ÉRTESÍTÕ
3. szám 125. évfolyam 2010. február 5.
ÉRTESÍTÕ
MAGYAR ÁLLAMVASUTAK ZÁRTKÖRÛEN MÛKÖDÕ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG
Utasítások
TARTALOM
Oldal
A MÁV Zrt. 2010. február 1. napjától határozatlan időtartamra szóló, hatályos Kollektív Szerződése és a MÁV Zrt. 2010. évi bérintézkedéseiről és a béren kívüli juttatások feltételei-
ről szóló megállapodása 81
Utasítások
A MÁV Zrt.
2010. február 1. napjától határozatlan időtartamra szóló, hatályos
A felek megállapodnak abban, hogy a Kollektív Szer- ződés időbeli hatályát határozatlan időtartamúvá változ- tatják, és egyidejűleg a módosításokkal egységes szerke- zetbe foglalják.
I. RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK
A Kollektív Szerződés hatálya
1. §
1. A Kollektív Szerződés hatálya – a 2. pontban foglal- tak kivételével – kiterjed a MÁV Zrt. munkáltatóra, annak valamennyi munkavállalójára és szervezeti egységére.
2. Nem terjed ki a Kollektív Szerződés hatálya
a) A MÁV Zrt-nek az Mt. 188. § (1) bekezdése szerin- ti vezető állású munkavállalóira, illetve a 188/A. § (1)
bekezdésének hatálya alá tartozó munkavállalóira vala- mint
b) a MÁV Zrt. Igazgatóságának a MÁV Zrt-vel munka- viszonyban is álló igazgatósági tagjaira.
3. A Kollektív Szerződés szabályait olyan személyre, aki a MÁV Zrt-vel munkaviszonyban nem áll vagy mun- kaviszonya szünetel, továbbá a MÁV Zrt-n kívül más jogi személyre, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező egyéb szervre kizárólag a Kollektív Szerződés külön fel- hatalmazása alapján lehet alkalmazni.
4. A Kollektív Szerződés időbeli hatálya határozatlan időtartamra szól.
A Kollektív Szerződés felépítése
2. §
1. A Kollektív Szerződés szerkezetileg elkülönítve tar- talmazza
a) a Kollektív Szerződést megkötő felek közötti kap- csolatrendszer szabályait (a Kollektív Szerződés kötelmi része),
b) a MÁV Zrt. munkaviszonyból származó jogokat és kötelezettségeket, gyakorlásuk és teljesítésük módját, va- lamint a rájuk vonatkozó eljárási rendet (a Kollektív Szer- ződés normatív része).
82 A MÁV Zrt. Értesítője 3. szám
2. Az egyes telephelyek (munkáltatói jogkör gyakorlá- sa szerint elhatárolt szervezeti egységek) munkavállalói- ra vonatkozó eltérő szabályokat – a Kollektív Szerződés- ben foglaltak szerint – a helyi függelékek tartalmazzák.
3. A helyi függelékek a Kollektív Szerződés részét ké- pezik. Az azokban foglaltakat a Kollektív Szerződés ren- delkezéseivel összhangban kell értelmezni és végrehajta- ni.
4. A Kollektív Szerződés mellékletei tartalmazzák az egyes rendelkezések végrehajtására vonatkozó – általá- ban technikai jellegű – meghatározásokat, szabályokat.
1. sz. melléklet: Az egyes egészségre ártalmas tevé- kenységet ellátó munkavállalókra vonatkozó külön sza- bályok.
2. sz. melléklet: A forgalmazási és raktározási veszte- ség normáiról.
3. sz. melléklet: A rendkívüli felmondáson kívüli mun- káltatói intézkedések és a munkavállalói kártérítési fele- lősség érvényesítésének rendje.
4. sz. melléklet: A MÁV Zrt. Ruházati Szabályzata
5. sz. melléklet: A kereskedelmi szolgálatot ellátók ju- talékrendszere
6. sz. melléklet: A 46. § hatálya alá tartozó munkakö- rök felsorolása
7. sz. melléklet: Azon munkakörök felsorolása, ame- lyeket betöltő munkavállalók szokásosan a telephelyen kívül végzik a munkájukat
8. sz. melléklet: Azon vonalszakaszok és munkakörök felsorolása, amelyek az Mt. 117/A. § (1) bek. d) pontjának hatálya alá tartoznak a napi beosztás szerinti munkaidő korlátozása szempontjából
9. sz. melléklet: Azon munkakörök és tevékenységek felsorolása, amelyeket ellátó munkavállalók gondatlan károkozásuk esetén 3 havi átlagkeresetük mértékéig ma- rasztalhatóak
10. sz. melléklet: A 40. § 4. pontjának hatálya alá tarto- zó állomások és munkakörök felsorolása
11. sz. melléklet: Azon munkakörök felsorolása, ame- lyek esetében 66 munkanap kiküldetés rendelhető el
A Kollektív Szerződés megkötése és módosítása
3. §
1. A Kollektív Szerződést egyrészről: a munkáltató ne- vében a munkáltató vezérigazgatói feladatokat ellátó, az Mt. 188. § (1) bekezdés szerinti vezetője, másrészről: a munkavállalók nevében az érdekképviseletüket ellátó szervezetek kötik meg (a munkavállalói érdekképviseleti szervezetek, továbbiakban: szakszervezetek). Az Mt. 29.
§ (2) bekezdésében meghatározott szakszervezetek is megköthetik a Kollektív Szerződést, ha a MÁV Zrt-nél működő valamennyi szakszervezet együttes szerződés- kötése nem lehetséges. (Mt. 33. § (4) bek.)
A Kollektív Szerződés alkalmazása során képviselettel rendelkezőnek azt a szakszervezetet kell tekinteni,
amelynek működése – alapszabálya szerint – a MÁV Zrt- re terjed ki, vagy amelynek valamely szervezete a MÁV Zrt területén is működik.
2. Az 1. pont rendelkezései irányadók a Kollektív Szer- ződés Helyi Függelékeinek megkötése során is.
3. Ha a szakszervezetek Kollektív Szerződéssel kap- csolatos álláspontjai egymástól eltérnek – közös állás- pontjuk kialakítása érdekében –, a munkáltató felkérésé- re egyeztetést folytathatnak le.
4. A Kollektív Szerződés módosítására vonatkozó ja- vaslatát a javaslattevő köteles valamennyi fél tudomására hozni. A módosító javaslattal kapcsolatos tárgyalást a tu- domásszerzéstől számított 15 napon belül meg kell kez- deni.
A Kollektív Szerződés módosítására egyebekben az e
§-ban foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.
Kollektív Szerződés felmondása
4. §
A Kollektív Szerződés 2011. január 31. napjáig nem mondható fel.
Ezt követően a felmondás jogát négy hónapos felmon- dási idő közbeiktatásával lehet gyakorolni úgy, hogy a felmondási idő a felmondás jogát gyakorló fél által az új kollektív szerződésre vonatkozó javaslata átadásának időpontjától kezdődik.
A Kollektív Szerződés függelékei
5. §
1. A munkáltatói jogkör gyakorlása szerint elhatárolt szervezeti egységekre és ezek munkavállalóira vonatko- zó, a Kollektív Szerződésben külön nem szabályozott kérdéseket – az e §-ban foglaltakat is figyelembe véve – a helyi függelékek tartalmazzák.
A helyi függeléket a munkáltató nevében a szervezeti egység vezetője, a munkavállalók nevében a szakszerve- zet (szakszervezetek) helyi szervezete(i) kötik meg. A szakszervezet(ek) helyi függelék megkötésére vonatkozó jogánál a Munka Törvénykönyve 33. §-t kell megfelelően alkalmazni.
A Működési és Szervezeti Szabályzat I. kötetében meghatározott fő tevékenységi körökhöz tartozó szerve- zeti egységek egészére kell helyi függeléket kötni.
Az előzőektől eltérően a Pályavasúti Területi Közpon- tok végrehajtási szervezetei – a forgalmi csomópontok, a Pályafenntartási, a Híd- és alépítményi, a Tengelyátszere- lési, a Távközlési, a Biztosítóberendezési, valamint az Erősáramú alosztályok – esetében a szervezetükhöz tar- tozó telephelyekre is kiterjedő hatállyal kell helyi függe- léket kötni, melyben a csomópont vagy az alosztály veze- tője és az ott képviselettel rendelkező szakszervezetek (együttes szerződéskötésük lehetetlensége esetén a repre-
3. szám A MÁV Zrt. Értesítője 83
zentatív szakszervezetek) állapodnak meg. A Pályavasúti Területi Központok fel nem sorolt szervezeteire kiterjedő hatályú helyi függelék kötésére a Pályavasúti területi központvezető és az ott képviselettel rendelkező szak- szervezetek (együttes szerződéskötésük lehetetlensége esetén a reprezentatív szakszervezetek) jogosultak.
2. A helyi függelékek a munkaviszonnyal kapcsolatos kérdéseket
a) a Kollektív Szerződés felhatalmazása alapján szabá- lyozzák, illetőleg
b) a helyi viszonyokra tekintettel, – a Kollektív Szerző- dés tiltó rendelkezésének hiányában – egyéb munkavi- szonnyal kapcsolatos kérdésekről is rendelkezhetnek.
A beosztás szerinti napi munkaidő kezdetét és végét a helyi függelék határozza meg. („1/a, illetve 1/b tábláza- tok)
A helyi függelékek a Kollektív Szerződéstől csak ak- kor térhetnek el, ha az eltérésre a KSZ kifejezett felhatal- mazást ad, vagy ha az eltérés a munkavállalókra kedve- zőbb rendelkezést tartalmaz, és ezt az eltérést a b) pont- ban meghatározott valamely tiltó rendelkezés nem zárja ki.
3. A helyi függelék azon rendelkezése, amely a Kollek- tív Szerződés vagy valamely jogszabály rendelkezésébe ütközik, – figyelembe véve a 2. pontban foglaltakat is – érvénytelen (semmis).
A semmisséget hivatalból kell figyelembe venni.
A Kollektív Szerződés közzététele és az abban foglaltak megismertetése a munkavállalókkal
6. §
1. A munkáltató köteles a Kollektív Szerződést és an- nak az adott szervezeti egységre kiterjedő hatályú helyi függelékét a munkavégzési helyeken kifüggeszteni vagy olyan módon elhelyezni, hogy ahhoz a munkavállaló aka- dályoztatás nélkül munkaidejében hozzájuthasson.
2. A munkáltató köteles ellátni a Kollektív Szerződés, a helyi függelékek egy-egy példányaival azt a munkavál- lalót, akinek munkaköri kötelessége a Kollektív Szerző- dés rendelkezéseinek alkalmazása, valamint az üzemi tanács tagjait és a szakszervezet munkahelyi tisztségvi- selőit.
3. A munkáltató köteles biztosítani annak lehetőségét, hogy a Kollektív Szerződést a munkavállalók megismer- jék. Ez megvalósulhat a munkaidőben történő tájékozta- tással vagy egyéb, a szolgálati hely és a munkavállalók szempontjából legmegfelelőbb eszközökkel és módon (például a kötelező oktatásokon).
4. A munkáltató kötelezettséget vállal a Kollektív Szerződésnek a MÁV Zrt. Értesítőjében és az intraneten, valamint az interneten való közzétételére.
II. RÉSZ
A KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS KÖTELMI RÉSZE
A KOLLEKTÍV SZERZŐDÉST KÖTŐ FELEK KÖZÖTTI KAPCSOLATRENDSZER
A munkáltató és a szakszervezetek közötti kapcsolat alapelvei
7. §
A munkáltató és a szakszervezetek közötti kapcsolat valamennyi formájában és minden szintjén – az alábbi alapelveknek kell érvényesülni.
a) A felek egymás jogát és jogos érdekét tiszteletben tartják.
b) A felek tartózkodnak minden olyan magatartástól, amely a másik felet megillető jog érvényesülését kizárná vagy akadályozná, illetőleg alkalmas lehet arra, hogy a másik fél jó hírnevét hátrányosan befolyásolja.
c) A felek a jogok gyakorlása és a kötelezettségek telje- sítése során a jóhiszeműség és a tisztesség követelménye- inek megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni.
d) A kötelezettséggel terhelt fél köteles mindent meg- tenni annak érdekében, hogy a másik fél jogosultságához időben hozzájuthasson, illetőleg jogát időben és szerző- désszerűen gyakorolhassa.
e) A felek közötti kapcsolat rendszeres és folyamatos. f) A felek törekednek a konfliktusok megelőzésére, il-
letőleg a kialakult konfliktusok békés megoldására.
A szakszervezeti tevékenység elismerése és elősegítése
8. §
1. A munkáltató – a munkaviszonyra vonatkozó szabá- lyok szerint – elismeri, elősegíti és támogatja a képvise- lettel rendelkező szakszervezeteket, valamint érdekkép- viseleti és érdekvédelmi tevékenységüket.
2. A munkáltató valamennyi képviselettel rendelkező szakszervezet vonatkozásában érvényre juttatja a szak- szervezeti esélyegyenlőség elvét.
A szakszervezetek tárgyi és infrastrukturális támogatása
9. §
1. Helyiséghasználat
A.) Irodahelyiség használata
A munkáltató a Kollektív Szerződés hatálya alatt – a MÁV Zrt. szervezetét érintő változások arányában – a je- lenlegi mértékben biztosítja az irodahelyiségek használa- tát a szakszervezetek részére. A használat munkaidőben, és munkaidőn kívül is térítésmentes.
84 A MÁV Zrt. Értesítője . szám
B.) Egyéb helyiségek használata
a.) A szakszervezetek működésével összefüggő esetek- ben a szakszervezetek – a MÁV Zrt. üdülői kivételével – a munkáltatóval történő előzetes egyeztetés alapján, bér- leti díj fizetése nélkül használhatják a munkáltató egyéb helyiségeit.
b.) A munkáltató a.) pontban jelzett helyiségeinek használata esetén minden esetben meg kell téríteni
– a külön e célra odarendelt kiszolgáló személyzet költségeit, valamint az ott foglalkoztatott személyzet esetleges többlet munkadíját,
– az adott helyiségben nem rendszeresített technikai szolgáltatás(ok) költségét(eit),
– a szakszervezet által külön igényelt szolgáltatás(ok) költségét(eit).
2. Telefonhasználat
A.) Üzemi telefonhasználat
A munkáltató a vasútüzemi telefon használatát az 1. pontban meghatározott irodahelyiségek használatához kapcsoltan, térítésmentesen biztosítja a szakszervezetek részére.
B.) Egyéb telefonhasználat
A munkáltató által biztosított egyéb önálló telefonvo- nal használatáért a szakszervezet a telefonszolgáltató ál- tal kiszámlázott díjat köteles megtéríteni.
C.) Internet hozzáférés
A munkáltató a vasútüzemi telefonvonalakon – ahol a technikai feltételek biztosítottak – térítésmentesen enge- délyezi az Internet hozzáférést. Ez esetben a szakszerve- zet csak az Internet szolgáltatóval kötött megállapodás alapján kiszámlázott díjat köteles megtéríteni.
A fenti díjak bizonyítható meg nem fizetése esetén a munkáltató a használatot – előzetes felszólítást követő 30 nap elteltével – a díjak megtérítéséig megvonja.
3. A vonalposta használata
A szakszervezet korlátozás nélkül jogosult a vonalpos- ta használatára. Az ilyen küldeményeket csak lezárt zsákban, csomagban, egységborítékban vagy borítékban lehet elhelyezni és továbbítani. A MÁV Zrt. csak e külde- mények utasításszerű továbbításáért felel, annak tartal- mát nem vizsgálhatja, azért a szakszervezetek tartoznak felelősséggel.
4. Berendezések, eszközök biztosítása, használata
a.) A szakszervezet által használt irodahelyiség(ek)ben a munkáltató a helyben szokásos mennyiségű, és színvo- nalú irodabútort, telefonkészüléket stb. biztosítja. Ezek használata térítésmentes.
b.) Egyéb eszközök biztosításáért, illetve használatáért fizetendő díjat a szakszervezet és a munkáltató megálla- podása határozza meg.
5. A szakszervezet felelőssége az általa használt dolgo- kért
A munkáltató – a szakszervezettel egyeztetet időpont- ban – a használt dolgokat és eszközöket évente egy alka- lommal ellenőrizheti. Az ellenőrzésről jegyzőkönyvet kell felvenni. A szakszervezet a dolgokban keletkezett károkért a polgári jog szabályai szerint felel. A használat megszűnése esetén a szakszervezet köteles a dolgot ren- deltetésszerű használatra alkalmas állapotban visszaad- ni, vagy az ennek érdekében felmerült költséget megtérí- teni.
6. A támogatás konkrét módját, formáit, mértékeit és feltételeit helyi szinten a helyi megállapodások határoz- zák meg.
A szakszervezeteket megillető jogok csoportos létszámcsökkentés esetén
10. §
1. A munkáltató a csoportos létszámcsökkentésre vo- natkozó döntését megelőzően – az üzemi tanáccsal (üze- mi megbízottal) fennálló ez irányú kötelezettségén túl – köteles az illetékes szakszervezettel (szakszervezetekkel) is konzultációt kezdeményezni.
A konzultáció lefolytatása során az Mt. 94/A-94/F
§-ainak rendelkezéseit kell értelemszerűen alkalmazni. A konzultáció a szakszervezetekkel és az üzemi ta-
náccsal együttesen történik.
2. Az 1. pontban foglalt rendelkezések nem alkalmaz- hatók, ha a foglalkoztatási kérdéseket külön kollektív szerződés erejű megállapodás rendezi.
A munkáltató és a szakszervezetek közötti kapcsolat rendszeressége
11. §
1. Munkáltató és a szakszervezetek legalább negyed- évenként munkaértekezletet tartanak. A munkaértekez- let célja az, hogy a munkáltató tájékoztatást adjon a mun- kavállalókat érintő lényeges gazdasági és szociális kérdé- sekről. A szakszervezetek meghatározott kérdések meg- tárgyalását is kezdeményezhetik.
2. Az 1. pontban meghatározott munkaértekezletet minden helyi függeléket kötő szervezetnél (szervezeti egységnél) is meg kell tartani, feltéve, hogy ott szakszer- vezet képviselettel rendelkezik.
A szakszervezeti tisztségviselőt megillető munkaidő-kedvezmény igénybevétele
12. §
1. A szakszervezet a munkaidő-kedvezmény igénybe- vételére vonatkozó döntését
. szám A MÁV Zrt. Értesítője 85
a) az egybefüggő, legalább 15 napot elérő igénybevétel esetén legalább 15 nappal,
b) az a) pontban meghatározott időtartamot el nem érő igénybevétel esetén legalább 8 nappal
előbb közli a tisztségviselőt létszámban tartó szolgálati hely vezetőjével.
2. Az 1. b) ponttól eltérően, az igénybevételt megelőzően legalább 1 nappal is közölhető a döntés, ha az igénybevételt
a) a munkáltatóval való tárgyalás,
b) az Mt. 19. § (3) bek. szerinti képviselet,
c) munkaviszonyra vonatkozó szabályban rögzített va- lamely jogvesztő határidő megtartása,
d) a szakszervezet központi döntéshozó szerve (pl. Or- szágos Választmány, Elnökség, Küldöttközgyűlés) rend- kívüli ülésének összehívása
teszi szükségessé.
Az előzőek szerinti körülményeket a szakszervezet kö- teles a bejelentőben feltüntetni.
3. A 1. és 2. pontokban meghatározott határidők utáni megkeresések (bejelentők) is teljesíthetők. A megkeresést elutasító döntést – a szakszervezet kérése esetén – a mun- káltatónak meg kell indokolnia.
4. A szakszervezeti munkaidő-kedvezmény időtartam- ára [Mt. 25. § (2) és (4) bek.] a tisztségviselőt átlagkerese- te illeti meg.
A szakszervezeti tisztségviselő munkajogi védelmével kapcsolatos szakszervezeti tájékoztatási kötelezettség
13. §
1. A KSZ 7. § c) pontban előírt együttműködési kötele- zettség keretében a szakszervezet évente legkésőbb janu- ár 31. napjáig, illetőleg változás esetén pedig 8 napon be- lül tájékoztatás céljából megküldi az érintett szakszerve- zeti tisztségviselő munkáltatói jogkörgyakorlójának az Mt. 28. § (1), valamint (4) bekezdése alapján munkajogi védelem alatt álló választott (kooptált) szakszervezeti tisztségviselők névsorát.
2. A tájékoztatónak tartalmaznia kell:
▪ A szakszervezeti tisztségviselő választásának (koop- tálásának) időpontját,
▪ A szakszervezeti tisztségviselő megbízatása megszű- nésének időpontját.
▪ A szakszervezeti tisztség betöltésének időtartamát.
A Vasúti Érdekegyeztető Tanács
14. §
1. A MÁV Zrt. (a továbbiakban: munkáltató) és a MÁV Zrt-nél képviselettel rendelkező reprezentatív szakszer- vezetek a társasági szintű munkaügyi kapcsolatok szer- vezeteként Vasúti Érdekegyeztető Tanácsot (a továbbiak- ban: VÉT) működtetnek.
2. A VÉT feladata, hogy a munkáltató és a reprezen- tatív szakszervezetek különösen e fórumon rendezzék és fejlesszék a társasági szintű munkaügyi kapcsolato- kat, valamint választ és megoldást találjanak a MÁV Zrt. munkavállalóit érintő átfogó, valamint alapvető gazdasági-, jövedelmi-, szociális- és munkaügyi kérdé- sekre.
A VÉT keretében történik a MÁV Zrt. munkavállalóit érintő kollektív tárgyalások lebonyolítása, és annak ered- ményeként a MÁV Zrt. Kollektív Szerződésének, vala- mint a kollektív szerződés erejű megállapodásoknak a megkötése, illetve módosítása.
3. A VÉT tagjai a munkáltató és a reprezentatív szak- szervezetek.
4. A VÉT döntéseit egyhangúlag hozza.
5. A VÉT határozatképes, ha a munkáltató és a repre- zentatív szakszervezetek az ülésen jelen vannak.
6. A VÉT tagjait a képviseletükre jogosult vagy felha- talmazott személyek képviselik. Amennyiben a napiren- den szereplő kérdés jelentősége indokolja, a szakszerve- zetek kérésére a munkáltató vezetője is részt vesz, a VÉT ülésén.
A VÉT tagjai szakértőt is igénybe vehetnek. A szakér- tő akkor nyilatkozhat, ha az ülést vezető elnök – az érin- tett VÉT tag indítványára – arra engedélyt ad.
7. A VÉT üléseit az elnök vezeti. Eltérő megállapo- dás hiányában az elnököt a VÉT tagjai ülésenként vál- takozóan – a VÉT tagjainak teljes elnevezése szerinti ABC sorrendnek megfelelően – adják. Erről a jogáról az aktuálisan soron következő VÉT tag jogosult lemon- dani, ekkor az elnököt a betűrendben következő VÉT tag adja.
8. Az elnök feladata az ülések hatékony és zavartalan lebonyolításának biztosítása. Teendőit részrehajlás nélkül köteles ellátni.
9. A VÉT üléseit – eltérő megállapodás hiányában – havonta tartja. Az ülést – a megkeresést követő 5 mun- kanapon belül – össze kell hívni, ha azt bármely tag az indok megjelölésével írásban indítványozza. Rendkívü- li VÉT ülést összehívni – eltérő megállapodás hiányá- ban – két VÉT ülés között legfeljebb egy alkalommal lehet.
Az ülésekre az előterjesztéseket a napirendi javaslat előterjesztőjének legalább három nappal az ülést meg- előzően írásban meg kell küldenie a VÉT többi tagjá- nak.
10. A VÉT üléseinek összehívása, valamint működési feltételeinek biztosítása a munkáltató feladata.
11. A VÉT működésének részletes szabályait – az e
§-ban foglaltak figyelembevételével – ügyrendje határoz- za meg.
12. A VÉT-en kívül, hasonló célból helyi szinten pedig érdekegyeztető szervek működhetnek.
Működésükre – eltérő megállapodás hiányában – az ezen paragrafusban foglaltakat kell megfelelően alkal- mazni.
III. RÉSZ
A KOLLEKTÍV SZERZŐDÉS NORMATÍV RÉSZE
A MÁV ZRT. MUNKAVISZONYBÓL SZÁRMAZÓ JOGOK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK, EZEK GYAKORLÁSÁNAK ÉS TELJESÍTÉSÉNEK MÓDJA,
VALAMINT AZ EZEKKEL KAPCSOLATOS ELJÁRÁSI REND
1. FEJEZET
A MUNKAVISZONY
A munkaviszony létesítése
15. §
1. A munkaviszony létesítése során, egyenlő alkalma- zási feltételek megléte esetén az alábbi személyeket kell, a feltüntetett sorrend figyelembevételével előnyben része- síteni:
a) a MÁV Zrt azon volt munkavállalóját, akinek ezen korábbi munkaviszonya az önhibáján kívül szűnt meg,
b) a MÁV Zrt munkavállalójának gyermekét és házas(élet)társát,
c) amennyiben azt kollektív erejű megállapodás előír-
ja.
2. A MÁV Zrt-vel fennállt munkaviszony megszünte- tését követő kettő éven belül nem alkalmazható ismétel- ten az a személy, akinek munkaviszonya
a) a munkáltató részéről gyakorolt rendkívüli felmon- dás, vagy
b) a munkavállalói jogellenesség (Mt. 101. §) következtében szűnt meg.
A munkavégzés helye
16. §
1. A munkavégzés helyét, valamint a munkavégzés he- lyének állandó vagy változó jellegét a munkaszerződés- ben kell rögzíteni.
2. Változó munkahelyre történő alkalmazás esetén, a munkavállalóra irányadó telephelyet, valamint a foglal- koztatás területét is pontosan meg kell határozni.
A munkaszerződés megkötésének helyét kell a telep- helynek tekinteni, ha a munkaszerződés erre vonatkozó- an nem rendelkezik.
3. A 7. számú melléklet határozza meg azokat a mun- kaköröket, amelyek betöltése során a munkavállaló a munkáját – a munka természetéből eredően – szokásosan telephelyen kívül végzi.
A munkaviszonyra vonatkozó nyilatkozatok alakszerűsége
17. §
Az Mt-ben kötelezően előírt eseteken túlmenően írás- ba kell foglalni:
a) a további munkaviszony, vagy munkavégzésre irá- nyuló egyéb jogviszony előzetes bejelentését [Mt. 108. §
(1) bek.],
b.) az átirányítás (Mt. 83/A §), a kirendelés [Mt. 106. § és 150. § (1) bek.] elrendelését,
c.) a helyettesítés [Mt. 83/A § (7) bek.] elrendelését,
d.) a munkavégzés alóli mentesülést, ha az a munkálta- tó engedélyén alapszik [Mt. 107. § h.) pont],
e.) készenlét, ügyelet elrendelését [Mt. 129. §],
f.) rendkívüli munkavégzés elrendelését [Mt. 126. §], g.) bármilyen jellegű szabadság kiadását és igénylését, h.) kiküldetés (külszolgálat) elrendelését [Mt. 105. §], i.) a munkaviszony megszűnésekor illetve megszűnte-
tésekor a munkakör átadását-átvételét,
x.) a munkáltatói jogkör gyakorlójának személyéről szóló értesítést [Mt. 74. §],
Munkaerőpiaci-szolgálat
18. §
1. A foglalkoztatási gondok megelőzésére, illetőleg azok hatásainak enyhítése továbbá a szervezeti intézke- dések munkavállalókat érintő negatív hatásainak csök- kentése érdekében a MÁV Zrt. belső munkaerő-piaci szolgálatot működtet.
2. A munkaerő-piaci szolgálat működtetése a Humán- erőforrás Igazgatóság hatáskörébe tartozik. A munkaerő- piaci szolgálat feladata a foglalkoztatási tervek ismereté- ben a műszaki fejlesztés, létszámkiváltó beruházás, tech- nológiai fejlesztés és szervezeti korszerűsítés folytán fel- szabaduló munkaerő munkáltató szervezetén belüli fog- lalkoztatásának szervezése a meglévő lehetőségek ki- használásával.
3. A munkaerő-piaci szolgálat adatokat, információkat gyűjt és szolgáltat a munkáltatón belül keletkező munka- erő-igényekről és a létszámcsökkentésben érintett mun- kavállalókról, ezen információk alapján valósul meg a feleslegessé váló munkaerő átcsoportosítása a létszámhi- ányos munkakörökbe.
4. Ha a munkahelyét önhibáján kívül elvesztő, érintett munkavállaló a részére felajánlott munkakört elfogadja, nem tagadható meg a munkakört felkínáló szolgálati helyre való áthelyezése. A munkavállaló kifejezett kérel- mére a szakmai átképzését a munkáltató köteles biztosí- tani.
5. Amennyiben a munkakörük megszűnésében érintett munkavállalók meglévő képesítésük alapján tovább nem foglalkoztathatók, azonban arra belső átképzéssel mód lenne, az ilyen átképzési igényeket a munkaerő-piaci szolgálat kezdeményezi a Xxxxxx Xxxxx Xxxxxxxx Köz- pontnál.
6. A munkaerő-piaci szolgálat a munkavállaló kérésére adatot szolgáltat azokról a betöltetlen munkakörökről, melyek betöltésére a munkavállaló alkalmas lehet. Az erre vonatkozó kérelmet a munkavállalót létszámban tar- tó szervezeti egységnél kell előterjeszteni, az adatszol- gáltatást a munkavállaló kérését követő 15 napon belül teljesíteni kell.
7. Azon munkavállaló számára, akinek a munkaviszo- nyának megszüntetésére a munkáltató oldalán felmerült okból kerül sor, a munkaerőpiaci szolgálat igénybevételét a munkáltató a rendes felmondás közlése előtt legalább 30 nappal megelőzően, kimutathatóan köteles lehetővé tenni. A rendes felmondás csak ezt követően közölhető.
Próbaidő
19. §
A próbaidő hossza 3 hónap, melynek kikötése kötele- ző.
Összeférhetetlenség
20. §
1. Közeli hozzátartozókat [Mt. 139. § (2) bek.] nem sza- bad – a munkáltató normatív utasításának eltérő rendel- kezése hiányában – olyan munkakörben alkalmazni (fog- lalkoztatni), amelyekben egymással közvetlen alá- illetve fölérendeltségi, elszámolási, vagy ellenőrzési viszonyba kerülhetnek.
2. Előzetes bejelentési kötelezettség alá tartozik a mun- káltatóval azonos vagy ahhoz hasonló tevékenységet foly- tató – az alapító okiratban felsorolt –, vagy a munkáltató- val rendszeres gazdasági kapcsolatban álló társaságnál
⮚ létesített vezető tisztségviselői tisztség
⮚ létesített felügyelő bizottsági tagság,
⮚ a tulajdonszerzés (a nyilvánosan működő részvény- társaságban való részvényszerzés kivételével),
⮚ a munkaviszony, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony létesítése is,
továbbá, a munkáltatóval azonos vagy ahhoz hasonló tevékenységet folytató gazdasági társaság alapítása.
4. A munkavállaló további munkaviszonyának, mun- kavégzésre irányuló egyéb jogviszonyának bejelentési kötelezettségét, korlátozásait és ellenőrzésének módját a munkáltató utasításban szabályozza.
A munkáltatói rendes felmondás korlátozása
21. §
1. Az Mt. 89. § (7) bekezdésében foglaltakon túlmenő- en csak különösen indokolt esetben szüntetheti meg a munkáltató rendes felmondással annak a munkavállaló- nak a munkaviszonyát, aki
a) legalább 20 évi folyamatos (megszakítás nélküli) MÁV munkaviszonnyal rendelkezik,
b) saját háztartásában legalább négy közeli hozzátarto- zója [Mt. 139. § (2) bek.] eltartásáról egyedül gondosko- dik (eltartottnak kell tekinteni a gyermekgondozási se- gélyt vagy gyermekgondozási támogatást igénybevevő házastársat is),
c) egyedülállóként 16 éven aluli gyermeke eltartásáról gondoskodik,
d) a gyermek gondozása céljából fizetés nélküli sza- badságot vett igénybe [Mt. 138. § (5) bek.] A felmondási korlátozás a fizetés nélküli szabadság leteltét követő egy évig áll fenn.
2. A különösen indokolt esetre vonatkozóan az MK.
10. sz. állásfoglalásban foglaltak az irányadók.
A munkavégzés alóli kötelező felmentés ideje a munkaviszony rendes felmondása esetén
22. §
1. A felmondási idő [Mt. 92. § (1) és (2) bek.] legalább felére fel kell menteni a munkavégzés alól a munkavállalót, ha a munkaviszonyát a munkavállaló nyugdíjra jogosultsá- gára tekintettel, rendes felmondással szünteti meg. A fel- mentési kötelezettségének a munkáltató akkor köteles ele- get tenni, ha a munkavállaló az általa igényelni kívánt nyu- gellátás jogszabályban előírt összes feltételének (szolgálati idő, életkor stb.) legkésőbb a felmondási idő kezdőnapján megfelel és ezt előzetesen hitelt érdemlően igazolta.
2. Ha a munkavállaló munkaviszonyát a munkáltató oldalán felmerülő ok miatt rendes felmondással szünteti meg, a felmondási idő és a munkavégzés alóli kötelező felmentés ideje legalább 60 nap, illetve az öregségi nyug- díjkorhatárt megelőző öt éven belüli munkáltatói rendes felmondás esetén 90 nap.
A létszámleépítéssel érintett munkavállaló kedvezményei
23. §
1. A munkavállalót – az Mt. 95. §-ában meghatározott végkielégítésen felül – az alábbi összegű külön végkielé- gítés is megilleti.
⮚ legalább 10 évi MÁV munkaviszony esetén 1 havi,
⮚ legalább 15 évi MÁV munkaviszony esetén 2 havi,
⮚ legalább 20 évi MÁV munkaviszony esetén 4 havi,
⮚ legalább 25 évi MÁV munkaviszony esetén 6 havi,
⮚ legalább 30 évi MÁV munkaviszony esetén 8 havi átlagkeresete.
2. Az 1. pontban meghatározott külön végkielégítés csak azt a munkavállalót illeti meg, akinek a munkáltató munkaviszonyát a munkáltató oldalán felmerülő ok miatt rendes felmondással szüntette meg. Nem illeti meg ez a külön végkielégítés azt a munkavállalót, akinek végkielé- gítésre való jogosultságát az Mt. 95. § kizárja.
3. Az 1. pontban meghatározott külön végkielégítésben részesült munkavállalót és igényjogosult családtagját a belföldi menetkedvezmény a munkaviszony utolsó napját követő hatodik hónap végéig illeti meg, amennyiben jog- szabály a MÁV Zrt. számára adó, illetőleg térítésmente- sen lehetővé teszi annak biztosítását.
2. FEJEZET A MUNKAIDŐ
A RENDES MUNKAIDŐ
Fogalom meghatározások és értelmezések
24. §
1. A Kollektív Szerződés, illetőleg más munkaviszony- ra vonatkozó szabályok alkalmazásában
a) napi munkaidő: a munkavégzésre előírt idő, amely az előírt munkakezdéstől a munkavégzés befejezéséig terjed a megszakítások és a munkaidőbe be nem számít- ható szünetek nélkül,
b) Munkaidőkeret: a munkavállalóra irányadó, az adott időszakban kötelezően teljesítendő legalább heti, legfel- jebb éves munkaidő mennyiség,
c) Munkaidő-beosztás: a munkaidőkeret felosztása munkanapokra, valamint az egyes munkanapokon a munkakezdési, a munka-befejezési időpontok, valamint a munkavégzés időtartamának meghatározása. A munka- idő-beosztás körébe tartozik az általánostól eltérő mun- karendben foglalkoztatottak pihenőnapjának (pihenőide- jének) meghatározása is.
d) nyújtott műszakos munkarend esetében a munka- vállalók bármely naptári napon, egymást nem váltva úgy végzik munkájukat, hogy a munkakezdési és munka be- fejezési időpontok eltérnek a nappalos munkarendűekétől és a napi beosztás szerinti munkaidejük is hosszabb a napi teljes munkaidőtől [KSz 25. § 1. pont]. E munkarend további jellemzője, hogy a pihenőnapok kiadási rendje is eltér a nappalos munkarendűekétől.
e) többműszakos munkarendű az a munkahely, illető- leg munkakör, ahol a napi üzemeltetési (szolgálati) idő meghaladja a munkavállaló napi teljes munkaidejét, és
ezért a munkavállalók egy-egy napon belül rendszeresen egymást váltva végzik azonos tevékenységüket,
ezen belül:
ea) kétműszakos a munkarend, ha munkavállalók egy napon belül egymást egy alkalommal váltva végzik azo- nos tevékenységüket,
eb) három műszakos a munkarend, ha munkavállalók egy napon belül egymást két alkalommal váltva végzik azonos tevékenységüket,
f) megszakítás nélküli (fordulós) munkarendben vég- zett munka a megszakítás nélkül (éjjel-nappal, szünnap nélkül) üzemelő szolgálati helyen munkában töltött idő, amennyiben a munkavállaló műszakbeosztása rendszere- sen változik és részére bármely naptári napon előírható munkavégzési kötelezettség, ha a munkavégzés megfelel az Mt. 118. § (2) bekezdésében foglalt feltételeknek.
ezen belül:
fa) „négybrigádos” a munkarend, ha az azonos tevé- kenységet végző legalább négy munkavállalót rendsze- rint 12 órás szolgálatot követően átlagosan 24 óra pihenő- idő, majd az újabb rendszerint 12 órás szolgálatot követő- en pedig rendszerint 48 órás pihenőidő illeti meg.
fb) „12/24-es” a munkarend, ha az azonos tevékenysé- get végző legalább három munkavállalót rendszerint 12 órás szolgálatot követően mindig rendszerint 24 óra pihe- nőidő illeti meg.
fc) „24-órás” a munkarend, ha az azonos tevékenysé- get végző, készenléti jellegű munkakörű munkavállalók 24 órás szolgálatonként váltják egymást.
2. Ha a Kollektív Szerződés pótlékként vagy külön dí- jazásként a személyi alapbér bizonyos százalékának a ki- fizetését rendeli el, azon időarányos kifizetést kell érteni.
A teljes munkaidő
25. §
1. A MÁV Zrt-nél a teljes munkaidő mértéke – feltéve, hogy munkaviszonyra vonatkozó szabály rövidebb mun- kaidőt nem állapít meg – napi 7,6 óra.
2. Az egészségre különösen ártalmas, vagy fokozottan veszélyes munka esetén az ártalmas (veszélyes) tevé- kenységre fordítható idő – ha jogszabály ennél kisebb mértéket nem határoz meg – a napi (szolgálatonkénti) 6 órát nem haladhatja meg. Erre vonatkozóan az 1. sz. mellékletben foglaltakat kell figyelembe venni.
3.
4. Az 1. pontban foglaltnál rövidebb teljes napi munka- idő kikötése érvénytelen. Munkaszerződés keretében azonban meg lehet állapodni arra vonatkozóan, hogy a munkáltató csak a teljes munkaidő egy részére alkalmaz- za a munkavállalót (részmunkaidő).
5. A helyi függelék azt a munkakört minősítheti ké- szenléti jellegűnek, amelynél a munkafeladat elvégzése
– munkaviszonyra vonatkozó szabály vagy technológiai
utasítás alapján – nem kíván állandó munkavégzést úgy, hogy az megfelel az Mt. 117. § (1) bek. k) pontjában fog- lalt feltételek egyikének.
Munkaidőkeretek
26. §
1. A MÁV Zrt. munkavállalóit – az e §-ban foglalt ren- delkezések figyelembevételével – munkaidőkeret megha- tározásával kell foglalkoztatni úgy, hogy a MÁV Zrt min- den munkavállalójának munkaidőkeretét havonta kell megállapítani.
2. Az 1. pont szerinti havi munkaidőkeretet a 25. §-ban meghatározott napi teljes munkaidő és a tárgyhó munka- napjai figyelembevételével kell képezni (a munkaidőkeret a kettő szorzata). (Az irányadó időszak munkanapjai szá- mának megállapításánál figyelemmel kell lenni az Mt.
125. § (5) bekezdése alapján esetlegesen kiadott jogsza- bály rendelkezéseire is.)
3. A munkaszüneti napon is rendszeresen munkát vég- ző munkavállaló havi kötelező munkaideje (munkaidőke- rete) meghatározásánál a nappalos munkarendűek mun- kanapjára eső munkaszüneti napot, mint szorzót figyel- men kívül kell hagyni.
(Ez a rendelkezés nem érinti a munkavállaló munkaszü- neti napon is fennálló – a rendes munkaideje részét képező
– munkavégzési kötelezettségét [Mt. 125. § (1) bek.])
A munkarendek meghatározása
27. §
1. A MÁV Zrt-nél alkalmazható munkarendek az aláb- biak:
a) nappalos munkarend
b) nyújtott műszakos munkarend
c) többműszakos munkarend ca) kétműszakos munkarend
cb) három műszakos munkarend
d) megszakítás nélküli (fordulós) munkarend da) négybrigádos munkarend
db) 12/24-es munkarend dc) 24-órás munkarend
e) a helyi függelékben meghatározott egyéb munka- rend.
2. Az adott szolgálati helyen alkalmazható, az üzem- időhöz a technológiához, és az azokból következő mun- kafeladatokhoz igazodó munkarendeket – munkaköri csoportosításban – figyelembe véve a 3., 4., és 5. pontban foglaltakat is, helyi függelékben kell meghatározni.
3. Indokolt esetben, de különösen menetrendváltozás, technológiai váltás és foglalkoztatást befolyásoló műsza- ki fejlesztési és szervezési intézkedések esetén az új üze- mi helyzetnek megfelelően a munkarendeket a felek –
kölcsönös együttműködési kötelezettségükre is tekintet- tel – megfelelően módosítják.
4. A munkarend módosítás tervezetét a munkáltató kö- teles a szakszervezeteknek írásban átadni. E kötelezett- ség teljesítésétől számított 15 napon belül a munkarend módosításáról a felek megállapodnak.
5. A helyi függeléket kötő felek – ha az új munkarend kialakításáról megállapodni nem tudnak – a megállapo- dás érdekében kötelesek a tárgyalásokba a szakmai felet- tes szervet, valamint a felsőbb szakszervezeti szervet is bevonni. Ennek eredménytelensége esetén a felek az Mt.
196. § (1) bek.-ben foglaltak szerint – alávetési nyilatko- zat megtételével – döntőbírót vesznek igénybe. Xxxxxxx- xxx a felek az MKDSZ által közzétett döntőbírói jegyzék- ből közösen nem tudnak döntőbírót kiválasztani, akkor a munkáltató és a szakszervezet (több szakszervezet együt- tesen) egy-egy döntőbírót jelöl ki. A két kijelölt döntőbíró közösen gondoskodik egy harmadik döntőbíró kijelölésé- ről és ezt követően testületként járnak el.
6. Amennyiben a 3. pont alapján végrehajtott munkarend- módosítás szerinti új munkarend a munkavállalók helyzeté- re kihat, (munkaviszony, munkakör, kereset alakulás stb.) annak kezeléséről illetve ellentételezéséről a helyi függelé- ket kötő felek megállapodnak, amely a munkavállalókra nézve nem lehet kedvezőtlenebb a 7. pontban foglaltaknál.
7. Ha a munkarendváltozás előtt a munkavállalót
⮚ többműszakos [27. § 1. c) pont], illetve megszakítás nélküli (fordulós) munkarendben [27. § 1. d) pont] foglal- koztatták, majd azt követően nyújtott műszakos munka- rendben [27. § 1. b) pont], vagy nappalos munkarendben [27. § 1. a) pont] foglalkoztatják akkor a munkavállaló személyi alapbérét 10%-kal, illetve,
⮚ nyújtott műszakos munkarendben [27. § 1. b) pont] foglalkoztatták, majd azt követően nappalos munkarend- ben [27. § 1. a) pont] foglalkoztatják akkor a munkaválla- ló személyi alapbérét 5%-kal,
kell a munkarend megváltozásával egyidejűleg fel- emelni.
Ebben az esetben a besorolás szerint az egyes szintek- re meghatározott személyi alapbér maximumok a jelen pontban meghatározott mértékkel túlléphetők.
Ez a személyi alapbér-növelés munkavállalónként és jogcímenként (1. és 2. franciabekezdés) csak egyszer al- kalmazható.
8. A 7. pontban foglalt alkalmazási korlátozás nem vo- natkozik arra az esetre, amennyiben a helyi függelékben a munkarend határozott időtartamra kerül bevezetésre és alkalmazására. Ebben az esetben – amennyiben a 6. pont szerinti feltételek fennállnak – az első és második fran- ciabekezdésben meghatározottak szerint megemelt sze- mélyi alapbér is csak ezen meghatározott időtartamra il- leti meg a munkavállalót.
90 A MÁV Zrt. Értesítője . szám
A NAPI MUNKAIDŐ BEOSZTÁSÁNAK SZABÁLYAI
A munkaidő-beosztás általános szabályai
28. §
1. A tárgyhónapra irányadó munkaidő-beosztást a tárgyhónapot megelőző hónap 23-áig kell írásban közölni a munkavállalóval. A munkaidő-beosztás másodpéldá- nyát a munkavállalónak át kell adni. A munkaidő-beosz- tás alapbizonylata a munkáltató által vezetett nyilvántar- tás, a munkabér elszámolás ez alapján történik. Nem kell a másodpéldányt átadni, ha azt a munkavállaló nem igényli, és erről írásban nyilatkozik.
E rendelkezéstől eltérően a tartalékos munkakört be- töltő munkavállalók, munkaidő-beosztását egy héttel ko- rábban egy hétre kell elkészíteni, és írásban közölni a munkavállalóval.
Az előre közölt munkaidő-beosztás a 29. § szerint mó- dosítható.
2. A munkaidő-beosztás elkészítésénél figyelembe kell venni a teljes munkaidőre, a pihenőidőkre, valamint a rendkívüli munkaidőkre vonatkozó szabályokat is.
3. Az egy szolgálatban eltölthető idő tartama a 12 órát kizárólag
a.) készenléti jellegű munkakörben,
b.) a téli időszámításra való átálláskor [Mt. 119. § (6) bek.],
c.) az Mt. 128. § (1) bek. hatálya alá tartozó esetekben, (ekkor a 12 órán túli foglalkoztatás időtartamára a rend- kívüli munkavégzésért járó díjazás illeti meg a munka- vállalót), illetve
d.) az Mt. 117/A. § (1) bek. d) pontjának hatálya alá tartozó és a 8. számú mellékletben meghatározott vonal- szakaszokon és munkakörökben, a helyi függelék rendel- kezése alapján
haladhatja meg.
4. Helyi függelék a 8. számú mellékletben meghatáro- zott vonalszakaszokon és munkakörök esetében a napi beosztás szerinti munkaidőt a megszakítás nélküli mun- karendben foglalkoztatott munkavállalók éjszakai szol- gálata esetében – az Mt. 119. § (3) bekezdésétől eltérően
– legfeljebb 14 órában határozhatja meg. A 8. számú mel- lékletben meghatározott munkakörök ugyanis az Mt. 117/A. § (1) bek. d) pontjában foglaltaknak megfelelően a nemzetközi személyszállítás, a belföldi és nemzetközi árufuvarozás kapcsán a zavartalan közlekedést hivatot- tak biztosítani.
5. A munkaidő-beosztás fajtái
a) egyenlő (valamennyi munkanapon azonos a teljesí- tendő munkaidő, figyelemmel a 30. § 1. pontjában foglalt rendelkezésre is)
b) egyenlőtlen (a munkafeladatok függvényében a munkanapokra (szolgálatokra) a beosztott, teljesített munkaidő eltérő mértékű)
c) kötetlen (a munkaidő beosztását és felhasználását a munkavállaló határozza meg)
d) rugalmas (a munkaidő beosztását és felhasználását részben a munkavállaló, részben a munkáltató határozza meg)
e) osztott munkaidő (a napi munkaidőt (szolgálatot) kettő részletben kell teljesíteni)
6. A munkaidő-beosztásnál a munkakörhöz kapcsoló- dó előkészítő és befejező munkák időtartamát is figye- lembe kell venni. Ezeket a munkákat és azok időtartamát a helyi függelékben kell meghatározni.
A munkaidő-beosztás módosítása
29. §
1. A munkavállaló előzetesen közölt tárgyhavi munka- idő-beosztását a munkáltató legalább hét nappal koráb- ban módosíthatja.
A módosításról a munkavállalót egyidejűleg írásban ér- tesíteni kell. A munkaidő-beosztás módosítása utólag is ellenőrizhető módon, áthúzással, és a módosítást végző személy egyidejű aláírásával történik. A vezénylés eredeti adatainak a változtatás után is olvashatónak kell maradnia.
2. A munkaidő-beosztás hét napon belül csak:
a) a munkavállaló írásbeli kérelmére,
b) a munkáltató által kezdeményezett, a munkavállaló- val kötött írásos megállapodás alapján
módosítható.
Az előzetesen közölt munkaidő-beosztásban az Mt.
124. § (4) bek. alapján kijelölt vasárnapra eső pihenőidő havonta egy alkalommal csak a munkavállalóval kötött írásbeli megállapodás alapján – ugyancsak vasárnapra – helyezhető át.
Nem kell a munkavállalóval megállapodást kötni, ha a módosításra az Mt. 128. § (1) bekezdésében, illetve a KSZ
12. § (2) bekezdésében foglaltak miatt kerül sor.
A kikért szakszervezeti tisztségviselő helyett szolgá- latba állított munkavállalót a rendkívüli átvezénylési díj megilleti.
3. A 2. b) pont szerinti megállapodás esetén a munka- vállalót módosított szolgálatonként 1250 Ft rendkívüli átvezénylési díj illeti meg.
4. Nem minősül munkaidő-beosztás módosításnak:
a) ha az adott szolgálat rész elmarad, azaz a munka- végzés a munkaidő-beosztás szerinti időpontban elkez- dődik, de attól korábban véget ér,
b) ha az adott szolgálat teljes egészében elmarad
Ez esetekben függően az elmaradás közlésének idő- pontjától az 5., illetve a 6. pontban foglaltak szerint kell eljárni.
. szám A MÁV Zrt. Értesítője 91
5. Ha a munkavállaló eredetileg tervezett szolgálata hét napon belül részben, vagy egészében elmarad, az eredetileg tervezett szolgálatnak megfelelő időtartamot kell elszámolni, függetlenül az elmaradás – munkáltató oldalán felmerülő – okától. Ebben az esetben az elma- radt munkaidőre járó műszakpótlékot is el kell számol- ni.
6. Ha a munkavállaló eredetileg tervezett szolgálata hét napon kívül részben elmarad, a ténylegesen teljesített időtartamot, az arra járó műszakpótlékkal együtt kell el- számolni.
Ha a munkavállaló eredetileg tervezett szolgálata hét napon kívül teljes egészében elmarad, részére – az elma- radás tényének írásbeli rögzítése mellett – vagy munka- időkeret végéig legalább ugyanolyan időtartamú másik szolgálatot kell kijelölni, vagy az eredetileg tervezett szolgálatnak megfelelő időtartamot kell elszámolni.
Amennyiben másik, legalább azonos időtartamú szol- gálat nem kerül kijelölésre az elmaradt szolgálatra, vagy a részben elmaradt szolgálatra a munkavállalót a távolléti díja illeti meg.
A nappalos munkarendű munkavállalók munkaidő-beosztása
30. §
1. A nappalos munkarendűek munkaideje – feltéve, hogy az e §-ban meghatározott más munkaidő-beosztá- sok nem kerülnek alkalmazásra – a munkaidőkeret előírt minden munkanapjára – függetlenül azok elnevezésétől
– egyenlően oszlik meg.
2. Azokon a szolgálati helyeken, illetőleg azokban a munkakörökben, ahol a munkafeladatok egyenlőtlenül jelentkeznek, egyenlőtlen munkaidő-beosztást lehet al- kalmazni. Az egyenlőtlen munkaidő-beosztás részletes szabályait – tekintettel az Mt. 120. § (1) bekezdésére – a helyi függelékben kell meghatározni.
3. Rugalmas munkaidő-beosztás alkalmazható nem fi- zikai állományú, nappalos munkarendű munkavállalók esetében, melynek részletes szabályait a munkáltató – a szakszervezetekkel előzetesen egyeztetett – utasításban jogosult megállapítani. A törzsidő munkanapokon 09 órakor kezdődik és 13 óra 30 percig tart.
4. A munkáltatói jogkört gyakorlók, a 18. és afölötti MMK-ba tartozó munkakört betöltő munkavállalók kö- tetlen munkaidő-beosztásban végzik munkájukat. A kö- tetlen munkaidő-beosztás szerint foglalkoztatott munka- vállalók – a munkáltatói jogkör gyakorlójának előzetes tájékoztatása mellett – munkaidejük és pihenőidejük be- osztását maguk határozzák meg.
A megszakítás nélküli (fordulós) munkarendű munkavállaló munkaidejére vonatkozó
külön rendelkezések
31. §
1. A napi munkaidőbe (szolgálatba) nem számít be az osztott munkaidő (33. §) munkamentes része.
2. Az e §-ban meghatározott munkarendben foglalkoz- tatott munkavállaló előre közölt munkaidő-beosztását ha- vonta legfeljebb 7 esetben (7 szolgálatot érintően) lehet a
29. §-ban foglaltak szerint módosítani.
3. A keletkező munkaidő-hiány pótlására a munkavál- lalót havonta egy alkalommal lehet minimum 6 óra idő- tartamú szolgálatra vezényelni.
A munkavállalók egymást követő éjszakai foglalkoztatásának korlátozása
32. §
1. A fordulószolgálatot ellátó munkavállalók legfeljebb kettő, egymásra közvetlenül következő éjszakán végzett szolgálatra kötelezhetők.
2. A nem fordulószolgálatot ellátó munkavállalók ese- tében éjszakai foglalkoztatásra legfeljebb, öt egymást kö- vető éjszakán kerülhet sor azzal, hogy az öt éjszakai szol- gálatot követően kettő pihenőnapnak, majd öt nappali szolgálatnak kell következnie.
3. Ezen § alkalmazása során éjszakai szolgálatnak mi- nősül, ha a szolgálatokból az egyik legalább 4 órás, a má- sik legalább 3 órás időtartamban a 22–06 órás időszak közé esett.
Osztott munkaidő
33. §
1. A Pályavasúti Üzletág forgalmi munkaköreiben il- letve az olajkútkezelő munkakörben, ahol (amelyekben) a szolgálat ellátása lehetővé teszi, a napi munkaidőt (szol- gálatot) meg lehet szakítani (osztani).
A munkaidő-megszakítás időtartama – helyi függelék eltérő rendelkezése hiányában – 3 (az Mt 123. § (4) bekez- désében rögzített esetben 2) óránál kevesebb nem lehet és az 5 (az Mt. 119. § (6) bekezdésében rögzített esetben 6) órát nem haladhatja meg.
A munkaidő-megszakítás időtartamát, valamint az osztott munkaidővel érintett munkaköröket – az előzőek- ben foglaltak figyelembevételével – a helyi függelékben kell megállapítani.
A 27. § 3–5. pontjai szerint kell eljárni, ha a helyi füg- gelékben nem sikerül rögzíteni a munkaidő-megszakítás időtartamát és az érintett munkaköröket.
2. A munkavállaló – eltérő megállapodás hiányában – a munkaidő-megszakítás időtartamát szolgálati helyén köteles letölteni. Ebben az esetben a pihenés feltételeit helyi függelék állapítja meg.
3. Ha a munkavállaló az osztott munkaidő munkamen- tes részét a 2. pontban foglaltak alapján a munkahelyén tölti, nem minősül ügyeletnek, azonban erre az időtar- tamra az ügyelet díjazásának szabályait kell megfelelően alkalmazni. A havi 40 óra feletti szolgálati helyen töltött munkamentes időre a munkavállalót időarányosan a sze- mélyi alapbérének 110%-a illeti meg.
4. A jelenléti idő a havi 210 órát nem haladhatja meg. Ettől helyi függelék jogosult eltérően rendelkezni. (Jelen- léti időnek minősül a munkaidő valamint az osztott mun- kaidő következtében felmerült munkamentes idő)
5. Az osztott munkaidő alkalmazása a megszakítás nélküli (fordulós) munkarend jellegét nem érinti, ha egyébként a megszakítás nélküli (fordulós) munkarend feltételei fennállnak. [24. § 1.f) pont] Ebben az esetben a munkavállalót, a munkaidőnek minősülő időre a megsza- kítás nélküli (fordulós) munkarendre megállapított mű- szakpótlék illeti meg.
6. A napi munkaidő (szolgálat) csak egyszer szakítható (osztható) meg.
7. Amennyiben az 1. pont szerint meghatározott 3 (az Mt 123. § (4) bekezdésében rögzített esetben 2) órás, illet- ve a helyi függelékben ettől eltérő mértékben meghatáro- zott minimális munkamentes időt is érintően elrendelt (rendkívüli) munkavégzés a munkaidő osztott jellegét megszünteti és a teljes, munkamentesnek kijelölt időszak (rendkívüli) munkaidőnek minősül, amelyet rendkívüli munkavégzésként kell elszámolni.
Amennyiben az osztott munkaidő munkamentes ré- szében elrendelt (rendkívüli) munkavégzés ellenére az előzőek szerint meghatározott, minimális munkamentes időtartam egybefüggően megmarad, akkor a munkavál- lalót csak az elrendelt (rendkívüli) munkavégzés tényle- ges időtartamára illeti meg a rendkívüli munkavégzés szerinti díjazás. Az osztott munkaidő munkavégzéssel nem érintett, fennmaradó részének elszámolására ebben az esetben a 3. pontban foglaltak irányadók.
8. Amennyiben készenléti jellegű munkakörben osztott munkaidő kerül bevezetésre, a hosszabb teljes munkaidő alkalmazására vonatkozó megállapodás nem köthető.
A rendes munkaidőre vonatkozó egyéb rendelkezések
34. §
1. Az egyes munkakörökre kötelezően előírt oktatá- son, továbbá a kötelező időszakos vizsgán eltöltött idő munkaidőnek minősül. A kötelező oktatáson, illetve idő-
szakos vizsgán eltöltött idő tényleges tartamát, de leg- alább a 25 §. 1. pontjában rögzített teljes munkaidőt kell elszámolni.
2. A különböző vizsgákra (szakvizsgákra) előkészítő oktatáson eltöltött idő – ha ezen a munkavállaló részvéte- le nem kötelező – nem munkaidő.
3. Az időszakos és a munkáltató által kért soron kívüli alkalmassági orvosi vizsgálat szükséges és igazolt tarta- mára – de naponként legfeljebb a 25 §. 1. pontjában rögzí- tett teljes munkaidőre – a munkavállalót átlagkeresete il- leti meg. Az ezt meghaladó utazással töltött időtartamot a KSZ 56. §-a szerint kell díjazni.
Az orvosi vizsgálatra a munkavállalót – a munkaidő- beosztás részeként – előre vezényelni kell.
4. A munkáltató működési körén kívül felmerült okból kiesett munkaidőre a munkavállalónak munkabér csak a jogszabályban meghatározott esetben jár. A munkaválla- ló kérésére azonban lehetővé kell tenni, hogy a le nem dolgozott időt utólagosan teljesíthesse.
(Az utólagos teljesítés ideje nem rendkívüli munka- idő.)
5. A munkavállaló munkáltató általi meghallgatására az alábbiak szerint kerülhet sor:
a) A meghallgatásra elsődlegesen a munkavállalóval elő- zetesen közölt (KSZ 28. § 1. pont) munkaidő-beosztás sze- rinti, vagy a munkaidő-beosztás megfelelő módosításával (KSz 29. § 1. pont) rendes munkaidőben kell sort keríteni.
b) Ha a munkavállaló a) pont alapján történő meghall- gatása az előzetesen közölt munkaidő-beosztáson belül a munkakör jellege vagy egyéb ok miatt nem lehetséges, akkor a munkavállalót az előzetesen közölt munkaidő- beosztás szerinti rendes munkaidejéhez közvetlenül kap- csolódóan (azt megelőzően vagy azt követően) kell meg- hallgatni, amelynek időtartama rendkívüli munkavég- zésnek minősül.
c) Amennyiben a b) pont szerinti meghallgatás – figye- lemmel az Mt. 119. § (3) bekezdésében foglaltakra – azért sem lehetséges, mert a munkavállaló hosszabb időtarta- mú meghallgatása indokolt, akkor arra kivételesen olyan napon is sor kerülhet, amelyen a munkavállalónak mun- kavégzési kötelezettsége nincs. Ez esetben meghallgatá- sok tényleges időtartamát – de legalább négy óra időtar- tamot – rendkívüli munkaidőként kell figyelembe venni. Hasonlóképpen a munkáltató érdekkörében felmerült tanúkénti meghallgatás idejét is munkaidőként kell figye-
lembe venni és elszámolni.
Munkáltató kötelezettséget vállal arra, hogy a munka- vállaló bármely munkáltató által kezdeményezett meg- hallgatása esetén biztosítja a meghallgatás során képvise- lő igénybevételének lehetőségét, erre irányuló munkavál- lalói szándék esetén. A képviselő igénybevételének elő- zőek szerinti lehetőségéről a munkavállalót a meghallga- tás kezdetén tájékoztatni kell.
3. FEJEZET
A RENDKÍVÜLI MUNKAIDŐK
A rendkívüli munkavégzés
35. §
1. Az Mt. 126. § (1) bekezdése alkalmazásában rendkí- vüli munkavégzésnek minősül:
a) a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzés,
b) a munkaidőkereten felül végzett munka,
c) a pihenőnapon végzett munka,
d) a rendkívüli munkavégzésként elrendelt munkaszü- neti napi munkavégzés, valamint
e) a készenlét, illetve az ügyelet alatt elrendelt munka- végzés
A b) pont szerinti rendkívüli munkavégzés elrendelése esetén a munkaidő-beosztás közlésekor meg kell konkré- tan határozni a rendkívüli munkavégzésként elrendelt időtartam (szolgálat) kezdő és befejező időpontját.
2. A munkáltató a munkavállalót különösen indokolt esetben kötelezheti rendkívüli munkavégzésre, amelyet az indok megjelölésével írásban kell elrendelni. Szóban is el- rendelhető a rendkívüli munkavégzés, ha arra az Mt. 128.
§ (1) bekezdésében meghatározott esetek miatt kerül sor.
3. Az Mt. 128. § (1) bekezdésben meghatározott esetek körébe tartozik, – és így nem esik korlátozás alá – rend- kívüli időjárás esetén, a forgalom fenntartása céljából el- rendelt munkavégzés.
4. A rendkívüli munkavégzés elszámolására szolgáló bizonylat kiállításának rendjét a munkáltató utasításban szabályozza azzal, hogy az 1. pont b) alpontja szerinti rendkívüli munkavégzés bizonylatául szolgálhat a mun- kavállaló KSZ 29. §-a alapján módosított munkaidő-be- osztása (vezénylése) is.
A rendkívüli munkavégzés díjazása
36. §
1. Rendkívüli munkavégzés esetén a munkavállalót a rendes munkabérén felül az alábbi mértékű pótlékok ille- tik meg:
20 óráig | 50% |
21 – 150 óráig | 75% |
151 – 200 óráig | 100% |
201 – 230 óráig | 135% |
A 230 órás rendkívüli munkaidő mennyiségbe vala- mennyi rendkívüli munkaidő (KSZ 35. § 1. pont) tartama beszámít függetlenül attól, hogy a 35. § 1. pontjának c) és
d) alpontjában felsorolt rendkívüli munkavégzések díja- zására az Mt. vonatkozó rendelkezései az irányadók.
Figyelemmel a rendkívüli munkavégzés naptári éven- kénti 230 órás mértékére, a MÁV Zrt-nél az Mt. 127/A.
§-a szerinti megállapodás nem köthető.
2. A rendkívüli munkavégzésként felmerült időket az elszámolás szempontjából külön kell nyilvántartani és felmerülésük jogcímén egyszeresen díjazni.
3. A munkavállaló kérelmére a felek megállapodhat- nak abban, hogy a pótlék helyett ellenértékként szabad- idő illeti meg a munkavállalót.
4. Nem jár a rendkívüli munkavégzésért sem szabad- idő, sem pénzbeli díjazás a kötetlen munkaidőben foglal- koztatott munkavállaló részére.
A készenlét
37. §
1. Készenlétnek minősül a munkavállaló által megje- lölt – a munkavégzés helyére tekintettel elérhető – helyen töltendő szolgálat, amely alatt a munkavállaló a rendes munkaidején kívül köteles meghatározott ideig munka- végzésre készen állni.
A munkáltató a munkavállaló lakó-, illetve tartózko- dási helyét – amennyiben az a munkavégzés helyére te- kintettel elérhető –, valamint a helyi függelékben ponto- san meghatározott a pihenés valamennyi – a szakszerve- zetekkel közösen megállapított – feltételét kielégítő e célra kialakított helyet a készenlét eltöltésének helyéül köteles elfogadni. A munkavállalót az elérhetőség helyé- nek és módjának közlésén túlmenően további közlési kö- telezettség nem terheli.
2. A készenlétet a munkáltatói jogkörgyakorló köteles
– írásban – annak megkezdése előtt legalább 1 héttel ko- rábban és legalább 1 hónapra előre – az 1. pontban foglal- tak figyelembevételével – elrendelni.
Az elrendeléskor a munkáltatónak figyelemmel kell lennie az egyenlő bánásmód követelményének megtartá- sára is.
Írásbeli elrendelésnek minősül a készenléti beosztás elkészítése és annak a munkavállaló által kimutatható tu- domásulvétele is.
3. A munkavállaló számára naptári évenként 800 óra készenlét rendelhető el.
Ennél magasabb mértéket – 1200 óráig – helyi függe- lék állapíthat meg, feltéve, hogy az azonos munkáltatói jogkörgyakorló irányítása alá tartozó, azonos munkakör- ben foglalkoztatott, készenlét ellátásába bevonható mun- kavállalók átlagosan a 600 órát elérték.
1200 óra fölött kizárólag a munkavállalóval kötött írásbeli megállapodás alapján rendelhető el készenlét, az Mt. 129. § (4) bek. rendelkezéseinek figyelembevételével, feltéve, hogy az azonos munkáltatói jogkörgyakorló irá- nyítása alá tartozó, azonos munkakörben foglalkoztatott,
készenlét ellátásába bevonható munkavállalók átlagosan a 1000 órát elérték.
4. A munkavállalót a készenlétet követően – amennyi- ben készenlét alatt munkavégzés elrendelésére nem ke- rült sor – nem illeti meg pihenőidő. Készenlétet követően újabb készenlét csak legalább 8 óra elteltét követően ke- rülhet sor. Az elrendelt készenlét időtartama 3 óránál rö- videbb nem lehet.
5. A készenlét időtartamára évi 300 óráig a személyi alapbér 25%-a, 301 óra és 800 óra között pedig a munka- napon elrendelt készenlét esetén a személyi alapbér 35%- a, míg pihenő-, vagy munkaszüneti napon elrendelt ké- szenlét esetén a személyi alapbér 40%-a illeti meg a mun- kavállalót.
A 801 és 1200 óra között a munkanapon elrendelt ké- szenlét esetén a személyi alapbér 40%-a, míg pihenő-, vagy munkaszüneti napon elrendelt készenlét esetén a személyi alapbér 45%-a, míg 1201 órától a személyi alap- bér 42%-a, míg pihenő-, vagy munkaszüneti napon elren- delt készenlét esetén a személyi alapbér 47%-a illeti meg a munkavállalót.
6. Ha a munkavállaló a munkáltató előzetes hozzájáru- lásával vagy külön írásbeli megállapodás alapján a ké- szenlétet a munkáltató telephelyén töltötte el, a munkana- pon elrendelt készenlét esetén a személyi alapbér 55%-a, míg pihenő-, vagy munkaszüneti napon elrendelt készen- lét esetén a személyi alapbér 70%-a illeti meg a munka- vállalót.
7. A készenlét alatt elrendelt munkavégzés (KSz 35. § 1/e.) esetén a KSz 36. § szerinti díjazás a munkavállalót a riasztástól a készenlét helyére történő visszaérkezésig il- leti meg.
Eltérő írásbeli megállapodás hiányában a munkáltató kötelezettsége a munkavállalónak a munkavégzés helyé- re, valamint a munkavégzés befejeztével a készenlét he- lyére történő eljuttatása.
8. A készenlét elrendelésére az Mt. 129. § (5) bekezdé- sében meghatározott rendelkezést alkalmazni kell. Nem ütközik azonban az Mt. 129. § (5) bekezdése szerinti tila- lomba, ha a munkáltató a heti pihenőnapot megelőző munkanap munkaidejének befejezésétől a heti pihenőna- pot követő munkanap munkaidejének kezdetéig egybe- függő (megszakítás nélküli) készenlétet rendel el a mun- kavállaló számára.
A téli időjárás kapcsán elrendelhető készenlétre vonatkozó eltérő rendelkezések
38. §
1. A téli forgalom lebonyolításában érintett munkavál- lalók részére a téli időjárás következményeinek elhárítá- sára való felkészülés érdekében alap-, és kiegészítő ké-
szenlétet lehet elrendelni a jelen §-ban foglalt eltérő ren- delkezések alapulvételével.
2. Az alap készenlét elrendelésre a 37. § 2. pontjában foglaltak az irányadóak.
3. A munkáltató az alap készenlétet – az Mt. 128. § (1) bekezdése és 129. § (6) bekezdése alapján – jogosult ki- egészíteni úgy, hogy azt elegendő legalább a készenlét megkezdése előtt 12 órával elrendelni. Ebben az esetben a készenlét legrövidebb időtartama 12 óra.
4. Az e §. szerinti készenlét elrendelésére november 1. napja és március 31. napja között van lehetőség azzal, hogy az adott naptári évben elrendelt készenlétek időtar- tama beszámít a készenlét 37. § szerinti mértékébe.
Az ügyelet
39. §
1. Ügyeletnek minősül a munkáltató által meghatáro- zott helyen és ideig történő – a munkavállaló rendes mun- kaidején kívül eső – rendelkezésre állás.
2. A munkavállaló részére naptári évenként legfeljebb 300 óra ügyelet rendelhető el.
Az elrendelésnél figyelemmel kell lenni az Mt. 117. §
(3) bekezdésében, illetve a 119. §-ban található rendelke- zésekre is.
3. Az ügyelet díjazása:
– a munkanapra elrendelt ügyelet esetében a személyi alapbér 50%-a,
– a pihenőnapra, munkaszüneti napra elrendelt ügyelet esetében a személyi alapbér 65%-a
illeti meg a munkavállalót.
4. Egyebekben az ügyeletre a 37. § szabályait kell – megfelelően – alkalmazni.
4. FEJEZET
A PIHENŐIDŐK
A munkaközi szünet
40. §
1. A munkaközi szünet tartama – helyi függelék hosz- szabb időt megállapító rendelkezése hiányában – 20 perc, melynek kiadásánál figyelemmel kell lenni az Mt. 122.
§-ában foglalt követelményre is. Helyi függelékben kell meghatározni a munkaközi szünet letöltésének helyét és kiadásának időpontját.
2. A munkaközi szünet valamennyi munkavállaló ese- tén a munkaidőn belül kerül kiadásra, kivéve a megszakí- tás nélküli (fordulós) munkarendű, váltásos személyes
szolgálatátadásra kötelezett, nem készenléti jellegű mun- kakörben foglalkoztatott munkavállalók második mun- kaközi szünetét, amely nem képezi a munkaidő részét.
A második munkaközi szünet időtartamát a személyi alapbér 175%-ával kell díjazni.
Az érintett munkaköröket helyi függelékben kell meg- határozni.
3. Helyi függelék a 4. pontban foglalt feltételek fennál- lása esetén – az Mt. 117/A. § (1) bek. d) pontjában találha- tó felhatalmazás alapján – a munkaközi szünet egybefüg- gő kiadására vonatkozóan az Mt. 122. §-ában, illetve a jelen § 1-2. pontjában rögzített szabályoktól eltérően ren- delkezhet.
4. A 10. számú mellékletben felsorolt állomásokon az ott megjelölt munkakörben foglalkoztatott munkavállalót nappali szolgálatonként 430 Ft illeti meg, ha a munkaközi szünet a helyi függelék rendelkezése alapján nem egybe- függően kerül kiadásra.
Éjszakai szolgálatban a munkaközi szünetet egybefüg- gően kell kiadni.
Amennyiben a helyi függelék megkötését követően a munkaközi szünet egybefüggő kiadásának személyi fel- tételei rendelkezésre állnak, akkor a helyi függelék előb- biek szerinti rendelkezése minden külön intézkedés nél- kül hatályát veszti.
A megszakítás nélküli (fordulós) munkarendűek napi pihenőideje
41. §
1. A megszakítás nélküli (fordulós) munkarendűek napi pihenőideje 12 óra, amelyet a lakásra (állandó, vagy ideiglenes tartózkodási helyre) való érkezéstől az onnan való munkába indulásig kell figyelembe venni. Helyi füg- gelék ettől a mértéktől az Mt. 123. § (2) bekezdésében foglalt esetekben eltérhet, de a napi pihenőidő 8 óránál (az Mt. 123. § (4) bekezdésében rögzített esetben 7 óránál) kevesebb nem lehet.
2. Az 1. pont szerint figyelembe vehető utazási időt a helyi függelékben kell az érintett helységek távolságának arányában meghatározni.
A megszakítás nélküli (fordulós) és nyújtott műszakos munkarendűek pihenőnapjaira vonatkozó
eltérő rendelkezések
42. §
1. A fordulószolgálatot ellátók heti kettő pihenőnapját oly módon kell kijelölni és kiadni, hogy két szolgálat kö- zött legalább 48 óra, megszakítás nélküli pihenőidő le- gyen. Havonta legalább egy alkalommal a 48 órai pihenő- időt úgy kell biztosítani, hogy abba egy teljes vasárnap is beleessen.
Fordulószolgálatot ellátó munkavállalók esetében ha- vonta legalább egy alkalommal a 48 órai pihenőidőt úgy kell biztosítani, hogy abba a szombat reggel 8 órától hétfő reggel 5 óráig tartó időszak is beleessen. Ezen rendelke- zéstől helyi függelék eltérően rendelkezhet.
2. A pihenőnapokat (a pihenőidőket) a KSz 28. § 1. pontjában foglaltak szerint közölt munkaidő-beosztásban kell kijelölni és arról a munkavállalót kimutathatóan érte- síteni kell.
A pihenőnapot (pihenőidőt) annak kezdő és befejező időpontjai feltüntetésével kell kijelölni.
3. Helyi függelék rendelkezései alapján készenléti jel- legű munkakörben, megszakítás nélküli, illetve három műszakos munkarendben foglalkoztatott munkavállaló esetében az alkalmazott munkaidőkereten belül kettőnél több pihenőnap összevontan is kiadható. Ez azonban nem jelenti az Mt. 124. § (7) bek.-ben meghatározott ki- vételt.
4. A munkavállaló részére a jelen §. 1. pontjában meg- határozott pihenőnapok helyett hetenként legalább 42 órát kitevő megszakítás nélküli pihenőidő is biztosítható az Mt. 124. §-ban foglaltak alapulvételével. Ez esetben azonban a munkavállalónak a munkaidőkeret átlagában legalább 48 óra heti pihenőidőben részesülnie kell.
5. A nyújtott műszakos munkarendű, valamint a meg- szakítás nélküli (fordulós) munkarendű munkavállalókra vonatkozó eltérő szabályok:
a) A nyújtott műszakos munkarendű munkavállalók heti kettő pihenőnapját két egymást követő szolgálat kö- zött kell biztosítani úgy, hogy hetente két naptári nap le- gyen pihenőként kijelölve. Havonta legalább egy alka- lommal a heti kettő pihenőnapot szombaton és az azt kö- vető vasárnap kell kiadni.
b) Négybrigádos munkarend [KSz. 27. § 1. pont da) alpont] esetén a heti pihenőidőt a két szolgálat közötti hosszú (46–50 órás) szabadidőben kell biztosítani.
c) 12/24-es munkarend [KSz. 27. § 1. pont db) alpont] esetén a heti pihenőidőt közbeváltással kell biztosítani.
Ha a munkavállaló munkarendjének altípusa megvál- tozik (pl. négybrigádos munkarendről [KSz. 27. § 1. pont da) alpont] 12/24-es munkarendre [KSz. 27. § 1. pont db) alpont] térnek át), a pihenőidőt a megváltozott munka- rend szerint kell kiadni, amelyről a munkavállalót előze- tesen értesíteni kell.
Pótszabadság, Rendkívüli szabadság
43. §
1. Az ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen napon- ta legalább három órát töltő munkavállalót évenként öt munkanap pótszabadság illeti meg. Ha a munkavállaló ilyen munkahelyen legalább öt évet eltöltött, a pótszabad- ság mértéke tíz munkanap.
A munkavállalót egy munkanap pótszabadság illeti meg először attól a naptári évtől kezdve, amelyikben a hatvanadik életévét betölti.
2. A főrendelkező, tartalékos térfőnök illetve vonatke- zelő-levelező munkakört betöltő munkavállalókat – ké- relmükre – naptári évenként kettő munkanap rendkívüli szabadságban kell részesíteni.
3. A rendkívüli szabadságot a munkavállaló által meg- jelölt időpontban kell kiadni. A munkavállaló az erre vo- natkozó igényét legalább 15 nappal korábban köteles be- jelenteni a munkáltatónak. A rendkívüli szabadság igénybevétele az arra jogosult munkavállaló esetében nem eredményezhet rendkívüli munkavégzést és össz- hangban kell állnia az adott szervezeti egység szabadsá- golási ütemtervével.
A tárgyévben igénybe nem vett rendkívüli szabadság a tárgyévet követően nem vehető igénybe.
4. A rendkívüli szabadság időtartamára a munkaválla- lót az Mt. 137. § (3) bekezdésében meghatározott mértékű díjazás illeti meg.
Tanulmányi munkaidő-kedvezmények
44. §
Munkáltatói kijelölés (kötelezés) alapján a nem iskola- rendszerű képzésben részt vevő munkavállalót – az ún.
„bentlakásos” (nappali tagozatos) tanfolyamok kivételé- vel – az alábbi munkaidő-kedvezmény illeti meg:
a) alapfokú képesítés megszerzéséhez vizsgatárgyan- ként 1 munkanap szabadidő. A képesítés megszerzéséhez adható összes munkaidő-kedvezmény a 4 munkanapot nem haladhatja meg,
b) középfokú képesítés megszerzéséhez vizsgatár- gyanként 2 munkanap szabadidő. A képesítés megszerzé- séhez adható összes munkaidő-kedvezmény a 8 munka- napot nem haladhatja meg.
c) felsőfokú képesítés megszerzéséhez vizsgatárgyan- ként 3 munkanap szabadidő. A képesítés megszerzéséhez adható összes munkaidő-kedvezmény a 12 munkanapot nem haladhatja meg.
A vizsganap a munkaidő-kedvezménybe nem számít be.
Ha a képesítés megszerzéséhez diplomamunka (szak- dolgozat) elkészítése is szükséges, a munkavállalót to- vábbi 5 munkanap szabadidő illeti meg.
A tanulmányi munkaidő-kedvezmény tartamára a munkavállalót távolléti díja illeti meg.
A munkavállaló e § szerinti tanulmányokon való rész- vételének idejét munkaidőként kell figyelembe venni és elszámolni, arra a munkavállalót – munkaidő-beosztása részeként – előre vezényelni kell.
5. FEJEZET
A MUNKA DÍJAZÁSÁNAK SZABÁLYAI
A munka díjazásának alapvető szabályai
45. §
1. A MÁV Zrt valamennyi munkavállalójának szemé- lyi alapbérét havibérben kell megállapítani.
2. Helyi függelék kizárólag a Kollektív Szerződés fel- hatalmazása esetén
⮚ állapíthat meg a munka díjazására vonatkozóan új jogcímet,
vagy
⮚ emelheti a Kollektív Szerződésben megállapított egyes díjazási mértékeket.
3. Az 1-2. pontban foglaltaktól érvényesen eltérni nem lehet.
4. A munkaszüneti napon végzett munkáért a munka- vállalót az aznapi munkájáért járó munkabéren felül át- lagkeresete is megilleti.
ALAPBÉREN KÍVÜLI BÉRFORMÁK
A vasúti alaptevékenységgel kapcsolatos egyes munkakörökre egészségileg alkalmatlanná vált munkavállalók munkabérének megállapítása
46. §
1. A 6. sz. mellékletben meghatározott munkakört be- töltött munkavállaló munkabérét ezen § szerint kell meg- állapítani feltéve, hogy
a) munkakörének ellátására az egészségi állapotának szolgálatból származó megromlása miatt véglegesen al- kalmatlanná vált, s emiatt más munkakörben kell foglal- koztatni, ha
b) a munkavállalónak a 6. sz. mellékletben meghatáro- zott munkakörökben eltöltött szolgálati ideje a 15 évet eléri.
c) (A 6. sz. mellékletben feltüntetett munkaköröket ki- terjesztően értelmezni nem lehet, illetőleg más tevékeny- ség ellátásnak ideje figyelembe nem vehető. Ha a munka- vállaló a 6. sz. mellékletben feltüntetett munkakörök kö- zül többen is dolgozott, ezeket az időket össze kell számí- tani)
2. A munkakör betöltésére vonatkozó végleges egész- ségi alkalmatlanságot kizárólag foglalkozás-egészség- ügyi szakorvos állapíthatja meg.
3. A munkavállaló részére a munkakörére vonatkozó végleges egészségi alkalmatlanságának megállapítását követően olyan munkakört kell felajánlani, amelyhez a szükséges szakképzettséggel és egészségi alkalmasság-
gal rendelkezik és amely munkakör betöltése esetén a ko- rábbi átlagkeresetéhez képest keresetveszteség nem éri.
4. Amennyiben a munkáltató a 3. pont szerinti munka- kört nem tud felajánlani, akkor a munkavállalónak fel kell ajánlani olyan szak-, illetve átképzés lehetőségét, amely olyan munkakör betöltésére jogosítja fel, ahol a ko- rábbi átlagkeresetéhez képest keresetveszteség nem éri.
5. A 4. pont szerint szak-, illetve átképzés el nem foga- dása esetén sem veszítheti el a munkavállaló a 7. pontban meghatározott mértékű személyi pótlékra való jogosult- ságát.
6. Ha a munkáltató a végleges egészségi alkalmatlan- ság miatt az eredeti munkakörében nem foglalkoztatható munkavállalónak az alkalmatlanság megállapítását köve- tő 1 éven belül a munkáltató működésével összefüggő okra alapítottan felmond, az Mt. és KSZ szerint járó vég- kielégítésen felül további 5 havi szociális juttatást bizto- sít.
7. Ha a munkavállaló további foglalkoztatására olyan munkakörben kerül sor, amelyben átlagkeresete nem éri el a korábbi munkakörében elérhető átlagkereset 85%-át, akkor a munkavállaló munkabérét eddig a mértékig ki kell egészíteni (bérkiegészítés).
Az elérhető átlagkereset megállapításánál a munkavál- laló korábbi részletes tervezési egységével, munkaköré- vel és munkarendjével megegyező aktív és jogi-statiszti- kai állományban lévő munkavállalók átlagkereseteinek középértékét (mediánját) kell alapul venni.
Amennyiben a munkavállalót utóbb részmunkaidőben foglalkoztatják, akkor az előzőekben meghatározott, el- érhető átlagkeresetet is ennek arányában lehet csak figye- lembe venni.
8. A bérkiegészítést személyi pótlék címén a bérkölt- ség terhére kell folyósítani.
9. A személyi pótlék összegét félévenként, legkésőbb január 31. napjáig és július 31. napjáig, illetőleg a munka- vállaló személyi alapbérének megváltozásakor felülvizs- gálni, és szükség esetén módosítani kell.
10. Az átlagkereset számítására az Mt. 152. § rendelke- zéseit kell alkalmazni. A munkavállalót megillető szemé- lyi pótlék összegének megállapítása során figyelembe kell venni a baleseti járadék, a rendszeresen folyósított kártérítés vagy más járadék együttes összegét is.
11. Ezen § rendelkezései nem terjednek ki a külön jog- szabály alapján rehabilitációs járadékra (2007. évi LXXXIV. törvény), illetve egészségkárosodott szemé- lyek szociális járadékára [387/2007. (XII. 23.) Korm. ren- delet] jogosultakra.
BÉRPÓTLÉKOK
A műszakpótlék
47. §
1. A többműszakos munkaidő-beosztásban foglalkoz- tatott munkavállalók műszakpótlékának mértéke:
a) a délutáni műszakban végzett munka után járó törzs- bér 20%-a;
b) az éjszakai műszakban végzett munka után járó törzsbér 40%-a.
2. A ténylegesen teljesített munkaidőre járó törzsbér 30%-ának megfelelő összegű műszakpótlék illeti meg a megszakítás nélküli (fordulós) munkarendben foglalkoz- tatott munkavállalókat.
3. A havi törzsbér 10%-ának megfelelő összegű mű- szakpótlék illeti meg a nyújtott műszakos munkarendben foglalkoztatott munkavállalókat ha a munkaközi szünetet is figyelembe véve az átlagos napi munkaidő eléri a 11 órát. Az előzőek szerinti díjazás helyett a 22-06 óra kö- zötti időszakra eső munkaidőre a munkavállalót az éjsza- kai pótlék (48. §) pótlék illeti meg feltéve, hogy annak időtartama szolgálatonként a 2 óra időtartamot eléri.
4. E paragrafus alkalmazásánál a törzsbér körébe tar- tozik a személyi alapbér, a rendkívüli munkavégzés pót- lék nélküli díja.
5. Műszakpótlék csak a ténylegesen teljesített munka- időre, illetve a KSz valamely rendelkezése által ilyennek elismert időtartamra számolható el.
Éjszakai pótlék
48. §
1. Azokat a munkavállalókat, akik műszakpótlékra nem jogosultak, és éjszakai munkát végeznek (22–06 óra között), az éjszakai munkavégzés tartamára a személyi alapbérük 40%-ának megfelelő összegű éjszakai pótlék illeti meg.
2. Amennyiben a nappalos munkarendű munkavállaló gazdaságossági vagy forgalomtechnikai okokból – az Mt. és a Kollektív Szerződés szabályainak betartásával – átme- netileg éjszakai munkavégzésben vesz részt, a tárgyhónap- ban teljesített 6. éjszakai szolgálattól kezdődően az 1. pont- ban meghatározott éjszakai pótlék 60%-ra emelkedik.
Nyelvtudási pótlék
49. §
1. Azon munkavállalók esetében, akik számára 2010. január 1. napját megelőzően nyelvtudási pótlékot állapí- tottak meg és a 2009. évben havonta kifizetésre is került, a nyelvtudási pótlékot a munkáltató 2010. február 1. nap-
jától alapbéresíti. Az alapbéresítés során a munkavállaló személyi alapbérét a 2010. január 1. napján érvényes nyelvpótlék %-ban meghatározott mértékének 90%-ával kell megemelni.
2. Az 1. pontban foglaltaktól eltérően a 18. és afölötti MMK-ba tartozó munkakört betöltő munkavállalók sze- mélyi alapbérét a 2010. január 1. napján érvényes nyelv- pótlék %-ban meghatározott mértékének 50%-ával kell megemelni.
3. 2010. február 1. napját követően nyelvtudási pótlék nem állapítható meg.
4. A 3. pontban meghatározott időponttól a munkavál- laló személyi alapbérét – amennyiben az általa betöltött munkakörben nem alkalmazási feltétel a nyelvtudás – igazolt nyelvtudására tekintettel az alábbiak szerint kell megállapítani.
A személyi alapbér megállapításánál figyelembe vehe- tő idegen nyelvek az alábbiak:
⮚ angol,
⮚ francia,
⮚ német,
⮚ orosz
Határforgalom lebonyolításában részt vevő munkavál- lalók esetében az előzőekben felsorolt idegen nyelveken túlmenően figyelembe vehető idegen nyelvek a következőek:
⮚ ukrán,
⮚ román,
⮚ szlovák,
⮚ szlovén,
⮚ szerb,
⮚ horvát
A fenti feltételek teljesülése esetén a személyi alapbér megállapításánál a középfokú, „C” típusú nyelvvizsga esetén 7%-os, míg felsőfokú „C” típusú nyelvvizsga ese- tén 10%-os mértéket kell figyelembe venni.
Igazoltnak minősül a nyelvtudás, ha a felsorolt nyelvek valamelyikének ismeretét államilag elismert nyelvvizs- ga-bizonyítvány kibocsátására akkreditált vizsgaközpont által kiállított közép, vagy felsőfokú „C” típusú nyelv- vizsga-bizonyítvánnyal (illetve jogszabály által ezzel egyenértékűnek elismert nyelvtudást igazoló okirattal) igazolja.
Jegyeladási jutalék
50. §
A vasúti személyszállításból eredő bevételek után meghatározott mértékű jegyeladási jutalékot kell elszá- molni.
A jutalék elszámolási rendjét az 5. sz. melléklet tartal- mazza.
Felügyeleti pótlék
51. §
Azokban a munkakörökben, amelyekben az „O.1.” sz. utasítás felügyelet alatti munkavégzést ír elő, a betanítást (felügyeletet) külön megbízás alapján ellátó munkaválla- lót a betanítás (felügyelet) idejére személyi alapbére 20%- ának megfelelő összegű pótlék illeti meg.
A felügyeleti pótlék megilleti a munkabiztonsági szempontú felügyeletet külön megbízás alapján ellátó, a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő munkakört betöltő munkavállalót is.
A munkavállaló más munkavállaló betanítását, fel- ügyelete ellátását csak külön, erre irányuló, írásbeli meg- bízás alapján köteles ellátni. Az írásos megbízás alapján a munkavállaló felelősséggel tartozik a betanítás alatt lévő személyért, illetőleg annak munkavégzéséért.
A helyettesítési díj
52. §
1. Helyettesítésnek minősül az átirányítás abban az esetben, ha a munkavállaló a munkaköri feladatai ellátá- sa mellett oly módon végez más munkakörbe tartozó fel- adatokat, hogy a két munkakörbe tartozó munkavégzés időtartama nem különíthető el.
2. A helyettesítést minden esetben írásban és lehetőség szerint előzetesen kell elrendelni, egyidejűleg meghatá- rozva annak várható időtartamát, az elvégzendő feladatot és az azért járó helyettesítési díjat. Amennyiben az írás- beli elrendelésre előzetesen nincs mód, akkor az elrende- lés írásba foglalásának a helyettesítés kezdetétől számí- tott kettő munkanapon belül meg kell történnie.
3. A helyettesítést végző munkavállalót megillető he- lyettesítési díjat a többletfeladat mennyiségének és jelle- gének figyelembevételével oly módon kell megállapítani, hogy annak mértéke legalább a helyettesített munkavál- laló személyi alapbérének 20%-a legyen, de amennyiben a helyettesítést több munkavállaló egyidejűleg végzi a he- lyettesítési díjak összege ez esetben sem haladhatja meg a helyettesített munkavállaló személyi alapbérének 40%- át.
4. Abban az esetben, ha a helyettesített munkavállaló személyi alapbére nem állapítható meg, akkor a helyette- sítési díj számítási alapja az adott szervezeti egységben hasonló munkakört betöltő munkavállalók személyi alap- bérének mediánja.
Átirányítás, kirendelés, kiküldetés
53. §
1. Az átirányítás (Mt. 83/A. §) alapján történő munka- végzés időtartama naptári évenként legfeljebb 66 munka- nap lehet.
2. Az átirányítás időtartamára a munkavállalót az Mt.83/A. § (5)-(6) bekezdésében meghatározott díjazáson felül 66 munkanapig a személyi alapbére további 10%- ának, 67 és 88 munkanap között a személyi alapbére to- vábbi 20%-ának, míg 89 és 110 munkanap között a sze- mélyi alapbére további 30%-ának megfelelő külön díja- zás illeti meg.
3. Az átirányítás 1. pontban meghatározott időtartamot
– a KSZ helyi függelékének rendelkezése, vagy a munka- vállaló és a munkáltató megállapodása alapján – legfel- jebb további 44 munkanappal meghaladhatja.
4. Az átirányítás, illetve a munkáltató Mt. 105-106.
§-okon, valamint az Mt. 150. § (1) bekezdésén alapuló intézkedéseinek időtartamát össze kell számítani. Ezek együttes időtartama naptári évente a 132 munkanapot nem haladhatja meg. A 3. pontban foglalt megállapodás létrejötte esetén a 132 munkanap az átirányítás 66 mun- kanapon felüli munkanapjaival azonosan növelhető.
5. Abban az esetben, ha az átirányítás az Mt. 83/A. §
(7) bekezdésében foglaltak szerint történik (helyettesí- tés), akkor ezen § díjazási szabályai helyett a helyettesíté- si díjra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni.
6. A kiküldetés mértéke nem haladhatja meg naptári évente a 44 munkanapot. E rendelkezéstől eltérően a 11. számú mellékletben meghatározott munkakörökben nap- tári évente 66 munkanap kiküldetés rendelhető el.
7. Ezen § alkalmazása során egy munkanapként kell figyelembe venni az elrendelt munkavégzést, ha annak mértéke egy naptári napon belül a négy óra időtartamot meghaladja.
8. Az átirányítás elrendelésének módjára és időpontjá- ra vonatkozóan az 52. § 2. pontjában foglalt szabályokat megfelelően alkalmazni kell.
Vállalati gépjárművek rendszeres vezetésének pótléka
54. §
1. Az üzemi gépjárművet üzemben tartó szervezeti egység vezetője, ha az adott gépjármű vezetésére főfog- lalkozású gépjárművezetőt nem foglalkoztat, munkavál- lalójával megállapodhat, hogy munkakörének ellátása mellett gépjármű-vezetési feladatot is rendszeresen ellát.
Ennek feltételei a következők:
a) a munkakör vagy feladat ellátása ezáltal gazdaságo- sabb, és
b) a munkavállalónak az adott járműkategóriára érvé- nyes vezetői engedélye van.
2. A munkavállalót az igazoltan teljesített km után – függetlenül a vezetett gépjármű típusától – 4,5 Ft/km ve- zetési pótlék illeti meg.
3. A jogszabály által kizárólag főfoglalkozású gépjár- művezető részére biztosított pótlék, illetve díjazás a saját munkaköre ellátása mellett gépjárművezetéssel megbí- zott gépjárművezetőt nem illeti meg.
4. E paragrafus rendelkezéseit kell alkalmazni abban az esetben is, ha a munkavállaló által vezetett gépjármű- vet a MÁV Zrt. bérli.
hatályon kívül helyezve
55. §
KÖLTSÉGTÉRÍTÉSEK
A belföldi hivatalos kiküldetést teljesítő munkavállaló költségtérítése
56. §
1. A kiküldetésben lévő munkavállalónak az élelme- zéssel kapcsolatos többletköltségeinek fedezetére napidí- jat kell elszámolni, melynek összege 500,- Ft.
2. Az 1. pont szerinti napidíjat a munkaidő-beosztás alapján munkanapok vagy szolgálatok szerint kell elszá- molni.
3. A napidíjat akkor is el kell számolni, ha az egy mun- kanapon (szolgálaton) belüli kiküldetések időtartamai összeszámítva érik el a 6 órát.
4. Ha az Mt. 105. § (7) bek. szerint számított utazási idő a munkavállaló munkaidő-beosztása szerinti munka- időn kívül esik, az utazási időre a munkavállalót személyi alapbére illeti meg.
Az utazási időt naptári naponként külön kell kiszámí- tani.
A munkába járással kapcsolatos utazási költségek megtérítése
57. §
A munkavállaló részére a munkába járáshoz a magán- személyek jövedelemadójáról szóló törvényben foglalt, a saját gépjárművel történő munkába járás költségtérítése címén elszámolható összeggel azonos költségtérítés jár, ha
a) a munkavállaló állandó vagy ideiglenes lakóhelye és munkahelye között nem közlekedik tömegközlekedési eszköz,
b) a munkavállaló munkaidő-beosztása miatt tömeg- közlekedési eszközt nem vagy csak két órát meghaladó várakozással tudna igénybe venni,
c) a munkavállaló mozgáskorlátozottsága miatt nem képes tömegközlekedési eszközzel közlekedni.
A mozgáskorlátozott munkavállalót a közigazgatási határon belüli munkába járás esetén is megilleti a költ- ségtérítés, ha tömegközlekedési eszközzel nem képes munkába járni.
Egyebekben a 78/1993. (V. 12.) Korm. rendelet vonat- kozó rendelkezéseit kell alkalmazni.
Pályavasúti Üzletág azon munkavállalói esetében, akiknek munkába járása tömegközlekedési eszközzel nem megoldható, a saját gépjárművel történő munkába járás költségtérítése 30 Ft/km.
A MUNKABÉR VÉDELME
Xxxxxxxx előleg
58. §
Xxxxxxxx előleg a legalább 6 hónapi, főállású munka- viszonnyal rendelkező munkavállaló kérésére adható.
A munkáltatótól tanulmányi ösztöndíjban részesült, első munkaviszonyt létesített munkavállaló munkába lé- pése után – kérelmére – munkabér előlegben részesíthető. A munkabér előleg felső határa – figyelembe véve a munkavállaló nettó munkabérét, valamint a munkabérét terhelő levonásokat is – 150.000,- Ft visszafizetési ideje
legfeljebb hat hónap.
A munkabér előleg csak akkor, és olyan összegben ad- ható, hogy az egy hónapra megállapított visszatérítési, valamint a munkavállaló munkabérét terhelő egyéb köte- lezettségek együttes összege a jogszabályban megállapí- tott levonási mértéket nem haladhatja meg.
A munkabér előleg odaítéléséről a munkáltató és az üzemi tanács (üzemi megbízott) együtt dönt.
A munkabér kifizetésével kapcsolatos rendelkezések
59. §
A munkavállaló részére járó munkabért havonta utólag egy ízben, a tárgyhót követő 10. napig kell átutalni a munkavállaló által előzetesen megadott pénzintézeti számlájára oly módon, hogy a munkavállaló a munkabé- rével legkésőbb a megjelölt napon rendelkezhessen. A munkabér kifizetési naptól eltérő időben történő bérkifi- zetést – figyelemmel az Mt. 157. § (2) bekezdésében fog- laltakra is – kizárólag a munkabérelőleg fizetése és a munkaviszony megszűnése esetén lehet teljesíteni.
A műszakpótlék figyelembevétele a távolléti díj megállapítása során
60. §
A rendes szabadság idején járó távolléti díj megállapí- tásánál az Mt. 151/A § (3) bek. c) pontjában feltüntetett 20% helyett 30% mértéket kell figyelembe venni.
A távolléti díj számítása
61. §
Az Mt. 62. § (2) bekezdése szerinti munkaidő-kedvez- mény időtartamára járó távolléti díj kiszámítása során a műszakpótlék tényleges (KSZ szerinti) mértékét kell fi- gyelembe venni.
6. FEJEZET
A MÁV Zrt BÉREN KÍVÜLI JAVADALMAZÁSI RENDSZERE
I. XXXXXX JOGON JÁRÓ JUTTATÁSOK
A munkavállaló nem munkabalesetből eredő halála esetén járó juttatás
62. §
A munkavállaló nem munkabaleseti eredetű halála esetén az örököst (kedvezményezettet) a 2010. évben
750.000 Ft összegű juttatás illeti meg, melyet a munkálta- tó Munkabaleset-, életbiztosítási és munkáltatói felelős- ségbiztosítási szerződés útján nyújt.
Ruhaellátás
63. §
A munkavállaló ruhával történő ellátásának szabályait a Kollektív Szerződés 4. sz. melléklet (A MÁV Zrt. Ruhá- zati Szabályzata) tartalmazza.
II. RENDKÍVÜLI ÉLETHELYZETEKHEZ KAPCSOLÓDÓ JUTTATÁSOK
Rendkívüli élethelyzethez kapcsolódó juttatások
64. §
1. A munkáltató a rendkívüli élethelyzethez kapcsoló- dó juttatásokra a 2010. évre 2.400 Ft/munkavállaló keret- összeget biztosít.
2. Rendkívüli élethelyzetbe kerülő vagy szociális helyzetük miatt rászoruló munkavállalók részére külö- nös méltánylást érdemlő esetekben szociális segély ad- ható.
3. Az a munkavállaló, aki egyeneságbeli rokonát vagy házastársát temetteti el, 40.000 Ft-ot meg nem haladó mértékű segélyben részesíthető.
A temetési segély Xxxxxxx anyakönyvi kivonat és a ké- relmező nevére kiállított temetési számla másolatok, va- lamint a rokonsági fok igazolására alkalmas okirat máso- latának egyidejű csatolásával fizethető ki.
4. A szociális, illetőleg a temetési segélyek személyre szóló odaítéléséről a munkáltató és az üzemi tanács (üze- mi megbízott) együtt dönt.
III. VÁLASZTHATÓ BÉREN KÍVÜLI JAVADALMAZÁSOK
Választható béren kívüli javadalmazások
65. §
1. A felhasználható keret:
A felhasználható keret összege a 2010. évre vonatkozó- an 338.000 Ft/fő.
2. A VBKJ rendszer elemei és az igénybevételi lehető- ség gyakorisága
Rendszer elemei | Gyakoriság |
1. Önkéntes Kölcsönös Ki- egészítő Nyugdíjpénztár tagdíj hozzájárulás | Havonta |
2. Önkéntes Kölcsönös Ki- egészítő Egészségpénztár tagdíj hozzájárulás | Havonta |
3. Önkéntes Kölcsönös Ki- egészítő Önsegélyező Pénz- tárak tagdíj hozzájárulása | Havonta |
4. Hideg étkezési utalvány | Évente kétszer (III. és IX. hónapban) |
5. Meleg étkezési utalvány | Évente kétszer (III. és IX. hónapban) |
6. Üdülési csekk | Évente egyszer (IV. hónapban) |
7. Egyösszegű lakástámoga- tás | Igény szerinti támo- gatás |
8. Iskolakezdési támogatás utalvány | Évente egyszer, (VIII. hónapban) |
9. Közlekedési hozzájárulás (helyi) | Igény szerint számla alapján |
10. Xxxxxxxx (magáncélú) | Xxxxx szerint számla alapján |
11. Magáncélú internet | Igény szerint számla alapján |
12. Albérleti támogatás | Xxxxx szerint számla alapján |
13. Kultúra utalvány | Évente egyszer (III. hónapban) |
14. Ajándék utalvány | Évente egyszer (III. hónapban) |
A rendszer részletes szabályait a munkáltató évente, a szakszervezetek egyetértésével kiadott, utasításban sza- bályozza.
3. A szülési szabadságot, illetve a gyermeke otthoni ápolása, illetve gondozása céljából fizetés nélküli szabad- ságot igénybe vevő – így a VBKJ rendszerből a tárgyév-
ben egyáltalán nem részesülő – munkavállalót évi 20.000 Ft értékű meleg étkezési utalvány illeti meg.
4. Amennyiben a munkavállaló a tárgyévben a VBKJ rendszerből – a 3. pontban foglalt okok miatt – csak rész- legesen nem részesül, az évi 20.000 Ft értékű meleg étke- zési utalvány is csak időarányosan, 500 Ft-ra kerekítve illeti meg, mely utalvány november hónapban kerül ki- osztásra.
IV. AZ ÜZEMSZERŰ MŰKÖDÉST ELŐSEGÍTŐ JUTTATÁSOK
Munkásszállás
66. §
Munkásszálláson a MÁV Zrt munkavállalói, helyezhe- tők el, a gazdasági-, és humánpolitikai érdekek figyelem- bevételével.
1. Munkásszálláson nem helyezhető el, aki:
– nem rendelkezik állandó bejelentett lakóhellyel, ki- vételt képeznek az állami gondozásból munkásszállásra költözők,
– a munkahellyel azonos közigazgatási helységben be- költözhető lakástulajdonnal, vagy lakásbérlettel rendel- kezik.
2. A munkásszállást el kell hagyni annak a munkavál- lalónak:
– aki az 1. pont szerint nem lenne elhelyezhető mun- kásszálláson,
– akinek a MÁV-nál munkaviszonya megszűnt,
– aki a szállás rendjét, a társadalmi együttélés szabá- lyait bizonyíthatóan súlyosan, vagy rendszeresen, szán- dékosan megsérti és emiatt a szállást fenntartó szervezet vezetője tőle a szállásjuttatást megvonta.
3. Az állandó munkásszállásokat – műszaki és szolgál- tatási színvonaluk alapján – az üzemeltetőnek kategóriá- ba kell sorolni.
4. Az állandó munkásszálláson elhelyezetteknek térí- tési díjat (Ft/fő/hó) kell fizetni, amelynek mértéke a kate- gória besorolástól függően az alábbiak szerint kerül meg- határozásra:
Munkásszálló kategóriája | Térítési díj (Ft/fő/hó) |
Garzonház (Bp. Soroksári út) | 17.500 |
I. kategória | 8.000 |
II. kategória | 5.000 |
III. kategória | 4.000 |
kategórián kívüli | 1.500 |
5. Öt napnál hosszabb ideig tartó igazolt távollét (sza- badság, betegség) esetén a távoltöltött összes napok ará- nyában a havi térítési díj csökkenthető.
6. Elhelyezésre nem jogosult szálláshelyet elfoglaló személy térítési díjként az e férőhelyre eső teljes költséget (üzemeltetési és fenntartási) tartozik megfizetni.
7. FEJEZET
A HÁTRÁNYOS JOGKÖVETKEZMÉNYEK, VALAMINT A MUNKAVÁLLALÓI KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉG SZABÁLYA
A rendkívüli felmondáson kívül alkalmazható hátrányos jogkövetkezmények
67. §
1. A munkaviszonyából eredő kötelezettségeit vétke- sen megszegő munkavállalóval szemben – az elkövetett cselekmény súlyára és a fokozatosság elvére tekintettel – alkalmazható munkáltatói intézkedések a következők:
a) szolgálati megrovás,
b) személyi alapbér csökkentése,
c) más munkakörbe helyezés.
2. A munkavállaló személyi alapbérét legfeljebb 20%- kal lehet csökkenteni. A személyi alapbér csökkentés idő- tartama egy hónapnál kevesebb és kilenc hónapnál több nem lehet.
3. A munkavállaló csak olyan munkakörbe helyezhető, amellyel kapcsolatos egészségügyi alkalmasságát előze- tesen megállapították.
A más munkakörbe helyezés időtartama egy hónapnál kevesebb és kilenc hónapnál több nem lehet.
A munkavállaló személyi alapbérét az új munkakörre vonatkozó bérbesorolási szabályok szerint kell megálla- pítani azzal, hogy a személyi alapbér csökkenés mértéke a 20%-ot nem haladhatja meg.
4. Az 1. c) pontban foglaltak kivételével anyagi hát- ránnyal járó hátrányos jogkövetkezmények közül egy in- tézkedés keretén belül csak egy alkalmazható.
A kártérítési felelősség megállapítása és az anyagi hát- ránnyal járó hátrányos jogkövetkezmény kiszabása egy- mást nem zárja ki.
A személyi alapbércsökkentés nem sértheti a munka- vállaló jogszabályban meghatározott kötelező legkisebb munkabérhez (minimálbérhez) való jogát.
5. Az e §-ban meghatározott hátrányos jogkövetkez- mények kiszabására irányuló eljárás szabályait a 3. sz. melléklet tartalmazza. A hátrányos jogkövetkezménnyel szembeni jogorvoslati kérelemnek a végrehajtásra ha- lasztó hatálya van.
6. A hátrányos jogkövetkezmény kiszabását gyakor- ló – figyelemmel a cselekmény súlyára, illetőleg az in- tézkedéssel érintett munkavállaló egyéni és családi kö- rülményeire is – a hátrányos jogkövetkezmény végre- hajtását legfeljebb egy évi próbaidőre felfüggesztheti. Ha a próbaidő alatt a munkavállaló nem követ el olyan újabb vétkes kötelezettségszegést, amelyért ismételten hátrányos jogkövetkezményt alkalmaznak vele szem- ben, a hátrányos jogkövetkezményt végrehajtani nem kell.
Ha viszont a próbaidő alatt újabb hátrányos jogkövet- kezményt szabnak ki vele szemben, a felfüggesztett hát- rányos jogkövetkezményt is végre kell hajtani.
7. A munkáltatói jogkörgyakorló az 1. pont b) és c) al- pontjában meghatározott hátrányos jogkövetkezmény to- vábbi végrehajtása alól a munkavállalót mentesítésben részesítheti, amennyiben megítélése szerint a munkavál- laló munkája alapján erre érdemes és az intézkedés célját már elérte, feltéve, hogy a kiszabott intézkedés végrehaj- tásának legalább a fele eltelt.
A munkavállaló kártérítési felelőssége
68. §
1. Háromhavi átlagkeresetének megfelelő mértékig marasztalható:
a) aki munkáltatói jogkört gyakorol (Mt. 46. § (4) bek.),
b) a 9. számú mellékletben felsorolt munkakört betöltő munkavállaló
ha a kárt termelési, gazdálkodási vagy ellenőrzési kö- telezettsége elmulasztásával okozta.
2. Háromhavi átlagkeresetének megfelelő mértékig marasztalható a munkavállaló, ha a kárt:
3. gondatlan bűncselekménnyel,
a) szabálysértéssel,
b) kirívóan súlyos gondatlansággal,
c) egy éven belül ugyanolyan magatartással okozta.
4. A munkáltatói kárigény közvetlenül érvényesíthető a munkavállalóval szemben:
a) gondatlanság alapesetében egyhavi átlagkereset öt- ven százaléka erejéig,
b) a gondatlanság minősített eseteiben egyhavi átlag- kereset erejéig,
c) szándékos károkozás és megőrzési felelősség esetén kéthavi átlagkereset erejéig.
Az értékhatárt a c) pont esetében személyenként és ügyenként kell érteni.
5. A munkavállalót terhelő kártérítés kiszabására irá- nyuló eljárási szabályokat a 3. sz. melléklet tartalmazza. A jogorvoslati kérelemnek a végrehajtásra halasztó hatá- lya van.
A leltárhiányért fennálló felelősség (Mt. 170. §)
69. §
1. A leltárhiányért fennálló anyagi felelősség vétkes- ségre tekintet nélkül, a leltárfelelősségi megállapodást kötött munkavállalót terheli, a részére értékesítésre for- galmazásra vagy kezelésre átadott és átvett anyagban, áruban (leltári készlet) ismeretlen okból keletkezett, a ter- mészetes mennyiségi csökkenés és a kezeléssel járó vesz- teség (a továbbiakban együtt: forgalmazási veszteség) mértékét meghaladó hiányokért.
2. A leltárhiányért fennálló felelősség csak azt a mun- kavállalót terheli, akivel a munkáltató erre nézve írásbeli megállapodást kötött. A megállapodásban rögzíteni kell a leltári készletnek azt a körét, amelyért a munkavállaló fe- lelősséggel tartozik.
3. Ha a leltári készletet több munkavállaló kezeli, velük csoportos leltárfelelősségi megállapodást kell kötni. Eb- ben a 2. pontban foglaltakon túl meg kell határozni azo- kat a munkaköröket is, amelyek betöltésének megválto- zásakor leltározást kell tartani. A csoportos leltárfelelős- ségi megállapodásban meg kell határozni a felelősség munkavállalók közötti megosztását is, de egyetemleges felelősség megállapításának nincs helye.
4. Ha a leltári készletet a leltárhiányért nem felelős munkavállaló is kezeli, a felelősség megállapításához szükséges az is, hogy a leltárhiányért nem felelős, de a leltári készletet kezelő munkavállalót a munkáltató a lel- tárhiányért felelős munkavállaló előzetes hozzájárulásá- val foglalkoztassa az adott munkakörben, illetve munka- helyen.
5. Leltárfelelősségi megállapodást a MÁV Zrt. terüle- tén ún. raktári munkavállalók esetén kell kötni. Raktár- nak minősül minden olyan önállóan zárható létesítmény, épületrész, helyiség, ahol készleteket, anyagokat, illetve tárgyi eszközöket rendeltetésszerűen tárolnak, függetle- nül attól, hogy milyen szervezeti egységhez tartozik, és hogy állandó vagy ideiglenes tárolási célt szolgál.
6. A leltárhiányért fennálló felelősség feltétele az előző pontokban foglaltakon túl az is, hogy
a) a munkavállaló részére az anyagok (raktári készle- tek) szabályszerűen átadásra kerüljenek,
b) a felelőssé tett munkavállaló a két, egymást követő leltározás közötti időszak legalább felében a munkáltató- nál illetve az adott munkahelyen dolgozzon.
7. A 6. pont a) alpontjának alkalmazása során anyagok, raktári készletek szabályszerű átadásán és átvételén leltá- ri átadást, illetve a leltári időszak alatt történő különféle mozgásokból(beszerzés,átszámítás,vissznyereményezés) eredő terheléseket kell érteni.
A leltári átadás szabályait a B. 24. sz. utasítás tartal- mazza. A leltári időszak alatti átadásokat készletváltozási bizonylatokon kell kimutatni.
8. A 6. pont b) alpontja alkalmazása során a meghatá- rozott beosztásnak a leltáridőszak alatt történő ideiglenes megszakadása (pl. betegség, szabadság), amennyiben az a leltáridőszak felét nem éri el, a felelősséget nem érinti, a távollét időtartama mérséklő tényezőként vehető figye- lembe.
9. A leltárhiányért fennálló felelősség a B. 24. sz. utasí- tásban szabályozott, a teljes leltári készletet érintő elszá- moltató leltár alapján állapítható meg. Elszámoltató lel- tárnak az a leltárfelvétel tekinthető, amelyet a munkáltató ezzel a feladattal megbízott képviselője (leltározási cso- portvezető, leltárellenőr, rovancsoló) jelenlétében vettek fel.
Leltározásnál a munkavállaló, illetve akadályoztatása esetén képviselője, csoportos leltárfelelősségnél az eljárá- si szabályokban meghatározott munkavállalók jelenlétét lehetővé kell tenni. Ha a munkavállaló képviseletéről nem gondoskodik, a munkáltató az adott szakmában jár- tas érdektelen képviselőt jelölhet ki.
A leltárfelelősséggel tartozó munkavállalóval a leltár- elszámolást és annak eredményét ismertetni kell. A mun- kavállaló az eljárás során észrevételt tehet és észrevétele- it – kivéve, ha szabályszerű értesítés ellenére nem jelent meg – meg kell hallgatni.
10. Ha a munkavállaló az átvett anyagokat, raktári készleteket állandóan egyedül kezeli, a leltárhiány teljes összegéért felel. Ha a leltári készletet a leltárhiányért nem felelős munkavállaló is kezeli, a leltárhiányért felelős munkavállaló legfeljebb hat havi átlagkeresete mértékéig felel.
11. Csoportos leltárfelelősségi megállapodás esetén a kártérítés mértéke nem haladhatja meg a megállapodást kötött munkavállalók átlagkeresetének 6 havi együttes összegét, és a munkavállalók átlagkeresetük arányában felelnek.
12. A munkavállalók leltárfelelősségével kapcsolato- san azon anyagok körét, amelyeknél forgalmazási veszte- ség számolható el, továbbá a káló mértékét a 2. sz. mel- léklet tartalmazza. A káló mértékét az érintett munkavál- lalóval az anyagkezelési munkakörbe kerülésekor írásban közölni kell.
13. A leltárfelelősség megállapításával kapcsolatos el- járási szabályokat a 3. sz. melléklet tartalmazza. A jogor- voslati kérelemnek a végrehajtásra halasztó hatálya van.
8. FEJEZET
A MUNKÁLTATÓ KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉGE
A munkavállaló munkabaleseti eredetű halála vagy munkabalesetéből eredő maradandó egészségkárosodása esetén járó nem vagyoni kártérítés
70. §
1. A munkavállaló munkabaleseti eredetű halála ese- tén az örökös(öke)t nem vagyoni kártérítés [Mt. 177. § (2) bek.] címén 1.500.000 Ft illeti meg.
2. Amennyiben a munkavállaló munkabalesetből ere- dően maradandó jellegű, 79%-ot meghaladó mértékű egészségkárosodást szenved nem vagyoni kártérítés [Mt.
177. § (2) bek.] címén 2.200.000 Ft illeti meg.
Az egészségkárosodás mértékét az Országos Rehabili- tációs és Szociális Szakértői Intézet (ORSZI) határozatá- val kell bizonyítani.
3. Munkabalesetből eredő keresőképtelen betegséggel járó, folyamatos (megszakítás nélküli) keresőképtelen be- tegség esetén
⮚ legalább húsz munkanap esetén 26.000,- Ft
⮚ legalább harminc munkanap esetén (további)
40.000,- Ft
⮚ legalább negyven munkanap esetén (további)
40.000,- Ft
nem vagyoni kártérítés illeti meg a munkavállalót.
4. Az 1-3. pontban foglalt nem vagyoni kártérítéseket a munkáltató Munkabaleset-, életbiztosítási és munkáltatói felelősségbiztosítási szerződés útján nyújtja.
5. A munkabaleset meghatározására a munkavédelem- ről szóló 1993. évi XCIII. törvény 87. § 3. pontjában fog- laltak az irányadók.
6. A munkabalesetből eredő maradandó jellegű, rész- leges egészségkárosodás esetén a 2. pontban meghatáro- zott összegnek az egészségkárosodás mértéke szerinti hányada illeti meg a munkavállalót.
Testrészek, érzékszervek egészségkárosodásának külön is, tételesen megha- tározott mértékei: | a 2. pont szerinti összeg hányada: |
egy kar vállízülettől való teljes elvesztése vagy teljes működésképtelensége | 70% |
egy kar könyökízület fölöttig való teljes elvesztése vagy teljes működésképtelen- sége | 65% |
egyik kar könyökízület alattig való, vagy egyik kéz teljes elvesztése vagy teljes működésképtelensége | 60% |
egyik hüvelykujj teljes elvesztése vagy teljes működésképtelensége | 20% |
egyik mutatóujj teljes elvesztése vagy teljes működésképtelensége | 10% |
bármely más kézujj teljes elvesztése vagy teljes működésképtelensége | 5% |
egyik comb csípőízületben történő elvesztése vagy teljes működésképtelensége | 70% |
egyik comb részleges csonkolása vagy a térdízület teljes működésképtelensége | 60% |
egyik lábszár részleges csonkolása | 50% |
egyik bokaízület elvesztése vagy teljes működésképtelensége | 30% |
egyik nagylábujj elvesztése vagy teljes működésképtelensége | 5% |
bármely más lábujj elvesztése vagy teljes működésképtelensége | 2% |
mindkét szem látóképességének teljes elvesztése | 100% |
egyik szem látóképességének teljes elvesztése | 35% |
egyik szem látóképességének teljes elvesztése, ha a másik szem látóképességét a munkavállaló már korábban elvesztette | 65% |
mindkét fül hallóképességének teljes elvesztése | 60% |
egyik fül hallóképességének teljes elvesztése | 15% |
egyik fül hallóképességének teljes elvesztése, ha a másik fül hallóképes- ségét a munkavállaló már korábban elvesztette | 45% |
a szaglóérzék teljes elvesztése | 10% |
az ízlelő érzék teljes elvesztése | 5% |
7. A munkabalesetből eredő maradandó egészségkáro- sodást a munkavállalónak kell hitelt érdemlő módon (or- vosi igazolással) bizonyítani és igazolnia.
8. Nem jogosult a munkavállaló az ezen § szerinti nem vagyoni kártérítésre, ha a munkabaleset a munkavállaló
⮚ szándékosan elkövetett bűncselekménye, illetőleg szabálysértése folytán vagy azzal összefüggésben,
⮚ ittas vagy kábítószertől bódult állapotával okozati összefüggésben,
⮚ engedély nélküli, vagy ittas (kábítószertől bódult) vasúti, közúti járművezetése közben következett be.
Nem jogosult továbbá a munkavállaló a nem vagyoni kártérítésre akkor sem, ha a munkáltató az Mt. alapján mentesül a kártérítési felelősség alól.
9. Az e § alapján kifizetett összegek az Mt. 174.-187.
§-ai szerinti kártérítésbe beszámítnak.
A munkáltató anyagi felelősségének feltételei a munkahelyre bevitt tárgyak esetén
71. §
1. A munkavállaló köteles a munkahelyére bevitt dolga- it – a munkaközben is magánál tartott szokásos ruházati és személyi felszerelési tárgyak kivételével – a megőrzőben vagy öltözőben elhelyezni. Ha a munkahelyre bevitt dolog a szokásosnál nagyobb értéket képvisel, a munkavállaló még az elhelyezés előtt köteles azt a szolgálati hely vezető- je által kijelölt személynek bejelenteni, akinek az elhelye- zés módjára vonatkozó rendelkezését be kell tartania.
2. Megőrző vagy öltöző hiányában – a munkába járás- hoz szükséges szokásos ruházati és személyes felszerelé- si tárgyakon felül – más dolgot a munkahelyre bevinni nem szabad.
9. FEJEZET
A MUNKAÜGYI JOGVITÁK INTÉZÉSE
Egyeztetés a munkaügyi jogvitában
72. §
1. A munkavállaló, a szakszervezet, az üzemi tanács (üzemi megbízott) a munkavédelmi bizottság (munkavé- delmi képviselő) valamint a munkáltató a munkajogi igé- nyek érvényesítése érdekében [Mt. 199. § (1)–(2) bek.] munkaügyi jogvitát (a továbbiakban: jogvita) kezdemé- nyezhet.
2. A jogvitát kezdeményező fél írásbeli kérelmére a jogvitában álló felek egyeztetni kötelesek. Az egyeztetés iránti írásbeli kérelmet a munkáltató sérelmes intézkedé- sének kézbesítését, vagy az intézkedés megtételét, illető- leg más jogvitára alapot adó tényről való tudomásszer- zést követő 15 napon belül lehet előterjeszteni.
A munkáltató az intézkedésben köteles felhívni a fi- gyelmet arra, hogy az intézkedéssel szemben a peres eljá- rást megelőzően egyeztetésnek lehet helye, amely a kere- set előterjesztésére előírt határidőt nem érinti (nem hosz- szabbítja meg).
Egyeztetési kérelmet a jogvitára alapot adó ok keletke- zésétől számított 30 napon túl nem lehet benyújtani. (Jog- vesztő határidő.)
A jogvitával kapcsolatos egyeztető tárgyalást az egyeztetési kérelem benyújtásától számított 5 munkana- pon belül meg kell kezdeni, s annak időtartama a 8 mun- kanapot nem haladhatja meg.
3. Az egyeztetés során a felek között létrejött megálla- podás egyezségnek minősül, amelyet írásba kell foglalni. Az egyeztetésen – a munkáltató vezetője kivételével – a munkáltatót nem képviselheti az, aki a sérelmezett dön- tést hozta. A munkáltató vezetője alatt a MÁV Zrt. Mű- ködési-, és Szervezeti Szabályzatában, illetve az annak végrehajtására kiadott külön utasításban megjelölt önálló munkaügyi hatáskörrel rendelkező szerv vezetőjét kell érteni.
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK
Hatályba léptető és vegyes rendelkezések
73. §
1. A Kollektív Szerződés – egységes szerkezetbe fog- lalt – módosítása 2010. február hó 1. napján lép hatályba.
2. A KSz 5. § 3. pontjában foglaltak alapján a Kollektív Szerződés egyes §-aiba ütköző bármely helyi függelék- ben rögzített rendelkezés semmiségét az 1. pontban rög- zített hatálybalépést követően is hivatalból figyelembe kell venni.
3. A Kollektív Szerződést aláíró felek, a módosítások- kal egységes szerkezetbe foglalt Kollektív Szerződést az
1. pontban megjelölt időpontban kihirdetettnek tekintik.
4. A szerződést kötő felek megállapodnak abban, hogy bármely fél jogosult a Kollektív Szerződés bármely ren- delkezésének közös értelmezését írásban, álláspontjának közlésével kezdeményezni. A közös értelmezésre irá- nyuló tárgyalási ajánlatot egyik fél sem utasíthatja visz- sza.
5. A MÁV Zrt Esélyegyenlőségi Bizottságot működtet. A Bizottság hatáskörét, összetételét, eljárásának módját és egyéb szabályait a Felek kollektív megállapodásban rögzítik.
6. A vasutas nyugdíjasok részére biztosított juttatások- ról a MÁV Zrt. és a nyugdíjasok képviselői évente külön megállapodást kötnek.
7. A szerződést kötő felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Kollektív Szerződés mellékleteit rendszere- sen felülvizsgálják.
8. A Kollektív Szerződést aláíró felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a Gy.1654-83/2008. számú kiad- mány alapján rendszeresített, nappalos (közbeváltó) tevé- kenységre is vezényelhető főrendelkezők munkáltatására vonatkozóan 2009. január 30. napján megkötött megálla- podást a Kollektív Szerződés hatálya alatt változatlanul alkalmazandónak tekintik.
Szakszervezetek: Munkáltató:
Xx. Xxxxxx Xxxxx s.k. Xxxxxxx Xxxxxx s.k.
Mozdonyvezetők MÁV
Szakszervezete Magyar Államvasutak Zrt.
Xxxxx Xxxxx s.k.
Vasutasok Szakszervezete
Xxxxx Xxxxxx s.k.
VDSzSz Szolidaritás
A módosításokkal a Pályavasúti Dolgozók Szak- szervezete egyetért.
Xxxxxx Xxxxxx s.k.
A módosításokkal a Mérnökök és Technikusok Sza- bad Szakszervezete egyetért.
Búzásné Xxxx Xxxxxxxx s.k.
A módosításokkal a Vasutasok Független Szakszer- vezet Szövetsége egyetért.
Xxxxx Xxxxx s.k.
1. számú melléklet
a MÁV Zrt. Kollektív Szerződéséhez
Az egyes egészségre ártalmas tevékenységet ellátó munkavállalókra vonatkozó külön szabályok
Az egészségi ártalom vagy veszély kizárása érdekében az egészségre ártalmas tevékenységet végző munkaválla- ló a napi munkaidőn belül – jogszabály eltérő rendelkezé- se kivételével – csak olyan időtartamig végezhet egész- ségre ártalmas tevékenységet, hogy a teljes munkaidőre vonatkoztatott terhelés a megengedett egészségügyi ha- tárértéket ne haladja meg. A megengedett terheléseknél
– a képernyős munkahelyeken az 50/1999.(XI.3.)EüM rendeletben
– a veszélyes anyagok vonatkozásában a 3/2006.(I.26.) EüM rendeletben
– a rezgésexpozíciónak kitett munkavállalóknál 22/2005.(VI.24.)EüM rendeletben
– a zajexpozíciónak kitett munkavállalóknál a 66/2005.
EüM rendeletben és az MSZ 18151/2. szabványban,
– hideg, illetve meleg környezetben végzett munkák- nál a 3/2002.(II.8.)SzCsM-EüM rendeletben és az MSZ 21875. szabványban meghatározott hatáértékeket és kor- látozásokat kell figyelembe venni.
Az egészségre ártalmas munkakörülmények fokozot- tan veszélyesnek minősülnek, ha a kockázatok megfelelő intézkedéssel vagy egyéni védőeszköz alkalmazásával sem csökkenthetők.
Amennyiben a munkavállalónak több munkaviszonya van, a munkavállalónak az egészségre ártalmas munka- körülmények között töltött összevont (összes) napi mun- kaideje nem haladhatja meg a megengedett időtartamot. A munkavállaló az expozíciós időtartamok meghatározá- sában köteles együttműködni.
A munkáltatónak az egészségre ártalmas munkakörül- mények között munkát végzőkről és az alkalmazott mun- kaszervezés rendjéről a Kollektív Szerződés Helyi Füg- gelékében nyilvántartást kell vezetnie. Az egészségre ár- talmas munkakörülményeket a MÁV Zrt. Munkavédelmi Szabályzata szerint kockázatértékeléssel kell megállapí- tani.
A hideg munkakörnyezetben a 3/2002.(II.8.)SzCsM- EüM rendelet 7. §-ában és a MÁV Zrt. Munkavédelmi Szabályzatában foglaltakat kell betartani. A rendeletben meghatározott pihenőidők eltöltésére alkalmas helyet (módot) a Kollektív Szerződés Helyi Függelékében kell meghatározni.
A szervezeti egység kockázatértékelés alapján a MÁV Kollektív Szerződés Helyi Függelékében egyéb terhelé- sek esetén is korlátozásokat határozhat meg.
1/A sz. melléklet
A hideg környezetben végzett munka munkaszervezési intézkedései
1. Hidegnek minősülő környezetben végzett tartós mun- ka, ha a szabadtéri munkahelyeken a napi középhőmérsék- let a +4 C°-ot, illetve zárt téri munkahelyen a +10 C°-ot a munkaidő 50%-ánál, legalább 4 óránál hosszabb időtartam- ban nem éri el. Hidegnek minősülő környezetben végzett tartós munka esetén 5-10 perc pihenőidőt kell biztosítani.
2. A napi kőzéphőmérsékletnél a 24 órára vonatkozta- tott átlagos hőmérsékleti értéket kell figyelembe venni a meteorológiai előrejelzések alapján.
3 Az 1. pont szerinti hidegnek minősülő környezetben végzett tartós munkánál 0 C° feletti napi középhőmérséklet esetén legalább 5 perc, 0 C° alatti napi középhőmérséklet esetén legalább 10 perc pihenőidőt óránként kell biztosítani. A pihenőidőbe nem tartozik bele a melegedő helyiség rnegközelítésének, illetve onnan a munkahelyre való
visszatérésnek az időtartama.
4. A 3.pont szerinti pihenőidőt valamennyi érintett munkavállaló esetében a munkaidőn belül kell kiadni.
5. A pihenőidőket óránként kell biztosítani. Kivétele- sen indokolt, rendkívüli esetben – mentés, balesetelhárí- tás – a pihenőidők összevonhatók.
6. Lehetőséget kell biztosítani, hogy a pihenőidőt a munkavállaló kedvező klimatikus körülmények között tudja eltölteni. Kedvező klimatikus körülménynek minő- sül a zárt téri, legalább 20 C° hőmérsékletű helyiség, vagy a fűtött közúti-, vasúti jármű.
7. Az egyszemélyes munkát végzők esetében, ahol semmilyen körülmények között nem biztosítható a meleg munkakörnyezetben a pihenőidő eltöltése (pl. vonalbejá- ró), a munkavállaló részére a védőital melegen tartására hőpalackot (termoszt) kell biztosítani.
8. Pihenőidőnek minősül a szabadtéri munkavégzés megszakítása abban az esetben, ha a megszakítás alatt a munkavállaló kedvező klimatikus körülmények között tud tartózkodni.
9. Hidegnek minősülő környezetben végzett munka időtartamára a munkavállalóknak az MVSz Helyi Függe- lékek szerinti védőruházatot, védőitalt biztosítani kell.
10. Hideg munkakörnyezetben túlóra nem rendelhető el, kivéve baleset, elemi csapás, súlyos kár megelőzése, elhárítása esetén.
11. A pihenőidő kiadásának helyi rendjét a KSz Helyi Függelékében kell szabályozni.
I/B. számú melléklet
A meleg környezetben végzett munka munkaszervezési intézkedései
1. Szabadtéren tartós munkát végző munkavállalóknak közepesen nehéz fizikai munka esetén 30 °C-ot meghala- dó, nehéz fizikai munka esetén 29 °C-ot meghaladó 11–16 óra közötti átlagos hőmérséklet esetén ez időszakra vo- natkozóan óránként kell pihenőidőt biztosítani.
2. Az átlagos hőmérsékletként a meteorológiai szolgá- lat előrejelzését kell figyelembe venni.
3. A lehetőségek szerint olyan munkaszervezési intéz- kedéseket kell alkalmazni, amelyek lehetővé teszik a ko- rábbi munkaidőkezdést, vagy a 11 óra utáni szabadtéren történő munkavégzést csökkentik.
4. Amennyiben az átlagos hőmérséklet az 1. pont sze- rinti határértéket meghaladja, a pihenőidő mértéke:
Fizikai munka | Határérték | |||
Co-ig | Perc | Co felett | Perc | |
Közepesen nehéz | 33 | 10 | 33 | 20 |
Nehéz | 32 | 10 | 32 | 20 |
5. A pihenőidőket óránként kell biztosítani. Amennyiben technológiai okokból ez nem biztosítható, legfeljebb két óra pihenőidői összevonhatók. Kivételesen indokolt, rendkívüli esetben – mentés, balesetelhárítás – a pihenőidők a követ- kezmény és a lehetőségek mérlegelésének figyelembevéte- lével az előbbieken túlmenően is összevonhatók.
6. Biztosítani kell, hogy a pihenési időt a munkaválla- lók a tűző naptól védett helyen, árnyékban tudják eltölteni.
7. 11–16 óra közötti időszakra – amennyiben az átlag- hőmérséklet a 4. pont szerinti kedvezőtlenebb határérté- ket meghaladja – túlóra nem rendelhető el, kivéve baleset, elemi csapás, súlyos kár megelőzése, elhárítása esetén.
8. Szabadtéren tárolt, illetve a szabadból a zárt térbe vitt (felmelegedett) vasúti járművek belső terében végzett munkák, illetve zárt tehervagonok kirakása, átrakása esetén is a 4. pont szerinti pihenőidőket kell biztosítani.
9. A melegnek minősülő környezetben végzett munka időtartamára a munkavállalók részére igény szerinti mennyiségben, megfelelő hőmérsékletű ivóvizet kell biz- tosítani.
10. A pihenőidők kiadásának helyi rendjét a KSz Helyi Függelékében kell szabályozni.
2. számú melléklet a MÁV Zrt. Kollektív Szerződéséhez
A forgalmazási és raktározási veszteség normái
I. Ásványolajtermék veszteségnormája
(A 43/1997 (XII.30.) PM Rendelet alapján)
1.
A raktározás veszteségnormája: a nem kiszerelt ásványolajtermék havonta betárolt mennyiségének az 1. számú táblázatban meghatározott %-a.
2.
Az ásványolajtermék raktározásánál figyelembe vehető veszteségnorma alkalmazásakor
a) nyári időszak május 1-jétől szeptember 30-áig,
b) téli időszak október 1-jétől április 30-áig tart.
Ásványolajtermék raktározási veszteségnormája
Cikk-tól | Cikk-ig | |
Motorbenzin | 1107006100 | 1107060100 |
Speciális benzin | 1107061100 | 1107085100 |
1. számú táblázat Me.: százalék (%)/hó
Ásványolajtermék (Jöt. szerinti) | Föld feletti tartály | Úszótetős tartály | Föld alatti tartály | Hordós tank | |||||
téli | nyári | téli | nyári | téli | nyári | téli | nyári | ||
időszak | időszak | időszak | időszak | ||||||
1. | Cseppfolyósított és sűrítettgáz-halmazállapotú szénhidrogén | 0,15 | 0,40 | - | - | - | - | - | - |
2. | Ólmozott és ólmozatlan benzin, egyéb ellenőrzött ásványolaj, E85 | 0,10 | 0,20 | 0,05 | 0,10 | 0,09 | 0,18 | 0,06 | 0,10 |
3. | Gázolaj, petróleum, fűtőolaj, biodízel | 0,03 | 0,08 | 0,015 | 0,04 | 0,03 | 0,06 | 0,015 | 0,05 |
Cikk-tól | Cikk-ig | |
Gázolaj | 1107121100 | 1107150100 |
Petróleum | 1107101100 | 1107120100 |
Tüzelőolaj | 1107151100 | 1107170100 |
Fűtőolaj | 1107171100 | 1107200100 |
A veszteségek elszámolása
A.
1.
A felhasználói engedélyesnek elszámolási időszakonként meg kell állapítani az elszámolási időszak utolsónapján ténylegesen készletben lévő mennyiség (a továbbiakban: tényleges készlet) és a külön jogszabály szerinti nyilvántartá- sában kimutatott zárókészlet (a továbbiakban: könyv szerinti készlet) különbségét.
2.
Amennyiben a tényleges készlet kisebb a könyv szerinti készletnél, a különbözet (a továbbiakban: hiány) a tényle- gesen keletkezett veszteséggel – de legfeljebb a veszteségnorma alapján meghatározott mértékig – csökkenthető. Az ezen felül fennmaradó hiány készletfelvételnél használt mérőeszköz (tárolótartály) hitelesítési bizonylatban rögzített mérési bizonytalanságának figyelembevételével tovább csökkenthető.
3.
Amennyiben a tényleges készlet nagyobb a könyv szerinti készletnél, a különbözetet (a továbbiakban: többlet) – csökkentve a készletfelvételnél használt mérőeszköz (tárolótartály) hitelesítési bizonylatában rögzített mérési bizony- talanságának figyelembevételével – az elszámolási időszak zárókészletébe kell beszámítani.
4.
Az elszámolási időszak lezárását megelőzően tartott, váratlan készletellenőrzés során az (1)-(3) bekezdésekben foglalt rendelkezéseket értelemszerűen alkalmazni kell, és az elszámolási időszakra vonatkozó elszámolásnál figye- lembe kell venni.
B.
1.
A jövedéki engedélyes vagy a nem jövedéki engedélyes telephelyén vagy üzemanyagtöltő állomásán vagy kiskeres- kedelmi tárolótelepén az üzemanyagkészlet ellenőrzése során megállapított tényleges készlet és a nyilvántartott kész- let mennyiségének pozitív különbségéből (a továbbiakban: többlet) elszámolható többletnek a tényleges többlet, legfel- jebb azonban a készletfelvétel során használt mérőeszköz (tárolótartály) hitelesítési bizonylatban rögzített mérési bi- zonytalanság alapján a tényleges készletre számított mennyiség (a továbbiakban: mérési bizonytalanság) és a hitelesí- tett kimérő szerkezeten keresztül a készletfelvételt megelőző 12 hónap – amennyiben a tevékenységét az üzemanyag- kereskedő 12 hónapnál rövidebb ideje végzi, a tevékenység folytatásának időtartama – alatt forgalmazott mennyiség 0,5%-a minősül.
2.
Amennyiben a többlet nagyobb, mint a mérési bizonytalanság, és a hitelesített kimérő szerkezeten keresztül a meg- előző készletfelvételtől eltelt időszakban forgalmazott mennyiség 0,5%-ának együttes mennyisége, a különbözetet a vámhatóság által felvett jegyzőkönyvben rögzíteni kell, és a különbözettel a nyilvántartás szerinti készletet növelni kell.
3.
Amennyiben a megállapított tényleges készlet és a nyilvántartás szerinti készlet mennyiségének különbsége negatív (a továbbiakban: hiány), és a hiány nagyobb, mint a mérési bizonytalanságnak, és a hitelesített kimérő szerkezeten keresztül a megelőző készletfelvételtől eltelt időszakban forgalmazott mennyiség 0,5%-ának együttes mennyisége, az ezt meghaladó különbözetet a vámhatóság által felvett jegyzőkönyvben rögzíteni kell, és a különbözettel a nyilvántar- tás szerinti készletet csökkenteni kell.
II. Egyéb termékek veszte ségnormája
A forgalmazási veszteség normái
Termék főcsoport | tételszám | megnevezés | forgalmazási veszteség % | ||||
tól-ig | 1 hónapra | X. 01. – III. 31. | IV. 01. – IX. 30. | ||||
000 | 0000- | 000 | 100 | barnaszén | 0,042 | ||
1421- | 425 | feketeszén | 0,042 | ||||
1551 | 575 | feketeszén | 0,042 | ||||
1581- | 584 | feketeszén | 0,042 | ||||
1651- | 658 | feketeszén | 0,042 | ||||
1771- | 900 | brikett | 0,083 | ||||
1926- | 950 | koksz | 0,042 | ||||
1951- | 970 | faszén | 0,042 | ||||
000 | 0000- | 000 | tűzifa | 0,042 | 0,083 |
3. számú melléklet
a MÁV Zrt. Kollektív Szerződéséhez
A rendkívüli felmondáson kívüli munkáltatói intézkedések és a munkavállalói kártérítési felelősség érvényesítésének rendje
I.
Az eljárás résztvevői
1. Az e mellékletben meghatározott munkáltatói intéz- kedések, valamint a munkáltatói kárigény érvényesítése az itt szabályozott módon a munkáltató hatáskörébe tar- tozik.
2. Ennek végrehajtása során az eljárást a munkáltatói jogkör gyakorlója vagy az általa megbízott vizsgálóbiztos (bizottság) folytatja le.
3. Az intézkedés megalapozottságáért a jogkörgyakor- ló, a tényállás megalapozottságáért a vizsgálóbiztos, az eljárás jogszerűségéért pedig a jogkörgyakorló és a vizs- gálóbiztos együttesen felelős.
4. A kártérítési jogkör helytelen gyakorlásával vétke- sen okozott kárért a jogkör gyakorlója a Kollektív Szer- ződés szerint anyagilag is felelős.
II.
A jogkör gyakorlója
1. A munkáltatói jogkört egy személy által elkövetett kötelezettségszegés esetén az gyakorolja, aki a munka- vállaló vonatkozásában, a munkáltatói jogkör gyakorlá- sára vonatkozó mindenkor hatályos alapítói/igazgatósági határozat szerint a munkáltatói jogkör gyakorlására jogo- sult, illetve köteles [Mt. 74. § (1). bek.]
2. Együttes elkövetés esetén, ha a kötelezettségszegést elkövető munkavállalók munkáltatói jogkörgyakorlója nem azonos, az eljárás lefolytatására és a munkáltatói xx- xxx gyakorlására az e tárgyban kiadott alapítói/igazgató- sági határozat rendelkezései irányadók.
3. Az együttes elkövetésben érintett munkavállalók munkáltatói jogkörgyakorlói kötelesek a 2. pont szerint meghatározható felettes munkáltatói jogkörgyakorlót a kötelezettségszegésről a rendelkezésre álló iratok egyide- jű felterjesztésével – legkésőbb 30 napon belül – értesíte- ni.
4. A korábbi szolgálati helyen elkövetett kötelezettség- szegés miatt az időközben áthelyezett munkavállalóval szemben az új szolgálati hely szerint illetékes jogkörgya- korló jogosult eljárni.
5. A munkáltatói jogkör gyakorlójának helyettesítésére szintén a mindenkor hatályos alapítói/igazgatósági hatá- rozat alapján kerülhet sor.
6. Nem gyakorolhatja a jogkört:
a) aki a mulasztást az eljárás alá vont munkavállalóval együtt követte el,
b) aki az eljárás alá vont munkavállalónak hozzátarto- zója (egyeneságbeli rokon, és annak házastársa, az örök- befogadó, a mostoha- és nevelőszülő, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, a testvér, a házastárs, az élettárs és jegyes, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa).
c) vagy akitől az ügy tárgyilagos megítélése egyébként nem várható el.
7. A kizárási okra mind az eljárás alá vont, mind pedig a jogkörgyakorló hivatkozhat.
8. A kizárási okot a jogkörgyakorlója mindig a saját (felettes) jogkörgyakorlójának köteles bejelenteni.
9. A kizárási okot a munkavállaló írásban vagy szóban jelentheti be. A szóbeli bejelentést írásba kell foglalni. A munkavállaló bejelentését a jogkör gyakorlója a bejelen- téssel kapcsolatos nyilatkozatával együtt három napon belül saját jogkörgyakorlójához köteles felterjeszteni döntés céljából.
10. A 8. és 9. pontban foglaltak alapján a kizárási okra vonatkozó bejelentést annak kézhezvételétől számított 8 munkanapon belül el kell bírálni és a bejelentésről a beje- lentőt, illetve a jogkör gyakorlóját írásban értesíteni kell.
11. Ha a bejelentéssel kapcsolatban a döntésre jogosult úgy találja, hogy a kizárási ok fennáll, a jogkör gyakorlá- sára a felettes munkáltatói jogkörgyakorló lesz jogosult, és az ügy iratait az eljárás lefolytatása végett részére megküldeni. Ellenkező esetben az ügy iratait az eljárás lefolytatása végett a jogkör eredeti gyakorlójának kell visszaküldeni.
12. Amennyiben a munkáltatói jogkör gyakorlója je- lent be önmaga ellen elfogultsági kifogást, vagy kizárási indítványt, valamint ha a munkavállaló által előterjesz- tett indítvánnyal egyetért, annak helyt kell adni.
13. A kizárási okra vonatkozó bejelentéssel kapcsolat- ban hozott intézkedés ellen jogorvoslatnak helye nincs.
III.
A vizsgálóbiztos
1. A munkáltatói jogkör gyakorlója a tényállás megál- lapítása céljából jogosult írásban vizsgálóbiztost megbíz- ni. Erről az eljárás alá vontat illetve jogi képviselőjét tájé- koztatni kell.
2. A vizsgálóbiztosra vonatkozó kizárási okok és az ezzel kapcsolatos eljárás azonos a munkáltatói jogkör gyakorlójára vonatkozó előírásokkal.
IV.
Elévülés
1. A munkáltatói intézkedést célzó eljárást a vétkes kö- telezettségszegésnek az eljárás lefolytatására jogosult munkáltatói jogkörgyakorló tudomásszerzésétől számí- tott 15 napon belül meg kell indítani.
Nem lehet a munkavállalóval szemben hátrányos jog- következményt tartalmazó intézkedést hozni, ha a vétkes kötelezettségszegés elkövetése óta egy év már eltelt.
Külföldön elkövetett kötelezettségszegés esetén a ha- táridőket a munkavállaló belföldre történő visszatérésé- től kell számolni. A feltételeknek együttesen kell fennáll- niuk, bármelyik hiányában eljárás nem indítható, illetve a már megindított eljárást meg kell szüntetni.
2. A kártérítési igény 3 év alatt évül el. A bűncselek- ménnyel okozott kárért 5 év, ha pedig a büntethetőség elévülési ideje hosszabb, ennek megfelelő idő alatt évül el.
3. A kártérítési igény elévülése a kár bekövetkezésének napjával veszi kezdetét.
V.
Az eljárás megindítása
1. Az eljárást a jogkörgyakorló indítja meg és erről, va- lamint az eljárás megindításának okáról a munkavállalót írásban értesíti. Az értesítés átvétele a kézbesítési vevény- nyel történik. Az értesítésnek tartalmaznia kell az eljárás megindításának okát, azt, hogy a munkavállaló képvise- lőt vehet igénybe, megtagadhatja a nyilatkozattételt és iratismertetést követően az ügy valamennyi iratába bete- kinthet. (E jog a reá vonatkozó iratok tekintetében az el- járás teljes tartama alatt fennáll.)
2. Nem lehet eljárást indítani, ha
a) nincs elegendő adat az alapos gyanú kialakításához,
b) bekövetkezett az elévülés,
c) a munkavállaló ugyanezen vétségét (leltárhiányát) munkajogi úton már elbírálták, kivéve a munkáltatói in- tézkedés és a kártérítésre kötelezés esetleg elkülönülő alkalmazását,
d) a munkavállaló munkaviszonya időközben megszűnt, vagy megszüntették, kivéve a kártérítésre kötelezést.
3. Ha az eljárás alapjául szolgáló kötelezettségszegés miatt büntető (szabálysértési) eljárás is indult, annak jog- erős befejezéséig a jogkörgyakorló – figyelemmel az el- évülési időkre is – az eljárást felfüggesztheti. Erről a munkavállalót értesíteni kell. A felfüggesztésről szóló in- tézkedés ellen jogorvoslatnak nincs helye.
4. Ha az eljárás alá vont munkavállalóval szemben ugyanazon jogkörgyakorlónál egy időben több eljárás is folyamatban van, azokat lehetőség szerint egyesíteni kell.
5. A szolgálati vétséget együttesen elkövető munkavál- lalók ügyét egy eljárásban kell elbírálni.
6. Az eljárás megindítása csak a különleges eljárási szabályok alkalmazása esetén, az ott meghatározott felté- telek fennállásakor mellőzhető.
VI.
A vizsgálat
1. A vizsgálat célja a tényállás megállapítása, az eljárás alá vont munkavállaló védekezési lehetőségének biztosítá- sa, az eljárás alá vont munkavállaló terhére, illetve javára szolgáló körülmények felderítése, továbbá annak bizonyí- tása, hogy a munkavállalónak az eljárás megindítása alap- jául szolgáló magatartása jogellenes és vétkes volt-e. A tényállás megállapítása érdekében a büntetőeljárási jogsza- bályok által tiltott bizonyítási eszköz nem vehető igénybe.
2. A vizsgálat lefolytatása csak a különleges eljárási szabályok alkalmazása esetén – az ott meghatározott fel- tételek fennállásakor – mellőzhető.
3. A munkáltatót terheli annak bizonyítása, hogy az eljárás alá vont munkavállaló munkaviszonyából szárma- zó kötelezettségét vétkesen megszegte, illetve, hogy a kártérítési felelősség érvényesítésének feltételei fennáll- nak. A megőrzési felelősséggel átadott dolgokban bekö- vetkezett rongálódás esetén azonban a munkavállalónak kell bizonyítania vétlenségét.
4. A bizonyítás eszközei különösen a tanúvallomás, a szakvélemény, a tárgyi bizonyítási eszköz, az okirat, a szemle, a helyszínelés, a bizonyítási kísérlet, a felisme- résre bemutatás és az eljárás alá vont munkavállaló vallo- mása. Ezen bizonyítási eszközöket a jogkör gyakorlója szabadon értékeli.
5. A vizsgálat során meghallgatás céljából bármely munkavállalót szolgálati helye útján kell berendelni.
6. Minden munkavállaló köteles a vizsgálat érdekében a tőle elvárható adatokat, felvilágosításokat megadni és a kijelölt hivatalos iratokat elismervény ellenében átadni.
7. Az ügyre vonatkozó iratokat, jegyzeteket és egyéb tárgyakat szükség esetén akkor is meg kell tekinteni, ha azok a munkáltatón kívül álló szerv birtokában vannak. A tényállás tisztázása érdekében a nyilatkozatokat ilyen esetben is be kell szerezni.
8. Azokat, akiknek vallomása lényeges körülmény te- kintetében eltérő, szembesíteni kell.
9. A vizsgálat során az eljárás alá vont munkavállaló védekezési lehetőségét minden esetben biztosítani kell, ennek érdekében jogosult képviselőt is igénybe venni.
A vizsgálat alatt az eljárás alá vont munkavállaló, illet- ve a meghatalmazásával eljáró képviselője jogosult:
a) a vizsgálati iratokba a vizsgálat bármely szakaszá- ban betekinteni,
b) a munkavállaló által tett jegyzőkönyvi nyilatkozat- ból másolatot kérni,
d) bizonyítási indítványt előterjeszteni, illetve észre- vételeket tenni,
e) a védekezést írásban előterjeszteni
f) a bizonyítási cselekménynél jelen lenni.
A munkáltató a vizsgálat során a rendelkezésre álló iratok közül köteles mindazon iratok másolatát az eljárás alá vont munkavállalónak vagy meghatalmazott képvise- lőjének elismervény ellenében átadni, amelyet a vétkes- ség megállapítása, illetve az intézkedés alkalmazása so- rán bizonyítékként figyelembe kíván venni.
A munkavállaló vagy meghatalmazott képviselője ezt meghaladóan is jogosult bármely más rendelkezésre álló iratról – írásban – másolatot kérni, a másolási költségek utólagos megfizetése esetén.
A munkáltató a másolat készítési és kiadási kötelezett- ségének a szükséges példányszámú iratmásolat rendelke- zésre állása, illetve a szükséges technikai feltételek (fény- másoló) megléte esetén köteles eleget tenni.
Az eljárás során felmerült és igazolt iratmásolási költ- ségeket 15 napon belül vissza kell téríteni a munkavállaló részére, abban az esetben, ha nem hátrányos jogkövetkez- ményt vagy kártérítésre kötelezést tartalmazó határozat válik jogerőssé.
Az eljárás alá vont munkavállalót a vizsgálat alkalmá- val jegyzőkönyvileg kell meghallgatni. A munkavállaló betegállományban léte vagy a személyes megjelenésben való egyéb tartós akadályoztatása esetén fel kell hívni a vele írásban közölt megállapításokra és bizonyítékokra való írásbeli védekezésre. Amennyiben a munkavállaló azért nem terjeszt elő írásbeli védekezést, mert azt sze- mélyesen, jegyzőkönyvileg kívánja előadni, kifejezett kérésére az elévülési időn belül az eljárás függőben tart- ható.
Ha a munkavállaló a szabályszerű értesítés ellenére alapos ok nélkül a szóbeli meghallgatáson nem jelenik meg és írásbeli védekezést sem terjeszt elő, ez a döntés meghozatalát nem akadályozza.
10. Ha az eljárás alá vont munkavállalónak képviselője van, az eljárás alá vont munkavállaló nevében jognyilat- kozatokat tehet és az eljárás során keletkezett kiadmá- nyokat részére meg kell küldeni.
11. Az eljárás során foganatosított meghallgatásokról folytatólagos vizsgálati jegyzőkönyvet kell készíteni.
12. Minden vizsgálati jegyzőkönyv fejrovatának tar- talmaznia kell:
a) a jegyzőkönyv felvételének idejét,
b) a jegyzőkönyv felvételének helyét,
c) a vizsgálatnál jelenlévő személyek teljes nevét an- nak feltüntetésével, hogy az eljárásban milyen minőség- ben vesznek részt (változás esetén annak tényére utalni kell),
d) a meghallgatott személyi adatait (az eljárás alá vont munkavállaló teljes nevét, születési idejét, anyja nevét, szolgálatba lépése idejét, szolgálati címét, beosztását, szolgálati helyét).
13. A nyilatkozatot mindig egyes szám első személy- ben kell felvenni, azokkal a szavakkal, ahogy a nyilatko- zattevő azt előadta. A nyilatkozatot összefüggően kell rögzíteni, s a kérdésekre annak elhangzásánál a jegyző- könyvben ki kell térni.
14. A meghallgatás kezdetekor meg kell állapítani, és a jegyzőkönyvben rögzíteni kell, hogy az eljárás alá vont
a) tudomásul vette-e az eljárás megindítását,
b) megértette-e, hogy miben hibáztatják,
c) van-e kizárási indítványa vagy elfogultsági kifogása a jogkörgyakorló, vizsgálóbiztos vagy jegyzőkönyvveze- tő ellen,
d) iratbetekintési jogát gyakorolta-e,
e) kíván-e képviseletet igénybe venni,
f) van-e munkajogi védelmet jelentő választott tisztsé- ge? (üzemi tanács, szakszervezet, munkavédelmi képvi- selő)
15. A meghallgatás befejezésekor a jegyzőkönyvben rögzíteni kell, hogy az eljárás alá vontnak van-e további bizonyítási indítványa, illetve egyéb előadnivalója, vala- mint azt a tényt, hogy a jegyzőkönyvet aláírás előtt tanul- mányozta, kiegészítési-módosítási igénye nincs.
Abban az esetben, ha a vizsgálatot vizsgálóbiztos foly- tatja le, nyilatkoztatni kell az eljárás alá vontat, kéri-e, hogy a jogkörgyakorló személyesen is meghallgassa.
16. A nyilatkozatot a meghallgatottal alá kell íratni, ha az több oldalra terjed ki, az utolsó sor után minden olda- lon, az aláírás megtagadása esetén e tényt az ok megjelö- lésével és két tanú aláírásával szintén rögzíteni kell.
17. Ha az eljárás alá vont munkavállaló előadásának a jegyzőkönyvbe fel nem vett részét fontosnak ítéli meg, a vizsgálat befejezéséig kérheti annak jegyzőkönyvbe fog- lalását. Az ilyen irányú kérelmet teljesíteni kell.
18. A vizsgálat lezárását követően a jegyzőkönyvet a vizsgálat vezetőjének és a jegyzőkönyvvezetőnek aláírá- sával le kell zárni.
19. A jegyzőkönyv fejrovatát, a meghallgatottak sze- mélyi adatait, a szembesítéseket és a vizsgálat során tett megállapításokat a jegyzőkönyvben egész hasábosan, míg a nyilatkozatokat a jobboldali részben háromnegyed hasábosan kell rögzíteni.
20. A jegyzőkönyvben a törlést áthúzással úgy kell vé- gezni, hogy az eredeti szöveg olvasható maradjon. A tör- lés megtörténtét, az esetleges közbeszúrást a jegyző- könyv bal hasáb részén kell feltüntetni. Ezt a meghallga- tottal külön alá kell íratni.
21. Ha a vizsgálatot nem személyesen a jogkör gyakor- lója folytatja le, részére – ez irányú utasítása alapján – írásbeli összefoglaló jelentést kell készíteni.
A jelentésnek tartalmaznia kell
a) az eljárás alá vont munkavállaló nevét és személyi adatait,
b) mikor és milyen szám alatt, milyen alapos gyanú alapján indították meg az eljárást,
c) a vizsgálóbiztos által megállapított tényállást,
d) az eljárás alá vont munkavállaló védekezését,
e) a védekezéssel kapcsolatos állásfoglalás részletes ki- fejtését,
f) a döntés meghozatalához figyelembe vehető körül- ményeket.
22. Ha a vizsgálatot vizsgálóbiztos folytatta le, a jog- kör gyakorlója az eljárás alá vont munkavállalót szemé- lyesen is meghallgathatja. Kötelező a személyes meghall- gatás, ha azt az eljárás alá vont munkavállaló kifejezetten írásban kéri. A személyes meghallgatásról jegyzőkönyvet kell felvenni.
23. Az eljárás során a meghallgatás, egyéb bizonyítási cselekmény, illetve személyes meghallgatás időtartamát a munkavállaló munkaideje részének kell tekinteni.
24. A vizsgálat során a tanút és a szakértőt a hamis ta- núzás (hamis szakvélemény adása) büntetőjogi következ- ményeire előzetesen figyelmeztetni kell, valamint a tanút ki kell oktatni a jogaira, ezen belül arra is, hogy személyi adatainak zártan történő kezelését kérheti. Meghallgatá- sukat lehetőleg az eljárás alá vontat megelőzően kell fo- ganatosítani, illetve meghallgatási jegyzőkönyvüket a vizsgálat lezárása előtt az eljárás alá vont munkavállaló- val ismertetni kell, hogy azokra az eljárás alá vont nyilat- kozatot, észrevételt tehessen.
25. Ha az eljárás alá vont jelenléte a tényállás tisztázá- sát gátolná, vagy a vétség súlyára, jellegére tekintettel a munkafegyelem fenntartása a munkahelyről való távol- tartását indokolja, a munkáltatói jogkör gyakorlója a ha- tározat meghozataláig, de legfeljebb 15 munkanapra a munkavégzéstől ideiglenesen felfüggesztheti, átlagkere- setének folyósítása mellett.
VII.
A kártérítési eljárásra vonatkozó eltérő szabályok
1. Az okozott kár mértékét pontosan, forintban kifeje- zett összegben kell megállapítani és a munkavállalóval közölni.
2. Ha a károkozás által érintett dolog nem pótolható egyedi darab, akkor a beszerzési árat kalkuláció alapján kell megállapítani.
A baleseti károk és a pályában keletkezett károk össze- gének megállapításánál és bizonylatolásnál az árképzési szabályzat rendelkezései irányadók. Az elhasználódás mértékét ilyen esetekben is figyelembe kell venni.
3. Ha a munkáltatói jogkörgyakorlója munkáltatói közre- hatást vesz figyelembe, annak elbírálásánál mérlegelnie kell a munkavállaló és a munkáltató közrehatásának arányát, és a kár összegét ennek megfelelően kell meghatároznia.
4. A kártérítési eljárásra vonatkozóan e melléklet ren- delkezéseit az alábbi eltérésekkel kell alkalmazni:
a) a kártérítési igény érvényesítésekor a munkavállaló- val közölni kell a kárigényt megalapozó tényeket, ismer- tetni az ügyre vonatkozó bizonyítékokat, a kár pontos ösz- szegét, a kiszámított kiszabható (érvényesíthető), illetve érvényesíteni kívánt kártérítési összeget. Ezt követően fel kell hívni a munkavállalót az önkéntes teljesítésre. Ameny- nyiben a munkavállaló az önkéntes teljesítésre – ideértve az esetleges egyezséget is – hajlandó, a fizetés módjában, az esetleges részletfizetések mértékében is meg kell álla- podni és a megállapodást írásba kell foglalni.
b) ha a munkavállaló a kártérítés jogalapját nem vitat- ja, azonban annak összegszerűségével nem ért egyet, az Mt., a KSZ és e melléklet szabályainak figyelembevételé- vel megfelelő egyezség köthető. Az egyezségben az elő- zőekben meghatározott adatokat rögzíteni kell.
c) ha az egyezség bármely oknál fogva nem jön létre, a munkáltatói jogkörgyakorlója a kártérítést a közvetlen kötelezésre vonatkozó értékhatáron belül határozatban szabhatja ki, ennél magasabb összegű munkáltatói kár- igény esetén azt bíróság előtt kell érvényesíteni.
Ez utóbbi esetben az ügy összes iratát a kárigény érvé- nyesítése céljából – erre történő határozott utalással – az illetékes igazgatási feladatokat ellátó szervezeti egység útján a jogi képviseleti szerv részére kell megküldeni.
d) a kártérítés mérséklésének nincs helye, ha a károko- zás:
– bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésével,
– ittas vagy önhibájából bódult állapotban, illetőleg ká- bító vagy bódító szerek hatása alatt történt
e) a kártérítés részletfizetési kedvezménye legfeljebb 12 hónap és legalább havi 1000 Ft lehet. Ettől eltérni csak rendkívüli méltánylást igénylő esetben, a Jogi Igazgató- ság egyetértésével lehet.
A méltányossági kérelmet a területileg illetékes igaz- gatási szervezet útján kell felterjeszteni.
VIII.
A határozat
1. A munkáltatói jogkörgyakorló döntését a lezárt vizs- gálati jegyzőkönyvre vezeti rá.
2. A döntés során a munkáltatói intézkedést az összes körülmények – így különösen az okozott kár, az előidé- zett veszély, az eljárás alá vont munkavállaló korábbi munkavégzése és szociális körülményei – figyelembevé- telével, szabad mérlegelés alapján, úgy kell megállapíta- ni, hogy annak a hátrány mellett egyéni és általános visz- szatartó hatása is legyen.
3. A határozat meghozatalánál nem szabad olyan kö- rülményeket figyelembe venni, amelyre vonatkozóan az eljárás alá vont részére a védekezés lehetőségét nem biz- tosították.
4. Nincs akadálya annak, hogy a jogkörgyakorló ugyanazzal az eljárás alá vont munkavállalóval szemben egymástól különálló ügyekben ugyanazt a munkáltatói intézkedést alkalmazza.
5. Nem szabad olyan határozatot hozni, amelyben fog- lalt munkáltatói intézkedés az adott munkavállalóval szemben nem hajtható végre.
6. Indokolt határozattal meg kell szüntetni az eljárást, ha
a) az eljárás alá vont munkavállaló meghalt,
b) megállapítást nyert, hogy az eljárás alá vont munka- vállaló nem követte el a terhére rótt cselekményt, illetve azt más követte el,
c) nem bizonyítható, hogy a mulasztásért, cselekmé- nyért, kárért, leltárhiányért az eljárás alá vont munkavál- laló tartozik felelősséggel,
d) a szolgálati vétség (kárigény) elévült,
e) megállapítást nyert, hogy az eljárás alá vont munka- vállaló ugyanezen cselekményét már munkajogi úton el- bírálták,
f) munkáltatói intézkedés foganatosítása esetén a hatá- rozat meghozatala előtt az eljárás alá vont munkavállaló munkaviszonya megszűnt, vagy azt megszüntették,
g) munkáltatói intézkedés foganatosítása esetén az el- járás alá vont munkavállalót a határozat meghozatala előtt sorkatonai szolgálatra hívták be,
h) a kártérítésre kötelezéstől vagy a munkáltatói intéz- kedés foganatosításától a jogkörgyakorlója teljes mérték- ben eltekintett.
7. A 6. pont e) alpontjának alkalmazásánál a munkálta- tói intézkedés, illetve a munkajogi kártérítési felelősség elkülönített érvényesítése, illetve foganatosítása nem je- lent jogerős elbírálást.
8. A 6. pont f) és g) alpontja alkalmazásánál kártérítés- re kötelezésnek, míg a 6. pont h) alpontja alkalmazásánál
más munkajogi felelősségi forma alkalmazásának helye lehet.
9. A 6. pontban fel nem sorolt esetekben marasztaló – kártérítésre, megtérítésre kötelező, vagy munkáltatói in- tézkedést kimondó, illetve munkáltatói intézkedést és kártérítésre kötelezést egyaránt tartalmazó – határozatot kell hozni.
10. Ha a munkáltatói intézkedés és kártérítésre kötele- zés együttes alkalmazása esetén az ügy egy határozattal,
– a kárszámlák hiánya miatt –egy hónapon belül nem zárható le, külön munkáltatói intézkedést kimondó hatá- rozatot lehet hozni, de ebben utalni kell az anyagi felelős- ség későbbi érvényesítésére.
11. A jogkörgyakorló döntését követően 8 napon belül köteles gondoskodni – személyesen vagy vizsgálóbiztos útján – a határozat írásba foglalásáról.
12. A munkáltatót terheli az eljárás során felmerülő va- lamennyi költség viselése, kivéve a munkavállaló kérel- mére elvégeztetett és pozitív eredményt rögzítő véralko- hol-vizsgálat költségeit, és a VI/9 sz. pontban rögzített, a munkavállaló külön kérelmére kiadott iratok másolati költségeit.
13. A határozat rendelkező és indokolási részből áll.
14. A rendelkező részben a szolgálati vétség minősíté- sére, a munkáltatói intézkedésre – ezen belül „személyi alapbércsökkentés” esetén az új személyi alapbérre és az alkalmazási időtartamra; más munkakörbe beosztás ese- tén a munkakörre (FEOR szám megjelöléssel), az új sze- mélyi alapbérre és az alkalmazás időtartamára is kiterje- dően –, a kártérítésre kötelezésre vonatkozó rendelkezé- seket és a jogorvoslati lehetőségekről való tájékoztatást kell rögzíteni.
15. Az indokolásnak tartalmaznia kell a rendelkező rész alapjául szolgáló tényállást, a bizonyítékokat, az eljá- rás alá vont munkavállaló védekezését, az azzal kapcsola- tos megállapításokat és a megsértett rendelkezések felso- rolását, valamint a figyelembe vett körülményeket.
16. A határozatot azonnal kézbesíteni kell. A kézbesí- tés az érdekeltek részére szolgálati úton kézbesítési ve- vénnyel, vagy tértivevényes levélben postán történik. A postai kézbesítést csak akkor szabad igénybe venni, ha az eljárás alá vont munkavállaló valamely oknál fogva nem teljesít szolgálatot vagy a szolgálati úton történő kézbesí- tés nem lehetséges.
17. Szolgálati úton történő kézbesítés esetén, amennyi- ben az eljárás alá vont munkavállaló a határozat átvételét megtagadja, a határozatot az átvétel elismerése nélkül is nála kell hagyni, az átvétel megtagadásáról jegyzőköny-
vet kell felvenni, az időpont feltüntetésével és két érdek- telen tanú közreműködésével. Ebben az esetben az átvétel megtagadásának időpontját kell a kézbesítés időpontjá- nak tekinteni.
18. A jogkörgyakorló a határozat kézbesítésétől számí- tott 8 napon belül hivatalból vagy az eljárás alá vont mun- kavállaló kérelmére határozatot hozhat, ha a 13., 14., 15. pontokban körülírt valamely kérdésben nem határozott.
19. A kézbesítést követően 8 napon belül a határozat kijavításának van helye, ha az eredeti határozatban név- csere, hibás névírás, szám vagy számítási hiba, illetve más hasonló elírás történt.
20. A kijavító vagy kiegészítő határozat ellen külön is jogorvoslatnak van helye. A kijavításra, kiegészítésre irá- nyuló kérelem azonban a jogorvoslati és végrehajtási ha- táridőket nem érinti.
IX.
Különleges eljárási szabályok
1. A szolgálati vétség elkövetésének alapos gyanúját bizonyító iratok (így különösen szakvizsgálati jelentés, alkoholszondás ittasság vizsgálati, illetve véralkohol vizsgálati jegyzőkönyv, eseménykönyvi jelentés, megál- lapítási jegyzőkönyv) alapján a további eljárás mellőzésé- vel határozat hozható, ha azt a hibáztatott munkavállaló két tanú aláírásukkal igazolt jelenlétében, vagy saját ke- zűleg olyan záradékkal látja el, hogy a megállapításokat elfogadja, azokra nézve érdemi észrevételt nem tesz. A munkavállaló a záradékolást 48 órás gondolkodási idő- höz kötheti. Amennyiben a munkavállaló ezen időtartam után a záradékolást megtagadja, vagy nem nyilatkozik, az általános eljárási szabályok az irányadóak. A záradék szövegének tartalmaznia kell az arra történő határozott utalást, hogy a munkavállaló e nyilatkozatát annak tuda- tában teszi meg, miszerint a záradékolt iratok alapján a munkáltató vele szemben hátrányos jogkövetkezményt és/vagy kártérítésre kötelezést fog alkalmazni.
2. Az eljárás mellőzésével hozott határozatot a jegyző- könyv felvételét követő 15 napon belül kézbesíteni kell, illetve ennek akadálya esetén ajánlott küldeményként postára kell adni.
3. Az előző pontban foglaltak az irányadók akkor is, ha a munkavállaló csak mérlegelési jogkörbe tartozó személyi körülményekre kiterjedő észrevételeket vezet az iratokra.
4. Büntető (szabálysértési) eljárást követően a további eljárás mellőzésével határozat hozható akkor, ha az elkö- vetett vétséggel kapcsolatos tényeket, az eljárás alá vont munkavállaló javára és terhére szolgáló körülményeket jogerősen befejezett eljárás során az eljárás alá vont mun- kavállaló védekezésére is kiterjedően már tisztázták.
X.
Jogorvoslat, végrehajtás
1. A munkáltatói jogkör gyakorlója a határozat kézbe- sítését követő 30 nap elteltével – az eredménytelen vagy meghiúsult egyeztetés idejét is beleértve – köteles az eljá- rás alá vont munkavállalót nyilatkoztatni arra nézve, hogy nyújtott-e be keresetet. A munkavállaló köteles nyi- latkozatot tenni. Keresetbenyújtás esetén az iratokat a Jogi Igazgatóság illetékes igazgatási feladatokat ellátó szervezeti egysége útján a jogi képviseleti szervhez kell megküldeni.
2. A határozat azon a napon válik végrehajthatóvá, amelyen
a) az egyezséget írásba foglalták,
b) a kereset benyújtására nyitva álló határidő úgy telt el, hogy a munkavállaló írásbeli nyilatkozata alapján a kereset benyújtására nem került sor,
c) a bírósági határozat jogerőssé vált.
3. A jogerőre emelkedés időpontját a végrehajtásra szolgáló iraton fel kell tüntetni.
4. A jogerős határozat végrehajtásáról az eljárás alá vont munkavállalót létszámban tartó szervezeti egység vezetője köteles gondoskodni.
5. A végrehajtás során biztosítani kell, hogy az eljárás alá vont munkavállalót a határozatban, illetve ezzel ösz- szefüggésben a jogszabályban és a Kollektív Szerződés- ben foglaltakon túl egyéb hátrányos következmények ne érjék.
6. A MÁV Zrt-t megillető kártérítést – az erre irányuló szabályok figyelembevételével – elsősorban a munkabér- ből kell levonni. Ha a tartozásnak a munkabérből való közvetlen levonására nincs lehetőség, illetőleg az nem ve- zetett vagy aránytalanul hosszú idő múlva vezetne ered- ményre, a határozatot a munkaügyi bírósággal végrehaj- tási záradékkal kell elláttatni. Ez esetben a záradékolás- ról és a végrehajtásról a jogi képviseleti szerv gondosko- dik.
XI.
Ügyviteli rendelkezések
1. A munkáltatói intézkedéseket, kártérítési ügyeket és kizárólag nyilvántartás céljából a rendkívüli felmondáso- kat a munkáltatói jogkör gyakorlója ugyanazon elkülöní- tett nyilvántartásba köteles bevezetni. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell
a) az ügy számát és típusát,
b) a kapcsolódó ügyiratok nyilvántartó számát,
c) az eljárás alá vont munkavállaló nevét, szolgálati cí- mét, beosztását, szolgálati helyét,
d) a tényállás rövid leírását és az okozott kárt,
e) az eljárás alapjául szolgáló cselekmény elkövetésé- nek és felfedezésének, valamint az eljárás elrendelésének az időpontját,
f) a kártérítés kiszabható mértékét,
g) a határozat keltét, a cselekmény minősítését, az al- kalmazott munkáltatói intézkedést és kártérítést,
h) a kézbesítés módját és idejét,
i) a jogorvoslati határozatok számát, keltét és rendelke- zését,
j) a jogerőre emelkedés időpontját,
k) a végrehajtásra vonatkozó adatokat,
l) a megjegyzéseket.
2. Az ügyek iktatását évenként 1. sorszámmal kell kez- deni és azt folyamatosan végezni. Ha több jogkörgyakor- ló működik az adott szervezeti egységnél, megkülönböz- tető jelzést is alkalmazni kell.
3. Az ügy a 2. pontban meghatározott nyilvántartószá- mot a jogkör gyakorlójának az eljárás megindítására vo- natkozó rendelkezését követően kapja.
4. A külön nyilvántartásba vételt követően gondos- kodni kell a korábbi nyilvántartásból történő kivezetés- ről.
5. Ahol állandó vizsgálóbiztos működik, ott a vizsgá- lóbiztos, ahol ilyen nincs, ott a jogkörgyakorlója köteles gondoskodni a nyilvántartás vezetéséről.
6. A munkáltatói intézkedések nyilvántartó lapjára, valamint munkabér nyilvántartó lapra történő előjegyzé- sek az általános szabályok figyelembevételével a humán- szolgáltató egységek feladata a végrehajtásra előírt sza- bályok alapján.
7. A jogerős határozatot (egyezséget) a munkáltatói in- tézkedések nyilvántartó lapján, a munkabért is érintő rendelkezéseket a munkabér nyilvántartáson elő kell je- gyezni. A munkáltatói intézkedések nyilvántartása a szolgálati táblázat mellékletét képezi.
8. A nyilvántartásba vételt követően az eljárás megin- dításának alapjául szolgáló iratokat az erre a célra rend- szeresített ügyiratba kell helyezni, s további intézkedések csak az ügy száma alatt foganatosíthatók.
9. Ha az eljárás megindításának alapjául szolgáló irato- kat ügyirat tartalmazza, azokat abból ki kell emelni a ki- emelés egyidejű bejegyzésével és a két ügyiratot a továb- biakban kapcsolatos ügyiratként kell kezelni.
10. Az eljárás során keletkezett iratokat a vizsgálói je- lentés kivételével 2 példányban kell készíteni.
11. Az előkészítő iratok eredeti példánya a vizsgálati anyagot képezi, míg esetleges jogorvoslati eljárás esetén
a bíróság részére a másolati példányokat kell megkülde- ni.
12. A vizsgálati jelentés a jogkörgyakorló és az általa megbízott vizsgálóbiztos közötti belső irat, ezért az a munkaügyi jogvitában eljáró szervek részére nem küld- hető meg.
13. A kiadmányokat időrendi sorrendben, az ügyszá- mot követő alszámmal is el kell látni.
14. A határozatot annyi példányban kell elkészíteni, hogy a későbbi felhasználás is biztosítható legyen.
15. A címzett részére mindig a kiadmányok eredeti példányát kell kézbesíteni. A határozat eredeti példányát azonban kiadni nem lehet.
16. Munkáltatói intézkedést, illetve kártérítésre kötele- zést tartalmazó ügyirat egyéb ügyirathoz nem csatolható, ilyen ügyekben a peres iktatásra vonatkozó általános sza- bályok sem alkalmazhatók.
Újabb kötelezettségszegés esetén azonban a határoza- tok egy példányát csatolni kell.
17. A határozat jogerőre emelkedését követően a végre- hajtás előjegyzése az ügyirat külzetén történő szignálás- sal történik. Ha a határozatot nem a létszámban tartó szolgálati főnökség hozta, azt végrehajtás céljából részére meg kell küldeni.
18. Amennyiben az ügy jellege vagy más körülmény azt indokolttá teszi, kivételesen végrehajtási ügyirat is felfektethető. Ennek kezelésére az általános szabályok az irányadók, de a kapcsolatos jelleget fel kell tüntetni.
19. Az ügy végleges lezárását követően az ügyiratot külön irattárban kell elhelyezni.
20. Az ügyiratokat a határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 évig kell megőrizni.
21. A 20. pontban meghatározott idő elteltével az irato- kat meg kell semmisíteni.
A nyilvántartókönyv nem selejtezhető.
0.xx. melléklet
a MÁV Zrt. Kollektív Szerződéséhez
A.
A MÁV Zrt. egyen-, formaruházati juttatásának általános szabályai
1. Ezen szabályok kiterjednek a MÁV Zrt. valamennyi szervezeti egységére, a Kollektív Szerződés 4. sz. mellék- letének A/2. számú mellékletében felsorolt munkakörö- ket betöltő munkavállalókra.
2. Jelen melléklet A/1. sz. melléklete sorolja fel az Ar- culati Kézikönyvben szereplő ruhadarabokat pontérté- kük megadásával. Az A/2. sz. melléklet tartalmazza azo- kat a munkaköröket és az egyen- (forma) ruházati ruha- darabokat az éves keret meghatározásával, amelyeket a munkavállaló az éves keret terhére megigényelhet.
3. A munkáltató a ruházati ellátást éves keret meghatá- rozásával biztosítja (A/2. számú melléklet), amely tárgy- év január 1-től december 31-ig terjedő időszakra vonatko- zik. Az éves keret a következő évi keret terhére legfeljebb 10%-kal túlléphető, az éves keret legfeljebb 50%-a a kö- vetkező évre átvihető.
4. A Ruházati Arculati Kézikönyv határozza meg azon ruházati elemeket és formákat, amelyet a munkavállalók egyen-, (forma) ruházatként kötelesek szolgálatban visel- ni.
5. A munkavállaló a munkakörére kötelezően előírt ru- hadarabokon túl egyéb – a Ruházati Arculati Kézikönyv- ben szereplő – kiegészítőt is igényelhet fel nem használt pontjaiból. E pont vonatkozásában kiegészítőnek minő- sülnek az alábbiak:
Kódszám | Megnevezés |
98300 | Férfi nyakkendő |
98301 | Női sál |
98302 | Női kendő |
98303 | Téli sál |
98304 | Téli kötött kesztyű |
98310 | Kombinált táska |
98330 | Kék szövet kalap |
6. A ruházaton a Ruházati Arculati Kézikönyvben és a forgalmi utasításban meghatározott jelzések viselhetők.
7. A munkavállaló abban a negyedévben válik ruházat- ra (keretre) jogosulttá, amikor ezen melléklet A/2. számú mellékletében felsorolt munkakörbe besorolásra kerül.
8. A jelen szabályzat hatályba lépésével ruházati ellá- tásra jogosító munkakörbe kerülés esetén a munkaválla- lót teljes körű alapellátás illeti meg. Az ezt követő évtől jogosult az éves pontszámra.
9. Munkakör változás esetén a ruházati ellátásra vonat- kozó szabályokat a hatályos végrehajtási utasítás tartal- mazza.
10. Az újonnan belépő munkavállaló részére komplett egyszeri ellátást kell biztosítani, mely évszakváltáskor kiegészül az évszaknak megfelelő ruhadarabokkal. A téli ruházatot legkésőbb szeptember 30-ig, a nyári ruhadara- bokat április 30-ig kell a munkavállaló részére biztosíta- ni.
A belépést követő évben a munkavállaló attól függően részesül pontszámban, hogy belépése melyik negyedévre esik. Ennek megfelelően, ha a belépés az:
I. negyedévben történt, úgy a munkavállalót megilleti az éves keret 100%-a,
II. negyedévben történt, úgy a munkavállalót megilleti az éves keret 75%-a,
III. negyedévben történt, úgy a munkavállalót megille- ti az éves keret 50%-a,
IV. negyedévben történt, úgy a munkavállalót megille- ti az éves keret 25%-a.
11. A munkavállaló jogosult eldönteni, hogy az adott évben részére járó keretet milyen, a munkakörére megha- tározott ruhadarabok igénylésére fordítja, azonban fele- lős azért, hogy azt a munkahelyén történő munkavégzés- re használja. Felelős azért, hogy a szolgálatban megjele- nése mindenkor tiszta és ápolt legyen. Egy típusú ruha- darabból (beleértve a lábbelit is) legfeljebb az alapellátás szerinti járandóság kétszerese igényelhető évente.
12. Két vagy több munkakör ellátása esetén a munka- vállaló részére a nagyobb mértékű keretet kell biztosíta- ni, ha az abban a munkakörben ellátott ideje több, mint
¼-e a teljes havi munkaidőnek.
13. Amennyiben a munkavállaló önhibájából tárgy évet megelőző év végéig nem adja le az igénylőlapot, részére ruhaigénylés nem történhet. Amennyiben a munkavállaló az igénylőlapot az év végéig nem adja le a ruha ügyintézői feladatokkal megbízott munkatársnak, az igénylési év ke- retének legfeljebb 50%-a következő évre átvihető. Erről az érintett munkavállalót írásban értesíteni kell.
14. Azon munkavállalók számára, akik részére külön- leges méretű ruha szükséges, méretvételi lapot kell átad- ni.
15. A munkavállaló éves kerete terhére választott igé- nye abban a negyedévben kerül kiszolgálásra, melyben ruházati ellátásra jogosulttá vált.
16. A munkavállaló éves kerete terhére a következő évi megrendelését a tárgyévet megelőző év április 30-ig köte- les leadni.
17. A megrendeléskor az igényelt ruhadarabok megne- vezése és kódszáma mellett a szükséges méretet is meg kell adni. A munkavállaló csak saját méretének megfelelő ruhadarab rendelésére jogosult.
18. A munkavállaló a kiszolgálás negyedévét megelő- zően legalább 90 nappal a méretre vonatkozó módosítás- sal élhet, illetve új munkakörbe kerülése esetén kiegészít- heti megrendelését.
19. A munkavállaló köteles a jelen mellékletben előírt, és részére szabályszerűen átadott és átvett ruházatban munkát végezni, valamint az általa megigényelt ruháza- tot átvenni. Az átvétel helyén a munkáltató helyiséget biztosít a ruházatot tartalmazó csomagok átadásához, át- vételéhez és az esetleges próbalehetőséghez. Ha a munka- vállaló neki felróható okból három alkalommal történt kiértesítést követően sem veszi át a ruházatot, illetve nem viseli azt, valamint a ruházat cseréje méretkifogás esetén a munkavállalónak felróható okból szükséges, így mun- kakörének ellátása veszélybe kerül, a munkáltatói jogkör- gyakorlója a Kollektív Szerződés. 3. számú mellékleté- ben foglaltak alapján eljárást kezdeményezhet. A munka- vállaló felelőssége a ténylegesen okozott kár mértékéig terjed.
20. Ha a ruházat átvételére a munkavállalónak fel nem róható okból nem került sor, a később erre fordított időt munkaidőként kell elszámolni.
21. Amennyiben a munkavállaló a részére megfelelő méretű és minőségileg hibátlan ruhadarabokat nem veszi át, akkor két tanú jelenlétében jegyzőkönyvet kell felven- ni ennek tényéről a későbbi jogtalan követelések megelő- zése érdekében.
22. A ruházat elvesztését, megrongálódását – ameny- nyiben a ruhadarab pótlása szükségszerű – a munkavál- laló köteles a szolgálati felettesének azonnal jelenteni, arról jegyzőkönyvet kell felvenni.
23. A ruházat, valamint a lábbelik kiosztása, átvétele alkalmával azok használhatóságáról és állapotáról a munkavállaló köteles meggyőződni és kifogásait az áta- dóval azonnal közölni a „Reklamációs adatlapon”.
24. Garanciális időn belüli panasz esetén a ruha ügyin- tézői feladatokkal megbízott munkatárs soron kívül in- tézkedik a munkavállaló részére új ruhadarab igénylésé- ről. A garanciális idő ruházat esetében egy hónap, lábbeli esetében nyolc hónap. Amennyiben gyári mérethibás a ruhadarab, az minőségi kifogásnak minősül. A ruhaügy- intézői feladatokkal megbízott munkatárs nevét és elér- hetőségét a munkáltatói jogkörgyakorló évente a helyben szokásos módon a munkavállalók tudomására hozza.
25. A munkavállaló által átvett ruházat tisztítása és karbantartása a munkavállaló kötelessége.
26. A munkavállaló által átvett ruházat a tárgyév lejár- táig a MÁV Zrt. tulajdonát képezi, annak leteltével a munkavállaló tulajdonába megy át.
27. A bíróság által jogellenesnek minősített munkavi- szony megszüntetés esetén a munkából kiesett időt jog- folytonosnak kell tekinteni a vonatkozó utasítás meghatá- rozott jogok és kötelezettségek vonatkozásában.
28. Munkaviszony megszüntetés vagy megszűnés ese- tén a fel nem használt pontszámok elvesznek, a munka- vállaló megtarthatja a már átvett ruházatot.
29. Az egy évet meghaladó folyamatos, megszakítás nélküli távollét (betegség (munkabaleset kivételével), GYES, GYED, szülési szabadság, fizetés nélküli szabad- ság) időtartamával a munkavállaló pontszámát arányosan csökkenteni kell.
30. Egyebekben az egyen-, formaruházat igénylésé- nek, kiszolgálásának rendjét utasítás tartalmazza.
A/1. sz. melléklet
A ruhadarabok pontértéke
csoport | ruhadarab megnevezés | kódszám | pontszám | |
szám | megnevezés | |||
979 | Férfi téli ruházat | Férfi hosszú kabát | 97900 | 131 |
Férfi rövid kabát | 97905 | 110 | ||
Férfi 3/4 sportos kabát | 97910 | 104 | ||
Férfi téli zakó | 97920 | 99 | ||
Férfi téli dzseki | 97935 | 94 | ||
Férfi téli nadrág | 97940 | 58 | ||
Férfi hosszú ujjú ing, sárga | 97980 | 30 | ||
Férfi hosszú ujjú ing, fehér | 97985 | 19 | ||
Férfi száras cipő, téli | 97993 | 39 | ||
980 | Férfi nyári ruházat | Férfi nyári zakó | 98020 | 75 |
Férfi nyári dzseki | 98035 | 76 | ||
Férfi nyári nadrág | 98040 | 41 | ||
Férfi nyári mellény | 98055 | 36 | ||
Férfi rövid ujjú ing, sárga | 98080 | 28 | ||
Férfi rövid ujjú ing, fehér | 98085 | 16 | ||
Férfi félcipő, nyári | 98093 | 29 | ||
Férfi félcipő, átmeneti | 98098 | 28 | ||
981 | Női téli ruházat | Női hosszú kabát | 98100 | 145 |
Női rövid kabát | 98105 | 110 | ||
Női 3/4 sportos kabát | 98110 | 100 | ||
Női téli blézer | 98115 | 96 | ||
Női téli szoknya | 98140 | 39 | ||
Női téli hosszú szoknya | 98145 | 42 | ||
Női téli mellény | 98155 | 44 | ||
Női téli nadrág | 98165 | 58 | ||
Női hosszú ujjú blúz, sárga | 98180 | 28 | ||
Női hosszú ujjú blúz, fehér mintás | 98185 | 34 | ||
Női száras cipő, téli | 98193 | 37 | ||
982 | Női nyári ruházat | Női nyári blézer | 98215 | 72 |
Női nyári szoknya | 98240 | 30 | ||
Női nyári hosszú szoknya | 98245 | 32 | ||
Női nyári mellény | 98255 | 49 | ||
Női nyári nadrág | 98265 | 41 | ||
Női rövid ujjú blúz, sárga | 98280 | 27 | ||
Női rövid ujjú blúz, fehér mintás | 98285 | 29 | ||
Női félcipő, nyári, emelt sarok | 98290 | 30 | ||
Női félcipő, nyári, lapos sarok | 98293 | 30 | ||
Női félcipő, átmeneti, emelt sarok | 98295 | 30 | ||
Női félcipő, átmeneti, lapos sarok | 98298 | 30 | ||
983 | Kiegészítők | Férfi nyakkendő | 98300 | 6 |
Női sál | 98301 | 7 |
csoport | ruhadarab megnevezés | kódszám | pontszám | |
szám | megnevezés | |||
Női kendő | 98302 | 11 | ||
Téli sál | 98303 | 12 | ||
Téli kötött kesztyű | 98304 | 6 | ||
Kombinált táska | 98310 | 33 | ||
Téli nyúlszőr sapka | 98320 | 25 | ||
Nyári szövet sapka | 98325 | 14 | ||
Kék szövet kalap | 98330 | 32 | ||
Vörös szövet kalap | 98335 | 32 | ||
Férfi esőkabát, hosszú | 98340 | 69 | ||
Férfi esőkabát, 3/4 | 98345 | 82 | ||
Női esőkabát, hosszú | 98350 | 67 | ||
Női esőkabát, 3/4 | 98355 | 79 | ||
Férfi kötött pulóver | 98360 | 19 | ||
Férfi kötött kardigán | 98362 | 30 | ||
Férfi kötött mellény | 98364 | 19 | ||
Férfi hosszú ujjú póló (sötétkék) | 98366 | 30 | ||
Férfi hosszú ujjú póló | 98368 | 21 | ||
Férfi póló gallérral (sárga) | 98370 | 15 | ||
Férfi póló gallérral (kék) | 98372 | 15 | ||
Férfi rövid ujjú póló (kék) | 98376 | 10 | ||
Női kötött pulóver | 98380 | 18 | ||
Női kötött kardigán | 98382 | 29 | ||
Női kötött gombos mellény | 98384 | 21 | ||
Női hosszú ujjú póló (sötétkék) | 98386 | 30 | ||
Női hosszú ujjú póló | 98388 | 21 | ||
Női póló gallérral (sárga) | 98390 | 14 | ||
Női póló gallérral (kék) | 98392 | 14 | ||
934 | Egyenruha jellegű | Férfi téli dzseki | 93400 | 102 |
Xxxxx xxxxxx, vászon | 93405 | 49 | ||
Férfi nadrág, vászon | 93410 | 27 | ||
Férfi mellény, vászon | 93415 | 24 | ||
Férfi melles nadrág | 93420 | 45 | ||
Férfi esőkabát (munka) | 93425 | 56 | ||
Hosszú pamut alsónadrág | 93430 | 15 | ||
Női téli dzseki | 93440 | 100 | ||
Női dzseki, vászon | 93445 | 52 | ||
Női nadrág, vászon | 93450 | 22 | ||
Női mellény, vászon | 93455 | 21 | ||
Női melles nadrág | 93460 | 46 | ||
Női esőkabát (munka) | 93465 | 56 | ||
Kék téliesített sapka | 93480 | 16 | ||
Kék vászon sapka | 93485 | 12 | ||
Férfi vászon nadrág(lecippzárazható szár) | 93490 | 41 |
A / 2. sz. melléklet
Munkaköri csoportok, kódszám, éves keret
I. Számú munkaköri csoport:
Munkakör Vezénylő tiszt Oktatótiszt* Vonali oktató Állomásfőnök I-III
Forgalmi Csomópont vezető Forgalmi koordinátor I-II. Gyermekvasúti állomásfőnök Gyermekvasúti üzemmérnök Gyermekvasúti vezető jegyvizsgáló
Éves keret (pont) | férfi | női |
274 | 279 | |
vonatmenesztéssel megbízottak részére | 280 | 285 |
ruhadarab | férfi | női | ||
(kódszám) | téli | nyári | téli | nyári |
télikabát | 97900, 97905 | 98100, 98105 | ||
esőkabát | 98340 98345 | 98350 98355 | ||
zakó/blézer | 97920 | 98020 | 98115 | 98215 |
mellény kötött / szövet, kötött pulóver | 98360 | 98055 98364 | 98155 98380 | 98255 98384 |
nadrág) szoknya | 97940 | 98040 | 98140 98145 98165 | 98240 98245 98265 |
3 db rövid ujjú ing/ blúz | 98080 98085 | 98280 98285 | ||
3 db hosszú ujjú ing/blúz | 97980 97985 | 98180 98185 | ||
nyakkendő) sál/kendő | 98300 | 98301 98302 | ||
sapka | 98330 | 98335 ** | 98330 | 98335 ** |
cipő átmeneti | 98098 | 98295 98298 | ||
cipő | 97993 | 98093 | 98193 | 98290 98293 |
Az egy ruhadarabhoz tartozó több kódszám választási lehetőséget jelent.
* Csak a Pályavasúti Üzletág állományában levő oktatótisztek
** Xxxx xxxxxxxxxxxxxxxxx megbízottak választhatják
II. Számú munkaköri csoport:
Munkakör
Forgalmi szolgálattevő
Forgalmi szolgálattevő gyakornok Tartalékos Forgalmi szolgálattevő Rendelkező forgalmi szolgálattevő* Külsős forgalmi szolgálattevő Külsős forgalmi szolgálattevő
gyakornok
Váltóállító táblakezelő ** Állomási kapus Főrendelkező*
Forgalmi üzemmérnök
Térfőnök*
Tartalékos térfőnök*** Ügyeletes tiszt
Naplózó forgalmi szolgálattevő Naplózó forgalmi szolgálattevő gyakornok
Forgalmi technológiai szakelőadó I. Személygépkocsi vezető*
Forgalmi mérnök gyakornok Távkezelt állomások forgalomirányítója**** Állomáskezelő
Éves keret (pont) | férfi | női |
267 | 274 | |
vonatmenesztéssel megbízottak részére | 273 | 280 |
ruhadarab (kódszám) | férfi | női | ||
téli | nyári | téli | nyári | |
télikabát | 97910 | 98110 | ||
esőkabát | 98340 98345 | 98350 98355 | ||
zakó/blézer | 97920 | 98020 | 98115 | 98215 |
mellény kötött/szövet; kötött pulóver | 98360 | 98055 98364 | 98380 | 98255 98384 |
nadrág) szoknya | 97940 | 98040 93490* | 98140 98145 98165 | 98240 98245 98265 |
3 db rövid ujjú ing/ blúz | 98080 98085 | 98280 98285 | ||
3 db hosszú ujjú ing/blúz | 97980 97985 | 98180 98185 | ||
nyakkendő) sál/kendő | 98300 | 98301 98302 | ||
sapka | 98330 | 98335 ***** | 98330 | 98335 ***** |
cipő átmeneti | 98098 | 98295 98298 | ||
cipő | 97993 | 98093 | 98193 | 98290 98293 |
Az egy ruhadarabhoz tartozó több kódszám választási lehetőséget jelent.
Csak a *-al megjelölt munkakörökben választható a férfi vászon nadrág lecippzárazható szárral (kód: 93490)
** A **-al megjelölt munkakörben választható a férfi vászon nadrág lecippzárazható szárral (kód: 93490), de „vo- natfogadási” kötelezettség esetén fel kell cippzározni a szárát a munkakört betöltőnek
*** A ***-al megjelölt munkakörben csak azon szolgálatban engedélyezett a férfi vászon nadrág lecippzárazható szárral (kód: 93490), viselete, amikor egész alakos vonatfogadási és személyes „menesztési” kötelezettség a munka- kört betöltő részére előírva nincs
**** A ****-al megjelölt munkakörben csak akkor választható a férfi vászon nadrág lecippzárazható szárral (kód: 93490), ha nincsen”vonatmenesztési” kötelezettsége a munkakört betöltőnek
*****Xxxx xxxxxxxxxxxxxxxxx megbízottak választhatják
III. Számú munkaköri csoport:
Munkakör
Mozdonyvezető
293
Éves keret (pont)
ruhadarab (kódszám) | férfi | |
téli | nyári | |
télikabát | 97910 | |
esőkabát | 98340 98345 | |
kötött xxxxxxx ; kötött pulóver | 98364 98360 | |
szövet nadrág / vá- szon nadrág (lecippzárazható szárral) | 97940 | 98040 93490 |
dzseki | 97935 | 98035 |
2 db rövid ujjú póló | 98370 98372 98376 | |
2 db hosszú ujjú póló | 98366 98368 | |
hosszú ujjú ing | 97985 | |
rövid ujjú ing | 98085 | |
nyakkendő | 98300 | |
sapka | 98320 | 98325 |
cipő átmeneti | 98098 | |
cipő | 97993 | 98093 |
Téli cipő helyett surranó igényelhető.
Az egy ruhadarabhoz tartozó több kódszám választási lehetőséget jelent.
Az éves keret terhére 1 db munkásöltöny igényelhető, melynek pontértéke 33.
IV. Számú munkaköri csoport:
Munkakör Főpályamester Felügyeleti pályamester TEB vonalellenőr Mester
Beosztott mester
Éves keret (pont) | férfi | női |
219 | 216 |
ruhadarab (kódszám) | férfi | női | ||
téli | nyári | téli | nyári | |
télikabát | 93400 | 98110 | ||
esőkabát | 93425 | 93465 | ||
xxxxxxx; kötött pulóver | 98364 98360 | 93415 | 98384 98380 | 93455 |
2 db nadrág) szoknya | 97940 | 98040 93410 | 98140 98145 98165 | 98240 98245 98265 93450 |
2 db hosszú pamut alsónadrág | 93430 | 93430 | ||
dzseki | 93405 | 93445 | ||
3 db póló rövid ujjú | 98370 98372 98376 | 98390 98392 | ||
3 db hosszú ujjú póló | 98366 98368 | 98386 98388 | ||
sapka | 93480 | 93485 | 93480 | 93485 |
cipő átmeneti | 98098 | 98295 98298 | ||
cipő | 97993 | 98093 | 98193 | 98290 98293 |
Az egy ruhadarabhoz tartozó több kódszám választási lehetőséget jelent.
V. Számú munkaköri csoport:
Munkakör
Váltókezelő, vonóvezetékes * Váltókezelő, helyszíni állítású Váltókezelő,elektrodinamikus* Váltókezelő gyakornok Tartalékos váltókezelő
Vezető váltókezelő * Sorompókezelő * Térközőr, vonatjelentő őr *
Gyermekvasúti vezető váltókezelő
Éves keret (pont) | férfi | női |
219 | 205 |
ruhadarab (kódszám) | férfi | női | ||
téli | nyári | téli | nyári | |
télikabát | 93400 | 93440 | ||
esőkabát | 93425 | 93465 | ||
2db nadrág | 93410 93420 93490* | 93450 93460 | ||
2 db hosszú alsó nadrág | 93430 | 93430 | ||
dzseki | 93405 | 93445 | ||
3db póló rövid ujjú | 98370 98372 98376 | 98390 98392 | ||
3 db póló hosszú ujjú | 98366 98368 | 98386 98388 | ||
sapka | 93480 | 93485 | 93480 | 93485 |
cipő átmeneti | 98098 | 98295 98298 | ||
cipő | 97993 | 98093 | 98193 | 98290 98293 |
Téli cipő helyett surranó igényelhető
Az egy ruhadarabhoz tartozó több kódszám választási lehetőséget jelent.
* Csak a *-al megjelölt munkakörökben választható a férfi vászon nadrág lecippzárazható szárral (kód: 93490)
B.
A MÁV Zrt. munkaruházati juttatásának általános szabályai
1. Ezen szabályok kiterjednek a MÁV Zrt. valamennyi szervezeti egységére, a Kollektív Szerződés 4. sz. mellék- letének B/1 számú mellékletében felsorolt munkaköröket betöltő munkavállalókra.
2. A B/1. számú mellékletben felsorolt és kódszámmal megjelölt rendszeresített ruhadarabokon kívül más ruha- darabokat és lábbeliket munkaruhaként utalványozni nem szabad.
3. A munkavállaló abban a negyedévben válik ruházat- ra jogosulttá, amikor ezen melléklet B/1. számú mellékle- tében felsorolt munkakörbe besorolásra kerül.
4. A B/1.számú mellékletben lévő munkakörökben, ahol a munkakör betöltője nő és férfi is lehet, ott a férfi ruhadarabok női megfelelőjét kell a női munkavállalók esetén alkalmazni.
5. Az egyen- vagy formaruha ellátásban részesülő munkavállalók részére nem rendszeresíthető munkaruha ellátás.
6. A szakmunkástanulókat a gyakorlati képzés idejére munkaruházattal kell ellátni. Részükre a munkaruha jut- tatás fajtája, kihordási ideje és mennyisége, a képző in- tézmény vezetője által kiadott utasítás szerint történik.
7. A ruházaton a Ruházati Arculati Kézikönyvben meghatározott jelzések viselhetők.
8. Amennyiben a munkakörülmények biztonsági szempontból indokolják, a Munkavédelmi Szabályzat Helyi függelékében a megfelelő kiegészítő ruha ellátást biztosítani kell.
9. A munkavállaló a kiszolgálás negyedévét megelőzően legalább 90 nappal a méretre vonatkozó módosítással élhet.
10. Munkakör változás esetén a ruházati ellátásra vo- natkozó szabályokat a hatályos végrehajtási utasítás tar- talmazza.
11. Azon munkavállalók számára, akik részére különle- ges méretű ruha szükséges, méretvételi lapot kell átadni.
12. A munkavállaló köteles a jelen mellékletben előírt, és részére szabályszerűen átadott és átvett ruházatban munkát végezni, valamint az általa megigényelt ruházatot átvenni. Az átvétel helyén a munkáltató helyiséget biztosít a ruházatot tartalmazó csomagok átadásához, átvételéhez és az esetleges próbalehetőséghez. Ha a munkavállaló
neki felróható okból három alkalommal történt kiértesí- tést követően sem veszi át a ruházatot, illetve nem viseli azt, valamint a ruházat cseréje méretkifogás esetén a munkavállalónak felróható okból szükséges, így munka- körének ellátása veszélybe kerül, a munkáltatói jogkör- gyakorlója a Kollektív Szerződés. 3. számú mellékletében foglaltak alapján eljárást kezdeményezhet. A munkaválla- ló felelőssége a ténylegesen okozott kár mértékéig terjed.
13. A ruházat, valamint a lábbelik kiosztása, átvétele alkalmával azok használhatóságáról és állapotáról a munkavállaló köteles meggyőződni és kifogásait az áta- dóval azonnal közölni a „Reklamációs adatlapon”.
14. Garanciális időn belüli panasz esetén a ruha ügyin- tézői feladatokkal megbízott munkatárs soron kívül in- tézkedik a munkavállaló részére új ruhadarab igénylésé- ről. A garanciális idő ruházat esetében egy hónap, lábbeli esetében nyolc hónap. Amennyiben gyári mérethibás a ruhadarab, az minőségi kifogásnak minősül. A ruhaügy- intézői feladatokkal megbízott munkatárs nevét és elér- hetőségét a munkáltatói jogkörgyakorló évente a helyben szokásos módon a munkavállalók tudomására hozza.
15. Ha a ruházat átvételére a munkavállalónak fel nem róható okból nem került sor, a később erre fordított időt munkaidőként kell elszámolni.
16. Amennyiben a munkavállaló a részére megfelelő méretű és minőségileg hibátlan ruhadarabokat nem veszi át, akkor két tanú jelenlétében jegyzőkönyvet kell felven- ni ennek tényéről a későbbi jogtalan követelések megelő- zése érdekében.
17. A ruházat elvesztését, megrongálódását – amennyi- ben a ruhadarab pótlása szükségszerű – a munkavállaló köteles a szolgálati felettesének azonnal jelenteni, arról jegyzőkönyvet kell felvenni.
18. A munkavállaló által átvett ruházat a viselési idő lejártáig a MÁV Zrt. tulajdonát képezi, a viselési idő le- teltével a munkavállaló tulajdonába megy át.
19. A munkavállaló által átvett ruházat tisztítása és karbantartása a munkavállaló kötelessége.
20. Munkaviszony megszüntetés vagy megszűnés ese- tén a munkavállaló a használatában lévő munkaruházatát térítésmentesen megtarthatja.
21. Az egy évet meghaladó folyamatos, megszakítás nélküli távollét (betegség (munkabaleset kivételével), GYES, GYED, szülési szabadság, fizetés nélküli szabad- ság) időtartamával a viselési időt meg kell hosszabbítani.
22. Egyebekben az munkaruházat igénylésének, ki- szolgálásának rendjét utasítás tartalmazza.
B/1. számú melléklet
Lásd külön lapon!
5. számú melléklet a MÁV Zrt. Kollektív Szerződéséhez
A kereskedelmi szolgálatot ellátók jegyeladási jutaléka
1. Jegyeladási jutalék az alábbi jogcímeken fizethető:
a) helyi forgalmú bárca- és kéregjegy bevétel (gépi jegykiadásnál is),
b) helyi forgalmú űrjegy és reformjegy bevétel,
2. Jegyeladási jutalékra jogosult a jegyeladást rendszeresen végző forgalmi személyzet.
3. A jegyeladási jutalék összegét az alábbiak szerint kell megállapítani.
Forgalmi személyzet által rendszeresen végzett jegyeladási tevékenység esetén az elért bevételek után | 2,0%, de legalább 500 Ft/hó |
Forgalmi személyzet által végzett számadói tevékenység során a főszámadás 301. kódszáma alatt beállított havi készpénzbe- szállítás összege után | 0,2%, de legalább 1.000 Ft/hó |
6. számú melléklet
a MÁV Zrt. Kollektív Szerződéséhez
A 46. § hatálya alá tartozó munkakörök
állomásfőnök (rendszeres forgalmi szolgálattevői köte- lezettséggel)
állomáskezelő (rendszeres forgalmi szolgálattevői kö- telezettséggel)
darukezelő (Záhony) darukötöző (Záhony) egyéb vasúti járművezető
elektrodinamikus váltókezelő féklakatos
forgalmi szolgálattevő főrendelkező
gurításvezető
helyszíni állítású váltókezelő jegyvizsgáló
kiemelt tolatásvezető kiemelt váltókezelő kirakó
kisgép-, berendezéskezelő (Záhony) kocsimester
kocsirendező kocsivizsgáló
könnyűgépkezelő (Záhony)
különleges vasúti járművezető
mozdony segédkezelő (bármely szolgálati ágnál) mozdonyvezető (bármely szolgálati ágnál) nehézgépkezelő (Záhony)
rendelkező forgalmi szolgálattevő sarus
sarus csapatvezető sorompókezelő
szállító-rakodómunkás (Záhony) targoncavezető
tartalékos térfőnök
tartalékos vonali tolatásvezető térfőnök
térközőr, vonatjelentő őr tolatásvezető
vágányfék kezelő vezető jegyvizsgáló vezető váltókezelő vonalgondozó vonali kocsirendező vonali tolatásvezető vonatfel-, és átvevő
vonatkezelő, -levelező vonóvezetékes váltókezelő vontatási vonatkísérő
7. számú melléklet
a MÁV Zrt. Kollektív Szerződéséhez
Azon munkakörök felsorolása, amelyeket betöltő munkavállalók szokásosan a telephelyen kívül végzi a munkáját
alállomási műszerész alállomás karbantartó általános betanított munkás
általános karbantartó szakmunkás általános segédmunkás áramellátó műszerész
beosztott mester (biztosítóberendezési,energiaellátási, alállomási, távközlő, felsővezetéki)
biztonsági szakértő biztosítóberendezési betanított munkás biztosítóberendezési lakatos biztosítóberendezési műszerész biztosítóberendezési technikus digitális gyengeáramú műszerész digitális hibaelhárító mérnök előmunkás (pályás, hidász) fejlesztőmérnök
felügyeleti pályamester (pályás, hídász) főpályamester (pályás, hidász)
gépész technikus gépkocsivezető (személy, teher)
gépkocsivezető-balesetvizsgáló asszisztens hídszerkezet karbantartó
hídvizsgáló lakatos hídvizsgáló szakmunkás hídvizsgáló technikus humánpartner iparvágány szakelőadó
kábel – és hálózatszerelő betanított munkás kábel-és hálózatszerelő
kitérő lakatos könnyűgépkezelő környezetvédelmi szakelőadó környezetvédelmi szakértő
különleges gépjárművezető
különleges vasúti járművezető külsőtéri szerkezet mázoló leltárellenőrzési szakelőadó leltározó
leltározó szakelőadó levelező-gépkocsivezető mérőkocsi üzemeltető
mester (energiaellátási, alállomási,távközlő, felsővezetéki, biztosítóberendezési) minőségügyi szakértő
mozdonyvezető munkabiztonsági szakelőadó munkabiztonsági szakértő műszaki ellenőr
műszaki előadó műszaki szakelőadó műszaki szakértő nehézgépkezelő
pályafenntartási technikus pályamunkás (betanított munkás) pályamunkás (szakmunkás) rendszermérnök
szakaszmérnök (pályás, hidász, gépész, TEB) szakaszmérnökség vezető
tartalékos vonali tolatásvezető távközlő betanított munkás távközlő műszerész
távközlő technikus
távközlő-, és biztosítóberendezési műszerész TEB rendszerszakértő
technológiai rendszerszakértő területi mérnök (PML, TEB) területi forgalmi szakelőadó tűzvédelmi szakértő
utazó levelező
üzembiztonsági szakértő üzemfelügyeleti ellenőr vagyonvédelmi koordinátor váltótisztító
vasútépítő-karbantartó szakmunkás vasúti jármű (TVG) vezető
védelmi szakértő vegyvédelmi szakértő
vezető jegyvizsgáló (Gyermekvasút) vezetőmérnök
villamoshálózat felmérő vizsgabiztos
vonalellenőr (TEB, gépész), vonalgondozó (betanított munkás) vonalgondozó (szakmunkás) vonali kocsirendező
vonali oktató vonali tolatásvezető vonalkezelő
vonalkezelő szakaszmérnökség vezető
8. számú melléklet
a MÁV Zrt. Kollektív Szerződéséhez
Azon vonalszakaszok és munkakörök felsorolása, amelyek az Mt. 117/A.§ (1) bek. d) pontjának hatálya alá tartozó munkakörök a napi beosztás szerinti munkaidő korlátozása szempontjából
Az Mt. 117/A.§ (1) bek. d) pontja szerinti zavartalan közlekedést biztosító munkakörök jegyzéke
biztosítóberendezési diszpécser biztosítóberendezési lakatos biztosítóberendezési műszerész elektrikus II-III.
forgalmi szolgálattevők forgalmi vonalirányító gurításvezető
gurítóberendezés-kezelő hálózati főüzemirányító hangosbemondó
kábel-, és hálózatszerelő
kocsirendező
KÖFI üzemeltetési szakértő pályavasúti diszpécser sarus
sarus csapatvezető sorompókezelő tartalékos térfőnök
tartalékos vonali tolatásvezető távkezelt állomások forgalomirányítója távközlési diszpécser
térfőnök térközőr
területi főüzemirányító tolatásvezető, kocsimester ügyeletes tiszt
vágányfék kezelő váltókezelők vezető váltókezelő
vonali kocsirendező vonali tolatásvezető vonatfel-átvevő vonatjelentő őr
Az Mt. 117/A.§ (1) bek. d) pontjának hatálya alá tartozó, a nemzetközi vasúti személyszállítással, valamint belföldi és nemzetközi árufuvarozással érintett vasúti vonalak jegyzéke
Fővonalként üzemeltetett vasútvonalak (F.2.Forgalmi Utasítás Függelékei 1 sz. függelék | Nemzetközi személyszállítás | nemzetközi árufuvarozás |
Budapest Keleti pu. – Győr – Hegyeshalom oh. és az ebből kiágazó vonalak: | X | X |
a) Szárligeti elágazás – Felsőgalla – Tatabányai elága- zás; | ||
b) Komárom – Országhatár; | X | X |
c) Győr – Szombathely – (Szentgotthárd oh. Gysev) | X | X |
d) Győr – Sopron oh.; | Xxxxx | Xxxxx |
e) Hegyeshalom – Rajka oh.; | X | X |
f) Hegyeshalom – Porpác. | X | |
Budapest Keleti pu. – Hatvan – Miskolc Tiszai pu. – Szerencs – Nyíregyháza és az ebből kiágazó vonalak: | X | X |
a) Rákos – Újszász – Szolnok; | X | X |
b) Hatvan – Somoskőújfalu oh.; | X | X |
c) Hatvan – Újszász; | X | X |
d) Nyékládháza – Tiszapalkonya-Erőmű; | X | |
e) Miskolc-rendező pu. – Miskolc Gömöri pu.; | X | |
f) Miskolc-rendező pu. – Miskolc Tiszai pu.; | (X) | X |
g) Miskolc Tiszai pu. – Bánréve oh; | (X Bánréve-Bánréve oh.) | X |
h) Felsőzsolca – Hidasnémeti oh; | X | X |
i) Mezőzombor – Sátoraljaújhely oh. | X | X |
Fővonalként üzemeltetett vasútvonalak (F.2.Forgalmi Utasítás Függelékei 1 sz. függelék | Nemzetközi személyszállítás | nemzetközi árufuvarozás |
Budapest Nyugati pu. – Szob oh. vonal. | X | X |
Budapest Nyugati pu. – Cegléd – Szolnok – Záhony oh. és az ebből kiágazó vonalak: | X | X |
a) Cegléd – Szeged; | X | |
b) Szajol – Békéscsaba – Lőkösháza oh.; | X | X |
c) Püspökladány – Biharkeresztes oh.; | X | X |
d) Debrecen – Nyírábrány oh. | X | X |
Budapest Ferencváros – Kelebia oh. és az ebből ki- ágazó vonalak: | X | X |
a) Kiskunhalas – Kiskunfélegyháza; | X | |
b) Kiskunhalas – Bácsalmás – Baja – Bátaszék. | ||
Budapest Déli pu. – Székesfehérvár – Murakeresztúr oh. és az ebből kiágazó vonalak: | X | X |
a) Székesfehérvár – Komárom; | X | |
b) Székesfehérvár – Celldömölk; | X | X |
c) Balatonszentgyörgy – Tapolca; | ||
d) Murakeresztúr – Gyékényes. | X | X |
Boba – Ukk – Zalaszentiván – Zalaegerszeg – Zalalövő – Bajánsenye oh. és az ebből kiágazó vona- lak: | X | X |
a) Szabadbattyán – Tapolca – Ukk; | ||
Budapest Kelenföld – Pusztaszabolcs – Gyékényes oh. és az ebből kiágazó vonalak: | X | X |
a) Érd elágazás – Tárnok; | X | X |
b) Pusztaszabolcs – Dunaújváros; | X | |
c) Dombóvár – Szentlőrinc – Pécs – Magyarbóly oh. | X | X |
Szombathely – Nagykanizsa. | X | X |
Bánréve – Ózd. | ||
Szeged – Békéscsaba – Kötegyán oh. | ||
a) Szeged-Algyő | X | |
b) Békéscsaba – Kötegyán oh. | X | |
A budapesti körvasutak alábbi vonalrészei: |
Fővonalként üzemeltetett vasútvonalak (F.2.Forgalmi Utasítás Függelékei 1 sz. függelék | Nemzetközi személyszállítás | nemzetközi árufuvarozás |
a) Kőbánya felső pu. – Kőbánya kiágazás – Rákos el- ágazás – Budapest Angyalföldi elágazás – Rákosrendező; | X | X |
b) Budapest Angyalföldi elágazás – Rákospalota- Újpest; | X | X |
c) Rákos – Rákos elágazás. | X | X |
A budapesti összekötő vágányok közül az alábbiak: | ||
a) Budapest Ferencváros – Kőbánya felső pu.; | X | |
b) Budapest Ferencváros – Kőbánya-Kispest; | X | |
c) Budapest Józsefváros – Kőbánya felső pu.; | ||
d) Budapest Józsefváros – Budapest Ferencváros; | ||
e) Budapest Józsefváros – Kőbánya elágazás – Buda- pest Ferencváros; | ||
f) Kőbánya teher pu. – Kőbánya felső pu.; | ||
g) Kőbánya felső pu. – Kőbánya kiágazás – Rákos; | X | |
h) Rákosrendező – Városliget elágazás. | ||
Nem fővonalak | ||
Esztergom-Almásfüzitő | X | |
Gyékényes-Pécs | X | |
Nógrádszakál-Ipolytarnóc | X | |
Mátészalka-Tiborszállás | X | |
Szeged-Röszke | X |
9. számú melléklet
a MÁV Zrt. Kollektív Szerződéséhez
Azon munkakörök és tevékenységek felsorolása, amelyeket ellátó munkavállalók gondatlan károkozásuk esetén 3 havi átlagkeresetük mértékéig marasztalhatóak
Valamennyi a MÁV Zrt-nél készpénzzel, illetve bank- kártyával kapcsolatos tevékenységet végző munkakör (pénztáros, bankszámlák kezelői, bankszámlák felett rendelkezni jogosultak)
Pályavasúti Üzletágnál:
állomásfőnök I-II-III.
alosztályvezető (nem jogkörgyakorló) általános ügyviteli előadó
elemző-gazdálkodási szakelőadó III. gazdálkodási koordinátor szakaszmérnökség vezető
területi mérnök (TEB, PML) vonalkezelő szakaszmérnökség vezető vezetőmérnök.
Társasági szolgáltatás Igazgatóságnál:
kiemelt beruházási projektkoordinátor logisztikai szakelőadó
raktározási irányító leltárellenőr
Jogi Igazgatóságnál:
az ÜDSZSZ vezetője
az ÜDSZSZ központ, illetve csoportjának vezetői
Belső Ellenőrzési Főosztály:
osztályvezető
Portfolió-gazdálkodási Igazgatóságnál:
portfolió fejlesztési és értékesítési osztályvezető portfolió kezelési osztályvezető portfoliófejlesztési szakértő II. portfolióhasznosítási szakértő
Pénzügyi Igazgatóság:
spot, határidős ügyletek megkötői
adószakértők, és az adóbevallásért felelős munkaválla- lók
hitelfelvétellel és hitelállomány kezelésével foglalkozó munkavállalók
10. számú melléklet a MÁV Zrt. Kollektív Szerződéséhez
A 40.§ 4. pontjának hatálya alá tartozó állomások és munkakörök felsorolása
(a fel nem sorolt állomásokon vagy munkakörökben a munkaközi szünetek egybefüggő kiadása kötelező!)
vonal sorszám | Szolgálati hely | munkakörök |
1 | Budapest-Ferencváros | Közbeváltó elmaradása esetén: főrendelkező, forgalmi szolgálattevő (táblakezelő) |
naplózó forgalmi szolgálattevő, forgalmi szolgálattevő (engedélyes), külső forgalmi szolgálattevő | ||
Budapest-Kelenföld | Közbeváltó elmaradása esetén: főrendelkező, rendelkező forgalmi szol- gálattevő, naplózó forgalmi szolgálattevő | |
külső forgalmi szolgálattevő | ||
Budapest-Keleti | Közbeváltó elmaradása esetén: főrendelkező, rendelkező forgalmi szol- gálattevő (táblakezelő) | |
Komárom | Közbeváltó elmaradása esetén: főrendelkező, külső forgalmi szolgálat- tevő (engedélyes) | |
Győr | Közbeváltó elmaradása esetén: főrendelkező, forgalmi szolgálattevő (táblakezelő) | |
Hegyeshalom | Közbeváltó elmaradása esetén: főrendelkező, rendelkező forgalmi szol- gálattevő (táblakezelő) | |
30 | Székesfehérvár | Közbeváltó elmaradása esetén: főrendelkező, elektrodinamikus váltó- kezelő, külső forgalmi szolgálattevő (engedélyes) |
I. torony külső forgalmi szolgálattevő III. torony külső forgalmi szolgálattevő | ||
40a | Budapest-Déli | Közbeváltó elmaradása esetén: főrendelkező, II. torony vezető váltóke- zelő, I-II. torony forgalmi szolgálattevő, váltókezelő |
70 | Budapest-Nyugati | Közbeváltó elmaradása esetén: főrendelkező, forgalmi szolgálattevő (táblakezelő) |
II. torony forgalmi szolgálattevő, váltókezelő, kocsimester | ||
70 | Rákosrendező | nincs |
rendelkező forgalmi szolgálattevő, külső forgalmi szolgálattevő, vezető váltókezelő, | ||
80 | Hatvan | Közbeváltó elmaradása esetén: főrendelkező, forgalmi szolgálattevő, (táblakezelő) |
Miskolc | Közbeváltó elmaradása esetén: főrendelkező, rendelkező forgalmi szol- gálattevő, forgalmi szolgálattevő (táblakezelő) | |
III. őrhely forgalmi szolgálattevője | ||
100 | Szolnok | Közbeváltó elmaradása esetén: főrendelkező, rendelkező forgalmi szol- gálattevő, (táblakezelő) |
100 | Debrecen | Közbeváltó elmaradása esetén: főrendelkező, forgalmi szolgálattevő (táblakezelő) |
Nyíregyháza | Közbeváltó elmaradása esetén: főrendelkező | |
1 | Budaörs | rendelkező forgalmi szolgálattevő |
Biatorbágy | forgalmi szolgálattevő | |
Herceghalom | forgalmi szolgálattevő | |
Bicske | forgalmi szolgálattevő |
vonal sorszám | Szolgálati hely | munkakörök |
Szárliget | forgalmi szolgálattevő | |
Tatabánya | rendelkező forgalmi szolgálattevő | |
Tata | forgalmi szolgálattevő | |
Almásfüzitő | rendelkező forgalmi szolgálattevő, (táblakezelő) forgalmi szolgálattevő | |
Ács | forgalmi szolgálattevő | |
Nagyszentjános | forgalmi szolgálattevő | |
Győrszentiván | forgalmi szolgálattevő | |
Győr-rendező | rendelkező forgalmi szolgálattevő | |
Öttevény | forgalmi szolgálattevő | |
Lébény-Mosonszentmiklós | forgalmi szolgálattevő | |
Kimle | forgalmi szolgálattevő | |
Mosonmagyaróvár | forgalmi szolgálattevő | |
Hegyeshalom | rendelkező forgalmi szolgálattevő | |
2 | Esztergom | forgalmi szolgálattevő |
Esztergom – Kertváros | forgalmi szolgálattevő | |
Dorog | forgalmi szolgálattevő, váltókezelő | |
10 | Győrszabadhegy | forgalmi szolgálattevő |
25 | Őriszentpéter | forgalmi szolgálattevő |
30a | Budafok-Albertfalva | forgalmi szolgálattevő, váltókezelő |
Nagytétény | forgalmi szolgálattevő, váltókezelő | |
Érd-alsó | forgalmi szolgálattevő | |
Tárnok | forgalmi szolgálattevő, váltókezelő | |
Martonvásár | rendelkező forgalmi szolgálattevő | |
Kápolnásnyék | rendelkező forgalmi szolgálattevő, váltókezelő | |
Gárdony | rendelkező forgalmi szolgálattevő | |
Dinnyés | rendelkező forgalmi szolgálattevő | |
30 | Szabadbattyán | rendelkező forgalmi szolgálattevő |
Fonyód | forgalmi vonalirányító (KÖFI) | |
40a | Budafok – Háros | rendelkező forgalmi szolgálattevő, váltókezelő |
Nagytétény – Diósd | forgalmi szolgálattevő, váltókezelő | |
Érd-elágazás | forgalmi szolgálattevő | |
Érd | forgalmi szolgálattevő, váltókezelő | |
Százhalombatta | forgalmi szolgálattevő, váltókezelő | |
Dunai Finomító | rendelkező forgalmi szolgálattevő | |
Ercsi | forgalmi szolgálattevő, váltókezelő | |
Iváncsa | forgalmi szolgálattevő, váltókezelő | |
Pusztaszabolcs | rendelkező forgalmi szolgálattevő, váltókezelő, külső forgalmi szolgá- lattevő | |
40 | Dombóvár | főrendelkező, I. és II. sz. állítóközpont vezető váltókezelő |
41 | Kaposvár | rendelkező forgalmi szolgálattevő |
Gyékényes | rendelkező forgalmi szolgálattevő | |
46 | Bátaszék | forgalmi szolgálattevő |
vonal sorszám | Szolgálati hely | munkakörök |
70 | Rákospalota – Újpest | rendelkező forgalmi szolgálattevő, külső forgalmi szolgálattevő, váltó- kezelő |
Dunakeszi | forgalmi szolgálattevő | |
Göd | forgalmi szolgálattevő | |
Vác | rendelkező forgalmi szolgálattevő, külső forgalmi szolgálattevő, vezető váltókezelő, II. őrhely váltókezelő | |
Verőce | forgalmi szolgálattevő | |
71 | Veresegyház | Távkezelt állomások forgalomirányítója |
Vácrátót | forgalmi szolgálattevő, | |
80 | Kőbánya- Felső | rendelkező forgalmi szolgálattevő, I.-II. torony külső forgalmi szolgá- lattevő és váltókezelő |
Rákos | rendelkező forgalmi szolgálattevő, külső forgalmi szolgálattevő | |
Pécel | forgalmi szolgálattevő | |
Isaszeg | forgalmi szolgálattevő | |
Gödöllő | forgalmi szolgálattevő | |
Aszód | forgalmi szolgálattevő | |
Tura | forgalmi szolgálattevő | |
Hort-Csány | forgalmi szolgálattevő | |
Vámosgyörk | rendelkező forgalmi szolgálattevő | |
Ludas | forgalmi szolgálattevő | |
Nagyút | forgalmi szolgálattevő | |
Kál-Kápolna | rendelkező forgalmi szolgálattevő | |
Füzesabony | rendelkező forgalmi szolgálattevő, külső forgalmi szolgálattevő | |
Mezőkövesd | forgalmi szolgálattevő | |
Mezőkeresztes- Mezőnyárád | forgalmi szolgálattevő | |
Emőd | forgalmi szolgálattevő | |
Nyékládháza | rendelkező forgalmi szolgálattevő | |
Felsőzsolca | rendelkező forgalmi szolgálattevő, külső forgalmi szolgálattevő | |
Hernádnémeti-Bőcs | forgalmi szolgálattevő | |
Taktaharkány | forgalmi szolgálattevő | |
Szerencs | rendelkező forgalmi szolgálattevő, külső forgalmi szolgálattevő | |
Mezőzombor | forgalmi szolgálattevő | |
Sátoraljaújhely | forgalmi szolgálattevő | |
86 | Maklár | forgalmi szolgálattevő |
100 | Városliget- Elágazás | forgalmi szolgálattevő |
Kőbánya – Teher | rendelkező forgalmi szolgálattevő, váltókezelő | |
Kőbánya-Kispest | rendelkező forgalmi szolgálattevő | |
Pestszentlőrinc | forgalmi szolgálattevő | |
Szemeretelep | váltókezelő | |
Vecsés | forgalmi szolgálattevő | |
Üllő | forgalmi szolgálattevő | |
Monor | forgalmi szolgálattevő |
vonal sorszám | Szolgálati hely | munkakörök |
Pilis | forgalmi szolgálattevő | |
Albertirsa | forgalmi szolgálattevő | |
Ceglédbercel-Cserő | forgalmi szolgálattevő | |
Cegléd | rendelkező forgalmi szolgálattevő, | |
Abony | forgalmi szolgálattevő | |
Szajol | rendelkező forgalmi szolgálattevő | |
Törökszentmiklós | forgalmi szolgálattevő, váltókezelő | |
100 | Fegyvernek – Örményes | forgalmi szolgálattevő, váltókezelő |
Kisújszállás | rendelkező forgalmi szolgálattevő | |
Karcag | forgalmi szolgálattevő, váltókezelő | |
Püspökladány | rendelkező forgalmi szolgálattevő, külsős forgalmi szolgálattevő, | |
Kaba | forgalmi szolgálattevő | |
Hajdúszoboszló | forgalmi szolgálattevő | |
Ebes | forgalmi szolgálattevő | |
Debrecen | forgalmi vonalirányító (KÖFI) | |
Apafa | forgalmi szolgálattevő | |
Hajdúhadház | forgalmi szolgálattevő | |
Újfehértó | forgalmi szolgálattevő | |
Császárszállás | forgalmi szolgálattevő | |
Záhony | főrendelkező, külsős forgalmi szolgálattevő I. sz. őrhely, vezető váltó- kezelő XVIII. sz. őrhelyen | |
120 | Rákoshegy | forgalmi szolgálattevő |
Maglód | forgalmi szolgálattevő | |
Gyömrő | forgalmi szolgálattevő | |
Mende | forgalmi szolgálattevő | |
Sülysáp | forgalmi szolgálattevő | |
Tápiószecső | forgalmi szolgálattevő | |
Nagykáta | forgalmi szolgálattevő | |
Tápiószele | forgalmi szolgálattevő | |
Tápiógyörgye | forgalmi szolgálattevő | |
Újszász | (rendelkező) forgalmi szolgálattevő, váltókezelő | |
Tiszatenyő | forgalmi szolgálattevő | |
Mezőtúr | rendelkező forgalmi szolgálattevő | |
Békéscsaba | főrendelkező, külső forgalmi szolgálattevő | |
140 | Kecskemét | rendelkező forgalmi szolgálattevő, váltókezelő vonóvezetékes (delta) |
Kiskunfélegyháza | rendelkező forgalmi szolgálattevő | |
Szeged – Rendező | rendelkező forgalmi szolgálattevő, váltókezelő vonóvezetékes, váltóke- zelő helyszíni állítású | |
Szeged – Személy | külsős forgalmi szolgálattevő, vezető váltókezelő, | |
150 | Kelebia | rendelkező forgalmi szolgálattevő |
Kiskőrös | távkezelt állomások forgalomirányítója | |
Kiskunhalas | rendelkező forgalmi szolgálattevő | |
154 | Baja | forgalmi szolgálattevő |
11. számú melléklet
a MÁV Zrt. Kollektív Szerződéséhez
Azon munkakörök felsorolása, amelyek esetében 66 munkanap kiküldetés rendelhető el
Pályavasúti Üzletág:
állomásfőnök alosztályvezető
anyag-, és eszközkezelési szakelőadó
elemző-gazdálkodási szakelőadó (FO. felügyeleti al- osztály)
elemző-gazdálkodási szakelőadó értékesítő szakelőadó
fejlesztési koordinátor forgalmi koordinátor
forgalmi szabályozási szakelőadó forgalmi szakértő
forgalmi technológiai szakelőadó hálózati forgalmi szakértő határforgalmi koordinátor határkapacitási szakelőadó informatikai szakértő minőségügyi szakelőadó műszaki előadó
műszaki szakelőadó műszaki szakértő PML szakértő SZIR szakelőadó
SZIR-ZAIR szakelőadó területi értékesítési szakelőadó
területi forgalmi szakértő (vonalbiztos)
Jogi Igazgatóság:
adminisztrátor állomási levelező
általános ügyviteli előadó általános ügyviteli szakelőadó
MEGÁLLAPODÁS
A MÁV ZRT. 2010. ÉVI BÉRINTÉZKEDÉSEIRŐL ÉS A BÉREN KÍVÜLI JUTTATÁSOK FELTÉTELEIRŐL
2010. JANUÁR 16.
A MÁV Zrt. és az aláíró szakszervezetek megállapod- nak, hogy a Társaság 2010. évi bérintézkedéseit és a vá- lasztható béren kívüli juttatások feltételrendszerét a 6-17 MÁV Zrt. Munkaköri Kategóriába (a továbbiakban MMK) sorolt munkavállalók vonatkozásában az alábbi szabályok mentén határozzák meg.
A 2010. évi intézkedések
I. Bérintézkedés
II. Választható Béren Kívüli Juttatás
I. Bérintézkedés
Mértéke, és elemei:
A MÁV Zrt. az Országos Érdekegyeztető Tanács meg- állapodását alapul véve a 170.000 Ft/fő alatti besorolási bérrel rendelkező munkavállalók vonatkozásában az 1. számú mellékletben foglaltaknak megfelelő alapbéreme- lést hajt végre.
Vetítési alapja:
A bérfejlesztés 2009. december 31-én és 2010. január 1-én egyaránt statisztikai állományban, 170.000 Ft/fő alatti besorolási bérrel rendelkező teljes- és részmunka- időben foglalkoztatott munkavállalók 2009. december 31-i személyi alapbére.
A végrehajtás időpontja:
2010. január 1-jei hatállyal, a 2010. januári bérek kifi- zetésével együtt, a 2010. februári bérfizetési napon
További intézkedések:
A 2007-2010. évekre szóló középtávú együttműködési megállapodásnak megfelelően a munkaerőpiaci pozíció erősítése, az egyszerűbb, átláthatóbb működés hatékony- ságának növelése érdekében az aláíró felek az alábbiak- ban állapodnak meg.
▪ A személyi alapbér minimumok figyelembe veszik a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum megállapításáról szóló jogszabályokat.
▪ A sávminimumra való ráállás (alulról történő felzár- kóztatás) kötelező.
▪ Figyelemmel a kiemelt munkakörökre, valamint a MÁV-nál eltöltött munkaviszony időtartamára (5 év alatt,
5-15 év között, 15 év felett) a munkaköri kategóriákban 2010. évi ajánlott munkaköri bérrendszeri személyi alap- bér minimumok kerülnek meghatározásra (2. számú mel- léklet) szerint.
▪ Az állomások kategóriába besorolását az 5/2009. (VIII.28. MÁV Ért. 25.) ÜÁVIGH számú üzletági általá- nos vezérigazgató-helyettesi utasítás – a Forgalmi Főosz- tály szakmai irányítási körébe tartozó vonalhálózaton működő állomások, teljesítményhez kapcsolódó bevétel alapú kategóriába sorolásáról – tartalmazza.
▪ MÁV-nál eltöltött munkaviszonynak számít a mun- kavállaló személyi adatai között 2010. január 1-jén nyil- vántartott MÁV munkaviszony (MÁV munkaidő kezde- te), amely kizárólag a MÁV Zrt-nél vagy többségi tulaj- donú társaságainál eltöltött, a MÁV Zrt. által egyéni vagy kollektív megállapodással folyamatosnak elismert mun- kaviszonyt jelenti.
▪ A teljes munkaidős foglalkoztatású munkavállalók- ra, 38 óra heti kötelező munkaidő mellett a 2010. január 1-jétől hatályos személyi alapbér sávminimumokat és sávmaximumokat, illetve az ajánlott munkaköri bérrend- szeri személyi alapbér minimumokat a 2. számú mellék- let szerint kell alkalmazni.
▪ Részmunkaidős foglalkoztatás esetén a MMK-hoz rendelt személyi alapbérsávok minimum értékét a foglal- koztatás időarányában kell meghatározni.
A személyi alapbér megállapítása:
▪ Azon munkavállalók esetében, akik a munkakör be- töltéséhez szükséges követelményeknek nem felelnek meg a sávminimumon történik;
▪ Az újfelvételes munkavállalók tekintetében a sávmi- nimumon, vagy a besorolási és bérmegállapítási szabá- lyokat tartalmazó hatályos utasítás alapján a humánerő- forrás igazgató, illetve a főtevékenységi kör vezető jóvá- hagyásával történik a bérgazdálkodási kereteken belül;
▪ Azon, nem újfelvételes munkavállalók esetében, akik a munkakör betöltéséhez szükséges követelményeknek megfelelnek, legalább az ajánlott munkaköri bérrendsze- ri személyi alapbér minimumon történik a MÁV-nál el- töltött munkaviszony időtartamának megfelelően.
A MÁV Zrt-hez újonnan belépő, felsőfokú állami isko- lai végzettséggel (oklevéllel ill. diplomával) rendelkező pályakezdők minimális személyi alapbére:
▪ Főiskolai (bachelor) végzettség esetén 190.000 Ft/hó,
▪ egyetemi (master) végzettség esetén 220.000 Ft/hó;
II. A 2010. évi Választható Béren Kívüli Juttatások A VBKJ keretösszege 338.000 Ft/fő/év. Végrehajtása:
A választható béren kívüli juttatási rendszer részletes szabályait a Munkáltató a szakszervezetek egyetértésével kiadott végrehajtási utasításban szabályozza.
III. Záró rendelkezések
A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy amennyi- ben a 2010-re hatályos személyi jövedelem adó törvény megváltozik, a jelen megállapodásban foglaltakat újratár- gyalják.
A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy amennyi- ben a MÁV Zrt. 2010. októberében készített üzleti beszá- molója alapján a „Bérköltség” soron 2010. végére megta- karítás várható, a keletkező bérmegtakarítás terhére telje- sítendő, minden munkavállalóra kiterjedő egyösszegű kifizetések 2010. decemberi megvalósításáról megálla- podnak.
Budapest, 2010. január
Szakszervezetek: Munkáltató:
Xxxxx Xxxxx s.k. Xxxxxxx Xxxxxx s.k.
Vasutasok Szakszervezete MÁV Zrt.
--------
VDSZSZ Szolidaritás
Xx. Xxxxxx Xxxxx s.k. Mozdonyvezetők Szakszervezete
Xxxxxx Xxxxxx s.k. Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete
Buzásné Xxxx Xxxxxxxx s.k. Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete
Xxxxx Xxxxx s.k. Vasutasok Független Szakszervezeti Szövetsége
1. sz. melléklet
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
65,000 | 103.21% | 2,085 | 2,100 |
65,100 | 103.19% | 2,076 | 2,100 |
65,200 | 103.17% | 2,067 | 2,100 |
65,300 | 103.15% | 2,057 | 2,100 |
65,400 | 103.13% | 2,048 | 2,100 |
65,500 | 103.11% | 2,039 | 2,100 |
65,600 | 103.09% | 2,029 | 2,100 |
65,700 | 103.07% | 2,020 | 2,100 |
65,800 | 103.06% | 2,011 | 2,100 |
65,900 | 103.04% | 2,001 | 2,100 |
66,000 | 103.02% | 1,992 | 2,000 |
66,100 | 103.00% | 1,982 | 2,000 |
66,200 | 102.98% | 1,972 | 2,000 |
66,300 | 102.96% | 1,963 | 2,000 |
66,400 | 102.94% | 1,953 | 2,000 |
66,500 | 102.92% | 1,943 | 2,000 |
66,600 | 102.90% | 1,934 | 2,000 |
66,700 | 102.88% | 1,924 | 2,000 |
66,800 | 102.87% | 1,914 | 2,000 |
66,900 | 102.85% | 1,904 | 2,000 |
67,000 | 102.83% | 1,894 | 1,900 |
67,100 | 102.81% | 1,884 | 1,900 |
67,200 | 102.79% | 1,875 | 1,900 |
67,300 | 102.77% | 1,865 | 1,900 |
67,400 | 102.75% | 1,854 | 1,900 |
67,500 | 102.73% | 1,844 | 1,900 |
67,600 | 102.71% | 1,834 | 1,900 |
67,700 | 102.69% | 1,824 | 1,900 |
67,800 | 102.68% | 1,814 | 1,900 |
67,900 | 102.66% | 1,804 | 1,900 |
68,000 | 102.64% | 1,793 | 1,800 |
68,100 | 102.62% | 1,783 | 1,800 |
68,200 | 102.60% | 1,773 | 1,800 |
68,300 | 102.58% | 1,762 | 1,800 |
68,400 | 102.56% | 1,752 | 1,800 |
68,500 | 102.54% | 1,741 | 1,800 |
68,600 | 102.52% | 1,731 | 1,800 |
68,700 | 102.50% | 1,720 | 1,800 |
68,800 | 102.49% | 1,710 | 1,800 |
68,900 | 102.47% | 1,699 | 1,700 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
69,000 | 102.45% | 1,689 | 1,700 |
69,100 | 102.43% | 1,678 | 1,700 |
69,200 | 102.41% | 1,667 | 1,700 |
69,300 | 102.39% | 1,656 | 1,700 |
69,400 | 102.37% | 1,646 | 1,700 |
69,500 | 102.35% | 1,635 | 1,700 |
69,600 | 102.33% | 1,624 | 1,700 |
69,700 | 102.31% | 1,613 | 1,700 |
69,800 | 102.30% | 1,602 | 1,700 |
69,900 | 102.28% | 1,591 | 1,600 |
70,000 | 102.26% | 1,580 | 1,600 |
70,100 | 102.27% | 1,590 | 1,600 |
70,200 | 102.28% | 1,600 | 1,600 |
70,300 | 102.29% | 1,610 | 1,700 |
70,400 | 102.30% | 1,620 | 1,700 |
70,500 | 102.31% | 1,630 | 1,700 |
70,600 | 102.32% | 1,640 | 1,700 |
70,700 | 102.33% | 1,650 | 1,700 |
70,800 | 102.34% | 1,660 | 1,700 |
70,900 | 102.35% | 1,670 | 1,700 |
71,000 | 102.37% | 1,680 | 1,700 |
71,100 | 102.38% | 1,690 | 1,700 |
71,200 | 102.39% | 1,700 | 1,700 |
71,300 | 102.40% | 1,710 | 1,800 |
71,400 | 102.41% | 1,720 | 1,800 |
71,500 | 102.42% | 1,730 | 1,800 |
71,600 | 102.43% | 1,740 | 1,800 |
71,700 | 102.44% | 1,751 | 1,800 |
71,800 | 102.45% | 1,761 | 1,800 |
71,900 | 102.46% | 1,771 | 1,800 |
72,000 | 102.47% | 1,781 | 1,800 |
72,100 | 102.49% | 1,792 | 1,800 |
72,200 | 102.50% | 1,802 | 1,900 |
72,300 | 102.51% | 1,812 | 1,900 |
72,400 | 102.52% | 1,823 | 1,900 |
72,500 | 102.53% | 1,833 | 1,900 |
72,600 | 102.54% | 1,844 | 1,900 |
72,700 | 102.55% | 1,854 | 1,900 |
72,800 | 102.56% | 1,865 | 1,900 |
72,900 | 102.57% | 1,875 | 1,900 |
73,000 | 102.58% | 1,885 | 1,900 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
73,100 | 102.59% | 1,896 | 1,900 |
73,200 | 102.60% | 1,907 | 2,000 |
73,300 | 102.62% | 1,917 | 2,000 |
73,400 | 102.63% | 1,928 | 2,000 |
73,500 | 102.64% | 1,938 | 2,000 |
73,600 | 102.65% | 1,949 | 2,000 |
73,700 | 102.66% | 1,960 | 2,000 |
73,800 | 102.67% | 1,970 | 2,000 |
73,900 | 102.68% | 1,981 | 2,000 |
74,000 | 102.69% | 1,992 | 2,000 |
74,100 | 102.70% | 2,002 | 2,100 |
74,200 | 102.71% | 2,013 | 2,100 |
74,300 | 102.72% | 2,024 | 2,100 |
74,400 | 102.73% | 2,035 | 2,100 |
74,500 | 102.75% | 2,046 | 2,100 |
74,600 | 102.76% | 2,056 | 2,100 |
74,700 | 102.77% | 2,067 | 2,100 |
74,800 | 102.78% | 2,078 | 2,100 |
74,900 | 102.79% | 2,089 | 2,100 |
75,000 | 102.80% | 2,100 | 2,100 |
75,100 | 102.81% | 2,110 | 2,200 |
75,200 | 102.82% | 2,121 | 2,200 |
75,300 | 102.83% | 2,131 | 2,200 |
75,400 | 102.84% | 2,141 | 2,200 |
75,500 | 102.85% | 2,152 | 2,200 |
75,600 | 102.86% | 2,162 | 2,200 |
75,700 | 102.87% | 2,173 | 2,200 |
75,800 | 102.88% | 2,183 | 2,200 |
75,900 | 102.89% | 2,194 | 2,200 |
76,000 | 102.90% | 2,204 | 2,300 |
76,100 | 102.91% | 2,215 | 2,300 |
76,200 | 102.92% | 2,225 | 2,300 |
76,300 | 102.93% | 2,236 | 2,300 |
76,400 | 102.94% | 2,246 | 2,300 |
76,500 | 102.95% | 2,257 | 2,300 |
76,600 | 102.96% | 2,267 | 2,300 |
76,700 | 102.97% | 2,278 | 2,300 |
76,800 | 102.98% | 2,289 | 2,300 |
76,900 | 102.99% | 2,299 | 2,300 |
77,000 | 103.00% | 2,310 | 2,400 |
77,100 | 103.01% | 2,321 | 2,400 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
77,200 | 103.02% | 2,331 | 2,400 |
77,300 | 103.03% | 2,342 | 2,400 |
77,400 | 103.04% | 2,353 | 2,400 |
77,500 | 103.05% | 2,364 | 2,400 |
77,600 | 103.06% | 2,375 | 2,400 |
77,700 | 103.07% | 2,385 | 2,400 |
77,800 | 103.08% | 2,396 | 2,400 |
77,900 | 103.09% | 2,407 | 2,500 |
78,000 | 103.10% | 2,418 | 2,500 |
78,100 | 103.11% | 2,429 | 2,500 |
78,200 | 103.12% | 2,440 | 2,500 |
78,300 | 103.13% | 2,451 | 2,500 |
78,400 | 103.14% | 2,462 | 2,500 |
78,500 | 103.15% | 2,473 | 2,500 |
78,600 | 103.16% | 2,484 | 2,500 |
78,700 | 103.17% | 2,495 | 2,500 |
78,800 | 103.18% | 2,506 | 2,600 |
78,900 | 103.19% | 2,517 | 2,600 |
79,000 | 103.20% | 2,528 | 2,600 |
79,100 | 103.21% | 2,539 | 2,600 |
79,200 | 103.22% | 2,550 | 2,600 |
79,300 | 103.23% | 2,561 | 2,600 |
79,400 | 103.24% | 2,573 | 2,600 |
79,500 | 103.25% | 2,584 | 2,600 |
79,600 | 103.26% | 2,595 | 2,600 |
79,700 | 103.27% | 2,606 | 2,700 |
79,800 | 103.28% | 2,617 | 2,700 |
79,900 | 103.29% | 2,629 | 2,700 |
80,000 | 103.30% | 2,640 | 2,700 |
80,100 | 103.31% | 2,649 | 2,700 |
80,200 | 103.31% | 2,658 | 2,700 |
80,300 | 103.32% | 2,667 | 2,700 |
80,400 | 103.33% | 2,676 | 2,700 |
80,500 | 103.34% | 2,685 | 2,700 |
80,600 | 103.34% | 2,694 | 2,700 |
80,700 | 103.35% | 2,703 | 2,800 |
80,800 | 103.36% | 2,712 | 2,800 |
80,900 | 103.36% | 2,721 | 2,800 |
81,000 | 103.37% | 2,730 | 2,800 |
81,100 | 103.38% | 2,739 | 2,800 |
81,200 | 103.38% | 2,748 | 2,800 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
81,300 | 103.39% | 2,757 | 2,800 |
81,400 | 103.40% | 2,766 | 2,800 |
81,500 | 103.41% | 2,775 | 2,800 |
81,600 | 103.41% | 2,784 | 2,800 |
81,700 | 103.42% | 2,793 | 2,800 |
81,800 | 103.43% | 2,802 | 2,900 |
81,900 | 103.43% | 2,812 | 2,900 |
82,000 | 103.44% | 2,821 | 2,900 |
82,100 | 103.45% | 2,830 | 2,900 |
82,200 | 103.45% | 2,839 | 2,900 |
82,300 | 103.46% | 2,848 | 2,900 |
82,400 | 103.47% | 2,858 | 2,900 |
82,500 | 103.48% | 2,867 | 2,900 |
82,600 | 103.48% | 2,876 | 2,900 |
82,700 | 103.49% | 2,885 | 2,900 |
82,800 | 103.50% | 2,895 | 2,900 |
82,900 | 103.50% | 2,904 | 3,000 |
83,000 | 103.51% | 2,913 | 3,000 |
83,100 | 103.52% | 2,923 | 3,000 |
83,200 | 103.52% | 2,932 | 3,000 |
83,300 | 103.53% | 2,941 | 3,000 |
83,400 | 103.54% | 2,951 | 3,000 |
83,500 | 103.55% | 2,960 | 3,000 |
83,600 | 103.55% | 2,969 | 3,000 |
83,700 | 103.56% | 2,979 | 3,000 |
83,800 | 103.57% | 2,988 | 3,000 |
83,900 | 103.57% | 2,998 | 3,000 |
84,000 | 103.58% | 3,007 | 3,100 |
84,100 | 103.59% | 3,017 | 3,100 |
84,200 | 103.59% | 3,026 | 3,100 |
84,300 | 103.60% | 3,036 | 3,100 |
84,400 | 103.61% | 3,045 | 3,100 |
84,500 | 103.62% | 3,055 | 3,100 |
84,600 | 103.62% | 3,064 | 3,100 |
84,700 | 103.63% | 3,074 | 3,100 |
84,800 | 103.64% | 3,083 | 3,100 |
84,900 | 103.64% | 3,093 | 3,100 |
85,000 | 103.65% | 3,103 | 3,200 |
85,100 | 103.66% | 3,112 | 3,200 |
85,200 | 103.66% | 3,122 | 3,200 |
85,300 | 103.67% | 3,131 | 3,200 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
85,400 | 103.68% | 3,141 | 3,200 |
85,500 | 103.69% | 3,151 | 3,200 |
85,600 | 103.69% | 3,160 | 3,200 |
85,700 | 103.70% | 3,170 | 3,200 |
85,800 | 103.71% | 3,180 | 3,200 |
85,900 | 103.71% | 3,189 | 3,200 |
86,000 | 103.72% | 3,199 | 3,200 |
86,100 | 103.73% | 3,209 | 3,300 |
86,200 | 103.73% | 3,219 | 3,300 |
86,300 | 103.74% | 3,228 | 3,300 |
86,400 | 103.75% | 3,238 | 3,300 |
86,500 | 103.76% | 3,248 | 3,300 |
86,600 | 103.76% | 3,258 | 3,300 |
86,700 | 103.77% | 3,268 | 3,300 |
86,800 | 103.78% | 3,278 | 3,300 |
86,900 | 103.78% | 3,287 | 3,300 |
87,000 | 103.79% | 3,297 | 3,300 |
87,100 | 103.80% | 3,307 | 3,400 |
87,200 | 103.80% | 3,317 | 3,400 |
87,300 | 103.81% | 3,327 | 3,400 |
87,400 | 103.82% | 3,337 | 3,400 |
87,500 | 103.83% | 3,347 | 3,400 |
87,600 | 103.83% | 3,357 | 3,400 |
87,700 | 103.84% | 3,367 | 3,400 |
87,800 | 103.85% | 3,377 | 3,400 |
87,900 | 103.85% | 3,387 | 3,400 |
88,000 | 103.86% | 3,397 | 3,400 |
88,100 | 103.87% | 3,407 | 3,500 |
88,200 | 103.87% | 3,417 | 3,500 |
88,300 | 103.88% | 3,427 | 3,500 |
88,400 | 103.89% | 3,437 | 3,500 |
88,500 | 103.90% | 3,447 | 3,500 |
88,600 | 103.90% | 3,457 | 3,500 |
88,700 | 103.91% | 3,467 | 3,500 |
88,800 | 103.92% | 3,477 | 3,500 |
88,900 | 103.92% | 3,488 | 3,500 |
89,000 | 103.93% | 3,498 | 3,500 |
89,100 | 103.94% | 3,508 | 3,600 |
89,200 | 103.94% | 3,518 | 3,600 |
89,300 | 103.95% | 3,528 | 3,600 |
89,400 | 103.96% | 3,538 | 3,600 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
89,500 | 103.97% | 3,549 | 3,600 |
89,600 | 103.97% | 3,559 | 3,600 |
89,700 | 103.98% | 3,569 | 3,600 |
89,800 | 103.99% | 3,579 | 3,600 |
89,900 | 103.99% | 3,590 | 3,600 |
90,000 | 104.00% | 3,600 | 3,600 |
90,100 | 104.01% | 3,609 | 3,700 |
90,200 | 104.01% | 3,619 | 3,700 |
90,300 | 104.02% | 3,628 | 3,700 |
90,400 | 104.02% | 3,638 | 3,700 |
90,500 | 104.03% | 3,647 | 3,700 |
90,600 | 104.04% | 3,657 | 3,700 |
90,700 | 104.04% | 3,666 | 3,700 |
90,800 | 104.05% | 3,676 | 3,700 |
90,900 | 104.05% | 3,685 | 3,700 |
91,000 | 104.06% | 3,695 | 3,700 |
91,100 | 104.07% | 3,704 | 3,800 |
91,200 | 104.07% | 3,714 | 3,800 |
91,300 | 104.08% | 3,723 | 3,800 |
91,400 | 104.08% | 3,733 | 3,800 |
91,500 | 104.09% | 3,742 | 3,800 |
91,600 | 104.10% | 3,752 | 3,800 |
91,700 | 104.10% | 3,762 | 3,800 |
91,800 | 104.11% | 3,771 | 3,800 |
91,900 | 104.11% | 3,781 | 3,800 |
92,000 | 104.12% | 3,790 | 3,800 |
92,100 | 104.13% | 3,800 | 3,900 |
92,200 | 104.13% | 3,810 | 3,900 |
92,300 | 104.14% | 3,819 | 3,900 |
92,400 | 104.14% | 3,829 | 3,900 |
92,500 | 104.15% | 3,839 | 3,900 |
92,600 | 104.16% | 3,848 | 3,900 |
92,700 | 104.16% | 3,858 | 3,900 |
92,800 | 104.17% | 3,868 | 3,900 |
92,900 | 104.17% | 3,878 | 3,900 |
93,000 | 104.18% | 3,887 | 3,900 |
93,100 | 104.19% | 3,897 | 3,900 |
93,200 | 104.19% | 3,907 | 4,000 |
93,300 | 104.20% | 3,917 | 4,000 |
93,400 | 104.20% | 3,927 | 4,000 |
93,500 | 104.21% | 3,936 | 4,000 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
93,600 | 104.22% | 3,946 | 4,000 |
93,700 | 104.22% | 3,956 | 4,000 |
93,800 | 104.23% | 3,966 | 4,000 |
93,900 | 104.23% | 3,976 | 4,000 |
94,000 | 104.24% | 3,986 | 4,000 |
94,100 | 104.25% | 3,995 | 4,000 |
94,200 | 104.25% | 4,005 | 4,100 |
94,300 | 104.26% | 4,015 | 4,100 |
94,400 | 104.26% | 4,025 | 4,100 |
94,500 | 104.27% | 4,035 | 4,100 |
94,600 | 104.28% | 4,045 | 4,100 |
94,700 | 104.28% | 4,055 | 4,100 |
94,800 | 104.29% | 4,065 | 4,100 |
94,900 | 104.29% | 4,075 | 4,100 |
95,000 | 104.30% | 4,085 | 4,100 |
95,100 | 104.31% | 4,095 | 4,100 |
95,200 | 104.31% | 4,105 | 4,200 |
95,300 | 104.32% | 4,115 | 4,200 |
95,400 | 104.32% | 4,125 | 4,200 |
95,500 | 104.33% | 4,135 | 4,200 |
95,600 | 104.34% | 4,145 | 4,200 |
95,700 | 104.34% | 4,155 | 4,200 |
95,800 | 104.35% | 4,165 | 4,200 |
95,900 | 104.35% | 4,175 | 4,200 |
96,000 | 104.36% | 4,186 | 4,200 |
96,100 | 104.37% | 4,196 | 4,200 |
96,200 | 104.37% | 4,206 | 4,300 |
96,300 | 104.38% | 4,216 | 4,300 |
96,400 | 104.38% | 4,226 | 4,300 |
96,500 | 104.39% | 4,236 | 4,300 |
96,600 | 104.40% | 4,247 | 4,300 |
96,700 | 104.40% | 4,257 | 4,300 |
96,800 | 104.41% | 4,267 | 4,300 |
96,900 | 104.41% | 4,277 | 4,300 |
97,000 | 104.42% | 4,287 | 4,300 |
97,100 | 104.43% | 4,298 | 4,300 |
97,200 | 104.43% | 4,308 | 4,400 |
97,300 | 104.44% | 4,318 | 4,400 |
97,400 | 104.44% | 4,328 | 4,400 |
97,500 | 104.45% | 4,339 | 4,400 |
97,600 | 104.46% | 4,349 | 4,400 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
97,700 | 104.46% | 4,359 | 4,400 |
97,800 | 104.47% | 4,370 | 4,400 |
97,900 | 104.47% | 4,380 | 4,400 |
98,000 | 104.48% | 4,390 | 4,400 |
98,100 | 104.49% | 4,401 | 4,500 |
98,200 | 104.49% | 4,411 | 4,500 |
98,300 | 104.50% | 4,422 | 4,500 |
98,400 | 104.50% | 4,432 | 4,500 |
98,500 | 104.51% | 4,442 | 4,500 |
98,600 | 104.52% | 4,453 | 4,500 |
98,700 | 104.52% | 4,463 | 4,500 |
98,800 | 104.53% | 4,474 | 4,500 |
98,900 | 104.53% | 4,484 | 4,500 |
99,000 | 104.54% | 4,495 | 4,500 |
99,100 | 104.55% | 4,505 | 4,600 |
99,200 | 104.55% | 4,516 | 4,600 |
99,300 | 104.56% | 4,526 | 4,600 |
99,400 | 104.56% | 4,537 | 4,600 |
99,500 | 104.57% | 4,547 | 4,600 |
99,600 | 104.58% | 4,558 | 4,600 |
99,700 | 104.58% | 4,568 | 4,600 |
99,800 | 104.59% | 4,579 | 4,600 |
99,900 | 104.59% | 4,589 | 4,600 |
100,000 | 104.60% | 4,600 | 4,600 |
100,100 | 104.61% | 4,610 | 4,700 |
100,200 | 104.61% | 4,620 | 4,700 |
100,300 | 104.62% | 4,630 | 4,700 |
100,400 | 104.62% | 4,640 | 4,700 |
100,500 | 104.63% | 4,650 | 4,700 |
100,600 | 104.63% | 4,660 | 4,700 |
100,700 | 104.64% | 4,670 | 4,700 |
100,800 | 104.64% | 4,680 | 4,700 |
100,900 | 104.65% | 4,690 | 4,700 |
101,000 | 104.65% | 4,700 | 4,700 |
101,100 | 104.66% | 4,710 | 4,800 |
101,200 | 104.66% | 4,720 | 4,800 |
101,300 | 104.67% | 4,730 | 4,800 |
101,400 | 104.67% | 4,740 | 4,800 |
101,500 | 104.68% | 4,750 | 4,800 |
101,600 | 104.68% | 4,760 | 4,800 |
101,700 | 104.69% | 4,770 | 4,800 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
101,800 | 104.70% | 4,780 | 4,800 |
101,900 | 104.70% | 4,790 | 4,800 |
102,000 | 104.71% | 4,800 | 4,900 |
102,100 | 104.71% | 4,810 | 4,900 |
102,200 | 104.72% | 4,820 | 4,900 |
102,300 | 104.72% | 4,831 | 4,900 |
102,400 | 104.73% | 4,841 | 4,900 |
102,500 | 104.73% | 4,851 | 4,900 |
102,600 | 104.74% | 4,861 | 4,900 |
102,700 | 104.74% | 4,871 | 4,900 |
102,800 | 104.75% | 4,881 | 4,900 |
102,900 | 104.75% | 4,892 | 4,900 |
103,000 | 104.76% | 4,902 | 5,000 |
103,100 | 104.76% | 4,912 | 5,000 |
103,200 | 104.77% | 4,922 | 5,000 |
103,300 | 104.77% | 4,933 | 5,000 |
103,400 | 104.78% | 4,943 | 5,000 |
103,500 | 104.79% | 4,953 | 5,000 |
103,600 | 104.79% | 4,963 | 5,000 |
103,700 | 104.80% | 4,974 | 5,000 |
103,800 | 104.80% | 4,984 | 5,000 |
103,900 | 104.81% | 4,994 | 5,000 |
104,000 | 104.81% | 5,005 | 5,100 |
104,100 | 104.82% | 5,015 | 5,100 |
104,200 | 104.82% | 5,018 | 5,100 |
104,300 | 104.81% | 5,013 | 5,100 |
104,400 | 104.80% | 5,009 | 5,100 |
104,500 | 104.79% | 5,004 | 5,100 |
104,600 | 104.78% | 5,000 | 5,000 |
104,700 | 104.77% | 4,995 | 5,000 |
104,800 | 104.76% | 4,991 | 5,000 |
104,900 | 104.75% | 4,986 | 5,000 |
105,000 | 104.74% | 4,982 | 5,000 |
105,100 | 104.74% | 4,977 | 5,000 |
105,200 | 104.73% | 4,972 | 5,000 |
105,300 | 104.72% | 4,968 | 5,000 |
105,400 | 104.71% | 4,963 | 5,000 |
105,500 | 104.70% | 4,958 | 5,000 |
105,600 | 104.69% | 4,954 | 5,000 |
105,700 | 104.68% | 4,949 | 5,000 |
105,800 | 104.67% | 4,944 | 5,000 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
105,900 | 104.66% | 4,940 | 5,000 |
106,000 | 104.66% | 4,935 | 5,000 |
106,100 | 104.65% | 4,930 | 5,000 |
106,200 | 104.64% | 4,925 | 5,000 |
106,300 | 104.63% | 4,921 | 5,000 |
106,400 | 104.62% | 4,916 | 5,000 |
106,500 | 104.61% | 4,911 | 5,000 |
106,600 | 104.60% | 4,906 | 5,000 |
106,700 | 104.59% | 4,901 | 5,000 |
106,800 | 104.58% | 4,896 | 4,900 |
106,900 | 104.58% | 4,891 | 4,900 |
107,000 | 104.57% | 4,886 | 4,900 |
107,100 | 104.56% | 4,881 | 4,900 |
107,200 | 104.55% | 4,876 | 4,900 |
107,300 | 104.54% | 4,871 | 4,900 |
107,400 | 104.53% | 4,866 | 4,900 |
107,500 | 104.52% | 4,861 | 4,900 |
107,600 | 104.51% | 4,856 | 4,900 |
107,700 | 104.50% | 4,851 | 4,900 |
107,800 | 104.50% | 4,846 | 4,900 |
107,900 | 104.49% | 4,841 | 4,900 |
108,000 | 104.48% | 4,836 | 4,900 |
108,100 | 104.47% | 4,831 | 4,900 |
108,200 | 104.46% | 4,826 | 4,900 |
108,300 | 104.45% | 4,821 | 4,900 |
108,400 | 104.44% | 4,815 | 4,900 |
108,500 | 104.43% | 4,810 | 4,900 |
108,600 | 104.42% | 4,805 | 4,900 |
108,700 | 104.42% | 4,800 | 4,800 |
108,800 | 104.41% | 4,794 | 4,800 |
108,900 | 104.40% | 4,789 | 4,800 |
109,000 | 104.39% | 4,784 | 4,800 |
109,100 | 104.38% | 4,779 | 4,800 |
109,200 | 104.37% | 4,773 | 4,800 |
109,300 | 104.36% | 4,768 | 4,800 |
109,400 | 104.35% | 4,763 | 4,800 |
109,500 | 104.34% | 4,757 | 4,800 |
109,600 | 104.34% | 4,752 | 4,800 |
109,700 | 104.33% | 4,746 | 4,800 |
109,800 | 104.32% | 4,741 | 4,800 |
109,900 | 104.31% | 4,735 | 4,800 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
110,000 | 104.30% | 4,730 | 4,800 |
110,100 | 104.29% | 4,725 | 4,800 |
110,200 | 104.28% | 4,721 | 4,800 |
110,300 | 104.28% | 4,716 | 4,800 |
110,400 | 104.27% | 4,712 | 4,800 |
110,500 | 104.26% | 4,707 | 4,800 |
110,600 | 104.25% | 4,703 | 4,800 |
110,700 | 104.24% | 4,698 | 4,700 |
110,800 | 104.24% | 4,693 | 4,700 |
110,900 | 104.23% | 4,689 | 4,700 |
111,000 | 104.22% | 4,684 | 4,700 |
111,100 | 104.21% | 4,680 | 4,700 |
111,200 | 104.20% | 4,675 | 4,700 |
111,300 | 104.20% | 4,670 | 4,700 |
111,400 | 104.19% | 4,665 | 4,700 |
111,500 | 104.18% | 4,661 | 4,700 |
111,600 | 104.17% | 4,656 | 4,700 |
111,700 | 104.16% | 4,651 | 4,700 |
111,800 | 104.16% | 4,646 | 4,700 |
111,900 | 104.15% | 4,642 | 4,700 |
112,000 | 104.14% | 4,637 | 4,700 |
112,100 | 104.13% | 4,632 | 4,700 |
112,200 | 104.12% | 4,627 | 4,700 |
112,300 | 104.12% | 4,622 | 4,700 |
112,400 | 104.11% | 4,617 | 4,700 |
112,500 | 104.10% | 4,612 | 4,700 |
112,600 | 104.09% | 4,608 | 4,700 |
112,700 | 104.08% | 4,603 | 4,700 |
112,800 | 104.08% | 4,598 | 4,600 |
112,900 | 104.07% | 4,593 | 4,600 |
113,000 | 104.06% | 4,588 | 4,600 |
113,100 | 104.05% | 4,583 | 4,600 |
113,200 | 104.04% | 4,578 | 4,600 |
113,300 | 104.04% | 4,573 | 4,600 |
113,400 | 104.03% | 4,568 | 4,600 |
113,500 | 104.02% | 4,563 | 4,600 |
113,600 | 104.01% | 4,558 | 4,600 |
113,700 | 104.00% | 4,553 | 4,600 |
113,800 | 104.00% | 4,547 | 4,600 |
113,900 | 103.99% | 4,542 | 4,600 |
114,000 | 103.98% | 4,537 | 4,600 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
114,100 | 103.97% | 4,532 | 4,600 |
114,200 | 103.96% | 4,527 | 4,600 |
114,300 | 103.96% | 4,522 | 4,600 |
114,400 | 103.95% | 4,517 | 4,600 |
114,500 | 103.94% | 4,511 | 4,600 |
114,600 | 103.93% | 4,506 | 4,600 |
114,700 | 103.92% | 4,501 | 4,600 |
114,800 | 103.92% | 4,496 | 4,500 |
114,900 | 103.91% | 4,490 | 4,500 |
115,000 | 103.90% | 4,485 | 4,500 |
115,100 | 103.89% | 4,480 | 4,500 |
115,200 | 103.88% | 4,474 | 4,500 |
115,300 | 103.88% | 4,469 | 4,500 |
115,400 | 103.87% | 4,464 | 4,500 |
115,500 | 103.86% | 4,458 | 4,500 |
115,600 | 103.85% | 4,453 | 4,500 |
115,700 | 103.84% | 4,448 | 4,500 |
115,800 | 103.84% | 4,442 | 4,500 |
115,900 | 103.83% | 4,437 | 4,500 |
116,000 | 103.82% | 4,431 | 4,500 |
116,100 | 103.81% | 4,426 | 4,500 |
116,200 | 103.80% | 4,420 | 4,500 |
116,300 | 103.80% | 4,415 | 4,500 |
116,400 | 103.79% | 4,409 | 4,500 |
116,500 | 103.78% | 4,404 | 4,500 |
116,600 | 103.77% | 4,398 | 4,400 |
116,700 | 103.76% | 4,393 | 4,400 |
116,800 | 103.76% | 4,387 | 4,400 |
116,900 | 103.75% | 4,381 | 4,400 |
117,000 | 103.74% | 4,376 | 4,400 |
117,100 | 103.73% | 4,370 | 4,400 |
117,200 | 103.72% | 4,365 | 4,400 |
117,300 | 103.72% | 4,359 | 4,400 |
117,400 | 103.71% | 4,353 | 4,400 |
117,500 | 103.70% | 4,347 | 4,400 |
117,600 | 103.69% | 4,342 | 4,400 |
117,700 | 103.68% | 4,336 | 4,400 |
117,800 | 103.68% | 4,330 | 4,400 |
117,900 | 103.67% | 4,325 | 4,400 |
118,000 | 103.66% | 4,319 | 4,400 |
118,100 | 103.65% | 4,313 | 4,400 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
118,200 | 103.64% | 4,307 | 4,400 |
118,300 | 103.64% | 4,301 | 4,400 |
118,400 | 103.63% | 4,296 | 4,300 |
118,500 | 103.62% | 4,290 | 4,300 |
118,600 | 103.61% | 4,284 | 4,300 |
118,700 | 103.60% | 4,278 | 4,300 |
118,800 | 103.60% | 4,272 | 4,300 |
118,900 | 103.59% | 4,266 | 4,300 |
119,000 | 103.58% | 4,260 | 4,300 |
119,100 | 103.57% | 4,254 | 4,300 |
119,200 | 103.56% | 4,248 | 4,300 |
119,300 | 103.56% | 4,242 | 4,300 |
119,400 | 103.55% | 4,236 | 4,300 |
119,500 | 103.54% | 4,230 | 4,300 |
119,600 | 103.53% | 4,224 | 4,300 |
119,700 | 103.52% | 4,218 | 4,300 |
119,800 | 103.52% | 4,212 | 4,300 |
119,900 | 103.51% | 4,206 | 4,300 |
120,000 | 103.50% | 4,200 | 4,200 |
120,100 | 103.49% | 4,195 | 4,200 |
120,200 | 103.49% | 4,190 | 4,200 |
120,300 | 103.48% | 4,185 | 4,200 |
120,400 | 103.47% | 4,180 | 4,200 |
120,500 | 103.47% | 4,175 | 4,200 |
120,600 | 103.46% | 4,170 | 4,200 |
120,700 | 103.45% | 4,165 | 4,200 |
120,800 | 103.44% | 4,160 | 4,200 |
120,900 | 103.44% | 4,155 | 4,200 |
121,000 | 103.43% | 4,150 | 4,200 |
121,100 | 103.42% | 4,145 | 4,200 |
121,200 | 103.42% | 4,140 | 4,200 |
121,300 | 103.41% | 4,135 | 4,200 |
121,400 | 103.40% | 4,130 | 4,200 |
121,500 | 103.40% | 4,125 | 4,200 |
121,600 | 103.39% | 4,120 | 4,200 |
121,700 | 103.38% | 4,115 | 4,200 |
121,800 | 103.37% | 4,110 | 4,200 |
121,900 | 103.37% | 4,104 | 4,200 |
122,000 | 103.36% | 4,099 | 4,100 |
122,100 | 103.35% | 4,094 | 4,100 |
122,200 | 103.35% | 4,089 | 4,100 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
122,300 | 103.34% | 4,084 | 4,100 |
122,400 | 103.33% | 4,078 | 4,100 |
122,500 | 103.33% | 4,073 | 4,100 |
122,600 | 103.32% | 4,068 | 4,100 |
122,700 | 103.31% | 4,063 | 4,100 |
122,800 | 103.30% | 4,057 | 4,100 |
122,900 | 103.30% | 4,052 | 4,100 |
123,000 | 103.29% | 4,047 | 4,100 |
123,100 | 103.28% | 4,041 | 4,100 |
123,200 | 103.28% | 4,036 | 4,100 |
123,300 | 103.27% | 4,031 | 4,100 |
123,400 | 103.26% | 4,025 | 4,100 |
123,500 | 103.26% | 4,020 | 4,100 |
123,600 | 103.25% | 4,015 | 4,100 |
123,700 | 103.24% | 4,009 | 4,100 |
123,800 | 103.23% | 4,004 | 4,100 |
123,900 | 103.23% | 3,998 | 4,000 |
124,000 | 103.22% | 3,993 | 4,000 |
124,100 | 103.21% | 3,987 | 4,000 |
124,200 | 103.21% | 3,982 | 4,000 |
124,300 | 103.20% | 3,976 | 4,000 |
124,400 | 103.19% | 3,971 | 4,000 |
124,500 | 103.19% | 3,965 | 4,000 |
124,600 | 103.18% | 3,960 | 4,000 |
124,700 | 103.17% | 3,954 | 4,000 |
124,800 | 103.16% | 3,949 | 4,000 |
124,900 | 103.16% | 3,943 | 4,000 |
125,000 | 103.15% | 3,937 | 4,000 |
125,100 | 103.14% | 3,932 | 4,000 |
125,200 | 103.14% | 3,926 | 4,000 |
125,300 | 103.13% | 3,921 | 4,000 |
125,400 | 103.12% | 3,915 | 4,000 |
125,500 | 103.12% | 3,909 | 4,000 |
125,600 | 103.11% | 3,904 | 4,000 |
125,700 | 103.10% | 3,898 | 3,900 |
125,800 | 103.09% | 3,892 | 3,900 |
125,900 | 103.09% | 3,887 | 3,900 |
126,000 | 103.08% | 3,881 | 3,900 |
126,100 | 103.07% | 3,875 | 3,900 |
126,200 | 103.07% | 3,869 | 3,900 |
126,300 | 103.06% | 3,864 | 3,900 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
126,400 | 103.05% | 3,858 | 3,900 |
126,500 | 103.05% | 3,852 | 3,900 |
126,600 | 103.04% | 3,846 | 3,900 |
126,700 | 103.03% | 3,840 | 3,900 |
126,800 | 103.02% | 3,834 | 3,900 |
126,900 | 103.02% | 3,829 | 3,900 |
127,000 | 103.01% | 3,823 | 3,900 |
127,100 | 103.00% | 3,817 | 3,900 |
127,200 | 103.00% | 3,811 | 3,900 |
127,300 | 102.99% | 3,805 | 3,900 |
127,400 | 102.98% | 3,799 | 3,800 |
127,500 | 102.98% | 3,793 | 3,800 |
127,600 | 102.97% | 3,787 | 3,800 |
127,700 | 102.96% | 3,781 | 3,800 |
127,800 | 102.95% | 3,775 | 3,800 |
127,900 | 102.95% | 3,769 | 3,800 |
128,000 | 102.94% | 3,763 | 3,800 |
128,100 | 102.93% | 3,757 | 3,800 |
128,200 | 102.93% | 3,751 | 3,800 |
128,300 | 102.92% | 3,745 | 3,800 |
128,400 | 102.91% | 3,739 | 3,800 |
128,500 | 102.91% | 3,733 | 3,800 |
128,600 | 102.90% | 3,727 | 3,800 |
128,700 | 102.89% | 3,721 | 3,800 |
128,800 | 102.88% | 3,715 | 3,800 |
128,900 | 102.88% | 3,708 | 3,800 |
129,000 | 102.87% | 3,702 | 3,800 |
129,100 | 102.86% | 3,696 | 3,700 |
129,200 | 102.86% | 3,690 | 3,700 |
129,300 | 102.85% | 3,684 | 3,700 |
129,400 | 102.84% | 3,678 | 3,700 |
129,500 | 102.84% | 3,671 | 3,700 |
129,600 | 102.83% | 3,665 | 3,700 |
129,700 | 102.82% | 3,659 | 3,700 |
129,800 | 102.81% | 3,653 | 3,700 |
129,900 | 102.81% | 3,646 | 3,700 |
130,000 | 102.80% | 3,640 | 3,700 |
130,100 | 102.79% | 3,635 | 3,700 |
130,200 | 102.79% | 3,630 | 3,700 |
130,300 | 102.78% | 3,625 | 3,700 |
130,400 | 102.78% | 3,620 | 3,700 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
130,500 | 102.77% | 3,615 | 3,700 |
130,600 | 102.76% | 3,610 | 3,700 |
130,700 | 102.76% | 3,605 | 3,700 |
130,800 | 102.75% | 3,600 | 3,600 |
130,900 | 102.75% | 3,595 | 3,600 |
131,000 | 102.74% | 3,589 | 3,600 |
131,100 | 102.73% | 3,584 | 3,600 |
131,200 | 102.73% | 3,579 | 3,600 |
131,300 | 102.72% | 3,574 | 3,600 |
131,400 | 102.72% | 3,569 | 3,600 |
131,500 | 102.71% | 3,564 | 3,600 |
131,600 | 102.70% | 3,558 | 3,600 |
131,700 | 102.70% | 3,553 | 3,600 |
131,800 | 102.69% | 3,548 | 3,600 |
131,900 | 102.69% | 3,543 | 3,600 |
132,000 | 102.68% | 3,538 | 3,600 |
132,100 | 102.67% | 3,532 | 3,600 |
132,200 | 102.67% | 3,527 | 3,600 |
132,300 | 102.66% | 3,522 | 3,600 |
132,400 | 102.66% | 3,517 | 3,600 |
132,500 | 102.65% | 3,511 | 3,600 |
132,600 | 102.64% | 3,506 | 3,600 |
132,700 | 102.64% | 3,501 | 3,600 |
132,800 | 102.63% | 3,495 | 3,500 |
132,900 | 102.63% | 3,490 | 3,500 |
133,000 | 102.62% | 3,485 | 3,500 |
133,100 | 102.61% | 3,479 | 3,500 |
133,200 | 102.61% | 3,474 | 3,500 |
133,300 | 102.60% | 3,468 | 3,500 |
133,400 | 102.60% | 3,463 | 3,500 |
133,500 | 102.59% | 3,458 | 3,500 |
133,600 | 102.58% | 3,452 | 3,500 |
133,700 | 102.58% | 3,447 | 3,500 |
133,800 | 102.57% | 3,441 | 3,500 |
133,900 | 102.57% | 3,436 | 3,500 |
134,000 | 102.56% | 3,430 | 3,500 |
134,100 | 102.55% | 3,425 | 3,500 |
134,200 | 102.55% | 3,419 | 3,500 |
134,300 | 102.54% | 3,414 | 3,500 |
134,400 | 102.54% | 3,408 | 3,500 |
134,500 | 102.53% | 3,403 | 3,500 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
134,600 | 102.52% | 3,397 | 3,400 |
134,700 | 102.52% | 3,392 | 3,400 |
134,800 | 102.51% | 3,386 | 3,400 |
134,900 | 102.51% | 3,381 | 3,400 |
135,000 | 102.50% | 3,375 | 3,400 |
135,100 | 102.49% | 3,369 | 3,400 |
135,200 | 102.49% | 3,364 | 3,400 |
135,300 | 102.48% | 3,358 | 3,400 |
135,400 | 102.48% | 3,353 | 3,400 |
135,500 | 102.47% | 3,347 | 3,400 |
135,600 | 102.46% | 3,341 | 3,400 |
135,700 | 102.46% | 3,336 | 3,400 |
135,800 | 102.45% | 3,330 | 3,400 |
135,900 | 102.45% | 3,324 | 3,400 |
136,000 | 102.44% | 3,318 | 3,400 |
136,100 | 102.43% | 3,313 | 3,400 |
136,200 | 102.43% | 3,307 | 3,400 |
136,300 | 102.42% | 3,301 | 3,400 |
136,400 | 102.42% | 3,295 | 3,300 |
136,500 | 102.41% | 3,290 | 3,300 |
136,600 | 102.40% | 3,284 | 3,300 |
136,700 | 102.40% | 3,278 | 3,300 |
136,800 | 102.39% | 3,272 | 3,300 |
136,900 | 102.39% | 3,266 | 3,300 |
137,000 | 102.38% | 3,261 | 3,300 |
137,100 | 102.37% | 3,255 | 3,300 |
137,200 | 102.37% | 3,249 | 3,300 |
137,300 | 102.36% | 3,243 | 3,300 |
137,400 | 102.36% | 3,237 | 3,300 |
137,500 | 102.35% | 3,231 | 3,300 |
137,600 | 102.34% | 3,225 | 3,300 |
137,700 | 102.34% | 3,219 | 3,300 |
137,800 | 102.33% | 3,213 | 3,300 |
137,900 | 102.33% | 3,208 | 3,300 |
138,000 | 102.32% | 3,202 | 3,300 |
138,100 | 102.31% | 3,196 | 3,200 |
138,200 | 102.31% | 3,190 | 3,200 |
138,300 | 102.30% | 3,184 | 3,200 |
138,400 | 102.30% | 3,178 | 3,200 |
138,500 | 102.29% | 3,172 | 3,200 |
138,600 | 102.28% | 3,166 | 3,200 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
138,700 | 102.28% | 3,160 | 3,200 |
138,800 | 102.27% | 3,154 | 3,200 |
138,900 | 102.27% | 3,147 | 3,200 |
139,000 | 102.26% | 3,141 | 3,200 |
139,100 | 102.25% | 3,135 | 3,200 |
139,200 | 102.25% | 3,129 | 3,200 |
139,300 | 102.24% | 3,123 | 3,200 |
139,400 | 102.24% | 3,117 | 3,200 |
139,500 | 102.23% | 3,111 | 3,200 |
139,600 | 102.22% | 3,105 | 3,200 |
139,700 | 102.22% | 3,099 | 3,100 |
139,800 | 102.21% | 3,092 | 3,100 |
139,900 | 102.21% | 3,086 | 3,100 |
140,000 | 102.20% | 3,080 | 3,100 |
140,100 | 102.20% | 3,075 | 3,100 |
140,200 | 102.19% | 3,070 | 3,100 |
140,300 | 102.19% | 3,066 | 3,100 |
140,400 | 102.18% | 3,061 | 3,100 |
140,500 | 102.18% | 3,056 | 3,100 |
140,600 | 102.17% | 3,051 | 3,100 |
140,700 | 102.17% | 3,046 | 3,100 |
140,800 | 102.16% | 3,041 | 3,100 |
140,900 | 102.16% | 3,036 | 3,100 |
141,000 | 102.15% | 3,032 | 3,100 |
141,100 | 102.15% | 3,027 | 3,100 |
141,200 | 102.14% | 3,022 | 3,100 |
141,300 | 102.14% | 3,017 | 3,100 |
141,400 | 102.13% | 3,012 | 3,100 |
141,500 | 102.13% | 3,007 | 3,100 |
141,600 | 102.12% | 3,002 | 3,100 |
141,700 | 102.12% | 2,997 | 3,000 |
141,800 | 102.11% | 2,992 | 3,000 |
141,900 | 102.11% | 2,987 | 3,000 |
142,000 | 102.10% | 2,982 | 3,000 |
142,100 | 102.10% | 2,977 | 3,000 |
142,200 | 102.09% | 2,972 | 3,000 |
142,300 | 102.09% | 2,967 | 3,000 |
142,400 | 102.08% | 2,962 | 3,000 |
142,500 | 102.08% | 2,957 | 3,000 |
142,600 | 102.07% | 2,952 | 3,000 |
142,700 | 102.07% | 2,947 | 3,000 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
142,800 | 102.06% | 2,942 | 3,000 |
142,900 | 102.06% | 2,937 | 3,000 |
143,000 | 102.05% | 2,932 | 3,000 |
143,100 | 102.05% | 2,926 | 3,000 |
143,200 | 102.04% | 2,921 | 3,000 |
143,300 | 102.04% | 2,916 | 3,000 |
143,400 | 102.03% | 2,911 | 3,000 |
143,500 | 102.03% | 2,906 | 3,000 |
143,600 | 102.02% | 2,901 | 3,000 |
143,700 | 102.02% | 2,896 | 2,900 |
143,800 | 102.01% | 2,890 | 2,900 |
143,900 | 102.01% | 2,885 | 2,900 |
144,000 | 102.00% | 2,880 | 2,900 |
144,100 | 102.00% | 2,875 | 2,900 |
144,200 | 101.99% | 2,870 | 2,900 |
144,300 | 101.99% | 2,864 | 2,900 |
144,400 | 101.98% | 2,859 | 2,900 |
144,500 | 101.98% | 2,854 | 2,900 |
144,600 | 101.97% | 2,849 | 2,900 |
144,700 | 101.97% | 2,843 | 2,900 |
144,800 | 101.96% | 2,838 | 2,900 |
144,900 | 101.96% | 2,833 | 2,900 |
145,000 | 101.95% | 2,827 | 2,900 |
145,100 | 101.95% | 2,822 | 2,900 |
145,200 | 101.94% | 2,817 | 2,900 |
145,300 | 101.94% | 2,812 | 2,900 |
145,400 | 101.93% | 2,806 | 2,900 |
145,500 | 101.93% | 2,801 | 2,900 |
145,600 | 101.92% | 2,796 | 2,800 |
145,700 | 101.92% | 2,790 | 2,800 |
145,800 | 101.91% | 2,785 | 2,800 |
145,900 | 101.91% | 2,779 | 2,800 |
146,000 | 101.90% | 2,774 | 2,800 |
146,100 | 101.90% | 2,769 | 2,800 |
146,200 | 101.89% | 2,763 | 2,800 |
146,300 | 101.89% | 2,758 | 2,800 |
146,400 | 101.88% | 2,752 | 2,800 |
146,500 | 101.88% | 2,747 | 2,800 |
146,600 | 101.87% | 2,741 | 2,800 |
146,700 | 101.87% | 2,736 | 2,800 |
146,800 | 101.86% | 2,730 | 2,800 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
146,900 | 101.86% | 2,725 | 2,800 |
147,000 | 101.85% | 2,720 | 2,800 |
147,100 | 101.85% | 2,714 | 2,800 |
147,200 | 101.84% | 2,708 | 2,800 |
147,300 | 101.84% | 2,703 | 2,800 |
147,400 | 101.83% | 2,697 | 2,700 |
147,500 | 101.83% | 2,692 | 2,700 |
147,600 | 101.82% | 2,686 | 2,700 |
147,700 | 101.82% | 2,681 | 2,700 |
147,800 | 101.81% | 2,675 | 2,700 |
147,900 | 101.81% | 2,670 | 2,700 |
148,000 | 101.80% | 2,664 | 2,700 |
148,100 | 101.80% | 2,658 | 2,700 |
148,200 | 101.79% | 2,653 | 2,700 |
148,300 | 101.79% | 2,647 | 2,700 |
148,400 | 101.78% | 2,642 | 2,700 |
148,500 | 101.78% | 2,636 | 2,700 |
148,600 | 101.77% | 2,630 | 2,700 |
148,700 | 101.77% | 2,625 | 2,700 |
148,800 | 101.76% | 2,619 | 2,700 |
148,900 | 101.76% | 2,613 | 2,700 |
149,000 | 101.75% | 2,607 | 2,700 |
149,100 | 101.75% | 2,602 | 2,700 |
149,200 | 101.74% | 2,596 | 2,600 |
149,300 | 101.74% | 2,590 | 2,600 |
149,400 | 101.73% | 2,585 | 2,600 |
149,500 | 101.73% | 2,579 | 2,600 |
149,600 | 101.72% | 2,573 | 2,600 |
149,700 | 101.72% | 2,567 | 2,600 |
149,800 | 101.71% | 2,562 | 2,600 |
149,900 | 101.71% | 2,556 | 2,600 |
150,000 | 101.70% | 2,550 | 2,600 |
150,100 | 101.69% | 2,541 | 2,600 |
150,200 | 101.69% | 2,532 | 2,600 |
150,300 | 101.68% | 2,524 | 2,600 |
150,400 | 101.67% | 2,515 | 2,600 |
150,500 | 101.67% | 2,506 | 2,600 |
150,600 | 101.66% | 2,497 | 2,500 |
150,700 | 101.65% | 2,488 | 2,500 |
150,800 | 101.64% | 2,479 | 2,500 |
150,900 | 101.64% | 2,470 | 2,500 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
151,000 | 101.63% | 2,461 | 2,500 |
151,100 | 101.62% | 2,452 | 2,500 |
151,200 | 101.62% | 2,443 | 2,500 |
151,300 | 101.61% | 2,434 | 2,500 |
151,400 | 101.60% | 2,425 | 2,500 |
151,500 | 101.60% | 2,416 | 2,500 |
151,600 | 101.59% | 2,407 | 2,500 |
151,700 | 101.58% | 2,398 | 2,400 |
151,800 | 101.57% | 2,389 | 2,400 |
151,900 | 101.57% | 2,380 | 2,400 |
152,000 | 101.56% | 2,371 | 2,400 |
152,100 | 101.55% | 2,362 | 2,400 |
152,200 | 101.55% | 2,353 | 2,400 |
152,300 | 101.54% | 2,344 | 2,400 |
152,400 | 101.53% | 2,335 | 2,400 |
152,500 | 101.53% | 2,326 | 2,400 |
152,600 | 101.52% | 2,316 | 2,400 |
152,700 | 101.51% | 2,307 | 2,400 |
152,800 | 101.50% | 2,298 | 2,300 |
152,900 | 101.50% | 2,289 | 2,300 |
153,000 | 101.49% | 2,280 | 2,300 |
153,100 | 101.48% | 2,270 | 2,300 |
153,200 | 101.48% | 2,261 | 2,300 |
153,300 | 101.47% | 2,252 | 2,300 |
153,400 | 101.46% | 2,243 | 2,300 |
153,500 | 101.46% | 2,233 | 2,300 |
153,600 | 101.45% | 2,224 | 2,300 |
153,700 | 101.44% | 2,215 | 2,300 |
153,800 | 101.43% | 2,205 | 2,300 |
153,900 | 101.43% | 2,196 | 2,200 |
154,000 | 101.42% | 2,187 | 2,200 |
154,100 | 101.41% | 2,177 | 2,200 |
154,200 | 101.41% | 2,168 | 2,200 |
154,300 | 101.40% | 2,159 | 2,200 |
154,400 | 101.39% | 2,149 | 2,200 |
154,500 | 101.39% | 2,140 | 2,200 |
154,600 | 101.38% | 2,130 | 2,200 |
154,700 | 101.37% | 2,121 | 2,200 |
154,800 | 101.36% | 2,111 | 2,200 |
154,900 | 101.36% | 2,102 | 2,200 |
155,000 | 101.35% | 2,093 | 2,100 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
155,100 | 101.34% | 2,083 | 2,100 |
155,200 | 101.34% | 2,073 | 2,100 |
155,300 | 101.33% | 2,064 | 2,100 |
155,400 | 101.32% | 2,054 | 2,100 |
155,500 | 101.32% | 2,045 | 2,100 |
155,600 | 101.31% | 2,035 | 2,100 |
155,700 | 101.30% | 2,026 | 2,100 |
155,800 | 101.29% | 2,016 | 2,100 |
155,900 | 101.29% | 2,006 | 2,100 |
156,000 | 101.28% | 1,997 | 2,000 |
156,100 | 101.27% | 1,987 | 2,000 |
156,200 | 101.27% | 1,977 | 2,000 |
156,300 | 101.26% | 1,968 | 2,000 |
156,400 | 101.25% | 1,958 | 2,000 |
156,500 | 101.25% | 1,948 | 2,000 |
156,600 | 101.24% | 1,939 | 2,000 |
156,700 | 101.23% | 1,929 | 2,000 |
156,800 | 101.22% | 1,919 | 2,000 |
156,900 | 101.22% | 1,909 | 2,000 |
157,000 | 101.21% | 1,900 | 1,900 |
157,100 | 101.20% | 1,890 | 1,900 |
157,200 | 101.20% | 1,880 | 1,900 |
157,300 | 101.19% | 1,870 | 1,900 |
157,400 | 101.18% | 1,860 | 1,900 |
157,500 | 101.18% | 1,851 | 1,900 |
157,600 | 101.17% | 1,841 | 1,900 |
157,700 | 101.16% | 1,831 | 1,900 |
157,800 | 101.15% | 1,821 | 1,900 |
157,900 | 101.15% | 1,811 | 1,900 |
158,000 | 101.14% | 1,801 | 1,900 |
158,100 | 101.13% | 1,791 | 1,800 |
158,200 | 101.13% | 1,781 | 1,800 |
158,300 | 101.12% | 1,771 | 1,800 |
158,400 | 101.11% | 1,761 | 1,800 |
158,500 | 101.11% | 1,751 | 1,800 |
158,600 | 101.10% | 1,741 | 1,800 |
158,700 | 101.09% | 1,731 | 1,800 |
158,800 | 101.08% | 1,721 | 1,800 |
158,900 | 101.08% | 1,711 | 1,800 |
159,000 | 101.07% | 1,701 | 1,800 |
159,100 | 101.06% | 1,691 | 1,700 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
159,200 | 101.06% | 1,681 | 1,700 |
159,300 | 101.05% | 1,671 | 1,700 |
159,400 | 101.04% | 1,661 | 1,700 |
159,500 | 101.04% | 1,651 | 1,700 |
159,600 | 101.03% | 1,641 | 1,700 |
159,700 | 101.02% | 1,631 | 1,700 |
159,800 | 101.01% | 1,620 | 1,700 |
159,900 | 101.01% | 1,610 | 1,700 |
160,000 | 101.00% | 1,600 | 1,600 |
160,100 | 100.99% | 1,585 | 1,600 |
160,200 | 100.98% | 1,570 | 1,600 |
160,300 | 100.97% | 1,555 | 1,600 |
160,400 | 100.96% | 1,540 | 1,600 |
160,500 | 100.95% | 1,525 | 1,600 |
160,600 | 100.94% | 1,510 | 1,600 |
160,700 | 100.93% | 1,495 | 1,500 |
160,800 | 100.92% | 1,479 | 1,500 |
160,900 | 100.91% | 1,464 | 1,500 |
161,000 | 100.90% | 1,449 | 1,500 |
161,100 | 100.89% | 1,434 | 1,500 |
161,200 | 100.88% | 1,419 | 1,500 |
161,300 | 100.87% | 1,403 | 1,500 |
161,400 | 100.86% | 1,388 | 1,400 |
161,500 | 100.85% | 1,373 | 1,400 |
161,600 | 100.84% | 1,357 | 1,400 |
161,700 | 100.83% | 1,342 | 1,400 |
161,800 | 100.82% | 1,327 | 1,400 |
161,900 | 100.81% | 1,311 | 1,400 |
162,000 | 100.80% | 1,296 | 1,300 |
162,100 | 100.79% | 1,281 | 1,300 |
162,200 | 100.78% | 1,265 | 1,300 |
162,300 | 100.77% | 1,250 | 1,300 |
162,400 | 100.76% | 1,234 | 1,300 |
162,500 | 100.75% | 1,219 | 1,300 |
162,600 | 100.74% | 1,203 | 1,300 |
162,700 | 100.73% | 1,188 | 1,200 |
162,800 | 100.72% | 1,172 | 1,200 |
162,900 | 100.71% | 1,157 | 1,200 |
163,000 | 100.70% | 1,141 | 1,200 |
163,100 | 100.69% | 1,125 | 1,200 |
163,200 | 100.68% | 1,110 | 1,200 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
163,300 | 100.67% | 1,094 | 1,100 |
163,400 | 100.66% | 1,078 | 1,100 |
163,500 | 100.65% | 1,063 | 1,100 |
163,600 | 100.64% | 1,047 | 1,100 |
163,700 | 100.63% | 1,031 | 1,100 |
163,800 | 100.62% | 1,016 | 1,100 |
163,900 | 100.61% | 1,000 | 1,000 |
164,000 | 100.60% | 984 | 1,000 |
164,100 | 100.59% | 968 | 1,000 |
164,200 | 100.58% | 952 | 1,000 |
164,300 | 100.57% | 937 | 1,000 |
164,400 | 100.56% | 921 | 1,000 |
164,500 | 100.55% | 905 | 1,000 |
164,600 | 100.54% | 889 | 900 |
164,700 | 100.53% | 873 | 900 |
164,800 | 100.52% | 857 | 900 |
164,900 | 100.51% | 841 | 900 |
165,000 | 100.50% | 825 | 900 |
165,100 | 100.49% | 809 | 900 |
165,200 | 100.48% | 793 | 800 |
165,300 | 100.47% | 777 | 800 |
165,400 | 100.46% | 761 | 800 |
165,500 | 100.45% | 745 | 800 |
165,600 | 100.44% | 729 | 800 |
165,700 | 100.43% | 713 | 800 |
165,800 | 100.42% | 696 | 700 |
165,900 | 100.41% | 680 | 700 |
166,000 | 100.40% | 664 | 700 |
166,100 | 100.39% | 648 | 700 |
166,200 | 100.38% | 632 | 700 |
166,300 | 100.37% | 615 | 700 |
166,400 | 100.36% | 599 | 600 |
166,500 | 100.35% | 583 | 600 |
Besorolási bér | emelés (%) | emelés Ft | Alapbéremelés (100 Ft-ra kerekítve) |
166,600 | 100.34% | 566 | 600 |
166,700 | 100.33% | 550 | 600 |
166,800 | 100.32% | 534 | 600 |
166,900 | 100.31% | 517 | 600 |
167,000 | 100.30% | 501 | 600 |
167,100 | 100.29% | 485 | 500 |
167,200 | 100.28% | 468 | 500 |
167,300 | 100.27% | 452 | 500 |
167,400 | 100.26% | 435 | 500 |
167,500 | 100.25% | 419 | 500 |
167,600 | 100.24% | 402 | 500 |
167,700 | 100.23% | 386 | 400 |
167,800 | 100.22% | 369 | 400 |
167,900 | 100.21% | 353 | 400 |
168,000 | 100.20% | 336 | 400 |
168,100 | 100.19% | 319 | 400 |
168,200 | 100.18% | 303 | 400 |
168,300 | 100.17% | 286 | 300 |
168,400 | 100.16% | 269 | 300 |
168,500 | 100.15% | 253 | 300 |
168,600 | 100.14% | 236 | 300 |
168,700 | 100.13% | 219 | 300 |
168,800 | 100.12% | 203 | 300 |
168,900 | 100.11% | 186 | 200 |
169,000 | 100.10% | 169 | 200 |
169,100 | 100.09% | 152 | 200 |
169,200 | 100.08% | 135 | 200 |
169,300 | 100.07% | 119 | 200 |
169,400 | 100.06% | 102 | 200 |
169,500 | 100.05% | 85 | 100 |
169,600 | 100.04% | 68 | 100 |
169,700 | 100.03% | 51 | 100 |
169,800 | 100.02% | 34 | 100 |
169,900 | 100.01% | 17 | 100 |
2. számú melléklet
A MÁV Zrt. Munkaköri Kategóriákhoz tartozó 2010. évi személyi alapbérsávok
és a 2010. január 1-től érvényes munkaköri bérrendszeri személyi alapbér minimumok
MMK | Sávminimum | Ajánlott munkaköri bérrendszeri minimumok a MÁV-nál eltöltött munkaviszony alapján | Sávmaximum | ||
5 év alatt | 5-15 év | 15 év felett | |||
6 | 86 000 | 90 000 | 92 000 | 94 000 | 000 000 |
7 | 86 000 | 90 000 | 92 000 | 94 000 | 000 000 |
8 | 90 000 | 94 000 | 96 000 | 98 000 | 127 000 |
8 kiemelt | 98 000 | 100 000 | 102 000 | ||
9 | 96 000 | 102 000 | 104 000 | 106 000 | 146 000 |
9 kiemelt | 110 000 | 112 000 | 114 000 | ||
10 | 110 000 | 114 000 | 116 000 | 118 000 | 165 000 |
10 kiemelt | 124 000 | 126 000 | 128 000 | ||
11 | 124 000 | 128 000 | 130 000 | 132 000 | 193 000 |
11 kiemelt | 138 000 | 140 000 | 142 000 | ||
12 | 142 000 | 146 000 | 148 000 | 150 000 | 232 000 |
12 kiemelt | 164 000 | 166 000 | 168 000 | ||
13 | 180 000 | 180 000 | 182 000 | 184 000 | 273 000 |
13 kiemelt | 206 000 | 208 000 | 210 000 | ||
14 | 216 000 | 216 000 | 218 000 | 220 000 | 339 000 |
15 | 250 000 | 250 000 | 252 000 | 254 000 | 427 000 |
16 | 320 000 | 320 000 | 322 000 | 324 000 | 551 000 |
17 | 415 000 | 415 000 | 417 000 | 419 000 | 698 000 |
A teljes munkaidős foglalkoztatású munkavállalókra, 38 óra heti kötelező munkaidő mellett érvényes.
Szerkeszti a MÁV Zrt. Vezérigazgatóság Xxxx Xxxxxxxxxxxx 1087 Budapest Xxxxxxx Xxxxxx körút 54-60. Telefon: 000-0000.
Szerkesztésért felelős a Szerkesztőbizottság
Kiadja a MÁV Zrt. Jogi Igazgatósága. Felelős kiadó: Xx. Xxxxx Xxxxx.
Terjeszti a MÁV Zrt. Ügykezelési és Dokumentációs Szolgáltató Szervezet (1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx körút 54-60.
HU ISSN 1419–3973
Nyomdai előkészítés: COMP-Press Kft. Budapest. Felelős vezető: Xxxx Xxxxxx, műszaki vezető: Xxxxx Xxxxxx
Nyomtatás: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. Lajosmizsei Nyomdája. Felelős vezető: Xxxxxx Xxxxxxx igazgató. xxx.xxxxxxxx.xx