Díjjegyzék
Díjjegyzék
Befektetési szolgáltatási tevékenységekhez Gazdálkodó szervezetek és magánszemélyek részére
Hatályba lépés: 2023 március 1.
Általános feltételek
A jelen díjjegyzék a CIB Bank Zrt. (1024 Budapest, Xxxxxxxxxxxx xxxx 0-0, a továbbiakban: CIB Bank) által befektetési szolgáltatási és az azt kiegészítő szolgáltatási tevékenysége keretében felszámított általános díjakat tartalmazza.
A CIB Bank fenntartja magának a jogot, hogy az egyes szerződések díjait azok mennyiségi és minőségi jellemzőitől függően egyedileg állapítsa meg. Az így megállapított díjak azonban – az Ügyféllel kötött kifejezetten ellentétes, írásbeli megállapodás hiányában – az alább felsoroltaknál magasabbak nem lehetnek. A lista nem tartalmazza az egyedi szerződéseken alapuló szolgáltatások (pl. tanácsadás) egyedi megállapodás tárgyát képező díjtételeit. A CIB Bank a befektetési szolgáltatások nyújtása során közreműködőt vehet igénybe, amely közreműködőnek a Bszt. 61. §-ában foglalt feltételeknek megfelelő díjat fizet, illetve amely közreműködő részéről a Bszt. 61. §-ában foglalt feltételeknek megfelelő díjat kap. A közreműködői díjakról a Bank Hirdetményén keresztül ad tájékoztatást. A Hirdetmény a xxx.xxx.xx és a xxx.xxxxxxx.xx internetes oldalakon kerül elhelyezésre. A CIB Bank fenntartja a díjjegyzék egyes tételei, egy vagy több része, illetve egésze egyoldalú megváltoztatásának jogát. A feltüntetett díjak nem tartalmazzák az esetlegesen felszámítandó általános forgalmi adót.
Jelen Díjjegyzék alkalmazásában Gazdálkodó szervezetnek minősül minden olyan Ügyfél, amely nem természetes személy, magánszemélynek minősül minden természetes személy. Ahol a Díjjegyzék külön nem jelöli, a díjak egyaránt vonatkoznak a gazdálkodó szervezet és magánszemély Ügyfelekre.
A kötések után %-os mértékben meghatározott díjak esetén a díj a kötésárra vetítve kerül meghatározásra az eszköz kibocsátási devizájában.
A CIB Bank a teljesítéssel egyidejűleg terheli a felmerülő díjakat, költségeket, jutalékokat, kivéve alábbiakat:
(i) befektetési számlán és tartós befektetési számlán nyilvántartott értékpapírok után fizetendő értékpapír állományi díj és a nyugdíj-előtakarékossági számla éves számlavezetési díja: esedékes a negyedév utolsó hetének első banki munkanapján;
(ii) nyugdíj-előtakarékossági számlán nyilvántartott értékpapírok után fizetendő értékpapír állományi díj: esedékes a negyedév utolsó banki munkanapján;
(iii) valós idejű adatszolgáltatás havi díja: esedékes a tárgyhónap utolsó napján;
(iv) Befektetési Ügyfélszámla havi számlavezetési díja: esedékes a tárgyhónap első banki munkanapján.
I. Számlakezelési díjak | |
Azon devizanemek, amelyekben a Bank Befektetési Ügyfélszámlát vezet | HUF, EUR, USD, CHF, GBP |
Számlanyitási díj (értékpapírszámla, értékpapír-letéti számla és Befektetési Ügyfélszámla egyaránt) | díjmentes |
A Befektetési Ügyfélszámla havi számlavezetési díja1 | 330,- Ft |
A Befektetési Ügyfélszámla havi számlavezetési díja a CIB Online vagy CIB Kártyázó Médium vagy CIB Kártyázó Maximum számlacsomagjának és az eBroker szolgáltatásának együttes igénybevétele esetén 2 | díjmentes |
A Befektetési Ügyfélszámla havi számlavezetési díja eBroker szolgáltatás és CIBEZZ3 kedvezmény igénybevétele esetén4 | díjmentes |
Értékpapír-és/vagy Befektetési Ügyfélszámla kivonat/egyenlegértesítő | díjmentes |
Készpénzbefizetés bankfiókban Befektetési Ügyfélszámlára | díjmentes |
1.1 Nyugdíj-előtakarékossági számla5 | |
Éves számlavezetési díj6 | 2.000,- Ft |
Éves átlagos értékpapír állományi díj7 | 0,1 % |
Tranzakciós díjak | a befizetéseket követő minden első vételi megbízás díjmentes8 |
1.2 CIB Maraton Értékpapírszámla – Tartós Befektetési számla9 | ||
Azon devizanemek, amelyekben a Bank tbsz pénzszámlát vezet10 | HUF, EUR, USD | |
Számlanyitási díj11 | díjmentes | |
Éves számlavezetési díj | díjmentes | |
Éves átlagos értékpapír állományi díj12 | 0,1% + Kiegészítő állományi díj13 | |
Számlamegszüntetési díj14 | a 2. teljes naptári év végéig | 0,5%15, min. 5.000,- Ft, max. 30.000,- Ft |
a 3. teljes naptári év kezdetétől az 5. teljes naptári év utolsó előtti munkanapjáig | 5.000,- Ft | |
az 5. teljes naptári év legvégén | 0 Ft |
1.3 Margin fedezeti értékpapírszámla | |
A Margin értékpapír számla kifejezetten a Bank Margin-elszámolású deviza ügyletei értékpapír-fedezetének elhelyezése céljából létrehozott korlátozott funkciójú elkülönített, óvadék típusú számla. A Xxxxxx értékpapírszámla nyitásának előfeltétele, hogy az Ügyfél rendelkezzen CIB Margin Fedezeti számlával és Befektetési szolgáltatási keretszerződéssel. | |
Számlanyitási díj | díjmentes |
1.4. CIB Bank által kibocsátott kötvények | |
Vételi és eladási díj | díjmentes |
II. Tranzakciós díjak | |
2.1. Magyar és külföldi hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok vételi és eladási díjai | |
Diszkont kincstárjegyek aukciós vételi díja és magyar államkötvények aukciós vételi díja | 0,5 %, min. 25.000,- Ft |
Magyar állampapírok vételi és eladási díja másodlagos forgalomban | |
Tőzsdei megbízás díja | 0,5 %, min. 50.000,- Ft |
Tőzsdén kívüli bizományosi megbízás díja | 0,5 %, min. 25.000,- Ft |
Egyéb nem tőzsdei megbízás díja | díjmentes |
Egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok vételi és eladási bizományosi díja másodlagos forgalomban | |
Egyéb forintban kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapír bizományosi díja | 0,5 %, min. 25.000,- Ft |
Nem forintban denominált hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok bizományosi díja | max. 4%, min. 25.000,- Ft |
2.2. CIB Bank által forgalmazott befektetési alapok forgalmazási díjai | ||
Eurizon Asset Management Hungary Zrt. által kezelt befektetési alapok | ||
Eladás | Visszaváltás | |
CIB Indexkövető Részvény Részalap, CIB Nyersanyag | 2.500,- Ft (tranzakciónként, árfolyamértéktől függetlenül) | |
Alapok Részalapja, CIB Feltörekvő Részvénypiaci | ||
Alapok Részalapja, CIB Fejlett Részvénypiaci Alapok | díjmentes | |
Részalapja HUF-A, CIB Globális Kötvény Alapok | ||
Részalapja befektetési jegyei |
CIB Fejlett Részvénypiaci Alapok Részalapja HUF-I 16 | díjmentes | díjmentes |
CIB Közép-európai Részvény Részalap HUF-I 17 | díjmentes | díjmentes |
CIB Kincsem Kötvény Részalap | díjmentes | 500,- Ft (15 napon belüli visszaváltás esetén további 1%)18 |
CIB Start Tőkevédett Részalap | díjmentes | 100,- Ft (tranzakciónként, árfolyamértéktől függetlenül) |
CIB Start 2 Rövid Kötvény Részalap | díjmentes | 100,- Ft (5 napon belüli visszaváltás esetén további 0,5%)19 |
CIB Euró Start Tőkevédett Részalap, CIB Euró Relax Vegyes Részalap | jutalékmentes | 0,5 EUR (tranzakciónként, árfolyamértéktől függetlenül) |
CIB Dollár Start Rövid Kötvény Részalap | jutalékmentes | 0,5 USD 20 |
CIB Globális Vállalati Kötvény Alapok Részalapja, CIB Relax Vegyes Részalap, | díjmentes | 1.000,- Ft (tranzakciónként, árfolyamértéktől függetlenül) |
Eladás21 | Visszaváltás22 | |
CIB Gyógyszergyártók 3 Származtatott Részalapja, CIB Európai Részvények Származtatott Alapja, CIB Egészségipari Származtatott Részalap, CIB Bevásárlókosár Származtatottt Részalap, CIB Profitmix 5 Tőkevédett Származtatott Alap, CIB Fenntartható Fejlődés Származtatott Alapja,CIB Felelős Befektetések Alapja, CIB ESG Tőkevédett Származtatott Részalap, CIB Csemege Tőkevédett Származtatott Részalap, CIB ESG 2 Tőkevédett Származtatott Részalap, CIB Bankszektor Tőkevédett Származtatott Részalap, CIB Vegyipar Tőkevédett Származtatott Részalap, CIB 30 Tőkevédett Származtatott Részalap, CIB Európai Csillagok Tőkevédett Származtatott Részalapja | max. 2% | max. 3% |
CIB Euró Gyógyszergyártók 3 Származtatott Részalapja, CIB Euró Fenntartható Fejlődés Származtatott Alapja, CIB Euró Felelős Befektetések Alapja | max. 2%23 | max. 3%24 |
CIB Reflex Vegyes Alapok Részalapja, CIB Euró Reflex Vegyes Alapok Részalapja | 1%, Akció: 2023.06.30-ig 0% | Díjmentes |
CIB Balance Vegyes Alapok Részalapja | 1% Akció: 2023.06.30-ig 0% | 2.500,- Ft (tranzakciónként, árfolyamértéktől függetlenül) |
CIB Euró Balance Vegyes Alapok Részalapja | 1% Akció: 2023.06.30.-ig 0% | 0,5 EUR (tranzakciónként, árfolyamértéktől függetlenül) |
CIB Arany Alapok Részalapja | 2% Akció: 2023.06.30.-ig 0% | Díjmentes |
CIB Európai Részvény Alapok Részalapja HUF-A, CIB Európai Részvény Alapok Részalapja EUR-A | 0,5% Akció: 2023.06.30.-ig 0% | Díjmentes |
CIB ESG Talentum Total Return Alapok Részalapja, CIB ESG Euró Talentum Total Return Alapok Részalapja | 1% Akció: 2023.06.30.-ig 0% | Díjmentes |
CIB Private Banking Vagyon Alapok Részalapja CIB Dollár Private Banking Vagyon Alapok Részalapja 25 | max. 2% | Díjmentes26 |
2.3. Eurizon EasyFund – alapok forgalmazási díjai27 28 29 30 31 | ||
Eladás | Visszaváltás | |
Eurizon Fund - Bond Flexible – R, Eurizon Fund - Flexible Multistrategy – R, Eurizon Manager Selection Fund - MS 40 – R, Eurizon Manager Selection Fund - MS 70 – R | max. 1% de min. 6,- EUR | díjmentes |
Epsilon Fund – Emerging Bond Total Return – R, Epsilon Fund– Enhanced Constant Risk Contribution– R, Epsilon Fund – Euro Bond – R, Epsilon Fund – Euro Cash – R, Epsilon Fund – Euro Q-Equity – R, Epsilon Fund – Q-Flexible – R, Eurizon Fund - Absolute Attivo – R, Eurizon Fund - Azioni Strategia Flessibile – R, Eurizon Fund - Bond Aggregate EUR – R, Eurizon Fund - Bond Aggregate RMB – R, Eurizon Fund - Bond Corporate EUR – R, Eurizon Fund - Bond Corporate | max. 1,2% de min. 6,- EUR | díjmentes |
EUR Short Term – R, Eurizon Fund - Bond Corporate Smart ESG - R Eurizon Fund - Bond Emerging Markets – R, Eurizon Fund - Bond High Yield – R, Eurizon Fund - Bond Inflation Linked – R, Eurizon Fund - Bond International – R, Eurizon Fund - Bond JPY LTE – R, Eurizon Fund - Cash EUR – R, Eurizon Fund - Equity China A – R, Eurizon Fund - Equity Italy Smart Volatility – R, Eurizon Fund - Equity Japan R Acc, Eurizon Fund - Equity Small Mid Cap Europe – R, Eurizon Fund - Flexible Beta Total Return – R, Eurizon Fund - Global Multi Credit – R, Eurizon Fund - Multiasset Income – R, Eurizon Fund - SLJ Local Emerging Markets Debt – R, Eurizon Fund - Sustainable Global Equity – R, Eurizon Manager Selection Fund - MS 10 – R, Eurizon Manager Selection Fund - MS 20 – R | |||
Eurizon Fund - Absolute Prudente – R, Eurizon Fund - Equity China Smart Volatility – R, Eurizon Fund - Equity Emerging Markets New Frontiers – R, Eurizon Fund - Equity USA – R, Eurizon Fund - Equity World Smart Volatility – R, Eurizon Fund - Top European Research – R, Eurizon Fund - Treasury USD – R, Eurizon Fund Bond EUR Long Term R | max. 1,5% de min. 6- EUR | díjmentes | |
Eurizon Fund - Bond EUR Short Term LTE Class Unit R, Eurizon Fund - Equity Emerging Markets Smart Volatility – R, Eurizon Fund - Treasury EUR T1 – A, Eurizon Fund Bond EUR Medium Term R | max. 2% de min. 6,- EUR | díjmentes | |
Eurizon Fund - Azioni Strategia Flessibile - R2, Eurizon Fund - Bond Emerging Markets - R2, Eurizon Fund - Bond High Yield - R2, Eurizon Fund - Conservative Allocation R2, Eurizon Fund - Equity China Smart Volatility - R2, Eurizon Fund - Equity World Smart Volatility - R2 | max.1,2% de min 6-, USD | díjmentes | |
Eurizon- Absolute Active R2, Epsilon Fund - Enhanced | |||
Constant Risk Contribution R2, Epsilon Fund - Q- | |||
Flexible R2, Eurizon - Active Allocation R2, Eurizon Fund - Dynamic Asset Allocation R2, Eurizon Fund - Equity Emerging Markets Smart Volatility - R2, Eurizon | max.1,5% de min 6-, USD | díjmentes | |
Fund - Flexible Multistrategy R2, Eurizon Fund - | |||
Sustainable Multiasset R2 | |||
2.4 A CIB Bank által forgalmazott egyéb, nem a Eurizon Asset Management Hungary Zrt által kezelt (idegen) befektetési alapok forgalmazási díjai32 33 36 37 38 | |||
Eladás | Visszaváltás |
AEGON alapok35 ( VIG Alfa Abszolút Hozamú Befektetési Alap, VIG Bondmaxx Abszolút Hozamú Kötvény Befektetési Alap, VIG MoneyMaxx Feltörekvő Piaci Total Return Befektetési Alap, VIG Fejlett Piaci Államkötvény Befektetési Alap) | max. 1%, de min. 10.000, - Ft | 3000, - Ft |
VIG Magyar Kötvény Befektetési Alap, AEGON Lengyel Kötvény Befektetési Alap, AEGON Russia Részvény Befektetési Alap, | max: 1% de min.10.000,-Ft | 3000,-Ft |
VIG Maraton Total Return Befektetési Alap A (HUF), AEGON Smart Money Befektetési Alap, VIG MegaTrend Részvény Befektetési Alapok Alapja B sorozat | max: 1,2% de min.10.000,-Ft | 3000,-Ft |
VIG Feltörekvő Piaci ESG Részvény Befektetési Alap A (HUF), VIG Opportunity Fejlett Piaci Részvény Befektetési Alap A, VIG Panorama A HUF | max: 1,5% de min.10.000,-Ft | 3000,-Ft |
AEGON IstanBull Részvény Befektetési Alap, VIG Közép-Európai Részvény Befektetési Alap A (HUF), | max: 2,0% de min.10.000,-Ft | 3000,-Ft |
VIG MoneyMaxx Feltörekvő Piaci Total Return Befektetési Alap E sorozat, VIG Alfa Abszolút Hozamú Befektetési Alap E sorozat, VIG Maraton Total Return Befektetési Alap E sorozat, VIG Panorama E EUR | max. 1,2% de min. 30,- EUR | 10,- EUR |
VIG MoneyMaxx Feltörekvő Piaci Total Return Befektetési Alap U sorozat, VIG Alfa Abszolút Hozamú Befektetési Alap U sorozat, VIG Maraton Total Return Befektetési Alap U sorozat, VIG Panoram U USD | max. 1,2% de min.60,- USD | 10,- USD |
HOLD alapok: 34 Hold Columbus Globális Értékalapú Származtatott Befektetési Alap | max. 0,9%, de min. 10.000 Ft | 3000,- Ft |
Hold Alapok Alapja | max. 1,0%, de min. 10000- Ft | 3000,-Ft |
Hold 2000 Nyíltvégű Befektetési Alap, Hold 3000 Nyíltvégű Befektetési Alap, Hold Kötvény Befektetési Alap, Hold Rövid Futamidejű Kötvény Befektetési Alap, | max. 1,0%, de min. 10.000- Ft | 3000,-Ft |
Citadella Származtatott Alap, Hold Részvény Befektetési Alap | max: 1,5% de min.10.000,-Ft | 3000,-Ft |
Hold Platina Pí "B" sorozat, Hold VM Abszolút Származtatott Befektetési Alap | max: 2,0% de min.10.000,-Ft | 3000,-Ft |
OTP alapok OTP Abszolút Hozam Nyíltvégű | max. 1,0% | 3000,-Ft |
Származtatott Alap „A” sorozatú Befektetési Jegy | de min. 10.000- Ft | |
HOLD Columbus B EUR | max. 1,2% de min. 30,- EUR | 10,- EUR |
HOLD 2000 B sor. EUR; HOLD 3000 B sor. EUR, HOLD CITADELLA EUR | max. 1,5% de min. 30,- EUR | 10,- EUR |
OTP Ingatlan Alap35, | max. 1,2% de min. 10.000- Ft | 3000,-Ft |
Supra Származtatott Befektetési Alap "A" sorozat | max. 1,2% de min. 10.000- Ft | 3000,-Ft |
OTP EMDA Származtatott Alap "A"sorozat, OTP Trend Nemzetközi Részvény Alap „A” sorozatú Befektetési Jegy | max: 1,5% de min.10.000,-Ft | 3000, - Ft |
OTP Föld Kincsei Árupiaci Alapok Alapja „A” sorozatú Befektetési Jegy, OTP Klímaváltozás 130/30 Részvény Alap „A” sorozatú Befektetési Jegy | max: 2,0% de min.10.000,-Ft | 3000,-Ft |
OTP alapok (Klímaváltozás 130/30 Alap „B” sorozat, Föld Kincsei Alapok Alapja „B” sorozat) | max. 1,5% de min.30,- EUR | 10,- EUR |
Külföldi alapkezelők:36 CSAM 37, ABERDEEN, J.P.MORGAN, FIDELITY | ||
Eladás | Visszaváltás | |
Aberdeen Standard SICAV I - Diversified Growth Fund; Aberdeen Global - Select Emerging Markets Bond Fund A-2 | max. 1,0% de min.30.000, - Ft | 3000,-Ft |
Aberdeen Global - Latin American Equity Fund Q-2 HUF | max. 1,5% de min. 30.000- Ft | 3000,-Ft |
Aberdeen Standard SICAV I - Emerging Markets Local Currency Bond Fund-A | max. 1,0% de min. 100,- EUR | 10,-EUR |
Aberdeen Selection High Yield-A, Aberdeen Standard SICAV I - Asian Property Share Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - Emerging Markets Infrastructure Equity Fund-S, Aberdeen Standard SICAV I - Emerging Markets Infrastructure Equity Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - Euro Short Term Bond Fund-A, European Convertibles Bond, Liquidity (Lux) Euro-A | max. 1,0% de min. 100,- EUR | 10,-EUR |
Aberdeen Standard SICAV I - Asian Local Currency Short Term Bond Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - European Equity Dividend Fund-S, Aberdeen Standard SICAV I - World Equity Fund-A, European Equity-S, Japanese Equity Fund | max. 1,2% de min. 100,- EUR | 10,-EUR |
Aberdeen Standard SICAV I - Eastern European Equity Fund-S, Aberdeen Standard SICAV I - Select Emerging Markets Bond Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - World Resources Equity Fund-S | max: 1,5% de min.100,-EUR | 10,-EUR |
ABERDEEN GL-EURP EQ DVD - A2, Aberdeen Standard SICAV I - Asia Pacific Equity Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - Asia Pacific Multi Asset Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - Diversified Growth Fund- A, Aberdeen Standard SICAV I - Diversified Income Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - Diversified Income Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - Eastern European Equity Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - Emerging Markets Equity Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - European Equity Dividend Fund A AInc EUR, Aberdeen Standard SICAV I - Japanese Equity Fund-A Aberdeen Standard SICAV I - Russian Equity Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - World Resources Equity Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - World Resources Equity Fund-A, European Equity Fund-A, Japanese Smaller Companies Fund | max: 1,5% de min.100,-EUR | 10,-EUR |
Aberdeen Standard SICAV I - Latin American Equity Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - Latin American Equity Fund-A, ABERDEEN STANDARD SICAV I - SMART BETA LOW VOLATILITY GLOBAL EQUITY GROWTH FUND A ACC EUR | max: 2,0% de min.100,-EUR | 10,-EUR |
Select Emerging Markets Bond Fund-A | max: 1,0% de min.100,-USD | 10,-USD |
ABERDEEN GLOBAL FD-EMERG.MKT.EQ- S Aberdeen Standard SICAV I - Technology Equity Fund-S, Aberdeen Standard SICAV I - US Dollar Short Term Bond Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - World Resources Equity Fund-S, Liquidity (Lux) US Dollar-A | max: 1,0% de min.100,-USD | 10,-USD |
ABERDEEN GLOBAL FD-ASIAN PROP. -S Aberdeen Standard SICAV I - Emerging Markets Infrastructure Equity Fund-S, Aberdeen Standard SICAV I - GDP Weighted Global Government Bond Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - Indian Equity Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - Latin American Equity Fund-S, Aberdeen Standard SICAV I - Latin American Equity Fund-A, Emerging Markets Corporate Bond Fund-A | max: 1,2% de min.100,-USD | 10,-USD |
Aberdeen Standard SICAV I - Asia Pacific Equity Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - Asia Pacific Multi Asset Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - Asian Local Currency Short Term Bond Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - Asian Property Share Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - Diversified Income Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - Diversified Income Fund- A, Aberdeen Standard SICAV I - Emerging Markets Infrastructure Equity Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - Emerging Markets Local Currency Bond Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - Emerging Markets Smaller Companies Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - European Equity Dividend Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - North American Equity Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - World Equity Fund-A, Aberdeen Standard SICAV I - World Resources Equity Fund-A, Asia Pacific Equity-S, Emerging Markets Equity Fund-A Technology Equity Fund-A | max: 1,5% de min.100,-USD | 10,-USD |
Aberdeen Standard SICAV I - US Dollar Credit Bond Fund A Acc USD, Chinese Equity Fund-A | max: 2,0% de min.100,-USD | 10,-USD |
FIDELITY FUNDS alapok FF - Euro Bond Fund A-ACC-HUF (hedged) | max. 1%, de min. 30.000, - Ft | 3000,-Ft |
FF - Global Dividend Fund A-ACC-HUF (hedged), FF - Global Multi Asset Income Fund A-ACC-HUF (hedged), FF - US High Yield Fund A-ACC-HUF (hedged) | max. 1%, de min. 30.000, - Ft | 3000,- Ft |
FF - Euro Corporate Bond Fund A-ACC-HUF (hedged) | max. 1,2%, de min. 30.000, - Ft | 3000,- Ft |
FF - Emerging Market Debt Fund A-ACC- HUF (hedged) | max. 1,5%, de min. 30.000, - Ft | 3000,-Ft |
FF - America Fund A-ACC-HUF (hedged), FF - Demographics Fund A-ACC-HUF, FF - Emerging Markets Fund A-ACC-HUF, FF - European Dynamic Growth Fund A-ACC- HUF (hedged), FF - Global Consumer Industries Fund A-ACC-HUF, FF - Global Health Care Fund A-ACC-HUF, Sustainable Global Dividend Plus Fund A-ACC-HUF, FF - Pacific Fund A-ACC-HUF, FF - SUSTAINABLE CLIMATE SOLUTIONS FUND A-ACC-HUF | max. 1,5%, de min. 30.000, - Ft | 3000,-Ft |
FF - SUSTAINABLE EUROZONE EQUITY FUND A ACC HUF, FF - SUSTAINABLE FUTURE CONNECTIVITY FUND A-ACC- HUF, FF-China Consumer Fund A ACC HUF | max. 1,7%, de min. 30.000, - Ft | 3000,-Ft |
FF - Sustainable Water & Waste Fund A-ACC- HUF, FF - Global Technology Fund FF - Global Technology Fund A-ACC-HUF A-ACC- HUF | max. 2%, de min. 30.000, - Ft | 3000,-Ft |
FF - US High Yield Fund A-ACC-EUR | max. 0,75%, de min. 100,- EUR | 10,- EUR |
FF - Emerging Market Corporate Debt Fund A-ACC-EUR (hedged), FF - US High Yield Fund A-ACC-EUR (hedged) | max. 1%, de min. 100,- EUR | 10,- EUR |
FF - Euro Balanced Fund A-ACC-EUR, FF - European High Yield Fund A-ACC-EUR, FF - Fidelity Target™ 2020 (Euro) Fund A-ACC- EUR, FF - Flexible Bond Fund A-ACC-EUR FF - Flexible Bond Fund A-ACC-EUR (EUR/GBP hedged), FF - Global Dividend Fund A-ACC-EUR (hedged), FF - Global Income Fund A-ACC-EUR (hedged), FF - Global Multi Asset Income Fund A-ACC-EUR (hedged), FF - Global Short Duration Income Fund A-ACC-EUR (EUR/USD hedged), FF - SMART Global Defensive Fund A-ACC-EUR FF - SMART Global Defensive Fund A-ACC- EUR (EUR/USD hedged), FF - Sustainable Strategic Bond Fund A-ACC-EUR (hedged) Fidelity Funds - European Growth Fund A | max. 1%, de min. 100,- EUR | 10,- EUR |
FF - Asian High Yield Fund A-ACC-EUR, FF - China Focus Fund A-ACC-EUR, FF - China Opportunities Fund A-ACC-EUR, FF - China RMB Bond Fund A-ACC-EUR, FF - Euro Bond Fund A-ACC-EUR, FF - Euro Corporate Bond Fund A-ACC-EUR, FF - Global Bond Fund A-ACC-EUR (hedged), FF - Global Corporate Bond Fund A-ACC-EUR (hedged), FF - Global Demographics Fund A- ACC-EUR (hedged), FF - Global Focus Fund A-ACC-EUR (hedged), FF - Global Infrastructure Fund A-ACC-EUR, FF - Global Opportunities Fund A-ACC-EUR, Sustainable Global Dividend Plus Fund A-ACC-Euro, FF - Greater China Fund A-ACC-EUR, FF - International Fund A-ACC-EUR, FF - Sustainable Eurozone Equity Fund A-ACC- EUR, FF - Sustainable Global Equity Fund A- ACC-EUR | max. 1,2%, de min. 100,- EUR | 10,- EUR |
Fidelity Funds - Sustainable Water & Waste Fund A | max. 1,5% de min. 100,- EUR | 10,- EUR |
FF - America Fund A-ACC-EUR, FF - America Fund A-ACC-EUR (hedged), FF - Asia Focus Fund A-ACC-EUR, FF - Asian Smaller Companies Fund A-ACC-EUR, FF - Asian Special Situations Fund A-ACC-EUR, FF - Asian Special Situations Fund A-ACC- EUR (hedged), FF - Emerging Asia Fund A- ACC-EUR, FF - Emerging Market Debt Fund A-ACC-EUR, FF - Emerging Markets Fund A- ACC-EUR, FF - Euro Blue Chip Fund A- ACC-EUR, FF - Euro Short Term Bond Fund A-ACC-EUR, FF - European Dynamic Growth Fund A-ACC-EUR, FF - European Growth Fund A-ACC-EUR, FF - European Larger Companies Fund A-ACC-EUR, FF - European Smaller Companies Fund A-ACC- EUR, FF - Fidelity Patrimoine Fund A-ACC- EUR, FF - Fidelity Target™ 2025 (Euro) Fund A-ACC-EUR, FF - Fidelity Target™ 2030 (Euro) Fund A-ACC-EUR, FF - Fidelity Target™ 2035 (Euro) Fund A-ACC-EUR, FF - Fidelity Target™ 2040 (Euro) Fund A-ACC- EUR, FF - Fidelity Target™ 2045 (Euro) Fund A-ACC-EUR, FF - Fidelity Target™ 2050 (Euro) Fund A-ACC-EUR, FF - Germany Fund A-ACC-EUR, FF - Global Consumer Industries Fund A-ACC-EUR, FF - Global Corporate Bond Fund A-ACC-EUR, FF - Global Financial Services Fund A-ACC- EUR, FF - Global Health Care Fund A-ACC- | max. 1,5% de min. 100,- EUR | 10,- EUR |
EUR, FF - Global Inflation-Linked Bond Fund A-ACC-EUR (hedged), FF - Global Multi Asset Income Fund A-ACC-EUR, FF - Global Multi Asset Tactical Defensive Fund A-ACC- EUR, FF - Global Technology Fund A-ACC- EUR, FF - Iberia Fund A-ACC-EUR, FF - Italy Fund A-ACC-EUR, FF - Japan Advantage Fund A-ACC-EUR, FF - Japan Smaller Companies Fund A-ACC-EUR, FF - Multi Asset Strategic Fund A-ACC-EUR, FF - Multi Asset Strategic Fund A-ACC-EUR (hedged) FF - Pacific Fund A-ACC-EUR, FF - SMART Global Moderate Fund A-ACC-EUR, FF - SMART Global Moderate Fund A-ACC-EUR (EUR/USD hedged), FF - Sustainable Water & Waste Fund A-ACC-EUR (EUR/USD hedged), FF - United Kingdom Fund A-ACC- EUR, FF - World Fund A-ACC-EUR, Fidelity Funds - Global Health Care Fund A, Fidelity Funds - Global Technology Fund A, Fidelity Funds - Global Industrials Fund A- EUR | ||
FF - Emerging Market Debt Fund A-ACC- EUR (hedged) | max. 2% de min. 100,- EUR | 10,- EUR |
FF - China Consumer Fund A-ACC-EUR, FF - Emerging Europe, Middle East & Africa Fund A-ACC-EUR, FF - Emerging Markets Fund A-ACC-EUR (hedged), FF - France Fund A-ACC-EUR | max. 2% de min. 100,- EUR | 10,- EUR |
FF - Euro Stoxx50™ Fund A-ACC-EUR | max. 2,25% de min. 100,- EUR | 10,- EUR |
FF - Global Demographics Fund A-ACC- USD, FF - Global Dividend Fund A-ACC- USD, FF - Global High Yield Fund A-ACC- USD, FF - Global Income Fund A-ACC-USD, FF - Global Multi Asset Tactical Defensive Fund A-ACC-USD, FF - Global Short Duration Income Fund A-ACC-USD, FF - Greater China Multi Asset Growth & Income Fund A-ACC-USD, FF - US High Yield Fund A-ACC-USD | max. 1,0% de min. 100,- USD | 10,- USD |
FF - Emerging Market Local Currency Debt Fund A-ACC-USD | max. 1,2% de min. 100,- USD | 10,- USD |
FF - Emerging Markets Fund A-ACC-USD, FF - Global Technology Fund A-ACC-USD, FF - Sustainable Strategic Bond Fund A- ACC-USD, Fidelity Funds - International Fund A | max. 1,2% de min. 100,- USD | 10,- USD |
FF - America Fund A-ACC-USD, FF - ASEAN Fund A-ACC-USD, FF - Asia Focus Fund A-ACC-USD, FF - Asia Pacific Multi Asset Growth & Income Fund A-ACC-USD, FF - Asian Bond Fund A-ACC-USD, FF - Asian High Yield Fund A-ACC-USD, FF - Asian Smaller Companies Fund A-ACC-USD, FF - China Consumer Fund A-ACC-USD, FF - China Focus Fund A-ACC-USD, FF - Emerging Asia Fund A-ACC-USD, FF - Emerging Market Corporate Debt Fund A- ACC-USD, FF - Emerging Market Debt Fund A-ACC-USD, FF - Emerging Markets Focus Fund A-ACC-USD, FF - Euro Balanced Fund A-ACC-USD (hedged), FF - Euro Bond Fund A-ACC-USD (hedged), FF - European Dynamic Growth Fund A-ACC-USD (hedged) FF - Germany Fund A-ACC-USD (hedged), FF - Global Bond Fund A-ACC-USD, FF - Global Consumer Industries Fund A-ACC- USD, FF - Global Equity Income Fund A- ACC-USD, FF - Global Health Care Fund A- ACC-USD, FF - Global Multi Asset Income Fund A-ACC-USD, FF - Global Multi Asset Income Fund A-ACC-USD (hedged), Sustainable Global Dividend Plus Fund A- ACC-USD, FF - Global Technology Fund A- ACC-USD (hedged), FF - Greater China Fund A-ACC-USD, FF - International Fund A- ACC-USD, FF - Latin America Fund A-ACC- USD, FF - SMART Global Defensive Fund A- ACC-USD, FF - SMART Global Moderate Fund A-ACC-USD, FF - Thailand Fund A- ACC-USD, FF - World Fund A-ACC-USD, Fidelity Funds - America Fund A-USD, Fidelity Funds - Sustainable Water & Waste Fund A | max. 1,5% de min. 100,- USD | 10,- USD |
FF - Asian Special Situations Fund A-ACC- USD, FF - Global Focus Fund A-ACC-USD, FF - Global Inflation-linked Bond Fund A- ACC-USD | max. 2% de min. 100,- USD | 10,- USD |
FF - Emerging Europe, Middle East & Africa Fund A-ACC-USD, FF - US Dollar Bond Fund A-ACC-USD | max. 2% de min. 100,- USD | 10,- USD |
JPMorgan Investment Funds - Global High Yield Bond Fund-A, JPMorgan GLOBAL MACRO OPPORTUNITIES D (ACC) - HUF (HEDGED) | max. 1% de min.30.000,- Ft | 3000,-Ft |
JPMorgan Investment Funds - Europe Strategic Dividend Fund | max. 1,5% de min.30.000,- Ft | 3000,-Ft |
JPMorgan Funds - Europe High Yield Bond Fund D (acc) – EUR, JPMorgan Funds - Global Strategic Bond Fund-A, JPMorgan Funds - US Select Equity Plus Fund D (acc) – EUR, JPMorgan Investment Funds - Global Balanced Fund-A, JPMorgan Investment Funds - Global Balanced Fund-A, JPMorgan Investment Funds - Global Capital Appreciation Fund-D, JPMorgan Investment Funds - Global Capital Appreciation Fund-A, JPMorgan Investment Funds - Global Capital Appreciation Fund-A, JPMorgan Investment Funds - Global Capital Preservation Fund (USD)-A, JPMorgan Investment Funds - Income Opportunity Fund A, JPMorgan Investment Funds - Income Opportunity Fund D, JPMorgan Investment Funds - Income Opportunity Fund D | max. 1% de min. 100,- EUR | 10,- EUR |
JPMorgan Funds - Euro Corporate Bond Fund-D, JPMorgan Funds - Euro Corporate Bond Fund-A, JPMorgan Funds - Global Strategic Bond Fund-D, JPMorgan Funds - Global Strategic Bond Fund-D | max. 1,2% de min. 100,- EUR | 10,-EUR |
JPMorgan Funds - Emerging Markets Local Currency Debt Fund-A, JPMorgan Funds - Emerging Markets Local Currency Debt Fund-A, JPMorgan Funds - Emerging Markets Local Currency Debt Fund-D, JPMorgan Funds - Emerging Markets Local Currency Debt Fund-D, JPMorgan Funds - Europe Dynamic Fund-A, JPMorgan Funds - Europe Dynamic Fund-A, JPMorgan Funds - Europe Equity Plus Fund-A, JPMorgan Funds - Europe Equity Plus Fund-A, JPMorgan Funds - Europe Strategic Growth Fund-A, JPMorgan Funds - Global Convertibles Fund (EUR)-D, JPMorgan Funds - Global Convertibles Fund (EUR)-A, JPMorgan Funds - Global Convertibles Fund (EUR)-A, JPMorgan Funds - Global Corporate Bond Fund-A, JPMorgan Funds - Global Corporate Bond Fund-D, JPMorgan Investment Funds - Europe Strategic Dividend Fund-A, JPMorgan Investment Funds - Europe Strategic Dividend Fund-A, JPMorgan Investment Funds - Global | max. 1,2% de min. 100,- EUR | 10,- EUR |
Balanced Fund-D, JPMorgan Investment Funds - Global Dividend Fund-A, JPMorgan Investment Funds - Global Dividend Fund-A, JPMorgan Investment Funds - Global Income Fund-A | ||
JPMorgan Funds - Emerging Markets Corporate Bond Fund-A, JPMorgan Funds - Emerging Markets Corporate Bond Fund-D, JPMorgan Funds - Emerging Markets Corporate Bond Fund-A, JPMorgan Funds - Emerging Markets Strategic Bond Fund-A, JPMorgan Funds - Emerging Markets Strategic Bond Fund-D, JPMorgan Funds - Emerging Markets Strategic Bond Fund-A, JPMorgan Funds - Emerging Markets Strategic Bond Fund-D, JPMorgan Funds - Europe Dynamic Fund-D, JPMorgan Funds - Europe Equity Plus Fund-D, JPMorgan Funds - Europe Small Cap Fund- D, JPMorgan Funds - Europe Strategic Growth Fund-A, JPMorgan Funds - Europe Strategic Growth Fund-D, JPMorgan Funds - Global Corporate Bond Fund-D, JPMorgan Investment Funds - Global Dividend Fund-D, JPMorgan Investment Funds - Global Income Fund-D | max. 1,5%, de min. 100,- EUR | 10,-EUR |
JPMorgan Funds - Total Emerging Markets Income Fund-A, JPMorgan Investment Funds - Europe Strategic Dividend Fund-D | max. 1,5%, de min. 100,- EUR | 10,-EUR |
JPMorgan Funds - Brazil Equity Fund-A, JPMorgan Funds - Brazil Equity Fund-A, JPMorgan Funds - China Fund-D, JPMorgan Funds - Emerging Europe Equity Fund A (dist) – EUR, JPMorgan Funds - Emerging Markets Dividend Fund-A, JPMorgan Funds - Emerging Markets Dividend Fund-D, JPMorgan Funds - Emerging Markets Dividend Fund-A, JPMorgan Funds - Emerging Markets Small Cap Fund A, JPMorgan Funds - Emerging Middle East Equity Fund-A, JPMorgan Funds - Emerging Middle East Equity Fund-D, JPMorgan Funds - Global Focus Fund-A, JPMorgan Funds - Global Focus Fund-A, JPMorgan Funds - Global Focus Fund-D, JPMorgan Funds - Global Focus Fund-A, JPMorgan Funds - Global Focus Fund-D, JPMorgan Funds - Global Real Estate Securities Fund (USD)-A JPMorgan Funds - Global Real Estate Securities Fund (USD)-D, JPMorgan Funds - Global Real Estate Securities Fund (USD)-A JPMorgan Funds - India Fund-D, JPMorgan | max. 1,5% de min. 100,- EUR | 10,- EUR |
Funds - Pacific Equity Fund-D, JPMorgan Funds - Pacific Equity Fund-A, JPMorgan Funds - Taiwan Fund-A, JPMorgan Funds - Total Emerging Markets Income Fund-D, JPMorgan Funds - US Growth Fund-D, JPMorgan Funds - US Value Fund-D, JPMorgan Funds - US Value Fund-A, JPMorgan Investment Funds - Global Dividend Fund-A, JPMorgan Investment Funds - Global High Yield Bond Fund-A, JPMorgan Investment Funds - US Select Equity Fund-A, JPMorgan Funds - Emerging Europe Equity Fund | ||
JPMorgan Funds - EU Government Bond Fund-A | max. 1,7% de min. 100,- EUR | 10,-EUR |
JPMorgan Funds - ASEAN Equity Fund-A, JPMorgan Funds - ASEAN Equity Fund-D, JPMorgan Funds - Emerging Markets Dividend Fund-D, JPMorgan Funds - Emerging Markets Small Cap Fund-D, JPMorgan Funds - Euro Government Short Duration Bond Fund A, JPMorgan Funds - Systematic Alpha Fund | max. 2% de min. 100,- EUR | 10,-EUR |
JPMorgan Funds - Europe Dynamic Small Cap Fund-A, JPMorgan Funds - Europe Dynamic Small Cap Fund-D, JPMorgan Funds - Europe Small Cap Fund-A, JPMorgan Funds - Europe Small Cap Fund- A, JPMorgan Funds - Europe Strategic Value Fund-A, JPMorgan Funds - Europe Strategic Value Fund-D, JPMorgan Funds - Europe Strategic Value Fund-A, JPMorgan Funds - Europe Technology Fund-D, JPMorgan Funds - Europe Technology Fund-A, JPMorgan Funds - Europe Technology Fund- A, JPMorgan Funds - Global Dynamic Fund- A, JPMorgan Funds - Global Dynamic Fund- A, JPMorgan Funds - Global Dynamic Fund- A, JPMorgan Funds - Global Dynamic Fund- D, JPMorgan Funds - Global Dynamic Fund- D, JPMorgan Funds - Global Natural Resources Fund-D, JPMorgan Funds - Global Natural Resources Fund-A, JPMorgan Funds - Latin America Equity Fund-D, JPMorgan Funds - US Growth Fund-A, JPMorgan Funds - US Small Cap Growth Fund-A, JPMorgan Funds - US Technology Fund-A, JPMorgan Funds - US Technology Fund-D | max. 2% de min. 100,- EUR | 10,- EUR |
JPMorgan Funds - US Select Equity Plus Fund D (acc) - USD | max. 1% de min. 100,- USD | 10,-USD |
JPMorgan Funds - Global Convertibles Fund (EUR)-A, JPMorgan Investment Funds - Global Capital Preservation Fund (USD)-D | max. 1,2% de min. 100,- USD | 10,-USD |
JPMorgan Funds - Emerging Markets Corporate Bond Fund-A, JPMorgan Funds - Emerging Markets Corporate Bond Fund-A, JPMorgan Funds - Emerging Markets Investment Grade Bond Fund-A, JPMorgan Funds - Emerging Markets Investment Grade Bond Fund-D, JPMorgan Funds - Global Strategic Bond Fund-A, JPMorgan Investment Funds - Global Dividend Fund-D, JPMorgan Investment Funds - Income Opportunity Fund-A | max. 1,5% de min. 100,- USD | 10,-USD |
JPMorgan Funds - ASEAN Equity Fund-D, JPMorgan Funds - ASEAN Equity Fund-A, JPMorgan Funds - Asia Equity Fund-A, JPMorgan Funds - Asia Equity Fund-A, JPMorgan Funds - China Fund-D, JPMorgan Funds - China Fund-A, JPMorgan Funds - Emerging Markets Local Currency Debt Fund-A, JPMorgan Funds - Emerging Markets Opportunities Fund-D, JPMorgan Funds - Emerging Markets Opportunities Fund-A, JPMorgan Funds - Emerging Markets Small Cap Fund-D, JPMorgan Funds - Emerging Markets Small Cap Fund- A, JPMorgan Funds - Emerging Middle East Equity Fund-D, JPMorgan Funds - Emerging Middle East Equity Fund-A, JPMorgan Funds - Emerging Middle East Equity Fund-A, JPMorgan Funds - Europe Dynamic Fund-D, JPMorgan Funds - Europe Equity Plus Fund, JPMorgan Funds - Europe Equity Plus Fund- A, JPMorgan Funds - Global Corporate Bond Fund-A, JPMorgan Funds - Global Corporate Bond Fund-D, JPMorgan Funds - Global Corporate Bond Fund-A, JPMorgan Funds - Global Focus Fund-A, JPMorgan Funds - Global Healthcare Fund-D, JPMorgan Funds - Global Healthcare Fund-A, JPMorgan Funds - Global Healthcare Fund-A, JPMorgan Funds - Global Natural Resources Fund-A, JPMorgan Funds - Global Real Estate Securities Fund (USD)- D, JPMorgan Funds - Global Real Estate Securities Fund (USD)-A, JPMorgan Funds - India Fund-A, JPMorgan Funds - India Fund-A, JPMorgan | max. 1,5% de min. 100,- USD | 10,-USD |
Funds - India Fund-D, JPMorgan Funds - Latin America Equity Fund-A, JPMorgan Funds - Latin America Equity Fund-A, JPMorgan Funds - Pacific Equity Fund-A, JPMorgan Funds - Pacific Equity Fund-A, JPMorgan Funds - Pacific Equity Fund-D, JPMorgan Funds - Taiwan Fund-A, JPMorgan Funds - Taiwan Fund-A, JPMorgan Funds - US Growth Fund-D, JPMorgan Funds - US Growth Fund-A, JPMorgan Funds - US Growth Fund-A, JPMorgan Funds - US Small Cap Growth Fund-A, JPMorgan Funds - US Small Cap Growth Fund-A, JPMorgan Funds - US Smaller Companies Fund-A, JPMorgan Funds - US Smaller Companies Fund-A, JPMorgan Funds - US Smaller Companies Fund-D, JPMorgan Funds - US Technology Fund-A, JPMorgan Funds - US Technology Fund-A, JPMorgan Funds - US Value Fund- D, JPMorgan Funds - US Value Fund-A, JPMorgan Funds - US Value Fund-A, JPMorgan Investment Funds - Global Capital Preservation Fund (USD)-D, JPMorgan Investment Funds - Global Capital Preservation Fund (USD)-A, JPMorgan Investment Funds - Global Dividend Fund-A, JPMorgan Investment Funds - Global Dividend Fund-A, JPMorgan Investment Funds - Global Dividend Fund-A, JPMorgan Investment Funds - Global High Yield Bond Fund-A, JPMorgan Investment Funds - Global High Yield Bond Fund-D, JPMorgan Investment Funds - US Select Equity Fund-A | ||
JPMorgan Funds - Brazil Equity Fund-D, JPMorgan Funds - Brazil Equity Fund-A, JPMorgan Funds - China Fund-D, JPMorgan Funds - Global Natural Resources Fund-D, JPMorgan Funds - Latin America Equity Fund-D, JPMorgan Funds - Russia Fund D (acc) – USD, JPMorgan Funds - Taiwan Fund-D, JPMorgan Funds - US Small Cap Growth Fund-D, JPMorgan Funds - US Technology Fund-D | max. 2%, de min. 100,- USD | 10,-USD |
JPMorgan Funds - Brazil Equity Fund-A, JPMorgan Funds - Emerging Markets Local Currency Debt Fund-A, JPMorgan Funds - Emerging Markets Local Currency Debt Fund-D, JPMorgan Funds - Global Dynamic Fund-D, JPMorgan Funds - Global Dynamic Fund-A, JPMorgan Funds - Global Dynamic Fund-A, JPMorgan Funds - US Aggregate Bond Fund-A | max. 2% de min. 100,- USD | 10,-USD |
2.5. Egyéb értékpapírok (részvények, certifikátok, idegen befektetési jegyek, kárpótlási jegyek, tőzsdei részvényopciók) bizományosi díjai | ||
BÉT38-re bevezetett értékpapírok bizományosi díjai a BÉT-en végrehajtott ügyletek esetén | ||
BÉT-re bevezetett forintban és nem forintban denominált értékpapírok vételi és eladási bizományosi díjai | 0,9%, min. 3.000,- Ft | |
Day-trade típusú részvényügyletek díja39 | 0,45%, min. 3.000,- Ft40 | |
Technikai day-trade típusú részvényügyletek díja | 0,45%, min. 3.000,- Ft | |
Tőzsdei részvényopció bizományosi díja | egyedi megállapodás szerint | |
Megbízás lejáratás és visszavonás díja tranzakciónként valamennyi értékpapír esetén (személyesen, telefonon, faxon) | 500,- Ft | |
Kényszerértékesítés lebonyolítási díja | árfolyamérték 0,9%-a, de min. 3.000,- Ft + 2.000,- Ft kezelési költség |
Külföldi tőzsdékre bevezetett, nem forintban denominált értékpapírok bizományosi díja az adott tőzsdén végrehajtott ügyletek esetén | ||
horvátországi, romániai, bulgáriai tőzsdére bevezetett értékpapírok bizományosi vételi és eladási díja | 2,0%, min. 25.000,- Ft | |
IT ISIN kódú értékpapírok olasz tőzsdén végrehajtandó bizományosi megbízásának díja | 1,0%, min. 19.000,- Ft (vétel esetén + 0,2%) | |
ES ISIN kódú értékpapírok (részvény, befektetési jegy, certifikát) bármely tőzsdén végrehajtandó bizományosi megbízásának díja (azon vállalatok esetében, ahol a piaci kapitalizáció meghaladja az 1 milliárd EUR-t.) | 1,0%, min. 19.000,- Ft (vétel esetén + 0,2%) |
FR ISIN kódú értékpapírok (részvény, befektetési jegy, certifikát) bármely tőzsdén végrehajtandó bizományosi megbízásának díja | 1,0%, min. 19.000,- Ft (vétel esetén + 0,3%) | |
GB vagy IE ISIN kódú értékpapírok (részvény, befektetési jegy, certifikát) angol tőzsdén (London Stock Exchange) végrehajtandó bizományosi megbízásának díja | 1,0%, min. 19.000,- Ft (vétel esetén + 0,5%) | |
Értékpapírok (részvény, befektetési jegy, certifikát) minden egyéb, a Végrehajtási Politikában rögzített külföldi tőzsdén végrehajtandó bizományosi megbízásának díja 41 | 1,0%, min. 19.000,- Ft | |
Külföldi tőzsdén végrehajtott tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapír megbízás díja, amennyiben az értékpapír árfolyamértéke 1 USD vagy 1 EUR devizanem értéknél kevesebb | 1,0%, min. 25 000,- Ft | |
Megbízás módosítás, visszavonás és lejáratás díja tranzakciónként, külföldi értékpapírok esetén | 1.000,- Ft |
2.6. Szabványosított határidős kereskedelem (Budapesti Értéktőzsde) bizományosi díjai | ||
Pozíciónyitás, zárás és kifutási díj | ||
BUX | 300,- Ft/kontraktus, min. 1.500,- Ft | |
Részvény kontraktusok | 2.000,- Ft/kontraktus min. 2.500 Ft | |
Deviza kontraktusok | 300,- Ft/kontraktus, de min. 10.000,- Ft | |
Megbízás lejáratás díja | megbízásonként | 500 Ft |
Pozíció átadás, pozíció átvétel | minden kontraktus | 500,- Ft/kontraktus, min. 5.000,- Ft |
2.7.1. Nem szabványosított (OTC), azonnali kereskedelem bizományosi díja
BÉT-re nem bevezetett hazai részvény megbízások díja | árfolyamértékre vetített 2%, min. 50.000,- Ft | |
BÉT-re nem bevezetett hazai részvény megbízás lejáratás díja | 500,- Ft | |
Minden egyéb külföldi tőzsdére nem bevezetett külföldi, tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapír megbízás díja | 1,0%, min. 25.000,- Ft | |
2.7.2. Nem szabványosított, származtatott eszközök kereskedelmének díjai | ||
Tőzsdén kívüli részvényopció bizományosi díja | egyedi megállapodás szerint | |
Tőzsdén kívüli, devizára és kamatra vonatkozó származtatott ügyletek megbízási díja | egyedi megállapodás szerint |
2.8. Nem szabványosított származtatott eszközök kereskedelme margin-elszámolással | ||
Tőzsdén kívüli deviza opciós és határidős ügyletek megbízási díja | egyedi megállapodás szerint |
2.9. CIB Prémium Befektetés 42 | ||
Ügyletkötés díja | díjmentes | |
III. eBroker tőzsdei kereskedési rendszeren keresztül adott megbízások és elérhető szolgáltatások speciális kondíciói 43 | ||
3.1. BÉT-re bevezetett értékpapírokra vonatkozó BÉT-en végrehajtandó bizományosi megbízások vételi és eladási, valamint módosítási, visszavonási és lejáratási díja | ||
Standard díjcsomag (CIBEZZ44 45 kedvezmény esetén 0,4 %, min. 150,-Ft) | 0,55 %, min. 150,-Ft | |
Üzleti díjcsomag | 0,4 %, min. 300,- Ft | |
Magánbefektetői díjcsomag | 0,4 %, min. 150,- Ft | |
Trader kedvezmény | 0,2%, min. 150,- Ft46 |
Megbízás visszavonás díja tranzakciónként a BÉT-re bevezetett értékpapírok esetén | 50,- Ft | |
3.2. Day-trade típusú részvényre vonatkozó a BÉT-en végrehajtandó bizományosi megbízások díja 47 | ||
Standard díjcsomag (CIBEZZ 48 49 kedvezmény esetén 0,2 %, min. 150,-Ft) | 0,275 %, min. 150,- Ft | |
Üzleti díjcsomag | 0,2 %, min. 300,- Ft | |
Magánbefektetői díjcsomag | 0,2 %, min. 150,- Ft | |
Trader kedvezmény | 0,1 %, min. 150,- Ft | |
3.3. Magyar állampapírok vételi és eladási díja | ||
Magyar állampapírok vétele és eladása másodlagos forgalomban nem tőzsdei megbízás esetén | díjmentes | |
3.4. Külföldi tőzsdére bevetetett értékpapírokra vonatkozó, külföldi tőzsdén végrehajtandó bizományosi megbízások vételi és eladási, valamint módosítási, visszavonási és lejáratási díja 50 | ||
IT ISIN kódú értékpapírok olasz tőzsdén végrehajtandó bizományosi megbízásának díja | 0,7%, min. 10.000,- Ft (vétel esetén + 0,2%) | |
ES ISIN kódú értékpapírok (részvény, befektetési jegy, certifikát) bármely tőzsdén végrehajtandó bizományosi megbízásának díja (azon vállalatok esetében, ahol a piaci kapitalizáció meghaladja az 1 milliárd EUR-t.) | 0,7%, min. 10.000,- Ft (vétel esetén + 0,2%) | |
FR ISIN kódú értékpapírok (részvény, befektetési jegy, certifikát) bármely tőzsdén végrehajtandó bizományosi megbízásának díja | 0,7%, min. 10.000,- Ft (vétel esetén + 0,3%) | |
GB vagy IE ISIN kódú értékpapírok (részvény, befektetési jegy, certifikát) angol tőzsdén (London Stock Exchange) végrehajtandó bizományosi megbízásának díja | 0,7%, min. 10.000,- Ft (vétel esetén + 0,5%) |
Értékpapírok (részvény, befektetési jegy, certifikát) minden egyéb, a Végrehajtási Politikában rögzített külföldi tőzsdén végrehajtandó bizományosi megbízásának díja 51 | 0,7 %, min. 10.000,- Ft | |
Külföldi tőzsdén végrehajtott tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapír megbízás díja, amennyiben az értékpapír árfolyamértéke 1 USD vagy 1 EUR devizanem értéknél kevesebb | 1,0%, min. 25 000,- Ft | |
Megbízás módosítás, visszavonás és lejáratás díja tranzakciónként, külföldi értékpapírok esetén | 1.000,- Ft | |
3.5. A BÉT kereskedési adataira és egyéb piaci adatokra vonatkozó valós idejű adatszolgáltatás havi díja52 | ||
Standard díjcsomag | a szolgáltatás nem érhető el (a számlához 15 perces késleltetett árfolyam szolgáltatás tartozik díjmentesen) | |
Üzleti díjcsomag | 7.000,- Ft | |
Magánbefektetői csomag | 2.500,- Ft53 | |
3.6. eBroker díjcsomag módosítási díj | ||
Aktuális díjcsomag hóközi módosítása egyedi rendelkezés alapján | díjmentes54 |
IV. Értékpapír-állományi és letétkezelési tevékenység díjai | ||
4.1. Értékpapír-állományi díj (esedékesség negyedévente)55 (Kiegészítő állományi díj: 56) | ||
Dematerializált értékpapírok | Magánszemélyek | Gazdálkodó szervezetek |
Állományi díj | Forintban denominált magyar állampapírok és egyéb forintban denominált hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok esetén | 0,25 %/ év57 + Kiegészítő állományi díj | 0,15 %/ év58 + Kiegészítő állományi díj |
Belföldön kibocsátott befektetési jegyek, részvények, és nem forintban denominált kötvények esetén | 0,25 %/ év59 + Kiegészítő állományi díj | 0,15 %/ év60 + Kiegészítő állományi díj | |
Külföldön kibocsátott befektetési jegyek és részvények (kivéve a Horvátországban, Romániában és Bulgáriában forgalmazott befektetési jegyeket és részvényeket, illetve az Eurizon EasyFund alapok befektetési jegyeit) | 0,25 %/ év61 + Kiegészítő állományi díj | 0,15 %/ év62 + Kiegészítő állományi díj | |
Horvátországban, Romániában és Bulgáriában forgalmazott értékpapírok esetén | 0,5 %/ év63 + Kiegészítő állományi díj | 0,5 %/ év64 + Kiegészítő állományi díj | |
A CIB Bankcsoport tagja által kibocsátott valamennyi értékpapír, az Eurizon Asset Management Hungary által kezelt befektetési alapok, illetve az Eurizon EasyFund befektetési jegyek esetén | 0,25% / év65 + Kiegészítő állományi díj | 0,15% / év66 + Kiegészítő állományi díj | |
Óvadékba adott, dematerializált értékpapírok esetén | névértékre vetítve 0,2% min. 500,- Ft/hó | névértékre vetítve 0,2% min. 500,- Ft/hó | |
Egyéb értékpapírok esetén | 0,25%/év67 + Kiegészítő állományi díj | 0,15%/év68 + Kiegészítő állományi díj | |
Margin fedezeti értékpapírszámlán elhelyezett értékpapírok esetében | Az adott értékpapír esetében az Ügyfél befektetési szolgáltatási keretszerződése tekintetében alkalmazandó állományi díj mértéke | Az adott értékpapír esetében az Ügyfél befektetési szolgáltatási keretszerződése tekintetében alkalmazandó állományi díj mértéke |
Kiegészítő állományi díj69 | Befektetési számlán és Tartós Befektetési számlán elhelyezett értékpapírok esetében | díjmentes | díjmentes |
Nyomdai úton előállított értékpapírok | |||
Egységesen, óvadékba vett értékpapírokra vonatkozóan is | névértékre vetítve 0,3% min. 500,- Ft/hó | névértékre vetítve 0,3% min. 500,- Ft/hó |
4.2. Értékpapírszámla transzfer és átvezetés | ||
Transzfer 70 | ||
HUF, EUR és USD devizanemben denominált értékpapír esetében | 20.000,- Ft/tranzakció | |
nem HUF, nem EUR és nem USD devizanemben denominált értékpapír esetében | 20.000,- Ft/tranzakció | |
KELER DVP | 20.000,- Ft/tranzakció | |
Átvezetés | ||
CIB Bankon belüli átvezetés | 1.000,- Ft/értékpapír | |
Átvezetés értékpapírszámláról margin fedezeti értékpapírszámlára | díjmentes | |
Átvezetés margin fedezeti értékpapírszámláról értékpapírszámlára | díjmentes |
4.3 Társasági események | ||
Belföldi | ||
Nyomdai úton előállított értékpapírok osztalék/kamat szelvényvágása | 20,- Ft/db, minimum 1.000,- Ft |
Nyomdai úton előállított értékpapírok osztalék/kamat beszedésének díja | névérték 0,5%-a, min. 5.000,- Ft | |
Fizikai beszállítás | 10,-Ft/db, min. 10.000,-Ft /beszállítás | |
Fizikai kikérés | névérték 0,5%-a, min. 50.000,- Ft, max. 500.000,-Ft + nyomda és postaköltség/kiszállítás | |
Nem fizikai papírok osztalékbeszedése | díjmentes | |
Külföldi | ||
Elkülönített USA adózási számla nyitása | 250,-EUR/nyitás | |
Elkülönített USA adózási számla fenntartása | 150,-EUR/hó | |
Osztalékbeszedés nem forintban denominált, nyomdai úton előállított értékpapírok esetén | max. 3.500,- Ft | |
Dematerializált értékpapírok osztalékbeszedése | díjmentes | |
Társasági eseményen való részvétel | 10.000,- Ft/instrukció | |
Egyedi szolgáltatások díja | egyedi megállapodás szerint | |
W-8BEN KELER lebonyolítás díja magyar adóügyi illetőségű ügyfelek részére | W-8BEN nyilatkozat regisztrálása a KELER-nél | 14.000,- Ft/alkalom |
Értékpapír W-8BEN nyilatkozat alatti kezelése | 1.000,- Ft/ISIN kód/megbízás71 |
4.4. Értékpapír zárolás és a zárolás feloldása (értékpapíronként és tranzakciónként) | ||
Zárolás CIB számlán | 1.500,- Ft | |
Feloldás CIB számlán | 1.500,- Ft | |
Értékpapír zárolással járó társasági esemény díja (zárolásonként) | 2.500,- Ft | |
Zárolás KELER-nél | 5.000,- Ft | |
Xxxxxxxx XXXXX-nél | 5.000,- Ft |
Együttes zárolás KELER-nél | 12.500,- Ft | |
Együttes zárolás feloldás KELER-nél | 12.500,- Ft | |
Igazolás bármely zárolásról | 2.000,- Ft | |
Elkülönített alszámla nyitása KELER-nél | 2.000,- Ft |
4.5. Egyéb díjak | ||
Részvénykönyvi bejegyzés díja a KELER Zrt.-től különböző letétkezelőnél tárolt részvény esetén | 10.000,- Ft | |
A KELER Zrt. által bemutatóra szóló értékpapírra kiadott közgyűlési letéti igazolás díja (értékpapíronként és alkalmanként) | 1.500,- Ft | |
Zárt letét | 10.000,- Ft/zárt letét | |
Értékpapírcsere díja (a forgalomból kikerülő értékpapírok darabszáma alapján, darabonként)72 | 30,- Ft/db | |
Értékpapír címlet átváltás | 1 %, min. 1.000,- Ft 73 | |
A beszerzés piacától eltérő piacon történő értékesítés miatti értékpapír transzfer díja | 80 EUR74/transzfer | |
Óvadék nyilvántartásának a díja szegregált megbízói számlán BÉT határidős ügyletekhez (egyéni ügyfél elkülönítés) | 100.000 Ft/hó |
V. Pénzforgalmi és elektronikus szolgáltatások díjai
A Befektetési Ügyfélszámlán végzett fizetési műveletetek díjai (pl.: készpénz kifizetés, átutalások)
(i) magánszemély és egyéni vállalkozó Ügyfél esetében megegyeznek a CIB Bank Zrt. lakossági kondíciós listájában megjelölt Classic díjcsomagban megjelölt díjszabással amennyiben az Ügyfél nem rendelkezik a CIB Bank Zrt-nél vezetett folyószámlával.
(ii) magánszemély és egyéni vállalkozó Ügyfél esetében megegyeznek az Ügyfél bankszámlájához tartozó díjakkal amennyiben a magánszemély vagy egyéni vállalkozó Ügyfél rendelkezik a CIB Bank Zrt-nél vezetett bankszámlával,
(iii) minden egyéb Ügyfél esetében megegyeznek a CIB Bank Zrt. Bázis Üzleti Számla kondíciós listában szereplő díjszabással.
A részletekről a xxx.xxx.xx internetes oldalon tájékozódhat.
VI. Egyéb díjak | ||
Állandó meghatalmazás befogadása a magánszemély számlanyitásával egyidejűleg | díjmentes | |
Állandó meghatalmazás befogadása minden egyéb esetben | 1.000,- Ft | |
Halasztott pénzügyi teljesítés díja | 10% / év 75 | |
Késedelmes pénzügyi teljesítés esetén felszámított kamat | 10% / év 76 | |
Rendhagyó felvilágosítási díj77 | 5.000,- Ft | |
Minden egyéb, adóigazolásnak nem minősülő kivonat, igazolás | 5.000,- Ft | |
Könyvvizsgálati visszaigazoló levél díja | 16.505 Ft + ÁFA/igazolás | |
Személyi bankári tanácsadási díj 78 | 30.000,- Ft / alkalom | |
CIB Start Befektetési Alap Program | ||
Szerződéskötés díja | 3 000 Ft/szerződés, Akció: visszavonásig 0Ft/szerződés | |
Havi díja | 19 999 Ft/hó, Akció: visszavonásig 0Ft/hó |
VII. Adóigazolási díjak | ||
Év végi igazolások és kimutatások az adóalapról/adóról79 | díjmentes | |
Levont adók évközi igazolása teljesítési lapon, szerződésben vagy teljesítésigazolás részeként | díjmentes | |
Év végi adóigazolás a szabványosított határidős ügyletekről80 | díjmentes | |
Minden további adóigazolás díja, igazolásonként81 | 5.000,- Ft | |
Értékpapírok bekerülési értékének igazolása, értékpapíronként és bizonylatonként | 1.000,- Ft/db | |
Értékpapírok bekerülési értékének az Ügyfél számláján történt jóváírás napját követő 3 munkanapon túli közlése vagy módosítása, értékpapíronként és bizonylatonként | 3.000,- Ft |
1 Felszámítva minden megkezdett hónap után, esedékes havonta egy összegben.
2 A CIB Online, a CIB Kártyázó Médium és a CIB Kártyázó Maximum számlacsomag részleteit, illetve a szolgáltatás havi díját a CIB Bank Zrt. magánszemélyek számára meghirdetett banki kondíciós listája tartalmazza. A meghirdetett díj tartalmazza a befektetési ügyfélszámla havi számlavezetési díját, azonban nem tartalmazza az esetleges értékpapír-állományi díjakat, amelyek továbbra is a befektetési számlához kapcsolódó befektetési ügyfélszámlán kerülnek terhelésre.
3 Korábbi Student kedvezmény.
4 CIBEZZ kedvezmény azon magánszemély által vehető igénybe, aki igényléskor érvényes nappali tagozatos diákigazolvánnyal rendelkezik és még nem töltötte be 26. életévét. A 26. életév betöltését követően a Bank egyoldalúan megvonja a kedvezményt.
5 Nyugdíj-előtakarékossági számlára vásárolható nyilvánosan forgalomba hozott pénzügyi eszközök: (i) a CIB által kibocsátott, forintban denominált kötvények, (ii) egyéb kibocsátó által kibocsátott, forintban denominált hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, (iii) a Magyar Állam által kibocsátott állampapírok; (iv) BÉT-re bevezetett, forintban denominált részvények (v) BÉT-re bevezetett, forintban denominált certifikátok (vi) forintban denominált idegen befektetés alapok jegyei (vii) a jelen Díjjegyzék 2.2. pontjában megnevezett forintban denominált értékpapírok. A korábban hatályos szabályok alapján megvásárolt értékpapírok a Nyugdíj-előtakarékossági számlán találhatók.
6 Felszámítva minden megkezdett negyedév után, esedékes negyedévente az éves díj egynegyede. Azon ügyfelek számára, akik az Invest termékcsomagba tartozó nyugdíj előtakarékossági számla megnyitásakor nyilatkoztak arról, hogy kizárólag csak a nyugdíj-előtakarékossági számlán bonyolítják tranzakcióikat, a
Befektetési Ügyfélszámla számlavezetési díja (havi 330 Ft) nem kerül felszámításra a nyugdíj- előtakarékossági számla számlavezetési díja mellett. A későbbiekben az említett Befektetési Ügyfélszámlán végrehajtott bármilyen tranzakció a fenti nyilatkozatot érvényteleníti.
7 Felszámítva a nyugdíj értékpapírszámlán és a nyugdíj értékpapír letéti számlán lévő értékpapírok után. Negyedévente esedékes.
8 Az Ügyfél által minden, a nyugdíj pénzszámlára történő befizetést követő első, az Ügyfél megbízása alapján ezen befizetés összegéig, befektetési eszköz vételére vonatkozó ügylet díjmentes. További tranzakciós díjak, valamint egyéb díjak a díjjegyzékben foglaltaknak megfelelően.
9 CIB Maraton Értékpapírszámlára vásárolható nyilvánosan forgalomba hozott pénzügyi eszközök: (i) a CIB által kibocsátott, forintban, euróban vagy amerikai dollárban denominált kötvények, (ii) egyéb kibocsátó által kibocsátott, forintban, euróban vagy amerikai dollárban denominált hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok,
(iii) a Magyar Állam által kibocsátott forintban vagy euróban denominált állampapírok; (iv) a jelen Díjjegyzék
2.4. pontjában felsorolt, forintban, euróban vagy amerikai dollárban denominált idegen befektetés alapok jegyei, (v) a jelen Díjjegyzék 2.2. pontjában felsorolt értékpapírok, (vi) a jelen Díjjegyzék 2.3. pontjában felsorolt, forintban, euróban vagy amerikai dollárban denominált befektetési alapok jegyei, (vii) a BÉT-re bevezetett, forintban, euróban vagy amerikai dollárban denominált részvények, certifikátok és befektetési jegyek, (viii) a külföldi tőzsdékre bevezetett, forintban, euróban vagy amerikai dollárban denominált részvények, certifikátok, kötvények és befektetési jegyek. A korábban hatályos szabályok alapján megvásárolt értékpapírok a CIB Maraton Értékpapírszámlán tarthatóak.
10 A Bank egy adott tartós befektetési számla kapcsán forinttól eltérő devizanemben tbsz pénzszámlát csak az adott tartós befektetési számla forint devizanemű tbsz pénzszámlájának megléte esetén vezet.
11 A számlanyitáshoz minimálisan befizetendő (átutalandó/NYESz-számláról transzferálandó) összeg: 25.000,- Ft.
12 Felszámítva a CIB Maraton Értékpapírszámlán és az értékpapír letéti számlán lévő értékpapírok után. Negyedévente egyszer, egy összegben esedékes.
13 Lásd a IV. Értékpapír-állományi és letétkezelési tevékenység díjai pontban.
14 Mind a készpénzfelvételre, mind az átutalásra, mind a saját számlák közötti átvezetésre vonatkozóan. Nem tartalmazza a más befektetési szolgáltatóhoz történő értékpapír transzferálás díját, illetve a pénzforgalmi tranzakciókhoz kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások díját sem. Számlazárásnak minősül a CIB Maraton Értékpapírszámla megszüntetése abban az esetben is, amennyiben az Üzletfél azért szünteti meg a számlákat, hogy azokat a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint más szolgáltatóhoz áthelyezze.
15 Az aktuális árfolyamértékre vetítve.
16 Kizárólag Bszt. 48. § (1) szerinti szakmai ugyfelek részére.
17 Kizárólag Bszt. 48. § (1) szerinti szakmai ugyfelek részére.
18 A vételi megbízás teljesítését (T+2. nap) követő 15 naptári napig terjedő időszakon belül teljesülő visszaváltási megbízás esetén a visszaváltáskori árfolyamon számított érték 1%-ának megfelelő összegű díj kerül levonásra a visszaváltási fix díjon felül.
19 A vételi megbízás teljesítését (T nap) követő 5 naptári napig terjedő időszakon belül teljesülő visszaváltási megbízás esetén a visszaváltáskori árfolyamon számított érték 0,5%-ának megfelelő összegű díj kerül levonásra a visszaváltási fix díjon felül 2010. augusztus 6-tól.
20 A vételi megbízás teljesítését (T nap) követő 5 naptári napig terjedő időszakon belül teljesülő visszaváltási megbízás esetén a visszaváltáskori árfolyamon számított érték 0,5%-ának megfelelő összegű díj kerül levonásra a visszaváltási fix díjon felül.
21 A díjszámítás alapja a befektetett összeg. 22 A díjszámítás alapja a visszaváltott összeg. 23 T napon EUR számlán terhelve.
24 T napon EUR számlán terhelve.
25 Kizárólag Private Banking ügyfelek részére, az alapokba fektetendő minimális összeg 1.000.000,- Ft.
26 A vételi megbízás teljesítését (T+2. nap) követő 365 naptári napig terjedő időszakon belül teljesülő visszaváltási megbízás esetén a visszaváltáskori árfolyamon számított érték 2%-ának megfelelő összegű díj kerül levonásra a visszaváltási fix díjon felül.
27 Az alapok mindenkori szabályzata szerint. Forgalmazási helyek a magyar befektetők részére készült tájékoztatóban foglaltak szerint.
28 Az Eurizon EasyFund Equity Italy és a Cash EUR Alapok magyarországi forgalmazása felfüggesztésre került, ezért kizárólag visszaváltási megbízást lehet megadni az alapok befektetési jegyeire vonatkozóan.
29 Az Equity Financial, Equity Energy & Materials, Equity Industrials, Equity High Tech forgalmazása 2017.02 14-től 2017.02.17-ig felfüggesztésre kerül. Az Equity Emerging Markets Asia, Equity Emerging Markets Europe Middle East & Africa, Equity Latin America , Equity Europe, Equity North America, forgalmazása 2017.02 18-tól 2017.02.23-ig felfüggesztésre kerül.
30 Az EEF alapok közötti átváltásra vonatkozó megbízás adási lehetőség 2017. szeptember 30-ával megszűnt.
31 T napon EUR számlán terhelve
32 Kizárólag Private Banking, Treasury és intézményi ügyfelek részére, az alapokba fektetendő minimális összeg 1.000.000,- Ft.
33 Az Aegon Maraton Aktív Vegyes Befektetési Alap 2018.09.02-ét követő és 2018.12.03-át megelőző vásárlása esetén további 10%-os vételi jutalék kerül felszámításra. 2018.12.03-ától – az alap alapkezelőjének ellentétes értesítéséig – a 10%-os vételi jutalék nem kerül felszámításra.
34 A befektetési jegyek vásárlását követő 5 munkanapon belüli visszaváltás további 5% büntető kamatot von maga után, kivéve a Concorde Kötvény illetve Concorde Rövid Futamidejű Kötvény alapokat, ahol az 5 munkanapon belüli visszaváltás miatti büntető kamat mértéke 2%. A 2014.12.31. után vásárolt Citadella alap befektetési jegyeinek 365 napon belüli visszaváltása esetén 3%-os büntető jutalék kerül felszámításra. A 2013.12.31. után vásárolt Concorde Columbus Alap befektetési jegyeinek 548 napon belüli visszaváltása esetén 1%-os büntető jutalék kerül felszámításra.
35 A befektetési jegyek vásárlását követő 270 napon belüli visszaváltás további 1,75% büntető kamatot von maga után.
36Kizárólag Private Banking, Treasury és intézményi, valamint vállalati ügyfelek részére. Vállalati ügyfelek részére kizárólag az LU karakterekkel kezdődő ISIN kódú értékpapírok érhetők el.
37 A Credit Suisse Asset Management Luxemburg felfüggesztette az általa kibocsátott alapok magyarországi forgalmazását, ezért kizárólag visszaváltási megbízást lehet megadni az alapok befektetési jegyeire vonatkozóan.
38 Budapesti Értéktőzsde (1054, Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0.)
39 Kizárólag a BÉT-en kötött ügyletek esetében. A normál és a day trade díjak különbözetét a CIB naponta, ügyletenként téríti vissza.
40 A minimumdíj az ügylet mindkét oldala után felszámításra kerül.
41 A Bank továbbterheli Ügyfeleire a stamp duty (GB és IE karakterekkel kezdődő ISIN kódú papírok esetén) és egyéb, a megbízás teljesítésével kapcsolatban felmerült díjakat.
42 A CIB Prémium Befektetésre vonatkozó ügyletkötés kizárólag a Bank Treasury szervezeti egységén keresztül, külön az ezen termékre vonatkozó Keretszerződéssel rendelkező nem magánszemély ügyfeleink részére történik az alkalmazandó Üzleti Feltételek szerint.
43 A jelen fejezetben (eBroker® rendszeren keresztül adott megbízások és elérhető szolgáltatások speciális kondíciói) nem említett tranzakciók esetében az általános kondíciók alkalmazandók. Egyedi díjmegállapítás esetén a meghatározott egyedi díj – díjcsomagtól függetlenül – az eBroker®-en adott megbízásokra is érvényes.
44 Korábbi Student kedvezmény.
45 CIBEZZ kedvezmény azon magánszemély által vehető igénybe, aki igényléskor érvényes nappali tagozatos diákigazolvánnyal rendelkezik és még nem töltötte be 26. életévét. A 26. életév betöltését követően a Bank egyoldalúan megvonja a kedvezményt.
46 Egy naptári negyedévben elért 1.500.000.000,- Ft BÉT-en lebonyolított prompt részvény forgalom után kerül beállításra a következő naptári negyedévre. A kedvezmény visszavonásig és bármely díjcsomagra érvényes.
47 Kizárólag a BÉT-re bevezetett értékpapírok esetében. Az eBroker®-en adott eladási-vételi megbízásokból automatikusan kerül megállapításra a day-trade ügyletek köre, amire a normál és a day-trade díjak különbözetét a CIB naponta, az adott napi összes day-trade tranzakció alapján, egy összegben téríti vissza.
48 Korábbi Student kedvezmény.
49 CIBEZZ kedvezmény azon magánszemély által vehető igénybe, aki igényléskor érvényes nappali tagozatos diákigazolvánnyal rendelkezik és még nem töltötte be 26. életévét. A 26. életév betöltését követően a Bank egyoldalúan megvonja a kedvezményt.
50 Külföldi kötvényekre vonatkozó megbízás megadására nincs lehetőség az eBroker® rendszeren keresztül. A bizományosi díjak a díjcsomagoktól függetlenül egységesen kerülnek felszámításra.
51 A jelen fejezetben (eBroker® rendszeren keresztül adott megbízások és elérhető szolgáltatások speciális kondíciói) nem említett tranzakciók esetében az általános kondíciók alkalmazandók. Egyedi díjmegállapítás esetén a meghatározott egyedi díj – díjcsomagtól függetlenül – az eBroker®-en adott megbízásokra is érvényes.
52 Az Üzleti és a Magánbefektetői díjcsomagok havi díjából számlajóváírás formájában 1 000 forint díjkedvezményre jogosult az Ügyfél minden olyan hónapban, amelyben az eBroker® rendszeren adott, belföldi részvény adás-vételére vonatkozó megbízásai után felszámított havi díja összesítve eléri az 1 000 forintot és az adott naptári hónapban folyamatosan az adott díjcsomaggal rendelkezett. További aktuális díjkedvezmények részletei a xxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxxx_xxxxxxxxx.xxxxx internet oldalon érhetőek el.
53 Magánbefektetői csomagot kizárólag azon Előfizető választhatja, aki az Előfizetői Szerződés rendelkezései szerint kizárólag az Információk nem üzleti célú felhasználására jogosult. Magánbefektetői csomagra Előfizetői Szerződés létesítésére kizárólag az a természetes személy jogosult, aki a BÉT kérésére bármikor be tud mutatni érvényes személyazonosságot igazoló dokumentumot.
54 A módosítás kizárólag az eBroker® kereskedési rendszerében a „Beállítások” menüpont alatt végezhető el az Ügyfél által. A havi díj a hónap végén kerül felszámításra. A havi díjat a Bank arányosan számítja fel, amennyiben az Ügyfél a díjcsomaggal nem a teljes hónban rendelkezett.
55 Az adott negyedévben, az értékpapírszámlán nyilvántartott állománynak a napok számával súlyozott értéken történő figyelembe vételével. Vetítési alap a negyedév napjainak száma. A feltüntetett díj éves díj. Minimum díjak: magánszemélyek részére 1200 Ft/negyedév, gazdálkodó szervezetek részére 1.200 Ft/negyedév azzal, hogy a minimumdíj sem kerül felszámításra, amennyiben az adott negyedévben a tényleges állományi adatok alapján számított díj 0 Ft.
56 Felszámítva – legfeljebb 30 millió Ft állományra - a Befektetési számlán és a CIB Maraton Értékpapírszámlán lévő értékpapírok után. Ezt meghaladó állomány esetében a díj az egyes számlákon arányosan számítódik fel. Negyedévente egyszer, egy összegben esedékes. A díj az állományi díjjal azonos módon számítódik.
57 Névértékre vetítve.
58 Névértékre vetítve.
59 Belföldi befektetési jegyek esetében nettó eszközérték alapján, belföldi részvények esetében piaci érték alapján, külföldi kötvények esetében névértéken számítva (nem forintban denominált értékpapírok esetében a napi záró állományokra vonatkozóan az adott napi MNB devizaárfolyammal számítva). Amennyiben a nettó eszközérték, a piaci árfolyam 30 napnál régebbi, akkor a számítás a névérték alapján történik.
60 Belföldi befektetési jegyek esetében nettó eszközérték alapján, belföldi részvények esetében piaci érték alapján, külföldi kötvények esetében névértéken számítva (nem forintban denominált értékpapírok esetében a napi záró állományokra vonatkozóan az adott napi MNB devizaárfolyammal számítva). Amennyiben a nettó eszközérték, a piaci árfolyam 30 napnál régebbi, akkor a számítás a névérték alapján történik.
61 Befektetési jegyek nettó eszközérték alapján, részvények piaci értéken és a napi záró állományokra vonatkozóan az adott napi MNB devizaárfolyammal számítva. Amennyiben a nettó eszközérték, a piaci árfolyam 30 napnál régebbi, akkor a számítás a névérték alapján történik.
62 Befektetési jegyek nettó eszközérték alapján, részvények piaci értéken és a napi záró állományokra vonatkozóan az adott napi MNB devizaárfolyammal számítva. Amennyiben a nettó eszközérték, a piaci árfolyam 30 napnál régebbi, akkor a számítás a névérték alapján történik.
63 Külföldi kötvények esetében névértéken, külföldi részvények esetén piaci árfolyamon számítva és a napi záró állományokra vonatkozóan az adott napi MNB devizaárfolyammal számítva. Amennyiben a piaci árfolyam 30 napnál régebbi, akkor a számítás a névérték alapján történik.
64 Külföldi kötvények esetében névértéken, külföldi részvények esetén piaci árfolyamon számítva és a napi záró állományokra vonatkozóan az adott napi MNB devizaárfolyammal számítva. Amennyiben a piaci árfolyam 30 napnál régebbi, akkor a számítás a névérték alapján történik.
65 CIB Befektetési Alapok befektetési jegyek nettó eszközérték, CIB Kötvények névérték alapján és a napi záróállományokra vonatkozóan az adott napi MNB devizaárfolyammal számítva. Amennyiben a nettó eszközérték 30 napnál régebbi, akkor a számítás a névérték alapján történik.
66 CIB Befektetési Alapok befektetési jegyek nettó eszközérték, CIB Kötvények névérték alapján és a napi záróállományokra vonatkozóan az adott napi MNB devizaárfolyammal számítva. Amennyiben a nettó eszközérték 30 napnál régebbi, akkor a számítás a névérték alapján történik.
67 Piaci értéken és a napi záró állományokra vonatkozóan az adott napi MNB devizaárfolyammal számítva. Amennyiben a piaci árfolyam 30 napnál régebbi, akkor a számítás a névérték alapján történik.
68 Piaci értéken és a napi záró állományokra vonatkozóan az adott napi MNB devizaárfolyammal számítva. Amennyiben a piaci árfolyam 30 napnál régebbi, akkor a számítás a névérték alapján történik.
69 Felszámítva – legfeljebb 30 millió Ft állományra - a Befektetési számlán és a CIB Maraton Értékpapírszámlán lévő értékpapírok után. Ezt meghaladó állomány esetében a díj az egyes számlákon arányosan számítódik fel. Negyedévente egyszer, egy összegben esedékes. A díj az állományi díjjal azonos módon számítódik.
70 A Bank továbbterheli Ügyfeleire az alletétkezelői és egyéb, a megbízás teljesítésével kapcsolatban felmerült díjakat.
71 Kivéve azon megbízást, amelynél a megbízást a KELER csak az ügyfél W-8BEN nyilatkozatának a benyújtását követően számolja el
72 Amennyiben az Ügyfél a becserélt értékpapírok ellenében kiadott új papírokat fizikailag kikéri, úgy e díjon felül a fizikai kiszállítás díját is meg kell fizetnie.
73 Névértékre vetítve.
74 Értékpapír transzfernek minősül az adott értékpapír esetén annak beszerzési piacától eltérő piacon történő értékesítése is, amennyiben a Banknak az értékpapírt transzferálnia kell. A díj mértéke 80 EUR/transzfer, vagy annak megfelelő értékű egyéb deviza, az értékesítés devizanemében. Az átváltás MNB árfolyamon történik.
75 A díj beszedése a halasztott fizetési időszakon belül minden nap a Befektetési Ügyfélszámlán történt jóváírások erejéig történik. A halasztás lejárta után a még fennálló díjtartozással a Bank megterheli az Ügyfél Befektetési Ügyfélszámláját annak egyenlegétől függetlenül.
76 A Befektetési Ügyfélszámla tartozik egyenlege után kerül felszámításra. Ezzel megegyező díjtétel kerül felszámításra a T+3. napnál korábbi pénzfelvétel miatti Befektetési Ügyfélszámla tartozás esetén is. A Bank az előjegyzett késedelmi kamattal a Befektetési Ügyfélszámlát pozitív egyenlegének erejéig terheli meg.
77 Az Üzletszabályzatban meghatározott tájékoztatási módokon kívül kért, rendkívüli banki felvilágosítás esetén.
78 A Bszt. 5. § (1) bekezdésnek e) pontja szerinti befektetési tanácsadási szolgáltatás, személyi bankár által. 1 alkalom maximum 2 óra időtartamra vonatkozik. A díjtétel tájékoztatási jelleggel a CIB "Kondíciós lista Magánszemélyek bankszámláira vonatkozóan" című hirdetményében is meghirdetésre kerül.
79 A Bank által postai úton vagy az eBroker rendszeren keresztül megküldött adóigazolások.
80 Az Üzletszabályzatban meghatározott tájékoztatási módokon kívül kért, rendkívüli banki felvilágosítás esetén.
81 A postai úton megküldött igazolás ismételt kiállítása, illetve az eBroker rendszeren keresztül megküldött igazolás papíron történő kiállítása esetén.