ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
1. számú melléklet
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
(ÁSZF) SZÓJABAB 2019. ÉVI
HÍRÖS AGRÁRIA Kft. termeltetési szerződéséhez
1. §. TERMELŐ KÖTELEZETTSÉGEI
(1) A Termelő büntetőjogi felelőssége tudatában kijelenti és szavatolja, hogy a termeltetésbe vont termőföldek használatára megfelelő jogcímmel (tulajdonjog, haszonbérleti jog, szívességi használat) rendelkezik, és ezt a földhasználati lapok bemutatásával is igazolta, valamint, hogy a termeltetésbe vont táblákra a jelen szerződés aláírását megelőzően mással termeltetési szerződést nem kötött, az előállítandó terményt egyéb módon meg nem terhelte. A Termelő kötelezi magát továbbá arra is, hogy jelen szerződés hatálya alatt a termeltetésbe vont táblákra mással további termeltetési, vagy termékértékesítési szerződést nem köt, az előállítandó terményt harmadik személy javára meg nem terheli. A Termelő a jelen szerződésben vállalt kötelezettségei teljesítése érdekében a jelen szerződés hatálya alatt a termeltetésbe vont táblákat és a táblákon előállítandó terményt semmilyen más módon nem hasznosítja.
(2) A Felek megállapodnak abban, hogy a termeltetésbe vont, finanszírozott terület, betakarítás előtti állapotfelmérését (határszemle) minden év augusztus 15. napjáig közösen elvégzik. A szemléről írásos jegyzőkönyvet készítenek, amelyet mindketten aláírnak.
A közösen elkészített jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a betakarításkor várható termésátlagra vonatkozó termésbecslést is.
Kikötik a Felek továbbá, hogy a Termeltető a jelen megállapodás tartama alatt bármikor jogosult a Termelő gazdálkodását ellenőrizni, melynek tűrésére Termelő kötelezi magát.
(3) A Termelő a szerződés aláírásával kötelezettséget vállal arra, hogy amennyiben a Termeltetőtől, olyan anyagokat vásárol, melyeknek felhasználását, szállítását, tárolását jogszabály meghatározott végzettséghez, képesítéshez köti, a jogszabály szellemének megfelelő képesítéssel rendelkező szakembert bíz meg.
A Termeltetőt a jelen pontban megjelölt kötelezettség megszegéséből eredően semmilyen felelősség nem terheli.
(4) A Termelő vállalja, hogy a géntechnológiai tevékenységről szóló mindenkor hatályos magyar, illetve EU jogszabályokat betartja, illetve betartatja.
(5) A Termelő a vetésterületet a jó gazda gondosságával köteles művelni.
(6) A Termelő köteles – Felek eltérő megállapodása hiányában – a termeltetésbe vont vetésterületen megtermelt terményt a Termeltető birtokába és tulajdonába adni.
(7) A Termelő a betakarítás megkezdése előtt legalább 24 órával megelőzően köteles írásban értesíteni a Termeltető illetékes területi központját a betakarítás kezdő időpontjáról (6000 Kecskemét, Xxxxxx xx 00/a., fax: 06/76-322- 927, vagy xxxx@xxxxxxxxxxxx.xx).
2. §. TERMELTETŐ KÖTELEZETTSÉGEI
(1) A Termeltető áruhitelt nyújt a Termelő részére, mely hitelkeret összegéig Termeltető halasztott fizetéssel értékesít a Termelő részére.
(2) A HÍRÖS AGRÁRIA Kft. köteles – Felek eltérő megállapodása hiányában – a termeltetésbe vont vetésterületen megtermelt termény szerződött mennyiségét, a jelen ÁSZF feltételei szerint felvásárolni.
(3) A Termeltető vállalja, hogy továbbképzések, bemutatók, konzultációk, kiadványok segítségével a Termelők szaktudásának fejlesztését elősegíti.
(4) A Termeltető technológia fejlesztési tevékenységének eredményeit a Termelő szakembereivel szakmai fórumokon megismerteti, bevezetésüket elősegíti.
(5) A Termeltető a termeltetéssel, termeléssel, kereskedelemmel kapcsolatos információkat – munkatársain keresztül személyesen vagy elektronikus úton (e-mail, sms, stb.) - juttatja el a Termelő részére.
3. §. TERMÉNY TÁROLÁSA
A felek a megtermelt termény betakarítást követő elhelyezésére vonatkozóan legkésőbb 2019. augusztus 31-ig állapodnak meg, az alábbi lehetőségek figyelembe vételével:
(1) A termény tárolása a Termelő saját tárolójában:
A Termelő a terményt a mennyiségi és minőségi változásoktól történő megóvásra alkalmas tárolóban köteles elhelyezni. A Termelő kötelezettséget vállal arra, hogy a betárolt terményt a jó gazda gondosságával szakszerűen, veszteségmentesen, más tulajdonában lévő áruktól elkülönítetten tárolja és a tárolás teljes időtartama alatt megőrzi.
A Termelő köteles a Termeltetőt a terményre vonatkozó minden lényeges körülményről írásban - halaszthatatlan intézkedést igénylő esetben pedig haladéktalanul rövid úton (telefon, fax stb.) - értesíteni, ennek elmulasztásából eredő károkért a Termelő felel.
(2) A termény áttárolása
Amennyiben a Termelő bármely okból indítványozza a saját tárolójából a termény áttárolását, az csak a Termeltető írásos engedélyével és a Termelő költségére történhet.
(3) A termény tárolása a Termeltető által kijelölt tárolóban
A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Termelő viseli a tárolóba történő szállítás költségeit a termeltetésbe vont táblák helyétől számított 50 kilométeres körzetben. 50 kilométert meghaladó távolságra történő szállítás esetén az 50 kilométeren felüli szállítási költség a Termeltetőt terheli. Továbbá a Termelő viseli a be- és kitárolás, valamint a szerződés minőségi előírásainak teljesítése érdekében végzett árukikészítés költségeit is.
A 3.§. (1), (2) és (3) bek. szerinti betároláskor illetve áttároláskor történő szállítójárműre rakás nem minősül az 5.§. (3) bekezdés szerinti teljesítésnek.
A Termelő vállalja, hogy a Termeltető külön kérésére és költségére növény-egészségügyi vizsgálatot végeztet. A Termelő a Termeltető részére elidegenítési és terhelési tilalmat enged a termény vonatkozásában. Felek tudomásul veszik, hogy az elidegenítési és terhelési tilalom hatálya eső termék jogosulti engedély hiányában történő értékesítése büntetőjogi következményekkel járhat.
4. §. TERMÉNY MINŐSÉGE
(1) A termény minőségének meg kell felelni az alábbiakban felsorolt minőségi követelményeknek:
Tisztaság Nedvességtartalom | minimum maximum | 98,0 %* 14,0 % |
9-14 % között térítés nincs. | ||
14 % feletti nedvességtartalom esetén a Termeltető a termény átvételét visszautasíthatja, vagy a szójabab magot eseti megállapodással az abban rögzített feltételekkel veszi át. | ||
Keverékesség | maximum | 2,0 % |
- ezen belül káros keverék | maximum | 0,5 % Csökkent értékű magvak |
- zsugorodott magvak | maximum | 5,0 % |
- kicsírázott magvak | maximum | 2,0 % |
- tört magvak | maximum | 10,0% |
*Az értékes keverékből 2 % a tisztasághoz tartozik. Az elbírálásnál az elsődleges károsodást kell figyelembe venni. Pl.: a zsugorodott tört magvakat zsugorodottnak kell tekinteni!
(2) A szójabab 2019. évi termésű, egészséges, száraz, élő kártevőktől, idegen szagtól, karantén objektumoktól, dohosságtól, penésztől mentes, rostált. A szójában vegyszermaradványok, nehézfémek, nehézfémsók, toxinok, dioxin, radioaktivitás, továbbá gyommagok és növényi gombabetegségek a mindenkori magyar és az EU hatósági előírások által megengedett értéken belül vannak, egyebekben a mindenkori magyar és az EU növény és állat- egészségügyi feltételeknek megfelel. Amennyiben az árut valamilyen vegyszerrel kezelték, fumigálták, annak adatairól Termelő a Termeltetőt haladéktalanul értesíteni köteles. Termelő tudomással bír arról, hogy a szójabab élelmiszer-ipari felhasználásra kerülhet, ezért annak termelése során az egész tenyészidő alatt a természetes érést befolyásoló (pl. érésgyorsító, stb.) kemikáliák csak az engedélyezett módon alkalmazhatók. A termesztés során kizárólag a szójában felhasználásra engedélyezett szereket szabad alkalmazni. Termelő a Termeltető részére a
termesztés során elvégzett növényvédő szeres kezelésekről az 5/2001. (01.16.) FVM rendeletben előírt nyilvántartásba a betekintést biztosítja.
Egyebekben a szójabab minőségének meg kell felelni az MSZ 6380:1982 számú szabvány előírásainak, a 42/2004. (IV.26.) ESzCsM-FVM együttes rendelet, valamint a 466/2001/EK és 856/2005/EK és 2006/576/EK rendeleteknek és módosításaiknak.
(3) Amennyiben a megtermelt szójabab minősége nem felel meg a jelen ÁSZF 4.§. (1) és (2) bekezdésében foglalt minőségi követelményeknek, a Termeltető jogosult azonnali hatállyal felmondani a termeltetési szerződést. A felmondást a Termeltető írásban köteles megtenni és megküldeni a Termelő részére. Termelő ebben az esetben sem mentesül a termeltetési előleg visszafizetési kötelezettsége alól, valamint a szerződéssel kapcsolatos teljes körű elszámolási kötelezettsége alól, beleértve a hibás teljesítéssel kapcsolatosan esetlegesen felmerülő kártérítési kötelezettségét. A Termeltető közreműködik külön megállapodás alapján a minőséghibás áru értékesítésében.
(4) A szójabab minőségéből adódó levonások/térítések elszámolásának alapja a Termeltető által választott és elfogadott független minősítő szervezet által elvégzett vizsgálat eredménye.
(5) A Termelő a termény származását, az előállítás nyomon követését, a szakszerű kezelést, az ÁSZF 4. számú mellékletét képező Termelői nyilatkozat aláírásával tanúsítja.
5. §. A TERMÉNY KÉSZRE JELENTÉSE, MINŐSÍTÉSE, TELJESÍTÉS
(1) Készre jelentés
A betakarított terményről Termelő az ÁSZF 1. számú mellékletét képező Adatlapot és az ÁSZF 2. számú mellékletét képező Betárolási jegyzőkönyvet állítja ki a betakarítást követően. Azt azonnal, de legkésőbb 7 napon belül, azt megküldi a Termeltetőnek, ezzel az árut készre jelenti és a HÍRÖS AGRÁRIA Kft. birtokába, illetve - az 5.§. (3) a) és c) esetet kivéve – tulajdonába adja.
(2) Minősítés
A Termeltető az Adatlap alapján annak beérkezését követően azonnal, de legkésőbb 7 napon belül a terményt minősítteti az általa megjelölt, akkreditált minőségvizsgáló intézettel, aminek költségét a Termelő viseli. A minőségvizsgálati eredményt a Termeltető küldi meg a Termelő részére. Amennyiben a termény a Termelő saját tárolójában kerül elhelyezésre, úgy a mintavételezést a Termeltető által kijelölt minőségvizsgáló intézet szakembere a Termelő vagy a Termelő képviselője jelenlétében végzi el. Termelő a mintavételezésnél való részvételi szándékát előzetesen írásban köteles jelezni. Abban az esetben, ha a termény a Termeltető által kijelölt tárolóba kerül betárolásra, úgy a mintavételezést a felek, illetve képviselőik közösen végzik. Közös mintavételezésnek minősül a Termelő vagy a Termeltető által megbízott fuvarozó jelenlétében történt mintavételezés is.
(3) Teljesítés, Elszámolás
a) Teljesítés az áruhitel, valamint járulékainak és kamatainak megfizetésével
A Termelő a - Termeltető előzetes írásbeli egyetértése esetén - szerződésszerűen teljesíthet, amennyiben 2019. október 31. napjáig a Termeltető által nyújtott áruhitelt, valamint kamatait és járulékait maradéktalanul megfizeti, és a Termeltetőnek egyéb a Termelővel kötött ügyletből fennálló lejárt követelése nincs.
b) Teljesítés a Termeltető részére történő terményértékesítéssel
A Termelő szerződésszerűen teljesít, amennyiben a Termeltető által nyújtott áruhitel, valamint kamatai és járulékai értékének megfelelő mennyiségű és minőségű terményt ad át a Felek által kialkudott áron a Termeltető részére. Felek a teljesítés tényét és részleteit szerződésmódosítás keretében 2019. október 31. napjáig írásban rögzítik, és fenntartják a Termelő felelősségét a fizikai teljesítésig, mind a minőségi, mind a mennyiségi teljesítés terén. Az elszámolás menetét a szerződésmódosítás tartalmazza.
Amennyiben a Termeltető részére eladott Termény értéke nem fedezi a Termeltető által nyújtott áruhitelt, valamint kamatait és járulékait, úgy Termelő köteles a fennmaradó összeget banki átutalással legkésőbb 2019. október 31-ig maradéktalanul megfizetni!
A Termelő általi fizikai teljesítésnek minősül, ha az általa megtermelt a Termeltető részére átadandó és minőségi tanúsítvánnyal ellátott terményt a Termeltető írásos diszpozíciója alapján szállítóeszközre rakva átadja a Termeltetőnek.
Amennyiben a Termeltető 2019. november 15. napjáig nem ad diszpozíciót, úgy a Termelő teljesítésének időpontja 2019. november 15. napja (kivéve, ha a szerződésmódosítás másképp rendelkezik), amely
tárolóban raktározott, minőségi előírásoknak igazoltan megfelelő, és betárolási jegyzőkönyvvel birtokba adott terményre vonatkozik.
c) Teljesítés a megtermelt termény harmadik személy vagy fél részére történő értékesítésével, és az adásvételhez kapcsolódóan a követelés engedményezésével:
A Termelőnek lehetősége van - a megtermelt termény - harmadik személy vagy fél részére történő értékesítésére, valamint a Termeltetőnek is lehetősége van a megtermelt termény megvásárlásának harmadik személy vagy fél részére történő engedményezésére. A harmadik személy részére történő értékesítéshez adott hozzájárulás a Termeltető részéről azzal a kikötéssel érvényes, ha a Termeltető az adásvételt előzetesen írásban engedélyezi a Termelőnek. A Termeltető engedélyében meghatározza az engedményezés módját (pl. a harmadik személy vagy fél által nyújtandó biztosítékokat a szállítás megkezdése előtt, esetleg nyitva szállítás mértékét, stb.). Ebben az esetben a Termelő köteles az adásvételből származó követelését a Termeltetőre külön, írásbeli szerződéssel engedményezni. Amennyiben a Termeltető részére engedményezett követelés összege nem fedezi a Termeltető által nyújtott áruhitel valamint kamatai és járulékai értékét maradéktalanul, úgy Termelő köteles a fennmaradó összeget banki átutalással legkésőbb 2019. november 15-ig maradéktalanul megfizetni!
(4) Amennyiben a Termelő szerződés szerinti módon nem teljesít, vállalt kötelezettségének nem tesz eleget, úgy szerződésszegést követ el. Ebben az esetben a Termeltető érvényesítheti a szerződésszegés jogkövetkezményeit a Termelővel szemben; így a kölcsöntartozást lejárttá teheti, érvényesítheti a külön szerződésben kikötött zálogjogát, érvényesítheti a pénzkövetelés biztosítására kibocsátott váltót, illetve élhet a felhatalmazó levélben biztosított inkasszós jogával, valamint pótfedezetet köthet ki (SAPS, AKG támogatás engedményezés, termőföld jelzálogjog).
(5) A Felek a szerződés teljesítése érdekében kölcsönösen együttműködve járnak el figyelembe véve egymás méltányos gazdasági érdekeit. Kötelesek egymást haladéktalanul írásban értesíteni, ha olyan körülmény merülne fel, melynek következtében valamely szerződésben vállalt kötelezettség teljesítése előre láthatóan akadályba ütközik. (Akadályközlés)
A Termelő az akadályközléssel csak akkor mentesül részben vagy egészben a szerződött mennyiségű termény leadásának kötelezettsége alól, ha
a) a lábon álló, vagy a betakarított termény hivatalosan igazoltan megsemmisült
b) betakarított termény mennyisége kevesebb lett a szerződött mennyiségnél - azzal, hogy ilyen esetben, a szerződésben szereplő termőföld ingatlanokon megtermett teljes terménymennyiséget köteles a Termeltetőnek átadni.
A Termelő kifejezett kötelezettséget vállal arra, hogy a szerződésben érintett termőföld ingatlanokon megtermett terményből csak a Termeltető előzetes írásbeli hozzájárulásával és csak akkor értékesíthet bármilyen mennyiséget harmadik személy részére, ha a szerződött mennyiségű terményt - mely a tartozást teljes egészében fedezi - a HÍRÖS AGRÁRIA Kft. részére már átadta.
Termeltető általános tartalmú, konkrétumok nélküli és megalapozatlan tartalmú akadályközlést nem fogad el. Az akadályközlést minden esetben alá kell támasztani közös határszemlével, vagy szakértői bizonyítékkal, pl.: igazságügyi szakértői határszemle, fotó dokumentáció, MVH igazolás, falugazdászi igazolás, stb.
Az igazolásnak tartalmaznia kell az akadállyal érintett terület helyrajzi számát, összes és károsult területét, a várható fajlagos és összes termésmennyiséget.
(6) A Felek rögzítik, hogy a Termeltető által a keretutalvány terhére kiszolgált input anyagok, alkatrészek, technológiai szolgáltatások ellenértékének és díjtételeinek, valamint ezek járulékainak a visszafizetését a Termelő azon az alapon sem tagadhatja meg, hogy azok a termelés eredményéből bármilyen okból nem fedezhetők.
(7) A Termelőt terheli a teljesítésig a termény minőségmegóvásával (pl. tisztítás, gázosítás) és raktározásával, be-, át-, és kitárolással járó valamennyi költség. A kárveszélyt teljesítésig a Termelő viseli.
6. §. VÉTELÁR
(1) A Termelő - amennyiben az 5. §. (3) bek. b) vagy c) pontja alapján teljesít - köteles a betakarított és minőségi bizonyítvánnyal ellátott terményt napi áron a HÍRÖS AGRÁRIA Kft. részére értékesíteni.
A HÍRÖS AGRÁRIA Kft. 2019. augusztus 01. és 2019. szeptember 30. között, piaci lehetőségeinek függvényében a Termelő részére árat közöl. Amennyiben a felek között az áregyezség létrejön, úgy azt a felek az ÁSZF 4. számú mellékletében rögzítik.
Amennyiben az áregyezség nem jön létre, úgy a Termelő kötelezettséget vállal arra, hogy a BÉT határidős gabonapiacán - a szójára vonatkozó - a teljesítést megelőző hónapban a tárgyhónapra érvényes átlagárának a 90%-ának megfelelő vételáron értékesíti a HÍRÖS AGRÁRIA Kft. részére az előállított terményt.
Amennyiben a termény nem szerepel a BÉT áruszekció jegyzései közt, akkor a térségben kialakult – adatgyűjtéssel alátámasztott – felvásárlási egységár az irányadó.
Termelő jelen szerződés aláírásával egyidejűleg visszavonhatatlan kötelezettséget vállal arra, hogy a fenti áron a Termeltető 2019 november 15. napjáig megküldött számlabekérője alapján 2019. november 20. napjáig 2019. november 15-i teljesítési határidővel számlát állít ki, 2019. november 30-i fizetési határidővel.
(2) Elszámoláskor a Termeltető jogosult a vételárba beszámítani és levonni a Termelő vele szemben fennálló,
mindennemű lejáró vagy lejárt tartozását.
7. §. BIZTOSÍTÁS
(1)
a) A Termelő tudomásul veszi, hogy a Termeltető saját nevében, mint szerződő a Termelő hitelkerete terhére a Generali Biztosító Zrt-vel jég, - tűz, - és viharkárra biztosítási szerződést köt a Termelő költségére a Termeltetési szerződés 2. pontjában megjelölt területen termelt növényre, a kecskeméti régióban 220.000,- Ft/ha, a bajai régióban 275.000,- Ft/ha nettó értékre. A Termelő jogosult magasabb, az ÁSZF-től eltérő mértékű biztosítás megkötésére is. Ez irányú igényét az üzletkötő által felvett Partner adatlapon köteles jelezni.
b) A biztosítási díj a Generali Biztosító Zrt. díjkalkulációja alapján kerül megállapításra.
c) A növénybiztosítás részletes feltételeit, a felek jogait és kötelezettségeit a Biztosító biztosítási feltételei tartalmazzák.
d) A biztosítás szerződője a HÍRÖS AGRÁRIA Kft., biztosítottja a Termelő, társbiztosítottja a HÍRÖS AGRÁRIA Kft.
e) A Termelő a HÍRÖS AGRÁRIA Kft.-re engedményezi a biztosítási esemény bekövetkeztekor a biztosító által fizetendő kártérítés összegét (ÁSZF 5. sz. melléklet). A HÍRÖS AGRÁRIA Kft. követeléseinek levonását követően az engedményezett összeggel a Termelő felé elszámol.
f) A káreseményt a biztosított köteles soron kívül, maximum 48 órán belül levél vagy telefax útján írásban bejelenteni a HÍRÖS AGRÁRIA Kft.-nek, aki a kárrendezés érdekében eljár a biztosító társaságnál. A kárbejelentés elmulasztása vagy késedelmes bejelentése a biztosító mentesülését vonhatja maga után.
(2) Amennyiben a Termelő közvetlenül kívánja megkötni a növénybiztosítást, úgy azt az üzletkötő által felvett Partner adatlapon köteles jelezni. A Termelő a növénybiztosítást a termeltetési szerződésben meghatározott termésátlag figyelembevételével, a 2.§-ban megjelölt helyrajzi szám alatt felsorolt területre köteles megkötni minimum 110.000,-Ft/t nettó értékre. A biztosítás (az ÁSZF 5. sz. melléklete) összege nem lehet kevesebb, mint a termeltetési szerződés 4.§-ban feltüntetett termeltetési hitel keretösszeg 125 %-a. A Termelő kötelezettséget vállal arra, hogy a növénybiztosítás Termeltetőre történő engedményezését igazoló dokumentumot, a növénybiztosítási szerződést (kötvényt) és a biztosítási díj megfizetését igazoló befizetési bizonylatot, számlamásolatot 2019. május 25. napjáig a Termeltető részére másolatban megküldi.
A Termelő kötelezettséget vállal arra is, hogy jég-, tűz- és viharkár biztosítási kockázatokra köti meg a növénybiztosítási szerződést.
A Termelő a biztosítási esemény bekövetkezésekor, a biztosító által fizetendő kártérítésre irányuló jogán a Termelő részére külön zálogszerződésben rögzített feltételek szerint jelzálogjogot enged.
A Felek megállapodnak továbbá abban is, hogy a Termelő köteles a Biztosítót, illetve ezzel egyidejűleg a Termeltetőt bármilyen biztosítási esemény bekövetkeztekor haladéktalanul írásban értesíteni.
Amennyiben a Termelő 2019. május 25. napjáig a Termeltetőre történő engedményezést igazoló dokumentumot, a növénybiztosítási szerződést (kötvényt), illetve a biztosítási díj megfizetését igazoló befizetési bizonylatot, számlamásolatot a Termeltető részére másolatban nem küldi meg, úgy a Termeltető jogosult a növénybiztosítási szerződést megkötni. A Termeltető a biztosítási díjat a biztosítónak megfizeti, melynek összege a Termelő részére biztosított termeltetési hitel keretösszegét terheli a biztosítási díj megfizetésének időpontjától.
(3) A Termelő kijelenti, hogy jelen szerződés aláírásáig a termeléssel érintett területen termelt növényt káresemény nem érte.
8. §. VEGYES RENDELKEZÉSEK
(1) A Termelő fizetésképtelennek minősül, ha
a) 30 napon túli lejárt tartozása áll fenn a Termeltetővel szemben a jelen szerződésben szabályozott vagy bármely egyéb jogviszonyból eredően, vagy
b) csődeljárást, felszámolást, végelszámolást vagy végrehajtási eljárást kezdeményezett vagy kezdeményeztek a Termelő ellen, vagy
c) bármely olyan körülmény merül fel, mely a Termeltető megítélése szerint nagy valószínűséggel veszélyezteti a termeltetési hitel visszafizetését.
d) a Termelő tulajdonosi összetételében, szervezeti felépítésében bekövetkezett jelentős változás, illetve 10%- os vagyonvesztés a termeltetési hitel visszafizetését veszélyezteti.
(2) A Termeltető egyoldalú nyilatkozatával jogosult arra, hogy az input anyagok kiszolgálását és a technológiai szolgáltatások nyújtását megtagadja, a már kiszolgált input anyagok és igénybevett technológiai szolgáltatások értékével azonos összegű kölcsönt pedig azonnali hatállyal lejárttá tegye, és/vagy azonnali hatállyal felmondja a szerződést, ha a Termelő
a) a 7. §. (1) bekezdésében meghatározottak szerint fizetésképtelenné válik,
b) a jelen szerződés bármely pontját megszegi,
c) által nyújtott biztosíték értéke jelentősen csökken, vagy a biztosítékot végrehajtási eljárás alá vonják,
d) fedezet elvonására irányuló magatartása veszélyezteti a kölcsön visszafizetését.
3) Amennyiben a Termeltető által nyújtott áruhitel visszafizetése - a Termeltető megítélése szerint - veszélybe kerül, úgy a Felek által, a betakarított terményre kötött kézi zálogszerződésnek, közjegyző előtt történő aláírására a Termelő jelen szerződés aláírásával kötelezettséget vállal.
(4) A szerződést a Xxxxx kötbérrel erősítik meg. Amennyiben a Termelő neki felróható okból nem teljesíti a jelen szerződésben meghatározott kötelezettségét (meghiúsulási kötbér), vagy a Termelő által megtermelt és a Termeltető részére átadott termény minősége nem felel meg a jelen szerződésben előírt minőségi követelményeknek (hibás teljesítési kötbér), vagy a Termelő a jelen szerződésben előírt bármely kötelezettségét részben vagy egészben késedelmesen teljesíti (késedelmi kötbér), kötbért köteles fizetni Termeltető részére. A kötbér alapja - szerződő Felek kifejezett megállapodása szerint - a termeltetési szerződés 1. pontjában részletesen meghatározott termény mennyiség.
A meghiúsulási kötbér mértéke: 20.000,-Ft/t, azaz Húszezer forint/tonna. A hibás teljesítési kötbér mértéke: 20.000,-Ft/t, azaz Húszezer forint/tonna.
A késedelmi kötbér mértéke: 1.000,-Ft/t (szerződött mennyiség)/nap, de legfeljebb a
szerződött terménymennyiség nettó vételárának 20%-a. Amennyiben a meghiúsulásból, hiányos, késedelmes teljesítésből eredő kár a kötbér összegét meghaladja, a szerződésszegő Fél kötelezettséget vállal a felmerült károk, többletköltségek és elmaradt haszon megtérítésére.
(5) A Felek megállapodnak abban, hogy a szerződés azonnali hatályú felmondása a termeltetési szerződés alapján kiállításra került számla, számlák fizetési határidejét automatikusan lejárttá teszi, és fizetési módját egyoldalúan módosítani az alábbiak szerint:
A kiállításra került számlán, számlákon új fizetési határidőként a szerződés felmondásának napjától számított hetedik nap kerül feltüntetésre. A Felek megállapodnak továbbá abban is, hogy a módosított számlán feltüntetésre került fizetési határidő lejártát követően a kifizetés napjáig a Termeltető a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamat + 8 %/év mértékű késedelmi kamatot számít fel a Termelő részére.
(6) A Termelő kijelenti, hogy a termeltetési szerződés aláírásakor ellene semmifajta olyan eljárás, intézkedés vagy követelésérvényesítés nincs folyamatban, mely hátrányosan befolyásolhatja a Termelő gazdasági és jogi helyzetét, és ezáltal csökkentené azt a képességét, hogy jelen szerződésből eredő kötelezettségeit időben és maradéktalanul teljesítse.
(7) A Termelő köteles a Termeltetőt haladéktalanul írásban értesíteni, akkor, ha:
a) csődeljárás kezdeményezésére vagy végelszámolásra vonatkozó döntést hozott,
b) felszámolási eljárás megindítása iránti kérelem beadása várható az illetékes bírósághoz, vagy ilyen eljárás iránti kérelem beadásáról, az eljárás megindulásáról szerez a Termelő tudomást,
c) végrehajtási eljárás indult ellene,
d) a Termelő vállalkozásában 10 %-nál nagyobb vagyonvesztés következett be,
e) jelen szerződést érintő tevékenységi körétől illetékes hatóság eltiltotta, illetőleg annak gyakorlásában korlátozta,
f) átalakulását, végelszámolását határozta el.
(8) A Termelő a termeltetési szerződés aláírásával egyidejűleg kötelezettséget vállal arra, hogy a Termeltető részére Felhatalmazás azonnali inkasszó benyújtására nyilatkozatot állít ki, a tárgyévi termeltetési szerződésekre, valamennyi pénzforgalmi számlájára. A felhatalmazás lejáratának napja a tárgyévet követő naptári év utolsó napja. A Termeltető a tárgyévi kötelezettségek teljesítését követően – a Termelő kérésére – hozzájáruló nyilatkozatot ad a felhatalmazás lejárat előtti visszavonására.
(9) A Termelő a termeltetési szerződés aláírásával egyidejűleg kötelezettséget vállal arra, hogy a Termeltető részére saját váltót állít ki. A váltó lejáratának napja a Termelő szerződésszerű teljesítésére előírt határidő plusz 30 (harminc) nap.
Mellékletek:
ÁSZF 1. Adatlap,
ÁSZF 2. Betárolási jegyzőkönyv, ÁSZF 3. Termelői nyilatkozat, ÁSZF 4. Árfixálási megállapodás ÁSZF 5. Biztosítás engedményezés
HÍRÖS AGRÁRIA Kft.