Flip
Flip
Általános Szerződési Feltételek Törzsrész
(rövid megnevezése más iratokban: Flip ÁSZF)
Hatálya: 2023.02.01.
Tartalomjegyzék
1. Szolgáltató elérhetősége, általános adatok 5
1.1. Szolgáltató neve, székhelyének postai címe, internetes honlapjának címe 5
1.2. Szolgáltató központi ügyfélszolgálatának elérhetőségei (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség, nyitvatartási idő) és annak a helynek, elérhetőségnek a megnevezése, ahol egyéb ügyfélszolgálatainak elérhetőségei naprakészen megismerhetők 5
1.3. Szolgáltató hibabejelentőjének valamennyi elérhetősége (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség, nyitvatartási idő) 5
1.4. Szolgáltató internetes honlapjának címe 5
1.5. Az általános szerződési feltételek tárgyi hatálya 5
1.6. Az ÁSZF-ben, az Egyedi előfizetői szerződésben és ahhoz kapcsolódó módosításban, nyilatkozatban hivatkozott jogszabályok rövidítése 6
1.7. Az ÁSZF-ben az Egyedi előfizetői szerződésben és ahhoz kapcsolódó módosításban, nyilatkozatban használt egyes fogalmak meghatározása 7
1.8. Előzetes tájékoztatás tartalma 9
1.9. A Korm. rendelet szerinti előzetes tájékoztatás 11
2. Az Előfizetői szerződés megkötése és feltételei 11
2.1. Az Előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges adatok listája 11
2.1.1. Személyes és kapcsolattartási adatok 11
2.1.2. Hálózati végpontra vonatkozó adatok 12
2.1.3. Nyilatkozatok 12
2.2. Az Előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás 12
2.2.1. Az Előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó általános szabályok 12
2.2.2. A bejelentett adatok valódiságának ellenőrzése 13
2.2.3. Fizetőképesség vizsgálata és vagyoni biztosíték 13
2.2.4. Műszaki előminősítés 14
2.2.5. Az Előfizetői szerződés megkötésének módja és az Előfizetői szerződés létrejöttének időpontja 14
2.2.6. A szerződéskötésre és -módosításra irányuló igény elutasítása 16
2.3. A Szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének esetleges időbeli, személyi, tárgyi és egyéb korlátai 16
2.4. A Hálózati végpont létesítésére, vagy hálózati végponthoz, hálózathoz történő csatlakozására és a szolgáltatás megkezdésére vállalt határidő 17
2.4.1. A Hálózati végpont létesítésének és a Szolgáltatás megkezdésének határideje 17
2.4.2. A Hálózati végpont kialakítása 17
2.4.3. A Hálózati végpont kialakításához, a vezetékek, berendezések elhelyezéséhez kapcsolódó előírások 17
2.4.4. Kiegészítő létesítés 18
2.4.5. Közreműködő 18
3. A Szolgáltatás tartalma 18
3.1. A Szolgáltató által nyújtott Előfizetői szolgáltatás leírása 18
3.2. A segélyhívó szolgáltatásokhoz való hozzáférésre, a segélyhívó szolgáltatások használatára, valamint a hívó helyére vonatkozó információhoz való hozzáférésre és az információk felhasználására vonatkozó leírás 19
4. Felelősség az előfizetői szerződés teljesítéséért 19
4.1. Hálózati végpont helye 19
4.2. A Szolgáltató és az Előfizető felelőssége 19
4.3. A Szolgáltató hibás teljesítése 20
4.3.1. Az Előfizető jogai a Szolgáltatás hibás teljesítése esetén 20
4.3.2. Kötbér fizetésének esetei 21
4.4. Hibaelhárítás, hibabejelentések kezelése, folyamata, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hiba elhárítására vonatkozó eljárás 24
2/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
4.4.1. Hibabejelentéssel összefüggő általános rendelkezések 24
4.4.2. Előfizető kötelezettségei a Hibabejelentéssel és hibaelhárítással kapcsolatban 25
4.5. Tájékoztatás azon intézkedésről, amelyeket a Szolgáltató a hálózat és a szolgáltatás biztonságát és a hálózat egységét befolyásoló eseményekkel és fenyegetésekkel, valamint sebezhető pontokkal kapcsolatban tehet 26
4.6. Az Előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei 26
5. A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása, felfüggesztése 27
5.1. A Szolgáltatás szüneteltetésének esetei, feltételei, az Előfizető által kérhető szüneteltetés leghosszabb időtartama, a díjfizetéshez kötött szüneteltetés esetei 27
5.1.1. Az Előfizető által kérhető, illetve az Előfizető érdekkörében felmerülő szüneteltetés 27
5.1.2. A Szolgáltató érdekkörében felmerülő okból történő szüneteltetés 28
5.1.3. Mindkét fél érdekkörén kívül eső okból történő szünetelés 28
5.1.4. A díjfizetéshez kötött szüneteltetés esetei 28
5.2. A Szolgáltatás korlátozásának, így különösen az Előfizető által indított vagy az Előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozásának, a Szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének – esetei és feltételei, továbbá a megvalósításának módjai 28
5.3. A Szolgáltatás felfüggesztésének esetei és feltételei 30
6. Ügyfélkapcsolat, panaszkezelés, kártérítés, jogviták 30
6.1. Az Előfizetői bejelentések, Panaszok kezelése, folyamata (Díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése) 30
6.1.1. Előfizetői bejelentések, Panaszok kezelése, kártérítési igény 30
6.1.2. Egyéb rendelkezések 30
6.1.3. Díjreklamáció (felszámított díj összegét érintő Panasz) 31
6.2. Tájékoztatás a Szolgáltatással összefüggő jogviták peres és peren kívüli kezdeményezésének lehetőségéről és feltételeiről, a békéltető testülethez való fordulás jogáról, az eljárásra jogosult hatóságok, békéltető testület és egyéb szervezetek megnevezése, elérhetőségeik (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség) feltüntetése 31
6.2.1. A hatáskörrel rendelkező szervek felsorolása és elérhetősége 31
6.2.2. A Hatóság hatásköre 31
6.2.3. A fogyasztóvédelmi hatóság hatásköre 31
6.2.4. A Média- és Hírközlési Biztos hatásköre 32
6.2.5. A békéltető testületek hatásköre 32
6.2.6. A bíróságok hatásköre 32
6.2.7. A határon átnyúló jogvitarendezésre vonatkozó szabályok 32
6.3. Az ügyfélszolgálat működése, az ügyfelek Szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje 32
6.3.1. Az ügyfélszolgálat működése 32
6.3.2. Azonosítás 33
6.3.3. Hangrögzítés szabályai 33
6.4. A tudakozó szolgáltatás igénybevétele 33
7. Díjak, díjszabás, díjfizetés, számlázás, kötbér 33
7.1. A díjfizetéssel és számlázással, számlaküldéssel kapcsolatos feltételek 34
7.1.2. A Szolgáltató hibás számlázása 36
7.1.3. Az Előfizető késedelmes számla kiegyenlítése esetén a Szolgáltató által alkalmazott jogkövetkezmények 36
7.2. A különböző fizetési módokból adódó, Xxxxxxxxxx érintő eltérések 36
7.2.1. Készpénzes fizetési mód 36
7.2.2. Pénzforgalmi szolgáltató útján vagy más elektronikus módon történő fizetés 37
8. Az Előfizetői szerződés időtartama 37
9. Az Előfizetői szerződés módosításának és megszűnésének esetei és feltételei 37
9.1. A Szolgáltató által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a Szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az Előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az Előfizetőt megillető jogok 37
3/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
9.1.1. A Szolgáltató által kezdeményezett, közös megegyezésen alapuló szerződésmódosítás 37
9.1.2. A Szolgáltató jogosultsága a szerződésmódosításra, az Előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az Előfizetőt megillető jogok 38
9.2. Az Előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás 38
9.2.1. Átírás 39
9.2.2. Áthelyezés 40
9.3. A Szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 40
9.3.1. Szolgáltató rendes felmondása 40
9.3.2. Szolgáltató rendkívüli felmondása 41
9.4. Az Előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei 42
9.4.1. Előfizető rendes felmondása 42
9.4.2. Az Előfizető rendkívüli felmondási joga 42
9.5. Egyéb Előfizetői szerződés megszűnési esetek és feltételek 43
9.5.1. Az Előfizetői szerződés megszűnésének esetei 43
9.5.2. Előfizető elállása 43
9.5.3. Előfizetői szerződés megszűnése az Előfizető halála vagy jogutód nélküli megszűnése esetén 43
9.5.4. Az Előfizetői szerződés megszűnése a Szolgáltató jogutóddal való megszűnése esetén (az Előfizetői szerződés átruházása más szolgáltatóra) 44
9.6. Eljárás az Előfizetői szerződés megszűnése esetén 44
10. Az Előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei 45
10.1. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség 45
10.2. A Szolgáltatás rendeltetésszerű használata 45
10.3. Adatváltozás bejelentése 45
10.4. Együttműködési kötelezettség (hálózatfejlesztéssel és migrációval kapcsolatban) 45
10.5. Az Előfizető által küldött információk és/vagy reklámok tartalmával és a kéretlen információ és/vagy reklám küldéssel kapcsolatos kötelezettség 46
10.6. A Szolgáltató által postai úton küldött értesítésekre alkalmazandó szabályok 46
11. A fogyatékossággal élő előfizetők számára nyújtott termékek és szolgáltatások részletei és tájékoztatás az ezekkel kapcsolatos aktuális információk elérhetőségéről 47
4/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
1. Szolgáltató elérhetősége, általános adatok
1.1. Szolgáltató neve, székhelyének postai címe, internetes honlapjának címe
Cégnév: Magyar Telekom Távközlési Nyilvánosan Működő Részvénytársaság Rövid cégnév: Magyar Telekom Nyrt.
Székhely: 1097 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 36. Internetes honlap: xxx.xxxx.xx
1.2. Szolgáltató központi ügyfélszolgálatának elérhetőségei (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség, nyitvatartási idő) és annak a helynek, elérhetőségnek a megnevezése, ahol egyéb ügyfélszolgálatainak elérhetőségei naprakészen megismerhetők
Ügyfélszolgálati Hívószám | Ügyintézés | Díjazása |
1446 | Flip ügyfélszolgálat és hibabejelentő hívószáma, csak belföldről elérhető | Díjmentes |
x00000000000 | EU Roaming tájékoztató hívószáma | EU-ból történő hívás esetén díjmentes |
x00000000000 | Roaming ügyfélszolgálat, non-EU-ból elérhető | Roaming zóna díjazásának megfelelő díjazással |
Flip ügyfélszolgálat postacíme: | 1519 Budapest, Pf: 1446 | |
Az oldalon kitölthető sablon, amely a következő e- mail címre küld levelet: xxxx@xxxx.xx | ||
Személyes ügyfélszolgálat | A személyes ügyfélszolgálatok címe és nyitvatartása naprekészen elérhető a xxx.xxxx.xx honlapon |
1.3. Szolgáltató hibabejelentőjének valamennyi elérhetősége (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség, nyitvatartási idő)
Lásd az 1.2. pontban.
1.4. Szolgáltató internetes honlapjának címe
Lásd az 1.2. pontban.
1.5. Az általános szerződési feltételek tárgyi hatálya
A jelen ÁSZF a Szolgáltató lezárt Flip Otthon+, Flip Otthon Flip 3, valamint értékesíthető Flip Trió szolgáltatásaira terjed ki, és a Szolgáltatásokkal kapcsolatban a Felek jogait és kötelezettségeit szabályozza.
A jelen ÁSZF Törzsrészből és Mellékletekből áll.
5/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
Törzsrész: az egyes Előfizetői szolgáltatásokra vonatkozó általános jellegű szabályozást tartalmazza; Mellékletek:
1. sz. melléklet: Szolgáltatások leírása, díjak, csatornakiosztás, ügyfélszolgálati és műszaki díjak
2. sz. melléklet: Szolgáltatóváltás szabályai
3. sz. melléklet: Szolgáltatások műszaki leírása, minőségi célértékek
4. sz. melléklet: Adatkezelési szabályzat, jogvita esetén eljáró szervek
5. sz. melléklet: Akciók, kedvezmények
A mellékletek az ÁSZF szerves részét képezik, így a Törzsrész és a mellékletek együttesen alkalmazandóak. Az egyes mellékletek és a Törzsrész közötti eltérés esetén a melléklet irányadó.
Az egyes Előfizetői szolgáltatások vonatkozásában az ÁSZF rendelkezései értelemszerűen csak akkor alkalmazandóak, amennyiben azok a Szolgáltatás jellegéből adódóan az adott Előfizetői szolgáltatásra értelmezhetőek.
1.6. Az ÁSZF-ben, az Egyedi előfizetői szerződésben és ahhoz kapcsolódó módosításban, nyilatkozatban hivatkozott jogszabályok rövidítése
Akr.: a nyilvános elektronikus hírközlési szolgáltatáshoz kapcsolódó adatvédelmi és titoktartási kötelezettségre, az adatkezelés és a titokvédelem különleges feltételeire, a hálózatok és a szolgáltatások biztonságára és integritására, a forgalmi és számlázási adatok kezelésére, valamint az azonosítókijelzésre és hívásátirányításra vonatkozó szabályokról szóló 4/2012. (I.24.) NMHH rendelet
Eszr.: az elektronikus hírközlési előfizetői szerződések részletes szabályairól szóló 22/2020. (XII.21.) NMHH rendelet
Eszmr.: az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének az előfizetők és felhasználók védelmével összefüggő követelményeiről, valamint a díjazás hitelességéről szóló 13/2011. (XII. 27.) NMHH rendelet
Fgytv.: a fogyasztóvédelemről szóló1997. évi CLV. törvény
Gdpr.: az Európai Parlament és a Tanács 2016. április 27-i (EU) 2016/679 rendelete a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet)
Info. tv.: az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény
Korm. rendelet : a fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet
Minőségir.: az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének az előfizetők és felhasználók védelmével összefüggő követelményeiről, valamint a díjazás hitelességéről szóló 13/2011. (XII.27.) NMHH rendelet
Mttv.: a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény Ptk.: a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
Bizottság rendelete : az EU 2018/1972 európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján a nyilvánosan elérhető elektronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók által használandó szerződésösszefoglaló minta létrehozásáról.
6/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
TSM rendelet: a nyílt internet-hozzáférésről szóló 2015/2120/EU rendelet
1.7. Az ÁSZF-ben az Egyedi előfizetői szerződésben és ahhoz kapcsolódó módosításban, nyilatkozatban használt egyes fogalmak meghatározása
Az Előfizetői szerződéssel és az azzal igénybe vett szolgáltatással kapcsolatos alapvető fogalmakat az Eht.; Eszr.; Eszmr. jogszabályok tartalmazzák, ezeken túl a Szolgáltató által meghatározott definíciók az alábbiak:
Alapvető díjszabás: Az igénybevett szolgáltatásra vonatkozó havi előfizetési díj és forgalmi díj.
ÁSZF: a Szolgáltató jelen általános szerződési feltételei elektronikus hírközlési szolgáltatások igénybevételére vonatkozóan Egyéni előfizetők részére.
Díjreklamáció: olyan, az Előfizető által a Szolgáltatónál előterjesztett Panasz, amely a Szolgáltató által felszámított díj összegének vitatásával kapcsolatos.
Egyedi előfizetői szerződés : a Szolgáltatás nyújtására és igénybevételére vonatkozó, az ÁSZF szerint megkötött Előfizetői szerződés, amely nem tartalmazza a Szolgáltató általános szerződési feltételeit, de tartalmazza legalább az Eszr. 11. § szerinti adatokat.
Egyedi értékhatár : a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatás tekintetében az igénybevétel korlátjaként a Szolgáltató által meghatározott összeghatárok, adatmennyiségek.
Elektronikus hírközlő végberendezés (végberendezés) : az elektronikus hírközlési tevékenység végzéséhez szükséges berendezés, ideértve többek között a készüléketolyan termék vagy egy termék olyan része, amelynek rendeltetése az elektronikus hírközlő hálózatra való kapcsolódás közvetlenül vagy közvetve, a Hálózati végponton keresztül az elektronikus hírközlő hálózattal való együttműködés céljából.
Elektronikus hírközlő berendezés : a Szolgáltató tulajdonát képező, a Szolgáltatás nyújtásához használt berendezés, különösen a Szolgáltató berendezés és az Előfizetői végberendezés.
Szolgáltató tulajdonát képező berendezés vagy Szolgáltatói berendezés : Elektronikus hírközlő berendezés, és Elektronikus hírközlő végberendezés (Eht.188.§ 20.; 23.)
Előfizető tulajdonát képező végberendezés vagy Előfizetői végberendezés : Az Előfizető tulajdonát képező Elektronikus hírközlő végberendezés (Eht.188.§ 23)
Előfizetői bejelentés : a Panasz és a Hibabejelentés.
Előfizetői szerződés adatainak összefoglalója : az EU 2018/1972 európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján a nyilvánosan elérhető elekronikus hírközlési szolgáltatásokat nyújtó szolgáltatók által használandó szerződés-összefoglaló a Bizottság (EU) 2019/2243 végrehajtási rendelete szerint.
Előzetes tájékoztatás: a Szolgáltató az Eht. 129. § (1a) bekezdés a) pontja szerinti, az Előfizetői szerződés megkötését megelőző tájékoztatás, az Eszr. 5. § (1) és (3) bekezdés szerinti tartalommal. Az Előzetes tájékoztatás tartalmát a Törzsrész 1.6. és 1.7. pont tartalmazza, azon további pontok megjelölésével, ahol a részletes feltételek megismerhetők.
Felek: a Szolgáltató és az Előfizető.
7/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
Lezárt Flip Otthon+, Flip Otthon és Flip 3, valamint értékesíthető Flip Trió szolgáltatás : a Szolgáltató helyhez kötött szolgáltatásai (helyhez kötött (vezetékes) telefonszolgáltatás, helyhez kötött (vezetékes) internet szolgáltatás, helyhez kötött műsorterjesztési szolgáltatás).
Hatóság: a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság.
Hibabehatároló eljárás : a Szolgáltató által a Hibabejelentést követően elvégzett vizsgálat, amely alapján eldönthető, hogy további helyszíni vizsgálat szükséges-e, vagy nem, illetőleg a hiba nem észlelhető, vagy az nem a Szolgáltató érdekkörében merült fel. Nem a Szolgáltató érdekkörében merül fel a hiba, amennyiben az harmadik fél hálózatában jelentkező körülmény miatt merül fel.
Xxxxx: az Igénylő által a Szolgáltatás igénybevételére vonatkozóan az Előfizetői szerződés megkötésére a Szolgáltatónál előterjesztett igény, megrendelés.
Igénylő: Előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó Xxxxx bejelentője.
Lezárt díjcsomag : olyan díjcsomag, amelyre vonatkozóan a hatályos Előfizetői szerződések hatályosak maradnak, de amely új Előfizetői szerződés, illetve Előfizetői szerződés módosítása (díjcsomag-váltás) útján nem vehető igénybe.
Műszaki előminősítés: az a folyamat, amelynek során a Szolgáltató az Előfizetővel való szerződéskötés előtt egy, a Szolgáltató által üzemeltetett műszaki előminősítő rendszer segítségével és a műszaki nyilvántartását figyelembe véve információt ad arról, hogy egy adott területen a Szolgáltató mely Előfizetői szolgáltatásokat képes létesíteni és nyújtani.
Online ügyfél fiók: Az Online ügyfél fiók egy online ügyintézői felület, ahol egyéb azonosítók (pl. Ügyfél- azonosító, előfizetői jelszó) rendszeres használata nélkül, az Online ügyfél fiók létrehozása során megadott e-mail címmel és jelszóval van lehetőség ügyintézésre.
Panasz: az Előfizetői szerződés alapján igénybevett elektronikus hírközlési szolgáltatás nyújtásával összefüggésben az Előfizető által tett olyan bejelentés, amely az Előfizetőt érintő egyéni jogsérelem vagy érdeksérelem megszüntetésére irányul és nem minősül Hibabejelentésnek, beleértve a Díjreklamációt is.
Rendszeres karbantartás: a Szolgáltató azon technikai eszközeinek üzemképes állapotban tartására vonatkozó karbantartási tevékenysége, amely biztosítja a karbantartás hatására a minőségi célértékek elérésének folyamatos fenntartását, beleértve a hálózat felújítását is. A Rendszeres karbantartás biztosítja az üzemelés hatására fokozatosan csökkenő üzembiztonság időszakonkénti növelését, lassítva ezzel a technikai eszközök elhasználódásának folyamatát.
Számlázási ciklus : az előfizetési, havidíjak és forgalmi díjak számlán történő szerepeltetésének rendje. A Szolgáltató által alkalmazott gyakorlat szerint a számlázás jelenleg kétféle ciklusban történik az itt, illetve az Előfizetői szerződésben meghatározottak szerint. Tárgyhavi: a tárgyhónapban kerülnek kiszámlázásra az adott hónapra vonatkozó előfizetési- és havidíjak, és a tárgyhónapot megelőző hónapra vonatkozó, utólag számlázott forgalmi, és eseti igénybevétel alapján felmerülő és számlázott díjak. Utólagos: utólag kerülnek kiszámlázásra számlázás hónapját megelőző hónapra vonatkozó előfizetési- és havidíjak, és a számlázás hónapját megelőző hónapra vonatkozó forgalmi, és eseti igénybevétel alapján felmerülő és számlázandó díjak. A Számlázási ciklus Előfizető által kezdeményezett megváltoztatására nincs lehetőség. Amennyiben az Előfizető a Szolgáltatást kizárólag a számlázási időszak egy részében veszi igénybe, a Szolgáltató a szolgáltatás leírásában írtak alapján a Szolgáltatás tényleges igénybevételének időtartamára kiterjedően állítja ki a számlát az Előfizető részére (törthavi számlázási mód).
8/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
Számlázási időszak : a Szolgáltatás aktiválásakor a számlázási rendszer automatikusan besorolja az előfizetést egy számlázási időszakba. Ez határozza meg, hogy a hónap melyik napján kerül zárásra és kiállításra az adott havi számla.
Szolgáltatáscsomag: olyan csomag, amely több elektronikus hírközlési szolgáltatásból, egy vagy több elektronikus hírközlési szolgáltatásból és elektronikus hírközlő végberendezésből, vagy elektronikus hírközlési szolgáltatásból és más szolgáltatásból áll, és amelyet a szolgáltató ugyanazon szerződés vagy egymással szorosan összefüggő szerződések keretében nyújt vagy értékesít az Előfizetők számára.
Szolgáltató : Magyar Telekom Nyrt.
Tartós adathordozó : olyan eszköz, amely lehetővé teszi az adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését. Ilyen eszköz különösen a papír, az USB kulcs, a CD-ROM, a DVD-ROM, a memóriakártya, a számítógép merevlemeze, az elektronikus levél, illetve az SMS. Tartós adathordozó az Online ügyfél fiók, amely lehetővé teszi az adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését.
Ügyfél azonosító: a Szolgáltató által meghatározott számsorból azonosító, amelyről a Szolgáltató az Előfizetői szerződés megkötésekor tájékoztatja az Előfizetőt.
Üzleti előfizető: az a vállalkozás, amely a 2004. évi XXXIV. törvény 3. § (1) bekezdése szerint kis- és középvállalkozásnak minősül Egyedi előfizetői szerződést kíván kötni.
Üzleti igénylő : a 2004. évi XXXIV. törvény 3. § (1) bekezdése szerint kis- és középvállalkozásnak minősülő Igénylő, amely és Egyedi előfizetői szerződést kíván kötni.
1.8. Előzetes tájékoztatás tartalma
a) Az Eszmr-ben meghatározott, továbbá a Szolgáltató által önként vállalt egyedi szolgáltatásminőségi követelményeinek célértékei, internet-hozzáférés szolgáltatás esetén a késleltetés, csomagvesztés, és késleltetés-ingadozás célértékeire vonatkozó tájékoztatás, az új Hálózati végpont létesítésének és a szolgáltatás megkezdésének határideje, a meghibásodási valószínűség és a hívásjelzési késedelmekre vonatkozó követelmények, illetve a forgalomszabályozási intézkedésekkel összefüggő és az esetleges mennyiségi korlátozás, a sebesség és más szolgáltatásminőségi paraméterek internet-hozzáférés szolgáltatásokra gyakorolt hatásáról szóló tájékoztatás az ÁSZF 3. sz. mellékletében található meg.
b) A teljes és naprakész díjszabás, azon belül a díjcsomag, a rendszeres díjak, különösen az előfizetési díj, a használati díj és a forgalmi díjak, a szolgáltatásnyújtás megkezdéséhez kapcsolódó díjak, különösen a belépési díj, a díjcsomagban foglalt adatforgalmi vagy összegkeret összege, a díjcsomagban foglalt hívások, üzenetek és adatforgalom mennyisége, valamint a kereten túli további egyedi díjszabású egységek, számok, szolgáltatások díjai, az esetleges speciális díjszabás, az ügyfélszolgálattal és a szolgáltató által nyújtott karbantartási szolgáltatásokkal, valamint a kapcsolódó díjakkal, továbbá szolgáltatáscsomag esetén a szolgáltatáscsomag egyes elemeinek díjaival kapcsolatos tájékoztatás az ÁSZF 1. sz. mellékletében található meg.
c) Az előfizetői szerződés időtartama, az előfizetői szerződésben szereplő kedvezmények igénybevételéhez szükséges minimális használatra vagy időtartamra vonatkozó feltételek, a határozott idejű előfizetői szerződés időtartamának meghosszabbítására, vagy határozatlan időtartamú előfizetői szerződéssé átalakulására, valamint a határozott időtartamú előfizetői szerződés megszűnésére vonatkozó feltételek az ÁSZF Törzsrész 8. pontjában található meg.
9/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
d) Az előfizető jogai hibás teljesítés esetén, a szolgáltatót terhelő kötbérfizetési kötelezettség esetei, az előfizetőt megillető kötbér meghatározása, mértéke és a kötbérfizetés módja az ÁSZF Törzsrész 4.3. pontjában található meg.
e) A szolgáltatóváltással, számhordozással és egyéb azonosítók hordozhatóságával kapcsolatos díjak, a szolgáltatóváltás, számhordozás és egyéb azonosítók hordozásának késedelmes végrehajtása esetén az előfizetőnek járó kompenzáció, valamint a tájékoztatás arról, hogy az előre fizetett díjú elektronikus hírközlési szolgáltatás előfizetőjének szolgáltatóváltás, számhordozás esetén milyen feltételekkel kell visszatéríteni a megmaradt egyenlegét, az ÁSZF 1. sz. mellékletében található meg.
f) Tájékoztatás azon intézkedésekről és eljárásrendről, amelyeket a szolgáltató a közlések bizalmassága, valamint a hálózat és a szolgáltatás biztonságának védelme céljából a biztonsági események és a hálózatot fenyegető kockázatok kezelése érdekében tesz, valamint az előfizetőt megillető jogok abban az esetben, ha a szolgáltató nem megfelelő módon reagál egy biztonsági eseményre vagy nem hoz megfelelő intézkedéseket a fenyegetésre az ÁSZF Törzsrész 4.5. pontja, illetve 4. sz. mellékletének 5.4. és 6. pontjában található meg.
g) A Szolgáltató által rendelkezésre bocsátott Szolgáltatói berendezés használatával kapcsolatban megszabott bármely feltétel, az Előfizetők azon jogának sérelme nélkül választásuk szerinti Előfizetői végberendezést használhassanak az ÁSZF 2.3.3., 4.3.2., 4.4., 9.6., 10.2. pontjaiban és a 3. sz. mellékletében található meg.
h) A számla átláthatóságát és a fogyasztás nyomon követését biztosító eszközökre, különösen a tételes számlamellékletre, hívásrészletezőre és költségellenőrzésre vonatkozó rendelkezések az ÁSZF Törzsrész 7.1. pontjában található meg.
i) Szolgáltatáscsomag esetén a szolgáltatáscsomagra, vagy az abba tartozó egyes elemekre vonatkozó szerződés megszüntetésével kapcsolatos feltételek, illetve a szolgáltatáscsomag igénybevétele esetén kínált kedvezmények az ÁSZF Törzsrész 4.3. és 5.1.1. pontjában, valamint az 1. sz. mellékletben található meg.
j) A szolgáltató által kezelt személyes adatokról szóló tájékoztatás az ÁSZF 4. sz. mellékleteiben található meg.
k) A fogyatékossággal élő Előfizetők számára nyújtott termékek és elektronikus hírközlési szolgáltatások részletei és tájékoztatás az ezekkel kapcsolatos aktuális információk elérhetőségéről az ÁSZF Törzsrész
11. pontjában található meg.
l) Az előfizetői panaszok, díjreklamációk és kártérítési igények kezelésének folyamata, tájékoztatás az elektronikus hírközlési szolgáltatással összefüggő jogviták peres és peren kívüli kezdeményezésének lehetőségéről és feltételeiről, a békéltető testülethez való fordulás jogáról, az eljárásra jogosult hatóságok, békéltető testület és egyéb szervezetek megnevezése, elérhetőségeik - cím, telefonszám, egyéb elérhetőség - feltüntetése, valamint a határon átnyúló jogvitarendezésre vonatkozó szabályok ismertetése, valamint az ÁSZF Törzsrész 6.2. pontjában és 4. sz. mellékletében található meg.
m) A segélyhívó szolgálatokhoz, a segélyszolgálati állomásokhoz, valamint a segélyhívó fél helymeghatározásához szükséges adatokhoz való hozzáférés műszaki korlátai, ha vannak ilyenek az ÁSZF Törzsrész 3.2. pontjában található meg.
n) Az előfizetői névjegyzékre vonatkozó nyilatkozat megadásának, módosításának, visszavonásának feltételei és a névjegyzékben feltüntethető adatok típusa az ÁSZF 4. sz. mellékletében található meg.
10/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
o) A világos, könnyen érthető magyarázat az Előfizető rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségekről abban az esetben, ha a sebesség vagy más szolgáltatásminőségi paraméter tekintetében az internet- hozzáférés szolgáltatás tényleges teljesítménye folyamatosan vagy rendszeresen ismétlődő jelleggel eltér a Szolgáltató általl vállalt teljesítménytől a Törzsrész 4.3. pontjában található meg.
1.9. A Korm. rendelet szerinti előzetes tájékoztatás
A Szolgáltató a Korm. rendelet 11. §-ban meghatározott előzetes tájékoztatást alkalmazza.
a) A Szolgáltatás lényeges tulajdonságairól, illetve a Szolgáltatásért járó ellenszolgáltatás adóval megnövelt teljes összegéről, valamennyi felmerülő költségről szóló tájékoztatás, valamint arról, hogy milyen további költségek merülhetnek fel, az ÁSZF 1. és 3. mellékleteiben található meg.
b) A Szolgáltató neve és további adatai a Lakossági ÁSZF Törzsrészének 1.2. pontjában találhatók meg.
c) A teljesítés feltételeiről, így különösen a fizetésről és a teljesítési határidőről szóló tájékoztatás a Törzsrész 7.1. pontjában található meg.
d) Az Előfizetőt, illetve a Fogyasztót megillető elállási és felmondási jogról, valamint az ezekhez kapcsolódó további rendelkezésekről szóló tájékoztatás Törzsrész 9.5.2. pontjában találhatók meg.
e) A kellékszavatosságra, termékszavatosságra és jótállásra irányadó tájékoztatás a Törzsrész 4.3.2.3. pontjában található meg.
f) Az Előfizető által fizetendő vagyoni biztosítékkal kapcsolatos tájékoztatás a Törzsrész 2.2.3.2. pontjában található meg.
g) Az Előfizető panasza esetén érvényesíthető peren kívüli panaszkezelési módról vagy vitarendezési mechanizmus igénybevételének lehetőségéről és a békéltető testülethez fordulás lehetőségével kapcsolatos információkról szóló tájékoztatás a Törzsrész 6.2. pontjában, illetve az 4. sz. mellékletben található meg.
h) A Szolgáltató digitális adattartalommal összefüggő tájékoztatásban érintett szolgáltatást nem nyújt.
i) A Szolgáltató az Előfizető szerződés megkötéséhez alkalmazott, távollévők közötti kommunikációt lehetővé tévő eszköz használatával összefüggésben díjat nem számít fel. Az Előfizető részére nem áll rendelkezésre a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódex. A Szolgáltató kizárólag határozatlan időtartamú szerződést köt az Előfizetővel.
2. Az Előfizetői szerződés megkötése és feltételei
A Szolgáltatás nyújtásáról a Szolgáltató és az Előfizető, illetve a Szolgáltatást igénylő más felhasználó Előfizetői szerződést kötnek, amelynek része az ÁSZF, az Előzetes tájékoztatás, az Előfizetői szerződés adatainak összefoglalója, valamint az Egyedi előfizetői szerződés.
a) Az ÁSZF-et a Szolgáltató a honlapon könnyen letölhető módon bocsátja rendelkezésre;
b) Az Előzetes tájékoztatást az ÁSZF részeként (1.8., 1.9. pont, és az ott hivatkozott további pontok, mellékletek) bocsátja az Előfizető rendelkezésére;
c) A Szerződés adatainak összefoglalóját a Szolgáltató a szerződéskötést megelőzően bocsátja az Előfizető rendelkezésére.
2.1. Az Előfizetői szerződés megkötéséhez szükséges adatok listája
2.1.1. Személyes és kapcsolattartási adatok
a) az Előfizető/Igénylő neve, lakóhelye, tartózkodási helye, vagy székhelye;
b) az Előfizető/Igénylő számlázási címe, pénzforgalmi számlaszáma;
c) az Előfizető/Igénylő születési neve, születési helye és ideje, anyja születési neve;
d) az Előfizető/Igénylő képviselőjének a)-c) pont szerinti adatai;
11/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
e) az Előfizető/Igénylő cégjegyzékszáma vagy más nyilvántartási száma;
f) az Előfizető/Igénylő személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolványának típusa és száma;
g) az Előfizető/Igénylő lakcímet igazoló hatósági igazolványának száma;
h) az Előfizető/Igénylő által kapcsolattartásra, értesítésre megadott elérhetőségek.
2.1.2. Hálózati végpontra vonatkozó adatok
Az igényelt Hálózati végpont létesítéséhez szükséges pontos, teljes cím.
2.1.3. Nyilatkozatok
Előfizető/Igénylő nyilatkozata, illetve hozzájárulása
a) az adatainak kezeléséről;
b) Egyéni előfizetői minőségről;
c) Mikro-, kisvállalkozási és közhasznú minőségről;
d) a Szolgáltató által jogszabály alapján kezelt kötelező adatállományon túli adatainak kezeléséhez, illetve az adatállományban szereplő adatainak a vonatkozó jogszabályban meghatározott céloktól eltérő felhasználásához;
e) a Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások értékesítéséről és az üzletszerzés céljából történő személyes adatok kezeléséről;
f) az Egyedi szerződés hatályos tartalmának igényelhetőségével kapcsolatos tájékoztatás megtörténtéről;
g) az elállási, felmondási jogra, határozott, határozatlan tartamra vonatkozó feltételekkel kapcsolatos tájékoztatás megtörténtéről;
h) a határozott időtartamú Egyedi előfizetői szerződésben az Előfizetőt terhelő költségekre vonatkozó tájékoztatás megtörténtéről,
i) a forgalmi adatokon kívüli helymeghatározó adatok nyújtásáról;
j) az Egyedi értékhatár elfogadásáról;
k) a tételes számlamelléklet vagy hívásrészletező igényléséről;
l) az előfizetői névjegyzékben történő megjelenésről;
m) az elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben foglalt értesítés elfogadásáról.
2.2. Az Előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó eljárás
2.2.1. Az Előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó általános szabályok
Az Igénylő az Igényét a Szolgáltató online szerződéskötési felületén elektronikus úton, telefonon, a Szolgáltató értékesítési pontjain személyesen, vagy üzlethelyiségen kívül a Szolgáltató képviselőjénél személyesen jelentheti be. A Szolgáltató megvizsgálja az Igénylő adatainak valódiságát, az Igénylő fizetőképességét, továbbá, ha szükséges, Műszaki előminősítést végez.
A Szolgáltató minden Egyéni előfizető által kötött Egyedi előfizetői szerződéshez az Előfizető személyes adatai kezelésére vonatkozó nyilatkozatának megtétele céljából Flip online ügyfélfiókot hoz létre. A Flip Online ügyfélfiók fogalma, a működésével kapcsolatos feltételek a 4. sz. melléklet 3. és 8. pontjában találhatók meg.
Az Előfizetői szerződés megkötését megelőzően a Szolgáltató térítésmentesen az előfizető rendelkezésére bocsátja:
1. az Előzetes tájékoztatást a Törzsrész 1.7. és 1.8. pont szerint ÁSZF útján Tartós adathordozón, vagy ha azon nem lehetséges, könnyen letölthető dokumentum szerint, és
2. az Előfizetői szerződés adatainak összefoglalóját.
12/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
Az Igény bejelentésének időpontja a hiánytalan Xxxxx Szolgáltatóhoz való beérkezésének, a hiánytalan Igényről való tudomásszerzésnek az időpontja.
Amennyiben az Igény nem hiánytalan, a Szolgáltató az Igény beérkezését követő 15 napon belül írásban vagy szóban felhívhatja az Igénylőt az Igény megfelelő kiegészítésére.
Ha a Szolgáltató a műszaki feltételek hiánya miatt nem képes a szerződéskötéstől számított 15 napon belül teljesíteni az Igényt, és az Igénylő számára a Szolgáltató által felajánlott időpont nem elfogadható, az Igénylő az Igényt írásban vagy telefonon visszavonhatja.
2.2.2. A bejelentett adatok valódiságának ellenőrzése
A Szolgáltató jogosult az Igénylő, képviselője vagy meghatalmazottja személyazonosságát ellenőrizni, valamint a képviseleti jogot (így a meghatalmazást is) ellenőrizni. A megadott adatok és a meghatalmazás valódiságáért és jogszerűségéért az Igénylő tartozik felelősséggel.
A Szolgáltató az Igényben feltüntetett adatokat az Igénylő által bemutatott, vagy adatközlésben megjelölt személyazonosító igazolvány, lakcímkártya, második fényképes személyazonosításra alkalmas igazolvány, közüzemi számla, munkáltatói igazolás alapján ellenőrizheti, jogosult továbbá ezek valódiságát a Szerződés létrejötte előtt ellenőrizni. Ha az Igénylő nem személyesen jár el, a Szolgáltató a meghatalmazott személyazonosító igazolványának és lakcímkártyájának ellenőrzésén túl azt is ellenőrzi, hogy az eljáró személy megfelelő meghatalmazással rendelkezik-e.
Az ingatlan használatára vonatkozó jogcím igazolásaként a Szolgáltató szükség esetén kérheti az Igénylőtől az alábbi okiratokat, vagy azok adatait: lakcímkártya vagy a használatot biztosító szerződés (így különösen bérleti, adásvételi szerződés) ide vonatkozó része.
A fenti okiratok, igazolások bemutatásának, vagy ezek adatainak közlése megtagadása esetén a Szolgáltató a szerződéskötésre vonatkozó Igényt elutasíthatja.
2.2.3. Fizetőképesség vizsgálata és vagyoni biztosíték
2.2.3.1. Fizetőképesség vizsgálata
A Szolgáltató az Előfizetői szerződés megkötése előtt és az Előfizetői szerződés hatálya alatt bármikor (így különösen annak módosításakor vagy kedvezményes eszköz vásárlásakor) jogosult az Igénylő és az Előfizető fizetőképességét vizsgálni, és ehhez harmadik személyt is igénybe venni, emellett kérheti, hogy az Igénylő és az Előfizető a vizsgálathoz szükséges információkat igazolja.
A vizsgálat eredményének függvényében a Szolgáltató elutasíthatja az Előfizetői szerződés megkötésére vonatkozó Igényt, vagy a Szolgáltatás szerződés megkötését vagyoni biztosíték adásához kötheti (lásd 2.2.3.2.). A Szolgáltató az Igénylőt vagy Előfizetőt a fizetőképesség vizsgálatának eredményéről tájékoztatja, ezen túl további indokolásra nem köteles.
Ha az Igénylőnek a szerződéskötést megelőző 5 éven belül a Szolgáltatóval szemben bármikor bruttó 20 000 Ft-ot meghaladó, lejárt – akár készülékvásárlásból vagy bérletből eredő – tartozása volt, a Szolgáltató a fizetőképesség vizsgálata során ennek tényét figyelembe veheti.
Ha az Igénylő a fizetőképességi vizsgálathoz szükséges adatokat nem bocsátja rendelkezésre, a Szolgáltató az Előfizetői szerződés megkötését elutasíthatja.
13/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
2.2.3.2. Vagyoni biztosíték
A fizetőképességi vizsgálat eredményének függvényében a Szolgáltató jogosult az Előfizetői szerződés megkötését, módosítását vagy a kedvezményes eszköz vásárlását, bérletét megfelelő vagyoni biztosíték megfizetéséhez kötni, amelyből közvetlenül kielégítheti az Előfizetővel szemben fennálló, bármely esedékessé vált követelését. A vagyoni biztosíték típusát a Szolgáltató határozza meg, amely lehet különösen óvadék, kezesség, bankgarancia vagy előleg.
A vagyoni biztosíték összegét a Szolgáltató az eset összes körülményei alapján, szabad mérlegelése szerint állapítja meg, ennek során figyelembe veheti különösen a fizetőképességi vizsgálat eredményét, az igényelt Előfizetői szolgáltatás és díjcsomag típusát, a Szolgáltató által értékesített eszközök értékét, a nyújtott kedvezmények értékét vagy az előfizetői jogviszony időtartama alatt az Előfizető korábbi szerződésszerű teljesítését (így pl. határidőre történő díjfizetést).
Ha a Szolgáltató a megkötött Xxxxxxxxxx szerződés alapján azért nem tudja az Hálózati végpontot létesíteni vagy a Szolgáltatás nyújtását azért nem tudja megkezdeni, mert a Szolgáltatás igénybevételét vagyoni biztosíték megfizetéséhez kötötte, és az Előfizető a vagyoni biztosíték összegét a Szolgáltató által (így különösen számlán vagy más bizonylaton) meghatározott határidőben nem teljesítette, a Szolgáltató teljesítése nem minősül késedelmes teljesítésnek, és a Szolgáltató jogosult az Előfizetői szerződést lényeges adatokban történt megtévesztésre hivatkozással 15 napos felmondási idővel felmondani.
Amennyiben az Előfizető a biztosítékadási kötelezettségének eleget tesz, úgy a Szolgáltató a befizetett vagyoni biztosítékot az Egyedi előfizetői szerződésben, vagy Telekom számlára kötött szerződés esetén a Telekom számla szerződésben meghatározott módon átvezeti az Előfizető folyószámlájára. Az átkönyvelést követően kiállított számlákon szereplő szolgáltatási díjak és/vagy eszköz-vételárrészletek kiegyenlítésére folyamatosan beszámítja.
A Szolgáltató a vagyoni biztosítékot a biztosítékadás céljának megfelelő időtartamra tartalékolja, amely – amennyiben a biztosítékadás készülékvásárlásra tekintettel történik - nem lehet több, mint a részletfizetéssel vásárolt készülék vételárának teljes kiegyenlítésére rendelkezésre álló időtartam vagy az utolsó vételár részlet fizetési határidejének lejárata. Amennyiben a vagyoni biztosíték célja az Előfizetői szerződés alapján igénybe vett szolgáltatás fizetendő díjainak biztosítása, a biztosíték tartalékolásának tartama a biztosítékadással érintett Előfizetői szerződés fennállásának időtartamán nem nyúlhat túl.
Amennyiben az Előfizetői szerződés megkötése mellett kedvezményes eszközvásárlás is történt, és a Szolgáltató az előfizetői jogviszonyból eredő tartozás miatt az arra irányadó szabályok szerint az Előfizetői szerződést rendkívüli felmondással felmondja, a Szolgáltató jogosult a vagyoni biztosíték összegét a kiegyenlítetlenül maradt tartozással összefüggő Szolgáltatói igény kielégítésére felhasználni.
2.2.4. Műszaki előminősítés
A Szolgáltató Műszaki előminősítést végez, ha ez az Előfizetői szerződés megkötéséhez vagy teljesítéséhez szükséges. A Szolgáltató ennek keretében megvizsgálja, hogy az igényelt hozzáférési ponton a Szolgáltatás létesítésének van-e műszaki vagy egyéb akadálya. A Szolgáltató indokolt esetben az Igénylővel egyeztetve helyszíni felmérést végez. Ha a Műszaki előminősítés eredménye alapján a Szolgáltatás létesíthető, a Szolgáltató az Igénylővel Előfizetői szerződést köt.
Ha a Műszaki előminősítés eredménye szerint a Szolgáltatás nem létesíthető, a Szolgáltató az Igényt elutasítja. Ha a Műszaki előminősítés eredménye szerint a Szolgáltatás nem létesíthető, a Szolgáltató az Igényt elutasítja.
2.2.5. Az Előfizetői szerződés megkötésének módja és az Előfizetői szerződés létrejöttének időpontja
2.2.5.1. Az Előfizetői szerződés megkötésének módjával kapcsolatos szabályok Az Előfizetői szerződés létrejöhet:
14/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
a) írásban, az Előfizető szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatának megtételével;
b) szóban, az Előfizető szerződés megkötésére irányuló jognyilatkozatának hatályosulásával;
c) ráutaló magatartással.
Ha az Előfizetői szerződés adatainak összefoglalóját technikai okok miatt nem lehetséges az Előfizetői szerződés megkötése előtt az Előfizető rendelkezésére bocsátani, az Előfizetői szerződés akkor lép hatályba, ha a Szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül az Előfizető rendelkezésére bocsátja a szerződés adatainak összefoglalóját, és ennek kézhezvételét követően az Előfizető a szerződéskötésre vonatkozó szándékát megerősíti.
2.2.5.2. Az Előfizetői szerződés létrejöttének időpontja
Írásban kötött szerződés megkötésének időpontja:
a) Jelenlévők között az Előfizetői szerződés akkor jön létre, amikor az Előzetes tájékoztatás és az Előfizetői szerződés adatainak összefoglalója Előfizető rendelkezésére bocsátását követően a Felek az Egyedi előfizetői szerződést aláírják, vagy a szerződés megkötésére irányuló akaratukat kifejezik. Az aláírás történhet hagyományos módon, papíron tollal, vagy biztonságos biometrikus aláíráson alapuló elektronikus aláírással (a Szolgáltató által biztosított elektronikus eszközön, különösen PC aláíró pad vagy tablet segítségével).
b) Üzlethelyiségen kívül az Előfizetői szerződés akkor jön létre, amikor amikor az Előzetes tájékoztatás és az Előfizetői szerződés adatainak összefoglalója Előfizető rendelkezésére bocsátását követően a szerződés megkötésére irányuló akaratukat kifejezik.
Szóban kötött szerződés létrejöttének időpontja:
a) Szóban távollévők között (telefonon) tett szerződéses jognyilatkozat esetén az Előfizetői szerződés akkor jön létre, ha az Igény szükséges adatai a Szolgáltató rendelkezésére állnak, az igényelt szolgáltatás létesíthető, és az Előfizető az Előzetes tájékoztatásban és Szerződés adatainak összefoglalójában foglalt szerződéses feltételek rendelkezésére bocsátását követően az Előfizetői szerződés megkötésére irányuló akaratát szóban kifejezte.
b) Szóban jelenlévők között kötött szerződés esetén az Előfizetői szerződés akkor jön létre, ha az Igény szükséges adatai a Szolgáltató rendelkezésére állnak, az igényelt szolgáltatás létesíthető, és az Előfizető az Előzetes tájékoztatásban és Szerződés adatainak összefoglalójában foglalt szerződéses feltételek rendelkezésére bocsátását követően az Előfizetői szerződés megkötésére irányuló akaratát szóban kifejezte.
A ráutaló magatartással létrejött szerződés létrejöttének időpontja:
Ráutaló magatartással akkor jön létre az Előfizetői szerződés, ha az Igény szükséges adatai a Szolgáltató rendelkezésére állnak, az igényelt szolgáltatás létesíthető, és az Előfizető az Előzetes tájékoztatásban és Szerződés adatainak összefoglalójában foglalt szerződéses feltételek rendelkezésére bocsátását követően az Előfizetői szerződés megkötésére irányuló akaratát ráutaló magatartással fejezi ki. Az Előfizetői szerződés létrejöttének napja a ráutaló magatartás tanúsításának napja.
2.2.5.3. Az Előfizetői szerződés ráutaló magatartással történő megkötésével kapcsolatos egyes részletes szabályok
Az Előfizető ráutaló magatartásának minősül különösen:
a) a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges eszközök Szolgáltatótól történő átvétele;
b) a Szolgáltatás létesítésének lehetővé tétele és/vagy a létesítést igazoló szerelési lap aláírása;
c) a Szolgáltatás igénybevételi lehetőségének más felhasználó számára történő biztosítása;
15/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
d) a Szolgáltatás bizonyítható módon történő igénybevétele
e) Előfizetői minőségben történő rendelkezés a Szolgáltatással kapcsolatban;
Az Előfizetői szerződés szóban vagy ráutaló magatartással történő megkötése esetén az Előfizetői szerződés megkötését, vagy az Előfizetői szerződés adatainak összefoglalója rendelkezésre bocsátása után a szerződés hatálybalépését követően a Szolgáltató legfeljebb 8 napon belül az Egyedi előfizetői szerződést - az előfizetői szerződés részét képező előfizetői szerződés adatainak összefoglalója kivételével - átadja az előfizetőnek, ha arra az Előfizetői szerződés megkötését vagy hatálybalépését megelőzően nem került sor. Az Egyedi előfizetői szerződést a Szolgáltató Internet-hozzáférés szolgáltatásra kötött szerződés kivételével a Felek megegyezése szerinti Tartós adathordozón, megegyezés hiányában papíron, nyomtatott formában bocsátja az Előfizető rendelkezésére. Internet-hozzáférés szolgáltatásra kötött szerződés esetében az Egyedi előfizetői szerződés rendelkezésére bocsátása Xxxxxx adathordozón történik.
2.2.6. A szerződéskötésre és -módosításra irányuló igény elutasítása
A Szolgáltatót Egyetemes szolgáltatásra irányuló szerződéskötés kivételével szerződéskötési kötelezettség nem terheli, így bármikor jogosult elutasítani az Előfizetői szerződés megkötésére vagy módosítására vonatkozó Igény teljesítését.
Az elutasításra például különösen a következő esetekben kerül sor:
a) ha a korábbi Előfizetői szerződést a Szolgáltató az Előfizető érdekkörében felmerülő okból felmondta az Igény beérkezését megelőző egy naptári évben;
b) ha az Igény olyan létesítési címre vonatkozik, amelyik esetén a Szolgáltató egy éven belül legalább két alkalommal már felmondta az előfizetői szerződést díjtartozás vagy más szerződésszegés miatt;
c) ha az Igénylő a Szolgáltatót megkísérelte megtéveszteni (így különösen, ha az azonosítására szolgáló dokumentum hamis, hamisított vagy érvénytelen);
d) ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződés megkötésének vagy módosításának feltételéül szabja az Igénylő fizetőképességének vizsgálatát, és az Igénylő a megadott feltételeknek nem felel meg vagy az Igénylő a fizetőképességi vizsgálathoz szükséges adatokat, illetve ezek igazolását nem bocsátja maradéktalanul a Szolgáltató rendelkezésére;
e) ha az Előfizető az Egyedi értékhatár alkalmazását nem fogadja el;
f) ha az Előfizető vagy az ingatlan tulajdonosa nem teszi lehetővé a Szolgáltató számára a Szolgáltatás létesítéséhez szükséges Hálózati végpont kialakítását vagy Szolgáltatói berendezések elhelyezését.
2.3. A Szolgáltatások igénybevételének módja és feltételei, a szolgáltatás igénybevételének esetleges időbeli, személyi, tárgyi és egyéb korlátai
Az egyes Előfizetői szolgáltatások igénybevételének módjaira, feltételeire, esetleges időbeli, személyi, tárgyi és egyéb korlátaira vonatkozó speciális rendelkezéseket az 1. és 3. sz. melléklet tartalmazza.
A Szolgáltató a Hálózati végpontot a választása szerinti műszaki hozzáférés típuson helyezi el, figyelembe véve az igényelt létesítési helyen a Szolgáltató rendelkezésére álló műszaki lehetőségeket és a technológiai megvalósíthatóságot.
A Szolgáltató olyan nagykorú, teljes cselekvőképessége birtokában álló személlyel köt Előfizetői szerződést, aki megfelelően igazolt magyarországi lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkezik.
A Szolgáltatás igénybevételének tárgyi feltétele lehet, hogy az Előfizető rendelkezzék a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges elégséges feltételekkel, így különösen tápáram ellátással és/vagy a Szolgáltatás létesítéséhez alkalmas telepítési hellyel.
16/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
A Szolgáltatás igénybevétele érdekében az Előfizetőnek az Előfizetői szerződés időtartama alatt biztosítania kell a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges eszközök üzemképes állapotát.
2.4. A Hálózati végpont létesítésére, vagy hálózati végponthoz, hálózathoz történő csatlakozására és a szolgáltatás megkezdésére vállalt határidő
2.4.1. A Hálózati végpont létesítésének és a Szolgáltatás megkezdésének határideje
Az Előfizetői szerződés alapján a Szolgáltató legfeljebb az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 15 napon belül, vagy műszaki lehetőség hiányában az általa év, hónap, nap pontossággal vállalt későbbi teljesítési időpontban – amely az Igény beérkezésétől számított legkésőbb 90 napon belüli időpont lehet –, vagy az Igénylő által megjelölt későbbi időpontban, de legfeljebb az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 90 napon belül megkezdi a Szolgáltatás nyújtását.
Új Előfizetői hozzáférési pont létesítési idejére vonatkozó minőségi mutatót, annak értékét és számítási módját a 3. sz. melléklet tartalmazza.
2.4.2. A Hálózati végpont kialakítása
A Szolgáltató az Hálózati végpontot az ingatlanon belül építi ki. A Szolgáltató a Szolgáltatás nyújtásához szükséges Szolgáltatói berendezéseket és hálózatot az igénybevett technológiától és a műszaki lehetőségektől, körülményektől függően az ingatlanon (épületben, épület tetején stb.), a csatlakozó vagy a szomszédos ingatlan külső területén is elhelyezheti.
Ha valamely előre nem látható körülmény miatt, így pl. műszaki okból az igényelt szolgáltatás az Előfizetői szerződésben meghatározott feltételekkel nem létesíthető, a Felek közös megegyezéssel módosíthatják vagy megszüntethetik az Előfizetői szerződést.
2.4.3. A Hálózati végpont kialakításához, a vezetékek, berendezések elhelyezéséhez kapcsolódó előírások
A Szolgáltatás igénybevételének tárgyi feltétele lehet, hogy az Előfizető rendelkezzen a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges elégséges feltételekkel, így különösen megfelelő Előfizetői végberendezéssel, helyhez kötött szolgáltatások esetében tápáram ellátással, és a Szolgáltatás létesítésére és működésére alkalmas telepítési hellyel.
Az Előfizető térítésmentesen biztosít helyet az igényelt szolgáltatás létesítéséhez szükséges Elektronikus hírközlő berendezések és hálózat elhelyezéséhez, valamint lehetőségei szerint gondoskodik azok vagyonvédelméről. Ezek áramellátását az Előfizető térítésmentesen biztosítja.
Az Előfizető, illetve az ingatlan tulajdonosa a kiépített hálózati elemeken még a telepítési vagy kiegészítő telepítési díj megfizetése esetén sem szerez tulajdonjogot, a hálózat, hálózati elemei és ahhoz tartozó eszközök a Szolgáltató tulajdonát képezik.
Már kiépített hálózat esetében, ha a Szolgáltatás létesítésének vagy nyújtásának elkerülhetetlen feltétele, hogy a hálózathoz (ideértve lakáshálózatot és házhálózatot is) csatlakozó és nem csatlakozó ingatlanok tulajdonosai az ingatlanba történő bejutáshoz, egyes hálózatrészek kialakításához, átvezetéséhez vagy telepítéshez szükséges munka elvégzéséhez, Szolgáltatói berendezések ingatlanon történő elhelyezéséhez hozzájáruljanak, a hálózat létesítésére használati jogot engedjenek, akkor e hozzájárulások beszerzése az Előfizető kötelezettsége.
Az Előfizetőnek a létesítéssel, a hozzáférési pont kialakításával kapcsolatban, mint jogosultnak, elő kell segítenie a Szolgáltató teljesítését, az Előfizető köteles a Szolgáltatóval együttműködni, a biztonságos munkavégzés helyszíni feltételeiről is gondoskodni. A Szolgáltató – minőségbiztosítási céllal – az Előfizető kifejezett hozzájárulása esetén jogosult fényképfelvétel készítésére az elvégzett létesítési vagy a hozzáférési
17/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
pont kialakításával összefüggő munkálatokról. A fényképfelvétel készítéséhez történő hozzájárulás megtagadása a Szolgáltatót terhelő munkálatok elvégzését nem akadályozza.
Jogosulti késedelemnek minősül, ha az Előfizető a telepítéshez vagy a Szolgáltató teljesítéséhez szükséges, e bekezdés szerinti kötelezettségének nem, vagy késedelmesen tesz eleget. A jogosulti késedelem a Szolgáltató egyidejű késedelmét kizárja, erre tekintettel a Szolgáltató nem tartozik felelősséggel a Szolgáltatás létesítéséért és nyújtásért, illetve az ezzel összefüggő kötelezettségek teljesítéséért, a létrejött Előfizetői szerződést rendes felmondással felmondhatja, és mentesül a késedelmes és hibás teljesítés jogkövetkezményei alól.
A Szolgáltató felelőssége a Hálózati végpontig terjed.
2.4.4. Kiegészítő létesítés
A Szolgáltató az Igényt csak erre irányuló kifejezett kérés esetén, kiegészítő létesítés keretében teljesíti, ha
a) az Igény szerinti Hálózati végpont a Szolgáltató kiépített szolgáltatási területén kívül esik (és az Igény nem minősül egyetemes szolgáltatás iránti igénynek), vagy
b) az Igénylő vagy az Előfizető a szokásos létesítésen kívül olyan további Igényt támaszt, amely nem tartozik a Szolgáltató létesítéssel kapcsolatos kötelezettségei közé (attól eltérő, egyedi vagy többlet igények).
az Igény az Igény elutasítására vonatkozó szabályok szerint elutasítható, illetve a Szolgáltató és az Igénylő vagy az Előfizető egyedi megállapodása alapján kiegészítő létesítési díj ellenében teljesíthető.
A kiegészítő létesítésért a Szolgáltató kiegészítő létesítési díjat számít fel. Ezen díjat az 1. sz. melléklet tartalmazza. Ha az igényelt kiegészítő létesítés nem sorolható az ÁSZF-ben szabályozott körbe, akkor a szerelési tevékenységre vonatkozóan egyedi díjmegállapítás történik. A kiegészítő létesítést a Szolgáltatónak a díjazásra is kiterjedő előzetes tájékoztatása alapján rendeli meg az Igénylő vagy az Előfizető, annak elvégzését a szerelési lapon vagy külön dokumentumban aláírásával igazolja, amellyel egyidejűleg vállalja az elvégzett munka ellenértékének megfizetését.
E pont szerinti létesítések esetében az Előfizetői hozzáférési pontHálózati végpont kiépítésének vállalt határideje eltérhet a létesítésre egyébként alkalmazott szerződéskötéstől számított 15 napos létesítési határidőtől.
2.4.5. Közreműködő
A Szolgáltató a létesítéshez közreműködőt is igénybe vehet. Az Igény bejelentésével az Előfizető hozzájárul ahhoz, hogy a Szolgáltató az Előfizető által igényelt Előfizetői szolgáltatás kiépítéséhez szükséges adatokat a Szolgáltató közreműködőinek a feladat elvégzése céljából átadja.
3. A Szolgáltatás tartalma
3.1. A Szolgáltató által nyújtott Előfizetői szolgáltatás leírása
A Szolgáltató által nyújtott egyes Előfizetői szolgáltatások tartalmának leírását az 1. és 3. sz. melléklet tartalmazza.
Ha a Szolgáltató a Szolgáltatással kapcsolatban az Előfizető részére Közvetített szolgáltatást is nyújt, a Közvetített szolgáltatás ilyen jellegét a Szolgáltató jelzi a számlában.
18/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
A Szolgáltatás minőségének egyedi megfelelőségét, a minőségi mutatók meghatározását Előfizetői szolgáltatásonként a 3. sz. melléklet tartalmazzák. A Szolgáltatás minőségének hálózati megfelelőségét a Szolgáltató internetes honlapja tartalmazza.
3.2. A segélyhívó szolgáltatásokhoz való hozzáférésre, a segélyhívó szolgáltatások használatára, valamint a hívó helyére vonatkozó információhoz való hozzáférésre és az információk felhasználására vonatkozó leírás
Telefonszolgáltatás esetén a Szolgáltató ingyenesen biztosítja, hogy az Előfizető elérhesse a segélyhívó szolgálatokat, valamint segélyszolgálati állomásokat (Eht. 145. § (1).
A segélyhívások megválaszolása céljából a Szolgáltató a hívó fél azonosítása kijelzésének letiltására, továbbá a helymeghatározási adatok kezelésére vonatkozó hozzájárulásának hiánya esetén is a segélyhívó szolgálatok és a segélyszolgálati állomások rendelkezésére bocsátja a hívó fél azonosítására, illetve a helymeghatározásra vonatkozó adatokat (Eht. 145. § (2)).
Szervezet | Hívószámok |
Mentők | 104 |
Tűzoltóság | 105 |
Rendőrség | 107 |
Egységes európai segélyhívószám | 112 |
4. Felelősség az előfizetői szerződés teljesítéséért
4.1. Hálózati végpont helye
Az Hálózati végpont kiépítésére vonatkozó rendelkezéseket a 2.4. pont rögzíti.
Az egyes szolgáltatások esetében az Hálózati végpont meghatározását a Szolgáltatások tartalmára vonatkozó egyedi szabályok rögzítik a 3. sz. mellékletben.
4.2. A Szolgáltató és az Előfizető felelőssége
A Szolgáltató felel a Szolgáltatás folyamatos, az ÁSZF-ben, illetve Előfizetői szerződés adatainak összefoglalójában meghatározottak szerinti teljesítéséért. A Szolgáltató felelőssége a Hálózati végpontig terjed. Hiba esetén a hibás teljesítés jelen ÁSZF-ben meghatározott jogkövetkezményeit kell alkalmazni.
A Szolgáltató hibás teljesítése esetén a jelen ÁSZF-ben meghatározott esetekben és módon az Előfizető részére kötbért fizet, illetve megtéríti az Előfizető kárát. A Szolgáltató által értékesített Előfizetői végberendezésekre vonatkozó hibás teljesítés esetén a kellékszavatossági, termékszavatossági és jótállási szabályok alkalmazandók. Nem alkalmazhatók a hibás teljesítés jogkövetkezményei, amennyiben a Szolgáltató a hibaelhárítás szabályai szerint a Hibát elhárítja.
Az Előfizető felel a nem a Szolgáltató tulajdonában álló hálózat és elektronikus hírközlési végberendezés meghibásodásából, a nem szabványos, vagy minősített berendezés csatlakoztatásából, a berendezések ellenőrzésének megakadályozásából, a hibaelhárítás nem megfelelő biztosításából, a berendezés
19/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
hívhatóságának akadályozásából eredő, a Szolgáltatónak okozott kárért. Az Előfizető felelőssége a Szolgáltatói berendezés vagy Előfizetői végberendezés használójának magatartására is kiterjed.
4.3. A Szolgáltató hibás teljesítése
A Szolgáltató hibás teljesítésének minősül: a Szolgáltató érdekkörében, neki felróható okból felmerülő műszaki üzemeltetési zavarból keletkező, az egyedi szolgáltatásminőségi célérték alulteljesítését eredményező minőségromlás.
A Szolgáltató hibás teljesítése esetén az Előfizető a 7.4. pont szerinti kötbérre jogosult.
Nem minősül a Szolgáltató hibás teljesítésének, ha
a) a hiba az Előfizető érdekkörében vagy vis maior miatt keletkezett, vagy a hibát nem jelentették be, illetve ha az Előfizető az alapvetően biztosított Előfizetői szolgáltatás minőségétől eltérő Előfizetői szolgáltatást, illetve szolgáltatási feltételek teljesítését várja el,
b) a hibát az Előfizető által használt, a jogszabályi előírásoknak vagy szabványoknak nem megfelelő Előfizetői végberendezés, a Hálózati végponthoz csatlakozó előfizetői tulajdonú vezetékszakasz, Előfizetői tulajdonú hálózat okozta,
c) a hibát a Szolgáltató tulajdonában álló Szolgáltatói berendezés nem rendeltetésszerű használata okozta,
d) a hiba az ÁSZF-ben vállalt határidőben elhárításra került,
e) a hiba azért nem volt elhárítható, mert a hiba elhárításához a Hálózati végponthoz hozzá kell férni, de az Előfizető ezt nem biztosította (különösen, ha az ingatlan nem felel meg a biztonságos munkavégzés követelményeinek);
f) a hiba az Előfizető által más szolgáltatótól igénybe vett szolgáltatás nem szerződésszerű teljesítéséből ered. Ha az Előfizető a Szolgáltató hálózatán keresztül más szolgáltató információ-, vagy tartalomszolgáltatását veszi igénybe, a Szolgáltató csak az összeköttetés biztosításáért felel.
4.3.1. Az Előfizető jogai a Szolgáltatás hibás teljesítése esetén
4.3.2.1. Az Előfizetőt megillető kötbér meghatározása, mértéke és a kötbérfizetés módjai Általános szabályok
A Szolgáltatónak az Előfizetői szerződés hibás teljesítése esetén kötbért kell fizetnie, ha olyan okból, amelyért
felelős, nem, vagy nem szerződésszerűen teljesít. Az Előfizetőt megillető kötbér az arra okot adó szerződésszegő magatartás bekövetkezésének napjától a szerződésszegés megszűnének napjáig jár.
A Szolgáltató az Eszr. alapján fennálló kötbérfizetési kötelezettségnek a szerződésszegő magatartás megszűnésétől számított 30 napon belül – az Előfizetőt megillető kötbér mértékéről, a kötbérfizetésre okot adó szerződésszegő magatartásról és kifejezetten a kötbérfizetési kötelezettség teljesítésének módjáról szóló tájékoztatással együtt – köteles eleget tenni. A Szolgáltató köteles továbbá a kötbér összegének meghatározására általa alkalmazott számítást a tájékoztatásban olyan módon feltüntetni, hogy az Előfizető számára lehetővé váljon a számítás helyességének ellenőrzése. A kötbérfizetési kötelezettség teljesítését a Szolgáltató nem kötheti az Előfizető kötbérre vonatkozó igényének bejelentéséhez.
A Szolgáltató a kötbérfizetési kötelezettségének oly módon tesz eleget, hogy
a) a kötbért az Előfizető egyenlegén egy összegben jóváírja, vagy
b) az Előfizetői szerződés megszűnése esetében a kötbért vagy annak meg nem fizetett részét az Előfizető részére egy összegben fizeti meg.
20/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
4.3.2. Kötbér fizetésének esetei
A Szolgáltató az alábbi esetekben köteles kötbért fizetni az Előfizető részére: Előfizetői szolgáltatás nyújtásának késedelmes megkezdése esetén fizetendő kötbér
Az Előfizetői szerződés alapján Szolgáltató az ÁSZF-ben foglalt határidőben köteles a Szolgáltatás nyújtását
megkezdeni.
A vállalt határidő elmulasztása esetén a Szolgáltatónak kötbért kell fizetnie, amelynek összege minden késedelmes nap után
a) az ÁSZF-ben foglalt kedvezmények nélküli belépési díj egy tizenötöd része vagy
b) az előfizetői szerződés szerinti díjcsomagra az ÁSZF-ben meghatározott kedvezmények nélküli havi előfizetési díj egyharmincad részének nyolcszorosa vagy az előre fizetett szolgáltatások esetén az előre fizetett díj egyharmincad részének nyolcszorosa
közül a magasabb összeg.
Meghiúsulási kötbér
Amennyiben az Előfizetői szerződésben foglalt létesítési határidő teljesítésére a Szolgáltató műszaki okból nem képes, és ezért az Előfizetői szerződést az Eht. 134. § (2) bekezdése szerint felmondja, a Szolgáltatónak a szolgáltatásnyújtás megkezdésére nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől az Előfizetői szerződés megszűnéséig az Előfizetői szolgáltatás nyújtásának késedelmes megkezdése esetén fizetendő kötbér
felét kell megfizetnie.
Hibaelhárításhoz, a hibaelhárításról, valamint a hiba kivizsgálásáról szóló értesítés elmulasztásához kapcsolódó kötbér
A Szolgáltatónak kötbért kell fizetnie
a) a hibaelhárítási eljárásban értesítésre nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden megkezdett késedelmes nap után az értesítés megtörténtéig;
b) a hiba kijavítására nyitva álló határidő eredménytelen elteltétől minden megkezdett késedelmes nap után a hiba elhárításáig.
A kötbér meghatározásához szükséges vetítési alap a Hibabejelentés hónapjára vonatkozó Szolgáltatásra vagy Szolgáltatáscsomagra az ÁSZF-ben meghatározott kedvezmények nélküli havi előfizetési díj és az előző havi forgalmi díj összege alapján egy napra vetített összeg, előre fizetett díjú szolgáltatás esetén az előre fizetett díj egyharmincada.
A kötbér mértéke
a) az a) pont szerinti esetben a vetítési alap összegének megfelelő összeg;
b) a b) pont szerinti esetben, ha a hiba következtében a Szolgáltatást csak az Előfizetői szerződés szerinti minőség romlásával, vagy mennyiség csökkentésével lehetett igénybe venni, a vetítési alap négyszerese;
c) a b) pont szerinti esetben, ha a hiba következtében a Szolgáltatást nem lehetett igénybe venni, a vetítési alap nyolcszorosa.
21/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
Korlátozásból visszakapcsolás késedelmes teljesítése esetén fizetendő kötbér
Amennyiben a Szolgáltató nem teljesíti a korlátozás megszüntetésének határidejét, minden megkezdett késedelmes nap után kötbért fizet. A kötbér mértéke minden megkezdett késedelmes nap után a visszakapcsolási díj egyharmada. Amennyiben a Szolgáltató visszakapcsolási díjat nem számít fel, a kötbér mértéke minden megkezdett késedelmes nap után az Előfizetői szerződés alapján az adott Előfizetői szolgáltatással kapcsolatban a vissszakapcsolás időpontja szerinti hónapra vonatkozó havi előfizetési díj, illetve előre fizetett szolgáltatás esetén az előre fizetett díj egyharmincad részének négyszerese.
Áthelyezés késedelmes teljesítése esetén fizetendő kötbér
A 9.2. pont szerinti, áthelyezésre irányadó határidő be nem tartása esetén a Szolgáltató kötbért fizet. A kötbér összege minden késedelmes nap után az áthelyezés díjának egyharmada, áthelyezési díj hiányában minden megkezdett késedelmes nap után az Előfizetői szerződés szerinti díjcsomagra az ÁSZF-ben meghatározott kedvezmények nélküli havi előfizetési díj, vagy előre fizetett szolgáltatások esetén az előre fizetett díj egy harmincad részének nyolcszorosa.
4.3.2.2. A kártérítés szabályai
Felelősség, kártérítés, elévülés
Az Előfizetői szerződés késedelmes vagy hibás teljesítése esetében a Szolgáltató az Előfizető vagyonában okozott igazolt kárt megtéríti, az elmaradt haszon kivételével.
Amennyiben a Szolgátató kötbér fizetésére köteles, ezzel összefüggésben kárigény csak a kötbért meghaladó mértékű kárra nyújtható be.
A Szolgáltató felelőssége a tényleges kárra vonatkozóan is csak felróhatósága esetében áll fenn, azaz a Szolgáltató mentesül a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a késedelem elkerülése, illetve a szerződésszerű teljesítés érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható.
Nem téríti meg a Szolgáltató a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy az Előfizető a kár elhárítása és enyhítése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben elvárható.
A Szolgáltató nem vállal felelősséget azokért a károkért, amelyek az Előfizetőt amiatt érik, mert a Szolgáltató szolgáltatási jogosultságát visszavonják, vagy úgy módosítják, hogy ennek következtében nem tud eleget tenni az Előfizetői szerződésben foglalt kötelezettségeinek.
Az Előfizetői szerződésből származó polgári jogi igények egy év alatt évülnek el, melyet a késedelem, illetve a hibás teljesítés esetén azok bekövetkezésétől kell számítani. A Felek egymásnak küldött fizetési felszólítása az elévülést megszakítja.
Eszközvásárlás esetén az eszköz adásvételi szerződésre, eszköz bérlete esetén az eszköz bérletére a Ptk. szabályai vonatkoznak, így az eszközvásárlásból vagy bérletből eredő jogok és kötelezettségek 5 év alatt évülnek el.
Vis maior, előre nem látható, elháríthatatlan körülmények
A Szolgáltató nem felel az olyan, a szerződéskötéskor előre nem látható, ellenőrzési körén kívül eső, külső ok miatt bekövetkező károkért, amelyekkel kapcsolatban nem volt elvárható, hogy a szerződésszerű teljesítést akadályozó körülményt elkerülje, vagy annak kárkövetkezményeit elhárítsa (vis maior).
Ezen okok különösen:
a) háborús cselekmények, szabotázs, lázadás, robbantásos merénylet, forradalom,
22/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
b) más szükséghelyzet, elemi csapás, tűzvész, természeti katasztrófák, földrengés, tűzvész, járvány, árvíz, szélvihar, villámcsapás;
c) munkabeszüntetés, valamint a honvédelmi törvény alapján feljogosított szervek rendelkezésére tett intézkedés;
d) súlyos üzemzavarok, embargó, bojkott, behozatali-kiviteli tilalmak. A kártérítési eljárás
Az Előfizető a vagyonában bekövetkezett kár megtérítésére vonatkozó igényét a Szolgáltatónak írásban
nyújthatja be, a kártérítés elbírálásához, és a kár mértékének megállapításához szükséges valamennyi, hitelt érdemlő bizonyítékkal.
A Szolgáltató az Előfizető kártérítési igényét nyilvántartásba veszi, majd az érdemi elbíráláshoz szükséges, hiánymentesen benyújtott kérelem alapján lefolytatja a vizsgálatát.
Ha a Szolgáltató kártérítésért való felelőssége fennáll, a Szolgáltató az Előfizető igazolt, vagyonban bekövetkezett, kötbérköteles esetben a kötbért meghaladó kárát megtéríti, a hiánymentesen benyújtott kárigény Szolgáltatóhoz történő beérkezésétől számított 30 napon belül. Ha a Szolgáltató nem felelős az okozott kárért, nem állapítható meg károkozás, az Előfizető nem bizonyította a kárát (a kár mértékét is ideértve), vagy a kártérítés az elmaradt haszon megtérítésére vonatkozik, a Szolgáltató a kárigényt az előzőekben meghatározott határidőn belül elutasítja.
4.3.2.3. Tájékoztatás az Előfizetőt megillető, a Szolgáltató által értékesített készülékhez kapcsolódó szavatossági és jótállási kötelezettségről
A Szolgáltató az általa értékesített készülékek esetében a hibás teljesítésért kellékszavatossággal tartozik, melyet az Előfizető (jelen pont alkalmazásában Fogyasztó) a Szolgáltatóval szemben jogosult érvényesíteni.
A Fogyasztót megilleti továbbá a jog, hogy a Szolgáltató által értékesített termék hibája esetén a Szolgáltatóval szembeni igénye alapján a Szolgáltató a termék hibáját javítsa ki, vagy - ha a kijavítás megfelelő határidőn belül, a Fogyasztó érdekeinek sérelme nélkül nem lehetséges - a terméket cserélje ki. A termék akkor hibás, ha nem felel meg a terméknek a gyártó által történt forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek, vagy nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
A Szolgáltató az általa értékesített készülékekre, azok eladási árától függő időtartamban jótállást vállal, melyet a Fogyasztó, illetve a termék tulajdonosa – amennyiben fogyasztónak minősül – az eredeti jótállási jegy bemutatásával, a jótállási jegy Fogyasztó rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén az ellenérték megfizetését igazoló bizonylat bemutatásával, a jótállási idő alatt bármikor érvényesíthet.
Kellékszavatossági vagy jótállási igény érvényesítése keretében hiba esetén a Fogyasztó - választása szerint - elsősorban kijavítást, vagy kicserélést igényelhet, kivéve, ha választott jótállási igény teljesítése lehetetlen, vagy ha az a kötelezettnek a másik jótállási igény teljesítésével összehasonlítva aránytalan többletköltséget eredményezne, figyelembe véve a szolgáltatott dolog hibátlan állapotában képviselt értékét, a szerződésszegés súlyát, és a jótállási kötelezettség teljesítésével a jogosultnak okozott érdeksérelmet vagy az ellenszolgáltatás arányos leszállítását igényelheti, a hibát a Szolgáltató költségére maga kijavíthatja vagy mással kijavíttathatja, vagy a szerződéstől elállhat, ha a Szolgáltató a kijavítást vagy a kicserélést nem vállalta, e kötelezettségének a jogszabályban foglalt feltételekkel nem tud eleget tenni, vagy ha a Fogyasztónak a kijavításhoz vagy kicseréléshez fűződő érdeke megszűnt. Termékszavatossági igény érvényesítése keretében hiba esetén a Fogyasztó kizárólag a termék kijavítására vagy cseréjére jogosult.
A kellékszavatossági, termékszavatossági és jótállási igény érvényesítésének további szabályait a mindenkor hatályos jogszabályok, a Szolgáltató honlapja, továbbá jótállás esetében a jótállási jegy tartalmazza.
23/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
4.4. Hibaelhárítás, hibabejelentések kezelése, folyamata, a hibabejelentések nyilvántartásba vételére és a hiba elhárítására vonatkozó eljárás
4.4.1. Hibabejelentéssel összefüggő általános rendelkezések
Az Előfizető az ÁSZF 1.2 pontjában meghatározott elérhetőségeken tehet Hibabejelentést. A Szolgáltató a Hibabejelentéseket, a Hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás során tett intézkedéseket visszakövethető módon, hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzíti. A Szolgáltató a Hibabejelentést az Előfizető részére visszaigazolja, és azt nyilvántartásba veszi.
A Hibabejelentéshez kapcsolódó nyilvántartás a következőket tartalmazza:
a) az Előfizető értesítési címét vagy más azonosítóját;
b) az Előfizetői hívószámot vagy más azonosítót;
c) a hibajelenség leírását;
d) a Hibabejelentés és a nyilvántartásba vétel időpontját (év, hónap, nap, óra);
e) a hiba okának behatárolására tett intézkedéseket és azok eredményét;
f) a hiba okát;
g) a hiba elhárításának módját és időpontját (év, hónap, nap, óra), eredményét (eredménytelenségét és annak okát);
h) az Előfizető értesítésének módját és időpontját, ezen belül is különösen az Előfizető bejelentésének visszaigazolásáról, valamint a g) pontban foglaltakról történő értesítések módját és időpontját.
A Szolgáltató a hibabejelentéseket, a hibabehatároló eljárás eredményét és a hibaelhárítás alapján tett intézkedéseket visszakövethető módon, hangfelvétellel vagy egyéb elektronikus úton rögzítenirögzíti, és az adatkezelési szabályok betartásával azt legalább egy évig megőrzi.
A Szolgáltató az Előfizető által bejelentett hibát a hiba tényleges okának feltárásával behatárolja és az elvégzett vizsgálat alapján a hibabejelentéstől számított 72 órán belül az Előfizetőt értesíti arról, hogy
i) a valós és a szolgáltató érdekkörébe tartozó hibát kijavítja vagy
j) értesíti az előfizetőt arról, hogy a hiba a vizsgálat alatt nem volt észlelhető, vagy a hiba nem a szolgáltató érdekkörébe tartozó okból merült fel.
Ha a bejelentett hiba behatárolásához, illetve kijavításához további helyszíni - a Hálózati végponton vagy azt is érintően lefolytatandó - vizsgálat szükséges, a Szolgáltató az Előfizetővel az év, hónap, nap meghatározásával, 8 és 20 óra közé eső, 4 órás időszak megadásával időpontot egyeztet. A Szolgáltató az Előfizetővel történt egyeztetést és a helyszíni vizsgálatra közösen megállapított időpontot igazolható módon rögzíti. Ha a Szolgáltató az Előfizető által bejelentett hiba vizsgálata során megállapítja, hogy a hibát nem a Szolgáltató tulajdonát képező hálózat vagy végberendezés okozta, felhívja az Előfizetőt a szükséges intézkedések megtételére. A Szolgáltató – minőségbiztosítási céllal – az Előfizető kifejezett hozzájárulása esetén jogosult fényképfelvétel készítésére a hiba behatározása és elhárítása céljából elvégzett munkálatokról. A fényképfelvétel készítéséhez történő hozzájárulás megtagadása a Szolgáltatót terhelő munkálatok elvégzését nem akadályozza.
A hiba elhárítására a hiba bejelentésétől számított 72 órás határidő meghosszabbodik az alábbiak szerint.
a) Ha a bejelentett hiba behatárolásához, illetve kijavításához harmadik személy, így különösen hatóság, közműszolgáltató vagy ingatlantulajdonos hozzájárulása szükséges, a hozzájárulást a Szolgáltató megkéri. A hozzájárulás beszerzése kezdeményezésének időpontját és a válasz Szolgáltatóhoz való beérkezésének időpontját a Szolgáltató rögzíti. A hozzájárulás beszerzésének időtartama nem számít be a 72 órás határidőbe. A Szolgáltató a hozzájárulás beszerzésének kezdeményezésével egyidejűleg értesíti az Előfizetőt a hozzájárulás szükségességének okáról, valamint arról, hogy a hozzájárulás beszerzésének időtartama nem számít be a 72 órás határidőbe.
24/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
b) Ha a bejelentett hiba behatárolása, illetve kijavítása kizárólag a helyszínen, az Előfizető helyiségében lehetséges, és az időpont egyeztetése során a Szolgáltató által felajánlott időpont az Eelőfizetőnek nem megfelelő, akkor a Szolgáltató által felajánlott időponttól az Előfizetővel előzetesen egyeztetett újabb időpontig eltelt időtartam nem számít be a 72 órás határidőbe.
c) Ha a bejelentett hiba behatárolása, illetve kijavítása időpontjában a Szolgáltató és az Előfizető egyeztetésük alapján megállapodott, és a hiba behatárolása, illetve kijavítása a meghatározott időpontban a Szolgáltató érdekkörén kívül eső ok miatt nem volt lehetséges, úgy a Szolgáltató érdekkörén kívül eső okból alkalmatlannak bizonyult időponttól a Szolgáltató kezdeményezésére a felek által közösen meghatározott új, alkalmas időpontig eltelt időtartam nem számít be a 72 órás határidőbe.
A Szolgáltató a hiba elhárítását követően haladéktalanul, de legfeljebb 24 órán belül értesíti az Előfizetőt a hiba elhárításáról. A Szolgáltató a hiba elhárításáról szóló értesítési kötelezettségének a bejelentéssel, illetve a helyszíni hibaelhárítással egyidejűleg is eleget tehet.
Helyszíni hibaelhárítás esetén a Szolgáltató a hibaelhárítási tevékenységet munkanapokon 8–19 óra között, szombaton és vasárnap 8–16 óra között vállalja.
Nem minősül elhárítottnak a hiba, ha az Előfizető az eredeti Hibabejelentés szerinti hibát ismételten bejelenti a hiba elhárításáról szóló értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától számított 72 órán belül. Ebben az esetben nem számít be a hiba kijavítására rendelkezésre álló határidőbe a hiba elhárításáról szóló szolgáltatói értesítéstől, annak elmaradása esetén a hibaelhárítás időpontjától az Előfizető által tett ismételt Xxxxxxxxxxxxxxxx eltelt időtartam.
Ha a Szolgáltató a hibát nem tudja elhárítani az előző bekezdés szerinti határidőben, az Előfizetői szerződés a teljesítés lehetetlensége vagy a lehetetlenné válása (a továbbiakban: „lehetetlenné válás”) miatt az alábbiak szerint megszűnik:
a) ha a teljesítés lehetetlenné válása a Szolgáltató felelősségi körébe tartozó okból következik be, a Szolgáltató 60 napos felmondásával a felmondási idő lejáratának napján;
b) ha a teljesítés lehetetlenné válása az Előfizető felelősségi körébe tartozó okból következik be, a Szolgáltató 60 napos felmondásával a felmondási idő lejáratának napján. Ebben az esetben a Szolgáltató nem felel a hibás teljesítésért, tekintettel arra, hogy a hiba (a lehetetlenné válás) nem a Szolgáltató érdekkörében felmerülő okból következett be, és így annak kijavítására nem köteles.
A teljesítés lehetetlenné válásával kapcsolatos egyéb jogkövetkezményként a Szolgáltató a fenti a) pontban szabályozott esetben a hibás teljesítés tartamára (az Előfizetői szerződés megszűnéséig) a 4.2.2.1. pont szerinti kötbért fizet. A fenti b) pont szerinti esetekben a Szolgáltató kötbér fizetésére nem köteles.
4.4.2. Előfizető kötelezettségei a Hibabejelentéssel és hibaelhárítással kapcsolatban
A kármegelőzési és kárenyhítési kötelezettsége részeként az Előfizető köteles a Szolgáltatót haladéktalanul értesíteni, ha észleli, hogy a Szolgáltató szolgáltatása nem, vagy hibásan működik. A Szolgáltató nem felel azokért a károkért és költségekért, amelyek amiatt merülnek fel, hogy az Előfizető a fenti kötelezettségét nem, vagy késedelmesen teljesíti.
Az Előfizető biztosítja, hogy a Szolgáltató a Xxxxx által előzetesen egyeztetett időpontban a hibaelhárítás céljából hozzáférjen a hálózathoz és a Szolgáltatás nyújtásához szükséges berendezésekhez. Az Előfizető biztosítja a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges Szolgáltatói berendezések megfelelő elhelyezését.
Az Előfizető a Szolgáltató által felszerelt, használatba adott Elektronikus hírközlő berendezések üzemeléséhez szükséges feltételeket az Előfizetői szerződés időtartama alatt biztosítja, és a hibaelhárítás érdekében a Szolgáltatóval együttműködik.
25/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
Ha a Hibabehatároló eljárás megállapításai szerint a hiba nem a Szolgáltató által használatba adott Szolgáltatói berendezésből adódott, vagy nem a Szolgáltató érdekkörébe tartozik, az Előfizető köteles a Szolgáltatónak megfizetni a Hibabehatároló eljárással kapcsolatos költségeit.
A Szolgáltató a saját érdekkörébe tartozó hiba elhárítását díjfizetéshez nem kötheti, vagy egyéb, az Előfizető közreműködését igénylő feltételt nem támaszthat. A Szolgáltató a hiba behatárolásáért, illetve a valós és Szolgáltató érdekkörébe tartozó hiba kijavításáért díjat nem számíthat fel. A Szolgáltató a valós és Szolgáltató érdekkörébe tartozó hiba behatárolásával és kijavításával összefüggésben felmerülő - így különösen javítási, kiszállási - költséget sem háríthat az Előfizetőre. Az Előfizetőt a hiba behatárolása, valamint elhárítása céljából a helyiségébe történő belépés biztosításán túl egyéb kötelezettség nem terhelheti.
4.5. Tájékoztatás azon intézkedésről, amelyeket a Szolgáltató a hálózat és a szolgáltatás biztonságát és a hálózat egységét befolyásoló eseményekkel és fenyegetésekkel, valamint sebezhető pontokkal kapcsolatban tehet
Ha a hálózat egységességével kapcsolatos és a szolgáltatás biztonságát érintő vagy veszélyeztető esemény következtében korábban nem ismert, új biztonsági kockázat jelentkezik, a Szolgáltató minden kereskedelmileg ésszerű intézkedést megtesz annak érdekében, hogy az ügyfélszolgálatán és internetes honlapján tájékoztassa az Előfizetőt a korábban nem ismert, új biztonsági kockázatról, valamint a védelem érdekében az Előfizető által tehető intézkedésekről. A Szolgáltató a tájékoztatásért külön díjat nem kér az Előfizetőtől.
A Szolgáltató által nyújtott tájékoztatás nem mentesíti a Szolgáltatót a védelem érdekében teendő, a hálózat egységességével és a szolgáltatás megszokott biztonsági szintjének visszaállítása érdekében szükséges intézkedések megtétele alól. A Szolgáltató ilyen esetben az Eht. 136.§ (1) bek. c) pontja alapján szüneteltheti a Szolgáltatást.
A Szolgáltató együttműködik a kormányzati eseménykezelő központtal az állami és önkormányzati szervek elektronikus információbiztonságáról szóló törvényben foglalt feladatai végrehajtása érdekében.
4.6. Az Előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei
Az Előfizető a Szolgáltató hálózatához egyes szolgáltatások, és külön szerződéses rendelkezések esetén saját tulajdonú Előfizetői végberendezést csatlakoztathat, ha
a) az teljesíti az alapvető követelményeket, azaz:
aa) nem veszélyezteti a felhasználók és más személyek életét, egészségét, testi épségét és biztonságát (alapvető biztonságtechnikai követelmények),
ab) megfelel az elektromágneses összeférhetőségi (EMC) követelményeknek, és
ac) eleget tesz az egészségvédelmi és környezetvédelmi jogszabályokban előírt követelményeknek (Eht. 80. § (1));
b) el van látva a megfelelőségi jelöléssel.
Az Előfizetői végberendezés fenntartásáról az Előfizető gondoskodik úgy, hogy a végberendezés ne veszélyeztesse a Szolgáltató hálózatát.
A Szolgáltató jogosult a Szolgáltatás igénybevételéhez használt szolgáltatói és előfizetői hálózatot – ennek részeként a hálózatra csatlakoztatott Előfizetői berendezéseket is – ellenőrizni. Az ellenőrzés célja a hálózat
26/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
karbantartása és épségének megőrzése. Ha a Szolgáltató az ellenőrzés során hiányosságot, a hálózat működését veszélyeztető, vagy más, a fenti feltételeknek meg nem felelő működtetést tapasztal (így különösen megfelelőségi jelzéssel el nem látott Előfizetői végberendezés csatlakoztatását), az Előfizetőt felszólítja a szerződésszegő magatartás 15 napon belüli megszüntetésére, így különösen ennek részeként a nem szabályszerű Elektronikus hírközlő végberendezés üzemen kívül helyezésére. Ha az Előfizető a Szolgáltató felszólításának nem tesz eleget, a Szolgáltató a Szolgáltatást korlátozhatja vagy az Előfizetői szerződést felmondhatja.
Ha az Előfizetői berendezés hibás vagy nem az ÁSZF-nek megfelelő csatlakoztatásából eredően a Szolgáltatónak kára keletkezik, azt a Szolgáltató az Előfizetővel szemben érvényesítheti.
Ha a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges beállításokat vagy Szolgáltatói berendezések üzembe helyezését az Előfizető maga végzi el (lásd 2.4.3. pont), a Szolgáltató mentesül a nem megfelelő üzembehelyezéséből adódó hibák miatt felmerülő felelősség alól.
A szolgáltatás biztosítása – beleértve különösen a minőségi célértékek fenntartását és a szolgáltatás, illetve hálózat biztonságának megőrzését - céljából történő Szolgáltatói hibaelhárítás- és szolgáltatásnyújtás érdekében a Szolgáltató hozzáférhet és kezeli az Előfizetői végberendezés biztonsági adatait, az Előfizetői fogyasztói szokásokra vonatkozó adatokat – beleértve, de nem kizárólagosan az Előfizetői végberendezés technikai adatait, azonosító adatait, statisztikai adatait, illetve a Szolgáltatás paramétereket -, az Előfizetői forgalmi adatokat - beleértve, de nem kizárólagosan az Előfizetői végberendezés statisztikai adatait, illetve a Szolgáltatás paramétereket -, továbbá az Előfizető személyazonosító- és a kapcsolattartási adatait. A Szolgáltató a szolgáltatás biztosítása, továbbá a szolgáltatás és a hálózat biztonsága érdekében az Előfizetői végberendezésen a szükséges beállításokat és frissítéseket elvégzi.
A szolgáltatás optimalizálása céljából a Szolgáltató hozzáfér és kezeli az Előfizetői végberendezés biztonsági adatait, az Előfizetői fogyasztói szokásokra vonatkozó adatokat – beleértve, de nem kizárólagosan az Előfizetői végberendezés technikai adatait, azonosító adatait, statisztikai adatait, illetve a Szolgáltatás paramétereket, és az Előfizetői vezetékes (otthoni) hálózati paraméterek -, az Előfizetői forgalmi adatokat - beleértve, de nem kizárólagosan az Előfizetői végberendezés statisztikai adatait, az Előfizetői végberendezésre kapcsolódó eszköz technikai adatait, azonosító adatait, statisztikai adatait, illetve a Szolgáltatás paramétereket, és az Előfizetői vezetékes (otthoni) hálózati paraméterek -, továbbá az Előfizető személyazonosító- és a kapcsolattartási adatait az Előfizető hozzájárulása alapján.
A részletes adatkezelési tájékoztatást a 4. sz. melléklet tartalmazza.
5. A szolgáltatás szüneteltetése, korlátozása, felfüggesztése
5.1. A Szolgáltatás szüneteltetésének esetei, feltételei, az Előfizető által kérhető szüneteltetés leghosszabb időtartama, a díjfizetéshez kötött szüneteltetés esetei
A Szolgáltatás szüneteltetésére sor kerülhet az Előfizető érdekkörében felmerülő okból, a Szolgáltató érdekkörében felmerülő okból, valamint mindkét fél érdekkörén kívül eső okból (vis major) is.
5.1.1. Az Előfizető által kérhető, illetve az Előfizető érdekkörében felmerülő szüneteltetés
a) Szünetel a Szolgáltatás az Előfizető kérésére, az Előfizető által a kérésében meghatározott időtartamig vagy ilyen időtartam hiányában a bejelentéstől a visszakapcsolásra irányuló kérelemben meghatározott időpontig. Az Előfizető kérésére történő szüneteltetés időtartama nem haladhatja meg a 6 hónapot. A szolgáltató az előfizető által kért szüneteltetési időszak végén - amely nem lehet hosszabb, mint a szolgáltató általános szerződési feltételeiben a szüneteltetés leghosszabb
27/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
időtartamaként meghatározott időtartam - a szolgáltatást visszakapcsolja, és erről az előfizetőt haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül értesíti.
b) Ha az Előfizető határozott időtartamú Előfizetői szerződés esetén kéri a Szolgáltatás legfeljebb 6 hónapig tartó szüneteltetését, az Előfizetői szerződés időtartama a szüneteltetés időtartamával meghosszabbodik.
Szolgáltatáscsomag esetén a Felek megállapodhatnak abban, hogy a szüneteltetés kizárólag az Előfizető által kért szolgáltatásra terjedjen ki.
5.1.2. A Szolgáltató érdekkörében felmerülő okból történő szüneteltetés
A Szolgáltató szüneteltetheti a Szolgáltatást az Előfizető 15 napos előzetes értesítése mellett, ha ez a hálózat átalakítása, felújítása, cseréje, karbantartása miatt szükséges, és nincsen olyan más gazdaságos műszaki megoldás, amely alkalmazása esetén nem kell a Szolgáltatást szüneteltetni. Az ilyen okból történő szüneteltetés időtartama naptári hónaponként az 1 napot nem haladhatja meg.
5.1.3. Mindkét fél érdekkörén kívül eső okból történő szünetelés Szünetel a Szolgáltatás
a) előre nem látható és el nem hárítható külső ok (vis maior) esetén.
b) Magyarország honvédelmi, nemzetbiztonsági, gazdasági és közbiztonsági (így különösen terrorelhárítás, kábítószer-kereskedelem elleni küzdelem) érdekeinek védelmében a jogszabályok által előírt módon.
5.1.4. A díjfizetéshez kötött szüneteltetés esetei
Az Előfizető kérésére történő Előfizetői szolgáltatás szüneteltetésének időtartamára az Előfizető az Előfizetői szerződésben feltüntetett csökkentett, indokolt és méltányos, az 1. sz. mellékletben meghatározott szüneteltetési díjat köteles fizetni.
5.2. A Szolgáltatás korlátozásának, így különösen az Előfizető által indított vagy az Előfizetőnél végződtetett forgalom korlátozásának, a Szolgáltatás minőségi vagy más jellemzői csökkentésének – esetei és feltételei, továbbá a megvalósításának módjai
A Szolgáltató a Szolgáltatás korlátozására, így különösen az Előfizető által indított vagy az Előfizetőnél végződtetett (az Előfizető hozzáférési pontjára irányuló) forgalom korlátozására, a Szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a következő esetekben jogosult, az Előfizető értesítése mellett:
a) az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, így különösen, ha az Előfizető a Hálózati végponthoz megfelelőség-tanúsítással nem rendelkező végberendezést vagy nem megfelelő interfésszel rendelkező végberendezést;
b) a Szolgáltatást igénybe vevő Előfizető a Szolgáltatást a Szolgáltató hozzájárulása nélkül harmadik személy részére továbbértékesíti, vagy azt hálózati szolgáltatás céljára használja;
c) az Előfizetőnek a díjfizetésre vonatkozó, annak esedékessé válását követő 8 napon belül megküldött felszólításban megjelölt – legalább 30 napos – határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása van, és az Előfizető a díjtartozás megfizetésének biztosítása céljából a Szolgáltatónak nem adott az ÁSZF-ben meghatározott vagyoni biztosítékot;
d) az Előfizető fogyasztása túllépte az adott szolgáltatás tekintetében az Előfizetői szerződésben az igénybevétel felső korlátjaként meghatározott összeget, az Egyedi értékhatárt;
e) ha a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötése vagy Előfizetői szolgáltatás igénybevétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette;
28/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
Az a)-c) pontok szerinti esetekben a szolgáltató a korlátozás legkorábbi időpontját legalább 3 nappal megelőzően értesíti az előfizetőt azzal a tájékoztatással, hogy a korlátozásra mely időpontot követően kerülhet sor. A d) pont szerinti esetben a korlátozásra az előfizető egyidejű értesítésével kerülhet sor. A Szolgáltató köteles felhívni az Előfizető figyelmét arra, hogy a korlátozás az Előfizető által igénybe vett más, az internet-hozzáférés szolgáltatásra épülő elektronikus hírközlési szolgáltatás elérhetőségét és minőségét is érintheti.
Amennyiben az Előfizetői jogviszonyban igénybe vett szolgáltatások számlázása egy közös számladokumentumban történik, úgy a díjfizetés elmulasztásának jogkövetkezményei valamennyi, a szerződésszegéssel érintett szolgáltatásra alkalmazhatóak.
Ha az Előfizető a korlátozás okát megszünteti és erről a Szolgáltató hitelt érdemlő módon tudomást szerez, a Szolgáltató a tudomásszerzéstől számított 72 órán belül a korlátozást megszünteti. A korlátozás megszüntetésének késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató minden késedelmes nap után kötbért fizet. A kötbér mértéke a 7.4. pontban meghatározott összeg.
Ha a Szolgáltató a Szolgáltatást korlátozza, a korlátozott alapszolgáltatásra épülő kiegészítő szolgáltatásokat nem vagy korlátozottan lehet igénybe venni. A Szolgáltató a helyhez kötött és a mobil internet-hozzáférés szolgáltatások korlátozásának időtartama alatt az Előfizetőnek minimális szolgáltatási szintű internet- hozzáférési szolgáltatást biztosít.
A Szolgáltatás újbóli biztosítása érdekében az Előfizető visszakapcsolási díj fizetésére köteles. A visszakapcsolási díj mértékét az 1. sz. melléklet tartalmazza.
Egyedi értékhatár
A Szolgáltató az általa nyújtott Előfizetői szolgáltatások tekintetében az igénybevétel korlátjaként meghatározhat egy felső összeghatárt. Az erre vonatkozó rendelkezéseket az Egyedi előfizetői szerződés és az ÁSZF egyaránt tartalmazza, és azt az Előfizetőnek, mint az általánostól eltérő szerződési feltételt külön nyilatkozattal el kell fogadnia. Ha az Előfizető az Egyedi előfizetői szerződésben meghatározott Egyedi értékhatárt nem fogadja el, a Szolgáltató a szerződéskötést megtagadhatja.
Egyedi értékhatárt a szolgáltató telefonszolgáltatás esetén alkalmaz. Az Egyedi értékhatár számítása:
Az Előfizetői szerződés megkötését követő első 4 hónapban 15000 Ft/hó;
Az Előfizetői szerződés megkötését követő 5. hónaptól -12. hónapig 30000 Ft/hó; Az Előfizetői szerződés megkötését követő 12. hónaptól 50000 Ft/hó;
Amennyiben az előfizető szerződés számlatartozás miatt felfüggesztésre került az elmúlt 3 hónapban a visszakapcsolástól számított 4 hónapig 15000 Ft/hó.
Amennyiben az Előfizető eléri az egyedi értékhatár 80%-át, a Szolgáltató hóközi számlát állíthat ki, melyet az ebben meghatározott ideig az Előfizetőnek rendeznie kell. Az egyedi értékhatárban meghatározott összeg 100%-ig nem lép életbe korlátozás.
A Szolgáltató és az Előfizető között az Előfizető kérésére egyedi megállapodás születhet a hóközi számla befizetéséről.
Az Egyedi értékhatár eléréséről és emiatt a számlázási időszakon kívüli díjfizetés szükségességéről a Szolgáltató az Eht. 144. § (4) c) pontja szerint egyéb elektronikus hírközlés útján értesíti az Előfizetőt. A
29/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
Szolgáltatót az értesítés esetleges sikertelenségéért nem terheli felelősség, ha az értesítés sikertelenségének oka az Előfizető érdekkörében felmerülő ok.
A hóközi számlában megjelölt befizetési határidő elmulasztása esetén, amennyiben az egyedi értékhatár 100%-át túllépte az Előfizető, korlátozásra kerülhet sor. Mivel az Előfizető által igénybevett Előfizetői szolgáltatás egyes díjelemei nem jelenhetnek meg a Szolgáltatás igénybevételével egyidejűleg a Szolgáltató számlázási rendszerében, az Előfizető bizonyos szolgáltatásoknál az Egyedi értékhatárt meghaladóan is igénybe tudja venni a Szolgáltatást. Erre tekintettel az Előfizető nem tagadhatja meg a Szolgáltatás díjának megfizetését arra hivatkozva, hogy a Szolgáltató az Egyedi értékhatár elérését követően nem korlátozta a Szolgáltatás nyújtását.
5.3. A Szolgáltatás felfüggesztésének esetei és feltételei
Ha az Előfizető a díjfizetési kötelezettségének a számlában megjelölt határidőben felszólítás ellenére sem tesz eleget, és emiatt a Szolgáltató az előfizetését a jogszabályi rendelkezések szerint korlátozta, a Szolgáltató a szolgáltatás 15 napot meghaladó korlátozását követően, a Szolgáltatást legfeljebb 6 hónapig felfüggesztheti, amennyiben a Szolgáltató nem él az Eht. 134. § (7) bekezdésében biztosított felmondási jogával.
Amennyiben a Szolgáltatás felfüggesztési oka változatlanul fennáll, a Szolgáltató a Szolgáltatás felfüggesztése időtartamának utolsó napjára 15 napos felmondási idővel az Előfizetői szerződést felmondhatja.
Amennyiben a rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető a Szerződés megkötése vagy Előfizetői szolgáltatás igénybevétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette, a Szolgáltató jogosult az Előfizetői szerződést a 9.3. pont szerint felmondani, mely esetben a felmondási idő tartamára a Szolgáltató jogosult a Szolgáltatást felfüggeszteni.
6. Ügyfélkapcsolat, panaszkezelés, kártérítés, jogviták
6.1. Az Előfizetői bejelentések, Panaszok kezelése, folyamata (Díjreklamáció, kötbér és kártérítési igények intézése)
6.1.1. Előfizetői bejelentések, Panaszok kezelése, kártérítési igény
Ha az Előfizető az előfizetői jogviszonnyal kapcsolatos Panasszal él, megfelelő azonosítás után személyesen, elektronikus úton, telefonos ügyfélszolgálaton, vagy írásban fordulhat az ügyfélszolgálathoz (Eht. 140. § (3)).
6.1.2. Egyéb rendelkezések
A Szolgáltató nem foglalkozik érdemben azon Előfizetői bejelentésekkel/megkeresésekkel, melyek formájuknál vagy tartalmuknál (pl. témájuknál, hangvételüknél vagy érthetőségüknél) fogva alkalmatlanok az azokon alapuló bejelentések, megkeresések kivizsgálására és megválaszolására, továbbá amelyekből nem azonosítható a Szolgáltatóval vagy az általa nyújtott Előfizetői szolgáltatással kapcsolatos probléma.
Az Előfizető köteles a Szolgáltatás használata során, különösen az ügyfélszolgálat igénybevételekor, továbbá az Előfizetői bejelentések megtétele során tartózkodni a zaklató, a közízlést vagy az emberi méltóságot, vagy a Szolgáltató, a Szolgáltató munkavállalóinak vagy a Szolgáltató szerződéses partnereinek, azok munkavállalóinak jogait, jogos érdekeit sértő magatartástól, valamint a joggal való visszaéléstől. Az Előfizető tudomásul veszi továbbá, hogy a Szolgáltatás igénybevétele során tekintettel kell lennie más előfizetők
30/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
nyugalmára, a Szolgáltató egyéb előfizetőit nem zaklathatja, akadályozhatja vagy korlátozhatja a Szolgáltatás vagy Szolgáltató ügyfélszolgálatának indokolatlan igénybevételével. Ha az Előfizető ezen kötelezettségének nem tesz eleget, a Szolgáltató jogosult a Szolgáltatást felmondani.
6.1.3. Díjreklamáció (felszámított díj összegét érintő Panasz)
Ha az Előfizető a Szolgáltató által felszámított díj összegét vitatja, ezt a Panaszra irányadó rendelkezések szerint jelentheti be a Szolgáltatónál. A lejárt befizetési határidejű számlára benyújtott Díjreklamációnak a fizetésre nincs halasztó hatálya. A Szolgáltató a számla esedékességétől számított 1 éven túl Díjreklamációt nem fogad el.
A nem vitatott tételek díját az Előfizető a Díjreklamációra tekintet nélkül a kifogásolt számla befizetési határidején belül köteles megfizetni. Ha az Előfizető a nem vitatott tételeket határidőben megfizeti, a Szolgáltató a díjtartozás miatt nem alkalmazhatja a díjfizetés elmulasztására irányadó jogkövetkezményeket.
Ha a Szolgáltató a Díjreklamációnak csak részben ad helyt, a Szolgáltató a vitatott összegnek arra a részére, amellyel kapcsolatban a Díjreklamációt elutasította, új számlát küld Előfizetőnek. Az Előfizető az új számlában foglalt díjat az új számlában megjelölt határidőn belül köteles kiegyenlíteni. A fennmaradó összeg vonatkozásában a Díjreklamáció elfogadására vonatkozó fenti rendelkezések az irányadóak.
Ha az Xxxxxxxxx a Díjreklamáció során a nem vitatott összegeket befizette, a vitatott összeget a díjvita jogerős lezárásáig nem kell befizetnie, feltéve, hogy a jogorvoslati eljárást az Előfizető a Szolgáltató Díjreklamáció elutasítását tartalmazó értesítését követő 15 napon belül megindította, és erről a kérelem másolatának egyidejű megküldésével a Szolgáltatót értesítette. Ha az Előfizető Díjreklamációja nem volt megalapozott, az Előfizető a számla összegét, valamint a számla fizetési határidejétől számított késedelmi kamatot köteles megfizetni a Szolgáltatónak.
6.2. Tájékoztatás a Szolgáltatással összefüggő jogviták peres és peren kívüli kezdeményezésének lehetőségéről és feltételeiről, a békéltető testülethez való fordulás jogáról, az eljárásra jogosult hatóságok, békéltető testület és egyéb szervezetek megnevezése, elérhetőségeik (cím, telefonszám, egyéb elérhetőség) feltüntetése
6.2.1. A hatáskörrel rendelkező szervek felsorolása és elérhetősége
A Szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos viták rendezése érdekében az Előfizető a panaszával a Hatósághoz, a fogyasztóvédelmi szervekhez (az 1. sz. melléklet 4. pontja szerinti Kormányhivatalok), a Média- és Hírközlési Biztoshoz, a békéltető testületekhez és a bíróságokhoz fordulhat.
A hatóságok, egyéb szervezetek listáját, elérhetőségét az 1. sz. melléklet tartalmazza.
6.2.2. A Hatóság hatásköre
A felhasználók és az Előfizetők érdekeinek védelme körében általános hatósági felügyeleti és piacfelügyeleti szervként a Hatóság jár el, amely ellenőrzi az elektronikus hírközlésre vonatkozó szabályok elektronikus hírközlési szolgáltatók általi betartását, és eljár azok megsértése esetén.
6.2.3. A fogyasztóvédelmi hatóság hatásköre
A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvényz ügyfélszolgálattal, az előfizetői számlapanaszok Szolgáltató általi intézésének rendjével és kezelésével, valamint a számla tartalmával kapcsolatban az Eht. és az Eszr. meghatározott rendelkezéseinek fogyasztókkal szembeni megsértése esetén a fogyasztóvédelmi
31/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
hatóság jár el, így az Egyéni Előfizető az területileg illetékes fogyasztóvédelmi szervekhez is fordulhat (Eht. 138. § (2) c)).
Az Egyéni Előfizető Szolgáltató általi tájékoztatására vonatkozóan előírt követelmények – az Egyedi eElőfizetői szerződés és az ÁSZF tartalmára vonatkozó követelményeket ide nem értve – fogyasztókkal szembeni megsértése esetén a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. törvényben meghatározott hatóság jár el az ott meghatározott szabályok szerint (Eht. 21. § (7)).
6.2.4. A Média- és Hírközlési Biztos hatásköre
A Média- és Hírközlési Biztosnál panasszal élhet az az Előfizető, akit az elektronikus hírközlési szolgáltatás igénybe vétele során érdeksérelem ért, vagy akinél az érdeksérelem bekövetkezésének közvetlen veszélye áll fenn, illetve a fogyasztói, előfizetői, felhasználói érdekek képviseletét ellátó egyesület. A panaszt írásban kell benyújtani postai úton, illetve a Média- és Hírközlési Biztos honlapján található űrlapon, amennyiben az Előfizető rendelkezik ügyfélkapus azonosítóval. (Mttv. 140. § (1)).
6.2.5. A békéltető testületek hatásköre
Az Előfizetői szerződésből eredő vita esetében az Előfizető – amennyiben a szolgáltatást fogyasztóként veszi igénybe – panasza Szolgáltató általi elutasítása esetén békéltető testülethez fordulhat. A békéltető testület a vármegyei (fővárosi) kereskedelmi és iparkamarák mellett működő független testület. A békéltető testület eljárására vonatkozó szabályokat az Fgytv. tartalmazza. Az eljárásra a fogyasztó lakóhelye vagy tartózkodási helye szerinti békéltető testület illetékes. A békéltető testület eljárása megindításának feltétele, hogy a fogyasztó az érintett vállalkozással közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését. Az Előfizető az eljárást a békéltető testület elnökéhez megfelelően benyújtott, írásbeli kérelmével indíthatja el. A békéltető testület hatáskörébe tartozik az Előfizető és a Szolgáltató közötti, a termék minőségével, biztonságosságával, a termékfelelősségi szabályok alkalmazásával, a szolgáltatás minőségével, továbbá a Felek közötti szerződés megkötésével és teljesítésével kapcsolatos vitás ügy bírósági eljáráson kívüli rendezése.
6.2.6. A bíróságok hatásköre
Ha a Felek békés úton, peren kívül nem tudják a vitáikat rendezni bírósághoz fordulhatnak. A Szolgáltató és az Előfizető a közöttük felmerülő jogviták peres úton történő rendezésére alávetik magukat a bíróság hatáskörétől függően a Budai Központi Kerületi Bíróság, valamint a Tatabányai Törvényszék kizárólagos illetékességének, kivéve azt az esetet, amikor az Előfizető a Szolgáltatót megillető díjakat, kötbért és/vagy eszköz-vételárrészletek összegét nem fizette meg és ennek következtében a Szolgáltató igényét peres úton érvényesíti. Ez utóbbi esetben az általános illetékességi szabályok az irányadóak (Eht 138. § (2) c)).
6.2.7. A határon átnyúló jogvitarendezésre vonatkozó szabályok
Határon átnyúló ügyletek esetében, amennyiben az Előfizető lakóhelye vagy tartózkodási helye a Szolgáltató székhelyétől eltérő Európai Uniós tagállamban vagy az Egyesült Királyságban, Izlandon vagy Norvégiában található, az Előfizető jogosult az Európai Fogyasztói Központ magyarországi központjához fordulni a felmerülő panaszának orvoslása céljából. A panaszbejelentés szabályairól és a további információkról a xxxxx://xxx.xxxxxxxxx.xx/xx/ weboldal ad tájékoztatást.
6.3. Az ügyfélszolgálat működése, az ügyfelek Szolgáltató által vállalt kiszolgálási ideje
6.3.1. Az ügyfélszolgálat működése
A telefonos ügyfélszolgálat elérhetőségének biztosítása során a Szolgáltató az esetek 70%-ában az ügyfélszolgálatra érkező hívások esetén, a hívás megkezdésétől számított legfeljebb 60 másodpercen belül ügyintéző bejelentkezését biztosítja (Minőségir. 12. § (1) bekezdés e) pont).
32/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
A személyében nem azonos, külön azonosítón nyilvántartott Előfizetők vagy felhasználók bejelentéseinek egyszerre, egy alkalommal történő fogadását, illetve az ilyen bejelentések teljesítését a Szolgáltató visszautasíthatja, kivéve, ha a bejelentés jellegéből adódóan a bejelentések egyidejű kezelése feltétlenül szükséges.
6.3.2. Azonosítás
Az Előfizetőt az Előfizetői szerződésből eredő jogok gyakorlásánál a Szolgáltató a következő módokon azonosíthatja:
a) a Szolgáltató rendelkezésére álló, az Előfizetővel és a Szolgáltatással kapcsolatos személyes, illetve szolgáltatási adatok alapján történő azonosítással;
b) az Ügyfél azonosítóval, eseteg az ahhoz tartozó jelszóval.
Sikeres azonosítás esetén a Szolgáltató az azonosított személyt Előfizetőnek tekinti.
Ha az Előfizető azonosításhoz használt adatai, az általa választott jelszó az Előfizetőnek felróhatóan illetéktelen személy tudomására jut vagy az Előfizető a jelszót egy könnyen kitalálható számsorozatban határozza meg, az ebből eredő károkért a Szolgáltató felelősséget nem vállal.
6.3.3. Hangrögzítés szabályai
A Szolgáltató a hangfelvételeket egyedi azonosító számmal látja el, amely azonosító számról a hangfelvétel rögzítését megelőzően tájékoztatja az Előfizetőt (Fgytv. 17/B. § (3)). A Szolgáltató az Előfizető számára a hangfelvétel kiadását a következők szerint biztosítja:
a) ügyfélszolgálati helyiségben a hangfelvétel visszahallgatásával (Eszr. 25. § (2));
b) a hangfelvétel másolatának biztosításával, amelyet a Szolgáltató az Előfizető kérelmére 30 napon belül az Előfizető rendelkezésére bocsát.
Az Előfizető részére előfizetői hangfelvételenként egy alkalommal ingyenesen kell a másolatot biztosítani (Fgytv. 17/B. § (3a), Eszr. 25. § (3)).
A Szolgáltató a telefonos ügyfélszolgálatra érkező, előfizetői jogviszonyt érintő Előfizetői bejelentéseket, valamint a Szolgáltató és az Előfizető közötti kommunikációt rögzíti és visszakereshető módon tárolja (Eht. 138. § (10)).
A Szolgáltató a hangfelvételeket
a) a hibabejelentő hívások esetén a Hibabejelentéstől számított egy évig (Eht. 141. § (1))
b) Panaszokat a bejelentéstől számított öt évig (Fgytv. 17/B. § (3)) őrzi meg.
6.4. A tudakozó szolgáltatás igénybevétele
A tudakozó szolgáltatást az Előfizető a 11818 vagy 11824 hívószámon érheti el.
7. Díjak, díjszabás, díjfizetés, számlázás, kötbér
A Szolgáltatások igénybevételéért az Előfizető a jelen pontban, az 1. sz. mellékletekben és az Előfizetői szerződés részét képező dokumentumokban, A Szolgáltatás díjának megfizetéséért az Előfizető a felelős, függetlenül a Szolgáltatás tényleges használójának személyétől.
A nyújtott alap havidíjas szolgáltatások és díjcsomagok Flip ÁSZF 1. sz. melléklete szerinti havidíjai a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett éves átlagos fogyasztói árindex mértékével megegyezően változnak
33/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
(csökkennek vagy nőnek) a fogyasztói árindex közzétételét megelőző év december 31. napján érvényes díjakhoz képest.
A díjak kiigazítására a Központi Statisztikai Hivatal éves átlagos fogyasztói árindex mértékét tartalmazó közleményének hivatalos közzétételét követő 90 napon belül, az éves átlagos fogyasztói árindex mértékével megegyezően kerül sor, amelyről a Szolgáltató tájékoztatja az előfizetőket.
Az árkiigazításra vonatkozó klauzula alkalmazására első alkalommal a 2022. évre vonatkozóan megállapított éves átlagos fogyasztói árindex alapján, 2023. évben kerül sor. Az árkiigazítás alkalmazásával összefüggésben az előfizetőt felmondási jog nem illeti meg, tekintettel arra, hogy az nem minősül az előfizetői szerződés módosításának.
A díjak az áfa-t tartalmazzák. Ha a Szolgáltató áfa nélküli díjat tüntet fel, ezt külön megjelöli. A Szolgáltató által alkalmazott díjtételeket és díjcsomagokat az 1. sz. mellékletek tartalmazzák.
7.1. A díjfizetéssel és számlázással, számlaküldéssel kapcsolatos feltételek
7.1.1.1. Számlázás és számlaküldés módja, folyószámlára vonatkozó rendelkezések, a számlák megküldésének időpontja
A Szolgáltató az általa nyújtott Előfizetői szolgáltatásért havonta számlát állít ki, amely tartalmazza a havi vagy előfizetési díjakat, használattól függő forgalmi és egyszeri díjakat, egyéb díjakat, valamint a Közvetített szolgáltatások ellenértékét.
Az Előfizetői Szerződés alapján az Előfizető a Szolgáltató által nyújtott, illetve nála megrendelt szolgáltatások ellenértékét előre és/vagy utólag köteles kiegyenlíteni az Egyedi előfizetői szerződés és az 1. sz. melléklet feltételei szerint. A szolgáltatások ellenértékét az Előfizető a Szolgáltató által havonta, a naptári hónappal megegyező elszámolási időszakról a tárgyhónapot követően kiállított és megküldött számla ellenében a számlán feltüntetett határidőig köteles kiegyenlíteni.
A számlák kiállítása a számlázási időszakot követő hónap első két napján történik. Papíralapú számlák postázása: a számlázási időszakot követő hónap 3-8 napja. Elektronikus számlák esetében a számlázási időszakot követő hónap 10. napjáig kerülnek az Előfizető Online fiókjába feltöltésre, erről a Szolgáltató e- mailben értesítést küld. Kézbesítés időpontja: a számla Előfizető általi kézhezvételének napja, de legkésőbb a számlázási időszakot követő hónap 15. napja. Amennyiben az Előfizető a számlát a számlázási időszakot követő hónap 25. napjáig nem kapja kézhez, ezt haladéktalanul köteles a Szolgáltatónál jelezni.
E határidőn túl a Szolgáltató ismételten csak díjazás ellenében küldi meg a számlát, kivéve, ha az Ügyfél a Szolgáltató érdekkörében felmerült és a Szolgáltatónak felróható okból nem kapta kézhez.
A Szolgáltatónak jogában áll a Számlázási időszakot módosítani, a módosítás nem minősül az Előfizetői szerződés módosításának, de a Számlázási időszakban történő módosításról a Szolgáltató az Előfizetőt a változást megelőzően legalább 15 nappal az Eht. 144. §-ban meghatározott módon értesíti.
A Szolgáltató jogosult az általa nyújtott szolgáltatás igénybevételével együtt saját nevében vásárolt árukat és szolgáltatásokat továbbértékesíteni és továbbszámlázni, valamint az ellenértéket az Előfizetővel szemben érvényesíteni. A beszélgetési díjak között a Szolgáltató számlája tartalmazza a közvetített szolgáltatások díjait is (emelt díjas számokra irányuló hívások).
A Szolgáltató a számlán szereplő tételeket a vonatkozó kerekítési szabályok szerint összegzi.
A számlához hívásrészletező eseti jelleggel, határozott időre vagy visszavonásig igényelhető a szerződéskötéskor, vagy a Szolgáltató ügyfélszolgálati elérhetőségein. Az egyéni előfizető havonta egy
34/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
alkalommal akkor is jogosult díjmentes hívásrészletezőre, ha a számlát nem elektronikusan állítja ki a szolgáltató.
Az előfizető a hívásrészletező kiállítását utólag legfeljebb két évre visszamenőleg igényelheti a szolgáltatótól, melyet a szolgáltató az igényléstől számított 15 napon belül rendelkezésre bocsát. Visszamenőleges igénylés esetén minden, már kiállított számlához egy esetben kérhető hívásrészletező díjmentesen.
7.1.1.2. Elektronikus számlaküldés
Ha az előfizető kifejezetten kéri, a szolgáltató a számlát elektronikus levélben vagy elektronikus számla bemutatási rendszer helyett postai úton küldi meg az előfizető részére. Postai úton küldött számla esetén, ha az Előfizető kifejezetten kéri, a Szolgáltató a számlát a továbbiakban elektronikus úton küldi.
Az Előfizető a hiteles elektronikus számla megtekintési lehetőségének megnyílásáról a regisztráció során általa közölt e-mail címre kap értesítést. A számla hozzáférhetővé tételével és az erre vonatkozó értesítéssel a Szolgáltató a számla megküldésére vonatkozó kötelezettségének eleget tesz, a számlaküldés jogkövetkezményei ezzel az értesítéssel beállnak. Az értesítést követően a számla megtekintése és a számlában feltüntetett befizetési határidőben történő teljesítése az Előfizető felelőssége.
Az elektronikus formában kiállított számla kiegyenlítésére készpénz átutalási megbízást, illetve postai számla- befizetési megbízást (postai csekk) a Szolgáltató nem küld. Az Előfizető az elektronikus számlázásra vonatkozó nyilatkozatának visszavonásáig az esedékes számlát az általa választott egyéb módon (pl.: banki átutalás, csoportos beszedési megbízás) egyenlíti ki.
A Szolgáltató elektronikus hívásrészletezőt abban az esetben küld az Előfizetőnek, amennyiben azt az Előfizető a hívásrészletezőre vonatkozó szabályok szerint igényelte. A hívásrészletező elektronikus számlaküldés esetén díjmentes.
Ha az Előfizető az elektronikus számlaküldésre vonatkozó nyilatkozatát visszavonja, ez a Szolgáltató részéről történő visszaigazolástól hatályos, a Szolgáltató a visszaigazolással egyidejűleg jogosult meghatározni azt a számlázási időszakot, melytől kezdődően elektronikus számla helyett ismét papír alapú számlát küld az Előfizető részére.
Ha az Előfizetőt jogszabály alapján az elektronikus formában kiállított számla vonatkozásában megőrzési kötelezettség terheli. Az ilyen kötelezettségének az Előfizető köteles eleget tenni a jogszabályban meghatározott archiválási (megőrzési) előírások betartásával, e körben a Szolgáltatót felelősség nem terheli.
7.1.1.3. A számlakiegyenlítés határideje, a késedelmi kamat, hibás számla
A befizetési határidő az a számlán feltüntetett naptári napokban meghatározott határidő, amely határidőig a számla ellenértéknek a Szolgáltató számlájára meg kell érkeznie. Xxxxx XXXX-ben, Egyedi előfizetői szerződésben, illetve az igénybe vett szolgáltatásra vonatkozó számlán a fizetési, befizetési, díjfizetési stb. határidő az adott szolgáltatás ellenértékének befizetési határidejét jelenti.
Az Előfizető részéről történő pénzügyi teljesítés, azaz a számla megfizetésének napja az a naptári nap, amikor a számla ellenértéke a Szolgáltató számlájára megérkezik. Banki átutalás esetén a teljesítés időpontja az a nap, amikor a számla ellenértékét a Szolgáltató bankszámláján jóváírták.
Amennyiben a Szolgáltató észleli, hogy valamely adminisztrációs vagy műszaki hiba folytán az elkészült számla hibás, úgy az abban érintett számlát visszatartja, és helyette jogosult a hiba kijavítását követően megküldeni a számlát.
Amennyiben a számlázási időszakon kívül számla kibocsátása válik szükségessé (pl. Egyedi értékhatár elérése esetén) a számla összegének befizetési határideje a számla kiküldésétől számított 8 nap.
35/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
7.1.2. A Szolgáltató hibás számlázása
A Szolgáltató a hibásan felszámított és az Előfizető által megfizetett díjat az Előfizetőnek az Előfizető késedelmes teljesítésére irányadó késedelmi kamattal növelt értékben jóváírja az Előfizető számláján, vagy külön kérésre visszautalja az Előfizetőnek. Díjvisszatérítés esetén a Szolgáltató kamatfizetési kötelezettségének kezdő napja a számla ellenértékének Szolgáltató számlájára történő megérkezésének napja (befizetési határidő).
Az Előfizetői szerződés megszűnése esetén a Szolgáltató 100 Ft-nál kisebb összeget nem köteles visszatéríteni.
7.1.3. Az Előfizető késedelmes számla kiegyenlítése esetén a Szolgáltató által alkalmazott jogkövetkezmények
Ha az előfizető fizetési kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, a számla összege az azon megjelölt beérkezési határidőig nem érkezik a Szolgáltató számlájára, a Szolgáltató jogosult a követelés érvényesítése érdekében fizetési felszólításokat küldeni az Előfizető részére. A fizetési felszólítás az elévülést megszakítja. Ha az Előfizető a fizetési kötelezettségének nem tesz eleget, a Szolgáltató jogosult díjköteles fizetési felszólításokat küldeni az Előfizető részére követelésének érvényesíthetősége érdekében.
7.1.3.1. Késedelmi kamat
A Szolgáltató késedelmes fizetés esetén jogosult késedelmi kamatot felszámítani. A késedelmi kamatot a befizetési határidő lejártát követő napok számával arányosan kell meghatározni a tartozás összegének és az éves 10% késedelmi kamatláb szorzatának alapján. Késedelmi kamatfizetési kötelezettség kezdő napja a befizetési határidőt követő nap. A késedelmi kamatfizetési kötelezettség mindaddig fennáll, amíg a számla ellenértéke a Szolgáltató számlájára nem érkezik meg. Elutasított Díjreklamáció esetén az Előfizetőt a beérkezési határidőben meg nem fizetett számlával kapcsoloatban késedelmi kamatfizetési kötelezettség terheli.
7.1.3.2. Fizetési felszólítási díj
A díj mértékét az 1. sz. melléklet tartalmazza. A késedelemmel érintett számla vonatkozásában az SMS-ben küldött első fizetési emlékeztető ingyenes.
Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató felé jelzi, és hitelt érdemlően valószínűsíti (iratokkal, más bizonyítékkal alátámasztva), hogy a határidőt önhibáján kívül mulasztotta el, a Telekom a fizetési felszólítási díjat a következő havi számlában méltányosságból jóváírja.
7.1.3.3. Követeléskezelési díj
Szolgáltató jogosult lejárt számlatartozás esetén az általa megbízott követeléskezelő társaság részére az Előfizető adatait jogos követelése behajtása céljából átadni, továbbá a követeléskezelő társaság eljárásának adminisztrációs költségét követeléskezelési díjként az Előfizetőre áthárítani. A követeléskezelési díj mértékét az 1. sz melléklet tartalmazza.
7.2. A különböző fizetési módokból adódó, Xxxxxxxxxx érintő eltérések
Az Előfizető számláját készpénzes fizetési mód vagy pénzforgalmi szolgáltató útján vagy más elektronikus módon rendezheti az alábbiak szerint.
7.2.1. Készpénzes fizetési mód
Ha az Előfizető készpénzes fizetési módot választott, a Szolgáltató által kiküldött számla a befizetést szolgáló postai készpénz-átutalási megbízást, illetve postai számla-befizetési megbízást is tartalmazza. Amennyiben az Előfizető a számláját nem a Szolgáltató által kiküldött postai készpénz-átutalási megbízással, illetve postai
36/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
számlabefizetési megbízással rendezi, a felmerülő banki (pénzforgalmi) költség és a teljesítés egyéb járulékos költségei az Előfizetőt terhelik.
7.2.2. Pénzforgalmi szolgáltató útján vagy más elektronikus módon történő fizetés
Az Előfizető ezen fizetési módon belül a fizetési kötelezettségét az alábbiak szerint teljesítheti:
b) banki átutalással.
c) az Előfizető felhatalmazása alapján csoportos beszedési megbízás útján a pénzforgalmi szolgáltatónál vezetett folyószámláról történő beszedéssel,
d) az Előfizető választása szerinti más fizetési módokkal (bankkártya, Internetes fizetés).
Az a) és c) pont szerinti esetben az Előfizető az átutaláskor kitölthető „közlemény” rovatban köteles feltüntetni az Ügyfél azonosítót és a számla sorszámát. Ennek elmaradásából eredő következményekért az Előfizető felelős.
A felmerülő banki (pénzforgalmi) költség az Előfizetőt terheli.
8. Az Előfizetői szerződés időtartama
Az Előfizetői szerződés határozatlan időtartamra jön létre.
9. Az Előfizetői szerződés módosításának és megszűnésének esetei és feltételei
9.1. A Szolgáltató által kezdeményezett szerződésmódosítás esetei, feltételei, a Szolgáltató jogosultsága az egyoldalú szerződésmódosításra, az Előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az Előfizetőt megillető jogok
9.1.1. A Szolgáltató által kezdeményezett, közös megegyezésen alapuló szerződésmódosítás
Az Előfizetői szerződés kétoldalú, közös megegyezésen alapuló módosítását bármelyik fél kezdeményezheti. A kétoldalú szerződésmódosításra vonatkozó szolgáltatói ajánlat csak akkor tekinthető elfogadottnak, ha azt az Előfizető kifejezett, tevőleges magatartással elfogadta. Az Előfizetői szerződés módosítására és az ajánlat elfogadására egyebekben az Előfizetői szerződés megkötésére irányadó szabályokat kell alkalmazni.
Nem tekinthető az Előfizető tevőleges és kifejezett elfogadó magatartásának az Előfizetői szerződés teljesítéséhez kapcsolódó alapvető előfizetői jog gyakorlása, vagy kötelezettség teljesítése, így különösen a Szolgáltatás további igénybevétele, illetve a Szolgáltatás ellenértékének megfizetése, ettől érvényesen eltérni nem lehet. Amennyiben az Előfizető a kétoldalú szerződésmódosításra vonatkozó szolgáltatói ajánlatot kifejezett, tevőleges magatartással nem fogadja el, az Előfizetői szerződés változatlan feltételekkel hatályban marad.
A Szolgáltató szerződésmódosításra vonatkozó ajánlatában közérthetően és áttekinthetően köteles rögzíteni, hogy az Előfizetői szerződés módosítása esetén az Előfizetői szerződés mely feltételei milyen módon változnak meg, továbbá köteles tájékoztatni az Előfizetőt a szerződésmódosítás menetéről.
Az Előfizető fentiek szerinti elfogadó nyilatkozatával az Előfizetői szerződés a Szolgáltató ajánlatában foglalt tartalommal és a nyilatkozat megtételének időpontjában módosul.
37/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
9.1.2. A Szolgáltató jogosultsága a szerződésmódosításra, az Előfizető erről történő tájékoztatásának módja, az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban az Előfizetőt megillető jogok
9.1.2.1. Az egyoldalú szerződésmódosítás esetei
A Szolgáltató jogosult az Előfizetői szerződést az Egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően egyoldalúan módosítani.
A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosítás esetén köteles a módosításról a hatálybalépését megelőzően legalább 30 nappal az adott módosítással érintett Előfizetőket tartós adathordozón, az alábbiakban meghatározott tartalommal értesíteni, az Előfizetőket megillető felmondás feltételeiről és a felmondás jogkövetkezményeiről szóló tájékoztatással együtt. Szerződéskötéskor a Szolgáltató - a honlapra való utalással - tájékoztatja az Előfizetőt az ÁSZF 30 napon belül hatályba lépő módosításairól, ha a módosítások a megkötésre kerülő Egyedi előfizetői szerződést érintik.. Nem köteles a Szolgáltató az előző mondat szerinti értesítési határidőket alkalmazni, amikor az ÁSZF módosítása új szolgáltatás bevezetése miatt válik szükségessé, és a módosítás a már nyújtott Előfizetői szolgáltatásokra vonatkozó Előfizetői szerződést nem érinti.
Ha a Szolgáltató az Előfizetőt az egyoldalú szerződésmódosításról értesíti, az értesítésnek az alábbiakat tartalmazza:
a) az általános szerződési feltételek módosított rendelkezéseinek pontos megjelölését;
b) a módosítások lényegének rövid leírását;
c) a módosítások hatálybalépésének időpontját;
d) a közzétett ÁSZF elérhetőségét;
e) ha a Szolgáltató a Szolgáltatások díját módosítja, vagy a díjban foglalt szolgáltatás mennyiségét csökkenti, akkor a módosított díjat, mennyiséget és a változás összegét, több szolgáltatást tartalmazó díjcsomagok esetében szolgáltatásonként elkülönítve;
f) azt a feltételt, jogszabályváltozást vagy hatósági döntést, lényeges körülményt, amellyel a Szolgáltató a módosítást indokolja;
g) az Előfizetőt az ÁSZF egyoldalú módosítása esetén megillető jogokat.
9.1.2.2. Egyoldalú szerződésmódosítás esetén az Előfizetőt megillető felmondási jog
A Szolgáltató egyoldalú szerződésmódosításáról szóló értesítés kézhezvételétől számított 45 napon belül az Előfizető azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani az Előfizetői szerződést.
Nem jogosult az Előfizető felmondani az Előfizetői szerződést, ha a módosítás
a) következtében az Előfizetői szerződés, illetve a szolgáltatás igénybevételére vonatkozó feltételek az Előfizető számára kizárólag előnyös módon változnak meg,
b) adminisztratív jellegű és nem tartalmaz az Előfizető számára hátrányos rendelkezést, vagy
c) kifejezetten jogszabályváltozáson, hatósági vagy bírósági döntésen alapul.
9.2. Az Előfizető által kezdeményezett szerződésmódosítás
Az Előfizető által kedzeményezett szerződésmódosításra az Előfizetői szerződés Xxxxx egyező akaratával történő módosítására irányadó szabályait kell alkalmazni. Ha a Szolgáltató az Előfizető módosításra irányuló ajánlatát elfogadja, az ajánlat beérkezésétől számított legfeljebb 15 napon belül teljesíti, kivéve az áthelyezést, amelyre külön rendelkezések vonatkoznak.
38/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
9.2.1. Átírás
9.2.1.1. Az átírás általános szabályai
A Szolgáltató az Előfizető kérésére csak az általános szerződési feltételekben foglaltak szerint módosíthatja átírás jogcímén az Előfizetői szerződést (Eht. 132. § (9)). Névváltozás – az Előfizető személyének változása nélkül - nem minősül átírásnak. Átírás és a Hálózati végpont áthelyezése egy időben nem kérhető. Amennyiben az Előfizetőnek lejárt díjtartozása van, a Szolgáltató nem teljesíti az átírást. Átírás kizárólag a Szolgáltató értékesíthető díjcsomagjai tekintetében igényelhető. Az átvevő Előfizető által fizetendő átírási díj mértékét az 1. sz. melléklet tartalmazza.
Az átírás alapjául szolgáló tényekről az átírást kezdeményező Feleknek kell nyilatkozniuk. Az átírási kérelemnek legalább az alábbi adatokat és nyilatkozatokat kell tartalmaznia:
a) a Szolgáltatás adatai (Előfizetői szolgáltatás neve, létesítési cím, hívószám);
b) az átadó és az átvevő Előfizető adatai az átvevő Előfizető előfizetői kategóriája (Egyéni vagy Üzleti előfizető);
c) az átadó és az átvevő Előfizető aláírása.
Amennyiben az átadó Előfizető Üzleti előfizető, a 12.2.1.3. pont rendelkezései irányadóak. Az átírást a Szolgáltató az alábbi feltételek maradéktalan teljesülése esetén végzi el:
a) Az átadó Előfizetőnek nincs lejárt díjtartozása, vagy vállalja, hogy az átírás teljesítéséig az átírással érintett Előfizetői szolgáltatásra vonatkozó összes kiegyenlítetlen tartozását a Szolgáltató felé a Szolgáltató által számára előírt fizetési határidőben teljesíti.
b) Az átírás olyan Előfizetői szolgáltatásra/díjcsomagra vonatkozhat, amelyet a Szolgáltató az átírás időpontjában is értékesít
Ha az átírási kérelmet benyújtó Előfizető az átíráshoz szükséges adatokat, iratokat nem csatolja be az átírásra vonatkozó igény benyújtásától számított 10 munkanapon belül, úgy a Szolgáltató az átírásra vonatkozó igényt a fent szabályozott kivételekkel elutasítja, és erről az átírási kérelmet benyújtó Előfizetőt értesíti.
Az Előfizetői szerződés átírás folytán történő módosulása esetén az átadó Előfizető előfizetői jogviszonya akkor szűnik meg, amikor az átvevő Előfizető a helyébe lép.
Az Előfizető az átírásra és az egyes Előfizetői szolgáltatásoknál meghatározott egyedi eseteken kívül nem jogosult arra, hogy az Előfizetői szerződés megkötésével az őt megillető jogokat (követeléseket) egészében vagy részben harmadik személyre ruházza át.
9.2.1.2. Átírás Üzleti előfizető esetén
Ha az Előfizető személye azért változik, mert az Üzleti előfizető személyében jogutódlás történt (így különösen átalakulás, egyesülés, szétválás esetén), a jogutódlást a Szolgáltató átírásnak megfelelő szabályok szerint vezeti át, ha az ezt igazoló eredeti vagy hiteles másolati dokumentumokat az Előfizető a rendelkezésére bocsátja. Az Üzleti előfizető jogutódlása esetén a Szolgáltató nem számít fel átírási díjat.
Ha felszámolás vagy csődeljárás alatt álló Üzleti előfizető átadó Előfizetőként kezdeményezi az Előfizetői szolgáltatás átírását, a felszámolási-, illetve csődeljárás megkezdése előtt keletkezett díjtartozást nem az átírás, hanem a felszámolási-, illetve csődeljárás során érvényesíti a Szolgáltató. Az Előfizetői szolgáltatás átírása tárgyában benyújtott kérelemnek tartalmaznia kell a 2.1.4 pont szerinti iratokat az átvevő Előfizetőre vonatkozóan.
39/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
9.2.2. Áthelyezés
9.2.2.1. Az áthelyezés általános szabályai
Az Előfizető kérheti, hogy a Szolgáltató a szolgáltatást a földrajzi szolgáltatási területén az Előfizető által kért más helyen nyújtsa (áthelyezési igény).
Az áthelyezés csak olyan Előfizetői szolgáltatásra vonatkozhat, amelyet a Szolgáltató az áthelyezés igénylésének időpontjában is értékesít.
A Szolgáltató nem köteles áthelyezni a Szolgáltatást az Előfizető kérésére akkor, ha az Előfizetőnek a Szolgáltatóval szemben, a díjtartozásról szóló felszólításban megjelölt, de legalább 15 napos határidő elteltét követően is esedékes díjtartozása áll fenn.
Az áthelyezési igény teljesítésének határideje
A Szolgáltató a hiánytalan áthelyezési igény átvételét követő 15 napon belül elvégzi az igény teljesíthetőségével kapcsolatos vizsgálatait, és ezen időn belül írásban értesíti az igénylőt arról, hogy
a) az áthelyezési igényt elfogadja, és azt legfeljebb az áthelyezési igény beérkezését követő 30 napon belül, vagy az Előfizető által az áthelyezési igényben megjelölt későbbi időpontban teljesíti;
b) a Hálózati végpont áthelyezését műszaki lehetőség hiányában az a) pont szerinti határidőben nem tudja biztosítani, de az áthelyezési igényt elfogadja és ezzel egyidejűleg év, hónap, nap pontossággal megjelöli az áthelyezés teljesítésének legkésőbbi időpontját;
c) az áthelyezési igényt rajta kívül álló ok miatt elutasítja;
d) az áthelyezési igényt az Előfizető - a díjtartozásról szóló felszólításban megjelölt, de legalább 15 napos határidő elteltét követően is esedékes - díjtartozása miatt elutasítja vagy
e) az áthelyezési igényt a Szolgáltatás felfüggesztése miatt elutasítja.
Az a) és b) pont szerinti áthelyezés esetén az Hálózati végpont megszüntetésétől a Szolgáltatás igénybevételére alkalmas áthelyezés teljesítéséig a Szolgáltatás szünetel, amely időszak alatt az Előfizetőt díjfizetési kötelezettség nem terheli.
Az áthelyezésre vonatkozó további rendelkezések
Átírás és áthelyezés egyszerre nem igényelhető. Átírás esetén csak az átírás teljesítését követően lehet áthelyezést igényelni.
9.2.2.2. Az áthelyezés díja
A Szolgáltató az áthelyezésért áthelyezési díjat számíthat fel, amelynek mértékét az 1. sz. melléklet tartalmazza.
9.2.2.3. Az áthelyezésre vonatkozó további rendelkezések
A Hálózati végpont áthelyezése és átírása kölcsönösen kizárják egymást, ilyen esetben a Szolgáltató az előbb benyújtott kérelmet, egyidejűleg benyújtott kérelmek esetén az átírást teljesíti.
Ha az Előfizető a jogviszonyát megszünteti, és ezt követően áthelyezési igénnyel fordul a szolgáltatóhoz, azt a Szolgáltató új Igénynek tekinti, és az Előfizetői szerződés létrejöttére vonatkozó szabályok szerint jár el.
9.3. A Szolgáltató általi szerződésfelmondás esetei, feltételei
9.3.1. Szolgáltató rendes felmondása
Az Előfizetői szerződés Szolgáltató általi rendes felmondásának felmondási ideje 60 nap. A Szolgáltató az Előfizetői szerződés felmondását
a) írásban, tértivevényes levélben küldi meg; vagy
40/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
b) ha az Előfizetői szerződésben az Előfizető hozzájárult, olyan elektronikus dokumentumban vagy elektronikus levélben küldi meg, amelynek kézbesítése hitelt érdemlően igazolható.
Az Előfizetői szerződés felmondása nem mentesíti az Előfizetőt a Szolgáltató Szerződésből eredő követeléseinek kielégítése alól.
9.3.2. Szolgáltató rendkívüli felmondása
9.3.2.1. Az Előfizetői szerződés 15 napos felmondási idővel történő felmondásának esetei
A Szolgáltató az Előfizetői szerződés megszegése esetén az Előfizetői szerződést 15 napos felmondási idővel az alábbi esetekben mondhatja fel:
a) Az Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, és az Előfizető ezt a szerződésszegést a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítéstől számított 3 napon belül sem szünteti meg.
Ilyen esetnek minősül különösen a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését veszélyeztető cselekmény, ha az Előfizető a Szolgáltatáshoz használt eszközöket a Szerződésben foglaltaktól eltérően üzemelteti, átalakítja, megrongálja, vagy ha az Előfizető a Hálózati végponthoz a követelményeknek meg nem felelő végberendezést csatlakoztat, vagy ha az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges eszközöket nem az Előfizetői szerződésben rögzített vételi helyen illetve Hálózati végponton működteti.
b) Az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően sem teszi lehetővé a Szolgáltató számára, hogy a bejelentett vagy a Szolgáltató által felderített hiba kivizsgálásához vagy elhárításához szükséges helyszíni ellenőrzéseket elvégezze.
c) Az Előfizető a Szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja.
d) A Szolgáltató az Előfizetői szerződést 15 napos felmondási idővel mondhatja fel, amennyiben az Előfizető az esedékes díjat a fizetési határidő elmulasztását követően elküldött, jogkövetkezményekre figyelmeztető első értesítést legalább 15 nappal követő második értesítés megtörténtét követően sem egyenlítette ki.
Nem jogosult a Szolgáltató felmondani az Előfizetői szerződést, ha az Előfizető a díjtartozás összegszerűségét vitatja, és a vita rendezése érdekében a jogvita elbírálására jogosult szervhez kérelmet terjesztett elő, amelyről másolatban tájékoztatta a Szolgáltatót, feltéve, hogy az Előfizető a nem vitatott és a szolgáltatás igénybevételéért esedékes díjakat folyamatosan megfizeti. A szolgáltató köteles az Előfizető kérésére a nem vitatott díjak befizetésének lehetőségét biztosítani.
e) A műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozó Előfizetői szerződést a Szolgáltató akkor is jogosult 15 napos határidővel felmondani, ha az Előfizető a Szolgáltató jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is jogosulatlanul vételezi a műsorjelet, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja.
f) A rendelkezésre álló adatok, információk alapján valószínűsíthető, hogy az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötése vagy Előfizetői szolgáltatás igénybevétele céljából a Szolgáltatót lényeges körülmény – így különösen a személyes adatok – vonatkozásában megtévesztette.
Az Előfizetői Szerződésnek az Előfizető szerződésszegésére tekintettel történő megszűnésével egyidejűleg a szerződésből származó minden fizetési kötelezettség azonnal esedékessé válik. Az Előfizetői Szerződés megszűnésekor a Szolgáltató az utolsó tárgyidőszakra vonatkozó számlát, valamint a Szolgáltatás alapján járó, még ki nem egyenlített és esedékes tartozásról számlát küld az Előfizető részére.
Az Előfizető köteles a díjfizetési kötelezettségéneknek az elmulasztása miatt a Szolgáltató által a részére küldöttfizetési felszólítások díját a tartozással egyidejűleg kötbérként megfizetni. A díj mértékét az 1. sz. melléklet tartalmazza.
Ha az Előfizető a díjtartozását a felmondási időszak alatt rendezi, az Előfizetői szerződés nem szűnik meg. Ha a felmondás indoka az Előfizető szerződésszegése, és az Előfizető a felmondási idő alatt a szerződésszegést megszünteti, az Előfizetői szerződés nem szűnik meg a Szolgáltató felmondásával. Erről a Szolgáltató az Előfizetőt haladéktalanul értesíti.
41/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
9.3.2.2. Vagyoni biztosíték
A Szolgáltató jogosult a szolgáltatás rendkívüli felmondása helyett Xxxxxxx biztosítékot kérni az Előfizetőtől.
9.4. Az Előfizető általi szerződésfelmondás esetei, feltételei
9.4.1. Előfizető rendes felmondása
Az Előfizető a határozatlan idejű előfizetői szerződést azonnali hatállyal bármikor jogosult további jogkövetkezmények nélkül felmondani. A felmondást legalább a 12.4.1.1 pont szerinti adattartalommal kell a Szolgáltató tudomására hozni.
Az előfizetői felmondás esetében a Szolgáltató nem kötheti ki az Előfizetői szerződés megszűnése feltételeként a Szolgáltató tulajdonát képező, az Előfizető részére átadott eszközök visszaszolgáltatását. Az Előfizető felmondása, az Előfizetői szerződés megszűnése az Előfizetői szerződéssel összefüggő Előfizetői végberendezésre vonatkozó polgári jogi jogviszonyt nem érinti, arra a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény szabályai az irányadók.
Az Előfizetői szerződés megszűnésének napja a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezésének napja.
Az Előfizető egy általa megjelölt határnapra is felmondhatja az Előfizetői szerződést. Ebben az esetben az Előfizető a felmondásról szóló nyilatkozatában megjelöli azt a határnapot, amely naptól a nyújtott Előfizetői szolgáltatást nem kívánja igénybe venni. E határnap a felmondás megtételétől vagy megküldésétől számított nyolcadik és harmincadik nap között lehet. A Szolgáltató e határnapon a Szolgáltatás nyújtását megszünteti.
9.4.1.1. Felmondás tartalmi elemei írásbeli felmondás esetén
a) 2.2.1 a) pont szerinti személyes adatok;
b) az Előfizető azonosításához használt azonosítók;
c) megszüntetni kívánt Előfizetői szolgáltatás(ok) megnevezése;
d) Előfizetői szolgáltatás megszüntetésének (a Hálózati végpont leszerelésének) megrendelt időpontja, ha az Előfizető meghatározott időpontra kéri a megszüntetést;
e) az Előfizetői szerződés megszüntetésére vonatkozó szándék egyértelmű jelzése;
f) az Előfizető aláírása.
9.4.1.2. Felmondás tartalmi elemei szóbeli (telefonos ügyfélszolgálat útján) történő felmondás esetén
a) az Előfizető azonosításához használt azonosítók (így az Előfizető Ügyfél azonosítója és jelszava)
b) megszüntetni kívánt Előfizetői szolgáltatás(ok) megnevezése;
c) Előfizetői szolgáltatás megszüntetésének (a Hálózati végpont leszerelésének) megrendelt időpontja, ha meghatározott időpontra kéri a megszüntetést;
d) az Előfizetői szerződés megszüntetésére vonatkozó szándék egyértelmű jelzése.
9.4.1.3. Felmondó nyilatkozat Szolgáltató általi ellenőrzése
A Szolgáltató jogosult ellenőrizni, hogy a felmondó nyilatkozatot az arra jogosult tette-e, így a felmondó nyilatkozatot foglalt, megfelelő azonosítást vagy a dokumentumok ellenőrzését követően fogadja be. Ha a felmondást követően az Előfizető lakcíme vagy értesítési címe megváltozik, az Előfizető köteles az új értesítési címéről a Szolgáltatót tájékoztatni.
9.4.2. Az Előfizető rendkívüli felmondási joga
Az üzlethelyiségen kívül és távollévők között megkötött előfizetői szerződés esetén az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények és indokolás nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől. Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződés teljesítését már az elállási jog gyakorlására
42/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
nyitva álló határidőn belül megkezdi, az Előfizetőt az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.
Az Előfizető rendkívüli felmondása esetén az Előfizetői szerződés a felmondó nyilatkozat Szolgáltatóhoz történő megérkezését követő napon szűnik meg.
9.5. Egyéb Előfizetői szerződés megszűnési esetek és feltételek
9.5.1. Az Előfizetői szerződés megszűnésének esetei Az Előfizetői szerződés megszűnik:
a) a Xxxxx közös megegyezésével;
b) Előfizető elállása esetén;
c) a Szolgáltató jogutóddal vagy jogutód nélküli megszűnésével;
d) az átadó szolgáltatóval fennálló Előfizetői szerződés a számhordozásra vonatkozó szabályok szerint a számhordozás megvalósulásával;
e) azon Szolgáltatóval, amely Szolgáltató az Eht. 133. §-ában foglalt módon átalakul, vagy a szolgáltatás nyújtásának adott területen történő megszüntetése vagy Előfizetői szerződés következtében más Szolgáltató lép;
f) ha a Szolgáltatás nyújtásának megkezdése az Előfizető érdekkörébe tartozó ok miatt nem volt lehetséges és a Felek nem állapodnak meg a Szolgáltatás nyújtása megkezdésének újabb időpontjában, az Előfizetői szerződés az Előfizetői szerződés megkötésétől vagy a hatálybalépés napjától számított 16. napon, vagy a felek Előfizetői szerződésben foglalt megállapodása szerinti későbbi időpontban megjelölt napot követő napon megszűnik;
9.5.2. Előfizető elállása
Az Előfizető az alábbi esetekben jogosult az Előfizetői szerződéstől elállni:
a) Ha a Szolgáltató az Előfizetői szerződésben a Szolgáltatás nyújtásának megkezdésére meghatározott határidőt túllépi, akkor a Hálózati végpont létesítését megelőzően az Előfizető jogosult az Előfizetői szerződéstől hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállni. Az Előfizető elállása esetén a Felek egymással elszámolnak, a Szolgáltató az adott Előfizetői szerződés alapján befizetett díjakat legfeljebb az elállást követő 30 napon belül visszatéríti az Előfizető számára, az Előfizető pedig egyidejűleg a Szolgáltató által részére átadott eszközöket a Szolgáltatónak átadja.
b) A távollévők között szóban és üzlethelyiségen kívül megkötött Előfizetői szerződés esetén az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől. Az Előfizető úgy állhat el az Előfizetői szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére megküldi. Az Előfizető elállási jogát nem gyakorolhatja, amennyiben a Szolgáltató az Előfizetői szerződésnek megfelelően a Szolgáltatás nyújtását megkezdte (45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §). Ebben az esetben az Előfizetőt az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül indokolás nélküli, azonnali hatályú felmondási jog illeti meg.
c) Amennyiben az Előfizetői szerződést a Felek üzleten kívül, a Szolgáltató helyszíni képviselője útján kötötték meg, az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésétől számított 14 napon belül hátrányos jogkövetkezmények nélkül elállhat az Előfizetői szerződéstől. Ha a Szolgáltatás nyújtása már megkezdődött, az Előfizető e határidőn belül indokolás nélkül felmondhatja az Előfizetői szerződést. Az Xxxxxxxxx úgy állhat el az Előfizető szerződéstől, hogy a Szolgáltató által erre a célra rendszeresített nyomtatványát kitölti, és azt a Szolgáltató részére megküldi.
9.5.3. Előfizetői szerződés megszűnése az Előfizető halála vagy jogutód nélküli megszűnése esetén
Megszűnik az Előfizetői szerződés az Előfizető halálával, jogutód nélküli megszűnésével, amennyiben az Előfizetői szerződés átírására nem kerül sor. A Szolgáltató az Előfizető halála esetén a szerződés megszüntetése körében az Előfizető halála tényének tudomására jutását követően intézkedik.
43/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
Természetes személy Xxxxxxxxx esetén az Előfizető halála akkor jut a Szolgáltató tudomására, ha a halotti anyakönyvi kivonat eredeti példánya vagy hiteles másolata bemutatásra vagy megküldésre kerül. A Szolgáltató az Előfizetői szerződést az Előfizető halálának időpontjától kezdődően az Előfizető haláláról történő tudomásszerzéssel megszűntnek tekinti.
9.5.4. Az Előfizetői szerződés megszűnése a Szolgáltató jogutóddal való megszűnése esetén (az Előfizetői szerződés átruházása más szolgáltatóra)
Ha a Szolgáltató helyébe - a Szolgáltatónak a Ptk. szerinti átalakulása, egyesülése, szétválása, vagy a szolgáltatás nyújtásának adott területen történő megszüntetése következtében vagy szerződés alapján - más szolgáltató (új szolgáltató) lép, az érintett Előfizetők felé a régi szolgáltató az Eht.-nak az Előfizetői szerződés szolgáltató általi egyoldalú módosítására vagy az Előfizetői szerződés szolgáltató általi felmondására vonatkozó szabályai szerint jár el.
9.6. Eljárás az Előfizetői szerződés megszűnése esetén
Az Előfizetői szerződés megszűnése esetén az Előfizető köteles a Szolgáltatóval együttműködni, helyhez kötött szolgáltatás esetén a Hálózati végponthoz a leszerelés érdekében a bejutást, hozzáférést köteles biztosítani.
Ha a Szolgáltatói berendezéseket a Szolgáltató nem szereli le, az Előfizető azt az Előfizetői szerződés megszűnésekor rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a Szolgáltató valamennyi ügyfélszolgálatán személyesen, vagy postai úton visszaszolgáltatja, ez azonban a szerződés megszűnésének nem feltétele.
Ha az Előfizető a visszaszolgáltatási kötelezettségének az alábbiakban meghatározott időpontig nem tesz eleget, a Szolgáltató jogosult az 1. sz. mellékletben meghatározott átalánykártérítést felszámítani:
a) az Előfizetői szerződés Xxxxxxxxx általi felmondása esetén az Előfizetői szerződés megszűnését követő 8. napig; vagy
b) az Előfizetői szerződés Szolgáltató általi felmondása esetén a felmondásban megjelölt időpontig; vagy
c) az Előfizetői szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetése esetén a Felek által meghatározott időpontig.
Ha az Előfizető a fentiek szerint meghatározott időpontig nem adja vissza az átvételi helyen a Szolgáltató tulajdonát képező eszközöket, az ilyen eszközökkel kapcsolatos kárveszély áthárul az Előfizetőre.
Az Előfizetői szerződésnek a Szolgáltató általi rendkívüli felmondása esetén a Szolgáltató felszámíthatja a kiszállási, begyűjtési díjat, amelynek mértékét az 1. sz. melléklet tartalmazza.
Az Előfizetői szerződés megszűnése nem mentesíti az Előfizetőt a jogviszonyból eredő tartozásai (így díjfizetési kötelezettségei) kiegyenlítésének kötelezettsége alól. A 100 Ft-nál kisebb tartozást az Előfizetőnek nem kell megfizetnie.
44/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
10. Az Előfizetőnek a szolgáltatás igénybevételével kapcsolatos egyéb kötelezettségei
10.1. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség
Az Előfizető az Előfizetői szerződés megkötésénél, és az Előfizetői szerződés tartama alatt is együttműködik a Szolgáltatóval, késedelem nélkül tájékoztatja a Szolgáltatót az Előfizetői szerződést érintő minden lényeges tényről, változásról, körülményről.
A Felek kötelesek egymásnak megadni minden olyan adatot és információt, amelynek közlése a Szolgáltatás szerződésszerű teljesítéséhez szükséges.
Az Előfizető és/vagy jogutódja haladéktalanul köteles értesíteni a Szolgáltatót, ha adataiban változás következik be. E kötelezettség elmulasztásából eredő kár az Előfizetőt terheli.
Az Előfizető - a kármegelőzési, illetve kárenyhítési kötelezettsége teljesítéseként - vállalja, hogy a Szolgáltatót haladéktalanul értesíti, ha észleli, hogy a Szolgáltató Szolgáltatása nem vagy nem kielégítően került teljesítésre. Az értesítés elmulasztása vagy késedelmes teljesítése esetén a Szolgáltató nem felel az esetlegesen felmerülő károkért és/vagy Előfizetőt érintő költségekért.
10.2. A Szolgáltatás rendeltetésszerű használata
Az Előfizető a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges és a használatába adott Szolgáltatói berendezések Szolgáltató általi felszerelésében együttműködik, és az Előfizetői szerződés hatálya alatt felelősséget vállal e berendezések rendeltetésszerű használatáért és épségben való megőrzéséért. Az Előfizető az Előfizetői szerződés hatálya alatt a Szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a Szolgáltató által felszerelt Szolgáltatói berendezések megrongálódásáért, a nem rendeltetésszerű használatból eredő meghibásodásért, elvesztéséért, megsemmisüléséért – a felróhatóságtól függetlenül – felelősséggel tartozik.
Az Előfizető a Szolgáltatást és a Szolgáltató hálózatát rendeltetésszerűen használhatja. Amennyiben Előfizető akadályozza vagy veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, a Szolgáltató jogosult a Szolgáltatásnak az Előfizető egyidejű értesítésével történő korlátozására (Eht. 137. § (1)).
Az Előfizetőnek a Szolgáltatás igénybevétele során tekintettel kell lennie más Előfizető nyugalmára, a Szolgáltató előfizetői körének bármely tagját nem zaklathatja, akadályozhatja vagy korlátozhatja a Szolgáltatás igénybevételével.
10.3. Adatváltozás bejelentése
Az Előfizető az adataiban bekövetkezett változásokról a Szolgáltatót haladéktalanul, de legkésőbb a változás bekövetkeztétől számított 8 napon belül tájékoztatja.
A Szolgáltató az előfizetői adatok megváltozására vonatkozó bejelentés elmulasztásából eredő károkért nem vállal felelősséget, azonban az ezzel kapcsolatosan felmerülő kárának megtérítését követelheti az Előfizetőtől.
10.4. Együttműködési kötelezettség (hálózatfejlesztéssel és migrációval kapcsolatban)
Ha a Szolgáltató a hálózatának állapotával, új hálózatának kialakításával és használatbavételével, hálózatfejlesztéssel összefüggésben az általa nyújtott Előfizetői szolgáltatást úgy tudja a minőségi követelményeknek megfelelően teljesíteni, hogy a Szolgáltatás nyújtása során a használt hálózatot, illetve hozzáférést kicseréli, vagy módosítja, akkor az adott hálózaton kiszolgált Xxxxxxxxxx műszaki migrálására jogosult és erről az érintett Előfizetőket előzetesen értesíti. Ha a nyújtott Xxxxxxxxxx szolgáltatás alapjául szolgáló hálózat kiváltására és új hálózatra átterelésére jelen pont alapján kerül sor, a Szolgáltató az érintett
45/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
szakaszon kiszolgált Előfizetőket a tervezett műszaki munkákat megelőzően legalább 30 nappal értesíti és tájékoztatja őket az együttműködési kötelezettségükről.
Ha a 2.4.3. pont szerinti, a Szolgáltatás kiépítése kapcsán meghatározott valamely kötelezettségre a Szolgáltatás további nyújtásához is szükségessé válik, az Előfizető az együttműködési kötelezettsége körében ezt az Egyedi előfizetői szerződés megkötését követően is teljesíti a 2.4.3. pont szerinti kötelezettségeit, és a
2.4.3. pont ilyen esetben is irányadó.
Ha az Előfizető az értesítését követően nem teszi lehetővé a Szolgáltatás nyújtásához szükséges munkák elvégzését, a Szolgáltató jogosult az Előfizetői szerződés rendes felmondással történő megszüntetésére.
Abban az esetben, ha a szükséges műszaki munkák elmaradása veszélyezteti a Szolgáltató hálózatának rendeltetésszerű működését, a Szolgáltató jelen pont szerinti együttműködésre vonatkozó felszólítást küld, 3 napos határidő tűzésével. Amennyiben az Előfizető a felszólításban foglalt 3 napos határidőben sem teszi lehetővé a szükséges műszaki munkák elvégzését, a Szolgáltató az Eht. 134. § (6) bekezdés a) pontjára hivatkozással 15 napos határidővel jogosult az Előfizetői szerződés felmondására.
10.5. Az Előfizető által küldött információk és/vagy reklámok tartalmával és a kéretlen információ és/vagy reklám küldéssel kapcsolatos kötelezettség
Az Előfizető által küldött információk és/vagy reklámok tartalmával és a kéretlen információ és/vagy reklám küldéssel kapcsolatos adatvédelemmel összefüggő minden felelősség az Előfizetőt terheli.
Az Előfizető a mindenkori hatályos magyar adatvédelmi jogszabályoknak minden körülmények között eleget tesz. Ezen felül kötelezettséget vállal arra, hogy ha a körülményeiben olyan változás következik be, amely következtében az általa teljesítendő adatvédelmi előírásokat részben vagy egészben nem képes teljesíteni, erről a Szolgáltatót azonnali hatállyal írásban értesíti. Ezen értesítés elmaradásából származó károkért, vétkességre tekintet nélkül, az Előfizető felel. Amennyiben az Előfizető az adatvédelmi előírásoknak nem felel meg, úgy az a Szolgáltató oldaláról az Előfizetői szerződés Szolgáltató általi rendkívüli felmondását eredményezheti. (lásd 12.3.2. pont.)
Mivel a Szolgáltató sem részben, sem egészben nem ismeri a továbbított elektronikus üzenetek tartalmát, és mivel a Szolgáltató egy közvetítő feladatot lát el, miszerint elektronikus hírközlési úton továbbküldi az Előfizető által megadott címre a szintén az Előfizető által létrehozott elektronikus üzenetet, azokkal az adatvédelmi panaszokkal kapcsolatosan, amelyek a kéretlen üzenetekkel és/vagy reklámokkal, illetve az üzenetek és/vagy reklámok tartalmával kapcsolatosak, az Előfizető köteles eljárni.
10.6. A Szolgáltató által postai úton küldött értesítésekre alkalmazandó szabályok
Amennyiben a Szolgáltató tértivevény-szolgáltatással, vagy ajánlott szolgáltatással postai küldeménytküld az Előfizető részére, a Szolgáltató abban az időpontban eleget tesz bármely ezzel összefüggő esetleges kötelezettségének, amikor az Előfizető vagy meghatalmazottja a küldeményt a postai értesítés szabályai szerint átveszi.,Ez a rendelkezés irányadó, ha az Előfizető vagy az általa a küldemény átvételére meghatalmazott személy a küldemény átvételét megtagadja Amennyiben a tértivevény-szolgáltatással vagy ajánlott szolgáltatással küldött postai küldemény kézbesítése sikertelen (nem kereste), a második sikertelen kézbesítés megtörténtével a Szolgáltató kézbesítettnek tekinti.
46/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes
11. A fogyatékossággal élő előfizetők számára nyújtott termékek és szolgáltatások részletei és tájékoztatás az ezekkel kapcsolatos aktuális információk elérhetőségéről
A fogyatékossággal élő Xxxxxxxxxx számára Szolgáltató a hazai érdekképviseleti szervezeteken keresztül biztosít lehetőséget kedvezményes előfizetések kötésére. A Szolgáltató a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ), a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ), az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ), valamint az Autisták Országos Szövetsége (AOSZ) által kibocsátott, érvényes tagsági igazolvánnyal rendelkező tagjainak biztosítja ezt a lehetőséget. További részletes információk a Szolgáltató honapján érhetők el.
47/47
Utolsó módosítás: 2023_01_01 és 2023_01_03 Hatálya: 2023_02_01
File neve: flip_aszf_törzsresz_20230201_rendes