Az Apex Tool Group Hungária Kft Általános Szállítási Feltételei
Az Apex Tool Group Hungária Kft Általános Szállítási Feltételei
I. Általános feltételek
1. A szállítások és szolgáltatások terjedelme vonatkozásában (a továbbiakban Szállítások) a kétoldalú írásbeli nyilatkozatok irányadóak. A Megrendelő általános szerződési feltételei csak annyiban érvényesek, amennyiben a Szállító vagy Szolgáltató (a továbbiakban Szállító) ezekhez írásban kifejezetten hozzájárult.
2. A Szállító a költségszámításokon, rajzokon és egyéb iratokon (a továbbiakban Iratok) kifejezetten fenntartja a korlátozásmentes tulajdonjogát és szerzői jogi felhasználási jogát. Az Iratokat csak a Szállító előzetes hozzájárulásával lehet harmadik személy számára hozzáférhetővé tenni és amennyiben a Szállító nem kapja meg a megrendelést, úgy az Iratokat haladéktalanul vissza kell adni. Az 1. és 2. mondat megfelelően vonatkozik a Megrendelő irataira is; ezeket csak olyan harmadik személyek számára lehet hozzáférhetővé tenni, akikre a Szállító jogszerűen engedményezett szállításokat.
3. A Megrendelő nem kizárólagos használati jogot kap a standard szoftveren, a megállapodott teljesítési paraméterekkel, változatlan formában, a megállapodott berendezéseken. A Megrendelő külön megállapodás nélkül is jogosult egy biztonsági másolatot készíteni erről.
4. A részteljesítés megengedett, amennyiben a Megrendelő érdekeit nem sérti lényegesen.
II. Árak és fizetési feltételek
1. Az árak a Szállító telephelyén értendőek, kizárólag a csomagolás árát, valamint a törvényileg kötelező általános forgalmi adót tartalmazzák.
2. Amennyiben a Szállító elvállalta a berendezés felállítását vagy összeszerelését, és a felek nem állapodtak meg másban, úgy a Megrendelő viseli a megállapodott ellentételezésen túl az összes szükséges egyéb költséget, mint például utazási költségek, a kéziszerszámok és személyes csomagok szállításának költségei valamint a kiküldetési költségeket.
3. A fizetéseket a Szállító által megadott fizetési helyen kell teljesítettnek tekinteni.
4. A Megrendelő csak olyan követeléseket számíthat be, amelyek nem vitatottak vagy jogerősen megállapítottak.
III. A tulajdonjog fenntartása
1. A szállítás tárgyai (a tulajdonjog fenntartással érintett áru) mindaddig a Szállító tulajdonában maradnak, amíg a Megrendelő nem teljesít maradéktalanul minden, a szerződéses jogviszonyból származó kötelezettségét. Amennyiben a Szállító rendelkezésére álló összes biztosítéki jog értéke a biztosított követelések összegét több, mint 20 %-kal meghaladja, úgy a Szállító a Megrendelő kérésére a biztosítékok egy részét felszabadítja.
2. A tulajdonjog fenntartás időszaka alatt a Megrendelő számára tilos az elzálogosítás vagy a biztosítéki átruházás és a tovább értékesítés viszonteladók számára csak a szokásos ügymenet keretében és csak azon feltétellel megengedett, hogy a viszonteladó a saját ügyfelének azonnali fizetés ellenében értékesít vagy olyan feltételt köt ki, hogy a vevő csak akkor szerez az árun tulajdonjogot, ha fizetési kötelezettségének eleget tett.
3. Végrehajtás, lefoglalás vagy harmadik részéről történő bármely más beavatkozás esetén a Megrendelő haladéktalanul köteles a Szállítót értesíteni.
4. A Megrendelő fizetési késedelme esetén a Szállító a Megrendelő számára a teljesítésre szabott, megfelelő póthatáridőt követően jogosult a szerződéstől elállni és az árut újra birtokba venni; amennyiben a jogszabály lehetővé teszi a póthatáridő mellőzését, úgy ez a joga Szállítónak fennáll. Egyéb szerződésszegés esetén, különösen amelyek a tulajdonjog fenntartással érintett áru állagát veszélyeztetik, a Szállító jogosult a szerződéstől történő elállás nélkül is az árut újra birtokba venni, a Megrendelő pedig köteles azt kiadni.
IV. Szállítási határidők
1. A szállítási határidő betartásának feltétele, hogy a Megrendelő megfelelő időben rendelkezésre bocsássa az általa szállítandó minden iratot, szükséges engedélyt és jóváhagyást, valamint terveket, és betartson minden megállapodott fizetési feltételt, és teljesítsen minden egyéb, a Megrendelőt terhelő kötelezettséget. Amennyiben ezen feltételeket a Megrendelő határidőben nem teljesíti, úgy a határidők ennek megfelelően meghosszabbodnak, kivéve, ha a csúszás a Szállító érdekkörébe eső okból következik be.
2. Amennyiben a határidőket vis maior, pl. mozgósítás, háború, zavargások vagy hasonló események, pl. sztrájk, kizárás miatt nem lehet betartani, úgy a határidők ennek megfelelően meghosszabbodnak.
3. Amennyiben a Szállító késedelembe esik, úgy a Megrendelő – amennyiben igazolja, hogy ennek következtében kárt szenvedett – a késedelem minden teljes hetére a késedelem miatt rendeltetésszerűen nem üzembe helyezhető szállítási rész ára 0,2 %-ának, azonban összesen legfeljebb 2%-ának megfelelő összegű kártérítést követelhet.
4. Kizárt a Megrendelőnek a 3. pontban meghatározott mértéket meghaladó, mind a szállítás késedelme miatti kártérítési igénye, mind pedig a szállítás elmaradása miatti kártérítési igénye, még akkor is, ha a Megrendelő a szállításra póthatáridőt határozott meg. Ez nem érvényes szándékosság és súlyos gondatlanság esetén, valamint az élet, testi épség vagy egészség sérelme esetén. A Megrendelő a jogszabályi keretek között csak akkor állhat el a szerződéstől, ha a szállítás késedelméért a Szállító a felelős. A fenti rendelkezések nem eredményezik a bizonyítási teher Megrendelő terhére történő módosítását.
5. A Megrendelő köteles a Szállító kérésére megfelelő határidőn belül nyilatkozni, hogy a késedelem miatt a szerződéstől eláll, vagy pedig ragaszkodik a szállításhoz.
6. Amennyiben a megküldés vagy kézbesítés a Megrendelő kérésére több, mint egy hónappal elhúzódik a készre jelentéstől számítva, úgy a Szállító a Megrendelő számára minden megkezdett hónap után raktári költséget számíthat fel havonta a szállított áruk értékének 0,2%-a, azonban legfeljebb összesen 2 %-a összegben. A szerződő felek számára ettől függetlenül lehetséges, hogy bizonyítsák, a raktározási költségek ennél alacsonyabban vagy magasabbak voltak.
V. A kárveszély átszállása
1. A kárveszély a fuvarozás nélküli szállítás esetén alábbiak szerint száll át a Megrendelőre: a.) felállítás vagy összeszerelés nélküli szállítások esetén az elküldéssel vagy átvétellel.
A Megrendelő kérésére és költségére a Szállító a szokásos szállítási kockázatok tekintetében biztosítást köt;
b.) felállítással vagy összeszereléssel járó szállítások esetén a saját üzemben történő átvétellel, vagy amennyiben a felek ebben állapodnak meg, kifogástalan próbaüzemet követően.
2. Amennyiben a megküldés, átadás, a felállítás vagy összeszerelés megkezdése, végrehajtása, a saját üzemben való átvétel vagy a próbaüzem a Megrendelő érdekkörébe eső okból késedelmet szenved, vagy a Megrendelő más okból késedelembe esik az átvétellel, a kárveszély átszáll a Megrendelőre.
VI. Felállítás és összeszerelés
A felállítás és összeszerelés tekintetében, amennyiben a felek írásban másként nem állapodnak meg, az alábbi rendelkezések érvényesek:
1. A Megrendelő az alábbiakat saját költségére köteles elvégeztetni és megfelelő időben rendelkezésre bocsátani:
a.) minden föld-, építési és egyéb, más szakágba tartozó egyéb munkálatok, beleértve a szükséges szak- és segédmunkásokat, építőanyagokat és szerszámokat,
b.) a szereléshez és üzembe helyezéshez szükséges használati tárgyak és anyagok, mint állványok, emelőeszközök és egyéb berendezések, fűtőanyagok és kenőanyagok,
c.) energia és víz a felhasználási helyen, beleértve a csatlakozásokat, fűtést és világítást, d.) a szerelés helyszínén a gépalkatrészek, berendezések, anyagok, szerszámok stb. tárolásához megfelelő méretű, alkalmas, száraz és bezárható helyiségek, és a szerelési személyzet számára megfelelő munka- és tartózkodóhelyiségek beleértve a körülményekhez mérten megfelelő szociális helyiségeket; egyebekben a Megrendelő
a Szállító és a szerelési személyzet birtokának védelme érdekében az építkezés helyszínén ugyanolyan lépéseket kell, hogy megtegyen, mint amilyeneket saját birtokának védelme érdekében tenne,
e.) védőruha és védőfelszerelések, amelyek a szerelés helyén fennálló különleges körülmények miatt szükségesek.
2. A szerelési munkák megkezdését megelőzően a Megrendelő rendelkezésre kell, hogy bocsássa a szükséges adatokat az elfedett villany-, gáz és vízvezetékekről, valamint hasonló berendezésekről, valamint a szükséges statikai adatokat, külön felszólítás nélkül.
3. A felállítás és összeszerelés megkezdését megelőzően a munkálatok megkezdéséhez szükséges megrendelői szolgáltatások és tárgyak a felállítás vagy összeszerelés helyszínén rendelkezésre kell, hogy álljanak és a felépítést megelőző munkálatoknak olyan készültségi fokban kell lenniük, hogy a felállítás vagy összeszerelés szerződésszerűen megkezdhető és megszakítás nélkül végrehajtható legyen. A felállítás vagy összeszerelés helyszínére vezető utaknak rendezettnek és letakarítottnak kell lennie.
4. Amennyiben a felállítás, összeszerelés vagy üzembe helyezés olyan okok miatt szenved késedelmet, amelyekért nem a Szállító a felelős, úgy a Megrendelő köteles viselni a
várakozási idővel, a Szállító és a szerelési személyzet emiatt felmerülő további utazásaival kapcsolatos, megfelelő mértékű költségeit.
5. A Megrendelő köteles a Szállító számára jelezni a szerelési személyzet munkaidejét hetente, valamint a felállítás, összeszerelés vagy üzembe helyezés befejezését haladéktalanul.
6. Amennyiben a Szállító a felállítás vagy összeszerelés elkészültét követően a Megrendelőtől a teljesítés átvételét kéri, úgy azt a Megrendelő két héten belül el kell, hogy végezze. Amennyiben ez nem történik meg, úgy az átvételt megtörténtnek kell tekinteni. Az átvételt szintén megtörténtnek kell tekinteni, ha a Szállítás – esetlegesen a megállapodott tesztidőszak lezárását követően – használatba lett véve.
VII. Átvétel
A Megrendelő nem jogosult a Szállítás átvételét jelentéktelen hibák miatt megtagadni.
VIII. Kellékszavatosság
A Szállító a kellékszavatosságért az alábbi felelősséggel tartozik:
1. Mindazon alkatrészeket vagy szolgáltatásokat a Szállító választása szerint ellentételezés nélkül ki kell javítani, újra kell szállítani vagy újra kell teljesíteni, amelyek kellékhibában szenvednek, amennyiben ez már a kárveszély átszállásának időpontjában is fennállt.
2. A kellékszavatossági igényel elévülési ideje 12 hónap. Ez nem érvényes, amennyiben jogszabály hosszabb kötelező szavatossági időt ír elő, valamint élet, testi épség és egészség sérelme esetén, továbbá a Szállító szándékos vagy súlyosan gondatlan kötelezettségszegése esetén, valamint a hiba rosszindulatú elhallgatásának esetén. Az elévülési időt az elévülés megszakadásával és szünetelésével kapcsolatos törvényi rendelkezések figyelembe vételével kell számítani.
3. A Megrendelő a szavatossági hibákat haladéktalanul írásban kell, hogy jelezze a Szállító felé.
4. Kellékszavatossági igények esetén a Szállító javára teljesítendő fizetéseket a Megrendelő olyan mértékben jogosult visszatartani, amely arányban áll a fellépett szavatossági hibákkal. A Megrendelő a fizetéseket csak abban az esetben jogosult visszatartani, ha olyan szavatossági igényt érvényesít, amelynek jogosságával kapcsolatosan nem állhat fel kétség. Amennyiben a szavatossági igényt alaptalanul érvényesítette, úgy a Szállító jogosult az ezzel kapcsolatosan keletkezett költségei megtérítését követelni a Megrendelőtől.
5. A Megrendelő köteles a Szállító számára mindenekelőtt megfelelő határidőt szabni a megfelelő pótlólagos teljesítésre.
6. Amennyiben a pótlólagos teljesítés nem jár sikerrel, úgy a Megrendelő – a XI. fejezetben meghatározott esetleges kártérítési igényekről történő lemondás nélkül – jogosult a Szerződéstől elállni vagy az ellentételezést csökkenteni.
7. Nem áll fenn szavatossági igény akkor, ha a Szállítás a megállapodott tartalomtól csak jelentéktelen mértékben tér el; a használatot csak jelentéktelen mértékben befolyásoló hiba esetén; természetes elhasználódás esetén; olyan károk esetében, amelyek a kárveszély átszállását követően hibás vagy hanyag kezelés, túlzott igénybe vétel, alkalmatlan segédanyagok, nem megfelelő építési munkálatok, alkalmatlan építési terület vagy egyéb
olyan ok miatt léptek fel, amelyek nem a Szállító érdekkörébe tartoznak, valamint nem reprodukálható szoftverhibák esetén. Amennyiben a Megrendelő vagy harmadik fél szakszerűtlen változtatásokat vagy karbantartási munkákat végez, úgy ezekkel valamint az ezekből eredő következményekkel kapcsolatosan szintén nem lehet szavatossági igényt előterjeszteni.
8. A fentieken felül a kártérítési igények vonatkozásában a XI. fejezet (Egyéb kártérítési igények) érvényes. A Megrendelőnek a Szállítóval vagy teljesítési segédeivel szembeni további vagy egyéb, a jelen VIII. fejezetben szabályozott igényeken felüli, szavatossági hibákra alapított igényei kizártak.
IX. Iparjogvédelem és szerzői jogok; jogszavatosság
1. Amennyiben a felek másban nem állapodnak meg, úgy a Szállító köteles a szállítási hely országában a teljesítést harmadik felek iparjogvédelmi és szerzői jogaitól (a továbbiakban: szellemi tulajdonjogok) mentesen teljesíteni. Amennyiben harmadik fél a Szállító által teljesített, szerződésszerűen használt Szállításokkal kapcsolatosan a Megrendelővel szemben jogszerű igényeket támaszt, úgy Szállító a Megrendelővel szemben a VIII. fejezet
2. pontjában meghatározott határidőn belül az alábbiak szerint felel:
a.) A Szállító saját választása szerint és saját költségére az érintett Szállítások tekintetében vagy használati jogot szerez, vagy azokat úgy változtatja meg, hogy szellemi tulajdonjogot ne sértsen, vagy pedig kicseréli. Amennyiben ez a Szállító számára jelentősé érdeksérelem nélkül nem lehetséges, úgy a Megrendelő a jogszabályoknak megfelelő elállási vagy árcsökkentési jogait gyakorolhatja.
b.) A Szállító kártérítési kötelezettségei a XI. fejezetben foglaltak szerint állnak fenn.
c.) A Szállító fent megjelölt kötelezettségei csak annyiban állnak fenn, amennyiben a Megrendelő a Szállítót a harmadik fél által érvényesített igényekről haladéktalanul írásban értesíti, a megsértést nem ismeri el és a Szállítónak fennmaradnak az ellenlépésekkel és egyeztető tárgyalásokkal kapcsolatos lehetőségei. Amennyiben a Megrendelő a Szállítás használatát kármegelőzési vagy egyéb fontos okból beszünteti, úgy köteles a harmadik személy figyelmét arra felhívni, hogy ez nem jelenti egyben valamely szellemi tulajdonjog megsértésének az elismerését.
2. Kizártak a Megrendelő bármely igényei, amennyiben a szellemi tulajdonjog megsértéséért a Megrendelő felelős.
3. A Megrendelő igényei szintén kizártak, amennyiben a szellemi tulajdonjog megsértése a Megrendelő különleges igényei, a Szállító által előre nem látható felhasználás, vagy olyan felhasználási mód miatt következett be, amikor a Szállítást a Megrendelő megváltoztatta vagy egyéb, nem a Szállító által szállított termékekkel együtt használta fel.
4. Szellemi tulajdonjog megszegése esetén az 1. pont a.) bekezdésben szabályozott megrendelői igények a VIII. fejezet 4., 5. és 9. pontjainak megfelelően érvényesek.
5. Egyéb fennálló jogszavatossági hiányosság esetén a VIII. fejezet rendelkezései az irányadóak.
6. A Megrendelőnek a Szállítóval vagy annak teljesítési segédeivel szemben a jelen IX. fejezeten kívüli, jogszavatossági igényre alapozott igényei kizártak.
X. Lehetetlenülés, a szerződés módosítása
1. Amennyiben a Szállítás lehetetlen, úgy a Megrendelő jogosult kártérítést igényelni, kivéve, ha a lehetetlenülés a Megrendelő felelősségi körébe esik. A Megrendelő kártérítési igényének maximális összege a Szállítás azon része vételárának 10 %-a, amelyet a lehetetlenülés miatt nem lehet rendeltetésszerűen üzembe venni. Ez a korlátozás nem érvényes abban az esetben, ha a felelősség szándékosság, súlyos gondatlanság, élet, testi épség vagy egészség megsértése miatt kötelező. A Megrendelőnek jelen szerződéstől történő elállási jogát ez nem korlátozza.
2. Amennyiben a IV. fejezet 2. pont szerinti események a Szállítás gazdasági tartalmát jelentősen megváltoztatják vagy a Szállító üzemi tevékenységére jelentős befolyással vannak, úgy a szerződést a felek – a jóhiszeműség és tisztesség követelményeire figyelemmel – megfelelően módosítják. Amennyiben ez a felek valamelyikének súlyos érdeksérelme miatt nem lehetséges, úgy a Szállító jogosult a szerződéstől elállni. Amennyiben ezzel az elállási jogával élni akar, úgy ezt az esemény kihatásairól történő tudomásszerzést követően haladéktalanul közölnie kell a Megrendelővel, akkor is, ha a Megrendelővel ezt megelőzően a szállítási határidő meghosszabbításáról állapodott meg.
XI. Egyéb kártérítési igények
1. A Megrendelő bármely jogalapból származó kártérítési és költségtérítési igényei (a továbbiakban együttesen: kártérítési igények), különösen a szerződéses rendelkezések megszegésével vagy más, meg nem engedett cselekményekkel kapcsolatosan, kizártak.
2. Ez nem érvényes arra az esetre, ha a felelősség jogszabályban előírt, mint például termékfelelősségi jogszabályok, szándékosság, súlyos gondatlanság, élet, testi, épség és egészség sérelme valamint lényeges szerződéses kötelezettségek megsértése esetén. Lényeges szerződéses rendelkezésének megsértése esetén a kártérítés korlátozódik a szerződéses jogviszonyban szokásos, előre látható károkra, amennyiben nem áll fenn szándékosság, súlyos gondatlanság, élet, testi, épség és egészség sérelme.
3. Amennyiben a Megrendelőt a jelen XI. fejezet rendelkezései szerint kártérítés illeti meg, az ezzel kapcsolatos igény a szavatossági igényel elévülésével egyidejűleg, a VIII. fejezet 2. pontjában foglaltaknak megfelelően évül el. A termékfelelősségi jogszabályokból eredő kártérítési igények esetében a törvényi elévülési idő érvényes.
XII. Bíróság, alkalmazandó jog
1. A jelen szerződésből származó bármely jogviták esetén a felek kikötik a Szállító székhelye szerint illetékes, hatáskörrel rendelkező állami magyar bíróság kizárólagos illetékességét.
2. A jelen szerződéssel kapcsolatos jogviszonyokra a magyar jog az irányadó, kizárva a Xxxxx Xxxxxx Xxxxxxxxx (CISG) szabályainak alkalmazását.
XIII. A szerződés részleges érvénytelensége
Jelen szerződés az egyes részeinek részleges érvénytelensége esetén is kötelező érvényben fennmarad, kivéve, ha a szerződés fenntartása a felek valamelyike számára ilyen módon aránytalan jogsérelmet jelentene.