BÉRLETÉRE
PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ
Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki
a Xxxxxxx Xxxxx utcai pavilonok
BÉRLETÉRE
Pályázati feltételek
Veszprém MJV Önkormányzatának Tulajdonosi Bizottsága Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlésének az Önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás és vagyonhasznosítás szabályairól szóló 6/2012. (II.24.) önkormányzati rendeletében (a továbbiakban: „Vagyonrendelet”) foglaltaknak megfelelően, nyilvános pályázaton kívánja a veszprémi Xxxxxxx Xxxxx utcán telepítésre kerülő pavilonokat bérbe adni.
1. Pályázati feltételek
1.1. A pavilonok, teraszok, illetve teraszos pavilonok – teljes futamidőre számított – bruttó bérleti díjait (a továbbiakban: „Bérleti díj”) – mely megegyezik a teljes bekerülési költség (ide értendő a tervezés, közművesítés stb. költségek is) pénzben kifejezett ellenértékével – a pavilonok, teraszok telepítésének egyes fázisaihoz kapcsolódó költségek arányában, a telepítési eljárással összhangban, részteljesítésekkel kell Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata részére megfizetni. Az egyes részteljesítések esedékességéhez és a nagyságához kapcsolódó tájékoztatási kötelezettség a tulajdonos Önkormányzatot terheli.
1.2. A telepítésre kerülő pavilonok és teraszok a különböző alaprajzokkal és kifinomult dizájnnal megalkotott „mmcité” elárusító standoknak a megújuló Kossuth utca arculatához igazított, egyedi változatai. Pályázóknak lehetőséget biztosítunk az egyedi igények tervezési szakaszban történő egyeztetésére, nyertes pályázat esetén a sétáló utca arculatával össze egyeztethető és kivitelezhető igények megvalósítására. A típustól eltérő, egyedi igények megvalósítása során keletkező többlet költség a nyertes pályázókat terheli és a Bérleti díj részét képezi.
1.3. Pályázónak tudomásul kell vennie, hogy nyertes pályázata esetén pályázó köteles – legkésőbb a bérelt pavilon birtokba vételének időpontjáig – a pavilonra teljes körű vagyonbiztosítást kötni. A megkötendő biztosítás feltételeit nyertes pályázó köteles a tulajdonos Önkormányzattal leegyeztetni. Nyertes pályázó köteles a biztosítás megkötésének tényét – legkésőbb – a birtokba vételi eljáráson igazolni.
1.4. Pályázónak tudomásul kell vennie, hogy a bérleti időszak alatt, a bérelt pavilonnal kapcsolatos fenntartási kötelezettségek a nyertes pályázót terhelik. Bérlő köteles a bérlemény karban tartási, állag megóvási munkálatait elvégezni, továbbá a bérlemény bármilyen mértékű átalakításához, fejlesztéséhez, a bérleménnyel kapcsolatos beruházáshoz írásbeli kérelemmel (szükség esetén műszaki dokumentumokkal alátámasztva) a tulajdonos-bérbeadó Önkormányzattól írásbeli hozzájárulást kérni.
1.5. A bérleti futamidő lejártakor bérlő a bérleményt az eredeti állapotában köteles a tulajdonos Önkormányzat részére átadni.
1.6. Az egyes bérleményekhez kapcsolódó bérleti futamidők hosszát (a továbbiakban: ”Futamidő”) – a T15 terasz kivételével, mely esetén 72 hónap bérleti futamidőt javaslunk – 10 év (120 hónap) határozott időben határozzuk meg.
1.7. Pályázónak tudomásul kell vennie, hogy a pályázat tárgyát képező – a pályázat mellékletében felsorolásra kerülő – pavilonok, azok Bérleti díjaként befizetésre kerülő összegből VMJV Önkormányzata által kerülnek felépítésre. A pályázati eljárás során megállapításra kerülő nettó Havi bérleti díj – a nettó Bérleti díj ellenértéke mértékéig, teljes összegben – lelakható.
1.8. Nyertes pályázó a Beruházás értékének – teljes, vagy részleges – megtérítésére, illetve visszatérítésére a helyiségbérleti szerződés megszűnése esetén sem jogosult.
1.9. A pavilonok birtokba vételére – a bérleti díj megfizetését követően – 2013. év végén kerülhet sor. A határidőt a „Veszprém Integrált Városfejlesztés – A Belváros funkcióbővítő rehabilitációja I. ütem” című, KDOP-3.1.1/D-2010-0001 azonosító jelű projekt jelen pályázattal érintett területét érintő beruházási munkáinak tervezett befejezése határozza meg.
1.10. A pályázónak – a benyújtott pályázata mellékleteként – be kell mutatnia az ingatlanhoz kapcsolódó jövőbeni elképzelését, tervezett üzlet profilját, mely tevékenység tekintetében a bérleti időszakra un. profilkötöttséget kell vállalnia.
1.11. Pályázónak tudomásul kell vennie, hogy az eljáráshoz kapcsolódóan felmerülő valamennyi költség a nyertes pályázót terheli.
1.12. Pályázónak tudomásul kell vennie, hogy szerződés csak természetes személlyel, vagy a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) pontjában (továbbiakban: Vtv.) meghatározott átlátható szervezettel köthető.
1.13. Pályázónak tudomásul kell vennie, hogy a pavilonhoz tartozó terasz, mint közterületi kitelepülés után – a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a közterületek használatáról, és a fás szárú növények védelméről szóló 24/2010. (VI.28.) önkormányzati rendeletében meghatározottak szerint – közterület használati díj megfizetésére köteles.
2. Ár- és értékadatok
2.1. Az 0.xx. melléklet tartalmazza a Bérlemény alapterületét, és a fizetendő Bérleti díj összegét.
2.2. A 2.1. pontban meghatározott induló bérleti díj alatti ajánlatot tartalmazó pályázat érvénytelen.
2.3. A pályázó köteles a pályázat leadási határidejéig – az 1. sz. mellékletben meghatározott összegű – pályázati biztosítékot megfizetni a Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzat OTP Bank Nyrt.-nél vezetett 11748007-15430001 számú számlájára, mely befizetésről – a pályázat mellékleteként – igazolást köteles bemutatni.
2.4. Pályázónak a benyújtásra kerülő pályázata mellékletében nyilatkoznia kell arról, hogy a pályázat tárgyát képező pavilon, illetve terasz Bérleti díját kizárólag saját erő, vagy banki hitel felhasználásával kívánja megfizetni.
2.5. Vevő a Bérleti díj fizetési kötelezettségének csak banki átutalással tehet eleget
3. A pályázat benyújtásának módja
Az ajánlattevők ajánlataikat két példányban, cégjelzés nélküli, zárt borítékban – minden oldalon1 eredetiben cégszerű aláírással2, magánszemélyeknél eredeti aláírással, vagy a meghatalmazott aláírásával ellátva – az ajánlatok benyújtására nyitva álló határidőben, és
1 A Kiíró valamennyi oldal, beleértve az első és utolsó, valamint az üres (technikai) oldalak aláírását érti a minden oldal megfogalmazás alatt. Az üres (technikai) oldlak sorszámozása és eredetben történő (cégszerű) aláírása esetén kérjük az üres oldalak jelölését (az oldal áthúzásával, „üres oldal” szöveg feltüntetésével...stb.).
2 Aláírási címpéldány szerint.
megadott helyen, az adott pályázatra utaló jelzéssel, személyesen vagy meghatalmazott útján nyújthatják be. (Az ajánlattevő meghatalmazottja köteles közokirattal, vagy teljes bizonyító erejű magánokirattal – ingatlan adásvételére vonatkozó meghatalmazás esetén közokirattal vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokirattal – igazolni képviseleti jogosultságát, vagy annak mértékét) A pályázat oldalait1 folyamatos sorszámmal kell ellátni, a lapokat nem bontható kötéssel2 kell összefűzni.
A borítékon fel kell tüntetni az alábbi szöveget:
„Pályázat a Xxxxxxx Xxxxx utcai … számú pavilon és a … számú terasz bérletére”
A pályázat egy példányát „EREDETI” megjelöléssel kell ellátni, a példányok közötti esetleges eltérés esetén az ebben foglaltak az irányadóak.
A pályázat beérkezési határideje: 2013. április 15. napja 0900 óra.
A pályázat benyújtásának helye: 8200 Veszprém, Xxxxxxxx xx 0. xxxx, – „VKSZ” Zrt. székhelye, 1. emeleti titkárság.
A zárt és sértetlen boríték átvételéről a kiíró átvételi elismervényt köteles adni az átvételi időpontot is rögzítve.
4. A pályázaton való részvétel feltételei
4.1. A pályázaton – jelen pályázati kiírás – 1.12. pontjában szereplő feltételeknek megfelelő személy, szervezet vehet részt.
4.2. A pályázó akkor pályázhat, ha a 2.3. pontban rögzítetteket teljesíti.
5. A pályázat kötelező tartalmi elemei
5.1. A pályázathoz csatolni kell:
5.1.A. a pályázati dokumentáció mellékletét képező – pályázó által aláírt – pályázati adatlapot,
5.1.B. a pályázati dokumentáció mellékletét képező – pályázó által aláírt – pályázati nyilatkozatot,
5.1.C. a pályázati biztosíték befizetéséről, valamint a pályázati dokumentáció megvásárlásáról szóló igazolást,
5.1.D. Amennyiben a pályázó gazdasági társaság, a pályázathoz csatolni kell:
5.1.D.1. az eredeti, 30 naptári napnál nem régebbi cégkivonatot,
5.1.D.2. eredeti aláírási címpéldányt,
5.1.D.3. a pályázati dokumentáció mellékletét képező, cégszerűen aláírt okiratban tett nyilatkozatát, mely szerint a nemzeti vagyonról szóló törvényben meghatározottak szerint átlátható szervezetnek minősül,
5.1.D.4. Együttes APEH és VPOP igazolást,
5.1.D.5. vagy köztartozás mentes adatbázisban való feltüntetés igazolását.
5.1.D.6. Amennyiben módosítás van folyamatban, úgy a fenti cégkivonat mellett csatolni kell az ide vonatkozó társasági szerződés cégbírósági, érkeztetett példányát is.
1 Az 2 számú lábjegyzetben foglaltak szerint.
2 Valamennyi oldal átlyukasztva, toldás nélküli kötöző eszköz lyukakon keresztül történő átfűzésével, hátoldali írható címkével leragasztva, eredeti (cégszerű) aláírással ellátva.
5.1.D.7. Abban az esetben, ha a társaságot még nem jegyezték be, úgy a társaság megalakulását dokumentáló társasági szerződés cégbíróság által érkeztetett példányát, valamint a cégbíróság tanúsítványát csatolni kell.
6. Érvényességi feltételek
6.1. Csak azok a pályázatok tekinthetők érvényesnek, amelyek mindenben (ld. 12.8. pont) megfelelnek a jelen pályázati kiírásban, valamint a jogszabályokban foglaltaknak.
6.2. Az érvénytelen pályázatot benyújtó ajánlattevő a pályázati eljárásban, ill. annak további szakaszában nem vehet részt.
7. A pályázat felbontása
7.1. A pályázatok bontása a kiíró, közjegyző, valamint a pályázók jelenlétében doktor Xxx Xxx veszprémi közjegyző 8200 Veszprém, Rákóczi u. 2. szám 1. em. alatt található székhelyén történik. A felbontási eljáráson a pályázati eljárás lebonyolítóján, ill. a közjegyzőn kívül az ajánlattevők (képviseletre jogosultak) vehetnek részt személyesen, vagy meghatalmazott útján. Távolmaradásuk az eljárás lefolytatásának nem akadálya. A pályázat bontás időpontjáról külön értesítést küldünk.
7.2. A kiíró megvizsgálja az előírt nyilatkozatok és dokumentumok meglétét. Az „eredeti” felirattal jelölt pályázatot(okat) a közjegyző pecsétjével és kézjegyével látja el.
8. A pályázatok értékelése, eredményhirdetés
8.1. A tulajdonosi jogkör gyakorlója a pályázati feltételeknek megfelelő ajánlatokat, az összességében legjobb ajánlat szempontja alapján bírálja el.
Értékelési szempontok | Súlyozás |
Tervezett funkció | 40 |
"Minőségi hiányprofil" | 30 |
Bérleti díj | 30 |
Összesen | 100 |
Az egyes helyszíneken javasolt funkciók:
Helyszín | pavilon | ||
sorsz. | javasolt funkció | ||
I. | Kossuth L. u. déli szakasz | P1 | fagylaltozó, kávézó |
P2 | kávézó | ||
P3 | fagylaltozó, kávézó | ||
II. | Bástya előtt | P4 | Tourinform |
P5 | teázó-kávézó | ||
III. | Aluljáró nyugati oldal | P6 | édesség |
P7 | fagylalt, jégkása | ||
P8 | fagylalt, kávézó | ||
P9 | fagylalt, pékáru | ||
P10 | pékáru | ||
P11 | kávézó | ||
IV. | Aluljáró keleti oldal | P12 | kávézó |
P13 | ajándék, könyv, újság | ||
P14 | fagylalt, kávézó | ||
P15 | vendéglátó pavilon | ||
P16 | kávézó-kiállítótér, bemutatótér | ||
V. | Átjáró | P18 | újságos |
8.2. A benyújtott ajánlatokat Értékelő Bizottság véleményezi. Eredményes pályázati eljárás esetén a pályázat lezárható, a pályázat eredményéről, illetve a tulajdonosi jogkör gyakorlójának döntéséről a kiíró a pályázókat – a tulajdonosi döntést követően – tértivevényes levélben, írásban értesíti.
9. Az ajánlati ár kialakításának szabályai
9.1. A pályázatok elbírálását követően, amennyiben a felhívásra – egy azon pavilont, illetve teraszt érintően – több érvényes ajánlat érkezett, úgy közöttük az értékelést követően – legkésőbb az ajánlatok felbontását követő 15 napon belül – a kiíró – közjegyző jelenlétében – licittárgyalást tart. A licittárgyalás szükségességéről – kiíró személyesen, telefonon, vagy e-mailen keresztül – értesíti az érintetteket.
9.2. Licitálásos versenyeztetéssel történik a pályázók által megajánlott Bérleti díjak összegének véglegesítése.
9.3. A pályázó a licittárgyalás helyén, annak megkezdése előtt köteles bemutatni:
9.3.A. személyi igazolványát;
9.3.B. közjegyző által hitelesített okiratba foglalt képviseleti meghatalmazást, ha a pályázó nem személyesen vesz részt a licittárgyaláson;
9.4. A regisztrálás lezárása után a licittárgyalás vezetője bejelenti, hogy mely pályázat(ok) tartalmazza(k) a rögzített legmagasabb nettó bérleti árajánlatot, majd ezen összeg tekintendő a licitálási alapárnak (induló bérleti díj).
9.5. A licitlépcső nettó értékét az 1. sz. melléklet tartalmazza.
9.6. A licitálást addig kell folytatni, amíg a pályázók bármelyike ráajánl a másik pályázó ajánlatára.
9.7. Amennyiben nincs további ráajánlás, a licittárgyalás vezetője a megajánlott legmagasabb Bérleti díj háromszori hangos kijelentésével kihirdeti, hogy melyik pályázó Bérleti díjra vonatkozó ajánlata a legmagasabb.
9.8. Ugyanígy kihirdeti sorrendben másodikként, valamint harmadikként legmagasabb összeget ajánló pályázót és ajánlati összegét.
9.9. A licittárgyalás során tett ajánlatok szerint véglegesülnek a pavilonok, illetve a teraszok Bérleti díjaira vonatkozó ajánlatok.
9.10. Kettő, vagy több érvényes pályázat esetén, ha az ajánlatok bontásán, valamint a későbbi ártárgyaláson az ajánlat tevők nem jelentek meg, vagy az azonos ajánlatot tevők nem tettek újabb, magasabb összegű ajánlatot, ill. újabb ajánlataik egymással megegyező összegű Bérleti díjra vonatkoznak, akkor a jegyzőkönyvben az azonos értékek kerülnek rögzítésre.
9.11. Egy érvényes ajánlat esetén licittárgyalásra nem kerül sor, a jegyzőkönyvben a pályázatban írásban megajánlott érték kerül rögzítésre.
10. Szerződéskötés szabályai
10.1. A pályázatok elbírálását követően az Önkormányzat képviselői a nyertes pályázóval további egyeztetést folytatnak, a megkötendő szerződések tartalmának végleges kidolgozása érdekében. Az Önkormányzat és a nyertes pályázó közötti egyeztetés, a szerződésben szükség szerint szereplő mellék-kötelezettségek, valamint teljesítési garanciák és azok határidejének tisztázására és véglegesítésére irányulhat.
10.2. A pavilonok, illetve teraszok bérleti szerződésének végleges jóváhagyását VMJV Önkormányzat Tulajdonosi Bizottsága köteles legkésőbb az Értékelő Bizottság – adott pavilonra, illetve teraszra vonatkozó – döntését követő második ülésén megtárgyalni.
10.3. Xxxxx kötelesek VMJV Önkormányzat Tulajdonosi Bizottságának jóváhagyó döntését követő 15 naptári napon belül szerződést kötni. A nyertes pályázó – a Tulajdonosi Bizottság jóváhagyó döntése esetén – köteles aláírni a Bérleti szerződést.
10.3.A. Amennyiben Bérlő jelen pályázat 2.4. pontjában előírtak szerint úgy nyilatkozik, hogy a pályázat tárgyát képező pavilon, illetve terasz Bérleti díját kizárólag saját erő felhasználásával fizeti meg bérbeadó felé, abban az esetben a fizetési határidő a Bérleti szerződés – valamennyi fél által történő – aláírását követően legfeljebb 30 nap.
10.3.B. Amennyiben Bérlő jelen pályázat 2.4. pontjában előírtak szerint úgy nyilatkozik, hogy a pályázat tárgyát képező pavilon, illetve terasz Bérleti díját banki hitel felhasználásával fizeti meg bérbeadó felé, abban az esetben a fizetési határidő az Bérleti szerződés – valamennyi fél által történő – aláírását követő 60 nap.
10.3.C. Abban az esetben, ha Bérlő – a 10.3.B. pontban meghatározottak szerint – a Bérleti díj fizetési kötelezettségének – előre láthatólag – határidőre nem tud eleget tenni, az eredeti 60 napos fizetési határidő az alábbi feltételek együttes teljesülése esetén módosítható:
10.3.C.1. Bérlő hitelt érdemlően igazolja, hogy a hitel iránti kérelmét a pénzintézethez a Bérleti szerződés – valamennyi fél által történő – aláírását követő 15 napon belül benyújtotta;
10.3.C.2. Bérlő hitelt érdemlően igazolja, hogy a hitelbírálati eljárás folyamatban van. Az eredeti fizetési határidő módosítását a kiíróhoz – a fizetési határidő lejárta előtt legalább 5 nappal – benyújtott írott kérelemben kell kérni, a határidő meghosszabbítására Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Tulajdonosi Bizottsága jogosult;
10.3.D. Amennyiben Bérlő a megállapított vételárat a 10.3.A., vagy a 10.3.B. pontokban meghatározott határidőre nem fizeti meg, és a 10.3.C.1. vagy 10.3.C.2. pontokban meghatározott feltétel nem teljesül, vagy a vevő – a 10.3.C.1. és 10.3.C.2. pontokban meghatározott feltételek teljesülése esetén – a fizetési határidő lejárta előtt legalább 5 nappal a fizetési határidő módosítását nem kéri, illetve amennyiben Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Tulajdonosi Bizottsága az eredeti fizetési határidő módosításához nem járul hozzá, a szerződésben elfogadott, de meg nem fizetett Bérleti díjat az eredeti esedékességtől számított késedelmi pótlékkal megnövelt összegben kell megfizetni. A napi pótlék mértéke minden naptári nap után a hátralék fennállásának napján érvényes jegybanki alapkamat kétszeresének 365-öd része, amelyet három tizedes jegy pontossággal, kerekítés nélkül, a további tizedeseket elhagyva kell kiszámítani.
10.3.E. Jelen pályázati kiírás 10.3.D. pontjában foglaltak bekövetkezése esetén Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata jogosult a Bérleti szerződéstől egyoldalú nyilatkozattal elállni.
10.4. Amennyiben a Bérleti szerződést a megadott határidőn belül az arra jogosult nem köti meg, úgy elveszti mind a szerződéskötési jogosultságát, mind a befizetett pályázati biztosíték összegét.
10.5. Amennyiben a szerződés aláírását követően a jogosult határidőn belül nem fizeti ki a Bérleti díjat, és jelen pályázati kiírás 10.3.E. pontjában rögzítetteknek megfelelően Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a Bérleti szerződéstől egyoldalú
nyilatkozattal eláll, úgy az bontó feltételnek minősül és a pályázó elveszíti a pályázati biztosíték összegét is.
10.6. A 10.4. és 10.5. pontban foglaltak bekövetkezése esetén a kiírónak haladéktalanul értesítenie kell a sorrendben következő legjobb eredményt elért pályázót a szerződéskötési jogáról, aki – amennyiben a korábban befizetett pályázati biztosíték a részére visszafizetésre került – az ajánlati kötöttség idején belül köteles az értesítés kézhezvételétől számított 5 naptári napon belül a pályázatban előírt pályázati biztosíték összegét ismételten befizetni.
10.7. A 10.6. pontban foglaltak bekövetkezése esetén a szerződéskötési jogot megszerzett pályázóra a 10.1. – 10.5. pontokban foglaltak tekintendők meghatározónak.
11. A pályázati biztosíték összegének visszafizetése
11.1. A pályázati biztosíték összegének visszafizetéséről a kiíró intézkedik. A pályázat – tulajdonosi döntést követő – eredményhirdetéssel történő lezárását követően a pályázati biztosíték összege a nem nyertes pályázók részére – a döntéstől számított – 15 naptári napon belül visszafizetésre kerül. A pályázati biztosíték összege után kamat nem igényelhető.
11.2. A nyertes pályázó által – pályázati biztosítékként – befizetett összeg visszafizetésre nem kerül, az a Bérleti díj összegébe beszámít.
11.3. Az a pályázó, aki benyújtott pályázatát az eredményhirdetés előtt visszavonja, elveszíti az általa befizetett pályázati biztosíték összegét.
11.4. Amennyiben a nyertes pályázó – a Tulajdonos és a nyertes pályázó közötti – jegyzőkönyvezett egyeztetések során, közösen kialakított és a felek részéről elfogadott feltételeknek megfelelő Bérleti szerződést nem írja alá, vagy a Bérleti díj megfizetésének a jelölt határidőre nem tesz eleget és jelen pályázati kiírás 10.3.E. pontjában rögzítetteknek megfelelően Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata a Bérleti szerződéstől egyoldalú nyilatkozattal eláll, úgy a pályázati biztosíték összegét pályázó elveszíti, az a Bérbeadót illeti meg.
11.5. Amennyiben a Bérbeadó a szerződéskötés előtt a bérbeadási szándékától eláll, úgy a befizetett pályázati biztosíték összege valamennyi pályázó részére visszafizetésre kerül. A befizetett pályázati biztosíték összege után kamat nem igényelhető.
12. Vegyes rendelkezések
12.1. A pályázó az ajánlatához, annak benyújtásának időpontjától az ajánlatok benyújtására nyitva álló határidő lejártától számított 60 napig kötve van. Ezen határidő lejárta előtt – a
9. pontban részletezett licittárgyalás során bekövetkező vételár-módosítás kivételével – az ajánlat nem módosítható, nem vonható vissza.
12.2. Tájékoztatjuk a pályázót, hogy a nyertes pályázóval kötendő szerződés aláírása előtt lebonyolító köteles a szerződéstervezetet a tulajdonossal jóváhagyatni.
12.3. A pályázati felhívás tulajdonos Önkormányzat számára nem jelent szerződéskötési kötelezettséget, az Önkormányzat fenntartja azon jogát, hogy a pályázatot – indokolás nélkül - eredménytelennek nyilvánítsa.
12.4. A pályázati dokumentációban és annak mellékletben foglalt adatokat a Kiíró legjobb tudása szerint állította össze, ennek ellenére előfordulhatnak adminisztrációs tévedések,
melyekért sem a Kiíróval, sem a tulajdonos Önkormányzattal szemben semminemű igény nem érvényesíthető.
12.5. Az ajánlattevő köteles a meghirdetett vagyonelemmel kapcsolatos közhiteles nyilvántartások adatairól, a beépítési feltételekről meggyőződni.
12.6. Az ajánlattevő nem igényelhet térítést a kiírótól ajánlata kidolgozásáért. A pályázat elkészítésével és a pályázaton való részvétellel kapcsolatos költségek – az ajánlat érvényességétől, ill. eredményességétől függetlenül – az ajánlattevőt terhelik.
12.7. Egy pályázó csak egy ajánlatot tehet, vagy egy pályázaton csak egy ajánlattételben vehet részt akár önállóan, akár konzorcium tagjaként.
12.8. Jelen kiírásra benyújtott pályázatok csak abban az esetben tekinthetők érvényesnek, ha valamennyi pályázati feltételnek megfelelnek. Kiíró ugyanakkor fenntartja a jogot arra, hogy az alaki – a pályázat elbírálását érdemben nem befolyásoló – hiányosságoknak a pályázók által történő javítására a közjegyző jelenlétében a pályázatok felbontásakor lehetőséget adjon.
12.9. A megkötendő szerződésekre a magyar jog az irányadó.
12.10. Valamennyi – jelen pályázati kiírásban nem szabályozott kérdésben – Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése, az Önkormányzat vagyonáról, a vagyongazdálkodás és vagyonhasznosítás szabályairól szóló 6/2012. (II.24.) önkormányzati rendelet, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény szabályozási tekintendők irányadónak.
További információ beszerezhető a kiíró székhelyén személyesen hétköznapokon ügyfélfogadási időben!
Veszprém, 2013. március 6.
.
Xxxxxxxxxx Xxxxxx sk. vezérigazgató
„VKSZ” Zrt.
Mellékletek
Helyszín | pavilon | terasz | Minimum | Pályázati biztosíték összege | Licitlépcső | ||||
sorsz. | méret (m2) | sorsz. | méret (m2) | fizetendő bérleti díjak | beszámításra kerülő havi bérleti díjak | ||||
(/10 év) | (/hó) | ||||||||
I. | Kossuth L. u. déli szakasz | P1 | 6,92 | T1 | 47,14 | 15 000 000 Ft | 125 000 Ft | 1 500 000 Ft | 250 000 Ft |
P2 | 7,46 | T2 | 36,60 | 13 200 000 Ft | 110 000 Ft | 1 320 000 Ft | 200 000 Ft | ||
P3 | 7,89 | T3 | 35,66 | 13 200 000 Ft | 110 000 Ft | 1 320 000 Ft | 200 000 Ft | ||
II. | Bástya előtt | P4 | 22,62 | T4 | 9,42 | Tourinform terasz | |||
P5 | 10,11 | T5 | 24,74 | 13 200 000 Ft | 110 000 Ft | 1 320 000 Ft | 200 000 Ft | ||
T15 | 113,54 | 12 960 000 Ft | 180 000 Ft | 1 296 000 Ft | 200 000 Ft | ||||
III. | Aluljáró nyugati oldal | P6 | 11,49 | T6 | 15,64 | 12 000 000 Ft | 100 000 Ft | 1 200 000 Ft | 200 000 Ft |
P7 | 6,48 | T7 | 17,77 | 8 400 000 Ft | 70 000 Ft | 840 000 Ft | 150 000 Ft | ||
P8 | 9,10 | T8 | 12,22 | 9 600 000 Ft | 80 000 Ft | 960 000 Ft | 150 000 Ft | ||
P9 | 6,79 | T9 | 15,23 | 8 400 000 Ft | 70 000 Ft | 840 000 Ft | 150 000 Ft | ||
P10 | 7,56 | 7 200 000 Ft | 60 000 Ft | 720 000 Ft | 150 000 Ft | ||||
P11 | 10,50 | T10 | 5,14 | 13 800 000 Ft | 115 000 Ft | 1 380 000 Ft | 200 000 Ft | ||
IV. | Aluljáró keleti oldal | P13 | 7,22 | 7 200 000 Ft | 60 000 Ft | 720 000 Ft | 150 000 Ft | ||
P14 | 8,84 | T12 | 14,60 | 10 200 000 Ft | 85 000 Ft | 1 020 000 Ft | 200 000 Ft | ||
P15 | 8,99 | T13 | 13,71 | 10 200 000 Ft | 85 000 Ft | 1 020 000 Ft | 200 000 Ft | ||
P16 | 34,53 | T14 | 12,15 | 30 600 000 Ft | 255 000 Ft | 3 060 000 Ft | 500 000 Ft | ||
V. | Átjáró | P17 | 17,01 | kukatároló | |||||
P18 | 9,01 | T16 | 6,41 | 9 000 000 Ft | 75 000 Ft | 900 000 Ft | 150 000 Ft |
1. táblázat: A pavilonok és teraszok bérletének költségvetéséhez kapcsolódó adatok
1. ábra: Pavilonok és teraszok elhelyezkedése a Kossuth utca nyugati részén
2. ábra: Pavilonok és teraszok elhelyezkedése a Kossuth utca Bástya üzletház előtti és melletti részén
3. ábra: Pavilonok és teraszok elhelyezkedése az OTP Bank és a Raiffeisen Bank közötti átjáróban
4. ábra: Pavilonok és teraszok elhelyezkedése a Kossuth utcai aluljáró nyugati oldalán
5. ábra: Pavilonok és teraszok elhelyezkedése a Kossuth utcai aluljáró nyugati oldalán