RAIFFEISEN BANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
A
RAIFFEISEN BANK ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
(0000 Xxxxxxxx, Xxxx xx 000-000.)
Befektetési Szolgáltatási Üzletszabályzata
Hatályos 2022. március 1. napjától
1. ÁLTALÁNOS RÉSZ
I. Általános információs rész
I.1. Fogalmak
Alapszerződés: (i) az Ügyfél és a Bank között mindenkor hatályos „Keretszerződés befektetési szolgáltatások és kiegészítő szolgáltatások nyújtására” c. szerződés, illetve (ii) Keretszerződés Tőzsdei és Tőzsdén kívüli Azonnali és Származtatott, valamint Strukturált Betét Ügyletek kötésére c. szerződés, (iii) Keretszerződés Tőzsdén kívüli Azonnali FX Ügyletek kötésére’ c. szerződés, továbbá (iv) Keretszerződés pénzügyi szolgáltatások nyújtására c. szerződés illetve (iv) Megállapodás pénzügy szolgáltatások nyújtásáról kiemelt magánügyfelek részére c. szerződés amely az Ügyfél és a Bank közötti, befektetési szolgáltatásokra és kiegészítő szolgáltatásokra vonatkozó jogviszony alapvető szabályait (pl. számlavezetés) határozza meg.
Art: az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény
ÁÉKBV: a Kbfktv.szerint meghatározott
a) olyan nyilvános nyílt végű befektetési alap, amely megfelel a Kbfktv. felhatalmazása alapján kiadott, a kollektív befektetési alapok befektetési és hitelfelvételi szabályairól szóló kormányrendelet ÁÉKBV-kre vonatkozó előírásainak, vagy
b) olyan nyilvános nyílt végű kollektív befektetési forma, amely az ÁÉKBV-irányelv szabályainak más
EGT-állam jogrendszerébe történő átvétele alapján jött létre.
ÁÉKBV-irányelv: az Európai Parlament és Tanács 2009. július 13-i 2009/65/EK irányelve az átruházható értékpapírokkal foglalkozó kollektív befektetési vállalkozásokra (ÁÉKBV) vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések összehangolásáról
ABA: alternatív befektetési alap, azaz ÁÉKBV-nek nem minősülő kollektív befektetési forma a részalapokat is beleértve
ABAK-irányelv: az Európai Parlament és a Tanács 2011. június 8-i 2011/61/EU irányelve az alternatívbefektetésialap-kezelőkről, valamint a 2003/41/EK és a 2009/65/EK irányelv, továbbá az 1060/2009/EK és az 1095/2010/EU rendelet módosításáról
ABAK-rendelet: a Bizottság 2012. december 19-i 231/2013/EU felhatalmazáson alapuló rendelete a 2011/61/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek a mentességek, az általános működési feltételek, a letétkezelők, a tőkeáttétel, az átláthatóság és a felügyelet tekintetében történő kiegészítéséről
áru: minden birtokba vehető testi tárgy , illetve dolog módjára hasznosítható természeti erő, ide nem értve a pénzt és pénzügyi eszközt
átruházható értékpapír: az az értékpapír, amelyet a forgalomba hozatala helye szerinti állam joga ilyenként ismer
el
ÁÜF: a Bank mindenkor hatályos Általános Üzleti Feltételei
befektetési vállalkozás: az, aki a Bszt szerinti, tevékenység végzésére jogosító engedély alapján, harmadik személy részére, ellenérték fejében, rendszeres gazdasági tevékenysége keretében befektetési szolgáltatást nyújt vagy befektetési tevékenységet végez, ide nem értve a Bszt. 3. §-ban meghatározottakat
Bszt: a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény
BÜSZ: jelen Befektetési Szolgáltatási Üzletszabályzat
csereügylet (swap): valamely pénzügyi eszköz cseréjére vonatkozó olyan összetett megállapodás, amely általában egy azonnali és egy határidős adásvételi ügyletből, illetve több határidős ügyletből tevődik össze és általában jövőbeni pénzáramlások cseréjét vonja maga után
EGT-állam: az Európai Unió tagállama és az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes más állam
elfogadható partner: a II.2. pontban ilyenként meghatározott ügyfél
elismert elszámolóház: EGT-államban vagy az OECD tagállamában működő, a székhely szerinti ország jogszabálya vagy felügyeleti hatósága által elismertnek minősített, az elszámolásforgalom lebonyolítását végző pénzügyi intézmény, illetve a Tpt.-ben meghatározott elszámolóházi tevékenységet végző szervezet. Származtatott ügyletek elszámolását végző elszámolóházi tevékenységet is végző szervezet esetében további feltétel, hogy az elszámolóházi tevékenységet végző szervezet elszámolási rendszere a székhely szerinti ország felügyeleti hatósága szerint biztosítja, hogy a származtatott ügyletek esetében az elszámolóházi szolgáltatást igénybe vevő a kötelezettségének megfelelő napi letét elhelyezési követelményének eleget tegyen
xxxxxxxx xxxxxx: a hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatóság által elismert tőzsde, amely
a) rendszeresen működik,
b) működését, a kereskedési rendszerhez való hozzáférést, a tőzsdei bevezetést és a szerződéskötés feltételeit a székhelye szerinti állam hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatósága által meghatározott vagy elfogadott előírások szabályozzák,
c) olyan elszámolási rendszerrel rendelkezik, amely szerint a határidős ügyletekre napi letét-elhelyezési követelmény vonatkozik és ez a székhely szerinti állam hatáskörrel rendelkező felügyeleti hatóságának értékelése szerint megfelelő biztonságot nyújt
Felügyelet: a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcsolatos feladatkörében eljáró MNB
FIFO: Xxxxx készletértékelési eljárás, amely szerint az először beérkezett készlet kerül elsőként felhasználásra, a zárókészlet értékeléséhez pedig az utolsó beszerzési árakat veszik alapul. Értékpapír eladáskor e módszer alkalmazása azt jelenti, hogy a számla javára időben először jóváírt értékpapírokat tekintik eladottnak
függő ügynök: az a természetes személy vagy jogi személy, amely az általa képviselt befektetési vállalkozás teljes körű és feltétel nélküli felelősségére segíti elő a befektetési szolgáltatási tevékenység végzését vagy kiegészítő szolgáltatás nyújtását az ügyfél vagy a jövőbeni ügyfél számára,
Hpt.: a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény
Kbftv: a kollektív befektetési formákról és kezelőikről, valamint az egyes pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2014. évi XVI. törvény
KELER.: a Központi Elszámolóház és Értéktár (Budapest) Zrt.
kollektív befektetési forma: a minden olyan kollektív befektetés, amely több befektetőtől gyűjt tőkét abból a célból, hogy meghatározott befektetési politikának megfelelően befektesse a befektetők javára (ÁÉKBV, ABA)
kézi készletpárosítás: a Kondíciós Listában meghatározott egyedi ügylettípusok esetén alkalmazható módszer, amely alapján az Ügyfél - a Raiffeisen DirektNet kivételével – bármely csatornán keresztül megadott eladási megbízás esetén a tulajdonában és szabad rendelkezése alatt álló értékpapírjaiból (részvény, certifikát, kötvény, állampapír, befektetési jegy) saját döntése alapján jogosult – fajta és mennyiség szerint – kiválasztani az értékesítésre kerülő értékpapírokat (készlet)
Kondíciós Lista: a Bank mindenkor hatályos Treasury Kondíciós Lista, a Lakossági Kondíciós Lista, a Vállalati Kondíciós Lista, valamint a Kondíciós Lista Kiemelt Magánügyfelek részére, továbbá Prémium Banking Kondíciós Lista vagylagosan vagy együttesen, az Ügyféllel fennálló Alapszerződés szerint
lakossági ügyfél: a II.2. pontban ilyenként meghatározott ügyfél
limitáras megbízás: valamely pénzügyi eszköz meghatározott limitáron vagy annál jobb áron, meghatározott mennyiségben történő vételére vagy eladására irányuló megbízás
MNB: a Magyar Nemzeti Bank
pénzpiaci eszköz: a fizetőeszköz kivételével sorozatban kibocsátott, értékpapírnak nem minősülő, pénzkövetelésre szóló eszköz, amellyel pénzpiacon kereskednek
pénzügyi eszköz:
a) az átruházható értékpapír,
b) a pénzpiaci eszköz,
c) a kollektív befektetési forma által kibocsátott értékpapír,
d) az értékpapírhoz, devizához, kamatlábhoz vagy hozamhoz, kibocsátáskereskedelmi egységhez vagy más származtatott eszközhöz, pénzügyi indexhez vagy pénzügyi intézkedéshez kapcsolódó opció, tőzsdei határidős ügylet, csereügylet, tőzsdén kívüli határidős kamatláb-megállapodás, valamint bármely más származtatott ügylet, amely fizikai leszállítással teljesíthető vagy pénzben kiegyenlíthető,
e) az áruhoz kapcsolódó opció, tőzsdei határidős ügylet, csereügylet, tőzsdén kívüli határidős ügylet, valamint bármely más származtatott ügylet, amelyet pénzben kell kiegyenlíteni vagy az ügyletben résztvevő felek valamelyikének választása szerint - nem a teljesítési határidő lejárta vagy más megszűnési ok miatt - pénzben kiegyenlíthető,
f) az áruhoz kapcsolódó opció, tőzsdén kívüli határidős ügylet, csereügylet, valamint bármely más származtatott ügylet, amely fizikai leszállítással teljesíthető, feltéve, hogy azzal szabályozott piacon, multilaterális kereskedési rendszerben vagy szervezett kereskedési rendszerben kereskednek, azon szervezett kereskedési rendszerben kereskedett nagykereskedelmi energiatermék kivételével, amelyet a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete 5. cikkében meghatározottaknak megfelelően természetben kell kiegyenlíteni (ténylegesen le kell szállítani),
g) az f) pont alá nem tartozó, más származtatott pénzügyi eszköz jellemzőivel rendelkező, áruhoz kapcsolódó opció, tőzsdei és tőzsdén kívüli határidős ügylet, csereügylet, valamint bármely más származtatott ügylet, amely fizikai leszállítással teljesíthető, és a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendeletében meghatározottaknak megfelelően nem kereskedelmi célt szolgál,
h) a hitelkockázat átruházását célzó származtatott eszköz,
i) a különbözetre vonatkozó pénzügyi megállapodás,
j) az éghajlati, időjárási változóhoz, fuvardíjhoz, inflációs rátához vagy más hivatalos gazdasági statisztikához kapcsolódó opció, tőzsdei határidős ügylet, csereügylet, tőzsdén kívüli határidős kamatláb-megállapodás vagy bármely más származtatott ügylet, amelyet pénzben kell kiegyenlíteni vagy amely az ügyletben résztvevő felek valamelyikének választása szerint - nem a teljesítési határidő lejárta vagy más megszűnési ok miatt - pénzben kiegyenlíthető,
k) egyéb, az a)-j) pontban nem említett eszközhöz, joghoz, kötelezettséghez, indexhez, intézkedéshez kapcsolódó származtatott ügylet, amely rendelkezik a többi származtatott eszköz valamelyikének jellemzőivel, ideértve azt, hogy valamely szabályozott piacon vagy multilaterális kereskedési rendszerben kereskednek vele, valamint a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete 8. cikkében meghatározott származtatott ügylet,
l) az üvegházhatású gáz kibocsátási egység és a légszennyező anyag kibocsátási jog, amely olyan részegységekből áll, amelyek az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló 2012. évi CCXVII. törvény előírásainak megfelelnek.
Ptk.: a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény
Pmtv: a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény
Ügyfél: az, aki a jelen Üzletszabályzat hatálya alá tartozó szolgáltatást vesz igénybe. A BÜSZ-ben meghatározott tájékoztatási valamint tájékozódási szabályok tekintetében a leendő (a Bankkal befektetési szolgáltatásra és/vagy kiegészítő szolgáltatásra vonatkozóan jogviszonyban nem álló) ügyfelek is Ügyfélnek minősülnek
saját számlás kereskedés: pénzügyi eszköz saját eszköz terhére történő adásvétele, cseréje,
szabályozott piac: a Tpt.-ben meghatározott fogalom
szakmai ügyfél a II.2. pontban ilyenként meghatározott ügyfél
származtatott ügylet: olyan ügylet, amelynek értéke az alapjául szolgáló pénzügyi eszköz, mint alaptermék értékétől függ és önálló kereskedés tárgyát képezi
tartós adathordozó: olyan eszköz, amely az Ügyfél számára lehetővé teszi a neki címzett adatoknak az adat céljának megfelelő ideig történő tartós tárolását és a tárolt adatok változatlan formában és tartalommal történő megjelenítését, így különösen a Bank honlapjáról elérhető személyes elektronikus üzenet, a Bank által küldött az Ügyfél részére küldött elektronikus levél, illetve az Ügyfél által megadott mobiltelefonszámra történő SMS üzenet küldés
Távértékesítési Tv.: 2005. évi XXV. törvény a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről
Tpt.: a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény
vezető állású személy:
a) a vezető tisztségviselő, az igazgatótanács tagja és felügyelő bizottság tagja,
b) a fióktelep vezetésére a külföldi vállalkozás által kinevezett személy és annak közvetlen helyettese, és
c) minden olyan személy, akit a létesítő okirat, vagy a működésre vonatkozó bármely belső szabályzat ilyenként határoz meg.
I.2. A Bank adatai
A Bank adatait, üzleti óráit, fióklistáját, elérhetőségét, felügyeleti szervére vonatkozó adatokat és a közzétételi
helyeket a Bank honlapja tartalmazza. Ezen adatokat a Bank jogosult bármikor egyoldalúan módosítani.
I.3. Engedélyek és végzett tevékenységek, szolgáltatásnyújtásnál használt nyelv
1. A Banknak a Tpt. 2007. november 30-án hatályos szabályai szerinti befektetési szolgáltatási és kiegészítő befektetési szolgáltatási tevékenységét a felügyeleti hatóság az 1998. április 22-én kelt 41.018/1998., az 1999. június 16-án kelt 41.018-3/1999., valamint a 2002. december 20-án kelt, III/41.018-19/2002. számú határozataival engedélyezte. Ezen engedélyek alapján folytatott tevékenységek megfelelnek a Bszt-ben foglalt befektetési szolgáltatási tevékenységeknek és kiegészítő szolgáltatásoknak.
2. A Bszt. rendelkezéseinek megfelelően a Bank Bszt. alapján folytatott tevékenységeinek (befektetési szolgáltatások és kiegészítő szolgáltatások) folytatásához és a BÜSZ hatálybalépéséhez a Felügyelet engedélye nem szükséges.
3. A Bank Ügyfelei részére a Bszt. alapján az alábbi befektetési szolgáltatási tevékenységeket és kiegészítő szolgáltatásokat végzi:
3.1. Befektetési szolgáltatási tevékenységek:
a) megbízás felvétele és továbbítása,
b) megbízás végrehajtása az Ügyfél javára,
c) sajátszámlás kereskedés,
d) portfoliókezelés,
e) befektetési tanácsadás,
f) pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (értékpapír vagy egyéb pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalással (jegyzési garanciavállalás),
g) pénzügyi eszköz elhelyezése az eszköz (pénzügyi eszköz) vételére vonatkozó kötelezettségvállalás nélkül
3.2. Kiegészítő szolgáltatások:
a) pénzügyi eszköz letéti őrzése és nyilvántartása, valamint az ehhez kapcsolódó ügyfélszámla vezetése,
b) letétkezelés, valamint az ehhez kapcsolódó értékpapírszámla vezetése, nyomdai úton előállított értékpapír esetében ennek nyilvántartása és az ügyfélszámla vezetése, kivéve - a 909/2014/EU rendelet mellékletének A szakasz 2. pontja szerinti - felső szintű (központi) értékpapírszámla vezetését,
c) befektetési hitel nyújtása,
d) tőkeszerkezettel, üzleti stratégiával és az ezekkel összefüggő kérdésekkel, valamint az
egyesüléssel és a vállalatfelvásárlással kapcsolatos tanácsadás és szolgáltatás,
e) a befektetési szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó valutával és devizával történő kereskedés,
f) befektetési elemzés és pénzügyi elemzés,
g) jegyzési garanciavállaláshoz kapcsolódó szolgáltatás,
h) a fenti „pénzügyi eszköz” meghatározás e)-g), j) és k) pontjaiban foglalt származtatott ügyletek alapjául szolgáló eszközhöz kapcsolódó befektetési szolgáltatási tevékenység vagy kiegészítő szolgáltatás.
4. A Bank az I.3.3.1. és I.3.3.2. pontban meghatározott tevékenységeket a Bszt-ben meghatározott valamennyi pénzügyi eszköz vonatkozásában folytathatja.
5. Amennyiben a felek közötti szerződés másképpen nem rendelkezik, a kapcsolattartás nyelve a magyar. Ha a Bank és Ügyfél közötti szerződés alapján a kapcsolattartás magyar és idegen nyelven egyaránt megtörtént, bármely értelmezési eltérés esetén a magyar nyelvű változat az irányadó. A Bank fenntartja magának a jogot arra, hogy saját döntése alapján a magyartól eltérő nyelven tegyen és elfogadjon nyilatkozatokat, kössön szerződéseket, adjon tájékoztatást.
I.4. BÜSZ hatálya, elérhetősége
1. A BÜSZ az ÁÜF elválaszthatatlan részét képezi.
2. A Bank által végzett befektetési szolgáltatási és kiegészítő szolgáltatásokra a BÜSZ rendelkezései vonatkoznak, melyek az ÁÜF rendelkezéseinek figyelembevételével értelmezendők. A BÜSZ-ben nem szabályozott kérdések tekintetében az ÁÜF rendelkezései az irányadók.
3. A mindenkor hatályos BÜSZ, valamint ÁÜF - amely nyilvános, bárki részére hozzáférhető és megismerhető - a Bank bármely fiókjában kérésre ingyenesen átvehető, illetve folyamatosan elérhető a Bank honlapján is (xxx.xxxxxxxxxx.xx).
4. A BÜSZ rendelkezéseit kell alkalmazni - jogszabály kötelező rendelkezése, vagy a felek eltérő tartalmú kikötése hiányában - a Bank és az Ügyfele minden olyan üzleti kapcsolatára, amelynek keretében a Bank befektetési szolgáltatást és/vagy kiegészítő szolgáltatást nyújt.
5. A BÜSZ mellékletét képezik a Bank által nyújtott befektetési- és kiegészítő szolgáltatásokra, illetve termékeire vonatkozó szerződésminták, valamint a kapcsolódó ügyféltájékoztatók és termékismertetők, illetve a vonatkozó jogszabályok által előírt további mellékletek, amelyek elérhetők a Bank honlapján a xxxxx://xxx.xxxxxxxxxx.xx/xxxxxxxxxx-xxxxxxx/xxxxxxxxxx-xxxx- zrt/uzletszabalyzatok/mintaszerzodesek menüpont alatt, valamint közzétételre kerülnek a bankfiókokban is.
I.5. Ügyfél és Bank közötti jogviszonyra irányadó szabályok
1. A Bank által végzett egyes befektetési szolgáltatási tevékenységekre és kiegészítő szolgáltatásokra elsősorban a Bank és az Ügyfél között létrejött egyedi szerződésben, továbbá - az adott szerződés eltérő rendelkezése hiányában -, megkötése esetén az Alapszerződésben és/vagy egyéb a Bank és az Ügyfél között létrejött keretszerződésben foglaltak az irányadók, az e szerződések által nem szabályozott kérdések tekintetében pedig a mindenkor hatályos BÜSZ-nek az adott tevékenységre vonatkozó, az egyes ügyletekre vonatkozó speciális szabályai az irányadóak. Azokban a kérdésekben, amelyeket e speciális szabályok nem szabályoznak, a mindenkor hatályos BÜSZ általános szabályait kell alkalmazni. A Bank és az Ügyfél kölcsönös megállapodásuk alapján a köztük létrejövő egyedi vagy keretszerződésben – a jogszabály kógens rendelkezései alapján mindenkor hatályos rendelkezések kivételével – a BÜSZ bármely rendelkezésétől eltérhetnek.
2. Amennyiben a befektetési szolgáltatási tevékenység vagy kiegészítő szolgáltatás során valamely kérdésben sem az egyes egyedi vagy keretszerződések, sem a BÜSZ nem rendelkezik, akkor a mindenkor hatályos ÁÜF, a tőzsdei szabályzatok és szokások, valamint a KELER vonatkozó, az adott
időpontban hatályos szabályzatai, a Bszt., a Kbftv., a Tpt., a Hpt. és egyéb a befektetési, pénzügyi szolgáltatási tevékenységre vonatkozóan mindenkor hatályos jogszabályok és a Ptk. rendelkezései irányadóak. Amennyiben a fenti jogszabályok, szabályzatok, rendelkezések helyett új jogszabályok, szabályzatok, rendelkezések születnének, úgy az új, mindenkor hatályos jogszabályokat, szabályzatokat, rendelkezéseket kell alkalmazni. A fentiekben meghatározott sorrend – amennyiben jogszabály vagy az Európai Unió kógens aktusa másként nem rendelkezik – egyben értelmezési sorrendet is jelent. Amennyiben az egyedi szerződés, keretszerződés, BÜSZ, ÁÜF rendelkezései jogszabály nem kógens rendelkezéseivel ellentétesek, úgy az egyedi szerződés, keretszerződés, BÜSZ, ÁÜF rendelkezései az irányadók.
3. A BÜSZ-ben aláhúzással jelölt rendelkezések a szokásos piaci gyakorlattól eltérőnek minősülhetnek.
I.6. BÜSZ, az Alapszerződések, és a BÜSZ hatálya alá tartozó egyéb szerződések módosítása
1. A Bank a BÜSZ-t, illetve az Alapszerződések, valamint a BÜSZ hatálya alá tartozó egyéb szerződések feltételeit jogosult, az ÁÜF XIX. fejezetében részletesen meghatározott Módosítási Feltételek alapján Ügyfélre kedvezőtlenül egyoldalúan, módosítani.
2. Amennyiben a Bank a BÜSZ-t az Ügyfélre kedvezőtlenül, egyoldalúan módosítja, úgy a módosítás hatálybalépését megelőző tizenöt nappal az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben, valamint a Bank honlapján közzéteszi és a módosítás tényéről, a módosítás hatálybalépéséről, illetve megtekinthetőségének módjáról az Ügyfeleket a bankfiókokban és a Bank honlapján közzétett Hirdetmény útján értesíti. Az Alapszerződésbe valamint a BÜSZ hatálya alá tartozó egyéb szerződésekbe foglalt feltételek Ügyfél számára kedvezőtlen egyoldalú módosítása esetén a Bank a módosításról annak hatályba lépését megelőző tizenöt nappal az Ügyfelet írásban, vagy a szerződésben meghatározott módon közvetlenül is értesíti.
Amennyiben az Ügyfél a fenti meghatározott módon közölt módosítás hatályba lépését megelőzően a módosítással érintett Alapszerződését, vagy a BÜSZ hatálya alá tartozó egyéb szerződését nem mondja fel, és az annak alapján fennálló tartozását, annak járulékaival együtt a Bank részére nem fizeti vissza, úgy a módosított kondíciók illetve egyéb szerződési feltételek az Ügyfél részéről elfogadottnak tekintendők. A felmondás nem érinti az Ügyfélnek a Bankkal szemben a BÜSZ hatálya alá tartozó bármely ügyletből eredő teljesítési kötelezettségét.
3. A Bank jogosult a BÜSZ-t, illetve az Alapszerződések, valamint a BÜSZ hatálya alá tartozó egyéb szerződések bármely feltételét, illetve rendelkezését az Ügyfél számára kedvezően vagy nem kedvezőtlenül, egyoldalúan, indokolás nélkül bármikor módosítani.
A Bank ezen módosítás(oka)t legkésőbb annak hatályba lépése napján a Kondíciós Listában illetve Hirdetményben teszi közzé, illetve a BÜSZ hatálya alá tartozó egyéb szerződésben kikötött egyedi kamat-, díj-, költség, vagy egyéb szerződési feltétel Ügyfél számára kedvező, vagy nem kedvezőtlen módosítása esetén Bank a módosításról az Ügyfelet írásban vagy a szerződésben meghatározott módon, közvetlenül értesíti.
4. A Bank a BÜSZ módosítása esetén a mindenkori BÜSZ-t a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan tájékoztatásul megküldi a Felügyeletnek.
5. Az Ügyfél köteles folyamatosan figyelemmel kísérni a BÜSZ mindenkori módosításait és mindenkor hatályos szövegét, köteles azt megismerni. Amennyiben az Ügyfél elmulasztja ezen kötelezettségének teljesítését, úgy erre a Bankkal szemben előnyök szerzése végett nem hivatkozhat.
I.7. Kondíciós Lista hatálya, módosítása
1. A Bank által az Ügyfél részére nyújtott szolgáltatásokért felszámított díjak, jutalékok, költségek és késedelmi jellegű kamatok felszámításának jogcímét és mértékét, a Banknál elhelyezett pénzeszközök után Bank által fizetendő kamat mértékét, valamint a szolgáltatások nyújtásának egyéb specifikus feltételeit a mindenkori Kondíciós Lista tartalmazza. Amennyiben az Alapszerződés, vagy egyéb,
BÜSZ hatálya alá tartozó szerződés kifejezetten másképpen nem rendelkezik a mindenkor hatályos Kondíciós Lista a szerződés részének minősül.
2. A Bank a Kondíciós Listát - amely nyilvános és bárki számára megismerhető - az ügyfélfogadásra nyitva
álló helyiségeiben, illetve a honlapon közzéteszi, kérésre az Ügyfél rendelkezésére bocsátja.
3. A Bank jogosult a Kondíciós Listáját ügylet-típusonként, ügyfél-típusonként eltérően megállapítani. A Bank és az Ügyfél között létrejött egyedi szerződés az Ügyfél számára a Kondíciós Listában foglaltaktól eltérő, egyedi kondíciókat tartalmazhat.
4. A Bank a Kondíciós Listát jogosult az Ügyfélre kedvezőtlenül, az ÁÜF XIX. fejezetében részletesen meghatározott Módosítási Feltételek alapján egyoldalúan megváltoztatni. A Bank a módosításról az ügyféltérben, valamint a honlapon hirdetményt tesz közzé, és a módosított Kondíciós Listát a hatálybalépést 15 nappal megelőzően közzéteszi az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben, valamint a honlapon is.
5. A Bank jogosult a Kondíciós Lista bármely feltételét, illetve rendelkezését az Ügyfél számára kedvezően vagy nem kedvezőtlenül, egyoldalúan, indokolás nélkül bármikor módosítani. A Bank ezen módosítás(oka)t legkésőbb annak hatályba lépése napján Hirdetményben teszi közzé, a fenti 4.pontban foglaltaknak megfelelően.
6. Amennyiben az Ügyfél az I.7.4 pontban meghatározott módon közölt módosítás hatályba lépését megelőzően a módosítással érintett Alapszerződését, vagy a BÜSZ hatálya alá tartozó egyéb szerződését nem mondja fel, és az annak alapján fennálló tartozását, annak járulékaival együtt a Bank részére nem fizeti vissza, úgy a módosított kondíciók az Ügyfél részéről elfogadottnak tekintendők.
II. Szolgáltatások általános feltételei
II.1. Ügyfélazonosítás
1. A Bank a befektetési szolgáltatásra vonatkozó első szerződés megkötésével egyidejűleg rögzíti az Ügyfél jogszabályok által - különös tekintettel a mindenkor hatályos Pmtv.-re - előírt, illetve a Bank által szükségesnek tartott adatait, amelyeket az Ügyfél hitelt érdemlően köteles igazolni.
2. Ha az Ügyfél természetes személy, az Ügyfél illetve képviselője adatainak azonosítására a Bank
elfogadja
a) Belföldi természetes személy esetén érvényes:
- a személyazonosító igazolványt és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, vagy
- útlevelet és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, vagy
- kártya formátumú vezetői engedélyt és lakcímet igazoló hatósági igazolványt.
b) Külföldi természetes személy esetén érvényes:
- útlevelet, vagy
- személyazonosító igazolványt, feltéve, hogy az magyarországi tartózkodásra jogosít, vagy
- tartózkodási jogot igazoló okmányt vagy
- tartózkodásra jogosító okmányt.
3. Ha az Ügyfél jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet, az Ügyfél azonosítására a nevében vagy megbízása alapján eljárni jogosult személy(ek) előző pontban megjelölt okiratainak bemutatásán túlmenően a Bank elfogadja az azt igazoló – harminc napnál nem régebbi - okiratot, hogy
3.1. a belföldi gazdálkodó szervezetet a cégbíróság bejegyezte, vagy a bejegyzési kérelmét benyújtotta; egyéni vállalkozó esetében azt, hogy adószámmal rendelkezik, illetőleg az adóhatósági bejelentkezési kérelmét benyújtotta,
3.2. belföldi jogi személy esetén, ha annak létrejöttéhez hatósági vagy bírósági nyilvántartásba vétel szükséges, a nyilvántartásba vétel megtörtént,
3.3. külföldi jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet esetén a saját országának joga szerinti bejegyzése vagy nyilvántartásba vétele megtörtént;
4. Cégbejegyzési, hatósági vagy bírósági nyilvántartásba vétel iránti kérelem cégbírósághoz, hatósághoz vagy bírósághoz történő benyújtását megelőzően a jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet létesítő okiratát.
5. A Bank az azonosítási és különböző jelentéstételi kötelezettségei teljesítése érdekében az Ügyféltől kéri
a) az Ügyfél azonosítására szolgáló adatokat és
b) a Pmtv-ben és a mindenkor hatályos adójogszabályok szerinti kifizetői kötelezettségek teljesítéséhez szükséges meghatározott adatokat, azaz:
- természetes személy
1. családi és utónevét,
2. születési családi és utónevét,
2. lakcímét, ennek hiányában tartózkodási helyét,
3. születési helyét, idejét,
4. állampolgárságát,
5. anyja születési nevét,
6. az azonosító okmányának típusát és számát,
7. adóazonosító jelét,
8. külföldi természetes személy esetében az 1-6. pontban meghatározott adatok közül az azonosító okmány alapján megállapítható adatokat, valamint a magyarországi tartózkodási helyet;
- jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező más szervezet
1. nevét, rövidített nevét,
2. székhelyének, külföldi székhelyű vállalkozás esetén - amennyiben ilyennel rendelkezik
- magyarországi fióktelepének címét,
3. főtevékenységét,
4.
5. képviseletére jogosultak nevét és beosztását,
6. a kézbesítési megbízott azonosítására alkalmas adatait;
7. cégbírósági nyilvántartásban szereplő jogi személy esetén cégjegyzékszámát, egyéb jogi személy esetén a létrejöttéről (nyilvántartásba vételéről, bejegyzéséről) szóló
határozat számát vagy nyilvántartási számát,
8. adószámát
9. 2018. január 3. napját követően az ún. ’jogi személy azonosítóját’ (LEI - Legal Entity Identifier) jogszabályban meghatározott ügylettípusok esetén.
6. Amennyiben a természetes személynek nem minősülő ügyfél által igénybe venni kívánt szolgáltatások között olyan is található, amely feltételezi, hogy az Ügyfél a bejelentési kötelezettség teljesítéséhez LEI azonosítóval rendelkezzen, a Bank által nyújtandó szolgáltatás előfeltétele, hogy az Ügyfél a LEI azonosítót a Bank részére írásban bejelentse. A LEI azonosító beszerzése és fenntartása az ügyfél kötelezettsége és felelőssége.
7. Amennyiben a természetes személy ügyfél által igénybe venni kívánt szolgáltatások között olyan is található, amely feltételezi, hogy az ügyfél ún. nemzeti ügyfél-azonosítóval rendelkezzen, a Bank által nyújtandó szolgáltatás előfeltétele, hogy az ügyfél írásban a Bank rendelkezésére bocsássa azon adatokat, amelyek a nemzeti ügyfél-azonosító megképezéséhez szükségesek.
8. Amennyiben a Banknak adólevonási kötelezettsége áll fönn, úgy kifizetést az Ügyfél részére csak abban az esetben teljesít, ha az Ügyfél a Bank rendelkezésére bocsátja az adóazonosító jelét.
9. A Bank saját döntése, hogy a szerződést megköti-e, ha az Ügyfél jogalanyisága a hatósági nyilvántartásban történő konstitutív hatályú bejegyzéssel jön létre, és e bejegyzés a szerződés megkötésekor még nem történt meg.
10. A Pmtv-ben meghatározott, az Ügyfelek adataiból kötelezően rögzítendő adatkör változása esetén a mindenkori Pmtv. módosításban szereplő adatkör automatikusan, a BÜSZ módosítása nélkül irányadó a Bank ügyfélazonosítás során követendő eljárására. Az Ügyfél köteles folyamatosan figyelemmel kísérni a Pmtv. mindenkori módosításait és mindenkor hatályos szövegét, köteles azt megismerni. Amennyiben az Ügyfél elmulasztja ezen kötelezettségének teljesítését, úgy erre a Bankkal szemben előnyök szerzése végett nem hivatkozhat.
11. A Bank bármilyen jog vagy tény fennállását igazoló okirat esetében kérheti az Ügyféltől az adott mindenkori okirat 30 napnál nem régebbi keltezésű, eredeti példányának bemutatását, átadását.
12. A Bank hatósági igazolványt és hatósági bizonyítványt kizárólag az abban foglalt érvényességi idő lejártáig fogad el. Érvényességi időt nem tartalmazó hatósági bizonyítvány esetében a Bank fenntartja magának a jogot arra, hogy az adott mindenkori hatósági bizonyítványt kizárólag 30 napnál nem régebbi keltezéssel fogadjon el.
13. A Bank fenntartja magának a jogot arra, hogy bemutatásra kizárólag eredeti, vagy közjegyzői hitelesített másolati formájú okiratot fogadjon el.
14. A Bank jogosult az Ügyféltől az első szerződéses kapcsolat létrejöttekor és azt követően bármikor aláírásmintát kérni és az Ügyfél bármely ügyleti megbízásának, rendelkezésének megadásakor az Ügyfél azonosítása során felhasználni, az Ügyfél mindenkori megbízásának, rendelkezésének teljesítése előtt a megbízáson, rendelkezésen szereplő aláírást a Bank rendelkezésére álló aláírásmintával összevetni. Az Ügyfél felelőssége, hogy bármely mindenkori ügyleti megbízásán, rendelkezésén szereplő aláírása megfeleljen a Bank által nyilvántartott aláírásmintának. A Bank jogosult a megbízáson, rendelkezésen szereplő aláírás és a nyilvántartása szerinti aláírásminta közötti vélt eltérés esetén bármely megbízást, rendelkezést visszautasítani.
15. Az Ügyfél köteles új aláírásminta felvételét kérni a Banktól, amennyiben aláírása az aláírásmintához képest időközben változott. Ezen kötelezettségének elmulasztásából eredő károkért kizárólag az Ügyfél a felelős.
II.2. Ügyfélkategóriák és a minősítési szabályok
1. A Bank az Ügyfelet különböző, a Bszt. alapján meghatározott ügyfél-típusokba sorolja (ügyfélkategória), amely besorolásról a Bank az Ügyfelet írásban vagy tartós adathordozón tájékozatja.
2. Az Ügyfeleken belül az egyes szolgáltatások tekintetében a jogszabály eltérő rendelkezéseket határoz meg. Ez alapján a Bank megkülönböztet lakossági ügyfeleket, szakmai ügyfeleket és elfogadható partnereket.
3. Lakossági ügyfélnek minősül egyéb besorolás hiányában minden Ügyfél.
4. A Bank a lakossági ügyfél kategórián belül kiemelt magánügyfél kategóriát is megállapíthat. A Bank a kiemelt magánügyfél kategóriába sorolás feltételeit a kiemelt magánügyfelekre vonatkozó mindenkor hatályos Kondíciós Listában határozza meg.
5. Szakmai ügyfélnek minősül:
a) a befektetési vállalkozás,
b) az árutőzsdei szolgáltató,
c) a hitelintézet,
d) a pénzügyi vállalkozás,
e) a biztosító,
f) a befektetési alap és a befektetési alapkezelő, valamint a kollektív befektetési társaság,
g) a kockázati tőkealap és a kockázati tőkealap-kezelő,
h) a magánnyugdíjpénztár és az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár,
i) helyi vállalkozás, amely
ia) meghatározott pénzügyi eszköz vagy az arra vonatkozó származtatott pénzügyi eszköz vonatkozásában azon személy, amely az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló törvényben meghatározott kötelezettségének teljesítése érdekében vagy azzal összefüggésben kereskedik e pénzügyi eszközre,
ib) jogszabályban meghatározott származtatott energiaügylet vonatkozásában azon személy, amely földgáz- vagy villamosáram-kereskedést végez,i) a központi értéktár,
j) a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény,
k) tőzsde,
l) központi szerződő fél,
m) minden egyéb olyan vállalkozás, amelyet a székhelye szerinti állam ilyenként ismer el,
n) a kiemelt vállalkozás, azaz az olyan vállalkozás, amely legalább két feltételnek megfelel az alábbiak közül: a legutolsó auditált egyedi számviteli beszámolójában szereplő, a mérleg fordulónapján érvényes MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyammal számított
• mérlegfőösszege legalább húszmillió euró,
• nettó árbevétele legalább negyvenmillió euró,
• saját tőkéje legalább kétmillió euró.
o) a kiemelt intézmény, azaz
• valamely EGT-állam kormánya,
• valamely EGT-állam regionális kormánya,
• az ÁKK Zrt. és valamely más EGT-államnak államadósság kezelését végző
szervezete,
• az MNB, valamely más EGT-állam központi bankja és az Európai Központi Bank,
• a Világbank,
• a Nemzetközi Valutaalap,
• az Európai Beruházási Bank, és
• minden egyéb nemzetközi pénzügyi jellegű intézmény, amelyet nemzetközi egyezmény, vagy államközi szerződés hozott létre és
p) minden egyéb olyan személy és szervezet, amelynek fő tevékenysége a befektetési tevékenység, ideértve a különleges célú gazdasági egységet.
6. A szakmai ügyfél számára, annak kifejezett kérésére vagy - ha a szakmai ügyfélként való minősítést a Bank kezdeményezi - kifejezett egyetértése alapján a Bank a lakossági ügyféllel azonos feltételeket biztosít szolgáltatása során. A létrejövő megállapodást írásba kell foglalni, amelynek tartalmaznia kell
a) annak rögzítését, hogy az Ügyfél szakmai ügyfélnek minősül, és a lakossági ügyfélre irányadó szabályok alkalmazására saját kérésére kerül sor,
b) azt a tényt, hogy a lakossági ügyfélre irányadó szabályok alkalmazása mely pénzügyi eszközre vagy ügyletre terjed ki.
7. A Bank visszavonja a szakmai ügyfél minősítést, ha tudomást szerez arról, hogy az Ügyfél a fenti követelmény egyikét sem teljesíti.
8. A Bank a lakossági ügyfélnek az Ügyfél kifejezett írásbeli kérésére szakmai ügyfél minősítést adhat az Ügyfél által megjelölt pénzügyi eszközök és ügylettípusok tekintetében, ha ezen Ügyfél az alábbi feltételek közül legalább kettőnek megfelel:
a) a kérelem napját megelőző egy évben negyedévente átlagosan legalább tíz, az ügylet végrehajtása napján érvényes MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyamon számítva, egyenként negyvenezer euró értékű, vagy az adott év során összesen négyszázezer euró értékű ügyletet bonyolított le,
b) pénzügyi eszközökből álló portfoliója és betéteinek állománya együttesen meghaladja a kérelem benyújtásának napját megelőző napon érvényes MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyamon számítva az ötszázezer eurót,
c) legalább egy éves folyamatos vagy a feltételek vizsgálásának időpontját megelőző öt éven belül legalább egy éves munkaviszonnyal vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonnyal rendelkezik és olyan munkakört illetőleg feladatkört tölt be
ca) befektetési vállalkozásnál, cb) árutőzsdei szolgáltatónál, cc) hitelintézetnél,
cd) pénzügyi vállalkozásnál,
ce) biztosítónál,
cf) befektetési alapkezelőnél,
cg) kollektív befektetési társaságnál, ch) kockázati tőkealap-kezelőnél, ci) magánnyugdíjpénztárnál,
xx) önkéntes kölcsönös biztosító pénztárnál,
ck) elszámolóházi tevékenységet végző szervezetnél,
cl) központi értéktárnál,
cm) foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézménynél, cn) központi szerződő félnél, vagy
co) tőzsdénél,
amely a Bank és az Ügyfél között létrejövő Alapszerződésben, vagy a BÜSZ hatálya alá tartozó egyéb szerződésben szereplő pénzügyi eszközzel és befektetési szolgáltatási tevékenységgel kapcsolatos ismereteket feltételez.
Az Ügyfél fent meghatározott írásbeli kérelme esetén a Bank írásban közli az Ügyféllel a szakmai ügyfélre és a lakossági ügyfélre vonatkozó szabályok közötti különbséget és annak következményeit. A Bank a szerződéshez különálló dokumentumként mellékeli az Ügyfél kérelmét, valamint az Ügyfél írásba foglalt nyilatkozatát arról, hogy a Bank kapcsolódó tájékoztatást megértette és tudomásul vette.
9. A Bank visszavonja a lakossági ügyfél kérésére megállapított szakmai ügyfél minősítést, ha az Ügyfél a kérelmét írásban visszavonja, vagy az Ügyfél olyan változásról értesíti a Bankot, amely következtében már nem állnak fenn az átminősítés feltételei, vagy a Bank olyan változásról szerez tudomást, amely következtében már nem állnak fenn az átminősítés feltételei.
10.
11. Elfogadható partnernek minősül: megbízás felvétele és továbbítása, megbízás végrehajtása az Ügyfél javára és sajátszámlás kereskedés szolgáltatások tekintetében:
a) a befektetési vállalkozás,
b) az árutőzsdei szolgáltató,
c) a hitelintézet,
d) a pénzügyi vállalkozás,
e) a biztosító,
f) a befektetési alap és a befektetési alapkezelő, valamint a kollektív befektetési társaság,
g) a kockázati tőkealap és a kockázati tőkealap-kezelő,
h) a magánnyugdíjpénztár és az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár,
i) helyi vállalkozás, amely
ia) a meghatározott pénzügyi eszköz vagy az arra vonatkozó - származtatott pénzügyi eszköz vonatkozásában azon személy, amely az üvegházhatású gázok közösségi kereskedelmi rendszerében és az erőfeszítés-megosztási határozat végrehajtásában történő részvételről szóló törvényben meghatározott kötelezettségének teljesítése érdekében vagy azzal összefüggésben kereskedik e pénzügyi eszközre,
ib) jogszabályban meghatározott származtatott energiaügylet vonatkozásában azon személy, amely földgáz- vagy villamosáram-kereskedést végez,j) a központi értéktár,
kj) a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény,
l) tőzsde,
m) központi szerződő fél,
n) a kiemelt vállalkozás,
m) kiemelt intézmény,
n) az a vállalkozás, amelyet a székhelye szerinti állam ilyenként ismer el.
121. A Bank (i) a megbízás felvétele és továbbítása, megbízás végrehajtása az Ügyfél javára és ii) sajátszámlás kereskedés és ehhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatása esetében - amennyiben azt a fent meghatározott elfogadható partner számára nyújtja - a Bszt. 40-50. §-ban, az 55. §-ban, a 62-65. §-ban foglaltakat nem kell alkalmaznia
12. Elfogadható partnernek minősülő ügyfél számára, annak kifejezett kérésére a Bank a lakossági ügyféllel azonos feltételeket biztosít (i) a megbízás felvétele és továbbítása, megbízás végrehajtása az Ügyfél javára és ii) sajátszámlás kereskedés és ehhez kapcsolódó kiegészítő szolgáltatás során.
A kiemelt vállalkozás, kiemelt intézmény írásban kérheti, hogy – akár egyes ügyletek vonatkozásában, akár általános jelleggel – részére a Bank a szakmai vagy a lakossági ügyféllel azonos feltételeket biztosítson a szolgáltatásnyújtás során. Ebben az esetben - ha a kiemelt vállalkozás, kiemelt intézmény kifejezetten eltérően nem nyilatkozik -, rá a szakmai ügyfél tekintetében alkalmazandó rendelkezések szerint jár el a Bank.
A Bank és az Ügyfél között létrejövő ilyen megállapodást írásba kell foglalni, mely tartalmazza, hogy az elfogadható partnernek minősülő ügyfél lakossági ügyfélként vagy szakmai ügyfélként történő elbírálására az Ügyfél kérelmére kerül sor, és hogy a lakossági ügyfélre vagy szakmai ügyfélre irányadó szabályok mely pénzügyi eszközre vagy ügyletre vonatkoznak.
14. Amennyiben az Ügyfél elfogadható partnerkénti elbírálását kéri, úgy a következő eljárást kell követni:
a) a Bank egyértelműen, írásban figyelmezteti az ügyfelet az ilyen kérelem következményeiről, ideértve a védelmi jogokat, amelyeket az Ügyfél elveszíthet;
b) az Ügyfél írásban megerősíti, hogy kérelmezi elfogadható partnerként történő kezelését, amely vonatkozhat általános jelleggel a kezelésre, egy vagy több befektetési szolgáltatásra vagy ügyletre, illetve ügylet- vagy terméktípusra, valamint azt, hogy tisztában van azzal, hogy a kérelem következményeként milyen védelmet veszíthet el.
15. A Bank kifejezetten fenntartja magának a jogot a jogszabályi kereteken belül arra, hogy az egyes ügyfélkategóriákba történő be- és átsorolás, illetve átminősítés szabályait meghatározza és az Ügyfelek hozzájárulása, értesítése nélkül megváltoztassa.
16. A Bank fenntartja magának a jogot arra, hogy bizonyos szolgáltatásokat kizárólag meghatározott ügyfélkategória esetén nyújtson. Azt, hogy a Bank milyen ügyfélkategóriába tartozó Ügyfél számára milyen szolgáltatásokat milyen feltételekkel nyújt, a Bank mindenkori Kondíciós Listái tartalmazzák.
II.3. Ügyfél képviselete
1. A Bank az üzleti kapcsolat biztonsága érdekében meggyőződik az Ügyfél nevében eljáró személy képviseleti jogosultságáról. Üzleti tárgyalások folytatása során vagy megbízások teljesítését megelőzően és a teljesítés során a Bank bármikor kérheti a képviseleti jog és a képviselő személyazonosságának megfelelő igazolását. A Bank köteles és jogosult a szerződés megkötését megtagadni, ha az Ügyfél képviseletében eljáró személy a képviseleti jogosultságát vagy személyazonosságát nem igazolja.
2. Az Ügyfél képviseletére adott meghatalmazást a Bank akkor fogadja el, ha azt közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalták. A külföldön kiállított meghatalmazás elfogadásának további feltétele, hogy az hiteles legyen, azaz azt a magyar külképviseleti hatóság felülhitelesítse, vagy a külföldön felhasználásra kerülő közokiratok diplomáciai vagy konzuli hitelesítésének (felülhitelesítésének) mellőzéséről Hágában, az 1961. október 5. napján kelt egyezmény (amelyet Magyarországon az 1973. évi 11. törvényerejű rendelet hirdetett ki) alapján Apostille-lal lássa el az arra illetékes külföldi hatóság, kivéve, ha kétoldalú nemzetközi egyezmény ellentétesen rendelkezik.
3. A Bank az Ügyfél, illetve az Ügyfél rendelkezésre jogosult bejelentett képviselőjének az aláírásmintáját a Bank által kibocsátott „Aláíráskarton” elnevezésű formanyomtatványon tartja nyilván. Bank az aláíráskartonokat ügyfelenként tartja nyilván.
4. A Bank jogosult az Ügyfél által hozzá a Bank által kibocsátott „Aláíráskarton” elnevezésű formanyomtatványon bejelentett képviselőket és az ő aláírásaikat mindaddig érvényesnek tekinteni, amíg a képviseleti jog megszűnéséről, visszavonásáról vagy az új képviselő képviseleti jogáról szóló, a bejelentés formai követelményének megfelelő - és amennyiben szükséges, megfelelő bizonyító erővel rendelkező okirattal megerősített - írásbeli értesítés hozzá meg nem érkezett. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy a Bank által az Ügyfél javára vezetett ügyfélszámla és/vagy fizetési számla és/vagy értékpapírszámla felett a Bank alkalmazottja vagy a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében foglalkoztatott más személy az Ügyfél képviselőjeként - közeli hozzátartozójának ügyfélszámlája, értékpapírszámlája feletti rendelkezés, valamint jogszabályon, bírósági vagy hatósági határozaton, létesítő okiraton alapuló képviseleti jogosultság kivételével - rendelkezési jogot nem gyakorolhat. Az Ügyfél tudomásul veszi továbbá, hogy amennyiben bármely Alapszerződés hatálya alatt az ügyfélszámla és/vagy fizetési számla és / vagy az értékpapírszámla felett rendelkezésre jogosult személy vonatkozásában bármely időpontban megállapításra kerül, hogy a képviselő személye a jelen bekezdésben meghatározott tilalomba ütközik, úgy a Bank jogosulttá válik az ilyen képviselő rendelkezési jogának törlésére az Ügyfél kellő határidővel történő, új képviselő bejelentésére vonatkozó felhívásának eredménytelen elteltét követően.
5. Amennyiben vitás az Ügyfél képviseletére jogosult személye, akkor a Bank az Ügyfél képviseletére jogosultnak tekinti az Ügyfelet nyilvántartó szervezetnél képviseletre jogosultként bejegyzett személy(eke)t, így különösen a cégjegyzékben szereplő szervezeteknél a cégjegyzékbe bejegyzett természetes személy(eke)t.
6. Amennyiben a Bank és az Ügyfél elektronikus adatátviteli kapcsolatban áll egymással, az aláírást – külön megállapodás alapján – fokozott biztonságú elektronikus aláírással is lehet helyettesíteni. A Bank részéről ez a lehetőség szerződéskötési kötelezettségvállalást nem jelent.
7. A Bank nem felel az olyan hamis vagy hamisított megbízás, rendelkezés – ideértve az elektronikus úton a Bankhoz eljuttatott megbízásokat, adatokat, rendelkezéseket is - és egyéb jognyilatkozat teljesítésének a következményeiért, amelynek a hamis vagy hamisított voltát a szokásos ügymenet során alkalmazott elvárható vizsgálattal első ránézésre nem lehetett felismerni.
II.4. Kapcsolattartás az Ügyféllel
1. A Bank és az Ügyfél a kölcsönös együttműködés követelményeinek megfelelően egymást késedelem nélkül - különösen telefon, telefax, vagy elektronikus üzenet útján - értesítik a közöttük lévő üzleti kapcsolat szempontjából jelentős körülményekről, tényekről.
2. A Bank és az Ügyfél haladéktalanul értesítik egymást nevük, székhelyük, illetve állandó lakhelyük megváltozásáról, valamint a személyüket, illetve jogi státusukat érintő minden egyéb változásról. Az e kötelezettségek elmulasztásából eredő kár a mulasztó felet terheli. A jogi személyiségű vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet státusú Ügyfél az előzőekben felsoroltakon felül haladéktalanul köteles értesíteni a Bankot a képviselőinek megváltozásáról.
3. Ügyfél köteles levelezési, illetve értesítési címe megváltozásakor ezt a tényt Banknak a változás bekövetkeztét megelőző 5 banki nappal korábban bejelenteni, s egyúttal tájékoztatni Bankot az új levelezési és értesítési címről, valamint arról, hogy a változás mikor következik be.
4. Az Ügyfél köteles megadni minden, az ügylettel összefüggő adatot és felvilágosítást, amelynek rendelkezésre állását a Bank döntéséhez, az ügylet vagy az Ügyfél megítéléséhez szükségesnek tartja.
5. Az Ügyfél tudomásszerzését követő 1 munkanapon belül köteles a Bankot írásban értesíteni, ha ellene bárki felszámolási, illetve végrehajtási eljárást kezdeményezett, ha csőd, vagy felszámolási eljárást szándékozik kezdeményezni maga ellen, illetve ennek jogszabályi feltételei fennállnak, gazdálkodásában, a vagyoni és pénzügyi helyzetében bekövetkező minden lényeges változásról, vezető tisztségviselői és vezető beosztású dolgozói körében bekövetkező minden lényeges változásról, vagy ha a Bankkal szemben esedékessé vált vagy a jövőben esedékessé váló tartozásának megfizetését bármilyen (egyéb) körülmény veszélyezteti.
6. Az Ügyfél köteles 3 munkanapon – határidős és opciós ügyletek kötése esetén 1 munkanapon – belül értesíteni a Bankot, ha nem érkezett meg időben valamely, általa a Banktól várt értesítés. E kötelezettség elmulasztása esetén a Bank nem felel az esetleg felmerült kárért.
7. Az Ügyfél kérésére a Bank a rendszeres értesítéseken túlmenő rendkívüli értesítéseket és tájékoztatásokat nyújt, az ezzel járó költségeket azonban az Ügyfél köteles viselni egyedi megállapodás szerint, ennek hiányában a Bank Kondíciós Listájában rögzített költségtételek megfizetésével.
8. Amennyiben a Bank írásbeli értesítését az Ügyfél által legutóbb megadott címre postai úton, általános küldeményként küldi, annak kézhezvételét a küldemény feladását követő ötödik naptári napon vélelmezni kell.
A Bank által az Ügyfél fenti címére tértivevényes és/vagy ajánlott, avagy egyéb könyvelt levélpostai küldeményként postára adott értesítéseket, küldeményeket az Ügyféllel közöltnek, részére kézbesítettnek kell tekinteni akkor is, ha a küldemény ténylegesen kézbesíthető nem volt, vagy arról a címzett nem szerzett tudomást, mégpedig az e küldeménynek az igazolt postára adása napjától számított ötödik napon.
A Banknál az Ügyfél rendelkezésére tartott bármely értesítést a rendelkezésre tartás első napjától
kezdődően kézbesítettnek kell tekinteni.
A telefaxon küldött értesítés a Bank által az Ügyfél telefaxszámára történő sikeres továbbítást jelző visszaigazoláson megjelenő időpontban az Ügyfél részére kézbesítettnek minősül.
9. Az Ügyfél és a Bank között fennálló elektronikus kapcsolat esetén Bank az Ügyfélnek szóló értesítéseket elsődlegesen a Bank által működtetett DirektNet (Internet Brókering) rendszerben, illetve az Ügyfél elektronikus postaládájában helyezi el, és annak az Ügyfél általi kézhezvételét az elhelyezés időpontjában - melyet a Bank számítógépes rendszere minden esetben rögzít - vélelmezni kell.
10. Az Ügyfél viseli mindazon károkat, melyek bármely, a Bank számára releváns tájékoztatás hiányából, illetve a téves tájékoztatásból adódnak.
11. Az Ügyfélnek lehetővé kell tennie, hogy üzleti könyveit a Bank titoktartási kötelezettség mellett bármikor megvizsgálhassa, ha a köztük keletkező, illetve már fennálló valamely banki követelés biztonságának megítéléséhez azt szükségesnek tartja.
12. A tájékoztatási kötelezettség megszegése, illetve az üzleti könyvekbe történő betekintés megtagadása vagy akadályozása súlyos szerződésszegésnek minősül és az Ügyfél felel a tájékoztatási kötelezettségének megsértéséből eredő kárért.
II.5. Ügyféltájékoztatási szabályok
1. A Bank befektetési szolgáltatási tevékenységéhez vagy kiegészítő szolgáltatásához kapcsolódó szerződés megkötését megelőzően az irányadó jogszabályokban foglaltaknak megfelelően tájékoztatja az Ügyfelet – kivéve az II.2 pont alapján elfogadható partnernek minősülő Ügyfelet megbízások felvételére, továbbítására, valamint végrehajtására, illetve sajátszámlás kereskedésre irányuló tevékenység esetén -
a) a Bankról és az Ügyfeleknek, potenciális ügyfeleknek nyújtott szolgáltatásairól,
b) a pénzügyi eszközökről és a javasolt befektetési stratégiákról,
c) a végrehajtás helyszínéről,
d) az összes költségről és kapcsolódó díjakról.
2. A Bank kijelenti, hogy befektetési tanácsadás nyújtása esetén a tanácsot nem független alapon nyújtja az Ügyfélnek, és a tanácsadás a különböző eszköztípusok szűkebb körű elemzésén alapul. A Bank kellő időben értesíti az Ügyfelet a fenti információ tartalmában bekövetkező minden olyan lényeges változásáról, amely releváns a vállalkozás által az Ügyfélnek nyújtott szolgáltatás tekintetében. Amennyiben a tájékoztatást tartós adathordozón adta át a Bank, a kapcsolódó értesítést is tartós adathordozón adja át.
3. A Bank a Bszt.-ben előírt valamennyi, az Ügyfeleknek vagy potenciális ügyfeleknek nyújtandó információt elektronikus formátumban adja át, kivéve akkor, ha a Bszt. szerinti lakossági besorolású Ügyfél vagy potenciális lakossági ügyfél papíralapú tájékoztatást kért, amely esetben ezeket az információkat papíron, díjmentesen kell megadni.
A Bank az elektronikus úton történő a tájékoztatást a fenti bekezdésnek megfelelően a DirektNet csatornáján keresztül történő átadással kívánja Ügyfelei részére biztosítani, illetve a DirektNeten nem elérhető dokumentumok esetében a tájékoztatásnak az Ügyfél által korábban, a banki ügyintézése során megadott e-mail címére történő kiküldésével kíván eleget tenni, ha a tájékoztatás ezen módja megfelel a Bank és az Ügyfél között létrejövő vagy meglévő szerződésben foglaltaknak, és az Ügyfél kifejezetten nem az írásbeli formát, hanem egyéb elektronikus formátum alkalmazását választja.
A Bank a tájékoztatási kötelezettségét a honlapon keresztül akkor teljesítheti, amennyiben az Ügyfél kifejezetten így rendelkezik és az Ügyfél nyilatkozata szerint rendszeres internet-hozzáféréssel rendelkezik, vagy a Bankkal való kapcsolattartás módjaként az elektronikus formátumot választotta.
Bank az Ügyfél részére nyújtott befektetési szolgáltatások és kiegészítő szolgáltatások feltételeit, illetve az érintett pénzügyi eszközökkel kapcsolatos tudnivalókat, az előzetes termék-tájékoztatást illetve a BÜSZ hatálya alá tartozó Alapszerződések alapján kötött ügyletekkel kapcsolatos nyilvános információkat, továbbá az ügyletek kockázatával kapcsolatos előzetes tájékoztatást a Bank honlapján (xxx.xxxxxxxxxx.xx) teszi elérhetővé az Ügyfél részére, amennyiben az Ügyfél kifejezetten nem a papíralapú formát, hanem elektronikus formátumban és/vagy xxx.xxxxxxxxxx.xx honlapon keresztül történő tájékoztatást választotta az irányadó Alapszerződésben.
Amennyiben az Ügyfél a banki ügyintézése során megadott e-mail címet a Bank részére, úgy a Bank kizárólagos joga annak meghatározása, hogy milyen dokumentumokat, adatokat, információkat és milyen formátumban küld meg az Ügyfél részre elektronikus levélben. A Bank az Ügyfél által megadott e- mail címet az Ügyfél elektronikus levelezési címének tekinti, semmilyen formában nem vizsgálja az adott mindenkori e-mail címet (különösen annak biztonsági megfelelőségét, hozzáférhetőségét), az adott
mindenkori az Ügyfél által megadott e-mail címre megküldött dokumentumok, adatok, információk harmadik személyek általi hozzáférhetőségéből eredő bármilyen kárért kizárólag az Ügyfelet terheli felelősség, a Bank kizárja a felelősségét az Ügyfél által mindenkor megadott e-mail címen lévő elektronikus postaláda jogosulatlan hozzáféréséből, az Internet vagy bármely számítástechnikai rendszer működésének rendellenességéből, bármilyen számítógépes manipulációból (különösen, de nem kizárólagosan vírus, malware, spyware) eredő bármilyen kárért.
A Bank elektronikus formátumban történő kapcsolattartás esetén sem fogad el és nem küld semmilyen olyan rendelkezést, amely az Ügyfél és a Bank között fennálló bármilyen egyedi vagy keretszerződés módosulását, megszűnését eredményezné, vagy amely a képviseletre jogosultak személyében idézne elő változást, kivéve amennyiben az Ügyfél a Bankkal érvényes megállapodással rendelkezik telefaxon adott szerződéses nyilatkozatok elfogadásáról.
4. Az elektronikus formátumban történő kapcsolattartás és azok mindenkori tartalma tekintetében a Bank nyilvántartása az irányadó. A Bank egyedi döntése alapján elektronikus levelezés útján történő kapcsolattartás esetén is választhat más kapcsolattartási módot (levél, fax) akár az elektronikus levélküldés helyett, akár az elektronikus levélküldés mellett.
5. A Bank a fenti tájékoztatási kötelezettségét legkésőbb közvetlenül a szolgáltatás teljesítésének megkezdését követően is megteheti, ha
− az Ügyfél kifejezett kérésére a szerződést olyan távközlő eszköz útján kötik a pl. telefonon, telefaxon vagy egyéb elektronikus úton (a továbbiakban együtt: elektronikus úton), amely nem teszi lehetővé az előzetes tájékoztatást, illetve
− a Bank telefonon tesz szerződéskötésre ajánlatot vagy ajánlattételi felhívást, ehhez az Ügyfél kifejezetten hozzájárul, a Bank közli legalább cégnevét (nevét), székhelyét és telefonszámát, valamint a fogyasztó figyelmét kifejezetten fel kell hívnia szerződéskötési szándékára, és tájékoztatást ad az alábbiakról:
a) az Ügyféllel kapcsolatban álló személy nevéről és a Bankhoz fűződő viszonyáról,
b) szerződés tárgyának lényeges jellemzőiről,
c) az ellenszolgáltatásról, beleértve a szolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb fizetési kötelezettségeket is, illetve - amennyiben az ellenszolgáltatás pontosan nem állapítható meg - a díjkalkuláció alapjáról,
d) az ellenszolgáltatáson kívüli, az ügyfelet terhelő egyéb fizetési kötelezettség (ideértve az adókat) felmerülésének lehetőségéről,
e) a fizetés és a teljesítés feltételeiről,
f) arról, hogy a Távértékesítési Tv. 6. §-ban szabályozott elállási (felmondási) jog nem áll fenn pénzügyi eszköz tekintetében, illetve az elállási (felmondási) jogról, gyakorlásának feltételeiről, módjáról és jogkövetkezményeiről, továbbá arról a címről (elektronikus levelezési címről, telefaxszámról), amelyre az Ügyfélnek elállási (felmondási) nyilatkozatát küldenie kell,
g) további tájékoztatás lehetőségéről.
6. A Bank a jelen pont szerinti tájékoztatást – a felek eltérő megállapodásának a hiányában – magyar nyelven adja meg, teszi meg.
7. A Bank a működésének és tevékenységének szabályairól szóló tájékoztatás során a BÜSZ Ügyfél rendelkezésére bocsátásával – közli az ügyféllel
a) a Bank által az Ügyfélnek nyújtandó szolgáltatás teljesítéséről szóló jelentés (számlakivonat) gyakoriságát, időzítését és jellegét;
b) az Ügyfél pénzügyi eszközeinek és pénzeszközeinek megóvását biztosító intézkedések összefoglalását, amely a III.18. pont alatt található, valamint az Ügyfél rendelkezésére álló befektetővédelmi rendszerről és annak működéséről szóló tájékoztatást, amely a III.19. pont alatt található,
c) az összeférhetetlenségi politika összefoglalását, amely a BÜSZ mellékletét képező tájékoztatóban található,
d) a végrehajtási politika összefoglalását, amely a BÜSZ mellékletét képező tájékoztatóban található.
e) portfóliókezelési szolgáltatás nyújtása esetén az a)-d) pontban előírt tájékoztatáson kívül az alábbiakról tájékoztatja az Ügyfelet:
ea) az Ügyfél portfóliójában szereplő pénzügyi eszközök értékelésének módszere és gyakorisága;
eb) az Ügyfél portfóliójában szereplő pénzügyi eszközök vagy pénzeszközök egésze vagy része feletti teljes körű kezelési jogok átruházásának részletei;
ec) annak a referenciaértéknek a meghatározása, amelyhez az Ügyfél portfóliójának teljesítményét viszonyítják;
ed) a pénzügyi eszközök azon típusai, amelyek az ügyfélportfólió részét képezhetik és azok az ügylettípusok, amelyeket ilyen eszközökkel kapcsolatban végrehajthatnak, beleértve az esetleges korlátozásokat;
ee) a kezelési célok, a kezelő számára a teljes körű jogok gyakorlása közben szem előtt tartandó kockázati szint, továbbá a teljes körű jogok esetleges konkrét korlátja.
8. A Bank a pénzügyi eszközre vonatkozó tájékoztatás körében általános leírást ad az Ügyfelek vagy a potenciális ügyfelek számára a pénzügyi eszközök jellegéről és kockázatairól, figyelembe véve különösen az ügyfél lakossági ügyfélként, szakmai ügyfélként vagy elfogadható partnerként való besorolását. A leírás kitér az érintett konkrét eszköztípus jellegére, a pénzügyi eszköz működésére és teljesítményére különböző piaci feltételek mellett, ideértve mind a kedvező, mind a kedvezőtlen feltételeket, valamint az adott típusú eszközzel járó kockázatokra. A pénzügyi eszközre vonatkozó kockázatok leírása – amennyiben az érintett eszköztípus, illetve az ügyfél besorolása és ismeretei megkívánják, az alábbiakat tartalmazza:
a) a pénzügyi eszköz kockázatára, ideértve a tőkeáttétel lényegére és hatásaira,
b) a teljes befektetett összeg esetleges elvesztésének kockázatára,
c) tájékoztatás a tőkekivonás akadályairól vagy korlátairól, mint például nem likvid pénzügyi eszközök vagy rögzített befektetési futamidővel rendelkező pénzügyi eszközök esetében, amely megvilágítja a lehetséges kilépési módszereket és a kilépés következményeit, a lehetséges hátrányokat és a pénzügyi eszköznek az eredeti tranzakció költségeinek megtérülése előtti eladásához szükséges becsült időtartamot az adott típusú pénzügyi eszköz esetében
d) a pénzügyi eszköz piaci helyzetére, a pénzügyi eszköz árának volatilitására, illetve a piac elérésében tapasztalható esetleges korlátokra,
e) annak a lehetősége, hogy az Ügyfél az ilyen eszközökkel folytatott ügyletekből eredően az eszközök megvásárlásának költsége mellett – függő kötelezettségeket is magában foglaló – pénzügyi kötelezettségvállalásokat és egyéb kötelezettségeket is magára vállal,f) arra, hogy az Ügyfél pótlólagos befizetési kötelezettségre számíthat-e a pénzügyi eszköz megszerzésének költségén felül,
g) a pénzügyi eszközzel kapcsolatos letéti követelmény vagy hasonló kötelezettség érvényesülésére,
h) a pénzügyi eszköz forgalomba hozatala esetén a 2003/71/EK bizottsági irányelv szerinti kibocsátási tájékoztató közzétételi helyére,
i) amennyiben a pénzügyi eszköz egy vagy több pénzügyi eszközből vagy szolgáltatásból tevődik össze, a Bank megfelelő ismertetést ad a pénzügyi eszköz jogi természetéről, összetevőiről, és hogy azok kölcsönhatása miként érinti a befektetés kockázatát,j) a garanciát vagy tőkevédelmet magában foglaló pénzügyi eszköz esetében a garancia vagy a tőkevédelem kiterjedéséről és jellegéről oly módon, hogy abból mind a garanciavállaló, mind a garantált intézmény megismerhető legyen és a garancia lényege megítélhető legyen.
9. A Bank a szolgáltatásra és/vagy pénzügyi eszközre vonatkozó költségekkel és díjakkal kapcsolatos tájékoztatási kötelezettségét a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete 50. cikkének megfelelően teljesíti.
A Bank jogosult megállapodni szakmai ügyfelekkel a költségekre és kapcsolódó díjakra vonatkozó tájékoztatás körében meghatározott részletes követelmények korlátozott alkalmazásáról, kivéve befektetési tanácsadási vagy portfólió kezelési szolgáltatás nyújtása esetén, illetve amennyiben – a nyújtott befektetési szolgáltatástól függetlenül – az érintett pénzügyi eszközök származékos elemet tartalmaznak.
A Bank jogosult megállapodni az elfogadható partnerek ügyfelekkel a költségekre és kapcsolódó díjakra vonatkozó tájékoztatás körében meghatározott részletes követelmények korlátozott alkalmazásáról, kivéve ha – a nyújtott befektetési szolgáltatástól függetlenül – az érintett pénzügyi eszközök származékos elemet tartalmaznak és az elfogadható partner ügyfeleinek kívánja felkínálni ezeket.
A költségek és díjak előzetes számításakor a Bank ténylegesen felmerült költségeket használ fel a várható költségek és díjak kiszámításához. Amennyiben ténylegesen felmerült költségek nem állnak a Bank rendelkezésére, a Bank ésszerű becslésekkel állapítja meg a költségeket.
Ha a Bank pénzügyi eszköz(öke)t ajánlott vagy értékesített, vagy kiemelt befektetői információkat nyújtott az Ügyfeleknek a pénzügyi eszköz(ök)höz kapcsolódóan és folyamatosan kapcsolatban áll vagy állt az
Ügyféllel az év során, utólagosan éves tájékoztatást nyújt mind a pénzügyi eszköz(ök)höz, mind a befektetési és kiegészítő szolgáltatás(ok)hoz kapcsolódó összes költségről és díjról. A Bank az összefoglaló tájékoztatást bármely létező időszaki jelentéssel együtt átadhatja az Ügyfél részére.
10. A Bank felhívja a figyelmet arra, hogy az ügylet jellegétől függően olyan költség, illetve adófizetési kötelezettség is keletkezhet, amely megfizetése nem a Bankon keresztül történik.
11. Az Ügyfél külön tájékoztatás nélkül is kifejezetten tudomásul veszi, hogy a pénzügyi eszközök árának gyors és előre kiszámíthatatlan mértékű változása miatt az Ügyfélnek a komoly veszteség kockázatával is számolnia kell. E megállapítás különösen érvényes a határidős és opciós ügyletekre. Az Ügyfél külön tájékoztatás nélkül is kifejezetten tudomásul veszi, hogy a Bank által a befektetési szolgáltatási tevékenység és kiegészítő szolgáltatás keretében kötött ügyletek nem minősülnek fogadásnak, játéknak, szerencsejátéknak vagy tiltott szerencsejátéknak, továbbá, hogy a befektetési szolgáltatási tevékenység, illetve kiegészítő szolgáltatás tárgya vonatkozásában korábban elért haszon nem jelent garanciát arra, hogy a jelen szerződés eredményeképpen is haszon keletkezik.
12. A Bank kifejezetten nem felel az Ügyfél fenti tájékoztatás alapján hozott üzleti döntéséből eredő károkért.
II.6. Az Ügyfél termékismeretének és kockázatviselő képességének vizsgálata
1. A Bank a Bszt-ben foglalt kötelezettségének megfelelően befektetési szolgáltatás nyújtását megelőzően az Ügyféltől nyilatkozatot kér a szerződésben foglalt ügylet lényegével, az ügyletben érintett pénzügyi eszköz jellemzőivel, és különösen ezek kockázataival kapcsolatos ismereteiről és tapasztalatairól (a továbbiakban: megfelelési teszt) annak megítélése érdekében, hogy a Bank valóban a számára megfelelő ügylettel, vagy pénzügyi eszközzel kapcsolatos szolgáltatást nyújtsa.
A megfelelőség vizsgálata során a Bank
a) feltárja az Ügyfél által ismert szolgáltatásokat, ügyleteket és pénzügyi eszközöket,
b) vizsgálja az Ügyfél pénzügyi eszközökkel végrehajtott ügyleteinek természetét, méretét és gyakoriságát, valamint azt, hogy ezen ügyletek milyen időtávon belül valósultak meg, és
c) vizsgálja az Ügyfél iskolai végzettségét, foglalkozását, vagy az értékelés szempontjából releváns korábbi foglalkozását.
2. A Bank feltételezheti, hogy a szakmai ügyfél rendelkezik a szükséges tapasztalatokkal és ismeretekkel az azon befektetési szolgáltatásokkal vagy ügyletekkel, illetve ügylet- vagy terméktípusokkal összefüggő kockázatok megértéséhez, amelyekkel kapcsolatban szakmai ügyfélnek minősül
3. Ha a Bank a megfelelési teszt alapján úgy ítéli meg, hogy a szerződésben foglalt pénzügyi eszköz vagy ügylet nem megfelelő az Ügyfél számára, úgy amennyiben a megbízás végrehajtását az Ügyfél kifejezetten kívánja, azt a Bank végrehajtja. A Bank nem felel azért, ha az Ügyfél a döntése alapján számára nem megfelelő pénzügyi eszközre ad megbízást.
A Bank nyilvántartást vezet az elvégzett megfelelőségi értékelésekről, mely tartalmazza:
a) a megfelelőségi értékelés eredményét;
b) az Ügyfélnek adott figyelmeztetést, amennyiben a szolgáltatás vagy termék az értékelés szerint potenciálisan nem megfelelő az Ügyfél számára, továbbá azt, hogy kérte-e az Ügyfél az ügylet elvégzését a figyelmeztetés ellenére, és ha igen, a Bank elfogadta-e az Ügyfél kérését az ügylet elvégzésére vonatkozóan;
c) az Ügyfélnek adott figyelmeztetést, amennyiben az Ügyfél nem szolgáltatott elegendő információt ahhoz, hogy a Bank elvégezze a megfelelőségi értékelést, továbbá azt, hogy kérte-e az Ügyfél az ügylet elvégzését a figyelmeztetés ellenére, és ha igen, a Bank elfogadta-e az ügyfél kérését az ügylet elvégzésére vonatkozóan.
4. Befektetési tanácsadási vagy portfoliókezelési tevékenység nyújtása esetén a Bank a szerződés megkötését, vagy keretszerződés esetében a megbízás végrehajtását megelőzően meggyőződik arról, hogy az Ügyfél ismeretei és a szerződés vagy a megbízás tárgyát képező pénzügyi eszközzel vagy ügylettel kapcsolatos gyakorlata, kockázatviselő képessége megfelelő-e ahhoz, hogy megalapozott befektetési döntést hozzon, és a szerződésben foglaltak teljesítése érdekében szükséges mértékben feltárja az Ügyfél jövedelmi helyzetét
és befektetési céljait (a továbbiakban: alkalmassági teszt). Ennek során a Bank beszerzi az Ügyféltől mindazon információkat, amelyek számára az Ügyféllel kapcsolatos lényeges tények megértéséhez és ahhoz szükségesek, hogy ésszerű alapon – a nyújtott szolgáltatás jellegét és méretét kellően figyelembe véve – meg tudja határozni azt, hogy az ajánlandó, illetve portfóliókezelési szolgáltatás keretében kötendő konkrét ügylet megfelel az alábbiaknak:
a) az Ügyfél befektetési céljainak, ideértve az Ügyfél kockázattűrését;
b) az ügylet jellegénél fogva az Ügyfél pénzügyileg viselni tudja a befektetési céljainak megfelelő kapcsolódó befektetési kockázatokat;
c) az ügylet jellegénél fogva az Ügyfél rendelkezik az ahhoz szükséges tapasztalatokkal és ismeretekkel, hogy megértse az ügylettel vagy a portfóliója kezelésével kapcsolatos kockázatokat.
5. Amennyiben a Bank szakmai ügyfélnek nyújt befektetési szolgáltatást, feltételezheti, hogy a szakmai ügyfél rendelkezik a II.6.6. c) pontja alkalmazásában szükséges szintű tapasztalatokkal és ismeretekkel azon termékek, ügyletek és szolgáltatások tekintetében, amelyekkel kapcsolatban szakmai ügyfélnek minősül.
Ha a befektetési szolgáltatás nem lakossági ügyfélből átminősített szakmai ügyfélnek (ld. fent II.2.5. pontban írtakat) nyújtott befektetési tanácsadást jelent, a Bank a (2) bekezdés II.6.6. b) pontjának alkalmazásában feltételezheti, hogy az Ügyfél pénzügyileg viselni tudja a befektetési céljainak megfelelő befektetési kockázatokat.
6. Amennyiben az alkalmassági értékelés egy természetes személy által képviselt természetes személyre vagy a 2014/65/EU irányelv II. mellékletének II. szakasza szerinti szakmai ügyfélként való kezelését kérő jogi személyre vonatkozik, úgy a jogi személynek, vagy a természetes személy esetében a mögöttes ügyfélnek – és nem a képviselőnek – a pénzügyi helyzetét és befektetési céljait kell vizsgálni. Az ismeretek és a tapasztalatok a természetes személy képviselőjére vagy a mögöttes ügyfél nevében ügyletek végrehajtására felhatalmazott személyre vonatkoznak
7. Befektetési tanácsadás nyújtásakor a Bank alkalmassági jelentést (nyilatkozatot) fog készíteni ügyfelei számára, amelyben ismerteti az adott tanácsadást és bemutatja, hogy az adott tanács miként elégíti ki ügyfeleik preferenciáit, igényeit, céljait, illetve hogy Bankunk milyen szempontok figyelembevételével nyújtotta az adott befektetési tanácsot. Az alkalmassági nyilatkozatot az ügyletkötést megelőzően kell a Banknak biztosítani. Ha befektetési tanácsadásra olyan távközlési eszközön keresztül kerül, amely nem teszi lehetővé az alkalmassági nyilatkozat előzetes átadását, akkor a jelentést a Bank az üzletkötés követően is megadhatja az Ügyfélnek, amennyiben az Ügyfél hozzájárult, hogy az alkalmassági nyilatkozatot az ügyletkötést követően indokolatlan késedelem nélkül átvegye. A Bank ez esetben megadja a választási lehetőséget az Ügyfélnek, hogy az ügyletkötést elhalassza annak érdekében, hogy az alkalmassági nyilatkozatot átvegye.
8 A Bank jogosult a megfelelési és az alkalmassági tesztet egységes dokumentumba foglalni.
9. A megfelelési illetve az alkalmassági teszt során a Bank az Ügyféltől
a) vagyoni és jövedelmi helyzetére, iskolai végzettségére, tőkepiaci ismeretei és tapasztalataira stb. vonatkozó írásbeli nyilatkozatot,
b) a nyilatkozatok alátámasztását szolgáló okirat bemutatását, valamint
c) más befektetési vállalkozással vagy árutőzsdei szolgáltatóval való megállapodásának feltárását kérheti, a Bank által meghatározott formában és tartalommal.
A Bank joggal hagyatkozik az Ügyfelei által nyújtott tájékoztatásra.
10. A Bank a teszt alkalmassági részének hiányában (az Ügyfél a teszten nem felelt meg, az alkalmassági részt hiányosan töltötte ki vagy annak kitöltését megtagadta) az Ügyfél részére befektetési tanácsot nem adhat, portfóliókezelési szolgáltatást nem nyújthat.
11. Ha a Bank a teszt alapján úgy ítéli meg, hogy az Ügyfél ismeretei és az adott pénzügyi eszközzel és ügylettel kapcsolatos gyakorlata, kockázatviselő képessége nem megfelelő ahhoz, hogy megalapozott befektetési
döntést hozzon, az adott pénzügyi eszköz tekintetében az Ügyfél részére befektetési tanácsot nem adhat, de az Ügyfél kifejezett kérésére az adott mindenkori pénzügyi eszközre vonatkozó megbízást teljesítheti.
12. A Bank a jelen pont szerinti tájékoztatást, illetve a jelen pont szerinti kockázatfeltáró nyilatkozatot – a felek
eltérő megállapodásának a hiányában – magyar nyelven adja meg illetve teszi meg.
III. Szerződések általános feltételei
III.1. Típusok
A Bank által végzett egyes befektetési szolgáltatási tevékenységre illetve kiegészítő szolgáltatásra a Bank az Ügyféllel vagy a Bank által az adott szolgáltatásra kidolgozott mintaszerződést, vagy a felek tárgyalása alapján kialakított egyedi szerződést köti meg. A szolgáltatás igénybevételéhez az Ügyfél - az előbb említett szerződés eltérő rendelkezése hiányában - továbbá köteles megkötni az Alapszerződést. A Bank által alkalmazott mintaszerződések szövege, tartalma tájékoztató jellegű, az adott szolgáltatás jogi feltételeiről való tájékoztatást, a Bank által általában alkalmazott feltételeket tartalmazza, amelyektől a felek közös megegyezéssel bármikor eltérhetnek.
III.2. Szerződéskötés
1. A Bank megbízást, amennyiben a felek közötti szerződés másképp nem rendelkezik, az ügyfélforgalom számára rendelkezésre álló helyiségében vehet fel.
2. Bank munkanapon a BÜSZ mellékletében meghatározott időpontok (kezdő időpont, záró időpont) között fogadja be az Ügyfél rendelkezéseit (üzleti órák). A Bank Kondíciós Lista, keretszerződés vagy egyedi szerződés eltérő rendelkezése hiányában 14 óráig kísérli meg teljesíteni a tárgynapon befogadott, beérkezett megbízásokat/rendelkezéseket. Az ezen időpontot követően tárgynapon befogadott, beérkezett megbízásokat/rendelkezéseket a Bank a tárgynapot követő munkanapon beérkezettnek tekinti és ezen napon kezdi meg a megbízás, rendelkezés teljesítésének megkísérlését. Az Ügyféllel kötött egyedi szerződések ettől eltérő időpontot is megállapíthatnak.
3. Az üzleti órák III.2.2. pont szerinti meghatározása az ügyfelek számlához kapcsolódó terhelési megbízásainak befogadása tekintetében Kondíciós Lista, keretszerződés vagy egyedi szerződés eltérő rendelkezése hiányában egyaránt irányadó.
4. A Bank az Ügyféllel kötött megállapodás alapján elektronikus úton adott megbízást is jogosult elfogadni. Az elektronikus úton továbbított megbízások tekintetében a beérkezés időpontja a Bank számítógépes rendszere által észlelt elektronikus megbízásnak a számítógépes rendszerben érkezési időként szereplő időpontja. Az elektronikus úton érkezett megbízások egymás közötti sorrendjére a Bankhoz beérkezett adatállományon belüli sorrend az irányadó. A Raiffeisen Direkten, valamint az egyéb, rögzített telefonon keresztül adott megbízás esetében a hívás időpontját kell a beérkezés időpontjának tekinteni, amelyet Bank számítógépes rendszere rögzít. A telefaxon továbbított megbízások tekintetében a Bank telefax activity reportban szereplő időpont minősül a beérkezés időpontjának.
5. A Bank a telefonon adott megbízásokat, az elektronikus értékesítési csatornákon történő kommunikációt (ideértve a mindenkor hatályos Treasury Kondíciós Listában meghatározott kommunikációt is), valamint a megbízás megadásával nem járó, Ügyféllel bonyolított (akár személyes, telefonos, vagy elektronikus csatornán bonyolított) beszélgetéseket is hangfelvétel / jegyzőkönyv útján rögzíti. A Bank a hangfelvételeket és a jegyzőkönyveket az ügylet elévüléséig, de legalább a megbízás megadását, illetve a kommunikáció megtörténtét követő naptári évtől számított öt évig – vagy a mindenkori irányadó jogszabályokban meghatározott ideig, Felügyeleti előírás esetén legfeljebb 7 évig
– megőrzi, kivéve, ha a felek az adott mindenkori ügyletet utóbb írásba foglalták (a Bank az adott mindenkori ügyletet visszaigazolta és a visszaigazolást az Ügyfél írásban tudomásul vette, aláírta). A hangfelvételhez, jegyzőkönyvekhez a Bank által felhatalmazott alkalmazottak jogosultak csak hozzáférni az értékpapír-titokra vonatkozó szabályok betartása mellett. Az Ügyfél kérésére a Bank biztosítja az Ügyfél számára a lehetőséget, hogy a rögzített hangfelvételeket, jegyzőkönyveket és elektronikus kommunikációt a Bank által biztosított helyiségben, helyben meghallgassa, illetve, hogy a telefonos vagy elektronikus kommunikáció, illetve jegyzőkönyv tartalmáról másolatot kérjen.
6. A Bank nem felel a rossz kiejtésből vagy a telefonvonal, a telefaxadás minőségéből keletkező elhallás vagy azonosíthatatlanság miatti károkért. Különösen vonatkozik ez arra az esetre, ha a Bank az írásos megerősítés kézhezvétele előtt teljesít rendelkezést. Az Ügyfél kifejezetten tudomásul veszi, hogy kizárólag a Bank által megadott, hangrögzítéssel rendelkező telefonszámokon adhat a Bank részére telefonon bármilyen megbízást, tehet bármilyen rendelkezést.
7. A telefonon adott megbízások visszaigazolásának módjáról és feltételeiről a Bank és az Ügyfél a közöttük az egyes ügyletcsoportokra létrejövő keretszerződésekben a jelen pontban foglaltaktól eltérően állapodhatnak meg. Ellenkező megállapodás hiányában a Bank alkalmazottai a hangfelvétel alapján 3 munkanapon belül visszaigazolják a megbízást és azt az Ügyfélnek aláírásra megküldik.
III.3. Ajánlat visszavonása, módosítása
A megbízás teljesítésének megkezdését követően az Ügyfél a megbízást nem vonhatja vissza, és nem módosíthatja. Azon megbízást, amelynek teljesítését a Bank még nem kezdte meg, a szerződés módosítás szabályai szerint vonható vissza.
III.4. Szerződések módosítása
A Bank és az Ügyfél közös megállapodással, írásban módosíthatják a még nem teljesített szerződéseket.
III.5. Szerződéskötés megtagadása
1. A Bank a szerződés megkötését, valamint a hatályban lévő keretszerződés alapján kapott megbízás végrehajtását megtagadja, amennyiben
- a megbízás bennfentes kereskedésre szól vagy piaci manipulációt valósítana meg. (A megtagadási kötelezettség ebben az esetben akkor áll fenn, ha a Banknak tudomása van arról - vagy a megbízás körülményeit összességében értékelve alappal feltételezhető -, hogy a megbízás teljesítése bennfentes kereskedést vagy piaci manipulációt eredményez.)
- a megbízás jogszabályba, vagy a szabályozott piac, a szabályozott piacra vonatkozó feltételeknek megfelelő harmadik országbeli tőzsde, elszámolóház, elszámolóházi tevékenységet végző szervezet vagy központi értéktár szabályzatának rendelkezésébe ütközik,
- az Ügyfél a személyazonosságának igazolását vagy az azonosítást megtagadta, ill. az más okból
sikertelen volt,
- az alkalmassági teszt elvégzéséhez szükséges információhoz a Bank nem jutott hozzá,
- az alkalmassági teszt eredménye nem teszi lehetővé az adott pénzügyi eszköz tekintetében kért szolgáltatás nyújtását az Ügyfél számára,
- a Pmtv., illetve egyéb vonatkozó jogszabály alapján az Ügyféllel kapcsolatban pénzmosás gyanúja merül föl,
- bármely jogszabályi előírás általi egyéb megtagadási vagy visszautasítási ok merül fel.
2. A Bank saját mérlegelése alapján jogosult a szerződés megkötését valamint a hatályban lévő Alapszerződés alapján kapott megbízás végrehajtását egyéb esetekben is megtagadni.
3. A szerződés megkötésének megtagadását a Bank köteles haladéktalanul bejelenteni a Felügyeletnek, ha a szerződéskötést vagy a megbízás végrehajtását azért tagadta meg, mert az bennfentes kereskedést vagy piacbefolyásolást valósítana meg.
III.6. Szerződések, kapcsolattartás és üzenetváltások nyilvántartása
1. A Bank egységes, folyamatos és időrendi nyilvántartást vezet az általa nyújtott összes szolgáltatásról és az általa végzett összes tevékenységről és ügyletről, és biztosítja az irányadó jogszabályi rendelkezések teljesítését.
A Bank a nyilvántartást úgy vezeti, hogy alkalmas legyen annak megállapítására, hogy az adott megbízást az Ügyfél javára vagy saját számlára teljesítették.
2. A fenti nyilvántartási kötelezettség nem terjed ki a II.2 pont alapján elfogadható partnernek minősülő Ügyfelek számára végzett megbízások felvételére, továbbítására, valamint végrehajtására, illetve ezen ügyfelek vonatkozásában a sajátszámlás kereskedésre irányuló tevékenységre.
3. A Bank az azonos tartalmú megbízásokat az időrendi nyilvántartás szerint teljesíti.
4. A Bankhoz eljuttatott bármilyen megbízás, értesítés vagy egyéb dokumentum beérkezésének tényét és beérkezésének időpontját (év, hónap, nap, óra, perc) a Bank érkeztető rendszere által a dokumentumra nyomtatott adatok igazolják.
III.7. Fedezetek
1. A Bank a megbízás elfogadása előtt vagy befektetési szolgáltatási vagy kiegészítő szolgáltatási ügylet kötése előtt jogosult vizsgálni a megbízás teljesítésének fedezetét. Amennyiben a Bank megítélése szerint az Ügyfél nem bocsátott megfelelő fedezetet a megbízás teljesítéséhez, a Bank a szerződés megkötését megtagadhatja. Amennyiben az Ügyfél nem bocsátott megfelelő fedezetet a megbízás teljesítéséhez, vagy az a teljesítés napján nem áll rendelkezésre, az ebből eredő kárért az Ügyfél felel.
2. Pénzügyi eszközök vételére vagy eladására vonatkozó bizományosi megbízás esetén az Ügyfél legkésőbb a megbízással egyidejűleg a bizomány tárgyát, illetve fedezetét (értékpapírszámlára, értékpapír letéti számlára vagy ügyfélszámlára helyezéssel), és a bizományosi díjat a Banknak megfizeti. A fedezet ilyen módon való biztosításának követelményétől a Bank a konkrét szerződési feltételekben eltekinthet. Az Ügyfél által a megbízás teljesítésének fedezetéül a Banknál letétbe helyezett pénzösszeg a letét időtartama alatt nem kamatozik.
III.8. Biztosítékok (óvadéki jog a mindenkori számlaegyenlegen)
Amennyiben a felek közötti szerződés másképpen nem rendelkezik, a Banknak mind az Ügyfelet megillető készpénzen, mind pedig a nyomdai úton előállított és a dematerializált értékpapírokon - külön a jelen rendelkezéseken felül, külön szövegezett óvadéki szerződés nélkül is - óvadéki joga van az Ügyfél felé teljesített bármely szolgáltatás ellenértékének, valamint az ahhoz kapcsolódó költségek összegéig, továbbá az Ügyfél felé fennálló bármely követelése és ezek járulékai erejéig (e pontban együtt: követelés). Ugyanakkor mindaddig, amíg a Bank az óvadék tárgyát képező készpénzt vagy értékpapírt az Ügyfél késedelmes vagy nem teljesítése miatt nem zárolja, az Ügyfél jogosult azokkal rendelkezni. A Bszt. alapján az értékpapírokon kívül óvadék alapítható a Bank által nyilvántartott más pénzügyi eszközön és ügyfélszámla-követelésen is azzal, hogy az óvadék tárgya a fogyasztónak minősülő zálogkötelezett tulajdonába a zálogszerződés megkötését követően kerülő ügyfélszámla- követelés, körülírással meghatározott pénzügyi eszköz is lehet, és az óvadék tárgyából való közvetlen kielégítési jog az ilyen óvadékkal biztosított követelés tekintetében is gyakorolható.
III.9. Ellenérték, díj, költség
1. Az Ügyfél a Bank szolgáltatásaiért díjat, jutalékot (továbbiakban együtt: ellenérték) fizet.
2. Az Alapszerződésben illetve az egyedi szerződésben foglaltak szerint a Bank jogosult az Ügyféllel szemben felszámítani a szolgáltatások teljesítése során, azzal összefüggésben felmerült összes költségét
- különösen az esetleges hatósági eljárás költségeit, a közreműködő igénybevételének költségeit, a jogi és egyéb szakértői költségeket, postaköltségeket, illetékeket, valamint az Ügyfél értesítésének és tájékoztatásának költségeit. A Bank jogosult a költségek egyedi meghatározása helyett átalány költségtérítést igényelni, akár fix összegként, akár valamilyen számítási módszer alapján meghatározott összegként (továbbiakban együttesen: költség).
3. Az ellenérték, és a költség mértékét és esedékességét a Bank a mindenkor hatályos Kondíciós Listában teszi közzé. A Bank és az Ügyfél között megkötött szerződések a Kondíciós Listában foglalt feltételektől eltérhetnek. Amennyiben a szerződés másképpen nem rendelkezik, az ellenérték és a költségek a teljesítés napján (T nap) esedékesek, de a Bank választása szerint elszámolásuk utólag, a megbízás elszámolásának napján történik.
III.10. Teljesítés, elszámolás
1. A megbízás Ügyfél számára legkedvezőbb módon való végrehajtása érdekében a Bank végrehajtási politikát dolgozott ki, melynek összefoglalását a BÜSZ melléklete tartalmazza. Ha az Ügyfél
elfogadható partner, illetve ha a Bank az Ügyféltől határozott utasítást kapott a szolgáltatás teljesítésének módjára (pl. végrehajtási hely tekintetében), a megbízást ezen utasításnak megfelelően hatja végre, akkor is, ha az nem a legkedvezőbb az Ügyfél számára.
2. Az Ügyfél kérésére a Bank írásban, a végrehajtási politikában foglalt rendelkezések alkalmazásának bemutatásával igazolja, hogy az Ügyfél megbízását a végrehajtási politikában foglaltaknak megfelelően hajtotta végre.
3. A Bank, ha az Ügyfél javára való megbízást lát el,
a) azonnal és pontosan rögzíti és allokálja a végrehajtott megbízást,
b) az egyébként összehasonlítható ügyfélmegbízásokat a megbízás felvételének sorrendjében és azonnal végrehajtja kivéve, ha az Ügyfél által adott megbízás limitáras megbízás, az aktuális piaci feltételek között a megbízást nem lehet végrehajtani, vagy azzal az Ügyfél érdekei sérülnének, és
c) tájékoztatja a lakossági ügyfelet, ha a megbízás végrehajtását akadályozó körülményről szerez tudomást.
4. Ha a Bank az Ügyfél megbízását nem hajtotta végre, és a megbízás szabályozott piacra bevezetett részvényre vonatkozik, akkor ezen limitáras megbízást haladéktalanul nyilvánosságra hozza oly módon, hogy az más piaci szereplők számára könnyen hozzáférhető legyen, elősegítve ezzel a megbízás lehető leghamarabb történő végrehajtását, kivéve, ha az Ügyfél ettől kifejezetten eltérő utasítást adott, vagy ha az Ügyfél által adott megbízás az adott kereskedési helyszínen a szokásos piaci nagyságrendhez képest nagyobb limitáras megbízás. A Bank a nyilvánosságra hozatali követelménynek maradéktalanul eleget tesz az Ügyfél mindenkori ajánlatának az adott mindenkori szabályozott piacra vonatkozó kereskedési rendszerbe történő bevitelével.
5. Ha a Bank a végrehajtott megbízás teljesítését is maga végzi, vagy annak teljesítésének felügyeletéért vagy lebonyolításáért is felelősséget vállal, minden tőle elvárhatót megtesz annak érdekében, hogy a végrehajtott megbízás teljesítése során kapott, az Ügyfél tulajdonát képező vagy őt megillető pénzügyi eszköz vagy pénzeszköz a megfelelő Ügyfél megfelelő számláján azonnal és hiánytalanul jóváírásra kerüljön. Bank a fent írtakat a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete 67. és 70. cikkében meghatározott rendelkezések figyelembevételével teljesíti.
6. A Bank a megbízások összevonása és allokációja esetében, illetve a saját számlás ügyletek összevonása és allokációja esetében a Bank a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendeletében meghatározott előírások szerint jár el.
7. Pénzügyi eszköz eladására vonatkozó megbízás esetén az eladások elszámolásánál a Bank a FIFO módszert alkalmazza, kivéve, amennyiben az Ügyfél a kézi készletpárosítási módszert választja.
III.11. Közreműködők, ügynökök, kiszervezés
1. Amennyiben a Bank az Ügyféltől kapott megbízás teljesítése érdekében harmadik személy közreműködését veszi igénybe, a Bank a közreműködő eljárásáért úgy felel, mintha saját maga járt volna el.
2. A Bank a közreműködő megválasztásában, utasításokkal történő ellátásában és ellenőrzésében a tőle elvárható gondossággal jár el. Abban az esetben, ha a közreműködő felelősségét jogszabály, üzletszabályzat, nemzetközi szerződés, szabályzat, szokvány, vagy a közreműködés feltételeit szabályozó szerződés korlátozza, a Bank felelőssége is azokhoz igazodik.
3. Amennyiben a Bank közreműködőt vesz igénybe, és a szerződés másképpen nem rendelkezik a teljesítési határidők 1 (egy) banki munkanappal meghosszabbodnak, kivéve azt az esetet, amikor a Bank ügynöke a Bank és az Ügyfél közötti jogviszony létrehozatalában működik közre.
4. A közreműködő igénybevételének költségeire a XXXX XXX.9. pontja irányadó.
5. A Bank jogosult megbízások felvételére és továbbítására másik befektetési vállalkozást vagy ún. függő ügynököt igénybe venni. A Bank által igénybevett függő ügynökök listáját a Bank hirdetményben (honlapján) közzéteszi.
6. A függő ügynök tevékenysége körében az Ügyfél részére ajánlattételre kizárólag a Bank nevében és kizárólag a Bank által írásban meghatározott feltételek szerint jogosult. Az ügynök közreműködőket nem vehet igénybe.
7. A Bank jogosult a BÜSZ szerinti befektetési szolgáltatási tevékenység, kiegészítő szolgáltatás vagy ezekhez kapcsolódó egyéb tevékenységét kiszervezni.
III.12. Késedelem, nemteljesítés
1. Mind a Bank mind az Ügyfél a fizetési kötelezettsége késedelmes teljesítése esetén az ügyleti kamaton felül késedelmi kamatot köteles fizetni. A Bank által az egyes ügylettípusoknál felszámított késedelmi kamat mértékét a mindenkor hatályos Kondíciós Lista tartalmazza. Meghirdetett késedelmi kamat hiányában a jogszabályban meghatározott mérték az irányadó.
2. Amennyiben az Ügyfél a Bankkal szembeni tartozásait határidőben nem egyenlíti ki, úgy a Bank jogosult az óvadékból a követelését közvetlenül kielégíteni, illetve a Bank jogosult a készpénzt vagy értékpapírt visszatartani, valamint követelését az Ügyfél részére befolyt összegbe vagy az Ügyfél által a Banknak átutalt/befizetett összegbe beszámítani.
3. Amennyiben a nyomdai úton előállított értékpapír címletét az óvadékból való közvetlen kielégítéshez fel kell bontani, úgy a Bank jogosult az óvadék erejéig a címletbontást végrehajtani. Ennek költségeit az Ügyfél viseli. Az óvadék értéke úgy állapítandó meg, hogy a Bank jogosult olyan mennyiségű értékpapírt értékesíteni az értékesítés időpontjában ismert piaci áron, melyből befolyó pénzösszeg fedezi a követelés összegét.
III.13. Szerződések megszűnése, felmondása
1. A szerződés (különösen az Alapszerződés) megszűnik a következő esetekben, kivéve, ha az adott
szerződés jellegéből más következik:
• a szerződés tárgyaként meghatározott ügyletnek mindkét fél általi teljesítésével;
• a szerződésben meghatározott teljesítési határidő eredménytelen lejártával (kivéve, ha a Felek a szerződés teljesítési határidejét írásban meghosszabbítják);
• írásbeli közös megegyezéssel, a Bank és az Ügyfél megegyezésében meghatározott időpontban;
• rendes, vagy azonnali hatályú felmondással;
• ha jogszabályi változás, vis maior, vagy egyéb hasonló körülmény folytán a megbízás tárgytalanná vagy végrehajtása ésszerű határidőn belül lehetetlenné válik;
• ha a szerződésben meghatározott pénzügyi eszközök kereskedelme szabályozott piacon megszűnt;
• szervezetnek minősülő Ügyfél jogutód nélküli megszűnésével;
• Bank jogutód nélküli megszűnésével;
• ha a Bank szóban forgó tevékenységére vonatkozó engedélyét a Felügyelet visszavonta vagy felfüggesztette.
2. A Felek bármelyike a határozatlan időre létrejött szerződést írásban, 30 napos felmondási idő alkalmazásával rendes felmondással indokolás nélkül megszüntetheti. A felmondási idő alatt a Bank további megbízást nem vesz fel az Ügyféltől.
3. Bank jogosult bármely időpontban azonnali hatályú felmondással élni, ha:
- az Ügyfél a Bankkal megkötött szerződésben meghatározott bármely kötelezettségét súlyosan
megszegi, és a Bank felszólítása ellenére azt haladéktalanul nem orvosolja;
- az Ügyfél a szerződés alapján fennálló fizetési kötelezettsége teljesítésével késedelembe esik, és mulasztását a Bank felszólításra sem pótolja;
- - az Ügyfél a Bankkal, illetve a mindenkori Raiffeisen Csoport tagjával kötött bármely szerződését jelentős mértékben megszegi, tekintettel arra, hogy ez egyben az Alapszerződés(ek), valamint a BÜSZ hatálya alá tartozó egyéb szerződés(ek) szempontjából is szerződésszegésnek minősül;
- a szerződés megkötése után az Ügyfél gazdasági körülményeiben, ill. a jogi státusában olyan lényeges változás állott be, amely a szerződés Ügyfél általi teljesítését veszélyezteti, és az Ügyfél felszólítás ellenére nem ad megfelelő biztosítékot;
- az Ügyfél a Bankot valótlan tények közlésével, adatok eltitkolásával vagy más módon megtévesztette, és ez a szerződés megkötését vagy annak tartalmát befolyásolta;
- az Ügyfél által nyújtott biztosíték értéke vagy érvényesíthetősége jelentősen csökkent, vagy a Bank felhívására nem nyújt megfelelő biztosítékot, vagy a Bank felszólítására nem egészíti ki már meglévő biztosítékait;
- az Ügyfél a fizetőképességére vonatkozó, valamint az adott ügylet fedezetével, biztosítékával vagy céljának megvalósulásával kapcsolatos vizsgálatot akadályozza és a szerződésszegést a Bank felszólítására sem orvosolja;
- az Ügyfél fedezet elvonására irányuló magatartása veszélyezteti az ügylet szerződésszerű teljesítésének lehetőségét és a szerződésszegést a Bank felszólítására sem orvosolja;
- - arra az ingatlanra, amely a Bank követelésének biztosítására szolgáló zálogjog tárgya, az ingatlan-nyilvántartásba harmadik személy javára végrehajtási jog került bejegyezésre, illetve ingóságot, jogot, vagy követelést terhelő zálogjog esetén a Bank értesítést kapott arról, hogy a zálogtárgyra harmadik személy végrehajtást indított;
- az ÁÜF-ben, BÜSZ-ben, LÜSZ-ben, az Alapszerződés(ek)ben, valamint a BÜSZ hatálya alá tartozó egyéb szerződés(ek)ben kifejezetten azonnali hatályú felmondási okként meghatározott esetekben;
A Bank jogosult Alapszerződést, és/vagy a BÜSZ hatálya alá tartozó egyéb szerződést az Ügyfél megfelelő biztosíték adására történő felszólítása nélkül is felmondani, ha nyilvánvaló, hogy az Ügyfél megfelelő biztosíték nyújtására nem képes.
4. Bármely szerződés felmondás általi megszűnése esetén az Ügyfél Bankkal szembeni tartozása azonnal esedékessé válik, a Banknak az Ügyféllel szembeni igénye és igényérvényesítési lehetősége fennmarad, miként tovább élnek a szerződés biztosítékai is a Bank követelésének teljes megtérüléséig.
5. Ügyfél bármely szerződése megszüntetése előtt köteles kiegyenlíteni a Bankkal szemben a megszüntetni kívánt szerződésből származó összes tartozását.
III.14. Értékpapírok megőrzése a szerződés megszűnését követően
1. Amennyiben az Ügyfél a szerződés megszűnését követő 30 naptári napon belül az értékpapírokat nem veszi át, úgy a Bank az Ügyfél részére 5 (öt) napos határidejű írásbeli felszólítást küld, majd a határidő eredménytelen lejárta után – Bank választása szerint – jogosult:
• az értékpapírokat értékesíteni (az értékesítésből befolyt összeget a Bank az Ügyfél részére kiszolgáltatja, azonban jogosult felmerült költségeit a kiszolgáltatott összegbe beszámítani); vagy
• új számlavezető kijelölése hiányában a Bank jogosult az értékpapír számlát megszüntetni, és annak egyenlegét az általa vezetett gyűjtőszámlán saját számlájától elkülönítetten, azonosítható módon nyilvántartani az Ügyfél költségére és veszélyére.
2. Amennyiben a Bank az értékpapírokat értékesíteni nem tudja, úgy új számlavezető kijelölése hiányában a Bank jogosult az értékpapír számla egyenlegét az általa vezetett gyűjtőszámlán saját számlájától elkülönítetten, azonosítható módon nyilvántartani az Ügyfél költségére és veszélyére.
3. A gyűjtőszámlán elkülönített egyenleg vonatkozásában a Bankot kizárólag őrzési kötelezettség terheli az új számlavezető bejelentéséig. Új számlavezető bejelentéséig a Bank által gyűjtőszámlán elkülönített egyenleg vonatkozásában a kibocsátó kérelme vagy a Felügyelet határozata alapján elrendelt tulajdonosi megfeleltetési kötelezettsége az Ügyfél adatainak átadása tekintetében szünetel, valamint tulajdonosi igazolás kiállítására a Bank nem kötelezhető.
III.15. Felelősség
1. Az Ügyfél és a Bank felel a megbízás során általa közölt adatok valódiságáért, továbbá az általa eladásra felajánlott értékpapír feletti korlátlan rendelkezési jogért, az értékpapír per-, teher- és igénymentességéért. Az Ügyfél részéről a megbízás során adott megtévesztő tájékoztatás következményeit az Ügyfél viseli.
2. A Bank kizárólag olyan értékpapírokat vesz át, amelyek - az üzleti szokások és a jelen BÜSZ szerint végzett szakmai vizsgálat eredménye szerint - érvényesek, hiánytalanok és megfelelően át vannak ruházva. A Bank figyelemmel kíséri az átruházási láncolatot. A Bank azonban nem vizsgálja az értékpapírok valódiságát, eredetiségét, továbbá az aláírások eredetiségét és hitelességét, és nem felel az ezek megsértéséből eredő kárért. A Bank nem felel azokért a károkért, amely a Banknak az értékpapírok átvételével kapcsolatos üzleti szokásoknak megfelelő eljárása ellenére következtek be.
3. A Felek bármelyike kérheti a másik Féltől átvett értékpapírok kicserélését, ha utóbb kiderül, hogy azok
valamely formai hiba miatt nem forgalomképesek.
4. A Bank mentesül a felelősség alól, amennyiben a megbízás az Ügyfél súlyos és felszólítás ellenére sem rendezett szerződésszegése miatt nem teljesíthető. Az BÜSZ ügyletfajtánként tartalmazza az Ügyfél súlyos szerződésszegésének minősülő esetek körét.
5. Bizomány esetén a kártérítés mértékének alapját a megbízás tárgyát képező pénzügyi eszköznek a károkozás időpontjában érvényes tőzsdei átlagárfolyama, illetőleg tőzsdén kívüli pénzügyi eszközre vonatkozó ügylet esetén az utolsó ismert piaci ára képezi. Tőzsdei termékkel kapcsolatos megbízás esetén az adott jogügylet képezi a kártérítés alapját.
III.16. Titokvédelem
1. Üzleti titok a gazdasági tevékenységhez kapcsolódó minden nem közismert vagy az érintett gazdasági tevékenységet végző személyek számára nem könnyen hozzáférhető olyan tény, tájékoztatás, egyéb adat és az azokból készült összeállítás, amelynek illetéktelenek által történő megszerzése, hasznosítása, másokkal való közlése vagy nyilvánosságra hozatala a jogosult jogos pénzügyi, gazdasági vagy piaci érdekét sértené vagy veszélyeztetné, feltéve, hogy a titok megőrzésével kapcsolatban a vele jogszerűen rendelkező jogosultat felróhatóság nem terheli.
2. A Bank és az Ügyfél, az e szervezetekben tulajdoni részesedéssel rendelkező, illetve részesedést szerezni kívánó személy, a Banknál, illetve az Ügyfélnél a vezető állású személyek, továbbá alkalmazottak vagy bármely más személy, aki valamilyen módon birtokába jutott, – az alábbi kivétellel – köteles a másik fél működésével kapcsolatban tudomásukra jutott üzleti titkot időbeli korlátozás nélkül megtartani. A birtokába jutott üzleti titkot nem használhatja fel arra, hogy annak révén saját maga vagy más személy részére közvetlen vagy közvetett módon előnyt szerezzen, továbbá, hogy a Banknak vagy Ügyfeleinek hátrányt okozzon. A Bank az üzleti kapcsolatok megszűnését követően is megőrzi az üzleti titkokat.
3. Amennyiben a titoktartási kötelezettséget a jogszabályok korlátozzák, illetve amennyiben az információ harmadik személy részére való átadására a Bankot jogerős hatósági határozat kötelezi, az információ átadásából eredő következményekért a Bank nem felelős.
4. A titoktartási kötelezettség nem áll fenn a feladatkörében törvény felhatalmazása alapján eljáró
a) felügyeleti hatósággal,
b) Befektető-védelmi Alappal,
c) MNB-vel,
d) Állami Számvevőszékkel,
e) állami adóhatósággal,
f) Gazdasági Versenyhivatallal,
g) a központi költségvetési pénzeszközök felhasználásának szabályszerűségét és célszerűségét ellenőrző
kormányzati ellenőrzési szervvel,
h) nemzetbiztonsági szolgálattal,
i) a rendőrségről szóló törvényben meghatározott belső bűnmegelőzési és bűnfelderítési feladatokat
ellátó, valamint terrorizmust elhárító szervvel és
j) pénzügyi információs egységként működő hatósággal
szemben.
Nem jelenti az (1) bekezdésben foglalt titoktartási kötelezettség sérelmét a Hpt. 164/B. §-a szerinti
adattovábbítás.
5. A titoktartási kötelezettség az eljárás alapját képező ügyre vonatkozóan nem áll fenn a feladatkörében eljáró
a) nyomozó hatósággal a folyamatban lévő büntetőeljárás, valamint a feljelentés kiegészítése keretében, továbbá a feladatkörében eljáró ügyészséggel szemben;
b) büntető-, valamint hagyatékkal kapcsolatos polgári ügyben, továbbá csőd-, illetve felszámolási eljárás, valamint önkormányzati adósságrendezési eljárás keretében a bírósággal és
c) az európai uniós támogatások felhasználásának szabályszerűségét ellenőrző Európai Csalásellenes
Hivatallal (OLAF), szemben.
6. Értékpapírtitok minden olyan, az Ügyfélről a Bank rendelkezésére álló adat, amely az Ügyfél személyére, adataira, vagyoni helyzetére, üzleti befektetési tevékenységére, gazdálkodására, tulajdonosi, üzleti kapcsolataira, a Bankkal kötött szerződéseire, számlájának egyenlegére és forgalmára vonatkozik. E rendelkezés szempontjából Ügyfélnek kell tekinteni mindenkit, aki a Banktól szolgáltatást vesz igénybe.
7. A Bank, a Bank vezető állású személye és alkalmazottja, valamint bármely más személy, aki valamilyen módon birtokába jutott, az alábbiak kivételével az értékpapírtitkot köteles időbeli korlátozás nélkül megőrizni.
8. Az értékpapírtitok – az Ügyfél egyidejű tájékoztatása mellett – csak akkor adható ki harmadik személynek,
ha
a) az Ügyfél vagy annak törvényes képviselője, a rá vonatkozó kiszolgáltatható értékpapírtitok körét pontosan megjelölve, közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglaltan kéri, vagy erre felhatalmazást ad,
b) a Bszt. az értékpapírtitok megtartásának kötelezettsége alól felmentést ad,
c) a Bank érdeke ezt az Ügyféllel szemben fennálló követelése eladásához vagy lejárt követelése érvényesítéséhez szükségessé teszi.
9. A Bszt. szerint az értékpapírtitok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn és a Bank az adatok kiszolgáltatását - titoktartási kötelezettségre hivatkozva - nem tagadhatja meg
a) a feladatkörében eljáró Befektető-védelmi Alappal, Országos Betétbiztosítási Alappal, MNB-vel, Állami Számvevőszékkel, Gazdasági Versenyhivatallal,
b) a jogszabályban meghatározott tevékenységi körében eljáró szabályozott piaccal, multilaterális kereskedési rendszer működtetőjével, az elszámolóházi tevékenységet végző szervezettel, a központi értéktárral, a központi költségvetési pénzeszközök felhasználásának szabályszerűségét és célszerűségét ellenőrző, a Xxxxxxx által kijelölt belső ellenőrzési szervvel, valamint az európai uniós támogatások felhasználásának szabályszerűségét ellenőrző Európai Csalásellenes Hivatallal (OLAF),
c) a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel, valamint a hatáskörében eljáró gyámhatósággal;
d) a csődeljárás, felszámolási eljárás, önkormányzatok adósságrendezési eljárása, bírósági végrehajtási eljárás, illetve végelszámolás ügyében eljáró vagyonfelügyelővel, felszámolóval, pénzügyi gondnokkal, végrehajtóval, illetve végelszámolóval,
e) a folyamatban lévő büntetőeljárás keretében eljáró, valamint a feljelentés kiegészítését folytató nyomozó hatósággal, valamint a hatáskörében eljáró ügyészséggel,
f) a büntető-, valamint polgári ügyben, továbbá csőd-, felszámolási eljárás, illetve az önkormányzatok adósságrendezési eljárása keretében a bírósággal,
g) külön törvényben meghatározott feltételek teljesülése esetén a titkosszolgálati eszközök alkalmazására, titkos információgyűjtésre felhatalmazott szervvel,
h) a főigazgató eseti engedélye alapján a törvényben meghatározott feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal,
i) az adó-, vám- és társadalombiztosítási kötelezettség teljesítésének ellenőrzése, valamint az ilyen tartozást megállapító végrehajtható okirat végrehajtása érdekében folytatott eljárás keretében eljáró adóhatósággal, vámhatósággal,
j) a feladatkörében eljáró alapvető jogok biztosával, és
k) a feladatkörében eljáró Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal,
l) a természetes személyek adósságrendezési eljárásában eljáró főhitelezővel, Családi Csődvédelmi Szolgálattal, családi vagyonfelügyelővel, bírósággal,
m) a csődeljárásról és a felszámolási eljárásról szóló törvényben meghatározott felszámoló szervezetek nyilvántartásával és hatósági ellenőrzésével összefüggő feladatai során eljáró, a felszámoló szervezeteket nyilvántartó hatósággal
szemben, e szerveknek a Bankhoz intézett írásbeli megkeresése esetén.
10. A titoktartási kötelezettség nem áll fenn és a Bank az adatok kiszolgáltatását - titoktartási kötelezettségre
hivatkozva - nem tagadhatja meg abban az esetben sem, ha
a) az állami adóhatóság nemzetközi szerződés alapján külföldi állami adóhatóság írásbeli megkeresésének teljesítése érdekében írásban kér adatot a Banktól, ha a megkeresés tartalmazza a külföldi hatóság által aláírt titoktartási záradékot,
b) a Felügyelet a külföldi felügyeleti hatósággal kötött együttműködési megállapodásban meghatározott módon kér, illetőleg továbbít adatot, ha az együttműködési megállapodás vagy a külföldi felügyeleti hatóság megkeresése tartalmazza az általa aláírt titoktartási záradékot,
c) a magyar bűnüldöző szerv nemzetközi szerződés alapján, külföldi bűnüldöző szerv írásbeli megkeresésének teljesítése érdekében írásban kér adatot a Banktól, ha a megkeresés tartalmazza a külföldi bűnüldöző szerv által aláírt titoktartási záradékot,
d) a Befektető-védelmi Alap által külföldi befektető-védelmi rendszer, valamint külföldi felügyeleti hatóság részére, együttműködési megállapodásban rögzített módon kerül sor adattovábbításra, ha az adatok kezelésére, illetve felhasználására vonatkozóan a magyar szabályozással legalább egyenrangú védelem biztosított,
e) a pénzügyi információs egységként működő hatóság a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben meghatározott feladatkörében eljárva vagy külföldi pénzügyi információs egység írásbeli megkeresésének teljesítése céljából írásban kér adatot a befektetési vállalkozástól vagy az árutőzsdei szolgáltatótól,f) a befektetési szolgáltatási tevékenységet végző, kiegészítő befektetési szolgáltatást vagy árutőzsdei szolgáltatást nyújtó a Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a nemzetközi adóügyi megfelelés előmozdításáról és a FATCA szabályozás végrehajtásáról szóló Megállapodás kihirdetéséről, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2014. évi XIX. törvény (a továbbiakban: FATCA-törvény) alapján az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Aktv.) 43/B-43/C. §-ában foglalt kötelezettség teljesítése céljából az állami adóhatóság felé szolgáltat adatot,
g) a befektetési szolgáltatási tevékenységet végző, kiegészítő befektetési szolgáltatást vagy árutőzsdei szolgáltatást nyújtó az Aktv. 43/H. §-ában foglalt kötelezettség teljesítése céljából az állami adóhatóság felé szolgáltat adatot.
11. Az írásbeli megkeresésben meg kell jelölni azt az ügyfelet, ügyfélkört vagy számlát, akiről vagy amelyről a szerv vagy hatóság az értékpapírtitok kiadását kéri, és a kért adatok fajtáját és az adatkérés célját, kivéve, ha a feladatkörében eljáró Felügyelet helyszíni ellenőrzést folytat.
12. A titoktartási kötelezettség nem áll fenn abban az esetben sem, ha a befektetési vállalkozás, illetőleg az árutőzsdei szolgáltató az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvényben törvény meghatározott bejelentési kötelezettségének tesz eleget.
13. A Bank a nyomozó hatóság, a nemzetbiztonsági szolgálat és az ügyészség írásbeli megkeresésére haladéktalanul kiszolgáltatja a kért adatot az általa lebonyolított ügyletről és a nála vezetett számláról, ha adat merül fel arra, hogy az ügylet vagy a számla
a) kábítószerrel való visszaéléssel,
b) terrorcselekménnyel,
c) robbanóanyaggal vagy robbantószerrel való visszaéléssel,
d) pénzmosással,
e) bűnszövetségben vagy bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel,
f) bennfentes kereskedelemmel, vagy
g) piacbefolyásolással áll összefüggésben.
14. Az adatátadásról a Bank az érintett ügyfelet tájékoztatja, kivéve, ha jogszabály az Ügyfél tájékoztatását tiltja.
15. Nem jelenti az értékpapírtitok sérelmét
a) az olyan összesített adat szolgáltatása, amelyből az Ügyfél személye vagy üzleti adata nem állapítható
meg,
b) a számla-tulajdonos nevére, számlájának számára vonatkozó adatszolgáltatás,
c) a referenciaadat-szolgáltató részéről a KHR-nek, illetve e rendszerből a referenciaadat-szolgáltató részére nyújtott, a jogszabályban foglaltaknak megfelelő adatszolgáltatás,
d) a Bank által megbízott könyvvizsgálónak, jogi vagy egyéb szakértőnek, valamint az intézmény részére biztosítási fedezetet nyújtó biztosítóintézetnek a biztosítási szerződés teljesítéséhez szükséges mértékben történő adatátadás,
e) a Bank által a külföldi befektetési vállalkozás, illetőleg árutőzsdei szolgáltató számára történő adattovábbítás, ha
ea) az Ügyfél ahhoz írásban hozzájárult,
eb) a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítő adatkezelés feltételei a külföldi befektetési vállalkozásnál, illetőleg az árutőzsdei szolgáltatónál minden egyes adatra nézve biztosítottak,
ec) a külföldi befektetési vállalkozás, illetőleg az árutőzsdei szolgáltató székhelye szerinti állam rendelkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítő adatvédelmi jogszabállyal,
f) a Bank igazgatóságának írásbeli hozzájárulásával a Bankban befolyásoló részesedéssel rendelkező tulajdonosnak vagy az ilyen részesedést szerezni kívánó személynek vagy szervezetnek, a szerződéses kötelezettségek állományának átruházásáról szóló megállapodás szerinti átvevő társaságnak, illetve ezek tulajdonosa vagy jövőbeni tulajdonosa által felhatalmazott könyvvizsgálónak, jogi vagy más szakértőnek történő adatátadás,
g) a bíróság megkeresése esetén a peres fél számlája felett rendelkezésre jogosultak aláírás-mintájának bemutatása,
h) a Felügyelet által – az értékpapírtitokra vonatkozó szabályok betartásával – a Bankról egyedi azonosításra alkalmas adatok szolgáltatása
ha) statisztikai célra a Központi Statisztikai Hivatal, és
hb) elemzési célból, illetve a központi költségvetés tervezése céljából a minisztérium részére,
i) a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatátadás a kiszervezett tevékenységet végző részére,
j) a jogsértés elkövetőjével szemben a bennfentes kereskedelem, illetve piacbefolyásolás tárgyában meghozott felügyeleti határozat indoklási részének közzététele,
k) a Tpt. 205. §-ban meghatározott bejelentési kötelezettség teljesítése,
l) a Pmtv. 22. §-ának (2) bekezdése alapján történő adatátadás, és
m) a pénzátutalásokat kísérő megbízói adatokról szóló, 2006. november 15-i, 1781/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 4. cikkében meghatározott adatoknak a rendelet hatálya alá tartozó kedvezményezett fizetési szolgáltatója és közvetítő fizetési szolgáltató számára a rendelet által meghatározott esetekben történő továbbítása,
n) a Felügyelet által a 161/D. § (8) bekezdése szerinti válsághelyzetben a más EGT-állam központi bankjának vagy az Európai Központi Banknak történő adattovábbítás, amennyiben az adatok törvény által előírt feladatuk teljesítéséhez szükségesek,
o) a tulajdonosi megfeleltetés érdekében a központi értéktár részére nyújtott adatszolgáltatás,
p) a tulajdonosi megfeleltetés érdekében a központi értéktár részéről a kibocsátó részére nyújtott adatszolgáltatás,
q) az MNB által alapvető feladatai ellátása érdekében a jegybanki információs rendszerben rendelkezésére álló adatoknak egyedi azonosításra alkalmas módon való átadása a Központi Bankok Európai Rendszere és annak tagjai számára, azok kérése alapján, az Európai Unió működéséről szóló szerződésből eredő vagy központi banki feladataik teljesítéséhez szükséges mértékben,
r) a befektetési szolgáltatási tevékenység, kiegészítő szolgáltatás, árutőzsdei szolgáltatás, multilaterális kereskedési rendszer működtetési tevékenység keretében az értékpapírszámlához vagy ügyfélszámlához kapcsolódó megbízás teljesítése céljából a befektetési vállalkozás, az árutőzsdei szolgáltató és a multilaterális kereskedési rendszer működtetője által az értékpapírszámlához vagy ügyfélszámlához kapcsolódó megbízás feldolgozásában, elszámolásában és teljesítésében
közreműködő befektetési vállalkozás, árutőzsdei szolgáltató, multilaterális kereskedési rendszer működtetője, központi értéktár, központi szerződő fél, kockázati tőkealap-kezelő, tőzsde, továbbá befektetési szolgáltatási tevékenységet végző vagy kiegészítő szolgáltatást nyújtó hitelintézet és befektetési alapkezelő részére történő adattovábbítás,
s) a nyilvántartásba vett vagy elismert kereskedési adattárnak való, a tőzsdén kívüli származtatott ügyletekről, a központi szerződő felekről és a kereskedési adattárakról szóló, 2012. július 4-ei 648/2012/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti adattovábbítás,
t) szanálási feladatkörében eljáró MNB által a pénzügyi közvetítő rendszer egyes szereplőinek biztonságát erősítő intézményrendszer továbbfejlesztéséről szóló törvény szerinti független és ideiglenes értékelőnek - valamint az értékelésben közreműködőnek - az értékelés elkészítése érdekében, a vagyonértékesítés alkalmazása során a lehetséges ajánlattevőknek, továbbá a vagyonértékesítés alkalmazása során az áthidaló intézménynek nem minősülő átvevőnek való adat- és információátadás,
u) a befektetési vállalkozás ügyfele által nyilvánosságra hozott állítással összefüggésben a befektetési vállalkozás részéről a közte és ügyfele közötti jogviszonyra vonatkozó, a nyilvánosság előtti válaszadáshoz szükséges mértékben történő adatközlés,
v) a hitelintézet Hpt. szerinti ellenőrző befolyása alatt működő befektetési vállalkozás Hpt. 164/B. § szerinti kölcsönös adatátadása.
A Hpt. 164/B. §-a alapján átvett adatokat a befektetési vállalkozás tevékenységi köre ellátásával összefüggésben a szolgáltatásai nyújtásához szükséges mértékben megismerheti, és az ügyfélkapcsolat létrehozásának és fennállásának időtartamában kezelheti, ha az Ügyfél az adattovábbítást nem korlátozta vagy tiltotta meg.
A hitelintézet Hpt. szerinti ellenőrző befolyása alatt működő befektetési vállalkozás ügyfele kifejezett nyilatkozatával jogosult korlátozni vagy megtiltani a fentiek szerinti adattovábbítást.
A Bank az Ügyféllel kötendő szerződést megelőzően köteles az Ügyfél részére a Hpt. 164/B. §-ában foglalt kölcsönös adatátadás lehetőségéről igazolható módon tájékoztatást adni. A tájékoztatásban egyértelműen fel kell hívni az Ügyfél figyelmét arra, hogy a személyes adatai e pontban foglalt kezelésének lehetőségét bármikor korlátozhatja vagy megtilthatja.
16. Amennyiben azt jogszabály lehetővé teszi, a Bank az értékpapírtitok harmadik személynek történő -
fentiek alapján megengedett - kiszolgáltatásával egyidejűleg az Ügyfelet a kiszolgáltatásról írásban értesíti.
17. Nem jelenti továbbá értékpapír-titok sérelmét, amennyiben az Ügyfél a Bank, illetve az anyavállalata által a részére nyújtott elemzési szolgáltatás igénybevétele érdekében a Raiffeisen Bank International AG vagy szerződött partnere részére átadja az arra vonatkozó információt, hogy az Ügyféllel befektetési szolgáltatások igénybevételére vonatkozóan szerződést kötött.
III.17. Összeférhetetlenség
1. A Bank az Ügyfél számára hátrányos érdek-összeütközések elkerülése, feltárása és kezelése céljából szabályzatot készít (a továbbiakban: összeférhetetlenségi politika). A Bank - a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendeletében meghatározottak figyelembevételével - feltárja, megelőzi és kezeli
a) a Bank, vezető állású személye, alkalmazottja, függő ügynöke vagy bármely hozzájuk ellenőrzés révén közvetlenül vagy közvetetten kapcsolódó személy és ügyfeleik, vagy
b) a Bank valamely Ügyfele és egy másik Ügyfele között
a befektetési és kiegészítő szolgáltatások vagy ezek kombinációi nyújtása során esetleg felmerülő, az Ügyfél számára hátrányos érdek-összeütközéseket, beleértve a harmadik felek által nyújtott ösztönzők elfogadásából, a Bank saját díjazásából és egyéb ösztönző struktúrákból adódó összeférhetetlenségeket is.
2. A Bank összeférhetetlenségi politikájának összefoglalását a BÜSZ melléklete tartalmazza.
III.18. Ügyfélkövetelések védelme
A Bank a jelen BÜSZ szerinti befektetési szolgáltatásai tevékenysége vagy kiegészítő szolgáltatása keretében megkötött megállapodás alapján az Ügyféltől átvett, vagy az Ügyfél megbízásának teljesítését követően a Bank kezelésébe kerülő, az Ügyfél tulajdonában lévő vagy őt megillető pénzeszközt az
átvételt követően haladéktalanul a Bank - mint hitelintézet - által az Ügyfél részére vezetett bankszámlán, vagy ügyfélszámlán helyezi el.
III.19. Befektetővédelmi rendszer
1. A Tpt. alapján a befektetési szolgáltatók Befektetővédelmi Alapot (a továbbiakban: Alap) hoznak létre, melyhez a Bank csatlakozott. Az Alap feladata a befektetők részére az Alap tagjai által a jogszabályban meghatározott biztosított tevékenysége keretében megkötött szerződésből eredő követelések biztosítása és az ügyfelek, mint befektetők részére a jogszabályban meghatározott kártalanítási összeg megállapítása és kifizetése. Az Alap által nyújtott biztosítás az Alap tagja által végzett alábbi tevékenységek: megbízás felvétele és továbbítása, megbízás végrehajtása az Ügyfél javára, sajátszámlás kereskedés, portfólió-kezelés, pénzügyi eszköz letéti őrzése és nyilvántartása, illetve letétkezelés tevékenység keretében megkötött szerződésekből eredő követelésre terjed ki.
2. A kártalanítás megállapítására a befektető erre irányuló kérelme alapján kerül sor. A kérelmet az Ügyfél az igényérvényesítés 1. napjától 1 éven belül terjesztheti elő. A kérelem formáját az Alap határozhatja meg. Amennyiben a kártalanításra jogosult a biztosított követelés alapjául szolgáló szerződést, továbbá a jogosultság igazolásához szükséges adatokat rendelkezésre bocsátja, és rendelkezésre áll a Bank által vezetett nyilvántartás, akkor az Alap legkésőbb a kérelem benyújtásától számított 90 napon belül köteles elbírálni a befektető kártalanítási kérelmét. Az Alap a kártalanításra jogosult befektető részére követelését – személyenként és Alaptagonként összevontan – legfeljebb 100.000,- eurós összeghatárig fizeti ki kártalanításként úgy, hogy az Alap által fizetett kártalanítás mértéke 1.000.000,- Ft összeghatárig 100%, 1.000.000,- Ft összeghatár felett 1.000.000,- Ft és az 1.000.000,- Ft feletti rész 90%-a. Az Alap által biztosított követelésekre kizárólag az Alap által biztosított mértékig fizethető kártalanítás, továbbá az ilyen követelésekre kizárólag az Alap által nyújtott biztosítás terjed ki. A kártalanítás mértékének megállapítása során a befektetőnek a Banknál fennálló befektetési szolgáltatási tevékenységből származó valamennyi követelését össze kell számítani. Az Alap a kártalanítást pénzben nyújtja. Ha a Banknak az Ügyféllel szemben befektetési szolgáltatási tevékenységből származó lejárt vagy a kártalanítás kifizetéséig lejáró követelése van, azt a kártalanítás megállapítása során a befektető befolyó követelésébe be kell számítani.
3. Az Alap által nyújtott biztosítás nem terjed ki:
a) az állam,
b) a költségvetési szerv,
c) a helyi önkormányzat,
d) az intézményi befektető,
e) kötelező vagy önkéntes betétbiztosítási, intézményvédelmi, Befektetővédelmi Alap, illetve a Pénztárak Garancia Alapja,
f) az elkülönített állami pénzalap,
g) befektetési vállalkozás, tőzsdetag, illetőleg árutőzsdei szolgáltató,
h) a pénzügyi intézmény,
i) az MNB;
j) az Alap tagjánál vezető állású személy és ezek közeli hozzátartozója, továbbá
k) az Alap tagjában öt százalékot elérő vagy azt meghaladó közvetlen, illetőleg közvetett tulajdoni részesedéssel vagy szavazati joggal rendelkező vállalkozás vagy természetes személy és ennek ellenőrzött társasága, valamint természetes személy tulajdonos esetén ennek közeli hozzátartozója
l) az Alap tagjának könyvvizsgálója követelésére, valamint a felsoroltak külföldi megfelelőinek követeléseire.
A fenti j)-l) pontjában meghatározott ok akkor zárja ki a kártalanítást, ha az a kártalanítási igény alapjául szolgáló szerződés megkötésétől a kártalanítási igény benyújtásáig terjedő időszakban, vagy annak egy része alatt fennállt az Alap azon tagjánál, amellyel kapcsolatban kártalanítási eljárásra kerül sor. Az Alap által nyújtott biztosítás nem terjed ki az olyan ügyletből eredő követelésre sem, amely esetében a bíróság jogerős határozata megállapította, hogy a befektetés forrása bűncselekményből származott. Az Alap által nyújtott biztosítás nem terjed ki az olyan ügyletekből eredő pénzkövetelésre sem, amely nem euróban, vagy az Európai Unió, illetve az OECD tagállamának törvényes fizetőeszközében áll fenn.
III.20. Adózás
1. A Bank kifizetőhelyi kötelezettségéből eredő adólevonással, befizetéssel és nyilvántartással kapcsolatos tevékenységére a mindenkor hatályos jogszabályok az irányadóak. A Bank a kettős adóztatást elkerülését célzó nemzetközi egyezményeket kizárólag az Ügyfél ezirányú, kifejezett kérelme alapján vizsgálja.
2. Az Ügyfél mindaddig belföldi adóilletőségűnek minősül, ameddig külföldi adóilletőségét a Bank számára megfelelő módon nem igazolja.
3. A Bank által nyújtott befektetési szolgáltatás illetve kiegészítő szolgáltatás igénybevételéből származó jövedelem a hatályos magyar jogszabályok szerint adóköteles jövedelemnek minősülhet. Az e jövedelem után keletkező adókötelezettség teljesítése, különös tekintettel az adófizetési kötelezettségre, nem feltétlenül a Bankon keresztül történik.
4. Az Ügyfél adófizetési kötelezettségét több tényező is módosíthatja. A Bank jogszabályon alapuló adólevonási kötelezettségének teljesítése nem helyettesíti az adózással kapcsolatos szaktanácsadást, és az Ügyfél felelőssége, hogy kér-e személyre szóló adótanácsot.
III.21. Jogviták
Bank és Ügyfél a közöttük esetlegesen keletkező jogvitában jóhiszeműen kötelesek egymással szemben eljárni, a felmerült vitás ügyeket megkísérlik kölcsönös megegyezés útján rendezni, melynek sikertelensége esetére a Felek a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény szerint hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság előtt kezdeményezhetik a jogvita elbírálását.
III.22. Engedély felfüggesztése, visszavonása, állomány-átruházás
1. A Bank a befektetési szolgáltatási tevékenységének vagy kiegészítő szolgáltatások nyújtása megszüntetése vagy felfüggesztése, illetve az engedélyének részleges vagy teljes visszavonása esetén jogosult az Ügyfelével szemben fennálló szerződéses kötelezettségeit más befektetési vállalkozásra átruházni. A Bank ilyen szerződéses kötelezettségének átruházásához a Felügyelet engedélye szükséges, azonban az átruházásnak az Ügyfél hozzájárulása nem feltétele.
2. A Bank a tevékenység végzésére jogosító engedélyt akkor jogosult visszaadni, ha valamennyi Ügyfelével szemben fennálló kötelezettségének eleget tett, vagy szerződéseinek teljesítését más befektetési szolgáltató átvállalta.
3. A Bank az állomány-átruházásról, az állomány-átruházásról rendelkező szerződés hatálybalépését megelőzően az Ügyfelet értesíti, mely értesítésben a Bank egyben tájékoztatja az Ügyfelet, hogy az átvevő üzletszabályzatának rendelkezései hol, mikortól és milyen formában tekinthetők meg.
4. Az Ügyfélnek az állomány-átruházásról szóló Banki értesítés kézhezvételét követően 30 nap áll a rendelkezésére, hogy írásban nyilatkozzon a Bank felé az átvevő üzletszabályzatának elfogadásával vagy elutasításával kapcsolatban. Amennyiben Ügyfél úgy nyilatkozik, hogy az átvevő üzletszabályzatát elutasítja, úgy az Ügyfél a fentiek szerinti írásos nyilatkozatban köteles megjelölni más befektetési vállalkozást, valamint az ott vezetett értékpapírszámla, értékpapír-letéti számla és a befektetéshez kapcsolódó pénzmozgások lebonyolítására szolgáló számla számát. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy amennyiben a fenti nyilatkozatot határidőre nem teszi meg, vagy a jogszabályi előírásokhoz képest hiányosan küldi meg azt a Banknak, úgy ez az átvevő és annak az üzletszabályzata elfogadásának minősül.
5. Amennyiben Ügyfél az átvevő befektetési szolgáltatót elfogadja, úgy Bank gondoskodik arról, hogy az Ügyfél Banknál vezetett értékpapírszámláján és a befektetéshez kapcsolódó pénzmozgások lebonyolítására szolgáló számlán lévő állománya az állomány-átruházásról szóló értesítés kézhezvételét követő 30 napon belül az átvevőhöz átkerüljön. Az értesítésben megjelölt határnaptól az átvevő befektetési szolgáltató üzletszabályzatának rendelkezései vonatkoznak az Ügyfélnek az átvevőhöz így átkerült állományára.
6. Állomány-átruházás esetén a Bankot az Ügyféllel szemben megillető jogok tekintetében a Ptk. engedményezésre vonatkozó szabályai az irányadóak.
Az állomány átruházása következtében felmerülő költséget, díjat a Bank az Ügyfélre nem hárítja át.
IV. Az egyes befektetési szolgáltatásokra irányadó szabályok
IV.1 Számlavezetés
1. A Bank az általa nyújtott szolgáltatásokhoz kapcsolódóan
- értékpapírokról értékpapírszámlát,
- ügyfélszámlát,
- az ügyféllel kötött külön megállapodás alapján fizetési számlát.
vezet(het) az ügyfelek javára.
2. A Bank az értékpapírszámla valamint az ügyfélszámla vezetésre az ügyfelekkel az Alapszerződést köti
meg.
IV.1.1. Értékpapírszámla (dematerializált értékpapírok nyilvántartására)
1. A Bank értékpapírszámla vezetésre szóló megbízás alapján, melyet az Ügyfél a mindenkor hatályos Alapszerződés aláírásával ad meg, az Ügyfél tulajdonában álló értékpapírokat értékpapírszámlán nyilvántartja és kezeli, az Ügyfél szabályszerű rendelkezését teljesíti, valamint a számlán történt jóváírásról, terhelésről és a számla egyenlegéről az ügyfelet értesíti. Az értékpapírszámla szerződés a zárolt értékpapírszámla vezetését is magába foglalja.
2. Nem alkalmazható a számlatulajdonos megnevezéseként szám (számcsoport), jelige vagy bármely más, a számlatulajdonos személyének elfedésére alkalmas utalás.
3. A Bank az Ügyfélnek az Ügyfél és a Bank között mindenkor hatályos Alapszerződés szerint egy értékpapírszámlát vezet, melyekhez alszámlák is kapcsolódhatnak. Az értékpapírszámla az alábbiakat tartalmazza:
- az értékpapírszámla számát és elnevezését,
- a számlatulajdonos azonosítására a jogszabályban előírt adatokat,
- az értékpapír kódját (ISIN azonosító), megnevezését, értékpapír mennyiségét, továbbá
- az értékpapír zárolására való utalást.
4. Az értékpapírszámla feletti rendelkezésre a számla tulajdonosa, illetve az a személy jogosult, akit erre a számla tulajdonosa meghatalmazott. A Bank felé a meghatalmazás csak akkor hatályos, ha azt vele a BÜSZ-ben meghatározott módon és tartalommal írásban közölték.
5. Az értékpapírszámlán nyilvántartott, közös tulajdonban álló értékpapír feletti rendelkezési jog együttesen vagy a tulajdonosok által választott és a Banknak az aláíráskartonon bejelentett közös képviselő útján gyakorolható.
6. Ha a számla tulajdonosa csődeljárás, felszámolási eljárás, illetve végelszámolás alatt áll, a számla feletti rendelkezésre kizárólag a vagyonfelügyelő, a felszámoló vagy a végelszámoló jogosult. A csődeljárás, a felszámolási eljárás és a végelszámolási eljárás hivatalos lapban való közzététele után a Bank csak ezen személyektől fogadhat el rendelkezést. A vagyonfelügyelő, a felszámoló, a végelszámoló nevét a kirendelését (kijelölését) követő 3 napon belül a számlatulajdonos köteles a Banknak bejelenteni.
7. A rendelkezésre jogosultak aláírásmintáját a Banknak a BÜSZ-ben meghatározott módon közölnie kell.
8. A Bank zárolt értékpapír-alszámlára vezet át minden olyan értékpapírt, amelyet jogszabály, bírósági, hatósági intézkedés vagy szerződés alapján harmadik személyt megillető jog terhel, illetve amelyről a számlatulajdonos így rendelkezik. Az alszámlán meg kell jelölni a zárolás jogcímét – így különösen óvadék, zálogjog, bírósági letét, igényper, végrehajtási eljárás – és azt a személyt, akinek a javára azt bejegyezték. Az alszámláról kiállított számlakivonatot a Bank megküldi a számlatulajdonosnak és annak a személynek, akinek javára a jogosultságot bejegyezte, továbbá az érintett bíróságnak, végrehajtónak, más hatóságnak.
Ugyanígy kell eljárni a jogosultság bejegyzésének törlése esetén is. Az alszámláról az értékpapír csak akkor szabadítható fel, illetve terhelhető meg újra, ha a zárolásra okot adó körülmény megszűnt, és erről az arra jogosult nyilatkozik. Ebben az esetben a Bank az értékpapírt haladéktalanul visszavezeti az értékpapírszámlára. Ha a számlatulajdonos a zárolás időtartama alatt az értékpapírt jogosult elidegeníteni, a Bank gondoskodik arról, hogy a zárolásra okot adó körülmény feltüntetésével az értékpapír jóváírásra kerüljön az új számlatulajdonos javára vezetett értékpapírszámlához kapcsolódó zárolt értékpapír- alszámlán. Ha az a személy, akinek a javára a zárolás történt, igazolja, hogy az értékpapír tulajdonjogát megszerezte, a Bank haladéktalanul gondoskodik az értékpapírnak az új tulajdonos által megjelölt értékpapírszámlára történő átutalásáról. Ha a zárolás időtartama alatt a kibocsátó a dematerializált módon előállított részvényt nyomdai úton előállított részvénnyé alakítja át, úgy a kibocsátó a nyomdai úton előállított részvényt a Bank kérésére a Bank részére adja át.
9. A központi értékpapírszámlát is érintő értékpapírszámla jóváírás, terhelés a központi értékpapírszámlán végrehajtott jóváírásról, terhelésről, illetve adatváltozásról szóló értesítést követően végezhető el a központi értékpapírszámla terhelésének, jóváírásának napjával. A Bank a központi értéktár értesítését követően az értékpapírszámla terhelését, jóváírását, illetve a dematerializált értékpapírt érintő adatváltozást haladéktalanul végrehajtja.
Bank az Ügyfél kérelme esetén az Ügyfél részére nevesített alszámlát (továbbiakban: Alszámla) nyit a KELER-ben, és az Ügyfél tulajdonában lévő belföldi értékpapírokat erre a számlára átvezeti. Az Alszámla a Bank KELER-nél vezetett értékpapírszámlájának alszámlájaként kerül megnyitásra és kizárólag az adott Ügyfél tulajdonában lévő belföldi dematerializált értékpapírok nyilvántartására szolgál. Az Alszámla biztosítja az Ügyfél részére, hogy az Ügyfél értékpapírjai a KELER-ben banki gyűjtőszámla helyett az Ügyfél nevére szóló alszámlán kerüljenek nyilvántartásra, a Bank többi ügyfelének vagyonától elkülönítetten. Jogvita, illetve felszámolási eljárás esetén az értékpapírok tulajdonosa és a tulajdonában lévő értékpapírok mennyisége ezáltal könnyebben beazonosítható.
10. A Banknál vezetett értékpapírszámlák közötti jóváírás, terhelés esetén a Bank azonos értéknappal köteles az értékpapírszámlákon a jóváírást, terhelést végrehajtani. Az Ügyfél kérésére az értékpapírszámlához kapcsolódó értékpapír átvételét és kiadását 10 millió forint értékhatár felett az ügyféltértől elkülönített helyiségben biztosítja a Bank.
11. A Bank jogosult a kibocsátó megszűnése miatt érvénytelenné vált, az Ügyfél értékpapír-letéti számláján nyilvántartott értékpapírokat a központi értékpapírszámlát vezető KELER felhívására az általa nyitott, az érvénytelenné vált értékpapírok nyilvántartására szolgáló díjmentes technikai számlára az Ügyfél egyidejű értesítése mellett átutalni annak érdekében, hogy értékpapírokat a KELER megsemmisíthesse.
12. Az értékpapírszámlán végrehajtott műveletről a Bank számlakivonatot állít ki és azt naptári negyedévente utólag, a BÜSZ-ben meghatározott módon megküldi a számlatulajdonosnak. A Bank az értékpapírszámla forgalmáról és egyenlegéről az Ügyfél kérésére haladéktalanul tájékoztatást ad. A számlakivonat az értékpapír tulajdonjogát harmadik személyek felé a kiállítás időpontjára vonatkozóan igazolja. A számlakivonat nem ruházható át és nem engedményezhető.
13. Az értékpapírszámla-szerződést az Ügyfél bármikor határidő nélkül felmondhatja, a felmondás – a számla kimerülése kivételével – azonban csak akkor érvényes, ha egyidejűleg más számlavezetőt megjelöl. Az értékpapírszámla kimerülése az értékpapírszámla-szerződést nem szünteti meg.
14. A Bank az értékpapírszámla-szerződést harmincnapi felmondással szüntetheti meg, ha tevékenységével felhagy, vagy a számlatulajdonos a számlavezetéshez kapcsolódó fizetési kötelezettségét ismételt felszólítás ellenére nem teljesíti. A Bank a felmondás közlésével egyidejűleg felhívja az Ügyfelet, hogy a felmondási idő alatt jelölje meg az új számlavezetőt. Új számlavezető kijelölése hiányában a fenti III.14 pontban foglaltak irányadók. A felmondás csak írásban érvényes.
15. Az Alapszerződés alkalmazása esetén az értékpapírszámla felmondása a Befektetési Szolgáltatási Alapszerződés felmondásának, illetve a Befektetési Szolgáltatási Alapszerződés alapján nyújtott befektetési szolgáltatási tevékenységre és kiegészítő szolgáltatásokra vonatkozó szerződések felmondásának is minősül.
16. Az értékpapírszámla megszűnése esetén a Bank a számla állományát a számlatulajdonos által megjelölt napon, ennek hiányában legkésőbb a megszűnés napján utalja át a számlatulajdonos által megjelölt értékpapírszámlára (számlaáthelyezés). Ha az értékpapírszámla megszüntetésére a Bank tevékenységi körének változása miatt kerül sor, az értékpapírszámla állományának átutalása a Felügyelet által meghatározott napon történik.
IV.1.2. Ügyfélszámla
1. A Bank ügyfélszámlát vezet az Ügyfél befektetési szolgáltatási tevékenységhez és kiegészítő szolgáltatásokhoz kapcsolódó pénzforgalmának lebonyolítására. Az ügyfélszámla az Ügyfél pénzeszközeinek nyilvántartására szolgáló, korlátozott rendeltetésű számla, amely kizárólag a számlavezető által nyújtott befektetési szolgáltatás, kiegészítő szolgáltatás, illetve árutőzsdei szolgáltatás során igénybe vett szolgáltatásokhoz kapcsolódó tranzakciók lebonyolítására szolgál.
Ügyfél az egyes megbízások megadásakor rendelkezhet úgy is, hogy az adott megbízáshoz kapcsolódó pénzügyi elszámolás lebonyolítására a fizetési számláján kerüljön sor. Bank ezen ügyfél rendelkezés alapján a pénzügyi eszköz vételére irányuló megbízás esetén a megbízás teljesítésének fedezetével, valamint a meghatározott ellenérték és költség összegével az Ügyfél fizetési számláját terheli meg, illetve pénzügyi eszköz eladására irányuló megbízás esetén az Ügyfél fizetési számláján írja jóvá a nettó eladási árat, illetve Ügyfél fizetési számláját terheli meg az ellenérték és a költség összegével. Amennyiben időközben az Ügyfél fizetési számlája bármilyen okból megszűnik, úgy a fizetési számla megszűnését követően – az Ügyfél minden további nyilatkozata nélkül - az Ügyfél befektetési szolgáltatási tevékenységhez és kiegészítő szolgáltatásokhoz kapcsolódó pénzforgalmának lebonyolítására az ügyfélszámlán kerül sor.
2. A Bank az ügyfélszámlán tartja nyilván az Ügyfelet megillető bevételt, és a számláról teljesíti az Ügyfelet terhelő kifizetést. Az ügyfélszámla kimerülése a számlaszerződést nem szünteti meg. Az ügyfélszámlán kizárólag a Bank befektetési szolgáltatási tevékenysége és kiegészítő szolgáltatásai körébe tartozó ügylethez kapcsolódó pénzforgalom bonyolítható le.
Amennyiben Ügyfél nem rendeltetésszerűen használja az ügyfélszámlát, azaz nem a Bank befektetési szolgáltatásai, illetve kiegészítő befektetési szolgáltatásai körébe tartozó ügylethez kapcsolódó pénzforgalmának lebonyolítására használja azt, úgy ezen magatartása a BÜSZ és az Alapszerződés rendelkezéseinek megsértését jelenti és ebben az esetben Bank jogosult az Ügyfél ilyen megbízásának teljesítését megtagadni.
Amennyiben Ügyfél a Banknál rendelkezik fizetési számlával, úgy ezen nem rendeltetésszerű használat eredményeként az ügyfélszámlán jóváírt összegekkel kapcsolatban kizárólag az Ügyfélnek a Banknál vezetett fizetési számlájára irányuló átutalási megbízás teljesíthető.
3. Az ügyfélszámla megnyitására az Alapszerződés aláírása után kerül sor. Az Alapszerződés egyebek mellett az alábbiakat tartalmazza:
− az ügyfélszámla számát és elnevezését,
− a számlatulajdonos azonosítására a jogszabályban előírt adatokat,
4. Az ügyfélszámla feletti rendelkezésre a számla tulajdonosa, illetve az a személy jogosult, akit erre a számla tulajdonosa meghatalmazott. A Bank felé a meghatalmazás csak akkor hatályos, ha azt vele a BÜSZ-ben meghatározott módon és tartalommal írásban közölték.
5. Az ügyfélszámlával kapcsolatban a fizetési módok közül csak egyszerű átutalás vagy készpénzfizetés alkalmazható, ha jogszabály eltérően nem rendelkezik. Az ügyfélszámláról a befektetési szolgáltatási tevékenység vagy kiegészítő szolgáltatás igénybevételéből vagy pénzügyi eszköz hozamából, elidegenítéséből származó összeg fizetési számlára vagy ügyfélszámlára utalható. A számla felett rendelkezni jogosult az ügyfélszámláról - törvény eltérő rendelkezése hiányában - kizárólag a számlatulajdonos nevére szóló más ügyfélszámlára vagy a számlatulajdonos nevére szóló, hitelintézetnél vezetett fizetési számlára kezdeményezhet átutalást.
6. Az átutalási megbízás értékhatárra tekintet nélkül benyújtható. A Bankkal történő megállapodás alapján az átutalás értéknap feltüntetésével is benyújtható. Ebben az esetben az ügyfélszámlán történő terhelés e
napon történik.
7. Az ügyfélszámlához kapcsolódó készpénzfizetés a Bank pénztáránál történő készpénzbefizetéssel vagy készpénz felvételi utalvány útján történő készpénzfizetéssel teljesíthető. Az ügyfélszámláról történő készpénzfelvételt a Bank összeghatár megjelölésével előzetes bejelentéshez kötheti. Erről az ügyfélszámla szerződésben rendelkezni kell. Az Ügyfél kérésére az ügyfélszámlához kapcsolódó készpénz átvételét és kiadását 10 millió forint értékhatár felett az ügyféltértől elkülönített helyiségben biztosítja a Bank.
8. A Bank a számlatulajdonost az ügyfélszámlán történő terhelésről, illetőleg jóváírásról számlakivonattal értesíti. A számlakivonatnak tartalmaznia kell a számlán végrehajtott művelet azonosításához szükséges valamennyi adatot. Az ügyfélszámlán történő jóváírásról, terhelésről és az ügyfélszámla egyenlegéről Bank naptári negyedévenkénti rendszerességgel értesíti az Ügyfelet, azzal, hogy a Bank és az Ügyfél ezen rendelkezéstől egyedi szerződésben eltérhet. A Bank az Ügyfél tulajdonában lévő vagy őt megillető pénzügyi eszközről és pénzről legalább évente, jelentést készít és azt a szerződésben meghatározottak szerint írásban vagy más tartós adathordozón az Ügyfél rendelkezésére bocsátja (pénzügyi eszközökről és pénzről szóló jelentés). A Bank portfoliókezelési tevékenysége körében kezelt pénzügyi eszközökről és pénzről szóló jelentési kötelezettségét a rendszeres jelentéstételi kötelezettség keretében, azzal együttesen teljesíti.
9. Ha az ügyfélszámlán lévő pénzügyi fedezet nem teszi lehetővé valamennyi esedékes megbízás teljesítését, a Bank az érkezés sorrendjét veszi figyelembe a megbízások teljesítésénél, kivéve, ha az Ügyfél eltérően rendelkezik.
10. Az Alapszerződés alkalmazása esetén, illetve amennyiben az Ügyfél nem a Bank által vezetett fizetési számlán keresztül bonyolítja a befektetési szolgáltatási tevékenységévek kapcsolatos pénzforgalmat, az ügyfélszámla felmondása az Alapszerződés felmondásának, illetve az Alapszerződés alapján nyújtott befektetési szolgáltatási tevékenységre és kiegészítő szolgáltatásokra vonatkozó szerződések felmondásának is minősül.
11. Az ügyfélszámla megszűnése esetén, ha az Ügyfél hitelintézetnél vezetett, nevére szóló fizetési számlát nem jelöl meg, a számlán lévő pénzt a Bank az Ügyfél részére az Ügyfél utasítása szerint legkésőbb a megszűnést követő munkanapon készpénzben vagy postai úton fizeti ki. Amennyiben az Ügyfél lakó vagy - székhelye ismeretlen úgy a kiadására vonatkozó kötelezettségét a Bank bírói letéttel teljesíti.
12. A Bank zárolt ügyfél-alszámlára vezet át minden olyan pénzösszeget, amelyet jogszabály, bírósági, hatósági intézkedés vagy szerződés alapján harmadik személyt megillető jog terhel, illetve amelyről a számlatulajdonos így rendelkezik. Az alszámlán meg kell jelölni a zárolás jogcímét – így különösen óvadék, zálogjog, bírósági letét, igényper, végrehajtási eljárás – és azt a személyt, akinek a javára azt bejegyezték. Az alszámláról kiállított számlakivonatot a Bank megküldi a számlatulajdonosnak és annak a személynek, akinek javára a jogosultságot bejegyezte, továbbá az érintett bíróságnak, végrehajtónak, más hatóságnak. Ugyanígy kell eljárni a jogosultság bejegyzésének törlése esetén is. Az alszámláról a pénzeszköz csak akkor szabadítható fel, illetve terhelhető meg újra, ha a zárolásra okot adó körülmény megszűnt, és erről az arra jogosult nyilatkozik. Ebben az esetben a Bank a pénzeszközt haladéktalanul visszavezeti az ügyfélszámlára.
IV.1.3. Fizetési számla
Az Ügyfél rendelkezése alapján a Bank az Ügyfél befektetési szolgáltatási tevékenységével kapcsolatos pénzforgalmat a Bank által forintban vagy devizában vezetett fizetési számlán keresztül bonyolítja. A fizetési számla vezetésére az ÁÜF és a fizetési számlá(k)ra vonatkozó egyéb szabályzatok az irányadók.
IV.1.4. Értékpapír (letéti) számla (okirati formában előállított értékpapírok nyilvántartására)
1. A Bank az Ügyfél részére végzett befektetési szolgáltatási tevékenységgel kapcsolatosan az Ügyféltől átvett okirati formában előállított értékpapírokat értékpapír számlán tartja nyilván.
2. Az értékpapír számla technikai számla, amely az értékpapírszámla szerződés megkötésével automatikusan létrejön, és az értékpapírszámla szerződés megszűnésével automatikusan megszűnik.
3. Az okirati formában előállított és a Bank által megőrzésre átvett értékpapírokról a Bank a IV.2.1 pontban meghatározott gyakorisággal állít ki és küld igazolást az Ügyfél részére. Az igazolás a Bank részéről nem igazolja az abban megjelölt értékpapírok tulajdonjogát.
4. Az Alapszerződés, és a BÜSZ hatálya alá tartozó egyéb szerződés alkalmazása esetén az értékpapír számla felmondása az Alapszerződés és a BÜSZ hatálya alá tartozó egyéb szerződés felmondásának is minősül.
5. Amennyiben az Ügyfél legkésőbb a szerződés megszűnésével egyidejűleg nem veszi át a letétben lévő értékpapírokat illetve nem intézkedik azok transzferálásáról, úgy a fenti III.14. pontban foglaltak lesznek irányadók.
IV.2. Számlavezetési szolgáltatások
IV.2.1 Értékpapír letéti őrzés
1. A Bank befektetési szolgáltatások nyújtásával kapcsolatosan vállalja értéktárában (továbbiakban: Értéktár) az Ügyfél által letétbe helyezett okirati formában előállított értékpapírok határozott, illetve határozatlan idejű megőrzését. A Bank jogosult indokolás nélkül úgy dönteni, hogy az értékpapírt nem fogadja be letétként. A Bank - a rendelkezésére álló tárolási kapacitás függvényében - jogosult az általa letéti őrzésre átvett értékpapírok megőrzésére harmadik személynek megbízást adni. A Bank a letétkezelés céljából átvett, KELER képes értékpapírokat - az Ügyfél eltérő rendelkezése hiányában - megőrzés céljából a KELER értéktárába beszállíttathatja.
2. A Bank értékpapírt egyedi vagy gyűjtőletétként vesz át. Egyedi letét esetén a letét tárgyát alkotó értékpapírok sorszám szerint egyedileg kerülnek meghatározásra, és a Bank a letét megszűnésekor köteles ugyanazokat az értékpapírokat visszaszolgáltatni az Ügyfél részére mint amelyeket az Ügyféltől átvett. Gyűjtőletét esetén a letét tárgyát képező értékpapírok sorozat és mennyiség (alapcímlet szerinti darabszám) alapján kerülnek meghatározásra, és a letétkezelő a letét megszűnésekor a letéttel megegyező sorozatú és mennyiségű értékpapírt szolgáltat vissza az Ügyfélnek. Átruházó nyilatkozat nélküli, vagy a kedvezményezett nevét tartalmazó átruházó nyilatkozattal (teljes forgatmánnyal) ellátott névreszóló értékpapír csak egyedi letét tárgya lehet. A Bank az Ügyfél kifejezett eltérő rendelkezései hiányában jogosult a bemutatóra szóló értékpapírt, valamint a kedvezményezett nevét nem tartalmazó átruházó nyilatkozattal (üres forgatmánnyal) ellátott névreszóló értékpapír gyűtjőletétbe venni. Az Ügyfél letét felett rendelkezési joga gyakorlásának feltételeit egyebekben a letéti szerződés határozza meg. Gyűjtőletét esetén a Bank az Ügyfél hozzájárulása nélkül a letétbe vett értékpapírokat letéti szolgáltatást nyújtó elszámoló háznál alletétbe helyezheti. A gyűjtőletétben lévő értékpapírokról a letétkezelő minden letevő számára külön értékpapír letéti számlát vezet, amely számla tartalmazza a letévő számlatulajdonos azonosítására alkalmas adatait és az Ügyfél rendelkezése alatt levő értékpapír-sorozatok megjelölését, valamint mennyiségét. A gyűjtőletétbe helyezett értékpapír a letéti számlán történő jóváírással ruházható át vagy letéti számla zárolásával terhelhető meg.
3. A zárt letétnek nem minősülő letét esetén az Értéktár a beszállított, nyomdai úton előállított értékpapírokat részletes ellenőrzést követően fogadja be. A részletes ellenőrzést az Értéktár végzi. Az Értéktár a nyomdai úton előállított értékpapírokat darabonként megvizsgálja, hogy:
a) az alakilag teljes, nem sérült,
b) ha a nyomdai úton előállított értékpapír osztalék-, kamat- vagy egyéb szelvénnyel együtt került előállításra, a beszállított, nyomdai úton előállított értékpapír tartalmaz-e minden le nem járt, esedékes szelvényt,
c) nyilvánosan forgalomba hozott nyomdai úton előállított értékpapír, valamint állampapír sorszáma a központi értékpapír-nyilvántartás alapján érvényes-e,
d) zárt körben forgalomba hozott nyomdai úton előállított értékpapír esetén nincs-e közjegyzői letiltás alatt.
4. Az Értéktár ezen túlmenően az átvett értékpapírokat sorszám szerint egyezteti az Ügyfél által kiállított kísérőjegyzékkel. Külföldön kibocsátott értékpapírok befogadásakor az Értéktár kizárólag alaki ellenőrzést végez és az Ügyfél által benyújtott kísérőjegyzékkel egyeztet. Az értékpapírok darabonkénti átvizsgálása az Értéktár és még egy személy által, jegyzőkönyv felvétele mellett történik. Értéktári bevezetés (az értékpapírok befogadása) csak a fenti követelményeket teljes mértékben kielégítő értékpapírok esetében
lehetséges.
5. Bevételezés az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásával és az értékpapír-letéti számlán történő jóváírással történik.
6. A Bank az Ügyfél által előre lezárt csomagban átadott, nyomdai úton előállított értékpapírokat is átvesz megőrzésre az Ügyféllel kötött egyedi megállapodás alapján, zárt letétként. A zárt letétet a Bank nem bontja fel, az abban lévő értékpapírokat nem vizsgálja, azokat letéti-számlára nem helyezi. A Bank a zárt letét tartalmáért nem felel, csak a lezárás sértetlenségéért, valamint azért, hogy a csomagot kiszállításkor beszállításkori formájában adja vissza.
7. Az Ügyfél a Banknál letétbe helyezett értékpapírokat vagy egy részüket írásbeli rendelkezéssel a letéti őrzés időtartama alatt bármikor kikérheti, önmagában az ilyen tartalmú rendelkezés azonban nem jelenti a letéti megbízás felmondását. A letét visszaadására a letétbe helyezés szabályait megfelelően alkalmazni kell.
8. Értékpapír kiszállítására vonatkozó igényét a szolgáltatást igénybe vevőnek a kiszállítás előtt legalább 2 munkanappal írásban jeleznie kell a Banknak. Ügyfél tudomásul veszi, hogy amennyiben a kiszállítandó értékpapírok darabszáma az 1000 darabot eléri vagy meghaladja, úgy az igényelt értékpapírok megfelelő darabszám szerinti kiszolgáltatásának határideje meghosszabbodhat. Az értékpapír kiszállításáról szóló kiszállítási bizonylaton az Értéktár megjelöli az értékpapír nevét, típusát, névértékét, alapcímletét, darabszámát, valamint sorozat- és sorszámát. Az értékpapírokat kizárólag az Ügyfél vagy meghatalmazottja, az átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírása után veheti át a Bank Értéktárától.
9. Az Értéktárban tárolt értékpapírokról a Bank készletnyilvántartást vezet. A készletnyilvántartás
értékpapíronként tartalmazza az Értéktárban tárolt címletenkénti darabszámot, valamint a sorozat és sorszámot.
10. Ha jogszabály másként nem rendelkezik, a Banknak, mint letéteményesnek a letéti díj, jutalék, valamint költségek erejéig a megőrzésre átadott értékpapírokra vonatkozóan óvadéki joga van. A Bank jogosult a nála letétbe helyezett értékpapírból, mint óvadékból közvetlen kielégítést keresni.
11. Az értékpapír letéti őrzés tekintetében a szerződés a letéti szerződés megkötésével valamint az értékpapíroknak a Bank részére történő átadásával jön létre. Az értékpapír letéti őrzési szerződés bármelyik fél felmondása alapján a felmondási idő leteltével szűnik meg.
12. Az Alapszerződés alkalmazása esetén az értékpapír letéti számla felmondása az Alapszerződés felmondásának, illetve az Alapszerződés alapján nyújtott befektetési szolgáltatási tevékenységre és kiegészítő szolgáltatásokra vonatkozó szerződések felmondásának is minősül.
IV.2.2. Értékpapír letétkezelés
1. Az értékpapír-letétkezelés keretében a Bank az Ügyféllel kötött egyedi szerződés alapján, valamint az értékpapírszámla-vezetés keretében ellátja a Banknál letétben lévő, illetve értékpapírszámlán elhelyezett értékpapírok után esedékes kamat, osztalék, hozam, illetőleg törlesztés beszedését. A Banknak a letétkezelés keretében vállalt feladatait és kötelezettségeit a Felek az egyedi szerződésben állapítják meg.
2. A szerződés a letétkezelési szerződés, illetve az értékpapírszámla-vezetési szerződés megkötésével (elsődlegesen a „Keretszerződés befektetési szolgáltatások és kiegészítő szolgáltatások nyújtására” c. Alapszerződés megkötésével), valamint az értékpapíroknak a Bank részére történő átadásával jön létre.
3. A letétkezelési szolgáltatás tekintetében az Ügyfelet terhelik az esedékes kamat, osztalék, hozam, illetőleg törlesztés beszedésének költségei, valamint – amennyiben ezek érvényesítéséhez harmadik fél szolgáltatását kell igénybe venni, a harmadik fék által felszámított költségek, jutalékok és díjak. A Bank ezen költségekről köteles az Ügyfelet előzetesen írásban értesíteni.
4. A Bank kifizetőhelyi kötelezettségéből eredő adólevonással, befizetéssel és nyilvántartással
kapcsolatos, valamint az általa letétkezelt értékpapírokhoz kapcsolódó esetleges pénzbírságok
és/vagy kényszerbeszerzési eljárásokkal összefüggő terhelésekre, illetve jóváírásokra vonatkozó tevékenységére a mindenkor hatályos jogszabályok az irányadóak. A Bank, mint kifizető kötelezettségét a BÜSZ III.20 pontja tartalmazza.
5. A Bank kollektív befektetések letétkezelését - a Felügyelet engedélye és állásfoglalása szerint - mint
pénzügyi szolgáltatást végzi.
IV.2.3. Részvényesi meghatalmazotti tevékenység
1. A Bank a részvényesi meghatalmazotti tevékenységre irányuló külön megbízás alapján vállalja saját nevében az Ügyfél javára a kibocsátóval szembeni tulajdonosi jogok gyakorlását. Az Ügyfél tudomással bír arról, hogy a Bank a részvénytársasággal szemben részvényesi jogokat a részvénykönyvbe részvényesi meghatalmazottként történő bejegyzését követően gyakorolhat.
2. A Bank kizárólag az általa vezetett értékpapír számlán nyilvántartott vagy nála letétbe helyezett névre szóló részvények (illetve azokra kibocsátott másodlagos értékpapírok) alapján, az Ügyfél által meghatározott terjedelemben gyakorolja a részvényesi jogokat.
3. A Bank részvényesi meghatalmazotti tevékenysége során közreműködőt nem vehet igénybe, és a részvényesi jogok gyakorlása során az ilyen személytől elvárható gondossággal jár el, valamint feltünteti azt, illetve nyilatkozik arról, hogy részvényesi meghatalmazottként jár el.
4. A Bank a közgyűlést megelőzően kellő időben és írásban kikéri az Ügyfél utasítását.
5. A Bank tájékoztatja az Ügyfelet a kibocsátó részvénytársaságnak a jogszabályok előírásai alapján közzétett hirdetményeiről, a közgyűlés határozatáról, annak tartalmáról valamint a részvényesi jogok gyakorlása körében tett intézkedéseiről és azok következményeiről.
6. A Bank tájékoztatja az Ügyfelet a kibocsátó részvénytársasággal kapcsolatban tudomására jutott minden, a részvényesi jogok gyakorlását befolyásoló információról, valamint a birtokába került okiratok tartalmáról. A Bank a rendelkezésre álló okiratokat az Ügyfél kérésére bármikor, de legkésőbb a szerződés megszűnésekor az Ügyfélnek kiadja.
7. A részvényesi jogok gyakorlására kötött szerződés a részvény átruházásával illetve a szerződés felmondása alapján a felmondási idő elteltével megszűnik.
8. A szerződés megszűnése esetén a Bank haladéktalanul gondoskodik a részvénykönyvben a részvényesi meghatalmazottként történt bejegyzése törléséről, illetve a letétbe helyezett meghatalmazás visszavonása iránt.
IV.3. Bizományosi tevékenység
Bizományosi tevékenység esetében a Bank az Ügyféltől elfogadott megbízás alapján saját nevében, de az Ügyfél javára (számlájára) a megbízásban rögzített feltételek mellett a pénzügyi eszközökre köt adásvételi vagy csereszerződést. Vételi bizomány esetén a Bank az ügylet tárgyát képező értékpapírokat az elszámolással egyidejűleg írja jóvá az Ügyfél értékpapírszámláján.
IV.3.1 Általános szabályok
IV.3.1.1. Szerződéskötés
1. Bizományosi szerződések kötése a Bank üzletmenetében rendszeresített szerződésminták felhasználásával történik. A Bank a részére beérkezett megbízásokat, megbízási szerződéseket, valamint bármely, az Ügyféltől kapott információt a BÜSZ-ben meghatározottaknak, illetve a vonatkozó törvényeknek megfelelően bizalmasan kezeli.
2. A Bank a bizományi szerződést írásban, vagy elektronikus megbízás adására jogosító, írásban megkötött szerződés alapján, elektronikus úton rögzíti.
3. A megbízási szerződésnek legalább a következőket kell tartalmaznia:
− az Ügyfél nevét, székhelyét/lakcímét, és egyéb azonosító adatait (a Bank által rendszeresített azonosító adatlap nyomtatvány szerinti részletezettségben);
− az Ügyfél képviselőjére vonatkozó adatokat;
− jogi személy esetében az Ügyfél pénzforgalmi jelzőszámát,
− a megbízás időbeli hatályának megjelölését;
− az ügylettípus megjelölését;
− az eladni vagy venni kívánt értékpapír megnevezését, címletét és mennyiségét;
− a fedezet rendelkezésre állását vagy rendelkezésre bocsátásának határidejét és módját;
− az érvényes átváltási árfolyamot, amennyiben a megbízás jellege ezt szükségessé teszi;
− a pénzügyi teljesítéssel kapcsolatos egyéb szabályokat;
− a Bankot megillető díjat, az esetleges költségeket, azok megfizetésének esedékességét és módját;
− az itt felsoroltakon túl mindazt, amit a BÜSZnek az adott típusú üzletre vonatkozó szabályai megkívánnak.
4. A határidős és opciós ügyletre szóló megbízás elfogadásának feltétele, hogy az Ügyfél a Bankkal külön keretszerződést kössön és az Ügyfél a Bank rendelkezésére bocsássa - az Ügyfelet a keretszerződés, és az annak alapján adott eseti megbízások alapján terhelő kötelezettségek szerződésszerű teljesítésének biztosítására - a Bank által meghatározott mértékű fedezetet, biztosítékot, kivéve, ha annak nyújtásától a Bank eltekint.
5. Amennyiben az Ügyfél a telefaxon, telefonon, Interneten vagy egyéb elektronikus úton adott megbízást, és a Bank az Ügyfél részére írásbeli visszaigazolást küld, és ha az Ügyfél a visszaigazolást egy munkanapon belül, írásban nem erősíti meg annak aláírásával és visszaküldésével, a Bank jogosult a szerződéstől azonnali hatállyal, külön felszólítás nélkül elállni. Az ebből eredő kárért a Bank felelősséget nem vállal. A Bank a telefonon adott megbízást rögzíti, és vita esetén, illetve amennyiben a megbízást már teljesítette, a hangfelvételt tekinti irányadónak.
6. Telefonon keresztül – a felek eltérő rendelkezése hiányában – az Ügyfél által a befektetési szolgáltatásra irányuló, vagy egyéb szerződésben meghatározott azonosító jelszó/kódszám/személyes adat megadását követően adható megbízás. Az Ügyfél nem érvényesíthet kártérítési követelést a Bankkal szemben, ha a telefonkapcsolat során előforduló - a Bank tevékenységi körén kívül eső - félreértés, hiba vagy illetéktelen hozzáférés következményeként kár éri. Az ügyféljelszó megváltoztatható személyesen, illetve írásban. Amennyiben a jelszó/kódszám/személyes adat megváltoztatása személyesen történik, az érvénybe léptetés azonnali. Írásbeli változtatás esetén az új jelszó/kódszám/személyes adat érvénybe léptetése a kézhezvételtől számított 2 munkanapon belül, az Ügyfél értesítése mellett történik.
7. Interneten keresztül az Ügyfél által meghatározott azonosító jelszó és felhasználói kód megadását követően adható megbízás. Az Interneten keresztül csak a kiegészítő szerződés megkötése után lehet a szolgáltatásokat igénybe venni.
8. Az Ügyfelet terheli mindennemű telefonon, telefaxon illetve Interneten adott megbízás (illetve érvényes szerződés módosítására vonatkozó megbízás) hamisításából, valamint az átvitel során jelentkező technikai problémákból adódó kár illetve veszteség.
9. A megbízások elfogadásának helyét és idejét a Bank határozza meg. A Budapesti Értéktőzsdére bevezetett értékpapírra és tőzsdei termékre vonatkozó megbízások (a továbbiakban: „tőzsdei megbízás”) esetében az aznapra érvényes megbízások lezárásának határideje a hivatalos kereskedési órák vége előtt 30 perc. Az ezen időpont után beérkezett megbízásokat a Bank jogosult csak a következő tőzsdenapra vonatkozóan figyelembe venni.
IV.3.1.2 Szerződésmódosítás
Amennyiben az Ügyfél a korábbi szerződést módosítani, vagy megszüntetni kívánja, azt az előző pontokban meghatározott módon kell közölnie. A megbízási szerződés módosítása csak abban az esetben lehetséges, ha a Bank a megbízást még nem teljesítette. Amennyiben részteljesítés történt, a módosítás a még nem teljesített mennyiségre vonatkozhat. Kézi készletpárosítással adott eladási megbízás nem módosítható.
IV.3.1.3 Végrehajtás
1. A Bank az Ügyfél által adott megbízás végrehajtása során az egyébként összehasonlítható ügyfélmegbízásokat a megbízás felvételének sorrendjében – az alábbi kivétellel - azonnal végrehajtja, és haladéktalanul tájékoztatja a lakossági ügyfelet, ha a megbízás végrehajtását akadályozó körülményről szerez tudomást, azonnal és pontosan rögzíti és allokálja a végrehajtott megbízást. Nem kell az Ügyfél által adott megbízást azonnal végrehajtani, ha az Ügyfél által adott megbízás limitáras megbízás, az aktuális piaci feltételek között a megbízást nem lehet végrehajtani, vagy azzal az Ügyfél érdekei sérülnének. Ebben az esetben a Bank limitáras megbízást haladéktalanul nyilvánosságra hozza kivéve, ha az Ügyfél ettől kifejezetten eltérő utasítást adott, vagy a megbízás az adott végrehajtási helyszínen a Bizottság 1287/2006/EK rendeletének 20. cikke alapján nagyméretűnek minősül.
2. Ha a Bank a megbízást a szerződésben meghatározott árfolyamnál kedvezőbben teljesíti, az így jelentkező előny kizárólag az Ügyfelet illeti meg. A felek ettől a rendelkezéstől az egyedi megbízásban kifejezetten eltérhetnek.
3. A Bank az általa a befektetési szolgáltatási tevékenysége keretében - kivéve a portfóliókezelési tevékenységet - végrehajtott megbízást követően a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete 59. és 61. cikkében meghatározottaknak megfelelően tartós adathordozón haladéktalanul tájékoztatja az Ügyfelet a megbízás végrehajtásáról és a megbízás végrehajtásával kapcsolatos információkról.
4. Lakossági ügyfél esetén - portfoliókezelés kivételével - a szerződésben meghatározottak szerint írásban vagy más tartós adathordozón haladéktalanul, de legkésőbb a megbízás végrehajtásának napját követő kereskedési napon, vagy ha a megbízást a Bank harmadik személy közreműködésével hajtotta végre, e harmadik személy igazolásának kézhezvételét követő munkanapon tájékoztatást ad a megbízás végrehajtásáról, kivéve, ha ugyanezt az információt a lakossági ügyfél harmadik személytől is haladéktalanul megkapja. A tájékoztatás legalább kiterjed az alábbiakra:
a) a Bank neve,
b) az Ügyfél neve vagy egyéb megjelölése,
c) a kereskedés napja,
d) a kereskedés időpontja,
e) a megbízás típusa,
f) a kereskedési helyszín meghatározása, illetve azonosítója,
g) a pénzügyi eszköz meghatározása és azonosítója,
h) az eladás/vétel megjelölés,
i) a megbízás jellege, ha sem eladásnak, sem vételnek nem tekinthető,
j) a pénzügyi eszköz mennyisége,
k) a pénzügyi eszköz kereskedési egységének ára, megjelölve a kereskedési egységet is, azzal, hogy amennyiben az Ügyfél másképpen nem rendelkezik, pénzügyi eszközökből képzett csomag tekintetében végrehajtott megbízás esetén a csomagra vonatkozóan, vagy az egyes csomagok átlagárára vonatkozóan kell megadni,
l) a teljes ellenérték,
m) a felszámított jutalékok és költségek teljes összege és - amennyiben az Ügyfél kéri - tételes bontása, beleértve adott esetben az alkalmazott felár vagy kedvezmény összegét, amennyiben az ügyletet saját számlára kereskedő befektetési vállalkozás hajtotta végre és a Bankot az ügyfélmegbízások legjobb végrehajtásának kötelezettsége terheli;
n) az érvényes átváltási árfolyam amennyiben az ügylet pénznemek közötti átváltást igényel;
o) az Ügyfél teljesítéssel kapcsolatos felelőssége, beleértve a teljesítés vagy a fizetés határidejét, valamint a megfelelő számlainformációkat, amennyiben ezeket az információkat előzőleg nem közölték az Ügyféllel;
p) ha az Ügyféllel szemben álló fél maga a Bank vagy annak csoportjához tartozó személy vagy a Bank egy másik ügyfele, ennek közlése, kivéve, ha az ügyletet anonim kereskedést lehetővé tevő kereskedési rendszerben hajtották végre.
A Bank, portfóliókezelési tevékenység végzése esetén, az Ügyfél számára a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete 60. és 62. cikkében meghatározott időközönként és tartalommal a tárgyidőszak utolsó napjára vonatkozóan jelentést készít, és azt tartós adathordozón az Ügyfél rendelkezésére bocsátja a tárgyidőszakot követő hónap 10. munkanapjáig.
5. A végrehajtásra vonatkozó tájékoztatási kötelezettség nem irányadó, ha az Ügyfél nevében végrehajtott megbízás az Ügyféllel kötött - az Fhtv.-nek megfelelően nyújtott - jelzáloghitel szerződés finanszírozását biztosító jelzáloglevéllel kapcsolatos.
6. A Bank a fenti kötelező tájékoztatáson felül az Ügyfél kérésére tájékoztatást ad az Ügyfél megbízásának aktuális állapotáról.
IV.3.1.4 Megszűnés
1. A bizományosi megbízás a teljesítéssel megszűnik. Ezen túl, még nem teljesült határozott idejű jogviszony a megállapodásban megjelölt határidő elteltével, határozatlan idejű pedig 15 napos felmondási határidővel írásban közölt rendes felmondással, mögöttes termékre vonatkozó megbízás a lejáratkori teljesítéssel, lejárat előtti pozíciózárással, vagy lejárat előtti pozícióátadással szűnik meg. Tőzsdei részvényre vonatkozó tőzsdei megbízás annak visszavonással, de legkésőbb a megadását követő 30. (harmincadik) napon szűnik meg.
Ügyfél kifejezetten tudomásul veszi, hogy árualapú származtatott termékekre vonatkozó megbízás esetén a Bank jogosult: (i) egy meghatározott pozíciónagyságot meghaladóan a Bank az Ügyfél pozíciójával szemben részleges vagy teljes Pozíciózárást alkalmazhat, ideértve azon eseteket is, amikor az Ügyfél ügyletkötése az illetékes felügyeleti hatóságok, az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (European Securities and Markerts Authority – ESMA) vagy kereskedési helyszínek által korlátozhatók;
(ii) az Ügyfél árualapú származtatott termékekre vonatkozó Ügyleteiről és pozícióiról jogszabályi kötelezettségei és a vonatkozó előírások teljesítése érdekében meghatározott adatokat szolgáltatni a kereskedési helyszín, és a kereskedési helyszínen résztvevő tag(ok) felé; (iii) megfelelő intézkedéseket megtenni az Ügyféllel szemben, amennyiben a kereskedési helyszín(ek), az illetékes felügyeleti hatóság(ok), illetve az ESMA pozíciókezelési hatásköréből fakadó intézkedések érintik az Ügyfelet.
2. A megbízást a Bank az Ügyfél súlyos szerződésszegése esetén azonnali hatállyal felmondhatja. Az Ügyfél súlyos szerződésszegésének minősül a megtévesztő adatszolgáltatás, a pénzügyi vagy értékpapír teljesítés elmaradása, illetve késedelmes teljesítése.
3. A Bank jogosult az Ügyféllel kötött szerződéstől elállni, vagy azt felmondani, amennyiben tevékenységi engedélyének, egyes tevékenységének részleges vagy teljes felfüggesztésére, korlátozására, engedélyének részleges vagy teljes visszavonására kerül sor. Továbbá, amennyiben a megbízás tárgyát képező pénzügyi eszköz tőzsdei forgalmazását a megbízás teljes időtartamára felfüggesztik, úgy a Bankot megilleti a szerződéstől való elállás joga. Felmondás esetén a szerződés jövő időre szűnik meg. A Bank a fenti okból történő felmondása esetén kizárólag a teljesített kötelezettségei alapján járó díjra jogosult. Az elállás esetén a felek között létrejött szerződés a megkötésének időpontjára visszamenő hatállyal szűnik meg. A felek az elállás bejelentése után kötelesek a másik féllel elszámolni a már teljesített szolgáltatások figyelembe vételével.
4. A szerződés megszűnésekor az Ügyfél köteles a tulajdonát képező értékpapírt átvenni, valamint az őt terheli fizetési kötelezettségeket teljesíteni.
IV.3.2 Díjazás
1. A megbízási díj az az összeg, amely a Bankot illeti a megbízás teljesítése után. A Bank csak abban az esetben
jogosult a megbízási díjra, ha a bizományi szerződésben vállalt kötelezettségét teljesítette.
2. A megbízási díj számítása a mindenkori az adott ügyletre irányadó Kondíciós Listában meghatározottak szerint történik.
3. A Bank ún. minimális megbízási díjat köthet ki az általa megkötött bizományosi szerződések teljesítése esetére, amelyek összegét a mindenkor hatályos Díjjegyzék tartalmazza.
IV.3.3 Fedezet, biztosíték nyújtása
1. Az Ügyfélnek megfelelő fedezettel kell rendelkeznie, valamint határidős és opciós megbízás esetén biztosítékul óvadékot kell nyújtania.
2. A Bank értékpapír eladási megbízás tárgyaként fogadja el – és a teljesítés fedezeteként zárolja - az Ügyfél értékpapírszámláján illetve értékpapír letéti számláján az eladandó értékpapírt. Eladási megbízás teljesítése után az eladott értékpapírokat a Bank az Ügyfél értékpapír számlájáról, illetve letéti számlájáról terheli és teljesíti a vele szerződő partnernek. A nettó eladási árat (eladási ár - megbízási díj) a Bank külön értesítés nélkül jóváírja az Ügyfél ügyfélszámláján, illetve fizetési számláján.
3. Értékpapír vételi megbízás fedezeteként az Ügyfélnek a Bank által meghatározott mértékű pénzösszeget kell a Banknál elhelyeznie az ügyfél- vagy a fizetési számláján. A Bank az Ügyfél vételi megbízásának teljesítése után a bruttó vételárat (vételár + megbízási díj) az Ügyfél által fedezetként elhelyezett pénzösszeggel szemben elszámolja, és a vételárat átutalja a vele szerződő partnernek. A megvásárolt értékpapírokat a Bank automatikusan jóváírja az Ügyfél értékpapírszámláján illetve értékpapír letéti számláján.
3. Egyéb megbízások esetében az Ügyfélnek a Bank által meghatározott mértékű pénzösszeget, vagy a Bank által meghatározott fajtájú és mértékű értékpapír fedezetet kell a Banknál elhelyeznie az ügyfél- vagy a bankszámláján, vagy az értékpapírszámláján. A megbízás - ha a felek másban nem állapodnak meg - csak abban az esetben válik érvényessé, amennyiben vételi megbízás esetében elegendő pénzbeli fedezet, eladási megbízás esetében az értékpapírszámlán elegendő értékpapír áll rendelkezésre. Opció vételi megbízás teljesítése után a Bank a fizetendő bruttó opciós díjat (opciós díj + megbízási díj) az Ügyfél fizetési- vagy ügyfélszámlájának egyenlegével szemben elszámolja. Opció eladási megbízás teljesítése után a Bank az opció ellenértékét az Ügyfél fizetési- vagy ügyfélszámláján írja jóvá.
IV.4 Sajátszámlás kereskedés
1. Kereskedelmi tevékenység során a Bank saját nevében, saját számlájára végez adásvételt illetve cserét pénzügyi eszközökre vonatkozóan.
2. Az adásvételi szerződésnek tartalmaznia kell legalább
− a felek megjelölését, jogi személy fél bankszámlájának pénzforgalmi jelzőszámát,
− az eladott vagy megvásárolt pénzügyi eszközök megnevezését, címletét és mennyiségét,
− az eladott vagy megvásárolt pénzügyi eszközök vételárát, valamint
− az elszámolás módját.
3. A szerződéskötésre, a szerződésszegésre, a szerződés megszüntetésére, a végrehajtásról szóló tájékoztatásra a bizományosi szerződésre vonatkozó rendelkezések megfelelően irányadók.
IV.5 Portfoliókezelés
1. A Bank az Ügyféllel kötött egyedi szerződésben kapott általános megbízás alapján értékpapírból, illetve más pénzügyi eszközből képzett befektetés-állományt meghatározott feltételek mellett, az Ügyfél javára befekteti és kezeli azzal, hogy az Ügyfél a megszerzett pénzügyi eszközből eredő kockázatot és hozamot, azaz a veszteséget és a nyereséget közvetlenül viseli. Amennyiben a Bank a portfoliókezelési tevékenysége keretében az Ügyfél javára olyan pénzügyi eszközt szerez, amely tekintetében jogszabály bejelentési vagy közzétételi kötelezettséget ír elő, azt a Bank teljesíti. Portfóliókezelési szolgáltatást a Bank kizárólag az Ügyfél által kitöltött és megfelelő eredményű alkalmassági teszt birtokában nyújt.
2. A Bank tőke, illetve hozamgaranciát csak egyedi kifejezett megállapodás alapján vállalhat. A hozamra vonatkozó garancia magában foglalja a tőke megóvására vonatkozó garanciát is. A Bank az ígéretet köteles bankgaranciával biztosítani.
3. A Bank a portfoliókezelési tevékenysége során csak az Ügyfél kifejezetten rendelkezése alapján szerezhet az Ügyfél javára kezelt portfolió terhére
a) saját maga által forgalomba hozott pénzügyi eszközt,
b) kapcsolt vállalkozása által forgalomba hozott pénzügyi eszközt, ide nem értve a szabályozott piacra bevezetett és a multilaterális kereskedési rendszerben kereskedés tárgyát képező értékpapírt, és
c) a Tpt. szerinti nyilvános vételi ajánlattételi kötelezettséget eredményező befolyást.
4. A Bank rendszeresen, de legalább három havonta jelentést készít és a szerződésben meghatározottak szerint tartós adathordozón az Ügyfél rendelkezésére bocsátja (rendszeres jelentéstétel).
5. A Bank portfoliókezelési tevékenysége keretében a végrehajtott ügylettel kapcsolatos tájékoztatását a fenti rendszeres jelentési kötelezettsége keretében adja meg. Az Ügyfél rendelkezhet úgy, hogy a végrehajtott ügyletekkel kapcsolatosan a Bank ügyletenként, legkésőbb az ügylet végrehajtásának napját követő első kereskedési napon, vagy ha a megbízást a Bank harmadik személy közreműködésével hajtotta végre, e harmadik személy igazolásának kézhezvételét követő kereskedési napon adjon tájékoztatást (eseti tájékoztatás). Az eseti tájékoztatást nem kell megadni, ha ugyanezt az információt a lakossági ügyfél harmadik személytől is haladéktalanul megkapja. Az eseti tájékoztatás tartalmára a bizományosi megbízás végrehajtásáról szóló tájékoztatás irányadó.
6. Eseti tájékoztatás választása esetén a Bank az Ügyfél részére rendszeres jelentéstételt 12 havonta küld, kivéve ha a Bank portfoliókezelési tevékenysége keretében az Ügyféllel olyan szerződést kötött, amely tőkeáttételes portfolió kialakítását teszi lehetővé, úgy abban az esetben legalább havonta. Amennyiben a Bank olyan, tartós hordozónak minősülő online rendszerhez való hozzáféréssel látja el az Ügyfelet, amelyben az Ügyfél portfóliójának naprakész értékelései elérhetők és ahol az Ügyfél könnyen hozzáférhet pénzügyi eszközökre és pénzeszközökre vonatkozó kimutatásokhoz, továbbá a Bank bizonyítani tudja, hogy az adott negyedév során az Ügyfél legalább egyszer lekérdezte portfóliójának értékelését, úgy rendszeres jelentést a Bank az Ügyfél részére nem küld.
7. A Bank tájékoztatja az Ügyfelet arról, ha a portfólió összértéke a jelentési időszak eleji értékeléshez képest 10%-kal csökken, illetve minden további 10%-os csökkenésről, legkésőbb annak a munkanapnak a végéig, amikor a küszöbérték túllépése megvalósult, vagy amennyiben ez nem munkanapra esik, a rá következő munkanap végéig.
Az áttételes pénzügyieszköz-pozíciókat vagy függő kötelezettséggel járó ügyleteket tartalmazó lakossági ügyfélszámlát kezel a Bank az Ügyfél javára, úgy a Bank tájékoztatja az Ügyfelet arról, ha az egyes eszközök kezdeti értéke 10%-kal csökken, illetve minden további 10%-os csökkenésről. Az e bekezdés szerinti jelentés az Ügyféllel kötött ellentétes értelmű megállapodás hiányában eszközönkénti bontáson alapul, és azt legkésőbb annak a munkanapnak a végéig meg kell tenni, amikor a küszöbérték túllépése megvalósult, vagy amennyiben ez nem munkanapra esik, a rákövetkező munkanap végéig.
8. A Bank a rendszeres jelentést alakossági Ügyfél számára az alábbi tartalommal adja meg:
a a Bank neve,
b) az Ügyfél számlájának neve vagy egyéb, azonosításra alkalmas megjelölése;
c) a portfólió összetételéről és értékeléséről szóló kimutatás, benne az egyes kezelt pénzügyi eszközökre vonatkozó részletes adatok, a piaci érték - vagy piaci érték hiányában a valós érték
- és a készpénzegyenleg a jelentési időszak elején és végén, valamint a portfólió teljesítménye a jelentési időszak alatt;
d) a jelentési időszak alatt felszámított jutalékok és díjak teljes összege és legalább a teljes kezelési díjak és a végrehajtással összefüggő költségek tételes bontása, adott esetben beleértve egy nyilatkozatot, amely szerint kérésre részletesebb bontást is adnak;
e) a kimutatás alapjául szolgáló időszak teljesítményének összehasonlítása a befektetési teljesítménynek a befektetési vállalkozás és az ügyfél megállapodásában kitűzött referenciaértékével (ha volt ilyen);
f) a jelentési időszak alatt az Ügyfél portfóliójával kapcsolatosan kapott osztalékok, kamatok és egyéb kifizetések teljes összege;
g) a portfólióban tartott pénzügyi eszközökkel kapcsolatosan egyéb jogokat teremtő vállalati eseményekről szóló tájékoztatás;
h) az időszak alatt végrehajtott minden ügylet esetében az IV.3.1.3 4 pont c)-l) pontja szerinti
tájékoztatás.
IV.6. Forgalombahozatal kötelezettségvállalással illetve és anélkül
1. A Bank egyedi megállapodás alapján vállalja az Ügyfél értékpapír kibocsátásának illetve forgalomba hozatalának, tőzsdei bevezetésének szervezését, és a nyilvános forgalombahozatal esetében az ehhez kapcsolódó forgalmazói közreműködést jegyzési garanciavállalással vagy anélkül.
2. A Bank jegyzési garanciavállalás keretében vállalja, hogy az Ügyfél [zártkörű vagy] nyilvános értékpapír kibocsátásánál illetve eladásánál a jegyzés vagy az eladás meghiúsulásának elkerülése érdekében külön szerződésben rögzített mennyiségű értékpapírt lejegyez vagy megvásárol.
3. A Bank e tevékenysége keretében
- javaslatokat tesz a kibocsátás struktúrájára;
- elemzi a hazai tőkepiac és értékpapírpiac állapotát, fejlődését;
- ismerteti a kibocsátás pénzügyi és jogi kérdéseit;
- tanácsot ad a kibocsátás konkrét feltételrendszere tekintetében a kibocsátás dokumentációi (például a tájékoztató) tervezetének elkészítéséhez, a Felügyelet előtti eljárás során, a jegyzés megszervezése és lebonyolítása vonatkozásában;
- elvégzi a kibocsátáshoz kapcsolódó adminisztratív feladatokat (jegyzések felvétele, utalások végrehajtása, megfelelő bizonylatolás, igazolások, illetve az értékpapírok jegyzőknek való átadása);
- ellátja a meghirdetett elvek szerinti allokációt.
4. A Bank közreműködésével végrehajtott nyilvános forgalomba hozatalhoz, illetve tőzsdei bevezetéséhez készített tájékoztató félrevezető tartalmával és az információ elhallgatásával okozott kár megtérítéséért az értékpapír kibocsátója és a Bank egyetemlegesen felel.
5. A Bank a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete 38-43. cikkében meghatározott rendelkezéseknek megfelelően jár el a jelen IV.6. pontban szabályozott befektetési szolgáltatás nyújtása során.
IV.7 Tőkeszerkezettel, üzleti stratégiával és az ezekkel összefüggő kérdésekkel valamint egyesüléssel, illetve vállalatfelvásárlással kapcsolatos tanácsadás és szolgáltatás
1. A Bank az Ügyféllel kötött egyedi megállapodás alapján vállalkozhat társaságok tőkeszerkezetével, üzleti stratégiájával és átalakulásával kapcsolatos tanácsadásra, illetve nyilvánosan működő részvénytársaság felvásárlásának szervezésére, amely során a közreműködő befektetési szolgáltató számára a Tpt.-ben előírt feladatokat látja el.
IV.8 Befektetési tanácsadás, befektetési elemzés és pénzügyi elemzés
1. A Bank a befektetési tanácsadás körében az Ügyféllel kötött írásbeli Keretszerződés, másik befektetési szolgáltatás nyújtására kötött szerződés keretében vagy egyedi megállapodás alapján az Ügyfél részére pénzügyi eszközre vonatkozó ügylethez kapcsolódó, személyre szóló ajánlást nyújt, azaz az Ügyfél által meghatározott befektetési irányelv, hozamelvárás, kockázatviselési hajlandóság és esetleges befektetési korlátok figyelembevételével kialakított befektetési javaslatot készít. Bank a befektetési tanácsadási szolgáltatást függő alapon nyújtja az Ügyfél részére, a javasolt pénzügyi eszközök alkalmasságára vonatkozó rendszeres értékelés (alkalmassági jelentés) Ügyfél részére történő megküldése, átadása mellett. A befektetési tanácsadás nyújtására a fenti szerződés alapján az Ügyfél Bank felé irányuló, vagy a Bank közvetlen megkeresésére, az Ügyfél egyedi megbízása alapján esetenként kerül sor azzal, hogy a befektetési tanácsadásra vonatkozó egyedi szerződés az Ügyfél megbízásának Bank általi elfogadásával jön létre. A befektetési tanácsadásra vonatkozó eseti megbízás megadása, valamint a tanácsadás nyújtása történhet személyesen, telefonon, valamint e-mail üzenet formájában, valamint az eseti megbízás írásba foglalására vonatkozó befektetési szolgáltatás nyújtásáról szóló, az Ügyfél részére küldött visszaigazolás formájában is.
A befektetési tanácsadásra vonatkozó szerződést – a Felek eltérő megállapodása hiányában – az Ügyfél azonnali hatállyal, a Bank pedig 3 (három) napos felmondási idővel mondhatja fel. Amennyiben a befektetési tanácsadási tevékenységet a Bank egy másik befektetési szolgáltatás nyújtására kötött szerződésben vállalja, úgy a felmondásra e szerződés rendelkezései az irányadók.
2. Amennyiben az Ügyfél él megkereséssel a Bank felé a befektetési tanácsadás igénybevételére vonatkozóan, úgy a megbízást olyan időben köteles eljuttatni a Bankhoz, hogy a Banknak megfelelő idő álljon rendelkezésére a tanácsadás nyújtására. Az Ügyfél minden, a befektetési tanácsadásra vonatkozó megbízás teljesítéséhez szükséges adatot és információt köteles kellő időben a Bank rendelkezésére bocsátani. Az Ügyfél felelősséget vállal az általa, illetve alkalmazottai által a Bank rendelkezésére bocsátott információ teljességéért és helytállóságáért.
3. A Bank befektetési tanácsadási szolgáltatást kizárólag az Ügyfél által kitöltött és megfelelő eredményű alkalmassági teszt birtokában nyújt, és csak olyan pénzügyi eszközt vagy ügyletet ajánl, amely az Ügyfél számára az alkalmassági teszt eredménye alapján alkalmas.
4. A Bank által a befektetési tanácsadás keretében az Ügyfél tudomására hozott, a Bank által készített elemzések, értékelések, befektetési javaslatok és egyéb anyagok a Bank üzleti titkaként kezelendők, azok felett a Bank fenntartja a rendelkezési jogát, és azok a Bank hozzájárulása nélkül harmadik személy részére nem tehetők hozzáférhetővé.
5. A Bank a befektetési tanácsadást saját nevében nyújtja az Ügyfél részére, az Ügyfél megbízása alapján. A befektetésekről való döntés joga kizárólag az Ügyfelet illeti és terheli, a Bank által nyújtott befektetési tanácsadás alapján a konkrét üzleti döntést minden esetben az Ügyfél hozza meg.
6. Nem minősül befektetési tanácsadásnak a nyilvánosság számára közölt tény, adat, körülmény, tanulmány, riport, elemzés és hirdetés közzététele, továbbá a Bank által az Ügyfél részére befektetési szolgáltatási tevékenység vagy kiegészítő szolgáltatás nyújtásával kapcsolatosan kötelezően adandó, a
II.5 pontban rögzített előzetes és utólagos tájékoztatás, így különösen az előzetes tájékoztatás keretében egyes befektetési ügyletekről adott tájékoztatás.
7. Befektetési elemzés keretében a Bank valamely pénzügyi eszközre vagy annak kibocsátójára vonatkozóan nem személyre szóló elemzést készít, információt, javaslatot ad, és azt nyilvánosságra hozza, vagy bárki számára elérhetővé teszi. Amennyiben a Bank befektetési elemzést végez a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete 36. és 37 cikkében meghatározott rendelkezéseknek megfelelően jár el.
8. Pénzügyi elemzés keretében a Bank elemzést készít az Ügyfél tőkepiaci befektetéseihez szükséges pénzügyi követelményekről, kockázatokról, ezeknek tőkepiaci eszközökkel való kezeléséről.
9. A Bank nem vállal felelősséget a befektetési tanács eredményességéért, a befektetési tanács, a befektetési elemzés, illetve a pénzügyi elemzés alapján hozott befektetési, üzleti döntésekért, azok eredményéért, a befektetés hozamáért, értékéért, különösen a befektetések kiválasztásából illetőleg a piaci körülmények változásából esetlegesen bekövetkező károkért, elmaradt hasznokért. A Bankot nem terheli felelősség a befektetési tanács, befektetési elemzés, pénzügyi elemzés alapján az Ügyfél által adott megbízásnak az Ügyfél által adott feltételek szerinti teljesíthetőségéért, valamint az adott megbízás és/vagy megkötött ügylet Ügyfél üzleti érdekeinek való megfelelőségéért. A Bankot nem terheli felelősség továbbá a befektetési tanácsadás alapján az Ügyfél által adott megbízásnak az Ügyfél által adott feltételek szerinti teljesíthetőségéért, a létrejött ügyletek eredményességéért, valamint azért, hogy – amennyiben a Bank a Bszt. által előírt tájékoztatási és tájékozódási kötelezettségnek eleget tett
– az Ügyfél által adott megbízás illetve megkötött ügylet az Ügyfél üzleti érdekeinek megfelelő-e. A Bank felelőssége kizárólag a befektetési tanácsadási tevékenysége keretében őt terhelő kötelezettségek szándékos vagy súlyosan gondatlan megszegésével az Ügyfélnek közvetlenül okozott károkra terjed ki.
IV.9 Tőkeszerkezeti tanácsadás
1. A Bank az Ügyféllel kötött egyedi megállapodásban foglaltak szerint tanácsot nyújt az Ügyfél számára tőkeszerkezettel kapcsolatban, üzleti stratégiával összefüggő kérdésekben, és szolgáltatás vállalati fúziók és befolyásszerzés esetében.
2. A szolgáltatás során a Bank elsősorban vállalatok felvásárlása és értékesítése, valamint a belföldi és külföldi tőke bevonása, valamint annak formájának és arányának meghatározása, továbbá különböző finanszírozási formák összeállítása és megszervezése, illetve a vállalkozások szerkezeti átalakítása, a vállalkozások átalakulása, beolvadása, illetve összeolvadása, valamint különválása, illetve kiválása
tekintetében áll az Ügyfelek rendelkezésére, illetve szolgáltatást nyújt a vállalkozások részére.
IV.10 Befektetési hitel nyújtása
1. A Bank az Ügyfél értékpapír vásárlásán keresztül megvalósuló befektetéséhez a felek közötti egyedi megállapodásban meghatározottak szerint hitelt nyújthat (a továbbiakban: befektetési hitel).
2. Befektetési hitel nem nyújtható
- a Bank által kibocsátott részvény megvásárlásához;
- a Bank tulajdonában lévő egyszemélyes részvénytársaság által kibocsátott részvény megvásárlásához;
- olyan vállalkozás részére, amelyben a Bank tíz százalékot elérő vagy azt meghaladó részesedéssel
rendelkezik.
3. A hitel összege nem haladhatja meg állampapír esetében az értékpapír árának hetvenöt százalékát, egyéb értékpapír esetében az értékpapír árának ötven százalékát.
4. A hitelből megvásárolt értékpapír külön óvadéki szerződés kötése nélkül is a Bank javára óvadékul szolgál. A hitel futamideje alatt az ügyletben érintett értékpapír piaci árfolyamcsökkenésével arányosan a Bank köteles követelni az óvadék kiegészítését. Ha az adós az óvadék-kiegészítési kötelezettségének a felhívástól számított kettő banki napon belül nem tesz eleget, a Bank a szerződést azonnali hatállyal felmondhatja.
A Bank befektetési hitelnyújtás esetén a Bizottság (EU) 2017/565 felhatalmazáson alapuló rendelete 42. cikkében meghatározott rendelkezéseknek megfelelően jár el.
IV.11 Halasztott pénzügyi teljesítés
1. A Bank az Ügyfél részére egyedi megállapodásban foglaltak szerint halasztott pénzügyi teljesítést
engedhet.
2. A halasztott pénzügyi teljesítés kizárólag az Ügyfél olyan ügyletéhez engedhető, ahol a Bank bizományosként jár el, valamint értékpapír forgalomba hozatalakor, ha a Bank az értékpapírt jegyző meghatalmazottjaként jár el, vagy ha az értékpapír-kibocsátás lebonyolításában részt vesz. Jegyzéshez nyújtott halasztott pénzügyi teljesítés esetén a Bank köteles az Ügyfelet terhelő fizetési kötelezettséget annak esedékességekor az elkülönített letéti számla javára teljesíteni.
3. A halasztott pénzügyi teljesítés időtartama legfeljebb az Ügyfél fizetési kötelezettségének esedékességétől számított 15 (tizenöt) nap lehet.
4. A halasztott pénzügyi teljesítés időtartama alatt a megvásárolt pénzügyi eszköz teljes mennyisége a Bank javára óvadékul szolgál. Egyéb pénzügyi eszköz megvásárlásához nyújtott halasztott pénzügyi teljesítés esetén a Bank köteles biztosítékot kikötni.
IV.12. Ügynöki tevékenység
A Bank más befektetési vállalkozással kötött egyedi megállapodás alapján köteles a megbízó befektetési vállalkozás javára megbízás felvételére és továbbítására. A Bank ügynöki tevékenysége során a megbízó javára és terhére jár el.
IV.13. Értékpapír-kölcsönzés
1. A Bank a saját tulajdonában, illetve az általa kezelt portfolióban lévő értékpapírt kölcsönadhatja, illetve a Bank az Ügyfél által nála letétbe helyezett, vagy a Bank által az Ügyfél számára értékpapírszámlán nyilvántartott értékpapír kölcsönzésében bizományosként közreműködhet. Az Ügyfél által letétbe helyezett, vagy az Ügyfél számára értékpapírszámlán nyilvántartott, a Bank által történő kölcsönzéséhez az értékpapír tulajdonosával kötött értékpapír-kölcsönzési keretszerződés, vagy értékpapírkölcsön- szerződés létrejötte szükséges.
2. Az értékpapír-kölcsönzési keretszerződésnek, illetve az értékpapírkölcsön-szerződésnek tartalmaznia kell:
- a kölcsönbe adható, illetve a kölcsönbe adott értékpapír megnevezését, ISIN kódját, sorozatát;
- a kölcsönbe adható, illetve a kölcsönbe adott értékpapír mennyiségét;
- a keretszerződés esetén azon időszak megjelölését, amely alatt az értékpapír kölcsönbe adható;
- az értékpapír-kölcsön futamidejére vonatkozó korlátozást, illetve az értékpapír-kölcsön futamidejét;
- a kölcsönzési díjat, illetve a Bank díját;
- arra vonatkozó figyelemfelhívást, hogy a kölcsön futamideje alatt az értékpapírban megtestesített és azzal kapcsolatos jogokat a kölcsönbeadó nem gyakorolhatja.
3. Az értékpapír-kölcsönzési keretszerződés, illetve az értékpapírkölcsön-szerződés az értékpapír tulajdonosa és a Bank között létrejött más szerződés része nem lehet. Az értékpapír-kölcsönzési keretszerződés esetén a kölcsönbeadásban közreműködő bank a kölcsönbeadás tényéről a mennyiség és futamidő megjelölésével az értékpapír tulajdonosát értesíti. A Bank az ügyfele által letétbe helyezett értékpapír-kölcsönzésben bizományosként működik közre, a Bank és az Ügyfél közötti jogviszonyra a Ptk. bizományi szerződésre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.
4. Kölcsönügylet tárgya csak olyan értékpapír lehet, mely felett a kölcsönbeadó rendelkezési joga nem korlátozott. Forgalomképtelen, korlátozottan forgalomképes, elővásárlási-, vételi-, visszavásárlási-, óvadéki- és zálogjoggal terhelt értékpapír kölcsönügylet tárgya nem lehet. Nyomdai úton előállított, névre szóló értékpapír csak üres forgatmánnyal ellátva lehet kölcsönügylet tárgya. A kölcsönbeadott értékpapír tulajdonjoga átszáll a kölcsönbevevőre.
5. Értékpapírkölcsön-szerződés kizárólag határozott időre jöhet létre. Az értékpapír-kölcsönök futamideje egy évnél hosszabb nem lehet. Az értékpapír-kölcsön esetében a kölcsönbeadó, illetőleg a kölcsön adásában bizományosként közreműködő bank óvadékot köt ki.
6. Az óvadék mértéke nem lehet kevesebb, mint a mindenkor hatályos értékpapír kölcsönzésre vonatkozó keretszerződésben, egyedi szerződésben vagy annak alapján meghatározott mérték. Az óvadék összege megegyezik az értékpapírkölcsön-szerződésből eredő követelések és esetleges járulékaik teljes összegével, azaz kiterjed a késedelmi kamatra, a követelések és az óvadék érvényesítésének költségeire, továbbá az óvadék tárgyára fordított szükséges költségekre is. Ha az óvadék piaci értéke a kölcsönbeadott értékpapír piaci értékének a fent meghatározott szintje alá csökken, az óvadékot ki kell egészíteni, azt folyamatosan a kölcsönbe adott értékpapír piaci értékéhez kell igazítani. Amennyiben a kölcsönbevevő a szerződésben kikötött óvadék-kiegészítési kötelezettségének nem tesz eleget, a kölcsönbeadó a rendkívüli felmondással egyidejűleg az óvadékból közvetlen kielégítést kereshet.
7. Amennyiben a kölcsönbevevő a kölcsönszerződés lejáratakor az értékpapírt visszaszolgáltatni nem tudja, kártérítés esetén a kölcsönbeadó részére fizetendő pénzbeli kártérítés legkisebb összegeként a kölcsönbeadás, illetőleg a lejárat napjának árfolyamai közül a magasabbat kell figyelembe venni.
8. Amennyiben a Bank az Ügyfél által az értékpapírkölcsön-szerződésben meghatározott korlátozásokat túllépi, a túllépéssel okozott károkért korlátlan felelősséggel tartozik.
9. Az értékpapír-kölcsönre egyebekben a Tpt. megfelelő szabályait, illetve a Ptk. pénzkölcsönre vonatkozó szabályait kell alkalmazni.
Melléklet
Raiffeisen Bank Zrt. (Bank) Befektetési Szolgáltatási Üzletszabályzatához
Az Ügyfelek részére elektronikus úton küldendő tájékoztatások, értesítések listájáról
Hatályos 2022. március 1. napjától
I. Távközlési eszköz útján történő befektetési szolgáltatás igénybevétele esetén e-mailben:
• Előzetes (ex-ante) költségtájékoztatás befektetési és kiegészítő szolgáltatásokhoz kapcsolódó díjakról és költségekről (’Keretszerződés tőzsdei és tőzsdén kívüli azonnali és származtatott valamint strukturált betéti ügyletek kötésére’ c. szerződés megkötéskor, továbbá változás esetén kerül megküldésre);
• Tájékoztatás előzetes (ex-ante) költségkimutatásról konkrét ügylet megkötéséhez kapcsolódóan;
• MIFID – Befektetői kérdőív kiértékelése;
• MiFID teszt és célpiaci vizsgálat eredménye;
• MiFID teszt és célpiaci vizsgálat, valamint alkalmassági vizsgálat eredménye befektetési tanácsadási szolgáltatás igénybevétele esetén;
• Befektetési konzultáció és alkalmassági jelentés (Advisory protocol);
• Egyedi terméktájékoztató anyagok (KIID, KID), amelyek nem szerepelnek a Bank honlapján;
II. Bármely módon és csatornán történő befektetési szolgáltatás igénybevétele esetén
Raiffeisen DirektNet (Internet Brókering) rendszeren keresztül1 az alábbi dokumentumok kerülnek elektronikus úton átadásra:
• Értékpapír terhelés / jóváírás értesítő
• Negyedéves értékpapír számlakivonat
• Havi (MNB) egyenlegértesítő
• Visszaigazolás megbízás végrehajtásáról
E-mailben az alábbi dokumentumok kerülnek elektronikus úton átadásra:
• Utólagos (ex-post) költségtájékoztatás befektetési és kiegészítő szolgáltatásokhoz kapcsolódó díjakról és költségekről (évente egy alkalommal);
• Időszaki alkalmassági jelentés (befektetési tanácsadást igénybevevő ügyfelek esetén);
• A tőzsdén jegyzett társaságokban az egyes részvényesi jogok gyakorlására, továbbá a részvényesek azonosítására, az információk továbbítására és a részvényesi jogok gyakorlásának megkönnyítésére vonatkozó jogszabályok (SRD - szabályok) alapján az Ügyfél részére a tőzsdén jegyzett részvényeivel kapcsolatos tájékoztató és információs anyagok;
1 amennyiben az Ügyfél rendelkezik DirektNet hozzáféréssel
• Bármely, jogszabály, szerződés vagy a Bankra illetve Ügyfelére vonatkozó rendelkezés vagy szabály alapján kötelezőnek nem minősülő tájékoztatás, az Ügyfél felé továbbítandó értesítés, illetve információkérés, amelyet a Bank egyedi döntése alapján elektronikus úton kíván az Ügyfelei részére megküldeni.