K i v o n a t
K i v o n a t
Készült Pázmánd Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. március 13. napján tartott
rendes nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
Pázmánd Község Önkormányzata Képviselő-testületének 192/2017. (III.13.) határozata
Velencei Központi Orvosi Ügyelet ellátására vonatkozó ellátási szerződés módosításáról
Pázmánd Község Önkormányzata Képviselőtestülete megtárgyalta a Velencei Központi Orvosi Ügyelet ellátására vonatkozó ellátási szerződés módosítására vonatkozó előterjesztést, melyben foglaltakkal egyetértve az alábbi döntést hozza:
I.
Pázmánd Község Önkormányzata Képviselőtestülete a Velencei Központi Orvosi Ügyeleti Társulás, s a Társulás keretében együttműködő a Társulás tagi Önkormányzatai és a Velencei-tavi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Közhasznú Nonprofit Kft. között 2012. október 1-i hatállyal létrejött ellátási szerződést 2017. február 1-jei hatállyal az alábbiak szerint módosítja, mely a VII. számú módosítás:
1. Az ellátási szerződés 12.d) pontja hatályát veszti, helyébe az alábbi megállapodás lép:
„d) A Társulás 10.1.-10.9. pontban nevesített a Tagi Önkormányzatai egymás között lakosságarányosan megosztva 2017. február 1-napjától kezdődő 2017. december 31. napjáig terjedő időtartamra vállalják, hogy a hétköznapokon hétfőtől – péntekig délután 1700 órától reggel 700 óráig és szombat, vasárnap és ünnepnapokon este 1900 órától reggel 700 óráig a készenléti feladatot teljesítő orvos foglalkoztatási költségei fedezetére az egészségügyi szolgáltató részére havi 300.000,-Ft önkormányzati támogatást biztosítanak, mely időtartam lejártát követően a betegforgalmi adatok tükrében a készenléti orvos rendelkezésére állási szükségességét szerződő felek felülvizsgálják.”
2. A feladatellátási szerződés kiegészül a 2017. február 1-jei hatályú módosítást elfogadó képviselő-testületi határozatok megjelölésével, mely a szerződés 30. pontját képezi s a 31. pontként szereplő a társulási tanács feladatellátási szerződést jóváhagyó határozatának számával az alábbiak szerint:
„30. Jelen ellátási szerződés 2017. február 1-jei hatályú módosítását:
30.1. Kápolnásnyék Község Önkormányzata Képviselőtestülete …/2017. (...) számú határozatával,
30.2. Nadap Község Önkormányzata Képviselőtestülete …/2017. (...) számú határozatával,
30.3. Pákozd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestülete …/2017. (...) számú határozatával,
30.4. Pázmánd Község Önkormányzata Képviselőtestülete …/2017. (...) számú határozatával,
30.5. Sukoró Község Önkormányzata Képviselőtestülete …/2017. (...) számú határozatával,
30.6. Velence Város Önkormányzata Képviselőtestülete …/2017. (...) számú határozatával,
30.7. Vereb Község Önkormányzata Képviselőtestülete …/2017. (...) számú határozatával,
30.8. Gárdony Város Önkormányzat Képviselőtestülete …/2017. (...) számú határozatával,
30.9. Zichyújfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete …/2017. (...) számú határozatával,
fogadta el, foglalta a módosítással egységes szerkezetbe s hatalmazta fel a polgármestert a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szerződés aláírására.
31. A Velencei Központi Orvosi Ügyeleti Társulás Társulási Tanácsa az ellátási szerződés módosítását a 3/2017 (II.9.) számú határozatával fogadta el s foglalta a módosítással egységes szerkezetbe felhatalmazva a Társulási Tanács elnökét annak aláírására.”
II.
A Képviselőtestület a feladat ellátási szerződést a határozat 1. számú mellékletében foglaltak szerint egységes szerkezetbe foglalja, s felhatalmazza a polgármestert az egységes szerkezetbe foglalt ellátási szerződés aláírására.
Felelős: Xxxxxx Xxxxxx jegyző
Dr. Xxxxxxxxx Xx. Xxxxxxxxxxx Xxxxxx polgármester Xxxxxxxx: azonnal
Kiadmány hitelé1:
Pázmánd, 2017. 03.14.
P.H.
Xxxxxx Xxxxxx Xxxxxx
Határozati javaslat 1. számú melléklete
ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS
háziorvosi és házi gyermekorvosi központi ügyeleti feladatok ellátására a 2017. február 1-jei hatályú módosítással egységes szerkezetben
- melyet a dőlt betűs szedés jelöl -
mely létrejött egyrészről a Velencei Központi Orvosi Ügyeleti Társulás – székhelye: 2481 Velence, Tópart u. 26. sz., törzskönyvi nyilvántartási száma (PIR): 819059, adószáma: 15819055- 1-07, képviseli: Xxxxxx Xxxxxx Társulási Tanács elnöke, - s a keretében egymással együttműködő, a Társulás tagjai:
Kápolnásnyék Község Önkormányzata - székhelye: 2475 Kápolnásnyék, Fő u. 28. sz., törzskönyvi nyilvántartási száma (PIR): 364504, adószáma: 15364500-2-07, képviseli: Xxxxxxxxxx Xxxxxx polgármester, mint megbízó,
Nadap Község Önkormányzata - székhelye: 8097 Nadap, Haladás u. 56. sz., törzskönyvi nyilvántartási száma (PIR): 364526, adószáma: 15364524-2-07, képviseli: Xxxxxx Xxxxx polgármester, - mint megbízó,
Pákozd Nagyközség Önkormányzata - székhelye: 8095 Pákozd, Hősök tere 9. sz., törzskönyvi nyilvántartási száma (PIR): 727453, adószáma: 15727457-2-07, képviseli: Xxxxxx Xxxxx polgármester – mint megbízó,
Pázmánd Község Önkormányzata - székhelye: 2476 Pázmánd, Fő u. 80. sz., törzskönyvi nyilvántartási száma (PIR): 362995, adószáma: 15362993-2-07, képviseli: Dr. Xxxxxxxxx Xx. Xxxxxxxxxxx Xxxxxx polgármester – mint megbízó,
Sukoró Község Önkormányzata - székhelye: 8096 Sukoró, Óvoda u. 2/a. sz, törzskönyvi nyilvántartási száma (PIR): 727628, adószáma: 15727622-2-07, képviseli: Xxxxxxxxxx Xxxxx Xxxxxxx Xxx polgármester – mint megbízó
Velence Város Önkormányzata - székhelye: 2481 Velence, Tópart u. 26. sz., törzskönyvi nyilvántartási száma (PIR): 727529, adószáma: 15727529-2-07, képviseli: Xxxxxx Xxxxxx polgármester- mint megbízó,
Vereb Község Önkormányzata - székhelye: 2477 Vereb, Fő út 10. sz., törzskönyvi nyilvántartási száma (PIR): 361592, adószáma: 15361590-2-07, képviseli: Xxxxx Xxxxx polgármester – mint megbízó,
2017. január 1-napjától a Társulás tagjaként, 2016. szeptember 1-napjától 2016. december 31-ig a Társulás feladat-ellátásához csatlakozóként:
Gárdony Város Önkormányzat – székhelye: 2483 Gárdony, Xxxxxxxxx xxxx 00-00. sz., törzskönyvi nyilvántartási száma (PIR): 727398, adószáma: 15727392-2-07, képviseli: Xxxx Xxxxxx polgármester – mint megbízó,
Zichyújfalu Község Önkormányzat – székhelye: 8112 Zichyújfalu, Kastély kert 1. sz., törzskönyvi nyilvántartási száma (PIR): 727673, adószáma: 15727677-2-07, képviseli: Füzesiné Xxxxxxxx Xxxxx polgármester – mint megbízó,
másrészről a Velencei-tavi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság – székhelye: 2481 Velence, Xxxxxxxx xx 00. fsz. 1. sz., cégjegyzék száma: 00-00-000000, KSH azonosító szám: 14458853-8622-113-07, adószám: 14458853-2-07 képviseli:
Xx. Xxxxxxx Xxxxx ügyvezető, mint megbízott egészségügyi szolgáltató – továbbiakban: egészségügyi szolgáltató - között az alulírott napon és helyen a következő feltételek szerint: Preambulum:
A Velencei Központi Orvosi Ügyeleti Társulás s annak keretében együttműködő Kápolnásnyék, Nadap, Pákozd, Pázmánd, Sukoró, Vereb Község Önkormányzatai és Velence Város Önkormányzata annak érdekében, hogy a települések állandó lakossága, s üdülő népessége a Velencei Egészségügyi Központ épületében lévő ügyeleti ellátása – a szakorvosi rendelések, a diagnosztika, a kapcsolódó egészségügyi szolgáltatások, a gyógyszertár és a mentőállomás közelsége miatt – a lehető legmagasabb színvonalon valósulhasson meg, döntöttek az orvosi ügyelet jelen ellátási szerződés keretében történő ellátásáról.
Az ellátási szerződés alapján az ügyeleti tevékenység tekintetében is a szakmai irányítást a Velencei-tavi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Közhasznú Nonprofit Kft. végzi, mellyel elérhető azon cél, hogy az egészségügyi s az ügyeleti ellátásra szoruló betegek egy helyen éjjel-nappal orvosi ellátáshoz, egészségügyi információkhoz jussanak, melyhez a feltételek teljes körűen a Velencei Egészségügyi Központban biztosítottak.
1. Szerződő felek kölcsönösen rögzítik, hogy:
1.1. Kápolnásnyék Község Önkormányzata,
1.2. Nadap Község Önkormányzata,
1.3. Pákozd Nagyközség Önkormányzata
1.4. Pázmánd Község Önkormányzata,
1.5. Sukoró Község Önkormányzata,
1.6. Velence Város Önkormányzata,
1.7. Vereb Község Önkormányzata
mint az egészségügyi ügyeleti alapellátásért felelős szervek az 1997. évi CLIV. tv. 152. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyeleti feladatainak ellátását – mely központi ügyeleti formában működik – területi ellátási kötelezettséggel 2012. október 1-i hatállyal átadják a Velencei-tavi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság egészségügyi szolgáltató részére, aki a központi orvosi ügyeleti feladatok folyamatos, jogszabályban leírt tartalmú és színvonalú ellátására kötelezettséget vállal.
Amennyiben 2012. október 1-napjáig a működési engedély és az OEP finanszírozási szerződés alapján az egészségügyi szolgáltató az ügyeleti feladat végzésére nem jogosult, úgy a feladatellátás kezdő időpontja az OEP finanszírozási szerződésben meghatározott időpont.
Az 1.1.-1.7. pontban felsorolt megbízó önkormányzatok 2015. augusztus 1-napjától az egészségügyi alapellátásról szóló 2015. évi CXXIII. tv. 5. § (1) bekezdés c) pontja alapján kötelezettek a háziorvosi, házi gyermekorvosi ügyeleti feladatok ellátására, mely háziorvosi, házi gyermekorvosi ügyeleti feladatokat 2016. szeptember 1. napjától az egészségügyi szolgáltató Gárdony Város Önkormányzat és Zichyújfalu Község Önkormányzat közigazgatási területére is ellátja területi ellátási kötelezettséggel.
2. A szerződő felek tudomásul veszik, hogy jelen szerződés az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral megkötött finanszírozási szerződés, az illetékes Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási szerve által kiadott működési engedély – s annak módosítása –, valamint egyéb, jogszabály által előírt hatósági engedélyekkel együtt – melyekkel az egészségügyi szolgáltató rendelkezni fog – érvényes.
3. A háziorvosi és házi gyermekorvosi ügyelet területi ellátási kötelezettségű működési területe: Kápolnásnyék, Nadap, Pákozd, Pázmánd, Sukoró, Velence és Vereb, továbbá Gárdony és Zichyújfalu települések teljes közigazgatási területe.
4. Az egészségügyi szolgáltató vállalja, hogy a 3. pontban nevesített központi ügyeleti ellátási területen a mindenkor hatályos jogszabályok, szakmai szabályok, valamint az OEP és a Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve által meghatározott minőségbiztosítási követelményeknek megfelelő ügyeleti ellátást nyújt.
5. Az egészségügyi szolgáltató az ügyeleti ellátást a kizárólagos tulajdonában álló Velencei Egészségügyi Központ 2481 Velence, Xxxxxxxx xx 00. fsz. 1. sz. alatt fekvő, ezen célra kialakított – jelen ellátási szerződés 1. sz. mellékletét képező helyszínrajzban megjelölt –
„ügyeleti rendelő” helyiségcsoportban, valamint hívás esetén a 3. pontban felsorolt települési Önkormányzatok közigazgatási területén biztosítja:
• a megbízó Önkormányzatok közigazgatási területén élő állandó bejelentett lakással rendelkező felnőtt és gyermek lakosok,
• állandó bejelentett lakással nem rendelkező, vagy a településeken üdülő, tartózkodó sürgős egészségügyi ellátásra szoruló felnőtt és gyermek személyek részére.
6. Az ügyeleti időtartam:
6.1. Hétköznapokon: 1700 órától másnap reggel 700 óráig,
6.2. Szombat, vasárnap és ünnepnapokon: az azt megelőző munkanap 1700 órától az azt követő első munkanap reggel 700 óráig, folyamatos ellátás keretében.
6.3. Járvány és katasztrófa esetén az egészségügyi szolgáltató a 6.1. és 6.2. pontban meghatározottakat meghaladó ügyeleti szolgálatot köteles biztosítani.
7. Az ügyeleti orvosi rendelő, a benne lévő berendezések és felszerelések biztosításáról az egészségügyi szolgáltató gondoskodik – az ügyeleti ellátást 2012. szeptember 30-ig ellátó Xxxxxxxx Xxx.-val kötendő térítésmentes használati szerződés útján – továbbá saját költségviselése terhére. Az egészségügyi szolgáltató Kft. által a költségvetése terhére vásárolt ingóságok, felszerelések tulajdonjoga a Kft.-t illetik meg.
8. Az egészségügyi szolgáltató vállalja, hogy:
8.1. Az ügyeleti ellátást biztosító helyiségcsoport s annak felszereltsége mindenkor meg fog felelni a tárgyi feltételeket megállapító hatályos jogszabályi rendelkezések feltételeinek.
8.2. Az ügyeleti ellátást a személyi feltételeket meghatározó jogszabályi rendelkezések szerinti képesítési feltételekkel rendelkező orvosok, egészségügyi szakdolgozók útján biztosítja, az ügyeleti gépjármű vezetésére a 7. pontban megjelölt Xxxxxxxx Xxx. által Mt. hatálya alá tartozó PAV I. vizsgával rendelkező gépjárművezető munkakörben foglalkoztatott dolgozók továbbfoglalkoztatásával.
8.3. Az ügyeleti időtartamban folyamatosan 1 fő orvos, 1 fő szakdolgozó és 1 fő gépkocsivezető, a 6.2. pont szerinti időtartamban reggel 700 órától este 1900 óráig + 1 fő orvos s a 12. d) pont szerinti időtartamban 1 fő készenléti orvos látja el a feladatot.
8.4. Az ügyeleti beosztás elkészítése, valamint annak folyamatos ellenőrzése az egészségügyi szolgáltató kötelezettsége.
9. Az egészségügyi szolgáltató kötelezettséget vállal arra, hogy:
9.1. Az ügyeleti tevékenységgel kapcsolatos nyilvántartásokat az adatok kezelésére vonatkozó jogszabályi előírásoknak megfelelően vezeti s a Velencei Központi Orvosi Ügyeleti Társulás felé jelentési, illetve adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tesz, melyekre vonatkozóan a Velencei Központi Orvosi Ügyeleti Társulás 15 nappal előbb írásban felhívja az egészségügyi szolgáltatót.
9.2. A központi orvosi ügyelet működtetésével kapcsolatos OEP finanszírozás és önkormányzati támogatások, az üzemeltetési költségek – fűtés, világítás, telefon, telefax, Internet, takarítás költségei, - további dologi költségek és a személyi juttatások azok járulékaival, valamint az ügyeleti gépjármű fenntartási költségei, továbbá az ügyelet fentiekben nem nevesített költségei a kft. könyvvezetésében elkülönítetten szerepelnek, melynek alapján az egészségügyi szolgáltató a Velencei Központi Orvosi Ügyeleti Társulás részére a gazdasági év lejártát követően a 12.1. pontban foglalt időpontig a gazdálkodásról írásbeli beszámolót nyújt. 2012. évi gazdálkodási adatokról ettől eltérően a 12.2. pontban foglalt időpontban tájékoztatja a Társulást.
9.3. A Mentőszolgálattal együttműködik.
9.4. A működésével összefüggő, az OEP és a Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve által a későbbiekben meghatározott, az ellátás színvonalát mérő minőségi mutatókat is tartalmazó szakmai szabályok szerinti szakmai, továbbá a mindenkori számviteli szabályok szerinti gazdálkodási beszámolóját minden év június 30- napjáig a Velencei Központi Orvosi Ügyeleti Társulásnak beterjeszti. (Amennyiben a szakmai minőséget mérő mutatók nem kerülnek kidolgozásra, úgy azok a beszámolóban nem kérhetők számon.)
9.5. Szerződő felek kölcsönösen rögzítik, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztárat a Központi Orvosi ügyelet működésével kapcsolatban ellenőrzési jogosultság illeti meg, ezen ellenőrzés lehetőségét az egészségügyi szolgáltató a tevékenységét érintően közvetlenül biztosítja.
10. A Velencei-tavi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Közhasznú Nonprofit Kft. az orvosi ügyelet működtetésére közvetlenül köt finanszírozási megállapodást az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral.
10.1. Kápolnásnyék Község Önkormányzata,
10.2. Nadap Község Önkormányzata,
10.3. Pákozd Nagyközség Önkormányzata
10.4. Pázmánd Község Önkormányzata,
10.5. Sukoró Község Önkormányzata,
10.6. Velence Város Önkormányzata,
10.7. Vereb Község Önkormányzata,
10.8. Gárdony Város Önkormányzat,
10.9. Zichyújfalu Község Önkormányzat,
mint egészségügyi alapellátásért felelős szerv hozzájárulását adja ahhoz, hogy:
∙ az Országos Egészségbiztosítási Pénztár az orvosi ügyelet finanszírozására a finanszírozási szerződést közvetlenül a Velencei-tavi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Közhasznú Nonprofit Kft.-vel kösse meg, a finanszírozást ezáltal közvetlenül folyósítsa, s
∙ a finanszírozási összege(ke)t közvetlenül a Kft. OTP Bank Nyrt. Gárdonyi Fiókjánál vezetett 11736082-20024901-00000000 számú számlájára utalja.
11. A 10. pont szerinti finanszírozási szerződéshez szükséges adatokat az OEP részére közvetlenül az egészségügyi szolgáltató szolgáltatja az OEP által meghatározott időközönként és adattartalom szerint. Az adatokban bekövetkező módosulások szolgáltatási kötelezettsége szintén az egészségügyi szolgáltatót terheli.
A 10.1.-10.9. pontban nevesített Önkormányzatok szolgáltatják – szintén az OEP által közölt időpontokban – az Önkormányzatok állandó népességére és korcsoport megoszlására vonatkozó adatokat.
Az Önkormányzatok vállalják, hogy Polgármesteri Hivatalaikat, Közös Önkormányzati Hivatalaikat vezető jegyzők az egészségügyi szolgáltató részére időben kiadják az orvosi ügyelet nyári időszakra vonatkozó emelt összegű OEP finanszírozáshoz szükséges üdülőnépességi adatokra vonatkozó igazolást.
12. Az 1.1.-1.7. pontban nevesített Önkormányzatok vállalják, hogy a központi orvosi ügyeleti feladatok ellátásához a Kft. ügyeleti működtetési költségei biztosítása érdekében 2016. január 1-jei hatállyal az éves költségvetésük terhére a tárgyév október 1-jei állandó népességadatai alapján 3000 fő lakosságszám alatti települések esetén 66,-Ft/fő/hó, 3000 fő feletti lakosságszám esetén havi 70,-Ft/fő/hó összeget havonta előre tárgyhó 1.-napjára szóló esedékességgel, az egészségügyi szolgáltató által kibocsátott számla alapján megfizetnek.
A tagi Önkormányzatok vállalják 2016. évi költségvetésükben a működtetési költség finanszírozásának a fenti mértékben történő szerepeltetését és biztosítását azzal, hogy ezen működési költség összegét 2016. január 1-napjától kezdődően vállalják megfizetni.
Gárdony Város Önkormányzatát a 70,-Ft/fő/hó összegű és Zichyújfalu Község Önkormányzatát a 66,-Ft/fő/hó összegű működtetési támogatás biztosításának kötelezettsége 2016. szeptember 1-napjától kezdődően – ezen időpontra szóló első esedékességgel terheli.
a) Amennyiben az egészségügyi szolgáltató 2016. szeptember hónapra az OEP-el kötött finanszírozási szerződés módosítás alapján Gárdony Város Önkormányzat és Zichyújfalu Község Önkormányzat állandó lakosságadatait is figyelembe vevő finanszírozását még nem kapja meg, úgy annak összegét Gárdony Város Önkormányzat és Zichyújfalu Község Önkormányzat a népességadatai alapján megelőlegezi a tárgyhó 15-napjáig átutalva.
b) Azon nem várt esetben, ha 2016. október hónapra sem érkezik meg az OEP finanszírozás összege, úgy az Önkormányzatok az a) ponttal azonos támogatás megelőlegezését vállalják.
c) Az OEP finanszírozásának megfelelően megelőlegezett a) és b) pont szerinti támogatást – az OEP folyósítás időpontjában – az egészségügyi szolgáltató visszatéríteni köteles.
d) A 10.1.-10.9. pontban nevesített a Társulás Tagi Önkormányzatai egymás között lakosságarányosan megosztva 2017. február 1-napjától kezdődő 2017. december 31. napjáig terjedő időtartamra vállalják, hogy a hétköznapokon hétfőtől – péntekig délután 1700 órától reggel 700 óráig és szombat, vasárnap és ünnepnapokon este 1900 órától reggel 700 óráig a készenléti feladatot teljesítő orvos foglalkoztatási költségei fedezetére az egészségügyi szolgáltató részére havi 300.000,-Ft önkormányzati támogatást biztosítanak, mely időtartam lejártát követően a betegforgalmi adatok tükrében a készenléti orvos rendelkezésére állási szükségességét szerződő felek felülvizsgálják.
A Velencei-tavi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Közhasznú Nonprofit Kft. havonta az Önkormányzatok nevére külön-külön kiállított számlát tárgyhót megelőző hónap 20.- napjáig 8 napos átutalási esedékességet szerepeltetve jogosult és köteles megküldeni.
12.1. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy minden év november 30.-napjáig, - a tárgyév október 1-i népességadatok s az egészségügyi szolgáltató 9.2. pont szerinti előző gazdasági évi beszámolásáról szóló írásbeli beszámolója ismeretében – a működési hozzájárulás összegét felülvizsgálják, mely a Felek közös megegyezésével módosítható.
12.2. Jelen ellátási szerződés hatályosulását szerződő felek 2013. március 31-ig közösen értékelik, a 12.1. pont szerinti felülvizsgálatot első ízben ezen határidőig teljesítik.
13. A Velencei Központi Orvosi Ügyeleti Társulás az egészségügyi szolgáltató részére 2016. évben új ügyeleti gépjárművet biztosít 4.810.500,-Ft beszerzési áron.
13.1. Az ügyeleti gépjármű beszerzésével kapcsolatos költségeket az 1.1.-1.7. pont szerinti megbízó önkormányzatok a 2015. január 1-i állapot szerinti állandó lakosságszámuk arányában az alábbiak szerint viselik:
lakosságszám (fő) | hozzájárulás (forint) | |
Nadap Község Önkormányzata | 550 | 150 294 |
Kápolnásnyék Község Önkormányzata | 3 721 | 1 016 807 |
Pákozd Nagyközség Önkormányzata | 3 257 | 890 014 |
Pázmánd Község Önkormányzata | 2 132 | 582 594 |
Sukoró Község Önkormányzata | 1 378 | 376 555 |
Velence Város Önkormányzata | 5 745 | 1 569 889 |
Vereb Község Önkormányzata | 821 | 224 347 |
17 604 | 4 810 500 |
13.2. A Velencei Központ Orvosi Ügyeleti Társulás az egészségügyi szolgáltató részére a Suzuki Vitara 1,6 GL + 4WD típusú új ügyleti gépjármű üzembentartói jogosultságát annak beszerzését követően határozatlan időtartamra biztosítja azzal, hogy az üzembentartással és az üzemeltetésével kapcsolatos költségeket az egészségügyi szolgáltató köteles viselni.
13.3. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy a Velencei-tavi Járóbeteg Szakellátó Közhasznú Nonprofit Kft. a tulajdonában álló KAE-037 forgalmi rendszámú Mitsubishi Outlander típusú ügyeleti gépjármű eladási árát a Velencei Központi Orvosi Ügyeleti Társulás részére átadja a Társulás OTP Bank Nyrt.-nél vezetett 11736082-15819055 számú számlájára történő átutalással, annak értékesítését követő
15 napon belül, melynek felhasználásáról a Társulás Társulási Tanácsa jogosult dönteni.
14. Jelen ellátási szerződés határozatlan időtartamra jön létre.
15. Jelen határozatlan időre kötött egészségügyi ellátási szerződés megszüntethető:
15.1. A felek közös megegyezésével.
15.2. A másik félhez intézett írásbeli rendes felmondással 6 hónapi felmondási idővel. A felmondási idő alatt az egészségügyi szolgáltató köteles az ügyeleti ellátást folyamatosan teljesíteni.
16. Az 10.1. – 10.9. pontban nevesített Önkormányzatok az ellátási szerződést azonnali hatállyal felmondják, ha az egészségügyi szolgáltató:
∙ ügyeletre vonatkozó működési engedélyét jogerősen visszavonták,
∙ végelszámolási, vagy felszámolási eljárás alatt áll,
∙ az OEP finanszírozási szerződését súlyos szerződésszegése miatt felmondták.
17. A 10.1.-10.9. pontban nevesített Önkormányzatok megállapodnak abban, hogy a 15. és 16. pontban foglalt felmondási jogosultságot együttesen jogosultak gyakorolni mindaddig, amíg az Velencei Központi Orvosi Ügyeleti Társulás tagjaiként együttműködnek.
19. Jelen szerződés bármely jogcímen történő megszűnése esetén a megszűnés időpontjától kezdődően a feladatellátásra köteles Önkormányzatok gondoskodnak az 1. pontban meghatározott ügyeleti feladat megvalósításáról.
20. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk., a „háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi tevékenységről” szóló 4/2000. (II.25.) EüM. rendelet, s az ügyeleti tevékenység ellátására s annak finanszírozására vonatkozó mindenkor hatályos jogszabályi rendelkezésekben meghatározottak az irányadóak.
21. Jelen ellátási szerződést:
21.1. Kápolnásnyék Község Önkormányzata Képviselőtestülete 68/2012. (VII.17.) számú határozatával
21.2. Nadap Község Önkormányzata Képviselőtestülete 32/2012. (VII.11.) számú határozatával,
21.3. Pákozd Község Önkormányzata Képviselőtestülete 119/2012. (VII.30.) számú határozatával,
21.4. Pázmánd Község Önkormányzata Képviselőtestülete 58/2012. (VI.26.) számú határozatával,
21.5. Sukoró Község Önkormányzata Képviselőtestülete 46/2012. (VII.24.) számú határozatával,
21.6. Velence Város Önkormányzata Képviselőtestülete 179/2012. (VII.16.) számú határozatával,
21.7. Vereb Község Önkormányzata Képviselőtestülete 37/2012. (VII.18.) számú határozatával,
fogadta el, s hatalmazta fel a polgármestert annak aláírására.
22. Az ellátási szerződés tartalmával s annak tagi Önkormányzatok általi megkötésével a Velencei Központi Ügyeleti Társulás 5/2012. (VII.19.) számú határozatával értett egyet s hatalmazta fel a Társulás elnökét annak aláírására.
23. Az ellátási szerződést a Velencei-tavi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Közhasznú Nonprofit Kft. taggyűlése Kápolnásnyék Község Önkormányzata, Nadap Község, Pákozd Község, Pázmánd Község, Sukoró Község és Vereb Község Önkormányzata tekintetében a
16/2012. (VII.19.) számú határozatával, Velence Város Önkormányzata tekintetében a 17/2012.(VII.19.) számú határozatával fogadta el s hatalmazta fel az ügyvezetőt annak aláírására.
24. Felek rögzítik, hogy a háziorvosi, házi gyermekorvosi központi orvosi ügyeletet a tagi Önkormányzatok közigazgatási területén területi ellátási kötelezettséggel egészségügyi alapellátást végző egészségügyi szolgáltatók háziorvosai végzik, de a tagi Önkormányzatok hozzájárulásukat adják ahhoz, hogy a Velencei-tavi Kistérségi Járóbeteg Szakellátó Közhasznú Nonprofit Kft. önállóan is alkalmazhasson ügyeleti ellátásra jogosult szakképesítéssel rendelkező orvost.
25. Jelen ellátási szerződés 2015. január 1-jei hatályú módosítását:
25.1. Kápolnásnyék Község Önkormányzata Képviselőtestülete 5/2015. (I.26.) számú határozatával,
25.2. Nadap Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2/2015. (I.16.) számú határozatával,
25.3. Pákozd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestülete 9/2015. (I.26.) számú határozatával,
25.4. Pázmánd Község Önkormányzata Képviselőtestülete 19/2015. (II.18.) számú határozatával,
25.5. Sukoró Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2/2015. (II.12.) számú határozatával,
25.6. Velence Város Önkormányzata Képviselőtestülete /2015. (I.19.) számú határozatával,
25.7. Vereb Község Önkormányzata Képviselőtestülete 107/2014. (XII.19.) számú határozatával,
fogadta el, s hatalmazta fel a polgármestert a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szerződés aláírására.
26. Jelen ellátási szerződés 2016. január 1-jei hatályú módosítását:
26.1. Kápolnásnyék Község Önkormányzata Képviselőtestülete 16/2016. (II.15.) számú határozatával,
26.2. Nadap Község Önkormányzata Képviselőtestülete 6/2016. (II.1.) számú határozatával,
26.3. Pákozd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestülete 34/2016. (II.29.) számú határozatával,
26.4. Pázmánd Község Önkormányzata Képviselőtestülete 26/2016. (II.23.) számú határozatával,
26.5. Sukoró Község Önkormányzata Képviselőtestülete 9/2016. (II.11.) számú határozatával,
26.6. Velence Város Önkormányzata Képviselőtestülete 34/2016. (II.24.) számú határozatával,
26.7. Vereb Község Önkormányzata Képviselőtestülete 13/2016. (II.15.) számú határozatával,
fogadta el, foglalta a módosítással egységes szerkezetbe s hatalmazta fel a polgármestert a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szerződés aláírására.
27. A Velencei Központi Orvosi Ügyeleti Társulás Társulási Tanácsa az ellátási szerződés módosítását a 9/2016.(I.27.) számú határozatával fogadta el s foglalta a módosítással egységes szerkezetbe felhatalmazva a Társulási Tanács elnökét annak aláírására.
28. Jelen ellátási szerződés 2016. szeptember 1-jei hatályú módosítását:
28.1. Kápolnásnyék Község Önkormányzata Képviselőtestülete 100/2016. (VI.23.) számú határozatával,
28.2. Nadap Község Önkormányzata Képviselőtestülete 51/2016. (VI.23.) számú határozatával,
28.3. Pákozd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestülete 101/2016. (VI.27.) számú határozatával,
28.4. Pázmánd Község Önkormányzata Képviselőtestülete 136/2016. (VI.23.) számú határozatával,
28.5. Sukoró Község Önkormányzata Képviselőtestülete 52/2016. (VI.29.) számú határozatával,
28.6. Velence Város Önkormányzata Képviselőtestülete 174/2016. (VI.23.) számú határozatával,
28.7. Vereb Község Önkormányzata Képviselőtestülete 49/2016. (VI.23.) számú határozatával,
28.8. Gárdony Város Önkormányzat Képviselőtestülete 257/2016. (VI.29.) számú határozatával,
28.9. Zichyújfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete 26/2016 (VI.28.) számú határozatával,
fogadta el, foglalta a módosítással egységes szerkezetbe s hatalmazta fel a polgármestert a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szerződés aláírására.
29. A Velencei Központi Orvosi Ügyeleti Társulás Társulási Tanácsa az ellátási szerződés módosítását a 20/2016.(VI.22.) számú határozatával fogadta el s foglalta a módosítással egységes szerkezetbe felhatalmazva a Társulási Tanács elnökét annak aláírására.
30. Jelen ellátási szerződés 2017. február 1-jei hatályú módosítását:
30.1. Kápolnásnyék Község Önkormányzata Képviselőtestülete …/2017. (...) számú határozatával,
30.2. Nadap Község Önkormányzata Képviselőtestülete …/2017. (...) számú határozatával,
30.3. Pákozd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestülete …/2017. (...) számú határozatával,
30.4. Pázmánd Község Önkormányzata Képviselőtestülete …/2017. (...) számú határozatával,
30.5. Sukoró Község Önkormányzata Képviselőtestülete …/2017. (...) számú határozatával,
30.6. Velence Város Önkormányzata Képviselőtestülete …/2017. (...) számú határozatával,
30.7. Vereb Község Önkormányzata Képviselőtestülete …/2017. (...) számú határozatával,
30.8. Gárdony Város Önkormányzat Képviselőtestülete …/2017. (...) számú határozatával,
30.9. Zichyújfalu Község Önkormányzat Képviselőtestülete …/2017. (...) számú határozatával,
fogadta el, foglalta a módosítással egységes szerkezetbe s hatalmazta fel a polgármestert a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szerződés aláírására.
31. A Velencei Központi Orvosi Ügyeleti Társulás Társulási Tanácsa az ellátási szerződés módosítását a 4/2017 (II.9.) számú határozatával fogadta el s foglalta a módosítással egységes szerkezetbe felhatalmazva a Társulási Tanács elnökét annak aláírására.
A 2017. február 1-jei hatályú VII. számú módosítással egységes szerkezetbe foglalt ellátási szerződést – mely 10 oldalból és 31 pontból áll - annak elolvasása, tartalmának megértése s magukra nézve kötelezőnek elismerése után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt helybenhagyólag aláírták.
Velence, 2017. március ” ”.
/: Xxxxxxxxxx Xxxxxx :/ /: Xxxxxx Xxxxx :/
Kápolnásnyék Község Önkormányzata Nadap Község Önkormányzata polgármestere polgármestere
/: Xxxxxx Xxxxx :/ /: Dr. Xxxxxxxxx Xx. Xxxxxxxxxxx Xxxxxx :/
Pákozd Nagyközség Önkormányzata Pázmánd Község Önkormányzata polgármestere polgármestere
/: Xxxxxxxxxx Xxxxx Xxxxxxx Xxx :/ /: Xxxxxx Xxxxxx :/
Sukoró Község Önkormányzata Velence Város Önkormányzata polgármestere polgármestere
/: Xxxxx Xxxxx :/ /: Xxxx Xxxxxx :/
Vereb Község Önkormányzata Gárdony Város Önkormányzat polgármestere polgármestere
/: Füzesiné Xxxxxxxx Xxxxx :/ Zichyújfalu Község Önkormányzat polgármestere
/: Xxxxxx Xxxxxx :/ /: Xx. Xxxxxxx Xxxxx :/
Velencei Központi Orvosi Ügyelet Társulás Velencei-tavi Kistérségi Járóbeteg Társulási Tanács elnöke Szakellátó Közhasznú Nonprofit Kft.
ügyvezetője