Contract
1. Megrendelés
Minden szerződés és megállapodás érvényre juttatásához írásos visszaigazolásunk szükséges és számunkra kötelezvé- nyek csak a visszaigazolás hatályát érintően keletkeznek. Az ajánlatokban megjelölt ár és szállítási határidő azok elfoga- dásáig nyitott marad. Megrendelő gondoskodik arról, hogy iratainak kezelése során harmadik fél jogai ne sérüljenek, és cégünk felé e téren panasz- és permentes ügyvitelt biztosít. Hozzánk eljuttatott iratok és kapcsolódó anyagok megron- gálódásából, eltűnéséből eredő károkért felelősséget nem vállalunk. A Vásárló beszerzési feltételeit magunkra nézve csak akkor tartjuk kötelezőnek, ha azokat írásban részlete- sen visszaigazoltuk. Amennyiben Vásárló a jogszerűen meg- kötött vásárlástól – bármilyen okból kifolyólag – visszalép, jogosultak vagyunk a piacképes áru eladási árának 10 %-át sztornó-díjként felszámolni, nem piacképes áru esetén ehhez az előállítás költségeit hozzáadva, mely esetben az elkészült árumennyiség Vásárló részére rendelkezésre áll.
Nem járatos típusok (higiéniai radiátorok, szelepes lapra- diátorok balos kivitelben, színes és horganyzott radiátorok) rendelésének lemondását kizárólag a rendelés beérkezését követő 48 órán belül van módunk elfogadni.
2. Szállítási határidők
Üzemünkből vagy raktárunkból kiszállításra kerülő áru szál- lítási határideje a kereskedelmileg és technikailag minden részletre kiterjedő, végérvényes adatok beérkezése után kezdődik és nem kötelező érvényű. A szállítási határidő be- tartása továbbá attól is függ, hogy a Megrendelő minden fizetési kötelezettségének eleget tett-e, amely a szállítás megkezdése előtt esedékessé vált. Vis maior (erőszakos cse- lekmények) és további előre nem látható események az üze- meinkben, vagy beszállítóink területén, minden esetben fel- oldást jelentenek számunkra a megkötött szállítási határidő betartása alól, anélkül, hogy Megrendelőt kártalanítanánk. Előreláthatóan hosszabb ideig tartó akadályoztatások esetén jogosultak vagyunk a szerződési kötelezettségeinktől elállni. Minden, késedelmes szállítás címén benyújtott esetleges kár- térítési igényt és késedelmességből származó kárigényt visz- szautasítunk. Vásárló köteles az árut átvenni, ellenkező eset- ben jogosultak vagyunk Vásárló költségeire és kockázatára az árut belátásunk szerint tárolni és azonnali esedékességgel kiszámlázni. Jogosultak vagyunk részszállítások foganatosítá- sára, melyet Vásárló köteles elfogadni.
3. Teljesítés és áruküldés
A szállítás teljesítettnek minősül, ha a szállítandó áruféleség a fuvarozónak, vagy a speditőrnek átadásra kerül. Az áru szál- lításra kész jelentésétől, az áru megrendelő részéről kése- delmes átvétele esetén, a szállítás teljesítettnek minősül. A berakodás és a szállítás minden esetben Megrendelő kocká- zatára történik. A szállítás során megsérült vagy elveszett áru- val kapcsolatos kártérítési igényt, reklamációt Megrendelő az aktuális szállító –vasút, fuvarozó, speditőr – felé jelenthet be. Esetleges csomagolás önköltségi áron kerül kiszámlázásra és nem kerül visszavételre, kivétel, ha azt tételesen a szerződés- ben rögzítettük. Általunk szerelt szállítandó áru őrzésének kockázata a Megrendelőt terheli. Hajón szállítandó áru ese- tén Megrendelőt terheli a szállító jármű szabad kapacitásá- nak időben történő és megfelelő nagyságrendű biztosítása. A hajó késedelmes berakodásából származó költségek, mint gépjármű állásköltség, átrakodási költségek, szállítási költsé- gek, raktározási költségek stb. Vásárlót terhelik, mindemellett
részünkről a szállítás teljesítettnek minősül. Javítási munkála- tokra szóló megbízások esetén írásban kifejtett megrende- lés ellenére is a mi hatáskörünkben marad annak eldöntése, hogy a javítást mely területen szükséges végrehajtani.
4. Árak
Az árakat az adott egységeink szabadon határozzák meg, ha- csak szerződésileg másban nem állapodtunk meg, és alapju- kat az ajánlat időpontjában rendelkezésünkre álló anyag- és bérköltségek szolgálják. Amennyiben az ajánlat és a szállítási idő közötti időtartam alatt ezekben a kalkulációs tényezők- ben növekedés tapasztalható, megnövekedik a megállapo- dásban kötött összegrész is, anélkül, hogy Vásárló kifejezett egyetértését megszereznénk. Ilyen jellegű áremelkedés nem jár vásárlás-visszalépési jogokkal. Az árak megállapításánál az üzemünk által meghatározott súlymennyiségek a mérvadóak. Amennyiben szerződéskötéskor az ár nyitott marad, úgy a szállítás napját követő napi eladási ár kerül felszámításra.
5. Xxxxxxx, tömegek és kísérőiratok
Minden olyan esetben, amikor a gyártási folyamatot megelő- zően a pontos súly- illetve darabszámra vonatkozó adatok nem állnak rendelkezésre, az ennek megfelelő többlet vagy kisebb mennyiségű szállítások a megrendelt áruból érvénye- sek. Katalógusainkban, ajánlatainkban, reklámanyagainkban szereplő ábráink, rajzaink, másolataink méret- és tömegada- tai csak megközelítőleg érvényesek, fenntartjuk magunknak a jogot a változtatásokra. Minden ilyen anyag örök szellemi tulajdonunkat képezi és másolati és pályázati vonatkozásban is jogvédelem alatt áll.
6. Fizetési feltételek
Számláink minden további megállapodás nélkül St. Bar- bara, Münztal vagy Bécs címzéssel fizetendőek, rög- tön a számla átvétele után, nettó, költségek nélkül. Pe- res esetekben az általunk meghatározattak szerint Kindberg, Leoben vagy Bécs a helyszín. Késedelmes fi- zetés esetén a banki késedelmi kamatot, de legalább 12 % p. a. (évenként) számítunk fel. Minden a követeléshez kapcsolódó költség a Vásárlót terheli. Késedelmes fizetés esetén az ABGB (Általános Polgári Törvénykönyv) 918. § alap- xxx xxxxxxxxxx vagyunk utólagos időpont meghatározása nélkül a szerződéstől elállni, ahol a visszalépésünk még más, nem teljesített üzletre és további, következő szállításokra is kihathat. A szállításokkal kapcsolatos követeléseink nem kompenzálhatóak Megrendelő esetleges ellenköveteléseivel. Fenntartjuk magunknak a jogot, akkor is, ha a korábbi meg- állapodásunk ezt nem tartalmazza, a szállítás előtt a teljesítés biztonsága érdekében biztosítékot kérni, és ennek elmaradá- sa esetén a szállítás sztornírozását. Megrendelő vagyoni hely- zetének rosszabbodása esetén jogosultak vagyunk fizetési haladékot azonnali fizetésmódra változtatni: ez vonatkozik a váltókra és a csekkekre is. Külön megállapodás nélkül nem vagyunk kötelesek váltókat befogadni, és ezek elfogadása csak abban az esetben történik, ha a diszkontálási költségek, bankköltségek és egyéb járulékos költségek Vásárlót terhelik.
7. Tulajdonjogok
A számla teljes, járulékos költségekkel növelt összegének kifizetéséig fenntartjuk az összes, Megrendelőhöz szállított, mindennemű áruval kapcsolatos tulajdonjogot magunknak. Vásárló hozzájárulásunk nélkül nem jogosult ezeket az áru- kat biztosítékként kiadni, és egy végrehajtási eljárás során
köteles jogaink megvédése érdekében bennünket értesíteni. Késedelmes fizetés esetén mindenkor jogosultak vagyunk a tulajdonunkat képező árut azonnal visszakövetelni és mér- legelni, hogy ekkor a rendelést semmisnek tekintjük-e vagy sem. Komolyabb esetekben igényt tartunk az áru eladási ára 40 %-ának kifizetésére, az áru elhasználódása és értékcsök- kenése miatti jóvátételként, mindaddig, amíg egy magasabb kár, vagy magasabb elmaradt nyereség bizonyítást nem nyer. Amennyiben az általunk szállított termékek megrendelő által további feldolgozásra, átalakításra kerülnek, tulajdonjogunk legalább az általunk szállított anyag értékéig megmarad az új termék és a tovább eladás után befolyt összeg vonatkozá- sában. Amennyiben tehát az általunk szállított, Megrendelő által tovább feldolgozott áru újra értékesítésre kerül, Meg- rendelő ezt csak tulajdonjogunk fenntartása mellet, vagy an- nak megváltása után teheti. Ebben a vonatkozásban Megren- delő a mi vagyonkezelőnk. Ennek a megállapodásnak alapján a jogigény harmadik fél részére történő átruházása önállóan történik, és akkor is érvényes, ha Megrendelő a harmadik féllel szemben nem követ el szerződésszegést. Jogosultak vagyunk tulajdoni jogainkat Megrendelővel szemben mind- addig érvényesíteni, amíg a fennálló kereskedelmi tranzak- cióban Megrendelő, mint vétkes szerepel. A Vásárló követe- lései a szabad vagyon eladásából vagy más jogalapból már most tőlünk függetlenné válik és mindegy, hogy a szabad va- gyon a fel- vagy átdolgozás előtt vagy után és hogy egy vagy több vásárló részére kerül viszonteladásra. Az átruházott kö- vetelés számunkra mindenkor a szabad vagyonra vonatkozó, általunk kibocsátott számla nagyságáig érvényes. Abban az esetben, ha a szabad vagyon Vásárló által más, nem hozzánk tartozó áruval egyetemben kerül eladásra, az értékesítési ösz- szegből elkülönítendő a szabad vagyon számlázási összege, amely a többi áruval egyetemben az eladási szerződés tár- gya. Követelései behajtására Vásárló felhatalmazott az áru to- vábbi elidegenítésére. A mi behajtási jogosultságunk Vásár- ló behajtásra tett felhatalmazásától függetlenül fennmarad. Követeléseinket nem vonjuk vissza mindaddig, míg vásárló a fizetési kötelezettségeinek rendben eleget nem tesz. Fel- szólításunkra Vásárlónak az átruházott követelések adósa felé követeléseinket jeleznie kell.
8. Reklamációk
Reklamációkat csak abban az esetben fogadunk el, ha az áru a kézbesítéstől számított 14 napon belül hozzánk megérkezik. Időben és jogosan foganatosított reklamáció esetén a selej- tes áru bérmentesített visszaszolgáltatása ellenében jóváírást vagy az áru díjmentes cseréjét biztosítjuk, belátásunk szerint. Minden további igényt, különösen kártérítést, vagy a bonyo- lítással járó költségek megtérítését, visszautasítunk. Az áru visszaküldése üzemünkbe csak előzetes hozzájárulásunkkal és költségmentesen történhet. Felelősségünk csak a Megren- delővel szemben áll fenn. A hibák bizonyításánál a cégünk- nél végzett vizsgálati dokumentumok a mérvadóak. Rejtett hibák vonatkozásában 3 hónap eltelte után cégünk semmi- lyen szavatossággal nem tartozik. Szavatosságunk megszűnik olyan áruféleségek esetében, melyek anyagminősége, vagy felhasználási módja idő előtti elhasználódást eredményez. Szavatosságunk továbbá akkor is megszűnik minden eset- ben, ha külső beavatkozással idegen alkatrész beépítése tör- ténik az általunk gyártott termékbe. Amennyiben olyan ter- mék szállítására köteleztük magunkat, amely meghatározott feltételeknek kell, hogy megfeleljen, úgy az adott termék a kibocsátó egységünk által bevizsgálásra kerül és Vásárló által a helyszínen kerül átvételre, amennyiben Vásárló a vizsgála- tunk műbizonylatával nem éri be. Anyaghibákért felelőssé-
get csak a beszállítóink felelősségének mértékéig vállalunk. A hibaelhárítási kötelezettségünk a Vásárló fizetéshaladéká- nak időtartamára vonatkozik. Amennyiben egy megrendelés a Megrendelő meghatározása, rajza vagy modellje alapján készül el, abban az esetben Megrendelő viseli az összes sza- badalmaztatási, mintaoltalmi és kereskedelmi vonatkozású jogok minden következményét és terhét, mind velünk, mind harmadik féllel szemben. Ilyen esetben szavatossági felelős- ségünk nem terjed ki a teljes konstrukcióra, hanem csak a Megrendelő által meghatározottak szerinti kivitelre.
9. További mentesség a teljesítés kötelezettsége alól
a) Háború és általános mozgósítás felment bennünket a meg- kötött szerződések teljesítésének kötelezettsége alól. Min- denesetre kötelesek vagyunk ilyen események bekövetkez- tekor Megrendelőt időben értesíteni, hogy a szerződést nem szándékozunk teljesíteni.
b) Erőszakos cselekményekkel (Vis maior) egyenértékű: üzem- zavarok, sztrájk vagy munkáskizárások magában az üzemben, gyárban, illetve a nyers- és üzemanyag, vagy segédanyagok- kal ellátandó üzem.
c) Amennyiben a szerződéskötés időtartama alatt a körülmé- nyek annyira megváltoznak, hogy joggal el lehet várni, hogy a megállapodás a megváltozott körülmények miatt egyálta- lán nem, vagy csak más feltételekkel teljesülhet -és a körül- mények megváltozásának ténye a megállapodás időtartama alatt a leggondosabb üzleti megfontolások mellett sem volt előre látható-, úgy jogosultak vagyunk a körülményeknek megfelelően vagy a szerződés teljesítésétől elállni, vagy a megváltozott körülményekhez igazított, anyagi konzekven- ciákat is magában hordozó változtatásokat a szerződésben követelni.
d) Szén, földgáz és bármilyen további alapszükségletű anyag szállításának kimaradása esetén, mely számunkra a gyártási folyamatot jelentősen megnehezítené vagy lehetetlenné ten- né, jogosultak vagyunk a szállítás időpontját az akadályozta- tás és az azt követő üzemeltetés megfelelő újraindításának időtartamával kitolni, vagy a szerződéstől a még nem teljesí- tett szállításra vonatkozóan visszalépni.
10. Teljesítési hely és a bíróság illetékességének helyszíne
A szállítás teljesítésének helye mindkét fél számára, köztes határállomás megjelölése esetén is, az expedíciós hely. A fi- zetés teljesítésének helyszíne, váltóval kapcsolatos igények esetén is, St. Xxxxxxx, Münztalban van. Cégünk St. Barbara, Münztalban található székhelye egyben minden, szállítási szerződéssel közvetlenül, vagy közvetve kapcsolatban álló esetleges peres ügyben az illetékességi hely. Minden eset- ben jogosultak vagyunk azonban, belátásunk szerint, Meg- rendelő székhelyének illetékességi területén pert indítani. A szállítási szerződés kapcsán felmerülő jogviszonylatban az osztrák jogot kell alkalmazni.
11. Eltérő feltételek
Jelen szállítási feltételektől eltérő, vagy kiegészített szerző- dés jogi érvényességéhez minden esetben cégünk nyomaté- kosan előzetes, írásos hozzájárulása szükséges és mindenkor csak arra az esetre érvényes, melyre a módosított változat köttetett.