ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
1. Bevezető rendelkezések
Jelen általános szerződési feltételek (továbbiakban "ÁSZF") tartalmazza az itt meghatározott szolgáltató (továbbiakban "Szolgáltató") által üzemeltetett szolgáltatások (továbbiakban "szolgáltatás") használatára és a szolgáltatásokat igénybe vevőre (továbbiakban "Ügyfél") vonatkozó feltételeket. Az ÁSZF mindenkor hatályos változata elérhető a Szolgáltató xxxx.xx weboldalán (továbbiakban "honlap"). Az Ügyfél személyes adatainak kezeléséről az Adatkezelési nyilatkozat rendelkezik, mely szintén a honlapon érhető el.
A szerződés nyelve magyar. A szerződés nem minősül írásbeli szerződésnek, azokat a Szolgáltató nem iktatja, így az utólag nem hozzáférhető, és nem megtekinthető. A szolgáltatások használatához szükséges azon technikai tájékoztatást, melyet ezen ÁSZF nem tartalmaz, a honlapon elérhető tájékoztatások nyújtják. "Fogyasztónak" minősül a jelen ÁSZF és az annak alapján megkötött szerződés szempontjából, aki a szakmája, önálló foglalkozása, vagy üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy, aki a Szolgáltatótól szolgáltatást vesz, rendel, kap, használ, igénybe vesz, valamint a szolgáltatásokkal kapcsolatos kereskedelmi kommunikáció, ajánlat címzettje.
2. A Szolgáltató
Szolgáltató neve: BOFG Tanácsdó Zrt.
Székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xxxx 00. 5. emelet
Adószáma: 26555108-2-41
Cégjegyzék száma: 01 10 140021
Nyilvántartásba vétel dátuma: 2018.09.28. E- mail: xxxxxxx@xxxx.xx
3. A szolgáltatások igénybevételének feltételei, a szerződés tárgya
3.1. A szolgáltatások igénybevételének feltételei
A szolgáltatásokat 18. életévét betöltött, cselekvőképes természetes személy, illetve jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdálkodó szervezetnek minősülő Ügyfél veheti igénybe. A szolgáltatást igénybe vevő és az arra vonatkozó szerződést megkötő Ügyfél kijelenti, hogy a magyar jogszabályok szerint cselekvőképes nagykorú személy, és az általa képviselt szervezet nevében általában jogosult önállóan a szerződéskötéshez szükséges nyilatkozatok megtételére, vagy a szolgáltatásra vonatkozó szerződés megkötésére vonatkozóan megfelelő meghatalmazással rendelkezik.
3.2. A szerződés tárgya
A Szolgáltató az egyes szolgáltatások pontos tartalmát és funkcióit honlapján teszi közzé, a változtatás jogát fenntartja. Az egyes szolgáltatás típusok az alábbiak:
1. Online HACCP naplózás: A szolgáltatás keretében az ügyfél online vezetheti HACCP naplóit.
2. Webtárhely szolgáltatás: Az Ügyfél az online alkalmazás használata során készített fényképek, archív naplók (melyeket a jogszabályban előírt ideig tárolunk), adatbázisok tárolására, email címek üzemeltetésére használhat fel.
3. Applikáció: Mobil alkalmazás, melynek segítségével internet kapcsolat nélkül is végezhető a digitális HACCP naplózás. Az applikáció segítségével készült fényképek, adatok, naplók internetes kapcsolat alatt szinkronizálnak az előfizető adataival.
3.3. Szolgáltatás igénybevételének technikai feltételei:
Webes felület:
- Webböngésző futtatására alkalmas eszköz
- Bármilyen naprakész webböngésző
Kliens:
- Android: 11.0, vagy újabb
- iOS: 15, vagy újabb
4. Előfizetői szerződés
4.1. Az előfizetői szerződés létrejötte
4.1.1. Regisztráció és teszt időszak megkezdése
A regisztrációs folyamatot az Ügyfél a Szolgáltató honlapján a „Bejelentkezés” menüpont alatt kezdeményezheti. A regisztráció során az Ügyfélnek meg kell adnia az e-mail címét, illetve a belépéshez használni kívánt jelszót. Az adatok megadása után a Szolgáltató rendszerüzenetet küld a megadott e- mail címre, melyben „Regisztráció aktiválása” linkre kattintva az Ügyfél megerősíti a regisztrációs szándékát.
A megerősítést követően a Szolgáltató weboldala automatikusan az „Egység adatok megadása” oldalra navigálja, ahol meg kell adnia a regisztrálni kívánt egység alap adatait, illetve különböző eseményekhez kapcsolódó értesítések módját.
A megadott egység adatok kitöltése után a rendszer a „Felhasználó adatok módosítása” oldalra navigál, ahol a Felhasználóhoz kapcsolódó beállításokat és adatokat lehet megadni és módosítani.
A felhasználói adatok megadása, módosítása után a rendszer a Dashboard/Kezelő oldalra navigál és a Felhasználó megkezdheti a rendszer 14 napos teszt időszakát.
4.1.2. Előfizetés kártyás fizetéssel
Az előfizetői szerződés megkötését az xxxx.xx weboldalon keresztül tudja kezdeményezni regisztrált Ügyfél, az oldalra történő bejelentkezést követően. A bejelentkezés után a Dashboard/Kezelő oldal tölt be, melynek jobb alsó sarkában a „Kattintson ide az előfizetés megkezdéséhez” linkre kattintva indíthatja az előfizetési folyamatot. A rendszer ellenőrizni fogja, hogy a szerződéskötéshez, és a számlázáshoz minden szükséges adat rendelkezésre áll. Amennyiben hiányoznak céges adatok, úgy a
„Számlázási adatok módosítása” aloldalra navigál a rendszer. A hiányzó, vagy a meglévő adatok módosítása után a „Mentés” gombra kattintva a rendszer a termék kiválasztásának (xxxxx://xxxx.xx/xxxx/xxxxxxx) oldalra viszi, ahol az aktuális csomagajánlatok közül választhatja ki a kívánt ajánlatot és az „Előfizetek” gombra kattintva tovább lép a fizetési oldalra. Az online fizetési szolgáltatásunkat az OTP Mobil Kft. által üzemeltetett SIMPLEPAY rendszerén keresztül végezzük. A szolgáltató ÁSZF-e az alábbi linken érhető el: xxxxx://xxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxx-xxxx/
A fizetéssel egy időben nyilatkozik, hogy elfogadja ezen ÁSZF-ben, az Adatkezelési nyilatkozatban és a cookie kezelési szabályzatban foglaltakat.
4.1.3. Előfizetés átutalással
Átutalásos fizetési módot az Ügyfél a weboldalon közzétett „Kapcsolat” menüpontban megadott telefonos, e-mailes elérhetőségeken, vagy az xxxxxxx@xxxx.xx e-mail címre írva kezdeményezheti. Ebben az esetben egyedi szerződés készül a fizetési kondíciók meghatározásával.
4.1.4. Előfizetői Szerződés
A megrendelés elektronikus úton megkötött szerződésnek minősül, amelyre a polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvényben foglaltak irányadóak.
Ha az Ügyfél fogyasztónak minősül, úgy a szerződés a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014 (II.26.) Korm. rendelet hatálya alá tartozik, és szem előtt tartja a fogyasztók jogairól szóló Európai Parlament és a Tanács 2011/83/ EU irányelvének rendelkezéseit. A létrejött szerződéstől való fogyasztói elállás jogának szabályozását a 13. pont tartalmazza.
4.2. Szerződés hatálya és időtartama
A felek a szerződést határozatlan időre kötik. Az előfizetési időszak kezdete a megrendelés leadásának időpontja. Az online fizetéssel egyidejűleg a szolgáltató elektronikus számlát állít ki a megrendelőnek és a kapcsolattartásra megadott e-mail címre küldi el.
Amennyiben a banki átutalásos fizetési módot kérte az Ügyfél, egyedi szerződéskötés aláírásának a dátuma az előfizetési időszak kezdete. Az aláírást követően a Szolgáltató átutalásos számlát állít ki és megküldi az Előfizető által megadott elektronikus és/vagy postai levelezési címre. Amennyiben a fizetési határidő lejártáig pénzügyi teljesítése nem történik meg a szolgáltatásnak, a Szolgáltató jogosult a Felhasználó által megrendelt szolgáltatások nyújtásának megtagadására mindaddig, míg az összeg bankszámláján történő jóváírására sor nem kerül.
4.3. Ingyenes kipróbálási lehetőség, teszt időszak
Az online naplózás csomagjaiban foglalt szolgáltatásra a Szolgáltató az Ügyfél számára 14 napos ingyenes kipróbálási lehetőséget biztosíthat. A kipróbálási lehetőséget az Ügyfél a Szolgáltató
honlapján keresztül igényelheti, mely igényléssel határozott idejű szerződés jön létre. Ezen szerződés keretein belül igénybe vett szolgáltatás díjmentes. A teszt lehetőségről a Szolgáltató a honlapján nyújt tájékoztatást. A kipróbálási lehetőség Ügyfelenként és szolgáltatásonként egy alkalommal elérhető, és az Ügyfél kérelmére a Szolgáltató egyedi elbírálása és egyoldalú döntése alapján meghosszabbítható, a meghosszabbításának elutasítását a Szolgáltató nem köteles indokolni. A teszt időszak alatt az Ügyfél a szolgáltatásban elérhető összes funkciót használhatja, a Szolgáltató azonban jogosult a teszt időszak alatt egyes funkciók korlátozására, kikapcsolására, vagy a teszt időszak megtagadására. Szolgáltatót a teszt időszakban a szolgáltatásra vonatkozóan egyébként vállalt minőségi követelmények (pl. rendelkezésre állási idő), válaszidők, szavatosságok és az ahhoz kapcsolódó szankciók nem terhelik. A teszt időszak alatt a szolgáltatás indoklás nélkül bármikor felmondható. Ha az Ügyfél a teszt időszak lejárta előtt megrendelés leadásával nem jelzi azt, hogy a szolgáltatást a teszt időszakon túl is igénybe kívánja venni, úgy a teszt időszak lejártakor az előfizetői szerződés automatikusan megszűntnek tekintendő. A rendszerbe feltöltött és letárolt adatokat a Szolgáltató, vagy az Ügyfél írásos kérésére, vagy ha ilyen irányú kérés nem érkezik az Ügyfél részérétől, a szerződés megszűnését követő 90. nap után a Szolgáltató automatikusan törli az Ügyfél korábban rögzített adatait, minden beállításával együtt.
Megrendelés esetén a szerződés a teszt időszakon túl is hatályban marad, és az abban foglalt jogok és kötelezettségek (ideértve a teljes funkcionalitás nyújtására vonatkozó Szolgáltató kötelezettséget és a díj fizetésére vonatkozó Ügyfél kötelezettséget) a feleket a teljes (éles) szolgáltatásra vonatkozó feltételek szerint terhelik. Hacsak a jelen ÁSZF eltérően nem rendelkezik, a teszt időszak alatt is terhelik a feleket a jelen ÁSZF-ben foglalt jogok és kötelezettségek. Az Ügyfél kifejezetten tudomásul veszi, hogy a teszt időszakot kizárólag online HACCP naplózás szándékkal veheti igénybe. Ha bebizonyosodik az ettől eltérő szándék (szellemi tulajdon másolás, üzleti kémkedés, stb.), Szolgáltató a szolgáltatásokat azonnali hatállyal törli, valamint az Ügyféltől kártérítést követelhet.
5. Szolgáltatási díj, számlázás
5.1. Szolgáltatási díj
A Szolgáltató a szolgáltatásokat a mindenkor érvényes díjszabása alapján nyújtja, melyet a honlapján tesz közzé az „ÁRAK” menüpont alatt.
Az Ügyfél jogosult az igénybe vett szolgáltatások körét, illetve a fizetési ciklust módosítani. Szolgáltatások körének bővítése esetén a Szolgáltató időarányos különbözeti díjat számít fel. A szolgáltatások körének szűkítése esetén a Szolgáltató a fennmaradó időszakra kifizetett díjat nem téríti vissza. A Szolgáltató az egyes honlapon felsorolt (lista) díjakat és ezáltal a szerződésben megállapodott díjakat évente egy alkalommal, vagy szolgáltatások összetételének, csomagok tartalmának változása esetén azonnali, de nem visszamenőleges hatállyal egyoldalúan módosíthatja. A módosításról a Szolgáltató az Ügyfelet a kapcsolati e-mail címen értesíti legalább 7 naptári nappal a módosítás hatályba lépését megelőzően. Ha az Ügyfél nem ért egyet a módosítással, úgy az itt meghatározott felmondási szabályok szerint a szerződést felmondhatja. Szolgáltató fenntartja a jogot arra, hogy az árváltoztatás előtt megrendelt szolgáltatások díját ne változtassa.
Az "AKCIÓ", vagy egyéb, Szolgáltató által nyújtott kedvezményre utaló felirattal ellátott díjak egyszeri kedvezményt tartalmaznak, ennek megfelelően a kedvezményes időszak után következő időszaktól a normál, kedvezménnyel nem csökkentett díjak alkalmazandóak. A kedvezmények időtartamáról, a kedvezmények igénybevételi feltételeiről, mértékéről, megvonásáról a Szolgáltató egyoldalúan dönt.
A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy az Ügyfél székhelye alapján országonként különböző szolgáltatási díjakat határozzon meg.
A Szolgáltató a szolgáltatás részét nem képező funkciók használatáért külön díjat számíthat fel.
Szolgáltató az egyedi szolgáltatások, fejlesztések díjairól és azok felhasználási feltételeiről az Ügyfelet egyedi árajánlatban tájékoztatja, mely a legalább 5 egységgel rendelkező hálózatok számára elérhető.
5.2. Számlázás
Új szolgáltatások megrendelése esetén a Szolgáltató fizetési módtól függően számlát, vagy elektronikus díjbekérőt készít el, amit az Ügyfél kapcsolati email címére küld el 5 munkanapon belül.
Minden egyes előfizetési időszak kezdete előtt az új időszakra fizetendő díjról a Szolgáltató az új időszakra vonatkozó számla, vagy díjbekérő elkészítése előtt legalább 7 naptári nappal e-mailben előrejelzést küld a fizetendő díj esedékességéről az Ügyfél kapcsolati email címére (továbbiakban
„tájékoztató e- mail”). Az Ügyfél 3 napon belül jelezheti észrevételeit, kifogásait, adatmódosulást az előrejelzés tartalmával kapcsolatban. A Szolgáltató a tájékoztató e-mailre vonatkozó 7 naptári napos határidő lejártát követően számlát, vagy díjbekérőt állít ki, amit e-mailben továbbít az Ügyfél részére. Az Ügyfél a díjat átutalással, vagy a Szolgáltató honlapján bankkártyával egyenlítheti ki. Ha az Ügyfél más módon egyenlíti ki a díjat, akkor a Szolgáltató jogosult a fizetéssel kapcsolatban felmerülő költségeket az Ügyfélre hárítani. A díj teljes összegének beérkezését követően 5 munkanapon belül a Szolgáltató elkészíti a számlát. Az Ügyfél kijelenti, hogy elektronikus számlát is elfogad. Ha az Ügyfél papír alapú számlát és annak postázását kéri, a Szolgáltató az Ügyfél által megadott postázási címre elpostázza. A Szolgáltató jogosult a postázásért külön díjat felszámítani, amely díj az igénybe vett postai szolgáltató díjain és a Szolgáltató által felszámított adminisztrációs díjon alapul.
6. Felelősségvállalás, jogok, kötelezettségek
6.1. Felelősségvállalás
Ügyfél a szolgáltatásokat kizárólag a saját felelősségére és kockázatára veheti igénybe, és elfogadja, hogy a Szolgáltató az igénybevétel során felmerülő vagyoni és nem vagyoni károkért való felelősségét a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékben kizárja, azaz azokért nem tartozik felelősséggel. A felelősségkorlátozás nem vonatkozik a szándékosan okozott, továbbá az emberi életet, testi épséget, vagy egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősségre. Így különösen Szolgáltató a jogszabályok által lehetővé tett legteljesebb mértékig kizárja a felelősségét a közvetett, vagy következményi károk tekintetében, így különösen az elmaradt haszon-, bevétel-, üzemszünet-, adatvesztés-, "goodwill" csökkenés tekintetében.
Ügyfél köteles gondoskodni arról, hogy a szolgáltatások használata során harmadik személyek jogait és a hatályos jogszabályokat se közvetlenül, se közvetett módon ne sértse az Ügyfél által a szolgáltatások kapcsán végzett tevékenység. Ügyfél teljes mértékben és kizárólagosan felelős saját magatartásáért, a Szolgáltató ilyen esetben teljes mértékben együttműködik az eljáró hatóságokkal a jogsértések felderítése végett.
Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Szolgáltató által felajánlott szolgáltatásokat és azok funkcionalitását a saját mérlegelése alapján a saját felelősségére választja ki a saját üzleti céljainak elérése érdekében.
6.2. Szolgáltató jogai, kötelezettségei
A Szolgáltató kötelezett a szerverein elhelyezett fájlokról, adatokról, beállításokról legalább 24 óránként biztonsági mentést készíteni, valamint minden tőle elvárhatót megtenni az Ügyfél adatainak védelme érdekében. Ugyanakkor az Ügyfél tudomásul veszi, hogy bármilyen okból bekövetkező adatvesztés esetén a Szolgáltató nem szavatol az adatok teljes és naprakész helyreállításáért, vagy helyreállíthatóságáért. Az Ügyfél hibájából bekövetkező adatvesztés esetén az adatok helyreállítását a Szolgáltató (ha arra lehetőség van) külön díj ellenében biztosíthatja, melynek lehetőségeit és díjszabását minden esetben egyedileg állapítja meg.
A Szolgáltató a szolgáltatások funkcióinak bővítését, szűkítését, átcsoportosítását, a felületek megjelenésének módosítását, egyes szolgáltatások, vagy funkciók bevezetését, vagy megszüntetését előzetes bejelentés nélkül bármikor egyoldalúan elvégezheti. Szolgáltató törekszik arra (de nem szavatol azért), hogy minden ilyen módosításról a weboldalán legalább 7 naptári napos felkészülési időt biztosítva tájékoztatja az Ügyfeleket.
Karbantartási és ügyfélszolgálati célból a Szolgáltató jogosult az Ügyfél által igénybe vett szolgáltatások adminisztrációs felületébe bejelentkezni, ott beállításokat módosítani, teszt folyamatokat végrehajtani, valamint a weboldalba olyan mérőkódokat elhelyezni, ami az optimalizálást és a hibaelhárítást elősegíti.
A szolgáltatás biztosítása során a Szolgáltató adatfeldolgozóként az Ügyfél által kezelt adatokhoz és az Ügyfél által elhelyezett tartalmakhoz hozzáfér, azokat megismerheti. A Szolgáltató ezeket az adatokat kizárólag a szolgáltatás nyújtása érdekében dolgozza fel, saját céljaira nem használja, harmadik fél számára nem adja ki.
A teljesítés során a Szolgáltató alvállalkozót vehet igénybe, ilyen esetben a Szolgáltató az alvállalkozó teljesítéséért úgy felel, mintha a munkát teljes egészében maga végezte volna el. Ügyfél adatokhoz is hozzáférő alvállalkozók mindenkori listája az Adatkezelési Tájékoztatóban található.
6.3. Ügyfél jogai, kötelezettségei
Az Ügyfél a szolgáltatásokat a hét minden napján, a nap 24 órájában szabadon felhasználhatja a saját, vagy az általa képviselt gazdálkodó szervezet érdekében. Az Ügyfél köteles a tevékenységével kapcsolatos összes jogszabályt betartani. A Szolgáltató törekszik arra, hogy ehhez megfelelő funkciókat biztosítson, mindazonáltal a jogszabályi megfelelésért nem szavatol, annak megítélése, hogy az adott szolgáltatás a felkínált állapotban megfelel-e a vonatkozó jogszabályoknak, az Ügyfél feladata és felelőssége, azért a Szolgáltató nem áll helyt sem hatóságok, sem az Ügyfél, sem harmadik felek felé.
Az Ügyfél által elhelyezett minden tartalomért, adatért, információért, és az Ügyfél által folytatott tevékenységért, annak jogszerűségéért kizárólag az Ügyfél tartozik felelősséggel.
Az Ügyfél a megrendelést, létrejött szerződést, vagy a szerződés keretében igénybe vett szolgáltatásokat harmadik személyre nem ruházhatja át, nem engedheti át használatra; sem ingyen, sem ellenszolgáltatás fejében nem szolgáltathatja tovább a Szolgáltató kifejezett engedélye nélkül.
Az Ügyfél köteles a szolgáltatásokban észlelt hibákat a szolgáltatónak haladéktalanul bejelenteni.
Az Ügyfél köteles bejelenteni az adataiban bekövetkezett olyan változásokat, amelyek a szerződéskötéskor rögzítésre kerültek, különös tekintettel a kapcsolati e-mail címre. Ennek elmulasztásából adódó károkért a Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal.
Az Ügyfél jogosult a szolgáltatások igénybevételéhez további felhasználókat létrehozni. Az Ügyfél köteles a szolgáltatások igénybevételéhez kellő bonyolultságú, biztonságos jelszót választani (kis- és nagybetűk, számok és egyéb karakterek egyidejű használata) és az igénybevételhez szükség felhasználóneveket, jelszavakat titokban tartani. A jogosulatlan hozzáférésből, illetve az Ügyfél által létrehozott további felhasználók tevékenységből eredő károkért kizárólag az Ügyfél felel. Ügyfél haladéktalanul köteles a Szolgáltatót értesíteni, ha a hozzáférési (autentikációs) adatait illetéktelen személy ismerte meg, hogy a Szolgáltató a szükséges intézkedéseket megtehesse. Az Ügyfél feladata és felelőssége, hogy az illetéktelen kezekbe jutott autentikációs adatot (pl. jelszót) az adminisztrációs felületen módosítsa. Az ennek elmaradásából fakadó károkért a Szolgáltató nem tartozik felelősséggel.
7. Technikai feltételek, rendelkezésre állás
7.1. Szolgáltató által biztosított technikai háttér
A Szolgáltató a szolgáltatásokat általa, vagy alvállalkozója által biztosított szervereken nyújtja. A szolgáltatások nem a Szolgáltató által biztosított szerver háttéren történő üzemeltetésére nincs lehetőség.
A Szolgáltató a szolgáltatásokat évi 99,8%-os rendelkezésre állással biztosítja. A rendelkezésre állás keretében a Szolgáltató a szolgáltatásokat kiszolgáló hardver és szoftver elérését szavatolja. A rendelkezésre állás számításakor nem számít kiesésnek az előre bejelentett karbantartás időtartama, valamint az egyes részfunkciók nem megfelelő működésének időtartama.
A Szolgáltató köteles mindent megtenni annak érdekében, hogy a szolgáltatások folyamatosan elérhetők legyenek, de a rajta kívül eső hibákért (beleértve, de nem kizárólag az internet hálózat működéséből adódó esetleges információ-veszteségekért, túlterhelésért, harmadik fél által okozott üzemzavarért, helytelen kezeléséből fakadó hibákért) semmilyen felelősséget nem vállal.
Ha a Szolgáltató nem teljesíti a vállalt rendelkezésre állási szintet, minden további kiesett óra időtartamára az Ügyfél által az adott szolgáltatásért fizetendő egy hónapra eső díj egy órányi összegének kétszeresét írja jóvá az Ügyfél részére minőségi díjcsökkentésként. Az Ügyfél az itt meghatározott minőségi díjcsökkentés összegén felül semmilyen további kártérítési, vagy költségtérítési igénnyel nem élhet.
A Szolgáltató az Ügyfél szolgáltatásait, azok kihasználtságától függően, áthelyezheti a kiszolgáló szerverek között. A kiszolgáló szerverek technikai paramétereinek és sávszélesség változtatásának jogát a Szolgáltató fenntartja. A Szolgáltató ilyen irányú változtatásokat az Ügyfél előzetes értesítése nélkül is végezhet, az ebből fakadó kiesések a rendelkezésre állási időt csökkentik.
A Szolgáltató nem vállal felelősséget a szolgáltatásokkal együttműködő és/vagy abba integrálható, harmadik fél által fejlesztett külső alkalmazások és szolgáltatások működőképességét, együttműködési képességét és/vagy jövőbeni integrálhatóságát illetően. A szolgáltatások rendelkezésre állási idejét nem csökkenti a harmadik fél által biztosított külső alkalmazások és szolgáltatások által okozott kiesés, akkor sem, ha az adott alkalmazást, vagy szolgáltatást a Szolgáltató biztosítja, vagy ajánlotta az Ügyfélnek.
7.2. Ügyfél által biztosítandó technikai feltételek
A Szolgáltató szolgáltatásainak igénybevételéhez az Ügyfélnek rendelkeznie kell megfelelő hardver és szoftver környezettel. Ezek a következők:
A. Szélessávú internet kapcsolat.
B. Internet böngésző futtatására alkalmas számítógép.
Támogatott Internet böngészők: Internet Explorer, Google Chrome, Mozilla Firefox, Opera, Safari, Microsoft Edge böngészők legfrissebb, vagy azt megelőző verziója, az esetleges kivételekről a Szolgáltató az adminisztrációs felületen tájékoztatja az Ügyfelet.
Ha az Ügyfél nem a fent jelzett böngészők valamelyikét használja, akkor az esetlegesen észlelt hibát a Szolgáltató nem köteles javítani, az esetleges károkért a Szolgáltató felelősséget nem vállal, a hiba megoldásaként a böngésző frissítése javasolt.
8. Szellemi tulajdonjogok
A szolgáltatás részét képező publikus, promóciós és adminisztrációs felületet alkotó grafikai és tartalmi elemek, továbbá a hozzájuk tartozó forráskódok a Szolgáltató tulajdonát képezik. Részben, vagy egészben történő másolása csak a Szolgáltató írásos engedélyével lehetséges. Minden egyéb, a szolgáltatás részeként rendelkezésre bocsátott, vagy átadott védett szellemi alkotás (így különösen szabadalom, know-how, vagy szerzői mű) a Szolgáltató, vagy partnerei tulajdonát képezik, és azokra vonatkozóan az Ügyfél nem kizárólagos felhasználási jogot szerez a szolgáltatási szerződés időtartamára és a szolgáltatási díjak fejében. A felhasználási jogok kizárólag a szolgáltatás használatára és hasznosítására terjednek ki, de nem foglalják magukban a szellemi alkotások átdolgozásának, al- licencbe adásának, terjesztésének jogát. Az ügyfél elfogadja, hogy a Szolgáltató referenciaként felhasználhatja nevét és logóját saját weboldalain, illetve mintaként bemutathatja az Ügyfél által igénybe vett szolgáltatások publikus felületeit más Ügyfelek számára. Az Ügyfél kérheti a szolgáltatótól ezen tevékenység mellőzését. Szolgáltató minden nem kifejezetten biztosított jogot fenntart.
9. Vis maior
Vis maiornak minősül minden olyan rendkívüli, a szerződés létrejötte után bekövetkező, annak teljesítését lehetetlenné tevő esemény, amelyet szerződő felek nem láthattak előre, nem háríthattak el, és amely nem vezethető vissza egyik fél felróható magatartására sem. Ilyen események lehetnek különösen: szükségállapot, sztrájk, háború, forradalom, terrorista cselekmények, természeti katasztrófa, tűzvész, árvíz, járvány, karantén korlátozások, szállítási embargó, stb. Vis maior esetén mindkét fél mentesül a szerződés teljesítésének kötelezettsége alól, a Szolgáltató által vállalt rendelkezésre állásba ez az idő nem számít bele.
10. Ügyfélszolgálat
A Szolgáltató és az Ügyfél között a kommunikáció elsődleges módja az elektronikus levelezés a Szolgáltató honlapján közzétett kapcsolati e-mail címe és az Ügyfél kapcsolati email címe között.
A Szolgáltató az Ügyféltől beérkező bejelentéseket legkésőbb a bejelentést követő munkanapon iktatja. Az iktatást követően – ha a bejelentés oka szolgáltatásban jelentkező hiba – a Szolgáltató sürgős, a normál működést kritikusan befolyásoló (pl.: naplózást megakadályozó) ügyekben 8 órán belül, egyéb esetekben pedig 3 munkanapon belül válaszol, és ezzel egyidőben megkezdi a hiba behatárolását és ha a hiba kijavítása a Szolgáltató felelősségi körébe tartozik, úgy a hiba elhárítását. A hibaelhárítás menetéről és a sikeres hibaelhárításról a Szolgáltató az ügyfélszolgálaton keresztül ad információt, ha az Ügyfél azt igényli. Ha az Ügyfélnek lejárt tartozása van, a Szolgáltató jogosult az Ügyfél számára nyújtott ügyfélszolgálati tevékenységet felfüggeszteni. Ha az Ügyfél olyan hibát jelent be, amit saját maga okozott a szolgáltatások nem rendeltetésszerű használatával, annak elhárításáért a Szolgáltató plusz díjat számolhat fel. Ha az ügyfél olyan vélt hibát jelent be, ami nem áll fenn, annak kivizsgálásáért a Szolgáltató plusz díjat számolhat fel.
11. Fogyasztói panaszok intézése
11.1. Panaszügyintézés helye, ideje, módja
Szolgáltató a szóbeli panaszt, amennyiben arra lehetősége van, azonnal orvosolja. Ha a szóbeli panasz azonnali orvoslására nincs lehetőség, a panasz jellegéből adódóan, vagy ha az Ügyfél a panasz kezelésével nem ért egyet, akkor a Szolgáltató a panaszról jegyzőkönyvet vesz fel, melyet a panaszra tett érdemi válaszával együtt öt évig megőriz. Szolgáltató a telefonon, vagy egyéb elektronikus hírközlési szolgáltatás felhasználásával közölt szóbeli panasz esetén az Ügyfélnek legkésőbb az érdemi válasszal egyidejűleg megküldi a jegyzőkönyv másolati példányát. Minden egyéb esetben a Szolgáltató az írásbeli panaszra vonatkozó szabályok szerint jár el. Szolgáltató a hozzá írásban érkezett panaszt 30 napon belül érdemben megválaszolja. Az intézkedés jelen szerződés értelmében a postára adást jelenti. A panasz elutasítása esetén Szolgáltató az elutasítás indokáról tájékoztatja az Ügyfelet.
11.2. Egyéb jogérvényesítési lehetőségek
11.2.1. Panasztétel a fogyasztóvédelmi hatóságnál
11.2.2. Békéltető testület eljárásának kezdeményezése az alábbi testületeknél tehető meg:
1. Baranya Megyei Békéltető Testület
Címe: 7625 Pécs, Xxxxxxxxx Xxxx u. 36., Levelezési címe: 7602 Pécs, Pf. 109., Telefonszáma: (72) 507-
154, Fax száma: (72) 507-152, E-mail cím: xxxx@xxxxxxxxxxxxxxxxx.xx, xxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxxxxx.xx
2. Bács-Kiskun Megyei Békéltető Testület
Címe: 6000 Kecskemét, Árpád krt. 4., Telefonszáma: (76) 501-525, (76) 501-532, Fax száma: (76) 501- 538, E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx
3. Békés Megyei Békéltető Testület
Címe: 5601 Békéscsaba, Penza ltp. 5., Telefonszáma: (66) 324-976, Fax száma: (66) 324-976, E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxxx.xx
4. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Békéltető Testület
Címe: 0000 Xxxxxxx, Xxxxxxxxx x. 1., Telefonszáma: (46) 501-091, (46) 501-870, Fax száma: (46) 501-099, E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxxx.xx
5. Budapesti Békéltető Testület
Címe: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99., Telefonszáma: (0) 000-0000, Fax száma: (0) 000-0000, E-mail cím: xxxxxxxxx.xxxxxxxx@xxxx.xx
6. Csongrád Megyei Békéltető Testület
Címe: 6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12., Telefonszáma: (62) 554-250/118 mellék, Fax száma: (62) 426-149, E-mail cím: xxxxxxxxx.xxxxxxxx@xxxxxx.xx
7. Fejér Megyei Békéltető Testület
Címe: 8000 Székesfehérvár, Hosszúsétatér 4-6., Telefonszáma: (22) 510-310, Fax száma: (22) 510-312, E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxxx.xx
8. Győr-Moson-Sopron Megyei Békéltető Testület
Címe: 0000 Xxxx, Xxxxx Xxxxxx xx 00/x., Telefonszáma: (96) 520-202, (96) 520-217, Fax száma: (96) 520- 218, E-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx
9. Hajdú-Bihar Megyei Békéltető Testület
Címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxxx x. 13-15., Telefonszáma: (52) 500-710, (52) 500-745, Fax száma: (52) 500-720, E-mail cím: xxxxxxxxx@xxxxx.xx
10. Heves Megyei Békéltető Testület
Címe: 0000 Xxxx, Xxxxxxx xxxx 0. xxxxxxxxx 0. Kapucsengő: 6, Postacíme: 300 Eger, Xxxxxxxx xx 00., Telefonszáma: (36) 416-660/105 mellék, E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxx.xx
11. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Békéltető Testület
Címe: 5000 Szolnok, Verseghy park 8., Telefonszáma: (56) 510-621, E-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxxxxx.xx
12. Komárom-Esztergom Megyei Békéltető Testület
Címe: 0000 Xxxxxxxxx, Xx xxx 00., Telefonszáma: (34) 513-010/36-os mellék, Fax száma: (34) 316-259, E-mail cím: xxxxxxxxxx@xxxxxx.xx
13. Nógrád Megyei Békéltető Testület
Címe: 0000 Xxxxxxxxxxx, Xxxxxxxxx xx 0/X fsz. 4., Telefonszám: (32) 520-860, Fax száma: (32) 520-862, E-mail cím: xxxx@xxxx.xx
14. Pest Megyei Békéltető Testület
Címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 00-00. 2. em. 240., Telefonszáma: (0) 000-0000, Fax száma: (0) 000-0000, E-mail cím: xxxxxxxxxxx@xxxxx.xx
15. Somogy Megyei Békéltető Testület
Címe: 0000 Xxxxxxxx, Xxxx xxxx 0., Telefonszáma: (82) 501-000, Fax száma: (82) 501-046, E-mail cím: xxxx@xxxx.xx
16. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Békéltető Testület
Címe: 4400 Nyíregyháza, Széchenyi u. 2., Telefonszáma: (42) 420-180, Fax száma: (42) 420-180, E-mail cím: xxxxxxxxx@xxxxxxx.xx
17. Tolna Megyei Békéltető Testület
Címe: 7100 Szekszárd, Xxxxx X. u. 23-25., Telefonszáma: (74) 411-661, Fax száma: (74) 411-456, E-mail cím: xxxxxx@xxxxx.xx
18. Vas Megyei Békéltető Testület
Címe: 0000 Xxxxxxxxxxx, Xxxxxx xxx 0., Xxxxxxxxxxxxx: 9700 Szombathely, Xxxxxxx Xxxxxx u. 23.,
Telefonszáma: (94) 312-356, (92) 506-645, Fax száma: (94) 316-936, E-mail cím: xxxxxx.xxx@xxxxx.xx
19. Veszprém Megyei Békéltető Testület
Cím: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxx 0., Telefonszáma: (88) 814-121, (88) 814-111 (VKIK), Fax száma: (88) 412-150 (VKIK fax száma), E-mail cím: xxxx@xxxxxxxxxxxxxxxxxx.xx
20. Zala Megyei Békéltető Testület
Címe: 0000 Xxxxxxxxxxxx, Xxxxxx xx 00., Telefonszáma: (92) 550-513, Fax száma: (92) 550-525, E-mail cím: xxxxxxxxxxx@xxxxx.xx
11.2.3. Bírósági eljárás kezdeményezése.
12. Partnerprogram – Ajánlókártyák
A Szolgáltató lehetőséget biztosíthat arra, hogy szolgáltatásait regisztrált felhasználók harmadik fél részére ajánlják (továbbiakban "Partnerprogram"). Partnerprogramban cégek, egyéni vállalkozók vehetnek részt (továbbiakban "Partner"). Hacsak a felek kifejezetten írásban másként nem rendelkeztek, a Partnerprogramban való részvétel minden esetben határozatlan időtartamra jön létre. Az ajánlókártya rendszer működtetéséhez a Szolgáltató ajánlókártyákat biztosít az Ügyfélnek, melyet az
„Ajánlókártyáim” menüpont alól érhet el. Az ajánlókártyák előre megírt marketing levelek, melyek rövid tájékoztatást tartalmaznak a szolgáltatásról.
A Partner kijelenti, hogy az ajánlókártyát csak olyan ügyfélnek közvetíti ki, aki érdekelt lehet a szolgáltatás igénybevételére. Érdekelt minden olyan egyéni, vagy társas vállalkozó, akinek HACCP napló vezetési kötelezettsége merül fel tevékenységének végzése során. A Partner által közvetített ajánlásokat a Szolgáltató hyperlinken keresztül, vagy ajánlói kód megadása segítségével azonosítja. Egyéb módon történő Ügyfél közvetítés a Partnerprogram hatályán kívül esik, és nem vonatkoznak rá a Partnerprogram feltételei. A Partner előfizetői szerződés megkötésére a közvetített ügyféllel nem jogosult.
Az ajánlókártya nyomán beregisztrált ügyfél után a Partner kredit jóváírásra jogosult, melynek feltételeiről bővebben weboldalunkon olvashat. A kreditek jóváírásának nem feltétele a kiajánlott ügyfél nyomán létrejött vásárlás, de feltétele a kiajánlott ügyfélnek a regisztrálása.
A kiajánlások és sikeres regisztrációk nyomán keletkező kredit egyenleg az előfizetések folyamán automatikusan az egyenleg rendelkezésre állásáig kerül jóváírásra.
A kredit összeg mértékéről, illetve a kredit jóváírás időszak aktuális hosszáról a Partner a Ajánlókártyáim aloldal belső felületén tájékozódhat.
A kredit csak díjkedvezményre váltható, tehát kizárólagosan a havi előfizetési díj jóváírására fordítható.
A Partner kijelenti, hogy az ajánlókártyát csak törvénybe nem ütköző, a Szolgáltató jogos érdekeit nem sértő módon juttatja el a leendő Ügyfelek részére. Ha a kizáró ok a szerződéses jogviszony létrejöttét követően áll elő, vagy szerez róla tudomást a Szolgáltató, úgy jogosult arra, hogy az ok bekövetkeztét követően, vagy a tudomásszerzését követően a Partnerprogramból azonnali hatállyal kizárja, valamint a felgyűlt kredit felhasználásának jogát megvonja.
13. Szerződés megszűnése, szolgáltatások korlátozása
13.1. Előfizetés szüneteltetése, Ügyfél általi felmondás
13.1.1. Előfizetés szüneteltetése
Az Ügyfél bármikor indoklás nélkül kérheti az előfizetésének szüneteltetését maximum 90 napig, erről a kívánt időszak előtt 30 nappal köteles értesíteni a Szolgáltatót. Ezen időszakra Ügyfél a szolgáltatás díjának fizetése alól mentesül. A Szolgáltató a szüneteltetés ideje alatt kizárólag az admin jogosultságú felhasználó részére korlátozott hozzáférést biztosít a szolgáltatáshoz (lezáratlan és archív naplók, hűtőfelügyelet). A szüneteltetés leteltét követően minden ezt megelőző beállítás újra az Ügyfél rendelkezésére áll.
13.1.2. Felmondás
Ha az Ügyfél a szolgáltatás igénybevételét meg kívánja szüntetni, felmondással élhet indokolás nélkül a díjfizetési időszak utolsó napjára.
Lehetőség van arra, hogy az Ügyfél a szolgáltatást azonnali hatállyal külön indoklás nélkül felmondja. Ez utóbbi esetben a fennmaradó időarányos díj nem kerül visszafizetésre, ezt az Ügyfél nem követelheti.
Ügyfél rendkívüli felmondással élhet, ha a Szolgáltató az itt meghatározott egyoldalú díjemelési eseteken kívüli esetben, vagy okból emeli meg az előfizetési díjat, vagy a szolgáltatást jogosulatlanul korlátozza, törli, vagy a szolgáltatások funkcióit az Ügyfél számára hátrányosan csökkenti. Ebben az esetben az Ügyfél a fordulónapig fennmaradó már megfizetett időarányos előfizetési díjat visszakövetelheti. A felmondást az Ügyfél az ügyfélszolgálati e-mail címen, illetve a Szolgáltató által erre a célra biztosított adminisztrációs felületen jelezheti.
13.2. Szolgáltató általi korlátozás, felmondás
13.2.1. Korlátozás
A Szolgáltató jogosult az Ügyfél szerződésszegése esetén az Ügyfél által igénybe vett bármely szolgáltatás működését az Ügyfél kapcsolati e-mail címére küldött előzetes jelzéssel egyidőben korlátozni. Az értesítésben meg kell adni a korlátozás okát, és azt a türelmi időt, amelyet a Szolgáltató az Ügyfél rendelkezésére bocsát a szerződésszegő helyzet orvoslására. Az azonnali hatályú felmondás helyett korlátozás alkalmazására a Szolgáltató egyoldalú döntés alapján jogosult. Ha az értesítésben megadott türelmi idő eredménytelenül telik el, úgy a Szolgáltató jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani.
13.2.2. Azonnali felmondás
A Szolgáltató különösen (de nem kizárólagosan) az alábbi esetekben jogosult a szolgáltatások azonnali hatályú felmondására, függetlenül attól, hogy az az Ügyfél tudtával, vagy tudtán kívül történt:
• 7 napot meghaladó fizetési késedelem esetén.
• Az Ügyfél a szolgáltatásban nem valós cégadatokat jelenít meg, felszámolás, vagy csődeljárás alatt áll.
Ha a Szolgáltató a fenti okokból kifolyólag az Ügyfél szolgáltatását törli, úgy az Ügyfél kártérítésre, előfizetési díj visszatérítésre nem jogosult, a szolgáltatást és a szolgáltatáshoz kapcsolódó tárolt adatokat a Szolgáltatótól nem követelheti.
13.2.3. Rendes felmondás
A Szolgáltató jogosult a szerződést fordulónappal felmondani, vagy a szolgáltatás nyújtását megtagadni különösen (de nem kizárólagosan) a következő esetekben:
• Az Ügyfél számára nyújtott szolgáltatás a Szolgáltató számára gazdasági hátrányt okoz, vagy a Szolgáltató minden ügyfelére, vagy azok egy meghatározott csoportjára nézve a szolgáltatás nyújtását beszünteti.
• Ha az Ügyfél a szolgáltatással kapcsolatos, a szolgáltatás részét nem képező igényei nem elégíthetők ki.
• A Szolgáltató és az Ügyfél között szakmai kérdésekben fennálló összeegyeztethetetlen álláspont.
A Szolgáltató a korlátozásról és a felmondásról szóló értesítést az Ügyfél kapcsolati e-mail címére küldi meg.
13.3. Megszűnés következményei
A szerződés megszűnésekor, vagy korlátozásakor a szolgáltatás korlátozottan lesz elérhető. A Szolgáltató az előfizetés megszűnését követő 90 nap elteltével jogosult az Ügyfél adatainak, illetve minden tevékenységének (naplók, naplóvázak, feladatok, intézkedések, fényképek, felhasználók) törlésére. A törlés végleges, az adatok visszaállítására nincs mód. Az Ügyfél a megszűnést megelőzően köteles lementeni minden számára fontos adatot. Ennek elmulasztásáért a Szolgáltató semmilyen felelősséget nem vállal. Az Ügyfél a szolgáltatások törlésének visszavonását kérheti, a Szolgáltató azonban ennek teljesíthetőségére garanciát nem vállal, Ügyfél ezzel kapcsolatban kártérítési igénnyel nem élhet. A visszavonásért, vagy adatok kiadásáért a Szolgáltató jogosult díjat felszámítani.
13.4. Szerződés módosítása
A Szolgáltató fenntartja a jogot az ÁSZF egyoldalú, nem visszamenőleges hatályú módosítására, amiről az Ügyfelet az Ügyfél által megadott e-mail címen (továbbiakban kapcsolati e-mail cím) tájékoztatja. A megrendelés alapján létrejött szerződés egyoldalú módosítására is fenntartja a jogot a Szolgáltató az alkalmazandó díjak esetében, vagy ha a szolgáltatások módosítását, funkciók bővítését, vagy csökkentését határozza meg. Ha a módosítás olyan kérdést, vagy rendelkezést érint, amit a felek az ÁSZF-ben nem, vagy attól eltérően szabályoztak, úgy az Ügyfél, ha a módosítással nem ért egyet, a szerződést felmondhatja a módosítás hatályba lépésének napjára. Ekkor a módosítás hatályba lépésének napját követő időtartamra már megfizetett díjak visszajárnak. A módosításokról a Szolgáltató legalább 30 nappal előre értesíti az Ügyfeleket a kapcsolati e-mail címre küldött üzenetben.
14. Egyéb rendelkezések
Minden, a szerződés megkötése után felmerülő, a szerződés teljesítését akadályozó körülményről felek kölcsönösen kötelesek egymást a körülmény tudomásukra jutását követően haladéktalanul tájékoztatni. A szerződő felek megállapodnak, hogy esetleges vitáikat közvetlen tárgyalások útján békés úton rendezik.
Egyéb esetben (I.) ha az Ügyfél a Ptk. szerinti vállalkozásnak minősül, a felek bármilyen fajta jogvitájukkal kapcsolatban alávetik magukat Szolgáltató székhelye szerint hatáskörrel rendelkező bíróság kizárólagos illetékességének, vagy (II.) ha az Ügyfél fogyasztónak minősül, úgy az általános illetékességi szabályok az irányadók. Ha jelen szerződési feltételek és az esetlegesen külön (pl. a megrendelés alapján) megkötött egyedi szolgáltatási szerződés között egy adott témában eltérés, vagy ellentmondás van, akkor az egyedi szolgáltatási szerződésekben foglaltak az irányadóak. Az ezen ÁSZF- ben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadóak.
Kelt: Budapest, 2024. 04.02.
Hatályba lépés: 2024. 04.15.