MATHIAS CORVINUS COLLEGIUM
XXXXXXX XXXXXXXX COLLEGIUM
FIATAL TEHETSÉG PROGRAM
RÉSZVÉTELI SZERZŐDÉS MELLÉKLETEI
1. Oktatási Terv
2. Tanulmányi Szabályzat
3. Házirend
4. Általános adatkezelési tájékoztató
5. Részvételi szerződést megszűntető megállapodás
6. Tűz- és balesetvédelmi Szabályzat
I. számú melléklet
OKTATÁSI TERV
I. Oktatási alapelvek
A Xxxxxxx Xxxxxxxx Collegium (MCC) 1996-ban jött létre, és több mint negyedszázada foglalkozik egyetemista és középiskolás gyerekek fejlesztésével. Célja, hogy a hagyományos oktatást kiegészítő, Nyugat-Európában már régóta eredményesen működő, magas színvonalú képzési formát honosítson meg Magyarországon. Az MCC kiemelkedően tehetséges diákokat támogat abban, hogy a bennük rejlő tehetséget – szociokulturális helyzetüktől függetlenül – szakoktatók segítségével kibontakoztathassák és kamatoztathassák.
A Xxxxxxx Xxxxxxxx Collegium Fiatal Tehetség Programja (FIT Program) felső tagozatos általános iskolásoknak nyújt komplex tehetséggondozó, gazdagító képzést.
Oktatási programunk a résztvevők számára teljes mértékben ingyenes, ez a hétvégi foglalkozásokon és a nyelvórákon túl a Program során kiadott segédanyagokra és az e-learning-rendszer használatára is kiterjed.
A FIT Programra – ahogy a Xxxxxxx Xxxxxxxx Collegium minden képzésére – jellemző a nagyfokú szellemi szabadság, függetlenség. Oktatási tevékenységünkben kizárólag a szakmai-pedagógiai szempontok érvényesülnek, a tehetséggondozást, a teljes élet elérését, az egyéni kiteljesedést tartjuk szem előtt.
Tehetséggondozó képzésünk a gazdagítás módszertanával dolgozik: diákjainkat napjaink fontos területeivel ismertetjük meg, célunk, hogy feltérképezzük az egyéni érdeklődési köröket, fejlődési igényeket és lehetőségeket. Moduljaink egymásra épülnek, egyre mélyebb jártasságot, tudást céloznak meg.
Pedagógiánk a learning by doing, a cselekedve tanulás elvét helyezi középpontba. Diákjaink képzésünkön a nem-formális edukáció eszközeivel, a tantermi oktatásban nehezebben megvalósítható munkaformákkal (páros és csoportmunka, projektfeladatok stb.) találkozhatnak, és nagy hangsúlyt fektetünk a játékosságra, az élménypedagógiára is. A diákok személyes és közösségben megélt tapasztalatokat szerezhetnek a tárgyalt területekről: ötödik és hatodik évfolyamon számos manuális, produktív tevékenység kapcsolódik a kurzusokhoz, míg a felsőbb évfolyamokon az absztrakt gondolkodást, a kritikai szemléletmódot erősítő foglalkozások kerülnek előtérbe.
Képzésünk blended-learning, vagyis a kombinált oktatás alapján működik, a kontaktalkalmakat e- learning-tananyagok támogatják. Diákjaink így saját időbeosztásuknak megfelelően, rugalmas, de jól strukturált keretek között egyénileg is elmélyülhetnek a képzési alkalmakon szerzett ismeretekben. Ezt korosztályra szabott, változó nehézségű játékos feladatok és összefoglaló videók biztosítják.
Törekszünk arra, hogy képzéseinken rámutassunk a tárgyalt témakörök mindennapi élethez való kapcsolódására, arra, hogy ezek a területek nem elvont, elméleti ismeretek halmazát jelentik, hanem a minket körülvevő világra jelentős hatást gyakorló, azt befolyásoló tényezők.
A témákat nem-formális keretek között, csoportmunkában, kooperatív struktúrákban dolgozzuk fel; a diákok természetes kíváncsiságára építünk. A munkaformák és az oktatáshoz használt módszertani és tárgyi eszközök révén diákjaink célorientált, tudatos magatartást sajátíthatnak el az internet és az okoseszközök használatában, illetve a kreatív gondolkodás és az asszertivitást erősítő csoportmunka készségét is fejleszthetik.
A Program során a diákok fejlődési ívét folyamatosan nyomon követjük, és a szülőkkel, az érintett pedagógusokkal egyeztetve minden félévben összefoglaló riportok segítségével értékeljük. Hiszünk abban, hogy közösen, a trénerek, szülők és pedagógusok szoros együttműködésével tudjuk a legjobban segíteni az egyéni tehetségek kibontakozását.
Célunk, hogy a Fiatal Tehetség Program képzési időszakának végére diákjaink megtalálják érdeklődésüknek és képességeiknek legmegfelelőbb kibontakozási lehetőségeket, illetve széles rálátással és gyakorlati tapasztalatokkal bírjanak mindennapi világunkhoz szervesen kapcsolódó szakterületeken, és ezek mellett a későbbi tudatos pályaválasztást is elősegítsük.
A programban részt vevő diákok egy kiválasztott csoportjának angol-, német- vagy romántanár tart heti rendszerességgel a tanév időszakában beszédcentrikus nyelvórát az oktatási központokban, az aktuális tanévre a regionális központ munkatársaival előre egyeztetett időpontokban.
II. Oktatási központok
Az MCC FIT Program képzései a honlapunkon feltüntetett városokban (Magyarországon és a külhoni magyar régiókban), saját oktatási központokban valósulnak meg. Inspiratív, otthonos képzési helyszíneinket korszerű oktatási bútorokkal rendeztük be. Központjaink közösségi térként is funkcionálnak, és a bennük fejlődő, munkálkodó FIT-csoportok is képükre formálják, alakítják.
A jelenlegi és az esetleges további oktatási központok pontos címét vagy a korábbi központok címváltozását a Xxxxxxx Xxxxxxxx Collegium a honlapján teszi közzé.
III. Képzési struktúra
A Fiatal Tehetség Program oktatási koncepciója napjaink fontos szakterületeibe nyújt betekintést az interdiszciplinaritás jegyében. Képzésünkben kiegyensúlyozottan jelennek meg a természettudományos, humán és reáltudományokhoz köthető képzési területek, amelyeket a művészeti vonatkozású és személyiségfejlesztő képzések egészítenek ki.
A FIT Program négy évfolyamán átível a Develent személyiségfejlesztő program, amely minden évfolyamon foglalkozásokkal (ötödik és hatodik évfolyamon évi egy, hetedik és nyolcadik évfolyamon évi két alkalom), és a fejlődést visszamérő tesztrendszerrel segíti a diákok koncentrált személyiségfejlesztését.
A hagyományos képzések mellett az oktatást kiegészítő, külső helyszíni élményprogramok teszik változatossá a közösségi tanulást, emellett a nyári táborok egyes foglalkozásai szintén a személyiségfejlesztést célozzák.
A haladó tudásszintű tanulók részére intenzív hétközi nyelvoktatást szervezünk. Az oktatásban résztvevő tanulók tudását a FIT Program által megbízott nyelvtanárok mérik fel, és ez alapján biztosítunk lehetőséget a nyelvoktatásban való részvételre. Beszédcentrikus nyelvoktatásunk a hétköznapi életben használt kommunikációs formákon keresztül segít fejleszteni diákjaink nyelvi kompetenciáit. Egyúttal a célnyelvi kultúrát is közelebb hozza, ugyanis oktatóink jelentős tapasztalatokat szereztek a célnyelvi közegben, emellett számos játékos feladattal teszik élvezetessé a foglalkozásokat.
Az ötödikes és hatodikos évfolyam
Az ötödikes és hatodikos évfolyamon átfogó képet nyújtunk a napjainkban is kiemelt fontossággal bíró tudományterületekről. A képzés eme periódusában elsődleges célunk a szemléletformálás, a tudatos gondolkodás kialakítása (pénzügyi felelősség, környezettudatosság, egészségügyi tudatosság, médiatudatosság), illetve az egyes az érintett szakterületek megismertetése, az érdeklődés felkeltése. Emellett gyakorlati ismereteket, közvetlen tapasztalatokat (elsősegélynyújtás, internethasználat, természettudományos kísérletek, hétköznapi ökotudatosság stb.) is szerezhetnek diákjaink.
Ötödik és hatodik évfolyamon szombati, egész napos képzésekkel dolgozunk. Ötödik évfolyamon 7 db, hatodik évfolyamon 6 db kurzus két képzési alkalmat ölel fel. Ötödik évfolyamon 2 db, hatodik évfolyamon 4 db egy alkalmas kurzust tartunk. Egy kurzus 6x45 perc.
Hetedik és nyolcadik évfolyam
A hetedik és nyolcadik évfolyamon kiscsoportos foglalkozások is segítik a tehetséggondozás személyessé tételét. Ezek mellett ugyanakkor megmaradnak azok a közös képzési alkalmak, amelyek gondolkodásmódot, az intraperszonális készségeket, a tanulási metakészségeket vagy az általános műveltséget kívánják fejleszteni. Nagy hangsúlyt fektetünk a művészeti érzékenyítésre is, illetve a pályaorientáció is kiemelt helyet kap. Rendhagyó képzés a Középkori kalandok, amely komplex áttekintést nyújt a különböző kultúrák, korstílusok összművészeti fejlődéséről, alkotásairól; illetve az Érzelmek labirintusa, amely az alapérzelmek tudatos felismerését és megélését segíti. Kiemelt foglalkozásunk a Test és tudat, amely a testi tudatosság és a társas kapcsolatok megélését segíti.
Hetedikeseink 13 db szombati átfogó képzésen vesznek részt a megszokott 6x45 perces felosztásban, emellett 2 db kiscsoportos, alkalmanként 3x45 perces hétvégi műhelymunka is a képzéshez tartozik. Nyolcadikosaink 8 db szombati képzésen vesznek részt 6x45 perces felosztásban, emellett 3 db kiscsoportos pénteki képzésen, alkalmanként 3x45 percben.
ÖTÖDIK ÉVFOLYAM
- Pénzügyi tudatosság I.
- Egészségügyi tudatosság I.
- Természettudományos kísérletek
- Média- és filmes ismeretek
- A robotok világa
- Művészet és matematika
- Internet-használati tudatosság
- Környezeti tudatosság
HATODIK ÉVFOLYAM:
- Jövőkutatás, űrfizika
- A színház világa
- Rejtélyes építészet
- Egészségügyi tudatosság II.
- Digitális média
- A drónok világa
- Pénzügyi tudatosság II.
- Bioszkaland
- Tech-guru
HETEDIK ÉVFOLYAM
- Kreatív tanulási módszerek
- Középkori kalandok
- Egészségügyi tudatosság III. – Táplálkozz
tudatosan!
- Történelmi nyomozások
- Divatok és stílusok
- Kommunikáció és vitakultúra
- Érzelmek labirintusa
- Fantasztikus fizika
- Etológia – Állati kalandok
- Kreatív írás I.
- Pénzügyi tudatosság III. – Vállalkozz okosan!
- Filmkészítés rejtelmei
NYOLCADIKOS ÉVFOLYAM
- Az élő beszéd művészete
- Test és tudat
- A város alkotója
- Egészségügyi tudatosság IV. – Kulcs az
egészséghez
- Kreatív írás II.
- Képes történelem
- Kortárs művészet
- Világvallások nyomában
- Legyél Te is diplomata
IV. Az e-learning-rendszer
A FIT Program kontaktalkalmaihoz elektronikus tananyagok is csatlakoznak, amelyek a hétvégi képzéseken elhangzott ismereteket rendszerezik, illetve bővítik. A gyakorlófeladatok lehetővé teszik az egyéni ütemű haladást, a személyes érdeklődésnek megfelelő irányú és mélységű tudásanyag elsajátítását.
Az e-learninges kurzusok nagy hangsúlyt helyeznek az ismeretanyag gamifikációjára és a multimedialitásra: játékos feladatok kép- és hanganyag, illetve oktatóvideók kísérik. Az azonnali visszajelzésű, így autodidakta tanulást biztosító feladatsorok mellett fontos része az elektronikus tananyagrendszerünknek a részletes egyéni teljesítményértékelés is.
Oktatóink személyre szabott, részletes visszajelzései segítik a folyamatos önkorrekciót és önfejlesztést, nyomon követhetővé teszik a diákok előmenetelét.
Minden kurzus négy segítő feladatsorból áll, amelyek új tudásanyagot és gyakorlófeladatokat is tartalmaznak. A kurzusokhoz egy ellenőrző tesztsor csatlakozik, amely csak egyszer és megszakítás nélkül oldható meg.
Az e-learning-rendszer lehetőséget kínál olyan új munkamódszerek elsajátítására is, mint a projektszemléletű feladatmegoldás. Felsőbb évfolyamokon kevesebb kurzushoz kapcsolódik e- learning, ugyanakkor ezek beküldendő feladatai komolyabb elmélyülést és utánajárást igényelnek diákjainktól.
A kontaktalkalmakhoz tartozó elektronikus tananyagok mellett önálló, kizárólag az e-learning- rendszerben megjelenő kurzusok elvégzésére is lehetőség nyílik. Ilyen az alapvető viselkedési normákat és az etikettet megismertető Protokoll és az Önismeret kurzus, amely a modern pszichológia korosztálynak szóló eszköztárával segít a diákok egészséges önképének és önismeretének kialakításában.
V. Oktatóvideók
Oktatási gyakorlatunk a módszertan és az alkalmazott eszközök tekintetében is az innovativitásra törekszik: ennek jegyében a hétvégi kontaktalkalmakhoz saját fejlesztésű oktatóvideók is csatlakoznak.
A FIT Program sajátos oktatási igényeihez kapcsolódó videóanyagok több célt szolgálnak:
- egyrészt a képzés kiegészítő elemei: diákjaink a hétvégi tréningnapokon az oktatási anyag befogadhatóságának megkönnyítése érdekében kiegészítő kisfilmeket tekinthetnek meg, mint a gyakorlati foglalkozáshoz kapcsolódó szemléltetőeszközt,
- másrészt képzésünk súlyponti eleme az egyéni, autodidaktikus tanulásfolyamat, ennek megkönnyítését pedig tanulási segédanyagként szintén ezek a kisfilmek biztosíthatják
Technikai és tartalmi jellemzők
A FIT Program oktatóvideói a kontaktalkalmak oktatási tematikáját képezik le. Minden modulhoz 4
oktatóvideó csatlakozik.
Az oktatóvideók egyenként megközelítőleg 3-8 perc hosszúságúak, és a kurzusok egy-egy altémáját dolgozzák fel. Hangvételüket a könnyedség, a korosztály igényeihez és befogadóképességéhez igazított szóhasználat jellemzi. Az alkalmazott vizuális eszközök (szemléltetőábrák, infografikák, animációk) és a műsor ritmikája illeszkedik a korosztály érdeklődéséhez. A bemutatott jelenségeket, kísérleteket mindig magyarázat kíséri, amely a szakterülethez tartozó kulcsfogalmakat használva, ugyanakkor a fiatalok nyelvén összegzi a tapasztalatokat.
A videók tematikája
Minden kisfilm a képzés tematikájához igazodik, azonban tartalmaznak olyan továbbvezető, információkat, esetenként mélyebb tudásanyagot, amely érdeklődés függvényében az otthoni tanulást is lehetővé teszi.
VI. A FIT-csoportok kiválasztása
A Programban résztvevők körét intelligenciát, érzelmi intelligenciát, kreativitást vizsgáló írásbeli feladatok, egy kooperációs készségekre fókuszáló csoportfeladat, illetve egy személyes motivációkat feltáró szóbeli interjú révén, az MCC FIT Program önálló kiválasztási rendszerében határozzuk meg. Célunk olyan általánosan tehetséges diákok beválogatása, akik a kooperatív, közösségben végzett tanulási folyamatokra, tevékenységekre alkalmasnak gondolunk.
Kiválasztási folyamatunk kidolgozása, lebonyolítása és a feladatok kiértékelése pszichológusokból álló szakértői csapat koordinálásával történik.
A FIT Program régiónként 25 fővel indul el, várólistát is fenntartva a megüresedő helyekre. A Programhoz való későbbi csatlakozás egyedi elbírálás révén lehetséges. Alapelvünk, hogy Programunkba a felsőbb évfolyamokon az addigra kialakult közösség és tanulmányi alapokra tekintettel már nem nyílik lehetőség csatlakozni.
VII. Xxxxxx munkatársak, oktatók és önkéntesek
Programjainkat a régióvezetők és régiókoordinátorok szervezik és vezetik, akik a regionális FIT-csoport minden Résztvevőjének fejlődését végigkövetik, személyes mentorként, facilitátorként segítik a gyerekek érdeklődésének személyes kibontakozását. Ők működtetik a helyi oktatási központunkat, minden regionális vonatkozású tevékenység hozzájuk tartozik. Az ő munkájukat segítik a régióasszisztensek.
Szakmai képzéseinket olyan szakemberek vezetik, akik területükön való magas fokú elméleti jártasságon túl gyakorlati tapasztalatokkal és oktatói gyakorlattal rendelkeznek. Szakterületükön magas kompetenciával bíró, a korosztály nyelvén megfelelően kommunikáló, önálló oktatási koncepcióval rendelkező, motivált, fiatalos szemléletű trénerekkel dolgozunk. Az oktatók kiválasztása a Program szakmai vezetésének kompetenciája.
A régiós munkatársak és az oktatók munkáját is folyamatosan értékeljük, a diákok, szülők meglátásai nyomán támogatjuk és fejlesztjük.
Fontos célkitűzésünk hogy foglalkozásainkat önkéntesek is segítsék, akik a középiskolai közösségi szolgálat révén kapcsolódhatnak be tevékenységünkbe. Mellettük tanárszakos hallgatók számára is biztosítunk külső helyszíni gyakorlatra lehetőséget központjainkban.
VIII. A Szülők Akadémiája
Hiszünk abban, hogy a gyermekek nevelésének, szocializációjának elsődleges közegében, a családban kezdődik minden tehetséggondozó munka. Az MCC FIT Program kiemelt célja, hogy a szülőkkel közösen segítse a tehetséges gyermekek kibontakozását, velük együttműködve fejthesse ki tehetségfejlesztő hatását.
Kiemelkedő képességű gyerekek intellektuális és emocionális fejlődésében ugyanis gyakori jelenség az egyenlőtlen fejlődés, amikor a gyermek érzelmi kibontakozását meghaladja az intellektuális fejlődés, amely kihívások elé állítja közvetlen környezetét, így a szülőket is.
A felmerülő kérdések megválaszolása, a támogatói szülői attitűd tudatosítása és kialakítása érdekében rendezvénysorozatot szervezünk a szülők és érdeklődők részére, amelynek keretében résztvevők a tehetséggondozás szülői hátterével kapcsolatban hallgathatnak meg előadásokat.
A Szülők Akadémiája rendezvénysorozatunk minden évben két szinten valósul meg: egyrészt exkluzív előadások a FIT Programban résztvevő szülők részére, másrészt a régióközpontokban vagy adott esetben külső helyszínen szervezett nyitott rendezvények minden érdeklődőnek.
Az exkluzív workshop
Tehetséggondozással, fejlődéslélektannal, innovatív pedagógiai módszerekkel foglalkozó előadó által tartott interaktív tréning, amely a párbeszédre épít, lehetőséget biztosít a szülőknek saját kérdéseik megfogalmazására, a közös gondolkodásra. A szülői közösséget erősítő, a szabad véleménycserét és informális kapcsolatépítést segítő rendezvény.
A nyitott akadémia
A Szülők Akadémiájának mindenki számára nyilvános rendezvényein tanácsokat és javaslatokat kaphatnak az érintett szülők és érdeklődők, hogy miként tudják legjobban támogatni kiemelkedő képességű gyermeküket. Az előadások elméleti pszichológiai ismeretekkel és praktikus információkkal, nevelésmódszertani ötletekkel is szolgálnak. Mindemellett lehetőség nyílik arra is, hogy az érdeklődők jobban beleláthassanak a FIT Program működésébe, és megismerjenek az innovatív oktatási módszerrel dolgozó képzési formát.
IX. Pedagóguskonferencia, pedagógusfórum
A FIT Program kiemelten fontosnak tartja a pedagógusokkal való együttműködést, a módszertani és pedagógia tapasztalatcserét, illetve az innovatív tehetséggondozási módszerek bemutatását és az iskolai keretei közötti alkalmazásának elősegítését.
E célok érdekében pedagóguskonferenciát, pedagógusfórumot szervezünk, amely egyfelől a tehetséggondozás területén jártas szakemberek segítségével mutatja be a kiemelkedő képességű gyermekek azonosításában és fejlesztésében használható formális és nem-formális edukációs eszközöket, másrészt a pedagógusi tapasztalatmegosztás szakmai fóruma is kíván lenni.
X. FIT Kaland tehetségverseny
A FIT Program szervezésében minden évben egy határokon is átívelő tanulmányi versenyt rendezünk, amely magyar tannyelven tanuló negyedik osztályos diákokat szólít meg. A verseny online fordulója egy csapatmunkában megvalósuló projektfeladatot tartalmaz, a személyes forduló (országos döntő) pedig szóbeli prezentációra épül. A FIT Kaland részletes leírását a Versenyszabályzat tartalmazza.
XI. A FIT Program támogató testülete
A Xxxxxxx Xxxxxxxx Collegium által szervezett Fiatal Tehetség Program oktatási céljainak, illetve társadalmi küldetéstudatának erősítése és nyilvánosság felé való képviselete érdekében támogató szakemberekre támaszkodik. Ők olyan kiemelkedő szakmai eredményekkel és társadalmi
elismertséggel rendelkező szakemberek, akik vállalják a FIT Program célkitűzéseivel való azonosulást, azok képviseletét.
E tisztség szimbolikus értékképviseletet jelent, a Program döntéshozatalában, operatív működésében nem bír funkcióval.
A FIT Program támogató testületének tagjai xx. Xxxxx Xxxxx és xx. Xxxxx Xxxxxxxxx pszichológusok.
II. számú melléklet
TANULMÁNYI SZABÁLYZAT
Tehetséggondozó Programunk komplex rendszer, közösségre támaszkodó, a teljes személyiséget fejlesztő képzés, amely a gyermekek fejlődését végigkíséri az általános iskola felső tagozatos tanulmányai alatt. A szombati, illetve bizonyos esetekben pénteki képzési alkalmak is szerves egészet alkotnak, így a rendszer sajátosságaiból fakad, hogy a hiányzások, késések csak mértékkel tolerálhatóak.
I. A késések, hiányzásokra vonatkozó rendelkezések
Tehetséggondozó Programunk közösségi jellege és a képzés tematikája miatt állandó részvételt igényel.
Egy képzési félév során két hiányzás engedhető meg, ezt meghaladó számú hiányzás súlyos kötelezettségszegésnek minősül, és a Programból való kizárást eredményezheti. Erről a regionális központ vezetője és/vagy koordinátora a szakmai vezetővel együtt dönt.
A képzési alkalomról való késés esetén a résztvevő az első, megkezdett programblokkon való részvételi lehetőségéről a régióvezető/régiókoordinátor dönt.
Szombati képzéseink az Időbeosztásban megjelölt időpontokban zajlanak, reggel 9 órától 16:00-ig (workshopok esetében 9-12 és 13-16 óra között), pénteki képzéseink 16 órától 19 óráig. Az ettől eltérő kezdési és zárási időpontokról a regionális központ vezetője és/vagy koordinátora a tárgynapot megelőzően öt naptári nappal korábban írásban értesíti a résztvevők törvényes képviselőit.
Tartós akadályoztatás (betegség, elköltözés, állandó hitéleti vagy sporttevékenység stb.) esetén a regionális központ vezetője és/vagy koordinátora a szakmai vezetővel közösen dönt a képzésben való részvétel további lehetőségeiről.
Előre látható hiányzás esetén a szülő a képzést megelőző szerdán 12 óráig köteles a régióvezetőt/régiókoordinátort írásban tájékoztatni.
II. Fegyelmi kérdések
A képzési alkalmakon a résztvevők kötelesek betartani a felügyeletet gyakorló munkatársak (régióvezetők, régiókoordinátorok, régióasszisztensek, önkéntes segítők, oktatók) utasításait.
A felmerülő fegyelmi kérdéseket egyedileg, az eset súlyosságát figyelembe véve bírálja el a regionális központ vezetője és/vagy koordinátora a szakmai vezetővel egyeztetve.
Fegyelmi kihágások (a Házirend vagy a Részvételi Szerződésben foglaltak súlyos megsértése) esetén a Program vezetői fenntartják a jogot a fegyelmi vétséget elkövető résztvevő törvényes képviselőkkel egyeztetett módon való hazaküldésére, súlyosabb esetben a képzési alkalmakról való eltiltására vagy a Programból való kizárásra.
Az esetleges felmerülő károkozások esetén a Részvételi Szerződésben foglaltakat tekintjük
irányadónak.
III. Az értékelések rendszere
Képzésünk során folyamatos szóbeli és írásbeli visszajelzéseket adunk a résztvevőknek, illetve a szülőknek is.
A képzési félévek végén írásbeli visszajelzést is adunk a szülők részére a résztvevők fejlődéséről,
Programban való kibontakozásáról.
Az értékelés során kitérünk a résztvevő e-learning-rendszerben való haladására, aktivitására is. A programban való részvétel kritériuma a foglalkozásokhoz kapcsolódó e-learninges kurzusok teljesítése. Egy kurzus akkor tekinthető teljesítettnek, ha annak zárótesztjét a résztvevő legalább 60%-os eredménnyel abszolválja, illetve a kurzushoz kapcsolódó beküldendő, külső értékelésű feladatokat hiánytalanul elkészíti.
A régiós munkatársak és a Program oktatóinak visszajelzései nyomán a tanulmányi kötelezettségek súlyos megszegése (a képzéseken való aktív részvétel hiánya vagy két e-learning-kurzus sikertelen teljesítése stb.) esetén a régióvezető a szakmai vezetővel egyeztetve élhet Résztvevő Programból való kizárásának lehetőségével.
A fentiek alapján a Program szervezői felvázolják a résztvevők érdeklődésének, igényeinek megfelelő személyes fejlesztési területeket, amelyekről a résztvevők törvényes képviselőit is tájékoztatják személyes konzultáció formájában.
HÁZIREND
A Házirend célja a Fiatal Tehetség Program (továbbiakban: „Program”) képzési alkalmainak zavartalanságát biztosítani, a résztvevők, segítők, oktatók személyes biztonságát elősegíteni, valamint az egymás iránti magatartásuk alapvető szabályainak, a központnak helyet adó ingatlan rendeltetésszerű használatára, állagának védelmére vonatkozó követelményeknek a meghatározása.
I. Általános rendelkezések
1.1. A Házirend hatálya kiterjed a központnak helyet adó ingatlan területén tartózkodó valamennyi résztvevőre, segítőre, oktatóra.
A jelen Házirendben nem szabályozott kérdésekben a Részvételi Szerződés rendelkezései megfelelően alkalmazandók.
1.2. A Házirend ismerete és betartása a Program minden résztvevője, továbbá a segítők, oktatók számára kötelező.
1.3. A központ területén tilos:
- minden olyan magatartás, amely jogszabályba ütközik vagy közerkölcsöt sért;
- alkohol, dohány vagy kábítószer behozatala, illetve fogyasztása, továbbá a testi épség megsértésére alkalmas eszközök behozatala.
1.4. A résztvevők, segítők, oktatók kötelesek elfogadni és betartani a központra vonatkozó Tűz- és balesetvédelmi Szabályzatot.
II. Állagvédelem
2.1. A résztvevők, segítők, oktatók kötelesek a központnak helyet adó ingatlan állagának védelme és megóvása érdekében az ingatlanban való tartózkodás során a központhoz tartozó helyiségeket és területeket, a közös használatra szolgáló helyiségeket és területeket, továbbá az épület berendezéseit és tartozékait – így különösen a klímatechnikai egységeket, kaputelefont, személyfelvonót, informatikai és konyhai eszközöket – rendeltetésüknek megfelelően, állagsérelem nélkül, gazdaságosan használni.
Amennyiben a résztvevő, segítő, oktató az épület berendezéseinek, tartozékainak megrongálódását, balesetveszélyes állapotát észleli, köteles a helyszínen tartózkodó szervezőnek jelezni ezt.
berendezéseinek és tartozékainak nem rendeltetésszerű használatából eredő károkért a felelősség a károkozót terheli.
2.3. A résztvevők, segítők, oktatók kötelesek a központnak helyet adó ingatlan tisztaságára vigyázni.
2.4. A résztvevők, segítők, oktatók kötelesek napszaktól függetlenül a központnak helyet adó ingatlanban dolgozók, lakók nyugalmának bármely formában való megzavarásától tartózkodni.
III. Vegyes rendelkezések
3.1. A Program szervezői az Részvételi Szerződésben meghatározott megszorítással nem vállalnak felelősséget a központ területére behozott személyes tárgyakért, értékekért.
3.2. A résztvevők kötelesek a képzési alkalmakra a Xxxxxxx Xxxxxxxx Collegium munkatársának tájékoztatásai alapján szükséges felszereléssel és ruházatban érkezni. A központok képzéseihez szükséges felszerelések, segédeszközök használata csak a Xxxxxxx Xxxxxxxx Collegium munkatársának, a helyszínen jelenlévő oktató vagy oktatást segítő személyek beleegyezése és útmutatása alapján történhet.
3.3. Résztvevők a képzés során kötelesek a szervezők kéréseit, utasításait betartani, mind a központban, mind a külső helyszíni program (kirándulás, étkezés) esetén.
Résztvevők kötelesek a képzési alkalmak során egymás testi épségére és vagyontárgyaira vigyázni, továbbá minden olyan magatartástól tartózkodni, amely veszélyhelyzet kialakulásához, személyi sérülés vagy kár bekövetkezéséhez vezethet.
3.4. A központnak helyet adó ingatlan területén a Házirendben foglalt magatartási szabályok érvényre juttatása a szervező, a résztvevők, a segítők és az oktatók közös kötelezettsége.
Budapest, 2022. szeptember 01.
Xxxxxxxxxxx Xxxxxx
Fiatal Tehetség Program igazgató
ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ
RÉSZVÉTELI SZERZŐDÉST MEGSZŰNTETŐ MEGÁLLAPODÁS
Amely létrejött egyrészről a
Xxxxxxx Xxxxxxxx Collegium Alapítvány (székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxx xx 00-00.; adószám: 18157918-2-41; bírósági nyilvántartási szám: Fővárosi Törvényszék 6421; képviseletében: …; a továbbiakban: „Szervező”), mint szervező,
másrészről
………………………….…….….. (lakóhely: ………………………………...., születési hely, idő ), mint
kiskorú ……………………………… (a továbbiakban: „Résztvevő”) törvényes képviselője (a továbbiakban:
„Törvény képviselő”)
(Szervező és Törvényes képviselő a továbbiakban együttesen: „Felek”) között az alulírott helyen és időpontban, az alábbi feltételekkel.
1. Felek rögzítik, hogy közöttük 20[…] […] […] napján Részvételi Szerződés (a továbbiakban:
„Szerződés”) jött létre, mely alapján Szervező részvételi lehetőséget biztosít Résztvevő számára az általa szervezett képzésben, a Szerződés mellékletét képező Oktatási Terv, Tanulmányi Szabályzat és Program tartalmának és céljának megfelelően.
2. Felek jelen Részvételi Szerződést Megszüntető Megállapodás (a továbbiakban:
„Megállapodás”) aláírásával, kölcsönös megegyezésükkel megszüntetik a közöttük létrejött Szerződést.
3. Felek rögzítik, hogy jelen Megállapodás megkötése folytán az 1. pontban hivatkozott Szerződés hatályát veszti.
4. A Felek rögzítik, a Szerződés alapján elszámolási kötelezettségük nincs egymással szemben.
Kelt: [….], 202[…] […] […]
Xxxxxxx Xxxxxxxx Collegium Alapítvány képviseletében: […] […] Szervező | […] […] Törvényes képviselő |
Tűzvédelmi és balesetvédelmi oktatási tematika diákok részére
Tűzvédelem
1. Az iskolák, oktatási helyszínek (továbbiakban: intézmény) tűzvédelmi szempontból jellemzően alacsony
kockázati osztályba sorolható környezetnek minősülnek.
2. Az intézmény telejes területén tilos a dohányzás! A dohányzási tilalom az intézményben tartandó rendezvények résztvevőire és vendégeire is vonatkozik.
3. Az intézmény területére tilos bevinni tűzveszély kockázatát jelentő eszközöket (pl gyufát, öngyujtót) egyéb olyan anyagot (pl. éghető, fokozottan tűz- vagy robbanásveszélyes anyagot) amely tüzet okozhat, vagy balesetet idézhet elő!
4. A parázslással, szikrázással, nyílt lánggal járó tanulói kísérleteknél annak megkezdése előtt a szaktanárnak ismertetnie kell a tűzvédelmi előírásokat, a tűzoltó készüléket a foglalkozás helyszínén készenlétben kell tartania. Ilyen eseteknél (ahol létesült) a tűzjelző rendszer érzékelő elemeit ki kell kapcsolni!
5. Minden tanuló köteles az általa észlelt tüzet, illetve tűzveszélyt haladéktalanul, a hozzá legközelebb lévő felnőttnek, tanárnak, nevelőnek jelezni, ezt követően a tanár, a felnőtt, a nevelő utasításainak maradéktalanul eleget kell tenni valamennyi, a közelben lévő tanulónak.
6. Az intézményben tűzjelzést “tűzvan, tűz van, mindenki hagyja el az épületet” kiáltásokkal, úgynevezett tűzi lármával kell adni – ott, ahol nincs beépített tűzjelző rendszer! A beépített tűzjelző rendszer szirénahanggal ad tűzjelzést. A sziréna hang, vagy a tűzi lárma észlelésekor a tanár, a nevelő vezetésével a tanulóknak lökdösődés, futkározás nélkül, fegyelmezetten, azonnal el kell hagyniuk az intézmény épületét és az utcán (vagy más, kijelölt helyen) kell gyülekezniük.
7. Amennyiben nincs nevelő a helyszínen, akkor a tanulóknak önállóan, fegyelmezetten az utcára kell vonulniuk és az utcán (vagy más, kijelölt helyen) kell gyülekezniük.
8. Tűzriadó esetén a kivonulás során fegyelmezett magatartást kell tanúsítani, pánikot kelteni tilos!
9. A mozgásában korlátozott tanulókat, személyeket segíteni kell az épület mielőbbi elhagyásában.
10. Az épületben található tűzoltó készülékek, tűzcsapok rongálása, eltorlaszolása tilos, azokat rendel-
tetésüktől eltérő célra célra még ideiglenesen sem szabad igénybe venni.
11. A tűzoltókat a 105-ös, vagy a 112-es általános segélyhívó telefonszámon lehet hívni a titkárságról.
Baleset elleni védelem az oktatási intézmény területén
1. Minden tanuló köteles a balesetvédelmi szabályokat és a járványügyi előírásokat betartani!
A tanulóknak kötelessége az intézmény rendjére ügyelni, egymást a balesetveszélyes, fegyelmezetlen magatartástól visszatartani, a házirendet minden körülmények között betartani. A tanulónak olyan magatartást kell tanúsítani, hogy sem önmagát sem társait baleseti helyzetbe ne hozza, egymás fizikai bántalmazása, testi épséget veszélyeztető tevékenységre való bíztatása is tilos!
2. Az intézmény minden helyiségét csak rendeltetésének megfelelően szabad használni. A közös helyiségekben olyan magatartást kell tanúsítani, ami másokra nézve veszélyt nem jelent, kerülni kell a
lökdösődést, fegyelmezetlen futkározást, egymással és a berendezési tárgyakkal való ütközést. A folyosókon, a lépcsőkön, az intézményen kívüli játszótereken, parkokban a fegyelmezetlen futkározás, csúszkálás, lökdösődés, a játékokról és ülőpadokról való leugrás veszélyes és tilos! Az élelmiszeres csomagokat (kancsókat, iskolatejet, gyümölcsös kosarat) figyelmesen és fegyelmezetten szabad vinni, tartalmuk kiömlése esetén azonnal szólni kell a takarítónak, vagy a portán. A tanulók tartózkodása elől elzárt területekre (pl. építési, karbantartási területekre) belépni tilos!
3. A különböző helyiségekben a tiszta, friss levegőt szellőztetéssel kell biztosítani! Az ajtókat, ablakokat kellő figyelemmel kell nyitni, zárni! Az ablakpárkányra ülni, ablakokon kihajolni és bármit kidobni tilos! Az ajtók, ablakok esetleges becsapódására, kifordulására mindig figyelni kell, mert azok súlyos balesetet okozhatnak.
4. Az ebédlőt megközelíteni csak a tanár felügyeletével, a kijelölt útvonalon szabad. Az ebédlőben elengedhetetlen a kulturált étkezés szabályainak betartása, mert ott fokozott a balesetveszély: étel és ivóvíz kiömlése elcsúszás-veszélyt jelent, eszközök törése - vágást, leforrázás - égést okozhat. A zsúfoltság miatt fokozott figyelmet, fegyelmezettséget igényel az ételes tálcák asztalhoz, majd az étkezés után a mosogató ablakhoz hordása, ott a polcon való elhelyezése. Mindenki a neki megfelelő magasságban lévő polcra tegye a tálcáját, ügyelve arra, hogy se önmagára, se másra nem boruljon rá.
5. A vizesblokkokban tilos az elektromos csatlakozókhoz nyúlni és megfelelő körültekintéssel kell a kövezet esetleges nedvessége miatt, a csúszásveszély miatt közlekedni.
6. Játszótéren a játszótéri játékokat csak rendeltetésszerűen szabad használni. Tilos csúszdán visszafelé közlekedni, a játékokon egymást lökdösni, nem megfelelő viselkedésre bíztatva veszélybe sodorni! A játékokon mindig a még biztonságosan elférő létszámú tanuló tartózkodhat. Külső szakemberek munkavégzésekor a tanulók nem mehetnek a munkaterületre.
7. Az intézmény területén és azon kívül a közlekedési szabályok betartása minden tanulónak kötelező! Az úttesten átkelni csak a kijelölt gyalogátkelő helyen (vagy a járda meghosszabbított vonalában) szabad! Mielőtt a gyalogosok az úttestre lépnek alaposan nézzenek körül. Az intézmény területét tanítási, foglalkozási időben engedély nélkül elhagyni tilos!
8. Az elektromos eszközök, berendezések használata csak tanári felügyelet mellett történhet! A meghibásodott eszközt a tanuló nem javíthatja, nem szedheti szét. Az ilyen eszközt le kell kapcsolni és a hibát jelezni kell a tanárnak.
9. Tanári kiséret nélkül tilos a belépés tanulók része következő helyiségekbe: technika terem, tornaterem, fizika és kémia szertár, informatikaterem, pince, hőközpont, raktár, takarítószer tároló helyiség, tornaszer tároló, padlás, karbantartóműhely.
10. A szaktantermek (pl. informatika) használata előtt a szaktanárok ismertetik a használati szabályokat.
11. A tanulók kötelesek társaiknak segítséget nyújtani baleset, vagy egyéb veszély esetén és azonnal
értesíteni az ügyeletes tanárt, illetve az esethez legközelebb tartózkodó felnőttet.
12. Fontos tudnivaló, hogy minden sérülést, balesetet, rosszullétet, amely az intézmény területén történt, jelenteni kell a foglalkozást vezető, vagy ügyeletes tanárnak, illetve a titkárságon. Erre azért van szükség, mert a sérült ellátása után minden balesetet ki kell vizsgálni, arról jegyzőkönyvet kell felvenni és intézkedni kell hasonló balesetek megelőzése érdekében.
13. Elsősegélynyújtó felszerelés szükség esetén a titkárságon, a testnevelés szertárban, a tanári szobában és
a konyhán található.
14. A mentőket a 104-es, vagy a 112-es általános segélyhívó telefonszámon hívószámon lehet hívni a
titkárságról.
Az intézményen kívül (külső helyszíneken, kirándulásokon) érvényes baleset elleni védelmi szabályok
A külső helyszínen lévő programra történő eljutás, közlekedés egyedi módon történik, az adott útra vonatkozó tudnivalókat a tanárok előzetesen - a tanulók életkorának megfelelő módon - ismertetik a diákokkal. Ezt a tanulók saját maguk és társaik testi épségének megőrzése érdekében kötelesek figyelmesen végighallgatni, a kapott információkat a közlekedésük során kötelesek alkalmazni!
A külső helyszíneken a következő szabályokat kötelesek betartani:
1. A tanulók a csoport aktuális tartózkodási helyét csak a tanár tudtával és engedélyével, indokolt esetben (pl. mosdóhasználat céljából) hagyhatják el.
2. Gyalogos közlekedésre alkalmas úton - ha a tanár másképp nem rendeli el - a tanulók kettes sorban, lehetőleg a menetirány szerinti jobb oldalon közlekedjenek. Ahol ezt a gyalogos közlekedésre kijelölt út szélessége nem teszi lehetővé, ott a tanár irányítása mellett egyes sorban haladjanak. Gyalogos haladás esetén a tanulók folyamatosan figyeljék a tanár(ok) jelzéseit, irányítását, arra azonnal megfelelően reagáljanak. Haladás közben legyenek figyelemmel a szembejövő gyalogosokra, ill. az esetlegesen a járdán közlekedő kerékpárosokra.
3. Kijelölt gyalogos átkelőhelyen (zebrán) kelnek át az úttesten, ha található ilyen a közelben. Az átkelés kizárólag szabad jelzés esetén megengedett. Amennyiben a csoport nem ér át egyszerre, a tanulóknak be kell várniuk egymást az út túloldalán egy biztonságos, a forgalmat nem akadályozó helyen. Amennyiben nincs zebra elérhető távolságban, akkor a tanár irányításának, utasításának megfelelően, fokozott figyelemmel kelnek át az úttesten.
4. Közösségi közlekedés igénybevétele esetén a tanulók fokozottan figyeljenek a kísérő tanár(ok) irányítására, jelzéseire. Úgy helyezkedjenek, hogy a kísérő tanár minden helyzetben a látóterükben legyen. Szorosan együtt tartják a csoportot, társaikat is segítik abban, hogy a csoporthoz nem tartozók lehetőleg ne kerüljenek a csoporttagok közé.
5. A közösségi közlekedés megállóiban, állomásain a tanulók fokozott figyelemmel várakoznak a közlekedési eszközre. Mozgó járművet nem közelíthetnek meg! Mozgó járművön lehetőség szerint kijelölt ülőhelyet foglalnak el. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor biztonságosan kapaszkodnak a járművön. Mozgó járművön csak nagyon indokolt esetben hagyják el ülő- vagy állóhelyüket, és a helyváltoztatás közben is folyamatosan kapaszkodnak.
6. Járművekre, mozgólépcsőre történő felszálláskor, azokról leszálláskor a tanulók fokozott figyelemmel mozognak, ameddig lehetőség van rá, kapaszkodnak. Mozgólépcsőn a menetirány szerinti jobb oldalon, egymás mögött, egyesével állnak.
7. A le- és átszállóhelyeken fokozottan figyelnek az óvatos, de összehangolt, dinamikus mozgásra. Mindeközben kerülik a lökdösődést, tolakodást.
8. Tömegközlekedési eszközzel történő utazás esetén a tanulók ügyeljenek arra, hogy az eszköz helyiségeit, berendezési tárgyait csak rendeltetésüknek megfelelően használják. A tömegközlekedési
ajtókon, ablakokon történő kihajolással.
9. Tömegközlekedési eszközökön - rövidebb időtartamú utazás esetén – a tanulóknak kerüliük kell az étkezést, az italfogyasztást. Hosszabb utazás esetén az étkezés, italfogyasztás megengedett, de a tanulóknak ügyelni kell a szemét helyes tárolására, valamint - a csúszásveszély csökkentése érdekében - az ital kiömlésének elkerülésére.
10. Játszótéren, egyéb nyílt, kültéri helyszínen kizárólag a tanár által (pl. tereptárgyakkal) meghatározott területen tartózkodhatnak. Ilyen terepen fokozottan figyelemmel követik a kísérő tanár utasításait, jelzéseit, valamint társaikat is figyelmeztetik a tartózkodási terület határaira. Az ilyen helyszíneken található szabadtéri játékokat, eszközöket kizárólag rendeltetésszerűen használják.
11. Kizárólag olyan eszközre, játékra, tereptárgyra állnak, másznak fel, aminek ez a rendeltetése. Szobrokra, kerítésre, padkákra, szökőkutakra stb. tilos felállni, felmászni.
12. Gyalogos közlekedés esetén a tanulók a csoport vezetője által megjelölt tempóban haladnak, figyelmüket az útvonalon történő biztonságos haladásra fordítják. Sem járművön történő, sem gyalogos közlekedés esetén nem vesznek magukhoz balesetveszélyes, mások vagy saját maguk testi épségét veszélyeztető tárgyat. Mozgásukkal, haladásukkal, személyes tárgyaikkal (pl. táska, esernyő) nem akadályoznak másokat.
13. Minden esetben az útviszonyoknak megfelelően közlekednek. Csúszós, nedves úton fokozottan figyelnek a biztonságos haladásra, valamint arra, hogy társaikat sem veszélyeztessék balesetveszélyes viselkedéssel. (pl. nem csúszkálnak szándékosan, nem fröcskölik le egymást az úttest tócsáiba ugrálással stb.)
14. Úttesten történő átkeléskor, gyorsabb haladást szükségessé tevő útszakaszokon a tanulók nem állnak meg, hogy ezzel ne akadályozzák a csoport egészének áthaladását. A tanulók ügyelnek arra, hogy ne maradjanak el a csoportjuktól, mert a hátrány behozásához futva kell közlekedni, ami könnyen balesethez vezethet.
15. Lépcsőkön az adott helyszín lehetőségeihez mérten a tanulók kettesével vagy egyesével haladnak, ha másképp nincs kijelölve, akkor a menetirány szerinti jobb oldalon, olyan tempóban, amely a csoport valamennyi tagja számára követhető.
16. A kiránduláson, sétán, túrán stb. a csoport közelébe kerülő házi- vagy vadállatot tilos megérinteni vagy bántani. Kivételt képez a megérintés alól az olyan program, ahol szakképzett felnőtt irányítása mellett éppen az állatok megismerése, állatsimogatás a cél. Ilyenkor a tanulóknak kötelessége a szakember útmutatásait betartani.
17. A mobiltelefon használata sem tömeg-, sem gyalogos közlekedés esetén nem engedélyezett, mivel elvonja a tanulók figyelmét a biztonságos közlekedésről.
18. A tanulók - lehetőség szerint - hátizsákkal a hátukon menjenek kirándulni, így mindkét kezük szabad marad, ami lehetővé teszi a stabil kapaszkodást.
A járványveszély időszakában megtartandó szabályok
1. A tanuló a kifüggesztett ajánlásnak megfelelően mosson kezet a mosdókban található szappannal, WC használat után, étkezések előtt és a külső helyszínekről való megérkezéskor. Kézmosás után a kezeket meg kell szárítani a mosdókban található kézszárítóval, vagy a kihelyezett papírtörlővel, melyet használat után a szemetesbe kell dobni.
2. A tanuló kezét érkezéskor a portán adagolt kézfertőtlenítővel alaposan dörzsölje be.
3. A portán véletlenszerűen, érintés nélkül történik lázmérés, de minden nap a délelőtt folyamán minden
tanuló lázát megmérjük.
4. Aki nem érzi jól magát, haladéktalanul jelezze tanárnak.
5. A tanulók a számukra kijelölt helyen étkezhetnek. A tanulók étkezéskor amelyik tálcát, evőeszközt, szalvétát, tányért, kenyeret, tízórait és uzsonnát megfogják, azt vegyék el! Ha valamihez hozzáértek, azt ne tegyék vissza.
6. A csak részben elfogyasztott tízórait és uzsonnát mindig az üres dobozba/tároló helyre tegyék vissza, a
xxxxxxx soha ne keveredjen a még érintetlen étellel.
7. Az ebédlő asztalainak fiókjába semmit ne tegyenek, az ebédlőbe játékot, könyvet vinni nem szabad.
8. A tantermekben és az ebédlőben a tanári asztalra és a tanári székekre a tanulók ne rakjanak semmit!
9. A tanulók maszkot a mindenkori ajánlás szerint használják. Adott esetben a tanuló maszk nélkül csak saját osztálytársaik körében, az osztálytermükben és az ebédlőben tartózkodhatnak. A folyosón, a vizesblokkokban, külső helyszínre való vonuláskor az utcán, összevont tanórákon és a délutáni ügyeletben a maszk használata szintén a mindenkori ajánlás szerint történik.
10. A tanulóknál mindig legyen papír zsebkendő, az étkezőben a szalvétát ne használják ilyen célra. A használt zsebkendőt azonnal a szemetesbe kell dobni, azt ne tegyék a tanulópadba, az ebédlő asztalaira, az ebédlőasztalok fiókjába.
11. Mellőzzék a tanulók az otthoni játékok, matricás albumok, taneszközökön kívüli holmik behozatalát az
iskolába.
12. A tanulópadokból a tanítási idő végén ki kell pakolni: a szemetet kidobni, a taneszközöket pedig a tanár útmutatása alapján be kell rakni a szekrénybe.
<.. image(A képen szöveg látható Automatikusan generált leírás) removed ..>
Budapest, 2022. szeptember 21.
Készítette: Xxxxx Xxxxxx tűzvédelmi főelőadó
munkavédelmi szakmérnök