Testnevelési Egyetem (1123 Budapest, Alkotás u. 44.) KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM
Testnevelési Egyetem
(1123 Budapest, Alkotás u. 44.)
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUM
„Az 1527/2016. (IX. 29.) Korm. határozat szerinti infrastruktúra-fejlesztés megvalósítására mobíliák beszerzése a Testnevelési Egyetem részére adásvételi szerződés keretében.”
tárgyú uniós értékhatárt elérő, gyorsított nyílt közbeszerzési eljáráshoz
4. kötet
NYILATKOZATMINTÁK
Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a közbeszerzési dokumentum mellékleteként csatolt nyilatkozat minták eljárási segédletet képeznek, használatuk nem kötelező, azokat ajánlatkérő a Kbt. 57. § (1) bekezdés b) pontja alapján kizárólag ajánlja.
A nyilatkozatoknak a Kbt-nek megfelelő tartalommal történő megtétele ajánlattevő felelőssége.
1. számú melléklet
Tartalomjegyzék
Tartalomjegyzék |
Oldalszám |
Felolvasólap (2. számú melléklet) |
|
Adatlap (3. számú melléklet) |
|
Ajánlati nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján (4. számú melléklet) |
|
Tartalomjegyzék (oldalszámokkal ellátva) |
|
Igazolások, dokumentumok |
|
Xxxxxxxxxxx(k) és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k) által benyújtott egységes európai közbeszerzési dokumentum(ok) (5. számú melléklet) |
|
Ajánlattevő nyilatkozata, hogy vele szemben nincsen folyamatban változásbejegyzési eljárás (17. számú melléklet), vagy folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást |
|
Xxxxxxxxxxx,
alvállalkozó és alkalmasság igazolásában részt vevő
szervezet vonatkozásában: |
|
Közös ajánlattevők jelen közbeszerzési eljárásra tekintettel aláírt hatályos „közös Ajánlattevői megállapodása” (közös ajánlattétel esetén) ajánlati felhívás VI.3) 5. pontja szerinti tartalommal - Opcionális |
|
Egyéb igazolások, dokumentumok |
|
A Kbt. 66. § (6) bekezdése szerinti nyilatkozat (13. számú melléklet) |
|
A Kbt. 67. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozat (14. számú melléklet) |
|
A Kbt. 66. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozat (15. számú melléklet) |
|
Ajánlattevő nyilatkozata a Kbt. 65. § (7) bekezdése tekintetében (16. számú melléklet) - Opcionális |
|
Nyilatkozat előírt biztosíték(ok) Kbt. 134. § (5) bekezdés szerinti határidőre történő rendelkezésre bocsátásáról (18. számú melléklet) |
|
Nyilatkozat az üzleti titokra vonatkozóan (opcionális) |
|
Az ajánlati felhívás, a dokumentáció és a Kbt. szerinti kötelező egyéb nyilatkozatok |
|
Teljes ajánlat elektronikus adathordozón |
|
CD vagy DVD melléklet |
|
A kizáró okok és alkalmassági követelmények igazolásához kapcsolódó az ajánlatban nem csatolandó nyilatkozatminták – Az ajánlatkérő által a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdései alapján a kizáró okok és alkalmassági követelmények igazolására felhívott ajánlattevő(k) és alkalmasság igazolásában résztvevő szervezet(ek) számára |
|
Xxxxxxxxxxx(k) nyilatkozata(i) a kizáró okok tekintetében (6. számú melléklet) |
|
Ajánlattevő(k) nyilatkozata(i) a Kbt. 62. § (1) bekezdésének kb) pontja tekintetében (7. számú melléklet) |
|
Ajánlattevő(k) nyilatkozata(i) a Kbt. 62. § (1) bekezdése kc) pontja tekintetében (8. számú melléklet) |
|
Gazdasági és pénzügyi alkalmasságra vonatkozó igazolások |
|
- |
|
Műszaki, ill. szakmai alkalmasságra vonatkozó igazolások |
|
M/1. (9. számú melléklet) |
|
2. számú melléklet
felolvasólap
„Az 1527/2016. (IX. 29.) Korm. határozat szerinti infrastruktúra-fejlesztés megvalósítására mobíliák beszerzése a Testnevelési Egyetem részére adásvételi szerződés keretében.”
tárgyú közbeszerzési eljárás vonatkozásában
Ajánlattevő neve1: |
|
Ajánlattevő székhelye2: |
|
Ajánlattevő kapcsolattartójának neve: |
|
Ajánlattevő telefon/fax száma: |
|
Ajánlattevő e-mail címe: |
|
Ajánlattevő postai címe: |
|
Ajánlattevő a szerződés teljesítését az alábbi ajánlati elemek szerint vállalja:
Kelt:
………………………………
cégszerű aláírás
3. számú melléklet
adatlap
„Az 1527/2016. (IX. 29.) Korm. határozat szerinti infrastruktúra-fejlesztés megvalósítására mobíliák beszerzése a Testnevelési Egyetem részére adásvételi szerződés keretében.”
Ajánlattevő neve: |
|
Ajánlattevő telefonszáma: |
|
Ajánlattevő telefaxszáma: |
|
Kijelölt kapcsolattartó személy neve, beosztása: |
|
Kapcsolattartó pontos címe: |
|
Kapcsolattartó telefonszáma: |
|
Kapcsolattartó fax száma: |
|
Kapcsolattartó e-mail címe: |
|
Kelt:
………………………………
cégszerű aláírás
4. számú melléklet
Ajánlati Nyilatkozat3
a Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján4
„Az 1527/2016. (IX. 29.) Korm. határozat szerinti infrastruktúra-fejlesztés megvalósítására mobíliák beszerzése a Testnevelési Egyetem részére adásvételi szerződés keretében.”
Alulírott __________________ társaság (ajánlattevő), melyet képvisel: __________________
az alábbi nyilatkozatot tesszük:
Megvizsgáltuk és fenntartás vagy korlátozás nélkül elfogadjuk a fent hivatkozott közbeszerzési eljárás ajánlati felhívásának és dokumentációjának feltételeit. Kijelentjük, hogy amennyiben, mint nyertes ajánlattevő kiválasztásra kerülünk, az ajánlati felhívásban és dokumentációban foglalt feladatokat az ajánlatunkban meghatározott díjért szerződésszerűen teljesítjük.
Elfogadjuk, hogy amennyiben olyan kitételt tettünk ajánlatunkban, ami ellentétben van az ajánlati felhívással vagy dokumentációval, vagy azok bármely feltételével, akkor az ajánlatunk érvénytelen.
Az ajánlat benyújtásával kijelentjük, hogy amennyiben nyertes ajánlattevőnek nyilvánítanak bennünket, akkor a szerződést megkötjük, és a szerződést teljesítjük az ajánlati felhívásban és dokumentációban, valamint az ajánlatunkban lefektetettek szerint.
Tudatában vagyunk annak, hogy közös ajánlat esetén a közösen ajánlatot tevők személye nem változhat sem a közbeszerzési eljárás, sem az annak alapján megkötött szerződés teljesítése során. Xxxxx is tudatában vagyunk, hogy a közös ajánlattevők egyetemlegesen felelősek mind a közbeszerzési eljárás, mind az annak eredményeként megkötött szerződés teljesítése során.
Kelt:
……………………………….
cégszerű aláírás
5. számú melléklet5
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum6
I. rész: A közbeszerzési eljárásra és az ajánlatkérő szervre vagy a közszolgáltató ajánlatkérőre vonatkozó információk
Olyan közbeszerzési eljárásoknál, amelyekben az eljárást megindító felhívást az Európai Unió Hivatalos Lapjában tették közzé, az I. részben előírt információ automatikusan beolvasásra kerül, feltéve, hogy a fent említett elektronikus ESPD-szolgáltatást7 használták az egységes európai közbeszerzési dokumentum kitöltéséhez. Az Európai Unió Hivatalos lapjában közzétett vonatkozó hirdetmény8 hivatkozási adatai:
A
Hivatalos Lap S sorozatának száma HL/S S075, dátum 18/04/2018,
166581-2018-HU
oldal,
A
hirdetmény száma a Hivatalos Lap S sorozatban : 2018/S
075-166581
Ha az eljárást megindító felhívás nem jelent meg az EU Hivatalos Lapjában, akkor az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek kell kitöltenie az információt, amely lehetővé teszi a közbeszerzési eljárás egyértelmű azonosítását.
Amennyiben nincs előírva hirdetmény közzététele az Európai Unió Hivatalos Lapjában, kérjük, hogy adjon meg egyéb olyan információt, amely lehetővé teszi a közbeszerzési eljárás egyértelmű azonosítását (pl. nemzeti szintű közzététel hivatkozási adata): [….]
A közbeszerzési eljárásra vonatkozó információk
Az I. részben előírt információ automatikusan megjelenik, feltéve, hogy a fent említett ESPD-szolgáltatást használják az egységes európai közbeszerzési dokumentum létrehozásához és kitöltéséhez. Ha nem, akkor ezt az információt a gazdasági szereplőnek kell kitöltenie.
A beszerző azonosítása9 |
Válasz: |
Név: |
Testnevelési Egyetem |
Melyik beszerzést érinti? |
Válasz: |
A közbeszerzés megnevezése vagy rövid ismertetése10: |
Az 1527/2016. (IX. 29.) Korm. határozat szerinti infrastruktúra-fejlesztés megvalósítására mobíliák beszerzése a Testnevelési Egyetem részére adásvételi szerződés keretében. Árubeszerzés |
Az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő által az aktához rendelt hivatkozási szám (adott esetben)11: |
[ ] |
Az egységes európai közbeszerzési dokumentum minden szakaszában az összes egyéb információt a gazdasági szereplőnek kell kitöltenie.
II. rész: A gazdasági szereplőre vonatkozó információk
A: A gazdasági szereplőre vonatkozó információk
Azonosítás: |
Válasz: |
Név: |
[ ] |
Héaazonosító szám (uniós adószám), adott esetben: Ha nincs héaazonosító szám, kérjük egyéb nemzeti azonosító szám feltüntetését, adott esetben, ha szükséges. |
[ ] [ ] |
Postai cím: |
[……] |
Kapcsolattartó személy vagy személyek12: Telefon: E-mail cím: Internetcím (adott esetben): |
[……] [……] [……] [……] |
Általános információ: |
Válasz: |
A gazdasági szereplő mikro-, kis- vagy középvállalkozás13? |
[] Igen [] Nem |
Csak
ha a közbeszerzés fenntartott14:
A gazdasági szereplő
védett műhely, szociális vállalkozás15
vagy védett munkahely-teremtési programok keretében fogja
teljesíteni a szerződést? |
[]
Igen [] Nem |
Adott esetben, a gazdasági szereplő szerepel-e az elismert gazdasági szereplők hivatalos jegyzékében, vagy rendelkezik-e azzal egyenértékű igazolással (pl. nemzeti (elő)minősítési rendszer keretében)? |
[] Igen [] Nem [] Nem alkalmazható |
Ha igen: Kérjük, válaszolja meg e szakasz további részeit, e rész B. szakaszát és amennyiben releváns, e rész C. szakaszát, adott esetben töltse ki az V. részt, valamint mindenképpen töltse ki és írja alá a VI. részt. a)
Kérjük, adott esetben adja meg a jegyzék vagy az igazolás
nevét és a vonatkozó nyilvántartási vagy igazolási
számot: |
|
Részvétel formája: |
Válasz: |
A gazdasági szereplő másokkal együtt vesz részt a közbeszerzési eljárásban?17 |
[] Igen [] Nem |
Ha igen, kérjük, biztosítsa, hogy a többi érintett külön egységes európai közbeszerzési dokumentum formanyomtatványt nyújtson be. |
|
Ha
igen: |
|
Részek |
Válasz: |
Adott esetben annak a résznek (azoknak a részeknek a feltüntetése, amelyekre a gazdasági szereplő pályázni kíván: |
[ ] |
B: A gazdasági szereplő képviselőire vonatkozó információk
Adott esetben adja meg azon személyek nevét és címét, akik a jelen közbeszerzési eljárásban jogosultak képviselni a gazdasági szereplőt:
Képviselet, ha van: |
Válasz: |
Teljes
név; |
[……]; |
Beosztás/milyen minőségben jár el: |
[……] |
Postai cím: |
[……] |
Telefon: |
[……] |
E-mail cím: |
[……] |
Amennyiben szükséges, részletezze a képviseletre vonatkozó információkat (a képviselet formája, köre, célja stb.): |
[……] |
C: Más szervezetek kapacitásainak igénybevételére vonatkozó információk
Igénybevétel: |
Válasz: |
Az alábbi IV. részben feltüntetett kiválasztási kritériumoknak és (adott esetben) az alábbi V. részben feltüntetett kritériumoknak és szabályoknak való megfelelés során a gazdasági szereplő igénybe veszi-e más szervezetek kapacitásait? |
[]Igen []Nem |
Amennyiben
igen, minden
egyes érintett szervezetre vonatkozóan külön egységes európai
közbeszerzési dokumentumban adja meg az e
rész A. és B. szakaszában, valamint a III. részben
meghatározott információkat, megfelelően kitöltve és az
érintett szervezetek által aláírva.
Felhívjuk a figyelmet,
hogy ennek magában kell foglalnia azokat a szakembereket vagy
műszaki szervezeteket, akik/amelyek nem tartoznak közvetlenül a
gazdasági szereplő vállalkozásához, különösen a
minőség-ellenőrzés felelőseit, továbbá építési beruházásra
irányuló közbeszerzési szerződés esetében azon szakembereket
vagy műszaki szervezeteket, akiket/amelyeket a gazdasági szereplő
a beruházás kivitelezéséhez igénybe vehet.
Amennyiben a
gazdasági szereplő által igénybe vett meghatározott kapacitások
tekintetében ez releváns, minden egyes szervezetre vonatkozóan
adja meg a IV. és az V. részben meghatározott információkat is18.
D: Információk azokról az alvállalkozókról, akiknek kapacitásait a gazdasági szereplő nem veszi igénybe
(Ezt a szakaszt csak akkor kell kitölteni, ha az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő kifejezetten előírja ezt az információt.)
Alvállalkozás: |
Válasz: |
Szándékozik-e a gazdasági szereplő a szerződés bármely részét alvállalkozásba adni harmadik félnek? |
[]Xxxx
[]Nem […] |
Ha az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő kifejezetten kéri ezt az információt az e szakaszban lévő információn kívül, akkor kérjük, adja meg az e rész A. és B. szakaszában és a III. részben előírt információt mindegyik érintett alvállalkozóra (alvállakozói kategóriára) nézve.
III. rész: Kizárási okok
A: Büntetőeljárásban hozott ítéletekkel kapcsolatos okok
A 2014/24/EU irányelv 57. cikkének (1) bekezdése a következő kizárási okokat határozza meg:
Bűnszervezetben való részvétel19;
Korrupció20;
Csalás21;
Terrorista bűncselekmény vagy terrorista csoporthoz kapcsolódó bűncselekmény22;
Pénzmosás vagy terrorizmus finanszírozása23;
Gyermekmunka és az emberkereskedelem más formái24
Az irányelv 57. cikke (1) bekezdésében foglalt okokat végrehajtó nemzeti rendelkezések szerinti büntetőeljárásban hozott ítéletekkel kapcsolatos okok: |
Válasz: |
Jogerősen elítélték-e a gazdasági szereplőt vagy a gazdasági szereplő igazgató, vezető vagy felügyelő testületének tagját, illetve az e testületek képviseletére, az azokban való döntéshozatalra vagy azok kontrolljára vonatkozó jogkörrel rendelkező tagját a fent felsorolt okok valamelyikéért olyan ítéletben, amelyet nem több, mint öt évvel ezelőtt hoztak, vagy amelyben a közvetlenül meghatározott kizárás időtartama továbbra is alkalmazandó? |
[] Igen [] Nem Ha
a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük,
adja meg a következő információkat: (internetcím, a kibocsátó
hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási
adatai): |
Amennyiben
igen, kérjük,26
adja meg a következő információkat: |
Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……][……]27 |
Ítéletek esetén hozott-e a gazdasági szereplő olyan intézkedéseket, amelyek a releváns kizárási okok ellenére igazolják megbízhatóságát28 (öntisztázás)? |
[] Igen [] Nem |
Amennyiben igen, kérjük, ismertesse ezeket az intézkedéseket29: |
[……] |
B: Adófizetési vagy a társadalombiztosítási járulék fizetésére vonatkozó kötelezettség megszegésével kapcsolatos okok
Adó vagy társadalombiztosítási járulék fizetése: |
Válasz: |
|
Teljesítette-e a gazdasági szereplő összes kötelezettségét az adók és társadalombiztosítási járulékok megfizetése tekintetében, mind a székhelye szerinti országban, mind pedig az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamában, ha ez eltér a székhely szerinti országtól? |
[] Igen [] Nem |
|
2) Egyéb mód? Kérjük, részletezze: d) Teljesítette-e a gazdasági szereplő kötelezettségeit oly módon, hogy az esedékes adókat, társadalombiztosítási járulékokat és az esetleges kamatokat és bírságokat megfizette, vagy ezek megfizetésére kötelezettséget vállalt? |
Adók |
Társadalombiztosítási hozzájárulás |
c2)
[ …] |
c2)
[ …] |
|
Ha az adók vagy társadalombiztosítási járulékok befizetésére vonatkozó dokumentáció elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: |
(internetcím,
a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos
hivatkozási adatai):
30 |
C: Fizetésképtelenséggel, összeférhetetlenséggel vagy szakmai kötelességszegéssel kapcsolatos okok31
Felhívjuk a figyelmet, hogy e közbeszerzés alkalmazásában lehetséges, hogy a következő kizárási okok valamelyikét a nemzeti jog, a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok pontosabban meghatározzák. Így például a nemzeti jog rendelkezhet úgy, hogy a „súlyos szakmai kötelességszegés” fogalma több különböző magatartásformát takarhat.
Esetleges fizetésképtelenség, összeférhetetlenség vagy szakmai kötelességszegés |
Válasz: |
A gazdasági szereplő tudomása szerint megszegte-e kötelezettségeit a környezetvédelmi, a szociális és a munkajog terén32? |
[] Igen [] Nem |
Ha
igen, hozott-e a gazdasági
szereplő olyan intézkedéseket, amelyek e kizárási okok
ellenére igazolják megbízhatóságát (öntisztázás)? |
|
A
gazdasági szereplő a következő helyzetek bármelyikében
van-e:
Ha a vonatkozó információ elektronikusan elérhető, kérjük, adja meg a következő információkat: |
[]
Igen [] Nem
(internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai): [……][……][……] |
Elkövetett-e
a gazdasági szereplő súlyos
szakmai kötelességszegést35?
|
[]
Igen [] Nem, |
Ha igen, tett-e a gazdasági szereplő öntisztázó intézkedéseket?
[]
Igen [] Nem [……] |
|
Kötött-e
a gazdasági szereplő a
verseny torzítását célzó
megállapodást
más gazdasági szereplőkkel? |
[]
Igen [] Nem |
Ha igen, tett-e a gazdasági szereplő öntisztázó intézkedéseket? []
Igen [] Nem |
|
Van-e
tudomása a gazdasági szereplőnek bármilyen
összeférhetetlenségről36
a közbeszerzési eljárásban való részvételéből
fakadóan? |
[]
Igen [] Nem |
Nyújtott-e
a gazdasági szereplő vagy valamely
hozzá kapcsolódó vállalkozás tanácsadást
az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató
ajánlatkérőnek, vagy részt
vett-e más módon a
közbeszerzési eljárás előkészítésében? |
[]
Igen [] Nem |
Tapasztalta-e
a gazdasági szereplő valamely korábbi közbeszerzési szerződés
vagy egy ajánlatkérő szervvel kötött korábbi szerződés
vagy korábbi koncessziós szerződés
lejárat előtti megszüntetését
vagy az említett korábbi szerződéshez kapcsolódó kártérítési
követelést vagy egyéb hasonló szankciókat? |
[]
Igen [] Nem |
Ha igen, tett-e a gazdasági szereplő öntisztázó intézkedéseket? []
Igen [] Nem |
|
Megerősíti-e
a gazdasági szereplő a következőket? |
[] Igen [] Nem |
D: Egyéb, adott esetben az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő tagállamának nemzeti jogszabályaiban előírt kizárási okok
Tisztán nemzeti kizárási okok
|
Válasz: Kbt. 62. § (1) bekezdés a) pont ag) pont ag) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban; Kbt. 62. § (1) bekezdés e), f), g), k), l), p) és q) pont e) gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert; f) tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. § (2) bekezdés b) pontja alapján vagy az adott közbeszerzési eljárásban releváns módon c) vagy g) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az eltiltás ideje alatt, vagy ha az ajánlattevő tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta; g) közbeszerzési eljárásokban való részvételtől a 165. § (2) bekezdés f) pontja alapján véglegesen vagy jogerősen eltiltásra került, a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált döntésében vagy – a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén – a bíróság által jogerősen megállapított időtartam végéig k) tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul: ka) nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában, a Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásban részes államban vagy az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli országok és területek bármelyikében vagy nem olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy amellyel az Európai Uniónak kétoldalú megállapodása van a közbeszerzés terén, kb) olyan társaság, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a)–b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát nem képes megnevezni, vagy kc) a gazdasági szereplőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében a kb) alpont szerinti feltétel fennáll; l) harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a munkaügyi hatóság által a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény 7/A. §-a alapján két évnél nem régebben véglegessé vált közigazgatási – vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén jogerős bírósági – határozatban megállapított és a központi költségvetésbe történő befizetésre kötelezéssel vagy az idegenrendészeti hatóság által a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; p) a közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárás eredményeként kötött szerződésben részére biztosított előleget nem a szerződésnek megfelelően használta fel, és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, véglegessé vált közigazgatási vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén jogerős bírósági határozat megállapította; q) súlyosan megsértette a közbeszerzési eljárás vagy koncessziós beszerzési eljárás eredményeként kötött szerződés teljesítésére e törvényben előírt rendelkezéseket, és ezt a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, – vagy a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős – 90 napnál nem régebben meghozott határozata megállapította. |
Vonatkoznak-e
a gazdasági szereplőre azok a tisztán
nemzeti kizárási okok,
amelyeket a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési
dokumentumok meghatároznak? |
[]
Igen [] Nem |
Amennyiben
a tisztán nemzeti kizárási okok fennállnak,
tett-e a gazdasági szereplő öntisztázási intézkedéseket?
|
[]
Igen [] Nem |
IV. rész: Kiválasztási szempontok
A kiválasztási szempontokat illetően ( szakasz vagy e rész A–D szakaszai), a gazdasági szereplő kijelenti a következőket:
: Az összes kiválasztási szempont általános jelzése
A gazdasági szereplőnek csak ezt a mezőt kell kitöltenie abban az esetben, ha az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban jelezte, hogy a gazdasági szereplő szorítkozhat a IV. rész szakaszának kitöltésére anélkül, hogy a IV. rész bármely további szakaszát ki kellene töltenie:
Minden előírt kiválasztási szempont teljesítése |
Válasz: |
Megfelel az előírt kiválasztási szempontoknak: |
[] Igen [] Nem |
V. rész: Az alkalmasnak minősített részvételre jelentkezők számának csökkentése
A
gazdasági szereplőnek
kizárólag
abban az esetben kell
információt megadnia, ha az ajánlatkérő szerv vagy a
közszolgáltató ajánlatkérő meghatározta az ajánlattételre
vagy a párbeszédben való részvételre felhívandó részvételre
jelentkezők számának csökkentésére alkalmazandó objektív és
megkülönböztetésmentes szempontokat vagy szabályokat. Ez az
információ, amelyhez kapcsolódhatnak a tanúsítványokra és
egyéb igazolásokra (és azok típusára) vonatkozó követelmények,
ha vannak ilyenek, a vonatkozó hirdetményben vagy a hirdetményben
hivatkozott közbeszerzési dokumentumokban található.
Csak
meghívásos eljárás, tárgyalásos eljárás, versenypárbeszéd
és innovációs partnerség esetében:
A gazdasági szereplő kijelenti a következőket:
A számok csökkentése |
Válasz: |
A
gazdasági szereplő a következő módon felel
meg a részvételre
jelentkezők számának csökkentésére alkalmazandó objektív
és megkülönböztetésmentes szempontoknak vagy
szabályoknak: |
[….]
|
VI. rész: Záró nyilatkozat
Alulírott(ak) a hamis nyilatkozat következményeinek teljes tudatában kijelenti(k), hogy a fenti II–V. részben megadott információk pontosak és helytállóak.
Alulírott(ak) kijelenti(k), hogy a hivatkozott tanúsítványokat és egyéb igazolásokat kérésre képes(ek) lesz(nek) késedelem nélkül rendelkezésre bocsátani, kivéve amennyiben:
a) Az ajánlatkérő szervnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek lehetősége van arra, hogy egy bármely tagállamban lévő, ingyenesen hozzáférhető nemzeti adatbázisba belépve közvetlenül hozzájusson a kiegészítő iratokhoz41, vagy
b) Legkésőbb 2018. április 18-án42 az ajánlatkérő szervezetnek vagy a közszolgáltató ajánlatkérőnek már birtokában van az érintett dokumentáció.
Alulírott(ak) hozzájárul(nak) ahhoz, hogy [a Testnevelési Egyetem Ajánlatkérő] hozzáférjen a jelen egységes európai közbeszerzési dokumentum [a megfelelő rész/szakasz/pont azonosítása] alatt [a közbeszerzési eljárás azonosítása: („Az 1527/2016. (IX. 29.) Korm. határozat szerinti infrastruktúra-fejlesztés megvalósítására mobíliák beszerzése a Testnevelési Egyetem részére adásvételi szerződés keretében.” – TED 2018/S 075-166581] céljára megadott információkat igazoló dokumentumokhoz.
Keltezés, hely, és – ahol megkívánt vagy szükséges – aláírás(ok): [……]
6. számú melléklet
Nyilatkozat43
a Kbt. 62. § (1) bekezdésének a), d), e), f) pontjai és a Kbt. 62. § (2) bekezdése tekintetében
„Az 1527/2016. (IX. 29.) Korm. határozat szerinti infrastruktúra-fejlesztés megvalósítására mobíliák beszerzése a Testnevelési Egyetem részére adásvételi szerződés keretében.”
Alulírott …………………….. társaság (ajánlattevő), melyet képvisel: ……………………………
az alábbi nyilatkozatot tesszük:
Nem állnak fenn velünk szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdés a)44, d)45, e)46, f)47 pontjaiban és (2)48 bekezdésében foglalt kizáró okok.
Kelt:
……………………………….
cégszerű aláírás
7. számú melléklet
Nyilatkozat49
a Kbt. 62. § (1) bekezdésének kb) pontja tekintetében
„Az 1527/2016. (IX. 29.) Korm. határozat szerinti infrastruktúra-fejlesztés megvalósítására mobíliák beszerzése a Testnevelési Egyetem részére adásvételi szerződés keretében.”
Alulírott …………………….. társaság (ajánlattevő), melyet képvisel: ……………………………
az alábbi nyilatkozatot tesszük:
A közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és a kizáró okok igazolásának,valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pontjának ib) alpontjában50 / 10. § g pontjának gb) alpontjában51 foglalt előírásaira való tekintettel
kijelentjük,
1. hogy Társaságunk olyan társaságnak minősül, amelyet szabályozott tőzsdén jegyeznek.
vagy52
2. hogy Társaságunk olyan társaságnak minősül, melyet nem jegyeznek szabályozott tőzsdén.
*
3. Fentiekre tekintettel nyilatkozunk, hogy Társaságunk a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a-b) alpontja szerint definiált tényleges tulajdonossal rendelkezik. Valamennyi tényleges tulajdonos nevét és állandó lakóhelyét az alábbiakban mutatjuk be53:
Név: ……………………………
Állandó lakhely: ……………………………
vagy54
4. Fentiekre tekintettel nyilatkozunk, hogy Társaságunk a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont d) alpontja szerint definiált tényleges tulajdonossal rendelkezik. Valamennyi tényleges tulajdonos nevét és állandó lakóhelyét az alábbiakban mutatjuk be55:
Név: ……………………………
Állandó lakhely: ……………………………
vagy56
5. Fentiekre tekintettel nyilatkozunk, hogy Társaságunk a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. § 38. pont a-b) és d) xxxxxxxx szerint definiált tényleges tulajdonossal nem rendelkezik.
Kelt:
……………………………….
cégszerű aláírás
8. számú melléklet
Nyilatkozat57
a Kbt. 62. § (1) bekezdésének kc) pontja tekintetében
„Az 1527/2016. (IX. 29.) Korm. határozat szerinti infrastruktúra-fejlesztés megvalósítására mobíliák beszerzése a Testnevelési Egyetem részére adásvételi szerződés keretében.”
Alulírott [név] mint a(z) [cégnév, székhely] ajánlattevő cégjegyzésre/kötelezettségvállalásra jogosult képviselője a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 8. § i) pontjának ic) alpontjában foglaltaknak megfelelően, a Kbt. 62. § (1) bekezdésének k) pontjának kc) alpontjában foglaltak tekintetében ezennel felelősségem tudatában
n y i l a t k o z o m
a(z) „Az 1527/2016. (IX. 29.) Korm. határozat szerinti infrastruktúra-fejlesztés megvalósítására mobíliák beszerzése a Testnevelési Egyetem részére adásvételi szerződés keretében.” tárgyú közbeszerzési eljárásban, hogy
1. Nincs olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely a társaságunkban közvetetten vagy közvetlenül több mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkezik.58
vagy
2. A társaságunkban közvetetten vagy közvetlenül több mint 25%-os tulajdoni résszel vagy szavazati joggal rendelkező jogi személy(ek) és/vagy személyes joga szerint jogképes szervezet(ek) az alábbiak:59
Név |
Székhely |
|
|
|
|
|
|
|
|
Nyilatkozom továbbá, hogy a fent megnevezett szervezet(ek) vonatkozásában a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában hivatkozott kizáró feltétel nem áll fenn.
Kelt:
……………………………….
cégszerű aláírás
9. számú melléklet
Nyilatkozat60
a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontja és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésének a) pontja tekintetében
„Az 1527/2016. (IX. 29.) Korm. határozat szerinti infrastruktúra-fejlesztés megvalósítására mobíliák beszerzése a Testnevelési Egyetem részére adásvételi szerződés keretében.”
Alulírott __________________, mint a __________________ (Ajánlattevő / alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezet61, név, székhely) __________________ (képviseleti jogkör/titulus megnevezése) az eljárást megindító felhívásban és a dokumentációban foglalt valamennyi formai és tartalmi követelmény, utasítás, kikötés és műszaki leírás gondos áttekintése után a Kbt. 65. § (1) bekezdésének b) pontjában és a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 21. § (1) bekezdésének a) pontjában foglaltaknak megfelelően kijelentem, hogy
a felhívás feladásának napját megelőző 3 éves (36 hónapos) vizsgált időszak alatt befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett időszakban a legjelentősebb szállításaink az alábbiak voltak:
A szerződést kötő másik fél
|
A szállítás tárgya és mennyisége |
Teljesítés ideje (kezdő és befejező időpontja) |
A teljesítés az előírásoknak és a szerződésnek megfelelően történt-e (igen/nem)
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
A táblázat kiegészíthető további sorokkal, a teljesítések számának megfelelően, szükség szerint.
Kelt:
……………………………….
cégszerű aláírás
13. számú melléklet
Nyilatkozat62
a Kbt. 66. § (6) bekezdése alapján63
Alulírott [név] mint a(z) [cégnév, székhely] ajánlattevő cégjegyzésre/kötelezettségvállalásra jogosult képviselője a Kbt. 66. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ezennel felelősségem tudatában
n y i l a t k o z o m
a „Az 1527/2016. (IX. 29.) Korm. határozat szerinti infrastruktúra-fejlesztés megvalósítására mobíliák beszerzése a Testnevelési Egyetem részére adásvételi szerződés keretében.” tárgyú közbeszerzési eljárásban, hogy
a szerződés teljesítéséhez a közbeszerzésnek az alábbi része(i) vonatkozásában kívánunk alvállalkozót igénybe venni:
Közbeszerzés része(i) |
|
|
a közbeszerzés fenti pontban megjelölt része(i) tekintetében – az ajánlat benyújtásakor már ismert - az alábbi alvállalkozó(ka)t kívánjuk igénybe venni:
Az ajánlat benyújtásakor ismert alvállalkozó neve, címe (székhelye, lakóhelye) |
|
|
|
Kelt:
……………………………….
cégszerű aláírás
14. számú melléklet
Nyilatkozat
a Kbt. 67. § (4) bekezdése alapján64
Alulírott [név] mint a(z) [cégnév, székhely] ajánlattevő cégjegyzésre/kötelezettségvállalásra jogosult képviselője a Kbt. 67. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ezennel felelősségem tudatában
n y i l a t k o z o m
a „Az 1527/2016. (IX. 29.) Korm. határozat szerinti infrastruktúra-fejlesztés megvalósítására mobíliák beszerzése a Testnevelési Egyetem részére adásvételi szerződés keretében.” tárgyú közbeszerzési eljárásban, hogy
a szerződés teljesítéséhez nem veszünk igénybe a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 62. §-ában meghatározott kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
Kelt:
……………………………….
cégszerű aláírás
15. számú melléklet
Nyilatkozat
a Kbt. 66. § (4) bekezdése alapján65
Alulírott [név] mint a(z) [cégnév, székhely] ajánlattevő cégjegyzésre/kötelezettségvállalásra jogosult képviselője a Kbt. 66. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ezennel felelősségem tudatában
n y i l a t k o z o m
a „Az 1527/2016. (IX. 29.) Korm. határozat szerinti infrastruktúra-fejlesztés megvalósítására mobíliák beszerzése a Testnevelési Egyetem részére adásvételi szerződés keretében.” tárgyú közbeszerzési eljárásban, hogy cégünk
nem tartozik a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény hatálya alá.
VAGY66
a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikrovállalkozásnak / kisvállalkozásnak / középvállalkozásnak67 minősül.
Kelt:
……………………………….
cégszerű aláírás
16. számú melléklet
ajánlattevő nyilatkozata68
a Kbt. 65. § (7) bekezdése tekintetében
Alulírott [név] mint a(z) [cégnév, székhely] ajánlattevő cégjegyzésre/kötelezettségvállalásra jogosult képviselője a Kbt. 65. § (7) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ezennel felelősségem tudatában
n y i l a t k o z o m
az „Az 1527/2016. (IX. 29.) Korm. határozat szerinti infrastruktúra-fejlesztés megvalósítására mobíliák beszerzése a Testnevelési Egyetem részére adásvételi szerződés keretében.” tárgyú közbeszerzési eljárásban, hogy
alkalmasságunk igazolásához és a szerződés teljesítéséhez az alábbi kapacitást nyújtó szervezete(ke)t kívánjuk igénybe venni:
Kapacitást rendelkezésre bocsátó szervezet |
Az alkalmassági követelmény, amelynek igazolásához a kapacitást nyújtó szervezet erőforrására támaszkodik (a felhívás vonatkozó pontjának megjelölése) |
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kelt:
……………………………….
cégszerű aláírás
A Kbt. 65. § (7) bekezdése alapján az ajánlatban – a Kbt. 65. § (8) bekezdésében foglalt eset kivételével – csatolni kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt.
17. számú melléklet
Nyilatkozat
változásbejegyzési eljárás vonatkozásában69
„Az 1527/2016. (IX. 29.) Korm. határozat szerinti infrastruktúra-fejlesztés megvalósítására mobíliák beszerzése a Testnevelési Egyetem részére adásvételi szerződés keretében.”
tárgyú közbeszerzési eljárás vonatkozásában.
Alulírott [név] mint a(z) [cégnév, székhely] ajánlattevő cégjegyzésre/kötelezettségvállalásra jogosult képviselője ezennel felelősségem tudatában
n y i l a t k o z o m
hogy Társaságunk vonatkozásában nincsen folyamatban változásbejegyzési eljárás.70
Kelt: Hely, év/hónap/nap
-
-
-
-
-
-
-
-
-
………………………………
cégszerű aláírás
-
-
-
-
-
-
-
-
18. számú melléklet
Nyilatkozat
a Kbt. 134. § (5) bekezdése alapján
Alulírott [név] mint a(z) [cégnév, székhely] ajánlattevő cégjegyzésre/kötelezettségvállalásra jogosult képviselője a Kbt. 134. § (5) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ezennel felelősségem tudatában
n y i l a t k o z o m
a(z) „Az 1527/2016. (IX. 29.) Korm. határozat szerinti infrastruktúra-fejlesztés megvalósítására mobíliák beszerzése a Testnevelési Egyetem részére adásvételi szerződés keretében.” tárgyú közbeszerzési eljárásban, hogy
az ajánlati xxxxxxxx XXX.2.2. pontjában meghatározott biztosítékokat a Kbt. 134. § (4) bekezdése szerint határidőre rendelkezésre bocsátjuk.
Kelt:
……………………………….
cégszerű aláírás
1 Közös ajánlattétel esetén a felolvasólapon a konzorcium neve mellett az egyes ajánlattevők (konzorcium tagjai) nevét is fel kell tüntetni!
2 Közös ajánlattétel esetén a felolvasólapon a konzorcium képviselőjének címe (székhelye, lakóhelye) mellett az egyes ajánlattevők címét (székhelyét, lakóhelyét) is fel kell tüntetni!
3 A nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell az ajánlathoz csatolni!
4 Közös ajánlattétel esetén ezt a nyilatkozatot valamennyi ajánlattevő köteles kitölteni.
5 Mintáját a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelet 21. melléklete tartalmazza
6 Ajánlattevő, közös ajánlattétel esetén valamennyi közös ajánlattevő és –amennyiben sor kerül igénybevételére – az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k) kötelesek az ajánlatban benyújtani.
7 A Bizottság szervezeti egységei az elektronikus ESPD-szolgáltatást díjmentesen bocsátják az ajánlatkérő szervek, a közszolgáltató ajánlatkérők, a gazdasági szereplők, az elektronikus szolgáltatók és más érdekelt felek rendelkezésére.
8 Ajánlatkérő
szervek
részére: vagy az eljárást megindító felhívásként
alkalmazott Előzetes
tájékoztató,
vagy Szerződési
hirdetmény.
Közszolgáltató
ajánlatkérők
részére: az eljárást megindító felhívásként alkalmazott
Időszakos
előzetes tájékoztató,
Szerződési hirdetmény, vagy a Minősítési
rendszer meglétéről szóló hirdetmény
9 A vonatkozó hirdetmény I. szakaszának I.1 pontjából átmásolandó információ. Közös közbeszerzés esetén kérjük feltüntetni minden résztvevő beszerző nevét.
10 Lásd a vonatkozó hirdetmény II.1.1 és II.1.3 pontját.
11 Lásd a vonatkozó hirdetmény II.1.1 pontját.
12 Kérjük, ismételje meg a kapcsolattartó személyekre vonatkozó információt, ahányszor szükséges.
13 Lásd
a
Bizottság 2003. május 6-i ajánlását a mikro-, kis és
középvállalkozások meghatározásáról (HL L 124.,
2003.5.20., 36. o.). Ez az információ csak statisztikai célból
szükséges.
Mikrovállalkozás:
olyan vállalkozás, amely 10-nél kevesebb főt foglalkoztat, és
amelynek éves forgalma és/vagy éves mérlegfőösszege nem
haladja meg a 2 millió eurót.
Kisvállalkozás:
olyan vállalkozás, amely 50-nél kevesebb főt foglalkoztat, és
amelynek éves forgalma és/vagy éves mérlegfőösszege nem
haladja meg a 10 millió eurót;
Középvállalkozás:
olyan vállalkozás, amely nem mikro- és nem kisvállalkozás, és
amely
250-nél
kevesebb főt foglalkoztat,
és amelynek éves
forgalma nem haladja meg az 50 millió eurót,
és/vagy
éves
mérlegfőösszege nem haladja meg a 43 millió eurót.
14 Lásd a szerződési hirdetmény III.1.5. pontját.
15 Azaz fő célja a fogyatékossággal élő vagy hátrányos helyzetű személyek szociális és szakmai beilleszkedése.
16 A hivatkozások és a minősítés, ha van ilyen, a tanúsításon szerepelnek.
17 Nevezetesen egy csoport, konzorcium, közös vállalkozás vagy hasonló részeként.
18 Pl. a minőség-ellenőrzésben részt vevő műszaki szervezetek esetében: IV. rész C. szakasz, 3. pont.
19 A szervezett bűnözés elleni küzdelemről szóló, 2008. október 24-i 2008/841/IB tanácsi kerethatározat (HL L 300., 2008.11.11., 42. o.) 2. cikkében meghatározottak szerint.
20 Az Európai Közösségek tisztviselőit és az Európai Unió tagállamainak tisztviselőit érintő korrupció elleni küzdelemről szóló egyezmény (HL C 195., 1997.6.25., 1. o.) 3. cikkében és a Tanács 2003. július 22-i, a magánszektorban tapasztalható korrupció elleni küzdelemről szóló 2003/568/IB kerethatározatának (HL L 192., 2003.7.31., 54. o.) 2. cikke (1) bekezdésében meghatározottak szerint. Ez a kizárási ok magában foglalja az ajánlatkérő szerv (közszolgáltató ajánlatkérő) vagy a gazdasági szereplő nemzeti jogában meghatározott korrupciót is.
21 Az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló egyezmény 1. cikke értelmében (HL C 316., 1995.11.27., 48. o.)
22 A terrorizmus elleni küzdelemről szóló, 2002. június 13-i 2002/475/IB tanácsi kerethatározat (HL L 164., 2002.6.22., 3. o.) 1. és 3. cikkében meghatározottak szerint. Ez a kizárási ok magában foglalja az említett kerethatározat 4. cikke szerinti, bűncselekményre való felbujtást, bűnsegélyt vagy kísérletet.
23 A pénzügyi rendszereknek a pénzmosás, valamint terrorizmus finanszírozása céljára való felhasználásának megelőzéséről szóló, 2005. október 26-i 2005/60/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 309., 2005.11.25., 15. o.) 1. cikkében meghatározottak szerint.
24 Az emberkereskedelem megelőzéséről, és az ellene folytatott küzdelemről, az áldozatok védelméről, valamint a 2002/629/IB tanácsi kerethatározat felváltásáról szóló, 2011. április 5-i 2011/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv (HL L 101., 2011.4.15., 1. o.) 2. cikkében meghatározottak szerint.
25 Kérjük, szükség szerint ismételje.
26 Kérjük, szükség szerint ismételje.
27 Kérjük, szükség szerint ismételje.
28 A 2014/24/EU irányelv 57. cikke (6) bekezdését végrehajtó nemzeti rendelkezésekkel összhangban.
29 Az elkövetett bűncselekmény jellegét figyelembe véve (egyszeri, ismételt, szisztematikus ...) a magyarázatnak tükröznie kell e megtett intézkedések megfelelőségét.
30 Kérjük, szükség szerint ismételje.
31 Lásd a 2014/24/EU irányelv 57. cikkének (4) bekezdését.
32 E közbeszerzés alkalmazásában a nemzeti jogban, a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban vagy a 2014/24/EU irányelv 18. cikke (2) bekezdésében hivatkozottak szerint
33 Lásd a nemzeti jogot, a vonatkozó hirdetményt vagy a közbeszerzési dokumentumokat.
34 Ezt az információt nem kell megadni abban az esetben, ha az a)–f) pontokban fölsorolt esetek valamelyikében a gazdasági szereplők kizárását a nemzeti jog kötelezővé tette az eltérés lehetősége nélkül abban az esetben, ha a gazdasági szereplő mindazonáltal képes a szerződés teljesítésére.
35 Adott esetben lásd a nemzeti jog, a vonatkozó hirdetmény vagy a közbeszerzési dokumentumok meghatározásait.
36 A nemzeti jogban, a vonatkozó hirdetményben vagy a közbeszerzési dokumentumokban jelzettek szerint.
37 Kérjük, szükség szerint ismételje.
38 Kérjük, egyértelműen adja meg, melyik elemre vonatkozik a válasz.
39 Kérjük, szükség szerint ismételje.
40 Kérjük, szükség szerint ismételje.
41 Feltéve, hogy a gazdasági szereplő megadta a szükséges információt (internetcím, a kibocsátó hatóság vagy testület, a dokumentáció pontos hivatkozási adatai), amely ezt lehetővé teszi az ajánlatkérő szerv vagy a közszolgáltató ajánlatkérő számára. Amennyiben szükséges, ehhez csatolni kell a hozzáférésre vonatkozó jóváhagyást.
42 A 2014/24/EU irányelv 59. cikke (5) bekezdése második albekezdésének nemzeti végrehajtásától függően.
43 Ajánlattevő akkor köteles ezt a nyilatkozatot benyújtani az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok vonatkozásában, amennyiben ajánlatkérő erre a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívja. Közös ajánlattétel esetén ezt a nyilatkozatot valamennyi ajánlattevő saját maga tekintetében köteles aláírni.
44 Természetes személy ajánlattevő esetén releváns. Közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozat szükséges.
45 Ha az ajánlattevő a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény értelmében nem minősül cégnek, vagy ha az adott szervezet tevékenységének felfüggesztésére a cégbíróságon kívül más hatóság is jogosult, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozat szükséges.
46 Természetes személy ajánlattevő esetén releváns. Közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozat szükséges.
47 Ha a nem természetes személy ajánlattevő nem minősül cégnek, közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozat szükséges.
48 Közjegyző vagy gazdasági, illetve szakmai kamara által hitelesített nyilatkozat szükséges.
49 Ajánlattevő akkor köteles ezt a nyilatkozatot benyújtani az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok vonatkozásában, amennyiben ajánlatkérő erre a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívja. Közös ajánlattétel esetén ezt a nyilatkozatot valamennyi ajánlattevő saját maga tekintetében köteles aláírni.
50 Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében aláhúzandó
51 Nem Magyarországon letelepedett ajánlattevő esetében aláhúzandó
52 Megfelelő pont aláhúzandó, vagy a nem kívánt rész törlendő!
53 Felsorolás a tényleges tulajdonosok számának megfelelően módosítandó
54 Megfelelő pont aláhúzandó, vagy a nem kívánt rész törlendő és a megfelelő rész kitöltendő!
55 Felsorolás a tényleges tulajdonosok számának megfelelően módosítandó
56 Megfelelő pont aláhúzandó, vagy a nem kívánt rész törlendő és a megfelelő rész kitöltendő!
57 Ajánlattevő akkor köteles ezt a nyilatkozatot benyújtani az ajánlati felhívásban előírt kizáró okok vonatkozásában, amennyiben ajánlatkérő erre a Kbt. 69. § (4)-(8) bekezdése alapján felhívja. Közös ajánlattétel esetén ezt a nyilatkozatot valamennyi ajánlattevő saját maga tekintetében köteles aláírni.
58Nem kívánt rész törlendő
59Nem kívánt rész törlendő
60 Ajánlattevő vagy az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet akkor köteles ezt a nyilatkozatot benyújtani az ajánlati felhívásban előírt alkalmassági követelmény vonatkozásában, amennyiben ajánlatkérő erre a Kbt. 69. § (4)-(7) bekezdése alapján felhívja.
61 A nyilatkozattevő státuszának megfelelő aláhúzandó!
62 Közös ajánlattétel esetén ezt a nyilatkozatot valamennyi ajánlattevő saját maga tekintetében köteles aláírni.
63 Amennyiben ajánlattevő nem vesz igénybe alvállalkozót, kérjük, nyilatkozzanak erről a körülményről. (Nemleges tartalommal is meg kell tenni a nyilatkozat!)
64 Közös ajánlattétel esetén ezt a nyilatkozatot valamennyi ajánlattevő saját maga tekintetében köteles aláírni.
65 Közös ajánlattétel esetén ezt a nyilatkozatot valamennyi ajánlattevő saját maga tekintetében köteles aláírni.
66 Amennyiben a hivatkozott törvény hatálya alá tartozik a Társaság, úgy az a) pont, amennyiben nem tartozik alá, úgy a b) pont törlendő!
67 Megfelelő aláhúzandó!
68 Opcionális – kapacitás igénybevétele esetén csatolandó
69 Közös ajánlattétel esetén valamennyi ajánlattevő csatolja nyilatkozatát.
70 Amennyiben ajánlattevővel szemben vagy közös ajánlattétel esetén bármely ajánlattevővel szemben változásbejegyzési eljárás van folyamatban a jelen nyilatkozat helyett csatolandót az ajánlattevő(k) vonatkozásában a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelem és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolás.
47