Általános Szerződési Feltételek és adatkezelési szabályzat
Általános Szerződési Feltételek és adatkezelési szabályzat
Érvényes: 2016. január 25-től
Jelen Általános Szerződési Feltételek (a továbbiakban: ÁSZF) tartalmazzák a Telekom New Media Zrt. (Szolgáltató) által értékesített hirdetési megoldásaira vonatkozó szerződésekkel kapcsolatos jogviszonyokban a Szolgáltató és a Hirdető jogait és kötelezettségeit.
Hirdető kifejezetten nyilatkozik, hogy a szerződés részét képező ÁSZF-et megismerte, azt a jelen szerződés megkötése során Szolgáltatóval kifejezetten megtárgyalta, az elfogadja, így annak valamennyi rendelkezését magára nézve kötelezőnek ismeri el. Hirdető erre hivatkozással kifejezetten nyilatkozik arról, hogy lemond jelen ÁSZF megtámadásának jogáról.
I. Definíciók
a) Szolgáltató: aki a Hirdetés közzétételére alkalmas eszközzel (reklámfelülettel) rendelkezik, vagy szerződés alapján jogosult harmadik fél reklámfelületét értékesíteni (pl. Google adwords), ezek segítségével a Hirdetést megismerhetővé teszi, és a reklámfelületet értékesíti. Jelen ÁSZF vonatkozásában Szolgáltató a Telekom New Media Zrt.
b) Xxxxxxx: akinek érdekében a Hirdetés közzétételre kerül, illetve aki a saját érdekében a Hirdetést illetve annak közzétételét a Szolgáltatótól megrendeli (ideértve a Hirdető megbízásából eljáró szolgáltatót és ügynökséget is).
c) Hirdetés: olyan közlés, tájékoztatás, illetve megjelenítési mód, amely valamely birtokba vehető forgalomképes ingó dolog - ideértve a pénzt, az értékpapírt és a pénzügyi eszközt, valamint a dolog módjára hasznosítható természeti erőket - (a továbbiakban együtt: termék), szolgáltatás, ingatlan, vagyoni értékű jog (a továbbiakban mindezek együtt: áru) értékesítésének vagy más módon történő igénybevételének előmozdítására, vagy e céllal összefüggésben a Hirdető neve, megjelölése, tevékenysége népszerűsítésére vagy áru, árujelző ismertségének növelésére irányul. (szóösszetételek esetében használatos kifejezés a reklám)
d) Üzleti titok: minden olyan információ, adat, irat, amelyet a Szolgáltató a Hirdetővel közöl, különösen annak működésével, gazdálkodásával, az alkalmazott kedvezményekkel, tevékenységével, ügyfeleivel kapcsolatban;; ügyfelek listája és az ügyfelekre vonatkozó minden nem nyilvános adat, a Hirdető tevékenységére és gazdálkodásra vonatkozó adatok, amelyek a Szolgáltató tudomására jutnak jelen szerződés kapcsán.
e) Médium: Szolgáltató által üzemeltetett televíziós csatornák, mobil alkalmazások, mobil kiadványok (mobil készülékekre optimalizált weboldalak, applikációk), online termékek (weboldal), direkt marketing eszközök, illetve a Szolgáltatóval szerződésben álló harmadik fél által üzemeltetett mobil alkalmazások, mobil kiadványok (mobil készülékekre optimalizált weboldalak applikációk), online termékek (weboldal), direkt marketing eszközök, illetve a Szolgáltató vagy a Szolgáltatóval szerződésben álló harmadik fél által kiadott papíros kiadvány (különösen de nem kizárólagosan: Területi Telefonkönyvek, a Xxxxxxxxx.xx kiadvány).
f) Reklámstatisztika: az online felületek esetén az Adverticum adszervere által előállított, a hirdetések kreatívonkénti és megjelenési helyenkénti, megjelenés- (AV), egyedi látogató (UV) és kattintási (CT) számát napi elosztásban rögzítő statisztika, illetve a Google Adwords által közzétett statisztika. Egyes mobil és direkt marketing megjelenések esetén a mobil operátoroktól kapott illetve a direkt marketing kiküldő alkalmazásból kinyert kimutatások.
g) Speciális hirdetés: speciálisnak minősül minden olyan hirdetés, mely az árlistában szereplő normál, rögzített méretű hirdetésektől eltér, és/vagy eltakarja a tartalmat, megszakítja az oldal letöltődését, megakasztja az oldal rendeltetésszerű használatát, vagy megjelenése az oldal kódjába való beavatkozást igényel.
h) törvények: Ptk: a Polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény;; Grtv: a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény;; Fttv: a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló 2008. évi XLVII. Törvény;; Tpvt: a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. Törvény;; Ekertv: az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény;; Szrtv: szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény.
i) Szolgáltatási díj: a Hirdetés a Szolgáltató mindenkori Tarifatáblázatában szereplő árak alapján kalkulált teljes megrendelési összeg.
j) Teljesítés: a Hirdetés Szolgáltató általi szerződésszerű közzététele. Teljesítés lehet részteljesítés, amely olyan esetben fordul elő, amikor a Hirdetés közzététele több hónapot is érint, és az egyes hónapokban közzétett Hirdetések úgynevezett részteljesítései a megrendelésnek.
II. A megrendelés folyamata
1. A Szolgáltató médiájában található reklámfelületeken illetve a Szolgáltató által szerződés alapján értékesített harmadik fél által üzemeltetett reklámfelületen a Hirdetések a Szolgáltató és a Hirdető közötti egyedi megrendelések alapján kerülnek közzétételre. A Hirdető és a Szolgáltató közötti szerződést ezen egyedi megrendelés és jelen ÁSZF együttesen képezi. Az egyedi megrendelés aláírt verziójának Szolgáltatónak való megküldésével vagy átadásával a Hirdető jelen ÁSZF tartalmát megismertnek és elfogadottnak tekinti.
2. Az egyedi megrendelések létrejötte:
A Szolgáltató ajánlati felhívására (továbbiakban: „Médiaajánlat”) a Hirdető írásban (nyomtatott megrendelőn személyesen, levélben, faxon vagy e-mailen) megrendelési igényt juttat el a Szolgáltatóhoz. Hirdető megrendelési igényét a Szolgáltató írásban a Megrendelő aláírásával vagy e-mailen vagy faxon visszaigazolja, amennyiben az ajánlatban foglalt feltételek számára elfogadhatóak. Az igény visszaigazolásával jön létre Felek között a megrendelés.
A megrendelés létrejötte elengedhetetlen feltétele a Hirdetés közzétételének.
3. Hirdető köteles a cégnyilvántartásban szereplő adatokkal megegyezően megnevezni vállalkozását, székhelyét, valamint közölnie kell adószámát és bankszámlaszámát, kapcsolattartó személy nevét és elérhetőségét, a Hirdetés témáját, a hirdetendő terméket vagy szolgáltatást, a választott médiumokat, a választott felületeket, a megjelenés darabszámát, előzetesen egyeztetett időpontját és méretét, valamint az adott megrendeléshez a Szolgáltató által szükségesnek minősített további adatokat. Amennyiben a fenti adatokban változás áll be, Hirdető köteles azt haladéktalanul, de legfeljebb 8 napon belül megküldeni Szolgáltatónak. A Xxxxxxx által nyújtott információk hiányosságából eredő hibákért a Szolgáltató nem vállal felelősséget. Ügynökség esetén ügyfelének nevét, székhelyét, adószámát is meg kell neveznie. Amennyiben a Hirdető a fenti adatokat nem bocsátja rendelkezésre, úgy Szolgálattó nem köteles a megrendelés visszaigazolás elkészítésére és így a szerződés megkötésére.
4. Hirdető megrendelési igényét Szolgáltató írásban (levél, fax, e-mail, személyes egyeztetés esetén a Szolgáltató képviselőjének ellenjegyzése) Hirdetőnek vissza igazolja, mellyel létrejön Xxxxx között a megrendelés. Az így létrejött megrendelés részét képezi jelen ÁSZF.
5. Hirdető tudomással rendelkezik arról, hogy a Grtv értelmében az előzetes minőségvizsgálati vagy megfelelőség tanúsítási kötelezettség alá eső termékekre vonatkozó Hirdetés csak akkor tehető közzé, ha a Hirdető nyilatkozatot tesz arról, hogy a reklámozandó termék előzetes minőségvizsgálati vagy megfelelőség tanúsítási kötelezettség alá esik-e, a vizsgálatot elvégezték-e és az alapján a termék forgalomba hozható-e, vagy arról, hogy a termék nem esik ilyen kötelezettség alá. Hirdető kötelezi magát arra, hogy az erről szóló nyilatkozatot az megrendelési igénnyel egyidejűleg megteszi. Hirdető felel a nyilatkozat elmaradásából eredő valamennyi kárért. A Szolgáltató mindaddig nem köteles közzétenni a Hirdetést, amíg a Xxxxxxx nem tesz eleget nyilatkozattételi kötelezettségének. Amennyiben Xxxxxxx elmulasztja a fenti nyilatkozat megtételét, a Hirdetés Szolgáltatási díjával megegyező mértékű kötbér Szolgáltatónak való megfizetésére köteles 15 napon belül.
III. Reklámstatisztika
1. Online Hirdetés esetén Szolgáltató a hirdetés teljesítését követően kampánystatisztikát küld Hirdetőnek. Hirdető által előre jelzett igény esetén Hirdető a Hirdetés közzétételének megkezdésétől számított 2 munkanapon belül hozzáférést kaphat az Adverticum adszerveréhez, ahol láthatja a reklámstatisztikákat, így folyamatosan nyomon tudja követni a Hirdető és Szolgáltató közötti megrendelés teljesülését.
2. Az egyes kampányok teljesítése szempontjából az I/f pontban meghatározott (pl. Adverticum, Google Adwords, Telekom New Media és Magyar Telekom által által szolgáltatott SMS rendszer által mért) Reklámstatisztikában szereplő adatok az irányadóak A Hirdető a jelen ÁSZF aláírásával a Reklámstatisztikát a Szolgáltató részéről teljesítési igazolásként elfogadja. Hirdető kijelenti továbbá, amennyiben a Hirdető a részteljesítést vagy teljesítést
követő 2 munkanapon belül a statisztikában foglaltakkal szemben írásbeli kifogással nem él, a statisztika tartalmát hiteles és valós teljesítési igazolásként fogadja el.
IV. Hirdetési anyagok (kreatívok) leadása
1. Hirdető döntése szerint a Hirdetés kreatív elkészítését Szolgáltatótól megrendelheti, illetve választhatja kész kreatív küldését Szolgáltatónak.
2. Amennyiben Xxxxxxx a kreatív Szolgáltató általi elkészítését választja, ezt a megrendelőben jelezni köteles, illetve köteles megküldeni megrendelőben jelzett határidőre a kreatív elkészítéséhez szükséges információkat Szolgáltatónak. Az elkészült kreatívot Szolgáltató a megrendelőben jelzett e-mail címre elküldi, vagy a Hirdető számára erre dedikált internetes felületen elérhetővé teszi. Hirdető egy alkalommal, a kreatív első megküldését követő 2 munkanapon belül jogosult változtatási igényét jelezni Szolgáltatónak. Amennyiben Xxxxxxx 2 munkanapon belül nem jelzett változtatási igényt, Szolgáltató a kreatívot elfogadottnak tekinti. A kreatív második megküldését követően Szolgáltató Xxxxxxx további változtatási igényét csak további díj ellenében teljesíti. Hirdető az elfogadott (akár kifejezetten, akár visszajelzés hiányában) kreatívval kapcsolatos IV/6 pontban szereplő felelősséget vállalja.
3. Amennyiben Xxxxxxx kész kreatív megküldését választja, köteles azt a részletes anyagleadási és technikai specifikációknak (xxxx://xxxxxx.xxxxxxxxx.xx/xxxxxxxx/xxxxxx/xxxxxxxxxxxxx.xxx) megfelelően a megrendelőben jelzett határidőben megküldeni Szolgáltatónak.
Amennyiben az anyag átadása után a Hirdető a Hirdetés tartalmán vagy megjelenési módján változtatni kíván, úgy köteles ennek bejelentésekor új kreatívról is gondoskodni. A módosítási igény írásbeli bejelentésének és az új kreatív átadásának az anyagleadási határidőig meg kell történnie. Ennek külön költségeit Xxxxxxx köteles Szolgáltató felé megtéríteni.
4. Amennyiben a módosítást a Szolgáltató nem fogadja el, úgy a módosítási igény kézhezvételétől számított 2 munkanapon belül írásbeli visszajelzést küld.
5. Ha a módosítási igény bejelentése után az új kreatívot a Hirdető az anyagleadási határidőre nem küldi meg, Telekom New Media Zrt. az egyedi megrendelés szerinti ellenértékre jogosult, függetlenül attól, hogy a Hirdetés eredeti vagy módosított formájában, illetve egyáltalán nem jelenik meg. Ha a késedelem miatt a változtatás a Szolgáltató saját megítélése szerint nem hajtható végre, úgy a Szolgáltató az eredeti Hirdetést teszi közzé, vagy – a Hirdető kifejezett, írásbeli kérésére – a közzétételt mellőzi, de a Hirdető ez esetben is köteles a Xxxxxxxx teljes árát megfizetni.
6. A Xxxxxxxx szövegmennyisége, megfogalmazása, grafikai megoldása tekintetében a Hirdető kérésére Szolgáltató ingyenes szakmai véleményt adhat. A Szolgáltatónak nem kötelezettsége továbbá vizsgálni, hogy a Hirdetés úgy a kreatív Szolgáltató általi elkészítése esetén mint a Hirdető által kész kreatív küldése esetén vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek megfelel-e. Az ingyenes véleményadással kapcsolatban a Szolgáltató mindennemű felelősséget kizár, és fenntartja a jogot arra, hogy a véleményadás terjedelmét belátása szerint korlátozza.
7. Hirdető tudomásul veszi, hogy a Médiaajánlatban szereplő összegek csak a Hirdetés közzétételének árára vonatkoznak, így amennyiben a Hirdető a Hirdetés előállításával vagy annak esetleges átdolgozásával, kijavításával a Szolgáltatót bízza meg, ezt a Szolgáltató egyedi, külön díjazásért vállalja.
8. Hirdető kijelenti, hogy az általa közölt adatok és az átadott anyag tartalma a valóságnak megfelel, és nem sérti harmadik természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság jogait (így többek között szerzői jogokat, iparjogvédelmi oltalom alatt álló alkotásokhoz fűződő jogokat, megjelölésekhez fűződő jogokat, személyhez fűződő jogokat), nem ütközik a Grtv és az Fttv általános és speciális reklámtilalmaiba és reklámkorlátozásaiba, valamint az Önszabályozó reklámtestület iránymutatásaiba, állásfoglalásaiba. Hirdető tudomásul veszi, hogy az általa közölt adatok valóságáért, tartalmáért, tényállításaiért, vizuális és akusztikus megjelenítéséért, a Hirdetésben közölt információk helytállóságáért és harmadik személyek fent felsorolt jogainak a Xxxxxxxx által történő megsértéséért kizárólag a Hirdetőt terheli felelősség teljes körűen.
9. Hirdető kijelenti, hogy a tevékenysége illetve a Hirdetés és annak tartalma nem ütközik a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV törvény valamint a Grtv rendelkezéseibe. Hirdető tudomásul veszi, a fenti törvények megsértéséért kizárólag a Hirdetőt terheli felelősség teljes körűen. Amennyiben a Hirdetés a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény hatálya alá tartozó játékra vonatkozik, a Hirdető ezen ÁSZF elfogadásával (vagy külön nyilatkozatban) nyilatkozik arról, hogy a kötelezett az állami adóhatóság által szerencsejáték szervezésére jogosító engedéllyel rendelkezik, illetve a szükséges bejelentési kötelezettségeinek eleget tett. Az Ügynökség nyilatkozata valóságtartalmáért teljes körű felelősséggel tartozik.
10. Amennyiben harmadik személy vagy hatóság a Szolgáltatónál a Hirdető tevékenységével vagy a Hirdetés tartalmával kapcsolatban kártérítési igényérvényesítéssel lép fel vagy eljárást indít, úgy a Hirdető köteles a Szolgáltatót a kártérítés és az azzal összefüggésben felmerült költségek alól mentesíteni, az eljárásba belépni, és az esetleges kiszabott szankciók (pl. bírság) alól Szolgáltatót mentesíteni és tevékenységéért jótállni.
V. A Hirdetés visszautasítása
1. A Hirdető tudomásul veszi, hogy nem tehető közzé olyan Hirdetés, amely jogszabályba ütközik, vagy sérti harmadik személy jogait vagy a Magyar Reklámetikai Kódex normáit. Az ilyen jellegű, valamint a Szolgáltató egyoldalú megítélése szerint:
(a) a Szolgáltató arculatával, szellemiségével össze nem egyeztethető,
(b) a Szolgáltató reklámpiaci és/vagy üzleti érdekeit közvetlenül, vagy közvetett módon sértő (például a Szolgáltató médiumának fogyasztói körére épülő harmadik félnek értékesített reklámfelületeket tartalmazó kiadványok/weboldalak/televíziós csatornák/stb),
(c) technikai illetve terjedelmi okból nem teljesíthető, valamint
(d) a Szolgáltató saját felületeinek, közleményének megtévesztő látszatát keltő;;
(e) illetékes hatóság által – akár hivatalos, akár informális úton – kifogásolt;;
(f) jelen ÁSZF bármely pontját sértő Hirdetés nem tehető közzé.
(g) vagy harmadik személy jogát vagy jogos érdekét egyértelműen sértő.
A Szolgáltató a Hirdetés kiküldését a fenti indokok valamelyike alapján megtagadhatja, e döntését indokolni nem köteles. A Szolgáltató a Hirdetés tartalma, annak megfelelősége tekintetében az esetben sem terheli felelősség, ha az e pontban meghatározott elutasítás jogával nem élt.
2. A Szolgáltató a Hirdetés közzétételének feltételéül szabhatja, hogy a Hirdető a Grtv. alapján szerezze be az eljáró hatóság, illetve a bíróság jogerős határozatát arról, hogy a közzétételre szánt Hirdetés – annak közzététele esetén – nem ütközne a gazdasági reklámtevékenységre vonatkozó rendelkezésekbe. Ebben az esetben a jogerős határozat átadásáig a Szolgáltató még abban az esetben sem köteles közzétenni a Hirdetést, ha az egyedi megrendelés már létrejött. A Hirdető ezzel kapcsolatban semminemű kárigényt nem érvényesíthet a Szolgáltatóval szemben.
3. Amennyiben a Xxxxxxx vitatja a Szolgáltató azon álláspontját, amely szerint a Hirdetés szövege a Magyar Reklámetikai Kódex, a gazdasági hirdetések és az üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekű közlemények magyar nyelvű közzétételéről szóló 2001. évi XCVI. törvény, illetve más jogszabály, valamint más illetékes hatóság rendelkezéseibe ütközik, és Xxxxxxx a Hirdetés megjelentetéséhez ragaszkodik, a Szolgáltató kikérheti az Önszabályozó Reklámtestület állásfoglalását. Amennyiben a Hirdetés szövegének vitás része a vállalkozás neve, megjelölése, illetve árujelző (ideértve a védjegyet és földrajzi árujelzőt), úgy Szolgáltató bármikor követelheti az erre vonatkozó okirat (pl. védjegyokirat) bemutatását.
4. A Speciális hirdetések közzétételét a Szolgáltató csak a végleges kreatív tesztelése után vállalja. Tehát érvényes megrendelés ellenére is fenntartja a jogot a megjelentetés visszautasítására, vagy változások kérésére.
5. Amennyiben a Hirdetés megjelenítését Szolgáltató azért tagadja meg, mert azzal szemben az illetékes hatóság – akár hivatalos, akár informális úton – kifogást emelt, a Hirdető köteles a Hirdetést a Szolgáltató kérésének megfelelően, az erre irányuló kérés kézhezvételétől számított 5 napon belül saját költségén átdolgozni. Az ebből adódó esetleges késedelmes teljesítés Szolgáltatónak nem róható fel.
6. Amennyiben az azonnali hatályú felmondásra a IV/8. pont megsértése, illetve a Hirdetés jogszabályba, vagy a Magyar Reklámetikai Kódex rendelkezéseibe ütközése miatt kerül sor, és az azonnali hatályú felmondásra okot adó körülményre az egyedi megrendelés megkötését követően derül fény, úgy a Hirdető köteles a Szolgáltatnak a Hirdetés teljes szolgáltatási díjnak megfelelő összegű kötbért fizetni.
7. Szolgáltató jogosult a Hirdetést visszautasítani, abban az esetben is, ha Hirdetőnek bármely okból fizetési hátraléka van Szolgáltató felé.
8. A jelen fejezetben meghatározott esetekben Szolgáltatót semmiféle kártérítési kötelezettség nem terheli.
9. A Hirdető tudomásul veszi, hogy az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a továbbiakban: Eker. törvény) rendelkezéseinek megfelelően az a jogosult, akinek a szerzői jogi törvény által védett szerzői művén, előadásán, hangfelvételén, műsorán, audiovizuális művén, adatbázisán fennálló jogát, továbbá a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló törvényben meghatározott, a védjegyoltalomból eredő kizárólagos jogát a Szolgáltató által, jelen szerződés alapján hozzáférhetővé tett információ - ide nem értve a hozzáférhetővé tett információ szabványosított címét - sérti (a továbbiakban: jogosult), teljes bizonyító erejű magánokiratba vagy közokiratba foglalt értesítésével felhívhatja a Szolgáltatót a jogát sértő tartalmú információ eltávolítására. Ez esetben a Szolgáltató az Eker. törvényben meghatározottak szerint jár el.
10. Amennyiben valamely harmadik személy nyilvánvalóan nem alaptalan indokkal, jogsértésre hivatkozással kéri valamely hirdetés közzétételének felfüggesztését vagy megszüntetését, a Szolgáltató köteles erről haladéktalanul értesíteni a Hirdetőt,, a kivizsgálás időtartamára pedig jogosult a kampányt felfüggeszteni. A Hirdető ez esetben a közlést követő 24 órán belül köteles írásban nyilatkozni a kért felfüggesztésről vagy megszüntetésről. Ha a Xxxxxxx továbbra is kéri a hirdetés közzétételét, úgy köteles nyilatkozni a bejelentésben foglaltakról és vállalni a teljes anyagi és egyéb felelősséget. A Szolgáltató indokolt esetben a Hirdetőt határidő biztosítása mellett megfelelő anyagi biztosíték adására kötelezheti, melynek teljesítéséig a felfüggesztést fenntarthatja, elmaradása esetén a közzétételt megtagadhatja. A Szolgáltató ettől függetlenül is dönthet úgy, hogy a hirdetés közzétételét a Xxxxxxx nyilatkozata vagy az általa adott biztosíték ellenére nem vállalja.
VI. A Hirdetés közzététele
1. A Xxxxxxx tudomásul veszi, hogy Hirdetéseiben nem használhatja fel a Szolgáltató által képviselt médium emblémáját, betűtípusát, tördelését és a Hirdetés nem keltheti az olvasóban azt a látszatot, mintha az adott médium szerkesztősége által készített anyag lenne.
2. A Hirdetőnek a Hirdetés szövegét a Magyar Tudományos Akadémia által közzétett helyesírási szabályoknak, a gazdasági hirdetések és az üzletfeliratok, továbbá egyes közérdekű közlemények magyar nyelvű közzétételéről szóló törvény, a Grtv, az Fttv, a Tpvt. rendelkezéseinek megfelelően kell elkészítenie. (Kivételt képezhetnek a szójátékok, a szójáték-jellegnek azonban egyértelműen ki kell tűnnie.) Szolgáltató a Xxxxxxxx szövegében a magyar helyesírás szabályainak megfelelő javításokat a Hirdetővel való egyeztetés nélkül is elvégezheti. Amennyiben Szolgáltató megítélése szerint a Hirdetés szövegében - értelmezési probléma miatt vagy egyéb okból - érdemi változtatásra is szükség van, ezt a Hirdetővel egyeztetve kell elvégezni.
3. A Szolgáltató a Xxxxxxxx online kreatívjait megjelenés előtt tesztelheti. A tesztelés során felmerülő technológiai és tartami hibák megjelenés előtti korrigálása a Hirdető felelőssége. A speciális hirdetések tesztelésénél az alábbi legfőbb kritériumok az irányadóak: - cookie (egy felhasználó egy nap egyszer találkozzon a hirdetéssel) - bezárhatóság (bezár gomb) – kikapcsolt hang (Be/kikapcsoló gomb) - céloldal (a kreatívnak alapesetben kattinthatónak, és létező céloldalra vezetőnek kell lennie) - max. 8 másodpercig zavarhatja az oldal funkcióit - a logót nem takarhatja - méret (max. 50 kbyte).
4. Ha a megfelelő időben leadott Xxxxxxxx a Hirdetőn kívülálló okból nem jelenik meg, a Xxxxxxx jogosult a Hirdetést a Szolgáltató útján egyeztetett más reklámfelületen, de a kampányidőszakon belül megjelentetni vagy – választása szerint – a szerződést írásban felmondani.
5. Speciális hirdetés elhelyezést a Szolgáltató felár ellenében vállalja. Amennyiben az egyeztetés ellenére a Hirdetés nem a kért speciális helyen jelenik meg, úgy Szolgáltatóval szemben kárigény nem érvényesíthető, azonban a megállapodásban megjelölt speciális helyért számított felárat Szolgáltató nem érvényesíti. A speciális elhelyezési lehetőségekről Szolgáltató tájékoztatja Xxxxxxxx.
6. A Xxxxxxx tudomásul veszi, hogy a Hirdetés elhelyezését a Szolgáltató határozza meg. A megjelenés eloszlása egyes Médiumok felületei esetén automatikus, tehát a rendelkezésre álló szabad felületeken az Adszerver rendszere véletlenszerűen osztja el a megjelenéseket. Nyomtatott kiadványok esetén a hirdetés pozíciója illetve a hirdetés helye a mindenkori tördelési és oldalszerkesztési lehetőségektől függ. A Hirdető tudomásul veszi továbbá, hogy a Hirdetés vizuális- és szövegkörnyezetével kapcsolatban semmiféle igényt nem támaszthat. Szolgáltató jogosult a hirdetés szövegterjedelmét az érthetőség és a reklámérték megőrzése mellett a megjelentethetőség érdekében közhasznú rövidítésekkel mérsékelni.
7. A Hirdető tudomásul veszi, hogy Szolgáltató hatáskörébe tartozik az egyes Médiumok tartalmának meghatározása, szerkesztése. Hirdető továbbá tudomásul veszi, hogy Xxxxxxxx megrendelése esetén az egyes Médiumokban történő egyéb jogviszonyon alapuló megjelenési lehetősége megszűnik.
8. A Hirdető tudomásul veszi, hogy meghatározatlan helyre szóló megrendelés esetén az adott weboldalon konkurens Hirdetés mellé is kerülhetnek és ezért a Szolgáltatóval szemben kártérítés iránti igény nem érvényesíthető. Hirdető továbbá tudomásul veszi, hogy amennyiben a print Telefonkönyvi hirdetés hirdetés tartalmazza a távközlési előfizető alapadatait, úgy az előfizetői alapadat nem jelenik meg a nyomtatott kiadványban. Az alapadatok apró betűs megjelentetése nem része a hirdetés közzétételére vonatkozó jelen szerződésnek. Az alapadatok hiány vagy hibája nem érinti a Hirdető fizetési kötelezettségét.
9. Hirdető megrendelésében felár ellenében kérhet ún. konkurenciakizárást. Konkurenciakizárásnak nevezzük, amennyiben adott oldalon, adott oldalletöltés esetén Hirdető kéri, hogy Xxxxxxxxx mellett ne jelenjen meg általa megnevezett versenytársának hirdetése. Szolgáltató fenntartja a jogot a konkurenciakizárási igény elutasítására.
10. Ugyanazon Hirdető különböző termékeinek egyazon oldalon való elhelyezése nem kizárható vagy kifogásolható.
11. Hirdető elfogadja, hogy átkattintás (CT) alapon rendelt kampányoknál amennyiben a Hirdetés kreatívja a kampányidőszak első negyedében nem éri el a 0,08% átkattintási arányt (CTR%), úgy Szolgáltató jogosult új kreatívot kérni vagy a Hirdetés elszámolási módját megjelenés (AV) alapúra megváltoztatni. Amennyiben az átkattintási arány az elvárt 0,08%-nál gyengébb, úgy Szolgáltató értesíti a Hirdetőt, aki leállítathatja a kampányt vagy küldhet új kreatívot vagy elfogadja az elszámolási módozat változtatását – amennyiben Hirdető több mint 2 munkanapig nem nyilatkozik a kampány leállításáról vagy kreatívcseréről, úgy Hirdető elfogadja az elszámolási mód megváltoztatását.
12. Hirdető tudomásul veszi, hogy a kampányban megrendelt hirdetési felületek egy részét vagy egészét Szolgáltató külső partnerein keresztül biztosítja. Szolgáltató garantálja, hogy a megrendelésben foglalt külső felületek értékesítését jogszerűen, az érintett alvállalkozói partnerekkel kötött keretszerződések alapján végzi.
13. Hirdető elfogadja, hogy átkattintás alapú hirdetési megoldás választásánál a kampány célja a hirdetésre történő átkattintás generálása. Hirdető – amennyiben a kreatívot maga készíti -- vállalja, hogy úgy készíti el a kreatívot, hogy a Hirdetés teljes felületén, minden pillanatban kattintható legyen. A Hirdető vállalja, hogy az általa elkészített kreatív a Hirdető konkrét áruját vagy szolgáltatását népszerűsíti, és a Hirdetés fő üzenete nem célozhatja csupán a Hirdető ismertségének növelését, illetve nem kommunikálhat márkaértékeket. Szolgáltató jogában áll a Hirdetés megjelentetése előtt azt ellenőrizni, és amennyiben a jelen pontban részletezett kritériumoknak álláspontja szerint nem felel meg, úgy jogosult visszautasítani a Hirdetést.
14. Szolgáltató jogában áll bizonyos megjelenési típusok átkattintás alapú vásárlásának megtagadása. Ilyenek lehetnek például, de nem kizárólagosan a videóbannereket, interaktív bannerek, stb.
15. PR jellegű tartalmat (cikket, riportot, videót) a Grtv, az Fttv, az Smtv, az Mttv., a Tpvt és a Magyar Reklámetikai Kódex alapján úgy kell közzétenni, hogy annak reklám jellege egyértelműen kiderüljön. Szolgáltató a reklámjelleg egyértelművé tétele céljából a PR tartalmat ’PR-cikk’, ’PR-videó’, ’PR-riport’, ‘HIRDETÉS’, ’AJÁNLAT’ vagy ’(x)’ felirattal, vagy ezekkel egyenértékű módon jelöli meg. A megjelenítendő PR cikket, anyagot a Hirdető bocsátja a Szolgáltató rendelkezésére, azért teljes körűen felel. A PR tartalom nem álcázhatja annak valódi természetét. A PR tartalomban foglalt információ szabatos, kiegyensúlyozott, valós, tárgyilagos és elegendően teljes kell, hogy legyen ahhoz, hogy a fogyasztó meg tudja alkotni saját véleményét a hirdetett áruról. Az információ nem lehet félrevezető azáltal, hogy elferdít, túlzottan kihangsúlyoz vagy elhallgat tényeket.
16. Szponzorálás esetén a szponzor nevét, illetve az általa megnevezni kért megjelölést úgy kell nyilvánosságra hozni, hogy a szponzorálás tényéről a Szolgáltató minden fogyasztója tudomást szerezzen.
17.Termékelhelyezés: Szolgáltató az audiovizuális tartalomban termékelhelyezést a mindenkor hatályos jogszabályok szerinte teszi közzé. A termék megjelenítése nem hívhat fel közvetlenül az árú megvásárlására vagy szolgáltatás igénybevételére illetve nem kaphat az audiovizuális tartalom tartalmából egyébként nem következő indokolatlan hangsúlyt lehet túlsúlyban a tartalomban, nem torzíthatja a tartalom eredeti mondanivalóját. A termékmegjelenítés tényét fel kell tűntetni.
18. Politikai hirdetés esetén a Szolgáltató “Fizetett politikai hirdetés” felirattal jelöli meg a Hirdetést.
19. Több Hirdetőnek ugyanazon hirdetésen belül történő megjelenése esetén Szolgáltató jogosult felárat felszámolni.
20. Hirdető tudomásul veszi, hogy amennyiben Szolgáltató a Hirdető Xxxxxxxxxx úgy ítéli meg, hogy az károsíthatja a kiskorúak szellemi, lelki, erkölcsi vagy fizikai fejlődését különösen azáltal, hogy pornográfiát vagy szélsőséges, illetve indokolatlan erőszakot tartalmaz, Szolgáltató jogosult azt a felnőtt tartalom jelzésével (pl. 18-as karika) megjeleníteni. Amennyiben emellett a hatályos jogszabályok kötelezővé teszik egy adott Hirdetés esetében a felnőtt tartalom jelölését, Hirdető köteles, illetve a Szolgáltató jogosult azt a Hirdetésen megjeleníteni.
VII. Hirdetési díjak
1. A Szolgáltató valamennyi Médiumára, illetve a szerződés alapján értékesített reklámfelületekre önálló hirdetési árlistát – tarifatáblázatot – alkalmaz, amely tartalmazza a hirdetési árakat, a technikai adatokat, valamint a reklámfelületek méreteit és ezek árait.
2. A Szolgáltató fenntartja magának a jogot, hogy az árait év közben megváltoztassa. A hirdetési árak megváltoztatása esetén a Szolgáltató az új árakat a változás hatályba lépését megelőzően legalább 15 nappal köteles saját holnapján közzétenni. A változások közzététele előtt kötött egyedi megrendelések esetén – a megjelenés idejétől függetlenül – Szolgáltató a régi árakat alkalmazza.
3. Nyomtatott megjelenés után Szolgáltató az előkészítési és szerkesztési díjat a nyomtatott megjelenés díjába beszámítja, és a különbözetről újabb számlát bocsát ki Hirdető felé.
VIII. Lemondás és módosítás
1. Online hirdetés esetén a már megrendelt Hirdetést Hirdető nem jogosult lemondani.
2. Hirdető a nyomtatott kiadványokra vonatkozó megrendelését a kiadványok megjhelenését megelőzően csak írásban vonhatja vissza. Ebben az esetben Szolgáltató a megrendelést követő előkészítő, szerkesztőii munkák díjára továbbra is jogosult, az a Hirdetőnek vissza nem jár. A visszavonás időpontjától függően Xxxxxxx az alábbi bánatpénzt köteles fizetni Szolgáltatónak:
- megrendelés Szolgáltatóhoz történő beérkezését követő 14. napon belül: 0%
- megrendelés Szolgáltatóhoz történő beérkezését követő 14. napon túl, de nyomdába adás előtt 30 nappal: 50%
- nyomdába adás előtti 30 napban és ezt követően 100%.
3. Amennyiben Xxxxxxxxxx bármilyen okból fizetési hátraléka van Szolgáltató felé, Szolgáltató a Megrendelés teljesítésétől bármikor, következmény nélkül elállhat.
IX. Fizetési feltételek, számlázás
1. Felek kijelentik, hogy a megrendelést egyúttal díjbekérő levélnek tekintik, de Szolgáltató a Hirdetés díjáról külön díjbekérő levelet is küldhet. Hirdető vállalja, hogy az díjbekérőben szereplő díjat a díjbekérőben szereplő határidőn belül amennyiben a díjbekérő ilyen határidőt nem tartalmaz abban az esetben 5 munkanapon belül befizeti. Szolgáltató a Xxxxxxxx ellenértékének beérkezéséig nem köteles a Hirdetés közzététele iránt intézkedni.
Szolgáltató jogosult túlteljesíteni vagy alulteljesíteni a megrendelést 5%-ig;; ez esetben a számlázott mennyiség megegyezik a megrendelt mennyiséggel, és Hirdető tudomásul veszi a reklámstatisztika és számlázott mennyiség közötti eltérést.
Amennyiben a reklámstatisztika adatai megfelelnek a megrendelésben rögzített feltételeknek vagy nem lépik túl 5%- nál nagyobb mértékben a megrendelt mennyiséget, úgy Szolgáltató nem fogad el kifogást.
Online éves termék rendelése esetén Szolgáltató kötelezettségét a megjelentetés megkezdésével teljesíti. Print éves kiadás tekintetében a teljesítés a megrendelést követő szerkesztési, előkészítési munkákkal illetve Telefonkönyv esetében az „Elsődleges kiadvány” (azon területi illetékesség, ahol Hirdető Megrendelőben jelzett szolgáltatási területe vagy ennek hiányában székhelye található) megjelenésével teljesíti. A megrendelést követően Szolgáltató az előkészítési munkák ellenértékét a print megjelenés előtt Hirdető felé kiszámlázni jogosult.
2. Amennyiben olyan Speciális hirdetés közzétételéről szól a megrendelés, amelyeket nincs lehetőség a reklámstatisztikákban pontosan nyomon követni, úgy Szolgáltató úgynevezett teljesítési igazolást állít ki a Hirdető felé, melyet faxon vagy/és e-mailen megküld vagy internetes felületen Hirdető számára elérhetővé tesz.. Hirdető ebben az esetben is vállalja, hogy a megrendelésben szereplő díjat előzetesen megfizeti. A Hirdető a teljesítési igazolás fenti megküldését követő kettő munkanapon belül jelezheti kifogását a teljesítéssel kapcsolatban. Amennyiben Xxxxxxx nem él kifogással, a teljesítés elfogadottnak tekintendő, a teljesítéssel kapcsolatban Szolgáltató nem fogad el további kifogást.
3. Ha a számlázás devizaneme Hirdető kérésére eltér a megrendelés devizanemétől, akkor a Hirdető részére a számlák a Szolgáltatónak a megrendelés alapjául szolgáló tarifatáblázatában szereplő ár teljesítési időpont napján érvényes MNB középárfolyamon számolt devizaértéke szerint kerülnek kiállításra a Médiaajánlat szerint. Kivételt képez ez alól a 2007. évi CXXVII. törvény 58. § (1) bekezdése szerinti határozott idejű elszámolás szabálya alá tartozó ügylet, amely során a számla kiállítás napján érvényes MNB középárfolyam alkalmazandó. A számla ellenértékét a számla szerinti pénznemben kell rendezni.
4. A számla kiállítására a mindenkori Áfa törvények az irányadóak, különösen, de nem kizárólagosan az Áfa törvény 58.§-a.
5. A számla kiegyenlítésével kapcsolatos bankköltségek, továbbá az esetleges behajtási és perköltségek a Hirdetőt terhelik. Külföldi megrendelés esetén a külföldi és a belföldi bankköltség is a Hirdetőt terheli.
6. A fizetés teljesítésének időpontja a számla vagy díjbekérő ellenértékének jóváírása a számlán vagy díjbekérőn megadott bankszámlaszámra. Bármely számlával kapcsolatos kifogás csak a vitatott tételt érinti, a többi tétel, valamint a számla esedékességén nem változtat.
7. Kizárólag számlával kapcsolatos kérdéseket, kifogásokat, annak kézhezvételétől számított 8 naptári napon belül írásban kell közölni. E határidőn túl reklamációnak helye nincs.
8. Amennyiben a Hirdetőnek a Szolgáltatóval, vagy a Szolgáltatóval szerződött bármely közvetítővel, ügynökséggel szemben ki nem egyenlített tartozása van, illetve ha a Hirdető ellen csőd-, felszámolási, vagy végelszámolási eljárás indul, a Szolgáltató jogosult annak megfizetéséig az újabb megrendelés elfogadását megtagadni, illetve folyamatos megrendelés esetén a Hirdető további Hirdetéseinek átvételét felfüggeszteni, a közzétételt leállítani, visszautasítani, illetve a már létrejött szerződéseket azonnali hatállyal felmondani, vagy előrefizetést kikötni.
X. Felelősségi szabályok
1. Hirdető felel minden olyan hibáért és kárért, amely az általa biztosított Hirdetések (ábrák, grafikák, emblémák stb.) rossz minőségéből vagy hiányosságából fakad.
2. Hirdető a jelen ÁSZF elfogadásával kifejezetten átvállalja szerzői, reklám- és médiajogi, versenyjogi továbbá a polgári jogi szabályok be nem tartása miatt, az átadott hirdetési anyagokkal kapcsolatban a Szolgáltatóra kiszabott bírságok és kártérítési, illetve polgári jogi igények megtérítését.
Hirdető emellett vállalja, hogy a Szolgáltató által szerződés alapján értékesített Hirdetések esetén a szerződéses partner által támasztott követelményeknek megfelel (xxxxx://xxxxxxx.xxxxxx.xxx/xxxxxxxxxxxxx/xxxxxx/00000?xxxxx). Amennyiben valamely szerződéses partner Szolgáltató felé Hirdető tevékenysége miatt kártérítési igényérvényesítéssel lép fel vagy eljárást indít, úgy Hirdető köteles a Szolgáltatót a kártérítés és az azzal összefüggésben felmerült költségek alól mentesíteni, az eljárásba belépni, és az esetleges kiszabott szankciók alól Szolgáltatót mentesíteni és tevékenységéért jótállni.
3. Hirdető kijelenti, hogy az általa közölt adatok és az átadott anyag tartalma a valóságnak megfelel, és nem sérti harmadik természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság jogait (így többek között szerzői jogokat, iparjogvédelmi oltalom alatt álló alkotásokhoz fűződő jogokat, megjelölésekhez fűződő jogokat, személyhez fűződő jogokat), nem ütközik a Ptk., Grtv és az Fttv általános és speciális reklámtilalmaiba és reklámkorlátozásaiba, egyéb alkalmazandó jogszabályokba,, továbbá az Önszabályozó reklámtestület iránymutatásaiba, állásfoglalásaiba. Hirdető tudomásul veszi, hogy az általa közölt adatok valóságáért, tartalmáért, tényállításaiért, vizuális és akusztikus megjelenítéséért, a Hirdetésben közölt információk helytállóságáért és harmadik személyek fent felsorolt jogainak a Xxxxxxxx által történő megsértéséért kizárólag a Hirdetőt terheli felelősség teljes körűen.
Hirdető kijelenti, hogy a tevékenysége illetve a hirdetés és annak tartalma nem ütközik a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV törvény valamint a Grtv rendelkezéseibe. Hirdető tudomásul veszi, a fenti törvények megsértéséért kizárólag a Hirdetőt terheli felelősség teljes körűen.
Amennyiben harmadik személy vagy hatóság a Szolgáltatónál a Hirdető tevékenységével vagy a Hirdetés tartalmával kapcsolatban kártérítési igényérvényesítéssel lép fel vagy eljárást indít, úgy a Hirdető köteles a Szolgáltatót a kártérítés és az azzal összefüggésben felmerült költségek alól mentesíteni, az eljárásba belépni, és az esetleges kiszabott szankciók (pl. bírság) alól Szolgáltatót mentesíteni és tevékenységéért jótállni.
4. A Hirdető szavatol azért, hogy a Hirdetésben szereplő minőségvizsgálati vagy megfelelőség tanúsítási kötelezettség alá eső termék előzetes vizsgálatát elvégezték és az alapján a termék forgalomba hozható, illetve azért hogy a termék nem esik ilyen kötelezettség alá.
5. Vis major miatt elmaradt vagy hibásan teljesített Hirdetés közzétételért a Szolgáltató semmiféle kárigényt nem fogad el. Vis maiornak minősül minden olyan elháríthatatlan, a Szolgáltató érdekkörén kívül álló esemény, melyet a Szolgáltató sem közvetlenül, sem közvetve nem képes befolyásolni, különösen, de nem kizárólagosan nyomdai hiba.
6. A Szolgáltató a Xxxxxxxx leadását követő változtatásból eredő hibáért csak akkor felelős, ha a Hirdetővel előzetesen nem közölte írásban, hogy a kért változtatás nem teljesíthető. A Szolgáltató az anyagleadási határidőt követően leadott és esetlegesen teljesített módosításokkal kapcsolatos felelősségét kizárja.
7. A megjelent Xxxxxxxxxxx a Hirdető a Szolgáltatóval egyetemlegesen felel a Grtv-ben és az Fttv-ben meghatározott kivételekkel. Az Ekertv. rendelkezéseinek figyelembevételével a Hirdető, mint elektronikus hirdető és a Szolgáltató, mint az elektronikus hirdetés közzétevője is felel az elektronikus hirdetésekre vonatkozó jogszabályi kötelezettségek betartásáért.
8. A Xxxxxxx ezennel visszavonhatatlanul átvállalja a Szolgáltatótól, mint a Hirdetés/elektronikus hirdetés közzétevőjétől a Grtv és Fttv szerint a reklámszolgáltatóval és a Hirdetés közzétevőjével egyetemlegesen fennálló felelősségéből és az Ekertv szerint az elektronikus hirdetési szolgáltatóval és az elektronikus hirdetés közzétevőjével együtt fennálló felelősségéből származó mindazon bírságot, kártérítés és költséget, amit a hivatkozott törvények és jelen XXxX Xxxxxxx általi megszegése folytán az illetékes hatóságok vagy harmadik személyek a Szolgáltatóval szemben érvényesítenek.
9. Ezen felelősség- és tartozásátvállalás alapján a Hirdető köteles a Szolgáltató helyett a hatósággal, illetőleg a jogosulttal szemben közvetlenül helytállni, a hatóságnak, illetve a jogosultnak az esedékességkor megfizetni az előzőekben említett bírságot, kártérítést és költséget, vagy ha azt már a Szolgáltató megtérítette, Hirdetőnek a Szolgáltatóval szemben van azonnali megtérítési kötelezettsége.
10. Közös hirdetés esetén a megrendelést leadó Xxxxxxx a további hirdetésért is a rá vonatkozó felelősségi szabályok szerint áll helyt és szavatolja, hogy jogosult a Hirdetést a további hirdető nevében és képviseletében megrendelni.
11. A Hirdető kizárólagosan felel az általa közölt adatok, és minőségtanúsítás nyilatkozat valódiságáért, továbbá a megtévesztő és az összehasonlító reklám tilalmára vonatkozó rendelkezések megsértése esetén, a Grtv-ben meghatározott kivételekkel.
12. A Hirdető az eljáró hatóság illetve Szolgáltató felhívására a Hirdetés részét képező tényállítás valóságát igazolni köteles. Amennyiben a Xxxxxxx nem tesz eleget ezen kötelezettségének, úgy kell tekinteni, hogy a tényállítás nem felelt meg a valóságnak. Hirdető az ezen jogszabályi kötelezettségének elmulasztása következtében a Szolgáltatónál, mint a Hirdetés közzétevőjénél felmerülő valamennyi kár és bírság megtérítésére köteles.
13. Szolgáltató szerződésszegése esetén bármilyen tényleges, közvetlen kár esetén a kártérítés felső határa az egyedi megrendelésben meghatározott összeg. Szolgáltató nem felelős a különleges, véletlenszerű, közvetett, vagy gazdasági következményes károkért, elmaradt haszonért, üzletért, jövedelemért, jó hírnévért vagy várt megtakarításért. 14. A Szolgáltató kártérítési felelőssége kizárólag a tényleges közvetlen károkra korlátozódik, és a Szolgáltató kifejezetten kizárja a felelősségét bármiféle közvetett vagy következményi, illetve biztatási jellegű kárért, ideértve többek között az elmaradt hasznot, a költségeket illetve a nem vagyoni kárt is.
15. A Hirdető mindennemű reklamációt a Hirdetés megjelenését követő 14 (tizennégy) naptári napon belül köteles a Telekom New Media Zrt-nek írásban bejelenteni.
16. Az esetleges vitás kérdések rendezésénél – amennyiben ezekre az egyedi megrendelések, illetve jelen ÁSZF nem tartalmaz rendelkezést – a hatályos jogszabályok és a Magyar Reklámetikai Kódex előírásait kell figyelembe venni. Ha felek a vitát egyeztetéssel nem tudják rendezni, úgy jogvita esetére Felek hatáskörtől függően a BKKB vagy a Tatabányai Törvényszék kizárólagos illetékességének vetik alá magukat.
XI. Adatkezelés
Telekom New Media Adatkezelési nyilvántartási száma: NAIH-93491/2016.
Az Általános Szerződési Feltételek közlése és hatálya
A jelen Általános Szerződési Feltételek 2016. január 25-től visszavonásig, illetve eltérő módosítások hatályba lépéséig maradnak hatályban. A Szolgáltató jelen ÁSZF egyoldalú módosítására jogosult, az esetleges módosításokat a Szolgáltató a változások hatályba lépését megelőző legalább 15 nappal köteles saját honlapján közzétenni. Jelen ÁSZF-nek a Hirdetővel való megismertetéséről Telekom New Media Zrt. oly módon gondoskodik, hogy arra a Hirdetés keretszerződésekben, illetve keretszerződéssel nem rendelkező Hirdető esetében az első ajánlat visszaigazolásában hivatkozik, a pontos elérési útvonal megjelölésével. Az ÁSZF mindenkori hatályos és teljes szövege a xxxx://xxx.xxxxxxxxxxxxxxx.xx weboldalon közzétételre kerül, a Hirdető köteles az ÁSZF-et (annak esetleges módosításaival) különösen az egyedi megrendelések leadása előtt megismerni.
Kelt: Budapest, 2016. január 25.