KÖVETELÉSKEZELÉS MENETE
KÖVETELÉSKEZELÉS MENETE
SZEMÉLYI KÖLCSÖNSZERZŐDÉSEK ESETÉBEN
Tisztelt Ügyfelünk!
A CASPER Consumer Finance Zrt. (korábban Santander Consumer Finance Zrt.) – figyelemmel az MNB iránymutatásaira is – az alábbi összefoglalóval kíván hozzájárulni ahhoz, hogy Ügyfeleink átfogó tájékoztatást kapjanak a követeléskezelés folyamatával kapcsolatban.
A jelen tájékoztató célja, hogy Ügyfeleink számára megismerhető és előre látható legyen a követeléskezelés folyamata, a fizetési késedelem korai szakaszától kezdődően egészen a finanszírozási szerződések felmondását követő kintlévőség-kezelésig.
Felhívjuk Ügyfeleink szíves figyelmét, hogy a jelen tájékoztatóban foglaltak a követeléskezelés menetének általános leírását tartalmazzák, feltételezve, hogy az Ügyfelünk Társaságunkkal a követeléskezelés során együttműködik. Társaságunk a követelés jellege, illetve az ügylet egyedi sajátosságai, valamint az eljárás körülményei alapján a jelen tájékoztatóban foglalt általános eljárásrendtől saját mérlegelési jogkörében eljárva jogosult eltérni.
I. Kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondását megelőzően a CASPER Consumer Finance Zrt. az alábbi követeléskezelési tevékenységet alkalmazza egységesen, valamennyi követelés típus tekintetében:
I/1. Rövid szöveges üzenet (sms) küldése
A CASPER Consumer Finance Zrt. 2013. február 01. napjától rövid szöveges üzenetben (sms) tájékoztatja Ügyfeleit fizetési kötelezettségük időpontjáról és összegszerűségéről. A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, hogy ahhoz Ügyfeleink külön erre vonatkozó beleegyező nyilatkozatot tegyenek.
A követeléskezelés várható időtartama:
a havonta fizetendő törlesztő részletek esedékességét követő 20. naptól a követelés rendezéséig.
Költsége: ingyenes
I/2. Telefonos megkeresés
Társaságunk a fizetési késedelemben lévő Ügyfeleivel elsősorban telefon útján kísérli meg felvenni a kapcsolatot. Társaságunk a telefonos megkereséseket a fizetési késedelem korai szakaszától kezdődően folytatja, a megkeresések célja, hogy a fizetési késedelem korai fázisában, az Ügyfél számára ingyenes eljárás keretén belül megtudjuk, hogy a fizetési késedelemre milyen okból kifolyólag került sor és várhatóan mikor tudja Ügyfelünk rendezni az elmaradását. A telefonos megkeresések célja továbbá annak felmérése, hogy Ügyfelünknek fizetési kötelezettsége rendezéséhez áthidaló megoldás igénybevételére van-e szüksége. A telefonos megkeresések alkalmával Társaságunk elsődlegesen az Ügyfél által a finanszírozáskor rendelkezésünkre bocsátott telefonszámokon próbálja meg felvenni Ügyfelünkkel a kapcsolatot. Abban az esetben, amennyiben nem közvetlenül az Ügyfelet sikerül elérnünk telefonon, de részére üzenetet áll módunkban hagyni, ügyintézőink kiemelt figyelmet fordítanak a személyes adatok védelmére és a banktitok megtartására.
A követeléskezelés várható időtartama:
a havonta fizetendő törlesztő részletek esedékességét követő első naptári naptól kezdődően a követelés rendezéséig folyamatosan.
Költsége: ingyenes
I/3. Fizetési felszólítás küldése
A CASPER Consumer Finance Zrt. a telefonos megkereséseken kívül fizetési felszólító levelek útján kísérli meg felvenni az Ügyféllel a kapcsolatot. A késedelem korai szakaszában az adós részére ajánlott küldeményként fizetési emlékeztető levelet küld, melyben részletesen tájékoztatja Ügyfeleit a fennálló kölcsöntartozás, valamint az esedékessé vált, de megfizetni elmulasztott törlesztő részletek és a futamidő során felmerült, azonban meg nem fizetett egyéb költségek összegszerűségéről, illetve a nemfizetés várható jogkövetkezményeiről. A kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondásának kezdeményezését közvetlenül megelőzően az adóst, a készfizető kezest, a dologi adóst (zálogkötelezett) Társaságunk tértivevényes levél útján tájékozatja a fennálló kölcsöntartozás, valamint az esedékessé vált, de megfizetni elmulasztott törlesztő részletek és a futamidő során felmerült, azonban meg nem fizetett egyéb költségek összegszerűségéről, illetve az azonnali hatályú felmondás jogkövetkezményeiről.
A követeléskezelés várható időtartama:
a havonta fizetendő törlesztő részletek esedékességét követő első naptári naptól kezdődően a követelés rendezéséig folyamatosan.
Költségei:
- ajánlott levélpostai küldeményként küldött fizetési felszólítás díja: legfeljebb 1 000,- Ft
- tértivevényes levélpostai küldeményként küldött fizetési felszólítás díja: legfeljebb 1 200,- Ft
I/4. Behajtó vállalkozás megbízása a havonta fizetendő törlesztő részletek beszedése céljából
A fent részletezett követeléskezelési lépéseken túl a CASPER Consumer Finance Zrt. megbízást adhat a Társaságunkkal együttműködő behajtó vállalkozásnak abból a célból, hogy az Ügyféllel történő személyes kapcsolatfelvétel során, a kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondásának elkerülése, valamint a meg nem fizetett törlesztő részletek behajtása végett eredményes egyeztetést folytasson le, valamint a már esedékessé vált, de megfizetni elmulasztott havi törlesztő részletek Társaságunk részére történő megfizetéséről gondoskodjon.
A követeléskezelés várható időtartama:
a havonta fizetendő törlesztő részletek esedékességét követő harminc naptári naptól kezdődően a finanszírozási szerződés felmondásáig, 30 naptári napos időtartam.
Költsége: legfeljebb 36 000,- Ft
Az MNB Fizetési nehézségekről szóló mintatájékoztatójáról következő linken olvashat bővebben.
II. A kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondásának folyamata
Amennyiben Ügyfelünk kilencven napot meghaladó késedelembe esik a törlesztő részletek megfizetésével, úgy a CASPER Consumer Finance Zrt-nek nem áll módjában eltekintenie a kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondásának kezdeményezésétől. A kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondására a fentieken túl a kölcsönszerződésből eredő követelés veszélyeztetése esetén is sor kerülhet.
Társaságunk a kölcsönszerződés elválaszthatatlan mellékletét képező Szerződés Általános Feltételei idevonatkozó pontja alapján azonnali hatállyal felmondja a kölcsönszerződést. A tértivevényes postai küldemény útján megküldött felmondólevél szerint Társaságunk a teljes fennálló tartozást egy összegben lejárttá és esedékessé teszi. A teljes tartozás megfizetésére Ügyfelünknek 10 naptári nap áll rendelkezésére.
A kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondását követően, a CASPER Consumer Finance Zrt. lehetőséget biztosít a kölcsönszerződés visszaállítására és a felmondás visszavonására, azzal a feltétellel, hogy az Ügyfél valamennyi jogcímen fennálló lejárt tartozását és ezen kívül egy (a soron következő) törlesztő részlet összegét kiegyenlíti Társaságunk felé a felmondólevél kézbesítésétől számított 3 munkanapon belül.
A követeléskezelés várható időtartama:
az azonnali hatályú felmondás kézhezvételétől számított 10 naptári nap.
Költsége: 5 000,- Ft
Az MNB Kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondását megelőző mintatájékoztatójáról itt olvashat bővebben.
III. Kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondását követően a CASPER Consumer Finance Zrt. az alábbi követeléskezelési tevékenységeket alkalmazza:
III/1. Ügyféllel történő megállapodás alapján részletfizetési lehetőség biztosítása
A CASPER Consumer Finance Zrt. az Ügyfelei részére a teljes tartozás kiegyenlítésére részletfizetési kedvezményt biztosíthat.
A részletfizetési kedvezmény időtartama alatt a CASPER Consumer Finance Zrt. a tőketartozás után a Kölcsönszerződésben rögzített ügyleti kamaton felül évi 6%, a lejárt ügyleti kamattartozás után évi 6% késedelmi kamatot számít fel.
Költsége: ingyenes
III/2. Behajtó vállalkozás megbízása a tartozás jogi eljáráson kívüli beszedése céljából
A CASPER Consumer Finance Zrt. a fennálló követelése érvényesítése érdekében behajtó vállalkozás részére adhat megbízást. A behajtó vállalkozás rövid szöveges üzenetben, telefonos megkeresés, illetve írásbeli felszólítás útján, valamint ezen eszközök sikertelensége esetén személyesen kísérli meg felvenni a kapcsolatot az Ügyfeleinkkel annak érdekében, hogy a teljes fennálló tartozás (akár egy összegben, akár részletfizetés útján) megfizetésre kerüljön.
A követeléskezelés várható időtartama:
a CASPER Consumer Finance Zrt. megbízásától számított 60 naptári napos időtartam, mely szükség esetén meghosszabbítható.
Költsége: legfeljebb a fennálló tartozás 24% + ÁFA
III/3. Fizetési meghagyásos eljárás kezdeményezése (jogi eljárás)
A fizetési meghagyásos eljárás a közjegyző hatáskörébe tartozó, a pénzkövetelések érvényesítésére szolgáló egyszerűsített polgári nemperes eljárás, amelyre - ha a 2009. évi L. törvény eltérően nem rendelkezik - a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény szabályait a polgári nemperes eljárás sajátosságaiból eredő eltérésekkel kell alkalmazni.
A közjegyzői határozat jogerőre emelkedését követően, teljesítés hiányában, a CASPER Consumer Finance Zrt.-nek módjában áll végrehajtási eljárást kezdeményeznie.
A követeléskezelés várható időtartama:
a fizetési meghagyás benyújtásától számított átlagosan 60 naptári napos időtartam.
Költsége: a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény alapján
a fizetési meghagyásokról szóló 2009. évi L. törvény alapján az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény alapján
III/4. Végrehajtási eljárás kezdeményezése (jogi eljárás)
Jogerős fizetési meghagyás, illetve jogerős bírósági ítélet alapján Társaságunknak módjában áll végrehajtási eljárást kezdeményeznie – az Ügyfél külön hozzájárulása nélkül – oly módon, hogy az illetékes közjegyző előtt végrehajtási lap kibocsátását kezdeményezheti. A kibocsátott közjegyzői okirat alapján a végrehajtási eljárás a területileg illetékes önálló bírósági végrehajtó előtt az adós, valamint a készfizető kezes teljes vagyonára (jövedelem letiltás, ingó- és ingatlan árverés) indulhat meg.
A követeléskezelés várható időtartama:
a végrehajtási lap közjegyző által történő kiállításától kezdődően a teljes tartozás rendezéséig.
Költsége:
az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény alapján
a bírósági végrehajtói díjszabásról szóló 35/2015. (XI.10) IM rendelet
A végrehajtási eljárás rendjéről, költségeiről és a minimális eladási árakról itt olvashat bővebben.
Amennyiben a jelen tájékoztatásban foglaltakkal kapcsolatban bármilyen kérdése, észrevétele merül fel, a CASPER Consumer Finance Zrt. munkatársai az alábbi elérhetőségeken állnak szíves rendelkezésére:
Késedelmes fizetéssel kapcsolatos személyes ügyfélszolgálat:
0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxxx xxxx 00. I. emelet Hétfőtől csütörtökig: 08:30-16:00
Pénteken: 08:30 – 14:00
Késedelmes fizetéssel kapcsolatos telefonos ügyfélszolgálat: Telefon: (00-0) 000-0000
Hétfő: 08:00-20:00
Kedd – csütörtök: 08:00-16:00 Péntek: 08:00-14:00
Telefax: 00-0-000-0000
E-mail: xxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx