AZ AB SCIEX SZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEI
AZ AB SCIEX SZOLGÁLTATÁSI FELTÉTELEI
Általános feltételek (amelyek minden idő- és anyagi alapú szolgáltatási programra és szolgáltatásra alkalmazandók)
1. A megállapodás teljessége – Az AB Sciex (a továbbiakban: a szolgáltató) és a megrendelő megállapodnak, hogy a jelen feltételek és a szolgáltató alábbiakban meghatározott árajánlata (a továbbiakban együttesen: a feltételek) a felek között a jelen szerződés tárgyában létrejött teljes megállapodást jelentik, és hatályon kívül helyeznek i) a felek között a jelen szerződés tárgyát illetően létrejött minden korábbi megállapodást és ii) a megrendelő megrendelésében meghatározott előre nyomtatott általános vagy egyéb feltételeket (feltéve, hogy a szolgáltató elfogadta a megrendelést, az azonosított szolgáltatások felsorolásának, valamint a pontosan meghatározott árak kivételével), továbbá minden olyan dokumentumot, amely nem került elfogadásra és aláírásra a szolgáltató valamely cégjegyzési joggal felruházott képviselője által; az ilyen dokumentumok elutasítottnak és semmisnek tekintendők. Ha a megrendelő a szolgáltató jelen feltételeket magában foglaló árajánlatára, becslésére vagy egyéb dokumentumára (a továbbiakban: az árajánlat) válaszul megrendelést vagy a szolgáltatások megvásárlására vonatkozó más dokumentumot nyújt be, az a jelen feltételek elfogadásának minősül, és kizárja a megrendelésben vagy egyéb dokumentumban található vagy ott hivatkozott minden egyéb feltétel alkalmazását. Ha a jelen feltételek másként nem rendelkeznek, a jelen feltételek és a szolgáltató árajánlatában vagy a szolgáltató cégjegyzési joggal felruházott képviselője által aláírt egyéb megállapodásban szereplő feltételek közötti ellentmondás esetén a szolgáltató árajánlatában vagy az egyéb megállapodásban szereplő feltételek hatályon kívül helyezik a jelen feltételek ellentétes rendelkezéseit, és azokkal szemben előnyben részesítendők, a jelen feltételek minden egyéb rendelkezése pedig továbbra is teljes mértékben hatályos marad.
2. Elfogadás - A szolgáltató szabad belátása szerint elfogadhatja vagy elutasíthatja a szolgáltatási programokra, az időre és anyagokra, a karbantartásra, üzembe helyezésre vagy áthelyezésre vonatkozó megrendeléseket (a továbbiakban: a szolgáltatások).
3. Fizetési feltételek - A fizetési határidő a szolgáltató által a megrendelő részére kiállított számla keltétől számított 30 nap. Ha a fizetés nem érkezik meg határidőben, a szolgáltató a hátralékos összegen felül késedelmi díjat számíthat fel, amelyet a megrendelő köteles megfizetni. A késedelmi díj havi mértéke a hátralékos összeg 1%-a (évente 12%) vagy a legmagasabb törvényes mérték (a kettő közül a magasabb összeg), és az eredeti esedékességtől a fizetés napjáig kell felszámítani. Ha a szolgáltató követeléskezelő céget és/vagy ügyvédet bíz meg a kifizetetlen összegek behajtásával, a szolgáltató a behajtás összes költségét kiszámlázhatja a megrendelőnek - ideértve többek között az ésszerű ügyvédi költségeket is -, amelyet a megrendelő köteles kifizetni.
4. Munkavédelem - A szolgáltató a készülékek szervizelésének feltételeként kitöltött igazolást kérhet a szennyeződésmentesítésről, illetve kérheti, hogy a készüléket szállítsák a szolgáltató által ésszerűen meghatározott megfelelő, biztonságos helyszínre. A megrendelő garantálja, hogy a megjavítandó eszközt vagy alkatrészt a javítás előtt teljes mértékben mentesíti a radioaktív, biológiai, mérgező és más veszélyes anyagoktól, annak érdekében, hogy a szerviz technikusa ne legyen kitéve ilyen anyagoknak. A megrendelő a szolgáltató előzetes írásbeli értesítése és a szolgáltató írásbeli hozzájárulása nélkül nem bízza meg a szolgáltató alkalmazottait olyan munkával, amely során 3. vagy 4. biológiai biztonsági szintű laboratóriumokban kellene dolgozniuk.
5. Teljesítés - A szolgáltató az adott körülmények között minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy a szolgáltatásokat a lehető leghamarabb teljesítse onnantól kezdve, hogy a megrendelő hívása beérkezik a szolgáltató helyi szervizközpontjába. A szolgáltatónak távolról kell teljesítenie a megrendelő támogatási szolgáltatásokkal kapcsolatos kérését, amikor csak lehetséges. Szükség szerint a helyi szolgáltatásokat a szolgáltató és a megrendelő által egyeztetett időpontra kell beütemezni. A megrendelő felelőssége, hogy a beütemezett vagy garantált időszak alatt biztosítsa a szolgáltatónak a szolgáltatások teljesítéséhez szükséges hozzáférést a készülékhez.
6. Üzemidő - Ha az árajánlat másként nem rendelkezik, a szolgáltatásokat általában rendes munkaidőben, hétfőtől péntekig 9:00 és 17:00 óra között teljesítik (ide nem értve a munkaszüneti napokat). A regionális eltérések megtekintéséhez kérjük, látogassa meg a xxxxx://xxxxx.xxx/xxxxx-xx/xxxxxxx-xx weboldalt.
7. Garantált helyszíni válaszidő - A helyszíni válaszidőre vonatkozó garanciával rendelkező szolgáltatások csak az 1. és a 2. zóna esetében garantáltak, kivéve ha a megrendelő további külön garantált válaszidő kiegészítést vásárolt. Az egyéb zónák esetében a helyszíni válaszidővel kapcsolatban alkalmazott alapelv az, hogy a szolgáltató minden tőle telhetőt megtesz, továbbá a szolgáltatási programmal rendelkező megrendelők javítási igényei előnyt élveznek a program nélküli megrendelők igényeivel szemben. A garantált helyszíni válaszidő által érintett szolgáltatások esetében a szervizeléssel kapcsolatos hívásoknak a helyi idő szerint 14:00 óra előtt kell beérkezniük a szolgáltató szolgáltatási központjába. Az ezt követően érkező hívások a következő munkanapon beérkezettnek minősülnek. A megrendelő köteles a garantált válaszidőn belül hozzáférést biztosítani a készülékhez.
A. Helyszíni javítás a szolgáltatási programokon kívüli szolgáltatások esetében - Amennyiben a szolgáltató nem érkezik meg a helyszínre a megvásárolt garantált válaszidőn belül - kivéve azt az esetet, amikor a megrendelő nem biztosít hozzáférést a készülékhez -, a megrendelő jogosult a megvásárolt válaszidő teljes körű jóváírására.
B. Helyszíni javítás a szolgáltatási programok esetében - A szolgáltató a garantált válaszidővel vagy a beütemezett szolgáltatással kapcsolatos késedelemre tekintettel egy (1) vagy több munkanapot jóváírhat a megrendelőnek, kivéve ha a késedelem oka vis maiorból vagy abból eredő nemteljesítés, hogy a készülékhez nem volt biztosítva a teljesítéshez szükséges ésszerű hozzáférés. A késedelmes nap után arányosan járó jóváírás összege azon szolgáltatási program éves díjának 1/365-e, amely a szervizeléssel kapcsolatos hívás által érintett készülékre vonatkozik. Ha egy szolgáltatási program egynél több készülékre vonatkozik, az arányos jóváírást a program éves díjának a szervizeléssel kapcsolatos hívás által érintett készülékre vonatkozó része arányában kell megállapítani. A jóváírást a megrendelő az érintett készülékre vonatkozó aktuális szolgáltatási program következő időszakra szóló megújításakor használhatja fel a program díjaiba történő beszámításon keresztül. A jóváírás felhasználásához a megrendelő a megújítás időpontjában - de legkésőbb a szolgáltatási program azon időszakának lejártát követő tizenöt (15) napon belül, amelyben az adott jóváírást szerezték - köteles írásbeli értesítést küldeni (az e-mailben küldött értesítés is megfelelő) a szolgáltató szolgáltatási programért felelős ügyintézője részére azon szándékáról, hogy fel kívánja használni a jóváírást. A fent említett jóváírás jelenti a szolgáltató kizárólagos kötelezettségét és a megrendelő egyetlen jogorvoslati lehetőségét azzal kapcsolatban, ha a szolgáltató nem reagál a szolgáltatási programban szereplő garantált helyszíni válaszidőn belül. A szolgáltató szolgáltatási programért felelős ügyintézőjének elérhetőségei a xxxxx://xxxxx.xxx/xxxxx-xx/xxxxxxx-xx weboldalon találhatók.
8. Szavatosság - A szolgáltató garantálja, hogy a megvásárolt szolgáltatásokra vonatkozó árajánlatban meghatározott szolgáltatásait a xxxxx://xxxxx.xxx/xxxxxxxx weboldalon megtalálható korlátozott szavatosság vonatkozó pontja(i) szerint teljesíti. A SZOLGÁLTATÓ A SZOLGÁLTATÁSAI TEKINTETÉBEN SEMMILYEN EGYÉB - KIFEJEZETT VAGY HALLGATÓLAGOS - SZAVATOSSÁGOT NEM VÁLLAL, IDEÉRTVE TÖBBEK KÖZÖTT A SZOLGÁLTATÁSOK EGY ADOTT CÉLRA VALÓ ALKALMASSÁGÁRA VAGY FORGALOMKÉPSSÉGÉRE VONATKOZÓ SZAVATOSSÁGOT. A SZOLGÁLTATÓ KIFEJEZETTEN KIZÁRJA AZ ILYEN JELLEGŰ SZAVATOSSÁGVÁLLALÁST. HA A SZOLGÁLTATÓ
MEGSZEGI A SZAVATOSSÁGI KÖTELEZETTSÉGEIT, A JELEN MEGÁLLAPODÁS ALAPJÁN KIZÁRÓLAG ARRA KÖTELES, HOGY VÁLASZTÁSA SZERINT ÉSSZERŰ IDŐN BELÜL ISMÉTELTEN TELJESÍTSE A SZOLGÁLTATÁSOKAT, VAGY VISSZAFIZESSE A HIBÁS SZOLGÁLTATÁSOKÉRT FIZETETT DÍJAT. A SZAVATOSSÁG MEGSZEGÉSE ESETÉN A MEGRENDELŐ KIZÁRÓLAG A FENTI JOGORVOSLATI LEHETŐSÉGEKKEL RENDELKEZIK.
9. Helytállási kötelezettség - A szolgáltató mentesíti a megrendelőt minden olyan személyi sérüléssel, halálesettel vagy vagyoni kárral kapcsolatos követelés alól, amely az alatt az időszak alatt következett be, amikor a szolgáltató alkalmazottai a megrendelő helyiségeiben tartózkodtak, és szolgáltatásokat teljesítettek, amennyiben az adott sérülés, haláleset vagy kár a szolgáltató gondatlan cselekményeinek vagy gondatlan mulasztásainak eredménye, feltéve, hogy a szolgáltatót haladéktalanul értesítik minden ilyen követelésről, és arról a lehetőségről, hogy átvegye a követeléssel szembeni védekezés, valamint annak rendezése feletti irányítást.
10. A felelősség korlátozása - A JOG ÁLTAL MEGENGEDETT MÉRTÉKIG A SZOLGÁLTATÓ SEMMILYEN ESETBEN NEM TARTOZIK - SZERZŐDÉSEN ALAPULÓ, SZERZŐDÉSEN KÍVÜLI, SZAVATOSSÁGON VAGY BÁRMILYEN JOGSZABÁLYON, ILLETVE BÁRMI MÁSON ALAPULÓ - FELELŐSSÉGGEL A SZOLGÁLTATÁSOKBÓL, A SZOLGÁLTATÁSOK TELJESÍTÉSÉNEK ELMULASZTÁSÁBÓL, ILLETVE EGYÉB DOLOGBÓL EREDŐ VAGY AZZAL KAPCSOLATOS KÜLÖNLEGES, KÖZVETETT, JÁRULÉKOS, ÖSSZETETT, BÜNTETŐ JELLEGŰ VAGY KÖVETKEZMÉNYES KÁRÉRT, AKKOR SEM, HA A SZOLGÁLTATÓT ELŐZETESEN TÁJÉKOZTATTÁK E KÁROK BEKÖVETKEZÉSÉNEK LEHETŐSÉGÉRÓL; TOVÁBBÁ SEMMILYEN ESETBEN NEM FELEL A SZOLGÁLTATÓ AZON VESZTESÉGEKÉRT VAGY SÉRELMEKÉRT, AMELYEK VALAMELY KÉSZÜLÉK VAGY TERMÉK HIBÁJÁBÓL, ILLETVE ABBÓL EREDNEK, HOGY VALAMELY KÉSZÜLÉK VAGY EGYÉB TERMÉK NEM A JELEN MŰSZAKI LEÍRÁSNAK MEGFELELŐEN MŰKÖDIK. A FENTIEK KORLÁTOZÁSA NÉLKÜL, A SZOLGÁLTATÓNAK A SZOLGÁLTATÁSOKKAL KAPCSOLATOS HALMOZOTT FELELŐSSÉGE - IDEÉRTVE TÖBBEK KÖZÖTT A MEGÁLLAPODÁS SZERINT NYÚJTOTT SZOLGÁLTATÁSOKAT, A MEGÁLLAPODÉS MEGSZEGÉSÉT ÉS A NEM SZERZŐDÉSSZERŰ TELJESÍTÉST, A SZERZŐDÉSEN KÍVÜLI, A SZAVATOSSÁGGAL KAPCSOLATOS, ILLETVE EGYÉB MULASZTÁST - NEM HALADHATJA MEG A SZOLGÁLTATÓ RÉSZÉRE A SZÓBAN FORGÓ SZOLGÁLTATÁSOKÉRT KIFIZETETT DÍJAK ÖSSZEGÉT, A SZOLGÁLTATÓ 9. PONTBAN MEGHATÁROZOTT HELYTÁLLÁSI KÖTELEZETTSÉGE KIVÉTELÉVEL.
11. Vis maior - Egyik fél sem felel - sem részben, sem egészben - a késedelmes teljesítésért vagy a nemteljesítésért, illetve a veszteségért, sérelemért, késedelemért, kiadásokért, károkért vagy egyéb balesetért, ha az a feleken kívül álló okból következett be, így például - a fentiek általános jellegének korlátozása nélkül - elemi csapás, tűzeset, sztrájk, munkaügyi vita, zendülés, embargó, földrengés, vihar, kormányzati cselekmények, áramkimaradás vagy
-hiány, illetve az alkatrészek vagy készletek beszerzésének lehetetlensége miatt, azzal, hogy ez a rendelkezés nem vonatkozik az esedékes összegek kifizetésének kötelezettségére.
12. Vegyes rendelkezések - A jelen feltételek kizárólag írásban, a szolgáltató és a megrendelő megfelelően cégjegyzési joggal felruházott képviselőinek aláírásával érvényesek. Ha a szolgáltató elmulasztja a jelen feltételek szerinti valamely jogának gyakorlását, az nem minősül, illetve nem tekintendő az adott jogról vagy a feltételekben szereplő egyéb jogokról való lemondásnak, illetve azok elvesztésének. A feltételekben szereplő címek kizárólag az eligazodást szolgálják, és semmilyen egyéb célból nem tekintendők a feltételek részének. Ha a jelen feltételek bármely rendelkezése bármilyen okból érvénytelennek vagy végrehajthatatlannak bizonyul, azokat az érvénytelenségüknek vagy végrehajthatatlanságuknak megfelelő mértékben törölni kell a feltételekből. Ez semmilyen módon nem érinti az adott rendelkezés fennmaradó részét, valamint a feltételek többi rendelkezését, amelyek továbbra is teljes körűen hatályban maradnak. A jelen megállapodás egyetlen rendelkezése sem értelmezhető úgy, hogy a szolgáltató bármilyen szellemi tulajdonjoggal kapcsolatban akár kifejezetten, hallgatólagosan, lemondás folytán vagy egyéb módon engedélyt adott, vagy úgy, mint amely korlátozza a szolgáltató jogait szabadalma vagy más szellemi tulajdonjoga érvényesítése tekintetében. A feltételek szerinti valamennyi szolgáltatásra a szolgáltatónak az árajánlaton feltüntetett helyi címe szerinti jog alkalmazandó, a kollíziós jogi jogszabályok kizárásával.
A szolgáltatási programokra vonatkozó feltételek (csak szolgáltatási program megvásárlása esetén alkalmazandó)
1. A készülékek újbóli tanúsítása - Ha egy újonnan megvásárolt szolgáltatási program kezdete előtt valamely készülékre nem vonatkozott szavatosság vagy szolgáltatási program, a szolgáltató az új szolgáltatási program hatálybalépése előtt kérheti a készülék újbóli tanúsítását, amelyet idő- és anyagi alapon kell elvégezni, és amelyet nem fedez az új szolgáltatási program.
2. A hardvereszközökkel kapcsolatos telefonos támogatás - A szolgáltató munkaidejében a regionális telefonos támogatási számokra beérkező azon hívásokra, amelyek során a megrendelő a visszahívás végett a hívó fél nevét és telefonszámát is tartalmazó üzenetet hagyott, a szolgáltató 4 órán belül reagál, kivéve ha az árajánlat ettől eltérő válaszidőt tartalmaz.
3. Tervezett karbantartás - A megrendelő és a szolgáltató a gyártó által javasolt tervezett karbantartási időkerettől számított 1 hónapon belül beütemezi a tervezett karbantartási szolgáltatásokat. E látogatás érdekében a megrendelő köteles hozzáférést biztosítani a készülékhez. Ha a megrendelő nem biztosítja ésszerű időben a hozzáférést a szolgáltatónak, és emiatt a tervezett karbantartási szolgáltatásokra nem kerül sor, a megrendelő elveszíti a tervezett karbantartással kapcsolatos jogait.
4. A program korlátai -
A. A készülék alkatrészeinek megjavításáról vagy kicseréléséről a szolgáltató szabad belátása szerint dönt. A készülékbe csere útján beépített vagy a javítás során egyéb módon felhasznált alkatrészek a szolgáltató döntése alapján újak, illetve felújítottak is lehetnek. A szolgáltatások teljesítése során eltávolított és kicserélt alkatrészek a szolgáltató tulajdonába kerülnek.
B. A szolgáltatási programok nem fedezik azokat az alkatrészcseréket, költségeket, javításokat vagy hibajavításokat, amelyek előidézője erőhatalom, olyan kár, amelyet nem a szolgáltató okozott, baleset, hanyagság, gondatlanság vagy nem rendeltetésszerű felhasználás - illetve azokat, amelyek a felsoroltak miatt válnak szükségessé -, ideértve többek között a következőket: az üzemeltetés során nem kompatibilis oldószerek vagy minták rendszeren belüli használata; a környezetvédelmi vagy használati kikötéseken túlmenő, illetve a készülék rendszerére, szoftverére vagy kiegészítőire vonatkozó útmutatónak nem megfelelő üzemeltetés; nem megfelelő karbantartás; olyan szoftver vagy interfész telepítése, illetve olyan szoftverrel vagy termékekkel együtt történő használat, amelyet nem a szolgáltató bocsátott rendelkezésre, illetve amelyet a szolgáltató nem engedélyezett; valamint a készüléknek a megrendelő, a megrendelő alkalmazottai, megbízottai vagy nem jóváhagyott vállalkozója, valamint valamilyen, a rendszerbe beavatkozó tevékenységek által történő módosítása, megjavítása vagy más helyszínre való áthelyezése, ideértve többek között a számítógépes vírusokat, a hackereket és a készülékbe vagy a szoftverbe történő más olyan illetéktelen beavatkozásokat is, amelyek hátrányosan hatnak a rendes működésre. A szolgáltatási programok nem fedezik a radioaktív, illetve a biológiai, mérgező vagy egyéb veszélyes anyagokkal szennyezett alkatrészek a cseréjét. A szolgáltatási program kizárólag a benne szereplő,
sorozatszámmal azonosított készülékek vagy berendezések alkatrészeire érvényes. A szolgáltatási program csak akkor terjed ki az elhasználható cikkekre, ha az árajánlat kifejezetten így rendelkezik. A szerviz szerződés nem tartalmazza a fogyóeszközök cseréjét.
A fogyóeszközök listája az alábbi web címen található: xxxx://xxxxx.xxx/xxxxxxx-xxxxxxxxxxx . A szolgáltatási programok nem fedezik azokat a költségeket, javításokat vagy módosításokat, amelyek a készülék olyan elektromos szolgáltatásokhoz vagy más közművekhez való csatlakoztatása miatt szükségesek, amelyek nincsenek összhangban a készülék üzembe helyezési követelményeivel, továbbá nem fedezik az áramkimaradás, illetve a túlfeszültség miatt jelentkező költségeket, javításokat vagy módosításokat (a részletes szabályokat lásd a használati utasításban).
C. A szolgáltató kifejezett eltérő írásbeli rendelkezése vagy a megvásárolt szolgáltatási program feltételeinek megfelelő rendelkezése hiányában a folyadékkal érintkező alkatrészek nedvesítettnek tekintendők, és előfordulhat, hogy a felhasználó által pótolhatónak minősülnek, amely esetben nem terjed ki rájuk a szolgáltatási program. Ez a rendelkezés vonatkozik többek között a szigetelőrétegekre, szűrőkre, tömítésekre stb. is.
D. Ha a megrendelő olyan, nem a szolgáltatótól származó alkatrészt vagy vegyszert használ, amely miatt a készülék áramlási pályájában lerakódás keletkezik, illetve amely egyéb módon beavatkozik az áramlási pályába, és amely a szolgáltató ésszerű megállapítása szerint korábban már az eszköz meghibásodását eredményezte, az érintett alkatrészek szükséges javításait a szolgáltatási programon kívül kell elintézni, a szolgáltató számlázható szolgáltatásokra vonatkozó aktuális díjai ellenében. A szolgáltató nem vállal garanciát a nem a szolgáltatótól vásárolt vagy nem a szolgáltató által telepített alkatrészekért. Ezeket az alkatrészeket „aktuális állapotukban” értékesítik.
E. A szolgáltatási programok csak akkor foglalják magukban a megrendelő kioktatását vagy a készülékek áthelyezésével kapcsolatos szolgáltatásokat, ha az árajánlat kifejezetten így rendelkezik.
F. A szolgáltató szabad belátása szerint kizárhat a szolgáltatási programból minden nem általa gyártott tartozékot, így például a harmadik személyek által gyártott számítógépeket is. Amennyiben azt a gyártó megengedi, a szolgáltató az ilyen tartozékokra vonatkozó gyártói szavatosságot átadja a megrendelőnek.
5. A megállapodás tartama és megszűnése - Az árajánlat kifejezett eltérő rendelkezése hiányában a szolgáltatási program és a jelen megállapodás kezdeti tartama egy év, amely a szolgáltató által az árajánlatában megnevezett napon kezdődik. A szolgáltatási programot bármely fél felmondhatja a másik félnek küldött írásbeli értesítésben, legalább harminc (30) napos felmondási idővel. A felmondás az értesítés kézhezvételétől számított harminc
(30) nap eltelte után, illetve az értesítésben meghatározott későbbi időpontban hatályosul (a továbbiakban: a felmondás napja). A felmondás leghamarabb az értesítés kézhezvételét követő harminc (30) nap elteltével léphet hatályba, azonban a Szolgáltató azonnali hatállyal is megszüntetheti a szolgáltatási programot, ha a szolgáltatási program hatálya alá tartozó eszközt más helyszínre helyezik át.
A. A megállapodás megrendelő által történő felmondása - Azt az esetet kivéve, amikor a megállapodás megszűnésének oka valamely használt szolgáltatói készülék jelen pont szerinti becserélésével kapcsolatos, a szolgáltatói program megrendelő által történő felmondása esetén a szolgáltató belátása szerint kiszámítja a ténylegesen teljesített szolgáltatások teljes árát, valamint az adott szolgáltatási program körébe tartozó berendezések szervizelésével kapcsolatban a program hatálybalépésétől a felmondás időpontjáig ténylegesen felmerült ésszerű kiadásokat. A megrendelőnek a jelen megállapodás alapján a szolgáltató felé fennálló teljes fizetési kötelezettsége: 1. az így kiszámított összeg vagy 2. a hatályos szolgáltatási program szerinti, a program hatálybalépése és a felmondás időpontja közötti időszakra arányosított ár (e két összeg közül a magasabbat kell alkalmazni), plusz az adott szolgáltatási program megrendelés által érintett időszakára érvényes azon teljes szerződéses ár húsz százaléka (20%-ának), amelyet a megrendelő kifizetett volna, ha a szerződést nem szüntetik meg. A megrendelő teljes fizetési kötelezettsége a fentiektől függetlenül semmiképp nem haladhatja meg az érintett szolgáltatási programra vonatkozó azon teljes fizetési kötelezettséget, amelyet a megrendelő általi felmondás hiányában teljesíteni kellett volna. Amennyiben a megrendelő előleget fizetett, a felmondás napját követő harminc (30) napon belül jóvá kell írni a megrendelő számláján minden olyan kifizetést, amely azon összegeken felül marad, amelyeket a megrendelő a megállapodás megszűnésekor a fentiek szerint köteles kifizetni a szolgáltató részére. A jóváírás a szolgáltató készülékeinek, elhasználható cikkeinek vagy szolgáltatási programjainak jövőbeli megvásárlásakor használható fel. Az említett összeg kifizetetlen része azonnal esedékessé válik, amint a megrendelő megkapta a szolgáltató számláját. Semmilyen készpénz- visszatérítésre nincs lehetőség, ha a megrendelő idő előtt megszünteti a szolgáltatási programot. Ha egy szolgáltatási programot valamely használt szolgáltatói készülék új szolgáltatói készülékre történő becserélése miatt szüntetnek meg idő előtt, az új készülék szavatossági ideje automatikusan meghosszabbodik a szolgáltatási program felhasználatlan részével.
B. A megállapodás szolgáltató által történő felmondása - A rendkívüli felmondás esetét kivéve a szolgáltató által történő felmondáskor a szolgáltató kiszámítja a szolgáltatási programnak a felmondás napjától a szolgáltatási program lejárta közötti, felhasználatlan részét. Minden olyan előleget, amelyet a megrendelő erre az időszakra tekintettel fizetett ki a szolgáltatónak, a szolgáltató választása szerint a felmondás napjától számított harminc (30) napon belül jóvá kell írni, illetve vissza kell fizetni. Minden olyan összeg, amellyel a megrendelő tartozik, azonnal esedékessé válik, amint a megrendelő megkapta a szolgáltató számláját.
6. Engedményezés - A megrendelő nem jogosult a jelen megállapodás és a szolgáltatási programok engedményezésére vagy egyéb módon történő átruházására. A megrendelő által történő engedményezés vagy átruházás, illetve annak kísérlete semmisnek minősül.