Fogyasztónak nyújtott forint alapú jelzáloghitelek általános szerződési feltételei
Fogyasztónak nyújtott forint alapú jelzáloghitelek általános szerződési feltételei
Jelen Általános Szerződési Feltételek 2019. november 1. napjától hatályos módosításokkal egységes szerkezetben foglalt szövegének rendelkezései tekintetében a Takarékbank Zrt. Lakossági Jelzáloghitelezés Általános Szerződési Feltételei minősül.
Közzétéve 2019.08.30-án, hatályba lépés: 2019.11.01.
A fenti hiteliktatószámú hitelügyletre vonatkozó (egyedi) szerződésben (a továbbiakban: Szerződés) nevezett Adós kijelenti, hogy a jelen Általános Szerződési Feltételekben (továbbiakban:ÁSZF) foglalt általános szerződési feltételeket megismerte, ezen feltételeket megtárgyalás és közös értelmezés után magára nézve kötelező érvényűnek tekinti, és az ÁSZF rendelkezéseit a Szerződés elválaszthatatlan részét képező jelen 1. számú függelék aláírásával elfogadja.
1. Szerződésben használt fogalmak:
1.1. Adós/Adóstárs (a továbbiakban Adós): az a Fogyasztónak minősülő természetes személy, aki a Hitelintézettel kölcsönszerződést köt, és az abból fakadó kötelezettségért felel, valamint a Támogatott személy.
1.2. Adós által fizetendő teljes összeg: a hitel teljes összege és a hitel teljes díja.
1.3. ÁKKH: az ÁKK Zrt. által havi rendszerességgel közzétett, a közzétételt megelőző három naptári hónapban tartott 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult átlaghozamok adott aukciókon elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlaga.
1.4. Általános tájékoztató: jelenti a fogyasztónak nyújtott hitelről szóló 2009. évi CLXII. törvény mellékletében meghatározott tartalmú, a Hitelintézet által az adott Terméknek az Ügyfél számára ajánlott, személyre szabott a Szerződés induló feltételeit tartalmazó tájékozatót.
1.5. BUBOR: (Budapest Interbank Offered Rate): jelenti azt az éves kamatlábat (felfelé kerekítve a legközelebbi két tizedesjegyre), amely a Reuters monitor azon oldalán jelenik meg, amely a Budapesti Bankközi Pénzpiacon a Magyar Nemzeti Bank által közzétett BUBOR kamatlábat tünteti fel ("BUBOR oldal"). A Magyar Nemzeti Bank által közzétett BUBOR kamatláb azon kamatlábak számtani közepe (két tizedes pontosságig kerekítve), amelyet a releváns BUBOR-t fixáló bankok a Budapesti Bankközi Pénzpiacon az adott időszakra jegyeznek, feltéve, hogy legalább négy fixáló bank közöl ilyen kihelyezési kamatlábat.
1.6. Díj(ak): a Hitelintézetnek a Hitel/Kölcsön folyósításához, a Hitelkeret rendelkezésre tartásához, valamint az Adós általi Előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó költségei, melyeket a Szerződésben tételesen rögzített módon, a szerződéskötéssel, a Szerződés módosításával és megszüntetésével, valamint ügyviteli költségeivel összefüggésben köthet ki, és e Díjakat legfeljebb a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett előző évi éves fogyasztói árindex mértékével emelheti. A Hitelintézet a Díjakat évente egy alkalommal, április 1. napjával hatályos időponttal módosíthatja.
1.7. Egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat (tartozáselismerés): a közjegyzői törvényben írt tartalmi, alaki elvárásoknak megfelelő okirat, melyben az Adós(ok) egyoldalúan elismeri(k) a korábban a Hitelintézettel, magánokirati formában megkötött Szerződésből eredő kötelezettségeit(eiket).
1.8. Előtörlesztés: a Kölcsönszerződés alapján fennálló tartozás teljesítési idő előtt történő teljes vagy részleges teljesítése.
1.9. Esedékességi/Törlesztési nap: az egyedi szerződésben a Kölcsön törlesztő részletének megfizetésére meghatározott nap, amely a hónap 1-28 napja közé kell, hogy essen.
1.10. Felek: a Hitelintézet és az Ügyfél együttesen.
1.11. Felügyeleti hatóság, MNB: Magyar Nemzeti Bank (1054 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0., Tel.: (x00 0) 000-0000, Fax: (x00 0) 000-0000, E-mail: xxxx@xxx.xx Levélcím: Magyar Nemzeti Bank, 1850 Budapest, Ügyfélszolgálat: 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. Ügyfélszolgálati tel.: (+36 40) 203-776 Pénzügyi fogyasztóvédelem e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx)
1.12. Fizetési számla: a fizetési műveletek teljesítésére szolgáló, a pénzforgalmi szolgáltató egy vagy több ügyfele nevére megnyitott számla, ideértve a bankszámlát.
1.13. Fogyasztó: az önálló foglalkozása és gazdasági tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy.
1.14. Fogyasztónak nyújtott hitelről szóló törvény/ Fhtv.: 2009. évi CLXII. törvény a fogyasztónak nyújtott hitelről.
1.15. Folyósítás napja: az a nap, amely értéknapon a Kölcsön (rész) összegével a Hitelintézet az Adós hiteltartozásának nyilvántartására szolgáló számláját megterheli, az Ügyfél és a Hitelintézet között létrejött Szerződés rendelkezéseinek megfelelően.
1.16. Futamidő: a szerződésben rögzített, a hitel teljes visszafizetésére meghatározott időintervallum.
1.17. Futamidő kezdete: A szerződésben rögzített időpont, amely naptári naptól a futamidő számolódik.
1.18. Hirdetmény: a Hitelintézet által a Bankfiókokban kifüggesztett és az Ügyfél kérésére részére egyéb módon is hozzáférhetővé tett olyan tájékoztatás, amelyben a Hitelintézet az általa nyújtott szolgáltatások kamat-, költség-, díj és egyéb feltételeiről, valamint e feltételek módosításáról ad tájékoztatást, ideértve a Kondíciós Lista kifejezést is. A mindenkor hatályos Hirdetmény a Hitelintézet Üzletszabályzatának elválaszthatatlan részét képezi.
1.19. Hitel: a Hitelintézet által Szerződés alapján jutalék ellenében az Adós rendelkezésére tartott hitelkeret, amely hitelkeret terhére a Hitelintézet Kölcsönt folyósít.
1.20. Hitelbiztosítéki érték: valamely ingatlannak az óvatos becslés alapján meghatározott értéke. A hitelbiztosítéki érték megállapítása során a Hitelintézet által folyósított Kölcsönök hosszú lejáratából származó sajátos kockázatokat, valamint az ingatlannak csak azon tulajdonságait és hozamait veszik figyelembe, amelyek várhatóan a jövőben annak bármely tulajdonosát megilletik. A Hitelbiztosítéki érték a termőföldnek nem minősülő ingatlanok hitelbiztosítéki értékének meghatározására vonatkozó módszertani elvekről szóló jogszabályban meghatározott szabályoknak megfelelően kerül megállapításra.
1.21. Hitel-elszámolási számla: a Hitelintézet által az Adós részére nyitott azon számla, melyre az Adós a Kölcsönt a Szerződésben meghatározott feltételek szerint és részletekben törleszti, amennyiben az Adós nem rendelkezik a Hitelintézetnél fizetési számlával.
1.22. Hitelígérvény: a kölcsönszerződés előre meghatározott jövőbeni időpontban vagy feltételek bekövetkezésekor történő megkötésére vonatkozó kötelezettségvállalás
1.23. Hitelintézet: a Zalavölgye Takarékszövetkezet (székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Disz tér 7., cégjegyzékszám: Cg. 00-00-000000, céget nyilvántartó bíróság: a Zalaegerszeg Törvényszék Cégbírósága, mint Cégbíróság, adószám: 10081970-2-20, statisztikai számjel:10081970-6419-122-20), illetve annak bármely szervezeti egysége, továbbá a Szerződésben foglalt bármely kötelezettség vállalására általa jogszerűen felhatalmazott harmadik személy.
1.24. Hitelkamat: a fogyasztó által igénybe vett hitelösszeg rögzített vagy változó százalékában, éves szinten meghatározott pénzösszeg.
1.25. Hitel teljes díja: a hitelező által ismert minden olyan - a teljes hiteldíj mutató számításánál a külön jogszabály szerint figyelembe veendő - ellenszolgáltatás, amelyet a fogyasztó a szerződés kapcsán megfizet.
1.26. Hitel teljes összege: a kölcsönnek a Kölcsönszerződésben meghatározott teljes összege vagy felső összeghatára.
1.27. Ingatlan Hitelintézet által elfogadható értéke: az ingatlan Hitelintézet által elfogadott értéke, amely vagy a Hitelbiztosítéki érték, vagy ennek hiányában a Hitelintézet által megállapított érték, amelynek megállapítása során a Hitelintézet által folyósított Kölcsönök hosszú lejáratából származó sajátos kockázatokat, valamint az ingatlannak csak azon tulajdonságait és hozamait veszik figyelembe, amelyek várhatóan a jövőben annak bármely tulajdonosát megilletik.
1.28. Jelzáloghitel- szerződés: jelenti a Hitelintézet és a Fogyasztó Ügyfél között megkötött olyan Hitelszerződést, mely alapján a Hitelintézet a Fogyasztó Ügyfél részére ingatlanra alapított jelzálogjog - ideértve a különvált zálogjogként alapított jelzálogjogot is - fedezete mellett nyújt hitelt vagy kölcsönt.
1.29. Jelzáloglevéllel finanszírozott ügylet: valamennyi olyan Kölcsönügylet, amelyre vonatkozóan a Hitelintézet
– az egyedi Szerződésben kapott felhatalmazás alapján – a fedezetül szolgáló zálogjogot tartozásának biztosítékául egy jelzálogbank részére ruházza át (különvált zálogjog), mindaddig, amíg a különvált zálogjog visszaszáll a Hitelintézetre, továbbá akkor is, ha a Hitelintézet a jelzáloglevéllel történő finanszírozást egyéb módon ténylegesen biztosítja.
1.30. Kamatfelár: Hitelintézet által saját hatáskörében meghatározott, éves százalékban kifejezett mérték, mely a referencia-kamatlábon felül – az Ügyleti kamat részeként - fizetendő kamat, a hitelkamat és a referenciakamat különbségeként meghatározott kamatrész.
1.31. Kamatfelár-periódus: Referenciakamatozású ügyletek esetén a Kölcsön Ügyleti kamatára vonatkozó azon időszak, amely időszak alatt a Referencia-kamatlábon felül a megállapított Kamatfelár mértéke feltétlen módon állandó. A Kamatfelár-perióduson belül a Referencia-kamatláb mértéke változhat.
1.32. Kamatfelár-változtatási mutató: Az adott ügyletre alkalmazandó, a Xxxxxxxxxx által, honlapján közzétett Kamatfelár-változtatási mutatók közül az adott ügyletre alkalmazandót a Szerződés tartalmazza. A hitelintézet a Felügyelet honlapján közzétett Kamatfelár- változási mutatók közül az alábbiak valamelyikét alkalmazza: H1F, H3F, H4F, amely lehet 3-4-5 éves kamatperiódus.
1.33. Kamatperiódus: a Kölcsön Ügyleti kamatára vonatkozó azon időszak, amely időszak alatt a megállapított Ügyleti kamat mértéke feltétlen módon állandó. Az első Kamatperiódus kezdő időpontja szerződésben rögzített. További Kamatperiódusok kezdő időpontja a periódusok leteltét követő fordulónap.
1.34. Kamatperiódus fordulónapja: a Kamatperiódusnak megfelelő időtartam elteltét követő naptári nap.
1.35. Kamatváltoztatási mutató: a Felügyelet által honlapján közzétett Kamatváltoztatási mutatók közül az adott ügyletre alkalmazandót a Szerződés tartalmazza. A Hitelintézet a Felügyelet honlapján közzétett Kamatváltozási mutatók közül az alábbiak valamelyikét alkalmazza: H1K, H2K, H3K, H4K, H5K, amely lehet 3-4-5-10 éves kamatperiódus.
1.36. Késedelmi Kamat: a Szerződésben és a Hirdetményben meghatározott mértékű kamat, melyet az Ügyfél az általa az esedékességkor a Hitelintézetnek meg nem fizetett összeg után köteles a késedelem idejére fizetni.
1.37. Készfizető Kezes (Kezes): az a 18. életévét betöltött, Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkező, természetes cselekvőképes személy, aki a Szerződés személyi biztosítékát nyújtja, és aki teljes vagyonával felel a Szerződésben vállalt kötelezettségért az Adóssal egyetemlegesen.
1.38. Kiskorú: az a természetes személy, aki a 18. életévét még nem töltötte be, kivéve, ha 16 éves elmúlt és házasságot kötött.
1.39. Költség(ek): a Hitelintézet által az Adós terhére a Díjakon és az Ügyleti kamaton kívül megállapított költség, amely a Szerződésben tételesen meghatározásra került, és amely költség a Szerződés megkötése, módosítása és az Adóssal való kapcsolattartás során közvetlenül az Adós érdekében, harmadik személy szolgáltatásával összefüggésben az Adósra áthárítható módon merült fel. A Hitelintézet a Költségeket azok felmerülésekor módosíthatja.
1.40. Közjegyzői Okirat: a közjegyző által a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvényben előírt alakszerűségek megtartásával elkészített okirat, amely lehet egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozat, vagy a Xxxxx által közjegyző előtt kötött szerződés.
1.41. Közokirat: olyan okirat, amelyet bíróság, közjegyző vagy más hatóság, illetve közigazgatási szerv ügykörén belül megszabott alakban állít ki, és mely okirat teljesen bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, az abban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját.
1.42. Központi hitelinformációs rendszer (KHR): a KHR egy zárt rendszerű adatbázis, melynek célja a hitelképesség megalapozottabb megítélése, valamint a felelős hitelezés feltételei teljesítésének és a hitelezési kockázat csökkentésének előmozdítása az adósok és a referenciaadat-szolgáltatók biztonságának érdekében.
1.43. KSH: Központi Statisztikai Hivatal
1.44. Lakáscélú hitel- vagy kölcsönszerződés: jelenti az ingatlanra alapított jelzálogjog - ideértve a különvált zálogjogként alapított jelzálogjogot is – fedezete mellett megkötött olyan hitel- vagy kölcsönszerződést,
a) amelyben a Xxxxx által okiratban rögzített hitelcél lakóingatlan vásárlása, építése, bővítése, korszerűsítése felújítása, vagy
b) amelynek igazolt célja az a) pontban meghatározott célokra nyújtott kölcsön kiváltása és ennek összege kizárólag a hitelnyújtók közötti árfolyamkülönbség miatt, valamint az eredeti hiteltartozás lezárásához és az új hitel folyósításához kapcsolódó igazolt díjakkal és költségekkel haladhatja meg az eredeti hiteltartozás kiváltásakor fennálló összeget.
1.45. Lakáscélú pénzügyi lízingszerződés: jelenti a Hitelintézet és a Fogyasztó Ügyfél között megkötött olyan pénzügyi lízingszerződést, amelyben a felek által okiratban rögzített cél lakóingatlan tulajdonjogának harmadik személy eladótól történő, lízingbevevő általi megszerzése.
1.46. Óvadék: a Kölcsön/Hitel biztosítékául óvadéki szerződés keretében elhelyezett pénz (függetlenül annak devizanemétől), bankszámla-követelés, értékpapír, egyéb, törvényben megállapított pénzeszköz, melyből a Hitelintézetet közvetlen – bírósági eljárás nélküli – kielégítési jog illeti.
1.47. Referencia kamatláb: A Felügyelet által honlapján közzétett Referencia-kamatlábak közül az adott ügyletre alkalmazandót a Hitelszerződés tartalmazza, amelynek mértékére a Hitelintézetnek nincs ráhatása. Referencia- kamatlábhoz kötött kamatozású ügylet esetén a Hitelintézet a referencia-kamatláb mértékét a Szerződésben meghatározott referenciakamat futamidejének megfelelő időközönként (referencia-kamatláb periódus), a
referencia-kamatláb periódus fordulónapját megelőző hónap utolsó munkanapja előtt 2 nappal érvényes referencia-kamatlábhoz igazítja. A referenciakamat változása automatikus változásnak minősül, vagyis nem egyoldalú szerződésmódosítás. A Referencia-kamatlábhoz kötött ügyleti kamat esetén a Hitelintézet rendszeresen a honlapján és fiókjaiban kifüggesztve tájékoztatja Ügyfeleit a Referencia-kamatláb változásáról. A hitelintézet a Felügyelet honlapján közzétett Referencia-kamatlábak közül az alábbiak valamelyikét alkalmazza: 1 havi BUBOR, 3 havi BUBOR, 6 havi BUBOR, 1 éves BUBOR, illetve jegybanki alapkamat.
1.48. Rendelkezésre tartási időszak: A Szerződésben meghatározott időponttól a Hitel utolsó részletének folyósításáig, vagy Szerződésben rögzített időpontig tartó időszak, mely alatt a Kölcsön folyósítható/ lehívható.
1.49. Rögzített hitelkamat: a Szerződésben, annak megkötésekor meghatározott, a teljes futamidőre vonatkozó egy, vagy a futamidő részeire vonatkozó több, százalékos mérték használatával meghatározott hitelkamat. A hitelkamat kizárólag arra az időszakra tekinthető rögzítettnek, amelyre vonatkozóan a Szerződésben a százalékos mértéke meghatározásra került.
1.50. Szerződés vagy Kölcsönszerződés: az Ügyfél és a Hitelintézet által aláírt, az Ügyfél és a Hitelintézet között létrejött azon jogviszonyt megtestesítő dokumentum, amelynek elválaszthatatlan részét képezi az Üzletszabályzat, az adott üzletági, vagy az adott szolgáltatásra (szolgáltatás típusra) vonatkozó Általános Szerződési Feltételek és a Hirdetmény.
1.51. Támogatott személy: aki jogszabályban meghatározott feltételek szerint olyan szerződést köt a Hitelintézettel, amely alapján a jogszabály szerinti állami kamattámogatásban vagy támogatásban részesül.
1.52. Tartós adathordozó: olyan eszköz, amely lehetővé teszi az Ügyfél számára, a személyesen neki címzett/ őt illető adatoknak a jövőben is hozzáférhető módon és az adat céljának megfelelő ideig történő tárolását, valamint a tárolt adatok változatlan formában történő megjelenítését. Xxxxxx adathordozón való tájékoztatásnak minősül az Ügyfélnek küldött levél, az internetbankon keresztül részére küldött üzenet, CD, más adattárolásra alkalmas elektronikus eszköz, illetve minden egyéb, amiről a Felek ekként állapodnak meg (pl. e-mail, SMS, stb.). Ezen eszközöket a Felek – a Szerződésben rögzített ellenkező tartalmú megállapodásuk hiányában – az Fhtv. 8.§(2) bek. szerinti, azonosított elektronikus útnak fogadják el.
1.53. Teljes hiteldíj mutató: az a belső megtérülési ráta, amely mellett a Fogyasztó által teljesítendő kötelezettségek jelenértéke (törlesztés és díjak) éves százalékban kifejezve megegyezik a Hitelintézet által folyósított Hitelösszeggel.
1.54. THM maximum: A Hitelintézet részéről fogyasztónak nyújtott kölcsön jogszabályban meghatározott módon számított THM mértéke nem haladhatja meg az adott hiteltermék típusra előírt maximális nagyságot (THM plafont). A THM Maximum az érintett naptári félévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat mértékének és a jogszabályban százalékpontban meghatározott mértéknek összege.
1.55. Türelmi idő: a Futamidő azon időszaka, amely alatt az Ügyfélnek nincs tőketörlesztési kötelezettsége. Havonta az esedékességi napokon csak a kamat, konstrukciótól függően egyéb havonta esedékes Költség, illetve Díj kerül megfizetésre.
1.56. Ügyfél: a Hitelintézet pénzügyi szolgáltatásait igénybe vevő természetes személy, aki/amely a Hitelintézet pénzügyi szolgáltatásait igénybe veszi vagy annak igénybevétele érdekében kérelemmel fordul a Hitelintézethez. Ügyfélnek minősül továbbá az a személy is, aki/amely az Üzletszabályzatban megjelölt jogügylet teljesítésének biztosítékaként a Hitelintézetnek fedezetet nyújt, így különösen a zálogkötelezettséget vállaló (továbbiakban: Zálogkötelezett), valamint készfizető kezességet vállaló (a továbbiakban: Készfizető kezes) személy.
1.57. Ügyleti év: a Szerződésben meghatározottak szerint a naptári év, vagy a Futamidő kezdő napjától – illetve további ügyleti év esetén az ezzel a nappal megegyező naptári naptól – számított egész év, ahol az egész év 365 nap, szökőév esetén 366 nap.
1.58. Üzletszabályzat: az a dokumentum, amely meghatározza a Hitelintézet és az Ügyfelek közötti jogviszony alapvető szabályait, és amelynek rendelkezéseit alkalmazni kell a Hitelintézet és valamennyi Ügyfél közötti minden olyan jogviszonyban, melynek során a Hitelintézet pénzügyi vagy kiegészítő pénzügyi szolgáltatást nyújt az Ügyfelek részére, és/vagy az Ügyfelek valamely szolgáltatást vesznek igénybe a Hitelintézettől.
1.59. Változó hitelkamat: minden olyan kamat, ami nem minősül rögzített hitelkamatnak.
1.60. Zálogkötelezett: az a természetes személy, aki a Szerződés fedezeteként felajánlott ingatlan ingatlan- nyilvántartásban szereplő tulajdonosa, az ingatlanra alapított zálogszerződés mindenkori kötelezettje.
2. Szerződés alapján felszámítható hiteldíj (kamatok, díjak, költségek)
Az Adós a hitel/kölcsön szolgáltatásért hiteldíjat köteles fizetni, mely magában foglalja a Kölcsönszerződésben meghatározott ügyleti kamatot, valamint a Kölcsönszerződésben és – eltérő megállapodás hiányában – a jelen ÁSZF-ben meghatározott díjakat, költségeket és egyéb járulékos fizetési kötelezettségeket.
2.1. Egyedi szerződés készítésének díja: jelenti a Hitelintézet által alkalmazott szerződésformulától eltérő, az Ügyféllel folytatott tárgyalás során, általa előterjesztett igények szerint készített szerződés készítésének díját.
2.2. Előtörlesztési Díj: jelenti a Szerződésben megállapított teljesítési határidő előtti részleges vagy teljes előtörlesztés esetén, a Kölcsönszerződésben és/vagy meghatározott feltételek szerint és mértékben, a Hitelintézetnél az előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó, objektíve indokolt költségek megtérítésére szolgáló, az Adós által a Hitelintézetnek megfizetendő díjat.
2.3. Felmondó levél díja: jelenti az Ügyfél és a Hitelintézet között fennálló szerződés Ügyfél általi szerződésszegése okán kiállításra és elküldésre kerülő felmondó levél és a levelezés ügyvitelével összefüggésben felmerülő, a Hirdetményben meghatározott összegű díjat.
2.4. Felszólító levél díja: jelenti az Ügyfél és a Hitelintézet között fennálló szerződés Ügyfél általi szerződésszegése okán kiállításra és elküldésre kerülő felszólító levél és a levelezés ügyvitelével összefüggésben felmerülő, a Hirdetményben meghatározott összegű díjat.
2.5. Folyósítási díj: a Szerződés szerint folyósított kölcsön/ igénybevett hitelösszeg százalékában vagy konkrét összegben meghatározott díj, melynek megfizetése az első folyósítással, illetve az aktuális lehívással egyidejűleg esedékes. Megfizetése - eltérő megállapodás hiányában - oly módon történik, hogy a Hitelintézet az aktuális lehívás összegét a folyósítási díj összegével csökkenti. Mértékére - eltérő megállapodás hiányában
- az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetmény az irányadó, azonban nem lehet magasabb a folyósított összeg 1%-ánál, és nem haladhatja meg a 200 000 forintot.
2.6. Helyszíni szemle díja: az Ügyfél által benyújtott igény elbírálása, illetve a vele létesített jogviszony fennállása alatt a hitelcél megvalósításának/megvalósulásának ellenőrzése/igazolása, továbbá a jogszabályok által előírt fedezeti biztosítottság vizsgálata céljából, a Hitelintézet által a biztosítékul adott vagyontárgy helyszínen történő szemrevételezésének ügyvitelével kapcsolatban felmerülő díj.
2.7. Hitelbírálati díj: A Hitelintézet – eltérő megállapodás hiányában – az Adós által benyújtott hitelkérelem hitelbírálati eljárásáért díjat számít fel. A hitelbírálati díj mértékét az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetmény tartalmazza. A hitelbírálati díj megfizetése új ügylet esetén a hitelkérelem benyújtásakor, meglévő ügylet megújítása esetén a megújítást követő első folyósításkor teljes összegben esedékes. Ha a Felek a Szerződés megkötését követően a hitel/kölcsön teljes összegének felemelésében állapodnak meg, a Szerződés módosítását megelőzően a Hitelintézet az Adós hitelképességét díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettségmentesen ismételten értékeli, kivéve, ha a hitel/kölcsön adott összeggel történő megemelését a hitelképesség eredeti vizsgálatakor már figyelembe vették a Felek. A hitelkérelem elutasítása esetén nem téríthető vissza, elfogadás esetén az egyéb díjakba nem beszámítható.
2.8. Ingatlan értékbecslés költsége: Az Ügyfél által kezdeményezett hitelkérelem, vagy a már fennálló Szerződést érintő fedezetcsere-, fedezet kiengedési- vagy bármely más, fedezettel kapcsolatos módosítási kérelem (a továbbiakban: fedezet módosítás) elbírálásához szükséges, a fedezetként (cserefedezetként) felajánlott ingatlan(ok) értékének meghatározásának az eljáró értékbecslő által meghatározott ellenértéke. A fedezetként felajánlott ingatlan(ok) értékbecslésének megtörténte után a befizetett értékbecslési díjat sem a Hitelintézet, sem az eljárt értékbecslő nem téríti vissza az Ügyfélnek a hitelkérelem, illetve a fedezet módosítására irányuló kérelem elutasítása vagy visszavonása esetén sem.
2.9. Ingatlanbiztosítás költsége: a Kölcsön fedezetéül szolgáló vagy/és a hitelcélt képező ingatlan/ingóság vagyonbiztosításának ellenértéke, melyet a biztosítási szolgáltatást nyújtó harmadik személynek kell megfizetni.
2.10. Ingatlan-nyilvántartási szolgáltatás költsége: a Kölcsön visszafizetésének biztosítékául szolgáló ingatlant terhelő, a Hitelintézetet megillető jogosultságok ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésének ellenértéke, amelyet az ingatlan-nyilvántartást vezető hatóság részére kell megtéríteni.
2.11. Kamat-, díj-, költség fizetések teljesítése: a Szerződésben meghatározott kamat, költség és egyéb díjak megfizetése – eltérő megállapodás hiányában – az Adós Szerződés megkötésekor adott felhatalmazása alapján, oly módon történik, hogy azok esedékes összegével a Hitelintézet az Adós nála vezetett fizetési
számláját az esedékesség napján megterheli. Amennyiben a hiteldíj esedékessége munkaszüneti napra esik, úgy az esedékesség napja az ezt követő első munkanap.
Ha az Adós nem rendelkezik fizetési számlával a Hitelintézetnél, a kamatot, költséget és egyéb díjakat a Hitel- elszámolási számlára történő fizetéssel kell teljesítenie.
Ha az Adós még nem rendelkezik a Hitelintézetnél nevére megnyitott bankszámlával, vagy a Hitel- elszámolási számla száma még nem ismert, lehetőség van pénztáron keresztül történő teljesítésre is.
2.12. Kezelési díj: a Szerződésben meghatározott díj, melynek megfizetése a Szerződésben rögzített időpontokban esedékes. Mértékére – eltérő megállapodás hiányában – az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó hatályos Hirdetmény az irányadó.
2.13. KHR lekérdezés költsége: az Ügyfél igényének elbírálása céljából a Központi Hitelinformációs Rendszerből történő lekérdezés ellenértéke, amelyet a KHR-t működtető vállalkozás részére kell megfizetnie az Adósnak a Takarékszövetkezet útján.
2.14. Kötelező érvényű ajánlat kiadási díj: az ajánlat kiadásával egy időben esedékes díj, amelynek mértékére - amennyiben a Felek másképp nem állapodnak meg - az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetmény az irányadó.
2.15. Közjegyzői okiratba foglalás költsége: a Szerződés és biztosítéki szerződéseinek Közjegyzői Okiratba foglalása okán az eljáró közjegyző részére fizetendő összeg.
2.16. Rendelkezésre tartási díj: a Szerződésben az Adós rendelkezésére tartott, le nem hívott hitel/kölcsönrész, illetve igénybe nem vett hitelkeret százalékában meghatározott díj, melynek megfizetése – eltérő megállapodás hiányában – a rendelkezésre tartási időszak alatt minden naptári hónap végén, illetve a Szerződés megszűnésekor esedékes. A rendelkezésre tartási díj felszámításának kezdő időpontja a hitel/kölcsön igénybe vételi lehetőség megnyílásának a Szerződésben rögzített időpontja, végső időpontja az igénybevételi lehetőség utolsó napját megelőző nap, illetve a tényleges igénybevétel (folyósítás) napját megelőző nap. Mértékére – eltérő megállapodás hiányában – az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetmény az irányadó, azonban nem lehet magasabb a százalékban meghatározott Ügyleti Kamat 50%-ánál.
2.17. Rendkívüli Ügyintézési Díj: jelenti a Hirdetményben meghatározott összegű, az Ügyfél által a kérésére, a jogszabály vagy a Szerződés rendelkezése alapján történő normál ügyintézést meghaladó, de szerződésmódosítást nem igénylő, egyedi ügyintézéssel (halasztás, és egyéb esetekben), a rendszeresen megküldött értesítéseket és tájékoztatásokat meghaladóan keletkező levelezés ügyvitelével, vagy az Adós kérésére kiállított igazolások (ide nem értve a Hitelintézet által az Adós részére díj-, költség-, és egyéb fizetési-kötelezettség mentesen kiállítandó törlesztési táblázatot és a folyamatos Szerződések esetén az évente egy alkalommal, valamint lejáratkor kiállított írásbeli kimutatást, kivonatot) kiállításával összefüggésben felmerülő ügyintézés okán fizetendő díjat.
2.18. Szerződéskötési díj: a Szerződésben kerül megállapításra. Amennyiben a Felek másképp nem állapodnak meg, mértékére az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetmény az irányadó.
2.19. Szerződésmódosítási díj: az Adóssal megkötött Szerződés, illetve az ahhoz kapcsolódó biztosítéki szerződések aláírását követően végrehajtott, a jogviszony tartalmát, a szerződés(ek) bármely feltételét, és/vagy időtartamát érintő változtatás (ideértve a prolongálást, futamidő hosszabbítást, szerződés megújítást, fizetési átütemezést, fedezetcserét is) esetén a Hitelintézet szerződésmódosítási díjat számít fel, kivéve a Hitelintézet által végrehajtott egyoldalú szerződésmódosítási eseteket. Megfizetése a szerződésmódosítás aláírásakor esedékes. Mértékére - eltérő megállapodás hiányában - az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetmény az irányadó.
A futamidő meghosszabbításáért a Hitelintézet nem számít fel semmilyen díjat, jutalékot vagy költséget, amennyiben a futamidő meghosszabbítására öt éven belül nem került sor.
Amennyiben a Hitelszerződés alapján fennálló kötelezettsége teljesítésével az Adós legalább kilencven napos késedelemben van, az Adós a futamidő alatt egy alkalommal írásban kezdeményezheti a futamidő meghosszabbítását legfeljebb öt évvel. Az ilyen kérelem teljesítését a Hitelintézet alapos ok nélkül nem tagadhatja meg. Ebben az esetben a Hitelintézet nem számít fel semmilyen díjat, jutalékot vagy költséget.
2.20. Térkép másolat lekérésének költsége: Az Adós jelzáloghitelével kapcsolatban a kérelem elbírálásához, az igénylési folyamat során vagy a Szerződésben előírt feltételek teljesülésének igazolásához, azok ellenőrzéséhez szükséges, az ingatlan fedezetre vonatkozó ingatlan-nyilvántartási térkép, térképmásolat TAKARNET-rendszerből történő Hitelintézet általi lekérdezésének költsége. Mértékét a mindenkor hatályos Hirdetmény tartalmazza. A költség az igénylés benyújtásakor, továbbá a Hitelintézet által előírtak igazolása érdekében, a külön okiratban meghatározott időpontban esedékes. A költséget a folyósítás/szerződéskötés
meghiúsulása, illetve a futamidő alatt benyújtott szerződésmódosítási kérelem elutasítása esetén sem téríti vissza a Hitelintézet.
2.21. Tulajdoni lap lekérésének díja: Az Adós jelzáloghitelével kapcsolatban a kérelem elbírálásához, az igénylési folyamat során vagy a Szerződésben előírt feltételek teljesülésének igazolásához, azok ellenőrzéséhez szükséges, az ingatlan fedezetre vonatkozó ingatlan-nyilvántartási tulajdoni lap, tulajdoni lap másolat TAKARNET-rendszerből történő Hitelintézet általi lekérdezésének ügyvitelével kapcsolatban felmerülő díj. Mértékét a mindenkor hatályos Hirdetmény tartalmazza. A díj az igénylés benyújtásakor, továbbá a Hitelintézet által előírtak igazolása érdekében, a külön okiratban meghatározott időpontban esedékes. A díjat a folyósítás/szerződéskötés meghiúsulása, illetve a futamidő alatt benyújtott szerződésmódosítási kérelem elutasítása esetén sem téríti vissza a Hitelintézet.
2.22. Ügyleti kamat: A Kölcsönszerződésben megállapodott mértékű hitelkamat, melyet az Adós a folyósított Kölcsön összege után fizet a Hitelintézetnek. A Kölcsönszerződésben a Hitelintézet a szerződéskötés napja szerinti tárgyhóra, vagy az első Kamatperiódusra – Referencia-kamatlábhoz kötött kamat esetén az első referencia-kamatláb periódusra – érvényes ügyleti kamat mértéket tünteti fel, melytől a folyósítás napján a folyósítás napja szerinti, a ténylegesen felszámításra kerülő ügyleti kamat mértéke eltérhet.
Az Ügyleti Kamatot a Hitelintézet a folyósított kölcsön összege után naptári napokra számítja fel. Az első kamatnap a folyósítás napja, az utolsó kamatnap a törlesztést megelőző nap. Az utolsó kamatfizetés a kölcsön lejáratának a napján esedékes. Ha az Adós a kölcsönt lejárat előtt fizeti vissza, az ügyleti kamat a kölcsön visszafizetésének a napján válik esedékessé. A Hitelintézet az ügyleti kamatot a tényleges visszafizetés napját megelőző napig számítja fel.
2.23. Zárlati Díj: A hitelből/kölcsönből fennálló, minden naptári év utolsó munkanapján nyilvántartott tőketartozás összege után megállapításra kerülő díj, mely a következő naptári év első törlesztő részletével esedékes
3. A kölcsön hiteldíjának meghatározása
3.1. A Hitelintézet a hiteldíj mértékének meghatározását a Hpt.-nek, az Fhtv.-nek és a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek a kölcsönök árazására vonatkozó rendelkezései alapján hajtja végre.
3.2. A Hitelintézet - a 3.3 pontban meghatározott kivétellel – a Fogyasztó számára nem nyújt olyan hitelt, amelynek Teljes Hiteldíj Mutatója (THM) meghaladja a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékét.
3.3. A mindennapi élet felszerelési tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek (ide nem értve a gépjárművet) megvásárlásához és szolgáltatások igénybevételéhez nyújtott hitelek (áruhitelek) esetében, amennyiben a hitel folyósítása közvetlenül az áruhitellel érintett termék értékesítőjének, illetve a szolgáltatás nyújtójának történik, a Teljes Hiteldíj Mutató nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértékét.
3.4. A fentiekben definiált THM plafon meghatározása során nem kell figyelembe venni a jelzáloghitel fedezetéül szolgáló ingatlanra vonatkozó vagyonbiztosítás díját.
3.5. Referencia-kamatlábhoz kötött Szerződés esetén a kamat mértékét a választott referencia-kamatláb futamidejének megfelelő időközönként kell a referencia-kamatláb periódus fordulónapját megelőző hónap utolsó munkanapja előtt 2 nappal érvényes referencia-kamatlábhoz igazítani.
3.6. A teljes hiteldíj mutató mértékére vonatkozó fenti rendelkezések alkalmazásánál az érintett naptári félévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére.
4. Egyoldalú szerződésmódosítás
4.1. A Hitelintézet a Szerződés bármely feltételét jogosult módosítani, ha a módosítás az Adós számára nem kedvezőtlen.
Az Adós számára nem kedvezőtlen egyoldalú szerződésmódosítást a Hitelintézet az üzletszabályzata vagy az általános szerződési feltételek módosításával is végrehajthatja, ebben az esetben az üzletszabályzat vagy az általános szerződési feltételek vonatkozó rendelkezése válik a Szerződés részévé. A Hitelintézet ezen, Ügyfél számára nem kedvezőtlen módosítást – amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik –, legkésőbb annak hatálybalépését megelőző banki munkanapon, Hirdetményben teszi közzé.
4.2. Az Adós számára hátrányosan kizárólag a Szerződésben megállapított Ügyleti Kamat, Kamatfelár, költség és díj módosítható egyoldalúan, az Üzletszabályzatban, a jelen ÁSZF-ben és a Kölcsönszerződésben meghatározott feltételek szerint. Egyéb feltétel, ideértve az egyoldalú módosításra vonatkozó kikötést is, egyoldalúan, az Adós számára hátrányosan nem módosítható.
4.3. Ha a Kölcsönszerződés egyoldalú módosításának alapjául szolgáló feltételek a hitelkamat, a kamatfelár, a költség vagy a díj csökkentését teszik lehetővé, a Hitelintézet ezt - a szerződéses kötelezettsége részeként - a Kölcsönszerződésben foglalt szabályok betartásával az Adós javára mindenkor érvényesíti.
4.4. A referencia-kamatlábhoz kötött Ügyleti Kamat esetén a Hitelintézet az Adóst rendszeresen a honlapján és az ügyfelek számára nyitva álló helyiségében kifüggesztve tájékoztatja a referencia-kamatláb változásáról.
4.5. Az új Kamatperiódusban alkalmazott kamat vagy kamatfelár mértékét a kamatperiódus lejártát megelőző 120. napi kamatváltoztatási, illetve kamatfelár-változtatási mutató figyelembevételével állapítja meg a Hitelintézet.
4.6. A Hitelintézet a Kölcsönszerződés futamideje alatt legfeljebb öt alkalommal az egyes Kamatperiódusok lejárta után
a) az Ügyleti Kamatot legfeljebb a Szerződésben meghatározott, a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett kamatváltoztatási mutató,
b) a Kamatfelárat legfeljebb a Szerződésben meghatározott, a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett kamatfelár-változtatási mutató alkalmazásával számított mértékig módosíthatja.
4.7. Ha a Hitelintézet a kamatmódosítás során a kamatváltoztatási, illetve a kamatfelár-változtatási mutató által lehetővé tett mértéknél kedvezőbb hitelkamatot, illetve kamatfelárat alkalmazott, a későbbi kamatperiódusokban a kamat, illetve a kamatfelár mértéke tekintetében adott kedvezményt - annak erejéig - a csökkentendő kamat, illetve kamatfelár mértékébe betudhatja.
4.8. A Szerződés kamatfeltételeinek módosítása esetén a Hitelintézet a Kamatperiódus lejártát megelőző legalább 90 nappal papíron, vagy más a Szerződésben meghatározott Tartós Adathordozón tájékoztatja az Adóst
a) az új Kamatperiódusban alkalmazott kamat vagy Kamatfelár mértékéről,
b) a módosítást követően fizetendő törlesztőrészletek várható összegéről, és ha ennek kapcsán a törlesztőrészletek száma vagy a törlesztés gyakorisága változik, ennek tényéről.
4.9. Ha a Szerződésében meghatározott Kamatperiódus lejárta után a kamat, illetve a Kamatfelár mértéke az újabb Kamatperiódusban az Adósra hátrányosan változik, az Adós a Szerződés költség- és díjmentes felmondására jogosult. A felmondást az Adósnak a Kamatperiódus lejártát megelőző 60 nappal kell közölnie a Hitelintézettel, és annak érvényességéhez az is szükséges, hogy az Adós a fennálló tartozását legkésőbb a Kamatperiódus utolsó napján a Hitelintézet részére teljesítse.
4.10. A Hitelintézet a Szerződésben megállapodott költségeket azok felmerülésekor, a díjakat pedig évente egy alkalommal április 1. napjával hatályos időponttal módosíthatja. A Szerződésben megállapodott díjakat a Hitelintézet legfeljebb a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett előző évi éves fogyasztói árindex mértékével jogosult megemelni.
4.11. A kamaton kívüli díj vagy költség módosítás esetén a módosítást - a módosítás tényét, a díj vagy költség új mértékét és a 4.8.b) pontja szerinti tájékoztatást - a Hitelintézet a hatálybalépést megelőző legalább 30 nappal papíron, vagy más a Szerződésben meghatározott Tartós Adathordozón közli az Adóssal.
4.12. Ha a Szerződés eltérően nem rendelkezik a Hitelintézet a 2. pont szerinti egyoldalú módosításáról annak hatálybalépését megelőzően legalább 60 nappal értesíti az Adóst a Szerződésben meghatározott módon.
4.13. A Szerződés kamatfeltételeinek, díj vagy költség elemeinek módosításával kapcsolatos tájékoztatást a Hitelintézet egyidejűleg az Ügyfelek számára folyamatosan és könnyen hozzáférhető módon, elektronikusan is elérhetővé teszi honlapján. Jelzáloghitel és ingatlanra vonatkozó pénzügyi lízing esetén a Hitelintézet a referencia-kamatláb változásakor az új törlesztőrészlet összegéről a Fogyasztó részére papíron vagy más tartós adathordozón tájékoztatást ad.
4.14. Amennyiben a Szerződésben referencia kamatlábhoz kötött ügyleti kamat kerül megállapításra, a referencia kamatláb változásával együtt automatikusan változik az Ügyleti kamat, erre tekintettel a referencia kamatlábhoz kötött kamat mértékének változása nem minősül egyoldalú kamatmódosításnak.
4.15. Jegybanki alapkamat változása esetén a megváltozott jegybanki alapkamat értékét követő hónap első napjára állítja a Takarékszövetkezet a forint alapú hitelek referenciakamataként.
4.16. A hitel átárazódási ciklusai a naptári hónapokhoz igazodnak és a hónap első napján árazódnak át.
4.17. A legfeljebb 3 éves futamidejű hitel kamatfeltételei a fogyasztó számára hátrányosan egyoldalúan nem módosíthatók.
4.18. A Hitelintézet a módosítás hatálybalépését megelőzően legalább 15 nappal Hirdetményben teszi közzé állami kamattámogatással nyújtott hitel esetén a hitelkamatot, díjat vagy költséget érintő módosítást.
5. Előzetes tájékoztatások és a hitelszerződés rendelkezésre bocsátása:
5.1. Jelzáloghitel igénylése esetén a Hitelintézet azt megelőzően, hogy a Fogyasztót bármilyen Hitelszerződés vagy ajánlat kötné, kellő időben papíron, más adathordozón vagy elektronikus úton egyértelmű és érthető – jogszabályban meghatározott tartalmú – általános tájékoztatást nyújt a Fogyasztónak. A Hitelintézet az általános tájékoztatást követően, de még a szerződéskötés előtt papíron vagy más tartós adathordozón – jogszabályban meghatározott tartalmú – személyre szóló tájékoztatást nyújt a Fogyasztónak, melyet a Hitelintézet haladéktalanul elkészít és átad a Fogyasztónak, amint a Fogyasztó megadta a szükséges információkat a jelzáloghitellel összefüggő igényeiről, pénzügyi helyzetéről és az általa előnyben részesített feltételekről, még mielőtt a Fogyasztót a Hitelszerződéssel kapcsolatban ajánlati kötöttség terheli. A Hitelintézet mind az általános, mind a személyre szóló tájékoztatást díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettségmentesen bocsátja a Fogyasztó rendelkezésére. A Hitelintézet – a jogszabályban meghatározott tartalmú – a személyre szóló tájékoztatóban meghatározott adatokon kívül kizárólag attól elkülönítetten, ahhoz mellékelve ad tájékoztatást.
5.2. Jelzáloghitelre vonatkozó, a Hitelintézetre nézve kötelező erejű ajánlatot a Hitelintézet papíron vagy más tartós adathordozón a személyre szóló tájékoztatóval együtt bocsátja a Fogyasztó rendelkezésére, ha még nem bocsátotta a Fogyasztó rendelkezésére a személyre szóló tájékoztatót vagy az ajánlat eltér a korábban a Fogyasztó rendelkezésére bocsátott személyre szóló tájékoztatótól.
5.3. Jelzáloghitel igénylése esetén a Hitelszerződés tervezetét a Hitelintézet a Fogyasztó kérése nélkül is legalább három nappal a tervezett szerződéskötést megelőzően a Fogyasztó rendelkezésére bocsátja. A Fogyasztó a három nap leteltéig az ajánlatot nem fogadhatja el. A Hitelintézet ajánlati kötöttsége a szerződéstervezet Fogyasztó részére történő rendelkezésre bocsátásától számított 15 napig áll fenn.
6. A kölcsön megfizetésének egyéb szabályai:
6.1. Az Adós a kölcsön összegét és járulékait a Szerződésben meghatározott teljesítési időpontokban (esedékességkor) és törlesztési összegekben tartozik megfizetni. Ha valamely fizetési kötelezettség esedékessége olyan napra esik, amely nem banki munkanap, akkor a teljesítés napja az ezt követő első banki munkanap.
6.2. Az Adós a Szerződés aláírásával felhatalmazza a Hitelintézetet, hogy a Hitelintézetnél vezetett bármely fizetési számláját - az előnyösen rangsorolt hatósági átutalást és átutalási végzést követően, de még a számlatulajdonos által kezdeményezett megbízásokat megelőző sorrendben - a Szerződés szerint esedékes bármely összeggel - kölcsöntőke-, kamat vagy egyéb díj - megterhelje, azaz a lejárt követelést beszámítás útján kiegyenlítse az Adós ez irányú további külön rendelkezése (felhatalmazása) nélkül is. Amennyiben a követelés csak részben kerül kiegyenlítésre, az esedékes összegek tekintetében részteljesítés történik, a fennmaradó részösszeg tekintetében pedig a fenti, terhelésre és beszámításra vonatkozó megbízás tovább él.
6.3. Az Adós tudomásul veszi, hogy az általa teljesített befizetések - a Polgári Törvénykönyv rendelkezéseinek megfelelően - elsősorban a költségekre, majd a Késedelmi kamatra, ezt követően a lejárt és esedékes Ügyleti kamatra és rendszeresen fizetendő díjra, végül az esedékes tőketartozásra kerülnek elszámolásra.
6.4. Az Adós tudomásul veszi, hogy amennyiben az esedékesség/lejárat napjára fizetési kötelezettségét a Szerződés szerint nem teljesíti, illetve a törlesztéshez szükséges forint fedezetet az esedékesség/lejárat napjára fizetési számláján nem biztosítja, úgy az ezt követő naptól a Hitelintézet a lejárt kölcsön tőke összege után, illetve felmondás esetén a felmondáskor egy összegben esedékessé váló tartozás összege után is késedelmi kamatként számolja fel az Ügyleti kamaton felül a Szerződésben, ennek hiányában az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetményben közzétett mértékű, késedelem esetére járó Késedelmi kamatot.
7. Előtörlesztés
7.1. Az Adós a Hitelintézethez intézett, erre irányuló írásbeli nyilatkozattal bármikor jogosult a kölcsön és járulékai teljes, vagy részleges előtörlesztésére. A Takarékszövetkezet előtörlesztést az Adós az Üzletszabályzatban meghatározott számú banki munkanapos előzetes írásbeli értesítése mellett fogad el. Az Adós előtörlesztési értesítésének Xxxxxxxxxxxxxxxxxxxxx történő eljuttatásával egyidejűleg nyilatkozni köteles arról is, hogy az előtörlesztést követően fennmaradó kölcsönt és járulékait
a) változatlan futamidő alatt, de csökkentett törlesztő részletekben, vagy
b) az előtörlesztést közvetlenül megelőzően érvényes havi törlesztő részletek változatlanul tartása és a futamidő esetleges lerövidülése mellett
fizeti meg a fizetés esedékességekor. Az Adós értesítésének elfogadásáról, az előtörlesztést követően fizetendő törlesztő részletekről, illetve a kölcsön módosult futamidejéről a Takarékszövetkezet az Adóst legkésőbb a következő esedékességi napot 5 banki munkanappal megelőzően tájékoztatja. Előzetes értesítés hiányában a Takarékszövetkezet az előtörlesztés céljából beérkező összeget nem tekinti előtörlesztésnek, hanem a technikai számlán kamatmentesen tartja nyilván, és a következő esedékes törlesztő részleteket ebből egyenlíti ki.
7.2. Előtörlesztés esetén a Hitelintézet csökkenti a kölcsön teljes díját az előtörlesztett részlet vonatkozásában a Szerződés eredeti lejárata szerint fennmaradó időtartamára vonatkozó Ügyleti Kamattal és az azon kívüli minden egyéb ellenszolgáltatással.
Az utolsó törlesztő részlet - kamatváltozás, a banki napok időbeli eloszlása, kamatszámításra a Takarékszövetkezet által alkalmazott kamatszámítási viszonyszám változása, előtörlesztés miatt módosulhat. Amennyiben a futamidő utolsó törlesztő részlete ily módon is kevesebb, mint a törlesztő részletének kétszerese, a Takarékszövetkezetnek lehetősége van arra, hogy ne módosítsa a törlesztő részletet, hanem annak pontos összegét a kölcsön lejáratát megelőzően számítsa ki.
7.3. Amennyiben az előtörlesztés összege nem elegendő a teljes fennálló le nem járt tartozás kiegyenlítésére, az előtörlesztés összegéből először a befizetés napjáig felmerült költséget, díjat, majd a kamatot (Késedelmi és Ügyleti kamatot ebben a sorrendben) kell elszámolni, és csak az ezt követően fennmaradt összeget lehet tőke előtörlesztésre fordítani.
7.4. Az előtörlesztett összeg alapján az előtörlesztést követő hónaptól esedékes törlesztő részletek összege – ha a felek eltérően nem állapodnak meg – újraszámításra kerül.
7.5. Az előtörlesztés nem mentesíti az Adóst a Szerződésben vállalt havi törlesztő részletek rendszeres megfizetése alól, kivéve, ha az Adós az előtörlesztéssel a teljes tartozását kiegyenlítette. A teljes tartozás kiegyenlítésekor a Hitelintézet - az időközbeni előtörlesztések figyelembevételével - elszámol az Adóssal.
7.6. Előtörlesztésnél a Hitelintézet Szerződésmódosítási Díjat nem számít fel.
7.7. Előtörlesztés esetén az Adós az előtörlesztett összegre vetített, a Takarékszövetkezet Hirdetménye szerint meghatározott mértékű előtörlesztési díjat tartozik(nak) a Takarékszövetkezet részére megfizetni. A Hitelintézet az Adós részleges vagy teljes előtörlesztése esetén az előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó, esetleges, méltányos, és objektíve indokolt költségeinek Adós általi megtérítésére az alábbi korlátozásokkal jogosult, ha az előtörlesztés olyan időszakra esik, amikor a kamat rögzített:
− az Adós által megtérítendő költségek mértéke nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg egy százalékát, ha az előtörlesztés időpontja és a kölcsön Szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartam az egy évet meghaladja;
− az Adós által megtérítendő költségek mértéke nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg fél százalékát, ha az előtörlesztés időpontja és a kölcsön Szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartam az egy évet nem haladja meg;
− az Adós által megtérítendő költségek nem haladhatják meg az előtörlesztés időpontja és a kölcsön Szerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartamra az Adós által fizetendő kamat összegét az előtörlesztés időpontjában érvényes feltételek figyelembevételével.
Amennyiben az Ügyfél által a Hitelintézetnél vezetett bankszámla egyenlege az előtörlesztési díjra nem nyújt fedezetet, úgy az Adós által előtörlesztés címén a bankszámlán elhelyezett összegből az előtörlesztési díj levonása után megmaradó összeget fordítja a Takarékszövetkezet előtörlesztésre.
7.8. Nem számítható fel előtörlesztési díj abban az esetben, ha az előtörlesztés visszafizetési biztosítékként kötött biztosítási szerződés alapján történt, továbbá ha tizenkét hónap alatt egy alkalommal az Adós által teljesített előtörlesztés összege nem haladja meg a kétszázezer forintot.
7.9. A jelzáloglevéllel finanszírozott esetén - ideértve a jelzálog-hitelintézet által refinanszírozott Hitelszerződést is
- a Hitelintézet jogosult az előtörlesztéssel kapcsolatos, az esetlegesen felmerült, méltányos, az előtörlesztett összeg 1,5 százalékát meghaladó költségét is érvényesíteni, ha az előtörlesztés olyan időszakra esik, amikor a jelzáloghitel kamata rögzített, vagy változó kamatú és az előtörlesztésre a kamatperióduson belül kerül sor. Az Előtörlesztési Díj mértéke ebben az esetben sem haladhatja meg az előtörlesztett összeg két százalékát.
8. Tájékoztatási kötelezettségek
8.1. A Szerződés elektronikus okirati formában való megkötése esetén a fenti rendelkezések a következőképp módosulnak. A Hitelintézet a költség és díj módosulására vonatkozó tájékoztatást elektronikus úton is teljesítheti. A kamatváltozásra vonatkozó tájékoztatás a Hitelintézet papíron vagy más Tartós adathordozón teljesítheti azzal, hogy a közlési határidő nem vagy késedelmes teljesítése - a Fogyasztó Ügyfél számára hátrányos módosítás esetén - jogvesztő.
8.2. A Hitelintézet a módosítással kapcsolatos tájékoztatást elektronikus kereskedelmi szolgáltatás nyújtása esetén a Fogyasztó Ügyfelek számára folyamatosan és könnyen hozzáférhető módon, elektronikusan is elérhetővé teszi.
8.3. Jelzáloghitel esetén a Hitelintézet évente egyszer, illetve a kamatperiódus fordulónapján tájékoztatást ad a Fogyasztónak a tartozásról törlesztési táblázat formájában díj-, költség- és egyéb fizetésikötelezettség- mentesen. A törlesztési táblázat a törlesztőrészletek összegét, a törlesztés gyakoriságát és feltételeit, valamint az egyes törlesztések tőke- és Ügyleti Kamat és az Ügyleti Kamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatás elemét - ideértve díjat, jutalékot, költséget - elkülönítetten tartalmazza. Ha az Ügyleti Kamat nem rögzített, vagy az Ügyleti Kamaton kívüli minden egyéb ellenszolgáltatás - ideértve díjat, jutalékot, költséget - a Hitelszerződésben meghatározottak szerint változhat, a törlesztési táblázatban egyértelműen és tömören jelezni kell, hogy a rendelkezésre bocsátott adatok a változás időpontjáig érvényesek.
8.4. Az Adósnak a kölcsön és járulékai teljes visszafizetéséig haladéktalanul értesítenie kell a Hitelintézetet az alábbi tények és események bekövetkezéséről, a hitel/kölcsön visszafizetését érintő körülmények megváltozásáról:
a) végrehajtási eljárás kezdeményezése az Adós ellen;
b) ha a biztosítékot nem az Adós, hanem harmadik személy - biztosítéknyújtó - nyújtja, a Szerződés bármely biztosítékát érintő végrehajtási, illetve a biztosítéknyújtóval szemben kezdeményezett végrehajtási-, csőd- vagy felszámolási eljárásról;
c) bármilyen hatósági vagy bírósági határozatról - függetlenül attól, hogy az jogerős-e -, amely az Adós számára az Adós Takarékszövetkezettel szemben fennálló kölcsöntartozásának 10%-át (tíz százalékát) meghaladó fizetési kötelezettséget ír elő;
d) bármely, az Adóssal, illetve a biztosítéknyújtóval szemben foganatosított végrehajtási cselekményről;
e) az Adós teherviselő képességét befolyásoló körülményekben, jövedelmi, vagyoni, pénzügyi helyzetében bekövetkezett változásokról;
f) az Adós által olyan társaságban szerzett tulajdonosi részesedésről, amely társaság szintén hitelezési kapcsolatban áll a Takarékszövetkezettel, amennyiben az Adós erről tudomást szerez;
g) az Adósnak harmadik személlyel szemben fennálló 30 (harminc) napon túli, lejárt fizetési kötelezettségéről;
h) a Takarékszövetkezet és az Adós közötti szerződéses kapcsolat fennállása alatt az azonosítás során megadott adatokban, illetve a tényleges tulajdonos személyét érintően bekövetkezett változásokról, a tudomásszerzést követő 5 (öt) munkanapon belül;
i) az Adós kötelezettségvállalásairól.
Az Adós jelen pontban írt tájékoztatási kötelezettségei elmulasztása súlyos szerződésszegésnek minősül, melynek alapján a Hitelintézet jogosult a Szerződést azonnali hatállyal felmondani és az Adós szerződéses kötelezettségeit lejárttá tenni.
9. A Szerződés megszüntetése, felmondás
9.1. A Szerződés felmondását megelőzően a Hitelintézet az Adósnak, a Kezesnek és a személyes adósnak nem minősülő Zálogkötelezettnek küldött írásbeli fizetési felszólításban felhívja az Adós, a Kezes, illetve a Zálogkötelezett figyelmét a teljes fennálló és a lejárt tartozás összegére, a fizetendő kamat és késedelmi kamat mértékére, valamint a nemfizetés esetén teljesítendő további kamatteherre és a tartozás rendezésének elmaradása esetén a várható jogkövetkezményekre.
9.2. A Hitelintézet a Hitelszerződés felmondását az Adósnak, a Kezesnek és a személyes adósnak nem minősülő Zálogkötelezettnek is megküldi.
9.3. Egyidejűleg köteles továbbá a Hitelintézet az Adósnak bemutatni az Adós által a Hitelszerződés megkötésétől kezdődően - egyes évekre összesítve, de az Adós külön kérésére havi bontásban is - teljesített törlesztő
részletek, a visszafizetett tőkeösszeg, az elszámolt kamat, késedelmi kamat és egyéb költségek, továbbá a tőkésített kamat és a fennálló tartozás alakulását.
9.4. A lakáscélú Hitelszerződés esetében a Hitelszerződés felmondását követő kilencvenedik nap eltelte után a Hitelintézet az Adós nem teljesítése miatt a felmondás napját megelőző napon érvényes ügyleti kamatot, költséget és díjat meghaladó mértékű késedelmi kamatot, költséget és díjat nem számít fel.
9.5. A Szerződésben, illetve a jelen ÁSZF-ben meghatározott szerződésszegési események bekövetkezte/fennállta esetén a Hitelintézet jogosult - a rendeltetésszerű joggyakorlás elvének megfelelően, az adott körülmények által megengedett mértékben az Adós érdekeit lehetőség szerint figyelembe véve – a Szerződést azonnali hatállyal felmondani és a fennálló hitel/kölcsön tartozást egy összegben lejárttá tenni.
9.6. A Hitelintézet azonnali hatállyal jogosult felmondani a Szerződést, ha:
a) ha az Adós a Szerződésből eredő bármely fizetési kötelezettségét annak esedékességét követő 30 napon belül nem teljesíti;
b) ha az Adós a Kölcsönt egészben vagy részben a céljától eltérően használja fel;
c) ha a Kölcsön fedezetéül szolgáló ingatlan biztosíték állaga bármely okból tartósan romlik, vagy hitelbiztosítéki értéke tartósan csökkent, és az Adós, illetve a Zálogkötelezett a Hitelintézet által megjelölt határidőig annak állagát nem állítja helyre, vagy a Kölcsön fedezetét további ingatlanbiztosítékkal nem, vagy nem kellő mértékben egészíti ki;
d) ha a Szerződés alapján a Hitelintézet által megkövetelt vagyonbiztosítás díját az arra kötelezett nem, vagy csak részben fizeti meg, vagy e biztosítási szerződést valamely lényeges részében (pl. kockázati kör, biztosítási összeg) a Hitelintézetre hátrányos módon megváltoztatja;
e) az Adósnak vagy a Zálogkötelezettnek a fedezet elvonására irányuló magatartása veszélyezteti a Kölcsön visszafizetésének lehetőségét;
f) ha a Zálogkötelezett az ingatlan fedezetben bekövetkezett káresemények miatt a Hitelintézet által helyreállítási kötelezettséggel átadott biztosítási összeget e céltól eltérően használja fel;
g) ha a Kölcsön biztosítékául szolgáló bármely ingatlanra a Hitelintézet előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül olyan jogot, vagy tényt jegyeznek be az ingatlan-nyilvántartásba vagy a földhivatali nyilvántartásban széljeggyel igazolhatóan ilyennek bejegyzése folyamatban van, amely a Hitelintézet kielégítési jogának lehetséges mértékét vagy igényérvényesítésének lehetséges időpontját a Hitelintézet számára kedvezőtlenül befolyásolhatja (pl. végrehajtási jog, további jelzálogjog);
h) ha az Adós vagy a Kezes vagyonára, avagy a jelzálogul lekötött valamelyik zálogtárgyra – a Hitelintézetnek a Szerződés szerinti követelése kivételével – bármely kötelezettség fejében, akár bírósági, akár más hatósági eljárás indul, avagy valamelyik zálogtárgyra más zálogjogosult a bírósági végrehajtás mellőzésével őt megillető kielégítési jogát gyakorolja;
i) az Adós, a Zálogkötelezett vagy a Kezes a Kölcsön fedezetével, biztosítékával vagy céljának megvalósulásával kapcsolatos vizsgálatot – figyelmeztetés ellenére – akadályozza, ideértve azt az esetet is, ha a jelen ÁSZF vagy a megkötött Szerződések, valamint a jogszabályban előírt adatszolgáltatási, együttműködési kötelezettségét bármely fél megszegi;
j) ha az Adós a Szerződésben rögzített hitelcélt bármely okból nem valósítja meg;
k) A Polgári Törvénykönyvről szóló törvényben foglalt bármely felmondási ok bekövetkezik.
A felmondás vagy az azonnali hatályú felmondás jelen ÁSZF-ben és/vagy a megkötött Szerződésekben nem szabályozott eseteiben a Ptk. vonatkozó rendelkezései az irányadóak az alábbiakban kifejtettek szerint. A Hitelintézet azonnali hatállyal felmondhatja a Szerződést, ha
l) az Adós körülményeiben lényeges kedvezőtlen változás állt be, és az Adós felszólítás ellenére nem ad megfelelő biztosítékot;
m) a Kölcsönnek a Szerződésben meghatározott célra való fordítása lehetetlen, vagy az Adós a Kölcsönt nem erre a célra használja fel;
n) az Adós a Hitelintézetet megtévesztette, és ez a Szerződés megkötését vagy annak tartalmát befolyásolta;
o) az Adós a fizetőképességére vonatkozó, valamint a Kölcsön fedezetével, biztosítékával vagy céljának megvalósulásával kapcsolatos vizsgálatot akadályozza;
p) az Adós fedezet elvonására irányuló magatartása veszélyezteti a Kölcsön visszafizetésének lehetőségét;
q) a Kölcsönre nyújtott Biztosíték értéke vagy érvényesíthetősége jelentősen csökkent, és azt az Adós a Hitelintézet felszólítására nem egészíti ki;
r) az Adós a Szerződés alapján fennálló fizetési kötelezettsége teljesítésével késedelembe esik, és mulasztását felszólításra sem pótolja.
9.7. Amennyiben az Adósnak a Hitelintézettel, vagy a Szövetkezeti Hitelintézeti Integráció bármely tagjával szemben fennálló kötelezettségei közül bármelyik tekintetében valamely azonnali hatályú felmondási ok fennáll, úgy a Hitelintézet jogosult az Adóssal fennálló valamennyi szerződését azonnali hatállyal felmondani.
9.8. Amennyiben az Adós Hitelintézettel szemben fennálló több Kölcsöntartozása közül bármelyik tekintetében valamely azonnali hatályú felmondási ok fennáll, úgy a Hitelintézet jogosult az Adóssal szemben fennálló valamennyi szerződését azonnali hatállyal felmondani.
9.9. Hitelintézet jogosult a kölcsönszerződést az Adós megfelelő biztosíték adására történő felszólítása nélkül felmondani, ha nyilvánvaló, hogy az Adós megfelelő biztosíték nyújtására nem képes.
9.10. A Hitelintézet a Szerződés felmondását az Adósnak, a Xxxxxxxx és a személyes adósnak nem minősülő Zálogkötelezettnek is megküldi.
9.11. Az Adóssal szemben fennálló lejárt követelés érvényesítésével kapcsolatban felmerülő valamennyi költséget az Adós köteles viselni. A Hitelintézet a követelés érvényesítésével felmerült és általa megfizetett költségeket jogosult a megfizetéssel egyidejűleg tőkésíteni, és ettől a naptól kezdődően, az így megállapított tőkeösszeg után Késedelmi Kamatot felszámítani.
10. Ellenőrzés
10.1. A Hitelintézet jogosult ellenőrizni a Kölcsön fennállása alatt – akár szakértő közreműködésével is – a szerződés dologi biztosítékainak meglétét és állapotát, továbbá hogy az Adós, a Zálogkötelezett, illetve a Kezes teljesíti-e a jelen ÁSZF és a Szerződés alapján őt terhelő kötelezettségeit, illetőleg minden olyan tényt és adatot, amely az Adós, a Zálogkötelezett valamint a Kezes szerződésszerű teljesítését befolyásolhatja. Az ellenőrzés állhat adat, illetve tájékoztató kéréséből, valamint helyszíni ellenőrzésből is.
10.2. Az Adós, a Zálogkötelezett, illetve a Xxxxx köteles a Hitelintézet felhívására az abban megszabott határidő alatt megtéríteni a Hitelintézetnek a szakértő igénybevételével felmerült költségeit, ha az ellenőrzés a felhívásban megjelölt szerződő Fél szerződésszegő magatartása miatt vált szükségessé.
10.3. A Hitelintézet a lakossági hitelek céljának megvalósulását minden esetben jogosult ellenőrizni. Az ellenőrzés az eltérő hitelcélok esetén eltérő módon kerül megvalósításra.
10.4. A Takarékszövetkezet jogosult az Adós fizetőképességét, pénzügyi helyzetét folyamatosan ellenőrizni. Az ellenőrzési jog különösen az Adós jövedelmi-, vagyoni-, pénzügyi helyzetére vonatkozó azon adatok és tények bekérését, illetve helyszíni ellenőrzését jelentik, amelyek alapján az Adós Takarékszövetkezet általi minősítése elvégezhető, teherviselő képessége megítélhető, valamint fizetőképességének alakulása nyomon követhető.
10.5. Az Adós tudomásul veszi, hogy a Szerződés fennállása alatt más hitelintézettől csak a Takarékszövetkezet előzetes, írásbeli hozzájárulásával vehet igénybe hitelt. Az Ügyfél köteles továbbá a Takarékszövetkezetet haladéktalanul, írásban tájékoztatni a szerződéskötést követően keletkezett minden további, ebbe a körbe tartozó olyan kötelezettségvállalásáról, amely fizetőképességét alapvetően befolyásolja.
11. Központi Hitelinformációs Rendszer (a továbbiakban: KHR):
A Szerződés aláírásával az Adós megerősíti, hogy a Központi Hitelinformációs Rendszerről szóló – a Szerződés elválaszthatatlan részét képező mellékletben, valamint az Általános Üzletszabályzat mellékletében foglalt – Tájékoztatást a Szerződés megkötését megelőzően, illetve szerződéskötés kezdeményezés előtt megismerte és annak tudomásulvételére vonatkozó nyilatkozatot a szerződéskötés, illetve szerződéskötés kezdeményezés előtt aláírta.
12. Kézbesítési szabályok
12.1. A szerződő felek megállapodnak, hogy egymás közötti kapcsolattartásuk során valamennyi értesítést és közlést írásban kell elküldeni a másik fél részére. Ennek módja lehet:
a) személyes átadás, a kézbesítés megtörténtének tényét és időpontját hitelesen tanúsító módon (pl.: az átadás illetve átvétel tényét két együttesen jelenlévő tanú aláírásával igazolja; a két tanú együttes jelenlétében átadott küldemény kézbesítettnek tekintendő akkor is, ha az átvételt a címzett megtagadja, és ennek ténye kerül jegyzőkönyvben rögzítésre);
b) ajánlott vagy tértivevényes postai küldemény útján, mely esetben az ajánlott postai küldeményt a kézbesítés megkísérlésének napján a feladó fél kézbesítettnek tekinti, ha a címzett fél az átvételt megtagadta. Ha a
kézbesítés azért volt eredménytelen, mert a címzett a nyilatkozatot nem vette át, a tudomásszerzés időpontja
- ha nem kereste jelzéssel érkezik vissza: a kézbesítés megkísérlését követő 10. munkanap,
- ha „átvételt megtagadta” jelzéssel érkezik vissza: a kézbesítés megkísérlésének napja,
- ha „cím nem azonosítható”, „címzett ismeretlen”, „elköltözött”, „kézbesítés akadályozott” vagy, bejelentve: meghalt” jelzéssel érkezik vissza, a visszakézbesítés napja.
c) telefax üzenet vagy (Ügyfél ezirányú igénye esetén) elektronikus levél (e-mail) útján, a Szerződésben megjelölt telefax számra illetve e-mail címre, mely esetben az értesítést / közlést az „activity reportban” megjelölt időpontban kell kézbesítettnek tekinteni.
12.2. Az Adós saját felelősségére köteles gondoskodni arról, hogy az értesítést a megjelölt telefonszámon működő telefaxra vagy e-mail címre a Takarékszövetkezet mindenkor képes legyen az elküldeni.
12.3. Az Ügyfél szabadon jogosult a Szerződésben meghatározni, hogy a Takarékszövetkezet az értesítéseit, visszaigazolásait milyen telefaxszámra vagy e-mail címre küldje. Az Ügyfél tudomásul veszi, hogy az értesítéshez fűződő joghatások az értesítéseknek a megjelölt telefaxszámra vagy e-mail címre történő megérkezésével abban az esetben is beállnak, ha az értesítéseket az Ügyfél nem közvetlenül kapja kézhez. Ennek minden felelősségét és kockázatát az Ügyfél viseli.
13. Egyéb rendelkezések
13.1. A Takarékszövetkezet előzetes, írásbeli hozzájárulása nélkül az Ügyfél a Szerződésből eredő jogait másra nem engedményezheti, illetve kötelezettségeit tartozásátvállalás útján nem ruházhatja át.
13.2. A Takarékszövetkezet jogosult a Szerződésből eredő jogait az Ügyfél előzetes engedélye nélkül részben vagy egészben engedményezni, átruházni. Az engedményezés megtörténtéről a Takarékszövetkezet az Ügyfelet írásban tájékoztatja.
13.3. Amennyiben a Takarékszövetkezet nem érvényesít a Szerződés alapján őt megillető valamely jogot, vagy ilyen jog gyakorlásával késlekedik, vagy azokat csak részben gyakorolja, ez nem jelenti azt, hogy a Takarékszövetkezet erről a jogáról lemond.
13.4. A Takarékszövetkezet a Szerződés előkészítése és megkötése során a szerződő fél azonosítását eredeti iratok, okmányok vagy ezek hiteles másolata alapján végzi, és jogosult azokról – a szerződő fél kifejezett tiltása hiányában – másolatot készíteni.
13.5. A Szerződés – eltérő megállapodás hiányában - a szerződő felek általi együttes aláírás napján lép hatályba.
13.6. Eltérő megállapodás hiányában mind Magyarországon, mind Magyarország területén kívül a kapcsolattartás-, írásbeli vagy szóbeli értesítés nyelve a magyar nyelv.
13.7. Amennyiben a Szerződésről idegen nyelvű példány is készül, akkor értelmezési vita esetén a Szerződés magyar nyelvű változata az irányadó.
13.8. Az ÁSZF rendelkezései mind az Ügyfélre, mind a Takarékszövetkezetre nézve kötelezőek, de az egyedi Szerződésben azoktól kölcsönös egyetértéssel írásban el lehet térni, amennyiben az nem ütközik valamely jogszabály rendelkezéseibe.
13.9. A szerződő felek megállapodnak, hogy amennyiben a szerződés nem kerül közokiratba foglalásra és a náluk lévő szerződési példányok között eltérés van, úgy a Takarékszövetkezet által őrzött példány rendelkezéseit fogadják el irányadónak.
13.10. A Szerződés aláírásával különösen a fogyasztónak minősülő Xxxx/Ügyfél megerősíti, hogy a személyes adatait érintő adatkezelésre vonatkozó, a Szerződés mellékletét képező tájékoztatást a Szerződés megkötését megelőzően megismerte és annak tudomásul vételére vonatkozó nyilatkozatot a szerződéskötés előtt aláírta.
13.11. A Szerződés, az ÁSZF, valamint a Hirdetmény alatt a Szerződés aláírásakor hatályos szerződés, ÁSZF, valamint Hirdetmény illetve azoknak a Takarékszövetkezet által a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvénynek megfelelő módon végrehajtott egyoldalú, illetve a felek általi kétoldalú módosítása alapján mindenkor hatályos szövege értendő.
13.12. Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Szerződésből eredő vitáikat megkísérlik polgári peres eljáráson kívül, tárgyalásos úton rendezni. Ennek eredménytelensége esetén a Szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén a Számlatulajdonos a Magyar Nemzeti Bank mellett működő Pénzügyi Békéltető Testületnél eljárását kezdeményezheti.
Az Adós/Ügyfél a Szerződés aláírásával kijelenti, hogy a Takarékszövetkezet Általános Üzletszabályzatát, annak tartalmát megismerte és elfogadja.
A jelen Általános Szerződési Feltételek elválaszthatatlan mellékletei:
1/a. számú melléklet: Nyilatkozat a KHR-re vonatkozóan természetes személy Ügyfél esetén
2/a. számú melléklet: Tájékoztató a központi hitelinformációs rendszer-re (a továbbiakban: KHR) irányadó szabályokról, a nyilvántartás céljáról, a nyilvántartott személyt megillető jogokról, a KHR által kezelt adatok felhasználásáról, valamint az adatok átadásáról (természetes személy részére)