VIG MARATON ESG ABSZOLÚT HOZAMÚ
VIG MARATON ESG ABSZOLÚT HOZAMÚ
BEFEKTETÉSI ALAP
KEZELÉSI SZABÁLYZATA
ALAPKEZELŐ
VIG BEFEKTETÉSI ALAPKEZELŐ MAGYARORSZÁG ZRT.
(0000 XXXXXXXX, XXXXX XX 0.)
LETÉTKEZELŐ
RAIFFEISEN BANK ZRT.
(0000 XXXXXXXX, XXXX XX 000-000.)
HATÁLYOS:
2024. szeptember 30.
,a Korm. rendelet módosításáról szóló 55/2024. (III. 7.) Korm. rendelettel megállapított rendelkezések alkalmazási időpontja:
2024. szeptember 01.
TARTALOM
I. A befektetési alapra vonatkozó alapinformációk 6
II. A befektetési jegyre vonatkozó információk (sorozatonként) 11
III. A befektetési alap befektetési politikája és céljai 13
VI. A hozammal kapcsolatos információk 34
VII. A befektetési alap tőkéjének megóvására, illetve a hozamra vonatkozó ígéret és teljesítésének biztosítása 35
IX. A befektetési jegyek folyamatos forgalmazása 41
X. A befektetési alapra vonatkozó további információ 46
XI. Közreműködő szervezetekre vonatkozó alapinformációk 50
1. számú melléklet 41
FOGALMAK
ÁÉKBV | a) olyan nyilvános nyílt végű befektetési alap, amely megfelel az e törvény felhatalmazása alapján kiadott, a befektetési alapok befektetési és hitelfelvételi szabályairól szóló kormányrendelet ÁÉKBV-kre vonatkozó előírásainak, vagy b) olyan nyilvános nyílt végű kollektív befektetési forma, amely az ÁÉKBV- irányelv szabályainak más EGT-állam jogrendszerébe történő átvétele alapján jött létre |
ÁÉKBV-alapkezelő | rendszeres gazdasági tevékenységként egy vagy több ÁÉKBV-t kezelő befektetési alapkezelő |
ÁÉKBV-irányelv | az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokról szóló 2009/65/EK irányelv |
Alap | VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Befektetési Alap |
Alapdeviza | HUF, azaz magyar forint. Az a devizanem, amelyben az Alap az eszközeit nyilvántartja. Az Alap az eszközeinek egy részét az alapdevizájától eltérő devizában kibocsátott értékpapírokba is fektetheti. |
Alapkezelő | a VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország Zrt. |
ÁKK | az Államadósság Kezelő Központ Zártkörűen Működő Részvénytársaság |
Befektetési alap | a Kbftv-ben meghatározott feltételekkel létrehozott kollektív befektetési forma |
Befektetési jegy | a Kbftv-ben meghatározott módon és alakszerűséggel a befektetési alap, mint kibocsátó által sorozatban forgalomba hozott, a befektetési alappal szembeni, a befektetési alap kezelési szabályzatában meghatározott követelést és egyéb jogokat biztosító, átruházható értékpapír |
Befektető | a befektetési jegy vagy az egyéb kollektív befektetési értékpapír tulajdonosa |
Cél-ország | olyan ország, amelynek tőkepiacán valamely Alap befektet, vagy stratégiailag befektetni szándékozik |
Dematerializált értékpapír | A Tpt-ben és külön jogszabályban meghatározott módon, elektronikus úton létrehozott, rögzített, továbbított és nyilvántartott, az értékpapír tartalmi kellékeit azonosítható módon tartalmazó adatösszesség |
Elszámolási gyakoriság | az a gyakoriság, amely időközönként a felhalmozott sikerdíj, ha van ilyen, az Alapkezelő részére elszámolásra kerül és kifizethetővé válik; |
EU | Európai Unió |
EGT-állam | az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam |
ESG (environmental, social, governance) | az ESG jelző alatt a jelen dokumentum vonatkozásában az Alapkezelő a környezeti, társadalmi és helyes vállalatirányítási szempontok figyelembevételét érti, ami ekvivalens az SFDR Rendelet (EU 2019/2088) 2. cikk 24. pontjában foglalt „fenntarthatósági tényezők” fogalmával. |
Felügyelet | Magyar Nemzeti Bank |
FIFO elv | adott értékpapírból a portfólióban lévő első beszerzés kerül elsőként értékesítésre |
Forgalmazási nap | minden olyan munkanap, amely napra az Alapkezelő kiszámítja a nettó eszközértéket |
Forgalmazó | Az Alapkezelő, valamint a Befektetési jegyek forgalmazásában közreműködő további forgalmazók. A forgalmazók aktuális listája a Kezelési szabályzat 1.7. pontjában található. |
Forgalmazási helyek | |
G20 | A G20 a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő szervezet. |
High-on-High- modell (HoH- modell) | sikerdíj-modell, amely szerint a sikerdíjat csak akkor lehet felszámítani, ha az egy befektetési jegyre jutó nettó eszközérték meghaladja azt az értéket, amelyen a sikerdíjat utoljára elszámolták |
Kbftv. | 2014. évi XVI. törvény a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról |
Kezelési Szabályzat | az Alap kezelésének különös szabályait tartalmazó, a Kbftv. szerint elkészített szabályzat, amely az Alapkezelő és a Befektetők közötti általános szerződési feltételeket tartalmazza |
Könyvvizsgáló | KPMG Hungária Kft. |
Közzétételi helyek | a xxxxx://xxx.xxxxx.xx és a xxxxx://xxxxxxxxxxxx.xxx.xx/ honlap |
Letétkezelő | Raiffeisen Bank Zrt. |
Megbízás | Befektetési jegyekre vonatkozó vételi, visszaváltási, ill. átváltási megbízás |
Minimum hozamkorlát | előre meghatározott, fix, minimum megtérülési ráta |
MNB | Magyar Nemzeti Bank |
Nettó eszközérték | a befektetési alap portfóliójában szereplő eszközök - ideértve a kölcsönbe adásból származó követeléseket is - értéke, csökkentve a portfóliót terhelő összes kötelezettséggel, beleértve a passzív időbeli elhatárolásokat is |
OECD | Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet |
Ptk. | 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről |
Saját tőke | a befektetési alap saját tőkéje induláskor a befektetési jegyek névértékének és darabszámának szorzatával egyezik meg, működése során a saját tőke a befektetési alap összesített nettó eszközértékével azonos |
Sikerdíj elszámolás | az Alap nettó eszközértékében felhalmozott, elhatárolt sikerdíj pozitív összegének megállapítása, az év utolsó forgalmazási (vagy az Alap vagy sorozat megszűnésének) napjára vonatkozóan, amely sikerdíj kifizetésre kerül az Alap által |
Sorozat | Egy befektetési alap nevében egy vagy több sorozatot alkotó, egyazon sorozaton belül azonos névértékű és azonos jogokat megtestesítő befektetési jegyek bocsáthatók ki. A Kezelési Szabályzat, illetve a Tájékoztató részletesen meghatározza, hogy az egyes sorozatok milyen jellemzőikben térnek el egymástól. |
SFDR rendelet (Sustainable Finance Diclosure Regulation) | AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2019/2088 RENDELETE (2019. november 27.) a pénzügyi szolgáltatási ágazatban a fenntarthatósággal kapcsolatos közzétételekről |
Taxonómia rendelet | AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS (EU) 2020/852 RENDELETE (2020. június 18.) a fenntartható befektetések előmozdítását célzó keret létrehozásáról, valamint az (EU) 2019/2088 rendelet módosításáról |
Tájékoztató | a Befektetési jegyek nyilvános forgalomba hozatalához a Kbftv. szerint elkészített dokumentum |
T-nap | az ügyletkötésre vonatkozó megbízás leadásának napja |
Többletteljesítmény (relatív hozam) | a befektetési jegy sorozat nettó teljesítménye és a referenciamutató közötti különbség. |
Tpt. | a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény |
Ügyfélszámla | az ügyfélnek vezetett olyan számla, amely kizárólag a befektetési szolgáltatás, árutőzsdei szolgáltatás és az értékpapírban foglalt kötelezettségen alapuló fizetés által keletkezett egyenlegének terhére adott megbízások lebonyolítására szolgál. |
I. A befektetési alapra vonatkozó alapinformációk
1. A befektetési alap alapadatai
1.1. A befektetési alap neve
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Befektetési Alap
angol név: VIG Maraton ESG Absolute Return Investment Fund
cseh név: VIG Maraton ESG Investiční fond s absolutním výnosem
1.2. A befektetési alap rövid neve
VIG Maraton Alap
1.3. A befektetési alap székhelye
0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0.
1.4. A befektetési alap nyilvántartásba vételének időpontja, nyilvántartási száma
Az Alap nyilvántartásba vételének dátuma: 2015. július 8. Az Alap lajstromszáma: 1111-616.
1.5. A befektetési alapkezelő neve
VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország Zrt.
1.6. A letétkezelő neve
Raiffeisen Bank Zrt.
1.7. A forgalmazó neve
VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország Zrt.
további forgalmazók:
Budapest Bank Zrt. CIB Bank Zrt.
Concorde Értékpapír Zrt. Equilor Befektetési Zrt. ERSTE Befektetési Zrt. OTP Bank Nyrt.
Raiffeisen Bank Zrt. SPB Befektetési Zrt.
UniCredit Bank Hungary Zrt. MKB Bank Nyrt.
1.8. A befektetési alap működési formája (nyilvános) a lehetséges befektetők köre (szakmai vagy lakossági)
A befektetési alap nyilvános.
A lehetséges befektetők köre: szakmai és lakossági egyaránt.
1.9. A befektetési alap fajtája (nyíltvégű vagy zártvégű)
A befektetési alap nyíltvégű.
1.10. A befektetési alap futamideje (határozatlan vagy határozott), határozott futamidő esetén a futamidő lejáratának feltüntetése
A befektetési alap határozatlan futamidejű.
1.11. Xxxxx feltüntetése, ha a befektetési alap ÁÉKBV-irányelv vagy ABAK-irányelv alapján harmonizált alap
A befektetési alap ÁÉKBV-irányelv alapján harmonizált.
1.12. A befektetési alap által kibocsátott sorozatok száma, jelölése, annak feltüntetése, hogy az egyes sorozatok milyen jellemzőkben térnek el egymástól
Sorozat | Eltérés |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (A sorozat, HUF) | alapkezelési díj mértéke, forgalmazók köre, referenciamutató |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (C sorozat, CZK) | devizanem, alapkezelési díj mértéke, devizafedezett sorozat, forgalmazók köre, referenciamutató |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (E sorozat, EUR) | devizanem, alapkezelési díj mértéke, devizafedezett sorozat, forgalmazók köre, referenciamutató |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (EI sorozat, EUR) | devizanem, alapkezelési díj mértéke, devizafedezett sorozat, forgalmazók köre, referenciamutató |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (I sorozat, HUF) | alapkezelési díj mértéke, forgalmazók köre, referenciamutató |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (P sorozat, PLN) | devizanem, alapkezelési díj mértéke, devizafedezett sorozat, forgalmazók köre, referenciamutató |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (R sorozat, HUF) | alapkezelési díj mértéke, büntető jutalék mentesség, forgalmazók köre, referenciamutató |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (U sorozat, USD) | devizanem, alapkezelési díj mértéke, devizafedezett sorozat, forgalmazók köre, referenciamutató |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (UI sorozat, USD) | devizanem, alapkezelési díj mértéke, devizafedezett sorozat, forgalmazók köre, referenciamutató |
1.13. A befektetési alap jogszabály szerinti elsődleges eszközkategória típusa
A befektetési alap értékpapíralap. Abszolút hozamú alap.
1.14. Xxxxx feltüntetése, ha a befektetési alap tőkéjének megóvására, illetve a hozamra vonatkozó ígéretet bankgarancia vagy kezesi biztosítás biztosítja (tőke-, illetve hozamgarancia) vagy azt a befektetési alap részletes befektetési politikája támasztja alá (tőke-, illetve hozamvédelem); az ennek feltételeit a kezelési szabályzatban részletesen tartalmazó pont megjelölése
Nem alkalmazandó.
2. A befektetési alapra vonatkozó egyéb alapinformációk
A forgalmazók köre:
Az Alapkezelő az Alap minden Befektetési Jegy sorozatát forgalmazza. Az Alap Befektetési jegy sorozatait a Kezelési szabályzat 1.7. pontjában felsorolt további forgalmazók az Alapkezelővel kötött forgalmazási szerződésük keretein belül, saját Üzletszabályzatuk szerint forgalmazhatják.
A forgalmazók saját Üzletszabályzatukban határozzák meg az Alap forgalmazásának kondícióit, de ezen kondíciók nem állhatnak ellentétben jelen kezelési szabályzatban foglaltakkal.
Külföldi forgalmazás:
Az Alap Befektetési jegy sorozatai az Alap passzportálását követően külföldön is elérhetővé válnak. A külföldi forgalmazásra vonatkozó speciális feltételeket jelen Kezelési szabályzat a megfelelő pontokban kiemelve tartalmazza.
3. A befektetési alapkezelésre, továbbá a befektetési jegyek forgalomba hozatalára és forgalmazására vonatkozó, valamint az Alap és a befektető közötti jogviszonyt szabályozó jogszabályok felsorolása
Törvények
• 2014. évi XVI. törvény a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról (Kbftv.)
• 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.)
• 2008. évi XLVII. törvény a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról (Fttv.)
• 2007. évi CXXXVIII. törvény a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatásokról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól (Bszt.)
• 2017. évi LIII. törvény a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról (Pmt.)
• 2005. évi XXV. törvény a távértékesítés keretében kötött pénzügyi szolgáltatási szerződésekről
• 2001. évi CXX. törvény a tőkepiacról (Tpt.)
• 1997. évi CLV. törvény a fogyasztóvédelemről
• 2019. évi LXVII. törvény a hosszú távú részvényesi szerepvállalás ösztönzéséről és egyes törvények jogharmonizációs célú módosításáról
• 2017. évi LII. törvény az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról
• 1995. évi CXVII. törvény a személyi jövedelemadóról
• 2006. évi LIX. törvény az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és járadékról
• 2000. évi C. törvény a számvitelről Kormányrendeletek
• 78/2014. (III. 14.) Korm. rendelet a befektetési alapok befektetési és hitelfelvételi szabályairól
• 79/2014. (III. 14.) Korm. rendelet az ÁÉKBV-alapkezelőre vonatkozó szervezeti, összeférhetetlenségi, üzletviteli és kockázatkezelési követelményekről
• 82/2010. (III. 25.) Korm. rendelet a betéti kamat és az értékpapírok hozama számításáról és közzétételéről
• 153/2009. (VII. 23.) Korm. rendelet a pénzügyi szektorban érvényesülő fogyasztóvédelem hatékonyságának növeléséhez szükséges egyes kérdésekről
• 22/2008. (II. 7.) Korm. rendelet a befektetési szolgáltatási tevékenységet, befektetési szolgáltatási tevékenységet kiegészítő szolgáltatást, valamint árutőzsdei szolgáltatást folytató gazdálkodó szervezet üzletszabályzatának kötelező tartalmi elemeiről
• 284/2001. (XII. 26.) Korm. rendelet a dematerializált értékpapír előállításának és továbbításának módjáról és biztonsági szabályairól, valamint az értékpapírszámla, központi értékpapírszámla és az ügyfélszámla megnyitásának és vezetésének szabályairól
• 438/2016. (XII. 16.) Korm. rendelet az ÁÉKBV-alapkezelő panaszkezelésének eljárásával, valamint panaszkezelési szabályzatával kapcsolatos részletes szabályokról
• 215/2000. (XII 11.) Korm. rendelet a befektetési alapok éves beszámoló készítési és könyvvezetési sajátosságairól.
Pénzügyminiszteri/nemzetgazdasági miniszteri rendeletek
• 16/2017. (VI. 30.) NGM rendelet a befektetési vállalkozás által alkalmazandó termékjóváhagyási folyamatról
• 6/2002. (II. 20.) PM rendelet a befektetési szolgáltató, az elszámolóházi tevékenységet végző szervezet és a tőzsde tájékoztatási kötelezettségéről
MNB rendeletek
• 66/2021. (XII. 20.) MNB rendelet az egyes pénzügyi szervezetek panaszkezelésének formájára és módjára vonatkozó részletes szabályokról
• 26/2020. (VIII. 25.) MNB rendelet a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény végrehajtásának az MNB által felügyelt szolgáltatókra vonatkozó, valamint az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvény szerinti szűrőrendszer kidolgozásának és működtetése minimumkövetelményeinek részletes szabályairól
Európai Uniós szabályozás
• Az Európai Parlament és a Tanács 2009. július 13-i 2009/65/EK irányelve az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokra (ÁÉKBV) vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról (ÁÉKBV-irányelv)
• Az Európai Parlament és a Tanács 2014/65/EU irányelve (2014. május 15.) a pénzügyi eszközök piacairól, valamint a 2002/92/EK irányelv és a 2011/61/EU irányelv módosításáról (XxXXX XX. irányelv)
• A Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete (2016. április 25.) a 2014/65/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a befektetési vállalkozások szervezeti követelményei és működési feltételei, valamint az irányelv alkalmazásában meghatározott kifejezések tekintetében történő kiegészítéséről
• Az értékpapír-finanszírozási ügyletek és az újrafelhasználás átláthatóságáról, valamint a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló 2015. november 25-i 2015/2365 európai parlamenti és tanácsi rendelet
• Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/2088 rendelete (2019. november 27.) a pénzügyi szolgáltatási ágazatban a fenntarthatósággal kapcsolatos közzétételekről (SFDR rendelet)
• A Bizottság (EU) 2022/1288 felhatalmazáson alapuló rendelete (2022. április 6.) az (EU) 2019/2088 európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a jelentős károkozás elkerülését célzó elvvel kapcsolatos információk tartalmát és megjelenítését részletesen meghatározó, valamint a fenntarthatósági
mutatókkal és a fenntarthatóság szempontjából káros hatásokkal kapcsolatos információk tartalmát, módszertanát és megjelenítését, továbbá a környezeti és társadalmi jellemzők és a fenntartható befektetési célkitűzések előmozdításával kapcsolatos, a szerződéskötés előtti dokumentumokban, a weboldalakon és az időszakos jelentésekben szereplő információk tartalmát és megjelenítését meghatározó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről („SFDR RTS”)
• Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2020/852 rendelete (2020. június 18.) a fenntartható befektetések előmozdítását célzó keret létrehozásáról, valamint az (EU) 2019/2088 rendelet módosításáról (Taxonómia rendelet)
• Az Európai Parlament és a Tanács 648/2012/EU Rendelete (2012. július 4.) a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekről, a központi szerződő felekről és a kereskedési adattárakról
• A Bizottság (EU) 2016/2251 felhatalmazáson alapuló rendelete (2016. október 4.) a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekről, a központi szerződő felekről és a kereskedési adattárakról szóló 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a nem központi szerződő félen keresztül elszámolt tőzsdén kívüli származtatott ügyletek kockázatcsökkentési technikáit meghatározó szabályozástechnikai standardok tekintetében történő kiegészítéséről
• Az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (a továbbiakban: ESMA) 2020. november 5-én kelt 34-39- 992 számú iránymutatása az ÁÉKBV-knél és bizonyos típusú ABA-knál alkalmazott sikerdíjakról
• Az Európai Parlament és a Tanács 1286/2014/EU rendelete (2014. november 26.) a lakossági befektetési csomagtermékekkel, illetve biztosítási alapú befektetési termékekkel kapcsolatos kiemelt információkat tartalmazó dokumentumokról (PRIIPs)
• A Bizottság (EU) 2017/653 felhatalmazáson alapuló rendelete (2017. március 8.) a lakossági befektetési csomagtermékekkel, illetve biztosítási alapú befektetési termékekkel kapcsolatos kiemelt információkat tartalmazó dokumentumokról szóló 1286/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendeletnek a kiemelt információkat tartalmazó dokumentumok megjelenítése, tartalma, felülvizsgálata és módosítása, valamint az ilyen dokumentumok rendelkezésre bocsátására vonatkozó kötelezettség teljesítése tekintetében meghatározott szabályozástechnikai standardok megállapítása révén történő kiegészítéséről (PRIIPs RTS)
• A Bizottság 583/2010/EU rendelete (2010. július 1.) a 2009/65/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a kiemelt befektetői információk tekintetében, valamint a papírtól eltérő tartós adathordozón vagy weboldalon rendelkezésre bocsátott kiemelt befektetői információk vagy tájékoztató esetében teljesítendő különleges feltételek tekintetében történő végrehajtásáról
• Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet) (GDPR).
A fenti felsorolás nem taxatív jellegű, így a fentieken túlmenően vannak olyan hatályos jogszabályi rendelkezések, amelyek szabályozzák az alapkezelési tevékenység és a forgalmazási tevékenység belső folyamatait, illetőleg a Felügyelettel szemben fennálló adat-bejelentési, adatszolgáltatási és a felügyeleti hatósági jogkör gyakorlásából eredő egyéb kötelezettségeket.
4. A befektetés legfontosabb jogi következményeinek leírása, beleértve a joghatóságra, az alkalmazandó jogra és bármilyen olyan jogi eszköz meglétére vagy hiányára vonatkozó információkat, amelyek az ÁÉKBV letelepedése szerinti országban hozott ítéletek elismeréséről és végrehajtásáról rendelkeznek
A befektetési jegyek nyíltvégű Alap által kibocsátott befektetési jegyek, azaz azokat a Befektetők a folyamatos forgalmazás során az Alap futamideje alatt megvásárolhatják (vétel), illetve értékesíthetik (visszaváltás). Ennek feltétele, hogy a Befektető az Alap valamely Forgalmazójánál értékpapírszámlával rendelkezzen. Mivel az Alap hozamot nem fizet, így a Befektető a vételi és a visszaváltási ár közötti különbözeten realizálhat nyereségét. A vételi és a visszaváltási megbízás teljesítésére az aktuális (és a jelen Xxxxxxxx Szabályzat szerint megállapított) nettó eszközérték alapján kerül sor.
Az értékpapírszámla megnyitására és vezetésére, valamint a vételi, visszaváltási megbízások teljesítésére a Forgalmazók üzletszabályzatának rendelkezései, valamint az abban meghatározott ország jogszabályai az irányadóak.
Xxxxx Xxxxxxxx Szabályzat kiadásakor az Alapkezelő vonatkozó Üzletszabályzata alapján ezen ügyletekre a magyar jog az irányadó, amely azonos az jelen Alapra alkalmazandó joggal.
II. A befektetési jegyre vonatkozó információk (sorozatonként)
5. A befektetési jegy ISIN azonosítója
Sorozat | ISIN |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (A sorozat, HUF) | HU0000714886 |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (C sorozat, CZK) | HU0000716055 |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (E sorozat, EUR) | HU0000714894 |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (EI sorozat, EUR) | HU0000729579 |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (I sorozat, HUF) | HU0000714928 |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (P sorozat, PLN) | HU0000714910 |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (R sorozat, HUF) | HU0000714936 |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (U sorozat, USD) | HU0000714902 |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (UI sorozat, USD) | HU0000729587 |
6. A befektetési jegy névértéke
Sorozat | Névérték |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (A sorozat, HUF) | 1 HUF |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (C sorozat, CZK) | 1 CZK |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (E sorozat, EUR) | 1 EUR |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (EI sorozat, EUR) | 1 EUR |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (I sorozat, HUF) | 1 HUF |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (P sorozat, PLN) | 1 PLN |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (R sorozat, HUF) | 1 HUF |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (U sorozat, USD) | 1 USD |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (UI sorozat, USD) | 1 USD |
7. A befektetési jegy devizaneme
Sorozat | Devizanem |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (A sorozat, HUF) | HUF, azaz magyar forint |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (C sorozat, CZK) | CZK, azaz cseh korona |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (E sorozat, EUR) | EUR, azaz euró |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (EI sorozat, EUR) | EUR, azaz euró |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (I sorozat, HUF) | HUF, azaz magyar forint |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (P sorozat, PLN) | PLN, azaz lengyel zloty |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (R sorozat, HUF) | HUF, azaz magyar forint |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (U sorozat, USD) | USD, azaz amerikai dollár |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (UI sorozat, USD) | USD, azaz amerikai dollár |
8. A befektetési jegy előállításának módja, a kibocsátásra, értékesítésre vonatkozó információk
A befektetési jegyek előállítása dematerializált formában történik, nem kerülnek fizikai legyártásra (kinyomtatásra). A befektetési jegyek kibocsátását (keletkeztetés) a KELER Központi Értéktár Zrt. végzi az Alapkezelő megbízása alapján. Az Alap befektetési jegyeit a Forgalmazó saját Üzletszabályzata szerint értékesítheti. A befektetési alap által kibocsátott befektetési jegyeket a Befektetők a folyamatos forgalmazás során megvásárolhatják.
9. A befektetési jegyre vonatkozó tulajdonjog igazolásának és nyilvántartásának módja
A befektetési jegyek tulajdonjogának igazolására és nyilvántartásának módjára a Ptk. és a Tpt. 138.§ - 146.§ rendelkezései az irányadóak.
A Tpt. rendelkezési szerint a dematerializált értékpapír megszerzésére és átruházására kizárólag értékpapírszámlán történő terhelés, illetve jóváírás útján kerülhet sor. A Ptk. alapján a dematerializált értékpapír átruházásához az átruházásra irányuló szerződés vagy más jogcím is szükséges. A Befektetési jegyek tulajdonjogát a Befektető értékpapír-számlavezetője által kiállított számlakivonat igazolja.
Az értékpapír tulajdonosának - az ellenkező bizonyításáig - azt kell tekinteni, akinek számláján az értékpapírt nyilvántartják.
10. A befektetőnek a befektetési jegy által biztosított jogai, annak leírása, hogy az ÁÉKBV-alapkezelő hogyan biztosítja a befektetőkkel való tisztességes bánásmódot, és amennyiben valamely befektető kivételezett bánásmódban részesül, vagy erre jogot szerez, a kivételezett bánásmód leírása, a kivételezett bánásmódban részesülő befektetőtípusok azonosítása, valamint adott esetben ezek az ÁÉKBV-hez vagy az ÁÉKBV-alapkezelőhöz fűződő jogi és gazdasági kötődésének leírása; az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információk
A befektetési jegyek tulajdonosai jogosultak:
• a befektetési jegyeik napi nettó eszközértéken való visszaváltására a forgalmazási helyen az Alap Kezelési Szabályzatában meghatározott feltételek szerint;
• a Kezelési Szabályzat, a Tájékoztató, valamint a Forgalmazó Üzletszabályzatának mindenkor hatályos példányához hozzájutni a Forgalmazó irodáiban;
• az Alapokkal kapcsolatos éves és féléves jelentéseihez hozzájutni a Forgalmazó irodáiban;
• tájékoztatást kérni az Alapok nyereségének összetételéről;
A befektetési jegyek tulajdonosai rendelkeznek mindazon további jogokkal, amelyek a jelen Kezelési Szabályzatban és a Tájékoztatóban, valamint jogszabályban foglaltak.
Az Alapkezelő a Befektetők között különbséget nem tesz, minden Befektető azonos jogokkal rendelkezik. Az Alapkezelő a befektetőkkel való tisztességes bánásmódot továbbá azzal biztosítja, hogy valamennyi Befektető vételi és visszaváltási megbízását azonos feltételek szerint, a jelen Kezelési Szabályzatban meghatározott módon kezeli. Ennek megfelelően az Alap egyetlen befektetője sem részesül kivételezett bánásmódban a többi befektetővel szemben.
III. A befektetési alap befektetési politikája és céljai
11. A befektetési alap befektetési céljainak, specializációjának leírása, feltüntetve a pénzügyi célokat is (pl.: tőkenövekedés vagy jövedelem, földrajzi vagy iparági specifikáció)
Az Alap célja, hogy aktív portfóliókezeléssel olyan befektetési portfóliót hozzon létre, amely 3 éves időtávon a befektetők számára a referenciamutatónál magasabb évesített tőkenövekedést ér el az Alap Fenntarthatósági céljainak megvalósítása mellett. Az Alap e célok elérésére különböző eszközökbe fektethet, elsősorban részvény és kötvény típusú eszközöket tart, de a befektetési limitek betartása mellett kollektív értékpapírokba is fektethet, illetve derivatív ügyleteket is köthet. Az Alap földrajzi specifikációval nem rendelkezik. A befektetési célok megvalósítása érdekében az Alap portfóliójába tartozó eszközcsoportok szabadon változtathatók egy előre meghatározott kockázati profil követése nélkül.
12. Befektetési stratégia, a befektetési alap céljai megvalósításának eszközei
Az Alap befektetési stratégiája a fenntartható értékteremtésre épül, célja egy olyan aktívan kezelt, jól diverzifikált portfolió kialakítása, amely mind a fenntarthatósági kritériumokat, mind pedig a benne lévő eszközök fundamentumait figyelembe veszi. Az Alap eszközallokációs stratégiája az Alapkezelő által alkalmazott eszközallokációs modellre, a Befektetési órára épül, aminek segítségével az Alap kezelője meghatározza a gazdasági ciklus adott pontján legjobb kockázat hozam potenciállal rendelkező eszköz összetételt. Az eszközallokáció mellett az Alap kezelője aktív részvény- és kötvénykiválasztás segítségével kívánja elérni az Alap pénzügyi és fenntarthatósági céljait. A részvénykiválasztás alapja a fenntartható növekedés, olyan vállalatok részvényeinek kiválasztása, melyek mind pénzügyileg, mind az ESG kockázatok tekintetében kiemelkedő teljesítményre képesek, ezzel tartósan részvényesi értéket teremtve. A kötvénykiválasztás során az Alap kezelője a zöld kötvény kibocsátásokat preferálva, azok arányának maximalizálására törekszik a piaci korlátok figyelembe vétele mellett. A fenti eszközök aránya, illetve azok összetétele az Alap hozamcéljának elérése érdekében dinamikusan változhat, a 14. pontban meghatározott arányok figyelembe vételével.
Referenciamutató (benchmark)
Az alkalmazott referenciamutató egy minimum hozamkorlát, amely nem jelent a hozamra vonatkozó konkrét ígéretet. Az Alapkezelő az Alap sorozatainak referenciamutatóit évente felülvizsgálja, módosítás esetén az új értéket az Alap kezelési szabályzatába engedélyeztetési eljárás keretében emeli be.
Az Alap forintban denominált sorozatainak referenciamutatója évi 7,0%.
A devizafedezett sorozatok referenciamutatója úgy kerül meghatározásra, hogy a HUF sorozatok referenciamutatója módosításra kerül a fedezés várható költségével. Xxxx devizafedezett sorozatok esetében nulla értékű referenciamutatót állapít meg az Alapkezelő, ahol a fedezési költség a forintos sorozat
referenciamutatóját meghaladja. A fedezés éves költsége a megcélzott 3 éves időtávon EUR sorozatok esetén 300 bázispont, USD sorozatok esetén 350 bázispont, PLN sorozatok esetén 50 bázispont, CZK sorozatok esetén 300 bázispont.
Az Alap sorozatainak referenciamutatóit az alábbi táblázat tartalmazza:
Sorozat | referenciamutató (bázispont) |
VIG Maraton Alap (A sorozat, HUF) | 700 |
VIG Maraton Alap (C sorozat, CZK) | 400 |
VIG Maraton Alap (E sorozat, EUR) | 400 |
VIG Maraton Alap (EI sorozat, EUR) | 400 |
VIG Maraton Alap (I sorozat, HUF) | 700 |
VIG Maraton Alap (P sorozat, PLN) | 650 |
VIG Maraton Alap (R sorozat, HUF) | 700 |
VIG Maraton Alap (U sorozat, USD) | 350 |
VIG Maraton Alap (UI sorozat, USD) | 350 |
13. Azon eszközkategóriák megjelölése, amelyekbe a befektetési alap befektethet, külön utalással arra vonatkozóan, hogy a befektetési alap számára engedélyezett-e a származtatott ügyletek alkalmazása Az Alap részvényekbe, kötvényekbe, befektetési alapokba és egyéb értékpapírokba fektethet, ami mellett engedélyezett származtatott ügyletek kötése is. Az Alap köthet betét és repo ügyleteket is.
14. Az egyes portfólióelemek maximális, illetve minimális vagy tervezett aránya
Az Alap által tartható eszközök, azok tervezett arányai az Alap nettó eszközértékének százalékában:
ESZKÖZKATEGÓRIA | TERVEZETT ARÁNY |
Hitelminősítés nélküli kibocsátó által kibocsátott kötvények | 0-10% |
Hitelintézet, vállalat vagy önkormányzat által kibocsátott kötvények - befektetési kategória | 0-40% |
Hitelintézet, vállalat vagy önkormányzat által kibocsátott kötvények - nem befektetési kategória | 0-30% |
Feltörekvő piaci kötvények, befektetési kategória | 0-40% |
Feltörekvő piaci kötvények, nem befektetési kategória | 0-30% |
Készpénz, betét, repo | 0-40% |
EU, OECD vagy G20 ország által kibocsátott állampapírok (nem magyar) | 0-70% |
Magyar állampapírok és Magyar Állam által garantált értékpapírok | 0-80% |
Alapdevizától eltérő devizában denominált eszközök | 0-100% |
Tulajdonviszonyt megtestesítő értékpapírok | 0-80% |
Kollektív befektetési értékpapírok és ETF-ek. | 0-65% |
Származékos ügyletek a portfólió hatékony kezelésének céljából | 0-200%* |
Származékos ügyletek piaci értéke (tőzsdei és tőzsdén kívüli deviza-, részvény-, index- és kamatderivatívok) | 0-4,99% |
* tőkeáttétel használatával
A táblázatban megjelölt minimális és maximális limitek alkalmazásával az Alap mindenkor megfelel a 78/2014. Korm. rendelet 1/C. §-ában meghatározott, az adott befektetési alap típusra vonatkozó eszközallokáció kialakítására vonatkozó szabályoknak, különös figyelemmel a 78/2014. Korm. rendelet 1/C. § (5) bekezdésében, illetve az 1/B. § (5) bekezdésében foglaltakra.
15. A befektetési politika minden esetleges korlátozása, valamint bármely olyan technika, eszköz vagy hitelfelvételi jogosítvány, amely a befektetési alap kezeléséhez felhasználható, ideértve a tőkeáttétel alkalmazására, korlátozására, a garanciák és eszközök újbóli felhasználására vonatkozó megállapodásokat és az alkalmazható tőkeáttétel legnagyobb mértékét
Az Alap hajlandó értékpapírjait kölcsönadni a törvényi kereteknek (78/2014. (III. 14.) kormányrendelet) megfelelően.
Az Alap elő kívánja segíteni a hazai értékpapírpiac fejlődését, illetve jelentős hasznot is remél az értékpapír kölcsönzési üzletágtól. Az Alapnak lehetősége van kölcsönügylet keretében értékpapírt venni és eladni.
Értékpapír kölcsönadás vagy kölcsönvétel esetén az ügylet értéke nem haladhatja meg az Alap nettó eszközértékének 50%-át. A kölcsönadott értékpapírok visszaszolgáltatásának biztosítéka megfelelő mértékű állampapír óvadék nyújtása oly módon, hogy az óvadék piaci értéke (óvadékérték) az ügylet megkötésekor nem lehet kevesebb, mint a kölcsönzött értékpapírok piaci értékének 120%-a. Amennyiben a kölcsönügylet fennállta alatt bármikor az óvadékérték a kölcsönzött értékpapírok piaci értéke 110 %-os szintje alá csökkenne, állampapírban teljesítendő óvadékkiegészítési, illetve -feltöltési kötelezettség lép fel, a kölcsönzött értékpapírok piaci értékének 120%-áig.
Az Alapkezelő által kezelt alapok és portfóliók egymás közötti ügyletei
Az Alapkezelő által kezelt portfóliók (köztük kapcsolt vállalkozások) és alapok egymás között is bonyolíthatnak tranzakciókat, melyek esetén az Alapkezelő a belső szabályzataiban foglalt speciális rendelkezések szerint jár el, hogy kizárja a potenciális érdekellentét felmerülését. Ilyen ügyleteket az Alapkezelő kizárólag abban az esetben kezdeményez, ha a tranzakció az ügyletben résztvevő felek érdekeit nem sérti, továbbá mindkét fél szempontjából megfelel a legjobb végrehajtás elvének. Az Alapkezelő a kezelt portfoliók és alapok közötti tranzakciókat minden esetben piacszerű (fair) áron végzi és az árat ügyletenként dokumentálja.
Az Alapra vonatkozó általános befektetési korlátozások
A 78/2014. kormányrendelet 14. §-a alapján:
(1) Az Alapkezelő az Alap saját tőkéjét nem fektetheti be az Alap által kibocsátott Befektetési Jegybe.
(2) Az Alapkezelő az Alap részére nem vásárolhat
a) saját maga által kibocsátott értékpapírt;
b) az Alapkezelő kapcsolt vállalkozásai által kibocsátott értékpapírt, a nyilvános árjegyzéssel rendelkező értékpapírok kivételével, ideértve a tőzsdére bevezetendő értékpapírokat.
(3) Az Alap nem vásárolhat az Alapkezelő tulajdonában lévő pénzügyi eszközöket, és nem értékesíthet pénzügyi eszközt az Alapkezelő részére.
(4) Az Alapnak az Alapkezelő kapcsolt vállalkozásaival kötött, valamint az Alapkezelő által kezelt egyéb kollektív befektetési formák, valamint portfóliók egymás közötti ügyletei esetén az ügylet kötésekor érvényben lévő piaci árat dokumentálni kell.
Befektetési korlátok a befektetési alap eszközeihez viszonyítva
A 78/2014. kormányrendelet 8.-11. §-ai alapján:
(1) Az ÁÉKBV eszközeinek legfeljebb
a) 10 százalékát fektetheti be ugyanazon kibocsátó által kibocsátott átruházható értékpapírokba vagy pénzpiaci eszközökbe,
b) 20 százalékát fektetheti egyazon hitelintézet betéteibe.
(2) Az ÁÉKBV OTC származtatott ügylet alapján másik féllel szembeni partnerkockázati kitettsége nem haladhatja meg eszközeinek 5 százalékát, illetve, amennyiben az ügyletben részt vevő másik fél egy, a 2. § (1) bekezdés f) pontjában meghatározott hitelintézet, eszközeinek 10 százalékát.
(3) Nem haladhatja meg az ÁÉKBV eszközeinek 40 százalékát azon kibocsátók átruházható értékpapírjainak és pénzpiaci eszközeinek összértéke, amelyekben az ÁÉKBV által történő befektetések értéke egyenként meghaladja az ÁÉKBV eszközeinek 5 százalékát. Ez nem vonatkozik a prudenciális felügyelet hatálya alatt álló hitelintézetekben elhelyezett betétekre, illetve a prudenciális felügyelet hatálya alatt álló hitelintézetekkel lebonyolított OTC származtatott ügyletekre.
(4) Az (1) bekezdésben meghatározott egyedi, kibocsátókra vonatkozó korlátoktól függetlenül az ÁÉKBV-nek egy intézménnyel szembeni, az adott intézmény által kibocsátott átruházható értékpapírokba vagy pénzpiaci eszközökbe történő befektetésekből, az adott intézménynél elhelyezett betétekből, és az adott intézménnyel kötött OTC származtatott ügyletekből eredő összevont kockázati kitettsége nem haladhatja meg az ÁÉKBV eszközeinek 20 százalékát.
(5) Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott korláttal szemben 35 százalékos korlát alkalmazható abban az esetben, ha az átruházható értékpapírok vagy pénzpiaci eszközök kibocsátója vagy garanciavállalója egy tagállam, annak helyi hatósága, harmadik ország, vagy olyan nemzetközi közjogi szerv, amelynek egy vagy több EGT-állam is tagja. Ezen értékpapírokat és pénzpiaci eszközöket a (3) bekezdésben említett 40 százalékos korlát alkalmazása szempontjából nem kell figyelembe venni.
(6) Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott korláttal szemben 25 százalékos korlát alkalmazható Magyarországon székhellyel rendelkező jelzálog-hitelintézet által kibocsátott jelzáloglevelek esetében, továbbá 2022. július 8. előtt kibocsátott olyan kötvények esetében, amelyek kibocsátója egy EGT-államban székhellyel rendelkező és jogszabálynál fogva a kötvénytulajdonosok érdekeinek védelmére létrehozott különleges állami felügyelet hatálya alatt álló hitelintézet, feltéve, hogy ez utóbbinak a kötvények kibocsátásából befolyt összegeket jogszabálynál fogva olyan eszközökbe kell befektetni, amelyek a kötvények futamideje alatt mindvégig alkalmasak a kötvényekhez rendelt követelések kielégítésére, és amelyeket a kibocsátó felszámolása esetén első helyen a tőke visszatérítésére és a felhalmozott kamat kifizetésére kell felhasználni, vagy olyan kötvények esetében, amelyek a fedezett kötvények kibocsátásáról és a fedezett kötvények közfelügyeletéről, továbbá a 2009/65/EK és a 2014/59/EU irányelv módosításáról szóló, 2019. november 27-i (EU) 2019/2162 európai parlamenti és tanácsi irányelvet átültető EGT-állam jogszabálya alapján fedezett kötvénynek minősülnek. Amennyiben az ÁÉKBV eszközeinek több mint 5 százalékát fekteti az e bekezdés hatálya alá tartozó, egy kibocsátó által kibocsátott értékpapírokba, ezeknek a befektetéseknek az összértéke nem haladhatja meg az ÁÉKBV eszközeinek 80 százalékát. Ezen értékpapírokat és
pénzpiaci eszközöket a (3) bekezdésben említett 40 százalékos korlát alkalmazása szempontjából nem kell figyelembe venni.
(7) Az (1)–(6) bekezdésben előírt korlátokat nem lehet összevonni, így az ugyanazon kibocsátó által kibocsátott átruházható értékpapírokba és pénzpiaci eszközökbe, illetve az ilyen vállalkozásnál elhelyezhető betétekbe és származtatott eszközökbe történő befektetések nem haladhatják meg az ÁÉKBV eszközeinek 35 százalékát.
(8) Az olyan társaságok, amelyek az összevont (konszolidált) éves beszámolók elkészítése szempontjából vagy az elfogadott nemzetközi számviteli szabályokkal összhangban egy vállalkozáscsoporthoz tartoznak, az e §-ban említett korlátok számítása céljából egy személynek minősülnek, azzal, hogy az ugyanazon vállalkozáscsoport átruházható értékpapírjaiba és pénzpiaci eszközeibe történő befektetések összértéke nem haladhatja meg az ÁÉKBV eszközeinek 20 százalékát.
(9) Az (1) bekezdés a) pontjában megállapítottal szemben 20 százalékos korlát alkalmazandó abban az esetben, ha az ÁÉKBV befektetési politikájának célja olyan részvény-, vagy kötvényindex összetételének leképezése, ahol az index összetétele kellő mértékben diverzifikált, megfelelő viszonyítási eszközt jelent azon a piacon, amelyre vonatkozik, és az értékének alakulását a nyilvánosság számára is követhető módon közzéteszik.
(10) Az (9) bekezdésben megállapított korlát helyett 35 százalékos korlát alkalmazható egy kibocsátó tekintetében, amennyiben az erőteljesen meghatározó az érintett szabályozott piacok és indexek esetében.
(11) Az (1)-(8) pontokban szereplő korlátoktól eltérően az ÁÉKBV a Felügyelet engedélyével eszközeinek akár 100 százalékáig fektethet be olyan, különböző átruházható értékpapírokba és pénzpiaci eszközökbe, amelyeket valamely EGT-állam, annak önkormányzata, harmadik ország, illetve olyan nemzetközi szervezet bocsátott ki vagy garantál, amelynek egy vagy több tagállam is tagja. A Felügyelet eltérést engedélyezhet, ha az ÁÉKBV befektetői a 8. § szerinti korlátokat alkalmazó ÁÉKBV befektetőivel azonos szintű védelemben részesülnek, és az ÁÉKBV legalább hat különböző forgalomba hozatalból származó értékpapírral rendelkezik, és eszközeinek legfeljebb 30 százalékát fekteti egy adott sorozatba tartozó értékpapírba.
(12) Az ÁÉKBV kezelési szabályzatában, jelentéseiben, és minden egyéb kereskedelmi kommunikációjában fel kell hívni a figyelmet az (11) bekezdés szerinti engedélyre, és meg kell nevezni azokat az értékpapírokat kibocsátó vagy garantáló államokat, önkormányzatokat vagy nemzetközi szervezeteket, amelyeknek az értékpapírjaiba az ÁÉKBV eszközeinek több mint 35 százalékát fekteti.
(13) Az ÁÉKBV eszközeinek legfeljebb 20 százalékát fektetheti a rendelet 2. § (1) bekezdés e) pontjában szabályozott, egy adott ÁÉKBV kollektív befektetési értékpapírjaiba, vagy egyéb kollektív befektetési forma értékpapírjába.
(14) Nem ÁÉKBV-nek minősülő befektetési alap befektetési jegyeinek, és egyéb kollektív befektetési értékpapíroknak az összértéke nem haladhatja meg az ÁÉKBV eszközeinek 30 százalékát.
(15) Ha az ÁÉKBV más olyan kollektív befektetési forma által kibocsátott értékpapírba fektet be, amelyet közvetlenül vagy meghatalmazás alapján az adott ÁÉKBV alapkezelője, vagy azzal szoros kapcsolatban lévő másik befektetési alapkezelő kezel – ideértve azt, amikor a befektetési alapkezelő alvállalkozóként kezeli az adott kollektív befektetési formát –, a befektetéssel, illetve annak megszüntetésével kapcsolatosan az adott ÁÉKBV-re eladási és visszaváltási jutalék nem terhelhető.
(16) Ha az ÁÉKBV eszközeinek legalább 20 százalékát más kollektív befektetési formákba fekteti, köteles közölni a tájékoztatójában a saját kezelési díja mellett a befektetési célként szereplő egyéb kollektív befektetési formákat terhelő alapkezelési díjak legmagasabb mértékét. Az ÁÉKBV éves jelentésében közzé kell tenni továbbá – a saját kezelési díja mellett – a tényleges befektetésként szereplő egyéb kollektív befektetési formákat terhelő befektetési alapkezelési díjak legnagyobb mértékét
(17) Az Alap eszközeinek legfeljebb 10%-át tarthatja hitelintézet által kibocsátott kötvényben, ide nem értve
a) a Magyarországon székhellyel rendelkező jelzálog-hitelintézet által kibocsátott jelzálogleveleket, továbbá 2022. július 8. előtt kibocsátott olyan kötvényeket, amelyek kibocsátója egy EGT-államban székhellyel rendelkező és jogszabálynál fogva a kötvénytulajdonosok érdekeinek védelmére létrehozott, különleges állami felügyelet hatálya alatt álló hitelintézet, feltéve, hogy ez utóbbinak a kötvények kibocsátásából befolyt összegeket jogszabálynál fogva olyan eszközökbe kell befektetni, amelyek a kötvények futamideje alatt mindvégig alkalmasak a kötvényekhez rendelt követelések kielégítésére, és amelyeket a kibocsátó felszámolása esetén első helyen a tőke visszatérítésére és a felhalmozott kamat kifizetésére kell felhasználni, vagy olyan kötvényeket, amelyek a fedezett kötvények kibocsátásáról és a fedezett kötvények közfelügyeletéről, továbbá a 2009/65/EK és a 2014/59/EU irányelv módosításáról szóló, 2019. november 27-i (EU) 2019/2162 európai parlamenti és tanácsi irányelvet átültető EGT-állam jogszabálya alapján fedezett kötvénynek minősülnek,
b) a szakosított hitelintézet által kibocsátott hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt és a hitelintézetekre és befektetési vállalkozásokra vonatkozó prudenciális követelményekről és a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló, 2013. június 26-i 575/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 72a. és 72b. cikkében meghatározott feltételeknek megfelelő hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt.
Befektetési korlátok a megengedett eszközök oldaláról
A 78/2014. kormányrendelet 12. §-a alapján:
(1) Az ÁÉKBV egyetlen kibocsátóban sem szerezhet minősített befolyást, illetve nyilvánosan működő részvénytársaságban nem szerezhet nyilvános vételi ajánlattételi kötelezettséget megalapozó befolyást.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározottakon kívül az ÁÉKBV
a) egy kibocsátó szavazásra nem jogosító részvényeinek legfeljebb 10 százalékát,
b) egy kibocsátó hitelviszonyt megtestesítő értékpapírjainak legfeljebb 10 százalékát,
c) egy másik ÁÉKBV kollektív befektetési értékpapírjainak vagy más kollektív befektetési forma kollektív befektetési értékpapírjainak legfeljebb 25 százalékát,
d) egy kibocsátó intézmény pénzpiaci eszközeinek legfeljebb 10 százalékát szerezheti meg.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott korlátok figyelmen kívül hagyhatók a megszerzés időpontjában, amennyiben a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok vagy pénzpiaci eszközök bruttó értékét vagy a forgalomba hozandó értékpapírok nettó értékét ebben az időpontban nem lehet meghatározni.
(4) Nem kell figyelembe venni az (1) és (2) bekezdésben szereplő korlátokat:
a) az EGT-állam vagy annak önkormányzata által forgalomba hozott vagy garantált átruházható értékpapírok és pénzpiaci eszközök esetében,
b) a harmadik ország által forgalomba hozott vagy garantált átruházható értékpapírok és pénzpiaci eszközök esetében,
c) az olyan nyilvános nemzetközi szervezetek által forgalomba hozott átruházható értékpapírok és pénzpiaci eszközök esetében, amelyeknek egy vagy több EGT-állam a tagja,
d) a harmadik országban bejegyzett olyan társaság részvényei vonatkozásában, amely elsősorban az adott államban székhellyel rendelkező kibocsátók értékpapírjaiba fektet be, amennyiben az adott állam törvényei értelmében az ilyen tulajdon az egyetlen lehetséges módja annak, hogy az ÁÉKBV az adott állam területén lévő kibocsátók értékpapírjaiba fektessen.
(5) A (4) bekezdés d) pontjában meghatározott eltérés kizárólag akkor alkalmazható, ha a harmadik ország területén lévő vállalkozás befektetési politikája megfelel az ÁÉKBV befektetési korlátainak, és azok túllépése szabályozásának.
Az Alap elnevezése, kategorizálása szerinti alkalmazandó szabályok
A 78/2014. kormányrendelet 1/C. §-a alapján:
(5) Abszolút hozamú alap az a befektetési alap, amely tőkepiaci környezettől független pozitív hozam elérésére törekszik, és valamely kockázatmentes hozamot reprezentáló pénzpiaci mutató vagy index meghaladását tűzi ki célként.
Az Alap származtatott ügyletekkel szembeni teljes (nettó) kitettsége nem haladhatja meg az Alap nettó eszközértékének mértékét. A kitettség számítása során figyelembe kell venni az ügyletek alapjául szolgáló eszközök aktuális piaci értékét, az ügyletben részt vevő másik fél kockázatát (partnerkockázat), a jövőben esedékes piaci mozgások feltételezhető alakulását és az ügyletek lezárására rendelkezésre álló időt. Így az Alap által felvehető tőkeáttétel maximális értéke 2.
Az Alap által alkalmazott tőkeáttétel teljes összegét, valamint a tőkeáttétel mértékében bekövetkező változásokat az Alap éves jelentése tartalmazza.
Az Alap származtatott eszközeinek értéke - piaci értéken számolva - nem éri el az 5%-ot. Az Alap befektetési politikája további korlátozásokat nem tartalmaz.
16. A portfólió devizális kitettsége
Az Alap alapdevizától eltérő devizában denominált kitettségének maximális aránya (a tőkeáttétel figyelembe vételével): 0 - 200%.
17. Ha a tőke-, illetve hozamígéret a befektetési alap befektetési politikájával van alátámasztva, akkor a mögöttes tervezett tranzakciók leírása
Nem alkalmazandó.
18. Hitelfelvételi szabályok
Az Alap eszközeinek 10 százaléka erejéig vehet fel hitelt 3 hónapnál rövidebb futamidőre. Az Alap jogosult a hitelfelvételhez óvadékot nyújtani. Az Alap kötvényt, más hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt nem bocsáthat ki. A 78/2014. kormányrendelet alkalmazása során nem minősül hitelfelvételnek az Alapot terhelő fizetési kötelezettségre vonatkozó, a forgalmazó által biztosított, legfeljebb 15 napos halasztott pénzügyi teljesítés lehetősége.
Az Alap nem nyújthat pénzkölcsönt, nem vállalhat kezességet. Ez a tilalom nem vonatkozik a maradéktalanul még ki nem fizetett pénzügyi eszközök vásárlására.
Az Alap nem köthet fedezetlen eladási ügyleteket.
Az Alap jogosult az eszközei terhére származtatott ügyleteihez óvadékot nyújtani.
19. Azon értékpapírokat kibocsátó vagy garantáló államok, önkormányzatok vagy nemzetközi szervezetek, amelyeknek az értékpapírjaiba az Alap eszközeinek több mint 35 százalékát fekteti Nem alkalmazandó.
20. A leképezett index bemutatása és az egyes értékpapírok indexbeli súlyától való eltérésének maximális nagysága
Nem alkalmazandó.
21. Azon befektetési alap befektetési politikája, amelybe a befektetési alapba fektető befektetési alap eszközeinek legalább 20 százalékát meghaladó mértékben kíván befektetni
Nem alkalmazandó.
22. A cél-ÁÉKBV, illetve annak részalapjának megnevezése
Nem alkalmazandó.
23. Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információk, így pl. a mögöttes alapok letelepedésére vonatkozó információk, amennyiben az ÁÉKBV alapok alapja
A 78/2014. kormányrendelet 2. § (1) c. pontjának eleget téve jelen Xxxxxxxx szabályzat 2. melléklete tartalmazza azon tőzsdék és kereskedési platformok listáját, amelyeken jegyzett vagy forgalmazott átruházható értékpapírokba és pénzpiaci eszközökbe az Alap harmadik ország piacán befektethet.
A fenntarthatósági kockázatok befektetési döntésekbe való integrálása:
(az SFDR rendelet 6. cikk (1) a) pontja szerinti tájékoztatás):
Az Alapkezelő az Alap vagyonkezelése során saját belső módszertana alapján értékeli a potenciális befektetési instrumentumokat, mely értékelés kiterjed a releváns kockázatokra és azok kezelésére is. Az Alapkezelő a fenntartható befektetési elveit a Fenntarthatósági Politikájában ( xxxxx://xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxx/) írja le, mely előírja a hosszútávon fenntartható fejlődési célok mentén a releváns kockázatok feltárását és a befektetési döntések során való figyelembevételét. A vagyonkezelési döntések során a felelős portfóliómenedzserek áttekintik a potenciális befektetési instrumentumok esetében rendelkezésre álló fenntarthatósági kockázati értékelések eredményét. A kockázatkezelés részeként a fenntarthatósági kockázatok a többi befektetési kockázattal együtt mérlegelésre kerülnek a várható hozamok mértékével és azok fenntarthatóságával összevetve. Amennyiben az Alapkezelő Fenntarthatósági Politikája olyan kizárási elveket határoz meg, amely alapján a megcélzott befektetési eszköz nem preferált, akkor befektetésre csak a Fenntarthatósági Politikában meghatározott korlátozások mentén kerülhet sor. Amennyiben az Alap befektetési politikája olyan fenntarthatósági kockázati profilt határozott meg, amely kizárja bizonyos mértéket meghaladó fenntarthatósági kockázatok felvállalását vagy kifejezetten a fenntarthatóság előmozdítását célozza meg, akkor a vagyonkezelési döntések során egy adott instrumentum fenntarthatósági kockázata vagy a teljes portfólió fenntarthatósági kockázatához való hozzájárulása mindenképpen mérlegelésre kerül és ez adott esetben teljesen vagy részben korlátozhatja az egyes eszközökbe irányuló tényleges befektetések mértékét.
A jelentős károkozás elkerülését célzó elv kizárólag a pénzügyi termék alapjául szolgáló azon befektetésekre vonatkozik, amelyek figyelembe veszik a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységekre vonatkozó uniós kritériumokat.
Az e pénzügyi termék többi részének alapjául szolgáló befektetések nem veszik figyelembe a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységekre vonatkozó uniós kritériumokat.
A környezeti vagy társadalmi jellemzők előmozdítása
(az SFDR rendelet 8. cikk szerinti megfelelés alátámasztása)
A jelen VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Befektetési Alap esetében az Alapkezelő arról tájékoztatja az befektetőket, hogy a portfólió az SFDR Rendelet (EU 2019/2088) által meghatározott környezeti vagy társadalmi jellemzőket, illetve ezek kombinációját előmozdító pénzügyi termék kategóriába tartozó termékként értékesíti, ugyanakkor nem sorolja a fenntartható befektetést célul kitűző pénzügyi termék kategóriába.
Az Alap integrálja az ESG elveket a befektetési döntéshozatalba. Célunk, hogy az ESG szempontok segítségével találjuk meg a hosszú távú nyerteseket, akik fenntartható működésükkel tartós nyereséget tudnak elérni.
• Kizárási lista: Az Alap betartja az Alapkezelő által meghatározott kizárási listát. Ennek értelmében az Alap nem fektet be súlyosan károsító iparágakba, ide tartoznak a jelentősebb fűtőszenes kitettséggel rendelkező vállalatok, vitatott fegyverek gyártásával és értékesítésével foglalkozó vállalatok, továbbá a dohányipari cégek és az ENSZ Globális Megállapodását (UN GC) súlyosan sértő vállalatok. A kizárást eredményező tiltott iparágakba való kitettségek küszöbértékeit az Alapkezelő kizárási politikája írja elő. Az állami kibocsátók tekintetében az ENSZ Globális Megállapodást sértő országok államkötvényei sorolhatók a kizárási politikában foglalt kibocsátók közé.
• ESG adatforrás: Az ESG elemzéshez és teljesítmény értékeléshez nemzetközi beágyazottságú adatszolgáltatókra támaszkodunk, és alkalmazzuk az általuk használt ESG minősítési módszertant. Az adatszolgáltatók közül az Alapkezelő az MSCI ESG besorolását veszi alapul, amely helyettesíthető egy hasonló nemzetközi beágyazottságú szolgáltatóval is.
• Fenntarthatósági szempontok mérése: Az ESG kritériumok környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontokat foglal magában, amelyek együttesen a fenntartható vállalati működés minimum feltétele. Megközelítésünkben a dupla lényegességet (dual materiality) tekintjük fontosnak, amely a vállalati működés környezetre és társadalomra mért materiális hatását, valamint az ESG kockázat vállalati értékre mért szintén materiálisnak ítélt hatását veszi figyelembe. Ezen mérések az MSCI módszertanának alapvető elemei, melyek átfogó mérőszáma az ESG rating.
Az Alap a környezeti jellemzők előmozdítását a Taxonómia Rendelet 9. cikkének a) és b) pontjában említett környezeti célkitűzések tekintetében nem a Taxonómia Rendelet keretrendszerével összhangban törekszik megvalósítani.
Az Alap a környezeti, társadalmi és vállalati jellemzők előmozdítását a befektetési stratégia végrehajtása során alkalmazott (a jelen pontban feljebb részletezett eszközök) segítségével kívánja megvalósítani.
Az Alap nem törekszik arra, hogy a Taxonómia rendelet szerinti környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységekbe fektessen. Az Alap befektetéseinek alapvetően 0%-a irányul a Taxonómia rendelet szerinti környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységekbe. De nem zárható ki annak a lehetősége, hogy az alap a Taxonómia rendelet szerinti környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységekbe fektet.
A jelen kezelési szabályzat közzétételének időpontjában a Taxonómiai Rendelet 3. cikkében meghatározott, környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységekbe történő beruházások körének kiszámításához maradéktalanul nem álltak rendelkezésre megbízható adatok a pénzügyi termék alapjául szolgáló befektetések céljából kiválasztott vállalkozásoknál. A fentiekre tekintettel jelenleg nem adható
teljeskörű információ arról, hogy a pénzügyi termék alapjául szolgáló befektetéseknek mekkora aránya van jelen Taxonómiai Rendelet szerinti környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységekben.
Részvény könyv ESG kritériumai
Az Alap célja előmozdítani a környezeti és társadalmi szempontokat, ezzel előnyben részesíti a fenntartható vállalati működést. Ezen célkitűzését minden iparágban a legjobb ESG szereplőkkel kívánja elérni, azaz egy best-in-class megközelítést alkalmaz. Az Alap célja, hogy az összesített ESG minősítés az egész Alap tekintetében minimum A besorolású kíván lenni.
Az ESG szempontok rohamos fejlődés előtt állnak, ezért a piaci legjobb gyakorlat (best practice) alapján tovább fejlődhet az alkalmazott ESG elemzés, a szigorodó szabályozás tükrében. Továbbá, a befektetési univerzumunk része a feltörekvő piacok, valamint a kisebb méretű vállalatok, amelyek esetében az ESG adatok elérhetősége korlátozott lehet, vagy nehezen ellenőrizhető. Ilyen esetekben törekszünk saját ESG elemzéssel pótolni a hiányzó információt. Ezért az összesített ESG riportokban az Alap a vállalati kibocsátók tekintetében legalább 80%-os elemzési lefedettséget (coverage ratio) céloz meg, valamint, a nem elemzett vállalati kibocsátókra saját ESG elemzést végez.
Az SFDR rendeletben előírt, és a hozzá kapcsolódó szabályozói technikai standardok (RTS) által részletezett főbb káros hatások (principal adverse impacts, PAI indikátorok) mentén mért környezeti és társadalmi terhelést az Alapkezelő méri és figyelembe veszi a befektetési döntéshozatal során. Különös tekintettel az üvegházhatású gázkibocsátásra, vízbe történő kibocsátásokra, a veszélyes és a radioaktív hulladékok arányára, valamint a társadalmi és munkavállalói kérdések tekintetében az ENSZ Globális Megállapodása elveinek megsértésére.
Az Alap ESG szempontok előmozdítása tekintetében kiemelt figyelmet fordít a vállalati vitatott esetekre (controversies), melyek, ha súlyos hatásról tanúskodnak, külön vizsgálandók.
Kötvény könyv ESG kritériumai:
Az Alap kötvény könyvének fenntarthatósági célja a zöld kötvények arányának növelése, a kibocsátásokban való részvétel. Az Alap a zöld kötvények arányának maximalizálására törekszik a piac korlátok figyelembe vételével. Az Alap célja, hogy a zöld kötvények aránya éves átlagban meghaladja a kötvénykönyv 50%-át.
A fenti kategóriákba nem sorolható eszközök ESG kritériumai:
Az Alap a törvény által meghatározott limiteken belül ingatlan és egyéb zártkörű befektetési alapot is tarthat Ezen eszközök esetén az Alapkezelő a befektetési döntések meghozatala előtt, majd legalább évente egyszer elvégzi a fenntarthatósági kritériumok vizsgálatát. E befektetések esetén az Alapkezelő preferálja a minimum SFDR 8 besorolású eszközöket. Amennyiben nem rendelkezik minimum SFDR 8-as besorolással, akkor saját ESG elemzést készít melynek eredményeként az előmozdító Alapban való megfelelést vizsgáljuk. Ezen elemzés alapulhat 3. fél által készített fenntarthatósági jelentésre, vagy környezetvédelmi tanúsítványokra.
24. Származtatott ügyletekkel kapcsolatos információk
Jelen Kezelési szabályzatban származékos ügylet alatt értendők az értékpapírokra, értékpapírokon alapuló tőzsdei szabványosított származékos termékekre kötött határidős, deviza határidős ügyletek, opciós és kamatcsere-ügyletek, kivéve az állampapírra kötött REPO és fordított REPO ügyletek. Az Alapkezelő az Alap nevében származtatott ügyletet kizárólag a Kezelési szabályzatban megfogalmazott befektetési célok elérése érdekében, a törvényi előírások betartásával köthet. A származtatott ügylet értéke nyilvános árinformáció alapján a nettó eszközérték-számítás gyakoriságának megfelelően megállapítható, továbbá a származtatott ügylet - figyelembe véve a befektetési jegyek visszaváltási feltételeit - kellő időben a megfelelő piaci áron lezárható, elszámolható.
A Kbftv. befektetési jegy sorozatokra vonatkozó rendelkezései értelmében az Alapkezelő az Alap egyes eszközeit a befektetési jegy sorozatok közt megoszthatja azon devizakockázat fedezésére szolgáló ügyletek esetében, amelyek célja az Alap adott sorozatainak az Alap alapdevizájával szembeni devizakockázatának csökkentése.
24.1. Származtatott ügyletek alkalmazása esetén arra vonatkozó információ, hogy a származtatott ügyletek alkalmazására fedezeti célból vagy a befektetési célok megvalósítása érdekében van lehetőség
Az Alap származékos ügyleteket használ a portfólió hatékony kezelésének céljából, a befektetési célok elérésének érdekében.
Az Alap a C, E, EI, P, U és UI sorozatainak az alapdevizával szembeni devizakockázatának csökkentése céljából fedezeti ügyleteket is köthet.
24.2. A származtatott termékek, illetve a származtatott ügyletek lehetséges köre
Az Alap az alábbi eszközökre szóló származtatott ügyleteket köthet:
a) értékpapírok
b) értékpapírokon alapuló tőzsdei szabványosított származtatott termékek
c) kamatláb
d) deviza
e) árupiaci termékek, feltéve, hogy a származtatott ügylet nem zárulhat fizikai teljesítéssel
A származtatott ügyletek lehetnek opciós ügyletek, tőzsdei határidős ügyletek, tőzsdén kívüli deviza határidős ügyletek, valamint kamatlábderivatívok.
24.3. Azon jogszabályhely megjelölése, amelynek alapján a befektetési alap eltérési lehetőséggel élt
Nem alkalmazandó.
24.4. A származtatott ügylettel kapcsolatos befektetési korlátok
Az Alapkezelő az Alap devizás sorozatainak az Alap alapdevizájával szembeni devizakockázatát a csak erre a sorozatra allokált deviza határidős ügyletekkel minimalizálja (CZK, EUR, PLN és USD devizanemű sorozatokra rendre CZKHUF, EURHUF, PLNHUF és USDHUF fedezeti ügyletek értendők). A megkötött határidős ügylet adott napi eredménye az előző napi eredménnyel korrigálva részt képez a fedezendő sorozat adott napi nettó eszközértékében. Az Alapkezelő vállalja, hogy a fedezettség mértékét az adott sorozat eszközértékének arányában a hatékony fedezésnek minősülő 90% és 110% korlátok között tartja.
A 78/2014. kormányrendelet 7. §-a alapján:
(1) Az Alapkezelő az Alap C és CI sorozatainak az Alap céldevizájával szembeni devizakockázatát a csak erre a sorozatra allokált deviza határidős ügyletekkel minimalizálja (CZK devizanemű sorozatra CZKUSD fedezeti ügyletek értendők). A megkötött határidős ügylet adott napi eredménye az előző napi eredménnyel korrigálva részt képez a fedezendő sorozat adott napi nettó eszközértékében. Az Alapkezelő vállalja, hogy a fedezettség mértékét az adott sorozat eszközértékének arányában a hatékony fedezésnek minősülő 90% és 110% korlátok között tartja.
(2) Amennyiben az ÁÉKBV-alapkezelő az általa kezelt ÁÉKBV részére származtatott ügyleteket is kíván kötni, az ÁÉKBV-alapkezelőnek olyan kockázatkezelő eljárást kell alkalmaznia, amely bármikor lehetővé teszi a származtatott ügyletekben lévő pozíciók kockázatának és az ÁÉKBV teljes kockázatához való hozzájárulásának nyomon követését és mérését; továbbá eljárást kell alkalmaznia az OTC származtatott ügyletek értékének pontos és független méréséhez.
(3) Az ÁÉKBV-alapkezelő rendszeresen közli a Felügyelettel a származtatott eszközök típusaira, a kockázatokra, a mennyiségi korlátokra vonatkozó információkat, valamint a kezelésében lévő minden egyes ÁÉKBV vonatkozásában a származtatott eszközökkel lebonyolított ügyletekkel kapcsolatos kockázatok becsléséhez kiválasztott módszereket. A Felügyelet ezeket az adatokat összesítve hozzáférhetővé teszi az Európai Rendszerkockázati Testület és az Európai Értékpapírpiac-felügyeleti Hatóság számára.
(4) A hatékony portfólió-kezelés érdekében – a Felügyelet által megállapított feltételekkel és korlátok között
– az ÁÉKBV az átruházható értékpapírokra és pénzpiaci eszközökre vonatkozó technikákat és eszközöket alkalmazhat. A származtatott ügyletek kötésének feltétele, hogy azok a portfólió hatékony kezelésének célját szolgálják. A származtatott eszközök alkalmazása nem járhat az e rendeletben vagy az ÁÉKBV kezelési szabályzatában megállapított befektetési szabályok és korlátok megsértésével.
(5) Az ÁÉKBV-nek a származtatott ügyletekkel szembeni teljes (nettó) kitettsége nem haladhatja meg az ÁÉKBV nettó eszközértékének mértékét. A kitettség számítása során figyelembe kell venni az ügyletek alapjául szolgáló eszközök aktuális piaci értékét, az ügyletben részt vevő másik fél kockázatát (partnerkockázat), a jövőben esedékes piaci mozgások feltételezhető alakulását és az ügyletek lezárására rendelkezésre álló időt.
(6) Az ÁÉKBV-nek a származtatott ügyletek alapjául szolgáló egyes eszközökben meglévő kockázati kitettsége – figyelembe véve az adott eszközre vonatkozó származtatott ügyletekben megtestesülő nettósított kockázati kitettséget is – nem haladhatja meg az e rendeletben az adott eszközre megállapított befektetési korlátokat. E szabály alkalmazása során nem kell figyelembe venni az indexhez kötött származtatott ügyleteket, ugyanakkor figyelembe kell venni azt, ha egy átruházható értékpapír vagy pénzpiaci eszköz származtatott eszközt tartalmaz.
24.5. Az egyes eszközökben meglévő pozíciók nettósítási szabályai
Az Alap egyes eszközökben meglévő pozícióinak nettósítási szabályai a következők:
Az Alapkezelő az Alap devizában, illetve befektetési eszközben meglévő nem származtatott hosszú (rövid) pozícióját az ugyanezen devizán, illetve befektetési eszközön alapuló rövid (hosszú) származtatott pozíciójával szemben, valamint a származtatott - ugyanazon alapul szolgáló eszközben meglévő - hosszú és rövid pozíciókat egymással szemben nettósíthatja.
Ugyanazon alapul szolgáló értékpapíron meglévő pozíciók az alábbi feltételek egyidejű teljesülése esetén nettósíthatók:
• az értékpapírok kibocsátói, a névleges kamatláb, a lejárat időpontja megegyeznek, és
• az értékpapírok ugyanazon devizában denomináltak.
Az átváltható értékpapír pozíciója nem nettósítható olyan értékpapír ellentétes pozíciójával, amelyre az értékpapír átváltható.
Az Alapban a devizák, az azonos jogokat megtestesítő értékpapírok, valamint az azonos devizára, illetve befektetési eszközre és lejáratra szóló határidős ügyletek, opciók, opciós utalványok hosszú (rövid) pozícióinak a rövid (hosszú) pozíciókkal szembeni többlete az adott befektetési eszköz nettó pozíciója.
Az Alap teljes nettósított kockázati kitettségére vonatkozó limitnek való megfelelés szempontjából figyelmen kívül hagyhatóak az olyan, devizakockázat fedezésére szolgáló ügyletek, amelyek célja a befektetési alap adott sorozata devizakockázatának csökkentése a befektetési alap befektetési politikájának megfelelően.
24.6. Az indexekben, egyéb összetett eszközökben meglévő pozíciók kezelése
Az indexekben, egyéb összetett eszközökben meglévő pozíciók kezelésének szabályai a következők: az index termékek szétbontásra kerülhetnek a kontraktusszorzó és az index összetétele alapján egyedi értékpapírokra, amelyek nettósíthatóak a portfólióban esetlegesen szereplő azonos értékpapírokkal, vagy az azonos értékpapírokra szóló származtatott termékekkel. Az összetett származékos termékek elemekre bontva vehetőek figyelembe a nettósítási szabályok alkalmazásakor.
24.7. Az értékeléshez felhasználni kívánt árinformációk forrása
A tárgynapi nyitott pozíciókból származó nyereséget és veszteséget az adott instrumentumra közzétett tárgynapi, illetve ennek hiányában a legutolsó, hivatalos közzétett elszámoló ár és kötéskori ár különbözetén kell értékelni. Az Alap eszközeit, amikor csak lehetséges a piaci árazás alkalmazásával kell értékelni. Ennek hiányában az Alap eszközeinek értékelése a mindenkor hatályos törvényi előírásoknak megfelelően történik.
24.8. Amennyiben azon származtatott ügylet jellemzői, amelybe a befektetési alap befektet, különböznek a jogszabály által a származtatott ügyletekre vonatkozóan meghatározott általános jellemzőktől, az erre vonatkozó figyelemfelhívás, meghatározva az adott származtatott ügylet jellemzőit és kockázatát
Nem alkalmazandó.
24.9. Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információk
Nem alkalmazandó.
25. Ingatlanalapra, vegyes alapra vonatkozó speciális rendelkezések
Nem alkalmazandó.
25.1. Xxxxx megjelölése, hogy hozamtermelő vagy értéknövekedési céllal kiválasztandó ingatlanokba fektet az ingatlanalap, vegyes alap
Nem alkalmazandó.
25.2. Xxxxx megjelölése, hogy milyen funkciójú (lakás, kereskedelmi, ipari stb.) ingatlanokba fektet az ingatlanalap, vegyes alap
Nem alkalmazandó.
25.3. Xxxxx megjelölése, hogy mely országokban fektet be az ingatlanalap, vegyes alap
Nem alkalmazandó.
25.4. Egy ingatlan, illetve ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog értékének maximuma összegszerűen
Nem alkalmazandó.
25.5. Egy ingatlan, illetve ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog értékének maximuma az összes eszközhöz viszonyítottan
Nem alkalmazandó.
25.6. Az építés alatt álló ingatlanok maximum aránya
Nem alkalmazandó.
25.7. Az ingatlanalapra, vegyes alapra háruló kockázatok
Nem alkalmazandó.
25.8. Az ingatlanalapra, vegyes alapra háruló kockázatok kezelésének módja, a kockázatkezelés stratégiája és megvalósításának főbb elvei
Nem alkalmazandó.
25.9. Az Alap nyilvántartásba vételét megelőző forgalomba hozatal kapcsán történt apportálás esetén az apportálandó ingatlanok részletes bemutatása
Nem alkalmazandó.
IV. A kockázatok
26. A kockázati tényezők bemutatása
Az Alap befektetési jegyeibe történő befektetésből adódó kockázatokat, illetve az abból adódó esetleges károkat kizárólag a Befektetők viselik.
Az Alap befektetési jegyeibe történő befektetés az pénz- és tőkepiacok jellegéből adódóan kockázatos. Mivel a befektetések kockázatából adódó veszteségek viselői teljes mértékben a Befektetők, a befektetési kockázatok felmérése, mérlegelése és felvállalása a Befektető feladata. Az alábbiakban – nem kizárólagos jelleggel – az Alap befektetési jegyeibe történő befektetésekből eredő kockázati tényezőkre kívánjuk felhívni a figyelmet.
Az Alap Befektetési jegyei folyamatos forgalmazásának felfüggesztése
Az Alap folyamatos forgalmazásának felfüggesztése esetén az Alap befektetőinek nem áll módjában, a felfüggesztés ideje alatt a meglévő befektetési jegyeiket visszaváltani, illetve új befektetési jegyeket vásárolni az Alapból A befektetési jegyek folyamatos forgalmazásának, illetve a folyamatos forgalmazás felfüggesztésének szabályait a Kezelési Szabályzat 43. pontja tartalmazza.
Politikai, gazdasági környezet
A cél-országok, - amelyekbe az Alap befektetései irányulnak - mindenkori politikai stabilitása, helyzete időről-időre megváltozhat. Az egyes országok kormányai hozhatnak olyan döntéseket, melyek negatívan befolyásolhatják az Alap működése során ezen országokban megszerzett befektetéseinek értékét, és az ezen befektetések nyilvántartására szolgáló valuták forinttal szembeni árfolyamát. A magyar illetve a külföldi kormányok, valamint az egyes cél-országok nemzeti bankjainak politikája és intézkedései jelentős hatással lehetnek az Alap eszközei hozamára és az üzleti életre általában, így azon társaságok teljesítményére is, amelyek által kibocsátott értékpapírok időről- időre az Alap portfóliójában szerepelhetnek. A cél-országok gazdasági növekedése, külgazdasági pozíciója, árfolyampolitikája, költségvetési hiányának mértéke és kamatszintje az Alap nettó eszközértékét befolyásolja, és így kedvezőtlenül is érintheti.
Infláció, kamatlábak
Mivel az Alap értékpapír portfóliójában hitelviszonyt megtestesítő és egyéb kamatjellegű jövedelmet nyújtó értékpapírok is kaphatnak helyet, így az általuk nyújtott hozam jelentősen befolyásolja az Alap által elért eredményt. Ezen instrumentumok hozama azonban mindig a piaci kamatlábaktól függ,
amelyek viszont részben az inflációs várakozásokkal összhangban alakulnak. Az Alap nettó eszközértékére a kamatlábak változása kedvezőtlen hatással is lehet.
Értékpapír kibocsátók
Az Alap portfóliójában lévő értékpapírok kibocsátói – kedvezőtlen esetekben - rossz gazdasági eredményeket produkálhatnak, csőd, vagy felszámolási eljárás alá kerülhetnek, amely az Alap portfólióját és a Befektetőket a hozamok elmaradása, árfolyamveszteség, vagy alacsony piaci érték formájában hátrányosan érintheti.
Adózási kockázat
A befektetési jegyekre vonatkozó személyi jövedelemadó szabályok és a befektetési alapok adózására vonatkozó előírások a jövőben változhatnak. Az Alap ki van téve az esetlegesen bekövetkező adópolitikai változásoknak (pl.: adóemelés, új adónem bevezetése)
Likviditási kockázat
Bár a nemzetközi befektetési környezet az általános globalizáció eredményeképpen alapvetően az értékpapír piacok likviditási helyzetének növekedése irányába hat, a magyar értékpapírpiac likviditása még nem éri el a fejlett tőkepiacok szintjét. A portfólió egyes elemeinek értékesítése - főleg a hosszabb lejáratú kötvények esetében - nehézségekbe ütközhet, illetve csak kedvezőtlen árfolyamon lehetséges. A likviditási kockázat az Alap szabad pénzeszközeinek befektetése esetén is korlátozó tényező lehet. Emellett az értékpapírok árát az erősen ingadozó piaci kereslet és kínálat fokozottan képes befolyásolni, ami az Alap nettó eszközértékén keresztül hat a Befektetési jegyek árfolyamára. A likviditás hiány az Alapra kedvezőtlen hatást gyakorolhat, amelynek mértéke mindig az aktuális tőkepiaci helyzet függvénye.
Árazási kockázat
A befektető a befektetési jegyekre irányuló megbízás leadásakor nem ismeri annak teljesítéskori árfolyamát.
Származékos ügyletek
Az Alapkezelő az Alap nevében származtatott ügyletet kizárólag a Kezelési szabályzatban megfogalmazott befektetési célok elérése érdekében köthet, befektetési eszközre. A származékos ügyletek jellegüknél fogva sokkal magasabb kockázatokat hordoznak magukban, amely kockázatok megfelelő befektetési technikákkal csökkenthetőek, azonban teljes mértékben ki nem zárhatók.
Devizaárfolyam kockázat
Az egyes devizák egymáshoz viszonyított árfolyama a gazdasági-, illetve a mindenkori kereslet- kínálati viszonyok következtében változik. Ennek következtében az érintett Alapok eszközeinek az egyes devizákban kifejezett értéke az alapdevizára konvertálva az adott deviza és az alapdeviza közötti árfolyam ingadozásától függően változhat. Ezáltal a Befektetési jegyeket megvásárló Befektetőknek bizonyos esetekben az Alap portfólióját alkotó egyedi értékpapírok devizanemeinek az Alap alapdevizájával szemben meghatározott árfolyam-ingadozásának kockázatával kell szembenézniük.
Részvény árfolyamok alakulása
A nemzetközi és hazai értékpapírpiacokat időnként nagymértékű árfolyam-ingadozások jellemzik, amelyek az Alap nettó eszközértékét kedvezőtlen is befolyásolhatják. A részvényeken elérhető árfolyam-nyereséggel az Alap által elért hozam rendkívüli módon megnövekedhet, de számolni kell - a legkörültekintőbb elemzések ellenére is -, az esetleges részvényárfolyam-veszteséggel, amely
negatívan befolyásolhatja az Alap jövedelmezőségének alakulását. Az Alapkezelő fedezeti ügyletek alkalmazásával a kedvezőtlen hatásokat mérsékelheti.
Partner kockázat
Fennáll annak a veszélye, hogy a megkötött származékos és egyéb ügyletek esetén, a partner nem teljesíti, vagy nem tudja teljesíteni az ügylet során a kötelezettségeit.
Alap megszűnésének kockázata
A nyilvános nyílt végű befektetési Alapot az alapkezelő köteles megszüntetni, amennyiben az Alap saját tőkéje három hónapon keresztül átlagosan nem éri el a húszmillió forintot.
Fenntarthatósági kockázat
A fenntarthatósági kockázat olyan környezeti, társadalmi vagy irányítási esemény vagy körülmény, melynek bekövetkezése, illetve fennállása tényleges vagy potenciális, lényeges negatív hatást gyakorolhat a befektetés értékére. Ilyen fenntarthatósági kockázatok például a klíma kockázat, az átállási kockázat vagy a fosszilis energiahordozók miatti extra kiadások.
Főbb káros hatások részletezése
Az Alapkezelő meghatározta azokat a fenntarthatósági szempontból főbb káros hatásokat (ún. ‘Principal Adverse Impact – PAI’), melyeket figyelembe vesz befektetési döntései során. Ezek a következők:
Az éghajlat-politika és egyéb környezeti kérdések terén a vállalatok működése során az alábbi főbb hatásokat mérjük és követjük nyomon:
• Az üvegházhatásúgáz-kibocsátás (ÜHG-kibocsátás)
• Az 1. hatály, 2. hatály, és 3. hatály körebe tartozó ÜHG-kibocsátások mérése. Az
1. hatály a saját tulajdonú vagy ellenőrzött forrásokból származó közvetlen kibocsátásra vonatkozik . A 2. hatály a vállalat által felhasznált vásárolt villamosenergia-, gőz-, fűtés- és hűtéstermelésből származó közvetett kibocsátásokat foglalja magában. A 3. hatálya kiterjed minden egyéb közvetett kibocsátásra, amely a vállalat értékláncában előfordul.
• A karbonlábnyom.
• Az ÜHG-intenzitás.
• A fosszilis tüzelőanyagok ágazatában működő vállalkozásokra való kitettség.
• A nem megújuló energiafogyasztás és -termelés aránya a teljes energia felhasználásból.
• Energiafogyasztási intenzitás nagy éghajlati hatású ágazatonként.
• Biológiai sokféleség megőrzése
• A biológiai sokféleség szempontjából érzékeny területeket vagy azok közelében található telephelyekkel / műveletekkel rendelkező befektetést befogadó vállalkozásokba eszközölt befektetések aránya, ahol a vállalkozások tevékenysége negatív hatást gyakorol ezekre a területekre.
• Vízgazdálkodás
• A vállalatok működése során előidézett vízbe történő kibocsátások.
• Hulladékgazdálkodás
• A veszélyes hulladék és radioaktívhulladék-kibocsátások aránya.
A társadalmi és munkavállalói kérdésekre, emberi jogok tiszteletben tartására, a korrupció elleni küzdelemre és a vesztegetés elleni küzdelemre vonatkozó szempontok:
• Az ENSZ Globális Megállapodása elveinek és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) multinacionális vállalkozásokra vonatkozó irányelveinek megsértése. Az ENSZ Globális Megállapodása tíz olyan elvet foglal magában, amelyeket a vállalkozásoknak fel kell karolniuk, támogatniuk kell, és saját befolyási körükben alapvető értékekként kell megvalósítaniuk az emberi jogok, az alapvető munkaügyi normák, a környezetvédelem, valamint a korrupció elleni küzdelem terén. A cégek erre kötelezettséget vállalnak, és az elveket önkéntes alapon belefoglalják üzleti tevékenységeikbe.
• Az ENSZ Globális Megállapodása elveinek és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) multinacionális vállalkozásokra vonatkozó irányelvei betartásának nyomon követésére szolgáló eljárások és megfelelési mechanizmusok hiánya.
• A nemek közötti kiigazítatlan bérkülönbség.
• Az igazgatóságok összetételének neme szerinti megoszlása.
• Vitatott fegyvereknek (gyalogsági aknáknak, kazettás lőszereknek, vegyi fegyvereknek és biológiai fegyvereknek) való kitettség.
26.1. Az ÁÉKBV likviditási kockázatának kezelése, visszaváltási jogok és a befektetőkkel kötött visszaváltási megállapodások leírása
Az Alapkezelő az Alap vonatkozásában likviditáskezelési rendszert alkalmaz, hogy nyomon követhesse az Alap likviditási kockázatát, valamint, hogy az Alap befektetéseinek likviditási profilja megfeleljen az Alap kötelezettségeinek.
Az Alapkezelő rendszeresen stresszteszteket végez mind rendes, mind rendkívüli likviditási feltételek mellett, ami lehetővé teszi számára, hogy értékelje és nyomon kövesse az Alap likviditási kockázatát. A Befektetőkkel vételi és visszaváltási megbízásra szóló megállapodást kizárólag a Forgalmazó köt. az Alap nyíltvégű befektetési alap, így az Alap Befektetési jegyeit a Befektetők a folyamatos forgalmazás során – a jelen Kezelési szabályzatában foglalt szabályok és a Forgalmazóval megkötött megbízási szerződés, valamint a Forgalmazó Üzletszabályzata szerint – megvásárolhatják, továbbá a Befektetési jegyeket visszaválthatják.
A megbízások teljesítésének visszaigazolása tartalmazza a befektetési jegyekre vonatkozó vételi- és visszaváltási megbízás alapvető információit:
• az Alapkezelő azonosító adatai
• a Befektető azonosító adatai
• a megbízás befogadásának napja és ideje
• a megbízás teljesítésének napja
• az Alap azonosító adatai
• a befektetett/visszaváltott összeg
• a forgalmazási jutalék értéke
V. Az eszközök értékelése
27. A nettó eszközérték megállapítása, közzétételének helye és ideje, a hibás nettó eszközérték számítás esetén követendő eljárás
Az Alap nettó eszközértékének számítása és közzététele a Kbftv. 62.§ és 124. § - 126. §-a alapján történik.
Az Alap nettó eszközértékét és az egy Befektetési jegyre jutó nettó eszközértéket minden forgalmazási napra befektetési jegy sorozatonként meg kell állapítani és az Alapkezelő (xxxxx://xxx.xxxxx.xx) honlapján közzé kell tenni, valamint a Forgalmazó honlapján a Befektetők számára hozzáférhetővé kell tenni.
Az Alap nettó eszközértékének számítása az adott Alap portfóliójában lévő értékpapírok piaci árfolyamának, valamint a likvid eszközök értékének és az Alapot terhelő költségeknek és kötelezettségeknek figyelembevételével történik.
A nettó eszközérték számításokat a Letétkezelő végzi minden forgalmazási napra. A Letétkezelő elvégzi az eszközök és kötelezettségek értékelését, és meghatározza az Alap összesített és az egy kollektív befektetési értékpapírra jutó nettó eszközértékét a jogszabályoknak és az Alap kezelési szabályzatának, megfelelően. A tárgynapra (T nap) vonatkozó nettó eszközérték kiszámítása és közzététele a tárgynapot (T nap) követő forgalmazási napon (T+1 nap) valósul meg. A számítás során a Letétkezelő a tárgynapi (T nap) illetve a lehető legfrissebb piaci árfolyam-információk felhasználásával végzi el az értékelést.
A Letétkezelő a tárgynapra (T nap) vonatkozóan az Alap egy darab Befektetési jegyére jutó nettó eszközértéket úgy határozza meg, hogy az Alap - a tárgynapi (T nap) Befektetési jegy forgalomba hozatala nélkül számított – tárgynapi (T nap) nettó eszközértékét elosztja a tárgynapot megelőző forgalmazási napon (T-1 nap) forgalomban lévő Befektetési jegyek darabszámával és az így kapott értéket 6 tizedes jegyre kerekíti, a kerekítés általános szabályai szerint. A Letétkezelő a nettó eszközérték számítása során minden hosszabb időszakra vonatkozó, az Alapot terhelő előre látható költséget időarányosan, naponta számít fel és fokozatosan terhel az Alapra. Az előre nem tervezhető költségek az esedékességük időpontjában kerülnek az Alapra terhelésre. Az Alapkezelő a honlapján minden forgalmazási napra közzéteszi befektetési jegy sorozatonként az Alap nettó eszközértékét és az egy Befektetési jegyre jutó nettó eszközértéket az Alap nyilvántartásba vételét követő első forgalmazási nap kezdetével. Az Alapkezelő az Alap Nettó eszközértékét és az egy Befektetési jegyre jutó nettó eszközértéket a forgalmazási helyeken a Befektetők részére hozzáférhetővé teszi.
Az Alap Nettó eszközérték számításának menete
+ | Pénzeszközök értéke (folyószámla, bankbetét) |
+ | Pénz és tőkepiaci instrumentumok piaci értéke |
+ | Értékpapírügyletekkel és forgalmazással kapcsolatos követelések összege |
- | Értékpapírügyletekkel és forgalmazással kapcsolatos kötelezettségek összege |
+ | Egyéb követelések (osztalék, devizaváltás stb.) |
- | Egyéb kötelezettségek (elhatárolt díjak, devizaváltás, bizományosi díjak stb.) |
- | Fix költségek (könyvvizsgálói díj, hirdetési díj) |
= | Bruttó Eszközérték |
- | Változó költségek az Eszközértékre vetítve (alapkezelési díj, letétkezelési díj, vezető forgalmazói díj) |
- | Változó költségek a T-1 napi Nettó Eszközértékre vetítve (éves Felügyeleti díj) |
- | Pozitív sikerdíj összege |
= | Forgalmazás előtti Eszközérték |
+ / - | T napi forgalmazások összege |
= | Nettó Eszközérték |
Az Alap nettó eszközértéke számításában bekövetkezett hiba esetén a hibás nettó eszközértéket a hiba feltárását követő legközelebbi nettó eszközérték megállapításkor a hiba bekövetkezésének időpontjára visszamenőleges hatállyal javítani kell, amennyiben a hiba mértéke meghaladja a befektetési alap nettó eszközértékének egy ezrelékét. A javítás során a megállapított hiba bekövetkezésének időpontjában érvényes mértékének megfelelően kell módosítani a nettó eszközértéket minden olyan napra vonatkozóan, amelyet a feltárt hiba a későbbiek során érintett. A javított nettó eszközértéket közzé kell tenni. Amennyiben az Alap nettó eszközértékének megállapítása a fenti hibahatárt meghaladóan tévesen történik és ebből az ügyfelet vagy az Alapot kár éri, úgy kompenzálásban részesülnek, kivéve, ha a kár összege nem éri el ügyfelenként az 1.000;- Ft-ot. A kompenzáció semmilyen esetben sem terheli az Alapot, azt az Alapkezelő vagy a Letétkezelő viseli – megállapodásuk arányában.
Xxxxx nettó eszközérték esetén a Befektetési alap javított nettó eszközértékét és a javított egy Befektetési jegyre jutó nettó eszközértéket az Alapkezelő (xxxxx://xxx.xxxxx.xx) honlapján közzé kell tenni, valamint a Forgalmazó honlapján a Befektetők számára hozzáférhetővé kell tenni a hiba feltárását követő legközelebbi nettó eszközérték közzétételének időpontjában.
28. A portfólió elemeinek értékelése, az értékelési eljárásnak és az eszközök értékelése során használt árképzési módszernek a leírása
A portfólió elemeinek értékelését a Letétkezelő végzi, a következő szabályok alapján:
1. Az adott Alap pénzforgalmi számlája: a számlá(ko)n lévő eszközök megszolgált, de el nem számolt, időarányos kamattal növelt tárgynapi záró állománya kerül beszámításra.
2. Lekötött betét: a lekötött betétek esetében a betét összegének a megszolgált, de el nem számolt időarányos kamattal növelt tárgynapi záró állománya.
3. Hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok:
a) Az aukció útján először forgalomba hozott, egy évnél rövidebb lejáratú magyar állampapírokat – ideértve az állami készfizető kezességgel rendelkező értékpapírokat is – a kibocsátásukig a beszerzési áron kell értékelni.
b) A 3 hónapnál rövidebb hátralévő futamidejű, forintban denominált magyar állampapírok – ideértve az állami készfizető kezességgel rendelkező értékpapírokat is – esetén az ÁKK által a tárgynapon, illetve az azt megelőző legutolsó munkanapon közzétett 3 hónapos referenciahozam
felhasználásával kalkulált jelenértéken, illetve a tárgynapra számított nettó árfolyam és a tárgynapig felhalmozott kamatok összegeként kell a piaci értéket meghatározni.
c) Minden egyéb magyar állampapírt az ÁKK által a tárgynapnak megfelelő (ennek hiányában az azt megelőző legfrissebb) dátummal publikált középárfolyam (bid-ask átlag) felhasználásával kell értékelni. Az ÁKK által közzétett, a tárgynapnak megfelelő (ennek hiányában az azt megelőző legfrissebb) vételi és eladási árfolyamok átlagából visszaszámolt hozamot kell tekinteni az értékelés alapjának, ezen hozammal kell kiszámítani a tárgynapra vonatkozó nettó és bruttó árfolyamokat.
Ennek hiányában a d) pontban leírtak irányadók.
d) Egyéb diszkont értékpapírokat az alábbiakban felsoroltak közül a legfrissebb árfolyam alapján számított hozamokkal kalkulált jelenértéken kell értékelni. Egyéb kamatozó értékpapírok esetén az értékelésnél a tárgynapig felhalmozott kamattal kell a következő nettó árfolyamok közül a legfrissebbet figyelembe venni. Amennyiben több legfrissebb árfolyamadat is publikált ezek közül ugyanarra a napra, úgy az adatszolgáltató kiválasztását a Letétkezelővel egyeztetni kell. Kétoldali árjegyzés esetén középárfolyam (bid-ask átlag) alkalmazandó. Ha a kétoldali árjegyzés egyik oldala adott napra hiányzik, akkor arra a napra nem számítható középárfolyam. Ezesetben a legutolsó kalkulálható középárfolyam alkalmazandó.
Az értékpapír jellemző piacának valamely adatszolgáltatója (Bloomberg, Reuters, szakmai szervezetek vagy médiumok honlapja, tőzsdei árjegyzés, felügyeleti közzétételek, nemzeti bankok hivatalos honlapja, ÁKK honlapja) által közölt, a tárgynapra vonatkozó (ennek hiányában azt megelőző legutolsó), a Letétkezelő által is elérhető árfolyam, beleértve ezeken az adatszolgáltatókon vagy az általuk közölt árjegyzői rendszerekben szereplő árakat. Az árfolyamok felhasználásánál az árjegyzés értéknapja és a tárgynap közti eltérést figyelembe kell venni, ezért az értékelés alapja az árjegyzés szerinti árfolyamból számított hozam, a tárgynapnak megfelelő árfolyamokat pedig ezen hozam felhasználásával kell kiszámítani az értéknapok figyelembe vételével.
Amennyiben adott értékpapírra semmilyen ár nem érhető el, vagy a fenti sorrend alapján meghatározott ár az Alapkezelő véleménye szerint nem megfelelően tükrözi az adott eszköz elfogadhatóan közelítő értékét, akkor javaslatot tesz a Letétkezelő felé a valós érték meghatározására vonatkozóan. Az Alapkezelő javaslatának az adott eszközzel kapcsolatban nyilvánosan elérhető vagy egyéb, megfelelően dokumentált információkon kell alapulnia. Az Alapkezelő legjobb becslését a Letétkezelő saját belátása szerint használja fel az értékelési eljárás során. Az ilyen módon becsült érték legfeljebb 30 napig használható fel értékelésre, 30 nap elteltével a Letétkezelő újra értékeli az eszközt.
4. Részvények:
Részvényeket az alábbiakban felsoroltak közül a legfrissebb árfolyamon kell értékelni. Amennyiben több legfrissebb árfolyamadat is elérhető ezek közül ugyanarra a napra, úgy az alábbi sorrendet is figyelembe kell venni. Tőzsdei bevezetés esetén amennyiben egy adott részvényre nem született még tőzsdei kötés, a részvény beszerzési értéken kerül értékelésre.
i. Az értékpapír jellemző tőzsdéjének értékelésnapi tőzsdei záróárfolyama.
ii. Az értékpapír másodrendű tőzsdéjének vagy egyéb szabályozott piacnak az értékelésnapi záróárfolyama.
iii. Az értékpapír jellemző piacának valamely adatszolgáltatója (Bloomberg, Reuters, szakmai szervezetek vagy médiumok honlapja) által közölt az értékelést megelőző legutolsó, a Letétkezelő által is elérhető középárfolyama.
iv. Befektetési vállalkozók árjegyzéseinek középárfolyama.
v. Az Alap adott értékpapír esetén alkalmazott utolsó üzletkötésének árfolyama.
5. Befektetési jegyek:
a) A nyíltvégű befektetési alap befektetési jegyét az alapkezelő által közzétett legutolsó egy jegyre jutó nettó eszközértéken kell figyelembe venni.
b) A zártvégű befektetési alap befektetési jegye esetében,
▪ ha az elmúlt 5 kereskedési napon belül volt tőzsdei árjegyzés, akkor az utolsó tőzsdei záróárfolyam és az utolsó nyilvánosságra hozott nettó eszközérték közül az alacsonyabbat kell figyelembe venni;
▪ ennek hiányában az utolsó nyilvánosságra hozott nettó eszközértéket kell figyelembe venni.
6. Külföldi befektetések értékelése:
Az Alap értékelési devizájától (alapdeviza, amelyben az Alap nettó eszközérték számítása készül) eltérő devizában denominált eszközök devizában kifejezett értékét a tárgynapon közzétett, ennek hiányában a legutolsó nyilvánosságra hozott hivatalos középárfolyam felhasználásával kell az Alap értékelési devizájára átszámítani. Az Alap értékelési devizájára történő átszámítás minden esetben a Magyar Nemzeti Bank középárfolyamain, illetve az azokból képzett keresztárfolyamokon történik.
7. Óvadéki repó és fordított repó ügyletek:
a) Repó ügylet értéke az óvadékul szolgáló értékpapír megfelelő értékelési szabályok szerint meghatározott piaci értéke, valamint az ügylet árkülönbözetének értékelési napra számított időarányos (lineáris) része.
b) Fordított repó ügyletek esetén az ügyletet két részre bontva kell értékelni. A mögöttes értékpapírt az általános, az értékpapírnak megfelelő értékelési szabályok szerint meghatározott piaci értéken kell értékelni. Az ügyletből fakadó – eladási ár feletti – fizetési kötelezettséget pedig időarányosan, lineáris módszerrel kell az adott Alapra terhelni.
8. Amennyiben az Alap nettó eszközértékének 10%-át meghaladó jegyzési vagy visszaváltási megbízásra kerül sor T forgalmazási napon, akkor a Letétkezelő az Alapkezelő kéréséredönthet úgy, hogy
▪ a T napi értékelés során a T napi tranzakciókban érintett eszközöket az Alap által kötött tranzakciós átlagárakon vegye figyelembe, vagy
▪ eltér a fentiekben meghatározott értékelési elvektől olyan értékpapírok esetén, melyek likviditása vagy egyéb markánsan befolyásoló körülmény következtében jelentősen torz érték kerülne megállapításra.
Ennek célja, hogy az Alap méretéhez viszonyított jelentős pénzáramlás miatt szükségessé vált tranzakciók átlagárai és ugyanezen eszközök záró árai közötti különbség, illetve egy előre nem látható körülmény miatt torzan értékelt instrumentum ne érinthesse hátrányosan az Alap befektetőit.
9. Az Alapkezelő az értékelési elveket a nehezen értékelhető eszközök értékelésére vonatkozóan a mindenkor hatályos törvényi előírásoknak megfelelően határozza meg. Az egyedi értékek felülvizsgálatának folyamata kiterjedhet a modellalapú árképzésre is. Ezen eszközök egyedi értékelési módszerére vagy értékére az Alapkezelő tehet javaslatot a Letétkezelőnek, aki ezt saját belátása szerint használja fel az értékelési eljárás során.
29. A származtatott ügyletek értékelése
1. Opciós ügyletek:
A szabványosított tőzsdei opciók értékelése az utolsó tőzsdei záróáron történik. Ha 30 napnál nem régebbi tőzsdei záróár nem áll rendelkezésre, akkor az opció belső értékét és időértékét is figyelembe vevő módszerrel kell kiszámítani. Ennek hiányában, illetve nem tőzsdei ügyletek esetében, az opciót kizárólag a belső értéken kell értékelni, azaz az opció értéke ebben az esetben az opciós kötés kötési árfolyamának és az opciós ügylet alapjául szolgáló termék utolsó záró árának különbözete vagy nulla közül a nagyobb érték.
2. Tőzsdei határidős ügyletek:
A tárgynapi nyitott pozíciókból származó nyereséget és veszteséget az adott instrumentumra közzétett tárgynapi, illetve ennek hiányában a legutolsó, hivatalos közzétett elszámoló ár és kötéskori ár különbözetén kell értékelni.
3. Tőzsdén kívüli deviza határidős ügyletek:
A tárgynapi nyitott pozíciókból származó nyereséget és veszteséget az adott instrumentumra vonatkozó devizákban jegyzett bankközi kamatok alapján számított határidős árfolyamokon kell értékelni. A számításban használandó kamatok a határidős kötés hátralévő futamidejéhez legközelebbi két lejárata szerinti bankközi kamatok napokkal súlyozott átlagaként számolandóak.
4. Kamatlábderivatívok (interest rate swap):
IRS ügylet értékeléséhez az Alapkezelő az ügylet fix és változó kamatozású lábait egyenként kiszámítja a piaci swapgörbéből számított diszkontfaktorok alkalmazásával.
30. Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információk
Nem alkalmazandó
VI. A hozammal kapcsolatos információk
31. A hozam megállapításának és kifizetésének feltételei és eljárása
Nem alkalmazandó.
32. Hozamfizetési napok
Nem alkalmazandó.
33. Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információk
Az Alap a tőkenövekmény terhére hozamot nem fizet, a teljes tőkenövekmény újra befektetésre kerül az Alap befektetési politikájának megfelelően. A Befektetők a tőkenövekményt a tulajdonukban álló Befektetési jegyek vételi és visszaváltási árának különbözeteként, mint árfolyamnyereséget realizálhatják.
VII. A befektetési alap tőkéjének megóvására, illetve a hozamra vonatkozó ígéret és teljesítésének biztosítása
34. A tőke megóvására, illetve a hozamra vonatkozó ígéret
34.1. A tőke megóvására, illetve a hozamra vonatkozó ígéret teljesülését biztosító bankgarancia vagy kezesi biztosítás (tőke-, illetve hozamgarancia)
Nem alkalmazandó.
34.2. A tőke megóvására, illetve a hozamra vonatkozó ígéretet alátámasztó befektetési politika (tőke-, illetve hozamvédelem)
Nem alkalmazandó.
35. Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információk
Nem alkalmazandó.
VIII. Díjak és költségek
36. A befektetési alapot terhelő díjak, költségek mértéke és az Alapra terhelésük módja
36.1. A befektetési alap által az alapkezelő társaság részére fizetendő díjak, költségek összege, kiszámításának leírása, az Alapra terhelésük és kiegyenlítésük módja
Az Alapkezelő az Alap eszközeinek kezeléséért éves alapkezelési díjat számít fel, amelynek nagysága az Alap sorozatainak tárgynapi eszközértékének arányában az alábbi:
Sorozat | Alapkezelési díj értéke |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (A sorozat, HUF) | 2,25% |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (C sorozat, CZK) | 2,25% |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (E sorozat, EUR) | 2,25% |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (EI sorozat, EUR) | 0,8% |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (I sorozat, HUF) | 0.75% |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (P sorozat, PLN) | 2,25% |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (R sorozat, HUF) | 0,60% |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (U sorozat, USD) | 2,25% |
VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap (UI sorozat, USD) | 0,8% |
Jelen kezelési szabályzatban meghatározott díj mértékétől az Alapkezelő a Befektetők számára kedvezőbb irányba eltérhet. A díj mértéke az adott napi (T nap) - a Kezelési Szabályzat 27. pontjában, nettó eszközérték számítási táblázatában meghatározott módon számított - Eszközértékre van vetítve. Az alapkezelési díjat a Letétkezelő naponta számolja el. Az alapkezelési díj egy részét az értékesítési tevékenységért fenntartási jutalék címen fizeti ki az Alap, de ez összességében nem növeli az alapkezelési díj összegét.
Sikerdíj
Az Alap új sikerdíj-modelljét 2022. január 1. napjától alkalmazza.
Az Alapkezelő a High-on-High modell szerint kalkulált sikerdíjat terhel az Alapra. A módszer alapján sikerdíjat csak akkor számolhat el az Alap, amennyiben a legutóbbi sikerdíj elszámolása óta, de legfeljebb az elmúlt 5 évben a sorozat nettó hozama magasabb, mint a referenciamutató. Ha a tárgyévet megelőző 5 évben nem volt sikerdíj elszámolás, akkor a viszonyításhoz használt árfolyam a sorozat 5 évvel korábbi év záró egy jegyre jutó nettó eszközértéke. Amennyiben a sorozat 5 éven belül indult, akkor a sorozat induláskori egy jegyre jutó nettó eszközértéke.
A sikerdíj számítása során a Letétkezelő minden forgalmazási napon kiszámolja az Alap befektetési jegy sorozatainak napi sikerdíját, ami a befektetési jegy sorozat napi hozamának a - Kezelési Szabályzat III/12. fejezetében meghatározott – referenciamutató időarányos részétől való eltérésének maximum 20%-a. A napi sikerdíj pozitív és negatív szám is lehet, függően attól, hogy a referenciamutatóhoz képest az adott sorozat jobban vagy rosszabbul teljesített a forgalmazás elszámolási napon. A napi sikerdíjak összegzésre kerülnek az év első napjától, vagy ha az Alap (vagy sorozat) később indult, akkor az indulástól. Ha az így kialakult összeg (továbbiakban sikerdíj puffer vagy puffer) pozitív, akkor elhatárolásra kerül az Alapból, viszont ha ez az összeg nullánál kisebb, akkor nem kerül kimutatásra az eszközértékelésben. Az elhatárolt sikerdíjak elszámolására az év utolsó forgalmazási (vagy az Alap vagy sorozat megszűnésének) napjára vonatkozóan kerül sor, amennyiben a lent kiszámított sikerdíj (R) ezen a napon pozitív szám.
A módszer alkalmazása során a napi sikerdíjak csak akkor kerülnek összegzésre, ha az aktuális, T napi egy jegyre jutó nettó eszközérték (befektetési jegy sorozatának árfolyama) nagyobb, mint az utolsó sikerdíj elszámolásakor érvényes egy jegyre jutó nettó eszközértéke növelve az időarányos referenciamutatóval. Ez alatt az ár alatt az adott napra nem kerül elhatárolásra sikerdíj, és a napi sikerdíjakat, azaz a puffert nem tároljuk.
A sikerdíj célja, hogy az Alapkezelő anyagilag is érdekelté váljon a többlet teljesítmény elérésében oly módon, hogy a referenciamutató feletti, költségek levonása utáni hozamon a befektető és az Alapkezelő osztozik, ám a hozam nagyobb részben a befektetőt illeti. Ennek eredménye, hogy többletteljesítmény esetén a befektetők hozama a sikerdíj mértékével csökken, azaz a referenciamutató fölött elért nettó hozam minimum 80%-át kapják meg. 2022. január 1-től a befektetők számára kedvezőbb változás, mivel nem elég egy évben a referenciamutató felett teljesítenie a sorozatnak, hanem a korábbi évek esetleges rossz teljesítményét vissza kell termelnie és csak ezt követően számolható fel sikerdíj. Tehát az Alap csak akkor fizethet ki sikerdíjat, amennyiben a korábban felmerült alulteljesítéseket ledolgozta.
Az Alapkezelőt illető, sorozatonkénti sikerdíj számítása 2022. január 1-től:
𝒏
𝑹𝒏 = ∑ 𝒓𝒕
𝒕=𝟏
𝑛
ℎ𝑎 ∑ 𝑟𝑡 > 0 é𝒔 𝑃𝑡 ≥ 𝑃𝑠 ∗ (𝑅𝑀 + 1)
𝑡=1
𝑛
ℎ𝑎 𝑃𝑡 < 𝑃𝑠 ∗ (𝑅𝑀 + 1) 𝑎𝑘𝑘𝑜𝑟 ∑ 𝑟𝑡 = 0
𝑡=1
𝑛
𝑹𝒏 = 𝟎 ℎ𝑎 ∑ 𝑟𝑡 ≤ 0
𝑡=1
𝑃𝑡
𝑟 = 𝑠 × ( − 1 − 𝑟𝑚) × 𝑉
𝑡 𝑃𝑡−1
𝑡−1
ahol a jelölések a következőek:
s a befektetési jegy sorozat napi hozamának a - Kezelési Szabályzat III/12. fejezetében meghatározott
- referenciamutató időarányos részétől való eltérése: maximum 20%
Rn az n-dik napra vonatkozó alapkezelői sikerdíj
rt a t. forgalmazási napon kiszámolt sikerdíj
t annak a forgalmazási napnak a sorszáma az adott évben, amelyre a számítást végezzük
Pt a t-1. napig felhalmozott sikerdíjjal (Rt - 1) csökkentett (amennyiben Rt - 1 pozitív), a t. napi sikerdíj levonása, illetve elhatárolása előtt számított egy jegyre jutó nettó eszközérték a t. forgalmazási napon
RM a sorozat legutolsó sikerdíj elszámolása óta, kamatos kamat módszerrel időarányosított referenciamutatója
n 2022. január 1-től: n= 0, ha Pt < Ps*(RM+1); azon aktuális periódus napjainak a száma, amikor Pt >= Ps*(RM+1)
Pt - 1 a sikerdíj levonása, illetve elhatárolása után számított egy jegyre jutó nettó eszközérték az előző forgalmazási napon (t = 1 esetén az előző év utolsó forgalmazási napján)
rm a sorozat referenciamutatójának t és t-1 nap közötti időszakra számolt időarányos része
Vt-1 az adott sorozat t-1 napi nettó eszközértéke
Ps az utolsó sikerdíj elszámolásakor érvényes egy jegyre jutó nettó eszközérték, amit az alábbi módon határozunk meg:
o Amennyiben 5 éven belül a sorozatra vonatkozóan sikerdíjelszámolás történt, akkor az utolsó sikerdíj elszámoláskori egy jegyre jutó nettó eszközérték a Ps.
o Amennyiben nem volt 5 éven belül sikerdíj elszámolás, és az Alap (vagy sorozat) indulása 5 éven belüli, akkor az induláskori egy jegyre jutó nettó eszközérték a Ps.
o Amennyiben a sorozat 5 évnél régebben indult és nem volt sikerdíjelszámolás az elmúlt 5 évben, akkor a Ps értéke az 5 évvel korábbi év utolsó forgalmazási napján érvényes egy jegyre jutó nettó eszközérték.
Példa a Ps árfolyam értékére:
2022. 04. 18 napján a Ps értéke:
o Amennyiben volt sikerdíj elszámolás 2019. 12. 31-én, ekkor a Ps a 2019. 12. 31-i egy jegyre jutó nettó eszközérték.
o Amennyiben a sorozat 2018. 02. 03-án indult, és nem volt azóta sikerdíj elszámolás, ekkor a Ps a 2018.02.03-i egy jegyre jutó nettó eszközérték.
o Amennyiben a sorozat régebben indult, mint 2017. 04. 18 és nem volt sikerdíj elszámolás 2017. 04. 18 és 2022. 04. 18 között, ekkor a Ps a 2017. évi záró árfolyam (2017. 12. 29-i egy jegyre jutó nettó eszközérték).
Egyszerűsített példa a sikerdíjszámításra:
Év | Xxxxx évi záró egy jegyre jutó nettó eszközérték | Xxxxx évi hozam | Referencia- mutató (RM)* | Év végi egy jegyre jutó nettó eszközérték | Relatív hozam | Az utolsó sikerdíj fizetéskori árfolyam korrigálva az időarányos referencia- mutatóval Ps*(RM+1) | Fizethető sikerdíj? |
2001 | 1,000000 | 7,0% | 2,3% | 1,070000 | 5% | 1,0230 | igen |
2002 | 1,070000 | 2,0% | 2,3% | 1,091400 | 0% | 1,0946 | nem |
2003 | 1,091400 | -3,0% | 2,3% | 1,058658 | -5% | 1,1198 | nem |
2004 | 1,058658 | 5,0% | 2,3% | 1,111591 | 3% | 1,1455 | nem |
2005 | 1,111591 | 4,0% | 2,3% | 1,156055 | 2% | 1,1719 | nem |
2006 | 1,156055 | 7,0% | 2,3% | 1,236978 | 5% | 1,1988 | igen |
2007 | 1,236978 | 6,0% | 2,3% | 1,311197 | 4% | 1,2654 | igen |
2008 | 1,311197 | -15,0% | 2,3% | 1,114517 | -17% | 1,3414 | nem | |
2009 | 1,114517 | 2,3% | 2,3% | 1,140151 | 0% | 1,3722 | nem | |
2010 | 1,140151 | 2,3% | 2,3% | 1,166375 | 0% | 1,4038 | nem | |
2011 | 1,166375 | 2,5% | 2,3% | 1,195534 | 0% | 1,4361 | nem | |
2012 | 1,195534 | 2,0% | 2,3% | 1,219445 | 0% | 1,4691 | nem | |
2013 | 1,219445 | 4,0% | 2,3% | 1,268223 | 2% | 1,2487 | igen | ** |
2014 | 1,268223 | -3,0% | 2,3% | 1,230176 | -5% | 1,2974 | nem | |
2015 | 1,230176 | -2,0% | 2,3% | 1,205573 | -4% | 1,3272 | nem | |
2016 | 1,205573 | 2,0% | 2,3% | 1,229684 | 0% | 1,3578 | nem | |
2017 | 1,229684 | 3,0% | 2,3% | 1,266575 | 1% | 1,3890 | nem | |
2018 | 1,266575 | 3,0% | 2,3% | 1,304572 | 1% | 1,4209 | nem | *** |
2019 | 1,304572 | 3,0% | 2,3% | 1,343709 | 1% | 1,3783 | nem | **** |
2020 | 1,343709 | 5,0% | 2,3% | 1,410894 | 3% | 1,3507 | igen | ***** |
2021 | 1,410894 | -1,0% | 2,3% | 1,396785 | -3% | 1,4433 | nem |
* A bemutató számítás egyszerűsítése miatt a referenciamutatót a 2021. év kivételével minden évben 2,3%-nak feltételeztük a példában, de a valóságban ez jellemzően minden évben más értéket vesz fel.
** A 2008. év alulteljesítését (-15%) a következő 5 évben (2012. xx xxxxxx) kell figyelembe vennie az alapkezelőnek. Így, bár az alulteljesítést nem kompenzálta 2008-2012 között, azt nem kell figyelembe venni 2013-ban, mivel ebben az évben már csak a 2009-2013-as periódus teljesítménye számít, ami pozitív, így a 2013-ban elért sikerdíj kifizethető.
*** Az Alap a referencia időszakon belül (jelen esetben 2013. év végétől) kétszer volt negatív a teljesítménye, azonban ezeket kompenzáló pozitív hozamokat nem tudott elérni, ezért sikerdíj kifizetésére nem vált jogosulttá.
**** 2019-ben már nem kell figyelembe venni a 2014-es negatív teljesítményt, mivel legfeljebb 5 évre tekintünk vissza, azonban a referencia időszakon belül a 2015-ös negatív teljesítményt nem kompenzálta az Alap, ezért sikerdíj kifizetésére továbbra sem vált jogosulttá.
***** 2020-ban már nem kell figyelembe venni a 2015-ös negatív teljesítményt, mivel legfeljebb 5 évre tekintünk vissza. Így viszont az Alap visszatekintő hozama pozitív, vagyis fizethető sikerdíj.
36.2. Amennyiben azt a befektetési alap közvetlenül fizeti, a befektetési alap által a letétkezelő részére fizetendő díjak, költségek összege, kiszámításának leírása, az Alapra terhelésük és kiegyenlítésük módja
Az Alappal kapcsolatos letétkezelői tevékenységek elvégzése céljából a Letétkezelő letétkezelési díjat számít fel, amely az Alap értékpapírszámláinak őrzési és számlavezetési díjait foglalja magába. A letétkezelési díj mértéke éves szinten maximum 0,027%, amely az adott Alap alapdevizájában kerül felszámolásra. A díjelszámolás alapját az Alap előző napi nettó eszközértéke képezi. A letétkezelői díj havonta, a Letétkezelő számlájának ellenében kerül kifizetésre az abban meghatározott fizetési határidőn belül.
36.3. Amennyiben azt a befektetési alap közvetlenül fizeti, a befektetési alap által egyéb felek, harmadik személyek részére fizetendő díjak, költségek összege, kiszámításának leírása, az Alapra terhelésük és kiegyenlítésük módja
Az Alap forgalmazásához kapcsolódó vezető forgalmazói tevékenységre az Alap vezető forgalmazói díjat fizet az Alapkezelő részére, aki a forgalmazási tevékenységet koordinálja, az Alap forgalmazását összesíti, illetve a forgalmazáshoz kapcsolódó értékpapír- és pénzmozgások elszámolást végzi. Ezért a tevékenységért az Alap az adott napi (T nap) eszközértékének éves 0,05%-át fizetik ki.
Az Alappal kapcsolatos könyvvizsgálati tevékenységek elvégzése céljából a Könyvvizsgáló könyvvizsgálati díjat számít fel. A díj mértéke évente kerül meghatározásra, az éves díj mértéke függ a felelősség mértékétől, a szükséges szakmai tudástól, a munkára fordított időtől. A könyvvizsgálati díjat az Alap a könyvvizsgálati szerződésben meghatározott összegben és időpontokban, számla ellenében fizeti meg. Az Alap könyvvizsgálati díjának maximuma az Alap éves átlagos nettó eszközértékének 0,1%-a.
A Felügyelet a hatályos jogszabályok szerint éves felügyeleti díjat számít fel, amelyet szintén az Alap visel. Éves mértéke a kezelési szabályzat hatálybalépésének időpontjában az Alap éves átlagos nettó eszközérténének 0,35 ezreléke.
A mindenkori elszámolóházi, al-letétkezelői őrzési, tranzakciós és egyéb díjak, magyar értékpapírok esetén a KELER Központi Értéktár Zrt., külföldi értékpapír esetén a Letétkezelő al-letétkezelői és számlavezetői által feszámított díjak továbbterhelésre kerülnek az Alapra. Ezen díjak nagysága függ az Alap által kötött ügyletek típusától, számától, az egyes ügyletek értékétől, elszámolásuk módjától.
37. A befektetési alapot és a befektetőket terhelő egyéb lehetséges költségek vagy díjak (ez utóbbiak legmagasabb összege), kivéve a 36. pontban említett költségeket
Az Alapkezelő az Alapra hárítja továbbá az Alap ügyletei során felmerült egyéb közvetlen költségeket – ha és amennyiben azokat az Alap nem közvetlenül rendezi a szolgáltatást nyújtóval –, így különösen a befektetési szolgáltatói díjakat, a banki költségeket, elszámolási költségeket, az Alap számláinak vezetésével kapcsolatban felmerülő költségeket, továbbá a közzététellel és a már meglévő és potenciális Befektetők tájékoztatásával kapcsolatosan felmerülő marketing és egyéb költségeket, illetve az Alap működésével kapcsolatos egyéb, idesorolandó közvetlen költségeket. Az Alapot terhelő egyéb díjak legmagasabb összege egy üzleti évre vonatkozólag az Alap éves átlagos nettó eszközértékének 0,50%-a.
A Befektetőket a befektetési jegyek vétele, tartása, illetve visszaváltása következtében egyéb díjak és költségek terhelik:
• A Befektető által választott Forgalmazó az Alap Befektetési jegyeinek folyamatos forgalmazása során ezen Forgalmazó díjszabályzata által megállapított forgalmazási jutalékokat számít fel. A forgalmazási jutalék mértéke a megbízás összegének maximum 5%-a.
• A Befektető által választott pénzintézet a befektetési jegyekkel kapcsolatos szolgáltatásokra különböző díjakat, jutalékokat számíthat fel, például értékpapírszámla vezetésével kapcsolatos díjak és jutalékok, értékpapír transzfer díja, átutalási díj, készpénzfelvételi díj, stb. Ezen díjak az
adott pénzintézet díjszabályzata által meghatározottak, az Alapkezelő erre vonatkozó információval nem rendelkezik.
38. Ha a befektetési alap eszközeinek legalább 20 százalékát más kollektív befektetési formákba fekteti, a befektetési célként szereplő egyéb kollektív befektetési formákat terhelő alapkezelési díjak legmagasabb mértéke
Befektetőink tudomására hozzuk, hogy az Alap eszközeinek több mint 20 százalékát más befektetési alapokba, kollektív befektetési formákba is fektetheti. Ezen Alapok csak olyan befektetési formákba fektetnek, ahol a költséghányad 2.5% alatt marad, de mindig törekszik rá, hogy az átlagos díjterhelés ne haladja meg az 1%-ot. Az Alap nem alkalmaz megkötéseket a mögöttes alapok letelepedésére vonatkozóan.
39. A részalapok közötti váltás feltételei és költségei
Nem alkalmazandó.
40. Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információk
A költségek tételesen a féléves és éves jelentésekben felsorolásra kerülnek. Az Alapkezelő a nettó eszközérték megállapításánál minden hosszabb időszakra vonatkozó, előre kalkulálható költséget, a lehetőség szerint időbeli elhatárolással, fokozatosan terhel az adott Alapra. Az Alapkezelő törekszik arra, hogy az éves működési költségek – a befektetési szolgáltatói díjak nélkül – ne haladják meg az adott Alap éves átlagos tőkéjének 2%-át. (A sikerdíj nem tekinthető működési költségnek.)
IX. A befektetési jegyek folyamatos forgalmazása
41. A befektetési jegyek vétele
41.1. A vételi megbízások felvétele, elszámolása, teljesítése, felvételének napon belüli határideje
A folyamatos forgalmazás időszakában a Befektetők a Befektetési jegyeket a Forgalmazóval megkötött, a Befektetési jegyek vételére vonatkozó megbízási szerződés megkötésével szerezhetik meg. A Befektetők megbízásának befogadási határidejére és a Befektető részéről a Forgalmazó felé a vételár rendelkezésre bocsátásának szabályaira, mind a belföldi, mind a külföldi forgalmazás tekintetében a két fél közötti megállapodás irányadó. Az egyes Forgalmazók ügyfélfogadási időpontjai és üzletszabályai eltérőek lehetnek, erről a befektetők az adott Forgalmazónál tájékozódhatnak.
A Forgalmazó az Üzletszabályzatában vételi megbízások esetén minimum összeget határozhat meg, mely minimum összeg Forgalmazónként eltérő mértékű lehet. A Forgalmazó a minimum összeg alatti megbízást nem teljesíti.
41.2. A vételi megbízásokra vonatkozó forgalmazás-elszámolási nap
A forgalmazás-elszámolási nap az a nap, amely napon érvényes nettó eszközérték és egy jegyre jutó nettó eszközérték alapján az adott megbízás elszámolásra kerül, vagyis kiszámításra kerül, hogy az adott befektető hány darab befektetési jegyet kap a vételi megbízása teljesítésekor.
Az Alap minden magyarországi munkanapra megállapítja a nettó eszközértéket, ettől csak a törvényben meghatározott esetekben és módon térhet el, vagyis a fenti kivételekkel minden magyarországi munkanap forgalmazási (forgalmazás-elszámolási) nap, mely napokra a befektetők vételi megbízást adhatnak.
A Befektetési Jegyekre vonatkozó vételi megbízások forgalmazási nap, vagyis forgalmazás-elszámolási nap (T nap) 16:00-ig T napi elszámolásúak, ezt követően beérkező megbízások már T+1 napi elszámolásúnak minősülnek. Ez azt jelenti, hogy a fenti határidő előtt érkező megbízások forgalmazás-
elszámolási napja T nap, azaz a T napra érvényes árfolyam alapján kerülnek elszámolásra, míg a határidőn túli megbízások T+1 napi forgalmazás-elszámolásúak.
Külföldi forgalmazás esetén is a fentiekben meghatározott forgalmazás-elszámolási napok irányadóak, azaz a fenti határidőnek megfelelően beérkezett megbízások kerülnek elszámolásra.
41.3. A vételi megbízásokra vonatkozó forgalmazás-teljesítési nap
A forgalmazás-teljesítési nap az a nap, amikor a befektető megbízásának értékpapír jóváírása megtörténik és az Alap számláján a vételi megbízás összege jóváírásra kerül. A vételi megbízások esetén a Befektetési jegyek forgalmazás-teljesítési napját sorozatonként az alábbi táblázat tartalmazza, a táblázatban szereplő adatok forgalmazási napokra értendők:
Sorozat | Pénz teljesítése | Értékpapír teljesítése |
A sorozat | T+2 | T+2 |
C sorozat | T+2 | T+2 |
E sorozat | T+2 | T+2 |
EI sorozat | T+2 | T+2 |
I sorozat | T+2 | T+2 |
P sorozat | T+2 | T+2 |
R sorozat | T+2 | T+2 |
U sorozat | T+2 | T+2 |
UI sorozat | T+2 | T+2 |
Külföldi forgalmazás esetén, egy másik országban forgalmazott sorozat pénz teljesítése az utalási napok eltolódása miatt eltér a fenti táblázatban szereplő értéktől oly módon, hogy az Alap a jegyzési összeget a határon átmenő utalási többlet idővel, 1 nappal később kapja meg. Ily módon az utalás az Alap számlájára érkezés ideje már ilyen esetekben T+3 nap. Továbbá olyan külföldi munkaszüneti nap esetén, ami forgalmazási nap, a külföldi forgalmazás teljesítése a közbeeső külföldi munkaszüneti napok számával későbbre tolódhat.
42. A befektetési jegyek visszaváltása
42.1. Visszaváltási megbízások felvétele, elszámolása, teljesítése, felvételének napon belüli határideje A folyamatos forgalmazás időszakában a Befektetők a Befektetési jegyeket a Forgalmazóval megkötött, a Befektetési jegyek visszaváltására vonatkozó megbízási szerződés megkötésével válthatják vissza. A Befektetők megbízásának befogadási határideje és a Befektető részéről a Forgalmazó felé a visszaváltandó befektetési jegyek rendelkezésre bocsátásának szabályai tekintetében a két fél közötti megállapodás irányadó. Az egyes Forgalmazók ügyfélfogadási időpontjai és üzletszabályzatai eltérőek lehetnek, erről a befektetők az adott Forgalmazónál tájékozódhatnak.
42.2. A visszaváltási megbízásokra vonatkozó forgalmazás-elszámolási nap
A forgalmazás-elszámolási nap az a nap, amely napon érvényes nettó eszközérték és egy jegyre jutó nettó eszközérték alapján az adott megbízás elszámolásra kerül, vagyis kiszámításra kerül, hogy a Befektető mekkora összeget kap a visszaváltási megbízása teljesítésekor.
Az Alap minden magyarországi munkanapra megállapítja a nettó eszközértéket, ettől csak a törvényben meghatározott esetekben és módon térhet el, vagyis a fenti kivételekkel minden magyarországi munkanap forgalmazási (forgalmazás-elszámolási) nap, mely napokra a Befektetők visszaváltási megbízást adhatnak.
A Befektetési Jegyekre vonatkozó visszaváltási megbízások határideje T nap 16:00, 100 millió forintot elérő vagy meghaladó megbízások esetén T nap 12:00, ezt követően leadott megbízások már T+1 napi megbízásoknak minősülnek. A fenti határidő előtt érkező megbízások forgalmazás-elszámolási napja T nap, a határidőn túli megbízások T+1 napi forgalmazás-elszámolásúak.
Külföldi forgalmazás esetén is a fentiekben meghatározott forgalmazás-elszámolási napok irányadóak, azaz a fenti határidőnek megfelelően beérkezett megbízások kerülnek elszámolásra.
42.3. A visszaváltási megbízásokra vonatkozó forgalmazás-teljesítési nap
A forgalmazás-teljesítési nap az a nap, amikor a befektető megbízásának pénzösszege jóváírása megtörténik és az Alap számláján a visszaváltott befektetési jegyek jóváírásra kerülnek. A visszaváltási megbízások esetén a Befektetési jegyek forgalmazás-teljesítési napját sorozatonként az alábbi táblázat tartalmazza, a táblázatban szereplő adatok forgalmazási napokra értendők:
Sorozat | Pénz teljesítés | Értékpapír teljesítés |
A sorozat | T+3 | T+3 |
C sorozat | T+3 | T+3 |
E sorozat | T+3 | T+3 |
EI sorozat | T+3 | T+3 |
I sorozat | T+3 | T+3 |
P sorozat | T+3 | T+3 |
R sorozat | T+3 | T+3 |
U sorozat | T+3 | T+3 |
UI sorozat | T+3 | T+3 |
A Kbftv. 128. § (1) pontjában megfogalmazott lehetőség, azaz az illikviddé vált eszközök elkülönítésének lehetőségéről konkrét eszközök esetében dönt az Alapkezelő. A visszaváltani kívánt befektetési jegyek a Befektető részéről a Forgalmazó felé a két fél közötti megállapodás alapján teljesítendők a visszaváltásra vonatkozó határidők betartásának figyelembe vételével. A visszaváltott Befektetési jegyek ellenértékének átvételekor a Forgalmazó érvényes üzletszabályzatában foglalt készpénzfelvételi díj, illetve átutalási díj a Befektetőt terheli.
Külföldi forgalmazás esetén, egy másik országban visszaváltott sorozat pénz teljesítése az utalási napok eltolódása miatt eltér a fenti táblázatban szereplő értéktől oly módon, hogy az Alap a visszaváltás összegét a fenti időpontban indítja a Forgalmazó részére, de a Forgalmazó a határon átmenő utalási többlet idővel, 1 nappal később kapja meg az összeget. Ily módon az utalás a Forgalmazó számlájára érkezés ideje már ilyen esetekben T+4 nap. Továbbá olyan külföldi munkaszüneti napok esetén, ami forgalmazási nap, a külföldi forgalmazás teljesítése a közbeeső külföldi munkaszüneti napok számával későbbre tolódhat.
43. A befektetési jegyek folyamatos forgalmazásának részletszabályai
Az Alap folyamatos forgalmazása legfeljebb 3 munkanapra szüneteltethető. A szünetelésről az Alapkezelő rendkívüli közzététel útján tájékoztatja a Befektetőket.
Az Alap folyamatos forgalmazását az Alapkezelő, illetve a Felügyelet a Befektetők érdekében fel is függesztheti. A felfüggesztésről az Alapkezelő rendkívüli közzététel útján haladéktalanul tájékoztatja a Befektetőket és a Felügyeletet.
Az Alapkezelő biztosítja a megadott megbízás visszavonásának lehetőségét a Kbftv. 108. § (4) pontja szerint, amennyiben a forgalmazás-elszámolási nap, illetve a forgalmazás-teljesítési nap az eladás, illetve a visszaváltás felfüggesztésének vagy szünetelésének napjára esik, a határidő az azt követő első olyan forgalmazás-elszámolási, illetve forgalmazás-teljesítési nap, amikor a megbízás irányának megfelelő forgalmazás felfüggesztése megszűnik.
A folyamatos forgalmazás szüneteltetésére, illetve felfüggesztésére a Kbftv. szüneteltetésére, illetve felfüggesztésére vonatkozó szabályai rendelkeznek, így különösen a Kbftv. 76. § (2) bekezdés b) pontja, a 95.§ (2) bekezdése, a 108.§ (1) és (4) bekezdése, valamint a 113-116.§-ok.
43.1. A forgalmazási maximum mértéke
Nem alkalmazandó.
43.2. A forgalmazási maximum elérését követő eljárás, az értékesítés újraindításának pontos feltételei
Nem alkalmazandó.
44. A befektetési jegyek vételi, illetve visszaváltási árának meghatározása
Egy darab Befektetési jegy vételi, illetve visszaváltási ára az egy Befektetési jegyre jutó nettó eszközérték, amely 6 tizedesre kerekítve kerül kiszámításra, minden forgalmazási napra.
44.1. A fenti árak kiszámításának módszere és gyakorisága
A Letétkezelő minden T+1. forgalmazási-elszámolási napon köteles az Alap T. forgalmazás-elszámolási napra érvényes egy Befektetési jegyre jutó Nettó eszközértékét (forgalmazási árfolyamát) kiszámítani.
44.2. A befektetési jegyek vételével, visszaváltásával kapcsolatban felszámított forgalmazási
jutalékok maximális mértéke és annak megjelölése, hogy ez - részben vagy egészben - a befektetési alapot vagy a forgalmazót vagy a befektetési alapkezelőt illeti meg
A Forgalmazó az Alap Befektetési jegyeinek folyamatos forgalmazása során az alábbi forgalmazási (vételi/visszaváltási) jutalékokat számíthatja fel. A Forgalmazó által a Befektetők felé felszámított forgalmazási jutalék megfizetése a megbízások teljesítésével esedékes. A Forgalmazó a jutalék összegére minimum díjat is meghatározhat, amelynek értéke HUF devizanemű sorozat esetén nem lehet magasabb, mint 15.000,- Ft; devizás sorozatok esetén a devizanemnek megfelelően 1300 CZK, 50 EUR, 215 PLN, illetve 65 USD.
Vételi jutalék
A vételi jutalék a befektetendő összeg százalékában maximum 5,00%.
Visszaváltási jutalék
A Forgalmazó a Befektetési jegyek visszaváltásakor visszaváltási jutalékot számíthat fel a visszaváltandó összeg százalékában, mely maximum 3,50%.
A Forgalmazó a vételi és a visszaváltási jutalékokat a Díj- és költségtáblázatukban meghatározottak szerint, a Befektető számára a fenti értékeknél kedvezőbben is megállapíthatja. A forgalmazási jutalék a Forgalmazót illeti meg.
Amennyiben a Befektetési Jegy(ek) bármely tulajdonosa a vételi megbízás időpontjától számított 10 forgalmazási napon belül (T+10) ad visszaváltási megbízást ugyanazon befektetési alap befektetési jegyeire, akkor a Forgalmazó a szokásos visszaváltási jutalékon felül 2% büntető jutalékot számít
fel, amely jutalék az Alapot illeti. A büntetőjutalék megállapításához szükséges időintervallumot FIFO elv alapján kell figyelembe venni. Az R sorozat visszaváltása esetén a Forgalmazó nem számít fel büntető jutalékot.
45. Azoknak a szabályozott piacoknak a feltüntetése, ahol a befektetési jegyeket jegyzik, illetve forgalmazzák
Nem alkalmazandó.
46. Azoknak az államoknak (forgalmazási területeknek) a feltüntetése, ahol a befektetési jegyeket forgalmazzák
Az Alap Befektetési jegy sorozatait az Alap passzportálását követően az Európai Unió tagországaiban is forgalmazzák.
47. Az adott tárgykörre vonatkozó egyéb információk Befektetési jegyek átváltása
A Befektetési jegyek folyamatos forgalmazási időszakában a Befektetőnek lehetősége van arra, hogy meglévő Befektetési jegyét egy másik, azonos devizájú, az Alapkezelő által kezelt nyíltvégű befektetési alap befektetési jegyére átváltsa. Átváltásra csak azon Forgalmazó esetében van lehetőség, amelynek Üzletszabályzata rendelkezik az ilyen típusú ügyletekről. Az átváltani kívánt befektetési jegyek transzferálása illetve zárolása a Befektető részéről a Forgalmazó felé a két fél közötti megállapodás alapján teljesítendő az átváltásra vonatkozó határidők betartásának figyelembe vételével.
A Befektetési Jegyekre vonatkozó átváltási megbízások határideje T nap 16:00, 100 millió forintot elérő vagy meghaladó megbízások esetén T nap 12:00, ezt követően leadott megbízások már T+1 napi megbízásoknak minősülnek. A fenti határidő előtt érkező megbízások forgalmazás-elszámolási napja T nap, a határidőn túli megbízások T+1 napi forgalmazás-elszámolásúak. Az alapkezelő egyedi mérlegelési joga, hogy az egyes alapok likviditási helyzetétől függően a határidőket követően érkezett megbízásokat T napi forgalmazás-elszámolási nappal elfogadja. A Forgalmazó Üzletszabályzatában a fenti határidőknél előbb is lezárhatják a T napi megbízások felvételének határidejét.
A Befektetők által a megbízás napján (T nap) visszavonhatatlan formában adott átváltási megbízásokat a Forgalmazó a T napra érvényes, egy Befektetési jegyre jutó nettó eszközérték alapján teljesíti. Egy darab Befektetési jegy átváltási ára az egy Befektetési jegyre jutó nettó eszközérték, amely 6 tizedesre kerekítve kerül kiszámításra, minden forgalmazási napra.
A Forgalmazó az Üzletszabályzatában átváltási megbízások esetén minimum összeget határozhat meg, mely minimum összeg Forgalmazónként eltérő mértékű lehet. A Forgalmazó a minimum összeg alatti megbízást nem teljesíti.
Az átváltási megbízás esetén a Befektető az átváltandó Befektetési jegyeket az átváltás céljául megjelölt Befektetési Jegyekre váltja át, a befektetési jegyek különböző árfolyamaira tekintettel az átváltás során adott esetben a minimális különbözeti összeg vonatkozásában a befektető részéről pénzteljesítésre kerülhet sor. A Befektetési jegyek forgalmazás-teljesítési napját az átváltandó Befektetési jegyek visszaváltására érvényes forgalmazás-teljesítési nap határozza meg, amelyet a VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Alap sorozataira az alábbi táblázat tartalmaz, a táblázatban szereplő adatok forgalmazási napokra értendők.
Sorozat | Értékpapírok teljesítése |
A sorozat | T+3 |
C sorozat | T+3 |
E sorozat | T+3 |
EI sorozat | T+3 |
I sorozat | T+3 |
P sorozat | T+3 |
R sorozat | T+3 |
U sorozat | T+3 |
UI sorozat | T+3 |
A Forgalmazó az Alap Befektetési jegyeinek folyamatos forgalmazása során az alábbi átváltási jutalékot számíthatja fel. A Forgalmazó által a Befektetők felé felszámított átváltási jutalék megfizetése a megbízások teljesítésével esedékes. A Forgalmazó a jutalék összegére minimum értéket is meghatározhat, amelynek értéke HUF devizanemű sorozat esetén nem lehet magasabb, mint 15.000,- Ft; devizás sorozatok esetén a devizanemnek megfelelően 1300 CZK, 50 EUR, 215 PLN, illetve 65 USD.
Külföldi forgalmazás esetén az átváltás teljesítési napjai nem térnek el a táblázatban szereplő napoktól.
Átváltási jutalék
A Forgalmazó a Befektetési jegyek átváltásakor átváltási jutalékot számíthat fel az átváltandó összeg százalékában, maximum 3,50%-ot.
A Forgalmazó az átváltási jutalékot a Díj- és költségtáblázatában meghatározottak szerint, a Befektető számára a fenti értékeknél kedvezőbben is megállapíthatja. A forgalmazási jutalék a Forgalmazót illeti meg.
Amennyiben a Befektetési Jegy(ek) bármely tulajdonosa a vételi vagy átváltási megbízás időpontjától számított 10 forgalmazási napon belül (T+10) ad visszaváltási vagy átváltási megbízást ugyanazon befektetési alap befektetési jegyeire, akkor a Forgalmazó a szokásos visszaváltási, átváltási jutalékon felül 2% büntető jutalékot számít fel, amely jutalék az Alapot illeti. A büntetőjutalék megállapításához szükséges időintervallumot FIFO elv alapján kell figyelembe venni. Az R sorozat visszaváltása vagy átváltása esetén a Forgalmazó nem számít fel büntető jutalékot.
X. A befektetési alapra vonatkozó további információ
48. Befektetési alap múltbeli teljesítménye - az ilyen információ szerepelhet a kezelési szabályzatban vagy ahhoz csatolható
Az Alap múltbeli teljesítménye nem nyújt garanciát a jövőbeli hozamok nagyságára. Az Alap és a referenciamutató éves hozamát sorozatonként a 1. melléklet tartalmazza.
49. Amennyiben az adott Alap esetében mód van a befektetési jegyek bevonására, ennek feltételei
Nem alkalmazandó.
50. A befektetési alap megszűnését kiváltó körülmények, a megszűnés hatása a befektetők jogaira Az Alap megszűnésére, az Alap eszközeinek értékesítésére és a vagyon kifizetésére vonatkozó szabályokat a Kbftv. 75.-79.§ tartalmazzák.
51. Minden olyan további információ, amely alapján a befektetők kellő tájékozottsággal tudnak határozni a felkínált befektetési lehetőségről
Az Alapkezelő az Alap vonatkozásában az „értékpapír-finanszírozási ügyletek és az újrafelhasználás átláthatóságáról, valamint a 648/2012/EU rendelet módosításáról szóló 2015. november 25-i 2015/2365 európai parlamenti és a tanácsi rendelet” előírásai alapján az alábbi információkat szolgáltatja:
Az alkalmazott értékpapír-finanszírozási ügyletek és teljeshozam-csereügyletek általános ismertetése és használatuk indoklása | Az Alap teljeshozam-csereügyleteket nem köt. Az Alap által alkalmazott értékpapír-finanszírozási ügyletek (repó és fordított repó ügyetek, valamint értékpapír kölcsönügyletek) általános ismertetése a Kezelési Szabályzat 12., 13 és 24. pontjában található. Ezen ügyletek megkötésének indoka a befektetési politikában foglaltaknak való megfelelés. |
Az értékpapír-finanszírozási ügyletek és teljeshozam-csereügyletek egyes típusaival kapcsolatban szolgáltatandó összesített adatok | |
Az ügyletekhez felhasználható eszköztípusok | Állampapírok; egyéb hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok; kötvények; szabályozott piacra/tőzsdére bevezetett részvények |
Az ügyletekhez felhasználható eszközöknek az Alap kezelt eszközállományához viszonyított maximális aránya | 100% |
Az egyes ügyletekhez felhasználható eszközöknek az Alap kezelt eszközállományához viszonyított várható aránya | 50-100% |
A szerződő felek kiválasztásának kritériumai (ideértve a jogi státust, a származási országot és a minimális hitelminősítést). | A szerződő felekre vonatkozó kritériumokat az Alapkezelő belső szabályzataiban rögzíti. A szerződő felek jellemzően EU vagy OECD országokban székhellyel rendelkező, prudenciális felügyelet hatálya alá tartozó hitelintézetek és egyéb pénzügyi intézmények. Az Alapkezelő a befektetésre ajánlott hitelminősítésű szerződő felekkel magasabb összegben, míg a befektetésre nem ajánlott kategóriába tartozókkal alacsonyabb összegben köthet ügyletet. |
Elfogadható biztosítékok: az elfogadható biztosítékok ismertetése, tekintettel az eszköztípusokra, kibocsátóra, lejáratra, likviditásra, valamint a biztosítékok | Az elfogadható biztosítékokra vonatkozó kritériumokat az Alapkezelő belső szabályzataiban rögzíti. Az Alap által alkalmazott repó ügylet esetén a biztosíték jellemzően éven belüli lejáratú magyar |
diverzifikációjára vonatkozó és a korrelációs szabályokra. | állampapír, az ügylet futamideje jellemzően 1-3 nap. Az Alap által alkalmazott kölcsönügyletek ismertetése a Kezelési Szabályzat 15. pontjában található. |
A biztosítékok értékelése: az alkalmazott biztosítékértékelési módszertan ismertetése és alkalmazásának indoklása, továbbá arra vonatkozó tájékoztatás, hogy sor kerül-e napi piaci értéken való értékelésre és napi változó letét alkalmazására. | A biztosítékok értékelése napi szinten zajlik az Alap kezelési szabályzatában részletezett értékelési módszertannak megfelelően. Napi változó letét alkalmazására a 15. pontban részletezettek alapján kerül sor. |
Kockázatkezelés: az értékpapír-finanszírozási ügyletekhez, a teljeshozam-csereügyletekhez és a biztosítékkezeléshez kapcsolódó kockázatok, például működési, likviditási, partner-, letétkezelési és jogi kockázat, valamint adott esetben a biztosíték újrafelhasználásából származó kockázat ismertetése. | A szerződő fél nemteljesítése esetén partnerkockázat merül fel, amelyet az Alapkezelő a belső szabályzataiban rögzített, hitelminősítéshez kötött partnerlimiteken keresztül korlátoz. A biztosítékok nyújtásával kapcsolatosan hitelkockázat és likviditási kockázat merül fel, melyeket a biztosítékok körének állampapírra történő szűkítésével korlátoz az Alapkezelő. A kapott biztosítékokat az Alap nem használja fel újra. |
Xxxxx részletezése, hogy milyen módon történik az értékpapír-finanszírozási ügyletekhez és teljeshozam-csereügyletekhez felhasznált eszközök és a kapott biztosítékok letéti őrzése (például az Alap letétkezelőjénél). | Az értékpapír-finanszírozási ügyletekhez felhasznált eszközök és a kapott biztosítékok letéti őrzése az Alap letétkezelőjénél történik. |
A biztosíték újrafelhasználására vonatkozó esetleges (szabályozásból eredő vagy önként vállalt) korlátozások részletezése. | Nem alkalmazandó. |
Az értékpapír-finanszírozási ügyletekből és teljeshozam-csereügyletekből származó hozam megosztására vonatkozó stratégia: az értékpapír-finanszírozási ügyletekkel és teljeshozam-csereügyletekkel elért és a kollektív befektetési formához visszakerülő bevétel, valamint az alapkezelőnél, illetve a harmadik feleknél (pl. a kölcsönnyújtó ügynöknél) felmerülő költségek és díjak leírása. A tájékoztatóban vagy a befektetők számára nyújtott tájékoztatásban fel kell tüntetni az alapkezelő és e felek közötti kapcsolat jellegét is. | Az értékpapír-finanszírozási ügyletekből származó bevételek (hozam, díj, kamat) és kiadások, költségek teljes egészében az Alapnál merülnek fel, azok nem kerülnek megosztásra harmadik féllel. |
A 205/2023. (V. 31.) Korm. Rendelet a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény veszélyhelyzet ideje alatt történő eltérő alkalmazásáról című rendelet értelmében a a természetes személyt
szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség terheli a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 65. §-a szerinti kamatjövedelmének a kamatjövedelmet terhelő személyi jövedelemadó alapjaként figyelembe vett összege után – ezen veszélyhelyzeti szabályozás 2024.07.31-ig volt hatályban.
2024.08.01-jétől módosult a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény. A módosítás értelmében a korábbi átmeneti veszélyhelyzeti szabály törvényi szintre emelkedett, tehát a természetes személyt továbbra is szociális hozzájárulási adó fizetési kötelezettség terheli a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény 65. §-a szerinti kamatjövedelmének a kamatjövedelmet terhelő személyi jövedelemadó alapjaként figyelembe vett összege után – immáron nem a 205/2023. (V.31.) Korm.rendelet, hanem a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény 1. § (5) bekezdése alapján.
Az Alapkezelő az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2019/2088 számú, a pénzügyi szolgáltatási ágazatban a fenntarthatósággal kapcsolatos közzétételekről szóló rendelet 7. cikk (1) bekezdése alapján az alábbi tájékoztatást adja:
Az Alap befektetéseinek értékére vonatkozóan relevánsnak tekinti a fenntarthatósági kockázatokat. Ennek értelmében, a fenntarthatósági kockázat szempontjából kiemelt fontosságú a fenntarthatósági tényezőkre gyakorolt főbb káros hatások (Principal Adverse Impact – PAI) figyelembe vétele is.
Az Alapkezelő jelen Alap tekintetében figyelembe veszi a befektetési döntéseinek a fenntarthatósági tényezőkre gyakorolt káros hatását, ezek a főbb káros hatás indikátorokkal mérhetők. Az Alap kezelése során az Alapkezelő a főbb káros hatás indikátorokat közvetetten – az ún. ESG ratingen keresztül – integrálja befektetési döntéseibe, azokat kockázati tényezőként értékelve.
Az egyes PAI indikátorok értelmezéséhez szükséges a megfelelő kontextusba helyezésük, és a releváns mérőszámok figyelembevétele, melyek iparáganként eltérőek lehetnek. Ezért a fontosabb káros hatások mérését további környezeti, társadalmi és vállalatirányítási faktorok bevonásával együttesen és súlyozva veszi figyelembe az MSCI ESG módszertana, mely ezeket az adatokat az ESG rating-jébe tömöríti. Az Alap kezelése során az Alapkezelő a kizárási elvek betartása mellett, az MSCI ESG rating-et veszi figyelembe.
A fenntarthatósági tényezőkre gyakorolt főbb káros hatások figyelembe vétele két szinten épül be a befektetési gyakorlatba:
• Kizárási lista: Az Alap betartja az Alapkezelő által meghatározott kizárási listát. Ennek értelmében az Alap nem fektet be súlyosan károsító iparágakba, melyek negatívan értékelhető PAI indikátorokkal rendelkeznek. Ide tartoznak a jelentősebb fűtőszenes kitettséggel rendelkező vállalatok, vitatott fegyverek gyártásával és értékesítésével foglalkozó vállalatok, továbbá a dohányipari cégek és az ENSZ Globális Megállapodását (UN Global Compact) súlyosan sértő vállalatok. A kizárást eredményező tiltott iparágakba való kitettségek küszöbértékeit az Alapkezelő kizárási elvei írják elő, melyet a Felelős Befektetési és Fenntarthatósági politikájában részletez. Az állami kibocsátók tekintetében az ENSZ Globális Megállapodást sértő országok államkötvényei sorolhatók a kizárási politikában foglalt kibocsátók közé.
A kizárási lista alkalmazása biztosítja, hogy a befektetési döntéshozatal során az alábbi PAI indikátorokat figyelembe vegye az Alapkezelő:
o Éghajlat-politikai és egyéb környezeti mutatókon belül:
▪ PAI 4. A fosszilis tüzelőanyagok ágazatában működő vállalkozásoknak való kitettség
o A társadalmi és munkavállalói kérdésekre, az emberi jogok tiszteletben tartására, a korrupció elleni küzdelemre és a vesztegetés elleni küzdelemre vonatkozó mutatókon belül:
▪ PAI 10. Az ENSZ Globális Megállapodása elveinek és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) multinacionális vállalkozásokra vonatkozó irányelveinek megsértése
▪ PAI 14. Vitatott fegyvereknek (gyalogsági aknáknak, kazettás lőszereknek, vegyi fegyvereknek és biológiai fegyvereknek) való kitettség.
• PAI indikátorok figyelembe vétele az ESG adatokon keresztül: Az ESG elemzéshez és teljesítmény értékeléshez nemzetközi beágyazottságú adatszolgáltatókra támaszkodunk, és alkalmazzuk az általuk használt ESG minősítési módszertant. Az adatszolgáltatók közül az Alapkezelő az MSCI ESG-besorolását veszi alapul, amely helyettesíthető egy hasonló nemzetközi beágyazottságú szolgáltatóval is. Fenntarthatósági szempontok mérése: Az ESG-kritériumok környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontokat foglalnak magukban, amelyek együttesen feltételei a fenntartható vállalati működésnek. Megközelítésünkben a kettős lényegességet (dual materiality) tekintjük fontosnak, amely a vállalati működés környezetre és társadalomra mért materiális hatását, valamint az ESG-kockázat vállalati értékre mért szintén materiálisnak ítélt hatását veszi figyelembe. Ezen ESG-faktorok tartalmazzák az RTS-ben előírt kötelező PAI indikátorokat, valamint további iparág specifikus szempontokat. Ezen mérések az MSCI módszertanának alapvető elemei, melyek átfogó mérőszáma az ESG rating.
Az Alapkezelő a vonatkozó jogszabályi előírásokkal összhangban a PAI mutatók alakulásáról tájékoztatást nyújt az időszakos jelentésében.
A fenntarthatósági tényezőkre gyakorolt főbb káros hatások figyelembe vételének módját és a figyelembe vett mutatókat az Alapkezelő Felelős Befektetési és Fenntarthatósági Politikájában határozza meg. Ennek fontosabb elemeit a honlapján teszi közzé, az alkalmazott átvilágítási és szerepvállalási politikával együttesen az alábbi linken: xxxxx://xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxx/
A fenntarthatósági tényezőkre gyakorolt főbb káros hatások alakulásáról szóló tájékoztatás az Alapkezelő honlapján érhető el minden év június 30. napjáig, az előző naptári évre vonatkozóan: xxxxx://xxx.xxxxx.xx/
Az Alapkezelő a fenntartható befektetések előmozdítását célzó keret létrehozásáról, valamint az (EU) 2019/2088 rendelet módosításáról szóló EURÓPAI PARLAMENTI ÉS A TANÁCSI (EU) 2020/852 RENDELET 7. cikke alapján az alábbi tájékoztatást adja:
Az Alap befektetései jelenleg nem veszik figyelembe az Európai Unió által meghatározott, a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységekre vonatkozó kritériumokat.
XI. Közreműködő szervezetekre vonatkozó alapinformációk
52. A befektetési alapkezelőre vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám)
Az Alapkezelő neve: VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország Zrt.
Cégbejegyzés száma 00-00-000000
53. A letétkezelőre vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám), feladatai
Letétkezelő neve: Raiffeisen Bank Zrt. Cégbejegyzés száma: 00-00-000000
A Letétkezelő a Kbftv-ben, így különösen a 62-63§, 75§ (5), 79§ (3), 124-126§ bekezdésben meghatározott feladatokat látja el.
A Letétkezelő szerződésben vállalt kötelezettségei az alábbiak:
a) gondoskodik az Alap pénzmozgásainak megfelelő nyomon követéséről és arról, hogy az Alap kollektív befektetési értékpapírjainak jegyzése során a befektetők által vagy nevükben történt befizetések beérkezzenek;
b) biztosítja, hogy az Alap készpénzállománya az Alap nevére nyitott, a jogszabályokban meghatározott intézménnyel megegyező természetű, az uniós joggal egyenértékű prudenciális szabályozás és felügyelet alá eső intézménynél vezetett számlán legyen könyvelve;
c) ellátja a letétbe helyezett pénzügyi eszközök, illetve a pénzügyi eszközökből származó jog fennállását igazoló dokumentumok letéti őrzését és letétkezelését
d) vezeti az Alap értékpapírjainak nyilvántartására szolgáló számlát, az értékpapírszámlát, a fizetési számlát, az ügyfélszámlát;
e) a rendelkezésre bocsátott tájékoztatás vagy dokumentumok, illetve a rendelkezésre álló külső bizonyítékok alapján minden egyéb eszköz tekintetében meggyőződik arról, hogy a szóban forgó eszközök az Alap tulajdonát képezik-e, és naprakész nyilvántartást vezet azokról az eszközökről, amelyek megállapítása szerint az Alap tulajdonát képezik;
f) végrehajtja az Alapkezelőnek az Alap pénzügyi eszközeire vonatkozó utasításait, kivéve, ha azok ellentétben állnak valamely jogszabály rendelkezésével vagy az Alap kezelési szabályzatával;
g) elvégzi az eszközök és kötelezettségek értékelését, és meghatározza az Alap összesített és az egy kollektív befektetési értékpapírra jutó nettó eszközértékét;
h) ellenőrzi, hogy az Alap megfelel-e a jogszabályokban és a befektetési alap kezelési szabályzatában foglalt befektetési szabályoknak;
i) ellenőrzi, hogy a kollektív befektetési értékpapírok értékesítése, visszaváltása vagy érvénytelenítése a jogszabályokkal és az Alap kezelési szabályzatával összhangban történik-e;
j) biztosítja, hogy az Alap eszközeit érintő ügyletekből, valamint a kollektív befektetési értékpapírok forgalmazásából származó valamennyi ellenszolgáltatás a szokásos piaci gyakorlatnak megfelelő határidőn belül az Alaphoz kerüljön;
k) ellenőrzi, hogy az Alap a bevételét a jogszabályokkal és az Alap szabályzatával összhangban használja- e fel.
54. A könyvvizsgálóra vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám), feladatai
Könyvvizsgáló neve: KPMG Hungária Kft. Cégbejegyzés száma: 00-00-000000
A Könyvvizsgáló a Kbftv-ben, így különösen a 135.§ (1) bekezdésben meghatározott feladatokat látja el. A Könyvvizsgáló feladatai:
• az Alap éves jelentésében közölt számviteli információk felülvizsgálata;
• annak figyelemmel kísérése és ellenőrzése, hogy az Alapkezelő az Alapot a törvényeknek megfelelően kezeli;
• a Kbftv.-ben meghatározott esetekben a Felügyelet tájékoztatása a fenti ellenőrzés eredményeiről.
55. Az olyan tanácsadóra vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám), amelynek díjazása a befektetési alap eszközeiből történik
Nem alkalmazandó.
56. A forgalmazóra vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám), feladatai
VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország Zrt. Cégbejegyzés száma 00-00-000000
Forgalmazó neve: Budapest Bank Zrt. Cégbejegyzés száma 00-00-000000 Forgalmazó neve: CIB Bank Zrt.
Cégbejegyzés száma 00-00-000000
Forgalmazó neve: Concorde Értékpapír Zrt. Cégbejegyzés száma 00-00-000000
Forgalmazó neve: Equilor Befektetési Zrt. Cégbejegyzés száma 00-00-000000
Forgalmazó neve: ERSTE Befektetési Zrt. Cégbejegyzés száma 00-00-000000
Forgalmazó neve: OTP Bank Nyrt. Cégbejegyzés száma 00-00-000000
Forgalmazó neve: Raiffeisen Bank Zrt. Cégbejegyzés száma 00-00-00000
Forgalmazó neve: SPB Befektetési Zrt. Cégbejegyzés száma 00-00-000000
Forgalmazó neve: UniCredit Bank Hungary Zrt. Cégbejegyzés száma 00-00-000000
Forgalmazó neve: MKB Bank Nyrt. Cégbejegyzés száma: 00-00-000000
A Forgalmazó a Kbftv-ben meghatározott feladatokat látja el el, azaz a 106-108.§-ban foglaltakat. A Forgalmazó feladatai:
• Közreműködik a nyíltvégű befektetési jegyek folyamatos forgalmazásában, illetve adott esetben a befektetési jegyek elsődleges forgalomba hozatalában (jegyzési eljárás lebonyolítása).
• Honlapján folyamatosan elérhetővé teszi az Alap Kbftv. által meghatározott hatályos dokumentumait, az Alap rendszeres tájékoztatásait és rendkívüli közzétételeit, valamint azok egy példányát kérésre díjmentesen átadja a Befektetőnek.
57. Az ingatlanértékelőre vonatkozó alapinformációk (cégnév, cégforma, cégjegyzékszám)
Nem alkalmazandó.
58. A prime brókerre vonatkozó információk
58.1. A prime bróker neve
Nem alkalmazandó.
58.2. Az ÁÉKBV prime brókerrel kötött megállapodása lényegi elemeinek, a felmerülő összeférhetetlenségek kezelésének leírása
Nem alkalmazandó.
58.3. A letétkezelővel kötött esetleges megállapodás azon elemének leírása, amely az ABA eszközei átruházásának és újrafelhasználásnak lehetőségére vonatkozik, továbbá a prime brókerre
esetlegesen átruházott felelősségre vonatkozó információ leírása
Nem alkalmazandó.
59. Harmadik személyre kiszervezett tevékenységek leírása, az esetleges összeférhetetlenségek bemutatása
Kiszervezett tevékenységek:
Kiszervezett tevékenységet végző intézmény neve: Monolith Systemhouse International s.r.o ill. Monolith Rendszerház Informatikai Kft.
Kiszervezett tevékenységet végző intézmény székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx xxxx 00. 3. em. 4. ajtó Kiszervezett tevékenység: Rendszertámogatás és fejlesztés
Kiszervezett tevékenységet végző intézmény neve: Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. Kiszervezett tevékenységet végző intézmény székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0.
Kiszervezett tevékenység: IT Service Level Agreement és Együttműködési megállapodás (Service Level Agreement – Püszámvitel, kockázatkezelés, HR, jog, adó, gépjármű)
Kiszervezett tevékenységet végző intézmény neve: Alapkezelő Rendszer Kft. Kiszervezett tevékenységet végző intézmény székhelye: 0000 Xxxxxxxxx, Xxxxx xx 00. Kiszervezett tevékenység: ANYR rendszer support és fejlesztés
Kiszervezett tevékenységet végző intézmény neve: AutSoft Zrt.
Kiszervezett tevékenységet végző intézmény székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx Xxxxx xxxx 0. Infopark
„C” épület
Kiszervezett tevékenység: Online rendszertámogatás és fejlesztés
60. ÁÉKBV esetén a letétkezelő kötelezettségeinek leírása, az esetleges összeférhetetlenségek ismertetése, a letétkezelő által kiszervezett feladatok leírása, valamint nyilatkozat arra vonatkozóan, hogy kérelemre az ÁÉKBV-alapkezelő a befektetők rendelkezésre bocsátja az 53. pontban valamint az e pontban részletezett információkat.
A letétkezelő tevékenysége során tisztességesen, magas szakmai színvonalon, függetlenül és az Alap, valamint az Alap befektetőinek érdekeit szem előtt tartva jár el. A letétkezelő kötelezettségeinek leírását jelen Kezelési szabályzat 53. pontja tartalmazza. A letétkezelő nem végezhet olyan tevékenységeket az Alap részére, amelyek az Alap, annak befektetői, az Alapkezelő vagy saját maga között összeférhetetlenséget okozhatnak, kivéve, ha a letétkezelő letétkezelői tevékenységét egyéb esetlegesen összeférhetetlen tevékenységeitől működési és hierarchikus szempontból elválasztja, és az esetleges összeférhetetlenségeket feltárja, kezeli, nyomon követi és az Alap befektetői előtt nyilvánosságra hozza.
A letétkezelő a letétkezelési szerződés alapján a Kbftv-ben meghatározott feltételek teljesülése esetén egyes feladatait harmadik felekre szervezheti ki. A Letétkezelő felelősségét nem befolyásolja az a tény, hogy az Alap eszközeit érintő egyes letétkezelési funkciókat harmadik félre ruházta át.
Jelen kezelési szabályzat 53. és 60. pontjában, valamint az Alap tájékoztatójának 8. pontjában részletezett információkat az Alapkezelő a kezelési szabályzat és a tájékoztató közzétételével bocsátja a befektetők rendelkezésére.
1. melléklet
Az Alap és a referenciamutató éves hozama
Az Alap referenciamutatója 2022. január 1. dátumot megelőzően az RMAX index volt, e dátumot követően az Alap sorozatainak referenciamutatója egy minimum hozamkorlát, a jelen kezelési szabályzat III. 12. pontjában leírtak szerint.
Az Alap sorozatainak múltbeli hozama 2022. január 1. előtt:
Az Alap korábbi benchmarkja (RMAX) | VIG Maraton Alap („A” sorozat HUF) | VIG Maraton Alap („C” sorozat CZK) | VIG Maraton Alap („E” sorozat EUR) | VIG Maraton Alap („EI” sorozat EUR) | VIG Maraton Alap („I” sorozat HUF) | VIG Maraton Alap („P” sorozat PLN) | VIG Maraton Alap („R” sorozat HUF) | VIG Maraton Alap („U” sorozat USD) | VIG Maraton Alap („UI” sorozat USD) | |
2016 | 1,22% | 6,27% | na | 4,79% | na | 6,95% | 5,99% | 6,71% | 5,78% | na |
2017 | 0,20% | 3,94% | 2,26% | 3,71% | na | 4,78% | 4,78% | 4,57% | 5,09% | na |
2018 | 0,31% | -4,82% | na | -5,46% | na | -3,85% | -3,60% | -3,53% | -3,11% | na |
2019 | 0,23% | 8,26% | na | 7,53% | na | 9,15% | 9,34% | 9,28% | 10,46% | na |
2020 | 0,41% | 0,71% | na | -0,38% | na | -0,06% | -0,33% | 1,21% | 1,68% | na |
2021 | -0,60% | 4,54% | na | 3,54% | na | 5,60% | 3,76% | 5,68% | 3,95% | na |
2022 | na | -14,09% | na | -19,63% | na | -13,06% | -15,39% | -12,92% | -18,44% | na |
2023 | na | 26,23% | 8,38% | 12,30% | 10,93% | 27,75% | 17,63% | 27,95% | 16,38% | 14,12% |
Az (EU) 2019/2088 rendelet 8. cikkének (1), (2) és (2a) bekezdésében, valamint az (EU) 2020/852 rendelet
6. cikkének első bekezdésében említett, pénzügyi termékekre vonatkozó, szerződéskötés előtti közzététel mintadokumentuma
Fenntartható befektetés: olyan gazdasági tevékenységbe történő befektetés, amely hozzájárul valamely környezeti vagy társadalmi célkitűzéshez, feltéve, hogy a befektetés nem
károsít jelentős
Termék elnevezése: VIG Maraton ESG Abszolút Hozamú Befektetési Alap
Jogalany-azonosító: 21380081BGGHEYZ4HP70
Környezeti és/vagy társadalmi jellemzők
Rendelkezik ez a pénzügyi termék fenntartható befektetési célkitűzéssel?
●
●● Igen ● Nem
mértékben egyetlen környezeti vagy társadalmi célkitűzést sem, és ha a befektetést befogadó vállalkozások helyes a helyes vállalatirányítási gyakorlatot követnek.
Az uniós taxonómia
az (EU) 2020/852
rendeletben meghatározott osztályozási rendszer, amely meghatározza a környezeti
A környezeti célkitűzéssel rendelkező
•
fenntartható befektetések minimális aránya:
%
o
az uniós taxonómia szerint környezeti szempontból fenntarthatónak minősülő gazdasági
tevékenységekbe
o az uniós taxonómia szerint környezeti szempontból fenntarthatónak nem minősülő gazdasági
tevékenységekbe
•
A társadalmi célkitűzéssel rendelkező fenntartható befektetések minimális aránya:
%
Környezeti/társadalmi (K/T) jellemzőket mozdít elő,
•
és bár nem rendelkezik fenntartható befektetési célkitűzéssel, a befektetések legalább %-a olyan fenntartható befektetésekbe történik
o az uniós taxonómia szerint környezeti szempontból
fenntarthatónak minősülő gazdasági tevékenységekbe, amelyek környezeti célkitűzéssel rendelkeznek
o
az uniós taxonómia szerint környezeti szempontból fenntarthatónak nem minősülő gazdasági
tevékenységekbe, amelyek környezeti célkitűzéssel rendelkeznek
o
amelyek társadalmi célkitűzéssel rendelkeznek
•
Környezeti/társadalmi jellemzőket mozdít elő, de nem eszközöl fenntartható befektetéseket
taxonómiának vagy nem.
szempontból fenntartható gazdasági tevékenységek jegyzékét. Az említett rendelet nem határozza meg a társadalmi szempontból fenntartható gazdasági tevékenységek listáját. A környezeti célkitűzéssel rendelkező befektetések vagy megfelelnek a
A fenntarthatósági mutatók azt mérik, hogy mennyire sikerül elérni a pénzügyi termék által előmozdított környezeti vagy társadalmi jellemzőket.
Milyen környezeti és/vagy társadalmi jellemzőket mozdít elő a pénzügyi termék?
Az Alap széleskörűen célozza meg a környezeti és társadalmi szempontok előmozdítását. A környezeti jellemzők esetében többek között az éghajlatváltozást, a klímavédelmet, a biológiai sokféleség megőrzését és óvását, a tiszta víz védelmét, valamint a veszélyes hulladék elkerülését jelenti. A társadalmi jellemzők esetén az ENSZ globális megállapodás alapelveinek betartását jelenti, mely kiterjed például az emberi jogok védelmére, és a társadalmi egyenlőségre való törekvésre.
● Milyen fenntarthatósági mutatókat alkalmaznak annak mérésére, hogy mennyire sikerül elérni a pénzügyi termék által előmozdított egyes környezeti és társadalmi jellemzőket?
Az Alap SFDR 8-as cikk szerinti Alap, így nincs fenntarthatósági célja.
Az Alap a következő mutatókat alkalmazza a környezeti és társadalmi jellemzők előmozdítására:
Iparági valamint értékrend alapú kizárási elvek mentén létrehozott mutatók: Az Alap által alkalmazott kizárási mutatók szerint a portfóliót nem fektet olyan vállalatokba és kibocsátókba, amelyek jelentős mértékben ki vannak téve bizonyos tevékenységeknek, amelyek károsnak tekinthetők a környezetre vagy a társadalom egészére nézve, ezen kívül olyan vállalatokba sem fektet, melyek tevékenysége a nemzetközi normák szerint károsnak minősül, például: az ENSZ Globális Megállapodás elveinek be nem tartása, vitatott fegyverek, fűtőszenes kitettséggel rendelkező vállalatok, valamint a dohányiparban érintett cégek.
A kizárás alapjául szolgáló mutatókat az Alapkezelő Fenntarthatósági Politikája írja le.
ESG rating: Általánosságban a környezeti és társadalmi jellemzőket az összesített ESG-mutatóval mérjük. Az MSCI ESG szolgáltató értékelését használjuk, melynek módszertana a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási faktorokat együttesen, és súlyozva veszi figyelembe. Megközelítésükben iparáganként eltérő súlyozással veszik számításba a különböző környezeti és társadalmi jellemzőket. Az értékelés skálája: AAA, AA, (vezetők), A, BBB, BB (átlagos) valamint B és CCC (lemaradók).
Az Alap kötvény könyvének fenntarthatósági célja a zöld kötvények arányának növelése, a kibocsátásokban való részvétel. Az Alap a zöld kötvények arányának maximalizálására törekszik a piac korlátok figyelembe vételével. Az Alap célja, hogy a zöld kötvények aránya éves átlagban meghaladja a kötvénykönyv 50%-át.
● Melyek a pénzügyi termék által részben megvalósítani kívánt fenntartható befektetések célkitűzései, és hogyan járul hozzá a fenntartható befektetés ezekhez a célkitűzésekhez? Az Alap nem rendelkezik fenntartható befektetési célkitűzéssel.
● A pénzügyi termék által részben megvalósítani kívánt fenntartható befektetések hogyan kerülik el a jelentős károkozást a környezeti vagy társadalmi szempontból fenntartható befektetési célkitűzések tekintetében?
Az Alapnak ugyan nincs vállalt minimum részaránya fenntartható célkitűzésekkel rendelkező befektetésekből, viszont nem zárja ki, hogy tarthat ilyen eszközöket. Amennyiben ezeket az eszközöket fenntarthatónak minősíti belső módszertana szerint, úgy a taxonómia rendeletben részletezett módon követi a jelentős károkozás elkerülését (do no significant harm - DNSH). Ezen elvek lényege, hogy a környezeti célkitűzések egyikét sem sérti súlyosan, ezáltal biztosítja a jelentős károkozást a környezeti szempontból.
A káros hatás mutatók a befektetési döntéshozatalra és a fenntarthatósági tényezőkre legjelentősebb negatív hatással bíró tényezők, a környezeti, társadalmi és munkaügyi aggályokat, az emberi jogok tiszteletben tartását, valamint a korrupció és a megvesztegetés elleni küzdelmet illetően.
Hogyan vették figyelembe a fenntarthatósági tényezőkre gyakorolt káros hatásokra vonatkozó mutatókat A főbb káros hátosok, rövidítve PAI mutatók figyelembe vétele két lépcsőben történik: 1. a kizárási elveken keresztül történik a PAI mutatók figyelembe vétele, 2. a kötelezően közzéteendő PAI-okat közvetetten az ESG-értékelésen keresztül vesszük figyelembe.
Esetenként, ahol az Alapkezelőnek ráhatása lehet a vállalatra és jelentős hozzáadott értékkel tud segíteni a vállalat ESG fejlődésében ott részvényesi szerepvállalás keretében párbeszédet folytat a vállalattal a PAI indikátorai és ESG mutatói javítása érdekében. Az Alapkezelő továbbá közgyűlési szavazással is megerősítheti szerepvállalását.
Hogyan igazodnak a fenntartható befektetések az OECD multinacionális vállalkozásokra vonatkozó irányelveihez és az üzleti vállalkozások emberi jogi felelősségére vonatkozó ENSZ-irányelvekhez? Az Alap ezeket nem veszi figyelembe.
Az uniós taxonómia meghatározza a jelentős károkozás elkerülését célzó elvet, amely szerint a taxonómiához igazodó befektetések nem sérthetik jelentősen az uniós taxonómia célkitűzéseit, és egyedi uniós kritériumok tartoznak hozzá.
A jelentős károkozás elkerülését célzó elv kizárólag a pénzügyi termék alapjául szolgáló azon befektetésekre vonatkozik, amelyek figyelembe veszik a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységekre vonatkozó uniós kritériumokat. Az e pénzügyi termék többi részének alapjául szolgáló befektetések nem veszik figyelembe a környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységekre vonatkozó uniós kritériumokat.
A többi fenntartható befektetés sem sértheti jelentősen a környezeti és társadalmi célkitűzéseket.
⊠ Igen,
A helyes vállalatirányítási gyakorlatok közé tartoznak a megfelelő irányítási struktúrába munkavállalói kapcsolatok, a személyzet javadalmazása és az adózási fegyelem.
Figyelembe veszi a pénzügyi termék a fenntarthatósági tényezőkre gyakorolt főbb káros hatásokat?
A környezeti és társadalmi jellemzők előmozdítására az Alap a következő lépéseket alkalmazza:
Iparági valamint értékrend alapú kizárások: az Alap által alkalmazott kizárási elvek szerint a portfóliót nem fektet olyan vállalatokba és kibocsátókba, amelyek jelentős mértékben ki vannak téve olyan tevékenységeknek, amelyek károsnak tekinthetők a környezetre vagy a társadalom egészére nézve, ezen kívül olyan vállalatokba sem fektet, melyek tevékenysége a nemzetközi normák szerint károsnak minősül.
PAI indikátorok figyelembe vétele az ESG-értékelésen keresztül: A főbb káros hatás indikátorok (PAI) segítségével mérhetők a befektetésekre potenciálisan negatívan ható fenntarthatósági tényezők. Ezen indikátorokat kockázati tényezőként értékelve az úgynevezett ESG-értékelésen keresztül építi be befektetési döntéseibe. Az egyes PAI indikátorok értelmezéséhez szükséges a megfelelő kontextusba helyezésük, és a releváns mérőszámok figyelembevétele, melyek iparáganként eltérőek lehetnek. Ezért a fontosabb káros hatások mérését további környezeti, társadalmi és vállalatirányítási faktorok bevonásával együttesen és súlyozva veszi figyelembe az MSCI ESG módszertana, mely a fenti az adatokat az ESG-értékelésébe tömöríti. Az Alap kezelése során az Alapkezelő a kizárási elvek betartása mellett, az MSCI ESG-értékelést veszi figyelembe.
A fenntarthatósági tényezőkre gyakorolt főbb káros hatások figyelembe vétele két szinten épül be a befektetési gyakorlatba: 1. Kizárási lista: Az Alapkezelő által meghatározott kizárási listát maradéktalanul betart. Ennek értelmében az Alapkezelő nem fektet be súlyosan károsító iparágakba, melyek negatívan értékelhető PAI-indikátorokkal rendelkeznek. A kizárást eredményező tiltott iparágakba való kitettségek küszöbértékeit az Alapkezelő kizárási elvei írják elő, melyet a Felelős Befektetési és Fenntarthatósági politikájában részletez, ennek kivonata elérhető az alábbi linken: xxxxx://xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxx/#xxxxxxxxx-xxxxxxxxxxxx
Az állami kibocsátók tekintetében az ENSZ Globális Megállapodást sértő országok államkötvényei sorolhatók a kizárási politikában foglalt kibocsátók közé.
A kizárási lista alkalmazása biztosítja, hogy a befektetési döntéshozatal során az alábbi PAI indikátorokat figyelembe vegye az Alapkezelő:
o Éghajlat-politikai és egyéb környezeti mutatókon belül:
▪ PAI 4. A fosszilis tüzelőanyagok ágazatában működő vállalkozásoknak való kitettség
o A társadalmi és munkavállalói kérdésekre, az emberi jogok tiszteletben tartására, a korrupció elleni küzdelemre és a vesztegetés elleni küzdelemre vonatkozó mutatókon belül:
▪ PAI 10. Az ENSZ Globális Megállapodása elveinek és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) multinacionális vállalkozásokra vonatkozó irányelveinek megsértése
▪ PAI 14. Vitatott fegyvereknek (gyalogsági aknáknak, kazettás lőszereknek, vegyi fegyvereknek és biológiai fegyvereknek) való kitettség.
PAI indikátorok figyelembe vétele az ESG adatokon keresztül: Az ESG elemzéshez és teljesítmény értékeléshez nemzetközi adatszolgáltatókra támaszkodunk, és alkalmazzuk az általuk használt ESG minősítési módszertant. Az adatszolgáltatók közül az Alapkezelő az MSCI ESG-besorolását veszi alapul, amely helyettesíthető egy hasonló nemzetközi szolgáltatóval is. Ahol nincs MSCI elemzés, ott az alapkezelő saját ESG elemzést végez és törekszik az ESG adatok begyűjtésére. Fenntarthatósági
Az eszközallokáció az egyes eszközökbe történő befektetések arányát írja le.
A taxonómiához igazodó tevékenységeket a következők arányában kell kifejezni:
- a befektetést befogadó vállalkozások zöld tevékenységeiből származó bevétel részesedését tükröző árbevétel
- a befektetést befogadó vállalkozások zöld, pl. a zöld gazdaságra való átállás érdekében eszközölt befektetéseit mutató tőkekiadások (CapEx).
- a befektetést befogadó vállalkozások zöld operatív tevékenységeit tükröző működési költségek (OpEx).
szempontok mérése: Az ESG-kritériumok környezeti, társadalmi és vállalatirányítási szempontokat foglalnak magukban, amelyek együttesen feltételei a fenntartható vállalati működésnek. Megközelítésünkben a kettős lényegességet tekintjük fontosnak, amely a vállalati működés környezetre és társadalomra mért hatását, valamint az ESG-kockázat vállalati értékre gyakorolt hatását veszi figyelembe. Ezen ESG-faktorok tartalmazzák az RTS-ben előírt kötelező PAI indikátorokat, valamint további iparágspecifikus szempontokat. Ezen mérések az MSCI módszertanának alapvető elemei, melyek átfogó mérőszáma az ESG-értékelés.
□ Nem
Milyen befektetési stratégiát követ a pénzügyi termék? Az Alap célja, hogy aktív portfóliókezeléssel olyan befektetési portfóliót hozzon létre, amely 3 éves időtávon a befektetők számára a referenciamutatónál magasabb évesített tőkenövekedést ér el az Alap Fenntarthatósági céljainak megvalósítása mellett. Az Alap e célok elérésére különböző eszközökbe fektethet, elsősorban részvény és kötvény típusú eszközöket tart, de a befektetési limitek betartása mellett kollektív értékpapírokba is fektethet, illetve derivatív ügyleteket is köthet. Az Alap földrajzi specifikációval nem rendelkezik. A befektetési célok megvalósítása érdekében az Alap portfóliójába tartozó eszközcsoportok szabadon változtathatók egy előre meghatározott kockázati profil követése nélkül.
Az Alap befektetési stratégiája a fenntartható értékteremtésre épül, célja egy olyan aktívan kezelt, jól diverzifikált portfolió kialakítása, amely mind a fenntarthatósági kritériumokat, mind pedig a benne lévő eszközök fundamentumait figyelembe veszi. Az Alap eszközallokációs stratégiája az Alapkezelő által alkalmazott eszközallokációs modellre, a Befektetési órára épül, aminek segítségével az Alap kezelője meghatározza a gazdasági ciklus adott pontján legjobb kockázat hozam potenciállal rendelkező eszköz összetételt. Az eszközallokáció mellett az Alap kezelője aktív részvény- és kötvénykiválasztás segítségével kívánja elérni az Alap pénzügyi és fenntarthatósági céljait. A részvénykiválasztás alapja a fenntartható növekedés, olyan vállalatok részvényeinek kiválasztása, melyek mind pénzügyileg, mind az ESG kockázatok tekintetében kiemelkedő teljesítményre képesek, ezzel tartósan részvényesi értéket teremtve. A kötvénykiválasztás során az Alap kezelője a zöld kötvény kibocsátásokat preferálva, azok arányának maximalizálására törekszik a piaci korlátok figyelembe vétele mellett.
● A befektetési stratégia mely kötelező elemei biztosítják, hogy a kiválasztott befektetések a pénzügyi termék által
előmozdított egyes környezeti vagy társadalmi jellemzők elérését szolgálják? A kizárási lista és az ESG-értékelés alapú szűrés biztosítja a kitűzött célok elérését.
● Milyen minimális rátát határoztak meg a mérlegelésre kerülő befektetések körének a befektetési stratégia alkalmazását megelőző csökkentésére? Az Alap az eszközkiválasztás első lépéseként a kizárási elvek mentén szűkíti le a befektetési univerzumot, valamint a lemaradó besorolású (azaz B és CCC) és a vitatott iparágak értékpapírjait zárja ki. Második lépésként a súlyos vitatott környezeti, társadalmi és vállalatirányítási vitákban érintett vállalatokat elveti.
● Milyen politikát alkalmaznak a befektetést befogadó vállalkozások helyes vállalatirányítási gyakorlatainak értékelésére? Az MSCI saját módszertana alapján a vállalatirányítási elemzést elvégzi, melyet az ESG-értékelésbe beépít. Az alkalmazott elveket az MSCI honlapján közzéteszi.
Milyen eszközallokációt terveznek ehhez a pénzügyi termékhez? Az Alap a portfóliójában található egyes elemek minimális, illetve maximális arányát illetően a mindenkor hatályos jogszabályi előírásokat, így különösen a 78/2014. (III.14.)
A támogató tevékenységek közvetlenül támogatják más tevékenységek környezeti célkitűzésekhez való jelentős hozzájárulását.
Az átállási tevékenységek oIyan tevékenységek, amelyek esetében még nem állnak rendelkezésre alacsony karbonintenzitású alternatívák, és amelyek többek között a legjobb teljesítménynek megfelelő üvegházhatású gázkibocsátási szinttel rendelkeznek.
kormányrendeletben szereplő korlátokat alkalmazza, azokhoz képest szigorúbb korlátozásokat nem vállal. A Kezelési Szabályzat 14. pontja tartalmazza az egyes eszközök lehetséges súlyát.
1. K/T-jellemzőkhöz
igazított befektetések
1B. Egyéb K/T jellemzőkhöz
igazított befektetések
Befektetések
Egyéb befektetések
Az 1. K/T-jellemzőkhöz igazított befektések kategória a pénzügyi terméknek a pénzügyi termék által előmozdított környezeti vagy társadalmi jellemzők elérését szolgáló befektetéseit tartalmazza.
A 2. Egyéb befektetések kategória a pénzügyi termék azon fennmaradó befektetéseit tartalmazza, amelyek nem igazodnak a környezeti vagy társadalmi jellemzőkhöz, és nem minősülnek fenntartható befektetésnek sem. Ide tartoznak a likviditáskezelési céllal tartott eszközök.
Az 1. K/T-jellemzőkhöz igazított befektetések kategória a következőket foglalja magában:
- Az 1A. Fenntartható befektetések alkategória a környezeti vagy társadalmi célkitűzésekkel rendelkező fenntartható befektetéseket foglalja magában.
- Az 1B. Egyéb K/T jellemzőkhöz igazított befektetések alkategória a környezeti vagy társadalmi jellemzőkhöz igazított, fenntartható befektetésnek nem minősülő befektetéseket tartalmazza. A módszertanunk szerint azokat a részvénybefektetéseket tekintjük környezeti és társadalmi szempontból előmozdítónak melyek - azon túlmenően, hogy megítélésünk szerint előmozdító tevékenységet végeznek – az ESG megközelítésben is jó, fenntartható minősítéssel rendelkeznek. A jó, fenntartható minősítés alatt az AAA-BBB közötti MSCI besorolást értjük. A kötvények esetén a zöld kötvényeket tekintjük előmozdítónak. Az alap részvény befektetései legalább 90%-ban tart K/T jellemzőkhöz igazított befektetéseket. A kötvény könyv esetében pedig legalább 50%-ban tart zöld kötvényeket. Az egész alapra vonatkozóan a hosszú távú cél az előmozdító befektetések arányának legalább 70%-on tartása.
• A származtatott termékek alkalmazása hogyan segíti a pénzügyi termék által előmozdított környezeti vagy
társadalmi jellemzők elérését? Környezeti vagy társadalmi jellemzők elérését szolgáló származtatott termékeket nem tart az Alap.
A környezeti célkitűzéssel rendelkező fenntartható befektetések milyen minimális mértékben igazodnak az uniós taxonómiához?
Az alábbi két diagram zöld színnel mutatja be az uniós taxonómiához igazodó befektetések minimális százalékos részarányát. Mivel az állampapírok* taxonómiához való igazodásának meghatározására nem létezik megfelelő módszertan, az első diagram a pénzügyi termék összes befektetéséhez viszonyítva mutatja be a taxonómiához való igazodást, beleértve az állampapírokat is, míg a második diagram csak a pénzügyi termék állampapíroktól eltérő befektetéseihez viszonyítva mutatja be a taxonómiához való igazodást.
* E diagramok alkalmazásában az „állampapírok" minden állampapír-kitettséget magukban foglalnak.
Taxonómiához
igazodó befektetések
Egyéb
befektetések
100%
2. A befektetések taxonómiához való
igazodása- az állampapírok* nélkül
0%
1. A befektetések- beleértve az állampapírokat* is- taxonómiához
igazodása
0%
Taxonómiához igazodó befektetések
Egyéb
100% befektetések
A környezeti célkitűzéssel rendelkező befektetések nem igazodnak a Taxonómia rendelethez.
● A pénzügyi termék fosszilis gázzal és/vagy atomenergiával kapcsolatos olyan tevékenységekbe fektet be, amelyik megfelelnek az uniós taxonómiának?
□ Igen
⊠ Nem
olyan környezeti célkitűzéssel rendelkező fenntartható befektetések, amelyek nem veszik figyelembe az uniós taxonómia szerinti, környezeti szempontból fenntartható gazdasági tevékenységekre vonatkozó kritériumokat.
● Az átállási és támogató tevékenységekbe történő befektetések minimális részaránya? Az Alapnak nincs átállási és támogató tevékenységbe történő befektetések tekintetében minimálisan vállalt részaránya.
Az uniós taxonómiához nem igazodó, környezeti célkitűzéssel rendelkező fenntartható befektetések minimális részaránya? Az Alapnak nincs az uniós taxonómiához nem igazodó, környezeti célkitűzéssel rendelkező fenntartható befektetések tekintetében minimálisan vállalt részaránya.
A társadalmi szempontból fenntartható befektetések minimális részaránya? Az Alapnak nincs a társadalmi szempontból fenntartható befektetések tekintetében minimálisan vállalt részaránya.
Milyen befektetések tartoznak a „2. Egyéb befektetések" kategóriába, mi ezeknek a céljuk és érvényesülnek-e minimális környezeti vagy társadalmi biztosítékok? Pénzeszközök, pénzpiaci eszközök tartoznak a „2. Egyéb befektetések” kategóriába, amelyeknél nem tekinthetőek a környezeti és társadalmi jellemzők relevánsnak. Ezen eszközök elsődleges célja az Alap likviditásának biztosítása. Ide tartoznak azon vállalatok részvényei, amelyek nem rendelkeznek az ESG elemzőház besorolásával, és az Alapkezelő belső elemzése alapján sem tudunk róla megbizonyosodni – főként adathiány miatt –, hogy egyértelműen környezeti és társadalmi szempontokat előmozdító befektetések. Ezen kitettség maximum 20% lehet a részvénykönyvön belül. Illetve ide tartozik a kötvénykönyv azon része, ami nem rendelkezik zöld minősítéssel. Ez a kötvénykönyv maximum 50%-a lehet.
Kijelöltek e egy konkrét indexet referenciamutatóként annak megállapítására, hogy ez a pénzügyi termék igazodik e az általa előmozdított környezeti és/vagy társadalmi jellemzőkhöz? Az Alapnak nincs kijelölt indexe.
A referenciamutatók annak mérésére szolgáló index, hogy a pénzügyi termék képes e elérni az általa előmozdított környezeti vagy társadalmi jellmezőket.
● Hogyan valósítják meg, hogy a referenciamutató folyamatosan igazodjon a pénzügyi termék által előmozdított minden egyes környezeti és társadalmi jellemzőhöz? Az Alapnak nincs referenciaindexe.
● Hogyan biztosítják, hogy a befektetési stratégia folyamatosan össze legyen hangolva az index módszertanával? Az Alapnak nincs referenciaindexe.
● Miben tér el a kijelölt referenciamutató az általános piaci indexektől? Az Alapnak nincs referenciaindexe.
●
Hol található meg a kijelölt index számításának módszertana? Az Alapnak nincs referenciaindexe.
Hol található további termékspecifikus információ az interneten?
További termékspecifikus információ a következő weboldalon található: xxxxx://xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxx/
Argentina |
Ausztralia |
Ausztria (Vienna) |
Bahrain |
Bangladesh (Dhaka) |
Barbados |
Belgium (Brussels) |
Belgrade Stock Exchange |
Bermuda (Hamilton) |
Botswana (Gabaron) |
Brazil (Sao paolo) |
Bulgaria |
Cayman |
CBT_Chicago Board of Trade |
Chicago Board Options Exchange |
Chile |
China |
CME-Chicago Mercantile Exchange |
CMX-Commodity Exchange |
Colombia (Bogota) |
Costa Rica (Xxx Xxxx) |
Croatia |
Cyprus |
Czech Republic (Prague) |
Denmark (Copenhagen) |
Easdaq |
Ecuador |
Egypt |
EOP - Euronext Derivatives Paris |
Estonia |
Euro mn |
EUX-Eurex |
Finland (Helsinki) |
FNX-ICE futures US Currencies |
France (Paris) |
Germany |
Ghana (Accra) |
Greece (Athens) |
Hong Kong |
Hungary (Budapest) |
2. melléklet
ICE-ICE Futures Europe |
ICF-ICE Futures Europe Financials |
India |
Indonesia (Jakarta) |
Iran |
Ireland |
Ireland (Dublin) |
Israel (Tel aviv) |
Italy (Milan) |
Ivory Coast (Abidjan) |
Jamaica (Kingston) |
Japan |
Jordan (Amman) |
Kanada |
Kazakhstan Stock Exchange |
Kenya (Nairobi) |
Korea (Seoul) |
Kuwait |
Latvia |
Lebanon |
LIF-LIFFE |
Lithuania |
Luxembourg |
Malawi |
Malaysia (Kuala lumpur) |
Malta (Valetta) |
Mauritius (Port louis) |
Mesdaq |
Mexico |
MFM- MEFF Renta Variable |
Morocco (Casablanca) |
Namibia (Windhoek) |
NASDAQ Capital Market |
Netherlands (Amsterdam) |
New Zealand (Nzse) |
Nigeria (Lagos) |
Norway (Oslo) |
NYF-ICE Futures US Indices |
NYM - New York Mercantile Exchange |
Offshore funds |
Omon |
OSE-OSAKA Exchange |
Pakistan (Karachi) |
Panama (Panama city) |
Paraguay (Asuncion) |
Peru (Lima) |
Philippines |
Poland (Warsaw) |
Portugal |
Romania |
Seaq intl (London intl) |
Singapore |
Six swiss exchange |
Slovakia (Bratislava) |
Slovenia (Ljubljana) |
South Africa (Johannesburg) |
Spain (Madrid) |
Sri lanka (Colombo) |
Swaziland |
Sweden (Stockholm) |
Switzerland |
Taiwan (Taipei) |
Thailand (Bangkok) |
Trinidad (Port of spain) |
Tunisia (Tunis) |
Turkey (Istanbul) |
Uae |
Ukrainian Stock Exchange |
United Kingdom (London) |
United States |
Uruguay (Montevideo) |
Venezuela (Caracas) |
XETRA |
Zambia |
Zimbabwe (Harare) |
(P) ATHEX
(P) Australian Securities Exchange Limited
(P) BATS Exchange
(P) BM&FBOVESPA
(P) Bolsas y Mercados Espanoles
(P) BVB Group
(P) CBOE Parent
(P) Chi-X
(P) CME Group
(P) Deutsche Borse
(P) Hanoi Exchange
(P) Hong Kong Exchange (HKEx)
(P) ICE Exchange
(P) JSE Ltd
(P) Korea Exchange
(P) London Stock Exchange Group
(P) MTS Group
(P) NASDAQ OMX
(P) Nordic Derivatives Exchange
(P) NYSE Euronext
(P) NYSE Liffe
(P) NYSE-Arca-Amex
(P) NYSE-Euronext-Liffe
(P) OLSO BORS ASA
(P) RTS Exchange
(P) SIX Group
(P) TMX Group
(P) TSE Group
(P) TSX Venture
(P) Wiener Borse
*Dhaka Stock Exchange
*Douala Stock Exchange
*Iraq Stock Exchange
Abu Dhabi Securities Exchange ACE Commodities and Derivatives Exchange
of India
Agricultural Futures Exchange of Thailand
AIAF Mercado De Renta Fija Aktie Torget
Alpha Trading Systems Alpha Venture
Alternate Investment Market Amman Stock Exchange APX Power NL
APX Power UK APX-ENDEX
ASX 24 (formerly Sydney Futures Exchange)
ASX PureMatch
Athens Derivatives Exchange Athens Exchange Alternative Market Athens Stock Exchange
Australian Securities Exchange
Bahamas International Securities Exchange
Bahrain Bourse
Bahrain Financial Exchange Baku Stock Exchange Baltic Exchange
Banja Luka Stock Exchange Barbados Stock Exchange Barcelona Stock Exchange BATS Exchange Options Market BATS Trading Europe
Bats Trading US BATS Y Exchange Beirut Stock Exchange
Belgrade Stock Exchange Berlin Stock Exchange Bermuda Stock Exchange Berne Stock Exchange Bilbao Stock Exchange BlueNext
Bolsa de Comercio de Buenos Aires Bolsa de Comercio de Santiago de Chile
Bolsa De Valores De Caracas Bolsa de Valores de Colombia Bolsa de Valores de Quito Bolsa Electronica de Chile Bolsa Electronica de Valores de Uruguay
Bolsa Nacional de Valores Costa Rica
Borsa Italiana
Boston Options Exchange Botswana Stock Exchange Bourse Regionale des Valeurs Mobilieres
BOVESPA
Bratislava Stock Exchange Brazilian Mercantile and Futures Exchange
BSE India
Bucharest Stock Exchange Budapest Stock Exchange
Buenos Aires Mercato De Valores Bulgarian Stock Exchange Burgundy
Bursa Malaysia
C2 Options Exchange
Canadian National Stock Exchange Cape Verde Stock Exchange Casablanca Stock Exchange Cayman Islands Stock Exchange CBOE Futures Exchange
CBOE Stock Exchange
Channel Islands Stock Exchange Chi-X Australia
Chi-X Canada Chi-X Europe Chi-X Japan
Chicago Board of Trade
Chicago Board Options Exchange Chicago Climate Futures Exchange Chicago Mercantile Exchange Chicago Stock Exchange
China Financial Futures Exchange Clearing Corporation of India CME Globex
Colombo Stock Exchange COMEX
Continuous Market (SIBE) Cyprus Stock Exchange Dalian Commodity Exchange Damascus Securities Exchange
Dar Es Salaam Stock Exchange Deutsche Boerse Tradegate Dubai Financial Market
Dubai Gold and Commodities Exchange
Dubai Mercantile Exchange Dusseldorf Stock Exchange Eastern Caribbean Securities Exchange
EDGA Exchange EDGX Exchange Egyptian Exchange
Electronic Futures Exchange (ELX) Energy Exchange Austria
Equiduct Trading Eris Exchange
Ethiopia Commodity Exchange Eurex
Euro Global MTS Euro MTF EuroCredit MTS EuroMTS
European Climate Exchange European Energy Exchange European Warrant Exchange EuroTLX
FINRA ADF
First North Copenhagen First North Helsinki First North Iceland First North Stockholm Fish Pool ASA
Frankfurt Stock Exchange Fukuoka Stock Exchange Georgia Stock Exchange Gestore del Mercato Elettrico Ghana Stock Exchange Global Board of Trade
Green Exchange
GreTai Securities Market Growth Enterprise Market GXG Markets
Hamburg Stock Exchange Hanoi Stock Exchange Hanoi UPCoM
Hanover Stock Exchange Hi-MTF
Ho Chi Minh Stock Exchange Hong Kong Futures Exchange Hong Kong Mercantile Exchange Hong Kong Stock Exchange
ICE Futures Canada ICE Futures Europe ICE Futures US
Indian Commodity Exchange Indonesia Commodity and Derivatives
Exchange
Indonesia Stock Exchange Instinet Canada Cross International Martime Exchange International Securities Exchange Irish Stock Exchange
Istanbul Gold Exchange Istanbul Stock Exchange Jamaica Stock Exchange
Japan Securities Dealers Association JASDAQ
Johannesburg Stock Exchange Kansai Commodity Exchange Kansas City Board Of Trade Karachi Stock Exchange Kazakhstan Stock Exchange Korea Freeboard
Korean Futures Exchange KOSDAQ
KOSPI Stock Market Kuwait Stock Exchange Lao Securities Exchange Lima Stock Exchange Liquidnet Canada Ljubljana Stock Exchange London Bullion Market London International London Metal Exchange London Stock Exchange Lusaka Stock Exchange
Luxembourg Stock Exchange Macedonian Stock Exchange Madrid Stock Exchange Malawi Stock Exchange Malta Stock Exchange Markit BOAT
Mauritius Stock Exchange
MBNK - Interregional Stock Exchange of Oil
and Gas Industry MEFF Renta Variable
Mercado a Termino de Buenos Aires Mercado Abierto Electronico Mercado De Valores Mendoza MEXDER Exchange
Mexico Stock Exchange MFAO Olive Oil Exchange Minneapolis Grain Exchange Moldova Stock Exchange Mongolian Stock Exchange Montenegro Stock Exchange Montreal Climate Exchange Montreal Exchange
MTS Austria MTS Belgium
MTS Czech Republic MTS Denmark
MTS Finland MTS France MTS Germany MTS Greece MTS Ireland MTS Israel MTS Italy
MTS Netherlands MTS Portugal MTS Slovenia MTS Spain
Multi Commodities Stock Exchange Multi Commodity Exchange of India Munich Stock Exchange
Muscat Securities Market N2EX UK Power Market Nagoya Stock Exchange Nairobi Securities Exchange Namibian Stock Exchange NASDAQ Capital Market NASDAQ Dubai
NASDAQ Global Market NASDAQ Global Select NASDAQ InterMarket NASDAQ OMX Armenia NASDAQ OMX BX
NASDAQ OMX Commodities Exchange
NASDAQ OMX Copenhagen NASDAQ OMX Futures Exchange NASDAQ OMX Helsinki NASDAQ OMX Iceland NASDAQ OMX PHLX
NASDAQ OMX PSX NASDAQ OMX Riga
NASDAQ OMX Stockholm
NASDAQ OMX Tallinn NASDAQ OMX Vilnius NASDAQ Options Market NASDAQ OTC
National Commodity and Derivatives
Exchange India
National Spot Exchange of India National Stock Exchange National Stock Exchange of Australia
National Stock Exchange of India New EuroMTS
New York Mercantile Exchange New York Stock Exchange New Zealand Exchange
NEX
Nicaragua Bolsa Valores Nigerian Stock Exchange Nile Stock Exchange Nord Pool Spot
Nordic Derivatives Exchange Finland
Nordic Derivatives Exchange Sweden
Nordic Growth Market Norwegian OTC Market NYSE AMEX
NYSE Arca
NYSE Arca Europe NYSE BondMatch
NYSE Euronext Amsterdam NYSE Euronext Brussels NYSE Euronext Lisbon NYSE Euronext Paris NYSE Liffe Amsterdam NYSE Liffe Brussels
NYSE Liffe Lisbon NYSE Liffe London NYSE Liffe Paris NYSE Liffe US Omega ATS
OMEL Mercado de Electricidad OMIP Operador De Mercado Iberico De
Energia
One Chicago
Osaka Securities Exchange OSLO AXESS
OSLO BORS
OTC Bulletin Board OTC Markets
Pakistan Mercantile Exchange Palestine Securities Exchange Panama Stock Exchange
PEX Private Exchange
PFTS Stock Exchange Philippine Stock Exchange PLUS Markets
Polish Power Exchange
Port Moresby Stock Exchange Power Exchange Central Europe Power Exchange India Limited Powernext
Prague Stock Exchange PURE Trading
Qatar Exchange Quote MTF RASDAQ Market Ringgit Bond Market
Rosario Futures Exchange Rwanda Stock Exchange Sapporo Securities Exchange Sarajevo Stock Exchange Saudi Arabian Stock Exchange SBI Japannext
Scoach Switzerland Shanghai Futures Exchange Shanghai Gold Exchange Shanghai Stock Exchange SharesPost Market Shenzhen Stock Exchange
Sibiu Monetary Financial and Commodities Exchange Sigma X ATS
SIGMA X MTF SIM VSE
Singapore Exchange
Singapore Mercantile Exchange SIX Swiss Exchange
SIX Swiss Exchange Europe Slovak Power Exchange
South African Futures Exchange South Pacific Stock Exchange St. Petersburg International Mercantile
Exchange
St. Petersburg Stock Exchange Stuttgart Stock Exchange Swaziland Stock Exchange Taiwan Futures Exchange Taiwan Stock Exchange
Tel Aviv Stock Exchange Thailand Futures Exchange
The Stock Exchange of Thailand Tirana Stock Exchange
TMX Select Tokyo AIM
Tokyo Commodity Exchange Tokyo Financial Exchange Tokyo Grain Exchange Tokyo Stock Exchange
TOM MTF
Toronto Stock Exchange TriAct Canada
Trinidad and Tobago Stock Exchange
TSX Venture Exchange Tunis Stock Exchange
Turkish Derivatives Exchange Turquoise
Uganda Securities Exchange Ukrainian Stock Exchange United Stock Exchange Valencia Stock Exchange Vienna Stock Exchange
Warsaw Stock Exchange XETRA
XETRA International Market Zagreb Stock Exchange Zhengzhou Commodity Exchange Zimbabwe Stock Exchange