Contract
I. A Raiffeisen Bank Zrt. tájékoztatja továbbá a Tisztelt Ügyfeleit, hogy az Általános Üzleti Feltételei 2022. május 27-vel az Ügyfelekre nézve nem kedvezőtlenül vagy meglévő ügyfeleket nem érintve módosulnak. A módosítás az ÁÜF alábbi pontjait érinti:
Jelenlegi rendelkezés | 2022. május 27-től hatályos rendelkezés | Módosítás oka |
II. Kondíciós Lista 2.1 A Bank által az Ügyfél részére nyújtott szolgáltatásokért felszámított díjak, jutalékok, költségek és késedelmi jellegű kamatok felszámításának jogcímét és mértékét, az Ügyfél által Banknál elhelyezett betét után Bank által fizetendő kamat mértékét, valamint a szolgáltatások nyújtásának egyéb specifikus feltételeit a mindenkori Kondíciós Lista, illetve a Bank által közzétett Hirdetmények tartalmazzák. , A mindenkori Kondíciós Lista, valamint a Bank által közzétett, mindenkor hatályos Hirdetmény(ek) az Általános Üzleti Feltételek elválaszthatatlan részét és mellékletét képezi(k). Bank a Kondíciós Listát, illetve a Hirdetményt – amely nyilvános és bárki számára megismerhető – az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeiben kifüggeszti, a Bank honlapján (xxx.xxxxxxxxxx.xx) elhelyezi illetve kérésre az Ügyfél rendelkezésére bocsátja. A Bank jogosult ügyfél-típusonként, illetve üzletáganként eltérő kondíciókat alkalmazni és eltérő szolgáltatásokat nyújtani, továbbá jogosult az Ügyfél számára a Kondíciós Listában, illetve Hirdetményben foglaltaktól eltérő, egyedi kondíciókat megállapítani. | II. Kondíciós Lista, Hirdetmény 2.1 A Bank által az Ügyfél részére nyújtott szolgáltatásokért felszámított díjak, jutalékok, költségek és késedelmi jellegű kamatok felszámításának jogcímét és mértékét, az Ügyfél által Banknál elhelyezett betét után Bank által fizetendő kamat mértékét, valamint a szolgáltatások nyújtásának egyéb specifikus feltételeit, szolgáltatásokhoz kapcsolódó akciókat, promóciókat a mindenkori Kondíciós Lista, illetve a Bank által közzétett Hirdetmények, vagy az akciókról, promóciókról szóló szabályzatok tartalmazzák. A Bank Hirdetményt tesz közzé az Általános Üzleti Feltétetelek, egyéb üzletszabályzatok, szabályzatok módosításának tényéről, a módosítással érintett rendelkezésekről, a módosítás hatályba lépésénak dátumáról továbbá Hirdetményben vagy erről szóló külön szabályzatban teszi közzé az egyes szolgáltatáshoz kapcsolodó akcióit, promóciót, programjait. A mindenkori Kondíciós Lista, valamint a Bank által közzétett, mindenkor hatályos Hirdetmény(ek), szabályzatok az Általános Üzleti Feltételek elválaszthatatlan részét és mellékletét képezi(k). Bank a Kondíciós Listát, illetve a Hirdetményt, akciókról, promóciókról szóló szabályzatokat – amely nyilvános és bárki számára megismerhető – az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeiben közzéteszi és a Bank honlapján (xxx.xxxxxxxxxx.xx) elhelyezi illetve kérésre az Ügyfél rendelkezésére bocsátja. Az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeiben történő közzététel kinyomtava történő közzétételt vagy az | Eddig nem volt szabályozva a feltételekben a Hirdetmény, pedig a Bank alkalmazta ezt. |
ügyféltérben elhelyezett, bárki által használható ügyfélgépen (OkosPonton) történő elektronikus közzétételt jelenti. A Bank jogosult ügyfél-típusonként, illetve üzletáganként eltérő kondíciókat alkalmazni és eltérő szolgáltatásokat nyújtani, továbbá jogosult az Ügyfél számára a Kondíciós Listában, illetve Hirdetményben foglaltaktól eltérő, egyedi kondíciókat megállapítani. |
Titokvédelem és az Ügyfél személyes adatainak kezelése Jelen fejezet tekintetében: Bankcsoport: a Bank és a Bank ellenőrzése alatt álló vállalkozások, valamint a Bank tulajdonosának irányítása alá tartozó belföldi leányvállalatok (a továbbiakban: magyar Bankcsoport), továbbá a Bank tulajdonosának ellenőrzése alatt álló külföldi vállalkozások és azok leányvállalati (a továbbiakban: nemzetközi Bankcsoport) Xxxxx: minden olyan, az egyes Ügyfelekről a Bank, mint pénzügyi, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatásokat, valamint mint befektetési és kiegészítő befektetési szolgáltatásokat nyújtó hitelintézet, továbbá biztosításközvetítő közreműködője, illetve pénzügyi vállalkozás, vagy egyéb szervezet rendelkezésére álló banktitoknak, értékpapírtitoknak, biztosítási titoknak vagy más védendő, bizalmas információnak minősülő tény, információ, megoldás vagy adat, amely Ügyfél személyére, adataira, vagyoni helyzetére, személyi körülményeire, üzleti tevékenységére, üzleti befektetési tevékenységére, gazdálkodására, tulajdonosi, üzleti kapcsolataira, valamint a Bank által vezetett számlájának egyenlegére, forgalmára, továbbá a Banknál kötött szerződéseire vonatkozik. Érintett: bármely meghatározott, személyes adata | Adat-, és titokvédelem | Adatvédelmi rész átláthatóbbá és közérthetőbbé tétele. |
alapján azonosított vagy a Bank által ésszerű módon – közvetve vagy közvetlenül – azonosítható természetes személy. Ésszerű módon történő azonosításnak minősül különösen, ha adott személyt egy azonosító szám vagy jel, tartózkodási információ vagy a személy fizikai, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy társadalmi identitására vonatkozó egy vagy több tényezőre, információra történő utalás révén kapcsolják össze az adattal. A Bankkal való kapcsolatában érintett lehet az Ügyfél vagy az egyéb érintett. Ügyfél: minden természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely, a Banktól, vagy a Bank közvetítésével pénzügyi, befektetési, biztosítási vagy valamilyen kiegészítő szolgáltatást vesz igénybe. Az Ügyfelekhez hasonló módon kezelendők az egyéb érintettek adatai is, feltéve ha a jelen Általános Üzleti Feltételek ettől eltérő szabályokat nem fogalmaz meg. Egyéb érintett: a közreműködő személyek, az eseti ügyfelek és a leendő ügyfelek összefoglaló elnevezése Eseti ügyfél: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely a Bank részére alkalmi jelleggel ügyleti megbízást ad (ilyennek kell tekinteni a |
fizetési számlával nem rendelkező, de más ügyfél fizetési számlájára történő közvetlen készpénz befizetést teljesítő természetes személyt is). Közreműködő személy: az az Ügyfélnek nem minősülő személy, akinek vagy amelynek adatait, illetve a rá vonatkozó információkat a Bank kezeli vagy azok birtokába jut, többnyire valamely, az Ügyfelének nyújtott szolgáltatás biztosítása kapcsán. Ilyen személy lehet különösen, aki az Ügyféllel megkötendő szerződés teljesülése érdekében közreműködik (ügyfél megbízottja, képviselője, tanú, tolmács, fordító, továbbá aki a Bank számára biztosítékot nyújt, vagy ilyen kötelezettséget vállal (kezes, zálogkötelezett), illetve egyéb jogosult és/vagy kötelezett (fizetési megbízás kedvezményezettje, Bank által finanszírozott ingatlan eladója). Leendő ügyfél: az a személy, aki a Bank valamely szolgáltatásával, termékével kapcsolatos tájékoztatás, reklám vagy ajánlat címzettje, valamint, aki szolgáltatást igényel, vagy az iránt érdeklődik, de a Bank nem kötött vele szerződést a szolgáltatás nyújtására, illetve aki a Bank számára szerződéses ajánlatot tesz. Tartós szerződéses jogviszony: minden olyan, a Bank és az Ügyfél között huzamosabb, határozott vagy határozatlan ideig, folyamatosan fennálló |
szolgáltatási szerződéses jogviszony, melynek keretében az Ügyfél folyamatosan, vagy időről-időre szolgáltatásokat vesz igénybe a Banktól, illetve vele ügyleteket köt, így különösen pénzügyi vagy befektetési szolgáltatási keretszerződést, befektetési keretszerződést, hitel- és kölcsönszerződést, ide nem értve a kizárólag egy meghatározott ügyletre vonatkozó, azonnal, vagy rövid időn belül teljesülő eseti szerződéseket | ||
Titokvédelem 3.1.1 A Bank a titoknak minősülő információt köteles időbeli korlátozás nélkül megtartani. Xxxxx csak akkor adható ki harmadik személynek, ha: a) az Ügyfél, illetve törvényes képviselője a rá vonatkozó kiszolgáltatható titokkört pontosan megjelölve közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan kéri vagy erre felhatalmazást ad, nem szükséges a közokiratba, teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalás, ha az Ügyfél ezt az írásbeli nyilatkozatát a Bankkal történő szerződéskötés keretében – ideértve a fizetési számla váltásának kezdeményezését is – nyújtja azzal, hogy ebben az esetben a nyilatkozat a Bank által elfogadott azonosított elektronikus úton is megtehető, b) a Bank tevékenységére vonatkozó jogszabály a titok megtartásának kötelezettsége alól felmentést | Adatvédelem A Bank a megadott adatokat elsődlegesen a GDPR rendelkezéseinek megfelelően, továbbá a Bank Általános adatvédelmi és adatkezelési tájékoztatójában felsorolt hatályos jogszabályok szerint kezeli. Ezen jogszabályok és dokumentumok tartalmazzák a személyes adatok kezelésére vonatkozó részletszabályokat, többek között az adatvédelmi alapelveket, az adatkezelés célját, az érintettek körét, a kezelt személyes adatok felsorolását, a megőrzési időket, az adattovábbítás részleteit, az érintetti jogokat, az adatvédelmi kérelmek kezelését, a jogorvoslati lehetőségeket és az adatbiztonsági rendelkezéseket. Az Általános adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató a Bank honlapján (xxxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxx- csoport/raiffeisen-bank-zrt/jogi- nyilatkozatok/adatkezelesi-tajekoztato), Adatkezelés címszó alatt elérhető. 3.1.1 Adattovábbítás Bankcsoporton belül |
ad, c) a Bank érdeke ezt az Ügyféllel szemben fennálló követelése eladásához, vagy lejárt követelése érvényesítéséhez szükségessé teszi, d) a Bank által megbízott tanúsító szervezet és alvállalkozója ezt a tanúsítási eljárás lefolytatása keretében ismeri meg. | A személyes adatok Bankcsoporton belüli továbbítására főszabályként a Bank Általános adatvédelmi és adatkezelési tájékoztatójában foglaltakat kell alkalmazni, az alábbi kiegészítésekkel. A Bank az érintettekről tudomására jutott titkot, személyes adatot jogosult átadni: a) az Ügyfél hozzájárulásával, melyet ellenkező tartalmú kifejezett kikötés hiányában az Ügyfél a szerződés aláírásával megad; b) a Bank, vagy más harmadik fél jogos érdekére tekintettel a Bank tulajdonosa, a Raiffeisen RBHU Holding GMBH, illetve a nemzetközi Bankcsoporthoz tartozó hazai és külföldi vállalkozások és leányvállalatok részére, többek között az alábbi célokból: - az Ügyfél által igénybe vett vagy venni kívánt szolgáltatás teljesítése ; - kockázatkezelés, ideértve a kockázatelemzést, a kockázatmérséklést és értékelést, valamint az információbiztonsági kockázatelemzést; - ügyfél-, ügylet- és hitelképesség minősítés; - statisztikai elemzés; - a minőségi és hatékony ügyfélkiszolgálás biztosítása – ideértve különösen az ügyfélkiszolgálást elősegítő informatikai rendszerek működtetését – és kapcsolattartás; - piackutatás, ügyfél-elégedettségi felmérés, közvélemény-kutatás végzése; - adatminőség javítása, továbbá ügyfélélmény monitorozása és javítása (pl.: profiladatok, tranzakciós és tevékenység adatok, valamennyi |
banki csatornával kapcsolatos interakciók, ügyfélélmény visszajelzések értékelése); - pénzmosás és a terrorizmus finanszírozás megelőzése, illetve csalásmegelőzés; - a Bank, illetve a Bankcsoport vagy a Bankkal és/vagy Bankcsoporttal kapcsolatban álló harmadik felek jogos érdekeinek érvényesítése és védelme, panaszkezelés és vitarendezés; - a Bank és/vagy a Bankcsoport tagjai tevékenységének ellenőrzése, felügyelete (például peres eljárásokra vonatkozó adatok, kiszervezési szerződések adatai, egyéb adatszolgáltatások teljesítése stb.); - illetve követelés értékesítése. | ||
Adatszolgáltatás a központi hitelinformációs rendszer részére 3.2.1 Bank a Központi Hitelinformációs Rendszerről szóló 2011. évi CXXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően a központi hitelinformációs rendszernek (KHR) adós-nyilvántartási célból, a jogszabályban megjelölt feltételekkel és tartalommal adatokat szolgáltat, illetve a kockázatkezelés – ideértve a kockázatelemzést, a kockázatmérséklést és értékelést, az Ügyfél-, az ügylet- és a hitelképesség minősítését is – keretében a KHR-ből adatokat kérdez le. 3.2.2 A KHR-rel kapcsolatos adatkezelési szabályokra és jogorvoslati lehetőségekre vonatkozó | Titokvédelem A Bank a kezelésében levő adatokat, információkat, melyek a vonatkozó, hatályos jogszabályok alapján jogszabályi védelmet élvező titoknak minősülnek, a jogszabályokban foglaltaknak megfelelően kezeli. A Bank a titoknak minősülő adatot, információt időbeli korlátozás nélkül őrzi meg. Titoknak minősülő adat, információ csak a vonatkozó, hatályos jogszabályokban foglaltaknak megfelelően adható ki harmadik személy részére. Abban az esetben, ha a titoktartási kötelezettség alól a vonatkozó, hatályos jogszabály felmentést ad, a Bank köteles a titoknak minősülő adatot a jogszerű adatszolgáltatási igényt benyújtó számára kiadni. Az adatszolgáltatásból eredő következményekért, károkért a |
tájékoztatót a jelen Általános Üzleti Feltételek elválaszthatatlan részét képező 3. számú melléklet tartalmazza. | Bank nem felel. | |
.3 A Bank adatkezelési tevékenységére vonatkozó rendelkezések Jelen fejezetben meghatározott szabályok a fogyasztónak is minősülő természetes személy Ügyfelekre és egyéb természetes személy érintettekre irányadóak, kivéve ha ettől eltérő kifejezett rendelkezést a jelen fejezet nem tartalmaz. Nem értendő ezen természetes személyek körébe a fogyasztónak nem minősülő, önálló foglalkozása vagy üzleti tevékenysége körében eljáró természetes személy, így különösen az egyéni vállalkozó és az őstermelő, akikre az e minőségükben átadott személyes adataiknak kezelésére és védelmére a jelen Általános Üzleti Xxxxxxxxxx XXX/3.4 pontjában foglaltak az irányadók. 3.3.1 Az adatkezelés alapvető elvei A Bank a szolgáltatási szerződés megkötését megelőzően, illetve a szerződés jogviszony fennállásának időtartama alatt a szolgáltatási szerződés megkötésével, teljesítésével, végrehajtásával, valamint a szolgáltatási szerződés megszűnésével kapcsolatosan az Ügyfél által részére átadott vagy más módon a Bank tudomására hozott, vagy más módon vagy forrásból a Bank tudomására jutott és a nyilvántartásaiban | Kihúzásra került |
kezelt személyes adatait bizalmasan, a hatályos jogszabályi és banki előírásokkal összhangban kezeli, megfelelő adatvédelem és adatbiztonság biztosítása mellett. Adatkezelési tevékenysége során a Bank elsősorban a természetes személy Ügyfél személyes adatainak kezelésére vonatkozó jogszabályok, a Bank tevékenységére irányadó jogszabályok – így elsősorban a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló, illetve a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló törvény, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (továbbiakban: Általános Adatvédelmi Rendelet vagy GDPR) –, valamint az Ügyféllel kötött szerződések és szerződéses nyilatkozatok rendelkezései, illetve az Ügyfelek személyes adatainak védelemére vonatkozó banki szabályok, szabályzatok és tájékoztatók rendelkezései alapján jár el. A Bank tevékenysége ellátása során az adatkezelés tekintetében a következő alapelvek figyelembe vételével jár el: - a Bank birtokába került személyes adatok kezelésére jogszerű és tisztességes keretek |
között kerül sor, illetve ezen adatkezelési tevékenysége az érintettek számára átlátható (jogszerűség, tisztességes adatkezelés és átláthatóság elve); - személyes adatot vagy bármilyen más adatot a Bank csak meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében kezel (célhoz kötött adatkezelés elve); - a Bank a tevékenysége ellátásához valóban szükséges mennyiségű adatot kezel, csak olyan személyes adatot kezel és dolgoz fel, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, s e cél elérésére alkalmas (adatminimalizálás/adattakarékosság elve); - adatkezelési tevékenységét a Bank kizárólag a jogszabályokban meghatározott és/vagy kizárólag csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig folytatja, a jogszabályokban meghatározott feltételek és/vagy a cél megszűntével az adatokat törli, vagy – ha erre lehetősége van – anonimizálja (korlátozott tárolhatóság elve); - a bármilyen módon bizalmasnak, illetve titoknak minősülő adatokat a Bank a vonatkozó titokkezelési belső szabályzatai szerint bizalmasan kezeli, e körben a Bank a személyes adatok megfelelő biztonságát megfelelő technikai és szervezési |
intézkedések alkalmazásával is biztosítja (integritás és bizalmas jelleg); - a Bank biztosítja az adatok pontosságát, teljességét és – ha az adatkezelés céljára tekintettel szükséges – naprakészségét, valamint azt, hogy az érintettet csak az adatkezelés céljához szükséges ideig lehessen azonosítani, illetve az adattal kapcsolatba hozni (adatminőség/pontosság elve); - a Bank a technológia mindenkori állása, a megvalósítás költségei, illetve adatkezelési tevékenységének jellege, hatóköre, körülményei és céljai, valamint a változó valószínűségű és súlyosságú kockázatok figyelembevételével igyekszik kialakítani és megalkotni olyan technikai és szervezési intézkedéseket, amelyek megfelelő garanciát nyújtanak arra, hogy a Bank megfeleljen a vonatkozó jogszabályokban foglalt követelményeknek (kockázatarányos védelem); - a Bank adatkezelést érintő tevékenységei ellátása során kiemelt figyelmet fordít arra, hogy alapértelmezett legyen az adatvédelmi követelmények betartása, és a személyes adatok bizalmas, titokként való kezelése (beépített és alapértelmezett adatvédelem elve); - végül, a Bank biztosítja, hogy mindezen elveknek való megfelelés, illetve a Bank |
adatkezelési tevékenysége, az adatok kezelésének teljes életciklusa dokumentált és áttekinthető legyen (elszámoltathatóság elve). | ||
3.3.2 Az adatkezelés jogalapja A Bank az Ügyfelek adatait elsősorban a Bank által nyújtott szolgáltatások, valamint a felek által kölcsönösen vállalt szerződéses kötelezettségek teljesítése, illetve a szerződéses kapcsolat létrehozásának előkészítése érdekében kezeli (ún. szerződéses jogalap). A Bank jogosult, illetve jogszabályban meghatározott esetekben és körben köteles az Ügyféltől az adatkezelés céljából szükséges adatokat és információkat, illetve ezeket igazoló dokumentumok benyújtását kérni és az ezekben foglalt információkat, illetve személyes adatokat kezelni (ún. jogszabályon alapuló adatkezelés). Mindezek mellett a Bank jogosult az Ügyfél adatait, illetve az ezeket igazoló dokumentumokat kezelni akkor is, ha erre a Bank vagy a Bankkal kapcsolatban álló harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükség van, feltéve, hogy ezen | Kihúzásra került |
érdek érvényesítése az Ügyfél személyes adatainak védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll (ún. jogos érdek). Jogos érdekből a Bank kezelheti az Ügyfél adatait külön hozzájárulás nélkül akkor is, ha az Ügyfél a korábban megadott hozzájárulását visszavonja, vagy ha erre a Bank számára jogszabály lehetőséget biztosít. Jogos érdek alapján a Bank akkor kezel adatot, ha ún. érdekmérlegelési-teszt alapján végzett súlyozás alapján megállapítható, hogy ezen érdek érvényesítése felülmúlja az Ügyfél érdekeinek és szabadságainak védelmét és ezen érdek érvényesítése szükséges- és arányos beavatkozásnak minősül az Ügyfél magánszférájába. A Bank ezen esetekben is megfelelően, az ésszerűen elvárható keretek között biztosítja az Ügyfél adatai védelmének garanciáit is. Amennyiben a fenti jogalapok egyike sem áll fenn az Ügyfél és a Bank közötti kapcsolatban, úgy a Bank az Ügyfél kifejezett hozzájárulása alapján jogosult az Ügyfél adatait, illetve ezeket igazoló dokumentumokat kezelni (ún. hozzájáruláson alapuló adatkezelés), ideértve különösen az Ügyfél hozzájárulása alapján az adatainak reklám- és marketing célú felhasználása érdekében történő kezelését. Az Ügyfél jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja. A hozzájárulás visszavonása csak a hozzájáruláson alapuló adatkezelések esetén joghatályos, más jogalapon |
történő adatkezelések tekintetében nem lehetséges. A hozzájárulás visszavonása a visszavonás előtti adatkezelés jogszerűségét nem érinti, azt nem befolyásolja. Az egyéb érintett személyek személyes adatait a Bank – az egyéb érintettel kötendő/megkötött szerződés mellett – kizárólag az Ügyféllel megkötendő szerződések teljesítésével összefüggésben, az érintettek kifejezett, vagy vélelmezetten megadott hozzájárulása alapján kezeli. A Bank vélelmezi, hogy az Ügyfél révén tudomására jutott, az egyéb érintettre vonatkozó adat átadásához az egyéb érintett jogszerűen hozzájárult, ha az Ügyfél a szolgáltatási szerződést vagy az ahhoz kapcsolódó egyéb nyilatkozatokat, dokumentumokat aláírja. A Bank fenntartja magának a jogot, hogy ezen érintetti hozzájárulások valódiságát és tartalmát ellenőrizze és szükség esetén ezen érintetteket közvetlenül megkeresse hozzájárulásuk meglétének ellenőrzése, vagy hozzájárulásuk megszerzése érdekében. Az Ügyfelekkel kötött szerződésekkel összefüggő adatkezelések általában vegyes jogalapúak, azaz egyaránt tartalmaznak jogszabályi, szerződéses, jogos érdeken alapuló, valamint az érintett Ügyfél hozzájárulásán alapuló adatkezelési felhatalmazásokat. A Bank által alkalmazott szerződések tartalmaznak minden információt – vagy az adott egyedi szerződésben vagy az ahhoz |
kapcsolódó nyilatkozatban külön nevesítve, vagy általánosságban a Bank által alkalmazott Általános Üzleti Feltételekben, Adatvédelmi Tájékoztatóban –, amelyet a személyes adatok kezelése szempontjából az Ügyfélnek ismernie kell. | ||
3.3.3 Az Ügyfél bármikor jogosult megismerni, hogy személyével kapcsolatosan a Bank mely személyes adatait kezeli. Az egyes szolgáltatások vonatkozásában kezelt adatok felsorolását a vonatkozó üzletszabályzatok és adott szerződések, szerződéses nyilatkozatok, valamint a Bank Adatkezelési Tájékoztatója tartalmazzák. A Bank nem felel azokért a károkért, amelyek abból erednek, hogy az Ügyfél által a Bank részére szolgáltatott adatok hibásak, hiányosak vagy pontatlanok. | Kihúzásra került | |
3.3.4 Az adatkezelés céljai A banki adatkezelés elsődleges célja az Ügyféllel kötött vagy kötendő szerződés alapján a Bank által nyújtott pénzügyi-, kiegészítő pénzügyi-, befektetési- illetve kiegészítő befektetési szolgáltatás teljesítése, továbbá a Bank tevékenységére irányadó jogszabályi rendelkezések alapján, az ezen jogszabályon alapuló adatkezelések teljesítése. A Bank kizárólag az általa folytatott tevékenységre irányadó szerződésekben és a tevékenységére irányadó jogszabályokban foglalt rendelkezéseknek megfelelően, az ott | Kihúzásra került |
meghatározott célokra használja fel az Ügyfelektől felvett, illetve az érintett által átadott, illetőleg bármilyen módon a Bank rendelkezésére bocsátott vagy tudomására hozott – ideértve az érintettnek a Bankhoz benyújtott dokumentumokon, szerződéseken, igazolásokon, nyomtatványokon feltüntetett, továbbá különösen más adatkezelőtől átvett vagy bármely egyéb formában a Bank számára hozzáférhetővé tett – adatokat. A Bank az adatokat különösen az alábbi célokból kezeli: a) a Bank és Ügyfél között létrejött szolgáltatási szerződés (pénzügyi- és kiegészítő pénzügyi szolgáltatás, befektetési- és kiegészítő befektetési szolgáltatás, biztosítási szolgáltatások közvetítése) teljesítése, végrehajtása, a szerződés alapján vállalt szolgáltatás nyújtása, a szerződéssel kapcsolatos kötelezettségek és jogosultságok igazolása és vizsgálata, szerződésben szabályozott jogviszony szerinti elszámolás, a Bankot az Ügyfél vonatkozásában esetlegesen terhelő adókötelezettségek teljesítése, a szerződéssel kapcsolatos tájékoztatás és információszolgáltatás, illetve az ezzel összefüggő kapcsolattartás az Ügyféllel; b) a szerződéssel kapcsolatosan esetlegesen felmerülő követelések érvényesítése, behajtása és értékesítése, illetve az ezzel összefüggő |
kapcsolattartás az Ügyféllel; c) az Ügyfél, az egyéb érintettek egyértelmű azonosítása, illetve személyazonosságuk, azonosító adataik, okmányaik lekérdezése és ellenőrzése központi vagy más nyilvántartásokból (a továbbiakban együtt: ügyfél- vagy személyazonosítás), továbbá a személyazonosító okmányokkal való esetleges visszaélések megakadályozása, illetve megnehezítése, az esetleges visszaélések kivizsgálása (a továbbiakban együtt: csaláskezelés); d) minőségi és hatékony ügyfélkiszolgálás biztosítása – ideértve különösen az ügyfélkiszolgálást elősegítő informatikai rendszerek működtetését és kapcsolattartást is –; e) kockázatkezelés – ideértve a kockázatelemzést, a kockázatmérséklést és értékelést, az Ügyfél-, az ügylet- és a hitelképesség minősítését; f) piackutatás, ügyfél-elégedettségi felmérés, közvélemény-kutatás végzése; g) üzleti ajánlatok adása, valamint általában a marketing- és reklám célú felhasználás; h) ügyfélkapcsolat-kezelés és kapcsolattartás, illetve panaszkezelés és vitarendezés; |
i) statisztikai elemzés és/vagy ilyen célú adatszolgáltatás; j) ügyfélprofil létrehozása és az Ügyfélről a Bank kezelésében lévő személyes és pénzügyi szolgáltatásokra vonatkozó adatok elemzése a jelen Általános Üzleti Feltételekben meghatározott célok biztosítása érdekében; k) a Bank vagy a Bankkal kapcsolatban álló harmadik felek jogos érdekeinek érvényesítése és védelme; l) személy- és vagyonvédelem, illetve általában a titokvédelem biztosítása; m) a Bank tevékenységének, működésének ellenőrzése, felügyelete, illetve az ezek érdekében tett vagy elvárt intézkedések biztosítása; n) egyéb, általában jogszabályon alapuló adatkezelési kötelezettségek teljesítése – mint például a pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának megelőzése és megakadályozása érdekében lefolytatott ügyfél-átvilágítás, a Bankot az Ügyfél vonatkozásában terhelő adókötelezettségek teljesítése, a Központi Hitelinformációs Rendszer részére történő adatszolgáltatás, egyéb hatósági adatszolgáltatások (rendőrségi, bírósági, nemzetbiztonsági, illetve jegyzői, adóhatósági, |
felügyelő hatósági, bírósági, stb. megkeresések) teljesítése, a Banktól elvárt prudens működéssel összefüggésben történő adatszolgáltatások teljesítése. Az egyéb, ügyletspecifikus adatkezelési célokat a Bank és Ügyfél között létrejött egyedi szerződések, illetve a Bank Adatkezelési Tájékoztatója tartalmazzák. A Bank – a vonatkozó jogszabályi keretek között – jogosult arra, hogy az adatgyűjtés eredeti céljától eltérő célból is kezelje az Ügyfél adatait, ha az eltérő célú adatkezelés összeegyeztethető-e azzal a céllal, amelyből a személyes adatokat eredetileg gyűjtötték. | ||
3.3.5 Az adatkezelés időtartama, az adatok törlése A Bank adatkezelési tevékenységének időtartama függ az adatkezelés jogalapjától, illetve attól, hogy a felek között tartós szerződéses jogviszony vagy eseti üzleti kapcsolatat jött létre, valamint attól, hogy a szolgáltatási szerződés a felek között létrejött-e, vagy sem. Az adatkezelés időtartama az adatkezelés jogalapja szerint a) szerződéses jogalap esetén: | Kihúzásra került |
A Bank és az Ügyfél között létrejött tartós szerződéses jogviszony esetén, a Bank a birtokába került és ezen szerződéses jogviszonnyal összefüggő valamennyi adatot ezen szerződéses jogviszony megszűnését követő 8. év végéig kezeli, kivéve azon egyedi eseteket, ha jogszabály ennél hosszabb megőrzési időt ír elő. b) jogszabályon alapuló adatkezelés esetén: Jogszabályon alapuló kötelező adatkezelés esetén a Bank a vonatkozó jogszabályban előírt határidő lejártáig kezeli az Ügyfél személyes adatait. c) jogos érdek esetén: A Bank vagy a Bankkal kapcsolatban álló harmadik felek jogos érdekeinek érvényesítése és védelme érdekében kezelt adatok megőrzési ideje ezen jogos érdek fennállásához igazodik, illetve ameddig ezen érdekkel kapcsolatban igény érvényesíthető, ez – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a jogos érdek megszűnésétől számított 8. év vége. d) hozzájárulás esetén: Az Ügyfél hozzájárulásán alapuló adatkezelések esetén a Bank az Ügyfél személyes adatait a hozzájárulás visszavonásáig kezeli. Amennyiben az Ügyfél a Bankkal szolgáltatási szerződés megkötését kezdeményezte, azonban az bármely okból nem jött létre, úgy a szolgáltatási |
szerződéssel kapcsolatos, banktitkot képező személyes és egyéb adatokat a Bank addig kezeli, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban igény érvényesíthető, ez – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – a Polgári Törvénykönyvben meghatározott általános 5 éves elévülési idő. Az egyéb érintettek adatainak megőrzése az Ügyfelek adatainak megőrzéséhez igazodik, kivéve az eseti ügyfeleket és a leendő ügyfeleket. Eseti ügyfelek adatainak őrzésére az eseti tranzakciót követő 8. év végéig kerül sor, kivéve azon egyedi eseteket, ha jogszabály ennél hosszabb megőrzési időt ír elő. A leendő ügyfelek adatait a Bank a leendő ügyfél hozzájárulásának visszavonásáig őrzi meg. Az egyéb, ügyletspecifikus vagy speciális adatkezelésekre – így különösen a hang- és képfelvételekre, panaszkezelésre irányadó adatkezelési időtartamokat a vonatkozó szerződések, jelen Általános Üzleti Feltételek, illetve a Bank Adatkezelési Tájékoztatója tartalmazzák. Az adatok törlése - A korlátozott tárolhatóság elvének megfelelően adatkezelési tevékenységét a Bank kizárólag a jogszabályokban meghatározott és/vagy kizárólag csak az adatkezelési cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig folytatja, a |
jogszabályokban meghatározott feltételek és/vagy az adatkezelési cél megszűntével az adatokat törli, vagy – ha erre lehetősége van – anonimizálja. (Anonimizálás: az adatok végleges megfosztása személyes jellegüktől úgy, hogy kapcsolatuk az érintett személlyel már nem állítható helyre a Bank által sem.) A Bank – a saját mérlegelése szerint –, az adatokat törli, vagy anonimizálja, ha az adatkezelés fentiekben meghatározott időtartama letelt, illetve ezt megelőzően, ha: - az Ügyfél kéri és a törlésnek nincs jogi akadálya, vagy a Bank, illetve más az ügylettel, adatkezeléssel érintett harmadik személy jogos érdekét, így elsősorban a jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez fűződő érdekét a törlés nem sérti; - az Ügyfél adatkezelési hozzájárulását visszavonta, kivéve, ha jogszabály vagy szerződés a törlést kizárja vagy a Bank, illetve más az ügylettel, adatkezeléssel érintett harmadik személy jogos érdeke elsősorban jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve védelméhez fűződő érdeke az adatok további kezelését lehetővé teszi; - jogszabály az adatok törlését elrendeli; - azt bíróság vagy hatóság jogerősen elrendelte. |
3.3.6 Adattovábbítás Bankcsoporton belül A Bank az Ügyfelekről tudomására jutott, titoknak minősülő illetve személyes adatokat – beleértve az Ügyfél személyes és pénzügyi adatait, valamint a kötelezettségeinek teljesítésére, fizetőkészségére vonatkozó információkat – jogosult a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII törvény felhatalmazása alapján – a jogszabályban előírt, az Ügyfelek előzetes értesítését követően - a magyar Bankcsoport jelen Általános Üzleti Feltételek 1. számú mellékletében felsorolt, azon tagjai részére, amelyek ellenőrző befolyása alatt működő pénzügyi intézménynek, pénzforgalmi intézménynek, elektronikuspénz- kibocsátó intézménynek, befektetési vállalkozásnak, biztosítónak, ABAK-nak és ÁÉKBV-alapkezelőnek minősülnek, tevékenységi körük ellátásával összefüggésben szolgáltatásaik nyújtásához szükséges mértékben, a közös adatkezelésben részt vevő adatkezelők általános szerződési feltételeinek megfelelően, az egyedi szolgáltatásokhoz való hozzáférés biztosítása, illetve egymás ügyfeleivel való kapcsolatfelvétel céljából átadni, továbbítani, felhasználni. A Bank az adatátadás megkezdését megelőzően az Ügyfeleket a jogszabályban előírt módon és határidőben tájékoztatja. Az Ügyfél kifejezett nyilatkozatával jogosult csoporttagonként korlátozni vagy megtiltani ezen adattovábbítást, illetve adatainak ügyfélkapcsolat létrehozására | Kihúzásra került |
vagy kapcsolatfelvételre történő felhasználását. A csoporttagok az így átvett adatokat az ügyfélkapcsolat létrehozásának és fennállásának időtartamában jogosultak kezelni. A fentieken felül a Bank az Ügyfelekről tudomására jutott titkokat, illetve személyes adatokat – beleértve az Ügyfél személyes és pénzügyi adatait, valamint a kötelezettségeinek teljesítésére, fizetőkészségére vonatkozó információkat – jogosult átadni: a) az Ügyfél hozzájárulásával, melyet ellenkező tartalmú kifejezett kikötés hiányában az Ügyfél a szerződés aláírásával megad, vagy b) ha arra a Bank számára jogszabály lehetőséget biztosít, vagy c) a Bank vagy más harmadik fél jogos érdekére tekintettel a Bank tulajdonosa, a Raiffeisen RBHU Holding GMBH, illetve a Bankcsoporthoz tartozó hazai és külföldi vállalkozások és leányvállalatok – részére többek között: - az Ügyfél által igénybe vett vagy venni kívánt szolgáltatás teljesítése céljából; - kockázatkezelés – ideértve a kockázatelemzést, a kockázatmérséklést és értékelést, valamint az információbiztonsági kockázatelemzést is; |
- ügyfél-, ügylet- és hitelképesség minősítés; - statisztikai elemzés; - a minőségi és hatékony ügyfélkiszolgálás biztosítása – ideértve különösen az ügyfélkiszolgálást elősegítő informatikai rendszerek működtetését – és kapcsolattartás; - piackutatás, ügyfél-elégedettségi felmérés, közvélemény-kutatás végzése; - adatminőség javítása, továbbá ügyfélélmény monitorozása és javítása (pl. profiladatok, tranzakciós és tevékenység adatok, valamennyi banki csatornával kapcsolatos interakciók, ügyfélélmény visszajelzések értékelése) - pénzmosás és a terrorizmus finanszírozás megelőzése, illetve csalásmegelőzés; - a Bank, illetve a Bankcsoport vagy a Bankkal és/vagy Bankcsoporttal kapcsolatban álló harmadik felek jogos érdekeinek érvényesítése és védelme, panaszkezelés és vitarendezés; - a Bank és/vagy a Bankcsoport tagjai tevékenységének ellenőrzése, felügyelete (például peres eljárásokra vonatkozó adatok, kiszervezési szerződések adatai, egyéb adatszolgáltatások teljesítése, stb.); - illetve követelés értékesítési célokból átadni. A Bank a tulajdonosa, a Raiffeisen RBHU Holding GMBH részére mindezen adattovábbításokra a Bank a Bank igazgatóságának erre irányuló írásbeli felhatalmazása alapján is jogosult, akár az Ügyfél hozzájárulása nélkül vagy annak visszavonását |
követően is. A Bank abban az esetben is jogosult átadni az Ügyfél adatait akár a magyar, akár a nemzetközi Bankcsoport bármely tagjának az Ügyfél hozzájárulása nélkül vagy annak visszavonását követően is, ha a csoport tagja kiszervezési szerződés keretében nyújtott szolgáltatással segíti elő a Bank tevékenységét. Fogyasztói ügyfélkörben üzleti ajánlatok adása, valamint marketing- és reklám célú felhasználás céljából ezen adatok a nemzetközi Bankcsoport tagjai részére csak az Ügyfél kifejezett hozzájárulásával kerülnek átadásra. Az adatátadások jogszerűségének elbírálása kapcsán nem feltétlenül a magyar felügyelő hatóság (NAIH) az eljáró hatóság a vonatkozó jogszabályok szerint, így ilyen esetekben előfordulhat, hogy hatósági vizsgálatok kapcsán a Bank adatokat köteles továbbítani az illetékes (osztrák) hatóságok számára. | ||
3.3.7 Adattovábbítás Bankcsoporton kívül 3.3.7.1 A Bank a kezelésében lévő adatokat, ha azt jogszabály kötelezővé teszi, vagy ha az a szerződés teljesítése érdekében szükség van, vagy ha ez jogos érdekre tekintettel lehetséges, vagy ha az érintett Ügyfél hozzájárulása (ideértve az Ügyfél által adott szabályos meghatalmazást is) lehetővé teszi, | Kihúzásra került |
jogosult, illetve köteles az arra jogosult számára továbbítani vagy hozzáférhetővé tenni. Az adatok továbbítására a Hpt. banktitokra, illetve Bszt. és a Tpt. értékpapírtitokra, valamint a Bit. biztosítási titokra vonatkozó rendelkezések is megfelelően alkalmazandók. 3.3.7.2 A Bank az Ügyfelek adatait átadhatja a Bankkal szerződéses jogviszonyban álló közvetítők, a Bank által nyújtott szolgáltatások teljesítésében közreműködő szervezetek (ügynök), a Bank üzemszerű működésével kapcsolatos járulékos (kiszervezett) tevékenységet végző vállalkozások, az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzésében közreműködő adatfeldolgozók, részére, ezen ügynökök, közreműködők, vállalkozások és szervezetek feladatainak teljesítéséhez szükséges mértékben és időtartamra, de legfeljebb a banki adatkezeléssel azonos mértékben és időtartamra. A Bank a hitelintézeti, illetve befektetési szolgáltatási tevékenysége körében a jelen Általános Üzleti Feltételek elválaszthatatlan részét képező 2. számú mellékletében megjelölt személyeket, szervezeteket és vállalkozásokat bízta meg az ott megjelölt, kiszervezett tevékenységek végzésével. 3.3.7.3 A Bank jogosult a birtokában lévő adatok teljes életciklusa alatt az adatkezelési tevékenység |
ellátásába adatfeldolgozót bevonni. 3.3.7.4 A Bank átadhatja továbbá az Ügyfél adatait, ha azok a Banknak az Ügyféllel szemben fennálló követelése eladásához vagy késedelmes, lejárt követelése kezeléséhez, érvényesítéséhez szükségesek. A Bank az adatokat olyan harmadik személy részére adhatja át, akinek vonatkozásában az a követelés eladásához vagy érvényesítéséhez szükséges, így különösen annak, akire a Bank az Ügyféllel szembeni követelését átruházza vagy amelyet ezen követelés kezelésével megbíz. 3.3.7.5 A Bank ezenkívül jogosult más adatkezelőkkel együttesen ún. társ-adatkezelés keretében adatkezelési tevékenységeket végezni és az Ügyfél adatait kezelni. Az adatfeldolgozásra és a társ- adatkezelésre a mindenkor hatályos adatvédelmi jogszabályokban és a Bank Adatkezelési Tájékoztatójában foglaltak irányadók. 3.3.7.6 Mindezeken felül a Bank jogosult továbbá adatokat továbbítani: - az Ügyféllel megkötött szerződés teljesítése vagy a szerződéssel összefüggésben vállalt kötelezettségek teljesítése, illetve ezek ellenőrzése érdekében, ha adott terméket, szolgáltatást a Bank valamely más partnerrel közösen biztosítja (például biztosítási termékek, állami támogatások, stb.); - a Hpt. és a Bszt. szerinti ügyfélállomány- |
átruházás keretében átadásra kerülő szerződéses állomány tekintetében; - hatósági, illetve bírósági adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése érdekében; - a jogszabályokban előírt adatszolgáltatási esetekben. 3.3.7.7 Az adattovábbítások címzettjeiről a Bank Ügyfél kérésére információt szolgáltat. 3.3.7.8. Az Ügyfél által a szerződés-előkészítés és a szerződéskötés körében a Bank rendelkezésére bocsátott igazolásokban, okiratokban, egyéb dokumentumokban szereplő információ tartalmát a Bank jogosult ellenőrizni, azok valóságtartalmáról, helyességéről, érvényességéről meggyőződni. Ezen ellenőrzés során a Bank jogosult az adatokat, valamint a Bank részére biztosítéki célból felajánlott vagyontárgyakra vonatkozó adatokat és okmányokat közhiteles nyilvántartások adataival összevetni, azokból információkat kérni, illetve az ezen nyilvántartásokat kezelő szervek részére – a személyes adatok védelmére és a banktitokra vonatkozó előírások megtartásával – adatokat továbbítani, átadni. Ilyen szervek vagy nyilvántartások lehetnek különösen: a BM felügyelete alá tartozó személyi, illetve közúti közlekedési nyilvántartások, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara, az ingatlan- és cégnyilvántartás, |
a különböző bírósági és hatósági, adóhatósági nyilvántartások, illetve a Girinfo és a KHR. A Bank ezen ellenőrzésekre az igényelt termék vagy szolgáltatás előkészítése során és érdekében, a vonatkozó szerződéses jogviszony létesítésekor, annak fennállása alatt, illetve mindaddig jogosult, amíg a szerződésből eredően a Bankkal szemben az Igénylőnek tartozása áll fenn. Ügyfél, amennyiben az általa igényelt termék vagy szolgáltatás bírálatához az szükséges, az igénylés benyújtásával felhatalmazza a Bankot arra, hogy jövedelemigazolását a Bank az adóhatóságtól közvetlenül kikérje, illetve megkeresse az adóhatóságot vagy a Jövedelemigazolási nyilatkozaton szereplő más személyt (munkáltatót) az Ügyfél által csatolt jövedelemigazolás tartalmának és hitelességének ellenőrzése céljából. Amennyiben szerződést közokiratba szükséges foglalni, úgy a Bank jogosult az Ügyfélre és az igénybe venni kívánt szolgáltatásra vagy termékre vonatkozó adatokat a közokiratot készítő közjegyző részére továbbítani. Amennyiben az Ügyfél hitelközvetítőt vesz igénybe, az igénylés benyújtásával felhatalmazza a hitelközvetítőt és a Bankot, hogy az Ügyfél azonosító és kapcsolati adatait, illetve az igényelt termékre vagy szolgáltatásra vonatkozó adatait egymással a szerződés előkészítése, megkötése, teljesítése és |
elszámolása érdekében, illetve az Ügyféllel történő kapcsolatfelvétel céljából megosszák. 3.3.8 Bank biztosítja, hogy az általa átadott adatokat mind a Bankcsoport tagjai, mind a 3.3.7 pontban felsorolt személyek, szervezetek és vállalkozások a mindenkor hatályos adatvédelmi szabályok és a titokvédelemre vonatkozó törvényi rendelkezések betartása mellett kezelik. A Bank az Európai Gazdasági Térségen kívüli államokban lévő adatkezelő vagy adatfeldolgozó részére az Ügyfélre vonatkozó személyes adatot csak akkor ad át, tesz hozzáférhetővé, ha az adatkezelés jogalapja a vonatkozó jogszabályokban meghatározott módon biztosított és a harmadik országban az adatok kezelése és feldolgozása során garantált a személyes adatok megfelelő szintű védelme. | ||
3.3.9 Az Ügyfél adatvédelmi jogai A Bank az átláthatóság elvének megfelelően kiemelt figyelmet fordít rá, hogy Ügyfelei a Bank által nyújtott szolgáltatások, termékek igénybevétele során mindenkor tisztában legyenek az őket megillető jogokkal és kötelezettségekkel az adatvédelem terén is. A természetes személy Ügyfél adatkezeléssel kapcsolatos jogaira – ideértve a jogorvoslati lehetőséget is – a vonatkozó adatvédelmi jogszabályok rendelkezései és a Bank | Kihúzásra került |
Adatkezelési Tájékoztatójában foglaltak az irányadóak. Az Adatkezelés Tájékoztatót a Bank a honlapján és a bankfiókokban közzéteszi. Az Ügyfelet a következő jogok illetik meg: - tájékoztatás-kérés a Bank által kezelt adatairól, mely kifejezett kérés esetén kiterjed a másolatok igénylésére is; - adatok hordozásának igénylése; - tiltakozás a jogosulatlan adatkezelés, illetve adattovábbítás ellen; - az adatok helyesbítése, módosítása; - az adatok törlésének igénylése; - az adatkezelés korlátozásának kezdeményezése; - jogorvoslat kezdeményezése. Az Ügyfél jogainak gyakorlására vonatkozó részletszabályokat a Bank Adatkezelési Tájékoztatója tartalmazza, mindemellett az adatkezelést érintő panaszokra és kérelmekre vonatkozóan a Bank panaszkezelésre irányadó szabályai is megfelelően alkalmazandók. Ezen ügyféli jogokat a Bank kérelemre biztosítja. A kérelmek ügyintézési határideje főszabály szerint 30 nap. A Bankhoz való beérkezésnek az az időpont számít, amikor az Ügyfél kérelme a Bankhoz hiánytalanul és hiteles módon beérkezik. Amennyiben a Bank megítélése szerint, a kérelem tartalma nem egyértelmű vagy hiányos, további |
pontosítást kérhet az Ügyféltől. Ebben az esetben az ügyintézési határidő csak a hiánypótlás, illetve pontosítás beérkezését követően kezdődik. Szükség esetén, figyelembe véve a kérelem összetettségét és a Bankhoz azonos időszakban érkezett hasonló tartalmú kérelmek számát, a fenti ügyintézési határidő további 60 nappal meghosszabbítható. A határidő meghosszabbításáról a Bank a határidő meghosszabbítása okainak megjelölésével, a kérelem kézhezvételétől számított 30 napon belül tájékoztatja a kérelmezőt. Abban az esetben, ha a kérelem teljesítése eredményeként a Bank személyes adatokat vagy titoknak minősülő információkat lenne kénytelen kiadni vagy átadni, úgy a Bank a tájékoztatás, illetve másolatadási kötelezettségének csak akkor tesz eleget, ha a kérelmet előterjesztő Ügyfél megfelelő módon igazolja személyazonosságát, illetve jogosultságát az adatok megszerzésére. Amennyiben az Ügyfél jogosultságát nem vagy nem megfelelően igazolja, úgy számára csak általános jelleggel biztosít a Bank tájékoztatást a kérelemben foglaltakkal kapcsolatban. A kérelemben foglaltak teljesítését a Bank a következő esetekben jogosult megtagadni: - az Ügyfél nem a saját adataira vonatkozóan terjeszt elő kérelmet és nem rendelkezik érvényes meghatalmazással az adatok megismerésére; - a kérelmet előterjesztő személy nem tudja |
vagy nem hajlandó hitelt érdemlő módon igazolni, hogy ő az adatkezeléssel érintett személy, illetve annak meghatalmazottja; - a Bank az adatokat egy másik adatkezelőtől akként vette át, hogy az adatokat átadó adatkezelő jelezte, hogy az érintett kérelmezési joga korlátozott és ezen korlátozás a magyar jog szerint is érvényesülhet; - az érintett a költségtérítés összegét – ha a kérelemmel összefüggésben ilyen felszámítható – nem hajlandó megfizetni; - ha a Bank megítélése szerint a kérelem egyértelműen megalapozatlan (így például az érintett már rendelkezik a kért információkkal, mivel előzetes tájékoztatás keretében már megkapta azokat vagy azok számára hozzáférhetők) vagy túlzó; - a kérelemben foglaltak teljesítését jogszabály, vagy az érintettel kötött szerződés zárja ki. Amennyiben a Bank az Ügyfél kérelmét nem teljesíti, úgy a kérelem beérkezését követő 30 napon belül írásban közli a kérelem elutasításának ténybeli és jogi indokait. A kérelem elutasítása esetén az érintett Ügyfél bírósági jogorvoslattal élhet, vagy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulhat. A per elbírálása törvényszék hatáskörébe tartozik. A per – az Ügyfél választása szerint – az Ügyfél lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti törvényszék előtt is megindítható. |
Az egyéb érintetteket az Ügyfélhez hasonló adatvédelmi jogok illetik meg, gyakorlásukra az Ügyfelekre irányadó szabályok érvényesek, azzal, hogy az egyéb érintett csak a saját adatai kapcsán fordulhat kérelemmel, illetve panasszal a Bankhoz. A Bank ezen kérelem, illetve panasz teljesítését ugyanakkor jogosult abban az esetben is elutasítani, ha a teljesítéssel banktitkot vagy az Ügyfél jogait sértené. | ||
3.3.10 Speciális adatkezelések A Bank az Ügyféllel történt telefonbeszélgetést minőségbiztosítási, panaszkezelési, elszámolási és biztonsági célból, valamint az Ügyféllel létrehozandó szolgáltatási szerződés előkészítése, megkötése, teljesítése érdekében jogosult rögzíteni, illetve szükség esetén bizonyítékként felhasználni, amelyről az Ügyfelet az erre vonatkozó előzetes figyelmeztetéssel és figyelemfelhívással előzetesen tájékoztatja. A telefonbeszélgetés kezdeményezésével, illetve a tájékoztatást követő folytatásával az Ügyfél hozzájárul a telefonbeszélgetés rögzítéséhez. A telefonbeszélgetés során rögzített adatokat a Bank a keletkezéstől számított 5 évig tárolja, az Ügyfél a telefonbeszélgetés során rögzített adatairól tájékoztatást kérhet a Banktól. A hangfelvétel visszahallgatására, illetve a hangfelvételről készült másolat kezelésére vonatkozóan a Bank panaszkezelésre irányadó szabályai alkalmazandók. | Kihúzásra került |
A Bank az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben és bankjegykiadó automatáinál, valamint épületeiben, létesítményeiben bankbiztonsági célból a banki szolgáltatás igénybevételekor, illetve a banki létesítményekbe való belépéskor és ott- tartózkodáskor fénykép-, videofelvételt készít(het), amelyet a Bank személy- és vagyonvédelmi, illetve biztonsági célból tárolhat és bizonyítékként felhasználhat. Az erre vonatkozó, az Ügyfelek figyelmét felhívó jelzések (matricák, piktogramok stb.) a banki létesítmények, bankfiókok bejáratánál és a bankjegykiadó automatáknál megtalálhatók. A felvételek elkészítéséhez az Ügyfelek az ügyfélszolgálat és a bankjegykiadó automaták szolgáltatásainak önkéntes igénybe vételével hozzájárulnak. Az így megvalósuló adatkezelés az adat keletkezésétől számított 60 naptári napig vagy azon hatósági eljárás befejezéséig tart, amelyben a felvételt bizonyítékként felhasználják. A vonatkozó jogszabályoknak megfelelően a külföldi ügyfelek adóügyi illetőségükről nyilatkozni kötelesek a Bank által használt FATCA/CRS nyilatkozatok kitöltésével. Magyar adóilletőségű Ügyfelek adóilletőségükről akkor kötelesek nyilatkozni, illetve arról okiratot csak akkor kötelesek a Bank számára bemutatni vagy arról másolatot adni, ha ezt az általuk igénybe venni kívánt termékre, szolgáltatásra irányadó szerződési feltételek előírják, illetve ha a Bank ezen termékkel, |
szolgáltatással összefüggésben adatszolgáltatásra köteles az illetékes adóhatóság felé. Ha a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 65. §- ának hatálya alá tartozó személy mint Ügyfél adóügyi illetőségét külföldi adóhatóság által kiállított illetőségi igazolással kívánja igazolni, köteles ezzel egyidejűleg a Bankhoz a vonatkozó jogszabályokban foglaltaknak megfelelő formában és tartalommal kiállított haszonhúzói nyilatkozatot benyújtani. Különleges adatokat a Bank – amennyiben erre lehetősége van – egyáltalán nem vagy kizárólag a lehető legminimálisabb mennyiségben kezel Ügyfeleiről. Az ilyen jellegű adatok kezelésének célja elsősorban az Ügyfél által támasztott különböző jogi igények előterjesztése, érvényesítése lehet, vagy ezekhez kapcsolódhat. Különleges adatokat a Bank csak akkor kezel, ha az adatkezeléshez az érintett hozzájárul, illetve, ha az adatkezelést az Alaptörvényben biztosított alapvető jog érvényesítése érdekében törvény előírja, vagy azt törvény valamely közérdeken alapuló célból elrendeli. Különleges adat: a faji eredetre, a nemzetiséghez tartozásra, a politikai véleményre vagy pártállásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre, az érdek-képviseleti szervezeti tagságra, a szexuális életre, illetve az egészségi állapotra, a kóros szenvedélyre vonatkozó személyes adat, valamint a |
bűnügyi személyes adat. Ezen belül biometrikus adat: egy természetes személy testi, fiziológiai vagy viselkedési jellemzőire vonatkozó minden olyan sajátos technikai eljárásokkal nyert személyes adat, amely lehetővé teszi vagy megerősíti a természetes személy egyedi azonosítását, ilyen például az arckép vagy a daktiloszkópiai adat. Bűnügyi személyes adat: a büntetőeljárás során vagy azt megelőzően a bűncselekménnyel vagy a büntetőeljárással összefüggésben, a büntetőeljárás lefolytatására, illetve a bűncselekmények felderítésére jogosult szerveknél, továbbá a büntetés-végrehajtás szervezeténél keletkezett, az érintettel kapcsolatba hozható, valamint a büntetett előéletre vonatkozó személyes adat. Egészségügyi adat: egy természetes személy testi vagy pszichikai egészségi állapotára vonatkozó személyes adat, ideértve a természetes személy számára nyújtott egészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó olyan adatot is, amely információt hordoz a természetes személy egészségi állapotáról. | ||
3.4 A nem természetes személy ügyfelekre vonatkozó adatkezelések 3.4.1 A nem természetes személynek minősülő Ügyfelek adatainak kezelése során – lévén azok nem vagy nem kizárólagosan személyes adatok – a Bank a jelen Általános Üzleti Feltételek III/3.3 pontjában az Ügyfelekre vonatkozóan leírtakat az alábbi | Kihúzásra került |
kivételekkel, csak a nem természetes személy Ügyfelek természetes személy képviselői, meghatalmazottai, kapcsolattartói, természetes személy tényleges tulajdonosai, illetve a nem természetes személy szerződéséhez kapcsolódó egyéb természetes személyek (pl. biztosítékot nyújtó, kezes, zálogkötelezett, kedvezményezett, stb.) vonatkozásában érvényesíti. 3.4.2 Ezen adatok felvételének és kezelésének célja: - a nem természetes személy Ügyfél képviselőjének/ meghatalmazottjának/ rendelkezésre jogosultjának/ kapcsolattartójának/ tényleges tulajdonosának/ illetve a nem természetes személy szerződéséhez kapcsolódó egyéb természetes személy azonosítása, személyazonosságának és azonosító okiratainak lekérdezése és ellenőrzése, továbbá a személyazonosító okmányokkal való esetleges visszaélések megakadályozása, illetve megnehezítése, az esetleges visszaélések kivizsgálása (a továbbiakban együtt: csaláskezelés), illetve a velük való kapcsolattartás biztosítása; - másrészről a nem természetes személy Ügyféllel megkötendő vagy megkötött szerződés teljesítése, a szerződés alapján vállalt szolgáltatás nyújtása, a szerződéssel kapcsolatos kötelezettségek és jogosultságok igazolása és vizsgálata, |
szerződésben szabályozott jogviszony szerinti elszámolás, a szerződéssel kapcsolatos tájékoztatás és információszolgáltatás, illetve az ezzel összefüggő kapcsolattartás és információszolgáltatás; - a szerződéssel kapcsolatosan esetlegesen felmerülő követelések érvényesítése, behajtása és értékesítése, illetve az ezzel összefüggő kapcsolattartás; - minőségi és hatékony ügyfélkiszolgálás biztosítása – ideértve különösen az ügyfélkiszolgálást elősegítő informatikai rendszerek működtetését – és kapcsolattartást is; - kockázatkezelés – ideértve a kockázatelemzést, a kockázatmérséklést és értékelést, az Ügyfél-, az ügylet- és a hitelképesség minősítését; - statisztikai elemzés; - a Bank vagy a Bankkal kapcsolatban álló harmadik felek jogos érdekeinek érvényesítése és védelme; - a Bank tevékenységének, működésének ellenőrzése, felügyelete, illetve az ezek érdekében tett vagy elvárt intézkedések biztosítása; - egyéb, általában jogszabályon alapuló adatkezelési kötelezettségek teljesítése – mint például a pénzmosás és terrorizmus finanszírozásának megelőzése és |
megakadályozása érdekében lefolytatott ügyfél-átvilágítás, a Bankot az Ügyfél vonatkozásában terhelő adókötelezettségek teljesítése, a Központi Hitelinformációs Rendszer részére történő adatszolgáltatás, egyéb hatósági adatszolgáltatások (rendőrségi, bírósági, nemzetbiztonsági, illetve jegyzői, adóhatósági, felügyelő hatósági, bírósági, stb. megkeresések) teljesítése, a Banktól elvárt prudens működéssel összefüggésben történő adatszolgáltatások teljesítése. 3.4.3 Az adatok forrása az érintett vagy az Ügyfél nyilatkozatán túl nyilvános és közhiteles nyilvántartás – így különösen a cégnyilvántartás vagy más hasonló nyilvántartás – is lehet. 3.4.4 Lévén ezen adatok többsége közhiteles nyilvántartásokban is fellelhető, bárki számára hozzáférhető, nyilvános személyes adat, így ezek felhasználásakor, feldolgozásakor a Bank csak olyan esetekben tekinti alkalmazandónak a természetes személyek hasonló adatainak felhasználására irányadó szabályokat, ha megítélése szerint ehhez az érintettnek lényeges, illetve méltányolható érdeke fűződik. Ugyanakkor a Bank ezen adatok felhasználásakor minden körülmények között tekintettel van arra a körülményre, hogy ezen adatok egyúttal banktitkot is képeznek. |
3.4.5 A Bank ezen adatokat a természetes személynek minősülő Ügyfelek adataival megegyező ideig kezeli, a 3.3.5 pontban meghatározottak szerint. 3.4.6 Ezen érintetteket is a természetes személy Ügyfélhez hasonló adatvédelmi jogok illetik meg, gyakorlásukra az Ügyfelekre irányadó szabályok érvényesek, azzal, hogy ezen érintettek csak a saját adataik kapcsán fordulhatnak kérelemmel, illetve panasszal a Bankhoz. A Bank ezen kérelem, illetve panasz teljesítését ugyanakkor jogosult az Ügyfél felmentő nyilatkozatának kézhezvételéig felfüggeszteni, ha a teljesítéssel banktitkot vagy az Ügyfél jogait sértené. | ||
V. Megbízások 5.1 Fizetési megbízások típusai 5.1.5 Készpénzbefizetés fizetési számlára A Bank által vezetett fizetési számlára készpénzbefizetést a Bank a honlapon a bankfióki szolgáltatásnál pénztári készpénzbefizetést biztosító bankfiókjaiban lévő pénztáraiban vagy bankkártyával ATM-en keresztül, valamint a Bankon kívül – a Bank és más pénzforgalmi szolgáltatók egymás közötti megállapodása alapján – más pénzforgalmi szolgáltató fogadhat el. A Bank pénztáránál készpénzbefizetési célra szolgáló nyomtatvány vagy a pénztárbizonylat aláírásával fizethető be készpénz a fizetési számlára. A készpénzbefizetési célra szolgáló nyomtatvány, illetve a pénztárbizonylat tartalmazza a kedvezményezett számlatulajdonos nevét és pénzforgalmi jelzőszámát, valamint biztosítja a fizető fél kedvezményezett általi beazonosíthatóságát biztosító hivatkozás és egyéb közlemény megadását. A Bank ATM-jein keresztüli készpénzbefizetés részletes szabályait a Bankkártya fejezet tartalmazza. | V. Megbízások 5.1 Fizetési megbízások típusai 5.1.5 Készpénzbefizetés fizetési számlára A Bank által vezetett fizetési számlára készpénzbefizetést a Bank a honlapon a bankfióki szolgáltatásnál pénztári készpénzbefizetést biztosító bankfiókjaiban lévő pénztáraiban vagy bankkártyával ATM-en keresztül, valamint a Bankon kívül – a Bank és más pénzforgalmi szolgáltatók egymás közötti megállapodása alapján – más pénzforgalmi szolgáltató fogadhat el. A Bank pénztáránál készpénzbefizetési célra szolgáló nyomtatvány vagy a pénztárbizonylat aláírásával fizethető be készpénz a fizetési számlára. A készpénzbefizetési célra szolgáló nyomtatvány, illetve a pénztárbizonylat tartalmazza a kedvezményezett számlatulajdonos nevét és pénzforgalmi jelzőszámát, valamint biztosítja a fizető fél kedvezményezett általi beazonosíthatóságát biztosító hivatkozás és egyéb közlemény megadását. A Bank ATM-jein keresztüli készpénzbefizetés részletes szabályait a Bankkártya fejezet tartalmazza. | Bővült a készpénzbefizetés lehetősége az ATM-mel |
5.1.6 Készpénzkifizetés fizetési számláról Az Ügyfél Banknál vezetett fizetési számlájáról | 5.1.6 Készpénzkifizetés fizetési számláról Az Ügyfél Banknál vezetett fizetési számlájáról | A Bank a bankfióki honos ügyfeleket külön értesítve néhány fiókjában megszűntette a pénztárt. |
készpénz a Banknál, valamint a Bankkal erre szerződött más pénzforgalmi szolgáltatónál vehető fel. A készpénzkifizetés teljesítése történhet a készpénzkifizetési célra szolgáló nyomtatvánnyal, valamint az Ügyfél és a Bank külön megállapodása alapján kifizetési utalvány használatával is. | készpénzkifizetést a honlapon a bankfiók szolgáltatásnál pénztári készpénzkifizetést biztosító bankfiókjaiban lévő pénztáraiban vagy bankkártyával ATM-en keresztül, valamint a Bankkal erre szerződött más pénzforgalmi szolgáltatónál vehető fel. A készpénzkifizetés teljesítése történhet a készpénzkifizetési célra szolgáló nyomtatvánnyal, valamint az Ügyfél és a Bank külön megállapodása alapján kifizetési utalvány használatával is. | |
5.4.Fizetési műveletek jóváhagyása c)A fizető fél által a kedvezményezett útján kezdeményezett fizetés (bankkártyás fizetés) esetén jóváhagyásnak minősül: 3. interneten végrehajtott bankkártyás fizetés esetén a bankkártya adatainak elektronikus úton történő megadása,. | 5.4.Fizetési műveletek jóváhagyása c) A fizető fél által a kedvezményezett útján kezdeményezett fizetés (bankkártyás fizetés) esetén jóváhagyásnak minősül: 3. interneten végrehajtott bankkártyás fizetés esetén a bankkártya adatainak elektronikus úton történő megadása, a jóváhagyom/fizetem vagy bármilyen ehhez hasonló jelentésű gomb megnyomása és erős- ügyfélhitelesítés esetén a bankkártyás fizetés jóváhagyása myRaiffeisen Mobilalkalmazáson keresztül (az ott elérhető Mobil-tokennel) vagy myRaiffeisen Mobilalkalmazás hiányában SMS üzenetben foglalt egyszer használatos kóddal és a PIN2-vel. | Internetes vásárlás esetén a myRaiffeisen Mobilalkalmazás jóváhagyás alkalmazása mellett, bevezetésre került a PIN2, azon ügyfelek részére, akiknek nincs okostelefonjuk vagy nem szeretnék okostelefonon keresztül jóváhagyni a tranzakciót. Meglévő ügyfelek a PIN2-t az erre kialakított elektronikus oldalon tudják létrehozni. |
5.10.Erős ügyfél-hitelesítés 5.10.1 Az Általános Üzleti Feltételek erős ügyfél- hitelesítéssel kapcsolatos rendelkezései 2019. | 5.10.Erős ügyfél-hitelesítés 5.10.1 Az erős ügyfél-hitelesítés szabályai az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belüli fizetési műveletekre az | Erős-ügyfélhitelesítésre vonatkozóan kihúzásra kerültek az elmúlt időszakot szabályozó rendelkezések és a PIN2 szabályozással |
szeptember 14-étől kezdődően fokozatosan lépnek hatályba, amelyről a Bank külön hirdetményben, illetve az elektronikus csatornákon küldött értesítésben tájékoztatja az Ügyfeleket. - 5.10.8 Ügyfél az 5.10.1 pontban megjelölt időponttól kezdődően a Bank által az elektronikus csatornákon (kivéve azon elektronikus csatornákat, amelyek tekintetében a Bank felügyeleti szervtől felmentést kapott az erős ügyfél-hitelesítés alkalmazása alól) biztosított két faktoros – azaz a fenti 5.10.2 pontban megjelölt két külön kategóriába tartozó elemet felhasználó - hitelesítési módszer alkalmazásával köteles az azonosítását elvégezni, az adott csatorna által felkínált azonosítási eszközökkel. A Bank az erős ügyfélhitelesítés bevezetésével a korábban alkalmazott hitelesítési elemek mellett egy második hitelesítési elemet is köteles alkalmazni vagy a jelen Általános Üzleti Feltételek 2./XIII fejezetében definiált, Bank által Ügyfél rendelkezésére bocsátott hard token eszközzel generált egyszer használatos kód, illetve a 2./XIII fejezetben definiált Mobil-token)). Egy adott napon belüli maximum öt egymást követő sikertelen hitelesítési kísérletet követően az 5.10.3. pontban írt műveleteket a Bank ideiglenesen, az | alábbi esetekben alkalmazandók. 5.10.8 A Bank által az elektronikus csatornákon biztosított két faktoros – azaz a fenti 5.10.2 pontban megjelölt két külön kategóriába tartozó elemet felhasználó - hitelesítési módszer alkalmazásával köteles az azonosítását elvégezni, az adott csatorna által felkínált azonosítási eszközökkel. A Bank az erős ügyfélhitelesítés bevezetésével a korábban alkalmazott hitelesítési elemek mellett egy második hitelesítési elemet is köteles alkalmazni. A második hitelesítési elem: - A myRaiffeisen Mobilalkalmazáson elérhető Mobil- token, mely során az Ügyfél által választott Mobil- token PIN kód megadása szükséges vagy Mobil-token PIN kódot helyettesíthető biometrikus azonosítás, ujjlenyomatos azonosítás (Touch ID) vagy arcfelismerés (Face ID) szükséges, amennyiben a biometrikus azonosítás korábban engedélyezésre került és a készülék alkalmas rá vagy - PIN2 vagy - a jelen Általános Üzleti Feltételek 2./XIII fejezetében definiált, Bank által Ügyfél rendelkezésére bocsátott hard token eszközzel generált egyszer használatos kód. Egy adott napon belüli maximum öt egymást követő sikertelen hitelesítési kísérletet követően az 5.10.3. pontban írt műveleteket a Bank ideiglenesen, az adott nap végéig (24.00 óráig) letiltja. Hard token esetén a letiltás végleges, új hard token igénylése szükséges. Mobil-token esetén a letiltás végleges, új Mobil-token (MyRaiffeisen Mobilalkalmazás) | kiegészítésre került. |
adott nap végéig (24.00 óráig) letiltja. Hard token esetén a letiltás végleges, új hard token igénylése szükséges. Mobil-token esetén a letiltás végleges, új Mobil-token aktiválása szükséges. Amennyiben az Ügyfél nem rendelkezik az erős ügyfél-hitelesítés elvégzéséhez szükséges eszközzel (pl a Bankhoz bejelentett mobiltelefonnal, illetve Bankhoz bejelentett mobiltelefonszámmal , vagy hard tokennel) és ennek következtében az erős ügyfél-hitelesítés nem végezhető el, akkor az 5.10.3. pontban felsorolt műveleteket Ügyfél nem tudja elvégezni mindaddig, amíg a szükséges eszköz beszerzéséről nem gondoskodik. A Bank erős-ügyfélhitelesítés nélkül teljesíti a bankkártyával kezdeményezett internetes vásárlást, ha a kereskedő/szolgáltató nem alkalmazza az erős-ügyfélhitelesítést. | aktiválása szükséges. Amennyiben az Ügyfél nem rendelkezik az erős ügyfél- hitelesítés elvégzéséhez szükséges MyRaiffeisen- Mobilalkalmazással, PIN2-vel, vagy hard tokennel, és ennek következtében az erős ügyfél-hitelesítés nem végezhető el, akkor az 5.10.3. pontban felsorolt műveleteket Ügyfél nem tudja elvégezni mindaddig, amíg a szükséges feltételekről nem gondoskodik. A Bank erős-ügyfélhitelesítés nélkül teljesíti a bankkártyával kezdeményezett internetes vásárlást, - ha a kereskedő/szolgáltató nem alkalmazza az erős- ügyfélhitelesítést - az Európai Gazdasági Térségen kívüli kedvezményezett által kezdeményezett vásárlásra - alacsony kockázatúnak ítélt tranzakciók esetében 5000 forintot (vagy 30 EUR, vagy 30 USD összeget) meg nem haladó fizetés, feltéve ha egymás után legfeljebb 5 db ilyen vásárlás történik - a Bank által alacsony kockázatúként értékelt fizetési műveletek tekintetében. - ismétlődő (recurring) tranzakciók (pl. előfizetések) esetén csak a felhatalmazás megadásánál szükséges az erős ügyfél-hitelesítés, a további tranzakciók során már nem. - telefonon, levélben végzett (úgynevezett MO/TO – Mail Order/Telephone Order) vásárlások esetén. Ezen tranzakciók esetében a bankkártyás vásárlás a kártyabirtokos jelenléte nélkül, annak írásos vagy |
telefonos megrendelése alapján történik, és a kártyabirtokos által megadott adatokat az elfogadó manuálisan rögzíti. |
XI. Értesítési és értékesítési csatornák Az értesítési és értékesítési csatornák a következők: a) Bankfiók A bankfiókban az Ügyfél a Bank által nyújtott pénzügyi szolgáltatások keretén belül bármilyen szerződést megköthet és bármilyen pénzügyi művelet elvégzésére megbízást adhat. Honos fiók – az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában – az a bankfiók, amelyben az Ügyfél az első ügyleti szerződést kötötte. Ügyfél a Bankhoz intézett előzetes írásbeli bejelentéssel kezdeményezheti a honos fiókjának megváltoztatását. A Bank fenntartja magának a jogot, hogy bizonyos szolgáltatásokat, illetve ügyleteket kizárólag a honos fiókban vagy más, erre kijelölt fiók (ok) ban végezzen. Bank fenntartja továbbá a jogot olyan speciális bankfiókok működtetésére, amelyek korlátozott körben nyújtanak szolgáltatásokat meghatározott ügyfél-típushoz tartozó Ügyfelek részére. A megbízást írásban – a Bank által e célra rendszeresített nyomtatványon – kell benyújtani, ha az fizetési számla feletti rendelkezést tartalmaz. A megbízást az Ügyfél a bankfiókban benyújthatja személyesen, illetve megbízásait leadhatja a bankfiókban felállított postaládában is, amennyiben ilyen postaláda a bankfiókban elhelyezésre került. A megbízásnak a banki postaládában való elhelyezése | XI. Értesítési és értékesítési csatornák Az értesítési és értékesítési csatornák a következők: a) Bankfiók, Ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiség A bankfiókban az Ügyfél a Bank által nyújtott pénzügyi szolgáltatások keretén belül bármilyen szerződést megköthet és bármilyen pénzügyi művelet elvégzésére megbízást adhat. Honos fiók – az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában – az a bankfiók, amelyben az Ügyfél az első ügyleti szerződést kötötte. Ügyfél a Bankhoz intézett előzetes írásbeli bejelentéssel kezdeményezheti a honos fiókjának megváltoztatását. A Bank fenntartja magának a jogot, hogy bizonyos szolgáltatásokat, illetve ügyleteket kizárólag a honos fiókban vagy más, erre kijelölt fiók (ok) ban végezzen. Bank fenntartja továbbá a jogot olyan speciális bankfiókok működtetésére, amelyek korlátozott körben nyújtanak szolgáltatásokat meghatározott ügyfél-típushoz tartozó Ügyfelek részére. Bank fenntartja magának a jogot, hogy meghatározza a bankfiókjaiban nyújtott, mindenkori szolgáltatásainak körét, beleértve azt is, hogy a Bank egyes szolgáltatásokat nem nyújt valamennyi bankfiókban vagy a Bank egyes szolgáltatásokat kizárólag a megjelölt bankfiókokban nyújt. Bank a bankfiókokhoz tartozó lényeges szolgáltatásainak körét a honlapján teszi közzé. A megbízást írásban – a Bank által e célra rendszeresített nyomtatványon – kell benyújtani, ha az fizetési számla feletti rendelkezést tartalmaz. A megbízást az Ügyfél a | Eddig nem volt szabályozva, pedig az a Bank alkalmazta, hogy az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségben kinyomtatva vagy elektronikusan közzéteszi az ügyfeleknek szóló dokumentumait (szerződési feltételek, kondíciós listák, hirdetmények..). |
még nem jelenti a megbízás Bankhoz történő beérkezését. A Bankhoz történő beérkezés akkor tekintendő megtörténtnek, ha Bank a megbízást az 5.2. pont szerint érkeztette. A Bank fenntartja a jogot arra, hogy a bankfiókban elhelyezett postaládában leadható megbízások körét korlátozza, mely korlátozást a Kondíciós Listában teszi közzé. | bankfiókban benyújthatja személyesen, illetve megbízásait leadhatja a bankfiókban felállított postaládában is, amennyiben ilyen postaláda a bankfiókban elhelyezésre került. A megbízásnak a banki postaládában való elhelyezése még nem jelenti a megbízás Bankhoz történő beérkezését. A Bankhoz történő beérkezés akkor tekintendő megtörténtnek, ha Bank a megbízást az 5.2. pont szerint érkeztette. A Bank fenntartja a jogot arra, hogy a bankfiókban elhelyezett postaládában leadható megbízások körét korlátozza, mely korlátozást a Kondíciós Listában teszi közzé. A Bank a bankfiókjaiban közzéteszi az általános üzleti feltételeit, üzletszabályzatait, kondíciós listáit, hirdetményeit, mely közzététel kinyomtatva történő közzétételt vagy az ügyféltérben elhelyezett, bárki által használható ügyfélgépen történő elektronikus közzétételt jelent. A Bank a bankfiókjaiban kinyomtatott Hirdetményben tájékoztatja az Ügyfeleket, azon dokumentumokról, melyek a bankfiókban az ügyféltérben elhelyezett, bárki által használható ügyfélgépen elektronikusan kerülnek közzétételre. A Bank az Ügyfél kérésére ingyenesen az Ügyfél rendelkezésre bocsátja a bankfiókban akár kinyomtatott formában akár elektronikusan közzétett üzletszabályzatait, kondíciós listáit, hirdetményeit. Ha a Bankot egyes dokumentumok esetében kifüggesztési kötelezettség terheli, akkor Bank kinyomtatva történő közzététellel megegyezően bankfiókban történő kinyomtatott formában tesz eleget tájékoztatási |
kötelezettségének. |
XII. Értesítések, kapcsolattartás 12.1 Ügyfél a Bankkal fennálló üzleti kapcsolat szempontjából jelentős körülményekről, tényekről a Bankot késedelem nélkül értesíti. 12.2 Az Ügyfél a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül köteles a Bankot értesíteni a 4.3 pontban említett ügyfél átvilágítás során megadott adatokban, illetve a tényleges tulajdonos személyében bekövetkezett változásról. Amennyiben az Ügyfél elmulasztja az értesítési kötelezettségét, a Bank fenntartja magának a jogot, hogy a rendelkezésre álló nyilvánosan elérhető nyilvántartásokból (pl. Opten, DATAXA, illetve más, nyilvánosan hozzáférhető nyilvántartások) az adatokat módosítsa. Az Ügyfél értesítési kötelezettségének elmulasztásából eredő kár az Ügyfelet terheli, továbbá Ügyfél köteles megtéríteni a Bank részére a Banknak a megváltozott Ügyfél adatok felkutatásával illetve az adatbázisok igénybevételével kapcsolatosan felmerült költségeit amellyel a Bank jogosult az Ügyfél Banknál vezetett bankszámláját megterhelni. A Vállalkozás vagy Szervezet Ügyfél az előzőekben felsoroltakon felül haladéktalanul köteles értesíteni a Bankot a szervezetet képviselőkre vonatkozó személyi változásokról. Ügyfél köteles levelezési címe, illetve minden értesítési, kapcsolattartási adatának (telefonszám, email cím, stb.) megváltozásakor ezt a tényt | XII. Értesítések, kapcsolattartás 12.1 Ügyfél a Bankkal fennálló üzleti kapcsolat szempontjából jelentős körülményekről, tényekről a Bankot késedelem nélkül értesíti. 12.2 Az Ügyfél a tudomásszerzéstől számított öt munkanapon belül köteles a Bankot értesíteni a 4.3 pontban említett ügyfél átvilágítás során megadott adatokban, illetve a tényleges tulajdonos személyében bekövetkezett változásról. Ügyfél köteles továbbá levelezési címe, illetve minden más értesítési, kapcsolattartási adatának (pl.: telefonszám, email cím, stb.) megváltozásakor az új adatot és a változás időpontját a Banknak a változás megtörténtét követő öt munkanapon belül bejelenteni. A Vállalkozás vagy Szervezet Ügyfél, az előzőekben felsoroltakon kívül haladéktalanul köteles értesíteni a Bankot a vállalkozást, szervezetet képviselőkre vonatkozó személyi változásokról. A jelen pontba foglalt értesítési és bejelentési kötelezettség a Bankkal bármely pénzügyi szolgáltatással összefüggésben kapcsolatba kerülő harmadik személy kötelezetteket is terheli. A „harmadik személy kötelezett” alatt azokat a személyeket kell érteni, akik az Ügyfél Bankkal kötött egyedi szerződésével összefüggésben kötelezettséget vállalnak, így különösen: készfizető kezes, zálogkötelezett, óvadékot nyújtó stb. Amennyiben az Ügyfél elmulasztja a fent részletezett értesítési kötelezettségét, a Bank fenntartja magának a | Ezen rész átláthatóbbá és közérthetőbbé tétele. |
Banknak a változás bekövetkeztét megelőző öt banki nappal előbb bejelenteni, s egyúttal tájékoztatni Bankot az új levelezési és értesítési címéről, kapcsolattartási adatáról és arról, hogy a változás mikor következik be. E kötelezettség elmulasztása esetén az Ügyfél köteles a Banknak megtéríteni az Ügyfél címének, vagy kapcsolattartási adatának felderítésével illetve az Ügyfélnek szóló küldemények többszöri kiküldésével kapcsolatosan felmerült költségeit. A Bank kizárja a felelősségét az olyan esetleges banktitoksértésekért, illetve adatvédelmi incidensekért, amelyek abból származnak, hogy az Ügyfél elmulasztotta bejelenteni címének, illetve kapcsolattartási adatainak megváltozását, és a Bank anélkül küldött neki banktitkot vagy személyes adatokat tartalmazó üzenetet, értesítéseket, hogy tudomása lehetett volna róla, hogy ezzel potenciálisan titoksértést követ el vagy ezen tevékenysége adatvédelmi incidenst eredményez. A jelen pont első és második bekezdésében foglalt értesítési és bejelentési kötelezettség a Bankkal bármely pénzügyi szolgáltatással összefüggésben kapcsolatba kerülő harmadik személy kötelezetteket is terheli. A „harmadik személy kötelezett” alatt azokat a személyeket kell érteni, akik az Ügyfél Bankkal kötött egyedi szerződésével összefüggésben kötelezettséget vállalnak, így különösen: készfizető kezes, zálogkötelezett, | jogot, hogy a rendelkezésre álló nyilvánosan elérhető nyilvántartások (pl.: GIRinfO, Opten, DATAXA, illetve más, nyilvánosan hozzáférhető nyilvántartások) adatai alapján az adatokat módosítsa. Amennyiben az Ügyfél, az ügyfélkapcsolat fennállása alatt újabb termékigényt terjeszt elő a Banknál az igénylés benyújtását követően, a Bank által nyilvántartott adatai aktualizálásra kerülnek az igényléskor benyújtott személyes adatokat tartalmazó dokumentumok alapján. A fenti kötelezettségek elmulasztásából eredő kár az Ügyfelet terheli, továbbá az Ügyfél köteles a Banknak megtéríteni az Ügyfél adatainak felderítésével, illetve az Ügyfélnek szóló küldemények többszöri kiküldésével kapcsolatosan felmerült költségeit, amellyel a Bank jogosult az Ügyfél Banknál vezetett bankszámláját megterhelni. A Bank kizárja a felelősségét az olyan esetleges banktitoksértésekért, illetve adatvédelmi incidensekért, amelyek abból származnak, hogy az Ügyfél elmulasztotta bejelenteni adatainak fenti változását és a Bank anélkül küldött neki banktitkot vagy személyes adatokat tartalmazó üzenetet, értesítést, hogy tudomása lehetett volna róla, hogy ezzel potenciálisan titoksértést követ el vagy ezen tevékenysége adatvédelmi incidenst eredményez. |
óvadékot nyújtó stb. A jelen pont szerint Xxxxxx által megtérítendő költségek összegével a Bank jogosult az Ügyfél nála vezetett fizetési számláját megterhelni. |
XIV. Felelősség 14.6 A jóvá nem hagyott vagy a jóváhagyott, de hibásan teljesített fizetési művelet helyesbítése iránti – fizető fél általi - kérelem esetén a pénzforgalmi szolgáltatónak kell bizonyítania - adott esetben a hitelesítés által -, hogy a kifogásolt fizetési műveletet a fizető fél jóváhagyta, a fizetési művelet megfelelően került rögzítésre, és a teljesítést a pénzforgalmi szolgáltató által nyújtott szolgáltatás műszaki hibája vagy üzemzavara nem akadályozta. Ha a helyesbítés iránti kérelemmel érintett fizetési művelet kezdeményezése fizetés kezdeményezési szolgáltatás igénybevételével történt, a fizetés kezdeményezési szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltatónak kell bizonyítania, hogy – a saját felelősségi körén belül – a fizetési művelet hitelesítése és pontos rögzítése megtörtént, valamint teljesítését az általa nyújtott pénzforgalmi szolgáltatás műszaki hibája vagy üzemzavara nem akadályozta. A Bank az Ügyfél, mint fizető fél által jóvá nem hagyott fizetési művelet teljesítése esetén – függetlenül attól, hogy azt a jelen Általános Üzleti Feltételek X/10.4.3 pontja szerinti Hirdetményben megjelölt időpontot követően fizetés- kezdeményezési szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltatón keresztül kezdeményezték vagy sem – | XIV. Felelősség 14.6 A jóvá nem hagyott vagy a jóváhagyott, de hibásan teljesített fizetési művelet helyesbítése iránti – fizető fél általi - kérelem esetén a pénzforgalmi szolgáltatónak kell bizonyítania - adott esetben a hitelesítés által -, hogy a kifogásolt fizetési műveletet a fizető fél jóváhagyta, a fizetési művelet megfelelően került rögzítésre, és a teljesítést a pénzforgalmi szolgáltató által nyújtott szolgáltatás műszaki hibája vagy üzemzavara nem akadályozta. Ha a helyesbítés iránti kérelemmel érintett fizetési művelet kezdeményezése fizetés kezdeményezési szolgáltatás igénybevételével történt, a fizetés kezdeményezési szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltatónak kell bizonyítania, hogy – a saját felelősségi körén belül – a fizetési művelet hitelesítése és pontos rögzítése megtörtént, valamint teljesítését az általa nyújtott pénzforgalmi szolgáltatás műszaki hibája vagy üzemzavara nem akadályozta. | Áthelyezésre került egy bekezdés a következő fejezetbe. |
kivéve, ha az adott helyzetben ésszerű okból csalásra gyanakszik és ezen okról írásban tájékoztatja a Magyar Nemzeti Bankot, mint felügyeleti hatóságot, köteles a) azután, hogy tudomást szerzett vagy tájékoztatták a műveletről haladéktalanul, de legkésőbb az ezt követő munkanap végéig megtéríteni az Ügyfél, mint fizető fél részére a jóvá nem hagyott fizetési művelet összegét, b) a fizetési számla tekintetében a megterhelés előtti állapotot helyreállítani azzal, hogy a jóváírás értéknapja nem lehet későbbi, mint az a nap, amikor a jóvá nem hagyott fizetési művelet teljesítése megtörtént. | ||
19.25 A referencia kamatlábhoz kötött kamatláb módosítása a referencia kamatláb jegyzésének hiánya esetén Fogalom meghatározások: Nem voltak ilyen fogalmak | 19.25 A referencia kamatlábhoz kötött kamatláb módosítása a referencia kamatláb jegyzésének hiánya esetén Fogalom meghatározások: „SARON” jelenti (a) a Képernyő Kamatlábat; vagy (b) Képernyő Kamatláb hiányában a Bank által meghatározott, a Referencia Bankok által az európai bankközi piac vezető bankjai számára az alábbiak szerint jegyzett kamatlábak számtani átlagát, a Jegyzési Napon az egynapos bankközi CHF repo | Új referencia kamat fogalmak kerültek meghatározásra |
ügyletekre vonatkozóan a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában felfelé kerekítve a legközelebbi 1/8 százalékra. „SOFR” jelenti (a) a Képernyő Kamatlábat; vagy (b) Képernyő Kamatláb hiányában a Bank által meghatározott, a Referencia Bankok által az európai bankközi piac vezető bankjai számára az alábbiak szerint jegyzett kamatlábak számtani átlagát, a Jegyzési Napon az egynapos USD repo ügyletekre vonatkozóan a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában felfelé kerekítve a legközelebbi 1/8 százalékra. „SONIA” jelenti (a) a Képernyő Kamatlábat; vagy (b) Képernyő Kamatláb hiányában a Bank által meghatározott, a Referencia Bankok által az európai bankközi piac vezető bankjai számára az alábbiak szerint jegyzett kamatlábak számtani átlagát, a Jegyzési Napon az egynapos, fedezetlen bankközi GBP tranzakciókra vonatkozóan a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában felfelé kerekítve a legközelebbi 1/8 százalékra. „TONAR” jelenti (a) a Képernyő Kamatlábat; vagy (b) Képernyő Kamatláb hiányában a Bank által meghatározott, a Referencia Bankok által az európai bankközi piac vezető bankjai számára az alábbiak szerint jegyzett kamatlábak számtani átlagát, a Jegyzési Napon az egynapos fedezetlen és |
kockázatmentes bankközi JPY tranzakciókra vonatkozóan a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában felfelé kerekítve a legközelebbi 1/8 százalékra. | ||
„Referencia Bankok”: BUBOR tekintetében az OTP Bank Nyrt., az UniCredit Bank Zrt. és a K&H Bank Zrt., EURIBOR tekintetében a Raiffeisen Bank International AG Vienna, a Deutsche Bank AG és a BNP Paribas SA Paris, LIBOR tekintetében pedig a Barclays Bank Plc London, a JP Xxxxxx Xxxxx Bank NA London és a HSBC Bank Plc London. | „Referencia Bankok”: BUBOR tekintetében az OTP Bank Nyrt., az UniCredit Bank Zrt. és a K&H Bank Zrt., EURIBOR tekintetében a Raiffeisen Bank International AG Vienna, a Deutsche Bank AG és a BNP Paribas SA Paris, LIBOR tekintetében pedig a Barclays Bank Plc London, a JP Xxxxxx Xxxxx Bank NA London és a HSBC Bank Plc London, SARON tekintetében az UBS, Credit Suisse és a Züricher Kantonalbank, SOFR és XXXXX tekintetében a Barclays Bank Plc London, a JP Xxxxxx Xxxxx Bank NA London és a HSBC Bank Plc London, TONAR tekintetében a Nomura Bank International Plc, MiZUHO International Plc és Sumitomo Mitsui Banking Corporation. | Új referncia bankok kerültek meghatározásra. |
„Jegyzési Nap”: | „Jegyzési Nap”: d)XXXXX, XXXX, XXXXX és XXXXX tekintetében az adott kamatperiódust két munkanappal megelőző napot jelenti. | Új jegyzési napok kerültek meghatározásra. |
. | ||
„Képernyő Kamatláb”: | „Képernyő Kamatláb”: d)SARON (Swiss Average Rate Overnight) esetében minden kamatperiódusra nézve azt a bankközi hitelkamatlábat jelenti (a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában felfelé kerekítve a legközelebbi 1/8 százalékra), amelyet a svájci frankra vonatkozóan az egynapos CHF repo ügyletek | Új képernyő kamatlábak kerültek meghatározásra |
f) SOFR ( Secured Overnight Financing Rate) esetében minden kamatperiódusra nézve azt a Bank of New York Mellon (BNYM) által összegyűjtött USA dollárban megkötött repo ügyletek adatainak volumensúlyozott mediánjaként meghatározott átlagkamatlábat (a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában felfelé kerekítve a legközelebbi 1/8 |
g) TONAR (Tokyo Overnight Average Rate) esetében minden kamatperiódusra nézve azt a japán jenre alkalmazott fedezetlen és kockázatmentes egynapos bankközi tranzakciókra vonatkozó kamatlábat (a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában felfelé kerekítve a legközelebbi 1/8 százalékra), amelyet a Bank of Japan számol ki az adott kamatperiódus kezdő napját megelőző második munkanapra az előző napi forgalom alapján és tesz közzé az adott kamatperiódus kezdő napját megelőző munkanapon a honlapján: xxxxx://xxx0.xxx.xx.xx/xxxxxx/xx/xxxx_x.xxx | ||
19.26 A referencia kamatlábhoz kötött kamatláb módosítása a referencia kamatláb jegyzésének megszűnése, vagy lényeges megváltozása esetén | 19.26 A referencia kamatlábhoz kötött kamatláb módosítása a referencia kamatláb jegyzésének megszűnése, vagy lényeges megváltozása esetén | |
19.26.2 Fogalommeghatározások | 19.26.2 Fogalommeghatározások „SARON” (Swiss Average Rate Overnight) | Új fogalmakak kerültek meghatározásra |
GBP devizanem esetében a LIBOR megszűnését követően „SONIA”: (Sterling Overnight Index Average) esetében minden kamatperiódusra nézve azt, az angol fontban megkötött fedezetlen egynapos bankközi tranzakcióiból számolt volumennel súlyozott effektív átlagkamatlábat (a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában felfelé kerekítve a |
legközelebbi 1/8 százalékra), amelyet az angol jegybank (Bank of England) számol ki az adott kamatperiódus kezdő napját megelőző második munkanapra az előző napi angol bankok által beküldött forgalmi adatok alapján és tesz közzé az adott kamatperiódus kezdő napját megelőző munkanapon a honlapján: xxxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxx.xx.xx/xxxxxxx/ sonia-benchmark . A referencia kamat számítása 360 napos bázison történik USD devizanem esetén a LIBOR megszűnését követően „SOFR” ( Secured Overnight Financing Rate) esetében minden kamatperiódusra nézve azt a Bank of New York Mellon (BNYM) által összegyűjtött USA dollárban megkötött repo ügyletek adatainak volumensúlyozott mediánjaként meghatározott átlagkamatlábat (a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában felfelé kerekítve a legközelebbi 1/8 százalékra) amely az adott kamatperiódus kezdő napját megelőző második munkanapra kerül kiszámításra az előző napi repo forgalmi adatok alapján és az adott kamatperiódus kezdő napját |
megelőző munkanapon kerül közzétételre az alábbi oldalon: xxxxx://xxxx.xxxxxxxxxx.xxx/xxxxxxx/xxxxx ates/SOFR . A referencia kamat számítása 360 napos bázison történik JPY devizanem esetén a LIBOR megszűnését követően „TONAR” (Tokyo Overnight Average Rate) esetében minden kamatperiódusra nézve azt a japán jenre alkalmazott fedezetlen és kockázatmentes egynapos bankközi tranzakciókra vonatkozó kamatlábat (a Szerződés eltérő rendelkezése hiányában felfelé kerekítve a legközelebbi 1/8 százalékra), amelyet a Bank of Japan számol ki az adott kamatperiódus kezdő napját megelőző második munkanapra az előző napi forgalom alapján és tesz közzé az adott kamatperiódus kezdő napját megelőző munkanapon a honlapján: xxxxx://xxx0.xxx.xx.xx/xxxxxx/xx/xxxx_x. htm. A referencia kamat számítása 360 napos bázison történik |
XXI. A panasz és a panaszkezelés rendje | XXI. A panasz és a panaszkezelés rendje A Bank biztosítja, hogy az ügyfél a Bank magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát szóban (személyesen, telefonon) vagy írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján, postai úton, telefaxon, elektronikus levélben) közölhesse. A panaszkezelésre vonatkozó szabályokat alkalmazni kell arra a személyre is, aki szolgáltatás igénybevétele céljából lép kapcsolatba a bankkal, de a szolgáltatást nem veszi igénybe. A panaszkezelés részletes szabályait a Bank ügyfélpanasz- kezelési szabályzata tartalmazza. | Duplikáció megszűntetése, a panaszkezelési szabályzat tartalmazza a panaszkezelés szabályait. | |
2. Az egyes ügyletekre, szolgáltatásokra vonatkozó speciális rendelkezések I. Számlavezetés 1.7. Díjkimutatás A Bank a díjkimutatást a Private Banking Ügyfél esetében a Private Banking Ügyféllel fennálló fizetési számlaszerződésben, egyéb természetes személy Ügyfél esetében a Bank Lakossági Üzletszabályzatában foglaltak szerint az Ügyfél számlakivonatra vonatkozó rendelkezése alapján, azzal megegyezően, az Ügyfél értesítési címére vagy elektronikus formában a DirektNeten keresztül vagy bankfiókban történő személyes átadás útján bocsátja az Ügyfél rendelkezésére. | 2. Az egyes ügyletekre, szolgáltatásokra vonatkozó speciális rendelkezések I. Számlavezetés 1.7. Díjkimutatás A Bank a díjkimutatást Raiffeisen DirektNet-tel rendelkező természetes személy Ügyfél részére a Raiffeisen DirektNet- en, a Számlakivonatok menüpontban elérhetővé teszi, függetlenül attól, hogy az a Bank Ügyfél részére a számlakivonatot milyen módon küldi meg. A Bank a díjkimutatást az előbbieken felül azon Ügyfelek esetében, akik részére a számlakivonatot postai úton vagy bankfiókban történő személyes átadás útján küldi meg, Private Banking Ügyfél esetében a Private Banking Ügyféllel fennálló fizetési számlaszerződésben, egyéb természetes | Kedvező változás az ügyfelek a díjkimutatást a bank a DiretNet-en minden esetben az ügyfél rendelkezésére bocsátja, nem csak akkor ha a számlakivonat küldés módja az. |
A díjkimutatást az Ügyfél kérése esetén, a Bank papíron is rendelkezésre bocsátja, amennyiben a Bank nem papír alapon bocsátja az Ügyfél rendelkezésére ezt. Amennyiben az Ügyfél fizetési számlája a naptári év közben megszűnt, az arra vonatkozó díjkimutatást a Bank az Ügyfél fizetési számlaszerződésében rögzített, legutolsó ismert értesítési címére küldi meg. | személy Ügyfél esetében a Bank Lakossági Üzletszabályzatában foglaltak szerint az Ügyfél számlakivonatra vonatkozó rendelkezése alapján, azzal megegyezően, az Ügyfél értesítési címére vagy bankfiókban történő személyes átadás útján bocsátja az Ügyfél rendelkezésére. A díjkimutatást az Ügyfél kérése esetén, a Bank papíron is rendelkezésre bocsátja, amennyiben a Bank nem papír alapon bocsátja az Ügyfél rendelkezésére ezt. Amennyiben az Ügyfél fizetési számlája a naptári év közben megszűnt, az arra vonatkozó díjkimutatást a Bank az Ügyfél fizetési számlaszerződésében rögzített, legutolsó ismert értesítési címére küldi meg. |
X. Bankkártya | X. Bankkártya | |
10.1.1 Fogalmi meghatározások | 10.1.1 Fogalmi meghatározások | |
Engedélyezési összeghatár: E fölött az összeghatár fölött a kereskedelmi elfogadóhely, POS üzemeltető köteles a Banktól engedélyt kérni a tranzakcióra. | Engedélyezési összeghatár: A kártyatársaság, kereskedelmi elfogadóhely, POS üzemeltető vagy kereskedelmi elfogadóhely, POS üzemeltető elfogadó bankja által meghatározott összeghatár, mely az összeghatár fölött a kereskedelmi elfogadóhely, POS üzemeltető köteles a Banktól engedélyt kérni a tranzakcióra. Az engedélyezési összeghatárról a Banknak nincs tudomása, tekintettel arra, hogy a Bank nem részes a kártyatársaság és a kereskedelmi elfogadóhely, POS üzemeltető elfogadó bankja közötti jogviszonyban. | Az MNB 394831-1/2020 Hitelkártya szerződéses feltételeit érintő vizsgálatában a bank önkéntes vállalást tett a pont módosítására. |
10.1.5 A bankkártya használatára vonatkozó szabályok 10.1.5.2 A bankkártya használata | 10.1.5 A bankkártya használatára vonatkozó szabályok 10.1.5.2 A bankkártya használata | |
10.1.5.2.4 | 10.1.5.2.4 | Kihúzásra került az a rész, ami már elmúlt. |
10.1.5.2.4.1.Kártyabirtokos a bankkártya használatával jogosult a bankkártyával szereplő logóval megjelölt | 10.1.5.2.4.1.Kártyabirtokos a bankkártya használatával jogosult a bankkártyával szereplő logóval megjelölt | |
*A második hitelesítési elem bevezetésének időpontjáról a Bank az Ügyfeleket hirdetmény útján értesíti. A Banknál fizetési számlával nem rendelkező |
lakossági vagy kis és középvállalati üzletágba tartozó, illetőleg kiemelt magánügyfél Kártyabirtokosok, valamint az a lakossági vagy kis és középvállalati üzletágba tartozó illetőelg kiemelt magánügyfél számlatulajdonos Kártyabirtokos, aki a Raiffeisen DirekNet szolgáltatásra nem kötött a Bankkal szerződést a második hitelesítési elem létrehozását a jelen Általános Üzleti Feltételek 2./XIII. fejeztében definiált Direkt Azonosítóval kezdeményezheti a hirdetményben megjelölt időponttól kezdődően. A Direkt Azonosítót a Bank a Kártyabirtokos Banknál nyilvántartott levelezési címére küldi meg, illetőleg kis és középvállalati üzletágba tartozó jogi személy számlatulajdonosok esetén, vagy a jogi személy címére, a Kártyabirtokos nevére, vagy a Kártyabirtokos Banknál nyilvántartott levelezési címére küldi meg vagy a bankfiókban bocsátja rendelkezésre. A második hitelesítési elem létrehozásához szükséges egyszer használatos aktiváló kódot a Bank a Kártyabirtokos Banknál nyilvántartott mobil telefonszámára küldött SMS-ben bocsátja Kártyabirtokos rendelkezésére. 10.1.5.2.4.1.2 A Bank a Banknál saját fizetési számlával nem rendelkező Kártyabirtokos, valamint azon számlatulajdonos Kártyabirtokos részére, aki a Raiffeisen DirektNet és myRaiffeisen szolgáltatással nem rendelkezik, az interneten vagy egyéb távoli csatornán történt vásárlás jóváhagyásához az erős ügyfél-hitelesítés második hitelesítési elemének létrehozásához szükséges 2./XIII fejezetben definiált | 10.1.5.2.4.1.2 A Bank a Banknál saját fizetési számlával nem rendelkező Kártyabirtokos, valamint azon számlatulajdonos Kártyabirtokos részére, aki a Raiffeisen DirektNet és myRaiffeisen szolgáltatással nem rendelkezik, az interneten vagy egyéb távoli csatornán történt vásárlás jóváhagyásához az erős ügyfél-hitelesítés második hitelesítési elemének létrehozásához szükséges 2./XIII fejezetben definiált Direkt Azonosítót (Raiffeisen Direkt és |
Direkt Azonosítót (Raiffeisen Direkt és DirektNet szolgáltatások nélkül) és ezáltal internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyására (Digitális csatornára) vonatkozó jogot biztosít a myRaiffeisen mobilalkalmazásban. Az előbb meghatározott Kártyabirtokos ez előbb meghatározott jog alapján a szoftver-token (mobil-token) erős ügyfélhitelesítéssel hagyja jóvá az interneten, vagy egyéb távoli csatornán történt vásárlásokat. | DirektNet szolgáltatások nélkül) és ezáltal internetes bankkártyás vásárlások jóváhagyására (Digitális csatornára) vonatkozó jogot biztosít a myRaiffeisen mobilalkalmazásban. Az előbb meghatározott Kártyabirtokos ez előbb meghatározott jog alapján a szoftver-token (mobil-token) erős ügyfélhitelesítéssel hagyja jóvá az interneten, vagy egyéb távoli csatornán történt vásárlásokat. | |
10.1.5.2.5 A Bank nem vállal felelősséget azért, ha egy elfogadóhely a bankkártya vagy a PIN kód elfogadását megtagadja, vagy egy adott fizetési megbízást nem engedélyez. A Bank nem vonható felelősségre a bankkártyával történt vásárlások kapcsán Kártyabirtokos és a kereskedelmi elfogadóhely között a termékkel, szolgáltatással kapcsolatban felmerülő jogvitában. A Bank nem vállal felelősséget azért, ha a bankkártya akár a Bank, akár a nemzetközi kártyaszervezet, a kártya-elfogadóhely, illetve más szolgáltató vagy hitelintézet technikai rendszerének (ATM, egyéb berendezés, kommunikációs rendszer vagy eszköz, adatfeldolgozó rendszer, átviteli kapcsolat) üzemzavarából, műszaki hibájából eredően, illetve bármely hasonló okból nem használható. | 10.1.5.2.5 A Bank nem vállal felelősséget azért, ha egy elfogadóhely a bankkártya vagy a PIN kód elfogadását megtagadja, vagy egy adott fizetési megbízást nem engedélyez. A Bank nem vonható felelősségre a bankkártyával történt vásárlások kapcsán Kártyabirtokos és a kereskedelmi elfogadóhely között a termékkel, szolgáltatással kapcsolatban felmerülő jogvitában. A Bank nem vállal felelősséget azért, ha a bankkártya a nemzetközi kártyaszervezet, a kártya-elfogadóhely, illetve más szolgáltató vagy hitelintézet technikai rendszerének (ATM, egyéb berendezés, kommunikációs rendszer vagy eszköz, adatfeldolgozó rendszer, átviteli kapcsolat) üzemzavarából, műszaki hibájából eredően, illetve bármely hasonló okból nem használható. | Az MNB 394831-1/2020 Hitelkártya szerződéses feltételeit érintő vizsgálatában a bank önkéntes vállalást tett a pont módosítására. |
10.5.4 Biztonsági előírások A Kártyabirtokos az Android eszköz feloldásához szükséges kódot, jelszót illetve egyéb azonosítót, valamint a RaiPay kódot köteles bizalmasan kezelni, az eszköz értékesítése, leadása esetén pedig a digitalizált bankkártyát az alkalmazásból előzetesen törölni. Kártyabirtokos nem telepíthet jogosulatlanul módosított operációs rendszert az Android eszközre, mivel az lehetővé teszi jogosulatlan személyek hozzáférését az eszközön tárolt adatokhoz. A Kártyabirtokos az Android mobileszköz, illetve a feloldásához szükséges azonosító, illetve a RaiPay kód elvesztését, ellopását illetve azzal történt visszaélést, jogosulatlan használatot köteles a Banknak haladéktalanul bejelenteni a bankkártyára irányadó szabályok szerint. A jogosulatlan RaiPay tranzakcióért való felelősségviselésre a jelen Általános Üzleti Feltételek 2. rész X. Bankkártya fejezetében foglaltak az irányadók. | 10.5.4 Biztonsági előírások A Kártyabirtokos az Android eszköz feloldásához szükséges kódot, jelszót illetve egyéb azonosítót, valamint a RaiPay kódot köteles bizalmasan kezelni, az eszköz értékesítése, leadása esetén pedig a digitalizált bankkártyát az alkalmazásból előzetesen törölni. Kártyabirtokos nem telepíthet jogosulatlanul módosított operációs rendszert az Android eszközre, mivel az lehetővé teszi jogosulatlan személyek hozzáférését az eszközön tárolt adatokhoz. A Kártyabirtokos az Android mobileszköz, illetve a feloldásához szükséges azonosító, illetve a RaiPay kód elvesztését, ellopását illetve azzal történt visszaélést, jogosulatlan használatot köteles a Banknak haladéktalanul bejelenteni a bankkártyára irányadó szabályok szerint. A jogosulatlan RaiPay tranzakcióért való felelősségviselésre a jelen Általános Üzleti Feltételek 2. rész X. Bankkártya fejezetében foglaltak az irányadók. Amennyiben a Bank a rendelkezésre álló rendszerinformációk alapján alapos okkal feltételezi, hogy Ügyfél mobil eszköze feltört (jailbreakelt vagy rootolt), vagy a mobil eszköz beállítása vagy azon futó szoftver veszélyezteti a fizetés biztonságát úgy ezen eszköz vonatkozásában a RaiPay elérhetőségét/ a RaiPay keretében nyújtott szolgáltatások igénybe vételét nem biztosítja. Amennyiben a RaiPay Ügyfél általi telepítése után jut Bank tudomására, hogy az érintett mobil eszköz feltört (jailbreakelt vagy rootolt), vagy a mobil eszköz beállítása vagy azon futó szoftver veszélyezteti a fizetés biztonságát, úgy a RaiPay keretében nyújtott szolgáltatások igénybe |
vételét az adott készüléken haladéktalanul megszünteti. |
XI. Hitelkártya A rendelkezésre álló mindenkori Hitelkeret túllépése esetén Ügyfél a mindenkori Kondíciós Listában meghatározott mértékű hitelkeret-túllépési díjat köteles a Bank részére megfizetni. Amennyiben Ügyfél a Hitelkártya-számla javára a Hitelkeret kihasznált részét és az esetleges Hitelkeret túllépés összegét meghaladó összegű befizetést teljesít, abban az esetben ezen összeg a Hitelkeret növelése nélkül felhasználható. A Hitelkártya-számlán a hitelkeretet meghaladó összeget a Bank nyilvántartja. Bank jogosult a Hitelkártya-számla megszűnése esetén a Bank által nyilvántartott összeget az Ügyfél fizetési számlájára átutalni. | XI. Hitelkártya Hitelkeret túllépés és annak következménye Hitelkeret túllépés esetei: - a jelen ÁÜF 1. 13.3. pontjában meghatározott esetben, azaz az Ügyfél által kezdeményezett egyes megbízásokat – így különösen bizonyos bankkártya tranzakciókat – a Bank abban az esetben is teljesíthet, illetve az Ügyféllel szemben bármilyen jogcímen keletkező követelésével a Bank abban az esetben is megterhelheti hitelkártya-számlát, ha nem áll rendelkezésre a szükséges pénzügyi fedezet, illetve a megbízás teljesítésével vagy a banki követelés terhelésével az Ügyfél hitelkártyájához megállapított hitelkeret túllépésre kerül. - jelen ÁÜF 2. 10.1.5.2.8. pontjában meghatározott olyan esetben, ha az Ügyfél által kezdeményezett engedélyezési összeghatár alatti bankkártya tranzakciókra az elfogadóhelyek a Banktól nem kérnek engedélyt és tranzakció könyvelésekor a hitelkártya számlán nincs fedezet a tranzakcióra. Hitelkeret túllépés megfizetése: A mindenkori számlakivonaton feltüntetett záró egyenleg és a Hitelkeret túllépés összegének megfizetése teljes összegben esedékes és legkésőbb a számlakivonaton | Az MNB 394831-1/2020 Hitelkártya szerződéses feltételeit érintő vizsgálatában a bank önkéntes vállalást tett a pont módosítására. |
megjelölt fizetési határidőig fizetendő meg, kivételt képez(nek) azon eset(ek), ha Ügyfél a visszafizetés 11.8.4. pontban foglalt egyéb lehetőségével él, illetve ha a Bank a Hitelkeret túllépés összegének azonnali visszafizetésére az Ügyfelet a 11.8.4 pont szerint külön felszólítja. Hitelkeret túllépés következménye A rendelkezésre álló mindenkori Hitelkeret túllépése esetén Ügyfél a mindenkori Kondíciós Listában meghatározott mértékű hitelkeret-túllépési díjat köteles a Bank részére megfizetni. A hitelkeret túllépési díjat a Bank akkor számítja fel, ha az Ügyfél a hitelkártya számlakivonat kikészítésének napján (ha ez nem banki munkanap, akkor az ezt megelőző banki munkanapon) hitelkeret túllépésben van (záró egyenlege meghaladja a hitelkeretének mértékét) és a számla egyenlege a fizetési határidő időpontjában még mindig hitelkeret túllépést mutat. Amennyiben Ügyfél a Hitelkártya-számla javára a Hitelkeret kihasznált részét és az esetleges Hitelkeret túllépés összegét meghaladó összegű befizetést teljesít, abban az esetben ezen összeg a Hitelkeret növelése nélkül felhasználható. A Hitelkártya-számlán a hitelkeretet meghaladó összeget a Bank nyilvántartja. Bank jogosult a Hitelkártya-számla megszűnése esetén a Bank által nyilvántartott összeget az Ügyfél fizetési számlájára átutalni. | ||
11.8 A Hitelkártya-használat során keletkezett | 11.8 A Hitelkártya-használat során keletkezett | Az MNB 394831-1/2020 Hitelkártya szerződéses |
tranzakciók elszámolása 11.8.2 Bank havonta egy alkalommal, minden naptári hónapnak a Kondíciós Listában meghatározott napján (amennyiben az adott hónap Kondíciós Listában meghatározott napja nem banki munkanap, abban az esetben az azt megelőző banki munkanapon) számlakivonatot készít a Hitelkártya- számla – a kivonatban megjelölt időszak alatt történt – minden egyes terheléséről és jóváírásáról, a számla egyenlegéről, melyet az Ügyfél rendelkezése alapján postai úton, vagy Raiffeisen DirektNet-en keresztül küld meg az Ügyfél részére, illetve az Ügyfél kérésére a kivonatot a bankfiókban is rendelkezésre bocsátja. A Hitelkártya-számláról a Bank számlakivonatot csak abban az esetben állít ki, ha a számlakivonattal érintett időszakban változik a számla egyenlege. A számlakivonaton megjelölt tartozások azon a napon tekintendők kiegyenlítettnek, amikor az azok teljes összegével megegyező teljesítés a Hitelkártya- számlán maradéktalanul jóváírásra kerül. A jóváírás időpontja nem függ attól, hogy az elszámolási időszakban vagy a türelmi időszakban érkezik-e a jóváírás a hitelkártyaszámlára. De a minimum fizetési kötelezettség vagy a kamatmentességhez szükséges teljes záróegyenleg visszafizetésbe csak havi zárástól a türelmi időszakig történt jóváírások számítanak. | tranzakciók elszámolása 11.8.2 Bank havonta egy alkalommal, minden naptári hónapnak a Kondíciós Listában meghatározott napján (amennyiben az adott hónap Kondíciós Listában meghatározott napja nem banki munkanap, abban az esetben az azt megelőző banki munkanapon) számlakivonatot készít a Hitelkártya-számla – a kivonatban megjelölt időszak alatt történt – minden egyes terheléséről és jóváírásáról, a számla egyenlegéről, melyet az Ügyfél rendelkezése alapján postai úton, vagy Raiffeisen DirektNet- en keresztül küld meg az Ügyfél részére, illetve az Ügyfél kérésére a kivonatot a bankfiókban is rendelkezésre bocsátja. A Hitelkártya-számláról a Bank számlakivonatot csak abban az esetben állít ki, ha a számlakivonattal érintett időszakban változik a számla egyenlege. A számlakivonaton megjelölt tartozások azon a napon tekintendők kiegyenlítettnek, amikor az azok teljes összegével megegyező teljesítés a Hitelkártya-számlán maradéktalanul jóváírásra kerül. A jóváírás időpontja nem függ attól, hogy az elszámolási időszakban vagy a türelmi időszakban érkezik-e a jóváírás a hitelkártyaszámlára. De a minimum fizetési kötelezettség vagy a kamatmentességhez szükséges teljes záróegyenleg visszafizetésbe csak havi zárástól a türelmi időszakig történt jóváírások számítanak. | feltételeit érintő vizsgálatában a bank önkéntes vállalást tett a pont módosítására. |
11.11 A Hitelkártya megújítása A jelen Általános Üzleti Feltételek 2. 10.1.7.4 Bankkártya megújítás pontjai az irányadóak a Hitelkártya megújítására. | 11.11 A Hitelkártya megújítása A jelen Általános Üzleti Feltételek 2. 10.1.7.4 Bankkártya megújítás pontjai az irányadóak a Hitelkártya megújítására. | Az MNB 394831-1/2020 Hitelkártya szerződéses feltételeit érintő vizsgálatában a bank önkéntes vállalást tett a pont módosítására. |
11.12 A Hitelkártya használatának megszűnése 11.12.1 A Hitelkártya használatának megszűnésére a jelen Általános Üzleti Feltételek Bankkártya megszűnésére vonatkozó rendelkezései – a jelen fejezet szerinti eltérésekkel – megfelelően irányadók. Bank jogosult a hitelkártya használatát – a bankkártya letiltása útján – az jelen Általános Üzleti Feltételek 2. rész Bankkártya megszűnésére vonatkozó 10.1.9.1. b) és d) pontjai helyett az alábbiakban meghatározott esetben azonnali hatállyal megszüntetni a következő esetekben: a) ha az Ügyfél vagy Kártyabirtokos a bankkártya jelen Általános Üzleti Feltételekben részletezett általános szerződési feltételeit vagy a Bankkal kötött bármely szerződés bármely rendelkezését súlyosan megszegi, mely szerződésszegés alapján az Ügyfél körülményeiben olyan lényeges kedvezőtlen változás állt be vagy az valószínűsíthető, mely az Ügyfél fizetési fegyelmére, vagy fizetési | 11.12 A Hitelkártya használatának megszűnése 11.12.1 A Hitelkártya használatának megszűnésére a jelen Általános Üzleti Feltételek Bankkártya megszűnésére vonatkozó rendelkezései – a jelen fejezet szerinti eltérésekkel – megfelelően irányadók. Bank jogosult a hitelkártya használatát – a bankkártya letiltása útján – az jelen Általános Üzleti Feltételek 2. rész Bankkártya megszűnésére vonatkozó 10.1.9.1. b) és d) pontjai helyett az alábbiakban meghatározott esetben azonnali hatállyal megszüntetni a következő esetekben: | Az MNB 394831-1/2020 Hitelkártya szerződéses feltételeit érintő vizsgálatában a bank önkéntes vállalást tett a pont módosítására. |
c) ha az Ügyfél vagy Kártyabirtokos a bankkártya jelen Általános Üzleti Feltételekben részletezett általános szerződési feltételeit vagy a Bankkal kötött bármely szerződés bármely rendelkezését súlyosan megszegi, mely szerződésszegés alapján az Ügyfél körülményeiben olyan lényeges kedvezőtlen változás állt be vagy az valószínűsíthető, mely az Ügyfél fizetési fegyelmére, vagy fizetési képességére vonatkozó romlást eredményezhet d) amennyiben az Ügyfél bármely hitelintézettel vagy a |
képességére vonatkozó romlást eredményezhet b) amennyiben az Ügyfél bármely hitelintézettel vagy a Bank érdekeltségi körébe tartozó vállalattal kötött bármely szerződését megszegi, mely szerződésszegés alapján az Ügyfél körülményeiben olyan lényeges kedvezőtlen változás állt be vagy az valószínűsíthető, mely az Ügyfél fizetési fegyelmére, vagy fizetési képességére vonatkozó romlást eredményezhet | Bank érdekeltségi körébe tartozó vállalattal kötött bármely szerződését megszegi, mely szerződésszegés alapján az Ügyfél körülményeiben olyan lényeges kedvezőtlen változás állt be vagy az valószínűsíthető, mely az Ügyfél fizetési fegyelmére, vagy fizetési képességére vonatkozó romlást eredményezhet | |
11.13. Szerződésmódosítás a felek közös megegyezésével A Bank az jelen Általános Üzleti Feltételek 1. rész 19.28. pontjában foglaltaktól eltérően Hitelkártyát érintően jogosult bármely pénzügyi, illetve kiegészítő pénzügyi szolgáltatásra vonatkozó, nagyobb számú ügyfelet vagy meghatározott ügyfélszegmens egészét érintő szerződés módosítására írásban szerződésmódosítási ajánlatot tenni. Amennyiben az Ügyfél a szerződésmódosításra irányuló ajánlatban meghatározott, de az ajánlat Ügyfél általi kézhezvételétől számított, legalább tizenöt napos időtartamon belül, az ajánlat elfogadása vagy annak eltérő tartalommal történő elfogadása tárgyában jognyilatkozatot nem tesz, a korábban az Ügyfél és a Bank között megkötött szerződés változatlan tartalommal marad hatályban. Amennyiben az Ügyfél a szerződésmódosításra irányuló | Az MNB 394831-1/2020 Hitelkártya szerződéses feltételeit érintő vizsgálatában a bank önkéntes vállalást tett a pont módosítására. |
ajánlatban meghatározott időtartamon belül írásban akként nyilatkozik, hogy a Bank ajánlatát nem fogadja el, vagy azt az ajánlattól eltérő tartalommal kívánja elfogadni, a korábban az Ügyfél és a Bank között megkötött szerződés változatlan tartalommal marad hatályban. Amennyiben az Ügyfél a szerződésmódosításra irányuló ajánlatban meghatározott, de az ajánlat Ügyfél általi kézhezvételétől számított, legalább tizenöt napos időtartamon belül, az ajánlatot elfogadja, a szerződésmódosítás az ajánlatban meghatározott tartalommal létrejön. |
XIII. Raiffeisen Elektronikus csatornák és a myRaiffeisen Mobilapplikáció Általános Feltételei Elektronikus csatornák: a Bank elektronikus ügyintézésre kialakított, azonosított elektronikus útként működő csatornái és megoldásai, melyeken keresztül az adott csatornához kapcsolódóan meghatározott személyek (jelen fejezet alkalmazásában Ügyfelek) azonosítást követően jognyilatkozatokat tehetnek, megbízásokat nyújthatnak be. Elektronikus csatonák a Direkt csatorna, a Digitális csatorna , a Raiffeisen Electra, a MultCash szolgáltatások, a RaiConnect, az Online Személyi Kölcsön Platform, az SMEOn platform, a Raiffeisen Online Lakossági Számlanyitás Platform és a VideoBank. A Direkt csatornák és a Raiffeisen Electra igénybevételét Bank az adott csatornára vonatkozó szerződés megkötése esetén, a szerződésben meghatározott feltételekkel biztosítja az Ügyfelek részére. Direkt csatornák: a Bank elektronikus csatornáinak egy csoprotja, azaz a Raiffeisen Direkt (telefonos ügyfélszolgálat), a Raiffeisen DirektNet (internet alapú elektronikus csatorna) és a myRaiffeisen Mobilapplikáció együttes elnevezése. | XIII. Raiffeisen Elektronikus csatornák és a myRaiffeisen Mobilapplikáció Általános Feltételei Elektronikus csatornák: a Bank Digitális csatorna jogosultsággal elérhető elektronikus ügyintézésre kialakított, azonosított elektronikus útként működő csatornái és megoldásai, melyeken keresztül az adott csatornához kapcsolódóan meghatározott személyek (jelen fejezet alkalmazásában Ügyfelek) azonosítást követően jognyilatkozatokat tehetnek, megbízásokat nyújthatnak be, dokumentumokat juttathatnak el. Elektronikus csatornák a Direkt csatorna, a Digitális csatorna jogosultsággal elérhető elektronikus csatornák, különösen a Raiffeisen DirektNet, a myRaiffeisen Mobilapplikáció, a myRaiffeisen portál, a Raiffeisen PAY, a Raiffeisen Electra, a MultCash szolgáltatások, a RaiConnect, az Online Személyi Kölcsön Platform, az SMEOn platform, a Raiffeisen Online Lakossági Számlanyitás Platform és a VideoBank. A Direkt csatorna, a Raiffeisen Electra igénybevételét Bank az adott csatornára vonatkozó szerződés megkötése esetén, a szerződésben meghatározott feltételekkel biztosítja az Ügyfelek részére. Direkt csatorna: a Raiffeisen Direkt (telefonos ügyfélszolgálat) | myRaiffeisen portál bevezetése miatti módosítások. Digitális csatorna jogosultság miatti módosítások. |
Digitális csatorna: A Digitális csatorna egy általános csatorna, ami az elektronikus csatorna felhasználók egységesebb kezelését szolgálja | Digitális csatorna jogosultság: A Digitális csatorna jogosultság egy általános Elektronikus csatorna jogosultság, ami az Elektronikus Csatorna felhasználók egységesebb kezelését szolgálja és amely révén a Bank az Ügyfelek részére Elektronikus csatorna szolgáltatások igénybevételének lehetőségét biztosítja azáltal, hogy a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges személyes azonosító elemet bocsát az Ügyfelek rendelkezésére automatikusan myRaiffeisen portál: a Digitális Csatorna jogosultsággal rendelkező Hirdetményben meghatározott Ügyfelek által elérhető azon Elektronikus csatorna, amely a Bank internetes honlapján (xxx.xxxxxxxxxx.xx) keresztül vagy közvetlenül (xxx.xx.xxxxxxxxxx.xx) webböngészőn érhető el magyar és angol nyelven. Olyan csatorna, melyen keresztül a Felhasználói Kézikönyvben meghatározott szolgáltatások igénybevételét biztosítja Bank, így innen vagy innen is elérhetőek egyes Elektronikus vagy Digitális csatornák illetve közvetlenül is tartalmaz olyan funkciókat, amelyet valamelyik Elektronikus Csatorna, Digitáis csatorna (is) tartalmaz továbbá egyéb szolgáltatások is ezen keresztül érhetőek el. Funkcióit a Bank folyamatosan bővíti és az elérhető szolgáltatásokat a myRaiffeisen portál Hirdetményében teszi közzé. |
Raiffeisen DirektNet: azon Elektronikus csatona, amely a Bank internetes honlapján (xxx.xxxxxxxxxx.xx) webböngészőn keresztül vagy saját számítógépre telepíthető formátumban érhető el magyar és angol nyelven és amelyen keresztül a Bank az Ügyfelek és esetleges egyéb felhasználók részére interneten keresztül a Felhasználói Kézikönyvben meghatározott szolgáltatások igénybevételét biztosítja. Raiffeisen Direkt Azonosító vagy Direkt Azonosító: 8 karakterből álló, Bank által generált, Ügyfelek és a fizetési számlával nem rendelkező Kártyabirtokosok rendelkezésére bocsátott számsor, amely más azonosítókkal együtt az Ügyfél, illetve Kártyabirtokos Direkt csatornákon, Digitális csatornán való azonosítását lehetővé teszi | Raiffeisen DirektNet: azon Elektronikus csatorna, amely a myRaiffeisen portálon keresztül érhető el magyar és angol nyelven és amelyen keresztül a Bank az Ügyfelek és esetleges egyéb felhasználók részére interneten keresztül a Felhasználói Kézikönyvben meghatározott szolgáltatások igénybevételét biztosítja. Raiffeisen Direkt Azonosító vagy Direkt Azonosító: 8 karakterből álló, Bank által generált, Ügyfelek és a fizetési számlával nem rendelkező Kártyabirtokosok rendelkezésére bocsátott számsor, amely más azonosítókkal együtt az Ügyfél, illetve Kártyabirtokos Direkt csatornán, Digitális csatornán való azonosítását lehetővé teszi a regisztrációkor és a belépéskor. Egy magánszemélynek több Direkt/DirektNet Azonosítója is lehet, amennyiben több szerepkörben is jelen van a Bankban. Raiffeisen PAY: a Bank Elektronikus csatornáinak egyike, amely a Bankkal ezen szolgáltatásra szerződött vállalati Ügyfelek számára biztosít közvetlen elektronikus kapcsolaton keresztül meghatározott pénzforgalmi szolgáltatásokat a Bank és Ügyfél között létrejött egyedi megállapodás alapján. |
Direkt PIN vagy Jelszó: az Ügyfél által a Raiffeisen DirektNet szolgáltatás aktiválása során választott személyazonosító kód. PIN2 kód: Egy adott Ügyfélhez tartozó második titkos azonosító kód interneten, vagy egyéb távoli csatornán történő vásárláshoz. Az ügyfél saját maga által kitalált 5 számjegyű kód, mely az SMS üzenetben foglalt egyszer használatos kód mellett a második hitelesítési elem az internetes bankkártyás fizetések hitelesítésekor. A kód a xxxxxxxxxx.xx/XXX0 oldalon hozható létre és egy évig érvényes. Mobil-token PIN kód: a Raiffeisen Mobil-tokenhez kapcsolódó 5 karakterből álló numerikus azonosító kód, mely az Ügyfél kizárólagos birtokában és használatában áll. | Direkt PIN (D-PIN): 4 karakterből álló Ügyfél által a Raiffeisen Direkt aktiválásakor létrehozott kód, mely a Direkt Azonosítóval a Raiffeisen Direkt igénybevétele során az Ügyfelek azonosítására szolgál. Jelszó: 4 karakterből álló Ügyfél által a Raiffeisen Direkt, Digitális Csatorna jogosultság aktiválásakor létrehozott kód, mely a Direkt Azonosítóval a Raiffeisen Direkt igénybevétele során az Ügyfelek azonosítására szolgál. PIN2 kód: Egy adott Ügyfélhez tartozó második titkos azonosító kód interneten, vagy egyéb távoli csatornán történő vásárláshoz. Az ügyfél saját maga által kitalált 5 számjegyű kód, mely az SMS üzenetben foglalt egyszer használatos kód mellett a második hitelesítési elem az internetes bankkártyás fizetések hitelesítésekor. A kód a xxxxxxxxxx.xx/XXX0 oldalon hozható létre, mely oldal a myRaiffeisen Portálon keresztül is elérhető. Mobil-token PIN kód (M-PIN): a 5 számjegyből álló numerikus jelszó, amely a myRaiffeisen applikációba történő belépéshez, valamint tranzakció hitelesítésére használatos, melyet az ügyfél ad meg. A Mobil token PIN később helyettesíthető biometrikus azonosítással (arcfelismeréssel, ujjlenyomat olvasással vagy mintával) amennyiben az ügyfél mobilkészüléke alkalmas rá. |
Felhasználói Kézikönyv vagy Kézikönyv: a Raiffeisen DirektNet Felhasználói Kézikönyv, Raiffeisen Mobil Alkalmazások Felhasználói Kézikönyv bármelyike illetőleg mindegyike. Raiffeisen Aktiváló Kód: négy karakterből álló, egyszer használható numerikus kód, amelyet a Bank küld meg az Ügyfél által meghatározott, kizárólag belföldi mobiltelefonszámra abból a célból, hogy a myRaiffeisen Mobilapplikáció használatra alkalmas állapotba kerüljön azon az eszközön, amelyre a Raiffeisen Mobil-token/myRaiffeisen Mobilapplikáció telepítése történt, valamint hogy a Raiffeisen Direkt valamint a Raiffeisen DirektNet szolgáltatást az Ügyfél aktiválja. MyRaiffeisen Mobilapplikáció/myRaiffeisen Mobil Alkalmazás/Mobil Alkalmazás: mobil eszközre telepíthető alkalmazás, melynek funkcióit a Bank folyamatosan bővíti és az elérhető funkciókat a MyRaiffeisen mobilapplikáció Hirdetményében teszi közzé. Személyes azonosító elem: azon felhasználó nevek, azonosítók, kódok, azonosítást szolgáló eszközök és jelszavak összessége, melyek révén az | Felhasználói Kézikönyv vagy Kézikönyv: egyes Elektronikus Csatornákra vonatkozó olyan dokumentum, mely az Elektronikus Csatornán igénybe vehető szolgáltatásokat, funkciókat és ezen szolgáltatásokra, funkciókra vonatkozó használati útmutatót tartalmazza, továbbá Raiffeisen Mobil Alkalmazások Felhasználói Kézikönyv. Digitális Csatorna Aktiváló Kód (korábbi nevén Raiffeisen Aktiváló kód vagy DirektNet Aktiváló kód): négy karakterből álló, egyszer használható numerikus kód, amelyet a Bank küld meg az Ügyfél által meghatározott, kizárólag belföldi mobiltelefonszámra. A Direkt Aktiváló kóddal az Ügyfél a Raiffeisen Direktet, a Digitális Csatorna Aktiváló kóddal a Digitális Csatorna hozzáférést aktiválja. Az Aktiváló kód Direkt Azonosítónként kerül kiküldésre. MyRaiffeisen Mobilapplikáció/myRaiffeisen Mobil Alkalmazás/Mobil Alkalmazás: mobil eszközre telepíthető alkalmazás, amelyen keresztül a Bank az Ügyfelek részére a Felhasználói Kézikönyvben meghatározott szolgáltatások igénybevételét biztosítja. A MyRaiffeisen funkcióit a Bank folyamatosan bővíti és az elérhető funkciókat a MyRaiffeisen mobilapplikáció Hirdetményében teszi közzé. Személyes azonosító elem: azon felhasználó nevek, azonosítók, kódok, azonosítást szolgáló eszközök és jelszavak összessége, melyek révén az Ügyfél azonosítása és a szolgáltatások aktiválása és/vagy az Ügyfél által e csatornákon kezdeményezett fizetési megbízások |
Ügyfél azonosítása és az Ügyfél által e csatornákon kezdeményezett fizetési megbízások jóváhagyása megtörténik, így különösen, de nem kizárólagosan a Raiffeisen Direkt Azonosító vagy Direkt Azonosító, Direkt PIN vagy Jelszó, Raiffeisen hardverToken vagy Raiffeisen Hardver Token, Raiffeisen mobilToken vagy Raiffeisen Mobil-token, Mobil-token Pin kód, Raiffeisen Aktiváló Kód, Raiffeisen Direkt PIN Kód, kizárólag az ügyfél készüléke által kezelt biometrikus adatok, bármely egyszer használható jelszó (one-time-password). RaiConnect: a Bank Elektronikus csatornáinak egyike, melynek szöveg, kép és/vagy hang továbbítására alkalmas funkcióit Hirdetményben meghatározott Ügyfelek, Hirdetményben meghatározott szolgáltatások igénybevételére vehetik igénybe, Hirdetményben meghatározott időponttól. Online Személyi Kölcsön platform: a Bank Elektronikus csatornáinak egyike, amely a vonatkozó Kondíciós Listában meghatározott lakossági Ügyfelek számára, meghatározott személyi kölcsön termékek igénylésére és szerződéskötésre nyújt lehetőséget. VideoBank szolgáltatás: a Bank elektronikus csatornáinak egyike, melynek szöveg, kép és hang | jóváhagyása megtörténik. Személyes azonosító elem, így különösen, de nem kizárólagosan a Raiffeisen Direkt Azonosító vagy Direkt Azonosító, Direkt PIN, Jelszó, Raiffeisen hardverToken vagy Raiffeisen Hardver Token, Raiffeisen mobilToken vagy Raiffeisen Mobil-token, Mobil- token Pin kód, bármilyen aktiváló Kód, Raiffeisen Direkt PIN Kód, kizárólag az ügyfél készüléke által kezelt biometrikus adatok, bármely egyszer használható jelszó (one-time- password), PIN2. RaiConnect: a Bank Elektronikus csatornáinak egyike, melynek szöveg, kép és/vagy hang továbbítására alkalmas funkcióit Hirdetményben meghatározott Ügyfelek, Hirdetményben meghatározott szolgáltatások igénybevételére vehetik igénybe, Hirdetményben meghatározott időponttól. A RaiConnect a myRaiffeisen Portálon vagy myRaiffeisen Mobiapplikáción keresztül is elérhető. Online Személyi Kölcsön platform: a Bank Elektronikus csatornáinak egyike, amely a vonatkozó Kondíciós Listában meghatározott lakossági Ügyfelek számára, meghatározott személyi kölcsön termékek igénylésére és szerződéskötésre nyújt lehetőséget. Az Online Személyi Kölcsön platform a Raiffeisen DirektNet-en, Bank honlapján vagy a myRaiffeisen Portálon keresztül elérhető el. VideoBank szolgáltatás: a Bank elektronikus csatornáinak egyike, melynek szöveg, kép és hang továbbítására alkalmas funkcióit Hirdetményben meghatározott Ügyfelek, |
továbbítására alkalmas funkcióit Hirdetményben meghatározott Ügyfelek, Hirdetményben meghatározott szolgáltatások tekintetében, Hirdetményben meghatározott időponttól vehetik igénybe. | Hirdetményben meghatározott szolgáltatások tekintetében, Hirdetményben meghatározott időponttól vehetik igénybe. A VideoBank szolgáltatást Bank honlapján vagy a myRaiffeisen Portálon keresztül elérhető el. | |
nem volt ilyen rendelkezés | 13.4. Digitális csatorna jogosultságra vonatkozó szabályok 13.4.1.Digitális csatorna jogosultsággal rendelkező Ügyfelek: Az alábbiakban meghatározott Ügyfeleknek alapértelmezettként (automatikusan) beállításra kerül a Digitális csatorna jogosultság: - Raiffeisen DirektNet-et igénylő Ügyfél, - Raiffeisen PAY-t igénylő Ügyfél - bankkártyát igénylő Ügyfél, ha a Kártyabirtokos rendelkezik mobiltelefonszámmalÖnmagában a Digitális csatorna jog nem vonja maga után automatikusan Raiffeisen DirektNet vagy Raiffeisen PAY hozzáférést. A Banknál fizetési számlával nem rendelkező lakossági vagy kis és középvállalati üzletágba tartozó, illetőleg kiemelt magánügyfél Kártyabirtokos, valamint az a lakossági vagy kis és középvállalati üzletágba tartozó illetőleg kiemelt magánügyfél számlatulajdonos Kártyabirtokos, aki a Raiffeisen DirektNet szolgáltatásra nem kötött a Bankkal szerződést, automatikusan Digitális csatorna jogot kapott az internetes kártyás vásárlások MyRaiffeisen Mobilalkalmazáson keresztül történő jóváhagyására. |
13.4.2. Digitális csatorna jogosultsággal elérhető szolgáltatások: - Raiffeisen DirektNet hozzáférés nélküli Kártyabirtokosok részére myRaiffesien applikáció használta a Felhasználói Kézikönyvben meghatározott funkciókkal - Pin2 létrehozása - myRaiffeisen portál A bankkártya igénylés jóváhagyását követően automatikusan létrejön a Kártyabirtokos Direkt Azonostója és automatikusan kiküldésre kerül SMS-ben a Digitális Csatorna Aktiváló kód. 13.4.3. Digitális csatorna jogosultsággal elérhető jövőbeni szolgáltatások - Digitális csatorna jogosultságot a Bank azért hozta létre és azért jár automatikusan a Raiffeisen DirektNet-et, Raiffeisen PAY-t vagy bankkártyát igénylő Ügyfelek részére, hogy a jövőben bevezetni kívánt elektronikusan elérhető szolgáltatásokra az Ügyfelek aktiválási lehetőséggel, így ezáltal belépési, így igénybevételi jogosultsággal rendelkezzenek. A Digitális csatorna jogosultság által elérhető szolgáltatásokat a Bank folyamatosan bővíti és az elérhető funkciókat a Felhasználói |
Kézikönyvben teszi közzé. | ||
Külön álló dokumentum | Általános Üzleti Feltételek 7. számú melléklete Tájékoztató az ingyenes készpénzfelvételre vonatkozó nyilatkozatok központi nyilvántartásáról Hatályos 2015. január 26-tól | Különálló dokumentum volt, ami beépítésre került most az ÁÜF-be. |
II. A Raiffeisen Bank Zrt. tájékoztatja továbbá a Tisztelt Ügyfeleit, hogy az Általános Üzleti Feltételei 2022. május 30-val az Ügyfelekre nézve nem
kedvezően módosulnak. A módosítás az ÁÜF alábbi pontjait érinti:
Jelenlegi rendelkezés | 2022. május 30-tól hatályos rendelkezés | Módosítás oka |
Nem volt ilyen rendelkezés | A Kártyabirtokos a bankkártyát a myRaiffeisen Mobilapplikáción keresztül is aktiválhatja. A Bank a myRaiffeisen Mobilapplikáción keresztüli aktiválást fokozatosan vezeti be az Ügyfelei részére a myRaiffeisen Mobilapplikáció Hirdetményben meghatározott időponttól és ügyfélkörnek. Hitelkártya és a Sokoldalú OKOSkártya esetén a myRaiffeisen Mobilapplikáción keresztüli aktiválás nem elérhető. Lakossági és Private Kártyabirtokos Ügyfél a saját bankkártyáját tudja a myRaiffeisen Mobilapplikáción keresztül aktiválni. Üzleti bankkártya esetén a Kártyabirtokos a saját bankkártyáját tudja a myRaiffeisen Mobilapplikáción keresztüli aktiválni, ha aláíráskartonon megfelelő formában bejelentett meghatalmazott, képviselő és képviseleti joga önálló vagy nem önálló vagy nem meghatalmazott, de Kártyabirtokos. | myRaiffeisen Mobilapplikáción új funkciók kerültek bevezetésre |
Ügyfél jogosult a bankkártyával történő, internetes kereskedelemben való vásárlás lehetőségét a Raiffeisen Direkten keresztül a Banknál teljes körűen letiltani. | Ügyfél jogosult a bankkártyával történő, internetes kereskedelemben való vásárlás lehetőségét (Kártyás internetes vásárlási funkciót) a Raiffeisen Direkten vagy a myRaiffeisen Mobilapplikáción keresztül a Banknál teljes körűen kikapcsolni). Ügyfél jogosult a Kártyás internetes vásárlási funkciót a myRaiffeisen Mobilapplikáción keresztül az ellenkező rendelkezésig ki- vagy bekapcsolni. Hitelkártya és Sokoldalú OKOSkártya esetén is elérhető a Kártyás internetes vásárlási funkció ki- vagy bekapcsolása. | myRaiffeisen Mobilapplikáción új funkciók kerültek bevezetésre |
A myRaiffeisen Mobilapplikáción keresztül a Lakossági és Private Számlatulajdonos Ügyfél az Kártyás internetes vásárlási funkciót számlájához tartozó összes bankkártya esetén ki- vagy be tudja kapcsolni. A myRaiffeisen Mobilapplikáción keresztül a Lakossági és Private nem Számlatulajdonos Kártyabirtokos a Kártyás internetes vásárlási funkciót csak a saját bankkártyája esetén tudja be- vagy kikapcsolni. A myRaiffeisen Mobilapplikáción keresztül az az üzleti bankkártyabirtokos tudja be- vagy kikapcsolni a Kártyás internetes vásárlási funkciót a saját bankkártyájára vonatkozóan, aki aláíráskartonon megfelelő formában bejelentett meghatalmazott, képviselő és képviseleti joga önálló. | ||
10.1.7 A bankkártya letiltása, pótlása, megújítása, Nem volt felfüggesztés felfüggesztés pótlása rendelkezés | 10.1.7 A bankkártya letiltása, pótlása, megújítása, felfüggesztése és felfüggesztés feloldása Lakossági és Private Ügyfél jogosult a Bankkártyát a myRaiffeisen Mobilapplikáción keresztül az ellenkező rendkezésig felfüggeszteni (átmentileg blokkolni) és a felfüggesztést feloldani. Hitelkártya és SokoldalúOKOSkártya esetén is elérhető a bankkártya felfüggesztése és annak feloldása. A Bankkártya felfüggesztése azt jelenti, hogy a kártyabirtokos a bankkártyát ideiglenesen nem kívánja használni, de a birtokában van. A fefüggesztés nem jelenti a bankkártya használatának megszüntetését vagy a | myRaiffeisen Mobilapplikáción új funkciók kerültek bevezetésre |
bankkártya letiltását, így a letiltásra vonatkozó kockázatviselésre vonatkozó rendelkezések nem alkalmazandóak, ha a bankkártya fel van függesztve. A felfüggesztett bankkártya esetén - a Bank a kezdeményezett bankkártya tranzakciókat visszautasítja mennyiben engedélykérés történik, és ebben az esetben az ismétlődő bankkártya tranzakciók sem teljesülnek - a felfüggesztést megelőzően jóváhagyott, de le nem könyvelt tranzakciókat a Bank könyveli, így a Bankkártya felfüggesztése nem akadályozza meg a le nem könyvelt tranzakciók lekönyvelését. - a Bankkártyához kapcsolódó díjakat, költségeket köteles az Ügyfél megfizetni, azok megfizetését nem függeszti fel a Bankkártya felfüggesztése - Bankkártyához kapcsolt szolgáltatások nem igényelhetőek - utasbiztosítás továbbra is él. Amennyiben a bankkártya és/vagy a titkos személyi azonosító kód (PIN-kód) elveszett, ellopták, jogosulatlanul harmadik személy tudomására jutott, illetve jogosulatlan harmadik személy használta, akkor az Ügyfél, illetve a Kártyabirtokos köteles a Banknak haladéktalanul bejelenteni és letiltatni a bankkártyát, ebben az esetben a felfüggesztés nem használható erre a célra. Amennyiben a Kártyabirtokos végleg nem kívánja használni a bankkártyát, vagy a Számlatulajdonos nem szeretné, hogy a |
Kártyabirtokos használja a bankkártyát, azt meg kell szüntetnie, ebben az esetben a felfüggesztés szintén nem használható erre a célra. A bankkártya felfüggesztését a bankkártya lejáratáig fel lehet oldani. A bankkártya felfüggesztés feloldása azt jelenti, hogy a Kártyabirtokos a bankkártyát újra tudja használni. |
III. A Raiffeisen Bank Zrt. tájékoztatja továbbá a Tisztelt Ügyfeleit, hogy az Általános Üzleti Feltételei 2022. július 27-ével az Ügyfelekre nézve kedvezőtlenül módosulnak. A módosítás az ÁÜF alábbi pontjait érinti:
Jelenleg hatályos rendelkezések | 2022. július 27-től hatályos rendelkezések | Módosítása oka |
XII. Értesítések, kapcsolattartás Az Ügyfél és a Bank között fennálló elektronikus kapcsolat esetén Bank az Ügyfélnek szóló értesítéseket Ügyfél elektronikus postaládájában helyezi el, és annak az Ügyfél általi kézhezvételét az elhelyezés időpontjában – melyet a Bank számítógépes rendszere minden esetben rögzít – kézbesítettnek kell tekinteni. | XII. Értesítések, kapcsolattartás Az Ügyfél és a Bank között fennálló elektronikus kapcsolat esetén Bank az Ügyfélnek szóló értesítéseket, tájékoztatásokat, nyilatkozatokat (továbbiakban együtt értesítések) az Ügyfél részére az Elektronikus csatornán megjeleníti úgynevezett felugró ablakban vagy elektronikus üzenetként rendelkezésre bocsátja, illetve elérhetővé teszi vagy elektronikus postaládájában helyezi el. Ezen értesítéseket a megjelenítés, a rendelkezésre bocsátás, az elérhetővé téltel és azelhelyezés időpontjában kézbesítettnek kell tekinteni, amely időpontot a Bank számítógépes rendszere minden esetben rögzít. | Elektronikus csatornán elhelyezett küldemények kézbesítési vélelme szabályozásra került. |
15.2 tizenöt munkanapon belül nmár A Bank a helyesbítés iránti kérelmet tizenöt napon belül megvizsgálja, és amennyiben a kérelem a fenti 15.1 pont szerint megalapozott, akkor a vizsgálat lezárását követően haladéktalanul elvégzi a helyesbítést, ellenkező esetben az Ügyfél kérelmét írásbeli indokolással elutasítja. A jóvá nem hagyott vagy a jóváhagyott, de hibásan teljesített fizetési művelet helyesbítése iránti – fizető fél általi - kérelem esetén a Banknak kell | 15.2 A jóvá nem hagyott vagy a jóváhagyott, de hibásan teljesített fizetési művelet helyesbítése iránti – fizető fél általi - kérelem esetén a Banknak kell bizonyítania - adott esetben a hitelesítés által -, hogy a kifogásolt fizetési műveletet a fizető fél jóváhagyta, a fizetési művelet megfelelően került rögzítésre, és a teljesítést a Bank által nyújtott szolgáltatás műszaki hibája vagy üzemzavara nem akadályozta. Ha a helyesbítés iránti kérelemmel érintett fizetési | 2022. július 26-án hatályba lépő változás. Pontosításra került, hogy hogyan jár el a bank jóvá nem hagyott vagy jóváhagyott, de hibásan teljesített tranzakció esetén. |
bizonyítania - adott esetben a hitelesítés által -, hogy a kifogásolt fizetési műveletet a fizető fél jóváhagyta, a fizetési művelet megfelelően került rögzítésre, és a teljesítést a Bank által nyújtott szolgáltatás műszaki hibája vagy üzemzavara nem akadályozta. | művelet kezdeményezése fizetés kezdeményezési szolgáltatás igénybevételével történt, a fizetés kezdeményezési szolgáltatást végző pénzforgalmi szolgáltatónak kell bizonyítania, hogy – a saját felelősségi körén belül – a fizetési művelet hitelesítése és pontos rögzítése megtörtént, valamint teljesítését az általa nyújtott pénzforgalmi szolgáltatás műszaki hibája vagy üzemzavara nem akadályozta. 15.3. Jóvá nem hagyott fizetési fizetési művelet helyesbítése iránti kérelem A Bank az Ügyfél, mint fizető fél által jóvá nem hagyott fizetési művelet helyesbítése iránti kérelmet a beérkezést követően megvizsgálja. Ha ezen vizsgálat eredményeképpen az adott helyzetben ésszerű okból a Bank csalásra gyanakszik, akkor ezen okról történő tudomást szerzést vagy tájékoztatatást követő munkanap végéig írásban tájékoztatja erről a Magyar Nemzeti Bankot, mint felügyeleti hatóságot. A Magyar Nemzeti Bank értesítése esetén a helyesbítés iránti kérelmet a Bank A panasz és a panaszkezelés rendje pont alapján megvizsgálja, és amennyiben a kérelem megalapozott, akkor a vizsgálat lezárását követően haladéktalanul elvégzi a helyesbítést, ellenkező esetben az Ügyfél kérelmét írásbeli indokolással elutasítja. |
Ha ezen vizsgálat eredményeképpen a Bank a fentiek alapján nem értesíti a Magyar Nemzeti Bankot és nem állnak rendelkezésére a felelőssége alóli mentesülését igazoló bizonyítékok, akkor a Bank azután, hogy tudomást szerzett vagy tájékoztatták a műveletről haladéktalanul, de legkésőbb az ezt követő munkanap végéig megtéríti az Ügyfél, mint fizető fél részére a jóvá nem hagyott fizetési. Ebben az esetben a Bank a fizetési számla tekintetében a megterhelés előtti állapotot helyreállítja azzal, hogy a jóváírás értéknapja nem lehet későbbi, mint az a nap, amikor a jóvá nem hagyott fizetési művelet teljesítése megtörtént. A Bank ebben az esetben is megvizsgálja a kérelmet, ha megalapozott a kérelem, további teendő nincs, tekintettel arra, hogy az Ügyfél részére a Bank a jóvá nem hagyott fizetési művelet összegét már megtérítette. Ha a vizsgálat során a Bank a kérelemnek nem ad helyt, tekintettel arra, hogy az Ügyfél részére a Bank már megtérítette a fizetési művelet összegét, az Ügyfél köteles a fizetési művelet összegét a Bank részére visszafizetni. Ha ezen vizsgálat eredményeképpen a Bank a fentiek alapján nem értesíti a Magyar Nemzeti Bankot és Bank rendelkezésére állnak a felelőssége alóli mentesülését igazoló bizonyítékok, akkor a Bank Ügyfél kérelmét írásbeli indokolással elutasítja és nem téríti vissza az a fizetési művelet összegét. További pénzügyi kártérítést az Ügyfél a mindenkor hatályos magyar jogszabályok alapján |
érvényesíthet. 15.4. Jóváhagyott, de hibásan teljesített fizetési fizetési művelet A Bank a jóváhagyott, de hibásan teljesített fizetési megbízás helyesbítés iránti kérelmet A panasz és a panaszkezelés rendje pont alapján megvizsgálja, és amennyiben a kérelem megalapozott, akkor a vizsgálat lezárását követően haladéktalanul elvégzi a helyesbítést, ellenkező esetben az Ügyfél kérelmét írásbeli indokolással elutasítja. |
Tájékoztatjuk, hogy a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény alapján az ÁÜF fenti módosítása az Ön részéről elfogadottnak minősül, amennyiben Ön 2022. július 27. napjáig írásban nem értesíti Bankunkat arról, hogy a módosítást nem fogadja el. A módosítás elutasítása a módosítással érintett szerződés azonnali hatályú felmondásának minősül. A módosítás hatályba lépéséig Ön jogosult a módosítással érintett szerződését azonnali hatállyal díj-, költség illetve egyéb fizetési kötelezettségtől mentesen felmondani.
A módosított Általános Üzleti Feltételek megtekinthetőek a Bank honlapján (xxx.xxxxxxxxxx.xx), valamint a bankfiókokban.
2022. május 27.
Raiffeisen Bank Zrt.