UTAZÁSI BIZTOSÍTÁS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ ONLINE KÖTÉS ESETÉN
Az OTP Csoport partnere
UTAZÁSI BIZTOSÍTÁS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓ ONLINE KÖTÉS ESETÉN
I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
1. A biztosítás terjedelme
Az online kötött Utazási Biztosítási kár- és összegbiztosítási szerződés jelen feltételek alapján jön létre a Groupama Biztosító Zrt. (továbbiakban: biz- tosító), valamint bármely személy (továbbiakban: szerződő/biztosított) kö- zött.
A biztosítási szerződés alapján a biztosító köteles a szerződésben megha- tározott kockázatra fedezetet nyújtani, és a kockázatviselés kezdetét köve- tően bekövetkező biztosítási esemény bekövetkezése esetén a szerződés- ben meghatározott szolgáltatást teljesíteni.
A biztosító a biztosítási díj megfizetése ellenében a jelen feltételekben rög- zített sürgősségi ellátás biztosítási, baleseti, segítségnyújtási (asszisztencia), poggyászbiztosítási, jogvédelmi és – külön díjfizetés esetén – gépjármű asszisztencia szolgáltatásokat nyújt a biztosítási kötvényben megnevezett biztosított, illetve a biztosított halála esetén a kedvezményezett részére.
A biztosítás kizárólag a kötvényben és a szerződési feltételekben megne- vezett szolgáltatásokra terjed ki. Nem terjed ki továbbá a biztosítás az egészségügyi szolgáltatást nyújtó orvos, intézmény stb. műhibája következtében bekövetkezett károkra.
A biztosító nem köteles fedezetet vállalni, vagy jelen szerződési fel- tételek szerint szolgáltatást nyújtani, illetve a biztosító köteles a jelen biztosítási szerződés alapján a kártérítést elutasítani, ha az ilyen szolgáltatás nyújtására vagy kártérítés kifizetésére az Egyesült Nemzetek Szervezete határozata alapján szankció, tiltó rendelkezés vagy korlátozás és/vagy az Európai Unió, Magyarország, az Amerikai Egyesült Államok által bevezetett gazdasági vagy kereskedelmi szankció vonatkozik.
Kérjük, olvassa el figyelmesen a távértékesítés keretében online kö- tött Utazási biztosítási szerződés kötéséről szóló ügyféltájékoztatót is! Távértékesítési törvény: a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló 2005. évi XXV. törvény.
Groupama Biztosító Zrt. – 1146 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxxxxxx xxxx 0/C Nyomtatványszám: 13078/3 – Hatályos 2016. június 1-jétől visszavonásig.
Távértékesítési ügyféltájékoztató: távértékesítés keretében online kötött Utazási biztosítási szerződésről szóló ügyféltájékoztató, mely jelen szerző- dési feltételek kiegészítése a szerződés távértékesítés keretében való létre- jöttére tekintettel. Az ajánlat, a kapcsolódó nyilatkozatok, a kötvény, ügyféltájékoztató és az általános szerződési feltételek a felek közti megállapodás minden feltételét tartalmazzák, így esetleges korábbi megállapodások, nyilatkozatok hatályukat vesztik, és nem képezik jelen szerződés részét.
Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a fentiekben rögzítettek alapján a biztosítási szerződésének időtartamától függ, hogy a szerződőt elál- lási (felmondási) jog megilleti-e.
Abban az esetben, ha a szerződés rövid időtartamú (nem haladja meg az egy hónapot), nem illeti meg a szerződőt az elállási (fel- mondási) jog a Távértékesítési törvény 6.§ (9) bekezdés x. xxxxxx alapján. Amennyiben szerződés időtartama meghaladja az egy hó- napot, a szerződőt a Távértékesítési törvény 6.§ (1) bekezdése értel- mében elállási (felmondási) jog illeti meg.
2. Szerződő
Szerződő az a természetes vagy jogi személy, illetőleg jogi személyiség- gel nem rendelkező társaság, aki a biztosítási szerződés megkötésével egyidejűleg a biztosítási díjat kiegyenlítette.
3. Biztosított
Biztosított az a személy, akit a biztosítási szerződésben biztosítottként ne- veztek meg.
3.1. Biztosított személy lehet az a természetes személy:
a. akinek állandó lakóhelye Magyarország területén van, és a magyar kö- telező egészségbiztosítás rendszerében biztosított vagy az egészségügyi szolgáltatásra egyéb jogcímen jogosult, valamint érvényes társadalom- biztosítási azonosító jellel (TAJ szám) rendelkezik (állampolgárságtól függetlenül), azzal, hogy
b. amennyiben egy adott személy nem magyar állampolgár, és az állandó lakóhelye Magyarország területén van, és ott érvényes TAJ számmal is rendelkezik, de az állampolgársága szerinti országba utazik, a biztosítá- si szerződés területi hatálya a biztosított állampolgársága szerinti or- szág(ok)ra nem terjed ki;
c. amennyiben egy adott személy nem magyar állampolgár, és állandó lakó- helye nem Magyarország területén van és ott érvényes TAJ számmal sem rendelkezik, de a Magyarországgal határos országok – kivéve Ukrajna – te- rületén van az állandó lakhelye és ott érvényes kötelező egészségbizto- sítással rendelkezik vagy az egészségügyi ellátásra jogosult, akkor a bizto- sító azzal a feltétellel vállalja a kockázatviselést, hogy a biztosítás területi hatálya nem terjed ki Magyarország és a biztosított állandó lakhelye vagy állampolgársága szerinti ország területére, azonban a biztosító a haza- szállítást a biztosított állandó lakóhelye szerinti országba is vállalja.
Családi csomag esetén társbiztosított lehet a biztosított házastársa, bejegy- zett élettársa, élettársa és azon egyeneságbeli leszármazói (gyermek, örök- be fogadott, mostoha- és nevelt gyermek), akiknek életkora a biztosítási időszak kezdetekor a 18. életévet nem haladja meg.
Családi csomag biztosítottja kizárólag 65. évet be nem töltött sze- mély lehet.
3.2. A biztosítás szempontjából nem minősülnek biztosítottnak:
a. az egy éven túli tartamú, folyamatos, tartós külszolgálatot telje- sítők, valamint a külföldön tartósan (egy éven túl) munkát válla- lók és együtt utazó családtagjaik;
b. bármely oknál fogva életvitelszerűen külföldön élők;
c. fizikai munkavállalók;
d. azok a személyek, akik betöltötték 70. életévüket.
A fenti kikötések vagy jogszabályi tilalom ellenére létrejövő biztosí- tási szerződés érvénytelen, a biztosító ebben az esetben a befizetett biztosítási díjat visszatéríti a szerződő/biztosított részére.
4. Kedvezményezett
Kedvezményezett a biztosított, illetve a biztosított halála esetén a biztosított örököse. Egyéb kedvezményezett jelölésére nincs lehe- tőség.
5. A szerződés létrejötte
A szerződő a biztosítási szerződés megkötését elektronikus úton tett ajánlattal kezdeményezi.
A szerződés – az ajánlat szerinti tartalommal – az ajánlatnak a biz- tosító számára történő hozzáférhetővé válásának időpontjára visszamenő hatállyal akkor jön létre, amikor a biztosító az ajánlat el- fogadásáról és a fedezet igazolásáról kötvényt állít ki.
A szerződés érvényes létrejöttének és a biztosító kockázatviselésé- nek előfeltétele, hogy a szerződéskötés pillanatában a biztosított Magyarország területén tartózkodjon.
A biztosítás kizárólag Magyarország területén, a szükséges díj meg- fizetése ellenében köthető.
6. A biztosítás tartama
A biztosítás a kötvényben meghatározott kezdeti nap 0. órájától a lejárati nap 24. órájáig nyújt fedezetet. A biztosítás maximális tartama 1 év. A biz- tosítási időszak megegyezik a biztosítás tartamával.
Egy éven belül a biztosítást a biztosítási tartam folyamatosságának meg- szakítása nélkül az eredeti kötvényszám alatt a biztosított meghatalmazott- ja a biztosítónál meghosszabbíthatja. Hosszabbítani csak a kármentesség- ről tett nyilatkozat alapján lehet, minimum 10 napra.
Az online kötött utasbiztosítások szükség esetén online akár 1 nappal is meghosszabbíthatóak!
Egy külföldi tartózkodás idejére, a biztosítási tartam folyamatosságának megszakításával vagy anélkül több kötvényen kiállított biztosítás – az első kivételével – érvénytelen.
7. A biztosítás időbeli hatálya
A biztosító kockázatviselése a biztosítás tartamán belül a magyar határon történő kilépés idejétől a Magyarországra történő belépés idejéig tart.
8. A biztosítás díja, díjesedékesség és kedvezmények
A biztosító szolgáltatásainak felső összeghatárait a biztosítási kötvény tar- talmazza.
A biztosítás egyszeri díjas, bankkártyával online fizetendő. A bizto- sítás díja a szerződés létrejöttekor egy összegben esedékes. A fizetendő biztosítási díj függ a külföldön töltendő napok számától, a biztosított élet- korától, a választott biztosítási típustól, valamint a biztosítás területi ha- tályától.
9. Fedezetfeltöltés
Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyan- azon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a szerződő fél a díjat meg- felelően kiegészíti.
Az előző bekezdés szerinti jogkövetkezményt a biztosító abban az esetben alkalmazhatja, ha arra legkésőbb a szolgáltatás teljesítésé- vel egyidejűleg írásban felhívta a szerződő fél figyelmét, és a fede- zetfeltöltés díját közölte.
Ha a szerződő fél a fedezetfeltöltés jogával nem él, a szerződés a ki- fizetett összeggel csökkentett biztosítási összeg mellett marad ha- tályban a folyó biztosítási időszakra.
10. Kedvezmények
a. A biztosítási fedezet a biztosítottal együtt utazó, a biztosított kötvényén megnevezett gyermekre a gyermek 3 éves koráig díjmentesen kiterjed a nagykorú biztosított biztosítási összegének terhére.
b. A 18 év feletti biztosítottal együtt utazó 3-14 éves korú gyermekre a biztosítás 50%-os kedvezménnyel köthető meg.
c. A 18 év feletti biztosítottal együtt utazó 14-18 éves korú gyermekre a biztosítás 25%-os kedvezménnyel köthető meg.
A a-c. pontban felsorolt kedvezmények díjfizető nagykorú biztosítot- tanként legfeljebb 5 fő gyermekre (3-18 évesig) vehetők igénybe.
d. 14-30 év közötti biztosítottak részére 50% díjkedvezménnyel köthető meg a biztosítás, mely a választott biztosítási típusnak megfelelő bizto- sítási összeghatárok 50%-áig terjedő térítésre jogosít. A kedvezmény minimum 90 napos biztosításra vehető igénybe.
e. Családi csomag köthető a biztosított és vele együtt utazó házastársa, bejegyzett élettársa, élettársa és azon egyeneságbeli leszármazói, maxi- mum 3 fő (gyermek, örökbe fogadott, mostoha- és nevelt gyermek) ré- szére, akiknek életkora a kockázatviselés kezdetekor a 18. életévet nem haladja meg. Családi csomag esetén a biztosítási összeghatárok fejen- ként érvényesek, kivéve a poggyászbiztosítást, melynek összeghatára kötvényenként mindösszesen 500 000 Ft.
A kedvezményes családi csomag maximum 30 napos időtartamra köthető. A kedvezmények nem halmozhatóak. A biztosítás nem érvényes, ha a kedvezményt arra nem jogosult személy vette igénybe.
11. Pótdíjak
A biztosítás 65-70 év közötti személyek részére 100% pótdíjjal köthető. Az életkor miatti díjkedvezmény vagy pótdíj kiszámításakor a biztosítottnak a biztosítási tartam kezdeti időpontjához viszonyított életkorát (év, hó, nap) kell figyelembe venni.
a. A földrajzi értelemben vett Európán kívüli országokba 50%-os pótdíj megfizetésével (kivétel az Amerikai Egyesült Államok és Kanada) köthe- tő. A biztosítás szempontjából európai – azaz nem területi pótdíj köte- les – országnak minősül Törökország és Oroszország teljes területe, Egyiptom, Marokkó és Tunézia.
b. Az Amerikai Egyesült Államok és Kanada területére történő utazások- hoz a biztosítás 100%-os pótdíj megfizetésével köthető meg.
c. Az alábbiakban felsorolt, hobby szinten, a sportágra vonatkozó, az adott helyszínre érvényes előírások betartásával űzött sporttevékenységekre:
– 20% pótdíj megfizetésével köthető meg a biztosítás a kijelölt pályán folytatott síelésre, hódeszkázásra;
– 50% pótdíj megfizetésével köthető meg a biztosítás: amatőr köny- nyűbúvárkodás 40 m mélységig, parasailing, windsurf, kitesurf, jet- ski, vízisí, vadvízi evezés, tengeri kajakozás, vitorlázás, quad, BMX, mountain bike, hórafting, vadászat, lovaglás sportokra.
d. Az alábbiakban felsorolt extrém sportokra, a sportágra vonatkozó, az adott helyszínre érvényes előírások betartásával űzött sporttevékenysé- gekre 100% pótdíj megfizetésével köthető meg a biztosítás: canyoning, hydrospeed, sziklamászás, hegymászás, falmászás, barlangászat, trekking, via ferrata, hőlégballon.
Amennyiben extrém sportok pótdíját megfizette a biztosított, ez fedezi a hobby sportok kockázatait is.
Extrém sportokra 65 év felett pótdíj ellenében sem köthető biztosítás. A pótdíjfizetés elmaradása esetén a biztosítás nem terjed ki az adott tevékenységre.
12. A biztosítás területi hatálya
Az online kötött Utazási Biztosítás a külföldön bekövetkező biztosítási ese- ményekre, a világ összes országába történő utazás esetén megköthető. A biztosítási fedezet – a 39–41. pontban szereplő szolgáltatások kivételével – az Európán kívüli országokban, illetve az Amerikai Egyesült Államok és Ka- nada területén bekövetkező eseményekre a 11. d. és e. pontban meghatá- rozott mértékű pótdíj fizetése mellett terjed ki. A biztosítás szempontjából európai – azaz nem területi pótdíj köteles – országnak minősül Törökország és Oroszország teljes területe, Egyiptom, Marokkó és Tunézia.
A 39–41. pontban szereplő szolgáltatások esetében a biztosítási fedezet ki- zárólag a földrajzi értelemben vett Európa területére terjed ki.
13. Biztosítási esemény bekövetkezésének lehetetlenné válása, érdekmúlás és díjvisszafizetés
Ha a biztosító kockázatviselésének kezdete előtt a biztosítási ese- mény bekövetkezése lehetetlenné vált vagy a biztosítási érdek meg- szűnt, a szerződés vagy annak megfelelő része megszűnik és a meg- fizetett díjat a biztosító visszafizeti.
Ha a biztosító kockázatviselésének tartama alatt a biztosítási ese- mény bekövetkezése lehetetlenné vált vagy a biztosítási érdek meg- szűnt, a szerződés vagy annak megfelelő része megszűnik és a meg- fizetett díj időarányos részét a biztosító visszafizeti.
A jelen szerződési feltételek szerint online megkötött Utazási Biztosítás dí- jának 100%-os visszatérítésére kizárólag a biztosítási tartam kezdete előtt van lehetőség a hiánytalan biztosítási kötvény egyidejű leadása ellenében. A biztosítási tartam kezdete után csak a kötvény leadását követő naptól esedékes díj visszatérítése lehetséges. Díjvisszatérítésre kizárólag akkor van lehetőség, ha a biztosított a biztosító szolgáltatását nem vette igénybe.
A biztosítási díj visszafizetendő és a biztosítási szerződés érvénytelennek te- kintendő, amennyiben a biztosítási szerződés vagy annak hosszabbítása a jelen feltételekben szereplő előírások ellenére jött létre.
14. A biztosítás kockázati köre betegség és baleset esetén
A biztosítás a biztosított külföldön felmerült, kizárólag sürgős orvosi be- avatkozást igénylő betegségére, balesetére, állapotában hirtelen fellépő
változására, de nem a biztosítási tartam megkezdése előtt már fennálló ál- lapot külföldön történő kezelésére, gyógyítására nyújt fedezetet.
A biztosítás a kockázatviselés tartama alatt bekövetkezett sürgősségi ellá- tás biztosítási vagy baleseti káreseményből adódó, egészségügyi ellátással kapcsolatos, a sürgősségi ellátás biztosítási és a balesetbiztosítási fejezet- ben meghatározott, külföldön felmerülő költségek fedezetére legfeljebb a kötvényben rögzített biztosítási összeghatárig terjed.
Sürgős szükség esete akkor áll fenn, ha az azonnali orvosi ellátás elmara- dása előreláthatóan a biztosított életét, illetve testi épségét kockáztatja, vagy a biztosított egészségében helyrehozhatatlan károsodást okozhat. Sürgős szükség esetének minősül továbbá, ha a biztosított betegségének tünetei (tudatzavar, eszméletvesztés, vérzés, heveny megbetegedés, stb.) alapján, illetve baleset folytán vagy hirtelen bekövetkezett súlyos egészség- károsodás miatt azonnali orvosi ellátásra szorul.
15. Kórházi napi térítés
Kórházi napi térítés teljesítését a biztosító a külföldön történt kórházi fek- vőbeteg-ellátás azon időszakára vonatkozóan vállalja, amelyre vonatkozó- an a kedvezményezett írásban lemond a kórházi fekvőbeteg ellátás költsé- geire (pl. kórházi elhelyezés, kórházban történt orvosi ellátás, műtét költsé- gei) vonatkozó szolgáltatási igényéről az alábbiak szerint:
15.1. a kórházi költségekre vonatkozóan a biztosítóval szemben szolgálta- tási igénnyel egyáltalán nem kíván élni (mert pl. azokat másik biztosítása alapján veszi igénybe), vagy
15.2. az érvényes EEK bemutatása mellett fizetendő önrészesedés összegét meghaladóan a biztosítóval szemben a kórházi költségekre vonatkozóan más igénnyel nem kíván élni (mert az ezt meghaladó költségeket számára az érvényes EEK (EHIC) kártyája fedezi).
A szolgáltatási összeg megállapítása:
15.1. esetben: a szolgáltatástáblázatban megállapított napi térítési össze- get meg kell szorozni azon napok számával, amikor a biztosított kórházi fekvőbeteg ellátásban részesült, és amelyekre vonatkozóan a biztosítóval szembeni szolgáltatási igényéről fentiek szerint lemondott;
15.2. esetben: a szolgáltatástáblázatban megállapított napi térítési összeg 80%-át meg kell szorozni azon napok számával, amikor a biztosított kórhá- zi fekvőbeteg ellátásban részesült, és amelyekre vonatkozóan a biztosítóval szembeni szolgáltatási igényéről fentiek szerint lemondott. (Fekvőbeteg gyógykezelésben részesül az a személy, aki az éjszakát is a kórházban tölti.) A biztosító a szolgáltatást a biztosítási időszakon belül összesen legfeljebb 30 napra vonatkozóan nyújtja. A biztosító által az adott kórházi ellátásra vonatkozóan vállalt kórházi ellátási költségek (pl. az EEK-önrészesedésként fizetendő összeg) és a kórházi napi térítés együttesen nem haladhatja meg a kórházi ellátás költségének teljes összegét (amely EEK nélkül terhelné a kedvezményezettet), valamint – együttesen a II.17. c. és III.20. c. rész alap- xxx xxxxxxx egyéb szolgáltatásokkal – az adott termék vonatkozásában orvo- si költségekre meghatározott maximális biztosítási összeget.
A biztosító a kórházi napi térítés kifizetését legkorábban azt követően vál- lalja, hogy a kedvezményezett fentiek szerinti eredeti írásbeli nyilatkozata hozzá beérkezett, valamint a térítési összeg megállapításához minden egyéb szükséges információ rendelkezésre áll (pl. 15.2. esetben az ellátó egyértel- mű nyilatkozata az önrész és a teljes költség értékére vonatkozóan).
16. A biztosított kötelezettsége
A biztosított kötelessége, hogy:
a. a káreseményével kapcsolatban felmerült minden tényről, adatról a biz- tosítót tájékoztassa;
b. a kárt a lehetőségekhez képest elhárítsa, illetve csökkentse, és ennek során a biztosító vagy segítségnyújtó partnerének útmutatását kövesse;
c. a biztosító számára minden olyan vizsgálatot engedélyezzen, amely a kár- esemény okaira, a kár mértékére és a kártérítés nagyságára vonatkozik.
II. SÜRGŐSSÉGI ELLÁTÁS BIZTOSÍTÁSA
17. A biztosítás terjedelme
Sürgős szükség esetén a biztosítás kiterjed:
a. orvosi vizsgálat;
b. akut megbetegedés esetén járóbetegkénti orvosi ellátás;
x. xxxxxxx ápolás, halaszthatatlan műtét;
d. névre szóló orvosi rendelvényre történő gyógyszervásárlás;
e. orvos által indokoltnak tartott mankó-, botvásárlás, illetve egyéb gyó- gyászati segédeszköz orvosi rendelvényre történő kölcsönzése;
f. fájdalomcsökkentő fogászati kezelés (fogpótlás nélkül) maximum 2 fogra, foganként maximum 150 euró összegig;
g. terhesség 28. hetéig bekövetkezett spontán vetéléssel, koraszüléssel kapcsolatos kórházi, orvosi költségekre, de a biztosítás rutinvizsgálatok- ra és terhes gondozásra nem terjed ki;
h. a biztosított orvosi értelemben vett járóképtelensége esetén a külföldi kórházba vagy orvoshoz történő mentőszállítás vagy taxi
külföldön felmerülő, indokolt és szokásos – orvosválasztás nélküli – költsé- geire, a mindenkor érvényes helyi orvosi díjszabások figyelembevételével.
18. Korlátozások, kizárások
A kórházi ápolás költségeit a biztosító addig az időpontig fizeti, amíg a biz- tosító orvosának engedélye alapján a beteg hazaszállítása – a biztosító vagy megbízottja közreműködésével – az orvos által meghatározott közlekedési eszközökkel megoldható. Kórházi felvétel esetén a biztosított vagy az álta- la meghatalmazott személy, köteles haladéktalanul kapcsolatba lépni a se- gélyszolgálattal. A költségek segélyszolgálat általi előzetes jóváha- gyásának elmaradása esetén a kórházi ellátás igazolt és indokolt költségeit maximum 1000 euró összegig téríti meg a biztosító. Amennyiben a biztosított egyedül tartózkodik külföldön, és nincs intézke- désre képes állapotban, a bejelentési kötelezettségnek haladéktalanul, de legkésőbb 5 naptári napon belül kell eleget tenni. Ezen kötelezettsége alól a biztosított abban az esetben mentesül, ha bekövetkezett betegsége vagy balesete miatt állapotánál fogva nincs olyan helyzetben, hogy a szükséges intézkedést haladéktalanul megtegye. Biztosított a fenti mentesülésre okot adó állapot megszűnését követően köteles haladéktalanul, de legkésőbb 5 naptári napon belül megtenni a szükséges intézkedést. Az orvos által ren- delt gyógyszer vásárlásának költségeit a biztosító csak olyan mértékig, és csak abban a mennyiségben téríti, amely a heveny állapot, rosszullét meg- szüntetéséhez a biztosító orvosszakértőjének véleménye szerint – a hazai orvosi gyakorlatra is tekintettel – feltétlenül szükséges.
A biztosítás sürgősségi ellátást igénylő esetekben sem terjed ki:
a. olyan megbetegedések kezelésére, amelyek már az utazás meg- kezdése előtt ismertek voltak, kivéve, ha az orvosi ellátás elmara- dása előreláthatóan a biztosított életét, illetve testi épségét ve- szélyezteti, vagy a biztosított egészségében, testi épségében helyrehozhatatlan károsodást okozhat;
b. általános kivizsgálásra, hosszantartó gyógykezelésre, illetve olyan egészségügyi szolgáltatásra, amelyet nem akut megbete- gedés tesz szükségessé és nem feltétele a diagnózis megállapítá- sának;
c. a kezelőorvos és a biztosító orvosának véleménye szerint a Ma- gyarországra történő hazautazást követő időpontra halasztható vizsgálatokra, műtétre;
d. utókezelésre;
e. gyógykezelési céllal bonyolított kiutazásokra és az ezzel kapcso- latban felmerülő költségekre;
f. a nem orvosi rendelvényre vásárolt gyógyszerekre;
g. meglévő betegségek gyógyszereinek – kivéve baleset, lopáskár esetét – külföldön történő pótlására;
h. nem sürgős vagy nem fájdalomcsillapító fogászati kezelésre: fog- pótlásra, fogkorona, híd készítésre, fogszabályozásra, fogkő eltá- volítására, végleges foggyökérkezelésre;
i. fizikoterápiás, pszichoterápiás, akupunktúrás kezelésre, orvosi szakképzettséggel nem rendelkező személy, természetgyógyász vagy csontkovács által végzett bármilyen gyógyító tevékenységre;
j. alkohol vagy kábítószer fogyasztása következtében szükségessé váló kezelésre, és alkoholos vagy kábítószeres állapot következ- tében, illetve elvonási tünetek miatt felmerült költségekre még közvetlen életveszély esetén sem;
x. öngyilkosság, illetve öngyilkossági kísérlet miatt felmerülő költ- ségekre;
l. védőoltásra, rutin-, illetve szűrővizsgálatokra;
m. terhesgondozásra, rutinvizsgálatokra, a terhesség 28. hetét köve- tően szükségessé váló szülészeti ellátásra;
n. szexuális úton terjedő nemi betegségekre;
o. AIDS-re és az ezzel összefüggő megbetegedésekre;
p. foglalkozási megbetegedésre.
III. BALESETBIZTOSÍTÁS
19. A baleset fogalma
Jelen feltételek alkalmazása szempontjából baleset a biztosított akaratán kívüli olyan hirtelen külső behatás, amely következtében a biztosított a baleseti esemény bekövetkeztekor múlékony sérülést, illetve az ettől számított 2 éven belül maradandó egészségkároso- dást szenved, vagy egy éven belül meghal.
20.
Balesetből eredő ellátás esetén a biztosítás, a szerződésben rögzített és a befizetett díjnak megfelelő összeghatáron belül – a 28. pontban foglalt korlátozások és kizárások értelemszerű alkalmazásával – kiterjed:
a. orvosi vizsgálat;
b. orvosi ellátás;
x. xxxxxxx ápolás, halaszthatatlan műtét;
d. névre szóló orvosi rendelvényre történő gyógyszervásárlás;
e. orvos által indokoltnak tartott, rendelvényre történő mankó-, botvásár- lás, illetve egyéb gyógyászati segédeszköz orvosi rendelvényre történő kölcsönzése;
f. fájdalomcsökkentő fogászati kezelés (fogpótlás nélkül) maximum 2 fogra, foganként maximum 150 euró összegig, fogsor javítás maximum 150 euró összegig;
g. személyi sérülést okozó baleset következtében szükségessé vált, orvos által rendelt, legolcsóbb kivitelű szemüveg vagy kontaktlencse pótlás (maximum 150 euró összegig);
h. a biztosított orvosi értelemben vett járóképtelensége esetén a külföldi kórházba vagy orvoshoz történő mentőszállítás vagy taxi;
külföldön felmerülő, indokolt és szokásos – orvosválasztás nélküli – költsé- geire, a mindenkor érvényes helyi orvosi díjszabások figyelembevételével. A jelen pontban felsorolt baleseti sürgősségi ellátás kiterjed a terrorizmus vét- len résztvevőjeként elszenvedett baleset miatt szükséges sürgősségi ellátásra, amennyiben a biztosítási időszak első napján az adott ország (célország) nem szerepel Magyarország Külügyminisztériuma honlapján a kiutazás szempont- jából nem javasolt országok között (xxx.xxxxxxx.xx/xx/xxxxxxxxxxxxxxxxxx
– konzuli tájékoztatás).
Terrorista cselekmény áldozatai részére a biztosító baleseti halál és baleseti rokkantsági szolgáltatást nem teljesít.
Jelen biztosítási szerződés értelmében terrorista cselekmény alatt azt a cse- lekményt értjük, amely magába foglalja, de nem korlátozódik bármely sze- mély vagy személyek csoportja által elkövetett erő vagy erőszak és/vagy azzal való fenyegetés alkalmazására, cselekedjen az vagy azok önállóan vagy bármely szervezet, vagy bármely kormány nevében, vagy azzal kap- csolatban akár politikai, vallási, ideológiai vagy etnikai céllal vagy okból ki- folyólag, beleértve a kormányra gyakorlandó befolyásolást és/vagy a nyil- vánosság, vagy a nyilvánosság valamely részének megfélemlítését.
21. Baleseti halál
A biztosított baleseti halála esetén a biztosító a kötvényben rögzített bizto- sítási összeget fizeti ki a kedvezményezett részére. A kifizetéssel a biztosí- tás megszűnik.
A biztosító a kifizetendő biztosítási összegből a biztosított ugyanezen bal- esetéből eredő tartós egészségkárosodása miatt az ugyanazon biztosítás alapján korábban kifizetett összeget levonja.
Légi katasztrófa miatt bekövetkezett baleseti halál esetén a biztosí- tó a kötvényben rögzített összeget fizeti ki az Általános rendelkezé- sek I.4. pontjában meghatározott kedvezményezettnek.
22. Baleseti rokkantság
A biztosított baleseti eredetű 100%-os egészségkárosodása esetén a bizto-
sító a kötvényben rögzített biztosítási összeget fizeti a biztosított részére. A kifizetéssel a biztosítás megszűnik.
A biztosított baleseti eredetű állandó részleges egészségkárosodása esetén, ha annak mértéke a 10%-ot eléri vagy meghaladja, a 100%-os rokkantság esetén fizetendő biztosítási összegnek a rokkantság fokával arányos részét fizeti a biztosító a biztosított részére, melyből levonásra kerül az ugyaneb- ből a balesetből kifolyólag esetleg már korábban, ugyanazon biztosítás alapján kifizetésre került múlékony sérülés szolgáltatási összege.
Múlékony sérülés kifizetése nélkül rokkantság nem igényelhető.
23.
A balesetből eredő egészségkárosodás fokát – tekintet nélkül a biztosított foglalkozására – a táblázatban rögzített esetekben az alábbiak szerint kell megállapítani:
Testrészek Rokkantság károsodása foka |
mindkét szem látóképességének teljes elvesztése 100% |
egyik szem látóképességének teljes elvesztése 35% |
egyik szem látóképességének teljes elvesztése, amennyiben a biztosított a másik szem látóképességét 65% már a biztosítási eseményt megelőzően elvesztette |
egyik felső végtag vállízületből való teljes elvesztése 70% vagy teljes működésképtelensége |
egyik felső végtag könyökízület fölöttig való teljes elvesztése vagy teljes működésképtelensége 65% |
egyik felső végtag könyökízület alattig való vagy egyik kéz 60% teljes elvesztése vagy működésképtelensége |
egyik alsó végtag combközép fölöttig való teljes elvesztése 70% vagy működésképtelensége |
egyik alsó végtag combközépig való teljes elvesztése 60% vagy működésképtelensége |
egyik alsó végtag lábszár közepéig való vagy egyik lábfej 50% teljes elvesztése vagy működésképtelensége |
egyik lábfej boka alatti elvesztése vagy teljes működésképtelensége 30% |
egyik hüvelykujj teljes elvesztése vagy működésképtelensége 20% |
egyik mutatóujj teljes elvesztése vagy működésképtelensége 10% |
a beszélőképesség teljes elvesztése 60% |
mindkét fül hallóképességének teljes elvesztése 60% |
egyik fül hallóképességének teljes elvesztése 15% |
egyik fül hallóképességének teljes elvesztése, amennyiben a biztosított a másik fül hallóképességét 45% már a biztosítási eseményt megelőzően elvesztette |
a szaglóérzék teljes elvesztése 10% |
24.
A baleseti állandó egészségkárosodás mértékét a fenti táblázatban fel nem sorolt esetekben, az esetleges társadalombiztosítási orvos- szakértői véleménytől függetlenül, a biztosító orvosa állapíthatja meg.
25.
A baleseti eredetű állandó egészségkárosodás mértékét a 23. pont táblá- zatában foglalt esetekben a biztosított Magyarországra történő belépését követően azonnal, a nem egyértelműen megállapítható, illetve a táblázat- ban fel nem sorolt esetekben pedig leghamarabb 1 év után, de legkésőbb a baleset bekövetkeztétől számított 2 év elteltével kell megállapítani.
26.
A baleseti rokkantság címén teljesített összes kifizetés az állandó teljes (100%-os) megrokkanás esetére megállapított biztosítási összeget nem ha- ladhatja meg.
27.
A biztosított baleseti eredetű csonttörése, csontrepedése vagy 10%-ot el nem érő állandó egészségkárosodása esetén a biztosító a kötvényben rög- zített biztosítási összeget fizeti a biztosított részére.
A fogtörés nem minősül csonttörésnek.
28. Korlátozások, kizárások, mentesülések
Kórházi felvétel esetén a biztosított vagy az általa meghatalmazott sze- mély köteles haladéktalanul kapcsolatba lépni a segélyszolgálattal. A költ- ségek segélyszolgálat általi előzetes jóváhagyásának elmaradása esetén a kórházi ellátás költségeit maximum 1000 euró összegig té- ríti meg a biztosító. Amennyiben a biztosított egyedül tartózkodik kül- földön, és nincs intézkedésre képes állapotban, a bejelentési kötelezett- ségnek haladéktalanul, de legkésőbb 5 naptári napon belül kell eleget tenni. Ezen kötelezettsége alól a biztosított abban az esetben mentesül, ha bekövetkezett betegsége vagy balesete miatt állapotánál fogva nincs olyan helyzetben, hogy a szükséges intézkedést haladéktalanul megtegye. Biztosított a fenti mentesülésre okot adó állapot megszűnését követően köteles haladéktalanul, de legkésőbb 5 naptári napon belül megtenni a szükséges intézkedést.
A balesetbiztosítási fedezet sürgősségi orvosi ellátást igénylő ese- tekben sem terjed ki:
a. a szerződés megkötésekor már meglévő maradandó egészségká- rosodásokra;
b. a biztosított által díjazásért végzett fizikai munkavégzés során bekövetkező balesetekre;
c. a versenyszerűen űzött sporttevékenységre, a testi épségre, egész- ségre a szokásosnál nagyobb veszélyt jelentő szabadidős tevé- kenységre (kivéve, ha az ügyfél a megfelelő mértékű pótdíjat megfizette);
d. háborús vagy harci cselekmények, miatt bekövetkező balesetekre;
e. az öngyilkosságra, öngyilkossági kísérletre;
f. a megemelésre, fagyásra, napszúrásra;
g. az öncsonkításra;
h. a repülőeszközök, továbbá az ejtőernyő használatából, ide nem értve a polgári légi közlekedési eszköz igénybevételét, eredő bal- esetekre;
i. a motoros járművek versenyein (edzésein) a nézőt érő balesetre, ideértve a teszt-túrákat és a rally versenyeket is;
j. x téli sportok versenyein (edzésein) a nézőt érő balesetre;
k. a biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan ma- gatartásából fakadó balesetre;
l. xa a biztosított a kedvezményezett szándékos magatartása kö- vetkeztében vesztette életét;
m. a bűncselekményben vagy azok kísérletében való részvétellel összefüggő balesetre;
n. a felkelésben, lázadásban, zavargásban való aktív részvételből eredő balesetre;
o. az atomenergia, illetve ionizáló sugárzás hatása következtében fellépő balesetre;
p. a biztosított ittas állapotával (ittasnak az minősül, akinek a szer- vezetében 0,50 gramm/liter ezrelék véralkohol-, illetve 0,25 milli- gramm/liter ezrelék levegőalkohol-koncentrációnál nagyobb ér- téket eredményező szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van) okozati összefüggésben bekövetkező balesetre;
q. olyan balesetre, amely a biztosított vezetői vagy más hatósági en- gedély nélküli vagy ittas állapotban történő vasúti, légi, vízi, köz- úti jármű vezetése közben következett be;
r. kábító vagy bódító hatású anyag, továbbá gyógyszer fogyasztá- sával összefüggésben bekövetkező balesetre;
s. nem sürgős, nem fájdalomcsillapító fogászati kezelésre, fogpót- lásra, fogkorona, híd készítésre, fogszabályozásra;
t. fizikoterápiás, pszichoterápiás, akupunktúrás kezelésre, orvosi szakképzettséggel nem rendelkező személy, természetgyógyász vagy csontkovács által végzett bármilyen gyógyító tevékenységre;
u. olyan egészségügyi szolgáltatásra, amely nem szükséges a diag- nózis megállapításához;
v. a kezelőorvos és a biztosító orvosának véleménye szerint a Ma-
gyarországra történő hazautazást követő időpontra halasztható vizsgálatokra, műtétre;
w. utókezelésre.
IV. POGGYÁSZBIZTOSÍTÁS
29. A biztosítás terjedelme
A biztosítás kiterjed a biztosított Magyarországról magával vitt útipoggyá- szának és/vagy ruházatának az illetékes rendőrségnél vagy más hatóságnál, közlekedési szervnél, szállodánál jegyzőkönyvileg bejelentett betöréses/fel- töréses lopására, elrablására, közúti vagy orvos által igazolt személyi sérü- léssel együtt járó balesetből, tűz vagy elemi csapásból eredő megsemmisü- lésére, vagy ezen eseményekből eredő megrongálódására. Szállodai betö- rés esetén a szálloda által kiadott jegyzőkönyv a kárrendezés alapja.
Jelen feltételek alkalmazásában útipoggyásznak minősülnek a biztosított tulajdonát képező, az általa magáncélú használat céljából és annak meg- felelő mennyiségben a külföldi utazásra magával vitt dolgok.
A biztosítás kiterjed a biztosítottnak a légitársaság kezelésében lévő úti- poggyászának elveszésére, megsemmisülésére, amennyiben a légitársaság a kárt elismerte és kártérítési kötelezettségének eleget tett, de az általa nyújtott kártérítés összege nem fedezi a biztosított teljes kárigényét. A kár- térítési összeg meghatározásának alapja ebben az esetben az elveszett va- gyontárgy számlával igazolt beszerzési árának káridőponti avult értéke. A biztosítás továbbá kiterjed a biztosítottnak a légitársaság kezelésében lévő útipoggyásza rongálódására, amennyiben a légitársaság a kárt jegyző- könyvileg elismerte. A sérült útipoggyász javítására vonatkozóan a fel- merült költségeket igazoló, biztosított nevére szóló eredeti számla ellenében nyújt szolgáltatást a biztosító. A szolgáltatás mértéke Komfort típusú biztosítás esetén maximum 5000, Prémium típusú biztosítás esetén maximum 7000 forint. Amennyiben a sérült úti- poggyász szakszervizből származó szakvéleménnyel igazoltan nem javítható, a biztosító az útipoggyász számlával igazolt beszerzési árának káridőponti avult értékét téríti meg a kötvényben feltünte- tett kártérítési összeghatárig.
Betöréses/feltöréses lopás akkor következik be, ha a tettes úgy követi el a lopást, hogy a lezárt helyiséget/gépjárművet erőszakkal felnyitja.
Rablásnak minősül a vagyontárgyak olyan jogtalan eltulajdonítása, mely- nek során a tettes erőszakot, élet vagy testi épség elleni közvetlen fenye- getést alkalmazott, illetve a biztosított személyt a cselekmény elkövetése érdekében öntudatlan vagy védekezésképtelen állapotba helyezte, illetve az a magatartás, melynek során a tetten ért tolvaj, az ellopott ingóság meg- tartása érdekében erőszakot, élet vagy testi épség elleni közvetlen fenye- getést alkalmazott.
Kizárólag a sí-, snowboard vagy Prémium típusú búvár-biztosítási pótdíjat megfizető biztosítottak részére a biztosítás kiterjed a számlával igazolt sportruházat és/vagy sporteszközök megsemmisülésére vagy megrongáló- dására, amennyiben jelen feltételek fedezeti körébe tartozó síelés, snow- boardozás vagy búvárkodás során elszenvedett, orvos által igazolt személyi sérüléssel együttjáró balesetből ered.
A biztosítás a téli sport pótdíjat megfizető biztosítottak részére kiterjed a biztosítottanként egy darab síbérletből fel nem használt napok árának visszatérítésére, amennyiben a biztosítási esemény bekövetkeztekor a sí- bérletből fel nem használt időszak eléri vagy meghaladja a három napot és a felhasználás az alábbi okok miatt lehetetlenné vált:
– a biztosított által külföldön elszenvedett olyan baleset, amely miatt a biztosított a baleset helyszínén azonnali sürgősségi ellátásban részesült, amennyiben a külföldi orvosi dokumentációból egyértelműen megálla- pítható, hogy a balesetben elszenvedett sérülések miatt a biztosított a síbérlet hátralévő érvényességi időtartamán belül síelni, illetve snow- boardozni nem volt képes;
– olyan megbetegedés, amely miatt a biztosított külföldön kórházi fekvő- beteg-ellátásban részesült;
– olyan megbetegedés vagy baleset, amely miatt a biztosító a biztosítot- tat a külföldi sürgősségi ellátást követően az orvosi ellátás folytatása cél- jából Magyarország területére hazaszállíttatta.
A biztosító szolgáltatásának feltétele a síbérlet vásárlására vonatkozó olyan számviteli bizonylat bemutatása, melyből egyértelműen megállapítható a
síbérlet érvényességi időtartama (dátum szerint) és értéke, valamint a vá- sárlás időpontja. Amennyiben a síbérlet a vásárolt utazási csomag része, akkor az utazási csomagra vonatkozó utazási szerződés, a számla és a be- fizetésre vonatkozó bizonylat vagy banki kivonat benyújtása szükséges. Amennyiben utóbbiak nem tartalmaznak egyértelmű információt a síbérlet érvényességéről és személyenkénti áráról, akkor erre vonatkozóan a szer- vező utazási iroda írásos nyilatkozata is szükséges.
A biztosító kizárólag a baleset, illetve betegség bekövetkezése előtt vásárolt síbérletre vonatkozóan nyújt szolgáltatást.
30. A biztosítási összeg
A biztosítási tartamon belül a biztosító kártérítési kötelezettsége a köt- vényben feltüntetett kártérítési összeghatáron belül a károsodott vagyon- tárgy kárkori avult értéke erejéig terjed.
31. A kockázatvállalás korlátozásai
A biztosított poggyászára vonatkozó kockázatviselés nem terjed ki ékszerekre, nemesfémekre, drágakövekre, féldrágakövekre vagy ezeket alkotórészként, illetve alapanyagként tartalmazó vagyontár- gyakra, művészeti tárgyakra, gyűjteményekre, nemes szőrmékre, készpénzre és készpénzt helyettesítő fizetési eszközökre, szolgálta- tás igénybevételére jogosító utalványokra (pl. síbérlet, mobiltelefon feltöltő kártya), valamint menetjegyre.
A biztosított poggyászára vonatkozó kockázatviselés nem terjed ki to- vábbá, járműre vagy szállítóeszközre, illetve ezek alkotórészeire, tarto- zékaira vagy felszerelési tárgyaira (pl. autó-tetőcsomagtartó, tetőbox, utánfutó, autórádió, -magnó, DVD- és CD lejátszó, motoros csomagtá- roló doboz), valamint okmányokra, ide nem értve az útlevelet vagy személyi igazolványt, a vezetői engedélyt és a forgalmi engedélyt.
A biztosító poggyászra vonatkozó kockázatviselése nem terjed ki to- vábbá az 100 000 Ft egyedi új értéket meghaladó értékű tárgyakra, kivéve a kézipoggyászként szállított fényképezőgépet, video- és di- gitális kamerát, laptopot, táblagépet és mobiltelefont, melyek ese- tében a biztosító kártérítési kötelezettsége legfeljebb a kötvényben feltüntetett poggyászbiztosítási összeg 30%-áig terjed.
A biztosító nem fizet kártérítést őrizetlenül hagyott tárgyak káraira, valamint gépjárműben hagyott tárgyak káraira, amennyiben azok nem a lezárt, az utastértől leválasztott, beláthatóság ellen védett csomagtérben kerültek elhelyezésre. Nem nyújt kártérítést a biztosí- tó a lezárt, az utastértől leválasztott, beláthatóság ellen védett cso- magtérben elhelyezett tárgyak káraira akkor, ha a tulajdonos a szál- láshely elfoglalását követően vagy elhagyását megelőzően a gépjár- mű csomagtartójában hagyta azokat. Nem terjed ki a poggyászbiz- tosítási fedezet a háborús zavargások és a terrorizmus miatt bekö- vetkező károkra.
Vezetői engedély, forgalmi engedély és útlevél vagy személyi igazol- vány igazolt, a fenti események miatt szükségessé váló újrabeszer- zésének költségeit a kötvényben vállalt összeg erejéig téríti meg a biztosító a poggyászbiztosítási összeg terhére.
32. A biztosító mentesülése
A biztosító mentesül a poggyászkárok kifizetése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a káresemény a biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából ered.
Nem terjed ki a biztosító kártérítési kötelezettsége a biztosított más forrásból ténylegesen megtérülő káraira.
33. Poggyász késedelmes megérkezése
Amennyiben a biztosított külföldi célállomásra történő kiutazása során – mely egy légi vagy egy hajózási társasággal, vagy ezek képviseletével tör- tént – a biztosított poggyásza nem a poggyász feladásakor meghatározott helyre kerül és emiatt átvétele „Prémium“ típusnál legalább 6 órát, „Kom- fort“ típusnál legalább 12 órát késik, a biztosító a biztosított részére, az alábbi összeghatárokon belül megtéríti a számlával igazolt, napi szükségle- tet kielégítő tárgyak beszerzését.
– „Komfort” típusnál 12 órát meghaladó késés esetén 50 euró
24 órát meghaladó késés esetén 100 euró
– „Prémium” típusnál 6 órát meghaladó késés esetén 50 euró
12 órát meghaladó késés esetén 100 euró 24 órát meghaladó késés esetén 200 euró
A késés tényleges időtartamáról a légi, illetve hajótársaságtól vagy azok képviseletétől hivatalos, a biztosított nevére szóló eredeti jegyzőkönyv, a poggyász átvételéről pedig – az időpont pontos meghatározásával – az ügyfél nevére szóló igazolás szükséges.
A kárigény benyújtásához mellékelni kell a poggyászfeladási vényt is. A késés időtartamát a repülő, illetve hajójárat érkezési időpontja szerint kell kiszámítani.
A biztosító a poggyászok és a késések számától függetlenül egy biz- tosítási időszak alatt egy alkalommal nyújt térítést.
A biztosított részére a kártérítés abban az esetben fizethető, ha ren- delkezik a nevére kiállított fent felsorolt igazolások mindegyikével, amelyek egyértelműen igazolják legalább egy darab poggyász álta- la történő késedelmes átvételét. A biztosító a szolgáltatást a biztosí- tott hazaérkezését követően Magyarországon nyújtja, külföldön történő kifizetést nem vállal.
34. Járatkésés
Amennyiben a kockázatviselés ideje alatt a Prémium típusú biztosítással rendelkező biztosított olyan légijáraton utazik, amely 6 órát meghaladó ké- sedelmet szenved, a biztosító kifizeti a Prémium típusú biztosítással rendel- kező biztosítottnak a késés miatt felmerült indokolt és számlával igazolt költségeit, legfeljebb 100 000 Ft összeghatárig.
Indokolt költségnek tekintendők kizárólag az ételek, üdítőitalok vásárlása, ha azok az alábbiak miatt merültek fel:
a. a biztosított lefoglalt és visszaigazolt légijáratának késése vagy törlése;
b. a biztosított lefoglalt és visszaigazolt légijáratán a fedélzetre jutás meg- tagadása túlfoglalás miatt;
c. a csatlakozó járat késedelmes megérkezése, amelynek következtében a biztosított lekési a következő csatlakozást;
d. a tömegközlekedési eszköz egy óra időtartamot meghaladó késedelme, amelynek következtében a biztosított lekési a légijáratot.
A biztosított a kárigényt a járatkésést követő 21 napon belül írásban köteles benyújtani. A biztosító által igényelt minden igazolást, nyilatkozatot és bi- zonyítékot a biztosítónak az általa meghatározott formában és tartalommal kell benyújtani. Az ezzel kapcsolatos költségeket a biztosító nem téríti meg. A kárigény elbírálásához az alábbi dokumentumokat kell benyújtani:
– a késés részletes körülményeinek leírása;
– a tömegközlekedési társaság igazolása a késés tényéről;
– minden nyugta, számla, amelyek a légijárat késésével kapcsolatos vá- sárlásokat igazolja;
– a késedelem bizonyítékai;
– a járatszám és hely, ahol a késedelem történt.
A biztosító nem teljesít kártérítést az alábbi kárigényekért:
– különjárat (charter) igénybevétele, kivéve, ha ez a járat nemzet- közi adatrendszerben szerepel;
– ha megfelelő alternatív szállítási lehetőség állt rendelkezésre 6 órával a felszállás tervezett idejét követően, illetve, ha 6 órán belül egy csatlakozó légijárat érkezett;
– ha a biztosított nem jelent meg időben a jegykezelésnél (checkin), kivéve, ha a biztosított késedelmét sztrájk okozta;
– ha a késés oka sztrájk vagy munkabeszüntetés, amely már léte- zett, illetve amelyet bejelentettek az utazás megkezdése előtt;
– ha a késés oka a repülőgép valamely polgári légihatóság által el- rendelt forgalomból történt kivonása, melyről az utazás megkez- dése előtt tájékoztatást adtak.
V. SEGÍTSÉGNYÚJTÁS (ASSZISZTENCIA) SZOLGÁLTATÁSOK
A 35–52. pontban szereplő szolgáltatások igénybevételét előzetesen enge- délyeztetni kell a biztosító megbízottjával, a segélyszolgálattal, amely a köt- vényben megadott telefonszámon érhető el.
35. Bexxx xazaszállítása
Sürgősségi ellátás biztosítási és balesetbiztosítási esemény bekövetkezte-
kor, orvosilag indokolt esetben a biztosító vállalja, hogy amennyiben a kül- földön tartózkodó beteg állapota lehetővé teszi, a biztosító a biztosítottat Magyarország területén lévő kórházba, illetve lakcímére szállíttatja szükség esetén orvos kísérővel és/vagy ápolóval. A hazaszállítás költségeit a biztosí- tó a kötvényben meghatározott összeghatárig vállalja. A hazaszállításra a biztosító által megbízott orvos és a biztosított kezelőorvosának szakvéle- ménye alapján kerül sor. A biztosító nem téríti a hozzájárulása nélkül bonyolított hazaszállítás költségeit.
36. Sürgősségi betegszállítás
A biztosító, a beteg hazaszállítása költség terhére megtéríti a biztosított or- voshoz vagy kórházba mentőszolgálattal történő szállítását, beleértve az in- dokolt hegyi-, vízi, illetve légi mentés költségeit is.
37. A 18 év alatti gyermek hazaszállítása
A biztosított megbetegedése, balesete vagy elhalálozása következtében a biztosítottal együtt utazó, Utazási Biztosítással rendelkező, 18 éven aluli gyermek felügyelet nélkül maradása esetén a biztosító a kötvényben sze- replő összeghatáron belül megtéríti egy Magyarországon bejelentett lakó- hellyel rendelkező hozzátartozónak a helyszínre, majd Magyarországra tör- ténő utazási költségeit annak érdekében, hogy a hozzátartozó a gyermeket hazakísérje.
Ilyen hozzátartozó hiányában a biztosító gondoskodik a gyermek hazautaz- tatásáról és vállalja annak költségeit a kötvényben szereplő összeghatárig. A hozzátartozó és a gyermek utazásával kapcsolatos összes költséghez a biztosító legfeljebb a kötvényben megjelölt összeg erejéig járul hozzá.
38. Beteglátogatás
Amennyiben a biztosított életveszélyes állapota vagy 10 napnál hosszabb tartamú kórházi kezelése miatt haza nem szállítható, a biztosító egy, a biz- tosított által megnevezett, Magyarországon bejelentett lakóhellyel rendel- kező személy részére fedezi a biztosított kórházban történő meglátogatá- sának költségeit.
A költségtérítés keretében a biztosító az oda-vissza utazás (saját személy- gépkocsi üzemanyagköltsége, vonat II. osztály, repülőjegy turistaosztály, va- lamint az ehhez kapcsolódó taxi) számlával igazolt költségeit, valamint leg- feljebb 5 éjszakára szóló szállodai költségeket – maximum a kötvényben rögzített összeghatárig – fedezi.
39. Tartózkodás meghosszabbítása
Amennyiben a biztosítottnak külföldön tartózkodását kórházi elbocsátását követően – orvosilag indokolt esetben – meg kell hosszabbítania, vagy ha- zaszállítására, illetve hazautazására a sürgősségi ellátás biztosítási/baleseti káresemény miatt csak az eredetileg tervezettnél későbbi időpontban ke- rülhet sor, a biztosító fedezi a felmerülő, legfeljebb 5 éjszakára szóló szál- lodaköltségeket, illetve a hazautazással kapcsolatos, számlával igazolt többletköltségeket – maximum a kötvényben rögzített összeghatárig – mind a biztosított, mind pedig a vele együtt külföldön tartózkodó, Utazási Biztosítással rendelkező hozzátartozója részére.
40. Segítségnyújtás személygépkocsi hazajuttatásához (gépjárművezető küldése)
A biztosító a földrajzi értelemben vett Európa területén vállalja, hogy – amennyiben a biztosított egészségügyi segélynyújtásra és biztosításra jogo- sult, orvos szakmailag gépkocsivezetésre alkalmatlan, gépjárműve üzemké- pes és az együtt utazók a gépkocsit hazavezetni nem tudják – gondoskodik a biztosított által megnevezett személy vagy ennek hiányában a biztosító által kijelölt gépjárművezető külföldre történő utazásáról és annak költségét (a biztosító döntése alapján: pl. személygépkocsi üzemanyag költsége, vonat II. o. menetjegy, esetleg turistaosztályú repülőjegy) maximum a köt- vényben rögzített összeghatárig megtéríti annak érdekében, hogy a gépjár- művet a lehető legrövidebb útvonalon és időtartamon belül hazavezesse.
41. Sérült gépjármű biztosított utasának hazahozatala Amennyiben a biztosított utazása során a biztosítás tartama alatt az a sze- mélygépjármű, amelyben a biztosított utazik, Magyarországon kívül, a föld-
rajzi értelemben vett Európa területén rendőrségi jegyzőkönyvvel igazolt köz-
lekedési baleset miatt üzemképtelenné válik, valamint javítása a tartózkodási helyen nem oldható meg, és a biztosított emiatt nem tud hazautazni, a biz- tosító vállalja, hogy megszervezi a biztosított Magyarország területére törté- nő hazautazását, és annak költségét (a biztosító döntése alapján: pl. sze- mélygépjármű üzemanyagköltsége, voxxx XX. x. menetjegy, esetleg turistaosz- tályú repülőjegy) maximum a kötvényben rögzített összeghatárig megtéríti.
42. Tájékoztatás autómentő cégről és szervizről Amennyiben a biztosított utazása során a biztosítás tartama alatt az a sze- mélygépjármű, amelyben a biztosított utazik, Magyarországon kívül, a föld-
rajzi értelemben vett Európa területén meghibásodik vagy közlekedési bal-
eset miatt megrongálódik, illetve üzemképtelenné válik, a segélyszolgálat tájékoztatja a biztosítottat a tartózkodási helyének megfelelő autómentés- sel, illetve autójavítással foglalkozó cég elérhetőségéről.
A biztosító az autómentés, illetve az autójavítás költségeit nem térí- ti meg.
43. Hoxxxxxx xazaszállítása
A biztosított halála esetén a biztosító megszervezi a holttest hazaszállítását és a kötvényben szereplő összeghatáron belül fedezi annak költségeit. A biztosító nem téríti a hozzájárulása nélkül bonyolított hazaszállí- tás költségeit.
44. Idő előtti hazautazás haláleset vagy megbetegedés miatt
Amennyiben a biztosított Magyarországon élő közvetlen hozzátartozója: házastársa, szülője, gyermeke meghal vagy életveszélyes állapotba kerül, a biztosító a biztosított váratlan hazautazásából eredő, számlával igazolt többletköltségeket a kötvényben feltüntetett összegig átvállalja, feltéve, hogy a biztosítás tartamából legalább 3 nap még hátravan.
45. Telefonköltség térítése
Amennyiben a biztosított külföldi tartózkodása során egészségügyi szol- gáltatás iránti igényét saját számlája terhére jelenti be a segélyszolgálatnak, a jogos és számlával igazolt telefonköltséget 15 000 forint erejéig megtérí- ti a biztosító.
46. Hozzátartozó szállásköltségének térítése a biztosított kórházi tartózkodása alatt
Amennyiben a biztosítottnak a biztosítási tartam alatt bekövetkezett akut megbetegedése vagy balesete miatt sürgősségi kórházi ellátása indokolt, és az eredetileg lefoglalt szállása a kórháztól több mint 30 km távolságra van vagy a biztosított 14 éven aluli, a biztosító megszervezi a biztosítottal együtt külföldön tartózkodó hozzátartozó vagy a biztosított által megjelölt személy szállodai elhelyezését a kórházi ellátás időtartama alatt, és részére legfeljebb 4 éjszakára, maximum összesen a kötvényben meghatározott összegig fedezi a szállodai elhelyezés számlával igazolt többletköltségeit.
47. Helyettes munkatárs küldése
Amennyiben a biztosított külföldi tartózkodása idején sürgősségi kórházi ellátásban részesül, és emiatt nem tudja kiküldetésének hivatalos célját tel- jesíteni, és a kiküldetést elrendelő cég egy másik munkatársat küld a kikül- detés céljának teljesítése érdekében, a biztosító megszervezi a helyettesítő munkatárs kiutazását, valamint megtéríti a közlekedés költségeit a köt- vényben meghatározott összeghatárig.
48. Útiokmány pótlásának külföldi költségei
Amennyiben a biztosított útiokmányának külföldön történő pótlása az on- line kötött Utazási Biztosítás Szerződési Feltételek IV. Poggyászbiztosítás fe- jezetében leírt esemény miatt szükséges, a biztosító megtéríti a biztosított külföldön felmerült, számlával igazolt utazási és konzulátusi költségeit Komfort típusú biztosítás esetén 20 000 Ft, Prémium típusú biztosítás ese- tén 40 000 Ft összeghatárig.
49. Értesítés
A biztosító a biztosítottat ért balesetről, megbetegedésről, amennyiben
erről értesítik vagy tudomást szerez, a biztosított által megnevezett sze- mélyt Magyarországon haladéktalanul értesíti, ha ennek technikai feltételei adottak.
50. Készpénzsegély közvetítése
A külföldi tartózkodás során a biztosított fizetőeszközeinek ellopása, elrab- lása esetén a biztosító 24 órás segélyszolgálatán keresztül tájékoztatást ad arról, hogy milyen módon juthat a biztosított külföldön készpénzhez.
51. Biztosított felkutatása
Ha a biztosított külföldi tartózkodási helye – baleset következtében – isme- retlen, és emiatt felkutatása indokolt, a biztosító segélyszolgálata a helyi hatóságok bevonásával a biztosított felkutatását megszervezi és annak költségeit a beteg hazaszállítása szolgáltatás terhére vállalja, amennyiben az eltűnés tényéről a biztosítottal együtt utazó személy vagy külképviselet a segélyszolgálatot tájékoztatja.
52. Tolmácsszolgálat
Ha a biztosított külföldi tartózkodása során szükséghelyzetbe kerül, és tol- mácsra van szüksége, akkor a biztosító segélyszolgálata telefonon keresz- tül – a világnyelvek valamelyikén – tolmácsolási segítséget nyújt az alábbi esetekben:
– orvosi ellátás igénybevételekor;
– baleset bekövetkezte esetén;
– gépjárműszerviz igénybevételekor;
– hatósági ügyintézés esetén.
53. Kizárások
A biztosító szolgáltatása nem terjed ki a segítségnyújtási szolgálta- tásokra, amennyiben:
a. a fenti segítségnyújtási szolgáltatásokat a biztosító hozzájárulása nélkül vették igénybe,
b. a fedezet nem terjed ki (pl. kizárás vagy mentesülés folytán) a baleset, illetve sürgősségi ellátás biztosítási szolgáltatásokra.
VI. JOGVÉDELMI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS ÉS BIZTOSÍTÁS
54. A biztosító kockázatviselésének terjedelme
A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény 160.§
(2) bekezdésének c. pontja alapján a jogvédelmi szolgáltatás az uta- zás során bajba jutott személyeknek nyújtott segítségre korlátozó- dik, segítségnyújtási szolgáltatáshoz kapcsolódik és az alábbiakban meghatározottakra terjed ki.
Amennyiben a minimum 2 napos biztosítással rendelkező biztosítot- tal szemben külföldön
a. személyi sérüléssel járó közlekedési balesettel, vagy
b. kizárólag a sí, snowboard pótdíjat megfizetett biztosítottak esetében a sportágra vonatkozó általános és helyi előírások betartásával, kijelölt pá- lyán folytatott amatőr síeléssel vagy hódeszkázással összefüggésben
szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt büntetőeljárás indul és letartóztatják vagy letartóztatását kilátásba helyezik, a biztosító az 55. pontban foglaltaknak megfelelően – a kötvényben szereplő összeghatáron belül – megtéríti az eljárás költségeit. Ezen túlmenően a biztosító megtérí- ti a biztosítottnak kártérítési igénye érvényesítésével kapcsolatos eljárások költségeit – az 55–57. pontban részletezettek szerint és a kötvényben sze- replő összeghatáron belül –, ha a biztosított külföldi utazása során szemé- lyi sérüléses közúti balesetet szenved.
55. A biztosító szolgáltatása
A biztosított védelmét ellátó külföldi ügyvéd számlával igazolt – a meglá- togatott országban szokásos, általában elfogadott díjszabás szerinti – mun- kadíját és a védelem érdekében az ügyvéd által megbízott szakértő költsé- geit maximum a kötvényben feltüntetett összegig a biztosító fedezi.
A biztosított kártérítési igényének érvényesítésével kapcsolatban fel- merült igazolt ügyvédi és eljárási költségeket a biztosító kizárólag a kötvényben szereplő összeghatárig fedezi. Tehát a biztosítási fedezet a
biztosítottnál a biztosítási esemény következtében felmerült eljárási, ügyvédi költségekre kizárólag a kötvényen szereplő biztosítási ösz- szegig terjed ki, ezt meghalódóan a biztosító szolgáltatást nem nyújt. A biztosítás nem foglalja magában az ügyvédválasztás jogát. A meg- felelő védelemről a biztosító szerződéses partnere útján gondoskodik. Amennyiben a biztosítottat személyi sérüléses közúti közlekedési baleset miatt letartóztatják, illetve kilátásba helyezik letartóztatását, és a megláto- gatott ország jogszabályai azt előírják, a biztosító maximum a kötvényben rögzített összeg erejéig előleget folyósít az igazolt óvadék összegének leté- teléhez.
A biztosító által megelőlegezett óvadék összegének a biztosító részére tör- ténő visszafizetésére a kifizetésétől számított 60 nap áll a biztosított ren- delkezésére.
Amennyiben a biztosított az óvadék összegét az illető ország hatóságainak rendelkezése értelmében a fentiekben meghatározott 60 napon belül vissza- kapja, köteles azt azonnal a biztosítónak visszajuttatni. Ha szabályszerű idé- zés ellenére a biztosított a tárgyaláson nem jelenik meg, az óvadék össze- gének visszafizetése a biztosító számára azonnal esedékessé válik. Ameny- nyiben az óvadék összegét a biztosított megadott határidőn belül nem térí- ti vissza, a biztosító jogosult a biztosított számlájáról az óvadék összegét le- hívni, a biztosítottól visszakövetelni, illetve igényét jogi úton érvényesíteni.
56. A fedezetből kizárt kockázatok
Nem terjed ki a jogvédelem azon biztosítottal kapcsolatban felme- rülő költségekre:
a. aki oly módon okozott kárt, hogy a gépjárművet a tulajdonos en- gedélye vagy jogosítvány nélkül vezette;
b. aki ellen szándékos bűncselekmény, cserbenhagyás vagy segít- ségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt folyik eljárás;
c. akinek kártérítési igénye a külföldi ügyvéd szakvéleménye szerint nyilvánvalóan alaptalan, az eljárás vagy bármelyik perbeli cselek- mény, jogorvoslat eredménye kilátástalan, vagy ezek várható eredménye és előre látható költségterhe közt eleve kirívó arány- talanság mutatkozik;
d. akinek követelése elévült;
e. aki kártérítési igényét magyar természetes vagy jogi személlyel szemben Magyarországon is érvényesítheti;
f. akinek korábban kötött jogvédelmi biztosítása vagy felelősség- biztosítása az adott káreseményre fedezetet nyújt;
g. xxx x közlekedési balesetet ittas állapotban (ittasnak az minősül, akinek a szervezetében 0,50 gramm/liter ezrelék véralkohol-, il- letve 0,25 milligramm/liter ezrelék levegőalkohol-koncentráció- nál nagyobb értéket eredményező szeszes ital fogyasztásából származó alkohol van), illetve kábítószeres befolyásoltság alatt követte el.
Nem terjed ki a biztosítás pénzbírság, büntetés kifizetésére.
57. A jogvédelmi szolgáltatás igénybevétele
Amennyiben a jogvédelmi szolgáltatás iránti igény felmerül, a biztosított köteles erről a biztosító segélyszolgálatot nyújtó partnerét vagy a biztosítót haladéktalanul értesíteni a kötvényen található telefonszámokon. A jogvé- delmi szolgáltatás igénybevételéhez a biztosító előzetes hozzájárulása szük- séges. Amennyiben az eljárás során nem a biztosító által megbízott ügyvéd jár el vagy az ügyvéd közreműködéséhez a biztosító nem járult hozzá, akkor a biztosító nem fedezi a felmerült költségeket.
VII. MAGÁNSZEMÉLYI FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS
58. A biztosítás terjedelme
Jelen szerződés alapján a minimum 2 napos biztosítással rendelkező bizto- sított követelheti, hogy a biztosító a szerződésben megállapított módon és mértékben és korlátozásokkal mentesítse őt az olyan kár megtérítése alól, amelyért a magyar jog szabályai szerint felelősséggel tartozik.
59. A biztosítás területi és időbeli hatálya
A biztosítás hatálya a külföldön, egy biztosítási időszakban okozott és be-
következett károkra terjed ki, ha a kárigény ugyanazon biztosítási idősza- kon belül bejelentésre kerül.
Nem terjed ki a biztosítás az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában okozott és bekövetkezett károkra.
60. Biztosítási esemény
59.1. A biztosító azokat a szerződésen kívül okozott személyi sérülé- ses vagy dologi károkat téríti meg, amelyeket a biztosított:
a. belátási képességgel nem rendelkező vagy korlátozott belátási képességű személyek gondozójaként;
b. szállodai szolgáltatás igénybe vevőjeként;
c. kerékpár, járműnek nem minősülő közlekedési és szállítási eszkö- zök használójaként;
d. nem hivatásszerű sporttevékenység folytatójaként;
e. közúti balesetet előidéző gyalogosként okoz.
A biztosítási fedezet az ugyanazon biztosítási időszak alatt okozott, bekövetkezett és bejelentett károkra terjed ki.
59.2. Minden károkozás jogellenes, kivéve, ha a károkozó a kárt
a. a károsult beleegyezésével okozta;
b. a jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fenyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozta, ha az el- hárítással a szükséges mértéket nem lépte túl;
c. szükséghelyzetben okozta, azzal arányos mértékben;
x. xxxxxxxxxx által megengedett magatartással okozta, és a maga- tartás más személy jogilag védett érdekét nem sérti, vagy a jog- szabály a károkozót kártalanításra kötelezi.
Nem állapítható meg az okozati összefüggés azzal a kárral kapcsolat- ban, amelyet a károkozó nem látott előre és nem is kellett előre látnia.
61. Korlátozások, kizárások
Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása miatt maga szen- ved el, illetve másnak okoz:
Ezen felelősségbiztosítás alkalmazása szempontjából súlyosan gon- datlan károkozásnak minősül, ha
– a kárért felelős személy a kárt súlyosan ittas vagy kábítószer ha- tása alatt lévő állapotában és ezen állapotával összefüggésben okozta;
– a biztosított hatósági engedélyhez kötött tevékenységet ilyen engedély nélkül folytatott és ezáltal okozott kárt, illetőleg
– a biztosítottat harmadik személy a káresemény bekövetkezésé- nek lehetőségeire figyelmezette, és a káresemény a szükséges in- tézkedések hiányában következett be.
Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyek esetében a biz- tosított károkozása nem jogellenes.
Nem téríti meg a biztosító azon károkat, amelyet a károkozó bizto- sított nem látott előre és nem is kellett előre látnia.
Nem téríti meg továbbá a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított maga szenved el, illetve az alábbiakban meghatározottak alapján másnak okoz:
x. xxxxxx foglalkozás vagy tevékenység végzése során;
b. légi, motoros vagy vízi jármű üzembentartójaként;
c. vízi járműnek nem minősülő vízi sporteszköz használójaként;
d. fegyvertartóként;
e. hivatásszerű sportolóként;
f. vadászat résztvevőjeként, kivéve, ha a megfelelő pótdíjat megfi- zette;
g. szabadidős testépítés folytatójaként;
h. sportrendezvény résztvevőjeként.
Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított
i. a Ptk. 8:1.§-ban pontjában felsorolt közeli hozzátartozójának;
j. a szerződő fél alkalmazottjának vagy megbízottjának, illetve
k. üzlettársának okoz.
A hivatalos kiküldetés tekintetében nem minősül üzlettársnak a fogadó intézmény, szerv vagy egyéb hivatalos minőségben eljáró jogalany.
A biztosító kártérítési kötelezettsége nem terjed ki
l. olyan károkra, amelyeket harci cselekmények és bármilyen hábo- rús intézkedések okoztak vagy azok következményei, továbbá
harci eszközök okozta sérülésre, valamint katonai vagy polgári hatóságok rendelkezései miatt keletkezett károkra, valamint
m. a hasadó anyagok robbanásából, nukleáris reakcióból vagy su- gárzásból, továbbá ionizáló és lézer sugárzásból eredő károkra.
62. Biztosítási összeg
A biztosító a jelen szerződés szerinti kötelezettségeket összegszerűség szempontjából a lentebb meghatározott korlátozásokkal vállalja.
A kártérítési összeg felső határa káreseményenként és évente 2000 euró, mely magában foglalja az ügyvédi és eljárási költségeket is. Tehát a biztosítási fedezet a biztosítottnál a biztosítási esemény kö- vetkeztében felmerült eljárási, ügyvédi költségekre kizárólag a szer- ződésben meghatározott 2000 euró biztosítási összegig terjed ki, ezt meghalódóan a biztosító szolgáltatást nem nyújt.
A biztosítási összeg a kifizethető kárösszeg felső határát jelenti, füg- getlenül a károsult személyek számától.
63. Egyéb rendelkezések
a. A biztosított a káreseményt, illetőleg az azzal kapcsolatos igény érvényesítését, a bekövetkezéstől, illetve a tudomására jutásától számított legrövidebb időn belül – bejelentési kötelezettség megszegése esetére megállapított jogkövetkezmények mellett –, legkésőbb a hazatérését követő 30 napon belül köteles a biztosí- tónak írásban bejelenteni.
b. A biztosító a kártérítési összeget a károsultnak fizeti, a károsult azonban igényét – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a biztosítóval szemben közvetlenül nem érvényesítheti. Ez a sza- bály nem akadályozza meg, hogy a károsult a biztosítóval szem- ben annak bírósági megállapítása iránt indítson keresetet, hogy a biztosított felelősségbiztosítási fedezete a károkozás időpont- jában a károsult kárára fennállt-e.
A biztosított csak annyiban követelheti, hogy a biztosító az ő kezéhez fizessen, amennyiben a károsult követelését maga egyenlítette ki.
c. A károsult kártérítési igényének a biztosított által történt elismerése, tel- jesítése és az azzal kapcsolatos egyezsége a biztosítóval szemben akkor hatályos, ha ahhoz a biztosító előzetesen hozzájárult vagy azt utólag tu- domásul vette.
d. A biztosított bírósági marasztalása a biztosítóval szemben akkor hatályos, ha a biztosító a perben részt vett, a biztosított a képviseletéről gondosko- dott vagy ezekről lemondott. A biztosító jogosult ellátni a biztosított peren kívüli és perbeli képviseletét, a képviselettel felmerülő költségek a biztosí- tót terhelik a biztosítási összegen belül, maximum annak kimerüléséig .
e. Ha a biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények mi- atti felelősségét vagy összegszerű helytállási kötelezettsége mér- tékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a biztosító jogo- sult a károsultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltsé- gei a biztosítottat terhelik; ha azokat a biztosító viselte, a bizto- sított azokat neki visszafizetni tartozik.
f. A jelen szerződési feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Polgá- ri Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései az irányadók.
VIII. KIEGÉSZÍTŐ GÉPJÁRMŰ ASSZISZTENCIA
Az online köthető Utazási Biztosítás (továbbiakban: alapbiztosítás) mellé köthető kiegészítő gépjármű asszisztencia biztosítás alapján a szerződés- ben megállapított díj ellenében a biztosító a következő szolgáltatásokat nyújtja az alábbi feltételek szerint:
64. Biztosított jármű (a továbbiakban jármű)
Biztosított jármű az a biztosítási kötvényen megjelölt gépjármű, amely a szerződéskötés pillanatában menetképes, a kockázatviselés első napján a gyártási évtől számítva legfeljebb 12 éves, valamint érvényes magyar for- galmi engedéllyel és rendszámmal rendelkezik. A biztosító a gépjármű korát úgy állapítja meg, hogy a biztosítás kezdetének évszámából levonja a jármű forgalmi engedélyében szereplő gyártási évszámát.
Jelen feltételek szerint járműnek minősül az a személygépkocsi, melynek
össztömege nem haladja meg a 3500 kilogrammot és az állandó ülőhelyek száma – a vezető ülését is beleértve – legfeljebb 9.
65. Szerződő
Az alapbiztosításban meghatározott személy.
66. Biztosított személy(ek)
A biztosítási esemény bekövetkeztekor a jármű tulajdonosának jogszerű engedélye alapján a járművet vezető, illetve egyidejűleg a járműben utas- ként tartózkodó személy(ek).
67. A szerződés időbeni hatálya
A biztosítási szerződés tartama, kezdete és vége megegyezik az alapbizto- sításéval.
68. A biztosító kockázatviselése
A biztosító kockázatviselésének kezdete és vége megegyezik az alapbizto- sítás kockázatviselésének kezdetével.
69. A biztosítás területi hatálya
A biztosítás külföldön, az alábbiakban felsorolt országokban bekövetkezett biztosítási eseményekre vonatkozik.
Andorra, Ausztria, Balti Államok, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária*, Ciprus, Cseh Köztársaság, Egyesült Királyság, Dánia, Finnország, Franciaor- szág, Gibraltár, Görögország, Hollandia, Horvátország, Írország, Izland*, Lengyelország, Liechtenstein, Luxemburg, Macedónia*, Málta*, Monaco, Montenegro, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Románia*, San Marino, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szerbia, Szlovák Köztársa- ság, Szlovénia*, Törökország* (európai része), Vatikánváros.
*A szolgáltatás minősége ezekben az országokban erősen függhet a helyi tényezőktől.
70. Biztosítási esemény
Biztosítási esemény következik be, ha a biztosított gépjárművet a biztosítás hatálya alatt, a biztosítás területi hatályában (69. pont) megjelölt országok területén jogszerűen és a jogszabályi, valamint műszaki, karbantartási elő- írások betartásával használták, és az műszaki meghibásodás miatt üzem- képtelenné vagy a vonatkozó előírások alapján a közúti forgalomban való használatra alkalmatlanná vált, közlekedési balesetet szenvedett, vandaliz- mus vagy önhiba miatt menetképtelenné vált.
a. Műszaki meghibásodás: az az önhibára vissza nem vezethető mecha- nikai vagy elektromos meghibásodás, amely a jármű azonnali menet- képtelenségét eredményezi, vagy az az önhibára vissza nem vezethető, olyan váratlan meghibásodás, amely a közlekedés biztonságát veszé- lyezteti, illetve a meghibásodás helyén érvényes hatósági előírások alap- ján nem vehet részt a forgalomban, vagy lehetetlenné teszi a gépjármű bezárását (pl. ablakemelő, zár hibája).
b. Vandalizmus: gépkocsi álló helyzetében történő, másik fél általi ron- gálása, amely a gépkocsi menetképtelenségét okozza.
c. Közlekedési baleset: jelen feltételek alapján közlekedési balesetnek minősül a a bekövetkezés helye szerint illetékes hatóság (pl. rendőrség) által közlekedési balesetnek minősített esemény (mint például – de nem kizárólag – ütközés, borulás, zuhanás), melynek következtében a bizto- sított gépjármű – hatósági jegyzőkönyvben dokumentált módon – ki- mutatható sérülést szenved.
d. Önhiba: a gépjármű, annak használatával vagy üzemeltetésével kap- csolatos gondatlanság miatt bekövetkező üzemképtelensége. Önhiba például, de nem kizárólagosan a gépjármű kulcsának a járműbe zárása, szilárd burkolatú útról letérés, illetve nem járható út használata miatti elakadás, az üzemanyag kifogyása, illetve nem megfelelő üzemanyag használata, lemerült akkumulátor, a karbantartás elmaradása, a gépjár- mű műszaki állapotának szakszerűtlen megváltoztatása, pótkerék, emelő vagy kerékkulcs hiánya, stb.
A szerződés hatálya alatt bekövetkezett biztosítási esemény bekö- vetkezése esetén a biztosító a 78. pontban meghatározott szolgál- tatásokat nyújtja a biztosított részére a kizárások, korlátozások és mentesülések figyelembevételével.
71. Kizárások
A biztosító nem nyújt asszisztencia szolgáltatást az alábbi esetekben:
a. Az eredeti gyári felszereléshez, beállításokhoz képest módosított vagy speciális célú, fokozott igénybevételnek kitett járművekre (pl. versenyautók, megkülönböztető jelzés viselésére jogosult jár- művek, veszélyes anyagokat szállító járművek, történelmi jármű- vek, személy- vagy áruszállító taxiszolgálat, illetve autókölcsönző járművei, oktató gépjármű).
b. A gépkocsival bármilyen típusú autóversenyen vagy ehhez kap- csolódó edzésen való részvétel esetén bekövetkező biztosítás ese- ményre.
c. A biztosított gépjármű túlterhelése vagy szakszerűtlenül, jogsze- rűtlenül végzett üzemeltetése, vontatása okán bekövetkezett biztosítási esemény esetén.
d. A biztosított jármű nem rendeltetésszerű használata okán bekö- vetkezett biztosítási esemény esetén.
e. A rendszeres alkatrész-, anyag, illetve tartozékcserére, időszakos és egyéb karbantartásra és ellenőrzésre, amely a gépjármű nor- mál üzemeltetésével kapcsolatos, továbbá az előírt felszerelésre és tartozékokra.
f. A biztosított gépjármű közúton kívüli egyéb helyszínen, forga- lom elől lezárt közúton bekövetkező balesete vagy menetképte- lenné válása esetében.
g. A biztosított gépjármű olyan területen történő balesetére, egyéb okból bekövetkező menetképtelenségére, ahol nem biztosítható az időbeli és teljes szolgáltatás.
h. A biztosított gépjárművek vontatmányai által a biztosított gép- járműben okozott károkra.
i. Az érvényes műszaki vizsgával nem rendelkező gépjármű által elszenvedett károkra, valamint azon biztosított járművön kelet- kezett károkra, amelyre a tulajdonos a szervizkönyvben előírt karbantartási, ellenőrzési kötelezettségeit elmulasztotta teljesí- teni.
j. A szerződés megkötésekor a jármű már nem volt menetképes ál- lapotban, illetve, ha a biztosítási esemény abból adódott, hogy a jármű menetkészségét egy korábbi meghibásodást követően csak ideiglenesen állították helyre.
k. A biztosított gépjármű végleges helyreállítását szolgáló javítási és karbantartási költségeire.
l. A poggyász szállítási- vagy postaköltségeire, amennyiben azok nem szállíthatók együtt a biztosított személlyel.
m. A biztosított gépjárműben utazó autóstopposok kárigényeire.
n. A biztosított egyéb biztosítási szerződése alapján (pl. casco bizto- sítás) megtérülő károkra.
o. A felkelés, zavargás, tüntetés, sztrájk, terrorista vagy háborús eseményekkel közvetett vagy közvetlen okozati összefüggésben bekövetkezett károkra.
p. A magyarországi és külföldi államhatalmi, illetve államigazgatási szervek intézkedései/rendelkezései során keletkező károkra.
q. A biztosítási szolgáltatás után (pl. a gépkocsi telephelyre történő elszállításának megtörténte után) a biztosított járműre, illetve annak tartozékaiban keletkezett károkra.
r. Ha a gépjárművet biztosítottnak nem minősülő személy vezette.
s. Ha a gépjárművet vezető személy alkohol, illetve más bódító ha- tású szer, illetve ítélőképességét befolyásoló megbetegedés hatá- sa alatt állt a károk bekövetkezésének időpontjában, vagy ön- gyilkosságot kísérelt meg, és a baleset vagy a meghibásodás, üzemképtelenné válás vagy a forgalomban való részvételre való alkalmatlanság emiatt következett be.
t. Maghasadás, ionizáló, sugárzó anyagok, hulladékok és termékek hatására, nukleáris, biológiai vagy vegyi fegyver által okozott közvetlenül vagy közvetve okozott balesetekre.
u. A szállítás során járműben hagyott csomagok, személyes és egyéb vagyontárgyak ellopására vagy sérülésére (rongálódására), vala- mint az alkatrészek sérülése vagy eltulajdonítása miatt keletke- zett károkra, hacsak bizonyítást nem nyer, hogy a sérüléseket a biztosító szerződéses partnere és/vagy annak szerződéses partne- re okozta.
v. A biztosított gépjármű ellopása miatt bekövetkező károkra.
w. Elemi csapás miatt bekövetkező eseményekre.
Amennyiben a kizáró ok csak a szolgáltatás nyújtásának megkezdé- sét követően állapítható meg, úgy a biztosított köteles az ezzel fel- merült költségeket a biztosítónak megtéríteni.
Nem téríti meg a biztosító a biztosítási eseménnyel kapcsolatban fel- merült költségek közül az alábbiakat:
− üzemanyagköltségek;
− a biztosító szerződéses partnerével előzetesen nem egyeztetett költségek, a szerződéses partner hozzájárulása nélkül igénybe vett szolgáltatások költségei, illetve azon költségek, melyek a se- gítségnyújtási esemény bekövetkezése nélkül is felmerültek volna (pl. étkezés);
− bérgépjármű szolgáltatás igénybevételekor az útdíjak, alagút-, átkelési- és egyéb díjak;
− poggyász szállítási- vagy postaköltségei, amennyiben azok nem szállíthatók együtt a biztosított személlyel;
− nem eredeti számlákkal igazolt költségek és kiadások.
72. Mentesülés
A biztosító mentesül fizetési kötelezettsége alól, amennyiben bizo- nyítja, hogy a kárt jogellenesen a gépkocsi tulajdonosa, illetve a szerződő fél, velük közös háztartásban élő hozzátartozójuk, a bizto- sított gépjárművének üzemeltetésében közreműködő alkalmazot- tai, illetve megbízottai, tagjai vagy szervei szándékosan vagy súlyo- san gondatlanul okozták. A biztosító mentesül a fizetési kötelezett- sége alól különösen az alábbi esetekben:
a. A jármű használatának jellemzői nem felelnek meg a biztosított járművel szemben jogszabályban támasztott műszaki követelmé- nyeknek a megengedett tömeg, illetve szállítható személyek szá- mának vonatkozásában.
b. A gépkocsiban utazó személy(ek) nem a Groupama Gépjármű Asszisztencia Vonal telefonszámán jelentkező személlyel előzete- sen megállapodott módon veszi(k) igénybe a biztosítási szolgál- tatást.
c. A baleset vagy műszaki meghibásodás bekövetkeztekor a forga- lomban résztvevő gépjármű jogszerű vezetőjének nem volt érvé- nyes vezetői engedélye, és ez közrehatott a baleset vagy műsza- ki meghibásodás bekövetkezésében.
d. A baleset vagy műszaki meghibásodás a jármű szakszerűtlen üze- meltetése következtében történt, vagy amennyiben a baleset, il- letve a műszaki meghibásodás időpontjában a biztosított gépjár- mű nem rendelkezett érvényes műszaki vizsgával, forgalmi enge- déllyel vagy rendszámmal.
e. A gépkocsiban utazó személy(ek) a szolgáltatás nyújtása szem- pontjából lényeges körülményt elhallgat(nak), vagy a biztosítót megtéveszti(k) olyan tény tekintetében, amely a biztosító fizeté- si kötelezettségére vagy annak mértékére kihatással van.
f. Ha a biztosított járművel a közlekedésrendészeti szabályok meg- sértésével szállítottak személyeket és ez a tény közrehatott a bal- eset vagy műszaki meghibásodás bekövetkeztében.
g. Ha a balesetet vagy műszaki meghibásodást nem jelentik az ese- ménytől számított 24 órán belül.
h. Ha a biztosított jármű vezetése során bűncselekményt követek el.
73. A biztosítási esemény bejelentése
Biztosítási esemény bekövetkezte után azonnal, de legkésőbb az azt köve- tő 3 órán belül a gépkocsiban utazó személy(ek) köteles(ek) értesíteni a biz- tosító szerződéses partnerét a 24 órán keresztül elérhető Groupama Asszisztencia Vonal telefonszámán: x00 0 000 0000. Amennyiben a bizto- sított egyedül tartózkodik külföldön, és nincs intézkedésre képes állapot- ban, a bejelentési kötelezettségnek haladéktalanul, de legkésőbb 5 naptá- ri napon belül kell eleget tenni. Ezen kötelezettsége alól a biztosított abban az esetben mentesül, ha bekövetkezett betegsége vagy balesete miatt álla- potánál fogva nincs olyan helyzetben, hogy a szükséges intézkedést hala- déktalanul megtegye. Biztosított a fenti mentesülésre okot adó állapot megszűnését követően köteles haladéktalanul, de legkésőbb 5 naptári na- pon belül megtenni a szükséges intézkedést.
A bejelentés adatai
Az ügyfél az alábbi adatokat köteles megadni a biztosító szerződéses part- nerének:
– telefonos elérhetőség;
– biztosítási kötvény száma;
– jármű modell megnevezése, típusa és rendszáma;
– az üzemképtelen jármű helye;
– a jármű üzemképtelenségének oka és egyéb olyan fontosnak ítélt kö- rülmény, amely a biztosítási esemény lefolyását és a szolgáltatást be- folyásolják.
74. Igénybe vett szolgáltatások
A biztosító szerződéses partnere a segélyhívás beérkezésekor haladéktala- nul köteles megkezdeni a biztosítási szolgáltatás megszervezését. Ameny- nyiben erre lehetőség van, a biztosító szerződéses partnere a járműben utazó személy(eke)t tájékoztatja a biztosítási szolgáltatások tartalmáról és előrelátható teljesítési idejéről.
75. Fedezet és jogalap ellenőrzése
A járműben utazó személy(ek) köteles(ek) a fedezet, jogalap és összegsze- rűség megállapításához szükséges felvilágosítást megadni és lehetővé tenni a bejelentés és a felvilágosítás tartalmának ellenőrzését. A biztosító harma- dik féllel szembeni követeléseinek érvényesítéséhez a gépkocsiban utazó személy(ek) köteles(ek) – az ehhez szükséges – rendelkezésére álló doku- mentumokat a biztosító rendelkezésére bocsátani.
76. Kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettség
A biztosított köteles a tőle elvárható módon a kárt enyhíteni és megelőzni. A felek megállapodhatnak a gépkocsiban utazó személy(ek) kármegelőzés- sel és kárenyhítéssel kapcsolatos teendőiben. A járműben utazó sze- mély(ek) kármegelőzéssel és kárenyhítéssel összefüggő teendőivel kapcso- latban a biztosító szerződéses partneréhez fordulhat tanácsért.
77.
A 78. pontban leírt szolgáltatások esetleges hibás teljesítésével kap- csolatban a szavatosságot, felelősséget nem a biztosító, hanem az azt nyújtó szolgáltató vállalja.
78. Biztosítási szolgáltatások
A biztosító szerződéses partnere országos és nemzetközi segítségnyújtási hálózatával együttműködve az alábbi szolgáltatások teljesítésére vállal kö- telezettséget Komfort és Prémium típusú gépjármű asszisztencia esetén:
a. Információszolgáltatás
A biztosítás hatálya alatt a biztosító az alábbi információkat nyújtja:
A biztosított gépjármű márkájának megfelelő legközelebbi márkaszer- viz címe, telefonszáma.
b. Helyszíni javítás
A biztosítási esemény bejelentését követően a szerződéses partner se- gélyautót vagy autómentőt küld a helyszínre, melynek szakembere – szükségjavítás útján – megkísérli a biztosított járművet menetképessé, a közúti forgalomban való részvételre alkalmassá tenni. A biztosító a szolgáltatást végzőnek téríti meg a helyszínre történő egyszeri kiszállás és az ott történő javítás számlával igazolt munkadíját belföldön vagy külföldön. A helyszínen történő szükségjavítás során esetlegesen felhasznált alkatrészek árát a biztosítás nem fedezi, azt a bizto- sított köteles megtéríteni a javítást végző szolgáltató számlája alapján.
A javítással menetképessé tett gépjármű megjavítása csak ideig- lenes javításnak minősül, a gépjármű mielőbbi tartós és üzembiz- tos megjavíttatása a gépkocsi tulajdonos kötelezettsége saját költségére.
c. Autómentővel való szállítás
Amennyiben a biztosítási esemény következtében menetképtelen bizto- sított gépjárművet a helyszínen nem lehet menetképes állapotba hozni, a szerződéses partner által a helyszínre küldött autómentő a biztosított gépjárművet a benne lévő személyes poggyásszal együtt a legközelebbi javítóműhelybe szállítja, ahol a javítás a biztosított költségére elvégez- hető. A jelen biztosítási szolgáltatás a javítási költségek megtérítésére
nem terjed ki, a szállítás költségét a biztosító közvetlenül a szolgáltatást végzőnek téríti meg.
d. Gépjárműtárolás
Amennyiben a biztosított gépjármű a javítóműhelybe történő szállítás során a szerviz nyitvatartási ideje vagy fogadókészségének korlátozása miatt várakozni kényszerül és biztonságos éjszakai tárolást igényel, a tá- rolást a szerződéses partner megszervezi és költségeit a biztosító fedezi az első munkanapig.
e. Menetképtelen gépjármű hazaszállítása autómentővel
Biztosítási esemény bekövetkezése esetén, amennyiben a biztosító szer- vezésében szervizbe szállított biztosított gépjármű javítása a szerviz szakvéleménye alapján öt munkanapon belül nem oldható meg, a biz- tosító vállalja a tulajdonos vagy üzembentartó biztosított állandó lakhe- lyére, vagy az általa megjelölt, a Magyarország területén lévő egyéb lak- címre történő szállítás megszervezését és a szállítás költségeinek meg- térítését a kötvényben szereplő összeghatárig.
f. Telefon- és taxiköltség megtérítése
A biztosító biztosítási eseményenként maximum 50 euróig vállalja az eseménnyel kapcsolatosan indokoltan felmerült telefon- és taxiköltsé- gek megtérítését.
g. Akkumulátor meghibásodásából eredő biztosítási esemény bekö- vetkeztekor (tárolt gépjármű esetében is) csak a közúti segélyszolgálat helyszíni javítása vehető igénybe.
h. Gumiszerviz
Ha „Prémium” típusú biztosított gépjármű helyszíni hibaelhárítása kapcsán defektes gumiabroncs cseréje történt, a biztosító vállalja a gumiabroncs ja- víttatásának, illetve új beszerzésének költségeit a kötvényben rögzített ösz- szeghatárig, feltéve, hogy a gumiabroncs futófelülete a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontjában megfelelt a jogszabályban előírtaknak.
Kizárólag a „Prémium” típusú gépjármű-asszisztenciával rendelkező gépjárművek esetében az alábbi szolgáltatások (i.-k. pontig) is igény- be vehetők de csak akkor, ha a menetképtelen járművet a biztosítási esemény bekövetkezését követő 24 órán belül nem lehet menetké- pes állapotba hozni.
Egy biztosítási esemény alkalmával csak az egyik szolgáltatás vehető igénybe, egymással nem kombinálhatók.
i. Lakóhelyre történő hazautazás, úticélhoz történő továbbutazás, visszautazás a megjavított járműért
Amennyiben a biztosított gépjárművet a biztosítási esemény bekövet- kezését követő 24 órán belül nem lehet menetképes állapotba hozni, a szerződéses partner megszervezi a biztosított személyek (a gyártó által előírt, a gépkocsiban utazható személyek maximum létszámáig) kül- földről történő hazautazását vagy – igény esetén – az úticélhoz történő továbbutazását vonattal (2. osztályon) vagy távolsági busszal, illetve – ha az utazás várhatóan több, mint 6 órát vesz igénybe és erre lehető- ség van – repülőgéppel turista osztályon.
A biztosító megtéríti a megjavított biztosított gépjármű átvétele érde- kében szükséges, a biztosított személy vagy megbízottja utazásának költségét – II. osztályú vonatjegy vagy távolsági buszjegy és a helyi tö- megközlekedési eszközökön felhasznált menetjegyek árát, továbbá a taxi szolgáltatás számlával igazolt költségét – a bejelentett lakóhelytől vagy az úticéltól a szervizig 1 fő részére.
A jelen pontban részletezett utazási költségeket biztosítási ese- ményenként 500 euró szolgáltatási limitig a biztosító, az ezt meghaladó részt a biztosított viseli.
A biztosító szolgáltatása nem terjed ki a megjavított biztosított gépjár- mű átvételét követően felmerülő üzemanyagköltség, útdíjak és egyéb járulékos költségek megfizetésére.
j. Bérgépjármű igénybevétele
Amennyiben a biztosítási esemény következtében menetképtelen bizto- sított gépjárművet a biztosítási esemény bekövetkezését követő 24 órán belül nem lehet menetképes állapotba hozni, a biztosító vállalja egy „B” kategóriás saját vezetésű bérgépjármű kölcsönzésének megszervezését, és fedezi annak költségét 3 egymást követő napra (72 órára), de legfel- jebb a javítás idejére. A biztosító kizárólag a bérautó bérleti díját téríti. A biztosító nem kötelezhető a bérautó üzemeltetésével kapcsolatos (pl. üzemanyagköltség) és egyéb esetleges károkból eredő költségek meg- térítésére, így kifejezetten nem kötelezhető az autókölcsönző által kért
kaució megtérítésére. A biztosított köteles saját költségén megfelelni az autókölcsönző esetleges egyéb feltételeinek is. A biztosító a jelen szol- gáltatás szervezése során a biztosított igényét közvetíti, a tényleges autóbérlési szerződés az autókölcsönző cég és a biztosított közt jön létre az autókölcsönző cég általános szerződési feltételei szerint.
A biztosító által nyújtott fedezet (azaz az asszisztencia szolgáltatás) nem terjed ki a bérgépjárművön keletkezett károkra, sérülésekre, a jármű el- lopásából, elsikkasztásából vagy a jármű késedelmes visszaszolgáltatá- sából eredő költségekre, valamint az útdíj, átkelési díj, alagút-, üzem- anyag- és egyéb költségekre.
k. Éjszakai szállás
Amennyiben a biztosítási esemény következtében menetképtelen bizto- sított gépjárművet a biztosítási esemény bekövetkezését követő 24 órán belül nem lehet menetképes állapotba hozni (pl. a szerelőműhely nyit- vatartási ideje vagy a javítás elhúzódása miatt), és ezért a biztosított jár- művel a biztosított személy nem tudja folytatni útját, a biztosító vállalja a biztosítottak részére (maximum a gyártó által előírt, a gépkocsi- ban utazható személyek létszámáig) a szerviz vagy a biztosítási esemény közelében lévő 3 csillagos szállodában történő elhelye- zésének megszervezését és annak költségeit legfeljebb 2 éjszaká- ra reggelivel 60 euró/fő/éj összegben viseli. Az ezt meghaladó költségek az utasokat terhelik. A biztosítási szolgáltatás által fe- dezett összeget a biztosító közvetlenül fizeti meg a szálloda ré- szére. Amennyiben az adott szállodában nincs mód a közvetlen fizetésre, akkor azt a biztosított személy(ek) köteles(ek) megfi- zetni, és a biztosító utólag téríti meg számukra. A biztosító meg- szervezi a biztosítási eseménytől a szállodába jutást is, és annak költsé- geit utólag, számla ellenében átvállalja. A biztosító a jelen szolgáltatás szervezése során a biztosított igényét közvetíti a szálloda felé, a tényle- ges jogviszony a biztosított és a szálloda közt jön létre a szálloda általá- nos szerződési feltételei szerint.
IX. VEGYES RENDELKEZÉSEK
79. Kárbejelentési kötelezettség, a segélyszolgálat igénybevétele
79.1. A káresemény bekövetkeztekor
a. A biztosított, hozzátartozója vagy a biztosított által meghatalma- zott személy, a biztosítási esemény bekövetkeztekor – a poggyász- károk kivételével – felveheti a kapcsolatot a biztosító szerződéses megbízottjával a kötvényen szereplő telefonszámokon, ahol az asszisztencia cég segélyszolgálatával rendelkezésére áll és megte- szi a szükséges intézkedéseket (orvost vagy kórházat ajánl, fizetési garanciát ad az orvosok, egészségügyi intézmények részére, nyo- mon követi a kórházi ápolást, megszervezi a biztosított helyi vagy hazaszállítását stb.).
b. Kórházi felvétel esetén a biztosított, hozzátartozója vagy a biz- tosított által meghatalmazott személy, köteles haladéktalanul, de legkésőbb 5 naptári napon belül kapcsolatba lépni a segély- szolgálattal. A költségek segélyszolgálat általi előzetes jóváha- gyásának elmaradása esetén a kórházi ellátás költségeit maxi- mum 1000 euró összegig téríti meg a biztosító. Ezen kötelezett- sége alól a biztosított abban az esetben mentesül, ha bekövetke- zett betegsége vagy balesete miatt állapotánál fogva nincs olyan helyzetben, hogy a szükséges intézkedést haladéktalanul megte- gye. Biztosított a fenti mentesülésre okot adó állapot megszűné- sét követően köteles haladéktalanul, de legkésőbb 5 naptári napon belül megtenni a szükséges intézkedést.
c. Xxxxx hazaszállítása, holttest hazaszállítása, illetve jogvédelmi
szolgáltatás igénybevétele esetén a biztosított, hozzátartozója vagy a biztosított által meghatalmazott személy, köteles hala- déktalanul, de legkésőbb 5 naptári napon belül kapcsolatba lépni a segélyszolgálattal. Ennek elmaradása esetén a felmerülő költ- ségeket a biztosító nem vállalja. Ezen kötelezettsége alól a biz- tosított abban az esetben mentesül, ha bekövetkezett betegsége vagy balesete miatt állapotánál fogva nincs olyan helyzetben, hogy a szükséges intézkedést haladéktalanul megtegye. Biztosí-
tott a fenti mentesülésre okot adó állapot megszűnését követő- en köteles haladéktalanul, de legkésőbb 5 naptári napon belül megtenni a szükséges intézkedést.
79.2. A IV. fejezetben leírt poggyászbiztosítási károk esetén
A poggyász-, illetve ruhakárt a biztosítási esemény bekövetkeztekor haladéktalanul, de legkésőbb 1 naptári napon belül be kell jelente- ni a külföldi tartózkodási hely illetékes hatóságánál vagy egyéb ille- tékes szervénél (rendőrség, szálloda stb.). A személyszállító fuvarozó felé a poggyászkárt az észlelést követően azonnal jelenteni kell. A biztosított a bejelentésről, illetve az esetleges eljárásról készült jegy- zőkönyvet, határozatot, a biztosító részére történő későbbi bemu- tatás céljából köteles beszerezni. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a károsodás körülményeit, a kár mértékét (összegszerűen), vala- mint az eltűnt poggyász és ruhaféleségek felsorolását. A kárigényt hazaérkezés után a biztosítónál kell benyújtani.
79.3. A hazaérkezést követően
A biztosított, hozzátartozója vagy a biztosított által meghatalma- zott személy köteles a külföldön történt káreseményét a hazaérke- zését követő 5 munkanapon belül bejelenteni a biztosító erre kije- lölt, a kötvényben feltüntetett szervezeti egységénél függetlenül attól, hogy a külföldi tartózkodás során már felvette-e a kapcsolatot a segélyszolgálattal.
80. Kárrendezés
A biztosítási szolgáltatás igénybevételéhez az alábbi iratokat kell a biztosítóhoz benyújtani:
a. a biztosítási kötvényt;
b. az utazási okmányokat; légi utazás esetén a beszálló kártyát;
c. a biztosító által erre a célra rendszeresített, a biztosított által ki- töltött kárbejelentő nyomtatványt;
d. a káreseményről a káresemény helyszínén felvett hivatalos (ható- ságok, szálloda, fuvarozó, stb. által kiállított) eredeti, névre szóló jegyzőkönyvet, határozatot;
e. a káreseménnyel kapcsolatban készült, eredeti, névre szóló, a di- agnózist és a kezeléseket leíró orvosi igazolást, zárójelentést, részletezett számlát;
f. minden egyéb olyan dokumentumot, amely a káreset sajátossá- gainak megfelelően a kár okát, tényét és pontos összegét alátá- masztja, így különösen repülőjegy számla, vonatjegy számla, üzemanyag számla, szállodai számla, gyógyszervásárlásról szám- la, orvosi igazolás utazásképtelenségről;
g. a károsodott vagyontárgyak eredeti vásárlási számláját. Poggyászkár esetén – amennyiben rongálódás történt – a biztosító kérésére a károsodott tárgyat is be kell mutatni, a kár mértékének megállapítása érdekében.
Javíthatatlanság esetén az erre vonatkozó szakvélemény, javítás ese- tén az erről szóló számla csatolása szükséges a kártérítéshez.
A biztosító a kárrendezéshez szükséges iratok beérkezésétől számí- tott 30 napon belül teljesíti szolgáltatásait a hatályos deviza tör- vényben foglaltaknak megfelelően.
Poggyászkár esetén a kártérítés a károsodott tárgyak káridőponti avult értéke alapján kerül megállapításra, amennyiben a biztosított nevére szóló, eredeti vásárlási számlával igazolja az eltulajdonított vagy sérült vagyontárgy beszerzési értékét. Amennyiben nem áll rendelkezésre számla, a térítés alapja a piaci átlagos beszerzési ár. A kár megtérítését követően a biztosítót illetik meg azok a jogok, amelyek eredetileg a biztosítottat illették meg a kárért felelős sze- méllyel szemben, kivéve, ha ez a biztosítottal közös háztartásban élő hozzátartozó.
81. Az Utazási Biztosítási szerződések számának korlátozása
A Groupama Biztosítónál ugyanarra az utazásra legfeljebb egy Utazási Biz- tosítási szerződés köthető. Amennyiben a biztosított mégis több szerző- déssel rendelkezik, a biztosító a sürgősségi ellátás biztosítási és baleseti ellátásra vonatkozó, valamint a poggyászbiztosítási és jogvédelmi szolgál- tatásokat egyszeresen nyújtja a biztosított által választott egy biztosítás alapján.
82. Adatkezelés, adatvédelem, panaszügyintézés
A személyes adatok kezelésére, valamint a biztosítási szerződéssel kap- csolatos panaszok ügyintézésére vonatkozó elvi és gyakorlati tudnivalók (továbbiakban: „Tudnivalók”) a jelen általános szerződési feltétel elvá- laszthatatlan részét képezi.
83. Elévülés
A biztosításból eredő igények a biztosítási esemény bekövetkeztétől számított 2 év alatt évülnek el.
84. Eltérés a szokásos szerződési gyakorlattól, illetve előzményszerződés esetén a korábban alkalmazott Utazási Biztosítási szerződés feltételeitől
Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a Groupama Biztosító Zrt. által kí- nált Utazási Biztosítás korábbi feltételeitől, valamint a korábban al- kalmazott szerződési gyakorlattól a GB661 jelű Utazási Biztosítási szerződés jelen feltételei több ponton eltérnek, mert a Polgári Tör- vénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2014. 03. 15. napján törté- nő hatályba lépésére tekintettel társaságunk több módosítást esz- közölt (pl. szerződés létrejötte, kockázatviselés kezdete, a díj nem- fizetése miatti megszűnés, érdekmúlás miatti megszűnés, fedezet- feltöltés, megtérítési igény, felelősségbiztosításra vonatkozó kár- bejelentési határidő, sérelemdíj kizárása, felelősségbiztosításra vo- natkozó egyéb változások stb.).
Ezeket az eltéréseket, valamint a biztosító mentesülésének, a bizto- sító szolgáltatása korlátozásának feltételeit és a biztosítási szerző- désben alkalmazott kizárásokat a szerződési feltétel figyelemfelhívó módon, félkövér betűtípussal tartalmazza.
Tájékoztatjuk továbbá, hogy jelen szerződési feltétel a Polgári Tör- vénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény hatályba lépése miatt szük- séges módosításokon túl az Utazási Biztosítási szerződés előző felté- teleitől az alábbiakban tér el lényegesen:
84.1. A biztosító nem köteles fedezetet vállalni, vagy jelen szerző- dési feltételek szerint szolgáltatást nyújtani, illetve a biztosító köte- les a jelen biztosítási szerződés alapján a kártérítést elutasítani, ha az ilyen szolgáltatás nyújtására vagy kártérítés kifizetésére az Egye- sült Nemzetek Szervezete határozata alapján szankció, tiltó rendel- kezés vagy korlátozás és/vagy az Európai Unió, Magyarország, az Amerikai Egyesült Államok által bevezetett gazdasági vagy kereske- delmi szankció vonatkozik.
84.2. A szerződés létrejötte
A szerződő a biztosítási szerződés megkötését elektronikus úton tett ajánlattal kezdeményezi.
A szerződés – az ajánlat szerinti tartalommal – az ajánlatnak a biz- tosító számára történő hozzáférhetővé válásának időpontjára visszamenő hatállyal akkor jön létre, amikor a biztosító az ajánlat el- fogadásáról és a fedezet igazolásáról kötvényt állít ki.
A szerződés érvényes létrejöttének és a biztosító kockázatviselésé- nek előfeltétele, hogy a szerződéskötés pillanatában a biztosított Magyarország területén tartózkodjon.
A biztosítás kizárólag Magyarország területén, a szükséges díj meg- fizetése ellenében köthető.
84.3. Kedvezményezett
Kedvezményezett a biztosított, illetve a biztosított halála esetén a biztosított örököse. Egyéb kedvezményezett jelölésére nincs lehe- tőség.
84.4. A biztosítás egyszeri díjas, bankkártyával online fizetendő.
84.5. Fedezetfeltöltés
Az adott biztosítási időszakra vonatkozó biztosítási összeg az ugyan- azon biztosítási időszakban bekövetkezett biztosítási esemény miatt kifizetett összeggel csökken, kivéve, ha a szerződő fél a díjat meg- felelően kiegészíti.
Az előző bekezdés szerinti jogkövetkezményt a biztosító abban az
esetben alkalmazhatja, ha arra legkésőbb a szolgáltatás teljesíté- sével egyidejűleg írásban felhívta a szerződő fél figyelmét, és a fe- dezetfeltöltés díját közölte. Ha a szerződő fél a fedezetfeltöltés jogával nem él, a szerződés a kifizetett összeggel csökkentett biz- tosítási összeg mellett marad hatályban a folyó biztosítási idő- szakra.
84.6. Biztosítási esemény bekövetkezésének lehetetlenné válása, ér- dekmúlás és díjvisszafizetés
Ha a biztosító kockázatviselésének kezdete előtt a biztosítási ese- mény bekövetkezése lehetetlenné vált vagy a biztosítási érdek meg- szűnt, a szerződés vagy annak megfelelő része megszűnik és a meg- fizetett díjat a biztosító visszafizeti. Ha a biztosító kockázatviselésé- nek tartama alatt a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné vált vagy a biztosítási érdek megszűnt, a szerződés vagy annak meg- felelő része megszűnik és a megfizetett díj időarányos részét a biz- tosító visszafizeti.
84.7. Biztosított ittas állapotának meghatározása
Ittasnak az minősül, akinek a szervezetében 0,50 gramm/liter ezre- lék véralkohol-, illetve 0,25 milligramm/liter ezrelék levegőalkohol- koncentrációnál nagyobb értéket eredményező szeszes ital fogyasz- tásából származó alkohol van.
84.8. Jogvédelmi segítségnyújtás és biztosítás
A biztosított kártérítési igényének érvényesítésével kapcsolatban felmerült igazolt ügyvédi és eljárási költségeket a biztosító kizárólag a kötvényben szereplő összeghatárig fedezi. Tehát a biztosítási fe- dezet a biztosítottnál a biztosítási esemény következtében felmerült eljárási, ügyvédi költségekre kizárólag a kötvényen szereplő biztosí- tási összegig terjed ki, ezt meghalódóan a biztosító szolgáltatást nem nyújt.
84.9. Magánszemélyi felelősségbiztosítás
Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyeket a biztosított szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása miatt maga szen- ved el, illetve másnak okoz:
Ezen felelősségbiztosítás alkalmazása szempontjából súlyosan gon- datlan károkozásnak minősül, ha
− a kárért felelős személy a kárt súlyosan ittas vagy kábítószer ha- tása alatt lévő állapotában és ezen állapotával összefüggésben okozta;
− a biztosított hatósági engedélyhez kötött tevékenységet ilyen engedély nélkül folytatott és ezáltal okozott kárt, illetőleg
− a biztosítottat harmadik személy a káresemény bekövetkezésé- nek lehetőségeire figyelmezette, és a káresemény a szükséges in- tézkedések hiányában következett be.
Nem téríti meg a biztosító azokat a károkat, amelyek esetében a biz- tosított károkozása nem jogellenes.
Nem téríti meg a biztosító azon károkat, amelyet a károkozó bizto- sított nem látott előre és nem is kellett előre látnia.
Minden károkozás jogellenes, kivéve, ha a károkozó a kárt
a. a károsult beleegyezésével okozta;
b. a jogtalan támadás vagy a jogtalan és közvetlen támadásra utaló fenyegetés elhárítása érdekében a támadónak okozta, ha az el- hárítással a szükséges mértéket nem lépte túl;
c. szükséghelyzetben okozta, azzal arányos mértékben;
x. xxxxxxxxxx által megengedett magatartással okozta, és a maga- tartás más személy jogilag védett érdekét nem sérti, vagy a jog- szabály a károkozót kártalanításra kötelezi.
Nem állapítható meg az okozati összefüggés azzal a kárral kapcsolat- ban, amelyet a károkozó nem látott előre és nem is kellett előre látnia. A kártérítési összeg felső határa káreseményenként és évente 2000 euró, mely magában foglalja az ügyvédi és eljárási költségeket is. Tehát a biztosítási fedezet a biztosítottnál a biztosítási esemény kö- vetkeztében felmerült eljárási, ügyvédi költségekre kizárólag a szer- ződésben meghatározott 2000 euró biztosítási összegig terjed ki, ezt meghalódóan a biztosító szolgáltatást nem nyújt.
A biztosított a káreseményt, illetőleg az azzal kapcsolatos igény ér- vényesítését, a bekövetkezéstől, illetve a tudomására jutásától szá- mított legrövidebb időn belül – bejelentési kötelezettség megszegé- se esetére megállapított jogkövetkezmények mellett –, legkésőbb a hazatérését követő 30 napon belül köteles a biztosítónak írásban bejelenteni.
A biztosító a kártérítési összeget a károsultnak fizeti, a károsult azonban igényét – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a biz- tosítóval szemben közvetlenül nem érvényesítheti. Ez a szabály nem akadályozza meg, hogy a károsult a biztosítóval szemben annak bí- rósági megállapítása iránt indítson keresetet, hogy a biztosított fe- lelősségbiztosítási fedezete a károkozás időpontjában a károsult kárára fennállt-e.
Ha a biztosított a vele szemben támasztott kártérítési igények miat- ti felelősségét vagy összegszerű helytállási kötelezettsége mértékét nyilvánvalóan megalapozatlanul vitatja, a biztosító jogosult a káro- sultnak teljesíteni. Az alaptalan tagadás többletköltségei a biztosí- tottat terhelik; ha azokat a biztosító viselte, a biztosított azokat neki visszafizetni tartozik.
84.10. Gépjármű asszisztencia
Biztosított jármű
Biztosított jármű az a biztosítási kötvényen megjelölt gépjármű, amely a szerződéskötés pillanatában menetképes, a kockázatviselés első napján a gyártási évtől számítva legfeljebb 12 éves, valamint ér- vényes magyar forgalmi engedéllyel és rendszámmal rendelkezik.
Biztosítónk legfontosabb adatai:
Név: Groupama Biztosító Zrt.
Székhely: Magyarország, 1146 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxxxxxx xxxx 0/X Levélcím: 1380 Budapest, Pf. 1049
Jogi formája: zártkörűen működő részvénytársaság (alapítva 1987) Cégjegyzékszám: Cg. 00-00-000000
Társaságunk a Fővárosi Törvényszék Cégbíróságánál került bejegyzésre.
Az OTP Csoport partnere
HEALTH INSURANCE FOR URGENT MEDICAL TREATMENT WITHIN THE FRAME OF TRAVEL INSURANCE (EXTRACT)
The insurance covers medical care of the policy holder and his/her child/ren under 3 years of age arising from urgent emergency situations occurred abroad. The limit of the insurance cover depends on the insurance type indicated in the policy. Emergency case is considered when the lack of immediate medical care would endanger the life or physical soundness of the Insured. It is considered emergency case, furthermore, when the symptoms of the sickness (such as confusion or loss of consciousness, bleeding, acute illness etc.) or the severe health damages owing to an accident make it necessary for the Insured to proceed to medical care.
The insurance covers reasonable and usual costs of the following (taking into consideration the prevailing local medical fees):
– medical examination, medical treatment (hospitalisation and non postponable operation);
– single medical intervention in case of acute illness as an out-patient;
– purchase of medicines on doctor’s prescription;
– purchase of crutch or stick ordered by a physician;
– replacement of glasses or contact lenses on medical prescription due to an accident involving personal injury;
– dental treatment with the aim of pain relief (excluding dentures) for maximum 2 teeth at a maximum price of EUR 150 per tooth;
– costs of childbirth care, spontaneous abortion or premature delivery (till the 28th week of the pregnancy);
– costs of ambulance or taxi to a hospital or a doctor in case of inability to walk.
Limitations and exclusions
Costs of hospitalisation are covered by the Insurer till the time when the repatriation of the patient – under the doctor’s permission – can be arranged, either with the intervention of the insurer or its representative and by the means of transportation determined by the doctor.
In case of hospitalisation the Insured or his/her proxy is obliged to contact the Insurer’s assistance company. In lack of such notice the Insurer shall
reimburse the hospitalisation costs incurred up to the amount of EUR 1000. Price of purchased medicines are reimbursed by the Insurer in such quantity that ceases the acute sick condition according to medical expert opinion. Even if emergency the insurance does not cover the following:
– treatment of such illnesses that have already been revealed before the start of the travel, except when the absence of medical care would presumably endanger the life or physical soundness of the Insured, or would cause irreversible physical damages;
– general medical examination, or long-lasting medical treatment or any other medical service not justified by an acute sickness or unnecessary for the diagnosis;
– examinations and operations postponable until the patient returns to Hungary;
– follow-up care;
– travels with the aim of medical treatment and the costs involved;
– purchase of medicines without medical prescription;
– additional supply of medicines of known illnesses, except when they are lost owing to theft or accident;
– not urgent or not pain killing dental treatments: dentures or crown of tooth, toothstraightening, scaling of tartar and finalised root canal treatment;
– physicotherapeutical, psychotherapeutical or acupuncture treatments or any other treatment performed by a person having no medical qualifications;
– treatments and costs necessary due to alcohol or drug consumption or to their consequences;
– protective immunization;
– deseases infected by sexual acts;
– AIDS or illnesses related to it.
For payment guarantee please contact our assistance service (see back side of the policy).
Az OTP Csoport partnere
ASSURANCE MALADIE POUR TRAITEMENT MÉDICAL URGENT
L’Assurance maladie s’étend sur les soins des malades assurés en cas d’urgence. La limite de garantie est définie par type de l’assurance, marqué par un croix sur la police d’assurance.
Conformément au présent ge`lement un cas d’urgence se présente si l’omission de l’intervention médicale immédiate met prévisiblement en péril la vie ou la santé de l’assuré, ou peut causer des dommages irréparables dans la santé de l’assuré, de me^me si a` la base des symptomes de la maladie de l’assuré (trouble de conscience, perte de conscience, hémorragie, maladie contagieuse, etc.) ou par suite d’un accident ou de soudaine détérioration de la santé l’intervention médicale urgente devient nécessaire.
Dans les cas nécessitant un traitement d’urgence, l’assurance s’étend
– à tous les soins médicaux pour cause d’accident, jusqu’ à la transportabilité de l’assuré dans le pays d’origine;
– en cas de maladie aiguë au premier traitement ambulant;
– à l’hospitalisation;
– à l’achat de médicaments ordonnés par le médecin dans la quantité susceptible à éliminer l’état d’acuité ou le malaise;
– à l’achat de béquilles et de bâton justifié par le médecin en écrit;
– au remplacement de lunettes ou du cristallin ordonné par un docteur à cause d’un accident;
– aux soins dentaires visant à faire cesser un état d’acuité ou les douleurs (l’inflammation, hémorragie – sans prothe`ses dentaires), au maximum de 2 dents, limite par dents est EUR 150;
– aux cas d’avortement spontané ou de fausse couche, jusqu’ à la 28e`me semaine de la grossesse
sans le choix du docteur et aux tarifs locaux usuels.
L’assurance ne s’étend pas
– aux traitements médicaux par suite de maladies déja existentes, excepté le cas ou` l’omission du traitement médical mettrait la vie ou la santé de l’assuré en danger, c’est à dire causerait une détérioration corporelle irréparable;
– aux examens médicaux généraux et à des traitements médicaux prolongés;
– si l’assuré part pour un pays étranger dans le but de traitement médical aux frais qui en découlent;
– au remboursement de médicaments achetés sans ordonnance médicale;
– à l’achat de médicaments à l’étranger pour des maladies déjà existentes à l’exception de leur remplacement à cause du dommage du vol ou bien de l’accident;
– à des traitements physicothérapiques, balnéothérapeutiques, psychothérapiques effectuées par une personne ne disposant pas de diplòme de médecin;
– à des traitements pour raison de consommation d’alcool ou de drogues;
– au traitement en conséquence de tentative de suicide;
– à des vaccinations préventives;
– aux maladies vénériennes;
– à la SIDA et aux maladies en connection d’elle.
Pour la garantie de payement veuillez contacter notre service d’assistance.
Sauf l’approbation antérieure par le service d’assistance les frais de l’hospitalisation dépasssant EUR 1.000 ne seront pas remboursé par l’Assurance.
Az OTP Csoport partnere
KRANKENVERSICHERUNG
Der Versicherer übernimmt alle aus dem Schadenfall entstandenen Kosten bis höchstens in der Versicherungspolizze angegebenen Summe, entspre- chend der angekreuzten.
Dringender Zustand ist, wenn das Leben oder die körperliche Unversehrheit des Versicherten durch den Verbleib der umgehenden ärztlichen Ver- sorgung gefährden sein würde oder in der Gesundheit des Versicherten unwiederherstellbare Schäden verursachen würde. Unter dringendem Zustand ist noch zu verstehen, wenn aufgrund der Krankheitssymptome (Bewusststörungen, Xxxxxxxx, Blutung, akuter Erkrankung usw.) oder infolge Unfall oder plötzlich eingetroffener schwerer Gesundheitsschaden, der Ver- sicherte auf umgehende ärztliche Versorgung angewiesen ist.
Die Versicherungsdeckung
Bei dringender (unverschiebbarer) Versorgung deckt die Versicherung die folgenden Ereignissesse
– Ärztliche Untersuchung;
– Im Falle akuter Erkrankung ambulante Behandlung, einmalige ärztliche Versorgung;
– Krankenhauspflege;
– Medikamentenkauf auf ärztliche Bescheinigung;
– Kauf von Krücken und Stock auf ärztliche Begründung;
– Ersetzen von Brillen und Kontaktlinsen durch ärztliche Verordnung infolge Unfall mit körperlicher Verletzung;
– Schmerzlindernde Zahnbehandlung (ohne Zahnersetzung), höhstens 2 Zähne, maximum 150 EUR/Zahn;
– Geburtsversorgung, spontaner Fehlgeburt, Frühgeburt (bis zur 28.
Woche der Schwangerschaft);
– Die begründeten Fahrkosten mit Taxi oder Krankenwagen ins Krankenhaus oder zum Arzt
ohne Wahl des Arztes, begründete und gewöhnliche Kosten, mit Berücksichtigung der gültigen Prämienberechnung vom Arzt am Ort.
Einschränkungen und Ausschlüsse
Die Kosten für Krankenhauspflege übernimmt die Versicherung bis zum Zeitpunkt, an dem, gemäß Erlaubnis des Arztes, die Heimfahrt – mit der Zusammenarbeit der Versicherung oder ihres Beauftragten – durch ihn bestimmte Verkehrsmittel ermöglicht werden kann.
Der Versicherte oder dessen Beauftragte – im Falle nötigen Kankenhaus-
pflege – ist gepflichtet, mit unserem 24 Stunden Assistance Service in Verbindung zu treten. Die über 1000 EUR steigenden Krankenhauskosten werden erst nach der Genehmigung der Assistance Service akzeptiert und auszahlt.
Die Kosten für, durch den Arzt verordneten Medikamentenkauf, werden von der Versicherung nur soweit und in der Menge übernommen, bis diese gemäß Arzt für die Aufhebung des akuten Zustandes, des Unwohlseins nötig sind.
Die Versicherung bietet keine Deckung in dringenden Versorgungsfällen für
– Die Behandlung von Erkrankungen die bereits vor der Abreise bekannt waren, außer wenn durch das Ausbleiben der Arztbehandlung das Leben oder die körperliche Unversehrheit des Versicherten gefährdet sein würde, oder in der Gesundheit oder körperliche Unversehrheit unwiederherstellbare Schäden verursachen würde;
– Allgemeine Untersuchungen, die nicht für die Feststellung der Diagnose nötig sind, langandauernde Heilbehandlungen;
– Untersuchungen, Behandlungen und Operationen die bis zum Heimfahrt des Patienten verschiebbar sind;
– Reisen mit dem Ziel der Heilbehandlung und mit diesen verbundenen Kosten;
– Medikamentenkauf ohne ärztliche Bescheinigung;
– Das Ersetzen von Medikamenten im Ausland für bereits vorhandenen Krankheiten – ausgenommen bei Unfall oder bei Diebstahl;
– Nicht dringende, oder nicht schmerzlindernde Zahnbehandlung, Zahnersetzung, Zahnkronen, Zahnbrücken, Zahnrichtung, Zahnstein Entfernung, Zahnwurzel Behandlung;
– Physicotherapie, Psychotherapie, Behandlung durch Akupunktur, Behandlung jeglicher Art durch ärztlich unqualifizierte Personen;
– Infolge Alkohol- oder Drogenkonsum entstandenen Behandlungen und Kosten im Zusammenhang mit diesen Zuständen;
– Selbstmord oder durch Selbstmordversuch entstandenen Kosten;
– Nachbehandlungen;
– Schutzimpfungen;
– Krankheiten infolge Geschlechtsverkehr;
– AIDS und damit verbundenen Erkrankungen.
Für die Leistungsgarantie bitten wir Sie, unsere „Assistance Service” zu kontaktieren (siehe Rückseite der Versicherugspolice).
Az OTP Csoport partnere
A SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSÉRE, VALAMINT A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS PANASZOK ÜGYINTÉZÉSÉRE VONATKOZÓ ELVI ÉS GYAKORLATI TUDNIVALÓK (TUDNIVALÓK)
1. Értelmező rendelkezések
a. Személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző is- meret –, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó követ- keztetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. Az érintettel akkor helyreállítható a kapcsolat, ha az adatkezelő rendelkezik azokkal a technikai feltételekkel, amelyek a helyreállításhoz szükségesek.
b. Érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy – közvetlenül vagy közvetve – azonosítható természetes személy.
c. Hozzájárulás: az érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvání- tása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez.
d. Adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyi- séggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy mások- kal együtt az adat kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja vagy az adatfeldolgozóval végrehajtatja.
e. Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül az adaton végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhaszná- lása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkalmas fizikai jel- lemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése.
f. Adattovábbítás: az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele.
Groupama Biztosító Zrt. – 1146 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxxxxxx xxxx 0/C Nyomtatványszám: 13160/3 – Hatályos 2016. május 1-jétől visszavonásig.
g. Adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalma- zott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve, hogy a technikai feladatot az adatokon végzik.
h. Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi sze- mélyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely szerződés alap- ján – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő szerződéskö- tést is – személyes adatok feldolgozását végzi.
i. Harmadik személy: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval.
j. Infotv.: az információs önrendelkezési jogról és az információszabad- ságról szóló 2011. évi CXII. törvény.
k. Biztosítási titok: minden olyan – minősített adatot nem tartalmazó –, a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő, a biztosítási szak- tanácsadó rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszontbiztosí- tó, a biztosításközvetítő, a biztosítási szaktanácsadó egyes ügyfeleinek (ideértve a károsultat is) személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, il- letve gazdálkodására vagy a biztosítóval, illetve a viszontbiztosítóval kö- tött szerződéseire vonatkozik.
l. Ügymenet kiszervezése: a biztosító biztosítási vagy azzal közvetlenül összefüggő tevékenysége valamely részének végzésére mást bíz meg.
m. Biztosító: Groupama Biztosító Zrt., székhely: Magyarország, 1146 Bu-
xxxxxx, Xxxxxxxx xxxxxxxx xxxx 0/X, Fővárosi Törvényszék Cégbírósága által Cg. 00-00-000000 szám alatt bejegyezve;
n. Ügyfél: a szerződő, a biztosított, a kedvezményezett, a károsult, a biz- tosító számára szerződéses ajánlatot tett és a biztosító szolgáltatására jogosult más személy, továbbá a független biztosításközvetítő esetén az a személy is, aki a független biztosításközvetítővel alkuszi megbízási szerződést kötött.
o. Egészségügyi adat: az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó szemé- lyes adatok védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvényben foglalt megha- tározás szerint az érintett testi, értelmi és lelki állapotára, kóros szenvedé- lyére, valamint a megbetegedés, illetve az elhalálozás körülményeire, a halál okára vonatkozó, általa vagy róla más személy által közölt, illetve az egészségügyi ellátóhálózat által észlelt, vizsgált, mért, leképzett vagy szár- maztatott adat; továbbá az előzőekkel kapcsolatba hozható, az azokat befolyásoló mindennemű adat (pl. magatartás, környezet, foglalkozás).
p. Külföldi: a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kap- csolódó törvények módosításáról szóló 2001. évi XCIII. törvény 2.§-ának
2. pontjában meghatározott fogalom.
q. Xxxxxx xxxxx: a 2014. március 15-től hatályos Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:47.§ (1) bekezdésé- ben meghatározott fogalom.
r. Adatvédelmi incidens: személyes adat jogellenes kezelése vagy fel- dolgozása, így különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, to- vábbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés és sérülés.
2. Az adatkezelés célja, jogalapja
A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (továbbiak- ban Bit.) 135.§ (1) bekezdése alapján a biztosító jogosult kezelni ügyfelei- nek azon biztosítási titoknak minősülő adatait, amelyek a biztosítási szer- ződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefügg- nek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötésé- hez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatá- rozott egyéb cél. A fentiektől eltérő célból végzett adatkezelést biztosító csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megta- gadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén ré- szére nem nyújtható előny.
A Bit. 379.§-a alapján a biztosításközvetítő az ügyfelek azon biztosítási tit- kait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, a biztosítás fenntar- tásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit. által meghatározott egyéb cél lehet. A fentiektől el- térő célból végzett adatkezelést a biztosításközvetítő csak az ügyfél előze- tes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügy- felet nem érheti hátrány és annak megadása esetén részére nem nyújtható előny.
Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde-
kének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll.
A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges.
Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően is kezelheti.
Az ügyfél a biztosítási ajánlat, biztosítási szerződés, illetve a titoktartás alóli felmentésről szóló nyilatkozat aláírásával hozzájárul az adatainak a jelen
„Tudnivalókban”, illetve a szerződésben meghatározottak szerinti kezelé- séhez.
3. A kezelt adatok meghatározása (biztosítási titokkörök)
a. Az ügyfél személyi adatai, a nem természetes személyek adatai;
b. a biztosított vagyontárgyak jellemző adatai és értéke, a kockázatelbírá- lás adatai;
c. élet-, baleset-, betegség- és felelősségbiztosításnál az egészségi állapot- tal összefüggő adatok;
d. a kifizetett biztosítási szolgáltatás és kártérítés összege, a kifizetés ideje;
e. a biztosítási szerződéssel, létrejöttével, módosításával, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggő, valamint a szolgáltatás teljesítéséhez szük- séges összes lényeges tény és körülmény.
Az a-b. pontokba tartozó, a biztosítási ajánlaton szereplő adatok, valamint a c. pontban meghatározott adatok nélkülözhetetlenek a szerződés meg- kötéséhez, illetve a szolgáltatás teljesítéséhez.
Az adatszolgálgatás minden adat vonatkozásában önkéntes, de a fentebb megjelölt adatok hiánya a kockázat meghatározását lehetetlenné teszi, amely a biztosítási ajánlat visszautasítását vonhatja maga után.
Az ügyfél egészségi állapotával összefüggő adatokat a biztosító a Bit. 135.§
(1) bekezdésében meghatározott célokból, az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről szóló 1997. évi XLVII. törvény ren- delkezései szerint, kizárólag az érintett írásbeli hozzájárulásával kezelheti. A biztosító kizárólag automatizált adatfeldolgozással az érintett személyes jellemzőinek értékelésén alapuló döntés meghozatalára is jogosult, ha a döntést a szerződés megkötése vagy teljesítése során hozták, feltéve, hogy azt az érintett kezdeményezte. Az automatizált adatfeldolgozással kapcso- latos döntés esetén a biztosító az érintettet – kérelmére – tájékoztatja az alkalmazott módszerről és annak lényegéről, valamint lehetőséget biztosít az érintettnek álláspontja kifejtésére.
A biztosító az ügyfél hozzájárulása esetén a tevékenységéhez kapcsolódó információkról hírlevélben, e-mailen tájékoztatást adhat az ügyfeleinek. A biztosító vagy vele szerződéses kapcsolatban álló biztosításközvetítő az ügyfél hozzájárulása esetén e-mailen, telefonon, személyesen megkereshe- ti az ügyfelet ajánlattétel céljából, vagy közvetlen üzletszerzést célzó külde- ményt juttathat el a részére.
Amennyiben az ügyfél nem kívánja, hogy a biztosító a továbbiakban aján- lataival megkeresse, az xxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx e-mail címre, illetve az 1380 Budapest, Pf. 1049 postai címre küldött levelével korlátozásmentesen leiratkozhat.
Az ügyfél az általa tett, tájékoztatást célzó és reklám küldeményre vonat- kozó adatkezelési nyilatkozatát megváltoztathatja telefonon keresztül a biztosító TeleCenter x00 0 000 0000 telefonszámán.
4. A biztosítási titoknak minősülő személyes adatok kezelésénél az alábbiak szerint jár el a biztosító
4.1. A biztosítási titok tekintetében, időbeli korlátozás nélkül – ha törvény másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség terheli a biztosító tu- lajdonosait, vezetőit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosító- val kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzájutottak.
4.2. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha
a. a biztosító ügyfele vagy annak törvényes képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban fel- mentést ad,
b. a Bit. alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn.
4.3. A Bit. 138.§ (1) bekezdése alapján a biztosítási titok megtartásának kö- telezettsége nem áll fenn
a. a feladatkörében eljáró Felügyelettel;
b. a nyomozás elrendelését követően a nyomozó hatósággal és ügyész- séggel;
c. büntetőügyben, polgári peres vagy nemperes eljárásban, közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata során eljáró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakértővel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval, a természetes személyek adósságrendezési eljá- rásában eljáró főhitelezővel, Családi Csődvédelmi Szolgálattal, családi vagyonfelügyelővel, bírósággal;
d. a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel, továbbá az általa kirendelt szakértővel;
e. a Bit. 138.§ (2) bekezdésben foglalt esetekben az adóhatósággal;
f. a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal;
g. a feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatallal;
h. a feladatkörében eljáró gyámhatósággal;
i. az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 108.§ (2) bekezdésében foglalt esetben az egészségügyi államigazgatási szervvel;
j. törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkosszolgálati eszközök alkalmazására, titkos információgyűjtésre felhatalmazott szervvel;
k. a viszontbiztosítóval, valamint együttbiztosítás esetén a kockázatvállaló biztosítókkal;
l. az e törvényben szabályozott adattovábbítások során átadott adatok te- kintetében a kötvénynyilvántartást vezető kötvénynyilvántartó szervvel;
m. az állományátruházás keretében átadásra kerülő biztosítási szerződési állomány tekintetében – az erre irányuló megállapodás rendelkezései szerint – az átvevő biztosítóval;
n. a kárrendezéshez és a megtérítési igény érvényesítéséhez szükséges adatok tekintetében és az ezen adatok egymás közti átadásával kap- csolatban a Kártalanítási Számlát és a Kártalanítási Alapot kezelő szer- vezettel, a Nemzeti Irodával, a levelezővel, az Információs Központtal, a Kártalanítási Szervezettel, a kárrendezési megbízottal és a kárképviselő- vel, továbbá – a közúti közlekedési balesetével kapcsolatos kárrendezés kárfelvételi jegyzőkönyvéből a balesetben érintett másik jármű javítási adatai tekintetében az önrendelkezési joga alapján – a károkozóval;
o. a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel, továbbá a könyvvizsgálói felada- tok ellátásához szükséges adatok tekintetében a könyvvizsgálóval;
p. fióktelep esetében – ha a magyar jogszabályok által támasztott köve- telményeket kielégítő adatkezelés feltételei minden egyes adatra nézve teljesülnek, valamint a harmadik országbeli biztosító székhelye szerinti állam rendelkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelmé- nyeket kielégítő adatvédelmi jogszabállyal – a harmadik országbeli biz- tosítóval, biztosításközvetítővel;
q. a feladatkörében eljáró alapvető jogok biztosával;
r. a feladatkörében eljáró Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal;
s. a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a káresetek iga- zolásának részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletben meghatá- rozott kártörténeti adatra és bonus-malus besorolásra nézve a rendelet- ben szabályozott esetekben a biztosítóval
szemben, ha az a.-j., n. és x. xxxxxxx megjelölt szerv vagy személy írásbe- li megkereséssel fordul hozzá, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biz- tosítási szerződés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját, azzal, hogy a p.-s. pontban megjelölt szerv vagy személy kizá- rólag a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját köteles meg- jelölni. A cél és a jogalap igazolásának minősül az adat megismerésére xx- xxxxxx jogszabályi rendelkezés megjelölése is.
A Bit. 138.§ (2) bekezdése szerint az (1) bekezdés x. xxxxxx alapján a biz-
tosítási titok megtartásának kötelezettsége abban az esetben nem áll fenn, ha adóügyben, az adóhatóság felhívására a biztosítót törvényben megha- tározott körben nyilatkozattételi kötelezettség, illetve, ha biztosítási szerző- désből eredő adókötelezettség alá eső kifizetésről törvényben meghatáro- zott adatszolgáltatási kötelezettség terheli.
A biztosítási titoktartási kötelezettség az eljárás keretén kívül a fentebb meghatározott szervek alkalmazottaira is kiterjed.
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn a hitelintéze- tekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvényben meghatározott pénzügyi intézménnyel szemben, a pénzügyi szolgáltatás- ból eredő követeléshez kapcsolódó biztosítási szerződés vonatkozásában, ha a pénzügyi intézmény írásbeli megkereséssel fordul a biztosítóhoz, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerződés megjelölé- sét, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját.
Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét, ha a biztosító által az adóhatóság felé történő adatszolgáltatás a Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a nemzetközi adóügyi megfelelés elő- mozdításáról és a FATCA szabályozás végrehajtásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2014. évi XIX. törvény (a továbbiakban: FATCA-törvény) alapján az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együtt- működés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (a továbbiak- ban: Aktv.) 43/B–43/C.§-ában foglalt kötelezettség teljesítésében merül ki. Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét, ha a biztosító által az adóhatóság felé történő adatszolgáltatás az Aktv. 43/H.§-ában foglalt kötelezettség, valamint a FATCA-törvény alapján az Aktv. 43/B. és 43/C.§-ában foglalt kö- telezettség teljesítésében merül ki.
4.4. A biztosító a nemzetbiztonsági szolgálat, az ügyészség, továbbá az ügyész jóváhagyásával a nyomozó hatóság írásbeli megkeresésére akkor is köteles haladéktalanul, írásban tájékoztatást adni, ha adat merül fel arra, hogy a biztosítási ügylet
a. a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvényben foglaltak szerinti kábítószerrel visszaéléssel, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés- sel, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bűnszövet- ségben vagy bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel;
b. a 2013. július 1-jétől hatályos a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény szerinti kábítószer-kereskedelemmel, kábítószer birtoklá- sával, kóros szenvedélykeltéssel vagy kábítószer készítésének elősegí- tésével, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcselekménnyel, ter- rorcselekmény feljelentésének elmulasztásával, terrorizmus finanszíro- zásával, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel, lőfegyver- rel vagy lőszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bűnszövetségben vagy bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel
van összefüggésben.
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha a biztosító az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvényben meghatározott bejelentési kötelezettségének tesz eleget.
Nem jelenti a biztosítási titok és az üzleti titok sérelmét a felügyeleti ellen- őrzési eljárás során a csoportfelügyelet esetében a csoportvizsgálati jelen- tésnek a pénzügyi csoport irányító tagja részére történő átadása.
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha
– a magyar bűnüldöző szerv – nemzetközi kötelezettségvállalás alapján külföldi bűnüldöző szerv írásbeli megkeresésének teljesítése céljából – írásban kér biztosítási titoknak minősülő adatot;
– a pénzügyi információs egységként működő hatóság a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben meghatározott feladatkörében eljárva vagy külföldi pénz- ügyi információs egység írásbeli megkeresésének teljesítése céljából írásban kér biztosítási titoknak minősülő adatot.
4.5. Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét a biztosító által a harmadik or- szágbeli biztosítóhoz vagy harmadik országbeli adatfeldolgozó szervezet- hez történő adattovábbítás abban az esetben:
a. ha a biztosító ügyfele (adatalany) ahhoz írásban hozzájárult, vagy
b. ha – az adatalany hozzájárulásának hiányában – az adattovábbításnak törvényben meghatározott adatköre, célja és jogalapja van, és a har- madik országban a személyes adatok védelmének megfelelő szintje az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 8.§ (2) bekezdésében meghatározott bármely módon biztosított.
A biztosítási titoknak minősülő adatoknak másik tagállamba történő to- vábbítása esetén a belföldre történő adattovábbításra vonatkozó rendelke- zéseket kell alkalmazni.
4.6. Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét az olyan összesített adatok szol- gáltatása, amelyből az egyes ügyfelek személye vagy üzleti adata nem álla- pítható meg; fióktelep esetében a külföldi székhelyű vállalkozás székhelye (főirodája) szerinti felügyeleti hatóság számára a felügyeleti tevékenység- hez szükséges adattovábbítás, ha az megfelel a külföldi és a magyar fel- ügyeleti hatóság közötti megállapodásban foglaltaknak; a jogalkotás meg- alapozása és a hatásvizsgálatok elvégzése céljából a miniszter részére sze- mélyes adatnak nem minősülő adatok átadása, a pénzügyi konglomerá- tumok kiegészítő felügyeletéről szóló törvényben foglalt rendelkezések tel- jesítése érdekében történő adatátadás.
A 4.6. pontban meghatározott adatok átadását a biztosító a biztosítási titok védelmére hivatkozva nem tagadhatja meg.
A biztosító az érintett személyt nem tájékoztathatja a 4.3. pont b., f. és x. xxxxxxx, illetve a 4.4. pont első bekezdése alapján végzett adattovábbítá- sokról.
A biztosító a 4.2.–4.6. pontokban meghatározott esetekben és szer- vezetek felé az ügyfelek személyes adatait a Bit-ben foglaltak sze- rint továbbíthatja.
4.7. Az adattovábbítási nyilvántartásban szereplő személyes adatokat az adattovábbítástól számított 5 év elteltével, a Bit. 136.§-a alá eső adatok vagy az Infotv. szerint különleges adatnak minősülő adatok továbbítása esetén 20 év elteltével törölni kell.
4.8. Az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes ada- tok kezelésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az el- hunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jo- gait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szerződésben nevesített jogo- sult is gyakorolhatja.
4.9. A biztosító, biztosításközvetítői vállalkozás jogutód nélküli megszűné- se esetén a biztosító, biztosításközvetítői vállalkozás által kezelt üzleti titkot tartalmazó irat a keletkezésétől számított 60 év múlva levéltári kutatások céljára felhasználható. Nem lehet üzleti titokra vagy biztosítási titokra hi- vatkozással visszatartani az információt a közérdekű adatok nyilvánosságá- ra és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, az Infotv-ben meghatáro- zott adatszolgáltatási kötelezettség esetén. Az üzleti titokra és a biztosítási titokra egyebekben a Ptk-ban foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.
4.10. Biztosítók egymás közötti adatátadására vonatkozó szabályok A Bit. lehetővé teszi a biztosítók számára, hogy a veszélyközösség érdekei- nek a megóvása érdekében – a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségeik teljesítése során a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából – megkereséssel forduljanak más biz- tosítóhoz a megkeresett biztosító által – a Bit. 135.§ (1) bekezdésében meg- határozottak szerint, a biztosítási termék sajátosságainak a figyelembevéte- lével – kezelt a Bit. 149.§ (3)-(6) bekezdésben meghatározott adatok vonat- kozásában, feltéve, hogy a kérdező (megkereső) biztosító erre vonatkozó jogosultsága a biztosítási szerződésben rögzítésre került.
A megkeresés és annak teljesítése nem minősül a biztosítási titok megsér- tésének. A megkereső biztosító felelős a Bit. 149.§ (1) bekezdésében meg- határozott megkeresési jogosultság tényének fennállásáért.
A Bit. 149.§ (3)-(6) bekezdése biztosítási ágazatonként meghatározza, hogy a megkereső biztosító a különböző ágazatokhoz tartozó szerződés megkötésével vagy teljesítésével kapcsolatban milyen adatokat kérhet. A biztosítási szerződés típusától (ágazati besorolásától) függően átadhatók a szerződő, biztosított, kedvezményezett, károsult személy azonosító ada- tai, a biztosított személy adatfelvételkori, a szerződéses kockázattal kap- csolatos egészségi állapotára vonatkozó adatok, a biztosított vagyontár- gyak, követelések vagy vagyoni jogok beazonosításához szükséges adatok,
korábbi biztosítási eseményre vonatkozó adatok, a megkeresett biztosító- nál megkötött szerződés megkötésével kapcsolatban felmerült kockázat felméréséhez szükséges adatok, valamint a megkeresett biztosítónál meg- kötött szerződés alapján teljesítendő szolgáltatások jogalapjának vizsgála- tához szükséges adatok.
Felelősségbiztosítási ágazatba tartozó biztosítási szerződések esetében a károsult személy előzetes hozzájárulása esetén lehetőség van a károsult személy azonosító adataira, a személyi sérülés miatt kárigényt, személyisé- gi jogsérelem miatt sérelemdíj iránti igényt érvényesítő személy adatfelvé- telkori, valamint a szerződéses kockázattal kapcsolatos egészségi állapotá- ra vonatkozó, valamint e személyt, illetve a károsodott vagyontárgyat érin- tő korábbi, ugyanezen ágazathoz tartozó szerződéssel kapcsolatos biztosí- tási eseményre vonatkozó adatok átadására is. Felelősségbiztosítási ágazat- ba tartozó biztosítási szerződések esetén nem szükséges a károsult személy előzetes hozzájárulása a a károsodott vagyontárgy miatt kárigényt, érvé- nyesítő személyt érintő korábbi – felelősségbiztosítási ágazathoz tartozó szerződéssel kapcsolatos – biztosítási eseményekre vonatkozó személyes adatot nem tartalmazó adatok átadásához.
Szárazföldi jármű-casco, valamint önálló szárazföldi járművekkel összefüggő felelősség ágazatba tartozó biztosítások esetében – ez utóbbiaknál a káro- sult előzetes hozzájárulása nélkül is – lehet kérni másik biztosítótól a jármű- azonosító adatok (rendszám, alvázszám) alapján az adott járművet érintően bekövetkezett biztosítási eseményre (így különösen a káresemény időpont- jára, jogalapjára, a jármű sérüléseire és az azokkal kapcsolatos károk meg- térítésére vonatkozó adatokat, ideértve a megkereső biztosító által megje- lölt gépjárműben bekövetkezett, de nem gépjármű által okozott károk ada- tait is) az elvégzett kárfelvétel tényeire, a kár összegére vonatkozó adatokat. A megkeresett biztosító a jogszabályoknak megfelelő megkeresés szerinti adatokat a megkeresésben meghatározott megfelelő határidőben, ennek hiányában a megkeresés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül kö- teles átadni a megkereső biztosítónak.
A megkereső biztosító a megkeresés eredményeként tudomására jutott adatot a kézhezvételt követő kilencven napig kezelheti. Abban az esetben azonban, ha a megkeresés eredményeként a megkereső biztosító tudomá- sára jutott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, az adatkezelés időtartama meghosszabbodik az igény érvényesítésével kap- csolatban indult eljárás befejezéséig. Ha a megkeresés eredményeként a megkereső biztosító tudomására jutott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, és az igény érvényesítésével kapcsolatban az eljárás megindítására az adat megismerését követő egy évig nem került sor, az adat a megismerését követő egy évig kezelhető.
A megkereső biztosító a jelen pont szerinti megkeresés és a megkeresés tel- jesítésének tényéről, továbbá az abban szereplő adatok köréről a megkere- séssel érintett ügyfelet a biztosítási időszak alatt legalább egyszer értesíti, továbbá az ügyfelet, kérelmére az Infotv-ben szabályozott módon tájékoz- tatja. Ha a megkereső biztosító az adatok kezelésének törvényi határidejé- re figyelemmel már nem kezeli az adatokat, akkor az Infotv. alapján tájé- koztatást kérő ügyfelet ennek a tényéről kell tájékoztatni.
4.11. A Bit. 381.§-a alapján a 4.1.-4.9., valamint az 5. pontban szereplő rendelkezéseket alkalmazni kell a biztosításközvetítők esetében is azzal, hogy ahol az adott rendelkezés biztosítót nevesít, azon a biztosításközvetí- tőt kell érteni.
5. Az adatkezelés időtartama
A biztosító a személyes adatokat a biztosítási jogviszony fennállásának ide- jén, valamint azon időtartam alatt kezelheti, ameddig a biztosítási, illetve a megbízási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető.
A biztosító a létre nem jött biztosítási szerződéssel kapcsolatos személyes adatokat addig kezelheti, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsulá- sával kapcsolatban igény érvényesíthető.
A biztosító köteles törölni minden olyan, ügyfeleivel, volt ügyfeleivel vagy létre nem jött szerződéssel kapcsolatos személyes adatot, amelynek kezelé- se esetében az adatkezelési cél megszűnt, vagy amelynek kezeléséhez az érintett hozzájárulása nem áll rendelkezésre, illetve amelynek kezeléséhez nincs törvényi jogalap.
6. Az adatkezelésre vonatkozó egyéb rendelkezések
6.1. Az ügyfelek adatait a biztosító a saját informatikai rendszerében, szá- mítógépes úton is kezeli.
6.2. A biztosító az adatkezelés során betartja az Infotv., a Bit., valamint az egyéb hatályos jogszabályok rendelkezéseit.
6.3. A biztosító az ügyfél kérésére a biztosító által vezetett nyilvántartások- ban tárolt saját adatairól, annak kezeléséről tájékoztatást ad, az ügyfél által kezdeményezett adathelyesbítéseket nyilvántartásaiban átvezeti, a törvényi feltételek fennállása esetén törli, illetve zárolja az adatot. Az ügyfél kérésé- re a biztosító tájékoztatást ad az ügyfél általa kezelt, illetve az általa vagy a rendelkezése szerint megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adataitól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékeny- ségéről, az adatvédelmi incidens körülményeiről, hatásairól és az elhárítá- sára megtett intézkedésekről, továbbá – az ügyfél személyes adatainak to- vábbítása esetén – az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről.
6.4. Az ügyfél élhet az Infotv-ben biztosított egyéb jogaival (pl. til- takozási jog, bírósági jogérvényesítés) is.
Az ügyfél tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen,
a. ha a személyes adatok kezelése vagy továbbítása kizárólag az adatkeze- lőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez vagy az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve kötelező adatkezelés esetén;
b. ha a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszer- zés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik, va- lamint
c. törvényben meghatározott egyéb esetben.
Az ügyfél a jogainak megsértése esetén, vagy, ha az adatkezelőnek a tilta- kozási jog gyakorlásával összefüggésben hozott döntésével nem ért egyet, bírósághoz fordulhat.
6.5. Kártérítés, sérelemdíj
Ha az adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adat- biztonság követelményeinek megszegésével másnak kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Ha az adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével az érintett szemé- lyiségi jogát megsérti, az érintett az adatkezelőtől sérelemdíjat követelhet. Az érintettel szemben az adatkezelő felel az adatfeldolgozó által okozott kárért és az adatkezelő köteles megfizetni az érintettnek az adatfeldolgozó által okozott személyiségi jogsértés esetén járó sérelemdíjat is. Az adatke- zelő mentesül az okozott kárért való felelősség és a sérelemdíj megfizeté- sének kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a kárt vagy az érintett sze- mélyiségi jogának sérelmét az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt és nem követelhető a sérelemdíj annyiban, amennyiben a kár a károsult vagy a személyiségi jog megsérté- sével okozott jogsérelem az érintett szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott.
6.6. A biztosító az adatkezelési műveleteket úgy tervezi meg és hajtja végre, hogy az adatkezelésre vonatkozó szabályok alkalmazása során biz- tosítsa az érintettek magánszférájának védelmét. A biztosító gondoskodik az adatok biztonságáról, és megteszi azokat a technikai és szervezési in- tézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek az adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek.
Az adatokat a biztosító védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, to- vábbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a vé- letlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megvál- tozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.
6.7. A jelen „Tudnivalók”-ban hivatkozott jogszabályok megtekinthetőek a xxx.xxxxxxxx.xx honlapon.
6.8. Az Infotv. 65.§ (1) bekezdése alapján a Nemzeti Adatvédelmi és Infor- mációszabadság Hatóság az adatkezelő személyes adatokra vonatkozó adat- kezeléseiről az érintettek tájékozódásának elősegítése érdekében hatósági nyilvántartást vezet (adatvédelmi nyilvántartás). A biztosító által bejelentett adatkezeléseket a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH – 59292-59318/2012., NAIH – 78398/2014., NAIH – 83015/2015., NAIH – 83727-83733/2015. adatkezelési számokon vette nyilvántartásba.
7. Az adatok továbbítása, adatfeldolgozók
A Bit. 138.§ (1) bekezdésének o. pontja alapján a biztosítási titok megtar- tásának kötelezettsége nem áll fenn a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel szemben. A kiszervezett tevékenységet végzők részére a biztosító az ügy- felek személyes adatait továbbíthatja. Amennyiben a kiszervezett tevé- kenység keretében a biztosító az ügyfeleinek személyes adatát továbbítja a kiszervezett tevékenységet végzőhöz, úgy a kiszervezett tevékenységet végző a biztosító adatfeldolgozójának minősül.
Tájékoztatjuk, hogy a biztosító részére különösen az alábbi szervezetek/sze- mélyek végeznek az ügymenet kiszervezése során tevékenységet:
Kiszervezett tevékenységet végzők | Adatátadás célja, tevékenység |
nyomdák, posta | az ügyfeleket tájékoztató levelek, nyomtatványok előállítása, csekkek nyomtatása és azok ügyfelek felé történő továbbítása |
kárszakértők, autókereskedők, javítók | kárfelvétel, kárfelmérés, kárigény elbírálása |
igazságügyi szakértők | szolgáltatási igény elbírálása, szakértői tevékenység |
ügyvédek | a biztosító jogi képviselete |
orvosok | kockázat és szolgáltatási igény elbírálása |
magánnyomozók | kárbejelentés ellenőrzése |
követeléskezelő cégek | követelések kezelése, behajtása |
programozók, számítástechnikai tevékenységet végző cégek | programozás, szoftverkészítés, adatfeldolgozás |
Az ügymenet kiszervezését végző fontosabb jogalanyokra, szervezetekre, az általuk végzett tevékenység leírására vonatkozó tájékoztató megtekint- hető a biztosító ügyfélszolgálati irodáiban és a xxx.xxxxxxxx.xx honla- pon is.
A biztosítóval kötött szerződés alapján kizárólag a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges célokra használhatóak a biztosítótól kapott adatok. A kiszervezett tevékenységet végzők az adat- és titokvédelemre vonatkozó jogszabályokat kötelesek betartani. A biztosítási titok megőrzésére vonat- kozó kötelezettséget, felelősséget és a titok megtartása érdekében teendő intézkedéseket a velük kötött szerződés is biztosítja. A kiszervezett tevé- kenységgel harmadik személynek okozott kárért a biztosító felelős és a biz- tosító köteles a felmerült sérelemdíjat megfizetni.
8. A biztosítási szerződéssel kapcsolatos panaszok kezelése
Jelen szerződési feltételekkel kapcsolatban felmerülő esetleges kérdés, pa- nasz esetén személyesen a biztosító ügyfélszolgálati irodáiban dolgozó munkatársaihoz fordulhat. Ügyfélszolgálati irodáink elérhetőségéről a xxx.xxxxxxxx.xx weboldalunkon tájékozódhat. Telefonon keresztül a biztosító TeleCenter x00 0 000 0000 telefonszámán, illetve elektronikus levélben a xxx.xxxxxxxx.xx weboldal „Írjon nekünk” menüpontjában is állunk rendelkezésére. Amennyiben írásban kíván bejelentést tenni azt az 1380 Budapest, Pf. 1049 levélcímen és a x00 0 000 0000 telefax számon is megteheti.
A biztosító felett a szakmai felügyeletet a Magyar Nemzeti Bank gyakorol- ja. A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ elérhető- ségei: cím: 1013 Buxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00., levélcím: 1534 Budapest, BKKP Pf. 777, központi telefonszáma: x00 0 000 0000, helyi tarifával hív-
ható telefonszám: x00 00 000 000, központi fax: x00 0 000 0000, e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx.
A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvényben foglalt fo- gyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén a Magyar Nemzeti Bank- nál fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárást kezdeményezhet, vagy a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a
szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bíró- sághoz fordulhat, vagy – amennyiben Ön fogyasztó – a Pénzügyi Békéltető Testület (cím: 1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00., levélcím: 1013 Budapest, Krisztina körút 39. vagy 1525 Budapest, Pf. 172, központi telefonszám:
x00 0 000 0000, helyi tarifával hívható telefonszám: x00 00 000 000, e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx) eljárását kezdeményezheti.
A bíróság eljárására a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései irányadóak. Panaszkezelésre vonatkozó további részletes in- formációk, a biztosító Panaszkezelési Szabályzata megtekinthetőek a xxx.xxxxxxxx.xx weboldal „fogyasztóvédelem” menüpontjában.
9. Tájékoztató a FATCA-törvény alapján fennálló kötelezettségekről
Jelen tájékoztató a Bit. 148.§ (2) bekezdésében szereplő írásbeli tájékozta- tási kötelezettség teljesítését célozza.
A biztosító, mint a FATCA-törvény szerinti ún. Jelentő Magyar Pénzügyi In- tézmény köteles az ún. készpénz egyenértékkel rendelkező biztosítások (tőkegyűjtéses életbiztosítások, a FATCA-törvény szerint pénzügyi számlák) vonatkozásában elvégezni a számlatulajdonos FATCA-törvényben foglalt Megállapodás (a továbbiakban: FATCA Megállapodás) I. számú Melléklete szerinti illetőségének megállapítására irányuló vizsgálatot (a továbbiakban jelen pontban: illetőségvizsgálat).
A FATCA Megállapodás értelmében az illetőségvizsgálat során a természe- tes személy ügyfél köteles az arra vonatkozó adatait, illetve nyilatkozatát a biztosító rendelkezésére bocsátani, hogy adóügyi szempontból belföldi ille- tőségű-e az Egyesült Államokban (ebből a szempontból egy egyesült ál- lamokbeli állampolgár adózás tekintetében belföldi illetőségűnek minősül az Egyesült Államokban még akkor is, ha a számlatulajdonos egy másik or- szágban szintén adózási kötelezettség alá esik), illetve a jogi személy ügy- fél köteles nyilatkozni arról, hogy a FATCA-törvényben meghatározott ka- tegóriák közül melyikbe tartozik.
Az illetőségvizsgálat eredménye alapján a biztosító egy pénzügyi számlát (életbiztosítási szerződést) az Egyesült Államoknak Jelentendő Számlaként, vagy Nem Jelentendő Számlaként azonosít.
A biztosító a pénzügyi számlát a FATCA-törvényben meghatározott Egye- sült Államoknak Jelentendő Számlaként minősíti, amennyiben az ügyfél az illetőségvizsgálat elvégzéséhez nem járul hozzá, vagy az illetőségvizsgálat más okból sikertelen.
Az illetőségvizsgálathoz szükséges nyilatkozatok beszerzésére a pénzmosá- si ügyfél-azonosítási kötelezettség lefolytatásával együtt kerül sor.
A FATCA-törvény értelmében, az Aktv. 43/B–43/C.§-ában meghatározott szabályok alapján az illetőségvizsgálat keretében Egyesült Államoknak Jelen- tendő Számlaként azonosított életbiztosításról és számlatulajdonosának ada- tairól a biztosító évente, az adóévet követő év június 30-ig köteles a Nemze- ti Adó- és Vámhivatalt (NAV) tájékoztatni a Magyarország Kormánya és az Egyesült Államok Kormánya közötti információcsere teljesülése érdekében. Az Aktv. 43/B–43/C.§-a szerinti adatszolgáltatás esetén az adatszolgáltatás tényéről a biztosító a számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésétől számított 30 napon belül írásban tájékoztatja.
A számlatulajdonost a biztosító felé 5 munkanapon belül változásbejelen- tési kötelezettség terheli, amennyiben adataiban – így különösen, melyek adóügyi illetőségét befolyásolják – változás következik be.
10. Tájékoztató az Aktv. alapján fennálló kötelezettségekről
A biztosító, mint az Aktv. hatálya alá tartozó Jelentő Magyar Intézmény kö- teles az ún. visszavásárlási értékkel rendelkező biztosítási szerződések (az Aktv. szerint pénzügyi számlák) vonatkozásában elvégezni a Számlatulaj- donos (ügyfél) illetőségének megállapítására irányuló vizsgálatot (a továb- biakban jelen pontban: illetőségvizsgálat).
Az Aktv. értelmében az illetőségvizsgálat során az ügyfél köteles az adóügyi illetőségére vonatkozó adatait, illetve nyilatkozatát a biztosító rendelkezé- sére bocsátani. Az Aktv. szerinti Passzív Nem Pénzügyi Jogalany ügyfél kö- teles továbbá nyilatkozni az Aktv. alapján Jelentendő Személynek minősülő, Ellenőrzést gyakorló személyekről.
Amennyiben a nyilatkozat alapján a Számlatulajdonos (ügyfél) adózási
szempontból tagállamban vagy az Aktv. szerinti más államban rendelkezik illetőséggel, a biztosító a számlát Jelentendő Pénzügyi Számlaként kezeli. Az Aktv. értelmében a biztosító az illetőségvizsgálat keretében megszer- zett, az Aktv. alapján jelentendő adatokról évente, az adóévet követő év jú- nius 30-ig köteles tájékoztatni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV), amely az automatikus információcsere keretében közli az Európai Unió tagállama vagy más állami hatáskörrel rendelkező hatóságával az Aktv-ben megha- tározott adatokat.
Az Aktv. szerinti, NAV felé fennálló adatszolgáltatás teljesítése esetén az adatszolgáltatás tényéről a biztosító a Számlatulajdonost (ügyfelet) az adat-
szolgáltatás teljesítésétől számított 30 napon belül írásban – ha az lehetsé- ges elektronikus úton – tájékoztatja.
11. Tájékoztató a fizetőképességről és a pénzügyi helyzetről szóló beszámoló közzétételéről
A biztosító a Bit. 108.§ (1) bekezdése alapján köteles évente jelentést köz- zétenni fizetőképességéről és a pénzügyi helyzetéről. A jelentés tartalmára, közzétételére vonatkozó szabályokat a Kormány rendeletben állapítja meg. A biztosító a Bit. 108.§ (1) bekezdése szerinti, a fizetőképességéről és a pénzügyi helyzetéről szóló jelentését a honlapján közzéteszi.
Groupama Biztosító Zrt. – 1146 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxxxxxx xxxx 0/X Xxxxxxxxxxxxxxx: 13074/1NET – Érvényes: 2015. július 1-jétől visszavonásig
Az OTP Csoport partnere
GB661 JELŰ UTAZÁSI GARANCIA BIZTOSÍTÁS SZOLGÁLTATÁSAI ÉS DÍJAI ONLINE KÖTÉS ESETÉN
Szolgáltatások | Biztosítási összeg | ||
Prémium típus | Komfort típus | ||
Sürgősségi ellátás biztosítása | |||
Sürgősségi betegségi ellátás | 100 millió Ft | 50 millió Ft | |
Sürgősségi baleseti ellátás | 100 millió Ft | 50 millió Ft | |
Sürgősségi fogászati ellátás (maximum 2 fog) | 150 EUR/fog | 150 EUR/fog | |
Szemüveg pótlása | 150 EUR | 150 EUR | |
Baleseti halál | 4 millió Ft | 3 millió Ft | |
Légi katasztrófa miatti halál | 6 millió Ft | 6 millió Ft | |
Rokkantság | 6 millió Ft | 3 millió Ft | |
Kórházi napi térítés, amennyiben a kórházi költségek megtérítése EEK vagy más biztosítás alapján történik (maximum 30 napra) | 10 000 Ft/nap | 5000 Ft/nap | |
Egyszeri térítés csonttörésre, csontrepedésre | 20 000 Ft | 10 000 Ft | |
Asszisztencia szolgáltatások | |||
24 órás telefonos ügyelet, segélyhívó, tanácsadó szolgálat | igen | igen | |
Egészségügyi segítségnyújtás | igen | igen | |
Xxxxx hazaszállítása | 50 millió Ft | 15 millió Ft | |
Sürgősségi betegszállítás, áthelyezés | igen | igen | |
Sürgősségi hegyi, vízi, helikopteres mentés | igen | igen | |
18 év alatti gyermek hazaszállítása | 300 000 Ft | 200 000 Ft | |
Tartózkodás meghosszabbítása | 300 000 Ft | 200 000 Ft | |
Hozzátartozó értesítése | igen | igen | |
Személygépkocsi hazajuttatása (gépkocsivezető küldése) | 150 000 Ft | 100 000 Ft | |
Autós segélyvonal, információ | igen | igen | |
Sérült gépjármű utasának hazahozatala | 150 000 Ft | 100 000 Ft | |
Beteglátogatás | 300 000 Ft | 200 000 Ft | |
Idő előtti hazautazás | 300 000 Ft | 200 000 Ft | |
Hozzátartozó szállásköltségének térítése | 100 000 Ft | 50 000 Ft | |
Telefonköltség térítése | 15 000 Ft | 15 000 Ft | |
Orvos helyszínre küldése vagy címének közlése | igen | igen | |
Helyettes munkatárs küldése | 200 000 Ft | 100 000 Ft | |
Útiokmány pótlásának külföldi költségei | 40 000 Ft | 20 000 Ft | |
Információ útiokmány elvesztése esetén | igen | igen | |
Tolmácsszolgálat | igen | igen | |
Pénzsegély közvetítés | igen | igen | |
A biztosított felkutatása, keresése, mentése, kimentése | igen | igen | |
Xxxxxxxx hazaszállítása | 50 millió Ft | 20 millió Ft | |
Jogvédelmi segítségnyújtás és biztosítás | |||
Ügyvédi/szakértői költségek | 2300 EUR | 2300 EUR | |
Óvadék előleg | 3800 EUR | 3800 EUR | |
Felelősségbiztosítási szolgáltatás | |||
Felelősségbiztosítás | 6000 EUR | 2000 EUR | |
Poggyászkárral kapcsolatos szolgáltatások | |||
Poggyászkár | 350 000 Ft | 250 000 Ft | |
Sífelszerelés, síruházat, síbérlet, búvárfelszerelés | igen | igen | |
Műszaki cikkek | 105 000 Ft | 75 000 Ft | |
Igazolványok pótlása | 20 000 Ft | 15 000 Ft | |
Járatkésés (6 órát meghaladó) | 100 000 Ft | – | |
Poggyászkésedelem külföldön | 6-12 órán belül | 50 EUR | – |
12 órán túl | 100 EUR | 50 EUR | |
24 órán túl | 200 EUR | 100 EUR |
GB661 jelű Utazási Garancia Biztosítás online kötés esetén | ||
Alapdíjak | Prémium | Komfort |
1 nap | 1035,0 Ft | 715,5 Ft |
2 napos vagy hosszabb utazás esetén naponta | 742,5 Ft | 486,0 Ft |
Családi csomag (2 felnőtt + 3 fő 18 év alatti gyermek) 1 napos utazásra | 2817,0 Ft | 1854,0 Ft |
Családi csomag (2 felnőtt + 3 fő 18 év alatti gyermek) 2 napos vagy hosszabb utazás esetén 1. naptól naponta | 1980,0 Ft | 1296,0 Ft |
Kedvezmények | ||
• OTP kártyabirtokos részére 10% (a kártyaszámot a kötvényen fel kell tüntetni) • Biztosítottal együtt utazó 0-3 éves gyermek részére ingyenes • Biztosítottal együtt utazó 3-14 éves gyermek részére 50% (térítés a limit 100%-áig) • Biztosítottal együtt utazó 14-18 éves gyermek részére 25% (térítés a limit 100%-áig) • 14-30 év közötti fiatalok részére, 90 napot meghaladó időtartamra 50% (térítés a limit 50%-áig) • 10 főnél nagyobb csoport esetén 10% (kötvény mellé utaslista szükséges) • Regisztrált ügyfelek részére ATM-kötés esetén 20% • xxx.xxxxxxxx.xx honlapon kötés esetén 10% Családi csomag kötése esetén további kedvezmény nem vehető igénybe, biztosítottja kizárólag 65. évet be nem töltött személy lehet, maximum 30 napos időtartamra köthető! | ||
Pótdíjak | ||
• 65-70 év közötti biztosított esetén 100% • Európán kívüli országokba (kivéve USA/Kanada) 50% • USA/Kanada területére 100% • Kijelölt pályán folytatott amatőr síelésre, hódeszkázásra 20% • Feltételben felsorolt hobby-sporttevékenységekre 50% (amatőr könnyűbúvárkodás 40 m mélységig, parasailing, windsurf, kitesurf, jetski, vízisí, vadvízi evezés, tengeri kajakozás, vitorlázás, quad, BMX, mountain bike, hórafting, vadászat, lovaglás) • Feltételben felsorolt extrém sporttevékenységekre 100% (canyoning, hydrospeed, sziklamászás, hegymászás, falmászás, barlangászat, trekking, via ferrata, hőlégballon) |
A kedvezmények és pótdíjak a bruttó alapdíj értéke alapján kerülnek kiszámításra.
Kiegészítő gépjármű asszisztencia
Szolgáltatások | Biztosítási összeg | |
Prémium | Komfort | |
Szerviz ajánlás, kapcsolattartás a szervizzel | igen | igen |
Helyszíni javítás, szervizbe szállítás | igen | igen |
Gépjármű tárolása az első munkanapig | igen | igen |
Hazaszállítás autómentővel | 300 000 Ft | 200 000 Ft |
Telefon/taxi költség | 50 EUR/eset | 50 EUR/eset |
Gumiszerviz | 70 EUR/eset | – |
B kategóriás csereautó | 3 nap | – |
Utasok tovább/visszautaztatása | 500 EUR/eset | – |
Szállás megszervezése és költségek vállalása (maximum 2 éjszakára) | 60 EUR/fő/éj | – |
Díjak | 490 Ft/nap/gépjármű | 350 Ft/nap/gépjármű |
A Prémium vagy Komfort típusú Utazási Garancia Biztosítás mellé választható bármely típusú gépjármű asszisztencia, az alapbiztosítással megegyező időtartamra.
Az OTP Csoport partnere
A SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSÉRE, VALAMINT A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉSSEL KAPCSOLATOS PANASZOK ÜGYINTÉZÉSÉRE
VONATKOZÓ ELVI ÉS GYAKORLATI TUDNIVALÓK (TUDNIVALÓK)
1. Értelmező rendelkezések
a. Személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző isme- ret –, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következte- tés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minősé- gét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. Az érintettel akkor hely- reállítható a kapcsolat, ha az adatkezelő rendelkezik azokkal a technikai feltételekkel, amelyek a helyreállításhoz szükségesek.
b. Érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy – közvetlenül vagy közvetve – azonosítható természetes személy.
c. Hozzájárulás: az érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvánítá- sa, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen be- leegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez.
d. Adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiség- gel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy másokkal együtt a személyes adatok kezelésének célját meghatározza, az adatke- zelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja vagy az adatfeldolgozóval végrehajtatja.
e. Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül a személyes adatokon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különösen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltoztatása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, össze- hangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisítése, va- lamint az adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosítására alkal- mas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rög- zítése.
f. Adattovábbítás: az adat meghatározott harmadik személy számára tör- ténő hozzáférhetővé tétele.
g. Adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalma- zott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve, hogy a technikai feladatot az adatokon végzik.
h. Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi szemé- lyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely szerződés alapján –
Groupama Biztosító Zrt. – 1146 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxxxxxx xxxx 0/C Nyomtatványszám: 13160/U1 – Hatályos 2015. július 1-jétől visszavonásig.
beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő szerződéskötést is – személyes adatok feldolgozását végzi.
i. Harmadik személy: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi sze- mélyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely nem azonos az érin- tettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval.
j. Infotv.: az információs önrendelkezési jogról és az információszabadság- ról szóló 2011. évi CXII. törvény.
k. Biztosítási titok: minden olyan – minősített adatot nem tartalmazó –, a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő, a biztosítási szakta- nácsadó rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő, a biztosítási szaktanácsadó egyes ügyfeleinek (ideért- ve a károsultat is) személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, illetve gaz- dálkodására vagy a biztosítóval, illetve a viszontbiztosítóval kötött szerző- déseire vonatkozik.
l. Ügymenet kiszervezése: a biztosító biztosítási vagy azzal közvetlenül összefüggő tevékenysége valamely részének végzésére mást bíz meg.
m. Biztosító: Groupama Biztosító Zrt., székhely: Magyarország, 1146 Buda- xxxx, Xxxxxxxx xxxxxxxx xxxx 0/X, Fővárosi Törvényszék Cégbírósága által Cg. 00-00-000000 szám alatt bejegyezve;
n. Ügyfél: a szerződő, a biztosított, a kedvezményezett, a károsult, a bizto- sító szolgáltatására jogosult más személy; az adatvédelemre vonatkozó rendelkezések alkalmazásában ügyfél az is, aki a biztosító számára szer- ződéses ajánlatot tesz.
o. Egészségügyi adat: az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvényben foglalt meghatározás szerint az érintett testi, értelmi és lelki állapotára, kóros szenvedélyére, va- lamint a megbetegedés, illetve az elhalálozás körülményeire, a halál okára vonatkozó, általa vagy róla más személy által közölt, illetve az egészség- ügyi ellátóhálózat által észlelt, vizsgált, mért, leképzett vagy származtatott adat; továbbá az előzőekkel kapcsolatba hozható, az azokat befolyásoló mindennemű adat (pl. magatartás, környezet, foglalkozás).
p. Külföldi: a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kap- csolódó törvények módosításáról szóló 2001. évi XCIII. törvény 2.§-ának
2. pontjában meghatározott fogalom.
q. Xxxxxx xxxxx: a 2014. március 15-től hatályos Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:47.§ (1) bekezdésében meghatározott fogalom.
2. Az adatkezelés célja, jogalapja
A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (to- vábbiakban Bit.) 155.§ (1) bekezdése alapján a biztosító ügyfeleinek azon biz- tosítási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak lét- rejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. A biztosító adat- kezelésének célja a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, állo- mányban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések meg- ítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatározott egyéb cél.
Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes adatait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a biztosítóra, mint
adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesíté- se céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok vé- delméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll.
A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyilat- kozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utó- lagos jóváhagyása nem szükséges.
Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hoz- zájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavonását követő- en is kezelheti.
Az ügyfél a biztosítási ajánlat, biztosítási szerződés, illetve a titoktartás alóli fel- mentésről szóló nyilatkozat aláírásával hozzájárul az adatainak a jelen „Tud- nivalókban”, illetve a szerződésben meghatározottak szerinti kezeléséhez.
3. A kezelt adatok meghatározása (biztosítási titokkörök)
a. Az ügyfél személyi adatai, a nem természetes személyek adatai;
b. a biztosított vagyontárgyak jellemző adatai és értéke, a kockázatelbírálás adatai;
c. élet-, baleset-, betegség- és felelősségbiztosításnál az egészségi állapottal összefüggő adatok;
d. a kifizetett biztosítási szolgáltatás és kártérítés összege, a kifizetés ideje;
e. a biztosítási szerződéssel, létrejöttével, módosításával, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggő, valamint a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges összes lényeges tény és körülmény.
Az a-b. pontokba tartozó, a biztosítási ajánlaton szereplő adatok, valamint a
c. pontban meghatározott adatok nélkülözhetetlenek a szerződés megköté- séhez, illetve a szolgáltatás teljesítéséhez.
Az adatszolgálgatás minden adat vonatkozásában önkéntes, de a fentebb megjelölt adatok hiánya a kockázat meghatározását lehetetlenné teszi, amely a biztosítási ajánlat visszautasítását vonhatja maga után.
Az ügyfél egészségi állapotával összefüggő adatokat a biztosító a Bit. 155.§
(1) bekezdésében meghatározott célokból, az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről szóló 1997. évi XLVII. törvény ren- delkezései szerint, kizárólag az érintett írásbeli hozzájárulásával kezelheti.
A biztosító kizárólag automatizált adatfeldolgozással az érintett személyes jel- lemzőinek értékelésén alapuló döntés meghozatalára is jogosult, ha a döntést a szerződés megkötése vagy teljesítése során hozták, feltéve, hogy azt az érin- tett kezdeményezte. Az automatizált adatfeldolgozással kapcsolatos döntés esetén a biztosító az érintettet – kérelmére – tájékoztatja az alkalmazott mód- szerről és annak lényegéről, valamint lehetőséget biztosít az érintettnek ál- láspontja kifejtésére.
A biztosító az ügyfél hozzájárulása esetén a tevékenységéhez kapcsolódó in- formációkról hírlevélben, e-mailen tájékoztatást adhat az ügyfeleinek. A biz- tosító vagy vele szerződéses kapcsolatban álló biztosításközvetítő az ügyfél
hozzájárulása esetén e-mailen, telefonon, személyesen megkeresheti az ügy- felet ajánlattétel céljából, vagy közvetlen üzletszerzést célzó küldeményt jut- tathat el a részére.
Amennyiben az ügyfél nem kívánja, hogy a biztosító a továbbiakban ajánla- taival megkeresse, az xxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx e-mail címre, illetve az 1380 Budapest, Pf. 1049 postai címre küldött levelével korlátozásmentesen leirat- kozhat.
4. A biztosítási titoknak minősülő személyes adatok kezelésénél az alábbiak szerint jár el a biztosító
4.1. A biztosítási titok tekintetében, időbeli korlátozás nélkül – ha törvény másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség terheli a biztosító tulaj- donosait, vezetőit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosítóval kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzájutottak.
4.2. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha
a. a biztosító ügyfele vagy annak törvényes képviselője a kiszolgáltatható biz- tosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmen- tést ad,
b. a Bit. alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn.
4.3. A Bit. 157.§ (1) bekezdése alapján a biztosítási titok megtartásának kö- telezettsége nem áll fenn
a. a feladatkörében eljáró Felügyelettel;
b. a folyamatban lévő büntetőeljárás keretében eljáró nyomozó hatósággal és ügyészséggel, továbbá az általuk kirendelt szakértővel;
c. büntetőügyben, polgári ügyben, valamint a csődeljárás, illetve a felszá- molási eljárás ügyében eljáró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakér- tővel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval;
d. a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel, továbbá az általa kirendelt szak- értővel;
e. a Bit. 157.§ (2) bekezdésben foglalt esetekben az adóhatósággal;
f. a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal;
g. a feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatallal;
h. a feladatkörében eljáró gyámhatósággal;
i. az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 108.§ (2) bekezdésében foglalt egészségügyi hatósággal;
j. a külön törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkos- szolgálati eszközök alkalmazására, titkos információgyűjtésre felhatalma- zott szervvel;
k. a viszontbiztosítóval, valamint közös kockázatvállalás (együttbiztosítás) esetén a kockázatvállaló biztosítókkal;
l. az e törvényben szabályozott adattovábbítások során átadott adatok te- kintetében a kötvénynyilvántartást vezető kötvénynyilvántartó szervvel;
m. az állományátruházás keretében átadásra kerülő biztosítási szerződési ál- lomány tekintetében az átvevő biztosítóval;
n. a kárrendezéshez és a megtérítési igény érvényesítéséhez szükséges ada- tok tekintetében, továbbá ezek egymásközti átadásával kapcsolatban a Kártalanítási Számlát, illetve a Kártalanítási Alapot kezelő szervezettel, a Nemzeti Irodával, a levelezővel, az Információs Központtal, a Kártalanítá- si Szervezettel, a kárrendezési megbízottal és a kárképviselővel, illetve a károkozóval, amennyiben az önrendelkezési jogával élve a közúti közle-
kedési balesetével kapcsolatos kárrendezés kárfelvételi jegyzőkönyvéből a balesetben érintett másik jármű javítási adataihoz kíván hozzáférni;
o. a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a ki- szervezett tevékenységet végzővel;
p. fióktelep esetében – ha a magyar jogszabályok által támasztott köve- telményeket kielégítő adatkezelés feltételei minden egyes adatra nézve teljesülnek, valamint a harmadik országbeli biztosító székhelye szerinti állam rendelkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelménye- ket kielégítő adatvédelmi jogszabállyal – a harmadik országbeli biztosító- val, biztosításközvetítővel, szaktanácsadóval;
q. a feladatkörében eljáró alapvető jogok biztosával;
r. a feladatkörében eljáró Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Ha- tósággal;
s. a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a káresetek igazo- lásának részletes szabályairól szóló rendeletben meghatározott kártörté- neti adatra és bonus-malus besorolásra nézve a rendeletben szabályozott esetekben a biztosítóval
szemben, ha az a.-j., n. és x. xxxxxxx megjelölt szerv vagy személy írásbeli megkereséssel fordul hozzá, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a bizto- sítási szerződés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jog- alapját, azzal, hogy a k.-m. és p.-x. xxxxxxx megjelölt szerv vagy személy ki- zárólag a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját köteles meg- jelölni. A cél és a jogalap igazolásának minősül az adat megismerésére jogo- sító jogszabályi rendelkezés megjelölése is.
A Bit. 157.§ (2) bekezdése szerint az (1) bekezdés e. pontja alapján a biztosí- tási titok megtartásának kötelezettsége abban az esetben nem áll fenn, ha adóügyben, az adóhatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatáro- zott körben nyilatkozattételi kötelezettség, illetve, ha biztosítási szerződésből eredő adókötelezettség alá eső kifizetésről törvényben meghatározott adat- szolgáltatási kötelezettség terheli.
A biztosítási titoktartási kötelezettség az eljárás keretén kívül a fentebb meg- határozott szervek alkalmazottaira is kiterjed.
Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét a biztosító által az adóhatóság felé tör- ténő adatszolgáltatás a Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Ál- lamok Kormánya között a nemzetközi adóügyi megfelelés előmozdításáról és a FATCA szabályozás végrehajtásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről, va- lamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2014. évi
XIX. törvény (a továbbiakban: FATCA-törvény) alapján az adó- és egyéb köz- terhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes sza- bályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Aktv.) 43/B–43/C.§- ában foglalt kötelezettség teljesítéséhez.
4.4. A biztosító a nyomozó hatóság, a nemzetbiztonsági szolgálat és az ügyészség írásbeli megkeresésére akkor is köteles haladéktalanul tájékozta- tást adni, ha adat merül fel arra, hogy a biztosítási ügylet
a. a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvényben foglaltak sze- rinti kábítószerrel visszaéléssel, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, ter- rorcselekménnyel, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bűnszövetségben vagy bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel;
b. a 2013. július 1-jétől hatályos a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi
C. törvény szerinti kábítószer-kereskedelemmel, kábítószer birtoklásával, kóros szenvedélykeltéssel vagy kábítószer készítésének elősegítésével, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcselekménnyel, terrorcselekmény feljelentésének elmulasztásával, terrorizmus finanszírozásával, robbanó- anyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bűnszövetségben vagy bűnszervezetben el- követett bűncselekménnyel
van összefüggésben.
A biztosító a nyomozó hatóságot a „halaszthatatlan intézkedés” jelzéssel el- látott, külön jogszabályban előírt ügyészi jóváhagyást nélkülöző megkeresé- sére is köteles tájékoztatni az általa kezelt, az adott üggyel összefüggő, biz- tosítási titoknak minősülő adatokról.
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az eset- ben, ha a biztosító, biztosításközvetítő és a biztosítási szaktanácsadó az Eu- rópai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végre- hajtásáról szóló törvényben meghatározott bejelentési kötelezettségének tesz eleget.
Nem jelenti a biztosítási titok és az üzleti titok sérelmét a felügyeleti ellenőr- zési eljárás során az összevont alapú felügyelet esetében a csoportvizsgálati jelentésnek a pénzügyi csoport irányító tagja részére történő átadása.
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az eset- ben, ha
– a magyar bűnüldöző szerv – nemzetközi kötelezettségvállalás alapján kül- földi bűnüldöző szerv írásbeli megkeresésének teljesítése céljából – írásban kér biztosítási titoknak minősülő adatot a biztosítótól;
– a pénzügyi információs egységként működő hatóság a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló tör- vényben meghatározott feladatkörében eljárva vagy külföldi pénzügyi in- formációs egység írásbeli megkeresésének teljesítése céljából írásban kér biztosítási titoknak minősülő adatot a biztosítótól.
4.5. Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét a biztosító által a harmadik or- szágbeli biztosítóhoz vagy harmadik országbeli adatfeldolgozó szervezethez (harmadik országbeli adatkezelő) történő adattovábbítás abban az esetben:
a. ha a biztosító ügyfele (adatalany) ahhoz írásban hozzájárult, vagy
b. ha – az adatalany hozzájárulásának hiányában – az adattovábbításnak tör- vényben meghatározott adatköre, célja és jogalapja van, és a harmadik or- szágban a személyes adatok védelmének megfelelő szintje az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 8.§ (2) bekezdésében meghatározott bármely módon biztosított.
A biztosítási titoknak minősülő adatoknak másik tagállamba történő továb- bítása esetén a belföldre történő adattovábbításra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.
4.6. Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét az olyan összesített adatok szol- gáltatása, amelyből az egyes ügyfelek személye vagy üzleti adata nem álla- pítható meg; fióktelep esetében a külföldi székhelyű vállalkozás székhelye (fő- irodája) szerinti felügyeleti hatóság számára a felügyeleti tevékenységhez szükséges adattovábbítás, ha az megfelel a külföldi és a magyar felügyeleti ha- tóság közötti megállapodásban foglaltaknak; a jogalkotás megalapozása és a hatásvizsgálatok elvégzése céljából a miniszter részére személyes adatnak nem minősülő adatok átadása, a Bit. nyolcadik részének III. és III/A. fejezetében, a
pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyeletéről szóló törvényben fog- lalt rendelkezések teljesítése érdekében történő adatátadás.
A fentebb meghatározott adatok átadását a biztosító a biztosítási titok vé- delmére hivatkozva nem tagadhatja meg.
A biztosító a 4.2.–4.6. pontokban meghatározott esetekben és szerve- zetek felé az ügyfelek személyes adatait a Bit-ben foglaltak szerint to- vábbíthatja.
4.7. Az adattovábbítási nyilvántartásban szereplő személyes adatokat az adat- továbbítástól számított 5 év elteltével, a Bit. 154.§-a alá eső adatok vagy az adatvédelmi törvény szerint különleges adatnak minősülő adatok továbbítá- sa esetén 20 év elteltével törölni kell.
4.8. Az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes ada- tok kezelésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az el- hunyt örököse, illetve a biztosítási szerződésben nevesített jogosult is gyako- rolhatja.
4.9. A biztosító, biztosításközvetítői és szaktanácsadói vállalkozás jogutód nél- küli megszűnése esetén a biztosító, biztosításközvetítői és szaktanácsadói vál- lalkozás által kezelt üzleti titkot tartalmazó irat a keletkezésétől számított 60 év múlva levéltári kutatások céljára felhasználható. Nem lehet üzleti titokra vagy biztosítási titokra hivatkozással visszatartani az információt a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség esetén. Az üzleti titokra és a biztosítási titokra egyebekben a Ptk-ban foglaltakat kell megfe- lelően alkalmazni.
4.10. Biztosítók egymás közötti adatátadására vonatkozó szabályok (a Bit. 2015. január 1-jétől hatályos 161/A.§-a alapján)
A Bit. 2015. január 1-jétől hatályos rendelkezése lehetővé teszi a biztosítók számára, hogy a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében – a jog- szabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségeik teljesítése során a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesíté- se, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása cél- jából – megkereséssel forduljanak más biztosítóhoz a megkeresett biztosító által – a Bit. 155.§ (1) bekezdésében meghatározottak szerint, a biztosítási termék sajátosságainak a figyelembevételével – kezelt a Bit. 161/A.§ (3)-(6) be- kezdésben meghatározott adatok vonatkozásában, feltéve, hogy a kérdező (megkereső) biztosító erre vonatkozó jogosultsága a biztosítási szerződésben rögzítésre került.
A megkeresés és annak teljesítése nem minősül a biztosítási titok megsérté- sének. A megkereső biztosító felelős a Bit. 161/A.§ (1) bekezdésében megha- tározott megkeresési jogosultság tényének fennállásáért.
A Bit. 161/A.§ (3)-(6) bekezdése biztosítási ágazatonként meghatározza, hogy a megkereső biztosító a különböző ágazatokhoz tartozó szerződés megkö- tésével vagy teljesítésével kapcsolatban milyen adatokat kérhet. A biztosítási szerződés típusától (ágazati besorolásától) függően átadhatók a szerződő, biztosított, kedvezményezett, károsult személy azonosító adatai, a biztosított személy adatfelvételkori, a szerződéses kockázattal kapcsolatos egészségi ál- lapotára vonatkozó adatok, a biztosított vagyontárgyak, követelések vagy va- gyoni jogok beazonosításához szükséges adatok, korábbi biztosítási ese- ményre vonatkozó adatok, a megkeresett biztosítónál megkötött szerződés
megkötésével kapcsolatban felmerült kockázat felméréséhez szükséges ada- tok, valamint a megkeresett biztosítónál megkötött szerződés alapján teljesí- tendő szolgáltatások jogalapjának vizsgálatához szükséges adatok.
Felelősségbiztosítási ágazatba tartozó biztosítási szerződések esetében a ká- rosult személy előzetes hozzájárulása esetén lehetőség van a kárigényt, illet- ve sérelemdíj iránti igényt érvényesítő személy adatfelvételkori, valamint a szerződéses kockázattal kapcsolatos egészségi állapotára vonatkozó, valamint e személyt, illetve a károsodott vagyontárgyat érintő korábbi, ugyanezen ága- zathoz tartozó szerződéssel kapcsolatos biztosítási eseményre vonatkozó ada- tok átadására is. Szárazföldi jármű-casco, valamint önálló szárazföldi jármű- vekkel összefüggő felelősség ágazatba tartozó biztosítások esetében – ez utóbbiaknál a károsult előzetes hozzájárulása nélkül is – lehet kérni másik biz- tosítótól a járműazonosító adatok (rendszám, alvázszám) alapján az adott jár- művet érintően bekövetkezett biztosítási eseményre, az elvégzett kárfelvétel tényeire, a kár összegére vonatkozó adatokat.
A megkeresett biztosító a jogszabályoknak megfelelő megkeresés szerinti adatokat a megkeresésben meghatározott megfelelő határidőben, ennek hi- ányában a megkeresés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül köteles átadni a megkereső biztosítónak.
A megkereső biztosító a megkeresés eredményeként tudomására jutott ada- tot a kézhezvételt követő kilencven napig kezelheti. Abban az esetben azon- ban, ha a megkeresés eredményeként a megkereső biztosító tudomására ju- tott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, az adat- kezelés időtartama meghosszabbodik az igény érvényesítésével kapcsolatban indult eljárás befejezéséig. Ha a megkeresés eredményeként a megkereső biz- tosító tudomására jutott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvényesítésé- hez szükséges, és az igény érvényesítésével kapcsolatban az eljárás megindí- tására az adat megismerését követő egy évig nem került sor, az adat a meg- ismerését követő egy évig kezelhető.
A megkereső biztosító a jelen pont szerinti megkeresés és a megkeresés tel- jesítésének tényéről, továbbá az abban szereplő adatok köréről a megkere- séssel érintett ügyfelet a biztosítási időszak alatt legalább egyszer értesíti, to- vábbá az ügyfelet, kérelmére az Infotv-ben szabályozott módon tájékoztatja. Ha a megkereső biztosító az adatok kezelésének törvényi határidejére figye- lemmel már nem kezeli az adatokat, akkor az Infotv. alapján tájékoztatást kérő ügyfelet ennek a tényéről kell tájékoztatni.
5. Az adatkezelés időtartama
A biztosító a személyes adatokat a biztosítási jogviszony fennállásának idején, valamint azon időtartam alatt kezelheti, ameddig a biztosítási, illetve a meg- bízási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető.
A biztosító a létre nem jött biztosítási szerződéssel kapcsolatos személyes ada- tokat addig kezelheti, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban igény érvényesíthető.
A biztosító, a biztosításközvetítő és a biztosítási szaktanácsadó köteles töröl- ni minden olyan, ügyfeleivel, volt ügyfeleivel vagy létre nem jött szerződéssel kapcsolatos személyes adatot, amelynek kezelése esetében az adatkezelési cél megszűnt, vagy amelynek kezeléséhez az érintett hozzájárulása nem áll rendelkezésre, illetve amelynek kezeléséhez nincs törvényi jogalap.
6. Az adatkezelésre vonatkozó egyéb rendelkezések
6.1. Az ügyfelek adatait a biztosító a saját informatikai rendszerében, szá- mítógépes úton is kezeli.
6.2. A biztosító az adatkezelés során betartja az Infotv., a Bit., valamint az egyéb hatályos jogszabályok rendelkezéseit.
6.3. A biztosító az ügyfél kérésére a biztosító által vezetett nyilvántartásokban tárolt saját adatairól, annak kezeléséről tájékoztatást ad, az ügyfél által kez- deményezett adathelyesbítéseket nyilvántartásaiban átvezeti, a törvényi fel- tételek fennállása esetén törli, illetve zárolja az adatot. Az ügyfél kérésére a biztosító tájékoztatást ad az ügyfél általa kezelt, illetve az általa vagy a ren- delkezése szerint megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adataitól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldol- gozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, to- vábbá – az ügyfél személyes adatainak továbbítása esetén – az adattovábbí- tás jogalapjáról és címzettjéről.
6.4. Az ügyfél élhet az Infotv-ben biztosított egyéb jogaival (pl. tilta- kozási jog, bírósági jogérvényesítés) is.
Az ügyfél tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen,
a. ha a személyes adatok kezelése vagy továbbítása kizárólag az adatkeze- lőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez vagy az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve kö- telező adatkezelés esetén;
b. ha a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik, valamint
c. törvényben meghatározott egyéb esetben.
Az ügyfél a jogainak megsértése esetén, vagy, ha az adatkezelőnek a tiltako- zási jog gyakorlásával összefüggésben hozott döntésével nem ért egyet, bí- rósághoz fordulhat.
6.5. Kártérítés, sérelemdíj
Ha az adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adat- biztonság követelményeinek megszegésével másnak kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Ha az adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével az érintett személyiségi jogát megsérti, az érintett az adatkezelőtől sérelemdíjat követelhet. Az érin- tettel szemben az adatkezelő felel az adatfeldolgozó által okozott kárért és az adatkezelő köteles megfizetni az érintettnek az adatfeldolgozó által okozott személyiségi jogsértés esetén járó sérelemdíjat is. Az adatkezelő mentesül az okozott kárért való felelősség és a sérelemdíj megfizetésének kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a kárt vagy az érintett személyiségi jogának sérelmét az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megté- ríteni a kárt és nem követelhető a sérelemdíj annyiban, amennyiben a kár a ká- rosult vagy a személyiségi jog megsértésével okozott jogsérelem az érintett szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott.
6.6. A biztosító az adatkezelési műveleteket úgy tervezi meg és hajtja végre,
hogy az adatkezelésre vonatkozó szabályok alkalmazása során biztosítsa az érintettek magánszférájának védelmét. A biztosító gondoskodik az adatok biztonságáról, és megteszi azokat a technikai és szervezési intézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek az adat- és titokvédelmi sza- bályok érvényre juttatásához szükségesek.
Az adatokat a biztosító védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, to- vábbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a vé- letlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megválto- zásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.
6.7. A jelen „Tudnivalók”-ban hivatkozott jogszabályok megtekinthetőek a xxx.xxxxxxxx.xx honlapon.
6.8. Az Infotv. 65.§ (1) bekezdése alapján a Nemzeti Adatvédelmi és Infor- mációszabadság Hatóság az adatkezelő személyes adatokra vonatkozó adat- kezeléseiről az érintettek tájékozódásának elősegítése érdekében hatósági nyilvántartást vezet (adatvédelmi nyilvántartás). A biztosító által bejelentett adatkezeléseket a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH – 59292-59318/2012., NAIH – 78398/2014., NAIH – 83015/2015., NAIH – 83727-83733/2015. adatkezelési számokon vette nyilvántartásba.
7. Az adatok továbbítása, adatfeldolgozók
A Bit. 157.§ (1) bekezdésének o. pontja alapján a biztosítási titok megtartá- sának kötelezettsége nem áll fenn a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel szem- ben. A kiszervezett tevékenységet végzők részére a biztosító az ügyfelek sze- mélyes adatait továbbíthatja.
Tájékoztatjuk, hogy a biztosító részére különösen az alábbi szervezetek/sze- mélyek végeznek az ügymenet kiszervezése során tevékenységet:
Kiszervezett tevékenységet végzők | Adatátadás célja, tevékenység |
nyomdák, posta | az ügyfeleket tájékoztató levelek, nyomtatványok előállítása, csekkek nyomtatása és azok ügyfelek felé történő továbbítása |
kárszakértők, autókereskedők, javítók | kárfelvétel, kárfelmérés, kárigény elbírálása |
igazságügyi szakértők | szolgáltatási igény elbírálása, szakértői tevékenység |
ügyvédek | a biztosító jogi képviselete |
orvosok | kockázat és szolgáltatási igény elbírálása |
magánnyomozók | kárbejelentés ellenőrzése |
követeléskezelő cégek | követelések kezelése, behajtása |
programozók, számítástechnikai tevékenységet végző cégek | programozás, szoftverkészítés, adatfeldolgozás |
Az ügymenet kiszervezését végző fontosabb jogalanyokra, szervezetekre, az általuk végzett tevékenység leírására vonatkozó tájékoztató megtekinthető a biztosító ügyfélszolgálati irodáiban és a xxx.xxxxxxxx.xx honlapon is.
A biztosítóval kötött szerződés alapján kizárólag a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges célokra használhatóak a biztosítótól kapott adatok. A kiszervezett tevékenységet végzők az adat- és titokvédelemre vonatkozó
jogszabályokat kötelesek betartani. A biztosítási titok megőrzésére vonatko- zó kötelezettséget, felelősséget és a titok megtartása érdekében teendő in- tézkedéseket a velük kötött szerződés is biztosítja. A kiszervezett tevékeny- séggel harmadik személynek okozott kárért a biztosító felelős és a biztosító köteles a felmerült sérelemdíjat megfizetni.
A biztosító megbízása alapján eljáró függő biztosításközvetítő (ügynök) a biz- tosító adatfeldolgozójának minősül.
8. A biztosítási szerződéssel kapcsolatos panaszok kezelése
Jelen szerződési feltételekkel kapcsolatban felmerülő esetleges kérdés, pa- nasz esetén személyesen a biztosító ügyfélszolgálati irodáiban dolgozó munkatársaihoz fordulhat. Ügyfélszolgálati irodáink elérhetőségéről a xxx.xxxxxxxx.xx weboldalunkon tájékozódhat. Telefonon keresztül a biz- tosító TeleCenter x00 0 000 0000 telefonszámán, illetve elektronikus levélben a xxx.xxxxxxxx.xx weboldal „Írjon nekünk” menüpontjában is állunk ren- delkezésére. Amennyiben írásban kíván bejelentést tenni azt az 1380 Buda- pest, Pf. 1049 levélcímen és a x00 0 000 0000 telefax számon is megteheti. A biztosító felett a szakmai felügyeletet a Magyar Nemzeti Bank gyakorol- ja. A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ elérhető- ségei: 1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00., levélcím: 1534 Budapest, BKKP Pf. 777, központi telefonszáma: x00 0 000 0000, helyi tarifával hívható
telefonszám: x00 00 000 000, központi fax: x00 0 000 0000, e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx.
A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvényben foglalt fo- gyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén a Magyar Nemzeti Bank- nál fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárást kezdeményezhet, vagy a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bíró- sághoz fordulhat, vagy – amennyiben Ön fogyasztó – a Pénzügyi Békéltető Testület (levélcím: 1525 Budapest, BKKP Pf. 172, telefon: x00 0 000 0000, e-mail: xxx@xxx.xx) eljárását kezdeményezheti. A permegelőző eljárások közül közvetítői eljárást is kezdeményezhet a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény alapján.
A bíróság eljárására a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései irányadóak. Panaszkezelésre vonatkozó további részletes in- formációk, a biztosító Panaszkezelési Szabályzata megtekinthetőek a xxx.xxxxxxxx.xx weboldal „fogyasztóvédelem” menüpontjában.
9. Tájékoztató a FATCA-törvény alapján fennálló kötelezettségekről
Jelen tájékoztató a Bit. 167/D.§ (1) bekezdésében szereplő írásbeli tájékozta- tási kötelezettség teljesítését célozza.
A biztosító, mint a FATCA-törvény szerinti ún. Jelentő Magyar Pénzügyi In- tézmény köteles az ún. készpénz egyenértékkel rendelkező biztosítások (tő- kegyűjtéses életbiztosítások, a FATCA-törvény szerint pénzügyi számlák) vo- natkozásában elvégezni a számlatulajdonos FATCA-törvényben foglalt Meg- állapodás (a továbbiakban: FATCA Megállapodás) I. számú Melléklete szerin- ti illetőségének megállapítására irányuló vizsgálatot (a továbbiakban: illető- ségvizsgálat).
A FATCA Megállapodás értelmében az illetőségvizsgálat során a természetes személy ügyfél köteles az arra vonatkozó adatait, illetve nyilatkozatát a biz- tosító rendelkezésére bocsátani, hogy adóügyi szempontból belföldi illetősé- gű-e az Egyesült Államokban (ebből a szempontból egy egyesült államokbe- li állampolgár adózás tekintetében belföldi illetőségűnek minősül az Egyesült Államokban még akkor is, ha a számlatulajdonos egy másik országban szin- tén adózási kötelezettség alá esik), illetve a jogi személy ügyfél köteles nyilat- kozni arról, hogy a FATCA-törvényben meghatározott kategóriák közül me- lyikbe tartozik.
Az illetőségvizsgálat eredménye alapján a biztosító egy pénzügyi számlát (élet- biztosítási szerződést) az Egyesült Államoknak Jelentendő Számlaként, vagy Nem Jelentendő Számlaként azonosít.
A biztosító a pénzügyi számlát a FATCA-törvényben meghatározott Egyesült Államoknak Jelentendő Számlaként minősíti, amennyiben az ügyfél az illető- ségvizsgálat elvégzéséhez nem járul hozzá, vagy az illetőségvizsgálat más okból sikertelen.
Az illetőségvizsgálathoz szükséges nyilatkozatok beszerzésére a pénzmosási ügyfél-azonosítási kötelezettség lefolytatásával együtt kerül sor.
A FATCA-törvény értelmében, az Aktv. 43/B–43/C.§-ában meghatározott sza- bályok alapján az illetőségvizsgálat keretében Egyesült Államoknak Jelentendő Számlaként azonosított életbiztosításról és számlatulajdonosának adatairól a biztosító évente, az adóévet követő év június 30-ig köteles a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) tájékoztatni a Magyarország Kormánya és az Egyesült Ál- lamok Kormánya közötti információcsere teljesülése érdekében.
Az Aktv. 43/B–43/C.§-a szerinti adatszolgáltatás esetén az adatszolgáltatás tényéről a biztosító a számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésétől szá- mított 30 napon belül írásban tájékoztatja.
A számlatulajdonost a biztosító felé 5 munkanapon belül változásbejelentési kötelezettség terheli, amennyiben adataiban – így különösen, melyek adó- ügyi illetőségét befolyásolják – változás következik be.
Az OTP Csoport partnere
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
1. Az adatkezelés célja, tartama
1.1. A Groupama Biztosító Zrt. (a továbbiakban: biztosító) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. (továbbiakban Infotv.), valamint a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (továbbiakban: Bit) felhatalmazása alapján, a Bit 4.§ (1)
101. pontjában megjelölt ügyfelei biztosítási titoknak is minősülő szemé- lyes és különleges adatait a biztosítási szerződéssel, létrejöttével, nyilván- tartásával és a szolgáltatással kapcsolatosan a szerződés érvényességének, illetve az érvényesség lejártával a törvényi előírásoknak megfelelően, a kö- telező megőrzés idejéig tartja nyilván és kezeli.
1.2. A Bit. 135.§ (1) bekezdése alapján a biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, állományban tartásá- hoz, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szük- séges, vagy a Bit-ben meghatározott egyéb cél. Ezen céloktól eltérő célból végzett adatkezelés csak az ügyfél előzetes hozzájárulásával végezhető.
1.3. Az ügyfél adatszolgáltatása önkéntes (Infotv. 5.§ (1) bekezdés a. pont- ja, Bit. 135.§ (2) bekezdés), az 1.4. pontban meghatározott adatkezeléshez történő hozzájárulását a regisztrációval megadottnak tekintjük.
1.4. Tájékoztatjuk, hogy a biztosító adatkezelése kiterjed a biztosító Ügy- félportál szolgáltatásának igénybevételéhez, az Ügyfélportál funkcióihoz szükséges adatkezelésre is.
1.5. Amennyiben Xx úgy dönt, hogy a kiszámított díj alapján szerződés megkötésére ajánlatot tesz, a biztosítási szerződés megkötésének meneté- ről további tájékoztatást kap.
Groupama Biztosító Zrt. – 1146 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx xxxxxxxx xxxx 0/C Nyomtatványszám: 13075/2 – Hatályos 2016. január 1-jétől visszavonásig.
1.6. A biztosítót a tudomására jutott és az ügyfelei személyi körülményei- re, vagyoni helyzetére, valamint biztosítási szerződéseire vonatkozó adatok tekintetében (biztosítási titok) időbeli korlátozás nélkül titoktartási kötele- zettség terheli. A biztosítási titoknak minősülő adatot a biztosító harmadik fél részére csak akkor adhatja ki, ha az érintett fél vagy törvényes képvi- selője a kiszolgáltatható titokkört pontosan megjelölve arra írásbeli fel- mentést ad. A biztosító az ügyfél felmentésének hiányában biztosítási tit- kot kizárólag a Bit-ben felsorolt szerveknek és csak az ott megjelölt körben szolgáltathat ki.
1.7. Tájékoztatjuk, hogy a Bit. 142.§ (3) bekezdése és 143.§ (1) bekezdése alapján biztosítási szerződés megkötése, illetőleg a szerződés létrejöttének elmaradása esetén az Ön által megadott adatokat az adatkezelési cél meg- szűnéséig, a szerződés létrejötte esetén a szerződésének fennállása alatt tá- roljuk, illetőleg mindaddig, amíg a szerződésből, a szerződés létrejöttének elmaradásából, meghiúsulásából igény érvényesíthető.
2. Az adatok továbbítása, adatfeldolgozók
A Bit. 138.§ (1) bekezdésének o. pontja alapján a biztosítási titok megtar- tásának kötelezettsége nem áll fenn a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel szemben. A kiszervezett tevékenységet végzők részére a biztosító az ügy- felek személyes adatait továbbíthatja. Az ügymenet kiszervezését végző fontosabb jogalanyokra, szervezetekre, az általuk végzett tevékenység le- írására vonatkozó tájékoztató a biztosító ügyfélszolgálati irodáiban és a xxx.xxxxxxxx.xx honlapon megtekinthető. A biztosítóval kötött szerző- dés alapján kizárólag a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges cé-
lokra használhatóak a biztosítótól kapott adatok. A kiszervezett tevékeny- séget végzők az adat- és titokvédelemre vonatkozó jogszabályokat kötele- sek betartani. A biztosítási titok megőrzésére vonatkozó kötelezettséget, felelősséget és a titok megtartása érdekében teendő intézkedéseket a velük kötött szerződés is biztosítja. A kiszervezett tevékenységgel harmadik sze- mélynek okozott bármely kárért a biztosító felel. Amennyiben a kiszerve- zett tevékenység keretében a biztosító az ügyfeleinek személyes adatát to- vábbítja a kiszervezett tevékenységet végzőhöz, úgy a kiszervezett tevé- kenységet végző a biztosító adatfeldolgozójának minősül.
3. Az érintettek jogai és érvényesítésük
A biztosító az ügyfél kérésére a biztosító által vezetett nyilvántartásokban tárolt saját adatairól, annak kezeléséről tájékoztatást ad, az ügyfél által kez- deményezett adathelyesbítéseket nyilvántartásaiban átvezeti a törvényi fel- tételek fennállása esetén törli, illetve zárolja az adatot. Az ügyfél kérésére a biztosító tájékoztatást ad az ügyfél általa kezelt, illetve az általa vagy a ren- delkezése szerint megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adataitól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékeny- ségéről, továbbá – az ügyfél személyes adatainak továbbítása esetén – az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről.
4. Tiltakozási jog és jogorvoslati lehetőség
4.1. Az Infotv. 21.§-a szerint az érintett tiltakozhat személyes adatának keze- lése ellen, többek között, ha a személyes adatok kezelése (továbbítása) kizá- rólag az adatkezelő vagy az adatátvevő jogának vagy jogos érdekének érvé- nyesítéséhez szükséges, kivéve, ha az adatkezelést törvény rendelte el. Az érin- tett tiltakozhat abban az esetben is, ha a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszerzés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik, valamint, ha a tiltakozás jogának gyakorlását egyéb- ként törvény lehetővé teszi. Az adatkezelő köteles a bejelentéseket a törvény előírása szerint kivizsgálni, és a kérelmezőt írásban tájékoztatni. Az érintett a jogainak megsértése esetén vagy, ha az adatkezelőnek a tiltakozási jog gya- korlásával összefüggésben hozott döntésével nem ért egyet, bírósághoz for- dulhat. Ha az adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével másnak kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Ha az adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével az érintett személyi- ségi jogát megsérti, az érintett az adatkezelőtől sérelemdíjat követelhet. Az érintettel szemben az adatkezelő felel az adatfeldolgozó által okozott kárért és az adatkezelő köteles megfizetni az érintettnek az adatfeldolgozó által oko- zott személyiségi jogsértés esetén járó sérelemdíjat is. Az adatkezelő mentesül az okozott kárért való felelősség és a sérelemdíj megfizetésének kötelezettsé- ge alól, ha bizonyítja, hogy a kárt vagy az érintett személyiségi jogának sérel- mét az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt és nem követelhető a sérelemdíj annyiban, amennyiben a kár a károsult vagy a személyiségi jog megsértésével okozott jogsérelem az érintett szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott.
4.2. Az adatainak kezelésével kapcsolatos kifogásai esetén az Infotv. ren- delkezései szerint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Ható- sághoz is fordulhat.
4.3. Jelen tájékoztatóval kapcsolatban felmerülő esetleges kérdés, panasz esetén személyesen a biztosító ügyfélszolgálati irodáiban dolgozó munkatár- saihoz fordulhat. Telefonon keresztül a biztosító TeleCenter x00 0 000 0000
1
telefonszámán, illetve elektronikus levélben a xxx.xxxxxxxx.xx weboldal
„Írjon nekünk” menüpontjában is állunk rendelkezésére. Amennyiben írás- ban kíván bejelentést tenni azt az 1380 Budapest, Pf. 1049 levélcímen és a
x00 0 000 0000 telefax számon is megteheti.
A biztosító felett a szakmai felügyeletet a Magyar Nemzeti Bank gyako- rolja. A Magyar Nemzeti Bank elérhetőségei: 1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00., levélcím: 1534 Budapest, BKKP Pf. 777, központi telefonszám:
x00 0 000 0000, helyi tarifával hívható telefonszám: x00 00 000 000,
központi fax: x00 0 000 0000, e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx.
A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvényben foglalt fo- gyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén a Magyar Nemzeti Banknál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet, vagy a szerződés létrejöttével, ér-
vényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegés- sel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy – amennyiben Ön fogyasztó – a Pénzügyi Békéltető Testület (levélcím: 1013 Budapest, Krisztina körút 39. vagy 1525 Budapest, Pf. 172, telefon:
x00 0 000 0000, x00 00 000 000, e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx) eljárá- sát kezdeményezheti. A permegelőző eljárások közül közvetítői eljárást is kez- deményezhet a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény alapján. A bíróság eljárására a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései irányadóak.
4.4. A jelen Xxxxxxxxxxxx tájékoztatóban hivatkozott jogszabályok a bizto- sító xxx.xxxxxxxx.xx honlapján megtekinthetőek.
2