az Előfizetőre nézve kedvező változást eredményez;
(vi) amennyiben a Szolgáltató a Szolgáltatást határozatlan idejű szerződés keretében, az ÁSZF-ben meghatározott szolgáltatási díjakhoz képest kedvezményes díjon nyújtja az Előfizető részére, oly módon, hogy a kedvezmény biztosítására meghatározott időtartamot nem garantál, vagy a garantált kedvezményes időtartam lejár, és a nyújtott kedvezményt a Szolgáltató visszavonja, vagy annak mértékét megváltoztatja.
b) ha azt jogszabályváltozás vagy hatósági döntés indokolja,
c) vis maior;
d) a határozatlan időre kötött előfizetői szerződés tekintetében, a Szolgáltatón kívül álló bármely körülményben, különösen a harmadik személlyel fennálló szerződéses kapcsolatból eredő, a szolgáltatás díjába közvetlenül beépülő költségnek (az adókban, közterhekben és szabályzókban történt változások, megnövekedett szállítói és nagykereskedelmi költségek) az előfizetői szerződés megkötésekor előre nem látható változása indokolja;
e) a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételében bekövetkezett változás indokolja;
f) az előfizetői szerződés, illetve a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételek kizárólag az előfizető számára előnyös módon változnak meg;
g) az akciók részletes leírásának, így különösen azok időtartamának, feltételeinek, díjainak és a nyújtott kedvezményeknek a változása.
A fenti bekezdés e) pontja alapján a szolgáltató az előfizetői szerződés egyoldalú módosítására az alábbi feltételekkel jogosult:
a) az általános szerződési feltételeiben és internetes honlapján az általa kínált díjcsomagokban feltüntette az adott csatorna szerepeltetésének általa vállalt időpontját és ez az időpont letelt, vagy
b) az adott médiaszolgáltatás kivételét a kínálatból lakossági felméréseken alapuló nézettségi adatok vagy a médiaszolgáltatóval kötött szerződéses jogviszony indokolják.
A szolgáltató nem jogosult a határozott időre kötött szerződést a fenti bekezdés
b) illetve e) pontjára hivatkozva egyoldalúan módosítani, ha jogszabály olyan adó- vagy
illetékfizetési kötelezettséget ír elő, amelynek alanya a szolgáltató.
Lényeges módosításnak minősül különösen a szolgáltatás igénybevételének feltételeire (így különösen a szolgáltatásra vonatkozó alapvető díjszabásra, a szerződés időtartamára és
megszüntetésének jogkövetkezményeire, illetve minőségi célértékeire) vonatkozó változtatás.
Ha a szolgáltató a fentiekben felsorolt esetekben jogosult az előfizetői szerződést egyoldalúan módosítani, köteles a módosításról a hatálybalépését megelőzően legalább 30 nappal az előfizetőket az Eht. 144. § (3)-(6) bekezdéseiben, valamint a Rendelet 15. § (2)-(3) és (6) bekezdéseiben foglaltak szerint értesíteni, az előfizetőket megillető felmondás feltételeiről és a felmondás jogkövetkezményeiről szóló tájékoztatással együtt.
Amennyiben a módosítás az előfizető számára bármilyen hátrányos rendelkezést tartalmaz - így különösen, ha a szolgáltatás díja emelkedik, módosul a kínált csatornák összetétele vagy a szolgáltatás tartalma - az előfizető az értesítéstől számított 45 napon belül, azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést.
Amennyiben a Szolgáltató az egyoldalú Előfizetői Szerződés vagy ÁSZF módosításról szóló értesítésében megadott határidőn belül az Előfizető nem él a Szolgáltatói szerződésmódosítás esetére megillető jogával, úgy ezen magatartások az Előfizető részéről a módosított feltételek elfogadását jelentik.
A szolgáltató nem köteles az Eht. 132. § (4) bekezdésben foglalt értesítési határidőt az általános szerződési feltételek azon módosításaira alkalmazni, amikor az általános szerződési feltételek módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott szolgáltatásokra vonatkozó általános szerződéses feltételeket nem érinti, vagy ha a módosítással kizárólag valamely előfizetői díj csökken.
A szolgáltató szerződésmódosításra vonatkozó ajánlatában közérthetően és áttekinthetően köteles rögzíteni, hogy az előfizetői szerződés módosítása esetén a szerződés mely feltételei milyen módon változnak meg, továbbá köteles tájékoztatni az előfizetőt a szerződésmódosítás menetéről.
A szolgáltató az előfizető kérésére csak az általános szerződési feltételekben foglaltak szerint
módosíthatja átírás jogcímén az egyedi előfizetői szerződést.
A szolgáltató az előfizető kérésére köteles a helyhez kötött elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételéhez szükséges előfizetői hozzáférési pontot a földrajzi szolgáltatási területén belül áthelyezni, amennyiben ennek műszaki lehetősége adott. A szolgáltató nem köteles az áthelyezési igényt teljesíteni, ha az előfizetőnek az áthelyezési igény benyújtásakor a 137. §
(1) bekezdés c) pontja szerinti díjtartozása áll fenn.
Amennyiben a határozott időtartamú előfizetői szerződés időtartama alatt az egyéni előfizető lakcímének vagy tartózkodási helyének változása miatt a korábbi lakcíméről, vagy tartózkodási helyéről új lakcímére, vagy tartózkodási helyére kéri az előfizetői hozzáférési pont áthelyezését, és a szolgáltató az áthelyezési igényt műszaki lehetőség hiányában teljesíteni nem tudja, az előfizető a szolgáltató erről szóló értesítését követő 15 napon belül azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül felmondhatja a határozott időtartamú szerződést.
Amennyiben az elektronikus hírközlési szolgáltató helyébe (a továbbiakban: régi szolgáltató) - a szolgáltatónak a Ptk. szerinti átalakulása, egyesülése, illetve szétválása, vagy a szolgáltatás nyújtásának adott területen történő megszüntetése vagy szerződés következtében - más szolgáltató (a továbbiakban: új szolgáltató) lép, az érintett előfizetők felé a régi szolgáltató e törvénynek az előfizetői szerződés szolgáltató általi egyoldalú módosítására vagy az előfizetői szerződés szolgáltató általi felmondására vonatkozó szabályai szerint köteles eljárni.
A régi szolgáltató az egyoldalú szerződésmódosítást csak abban az esetben alkalmazhatja, ha
a) a régi szolgáltató általános szerződési feltételei lehetővé teszik az előfizetői szerződés szolgáltató általi egyoldalú módosítását és tartalmazzák a 132. § (2) bekezdésének megfelelő indokot, a szolgáltató érdekkörében felmerült, azaz belső körülményekben bekövetkezett változást;
b) a módosítás nem eredményezi a szerződés feltételeinek lényeges módosítását, mint a szolgáltatás igénybevételének feltételeit, minőségi célértékeket;
c) az új szolgáltató általános szerződési feltételei a régi szolgáltató általános szerződési feltételeihez való közelítés érdekében úgy módosulnak, hogy annak lényeges elemei nem változnak;
d) a régi szolgáltató az alanyváltozásról a 132. § (4) bekezdése szerint értesíti az érintett előfizetőket;
e) az új szolgáltató a módosított általános szerződési feltételeit a 130. § (3) bekezdése szerint
megküldi a Hatóságnak;
f) mind a régi mind az új szolgáltató eleget tesz bejelentési kötelezettségének a 76. §-a szerint.
Az általános szerződési feltételek módosítása esetén, a módosítás Hatósághoz történő bejelentésekor a bejelentéshez csatolni kell elektronikus dokumentumban a változásokat kivonatolt formában, valamint az általános szerződési feltételek változásokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét is.
Az általános szerződési feltételek módosítása tekintetében az Eht. 132. § (4) bekezdésében meghatározott értesítésnek legalább a következőket kell tartalmaznia:
a) pontos utalást az általános szerződési feltételek módosított rendelkezéseire;
b) a módosítások lényegének rövid leírását;
c) a módosítások hatálybalépésének időpontját;
d) a közzétett általános szerződési feltételek elérhetőségét;
e) ha a szolgáltató az előfizetői szolgáltatások díját módosítja, vagy a díjban foglalt szolgáltatás mennyiségét csökkenti, akkor a módosított díjat, mennyiséget és a változás összegét, több szolgáltatást tartalmazó díjcsomag esetében - ideértve azt is, ha a szolgáltató előfizetői szolgáltatással együtt más típusú szolgáltatást csomagban értékesít - előfizetői szolgáltatásonként elkülönítve;
f) azt a feltételt, jogszabályváltozást vagy hatósági döntést, lényeges körülményt (különösen a műsorterjesztés szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételében bekövetkező változás esetén az Eht. 132. § (2a) bekezdés szerinti indokot), amellyel a szolgáltató a módosítást indokolja;
g) az előfizetőt az általános szerződési feltételek egyoldalú módosítása esetén megillető
jogokat.
Az ügyfélszolgálatok címének, telefonszámának és nyitva tartási idejének változása esetén a szolgáltatót nem terhelik a jogszabályban meghatározott, az előfizetői szerződés módosításához kapcsolódó kötelezettségek, azonban a szolgáltató a változásról a központi ügyfélszolgálatán és az internetes honlapján köteles tájékoztatást adni.
Az egyedi előfizetői szerződés időtartamát érintő módosítást megelőzően a szolgáltató köteles igazolható módon tájékoztatást adni a határozatlan és a határozott idejű előfizetői szerződés részletes feltételeiről. A tájékoztatás elmaradása esetén az előfizetői szerződésben az előfizetőt érintő, a határozott idejű előfizetői szerződésből eredő bármilyen hátrányos jogkövetkezményt megállapító szerződéses rendelkezés semmis.
Ráutaló magatartással határozatlan időre kötött egyedi előfizetői szerződés ráutaló magatartással akkor módosítható, ha az előfizető az előfizetői szerződés ideje alatt igazolható módon szóban vagy írásban nyilatkozik arról, hogy amennyiben a szolgáltató az előfizetői szerződés módosítását kezdeményezi, az előfizető nyilatkozattételének elmulasztása, vagy tevőleges magatartásának tanúsítása elfogadásnak minősül.
A határozatlan időre kötött előfizetői szerződések tekintetében az Eht. 132. § (2) bekezdés
c) pontja szerinti esetnek minősül különösen az olyan költség - az előfizetői szerződés megkötésekor előre nem látható - növekedése, amely a szolgáltató harmadik személlyel fennálló szerződéses kapcsolatából ered és közvetlenül beépül a szolgáltatás díjába.
A határozatlan időre kötött előfizetői szerződés tekintetében a szolgáltató meghatározhat olyan feltételt az egyedi előfizetői szerződésben vagy az általános szerződési feltételekben, amely alapján a fogyasztói árszínvonal meghatározott változása esetén a szolgáltató jogosult a szolgáltatás díjának naptári évenként legfeljebb egyszeri módosítására. E feltétel bekövetkezése esetén a szolgáltató az Eht. 132. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltak szerint jogosult az előfizetői szerződést egyoldalúan módosítani.
Az Eht. 132. (2) bekezdésben foglalt esetben a díjváltozás mértéke nem haladhatja meg a megelőző naptári évre a Központi Statisztikai Hivatal által megadott tényleges fogyasztói árindex mértékét.
Amennyiben a Szolgáltató általi értesítés módja elektronikus levél, SMS-t vagy MMS, úgy azt a kézbesítési visszaigazolásának napján – az ellenkező bizonyításáig – úgy kell tekinteni, hogy azzal a Szolgáltató az Előfizető értesítésére vonatkozó kötelezettségének eleget tett.
Amennyiben az Eht. 144. § (4) bekezdése szerinti elektronikus levélben, SMS-ben vagy MMS- ben történő értesítés megtörténte az Előfizető érdekkörében fennálló körülmény miatt nem állapítható meg, az értesítést – az ellenkező bizonyításáig – a Szolgáltató legalább két alkalommal, legalább 5 napos időközzel megtett kézbesítési kísérletét követő napon úgy kell tekinteni, hogy azzal a Szolgáltató az Előfizető értesítésére vonatkozó kötelezettségének eleget tett.
A postai úton megküldött értesítést a postára adástól számított hetedik napon – az ellenkező bizonyításáig – úgy kell tekinteni, hogy azzal a Szolgáltató az Előfizető értesítésére vonatkozó kötelezettségének eleget tett.
A Szolgáltató által tértivevény-szolgáltatással küldött és kézbesített értesítés esetén – az ellenkező bizonyításáig – a kézbesítés postai Szolgáltató által rögzített időpontjában az Előfizető értesítését megtörténtnek kell tekinteni.
11.2. Az Előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a módosítás teljesítésének határideje
11.2.1. A Szolgáltatás áthelyezése
Az áthelyezés jogszabály szerinti definíciója: a helyhez kötött előfizetői elektronikus hírközlési szolgáltatás előfizetői hozzáférési pontjának a szolgáltató földrajzi szolgáltatási területén belül másik földrajzi helyre áthelyezése.
A szolgáltató az előfizető kérésére köteles a helyhez kötött elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybevételéhez szükséges előfizetői hozzáférési pontot a földrajzi szolgáltatási területén belül áthelyezni, amennyiben ennek műszaki lehetősége adott. A szolgáltató nem köteles az áthelyezési igényt teljesíteni, ha az előfizetőnek az áthelyezési igény benyújtásakor a 137. §
(1) bekezdés c) pontja szerinti díjtartozása áll fenn.
A Szolgáltatás áthelyezési kérelmének beérkezését követően az áthelyezés műszaki feltételeit a Szolgáltatóm15 napon belül megvizsgálja, és annak eredményéről az Előfizetőt értesíti.
Áthelyezés a Szolgáltató Szolgáltatási területein csak akkor biztosítható, ha az új Előfizetői Hozzáférési Ponton a Szolgáltató rendelkezik a Szolgáltatás nyújtásához szükséges műszaki feltételekkel. Ha ezek a műszaki feltételek nem állnak fenn, akkor a Szolgáltató az Előfizető igényét elutasítja.
Amennyiben az áthelyezés műszaki feltételei biztosítottak, úgy Szolgáltató az Előfizető áthelyezésre irányuló kérelmét az igény beérkezésétől számított 30 (harminc) napon belül, vagy az Előfizető által az igényben megjelölt későbbi, de legfeljebb 90 napon belül az új létesítés feltételeivel megegyezően teljesíti.
Amennyiben a határozott időtartamú előfizetői szerződés időtartama alatt az egyéni előfizető lakcímének vagy tartózkodási helyének változása miatt a korábbi lakcíméről, vagy tartózkodási helyéről új lakcímére, vagy tartózkodási helyére kéri az előfizetői hozzáférési pont áthelyezését, és a szolgáltató az áthelyezési igényt műszaki lehetőség hiányában teljesíteni nem tudja, az előfizető a szolgáltató erről szóló értesítését követő 15 napon belül azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül felmondhatja a határozott időtartamú szerződést.
Az áthelyezés díjköteles, melynek mértékét a 3. számú Melléklet tartalmazza. Áthelyezés esetén az előfizetői hozzáférési pont megszüntetésétől a szolgáltatás igénybevételére alkalmas áthelyezés teljesítéséig az előfizetői szolgáltatás szünetel. Erre az időszakra az Előfizetőnek nem kell előfizetési díjat fizetnie.
11.2.2. A Szolgáltatás átírása
Amennyiben az Előfizető személyében változás áll be (öröklés vagy jogutódlás), úgy Szolgáltató az Előfizető kérésére elvégzi a szerződés átírását. Átírás esetén az Előfizetői Hozzáférési Pont helye nem változik.
Az átírás díját a 3. számú Melléklet tartalmazza.
Az átírást a jelenlegi Előfizető és az új Előfizető közös kérelme alapján a Szolgáltató a hiánytalanul kitöltött átírási kérelem beérkezésétől számított 15 (tizenöt) napon belül átírja az új Ügyfélre, amennyiben a műszaki feltételek nem változnak.
Díjtartozás esetén a Szolgáltató az átírási kérelmet teljesítheti azzal a feltétellel, hogy ebben az esetben a díjhátralék megfizetésére az új Előfizető lesz köteles. A teljesítési határidő a formai és tartalmi követelményeknek megfelelő átírási kérelem beérkezését követően kezdődik meg.
A határidő be nem tartása esetén a Szolgáltató minden késedelmes nap után az átírás díjának egytizedével megegyező összegű kötbért köteles fizetni, és a kötbér összegét az átírás díját tartalmazó számlán jóváírni.
Az átírási kérelem elutasítása esetén a Szolgáltató a kérelmezőt értesíti.
Az átírás feltételei nem alkalmazhatóak arra az esetre, ha az átírással egyidejűleg az Előfizetői Hozzáférési Pont helye is megváltozik.
11.2.3. Változás az Előfizető adataiban
Amennyiben az Előfizető adatai az Előfizetői Szerződésben megadott adatokhoz képest változnak – ideértve a levelezési cím változását is - köteles az adatváltozást 15 (tizenöt) napon belül bejelenteni a Szolgáltatónak. A bejelentés elmulasztásából vagy késedelmes teljesítéséből eredő károkért Szolgáltató nem tartozik felelősséggel.
Az Előfizető az általa igénybe vett díjcsomagról másik díjcsomagra történő módosítási igényét az Ellőfizetői Szerződéskötéssel megegyező módokon jelezheti a Szolgáltató részére.
Az új szolgáltatási csomag igénybevételét a műszaki feltételek megléte esetén a Szolgáltató a kérelem beérkezését követő 15 (tizenöt) munkanapon belül teljesíti. A csomagmódosítás díjmentes.
A határozott időtartamra kedvezményes feltételekkel megkötött előfizetői szerződések esetén a szolgáltatási csomag módosítása csak az akciós feltételekben meghatározott jogkövetkezmények terhére vállalható.
11.3. A Szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei
A szolgáltató az előfizetői szerződés felmondását írásban, tértivevényes levélben, vagy amennyiben az előfizetői szerződésben az előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben köteles megküldeni, amelynek kézbesítése hitelt
érdemlően igazolható, kivéve, ha az előfizetőt a felmondásról azért nem tudja így értesíteni, mert a szolgáltatás sajátosságai következtében a szolgáltató nem rendelkezik az előfizető ilyen módon történő értesítéséhez szükséges adatokkal. Ez utóbbi esetben a szolgáltató az előfizetőt a szerződés felmondásáról a 144. § (4) bekezdésében meghatározott egyéb módon is értesítheti.
Az Előfizető szerződésben szereplő címére postai úton megküldött értesítést a postára adástól számított hetedik napon - az ellenkező bizonyításáig - úgy kell tekinteni, hogy azzal a Szolgáltató az előfizető értesítésére vonatkozó kötelezettségének eleget tett.
A szolgáltató által tértivevény-szolgáltatással küldött és kézbesített értesítés esetén - az ellenkező bizonyításáig - a kézbesítés postai szolgáltató által rögzített időpontjában az előfizető értesítését megtörténtnek kell tekinteni.
A Szolgáltató általi felmondásnak minden esetben tartalmaznia kell
x. a felmondás indokát,
b. a felmondási időt, a felmondási idő lejártának napját, és
c. ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, akkor az Előfizető tájékoztatását arról, hogy ha az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az Előfizetői Szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával.
11.3.1. A Szolgáltató rendes felmondása
A Szolgáltató a határozott vagy határozatlan idejű Előfizetői Szerződést 60 napos határidővel
jogosult felmondani.
11.3.2. A Szolgáltató rendkívüli felmondása
A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése esetén az előfizetői szerződést a 15 napos határidővel mondhatja fel, ha
a) az előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, ideértve azt az esetet is, amikor az Előfizető a Szolgáltató tulajdonát képező eszközökön a Szolgáltatón kívüli személlyel végeztet karbantartási, illetve javítási munkákat, vagy azokat megrongálja, és az előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg,
b) az előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a szolgáltató számára, hogy a bejelentett vagy a szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához és elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze, vagy
c) az egyetemes szolgáltatást igénybe vevő előfizető az előfizetői szolgáltatást a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is harmadik személy részére tovább értékesíti,
d) az előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja, különösen
- az Előfizető a Szolgáltató által rendelkezésére bocsátott berendezéseket nem rendeltetésszerűen használja, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítés közlésétől számított 3 (három) napon belül sem szünteti meg;
- Az Előfizető a számára nyújtott szolgáltatást felhasználva jogosulatlan adatszerzésre, adatküldésre vagy más számítógépes rendszerekbe történő behatolásra tesz kísérletet, illetve hajt végre, különösen:
(i) az internet használók személyi számítógépén vagy szerverén tárolt, illetve internetezés közben használt nem nyilvános vagy üzleti titkot képező adatok, állományok engedély nélküli megtekintése, megszerzése vagy az erre irányuló kísérlet,
(i) az internet használók személyi számítógépén vagy szerverén tárolt adatok, állományok engedély nélküli megváltoztatása vagy az erre irányuló kísérlet,
( i) az internethasználók személyi számítógépére vagy szerverére olyan adatok, állományok engedély nélküli feltöltése vagy ennek kísérlete, amely az Előfizetőt kompromittálhatja, illetve a számítógép működését hátrányosan befolyásolhatja,
(iv) mások tulajdonát képező számítógépek és azok erőforrásainak engedély nélküli felhasználása saját célra (pl.proxy, e-mail szerverek, nyomtatók , hálózati átjárók és egyéb kapcsolt hardver eszközök).
(v) a Szolgáltató hálózati eszközeire vagy szervereire.
Jogosulatlan adatszerzés és adatküldés a Szolgáltató szerveréről
(i) az Előfizető a számára nyújtott szolgáltatást felhasználva Szolgáltató szerverén olyan adatokat, információkat tárol vagy továbbít, amely:
(ii) jogosulatlanul megszerzett, illetve szerzői jogokat sért
(iii) a társadalmi értékekre és az emberi méltóságra nézve sértő. Ilyen például a félrevezető, trágár, szexuális, erőszakos tartalmú, a törvényellenes cselekedetre felbujtó, illetve vallási, politikai ellentétet szító tartalom,
(iv) az Alkotmányba vagy a hatályos törvényekbe, jogszabályokba ütköznek,
(v) az Előfizető által kínált termék tulajdonságairól vagy szolgáltatás tartalmáról , illetve ezek áráról bárkit félrevezetnek.
További szerződésszegésnek minősül, ha
(i) ha az Előfizető számítógépén vagy szerverén open relay vagy open proxy szolgáltatás fut, és ezen szolgáltatással bizonyíthatóan SPAM levelek lettek kiküldve
(i) számítógépén vagy szerverén tudatosan vagy tudta nélkül adathalász vagy trójai webszerver üzemeltet
( i) IP címét meghamisítja
(iv) olyan tevékenységet folytat, amely alkalmas egy vagy több számítógép vagy hálózat túlterhelésére (DDOS)
(v) portscan tevékenységet végez
11.3.3. A Szolgáltató díjtartozás miatti felmondása
A Szolgáltató az előfizetői szerződést 30 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az előfizető az esedékes díjat a jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítés elküldését legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően sem egyenlítette ki.
Nem jogosult a szolgáltató felmondani a szerződést,
a) 10 000 Ft-nál nem magasabb havi előfizetési díj esetén, ha a díjtartozás összege nem haladja meg az előfizető havi előfizetési díjának megfelelő összeget,
b) havi előfizetési díj hiányában vagy 10 000 Ft-nál magasabb havi előfizetési díj esetén, ha a
díjtartozás összege nem haladja meg a 10 000 Ft-ot, vagy
c) ha az előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a jogvita elbírálására jogosult szervhez kérelmet terjesztett elő, amelyről másolatban tájékoztatta a szolgáltatót, feltéve, hogy az előfizető a nem vitatott és a szolgáltatás igénybevételéért esedékes díjakat folyamatosan megfizeti.
A Szolgáltató köteles az előfizető kérésére a nem vitatott díjak befizetésének lehetőségét biztosítani.
Az Előfizetői Szerződésnek az Előfizető szerződésszegése miatt történő felmondása esetén az szerződésből származó valamennyi díjfizetési kötelezettség a felmondás hatályosulásával azonnal esedékessé válik.
A Szolgáltató jogosult a szolgáltatás felmondása helyett az Előfizető Díjtartozása esetén 3 havi
Előfizetői díjnak megfelelő vagyoni biztosítékot kérni.
A 11.3.2 és 11.3.3 pontban foglalt felmondási ok fennállása esetén a Szolgáltató a felmondási idő alatt – amennyiben annak oka az Előfizető szerződésszegése - jogosult az Szolgáltatás(oka)t az Eht. 137. §-a, illetve a jelen ÁSZF 5.2 szerint korlátozni.
11.4. Az Előfizető általi szerződés felmondás esetei, feltételei
Az Előfizető a határozatlan idejű Előfizetői Szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. A felmondást az ügyfélszolgálati irodához kell eljuttatni, írásban, szóban vagy telefonon tett bejelentéssel.
Az Előfizetői Szerződés megszűnése nem mentesíti az Előfizetőt a jogviszonyból eredő esetleges tartozásai kiegyenlítésének, illetve az Előfizető birtokában levő, a Szolgáltató tulajdonát képező eszközök visszaszolgáltatásának kötelezettsége alól.
Az Előfizetői Szerződés az Előfizető által ráutaló magatartással is megszüntethető oly módon, hogy az Előfizető a Szolgáltatás igénybe vételéhez a Szolgáltató által biztosított eszközöket rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban, azok minden tartozékával a Szolgáltató részére – az Előfizető személyének azonosítására alkalmas módon - eljuttatja. Ilyen esetben a felmondási idő az eszközök Szolgáltató részére történő megérkezésétől számítandó.
Az Előfizető egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja az Előfizetői Szerződést. Ebben az esetben az Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől vagy megküldésétől számított 1. és 30. nap között lehet. A Szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatást megszüntetni.
A határozott időtartamra megkötött előfizetői szerződést az Előfizető csak az Előfizető által igénybe vett kedvezmények visszatérítésének terhével mondhatja fel.
Az Eht. 134. § (15) bekezdése szerinti jogkövetkezményt a szolgáltató a szolgáltatásnyújtás megkezdésétől a felmondási idő lejártáig jogosult felszámítani.
A határozott idejű Előfizetői Szerződés Előfizető általi, a Szolgáltató alábbiakban meghatározott szerződésszegő magatartása miatti rendkívüli felmondása esetén a Szolgáltató a fenti jogkövetkezményeket nem alkalmazhatja, amennyiben:
a) a Szolgáltató a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltét követően a Szolgáltató érdekkörében felmerült hibát 15 napig nem tudja elhárítani,
b) az előfizetői szolgáltatás vonatkozásában az előfizető a felmondását megelőző 90 nap alatt több mint 10 hibabejelentést tett, amely alapján a szolgáltató valós, érdekkörébe tartozó hibát hárított el,
c) a Szolgáltató az alapvető díjszabás (rendszeres díjak, különösen előfizetési díj, forgalmi díj), az előfizetői szerződés időtartama, megszüntetésének jogkövetkezményei, vagy a szolgáltatásminőségi követelmények célértéke tekintetében nem jogszabályváltozás vagy hatósági döntés miatt vagy az előfizetői szerződést, illetve a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételeket nem az előfizető számára előnyös módon módosítja,
d) műsorterjesztési szolgáltatás esetén a csatornakiosztás nem a garantált idő lejárata, illetve a médiaszolgáltatóval kötött szerződéses jogviszony miatt vagy lakossági felmérés alapján módosul,
e) a szolgáltató a műsorterjesztési szolgáltatást 30 napig nem az előfizetői szerződés szerint teljesíti.
Az Előfizető rendkívüli felmondása esetén az Előfizetői Szerződés a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg.
Az üzlethelyiségen kívül kötött és a távollévők között megkötött előfizetői szerződés esetén ha a szolgáltató az előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására nyitva álló határidőn belül megkezdi, az előfizetőt az előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.
11.5. Egyéb Előfizetői Szerződés megszűnési esetek és feltételek
Megszűnik az előfizetővel kötött előfizetői szerződése az előfizetői hozzáférést nyújtó szolgáltatónak a más szolgáltatóval kötött - a helyi hurok teljes átengedésére vonatkozó - szerződésének hatálybalépésével egyidejűleg, amelyről a szolgáltató az előfizetőt értesíteni köteles a megszűnés előtt 15 nappal.
Ha a szolgáltató az előfizetői szolgáltatást más szolgáltatóval a helyi hurok átengedésére kötött szerződés alapján nyújtja, köteles az előfizetőt a helyi hurok átengedésére irányuló szerződés felmondásáról haladéktalanul értesíteni.
A szolgáltató jogosult a szerződés felmondása helyett biztosítékot kérni vagy - a 137. § feltételei szerint - korlátozni a szolgáltatások körét, illetve használatát. Amennyiben az előfizető a korlátozás okát 30 napon belül nem szünteti meg, a korlátozás nem akadálya a felmondásnak, ha a felmondás feltételei egyébként fennállnak.
Az előfizetői szerződés megszűnése esetén - az (5) bekezdésben és az Eht. 134. § (6)-(7) bekezdésében meghatározott esetek kivételével - sem kiszállási díj, sem bármilyen egyéb költség (különösen a szolgáltató tulajdonát képező eszköz amortizációs értékcsökkenése) nem hárítható át az előfizetőre.
Az előfizető az előfizetői szerződést egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja. Ebben az esetben az előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában köteles megjelölni azt a határnapot, amely naptól a nyújtott szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől, vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A szolgáltató e határnapon köteles a szolgáltatás nyújtását megszüntetni.
Az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályoknak és az előfizetői szerződésnek megfelelő előfizetői felmondás esetében a szolgáltató nem kötheti ki az előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az előfizető felmondása, az előfizetői szerződés megszűnése az előfizetői szerződéssel összefüggő elektronikus hírközlő eszközre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók.
Az Előfizetői Szerződés megszűnése esetén az Előfizető köteles a Szolgáltató tulajdonában lévő és a hálózatról leválasztható kihelyezett távközlő berendezéseket és eszközöket (pl. kábelmodem, SIM kártya, router) rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a szerződését megszűnését követő 3 munkanapon belül visszaszolgáltatni. Az előfizetői szerződés megszűnése esetén a szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán köteles lehetővé tenni az előfizető számára a szolgáltató tulajdonát képező, az előfizető részére átadott eszköz visszaszolgáltatását, valamint igazolást adni a visszaszolgáltatásról az előfizető részére. Nem írható elő a visszaszolgáltatásra olyan eljárás, amely az előfizető számára indokolatlan költséget, vagy aránytalan nehézséget jelentene.
Ha a szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Eht. 7. § (1) bekezdés szerinti időpontban az előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a felek a 7. § (2) bekezdésében foglaltak szerint nem állapodnak meg a szolgáltatás nyújtása megkezdésének 90 napon belüli időpontjában, az előfizetői szerződés a megkötésétől számított 90. napon megszűnik.
A határozott időtartamú előfizetői szerződés helyébe a meghatározott idő elteltével határozatlan időtartamú előfizetői szerződés lép. A határozott idő elteltét megelőző 90 napban a szolgáltató három alkalommal köteles az előfizetőt értesíteni a határozott idejű szerződés határozatlan időtartamúvá átalakulásának időpontjáról. Az értesítésnek ki kell terjednie a szerződés átalakulásával beálló változásokra, továbbá be kell mutatnia az előfizető részére a szolgáltatónál elérhető, az előfizető jelenlegi határozott idejű szerződéséhez hasonló szolgáltatási tartalommal bíró határozott időtartamú előfizetői szerződési ajánlatokat. A felek a határozott idejű szerződés időtartamának meghosszabbításáról a szerződés megkötésekor
és az előfizető kifejezett nyilatkozata esetén a határozott idő elteltét megelőzően szerződésmódosítással dönthetnek. A határozott idejű szerződés felmondásának részletes szabályait a szolgáltató az általános szerződési feltételekben határozza meg.
Az előfizetői szerződés megszűnik továbbá:
a. az előfizető halálával, jogutód nélküli megszűnésével,
b. a szolgáltató jogutód nélküli megszűnésével,
c. az átadó szolgáltatóval fennálló előfizetői szerződés a számhordozásra vonatkozó szabályok szerint a számhordozás megvalósulásával, amennyiben az nem módosul, vagy
d. a felek közös megegyezésével, figyelemmel a 127. § (4) bekezdésére és azzal a feltétellel, hogy a ráutaló magatartással kötött előfizetői szerződést ráutaló magatartással, kifejezett szóbeli vagy írásos nyilatkozattal, a szóban kötött előfizetői szerződést kifejezett szóbeli vagy írásos nyilatkozattal, míg az írásban kötött előfizetői szerződést kifejezett írásos nyilatkozattal szüntethetik meg a felek.
12. AZ ELŐFIZETŐNEK A SZOLGÁLTATÁS IGÉNYBE VÉTELÉVELKAPCSOLATOS EGYÉB KÖTELEZETTSÉGEI
12.1. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség
Az Előfizető a Szolgáltatás igénybe vétele során az előfizetői jogviszonya fennállása alatt köteles a Szolgáltatóval együttműködni, jóhiszeműen eljárni többek között az alábbiak betartásával:
o A szerződéskötés során a jogszabályban előírt adatait megadni, nyilatkozatait megtenni;
o Az adataiban bekövetkezett változásokról a Szolgáltatót haladéktalanul értesíteni;
o Amennyiben az Előfizetői Hozzáférési Pont létesítésével összefüggésben harmadik fél hozzájárulása szükséges, azt beszerezni,
o A Szolgáltatásban, eszk9özökben, berendezésekben bekövetkezett hiba esetén a hibabejelentést megtenni;
o Az Előfizető használatába átadott eszközöket megóvni, rendeltetésszerűen használni;
o stb.
12.2. A szolgáltatás rendeltetésszerű használata
Az Előfizető köteles a szolgáltatást rendeltetésszerűen és a jogszabályoknak megfelelően használni, ellenkező esetben a Szolgáltató jogosult a szolgáltatást a jogszabályban előírt módon korlátozni, az Előfizetői szerződést felmondani és a nem rendeltetésszerű használatból eredő kárát az Előfizető felé érvényesíteni.
12.3. A végberendezéssel, vagy az Előfizetőnek átadott, de a Szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek
A helyhez kötött internet-hozzáférési szolgáltatás előfeltétele, hogy a megfelelő hálózati kapcsolat az Előfizető ingatlanában kiépítésre kerüljön. A hozzáférés további feltétele, hogy az Előfizetői Hozzáférési Ponton (a Szolgáltató által használatba adott ONT eszköz) az Előfizető megfelelő Végberendezést csatlakoztasson. A Végberendezés beszerzése, csatlakoztatása, karbantartása az Előfizető hatáskörébe tartozik.
A hálózathoz csak a hatályos jogszabályoknak és szabványoknak megfelelő, megfelelőségi tanúsítással ellátott Végberendezés (pl. számítógép, router, stb.) csatlakoztatható. Az Előfizető által használt Végberendezések alkalmasságáért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.
Az Előfizetői Végberendezés műszaki állapotáért és rendeltetésszerű használatáért az Előfizető tartozik felelősséggel.
Az Előfizető köteles a használatába adott eszközök állagát épségét a tőle elvárható gondossággal megóvni.
Az Előfizetői Szerződés megszűnését követően az Előfizető a használatába átadott eszközöket köteles a szerződés megszűnésétől számított 3 munkanapon belül Szolgáltató telephelyére visszajuttatni. Ellenkező esetben, vagy ha az eszközöket nem megfelelő műszaki állapotban (tönkretett, működés képtelen) juttatja vissza, úgy a Szolgáltató jogosult az eszközök után az ÁSZF 3. számú Mellékletében meghatározott összegű kötbért kiszámlázni.
Az Előfizető kártérítési kötelezettsége mind a berendezések megrongálódása, mind azok visszaadásának elmulasztása esetén fennáll, mely utóbbi esetben a felek úgy tekintik, hogy az adott berendezés megsemmisült.
12.4. Az adatváltozás bejelentése
Amennyiben az Előfizető valamely, az Előfizetői Szerződésben szereplő adata megváltozik, úgy köteles az adatváltozást haladéktalanul, de legkésőbb 8 napon belül a Szolgáltatónak bejelenteni.
13. A KISKORÚAK VÉDELMÉT LEHETŐVÉ TEVŐ, KÖNNYEN TELEPÍTHETŐ ÉS HASZNÁLHATÓ SZOFTVEREK ÉS AZOKKAL EGYEZŐ CÉLRA SZOLGÁLÓ MÁS SZOLGÁLTATÁSOK ELÉRHETŐSÉGÉRE ÉS HASZNÁLATÁRA VONATKOZÓ TÁJÉKOZTATÁS
A Szolgáltató a 2003. évi C. törvény 149/A bekezdés szerinti, a kiskorúak védelmét lehetővé tevő, magyar nyelvű, könnyen telepíthető szoftver elérhetősége:
xxxx://0000.xx/xx-xxxxxxx/xxxxxxx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxxx0.xxx
A Szolgáltató a honlapján ingyenesen biztosítja a szűrőszoftver/szűrőszoftverek és az azok használatát segítő leírások, videók elérhetőségeit:
xxxx://0000.xx/xx-xxxxxxx/xxxxxxx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxxx0.xxx
14. MELLÉKLETEK JEGYZÉKE
1. számú Melléklet – Földrajzi Szolgáltatási területek
Az Internet-szolgáltatás a következő földrajzi területeken érhető el: Téglás
Bocskaikert
Hajdúhadház
Az utca, házszám szintű lefedettségi adatok a szolgáltató internetes oldalán megtalálhatók:
xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxx
2. számú Melléklet – Internet díjcsomagok
A helyhez kötött Internet-szolgáltatás (GPON technológia) keretében igénybe vehető csomagok az alábbiak:
Díjcsomag | Leírás | Havi előfizetési díj (bruttó Ft) |
Digitális Jólét Alapcsomag | 1 db kábelmodem; névleges sávszélesség (le/fel): 5,12 / 2,05 Mbps minimális sávszélesség (le/fel): 1,02 / 0,13 Mbps | 3 490 Ft |
Net S 30 Mbps | 1 db kábelmodem; névleges sávszélesség (le/fel): 30 / 7 Mbps minimális sávszélesség (le/fel): 10 / 5 Mbps max. letölthető adatmennyiség korlát: nincs | 4 900 Ft |
Net M 50 Mbps | 1 db kábelmodem; névleges sávszélesség (le/fel): 50 / 10 Mbps minimális sávszélesség (le/fel): 20 / 5 Mbps max. letölthető adatmennyiség korlát: nincs | 6 400 Ft |
Net L 100 Mbps | 1 db kábelmodem; névleges sávszélesség (le/fel): 100 / 20 Mbps minimális sávszélesség (le/fel): 30 / 10 Mbps max. letölthető adatmennyiség korlát: nincs | 8 700 Ft |
Díjcsomag | Leírás | Havi előfizetési díj (bruttó Ft) |
Net S 60 60 Mbps | 1 db kábelmodem; névleges sávszélesség (le/fel): 60 / 14 Mbps minimális sávszélesség (le/fel): 10 / 5 Mbps max. letölthető adatmennyiség korlát: nincs | 4 900 Ft |
Net M 100 100 Mbps | 1 db kábelmodem; névleges sávszélesség (le/fel): 100 / 20 Mbps minimális sávszélesség (le/fel): 20 / 5 Mbps max. letölthető adatmennyiség korlát: nincs | 6 400 Ft |
Net L 200 200 Mbps | 1 db kábelmodem; névleges sávszélesség (le/fel): 200 / 40 Mbps minimális sávszélesség (le/fel): 30 / 10 Mbps max. letölthető adatmennyiség korlát: nincs | 8 700 Ft |
Kábelmodemes mikrohullámú bérelt vonali vagy LAN hozzáférés
Feltüntetett havi előfizetési díjaink 2018. január 1-től 5% ÁFA-t tartalmaznak.
a.) Internet-hozzáférési szolgáltatás, tartalom-meghatározás és előfizetési díj:
Hozzáférési mód: kábelmodem
Csomag neve: | CSALÁDI csomag | |
Bekötési díj hűségidő nélkül | 15000 Ft | |
A csomagban átvihető havi maximális letöltési adatmennyiség korlát: | Xxxxx korlátozva | |
Letöltési irány | Feltöltési irány | |
Sávszélesség: | 2 Mbps | 0,192 Mbps |
Garantált sávszélesség: | 0,128 Mbps | 0.032 Mbps |
Maximális számítógépek száma: | Nincs korlátozva | |
Havi előfizetési díj: hűségidő nélkül | 4740 Ft | |
Kiegészítő forgalmi díj: | Nincs | |
Csomag neve: | MAXI csomag | |
Bekötési díj hűségidő nélkül | 15000 Ft | |
A csomagban átvihető havi maximális letöltési adatmennyiség korlát: | Xxxxx korlátozva | |
Letöltési irány | Feltöltési irány | |
Sávszélesség: | 4 Mbps | 0,256 Mbps |
Garantált sávszélesség: | 0,128 Mbps | 0,032 Mbps |
Maximális számítógépek száma: | Nincs korlátozva | |
Havi előfizetési díj: hűségidő nélkül | 6615 Ft | |
Kiegészítő forgalmi díj: | Nincs | |
Csomag neve: | 10Mbit/sec csomag | |
Bekötési díj hűségidő nélkül | 15000 Ft | |
A csomagban átvihető havi maximális letöltési adatmennyiség korlát: | Xxxxx korlátozva | |
Letöltési irány | Feltöltési irány | |
Sávszélesség: | 10240 Mbps | 1024 Mbps |
Garantált sávszélesség: | 512 Kbps | 51 Kbps |
Maximális számítógépek száma: | Nincs korlátozva | |
Havi előfizetési díj: hűségidő nélkül | 8185 Ft | |
Kiegészítő forgalmi díj: | Nincs |
Csomag neve | 15Mbit/sec csomag | |
Bekötési díj hűségidő nélkül | 15000 Ft | |
A csomagban átvihető havi maximális letöltési adatmennyiség korlát: | Xxxxx korlátozva | |
Letöltési irány | Feltöltési irány | |
Sávszélesség: | 15 Mbps | 1,5 Mbps |
Garantált sávszélesség: | 768 Kbps | 76 Kbps |
Maximális számítógépek száma: | Nincs korlátozva | |
Havi előfizetési díj: hűségidő nélkül | 9915Ft | |
Kiegészítő forgalmi díj: | Nincs | |
Kiegészítő forgalmi díj: | Nincs |
Csomag neve | 20Mbit/sec csomag | |
Bekötési díj hűségidő nélkül | 15000 Ft | |
A csomagban átvihető havi maximális letöltési adatmennyiség korlát: | Xxxxx korlátozva | |
Letöltési irány | Feltöltési irány | |
Sávszélesség: | 20 Mbps | 2 Mbps |
Garantált sávszélesség: | 1 Mbps | 102 Kbps |
Maximális számítógépek száma: | Nincs korlátozva | |
Havi előfizetési díj: 2 év hűséggel | 13215 Ft | |
Kiegészítő forgalmi díj: | Nincs | |
Kiegészítő forgalmi díj: | Nincs |
Csomag neve | Üzleti 2 csomag | |
Bekötési díj hűségidő nélkül | 15000 Ft | |
A csomagban átvihető havi maximális letöltési adatmennyiség korlát: | Xxxxx korlátozva | |
Letöltési irány | Feltöltési irány | |
Sávszélesség: | 2 Mbps | 0,192 Mbps |
Garantált sávszélesség: | 0,128 Mbps | 0,032 Mbps |
Maximális számítógépek száma: | Nincs korlátozva | |
Havi előfizetési díj: hűségidő nélkül | 4740 Ft |
Kiegészítő forgalmi díj: | Nincs | |||
Csomag neve: | Üzleti 4 csomag | |||
Bekötési díj hűségidő nélkül | 15000 Ft | |||
Sávszélesség: | 4 Mbps | 0.384 Mbps | ||
Garantált sávszélesség: | 0,128 Mbps | 0.032 Mbps | ||
Maximális számítógépek száma: | Nincs korlátozva | |||
Havi előfizetési díj: hűségidő nélkül | 6615 Ft | |||
Kiegészítő forgalmi díj: | Nincs |
Csomag neve: | Üzleti 10 csomag | |
Bekötési díj hűségidő nélkül | 15000 Ft | |
A csomagban átvihető havi maximális letöltési adatmennyiség korlát: | Xxxxx korlátozva | |
Letöltési irány | Feltöltési irány | |
Sávszélesség: | 10240 Mbps | 1024 Mbps |
Garantált sávszélesség: | 512 Kbps | 51 Kbps |
Maximális számítógépek száma: | Nincs korlátozva | |
Havi előfizetési díj: hűségidő nélkül | 9075 Ft | |
Kiegészítő forgalmi díj: | Nincs |
Csomag neve | Üzleti 15 csomag | |
Bekötési díj hűségidő nélkül | 15000 Ft | |
A csomagban átvihető havi maximális letöltési adatmennyiség korlát: | Xxxxx korlátozva | |
Letöltési irány | Feltöltési irány | |
Sávszélesség: | 15 Mbps | 1,5 Mbps |
Garantált sávszélesség: | 768 Kbps | 76 Kbps |
Maximális számítógépek száma: | Nincs korlátozva | |
Havi előfizetési díj: hűségidő nélkül | 10800 Ft | |
Kiegészítő forgalmi díj: | Nincs | |
Kiegészítő forgalmi díj: | Nincs |
Csomag neve | Üzleti 20 csomag | |
Bekötési díj hűségidő nélkül | 15000 Ft | |
A csomagban átvihető havi maximális letöltési adatmennyiség korlát: | Xxxxx korlátozva | |
Letöltési irány | Feltöltési irány | |
Sávszélesség: | 20 Mbps | 2 Mbps |
Garantált sávszélesség: | 1 Mbps | 102 Kbps |
Maximális számítógépek száma: | Nincs korlátozva | |
Havi előfizetési díj: hűségidő nélkül | 14105 Ft | |
Kiegészítő forgalmi díj: | Nincs | |
Kiegészítő forgalmi díj: | Nincs |
3. számú Melléklet – A Szolgáltató által alkalmazott díjak
GPON technológiájú Szolgáltatás esetében:
Díjtétel | Xxxxx | Xxx | Xxxxxx |
Bekapcsolási díj* | 19 685 Ft | 5 315 Ft | 25 000 Ft |
Plusz vételi hely kiépítése* | 2 362 Ft | 638 Ft | 3 000 Ft |
Áthelyezés díja | 3 937 Ft | 1 063 Ft | 5 000 Ft |
Visszakapcsolási díj | 7 087 Ft | 1 913 Ft | 9 000 Ft |
Rendelkezésre állás díja | 472 Ft | 128 Ft | 600 Ft |
Névátírás díja | 1 575 Ft | 425 Ft | 2 000 Ft |
Adminisztrációs díj | 236 Ft | 64 Ft | 300 Ft |
Számlamásolat díja | 79 Ft | 21 Ft | 100 Ft |
Felszólító levél díja | mentes | 300 Ft | |
Tértivevényes felmondó levél díja | mentes | 700 Ft | |
ÁSZF oldalankénti másolatának díja | 31 Ft | 9 Ft | 40 Ft |
Kiszállási díj | 1 968 Ft | 532 Ft | 2 500 Ft |
Expressz kiszállási díj | 4 724 Ft | 1 276 Ft | 6 000 Ft |
Kihelyezett eszköz óvadéki díja* | 15 748 Ft | 4 252 Ft | 20 000 Ft |
Mini node kártérítési díja | 7 874 Ft | 2 126 Ft | 10 000 Ft |
Tápegység kártérítési díja | 1 969 Ft | 531 Ft | 2 500 Ft |
Szolgáltatás szüneteltetésének havi díja | 1 023 Ft | 277 Ft | 1 300 Ft |
Vagyoni biztosíték | a választott csomag 3 havi előfizetési díja |
*A csillaggal jelölt díjak a jelen ÁSZF 2. számú mellékletében meghatározott Digitális Jólét Alapcsomagra (DJA) történő előfizetői szerződéskötés esetére nem vonatkoznak.
Kábelmodemes mikrohullámú bérelt vonali vagy LAN hozzáférés esetében:
Díjtétel | Xxxxx | Xxx | Xxxxxx |
Bekapcsolási díj | 11 811 Ft | 3 189 Ft | 15 000 Ft |
Kiegészítő bekapcsolási díj | 1 575 Ft | 425 Ft | 2 000 Ft |
Plusz vételi hely kiépítése | 2 362 Ft | 638 Ft | 3 000 Ft |
Áthelyezés díja | 3 937 Ft | 1 063 Ft | 5 000 Ft |
Visszakapcsolási díj | 7 087 Ft | 1 913 Ft | 9 000 Ft |
Rendelkezésre állás díja | 472 Ft | 128 Ft | 600 Ft |
Névátírás díja | 1 575 Ft | 425 Ft | 2 000 Ft |
Adminisztrációs díj | 236 Ft | 64 Ft | 300 Ft |
Számlamásolat díja | 79 Ft | 21 Ft | 100 Ft |
Felszólító levél díja | mentes | 300 Ft | |
Tértivevényes felmondó levél díja | mentes | 700 Ft | |
ÁSZF oldalankénti másolatának díja | 31 Ft | 9 Ft | 40 Ft |
Kiszállási díj | 1 968 Ft | 532 Ft | 2 500 Ft |
Expressz kiszállási díj | 4 724 Ft | 1 276 Ft | 6 000 Ft |
Kihelyezett eszköz óvadéki díja | 15 748 Ft | 4 252 Ft | 20 000 Ft |
Mini node kártérítési díja | 7 874 Ft | 2 126 Ft | 10 000 Ft |
Tápegység kártérítési díja | 551 Ft | 149 Ft | 700 Ft |
Szolgáltatás szüneteltetésének havi díja | 1 023 Ft | 277 Ft | 2 500 Ft |
Vagyoni biztosíték | a választott csomag 3 havi előfizetési díja |
4. számú Melléklet
Adatkezelési tájékoztató
1. Bevezetés
Az EuroCable Magyarország Kft. (1119 Xxxxxxxx, Xxxxx xxxx 00-00., a továbbiakban Szolgáltató vagy adatkezelő) mint nyilvános elektronikus hírközlési Szolgáltató jelen adatkezelési szabályzatot az adatvédelem és adatbiztonság alkotmányos elveinek figyelembe vétele mellett és a hatályos nemzeti, valamint uniós jogszabályi előírásoknak megfelelően készítette el és az abban foglaltakat mint adatkezelő, magára nézve kötelezőnek ismeri el.
A tájékoztató célja, hogy a Szolgáltató az Előfizetőit a jogszabályokban meghatározottak szerint tájékoztassa a szolgáltatás nyújtása során kezelt személyes adataik köréről, az adatkezelés céljáról, módjáról, a vonatkozó jogszabályokról és minden egyéb adatkezeléssel kapcsolatos tényről, körülményről.
A Szolgáltató célja továbbá, hogy megakadályozza az Előfizetők személyes adataihoz való jogosulatlan hozzáférést, az adatok nem kívánt módosítását, vagy nyilvánosságra való hozatalát, jogosulatlan felhasználását.
Az adatkezelő adatai
Neve: EuroCable Magyarország Kft. Székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xxxx 00-00.
Levelezési címe: 1509 Budapest, Pf.: 60.
Cégjegyzék száma: 00-00-000000
Adószáma: 13762452-2-13
Telefonszáma: 1266, 1210, 1240. Honlapja: 0000.xx 0000.xx
2. Az adatkezelés jogszabályi háttere
Jelen adatkezelési tájékoztató alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal:
a) Magyarország Alaptörvénye, VI. cikk;
b) A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény Második könyv Harmadik rész;
c) Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (a továbbiakban: GDPR);
d) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.);
e) 4/2012. (I.24.) NMHH rendelet a nyilvános elektronikus hírközlési szolgáltatáshoz kapcsolódó adatvédelmi és titoktartási kötelezettségre, az adatkezelés és a titokvédelem különleges feltételeire, a hálózatok és a szolgáltatások biztonságára és integritására, a forgalmi és számlázási adatok kezelésére, valamint az azonosítókijelzésre és hívásátirányításra vonatkozó szabályokról. (a továbbiakban Akr.);
f) 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről (a továbbiakban Eht.);
g) 2/2015 (III.30.) NMHH rendelet az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól (a továbbiakban Eszr.);
h) A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény ( a továbbiakban Fgytv.);
i) az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban Eker. tv.);
j) a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény (a továbbiakban Grtv.);
k) a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban Számviteli tv.);
l) A kutatás és a közvetlen üzletszerzés célját szolgáló név- és lakcímadatok kezeléséről szóló 1995. évi CXIX. törvény.
3. Alapfogalmak, meghatározások
a) Szolgáltató
Az 1. pontban meghatározott Szolgáltató, adatkezelő.
b) Előfizető
Olyan természetes vagy jogi személy, vagy más szervezet, aki vagy amely a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtójával ilyen szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéses viszonyban áll. (Eht. 188.§ 22.). Az adatkezeléssel és az Előfizetők személyes adatainak védelmével kapcsolatos jogszabályi előírások kizárólag a természetes személy előfizetőkre vonatkoznak. Jelen tájékoztató a nem természetes személyekre is tartalmaz adatkezelési szabályokat.
c) Felhasználó
Az a természetes személy, jogi személy vagy egyéb szervezet, amely használja vagy igényli az elektronikus hírközlési tevékenységeket, így különösen az elektronikus hírközlési szolgáltatásokat. (Eht. 188.§ 26.)
d) Üzleti titok
A Ptk. 2:47. §-a szerinti üzleti titok. (Eht. 188.§ 109.)
e) Személyes adat
Azonosított vagy azonosítható természetes személyre („érintett”) vonatkozó bármely információ; azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon, különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy vagy több tényező alapján azonosítható (GDPR 4. cikk 1.)
f) Érintett
Azonosított vagy azonosítható természetes személy (GDPR 4. cikk 1.)
g) Adatkezelés
A személyes adatokon vagy adatállományokon automatizált vagy nem automatizált módon végzett bármely művelet vagy műveletek összessége, így a gyűjtés, rögzítés, rendszerezés, tagolás, tárolás, átalakítás vagy megváltoztatás, lekérdezés, betekintés, felhasználás, közlés továbbítás, terjesztés vagy egyéb módon történő hozzáférhetővé tétel útján, összehangolás vagy összekapcsolás, korlátozás, törlés, illetve megsemmisítés (GDPR 4. cikk 2.)
h) Az adatkezelés korlátozása
A tárolt személyes adatok megjelölése jövőbeli kezelésük korlátozása céljából (GDPR 4. cikk 3.)
i) Adatkezelő
Az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely a személyes adatok kezelésének céljait és eszközeit önállóan vagy másokkal együtt meghatározza; ha az adatkezelés céljait és eszközeit az uniós vagy a tagállami jog határozza meg, az adatkezelőt vagy az adatkezelő kijelölésére vonatkozó különös szempontokat az uniós vagy a tagállami jog is meghatározhatja (GDPR 4. cikk 7.)
j) Adatfeldolgozó
Az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, amely az adatkezelő nevében személyes adatokat kezel (GDPR 4. cikk 8.)
k) Címzett
Az a természetes vagy jogi személy, közhatalmi szerv, ügynökség vagy bármely egyéb szerv, akivel vagy amellyel a személyes adatot közlik, függetlenül attól, hogy harmadik fél-e. Azon közhatalmi szervek, amelyek egy egyedi vizsgálat keretében az uniós vagy a tagállami joggal összhangban férhetnek hozzá személyes adatokhoz, nem minősülnek címzettnek; az említett adatok e közhatalmi szervek általi kezelése meg kell, hogy feleljen az adatkezelés céljainak megfelelően az alkalmazandó adatvédelmi szabályoknak (GDPR 4. cikk 9.)
l) Az érintett hozzájárulása
Az érintett akaratának önkéntes, konkrét és megfelelő tájékoztatáson alapuló és egyértelmű kinyilvánítása, amellyel az érintett nyilatkozat vagy a megerősítést félreérthetetlenül kifejező cselekedet útján jelzi, hogy beleegyezését adja az őt érintő személyes adatok kezeléséhez (GDPR 4. cikk 11.)
m) Adatvédelmi incidens
A biztonság olyan sérülése, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi (GDPR 4. cikk 12.)
n) Felügyeleti hatóság
Egy tagállam által a GDPR 51. cikknek megfelelően létrehozott független közhatalmi szerv (GDPR 4. cikk 21.)
o) Adatfeldolgozás
Az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalmazott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve, hogy a technikai feladatot az adatokon végzik. (Info.tv.3.§ (17)).
4. Az adatkezelés során kezelt adatok köre, az adatkezelés célja
Az EuroCable Magyarország Kft. adatkezelési tevékenysége az előfizetői szerződés teljesítésére irányul, melyet a Felek hírközlési szolgáltatás igénybe vételére kötöttek egymással.
A Szolgáltató az Előfizető adatainak kezelését a hatályos adatvédelemre, illetve hírközlésre vonatkozó jogszabályoknak megfelelően az érintett Előfizető hozzájárulásával vagy törvényi felhatalmazás alapján folytatja (Infotv. 5.§ (1) bekezdés).
Az EuroCable Magyarország Kft. adatkezelési tevékenysége az Előfizetők önkéntes hozzájárulásán, valamint törvényi felhatalmazáson alapul. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelések esetében az érintettek e hozzájárulásokat az adatkezelés bármely szakaszában visszavonhatják. Bizonyos esetekben a megadott adatok egy körének kezelését, tárolását, továbbítását jogszabályok teszik kötelezővé, melyről jelen adatkezelési szabályzat rendelkezik.
Az Előfizető az adatkezeléshez adott hozzájárulását bármikor módosíthatja, illetve visszavonhatja.
Az Előfizető hozzájárulása alapján kezelt adatok a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekkel összhangban, az Előfizető hozzájárulásának visszavonását követő egy évig (elévülés) kezelhetők. (Eht. 143. § (2))
Az adatkezelés időtartamának lejártával az Előfizető személyes adatait a Szolgáltató az érintett azonosítását a továbbiakban lehetetlenné tevő módon törölni köteles (Infotv. 17. § (2) d)).
Az Infotv. 4. §-ában foglalt célhoz kötöttség alapelvének megfelelően a Szolgáltató az Előfizető azonosításához, illetve a Szolgáltatás nyújtásához szükséges és elégséges adatokat, valamint a Szolgáltatás nyújtása érdekében műszakilag elengedhetetlenül szükséges egyéb adatokat kezel (Eht. 154. § (1) (2) (3)).
Az Előfizetőnek a szerződéskötési igénye bejelentéskor, illetve az egyedi előfizetői szerződés megkötésekor nyilatkoznia kell arról, hogy hozzájárul-e az Eht. 157.§. (2) bekezdésében foglalt adatállományon kívüli adatainak kezeléséhez, illetve az adatállományban szereplő adatainak az Eht.- ban meghatározott céloktól eltérő felhasználásához.
Adatkezelésnek minősül a fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jellemzők rögzítése is.
4.1. Jogszabály alapján a Szolgáltató által kezelt személyes adatok a következők:
4.1.1. A Szolgáltató által az Eht. 129.§ (5) bekezdése alapján az Eszr. 11.§ (1) bekezdés és az Eht.
154. § (1) bekezdése alapján az elektronikus hírközlési szolgáltatásra irányuló szerződés
létrehozatala, tartalmának meghatározása, módosítása, teljesítésének figyelemmel kísérése
céljából kezelt, a felhasználó, illetve előfizető azonosításához szükséges és elégséges személyes adatok:
a. személyes adatok, amennyiben értelmezhető:
aa) az Előfizető neve, lakóhelye, tartózkodási helye vagy székhelye, bb) az Előfizető számlázási címe, szükség esetén számlaszáma,
cc) az egyéni Előfizető születési neve, születési helye és ideje, anyja születési neve,
dd) kiskorú, vagy cselekvőképességében az előfizetői szerződés megkötésével összefüggő jognyilatkozatok tekintetében részlegesen korlátozott Előfizető esetén az utólag fizetett díjú szolgáltatásokra vonatkozó előfizetői szerződésben a törvényes képviselő aa)-ac) pont szerinti adatai,
ee) a nem egyéni Előfizető cégjegyzékszáma vagy más nyilvántartási száma, szükség esetén pénzforgalmi számlaszáma,
ff) kapcsolattartásra alkalmas elérhetőségek (különösen: elektronikus levelezési cím, postai levelezési cím, telefonszám/-ok),
b. az előfizetői szerződés tárgyát képező előfizetői szolgáltatás:
aa) a szolgáltatás, a díjcsomag megnevezése, az Előfizető által kért szolgáltatások, az előfizetői hozzáférési pont helye,
bb) a szolgáltatás megkezdésének határideje,
cc) alapvető díjszabás (rendszeres díjak, különösen előfizetési díj, forgalmi díj), dd) a díjfizetés módja,
ee) telefonszolgáltatás esetén az Előfizető hívószáma,
ff) a nyújtott kedvezmények meghatározása és mértéke,
gg) az előfizetői szerződés hatálybalépése, időtartama, jelenlévők között kötött határozott idejű előfizetői szerződés esetén a határozott időtartam lejáratának napja;
4.1.2. Az Eht. 154.§ (2) bek. alapján a díj meghatározásához és a számlázáshoz szükséges, továbbá az Eht. 157.§ (2) bekezdése szerint a Szolgáltató az Előfizetők és a Felhasználók részére történő számlázás és a kapcsolódó díjak beszedése, valamint az előfizetői szerződések figyelemmel kísérése céljából kezelt adatok:
a) személyes adatok, amennyiben értelmezhető:
aa) az Előfizető neve, lakóhelye, tartózkodási helye vagy székhelye, bb) az Előfizető számlázási címe, szükség esetén számlaszáma,
cc) az egyéni Előfizető születési neve, születési helye és ideje, anyja születési neve,
dd) kiskorú, vagy cselekvőképességében az előfizetői szerződés megkötésével összefüggő jognyilatkozatok tekintetében részlegesen korlátozott Előfizető esetén az utólag fizetett díjú szolgáltatásokra vonatkozó előfizetői szerződésben a törvényes képviselő aa)-ac) pont szerinti adatai,
ee) a nem egyéni Előfizető cégjegyzékszáma vagy más nyilvántartási száma, szükség esetén pénzforgalmi számlaszáma,
ff) kapcsolattartásra alkalmas elérhetőségek (különösen: elektronikus levelezési cím, postai levelezési cím, telefonszám/-ok),
b) az előfizetői hozzáférési pont egyéb azonosítója,
c) az előfizető címe és az előfizetői hozzáférési pont típusa,
d) a szolgáltatás típusa, kezdő időpontja, dátuma,
e) a díjfizetéssel és a díjtartozással összefüggő adatok,
f) tartozás hátrahagyása esetén az előfizetői szerződés felmondásának eseményei,
g) az előfizetői szolgáltatás igénybevételéhez jogellenesen alkalmazott - így különösen a tulajdonosa által letiltott - előfizetői végberendezések használatára, illetve annak kísérletére vonatkozóan a szolgáltató elektronikus hírközlő hálózatában keletkező adatok.
4.1.3. Az Eht 154.§ (3) bekezdése alapján a Szolgáltató általi szolgáltatás nyújtása érdekében a Szolgáltató által a szolgáltatás nyújtásához műszakilag elengedhetetlenül szükséges kezelt adatok:
a. helyhez kötött telefonszolgáltatás, internet hozzáférési szolgáltatás, internetes telefon-, internetes levelezési szolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén az előfizetői, felhasználói végberendezés vagy előfizetői hozzáférési pont hívószáma vagy egyéb, az Előfizető, felhasználó egyedi azonosításához szükséges - az előfizetői szerződésben rögzített, vagy az elektronikus hírközlési szolgáltató által egyéb módon az Előfizetőhöz, Felhasználóhoz rendelt - állandó műszaki-technikai azonosítók,
b. helyhez kötött telefonszolgáltatás, helyhez kötött internet hozzáférési szolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén az előfizetői, felhasználói végberendezés vagy előfizetői hozzáférési pont létesítési címe és típusa,
c. helyhez kötött telefonszolgáltatás, internet hozzáférési szolgáltatás, internetes telefon-internetes levelezési szolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén a kommunikációban részt vevő Előfizetők, Felhasználók hívószámai, egyedi műszaki-technikai azonosítói, felhasználói azonosítói, az igénybe vett elektronikus hírközlési szolgáltatás típusa, a kommunikáció dátuma, kezdő és záró időpontja,
d. helyhez kötött telefonszolgáltatás igénybevételénél alkalmazott hívásátirányítás és hívástovábbítás esetén a hívásfelépítésben részt vevő köztes előfizetői vagy felhasználói hívószámok,
e. internetes elektronikus levelezési, internetes telefonszolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén a szándékolt címzett irányában megkezdett kommunikációra vonatkozóan a c) pont szerinti adatok,
f. internet hozzáférési, internetes elektronikus levelezési, internetes telefonszolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén az elektronikus hírközlési szolgáltatás típusa és a szolgáltatás Előfizető vagy Felhasználó általi igénybevételének dátuma, kezdő és záró időpontja, az igénybevételnél használt IP cím, felhasználói azonosító, hívószám,
g. internet hozzáférési, internetes elektronikus levelezési, internetes telefonszolgáltatás, illetve ezek kombinációja során az előfizetők, felhasználók egyedi műszaki-technikai azonosítóinak az elektronikus hírközlési szolgáltató általi bármely átalakításának követéséhez szükséges adatok (IP cím, portszám).
4.1.4. Az Eht. 141. § alapján a Szolgáltató a hibabejelentések, a hibabehatároló eljárás eredményének és a hibaelhárítás alapján tett intézkedések visszakövethetősége érdekében a következő adatokat kezelheti:
a) az előfizető értesítési címét vagy más azonosítóját,
b) az előfizetői hívószámot vagy más azonosítót,
c) a hibajelenség leírását,
d) a hibabejelentés időpontját (év, hónap, nap, óra),
e) a hiba okának behatárolására tett intézkedéseket és azok eredményét,
f) a hiba okát,
g) a hiba elhárításának módját és időpontját (év, hónap, nap, óra), eredményét (eredménytelenségét és annak okát),
h) az előfizető értesítésének módját és időpontját, ezen belül is különösen az előfizető bejelentésének visszaigazolásáról, valamint a g) pontban foglaltakról történő értesítések módját és időpontját,
i) a hibabejelentésről készült hangfelvételt.
4.1.5. A Fgytv. 17/A. § alapján a Szolgáltató által a panaszbejelentések kivizsgálása céljából kezelt személyes adatok:
a) a panasz bejelentőjének neve, lakcíme, továbbá a panasz bejelentésekor a panasz bejelentője által megadott további adatok (különösen: értesítési cím , telefonszám vagy más elérhetőség),
b) ha szükséges, az előfizetői szolgáltatás megnevezése, a hozzáférési pont címe, Előfizető azonosító száma,
c) a bejelentés, panasz részletes leírása, a panaszos által bemutatott iratok, dokumentumok és egyéb bizonyítékok jegyzéke,
d) a panasz előterjesztésének helye, módja, időpontja,
e) a bejelentés, panasz kivizsgálásának eredményét tartalmazó dokumentum másolata.
Szóban bejelentett panasz esetén – amennyiben a panasz azonnali kivizsgálása nem lehetséges – az a)-d) pontok szerinti adatok jegyzőkönyvben kerülnek rögzítésre.
4.1.6. Az Eht. 138. § (10) bekezdése és az Eszr. 25. § (1) bekezdése alapján a Szolgáltató a telefonos ügyfélszolgálatára érkező előfizetői jogviszonyt érintő megkereséseket, panaszokat, valamint a Szolgáltató és az Előfizető közötti telefonos kommunikációt rögzíti és az Előfizető azonosításához és a kommunikáció során elhangzottak kivizsgálásához szükséges adatokat kezeli.
4.1.7. A Szolgáltató az Eht. 159/A. § alapján - az adatkérésre külön törvény szerint jogosult nyomozó hatóság, ügyészség, bíróság, valamint nemzetbiztonsági szolgálat törvényben meghatározott feladatai ellátásának biztosítása céljából, a kérelmükre történő adatszolgáltatás érdekében - megőrzi az elektronikus hírközlési szolgáltatás Előfizető, illetve Felhasználó általi igénybevételével kapcsolatos, az érintett elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásával összefüggésben a szolgáltató által előállított vagy kezelt alábbi adatokat:
a) helyhez kötött telefon szolgáltatás, internet hozzáférési szolgáltatás, internetes telefon-, internetes levelezési szolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén az Előfizető egyedi előfizetői szerződésben rögzített személyes adatai,
b) helyhez kötött telefonszolgáltatás, internet hozzáférési szolgáltatás, internetes telefon-, internetes levelezési szolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén az előfizetői, felhasználói végberendezés vagy előfizetői hozzáférési pont hívószáma vagy egyéb, az Előfizető, felhasználó egyedi azonosításához szükséges - az előfizetői szerződésben rögzített, vagy az elektronikus hírközlési szolgáltató által egyéb módon az Előfizetőhöz, Felhasználóhoz rendelt - állandó műszaki-technikai azonosítók,
c) helyhez kötött telefonszolgáltatás, helyhez kötött internet hozzáférési szolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén az előfizetői, felhasználói végberendezés vagy előfizetői hozzáférési pont létesítési címe és típusa,
d) helyhez kötött telefonszolgáltatás, internet hozzáférési szolgáltatás, internetes telefon-, internetes levelezési szolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén a kommunikációban részt vevő Előfizetők, Felhasználók hívószámai, egyedi műszaki-technikai azonosítói, felhasználói azonosítói, az igénybe vett elektronikus hírközlési szolgáltatás típusa, a kommunikáció dátuma, kezdő és záró időpontja,
e) helyhez kötött telefonszolgáltatás igénybevételénél alkalmazott hívásátirányítás és hívástovábbítás esetén a hívásfelépítésben részt vevő köztes előfizetői vagy felhasználói hívószámok,
f) internetes elektronikus levelezési, internetes telefonszolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén a szándékolt címzett irányában megkezdett kommunikációra vonatkozóan a d) pont szerinti adatok,
g) internet hozzáférési, internetes elektronikus levelezési, internetes telefonszolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén az elektronikus hírközlési szolgáltatás típusa és a szolgáltatás Előfizető vagy Felhasználó általi igénybevételének dátuma, kezdő és záró időpontja, az igénybevételnél használt IP cím, felhasználói azonosító, hívószám,
h) internet hozzáférési, internetes elektronikus levelezési, internetes telefonszolgáltatás, illetve ezek kombinációja során az előfizetők, felhasználók egyedi műszaki-technikai azonosítóinak az elektronikus hírközlési szolgáltató általi bármely átalakításának követéséhez szükséges adatok (IP cím, portszám).
4.2. A Szolgáltató általi szolgáltatás nyújtása és az előfizetői szerződés teljesítése érdekében a Szolgáltató által kezelt adatok:
4.2.1. Az Előfizető azonosításához szükséges adatok:
a) az egyéni Előfizető által bemutatott azonosító okmány típusa és száma,
b) a nem egyéni Előfizető képviselője által az Előfizetőre vonatkozóan bemutatott azonosító okmány típusa és száma,
c) a nem egyéni Előfizető képviselője által bemutatott azonosító okmány típusa és száma,
d) a nem egyéni Előfizető képviselőjének neve, születési helye és ideje, anyja neve,
e) az Előfizetőtől eltérő Számlafizető által bemutatott azonosító okmány típusa és száma,
f) természetes személy Számlafizető neve, születési helye és ideje, anyja neve,
g) az egyéni Előfizető állampolgársága,
h) személyazonosító okmány másolata,
i) a nem egyéni Előfizető képviselőjének aláírási címpéldánya vagy aláírásmintája,
j) nem természetes személy Számlafizető képviselőjének aláírási címpéldánya vagy aláírásmintája,
k) Számlafizető kapcsolattartásra alkalmas elérhetőségei (különösen: elektronikus levelezési cím, postai levelezési cím, telefonszám/-ok).
4.2.2. A Szolgáltató által a szolgáltatás nyújtása és az előfizetői szerződés teljesítése érdekében a Szolgáltató által kezelt egyéb adatok:
a) helyhez kötött szolgáltatás esetén a kiépítendő hozzáférési pontot magában foglaló ingatlan tulajdonosának neve, születési helye és ideje, anyja neve (nem természetes személy esetén neve, nyilvántartási száma, székhelye)
b) újabb szolgáltatás Előfizető általi igénylése vagy személyes adatokra vonatkozó adatigénylés esetén az Előfizető által a Szolgáltatónál regisztrált biztonsági kód vagy jelszó, regisztrált azonosító,
c) Elxxxxxxx xxtal megrendelt szolgáltatás paramétereinek beállítása, adatok mentése/visszaállítása céljából a használt végberendezés típusa és azonosító adatai, valamint speciális azonosít adatai (különösen: postafiók, email cím),
4.3. A Szolgáltató által az előfizetői szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges mértékben kezelt adatok:
a) személyes adatok:
aa) az Igénylő neve, lakóhelye, tartózkodási helye vagy székhelye, ab) az Igénylő számlázási címe, szükség esetén számlaszáma,
ac) természetes személy Igénylő esetén az Igénylő születési neve, születési helye és ideje, anyja születési neve,
ad) kiskorú, vagy cselekvőképességében az előfizetői szerződés megkötésével összefüggő jognyilatkozatok tekintetében részlegesen korlátozott Igénylő esetén az utólag fizetett díjú szolgáltatásokra vonatkozó előfizetői szerződésben a törvényes képviselő aa)-ac) pont szerinti adatai,
ae) nem egyéni Igénylő esetén az Igénylő cégjegyzékszáma vagy más nyilvántartási száma, szükség esetén pénzforgalmi számlaszáma,
af) kapcsolattartásra alkalmas elérhetőségek (telefon, telefax, e-mail),
b) az előfizetői szerződés tárgyát képező előfizetői szolgáltatás,
c) a szolgáltatás megkezdésének határideje,
d) a díjfizetés módja, pénzintézeti úton történő fizetés esetén az előfizető pénzforgalmi számlaszáma,
e) az előfizetői szerződés hatálybalépése, időtartama,
f) Igénylő előfizetői minősége (egyéni vagy üzleti),
g) nyilatkozat a hozzáférést biztosító ingatlan tulajdonjogáról,
h) kis- és középvállalkozásnak minősülő Igénylő esetén az egyéni előfizetőkre vonatkozó szabályok vonatkozásukban történő alkalmazásának igénylése,
i) elektronikus számlázás esetén az Igénylő e-mail címe
j) a szolgáltatás nyújtásának helye, hozzáférési pont helye, címe.
4.4. A Szolgáltató az automatizált adatfeldolgozással hozott döntés érdekében kezeli az Előfizető 4.1.1.,
4.1.2. és 4.1.3. pont szerinti adatait.
4.5. A Szolgáltató az Előfizető önkéntes hozzájárulása alapján kezeli az alábbi adatokat:
4.5.1. A Szolgáltató előfizetői listában tartja nyilván az Előfizető azonosításához és az általa igénybe vett szolgáltatáshoz szükséges azon adatokat, amelynek a Szolgáltató általi adatkezelését az Eht. 160.§
vagy külön jogszabály lehetővé teszi. A Szolgáltató az előfizetői névjegyzékben és a címtárban levő adatokat arra használhatja, hogy szolgáltatásként tájékoztatást nyújtsanak azok adataiból. A szolgáltatás nyújtása keretében nem lehet több adatot közölni, mint amennyi az előfizetői névjegyzékben és címtárban megjelenik, kivéve, ha az érintett további adatok szolgáltatásához hozzájárult.
4.5.2. A Szolgáltató közvetlen üzletszerzési célból kezelheti az 4.1.1. és 4.1.2. pont szerinti adatokat a Szolgáltató által nyújtott, az Előfizető által igénybe vett illetve vehető szolgáltatásokkal kapcsolatos aktuális információk (különösen: műsorprogram tartalom ismertető, tervezett változások és fejlesztések, új szolgáltatások, vásárlást ösztönző kedvezményes illetve hűség-akciók, nyereménysorsolások, stb.) küldésével az Előfizető folyamatos illetve eseti tájékoztatása céljából.
4.5.3. A Szolgáltató kezeli az Előfizetők számára nyitva álló helyiségben (különösen: ügyfélszolgálat) elhelyezett azon biztonsági kamerák felvételeit, melyek közvetlen megfigyelés nélkül rögzítik a megfigyelt területen történteket. Az elektronikus megfigyelőrendszernek kép-, hang-, vagy kép- és hangrögzítést is lehetővé tevő formája az emberi élet, testi épség, személyi szabadság védelme, az üzleti-, fizetési titok védelme, valamint vagyonvédelem érdekében alkalmazható, ha a fennálló körülmények valószínűsítik, hogy a jogsértések észlelése, az elkövető tettenérése, illetve e jogsértő cselekmények megelőzése, azok bizonyítása más módszerrel nem érhető el, továbbá e technikai eszközök alkalmazása elengedhetetlenül szükséges mértékű, és az információs önrendelkezési jog aránytalan korlátozásával nem jár. A Szolgáltató helyben tájékoztatja az Érintettet az elektronikus megfigyelőrendszer működéséről és felhívja a figyelmüket az adatrögzítés tényére. Az Érintett az elektronikus megfigyelőrendszer általi személyes adat rögzítéséhez ráutaló magatartással járul hozzá (különösen, ha a megfigyelés helyszínén megfelelően elhelyezett ismertetés ellenére az Érintett az adott területre bemegy, illetve ott tartózkodik).
4.5.4. A Szolgáltató közvélemény- és piackutatási célból kezeli az Előfizető 4.1.1. és 4.1.2. pont szerinti adatait.
4.6. A Szolgáltató jogos érdek alapján kezelhet további személyes adatokat, amennyiben az arra vonatkozó érdekmérlegelési teszt azt megalapozza.
4.7. A Szolgáltató az általa végzett adatkezelési tevékenységről Adatkezelési Nyilvántartást vezet a GDPR 30. cikk (1) bek. alapján, az 1. sz. függelékben levő minta szerint.
5. A személyes adatok kezelésének/tárolásának időtartama és módja
5.1. A személyes adatok kezelésének/tárolásának időtartama
5.1.1. Az Eht. 157. § (3) bekezdése alapján a Szolgáltató 4.1.1., 4.1.2. és 4.1.3. pont szerinti adatokat az adatok keletkezésének időpontjától az előfizetői szerződésből az adattal összefüggésben eredő igények Eht. 143. § (2) bekezdése szerinti elévüléséig kezelheti, kivéve, ha más törvény az adatkezelésre eltérő határidőt ír elő. Külön törvény ilyen előírása esetén a Szolgáltató az adatokat csak e külön törvény előírása szerinti célból kezeli, az Eht. szerinti adatkezelést a fentiek szerint haladéktalanul meg kell szüntetnie.
Az Igénylő 4.3. pont szerinti adatait a Szolgáltató az előfizetői szerződés megkötését követően az Előfizetők adataira vonatkozó szabályok szerint kezeli, az előfizetői szerződés megkötésének végleges elmaradása esetén pedig nyilvántartásából törli.
5.1.2. Az Eht. 141. § (1) bekezdése és az Eszr. 22. § (7) bekezdése alapján az 4.1.4. pont szerinti adatok közül a hibabejelentések, a hibabehatároló eljárás eredménye és a hibaelhárítás alapján tett intézkedések (hibabejelentések) a bejelentés időpontjától visszakövethető módon, az adatkezelési szabályok betartásával 1 évig kerülnek tárolásra, a hangfelvételek pedig – az Eszr. 25. § (1) bekezdése alapján – 2 évig kerülnek megőrzésre.
5.1.3. Az Eht. 138. § (10) bekezdése alapján a Szolgáltató az 4.1.6. pont szerinti telefonos ügyfélszolgálatára érkező előfizetői jogviszonyt érintő megkereséseket, valamint a Szolgáltató és az Előfizető közötti telefonos kommunikációt külön jogszabályban meghatározottak szerint a Szolgáltatónak rögzítenie kell, és visszakereshető módon legalább egy évig meg kell őriznie, a
panaszokat rögzítő hangfelvételek pedig – az Eszr. 25. § (1) bekezdése alapján – 2 évig kerülnek megőrzésre.
5.1.4. Az Eht. 159/A. § (3) bekezdése alapján a Szolgáltató
a) az 4.1.7. a)–c) pont szerinti adatokat az Előfizetői Szerződés megszűnését követő 1 évig,
b) az 4.1.7. d)–h) pont szerinti adatokat a keletkezésüket követő 1 évig tárolja.
5.1.5. Az Fgytv. 17/A. § (5) bekezdése alapján az előfizetői panaszokról készült hangfelvételek az Eszr.
25. § (1) bekezdése szerint a panasz bejelentésétől számított 2 évig kerülnek tárolásra, az Fgytv. 17/A.
§ (7) és 17/B. § (3) bekezdése szerinti jegyzőkönyvek pedig 5 évig kerülnek megőrzésre.
5.1.6. A szolgáltatással kapcsolatos számviteli bizonylatok (számlák), melyeken az Előfizető neve, címe, és díjmérték szerepel, valamint az ezek alátámasztására szolgáló adatok a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 169. §-a értelmében az adatok keletkezésétől számított 8 évig kerülnek tárolásra.
5.1.7. A 2005. évi CXXXIII. törvény 31. § alapján a biztonsági kamerával készített 4.5.3. pont szerinti felvételeket a Szolgáltató a megfigyelés céljának megvalósulásához feltétlenül szükséges ideig, de felhasználás hiányában legfeljebb 3 munkanapig őrzi meg.
5.1.8. A Szolgáltató az 4.5.1., 4.5.2., 4.5.4. pont szerinti adatokat a hozzájárulás visszavonásáig, legfeljebb az előfizetői szerződés megszűnéséig kezeli (az Előfizető eltérő nyilatkozata hiányában).
5.2. A személyes adatok tárolásának módja
2.2.1. A Szolgáltató a kezelt személyes adatot az adatkezelésről való tudomásszerzését követően haladéktalanul törli, ha a szolgáltatónál valamely 1. pontban nem említett célból történő adatkezelésre került sor.
2.2.2.. A Szolgáltató köteles az Előfizetőkről nyilvántartott személyes adatok védelméről gondoskodni.
2.2.3.. A számítógépen nyilvántartott adatok esetében az adatokhoz hozzáférést jelszóvédelemmel kell ellátni és a hozzáférésre jogosult személyekről nyilvántartást kell vezetni. A számítógépes adatállományokról legalább egy példány biztonsági másolatot kell folyamatosan készíteni.
2.2.4. A papír alapú nyilvántartásokat az illetéktelenek elől elzárva kell tartani.
2.2.5. A nyilvántartásokat megfelelően zárt helyiségben, az irattározási jogszabályok és belső előírások figyelembe vételével kell tárolni.
2.2.6. A közbenső, az irattározásra nem kerülő, vagy az irattározási idő után selejtezésre kerülő nyilvántartásokat meg kell szüntetni: a számítógépes adathordozón levő adatokat helyreállíthatatlanul le kell törölni, a papír alapú, személyes adatokat tartalmazó listákat el kell égetni vagy más módon (égetéssel, iratmegsemmisítővel) ellenőrzötten meg kell semmisíteni.
6. A személyes adatok továbbításának esetei
6.1. A Szolgáltató az Eht. 157. § (8) bekezdése alapján átadhatja a bennfentes kereskedelem, piacbefolyásolás, engedély nélküli szolgáltatás végzése, a nettó short pozícióra vonatkozó bejelentési és közzétételi kötelezettség elmulasztása, a short ügyletkötési korlátozások ügyében, illetve vállalatfelvásárlásra vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése érdekében indított eljárás keretében a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Banknak az alábbi adatokat:
a) az Előfizető családi és utóneve, születési neve,
b) az Előfizető lakóhelye,
c) az Előfizető tartózkodási helyére vonatkozó információ,
d) az előfizetői állomás száma vagy egyéb azonosítója,
e) az Előfizetőt hívó és az általa hívott előfizetői számok,
f) a hívás vagy egyéb szolgáltatás dátuma és kezdő időpontja.
6.2. A Szolgáltató az Eht. 157. § (8a) bekezdése alapján átadhatja a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény 11. §-ában vagy 21. §-ában, illetve az
Európai Unió működéséről szóló szerződés 101. vagy 102. cikkében foglalt tilalom megsértése miatt, valamint a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény Melléklete 26. pontjának megsértése miatt versenyfelügyeleti eljárást folytató Gazdasági Versenyhivatalnak az alábbi adatokat:
a. az Előfizető családi és utóneve, születési neve,
b. az Előfizető lakóhelye,
c. az Előfizető tartózkodási helyére vonatkozó információ,
d. az előfizetői állomás száma vagy egyéb azonosítója,
e. az Előfizetőt hívó és az általa hívott előfizetői számok,
f. a hívás vagy egyéb szolgáltatás dátuma és kezdő időpontja.
6.3. A Szolgáltató az Eht. 157. § (9) bekezdése alapján átadhatja az 4.1.2. pont szerinti adatok közül azokat, amelyek az adatkezelés céljához szükségesek:
a) azoknak, akik a Szolgáltató megbízása alapján a számlázást, a követelések kezelését, a forgalmazás kezelését, illetőleg az ügyfél-tájékoztatást végzik,
b) a számlázási és forgalmazási jogviták rendezésére jogszabály alapján jogosult szervek részére,
c) a nemzetbiztonság, a honvédelem és a közbiztonság védelme, a közvádas bűncselekmények, valamint az elektronikus hírközlési rendszer jogosulatlan vagy jogsértő felhasználásának üldözése céljából az arra hatáskörrel rendelkező nemzetbiztonsági szerveknek, nyomozó hatóságoknak, az ügyésznek, valamint a bíróságnak,
d) a bírósági végrehajtásról szóló törvény előírásai szerint a végrehajtónak,
e) ha az érintett elháríthatatlan okból nem képes hozzájárulását megadni, az érintett vagy más személy létfontosságú érdekeinek védelme, vagy a személyek életét, testi épségét vagy javait fenyegető veszély elhárítása vagy megelőzése érdekében, az adatok megismerésére külön törvényben felhatalmazott szerv kérelme alapján a felhatalmazott szerv részére,
f) a fogyasztóvédelemről szóló törvény előírásai szerint a fogyasztóvédelmi hatóságnak.
6.4. A Szolgáltató az Eht. 157. § (10) bekezdése alapján - az adatkérésre külön törvény szerint jogosult nyomozó hatóság, ügyészség, bíróság, valamint nemzetbiztonsági szolgálat törvényben meghatározott feladatai ellátásának biztosítása céljából - kérelemre köteles átadni vagy hozzáférhetővé tenni az 4.1.2. pont szerint az elektronikus hírközlési szolgáltatónál rendelkezésre álló adatokat.
6.5. A Szolgáltató az Eht. 157. § (11) bekezdése alapján – ha az a rendelkezésére áll – a szabálysértési hatóság kérelmére a segélyhívó számok rendeltetéstől eltérő igénybevétele szabálysértés elkövetőjének azonosítása céljából köteles átadni a segélyhívószámra kezdeményezett hívó telefonszám vonatkozásában
a) az előfizető családi nevére és utónevére, születési helyére és idejére, anyja születési családi és utónevére, lakcímére és értesítési címére, vagy
b) a nem természetes személy előfizető esetén annak cégnevére, székhelyére, telephelyére, képviselőjének családi nevére és utónevére
vonatkozó adatokat.
6.6. A Szolgáltató az Fgytv. 47. § (9a) bekezdése alapján az ügyfélszolgálati ügyintéző élőhangos bejelentkezésére vonatkozó, az Fgytv. 17/B. § (3) bekezdésében előírt kötelezettség ellenőrzése érdekében a fogyasztóvédelmi hatóság felhívására köteles közölni a hívás kezdő időpontjára és időtartamára vonatkozó, általa kezelt adatokat, amennyiben a hívást a Szolgáltató hálózatából a hívást kezdeményezték.
6.7. A Szolgáltató az Eht. 159/A. § alapján – az adatkérésre külön törvény szerint jogosult nyomozó hatóság, ügyészség, bíróság, valamint nemzetbiztonsági szolgálat törvényben meghatározott feladatai ellátásának biztosítása céljából, a kérelmükre történő adatszolgáltatás útján – adatot szolgáltat az elektronikus hírközlési szolgáltatás Előfizető, illetve Felhasználó általi igénybevételével kapcsolatos, az érintett elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásával összefüggésben a szolgáltató által előállított vagy kezelt alábbi adatokat:
a) helyhez kötött telefon szolgáltatás, internet hozzáférési szolgáltatás, internetes telefon-, internetes levelezési szolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén az Előfizető egyedi előfizetői szerződésben rögzített személyes adatai,
b) helyhez kötött telefonszolgáltatás, internet hozzáférési szolgáltatás, internetes telefon-, internetes levelezési szolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén az előfizetői, felhasználói végberendezés vagy előfizetői hozzáférési pont hívószáma vagy egyéb, az Előfizető, felhasználó egyedi azonosításához szükséges - az előfizetői szerződésben rögzített, vagy az elektronikus hírközlési szolgáltató által egyéb módon az Előfizetőhöz, Felhasználóhoz rendelt - állandó műszaki-technikai azonosítók,
c) helyhez kötött telefonszolgáltatás, helyhez kötött internet hozzáférési szolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén az előfizetői, felhasználói végberendezés vagy előfizetői hozzáférési pont létesítési címe és típusa,
d) helyhez kötött telefonszolgáltatás, internet hozzáférési szolgáltatás, internetes telefon-, internetes levelezési szolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén a kommunikációban részt vevő Előfizetők, Felhasználók hívószámai, egyedi műszaki-technikai azonosítói, felhasználói azonosítói, az igénybe vett elektronikus hírközlési szolgáltatás típusa, a kommunikáció dátuma, kezdő és záró időpontja,
e) helyhez kötött telefonszolgáltatás igénybevételénél alkalmazott hívásátirányítás és hívástovábbítás esetén a hívásfelépítésben részt vevő köztes előfizetői vagy felhasználói hívószámok,
f) internetes elektronikus levelezési, internetes telefonszolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén a szándékolt címzett irányában megkezdett kommunikációra vonatkozóan a d) pont szerinti adatok,
g) internet hozzáférési, internetes elektronikus levelezési, internetes telefonszolgáltatás, illetve ezek kombinációja esetén az elektronikus hírközlési szolgáltatás típusa és a szolgáltatás Előfizető vagy Felhasználó általi igénybevételének dátuma, kezdő és záró időpontja, az igénybevételnél használt IP cím, felhasználói azonosító, hívószám,
h) internet hozzáférési, internetes elektronikus levelezési, internetes telefonszolgáltatás, illetve ezek kombinációja során az előfizetők, felhasználók egyedi műszaki-technikai azonosítóinak az elektronikus hírközlési szolgáltató általi bármely átalakításának követéséhez szükséges adatok (IP cím, portszám).
6.8. A Szolgáltató az 4.1.4. pont szerinti adatok közül azokat, amelyek az adatkezelés céljához szükségesek, átadhatja:
a. xxxxxxx, akik a Szolgáltató megbízása alapján a hibaelhárítást végzik,
b. a hibaelhárításból eredő jogviták rendezésére jogszabály alapján jogosult szervek részére.
6.9. A Szolgáltató az 1.1.4. pont szerinti adatok közül azokat, amelyek az adatkezelés céljához szükségesek, átadhatja:
a) azoknak, akik a Szolgáltató megbízása alapján a panasz ügyintézését végzik
b) a panaszügyekből eredő jogviták rendezésére jogszabály alapján jogosult szervek részére.
6.10. Az 4.5.2., 4.5.4. pont szerinti adatok közül azok, amelyek az adatkezelés céljához szükségesek, átadhatók – az Előfizető kifejezett hozzájárulása esetén – azoknak, akik a Szolgáltató megbízása alapján a marketing akciót illetőleg a marketing jellegű ügyfél-tájékoztatást végzik.
6.11. Az 4.5.2.- 4.5.4. pont szerinti adatok közül azok, amelyek az adatkezelés céljához szükségesek, átadhatók – az Előfizető kifejezett hozzájárulása esetén – harmadik fél számára a harmadik fél által gyártott/forgalmazott termékekkel vagy nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatos aktuális marketing információknak az Előfizető részére történő küldése céljából.
6.12. A Szolgáltató az adatkezelés kapcsán jogosult adatfeldolgozókkal együttműködni. Adatfeldolgozók lehetnek például:
a) azok, akik az Adatkezelő megbízása alapján a számlázást, a követelések kezelését, a forgalmazás kezelését, illetőleg az ügyfelek tájékoztatását végzik (Eht 157. § (9) a));
b) a számlázási és forgalmazási jogviták rendezésére a Szolgáltató megbízása alapján jogi képviselő valamint jogszabály alapján jogosult szervek részére (Eht. 157. § (9) b));
Az adatfeldolgozó jogosult a GDPR. 28. cikke alapján szolgáltatás nyújtásához igénybe vett megbízottjainak, alvállalkozóinak az adatvédelmi szabályok betartása és titoktartási kötelezettség
vállaltatása mellett – kizárólag a szolgáltatás nyújtásához szükséges adatokat – adatfeldolgozás céljából átadni.
A Szolgáltató által igénybevett adatfeldolgozók listája a Szolgáltató internetes oldalán elérhető.
6.13. A 6.1.-3.12. pont alapján átadott adatokkal kapcsolatban az adatokat átvevőket a Szolgáltatóval azonos titoktartási kötelezettség terheli.
7. A személyes adatok kezelésének jogalapjai
a. az érintett hozzájárulását adta személyes adatainak egy vagy több konkrét célból történő kezeléséhez (GDPR 31. cikk (1) a): 4.5.1., 4.5.2., 4.5.3., 4.5.4. pontok szerinti adatok esetén.
b. az adatkezelés olyan szerződés teljesítéséhez szükséges, amelyben az érintett az egyik fél, vagy az a szerződés megkötését megelőzően az érintett kérésére történő lépések megtételéhez szükséges(GDPR 31. cikk (1) b) : 4.1.3., 4.2.1., 4.2.2., 4.3. pontok szerinti adatok esetén.
c. az adatkezelés az adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez szükséges (GDPR 31. cikk (1) c): 4.1.1., 4.1.2., 4.1.4., 4.1.5., 4.1.6., 4.1.7. pontok szerinti adatok esetén.
d. az adatkezelés az érintett vagy egy másik természetes személy létfontosságú érdekeinek védelme miatt szükséges (GDPR 31. cikk (1) d): -
e. az adatkezelés közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges (GDPR 31. cikk (1))
f. az adatkezelés az adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges, kivéve, ha ezen érdekekkel szemben elsőbbséget élveznek az érintett olyan érdekei vagy alapvető jogai és szabadságai, amelyek személyes adatok védelmét teszik szükségessé, különösen, ha az érintett gyermek (GDPR 31. cikk (1) f): 4.4. pont szerinti adatok esetén.
8. A Szolgáltató adatkezelésének szabályai
8.1. A Szolgáltatót a tudomására jutott személyes adatokkal kapcsolatosan titoktartási kötelezettség terheli, azok megismerését harmadik személy részére csak az érvényes jogszabályokban és jelen Adatvédelmi és Adatbiztonsági Szabályzatban meghatározottak szerint teheti lehetővé.
8.2. A titoktartási kötelezettség a Szolgáltató alkalmazottját, tagját, megbízottját a Szolgáltatóval azonos módon terheli és megszegéséért a jogszabályok szerinti felelősséggel tartozik. A titoktartási kötelezettség az alkalmazottat a munkaviszony, a tagot a tagsági viszony, a megbízottat a megbízási jogviszony után is terheli.
8.3. A Szolgáltató tiszteletben tartja a személyes adatok kezelésére vonatkozó és GDPR 5. cikkben rögzített elveket, mely szerint:
„(1) A személyes adatok:
a) kezelését jogszerűen és tisztességesen, valamint az érintett számára átlátható módon kell végezni („jogszerűség, tisztességes eljárás és átláthatóság”);
b) gyűjtése csak meghatározott, egyértelmű és jogszerű célból történjen, és azokat ne kezeljék ezekkel a célokkal össze nem egyeztethető módon; a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően nem minősül az eredeti céllal össze nem egyeztet-hetőnek a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból történő további adatkezelés („célhoz kötöttség”);
c) az adatkezelés céljai szempontjából megfelelőek és relevánsak kell, hogy legyenek, és a szükségesre kell korlátozódniuk („adattakarékosság”);
d) pontosnak és szükség esetén naprakésznek kell lenniük; minden észszerű intézkedést meg kell tenni annak érdekében, hogy az adatkezelés céljai szempontjából pontatlan személyes adatokat haladéktalanul töröljék vagy helyesbítsék („pontosság”);
e) tárolásának olyan formában kell történnie, amely az érintettek azonosítását csak a személyes adatok kezelése céljainak eléréséhez szükséges ideig teszi lehetővé; a személyes adatok ennél hosszabb ideig történő tárolására csak akkor kerülhet sor, amennyiben a személyes adatok kezelésére a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül majd sor, az e rendeletben az érintettek jogainak és szabadságainak védelme érdekében előírt megfelelő technikai és szervezési intézkedések végrehajtására is figyelemmel („korlátozott tárolhatóság”);
f) kezelését oly módon kell végezni, hogy megfelelő technikai vagy szervezési intézkedések alkalmazásával biztosítva legyen a személyes adatok megfelelő biztonsága, az adatok jogosulatlan vagy jogellenes kezelésével, véletlen elvesztésével, megsemmisítésével vagy károsodásával szembeni védelmet is ideértve („integritás és bizalmas jelleg”).
(2) Az adatkezelő felelős az (1) bekezdésnek való megfelelésért, továbbá képesnek kell lennie e megfelelés igazolására („elszámoltathatóság”).”
9. Az Érintettek jogainak védelmére vonatkozó szabályozás
9.1. Átlátható tájékoztatáshoz és kommunikációhoz fűződő jog
9.1.1. GDPR 12. cikk
„(1) Az adatkezelő megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintett részére a személyes adatok kezelésére vonatkozó, a 13. és a 14. cikkben említett valamennyi információt és a 15-22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható, érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva nyújtsa, különösen a gyermekeknek címzett bármely információ esetében. Az információkat írásban vagy más módon - ideértve adott esetben az elektronikus utat is - kell megadni. Az érintett kérésére szóbeli tájékoztatás is adható, feltéve, hogy más módon igazolták az érintett személyazonosságát.
(2) Az adatkezelő elősegíti az érintett 15-22. cikk szerinti jogainak a gyakorlását.”
9.2. Az Érintett jogainak gyakorlására vonatkozó intézkedések 9.2.1.GDPR 12. cikk
„(2) A 11. cikk (2) bekezdésében említett esetekben az adatkezelő az érintett 15-22. cikk szerinti jogai gyakorlására irányuló kérelmének a teljesítését nem tagadhatja meg, kivéve, ha bizonyítja, hogy az érintettet nem áll módjában azonosítani.
(3) Az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül, de mindenféleképpen a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet a 15-22. cikk szerinti kérelem nyomán hozott intézkedésekről. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a kérelmek számát, ez a határidő további két hónappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról az adatkezelő a késedelem okainak megjelölésével a kérelem kézhezvételétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, a tájékoztatást lehetőség szerint elektronikus úton kell megadni, kivéve, ha az érintett azt másként kéri.
(4) Ha az adatkezelő nem tesz intézkedéseket az érintett kérelme nyomán, késedelem nélkül, de legkésőbb a kérelem beérkezésétől számított egy hónapon belül tájékoztatja az érintettet az intézkedés elmaradásának okairól, valamint arról, hogy az érintett panaszt nyújthat be valamely felügyeleti hatóságnál, és élhet bírósági jogorvoslati jogával.
(5) A 13. és 14. cikk szerinti információkat és a 15-22. és 34. cikk szerinti tájékoztatást és intézkedést díjmentesen kell biztosítani. Ha az érintett kérelme egyértelműen megalapozatlan vagy - különösen ismétlődő jellege miatt - túlzó, az adatkezelő, figyelemmel a kért információ vagy tájékoztatás nyújtásával vagy a kért intézkedés meghozatalával járó adminisztratív költségekre:
a) észszerű összegű díjat számíthat fel, vagy
b) megtagadhatja a kérelem alapján történő intézkedést.
A kérelem egyértelműen megalapozatlan vagy túlzó jellegének bizonyítása az adatkezelőt terheli.
(6) A 11. cikk sérelme nélkül, ha az adatkezelőnek megalapozott kétségei vannak a 15-21. cikk szerinti kérelmet benyújtó természetes személy kilétével kapcsolatban, további, az érintett személyazonosságának megerősítéséhez szükséges információk nyújtását kérheti.
(7) Az érintett részére a 13. és 14. cikk alapján nyújtandó információkat szabványosított ikonokkal is ki lehet egészíteni annak érdekében, hogy a tervezett adatkezelésről az érintett jól látható, könnyen érthető és jól olvasható formában kapjon általános tájékoztatást. Az elektronikusan megjelenített ikonoknak géppel olvashatónak kell lenniük.”
9.2.2.GDPR 11. cikk (Azonosítást nem igénylő adatkezelés)
„(1) Ha azok a célok, amelyekből az adatkezelő a személyes adatokat kezeli, nem vagy már nem teszik szükségessé az érintettnek az adatkezelő általi azonosítását, az adatkezelő nem köteles kiegészítő információkat megőrizni, beszerezni vagy kezelni annak érdekében, hogy pusztán azért azonosítsa az érintettet, hogy megfeleljen e rendeletnek.
(2) Ha az e cikk (1) bekezdésében említett esetekben az adatkezelő bizonyítani tudja, hogy nincs abban a helyzetben, hogy azonosítsa az érintettet, erről lehetőség szerint őt megfelelő módon tájékoztatja. Ilyen esetekben a 15-20. cikk nem alkalmazandó, kivéve, ha az érintett abból a célból, hogy az említett cikkek szerinti jogait gyakorolja, az azonosítását lehetővé tevő kiegészítő információkat nyújt.”
A Szolgáltató az Érintettnek a GDPR 15.-22. cikk szerinti jogai gyakorlására irányuló kérelmének dokumentált (iktatott) benyújtását követően megvizsgálja az adatkezelési tevékenységet végző munkatárs útján, szükség szerint az adatvédelmi tisztviselő, illetve a Szolgáltató jogi képviselője bevonásával, majd indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb egy hónapon belül és díjmentesen visszajelzést ad a kérelmet benyújtó számára.
9.3. Az érintett hozzáférési joga
9.3.1. GDPR 15. cikk
„(1) Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van, jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést kapjon:
a) az adatkezelés céljai;
b) az érintett személyes adatok kategóriái;
c) azon címzettek vagy címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi szervezeteket;
d) adott esetben a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama, vagy ha ez nem lehetséges, ezen időtartam meghatározásának szempontjai;
e) az érintett azon joga, hogy kérelmezheti az adatkezelőtől a rá vonatkozó személyes adatok helyesbítését, törlését vagy kezelésének korlátozását, és tiltakozhat az ilyen személyes adatok kezelése ellen;
f) a valamely felügyeleti hatósághoz címzett panasz benyújtásának joga;
g) ha az adatokat nem az érintettől gyűjtötték, a forrásukra vonatkozó minden elérhető információ;
h) a 22. cikk (1) és (4) bekezdésében említett automatizált döntéshozatal ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint legalább ezekben az esetekben az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen
várható következményekkel jár.
(2) Ha személyes adatoknak harmadik országba vagy nemzetközi szervezet részére történő továbbítására kerül sor, az érintett jogosult arra, hogy tájékoztatást kapjon a továbbításra vonatkozóan a 46. cikk szerinti megfelelő garanciákról.
(3) Az adatkezelő az adatkezelés tárgyát képező személyes adatok másolatát az érintett rendelkezésére bocsátja. Az érintett által kért további másolatokért az adatkezelő az adminisztratív költségeken alapuló, észszerű mértékű díjat számíthat fel. Ha az érintett elektronikus úton nyújtotta be a kérelmet, az információkat széles körben használt elektronikus formátumban kell rendelkezésre bocsátani, kivéve, ha az érintett másként kéri.
(4) A (3) bekezdésben említett, másolat igénylésére vonatkozó jog nem érintheti hátrányosan mások jogait és szabadságait.”
9.4. A helyesbítéshez való jog
9.4.1. GDPR 16. cikk
„Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül helyesbítse a rá vonatkozó pontatlan személyes adatokat. Figyelembe véve az adatkezelés célját, az érintett jogosult arra, hogy kérje a hiányos személyes adatok - egyebek mellett kiegészítő nyilatkozat útján történő - kiegészítését.”
9.4.2. GDPR 19 cikk
„Az adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat a 16. cikk … szerinti valamennyi helyesbítésről….., akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az érintettet kérésére az adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.”
9.5. A törléshez való jog („az elfeledtetéshez való jog”)
9.5.1. GDPR 17. cikk
„(1) Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, az adatkezelő pedig köteles arra, hogy az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:
a) a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
b) az érintett visszavonja a 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja vagy a 9. cikk (2) bekezdésének a) pontja értelmében az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
c) az érintett a 21. cikk (1) bekezdése alapján tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre, vagy az érintett a 21. cikk (2) bekezdése alapján tiltakozik az adatkezelés ellen;
d) a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
e) a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
f) a személyes adatok gyűjtésére a 8. cikk (1) bekezdésében említett, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.
(2) Ha az adatkezelő nyilvánosságra hozta a személyes adatot, és az (1) bekezdés értelmében azt törölni köteles, az elérhető technológia és a megvalósítás költségeinek figyelembevételével megteszi az észszerűen elvárható lépéseket - ideértve technikai intézkedéseket - annak érdekében, hogy tájékoztassa az adatokat kezelő adatkezelőket, hogy az érintett kérelmezte tőlük a szóban forgó személyes adatokra mutató linkek vagy e személyes adatok másolatának, illetve másodpéldányának törlését.
(3) Az (1) és (2) bekezdés nem alkalmazandó, amennyiben az adatkezelés szükséges:
a) a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;
b) a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából;
c) a 9. cikk (2) bekezdése h) és i) pontjának, valamint a 9. cikk (3) bekezdésének megfelelően a népegészségügy területét érintő közérdek alapján;
d) a 89. cikk (1) bekezdésével összhangban a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, amennyiben az (1) bekezdésben említett jog valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezt az adatkezelést; vagy
e) jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez.”
9.5.2. GDPR 19. cikk:
„Az adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat a …, a 17. cikk (1) bekezdése …. szerinti valamennyi
….. törlésről … akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az érintettet kérésére az adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.”
Az érintett jogosult arra, hogy kérésére a Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat, a Szolgáltató pedig köteles arra, hogy az érintettre vonatkozó személyes adatokat indokolatlan késedelem nélkül törölje, ha az alábbi indokok valamelyike fennáll:
a. a személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték vagy más módon kezelték;
b. az érintett visszavonja általános személyes adata vagy különleges adata vonatkozásában az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az adatkezelésnek nincs más jogalapja;
c. az érintett tiltakozik a közérdekből, közhatalmi jogosítvány jogalapja vagy a jogos érdek jogalapja szerinti adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az adatkezelésre, vagy az érintett tiltakozik közvetlen üzletszerzés érdekében történő adatkezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik;
d. a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
e. a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
f. a személyes adatok gyűjtésére a közvetlenül gyermekeknek kínált, információs társadalommal összefüggő szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.
Az érintett törlési joga korlátozható és a Szolgáltató a törölni kért adatokat jogszerűen továbbra is kezelheti az alábbi esetekben:
a) a véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából;
b) a személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából;
c) az adatkezelés megelőző egészségügyi vagy munkahelyi egészségügyi célokból, a munkavállaló munkavégzési képességének felmérése, orvosi diagnózis felállítása, egészségügyi vagy szociális ellátás vagy kezelés nyújtása, illetve egészségügyi vagy szociális rendszerek és szolgáltatások irányítása érdekében szükséges, uniós vagy tagállami jog alapján vagy egészségügyi szakemberrel kötött szerződés értelmében, a szakember titoktartási kötelezettségére, mint garanciára figyelemmel, valamint népegészségügy területét érintő közérdek alapján;
d) a közérdekű archiválás céljából, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból, amennyiben törlési jog valószínűsíthetően lehetetlenné tenné vagy komolyan veszélyeztetné ezt az adatkezelést; vagy
e) jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez
9.5. Az adatkezelés korlátozásához való jog
9.5.1. GDPR 18. cikk
„(1) Az érintett jogosult arra, hogy kérésére az adatkezelő korlátozza az adatkezelést, ha az alábbiak valamelyike teljesül:
a) az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, hogy az adatkezelő ellenőrizze a személyes adatok pontosságát;
b) az adatkezelés jogellenes, és az érintett ellenzi az adatok törlését, és ehelyett kéri azok felhasználásának korlátozását;
c) az adatkezelőnek már nincs szüksége a személyes adatokra adatkezelés céljából, de az érintett igényli azokat jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez; vagy
d) az érintett a 21. cikk (1) bekezdése szerint tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.
(2) Ha az adatkezelés az (1) bekezdés alapján korlátozás alá esik, az ilyen személyes adatokat a tárolás kivételével csak az érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.
(3) Az adatkezelő az érintettet, akinek a kérésére az (1) bekezdés alapján korlátozták az adatkezelést, az adatkezelés korlátozásának feloldásáról előzetesen tájékoztatja.”
9.5.2. GDPR 19. cikk
„Az adatkezelő minden olyan címzettet tájékoztat a …. a 18. cikk szerinti valamennyi …. adatkezelés- korlátozásról, akivel, illetve amellyel a személyes adatot közölték, kivéve, ha ez lehetetlennek bizonyul, vagy aránytalanul nagy erőfeszítést igényel. Az érintettet kérésére az adatkezelő tájékoztatja e címzettekről.”
Az adatkezelés korlátozása elsődlegesen átmeneti intézkedés egy igény elbírálásáig vagy intézkedés megtételéig.
Az adatkezelés korlátozása alatt tárolni lehet, valamint az alábbi esetekben kezelni:
a) az érintett hozzájárulásával, vagy
b) jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez, vagy
c) más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy
d) az Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből.
9.6. Az adathordozhatósághoz való jog
9.6.1. GDPR 20. cikk
„ (1) Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa egy adatkezelő rendelkezésére bocsátott személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja, továbbá jogosult arra, hogy ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa anélkül, hogy ezt akadályozná az az adatkezelő, amelynek a személyes adatokat a rendelkezésére bocsátotta, ha:
a) az adatkezelés a 6. cikk (1) bekezdésének a) pontja vagy a 9. cikk (2) bekezdésének a) pontja szerinti hozzájáruláson, vagy a 6. cikk (1) bekezdésének b) pontja szerinti szerződésen alapul; és
b) az adatkezelés automatizált módon történik.
(2) Az adatok hordozhatóságához való jog (1) bekezdés szerinti gyakorlása során az érintett jogosult arra, hogy - ha ez technikailag megvalósítható - kérje a személyes adatok adatkezelők közötti közvetlen továbbítását.
(3) Az e cikk (1) bekezdésében említett jog gyakorlása nem sértheti a 17. cikket. Az említett jog nem alkalmazandó abban az esetben, ha az adatkezelés közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítványai gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges.
(4) Az (1) bekezdésben említett jog nem érintheti hátrányosan mások jogait és szabadságait.”
Az érintett csak a rá vonatkozó és csak az általa a Szolgáltató részére rendelkezésre bocsátott adatok vonatkozásában jogosult az adathordozhatósági jog gyakorlására ha:
a) a személyes adat vagy a különleges személyes adat kezelése hozzájárulás jogalapján alapul, vagy szerződés jogalapján alapul és
b) az adatkezelés automatizált módon történik.
Az adathordozhatóság joga nem sérti a törlési jogot és az adathordozhatóság nem jelenti az adatok törlését. Az adathordozhatóság joga a Szolgáltató nyilvántartásaiban tárolt személyes adatok hordozhatóságát jelenti és nem jelenti az adatokat tartalmazó papíralapú vagy elektronikus dokumentum hordozhatóságát.
9.7. A tiltakozáshoz való jog
9.7.1. GDPR 21. cikk
„(1) Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon személyes adatainak a 6. cikk (1) bekezdésének e) vagy f) pontján alapuló kezelése ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Ebben az esetben az adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha az adatkezelő bizonyítja, hogy az adatkezelést olyan
kényszerítő erejű jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy védelméhez kapcsolódnak.
(2) Ha a személyes adatok kezelése közvetlen üzletszerzés érdekében történik, az érintett jogosult arra, hogy bármikor tiltakozzon a rá vonatkozó személyes adatok e célból történő kezelése ellen, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik.
(3) Ha az érintett tiltakozik a személyes adatok közvetlen üzletszerzés érdekében történő kezelése ellen, akkor a személyes adatok a továbbiakban e célból nem kezelhetők.
(4) Az (1) és (2) bekezdésben említett jogra legkésőbb az érintettel való első kapcsolatfelvétel során kifejezetten fel kell hívni annak figyelmét, és az erre vonatkozó tájékoztatást egyértelműen és minden más információtól elkülönítve kell megjeleníteni.
(5) Az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások igénybevételéhez kapcsolódóan és a 2002/58/EK irányelvtől eltérve az érintett a tiltakozáshoz való jogot műszaki előírásokon alapuló automatizált eszközökkel is gyakorolhatja.
(6) Ha a személyes adatok kezelésére a 89. cikk (1) bekezdésének megfelelően tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül sor, az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból tiltakozhasson a rá vonatkozó személyes adatok kezelése ellen, kivéve, ha az adatkezelésre közérdekű okból végzett feladat végrehajtása érdekében van szükség.”
Az érintett jogosult a Szolgáltatónál tiltakozni személyes adtainak kezelése ellen csak saját helyzetével kapcsolatos okból az alábbi esetekben:
a) a közérdekből, közhatalmi jogosítvány jogalapja vagy a jogos érdek jogalapja szerinti adatkezelés esetén (mely esetben a Szolgáltató csak akkor kezelheti tovább az adatot, ha igazolja a Szolgáltató jogos érdekének jogalapját), vagy
b) közvetlen üzletszerzés érdekében történő adatkezelés esetén, ideértve a profilalkotást is, amennyiben az a közvetlen üzletszerzéshez kapcsolódik (mely esetben az adat a továbbiakban nem kezelhető, hanem törlendő), vagy
c) tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai célból kerül sor az adatkezelésre és nem áll fenn közérdekű okból végzett feladat végrehajtásának jogalapja.
9.8. Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a profilalkotást
9.8.1. GDPR 22. cikk
„(1) Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen - ideértve a profilalkotást is - alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.
(2) Az (1) bekezdés nem alkalmazandó abban az esetben, ha a döntés:
a) az érintett és az adatkezelő közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges;
b) meghozatalát az adatkezelőre alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely az érintett jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy
c) az érintett kifejezett hozzájárulásán alapul.
(3) A (2) bekezdés a) és c) pontjában említett esetekben az adatkezelő köteles megfelelő intézkedéseket tenni az érintett jogainak, szabadságainak és jogos érdekeinek védelme érdekében, ideértve az érintettnek legalább azt a jogát, hogy az adatkezelő részéről emberi beavatkozást kérjen, álláspontját kifejezze, és a döntéssel szemben kifogást nyújtson be.
(4) A (2) bekezdésben említett döntések nem alapulhatnak a személyes adatoknak a 9. cikk (1) bekezdésében említett különleges kategóriáin, kivéve, ha a 9. cikk (2) bekezdésének a) vagy g) pontja alkalmazandó, és az érintett jogainak, szabadságainak és jogos érdekeinek védelme érdekében megfelelő intézkedések megtételére került sor.”
A Szolgáltató jogosult automatizált adatkezelésen - ideértve a profilalkotást is - alapuló döntés megvalósítani, amely az érintettre nézve joghatással járna vagy őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené, az alábbi esetekben:
a) az érintett és a Szolgáltató közötti szerződés megkötése vagy teljesítése érdekében szükséges;
b) meghozatalát a Szolgáltatóra alkalmazandó olyan uniós vagy tagállami jog teszi lehetővé, amely az érintett jogainak és szabadságainak, valamint jogos érdekeinek védelmét szolgáló megfelelő intézkedéseket is megállapít; vagy
c) az érintett kifejezett hozzájárulásán alapul és
d) az a)-c) pontok szerinti adatkezelések nem különleges személyes adatra vonatkoznak (kivéve, ha a különleges személyes adat kezelése hozzájárulás alapján történik és jogszabály ezt nem tiltja, illetve az adatkezelést jogos közérdek indokolja jogszabály alapján.
9.9. Az érintett jogorvoslati lehetőségei
Az Előfizető a személyes adatai kezelésével kapcsolatban bármikor fordulhat a Szolgáltató adatvédelmi tisztviselőjéhez. (xxxxxxxxxxx@0000.xx)
Magyarországon az illetékes felügyeleti hatóság és elérhetősége a következő:
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH)
cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 00/c postacím: 1530 Budapest, Pf.: 5
e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx telefon: x00 (0) 000-0000
fax.:x00 (0) 000-0000
9.9.1. A felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való jog 9.9.1.1.GDPR 77. cikk
„(1) Az egyéb közigazgatási vagy bírósági jogorvoslatok sérelme nélkül, minden érintett jogosult arra, hogy panaszt tegyen egy felügyeleti hatóságnál - különösen a szokásos tartózkodási helye, a munkahelye vagy a feltételezett jogsértés helye szerinti tagállamban -, ha az érintett megítélése szerint a rá vonatkozó személyes adatok kezelése megsérti e rendeletet.
(2) Az a felügyeleti hatóság, amelyhez a panaszt benyújtották, köteles tájékoztatni az ügyfelet a panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről és annak eredményéről, ideértve azt is, hogy a 78. cikk alapján az ügyfél jogosult bírósági jogorvoslattal élni.”
9.9.2. A felügyeleti hatósággal szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog 9.9.2.1.GDPR 78. cikk
„(1) Az egyéb közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok sérelme nélkül, minden természetes és jogi személy jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra a felügyeleti hatóság rá vonatkozó, jogilag kötelező erejű döntésével szemben.
(2) Az egyéb közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok sérelme nélkül, minden érintett jogosult a hatékony bírósági jogorvoslatra, ha az 55. vagy 56. cikk alapján illetékes felügyeleti hatóság nem foglalkozik a panasszal, vagy három hónapon belül nem tájékoztatja az érintettet a 77. cikk alapján benyújtott panasszal kapcsolatos eljárási fejleményekről vagy annak eredményéről.
(3) A felügyeleti hatósággal szembeni eljárást a felügyeleti hatóság székhelye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani.
(4) Ha a felügyeleti hatóság olyan döntése ellen indítanak eljárást, amellyel kapcsolatban az egységességi mechanizmus keretében a Testület előzőleg véleményt bocsátott ki vagy döntést hozott, a felügyeleti hatóság köteles ezt a véleményt vagy döntést a bíróságnak megküldeni.”
9.9.3. Az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni hatékony bírósági jogorvoslathoz való jog
9.9.3.1. GDPR 79. cikk
„(1) A rendelkezésre álló közigazgatási vagy nem bírósági útra tartozó jogorvoslatok - köztük a felügyeleti hatóságnál történő panasztételhez való, 77. cikk szerinti jog - sérelme nélkül, minden érintett hatékony bírósági jogorvoslatra jogosult, ha megítélése szerint a személyes adatainak e rendeletnek nem megfelelő kezelése következtében megsértették az e rendelet szerinti jogait.
(2) Az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval szembeni eljárást az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó tevékenységi helye szerinti tagállam bírósága előtt kell megindítani. Az ilyen eljárás megindítható az érintett szokásos tartózkodási helye szerinti tagállam bírósága előtt is, kivéve, ha az adatkezelő vagy az adatfeldolgozó valamely tagállamnak a közhatalmi jogkörében eljáró közhatalmi szerve.”
9.9.4. A kártérítéshez való jog és a felelősség 9.9.4.1.GDPR 82. cikk
„(1) Minden olyan személy, aki e rendelet megsértésének eredményeként vagyoni vagy nem vagyoni kárt szenvedett, az elszenvedett kárért az adatkezelőtől vagy az adatfeldolgozótól kártérítésre jogosult.
(2) Az adatkezelésben érintett valamennyi adatkezelő felelősséggel tartozik minden olyan kárért, amelyet az e rendeletet sértő adatkezelés okozott. Az adatfeldolgozó csak abban az esetben tartozik felelősséggel az adatkezelés által okozott károkért, ha nem tartotta be az e rendeletben meghatározott, kifejezetten az adatfeldolgozókat terhelő kötelezettségeket, vagy ha az adatkezelő jogszerű utasításait figyelmen kívül hagyta vagy azokkal ellentétesen járt el.
(3) Az adatkezelő, illetve az adatfeldolgozó mentesül az e cikk (2) bekezdése szerinti felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a kárt előidéző eseményért őt semmilyen módon nem terheli felelősség.
(4) Ha több adatkezelő vagy több adatfeldolgozó vagy mind az adatkezelő mind az adatfeldolgozó érintett ugyanabban az adatkezelésben, és - a (2) és (3) bekezdés alapján - felelősséggel tartozik az adatkezelés által okozott károkért, minden egyes adatkezelő vagy adatfeldolgozó az érintett tényleges kártérítésének biztosítása érdekében egyetemleges felelősséggel tartozik a teljes kárért.
(5) Ha valamely adatkezelő vagy adatfeldolgozó a (4) bekezdéssel összhangban teljes kártérítést fizetett az elszenvedett kárért, jogosult arra, hogy az ugyanazon adatkezelésben érintett többi adatkezelőtől vagy adatfeldolgozótól visszaigényelje a kártérítésnek azt a részét, amely megfelel a (2) bekezdésben megállapított feltételek értelmében a károkozásért viselt felelősségük mértékének.
(6) A kártérítéshez való jog érvényesítését célzó bírósági eljárást az előtt a bíróság előtt kell megindítani, amely a 79. cikk (2) bekezdésében említett tagállam joga szerint illetékes.”
10. Az adatvédelmi tisztviselő
10.1. A Szolgáltató által az adatvédelmi feladatok ellátására kinevezett személy
neve: Xxxxxx Xxxxxx
beosztása: Ügyfélszolgálati csoportvezető címe: 1119 Xxxxxxxx, Xxxxx xxxx 00-00. xxxxxxxxxxxx: xxxxxxxxxxx@0000.xx
10.2. Az adatvédelmi tisztviselő feladatai:
a) tájékoztatást és szakmai tanácsot ad a Szolgáltató alkalmazottai részére a GDPR valamint egyéb uniós vagy hazai adatvédelmi rendelkezések szerinti kötelezettségeikkel kapcsolatban,
b) ellenőrzi a GDPR-nak, egyéb uniós vagy hazai rendelkezéseknek való megfelelést, a jelen Szabályzatnak történő megfelelést, ennek keretében felelős a jelen Szabályzat elkészítéséért és
naprakészen tartásáért, különös tekintettel felelős a Szolgáltató Adatkezelési Nyilvántartásának elkészítéséért és naprakészen tartásáért,
c) ellenőrzi az adatkezeléssel kapcsolatos feladatkörök kijelölését, részt vesz a Szolgáltató belső audit tevékenységében, javaslatot tesz a személyes adatvédelemmel kapcsolatos szabályozásra, módosításra, véleményezi a szabályozókat a személyes adatvédelem szempontjából,
d) szervezi és ellenőrzi az adatkezelési műveletekben részt vevő személyzet tudatosság-növelését és képzését,
e) szakmai tanácsot ad az adatvédelmi hatásvizsgálatra vonatkozóan, nyomon követi az elvégzését;
f) együttműködik és bármely kérdésben konzultációt folytat a Felügyeleti Hatósággal, kapcsolattartási pontként szolgál a Felügyeleti Hatóság felé, ennek keretében részt vesz a Szolgáltató adatvédelmi incidenskezelési tevékenységében.
5. számú Melléklet – Felügyeleti szervek elérhetőségei
1. Az Eht. 21.§ (6)-(8) bekezdésében meghatározott kivételekkel az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályok elektronikus hírközlési szolgáltató általi megsértése esetén NMHH Hivatalához: [Eht. 10.§ (1) 13.]
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság
Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxx 000.
Postacím:1376 Budapest, Pf. 997.
Fax: (x00 0) 000 0000
További ügyfélkapcsolati pontok:
Cím: 4025 Debrecen, Hatvan u. 43.
Telefon: (+36 52) 522 122
Cím: 3529 Miskolc, Csabai kapu 17.
Telefon: (+36 46) 555 500
Cím: 0000 Xxxx, Xxxxxxxxx x. 53.
Telefon: (+36 72) 508 800
Cím: 0000 Xxxxxx, Xxxxxxx X. x. 26.
Telefon: (+36 99) 518 500
Cím: 6721 Szeged, Csongrádi sgt. 15.
Telefon: (+36 62) 568 300
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok:
2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
2. Az elektronikus hírközlési szolgáltatást igénybe vevő felhasználókat, előfizetőket, nézőket, hallgatókat, fogyasztókat megillető, elektronikus hírközléssel kapcsolatos méltánylást érdemlő érdekek érvényesülésének elősegítése érdekében, valamint valamely elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos olyan magatartás észlelése esetén, amely az elektronikus hírközlési szolgáltatásra vonatkozó szabály megsértésének nem minősül, illetve nem tartozik a Médiatanács, az Elnök vagy a Hivatal hatáskörébe, de az elektronikus hírközlési szolgáltatást igénybe vevő felhasználók, előfizetők, fogyasztók, valamint a nézők vagy hallgatók méltányolandó érdekének sérelmét okozza vagy okozhatja a Média- és Hírközlési Biztoshoz: [Mttv. 139.§ (1) és 140.§ (1)]
Média- és Hírközlési Biztos
Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxx 0.
Postacím: 1433 Budapest, Pf. 198.
Telefon: (x00 0) 000 0000 Fax: (x00 0) 000 0000
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok:
2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről
2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
3. Az ügyfélszolgálattal, az előfizetői számlapanaszok elektronikus hírközlési szolgáltató általi intézésének rendjével kezelésével, a számla tartalmával kapcsolatban az Eht.-ban vagy az Eht. végrehajtására kibocsátott jogszabályban meghatározott rendelkezések fogyasztókkal szembeni megsértése, valamint az Eht. 129. § (2) bekezdésében, 130. § (1) bekezdés második mondatában, 130. § (2) bekezdésében, 132. § (4) bekezdésében, 134. §
(14) bekezdésének első mondatában, 144. § (1) bekezdésében vagy az Eht. végrehajtására kibocsátott jogszabályban az előfizetők elektronikus hírközlési szolgáltató általi tájékoztatására vonatkozóan előírt követelmények - az egyedi előfizetői szerződés és az általános szerződési feltételek tartalmára vonatkozó követelményeket ide nem értve - fogyasztókkal szembeni megsértése esetén, továbbá a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmának megsértése esetén (természetes személy ügyében): [Eht. 21.§ (6)-(8), Fttv. 10.§ (1)]
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium
Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xx xxxx 00-00.
Központi postafiók címe: 1440 Budapest, Pf. 1.
Telefonszám: x00-0-000-0000
Telefax: x00-0-000-0000
E-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xxx.xx
Hajdú-Bihar megye: Téglás, Bocskaikert, Hajdúhadház Debreceni járás
Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xxxx 00-00.
Telefonszám: x00 00 000 000 Fax: x00 00 000 000
E-mail: xxxxxxxx.xx@xxxxx.xxx.xx
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok:
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról
2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
4. A szolgáltatónak a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvénybe ütköző magatartása, valamint az Eht. vagy az Eht. végrehajtására kibocsátott jogszabályban az előfizetők elektronikus hírközlési szolgáltató általi tájékoztatására vonatkozóan előírt követelmények – az egyedi előfizetői szerződés és az általános szerződési feltételek tartalmára vonatkozó követelményeket ide nem értve – fogyasztókkal szembeni megsértése esetén: [Tpvt. 45.§, Fttv. 10.§ (3)]
Gazdasági Versenyhivatal
0000 Xxxxxxxx X, Xxxxxxxxx x. 5. (levélcím: 1391 Budapest 62. Pf.: 211.) Tel: (0) 000-0000
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok:
1996. évi LVII. törvény a tisztességtelen piaci magatartás és versenykorlátozás tilalmáról 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról
2004. évi CXL. törvény a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól
5. A Szolgáltató általános helyi vállalkozási tevékenységével kapcsolatos jogvita esetén:
Téglás város jegyzője: Xx. Xxx Xxxxxx
Telefon.: +36 (52)384-312 Fax: 52/384-409 e-mail: xxxxxx@xxxxxx.xx, xxxxxxxx@xxxxxx.xx
Hajdúhadház város jegyzője: Xx. Xxxx Xxxxxxx
Telefon: +36 (52) 583-411 E-mail: xxxxxx@xxxxxxxxxxx.xx
Bocskaikert jegyzője: Xxxxxxxx Xxxx Xxxxx
Levelezési cím: 4241 Bocskaikert, Poroszlay u. 20.
Telefon: +36 (52) 583-452 Fax: +36 (52) 583-451 Email cím: xxxxxx@xxxxxxxxxxx.xx
6. Az első fokon illetékes bírósági fórum:
Helyi Városi Bíróság illetve Megyei Bíróság.
Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 9. Postacím: 4001. Debrecen, Pf. 131.
Telefon: (52) 526-710 Telefax: (52) 347-139
Email: xxxxxxx@xxxxx.xxxxxxx.xx xxxxx@xxxxx.xxxxxxx.xx xxxxxx@xxxxx.xxxxxxx.xx
xxxxxxxxxxx@xxxxx.xxxxxxx.xx xxxxx@xxxxx.xxxxxxx.xx
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok:
1952. évi III. törvény a polgári perrendtartásról
1959. évi IV. törvény, 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről
2010. évi CLXXXV. törvény a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról
7. Az előfizető és a szolgáltató közötti, a termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy bírósági eljáráson kívüli rendezése: e célból egyezség létrehozásának megkísérlése, ennek eredménytelensége esetén pedig az ügyben döntés hozatala (amennyiben az előfizető a szolgáltatóval már
közvetlenül megkísérelte a vitás ügy rendezését) esetén az illetékes Békéltető Testület:
[Fgytv. 18.§ (1)]
Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xxx 00.
(52) 500-749
A panaszok és bejelentések megtételének módját tartalmazó jogszabályok:
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
2003. évi C. törvény az elektronikus hírközlésről
8. Fogyasztóvédelmi ügyben általában
Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE)
1012 Budapest, Logodi u. 22-24.
Telefon: (0) 000-0000 E-mail: xxx@xxx.xx
A panaszok és bejelentések módját tartalmazó jogszabályok, szabályok:
1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
Az érintett fogyasztóvédelmi szervezet eljárásrendje szerint.
6. számú Melléklet - Hálózathasználati irányelvek
Az ISzT által támogatott hálózathasználati irányelvek
(AUP - Acceptable Use Policy)
1. A hálózathasználati irányelvek szerepe
A jelen hálózathasználati irányelvek (Irányelvek) az Internet szolgáltatók által általában világszerte elfogadott legfontosabb irányelvek gyűjteménye. Ezek az irányelvek nem csupán a "Netiquette" jellegű dokumentumokban szereplő viselkedési ajánlások, hanem olyan szigorú követelmények, amelyek betartását szigorú szankciókkal is elő kell segíteni.
A hálózathasználati irányelvek és szabályok a szolgáltatásokat rendeltetésszerűen igénybevevő ügyfelek védelmét szolgálja azáltal, hogy védi a felhasználót és a szolgáltatót, valamint annak hálózatát és szolgáltatását, a rosszhiszemű, tudatlan, vagy esetleg gondatlan felhasználók ellen.
Az ISzT (Internet Szolgáltatók Tanácsa) nyomatékosan ajánlja, hogy minden Internet szolgáltató követelje meg az ügyfeleitől a hálózathasználati irányelvek betartását, továbbá javasolja, hogy a jelen hálózathasználati irányelvek a szolgáltatók Általános Szerződési Feltételeiben szerepeljenek.
A felhasználóknak a hálózathasználati irányelvek megsértése ügyében a szolgáltatójukkal ajánlott felvenniük a kapcsolatot, a külön ilyen célra fenntartani javasolt abuse@<szolgáltatónév>.hu alakú e-mail címen.
2. A hálózathasználati irányelvek alapelve
Az alapelv a hálózathasználati irányelvek alkalmazásában az, hogy a szankció súlya legyen összhangban a vétség súlyosságával: lehetőleg először figyelmeztetés, ismételt kihágásnál a szolgáltatás szüneteltetése, végső esetben szolgáltatás felmondása és megszüntetése legyen a szankció.
3. Általános hálózathasználati irányelvek
3.1. Amennyiben egy felhasználó tevékenysége megsérti a szolgáltató szolgáltatási irányelveit, a szolgáltató fenntartja magának a jogot a szolgáltatás azonnali, előzetes figyelmeztetés nélküli megszüntetésére. A szolgáltató előnyben részesíti a nem helyénvaló viselkedéssel kapcsolatban is az előfizetők tájékoztatását, figyelmeztetését és a felhívást a szabálytalan tevékenység beszüntetésének szükségességére. Azonban a Szolgáltatási irányelvek különösen súlyos vagy azonnali károkat okozó megsértésének a szolgáltatás azonnali félbeszakítása és megszüntetése lehet az eredménye.
3.2. Bármilyen okból is elégtelen vagy esetleg késlekedő a szolgáltató fellépése, hogy érvényre
juttassa elvárásait és ezeket az irányelveket, ez soha nem tekinthető jogfeladásnak a részéről.
3.3. Nem szabad a szolgáltatásokat semmilyen törvényt, szabályozást, szabványt, nemzetközi egyezményt vagy díjszabást sértő módon használni.
3.4. Nem szabad semmilyen olyan hálózat, szerver, web lap, adatbázis vagy Internet szolgáltató (beleértve az ingyenesen elérhető szolgáltatásokat is) szabályait vagy szolgáltatási irányelveit megsérteni, melyet a felhasználó a szolgáltató hálózatán keresztül ér el.
3.5. Nem szabad a szolgáltatást becsmérlés, rágalmazás, tisztességtelen, csalárd, trágár, támadó vagy megtévesztő tevékenység céljából használni.
3.6. Tilos fenyegetni, zaklatni, sértegetni vagy megfélemlíteni másokat.
3.7. Tilos szétrombolni, illetve gyengíteni bármelyik számítógép-hálózat biztonságát, más felhasználó jogosultságát jogosulatlanul használni.
Tilos bármilyen internetes végpontra, illetve hálózati eszközre való jogosulatlan behatolás, vagy bármilyen ilyen irányú próbálkozás.
Tilos bármely végpont működésének megzavarása vagy szándékos túlterhelése (Denial of Service) a szolgáltató hálózatáról vagy annak igénybe vételével.
3.8. Tilos meggátolni más felhasználót abban, hogy használja és élvezze a szolgáltató által nyújtott szolgáltatásokat.
3.9. Tilos a hálózatot a szerzői jogvédelem alá eső anyagok átvitelére használni, ha az átvitel során mások szerzői joga sérül (pl. tilos kalóz szoftverek átvitele).
3.10. Tilos számítógépes vírusok, férgek szándékos terjesztése, illetve a terjesztéssel való fenyegetés.
3.11. Az irányelvek megsértését, és a szolgáltatás azonnali felfüggesztését jelenti, illetve megszüntetését eredményezheti, ha a szolgáltató hálózatán olyan tevékenység folyik, amely jogszabályt vagy törvényt sért.
3.12. Egyik felhasználó sem gyűjthet adatokat egy másik felhasználóról, az általa forgalmazott
információkról, az érintett felhasználó tudta és hozzájárulása nélkül.
Ez többek közt azt jelenti, hogy tilos például a felhasználók általi forgalomfigyelés (sniffing).
A szolgáltató bizonyos esetekben (például a biztonsági incidensek kezelésekor) jogosult ilyen forgalomfigyelést végezni, de az így kinyert információt csak az eredeti cél (pl. számítógépes betörés megakadályozása) megvalósítására használhatja fel.
Ugyanakkor a szolgáltató számlázás és biztonságtechnikai okokból bizonyos, a felhasználók adatforgalmára vonatkozó információt rendszeresen naplóz, de ezeket a naplóban rögzített információkat is csak az eredeti cél megvalósítására használhatja fel.
4. Az elektronikus levelezésre vonatkozó irányelvek
4.1. Nem szabad a szolgáltató hálózatát vagy szervereit nagy terjedelmű vagy nagy mennyiségű levelek, illetve kéretlen kereskedelmi üzenetek (együttesen spam) küldésére használni. Ilyenek minősülhetnek többek közt a kereskedelmi reklámok, tájékoztató bejelentések, karitatív kérések, aláírásgyűjtések és politikai vagy vallási röpiratok. Hasonló tartalmú üzeneteket csak akkor szabad küldeni, ha valaki ezeket kifejezetten igényli (l. elektronikus kereskedelmi törvény).
4.2. Tilos a szolgáltató hálózatát vagy szervereit kéretlen, nagy mennyiségű, illetve kereskedelmi elektronikus levelekre való válaszok begyűjtésére használni. Tilos a szolgáltató hálózatán igénybe vett bármely szolgáltatást a 4.1. pontban leírt módon reklámozni.
4.3. Tilos hamisítani, megváltoztatni vagy eltávolítani az elektronikus levél fejlécét.
4.4. Nem szabad számos kópiát küldeni azonos vagy nagyon hasonló levelekből. Ugyancsak tilos igen hosszú üzenetek vagy fájlok küldése egy címzettnek a levelező szerver, illetve a felhasználói hozzáférés megbénítása szándékával (mail bombing).
4.5. Nem szabad küldeni, illetve továbbítani "hólabda" levelezést (chain letters, olyan üzenet mely tartalmazza azt, hogy a címzettje azt küldje tovább másoknak), vagy hasonló üzeneteket, függetlenül attól, hogy ezekben folyamodnak-e pénzért, illetve egyéb értékért, vagy sem valamint függetlenül attól, hogy a címzettek kívánnak-e vagy sem ilyen leveleket kapni, kivéve, ha a címzett előzetesen hozzájárult az ilyen levelek küldéséhez.
4.6. A szolgáltató hálózatát és szervereit nem szabad olyan más Internet szolgáltatótól küldött levelekre való válaszok fogadására használni, mely levelek megsértik a jelen Szolgáltatási irányelveket vagy a másik Internet szolgáltató szolgáltatási irányelveit.
4.7. Amennyiben valaki egy másik Internet szolgáltató szolgáltatását veszi igénybe egy, a szolgáltatónál elhelyezett web lap reklámozására, úgy köteles olyan reklámozási technikákat alkalmazni, melyek megfelelnek a jelen Szolgáltatási irányelveknek.
5. A kapcsolattartás irányelvei
A szerződő félnek ki kell jelölnie egy vagy több kapcsolattartó személyt (avagy "contact" személyt), akik felelősek minden számítógépért, IP hálózatért vagy alhálózatért, mely a szolgáltató által nyújtott szolgáltatás révén kapcsolódik az Internethez. Meg kell adnia a kapcsolattartó személyek nevét, telefonszámát, postai és e-mail címét ("contact" információ) még a hálózati kapcsolat kiépítése előtt.
A "contact" információnak mindig naprakésznek és pontosnak kell lennie, ezért az esetleges változásokról haladéktalanul értesíteni kell a szolgáltató ügyfélszolgálatát. A pontatlan vagy elavult információk miatti károkért a szerződő fél tartozik felelősséggel.
A kapcsolattartó személynek rendelkeznie kell a megfelelő eszközökkel, hozzáférési lehetőséggel, valamint jogosultsággal, hogy a szerződő fél rendszereit konfigurálja, üzemeltesse, és/vagy ezekhez a hozzáférést korlátozza.
6. Az osztott erőforrásokra vonatkozó irányelvek
A szolgáltató Internet szolgáltatása osztott erőforrásokra épül. Ezeknek az erőforrásoknak a túlzott (indokolatlan mértékű) igénybevétele vagy ezekkel való visszaélés, akár egy előfizető részéről is, minden más felhasználó számára negatív hatást válthat ki. A hálózati erőforrásokkal való visszaélések leronthatják a hálózat teljesítményét, és a jelen szabályzat elveibe ütköznek. Az ilyen visszaélések a szolgáltatás felfüggesztését, illetve megszüntetését eredményezhetik.
7. A hálózathasználati irányelvek módosítása
A szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a jelen szöveget az irányelvek szellemében megváltoztassa, de a mindenkor mérvadó szöveg az általa előre megjelölt helyen (ez az ÁSzF, valamint egy web-oldal) elérhető lesz.
7. számú Melléklet - A Szolgáltatás minőségi célértékei
Hálózati szolgáltatásminőségi követelmények célértékei
Minőségi mutató megnevezése | Célértékek |
1. A szolgáltatás igénybevételét lehetővé tevő új előfizetői hozzáférési pont létesítésének és a szolgáltatásnyújtás megkezdésének határideje: | 15 nap |
2. Az Eszr. 2. § c) pontja szerinti hibabejelentés alapján lefolytatott hibaelhárítás határideje: | 72 óra |
3. A bejelentett díjreklamációk kivizsgálási és elintézési határideje: | 30 nap |
4. A szolgáltatás éves szintű rendelkezésre állása: | 95% |
5. A szolgáltató telefonos ügyfélszolgálati ügyintézőjének 60 másodpercen belüli élőhangos bejelentkezésének százalékos aránya az ügyfélszolgálat felé indított sikeresen felépült hívások esetén: | 80% |
GPON technológia
Megrendelhető 2020.03.15-ig.
7. Garantált hálózaton belüli le- és feltöltési sebesség az előfizetői hozzáférési ponton | Célérték | ||
Szolgáltatási csomag megnevezése | Szolgáltatási csomag kínált le- /feltöltési sávszélessége | Garantált letöltési sebesség Mbit/s | Garantált feltöltési sebesség Mbit/s |
Digitális Jólét | 5,12 / 2,05 Mbps | 1,02 | 0,13 |
Net S | 30 / 7 Mbps | 10 | 5 |
Net M | 50 / 10 Mbps | 20 | 5 |
Net L | 100 / 20 Mbps | 30 | 10 |
GPON technológia
7. Garantált hálózaton belüli le- és feltöltési sebesség az előfizetői hozzáférési ponton | Célérték | ||
Szolgáltatási csomag megnevezése | Szolgáltatási csomag kínált le- /feltöltési sávszélessége | Garantált letöltési sebesség Mbit/s | Garantált feltöltési sebesség Mbit/s |
Digitális Jólét | 5,12 / 2,05 Mbps | 1,02 | 0,13 |
Net S | 60 / 14 Mbps | 10 | 5 |
Net M | 100 / 20 Mbps | 20 | 5 |
Net L | 200 / 40 Mbps | 30 | 10 |