Contract
2020
A Dombóvári Városgazdálkodási Nonprofit Kft.
2020. ÉVI BESZÁMOLÓJA
a
KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS KERETÉBEN ELVÉGZETT FELADATOKRÓL
Xxxx Xxxxx
ügyvezető
2021. február Dombóvár
I. A Dombóvári Városgazdálkodási Nonprofit Kft. célszerinti tevékenységének bemutatása
A Dombóvári Városgazdálkodási Nonprofit Kft. (Nkft.) alapító okirata szerinti alapvető célja a városüzemeltetési feladatok ellátása, tartósan munkanélküliek szociális foglakoztatásokba vonása, munkába való visszatérésük segítése, együttműködés Dombóvári Város Önkormányzatával a város arculatának egységes megteremtéséért, a város épített környezetének megóvása, fejlesztése.
A célok megvalósítása érdekében az NKft. Dombóvár Város Önkormányzatával feladat- ellátási szerződéseket kötött. Az NKft. ezen szerződések, illetve az Önkormányzat által meghatározott egyéb feladatok végrehajtásának érdekében működik, vállalkozási tevékenységet alaptevékenységét nem veszélyeztető módon folytathat.
II. A Nonprofit Kft. gazdálkodása
A fenti programok megvalósítása érdekében a Dombóvári Városgazdálkodási Nonprofit Kft. önálló gazdálkodást folytat. Gazdálkodásának alapja: törzstőkéje, az Önkormányzattal megkötött feladat-ellátási szerződésekből adódó bevételek, a bérleti díj bevételek, valamint eseti megrendelésekből, szerződésekből, vállalt programokból származó bevételek voltak.
Az NKft. tevékenysége az alapító okiratban meghatározott tevékenységekből áll. Az alapító okirat rendelkezik a közhasznú jogállású tevékenységek köréről, mely teljes egészében lefedi működésünket. Ebből adódóan kizárólag közhasznú és kiemelten közhasznú tevékenységeket végzünk.
Az Önkormányzat és az Nkft. 2017-ben közszolgáltatási szerződést kötött a társaság által ellátott közfeladatokról, melyet a felek négy alkalommal módosítottak. A képviselő-testület a közszolgáltatónak járó ellentételezés összegét az utolsó módosításnak megfelelően a 2020. évre 85.973.000 forintban határozta meg.
Az Nkft. 2020-as évben a korábbi évek gyakorlatának megfelelően működött. Az Önkormányzattal megkötött feladat-ellátási szerződésekből adódó egyéb bevételek az Nkft- nél nem jelentkeztek.
2018. április hónaptól az önkormányzati lakások kezelését a tulajdonos saját hatáskörbe vonta. Ezen időszak után lakbérbevétel az Nkft-nél nem keletkezett.
A Tolna Megyei Kormányhivatal Dombóvári Járási Hivatal Munkaügyi Hivatala és cégünk között szoros kapcsolat alakult ki a közfoglalkoztatási programok lebonyolításában, melynek alapján a 2020-as évben is kötöttünk közfoglalkozási programok lebonyolítására szerződéseket.
Az Nkft. a városüzemeltetési tevékenységét állandó létszámmal, időszakosan közfoglalkoztatottak bevonásával, a szerződésben foglaltak és eseti megrendelések szerint végzi.
A városi parkgondozási tevékenységet cégünk 2020-ban a közszolgáltatási szerződés,
valamint eseti megrendelések alapján végezte.
III. A Nonprofit Kft. feladatai és tevékenysége 2020-ban Közszolgáltatási feladatok
X.xx. | Közfeladat | A közfeladat ellátása érdekében végzett közhasznú tevékenység | A közfeladat teljesítését előíró jogszabályhely |
1. | Helyi közfoglalkoztatás, Közfoglalkoztatás szervezése | Munkaerőpiacon hátrányos helyzetű rétegek képzésének, foglalkoztatásának elősegítése és a kapcsolódó szolgáltatások; Mezőgazdasági termelő, termékfeldolgozó tevékenység | Mötv.* 13. § (1) 12. pont; 15.§ 1991. évi IV. tv.** 8. § (4) bek. a)-c) pontok |
2. | A helyi közutak és tartozékainak kialakítása és fenntartása; A közúthálózat fejlesztése, fenntartása, üzemeltetése | Helyi közútkezelői feladatok ellátása | Mötv. 13. § (1) 2. pont + 1988. évi I. tv.*** 8. § (1) bek. a) pont 3. |
3. | Településüzemeltetés | Városi köztemetők üzemeltetése kegyeleti közszolgáltatási szerződés keretében | Mötv. 13. § (1) 2. pont |
4. | Ingatlankezelés | JAM-csarnoküzemeltetése | Mötv. 13. § (1) 9. pont |
5. | Közparkok és egyéb közterületek kialakítása és fenntartása | a.) Parkgondozási és közterület-fenntartási feladatok b.)Játszóterek fenntartása | Mötv. 13. § (1) 2. pont |
6. | Környezet-egészségügy | a.) Gyepmesteri feladatok ellátása b.)Hulladékszállítás c.) Xxxxxxx xxxx nyilvános WC fenntartása | Mötv. 13. § (1) 5. pont |
7. | Polgárivédelmi és katasztrófavédelmi feladatok | Polgárivédelmi és katasztrófavédelmi feladatok | Mötv. 13. § (1) 12. pont |
8. | Egyéb, a közszolgáltatási szerződés mellékletében rögzített feladatok | Egyéb feladatok |
* 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól
**1991. évi IV. törvény a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról
***1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről
1. Helyi közfoglalkoztatás, közfoglalkoztatás szervezése, közérdekű munkavégzés
A 2020. évben az alábbi közfoglalkoztatási programok megvalósítására kötöttünk támogatási szerződést.
2020-ban indult programok
Program neve | Időtartama | Létszám (fő) tervezett | Átlagos feltöltöttség |
Járási Startmunka mintaprogram, Mezőgazdasági program | 2020.03.01- 2020.12.31. | 6 | 82,88 % |
Járási Startmunka mintaprogram, Helyi sajátosságokra épülő program | 2020.03.01- 2021.02.28. | 5 | 78,63 % |
Hosszabb időtartamú közfoglalkozatási program | 2020.03.16- 2020.10.14. | 23 | 85,79 % |
Hosszabb időtartamú közfoglalkozatási program | 2020.10.15- 2021.02.28. | 23 | 76,73 % |
Összesen | 57 | 80,9 % |
- A 2020-as évben a Mezőgazdasági program a dombóvári 4591-es hrsz-ú önkormányzati tulajdonú ingatlanon, vagyonkezelési szerződés keretében zajlott. Az 1,06 ha területen a terveknek megfelelő növények: fűszer-, étkezési és cseresznyepaprika, valamint uborka ültetése, telepítése megtörtént. A 2020-as évben előállított termények részben értékesítésre kerültek, illetve az értékesítésük folyamatban van. A termény értékesítések bevétele a közfoglalkoztatási programba kerül visszaforgatásra.
- A 2020-as évben a Helyi sajátosságokra épülő program térkő, valamint szegélykő gyártásra indult. A 2020-as kezdeti évben, mivel ez volt az induló év, összesen 21.080 db térkő és 608 db szegélykő legyártása történt meg. A jól sikerült bevezető évet követően, a megszerzett tapasztalatokat felhasználva a 2021. évben fokozni kívánjuk a termelést, ezért emeljük a programban foglalkoztatottak számát, valamint a szükséges eszközök, sablonok mennyiségét. A termékek nem kerülnek értékesítésre, hanem az önkormányzat tervezett városi beruházásait támogatják, csökkentve azok bekerülési értékét.
- A 2020-as évben visszakerült az Nkft-hez az alábbi ágyások gondozása:
• egynyári virágok 256 m2
• virágtartó ládák 37 db
• virágkompozíciók 7 db
• oszlopokon elhelyezett virágok 352 db
• rózsaágyások 196 m2
• évelő ágyások 1502 m2
Ezeket a feladatokat az Nkft a Hivatal munkatársaival közösen látja el. Az itt feltüntetett területek kizárólag az Nkft kezelésében vannak.
- A 2020. év során a Hosszabb időtartamú közfoglalkozatási programban az alábbi feladatokat láttuk el közfoglalkoztatottak bevonásával:
□ Burkolt felületek takarítása
□ Buszmegállók takarítása
□ Buszmegállók mosása
□ Szeméttárolók ürítése
□ Parkolók takarítása
□ Hulladékgyűjtés (szemét szedése)
□ Lombgyűjtés és szállítás
□ Heves esőzés, vihar által okozott kár megszüntetése
□ Közös bejárás alapján a közterületi fák metszése
□ Xxxxxxxx művelésbe vonandó terület takarítása testületi döntés értelmében
□ Gunarasi Betlehemi kompozíció szállítása
□ Gyalogos közlekedést zavaró, akadályozó, belógó növényzet gondozása a város területén
□ Síkosság mentesítés
□ Molinók kihelyezése
□ Jelzőoszlopok, jelzőtáblák helyreállítása, cseréje
□ Játszótéri elemek javítása, mázolása, elemek cseréje.
□ Hídnév, utcanév táblák javítása, kihelyezése
□ Kosárpalánkok javítása
□ Beton fedőlapok gyártása, kihelyezése
□ Sövények gondozása
□ Zászlózás
□ Kaszálási feladatok
□ Forgalomkorlátozó oszlopok gyártása, mázolása, kihelyezése
□ Járdajavítások
□ Padok javítása, mázolása, kihelyezése
□ Parlagfű elleni védekezés
□ Térköves felületek javítása
□ Padok, játszótéri elemek készítése, cseréje
□ Anyagszállítás,
□ Közúti baleseteknél törmelék, olajfoltok eltakarítása.
□ Szelektív hulladékgyűjtő szigetek környezetének tisztítása
□ Magasságkorlátozó kapuk javítása, átalakítása, cseréje.
□ Játszótéri homokozók gazolása, homokcseréje.
□ Kerti szegély, járdalap gyártás a telephelyen
□ Szabadság u. 14. kovácsoltvas jellegű rácsok készítése
□ Beszakadások elkerítése, feltárása, helyreállítása
□ Csatorna rácsok javítása, cseréje
□ Törmelék elszállítások
□ Táblák kihelyezése útlezárásokhoz
- A 2020. évben az alábbi közérdekű foglalkoztatás történt
A M unkaügyi H ivatallal, továbbá a Tolna Megyei Kormányhivatallal együttműködve közérdekű munkavégzésre és közérdekű munka végrehajtásának helyszínéül biztosítjuk a feltételeket, ennek kapcsán feladatunk a kapcsolattartás a pártfogó felügyelővel.
A 2020-as évben a közérdekű munkavégzés keretében, munkaügyi hivatallal közreműködve
az alábbi óraszámok kerültek ledolgozásra:
- 20 főre 1424 óra lett kiszabva, ebből eddig 534 órát dolgoztak le.
- A Tolna Megyei Kormányhivatal Hatósági Főosztály Igazságügyi Osztályával együttműködve összesen 25 fő elítélt dolgozott a temetőkben 5479 óra büntetés ledolgozását elvégezve. 7 fő teljesítette a kirótt óraszámot 18 fő ledolgozása még folyamatban van.
2. A helyi közutak és tartozékainak kialakítása és fenntartása
A közszolgáltatási szerződés keretében közlekedési táblák és utca névtáblák cseréjére, helyreállítására, valamint kiemelt burkolatszegéllyel ellátott útszakaszokon az útburkolat tisztítására került sor.
Dombóvár város közútjainak hóeltakarítási és síkosságmentesítési feladatait a 2020.12.15. - 2021.02.15. közötti téli időszakban, a mellékelt táblázat mutatja be.
3. Településüzemeltetés
A településüzemeltetési feladatokon belül az Nkft. feladata a városi köztemetők üzemeltetése kegyeleti közszolgáltatási szerződés keretében.
Az Önkormányzat a városi köztemetők üzemeltetésére pályázatot írt ki, amely feladatot 2017. január 1. napjától 2020. március 31. napjáig az Nkft., mint nyertes ajánlattevő látta el szolgáltatási koncesszió formájában. A 2020. március 31-i hatállyal lejáró szerződést a felek a 7/2020. (III.27.) sz. Kt. határozat alapján, 2020. április 1-i hatállyal 2024. december 31-ig meghosszabbították.
Ezt követően, Dombóvár Város Önkormányzata a 123/2020.(XII.) sz. Kt. határozatában, az egyes településüzemeltetési és környezet-egészségügyi közfeladatok ellátásával kibővítette
– korábban megkötött – közszolgáltatási szerződést. Ezzel 2021. január 1. napjától 2024. december 31. napjáig, az Nkft-t bízta meg a kegyeleti közszolgáltatási feladatok ellátásával.
A megbízás értelmében az Nkft. látja el a Dombóvár, Hetényi úti 30.010 m2 és a Horvay
utcában lévő 51.303 m2 területű köztemetők üzemeltetését.
a.) Sírhelygazdálkodás
A kegyeleti közszolgáltatási szerződés rendelkezik arról, hogy az üzemeltető a tárgyévet követő év február 28. napjáig köteles tételesen elszámolni az önkormányzatnak az értékesített és újra megváltott sírhelyek mennyiségéről, a fenntartási és igénybevételi díjakról, valamint a fenntartási és üzemeltetési költségekről.
Ez alapján a sír-, és urnahelyek, valamint azok újraváltásának díját, a létesítmény igénybevételi díjakat, a temető fenntartási hozzájárulást, az első sír kiásásának díját jogosult beszedni az Nkft.
2020. évi sírhelygazdálkodás
Sírhely megnevezése | Első megváltás db | Újraváltás db |
Felnőtt 1-es hantos | 29 | 9 |
Felnőtt 1-es hant nélküli | -- | -- |
Felnőtt 2-es hantos | 5 | 12 |
Felnőtt 2-es hantnélküli | 16 | -- |
Gyermeksírhely | -- | 2 |
Urnasírhely hant nélküli 1-es | 3 | -- |
Urnasírhely hant nélküli 2-es | 6 | 2 |
Urnafülke | 12 | 4 |
Családi urnafal 4-fős | 19 | -- |
Sírbolthely 2 fős 60 év | 2 | -- |
Sírbolthely 4 fős 60 év | -- | -- |
Sírbolthely 4 fős 100 év | -- | -- |
A temetőkben 2020. évben összesen 203 temetés történt, amely 17% -al több az előző évi temetések számához viszonyítva. Ebből 6 volt köztemetés, valamint 37 esetben került sor ravatal nélküli temetésre. Sírhely-rongálás 1 esetben történt. Itt a hozzátartozó feljelentést tett. Ezt rendőrségi eljárás keretében kivizsgálták.
Mindkét általunk üzemeltetett temetőben térfigyelő kamera-rendszer került kiépítésre az elmúlt években, amelyeket a teljes lefedettség érdekében tovább szeretnénk bővíteni.
b.) Temetőgondnokság
Az üzemeltető kötelezettsége temetőgondnok alkalmazása a teljes nyitvatartási idő alatt. A temetők nyitvatartását a 25/2001. (VI.28) rendelet határozza meg, és üzemeltetési jellegénél fogva hétvégén és ünnepnapokon is nyitva tart.
A gondnoki szolgálatot ehhez igazítva alakítottuk ki, ehhez 10 fő gondnok alkalmazása volt szükséges.
A gondnoki szolgálat keretében a dolgozók segítséget nyújtanak a hozzátartozóknak, biztosítják a zavartalan temetések feltételeit, segítik a temetkezési vállalkozók és műkövesek munkáját, biztosítják a temető rendezettségét, tisztaságát, elvégzik a szükséges kisebb karbantartási feladatokat.
A gondnoki szolgálatot megváltozott munkaképességű dolgozók és közfoglalkoztatottak alkalmazásával oldjuk meg. A Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal jogutódja, a Budapest Főváros Kormányhivatala Rehabilitációs Főosztálya (BFKH) által biztosított támogatás keretében a gondnoki béreket és járulékokat teljes egészében támogatásból tudjuk finanszírozni.
Ez a foglalkoztatási forma biztosítja azt, hogy a temetők gondnoki szolgálata biztosított, a kegyeleti közszolgáltatási szerződésben foglaltaknak maximálisan eleget tudunk tenni.
c.) Pénzügyi adatok
A bevételek és kiadások az alábbiak szerint alakultak a tárgyévben:
Megnevezés | Saját bevételek | Megváltozott munka- képességű munkavállalók támogatása (REHAB) | Összesen (Ft) |
Sírhelymegváltás, újraváltás bevétele | 2.689.323 | 0 | 2.689.323 |
Egyéb bevétel (ravatalozói díjak, hűtési díjak, engedélyek) | 6.111.021 | 0 | 6.111.021 |
Támogatás | 0 | 9.939.657 | 9.939.657 |
Bevételek összesen: | 8.800.344 | 9.939.657 | 18.740.001 |
Dologi, anyagjellegű költségek | 5.402.963 | 0 | 5.402.963 |
Személyi jellegű költségek | 3.354.938 | 9.939.657 | 13.294.595 |
Felhalmozási jellegű költségek | 452.897 | 0 | 452.897 |
Ráfordítások összesen | 9.210.798 | 9.939.657 | 19.150.455 |
Eredmény (bevétel – kiadás=) | -410.454 | 0 | -410.454 |
A tavalyi évben a nettó bevétel 37,4 %-kal nőtt a 2019. évhez képest. A bevétel elsősorban a
temetések száma miatt növekedett.
Az ingatlanok fenntartásával kapcsolatos kiadások közé tartoznak az állagmegóváshoz felhasznált anyagok, saját kivitelezésben elvégzett karbantartási és felújítási munkálatok, üzemeltetési (rezsi jellegű) költségek, igazgatási és adminisztrációs tevékenységhez kapcsolódó személyi jellegű kiadások és általános egyéb kiadások.
d.) Karbantartások, beruházások a temetőkben d.a.) Horvay utcai temető
A legnagyobb mértékű beruházás az a Horvay utca felöli bejárattól a ravatalozóig bezárólag, mintegy 100 m hosszon, egymástól kb 10 m-es távolságban kiépített, 10 db kandeláberes világító lámpaoszlop telepítése volt. A beruházás során az alábbi feladatok kerültek megvalósításra:
- A rendszer elektromos tervezése.
- 10 db betonba ültetett, horganyzott és porfestett kandeláber telepítése, ledes megvilágítással.
- Lámpánként alkony- és időzített mozgásérzékelős vezérlés kiépítése.
- Tápellátás kiépítése földkábelen keresztül.
- Csatlakozási pont kiépítése a ravatalozónál található meglévő (mért) hálózatra.
- Földkábel fektetése, valamint a betonozási munkálatok utáni helyreállítás.
A kandeláberek közé adományból származó tuják kerültek elültetésre.
Ezen kívül a temetőben teljes felújításra került a ravatalozó épülete. Megtörtént az épület külső, belső festése és mázolása. A tetőn lévő kémény újjá lett építve. Felújításra, és egyben szabványosításra került a belső elektromos hálózat is.
- Elvégzésre kerültek továbbá a következő munkálatok:
- A temetőt körbevevő kerítés folyamatos karbantartása, esetenkénti javítása.
- A halott hűtők folyamatos karbantartása, javítása.
- A területet érintő amerikai szövőlepke hernyóinak folyamatos megfigyelése, és a kártevő elleni védekezés.
- A parkoló résznél a terület rendezése, folyamatos tisztántartása.
- A temető területén található elrongálódott, balesetveszélyes padok eltávolítása.
- A parcellatáblák és a kapun kifüggesztett táblák cseréje.
- A területet határoló bozótos folyamatos tisztítása.
- Az utak felújítása és karbantartása, kaszálás, a tartalék területek gondozása.
d.b.) Hetényi utcai temető
A Horvay utcai temetőhöz hasonlóan a Hetényi utcai városi temetőben is felújításra került a ravatalozó épületének külső festése.
- Elvégzésre kerültek továbbá a következő munkálatok:
- A temetőt körbevevő kerítés folyamatos karbantartása, esetenkénti javítása.
- A halott hűtők folyamatos karbantartása, javítása.
- A területet érintő amerikai szövőlepke hernyóinak folyamatos megfigyelése, és a kártevő elleni védekezés.
- A temető területén található elrongálódott, balesetveszélyes padok eltávolítása.
- A parcellatáblák és a kapun kifüggesztett táblák cseréje.
- A területet határoló bozótos folyamatos tisztítása.
- Az utak felújítása és karbantartása, kaszálás, a tartalék területek gondozása.
- A hősi temetőnél a terület elrendezése, emlékoszlopok tisztítása, mohátlanítsa.
- A föld fertőtlenítése a felbukkanó hangyainvázió megszüntetése érdekében.
Mindkét temető esetében igaz a temetői hulladék kezelése, elszállítása. Jelenleg a városi temetőben kerül begyűjtésre a hulladék, ahonnét alkalmanként szállítja el a BIOKOM Nkft 30m3–es konténerekkel.
4. Ingatlankezelés
Az ingatlankezelési feladat keretében a JAM-csarnok üzemeltetését látjuk el.
Lehetőségeinkhez mérten, 2020-ben is folyamatosan végeztük a terület gondozását, valamint a rajta található épületek állagmegóvását. Ennek ellenére az épület állaga
folyamatosan romlik. A nyílászárók 90 %-a továbbra is beázik, repedeznek, felületkezelésük elöregedett. A tetőszerkezet szintén javításra szorul, esőzések alkalmával leázások mutatkoznak, valamint a tetőcserepek rögzítése sem megfelelő, több esetben leestek, közvetlen balesetveszélyt okozva. A javítások anyagi fedezete nem áll rendelkezésünkre.
Elvégzett feladatok többek között:
- Ereszcsatornák tisztítása, javítása
- Járdafelületek tisztítása
- Parkolók területének egyengetése, tisztántartása
- Fűnyírás
- Tanösvény karbantartása, valamint a környezetének a kaszálása
- Vihar által letört ágak, eltávolítása
- A főépületen elmozdult tetőcserepek helyreállítása
- A főépület oromzatán a viharok által lesodort orom-bádoglemez visszahelyezése
- Az épületgépészeti berendezések felügyelete, szükség szerinti javítása
Állandó problémaként jelentkezik a több mint 15 éves fűtési rendszer tökéletlensége, megbízhatatlansága. Annak érdekében, hogy a feladatellátás biztonsága megmaradjon, karbantartási szerződés kötöttünk egy erre szakosodott vállalkozással.
5. Közparkok és egyéb közterületek kialakítása és fenntartása
Az alábbi táblázatban bemutatásra kerül, mekkora területen és milyen gyakorisággal végeztük feladatainkat az év során.
Sorszám | Tevékenység | Elvégzett munka területe, darabszáma | Alkalom |
1. | Sövények gondozása | 3574 m2 | 4 |
2. | Buszmegállók takarítása | 38 db | 52 |
3. | Szeméttárolók ürítése | 65 db | 162 |
4. | Burkolt felületek takarítása | 41.071 m2 | 52 |
5. | Parkolók takarítása | 22.454 m2 | 52 |
6. | Lombgyűjtés | 321.097 m2 | 2 |
7. | Gyöngykavicsos sétányok gondozása | 275 m2 | 4 |
8. | Hulladékgyűjtés röpszemét szedése | 193.956 m2 | 250 |
9. | Kaszálási feladatok | 320.851 m2 | 6 |
10. | Szelektív szigetek takarítása | 24 db | 26 |
11. | Síkosság mentesítés | 44.755,6 m2 | 1 |
12. | Hóeltakarítás | 44.755,6 m2 | - |
13. | Buszmegállók síkosságmentesítése | 38 db | 1 |
14. | Szállítás (padkaföld + padkaszemét) | 53 tonna | - | |
15. | Zászlózás | - | 5 | |
16. | Buszmegállók mosása | 42 db | 12 | |
17. | Xxxxxx gondozása | 116 m2 | 5 | |
18. | Oszlopok gondozása | 352 db | 8 | |
19. | Virágágyak gondozása | 458,7 m2 | 11 | |
20. | Xxxxx és évelő ágyak gondozása | 2139,5 m2 | 8 | |
21. | Virágládák gondozása | 39 db | 11 | |
22. | Xxxxxxxx fal gondozása | 34 db | 6 | |
23. | Virágládák gondozása | 11 db | 11 | |
24. | Virág kompozíciók gondozása | 5 db | 8 | |
25. | Öntözés | havi 4 alk. | 20 |
Konzorciumi szerződés keretében elvégzett munkák összesen 2020. évben:
- Síkosságmentesítés: 8079 m2 x 1
- Buszmegállók síkosságmentesítése: 15db x 1
- Készenlét: 63 nap x 1 fő
A konzorciumi feladatellátási szerződés 2020. szeptember 30-val megszűnt.
Dombóvár Város Önkormányzata a 116/2020. (IX.30) Kt. határozatban foglaltaknak megfelelően a „Parkfenntartási szolgáltatás, valamint gyalogos és kerékpáros közlekedőfelületek tisztítási, hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkái Dombóvár egyes közterületein” tárgyú vállalkozási szerződés (keretmegállapodás) szerinti feladatok ellátásával 2020. október 1. napjától 2024. december 31. napjáig a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 9. § (1) bekezdés h) pontja alapján a Dombóvári Városgazdálkodási Nonprofit Kft.-t bízta meg.
6. Környezet-egészségügy
A Dombóvári Városgazdálkodási Nkft végzi a Dombóvári gyepmesteri telep (0325/7. hrsz. terület) üzemeltetését és a gyepmesteri tevékenységgel kapcsolatos feladatok ellátását. A feladatot 1 fő telepvezető (aki egyben a két köztemető vezetője is, és telep adminisztrációs feladatait is ellátja) 1 fő gyepmester és 1 fő gondnok (közfoglalkoztatott) részvételével látjuk el.
A feladatainkat segíti a HELP-DOMBÓVÁR Egyesület, akik a befogott ebek rehabilitációjában működnek közre. A 2020-as év végén támogatásokon keresztül sikerült 12 db, a mai kor követelményeinek megfelelő új kennelt telepíteni a befogott ebek számára. A jól sikerült telepfejlesztést a 2021. évben is tervezzük folytatni. Terveink között szerepel egy új, elkülönült bejárat és parkoló kialakítása, további kennelek telepítése és a telep karantén részének megújítása. Cél az, hogy a karantén-terület és az ebek továbbgondozásra/rehabilitálására kijelölt terület még jobban elkülönüljön.
A telep egészségügyi felügyeletét a Pegi-Vet Kft. végzi. A telep rágcsálóirtására minden negyedévben sor kerül.
2020-ban a befogott ebek száma 116 db volt, ebből a chip azonosítása után 4 db-ot visszavittünk a tulajdonosának. Elhullott állati tetem beszállítására 72 esetben került sor, (ebből 24 esetben közterület felügyelő, 3 esetben rendőrségi, a többi lakossági bejelentés alapján történt). Az év során 286,2 kg elhullott állati tetem került beszállításra a Lucza- hegyi lerakóba. A HELP DOMBÓVÁR Egyesület segítségével 2020-ban 153 ebet sikerült örökbe adni.
7. Polgári védelmi és katasztrófavédelmi feladatok
A Polgár és Katasztrófavédelmi szervekkel szorosan közreműködtünk viharkár elhárítási munkákban (kidőlt fák, letört ágak eltakarítása). Árvízvédelmi beavatkozásra a Szállásréti tó területén volt szükség, ahol a tó kifolyási pontján a zsilip környéki partfal kimosódott és elkezdte a tó vizét átengedni. Itt homokzsákos védművet kellett kialakítanunk, megerősítve a partszakaszt.
8. Egyéb, a közszolgáltatási szerződés 1. számú mellékletében rögzített feladatok
Elvégeztük az önkormányzati tulajdonú játszóterek karbantartási és felújítási munkálatait (homokcsere, eseti jelzésre elemek javítása).
A fentieken túl a Dombóvári Közös Önkormányzati Hivatal részére igény szerinti szállítási és rakodási feladatok ellátásában működtünk közre.
IV. Egyéb gazdálkodási és létszámadatok
1. Megváltozott munkaképességű munkavállalók szociális foglalkoztatása:
A 2020-as évben folytattuk a rehabilitációs akkreditációs tanúsítványunk segítségével a megváltozott munkaképességű munkavállalókfoglalkoztatását.
A Kft. szervezeti felépítése, foglalkoztatási szerkezete biztosít minden olyan feltételt, mely a megváltozott munkaképességű munkavállalók munka-rehabilitációjához szükségesek. Alkalmaztunk Rehabilitációs Tanácsadót és Xxxxxxx, akiknek alapvető feladata a foglakozási rehabilitáció minél magasabb szintre emelése, melynek ellátása során kikéri a foglalkozás-egészségügyi szakorvos véleményét.
Feladatkörük kiterjed a munkavállalók személyes rehabilitációs tervének elkészítésére, a képzési, oktatási programok megszervezésére és lebonyolítására, a munkakörülmények folyamatos ellenőrzésére, az BFKH-val, az RSZSZ-el, valamint a Megyei Kormányhivatallal való együttműködésre.
A 2020. január 1-jétől érvényes szakmai program kidolgozásánál figyelembe vettük a jogszabály-változásokat és azokat beépítettük a mentor és tanácsadó feladataiba – különös tekintettel a képzéseken való részvételt, illetve az egy főre fordítandó időtartamot.
A Dombóvári Városgazdálkodási Nonprofit Kft. feladat-ellátási szerződéseket kötött Dombóvár Város Önkormányzatával, melynek keretében ellátja a város zöldterületeinek gondozását, a temető rendbetételét, a nyilvános WC-k üzemeltetését, portaszolgálat ellátását, valamint különböző épületeknél a gondnoki, karbantartási teendőket. A foglalkozási rehabilitáció célja ezen tevékenységeken keresztül egyértelműen a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztathatóságának növelése és tartós foglalkoztatása.
Teljesült az a kiemelt akkreditációs cél is, hogy lehetőséget biztosítsunk szakképesítést igénylő munkakörök betöltésére is. Így alkalmazunk lakatosokat, festőket, karbantartókat és irodai dolgozókat is.
A megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatása a megállapított keretösszeg erejéig támogatott tevékenység, az esetleges egyéb költség az Nkft-t terheli (pl. túlóra). A támogatást a Budapest Főváros Kormányhivatala Rehabilitációs Főosztályának (BFKH) pályázata biztosítja számunkra, szigorú feltételek és folyamatos ellenőrzés mellett.
2020. évre megkötött támogatási szerződésben 26 fő megváltozott munkaképességű dolgozó foglalkoztatását engedélyezték számunkra.
A 26 fő elosztása a különböző munkakörökben a következő:
- Irodai alkalmazott 5 fő
- Temetőgondnokság: 8 fő
- Lucza hegy: 1 fő
- Parkfenntartás: 1 fő
- Kapuügyelet: 6 fő
- Nyilvános WC: 3 fő
- Karbantartók: 2 fő
2. Létszámadatok
2019. ÉVI LÉTSZÁMADATOK
(létszám 2019. december)
Kategóriák | Fizikai | Szellemi | GYED-en, GYES-en lévők | Összesen |
Teljes munkaidő | 7 fő | 6 fő | 1 fő | 14 fő |
Részmunkaidő | 23 fő | 6 fő | -- | 29 fő |
Összesen | 30 fő | 12 fő | 1 fő | 43 fő |
2020. ÉVI LÉTSZÁMADATOK
(létszám 2020. december)
Kategóriák | Fizikai | Szellemi | GYED-en, GYES-en lévők | Összesen |
Teljes munkaidő | 15 fő | 8 fő | 1 fő | 24 fő |
Részmunkaidő | 19 fő | 7 fő | -- | 26 fő |
Összesen | 34 fő | 15 fő | 1 fő | 50 fő |
A fenti táblázatokból látható, hogy a társaság törzsállományú dolgozóinak száma a 2020-as évben növekedett (43 főről 50 főre). Ennek oka, hogy Dombóvárár Város Önkormányzata a 116/2020. (IX. 30.) Kt. határozatában arról döntött, hogy a közterületek fenntartásával összefüggő településüzemeltetési feladatokat 2020. október 1-jétől a Dombóvári Városgazdálkodási Nkft-re bízza. Ennek megfelelően a feladatellátás biztosításához az Nkft a 2020-as év folyamán folyamatos létszámfejlesztést hajtott végre.
Dombóvár, 2021. február 15.
Xxxx Xxxxx
ügyvezető
2021. február | ||||
Készenlét | ||||
Dátum | nap | óra | e.ár Ft/ó | össz. Ft |
1. | H | 24 | 2 500 | 60 000 |
2. | K | 24 | 2 500 | 60 000 |
3. | Sz | 24 | 2 500 | 60 000 |
4. | Cs | 24 | 2 500 | 60 000 |
5. | P | 24 | 2 500 | 60 000 |
6. | Szo | 24 | 2 500 | 60 000 |
7. | Vas | 24 | 2 500 | 60 000 |
8. | H | 24 | 2 500 | 60 000 |
9. | K | 24 | 2 500 | 60 000 |
10. | Sz | 24 | 2 500 | 60 000 |
11. | Cs | 24 | 2 500 | 60 000 |
12. | p | 24 | 2 500 | 60 000 |
13. | Szo | 24 | 2 500 | 60 000 |
14. | Vas | 24 | 2 500 | 60 000 |
15. | H | 24 | 2 500 | 60 000 |
16. | K | |||
17. | Sz | |||
18. | Cs | |||
19. | P | |||
20. | Szo | |||
21. | Vas | |||
22. | H | |||
23. | K | |||
24. | Sz | |||
25. | Cs | |||
26. | p | |||
27. | Szo | |||
28. | Vas |
Dombóvári Városgazdálkodási Nkft Közhasznúsági beszámoló
Dombóvár város közutjainak hóeltakarítási és síkosságmentesítési feladatai 2020.12.15. - 2021.02.15.
2020. december | ||||
Készenlét | ||||
Dátum | nap | óra | e.ár Ft/ó | össz. Ft |
1. | K | |||
2. | Sz | |||
3. | Cs | |||
4. | P | |||
5. | Szo | |||
6. | Vas | |||
7. | H | |||
8. | K | |||
9. | Sz | |||
10. | Cs | |||
11. | p | |||
12. | Szo | |||
13. | Vas | |||
14. | H | |||
15. | K | 24 | 2 500 | 60 000 |
16. | Sz | 24 | 2 500 | 60 000 |
17. | Cs | 24 | 2 500 | 60 000 |
18. | P | 24 | 2 500 | 60 000 |
19. | Szo | 24 | 2 500 | 60 000 |
20. | Vas | 24 | 2 500 | 60 000 |
21. | H | 24 | 2 500 | 60 000 |
22. | K | 24 | 2 500 | 60 000 |
23. | Sz | 24 | 2 500 | 60 000 |
24. | Cs | 24 | 2 500 | 60 000 |
25. | p | 24 | 2 500 | 60 000 |
26. | Szo | 24 | 2 500 | 60 000 |
27. | Vas | 24 | 2 500 | 60 000 |
28. | H | 24 | 2 500 | 60 000 |
29. | K | 24 | 2 500 | 60 000 |
30. | Sz | 24 | 2 500 | 60 000 |
31. | Cs | 24 | 2 500 | 60 000 |
408 | 2 500 | 1 020 000 Ft | ||
Áfa 27% | 275 400 Ft | |||
1 295 400 Ft |
2021. január | ||||||||||||||
Készenlét | Hótolás | Sózás | Kombinált | |||||||||||
Dátum | nap | óra | e.ár Ft/ó | össz. Ft | óra | e.ár Ft/ó | össz. Ft | óra | e.ár Ft/ó | össz. Ft | óra | e.ár Ft/ó | össz. Ft | |
1. | P | 24 | 2 500 | 60 000 | M i n d ö s s z e s e n J a n u á r | |||||||||
2. | Szo | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
3. | Vas | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
4. | H | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
5. | K | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
6. | Sz | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
7. | Cs | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
8. | p | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
9. | Szo | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
10. | Vas | 19,5 | 2 500 | 48 750 | 4,5 | 30 000 | 135 000 | |||||||
11. | H | 20 | 2 500 | 50 000 | 4,0 | 30 000 | 120 000 | |||||||
12. | K | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
13. | Sz | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
14. | Cs | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
15. | P | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
16. | Szo | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
17. | Vas | 20 | 2 500 | 50 000 | 4,0 | 30 000 | 120 000 | |||||||
18. | H | 20 | 2 500 | 50 000 | 4,0 | 30 000 | 120 000 | |||||||
19. | K | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
20. | Sz | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
21. | Cs | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
22. | p | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
23. | Szo | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
24. | Vas | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
25. | H | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
26. | K | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
27. | Sz | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
28. | Cs | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
29. | P | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
30. | Szo | 24 | 2 500 | 60 000 | ||||||||||
31. | Vas | 18 | 2 500 | 45 000 | 7,5 | 18 000 | 135 000 | 3,5 | 40 000 | 140 000 | ||||
721,5 | 2 500 | 1 803 750 Ft | 7,5 | 18 000 | 135 000 Ft | 16,5 | 30 000 | 495 000 Ft | 3,5 | 40 000 | 140 000 Ft | 2 573 750 Ft | ||
Áfa 27% | 694 913 Ft | |||||||||||||
3 268 663 Ft |
360 | 2 500 | 900 000 Ft |
Áfa 27% | 243 000 Ft | |
1 143 000 Ft |
Dombóvár Város Önkormányzata a 87/2020. (XI 27.) sz. határozatával döntött a közutak kezelésének részét képező hóeltakarítási és sikosságmentesítési feladatok ellátásának finanszíro-zásáról. A feladat végrehajtásával a Dombóvári Városgazdálkodási Nkft-t bízta meg. A határozat 1. pontjában meghatározta a fenti egységárakat, a 2. pontban pedig a finanszírozás fedezetét 5.200.000.- Ft-ban állapította meg. A téli időszak február 15-vel véget ért és az időjárás alakulása, alapján elkészített elszámolásokból látható, hogy a költségek szintje elérte a bruttó 5.707.063.- Ft-ot. Vagyis a tervezett 5.200.000.- Ft-ot már 2021. február 15-ig 507.063.-Ft-al meghaladta. A téli időszak 2020. december 15. - 2021. február 15. közti időszakán kívül eső, 2021. március 15-ig tartó időtartam alatt az Önkormányzat dönt a készenléti ügyelet elrendeléséről és a téli időszakon túli várható munkavégzésről.
Jelen beszámoló készítésének időpontja 2021. február 15-e, így a 2021. március 15-ig terjedő, a készenléti időszakon túli esetlegesen elvégzendő
szükséges beavatkozásokról nem tudunk adatot szolgáltatni.
Összesítés 2020-2021- es, dec. 15-től február 15-ig terjedő téli időszakra.
4 493 750 Ft |
1 213 313 Ft |
5 707 063 Ft |
nettó Áfa 27% bruttó