Hatályos: 2010. november 1-jétől
Vízi jármű biztosítási feltételek
(Hajócasco)
Hatályos: 2010. november 1-jétől
Nysz.: 14514
Tartalomjegyzék
A Generali-Providencia Biztosító Zrt. ügyféltájékoztatója 3
Általános vagyonbiztosítási feltételek (ÁVF) 6
I. Szerződő-biztosított 6
II. A biztosítási szerződés létrejötte 6
III. A kockázatviselés kezdete és területi hatálya 6
IV. A biztosítási szerződés tartama 6
V. Biztosítási összeg, biztosítási érték, a biztosító szolgáltatási kötelezettsége 6
VI. A biztosítási díj megfizetése 7
VII. A szerződő-biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége 7
VIII. A biztosítási esemény 8
IX. Kárbejelentés, kárrendezés 8
X. Mentesülés 9
XI. A biztosítási szerződés megszűnése 9
XII. Törvényi engedményi jog 9
XIII. Xxxxxxxx 0
XIV. Egyéb rendelkezések 9
XV. Adatkezelés és adatvédelem 10
Vízi járművek casco biztosításának különös feltételei 11
I. Biztosított vagyontárgyak 11
II. A biztosítás időbeli és területi hatálya 11
III. Biztosítási szerződés tartama, a biztosítási időszak 11
IV. A biztosító kockázatviselésének terjedelme 11
V. A biztosításból kizárt kockázatok és károk 12
VI. Használaton kívüli idő – teleltetés 12
VII. Biztosítási összeg és érték 12
VIII. A biztosítási összeg változása 13
IX. Kárbejelentés, kárrendezés 13
X. Mentesülés 13
XI. Biztosítási szolgáltatás 13
XII. Önrészesedés 14
XIII. A biztosító szolgáltatásának esedékessége 14
Záradékok 15
2
A Generali-Providencia Biztosító Zrt. ügyféltájékoztatója
Köszönjük bizalmát, hogy biztosítási szerződés megkötésére irányuló ajánlatával a Generali-Providencia Biztosító Zrt. társasághoz fordult. Kérjük, szíveskedjék figyelmesen elolvasni alábbi tájékoztatónkat, amelyben bemutatjuk társaságunk főbb adatait, tájékoztatjuk a fogyasztói bejelentésekkel és panaszokkal foglalkozó szervezeti egységeinkről, felügyeleti szervünk megnevezéséről és székhelyéről, az ügyfélpana- szoknak – azok jellege szerint – a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez, a békéltető testületekhez való előterjesztésének a lehetősé- géről, a bírói út igénybevételéről, valamint megismertetjük az adatvédelem és adatkezelés legfontosabb szabályaival. Felsoroljuk továbbá azokat a szervezeteket, amelyek részére társaságunk az ügyfelek – biztosítási titkot képező – adatait a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény alapján kiadhatja. Külön kitérünk a biztosítási ajánlat aláírása előtt szükséges leglényegesebb tudnivalókra, közöttük a személyes adatok kezelésére vonatkozó elvi és gyakorlati ismeretekre, amelyek birtokában a szerződéskötési szándékát kifejező jognyilatkozatát megfontoltan teheti meg. Megjelöljük a biztosítási szerződésre vonatkozó adózással kapcsolatos szabályokat.
1. A Generali-Providencia Biztosító Zrt. – korábbi cégnevén: Generali-Providencia Biztosító Rt., majd Generali-Providencia Biztosító Zártkörűen Működő Részvénytársaság – a Providencia Osztrák-Magyar Biztosító Rt. és a Generali Budapest Biztosító Rt. egyesülésével jött létre 1999. évi április hó 30. napján.
A társaság az ISVAP által vezetett olasz Biztosítói Csoportok Nyilvántartásában 26-os számon szereplő Generali Csoporthoz tartozik.
A társaság alaptőkéje (jegyzett tőkéje): 4 500 000 000 Ft
A társaság székhelye: 1066 Budapest, Teréz krt. 42-44.
Telefon: (00-0) 000-0000
A társaság egyedüli részvényese: Generali PPF Holding B.V.
Cégjegyzékszáma: Amszterdami Kereskedelmi Kamara nyilvántartásában 34275688 Székhelye: NL-0000 XX Xxxxxxxxx, Xxxxxxxxxxxxxx 000.
2. A biztosítási szerződésével kapcsolatos kérdésével, problémájával forduljon bizalommal biztosításközvetítőjéhez, ügyfélszolgálati irodá- inkhoz, Személy-biztosítási Kompetencia Központjainkhoz, illetőleg a TeleCenter munkatársaihoz, akik a (06-40) 200-250 kék számon kész- séggel állnak az Ön rendelkezésére.
Információt, és támogató útmutatást – Online ügyfélszolgálat; Kapcsolatfelvétel – talál a xxx.xxxxxxxx.xx címen is.
Amennyiben munkatársaink segítő közreműködése ellenére sem sikerült felmerült problémáját megnyugtatóan rendezni, a Generali-Providencia Biztosító Zrt., Ügyfélkapcsolati Divíziójánál – 1066 Budapest, Teréz krt. 42-44. – szóban (személyesen) vagy írásban (személyesen vagy más által átadott irat útján postai úton, a (00-0) 000-0000 telefax számon, vagy a xxxxxxxx@xxxxxxxx.xx elektronikus levelezési címen) élhet bejelentéssel, illetőleg a társaságunk magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát a fenti módokon és elérhetőségi címeken közölheti.
3. | A biztosító felügyeleti szerve: | Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete |
Székhely: | 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. | |
Központi levélcím: | 1535 Budapest, 114. Pf. 777 | |
Központi telefon: | (00-0) 0000-000 | |
Központi Fax: | (00-0) 0000-000 | |
Ügyfélszolgálat: | (06-40) 203-776 | |
E-mail: |
4. A fogyasztói jogokkal, azok érvényesítésével, valamint a fogyasztóvédelem intézményrendszerével kapcsolatos legalapvetőbb szabályokat a fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény tartalmazza.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által felügyelt tevékenység folytatására jogosult szervezeteknek, személyeknek a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által felügyelt tevékenysége vonatkozásában fogyasztóvédelmi hatóságként a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ellenőrzi.
– A fogyasztóval szemben tanúsítandó magatartásra vonatkozó kötelezettséget megállapító, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló 2007. évi CXXXV. örvényben meghatározott jogszabályokban előírt rendelkezéseknek (fogyasztóvédelmi rendelkezéseknek),
– a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvény rendelkezéseinek,
– a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény rendelkezéseinek,
– és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény rendelkezéseinek
betartását, és eljár e rendelkezések pénzügyi szervezet általi megsértése esetén.
A biztosítási szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és joghatásaival kapcsolatos jogvitákban a Felügyeletnek nincs hatásköre eljárni.
A biztosítási szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos esetleges fogyasztói jogviták bírósági eljáráson kívüli rendezése érdeké- ben kérelmet terjeszthet elő a lakóhelye, ennek hiányában a tartózkodási helye szerint illetékes békéltető testületnél. A testület eljárása megindításának feltétele, hogy a fogyasztó a biztosító társasággal közvetlenül megkísérelje a panaszügy rendezését.
A permegelőző, konfliktuskezelő, vitarendezési eljárások közül – a békéltetető testületi eljáráson kívül – a közvetítői eljárást is kezdeményezhet a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény alapján.
A fogyasztó a biztosítási szerződésből eredő igényeit a fentiekben megjelölt alternatív vitarendezési módok mellőzésével bírói úton is érvényesítheti. A bíróság eljárására a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései irányadóak.
5. Tájékoztatjuk, hogy a biztosító a feladatai ellátásához az ügyfelei azon biztosítási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges vagy a biztosítási törvényben meghatározott
3
egyéb cél lehet. A biztosító ügyfelének minősül a szerződő, a biztosított, a kedvezményezett, a károsult, a biztosító szolgáltatására jogosult más személy; az adatvédelemre vonatkozó rendelkezések alkalmazásában ügyfél az is, aki a szerződésre ajánlatot tesz.
Biztosítási titoknak minősül minden olyan – államtitoknak nem minősülő – a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő, a biztosítási szaktanácsadó rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő, a biztosítási szaktanácsadó egyes ügyfe- leinek (ideértve a károsultat is) személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a biztosítóval, illetve viszontbiztosí- tóval kötött szerződéseire vonatkozik.
Biztosítási titkot képeznek az alábbi adatok:
– a biztosító ügyfelének személyi adatai;
– a biztosított vagyontárgy és annak értéke;
– a biztosítási összeg;
– élet-, baleset-, betegség- és felelősségbiztosítási szerződés esetén az egészségi állapottal összefüggő adatok;
– a kifizetett biztosítási összeg mértéke és a kifizetés ideje;
– a biztosítási szerződéssel, létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggő összes lényeges tény és körülmény.
6. A biztosító a személyes adatokat, továbbá az egészségügyi állapottal közvetlenül összefüggő, általa kezelt adatokat a biztosítási jogviszony fennállásának idején, valamint azon időtartam alatt kezelheti, ameddig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető. A biztosító a létre nem jött biztosítási szerződéssel kapcsolatos személyes adatokat addig kezelheti, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban igény érvényesíthető. A biztosító köteles törölni minden olyan, ügyfeleivel, volt ügyfeleivel vagy létre nem jött szerződéssel kapcso- latos, az egészségügyi állapottal közvetlenül összefüggő adatot, amelynek kezelése esetében az adatkezelési cél megszűnt vagy amelynek kezeléséhez az érintett hozzájárulása nem áll rendelkezésre, illetve amelynek kezeléséhez nincs törvényi jogalap.
7. A biztosítási titok tekintetében, időbeli korlátozás nélkül – ha a törvény másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség terheli a biz- tosító tulajdonosait, vezetőit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosítóval kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzájutottak.
Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha
– a biztosító ügyfele vagy annak törvényes képviselője a kiszolgáltatható adatok körét pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad,
– a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn.
8. A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn
a) a feladatkörében eljáró Felügyelettel,
b) a folyamatban lévő büntető eljárás keretében eljáró nyomozó hatósággal és ügyészséggel,
c) büntetőügyben, polgári ügyben, valamint a csődeljárás, illetve felszámolási eljárás ügyében eljáró bírósággal, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró bírósági végrehajtóval,
d) a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel,
e) az adóhatósággal abban az esetben, ha adóügyben, az adóhatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatározott körben nyilatko- zattételi kötelezettség,illetve, ha a biztosítási szerződésből eredő kötelezettség alá eső kifizetésről törvényben meghatározott adatszol- gáltatási kötelezettség terheli,
f) a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal,
g) a biztosítóval, biztosításközvetítővel, a szaktanácsadóval, a harmadik országbeli biztosító, független biztosításközvetítő vagy szakta- nácsadó magyarországi képviseletével, ezek érdekképviseleti szervezeteivel, illetve a biztosítási, biztosításközvetítői, szaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos versenyfelügyeleti feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatallal,
h) a feladatkörében eljáró gyámhatósággal,
i) az egészségügyi hatósággal,
j) a külön törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkosszolgálati eszközök alkalmazására, titkos információgyűjtésre fel- hatalmazott szervvel,
k) a viszontbiztosítóval, valamint közös kockázatvállalás (együttbiztosítás) esetén a kockázatvállaló biztosítókkal,
l) a biztosítási törvényben szabályozott adattovábbítások során átadott adatok tekintetében a kötvénynyilvántartást vezető kötvénynyilván- tartó szervvel,
m) az állomány-átruházás keretében átadásra kerülő biztosítási szerződési állomány tekintetében az átvevő biztosítóval,
n) a kárrendezéshez és a megtérítési igény érvényesítéséhez szükséges adatok tekintetében, továbbá ezek egymásközti átadásával kapcsolatban a Kártalanítási Számlát, illetve a Kártalanítási Alapot kezelő szervezettel, a Nemzeti Irodával, a levelezővel, az Információs Központtal, a Kártalanítási Szervezettel, kárrendezési megbízottal és a kárképviselővel, illetve a károkozóval, amennyiben az önrendel- kezési jogával élve a közúti közlekedési balesetével kapcsolatos kárrendezés kárfelvételi jegyzőkönyvéből a balesetben érintett másik jármű javítási adataihoz kíván hozzáférni,
o) a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel,
p) fióktelep esetén – ha a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítő adatkezelés feltételei minden egyes adatra nézve teljesülnek, valamint a harmadik országbeli biztosító székhelye szerinti állam rendelkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítő adatvédelmi jogszabállyal – a harmadik országbeli biztosítóval, biztosításközvetítővel, szaktanácsadóval,
q) a feladatkörében eljáró országgyűlési biztossal,
r) a kártörténetre vonatkozó adatra és bonus-malus besorolásra nézve a biztosítási törvény (2003. évi LX. törvény) 109/A. § (2) bekezdésében szabályozott esetekben a biztosítóval
s) a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a káresetek igazolásának részletes szabályairól szóló rendeletben meghatározott kártörténeti adatra és bonus-malus besorolásra nézve a rendeletben szabályozott esetekben a biztosítóval
szemben, ha az a)–j), n), r) és s) pontban megjelölt szerv vagy személy írásbeli megkereséssel fordul hozzá, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerződés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját, azzal, hogy a k), l), m), p) és q) pontban megjelölt szerv vagy személy kizárólag a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját köteles megjelölni. A cél és jogalap igazolásának minősül az adat megismerésére jogosító jogszabályi rendelkezés megjelölése is.
4
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha a magyar bűnüldöző szerv, illetőleg a pénzügyi információs egységként működő hatóság – a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2007. évi CXXXVI. törvényben meghatározott feladatkörében eljárva, vagy nemzetközi kötelezettségvállalás alapján külföldi bűnüldöző szerv, illetőleg külföldi Pénzügyi Információs Egység írásbeli megkeresése teljesítése céljából – írásban kér biztosítási titoknak minősülő adatot a biztosítótól, amennyiben a megkeresés tartalmazza a külföldi adatkérő által aláírt titoktartási záradékot.
9. Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét
– az olyan összesített adatok szolgáltatása, amelyekből az egyes ügyfelek személye vagy üzleti adata nem állapítható meg,
– fióktelep esetében a külföldi székhelyű vállalkozás székhelye (főirodája szerinti felügyeleti hatóság számára a felügyeleti tevékenységhez szükséges adattovábbítás, ha az megfelel a külföldi és a magyar felügyeleti hatóság közötti megállapodásban foglaltaknak,
– a jogalkotás megalapozása és a hatásvizsgálatok elvégzése céljából a Pénzügyminisztérium részére személyes adatnak nem minősülő adatok átadása,
– az összevont alapú felügyeletre és a kiegészítő felügyeletre vonatkozó törvényi rendelkezések teljesítése érdekében történő adatátadás.
10. Tagállami biztosítóhoz vagy tagállami adatfeldolgozó szervezethez (tagállami adatkezelő)) történő adattovábbítást úgy kell tekinteni, mintha a Magyar Köztársaság területén belüli adattovábbításra került volna sor.
11. Társaságunk köteles az érintett ügyfél kérésére tájékoztatást adni a Biztosító által vezetett nyilvántartásokban tárolt saját adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről, székhelyéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat. Törvény az adattovábbításról való tájékoztatást kizárhatja. Társaságunk az érintett ügyfél által kezdeményezett adathelyesbítéseket a nyilvántartásaiban átvezetni köteles. Az elhunyt sze- méllyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szerződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja.
12. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény a biztosítási szerződésekre vonatkozó adó- zással kapcsolatos fontos szabályokat tartalmaz. E törvény és a hozzá kapcsolódó egyéb jogszabályok tartalmazzák a biztosításért fizetendő díjra, a biztosító szolgáltatására, illetőleg a biztosítással kapcsolatos adókedvezményekre vonatkozó rendelkezéseket.
13. Felhívjuk szíves figyelmét, hogy a biztosító a biztosítási szerződésből eredő kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelőző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható.
14. A biztosítási ajánlat aláírása előtt kérjük, szíveskedjék figyelembe venni a következőket:
– a megkötendő biztosítási szerződésre, a szerződő felek jogaira és kötelezettségeire a biztosítási szerződési feltételek és záradékok előírásai az irányadók;
– kérjük, szíveskedjék ezeket gondosan áttanulmányozni, és ajánlatát csak ezt követően aláírni;
– a jognyilatkozatok csak írásban érvényesek. A szerződő (biztosított) nyilatkozata csak akkor hatályos, ha az a biztosító valamely szervezeti egységének a tudomására jut.
15. A biztosítási szerződésre, amennyiben a felek másként nem állapodnak meg, vagy jogszabály eltérően nem rendelkezik, a magyar jog szabályai az irányadók.
A sikeres együttműködés reményében:
xx. Xxxxxxxxx Xxxxxx Xxxxxxx Xxxx
elnök-vezérigazgató ügyvezető igazgató
5
Általános vagyonbiztosítási feltételek (ÁVF)
Ezen általános feltételek alapján a Generali-Providencia Biztosító Zrt. (továbbiakban: biztosító) – az egyes biztosítások különös feltételei szerint – meghatározott jövőbeni esemény (biztosítási esemény) bekövetkezésétől függően, a biztosítási szerződésben kikötött bizto- sítási kártalanítási összeg megfizetésére kötelezi magát a szerződő (biztosított) által megfizetett biztosítási díj ellenében.
I. Szerződő/Biztosított
1. Vagyonbiztosítási szerződést csak az köthet, aki a vagyontárgy megóvásában érdekelt (a továbbiakban: biztosított), vagy aki a szerződést érdekelt személy javára köti meg (a továbbiakban: szerződő).
2. A vagyontárgy megóvásában való érdekeltségnek a biztosítási szerződés teljes időbeli hatálya alatt fenn kell állnia.
II. A biztosítási szerződés létrejötte
1. A biztosítási szerződés a felek írásbeli megállapodásával jön létre. Az írásbeli megállapodást, illetőleg a biztosító elfogadó nyilatkozatát a biztosítási kötvény kiállítása pótolja. Ebben az esetben a biztosítási szerződés a kötvény kiállításának napján jön létre, és a III. (1) bekezdésében meghatározott kockázatviselési időpontban lép hatályba.
2. Ha a kötvény tartalma a szerződő (biztosított) ajánlatától eltér és az eltérést a szerződő (biztosított) 15 napon belül nem kifogásolja, a biztosítási szerződés a kötvény tartalmának megfelelően jön létre. A lényeges eltérésekre a biztosító a kötvény kiszolgáltatásakor írásban köteles a szerződő (biztosított) figyelmét felhívni. Lé- nyeges eltérésnek minősül különösen a kockázatviselés idő- pontja és helye, a biztosítási díj és annak esedékessége, a bizto- sító szolgáltatási kötelezettségének mértéke.
3. A biztosítási szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító a szerződő (biztosított) ajánlatára 15 napon belül nem nyilatkozik. Ilyen esetben a szerződés az ajánlatnak a biztosító vagy képviselője részére történő átadása időpontjára visszamenően jön létre, és a III. (1) bekezdésében meghatározott kockázatviselési időpont- ban lép hatályba. A biztosító a biztosítási kötvényt a szerződés e módon történő létrejötte esetén is köteles a szerződő (biztosí- tott) részére kiszolgáltatni.
4. A biztosító a biztosítási ajánlatot – annak átadásától számított 15 napon belül – jogosult írásban visszautasítani. Ebben az esetben a biztosítási szerződés nem jön létre, és a biztosító az esetleg már előlegként befizetett díjat a szerződőnek (biztosítottnak) haladéktalanul visszafizeti.
5. Amennyiben a biztosítást a biztosítókról és a biztosítási tevé- kenységről szóló 2003. évi LX. törvény 46. §-ának (1) bekezdése alapján a szerződő (biztosított) képviselőjének minősülő biz- tosítási alkusz (bróker) közvetíti, akkor a biztosító számára a nyilatkozattételre nyitva álló 15 napos határidő az azt követő napon veszi kezdetét, amikor a biztosítási alkusz a szerződő (biztosított) által aláírt biztosítási ajánlatot a biztosítónak átadta.
6. Ha a biztosító kifejezett nyilatkozata nélkül létrejött biztosítási szerződés eltér a biztosítási feltételektől, a biztosító 15 napon
belül írásban javasolhatja, hogy a szerződést a feltételeknek megfelelően módosítsák. Ha a szerződő (biztosított) a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, úgy a biztosító – az elutasítástól vagy a módosító javaslat a szerződő fél általi kézhezvételétől számított 15 napon belül – a szerződést harminc napra írásban felmondhatja.
III. A kockázatviselés kezdete és területi hatálya
1. A biztosító kockázatviselése (a biztosítási védelem) a biztosítási ajánlaton a szerződő (biztosított) által a kockázatviselés (hatályba lépés) kezdeteként megjelölt napon veszi kezdetét, feltéve, hogy a szerződő (biztosított) a biztosítás első díját, illetőleg az egyszeri díjat teljes egészében a biztosító számlájára vagy pénztárába befizeti, a biztosító képviselőjének vagy a biztosító hozzájárulása esetén a biztosítási alkusznak (a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény 46. § (1) bekezdés) elismervény ellenében átadja, illetőleg ha a díj megfizetésére vonatkozóan halasztásban állapodtak meg, és a biztosítási szerződés a II. fejezetben meghatározott valamelyik módon létrejön.
2. A biztosítási ajánlaton feltüntetett kockázatviselési kezdő időpont nem lehet korábbi, mint a biztosítási ajánlatnak a szerződő (biztosított) által történt aláírását követő nap 0. órája. Biztosítási alkusz által közvetített biztosítás esetén a kockázatviselés leg- korábbi időpontjaként a biztosítási ajánlatnak a biztosító részére történő átadását követő nap 0. órája jelölhető meg. A felek ettől eltérő kockázatviselési kezdő időpontban is megállapodhatnak.
3. A biztosító kockázatviselése – ha a biztosítási szerződés ellen- kező kikötést nem tartalmaz – kizárólag a Magyar Köztársaság területére terjed ki.
IV. A biztosítási szerződés tartama
1. A biztosítási szerződés, ha a felek írásban másként nem álla- podnak meg, határozatlan tartamú.
2. A biztosítási időszak egy év, a biztosítási évforduló pedig – ellenkező megállapodás hiányban – a biztosítási szerződés létrejöttének napja.
V. Biztosítási összeg, biztosítási érték,
a biztosító szolgáltatási kötelezettsége
1. A biztosítási összeg a biztosított vagyontárgy(ak)nak a szerződő (biztosított) által a biztosítási szerződésben megjelölt értéke.
2. A biztosítás nem vezethet gazdagodáshoz. A biztosítási összeg nem haladhatja meg a vagyontárgy(ak) utánpótlási értékét (túl- biztosítás). A vagyontárgy utánpótlási értékét meghaladó részében a biztosítási összegre vonatkozó megállapodás semmis.
3. A biztosított vagyontárgy utánpótlási értéke a különös feltételek előírásai alapján kerül megállapításra.
4. Ha a szerződő (biztosított) a szerződéskötés időpontjában ugyanazon vagyontárgy(ak)ra és ugyanazon kockázatok ellen
6
másik biztosítóintézetnél már rendelkezik vagyonbiztosítási szerződéssel (többszörös biztosítás), a biztosító csak a másik (korábbi) biztosítási szerződéssel meg nem térült károkra nyújt a különös feltételekben meghatározottak szerint biztosítási szolgáltatást. Ez kizárólag azokra a kockázatokra érvényes, amelyek önálló biztosítási módozatokkal fedezetbe vonhatók.
5. A biztosítót a biztosítási szerződés érvényes része utáni biztosí- tási díj, de legalább a minimális díj túlbiztosítás és többszörös biztosítás esetén is megilleti.
6. Ha a biztosítási összeg alacsonyabb mint az utánpótlási ér- ték (alulbiztosítás), akkor a biztosító a kárt csak a biztosítási összegnek az utánpótlási értékhez viszonyított arányában téríti meg.
7. A biztosítási szerződésben felsorolt vagyontárgyakat, illetve vagyoncsoportokat a szerződő felek az alábbiak szerint tekintik biztosítottnak:
a) A tételesen felsorolt vagyontárgyakat a felek a vagyontár- gyanként megjelölt biztosítási összeg erejéig tekintik bizto- sítottnak oly módon, hogy minden egyes vagyontárgy esetében a biztosító szolgáltatásának felső határa az adott vagyontárgyra megadott biztosítási összeg.
b) Az azonos értékelés alapján összevont vagyoncsoportot (szerződéstételt) a felek a megjelölt biztosítási összeg erejéig tekintik biztosítottnak, mely összeg egyben a biztosító szol- gáltatásának felső határa is. Az egyes vagyoncsoportokba tartozó vagyontárgyakat a kárrendezés során a biztosító úgy tekinti, mintha külön kerültek volna biztosításra.
8. A túlbiztosítás, illetőleg alulbiztosítás tényét a biztosítási szerződés minden egyes vagyontárgyánál és vagyoncsoportjánál külön- külön kell megállapítani.
9. A biztosító szolgáltatási kötelezettségének mértékét
a) a biztosítási összegen belül szolgáltatási maximum (limit) meghatározásával;
b) a kár összegéhez kapcsolódó önrész megállapításával kor- látozhatja.
Az önrész alkalmazására biztosítási eseményenként kerül sor. Ha a biztosítási időszak alatt több esetben fordul elő biztosítási esemény, az önrész összegét minden biztosítási esemény alkalmával külön-külön kell figyelembe venni. Egy biztosítási eseménynek minősülnek az azonos okokra visszavezethető események, amennyiben azok között okozati összefüggés áll fenn. A megállapodás szerinti önrészre vonatkozóan a szerződő (biztosított) nem köthet másik biztosítást. Ellenkező esetben a biztosító a szolgáltatását oly mértékben csökkenti, hogy a szerződő teljes egészében maga viselje a megállapodás szerinti önrészt.
VI. A biztosítási díj megfizetése
1. A biztosítás első díja a szerződés létrejöttekor, minden későbbi díj pedig annak az időszaknak az első napján esedékes, amelyre a díj vonatkozik. Az egyszeri díjat a szerződés létrejöttekor kell megfizetni.
2. Ha a biztosítási szerződést nem a biztosított, hanem az ő javára harmadik személy köti (I. pont), a biztosítási esemény bekövetkezéséig, illetőleg a biztosított belépéséig a díjfizetési kötelezettség a szerződő felet terheli.
3. Ha a biztosított a biztosítóhoz intézett írásbeli nyilatkozatával a szerződő fél helyébe lép, a folyó biztosítási időszakban esedékes díjakért a szerződő féllel egyetemlegesen felelős.
VII. A szerződő/biztosított közlési és változásbejelentési kötelezettsége
1. A szerződő (biztosított) a szerződéskötéskor köteles a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt a biztosítóval közölni, amelyeket ismert, vagy ismernie kellett; de legalább azokat, amelyekre a biztosító írásban kérdéseket tett fel.
2. A szerződő (biztosított) köteles a bekövetkezéstől számított 5 munkanapon belül a biztosítónak írásban bejelenteni minden, az ajánlaton feltüntetett körülmény módosulását, de különösen:
a) a biztosított vagyon értékének olyan mértékű változását, ami a biztosítási szerződésben megjelölt biztosítási összeg módosítását indokolja. A vagyonérték változást a biztosítási szerződésben megjelölt kockázatviselési helyenként kell bejelenteni;
b) ha a biztosított vagyontárgyakra ugyanazon kockázatokra további biztosítást kötött;
c) a biztosított vagyontárgyakat terhelő bármilyen zálogjog vagy óvadék fennállását, a jogosult megjelölésével;
d) a biztosított vagyontárgyak más számára történő használatba adását;
e) ha a kármegelőzés és kárelhárítás rendszerében módosulás történt;
f) a biztosított vagyont érintő csődeljárás, felszámolási eljárás vagy végelszámolás megindítását;
g) új alaptevékenységet folytató létesítmény üzembehelyezését, új gyártási ág vagy technológia bevezetését;
h) üzemek (létesítmények), berendezések legalább 3 hónapi időtartamra történő leállítását (átmeneti szüneteltetését), vagy végleges üzemen kívül helyezésüket;
i) a biztosító kockázatviselésének mértékét befolyásoló ténye- zők módosulását.
3. Az egyes biztosításokra vonatkozó különös feltételek, illetőleg a biztosítási szerződés további változás bejelentési kötelezettséget is előírhatnak.
4. A biztosító jogosult a szerződőnél (biztosítottnál) a kármegelő- zésre vonatkozó intézkedések végrehajtását, a biztosított vagyon- tárgyak kockázati állapotát, szükség esetén tűzrendészeti vagy egyéb hatósággal együttműködve, a helyszínen is bármikor ellenőrizni.
5. A közlésre, illetőleg változás bejelentésre irányuló kötelezettség megsértése esetében a biztosító kötelezettsége nem áll fenn, kivéve, ha a szerződő (biztosított) bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekö- vetkezésében.
6. A szerződő és a biztosított nem védekezhet olyan körülmény vagy változás nem tudásával, amelyet bármelyikük elmulasztott a biztosítóval közölni, vagy neki bejelenteni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre, illetőleg bejelentésre köteles lett volna.
7. Ha a biztosító csak a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről, továbbá ha a szerződésben, illetőleg a szerződés részét képező biztosítási feltételekben meghatározott lényeges körülmények változását közlik vele, 15 napon belül írásban javaslatot tehet a szerződés módosítására, illetőleg – ha a kockázatot a biztosítási feltételek értelmében nem vállalhatja – a szerződést 30 napra írásban felmondhatja.
8. Ha a szerződő (biztosított) a módosító javaslatot nem fogadja el, vagy arra 15 napon belül nem válaszol, a szerződés a módosító javaslat közlésétől számított 30. napon megszűnik. Erre a következményre a szerződőt (biztosítottat) a módosító javaslat megtételekor figyelmeztetni kell.
7
9. Ha a biztosító a 7–8. pontokban foglalt jogaival nem él, a szer- ződés az eredeti tartalommal hatályban marad.
VIII. A biztosítási esemény
A biztosító kockázatviselése azokra a biztosítás eseményekre terjed ki, amelyeket a szerződés vagy a különös feltételek meghatároznak, és amelyeknek a bekövetkezése esetére a biztosító a biztosítási összeg vagy annak egy része megfizetésére vállalt kötelezettséget.
IX. Kárbejelentés, kárrendezés
1. A szerződő (biztosított) köteles a biztosítási esemény bekövetkezését követően haladéktalanul, de legkésőbb a felfedezésétől számított 2 munkanapon belül a biztosítónak
a) személyesen: a biztosító bármely ügyfélszolgálatán,
b) telefonon: munkanapokon 8 és 20 óra között a Generali TeleCenter (06-40) 200-250-es kék számán
c) interneten: online kárbejelentő rendszeren keresztül (xxx.xxxxxxxx.xx/Xxxxxx_xxxxxxxxxxxxxxx/Xxxxxxxxxxxxx)
d) levélben a 7602 Pécs, Pf.: 888 címen bejelenteni.
A kárbejelentésnek tartalmaznia kell:
a) a káresemény időpontját, helyét és a káresemény rövid leírását,
b) a károsodott vagyontárgy(ak) megnevezését,
c) a károsodás mértékét (megállapított vagy becsült értékét),
d) a kárrendezésben közreműködő – a szerződőt (biztosítottat) képviselő – személy vagy szervezet nevét.
Interneten, az online kárbejelentő kötelezően kitöltendő adat- tartalmának a biztosító részére történő elektronikus megküldé- sével tehető kárbejelentés.
A tűz– és robbanás kárt hatósági előírás szerint a szerződő (biztosított) köteles a tűzoltóságnak is jelenteni. Betöréses lopás és rablás esetén a szerződő (biztosított) köteles rendőrségi feljelentést tenni és a kárt jegyzőkönyvben rögzíttetni.
2. A különös biztosítási feltételek eltérő vagy további iratcsatolásra vonatkozó rendelkezése hiányában a biztosító a biztosítási esemény okozta károk és költségek megtérítéséhez az alábbi dokumentumok rendelkezésre bocsátását jogosult bekérni:
a) a biztosítási szerződés dokumentumait (pl. ajánlat, kötvény),
b) a biztosítási esemény bekövetkezési körülményeinek és következményeinek tisztázásához szükséges, illetőleg azt elősegítő dokumentumok (a szerződő és/vagy a biztosított és a biztosítási eseménnyel érintett más személy nyilatkozata a biztosítási esemény körülményeiről),
c) a tűz- és a robbanás kárnak a tűzoltóságnál történő beje- lentése tényét igazoló okiratot, továbbá a tűzoltóság által kiállított tűzeseti hatósági bizonyítványt
d) a betöréses lopás és rablás esetén a rendőrségnél tett feljelentésről készült jegyzőkönyv másolati példányát,
e) a büntető eljárás során a nyomozó hatóság vagy a bíróság által hozott határozatot, feltéve, hogy rendelkezésre áll
f) amennyiben a biztosítási eseménnyel vagy az annak alap- jául szolgáló körülménnyel kapcsolatban közigazgatási, állategészségügyi vagy más hatósági eljárás indult, az eljárás során keletkezett illetőleg az eljárás anyagát képező iratok,
g) a biztosítottnak a biztosítási eseménnyel és a kórelőzményi adatokkal összefüggő dokumentumai: házi-, vagy üzemor- vosi, a járó- vagy fekvőbeteg ellátás során keletkezett iratok, gyógyszerfelhasználást igazoló dokumentumok,
h) a társadalombiztosítási szerv vagy más személy vagy szer- vezet által kezelt és/vagy feldolgozott, a biztosítási esemény- nyel vagy az annak alapjául szolgáló körülménnyel összefüg-
gő adatokat tartalmazó iratok, a jogosultnak a titoktartás alóli felmentéshez adott hozzájárulása és az adatbekéréshez szükséges felhatalmazása alapján,
i) a kártérítési (szolgáltatási) igényt alátámasztó dokumentu- mokat, számlákat, számviteli bizonylatokat, szakvéleménye- ket, jegyzőkönyveket, fényképeket, szerződéseket, idegen nyelvű dokumentáció esetén ezek magyar nyelvű fordítását, melynek költsége a biztosítási szolgáltatási igényt érvénye- sítő felet terheli,
j) a biztosítási eseménnyel összefüggésben a mentéshez, a további károk megelőzéséhez és a kárenyhítéshez igény- bevett eszközök, erőforrások használatának költségét iga- zoló, illetőleg arra alkalmas iratok,
3. A biztosító a kárbejelentés, a felvilágosítás és a rendelkezésére bo- csátott dokumentumok tartalmát ellenőrizheti, illetőleg a bejelentett igény elbírálásával összefüggő egyéb iratokat szerezhet be.
4. A biztosított illetőleg a károsult jogosult a károk és költségek egyéb okmányokkal, dokumentumokkal történő igazolására bizonyítás általános szabályai szerint annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.
5. Amennyiben a szerződő (biztosított) a biztosítási esemény bekövetkezésének bejelentésére, a felvilágosítás megadására, ezek biztosító általi ellenőrzésének lehetővé tételére, a biztosító szerződésben vállalt szolgáltatási kötelezettsége teljesítéséhez szükséges dokumentumok szolgáltatására vonatkozó kötele- zettségét nem teljesíti, és emiatt lényeges körülmények kiderít- hetetlenekké válnak, a biztosító kötelezettsége nem áll be.
6. A biztosítási esemény bekövetkezése után a biztosított vagyon- tárgy(ak) állapotában a szerződő (biztosított) a kárfelvételi eljárás megindulásáig, de legkésőbb a kárbejelentéstől számított 5. napig csak a kárenyhítéshez szükséges mértékben változtathat.
7. Amennyiben a megengedettnél nagyobb mértékű változtatás következtében a biztosító számára fizetési kötelezettségének elbírálása szempontjából lényeges körülmények tisztázása lehe- tetlenné vált, kötelezettsége nem áll be.
8. Ha a biztosító részéről a kárbejelentés kézhezvételétől számított
5 napon belül nem történik meg a kár megszemlélése, a szerződő (biztosított) intézkedhet a javításról vagy a megsérült vagyontárgy(ak) helyreállításáról. A fel nem használt, illetve kiselejtezett alkatrészeket, berendezéseket és egyéb vagyon- tárgyakat a biztosítóval történt előzetes egyeztetést követően, további 30 napig változatlan állapotban meg kell őrizni.
9. A biztosító biztosítási szerződésből eredő kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelőző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmi–adó köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség)után az általános forgalmi adó összegének megtérítésére csak olyan számla alapján vállal kötelezettséget, illetve téríti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét vagy amelyből annak összege kiszámítható.
10. Amennyiben a szerződésre vonatkozó különös biztosítási feltételek másként nem rendelkeznek, a biztosító szolgáltatása a kárrendezéshez szükséges utolsó okirat kézhezvételét követő
15. napon esedékes. A biztosító a biztosítási szolgáltatás telje- sítésének esedékességét a bejelentett káresemény tekintetében indult büntető vagy szabálysértési eljárás jogerős befejezéséhez nem kötheti.
11. A szerződő felek bármelyike kérheti a kár okának és összegének független szakértő által történő megállapítását. A független szak- értő költségét a megbízó előlegezi, illetőleg viseli.
8
12. A biztosító a szolgáltatás összegének kifizetését visszatarthatja ha kétség merül fel a szerződő (biztosított), illetőleg az általa megjelölt kedvezményezett pénzfelvételi jogosultságát illetően, a biztosító által megkívánt igazolás bemutatásáig.
13. A biztosító a szolgáltatását törvényes belföldi fizetőeszközben (forintban) fizeti meg.
14. Ha a kárrendezési eljárás során megállapítást nyert, hogy a biztosítási esemény bekövetkezett, a jogalap tisztázott, a bizto- sító a szerződő (biztosított) kérésére előleget folyósíthat.
X. Mentesülés
1. A biztosító mentesül fizetési kötelezettsége alól, amennyiben bizonyítja, hogy a kárt jogellenesen
a) a biztosított, illetőleg a szerződő fél;
b) a velük közös háztartásban élő hozzátartozójuk (hozzá tartozónak minősül: a házastárs, az egyenes ágbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó, a mostoha- és nevelőszülő, a testvér, az élettárs, az egyenes ágbeli rokon házastársa, a jegyes, a házastárs egyenes ágbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa);
c) a biztosítottnak vezető, a biztosított vagyontárgyak kezelé- sével együtt járó munkakört betöltő alkalmazottja(i), illetőleg megbízottja(i);
d) a biztosított vállalkozás vezetője/vezetői, a biztosított va- gyontárgyak kezelésével együtt járó tevékenységet végző tagja(i) vagy szerve(i) szándékosan vagy súlyosan gondat- lanul okozták.
2. Az 1. pontban foglaltakat a kármegelőzési és kárenyhítési köte- lezettség megszegésére is alkalmazni kell.
3. A károk megelőzésére és elhárítására a jó gazda gondosságán túl, a hatályos jogszabályok, óvórendszabályok, hatósági hatá- rozatok, szabványok, a biztosított felügyeleti szervének utasítá- sai, továbbá a biztosító általános és különös feltételeiben rögzí- tett előírásai mindenkor irányadók. Ha a szerződő vagy biztosított a kármegelőzésre és elhárításra vonatkozóan a valóságnak nem megfelelő vagy megtévesztő adatokat közölt, a biztosító mente- sül a szolgáltatási kötelezettsége alól.
4. Ha a biztosító a kármegelőzésre vonatkozó szabályok súlyos megsértését vagy sorozatos elmulasztását tapasztalja, jogosult a biztosítási szerződés módosítására javaslatot tenni, illetőleg a szerződést felmondani.
XI. A biztosítási szerződés megszűnése
1. A határozatlan időtartamra kötött biztosítási szerződést a felek a biztosítási időszak végére 30 napos határidővel felmondhatják.
2. A felek a biztosítási szerződésben a felmondási jogot legfeljebb 3 évre kizárhatják.
3. Ha a szerződés három évnél hosszabb időre szól, és a felek nem kötötték ki, hogy az a megállapított időtartam eltelte előtt is felmondható, a negyedik évtől kezdve a biztosítási szerződést bármelyik fél felmondhatja.
4. A határozott időtartamra létrejött biztosítási szerződés a tartam lejáratakor akkor is megszűnik, ha arra további díjfizetés történt. A szerződés megszűnését követő időszakra befizetett díjat a biztosító visszafizeti.
5. A biztosítási szerződés az első biztosítási díj, illetőleg az egyszeri biztosítási díj esedékességétől számított 30. nap, folytatólagos
díjak esetén a 60. nap elteltével megszűnik, ha addig a hátralékos díjat nem fizették meg, és a szerződő (biztosított) halasztást sem kapott, illetőleg a biztosító a díjkövetelést bírósági úton nem érvényesítette.
6. A biztosító a szerződés megszűnését és a bírósági út igény- bevételének határidejét további 30 nappal meghosszabbíthatja, ha a folytatólagos díj esedékességétől számított 60 nap eltelte előtt ennek a körülménynek a közlésével a szerződőt (biztosítottat) a fizetésre írásban felszólítja. A bírósági út igénybevétele esetén a biztosítási időszak végéig számított, a szerződő által meg nem fizetett biztosítási díj egy összegben esedékessé válik.
7. A díjnemfizetés miatt megszűnt biztosítási szerződést a bizto- sítási díj utólagos befizetése nem hozza újból létre. A biztosító köteles a díjkülönbözet visszatérítésére. A biztosítási díj nem- fizetése miatt megszűnt szerződés törlésének tényéről a biz- tosító a szerződőt (biztosítottat) külön írásban nem értesíti.
8. Ha a biztosítási szerződés hatálya alatt a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné vált vagy a biztosítási érdek megszűnt, a biztosítási szerződés, illetőleg annak megfelelő része – a biztosító erre vonatkozó külön írásbeli értesítése nélkül
– a hónap utolsó napjával megszűnik.
9. Ha a biztosítási esemény bekövetkezik, a biztosító az egész évre járó díj megfizetését követelheti.
10. A biztosítási szerződés megszűnésének egyéb esetében a biztosító annak a hónapnak az utolsó napjáig járó díjak meg- fizetését követelheti, amelyben a kockázatviselése véget ért.
XII. Törvényi engedményi jog
1. Amennyiben a biztosító a kárt megtérítette, őt illetik meg azok a jogok, amelyek a biztosítottat illetnék meg a kárért felelős személlyel szemben, kivéve, ha ez a biztosítottal közös ház- tartásban élő hozzátartozó.
2. Ha a biztosított vagyontárgy megkerül, arra a biztosított igényt tarthat, ebben az esetben azonban a kifizetett kártalanítási összeget vissza kell fizetnie.
XIII. Elévülés
Amennyiben a szerződésre vonatkozó különös biztosítási feltételek másként nem rendelkeznek a biztosítási szerződésből eredő igények az esedékességtől számított egy év alatt évülnek el.
XIV. Egyéb rendelkezések
1. A szerződő felek a jognyilatkozataikat írásban, a biztosítási szer- ződés felmondását tartalmazó nyilatkozatukat ajánlott levélben kötelesek megtenni.
2. A szerződő (biztosított) nyilatkozata a biztosítóval szemben akkor hatályos, ha az biztosító valamely szervezeti egységének jut tudomására..
3. Az általános és különös feltételekben nem szabályozott kérdésekre a Polgári Törvénykönyv, továbbá a hatályos jogszabályok ren- delkezései az irányadók. Az általános és különös feltételekben szabályozottak eltérése esetén a különös feltételekben írtak az irányadók.
9
XV. Adatkezelés és adatvédelem
1. A biztosító a feladatai ellátásához az alábbi adatokat jogosult kezelni:
a) a biztosított (szerződő, kedvezményezett és károsult) személyi adatait,
b) a biztosított vagyontárgyat és annak értékét,
c) a biztosítási összeget,
d) baleset-, betegség- és felelősségbiztosítási szerződés ese- tén az egészségi állapottal összefüggő adatokat,
e) a kifizetett biztosítási (kártérítési) összeg mértékét és a kifi- zetés idejét,
f) a biztosítási szerződés létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggő összes lényeges tényt és kö- rülményt.
2. A biztosítót az általa kezelt, biztosítási titoknak minősülő adatok tekintetében időbeli korlátozás nélkül – ha törvény másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség terheli. A titoktartási kötelezettség a biztosító tulajdonosain, vezetőin, alkalmazottain kívül kiterjed mindazokra, akik a biztosítási titokhoz a biztosítóval kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzá- jutottak.
3. A biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha a biztosító ügyfele vagy annak törvényes képviselője a kiszolgáltatható titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad.
4. A biztosító köteles a biztosított (szerződő, kedvezményezett) kérésére a biztosító által vezetett nyilvántartásokban tárolt saját adatairól tájékoztatást adni, valamint a biztosított (szer- ződő, kedvezményezett, károsult) által kezdeményezett adat- helyesbítéseket nyilvántartásaiban átvezetni.
5. A biztosító a személyes adatokat, továbbá az egészségügyi állapottal közvetlenül összefüggõ, általa kezelt adatokat a biz- tosítási jogviszony fennállásának idején, valamint azon idõtartam alatt kezelheti, ameddig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthetõ. A biztosító a létre nem jött biztosítási szer- zõdéssel kapcsolatos személyes adatokat addig kezelheti, ameddig a szerzõdés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban igény érvényesíthetõ. A biztosító köteles törölni minden olyan, ügyfeleivel, volt ügyfeleivel vagy létre nem jött szerzõdéssel kapcsolatos, az egészségügyi állapottal közvetlenül összefüggő adatot, amelynek kezelése esetében az adatkezelési cél meg- szûnt, vagy amelynek kezeléséhez az érintett hozzájárulása nem áll rendelkezésre, illetve amelynek kezeléséhez nincs törvényi jogalap.
6. A biztosító köteles az érintett ügyfél kérésére tájékoztatást adni a biztosító által vezetett nyilvántartásokban tárolt saját adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről, székhelyéről és az adatkezeléssel összefüggõ tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat. Törvény az adattovábbításról való tájékoztatást kizárhatja. Társaságunk az érintett ügyfél ál-tal kezdeményezett adathelyesbítéseket a nyilvántartásaiban átve- zetni köteles.
Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szerző- désben nevesített jogosult is gyakorolhatja.
Az érintett jogellenes adatkezelés esetén élhet tiltakozási jogával, illetve bírósághoz is fordulhat.
10
Vízi járművek casco biztosításának különös feltételei
A jelen különös feltételekben nem szabályozott kérdésekben a Generali-Providencia Biztosító Rt. Általános Vagyonbiztosítási Feltételek (ÁVF), valamint a hatályos magyar jogszabályok elõírásai alkalmazandók.
I. Biztosított vagyontárgyak
Biztosított vagyontárgy a biztosítási kötvényben meghatározott vízi jármû, a hozzá tartozó gépészettel, berendezéssel, valamint minden olyan szilárdan beépített és be nem épített felszerelés, amely a vízi jármû alapfelszereléséhez és mûködõképességéhez szükséges és a biztosítási ajánlat részét képezõ adatközlõn feltüntetésre került.
Biztosíthatók azok a vízi jármûvek, melyek a Közlekedési Fõfelügyelet Hajózási Felügyelet által nyilvántartott nemzetközi hajólevéllel rendelkeznek és amelyeket gazdasági célú hajózásra, vagy kedvtelési célú közlekedésre, sportolásra használnak és a biztosítás tartama alatt biztonságos és rendeltetésszerû hajózásra alkalmas állapotban tartanak.
Nem biztosítható vagyontárgyak a kézi erõvel mozgatott csónakok, segédmotoros csónakok, légpárnás vízi jármûvek, gumicsónakok, jet-skik.
II. Biztosítás idõbeli és területi hatálya
Idõbeli hatály
A biztosítási védelem – a biztosítási szerzõdés hatálya alatt – külön megállapodás hiányában kiterjed:
a) A vízen tartózkodás idejére, feltéve, hogy az hatóságilag nem tilos.
b) A szárazföldi tartózkodás idejére, beleértve a hajófelvonást, a parti leeresztést, a dokkolást és a vízrebocsátást is.
c) A szárazföldi szállítás idõtartamára.
Területi hatály
A biztosítási védelem a Magyar Köztársaság területére terjed ki.
Külön megállapodás alapján a biztosítási védelem területi hatálya kiterjeszthetõ az európai szárazföld természetes és mesterséges felszíni vizeire, valamint a Földközi-tenger európai országokhoz tartozó felségvizeire is (H03. számú záradék).
III. Biztosítási szerzõdés tartama, a biztosítási idõszak
A biztosítási szerzõdés – ha a felek másképpen nem állapodnak meg – határozatlan tartamú, a biztosítási idõszak egy év, a biztosítási évforduló pedig a szerzõdésben a kockázatviselés kezdeteként megjelölt nap.
IV. A biztosító kockázatviselésének terjedelme
1. Alapfedezet
A biztosító kockázatviselése – ellenkezõ megállapodás hiányában
– az alábbiakban meghatározott biztosított veszélynemek okozta károkra terjed ki alapfedezetre történõ kockázatvállalás esetén:
Baleset
Az a biztosítási esemény, ha a biztosított vagyontárgyban köz- vetlen, külsõ és hirtelen mechanikai erõhatás következtében károsodás keletkezik.
Tûz
Tûz biztosítási eseménynek minõsül az öntápláló lánggal égés, amely nem rendeltetésszerû tûztérben keletkezik, vagy ott keletkezik, de azt elhagyja és saját erejébõl továbbterjedni képes. Biztosítási eseménynek minõsül az átterjedõ tûz okozta károsodás is.
A tûzkár nélküli füst és koromszennyezõdésbõl származó károk nem minõsülnek biztosítási eseménynek.
Villámcsapás
A biztosított vagyontárgy károsodását a biztosított vagyontárgyba közvetlenül becsapódó villám erõ- és hõhatása okozza.
Robbanás
A biztosított vagyontárgy károsodását gázok, porok és gõzök terjeszkedési törekvésén alapuló, hirtelen lezajló erõhatás okozza.
Vihar
A biztosított vagyontárgy károsodását 15 m/sec sebességet elérõ vagy azt meghaladó szél nyomó és szívóhatása okozza.
Földrengés
A biztosított vagyontárgy károsodását a kockázatviselés helyén az MSK-64 skála V. (ötödik) fokozatát elérõ vagy azt meghaladó földmozgás okozza.
Felhõszakadás
A biztosított vagyontárgy károsodását nagy mennyiségû, hirtelen lehulló, legalább 1 mm/perc intenzitású, a talajszinten áramló nagy mennyiségû csapadékvíz romboló hatása okozza.
Árvíz
Az a biztosítási esemény, amikor az élõvizek és az ezekbe nyílt torkolattal csatlakozó és belvízvédelmi töltéssel ellátott mes- terséges csatornák, valamint mesterséges tavak áradással ki- lépnek a medrükbõl és a biztosított vagyontárgyat elöntik.
Jégverés
A biztosított vagyontárgy károsodását jégszemek formájában lehulló csapadék mechanikai hatása okozza.
Sziklaomlás, kõomlás és földcsuszamlás
A biztosított vagyontárgy károsodását lehulló szikla- és kõzet- darabok, illetõleg földtömeg mechanikai hatása okozza.
2. Külön megállapodás alapján biztosítható veszélynemek és károk
2.1. Betöréses lopás, rablás és vandalizmus okozta károk (H01. számú záradék)
Betöréses lopás biztosítási eseménynek minõsül
a) A szabályszerûen kikötött vagy lehorgonyzott és lezárt (az összes zárszerkezet zárt) vízi jármû ellopása.
b) A vízi jármûhöz szilárdan rögzített, vagy az ellopás ellen megfelelõen biztosított tárgyak eltulajdonítása.
11
Szilárd a rögzítés abban az esetben, ha a biztosított tárgy összeépítve, kézi erõvel segédeszköz nélkül nem mozdíthatóan csatlakozik a hajótesthez.
Ellopás ellen megfelelõen biztosítottak azok a tárgyak, amelyek szilárdan nem rögzíthetõk a hajótesthez, de annak lezárt (az összes zárszerkezet zárt) részében találhatók, illetve a hajótesthez kötelekkel rögzítve vannak (például vitorla, mentõcsónak, mentõöv).
c) Ha a biztosítási esemény úgy következik be, hogy az elkövetõ a lopás, illetõleg lopás kísérlete során a vízi jármû tátolására szolgáló kikötõi tárolóhelységbe:
– erõszakos módon (nyílászárók be- vagy feltörésével, fal, födém vagy tetõ kibontásával) betört, behatolt,
– zárás elõtt a helyiségben elrejtõzik, és zárás után erõszakos módon (nyílászárók be- vagy feltörésével, fal, födém vagy tetõ kibontásával) távozik,
– álkulccsal, zárak felnyitására alkalmas idegen eszközzel, vagy betöréses lopás során hozzájutott eredeti kulccsal, illetve kulcsmásolattal jut be.
Rablás
Biztosítási eseménynek minõsül, ha az elkövetõ a biztosított vagyontárgyat úgy tulajdonítja el, hogy e célból erõszakot, vagy élet, illetõleg testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz.
Vandalizmus
Biztosítási eseménynek kizárólag a megkísérelt vagy véghezvitt (befejezett) betöréses lopás során a biztosított vagyontárgyak- ban okozott sérülési, rongálási károk minõsülnek.
2.2. Hajótesten kívüli részek töréskárai
Hajócsavarokban, csavartengelyekben, kormánylapátban, és más, a meghajtó berendezés hajótesten kívüli részeiben, valamint a külsõ motorokban uszadékkal, víz alatti tárgyakkal való ütközés, hajómegfeneklés során bekövetkezett károk (H02. számú záradék).
2.3. Bérbeadás
A vízi jármû harmadik személy részére történõ bérbeadása esetén, a bérbeadás idõszaka alatt bekövetkezett károk (H04. számú záradék).
V. Biztosításból kizárt kockázatok és károk
A biztosítási fedezet nem terjed ki:
– azokra a károkra, amelyeket harci cselekmény, vagy bármely háborús esemény okozott, illetõleg azok következményei,
– a katonai vagy polgári hatóságok rendelkezései miatt kelet- kezett károkra,
– a felkelés, lázadás, zavargás, fosztogatás, sztrájk, terror- cselekmény, polgári és katonai zavargások miatt vagy velük összefüggésben keletkezet károkra,
– elkobzás, lefoglalás vagy más hatósági beavatkozások miatt keletkezett károkra,
– a felszabaduló nukleáris energia károsító hatásával, vagy sugárzó anyagok bármilyen célú felhasználásával összefüggésben keletkezõ károkra.
Nem terjed ki a biztosítási fedezet azokra károkra amelyek:
– a vízi jármûvek üzemeltetéséhez szükséges hatósági elõ- írások be nem tartásából erednek,
– a vízi jármû mûködésképtelen állapotával állnak okozati ösz- szefüggésben,
– mûszaki, konstrukciós, gyártási vagy anyaghibából adódnak,
– természetes elhasználódásból erednek, illetve tartós hatás miatt keletkeztek (például vegyi, termikus, mechanikus, elektromos, korhadás, rothadás, szuvasodás), öregedési, illetve anyagfáradási jelenségek, korrózió,
– állati kártevõk károkozásából keletkeznek,
– a karbantartás elmulasztásából vagy nem megfelelõ karban- tartásból adódnak,
– gépészeti berendezések meghibásodásából, kezelési hi- bából, belsõégésû motorokban a robbanótérben fellépõ robbanásból erednek, amennyiben a keletkezett károk ezekre korlátozódnak,
– a nem megfelelõ raksúlyból, illetõleg a merülési mélység túllépésébõl adódnak,
– amelynek elõidézõ oka az, hogy fenyegetõ veszély esetén a vízi jármûvet nem lehet elvontatni a helyszínrõl, ha az egy védett kikötõn kívül legénység nélkül horgonyoz,
– a nem megfelelõ vízállásnál való közlekedésbõl (megfe- neklésbõl) adódnak,
– a politúrban, mázolásban, a külsõ burkoló rétegben, illetõleg a szélvédõn és ablakon keletkeznek, még akkor sem, ha azok egy biztosítási esemény következményei,
– duzzasztón történõ átkelés következtében keletkeznek,
– szándékos bûncselekménynek a biztosított által történt elkövetése vagy kísérlete során keletkeznek,
– értékcsökkenésbõl adódnak,
– egy biztosítási esemény közvetett kárai (például környezet- szennyezés),
– a szállítás alatt keletkeznek, feltéve, hogy annak oka
– olyan szállítóeszköz használata, amely a biztosított vízi jármûnek és tartozékainak felvételére és szállítására nem alkalmas,
– az alkalmazott szállítóeszköz megengedett terhelési- és vontatókapacitásának túllépése,
– a biztosított vízi jármûnek vagy alkatrészeinek a szállí- tóeszközön történõ hiányos, illetve szakszerûtlen elhelye- zése, rögzítése
– egy korábbi, ki nem javított sérülés helyén keletkeztek, vala- mint a javítási, karbantartási tevékenység végzése közben következnek be,
– mindennemû versenyen, vagy arra való felkészülés (edzés) során keletkeznek,
– a vízi jármûben fagyás által ill. jégzajlás következtében keletkeztek,
– a biztosítási fedezet nem terjed ki a biztosított vagyontárgy-hoz tartozó hajócsavarokban, csavartengelyekben, kormányla- pátban és más, a meghajtóberendezés hajótesten kívüli részeiben, valamint külsõ motorokban uszadékkal, víz alatti tárgyakkal való ütközés, hajómegfeneklés során keletkezett káraira,
– amelyek ellen a biztosított vagyontárgyra más érvényes és hatályos biztosítás fedezetet nyújt.
VI. Használaton kívüli idõ – teleltetés
Használaton kívüli idõszakra (teleltetés) abban az esetben terjed ki a biztosítási fedezet, ha a vízi jármûvet zárt kikötõben, hatóságilag engedélyezett tárolóhelyen az elõírásoknak megfelelõen kikötve, vagy a szárazföldön erre alkalmas biztonságos zárt helyen állandó telephelyi õrzés mellett tárolják.
A teleltetés idejére a vízi jármûbõl mindennemû gyúlékony anyagot el kell távolítani.
VII. Biztosítási összeg és érték
(Kiegészítés az ÁVF. V. fejezetéhez)
A biztosítási összegnek a vízi jármû forgalmi értékével kell megegyeznie. Elõszereteti érték a biztosítási összeg meghatározásánál nem vehetõ figyelembe.
Ez az összeg új vízi jármûvek esetében a forgalomba helyezés idõpontjától – ha pedig ez nem állapítható meg, a gyártási év január 1-jétõl – kezdõdõ 12 (tizenkét) hónapig, a vízi jármû újértéke.
12
Az elsõ forgalomba helyezés idõpontjától számított 12. (tizenkettedik) hónapon túli idõszakra vonatkozó biztosítási érték a biztosításkötés napján Magyarországon használt, azonos típusú, korú, mûszaki állapotú vízi jármûnek belföldi fizetõeszközben (forintban) kifejezett forgalmi értéke, amely azonban nem lehet magasabb az aktuális Schwacke katalógusban szereplõ használt vízi jármûvek – a Magyarországra vonatkozó módosító tényezõk (például vám, ÁFA) figyelembevételével – megállapított értékénél.
VIII. A biztosítási összeg változása
A biztosítási összeg a folyó biztosítási évre kifizetett kártérítés összegével csökken, kivéve, ha a szerzõdõ fél az eredeti biztosítási összegre emelés díját egy újabb biztosítási esemény bekövetkezését megelõzõen megfizeti (díjfeltöltés).
Az eredeti biztosítási összegre emelés díját a biztosító a kártérítés összegének megfelelõen a biztosítási esemény bekövetkezése napjától a biztosítási szerzõdés szerinti évfordulóig – illetve a lejárat napjáig – terjedõ idõszakra határozza meg.
A biztosítási évfordulót követõen – ellenkezõ megállapodás hiányában
– ismét az eredeti biztosítási összeg és díj az érvényes.
IX. Kárbejelentés, kárrendezés
(Kiegészítés az ÁVF IX. fejezetéhez)
Biztosítási esemény bekövetkezésekor a szerzõdõ/biztosított köteles minden tõle telhetõ intézkedést megtenni a kár enyhítése érdekében. Erre vonatkozóan – ha a körülmények lehetõvé teszik – a biztosító utasításait be kell szereznie.
Más vízi jármûvel történt összeütközés esetén azonnal jegyzõkönyvet kell felvenni a baleset okairól és lefolyásáról, valamint az érintett vízi jármûvek szemmel látható sérüléseirõl. A jegyzõkönyvet az érintett vízi jármûvek vezetõinek alá kell írniuk.
A szerzõdõ/biztosított a biztosítási eseménnyel kapcsolatban indult hatósági, bírósági eljárást írásban köteles a biztosítónak bejelenteni.
Ha az eltulajdonított vízi jármû a kárkifizetést megelõzõen vagy követõen megkerült, a szerzõdõ/ biztosított köteles ennek tényét a tudomására jutástól számított két munkanapon belül a biztosítónak írásban bejelenteni.
X. Mentesülés
(Kiegészítés az ÁVF X. fejezetéhez)
Súlyosan gondatlannak minõsül különösen az a magatartás, ha
– a biztosított vízi jármûvet 0,8 ezreléket elérõ alkoholos, vagy kábítószeres (ideértve a kábító hatású anyagokat) befolyásoltság állapotában, illetõleg vezetésre alkalmatlan állapotban vezették, vagy a vízi jármû ilyen személynek en- gedték át,
– az eltulajdonított vízi jármûben benne maradt a vízi jármû kulcsa, pótkulcsa, vagy vagyonvédelmi berendezéseinek kulcsa, távirányítója.
Mentesül a biztosító a fizetési kötelezettsége alól, ha a szerzõdõ/ biztosított a szerzõdés elvállalása szempontjából lényeges körülményt elhallgat, vagy a kárrendezés során a biztosítót megtéveszti olyan tény ismeretében, amely a biztosító fizetési kötelezettségére vagy annak mértékére hatással van.
XI. Biztosítási szolgáltatás
A biztosító szolgáltatási kötelezettségének felsõ határát a biztosítási összeg képezi. A biztosító a biztosítási összegen belül – a biztosítási
szerzõdés szerinti önrészesedés levonásával – az alábbiak szerint teljesíti a biztosítási szolgáltatást:
Biztosítási szolgáltatás totálkár (teljes kár) esetén
Totálkár esetén a kártalanítás mértéke a vízi jármû forgalomba helyezésétõl számított egy évig a vízi jármû újrabeszerzési értéke, feltéve, hogy a forgalomba helyezés a gyártástól számított egy éven belül történt.
Amennyiben a forgalomba helyezés nem bizonyított, a forgalomba helyezés idõpontjának a gyártási év január 1-jét kell tekinteni.
Az elsõ forgalomba helyezéstõl számított 13. (tizenharmadik) hónap elsõ napjától a biztosító a kárt káridõponti forgalmi értéken téríti meg. A káridõponti forgalmi érték az azonos típusú, korú és mûszaki állapotú, a káresemény idõpontjában Magyarországon használt vízi jármûnek belföldi fizetõeszközben (forintban) kifejezett forgalmi értéke, figyelembe véve az esetleges elõzménykárokat. A káridõponti forgalmi érték azonban nem lehet magasabb az aktuális Schwacke katalógusban szereplõ használt vízi jármûvek
– a Magyarországra vonatkozó módosító tényezõk (például vám, ÁFA) figyelembevételével – megállapított értékénél.
Amennyiben a vízi jármû, vagy egyes részei okmányokkal iga- zolhatóan teljes körû felújításra kerültek, úgy a kiindulási idõpont az adott részek esetében a felújítás dátuma.
A szerzõdõ/biztosított birtokában maradt hasznosítható alkat- részek és maradvány értéke a szolgáltatás összegébõl levonásra kerül.
Értelmezõ rendelkezések
A biztosított vízi jármû teljes-, vagy totálkára akkor áll fenn, ha annak visszaszerzése a biztosított számára kilátástalan, különösen, ha a vízi jármû menthetetlenül elsüllyedt, vagy az eredeti állapot helyreállítása gazdaságtalan, illetõleg mûszakilag nem indokolt.
Gazdaságtalan a helyreállítás, ha a vízi jármû helyreállítási költségei meghaladják a vízi jármû roncsértékkel csökkentett káridõponti forgalmi értékét.
Biztosítási szolgáltatás részkár esetén
Részkár esetén a biztosító szolgáltatási kötelezettsége meg- állapításának alapját a biztosítási esemény bekövetkezésének idõpontja szerinti – a Magyarországon általánosan elfogadott és igazolt – helyreállítási és pótlási költségek képezik.
A helyreállítás során, a vízi jármûvön végzett változtatásokkal, minõség- vagy teljesítményjavítással, kopás vagy elhasználódás miatti javításokkal kapcsolatban felmerült költségeket, valamint az esztétikai, teljesítmény és más értékcsökkenést a biztosító nem téríti meg.
Költségekkel kapcsolatos biztosítási szolgáltatás
A biztosító megtéríti
– A biztosított azon felmerült kiadásait, melyeket a fenyegetõ kár elhárítására és a bekövetkezett kár enyhítése érdekében ésszerûnek tarthatott, amennyiben magát a kárt a biztosító a biztosítási feltételek alapján megtéríteni tartozik.
– A ráfordítások és a kártérítés együttes összege nem haladhatja meg a biztosítási összeget, kivéve, ha a ráfordítások a biztosító utasítására történtek.
– A vízi jármûnek legközelebbi, a vízi jármû szakszerû javítására alkalmas mûhelybe való szállításával kapcsolatban felmerült és számlával igazolt költségeket, de legfeljebb 100 000 Ft- ot, amennyiben magát a kárt a biztosító a biztosítási feltételek alapján megtéríteni tartozik.
– A kármegállapítás szükséges költségeit, amennyiben magát a kárt a biztosító megtéríteni tartozik.
– A hajótest, hajóroncs kiemelésének költségeit, amennyiben a hajótest elsüllyedése biztosítási esemény következménye
13
és a kiemelést hatóság írja elõ. A kártérítési összeg és a hajókiemelés költsége együttesen nem haladhatja meg a biztosítási összeget.
XII. Önrészesedés
A biztosító ellenkezõ megállapodás hiányában a szolgáltatás összegébõl biztosítási eseményenként az alábbi önrészesedést vonja le:
A vízi jármû betöréses lopással vagy rablással történõ eltulajdonítása, továbbá a vízi jármûbe épített részek eltulajdonítása esetén 20%-ot, de legalább 50 000 Ft-ot.
Kormánylapátban, hajócsavarokban, csavartengelyekben és más, a meghajtó-berendezés hajótesten kívüli részeiben, valamint külsõ motorokban bekövetkezett károk esetén 50%-ot, de legalább 50 000 Ft-ot.
Minden más káresemény esetén 10%-ot, de legalább 50 000 Ft-ot.
XIII. A biztosító szolgáltatásának esedékessége
1. Amennyiben a biztosító szolgáltatási kötelezettségének jogalapja fennáll, valamint a kárigény elbírálásához szükséges valamennyi okmány a biztosító részére benyújtásra került, a biztosítási szolgáltatás az utolsó irat beérkezésétõl számított 15 napon belül esedékes.
2. Ha az ellopott vagy elrabolt biztosított vagyontárgyak a kárkifizetés után megkerülnek, úgy a biztosított arra igényt tarthat, ebben az esetben azonban köteles a részére kifizetett szolgáltatást a biztosítónak visszafizetni. A biztosított vagyontárgy megkerülésének tényérõl a biztosító tértivevényes levéllel haladéktalanul értesíti a biztosítottat. Amennyiben a biztosított a részére kiküldött levél átvételétõl számított 30 napon belül nyilatkozatot nem tesz vagy a tértivevényes levél kézbesítése sikertelen, úgy a megkerült tárgy ( tárgyak ) feletti rendelkezési jog, mint törvényi engedményest a biztosítót illeti meg.
14
Záradékok
H01. sz. záradék
Betöréses lopás, rablás és vandalizmus okozta károk
A biztosítási fedezet kiterjed a biztosított vagyontárgyak betöréses lopás rablás és vandalizmus során bekövetkezett káraira a feltételben foglaltak szerint.
H02. sz. záradék
Hajótesten kívüli részek töréskárai
A biztosítási fedezet kiterjed a biztosított vagyontárgyhoz tartozó hajócsavarokban, csavartengelyekben, kormánylapátban és más, a meghajtóberendezés hajótesten kívüli részeiben, valamint külsõ motorokban uszadékkal, víz alatti tárgyakkal való ütközés, hajómegfeneklés sokán keletkezett káraira.
H03. sz. záradék Európai hatály
A biztosítási fedezet kiterjed az európai szárazföld hajózható ter- mészetes és mesterséges felszíni vizeire, valamint a Földközi tenger európai országokhoz tartozó felségvizeire.
H04. sz. záradék Bérbeadás
A biztosítási fedezet kiterjed a vízi jármûre harmadik személy részére történõ bérbeadása esetén a bérbeadás idõszakára is.
15