ÁRUK BESZERZÉSÉRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
XXXX BESZERZÉSÉRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
1. MEGÁLLAPODÁS: A jelen "Általános Szerződési Feltételek", valamint az az írásos megrendelés amelyhez csatolták, mellékelték, vagy amely erre hivatkozik ("Megrendelés") alkotják az Arconic ajánlatának feltételeit. Az "Arconic" megnevezés magában foglalja az Arconic Corporation et és bármely kapcsolt vállalkozását és leányvállalatát, amely valamely Szerződést (lent meghatározva) megköt. A jelen ajánlat kizárólag az ajánlatban foglalt feltételek elfogadására korlátozódik, és az Arconic ezennel tiltakozik minden, a jelen ajánlatra adott bármely válaszban feltüntetett olyan eltérő vagy további feltétellel szemben, amely nem egyezik meg teljes mértékben a jelen ajánlatban foglalt feltételekkel. A jelen ajánlatban foglalt feltételeken felül a jelen ajánlat kifejezetten magában foglal minden vélelmezett szavatosságot és a vevőt megillető minden jogorvoslati lehetőséget, korlátozás nélkül ideértve azokat, amelyeket jogszabályok állapítanak meg. A jelen dokumentumban a jelen "Általános Szerződési Feltételek", valamint az a Megrendelés amelyhez csatolták, mellékelték, vagy amely erre hivatkozik, együttesen a "Szerződés" kifejezéssel kerülnek megjelölésre, és ezek alkotják azokat a kizárólagos feltételeket, amelyeket az Arconic vállal. Az Arconic ajánlata az Eladó által elfogadottnak tekintendő és a Szerződés létrejön az aláírt visszaigazolás kézhezvételével, a teljesítés megkezdésével, vagy a Szerződésben meghatározott Áruk, illetve azok bármely részének Eladó általi kiszállításával (amelyik előbb bekövetkezik). A Szerződés kifejezett eltérő rendelkezése hiányában az Arconic nem köteles az Árukat, vagy azok valamely meghatározott mennyiségét az Eladótól megvásárolni, és az Arconic saját belátása szerint jogosult ugyanolyan vagy hasonló Árukat más beszállítóktól megvásárolni.
2. SZAVATOSSÁG: Az árukat, anyagokat és kapcsolódó szolgáltatásokat ("Áruk") a Szerződés alapján nyújtó eladó ("Eladó") szavatolja, hogy az Áruk szállítására vonatkozó ajánlat napjától számított 24 hónapig, vagy az ilyen áruk beüzemelésétől számított tizennyolc (18) hónapig (amelyik előbb bekövetkezik) valamennyi Áru: (i) megfelelő minőségű lesz (a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően), és mentes lesz minden anyag-, tervezési-, és kivitelezési hibától (az Arconic jóváhagyásától függetlenül); (ii) meg fog felelni valamennyi vonatozó leírásnak, specifikációnak, rajznak, tervnek, utasításnak, adatnak, mintának és modellnek, ideértve azokat, amelyeket az Eladó a szerződéskötést követően bocsájt rendelkezésre; (iii) alkalmas lesz azokra a célokra, amelyek érdekében az Áruk beszerzésre kerültek, és az Eladó tudomásul veszi, hogy az Arconic a megfelelő Áruk kiválasztása tekintetében az Eladó képességeire vagy megítélésére hagyatkozik; (iv) kizárólag új elemekből fog állni; (v) per-, teher- és igénymentes lesz, és mentes lesz minden tényleges vagy állítólagos szabadalom-, szerzői jogi vagy védjegybitorlástól vagy más, feltehetően alapos követeléstől; és (vi) az Áruk előállítására, címkézésére, tárolására, kezelésére és szállítására vonatkozó valamennyi vonatkozó jogszabálynak, hatósági előírásnak és kereskedelmi gyakorlatnak megfelelően kerül előállításra és értékesítésre. Ezen szavatosságvállalások kifejezetten kiterjednek a jövőbeli Áruszállításokra is. Az Eladó vállalja, hogy a Szerződéssel összefüggésben nyújtott valamennyi szolgáltatás professzionális és megfelelő módon, valamint az adott iparágban jellemző legmagasabb színvonalon kerül nyújtásra, és hogy az Eladó rendelkezik az Áruk nyújtásához szükséges valamennyi képességgel, szakmai készséggel, engedéllyel, jóváhagyással és képesítéssel.
Az Eladó szavatolja, hogy nem fog Hamisított vagy Gyanús Árukat szállítani az Arconic részére, és köteles haladéktalanul értesíteni az Arconicot, ha a tudomására jut, hogy feltehetően Hamisított vagy Gyanús Árukat szolgáltatott. Az Arconic kérése esetén az Eladó köteles átadni azt a dokumentációt, amely alapján az érintett termékek eredete beazonosítható. A "Hamisított vagy Gyanús Áruk" olyan anyagokat jelentenek, amelyek (i) vonatkozásában az eredet vagy minőség nem megfelelően került feltüntetésre; (ii) valótlanul lettek újként megjelölve; (iii) vonatkozásában csalárd módon került tanúsításra vagy feltüntetésre, hogy magas vagy jóváhagyott színvonalon kerültek előállításra; (iv) az iparágban ismert valamely termék engedély nélküli másolatának minősülnek; (v) az Eladó által valamely módon hamis színben kerültek feltüntetésre; vagy (vi) olyan alkotórészek, amelyek vonatkozásában hiteles bizonyíték (korlátozás nélkül ideértve szemrevételezés vagy tesztelés) alapján észszerűen feltételezhető, hogy az adott alkotórész nem eredeti. Az Eladó köteles kártalanítani az Arconicot minden, Hamisított vagy Gyanús Árukkal kapcsolatos Követeléssel szemben, korlátozás nélkül ideértve az Arconic azon költségeinek megtérítését, amely a Hamisított vagy Gyanús Áruk eltávolításával és helyettesítő Áruk beüzemelésével, valamint az újbóli beüzemelés miatt szükséges teszteléssel összefüggésben merült fel. Az Eladó köteles ezen Pont rendelkezéseit vagy azokkal egyenértékű rendelkezéseket az alvállalkozóival megkötött olyan szerződésekbe is belefoglalni, amelyek az Arconic részére szállítandó Áruk vagy azokban felhasznált alkotórészek szállítására vonatkoznak.
3. VÉTELÁR: Az Eladó szavatolja, hogy a Szerződésben meghatározott árak teljes körűek, és az Arconic előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül ezeken túl semmilyen jellegű kiegészítő díj nem kerül felszámításra, korlátozás nélkül ideértve szállítási, csomagolási, címkézési, díj, vám, adó, tárolási, biztosítási és dobozolási díjak.
4. SZÁLLÍTÁS:
(a) Az Eladó által szállított Árukat az Eladó a saját költségén az Arconic Megrendelésében meghatározott szállítási címre köteles nyitvatartási időben leszállítani, a DDP (Incoterms 2020) szokvány alapján, kivéve, ha a Megrendelés eltérően rendelkezik. Valamennyi Árut szigorúan az Arconic Megrendelésében meghatározott határidőben kell szállítani. A szállítás esetében a határidő betartása kulcsfontosságú. Az Áruk átvétele nem minősül azok végleges elfogadásának.
(b) Az Eladó szavatolja, hogy a Megrendelésben meghatározott Áruk csomagolása megfelelő lesz, és a jogszabályoknak és hatósági előírásoknak megfelelő jelzésekkel lesz ellátva. A Megrendelés kifejezett eltérő rendelkezése hiányában az Arconic nem fizet csomagolási díjat. A különleges csomagolást vagy kezelést igénylő Árukat olyan megfelelő jelzésekkel kell ellátni a csomagoláson, amelyek biztosítják a balesetmentes kirakodást. Az Eladó köteles továbbá megfelelő tájékoztatással ellátni az Arconicot a veszélyes vagy radioaktív Áruk kirakodásakor betartandó biztonsági előírások tekintetében. A vonatkozó jogszabályok, hatósági előírások és/vagy az Arconic előírásai/szabályzatai alapján veszélyes árunak minősülő Áruk esetében az Eladó köteles az Arconic részére olyan biztonsági adatlapot átadni, amin feltüntetésre kerülnek az Áru veszélyes jellegére vonatkozó figyelmeztetések, valamint az Áru biztonságos kezelésére vonatkozó információk, valamint az Eladó köteles az ilyen Árukat a vonatkozó jogszabályoknak és/vagy Arconic előírásoknak/szabályzatoknak megfelelő jelzésekkel ellátni.
(c) Amennyiben az Arconic írásban elfogadja a részletekben történő teljesítést, úgy a Szerződés valamennyi részlet tekintetében egy szerződésként értelmezendő. Bármely részlet Xxxxx általi leszállításának elmaradása esetén az Arconic saját belátása szerint úgy dönthet, hogy az az egész Szerződés megtagadásaként tekintendő.
(d) Amennyiben a megrendelt mennyiséghez képeset több Áru kerül leszállításra, úgy az Arconic nem köteles kifizetni a többlet ellenértékét, és a többlet Áruk vonatkozásában a kárveszély az Eladón marad, és a többlet Áruk az Eladó költségére 3 hónapig visszavétel céljából az Arconicnál elérhetőek lesznek. Ezt követően az Arconic az Eladó költségére megsemmisítheti a többlet Árukat.
(e) Az Áruk vonatkozásában a kárveszély mindaddig nem száll át az Eladóról az Arconicra, amíg azoknak a Megrendelésben meghatározott hely(ek)en és módon történő átadása be nem fejeződik, amelyet követően a kárveszély - a (g) pontban foglaltakra figyelemmel - az Arconicra száll át.
(f) Az Áruk tulajdonjoga - a (g) pontban foglaltakra figyelemmel - akkor száll át az Arconicra, amikor az Áruk mint a Szerződés alapján az Arconic részére szállítandó Áruk beazonosíthatóvá válnak, amikor a szállítás a fentieknek megfelelően befejeződött, és amikor a vételár vagy annak bármely részlete kifizetésre került (amelyik előbb bekövetkezik).
(g) Amennyiben az Arconic a jelen feltételeknek megfelelően valamely Áru átvételét megtagadja, úgy ezen Áruk esetében úgy kell tekinteni, hogy a tulajdonjog és a kárveszély az Eladónál maradt, és az nem szállt át az Arconicra.
(h) Amennyiben az Eladó a Megrendelésben meghatározott határidőben az Árukat nem szállítja le, úgy az Arconicot megillető egyéb jogosultságok és jogorvoslati lehetőségek sérelme nélkül az Arconic jogosult (i) azonnali hatállyal megszüntetni a Szerződést az Eladó írásbeli értesítésével; (ii) az Eladó által megkísérelt bármely további Áru, vagy a leszállított Áruk átvételét megtagadni; (iii) az előleg címén kifizetett bármely pénzösszeget visszakövetelni; (iv) a helyettesítő áruk
és/vagy szolgáltatások harmadik féltől történő beszerzésével kapcsolatban az Arconicnál felmerült költség Xxxxx általi megtérítését követelni;(v) a Megrendelésben meghatározott összegű kötbért követelni, illetve kártérítést követelni az Arconicnál felmerülő további olyan költségekért, veszteségekért
vagy kiadásokért, amelyek bármely módon a határidők Xxxxx általi elmulasztásából fakadnak.
5. ÁTVÉTEL VISSZAUTASÍTÁSA ÉS VISSZAVONÁSA: Az Arconicnak jogában áll a Szerződés szerinti Áruk kifizetése, átvétele vagy leszállítása előtt az Árukat ésszerű módon, ésszerű helyen és ésszerű időben ellenőrizni. Az Áruk Arconic részére történő leszállítása előtti ellenőrzés, tesztelés, kifizetés, vagy auditálás megtörténte vagy elmulasztása nem minősül az Áruk átvételének és nem mentesíti Eladót az Áruk Arconic specifikációk és utasítások szerinti teljesítésének kizárólagos felelőssége alól.
Ha az Arconic megítélése szerint az Áruk, vagy azok rendelkezésre bocsátása bármilyen tekintetben nem felelnek meg a Szerződésnek, az Arconic (a) teljes
egészében visszautasíthatja; (b) teljes egészében elfogadhatja; vagy (c) bármelyik kereskedelmi tételt elfogadhatja, a többi tételt pedig elutasíthatja. Eladó tudomásul veszi, hogy az Arconic bármilyen formában megküldött értesítése arról, hogy a tranzakció nem megfelelő a Eladó megfelelő tájékoztatásának minősül a szerződésszegésről és a nem szerződésszerű teljesítésből eredő károkért a Eladó viseli a felelősséget. Az Arconicot megillető bármely más lehetséges jogorvoslaton felül az Eladó a saját kizárólagos költségén köteles (a) kicserélni a hibás Árukat megfelelő Árukkal az Arconic azon telephelyén ahova az Áruk eredetileg leszállításra kerültek. Kizárólag abban az esetben ha az Áruk kicserélése nem teljesíthető az Arconic által megjelölt határidőben, vagy ha az az alkalmazandó jogszabályok másként rendelkeznek, úgy az Arconic választása szerint az Eladó (b) kijavítja a hibás Árukat vagy (c) visszafizeti az Arconic részére a hibás Áruk vételárát. Amennyiben az Arconic kijavítást vagy kicserélést választ, úgy minden hiba kijavítása az Arconic részére ingyenesen történik, beleértve, de nem kizárólag a hibás Áruk elszállításának, kijavításának és kicserélésének költségeit, és az új Áruk újratelepítését vagy leszállítását. Valamennyi hibás Áru amelyet így kijavítanak, vagy kicserélnek újra és olyan módon szavatosság alá esik ahogy az a fentiekben meghatározásra került. Az Eladó szavatolja továbbá, hogy az Eladó az árukat megfelelő jogcímmel adja át az Arconic részére a jelen Szerződés alapján, és hogy az Áruk per-, teher-, biztosíték- és igénymentesen kerülnek Átadásra. Az Áruk vételárának kifizetését az Eladó semmilyen esetben sem tekintheti úgy mint amely mentesítené őt a szavatosság alól, vagy mint amely joglemondás lenne ebben a tekintetben. Amennyiben az Eladó elmulasztja a hibák orvoslását vagy a hibás Áru kicserélését az Arconic által megjelölt határidőben, úgy az Arconic saját maga kijavíttathatja a hibákat és Xxxxx köteles ennek költségeit viselni. Ezen szavatosságok a Megrendelésre vonatkozó jogszabályokban meghatározott szavatosságokon felül alkalmazandóak. Valamennyi szavatosság és jelen bekezdés rendelkezései hatályosak maradnak az Áruk átvizsgálását, átvételét, kifizetését és a teljesítést, valamint a jelen Megrendelés megszüntetését vagy az attól történő elállást követően is. Megfelelő esetben az Arconic visszavonhatja az Áruk átvételét. Eladó tudomásul veszi hogy az Arconic részéről az Áruk átvétele azon alapult, hogy az Eladó kötelezettséget vállalt az áruk minősége és szerződésszerűsége vonatkozásában.
Amennyiben az Eladó vagy Eladó bármely beszállítója az eljárásában, az anyagokban, vagy az Áruk tervezésében bármely változtatást végez vagy tervez végezni, ideértve a nyersanyagokat, vagy az Áruk gyártása során használt alkatrészeket is, úgy ezek a változtatások (ideértve, de nem kizárólag a gyártási eljárásban, a gyártási berendezésben, a gyártás helyszínében, a nyersanyagokban, a nyersanyag beszállítójának személyében, vagy a kézi és automatizált eljárások között bekövetkező változtatásokat) Lényeges Változtatásnak minősülnek. Az Eladó köteles az Arconicot írásban értesíteni valamennyi Lényeges Változtatásról. Ezenfelül, ha a Lényeges Változtatás az Árukat vagy azok bármely részét a minőség, a funkcionalitás, a forma, a stabilitás, a biztonság, vagy a tervezett célra való alkalmasság szempontjából érinti vagy érintheti, úgy az Eladó a saját költségén köteles az Arconic részére haladéktalanul termékmintákat küldeni tesztriportokkal együtt, megjelölve a tesztelésre használt eszközöket (ezen minták és tesztriportok a továbbiakban együttesen "Megfelelő Minták") és köteles igazolni a Megfelelő Minták specifikációját a Szerződésben megjelölt Áruk specifikációjához és teljesítményéhez képest. Amennyiben az Arconic úgy határoz saját jóhiszemű döntése alapján, hogy egy Lényeges Változtatás következményeként az Áruk nem használhatóak fel arra a célra amelyre az Arconic az Árut megvásárolta, úgy az Arconic erről a nem megfelelőségről írásbeli értesítést küld az Eladónak attól az időponttól számított
60 napon belül, mikor az Eladótól értesült a Lényeges Változtatásról és a Megfelelő Xxxxxxxxx, amennyiben ez alkalmazandó. Az Eladó kizárólag akkor jogosult
Megfelelő Xxxxxx nyújtását igénylő Lényeges Változtatást eszközölni vagy a saját beszállítójának ezt engedélyezni, ha az Arconic ehhez előzetesen írásban hozzájárult.
6. SZERZŐDÉSSZEGÉS: Amennyiben az Eladó megszegi, vagy nem tartja be a Szerződés bármely rendelkezését, úgy Arconic jogosult a Szerződést teljes egészében, vagy részben írásban felmondani, az irányadó jogszabályokban foglaltaknak megfelelően. A Szerződés felmondásának joga az Arconicot a szerződésszegéssel okozott károk megtérítésére és a kötbérre vonatkozó jogán felül illeti meg.
7. SZÁMLÁZÁS ÉS FIZETÉSI FELTÉTELEK: Eladó pontos és teljes számlákat nyújt be az Arconicnak haladéktalanul, a számlát alátámasztó dokumentációval és az Arconic által az Áruk szállításával kapcsolatban indokoltan megkövetelt minden egyéb információval kiegészítve. Az Arconic Megrendelésének számát tartalmazó számlát az Eladó állítja ki, amely csak azokat a költségeket / kiadásokat tartalmazza, amelyek a Megrendelésben szerepelnek, plusz az alkalmazandó ÁFÁ-t. Az Arconic a kifizetést az ilyen dokumentumok beérkezéséig és ellenőrzéséig visszatarthatja. Az Arconic visszaküldheti az összes olyan számlát amelyben a Megrendelésben nem szereplő tétel található, vagy amely a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xxx/xxxxxx/xx/xxxxxxx/xxxxxxxx/xxx/Xxxxxxx_xxxxxxxxx_xxxxxxxxxxxx_XX.xxx _címen közzétett Arconic számlázási követelményeknek nem felel meg; nem tekinthető késedelmes fizetésnek az ilyen okból eredő késedelmes fizetés, az Eladó bankszámlájára az esedékesség napja után beérkező teljesítés. Az Arconic részére leszállított Áruk valamennyi számlája a Megrendelésben meghatározott fizetési határidőnek megfelelően fizetendő. Minden készpénzes engedmény alapja a számla teljes összege, amiből a szállítási díjakat és az adókat le kell vonni, ha azokat a számlán külön, tételesen feltüntették. Az érvényes számlák késedelmes megküldése, vagy az Áruk késedelmes szállítása alapos ok a fizetés visszatartására, a készpénzes kedvezmények elveszítése nélkül. Ha a Szerződés hatálya alá tartozó Áruk szállítása jelzálogjogot, vagy bármely hasonló törvényes biztosítékot eredményez, akkor a fizetés nem esedékes, és a készpénzes kedvezmény rendelkezésre állásának időszaka nem kezdődik meg mindaddig, amíg az Eladó meg nem kapja és Xxxxxxxxxx át nem adja az Áruk szállításával kapcsolatosan felmerülő jelzálog, vagy biztosíték alóli teljes mentesítést, vagy bármely olyan munka és anyag ellenértékét, amelyre zálogjogot lehet bejegyeztetni, vagy az Arconic számára megfelelő kötvényt, amely az Arconicot kártalanítja a zálogjog és az azzal járó költségekkel és kiadásokkal szemben. Az Arconicnak jogában áll bármikor beszámítással élni bármely olyan pénzbeli követeléssel szemben, amivel az Arconic az Eladónak vagy bármely anya-, leány-, vagy tagvállalatának tartozik.
8. AUDITOK ÉS ELLENŐRZÉSEK: Az Arconicnak jogában áll rendes munkaidőben és ésszerű időben megküldött előzetes értesítés alapján megvizsgálni és ellenőrizni minden olyan nyilvántartást, adatot, számlát és dokumentumot, amely az Eladó Szerződéses kötelezettségeire vonatkozó információkat tartalmazhat. Az ilyen nyilvántartásokat Eladó köteles a Szerződés lejártát, megszűnését, vagy felmondását követően legalább négy (4) éven át, vagy a jogszabály által megkövetelt hosszabb időtartamig megőrizni. Ezen felül Xxxxxxx a szállítást megelőzően ésszerű időben és helyen átvizsgálhatja és tesztelheti az Árukat. Eladó vállalja, hogy ésszerű segítséget nyújt az ilyen átvizsgálásokhoz, ellenőrzésekhez és tesztekhez.
9. ADÓK: Eladó viseli és fizeti ki az összes olyan adót, amely nettó jövedelmen, bruttó jövedelmen vagy bruttó bevételen alapul, beleértve az Eladóval szemben bármely állam joghatósága alá tartozó üzleti tevékenységre kivetett forrásadókat. Ha Eladó jogszabály alapján köteles ÁFÁ-t vagy egyéb forgalmi- és fogyasztási adót (beleértve az ÁFÁ-hoz hasonlóan kivetett bruttó jövedelemadót vagy forgalmi- és fogyasztási adót) beszedni az Arconictól bármilyen adózási jogszabály alapján, akkor Eladó az Arconic részére kiállított számlákban köteles tételesen és egyértelműen megadni az adó összegét, és Xxxxxxx minden ilyen adót megfizet az Eladónak. Eladó köteles betartani a hozzáadottérték-adóra és a forgalmi-, valamint fogyasztási adóra vonatkozó külföldi állami, vagy helyi jogszabályokat, beleértve a nyilvántartásba vételt, az adók behajtását és adott esetben a bevallás benyújtását. Függetlenül
attól, hogy a Eladónak ÁFÁ-t, forgalmi-, és fogyasztási adót kell-e beszednie Arconic-tól, Eladó minden számlán feltünteti a Szolgáltatások nyújtásának helyén érvényes adózási joghatóságot (pl. ország, állam és helyi joghatóság). Adott esetben az ÁFA vagy forgalmi-, és fogyasztási adó megfizetése helyett Xxxxx elfogadja az Arconic által megfelelően aláírt mentességi igazolást vagy az Arconic közvetlen kifizetési igazolását. Az Arconic a lokáció alapján, minden egyes lokáció esetében külön-külön határozza meg, hogy adómentességi vagy közvetlen kifizetési igazolást ad-e az Eladónak az ÁFA vagy a forgalmi- és fogyasztási adó megfizetése helyett. A fent leírt ÁFA vagy forgalmi- és fogyasztási adó kivételével, elnevezésétől és mértékétől függetlenül, minden egyéb, a Szerződés szerinti árra vagy kompenzációra vagy a Szerződés szerinti Szolgáltatásokra felszámított adó viselése a Eladó felelőssége és kötelezettsége.
10. TITOKTARTÁS: A Szerződés időtartama alatt, valamint a felmondás, megszűnés vagy lejárat után öt évig az Eladó nem használja fel a Szerződés szerinti kötelezettségek teljesítésétől eltérő célra az Arconic bizalmas információit (a továbbiakban meghatározott módon), és ezeket sem írásban, sem szóban nem hozza bármely személy vagy jogi személy tudomására, kivéve a Szerződés teljesítésében résztvevő alkalmazottait, akiknek ismerniük kell a bizalmas információkat, amelyeket Xxxxx vagy az Arconictól kapott vagy a Szerződés teljesítése során egyéb módon jutott tudomására. A "Bizalmas Információ" a Szerződésben használt módon az Arconic ügyvitelével kapcsolatos összes olyan információt jelenti, amely általában nem áll a nyilvánosság rendelkezésére. A Bizalmas Információ fogalma tartalmazza azokat az információkat is, amellyel Eladó a Szerződés megkötését megelőzően rendelkezett. A fenti rendelkezések nem vonatkoznak az olyan információkra, amelyeket: (a) az Eladó jogszerűen megismerhetett mielőtt az Arconic hozzáférhetővé tette; vagy (b) Eladó jogszerűen kapott meg harmadik féltől; vagy (c) az Arconic korlátozás nélkül nyilvánosságra hozott; vagy (d) az Eladó az Arconic előzetes írásbeli engedélyével tett hozzáférhetővé; vagy
(e) az Eladó jogszerűen, önállóan fejlesztett ki; vagy (f) az Arconic harmadik személy tudomására hozott a harmadik fél titoktartási kötelezettségének kikötése nélkül; vagy (g) bármely vonatkozó jogszabály, vagy bírósági, illetve hatósági rendelkezés alapján tettek hozzáférhetővé. Eladó az Arconic részére megfelelő időben előzetes írásos értesítést fog küldeni, ha az Arconic bármilyen Bizalmas Információját jogszabály, vagy bírósági, illetve hatósági határozat alapján köteles nyilvánosságra hozni. Az Arconic kifejezetten fenntartja magának azt a jogot, hogy a Szerződés bármely feltételét harmadik fél tudomására hozza, ideértve, de nem kizárólag, az árképzést.
11. JUTTATÁSOK HASZNÁLATÁNAK KORLÁTOZÁSA: Eladó nem kínálhat vagy használhat fel, sem közvetlenül, sem közvetve sem a Szerződés hatálya alatt vagy a Szerződés alapján kapott pénzt, vagyontárgyat vagy bármilyen értéket a kormány, hatóságok vagy az ezek nevében eljáró tisztviselők, alkalmazottak vagy képviselők, vagy a kormányzat tulajdonában lévő vagy részlegesen kormányzati tulajdonban álló bármely entitás vagy bármely más személy vagy entitás Szerződéssel, a Szerződés bármely kiegészítésével vagy módosításával kapcsolatos döntése, ítélete, cselekménye vagy ezek elmulasztásának helytelen vagy jogellenes befolyásolására. Tilos a Szerződéssel kapcsolatban jogellenes, nem megfelelő vagy bármely harmadik fél jogtalan vagy helytelen befolyásolására szánt kifizetést eszközölni vagy bármely ilyen tranzakciót végezni, ideértve, de nem kizárólag, a zsarolást, a kenőpénz kifizetését vagy a megvesztegetést. Ha Xxxxx megszegi a jelen rendelkezést, az Arconic azonnali hatállyal, a felelősség kizárásával felmondhatja a Szerződést.
12. SZELLEMI TULAJDON: Amennyiben az Eladó az Áruk specifikációja vagy az Árukhoz kapcsolódó bármely eljárás vonatkozásában kifejezetten az Arconic részére és kérésére módosításokat eszközöl ("Egyedi Munka"), úgy az Egyedi Munka az Arconic tulajdonát képezi. Az Eladó ezennel átruházza az Egyedi Munkát, valamint az azon fennálló valamennyi jogosultságot, jogcímet és érdeket az Arconic részére, illetve biztosítja ezek átruházását, továbbá az Eladó kijelenti és szavatolja, hogy (a) az Egyedi Munka kizárólag az Eladó önálló és eredeti munkája eredményeként jött létre, és nem sérti semmilyen harmadik személy szellemi tulajdonjogát vagy személyes adatok védelméhez fűződő jogát; és (b) az Eladót nem köti semmilyen olyan kötelezettség, amely megakadályozná az Egyedi Munkára vonatkozó jogosultságoknak az Arconic részére történő átruházását. Amennyiben az Eladó az Áruk tervezése során már létező mintát használ, úgy az ezen mintán fennálló szellemi tulajdonjog az Eladót illeti, és az Eladó ezennel egy időbeli korlátozás nélküli, előre kifizetett, nem kizárólagos, világraszóló, jogdíjmentes, alhasználatba adható használati jogot engedélyez az Arconic részére ezen szellemi alkotás előállítására és használatára. Az Eladó az Arconic előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül az Arconic nevét és/vagy logóját a Szerződésben meghatározottaktól eltérő módon nem jogosult használni.
13. KÁRTALANÍTÁS: Az Eladó kártalanítja és kármentesíti az Arconicot, annak vezetőit, tisztségviselőit, alkalmazottait, ügynökeit, képviselőit, jogutódjait, megbízottait és vevőit („Kártalanítandók”) minden kötelezettség, költség, kereset, követelés, eljárás, igény, ítélet, egyezség, veszteség, pénzbírság és büntetés alól, beleértve, de nem kizárólagosan az ügyvédi díjakat, a peres ügyek költségeit, ("Követelések"), amelyek az alábbiakból fakadnak vagy azokhoz kapcsolódnak: (i) Áruk, Árukon fennálló terhek, hibás Áruk vagy az Áruk előállítása, szállítása, használata vagy az azokkal való visszaélés ; (ii) Szerződés teljesítése; (iii) bármely harmadik fél szellemi tulajdonjogának megsértése vagy állítólagos megsértése az Arconic általi bármely Áru és / vagy Egyedi Munka birtoklása, használata és / vagy hasznosítása miatt; (iv) a Szerződés bármely rendelkezésének megsértése, függetlenül attól, hogy a követelést részben vagy egészben az Eladó, annak igazgatói, tisztviselői, alkalmazottai, alvállalkozói, ügynökei, képviselői, jogutódjai vagy megbízottai hanyagsága vagy mulasztása okozza-e és függetlenül attól, hogy az ilyen gondatlanságot vagy cselekményeket vagy mulasztásokat részben a Kártalanítandók okozták-e.
14. BIZTOSÍTÁS: Az Eladó vállalja, hogy:
(a) a Szerződés teljes időtartama alatt teljes hatállyal fenntartja az Eladó (annak alkalmazottai vagy meghatalmazott képviselői) Szerződéses feltételekkel kapcsolatos cselekedeteiből vagy azok elmulasztásaiból eredő felelősség fedezésére szolgáló biztosítási kötvényeket, amelyek feltételei és biztosítási összegei arányosak az adott üzleti üggyel és az ahhoz kapcsolódó kockázatokkal ("Biztosítás");
(b) a jogszabályok által megengedett mértékben, a Biztosítási kötvénye alapján lemond az Arconic-kal szembeni megtérítési és az önrész kifizetésének
követelésére vonatkozó jogairól;
(c) biztosítja, hogy az Arconic a Biztosítások további biztosítottja legyen, olyan fedezettel, amely megfelel az Arconic esetében fennálló szokásos kockázatoknak, és az a Biztosítási összeghatár, amire az Arconic további biztosítottként jogosult, ne legyen kevesebb, mint az Eladónak az összes Biztosítási kötvénye alapján fennálló Biztosításai szerint számított teljes biztosítási összeghatár;
(d) biztosítja, hogy a Biztosítási kötvényeiben konkrétan szerepeljen, hogy azok elsődlegesek (vagyis megelőzik) az Arconic bármely biztosítását;
(e) kizárólagos felelősséget vállal a Biztosítási kötvények szerinti minden levonásért, önrészesedésért;
(f) az Arconic kérésére az Arconic számára ésszerűen elfogadható írásos igazolást nyújt, amely tartalmazza a Biztosítás lényeges feltételeit, valamint az utolsó biztosítási díj kifizetésének igazolását.
15. VIS MAJOR: A felek egyike sem vonható felelősségre a Szerződés szerinti kötelezettségeik teljesítésének késedelméért vagy elmulasztásáért, ha azt rendkívüli, előre nem látható körülmény okozza, amely a felek számára a szerződéskötés időpontjában nem ismert, és az érintett fél által ésszerűen nem kontrollálható és
- a teljesség igénye nélkül - az alábbi kategóriák valamelyikébe tartozik: természeti csapás, tűz, árvíz, vihar, földrengés; háború, lázadás, polgári zavargás, terrorizmus, járvány; nukleáris, kémiai vagy biológiai szennyeződés; robbanás vagy szándékos károkozás; jogszabály betartása ("Vis Major"). A felek egyetértenek abban, hogy nincs megállapodott beszerzési forrás az Eladó Szerződés szerinti kötelezettségeinek teljesítéséhez. A Vis Major által érintett fél a Vis Major bekövetkezésének vagy várható bekövetkezésének tudomására jutásakor köteles haladéktalanul írásos értesítést küldeni az esetleges késedelmekről vagy nem teljesítésekről (beleértve a várható időtartamot is). Ha az Eladó bármilyen okból nem képes teljesíteni a vállalását, az Arconic az Árukat más forrásból beszerezheti, és ennek megfelelően csökkentheti az Eladótól való beszerzései mértékét, az Eladó felé bármely felelősség nélkül. A másik fél erre vonatkozó írásbeli kérését követő három munkanapon belül a nem teljesítő fél köteles megfelelő biztosítékot nyújtania arra vonatkozóan, hogy a nem teljesítés időtartama nem haladja meg a 30 napot. Ha a nem teljesítő fél nem nyújt megfelelő biztosítékot, vagy ha a nem teljesítés időtartama meghaladja a
30 napot, akkor a másik fél a teljesítés folytatása előtt felmondhatja a Szerződést a nem teljesítő félnek küldött írásbeli értesítéssel.
16. VESZÉLYES ÁRUK ÉS ANYAGOK: Eladó szavatolja, hogy (1) bármely vegyi anyag vagy keverékei, amely az Arconic részére a Szerződés alapján leszállításra került jogszerűen értékesíthető és használható az Arconic székhelye szerinti országban, (2) a jelen Szerződés alapján szállított vegyi anyag és keverékei megfelelő módon kerülnek csomagolásra és azokat ellátják a megfelelő jelzésekkel és felhívásokkal és amennyiben ezen vegyi anyagokat és keverékeiket ömlesztve szállítják, úgy Eladó az Arconic részére átadja a megfelelő figyelemfelhívó jelzéseket, instrukciókat és értesítéseket, amelyeket az Arconic telephelyeken kell használni, (3) Eladó a lehetséges veszélyekről valamennyi információt átad az Arconic részére a szállításkor, vagy a szállítás előtt, vagy bármely olyan időpontban amikor ezt az Arconic kéri, ideértve bármely jelen Szerződés alapján szállított vegyi anyag vagy keverékeik használatához, kezeléséhez, tárolásához, feldolgozásához, vagy szállításához kapcsolódó lehetséges toxikus vagy ártalmas hatásokat, továbbá minden olyan óvintézkedést, amelyek az ilyen veszélyek megszüntetéséhez, vagy minimalizálásához szükségesek, (4) Eladó az Árukra vonatkozóan valamennyi Arconic által igényelt információt átad annak érdekében, hogy az Arconic meg tudjon felelni a biztonságra vonatkozó jogszabályoknak és előírásoknak (ideértve, de nem kizárólag az alkalmazandó munkabiztonsági és egészségvédelmi jogszabályokat, valamint a veszélyes anyagokra vonatkozó jogszabályokat), és az összetevőkre, összetételre, hatóanyagra, vagy bármely másra vonatkozó jogszabályoknak és előírásoknak, ideértve, hogy Xxxxx Xxxxxxx kérésére köteles haladéktalanul átadni egy listát Arconic részére az összetevőkről és azok mennyiségéről és ezt követően az ezekben bekövetkezett változtatásokról. Eladó hozzájárul, hogy az Arconic kérésére visszaveszi a jelen Szerződés alapján leszállított, de fel nem használt vegyi anyagokat és keverékeit. Eladó nem szállíthat semmilyen Árut, amely azbesztet tartalmaz.
17. BESZÁLLÍTÓI ELŐÍRÁSOK ÉS BETARTÁSUK: Eladó kijelenti, hogy elérte, elolvasta és megértette az Arconic magatartási szabályait az Arconic Beszállítói Szabványok ("Útmutató") kiadványában, ahogy azokat a xxxxx://xxx.xxxxxxx.xxx/xxxxxx/xx/xxxxxxx/xxxxxxxx/xxx/xxxxxxxx-xxxxxxxxx-Xxxxxxxxx.xxx címen közzétették. Eladó kifejezetten vállalja, hogy betartja a vegyi anyagok regisztrálásáról, értékeléséről, engedélyezéséről és korlátozásáról (REACH) szóló, 2006. december 18- iki 1907/2006 / EK európai parlamenti és tanácsi rendeletet (vagy bármilyen helyébe lépő jogszabályt). Különösen pedig, Xxxxx kötelezettséget vállal arra, hogy az önmagában, a készítményekben vagy az árucikkekben lévő alkalmazandó anyagokat az említett rendeletben meghatározott módon, az említett rendeletben meghatározottak szerint teljes körűen bejelenti az Európai Vegyianyag-ügynökségnek. Ha Xxxxx megsérti ezt a kötelezettséget, akkor köteles kártalanítani és kármentesíteni az Arconicot minden olyan kárért, költségért vagy kiadásért, amely az Arconicnál az ilyen jogsértés következtében felmerülhet. Ezen túlmenően, ilyen jogsértés esetén az Arconic jogosult felmondani a Szerződést.
A fenti kötelezettségvállalás mellett Xxxxx garantálja a Szerződés teljesítését minden vonatkozó törvény, szabályozás és szabvány szigorú betartásával, beleértve a környezetvédelmi, egészségvédelmi és munkabiztonsági előírásokat, valamint a gyermekmunkát és a kényszermunkát érintő jogszabályokat. Amennyiben Xxxxx a Szerződés teljesítése vagy az Áruk ellenőrzése céljából beléphet az Arconic létesítményekbe, akkor be kell tartania az Arconic belső szabályzatait (politikákat), beleértve a vagyonvédelmi és munkabiztonsági, és a védőruházat és védőeszközök használatára vonatkozó szabályokat is. Eladó kártalanítja az Arconicot minden olyan kötelezettséggel, költséggel és szankcióval szemben, amelyet az Eladó vagy képviselői okoztak bármely vonatkozó jogszabály, törvény vagy rendelet vagy az Arconic belső szabályzatai megsértésével. Eladó köteles saját költségére megszerezni a Szerződés teljesítéséhez szükséges összes engedélyt, jogosultságot, meghatalmazást, tanúsítványt stb.
18. KONFLIKTUSÖVEZETBŐL SZÁRMAZÓ ÁSVÁNYKINCSEK: Valamennyi Eladó által Arconic részére szállított Áru, amely konfliktusövezetből származó ásványt tartalmaz, kizárólag olyan forrásából érkezik, amely az Eladó részére megfelelő tudakozódás után sem úgy ismert, mint amelynek az a célja, hogy közvetlenül, vagy közvetve támogasson fegyveres csoportokat, vagy azokból hasznot húzzon, ideértve a Kongói Demokratikus Köztársaságot, vagy bármely szomszédos országot. Eladó egyetért azzal, hogy támogatja az Arconicot abban, hogy megfelelő átvilágítást végezzen el; eleget tesz az ésszerű információ bekéréseknek, amelyeknek a célja a jelenlegi vagy a jövőben elfogadott jogszabályoknak, szabályoknak és előírásoknak való megfelelés; megfelelő nyilvántartásokat vezet a konfliktusövezetekből származó ásványkincsek szállítása vonatkozásában.
19. ADATVÉDELEM: Az Eladó garantálja és vállalja, hogy az Arconic (és / vagy az Arconic alkalmazottai, ügyfelei vagy beszállítói nevében) általa kapott, számára elérhetővé tett és/vagy általa kezelt valamennyi személyes adat kezelése során alkalmazott folyamatai, szolgáltatásai és adatkezelése megfelel a személyes adatok kezelésére vonatkozó jogszabályoknak és az ilyen jogszabályok implementálására vonatkozó belső jogszabályoknak, szabályozásnak és másodlagos jogszabályoknak (és ezek mindenkori módosításainak, együttesen: "Adatvédelmi Jogszabályok"), és az Eladó minden erőfeszítést megtesz az ilyen Adatvédelmi Jogszabályok betartása érdekében. Az Eladó köteles biztosítani, hogy a Személyes Adatok kezelése kizárólag a jelen Szerződéses kötelezettségek teljesítéséhez szükséges módon történjék.
Adott esetben az Eladó vállalja, hogy adatfeldolgozási szerződést köt az Arconic-kal a magánszemélyek magánéletének és személyes adataik védelméhez
fűződő jogainak folyamatos védelme érdekében.
Az Eladó írásban haladéktalanul értesíti az Arconicot: (i) e szakasz tényleges vagy feltételezett megsértéséről; és (ii) ha bármely személy panaszt vagy kérelmet nyújt be a személyes adatokkal vagy az Arconic Adatvédelmi Jogszabályok alapján fennálló kötelezettségeivel kapcsolatosan. Az Eladó teljes körű együttműködést és segítséget biztosít az Arconicnak az ilyen panaszok vagy kérelmek tekintetében.
Ha az Eladó nem tartja be az Adatvédelmi Jogszabályok bármelyikét, akkor az Arconic a Szerződést - bármely felelősség nélkül - azonnali hatállyal felmondhatja. Ha az Eladó bármely módon megsérti a jelen szakaszban, az alkalmazandó adatfeldolgozási szerződésben vagy az Adatvédelmi Jogszabályokban foglalt kötelezettségét, akkor az Eladó köteles minden szükséges intézkedést megtenni, amelyet az incidenssel érintett személyre vonatkozó helyi jogszabályok megkövetelnek.
Az Eladó és alkalmazottjai kapcsolattartói és személyes adatainak Arconic részére történő megadásával az Eladó hozzájárul az adatok Arconic és Arconic által felügyelt, az Amerikai Egyesült Államokban, Európában és másutt található összes entitása, leányvállalata és alvállalkozója, illetve felhatalmazott harmadik fél vállalkozói vagy ügynökei általi adatgyűjtéshez, adatkezeléshez, tárolásához, felhasználáshoz és átadáshoz a következő célokra: az Eladó üzleti kapcsolatának megkönnyítése Arconic-kal, Arconic Eladóval és alkalmazottaival való kapcsolattartásának elősegítése, és annak lehetővé tétele, hogy Arconic feldolgozza és nyomon kövesse az Eladónak Arconic-kal folytatott tranzakcióit különféle belső rendszerei és külső harmadik felek segítségével ("Cél"). Arconic a részére átadott adatokat kizárólag a Célra használhatja fel, és azokat csak addig tárolhatja, ameddig ez a Cél eléréséhez feltétlenül szükséges.
20. VÁMVISSZATÉRÍTÉS: Az Eladó köteles együttműködni az Arconic-kal az Arconicot esetlegesen megillető olyan vámvisszatérítések érvényesítése érdekében, amelyek a Szerződés alapján az Arconic részére nyújtott, az Eladó által importált Áruk, vagy ilyen Árukat magában foglaló vagy ilyen Árukból az Arconic által előállított Áruk Arconic általi exportálásával összefüggésben keletkeznek. Az Eladó korlátozás nélkül köteles (i) az ilyen importált Áruk vonatkozásában minden olyan információt rendelkezésre bocsájtani, amely a vámvisszatérítések iránti kérelem Arconic általi benyújtásához szükségesek, ideértve a vonatkozó Vámnyilatkozatok számát, dátumát, az Áruk mennyiségét és leírását, vámértékeket, és az Eladó által kifizetett vám mértékét és összegét, és (ii) kiállítani minden olyan szállítási igazolást és más dokumentumot, amelyek az Arconic visszaigénylési kérelméhez szükségesek.
21. FÜGGETLEN VÁLLALKOZÓ / ALVÁLLALKOZÓK: Az Eladó az Arconic független vállalkozója. Az Eladó vagy alvállalkozói egyetlen alkalmazottja, ügynöke vagy képviselője sem tekinthető az Arconic alkalmazottjának. Az Eladó a Szerződés bármely részének teljesítéséhez kizárólag az Arconic írásos engedélyével vehet igénybe alvállalkozót. A Szerződés biztosításra vonatkozó követelményeinek kivételével a jelen Szerződéshez kapcsolódóan megkötött valamennyi alvállalkozói szerződésben és megrendelésben ki kell kötni, hogy az alvállalkozóra vagy szakemberre kötelezően érvényesek és vonatkoznak a jelen Szerződés feltételei. Semmilyen alvállalkozói szerződés vagy megrendelés nem mentesíti Az Eladót az Arconic-kal szemben vállalt kötelezettségei alól, ideértve, de nem kizárólag az Eladó biztosítási és kártalanítási kötelezettségeit. Xxxxxxxxx nézve sem alvállalkozási szerződés, sem megrendelés nem kötelező érvényű.
22. BIZTONSÁG: Az Eladó az Áruk előállításával és szállításával kapcsolatban biztosítja a balesetek, sérülések, halálos baleset, veszteség vagy bármely személy vagy vagyontárgy károsodásának megelőzéséhez szükséges teljes védelmet és óvintézkedéseket; az említett események előfordulása esetén az Eladót kizárólagos felelősség terheli. Az Eladó garantálja, hogy az összes Áru megfelel az Arconic biztonsági, teljesítésre vonatkozó és egyéb előírásainak, ideértve, de nem kizárólagosan, az Arconic által ellenőrzött helyiségekben azokkal kapcsolatosan végzett munkákat vagy szolgáltatásokat. Az Eladó kötelezi magát arra, hogy haladéktalanul értesíti az Arconicot a jelen Szerződés szerinti Árukkal kapcsolatban felmerülő tényleges vagy lehetséges biztonsági vagy minőségi problémákról.
23. ELEKTRONIKUS KERESKEDELEM: Az Eladó tudomásul veszi, hogy az Arconic jelenleg használja az elektronikus "business to business" sémát a jelen Áruk megvásárlásával kapcsolatos Kulcsdokumentáció továbbításának megkönnyítése érdekében. Az Arconic "business to business" szolgáltatója az Ariba. A "business to business" szolgáltatás használatával összefüggésben az Eladónak meg kell állapodnia az Aribával egy nominális díjrendszerben. E rendelkezésben a "Kulcsdokumentáció" kifejezés a Szerződés részét képező megrendeléseket, megrendelés-visszaigazolásokat, előzetes szállítási értesítéseket (ASN), rendelés változtatásokat, számlákat és egyéb hasonló dokumentumokat jelent. Az Eladó tudomásul veszi és egyetért azzal, hogy (i) a jelen Szerződés megkötésekor vagy azt követően a lehető leghamarabb működteti az Arconic által kijelölt rendszert a Kulcsdokumentációk elektronikus úton történő továbbításának megkönnyítésére, és (ii) az ilyen módszerekkel továbbított Kulcsdokumentáció nem tekinthető érvénytelennek csak azért, mert elektronikus úton továbbították vagy kötötték meg. Az Arconic által megkövetelt mértékben valamennyi fél minden egyes meghatalmazott képviselője egyedi, ellenőrizhető, betűkből, számjegyekből és jelekből álló digitális azonosítóval fog rendelkezni, amelyet minden egyes elektronikus átvitel során továbbítanak; a digitális azonosító használata "aláírásnak" minősül, és ugyanolyan hatással bír, mint az írásos dokumentumban szereplő aláírás.
24. VÁLTOZTATÁS: Az Arconic bármikor jogosult írásban módosítani a Szerződés általános tárgyát, és az Eladó köteles az így módosított Szerződés teljesítését folytatni. Amennyiben az ilyen módosítás növeli vagy csökkenti az Eladó Szerződéses kötelezettségei teljesítéséhez szükséges időt vagy az Eladó költségeit, úgy a vételár vagy a szállítás ütemezése vagy mindkettő méltányosan kiigazításra kerül, és a Szerződés ennek megfelelően írásban módosításra kerül.
25. XXXXXXXXX ÉS MEGSZÜNTETÉS: Az Arconic szabad belátása szerint bármikor, a Vállalkozónak küldött írásos értesítéssel elállhat bármely Megrendeléstől, vagy felmondhatja a teljes Szerződést vagy annak bármely részét indokolás nélkül. A Szerződés megszűnéséről szóló írásbeli értesítés kézhezvételét követően Xxxxx azonnal megszünteti a felmondásban szereplő Áruk gyártását és szállítását és haladéktalanul megteszi a szükséges intézkedéseket a felmondás eredményeképpen felmerülő következmények enyhítésére. Amennyiben a felmondás nem az Eladó kötelezettségszegése vagy amiatt történik, hogy az Eladó nem ad megfelelő biztosítékot a teljesítésre, az Arconic az Eladó részére arányosan megfizeti az Eladó által a Szerződés felmondásának időpontjáig szállított Áruk árát. Az Arconic jogosult felvásárolni a raktáron lévő megmaradt Árukat.
26. VÁLLALAT NÉV / LOGO: Eladó az Arconic előzetes írásbeli engedélye nélkül kizárólag a Megrendelésben meghatározott módon használhatja az Arconic nevet és / vagy logót.
27. TELJES MEGÁLLAPODÁS: A Szerződés a felek Árukra vonatkozó kizárólagos és teljes körű megállapodása. Ezért ez a felek megállapodását kizárólagosan tartalmazza, és a felekre nézve semmilyen más megállapodás, ígéret vagy bármilyen jellegű vagy természetű kijelentés nem ró kötelezettséget. A felek szándéka, hogy e teljes, kizárólagos és egységes szerkezetbe foglalt megállapodásukat ne lehessen kiegészíteni, vagy más módon értelmezni.
28. JOGRÓL VALÓ LEMONDÁS KIZÁRÁSA A jelen Szerződés alapján kizárólag az minősül joglemondásnak, vagy szerződésszegés alóli mentesítésnek, ha az ilyen joglemondással vagy mentesítéssel élő fél erről kifejezetten írásban nyilatkozik, a nyilatkozat aláírásával. Bármely jogról való lemondás nem jelent semmilyen más jogról való lemondást, függetlenül attól, hogy hasonló jellegű-e vagy sem.
29. KÖTELEZETTSÉGEK FENNMARADÁSA: Felek megállapodnak abban, hogy a Szerződés lejárata, felmondása vagy megszűnése ellenére, a lejáratot, felmondást vagy megszűnést követően továbbra is hatályban maradnak azok a jogok és kötelezettségek, amelyek jellegük vagy tartalmuk miatt a felek szándéka szerint továbbra is hatályosak.
30. ELKÜLÖNÍTÉS: Amennyiben a Szerződés bármely rendelkezése (vagy annak bármely része) bármely tekintetben jogellenesé, érvénytelenné vagy érvényesíthetetlenné válik, úgy: (a) ez nem érinti illetve nem sérti a Szerződés bármely más rendelkezésének jogszerűségét, érvényességét vagy végrehajthatóságát; és (b) a felek jóhiszeműen tárgyalnak az ilyen rendelkezés (vagy Szerződéses rész) módosításáról, oly módon, hogy a módosítás jogszerű, érvényes és végrehajtható legyen, és a lehető legnagyobb mértékben elérje a felek eredeti kereskedelmi szándékát.
31. ÁTRUHÁZÁS: Eladó az Arconic előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül nem ruházhatja át sem a Szerződést, sem az abban foglalt jogait és kötelezettségeit. Az ilyen hozzájárulás sem mentesíti az Eladót a Szerződés szerinti kötelezettségeinek teljesítése alól, illetve nem változtatja meg Xxxxxxxx a Szerződés alapján fennálló valamennyi kötelezettségének teljesítésével kapcsolatos felelősségét. Az Arconic előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül szándékolt bármilyen átruházás érvénytelen és semmis.
32. HARMADIK SZEMÉLYEK JOGAI: Xxxx harmadik személyek akik nem részesei a Szerződésnek nem érvényesíthetnek semmilyen jogszabályon, szabályozáson alapuló vagy egyéb jogot jelen Szerződéssel kapcsolatban.
33. IRÁNYADÓ JOG ÉS JOGHATÓSÁG A jelen Szerződésben részes felek közötti, akár magából a Szerződésből, akár szerződésen kívüli tényekből vagy eseményekből fakadó bármely követelés, vagy jogvita, ideértve, de nem kizárólag a csalást, a hamis jognyilatkozatokat, a gondatlanságot vagy bármely más szerződéses, vagy szerződésen kívüli jogsértést, a Szerződést megkötő Arconic bejegyzésének helye szerinti ország jogszabályai szerint kell értelmezni, elbírálni és érvényesíteni. Az ebben a bekezdésben hivatkozott követelések vagy jogviták, ideértve, de nem kizárólag a Szerződés megszegésével, megszűnésével, érvényességével vagy értelmezésével kapcsolatos jogviták eldöntése a Szerződést megkötő Arconic bejegyzése szerinti ország rendes bíróságainak hatáskörébe és illetékességébe tartozik. A felek visszavonhatatlanul egyetértenek azzal, hogy az ilyen bíróságok kizárólagos joghatósággal, hatáskörrel és illetékességgel rendelkeznek minden ilyen jogvitában. Vállalkozó lemond minden olyan kifogásolási jogáról, amely egyébként a joghatóság vagy a hatáskör, illetékesség tekintetében számára rendelkezésre állna. A felek kifejezetten kizárják az Egyesült Nemzetek áruk nemzetközi adásvételi szerződéseiről szóló egyezményének (a továbbiakban: “CISG”) alkalmazását.
34. Közlekedési Miniszterek Európai Konferenciája (CEMT): A Közlekedési Miniszterek Európai Konferenciája (CEMT) jogszabályokat hírdet ki a nemzetközi közúti árufuvarozás közös szabályairól a Közlekedési Miniszterek Európai Konferenciájának Multiraterális Kvóta rendszere alapján. A Beszállítók kötelesek betartani az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 1072/2009/EK számú rendeletét (2009. október 21.) a nemzetközi közúti árufuvarozási piachoz való hozzáférés közös szabályairól.
A nemzetközi közúti árufuvarozás gyakorlásának a közösségi engedély megléte a feltétele. A fuvarozók kötelesek minden egyes gépjárművükön hitelesített másolatot tartani a közösségi engedélyről, a végrehajtó hatóságok által végzett ellenőrzések megkönnyítése érdekében. Járművezetői igazolványt is be kell tudni mutatni annak érdekében, hogy a tagállamok ténylegesen ellenőrizhessék, hogy a harmadik országokból származó járművezetőket a szóban forgó fuvarozási műveletért felelős fuvarozó törvényesen alkalmazza, vagy a gépjárművezető annak rendelkezésére áll.