A B3 TAKARÉK SZÖVETKEZET
A B3 TAKARÉK SZÖVETKEZET
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEI
FOGYASZTÓKNAK FORINTBAN NYÚJTOTT SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÜGYLETEK ESETÉBEN
HATÁLYOS: 2016. szeptember 18. napjától
ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK
FOGYASZTÓKNAK FORINTBAN NYÚJTOTT SZEMÉLYI KÖLCSÖN ÜGYLETEK ESETÉBEN
1. ALAPFOGALMAK, ÉRTELMEZŐ RENDELKEZÉSEK, JOGI JELLEG:
A jelen ÁSZF magában foglalja a Hitelintézet és az Ügyfél között létrejött Szerződéshez kapcsolódó, annak elválaszthatatlan részét képező általános szerződési feltételeket. Ezek rendelkezései jogilag kötelezik mind a Hitelintézetet, mind az Ügyfelet, kivéve, ha a Felek a Szerződésben másként rendelkeznek.
A jelen ÁSZF nem terjed ki a Hitelintézet és az Ügyfél között létrejött jelzáloghitelekre, illetve a fizetési számlához kapcsolódó hitelekre.
1.1. Alapfogalmak, értelmező rendelkezések:
A PÉNZÜGYI ÉS KIEGÉSZÍTŐ PÉNZÜGYI SZOLGÁLTATÁSOKRA VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS.
Üzletszabályzatban( a továbbiakban: Üzletszabályzat) meghatározott fogalmak a jelen ÁSZF-ben - külön, eltérő rendelkezés hiányában - az Üzletszabályzatban meghatározott jelentéssel bírnak.
BUBOR: (Budapest Interbank Offered Rate): azt az éves százalékban kifejezett, budapesti bankközi ajánlati kamatlábat jelenti, amelyet a Magyar FOREX Club szabályzatának mindenkori előírásai szerint állapítanak meg és a Reuters monitor "BUBOR" oldalán (vagy ennek hiányában a Telerate monitor megfelelő oldalán) BUBOR- ként megjelenik.
Fogyasztási kölcsön: jelenti a mindennapi élet szokásos használati tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek (ide nem értve a gépjárművet) megvásárlásához, javíttatásához, illetve szolgáltatások igénybevételéhez Fogyasztó részére nyújtott kölcsönt és a Fogyasztó részére nyújtott felhasználási célhoz nem kötött kölcsönt.
Forrásköltség: azt az összesített költségszintet jelenti (ideértve a kamat-, swap- és egyéb járulékos költségeket), amely mellett az adott időszakban, adott pénznemben, adott lejáratra a Hitelező refinanszíroztatni tudja magát.
Hirdetmény/Kondíciós Lista: az egyes Szerződésekhez kapcsolódó azon dokumentum, melyben az adott Szerződés alapján a Hitelintézet által az Ügyfélnek nyújtott szolgáltatáshoz kapcsolódó kondíciók (kamat, díj, költség) feltüntetésre kerülnek.
Kamatfelár: jelenti a referencia-kamatlábon felül - a hitelkamat részeként - fizetendő kamatot, a hitelkamat és a referenciakamat különbségeként meghatározott kamatrészt, amely éves százalékban kifejezett értéke az Adóssal való megállapodás alapján, egyedi (kockázati) döntéssel kerül a Hitelintézet által meghatározásra.
Kamatfelár-változtatási mutató: A Felügyelet által honlapján közzétett Kamatfelár-változtatási mutatók közül az adott ügyletre alkalmazandót a Hitelszerződés tartalmazza.
A Hitelintézet a Felügyelet honlapján közzétett Kamatfelár-változtatási mutatók közül a jelen ÁSZF hatálya alá tartozó Szerződésekben – azok futamidejétől függetlenül - a H4F jelű Kamatfelár-változtatási mutatót alkalmazza.
A mutató a 3 havi átlagos ÁKK referenciakamat és a BIRS különbségéből ragadja meg a likviditási prémiumot forinthitelek esetén. Emellett figyelembe lehet venni olyan bankrendszert érintő, bankoktól független működési költséget (új fiskális teher), amely 2014. december 31-t követően jelentkezik vagy emelkedik meg.
A mutatónak 3 változata van a 3 éves (H4F3), a 4 éves (H4F4) és az 5 éves (H4F5) kamatperiódusra, ahol a 3 és 5 éves kamatperiódus esetében a megegyező futamidejű hozamok értendők a képletben. A 4 évet átfedő kamatperiódus esetén az 5 éves ÁKK és BIRS hozamokat kell behelyettesíteni a képletbe.
ahol
t: a kamatperiódust jelöli, mely maximum 6 lehet (5 darab kamatváltoztatás). Egészen pontosan a kamatperiódus fordulónapja előtti 120. nap hónapját megelőző 3 hónapban az ÁKK referenciakamat, illetve BIRS 3-havi számtani átlaga.
ákk: Az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) által havi rendszerességgel közzétett, az elsődleges forgalmazók árjegyzési kötelezettsége alapján a 3 (3 éves kamatperiódus esetén) és 5 éves (4 és 5 éves kamatperiódus esetén) névleges futamidejű államkötvényre vonatkozóan kereskedési naponként számított és közzétett referenciahozamok értéke.
BIRS: a kamatperiódus hosszához alkalmazkodó lejáratú BIRS 3 havi átlagolása az a pénzügyi mutató amely a Hitelező hitelkockázatától és piaci megítélésétől egyaránt független és kifejezi, hogy ezen az áron tudja a Hitelező változó kamatozású forrását fix kamatozásúra cserélni, biztosítva ezzel a fogyasztó számára a periódus alatt változatlan kamatot/kamatfelárat. A BIRS (Budapest Interest Rate Swap) jegyzések 2, 3, 4, 5, 6, 7, 8, 9, 10, 12 és 15 év lejáratokra kerülnek publikálásra, és olyan jegyzések, melyek a bankközi piacon átlagos piaci feltételek mellett a bankok által egymás részére az adott futamidőre jegyzett HUF kamatswap (IRS) vételi és eladási kamatlábak számtani középértékének (midswap) átlaga, ahol az adott futamidőre vonatkozó éves fix xxxxx (ACT/365 bázison) kerül jegyzésre a 6 hónapos BUBOR (ACT/360) jegyzéssel szemben. A Magyar Forex Társaság a Magyar Nemzeti Bankkal közösen működteti a Budapesti Kamatswap Fixing (BIRS), napi megállapítását szolgáló fixingeljárást. A BIRS ráták elérhetők az MNB honlapján.
KT: A 2015. január 1-én vagy azt követően hatályos jogszabályban (ideértve az Európai Unió kötelező jogi aktusát is) előírt olyan fizetési kötelezettség, amelyet a pénzügyi intézmények a fizetési kötelezettség alanyaként (nem a fizetési kötelezettség alanyai helyett vagy javára) teljesítenek, feltéve, hogy e fizetési kötelezettség a pénzügyi intézményt
a) e jogállására vagy a hitel-, kölcsön- vagy pénzügyilízing-nyújtásra való jogosultságára tekintettel,
b) a hitel-, a kölcsön- vagy pénzügyilízing-szerződések megkötése vagy azok teljesítése következtében,
c) a hitel-, kölcsön-, vagy pénzügyilízing-szerződés alapján kapott kamat, díj vagy más hozam alapulvételével, vagy
d) a hitel-, kölcsön-, vagy pénzügyilízing-ügylethez közvetlenül kapcsolódó költség, ráfordítás alapulvételével,
de nem jogsértő magatartása jogkövetkezményeként terheli. A mutató értékét a 2015. január 1-ét követően bevezetett (jogszabályban megállapított) fizetési kötelezettség kivezetése, vagy az ezen időpontot követő emelések későbbi csökkentése mérsékeli. A mutató számítása: A mutató értéke 2015. április 1-én 0. A mutató értéke évente egyszer, minden év április 1-én (ha az előző évre vonatkozó fizetési kötelezettség megállapítására előírt határidő március 20-át követő időpont, akkor a határidő leteltének napját követő második hónap első napján) változik az alábbi képlet szerint:
ahol:
KTi: az i. évi fizetési kötelezettség miatti kamatváltoztatási mutató bázispontban kifejezve. Adott kamatperiódusban történt fizetési kötelezettség 2014. december 31-ét követő bevezetését/kivezetését vagy mértékének 2014. december 31-ét követő egy alkalommal történő megemelését/vagy csökkentését egyszer érvényesíthet a pénzügyi intézmény, nem pedig az összes hátralévő kamatperiódus alatt.
NAi-1: a fizetési kötelezettség 2014. december 31-ét követő bevezetése vagy mértékének 2014. december 31-ét követő megemelése miatt a t–1. évre a pénzügyi intézmények által megfizetett összeg.
ALLi-1: a fizetési kötelezettség alapját közvetlenül befolyásoló hitelállomány t–1. évi Felügyeleti Mérleg szerinti nettó átlagállományának a nagysága, ideértve azt az esetet is, amikor a fizetési kötelezettség alapját az adott hitelállományon elért kamat vagy díjbevétel képezi.
Kamatfizetési nap: a Szerződésben kerül meghatározásra. Amennyiben bármely kamatfizetési nap nem banki munkanapra esik, akkor a kamatfizetési napnak az ezt követő banki munkanap minősül.
Kamatforduló: a következő kamatperiódusra érvényes kamat rögzítésének napját jelenti, amely - eltérő megállapodás hiányában - minden naptári negyedév év utolsó napja.
Kamatperiódus: A Kamatperiódus hossza a Hitelszerződésben kerül meghatározásra.
Kamatváltoztatási mutató: A Felügyelet által honlapján közzétett Kamatváltoztatási mutatók közül az adott ügyletre alkalmazandót a Hitelszerződés tartalmazza.
A Hitelintézet a Felügyelet honlapján közzétett Kamatváltoztatási mutatók közül az alábbiak valamelyikét alkalmazza:
A Hitelintézet a Felügyelet honlapján közzétett Kamatváltoztatási mutatók közül a jelen ÁSZF hatálya alá tartozó Szerződésekben – azok futamidejétől függetlenül - a H4K jelű Kamatváltoztatási mutatót alkalmazza.
A mutatónak 3 változata van 3 éves (H4K3), 4 éves (H4K4) és 5 éves (H4K5) kamatperiódusra, ahol a megegyező futamidejű hozamok értendők a képletben.
A mutató a 3 havi átlagos BIRS különbsége két egymást követő kamatperiódus között, valamint figyelembe lehet venni olyan bankrendszert érintő, bankoktól független működési költséget (új fiskális teher), amely 2014. december 31-t követően jelentkezik vagy emelkedik meg.
Képletben:
ahol t a kamatperiódust jelöli, mely maximum 6 lehet (5 darab kamatváltoztatás). Egészen pontosan a kamatperiódus fordulónapja előtti 120. nap hónapját megelőző 3 hónapban a BIRS kamat 3-havi számtani átlaga.
KT: A 2015. január 1-én vagy azt követően hatályos jogszabályban (ideértve az Európai Unió kötelező jogi aktusát is) előírt olyan fizetési kötelezettség, amelyet a pénzügyi intézmények a fizetési kötelezettség alanyaként (nem a fizetési kötelezettség alanyai helyett vagy javára) teljesítenek, feltéve, hogy e fizetési kötelezettség a pénzügyi intézményt
a) e jogállására vagy a hitel-, kölcsön- vagy pénzügyilízing-nyújtásra való jogosultságára tekintettel,
b) a hitel-, a kölcsön- vagy pénzügyilízing-szerződések megkötése vagy azok teljesítése következtében,
c) a hitel-, kölcsön-, vagy pénzügyilízing-szerződés alapján kapott kamat, díj vagy más hozam alapulvételével, vagy
d) a hitel-, kölcsön-, vagy pénzügyilízing-ügylethez közvetlenül kapcsolódó költség, ráfordítás alapulvételével,
de nem jogsértő magatartása jogkövetkezményeként terheli. A mutató értékét a 2015. január 1-ét követően bevezetett (jogszabályban megállapított) fizetési kötelezettség kivezetése, vagy az ezen időpontot követő emelések későbbi csökkentése mérsékeli. A mutató számítása: A mutató értéke 2015. április 1-én 0. A mutató értéke évente egyszer, minden év április 1-én (ha az előző évre vonatkozó fizetési kötelezettség megállapítására előírt határidő március 20-át követő időpont, akkor a határidő leteltének napját követő második hónap első napján) változik az alábbi képlet szerint:
ahol:
KTi: az i. évi fizetési kötelezettség miatti kamatváltoztatási mutató bázispontban kifejezve. Adott kamatperiódusban történt fizetési kötelezettség 2014. december 31-ét követő bevezetését/kivezetését vagy mértékének 2014. december 31-ét követő egy alkalommal történő megemelését/vagy csökkentését egyszer érvényesíthet a pénzügyi intézmény, nem pedig az összes hátralévő kamatperiódus alatt.
NAi-1: a fizetési kötelezettség 2014. december 31-ét követő bevezetése vagy mértékének 2014. december 31-ét követő megemelése miatt a t–1. évre a pénzügyi intézmények által megfizetett összeg
ALLi-1: a fizetési kötelezettség alapját közvetlenül befolyásoló hitelállomány t–1. évi Felügyeleti Mérleg szerinti nettó átlagállományának a nagysága, ideértve azt az esetet is, amikor a fizetési kötelezettség alapját az adott hitelállományon elért kamat vagy díjbevétel képezi.
BIRS: a kamatperiódus hosszához alkalmazkodó lejáratú BIRS 3 havi átlagolása az a pénzügyi mutató amely a Hitelező hitelkockázatától és piaci megítélésétől egyaránt független és kifejezi, hogy ezen az áron tudja a Hitelező változó kamatozású forrását fix kamatozásúra cserélni, biztosítva ezzel a fogyasztó számára a periódus alatt változatlan kamatot/kamatfelárat. A BIRS (Budapest Interest Rate Swap) jegyzések 2, 3, 4, 5, 6,
7, 8, 9, 10, 12 és 15 év lejáratokra kerülnek publikálásra, és olyan jegyzések, melyek a bankközi piacon átlagos piaci feltételek mellett a bankok által egymás részére az adott futamidőre jegyzett HUF kamatswap (IRS) vételi és eladási kamatlábak számtani középértékének (midswap) átlaga, ahol az adott futamidőre vonatkozó éves fix
kamat (ACT/365 bázison) kerül jegyzésre a 6 hónapos BUBOR (ACT/360) jegyzéssel szemben. A Magyar Forex Társaság a Magyar Nemzeti Bankkal közösen működteti a Budapesti Kamatswap Fixing (BIRS), napi megállapítását szolgáló fixingeljárást. A BIRS ráták elérhetők az MNB honlapján.
Magatartási Kódex: az a piaci önszabályozás keretében létrehozott megállapodás és szabály együttes, amely lakosság részére nyújtott pénzügyi szolgáltatás (hitel/kölcsön, pénzügyi lízing) tevékenységi ágazat vonatkozásában követendő magatartási szabályokat határozza meg azon pénzügyi szervezetek számára, amelyek a kódexet magukra nézve kötelezőnek ismerik el. A Hitelintézet csatlakozott a Magatartási Kódexhez, melyre tekintettel a Hitelintézet a Kódex rendelkezéseinek kötelező érvénnyel alávetette magát és a Kódex előírásait szem előtt tartva jár el a lakossági hitelezési tevékenysége során. A Magatartási Kódex 2015. február
1. napjától hatályos teljes szövege – magyar nyelven – megtekinthető a Hitelintézet honlapján, illetve a fiókokban az Ügyfél kérésére ingyenesen hozzáférhető.
Referencia-kamatláb: A Felügyelet által honlapján közzétett Referencia-kamatlábak közül az adott ügyletre alkalmazandót a Hitelszerződés tartalmazza.
A Hitelintézet a Felügyelet honlapján közzétett Referencia-kamatlábak közül az alábbit alkalmazza:
Mutató megnevezése | Devizanem | Periódus hossza | Hivatalos értékek |
BUBOR | HUF | 1/3/6/12 hó | xxxx://xxx.xxx.xx/Xxxx/Xxxxxxxxxxxxx/X NMNB/Monetaris_politika/mnben_jegyban ki_eszkoztar/mnben_egynaposjegybankie szkozok/bubor2.xls |
2. A KÖLCSÖN FOLYÓSÍTÁSÁNAK ELŐFELTÉTELEI, A KÖLCSÖN FOLYÓSÍTÁSA
2.1 A Hitelintézet a lefolytatott hitelbírálat eredményétől függően saját, kizárólagos hatáskörében dönt az igénylés elfogadásáról és – a megállapított, illetve felajánlásra kerülő Személyi Kölcsön összegéről. A Hitelintézet csak abban az esetben hitelezi az Ügyfelet, amennyiben az Ügyfél a hitelbírálat feltételeinek megfelelt.
2.2 A Hitelintézet a Személyi Kölcsön összegét az Ügyfél számára, az Ügyfél által a Szerződésben megjelölt és a
Hitelintézetnél vezetett fizetési számlára folyósítja.
3. A SZERZŐDÉS ALAPJÁN FELSZÁMÍTHATÓ VALAMENNYI KAMAT, DÍJ, KÖLTSÉG FAJTA FELSOROLÁSA ÉS DEFINIÁLÁSA
A felszámítható hiteldíj (kamatok, díjak, költségek)
Az Adós a hitel/kölcsön szolgáltatásért hiteldíjat köteles fizetni, mely magában foglalja a Hitelszerződésben meghatározott ügyleti kamatot, valamint a Hitelszerződésben és – eltérő megállapodás hiányában – a jelen ÁSZF- ben meghatározott díjakat, költségeket és egyéb járulékos fizetési kötelezettségeket.
Ügyleti kamat: jelenti a Hitelszerződésben meghatározott mértékű hitelkamatot, melyet az Adós a folyósított Kölcsön összege után fizet a Hitelintézetnek. Az Ügyleti Kamatot a Hitelintézet a folyósított Kölcsön összege után naptári napokra számítja fel. Az első kamatnap a folyósítás napja, az utolsó kamatnap a törlesztést megelőző nap. Az utolsó kamatfizetés a Kölcsön lejáratának a napján esedékes. Ha az Adós a Kölcsönt lejárat előtt fizeti vissza, az ügyleti kamat a Kölcsön visszafizetésének a napján válik esedékessé. A Hitelintézet az Ügyleti Kamatot a tényleges visszafizetés napját megelőző napig számítja fel. A Hitelszerződésben a Hitelintézet a szerződéskötés napja szerinti tárgyhóra, vagy az első Kamatperiódusra – Referencia-kamatlábhoz kötött kamat esetén az első referencia-kamatláb periódusra – érvényes Ügyleti Kamat mértéket tünteti fel, melytől a folyósítás napján a folyósítás napja szerinti, a ténylegesen felszámításra kerülő ügyleti kamat mértéke eltérhet.
Hitelkamat: a fogyasztó által igénybe vett hitelösszeg rögzített vagy változó százalékában, éves szinten meghatározott pénzösszeg
Rögzített hitelkamat: a Hitelszerződésben, annak megkötésekor meghatározott, a teljes futamidőre vonatkozó egy, vagy a futamidő részeire vonatkozó több, százalékos mérték használatával meghatározott hitelkamat; a hitelkamat kizárólag arra az időszakra tekinthető rögzítettnek, amelyre vonatkozóan a Hitelszerződésben a százalékos mértéke meghatározásra került.
Változó hitelkamat: minden olyan kamat, ami nem minősül rögzített hitelkamatnak.
Hitelbírálati-/projektvizsgálati díj: A Hitelintézet – eltérő megállapodás hiányában – az Adós által benyújtott hitelkérelem hitelbírálati eljárásáért díjat számít fel. A hitelbírálati díj mértékét az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetmény tartalmazza. A hitelbírálati díj megfizetése új ügylet esetén a hitelkérelem benyújtásakor, meglévő ügylet megújítása esetén a megújítást követő első folyósításkor teljes összegben esedékes. Ha a Felek a Hitelszerződés megkötését követően a hitel teljes összegének felemelésében állapodnak meg, a Hitelszerződés módosítását megelőzően a Hitelintézet az Adós hitelképességét díj-, költség- és egyéb fizetési kötelezettségmentesen ismételten értékeli, kivéve ha a hitel adott összeggel történő megemelését a hitelképesség eredeti vizsgálatakor már figyelembe vették a Felek. A hitelkérelem elutasítása esetén a már megfizetett hitelbírálati díj nem téríthető vissza, elfogadás esetén az egyéb díjakba nem beszámítható.
Eseti Igazolások, Számlaegyenlegek Díja: jelenti az Ügyfél kérésére kiállított igazolásokhoz kapcsolódóan felszámításra kerülő díjat, ide nem értve a Hitelintézet által az Ügyfél részére díj-, költség-, és egyéb fizetési- kötelezettség mentesen kiállítandó dokumentumokat. (pl. törlesztési táblázat). Mértékére és megfizetésének időpontjára - eltérő megállapodás hiányában - az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetmény az irányadó
Éves Zárlati Díj: a Hitelintézet által az Ügyfél részére megnyitott hitelszámla után, a Hirdetményben meghatározott mértékű díjat, mely minden naptári év Hirdetményben megjelölt napján esedékes.
Folyósítási díj: jelenti a Hitelszerződésben vagy a Hirdetményben a folyósított Kölcsön százalékában vagy konkrét összegben meghatározott mértékű, a Hitelintézetnél a folyósítással közvetlenül összefüggésben felmerülő eljárási és adminisztráció költségek megtérítésére szolgáló díjat, melynek megfizetése az első folyósítással egyidejűleg esedékes. Mértéke nem lehet magasabb a folyósított összeg 1%-ánál, és nem haladhatja meg a 200 000 forintot.
Szerződéskötési díj: a Hitelszerződésben kerül megállapításra. Amennyiben a Felek másképp nem állapodnak meg, mértékére az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetmény az irányadó.
Szerződésmódosítási díj: az Adóssal megkötött Hitelszerződés illetve az ahhoz kapcsolódó esetleges biztosítéki szerződések aláírását követően végrehajtott, a jogviszony tartalmát, a szerződés(ek) bármely feltételét, és/vagy időtartamát érintő változtatás (ideértve a prolongálást, futamidő hosszabbítást, szerződés megújítást, fizetési átütemezést, fedezetcserét is) esetén a Hitelintézet szerződésmódosítási díjat számít fel, kivéve a Hitelintézet által végrehajtott egyoldalú szerződésmódosítási eseteket. Megfizetése a szerződésmódosítás aláírásakor esedékes. Mértékére - eltérő megállapodás hiányában - az adott hitel/kölcsönügyletre vonatkozó Hirdetmény az irányadó.
Rendkívüli Levelezési Díj: jelenti az Ügyfél kérésére, az Ügyfél részére a jogszabály vagy a Hitelszerződés rendelkezése alapján rendszeresen megküldött értesítéseket és tájékoztatásokat meghaladóan megküldött levelek ügyviteli költségeivel összefüggésben felmerülő költségek Hitelintézet által a Hirdetményben meghatározott időpontban és összegben felszámításra kerülő díját. A törlesztési táblázat megküldéséhez kapcsolódóan a Hitelintézet rendkívüli levelezési díjat nem számít fel.
Rendkívüli Ügyintézési Díj: jelenti a Hirdetményben meghatározott összegű, az Ügyfél által a kérésére, a jogszabály vagy a Hitelszerződés rendelkezése alapján történő normál ügyintézést meghaladó, de szerződésmódosítást nem igénylő, egyedi ügyintézéskor fizetendő díjat.
Kamat-, díj-, költség fizetések teljesítése: a Hitelszerződésben meghatározott kamat, költség és egyéb díjak megfizetése – eltérő megállapodás hiányában – az Adós Hitelszerződés megkötésekor adott felhatalmazása alapján oly módon történik, hogy azok esedékes összegével a Hitelintézet az Adós nála vezetett fizetési számláját az esedékesség napján megterheli. Amennyiben a hiteldíj esedékessége munkaszüneti napra esik, úgy az esedékesség napja az ezt követő első munkanap.
Előtörlesztési Díj: jelenti a Hitelszerződésben megállapított teljesítési határidő előtti részleges vagy teljes előtörlesztés esetén, a Hitelszerződésben és/vagy Hirdetményben meghatározott feltételek szerint és mértékben, a Hitelintézetnél az előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó, esetlegesen felmerült méltányos és objektíven indokolható költségek megtérítésére szolgáló, az Adós által a Hitelintézetnek megfizetendő díjat.
4. A KÖLCSÖNÖK HITELDÍJÁNAK MEGHATÁROZÁSA
4.1. A Hitelintézet a hiteldíj mértékének meghatározását a Hpt.-nek, az Fhtv.-nek és a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek a kölcsönök árazására vonatkozó rendelkezései alapján hajtja végre.
4.2. A Hitelintézet - a 4.3. és 4.4. pontban meghatározott kivétellel – a Fogyasztó számára nem nyújt olyan hitelt, amelynek Teljes Hiteldíj Mutatója meghaladja a jegybanki alapkamat 24 százalékponttal növelt mértékét.
4.3. A mindennapi élet felszerelési tárgyainak, tartós fogyasztási cikkeinek (ide nem értve a gépjárművet) megvásárlásához és szolgáltatások igénybevételéhez nyújtott hitelek (áruhitelek) esetében, amennyiben a hitel folyósítása közvetlenül az áruhitellel érintett termék értékesítőjének, illetve a szolgáltatás nyújtójának történik, a Teljes Hiteldíj Mutató nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértékét.
4.4. A kézizálog fedezete mellett nyújtott hitelek esetében a Teljes Hiteldíj Mutató nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 39 százalékponttal növelt mértékét.
4.5. A fentiekben definiált THM plafon meghatározása során nem kell figyelembe venni a jelzáloghitel fedezetéül szolgáló ingatlanra vonatkozó vagyonbiztosítás díját.
4.6. Referencia-kamatlábhoz kötött Hitelszerződés esetén a kamat mértékét a választott referencia-kamatláb futamidejének megfelelő időközönként kell a referencia-kamatláb periódus fordulónapját megelőző hónap utolsó munkanapja előtt 2 nappal érvényes referencia-kamatlábhoz igazítani.
4.7. A teljes hiteldíj mutató mértékére vonatkozó fenti rendelkezések alkalmazásánál az érintett naptári félévet megelőző hónap első napján érvényes jegybanki alapkamat irányadó az adott naptári félév teljes idejére.
5. EGYOLDALÚ SZERZŐDÉSMÓDOSÍTÁS
5.1. A Hitelintézet a Hitelszerződés bármely feltételét jogosult módosítani, ha a módosítás az Adós számára nem kedvezőtlen. Az Adós számára nem kedvezőtlen egyoldalú szerződésmódosítást a Hitelintézet az Üzletszabályzata vagy az Általános Szerződési Feltételek módosításával is végrehajthatja, ebben az esetben az Üzletszabályzat vagy az Általános Szerződési Feltételek vonatkozó rendelkezése válik a Hitelszerződés részévé. A Hitelintézet ezen, Ügyfél számára nem kedvezőtlen módosítást – amennyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik –, legkésőbb annak hatálybalépését megelőző banki munkanapon, Hirdetményben teszi közzé.
5.2. Az Adós számára hátrányosan kizárólag a Hitelszerződésben megállapított Ügyleti Kamat, Kamatfelár, költség és díj módosítható egyoldalúan, az Üzletszabályzatban, a jelen ÁSZF-ben és a Hitelszerződésben meghatározott feltételek szerint. Egyéb feltétel, ideértve az egyoldalú módosításra vonatkozó kikötést is, egyoldalúan, az Adós számára hátrányosan nem módosítható.
5.3. Ha a Hitelszerződés egyoldalú módosításának alapjául szolgáló feltételek a hitelkamat, a kamatfelár, a költség vagy a díj csökkentését teszik lehetővé, a Hitelintézet ezt - a szerződéses kötelezettsége részeként - a Hitelszerződésben foglalt szabályok betartásával az Adós javára mindenkor érvényesíti.
5.4. A referencia-kamatlábhoz kötött Ügyleti Kamat esetén a Hitelintézet az Adóst rendszeresen a honlapján és az ügyfelek számára nyitva álló helyiségében kifüggesztve tájékoztatja a Referencia-kamatláb változásáról.
5.5. Az új Kamatperiódusban alkalmazott kamat vagy kamatfelár mértékét a kamatperiódus lejártát megelőző 120. napi kamatváltoztatási, illetve kamatfelár-változtatási mutató figyelembevételével állapítja meg a Hitelintézet.
5.6. A Hitelintézet a Hitelszerződés futamideje alatt legfeljebb öt alkalommal az egyes Kamatperiódusok lejárta után
a) az Ügyleti Kamatot legfeljebb a Hitelszerződésben meghatározott, a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett kamatváltoztatási mutató,
b) a Kamatfelárat legfeljebb a Hitelszerződésben meghatározott, a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett kamatfelár-változtatási mutató alkalmazásával számított mértékig módosíthatja.
5.7. Ha a Hitelintézet a kamatmódosítás során a kamatváltoztatási, illetve a kamatfelár-változtatási mutató által lehetővé tett mértéknél kedvezőbb hitelkamatot, illetve kamatfelárat alkalmazott, a későbbi kamatperiódusokban a kamat, illetve a kamatfelár mértéke tekintetében adott kedvezményt - annak erejéig - a csökkentendő kamat, illetve kamatfelár mértékébe betudhatja.
5.8. A Szerződés kamatfeltételeinek módosítása esetén a Hitelintézet a Kamatperiódus lejártát megelőző legalább 90 nappal papíron, vagy más a Hitelszerződésben meghatározott Tartós Adathordozón tájékoztatja az Adóst
a) az új Kamatperiódusban alkalmazott kamat vagy Kamatfelár mértékéről,
b) a módosítást követően fizetendő törlesztőrészletek várható összegéről, és ha ennek kapcsán a törlesztőrészletek száma vagy a törlesztés gyakorisága változik, ennek tényéről.
5.9. Ha a Hitelszerződésében meghatározott Kamatperiódus lejárta után a kamat, illetve a Kamatfelár mértéke az újabb Kamatperiódusban az Adósra hátrányosan változik, az Adós a Hitelszerződés költség- és díjmentes felmondására jogosult. A felmondást az Adósnak a Kamatperiódus lejártát megelőző 60 nappal kell közölnie a Hitelintézettel, és annak érvényességéhez az is szükséges, hogy az Adós a fennálló tartozását legkésőbb a Kamatperiódus utolsó napján a Hitelintézet részére teljesítse.
5.10. A Hitelintézet a Hitelszerződésben megállapodott költségeket azok felmerülésekor, a díjakat pedig évente egy alkalommal április 1. napjával hatályos időponttal módosíthatja. A Hitelszerződésben megállapított díjakat a Hitelintézet legfeljebb a Központi Statisztikai Hivatal által közzétett előző évi éves fogyasztói árindex mértékével jogosult megemelni.
5.11. A kamaton kívüli díj vagy költség módosítás esetén a módosítást a Hitelintézet a hatálybalépést megelőző legalább 30 nappal papíron, vagy más a Hitelszerződésben meghatározott Tartós Adathordozón közli az Adóssal a módosítás tényét, a díj vagy költség új mértékét és az 5.8. b) pontja szerinti tájékoztatást
5.12. Ha a Szerződés eltérően nem rendelkezik a Hitelintézet az 5.2. pont szerinti egyoldalú módosításáról annak hatálybalépését megelőzően legalább 60 nappal értesíti az Adóst a Hitelszerződésben meghatározott módon.
5.13. A Hitelszerződés kamatfeltételeinek, díj vagy költség elemeinek módosításával kapcsolatos tájékoztatást a Hitelintézet egyidejűleg az Ügyfelek számára folyamatosan és könnyen hozzáférhető módon, elektronikusan is elérhetővé teszi honlapján.
6. A KÖLCSÖN TÖRLESZTÉSE, AZ ELŐTÖRLESZTÉS
6.1. Az első törlesztő részletet az Ügyfél a Szerződésben meghatározott időpontig köteles megfizetni. A további törlesztő részleteket az Ügyfél havonta az első törlesztő részlet napjának megfelelő naptári napig köteles megfizetni. Amennyiben az esedékesség napja nem banki munkanap, úgy a teljesítés határideje az adott napot követő banki munkanap.
6.2. Az Adós a Hitelintézethez intézett, erre irányuló írásbeli nyilatkozattal bármikor jogosult a kölcsön és járulékai teljes, vagy részleges előtörlesztésére.
6.3. Előtörlesztés esetén a Hitelintézet csökkenti a kölcsön teljes díját az előtörlesztett részlet vonatkozásában a Hitelszerződés eredeti lejárata szerint fennmaradó időtartamára vonatkozó Ügyleti Kamattal és az azon kívüli minden egyéb ellenszolgáltatással.
6.4. Amennyiben az előtörlesztés összege nem elegendő a teljes fennálló le nem járt tartozás kiegyenlítésére, az előtörlesztés összegéből először a befizetés napjáig felmerült költséget, díjat, majd a kamatot (Késedelmi és Ügyleti kamatot ebben a sorrendben) kell elszámolni, és csak az ezt követően fennmaradt összeget lehet tőke előtörlesztésre fordítani.
6.5. Az előtörlesztett összeg alapján az előtörlesztést követő hónaptól esedékes törlesztő részletek összege – ha a felek eltérően nem állapodnak meg – újraszámításra kerül.
6.6. Az előtörlesztés nem mentesíti az Adóst a Hitelszerződésben vállalt havi törlesztő részletek rendszeres megfizetése alól, kivéve, ha az Adós az előtörlesztéssel a teljes tartozását kiegyenlítette. A teljes tartozás kiegyenlítésekor a Hitelintézet - az időközbeni előtörlesztések figyelembevételével - elszámol az Adóssal.
6.7. Előtörlesztésnél a Hitelintézet Szerződésmódosítási Díjat a Hirdetmény szerint számít fel.
6.8. A Hitelintézet az Adós részleges vagy teljes előtörlesztése esetén az előtörlesztéshez közvetlenül kapcsolódó, esetlegesen felmerült, méltányos és objektíven indokolható költségeinek Adós általi megtérítésére az alábbi korlátozásokkal jogosult, ha az előtörlesztés olyan időszakra esik, amikor a kamat rögzített:
− az Adós által megtérítendő költségek mértéke nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg egy százalékát, ha az előtörlesztés időpontja és a kölcsön Hitelszerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartam az egy évet meghaladja;
− az Adós által megtérítendő költségek mértéke nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg fél százalékát, ha az előtörlesztés időpontja és a kölcsön Hitelszerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartam az egy évet nem haladja meg;
− az Adós által megtérítendő költségek nem haladhatják meg az előtörlesztés időpontja és a kölcsön Hitelszerződés szerinti lejáratának időpontja közötti időtartamra az Adós által fizetendő kamat összegét az előtörlesztés időpontjában érvényes feltételek figyelembevételével.
6.9. Nem számítható fel előtörlesztési díj abban az esetben, ha az előtörlesztés visszafizetési biztosítékként kötött biztosítási szerződés alapján történt, továbbá ha tizenkét hónap alatt egy alkalommal az Adós által teljesített előtörlesztés összege nem haladja meg a kétszázezer forintot.
7. TÁJÉKOZTATÁSI KÖTELEZETTSÉGEK
7.1. A Hitelintézet a Hitelszerződés fennállása alatt az Adós kérésére tájékoztatást ad a tartozásról törlesztési táblázat formájában a díj-, költség- és egyéb fizetésikötelezettség-mentesen.
7.2. A Hitelszerződés elektronikus okirati formában való megkötése esetén a fenti rendelkezések a következőképp módosulnak. A Hitelintézet a költség és díj módosulására vonatkozó tájékoztatást elektronikus úton is teljesítheti. A kamatváltozásra vonatkozó tájékoztatás a Hitelintézet papíron vagy más Tartós adathordozón teljesítheti azzal, hogy a közlési határidő nem vagy késedelmes teljesítése - a Fogyasztó Ügyfél számára hátrányos módosítás esetén - jogvesztő.
7.3. A Hitelintézet a módosítással kapcsolatos tájékoztatást elektronikus kereskedelmi szolgáltatás nyújtása esetén a Fogyasztó Ügyfelek számára folyamatosan és könnyen hozzáférhető módon, elektronikusan is elérhetővé teszi.
7.4. Az Adósnak a kölcsön és járulékai teljes visszafizetéséig haladéktalanul értesítenie kell a Hitelintézetet az adatainak, valamint a hitel/kölcsön visszafizetését érintő körülmények megváltozásáról, különösen, de nem kizárólagosan az alábbi tények és események bekövetkezéséről:
a) lakcím, értesítési cím változása
b) személyes adatok változása
c) munkahely változása, munkaviszony megszűnése
Az Adós jelen pontban írt tájékoztatási kötelezettségei elmulasztása súlyos szerződésszegésnek minősül, melynek alapján a Hitelintézet jogosult a Hitelszerződést azonnali hatállyal felmondani és az Adós szerződéses kötelezettségeit lejárttá tenni.
8. A SZERZŐDÉS MEGSZÜNTETÉSE, FELMONDÁS
8.1. A Hitelszerződés felmondását megelőzően a Hitelintézet az Adósnak, a Kezesnek és a személyes adósnak nem minősülő Zálogkötelezettnek küldött írásbeli fizetési felszólításban felhívja az Adós, a Kezes, illetve a Zálogkötelezett figyelmét a teljes fennálló és a lejárt tartozás összegére, a fizetendő kamat és késedelmi kamat mértékére, valamint a nemfizetés esetén teljesítendő további kamatteherre és a tartozás rendezésének elmaradása esetén a várható jogkövetkezményekre.
8.2. A Hitelszerződésben, illetve a jelen ÁSZF-ben meghatározott szerződésszegési események bekövetkezte/fennállta esetén a Hitelintézet jogosult - a rendeltetésszerű joggyakorlás elvének megfelelően, az adott körülmények által megengedett mértékben az Adós érdekeit lehetőség szerint figyelembe véve – a Hitelkeret- szerződést azonnali hatállyal felmondani és a fennálló hitel/kölcsön tartozást egy összegben lejárttá tenni.
8.3. A Hitelintézet azonnali hatállyal jogosult felmondani a Hitelszerződést, ha:
a) az Ügyfél alábbi 8.4. pontban meghatározott súlyos szerződésszegése esetén;
b) az Ügyfél felróható magatartása miatt a szerződéses jogviszony további fenntartása nem várható el a
Hitelintézettől;
c) a Hitelszerződés megkötését követően az Ügyfél vagyoni helyzetében, fizetőképességében, illetőleg a biztosítékok értékében olyan negatív változás következik be, amely a megtérülést veszélyezteti;
d) az Ügyfél a Szerződés megkötésekor, vagy a jogviszony fennállása során a Hitelintézettel valótlan adatokat közöl, avagy adatokat eltitkol, esetleg más módon megtéveszti a Hitelintézetet;
e) a Polgári törvénykönyv 6:387. §-ában meghatározott esetekben
f) az Adós más, a jelen ÁSZF-ben, illetve a Hitelszerződésben meghatározott súlyos szerződésszegést követ el.
8.4. Az Ügyfél súlyos szerződésszegésének minősül:
a) az Ügyfél Szerződésben foglalt együttműködési, illetve tájékoztatási kötelezettségének elmulasztása;
b) a Hitelszerződés megkötését követően az Ügyfél fedezetelvonásra irányuló magatartása, azaz (i) a Felek által megkötött Hitelszerződésben meghatározott fizetési számla-szerződéseknek az Ügyfél által történő felmondása; (ii) a Hitelintézet előzetes tájékoztatása nélkül más hitelintézetnél fizetési számla nyitása vagy fenntartása; (iii) a Hitelintézet előzetes hozzájárulása nélkül további hiteltartozás vállalása;
c) a Szerződésben meghatározott egyéb esetek.
8.5. A Hitelintézet jogosult a Hitelszerződést az Adós megfelelő biztosíték adására történő felszólítása nélkül felmondani, ha nyilvánvaló, hogy az Adós megfelelő biztosíték nyújtására nem képes.
8.6. A Hitelintézet a Hitelszerződés felmondását az Adósnak, a Kezesnek és a személyes adósnak nem minősülő Zálogkötelezettnek is megküldi.
8.7. Az Adóssal szemben fennálló lejárt követelés érvényesítésével kapcsolatban felmerülő valamennyi költséget az Adós köteles viselni. A Hitelintézet a követelés érvényesítésével felmerült és általa megfizetett költségeket jogosult a megfizetéssel egyidejűleg tőkésíteni, és ettől a naptól kezdődően, az így megállapított tőkeösszeg után Késedelmi Kamatot felszámítani.
A jelen Általános Szerződési Feltételeket az B3 Takarék Szövetkezet Igazgatósága 67/2016.09.16. számú határozatával jóváhagyta.
B3 TAKARÉK SZÖVETKEZET