BEVEZETÉS, IRÁNYELVEK
BEVEZETÉS, IRÁNYELVEK
A Xxxxxxx.Xx Kft. szolgáltatási irányelveinek, általános szerződési feltételek létrehozásában és megvalósításában a következő szempontokat tartottuk szem előtt:
• Megbízható, folyamatos szolgáltatás nyújtása minden ügyfelünk számára.
• Mind a saját, mind a mások rendszere és hálózata biztonságának biztosítása.
• Megfelelés a hatályos törvényi rendelkezéseknek, jogszabályoknak.
• Az Internet erőforrásainak védelme, azok felelős használatának serkentése.
• Az egyéni felhasználókhoz kapcsolódó információk és tevékenységek bizalmasságának és biztonságának megőrzése.
(részletesen: ÁSZF 3. pont)
Nem figyeljük meg rendszeresen a felhasználók tevékenységét, kivéve a rendszer és a vonalak kihasználtságát felmérő méréseket. Mindemellett erőfeszítéseinkkel az internet közösség jó állampolgárait támogatjuk és megfelelő válaszlépést teszünk, ha tudomásunkra jut szolgáltatásunk nem megfelelő használata. (pl. szerzői jogok védelme, vagy spam)
Amennyiben egy felhasználó tevékenysége megsérti a Xxxxxxx.Xx Kft. szolgáltatási irányelveit, fenntartjuk magunknak a jogot a szolgáltatás azonnali, előzetes figyelmeztetés nélküli megszüntetésére. Mi előnyben részesítjük a nem helyénvaló viselkedéssel kapcsolatban is az előfizetők tájékoztatását, figyelmeztetését és a felhívást a tevékenységen való változtatás szükségességére, azonban a Szolgáltatási irányelvek égbekiáltó vagy botrányos megsértésének a szolgáltatás azonnali félbeszakítása és megszüntetése lehet az eredménye.
Bármilyen okból is nem megfelelő vagy esetleg késlekedő a fellépésünk, hogy érvényre juttassuk elvárásainkat és ezeket az irányelveket, ez soha nem tekinthető jogfeladásnak a részünkről.
Ezáltal szeretnénk biztosítani a szervereinken "társbérlőként" működő Ügyfeleink nyugalmát, a folyamatos működést és a tényleges világszínvonalú szolgáltatást.
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt
A szolgáltatás tárgya, az Általános Szerződési Feltételek tartalma
1.1 A szolgáltatás tárgya a xxxxxxx.xx és xxxxxxxxxxx.xx oldalon kínált árucikkek, szolgáltatások. A Xxxxxxx.Xx Kft. (1144 Budapest, Ormánság u 4., ,Adószám: 14571332-2-42 ,Cégjegyzékszám: 01- 09-909968 továbbiakban: Szolgáltató) a szolgáltatásaira előfizető ügyfelei (továbbiakban: Előfizető) részére a Szolgáltatási Szerződésben meghatározott szolgáltatásokat biztosítja, az érvényes árlistában és a jelen ÁSZF-ben foglalt feltételek szerint.
1.2. A xxxxxxx.xx weboldalon feltüntetett árak és szolgáltatások nem kötelező érvényű ajánlattételnek minősülnek.
1.3. A megrendelőlap kitöltésével és elküldésével és annak a Xxxxxxx.Xx Kft.-vel e-mail által történő visszaigazolásával a 45/2014.(II.26.) kormányrendelet alapján távollévők közötti szerződés jön létre magyar nyelven a Szolgáltató, valamint azt Előfizető között.
1.4. A szolgáltatási szerződés létrejöttének a feltételei:
• Elektronikus úton történő szerződés kötéshez szükséges a xxxxxxx.xx weboldalon a kiválasztott szolgáltatás elektronikus úton történő megrendelése és/vagy a xxxxxxx.xx oldalról letölthető megrendelőlap faxon, beszkennelve e-mailben való eljuttatása a Szolgáltatóhoz és ezzel a módszerekkel történő megrendelése. Mindkét módszer esetén szükséges az Előfizetői űrlap / dokumentum által adatok megadása az Előfizető részéről és Szolgáltató általi visszaigazolás. A teljesítés feltételei szolgáltatástól függően változhatnak, amelyről Szolgáltató tájékoztatja Előfizetőt. Szerződés nem jön létre amennyiben harmadik féltől közvetített vagy harmadik fél által biztosított szolgáltatásoknak a teljesítés megkezdése előtt változnak a felételei és azt Xxxxx nem fogadják el.
• Az Előfizető részére online felhasználói fiókot nyit a Szolgáltató, amelyen keresztül az adatait és a megrendeléseit elérheti.
• Az így megkötött szerződés a felek között írásbeli szerződésnek minősül, amelyeket a Szolgáltató elektronikusan tart nyilván és amely a létrehozott felhasználói fiókon keresztül az Előfizető részére hozzáférhető lesz. Az adatbeviteli hibákat ezen a felhasználói fiókon keresztül lehet azonosítani és javítani.
• A szerződéskötés magyar nyelven lehetséges.
• A Szolgáltató az Internet Szolgáltatók Tanácsa által támogatott hálózathasználati irányelveknek veti alá magát: xxxx://xxx.xxxx.xx/xxxx/xxx.xxxx
• A megrendelt szolgáltatásokat Szolgáltató úgy biztosítja, hogy a Szolgáltatáshoz szükséges hozzáféréseket és a szükséges információkat az Előfizető részére e-mailben elküldi.
2. A Szolgáltató jogai és kötelezettségei
2.1 A Szolgáltató köteles a Szerződésben megadott szolgáltatások biztosítására éves 99,9%-os rendelkezésre állás mellett. A rendelkezésre állás számításába nem tartoznak bele az előre bejelentett karbantartások, amelyek azonban nem haladhatják meg naptári évente összesen a 72 óra időtartamot és nem tartoznak bele a 3. fél által biztosított szolgáltatások.
2.2 A Szolgáltató köteles a megrendelt szolgáltatásokat a megrendeléstől és befizetéstől számított 8 munkanapon belül biztosítani.
2.3 A Szolgáltató díjmentesen technikai támogatást nyújt a megrendelt szolgáltatás igénybevételéhez, kivéve harmadik fél oldali rendszerhez. Szolgáltató programozási, weblaptervezési szolgáltatást nem biztosít, a tárhelyen a weboldal kialakítása az Előfizető feladata.
2.4 A Szolgáltató jogosult az érvényes árlistában megadott díjakat az Előfizető felé kiszámlázni. A számlázás a tárgyidőszak elején történik, kivételt képeznek a használat mértékéhez kötött díjak,
melyek a tárgyidőszak végén kerülnek kiszámlázásra. Az első számlát a Szolgáltató megrendeléskor állítja ki, melyet az Előfizető a Szerződés megkötésekor köteles teljesíteni.
2.6 A Szolgáltató jogosult a szolgáltatást szüneteltetni, az információhoz való hozzájutást nem biztosítani, az információt eltávolítani vagy a szerződést azonnali hatállyal felmondani, amennyiben az Előfizető az alábbi előírásokat megszegi:
2.6.1 Tilos a WEB tárterületen törvénybe ütköző, pornográf, szerzői jogokat, védjegyoltalomból eredő kizárólagos jogokat vagy a jó ízlést sértő anyagok elhelyezése;
2.6.2 Tilos a WEB tárterületen olyan programkód elhelyezése, ami kárt okozhat vagy nem alkalmas osztott rendszeren való futtatásra
2.6.3 Tilos az Interneten kéretlen reklám célú e-mailek küldése (SPAM) valamint más felhasználók zaklatása. Előfizető esetleges gondatlanságából vagy szándékosságából eredő SPAM küldés következményeiért (pl.: SPAM listára való kerülés) a Szolgáltató felelősséget nem vállal, de minden tőle elvárható módon - külön költségek fizetése nélkül - megtesz az optimális szolgáltatás biztosításáért.
2.6.4 Általában tilos az Internet Etikai Kódexének (Netikett) megsértése.
2.6.5 A 2001. évi CVIII. törvény (Eksz.) 13.§ (4) bekezdése alapján szerzői jogi, védjegyoltalomból eredő jogsértésről szóló értesítés alapján.
2.7 A Szolgáltató a tőle elvárható gondossággal óvja az Előfizető által a Szolgáltató szerverein elhelyezett adatokat, azonban nem vállal felelősséget az adatokért, sem az adatok, beleértve e-mail, FTP stb., elvesztéséből származó károkért. Az Előfizető teljes büntetőjogi felelősséget vállal a tárhelyre feltöltött adatokért és azokat saját felelősségére tárolja a szervereken.
2.8 A Szolgáltató jogosult az Előfizető adatait nyilvántartásban szerepeltetni, azonban azokat harmadik félnek az Előfizető írásos jóváhagyása nélkül nem adhatja át. Kivételt képez a törvényi kötelezettség adatszolgáltatásra és a 3.6 pontban leírt eset.
2.9 A szolgáltató nem jogosult a szolgáltatás teljesítését harmadik fél részére átadni.
2.10 A Szolgáltató közvetítő szolgáltatóként a más által rendelkezésre bocsátott, továbbított, tárolt vagy hozzáférhetővé tett információért - az EKSZ. 8-12. §-okban meghatározott feltételek fennállása esetén - nem felel. Nem köteles ellenőrizni az általa csak továbbított, tárolt, hozzáférhetővé tett információt, továbbá nem köteles olyan tényeket vagy körülményeket keresni, amelyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak.
Szerzői jogi és védjegyoltalomból eredő jogsértés esetében akkor nem felel a más által rendelkezésre bocsátott, az általa nyújtott szolgáltatással továbbított, tárolt vagy hozzáférhetővé tett jogszabályba ütköző tartalmú információval harmadik személynek okozott jogsérelemért, ha lefolytatja az EKSZ. 13. § szerinti eljárást. Nem felel az információ eltávolítása vagy hozzáférés nem biztosítása révén keletkezett jogsérelemért, amennyiben az EKSZ. 7-11. § vagy a 13. § szerint járt el.
2.11 A Szolgáltató nem vállal felelősséget olyan országokból való állandó elérhetőségért (az adott országokból való folyamatos ping-elésért), ahonnan általában az átlagosnál több hacker támadás, DOS támadás érkezik. (pl.: Kína), mert sokszor kell több tartományt tiltani. Szintén nem vállal felelősséget a Szolgáltató azon esetben ha egy harmadik szolgáltató hálózati beállításai meggátolják a csatlakozást.
2.12 Szolgáltató nem SSL tanúsítvány kibocsátó, az SSL tanúsítványokat a Szolgáltató oldalán feltüntetett harmadik fél bocsájtja ki. Szolgáltató az SSL-ekért vagy azok telepítéséért nem vállal felelősséget, de minden technikai eszközt az Előfizető rendelkezésére bocsájt, hogy az SSL-ek az éppen aktuális internetes normák, a különböző cégek és eszközök követelményeinek megfeleljen és ezeknek megfelelően telepítésre kerüljenek az Előfizető részéről. SSL tanúsítvány használatából vagy annak érvényességének lejáratából származó hátrányokért vagy károkért Szolgáltató nem vállal felelősséget.
3. Az Előfizető jogai és kötelezettségei
3.1 Az Előfizető jogosult az általa megrendelt szolgáltatások igénybevételére a nap 24 órájában, az év minden napján.
3.2 Az Előfizető köteles a szolgáltatások igénybevételéhez Előfizető oldalán szükséges hardver, szoftver, liszensz, telekommunikációs és emberi feltételeket biztosítani.
0.0.0.Xx Előfizető elismeri, hogy az internet több résztvevő hálózatból áll össze, amelyek külön tulajdonban vannak és nem állnak a Szolgáltató ellenőrzése alatt, ezért a Szolgáltató nem felelős az olyan felmerülő károkért, amelyek a szolgáltatásnak a Szolgáltató által nem ellenőrzött hálózatok vagy más internet szolgáltatók tevékenysége miatt következik be (pl. üzemzavar, megszűnés okozta átmeneti vagy tartós el nem érhetősége, más internet szolgáltatók által továbbított ügyfél adatok átviteli hibája, számítógépes vírusok, férgek, számítógépes szabotázsok és támadások).
3.4. Az Előfizető kártalanítja a Szolgáltatót és alvállalkozóit bármely harmadik személy általi követeléssel, perrel, akcióval és eljárással összefüggésben keletkezett olyan kár miatt, amelyek:
- a jelen ÁSZF-ből és az előfizetői szerződésből eredő kötelezettségek Előfizető általi megszegéséből;
- az Előfizető bármely ügyfelének vagy bármely harmadik személy végfelhasználónak a szolgáltatásokkal kapcsolatos bármilyen (ideértve különösen, de nem kizárólag a szolgáltatás használata során továbbított tartalomra vonatkozó, vagy az adatvédelmi jogszabályok megsértéséből eredő) követelésekből ered,
- a szerzői jog, vagy bármely szellemi tulajdonhoz kapcsolódó jog megsértéséből, becsületsértésből, obszcén, trágár, sértő, rasszista, indokolatlanul erőszakos, fenyegető, megfélemlítő vagy zaklató anyag közzétételéből vagy az adatvédelmi jogszabályok megsértéséből származó követelésekből ered.
3.4.1 Az Előfizető elfogadja és tudomásul veszi, hogy a szolgáltatásához biztosított erőforrási limitek olyan jellegű túllépése esetén, amely a Szolgáltató hálózatában, szerverében, infrastruktúrájában károsodást, kimaradást, teljesítményvesztést okoz vagy a Szolgáltató más előfizetője számára a Szolgáltató szolgáltatásában teljesítménybeli, felhasználó-élménybeli csökkenést okoz, a az Előfizetés felmondását eredményezik a Szolgáltató részéről a tárhely / VPS díj hátralévő időtartamának visszafizetésével. Ezen okok miatt a Szolgáltató korlátlanul és előzetes jelzés nélkül zárolhatja a szolgáltatást. Erőforrási statisztikákat tárhely és VPS esetén a Szolgáltató biztosít, tárhely esetén a cPanel resource usage / erőforrás használat menüpontja alatt VPS esetén a VPS admin felületen.
3.4.2 Irányadó maximális tárhely erőforrás használat másodpercenként azokban a tárhely csomagokban, amelynél a xxxxxxx.xx weboldalon nincs ettől eltérő adat jelezve:
– Tárhely méret: Csomagban meghirdetett méretek.
– Processzor használat: 3 Ghz
– Fizikai memória használat: 1024-2048 MB (nem egyenlő a php memory limittel, ami 192- 256MB szervertől függően)
– Virtuális memória használat: 4048 MB
– Egyidejű bejövő kapcsolat: 20 db / másodperc
– Tárhelyen futó összes kapcsolat a processzor felé: 100 db / másodperc
– I/O, merevlemez használat: 1024 KB/s
– Fájlszám (inodes): 200 000 db
– Forgalom: 200 000 MB havonta
Ezen limiteket az Előfizetőink közel 99%-a nem éri el, így őket gond nélkül kiszolgálja a Szolgáltató. Amely Előfizető tárhely használatához ez az erőforrás esetleg mégsem elég, ott a Cloud tárhelyek előfizetése jelenthet megoldást, ahol az oldalon felültetett külön erőforrások járnak. Szolgáltató a biztosított limitek eléréséből, túllépéséből és ennek következményeiből eredő esetleges károkért felelősséget nem vállal. A limitek a cPanel admin felületen folyamatosan nyomon követhetőek.
3.5 Az Előfizető köteles a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges azonosítókat titokban tartani, a jogosulatlan használatból eredő károkért az Előfizető felel.
3.6 Az Előfizető köteles az igénybe vett szolgáltatásokért az árlistában megadott díjat megfizetni. Az előfizető elfogadja, hogy fizetési késedelem vagy a fizetés megtagadása esetén a Szolgáltató jogosult a szolgáltatások korlátozására, a domain átregisztráció megakadályozására (pl.: register lock alkalmazására, auth kód visszatartására), további megrendelések teljesítésének megtagadására, törvényileg szabályozott mértékű késedelmi kamat felszámítására és az Előfizető adatainak átadására egy, a Szolgáltatóval kapcsolatban álló adósságbehajtó társaságnak.
3.7.1. Az Előfizető felel az általa megadott kapcsolattartói adatokért és azok hitelességéért és elfogadja, hogy a Szolgáltató a szolgáltatással kapcsolatos adatokról, hosszabbításokról információkat kizárólag az Előfizető az xxxxxxxxxxx.xx felhasználói fiókjában megadott e-mail címére küld értesítéseket. Előfizető köteles a Szolgáltató által nyilvántartott adataiban történő változást 15 napon belül a Szolgáltatónak bejelenteni e-mailben vagy az xxxxxxxxxxx.xx felhasználói fiókjában. A bejelentés elmaradásából származott esetleges károkért az Előfizetőt terheli a felelősség.
3.7.2. A szolgáltatással kapcsolatos technikai és adminisztratív (beleértve a tulajdonváltást is) változtatásokat kizárólag az Előfizető xxxxxxxxxxx.xx fiókjából bejelentkezve vagy az xxxxxxxxxxx.xx fiókban megadott e-mail címről -visszaigazoló megerősítés kérés után- lehet kezdeményezni. A szolgáltatások esetén ez az e-mail cím az elsődleges azonosító, amely vitás esetben alkalmas a tulajdonos azonosítására. Domain név esetén azonban a 10. pontban jelzett szervezetek regisztrációs szabályzatai elsősorban az irányadóak.
3.8 Az Előfizető elfogadja, hogy
(Magyarázat: Az oldalak nagyon nagy része ezeket a feltételeket gond nélkül teljesítik, így ez csak nagyon kevés oldalt érint. A limitek oka az, hogy túllépés esetén a szerver és a többi weboldal elérhetetlenné válhat. Természetesen amennyiben egy tervezett és időszakos nagyobb terhelés várható, érdemes felvenni velünk a kapcsolatot, hogy a limiteket tudjuk-e időszakosan megnövelni.)
3.8.1 Nem futtathat bármiféle interaktív real-time chat alkalmazást amelyek szerveroldali erőforrásokat használnak. Távoli erőforrást használó programok teljes körűen használhatóak.
3.8.2 Nem futtathat IRCD vagy daemions típusú alkalmazásokat.
3.8.3 Nem használhatja a szolgáltatásokat TOR vagy egyéb hasonló szolgáltatásokon keresztül.
3.8.4 Nem futtathat IRC-vel azonos működéssel rendelkező programot.
3.8.5 Nem futtathat bit torrent alkalmazásokat vagy klienst.
3.8.6 Nem vehet részt bármiféle fájl cserélő tevékenységben.
3.8.7 Nem futtathatja az alábbi oldalakat, tartalmakat, programokat, alkalmazásokat:
- „Phising” oldalakat
- Videómegosztó ("youtube-féle") weboldalt
- Ingyenes játékmegosztó oldalakat
- Topsites, aukciós oldalak
- IRC Szkriptek/Bots
- Proxy SSzkriptek/Anonymizers
- Kalóz Szoftverek/Warezok
- Image Hosting Scripts (pl: Photobucket vagy Tinypic)
- AutoSurf/PTC/PTS/PPC oldalak
- IP Scanners
- Bruteforce Programok/Szkriptek/Alkalmazások
- Online-channel alkalmazásokat, kép-, videó-, hangközvetítést (Online tv, rádió)
- Spam szkriptek, mail bombers
- Banner Kiszolgálók (kereskedelmi jellegű banner kiszolgálók)
- Közösségi oldalak, különös tekintettel az ingyenes regisztrációval rendelkezőkre
- File Dump/Mirror Scripts (rapidsharehez hasonló)
- Kereskedelmi jellegű audio streaming
- Zálog/Bank kötvény oldalak, programok
- High-Yield Interest Programok (HYIP) vagy kapcsolódó oldalak
- Befektetési oldalak (FOREX, E-Gold Exchange, Second Life/Linden Exchange, Ponzi, MLM/Pyramid Scheme)
- Bármilyen jogvédett tartalom használata, engedély nélkül
- Prime Banks Programok
- Lottó oldalak
- MUDs/RPGs/PPBGs
- Gyűlöletkeltő/Rasszista tartalmak
- Hackereknek szóló oldalak, programok, tartalmak
- Közerkölcsbe ütköző, illetve pornó oldalakat
- Illegális oldal népszerűsítési tevékenységek
- Fórumok, amelyek linkeket, tartalmakat, írásokat tartalmaznak hacker oldalaktról tartalmakról
- Tisztességtelen oldalak (Melyek a következő oldalon jelen vannak: xx000.xxx & escrow- xxxxx.xxx)
- Mailer Pro 3.8.8 Nem futtathat játék szervereket. (pl counter stritke)
3.8.9 Nem futtathat cron-okat fél óránál gyakrabban
3.8.10 PHP include-okra csak így hivatkozhat: "include.php" és nem
„xxxx://xxxxxxxxx.xx/xxxxxxx.xxx”)
3.8.11. Tilos a Szolgáltató nevének/hírnevének csorbítása.
3.8.12. Előfizető elfogadja, hogy amennyiben oldala harmadik fél érdekeit sérti és/vagy büntetőeljárás van folyamatban a weboldalán tárolt adatok miatt, és erről a Szolgáltató értesítést kap, Szolgáltató előzetes értesítés nélkül a domain és/vagy tárhely szolgáltatást szüneteltetheti az eljárást indító hivatal kérésének megfelelően.
3.9 Nem Viszonteladói Xxxxxxxxx nem adhatja tovább a Szolgáltató által biztosított szolgáltatásokat.
3.10 Előfizető köteles weboldalát frissíteni 30 napon belül, amennyiben a weboldala által használt rendszerekről ismert biztonsági hibák, rések keletkeztek, illetve 7 napon belül, amennyiben erről a Szolgáltató tájékoztatja.
3.11 Az Előfizető által használt tárhely és tartalmának (fájlok, levelek stb.) mentése az Előfizető feladata, amelyre több lehetősége is van (cPaneles felületen adatmentés, Softaculous által telepített rendszerek Softaculous-on keresztül történő, adatmentése, FTP-n és phpMyAdminon keresztüli adatmentés, esetleges weboldalakba (pl. CMS) épített adatmentés. Szolgáltató szerver oldali adatmentést a szolgáltatáson kívüli díjmentes lehetőségként biztosítani kívánja a napi, heti, havi és esetlegesen ennél több adatmentést, de ennek elmaradásáért Szolgáltató semmiféle felelősséget nem vállal.
4. Szerver / VPS / Menedzselési és Távoli Adatmentés Szolgáltatások
4.1 VPS szolgáltatás
4.1.1 A VPS Szolgáltatás lényege, hogy az Előfizető egy osztott szerveren az adott technológiának megfelelően a Szolgáltató weboldalán feltüntetett VPS csomagok alapján limitált virtuális szerver hozzáférést kap. A virtuális szervert üzemeltető szerver hardware és hálózati fenntartását, üzemeltetését a Szolgáltató vállalja.
4.1.2. A VPS hozzáférést csak az Előfizető jogosult használni, harmadik fél részére át nem ruházhatja, tovább nem értékesítheti, kivéve ha erre Szolgáltató külön írásos felhatalmazást ad. Saját szolgáltatást nyújthat harmadik fél számára, azonban teljes felelősséggel tartozik a Szolgáltatás használatából vagy használatának átengedéséből származó károkért, kártérítési igényekért mind a Szolgáltató felé, mind pedig a károsult felé. A VPS szolgáltatás használatáért és a VPS tárhelyen elhelyezett tartalmakért kizárólag az Előfizető felel.
4.1.3. A VPS konfigurálása, karbantartása az Előfizető feladata, kivéve amennyiben a Szolgáltatótól az Előfizető VPS üzemeltetési szolgáltatásokat is külön díjért igénybe vesz. Enélkül a Szolgáltató nem nyújt technikai támogatást VPS szolgáltatáshoz.
4.1.4. A VPS szolgáltatást kiszolgáló szerver processzor kihasználtsága az Előfizető által használt alkalmazások következtében tartósan és ismétlődően nem haladhatja meg a Szerver teljes CPU idejének 90%-át. Ezen értéknél a Szolgáltató jogosult korlátozni a Szolgáltatást.
4.1.5. Előfizető tudomásul veszi és hozzájárulását adja ahhoz, hogy a rendeltetésszerű joggyakorlás ezen követelményének szándékos vagy súlyosan gondatlan megszegése esetén a Szolgáltató jogosult a Szolgáltatás azonnali hatályú végleges felfüggesztésére.
4.1.6. VPS Demo szolgáltatás igénybevétele esetén a Szolgáltató egyedileg bírálhatja el a szolgáltatás biztosítását és a Demo használat esetére a Demo szolgáltatást igénybe vevő követeléssel nem léphet fel a Szolgáltató felé, azonban tejes felelősséggel tartozik a Demo használatáért.
4.1.7. A VPS-t igénybe vevő Xxxxxxxxx számára kedvezményes domain regisztráció és hosszabbítási ár érhető el a weboldalon feltüntetett árlista szerint. Ez a lehetőség azonban kizárólag a Szolgáltató az Előfizetőnek kiállított számlák fizetési határidőn belüli fizetése esetén biztosított, amennyiben az elmúlt 6 hónapban nem volt az Előfizetőnek fizetési késedelme a Szolgáltató felé.
4.1.8 A HA magas rendelkezésre állás esetén a garantált rendelkezésre állás havi szinten minimum 99,9%, amelyre az ÁSZF 5. pontja ad további rendelkezést.
4.1.9 A Szolgáltató a VPS-hez biztosított operációs rendszer sablonok (ún. templatek) működéséért és a használatukból eredő esetleges károkért nem vállal felelősséget.
4.1.10 Szolgáltató VPS-hez adatmentést csak külön ajánlatkérés és díjazás keretében biztosít. A VPS fájlainak és tartalmának mentése az Előfizető feladata. Szolgáltató díjmentesen kizárólag rendszer-pillanatképnek képfájlban (image) történő adatmentését készít, amelyet egy-az-egyben, az előző VPS adatokat felülírva – futó VPS és készített adatmentés dátuma között lévő módosítások elvesztésével- lehet visszaállítani, fájlonként nem. Szolgáltató adatmentésének elmaradásáért Szolgáltató semmiféle felelősséget nem vállal, így az oldalon és jelen ÁSZF-ben is felhívja Xxxxxxxxx figyelmét a megfelelő egyedi adatmentés készítésére.
4.1.11 Szolgáltató a VPS limitek eléréséből, túllépéséből és ennek következményeiből fakadó esetleges károkért felelősséget nem vállal.
4.2 Szerver Bérlés
4.2.1. A Szerver Bérlet (más néven Szerver Bérlés) szolgáltatás tartalma és a fogalmak:
I. Szerver: Fizikai hardware, amely az Előfizető által megrendelt, a xxxxxxx.xx honlapon feltüntetett tulajdonságokkal rendelkezik.
II. Kolokáció (Co-location): A szerver a szolgáltatáshoz megfelelően biztosított körülmények közötti eltárolása.
III. Internet hozzáférés: Az Előfizető által megrendelt, a xxxxxxx.xx honlapon feltüntetett tulajdonságokkal bíró internet kapcsolat a szerverhez.
4.2.2. A szerver és a kapcsolódó szolgáltatásokat az Előfizető választja ki. A kiválasztott szolgáltatást a Szolgáltató visszaigazolja.
4.2.3. A szerver a Szolgáltató kizárólagos, elidegeníthetetlen tulajdonát képezi. A szerverhez a Szolgáltató személyes, fizikai hozzáférést nem biztosít és az a Szolgáltatótól nem elvihető. A Szolgáltató az Előfizető részére azonban teljes online használati jogot biztosít.
4.2.4. Felek a Szerver Bérleti szerződést a xxxxxxx.xx oldalon látható, ennek hiányában vagy változtatása esetében a a Szolgáltató Előfizető részére történő visszajelzésében szeperlő határozott időre kötik. Szerződő Xxxxx jelen szerződés határozott időtartamára tekintettel, a rendes felmondás jogát kifejezetten kizárják. Ettől eltérően, Xxxxxxxxx jogosult a lejárat előtt a szerződést indoklás nélküli írásbeli nyilatkozatával bármikor megszüntetni, feltéve, hogy a határozott időtartamból még hátralévő időre eső díjat Szolgáltató részére kötbér címén megfizeti. Szerződés további határozatlan időtartamra automatikusan meghosszabbodik, feltéve, hogy egyik Fél sem ad az alap időtartam vagy a következő forduló nap lejártát megelőzően legalább harminc (30) nappal a megszűnésre vonatkozó írásos értesítést a másik Félnek.
4.2.5. Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy a szolgáltatást korlátozza, amennyiben az Előfizető - az Internet általános szabályainak (Netikett) - nem megfelelően használja szerver számítógépét. Kiemelten ilyen eseteknek tekintjük a következőket:
• SPAM levelek küldése az Interneten (kéretlen üzleti ill. reklámcélú e-mail -ek) illetve ezen levelekre válasz fogadása.
• Open relay mail server üzemeltetése
• Hamisított liszenszek használata
• Phising tevékenység
• E-mail cím hamisítás
• IP cím hamisítás
• Ethernet MAC cím hamisítás
• Warez oldalak üzemeltetése
• További ÁSZF-ben tiltott rendszerek üzemeltetése, tevékenységek folytatása
4.2.6. A korlátozás időtartama alatt az Előfizető nem mentesül a díjfizetés alól.
4.2.7. Előfizető kijelenti, hogy a bérelt szervereken kizárólag jog tiszta (legális) szoftvereket üzemeltet.
4.2.8. Számlatartozás: Előfizető tudomásul veszi, hogy az Előfizető és a Szolgáltató közötti különböző szerződéseket a Szolgáltató összefogva kezeli. Az Előfizető nevére kiállított számlákat a Szolgáltató egy folyószámlán vezeti. Ennek megfelelően, amennyiben az Előfizetőnek a folyószámláján tartozás keletkezik, a Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy az Előfizető bármelyik szolgáltatását korlátozza. A korlátozás mértékét a Szolgáltató határozza meg a számlatartozás függvényében.
4.2.9. Számla nemfizetés miatti szerver bérleti szolgáltatás korlátozás feloldása: 5 000 Ft + ÁFA A korlátozás időtartamára az Előfizetőt díjjóváírás nem illeti meg. Amennyiben az Előfizető számlatartozása tartósnak bizonyul, azaz eléri a kettő utolsónak kiállított számla összegét, úgy a Szolgáltatót a Ptk. 429. §-ában írt zálogjog illeti meg. Melyet felold a tartozás rendezése után.
4.3 Menedzselt / Rendszergazdai Szolgáltatások
4.3.1 Előfizető külön egyedi igény alapján rendelhet menedzselt szolgáltatásokat a szerver bérlet vagy VPS szolgáltatás mellé, vagyis olyan rendszergazdai szolgáltatást, amely által a Szolgáltató telepít, beállít, konfigurál szoftvereket. Ezen szolgáltatás részletei és árai a xxxxxxx.xx Menedzselt Szolgáltatások aloldalán találhatóak vagy a két fél között létrejött egyedi írásbeli (email vagy szerződés) megállapodásban leírtak szerint történik. Bárminemű szóbeli és korábbi megállapodás vagy írásban a Szolgáltató által nem visszaigazolt egyeztetés érvényét veszíti.
4.3.2. Eseti, egyszeri rendszergazdai szolgáltatásokra Szolgáltató 48 órás garanciát vállal, kivéve ha harmadik fél vagy Előfizető részéről a Szolgáltató által elvégzett konfigurációt / beállítást / telepítést (stb.) bármilyen befolyás vagy módosítás érte. A garancia az eredeti konfiguráció / beállítás / telepítés elvégzését tartalmazza.
4.3.3. Előfizető reklamációja kizárólag akkor érvényes a Szolgáltató által elvégzett munkákkal kapcsolatban, amennyiben Előfizető érvényes írásbeli megállapodást vagy ennek hiányában érvényes, xxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxx rendszerében felvezetett (tehát sorszámmal ellátott) Szolgáltató által visszaigazolt jóváhagyott levelezésben egyértelműen és félreérthetetlenül szerepel az a rendszergazdai munka amivel kapcsolatban reklamációt igényel és nem telt le még a munkától számított 48 óra. Előfizető részéről nem pontos vagy hiányos fogalmazásból, leírásból eredő következményekért Szolgáltató nem vállal felelősséget.
4.3.4 Szolgáltató jogosult a rendszergazdai / menedzselési igényeket indoklás nélkül megtagadni. Ez általában olyan rendszereknél fordul elő, amit nem Szolgáltató, hanem harmadik fél vagy Előfizető helyezett üzembe és kockázatos a rendszerbe történő munka Szolgáltató részéről.
4.4 Xxxxxxx.Xx Távoli Adatmentés
4.4.1 A Xxxxxxx.Xx Távoli Adatmentés szolgáltatása a xxxxx://xxxxxxx.xx/xxxxxx-xxxxx-xxxxxx- adatmentes.php (továbbiakban Távoli Adatmentési Aloldal) oldalon elérhető szolgáltatás, melynek lényeg, hogy Előfizető tulajdonában lévő vagy Szolgáltatótól vagy harmadik féltől bérelt internet kapcsolattal ellátott szerverén (tehát nem tárhely) futtathat egy Szolgáltató által biztosított programot, amelynél Előfizető beállíthatja, hogy milyen adatmentést végezzen a Szolgáltatónál lévő távoli adatmentő szerverekre.
4.4.2 A Szolgáltató által biztosított program kompatibilitása a Távoli Adatmentési Aloldalon olvasható. A program lehetőséget biztosít Xxxxxxxxx részére különböző mentési beállításokra, azok felügyeletére, ellenőrzésére. Az adatmentés és visszaállítás beállítása, ellenőrzése, tesztelése visszatöltése az Előfizető feladata. (Hiszen csak Xxxxxxxxx fér hozzá a saját gépéhez ahova a szoftvert telepítette).
4.4.3 Szolgáltató nem vállal felelősséget az adatmentési hibákért, adatmentés elmaradásáért, adatvesztésért alap esetben, kizárólag azon esetben ha Előfizető a Távoli Adatmentés Szolgáltatáshoz külön menedzselési szolgáltatást is rendel és a Szolgáltatóval részletekbe menően megállapodnak.
4.4.4. Szolgáltató kizárólag emailes támogatást nyújt a Távoli Adatmentés Szolgáltatáshoz.
5. Rendelkezésre állás garancia érvényesítése
Amennyiben maga a szerver adott hónapon belül több, mint 0,1 százaléknál többet nem volt elérhető, a Szolgáltató az adott hónapot teljes mértékben jóváírja, azáltal, hogy erre az időszakra nem számláz, vagy előre kifizetett szolgáltatás esetén a lejárat után + 1 hónapot szolgáltat. 3. fél által használt monitor program riportjai az érvényesítéshez nem használható a szerverek ilyen programokkal való külső kompatibilitása miatt. A rendelkezésre-állás garancia érvényesítéséhez a szolgáltató honlapon megadott e-mail címére kell írni 15 napon belül egy kérést, melyet elbírálva a szolgáltató a biztosított 1 hónapot jóváírhatja.
6. Viszonteladók
6.1 A Viszonteladók felelősséget vállalnak ügyfeleikért. A Szolgáltató a Viszonteladó ügyfeleinek nem biztosít ügyfélszolgálatot. Amennyiben a Viszonteladó ügyfele a Szolgáltatóval kapcsolatba lép, a Szolgáltató fenntartja a jogot az Előfizető saját magához áthelyezésére vagy zárolására, amíg a helyzet nem tisztázódik. Minden kérésnek a Viszonteladón keresztül kell beérkeznie a Szolgáltatóhoz. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot a Viszonteladó hozzáférésének felfüggesztésére, amennyiben a Viszonteladó ügyfelei az ÁSZF vagy törvénybe ütköző tevékenységet folytat. A Viszonteladó felel az általa kezelt információk felhasználásából eredő esetleges anyagi és nem anyagi károkért.
6.2 Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy a Szolgáltató számára a Viszonteladó által (faxon, e-mailben vagy postai úton megrendelt – minden szükséges melléklettel ellátott, szabályzat(ok)ba nem ütköző – tárhely szolgáltatásokat biztosítja. A Szolgáltató vállalja, hogy a hozzá beérkezett igényeket legkésőbb 2 munkanapon belül elfogadja vagy elutasítja.
6.3 Szolgáltató jogosult a Viszonteladón keresztül beadott kérelmezőit -nem nyilvánosan és nem a kérelmező tudtával- referenciaként feltüntetni.
6.4 .Szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy a Viszonteladó által közvetített tárhely delegálások kapcsán a Viszonteladó ügyfeleit nem keresi meg sem írásos, sem egyéb formában. Kivételt képez az eset, amennyiben a Viszonteladó a számlába állított összeget nem fizeti meg a Szolgáltató számára, illetve az ÁSZF ide vonatkozó pontjainak megszegése eseténi.
6.5 Viszonteladó köteles a tárhely delegálással kapcsolatos szerződést, illetve igénylőlapokat a szerződés megszűnésétől számított 5 évig megőrizni, annak biztonságos tárolásáról gondoskodni.
6.6 Viszonteladó tárhely szolgáltatást harmadik félnek korlátlan tulajdonságokkal nem adhat.
„Profit” viszonteladói szolgáltatás esetén korlátlan (unlimited) tárhely mérettel létrehozott tárhely figyelmeztetés után felfüggesztésre kerülhet.
6.7 A Viszonteladók számára kedvezményes domain regisztráció és hosszabbítási ár érhető el a weboldalon feltüntetett árlista szerint. Ez a lehetőség azonban kizárólag a Szolgáltató a Viszonteladónak kiállított számlák fizetési határidőn belüli fizetése esetén biztosított, amennyiben az elmúlt 6 hónapban nem volt a Viszonteladónak fizetési késedelme a Szolgáltató felé.
6.8 HULight, HUProfi, HUMedium, HuHeavy, Easy, Smart, Huge, Heavy csomagok esetén a csomagok túllépésének, többlethasználatának pontos költsége a xxxxxxx.xx weboldalon a csomag tulajdonságok részletezése mellett (pl.: xxxxx://xxxxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx_xxxxxxx.xxx) található. A Szolgáltató jogosult visszamenőlegesen a többlethasználat díját bekérni a viszonteladói Előfizetőtől.
7. A Szerződés Időtartama, Felmondás
7.1 A szolgáltatási szerződés a megrendeléskor az Előfizető által megadott határozott időtartamra szól és rendes felmondással fel nem mondható, csak az Előfizető és a Szolgáltató közös megegyezésével szüntethető meg. Hosszabbítás esetén a hosszabbítási kérelem és a következő időtartamról szóló számla kifizetése is (külön-külön is) újbóli határozott időtartamú szerződéskötésnek minősül. A határozott időtartamú szerződés rendkívüli felmondása az ÁSZF Előfizető általi megszegése esetén lehetséges a Szolgáltató részéről, azonnali hatállyal, amely esetben az Előfizetői fizetési kötelezettsége továbbra is fent áll. A Szolgáltató nemfizetés esetén fenntartja magának a jogot a hosszabbítási kérelem törlésének, erről külön jelzést küld a Szolgáltató az Ügyfélnek.
7.2 Havi előfizetés esetén – amennyiben külön megállapodás nem született Xxxxx között határozott időtartamról – a szerződés felmondási határideje mindkét fél részéről 30 nap. Negyedéves, féléves éves vagy hosszabb időtartamú szerződés esetén a felmondási határidő 30 nap.
8. ÁSZF változásai, Árváltozások
8.1 A Szolgáltató fenntartja magának jelen XXXX egyoldalú módosításának a jogát.
8.2 A Szolgáltató jogosult egyoldalúan módosítani a szolgáltatásainak tartalmát és díját, erről azonban erről köteles tájékoztatni az Előfizetőt a módosítással egységes szerkezetbe foglalt ÁSZF- nek a honlapján történő közzétételével vagy emailben. Előre kifizetett határozott idejű és teljesítés alatt álló szolgáltatásnak sem a tartalma, sem a díja nem módosítható.
9. A szerződés hatálya
9.1 A Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben szabályozott szolgáltatásokat a Megrendelésben és kifizetés szerint meghatározott ideig nyújtja az Előfizető számára.
9.2 Amennyiben valamelyik fél a Szerződés lejárta előtt legalább 30 nappal az ellenkezőjét nem kéri, a Szerződés automatikusan határozatlan időtartamú szerződéssé alakul át.
9.3 Amennyiben az Előfizető a határozott idejű szerződést – a jogszabályok és a jelen XXXX által szabályozott eseteken kívül - meg kívánná szüntetni, köteles a Szerződés határozott időtartamának a lejártáig esedékes díjat a Szolgáltatónak a Szerződés megszüntetésekor egy összegben megfizetni. A megszüntetés kizárólag írásban történhet, postai vagy elektronikus levél útján. A
Szerződést visszamenőleges hatállyal felmondani nem lehet.
9.4 Mindkét fél jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani, amennyiben a másik fél a jelen ÁSZF-et megszegi.
9.5 A Szerződés rendes felmondása nem mentesít a felmondás napjáig keletkezett kötelezettségek (pl. fizetési kötelezettség) alól.
9.6 A Szolgáltató automatikus felmondásnak veheti azt, amennyiben a Szolgáltatáshoz igénybe vett domain nevet másik szolgáltatóhoz az Elfizető átregisztrálja és erről előtte nem értesíti a Szolgáltatót. A felmondás nem mentesíti az Ügyfelet a fizetési kötelezettségek teljesítése alól. A felmondás, az előre fizetett szolgáltatásokat is beleértve, pénzügyi teljesítéssel nem jár a Szolgáltató részéről, de a Szolgáltató rendes esetben csak rendkívüli felmondással élhet. (azaz törvénybe vagy jelen ÁSZF -be ütköző tevékenységet esetén) A Szolgáltató az előre kifizetett Szolgáltatásokat csak úgy mondhatja fel, amennyiben visszafizeti az időben még hátralévő, kifizetett szolgáltatások ellenértékét.
10. Domain Regisztráció
10.2 Az Előfizető kijelenti, hogy a domain igénylésével, delegálásával és fenntartásával kapcsolatos kérdésekben a Szolgáltató és az adott tld-hez tartozó Nyilvántartó döntéseit elfogadja. (pl. nem valós adatok megadása esetén a domain törlési listára és zárolásra kerül)
10.3.1 .Előfizető köteles aláírt igénylőlapot biztosítani vagy jogszerűen, a xxxxxx.xx szabályainak megfelelően elektronikusan benyújtani a xxxxxxx.xx weboldaláról. A Szolgáltató minden tőle elvárhatót meg tesz a domain minél hamarabb történő bejegyzésért, de ennek elmaradásáért nem vonható felelősségre. A domain alatti tartalomért és a megadott adatokért az Előfizető büntetőjogi felelősséget vállal.
10.3.2 Előfizető felszólíthatja a Szolgáltatót a domain bejegyzésére, bármikor, amikor annak indítása nem történt meg és a fizetési kötelezettségének és dokumentum vagy elektronikus regisztráció beadási kötelezettségnek az Előfizető már eleget tett.
10.4 A Szolgáltató felé az Előfizető kötelező jelezni, ha a befizetés után a domain regisztrációs papírokat vagy az elektronikus regisztrációta Szolgáltató felé továbbította, viszont annak regisztrációja nem történt meg vagy kezdődött el két munkanapon belül.
10.5 A Szolgáltató a domain név regisztrációjának elmaradása miatt vagy a domain név lejárata miatt felelősséget nem vállal. Ekkor természetesen a befizetett és nem teljesített domain regisztrációs költséget az Előfizető részére köteles visszautalni.
10.6 Előfizető elfogadja, hogy a xxxxxx.xx hatályos szabályzata alapján a .hu domain csak évente hosszabbítható meg a Szolgáltató által, még ha Előfizető több évre ki is fizette a regisztrációs költséget. Előfizető kötelezi magát arra, hogy ez idő alatt a domaint nem regisztrálja át másik szolgáltatóhoz, hogy a domain hosszabbítás, megújítás a Szolgáltató által teljesíthető legyen. Amennyiben Xxxxxxxxx mégis másik regisztrátohoz viszi át a domain nevet, ezzel kijelenti, hogy véglegesen lemond mindenféle pénzügyi és egyéb követeléssel a Szolgáltató felé.
10.7 Az elektronikus .hu domain regisztráció kizárólag új, még nem létező domain delegálására érvényes, adatmódosításra és átregisztrációra vagy egyéb domain szolgáltatásra nem.
11. Egyebek
11.1 A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott kérdések vagy információk esetén a Xxxxxxx.Xx Kft. xxx.xxxxxxx.xx oldalon feltüntetett információk a mérvadóak olyan módon mintha ezek az ÁSZF
tartalmai lennének.
11.2 A jelen ÁSZF-ben nem szabályozott egyéb kérdések esetén a hatályos magyar Ptk. és más vonatkozó jogszabályok (így különösen a 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről, 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról, 45/2014. (II.26.) Kormány rendelet) továbbá a hatályos magyar Internet szabványok alkalmazandók.
11.3 Jogvita esetén a felek alávetik magukat a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Budapesti Békéltető Testület vagy a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Mediációs és Jogi Koordinációs Osztály kizárólagos döntésének.
11.4 A jelen ÁSZF-nek más nyelvre történő fordítása esetén, amennyiben annak értelmezésével kapcsolatban a felek között vita alakulna ki, a magyar nyelvű változat tartalma az irányadó.
11.5 Amennyiben jelen szerződésben egy adott témában ellentmondás tapasztalható, úgy minden esetben a legkorábban (vagyis a legkisebb sorrendben elől lévő) előforduló kikötés az érvényes.
11.6 Jelen ÁSZF elfogadásával minden Felek között történt előzetes szóbeli vagy írásbeli megállapodás érvényét veszíti.
11.7 Az ISzT által támogatott hálózatbiztonsági irányelveket (xxxx://xxx.xxxx.xx/xxxx/xxx.xxxx) az Előfizető magára kötelező érvénnyel fogadja el, ezen irányelvek megsértése esetén a szolgáltatás korlátozható, felfüggeszthető, szüneteltethető, ill. a megsértés azonnali felmondási ok is.
11.8 A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a jelen szerződés egyes rendelkezéseinek esetleges érvénytelensége nem hat ki a szerződés ill. az érintett pont egészének érvénytelenségére.
11.9 Szolgáltató a xxxxxxx.xx és kapcsolódó weboldalain lévő esetleges elírásokért, hibákért felelősséget nem vállal.
12. Vis major
12.1 Egyik fél sem felel a szerződésben foglalt kötelezettség teljesítéséért azon esetekben, amikor a felek érdekkörén kívül eső elháríthatatlan esemény merül fel. Ilyen körülménynek tekintendő például: természeti katasztrófa, tűz, áradás, hatóság rendelkezése, szükségállapot, lázadás, polgárháború, háború, sztrájk vagy hasonló munkabeszüntetés, szervertámadás, hacker támadások, jogosulatlan hozzáférések stb.
12.2 Nem minősül Vis majornak az a fajta hacker támadás, SPAM küldés, amely az Előfizető gondatlanságára vezethető vissza és a Szolgáltató vagy egyéb hivatalos szerv felszólítására sem végezte el a szükséges megelőzési intézkedéseket, holott tudatában volt a lehetséges veszélyeknek.
12.3 Ha Vis Major esemény miatt a szünetelés időtartama meghaladja a két hónapot, bármelyik Fél jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani.
12.4 A teljesített szolgáltatások számlájának kiegyenlítése alól a Vis Major körbe tartozó események sem jelentenek mentességet, az ügyfél nem jogosult kártérítésre.
13. Pénz-visszafizetési garancia, elállási jog
13.1. 30 napos tárhely visszafizetési garancia: A megrendelt tárhely szolgáltatásra a Szolgáltató a megrendeléstől számított 30. napig a megrendelt tárhely szolgáltatásért kifizetett összeget teljes mértékben visszatéríti, amennyiben azt a Megrendelő kéri, kizárólag azon esetben, amennyiben a Megrendelő a szolgáltatáshoz kapott ingyenes ajándékokat nem használta fel. Amennyiben az ajándékok felhasználásra kerültek, az ajándék értékét a visszafizetésnél a Szolgáltató levonhatja, maximum a visszafizetendő díj 100%-ig.
Minden olyan más esetben, amikor az esetleges visszatérítés oka a szerződésben foglaltak szerint nem a Szolgáltató hibájára vezethető vissza, illetve a megrendelést számított 30. napon túl ezen kérésekkel szemben a Szolgáltató minden felelősséget elhárít és a követelést nem teljesíti.
13.2.A Szolgáltató a honlapon feltüntetett feltételek mellett biztosít lehetőséget azon szolgáltatások tesztelésére, amelyiknél ezt a weblapon feltüntette.
13.3. Akciós szolgáltatások összevonása, együttes igénybevétele nem lehetséges!
13.4. Előfizető kérése alapján Xxxxxxxxx számára végzett egyedi vagy rendszergazdai szolgáltatás (szerver, VPS telepítés, konfiguráció) díja nem visszatéríthetőek.
14. Sablonok
14.1 A Sablonok a Szolgáltató tulajdonát képező adatbázis, amely a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI törvényt módosító 2001. évi LXXVII törvény védelme alá tartozó gyűjteményes mű.
14.2. A Szolgáltató JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
14.2.1 A Szolgáltató köteles a Szerződésben megadott a Sablonok biztosítására a fizetéstől számított 48 órán belül.
14.2.3 Az Szolgáltató jogosult az érvényes árlistában megadott díjakat az felhasználó felé kiszámlázni. A számlázás a megrendelés utáni 8 napon belül történik.
13.2.4 Az Szolgáltató a sablonok felhasználásáért felelősséget nem vállal. A harmadik féltől beszerzett Sablonokért kizárólag a harmadik felet lehet felelősségre vonni.
14.3 Előfizető JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI
14.3.1 Előfizető jogosult az általa megrendelt sablonok szerkesztésére, használatára.
14.3.2 Előfizető jogosult a Sablonokat kötöttség nélkül felhasználni és azt az ide vonatkozó jogszabályok (VI. pont) és 3.5 pont szerint továbbértékesíteni.
14.3.3 Előfizető köteles a Sablonok igénybevételéhez szükséges hardver, szoftver és telekommunikációs feltételeket biztosítani.
14.3.4 Előfizető a Sablonokat kizárólag saját felelősségére használhatja.
14.3.5. Előfizető a sablonokat kizárólag egyenként, illetve maximum 500 db-os kiszerelésben értékesítheti tovább. Több 500 db-os kiszerelés továbbértékesítésére ugyanazon 3. félnek nem jogosult.
15. a. Panaszkezelés, Reklamáció
15.1. A panaszügyintézés postán és elektronikusan történhet. Elektronikus levélben a xxx.xxxxxxxxxxx.xx rendszerben, postai levelezési cím: 1538 Budapest Pf.:510.
15.2. A panaszkezelés módja:
Amennyiben az Előfizetőnek az előfizetői szerződéssel vagy az előfizetői jogviszonnyal kapcsolatos panasza, reklamációja van, a Szolgáltató ügyfélszolgálatához kell fordulnia elektronikusan e-mailben vagy postán. Az ügyfélszolgálat a panaszt 30 napon belül kivizsgálja és ennek eredményéről az Előfizetőt értesíti. Ha az Előfizető a panasz kezelésével nem ért egyet, a Szolgáltató a panaszról és azzal kapcsolatos álláspontjáról szóló elektronikus vagy postai levelezés másolati példányát az Előfizető rsézére átadja. a
Az írásbeli panaszt a Szolgáltató 30 napon belül köteles írásban megválaszolni. A panaszt elutasító álláspontját a Szolgáltató indokolni köteles. A panasz elutasítása esetén pedig a Szolgáltatónak az Előfizetőt írásban kell tájékoztatnia arról, hogy mely hatóság vagy békéltető testület eljárását kezdeményezheti, megjelölve az illetékes hatóság illetve a Szolgáltató székhelye szerint illetékes békéltető testület székhelyét, telefonos- és internetes elérhetőségét valamint a levelezési címét.
15.3. A vonatkozó jogszabályok keretein belül el nem intézett panaszával az alábbi fórumokhoz for- dulhat:
*Online szolgáltatási szerződés esetében kizárólag a fővárosi kereskedelmi és iparkamara mellett működő békéltető testület jár el:
Budapesti Békéltető Testület, címe: 1000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx.00., telefonszáma: (1) 000- 0000, fax száma: (0) 000-0000, e-mail : xxxxxxxxx.xxxxxxxx@xxxx.xx ).
Az online vitarendezési platform elérhető: xxxx://xx.xxxxxx.xx/xxx.
* Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Mediációs és Jogi Koordinációs Osztály: 1016 Bu- dapest, Krisztina krt. 99. Telefon: (+36 1) 488 2158
* Pesti Központi Kerületi Bíróság. Cím: 1055 Budapest, Markó u. 25.
* Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság: Ügyfélszolgálat címe: 1133 Budapest, Visegrádi 106. Telefon: 1/4680673
* Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság. 1088 Budapest, József krt. 6. Tel.: 1 / 459-4999
15. b. Hibabejelentés
Előfizető technikai hibabejelentést az ugyfeladmin.hu weboldalon jelenthet be, amely mindkét fél számára bármikor nyomon követhető. Szolgáltató köteles -akár automatikus e-mail formájában- 24 órán belül reagálni és visszajelezni. Szolgáltató bár minden tőle telhetőt megtesz a hiba orvoslására, azonban amennyiben az nem a szerver hibájához vagy a szolgáltatott keretrendszeren belüli rendes működéshez köthető, nem vállal felelősséget a hiba kijavításáért. Szerver oldali hibával kapcsolatban az ÁSZF 5. pontja érvényesíthető.
I. Akciós ajándékcsomag kiegészítés és szabályzat:
1. Szolgáltató, a Szolgáltatótól független, harmadik fél oldali szolgáltatásokhoz biztosít úgynevezett ajándékokat vagy kedvezményre jogosító kuponkódokat, amennyiben Előfizető a Szolgáltatónál a Szolgáltató weboldalán lévő érvényben lévő feltételeknek megfelelően új szolgáltatást rendel vagy hosszabbít.
2. A harmadik fél általi szolgáltatások: Webkontroll.hu , Szamlazz.hu, Etarget.hu, G-data, T- drive. A Szolgáltató mindent megtesz azért, hogy a harmadik fél által részére tudomására hozott információkat az ajándékok vagy kedvezményre jogosító kuponkódokat felhasználásával kapcsolatban, de a harmadik fél által biztosított szolgáltatásokért felelősséget nem vállal, ügyfélszolgálatot ezekhez nem biztosít.
3. Előfizető az ajándékok felhasználásával elfogadja a Tárhely:Eu és Harmadik fél szabályzatát. Sok esetben csak a harmadik fél szempontjából új ügyfelekre érvényes az ajándék, ezt Szolgáltató jelzi a felhasználhatóságnál, ahol ez hiányzik kérjük vegye fel a kapcsolatot a Szolgáltatóval vagy a harmadik féllel.
4. Az ajándékok vagy kedvezményre jogosító kuponkódok másra nem cserélhetőek be, készpénzben sem igényelhetőek.
5. T-Drive esetén a mentett és T-Drive szolgáltatásban elhelyezett fájlokért, azoknak elvesztéséért Szolgáltató felelősséget nem vállal.
II. "199" garancia tárgya és érvényesítése
A "199" garancia a Szolgáltató azon Ügyfelei részére érvényes, akik 2011. március 22-a után igényelnek új tárhelyet és ezáltal a legújabb szerverekre kerülnek, amik speciálisan erre a célra lettek kialakítva. A "199" garancia azt jelenti, hogy a Szolgáltató garantálja azon új Ügyfelei részére, akik 2011. március 22-a után rendelik a tárhelyet, hogy rajtuk kívül maximum 198 Ügyfél, azaz összesen 199 Ügyfél szolgáltatásai lesznek eltárolva az adott szerveren. Mivel ezen tény igazolása csakis teljes szerver oldali hozzáféréssel igazolható, a Szolgáltató ezen adatokat meghatározott időközönként közjegyző jelenlétében hitelesíti, így teszi biztossá Ügyfelei számára a garancia betartását. Szolgáltató továbbá lehetővé teszi Ügyfelei számára, hogy amennyiben úgy véli, - kizárólag a garanciában részt vevő szervereken élő szerződésben lévő Ügyfél számára - hogy a garancia nem teljesül, kérhessen soron kívüli közjegyzői hitelesítést egy mindkét fél által elfogadott közjegyzőnél és időpontban. Amennyiben a garancia esetlegesen nem teljesült, úgy a közjegyzői díjat a Szolgáltató fizeti és az Ügyfél számára jóváírja a nem teljesülés teljes időpontját úgy, hogy az időtartammal meghosszabbítja az Ügyfél tárhely szolgáltatásának idejét. Amennyiben
a garancia teljesült, a közjegyzői díj az Ügyfelet terheli. Egy hónapban csak egy meghatározott és/vagy soron kívüli közjegyzői hitelesítés történhet. Egy Ügyfél (a tárhely csomagok adottságai miatt) természetesen több domainnal esetleg tárhellyel is rendelkezhet. Az Ügyfél meghatározás kizárólag normál tárhely szolgáltatással rendelkező, élő tárhely szerződéssel rendelkező Ügyfelet jelent.
Kelt: Budapest, 2009.01.02.
utolsó módosítás: 2017.02.14.