LAKOSSÁGI KÖZPONTI HITELTERMÉKEK
LAKOSSÁGI KÖZPONTI HITELTERMÉKEK
TAKARÉK FOLYÓSZÁMLAHITEL HIRDETMÉNY
Hatálybalépés napja: 2015. augusztus 10-től
A Gádoros és Vidéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Folyószámlahitelt az alábbi feltételek szerint nyújtja:
Takarék Folyószámlahitel célja:
A Takarék Folyószámlahitel standard igénylési feltételekkel és kondíciókkal, felhasználási hitelcél megjelölése nélkül, gyors ügyintézéssel igényelhető hiteltermék.
Hitelkeret összege: Minimum 55.000** Ft, Maximum 1.000.000 Ft (1000 Ft-ra kerekített összeg)
Az igénylő fizetési számlájára minimum Hitelkeret összegének 1/3-a havi Ft összegű jóváírásnak kell rendszeresen érkeznie.
Az igénylésnek nincs felső korhatára, azonban ha a kért folyószámlahitel futamideje alatt Ön betölti, illetve az igényléskor már betöltötte a 75. életévet, úgy a Takarékszövetkezet további adóstárs bevonását kéri.
Ügyleti kamat: (a fennálló tőketartozás után):
100.000,- Ft-ot el nem érő szerződött hitelkeret esetén 20%, 100.001,- és 300.000,- Ft közötti hitelkeretek esetében 18%,
300.001,- Ft -1.000.000,- Ft közötti hitelkeret esetében 16%
Rendelkezésre tartási díj (ki nem használt hitelkeret része után): évi 0% Díjak és költségek:
Megnevezés | Mértéke | Esedékesség |
Kezelési díj (a szerződött hitel százalékában) | 0% | A hitelkeret megnyitásakor*/felülvizsgálatakor |
Szerződésmódosítási díj (a fennálló tőketartozás százalékában) | Fennálló tőketartozás 1%- a, minimum 10 000 Ft – maximum 35 000 Ft | A szerződés módosításakor |
*A hitelkeret megnyitásakor jelenleg nem kerül felszámításra.
**2016. április 27-től
Egyéb díj megnevezése | Mértéke | Esedékesség | Megfizetés módja |
Rendkívüli ügyintézési díj | 2500 Ft | A rendkívüli ügyintézésre vonatkozó kérelem benyújtásakor kerül felszámításra | A fizetési számlára történő befizetés, vagy átutalás |
Rendkívüli levelezési díj | 1000 Ft / levél | A postai küldemény megküldésekor kerül felszámításra | A fizetési számlára történő befizetés, vagy átutalás |
Ügyfél kérésére kiállított eseti igazolások, számlaegyenlegek díja | 2500 Ft | Az Ügyfél által kért igazolások kiadásával egy időben | A fizetési számlára történő befizetés, vagy átutalás |
Késedelmi kamat mértéke (esedékes, de meg nem fizetett tartozás után):
Megnevezés | Kamat éves mértéke |
Késedelmi kamat (a késedelmes tőkére) | ügyleti kamaton felül évi 12 % |
Késedelmi kamat (a késedelmes kamatra és minden egyéb díjra vagy költségre)1 | évi 12 % |
A hitelkonstrukciókra vonatkozó reprezentatív példák: 19,09%, mely 375.000 Ft-os hitelösszeg, a THM számítása során a 16,00%-os hitelkamaton túl, 255 Ft/hó számlavezetési költséget, valamint egy kötelezettel számolva, 1500 Ft KHR lekérdezési díj lett figyelembe véve.
Teljes Hiteldíj Mutató (THM):
A hitel teljes díjának aránya a hitel teljes összegéhez éves százalékában kifejezve.
THM: 19,09% (A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, és a feltételek változása esetén mértéke módosulhat.)
Amennyiben az igényelt hitel 375.000 Ft és az igénylés napján a teljes összeget igénybe veszi, az alábbi költségek és díjak kerülnek felszámításra:
Az ügyleti kamat éves mértéke 16% (fennálló tőketartozás után fizetendő), havi számlavezetési díj 255 Ft/hó (CSAK számla választása esetén, eltérő számlacsomag esetén Hirdetmény szerinti díj), valamint egy kötelezettel számolva, 1500 Ft KHR lekérdezési díj lett figyelembe véve. A hitel teljes díja: 60.833 Ft.
1Fontos! A fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény 17/F. §. alapján a fogyasztó késedelmes teljesítése esetén a késedelem időtartamára a hitelező legfeljebb olyan mértékű késedelmi kamatot számíthat fel a fogyasztóval szemben, amely nem haladja meg a hitelszerződésben kikötött ügyleti kamat másfélszeresének legfeljebb 3 százalékponttal növelt mértékét, és nem lehet magasabb, mint a hitelszerződésekre a 17/A. §-ban meghatározott teljes hiteldíj mutató maximális mértéke.
A THM (teljes hiteldíj mutató) értékének meghatározása (a THM számításának képlete):
Ck: a k sorszámú hitelrészlet összege, csökkentve a hitel felvételével összefüggő, az első hitelfolyósításig fizetendő költségekkel,
Dl: az 1 sorszámú törlesztőrészlet vagy díjfizetés összege, m: a hitelfolyósítások száma,
m’: az utolsó törlesztőrészlet vagy díjfizetés sorszáma,
tk: az első hitelfolyósítás időpontja és minden ezt követő hitelfolyósítás időpontja közötti időtartam években és töredékévekben kifejezve, ezért t1 = 0,
sl: az első hitelfolyósítás időpontja és minden egyes törlesztőrészlet vagy díjfizetés időpontja közötti időtartam években és töredékévekben kifejezve,
X: a THM értéke.
A Takarék Folyószámlahitelre vonatkozó további információk és feltételek a vonatkozó Általános Szerződési Feltételekben találhatóak. A Hitelintézet a hitelbírálat jogát fenntartja.
TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÉS KIVÁLTÓ TAKARÉK SZEMÉLYI KÖLCSÖN HIRDETMÉNY
A Gádoros és Vidéke Takarékszövetkezet a fedezetlen Takarék Személyi Kölcsönt és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt az alábbi feltételek szerint nyújtja:
Kölcsön célja:
A Takarék Személyi Kölcsön standard igénylési feltételekkel és kondíciókkal, felhasználási hitelcél megjelölése nélkül, gyors ügyintézéssel igényelhető hiteltermék.
A Kiváltó Takarék személyi kölcsön kizárólag fennálló fogyasztási hitelek (személyi kölcsön, hitelkártya hitelkeret, folyószámlahitel keret) fennálló tartozásának kiváltására használható fel, azzal azonos összegben.
Takarék Személyi Kölcsön kondíciói:
A kölcsön összege 100.000,- Ft és 5.000.000,- Ft közötti összeg lehet. A kölcsön futamideje: 12-84 hónap
• Változó kamatozás esetén a Referencia-kamatláb: 3 havi BUBOR
• Fix kamatozás esetén a futamidő teljes ideje alatt változatlan a hitelkamat
Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön kondíciói:
A kölcsön összege 300.000,- Ft és 5.000.000,- Ft közötti összeg lehet. A kölcsön futamideje: 24-84 hónap
Referencia-kamatláb: 3 havi BUBOR
Az ügyleti kamat a változó kamatozás esetén Referencia-kamatláb és Kamatfelár összege: Az ügyleti kamat mértékének és összetevőinek adatai/alakulása:
Változó kamatozás esetén kamatperiódus: naptári negyedév
Az Ügyleti kamat mértéke kamatperióduson belül nem változik, kamatperiódusonként a Referencia- kamatláb változásából eredően, azzal azonos mértékben változik.
Hitelösszeg sáv | Referencia- kamat éves mértéke annak futamidejére2 | Kamatfelár éves mértéke Jövedelem jóváírás vállalása nélkül3 | Ügyleti kamat éves mértéke Jövedelem jóváírás vállalása nélkül |
Hatályos: 2017. április 1.-től | |||
100 000 - 300 000 Ft között | 0,20 % | 14,58% | 14,78 % |
300 001 - 600 000 Ft között | 13,58% | 13,78 % | |
600 001 - 1 500 000 Ft között | 12,58% | 12,78 % | |
1 500 001 - 5 000 000 Ft között | 11,58% | 11,78 % |
Hitelösszeg sáv | Referencia- kamat éves mértéke annak futamidejére2 | Kamatfelár éves mértéke (minimum 150.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával)3 | Ügyleti kamat éves mértéke (minimum 150.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával) |
Hatályos: 2017. április 1.-tól | |||
100 000 - 300 000 Ft között | 0,20 % | 14,08% | 14,28 % |
300 001 - 600 000 Ft között | 12,58% | 12,78 % | |
600 001 - 1 500 000 Ft között | 11,58% | 11,78 % | |
1 500 001 - 5 000 000 Ft között | 9,58% | 9,78 % |
Hitelösszeg sáv | Referencia- kamat éves mértéke annak futamidejére2 | Kamatfelár éves mértéke (minimum 200.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával)3 | Ügyleti kamat éves mértéke (minimum 200.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával) |
Hatályos: 2017. április 1.-tól | |||
100 000 - 300 000 Ft között | 0,20 % | 14,08% | 14,28 % |
300 001 - 600 000 Ft között | 12,58% | 12,78 % | |
600 001 - 1 500 000 Ft között | 10,58% | 10,78 % | |
1 500 001 - 5 000 000 Ft között | 9,08% | 9,28 % |
2 2017. április 1-jétől érvényes Referencia kamat a Referencia-kamat fordulónapját megelőző hónap utolsó munkanapja előtt 2 nappal érvényes 3 havi BUBOR alapján kerül meghatározásra.
3 Ha a kölcsön futamideje nem haladja meg a 36 hónapot, a Kamatfelár a futamidő végéig állandó.A kamatfelár, kamatfelár kedvezmény biztosítása esetén eltérhet (részletek a hirdetmény „Kamatfelár kedvezmény
KIVÁLTÓ Xxxxxxx Személyi kölcsön esetén | |||
Hitelösszeg sáv4 | Referencia- kamat éves mértéke annak futamidejére5 | Kamatfelár éves mértéke Jövedelem jóváírás vállalása nélkül6 | Ügyleti kamat éves mértéke Jövedelem jóváírás vállalása nélkül |
Hatályos: 2017. április 1.-tól | |||
300 000 – 5 000 000 Ft között | 0,20 % | 12,62% | 12,82 % |
KIVÁLTÓ Takarék Személyi kölcsön esetén | |||
Hitelösszeg sáv4 | Referencia- kamat éves mértéke annak futamidejére5 | Kamatfelár éves mértéke (minimum 200.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával)6 | Ügyleti kamat éves mértéke (minimum 200.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával) |
Hatályos: 2017. április 1.-tól | |||
300 000 – 5 000 000 Ft között | 0,20 % | 9,62% | 9,82 % |
Ha a kölcsönszerződés egyoldalú módosításának alapjául szolgáló feltételek az ügyleti kamat, a kamatfelár, a költség vagy a díj csökkentését teszik lehetővé, a Hitelintézetnek ezt a szerződéses kötelezettsége részeként az ügyfél javára mindenkor érvényesíti.
Amennyiben az Adós a Xxxxxxx Személyi Kölcsön esetében az egyszeri folyósítási díj mentes konstrukciót választja, úgy 40 bázispont további kamatfelár kerül felszámításra. E lehetőség a KIVÁLTÓ Xxxxxxx Személyi Kölcsön esetében nem választható!
Kamatfelár kedvezmény mértéke
(érvényes 2017. január 16-tól szerződött ügyletek esetében):
A kamatfelár kedvezmény igénybevételének feltétele, hogy a jövedelem jóváírást az adós minden hónapban és egy jóváírással teljesítse!
4 De maximálisan a kiváltásra kerülő fogyasztási kölcsön(ök)ből még fennálló tartozás
5 2017. január 1-jétől érvényes Referencia kamat a Referencia-kamat fordulónapját megelőző hónap utolsó munkanapja előtt 2 nappal érvényes 3 havi BUBOR alapján kerül meghatározásra.
6 Ha a kölcsön futamideje nem haladja meg a 36 hónapot, a Kamatfelár a futamidő végéig állandó.A kamatfelár, kamatfelár kedvezmény biztosítása esetén eltérhet (részletek a hirdetmény „Kamatfelár kedvezmény
Hitelnagyság | minimum 150.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával | minimum 200.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával |
kamatfelár kedvezmény mértéke | ||
100 000- 300 000 Ft között | 50 bázispont | 50 bázispont |
300 001- 600 000 Ft között | 100 bázispont | 100 bázispont |
600 001- 1 500 000 Ft között | 200 bázispont* | |
1 500 001- 5 000 000 Ft között | 200 bázispont | 250 bázispont* |
KIVÁLTÓ Xxxxxxx Személyi kölcsön 300 000 – 5 000 000 Ft között | - | 300 bázispont |
A feltétel nem teljesülés esetén a Hitelintézet a feltüntetett kamatfelár kedvezményt véglegesen megszüntetheti és a jövedelem jóváírás vállalása nélküli kamatfelárat alkalmazza.
A kedvezményes kamatfelár visszaállítására – a kedvezmény megvonását követően a feltételek újbóli teljesítése esetén – sincs mód!
*2017. április 3-és 2017. június 30 között befogadott 36 és 84 hónap futamidővel igényelt kölcsön esetén további akciós kamatfelár kedvezmény:
Hitelösszeg sáv | Akciós Kamatfelár kedvezmény éves mértéke |
1 000 000-1 500 000 Ft között | 159 bp |
1 500 001-5 000 000 Ft között | 29 bp |
Teljes Hiteldíj Mutató (THM):
Az a belső megtérülési ráta, amely mellett az ügyfél által teljesítendő kötelezettségek jelenértéke (törlesztés és díjak) éves százalékban kifejezve megegyezik a Hitelező által folyósított hitelösszeggel.
Takarék Személyi Kölcsön THM értéke:
1 millió forint alatti kölcsönösszeg esetén: 500.000 Ft igénylése esetén 36 hónapra 16,30%, a THM számítása során az évi 13,78%-os hitelkamaton túl, az igényelt hitelösszegre felszámított 1 % folyósítási díj, havi számlavezetési költség 255 Ft (CSAK számlacsomag esetén), valamint egy kötelezettel számolva, 1500 Ft KHR lekérdezési díj lett figyelembe véve.
1 millió forint feletti kölcsönösszeg esetén: 3.000.000 Ft igénylés esetén 60 hónapra 13,03%, a THM számítása során az évi 11,78%-os hitelkamaton túl, az igényelt hitelösszegre felszámított 1 % folyósítási díj, havi számlavezetési költség 255 Ft (CSAK számlacsomag esetén), valamint két kötelezettel számolva, 3000 Ft KHR lekérdezési díj (1500 Ft/fő) lett figyelembe véve.
Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön THM értéke:
1 millió forint alatti kölcsönösszeg esetén: 500.000 Ft igénylése esetén 36 hónapra 11,73%, a THM számítása során az évi 9,82%-os hitelkamaton túl (minimum 200.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával), az igényelt hitelösszegre felszámított 1 % folyósítási díj, havi számlavezetési költség
255 Ft (CSAK számlacsomag esetén), valamint egy kötelezettel számolva, 1500 Ft KHR lekérdezési díj lett figyelembe véve.
1 millió forint feletti kölcsönösszeg esetén: 3.000.000 Ft igénylés esetén 60 hónapra 10,81%, a THM számítása során az évi 9,82%-os hitelkamaton túl (minimum 200.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával), az igényelt hitelösszegre felszámított 1 % folyósítási díj, havi számlavezetési költség 255 Ft (CSAK számlacsomag esetén), valamint két kötelezettel számolva, 3000 Ft KHR lekérdezési díj (1500 Ft/fő) lett figyelembe véve.
Teljes Hiteldíj Mutató (THM):
A THM (teljes hiteldíj mutató) értékének meghatározása
(a THM számításának képlete):
Ck: a k sorszámú hitelrészlet összege, csökkentve a hitel felvételével összefüggő, az első hitelfolyósításig
fizetendő költségekkel,
Dl: az 1 sorszámú törlesztő részlet vagy díjfizetés összege, m: a hitelfolyósítások száma,
m’: az utolsó törlesztő részlet vagy díjfizetés sorszáma,
tk: az első hitelfolyósítás időpontja és minden ezt követő hitelfolyósítás időpontja közötti időtartam években
és töredékévekben kifejezve, ezért t1 = 0,
sl: az első hitelfolyósítás időpontja és minden egyes törlesztő részlet vagy díjfizetés időpontja közötti időtartam
években és töredékévekben kifejezve, X: a THM értéke.
Takarék Személyi Kölcsön és Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön esetében alkalmazott díjak, költségek és egyéb díjak:
Díjak és költségek:
Megnevezés | Mértéke (a szerződött összeg százalékában) | Esedékesség |
Hitelbírálati díj | 0 % | Folyósítást megelőzően |
Folyósítási díj | 1 % | Folyósítással egyidejűleg esedékes |
Egyéb díjak:
Egyéb díj megnevezése | Mértéke/Összege | Esedékessége | Megfizetés módja |
Szerződésmódosítási díj | fennálló tőketartozás 1 % min 10 000 Ft max 35 000 Ft | Szerződésmódosítással egyidejűleg | Az ügyfél fizetési |
Egyéb díj megnevezése | Mértéke/Összege | Esedékessége | Megfizetés módja |
Előtörlesztési díj (ha az előtörlesztés és a szerződés szerinti lejárat közti időtartam nem haladja meg az 1 évet) | Az előtörlesztett összeg 0,5 %-a, de legfeljebb az előtörlesztés időpontja és a kölcsön szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartamra az ügyfél által fizetendő kamat összege | Előtörlesztéskor | számláján kerül terhelésre a díj összege |
Előtörlesztési díj (ha az előtörlesztés és a szerződés szerinti lejárat közti időtartam meghaladja az 1 évet) | Az előtörlesztett összeg 1%-a, de legfeljebb az előtörlesztés időpontja és a kölcsön szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartamra az ügyfél által fizetendő kamat összege | Előtörlesztéskor | |
Rendkívüli ügyintézési díj | 2500 Ft | Rendkívüli ügyintézési kérelem benyújtásakor | |
Rendkívüli levelezési díj | 1000Ft / levél | Értesítés megküldésével egyidejűleg | |
Ügyfél kérésére kiállított eseti igazolások (Ügyfél kérésére kiállított igazolásokhoz kapcsolódóan felszámításra kerülő díj, ide nem értve a Hitelintézet által az Ügyfél részére díj-, költség-, és egyéb fizetési-kötelezettség mentesen kiállítandó törlesztési táblázatot.) | 999 Ft | Ügyintézésre vonatkozó kérelem benyújtásakor | Pénztári befizetés |
A kiváltó hitel esetében a más hitelintézetnél fennálló hiteltartozás lezárásának, előtörlesztésének költségét az igénylő viseli.
Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön esetén amennyiben a folyósított hitelösszeg a más hitelintézetnél fennálló tartozás rendezéséhez felhasznált tényleges összeget meghaladja, úgy a különbözetet a folyósított hitel előtörlesztésére kell fordítani. Ebben az esetben az előtörlesztés díjmentes.
4. Késedelmi kamat mértéke:
Megnevezés | Késedelmi kamat éves mértéke |
Késedelmi kamat a késedelmes tőkére | Ügyleti kamaton felül évi 12% |
Késedelmi kamat a késedelmes ügyleti kamatra és minden egyéb díjra vagy költségre | évi 12% |
A késedelmi kamat maximuma az ügyleti kamat * 1,5 + 3 % százalékpont. és nem lehet több, mint az érintett naptári félévévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 24 százalék.
Takarék Személyi Kölcsön reprezentatív példa:
(a Hitelintézet által meghatározott további feltételek függvényében a mintapéldában megadott számok és értékek változhatnak)
500.000 Ft személyi kölcsön 36 hónapos futamidőre igényelt hitel esetén a Hirdetmény készítésekor hatályos referenciakamat és kamatfelár mértéket figyelembe véve 13,78% (hitelösszeg esetében változó kamat), a hitel előkészítési díj 1% (szerződött összegre vetítve), azaz 5.000 Ft, valamint a futamidő alatt a hitelhez kapcsolódó fizetési számla kapcsán megfizetett összeg (255 Ft-os havi számlavezetési díjával számolva) egy kötelezettel számolva, 1500 Ft KHR lekérdezési díj lett figyelembe véve.
A hitel teljes díja: 110.200 Ft, az Adós által fizetendő teljes hitel összege: 610.200 Ft. A hitel előkészítési díj: 5.000 Ft, a havi törlesztőrészlet: 16.950 Ft, valamint a THM 16,30%.
Kiváltó Takarék Személyi Kölcsön reprezentatív példa:
(a Hitelintézet által meghatározott további feltételek függvényében a mintapéldában megadott számok és értékek változhatnak)
Amennyiben Ön a hitelt nyújtó Hitelintézetnél 3.000.000 Ft Kiváltó Takarék Személyi Kölcsönt 60 hónapos futamidőre igényel, a Hirdetmény készítésekor érvényes referencia kamat és kamatfelár mértéket figyelembe véve az ügyleti kamat: 9,82% (kamatperiódusonként és kamatfelár kamatperiódusonként változó kamat, valamint minimum 200.000 Ft jövedelem jóváírás vállalásával), a folyósítási díj 1% (szerződött összeg százalékában), azaz 30.000 Ft, a futamidő alatt a hitelhez kapcsolódó fizetési számla kapcsán megfizetett összeg (255 Ft-os havi számlavezetési díjával számolva) két kötelezettel számolva, 3.000 Ft KHR lekérdezési díj lett figyelembe véve.
A hitel teljes díja 790.800 Ft, az adós részéről fizetett összes törlesztés összege: 3.790.800 Ft, a megfizetett folyósítási díj 30.000 Ft, törlesztő részlet: 63.180 Ft. THM: 10,81 %
A hitelre vonatkozó további információk és feltételek a Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzatában és Általános Szerződési Feltételeiben találhatóak. A Hitelintézet a hitelbírálat jogát fenntartja.
Egyéb Kiegészítések:
Az igénylésnek nincs felső korhatára, azonban ha a kért hiteltermék futamideje alatt Ön betölti, illetve az igényléskor már betöltötte a 70. életévet, úgy a Takarékszövetkezet további adóstárs bevonását kéri.
Hitelkiváltás esetén az utolsó 3 havi befizetés igazolása szükséges.
Takarék Személyi Kölcsön esetében 100.000 Ft-tól 200.000 Ft-ig (valamint a futamidő 12-24 hónap) történő hiteligénylés esetében nem számítunk fel KHR lekérdezési költséget, valamint nem kötelező a fizetési számla nyitása.
XXXXXXX FORINT KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
Hatálybalépés napja: 2016. január 1.
Xxxxx Xxxxxxxxxx a 2017. március 31. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017.június 30-ig befogadott Takarék Forint Kiváltó Hitel kapcsán alkalmazott
kondíciókat tartalmazza.
Takarék Forint Kiváltó Hitel kondíciói:
A kölcsön összege: 1.000.000,- Ft – 50.000.000,- Ft A kölcsön futamideje: 36 hónap – 360 hónap
Az ügyleti kamat a Referencia-kamat és a Kamatfelár összege. Referencia-kamatláb: 6 havi BUBOR7
Kamatperiódus: 6 hónap
Kamatfelár-kamatperiódus: 5 év
Az ügyleti kamat mértékének és összetevőinek adatai/alakulása:
Lakáscélú Forint Kiváltó Hitel:
Dátum | Referencia- kamatláb éves mértéke8 | Kamatfelár éves mértéke9 | Ügyleti kamat éves mértéke | THM |
2016.03.21 | 1,35 % | 2,25% - 4,25% | 3,60% - 5,60% | 3,74%-5,87% |
2016.07.01. | 0,96% | 2,25% - 4,25% | 3,21%-5,21% | 3,33%-5,45% |
2017.01.01 | 0,42% | 2,25% - 4,25% | 2,67%-4,67% | 2,62%-5,95% |
7 BUBOR (Budapest Bankközi Forint Hitelkamatláb)
8 A kamatperiódus fordulónapját megelőző hónap utolsó munkanapja előtt 2 nappal érvényes 6 havi BUBOR alapján kerül meghatározásra.
9 A kamatfelár mértéke a hitelbírálat eredményétől függ, és amennyiben a hitel futamideje a 60 hónapot meghaladja, 5 évente változhat az MNB által közzétett H1F5 elnevezésű kamatfelár-változtatási mutató mértékével. xxxx://xxx.xxx.xx/xxxx-xxxx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxx-xxxxxx/xxxxxxxxxxx
Az új kamatfelár kamatperiódusban alkalmazott kamatfelár mértékének meghatározása a kamatfelár kamatperiódus lejártát megelőző 120. napi kamatfelár-változtatási mutató figyelembevételével történik.
Kamatfelár módosítás esetén a Bank a kamatfelár kamatperiódus lejártát megelőző legalább 90 nappal tájékoztatja ügyfeleit.
Szabad felhasználású Forint Kiváltó Hitel:
Dátum | Referencia- kamatláb éves mértéke1 | Kamatfelár éves mértéke2 | Ügyleti kamat éves mértéke | THM |
2016.03.21 | 1,35 % | 3,25% - 5,25% | 4,60% - 6,60% | 4,80%-7,94% |
2016.07.01. | 0,96% | 3,25% - 5,25% | 4,21% - 6,21% | 4,39% - 7,52% |
2017.01.01. | 0,42% | 3,25% - 5,25% | 3,67% - 5,67% | 3,79% - 7,02% |
Az ügyleti kamat mértéke kamatperióduson belül nem változik, kamatperiódusonként a referencia- kamat változásából eredően, azzal azonos mértékben változik.
A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt. A THM értékek 5 millió forint összegű 20 éves futamidejű kölcsönre és 1 db ingatlanfedezetre vonatkoznak és a feltételek változása esetén módosulhatnak. A THM értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A THM számítás során figyelembe vett díjak: ügyleti kamat, ingatlan nyilvántartási eljárás díja,
A THM értéke módosulhat több ingatlan biztosíték felajánlása esetén, mert a biztosítékok tekintetében csak az első ingatlan értékbecslési díjának és tulajdoni lap/térképmásolat lekérési díjának megfizetését vállalja át a hitelintézet.
Kamatkedvezmények:
• Minimum 100ezer forint havi jövedelem hitelintézeti számlára érkezése esetén: évi 1%
• Plusz még egy minimum 100ezer forintos havi jövedelem hitelintézeti számlára érkezése esetén: évi 1%
• 250ezer forintos havi jövedelem hitelintézeti számlára érkezése esetén: évi 1,50%
A fentieken túl a hitelintézet egyedi kamatkedvezményt nyújthat ügyfeleinek évi 0,5% mértékben.
A fenti kamatkedvezmények mértéke összesen maximum 2% lehet.
Díjak és költségek:
Megnevezés | Mértéke | Esedékesség |
Folyósítási díj | a szerződött összeg 1%-a, maximum 200 eFt* | Folyósítással egyidejűleg esedékes |
*: az akció időszaka alatt, a a 2017. március 31. napjáig befogadott, 2017. május 31-ig szerződött ügyletekre vonatkozóan az ügyfélnek nem kell megfizetnie.
Késedelmi kamat éves mértéke10:
10 Lakáscélú jelzáloghitel esetén a szerződés felmondását követő kilencvenegyedik naptól a késedelmi kamat nem haladhatja meg a szerződés felmondását megelőző napon érvényes ügyleti kamatot, költséget és díjat.
Megnevezés | Kamat éves mértéke |
Késedelmi kamat a késedelmes tőkére | Ügyleti kamaton felül 6% |
Késedelmi kamat a késedelmes ügyleti kamatra és minden egyéb díjra vagy költségre | 6% |
A hitelintézet ügyletenként az alábbi induló díjak megfizetését vállalja feltételesen az ügyfél helyett 2017. április 1. napjától visszavonásig, de legkésőbb 2017. június 30. napjáig hiánytalanul befogadott és 2017. augusztus 31-ig szerződött ügyletekre vonatkozóan:
Nem kerül felszámításra:
• egyszeri folyósítási díj: 1%,
• tulajdoni lapok és térképmásolat lekérdezésének költsége az alapfedezetre (1 ingatlan) vonatkozóan, amennyiben azt az ügyfél a Hitelintézetnél kéri le a TakarNeten keresztül.
Az első folyósítást követően kerül visszatérítésre:
• 1 db értékbecslés költsége az alapfedezetre (1 ingatlan) vonatkozóan,
• egyoldalú vagy kétoldalú kötelezettségvállalást tartalmazó nyilatkozat közokiratba foglalásának közjegyzői költsége 50 ezer forintig
Az ügyfél köteles a helyette a hitelintézet által feltételesen átvállalt díjakat és költségeket a hitelintézet részére visszatéríteni, amennyiben
- a kölcsön folyósítása az ügyfélnek felróható okból meghiúsul
- az ügyfél a szerződéskötéstől számított 3 (három) éven belül a szerződött összeg 50%-ánál nagyobb összegű előtörlesztést teljesít (több alkalommal történt előtörlesztések esetén az előtörlesztések együttes összegének figyelembevételével), vagy
- 3 éven belül a kölcsön végtörlesztésre, illetve bármely okból felmondásra kerül.
Egyéb díjak:
Megnevezés | Mértéke | Esedékesség |
Szerződésmódosítási díj | 30.090,- Ft | Szerződésmódosítás aláírásának napján esedékes |
Rendkívüli ügyintézési díj11 | 5.015,- Ft | Az Ügyfél kérésére ügyintézéskor kerül felszámításra. |
11 Az alábbi esetekben kerül felszámítása: eseti igazolás, tételes kimutatás kiállítása fizetési haladék, halasztás kérése, szerződésről és egyéb dokumentumról másolat kiadása, hozzájáruló nyilatkozat kiállítása jelzálogjog bejegyzéséhez, igazolás fennálló tartozásról, már kiadott dokumentum pótlása (ismételt kiállítása), egyéb, egyedi ügyfélkérelem teljesítése, feldolgozása.
Előtörlesztési díj12 | - legfeljebb 1,5%, a jelzáloglevéllel nem finanszírozott ügyleteknél; - legfeljebb 1,5%, a jelzáloglevéllel finanszírozott ügyletek esetén, amennyiben az előtörlesztés kamatperiódus fordulókor történik; - legfeljebb 2%, a jelzáloglevéllel finanszírozott ügyleteknél, amennyiben az előtörlesztés nem kamatperiódus fordulón történik. | Az előtörlesztés bejelentett és Hitelintézet által elfogadott értéknapján, a ténylegesen előtörlesztett kölcsöntartozás összege után. |
Előtörlesztés díj 2016.03.20. napjáig szerződött ügyletek esetén5, 13 | Lakáscélú kiváltó hitel: az előtörlesztett összeg 1 %-a Szabad felhasználású kiváltó hitel: az előtörlesztett összeg 2 %-a | Részleges vagy teljes előtörlesztés esetén kerül felszámításra |
Tulajdoni lap másolat lekérdezés Takarneten keresztül | 3.600 Ft / ingatlan | Az ügyintézésre vonatkozó kérelem benyújtásakor illetve a lekérdezés megtörténtekor. |
Térképmásolat lekérdezés Takarneten keresztül | 3.000 Ft / ingatlan | Az ügyintézésre vonatkozó kérelem benyújtásakor illetve a lekérdezés megtörténtekor. |
Értékbecslés díja | 31.794 Ft / ingatlan | Ingatlanonként. A kölcsönkérelem illetve a fedezetcserére vonatkozó igény befogadásakor. |
Jelzálog bejegyzés költsége | 12.600 Ft / ingatlan | Közvetlenül az Illetékes Földhivatalnak fizetendő. |
Közjegyzői okiratba foglalás költsége | 2 millió Ft feletti kölcsönszerződések esetében, közjegyző által meghatározott díj | A közokiratba foglaláskor közjegyzőnek fizetendő. |
Idegen pénznemben fennálló tartozás átváltásának díja14 | fennálló tartozás 2%-a | Ügyintézésre vonatkozó hiánytalan kérelem benyújtásakor |
12 Nem kerül felszámításra díj, ha az előtörlesztés visszafizetési biztosítékként kötött biztosítási szerződés alapján történt.
13 Nem kerül felszámításra díj, ha a fogyasztó fennálló tartozása nem haladja meg az egymillió forintot és a megelőző tizenkét hónap alatt előtörlesztést nem teljesített.
Lakáscélú jelzáloghitel esetében nem kerül felszámításra díj a szerződés hatálybalépésétől számított huszonnégy hónapot követően teljesített első részleges, vagy teljes előtörlesztés (végtörlesztés) alkalmával, kivéve, ha a részleges vagy teljes előtörlesztés (végtörlesztés) - részben vagy egészben - más pénzügyi intézmény által folyósított kölcsönből történik, vagy ha az előtörlesztett összeg meghaladja a kölcsönszerződésben meghatározott kölcsönösszeg felét.
14 Egy adott hitel pénzneme, akkor tekinthető idegen pénznemnek, ha az a hiteligénylés időpontjában eltér az Ügyfél állandó lakóhelye szerinti tagállam hivatalos pénznemétől. Az idegen pénznemű hitelt forintról euróra, illetve euróról forintra lehet átváltani a jogszabályi (2009. évi CLXII. törvény (Fhtv.)) feltételek teljesülése esetén.
• A fedezetként bevont ingatlanra legalább az ingatlan újjáépítési értékét elérő, érvényes ingatlanbiztosítással kell rendelkezni.
A THM (teljes hiteldíj mutató) értékének meghatározása:
A THM számításának képlete:
Ck: | a k sorszámú hitelrészlet összege, csökkentve a hitel felvételével összefüggő, az első hitelfolyósításig fizetendő költségekkel, |
: Dl | az 1 sorszámú törlesztőrészlet vagy díjfizetés összege, |
m: | a hitelfolyósítások száma, |
m’: | az utolsó törlesztőrészlet vagy díjfizetés sorszáma, |
t : k | az első hitelfolyósítás időpontja és minden ezt követő hitelfolyósítás időpontja közötti időtartam években és töredékévekben kifejezve, ezért t1 = 0, |
s : l | az első hitelfolyósítás időpontja és minden egyes törlesztőrészlet vagy díjfizetés időpontja közötti időtartam években és töredékévekben kifejezve, |
X: | a THM értéke. |
Az alábbi példával prezentáljuk a Hitelintézetnél igényelt Takarék Forint Kiváltó Hitelre vonatkozó kondíciókat, a Hirdetmény készítésekor érvényes referencia kamat és kamatfelár mértéket, valamint minden hónap 15-én esedékes törlesztést figyelembe véve:
Lakáscélú kiváltó hitel:
A hitel teljes összege: | 5.000.000,- Ft | |
A hitel futamideje: | 240 hónap | |
A hitelkamat típusa: változó, 6 havi kamatperiódussal | ||
A hitel bruttó kamata: | 4,67% | 2,67% |
Referenciakamat : | 0,42% | |
Kamatfelár: | 4,25% | 2,25% |
Egyéb díjak: (KHR lekérdezés díj) | 3.000 Ft (1.500 Ft / fő) | |
Ingatlan felülvizsgálat díj | 30.000 Ft (5.000 Ft/3 év) | |
Jelzálogbejegyzés földhivatali díja: | 12.600,-Ft/ingatlan | |
A teljes hiteldíj mutató: | 4,59% | 2,85% |
Törlesztőrészletek összege: | 32.220,- Ft/hó | 26.980,- Ft/hó |
Törlesztőrészletek száma: | 240 | |
A teljes hiteldíj összege, amely magába foglalja az adós által fizetendő összes kamatot, díjat, költséget: | 2.731.301,- Ft | 1.474.284,- Ft |
Az adós által visszafizetendő teljes összeg, tőke+ teljes hiteldíj: | 7.731.301,- Ft | 6.474.284,- Ft |
Szabad felhasználású kiváltó hitel:
A hitel teljes összege: | 5.000.000,- Ft | |
A hitel futamideje: | 240 hónap | |
A hitelkamat típusa: változó, 6 havi kamatperiódussal | ||
A hitel bruttó kamata: | 5,67% | 3,67% |
Referenciakamat : | 0,42% | |
Kamatfelár: | 5,25% | 3,25% |
Egyéb díjak: (KHR lekérdezés díj) | 3.000 Ft (1.500 Ft / fő) | |
Jelzálogbejegyzés földhivatali díja: | 12.600,- Ft/ingatlan | |
A teljes hiteldíj mutató: | 6,03% | 3,90% |
Törlesztőrészletek összege: | 35.030,- Ft/hó | 29.540,- Ft/hó |
Törlesztőrészletek száma: | 240 | |
A teljes hiteldíj összege, amely magába foglalja az adós által fizetendő összes kamatot, díjat, költséget: | 3.406.958,- Ft | 2.086.232,- Ft |
Az adós által visszafizetendő teljes összeg, tőke+ teljes hiteldíj: | 8.406.958,- Ft | 7.086.232,- Ft |
A feltételek változása esetén a THM mértéke módosulhat!
Tájékoztatjuk, hogy a hitel fedezete ingatlanra bejegyzett jelzálogjog. A THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A fedezetül bevont ingatlanra érvényes vagyonbiztosítás megkötése vagy megléte szükséges, amelynek díját - a pontos összeg ismeretének hiányában - a reprezentatív példa nem tartalmazza.
A Takarék Forint Kiváltó Hitelre vonatkozó további információk és feltételek a Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzatában és Általános Szerződési Feltételeiben találhatóak. A Hitelintézet a hitelbírálat jogát fenntartja.
TAKARÉK XXXXXX XXXXX HIRDETMÉNY
Hatálybalépés napja: 2017.03.01
Xxxxx Xxxxxxxxxx a 2017.03.31. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. június 30-ig befogadott Takarék Xxxxxx Xxxxx kapcsán alkalmazott kondíciókat tartalmazza.
Felhasználható új és használt lakás (ház) vásárlására, építésre, bővítésre és felújításra
Akciók:
A Hitelintézet ügyletenként az alábbi induló díjak, költségek megfizetését vállalja feltételesen az Ügyfél helyett vagy téríti vissza a folyósítást követően az Ügyfél részére legkésőbb 2017. április 1. napjától visszavonásig, amennyiben legkésőbb 2017. június 30-ig hiánytalanul benyújtják kérelmüket és 2017. augusztus 31-ig a hitelszerződés megkötésre kerül:
Nem kerül felszámításra:
• egyszeri folyósítási díj
• tulajdoni lapok és térképmásolat lekérdezésének költsége az alapfedezetre (1 ingatlan) vonatkozóan, amennyiben azt az ügyfél a Hitelintézetnél kéri le a TakarNeten keresztül.
• a szerződés, vagy az egyoldalú kötelezettségvállalást tartalmazó nyilatkozat közokiratba foglalásának közjegyzői költsége 50.000 forintig
A(z első) folyósítást követő 30 napon belül kerül visszatérítésre:
• első értékbecslés díja az alapfedezetre (1 ingatlan) vonatkozóan,
Az Ügyfél köteles a helyette a Hitelintézet által feltételesen átvállalt díjakat és költségeket a Hitelintézet részére visszatéríteni, amennyiben:
- a kölcsön szerződött összegének legalább 90%-a (a rendelkezésre tartási időszak alatt) nem kerül folyósításra, vagy az Ügyfél a kölcsön összegének igénybevételéről (a rendelkezésre tartási időszak alatt) lemond, vagy
- az Ügyfél a szerződéskötéstől számított 3 éven belül a szerződött összeg 50%-nál nagyobb összegű előtörlesztést teljesít (több alkalommal történt előtörlesztések esetén az előtörlesztések együttes összegének figyelembevételével), vagy
- a szerződéskötéstől számított 3 éven belül a kölcsön végtörlesztésre, illetve a Hitelintézeten kívül álló okokból felmondásra kerül.
Takarék Xxxxxx Xxxxx kondíciói:
- A kölcsön összege: 1.000.000,- Ft – 50.000.000,- Ft
- A kölcsön futamideje: 36 hónap – 360 hónap
- Türelmi idő15: maximum 2 év
- Rendelkezésre tartási idő16: maximum 2 év
15 Türelmi idő választása esetén a türelmi idő alatt az Ügyfél csak kamatot fizet.
16 Szakaszos finanszírozású hitel esetén, indokolt esetben 1 évvel meghosszabbítható
Xxxxxxx Xxxxxx Xxxxx referencia-kamatlábhoz kötött változó kamatozással:
Referencia-kamatláb: 3 havi BUBOR17
Az ügyleti kamat a referencia-kamatláb és a kamatfelár összege: 3 havi BUBOR + 2 – 5 % kamatfelár (éves)
Kamatperiódus: 3 hónap
Kamatfelár-kamatperiódus: 5 év
Az ügyleti kamat mértékének és összetevőinek adatai/alakulása:
Dátum | Referencia- kamatláb éves mértéke18 | Kamatfelár éves mértéke19 | Ügyleti kamat éves mértéke | THM |
2016.10.01. | 0,88% | 2,00% - 5,00% | 2,88%- 5,88% | 2,98% - 6,21% |
2017.01.01 | 0,38% | 2,00% - 5,00% | 2,38% - 5,38% | 2,56% - 6,72% |
2017.04.01 | 0,20% | 2,00% - 5,00% | 2,20% - 5,20% | 2,35% - 6,57% |
Az ügyleti kamat mértéke kamatperióduson belül nem változik, kamatperiódusonként (3 havonta) a referencia-kamatláb változásából eredően, azzal azonos mértékben változik. A Hitelintézet az ügyleti kamatot egyoldalúan kamatfelár-kamatperiódusonként, azaz 5 évenként jogosult módosítani.
Kamatfelár kedvezmények:
Feltétel | Adható kamatfelár kedvezmény mértéke (százalékpont) | Megjegyzés |
a) NetBank igénylés esetén | 0,10 | |
b) Aktív számlahasználat | 0,20 | Aktív számlahasználatnak minősül a hiteltörlesztésen felül legalább havi 3 db számla tranzakció, ami lehet: • teljesült csoportos beszedés • teljesült rendszeres átutalás • teljesült eseti átutalás • bankkártyás vásárlás |
c) Rendszeres havi számla jóváírás | Az Ügyfél csak egy számlajóváírást vállalhat, vagyis amennyiben az Ügyfél legalább 250.000 Ft számlajóváírást vállalt, és pl. 150.000 Ft-ra csökkent a rendszeres havi számlajóváírás, az adott kamat/kamatfelár kedvezményt teljesen elveszíti, nem kaphatja a legalább | |
legalább 100.000,- Ft jóváírás esetén | 1,00 | |
legalább 250.000,- Ft | 1,50 |
17 BUBOR (Budapest Bankközi Forint Hitelkamatláb)
jóváírás esetén | 100.000 Ft-os számlajóváírás vállaláshoz tartozó kedvezményt. | |
d) Hitelösszeg alapján | Amennyiben az igényelt és a szerződött hitelösszeg egymástól eltér, abban az esetben az Ügyfél által igénybe vehető kamat/kamatfelár kedvezmény mértéke a kölcsönszerződésben rögzített hitelösszeg alapján kerül meghatározásra. | |
4.000.000,- Ft - 8.999.999,- Ft összeg esetén | 0,50 | |
legalább 9.000.000,-Ft összeg esetén | 1,00 | |
e) Hitelintézet saját hatáskörben | maximum 1,00 | nem feltételhez kötött |
A kamat/kamatfelár kedvezmény további feltétele - a táblázatban található feltételrendszeren felül - a Hitelintézetnél lakossági fizetési számla nyitása. A lakossági jelzáloghitelek igénylése esetén a Hitelintézet lehetőséget biztosít a törlesztési kötelezettségek teljesítése érdekében díjmentes Hitel- nyilvántartási szám igénylésére, mely esetén kamat/kamatfelár kedvezmény nem vehető igénybe.
A kamatkedvezmények új jelzáloghitel igénylése esetén érvényesek és a kamatfelár kedvezmények minden esetben a meghirdetett kamatfelár felső értékéből kerülnek levonásra.
A fenti kategóriákban adható kamatfelár kedvezmények összevonhatóak, de a kedvezmények együttes mértéke nem haladhatja meg a 3,00 százalékpontot.
A rendszeres jóváírást a hitel teljes futamideje alatt fenn kell tartani.
Jóváírásnak tekintendőek a számlára érkező átutalási tranzakciók és befizetések. Rendszeres havi jóváírás esetén az elvárt jóváírási kötelezettség akár több részletben is teljesíthető
Nem tekintendő jóváírásnak a kamatfelár kedvezmény szempontjából: a saját számlák közötti átvezetés, lakossági betét lejáratából, betét feltörésből, illetve betéti kamat jóváírásából származó és a saját értékpapír számláról történő jóváírás
A számlára érkező jóváírás teljesülését a Hitelintézet 3 havonta vizsgálja felül, a vizsgálat időpontját megelőző 3 hónapos időszakra, míg a késedelmes teljesítést és fizetési számla meglétét havonta vizsgálhatja a Hitelintézet.
Amennyiben az Ügyfél a kamatfelár-kedvezményhez szükséges, hitelszerződésben vállalt jóváírást nem teljesíti legalább 2 hónapon keresztül, úgy a vállalt jóváíráshoz kapcsolódó kedvezményt a vizsgálatot követő első törlesztési esedékességtől elveszíti. Amennyiben az Ügyfél a következő vizsgált 3 hónapban legalább 2 hónapon keresztül újra maradéktalanul teljesíti a vállalt feltételeket, a kedvezmény a vizsgálatot követő esedékességkor visszaállításra kerül.
Amennyiben az Ügyfél a hitel törlesztésével legalább 90 napja bármilyen összegben késedelemben áll, vagy bármely okból a fizetési számlája megszüntetésre kerül, az összes kamatfelár kedvezményét elveszíti a vizsgálatot követő első törlesztési esedékességtől. A továbbiakban a kölcsön ügyleti kamata a szerződött konstrukcióra vonatkozóan meghirdetett, a szerződésben rögzített kamatfelár felső értékére módosul. Amennyiben késedelmét az Ügyfél maradéktalanul rendezi és a fizetési számla jogviszony is fennáll, akkor a vizsgálatot követő első esedékességkor az összes, a szerződésben rögzített kamatfelár kedvezmény visszaállításra kerül, feltéve, hogy az Ügyfél a jóváírásra vonatkozó kötelezettségét is folyamatosan teljesíti.
Díjak és költségek:
Megnevezés | Mértéke | Esedékesség |
Előzetes bírálat díja | 10.000 Ft | Az előzetes bírálatra (jövedelmi adatok alapján, lakásvásárlás esetén) vonatkozó kérelem benyújtásakor. Amennyiben a hitelügylet létrejön, az előzetes bírálat díjaként befizetett összeget a kölcsön folyósítását követő 30 napon belül visszatérítjük. |
Folyósítási díj | a szerződött összeg 1%-a, maximum 200 eFt* | A kölcsön folyósításakor, a szerződött kölcsönösszeg után. |
Késedelmi kamat éves mértéke tőkére, kamatra és minden egyéb díjra vagy költségre20 | Hitelkamaton felül évi 6,0% | Az esedékessé vált és meg nem fizetett tartozások után a késedelem idejére. |
Szerződésmódosítási díj | 25.075 Ft | Szerződésmódosításkor. |
Rendkívüli ügyintézési díj21 | 5.015 Ft | Az Ügyfél kérésére végzett ügyintézéskor kerül felszámításra. |
Rendelkezésre tartási díj22 | 2%, de maximum az ügyleti kamat 50%-a | Szakaszos finanszírozás esetén a ki nem folyósított összeg után |
Előtörlesztési díj23 | - 1,5%, a jelzáloglevéllel nem finanszírozott ügyleteknél; - 1,5%, a jelzáloglevéllel finanszírozott ügyletek esetén, amennyiben az előtörlesztés kamatperiódus/kamatfelár- periódus fordulókor történik; - 2%, a jelzáloglevéllel finanszírozott ügyleteknél, amennyiben az előtörlesztés nem kamatperiódus /kamatfelár- periódus fordulón történik. | Az előtörlesztés bejelentett és Hitelintézet által elfogadott értéknapján, a ténylegesen előtörlesztett kölcsöntartozás összege után. |
Tulajdoni lap másolat lekérdezés Takarneten keresztül | 3.600 Ft / ingatlan | Az ügyintézésre vonatkozó kérelem benyújtásakor, illetve a lekérdezés megtörténtekor. |
20 Lakáscélú jelzáloghitel esetén a szerződés felmondását követő kilencvenegyedik naptól a késedelmi kamat nem haladhatja meg a szerződés felmondását megelőző napon érvényes ügyleti kamatot, költséget és díjat.
21 Az alábbi esetekben kerül felszámítása: eseti igazolás, tételes kimutatás kiállítása, fizetési haladék, halasztás kérése, szerződésről és egyéb dokumentumról másolat kiadása, hozzájáruló nyilatkozat kiállítása jelzálogjog bejegyzéséhez, igazolás fennálló tartozásról, már kiadott dokumentum pótlása (ismételt kiállítása), rendelkezésre tartási határidő hosszabbításának kérése, egyéb, egyedi ügyfélkérelem teljesítése, feldolgozása.
22 A szerződéskötés napjától a kölcsön teljes összegének kifolyósításáig, de legkésőbb a rendelkezésre tartási időszak végéig fizetendő a ki nem folyósított kölcsönösszeg után.
23 Nem kerül felszámításra díj, ha az előtörlesztés visszafizetési biztosítékként kötött biztosítási szerződés alapján történt.
Nem hiteles tulajdoni lap másolat lekérdezés Takarneten keresztül | 1.000 Ft / ingatlan | Az ügyintézésre vonatkozó kérelem benyújtásakor, illetve a lekérdezés megtörténtekor. |
Térképmásolat lekérdezés Takarneten keresztül | 3.000 Ft / ingatlan | Az ügyintézésre vonatkozó kérelem benyújtásakor, illetve a lekérdezés megtörténtekor. |
Értékbecslési díj (kivéve termőföld)24 | 31.794 Ft | Ingatlanonként. A kölcsönkérelem illetve a fedezetcserére vonatkozó igény befogadásakor. |
Helyszíni szemle díja | 18.806 Ft | Szakaszos folyósítású hitelek esetén illetve 5 millió forintot meghaladó felújítási célú hitelek esetén. Ingatlanonként, helyszíni szemlénként, illetve a vizsgálatra vonatkozó időpontban. |
Jelzálog bejegyzés költsége | 12.600 Ft / ingatlan | Közvetlenül az Illetékes Földhivatalnak fizetendő. |
Ingatlan biztosítási költsége | Biztosító díjszabása szerint az ingatlanra meghatározott újjáépítési érték erejéig, építés esetén az építkezés speciális kockázataira is kiterjedően | Biztosítónak fizetendő. |
Közjegyzői okiratba foglalás költsége | 2 millió Ft feletti kölcsönszerződések esetében, közjegyző által meghatározott díj | A közokiratba foglaláskor közjegyzőnek fizetendő. |
Idegen pénznemben fennálló tartozás átváltásának díja25 | fennálló tartozás 2%-a | Ügyintézésre vonatkozó hiánytalan kérelem benyújtásakor |
24 Amennyiben termőföldre vonatkozó értékbecslés szükséges, úgy annak költsége egyedi megállapodás alapján kerül megállapításra az értékbecslő díjszabása szerint.
25 Egy adott hitel pénzneme, akkor tekinthető idegen pénznemnek, ha az a hiteligénylés időpontjában eltér az Ügyfél állandó lakóhelye szerinti tagállam hivatalos pénznemétől. Az idegen pénznemű hitelt forintról euróra, illetve euróról forintra lehet átváltani a jogszabályi (2009. évi CLXII. törvény (Fhtv.)) feltételek teljesülése esetén.
Reprezentatív példák:
Az alábbi példákkal prezentáljuk a Hitelintézetnél igényelt Takarék Xxxxxx Xxxxxxx vonatkozó kondíciókat, a Hirdetmény készítésekor érvényes kamat (kamatfelár) mértéket, 1 db ingatlanfedezetet valamint minden hónap 15-én esedékes törlesztést figyelembe véve:
Hitelcél | Új lakás vásárlás / Használt lakás vásárlás / Felújítás | Építés / Bővítés |
Fedezet | a jelzáloghitel fedezeteként bevont ingatlan(ok)ra jelzálogjog kerül bejegyzésre | a jelzáloghitel fedezeteként bevont ingatlan(ok)ra jelzálogjog kerül bejegyzésre |
Hitelkamat típusa | változó kamatozás, alkalmazott referencia kamat: 3 havi BUBOR | változó kamatozás, alkalmazott referencia kamat: 3 havi BUBOR |
Hitel teljes összege | 5.000.000 Ft | 5.000.000 Ft |
Xxxxx futamideje | 20 év | 20 év |
Törlesztőrészletek száma | 240 db | 240 db |
Vállalt havi rendszeres jóváírás összege | 100.000 Ft- 249.999 Ft | 100.000 Ft- 249.999 Ft |
Hitelkamat mértéke | 3,70% | 3,70% |
THM (Teljes Hiteldíj Mutató) | 3,75% | 3,82% |
Törlesztőrészlet összege | 29.200 Ft / hó | 29.200 Ft / hó |
A fogyasztó által fizetendő teljes összeg | 1.987.030,- Ft | 1.987.030,- Ft |
A hitel teljes díjában foglalt díj, jutalék, költség és adó | 6.987.030,- Ft | 6.987.030,- Ft |
THM meghatározása:
A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt.
A THM értéke 5 millió forint összegű 20 éves futamidejű kölcsönre vonatkozóan, és az alábbi járulékos szolgáltatás adott termékre vonatkozó alábbi költségének figyelembe vételével kerültek meghatározásra:
- Jelzálogbejegyzés költsége: 12.600 Ft
- Számlavezetés havi díja: 255 Ft/hó (CSAK számlacsomag)
- Pénzügyi tranzakciós illeték: (0,3% maximum 6.000 Ft)
- Helyszíni szemle díja: 31.794 Ft
- KHR költség: 1.500 Ft/fő
Az építési, bővítési célú hiteleknél a THM számítás 2 db helyszíni szemle díjának kalkulálásával készült. A THM értéke módosulhat több ingatlan biztosíték felajánlása esetén, mert a biztosítékok tekintetében csak az első ingatlan értékbecslési díjának és tulajdoni lap/térképmásolat lekérési díjának megfizetését vállalja át a Hitelintézet.
A feltételek változása esetén a THM mértéke módosulhat!
Tájékoztatjuk, hogy a hitel fedezete ingatlanra bejegyzett jelzálogjog. A THM mutató értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A fedezetül bevont ingatlanra érvényes vagyonbiztosítás megkötése vagy megléte szükséges, melynek költségét - a pontos összeg ismeretének hiányában - a reprezentatív példában szereplő THM nem tartalmazza.
A THM (teljes hiteldíj mutató) értékének meghatározása:
A THM számításának képlete:
Ck: | a k sorszámú hitelrészlet összege, csökkentve a hitel felvételével összefüggő, az első hitelfolyósításig fizetendő költségekkel, |
: Dl | az 1 sorszámú törlesztőrészlet vagy díjfizetés összege, |
m: | a hitelfolyósítások száma, |
m’: | az utolsó törlesztőrészlet vagy díjfizetés sorszáma, |
t : k | az első hitelfolyósítás időpontja és minden ezt követő hitelfolyósítás időpontja közötti időtartam években és töredékévekben kifejezve, ezért t1 = 0, |
s : l | az első hitelfolyósítás időpontja és minden egyes törlesztőrészlet vagy díjfizetés időpontja közötti időtartam években és töredékévekben kifejezve, |
X: | a THM értéke. |
A Takarék Otthon Hitelre vonatkozó további információk és feltételek a Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzatában és Általános Szerződési Feltételeiben találhatóak. A Hitelintézet a hitelbírálat jogát fenntartja.
Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel három vagy több gyermekes család esetén HIRDETMÉNY
A hirdetésben szereplő három vagy több gyermekes családok otthonteremtési kamattámogatása Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás.
Hatálybalépés napja: 2016.09.01.
Xxxxx Xxxxxxxxxx a 2017.03.31. napját követően visszavonásig, de legkésőbb 2017. június 30. napjáig igényelt és befogadott,
Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel kapcsán alkalmazott kondíciókat tartalmazza.
Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel kondíciói:
A kölcsön összege: 1.000.000,- Ft – 10.000.000,- Ft A kölcsön futamideje: 60 hónap – 300 hónap Rendelkezésre tartási idő26: 2 év
Kamatperiódus: 5 év
Bruttó kamat: az 5 éves ÁKKH (állampapírhozam/referenciahozam) * 130 % + 3%- kal növelt értéke. Kamattámogatás: 5 éves ÁKKH (állampapírhozam/referenciahozam) * 130%
Az ügyfél által fizetendő, nettó kamat: 3 %
A Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitel igénylése feltételekhez kötött. A
részletes igénylési feltételeket a Terméktájékoztató tartalmazza, amelyet elérhet a Szövetkezeti Hitelintézet kirendeltségein
Hatályos (dátum) | Bruttó kamat* (ügyleti kamat) | Kamattámogatás | Nettó kamat (ügyfél által fizetendő) | THM** |
2017. február 01-től | 5,56% | 2,56% | 3% | 3,12-3,25% |
2017. március 01-től | 5,67% | 2,67% | 3% | 3,12-3,25% |
2017. április 01-től | 5,69% | 2,69% | 3% | 3,12-3,25% |
* 5 éves ÁKKH: az ÁKK Zrt. által havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző három naptári hónapban tartott 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult átlaghozamok adott aukciókon elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlaga. A bruttó kamat mértéke kamatperióduson belül nem változik, kamatperiódusonként az 5 éves ÁKKH változásából eredően, azzal azonos mértékben változik.
** A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt. A THM értékek 5 millió forint összegű 20 éves futamidejű kölcsönre és 1 db ingatlanfedezetre vonatkoznak és a feltételek változása esetén módosulhatnak. A THM számítás során figyelembe vett
26 szakaszos finanszírozású építési hitel esetén, indokolt esetben 1 évvel meghosszabbítható
díjak: nettó kamat (ügyfél által fizetendő), ingatlan nyilvántartási eljárás díja, 2 db helyszíni szemle díja.
A THM értéke módosulhat több ingatlan biztosíték felajánlása esetén, mert a biztosítékok tekintetében csak az első ingatlan értékbecslési díjának, tulajdoni lap lekérdezési díjának megfizetését vállalja át a hitelintézet. Az ügyfél által fizetendő kamat mértéke a teljes futamidő alatt fix 3%.
A THM értéke függ a hitel folyósítási módjától, mert szakaszos folyósítású építési hitel esetén a helyszíni szemlék száma is befolyásolja, illetve függ az ügyfél számlanyitási szándékától is, a szükséges tulajdoni lapok, és az ingatlanok számától. A THM értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A fedezetként bevont ingatlanra érvényes ingatlanbiztosítás megkötése, vagy megléte szükséges. A biztosítás összegének el kell érnie a mindenkori újjáépítési értéket. A vagyonbiztosítás díját - a pontos összeg ismeretének hiányában - a THM nem tartalmazza. Hitelintézeti fizetési számla fenntartása/nyitása nem kötelező, ezért a számlavezetés díját a THM nem tartalmazza.
Díjak és költségek:
Megnevezés | Mértéke | Esedékesség |
Folyósítási díj | A szerződött összeg 1%-a, maximum 200 ezer Ft*** | Folyósítással egyidejűleg esedékes |
***: az akció időszaka alatt, a 2017. június 30. napjáig befogadott, 2017. augusztus 31-ig szerződött ügyletekre vonatkozóan az ügyfélnek nem kell megfizetnie.
Késedelmi kamat éves mértéke27:
Megnevezés | Kamat éves mértéke |
Késedelmi kamat a késedelmes tőkére | évi 6,00% |
Késedelmi kamat a késedelmes ügyleti kamatra és minden egyéb díjra vagy költségre | évi 6,00% |
A Hitelintézet ügyletenként az alábbi induló díjak, költségek megfizetését vállalja feltételesen az Ügyfél helyett vagy téríti vissza a folyósítást követően az Ügyfél részére a 2017. június 30-ig befogadott és legkésőbb 2017. augusztus 31-ig szerződött ügyletekre vonatkozóan:
Nem kerül felszámításra:
• egyszeri folyósítási díj: 1%,
• tulajdoni lapok/térképmásolat lekérdezésének költsége az alapfedezetre (1 ingatlan) vonatkozóan, amennyiben azt az Ügyfél kérésére a Hitelintézet kéri le a TakarNeten keresztül,
• a szerződés, vagy az egyoldalú kötelezettségvállalást tartalmazó nyilatkozat közokiratba foglalásának közjegyzői költsége 50 ezer forintig.
A(z első) folyósítást követően kerül visszatérítésre:
• első értékbecslés díja az alapfedezetre (1 ingatlan) vonatkozóan.
27 Lakáscélú jelzáloghitel esetén a szerződés felmondását követő kilencvenegyedik naptól a késedelmi kamat nem haladhatja meg a szerződés felmondását megelőző napon érvényes ügyleti kamatot, költséget és díjat.
Az Ügyfél köteles a helyette a Hitelintézet által feltételesen átvállalt díjakat és költségeket a Hitelintézet részére visszatéríteni, amennyiben
- a kölcsön összege a rendelkezésre tartási időszak alatt nem kerül folyósításra, vagy az Ügyfél a kölcsön összegének igénybevételéről a rendelkezésre tartási időszak alatt lemond, vagy
- az Ügyfél a szerződéskötéstől számított 3 (három) éven belül a szerződött összeg 50%-ánál nagyobb összegű előtörlesztést teljesít (több alkalommal történt előtörlesztések esetén az előtörlesztések együttes összegének figyelembevételével), vagy
- 3 éven belül a kölcsön végtörlesztésre, illetve Hitelintézeten kívül álló okokból felmondásra kerül.
Egyéb díjak:
Megnevezés | Mértéke | Esedékesség |
Rendkívüli ügyintézési díj28 | 5.015,- Ft | Az Ügyfél kérésére ügyintézéskor kerül felszámításra. |
Előtörlesztési díj29 | - 1,5%, a jelzáloglevéllel nem finanszírozott ügyleteknél; - 1,5%, a jelzáloglevéllel finanszírozott ügyletek esetén, amennyiben az előtörlesztés kamatperiódus fordulókor történik; 2%, a jelzáloglevéllel finanszírozott ügyleteknél, amennyiben az előtörlesztés nem kamatperiódus fordulón történik. | Az előtörlesztés bejelentett és Hitelintézet által elfogadott értéknapján, a ténylegesen előtörlesztett kölcsöntartozás összege után. |
Rendelkezésre tartási díj | 2%, de maximum az ügyleti kamat 50%-a | Szakaszos finanszírozás esetén a ki nem folyósított összeg után |
Tulajdoni lap költsége Térképmásolat költsége (családi ház, ikerház, sorház esetén) | 3.600 Ft / ingatlan 3.000 Ft./ ingatlan | A plusz ingatlanra vonatkozóan, ha szükséges a bevonása, Takarnet rendszerből történő lekérés esetén |
Jelzálog bejegyzés költsége | 12.600,-Ft / ingatlan | Közvetlenül az Illetékes Földhivatalnak fizetendő |
Értékbecslés díja | 31.794 Ft / ingatlan | Ingatlanonként. A kölcsönkérelem illetve a fedezetcserére vonatkozó igény befogadásakor. |
28 Az alábbi esetekben kerül felszámítása: eseti igazolás, tételes kimutatás kiállítása fizetési haladék, halasztás kérése, szerződésről és egyéb dokumentumról másolat kiadása, hozzájáruló nyilatkozat kiállítása jelzálogjog bejegyzéséhez, igazolás fennálló tartozásról, már kiadott dokumentum pótlása (ismételt kiállítása), rendelkezésre tartási határidő hosszabbításának kérése, egyéb, egyedi ügyfélkérelem teljesítése, feldolgozása.
29 Nem kerül felszámításra díj, ha az előtörlesztés visszafizetési biztosítékként kötött biztosítási szerződés alapján történt.
Abban az esetben, ha a kölcsönügyletből eredő követelés biztosítására a zálogjog különvált zálogjogként történő átruházására kerül sor (refinanszírozás), az előtörlesztési díj a fentiekben meghatározott díjnál 0,5
%-kal magasabb lehet, amennyiben az ügyfél kamatperióduson belül törleszt elő.
Hitelbiztosítéki érték felülvizsgálati (helyszíni szemle díja) díj | 18.806 Ft /ingatlan | Szakaszos folyósítású építési hitelek esetén. Ingatlanonként, helyszíni szemlénként, illetve a vizsgálatra vonatkozó időpontban. |
Ingatlan biztosítás költsége | Biztosító díjszabása szerint | A Biztosítónak fizetendő |
Közjegyzői okiratba foglalás költsége | 2 millió Ft feletti kölcsönszerződések esetében, közjegyző által meghatározott díj | A közokiratba foglaláskor a közjegyzőnek fizetendő. |
A THM (teljes hiteldíj mutató) értékének meghatározása:
A THM számításának képlete:
Ck: | a k sorszámú hitelrészlet összege, csökkentve a hitel felvételével összefüggő, az első hitelfolyósításig fizetendő költségekkel, |
: Dl | az 1 sorszámú törlesztőrészlet vagy díjfizetés összege, |
m: | a hitelfolyósítások száma, |
m’: | az utolsó törlesztőrészlet vagy díjfizetés sorszáma, |
t : k | az első hitelfolyósítás időpontja és minden ezt követő hitelfolyósítás időpontja közötti időtartam években és töredékévekben kifejezve, ezért t1 = 0, |
s : l | az első hitelfolyósítás időpontja és minden egyes törlesztőrészlet vagy díjfizetés időpontja közötti időtartam években és töredékévekben kifejezve, |
X: | a THM értéke. |
Az alábbi példával prezentáljuk a Hitelintézetnél igényelt Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitelre vonatkozó kondíciókat ingatlan vásárlási hitelcélt, a Hirdetmény készítésekor érvényes referencia kamat és kamatfelár mértéket, , valamint minden hónap 15-én esedékes törlesztést figyelembe véve:
Reprezentatív példa I.:
A hitel teljes összege: | 5.000.000,-Ft |
A hitel futamideje: | 240 hónap |
A hitelkamat típusa: változó, 5 éves kamatperiódussal | |
A hitel bruttó kamata: | 5,69% |
Kamattámogatás: | 2,69% |
Ügyfél által fizetendő nettó kamat: | 3% |
Egyéb díjak: (KHR lekérdezés díj) | 3.000 Ft (1.500 Ft / fő) |
Ingatlan felülvizsgálat díj: | 30.000 Ft (5.000 Ft / 3 év) |
Jelzálogbejegyzés földhivatali díja: | 12.600,- Ft /ingatlan |
A teljes hiteldíj mutató: | 3,08% |
Törlesztőrészletek összege: | 27.770,- Ft/hó |
Törlesztőrészletek száma: | 240 |
A teljes hiteldíj összege, amely magába foglalja az adós által fizetendő összes kamatot, díjat, költséget: | 1.663.185,- Ft |
Az adós által visszafizetendő teljes összeg, tőke+ teljes hiteldíj: | 6.662.370,- Ft |
Reprezentatív példa II.
Építési jellegű hitelcél esetén, 2 helyszíni szemlét feltételezve:
A hitel teljes összege: | 5.000.000,-Ft |
A hitel futamideje: | 240 hónap |
A hitelkamat típusa: változó, 5 éves kamatperiódussal | |
A hitel bruttó kamata: | 5,69% |
Kamattámogatás: | 2,69% |
Ügyfél által fizetendő nettó kamat: | 3% |
Egyéb díjak: (KHR lekérdezés díj) | 3.000 Ft (1.500 Ft / fő) |
Ingatlan felülvizsgálat díj: | 30.000 Ft (5.000 Ft / 3 év) |
Jelzálogbejegyzés földhivatali díja: | 12.600,-Ft/ingatlan |
Helyszíni szemle díja: | 18.731,- /alkalom |
A teljes hiteldíj mutató:: | 3,16% |
Törlesztőrészletek összege: | 27.770,- Ft/hó |
Törlesztőrészletek száma: | 240 |
A teljes hiteldíj összege, amely magába foglalja az adós által fizetendő összes kamatot, díjat, költséget: | 1.663.185,- Ft |
Az adós által visszafizetendő teljes összeg, tőke+ teljes hiteldíj: | 6.663.185,- Ft |
Mindkét példában 1 ingatlanfedezettel számoltunk.
A fedezetül bevont ingatlanra érvényes vagyonbiztosítás megkötése vagy megléte szükséges, amelynek díját - a pontos összeg ismeretének hiányában - a reprezentatív példa nem tartalmazza.
Hitelintézeti fizetési számla fenntartása/nyitása nem kötelező, ezért a számlavezetés díját a reprezentatív példa nem tartalmazza.
A Takarék 10+10 Otthonteremtő Kamattámogatott Hitelre vonatkozó további információk és feltételek a Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzatában és Általános Szerződési Feltételeiben találhatóak. A Hitelintézet a hitelbírálat jogát fenntartja.
LAKOSSÁGI SAJÁT HITELTERMÉKEK
"LAKOSSÁGI FOLYÓSZÁMLAHITEL" | |||
Lakossági fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret | |||
2111-9020 | |||
Érvényes: 2016. április 7. | |||
Igényelhető összeg | 75 000 Ft-tól 1 000 000 Ft-ig | ||
Hitelösszeg meghatározása: | Első havi jóváírásának alkalmával maximum a jóváírás összege | ||
3 havi rendszeres jóváírás után az utolsó 3 havi jóváírás átlagának maximum 300%-a (maximum 1 000 000 Ft) | |||
Devizanem | HUF | ||
Igénybe vehetők köre | Természetes személy | ||
Futamidő | 12 hónap (lejáratkor újabb 12 hónappal meghosszabbítható) | ||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | ||
Referencia kamatláb | Mindenkori jegybanki alapkamat | ||
Kamatfelár | évi 19,0% | ||
Rendelkezésre tartási jutalék mértéke | A fel nem használt hitelkeret évi 3%-a | ||
Késedelmi kamat | Hitelkamaton felül évi 12% | ||
Hitel előkészítési díj/ Hitelkeret igénylési díj | Az engedélyezett hitelösszegre vetítve | Az igényelt hitelkeret 1%- a, minimum 1 000 Ft | |
Folyósítási jutalék | A folyósított hitelösszegre vetítve | A folyósított összeg 1% (maximum 200 000 Ft) | |
Meghosszabbítá s díja | Az engedélyezett hitelösszegre vetítve | Az igényelt hitelkeret 1%- a, minimum 1 000 Ft | |
Szerződés módosítás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Csoportos kölcsönfedezeti élet és rokkantsági biztosítás | Kötelező | ||
Mértéke: | A hitelkeret 0,22%-a, min. 150 Ft | ||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | ||
Fedezet | Adós / adóstárs fizetési számlára érkező jövedelme | ||
KHR lekérdezés | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges |
Egyéb díjak, költségek | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | |
THM | A THM 12 hónap futamidőre, 375.000 Ft hitelösszegre lett megállapítva. Egy kötelezett esetén 1.500 Ft KHR lekérdezési költség, 1% hitel-előkészítési díj, 1% folyósítási jutalék, valamint a számlavezetési költséget tartalmazza (3.060 Ft, CSAK számla esetén 255 Ft/hó) | 29,98% |
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI | ||
Általános igénylési feltételek | Nagykorú magyar állampolgár, aki igazolható jövedelemmel rendelkezik Az igénylésnek nincs felső korhatára, azonban ha a kért folyószámlahitel futamideje alatt Ön betölti, illetve az igényléskor már betöltötte a 75. életévet, úgy a Takarékszövetkezet további adóstárs bevonását kéri. | |
Takarékszövetkezetnél vezetett lakossági fizetési számla | ||
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása | ||
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya | |
Általános igénylési feltételek: | Takarékszövetkezetnél vezetett a lakossági fizetési számla, amelyre legalább 1 alkalommal érkezett jóváírás. |
Reprezentatív példa:
375.000 Ft folyószámlahitel 12 hónapos futamidőre igényelt hitel esetén a Hirdetmény készítésekor hatályos referenciakamat és kamatfelár mértéket figyelembe véve 19,90%, a hitel előkészítési díj 1% (szerződött összegre vetítve) azaz 3.750 Ft, 1% folyósítási jutalék, az éves számlavezetési költség 3.060 Ft (CSAK számlacsomag esetén 255 Ft/hó), valamint egy kötelezettel számolva, 1500 Ft KHR lekérdezési díj lett figyelembe véve.
A hitel teljes díja (amennyiben a teljes összeget igénybe veszi): 75.662 Ft, az Adós által fizetendő teljes hitel összege: 450.662 Ft. A felszámolt folyósítás költsége: 3.750 Ft, a hitel előkészítési díj: 3.750 Ft, valamint a THM 29,94%.
"Optimum" HITEL | |||
Lakossági, éven túli személyi hitel (ingatlan fedezettel) | |||
2132-9131 | |||
Érvényes: 2016. április 7. | |||
Igényelhető összeg | 1.000.000 Ft-tól 30.000.000 Ft-ig | ||
Devizanem | HUF | ||
Igénybe vehetők köre | Természetes személy | ||
Futamidő | 24 - 240 hónap | ||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | ||
Referencia kamatláb | 3 havi BUBOR | ||
Kamatfelár | évi 8,0% | ||
Hitel előkészítési díj | Az igényelt hitel összegének 1%-a | ||
Folyósítási jutalék | A folyósított összeg 1% (maximum 200 000 Ft) | ||
Késedelmi kamat | Hitelkamaton felül évi 12% | ||
Előtörlesztés díja | Előtörlesztett összeg 1,5%-a | ||
Takarnet szolgáltatás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Szerződés módosítás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Hitel fedezeti életbiztosítás | Választható | ||
Ingatlan fedezet biztosítása | Kötelező | ||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | ||
Fedezet | Ingatlan fedezet | ||
Adóstárs vagy készfizető kezes bevonása | |||
KHR lekérdezés díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges | |||
THM | A THM megállapítása 5.000.000 Ft hitelösszegre, 240 hónap futamidőre, egy ingatlan fedezet mellett, annuitásos törlesztéssel került meghatározásra. | 8,96% | |
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI | |||
Általános igénylési feltételek | Nagykorú magyar állampolgár aki igazolható jövedelemmel rendelkezik Az igénylésnek nincs felső korhatára, azonban ha a kért hiteltermék futamideje alatt Ön betölti, illetve az igényléskor már betöltötte a 75. életévet, úgy a Takarékszövetkezet további adóstárs bevonását kéri. | ||
Alkalmazott esetén minimum 6 hónapos munkaviszony, és határozatlan idejű munkaszerződés megléte szükséges | |||
Tehermentes ingatlan fedezet biztosítása (ingatlan tulajdonosának a kölcsönszerződésben kötelezettként szerepelnie kell) | |||
Ingatlanra kötött biztosítás engedményezése a Takarékszövetkezetre | |||
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása |
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya |
Munkavállaló esetén 30 napnál nem régebbi jövedelemigazolás, vállalkozó esetén NAV jövedelem igazolás, nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány és igazolás a nyugdíj összegéről | |
Más banknál vezetett számla esetén utolsó két havi eredeti számlakivonat | |
Ingatlan fedezet esetén kért dokumentumok | 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap |
90 napnál nem régebbi értékbecslés | |
Egyéb információk: | Az értékbecslés díja az értékbecslőnek fizetendő. |
Folyósítási feltétel | A jóváhagyott hitelösszeg bejegyzés a Földhivatali nyilvántartásba minimum széljegyen. |
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | |
2 millió Ft feletti hitelek esetén a kölcsön és jelzálog szerződések közjegyzői okiratba foglalása kérhető, amelynek díja az adóst terheli és a Közjegyzőnek fizetendő | |
A megállapított törlesztő részlet feltételezi azt, hogy az ügyfél a fizetési terv alapján megállapított esedékességkor fizet. | |
Elidegenítési és terhelési jog bejegyzése a Takarékszövetkezet részére. | |
Annuitásos törlesztés esetén a fizetési esedékességet az ügyfél tetszőlegesen választhatja meg 1.-e és 15.-e között. | |
TÖRLESZTÉS MÓDJÁRA VONATKOZÓ VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEK | |
1. Havonta fizetendő annuitásos módszerrel. | |
2. A tőke összeg visszafizetése történhet évente kettő vagy négy alkalommal, havi kamatfizetési kötelezettség mellett. |
Reprezentatív példa:
5.000.000 Ft hiteligénylés esetén 240 hónapos futamidőre igényelt hitel esetén a Hirdetmény készítésekor hatályos referenciakamat és kamatfelár mértéket figyelembe véve évi 8,20%, a hitel előkészítési díj 1% (szerződött összegre vetítve) azaz 50.000 Ft, 1% folyósítási jutalék, azaz 50.000 Ft. Továbbá beszámításra került az ingatlan értékbecslőnek fizetett díj (1 ingatlan esetében 25.400 Ft), valamint az ingatlan nyilvántartás díjai (tulajdoni lap másolat költsége: 3.600 Ft, jelzálogjog bejegyzés díja: 12.600 Ft.), valamint két kötelezettel számolva, 3.000 Ft KHR lekérdezési díj lett figyelembe véve. A háromévente történő ingatlan felülvizsgálat költsége 30.000 Ft (5.000 Ft/ 3 év).
A hitel teljes díja: 5.104.102 Ft, az Adós által fizetendő teljes hitel összege: 10.104.102 Ft. A havi annuitásos törlesztőrészlet: 42.120 Ft, valamint a THM 8,96%.
Jelzáloghiteleknél és CSOK-nál figyelemfelhívás arra, hogy a fedezetként bevont ingatlanra érvényes ingatlanbiztosítás megkötése, vagy megléte szükséges. A biztosítás összegének el kell érnie a mindenkori újjáépítési értéket.
Lakáscélú hitelek
"Harmónia2" LAKÁSCÉLÚ HITEL | |||
Felhasználási célhoz kötött, saját konstrukciós, éven túli lakáscélú hitel ingatlan fedezettel | |||
2151-9231, 2151-9232 | |||
Érvényes: 2016. április 7. | |||
Igényelhető összeg | 1.000.001 Ft-tól 30 000 000 Ft-ig | ||
Devizanem | HUF | ||
Igénybe vehetők köre | Természetes személy | ||
Futamidő | 24 - 300 hónap | ||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | ||
Referencia kamatláb | 3 havi BUBOR | ||
Kamatfelár | évi 6,0% | ||
Hitel előkészítési díj | Az igényelt hitelösszeg 1%-a | ||
Folyósítási jutalék | A folyósított összeg 1% (maximum 200 000 Ft) | ||
Rendelkezésre tartási jutalék (A ki nem folyósított kölcsönösszeg után) | 2%, maximum az ügyleti kamat 50%-a | ||
Késedelmi kamat | Hitelkamaton felül évi 6% | ||
Előtörlesztés díja | ▪ Az előtörlesztési díj az előtörlesztett összeg 1,5 %-a. | ||
Takarnet szolgáltatás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Szerződés módosítás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Hitel fedezeti életbiztosítás | Választható | ||
Ingatlan fedezet biztosítása | Kötelező | ||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | ||
Fedezet | Ingatlan fedezet | ||
Adóstárs vagy készfizető kezes bevonása | |||
KHR lekérdezés díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint. | ||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges | |||
THM | A THM 240 hónap futamidőre 5 000 000 Ft felvett hitelösszegre lett megállapítva. Két kötelezettel számolva KHR lekérdezés költsége 3.000 Ft (1.500 Ft/db). Hitel előkészítési és folyósítási jutalékot tartalmazza, valamint jelzálogjog bejegyzést tartalmazza. | 6,74 % | |
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI | |||
Általános igénylési feltételek | Nagykorú magyar állampolgár, aki igazolható jövedelemmel rendelkezik Az igénylésnek nincs felső korhatára, azonban ha a kért hiteltermék futamideje alatt Ön betölti, illetve az igényléskor már betöltötte a 75. életévet, úgy a Takarékszövetkezet további adóstárs bevonását kéri. |
Alkalmazott esetén minimum 6 hónapos munkaviszony, és határozatlan idejű munkaszerződés megléte szükséges | |
Ingatlan fedezet esetén, tehermentes, saját tulajdonú ingatlan fedezet biztosítása | |
Ingatlanra kötött biztosítás engedményezése a Takarékszövetkezetre | |
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása | |
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya |
Munkavállaló esetén 30 napnál nem régebbi jövedelemigazolás, vállalkozó esetén NAV jövedelem igazolás, nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány és igazolás a nyugdíj összegéről | |
Más banknál vezetett számla esetén utolsó két havi eredeti számlakivonat | |
Ingatlan fedezet esetén kért dokumentumok | 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap |
90 napnál nem régebbi értékbecslés | |
Egyéb információk: | Az értékbecslés díja az értékbecslőnek fizetendő. |
Folyósítási feltétel | A jóváhagyott hitelösszeg bejegyzés a Földhivatali nyilvántartásába minimum széljegyen. |
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | |
A hitel felhasználási célhoz kötött, így a hitelcélt a Takarékszövetkezet részére igazolni szükséges, minimum 60%-ban, az adós vagy adóstárs nevére kiállított számlával (további felhasználást adós nyilatkozatával) | |
2 millió Ft feletti hitelek esetén a kölcsön és jelzálog szerződések közjegyzői okiratba foglalása szükséges | |
Elidegenítési és terhelési jog bejegyzése a Takarékszövetkezet részére. | |
A megállapított törlesztő részlet feltételezi azt, hogy az ügyfél a fizetési terv alapján megállapított esedékességkor fizet. | |
Annuitásos törlesztés esetén a fizetési esedékességet az ügyfél tetszőlegesen választhatja meg 1.-e és 15.-e között. | |
Elidegenítési és terhelési jog bejegyzése a Takarékszövetkezet részére. | |
TÖRLESZTÉS MÓDJÁRA VONATKOZÓ VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEK | |
1. Havonta fizetendő annuitásos módszerrel. | |
2. A tőke összeg visszafizetése történhet évente kettő vagy négy alkalommal, havi kamatfizetési kötelezettség mellett. |
Reprezentatív példa:
5.000.000 Ft hiteligénylés esetén 240 hónapos futamidőre igényelt hitel esetén a Hirdetmény készítésekor hatályos referenciakamat és kamatfelár mértéket figyelembe véve évi 6,20%, a hitel előkészítési díj 1% (szerződött összegre vetítve) azaz 50.000 Ft, 1% folyósítási jutalék, azaz 50.000 Ft. Továbbá beszámításra került az ingatlan értékbecslőnek fizetett díj (1 ingatlan esetében 25.400 Ft), valamint az ingatlan nyilvántartás díjai (tulajdoni lap másolat költsége: 3.600 Ft, jelzálogjog bejegyzés díja: 12.600 Ft.), valamint két kötelezettel számolva, 3.000 Ft KHR lekérdezési díj lett figyelembe véve. A háromévente történő ingatlan felülvizsgálat költsége 30.000 Ft (5.000 Ft/ 3 év).
A hitel teljes díja: 3.649.725 Ft, az Adós által fizetendő teljes hitel összege: 8.649.725 Ft. A havi törlesztőrészlet: 36.050 Ft, valamint a THM 6,74%.
Jelzáloghiteleknél és CSOK-nál figyelemfelhívás arra, hogy a fedezetként bevont ingatlanra érvényes ingatlanbiztosítás megkötése, vagy megléte szükséges. A biztosítás összegének el kell érnie a mindenkori újjáépítési értéket.
"NAGY CSOK" Lakáscélú hitel | |||
Családok Otthonteremtési Kedvezményéhez kapcsolódó, saját konstrukciós, éven túli, ingatlan fedezetű lakáscélú hitel | |||
2151-0131, 2151-0132 | |||
Érvényesség: 2016. április 7-től | |||
Igényelhető összeg | 500 000 Ft-tól 20 000 000 Ft-ig | ||
Devizanem | HUF | ||
Igénybe vehetők köre | Természetes személy | ||
Futamidő | 36 - 240 hónap | ||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | ||
Referencia kamatláb | 3 havi BUBOR | ||
Kamatfelár30 | évi 3,5%-tól 4,5%-ig | ||
Kezelési költség | Egyszeri, az engedélyezett hitel összegre vetítve | Xxxxx | |
Hitel előkészítési díj | Nincs | ||
Folyósítási jutalék | Megítélt hitelösszeg 1 %-a maximum 200 000 Ft | ||
Késedelmi kamat | Hitelkamaton felül évi 6% | ||
Előtörlesztés díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Takarnet szolgáltatás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Szerződés módosítás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Hitel fedezeti életbiztosítás | A hitelkonstrukcióhoz hitelfedezeti életbiztosítás köthető. | ||
Ingatlan fedezet biztosítása | Kötelező | ||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | ||
Fedezet | Ingatlan fedezet | ||
Adóstárs vagy készfizető kezes bevonása | |||
KHR lekérdezés díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges | |||
THM | A THM 240 hónap futamidőre 5 000 000 Ft felvett hitelösszegre, 3,5% kamatfelár figyelembe vételével (annuitásos törlesztéssel) került megállapításra. Kettő kötelezettel számolva a KHR lekérdezés költsége 3000 Ft, valamint a hitel folyósítási költsége 50.000 Ft. | 3,92 % | |
A THM 240 hónap futamidőre 5 000 000 Ft felvett hitelösszegre, 4,50% kamatfelár figyelembe vételével (annuitásos törlesztéssel) került megállapításra. Kettő kötelezettel | 4,99 % |
30 Ügyfélminősítés alapján 1 kategória esetén: 3,5%, 2-3 kategória esetén: 4%, 3-6 minősítés esetén pedig: 4,5
%
számolva a KHR lekérdezés költsége 3000 Ft, valamint a hitel folyósítási költsége 50.000 Ft. | ||
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI | ||
Általános igénylési feltételek | Nagykorú magyar állampolgár, aki igazolható jövedelemmel rendelkezik Az igénylésnek nincs felső korhatára, azonban ha a kért hiteltermék futamideje alatt Ön betölti, illetve az igényléskor már betöltötte a 75. életévet, úgy a Takarékszövetkezet további adóstárs bevonását kéri. | |
Alkalmazott esetén minimum 6 hónapos munkaviszony, és határozatlan idejű munkaszerződés megléte szükséges | ||
Ingatlan fedezet esetén, tehermentes, saját tulajdonú ingatlan fedezet biztosítása | ||
Ingatlanra kötött biztosítás engedményezése a Takarékszövetkezetre | ||
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása | ||
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya | |
NAV által kiállított igazolás hogy nincs köztartozása, 30 napnál nem régebbi munkáltatói igazolás, biztosított jogviszony igazolása | ||
Más banknál vezetett számla esetén utolsó két havi eredeti számlakivonat | ||
Ingatlan fedezet esetén kért dokumentumok | 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap, térképmásolat | |
90 napnál nem régebbi értékbecslés | ||
Egyéb információk: | Az értékbecslés díja az értékbecslőnek fizetendő. | |
Folyósítási feltétel | A jóváhagyott hitelösszeg bejegyzés a Földhivatali nyilvántartásába minimum széljegyen. | |
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | ||
A hitel felhasználási célhoz kötött, így a hitelcélt a Takarékszövetkezet részére igazolni szükséges, lakásvásárlás esetén az adásvételi-szerződésben szereplő összegig, bővítésnél a költségvetésben elfogadott összeg 70 %-ig. | ||
2 millió Ft-tól a kölcsön és jelzálog szerződések közjegyzői okiratba foglalása szükséges. | ||
A megállapított törlesztő részlet feltételezi azt, hogy az ügyfél a fizetési terv alapján megállapított esedékességkor fizet. | ||
A fizetési esedékességet az ügyfél tetszőlegesen választhatja meg 1-je és 15.-e között. | ||
Elidegenítési és terhelési jog bejegyzése a Takarékszövetkezet részére. | ||
TÖRLESZTÉS MÓDJÁRA VONATKOZÓ VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEK | ||
1. Havonta fizetendő annuitásos módszerrel. |
.
Reprezentatív példa:
5.000.000 Ft hiteligénylés esetén 240 hónapos futamidőre igényelt hitel esetén a Hirdetmény készítésekor hatályos referenciakamat és kamatfelár mértéket (3,5%) figyelembe véve évi 3,70%, a hitel előkészítési díj 1% (szerződött összegre vetítve) azaz
50.000 Ft, 1% folyósítási jutalék, azaz 50.000 Ft. Továbbá beszámításra került az ingatlan értékbecslőnek fizetett díj (1 ingatlan esetében 25.400 Ft), valamint az ingatlan nyilvántartás díjai (tulajdoni lap másolat költsége: 3.600 Ft, jelzálogjog bejegyzés díja: 12.600 Ft.), valamint két kötelezettel számolva, 3.000 Ft KHR lekérdezési díj lett figyelembe véve. A háromévente történő ingatlan felülvizsgálat költsége 30.000 Ft (5.000 Ft/ 3 év).
A hitel teljes díja: 1.992.511 Ft, az Adós által fizetendő teljes hitel összege: 6.992.511 Ft. A törlesztőrészlet: 29.150 Ft, valamint a THM 3,92%.
A fedezetként bevont ingatlanra érvényes ingatlanbiztosítás megkötése, vagy megléte szükséges. A biztosítás összegének el kell érnie a mindenkori újjáépítési értéket.
A hirdetményben szereplő családi otthonteremtési kedvezmény Magyarország Kormánya által nyújtott támogatás
Áthidaló hitelek
(Hátralékos hitel törlesztésére, hitelek összevonására)
"RENDEZŐ 1" HITEL | ||||
Lakossági, éven túli hitel (ingatlan fedezet nélkül) | ||||
2199-0021, 2199-0022 | ||||
Érvényesség | 2016. április 7-től | |||
Igényelhető összeg | 100.000 Ft-tól 1.000.000 Ft-ig | |||
Devizanem | HUF | |||
Hitel felhasználható | Hátralékos hitel törlesztésére, hitelek összevonására, | |||
Igénybe vehetők köre | Természetes személy | |||
Futamidő | 24-96 hónap | |||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | |||
Referencia kamatláb | Jegybanki alapkamat | |||
Kamatfelár | évi 3,0% - 5,0%-ig | |||
Hitel előkészítési díj | Egyszeri | 5 000 Ft | ||
Folyósítási jutalék | Nincs | |||
Késedelmi kamat | Hitelkamaton felül évi 6% | |||
Előtörlesztés díja | Előtörlesztett összeg 1,5%-a | |||
Szerződés módosítás díja | Hirdetmény szerint | |||
Hitel fedezeti életbiztosítás | Választható | |||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | |||
Adóstárs vagy készfizető kezes bevonása | ||||
KHR lekérdezés díja | Xxxxxxxxxx szerint | |||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges | ||||
THM | A THM megállapítása 500.000 Ft hitelösszegre, 36 hónap futamidőre, 3% kamatfelár figyelembe vételével (annuitásos törlesztéssel) került meghatározásra. Egy kötelezettel számolva a KHR lekérdezés költsége 1.500 Ft, valamint a hitel előkészítés költsége 5.000 Ft. | 4,94% | ||
A THM megállapítása 500.000 Ft hitelösszegre, 36 hónap futamidőre, 5% kamatfelár figyelembe vételével (annuitásos törlesztéssel) került meghatározásra. Egy kötelezettel számolva a KHR lekérdezés költsége 1.500 Ft, valamint a hitel előkészítés költsége 5.000 Ft. | 7,09% | |||
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI |
Általános igénylési feltételek | Fizetési problémát okozó körülmény igazolása (munkanélküliség, betegség, jövedelem csökkenés GYES, GYED illetve nyugdíjazás miatt, rokkantság igazolása, adós adóstárs halálának igazolása, igazolás a tartós keresőképtelenségről, természeti csapás igazolása, stb) |
Igényléskor minimum 18 éves életkor a lejáratkor legfeljebb 75 éves életkor, amennyiben az adós életkora a hitel lejáratakor meghaladja a 75 évet, adóstárs bevonása szükséges, aki rendszeres jövedelemmel rendelkezik és megfelel a feltételeknek. | |
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása | |
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya |
Munkavállaló esetén 30 napnál nem régebbi jövedelemigazolás, vállalkozó esetén NAV jövedelem igazolás, nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány és igazolás a nyugdíj összegéről éves nyugdíjértesítővel, | |
Más banknál vezetett számla esetén utolsó két havi eredeti számlakivonat | |
Speciális feltétel | A hátralékos kölcsönszerződésben rögzített kötelezettek bevonása szükséges az áthidaló kölcsönszerződésbe. |
Nem igényelhető áthidaló hitel, ha az Ön számláján sorban álló inkasszó van folyamatban. | |
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | |
2 millió Ft feletti hitelek esetén a kölcsön és jelzálog szerződések közjegyzői okiratba foglalása kérhető, amelynek díja az adóst terheli és a Közjegyzőnek fizetendő | |
A megállapított törlesztő részlet feltételezi azt, hogy az ügyfél a fizetési terv alapján megállapított esedékességkor fizet. | |
Annuitásos törlesztés esetén a fizetési esedékességet az ügyfél tetszőlegesen választhatja meg 1.-e és 15.-e között. | |
TÖRLESZTÉS MÓDJÁRA VONATKOZÓ VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEK | |
1. Havonta fizetendő annuitásos módszerrel. | |
2. A tőke összeg visszafizetése történhet évente kettő vagy négy alkalommal, havi kamatfizetési kötelezettség mellett. |
Reprezentatív példa:
500.000 Ft hiteligénylés esetén 36 hónapos futamidőre igényelt hitel esetén a Hirdetmény készítésekor hatályos referenciakamat és kamatfelár mértéket (3,0%) figyelembe véve 3,90%, a hitel előkészítési díj 5000 Ft. Továbbá beszámításra kerül egy kötelezettel számolva, 1.500 Ft KHR lekérdezési díj.
A hitel teljes díja: 31.137 Ft, az Adós által fizetendő teljes hitel összege: 537.637 Ft. A törlesztőrészlet: 14.760 Ft, valamint a THM 4,94%.
"RENDEZŐ 2" HITEL | |||||
Lakossági, éven túli hitel (ingatlan fedezettel) | |||||
2199-0031, 2199-0032 | |||||
Érvényesség: 2016. április 7-től | |||||
Devizanem | HUF | ||||
Igényelhető összeg | 800.000 Ft-tól 10.000.000 Ft-ig | ||||
Hitel felhasználható | Hátralékos hitel törlesztésére, hitelek összevonására, | ||||
Futamidő | 24 - 240 hónap | ||||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | ||||
Referencia kamatláb | 3 havi BUBOR | ||||
Kamatfelár | 3,0% - 5,0%-ig | ||||
Hitel előkészítési díj | Egyszeri | 15 000 Ft | |||
Késedelmi kamat | Hitelkamaton felül évi 6 % | ||||
Előtörlesztés díja | Előtörlesztett összeg 1,5%-a | ||||
Takarnet szolgáltatás díja | Hirdetmény szerint | ||||
Szerződés módosítás díja | - | ||||
Hitel fedezeti életbiztosítás | Választható | ||||
Ingatlan fedezet biztosítása | Kötelező | ||||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | ||||
Fedezet | Ingatlan fedezet | ||||
Legalább két kötelezett bevonása | |||||
KHR lekérdezés díja | Xxxxxxxxxx szerint | ||||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges | |||||
THM | A THM megállapítása 5.000.000 Ft hitelösszegre, 240 hónap futamidőre, 3% kamatfelár figyelembe vételével, egy ingatlan fedezet mellett, annuitásos törlesztéssel került meghatározásra. Kettő kötelezettel számolva a KHR lekérdezés költsége 3.000 Ft, jelzálogjog bejegyzés költsége, valamint a hitel előkészítés költsége 15.000 Ft-ot tartalmaz a kalkuláció. | 3,31% | |||
A THM megállapítása 5.000.000 Ft hitelösszegre, 240 hónap futamidőre, 5% kamatfelár figyelembe vételével, egy ingatlan fedezet mellett, annuitásos törlesztéssel került meghatározásra. Kettő kötelezettel számolva a KHR lekérdezés költsége 3.000 Ft, jelzálogjog bejegyzés költsége, valamint a hitel előkészítés költsége 15.000 Ft-ot tartalmaz a kalkuláció. | 5,43% | ||||
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI |
Általános igénylési feltételek | Fizetési problémát okozó körülmény igazolása (munkanélküliség, betegség, jövedelem csökkenés GYES, GYED illetve nyugdíjazás miatt, rokkantság igazolása, adós adóstárs halálának igazolása, igazolás a tartós keresőképtelenségről, természeti csapás igazolása, stb) |
Igényléskor minimum 18 éves életkor a lejáratkor legfeljebb 75 éves életkor, amennyiben az adós életkora a hitel lejáratakor meghaladja a 75 évet, adóstárs bevonása szükséges, aki rendszeres jövedelemmel rendelkezik és megfelel a feltételeknek. | |
A hátralékos hitelszerződésben fedezetként felajánlott ingatlan fedezet biztosítása (ingatlan tulajdonosának a kölcsönszerződésben kötelezettként szerepelnie kell) | |
Ingatlanra kötött biztosítás engedményezése a Takarékszövetkezetre, az ingatlan biztosítás díjfizetésének igazolása. Vagyonbiztosítási kötvény bemutatása. | |
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása | |
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya |
Munkavállaló esetén 30 napnál nem régebbi jövedelemigazolás, vállalkozó esetén NAV jövedelem igazolás, nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány és igazolás a nyugdíj összegéről éves nyugdíjértesítővel, | |
Más banknál vezetett számla esetén utolsó két havi eredeti számlakivonat | |
Ingatlan fedezet esetén kért dokumentumok | 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap |
Értékbecslővel történő fedezet felülvizsgálat a már fedezetként nyilvántartott ingatlanra, új ingatlan fedezet bevonása esetén értékbecslés szükséges. | |
Speciális feltétel | A hátralékos kölcsönszerződésben rögzített kötelezettek bevonása szükséges az áthidaló kölcsönszerződésbe. |
Nem igényelhető áthidaló hitel, ha az Ön számláján sorban álló inkasszó van folyamatban. | |
Egyéb információk: | Az új ingatlan értékbecslés díja az értékbecslőnek fizetendő. |
Az ingatlan felülvizsgálati díja az értékbecslőnek fizetendő. | |
Folyósítási feltétel | A jóváhagyott hitelösszeg bejegyzés a Földhivatali nyilvántartásába minimum széljegyen. |
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | |
2 millió Ft feletti hitelek esetén a kölcsön és jelzálog szerződések közjegyzői okiratba foglalása kérhető, amelynek díja az adóst terheli és a Közjegyzőnek fizetendő | |
A megállapított törlesztő részlet feltételezi azt, hogy az ügyfél a fizetési terv alapján megállapított esedékességkor fizet. | |
Annuitásos törlesztés esetén a fizetési esedékességet az ügyfél tetszőlegesen választhatja meg 1.-e és 15.-e között. | |
Elidegenítési és terhelési jog bejegyzése a Takarékszövetkezet részére. | |
TÖRLESZTÉS MÓDJÁRA VONATKOZÓ VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEK | |
1. Havonta fizetendő annuitásos módszerrel. | |
2. A tőke összeg visszafizetése történhet évente kettő vagy négy alkalommal, havi kamatfizetési kötelezettség mellett. |
Reprezentatív példa:
5.000.000 Ft hiteligénylés esetén 240 hónapos futamidőre igényelt hitel esetén a Hirdetmény készítésekor hatályos referenciakamat és kamatfelár mértéket (3,0%) figyelembe véve évi 3,20%, a hitel előkészítési díj 15.000 Ft. Továbbá beszámításra került az ingatlan értékbecslőnek fizetett díj (1 ingatlan esetében 25.400 Ft), valamint az ingatlan nyilvántartás díjai (tulajdoni lap másolat költsége: 3.600 Ft, jelzálogjog bejegyzés díja: 12.600 Ft.), valamint két kötelezettel számolva 3.000 Ft KHR lekérdezési díj. A háromévente történő ingatlan felülvizsgálat költsége 30.000 Ft (5.000 Ft/ 3 év).
A hitel teljes díja: 1.681.571 Ft, az Adós által fizetendő teljes hitel összege: 6.681.571 Ft. A havi törlesztőrészlet: 27.900 Ft, valamint a THM 3,31%.
A fedezetként bevont ingatlanra érvényes ingatlanbiztosítás megkötése, vagy megléte szükséges. A biztosítás összegének el kell érnie a mindenkori újjáépítési értéket.
"MENTŐÖV 2 LAKOSSÁGI KIVÁLTÓ HITEL” | |||
Lakossági, éven túli hitel (ingatlan fedezettel) | |||
2136- 0131 | |||
Érvényesség: 2016. április 7-től | |||
Devizanem | HUF | ||
Igényelhető összeg | 1.000.000 Ft-tól 20.000.000 Ft-ig | ||
Hitel felhasználható | Deviza (saját hitelek esetében is) és forint hitel (kizárólag más hitelintézetnél nyilvántartott hitel) kiváltására | ||
Futamidő | 36 - 240 hónap | ||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | ||
Referencia kamatláb | 3 havi BUBOR | ||
Kamatfelár | 4,0% | ||
Kezelési költség | Egyszeri | 1% | |
Folyósítási jutalék | Nincs | ||
Késedelmi kamat | Hitelkamaton felül évi 6% | ||
Előtörlesztés díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Takarnet szolgáltatás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Szerződés módosítás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Hitelfedezeti életbiztosítás | Választható | ||
Hitelfedezeti vagyonbiztosítás | Kötelező | ||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | ||
Fedezet | Ingatlan fedezet | ||
Legalább két kötelezett bevonása | |||
KHR lekérdezés díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges | |||
THM | A THM megállapítása 5.000.000 Ft hitelösszegre, 240 hónap futamidőre, egy ingatlan fedezet mellett került meghatározásra. A kalkuláció tartalmazza a két kötelezett KHR lekérdezés költségét (3.000 Ft), hitel ügyintézési költséget, valamint a jelzálogjog bejegyzés költségét. | 4,45% | |
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI | |||
Általános igénylési feltételek | Igényléskor minimum 18 éves életkor a lejáratkor legfeljebb 75 éves életkor, amennyiben az adós életkora a hitel lejáratakor meghaladja a 75 évet, adóstárs bevonása szükséges, aki rendszeres jövedelemmel rendelkezik és megfelel a feltételeknek. | ||
Ingatlan fedezet biztosítása (ingatlan tulajdonosának a kölcsönszerződésben kötelezettként szerepelnie kell) | |||
Ingatlanra kötött biztosítás engedményezése a Takarékszövetkezetre, az ingatlan biztosítás díjfizetésének igazolása. Vagyonbiztosítási kötvény bemutatása. |
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása | |
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya |
Munkavállaló esetén 30 napnál nem régebbi jövedelemigazolás, vállalkozó esetén NAV jövedelem igazolás, nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány és igazolás a nyugdíj összegéről éves nyugdíjértesítővel, | |
A hiteligényléshez szükséges más hitelintézetnél vezetett hitel kiváltása esetén a pénzintézet 30 napnál nem régebbi igazolása a fennálló hitel összegéről. | |
Ingatlan fedezet esetén kért dokumentumok | 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap |
Értékbecslővel történő fedezet felülvizsgálat a már fedezetként nyilvántartott ingatlanra, új ingatlan fedezet bevonása esetén értékbecslés szükséges. | |
Speciális feltétel | Gádoros és Vidéke Takarékszövetkezetnél lakossági folyószámla nyitása (Kiváltó Számlacsomag) |
A hitel folyósítása a Gádoros és Vidéke Takarékszövetkezetnél vezetett fizetési számlára történik, ahonnan haladéktalanul – az ügyfél által legkésőbb a folyósításig a Hitelintézet rendelkezésére bocsátott (saját erő esetén a saját erő átutalására is vonatkozó) átutalási megbízás alapján – kerül átutalásra. | |
Egyéb információk: | Az új ingatlan értékbecslés díja az értékbecslőnek fizetendő. |
Az ingatlan felülvizsgálati díja az értékbecslőnek fizetendő. | |
Folyósítási feltétel | A jóváhagyott hitelösszeg bejegyzés a Földhivatali nyilvántartásába minimum széljegyen. |
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | |
A kölcsön és jelzálog szerződések közjegyzői okiratba foglalása kötelező, amelynek díja az adóst terheli és a Közjegyzőnek fizetendő | |
A megállapított törlesztő részlet feltételezi azt, hogy az ügyfél a fizetési terv alapján megállapított esedékességkor fizet. | |
A fizetési esedékességet az ügyfél tetszőlegesen választhatja meg 1-je és 15.-e között. | |
Elidegenítési és terhelési jog bejegyzése a Takarékszövetkezet részére. | |
TÖRLESZTÉS MÓDJA | |
Havonta fizetendő annuitásos módszerrel. |
Reprezentatív példa:
5.000.000 Ft hiteligénylés esetén 240 hónapos futamidőre igényelt hitel esetén a Hirdetmény készítésekor hatályos referenciakamat és kamatfelár mértéket (4,0%) figyelembe véve évi 4,20%, a hitel előkészítési díj 1% (szerződött összegre vetítve) azaz
50.000 Ft, 1% folyósítási jutalék, azaz 50.000 Ft. Továbbá beszámításra került az ingatlan értékbecslőnek fizetett díj (1 ingatlan esetében 25.400 Ft), valamint az ingatlan nyilvántartás díjai (tulajdoni lap másolat költsége: 3.600 Ft, jelzálogjog bejegyzés díja: 12.600 Ft.), valamint két kötelezettel számolva, 3.000 Ft KHR lekérdezési díj lett figyelembe véve. A háromévente történő ingatlan felülvizsgálat költsége 30.000 Ft (5.000 Ft/ 3 év).
A hitel teljes díja: 2.304.066 Ft, az Adós által fizetendő teljes hitel összege: 2.304.066 Ft. A törlesztőrészlet: 30.500 Ft, valamint a THM 4,45%.
A fedezetként bevont ingatlanra érvényes ingatlanbiztosítás megkötése, vagy megléte szükséges. A biztosítás összegének el kell érnie a mindenkori újjáépítési értéket.
Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye
Érvényesség: 2016. április 7-től
Díjak és költségek megnevezése | Díj és költség tétel |
A hitel folyósításáig felmerülő banki díjak és költségek: | |
KHR lekérdezés díja | 1 500 Ft/fő |
KHR ügyféltudakozvány | Évente egy alkalommal díjmentes, további lekérdezés esetén a BISZ által ténylegesen számlázott összeg. |
Takarnet szolgáltatás díja (tulajdoni lap lekérések estén) | Nem hiteles tulajdoni lap: 1 000 Ft E-hiteles tulajdoni lap: 3 600 Ft |
Közjegyzői díj (2 000 0000 Ft-ot meghaladó hitel és háromoldalú szerződés esetében kötelező) | Közjegyzői díjszabás szerint (közjegyzőnek fizetendő) |
Értékbecslési díj | A független szerződött értékbecslő díjszabása szerint az ügyfél az értékbecslőnek fizeti. |
Felülvizsgálati költség | A független szerződött értékbecslő díjszabása szerint az ügyfél az értékbecslőnek fizeti. |
Ingatlan felülvizsgálati díj | A független szerződött értékbecslő díjszabása szerint az ügyfél az értékbecslőnek fizeti. |
Térképmásolat díj | 2 400 Ft/db nem hiteles 3 000 Ft/db hiteles |
Ingatlan nyilvántartási díjak: (A kölcsönt biztosító jelzálogjog bejegyzése, átjegyzése esetén fizetendő.) | A Földhivatal díjszabása alapján, a bejegyző hivatal részére szükséges megfizetni. |
A hitel folyósítását követően, illetve esetlegesen felmerülő banki díjak és költségek: | |
Hitelbiztosítéki érték felülvizsgálati díja (3 évenként, 2 000 000 Ft-ot meghaladó fennálló tőketartozás esetében kötelező) | A független szerződött értékbecslő díjszabása szerint az ügyfél az értékbecslőnek fizeti. |
Szerződésmódosítási díj (előtörlesztés, végtörlesztés esetében) | Nem jelzálog alapú hitelek esetében: ▪ Ha a végső lejáratig hátralévő futamidő a visszafizetés pillanatában az egy évet meghaladja, abban az esetben az előtörlesztett összeg 1,5%-a ▪ Amennyiben a végső lejáratig hátralévő futamidő a visszafizetés pillanatában az egy évet nem haladja meg, abban az esetben az előtörlesztett összeg 1,5%-a |
Jelzálog alapú hitelek esetében: ▪ Az érvényesített költségek mértéke az előtörlesztett összeg 1,5%-a. | |
Jelzálog alapú. lakáscélú hitelek esetében: ▪ Az előtörlesztési díj az előtörlesztett összeg 1,5 %-a. | |
Szerződésmódosítási díj (pl. prolongálás, átütemezés, illetve egyéb esetben) | Fennálló tőketartozás 1%-a, minimum 10 000 Ft – maximum 35 000 Ft |
Rendkívüli levelezési díjak (pl. felszólító, felmondó levél) | 1 000 Ft |
Rendkívüli ügyintézési díjak | |
Hitelekkel kapcsolatos eseti igazolás kiállításának díja | 2 500 Ft |
Bankinformáció nyújtása (TKSZ-nél vezetett számláról és az ügyfél fennálló hiteleiről) | 2 500 Ft |
Meglévő hitellel kapcsolatos ügyintézési díj, kérelmek, beadványok elbírálásának és eljárásának ügyintézési díja (szerződésmódosítás nélkül) | Fennálló tőketartozás 1%-a, minimum 10 000 Ft – maximum 35 000 Ft |
Állományban lévő, de nem forgalmazható LAKOSSÁGI HITELTERMÉKEK
"MENTŐÖV 1 LAKOSSÁGI KIVÁLTÓ HITEL” | ||||
Lakossági, éven túli hitel (ingatlan fedezet nélkül) | ||||
2123- 0131 | ||||
Érvényesség: | 2015. július 22-től | |||
Igényelhető összeg | 100.000 Ft-tól 2.000.000 Ft-ig | |||
Devizanem | HUF | |||
Hitel felhasználható | Deviza (saját hitelek esetében is) és forint hitel (kizárólag más hitelintézetnél nyilvántartott hitel) kiváltására | |||
Igénybe vehetők köre | Természetes személy | |||
Futamidő | 36 -120 hónap | |||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | |||
Referencia kamatláb | Jegybanki alapkamat | |||
Kamatfelár | évi 4,0% | |||
Kezelési költség | Egyszeri | 1% | ||
Folyósítási jutalék | Nincs | |||
Késedelmi kamat | 6% | |||
Előtörlesztés díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | |||
Szerződés módosítás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | |||
Hitel fedezeti életbiztosítás | Választható | |||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | |||
Adóstárs vagy készfizető kezes bevonása | ||||
KHR lekérdezés díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | |||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges | ||||
THM | A THM megállapítása 2.000.000 Ft hitelösszegre, 60 hónap futamidőre került meghatározásra. | 6,4% | ||
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI | ||||
Általános igénylési feltételek | Igényléskor minimum 18 éves életkor a lejáratkor legfeljebb 75 éves életkor, amennyiben az adós életkora a hitel lejáratakor meghaladja a 75 évet, adóstárs bevonása szükséges, aki rendszeres jövedelemmel rendelkezik és megfelel a feltételeknek. | |||
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása | ||||
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya | |||
Munkavállaló esetén jövedelemigazolás, vállalkozó esetén NAV jövedelem igazolás, nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány és igazolás a nyugdíj összegéről éves nyugdíjértesítővel. | ||||
A hiteligényléshez szükséges más hitelintézetnél vezetett hitel kiváltása esetén a pénzintézet 30 napnál nem régebbi igazolása a |
fennálló hitel összegéről. | |
Speciális feltétel | A kiváltandó kölcsön szerződésében rögzített kötelezettek bevonása szükséges az kölcsönszerződésbe. |
Gádoros és Vidéke Takarékszövetkezetnél lakossági folyószámla nyitása (Kiváltó Számlacsomag). | |
A hitel folyósítása a Gádoros és Vidéke Takarékszövetkezetnél vezetett fizetési számlára történik, ahonnan haladéktalanul – az ügyfél által legkésőbb a folyósításig a Hitelintézet rendelkezésére bocsátott (saját erő esetén a saját erő átutalására is vonatkozó) átutalási megbízás alapján – kerül átutalásra. | |
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | |
A megállapított törlesztő részlet feltételezi azt, hogy az ügyfél a fizetési terv alapján megállapított esedékességkor fizet. | |
A fizetési esedékességet az ügyfél tetszőlegesen választhatja meg 1-je és 15.-e között. | |
TÖRLESZTÉS MÓDJA | |
Havonta fizetendő annuitásos módszerrel. |
"KIS CSOK" Lakáscélú hitel | |||
Családok Otthonteremtési Kedvezményéhez kapcsolódó, saját konstrukciós, éven túli, ingatlan fedezet nélküli lakáscélú hitel | |||
2151-0131, 2151-0132 | |||
Érvényesség: 2015. augusztus 05-től | |||
Igényelhető összeg | 500 000 Ft-tól 2 000 000 Ft-ig | ||
Devizanem | HUF | ||
Igénybe vehetők köre | Természetes személy | ||
Futamidő | 36 - 60 hónap | ||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | ||
Referencia kamatláb | Mindenkori jegybanki alapkamat | ||
Kamatfelár31 | évi 4 %-tól 4,5%-ig | ||
Kezelési költség | Egyszeri, az engedélyezett hitel összegre vetítve | Xxxxx | |
Hitel előkészítési díj | Nincs | ||
Folyósítási jutalék | Megítélt hitelösszeg 1 %-a maximum 200 000 Ft | ||
Késedelmi kamat | Hitelkamaton felül évi 6% | ||
Előtörlesztés díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Szerződés módosítás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Hitel fedezeti életbiztosítás | A hitelkonstrukcióhoz hitelfedezeti életbiztosítás köthető. | ||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | ||
Fedezetek | Adóstárs vagy készfizető kezes bevonása | ||
KHR lekérdezés díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges | |||
THM | A THM 60 hónap futamidőre 2 000 000 Ft felvett hitelösszegre, 4% kamatfelár figyelembe vételével (annuitásos törlesztéssel) került megállapításra. | 6,1 % | |
A THM 60 hónap futamidőre 2 000 000 Ft felvett hitelösszegre, 4,5% kamatfelár figyelembe vételével (annuitásos törlesztéssel) került megállapításra. | 6,6 % | ||
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI | |||
Általános igénylési feltételek | Nagykorú magyar állampolgár, aki igazolható jövedelemmel rendelkezik | ||
Alkalmazott esetén minimum 6 hónapos munkaviszony, és határozatlan idejű munkaszerződés megléte szükséges | |||
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása |
31 Ügyfélminősítés alapján 1-2 kategória esetén: 4 %, 3-6 kategória esetén pedig: 4,5 %
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya |
NAV által kiállított igazolás hogy nincs köztartozása, Munkáltatói igazolás, biztosított jogviszony igazolása | |
Más banknál vezetett számla esetén utolsó két havi eredeti számlakivonat | |
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | |
A hitel felhasználási célhoz kötött, így a hitelcélt a Takarékszövetkezet részére igazolni szükséges, lakásvásárlás esetén az adásvételi-szerződésben szereplő összegig, bővítésnél a költségvetésben elfogadott összeg 70 %-ig. | |
A megállapított törlesztő részlet feltételezi azt, hogy az ügyfél a fizetési terv alapján megállapított esedékességkor fizet. | |
A fizetési esedékességet az ügyfél tetszőlegesen választhatja meg 1-je és 15.-e között. | |
TÖRLESZTÉS MÓDJÁRA VONATKOZÓ VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEK | |
1. Havonta fizetendő annuitásos módszerrel. |
"KOMPAKT " LAKÁSCÉLÚ HITEL | |||
Lakás-előtakarékossági szerződéssel kombinált, éven túli, lakáscélú hitel | |||
2163-0022 | |||
Érvényesség: 2016. április 15-től | |||
Igényelhető összeg | 325 000 Ft-tól 1 000 000 Ft-ig | ||
Devizanem | HUF | ||
Igénybe vehetők köre | Természetes személyek | ||
Futamidő | 12-123 hónap (FLK módozattól függően) | ||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | ||
Referencia kamatláb | Mindenkori jegybanki alapkamat | ||
Kamatfelár | évi 5,0% | ||
Hitel előkészítési díj | Az engedélyezett hitelösszegre vetítve | 1% | |
Folyósítási jutalék | A folyósított hitelösszegre vetítve | 0,5% | |
Késedelmi kamat | Hitelkamaton felül évi 6,0% | ||
Előtörlesztés díja | Díjmentes | ||
Szerződés módosítás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Hitel fedezeti életbiztosítás | Választható | ||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | ||
Fedezet | Lakáselőtakarékossági szerződésre zálogjog alapítása | ||
Adóstárs vagy készfizető kezes bevonása | |||
KHR lekérdezés díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges | |||
THM | A THM 60 hónap futamidőre, 1.000 000 Ft felvett hitelösszegre lett megállapítva | 5,90% | |
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI | |||
Általános igénylési feltételek | Igényléskor minimum 18 éves életkor a lejáratkor legfeljebb 75 éves életkor, amennyiben az adós életkora a hitel lejáratakor meghaladja a 75 évet, adóstárs bevonása szükséges, aki rendszeres jövedelemmel rendelkezik és megfelel a feltételeknek. | ||
Alkalmazott esetén minimum 6 hónapos munkaviszony, és határozatlan idejű munkaszerződés megléte szükséges | |||
Új vagy meglévő Fundamenta Lakáskassza szerződés, amelynek kedvezményezettje a Takarékszövetkezet. | |||
Fundamenta Lakáskassza szerződés teljesítésének igazolása (folyósításkor majd a hitel futamideje alatt negyedévente) | |||
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása | |||
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya | ||
Munkavállaló esetén jövedelemigazolás, vállalkozó esetén NAV jövedelem igazolás, nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány és igazolás a nyugdíj összegéről | |||
Más banknál vezetett számla esetén utolsó két havi eredeti számlakivonat |
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | |
A hitel felhasználási célhoz kötött, így a hitelcélt a Takarékszövetkezet részére igazolni szükséges.(100%-ban, az adós nevére szóló számlával) | |
A megállapított törlesztő részlet feltételezi azt, hogy az ügyfél a fizetési terv alapján megállapított esedékességkor fizet. | |
TÖRLESZTÉS MÓDJÁRA VONATKOZÓ VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEK | |
Kamatfizetés havonta, egyenlő részletekben | |
Tőkefizetés a lakás-előtakarékossági szerződés kiutalásakor |
Reprezentatív példa:
1.000.000 Ft hiteligénylés esetén 60 hónapos futamidőre igényelt hitel esetén a Hirdetmény készítésekor hatályos referenciakamat és kamatfelár mértéket (5,0%) figyelembe véve 5,90%, a hitel előkészítési díj 1% (szerződött összegre vetítve) azaz 10.000 Ft, 0,5% folyósítási jutalék, azaz 5.000 Ft. Továbbá beszámításra 3.000 Ft KHR lekérdezési díj (két kötelezettel számolva).
A hitel teljes díja: 299.269 Ft, az Adós által fizetendő teljes hitel összege: 1.299.269 Ft. A THM 6,60%.
"Harmónia1" LAKÁSCÉLÚ HITEL | |||
Felhasználási célhoz kötött, saját konstrukciós, éven túli lakáscélú hitel ingatlan fedezet nélkül | |||
2151-9021, 2151-9022 | |||
Érvényesség: 2015. július 22-től | |||
Igényelhető összeg | 150 000 Ft-tól 2.000.000 Ft-ig | ||
Devizanem | HUF | ||
Igénybe vehetők köre | Természetes személy | ||
Futamidő | 24-60 hónap | ||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | ||
Referencia kamatláb | Mindenkori jegybanki alapkamat | ||
Kamatfelár | évi 16,0% | ||
Hitel előkészítési díj | Az engedélyezett hitelösszegre vetítve | 1% | |
Folyósítási jutalék | A folyósított hitelösszegre vetítve | A folyósított összeg 1% (maximum 200 000 Ft) | |
Késedelmi kamat | Hitelkamaton felül évi 12% | ||
Előtörlesztés díja | ▪ Díjmentes 12 hónap alatt egy alkalommal a 200 000 Ft-ot meg nem haladó összegű visszafizetés esetében. ▪ Ha a végső lejáratig hátralévő futamidő a visszafizetés pillanatában az egy évet meghaladja, abban az esetben az előtörlesztett összeg 1%-a ▪ Amennyiben a végső lejáratig hátralévő futamidő a visszafizetés pillanatában az egy évet nem haladja meg, abban az esetben az előtörlesztett összeg 0,5%-a | ||
Szerződés módosítás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Hitel fedezeti életbiztosítás | Választható | ||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | ||
Fedezet | Xxxx / adóstárs / készfizető kezes jogszabályok szerint végrehajtás alá vonható jövedelme | ||
KHR lekérdezés díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges | |||
THM | A THM 60 hónap futamidőre 2 000 000 Ft felvett hitelösszegre lett megállapítva | 20,3% | |
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI | |||
Általános igénylési feltételek | Nagykorú magyar állampolgár, aki igazolható jövedelemmel rendelkezik | ||
Alkalmazott esetén minimum 6 hónapos munkaviszony, és határozatlan idejű munkaszerződés megléte szükséges | |||
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása | |||
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya | ||
Munkavállaló esetén jövedelemigazolás, vállalkozó esetén NAV |
jövedelem igazolás, nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány és igazolás a nyugdíj összegéről | |
Más banknál vezetett számla esetén utolsó két havi eredeti számlakivonat | |
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | |
A hitel felhasználási célhoz kötött, így a hitelcélt a Takarékszövetkezet részére igazolni szükséges, minimum 50%-ban, az adós vagy adóstárs nevére kiállított számlával (további felhasználást adós nyilatkozatával) | |
A megállapított törlesztő részlet feltételezi azt, hogy az ügyfél a fizetési terv alapján megállapított esedékességkor fizet. | |
Annuitásos törlesztés esetén a fizetési esedékességet az ügyfél tetszőlegesen választhatja meg 1.-e és 15.-e között. | |
TÖRLESZTÉS MÓDJÁRA VONATKOZÓ VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEK | |
1. Havonta fizetendő annuitásos módszerrel. | |
2. A tőke összeg visszafizetése történhet évente kettő vagy négy alkalommal, havi kamatfizetési kötelezettség mellett. |
"Mozaik" | |||
Lakossági, éven túli fogyasztási hitel (ingatlan fedezet nélkül) | |||
2122-9021, 2122-9022 | |||
Érvényesség: 2015. július 22-től- 2015. augusztus 10-ig | |||
Igényelhető összeg | 100 000 Ft-tól 2.000.000 Ft-ig | ||
Devizanem | HUF | ||
Igénybe vehetők köre | Természetes személy | ||
Futamidő | 13 - 60 hónap | ||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | ||
Referencia kamatláb | Mindenkori jegybanki alapkamat | ||
Kamatfelár | évi 20,0% | ||
Hitel előkészítési díj | Az engedélyezett hitelösszegre vetítve | 1% | |
Folyósítási jutalék | A folyósított hitelösszegre vetítve | A folyósított összeg 1% (maximum 200 000 Ft) | |
Késedelmi kamat | Hitelkamaton felül évi 12% | ||
Előtörlesztés díja | ▪ Díjmentes 12 hónap alatt egy alkalommal a 200 000 Ft-ot meg nem haladó összegű visszafizetés esetében. ▪ Ha a végső lejáratig hátralévő futamidő a visszafizetés pillanatában az egy évet meghaladja, abban az esetben az előtörlesztett összeg 1%-a ▪ Amennyiben a végső lejáratig hátralévő futamidő a visszafizetés pillanatában az egy évet nem haladja meg, abban az esetben az előtörlesztett összeg 0,5%-a | ||
Szerződés módosítás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Hitel fedezeti életbiztosítás | Választható | ||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | ||
Fedezet | Xxxx / adóstárs / készfizető kezes jogszabályok szerint végrehajtás alá vonható jövedelme | ||
KHR lekérdezés díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges | |||
THM | A THM 60 hónap futamidőre, 2.000 000 Ft felvett hitelösszegre, türelmi idő nélkül lett megállapítva, annuitásos törlesztéssel. | 25,2% | |
Egyéb díjak, költségek | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI | |||
Általános igénylési feltételek | Nagykorú magyar állampolgár, aki igazolható jövedelemmel rendelkezik | ||
Alkalmazott esetén minimum 6 hónapos munkaviszony, és határozatlan idejű munkaszerződés megléte szükséges | |||
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása |
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya |
Munkavállaló esetén jövedelemigazolás, vállalkozó esetén NAV jövedelem igazolás, nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány és igazolás a nyugdíj összegéről | |
Más banknál vezetett számla esetén utolsó két havi eredeti számlakivonat | |
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | |
A megállapított törlesztő részlet feltételezi azt, hogy az ügyfél a fizetési terv alapján megállapított esedékességkor fizet. | |
Annuitásos törlesztés esetén a fizetési esedékességet az ügyfél tetszőlegesen választhatja meg tárgyhó 1-je és 15. között. | |
TÖRLESZTÉS MÓDJÁRA VONATKOZÓ VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEK | |
1. Havonta fizetendő annuitásos módszerrel. | |
2. A tőke összeg visszafizetése történhet évente kettő vagy négy alkalommal, havi kamatfizetési kötelezettség mellett. |
ÉVEN TÚLI FORINTOSÍTOTT JELÁLOGFEDEZETŰ LAKÁSCÉLÚ DEVIZAHITEL | ||||
Devizahitelek 2014. évi LXXVII. törvény szerinti forintosítása után alkalmazandó | ||||
2180- 0031 | ||||
Érvényesség: | 2015. február 1-jétől | |||
Devizanem | HUF | |||
Igénybe vevők köre | Természetes személy | |||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | |||
Referencia kamatláb | 3 havi BUBOR | |||
Kamatfelár | évi 1,16% - 3,75% (Forintosítási jogszabály szerint) | |||
Kezelési költség | Kamatszerű | évi 2,4% | ||
Késedelmi kamat | A szerződéskötéskor érvényes Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint. | |||
Előtörlesztés díja | ||||
Szerződés módosítás díja | ||||
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | ||||
Az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2014. évi LXXXVII. törvény rendelkezései alapján forintra váltott deviza alapú jelzáloghitelének kamatfelár változását az MNB honlapján közzétett alábbi mutató alapján határozza meg: kamatfelár-változtatási mutató: H2F kamatfelár-változtatási mutató | ||||
TÖRLESZTÉS MÓDJA | ||||
Havonta fizetendő annuitásos módszerrel. |
ÉVEN TÚLI FORINTOSÍTOTT JELZÁLOGFEDEZETŰ SZABADFELHASZNÁLÁSÚ DEVIZAHITEL | ||||
Devizahitelek 2014. évi LXXVII. törvény szerinti forintosítása után alkalmazandó | ||||
2181- 0031, 2181-0032 | ||||

1. Havonta fizetendő annuitásos módszerrel. | ||||
2. A tőke összeg visszafizetése történhet évente kettő vagy négy alkalommal, havi kamatfizetési kötelezettség mellett. |
ÉVEN TÚLI FORINTOSÍTOTT JELZÁLOGFEDEZETŰ SZABADFELHASZNÁLÁSÚ DEVIZAHITEL | ||||
Devizahitelek 2014. évi LXXVII. törvény szerinti forintosítása után alkalmazandó | ||||
2182- 0031 | ||||
Érvényesség: | 2015. február 1-jétől | |||
Devizanem | HUF | |||
Igénybe vevők köre | Természetes személy | |||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | |||
Referencia kamatláb | 3 havi BUBOR | |||
Kamatfelár | évi 1,16% - 3,75% (Forintosítási jogszabály szerint) | |||
Kezelési költség | Kamatszerű | évi 2,4% | ||
Késedelmi kamat | A szerződéskötéskor érvényes Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint. | |||
Előtörlesztés díja | ||||
Szerződés módosítás díja | ||||
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | ||||
Az egyes fogyasztói kölcsönszerződések devizanemének módosulásával és a kamatszabályokkal kapcsolatos kérdések rendezéséről szóló 2014. évi LXXXVII. törvény rendelkezései alapján forintra váltott deviza alapú jelzáloghitelének kamatfelár változását az MNB honlapján közzétett alábbi mutató alapján határozza meg: kamatfelár-változtatási mutató: H2F kamatfelár-változtatási mutató | ||||
TÖRLESZTÉS MÓDJA | ||||
Havonta fizetendő annuitásos módszerrel. |
"LAKOSSÁGI FOLYÓSZÁMLAHITEL" | ||||
Lakossági fizetési számlához kapcsolódó hitelkeret | ||||
2111-0020 | ||||
Érvényesség | 2015. február 16-ig | |||
Igényelhető összeg | 20 000 Ft-tól 500 000 Ft-ig | |||
Hitelösszeg meghatározása: | Első havi jóváírásának alkalmával maximum a jóváírás összege | |||
3 havi rendszeres jóváírás után az utolsó 3 havi jóváírás átlagának maximum 250%-a (maximum 500 000 Ft) | ||||
Devizanem | HUF | |||
Igénybe vehetők köre | Természetes személy | |||
Futamidő | 12 hónap (lejáratkor újabb 12 hónappal meghosszabbítható) | |||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | |||
Referencia kamatláb | Mindenkori jegybanki alapkamat | |||
Kamatfelár | évi 17,0% | |||
Rendelkezésre tartási jutalék mértéke | évi 3,0% (a fel nem használt hitelkeret után) | |||
Késedelmi kamat | Hitelkamaton felül évi 6,0% | |||
Hitel előkészítési díj | Az engedélyezett hitelösszegre vetítve | 1% | ||
Folyósítási jutalék | A folyósított hitelösszegre vetítve | 0,5% | ||
Meghosszabbítás díja | Az engedélyezett hitelösszegre vetítve | 1% | ||
Szerződés módosítás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | |||
Csoportos kölcsönfedezeti élet és rokkantsági biztosítás | Kötelező | |||
Mértéke: | A hitelkeret 0,22%-a, min. 150 Ft | 2013.05.01-től | ||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | |||
Fedezet | Adós / adóstárs fizetési számlára érkező jövedelme | |||
KHR lekérdezés: | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | |||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges | ||||
THM | AS THM 12 hónap futamidőre, 375.000 Ft felvett hitelösszegre lett megállapítva. | 23,7% | ||
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI | ||||
Általános igénylési feltételek | Nagykorú magyar állampolgár, aki igazolható jövedelemmel rendelkezik | |||
Takarékszövetkezetnél vezetett lakossági fizetési számla | ||||
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása | ||||
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya | |||
Általános igénylési feltételek: | Takarékszövetkezetnél vezetett a lakossági fizetési számla, amelyre legalább 1 alkalommal érkezett jóváírás. | |||
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | ||||
Csak az igénybe vett hitelösszeg után kell kamatot fizetni, és csak annyi időre, amennyi időre igénybe vette. Minden jóváírás alkalmával törleszti a felvett folyószámlahitel összegét. Kezelési költséget nem számítunk fel. Egy év után amennyiben számlája forgalma nem változott, a folyószámlahitel automatikusan meghosszabbodik a meghosszabbítási díj felterhelésével, amelynek díját a mindenkori aktuális Hirdetmény tartalmazza. |
"ÉVEN BELÜLI SZEMÉLYI" HITEL |
Lakossági, éven belüli fogyasztási hitel |
2121-0021, 2121-0022
Érvényesség 2015. február 16-ig
Igényelhető összeg | 100 000 Ft-tól 500 000 Ft-ig | ||
Devizanem | HUF | ||
Igénybe vehetők köre | Természetes személy | ||
Futamidő | 12 hónap | ||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | ||
Referencia kamatláb | Mindenkori jegybanki alapkamat | ||
Kamatfelár | évi 9,0% | ||
Kezelési költség | Egyszeri, az engedélyezett hitel összegre vetítve | 1,5% | |
Hitel előkészítési díj | Nincs | ||
Folyósítási jutalék | Nincs | ||
Késedelmi kamat | Hitelkamaton felül évi 6,0% | ||
Előtörlesztés díja | Díjmentes | ||
Szerződés módosítás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Hitel fedezeti életbiztosítás | Választható | ||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | ||
Fedezet | Adós / adóstárs / készfizető kezes jogszabályok szerint végrehajtás alá vonható jövedelme | ||
KHR lekérdezés díja | Díja a lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges | |||
THM | AS THM 12 hónap futamidőre, 500 000 Ft felvett hitelösszegre, türelmi i idő nélkül, annuitásos törlesztéssel lett megállapítva. | 16,4% | |
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI | |||
Általános igénylési feltételek | Nagykorú magyar állampolgár, aki igazolható jövedelemmel rendelkezik | ||
Alkalmazott esetén minimum 6 hónapos munkaviszony, és határozatlan idejű munkaszerződés megléte szükséges | |||
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása | |||
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya | ||
Munkavállaló esetén jövedelemigazolás, vállalkozó esetén NAV jövedelem igazolás, nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány és igazolás a nyugdíj összegéről | |||
Más banknál vezetett számla esetén utolsó két havi eredeti számlakivonat |
"BÁSTYA 1" HITEL | |||
Lakossági, éven túli fogyasztási hitel (ingatlan fedezet nélkül) | |||
2131-0021, 2131-0022 | |||
Érvényesség: 2015. február 16-ig | |||
Igényelhető összeg | 200.000 Ft-tól 1.500.000 Ft-ig | ||
Devizanem | HUF | ||
Igénybe vehetők köre | Természetes személy | ||
Futamidő | 24 - 60 hónap | ||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | ||
Referencia kamatláb | Mindenkori jegybanki alapkamat | ||
Kamatfelár | évi 5,0% | ||
Kezelési költség | Egyszeri, az engedélyezett hitel összegre vetítve | 1% | |
Hitel előkészítési díj | Nincs | ||
Folyósítási jutalék | Nincs | ||
Késedelmi kamat | Hitelkamaton felül évi 6,0% | ||
Előtörlesztés díja | Díjmentes | ||
Szerződés módosítás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Hitel fedezeti életbiztosítás | Választható | ||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | ||
Fedezet | Xxxx / adóstárs / készfizető kezes jogszabályok szerint végrehajtás alá vonható jövedelme | ||
KHR lekérdezés díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges | |||
THM | A THM 60 hónap futamidőre, 1.500 000 Ft felvett hitelösszegre, türelmi idő nélkül lett megállapítva, annuitásos törlesztéssel. | 8,0% | |
Egyéb díjak, költségek | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI | |||
Általános igénylési feltételek | Nagykorú magyar állampolgár, aki igazolható jövedelemmel rendelkezik | ||
Alkalmazott esetén minimum 6 hónapos munkaviszony, és határozatlan idejű munkaszerződés megléte szükséges | |||
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása | |||
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya | ||
Munkavállaló esetén jövedelemigazolás, vállalkozó esetén NAV jövedelem igazolás, nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány és igazolás a nyugdíj összegéről | |||
Más banknál vezetett számla esetén utolsó két havi eredeti számlakivonat |
Havi kiadás-bevételi nyilatkozat az adósok részéről | |
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | |
2 millió Ft feletti hitelek esetén a kölcsön és jelzálog szerződések közjegyzői okiratba foglalása kérhető | |
A megállapított törlesztő részlet feltételezi azt, hogy az ügyfél a fizetési terv alapján megállapított esedékességkor fizet. | |
Annuitásos törlesztés esetén a fizetési esedékességet az ügyfél tetszőlegesen választhatja meg 1-je és 15. között. | |
TÖRLESZTÉS MÓDJÁRA VONATKOZÓ VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEK | |
1. Havonta fizetendő annuitásos módszerrel. | |
2. A tőke összeg visszafizetése történhet évente kettő vagy négy alkalommal, havi kamatfizetési kötelezettség mellett. |
"FIX 2" HITEL | |||
Lakossági, éven túli fogyasztási hitel (ingatlan fedezet nélkül) | |||
2122-0021, 2122-0022 | |||
Érvényessé g | 2015. február 16-ig | ||
Igényelhető összeg | 200.000 Ft-tól 1.500.000 Ft-ig | ||
Devizanem | HUF | ||
Igénybe vehetők köre | Természetes személy | ||
Futamidő | 24 - 60 hónap | ||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | ||
Referencia kamatláb | Mindenkori jegybanki alapkamat | ||
Kamatfelár | évi 16,0% | ||
Kezelési költség | Egyszeri, az engedélyezett hitel összegre vetítve | 2% | |
Hitel előkészítési díj | Az engedélyezett hitelösszegre vetítve | 1% | |
Folyósítási jutalék | A folyósított hitelösszegre vetítve | 0,5% | |
Késedelmi kamat | Hitelkamaton felül évi 6,0% | ||
Előtörlesztés díja | Díjmentes | ||
Szerződés módosítás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Hitel fedezeti életbiztosítás | Választható | ||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | ||
Fedezet | Adós / adóstárs / készfizető kezes jogszabályok szerint végrehajtás alá vonható jövedelme | ||
KHR lekérdezés díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges | |||
THM | A THM 60 hónap futamidőre, 1.500 000 Ft felvett hitelösszegre, türelmi idő nélkül lett megállapítva, annuitásos törlesztéssel. | 22,1% | |
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI | |||
Általános igénylési feltételek | Nagykorú magyar állampolgár, aki igazolható jövedelemmel rendelkezik | ||
Alkalmazott esetén minimum 6 hónapos munkaviszony, és határozatlan idejű munkaszerződés megléte szükséges | |||
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása |
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya |
Munkavállaló esetén jövedelemigazolás, vállalkozó esetén NAV jövedelem igazolás, nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány és igazolás a nyugdíj összegéről | |
Más banknál vezetett számla esetén utolsó két havi eredeti számlakivonat | |
Havi kiadás-bevételi nyilatkozat az adósok részéről | |
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | |
A megállapított törlesztő részlet feltételezi azt, hogy az ügyfél a fizetési terv alapján megállapított esedékességkor fizet. | |
Annuitásos törlesztés esetén a fizetési esedékességet az ügyfél tetszőlegesen választhatja meg 1.-e és 15.-e között. | |
TÖRLESZTÉS MÓDJÁRA VONATKOZÓ VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEK | |
1. Havonta fizetendő annuitásos módszerrel. | |
2. A tőke összeg visszafizetése történhet évente kettő vagy négy alkalommal, havi kamatfizetési kötelezettség mellett. | |
"FIX 3" HITEL | |||
Lakossági, éven túli fogyasztási hitel (ingatlan fedezettel) | |||
2122-0131, 2122-0132 | |||
Érvényes 2015. február 16-ig | |||
Igényelhető összeg | 1.000.000 Ft-tól 5.000.000 Ft-ig | ||
Devizanem | HUF | ||
Igénybe vehetők köre | Természetes személy | ||
Futamidő | 36 - 240 hónap | ||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | ||
Referencia kamatláb | 3 havi BUBOR | ||
Kamatfelár | évi 8,0% | ||
Kezelési költség | Egyszeri, az engedélyezett hitel összegre vetítve | 2% | |
Hitel előkészítési díj | Nincs | ||
Folyósítási jutalék | Nincs | ||
Késedelmi kamat | Hitelkamaton felül évi 6,0% | ||
Előtörlesztés díja | Díjmentes | ||
Takarnet szolgáltatás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Szerződés módosítás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Hitel fedezeti életbiztosítás | Választható | ||
Ingatlan fedezet biztosítása | Kötelező | ||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | ||
Fedezet | Ingatlan fedezet | ||
Adóstárs vagy készfizető kezes bevonása | |||
KHR lekérdezés díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges | |||
THM | A THM megállapítása 5.000.000 Ft hitelösszegre, 240 hónap futamidőre, egy ingatlan fedezet mellett, annuitásos törlesztéssel került meghatározásra. | 11,2% | |
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI | |||
Általános igénylési feltételek | Nagykorú magyar állampolgár, aki igazolható jövedelemmel rendelkezik | ||
Alkalmazott esetén minimum 6 hónapos munkaviszony, és határozatlan idejű munkaszerződés megléte szükséges | |||
Tehermentes ingatlan fedezet biztosítása (ingatlan tulajdonosának a kölcsönszerződésben kötelezettként szerepelnie kell) | |||
Ingatlanra kötött biztosítás engedményezése a Takarékszövetkezetre |
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása | |
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya |
Munkavállaló esetén jövedelemigazolás, vállalkozó esetén NAV jövedelem igazolás, nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány és igazolás a nyugdíj összegéről | |
Más banknál vezetett számla esetén utolsó két havi eredeti számlakivonat | |
Ingatlan fedezet esetén kért dokumentumok | 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap |
90 napnál nem régebbi értékbecslés | |
Egyéb információk: | Az értékbecslés díja az értékbecslőnek fizetendő. |
Folyósítási feltétel | A jóváhagyott hitelösszeg bejegyzés a Földhivatali nyilvántartásába minimum széljegyen. |
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | |
2 millió Ft feletti hitelek esetén a kölcsön és jelzálog szerződések közjegyzői okiratba foglalása kérhető, amelynek díja az adóst terheli és a Közjegyzőnek fizetendő | |
A megállapított törlesztő részlet feltételezi azt, hogy az ügyfél a fizetési terv alapján megállapított esedékességkor fizet. | |
Annuitásos törlesztés esetén a fizetési esedékességet az ügyfél tetszőlegesen választhatja meg 1.-e és 15.-e között. | |
TÖRLESZTÉS MÓDJÁRA VONATKOZÓ VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEK | |
1. Havonta fizetendő annuitásos módszerrel. | |
2. A tőke összeg visszafizetése történhet évente kettő vagy négy alkalommal, havi kamatfizetési kötelezettség mellett. |
"BÁSTYA 2" HITEL | |||
Lakossági, éven túli személyi hitel (ingatlan fedezettel) | |||
2131-0131, 2131-0132 | |||
Érvényesség: 2015 február 16-ig | |||
Igényelhető összeg | 1.000.000 Ft-tól 15.000.000 Ft-ig | ||
Devizanem | HUF | ||
Igénybe vehetők köre | Természetes személy | ||
Futamidő | 36 - 240 hónap | ||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | ||
Referencia kamatláb | 3 havi BUBOR | ||
Kamatfelár | évi 5,0% | ||
Kezelési költség | Egyszeri, az engedélyezett hitel összegre vetítve | 1% | |
Hitel előkészítési díj | Nincs | ||
Folyósítási jutalék | Nincs | ||
Késedelmi kamat | Hitelkamaton felül évi 6,0% | ||
Előtörlesztés díja | Díjmentes | ||
Takarnet szolgáltatás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Szerződés módosítás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Hitel fedezeti életbiztosítás | Választható | ||
Ingatlan fedezet biztosítása | Kötelező | ||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | ||
Fedezet | Ingatlan fedezet | ||
Adóstárs vagy készfizető kezes bevonása | |||
KHR lekérdezés díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges | |||
THM | A THM megállapítása 5.000.000 Ft hitelösszegre, 240 hónap futamidőre, egy ingatlan fedezet mellett, annuitásos törlesztéssel került meghatározásra. | 7,7% | |
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI | |||
Általános igénylési feltételek | Nagykorú magyar állampolgár, aki igazolható jövedelemmel rendelkezik | ||
Alkalmazott esetén minimum 6 hónapos munkaviszony, és határozatlan idejű munkaszerződés megléte szükséges |
Tehermentes ingatlan fedezet biztosítása (ingatlan tulajdonosának a kölcsönszerződésben kötelezettként szerepelnie kell) | |
Ingatlanra kötött biztosítás engedményezése a Takarékszövetkezetre | |
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása | |
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya |
Munkavállaló esetén jövedelemigazolás, vállalkozó esetén NAV jövedelem igazolás, nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány és igazolás a nyugdíj összegéről | |
Más banknál vezetett számla esetén utolsó két havi eredeti számlakivonat | |
Ingatlan fedezet esetén kért dokumentumok | 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap |
90 napnál nem régebbi értékbecslés | |
Egyéb információk: | Az értékbecslés díja az értékbecslőnek fizetendő. |
Folyósítási feltétel | A jóváhagyott hitelösszeg bejegyzés a Földhivatali nyilvántartásába minimum széljegyen. |
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | |
2 millió Ft feletti hitelek esetén a kölcsön és jelzálog szerződések közjegyzői okiratba foglalása kérhető, amelynek díja az adóst terheli és a Közjegyzőnek fizetendő | |
A megállapított törlesztő részlet feltételezi azt, hogy az ügyfél a fizetési terv alapján megállapított esedékességkor fizet. | |
Annuitásos törlesztés esetén a fizetési esedékességet az ügyfél tetszőlegesen választhatja meg 1.-e és 15.-e között. | |
TÖRLESZTÉS MÓDJÁRA VONATKOZÓ VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEK | |
1. Havonta fizetendő annuitásos módszerrel. | |
2. A tőke összeg visszafizetése történhet évente kettő vagy négy alkalommal, havi kamatfizetési kötelezettség mellett. |
"MOBIL" HITEL | |||
Lakossági, éven túli személyi hitel (ingatlan fedezettel) | |||
2132-0131 | |||
Érvényessé g | 2015. február 16- ig | ||
Igényelhető összeg | 5.000.001 Ft-tól 20.000.000 Ft-ig | ||
Devizanem | HUF | ||
Igénybe vehetők köre | Természetes személy | ||
Futamidő | 36 - 240 hónap | ||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | ||
Referencia kamatláb | 3 havi BUBOR | ||
Kamatfelár | évi 8,0% | ||
Kezelési költség | Egyszeri, az engedélyezett hitel összegre vetítve | 2% | |
Hitel előkészítési díj | Nincs | ||
Folyósítási jutalék | Nincs | ||
Késedelmi kamat | Hitelkamaton felül évi 6,0% | ||
Előtörlesztés díja | Díjmentes | ||
Takarnet szolgáltatás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Szerződés módosítás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Hitel fedezeti életbiztosítás | Választható | ||
Ingatlan fedezet biztosítása | Kötelező | ||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | ||
Fedezet | Ingatlan fedezet | ||
Adóstárs vagy készfizető kezes bevonása | |||
KHR lekérdezés díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges | |||
THM | A THM megállapítása 5.000.000 Ft hitelösszegre, 240 hónap futamidőre, egy ingatlan fedezet mellett, annuitásos törlesztéssel került meghatározásra. | 11,2% | |
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI | |||
Általános igénylési feltételek | Nagykorú magyar állampolgár, aki igazolható jövedelemmel rendelkezik |
Alkalmazott esetén minimum 6 hónapos munkaviszony, és határozatlan idejű munkaszerződés megléte szükséges | |
Tehermentes ingatlan fedezet biztosítása (ingatlan tulajdonosának a kölcsönszerződésben kötelezettként szerepelnie kell) | |
Ingatlanra kötött biztosítás engedményezése a Takarékszövetkezetre | |
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása | |
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya |
Munkavállaló esetén jövedelemigazolás, vállalkozó esetén NAV jövedelem igazolás, nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány és igazolás a nyugdíj összegéről | |
Más banknál vezetett számla esetén utolsó két havi eredeti számlakivonat | |
Havi kiadás-bevételi nyilatkozat az adósok részéről | |
Ingatlan fedezet esetén kért dokumentumok | 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap |
90 napnál nem régebbi értékbecslés | |
Egyéb információk: | Az értékbecslés díja az értékbecslőnek fizetendő. |
Folyósítási feltétel | A jóváhagyott hitelösszeg bejegyzés a Földhivatali nyilvántartásba minimum széljegyen. |
"NÁLUNK 1" LAKÁSCÉLÚ HITEL | ||||
Felhasználási célhoz kötött, saját konstrukciós, éven túli lakáscélú hitel | ||||
2151-0021, 2151-0022 | ||||
Érvényessé g | 2015. február 16- ig | |||
Igényelhető összeg | 100 000 Ft-tól 1.500 000 Ft-ig | |||
Devizanem | HUF | |||
Igénybe vehetők köre | Természetes személy | |||
Futamidő | 13-60 | |||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | |||
Referencia kamatláb | Mindenkori jegybanki alapkamat | |||
Kamatfelár | évi 13,0% | |||
Kezelési költség | Egyszeri, az engedélyezett hitel összegre vetítve | 3% | ||
Hitel előkészítési díj | Az engedélyezett hitelösszegre vetítve | 1% | ||
Folyósítási jutalék | A folyósított hitelösszegre vetítve | 0,5% | ||
Késedelmi kamat | Hitelkamaton felül évi 6,0% | |||
Előtörlesztés díja | Díjmentes | |||
Szerződés módosítás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | |||
Hitel fedezeti életbiztosítás | A hitelkonstrukció a hitelfedezetei életbiztosítást tartalmazza. | |||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | |||
Fedezet | Adós / adóstárs / készfizető kezes jogszabályok szerint végrehajtás alá vonható jövedelme | |||
KHR lekérdezés díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | |||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges | ||||
THM | A THM 60 hónap futamidőre 1 500 000 Ft felvett hitelösszegre lett megállapítva | 19,0% | ||
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI | ||||
Általános igénylési feltételek | Nagykorú magyar állampolgár, aki igazolható jövedelemmel rendelkezik |
Alkalmazott esetén minimum 6 hónapos munkaviszony, és határozatlan idejű munkaszerződés megléte szükséges | |
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása | |
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya |
Munkavállaló esetén jövedelemigazolás, vállalkozó esetén NAV jövedelem igazolás, nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány és igazolás a nyugdíj összegéről | |
Más banknál vezetett számla esetén utolsó két havi eredeti számlakivonat | |
Havi kiadás-bevételi nyilatkozat az adósok részéről | |
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | |
A hitel felhasználási célhoz kötött, így a hitelcélt a Takarékszövetkezet részére igazolni szükséges, minimum 50%-ban, az adós vagy adóstárs nevére kiállított számlával (további felhasználást adós nyilatkozatával) | |
A megállapított törlesztő részlet feltételezi azt, hogy az ügyfél a fizetési terv alapján megállapított esedékességkor fizet. | |
Annuitásos törlesztés esetén a fizetési esedékességet az ügyfél tetszőlegesen választhatja meg 1.-e és 15.-e között. | |
TÖRLESZTÉS MÓDJÁRA VONATKOZÓ VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEK | |
1. Havonta fizetendő annuitásos módszerrel. | |
2. A tőke összeg visszafizetése történhet évente kettő vagy négy alkalommal, havi kamatfizetési kötelezettség mellett. |
"NÁLUNK 2" LAKÁSCÉLÚ HITEL | ||||
Felhasználási célhoz kötött, saját konstrukciós, éven túli lakáscélú hitel | ||||
2151-0131, 2151-0132 | ||||
Érvényesség | 2015. február 16-ig | |||
Igényelhető összeg | 1.000.0001 Ft-tól 30 000 000 Ft-ig | |||
Devizanem | HUF | |||
Igénybe vehetők köre | Természetes személy | |||
Futamidő | 36 - 240 hónap | |||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | |||
Referenc ia kamatláb | 3 havi BUBOR | |||
Kamatfel ár | évi 7,0% | |||
Kezelési költség | Egyszeri, az engedélyezett hitel összegre vetítve | 3% | ||
Hitel előkészítési díj | Nincs | |||
Folyósítási jutalék | Nincs | |||
Késedelmi kamat | Hitelkamaton felül évi 6,0% | |||
Előtörlesztés díja | Díjmentes | |||
Takarnet szolgáltatás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | |||
Szerződés módosítás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | |||
Hitel fedezeti életbiztosítás | A hitelkonstrukció a hitelfedezetei életbiztosítást tartalmazza. | |||
Ingatlan fedezet biztosítása | Kötelező | |||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | |||
Fedezet | Ingatlan fedezet | |||
Adóstárs vagy készfizető kezes bevonása | ||||
KHR lekérdezés díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | |||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges | ||||
THM | A THM 240 hónap futamidőre 5 000 000 Ft | 10,2% |
felvett hitelösszegre lett megállapítva | ||
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI | ||
Általános igénylési feltételek | Nagykorú magyar állampolgár, aki igazolható jövedelemmel rendelkezik | |
Alkalmazott esetén minimum 6 hónapos munkaviszony, és határozatlan idejű munkaszerződés megléte szükséges | ||
Ingatlan fedezet esetén, tehermentes, saját tulajdonú ingatlan fedezet biztosítása | ||
Ingatlanra kötött biztosítás engedményezése a Takarékszövetkezetre | ||
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása | ||
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya | |
Munkavállaló esetén jövedelemigazolás, vállalkozó esetén NAV jövedelem igazolás, nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány és igazolás a nyugdíj összegéről | ||
Más banknál vezetett számla esetén utolsó két havi eredeti számlakivonat | ||
Havi kiadás-bevételi nyilatkozat az adósok részéről | ||
Ingatlan fedezet esetén kért dokumentumok | 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap | |
90 napnál nem régebbi értékbecslés | ||
Egyéb információk: | Az értékbecslés díja az értékbecslőnek fizetendő. | |
Folyósítási feltétel | A jóváhagyott hitelösszeg bejegyzés a Földhivatali nyilvántartásába minimum széljegyen. | |
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | ||
A hitel felhasználási célhoz kötött, így a hitelcélt a Takarékszövetkezet részére igazolni szükséges, minimum 60%-ban, az adós vagy adóstárs nevére kiállított számlával (további felhasználást adós nyilatkozatával) | ||
2 millió Ft feletti hitelek esetén a kölcsön és jelzálog szerződések közjegyzői okiratba foglalása kérhető | ||
A megállapított törlesztő részlet feltételezi azt, hogy az ügyfél a fizetési terv alapján megállapított esedékességkor fizet. | ||
Annuitásos törlesztés esetén a fizetési esedékességet az ügyfél tetszőlegesen választhatja meg 1.-e és 15.-e között. | ||
TÖRLESZTÉS MÓDJÁRA VONATKOZÓ VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEK | ||
1. Havonta fizetendő annuitásos módszerrel. | ||
2. A tőke összeg visszafizetése történhet évente kettő vagy négy alkalommal, havi kamatfizetési kötelezettség mellett. |
"KOMPAKT 2" LAKÁSCÉLÚ HITEL | |||
Lakáselőtakarékossági szerződéssel kombinált, éven túli, lakáscélú hitel (ingatlan fedezettel) | |||
2163-0032 | |||
Érvényesség: 2015. február 16-ig | |||
Igényelhető összeg | 1.000.001 Ft-tól 3 280 000 Ft-ig | ||
Devizanem | HUF | ||
Igénybe vehetők köre | Természetes személy | ||
Futamidő | 12-123 hónap (FLK módozattól függően) | ||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | ||
Referencia kamatláb | 3 havi BUBOR | ||
Kamatfelár | 5,50% | ||
Kezelési költség | Egyszeri, az engedélyezett hitel összegre vetítve | 2% | |
Hitel előkészítési díj | Nincs | ||
Folyósítási jutalék | Nincs | ||
Késedelmi kamat | Hitelkamaton felül évi 6,0% | ||
Előtörlesztés díja | Díjmentes | ||
Takarnet szolgáltatás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Szerződés módosítás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Hitel fedezeti életbiztosítás | Választható | ||
Ingatlan fedezet biztosítása | Kötelező | ||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | ||
Fedezet | Ingatlan fedezet (szükség esetén) | ||
Lakáselőtakarékossági szerződés saját megtakarítási részének engedményezése a Takarékszövetkezet javára | |||
Adóstárs vagy készfizető kezes bevonása | |||
KHR lekérdezés díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges |
THM | A THM 52 hónap futamidőre, 1 300 000 Ft felvett hitelösszegre lett megállapítva | 9,4% |
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI | ||
Általános igénylési feltételek | Nagykorú magyar állampolgár, aki igazolható jövedelemmel rendelkezik | |
Alkalmazott esetén minimum 6 hónapos munkaviszony, és határozatlan idejű munkaszerződés megléte szükséges | ||
Ingatlan fedezet esetén tehermentes, saját tulajdonú ingatlan fedezet biztosítása | ||
Ingatlanra kötött biztosítás engedményezése a Takarékszövetkezetre | ||
Új vagy meglévő Fundamenta Lakáskassza szerződés, amelynek kedvezményezettje a Takarékszövetkezet. | ||
Fundamenta Lakáskassza szerződés teljesítésének igazolása (folyósításkor majd a hitel futamideje alatt negyedévente) | ||
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása | ||
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya | |
Munkavállaló esetén jövedelemigazolás, vállalkozó esetén NAV jövedelem igazolás, nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány és igazolás a nyugdíj összegéről | ||
Más banknál vezetett számla esetén utolsó két havi eredeti számlakivonat | ||
Ingatlan fedezet esetén kért dokumentumok | 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap | |
90 napnál nem régebbi értékbecslés | ||
Egyéb információk: | Az értékbecslés díja az értékbecslőnek fizetendő. | |
Folyósítási feltétel | A jóváhagyott hitelösszeg bejegyzés a Földhivatali nyilvántartásába minimum széljegyen. | |
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | ||
A hitel felhasználási célhoz kötött, így a hitelcélt a Takarékszövetkezet részére igazolni szükséges (100%-ban, az adós nevére szóló számlával) | ||
2 millió Ft feletti hitelek esetén a kölcsön és jelzálog szerződések közjegyzői okiratba foglalása kérhető, amelynek díja az adóst terheli és a Közjegyzőnek fizetendő | ||
A megállapított törlesztő részlet feltételezi azt, hogy az ügyfél a fizetési terv alapján megállapított esedékességkor fizet. | ||
TÖRLESZTÉS MÓDJÁRA VONATKOZÓ VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEK | ||
Kamatfizetés havonta, egyenlő részletekben | ||
Tőkefizetés a lakás-előtakarékossági szerződés kiutalásakor |
"GYŰJTŐSZÁMLAHITEL" | ||
A CHF devizában nyilvántartott, lakóingatlan fedezetű hitellel (továbbiakban: devizakölcsön) rendelkező adósok részére a gyűjtőszámla hitelre vonatkozó hitelkeret- szerződés alapján devizakölcsön törlesztése során a rögzített árfolyam alkalmazása miatt, de legfeljebb a legmagasabb árfolyamig felmerülő, és a hiteladós által meg nem fizetett törlesztőrészlet-hányad finanszírozására, a Hitelezők által a hiteladósnak forintban, a deziva kölcsön ingatlanfedezetével azonos ingatlanra érvényesíthető jelzálogjog, vagy a Magyar Köztársaság 2005. évi költségvetéséről szóló 2004. évi CXXXV. törvény 44.§-a alapján vállalt állami készfizető kezesség fedezete mellett rögzített árfolyam alkalmazásának időszaka alatt folyósított kölcsön, melyre legkésőbb 2013. március 29-ig fogadható be kérelem. | ||
2193-0032 | ||
Érvényesség | 2015. február 16-ig | |
Devizanem: | HUF | |
Igénybe vehetők köre: | Természetes személy | |
Futamidő: | A Gyűjtőszámla hitel lejárata nem lehet korábbi, mint a Devizakölcsön végső lejárata, és legfeljebb 30 évvel haladhatja meg a Devizakölcsön eredeti futamidejét, de – kivéve, ha több adós van az ügyletben - nem terjedhet az Adós 75. életévének betöltésén túl. | |
Kezdő időpontja: kezdő időpontja az Xxxx XX. fejezetben foglalt | ||
forinthitelre (továbbiakban: Gyűjtőszámla hitel) vonatkozó | ||
közjegyzői okiratba foglalt tartozáselismerő nyilatkozatának a | ||
Takarékszövetkezet részére történő átadása időpontját követő, a | ||
Devizakölcsön törlesztésének soron következő második törlesztési | ||
esedékességi napja. | ||
Rögzített árfolyam alkalmazási időszak: | Záró időpontja:a kezdő időponttól számított 60 hónap, vagy - amennyiben az korábbi időpontra esik - legkésőbb 2017. június 30. napját megelőző utolsó törlesztés esedékességi napja, | |
amennyiben az Adós Devizakölcsönből eredő – a rögzített | ||
árfolyam figyelembevételével fennálló – tartozása megfizetésével | ||
90 napot meghaladó késedelembe esik, akkor a késedelem 91. | ||
napja, amennyiben pedig a fedezeti ingatlannal szemben | ||
megindított végrehajtási eljárás miatt a Devizakölcsönt és | ||
Gyűjtőszámla hitelre vonatkozó jelen hitelkeret-szerződést a | ||
Xxxxxxxxxxxxxxxxxx felmondja, a felmondás napja. | ||
Hitelkamat mértéke a rögzített árfolyam alkalmazási időszakában: | 3 havi BUBOR (a kamatperiódus kezdő időpontjával érintett hónap első napján érvényes 3 havi BUBOR mindenkor aktuális mértéke) |
Hitelkamat mértéke a rögzített árfolyam alkalmazási időszak után: | Referencia kamatláb + Kamatfelár (Az ügyleti kamat mértéke kamatperiódusonként változó. Az első kamatperiódus a rögzített árfolyam alkalmazási időszak záró napját követő nappal, 2017.07.01. napján kezdőik. Az egyes kamatperiódusok 3 hónapos időtartamúak. Az ügyleti kamat az egyes kamatperiódusok alatt nem változtatható. Az ügyleti kamat mértéke megegyezik a kölcsönszerződés-módosítás megkötésének időpontjában igénylehető Takaréksövetkezeti "NÁLUNK 2" hitel mindenkori kamatmértékével.) | ||
Referencia kamatláb | 3 havi BUBOR | ||
Kamatfelár | évi 7,0% | ||
Rögzített árfolyam: | svájci frank (CHF) esetén | 180 HUF/CHF | |
Legmagasabb árfolyam: | svájci frank (CHF) esetén | 270 HUF/CHF | |
Gyűjtőszámla hitel tőkésítésének gyakorisága: | 3 havonta | ||
Tartozáselismerő közokirat díja: | Takarékszövetkezetet terheli | ||
Egyéb költségek, díjak: | Nincs | ||
Késedelmi kamat | Hirdetmény szerint | ||
Előtörlesztés díja | 0 Ft | ||
Szerződés módosítás díja | Hirdetmény szerint | ||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | ||
Fedezet | Eredeti devizakölcsön (CHF) szerződés fedezetei | ||
KÖZSZFÉRÁBAN DOLGOZÓK EGYÉB TÁMOGATÁSAI | |||
Kamattámogatás és annak mértéke | gyermeket nem nevelők esetén | évi 3,0% | |
gyermeket nevelők esetén | évi 3,0% + 1% gyermekenként | ||
a kamattámogatás mértéke nem haladhatja meg a gyűjtőszámla hitel ügyleti kamatának mértékét | |||
a gyűjtőszámlán a rögzített árfolyam alkalmazási időszakában a fentiek szerint meghatározott mértékű kamattámogatással csökkentett mértékű ügyleti kamat kerül tőkésítésre | |||
Vissza nem térítendő támogatás és annak mértéke | 2012.04.01 és 2012.12.31 között igényelhető gyűjtőszámla hitelek esetén a közszférában dolgozók az "Ügyviteli szabályzat a deviza kölcsönök árfolyamának rögzítéséről" elnevezésű szabályzatban meghatározott feltételekkel egyszeri, vissza nem térítendő támogatásra jogosultak. | ||
A támogatás iránti kérelmet a gyűjtőszámla hitel igényléssel egyidejűleg kell benyújtani az eredeti devizakölcsönt folyósító pénzintézetnél. | |||
A vissza nem térítendő támogatás folyósításának feltétele a gyűjtőszámla hitelszerződés 2012.07.01-ig történő megkötése |
"ÁTHIDALÓ 1" HITEL | |||
Lakossági, éven túli hitel (ingatlan fedezet nélkül) | |||
Érvényesség | 2015. február 16-ig | ||
Igényelhető összeg | 100.000 Ft-tól 1.000.000 Ft-ig | ||
Devizanem | HUF | ||
Hitel felhasználható | Hátralékos hitel törlesztésére, hitelek összevonására, | ||
Igénybe vehetők köre | Természetes személy | ||
Futamidő | 13-240 | ||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | ||
Referencia kamatláb | Jegybanki alapkamat | ||
Kamatfelár | évi 3,0% - 5,0%-ig | ||
Kezelési költség | Egyszeri | 5 000 Ft | |
Hitel előkészítési díj | Nincs | ||
Folyósítási jutalék | Nincs | ||
Késedelmi kamat | 6% | ||
Előtörlesztés díja | 0 Ft | ||
Szerződés módosítás díja | Hirdetmény szerint | ||
Hitel fedezeti életbiztosítás | Választható | ||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | ||
Adóstárs vagy készfizető kezes bevonása | |||
KHR lekérdezés díja | Xxxxxxxxxx szerint | ||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges | |||
THM | A THM megállapítása 500.000 Ft hitelösszegre, 36 hónap futamidőre, annuitásos törlesztéssel került meghatározásra. | 8,6% | |
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI |
Általános igénylési feltételek | Fizetési problémát okozó körülmény igazolása (munkanélküliség, betegség, jövedelem csökkenés GYES, GYED illetve nyugdíjazás miatt, rokkantság igazolása, adós adóstárs halálának igazolása, igazolás a tartós keresőképtelenségről, természeti csapás igazolása, stb) |
Igényléskor minimum 18 éves életkor a lejáratkor legfeljebb 75 éves életkor, amennyiben az adós életkora a hitel lejáratakor meghaladja a 75 évet, adóstárs bevonása szükséges, aki rendszeres jövedelemmel rendelkezik és megfelel a feltételeknek. | |
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása | |
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya |
Munkavállaló esetén jövedelemigazolás, vállalkozó esetén NAV jövedelem igazolás, nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány és igazolás a nyugdíj összegéről éves nyugdíjértesítővel, | |
Más banknál vezetett számla esetén utolsó két havi eredeti számlakivonat | |
Havi kiadás-bevételi nyilatkozat az adósok részéről | |
Speciális feltétel | A hátralékos kölcsönszerződésben rögzített kötelezettek bevonása szükséges az áthidaló kölcsönszerződésbe. |
Nem igényelhető áthidaló hitel, ha az Ön számláján sorban álló inkasszó van folyamatban. | |
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | |
2 millió Ft feletti hitelek esetén a kölcsön és jelzálog szerződések közjegyzői okiratba foglalása kérhető, amelynek díja az adóst terheli és a Közjegyzőnek fizetendő | |
A megállapított törlesztő részlet feltételezi azt, hogy az ügyfél a fizetési terv alapján megállapított esedékességkor fizet. | |
Annuitásos törlesztés esetén a fizetési esedékességet az ügyfél tetszőlegesen választhatja meg 1.-e és 15.-e között. | |
TÖRLESZTÉS MÓDJÁRA VONATKOZÓ VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEK | |
1. Havonta fizetendő annuitásos módszerrel. | |
2. A tőke összeg visszafizetése történhet évente kettő vagy négy alkalommal, havi kamatfizetési kötelezettség mellett. |
"ÁTHIDALÓ 2" HITEL | |||||
Lakossági, éven túli hitel (ingatlan fedezettel) | |||||
Érvényesség | 2015. február 16-ig | ||||
Devizanem | HUF | ||||
Igényelhető összeg | 1.000.000 Ft-tól 10.000.000 Ft-ig | ||||
Hitel felhasználható | Hátralékos hitel törlesztésére, hitelek összevonására, | ||||
Futamidő | 13 - 360 hónap | ||||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | ||||
Referencia kamatláb | 3 havi BUBOR | ||||
Kamatfelár | 3,0% - 5,0%-ig | ||||
Kezelési költség | Egyszeri | 15 000 Ft | |||
Késedelmi kamat | évi 6 % | ||||
Előtörlesztés díja | 0 Ft | ||||
Takarnet szolgáltatás díja | Hirdetmény szerint | ||||
Szerződés módosítás díja | - | ||||
Hitel fedezeti életbiztosítás | Választható | ||||
Ingatlan fedezet biztosítása | Kötelező | ||||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | ||||
Fedezet | Ingatlan fedezet | ||||
Legalább két kötelezett bevonása | |||||
KHR lekérdezés díja | Xxxxxxxxxx szerint | ||||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges | |||||
THM | A THM megállapítása 5.000.000 Ft hitelösszegre, 240 hónap futamidőre, egy ingatlan fedezet mellett, annuitásos | 7,6% |
törlesztéssel került meghatározásra. | ||
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI | ||
Általános igénylési feltételek | Fizetési problémát okozó körülmény igazolása ( munkanélküliség, betegség, jövedelem csökkenés GYES, GYED illetve nyugdíjazás miatt, rokkantság igazolása, adós adóstárs halálának igazolása, igazolás a tartós keresőképtelenségről, természeti csapás igazolása, stb) | |
Igényléskor minimum 18 éves életkor a lejáratkor legfeljebb 75 éves életkor, amennyiben az adós életkora a hitel lejáratakor meghaladja a 75 évet, adóstárs bevonása szükséges, aki rendszeres jövedelemmel rendelkezik és megfelel a feltételeknek. | ||
A hátralékos hitelszerződésben fedezetként felajánlott ingatlan fedezet biztosítása (ingatlan tulajdonosának a kölcsönszerződésben kötelezettként szerepelnie kell) | ||
Ingatlanra kötött biztosítás engedményezése a Takarékszövetkezetre, az ingatlan biztosítás díjfizetésének igazolása. Vagyonbiztosítási kötvény bemutatása. | ||
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása | ||
Igényléshez szükséges dokumentumok | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya | |
Munkavállaló esetén jövedelemigazolás, vállalkozó esetén NAV jövedelem igazolás, nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány és igazolás a nyugdíj összegéről éves nyugdíjértesítővel, | ||
Más banknál vezetett számla esetén utolsó két havi eredeti számlakivonat | ||
Havi kiadás-bevételi nyilatkozat az adósok részéről | ||
Ingatlan fedezet esetén kért dokumentumok | 30 napnál nem régebbi tulajdoni lap | |
Értékbecslővel történő fedezet felülvizsgálat a már fedezetként nyilvántartott ingatlanra, új ingatlan fedezet bevonása esetén értékbecslés szükséges. | ||
Speciális feltétel | A hátralékos kölcsönszerződésben rögzített kötelezettek bevonása szükséges az áthidaló kölcsönszerződésbe. | |
Nem igényelhető áthidaló hitel, ha az Ön számláján sorban álló inkasszó van folyamatban. | ||
Egyéb információk: | Az új ingatlan értékbecslés díja az értékbecslőnek fizetendő. | |
Az ingatlan felülvizsgálati díja az értékbecslőnek fizetendő. | ||
Folyósítási feltétel | A jóváhagyott hitelösszeg bejegyzés a Földhivatali nyilvántartásába minimum széljegyen. | |
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | ||
2 millió Ft feletti hitelek esetén a kölcsön és jelzálog szerződések közjegyzői okiratba foglalása kérhető, amelynek díja az adóst terheli és a Közjegyzőnek fizetendő | ||
A megállapított törlesztő részlet feltételezi azt, hogy az ügyfél a fizetési terv alapján megállapított esedékességkor fizet. | ||
Annuitásos törlesztés esetén a fizetési esedékességet az ügyfél tetszőlegesen választhatja meg 1.-e és 15.-e között. | ||
TÖRLESZTÉS MÓDJÁRA VONATKOZÓ VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEK |
1. Havonta fizetendő annuitásos módszerrel. |
2. A tőke összeg visszafizetése történhet évente kettő vagy négy alkalommal, havi kamatfizetési kötelezettség mellett. |
MASTERCARD ELECTRONIC HITELKÁRTYA | |||
2112-0020 | |||
Érvényesség | 2015. február 16-ig | ||
Igénybevehető összeg | Bankszámla forgalom alapján | ||
Devizaneme | HUF | ||
Kamata | Mindenkori jegybank alapkamat + 20 % | ||
Kezelési költség | Egyszeri 3,0% | ||
Díjmentes időszak | 15 nap | ||
Futamidő | 12 hónap | ||
Éves díj | 2 990 Ft | ||
Társkártya éves díja | 3 000 Ft | ||
Kártya pótlás díja(kártya letiltást követően) | Éves díj | ||
PIN újragyártás díja | 1 000 Ft | ||
Kártya újragyártás díja (sérülés esetén) | 2 000 Ft | ||
Kártya letiltás díja | 5 000 Ft | ||
ATM kp. Felvét (saját ATM-nél) | 2,3 % min 519 Ft | ||
ATM kp. Felvét (integrációs ATM-nél) | 2,3 % min 519 Ft | ||
ATM kp. Felvét (idegen belföldi ATM-nél) | 2,3 % min 519 Ft | ||
ATM kp. Felvét külföldön | 1,3% + 3 EUR | ||
ATM egyenleg lekérdezés díja saját ATM-nél | 50 Ft | ||
ATM egyenleg lekérdezés díja integrációs ATM-nél | 50 Ft | ||
Bankpénztári POS kp. Felvét (saját) | Nem lehetséges | ||
Bankpénztári POS kp. Felvét (integrációs) | Nem lehetséges | ||
Bankpénztári POS kp. Felvét (idegen belföldi) | Nem lehetséges | ||
Bankpénztári POS kp. Felvét külföldön | Nem lehetséges | ||
Kp. Felvét postán | Nem lehetséges | ||
Bankpénztári POS egyenleg lekérdezés (saját) | 50 Ft | ||
Bankpénztári POS egyenleg lekérdezés (integrációs) | 50 Ft | ||
Vásárlás belföldön | Díjmentes | ||
Vásárlás külföldön | Díjmentes | ||
THM | * A THM 12 hónap futamidőre 375 000 Ft felvett hitelösszegre lett megállapítva. | 31,1 % |
MAS
TERCARD ELECTRONIC HITELKÁRTYA
"TÉLI" HITEL | |||
Lakossági, éven túli fogyasztási hitel (ingatlan fedezet nélkül) | |||
2122-0023 | |||
Érvényesség | 2015. február 16-ig | ||
Igényelhető összeg | 200.000 Ft-tól 1.500.000 Ft-ig | ||
Devizanem | HUF | ||
Igénybe vehetők köre | Természetes személy | ||
Futamidő | 24 - 60 hónap | ||
Hitel kamata | Referencia kamatláb + Kamatfelár | ||
Referencia kamatláb | Mindenkori jegybanki alapkamat | ||
Kamatfelár | évi 4,0% | ||
Kezelési költség | Egyszeri, az engedélyezett hitel összegre vetítve | 0% | |
Hitel előkészítési díj | Az engedélyezett hitelösszegre vetítve | 0% | |
Folyósítási jutalék | A folyósított hitelösszegre vetítve | 0,0% | |
Késedelmi kamat | Hitelkamaton felül évi 6,0% | ||
Előtörlesztés díja | Díjmentes | ||
Szerződés módosítás díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
Hitel fedezeti életbiztosítás | Választható | ||
Nyomtatványok | TKSZ által biztosított nyomtatványok | ||
Fedezet | Adós / adóstárs / készfizető kezes jogszabályok szerint végrehajtás alá vonható jövedelme | ||
KHR lekérdezés díja | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint | ||
A lekérdezés minden kötelezettre szükséges | |||
THM | A THM 60 hónap futamidőre, 1.500 000 Ft felvett hitelösszegre, türelmi idő nélkül lett megállapítva, annuitásos törlesztéssel. | 6,5% | |
HITELIGÉNYLÉS FELTÉTELEI | |||
Általános igénylési feltételek | Nagykorú magyar állampolgár, aki igazolható jövedelemmel rendelkezik | ||
Alkalmazott esetén minimum 6 hónapos munkaviszony, és határozatlan idejű munkaszerződés megléte szükséges | |||
Állandó lakcím és telefonos elérhetőség biztosítása | |||
Igényléshez szükséges | Személyi igazolvány, lakcímkártya, adókártya |
dokumentumok | Munkavállaló esetén jövedelemigazolás, vállalkozó esetén NAV jövedelem igazolás, nyugdíjas esetén nyugdíjas igazolvány és igazolás a nyugdíj összegéről |
Más banknál vezetett számla esetén utolsó két havi eredeti számlakivonat | |
Havi kiadás-bevételi nyilatkozat az adósok részéről | |
EGYÉB KIEGÉSZÍTÉSEK | |
A megállapított törlesztő részlet feltételezi azt, hogy az ügyfél a fizetési terv alapján megállapított esedékességkor fizet. | |
Annuitásos törlesztés esetén a fizetési esedékességet az ügyfél tetszőlegesen választhatja meg 1.-e és 15.-e között. | |
TÖRLESZTÉS MÓDJÁRA VONATKOZÓ VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGEK | |
1. Havonta fizetendő annuitásos módszerrel. |
LAKOSSÁGI HITELEKHEZ TARTOZÓ DÍJAK, JUTALÉKOK ÉS EGYÉB FELTÉTELEK HIRDETMÉNYE | ||
Érvényes: | 2015. február 16-ig | |
Hitelekkel kapcsolatos igazolások díja | 2 500 Ft | |
Bankinformáció nyújtás díja (Tksz-nél vezetett számláról és az ügyfél fennálló hiteleiről) | 2 500 Ft | |
Felszólítási díj | 1 000 Ft | |
Felmondási díj | 1 000 Ft | |
Hitel-előtörlesztési díj | 0 Ft | |
Rendelkezésre tartási jutalék egyéb kifizetések esetén | Rendelkezésre tartott összeg 5%-a | |
Kényszerhitel kamata (számla és hitelkeret túllépés esetén) | Mindenkori jegybanki alapkamat + 25% | |
KHR lekérdezés díja | Lakossági lekérdezés esetén | 1500 Ft / fő |
KHR ügyféltudakozvány | Évente egy alkalommal | 0 Ft |
További lekérdezés esetén | BISZ által ténylegesen számlázott összeg | |
TAKARNET szolgáltatás díjai tulajdoni lap lekérések esetén | Hiteles tulajdoni lap lekérése | 3 600 Ft |
Nem hiteles tulajdoni lap lekérése | 1 000 Ft | |
Munkáltatói hitelek folyósítási jutaléka | Engedélyezett hitelösszeg 0,5%-a max. 30 000 Ft | |
Késedelmi kamat (lejárt tőke és kamattartozásra a tényleges teljesítés napjáig az ügyleti kamaton felül) | évi 6,0% | |
Helyszíni szemlék, helyszíni ellenőrzések díja: | 2 000 Ft / ingatlan | |
Egyedi hitelkamatok | A Takarékszövetkezet döntéshozó testülete a döntés alapján a Hirdetményekben közzétett kamatoktól +/- 5%-os mértékben eltérhet | |
Közjegyzői okiratba foglalás díja | Közjegyzői díjszabás szerint, az ügyfél a közjegyzőnek fizeti | |
Értékbecslési díj / Felülvizsgálati díj | Az értékbecslő díjszabása alapján az ügyfél az értékbecslőnek fizeti | |
Kezelési költség típusok | Egyszeri | folyósításkor kerül felszámításra egy összegben |
Éves/havi (meglévő állományban) | kamatszerűen kerül megállapításra, és a törlesztő részlet részét képezi |
Szerződésmódosítással és egyéb hiteleket érintő kérelmekkel kapcsolatos díjak | ||
Szerződésmódosítási díj (halasztás, prolongálás, fedezet csere, egyéb okok miatt) | fennálló tőketartozás 1 % min 10 000 Ft max 35 000 Ft | |
Meglévő hitellel kapcsolatos ügyintézési díj, kérelmek, beadványok elbírálásának és eljárásnak ügyintézési díja (szerződésmódosítás nélkül) | fennálló tőketartozás 1 % min 10 000 Ft max 35 000 Ft | |
Kölcsönszerződések, jelzálog szerződések megkötésének módja | ||
2 millió Ft-ig | 2 millió Ft felett | |
Valamennyi hiteltípus esetén | Magánokiratba foglalás (kivéve, ha a döntéshozó közokiratba foglalást ír elő) | Egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat közokiratban (kivéve, ha a döntéshozó kétoldalú közokiratba foglalást ír elő) |
Xxxxxxxx személy által nyújtott biztosíték esetén (amennyiben a harmadik személy nem adóstárs) | Kétoldalú közokiratba foglalási kötelezettség | |
Xxxxxxxx személy által nyújtott készfizető kezesség esetén | Magánokiratba foglalás (kivéve, ha a döntéshozó közokiratba foglalást ír elő) | Kétoldalú közokiratba foglalási kötelezettség |
TAKARÉK KIVÁLTÓ HITEL HIRDETMÉNY
Hatályos 2015. szeptember 30-ig
Xxxxx Xxxxxxxxxx a 2015. április 01. napját követően befogadott Takarék Kiváltó Hitel kapcsán alkalmazott kondíciókat tartalmazza.
A Forint alapú Takarék Kiváltó Hitel kondíciói:
A kölcsön összege: 2.000.000,- Ft – 30.000.000,- Ft A kölcsön futamideje: 36 hónap – 300 hónap
Az ügyleti kamat a Referencia-kamat és a Kamatfelár összege. Referencia-kamatláb: 3 havi BUBOR
Kamatperiódus: 3 hónap Kamatfelár kamatperiódus: 5 év
Az ügyleti kamat mértékének és összetevőinek adatai/alakulása:
Lakáscélú kiváltó hitel:
Dátum | Referencia- kamatláb éves mértéke32 3 havi BUBOR | Kamatfelár éves mértéke33 | Ügyleti kamat éves mértéke (Referencia- kamatláb és Kamatfelár összege) | THM |
2015. április 1. | 1,90% | 2,50-3,75% | 4,40-5,65% | 4,65-5,98% |
2015.július 1. | 1,42% | 2,50-3,75% | 3,92-5,17% | 4,15-5,47% |
Szabad felhasználású kiváltó hitel:
Dátum | Referencia- kamatláb éves mértéke1 3 havi BUBOR | Kamatfelár éves mértéke2 | Ügyleti kamat éves mértéke (Referencia- kamatláb és Kamatfelár összege) | THM |
2015. április 1. | 1,90% | 3,50-4,75% | 5,40-6,65% | 5,71-7,05% |
32 A kamatperiódus fordulónapját megelőző hónap utolsó munkanapja előtt 2 nappal érvényes 3 havi BUBOR alapján kerül meghatározásra.
33 A kamatfelár mértéke a hitelbírálat eredményétől függ, és amennyiben a hitel futamideje a 60 hónapot meghaladja, 5 évente változhat az MNB által közzétett H1F elnevezésű kamatfelár- változtatási mutató mértékével. xxxx://xxx.xxx.xx/Xxxx/XXX/xxxxxxxx/xxxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxx- mutato/forinthitel
Az új kamatfelár kamatperiódusban alkalmazott kamatfelár mértékének meghatározása a kamatfelár kamatperiódus lejártát megelőző 120. napi kamatfelár-változtatási mutató figyelembevételével történik.
Kamatfelár módosítás esetén a Bank a kamatfelár kamatperiódus lejártát megelőző legalább 90 nappal feladott postai küldeményben, vagy más a szerződésben meghatározott Tartós Adathordozón tájékoztatja ügyfeleit.
2015.július 1. | 1,42% | 3,50-4,75% | 4,92-6,17% | 5,20-6,53% |
A hitelintézet egyedi kamatkedvezményt nyújthat ügyfeleinek évi 0,5 - 1,5 % mértékig.
A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt. A THM értékek 5M forint összegű 20 éves futamidejű kölcsönre vonatkoznak és a feltételek változása esetén módosulhatnak. A THM értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A THM számítás során figyelembe vett díjak: ügyleti kamat, havi számlavezetési díj: 255,-Ft. A Takarék Kiváltó Hitel nyújtása során a hitelintézetek egységesen, 255, Ft számlavezetési díjat számítanak fel a Takarék Kiváltó Hitel törlesztéséhez nyitott számla díjaként.
Amennyiben az ügyfél egyedi döntése alapján, a Takarék Kiváltó Hitelhez kapcsolódó THM számításnál figyelembe vett számlacsomag számlavezetési díjától eltérő számlavezetési díjjal rendelkező számlacsomagot választ a THM mértéke módosulhat. A számlavezetésre vonatkozó egyéb kondíciókat a Hitelintézet számlavezetésre vonatkozó Hirdetménye tartalmazza.
Módosulhat a THM értéke több ingatlan biztosíték felajánlása esetén is,mert a biztosítékok tekintetében csak az első ingatlan értékbecslési díját és a tulajdoni lapok költségének megfizetését vállalja át a hitelintézet.
BUBOR (Budapest Interbank Offered Rate): éves százalékban kifejezett, budapesti bankközi ajánlati kamatlábat, amely referencia kamatlábként funkcionál, tehát az ügyleti kamat az adott kamatperiódusra ez alapján kerül meghatározásra.
Az ügyleti kamat mértéke kamatperióduson belül nem változik, kamatperiódusonként a referencia- kamat változásából eredően, azzal azonos mértékben változik.
A fedezetként bevont ingatlanra legalább a kölcsön összegét elérő, érvényes ingatlanbiztosítással kell rendelkezni.
A hitelintézet az alábbi induló díjak megfizetését vállalja az ügyfél helyett 2015. április 01. napjától visszavonásig, de legkésőbb 2015. szeptember 30. napjáig:
• értékbecslés díja 1 ingatlanra vonatkozóan,
• egyoldalú kötelezettségvállalást tartalmazó nyilatkozat közokiratba foglalásának közjegyzői díja 20.000,-Ft-os összeghatárig,
• tulajdoni lapok költsége 1 ingatlanra vonatkozóan.
Az ügyfél köteles a helyette a hitelintézet által megfizetett díjakat és költségeket a hitelintézet részére a végtörlesztéssel együtt visszatéríteni, amennyiben a szerződéskötéstől számított 5 (öt) éven belül a Kölcsön végtörlesztésre, illetve hitelintézeten kívül álló okokból – öt éven belül - felmondásra kerül, kivéve, ha a Kölcsön futamideje kevesebb, mint 5 év.
Díjak és költségek:
Megnevezés | Mértéke (a szerződött összeg százalékában) | Esedékesség |
Folyósítási jutalék 2015. április 01. napjától visszavonásig, de legkésőbb 2015.szeptember 30. napjáig | 0% |
Késedelmi kamat éves mértéke34:
34 A késedelmi kamat maximum mértéke: ügyleti kamat * 1,5 + 3 % p. a és nem lehet több, mint az érintett naptári félévévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat + 24 százalék. Lakáscélú jelzáloghitel esetén a szerződés felmondását követő kilencvenegyedik naptól a késedelmi
Megnevezés | Kamat éves mértéke |
Késedelmi kamat a késedelmes tőkére | 4,50 % az ügyleti kamaton felül |
Késedelmi kamat a késedelmes ügyleti kamatra és minden egyéb díjra vagy költségre | 4,50 % |
Egyéb díjak:
Megnevezés | Mértéke | Esedékesség |
Szerződésmódosítási díj | 20.000,- Ft | Szerződésmódosítás aláírásának napján esedékes |
Rendkívüli ügyintézési díj | 4.000,- Ft | Az Adós kérésére egyedi ügyintézéskor (pl. igazolások kiállítása, egyéb rendkívüli értesítésekhez kapcsolódóan) kerül felszámításra. |
Előtörlesztés díj35 | Lakáscélú kiváltó hitel: az előtörlesztett összeg 1 %-a Szabad felhasználású kiváltó hitel: az előtörlesztett összeg 2 %-a | Részleges vagy teljes előtörlesztés esetén kerül felszámításra |
Felszólítási díj | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint. | Késedelmes teljesítés esetén |
Felmondási díj | Lakossági hitelekhez tartozó díjak, jutalékok és egyéb feltételek hirdetménye szerint. | Nem szerződésszerű teljesítés esetén |
A THM (teljes hiteldíj mutató) értékének meghatározása:
A THM számításának képlete:
kamat nem haladhatja meg a szerződés felmondását megelőző napon érvényes ügyleti kamatot, költséget és díjat.
35 A jogszabályban meghatározott esetekben a hitelintézet előtörlesztési díjat nem számít fel. Abban az esetben, ha a kölcsönügyletből eredő követelés biztosítására a zálogjog különvált zálogjogként történő átruházására kerül sor (refinanszírozás), az előtörlesztési díj a fentiekben meghatározott díjnál 0,5 %-kal magasabb lehet.
Ck: | a k sorszámú hitelrészlet összege, csökkentve a hitel felvételével összefüggő, az első hitelfolyósításig fizetendő költségekkel, |
: Dl | az 1 sorszámú törlesztőrészlet vagy díjfizetés összege, |
m: | a hitelfolyósítások száma, |
m’: | az utolsó törlesztőrészlet vagy díjfizetés sorszáma, |
t : k | az első hitelfolyósítás időpontja és minden ezt követő hitelfolyósítás időpontja közötti időtartam években és töredékévekben kifejezve, ezért t1 = 0, |
s : l | az első hitelfolyósítás időpontja és minden egyes törlesztőrészlet vagy díjfizetés időpontja közötti időtartam években és töredékévekben kifejezve, |
X: | a THM értéke. |
A Takarék Kiváltó Hitelre vonatkozó további információk és feltételek a Hitelintézet vonatkozó Üzletszabályzatában és Általános Szerződési Szabályaiban találhatóak. A Hitelintézet a hitelbírálat jogát fenntartja.
Gádoros és Vidéke Takarékszövetkezet