Aegon Compass utasbiztosítás Szerződési feltételek
Aegon Compass utasbiztosítás Szerződési feltételek
Aegon Compass Exclusive csomag – COVID–19 záradék,
a 2020.07.01–2020.09.30 között létrejött, Compass EXCLUSIVE csomagba tartozó utasbiztosítási szerződésekre
Jelen záradék vonatkozik minden, 2020.07.01–2020.09.30 között létrejött, Compass Exclusive csomagba tartozó utasbiztosítási szerzôdésre, melyek kockázatviselési ideje 2020.07.01–2020.09.30 között kezdôdik.
Jelen záradékkal a Compass EXCLUSIVE csomagba tartozó utasbiztosítási szerzôdések az alábbi biztosítási eseményekkel bôvülnek ki, az itt rögzített korlátozásokkal. A jelen záradékban nem rendezett kérdésekben a Szerzôdési feltételek irányadóak.
Területi hatály: a Biztosító kockázatviselése a COVID-19 záradék kapcsán EURÓPA földrajzi területén bekövetkezett biztosítási eseményekre terjed ki.
1. Járványügyi vészhelyzet miatt beálló, azonnali hazautazással kapcsolatos költségek
Ha egy ország vagy régió, összefüggésben a COVID-19 járvánnyal, a kiutazás után, a kint tartózkodás alatt kerül fel a Külgazdasági és Külügyminisztérium által publikált, „Fokozott biztonsági kockázatot” jelentô országok listájára, és a helyi hatóságok a külföldi állampolgárokat az ország elhagyására utasítják, akkor a biztosított idô elôtti hazautazásának indokolt és igazolt többletköltségeit a Biztosító 400.000 Ft-os összeghatárig megtéríti.
A Biztosító a szervezést, költségvállalást ezekben a helyzetekben nem tudja garantálni.
2. Karantén-intézkedések miatti többletköltség megtérítése
Ha a kint tartózkodás alatt az adott helyen az erre jogosított hatóság karanténintézkedést vagy területi (pl. városi, tartományi) lezárást vezet be, akkor az emiatt felmerülô többletköltségeket a biztosító megtéríti. A szolgáltatás mértéke a biztosított indokolt és igazolt többletköltsége, de maximum 300.000 Ft.
A Biztosító a szervezést, költségvállalást ezekben a helyzetekben nem tudja garantálni.
3. Utazásképtelenségre vonatkozó fedezet
Ha a biztosított COVID-19 fertôzésbôl adódó megbetegedése vagy hatósági karanténba kerülése a szerzôdéskötés után, de az elutazás elôtt történik meg, akkor a biztosító megtéríti az út lemondásával, máshonnan meg nem térülô indokolt és igazolt szállás és utazási költséget, maximum 300.000 Ft összeghatárig.
Kárrendezéshez szükséges iratok
Jelen záradék 3. pontja vonatkozásában a kárrendezéshez a szabályzat XIV. fejezetében felsorolt, a kárrendezéshez szükséges iratokon túl az alábbi dokumentumok benyújtása szükséges:
• COVID-19 fertôzésbôl adódó megbetegedést igazoló orvosi és/vagy kórházi dokumentum;
• hatósági karantén elrendelését igazoló hatósági irat;
• nem saját szervezésû út esetén:
– utazási szerzôdés, az utazás ellenértékérôl kiállított számlá(k), azok kifizetését igazoló bizonylat(ok);
– utazásszervezô által az utazási szolgáltatás lefoglalását visszaigazoló dokumentum, amely tartalmazza az utazási szolgáltatás jellegét és idôpontját, a résztvevô utasok nevét, az utazásszerzvezô részére befizetett összegeket;
– az utazásszervezô által az utazási szolgáltatás lemondásáról kiállított lemondási költségekrôl (bánatpénz) szóló számlát, amely tartalmazza az igénybe nem vett szolgáltatás idôpontját, a lemondott utasok és a szolgáltatás azonosítására szolgáló adatokat, a bánatpénz összegét, és a lemondás idôpontját;
– az utazásszervezô vagy légitársaság igazolását arra vonatkozóan, hogy mely igénybe nem vett szolgáltatások árát nem téríti vissza.
COMP–SZ–200401 (COMPASS) 1
Aegon Compass utasbiztosítás Szerződési feltételek
Hatályba lépés időpontja: 2020. április 1.
I. A SZERZŐDÉSHEZ KAPCSOLÓDÓ SZEMÉLYEK
1. Biztosító: Az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zártkörûen mûködô Részvénytársaság (rövidített neve: Aegon Magyarország Zrt.). A Társaság az 1016/1986. (IV.17.) MT számú határozatával megalapított Állami Biztosító általános jogutódja, s az 1989. évi
XIII. tv. alapján alakult át gazdasági társasággá 1990. július 1. napján. A társaságot a Fôvárosi Cégbíróság a 00-00-0000000 szám alatt tartja nyilván.
Adószám: 10389395-4-44
A társaság székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0.
2. Assistance szolgáltató/Segítségnyújtó: az SOS Assistance Hungary Kft., a Biztosító által kiszervezett tevékenység keretében megbízott szervezet, amely a Biztosító nevében eljár (0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxxxx xx 000., Xx.: 01-09-703420).
3. Szerzôdô: az a 18. életévét betöltött természetes személy, vagy gazdálkodó szervezet, aki a biztosítás megkötésére ajánlatot tett, és fizeti a biztosítás díját. Szerzôdô csak az a személy lehet, akinek állandó lakhelye vagy telephelye Magyarországon van.
4. Biztosított: az a Szerzôdô által megnevezett természetes személy, akinek az utazása során bekövetkezett biztosítási esemény kapcsán a Biztosító szolgáltatásokat nyújt. Egy biztosítási szerzôdésbe több Biztosított személy is bevonható. A kockázatviselés kezdetét követôen a Biztosított személyének megváltoztatására nincs lehetôség.
4.1 Nem lehet biztosított az a személy, aki az utazás megkezdésének napját megelôzôen már betöltötte a 90., éves bérlet esetén a 70. életévét. Az Amerikai Egyesült Államokba és Kanadába történô utazás esetén nem lehet 30 napnál hosszabb ideig biztosított az a személy, aki az utazás megkezdésének napját megelôzôen betöltötte a 70. életévét.
4.2 Biztosított csak olyan, bejelentett állandó magyar lakcímmel vagy érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezô személy lehet, aki rendelkezik Magyarországon érvényes általános egészségbiztosítással.
4.2.1 Biztosított lehet továbbá az a Magyarországgal határos ország területén élô személy is, akinek ebben az országban van állandó lakhelye és rendelkezik érvényes kötelezô egészségbiztosítással.
4.3 Nem lehetnek biztosítottak az egy éven túli tartamú, folyamatos, tartós külszolgálatot teljesítôk, valamint a külföldön munkát vállalók és velük együtt kint tartózkodó családtagjaik.
4.3.1 Nem lehetnek biztosítottak a külföldön munkát végzô személyek.
4.4 Nem lehetnek Biztosítottak az életvitelszerûen külföldön élôk – a külföldön tanuló diákokat kivéve, illetve a káresemény országában állampolgársággal rendelkezô személyek.
5. Kedvezményezett: a jelen feltételek alapján a Biztosított életében járó valamennyi biztosítási szolgáltatás kedvezményezettje maga a Biztosított. A balesetbiztosítási szolgáltatásokra a Biztosított halála esetén az örököse jogosult.
II. A SZERZŐDÉSBEN HASZNÁLT FOGALMAK ÉRTELMEZÉSE
1. Utazás: a Biztosított állandó lakóhely szerinti országán kívüli területre tett útja, beleértve az odautazást, az ott tartózkodást és a visszautazást az állandó lakóhely szerinti országba.
2. Állandó lakóhely szerinti ország: az az ország, amelyben a Biztosított hivatalos, és bejelentett állandó lakóhelye található.
3. Európai Egészségbiztosítási Kártya (a továbbiakban: EEK kártya): A Magyarországon egészségügyi szolgáltatásra jogosult személyek, akik Magyarországon, vagy az Európai Gazdasági Térség (EGT) más tagállamában rendelkeznek állandó lakóhellyel, egy másik tagállamban vagy szerzôdô államban a magyar egészségbiztosítás terhére vehetnek igénybe bizonyos – orvosilag szükséges – egészségügyi szolgáltatásokat. Ezen ellátásokra való jogosultság az Európai Egészségbiztosítási Kártyával igazolható.
4. Közeli hozzátartozó: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelôszülô és a testvér;
5. Hozzátartozó: a közeli hozzátartozó, az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, és a testvér házastársa.
6. Sporttevékenység: meghatározott szabályok szerint zajló, a szabadidô eltöltéseként kötetlenül, vagy szervezett formában végzett testedzés vagy szellemi sportágban kifejtett tevékenység, amely a fizikai erônlét és a szellemi teljesítôképesség megtartását, fejlesztését szolgálja.
7. Személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemzô ismeret -, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés.
8. Személygépkocsi: személygépkocsinak minôsül az a Biztosított utazásához használt, érvényes forgalmi engedélye szerint személygépkocsiként vizsgáztatott, 3,5 tonna össztömeget meg nem haladó gépjármû, amely érvényes, közúti közlekedésre jogosító okmányokkal rendelkezik.
9. Motorkerékpár: motorkerékpárnak minôsül az a Biztosított utazásához használt, érvényes forgalmi engedélye szerint motorkerékpárként vizsgáztatott, két vagy három kerekû, gépjármû, amelynek tervezési legnagyobb sebessége 45 km/h-nál nagyobb, és érvényes, közúti közlekedésre jogosító okmányokkal rendelkezik.
10. Téli sporttevékenység: téli idôjárási körülmények között, havon, jégen, a szabadidô eltöltéseként kötetlenül, vagy szervezett formában, nem versenyszerûen végzett testedzés, amely a fizikai erônlét és a szellemi teljesítôképesség megtartását, fejlesztését szolgálja és amelyet sem általános, sem pedig helyi elôírások nem tiltanak.
A téli sporttevékenységnek tekintendôk különösen:
• síelés, beleértve a különbözô stílusú lesiklásokat, a sífutást, sí túrázást;
• hódeszkázás;
• szánkózás;
• korcsolyázás;
• jégvitorlázás;
• fakutyázás.
11. Téli-sporteszköz: téli sporttevékenység végzése közben használt, ahhoz szükséges felszerelések, ruházat, védôfelszerelés (síléc, hódeszka, ezekhez használatos bakancs, síbot, síszemüveg, síruha, bukósisak). Nem tekintendôk téli-sporteszköznek, a tevékenység megörökítését szolgáló eszközök, a kommunikációs célra használt eszközök, így különösen a fényképezôgépek, a kamerák, az adathordozók, a mobiltelefonok.
12. Búvár merülés: érvényes búvár minôsítéssel rendelkezô személy, a szabadideje eltöltéseként, rekreáció céljából merül a víz felszíne alá, hogy ott tevékenységet végezzen. Búvármerülésnek tekintjük, a búvár minôsítés megszerzése érdekében folytatott, búvár oktatás során végrehajtott merülést is.
13. Búvár felszerelés: ebben a biztosításban csak a következôket tekintjük búvár felszerelésnek: légzôkészülék, kiegyensúlyozó térfogat, búvár computer és tartozékai.
14. Nevesített mûszaki cikkek: fényképezôgép, kamera, táblagép, hordozható számítógép, navigációs eszköz, mobiltelefon.
15. Éves bérlet: Éves bérlet biztosítottja olyan személy lehet, aki a szerzôdéskötéskor nem töltötte be 70. életévét be nem töltött személy lehet, és az alkalmankénti külföldi tartózkodása nem haladhatja meg a 30 napot.
16. Kisállat: Biztosított tulajdonát képezô vagy tartásában lévô, a hatályos állat-egészségügyi szabályokban lefektetett védôoltásokkal rendelkezô egészséges kutya (Canis familiaris) vagy macska (Felis silvestris catus), amennyiben az utazás kezdetének idôpontjában már betöltötte a 6 hónapos életkort. Kizárólag a megfelelô hatósági engedélyek birtokában külföldre vitt kisállatra terjed ki a biztosítás fedezete, Exclusive csomag vásárlása esetén.
17. Elemi csapás: olyan természeti csapás, amely emberek életét egészségét, anyagi értékeit, a lakosság alapvetô ellátását, a természeti környezetet, a természeti értékeket oly módon vagy mértékben veszélyezteti, károsítja, hogy a kár megelôzése, elhárítása vagy a következmények felszámolása meghaladja az erre rendelt szervezetek védekezési lehetôségeit, és különleges intézkedések bevezetését, valamint az önkormányzatok és az állami szervek folyamatos és szigorúan összehangolt együttmûködését, illetve nemzetközi segítség igénybevételét igényli.
III. A SZERZŐDÉS JELLEGE
Fogyasztói szerzôdés, nem életbiztosítás, egyéb vagyoni károk ágazata
IV. DÍJFIZETÉS
1. A szerzôdés díját elôre, egy összegben, a szerzôdés létrejöttekor, a Biztosítóval egyeztetett módon kell megfizetni, megegyezés hiányában banki átutalással.
2. A biztosítás díját vissza kell fizetni, ha a biztosítást olyan személy köti, vagy olyan személy részére kötik meg, aki a biztosítás feltételei szerint nem biztosítható, és a Biztosító ezen okra hivatkozva a bejelentett kárigényt elutasítja.
3. A díjkedvezmények és pótdíjak alkalmazásának algoritmusa: a százalékokból szorzókat kell alkotni, majd ezekkel a szorzókkal kell megszorozni az éves, illetve a biztosított napoknak megfelelô díjat.
V. A SZERZŐDÉS LÉTRJÖTTE MEGSZŰNÉSE
1. A biztosítási szerzôdés a biztosítási ajánlat biztosítóhoz vagy annak képviselôjéhez való beérkezésének napján jön létre a kockázatelbírálási határidôt követô napon visszamenôleges hatállyal, feltéve, hogy az ajánlat határidôn belül nem kerül elutasításra.
2. Amennyiben a Biztosító az ajánlatot nem utasítja vissza, vagy nem módosítja, úgy ezzel a ráutaló magatartással a szerzôdést az ajánlatnak megfelelôen hozza létre. Az erre hatáskörrel rendelkezô közvetítô megjelölheti a kockázatviselés kezdetének pontos idejét (óra-perc). A szerzôdés legkésôbb a szerzôdésben megjelölt kockázatviselés utolsó napjának 24.00. órájának elteltével szûnik meg.
3. A szerzôdés megszûnésével sem a Szerzôdô, sem a Biztosított további jogosultságokkal nem rendelkezik. Összeg és egészségbiztosítások esetén maradékjog nélkül a Kedvezményezettnek, a kiegészítôk szerint járó szolgáltatással szûnik meg a szerzôdés.
4. Ha a szerzôdéskötést követôen a biztosítási szerzôdésre tekintettel igénybe vehetô adókedvezményre vagy adójóváírásra jogosító jogszabályi feltételek megváltoznak, a Biztosító a jogszabályváltozás hatálybalépését követô hatvan napon belül javaslatot tehet a biztosítási szerzôdés vagy az ahhoz kapcsolódó általános szerzôdési feltételek megváltozott szabályozásra tekintettel történô módosítására annak érdekében, hogy a szerzôdés tartalma az adókedvezmény vagy adójóváírás igénybevételére jogosító feltételeknek megfeleljen. Ha a Szerzôdô fél a módosító javaslatot az arról szóló tájékoztatás kézhezvételétôl számított harminc napon belül nem utasítja el, a szerzôdés a módosító javaslatban meghatározott feltételekkel a jogszabályváltozás hatálybalépésének idôpontjával módosul. A módosító javaslat Szerzôdô általi elutasítása nem adhat alapot a szerzôdés Biztosító általi felmondására.
VI. A BIZTOSÍTÁS FELMONDÁSA
1. Ha a Biztosító kockázatviselésének a Biztosítási kötvényen megjelölt idôtartama kevesebb, mint 30 nap, a biztosítási szerzôdéstôl legkésôbb a kockázatviselés elsô napja elôtti napon el lehet állni, ha igazolható, hogy a biztosítási esemény bekövetkezése lehetetlenné vált. A biztosítási szerzôdéstôl való elálláshoz, a biztosítási díj visszatérítéséhez – ha a Szerzôdô fél illetve, ha a Szerzôdô és a Biztosított nem azonos –, a Biztosított írásbeli hozzájárulása szükséges, szükséges továbbá az írásbeli nyilatkozata arról, hogy a Biztosítóval szemben a biztosítási szerzôdés alapján szolgáltatási igényt nem érvényesítenek az esetleges kedvezményezettek sem.
2. 30 nap, vagy annál hosszabb idôtartamú biztosítás esetén a kockázatviselés kezdetét követôen a tényleges és az eredeti idôtartam díjának különbözete térítendô vissza. Tényleges idôtartam: a kockázatviselés elsô napja és a biztosítás felmondásában meghatározott utolsó nap (mely nem lehet korábbi a felmondás dátumánál) közötti idôszak. Minden esetben szükséges az elôzô bekezdésben írt nyilatkozat becsatolása is. Éves bérlet esetén részleges díjvisszatérítésére nincs mód csak abban az esetben, ha a szerzôdés érdekmúlás vagy lehetetlenülés miatt szûnik meg.
VII. A SZERZŐDÉS TARTAMA, HATÁLYA
1. A kockázatviselési idôszak
1.1. A szerzôdés határozott idôre szól. A kockázatviselés kezdetének és végének napját a biztosítási szerzôdés tartalmazza, 90 napnál hosszabb idôre csak a Biztosító elôzetes engedélyével lehet biztosítást kötni.
1.2. Éves bérlettel rendelkezô biztosított alkalmankénti külföldi tartózkodása nem haladhatja meg a 30 napot.
1.3. Ha a biztosítási szerzôdés létrejöttének (megkötésének) napja megegyezik a kockázatviselés kezdeteként megjelölt nappal, akkor a Biztosító kockázatviselése a biztosítás kezdeteként megjelölt napon a biztosítási szerzôdés megkötésének idôpontjától érvényes, amely esetben a biztosítási szerzôdés megkötésének idôpontját (óra, perc) a biztosítási kötvényen fel kell tüntetni. Ha a szerzôdés megkötésekor a Biztosított nem tartózkodik az állandó lakóhelye szerinti országban, akkor a kockázatviselés legkorábban a szerzôdés megkötését követô napon 0:00-kor kezdôdhet, feltéve, hogy a Biztosító a szerzôdéskötéshez elôzetesen hozzájárult. A kockázatviselés tartamát a Biztosító a szerzôdés megkötésekor korlátozhatja.
1.4. Amennyiben a Biztosított a szerzôdés kockázatviselési idôszaka alatt bekövetkezett biztosítási esemény miatt indokoltan nem tud hazatérni az elôre eltervezett idôpontban, akkor a Biztosító automatikusan meghosszabbítja a kockázatviselést addig, amíg az Assistance szolgáltató szervezésében a Biztosított hazajuttatásra kerül. A kockázatviselést automatikusan, legfeljebb 15 nappal hosszabbítja meg a Biztosító. A Biztosító kockázatviselése a Biztosítottnak az Assistance szolgáltató által szervezett hazaérkezési napján megszûnik. Abban az esetben is megszûnik a Biztosító kockázatviselése az Assistance szolgáltató által tervezett hazaérkezési napon, ha a Biztosított nem élt az Assistance szolgáltató által felkínált hazaszállítási lehetôséggel. Az automatikusan meghosszabbított kockázatviselési idôre vonatkozó biztosítási díjat a Biztosító kiszámlázhatja a biztosítottnak. Az automatikus meghosszabbításon kívül a szerzôdés meghosszabbítására nincs lehetôség, ezekben az esetekben új szerzôdéskötéssel lehet a kockázatot a késôbbiekre vállalni.
2. Területi hatály
2.1. A területi pótdíj alkalmazása nélkül, a Biztosító kockázatviselése EURÓPA földrajzi területén bekövetkezett Biztosítási eseményekre terjed ki. Jelen biztosítási szerzôdés értelmében, területi pótdíj alkalmazása nélküli terület továbbá: Izrael, Ciprus, Egyiptom, Kanári szigetek, Madeira, Málta, Marokkó, Oroszország, Grúzia, Törökország, Tunézia – teljes területe.
Az éves bérlet esetében a kockázatviselés Európa és a fent felsorolt országok földrajzi területén bekövetkezett biztosítási eseményekre terjed ki.
Éves bérlet esetén területi pótdíj megfizetésével a területi hatály az Amerikai Egyesült Államok és Kanada kivételével az egész világra kiterjeszthetô. Az éves bérlet területi hatálya még a pótdíj megfizetése ellenében sem terjed ki az USA és Kanada területére.
2.2. A területi hatály szûkítése: a baleset- és poggyászbiztosítási fedezet kivételével a biztosítási tartam alatt sem terjed ki a Biztosító kockázatviselése arra az országra, amelyben a biztosított állandó, bejelentett lakóhelye található, illetve arra az országra sem, melynek állampolgára. A Biztosított állandó lakóhelye szerinti ország területén belül, az oda- és visszautazás során, de a tartam alatt bekövetkezett biztosítási események kapcsán, csak baleset- és poggyászbiztosítási szolgáltatást nyújt a Biztosító.
2.3. Pótdíj megfizetése ellenében a Biztosító kockázatviselése – az állandó lakóhely szerinti ország kivételével – az egész világra kiterjed, kivéve az utazás eszközéül használt személygépkocsival és motorkerékpárral kapcsolatos szolgáltatásokat. Az utazás eszközéül használt személygépkocsival és motorkerékpárral kapcsolatos szolgáltatások csak EURÓPA földrajzi területén bekövetkezett biztosítási eseményekre vonatkoznak, abban az esetben is, ha a területi hatály kiterjesztésére vonatkozó pótdíjat megfizették.
2.4. A pótdíj mértéke az Európán kívüli országok esetében +50%.
VIII. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNYEK
1. Betegség, baleset
1.1. Betegség
A Biztosított egészségi állapotában bekövetkezett, a Biztosított akaratától független, elôre nem látható, azonnali orvosi segítséget igénylô, kedvezôtlen változás, vagy halál. Ilyennek tekinthetô a terhesség 27. hetének végéig a terhesgondozással, szülészeti ellátással, terhességgel kapcsolatos ellenôrzô vizsgálat, terhességmegszakítással kapcsolatos beavatkozás/vizsgálat is, ha arról az utazást megelôzôen a Biztosított nem tudhatott, és a beavatkozásra/vizsgálatra elôre nem látható okból kerül sor és a Biztosított utazásához a szakorvosa írásban hozzájárult.
Ilyennek tekinthetô továbbá a Biztosítottnak a biztosítás megkötése elôtt meglévô, krónikus betegsége is, amennyiben ez a biztosítás megkötését megelôzô 12 hónapban kezelést nem igényelt, a Biztosított nem töltötte be a 70. életévét és az Biztosított utazásához a szakorvosa írásban hozzájárult.
1.2. Baleset
Az emberi szervezetet ért, a Biztosított akaratától függetlenül, egyszeri, és hirtelen bekövetkezô külsô behatás (mechanikai, elektromos, vagy vegyi), amely sérülést, vagy mérgezést, vagy más testi károsodást eredményez, amely azonnali klinikai, anatómiai és funkcionális károsodás jeleit mutatja, valamint akut (3 napon belüli) szakorvosi ellátást tesz szükségessé. A kialakult sérülés (károsodás) a balesettel közvetlen oksági összefüggésben van bizonyíthatóan, és egy éven belül halált, átmeneti, vagy állandósult testi egészségkárosodást hoz létre.
2. Eltûnés
2.1. A Biztosított váratlan eltûnése akaratán kívüli, hirtelen fellépô külsô erô hatására (így különösen lavina vagy vízfolyam általi elsodrás, lezuhanás).
2.2. A Biztosítottal való kommunikáció elvesztése olyan hosszú idôtartamra, amely az adott körülmények között a Biztosítottat ért Baleset vagy Betegség bekövetkezését valószínûsíti, aminek következtében szükségessé válik a Biztosított keresése, kimentése.
3. Poggyászkár
Az utazás közben kizárólag:
• elemi csapás;
• lopás;
• rablás;
• a Biztosítottat ért balesettel összefüggô személyi sérülés
következtében a Biztosított állandó lakóhelye szerinti országból magával vitt, saját tulajdonát képezô útipoggyászában, ruházatában keletkezett károsodás.
4. Személygépkocsi vagy motorkerékpár mozgásképtelenné válása
A Biztosított utazásának eszközéül használt személygépkocsi vagy motorkerékpár gépjármûbaleset, vagy mûszaki meghibásodás miatti mozgásképtelenné válása.
IX. KIZÁRÁSOK
1. Általános kizárások:
a) Nem tekinthetôk biztosítási eseménynek, és a Biztosító nem nyújt szolgáltatásokat, az alábbiakkal összefüggésben keletkezett károkra, ha azok a Biztosított állandó lakóhelyének országán kívül, olyan országban történtek, amelyet a magyar kormány kockázatosnak minôsített, vagy ahol a Biztosított látogatásakor már háborús állapotok uralkodtak:
• háború, invázió, külföldi ellenségek cselekményei, ellenségeskedések vagy háborúhoz hasonló hadmûveletek (hadüzenettel vagy a nélkül),
• polgárháború, lázadás, zendülés, belsô zavargások,
• katonai felkelés, katonai erôszak,
• forradalom.
A Biztosító megtéríti a Biztosítottat ért személyi kárt, ha az a fenti események kezdetétôl számított 14 napon belül történt, és a Biztosított nem volt aktív résztvevôje a fenti cselekményeknek, de nem téríti meg a Biztosító ezekben az esetekben a vagyontárgyakban keletkezett kárt
b) Terrorcselekmény kapcsán a Biztosító térítést nem nyújt, kivételként kizárólag az alábbi költségekre:
• sürgôsségi orvosi kezelés költségei, Biztosítottanként 5.000.000 Ft erejéig;
• sérült hazaszállításának költségei, Biztosítottanként 1.000.000 Ft erejéig;
• xxxxxxxx hazaszállításának költségei, Biztosítottanként 1.000.000 Ft erejéig.
c) Nem tekinthetô biztosítási eseménynek, és a Biztosító nem nyújt szolgáltatásokat olyan esetekben, amelyeknek oka részben vagy egészében ionizáló sugárzás, vagy nukleáris energia.
d) Nem tekinthetôk biztosítási eseménynek: bármely kormány, vagy xxxxxxx által, valamint ezek megbízásából történt
• elkobzás,
• lefoglalás,
• államosítás,
• pusztítás.
e) Nem tekinthetôk biztosítási eseménynek, a magyar jogszabályok szerint munkahelyi balesetnek minôsülô események.
f) Nem nyújt szolgáltatást a Biztosító a járványokkal összefüggésben keletkezett károkra. Járványnak azok a sorozatos, fertôzô megbetegedések tekintendôk, amelyekre az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 5. vagy 6. fokozatú járvány (pandémia) riasztást adott ki, az adott országra vonatkozóan.
g) A Biztosító nem téríti meg a személyiségi jog megsértésébôl eredô károkat, a felmerülô sérelemdíjakat.
h) A Biztosító nem tekinti biztosítási eseménynek és ezért nem téríti meg az orvosi mûhibából eredô károkat.
i) Nem tekinthetôk biztosítási eseménynek, és a Biztosító nem nyújt szolgáltatásokat, a sportversenyeken, sport rendezvényeken történt baleset kapcsán, ha a Biztosított azokon, mint induló vett részt, valamint a sportversenyre való felkészülése, edzése közben bekövetkezett biztosítási eseményekre.
j) Az alábbiakban felsorolt sport tevékenységek végzése közben történt balesetek nem tekinthetôk biztosítási eseménynek, azokra a Biztosító nem nyújt szolgáltatást:
• bármilyen légi sport,
• bármilyen, motorral meghajtott szárazföldi, vagy motorral meghajtott vízi jármûvel kapcsolatos sport,
• 18 m-nél mélyebbre történô búvármerülés,
• barlangászat,
• hegymászás,
• sziklamászás,
• nem a kijelölt, illetve a nagyközönség számára megnyitott pályán történô síelés és hódeszkázás,
• nem a kijelölt pályán történô szánkózás,
• nem kijelölt kerékpárúton, vagy a szabályok megsértésével közúton történô kerékpározás,
• különleges felszerelés használatát (kötél, hágóvas, jégcsákány) igénylô túrázás,
• nem a kijelölt útvonalon történô túrázás,
• egyéb, nagy felkészültséget, magas szintû technikai tudást, gyakorlatot igénylô sport tevékenységek.
2. A fenti kizárásoktól függetlenül, a Biztosító kockázatot vállal:
• minden alkalomszerûen, szolgáltatásként nyújtott sport jellegû tevékenységre, amelyhez nem szükséges semmilyen elôképzettség, képzett vezetô vagy kísérô közremûködésével, szervezett keretek között zajlik, és amelyen a Biztosított, mint fizetô ügyfél vett részt,
• búvárkodásra, ha az alábbi feltételek maradéktalanul teljesülnek:
– a merülés megfelel a Magyar Búvár Szakszövetség hatályos merülési szabályzatának,
– a Biztosított, a merüléskor betöltötte a 8. de nem töltötte be a 70. életévét,
– a merülés megfelel a helyi, speciális merülési szabályoknak,
– a merülés megfelel a biztosított által elvégzett és minôsítést szerzett búvároktatási rendszer speciális szabályrendszerének,
– a merülés megfelel a Biztosított magyar szabályok szerinti búvár képzettségének,
– a merülés során, légzôgázként sûrített levegôt alkalmaznak,
– a merülés fenékmélysége nem haladja meg a 18 métert, a merülés során nem szükséges dekompressziós megállókat alkalmazni és a merülés bármely idôszakában a folyamatos és egyenes vonalú felszínre emelkedés biztosított,
– a merülés nem igényel fokozott körültekintést. Fokozott körültekintést igényel a merülés, különösen: zárt térben (üregben, barlangban, jég alá, roncsban, építményben), folyóvízi áramlásban, vontató eszköz alkalmazásával, rossz illetve nulla látási viszonyok között, roncsok körül, azokon belül, hideg (+10°C alatti) illetve meleg (+32°C feletti) vízben.
X. MENTESÜLÉSI OKOK, A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSÁNAK KORLÁTOZÁSA, ARÁNYLAGOS TÉRÍTÉS
Mentesül a Biztosító a térítési kötelezettsége alól, amennyiben bizonyítja, hogy
• a biztosítási eseményt a Biztosított viselkedésének olyan megváltozása okozta, amely alkoholfogyasztás, kábítószer fogyasztás, gyógyszer túladagolás, vagy nem orvos által elôírt gyógyszer fogyasztásának hatására történt,
• a biztosítási eseményt a Biztosított jogellenes, szándékos, vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elô. Súlyos gondatlanságnak tekintjük különösen, a kötelezô védôoltások beadásának elmulasztását.
• a biztosítási esemény a Biztosított öngyilkosságával, öngyilkossági kísérletével, szándékos önkárosításával összefüggésben történt,
A fenti mentesülési okokat nem veszi figyelembe a Biztosító a Jogvédelmi szolgáltatások megállapításakor.
Ha nem került, vagy nem megfelelô pótdíj került megfizetésre a szerzôdés megkötésekor, a Biztosító olyan arányban térít, amilyen arányban a ténylegesen fizetendô díj és a megfizetett díj áll egymással.
A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be:
• a közlésre vagy a változás bejelentésre vonatkozó kötelezettség megsértése esetén, kivéve, ha a szerzôdô fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerzôdéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében;
• a biztosítási esemény bekövetkezésére vonatkozó bejelentési, illetve együttmûködési kötelezettség megsértése esetén (l. XI. fejezet).
XI. A KÁRBEJELENTÉSSEL, A KÁRRENDEZÉSSEL ÉS A BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOKKAL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK
1. A kárbejelentéssel és a kárrendezéssel kapcsolatos információk
A biztosító kötelezettsége nem áll be, ha a szerzôdô fél, illetve a biztosított a biztosítási esemény bekövetkezését a szerzôdésben megállapított határidôben a biztosítónak nem jelenti be, a szükséges felvilágosítást nem adja meg, vagy a felvilágosítások tartalmának ellenôrzését nem teszi lehetôvé, és emiatt a biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmény kideríthetetlenné válik.
A biztosítási eseményeket az Assistance szolgáltató éjjel-nappal hívható telefonszámán (x00-0-000-0000) hala- déktalanul, de legkésôbb – amennyiben annak objektív lehetôsége fennáll – az eseményt követô 24 órán belül kell bejelenteni. A biztosított akadályoztatása esetén az akadály elhárultát követôen haladéktalanul meg kell tenni a bejelentést annak érdekében, hogy minden, a kárral kapcsolatos lényeges körülmény megismerhetô legyen.
A poggyászlopás-, és rabláskárokat, az eseményt követôen, a helyi rendôrségen is be kell jelenteni és arról a káresemény idôpontjához képest 48 órán belül kiállított jegyzôkönyvet kell bemutatni a Biztosítónak. A biztosított akadályoztatása esetén az akadály elhárultát követôen haladéktalanul meg kell tenni a feljelentést.
A biztosított feladata kárrendezéskor:
• a káreseményével kapcsolatban felmerült minden tényrôl, adatról az Assistance szolgáltatót haladéktalanul tájékoztassa,
• a kárt a lehetôségekhez képest elhárítsa, illetve csökkentse és ennek során az Assistance szolgáltató útmutatását kövesse.
Ha a káreseménnyel kapcsolatos szolgáltatás igénybevétele – a biztosítottnak felróható okból – nem a biztosító, vagy az assistance szolgáltató szervezésével vagy jóváhagyásával történt, akkor a biztosító szolgáltatása az ebbôl eredô többletköltségek megtérítésére nem terjed ki.
2. A biztosítási szolgáltatásokkal kapcsolatos rendelkezések
2.1. A számlával igazolt költségek
a) A számlával igazolt költségeket a Biztosító legfeljebb a szolgáltatási táblázatban megjelölt összeghatárig téríti meg. A kifizetett általános forgalmi adó összegét a Biztosító csak olyan számla alapján téríti meg, amelyen feltüntették az általános forgalmi adó összegét, vagy amelybôl annak összege kiszámítható.
b) Ha a Biztosított által meglátogatott országban háború, polgárháború, felkelés, zavargások, vagy természeti katasztrófa miatt kialakult állapot nem teszi lehetôvé a kapcsolatba lépést a Segítségnyújtóval, illetve a Biztosított hazatérésének megszervezését nem tudja garantálni a Biztosító akkor a Biztosított köteles mindent megtenni annak érdekében, hogy a káreseményeket megelôzze, a bekövetkezett események költségeit enyhítse. Ha ilyen esetben a Biztosított, a Segítségnyújtóval nem egyeztetett módon szervezi meg az idô elôtti hazautazását, akkor annak az elôre nem tervezett és igazolt plusz többletköltségét – a kárenyhítési kötelezettség figyelembe vételével – a Biztosító legfeljebb 500.000 Ft összegig megtéríti.
c) Ha a Biztosított által meglátogatott országban háború, polgárháború, felkelés, zavargások, vagy természeti katasztrófa miatt kialakult állapot nem teszi lehetôvé a kapcsolatba lépést a Segítségnyújtóval, illetve a Biztosító a Biztosított hazatérésének megszervezését nem tudja garantálni, akkor a Biztosított idô elôtti hazautazásának elôre nem tervezett költségét téríti meg legfeljebb 500.000,– Ft összeghatárig.
d) A biztosító a kifizetést forintban, illetve assistance szolgáltatás esetében természetben teljesíti. Devizában történt kifizetés esetén a biztosító a szolgáltatási összeg kifizetésének napján érvényes MNB középárfolyamon váltja forintra az összeget.
e) A kárenyhítés szükséges költségei a szolgáltatási összeg keretei között akkor is a biztosítót terhelik, ha a kárenyhítés nem vezetett eredményre.
2.2. Állandó telefonos segítségnyújtó szolgálat
Az Assistance szolgáltató belföldrôl és külföldrôl egyaránt éjjel-nappal hívható telefonos segítségnyújtó szolgálatot üzemeltet. A hívható telefonszám: (x00) 0-000-0000
2.3. Szolgáltatások baleset, betegség esetén
• a sürgôsségi orvosi ellátás megszervezése és a külföldön felmerült költségének megtérítése, amíg a Biztosított nem kerül hazaszállítható állapotba,
• amennyiben a Biztosítottat a baleset / betegség helyszínérôl mentôautóval, helikopterrel, repülôvel, egyéb speciális vagy hagyományos eszközzel szállítani kell, az a Biztosító szolgáltatásának részét képezi. A térítés mértéke a Szolgáltatási- és Díjtábla „Baleset–betegség esetén, a sürgôsségi orvosi ellátás megszervezése és a költségének megtérítése” sorában szereplô szolgáltatási összeg.
• a sürgôsségi fogorvosi ellátás megszervezése és a külföldön felmerült költségének megtérítése,
• a beteg, vagy sérült Biztosított indokolt külföldi szállításának megszervezése és a költségének megtérítése,
• a beteg vagy sérült Biztosított kényszerû külföldön tartózkodásának megszervezése és költségének megtérítése, a biztosítás kockázatviselési idejének automatikus meghosszabbítása ezen idôre, de legfeljebb 15 napra.
• Meglévô, krónikus betegség esetén, kizárólag a sürgôsségi orvosi ellátás megszervezése és a külföldön felmerült költségének megtérítése, amennyiben a biztosított nem töltötte be a 70. életévét, a Biztosított utazásához a szakorvosa írásban hozzájárult, és ez a betegség a biztosítási szerzôdés megkötését megelôzô 12 hónapban nem igényelt kezelést. A térítés mértéke a Szolgáltatási- és Díjtábla „Krónikus betegség esetén, a sürgôsségi orvosi ellátás megszervezése és a költségének megtérítése” sorában szereplô szolgáltatási összeg.
2.3.1. Balesettel, betegséggel kapcsolatos kizárások Nem téríti meg a Biztosító azokat a költségeket:
• amelyek felmerülésérôl a Biztosított már az utazás megkezdése, vagy a biztosítás megkötése elôtt tudott, vagy elvárható volt, hogy tudjon róla,
• amelyek az utazás megkezdése, vagy a biztosítás megkötése elôtt már meglévô betegségekkel, sérülésekkel összefüggésben merültek fel,
• amely betegségek a biztosított krónikus betegsége kapcsán a biztosítási szerzôdés megkötését megelôzô 12 hónapban kezelést igényeltek,
• amelyek a 70. életévét betöltött Biztosított krónikus betegségébôl erednek,
• amelyek a Biztosított lábadozása, rehabilitációs kezelése során merültek fel,
• a Biztosított gyógykezelési célú utazása során, az orvosi-diagnosztika, gyógykezelés, plasztikai sebészeti beavatkozás kapcsán merültek fel,
• amelyek a Biztosítotton elvégzett szervátültetést követôen, azzal összefüggésben, a hazautazás során merültek fel,
• amelyek szanatóriumi kezeléssel, rehabilitációs célú kezeléssel, fizioterápiás kezeléssel kapcsolatosak,
• amelyek elôzetes, felmérési célú vizsgálatokkal kapcsolatosak, (különösen szemüveg, kontaktlencse, orvosi segédeszközök, protézisek vásárlása, cseréje elôtti vizsgálatok),
• amelyek betegség megelôzését szolgáló védôoltásokkal kapcsolatosak,
• amelyek opcionális, nem sürgôsségi ellátással kapcsolatosak, akkor sem, ha sürgôsségi ellátást követôen végezték azokat,
• amelyek olyan égési sérülésekkel összefüggésben keletkeztek, amit napsugárzás, vagy bôrbarnító készülék (szolárium) okozott,
• amelyek nemi úton terjedô betegségekkel kapcsolatosak,
• amelyek a magyar társadalombiztosítás által nem támogatott gyógyászati tevékenységgel kapcsolatosak (pl. homeo- pátia, akupunktúra),
• amelyek a Biztosított mentális betegségével, depressziójával, alkoholizmusával kapcsolatosak.
2.4. Keresés, mentés
A Biztosított baleset, vagy betegség miatti eltûnése (VIII.2.) esetén az Assistance szolgáltató megszervezi a Biztosított felkutatását és a megtalált Biztosított állapotának megfelelô, biztonságos helyre szállítását. A keresés, mentés költségét a Biztosító a Szolgáltatási és díjtáblában meghatározott összeg erejéig téríti meg.
2.4.1. Kereséssel, mentéssel kapcsolatos kizárás, korlátozás
A Biztosító visszakövetelheti a kifizetett keresési, mentési költséget, ha a Biztosított eltûnése a Biztosított jogellenes szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásával függ össze, így különösen az általa fogyasztott alkohol, vagy más, a tudatállapotát módosító szer fogyasztásával volt okozati összefüggésben.
2.5. Kórházi napi térítés
Amennyiben a Biztosított betegség, vagy baleset következtében kórházi fekvôbeteg ellátásra szorul, de az indokolt kórházi kezelés teljes költségének legalább 65%-a
• a Biztosított Európai Egészségbiztosítási Kártyájának, vagy
• valamilyen más biztosításnak
a terhére történik, akkor a Biztosító jelen szerzôdés alapján, a kórházban töltött napokra, a Szolgáltatási és díjtáblázatban meghatározott mértékû napi térítést fizet. A szolgáltatás keretében, káreseményenként legfeljebb 15 napra fizet kórházi napi térítést a Biztosító. A kórházi felvétel, és az elbocsájtás napjára nem jár a szolgáltatás.
2.6. Család hazaszállítása
Az Assistance szolgáltató megszervezi a Biztosítottal együtt utazó családtagjainak idô elôtti hazautazását, ha a Biztosított, jelen szerzôdés alapján, baleset, vagy betegség miatt biztosítási szolgáltatásban részesült és utazásának megszakítására kényszerült. Családtagnak tekinthetô a közeli hozzátartozó. A Biztosító az idô elôtti hazautazással járó többletköltségeket téríti meg, a szolgáltatási és díjtáblázatban meghatározott mértékig.
2.7. Beteg, sérült meglátogatása
Az Assistance szolgáltató megszervezi, a biztosítási esemény miatt legalább 5 napja kórházban kezelt Biztosított állandó lakóhelye szerinti országból a közeli hozzátartozójának látogatását a kórházba, ha a Biztosított elôreláthatólag még legalább 5 napig nem lesz hazaszállítható. A Biztosító egy fô utazását fizeti ki, állandó lakóhely szerinti országban levô címrôl, oda-vissza, a szolgáltatási és díjtáblázatban meghatározott mértékig.
2.8. Idô elôtti hazautazás
Az Assistance szolgáltató megszervezi a Biztosított váratlan, idô elôtti hazautazását, ha erre a Biztosított közeli hozzátartozójának váratlan halála, vagy váratlanul fellépett súlyos betegsége miatt van szükség. A Biztosító kifizeti az Assistance szolgáltató által szervezett, vagy vele egyeztetett utazás költségét, a szolgáltatási és díjtáblázatban meghatározott mértékig.
2.9. Xxxxxxxx hazaszállítása
Az Assistance szolgáltató megszervezi a biztosítási esemény során elhunyt Biztosított holttestének az állandó lakóhely szerinti országba szállítását. A Biztosító kifizeti a holttest hazaszállításának költségeit, vagy a külföldi temetés költségeit, a szolgáltatási és díjtáblázatban meghatározott mértékig.
2.10. Okmányok pótlása
Az Assistance szolgáltató megszervezi az ellopott, vagy megsemmisült okmányok pótlását, a Biztosító pedig fizeti a pótlás indokolt költségeit, a szolgáltatási és díjtáblázatban meghatározott mértékig.
2.11. Telefonos tolmácsolás, tolmácsolás költsége
Amennyiben a Biztosított nem beszéli azon ország nyelvét, ahol tartózkodik, a segélyhívó vonalon elérhetô operátor telefonos tolmácsolás formájában segítséget nyújt vagy az adott ország nyelvén vagy közvetítô nyelven.
A telefonos tolmácsolás az alábbi nyelveken vehetô igénybe:
• angol,
• német,
• francia,
• olasz,
• szerb,
• horvát,
• román.
Amennyiben biztosítási esemény kapcsán szükség van a helyi nyelv ismeretére, a Biztosító megtéríti a Biztosított számára az általa szervezett, indokoltan igénybe vett tolmács számlával igazolt költségeit, a szolgáltatási és díjtáblázatban meghatározott összeg erejéig.
2.12. Poggyász pótlási költsége, poggyászkésés, járatkésés
a) A Biztosító kifizeti a Biztosítási esemény során károsodott vagyontárgyak pótlási költségét. A Biztosító a vagyontárgyaknak a káresemény napján érvényes, piaci értékét fizeti meg – lehetôség szerint a névre szóló eredeti számlára, szükség esetén az egyéb bizonyítékokra tekintettel –, figyelembe véve a Szolgáltatási és díjtáblázatban szereplô tárgyankénti és eseményenkénti limiteket. Piaci értéken azt az árat értjük, amelyért a károsodott vagyontárggyal azonos funkciójú, korú és állapotú használt vagyontárgy vásárolható. Biztosítási esemény kizárólag az utazás közben elemi csapás, lopás, rablás, a Biztosítottat ért balesettel összefüggô személyi sérülés következtében a Biztosított állandó lakóhelye szerinti országból magával vitt, saját tulajdonát képezô útipoggyászában, ruházatában keletkezett károsodás. Kütyü Plusz szolgáltatás megléte esetén a tárgyankénti limit növekszik, a Biztosítási események köre viszont nem változik.
b) Bôröndjavítás – a Biztosító, a javításról szóló eredeti számla alapján megtéríti a szolgáltatási táblázatban jelzett összeg erejéig a közúti, légi, vízi fuvarozó által okozott, bôröndben esett kár javításának további költségét, amennyiben a károkozás tényét a közúti, vízi, légi fuvarozó írásban elismerte és a Biztosított kárigényét részben megtérítette.
c) Poggyászkésés – amennyiben a Biztosított külföldi célállomásra történô kiutazása során, amely egy légi-, vagy hajózási társasággal vagy ezek képviseletével történt-, a Biztosított külföldi úti célra induláskor feladott poggyásza nem a poggyász feladásakor meghatározott helyre kerül és emiatt átvétele legalább 6, vagy 12 órát késik, a Biztosító a késés miatt elengedhetetlenül szükséges fogyasztási cikkek, szolgáltatások megvásárlásáról szóló számlák ellenében, a Szolgáltatási és díjtáblázatban szereplô összeg erejéig kártalanítja a Biztosítottat. A késés tényleges idôtartamáról a légi-, illetve hajótársaságtól vagy azok képviseletétôl hivatalos, a
Biztosított nevére szóló eredeti helyszíni jegyzôkönyv, a poggyász átvételérôl pedig – az idôpont pontos meghatározásával –, a Biztosított nevével feltüntetett igazolás szükséges. A kárigény benyújtásához mellékelni kell a poggyászfeladási vényt is. A késés idôtartamát a repülô-, illetve hajójárat érkezési idôpontja alapján kell kiszámítani. A Biztosított részére a kártérítés abban az esetben fizethetô, ha rendelkezik a nevére kiállított fent felsorolt igazolások mindegyikével, amelyek egyértelmûen igazolják legalább egy darab poggyász általa történô késedelmes átvételét. A térítési díj személyenként csak egy csomagra vonatkozik.
d) Xxxxxxxxxx – abban az esetben, ha a Biztosított utazása során, mely légi-, hajózási társasággal vagy ezek képviseletével történt és a kiadott menetrendtôl eltérôen, különbözô okokból (pl. idôjárási viszonyok) a repülôgép vagy hajójárat minimum 6 órát, maximum 24 órát késik, a Biztosító a késés miatt elengedhetetlenül szükséges fogyasztási cikkek, szolgáltatások megvásárlásáról szóló számlák ellenében, a Szolgáltatási és díjtáblázatban szereplô összeg erejéig kártalanítja a Biztosítottat. Ennek feltétele, hogy a Biztosított az utazásszervezô vagy közlekedési társaság által meghatározott útiterv szerinti idôpontban bejelentkezett, illetve megjelent és hivatalos nevére szóló írásbeli igazolást kapott a légi-, vagy hajózási társaságtól (vagy annak képviselôjétôl) arról, hogy a késés milyen okból, mekkora idôtartamra vonatkozott. A késés idôtartamát a repülô-, hajójárat utazási menetrendjében foglalt idôpontja és a tényleges indulás alapján kell kalkulálni. A járattörlés nem minôsül biztosítási eseménynek. A 24 órát meghaladó késés is járattörlésnek minôsül.
e) Légi utasok kártalanítás iránti követeléseinek érvényesítésével kapcsolatos eljárás és annak költsége – Amennyiben a Biztosított a 261/2004/EK rendelet alapján a légitársaságtól kártalanításra jogosult, és a xxxxx://xxxxxxxxxxxx.xxx/xxx/xxxxx oldalon elérhetô közremûködôn keresztül érvényesíti kárigényét. A közremûködô a Biztosítótól függetlenül a Biztosított és a közremûködô között létrejövô külön megállapodás alapján nyújt szolgáltatást. A Biztosító kötelezettsége kizárólag a közremûködô eljárási költségének megtérítésére terjed ki.
2.12.1. Poggyászkárral kapcsolatos kizárások, korlátozások Nem téríti meg a Biztosító azokat a károkat amelyek
• az utazásra vitt értéktárgyakban, vagy azokkal kapcsolatban keletkeztek (nemesfém, karóra, drágakô, ékszer, mûalkotás, gyûjtemény),
• készpénzben, készpénzt helyettesítô fizetôeszközben, értékpapírban, szolgáltatás igénybevételére jogosító eszközben (jegyben, bérletben, matricában) keletkeztek,
• hangszerekben keletkeztek,
• kerékpárban keletkeztek,
• sporteszközökben, felszerelésekben, különleges sportruházatban, így különösen búvárruhában, síruházatban keletkeztek,
• újkori értékén 50.000 forintot meghaladó mûszaki cikkekben (kivéve nevesített mûszaki cikkek, (ld. II.14. pont) keletkeztek,
• szerszámokban, munkaeszközökben keletkeztek,
• légi út során poggyászként feladott nevesített mûszaki cikkekben (ld. II.14. pont) keletkeztek,
• leejtés, leesés következtében keletkeztek,
• adathordozóban, vagy az adathordozón tárolt adatokban keletkeztek,
• a gépkocsiban kívülrôl láthatóan elhelyezett tárgyakban lopás, következtében keletkeztek, akkor is, ha a gépkocsi a káresemény idôpontjában le volt zárva,
• a nem lezárt gépkocsiban elhelyezett tárgyakban lopás következtében keletkeztek,
• vadkempingezés ideje alatt, lopás, rablás által keletkeztek,
• az adott körülmények között nem az elvárható módon ôrzött poggyászban keletkeztek – kivéve abban az esetben, ha a lopás strandon, fürdôben ôrizetlenül hagyott poggyászból történt, és errôl rendôrségi jegyzôkönyv készült. A szolgáltatás összege maximum a szolgáltatási és díjtáblázatban meghatározott összeg („Strandfelszerelés eltulajdonítása” sor).
• a Biztosított által elkövetett bûncselekménnyel összefüggésben keletkeztek (kivéve a Jogvédelmi szolgáltatások),
• olyan jármû közlekedési balesetével összefüggésben keletkeztek, amit a baleset idején a Biztosított jogosulatlanul vezetett.
A fenti kizárásoktól, korlátozásoktól eltérôen a nevesített mûszaki cikkekre (ld. II.14. pont) – újkori értékétôl függetlenül
– a biztosítás fedezete kiterjed.
2.13. Pályabérlet árának visszatérítése (csak a kiegészítô sportbiztosítás megvásárlása esetén)
A Kiegészítô sportbiztosítás megvásárlása, és az ahhoz tartozó pótdíj megfizetése esetén, a Biztosító visszafizeti a Biztosított, a biztosítási esemény miatt fel nem használt felvonó, illetve pályabérlet árának a biztosítási idôszakba esô, idôarányos részét, ha a biztosítási esemény miatt fel nem használt idôarányos rész legalább 3 napos, vagy hosszabb idôtartamú és a szolgáltató igazoltan nem téríti vissza a pályabérlet árát.
2.14. Sportfelszerelés pótlási költsége (csak a kiegészítô sportbiztosítás megvásárlása esetén)
2.14.1. A Kiegészítô sportbiztosítás megvásárlása, és az ahhoz tartozó pótdíj megfizetése esetén, a Biztosító kifizeti a Biztosítási esemény során károsodott saját tulajdonában lévô Téli-sporteszközök (sícipô, síléc, hódeszka, síbot, síruházat, síszemüveg, védôsisak), illetve a Búvár felszerelés (légzôkészülék,kiegyensúlyozó térfogat, búvár computer és tartozékai) pótlási költségét, a szolgáltatási- és díjtáblázatban jelzett összeghatárig.
2.14.2. A Biztosító a Téli-sporteszköznek, Búvár felszerelésnek, továbbá a kerékpár kivételével az egyéb, az Általános és a Különös kizárások között nem szereplô sporttevékenység során használatos sportfelszerelésnek a káresemény napján érvényes, piaci értékét fizeti meg, figyelembe véve a Szolgáltatási és díjtáblázatban szereplô tárgyankénti és eseményenkénti limiteket. Piaci értéken azt az árat értjük, amelyért a károsodott vagyontárggyal azonos funkciójú, korú és állapotú használt vagyontárgy vásárolható.
2.14.3. Téli-sporteszközzel, búvárfelszereléssel, egyéb sportfelszereléssel kapcsolatos kizárások, korlátozások Nem téríti meg a Biztosító azokat a károkat, amelyek
• kerékpárban keletkeztek,
• az Általános és a Különös kizárások között szereplô sporttevékenység során használatos sportfelszerelésekben keletkeztek,
• sportszemüvegben keletkeztek,
• a gépkocsiban kívülrôl láthatóan elhelyezett Téli-sporteszközökben, Búvár, illetve egyéb sportfelszerelésben lopás, következtében keletkeztek, akkor is, ha a gépkocsi a káresemény idôpontjában le volt zárva,
• a nem lezárt gépkocsiban elhelyezett Téli-sporteszközökben, Búvár, illetve egyéb sportfelszerelésben, lopás következtében keletkeztek,
• az adott körülmények között, nem az elvárható módon ôrzött Téli-sporteszközökben, Búvár, illetve egyéb sportfelszerelésben keletkeztek,
• a Téli sporteszközök, a Búvár, illetve egyéb sportfelszerelés elvesztésével, elhagyásával összefüggésben keletkeztek,
• a Biztosított által elkövetett bûncselekménnyel összefüggésben keletkeztek (kivéve a jogi segítségnyújtási szolgáltatások).
2.15. Kényelmi szolgáltatások
Telefonköltségek megtérítése: a káresemény kapcsán a Biztosított által indított telefonhívások díjának megtérítése, legfeljebb a Szolgáltatási- és Díjtáblában jelzett összeghatárig.
A telefonos segítségnyújtó szolgálat – a Biztosított kérésére – tájékoztatást ad a Biztosított által megadott területen várható idôjárásról. Ez a szolgáltatás a szerzôdés tartama alatt naponta legfeljebb egyszer vehetô igénybe.
A telefonos segítségnyújtó szolgálat – a Biztosított kérésére – autós útvonaltervet készít a kért indulási és célállomás között, melyet e-mailen juttat el a kért címre. Ez a szolgáltatás a szerzôdés tartama alatt naponta legfeljebb egyszer vehetô igénybe.
2.16. Segítségnyújtás bankkártya, sim kártya letiltásához
Az Assistance szolgáltató megadja a Biztosított bankjának, mobil szolgáltatójának a letiltás ügyintézéséhez használandó telefonszámát.
2.17. Jogvédelmi szolgáltatások
2.17.1. Jogvédelmi szolgáltatás megszervezése
A Biztosított részére, a bekövetkezett biztosítási eseménnyel kapcsolatban, vagy a Biztosított ellen indított hatósági eljárással kapcsolatban jelen utasbiztosítási szerzôdés tartama alatt az Assistance szolgáltató az utazás idôtartama alatt jogi tanácsadást szervez, egy alkalommal.
2.17.2. Jogi eljárással kapcsolatos költség megtérítése (ha a megkötött biztosítás tartalmazza ezt a szolgáltatást)
A Biztosított ellen indított szabálysértési, vagy gondatlanságból elkövetett bûncselekmény miatt indított büntetô eljárás esetén, a Biztosító megtéríti
• az ügyvédi megbízás,
• az illeték,
• a peres eljárás,
• a szakértô megbízás költségét, a szolgáltatási limit erejéig.
2.17.3. Óvadék megelôlegezése
A Biztosító megelôlegezi a Biztosított szabadon bocsájtásához befizetendô óvadék összegét, legfeljebb a Szolgáltatási és díjtáblázatban meghatározott mértékig. Az óvadékot a Biztosított, a hazaérkezését követô 60 napon belül köteles visszafizetni a Biztosítónak.
3. Balesetbiztosítási szolgáltatások
3.1. A Biztosítottat, az utazása során ért balesettel okozati összefüggésben a balesetet követôen egy éven belül bekövetkezett esetekben, a Biztosító az alábbi szolgáltatásokat nyújtja:
• baleseti halál biztosítási összegének kifizetése,
• állandósult egészségkárosodás biztosítási összegének kifizetése,
• légi katasztrófa miatti halál biztosítási összegének kifizetése, a baleseti halál biztosítási összegén felül, amennyiben a Biztosított utasszállító repülôgép fizetô utasaként, légi katasztrófában lelte halálát.
3.2. A Biztosított halálával összefüggô balesetbiztosítási szolgáltatásokat a Biztosító a Biztosított örökösének fizeti ki.
3.3. Az egészségkárosodás mértékét, az alábbi táblázat irányadó értékeinek felhasználásával a Biztosító orvosa állapítja meg. Több testrész károsodása esetén a %-ok összeadandók. Ha az összeadott % értékek meghaladják a 100%-ot, akkor a Biztosító a 100%-os egészségkárosodásnak megfelelô összeget fizeti meg. Az állandósult egészségkárosodás mértékének megállapítására legkorábban a balesetet követô egy év elteltével kerülhet sor. A szolgáltatás feltétele, hogy annak érvényesítése a Biztosítóval szemben a biztosított életében megtörtént.
Testrészek sérülése | Egészségkárosodás mértéke (%) |
Egyik felsô végtag vállízülettôl való teljes elvesztése, vagy teljes mûködésképtelensége | 70% |
Egyik felsô végtag könyökízületi feletti teljes elvesztése, vagy teljes mûködésképtelensége | 65% |
Egyik felsô végtag könyökízületi alatti teljes elvesztése vagy mûködésképtelensége, vagy egyik kéz teljes elvesztése vagy mûködésképtelensége | 60% |
Egyik hüvelykujj teljes elvesztése vagy mûködésképtelensége | 20% |
Egyik mutatóujj teljes elvesztése vagy mûködésképtelensége | 10% |
Bármely más ujj teljes elvesztése vagy mûködésképtelensége | 5% |
Egyik alsó végtag combközép feletti teljes elvesztése vagy mûködésképtelensége | 70% |
Egyik alsó végtag combközépig való teljes elvesztése vagy mûködésképtelensége | 60% |
Egyik alsó végtag lábszárközépig való teljes elvesztése | 50% |
Egyik lábfej boka szintjében való teljes elvesztése | 30% |
Egyik nagylábujj teljes elvesztése | 5% |
Bármely más lábujj teljes elvesztése | 2% |
Mindkét szem teljes látóképességének teljes elvesztése | 100% |
Egyik szem teljes látóképességének teljes elvesztése, ha a másik szem ép | 40% |
Ha a másik szem látóképességét a biztosítás életbelépése elôtt már elvesztette | 70% |
Mindkét fül teljes hallóképességének elvesztése | 60% |
Egyik fül hallóképességének elvesztése | 15% |
Amennyiben a másik fül hallóképességét a biztosítás elôtt már elvesztette | 45% |
Beszélôképesség teljes elvesztése | 60% |
Beszédértési készség teljes elvesztése | 60% |
Szaglóérzék teljes elvesztése | 10% |
Ízlelôképesség teljes elvesztése | 5% |
3.4. Ha a Biztosított a biztosítási esemény következtében, annak idôpontját követô 1 éven belül meghal, akkor a Biztosító az addig – állandósult egészségkárosodás címén – kifizetett biztosítási összeget kiegészíti, a haláleseti biztosítási összegre. Ha, a már kifizetett állandósult egészségkárosodási összeg magasabb, mint a haláleseti biztosítási összeg, akkor a Biztosító a különbözetet nem követeli vissza.
4. Felelôsségbiztosítás
4.1. Gépjármû üzemeltetése kapcsán felmerülô felelôsségi károkat kivéve, ha a Biztosított olyan balesetet okozott, amelyért a magyar jog alapján felelôsséggel tartozik, akkor a Biztosító megtéríti a balesetben megsérült személy orvosi kezelésének, temetésének költségeit, a szolgáltatási és díjtáblázatban jelzett összeg erejéig (ha a megkötött biztosítás tartalmazza ezt a szolgáltatást).
4.1.1. A Kiegészítô sportbiztosítás megvásárlása esetén: ha a Biztosított, téli sporttevékenységével összefüggésben, olyan balesetet okozott, amelyben más személy orvosi ellátást igénylô sérülést szenvedett, és amelyért a magyar jog alapján felelôsséggel tartozik, akkor a Biztosító megtéríti a balesetben megsérült személynek a káresemény helyszínén történt sürgôsségi orvosi kezelésének és a kezeléssel kapcsolatos hazaszállítás költségét, amennyiben azok máshonnan nem térülhetnek meg, továbbá 50%-ig megtéríti a megsérült személy téli sportfelszerelésében keletkezett anyagi kárt. A Biztosító nem téríti meg a károkozóval szemben esetleg érvényesített társadalombiztosítási igényeket. A szolgáltatást legfeljebb a Szolgáltatási és díjtáblázatban meghatározott mértékig nyújtja a Biztosító.
4.1.2. Megtéríti még a Biztosító a temetés vagy a holttest hazaszállításának költségeit. A szolgáltatást legfeljebb a Szolgáltatási és díjtáblázatban meghatározott mértékig nyújtja a Biztosító.
4.1.3. Megtéríti a Biztosító a 1.1 és 1.2 pontokban foglaltakon túlmenôen a megsérült, vagy elhunyt személy téli sportfelszerelésében keletkezett anyagi kár maximum 50%-át, a Szolgáltatási és díjtáblázatban meghatározott mértékig.
A pályákon bekövetkezett balesetek esetén, a felelôsség megállapítása a Nemzetközi Sí Szövetség 10 pontos elôírásait (Sí-KRESZ) alapul véve történik.
4.1.4. A felelôsségbiztosítási kárigényeket a káreseménytôl számított 30 napon belül kell bejelenteni.
4.2. Szállodai felelôsségbiztosítás
Ha a Biztosított olyan dologi kárt okoz a használati díj ellenében igénybe vett szálláshelyéül szolgáló szálloda, apartman, kemping berendezésében, amelyért mind a magyar, mind pedig a helyi jogszabályok alapján felelôsséggel tartozik, az általa megfizetett kártérítést a szolgáltatási táblában szereplô összeg erejéig a biztosító megtéríti.
4.3. Kizárások, korlátozások
A Biztosító jelen biztosítási szerzôdés alapján nem fizeti meg a szándékosan okozott károkat, továbbá azokat a károkat, amelyeknek térítésére a hatályos magyar jogszabályok szerint, a kárt okozó jármû kötelezô gépjármû-felelôsségbiztosítása kiterjed, függetlenül attól, hogy a károkozó jármû rendelkezett-e ilyen biztosítással. A Biztosító a károkozó biztosítottnak a biztosítási összeghatárt (limitet) meghaladó jogi képviseleti költségeit, sérelemdíjat és a kamatokat sem téríti meg.
XII. KISÁLLAT BIZTOSÍTÁS
Extra és Exclusive csomag vásárlása esetén a Biztosított utazását követôen, utólag megtéríti a Biztosító a kisállat balesetbôl eredô, számlával igazolt sürgôsségi állatorvosi kezelésének költségét, a szolgáltatási táblázatban jelzett összegig.
Nem terjed ki a biztosítás a kisállat betegségébôl eredô kezelési költségekre, továbbá az oltási költségekre.
XIII. KIEGÉSZÍTŐ SPORTBIZTOSÍTÁS
1. Sízôk kiegészítô biztosítása
Kiegészítô sportbiztosítás megvásárlása, és az ahhoz tartozó pótdíj megfizetése esetén, a IX. (KIZÁRÁSOK) pontban rögzített kizárásoktól függetlenül, a Biztosító kockázatot vállal a nagyközönség számára megnyitott, színnel jelölt pályákon síelés, hódeszkázás, valamint az arra kijelölt területeken szánkózás, korcsolyázás közben történt balesetekre is. Nem terjed ki a Biztosító kockázatviselése, a kijelölt pályákon kívül, továbbá freeride terepeken, freestyle parkokban, fun parkokban, engedélyezés nélkül szabadvízeken, félcsôben végzett téli sporttevékenységek közben bekövetkezett balesetekre! A COMPASS Exclusive csomag kiterjed a kijelölt pályán kívül, de a téli sporttevékenység ûzésére a közönség számára nyitott területen bekövetkezett balesetekre is.
2. Búvárok kiegészítô biztosítása
Kiegészítô sportbiztosítás megvásárlása, és az ahhoz tartozó pótdíj megfizetése esetén, a IX. (KIZÁRÁSOK) pontban rögzített kizárásoktól függetlenül, a Biztosító kockázatot vállal a búvármerülésre vonatkozóan az elôbbiekben felsoroltakon túlmenôen, a búvármerülés során bekövetkezett balesetekre is, ha a merülés során az alábbi feltételek maradéktalanul teljesülnek:
• a merülés megfelel a Magyar Búvár Szakszövetség hatályos merülési szabályzatának,
• a Biztosított, a merüléskor betöltötte a 8. de nem töltötte be a 70. életévét,
• a merülés megfelel a helyi, speciális merülési szabályoknak,
• a merülés megfelel a biztosított által elvégzett és minôsítést szerzett búvároktatási rendszer speciális szabályrendszerének,
• a merülés megfelel a Biztosított búvár képzettségének,
• a merülés felszerelési elôírásait maradéktalanul betartják,
• a merülés nem zárt, vagy félig zárt rendszerû légzôkészülékkel történik,
• légzôgázként sûrített levegô használata esetén, a merülés fenékmélysége nem haladja meg az 56 métert,
• a nemzetközileg elfogadott táblázatokban szereplô, az adott oxigén résznyomáshoz tartozó oxigénterhelési határértékeket betartják,
• légzôgázként gázkeverék használata esetén, a merülés során az oxigén résznyomása 0,16 bar és 1,6 bar határértékek között marad,
• légzôgázként gázkeverék használata esetén, a merülés során a nitrogén résznyomása 4,0 bar alatt marad,
• légzôgázként gázkeverék használata esetén, a merülés során a hélium résznyomása 10,0 bar alatt marad,
• A merülés során alkalmazhatnak dekompressziós megállókat. A merülés lehet „fokozott körültekintést” igénylô merülés. Fokozott körültekintést igényel a merülés, különösen: zárt térben (üregben, barlangban, jég alá, roncsban, építményben), folyóvízi áramlásban, vontató eszköz alkalmazásával, rossz illetve nulla látási viszonyok között, roncsok körül, hideg (+10°C alatti) illetve meleg (+32°C feletti) vízben.
Amennyiben a búvármerülés során bekövetkezett baleset orvosszakértô által javasolt kezelési módja hiperbárkamrás kezelés, úgy a biztosítás erre a kezelésre is kiterjed, külföldi kezelés esetén 2.000.000, magyarországi kezelés esetén 1.000.000 forintos összeghatárig.
3. Egyéb sportok kiegészítô biztosítása
Xxxxxxxxxx sportbiztosítás megvásárlása, és az ahhoz tartozó pótdíj megfizetése esetén, a szolgáltatási táblázatban megjelölt összeghatárig megtéríti a Biztosító az Általános és a Különös Kizárások között nem szereplô sporttevékenység végzése során, illetve az ezekkel összefüggésben felmerült balesetbôl, betegségbôl eredô sürgôsségi orvosi kezelés költségeit.
XIV. AZ UTAZÁS ESZKÖZÉÜL HASZNÁLT SZEMÉLYGÉPKOCSIVAL ÉS MOTORKERÉKPÁRRAL KAPCSOLATOS KIEGÉSZÍTŐ BIZTOSÍTÁS SZOLGÁLTATÁSAI
1. A szolgáltatás:
a) 20 évesnél nem idôsebb,
b) az utazás tartama alatt a biztosított használatában lévô,
c) megfelelô engedélyekkel és gépjármû felelôsségbiztosítással rendelkezô,
d) személygépkocsi vagy motorkerékpár,
e) gépjármûbaleset, vagy mûszaki meghibásodás miatti menetképtelensége (kivéve defekt*), esetén vehetô igénybe, a Szolgáltatási és díjtáblázatban jelzett összeg erejéig.
2. Igénybe vehetô szolgáltatások
2.1. Személygépkocsi vagy motorkerékpár helyszíni (útmenti) szükségjavítása és a költségek átvállalása, a Szolgáltatási és díjtáblázatban meghatározott mértékig. A szükségjavítás értelmében cél a személygépkocsi vagy motorkerékpár káresemény helyszínén történô menetképessé tétele a vonatkozó mûszaki szabályok betartása mellett, nem pedig a teljes mûszaki és esztétikai helyreállítás. A javításhoz szükséges alkatrészek költsége a biztosítottat terhelik, valamint a gépkocsi végleges, szervizben történô javíttatása a biztosított kötelezettsége.
2.2. Személygépkocsi vagy motorkerékpár legközelebbi javítómûhelybe történô szállításának megszervezése és a költségek átvállalása a Szolgáltatási és díjtáblázatban meghatározott mértékig. Amennyiben helyszíni (útmenti) szükségjavítás nem hajtható végre vagy nem jár sikerrel, akkor autómentés keretei között a személygépkocsit vagy motorkerékpárt vagy a legközelebbi márkaszervizbe, vagy pedig a legközelebbi javításra alkalmas szakmûhelybe szállíttatja a biztosító. A Biztosító a javításhoz szükséges alkatrészek költségeit nem téríti meg. Amennyiben a javítómûhelybe történô szállítás költségei alacsonyabbak, mint a Szolgáltatási- és díjtáblázatban meghatározott összeg, úgy lehetôség van a arra, hogy a fennmaradó keretbôl javítómûhely által szervizköltségként számlázott költségeket is megtérítse a Biztosító. A két szolgáltatás teljes költsége ebben az esetben sem haladhatja meg a Szolgáltatási- és díjtáblázatban meghatározott mértéket!
2.3. Személygépkocsi vagy motorkerékpár hazaszállításának megszervezése és költségének fizetése, a Szolgáltatási és díjtáblázatban meghatározott összegig. Hazaszállítást akkor szervez a biztosító, ha a szervizbe szállítást követôen a szervizmûhely által kiadott szakvélemény szerint a javítás 4 munkanapnál hosszabb idôt venne igénybe. A gépjármû hazaszállítása mellett a Biztosítottak hazaszállításának költségeit a Biztosító a szolgáltatási- és díjtáblában meghatározott összeg erejéig téríti.
2.4. A személygépkocsi vagy motorkerékpár tárolási költségének fizetése, a Szolgáltatási és díjtáblázatban meghatározott összegig.
2.5. A személygépkocsi vagy motorkerékpár javításának ideje alatt a nem tervezett szállásköltség térítése, a Szolgáltatási és díjtáblázatban meghatározott összegig.
* Defekt esetén a szolgáltatás összege maximum a szolgáltatási és díjtáblázatban meghatározott összeg.
2.6. A Biztosított balesete, vagy betegsége esetén, ha a Biztosító ezzel kapcsolatban szolgáltatást nyújtott, és a Biztosított alkalmatlanná vált az utazás eszközéül használt személygépkocsi vezetésére, az Assistance szolgáltató megszervezi egy gépkocsivezetô küldését a személygépkocsi hazavezetésére, a Biztosított helyett. A Biztosító megfizeti a gépkocsivezetô kiküldése és a személygépkocsi hazavezetése kapcsán felmerült többlet költséget, a szolgáltatási és díjtáblázatban meghatározott mértékig.
3. Az utazás eszközéül használt személygépkocsival vagy motorkerékpárral kapcsolatos kizárások
Nem nyújt térítést a Biztosító, ha a költségek az utazás eszközéül használt, 20 évesnél idôsebb személygépkocsival vagy motorkerékpárral kapcsolatban keletkeztek. A személygépkocsi vagy motorkerékpár korának kiszámítása: a kockázatviselés elsô napjának évébôl ki kell vonni a forgalmi engedélyben szereplô gyártási évet.
Az üzemanyag kifogyása esetén a Biztosító megszervezi a legközelebbi üzemanyagtöltô állomásra való eljutáshoz szükséges mennyiségû üzemanyag kiszállítását a jármûhöz, de az üzemanyag árát, és az ezzel kapcsolatos költségeket nem fizeti!
A közúti baleset során sérült motoros bukósisak és védôruházat nem esik kizárás alá.
A Biztosító nem tekinti biztosítási eseménynek és ezért nem téríti meg a szervíz által végzett munka során keletkezett károkat.
A Biztosító nem tekinti biztosítási eseménynek és ezért nem téríti meg az önhibából (pl. üzemanyag kifogyása, indítókulcs bezárása a gépjármûbe, nem megfelelô üzemanyag tankolása, stb.) eredô károkat.
XV. A KÁRRENDEZÉSHEZ SZÜKSÉGES IRATOK
A Biztosító a kár elbírálásához és a kárösszeg megállapításához az alábbi iratokat kérheti:
• az Assistance szolgáltató által rendszeresített, kitöltött kárbejelentô nyomtatvány (minden káreseményhez),
• személyi azonosító okirat (minden káreseményhez),
• általános egészségbiztosítás érvényességének igazolása (a szabályzat VIII.1.-es pontjában leírt káreseményekhez),
• a biztosítás érvényességének igazolása (minden káreseményhez),
• a Biztosítási esemény részletes leírása, a Biztosított által (minden káreseményhez),
• fizetô szolgáltatás igénybevétele során bekövetkezett biztosítási esemény esetén, az eseményrôl felvett jegyzôkönyv (a szabályzat VIII.1.-es és XI.2.12.-es pontjában leírt káreseményekhez),
• a biztosítási esemény kapcsán keletkezett orvosi dokumentumok (a szabályzat VIII.1.-es pontjában leírt káreseményekhez),
• a biztosítási esemény kapcsán keletkezett számlák (minden káreseményhez),
• a biztosítási esemény kapcsán a káresemény helyszínén és a káresemény bekövetkeztéhez képest 48 órán belül keletkezett rendôrségi, illetve egyéb hatósági iratok (minden káreseményhez),
• a biztosítási esemény kapcsán keletkezett szakértôi dokumentumok (minden káreseményhez),
• a Biztosított háziorvosának és/vagy kezelôorvosának nyilatkozata (a szabályzat VIII.1.-es pontjában leírt káreseményekhez),
• a Biztosított utazásának megkezdési és befejezési dátumát igazoló kiküldetési rendelvény, vagy egyéb igazoló dokumentumok (minden káreseményhez),
• a Biztosított nyilatkozata a Biztosító orvosa felé, amelyben felmenti orvosát az orvosi titoktartás alól (a szabályzat VIII.1.-es pontjában leírt káreseményekhez),
• búvárkodással összefüggô biztosítási esemény esetén a Magyar Búvár Szakszövetség által rendszeresített és megfelelôen kitöltött Baleseti Kérdôív (a szabályzat VIII.1.-es pontjában leírt káreseményekhez),
• poggyászkár esetén a károsodott vagyontárgyak megvásárlását igazoló, lehetôség szerint névre szóló, eredeti számla (a szabályzat XI.2.12.-es pontjában leírt káreseményekhez),
• a poggyász tárolására szolgáló eszköz javításáról szóló, lehetôség szerint névre szóló, eredeti számla (a szabályzat XI.2.12. b) pontjában leírt káreseményekhez),
• részletes telefonszámla (a szabályzat XI.2.15. pontjában leírt káreseményekhez),
• nyilatkozat a többszörös biztosítás fennállásáról. (minden káreseményhez),
• kisállat oltási könyve és a baleseti állatorvosi térítésrôl szóló eredeti számla dokumentumok (a szabályzat XII. pontjában leírt káreseményhez).
Az igény érvényesítésére jogosultnak minden esetben joga van azonban olyan további bizonyítékok bemutatására, amelyeket
– a bizonyítás általános szabályai szerint – követelésének érvényesítéséhez szükségesnek lát.
XVI. A SZOLGÁLTATÁS ESEDÉKESSÉGE
1. A szervezési szolgáltatásokat az Assistance szolgáltató, a bejelentést követôen haladéktalanul megkezdi. A Biztosító, az Assistance szolgáltató által szervezett, vagy vele elôzetesen egyeztetett orvosi, kórházi költségeket közvetlenül az orvosnak, egészségügyi intézménynek fizeti meg, feltéve, ha azok a számlát közvetlenül a Biztosítónak nyújtják be.
2. A kár kifizetéseket a Biztosító a szükséges iratok beérkezését követôen, 30 napon belül teljesíti.
3. A biztosítási szerzôdéssel kapcsolatos igények, a káresemény napjától számított 2 év elteltével elévülnek.
XVII. VISSZAKÖVETELÉS, MEGTÉRÍTÉSI IGÉNY
1. Amennyiben a Biztosító szolgáltatása után derül ki, hogy jelen szabályzat alapján a Biztosító nem lett volna köteles szolgáltatást nyújtani, a Biztosító az életmentô sürgôsségi ellátás kivételével, a kifizetett térítést, illetve szolgáltatási költséget visszakövetelheti.
2. Ha ugyanazt az érdeket több Biztosító egymástól függetlenül biztosítja, a biztosított jogosult igényét ezek közül egyhez vagy többhöz benyújtani.
3. A biztosított vagyontárgyak és számlával igazolt szolgáltatások tekintetében a Biztosító, amelyhez a kárigényt benyújtották, az általa kiállított fedezetet igazoló dokumentumban írt feltételek szerint és az abban megállapított biztosítási összeg erejéig köteles fizetést teljesíteni, fenntartva azt a jogát, hogy a többi Biztosítóval szemben arányos megtérítési igényt érvényesíthet.
4. A Biztosítók a XVII.3 pontban írt megtérítési igény alapján a kifizetett kárt egymás között azokkal a feltételekkel és biztosítási összegekkel arányosan viselik, amelyeknek megfelelôen az egyes Biztosítók a biztosított irányában külön-külön felelnének.
XVIII. TITOKTARTÁSI KÖTELEZETTSÉG
A biztosító a biztosítási tevékenységrôl szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bit.) felhatalmazása alapján biztosítási titoknak minôsülô adatokat kezel. A biztosító a személyes adatokat a biztosítási szerzôdés fennállásának idején, valamint azon idôtartam alatt kezelheti, ameddig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthetô.
Biztosítási titok minden olyan – minôsített adatot nem tartalmazó –, a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítô rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítô ügyfeleinek – ideértve a károsultat is – személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a biztosítóval, illetve a viszontbiztosítóval kötött szerzôdéseire vonatkozik.
Bit. 135. §
(1) A biztosító vagy a viszontbiztosító jogosult kezelni ügyfeleinek azon biztosítási titoknak minôsülô adatait, amelyek a biztosítási szerzôdéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerzôdés megkötéséhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerzôdésbôl származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy az e törvény által meghatározott egyéb cél lehet.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott céltól eltérô célból végzett adatkezelést a biztosító vagy viszontbiztosító csak az ügyfél elôzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén részére nem nyújtható elôny.
(3) A biztosítási titok tekintetében, idôbeli korlátozás nélkül – ha törvény másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség terheli a biztosító vagy viszontbiztosító tulajdonosait, vezetôit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosítóval kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzájutottak.
Bit. 136. §
Az ügyfél egészségi állapotával összefüggô, az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezelésérôl és védelmérôl szóló 1997. évi XLVII. törvényben (a továbbiakban: Eüak.) meghatározott egészségügyi adatokat a biztosító a 135. § (1) bekezdésében meghatározott célokból, az Eüak. rendelkezései szerint, kizárólag az érintett kifejezett hozzájárulásával kezelheti.
Bit. 137. §
Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha
a) a biztosító vagy a viszontbiztosító ügyfele vagy annak képviselôje a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad,
b) a Bit. alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn,
c) a biztosító vagy a viszontbiztosító által megbízott tanúsító szervezet és alvállalkozója ezt a tanúsítási eljárás lefolytatása keretében ismeri meg.
Bit. 138. §
(1) A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn
a) a feladatkörében eljáró Nagyar Nemzeti Bankkal (a továbbiakban: Felügyelettel),
b) az elôkészítô eljárást folytató szervvel, a nyomozó hatósággal és az ügyészséggel,
c) büntetôügyben, polgári peres vagy nemperes eljárásban, közigazgatási perben eljáró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakértôvel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval, a csôdeljárásban eljáró vagyonfelügyelôvel, a felszámolási eljárásban eljáró ideiglenes vagyonfelügyelôvel, rendkívüli vagyonfelügyelôvel, felszámolóval, a természetes személyek adósságrendezési eljárásában eljáró fôhitelezôvel, Családi Csôdvédelmi Szolgálattal, családi vagyonfelügyelôvel, bírósággal
d) a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzôvel, továbbá az általa kirendelt szakértôvel,
e) a (2) bekezdésben foglalt esetekben az adóhatósággal,
f) a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal,
g) a feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatallal,
h) a feladatkörében eljáró gyámhatósággal,
i) az egészségügyrôl szóló 1997. évi CLIV. törvény 108. § (2) bekezdésében foglalt esetben az egészségügyi államigazgatási szervvel,
j) törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkos információgyûjtésre felhatalmazott szervvel,
k) a viszontbiztosítóval, a csoport másik vállalkozásával, valamint együttbiztosítás esetén a kockázatvállaló biztosítókkal,
o) a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzôvel, továbbá a könyvvizsgálói feladatok ellátásához szükséges adatok tekintetében a könyvvizsgálóval,
p) fióktelep esetében – ha a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítô adatkezelés feltételei minden egyes adatra nézve teljesülnek, valamint a harmadik országbeli biztosító székhelye szerinti állam rendelkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítô adatvédelmi jogszabállyal – a harmadik országbeli biztosítóval, biztosításközvetítôvel,
q) a feladatkörében eljáró alapvetô jogok biztosával,
r) a feladatkörében eljáró Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal,
s) a bonus–malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a káresetek igazolásának részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletben meghatározott kártörténeti adatra és bonus-malus besorolásra nézve a rendeletben szabályozott esetekben a biztosítóval,
t) a mezôgazdasági biztosítási szerzôdés díjához nyújtott támogatást igénybe vevô biztosítottak esetében az agrárkár-megállapító szervvel, a mezôgazdasági igazgatási szervvel, az agrárkár-enyhítési szervvel, valamint az agrárpolitikáért felelôs miniszter által vezetett minisztérium irányítása alatt álló, gazdasági elemzésekkel foglalkozó intézménnyel,
szemben, ha az a)–j), s), és t) pontban megjelölt szerv vagy személy adatkéréssel, illetve írásbeli megkereséssel fordul hozzá, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerzôdés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját, azzal, hogy a p)–s) pontban megjelölt szerv vagy személy kizárólag a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját köteles megjelölni. A cél és a jogalap igazolásának minôsül az adat megismerésére jogosító jogszabályi rendelkezés megjelölése is.
(2) Az (1) bekezdés e) pontja alapján a biztosítási titok megtartásának kötelezettsége abban az esetben nem áll fenn, ha adóügyben, az adóhatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatározott körben nyilatkozattételi kötelezettség, vagy ha biztosítási szerzôdésbôl eredô adókötelezettség alá esô kifizetésrôl törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli.
(4) A biztosító vagy a viszontbiztosító az (1) és (6) bekezdésekben, a 137. §-ban, a 140. §-ban és a 141. §-ban meghatározott esetekben és szervezetek felé az ügyfelek személyes adatait továbbíthatja.
(5) A biztosítási titoktartási kötelezettség az eljárás keretén kívül az (1) bekezdésben meghatározott szervek alkalmazottaira is kiterjed.
(6) A biztosító vagy a viszontbiztosító a nemzetbiztonsági szolgálat, az elôkészítô eljárást folytató szerv, a nyomozó hatóság, az ügyészség, továbbá a bíróság adatkérésére, illetve írásbeli megkeresésére akkor is köteles haladéktalanul, írásban tájékoztatást adni, ha adat merül fel arra, hogy a biztosítási ügylet
a) a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvényben foglaltak szerinti kábítószerrel visszaéléssel, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel, lôfegyverrel vagy lôszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bûnszövetségben vagy bûnszervezetben elkövetett bûncselekménnyel,
b) a Btk. szerinti kábítószer-kereskedelemmel, kábítószer birtoklásával, kóros szenvedélykeltéssel vagy kábítószer készítésének elôsegítésével, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcselekménnyel, terrorcselekmény feljelentésének elmulasztásával, terrorizmus finanszírozásával, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel, lôfegyverrel vagy lôszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bûnszövetségben vagy bûnszervezetben elkövetett bûncselekménnyel van összefüggésben.
(7) A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha a biztosító vagy a viszontbiztosító az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvény meghatározott bejelentési kötelezettségének tesz eleget.
(8) Nem jelenti a biztosítási titok és az üzleti titok sérelmét a felügyeleti ellenôrzési eljárás során a csoportfelügyelet esetében a csoportvizsgálati jelentésnek a pénzügyi csoport irányító tagja részére történô átadása.
Bit. 139. §
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha
a) a magyar bûnüldözô szerv – nemzetközi kötelezettségvállalás alapján külföldi bûnüldözô szerv írásbeli megkeresésének teljesítése céljából – írásban kér biztosítási titoknak minôsülô adatot,
b) a pénzügyi információs egységként mûködô hatóság a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelôzésérôl és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvényben meghatározott feladatkörében eljárva vagy külföldi pénzügyi információs egység írásbeli megkeresésének teljesítése céljából írásban kér biztosítási titoknak minôsülô adatot, valamint ha a biztosító vagy a viszontbiztosító csoportszinten meghatározott pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni politikához és eljáráshoz kapcsolódó kötelezettségét teljesíti..
Bit. 140. §
(1) Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét a biztosító és a viszontbiztosító által a harmadik országbeli biztosítóhoz, viszontbiztosítóhoz vagy harmadik országbeli adatfeldolgozó szervezethez történô adattovábbítás abban az esetben:
a) ha a biztosító ügyfele (a továbbiakban: adatalany) ahhoz írásban hozzájárult, vagy
b) ha – az adatalany hozzájárulásának hiányában – az adattovábbítás a személyes adatok harmadik országba való továbbítására vonatkozó elôírásoknak megfelel.
(2) A biztosítási titoknak minôsülô adatoknak másik tagállamba történô továbbítása esetén a belföldre történô adattovábbításra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.
Bit. 141. §
(1) Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét
a) az olyan összesített adatok szolgáltatása, amelybôl az egyes ügyfelek személye vagy üzleti adata nem állapítható meg,
b) fióktelep esetében a külföldi székhelyû vállalkozás székhelye (fôirodája) szerinti felügyeleti hatóság számára a felügyeleti tevékenységhez szükséges adattovábbítás, ha az megfelel a külföldi és a magyar felügyeleti hatóság közötti megállapodásban foglaltaknak,
c) a jogalkotás megalapozása és a hatásvizsgálatok elvégzése céljából a miniszter részére személyes adatnak nem minôsülô adatok átadása,
d) a pénzügyi konglomerátumok kiegészítô felügyeletérôl szóló törvényben foglalt rendelkezések teljesítése érdekében történô adatátadás.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatok átadását a biztosító és a viszontbiztosító a biztosítási titok védelmére hivatkozva nem tagadhatja meg.
Bit. 142. §
(1) Az adattovábbítási nyilvántartásban szereplô személyes adatokat az adattovábbítástól számított öt év elteltével, a különleges adatnak vagy bûnügyi személyes adatnak minôsülô adatok továbbítása esetén húsz év elteltével törölni kell.
(2) A biztosító és a viszontbiztosító az érintett személyt nem tájékoztathatja a 138. § (1) bekezdés b), f) és j) pontjai, illetve a 138. § (6) bekezdése alapján végzett adattovábbításokról.
(3) A biztosító és a viszontbiztosító a személyes adatokat a biztosítási, viszontbiztosítási, illetve a megbízási jogviszony fennállásának idején, valamint azon idôtartam alatt kezelheti, ameddig a biztosítási, viszontbiztosítási, illetve a megbízási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthetô.
Bit. 143. §
(1) A biztosító és a viszontbiztosító a létre nem jött biztosítási szerzôdéssel kapcsolatos személyes adatokat kezelhet, ameddig a szerzôdés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban igény érvényesíthetô.
(2) A biztosító és a viszontbiztosító köteles törölni minden olyan, ügyfeleivel, volt ügyfeleivel vagy létre nem jött szerzôdéssel kapcsolatos személyes adatot, amelynek kezelése esetében az adatkezelési cél megszûnt, vagy amelynek kezeléséhez az érintett hozzájárulása nem áll rendelkezésre, illetve amelynek kezeléséhez nincs törvényi jogalap.
(3) E törvény alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadók.
(4) Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szerzôdésben nevesített jogosult is gyakorolhatja.
A biztosítási titokra és az üzleti titkokra vonatkozó közös szabályok Bit. 147. §
(1) Biztosító és a viszontbiztosító jogutód nélküli megszûnése esetén a biztosító és a viszontbiztosító által kezelt üzleti titkot tartalmazó irat a keletkezésétôl számított hatvan év múlva a levéltári kutatások céljára felhasználható.
(2) Nem lehet üzleti titokra vagy biztosítási titokra hivatkozással visszatartani az információt a közérdekû adatok nyilvánosságára és a közérdekbôl nyilvános adatra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség esetén.
(3) Az üzleti titokra és a biztosítási titokra egyebekben a Ptk.-ban és az üzleti titok védelmérôl szóló 2018. évi LIV. törvényben foglaltakat kell megfelelôen alkalmazni.
A veszélyközösség védelme céljából történô adatátadás Bit. 149. §
(1) A biztosító (a továbbiakban: megkeresô biztosító) – a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében – a jogszabályokban foglalt vagy a szerzôdésben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgáltatások jogszabályoknak és szerzôdésnek megfelelô teljesítése, a biztosítási szerzôdésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából megkereséssel fordulhat más biztosítóhoz (a továbbiakban: megkeresett biztosító) az e biztosító által – a törvény alapján a biztosítási termék sajátosságainak a figyelembevételével – kezelt és a (3)-(6) pontokban meghatározott adatok vonatkozásában, feltéve, ha a megkeresô biztosító erre vonatkozó jogosultsága a biztosítási szerzôdésben rögzítésre került.
(2) A megkeresett biztosító a jogszabályoknak megfelelô megkeresés szerinti adatokat a megkeresésben meghatározott megfelelô határidôben, ennek hiányában a megkeresés kézhezvételétôl számított tizenöt napon belül köteles átadni a megkeresô biztosítónak.
(3) A megkeresô biztosító a baleset, a betegség és az életbiztosítás ágazatokhoz tartozó szerzôdés teljesítésével kapcsolatban az alábbi adatokat kérheti:
a) a szerzôdô, a biztosított, a kedvezményezett személy azonosító adatait;
b) a biztosított személy adatfelvételkori, a szerzôdéses kockázattal kapcsolatos egészségi állapotára vonatkozó adatokat;
c) az a) pontban meghatározott személyt érintô korábbi – az e bekezdésben meghatározott ágazathoz tartozó szerzôdéssel kapcsolatos
– biztosítási eseményekre vonatkozó adatokat;
d) a megkeresett biztosítónál megkötött szerzôdés megkötésével kapcsolatban felmerült kockázat felméréséhez szükséges adatokat; és
e) a megkeresett biztosítónál megkötött szerzôdés alapján teljesítendô szolgáltatások jogalapjának vizsgálatához szükséges adatokat.
(4) A megkeresô biztosító a jármûvek károsodása, szállítmány, tûz és elemi károk, egyéb vagyoni kár, hitel, kezesség és garancia, különbözô pénzügyi veszteségek, jogvédelem, segítségnyújtás ágazatokhoz tartozó szerzôdés teljesítésével kapcsolatban az alábbi adatokat kérheti:
a) a szerzôdô, a biztosított, a kedvezményezett és a károsult személy azonosító adatait;
b) a biztosított vagyontárgyak, követelések vagy vagyoni jogok beazonosításához szükséges adatokat;
c) a b) pontban meghatározott vagyontárgyakat, követeléseket vagy vagyoni jogokat érintôen bekövetkezett biztosítási eseményekre vonatkozó adatokat;
d) a megkeresett biztosítónál megkötött szerzôdés megkötésével kapcsolatban felmerült kockázat felméréséhez szükséges adatokat; és
e) a megkeresett biztosítónál megkötött szerzôdés alapján teljesítendô szolgáltatások jogalapjának vizsgálatához szükséges adatokat.
(7) Az (1) bekezdésben meghatározott megkeresésnek tartalmaznia kell az ott meghatározott személy, vagyontárgy vagy vagyoni jog azonosításához szükséges adatokat, a kért adatok fajtáját, valamint az adatkérés céljának megjelölését. A megkeresés és annak teljesítése nem minôsül a biztosítási titok megsértésének. A megkeresô biztosító felelôs az (1) bekezdésben meghatározott megkeresési jogosultság tényének fennállásáért.
(8) A megkeresô biztosító a megkeresés eredményeként tudomására jutott adatot a kézhezvételt követô kilencven napig kezelheti.
(9) Ha a megkeresés eredményeként a megkeresô biztosító tudomására jutott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, az adatkezelés (7) bekezdésben meghatározott idôtartama meghosszabbodik az igény érvényesítésével kapcsolatban indult eljárás befejezéséig.
(10) Ha a megkeresés eredményeként a megkeresô biztosító tudomására jutott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, és az igény érvényesítésével kapcsolatban az eljárás megindítására az adat megismerését követô egy évig nem kerül sor, az adat a megismerést követô egy évig kezelhetô.
(11) A megkeresô biztosító az (1) bekezdésben meghatározott megkeresés és a megkeresés teljesítésének tényérôl, továbbá az abban szereplô adatok körérôl a megkereséssel érintett ügyfelet a biztosítási idôszak alatt legalább egyszer értesíti.
(12) Ha az ügyfél a személyes adataihoz való hozzáférést kér és a megkeresô biztosító – a (8)–(10) bekezdésben meghatározottakra tekintettel
– már nem kezeli a kérelemmel érintett adatokat, akkor ennek a tényérôl kell tájékoztatni a kérelmezôt.
(13) A megkeresô biztosító a megkeresés eredményeként kapott adatokat biztosított érdekre nem vonatkozó, tudomására jutott, illetve általa kezelt egyéb adatokkal az (1) bekezdésben meghatározottól eltérô célból nem kapcsolhatja össze.
(14) A megkeresésben megjelölt adatok teljesítésének a helyességéért és pontosságáért a megkeresett biztosító a felelôs.
XIX. A SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ TUDNIVALÓK
A Szerzôdô, a Biztosított, a Kedvezményezett és bárki, aki a Biztosító szolgáltatására jogosan igényt tarthat, a jelen fejezet alkalmazásában és az adatvédelmi rendelkezések szempontjából, a Biztosító ügyfelének tekintendô (a továbbiakban: Ügyfél).
A Biztosító neve: Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Társasági formája: zártkörûen mûködô részvénytársaság Székhelye és címe: 1091 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0.
Székhelyének állama: Magyarország
Felügyeleti szerve: A 2013. évi CXXXIX. törvény (MNB tv.) rendelkezései alapján a Magyar Nemzeti Bank (1054 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0.).
Éves jelentés: a Biztosító köteles évente jelentést közzétenni fizetôképességérôl és pénzügyi helyzetérôl. A jelentés kötelezô tartalma a Biztosító honlapján (xxx.xxxxx.xx) elôször 2017-ben tekinthetô meg a 2016-os évre vonatkozóan.
NAIH adatkezelési azonosító: 55534/2012-55547/2012; 55837/2012-55847/2012
XX. PANASZKEZELÉS
A biztosító biztosítja, hogy az ügyfél és a fogyasztói érdekképviseleti szervek (a továbbiakban együtt e pont alkalmazásában: ügyfél) a Biztosító, a megbízásából eljáró ügynök, vagy – adott termék kapcsán – az általa megbízott kiegészítô biztosításközvetítôi tevékenységet végzô személy magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát szóban vagy írásban az alábbiakban foglaltak szerint közölhesse.
A Panaszok bejelentésére biztosított lehetôségek
Ügyfeleink szóbeli panaszaikat személyesen vagy telefonon tehetik meg:
a) személyesen: valamennyi, a biztosító ügyfelek számára nyitva álló helyiségeiben (Ügyfélszolgálati Irodák, Értékesítési pontok), azok nyitvatartási idejében. Ügyfélszolgálati irodák listája megtekinthetô: xxxxx://xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxx/xxxxxxx-xxxxxxxxxxxxxxxx- irodak.html
b) telefonon: a (x00) 0-000-0000, külföldrôl is hívható telefonszámon nyitvatartási idôben. Telefonos ügyfélszolgálatunk nyitva tartása: hétfô: 7:00–19:00, kedd–péntek: 8:00–16:00.
Az irodák címe, és nyitvatartási valamint a telefonos ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje a xxxxx://xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxx/ elerhetosegek.html linken található.
Ügyfeleink írásbeli panaszaikat az alábbi csatornákon tehetik meg:
a) személyesen vagy más személy által az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségben átadott irat útján;
b) postai úton: Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Központi Panasziroda, 1813 Budapest, Pf. 245;
c) telefaxon: (x00) 0-000-0000;
d) elektronikus úton a xxxxx://xxx.xxxxx.xx/xxxxx-xxxxxxxxxxxxxxxx linken elhelyezett on-line panaszbejelentôn vagy a panasz@ xxxxx.xx e-mail címen;
e) adatkezelési ügyekben elektronikusan a xxxxx://xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx oldalon vagy az xxxxxxxxxxx@xxxxx.xx e-mail címen.
XXI. JOGORVOSLATI FÓRUMOK
A panasz teljes vagy részleges elutasítása vagy a panasz kivizsgálására elôírt 30 napos törvényi válaszadási határidô eredménytelen eltelte esetén az ügyfél az alábbi jogorvoslati fórumokhoz fordulhat.
21.1. A fogyasztónak minôsülô ügyfelek részére nyitva álló jogorvoslati lehetôségek
Az ügyfél a szerzôdés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszûnésével, továbbá szerzôdésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén a Pénzügyi Békéltetô Testülethez, vagy a polgári perrendtartás szabályai szerint bírósághoz fordulhat.
Pénzügyi Békéltetô Testület
Székhely: Magyar Nemzeti Bank, 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0. Levelezési cím: Pénzügyi Békéltetô Testület, 1525 Budapest, Pf. 172 Telefon: (x00) 00-000-000
E-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx
Bôvebben a xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx honlapon kaphat tájékoztatást.
Az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. a Pénzügyi Békéltetô Testület elôtt általános alávetési nyilatkozatot nem tett.
Bíróság
Az ügyfél panaszának a biztosítóhoz történô benyújtását követôen jogorvoslatért az ügyre hatáskörrel és illetékességgel rendelkezô bírósághoz fordulhat (xxx.xxxxxxx.xx).
A fogyasztó a biztosító magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó – a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény alapján – a fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése (vagy annak vélelmezése) esetén, fogyasztóvédelmi ellenôrzési eljárást kezdeményezhet a Magyar Nemzeti Banknál.
Magyar Nemzeti Bank
Székhely: Magyar Nemzeti Bank Ügyfélszolgálat, 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. Levelezési cím: Magyar Nemzeti Bank, 1534 Budapest BKKP Pf. 777
Telefon: (x00) 00-000-000
E-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx
Bôvebben a xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx honlapon kaphat tájékoztatást.
A fogyasztónak minôsülô ügyfél a Pénzügyi Békéltetô Testület, illetve a Fogyasztóvédelmi eljárás alapjául szolgáló „Kérelem” nyomtatvány megküldését igényelheti.
Az igénylés módja:
Telefonon: (x00) 0-000-0000
Postai úton: 9401 Sopron, Pf. 22
A biztosító a nyomtatványt igazolható módon, költségmentesen az ügyfél kérésének megfelelôen e-mailen vagy postai úton küldi ki. A biztosító a nyomtatványokat elérhetôvé teszi a honlapján, a xxx.xxxxx.xx weboldalon és az ügyfelek számára nyitva álló helyiségeiben is.
21.2. Fogyasztónak nem minôsülô ügyfelek számára nyitva álló jogorvoslati lehetôségek
A fogyasztónak nem minôsülô ügyfél, panaszának a biztosítóhoz történô benyújtását követôen jogorvoslatért az ügyre hatáskörrel és illetékességgel rendelkezô bírósághoz fordulhat (xxx.xxxxxxx.xx).
21.3. A biztosító adatkezelését érintô panaszok esetén nyitva álló jogorvoslati lehetôségek
A biztosító adatkezelését érintô adatvédelmi panasz esetén, amennyiben az ügyfél a biztosító adatkezeléssel összefüggô panaszra adott válaszával nem ért egyet, 30 napon belül bírósághoz, illetve ha a panasz adatkezeléssel összefüggô tájékoztatás, helyesbítés, zárolás vagy törlés biztosító általi megtagadásával függ össze, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz is fordulhat.
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 00/X. Telefon: (x00) 0-000-0000
E-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx Bôvebben a xxx.xxxx.xx honlapon kaphat tájékoztatást.
Hatálybalépés idôpontja: 2020. április 1.
AEGON COMPASS UTASBIZTOSÍTÁS SZOLGÁLTATÁSI- ÉS DÍJTÁBLÁZAT
Hatálybalépés időpontja: 2020. április 1.
Szolgáltatások megnevezése | A szolgáltatás maximuma személyenként és biztosítási eseményenként | |||
Exclusive | Extra | Basic | ||
ORVOSI KÖLTSÉGEK, UTAZÁSI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS | ||||
Állandó telefonos segítségnyújtó szolgálat, telefonos orvosi tanácsadás magyar nyelven | 0–24 h | 0–24 h | 0–24 h | |
Baleset–betegség esetén, a sürgősségi orvosi ellátás, hegyi és helikopteres mentés, betegszállítás megszervezése és a költségének megtérítése | 160.000.000 Ft | 80.000.000 Ft | 40.000.000 Ft | |
Krónikus betegség esetén, a sürgősségi orvosi ellátás megszervezése és a költségének megtérítése | 2.000.000 Ft | 1.000.000 Ft | — | |
Sürgősségi fogászati ellátás | 150.000 Ft | 100.000 Ft | 50.000 Ft | |
Xxxxx, vagy sérült hazaszállításának megszervezése és a költségének megtérítése | Tényleges költség | |||
Betegség vagy baleset miatti kényszerű külföldön tartózkodás megszervezése és költségének megtérítése, legfeljebb 15 napra | 200.000 Ft 150.000 Ft 100.000 Ft | |||
Keresés, mentés, a Biztosított eltűnése esetén | 3.000.000 Ft | 1.000.000 Ft | — | |
Sport kiegészítő esetén keresés, mentés a Biztosított eltűnése esetén, további | 3.000.000 Ft | 2.000.000 Ft | 1.000.000 Ft | |
Kórházi napi térítés (legfeljebb 30 napra, abban az esetben, ha kórházi kezelés nem ezen biztosítás terhére történt) | 6.000 Ft/nap | 3.000 Ft/nap | — | |
Család hazaszállítása | 1.000.000 Ft | 300.000 Ft | 100.000 Ft | |
Beteg, sérült meglátogatása (1 fő) | 200.000 Ft | 100.000 Ft | 50.000 Ft | |
Idő előtti hazautazás | 200.000 Ft | 100.000 Ft | 50.000 Ft | |
Xxxxxxxx hazaszállításának megszervezése és költségének megtérítése | Tényleges költség | |||
TERRORCSELEKMÉNY KAPCSÁN NYÚJTHATÓ SZOLGÁLTATÁSOK | ||||
Sürgősségi orvosi kezelés költségei | 5.000.000 Ft | |||
Sérült hazaszállításának költségei | 1.000.000 Ft | |||
Xxxxxxxx hazaszállításának költségei | 1.000.000 Ft | |||
KÉNYELMI SZOLGÁLTATÁSOK | ||||
Okmányok pótlása | 40.000 Ft | 30.000 Ft | 20.000 Ft | |
Telefonköltség megtérítése | 30.000 Ft | 20.000 Ft | 10.000 Ft | |
Segítségnyújtás bankkártya, SIM kártya letiltásához, időjárás előrejelzés, útvonaltervezés | információ nyújtása | |||
Tolmács költsége | 40.000 Ft | 30.000 Ft | 20.000 Ft | |
Kisállat biztosítás | 50.000 Ft | 25.000 Ft | — | |
POGGYÁSSZAL KAPCSOLATOS SZOLGÁLTATÁSOK | ||||
Poggyászkár | 450.000 Ft | 350.000 Ft | 250.000 Ft | |
Tárgyankénti limit | 150.000 Ft | 100.000 Ft | 50.000 Ft | |
Tárgyankénti limit Kütyü Plusz kiegészítő esetén | 250.000 Ft | 200.000 Ft | — | |
Sport kiegészítő esetén, a poggyászkár limiten belül a sífelszerelés, búvárfelszerelés biztosítása, a tárgyankénti limittől eltérően | 300.000 Ft | 200.000 Ft | 100.000 Ft | |
Sport kiegészítő esetén síbérlet biztosítás | 100.000 Ft | 60.000 Ft | 20.000 Ft | |
Poggyászkésés | 6 órán túl | 30.000 Ft | 20.000 Ft | 10.000 Ft |
12 órán túl | 60.000 Ft | 50.000 Ft | 20.000 Ft | |
Járatkésedelem | 60.000 Ft | 20.000 Ft | — | |
Légi utasok kártalanítás iránti követeléseinek érvényesítésével kapcsolatos eljárás és annak költsége (ld. IX. fej. 2.12. e) pont) | tartalmazza | tartalmazza | — | |
Bőrönd javításának költsége | 15.000 Ft | 10.000 Ft | 5.000 Ft | |
Strandfelszerelés eltulajdonítása | 15.000 Ft | 15.000 Ft | — | |
JOGSEGÉLY, FELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS | ||||
Jogi segítségnyújtási szolgáltatások költségének megtérítése (ügyvéd költsége, illeték, perköltség) | 5.000.000 Ft | 3.000.000 Ft | — | |
Óvadék megelőlegezése | 2.000.000 Ft | 1.000.000 Ft | — | |
Felelősségbiztosítás | 8.000.000 Ft | 4.000.000 Ft | 1.000.000 Ft | |
Szállodai felelősségbiztosítás | 300.000 Ft | 200.000 Ft | — | |
Sport kiegészítő esetén, a síelők felelősségbiztosítása | 3.000.000 Ft | 2.000.000 Ft | 1.000.000 Ft | |
BALESETBIZTOSÍTÁS | ||||
Baleseti halál biztosítási összege | 8.000.000 Ft | 6.000.000 Ft | 4.000.000 Ft | |
Légi katasztrófa miatti halál biztosítási összege, a baleseti halál biztosítási összegén felül | 12.000.000 Ft | 6.000.000 Ft | 2.000.000 Ft | |
Balesetből eredő állandósult egészségkárosodás biztosítási összege, 100%-os károsodás esetén | 12.000.000 Ft | 9.000.000 Ft | 5.000.000 Ft | |
SZEMÉLYGÉPKOCSI ÉS MOTORKERÉKPÁR KIEGÉSZÍTŐ BIZTOSÍTÁS | A szolgáltatás maximuma személygépkocsinként/motorkerékpáronként és biztosítási eseményenként | |||
15 évesnél idősebb személygépkocsi vagy motorkerékpár esetén a szolgáltatási összeg maximum a lenti összeghatárok 50%-a | ||||
Személygépkocsi és motorkerékpár helyszíni szükségjavítása | 100.000 Ft | |||
Személygépkocsi és motorkerékpár legközelebbi javítóműhelybe történő szállítása és javítása | ||||
Személygépkocsi és motorkerékpár hazaszállítása | 250.000 Ft | |||
Személygépkocsi és motorkerékpár hazaszállítása esetén a Biztosítottak utazási költségeinek megtérítése | 100.000 Ft | |||
Személygépkocsi és motorkerékpár tárolása (maximum 3 nap),kapcsolódó utazási költségek megtérítése | 20.000 Ft | |||
Szállásköltség térítése a személygépkocsi vagy motorkerékpár javításának ideje alatt | 100.000 Ft | |||
Gépkocsivezető kiküldése a személygépkocsi hazavezetésére | 100.000 Ft | |||
Defekt | 30.000 Ft |
COMP–SZ–DT–200401 (COMPASS) 23
Szolgáltatások megnevezése | A szolgáltatás maximuma személyenként és biztosítási eseményenként | ||
Exclusive | Extra | Basic | |
PÓTDÍJAK ÉS KEDVEZMÉNYEK | |||
Területi hatály kiterjesztése az egész világra, pótdíj | +50% | ||
Sport kiegészítő pótdíja | +25% | ||
70 év feletti Biztosított pótdíja | +100% | ||
14 év alatti Biztosított kedvezménye | –50% | ||
Családi kedvezmény (1–5 felnőtt és 1–5 gyermek, maximum 9 fő együttes utazása esetén, a 14 éven felülieknek) | –20% | ||
Csoportosan utazó Biztosítottak kedvezménye (legalább 10 fős csoport esetén alkalmazható, ha a csoport minden tagja 14 évesnél idősebb) | –15% | –10% | –5% |
Kütyü Plusz kiegészítő pótdíja | +10% | +10% | — |
Biztosítási alapdíj, személyenként és naponta, EURÓPA területére | 1.090 Ft | 790 Ft 590 Ft | |
ASSISTANCE KIEGÉSZÍTŐ díja (maximum 31 napos tartamra) | 1–3 napra szóló tartamra fix díj | 1.800 Ft | |
3 napot meghaladó tartamra, napi | 600 Ft | ||
ÉVES BÉRLET díja Európa területi hatállyal / USA, Kanada kivételével az egész világra szóló területi hatállyal | 57.500 Ft / 86.250 Ft | 43.500 Ft / 34.500 Ft / 65.250 Ft 51.750 Ft |
Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt.
0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0.
Telefonos Ügyfélszolgálat: (x00) 0-000-0000 Online Ügyfélszolgálat: xxx.xxxxxxxxxxxxxxx.xxxxx.xx
Aegon Útlemondás-biztosítás Szerződési feltételek
Hatályba lépés időpontja: 2020. január 1.
1. A SZERZŐDÉS SZEMÉLYEI
1.1. Biztosító: Az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zártkörûen mûködô Részvénytársaság (rövidített neve: Aegon Magyarország Zrt.). A Társaság az 1016/1986. (IV.17.) MT számú határozatával megalapított Állami Biztosító általános jogutódja, s az 1989. évi XIII. tv. alapján alakult át gazdasági társasággá 1990. július 1. napján. A társaságot a Fôvárosi Cégbíróság a 00-00-0000000 szám alatt tartja nyilván.
Adószám: 10389395-4-44
A társaság székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0.
1.2. Szerzôdô: az a természetes személy, vagy gazdálkodó szervezet, aki a biztosítás megkötésére ajánlatot tett, és fizeti a biztosítás díját.
1.3. Biztosított: az(ok) a szerzôdésben megnevezett természetes személy(ek), aki(k)nek a javára a biztosítási tartamon belül a Szerzôdô a biztosítást megkötötte, és akit a biztosító biztosítottként elfogad. Nem lehet biztosított az a személy, aki az utazás megkezdésének napját megelôzôen már betöltötte a 90. életévét.
1.3.1. A kockázatviselés kezdete után a biztosított személyek megváltoztatására nincs lehetôség.
1.4. Kedvezményezett: a jelen feltételek alapján a Biztosított életében járó valamennyi biztosítási szolgáltatás kedvezményezettje maga a Biztosított. A biztosítási szolgáltatásokra a Biztosított halála esetén az örököse jogosult.
1.5. Közeli hozzátartozó: A Polgári Törvénykönyvrôl szóló 2013. évi V. törvény alapján (8:1. § (1) bekezdés 1. pont) közeli hozzátartozónak minôsülnek: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelôszülô és a testvér.
Egyeneságbeli rokonnak pedig a joggyakorlat szerint a felmenôk (szülôk, nagyszülôk), illetve a gyermekek számítanak.
2. A SZERZŐDÉSBEN HASZNÁLT FOGALMAK ÉRTELMEZÉSE
2.1. Lemondási díj (bánatpénz): az az összeg, amely az utazási szerzôdés szerzôdôjét terheli az utazási szerzôdés alapján, ha a Biztosított a saját érdekkörében felmerült okból nem képes, vagy nem kívánja igénybe venni az eredetileg meghatározott idôpontban az utazási szerzôdésben meghatározott szolgáltatást.
2.2. Lemondási díjjal terhelt idôszak: az utazási szerzôdésben megállapított, az utazás tervezett megkezdésének idôpontját megelôzô idôszak, amelynek tartama alatt az utazási szerzôdés szerzôdôjét útlemondás esetén az utazási szerzôdésben foglaltak szerinti bánatpénz-fizetési (lemondási díj fizetési) kötelezettség terheli.
2.3. Biztosított utazási díj: az utazási szerzôdésben meghatározott utasok utazási díjának része, vagy egésze, amelyre vonatkozóan a Biztosító kockázatot vállal. A Biztosított utazási díj alapján meghatározott biztosítási összeg a kötvényben rögzítésre kerül.
2.4. Utazási szerzôdés: az utazási szolgáltatásra vonatkozóan a szolgáltató és a szolgáltatást igénybe vevô fél jogait és kötelezettségeit szabályozó
– a hatályos jogszabályoknak megfelelô – írott szerzôdés, amely tartalmazza különösen a szolgáltatás kezdetének idôpontját, idôtartamát, fôbb jellemzôit és az utasok felsorolását, valamint a szerzôdô feleket szerzôdés-módosítás, illetve útlemondás esetén terhelô kötelezettségeket.
2.5. Utazásszervezô: az utazási szolgáltatás teljesítését az utazási szerzôdés alapján vállaló gazdálkodó szervezet, amely a hatályos jogszabályok alapján utazásszervezésre jogosult vagy a hatályos jogszabályok alapján menetrendszerû légi-, vízi-, vagy szárazföldi közlekedési szolgáltatás nyújtására jogosult (pl. légitársaság).
2.6. Utazásközvetítô: az utazási szolgáltatást az utazásszervezôvel kötött írásos megállapodás alapján értékesítô gazdálkodó szervezet, amely a hatályos jogszabályok szerint ilyen tevékenység folytatására jogosult.
3. A BIZTOSÍTÁSI SZERZŐDÉS LÉTREJÖTTE, MEGSZŰNÉSE, FELMODÁSA
3.1. A szerzôdés létrejötte: a biztosítási szerzôdés a biztosítási ajánlat biztosítóhoz vagy annak képviselôjéhez való beérkezésének napján jön létre a kockázatelbírálási határidôt követô napon visszamenôleges hatállyal, feltéve, hogy az ajánlat határidôn belül nem kerül elutasításra. A szerzôdés létrejöttének feltétele, hogy a szerzôdéskötés az utazás foglalásának napjáig megtörténjen, illetve legkésôbb külön is megköthetô a foglalást követô
5. napig.
Amennyiben az utazás kezdônapjáig hátralévô idô nem éri el a 14 napot, kizárólag a biztosított (kórházi kezelését igénylô) balesete lehet érvényes lemondási ok.
3.2. A szerzôdés megszûnése: a szerzôdés legkésôbb a szerzôdésben megjelölt kockázatviselés utolsó napjának 24.00. órájának elteltével szûnik meg.
3.3. A szerzôdés megszûnésével sem a Szerzôdô, sem a Biztosított további jogosultságokkal nem rendelkezik. Összeg és egészségbiztosítások esetén maradékjog nélkül a Kedvezményezettnek járó kiegészítôk szerinti szolgáltatással szûnik meg a szerzôdés.
3.4. Ha a szerzôdéskötést követôen a biztosítási szerzôdésre tekintettel igénybe vehetô adókedvezményre vagy adójóváírásra jogosító jogszabályi feltételek megváltoznak, a Biztosító a jogszabályváltozás hatálybalépését követô hatvan napon belül javaslatot tehet a biztosítási szerzôdés vagy az ahhoz kapcsolódó általános szerzôdési feltételek megváltozott szabályozásra tekintettel történô módosítására annak érdekében, hogy a szerzôdés tartalma az adókedvezmény vagy adójóváírás igénybevételére jogosító feltételeknek megfeleljen. Ha a Szerzôdô fél a módosító javaslatot az arról szóló tájékoztatás kézhezvételétôl számított harminc napon belül nem utasítja el, a szerzôdés a módosító javaslatban meghatározott feltételekkel a jogszabályváltozás hatálybalépésének idôpontjával módosul. A módosító javaslat Szerzôdô általi elutasítása nem adhat alapot a szerzôdés Biztosító általi felmondására.
4. A KOCKÁZATVISELÉSI IDŐSZAK
A Biztosító kockázatviselése a Lemondási díjjal terhelt idôszak elsô napján kezdôdik meg. Ha a Biztosító kockázatviselése már a biztosítás megkötésének napján megkezdôdik, a kockázatviselés a megkötés napján kizárólag baleseti eseményekre terjed ki. Az erre hatáskörrel rendelkezô közvetítô megjelölheti a kockázatviselés kezdetének pontos idejét (óra-perc). Ha a biztosítási szerzôdés az utazás foglalásának napját követôen jött létre, és ezzel egyidejûleg a kockázatviselés megkezdôdik, a Biztosító kockázatviselése az elsô 5 napban kizárólag baleseti eseményekre terjed ki. A biztosító kockázatviselése a szerzôdésben megjelölt lejárati idôpontig (az utazás megkezdésének idôpontjáig), de legfeljebb 365 napig tart.
5. A BIZTOSÍTÁS DÍJA
A szerzôdés díját elôre, egy összegben, a szerzôdés létrejöttekor, a Biztosítóval egyeztetett módon kell megfizetni, megegyezés hiányában banki átutalással.
A biztosítás díját vissza kell fizetni, ha a biztosítást olyan személy részére kötik meg, aki a biztosítás feltételei szerint nem biztosítható, és a Biztosító ezen okra hivatkozva a bejelentett kárigényt elutasítja.
6. A BIZTOSÍTÁS TERÜLETI HATÁLYA
Jelen biztosítás a Föld összes országában bekövetkezett káreseményre kiterjed. A biztosítás kizárólag Magyarországról induló utazásokhoz köthetô meg.
7. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNY
Biztosítási eseménynek minôsül a Biztosított 7. pontban felsorolt esetekbôl eredô utazásképtelensége, amennyiben ez az állapot az utazási szerzôdésben megjelölt utazás megkezdéséig fennáll.
Utazásképtelenségnek minôsülnek
7.1. azok, a biztosított tartam alatt hirtelen fellépô betegségek, balesetek amelyek sürgôs kórházi felvételt, kórházi fekvôbeteg ellátást igényelnek, és a jelenleg érvényes orvosszakmai szabályok alapján megállapított gyógytartam a tervezett utazás megkezdéséig nem telik le utazási szolgáltatás lemondását megelôzôen.
7.1.1. Sürgôs kórházi felvételt, kórházi ellátást nem igénylô, a biztosított tartam alatt hirtelen fellépô betegségek, balesetek csak abban az esetben minôsülnek utazásképtelenségnek, ha a betegség vagy baleset bekövetkezte 5 nappal az utazás megkezdése elôtt történt, és a jelenleg érvényes orvosszakmai szabályok alapján megállapított gyógytartam a tervezett utazás megkezdéséig nem telik le.
7.1.2. Amennyiben az útlemondás egészségügyi okból történik, úgy a Biztosító kezdeményezheti a beteg/sérült állapotának orvosi felülvizsgálatát, a Biztosító saját orvosa által. A beteg/sérült Biztosított köteles a Biztosító kérésére megadni azt a tartózkodási helyét a kérést követô 24 óra vonatkozásában, ahol a Biztosító orvosa a felülvizsgálat céljából fel tudja keresni. Amennyiben a beteg/sérült a Biztosító kérését megtagadja, tartózkodási helyét nem adja meg, és ennek a vizsgálatnak nem veti alá magát, úgy a Biztosító nem köteles a szolgáltatási összeg kifizetésére.
7.1.3. Amennyiben a Biztosított az utazást a 7.1. pontban megfogalmazott események miatt mondta le, úgy a kárrendezés során lehetôsége van megnevezni egy – vele azonos kötvényen feltüntetett – másik Biztosítottat is, akinek – jelzett igény esetén – a Biztosító az útlemondásból adódó, az értékesítô által leigazolt költségeit ugyancsak megtéríti. A Biztosító a kárrendezés szempontjából nem vizsgálja a kárt jelentô és az általa megnevezett Biztosított között fennálló rokoni/élettársi jogviszonyt.
Utazásképtelenségnek minôsülnek továbbá:
7.2. a Biztosított halála;
7.3. a Biztosított közeli hozzátartozóját ért, a 7.1. pontban megfogalmazott események;
7.4. a Biztosított – Ptk. szerinti – közeli hozzátartozójának, vagy házastársa, illetve vele közös lakcímen bejelentett élettársának, vagy annak közeli hozzátartozójának biztosítási tartam alatti halála az utazási szolgáltatás kezdetét megelôzô 30 napon belül;
7.5. a Biztosított vagyontárgyában tûz, elemi kár, vagy harmadik személy bûncselek-ménye által okozott, az utazási szolgáltatás igénybevételét érintô jelenetôs értékû káresemény miatt a Biztosított magyarországi jelenléte az utazás idôtartama alatt mindenképpen szükséges;
7.6. a Biztosított utazási és/vagy személyi okmányának – amennyiben annak megléte az utazási szolgáltatás igénybevételének feltétele – az utazást megelôzôen jogellenesen eltulajdonítják, és annak pótlása az utazás kezdetéig – gyorsított eljárás keretében sem – lehetséges;
7.7. a Biztosított munkaviszonya a Munkáltatója részérôl a biztosítás tartama alatti felmondás következtében megszûnik;
7.8. a Biztosított terhessége, ha a fogantatás a kockázatviselés kezdetét követôen történt, amennyiben szakorvos írásos véleménye alapján az adott utazás orvosilag ellenjavallt.
7.9. az egy adott utazás keretében együtt utazó Biztosítottnak minôsülô házastársak illetve szintén Biztosítottnak minôsülô kiskorú gyermekeik esetében az egyik házastárs által a másik házastárs ellen a kockázatviselés tartama alatt indított házassági per, kivéve, ha a kockázatviselés tartama alatt a fel- peres házastárs a keresetétôl eláll, vagy a felek az eljárás során kibékülnek és a bíróság a fentiek miatt a pert megszünteti. Jelen pont szempontjából házassági peren a házasság érvényességének, illetôleg létezésének megállapítása iránti perek kivételével a házasság érvénytelenítése, nemlétezésének megállapítása iránt indított pereket, továbbá a házassági bontópereket kell érteni. A biztosítási esemény idôpontja a házassági perrel kapcsolatos keresetnek a bíróság által a biztosított alperessel történô közlésének az idôpontja;
7.10. ha a Biztosított a kockázatviselés idôtartama alatt alap- vagy középfokú tanulmányai során a tanév végén megbukik, és a pótvizsga az utazás tervezett kezdetéig vagy az azt követô egy hónapon belül lenne esedékes;
7.11. ha bármely hatóság vagy bíróság a Biztosítottat a kockázatviselés idôtartama alatt váratlanul, személyes megjelenésre írásban idézi, mely alapján személyes megjelenése az illetékes hatóság, vagy bíróság elôtt az utazás idôtartama alatt lenne esedékes, és a hatóság, vagy bíróság az utazást mulasztási okként nem fogadja el.
7.12. „Z1” jelû záradék alkalmazása esetén, repülôjegy vásárlása kapcsán biztosítási eseménynek számít továbbá, amennyiben:
• a Biztosított hivatalos úti célja vagy utazásának idôpontja módosul;
• a munkáltató/megbízó áthelyezi a Biztosítottat, ezért az út kiindulási pontja módosul;
• hivatalos program miatt a Biztosított nem tud utazni, és nincs a munkáltatónál/megbízónál a helyettesítésére kijelölhetô személy;
• a munkáltató/megbízó a Biztosított hivatalos útjára/repülôjegyére útlemondás biztosítást köt, de a Biztosított az út megkezdésekor már nem áll megbízásban/munkaviszonyban.
Fentiek akkor minôsülnek biztosítási eseménynek, ha a repülôjegy nem visszatéríthetô, nem módosítható, vagy ennek költsége nagyobb lenne, mint egy új jegy vásárlása a megváltozott lehetôségek szerint.
A „Z1” jelû záradék alkalmazása esetén a szerzôdés megkötésekor a Szerzôdônek/Biztosítottnak rendelkeznie kell az utazásra a Biztosított kijelölését igazoló irattal (belsô feljegyzés, kirendelési megbízás, a fogadó fél meghívása, a fogadó fél lemondása), mely tanúsítja, hogy a Biztosított mikor és hol kell hogy megjelenjen hivatalos ügyben.
8. A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSA
8.1. A biztosító szolgáltatását kárbiztosítási szolgáltatásként, a biztosított kárának a szerzôdésben meghatározott módon és mértékben történô megtérítésével legfeljebb a biztosítási összeg erejéig nyújtja.
Szolgáltatási táblázat | Aegon Útlemondás biztosítás, egy idôben kötött Aegon biztosítással | Önállóan kötött Aegon Útlemondás biztosítás | |
A biztosító szolgáltatásának maximuma, utazásonként: | 2.000.000 Ft* | 2.000.000 Ft* | |
A biztosító egy biztosítottra jutó szolgáltatásának maximuma: | 1.000.000 Ft* | 500.000 Ft* | |
A biztosítottat terhelô önrész mértéke, minimális összege, baleset esetén: | 0%/0 Ft** | 0%/0 Ft | |
A biztosítottat terhelô önrész mértéke és minimális összege, egyéb esetekben: | 20%/10.000 Ft | ||
Díjszámítás alapja | A kötvényben szereplô: • biztosított utazás bruttó díja, vagy • a repülôtéri illetéket is tartalmazó repülôjegy ára | ||
Biztosítás díja, utazási szerzôdéssel történô egyidejû szerzôdéskötés esetén | Az utazási szerzôdésben megjelölt %-os díjtétel | ||
Biztosítás díja, utazási szerzôdés idejétôl eltérô idejû szerzôdéskötés esetén | A díjszámítási alap 3%-a | A díjszámítási alap 5%-a |
* A fenti értékektôl a Biztosító elôzetes engedélyét követôen van lehetôség eltérni, kötelezô önrész levonása esetén (ld. 8.5. pont); ebben az esetben a kötvényen rögzített biztosítási összeg képezi a szolgáltatás felsô határát.
** Az önrész mértéke a Z1-es záradékkal ellátott szerzôdések esetében ettôl eltérô lehet.
8.2. A Biztosító a biztosítási szerzôdés alapján a biztosítási esemény bekövetkezését és bejelentését követôen, a jogalap fennállása esetén teljesíti a Szolgáltatás-táblázatban és a különös feltételekben meghatározott szolgáltatásokat.
8.3. Utazásképtelenség esetén a Biztosító az utazásszervezô által az utazási szerzôdés szerzôdôje részére – az utazási szerzôdés feltételeinek megfelelôen – bánatpénzként leszámlázott, és az utazásszervezô vagy közvetítô felé legkésôbb és legfeljebb az utazás lemondását megelôzôen igazoltan megfizetett összeg erejéig térít az önrészesedés levonásával, figyelemmel az alábbiakra: Repülôjegyre vonatkozó lemondás esetén a Biztosító szolgáltatása az igazoltan igénybe nem vett utazási szolgáltatás (repülôjegy) díjára, valamint a repülôjegy-kiállítás szolgáltatási díjára (Ticket Service Fee) vonatkozik
– feltéve, hogy ezek a biztosított utazási díj részét képezik, és a biztosítási díj a teljes összegre vonatkozóan megfizetésre került. Repülôjegy-kiállítás szolgáltatási díjára (Ticket Service Fee) vonatkozóan a Biztosító legfeljebb a kiállított repülôjegy árának 10%-ának megfelelô összegû szolgáltatást vállal. A repülôtéri illeték („tax”) összegét a Biztosító abban az esetben téríti meg, ha a repülôtársaság feltételei alapján az illeték egésze vagy egy része nem visszatéríthetô, és a biztosított utazási díj illetve a biztosítási díj megállapítása a nem visszatéríthetô rész figyelembe vételével történt.
a) Amennyiben a biztosítási kötvényen meghatározott biztosított utazási díj alacsonyabb, mint az utazási szolgáltatás teljes ára (amelyre vonatkozóan a bánatpénz megállapításra került), akkor a Biztosító szolgáltatása a kötvényen meghatározott biztosított utazási díjhoz viszonyítva ugyanolyan százalékos arányban kerül meghatározásra, mint ahogy a bánatpénzként leszámlázott összeg aránylik a teljes utazási szolgáltatási díj összegéhez. Az így meghatározott szolgáltatási összegbôl kerül levonásra a mindenkori önrészesedés összege.
8.4. A Biztosító az utazásképtelenség kezdetének az utazásképtelenség okának bekövetkezését követô elsô munkanapot tekinti, és – amennyiben a Biztosított a bejelentési kötelezettségének határidôben eleget tett – legfeljebb az utazási szerzôdés szerzôdôjét ezen idôpontban terhelô bánatpénz- fizetési kötelezettségének megfelelôen szolgáltatat, függetlenül az esetleges többletbefizetéstôl.
8.5. A szerzôdôt önrészesedés terheli 2 millió Ft vagy magasabb biztosítási összeg esetén abban az esetben is, ha rendelkezik egy idôben kötött Aegon utasbiztosítással. 2 millió Ft-nál alacsonyabb biztosítási összeg esetén a szerzôdôt önrészesedés nem terheli abban az esetben, ha az utazásképtelenség oka a Biztosított vagy Ptk. szerinti közeli hozzátartozójának halála, vagy az, hogy a Biztosított az utazás indulási idôpontjában baleset miatt kórházi fekvôbeteg-ellátásban részesül.
8.6. Biztosító a szolgáltatást legfeljebb a biztosítási szerzôdésben meghatározott biztosított utazási díj összegének erejéig nyújtja a Szolgáltatási táblázatban megadott maximális biztosítási összeghatár keretein belül.
Egy biztosítási eseménnyel összefüggésben a Biztosító bármilyen jogcímen fennálló szerzôdéses kötelezettségének felsô határa összesen legfeljebb 150 millió forint, függetlenül az adott esemény által érintett szerzôdések és személyek számától, és az egyes szerzôdésekben Biztosítottanként, illetve eseményenként meghatározott szolgáltatási összegektôl. Nem kerül beszámításra az utazásszervezô és -közvetítô tevékenységrôl szóló, a 213/1996. (XII. 23.) Kormányrendelet alapján kifizetett térítés, a kifizetések a bejelentések sorrendjében történnek.
9. BIZTOSÍTÁSI SZOLGÁLTATÁSOK
Biztosítási esemény bejelentése, szolgáltatási igény benyújtása, együttmûködési és tájékoztatási kötelezettség
9.1. A biztosítottnak az utazási szolgáltatás lemondását az utazásszervezô felé a biztosítási esemény bekövetkezését követôen haladéktalanul, de legkésôbb a bekövetkezés napját követô elsô munkanapon utólag azonosítható módon be kell jelentenie, a biztosítási esemény bekövetkezését pedig a bekövetkezést követôen haladéktalanul de legkésôbb – amennyiben annak objektív lehetôsége fennáll – az eseményt követô 24 órán belül be kell jelentenie a Biztosító alábbi elérhetôségére a következô adatok megadásával. A Biztosítottnak akadályoztatása esetén az akadály elhárultát követôen haladéktalanul meg kell tennie a bejelentést annak érdekében, hogy minden, a kárral kapcsolatos lényeges körülmény megismerhetô legyen.
– a lemondott utazási szolgáltatás idôpontja, az utazási szolgáltató neve, és címe,
– az utazási szerzôdés szerzôdôjének, neve és címe,
– a lemondott xxxx(ok) neve,
– az utazásképtelenség oka, pontosan meghatározva,
– ha az utazásképtelenség oka valamely személy betegsége vagy balesete, akkor a beteg vagy balesetet szenvedett személy neve, címe, telefonszáma
– ahol a bejelentést követô 5 napon belül bármikor elérhetô, valamint az egészségügyi ellátást végzô szolgáltató (pl. orvos, kórház) neve és elérhetôsége,
– utazásképtelenségre vonatkozó biztosítási kötvény száma,
– bejelentô neve a szerzôdésbeli szerepe (hozzátartozói vagy képviselôi minôsége), címe és telefonszáma.
Szolgáltatási igény benyújtása
Telefon: (x00) 0-000-0000
Levelezési cím: Aegon Magyarország Biztosító Zrt., Országos Kárrendezési Központ, 9701 Szombathely, Pf. 63 Email: xxxxxxxxxxxxxx@xxxxx.xx
Fax: (x00) 0-000-0000
Szolgáltatási igény benyújtása során a Biztosítottnak a 11.3. pontban meghatározott dokumentumokat kell eljuttatnia a Biztosítóhoz a biztosítási esemény bejelentését követôen, amint azok rendelkezésre állnak. A Biztosító a szolgáltatási igény teljesítését kizárólag az összes szükséges dokumentum beérkezését követôen vállalja.
9.2. A Biztosító nem köteles szolgáltatást nyújtani, amennyiben a Szerzôdô, vagy a Biztosított magatartása miatt a Biztosító kötelezettsége szempontjából lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak alábbiak szerint:
a) a biztosítási esemény bekövetkezését a fentiek szerint nem jelenti be,
b) a szolgáltatási igény elbírálásához és a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges felvilágosítást nem adja meg, a szükséges információk beszerzésében nem mûködik közre, illetve a felvilágosítások tartalmának ellenôrzését nem teszi lehetôvé,
c) bejelentése során az általuk tett nyilatkozatok és a hivatalos dokumentumok illetve a Biztosító rendelkezésére álló egyéb információk tartalma
– az eljárás során nem tisztázhatóan – eltér egymástól,
d) a Biztosító felé valótlan adatokat közöl,
e) az esemény bekövetkezése után az eseményre, vagy utazási szerzôdésre vonatkozóan jelentôs módosítás történik, ami miatt a biztosító számára lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
9.3. Ha a Szerzôdô, vagy a Biztosított által a Biztosító felé tett nyilatkozatok indokolatlanul eltérnek egymástól, vagy az eltérés ésszerû illetve tényszerû indoka nem igazolt, úgy a Biztosító a korábban tett nyilatkozatot fogadja el valósnak.
9.4. A biztosító a kifizetést forintban teljesíti.
10. A TELJESÍTÉSHEZ SZÜKSÉGES DOKUMENTUMOK
10.1. Az iratok Biztosító részére való eljuttatásának kötelezettsége a Szerzôdôt vagy a Biztostottat terheli.
10.2. A szolgáltatási igény elôterjesztésekor az alábbiakban felsorolt iratokat kell benyújtani:
• az esemény idôpontjában érvényes biztosítási kötvényt, továbbá tájékoztatást a más biztosítónál azonos biztosítási érdekre megkötött és a biztosítási esemény napján is hatályos biztosítási szerzôdésre vonatkozó kötvényrôl, vagy más – a kár megtérülésére vonatkozó dokumentumról,
• a Biztosító által rendelkezésre bocsátott, hiánytalanul, és a valóságnak megfelelôen kitöltött szolgáltatási igénybejelentôt (kárbejelentési nyom- tatvány),
• az utazási szerzôdést, az utazás ellenértékérôl kiállított számlá(ka)t, a kifizetését igazoló bizonylato(ka)t,
• az utazásszervezô által az utazási szolgáltatás lefoglalását visszaigazoló dokumentumot, amely tartalmazza az utazási szolgáltatás jellegét és idôpontját, a résztvevô utasok nevét, az utazásszerzvezô részére befizetett összegeket,
• az utazásszervezô által az utazási szolgáltatás lemondásáról kiállított lemondási költségekrôl (bánatpénz) szóló számlát, amely tartalmazza az igénybe nem vett szolgáltatás idôpontját, a lemondott utasok és a szolgáltatás azonosítására szolgáló adatokat, a bánatpénz összegét, és a lemondás idôpontját,
• az utazásszervezô vagy légitársaság igazolását arra vonatkozóan, hogy mely igénybe nem vett szolgáltatások árát nem téríti vissza,
• az ügyfél által az utazásszervezô iroda felé írásban benyújtott lemondást az utazási szolgáltatásról,
• az igénybe nem vett szolgáltatásra vonatkozóan az utazásszervezô által kiállított sértetlen és hiánytalan utalványt (voucher) és/vagy repülôjegyet,
• amennyiben a biztosítási esemény betegség vagy baleset miatt következett be, a betegséggel, balesettel kapcsolatos orvosi dokumentumokat (zárójelentés, ambuláns lap), képalkotó vizsgálatok leleteit, a betegség kezdetét igazoló szakorvosi leleteket,
• krónikus betegség esetén a biztosítási esemény bekövetkeztét okozó állapotrosszabbodást igazoló orvosi leleteket, vizsgálati eredményeket, a korábban alkalmazott és a jelen kezelést (gyógyszer, egyéb therápiás beavatkozás) tartalmazó szakorvosi leleteket,
• a kezelés, gyógyulás várható befejezésének idôpontját (az orvos szakmailag elfogadott átlagos gyógytartamot figyelembe véve) tartalmazó szakorvosi leleteket, a kezelés folyamán keletkezett, a gyógyulási folyamat követésére alkalmas kontroll leleteket,
• az utazás ellenjavallatait tartalmazó szakorvosi leletet, vizsgálati eredményekkel alátámasztva,
• a benyújtott dokumentumoknak tartalmaznia kell az ellátóhely kódját, dátumot, naplószámot, a beteg személyes adatait, meg kell felelni az orvosi dokumentumok tartalmi követelményeinek (elôzmény, jelen állapot, vizsgálati eredmények, kezelés, további kezelési terv, diagnózis), szerepelnie kell rajta az ellátóhely és az ellátó orvos pecsétjének és aláírásának,
• a biztosító az orvosi dokumentáció eredeti példányát is kérheti, amelyet az elbírálás után visszajuttat a biztosított részére,
• amennyiben az utazás lemondását baleset okozta, a baleset pontos idôpontját és körülményeit tartalmazó dokumentumokat, a baleset utáni elsô ellátás leletét, a képalkotó vizsgálatok leleteit, és a kezelés során keletkezett összes orvosi dokumentumot, a kezelés várható idôtartamát meghatározó szakorvosi leletet,
• halotti anyakönyvi kivonatot, halottvizsgálati bizonyítványt, boncolási jegyzôkönyvet, hagyatékátadó végzést,
• Biztosított vagyontárgyát érintô kár esetén a kár bekövetkezését, mértékét és a káresemény körülményeit dokumentáló rendôrségi, tûzoltósági, és/vagy biztosítói igazolást,
• közlekedési baleset esetén, a balesetrôl felvett rendôrségi jegyzôkönyvet, illetve, amennyiben rendôrségi jegyzôkönyv nem készült, akkor az ügyben eljáró biztosító igazolását,
• dokumentumok eltulajdonítása esetén a rendôrségen tett bejelentés jegyzôkönyvét,
• munkaviszony megszûnése esetén:
– a Biztosított személyi igazolványának fénymásolatát (az arcképfelvétel nélkül),
– a munkaviszonyra vonatkozó munkaszerzôdés másolatát,
– a munkáltató által az utolsó munkában töltött napon kiállított hivatalos munkaviszony-igazolás másolatát,
– a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó dokumentumot (a munkáltató indoklással ellátott felmondását.
• amennyiben a Biztosított a kockázatviselés idôtartama alatt alap- vagy középfokú tanulmányai során a tanév végén megbukik, abban az esetben az illetékes oktatási intézmény hivatalos igazolását a sikertelen vizsga idôpontjáról, és a lehetséges pótvizsga idôpontokról,
• tanúként történô bírósági vagy hatósági idézés esetén az errôl szóló végzés másolatát, valamint annak igazolását, hogy a bíróság vagy hatóság az Biztosított kérelme alapján az utazásra való tekintettel mulasztást nem engedélyezett,
• házassági perrel kapcsolatos igény esetén az ennek tényét és idôpontját egyértelmûen alátámasztó hivatalos dokumentumokat.
• A Z1 jelû záradékkel megkötött szerzôdések esetén:
– a hivatalos program/úti cél módosulásáról szóló belsô feljegyzést, munkáltató/megbízó és a meghívó fél által kiállított iratot, mely igazolja az eredeti hivatalos program helyének vagy idôpontjának megváltozását,
– a Biztosított áthelyezését elrendelô munkáltatói/megbízói iratot,
– a lemondás okának megjelölt hivatalos programról szóló munkáltatói/megbízói iratot, illetve a munkáltató/megbízó igazolását arról, hogy azon a Biztosítottnak okvetlenül ott kell lenni; emellett a munkáltató/megbízó nyilatkozatát arról, hogy az eredeti útra nincs más személy, akit Biztosított helyett kiküldhetne,
– a Biztosított munkaviszonyának/megbízásának megszûnésérôl készült okiratot.
11. A SZOLGÁLTATÁS ESEDÉKESSÉGE
A kárrendezési feladatokat a Biztosító, a bejelentést követôen haladéktalanul megkezdi. A kár kifizetéseket a Biztosító az összes szükséges irat beérkezését követôen, 30 napon belül teljesíti. A szolgáltatási összeget a szerzôdônek, annak örökösének, illetve az utazási szerzôdés szerint bánatpénz-fizetési kötelezettségre szorítható személynek fizeti ki.
A biztosítási szerzôdéssel kapcsolatos igények, a káresemény napjától számított 2 év elteltével elévülnek.
12. VISSZAKÖVETELÉS, MEGTÉRÍTÉSI IGÉNY
12.1. Amennyiben a Biztosító szolgáltatása után derül ki, hogy jelen szabályzat alapján a Biztosító nem lett volna köteles szolgáltatást nyújtani, vagy a kár máshonnan megtérült, a Biztosító a kifizetett térítést, illetve szolgáltatási költséget visszakövetelheti. Ha ugyanazt az érdeket több Biztosító egymástól függetlenül biztosítja, a biztosított jogosult igényét ezek közül egyhez vagy többhöz benyújtani, de a kár csak egyszeresen kerülhet kifizetésre.
12.2. A Biztosító, amelyhez a kárigényt benyújtották, az általa kiállított fedezetet igazoló dokumentumban és szabályzatban írt feltételek szerint és az abban megállapított biztosítási összeg erejéig köteles fizetést teljesíteni, fenntartva azt a jogát, hogy a többi Biztosítóval szemben arányos megtérítési igényt érvényesíthet.
13. KIZÁRÁSOK
13.1. Nem tekinthetôk biztosítási eseménynek, és a Biztosító nem nyújt szolgáltatásokat, az alábbiakkal összefüggésben keletkezett károkra:
• háború, invázió, külföldi ellenségek cselekményei, ellenségeskedések vagy háborúhoz hasonló hadmûveletek (hadüzenettel vagy anélkül),
• polgárháború, lázadás, zendülés, belsô zavargások,
• katonai felkelés, katonai erôszak,
• forradalom,
• gépi erôvel hajtott szárazföldi, légi vagy vízi jármûvek használatával kapcsolatos sportok, légi sportok, hegyisportok, extrém sportok, küzdôsportok, síugrás, akrobatikus síelés, illetve extrém körülmények közötti snowbordozás.
Nem tekinthetôk biztosítási eseménynek: bármely kormány, vagy hatóság által, valamint ezek megbízásából történt elkobzás, lefoglalás, államosítás, pusztítás.
Nem jelent utazásképtelenséget, így nem biztosítási esemény, ha a Biztosított bánatpénz-fizetési kötelezettsége amiatt keletkezik, hogy idôjárási körülmények, természeti csapások, vagy egyéb biztonsági kockázatot jelentô események miatt lemondja az utazást, vagy ugyanezen okok miatt, lemondás nélkül nem jelenik meg az utazáson.
13.2. A Biztosító nem téríti meg a személyiségi jog megsértésébôl eredô igényeket, a sérelemdíjakat.
13.3. A Biztosító kockázatviselése nem terjed ki továbbá:
• repülôtéri illeték („tax”) összegére, kivéve, ha az utazási szerzôdés szerint ez az összeg lemondás esetén nem visszatéríthetô és a biztosítási díj megállapításakor ezt figyelembe vették,
• fakultatív programok, szolgáltatások költségeire.
13.4. Ha a szerzôdés egészségi kockázat elbírálás (egészségi nyilatkozat vagy orvosi vizsgálat) nélkül jött létre, a Biztosító kockázat- viselése nem terjed ki azokra a megbetegedésekre vagy balesetekre:
• amelyek oka egészben vagy részben utazásképtelenség esetén a biztosítás kezdete, illetve az utazási szolgáltatás foglalása elôtt fennálló egészségi állapot (pl. betegség, panasz, tünet),
• melyekkel az a személy, aki miatt az utazást lemondták, a kockázatviselés kezdetét vagy az utazási szerzôdés megkötését megelôzô egy éven belül a bejelentett igénnyel összefüggésben orvosi kezelés alatt állt, vagy ez orvosi szempontból szükséges lett volna, függetlenül a betegség diagnosztizálásának idôpontjától,
• amelyek összefüggésben állnak az Biztosítottak a Biztosító kockázatviselését megelôzôen megállapított maradandó egész- ségkárosodásával.
13.5 A kockázatviselés nem terjed ki továbbá olyan utazásképtelenségre, melynek oka:
• pszichiátriai és pszichés megbetegedések,
• kontrollvizsgálat, utókezelés, rehabilitációs kezelés,
• olyan betegség vagy baleset, amely miatt kizárólag fizioterápiás kezelést, akupunktúrát, gyógytornász vagy természetgyógyász által nyújtott kezelést alkalmaztak. Ez alól kivételek azok az esetek, amikor a fenti kezelések valamelyikét elôzetes orvosi vizsgálat alapján, az orvos javaslatára alkalmazták,
• opcionális vagy tervezett mûtétek, beavatkozások és ezek szövôdményei (pl. plasztikai mûtétek, lombik programban való részvétel),
• szexuális úton terjedô betegségek, szerzett immunhiányos betegségek (pl. AIDS), illetve ezzel összefüggô betegségek,
• terhesség vagy annak szokásos terhességi tünetei, szülés, kivéve a 7.9. pontban meghatározott esetben. A biztosító kocká- zatviselése terhességi komplikációk esetében sem terjed ki a terhességgel vagy szüléssel kapcsolatos útlemondásra, ha az utazás kezdô idôpontja a terhesség 27. hetét követô idôpontra esik. A biztosító kockázatviselése nem terjed ki továbbá arra az esetre sem, ha az adott utazás zavartalan terhesség mellett is orvosilag ellenjavallt lett volna, és az utazást a terhesség tényének ismeretében foglalták.
13.6. Munkaviszony megszûnése, ha:
• arra olyan munkáltatónál kerül sor, amelynél a kockázatviselés kezdetének idôpontjában csôd, vagy végelszámolási eljárás volt folyamatban, illetôleg a munkáltatóval szemben felszámolási eljárást kezdeményeztek, melynek alapján a felszámolás elrende- lésre is került,
• ha a munkáltatói jogok gyakorlója a Szerzôdô, vagy a Biztosított közeli hozzátartozója vagy adott munkáltatónál többségi befolyással rendelkezik,
• a munkaviszony próbaidô alatt bekövetkezô megszûnésére,
• arra munkáltató általi rendes felmondással kerül sor öregségi-, illetve rokkantság miatti nyugdíjazással összefüggésben,
• arról a Biztosítottnak a kockázatviselés kezdetét megelôzôen már tudomása volt.
13.7. A Biztosító kockázatviselése nem terjed ki arra az esetre sem, ha az illetékes hatóság az utazás során érintett valamely országba történô beutazáshoz szükséges engedély kiadását megtagadja, vagy az utazási szolgáltatás tervezett kezdetéig nem teljesíti, illetve a Biztosított az utazáshoz szükséges sze-mélyi iratokkal az utazás tervezett kezdetekor nem rendelkezik, vagy ezek érvénytelenek (kivéve a 7.6. pontban leírt esetben).
13.8. Biztosítási esemény bekövetkezte esetén sem térít a Biztosító, ha az utazás egyéb ok miatt válik lehetetlenné.
14. MENTESÜLÉSI OKOK, A BIZTOSÍTÓ SZOLGÁLTATÁSÁNAK KORLÁTOZÁSA
Mentesül a Biztosító a térítési kötelezettsége alól, amennyiben bizonyítja, hogy
• a biztosítási eseményt a Biztosított viselkedésének olyan megváltozása okozta, amely alkoholfogyasztás, kábítószer fogyasztás, gyógyszer túladagolás, vagy nem orvos által elôírt gyógyszer fogyasztásának hatására történt,
• a biztosítási eseményt a Biztosított, jogellenes, szándékos, vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elô,
• a biztosítási esemény a Biztosított vagy közeli hozzátartozójának öngyilkosságával, öngyilkossági kísérletével, szándékos önkárosításával összefüggésben történt,
• a Szerzôdô, vagy a Biztosított nem tett eleget kármegelôzési és/vagy kárenyhítési kötelezettségének,
• a biztosítási esemény késedelmes bejelentése miatt, a biztosítási eseménnyel összefüggô lényeges körülmények kideríthetetlenné váltak,
• a biztosítási eseményt igazoló dokumentum kiállítása nem a kockázatviselés idôtartama alatt történt vagy az utazásképtelenséget utólagosan igazolja.
A Biztosító szolgáltatási kötelezettsége nem áll be:
• a közlésre vagy a változás bejelentésre vonatkozó kötelezettség megsértése esetén, kivéve, ha a szerzôdô fél bizonyítja, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerzôdéskötéskor ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében;
• a biztosítási esemény bekövetkezésére vonatkozó bejelentési, illetve együttmûködési kötelezettség megsértése esetén (l. 9.1.-es pont).
15. BIZTOSÍTÁSI TITOK, ADATKEZELÉS
A biztosító a biztosítási tevékenységrôl szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (a továbbiakban: Bit.) felhatalmazása alapján biztosítási titoknak minôsülô adatokat kezel. A biztosító a személyes adatokat a biztosítási szerzôdés fennállásának idején, valamint azon idôtartam alatt kezelheti, ameddig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthetô. Az adattovábbítási nyilvántartásban szereplô adatokat az adattovábbítástól számított 5 év elteltével, az egészségügyi adatokat vagy az adatvédelmi törvény szerinti különleges adatokat 20 év elteltével törölni kell.
15.1. Biztosítási titok minden olyan – minôsített adatot nem tartalmazó –, a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítô rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítô ügyfeleinek – ideértve a károsultat is – személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a biztosítóval, illetve a viszontbiztosítóval kötött szerzôdéseire vonatkozik.
Bit. 135. §
(1) A biztosító vagy a viszontbiztosító jogosult kezelni ügyfeleinek azon biztosítási titoknak minôsülô adatait, amelyek a biztosítási szerzôdéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. Az adatkezelés célja csak a biztosítási szerzôdés megkötéséhez, módosításához, állományban tartásához, a biztosítási szerzôdésbôl származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy az e törvény által meghatározott egyéb cél lehet.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott céltól eltérô célból végzett adatkezelést biztosító vagy viszontbiztosító csak az ügyfél elôzetes hozzájárulásával végezhet. A hozzájárulás megtagadása miatt az ügyfelet nem érheti hátrány, és annak megadása esetén részére nem nyújtható elôny.
(3) A biztosítási titok tekintetében, idôbeli korlátozás nélkül – ha törvény másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség terheli a biztosító vagy viszontbiztosító tulajdonosait, vezetôit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a biztosítóval kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzájutottak.
Bit. 136. §
Az ügyfél egészségi állapotával összefüggô az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezelésérôl és védelmérôl szóló törvényben (a továbbiakban: Eüak.) meghatározott egészségügyi adatokat a biztosító a 135. § (1) bekezdésében meghatározott célokból, az Eüak. rendelkezései szerint, kizárólag az érintett kifejezett hozzájárulásával kezelheti.
Bit. 137. §
Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha
a) a biztosító vagy a viszontbiztosító ügyfele vagy annak képviselôje a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad,
b) e törvény alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn.
c) a biztosító vagy a viszontbiztosító által megbízott tanúsító szervezet és alvállalkozója ezt a tanúsítási eljárás lefolytatása keretében ismeri meg.
Bit. 138. §
(1) A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn
a) a feladatkörében eljáró Felügyelettel,
b) a nyomozás elrendelését követôen a nyomozó hatósággal és az ügyészséggel,
c) büntetôügyben, polgári peres vagy nemperes eljárásban, közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálata során eljáró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakértôvel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval, a csôdeljárásban eljáró vagyonfelügyelôvel, a felszámolási eljárásban eljáró ideiglenes vagyonfelügyelôvel, rendkívüli vagyonfelügyelôvel, felszámolóval, a természetes személyek adósságrendezési eljárásában eljáró fôhitelezôvel, Családi Csôdvédelmi Szolgálattal, családi vagyonfelügyelôvel, bírósággal,
d) a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzôvel, továbbá az általa kirendelt szakértôvel,
e) a (2) bekezdésben foglalt esetekben az adóhatósággal,
f) a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal,
g) a feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatallal,
h) a feladatkörében eljáró gyámhatósággal,
i) az egészségügyrôl szóló 1997. évi CLIV. törvény 108. § (2) bekezdésében foglalt esetben az egészségügyi államigazgatási szervvel,
j) törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkosszolgálati eszközök alkalmazására, titkos információgyûjtésre felhatalmazott szervvel,
k) a viszontbiztosítóval, a csoport másik vállalkozásával, valamint együttbiztosítás esetén a kockázatvállaló biztosítókkal,
l) a törvényben szabályozott adattovábbítások során átadott adatok tekintetében a kötvénynyilvántartást vezetô kötvénynyilvántartó szervvel, a kártörténeti nyilvántartást vezetô kárnyilvántartó szervvel, továbbá a jármûnyilvántartásban nem szereplô gépjármûvekkel kapcsolatos közúti közlekedési igazgatási feladatokkal összefüggô hatósági ügyekben a közlekedési igazgatási hatósággal, valamint a közúti közlekedési nyilvántartási szervével,
m) az állomány-átruházás keretében átadásra kerülô biztosítási szerzôdési állomány tekintetében – az erre irányuló megállapodás rendelkezései szerint – az átvevô biztosítóval,
n) a kárrendezéshez és a megtérítési igény érvényesítéséhez szükséges adatok tekintetében és az ezen adatok egymás közti átadásával kapcsolatban a Kártalanítási Számlát és a Kártalanítási Alapot kezelô szervezettel, a Nemzeti Irodával, a levelezôvel, az Információs Központtal, a
Kártalanítási Szervezettel, a kárrendezési megbízottal és a kárképviselôvel, továbbá – a közúti közlekedési balesetével kapcsolatos kárrendezés kárfelvételi jegyzôkönyvébôl a balesetben érintett másik jármû javítási adatai tekintetében az önrendelkezési joga alapján – a károkozóval,
o) a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzôvel, továbbá a könyvvizsgálói feladatok ellátásához szükséges adatok tekintetében a könyvvizsgálóval,
p) fióktelep esetében – ha a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítô adatkezelés feltételei minden egyes adatra nézve teljesülnek, valamint a harmadik országbeli Biztosító székhelye szerinti állam rendelkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelményeket kielégítô adatvédelmi jogszabállyal – a harmadik országbeli Biztosítóval, biztosításközvetítôvel,
q) a feladatkörében eljáró alapvetô jogok biztosával,
r) a feladatkörében eljáró Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal,
s) a bonus–malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a káresetek igazolásának részletes szabályairól szóló miniszteri rendeletben meghatározott kártörténeti adatra és bonus–malus besorolásra nézve a rendeletben szabályozott esetekben a Biztosítóval,
t) a mezôgazdasági biztosítási szerzôdés díjához nyújtott támogatást igénybe vevô biztosítottak esetében az agrárkár-megállapító szervvel, a mezôgazdasági igazgatási szervvel, az agrárkár-enyhítési szervvel, valamint az agrárpolitikáért felelôs miniszter által vezetett minisztérium irányítása alatt álló, gazdasági elemzésekkel foglalkozó intézménnyel,
u) a felszámoló szervezeteket nyilvántartó hatósággal
szemben, ha az a)–j), n), s), t) és u) pontban megjelölt szerv vagy személy írásbeli megkereséssel fordul hozzá, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerzôdés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját, azzal, hogy a p)–s) pontban megjelölt szerv vagy személy kizárólag a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját köteles megjelölni. A cél és a jogalap igazolásának minôsül az adat megismerésére jogosító jogszabályi rendelkezés megjelölése is.
(2) Az (1) bekezdés e) pontja alapján a biztosítási titok megtartásának kötelezettsége abban az esetben nem áll fenn, ha adóügyben, az adóhatóság felhívására a biztosítót törvényben meghatározott körben nyilatkozattételi kötelezettség, vagy ha biztosítási szerzôdésbôl eredô adókötelezettség alá esô kifizetésrôl törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli.
(2a) A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn a Hpt.-ben meghatározott pénzügyi intézménnyel szemben a pénzügyi szolgáltatásból eredô követeléshez kapcsolódó biztosítási szerzôdés vonatkozásában, ha a pénzügyi intézmény írásbeli megkereséssel fordul a biztosítóhoz, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerzôdés megjelölését, a kért adatok fajtáját és az adatkérés célját.
(3) Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét, ha a biztosító által az adóhatóság felé történô adatszolgáltatás a Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a nemzetközi adóügyi megfelelés elômozdításáról és a FATCA szabályozás végrehajtásáról szóló Megállapodás kihirdetésérôl, valamint az ezzel összefüggô egyes törvények módosításáról szóló 2014. évi XIX. törvény (a továbbiakban: FATCA-törvény) alapján az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttmûködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Aktv.) 43/B-43/C. §-ában foglalt kötelezettség teljesítésében merül ki.
(3a) Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét, ha a biztosító által az adóhatóság felé történô adatszolgáltatás az Aktv. 43/H. §-ában foglalt kötelezettség, valamint a FATCA-törvény alapján az Aktv. 43/B. és 43/C. §-ában foglalt kötelezettség teljesítésében merül ki.
(4) A biztosító vagy a viszontbiztosító az (1) és (6) bekezdésekben, a 137. §-ban, a 140. §-ban és a 141. §-ban meghatározott esetekben és szervezetek felé az ügyfelek személyes adatait továbbíthatja.
(5) A biztosítási titoktartási kötelezettség az eljárás keretén kívül az (1) bekezdésben meghatározott szervek alkalmazottaira is kiterjed.
(6) A biztosító vagy a viszontbiztosító a nemzetbiztonsági szolgálat, az ügyészség, továbbá az ügyész jóváhagyásával a nyomozó hatóság írásbeli megkeresésére akkor is köteles haladéktalanul, írásban tájékoztatást adni, ha adat merül fel arra, hogy a biztosítási ügylet
a) a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvényben foglaltak szerinti kábítószerrel visszaéléssel, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel, lôfegyverrel vagy lôszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bûnszövetségben vagy bûnszervezetben elkövetett bûncselekménnyel,
b) a Btk. szerinti kábítószer-kereskedelemmel, kábítószer birtoklásával, kóros szenvedélykeltéssel vagy kábítószer készítésének elôsegítésével, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcselekménnyel, terrorcselekmény feljelentésének elmulasztásával, terrorizmus finanszírozásával, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel, lôfegyverrel vagy lôszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bûnszövetségben vagy bûnszervezetben elkövetett bûncselekménnyel van összefüggésben.
(7) A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha a biztosító vagy a viszontbiztosító az Európai Unió és az ENSZ Biztonsági Tanácsa által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvényben meghatározott bejelentési kötelezettségének tesz eleget.
(8) Nem jelenti a biztosítási titok és az üzleti titok sérelmét a felügyeleti ellenôrzési eljárás során a csoportfelügyelet esetében a csoportvizsgálati jelentésnek a pénzügyi csoport irányító tagja részére történô átadása.
Bit. 139. §
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha
a) a magyar bûnüldözô szerv – nemzetközi kötelezettségvállalás alapján külföldi bûnüldözô szerv írásbeli megkeresésének teljesítése céljából – írásban kér biztosítási titoknak minôsülô adatot,
b) a pénzügyi információs egységként mûködô hatóság a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelôzésérôl és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvényben meghatározott feladatkörében eljárva vagy külföldi pénzügyi információs egység írásbeli megkeresésének teljesítése céljából írásban kér biztosítási titoknak minôsülô adatot, valamint ha a biztosító vagy a viszontbiztosító csoportszinten meghatározott pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás elleni politikához és eljáráshoz kapcsolódó kötelezettségét teljesíti.
Bit. 140. §
(1) Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét a biztosító és a viszontbiztosító által a harmadik országbeli biztosítóhoz, viszontbiztosítóhoz vagy harmadik országbeli adatfeldolgozó szervezethez történô adattovábbítás abban az esetben:
a) ha a biztosító ügyfele (a továbbiakban: adatalany) ahhoz írásban hozzájárult, vagy
b) ha – az adatalany hozzájárulásának hiányában – az adattovábbítás a személyes adatok harmadik országba való továbbítására vonatkozó elôírásoknak megfelel.
(2) A biztosítási titoknak minôsülô adatoknak másik tagállamba történô továbbítása esetén a belföldre történô adattovábbításra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.
Bit. 141. §
(1) Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét
a) az olyan összesített adatok szolgáltatása, amelybôl az egyes ügyfelek személye vagy üzleti adata nem állapítható meg,
b) fióktelep esetében a külföldi székhelyû vállalkozás székhelye (fôirodája) szerinti felügyeleti hatóság számára a felügyeleti tevékenységhez szükséges adattovábbítás, ha az megfelel a külföldi és a magyar felügyeleti hatóság közötti megállapodásban foglaltaknak,
c) a jogalkotás megalapozása és a hatásvizsgálatok elvégzése céljából a miniszter részére személyes adatnak nem minôsülô adatok átadása,
d) a pénzügyi konglomerátumok kiegészítô felügyeletérôl szóló törvényben foglalt rendelkezések teljesítése érdekében történô adatátadás.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatok átadását a biztosító és a viszontbiztosító a biztosítási titok védelmére hivatkozva nem tagadhatja meg.
Bit. 142. §
(1) Az adattovábbítási nyilvántartásban szereplô személyes adatokat az adattovábbítástól számított öt év elteltével, a különleges adatnak vagy bûnügyi személyes adatnak minôsülô adatok továbbítása esetén húsz év elteltével törölni kell.
(2) A biztosító és a viszontbiztosító az érintett személyt nem tájékoztathatja a 138. § (1) bekezdés b), f) és j) pontjai, illetve a 138. § (6) bekezdése alapján végzett adattovábbításokról.
(3) A biztosító és a viszontbiztosító a személyes adatokat a biztosítási, viszontbiztosítási, illetve a megbízási jogviszony fennállásának idején, valamint azon idôtartam alatt kezelheti, ameddig a biztosítási, viszontbiztosítási, illetve a megbízási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthetô.
Bit. 143. §
(1) A biztosító és a viszontbiztosító a létre nem jött biztosítási szerzôdéssel kapcsolatos személyes adatokat kezelhet, ameddig a szerzôdés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban igény érvényesíthetô.
(2) A biztosító és a viszontbiztosító köteles törölni minden olyan, ügyfeleivel, volt ügyfeleivel vagy létre nem jött szerzôdéssel kapcsolatos személyes adatot, amelynek kezelése esetében az adatkezelési cél megszûnt, vagy amelynek kezeléséhez az érintett hozzájárulása nem áll rendelkezésre, illetve amelynek kezeléséhez nincs törvényi jogalap.
(3) E törvény alkalmazásában az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadók.
(4) Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szerzôdésben nevesített jogosult is gyakorolhatja.
15.2. A biztosítási titokra és az üzleti titkokra vonatkozó közös szabályok Bit. 147. §
(1) Biztosító és a viszontbiztosító jogutód nélküli megszûnése esetén a biztosító és a viszontbiztosító által kezelt üzleti titkot tartalmazó irat a keletkezésétôl számított hatvan év múlva a levéltári kutatások céljára felhasználható.
(2) Nem lehet üzleti titokra vagy biztosítási titokra hivatkozással visszatartani az információt a közérdekû adatok nyilvánosságára és a közérdekbôl nyilvános adatra vonatkozó adatszolgáltatási kötelezettség esetén.
(3) Az üzleti titokra és a biztosítási titokra egyebekben a Ptk.-ban foglaltakat kell megfelelôen alkalmazni.
15.3. A FATCA-törvény alapján fennálló kötelezettségek Bit. 148. §
(1) A FATCA-törvény szerinti, e törvény hatálya alá tartozó Jelentô Magyar Pénzügyi Intézmény (a továbbiakban ezen alcím tekintetében: intézmény) az általa kezelt, FATCA-törvény szerinti Pénzügyi Számla vonatkozásában elvégzi a FATCA-törvény szerinti Számlatulajdonos és Jogalany (a továbbiakban ezen alcím tekintetében együtt: Számlatulajdonos) FATCA-törvényben foglalt Megállapodás 1. számú Melléklete szerinti illetôségének megállapítására irányuló vizsgálatot (a továbbiakban ezen alcím tekintetében: illetôségvizsgálat).
(2) Az intézmény a számlatulajdonost az illetôségvizsgálat elvégzésével egyidejûleg írásban tájékoztatja
a) az illetôségvizsgálat elvégzésérôl,
b) az Aktv. 43/B-43/C. §-a alapján az adóhatóság felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségérôl,
c) a FATCA-törvény szerinti jelentéstételi kötelezettségérôl.
(3) Az Aktv. 43/B-43/C. §-a szerinti adatszolgáltatás esetén az adatszolgáltatás tényérôl az intézmény a számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésétôl számított harminc napon belül írásban tájékoztatja.
A Pénzügyi Számlákkal kapcsolatos adatszolgáltatás és átvilágítás alapján fennálló kötelezettségek
Bit. 148/A. §
(1) Az Aktv. szerinti, e törvény hatálya alá tartozó Jelentô Magyar Pénzügyi Intézmény (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: intézmény) az általa kezelt, az Aktv. 1. melléklet VIII/C. pontja szerinti Pénzügyi Számla vonatkozásában elvégzi az Aktv. szerinti Számlatulajdonos és Xxxxxxxx (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban együtt: Számlatulajdonos) illetôségének az Aktv. 1. melléklet II–VII. pontja szerinti megállapítására irányuló vizsgálatot (ezen alcím alkalmazásában a továbbiakban: illetôségvizsgálat).
(2) Az intézmény a Számlatulajdonost az illetôségvizsgálat elvégzésével egyidejûleg az ügyfélfogadásra nyitva álló helyiségeiben kifüggesztett hirdetmény útján vagy – ha az lehetséges – elektronikus úton tájékoztatja
a) az illetôségvizsgálat elvégzésérôl,
b) az Aktv. 43/H. §-a alapján az adóhatóság felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségérôl.
(3) Az Aktv. 43/H. §-a szerinti adatszolgáltatásról az intézmény a Számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésétôl számított harminc napon belül írásban – ha az lehetséges elektronikus úton – tájékoztatja.
15.4. Az EU-s kifizetôi adatszolgáltatással kapcsolatos kötelezettségek
Az adózás rendjérôl szóló 2017. évi CL. törvény (Art.) 50. §
(1) Havonként, a tárgyhót követô hónap tizenkettedik napjáig elektronikus úton bevallást tesz az adó- és/vagy társadalombiztosítási kötelezettségeket eredményezô, természetes személyeknek teljesített kifizetésekkel, juttatásokkal összefüggô valamennyi adóról – ide nem értve a kamatjövedelem adót –, járulékokról és/vagy a (2) bekezdésben meghatározott adatokról
a) a munkáltató;
b) a kifizetô (ideértve az egyéni vállalkozónak nem minôsülô természetes személy munkáltatót is);
c) a Tbj. 56/A. § (4) bekezdése szerinti kötelezett.
(1a) A foglalkoztatónak nem minôsülô, a Tbj. 5. § (1) bekezdés e) pontja szerinti egyéni vállalkozó havonta, a tárgyhót követô hónap tizenkettedik napjáig, a Tbj. 5. § (1) bekezdés i) pontja szerinti mezôgazdasági ôstermelô negyedévente, a negyedévet követô hónap tizenkettedik napjáig elektronikus úton bevallást tesz a (2) bekezdésben meghatározott adatokról.
(2) Az (1)–(1a) bekezdés szerinti bevallás tartalmazza: 28. az Európai Unió más tagállamában illetôséggel rendelkezô személy részére életbiztosítási szerzôdés alapján történô biztosítói teljesítést.
15.5. A veszélyközösség védelme céljából történô adatátadás A Bit. 149. §
(1) bekezdése alapján a biztosító (e § alkalmazásában: megkeresô biztosító) – a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében – a jogszabályokban foglalt vagy a szerzôdésben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgáltatások jogszabályoknak és szerzôdésnek megfelelô teljesítése, a biztosítási szerzôdésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából megkereséssel fordulhat más biztosítóhoz (e § alkalmazásában: megkeresett biztosító) az e biztosító által – a Bit. 135. § (1) bekezdésében meghatározottak szerint, a biztosítási termék sajátosságainak a figyelembevételével – kezelt és meghatározott adatok vonatkozásában, feltéve, ha a megkeresô biztosító erre vonatkozó jogosultsága biztosítási szerzôdésben rögzítésre került.
(2) A megkeresett biztosító a jogszabályoknak megfelelô megkeresés szerinti adatokat a megkeresésben meghatározott megfelelô határidôben, ennek hiányában a megkeresés kézhezvételétôl számított tizenöt napon belül köteles átadni a megkeresô biztosítónak.
(3) A megkeresô biztosító az 1. melléklet A) rész 1. és 2. pontjában, továbbá a 2. mellékletben meghatározott ágazatokhoz tartozó szerzôdés teljesítésével kapcsolatban az alábbi adatokat kérheti:
a) a szerzôdô, a biztosított, a kedvezményezett személy azonosító adatait;
b) a biztosított személy adatfelvételkori, a szerzôdéses kockázattal kapcsolatos egészségi állapotára vonatkozó adatokat;
c) az a) pontban meghatározott személyt érintô korábbi – az e bekezdésben meghatározott ágazathoz tartozó szerzôdéssel kapcsolatos – biztosítási eseményekre vonatkozó adatokat;
d) a megkeresett biztosítónál megkötött szerzôdés megkötésével kapcsolatban felmerült kockázat felméréséhez szükséges adatokat; és
e) a megkeresett biztosítónál megkötött szerzôdés alapján teljesítendô szolgáltatások jogalapjának vizsgálatához szükséges adatokat.
(4) A megkeresô biztosító az 1. melléklet A) rész 3–9. és 14–18. pontjában meghatározott ágazatokhoz tartozó szerzôdés teljesítésével kapcsolatban az alábbi adatokat kérheti:
a) a szerzôdô, a biztosított, a kedvezményezett és a károsult személy azonosító adatait;
b) a biztosított vagyontárgyak, követelések vagy vagyoni jogok beazonosításához szükséges adatokat;
c) a b) pontban meghatározott vagyontárgyakat, követeléseket vagy vagyoni jogokat érintôen bekövetkezett biztosítási eseményekre vonatkozó adatokat;
d) a megkeresett biztosítónál megkötött szerzôdés megkötésével kapcsolatban felmerült kockázat felméréséhez szükséges adatokat; és
e) a megkeresett biztosítónál megkötött szerzôdés alapján teljesítendô szolgáltatások jogalapjának vizsgálatához szükséges adatokat.
(5) A megkeresô biztosító az 1. melléklet A) rész 10–13. pontjában meghatározott ágazatokhoz tartozó szerzôdés teljesítésével kapcsolatban az alábbi adatokat kérheti:
a) a károsult személy elôzetes hozzájárulása esetén a károsult személy azonosító adatait;
b) a szerzôdô, a biztosított és a kedvezményezett azonosító adatait, továbbá a (4) bekezdés b)–e) pontjában meghatározott adatokat;
c) a károsult személy elôzetes hozzájárulása esetén a személyi sérülés miatt kárigényt vagy személyiségi jogsérelem miatt sérelemdíj iránti igényt érvényesítô személy adatfelvételkori, a szerzôdéses kockázattal kapcsolatos egészségi állapotára vonatkozó adatokat;
d) a károsodott vagyontárgy miatt kárigényt, érvényesítô személyt érintô korábbi – az e bekezdésben meghatározott ágazathoz tartozó szerzôdéssel kapcsolatos – biztosítási eseményekre vonatkozó személyes adatot nem tartalmazó adatokat;
e) a károsult személy elôzetes hozzájárulása esetén a személyi sérülés vagy személyiségi jogsérelem miatt sérelemdíj iránti igényt érvényesítô személyt érintô korábbi – az e bekezdésben meghatározott ágazathoz tartozó szerzôdéssel kapcsolatos – biztosítási eseményekre vonatkozó adatokat.
(6) A megkeresô biztosító az 1. melléklet A) rész 3. és 10. pontjában meghatározott ágazatokhoz tartozó szerzôdés teljesítésével kapcsolatosan a jármû jármûazonosító adatai (rendszáma, alvázszáma) alapján – az 1. melléklet A) rész 10. pontjában meghatározott ágazathoz tartozó károk esetén a károsult elôzetes hozzájárulása nélkül is – jogosult az alábbi adatokat kérni:
a) az adott jármûvet érintôen bekövetkezett biztosítási eseményekre vonatkozó adatokat, így különösen a káresemény idôpontjára, jogalapjára, a jármû sérüléseire és az azokkal kapcsolatos károk megtérítésére vonatkozó adatokat, ideértve a megkeresô biztosító által megjelölt gépjármûben bekövetkezett, de nem gépjármû által okozott károk adatait is,
b) az adott jármûvet érintôen a biztosító által elvégzett kárfelvétel tényeire, a kár összegére vonatkozó információkat.
(7) Az (1) bekezdésben meghatározott megkeresésnek tartalmaznia kell az ott meghatározott személy, vagyontárgy vagy vagyoni jog azonosításához szükséges adatokat, a kért adatok fajtáját, valamint az adatkérés céljának megjelölését. A megkeresés és annak teljesítése nem minôsül a biztosítási titok megsértésének. A megkeresô biztosító felelôs az (1) bekezdésben meghatározott megkeresési jogosultság tényének fennállásáért.
(8) A megkeresô biztosító a megkeresés eredményeként tudomására jutott adatot a kézhezvételt követô kilencven napig kezelheti.
(9) Ha a megkeresés eredményeként a megkeresô biztosító tudomására jutott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, az adatkezelés (8) bekezdésben meghatározott idôtartama meghosszabbodik az igény érvényesítésével kapcsolatban indult eljárás befejezéséig.
(10) Ha a megkeresés eredményeként a megkeresô biztosító tudomására jutott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, és az igény érvényesítésével kapcsolatban az eljárás megindítására az adat megismerését követô egy évig nem kerül sor, az adat a megismerést követô egy évig kezelhetô.
(11) A megkeresô biztosító az (1) bekezdésben meghatározott megkeresés és a megkeresés teljesítésének tényérôl, továbbá az abban szereplô adatok körérôl a megkereséssel érintett ügyfelet a biztosítási idôszak alatt legalább egyszer értesíti.
(12) Ha az ügyfél a személyes adataihoz való hozzáférést kér és a megkeresô biztosító – a (8)-(10) bekezdésben meghatározottakra tekintettel – már nem kezeli a kérelemmel érintett adatokat, akkor ennek a tényérôl kell tájékoztatni a kérelmezôt.
(13) A megkeresô biztosító a megkeresés eredményeként kapott adatokat biztosított érdekre nem vonatkozó, tudomására jutott, illetve általa kezelt egyéb adatokkal az (1) bekezdésben meghatározottól eltérô célból nem kapcsolhatja össze.
(14) A megkeresésben megjelölt adatok teljesítésének a helyességéért és pontosságáért a megkeresett biztosító a felelôs.
Bit. 150. §
(1) A biztosítók – a Bit. 1. számú Melléklet A) rész 3–6. pontjában meghatározott ágazatokhoz tartozó szerzôdésekkel kapcsolatban – a biztosítási szerzôdés vonatkozásában – a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében – a szolgáltatások jogszabályoknak és szerzôdésnek megfelelô teljesítése, a biztosítási szerzôdésekkel kapcsolatos visszaélések kiszûrése céljából közös adatbázist (a továbbiakban: Adatbázis) hozhatnak létre, amely tartalmazza
a) a szerzôdô személy azonosító adatait;
b) a biztosított vagyontárgy azonosító adatait;
c) az a) és b) pontokban meghatározott szerzôdôt vagy vagyontárgyat érintô korábbi biztosítási eseményekre vonatkozó adatokat; és
d) a biztosító megnevezését és a biztosítást igazoló okirat számát.
(2) A biztosító az (1) bekezdésben meghatározott adatokat az adat keletkezését követô harminc napon belül továbbítja az Adatbázisba.
(3) A biztosító – a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében – a jogszabályokban foglalt vagy a szerzôdésben vállalt kötelezettségének teljesítése során a szolgáltatások jogszabályoknak és szerzôdésnek megfelelô teljesítése és a visszaélések megakadályozása céljából az Adatbázisból adatot igényelhet.
(4) Az Adatbázis kezelôje a jogszabályoknak megfelelô igénylés szerinti adatokat nyolc napon belül köteles átadni az igénylô biztosítónak.
(5) Nem áll fenn a biztosító titoktartási kötelezettsége az Adatbázis irányában, az Adatbázisba való adatátadás vonatkozásában, továbbá az Adatbázis kezelôjét terhelô biztosítási titok megtartására vonatkozó kötelezettsége a biztosító vonatkozásában, amely a jogszabálynak megfelelô igényléssel fordul hozzá.
(6) Az Adatbázis kezelôjének az Adatbázisban kezelt adatokra vonatkozó titoktartási kötelezettségére, továbbá a kezelt adatokra vonatkozó igénylések teljesítésére nézve a biztosítási titokra vonatkozó szabályok megfelelôen alkalmazandóak.
(7) Az Adatbázis kezelôje – amennyiben a megkeresés érdemi megválaszolása a kért adatok hiányában nem lehetséges – a hozzá intézett, a Bit.
138. § (1) bekezdés – azaz jelen kiegészítô ügyfél-tájékoztató 4.4. pont – b), f), q) és r) pontjában, illetve a (3) bekezdésben foglaltaknak megfelelô igényléseket köteles továbbítani a megkereséssel érintett biztosítási ágazatok mûvelésére tevékenységi engedéllyel rendelkezô biztosítók számára. Az Adatbázis kezelôje az igénylés továbbításáról az igénylôt egyidejûleg köteles tájékoztatni.
(8) Az igénylô biztosító az igénylés eredményeként kapott adatokat a biztosítandó vagy biztosított érdekre nem vonatkozó, tudomására jutott, illetve általa kezelt egyéb adatokkal a (3) bekezdésben meghatározottól eltérô célból nem kapcsolhatja össze.
(9) Az Adatbázisban továbbított adatok helyességéért és pontosságáért az azt továbbító biztosító felelôs.
(10) Az (1) bekezdésben meghatározott adatok a (11) bekezdésben meghatározott kivétellel a nyilvántartásba vételt követô öt évig kezelhetôk.
(11) Biztosítási szerzôdés létrejötte esetén az (1) bekezdésben meghatározott adatok a szerzôdés fennállása alatt, a szerzôdésbôl származó igények elévüléséig kezelhetôk az (1) bekezdésben meghatározott nyilvántartásban. A szerzôdés megszûnésének és a szerzôdésbôl származó igények elévülésének tényérôl a biztosító tájékoztatja az Adatbázis kezelôjét.
(12) Az Adatbázisból adatot igénylô biztosító az adatigénylés eredményeként tudomására jutott adatot a kézhezvételt követô kilencven napig kezelheti.
(13) Ha az igénylés eredményeként az igénylô biztosító tudomására jutott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, az adatkezelés (12) bekezdésben meghatározott idôtartama meghosszabbodik az igény érvényesítésével kapcsolatban indult eljárás jogerôs befejezéséig.
(14) Ha az igénylés eredményeként az igénylô biztosító tudomására jutott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, és az igény érvényesítésével kapcsolatban az eljárás megindítására az adat megismerését követô egy évig nem kerül sor, az adat a megismerést követô egy évig kezelhetô.
(15) Az Adatbázisból adatot igénylô biztosító az adatigénylés eredményeként tudomására jutott adatot csak az (1) bekezdésben meghatározott célból kezelheti.
(16) Az igénylô biztosító a (3) bekezdésben meghatározott igénylésrôl, az abban szereplô adatokról, továbbá az igénylés teljesítésérôl az ügyfelet a biztosítási idôszak alatt legalább egyszer értesíti, továbbá az ügyfél kérelmére a személyes adataihoz hozzáférést biztosít.
15.6. A szerzôdô/biztosított egészségi állapotának felméréséhez kötött biztosítási szerzôdés megkötésével egyidejûleg a biztosító által adott tájékoztatás alapján nyilatkozni köteles az egészségügyi adatainak kezelésérôl. Ebben a szerzôdô/biztosított kifejezetten felmenti az orvosi titoktartás alól egyrészt a kezelô és vizsgáló orvosokat, egészségügyi intézményeket, másrészt a társadalombiztosítási igazgatási szerveket azon – az egészségi állapottal, fennálló és korábbi betegségekkel, balesetekkel, esetleges halál bekövetkeztével összefüggô – adatoknak a biztosító részére való továbbítása tekintetében, amelyek a biztosító számára a kockázat vagy a szolgáltatási igény elbírálásához szükségesek.
15.7. Ha a szerzôdô/biztosított a biztosítási szerzôdés szempontjából lényeges körülmények vonatkozásában a titoktartási kötelezettség alól a kezelôorvosokat nem menti fel, ez az ajánlat elutasítását nem eredményezheti, ha a szerzôdés létrejött, úgy a biztosító annyiban mentesül a fizetési kötelezettség alól, amennyiben emiatt a szolgáltatás teljesítéséhez szükséges lényeges körülmények kideríthetetlenekké válnak.
16. A SZEMÉLYES ADATOK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ TUDNIVALÓK
A Szerzôdô, a Biztosított, a Kedvezményezett és bárki, aki a Biztosító szolgáltatására jogosan igényt tarthat, a jelen fejezet alkalmazásában és az adatvédelmi rendelkezések szempontjából, a Biztosító ügyfelének tekintendô (a továbbiakban: Ügyfél).
A Biztosító neve: Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Társasági formája: zártkörûen mûködô részvénytársaság Székhelye és címe: 1091 Xxxxxxxx, Xxxxx xx 0.
Székhelyének állama: Magyarország
Felügyeleti szerve: A 2013. évi CXXXIX. törvény (MNB tv.) rendelkezései alapján a Magyar Nemzeti Bank (1054 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0.).
Éves jelentés: a Biztosító köteles évente jelentést közzétenni fizetôképességérôl és pénzügyi helyzetérôl. A jelentés kötelezô tartalma a Biztosító honlapján (xxx.xxxxx.xx) elôször 2017-ben tekinthetô meg a 2016-os évre vonatkozóan.
17. PANASZKEZELÉS
A biztosító biztosítja, hogy az ügyfél és a fogyasztói érdekképviseleti szervek (a továbbiakban együtt e pont alkalmazásában: ügyfél) a Biztosító, a megbízásából eljáró ügynök, vagy – adott termék kapcsán – az általa megbízott kiegészítô biztosításközvetítôi tevékenységet végzô személy magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó panaszát szóban vagy írásban az alábbiakban foglaltak szerint közölhesse.
A biztosító „Panaszkezelési szabályzata” elérhetô és megtekinthetô ügyfélszolgálati irodákban, illetve a biztosító honlapján: xxxxx://xxx.xxxxx. hu/ugyintezes/panaszkezelesi-szabalyzat.html
A Panaszok bejelentésére biztosított lehetôségek
Ügyfeleink szóbeli panaszaikat személyesen vagy telefonon tehetik meg:
a) személyesen: valamennyi, a biztosító ügyfelek számára nyitva álló helyiségeiben (Ügyfélszolgálati Irodák, Értékesítési pontok), azok nyitvatartási idejében. Ügyfélszolgálati irodák listája megtekinthetô: xxxxx://xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxx/xxxxxxx-xxxxxxxxxxxxxxxx-xxxxxx.xxxx
b) telefonon: a (x00) 0-000-0000, külföldrôl is hívható telefonszámon nyitvatartási idôben. Telefonos ügyfélszolgálatunk nyitva tartása: hétfô: 7:00–19:00, kedd–péntek: 8:00–16:00.
Az irodák címe, és nyitvatartási valamint a telefonos ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje a xxxxx://xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxx/xxxxxxxxxxxxx. html linken található.
Ügyfeleink írásbeli panaszaikat az alábbi csatornákon tehetik meg:
a) személyesen vagy más személy által az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségben átadott irat útján;
b) postai úton: Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. Központi Panasziroda, 1813 Budapest, Pf. 245;
c) telefaxon: (x00) 0-000-0000;
d) elektronikus úton a xxxxx://xxx.xxxxx.xx/xxxxx-xxxxxxxxxxxxxxxx linken elhelyezett on-line panaszbejelentôn vagy a xxxxxx@xxxxx.xx e-mail címen;
e) adatkezelési ügyekben elektronikusan a xxxxx://xxx.xxxxx.xx/xxxxxxxxxxxxx oldalon vagy az xxxxxxxxxxx@xxxxx.xx e-mail címen.
18. JOGORVOSLATI FÓRUMOK
A panasz teljes vagy részleges elutasítása vagy a panasz kivizsgálására elôírt 30 napos törvényi válaszadási határidô eredménytelen eltelte esetén az ügyfél az alábbi jogorvoslati fórumokhoz fordulhat.
18.1. A fogyasztónak minôsülô ügyfelek részére nyitva álló jogorvoslati lehetôségek
Az ügyfél a szerzôdés létrejöttével, érvényességével, joghatásaival és megszûnésével, továbbá szerzôdésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén a Pénzügyi Békéltetô Testülethez, vagy a polgári perrendtartás szabályai szerint bírósághoz fordulhat.
Pénzügyi Békéltetô Testület
Székhely: Magyar Nemzeti Bank, 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0. Levelezési cím: Pénzügyi Békéltetô Testület, 1525 Budapest, Pf. 172 Telefon: (x00) 00-000-000
E-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx
Bôvebben a xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx honlapon kaphat tájékoztatást.
Az Aegon Magyarország Általános Biztosító Zrt. a Pénzügyi Békéltetô Testület elôtt általános alávetési nyilatkozatot nem tett.
Bíróság
Az ügyfél panaszának a biztosítóhoz történô benyújtását követôen jogorvoslatért az ügyre hatáskörrel és illetékességgel rendelkezô bírósághoz fordulhat (xxx.xxxxxxx.xx).
A fogyasztó a biztosító magatartására, tevékenységére vagy mulasztására vonatkozó – a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény alapján – a fogyasztóvédelmi rendelkezések megsértése (vagy annak vélelmezése) esetén, fogyasztóvédelmi ellenôrzési eljárást kezdeményezhet a Magyar Nemzeti Banknál.
Magyar Nemzeti Bank
Székhely: Magyar Nemzeti Bank Ügyfélszolgálat, 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. Levelezési cím: Magyar Nemzeti Bank, 1534 Budapest BKKP Pf. 777
Telefon: (x00) 00-000-000
E-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx
Bôvebben a xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx honlapon kaphat tájékoztatást.
A fogyasztónak minôsülô ügyfél a Pénzügyi Békéltetô Testület, illetve a Fogyasztóvédelmi eljárás alapjául szolgáló „Kérelem” nyomtatvány megküldését igényelheti.
Az igénylés módja:
Telefonon: (x00) 0-000-0000
Postai úton: 9401 Sopron, Pf. 22
A biztosító a nyomtatványt igazolható módon, költségmentesen az ügyfél kérésének megfelelôen e-mailen vagy postai úton küldi ki. A biztosító a nyomtatványokat elérhetôvé teszi a honlapján, a xxx.xxxxx.xx weboldalon és az ügyfelek számára nyitva álló helyiségeiben is.
18.2. Fogyasztónak nem minôsülô ügyfelek számára nyitva álló jogorvoslati lehetôségek
A fogyasztónak nem minôsülô ügyfél, panaszának a biztosítóhoz történô benyújtását követôen jogorvoslatért az ügyre hatáskörrel és illetékességgel rendelkezô bírósághoz fordulhat (xxx.xxxxxxx.xx).
18.3. A biztosító adatkezelését érintô panaszok esetén nyitva álló jogorvoslati lehetôségek
A biztosító adatkezelését érintô adatvédelmi panasz esetén, amennyiben az ügyfél a biztosító adatkezeléssel összefüggô panaszra adott válaszával nem ért egyet, 30 napon belül bírósághoz, illetve ha a panasz adatkezeléssel összefüggô tájékoztatás, helyesbítés, zárolás vagy törlés biztosító általi megtagadásával függ össze, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz is fordulhat.
Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság Székhely: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxx Xxxxxxxx xxxxx 00/X. Telefon: (x00) 0-000-0000
E-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxx.xx Bôvebben a xxx.xxxx.xx honlapon kaphat tájékoztatást.