AHE-15020/10
Allianz kötelező gépjármű- felelősségbiztosítás
Terméktájékoztató és Általános szerzõdési feltételek
Hatályos 2016. november 1-jétől
AHE-15020/10
Tartalomjegyzék
Köszöntő 3
Terméktájékoztató 4
Tájékoztatás a bonus-malus rendszer, valamint
a kártörténeti nyilvántartás szabályairól 16
Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás általános szerződési feltételei 19
Kiegészítő rendelkezések 20
A kártérítési igény elbírálásához
szükséges dokumentumok 25
Törvényi rendelkezések
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról
szóló 2009. évi LXII. törvény kivonata 27
A bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól szóló 21/2011. (VI.10.) NGM rendelet
és melléklete 41
A népegészségügyi termékadóról szóló
AHE-15020/10
2011. évi CIII. törvény kivonata 45
Tisztelt Partnerünk!
Köszönjük érdeklődését.
Tájékoztatjuk, hogy a biztosítási szerződés szabályait az Allianz Hungária Zrt. (továbbiakban: biztosító) általános és különös szerződési feltételei, valamint a kötelező gép- jármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény (a továbbiakban: Gfbt.), a bonus-malus rendszert, az abba való besorolást, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályait rögzítő rendelet mindenkori hatá- lyos rendelkezései tartalmazzák.
Ha szerződését távértékesítés keretében, például telefo- non, vagy az interneten keresztül, online kötötte, akkor szerződésére a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szolgáltatási szerződésekről szóló 2005. évi XXV. törvény előírásai is vonatkoznak.
Engedje meg, hogy az alábbiakban figyelmébe ajánljuk
a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításhoz kapcsolódó legfontosabb tudnivalókat.
AHE-15020/10
Felhívjuk figyelmét, hogy a Gfbt. 2017. január 1-ei hatály- lyal módosul. A megváltozott szabályokat kivastagítva jelöljük.
Terméktájékoztató
(Hatályos 2016. november 1-jétől)
Xxxxx szükséges kötelező gépjármű- felelősségbiztosítást kötni?
Minden magyarországi telephelyű gépjármű forgalmi engedélybe bejegyzett üzemben tartójának, ennek hiányá- ban tulajdonosának felelősségbiztosítási szerződést kell kötnie. Szerződéskötési kötelezettség terheli a gépjármű tulajdonosa által – szerződés, vagy más igazolt jogcím alapján – üzembetartóként megnevezett személyt is.
A biztosítást természetes és nem természetes személyek egyaránt megköthetik személygépjárműre, motorkerék- párra, autóbuszra, trolibuszra, tehergépkocsira, vontatóra, pótkocsira, mezőgazdasági vontatóra, lassú járműre, munkagépre, segédmotoros-kerékpárra és négykerekű segédmotoros-kerékpárra (quad).
Közúti forgalomban gépjármű csak úgy vehet részt, ha üzembentartója érvényes gépjármű felelősségbiztosítási szerződéssel rendelkezik.
Mi az e-GFB?
Az e-GFB egy olyan biztosítási termék, amelynek válasz- tásával biztosítási ügyeit bárhol, bármikor elintézheti a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül. Így többek között:
· befizetheti biztosítása díját,
· bejelentheti a személyes adataiban történő változásokat,
· letöltheti vagy megigényelheti a szerződéséhez kap- csolódó dokumentumokat (kötvény, igazolások),
· bejelentheti kárát.
Az e-GFB biztosítás megkötéséhez szükséges megadnia az e-mail címét és a mobiltelefonszámát. Fontos, hogy érvényes e-mail címet adjon meg, mivel a szerződésével kapcsolatos dokumentumokat ezen a papírmentes csa- tornán küldjük meg az Ön számára.
Az e-GFB egyéb feltételeit a biztosító által meghirdetett díjtarifa tartalmazza.
Milyen tartamú biztosítás köthető?
A biztosítás a forgalmi engedély típusától függően határozatlan, vagy határozott időre köthető. Az állandó forgalmi engedélyre kötelezett gépjárművek esetében a biztosítási szerződés határozatlan tartamú.
A határozatlan tartamú szerződések biztosítási időszaka 1 év.
A Gfbt.-ben meghatározott esetekben csak határozott tartamú szerződések köthetők, amelyekben a biztosítási időszak megegyezik a kockázatviselés kezdete és vége közé eső időszakkal, amelyet a biztosítási ajánlat tartalmaz.
Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a biztosítási szerző- dés hatálya alatt ugyanarra a biztosítási időszakra vagy ugyanazon biztosítási időszak egy részére kötött további biztosítási szerződés érvénytelen, még abban az esetben is, ha egyébként az újabb szerződésre díjfi- zetés történik.
Milyen kiegészítő elemekből épülhet még fel a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás?
Ha a biztosítása határozatlan időre jött létre, figyelmébe ajánljuk az alábbi kiegészítő biztosítások megkötésének lehetőségét:
· Allianz Kötelező Plusz biztosítás: ha egy olyan sajná- latos balesetben vétlen károsult lesz, amit egy másik biztosítónál szerződött autós okozott, úgy az Allianz rendezi a gépjárművében keletkezett kárt, a károkozó biztosítója helyett. Ilyenkor az Allianz a megállapított kártérítést kifizeti a károsultnak, és ezt követően a kár- okozó biztosítójával elszámol.
· Allianz Assistance 24 biztosítás: abban segít Xxxxx, hogy a biztosított jármű műszaki hibája, vagy
töréskára esetén a műhelybe szállítással, az uta-
zásnak a javítás miatti kényszerű megszakításával vagy más módon történő folytatásával összefüggő többletköltségét a biztosítási feltételek szerint
megtérítjük.
· Allianz Kiegészítő Törés Casco: a biztosított gépjármű üzemeltetése során, másik gépjárművel való ütközés következményeként a biztosított gépjármű töréskárát fedezi, ha a kárért kizárólagosan a biztosított gép- jármű vezetője a felelős.
· Allianz Bázis Casco: a biztosított gépjármű elemi és lopáskáraira nyújt szolgáltatást.
· Kiegészítő életbiztosítás: halállal és maradandó egész- ségkárosodással járó biztosítási eseményekre nyújt fedezetet.
AHE-15020/10
· A közlekedési baleseti eredetű halál esetére szóló kiegészítő baleset-biztosítási fedezet: ha a biztosítás időtartama alatt a biztosítottat közlekedési baleset éri, és a baleset során vagy abból eredően, annak bekövetkeztétől számított egy éven belül életét
veszti, akkor a kedvezményezett részére a szerződési feltételekben szereplő biztosítási összeget fizeti ki a biztosító.
· Baleseti jogsegély biztosítás: segítséget nyújt a szerző- dőnek a Magyarország területén bekövetkezett szemé- lyi sérüléssel járó közlekedési baleset miatt felmerült megtérítési igények érvényesítésében. ( A biztosítás 2016. január 1-jétől kezdődő kockázatviselési kezdet- tel köthető.)
A kiegészítő biztosításoknak önálló terméktájékoztató- juk és biztosítási feltételeik vannak, ezért ezek részle- tes ismertetését a jelen tájékoztató nem tartalmazza.
Hogyan jön létre a biztosítási szerződés?
A szerződés írásbeli megállapodással jön létre.
A biztosítási szerződés a biztosítási ajánlatnak a biztosító vagy képviselője részére (személyesen, telefonon vagy interneten keresztül) történő megtételének időpontjára visszamenőleges hatállyal, az ajánlat szerinti tartalommal jön létre, kivéve, ha a biztosító az ajánlatot az ajánlattétel- től számított 15 napon belül elutasítja, vagy arra az aján- lattól eltérő módosító javaslatot tesz.
Az elektronikus úton kötött szerződés is írásba foglalt szer- ződésnek minősül, ha azt az xxxxxxx.xx oldalon, vagy alku- szon keresztül, az Allianz Hungária Zrt. értékesítési online felületén keresztül kötötték.
Az ajánlat
A szerződő biztosításkötési szándékot tartalmazó egyol- dalú írásbeli nyilatkozata. A biztosító köteles a díjtarifájá- nak valamint a biztosítási feltételeinek megfelelő ajánlatot elfogadni, kivéve, ha a szerződőnek a korábbi biztosítási időszakban díjnemfizetéssel megszűnt szerződése volt, vagy a biztosító szerződés biztosítási időszak végére tör- ténő felmondására nyilatkozatot tett. Ezekben az esetekben a szerződés megszűnését közvetlenül követő biztosítási időszakra vonatkozó illetve a díjtarifától, vagy a biztosítási feltételektől eltérő ajánlatot a biztosító nem köteles elfo- gadni.
A biztosító a biztosítási időszak kezdetét hatvan nappal megelőzően tett ajánlatot nem fogadhatja el, és ezen idő- pontot megelőzően szerződést nem köthet, az így létrejött szerződés érvénytelen. A biztosító az ajánlat elutasításáról annak beérkezésétől számított tizenöt napon belül értesíti az üzemben tartót.
Nem jöhet létre szerződés, ha a szerződő üzemben tartó által megadott adatok alapján a jármű a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által vezetett járműnyilvántartásban nem beazonosítható.
Kivételt képeznek azok a járművek, amelyek nem szere-
pelnek a járműnyilvántartásban (például segédmotoros kerékpárok, trolibusz, ideiglenes forgalmi engedéllyel ren- delkező járművek), amelyek esetén a szerződés létrejön.
A szerződéskötés során a szerződő által az ajánlatban rögzített adatok a vonatkozó jogszabályok által megha- tározott közlési kötelezettség körébe tartoznak, ezért
a közölt adatok helyességéért, azok valóságtartalmáért, valamint az adatokban bekövetkezett változások bejelen- téséért a szerződő tartozik felelősséggel.
A szerződő üzemben tartó köteles a szerződéskötéskor a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges minden
körülményt közölni a biztosítóval, így különösen, ha koráb- ban más biztosítónál rendelkezett kötelező gépjármű-fele- lősségbiztosítási szerződéssel, az előző biztosító megneve- zését és a fedezetet igazoló dokumentum számát valamint a kártörténeti nyilvántartásban szereplő azonosítószámot, e-GFB esetében pedig az e-mail címét és a mobiltelefon számát.
A szerződő közlési kötelezettséggel kapcsolatos felelős- sége abban az esetben is fennáll, ha az ajánlatot nem saját kezűleg tölti ki.
A biztosító jogosult az adatok ellenőrzésére.
A szerződő 8 napon belül köteles bejelenteni és a szük- séges okiratokkal igazolni a biztosítás megkötése után bekövetkezett változásokat, így különösen:
· a biztosított (szerződő) nevének, lakhelyének (telep- helyének), bankszámlaszámának, (gazdálkodó vagy egyéb szervezet esetén adószámának is) a megválto- zását;
· jogi személy szerződő egyesülését, beolvadását, szétvá- lását, átalakulását és egyéb okból való megszűnését;
· a gépjármű azonosító adatainak (rendszám, alvázszám, vázszám) megváltozását, ideértve a külföldről behozott, ideiglenes rendszámmal ellátott gépjármű belföldi forga- lomba helyezésekor kapott állandó rendszámot;
· a gépjármű tulajdonjogának megváltozását (adásvé- teli, ajándékozási stb. szerződéssel, jótálláson alapuló visszaadást vagy cserét igazoló irattal, hagyatéki vég- zéssel vagy öröklési bizonyítvánnyal;
· a gépjármű engedélyköteles átalakítását vagy a jármű felszereltségének megváltoztatását;
· a gépjármű forgalomból való végleges kivonását;
· a biztosított gépjármű taxiként történő hasznosítását;
· a biztosított jármű veszélyes anyagot szállít.
AHE-15020/10
Telefonon és interneten keresztül kötött szerződés
Telefonos értékesítés során a biztosító az ajánlatot, a Terméktájékoztatót és az Általános szerződési feltételeket,
a Távértékesítési tájékoztatót és a kötvényt a szerződő nyilatko-
zatától függően e-mailben vagy postai úton küldi meg a szer- ződő részére.
Az interneten keresztül, online történő távértékesítés kere- tében történő szerződéskötés, valamint közreműködő (a biztosító munkavállalója vagy függő biztosításközvetítőjé- nek) segítségével tett online ajánlat esetén az ajánlatot, a Terméktájékoztatót és az Általános szerződési feltételeket, a Távértékesítési tájékoztatót és a kötvényt a szerződő által megadott e-mail címre küldi meg a biztosító.
Felhívjuk figyelmét arra, hogy az interneten vagy telefonon tett ajánlat esetében a szerződés kizárólag a kötvény kiál- lításával jön létre.
Mikor kezdődik a biztosító kockázatviselése?
A biztosító kockázatviselése (a biztosítási fedezet)
a felek által a szerződésben meghatározott időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttének időpont- jában, illetve az üzemben tartó járműnyilvántartásba történő bejegyzésének időpontjában kezdődik, ha
a szerződő a gépjármű tulajdonosa által – szerződés, vagy más igazolt jogcím alapján – üzembetartóként megnevezett személy. A biztosító az ajánlattétel során ellenőrzi a járműnyilvántartásban a jármű bejegyzésé- nek időpontját, és kockázatviselésének kezdetét annak megfelelően jogosult megállapítani.
Mely országokba érvényes a biztosítás?
A biztosítási szerződés a tagállamok területére, valamint a zöldkártyarendszer azon országainak területére terjed ki, amelyek nemzeti irodájával magyar Nemzeti Iroda
a Belső Szabályzatnak megfelelő kétoldalú megállapo- dást kötött.
Milyen eseményekre nyújt fedezetet a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás?
A kötelező biztosítás alapján a biztosító a biztosítási szerződésben megjelölt gépjármű üzemeltetése során másoknak okozott károkat téríti meg azoknak a meg- alapozott kártérítési igényeknek az alapján, amelyeket a biztosítottal szemben támasztottak.
A biztosítás díja
A biztosítót a kockázatviselés időtartamára, annak megszűnése napjáig illeti meg a biztosítási díj.
A biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatko- zásában a meghirdetett díjtarifa alapján alakítja ki és azt az adott biztosítási időszak alatt nem változtathatja meg, kivéve, ha a szerződés díja a szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési
vagy együttműködési kötelezettségének megsértése következtében tér el a díjtarifa szerint megállapítandó díjtól. Ebben az esetben a szerződés díja a kockázatvi- selés kezdetét követő hatvan napon belül módosítható, a kockázatviselés kezdetére visszamenőleges hatállyal.
A határozatlan tartamú szerződésre a biztosítási időszak, határozott tartamú szerződésre pedig a tartam kezdő- napján érvényben lévő díjtarifát kell alkalmazni.
A biztosítás díját többek között a szerződő kora, a jogosít- vány megszerzésének éve, gyártmány, területi besorolás valamint a bonus-malus besorolás, illetve a szerződésre alkalmazandó kedvezmények és pótdíjak is befolyásolják. A díjat meghatározó elemeket a mindenkori díjtarifa részletesen tartalmazza.
Adott időszakban, egy előre meghatározott naptól alkalmazandó díjtarifánkat a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott módon megjelentetjük, valamint az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségünkben és a honlapunkon folyamatosan hozzáférhetővé tesz- szük.
Tájékoztatjuk, hogy a díj megállapítása szempontjából a társaságunk által meghirdetett díjtarifa csak a meg- lévő ügyfeleink javára tartalmaz különbségtételt.
A biztosítási díj nem tartalmazza azokat a közterheket (adókat, járulékokat), amelyeket közvetlenül a szerző- dőnek kell megfizetni (azaz, amelyek esetében az adó alanya a szerződő, vagy az adó alapja a szerződő által fizetendő biztosítási díj). Ennek megfelelően a díj nem tartalmazza a népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény által előírt baleseti adót.
Baleseti adó
A népegészségügyi termékadóról szóló 2011. évi CIII. törvény rendelkezéseiben foglaltak szerint a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás után baleseti adót kell fizetni. Az adót a szerződő köteles megfizetni. Az adó alapja az éves biztosítási díj, illetve a biztosító koc- kázatviselésével nem érintett időszakra vonatkozóan a fedezetlenségi díj. Az adó mértéke a biztosítási díj 30 %-a, de a biztosító kockázatviselésével érintett idő- tartam naptári napjaira naponta legfeljebb 83 forint/ gépjármű lehet.
AHE-15020/10
Az adót a biztosító állapítja meg és szedi be, illetve utalja tovább az állam részére. A megállapított baleseti adót az esedékes díjrészlettel együtt kell a biztosítónak befizetni.
A díjat akkor tekintjük megfizetettnek, ha azt a biztosító bankszámláján jóváírták.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a jogszabály előírásainak megfelelően a biztosító a szerződő által befizetett összeg- ből minden esetben elsőként a baleseti adót majd ezt követően a díjat könyveli le. Éppen ezért az adó meg nem fizetése is eredményezheti a szerződés díjnemfizetéssel történő megszűnését, függetlenül attól, hogy egyébként
a biztosítás díja megfizetésre került.
Fedezetlenségi díj
Az üzembentartó, aki biztosítási kötelezettségének nem tett eleget, fedezetlenségi díjat köteles fizetni. A fedezet- lenségi díjat arra az időszakra kell megfizetni, mely alatt díjfizetés hiányában gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenységet folytató biztosító kockázatviselése nem állt fenn. A fedezetlenségi díj kiszámítása során a biztosító az utolsó öt év fedezetlenségének időtartamát veheti figye- lembe. A fizetési kötelezettség nem vonatkozik a szüne- telés időtartamára.
Ha a fedezetlenséggel érintett időszak meghaladja a 120 napot a biztosító kizárólag indokolt esetekben rész- letfizetési lehetőséget nyújthat.
A fedezetlenségi díjat azon biztosító számítja ki és szedi be, amely az üzemben tartóval a fedezetlenség időtarta- mát követően szerződést köt. A fedezetlenségi díj kiszá- mításánál a Kártalanítási Számla kezelője, azaz a Magyar Biztosítók Szövetsége által meghirdetett és arra az időszakra vonatkozó díjtarifát kell alkalmazni, amelyre
a fedezetlenség időtartama esik.
Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a befizetett díjat az alábbi sorrendben számoljuk el: baleseti adó, fedezetlenségi díj, társaságunknál korábban díjnemfizetéssel megszűnt szerződés – ha volt ilyen – türelmi idejére járó díjrészlet, esedékes díj.
A biztosítási díj változása
A határozatlan tartamú szerződés fennállása alatt a biz- tosítás díja a következő biztosítási időszak első napjától kezdődő hatállyal módosul a biztosítási időszak kez- dőnapján érvényben lévő díjtarifa szerint. Amennyiben a szerződést érintő adatok évközben megváltoznak, az
a díjat adott biztosítási időszakon belül nem módosítja, kizárólag a következő biztosítási időszakban vehetők figyelembe a díjszámítás során.
A biztosító a szerződőt a következő biztosítási időszak utolsó napját megelőző legalább 50 nappal írásban értesíti a biztosítási évfordulóról és a várható díjról. Ha a szerződő a díjmódosítást nem fogadja el, a szerződést a biztosítási időszak végére felmondhatja. Felmondás hiányában a szerződés a módosításnak megfelelően marad hatályban.
A biztosító jogosult a díjat a valós adatok szerint megha- tározni, és javaslatot tenni a szerződésnek a valós ada- tokról való tudomásszerzés időpontjától történő módo- sítására, ha a szerződő a díj megállapításához szükséges adatokat nem a valóságnak megfelelően adta meg. Ha
a szerződő a módosítást nem fogadja el, vagy arra nem válaszol, a biztosító jogosult a szerződést a javaslat közlésétől számított 30 napos felmondási határidővel felmondani.
Ha a szerződő megsérti a szerződés megkötésekor fenn- álló közlési vagy együttműködési kötelezettségét, a bizto- sító jogosult a díjat legkésőbb a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül, a szerződő üzemben tartó egyidejű értesítése mellett – a szerződéskötéskor fennálló tények figyelembevételével – a kockázatviselés kezdeté- nek hatályával módosítani a biztosítási időszak, illetve tartam kezdőnapján alkalmazandó díjtarifa szerint.
Hogyan fizetheti a biztosítás díját?
A határozatlan időre szóló biztosítás díját a szer- ződő választása szerint biztosítási időszakonként egy összegben vagy havi, negyedéves, féléves részletekben lehet megfizetni. A díjfizetés csekken, bankkártyával, a Díjnet ingyenes online fizetési rendszerén keresztül
vagy külön megkötött ügyfélszámla-szerződés alapján történhet, ha a szerződő az ügyfélszámlára vonatkozó szabályok szerint ilyen szerződés kötésére jogosult.
Csekkes díjfizetésnél havi díjfizetési gyakoriságot nem lehet választani. Díjneten keresztül történő díjfizetéshez elengedhetetlen az, hogy a biztosítóval elektronikus kommunikációban állapodjon meg, és elfogadja, hogy a számlát, számviteli bizonylatot elektronikus formában kapja meg.
Mikor kell fizetni a díjat?
A biztosítási díj a kockázat viselésének időtartamára előre illeti meg a biztosítót.
Az első és folytatólagos díjrészletek a felek megállapo- dása szerinti időpontban esedékesek.
AHE-15020/10
Az első díj a kockázatviselés kezdő napján esedékes. A hónap közben kötött szerződések esetében az első díj töredék díjból, valamint a díjfizetési gyakoriság- nak megfelelő teljes díjrészletből áll. A folytatólagos díjrészletek a díjfizetési időszak első hónapjának első napján esedékesek. A töredékdíj számítására vonat- kozó szabályok a biztosítási évforduló alkalmával is alkalmazandóak. Az első és folytatólagos díjakat az esedékességtől számított 60 napon belül (türelmi
idő) kell megfizetni. A 90 napnál rövidebb időre kötött határozott tartamú biztosítási szerződések egyszeri
díját a szerződés létrejöttekor kell megfizetni, ha
a felek ettől eltérően nem állapodnak meg. 90 napnál hosszabb időre kötött határozott tartamú szerződések díját ugyanolyan módon kell megfizetni, mint a hatá- rozatlan szerződések díját.
Ha az üzembentartó fedezetlenségi díjat is köteles fizetni, a fedezetlenségi díjat az esedékes biztosítási díjrészlettel együtt – a biztosítási időszakra járó díj tel- jes megfizetése esetén 30 napos határidővel – tartozik megfizetni.
Kiegészítő biztosítások esetén azok díját a kötelező gépjármű- felelősségbiztosítás díjával együtt kell megfi- zetni, ugyanakkor a kiegészítő biztosítások díjának meg nem fizetése nem érinti a kötelező gépjármű-felelősség- biztosítás díjrendezettségét.
A biztosító a késedelmes díjfizetés időszakára kamat fize- tését kérheti.
A díj akkor tekinthető megfizetettnek, ha azt a biztosító bankszámláján jóváírták. Kérjük, vegye figyelembe, hogy bankkártyával való fizetés esetében a díj bank által történő lekönyvelése akár három munkanapot, csekken történő befizetés esetében két munkanapot, átutalás esetében egy munkanapot vehet igénybe!
Ha az esedékes biztosítási díjat vagy a fedezetlenségi díjat nem fizetik meg, a biztosító a díj esedékességétől számított
30. nap elteltéig fizetési felszólítót küld a díj esedékességétől számított 60 napos póthatáridővel. Egyidejűleg figyelmez- teti a szerződőt, hogy a póthatáridő eredménytelen letelté- vel a díj esedékességétől számított 60. napon a szerződés megszűnik. A biztosító a szerződés díjnemfizetés miatti megszűnéséről a póthatáridő leteltét követő 15 napon belül az üzemben tartónak értesítést küld.
A szerződés díjfizetéssel való hatályban tartása a szerződő jogszabályban rögzített kötelessége, még abban az eset- ben is, ha a biztosító nem küld felszólítást/csekket, vagy az késve érkezik meg. Mindezekből következően, ha a csekkes díjfizetést választó ügyfelek azt észlelik, hogy az adott időszakra vonatkozó csekk a díjfizetésre előírt határidőt megelőzően nem érkezett meg részükre, a vitás esetek elkerülése érdekében célszerű, ha a díj befizetésének egyéb módját (például átutalás vagy rózsaszín csekk) választják, emellett pedig megfelelő időben személyesen vagy egyéb módon jelzik a hiányosságot a biztosító részére.
Figyelem! Lehívással történő díjfizetés esetén kérjük, mindig gondoskodjon arról, hogy a számláján elegendő összeg legyen, és az esetleges limit se legyen akadálya biztosítási díj megfizetésének. Különösen fontos erre ügyelni a biztosítás első díjának lehívásakor.
Milyen eseményekre, károkra nem terjed ki a biztosítás?
A biztosítás nem terjed ki arra a kárra, amely
a) a károkozó gépjárműben elhelyezett tárgyakban kelet- kezett, ha ezek nem a gépjárművel utazók személyi használatára szóló tárgyak;
b) a károkozó gépjárműben keletkezett;
c) a károkozó gépjármű biztosítottjainak egymással szembeni igényéből származó dologi kárként, illetve elmaradt haszonként keletkezett;
d) sugárzó, toxikus anyagok és termékek hatására, vagy az egészségügyi hatóságok részéről a sugárzás káros hatásainak megszüntetését célzó intézkedések foly- tán keletkezett;
e) a gépjármű balesete nélkül az út burkolatában kelet- kezett;
f) a gépjármű – forgalomban való részvétele nélkül – munkagépként való használata során keletkezett;
g) álló gépjárműre fel-, illetve arról való lerakodás követ- keztében keletkezett;
h) üzemi balesetnek minősül, és a gépjármű javítási vagy karbantartási munkái során keletkezett;
i) gépjárműverseny vagy az ahhoz szükséges edzés során következett be;
j) környezetszennyezéssel a gépjármű balesete nélkül keletkezett;
k) a gépjármű üzemeltetésével egyéb vagyontárgyban folyamatos állagrongálással okozott, illetőleg állag- romlásból adódott;
l) háború, háborús cselekmény, terrorcselekmény követ- kezményeként keletkezett.
Hogyan vehető igénybe a biztosító szolgáltatása?
A szerződő a szerződésben megjelölt gépjármű üzemel- tetése során okozott káreseményt 5 munkanapon belül köteles írásban bejelenteni a saját szerződését kezelő biztosítónál a kárrendezéshez szükséges lényeges ada- tok megadásával, a lényeges körülmények leírásával és a hatósági eljárást lefolytató szerv megjelölésével.
A bejelentés társaságunknál interneten (www.allianz. hu/ugyfelszolgalat), továbbá a +36 (1/30) 421-1-421-es számokon, illetve a biztosító bármely ügyfélkapcsolati pontján is megtehető.
Töréskár esetén a rendőrséget csak akkor kell értesíteni, ha ezt jogszabály előírja, vagy ha a káreseményben részes bármelyik fél ezt kéri.
AHE-15020/10
A szerződő köteles a káresemény bekövetkezésének körülményeit, időpontját és helyszínét a tőle elvárható pontossággal, a valóságnak megfelelően közölni a bizto- sítóval, a szükséges felvilágosításokat megadni, és lehe- tővé tenni a felvilágosítások tartalmának ellenőrzését.
A biztosító a kárfelvételt – előzetes egyeztetés alapján – az ügyféllel megbeszélt helyen végzi el.
A károsultnak a káreseményt annak bekövetkeztétől, illetve a tudomásszerzéstől számított 30 napon belül kell a károkozó biztosítási szerződését kezelő felelősségbizto- sítónál közvetlenül bejelentenie és átadnia mindazokat
a bizonylatokat, amelyek a szolgáltatás jogosultságának megállapításához és a kár mértékének meghatározásá- hoz szükségesek (pl. forgalmi engedély, hatósági iratok). Ha a kárt biztosítási szerződéssel nem rendelkező gépjár- művel okozták, a kárbejelentést bármely felelősségbizto- sító fogadja, a kártérítési összeg kifizetése pedig a Magyar Biztosítók Szövetsége által kezelt Kártalanítási Számla terhére történik.
Xxxxxx és mikor teljesíti a biztosító a szolgáltatást a károsult részére?
A biztosító a szolgáltatását a benyújtott számlák alapján, ezek hiányában a károsulttal kötött egyezség alapján téríti meg.
A gépjármű üzemeltetésével okozott kár miatt nyújtott kártérítés nem érinti a károsultnak azt a jogát, hogy a polgári jogi szabályok szerint – a szerződésszegéssel oko- zott károkért való felelősség szabályai alapján – további kártérítési igényt érvényesítsen.
Ha a felelősség nem vitás, és a kár összegszerűen megál- lapítható, a biztosító a kárrendezéshez szükséges doku- mentumok beérkezésétől számított 15 napon belül, ezek hiányában legkésőbb a kártérítési igény benyújtásától szá- mított 3 hónapon belül jogcímenként kellően megindokolt kártérítési javaslatot tesz, vagy ha valamely okból erre nincs lehetőség, indoklással ellátott választ küld.
A biztosító a szolgáltatását a kártérítési javaslat elfogadá- sát követő 15 napon belül teljesíti.
Ha a károsult a bejelentést olyan biztosítónál teszi meg, amelynél a gépjármű üzembentartója nem rendelkezik a káresemény időpontjában fedezetet nyújtó érvényes biz- tosítási szerződéssel vagy a szerződés fennállása vitás és más – biztosítási fedezetet nyújtó – biztosító érintettsége nem merül fel, a biztosító a bejelentést – további intézkedés megtétele nélkül – annak beérkezésétől számított 8 mun- kanapon belül továbbítani köteles a Kártalanítási Számla kezelőjének a károsult egyidejű tájékoztatása mellett.
Fontos tudnivaló, hogy a biztosító a biztosítási szerződésből eredő kötelezettségével összefüggésben, a károsító ese- ményt megelőző állapot visszaállításához, vagy a bekövet- kezett kár következményeinek megszüntetéséhez szüksé- ges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az álta- lános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérí-
tésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen fel- tüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható. A károsult dönthet úgy is a közlekedésbiztonsági szempontokra is tekintettel, hogy a gépjármű megjavíttatása helyett a nettó kártérítési összeg- gel kíván szabadon rendelkezni.
Gazdasági totálkár esetén vagy ha a káresemény következté- ben károsult gépjármű helyreállítása műszaki okokból nem lehetséges, a biztosító a gépjármű károsodás időpontjában fennálló forgalmi értékének maradványértékkel (roncsér- tékkel) csökkentett összegét alapul véve köteles megtéríteni a károsult kárát.
A fentieket megfelelően alkalmazni kell a Kártalanítási Számla által teljesített kárkifizetésekre.
Ha közlekedési baleset során a gépjármű a kormány- műve, a futóműve, illetve a karosszériája (alváza) sérü- léseire tekintettel a biztonságos közlekedésre alkalmat- lanná válik, az ilyen esetekre követendő eljárás részletes szabályait a jelen jogszabályi feltételek 32/A.-32/B.§-ai tartalmazzák.
A szerződés megszűnésének esetei és a biztosító kockázatviselésének megszűnése
A határozatlan időtartamra kötött szerződés megszűnésé- nek okai az alábbiak lehetnek:
· díjnemfizetés: ha a szerződő a biztosítás esedékes díját vagy a fedezetlenségi díjat annak esedé- kességétől számított 60 napon belül a biztosító fizetési felszólítása ellenére sem fizeti meg, a szer- ződés és a biztosító kockázatviselése a 60. napon megszűnik. Ha a biztosítási szerződés év közben díjnemfizetéssel megszűnik, az üzembentartó az adott biztosítási időszak hátralévő részére fedezetet nyújtó szerződést csak annál a biztosítónál kötheti meg, ahol a szerződése díjnemfizetéssel megszűnt. A fentiek értelmében a szerződő biztosítási év köz- ben ilyen módon nem válthat biztosító társaságot! Felhívjuk a figyelmét arra, hogy ha szerződése díjnemfizetés miatt megszűnt, köteles az adott biz- tosítási időszak hátralévő részére járó díjat, valamint
a díjnemfizetéssel megszűnt szerződés vonatkozásá- ban a türelmi időre járó díjat a szerződés újrakötése alkalmával, a szerződéskötéssel egy időben megfi- zetni.
AHE-15020/10
· érdekmúlás: a szerződés érdekmúlással szűnik meg a gépjármű forgalomból történő kivonásával, az üzemben tartó változása esetén, illetve szünetelés esetén, ha az újbóli üzembe helyezés a kivonás nap- jától számított egy éven belül nem történik meg.
A szerződés érdekmúlással szűnik meg a tulajdon- jog átszállása esetén, ha a szerződéskötésre kötele-
zett üzemben tartó személyében változás áll be. Az üzembentartó halála esetén azonban a szerződés legkésőbb a hagyatéki eljárást lezáró határozat jogerőre emelkedésétől számított 30. napig hatály- ban marad, ha a gépjármű birtokosa a halál tényét a biztosítónak bejelentette és a díjat megfizette.
A szerződés érdekmúlással való megszűnése estén a biztosító kockázatviselése a forgalomból történő kivonás, a forgalomban történő részvétel végleges megszűntetése, a szerződéskötésre köte-
lezett üzembentartó személyének változása esetén a tulajdonjog átszállása, illetve az okiratba bejegy- zett üzemben tartóra vonatkozó bejegyzés törlésé- nek az időpontjával szűnik meg. Ha az üzemben tartó változása a jogi személy jogutódlással történő megszű- nése miatt következik be, a szerződés érdekmúlással nem szűnik meg.
Ha az üzemben tartó személyének változása – peres, nemperes eljárásban vagy hatósági eljárásban hozott döntés alapján – oly módon következik be, hogy a tulaj- donjog átszállásának, illetve az üzemben tartói jogosult- ság megszűnésének időpontja a járműnyilvántartásba
a peres, nemperes eljárásban vagy hatósági eljárásban hozott döntést megelőző időpontként kerül bejegy- zésre, a szerződés és vele együtt a biztosító kockázat- viselése a peres, nemperes eljárásban vagy hatósági eljárásban hozott döntés jogerőre emelkedését követő harmincadik napon érdekmúlással megszűnik, feltéve, ha eddig az időpontig a szerződés egyéb okból még nem szűnt meg.
· külföldi nyilvántartásba vétel (a biztosított gépjármű- vet külföldi rendszámmal és okmányokkal látják el, mivel társaságunk nem végez ún. határon átnyúló szolgáltatást);
· felmondás: a szerződő felek bármelyike a biztosítási időszak utolsó napjára (biztosítási évfordulóra), azt legalább 30 nappal megelőzően a biztosítási szerző- dést írásban, indoklás nélkül felmondhatja illetve a biztosító a szerződés felmondására nyilatkozatot tett. A szerződésnek a biztosítási időszak végére történő felmondása esetén a biztosítási időszak zárónapján megszűnik a biztosító kockázatviselése. A felmondás, illetve a biztosító felmondási nyilatkozata akkor hatá- lyos, ha az a másik félhez határidőben megérkezik.
· közös megegyezés: a biztosítási időszakon belül
a szerződés a felek közös megállapodásával is meg- szüntethető.
A biztosító kockázatviselése a szerződés megszűnésének időpontjában szűnik meg.
A határozott időtartamra kötött szerződés és a biztosító kockázatviselése a szerződésben meghatározott bizto- sítási időtartam elteltével minden további intézkedés nélkül szűnik meg.
Az elektronikus szerződéskötés szabályai
1. A szerződéskötés technikai lépései, biztosítási ajánlat visszaigazolása
Az Allianz elektronikus értékesítési felületein (ideértve a xxx.xxxxxxx.xx, valamint az xxxxxxxxxxxx.xxxxxxx.xx olda- lakat is) beküldött biztosítási ajánlat megtétele után az adatok automatikusan feldolgozásra kerülnek a biztosító informatikai rendszerében.
A biztosítás elektronikus úton történő megkötése társa- ságunk oldalain a megfelelő adatok megadásával és a biztosítási ajánlat beküldésével történik. A szerződéskö- tés lépései a felületeken láthatók és nyomon követhetők. Az ajánlat biztosítóhoz történő beérkezését követően a biztosító a megadott e-mail címre visszaigazoló email-t küld. Amennyiben a biztosítóhoz beérkezett ajánlat koc- kázat elbírálást követően szerződéssé válik, a biztosító
a megadott e-mail címre a szerződést igazoló kötvényt elektronikus levélben küldi ki.
2. A szerződés írásbelisége, nyelve, a szerződés rögzítése és hozzáférhetővé tétele
Tájékoztatjuk, hogy az 1. pontban foglaltak szerint elekt- ronikus úton megkötött biztosítási szerződés írásba fog- lalt szerződésnek minősül. A biztosítási szerződés nyelve a magyar.
Az elektronikus úton kötött szerződések adatai (ameny- nyiben a szerződéskötés során ebben megállapodás történt) elektronikus formában az xxxxxxx.xx oldalon az Allianz Ügyfélportál felületre belépve a Szerződéses ada- tok menüpontban bármikor hozzáférhetőek.
3. Allianz fogyasztóvédelmi alapelvek, a xxx.xxxxxxx.xx általános szerződési feltételei és a biztosítási feltételek elektronikus hozzáférhetősége
Az elektronikus szerződéskötésre vonatkozóan a biz- tosító magára nézve kötelező érvényűnek fogadja el Fogyasztóvédelmi alapelveit, amelyekről, valamint a megkötött szerződésre vonatkozó hatályos biztosítási szerződési feltételekről a xxx.xxxxxxx.xx oldalon tájé- kozódhat. A szerződéskötés időpontjában érvényes szerződési feltételeket az ajánlattétel során, letölthető formában adjuk át.
4. Az adatbeviteli hibák javítása
Ha a xxx.xxxxxxx.xx, valamint az ugyfelportal.allianz. hu oldalakon beküldött ajánlatban a beküldést követően hibát talál, kérjük, vegye fel munkatársainkkal a kapcso- latot:
· Telefonon, a +36 (1/30) 421-1-421-es számokon.
AHE-15020/10
· Személyesen, ügyfélkapcsolati pontjaink egyikén.
· Online a xxxx://xxx.xxxxxxx.xx oldalon.
A részletekről bővebb tájékoztatást az xxx.xxxxxxx.xx oldalon talál.
Irányadó jog
Az Allianz Hungária Zrt.-vel kötött szerződésekre
a magyar jog rendelkezéseit kell alkalmazni. A bizto- sítási szerződésre a Gfbt.-ben, illetve a jelen általános szerződési feltételekben nem szereplő kérdésekben
a Polgári törvénykönyv rendelkezései az irányadók.
A biztosítási titokkal kapcsolatos szabályok
A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. tör- vény (Bit.) szerint biztosítási titok minden olyan – minő- sített adatot nem tartalmazó – a biztosító, a biztosítás- közvetítő, rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a biztosításközvetítő és ügyfeleinek (ideértve a károsultat is) személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, illetve gazdálkodására vagy a biztosítóval kötött szerződéseire vonatkozik.
Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik sze- mélynek, ha a titoktartási kötelezettség nem áll fenn, illetve a biztosító ügyfele vagy annak törvényes képvi- selője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad.
A Bit. 138. §-a alapján a xxxxx megtartásának kötele- zettsége nem áll fenn:
· a feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bankkal szemben;
· a nyomozás elrendelését követően a nyomozóható- sággal és ügyészséggel szemben;
· büntetőügyben, polgári peres vagy nemperes eljárásban, közigazgatósági határozatok bírósági felülvizsgálata során eljáró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakértővel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval, a természetes személyek adósságrendezési eljárá- sában eljáró főhitelezővel, Családi Csődvédelmi Szolgálattal, családi vagyonfelügyelővel, bírósággal szemben;
· a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel, továbbá az általa kijelölt szakértővel szemben;
· az adóhatósággal szemben, ha adóügyben, az adó- hatóság felhívására a biztosítót törvényben meg- határozott körben nyilatkozattételi kötelezettség, vagy, ha a biztosítási szerződésből eredő adókötele- zettség alá eső kifizetésről szóló törvényben megha- tározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli;
· a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálat- tal szemben;
· a nemzetbiztonsági szolgálat, és az ügyészség továbbá az ügyészség jóváhagyásával a nyomozó hatóság írásbeli megkeresésére, ha adat merül fel arra, hogy a biztosítási ügylet összefüggésben van
a) a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV.
törvényben foglaltak szerinti kábítószerrel visz- szaéléssel, új pszichoaktív anyaggal visszaélés- sel, terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal vagy robbanószerrel visszaéléssel, lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaéléssel, pénzmosással, bűn- szövetségben vagy bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel,
b) a Btk. szerinti kábítószer kereskedelemmel, kábí- tószer birtoklásával, kóros szenvedélykeltéssel vagy kábítószer készítésének elősegítésével, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcse- lekménnyel, terrorcselekmény feljelentésének elmulasztásával, terrorizmus finanszírozásával, robbanóanyaggal vagy robbanószerrel vissza- éléssel, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bűnszövetségben vagy bűnszer- vezetben elkövetett bűncselekménnyel.
· ha a magyar bűnüldöző szerv – nemzetközi köte- lezettségvállalás alapján külföldi bűnüldöző szerv írásbeli megkeresésének teljesítése céljából – írás- ban kér biztosítási titoknak minősülő adatot a biz- tosítótól;
· ha a pénzügyi információs egységként működő hatóság a pénzmosás és a terrorizmus finanszíro- zása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben meghatározott feladatkörében eljárva vagy külföldi pénzügyi információs egység írásbeli megkeresésének teljesítése céljából írásban kér biz- tosítási titoknak minősülő adatot a biztosítótól;
· a feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatallal szemben;
· a feladatkörében eljáró gyámhatósággal szemben;
· az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 108.
§ (2) bekezdésében foglalt egészségügyi államigaz- gatási szervvel szemben;
· a titkosszolgálati eszközök alkalmazására, titkos információ gyűjtésre felhatalmazott szervvel szem- ben;
· a viszontbiztosítóval, valamint közös kockázatvál- lalás (együttbiztosítás) esetén a kockázatvállaló biztosítókkal szemben;
· Bit.-ben szabályozott adattovábbítások során átadott adatok tekintetében a kötvénynyilvántartást vezető kötvénynyilvántartó szervvel, a kártörténeti nyilvántartást vezető kárnyilvántartó szervvel, továbbá a járműnyilvántartásban nem szereplő gépjárművekkel kapcsolatos közúti közlekedési igazgatási feladatokkal összefüggő hatósági ügyek- ben a közlekedési igazgatási hatósággal, valamint
a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalával szemben;
AHE-15020/10
· az állományátruházás keretében átadásra kerülő biztosítási szerződési állomány tekintetében az átvevő biztosítóval szemben;
· a kárrendezéshez és a megtérítési igény érvényesí-
téséhez szükséges adatok tekintetében és az ezen adatok egymás közti átadásával kapcsolatban a Kártalanítási Számlát és a Kártalanítási Alapot kezelő szervezettel, a Nemzeti Irodával, a levele- zővel, az Információs Központtal, a Kártalanítási Szervezettel, a kárrendezési megbízottal és a kárképviselővel, továbbá – a közúti közlekedési balesetével kapcsolatos kárrendezés kárfelvételi jegyzőkönyvéből a balesetben érintett másik jármű javítási adatai tekintetében az önrendelkezési joga alapján – a károkozóval szemben;
· a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel szemben;
· a könyvvizsgálói feladatok ellátásához szükséges adatok tekintetében a könyvvizsgálóval szemben;
· a feladatkörében eljáró alapvető jogok biztosával szemben;
· a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a káresetek igazolásának részletes szabályai- ról szóló miniszteri rendeletben meghatározott kár- történeti adatra és bonus-malus besorolásra nézve a rendeletben szabályozott esetekben a biztosítóval szemben;
· a mezőgazdasági biztosítási szerződés díjához nyújtott támogatást igénybe vevő biztosítottak esetében az agrárkár-megállapító szervvel, a mező- gazdasági igazgatási szervvel, az agrárkárenyhítési szervvel, valamint az agrárpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium irányítása alatt álló, gazdasági elemzésekkel foglalkozó intéz- ménnyel szemben;
· feladatkörében eljáró Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal szemben.
Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét, ha a biztosító által az adóhatóság felé történő adatszolgáltatás az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Aktv.) foglalt kötelezettség teljesítésében merül ki
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha a biztosító vagy a viszontbiz- tosító az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvényben meghatározott bejelentési kötelezettségének tesz eleget.
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn a Hpt-ben meghatározott pénzügyi intézmény- nyel szemben a pénzügyi szolgáltatásból eredő követe- léshez kapcsolódó biztosítási szerződés vonatkozásá- ban, ha a pénzügyi intézmény írásbeli megkereséssel fordul a biztosítóhoz, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biztosítási szerződés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját.
Nem jelenti a biztosítási titok és az üzleti titok sérelmét a felügyeleti ellenőrzési eljárás során a csoportfelügye- let esetében a csoportvizsgálati jelentésnek a pénzügyi csoport irányító tagja részére történő átadása.
Tájékoztatjuk, hogy társaságunk biztosítási szolgálta- tásai során igénybe vesz külső közreműködőket is, akik előzetes hozzájárulás vagy a fent ismertetett Bit. 138.
§-ában foglalt felhatalmazás alapján (így különösen kiszervezési szerződés keretében) személyes adatokat és biztosítási titkokat is megismerhetnek.
Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét
a) az olyan összesített adatok szolgáltatása, amelyből az egyes ügyfelek személye vagy üzleti adata nem állapítható meg,
b) a jogalkotás megalapozása és a hatásvizsgálatok elvégzése céljából a miniszter részére személyes adatnak nem minősülő adatok átadása,
c) a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő felügyele- téről szóló törvényben foglalt rendelkezések teljesí- tése érdekében történő adatátadás.
Tájékoztató a panaszügyintézésről
Társaságunk (az Allianz Hungária Zrt.) célja, hogy Ügyfeleink minden szempontból elégedettek legyenek szolgáltatásainkkal és ügyintézésünkkel. Szolgáltatási színvonalunk folyamatos fejlesztéséhez és ez által Ügyfeleink elégedettségének növeléséhez fontos szá- munkra minden visszajelzés – legyen az pozitív vagy akár negatív –, amely termékeinkkel, szolgáltatásaink- kal, eljárásainkkal, munkatársainkkal, illetve a cégünk egészével kapcsolatban megfogalmazódik Önökben.
A panaszok, kritikák megfelelő kezelése érdekében az aláb- bi panaszkezelési elveket és gyakorlatot követjük:
· Panaszkezelésünk során: a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény 159. §, a 28/2014. (VII. 23.) számú MNB rendelet, valamint a 13/2015. (X. 16.) számú MNB ajánlás rendelkezései alapján járunk el.
· A hozzánk beérkezett kritikák és panaszok fokozott figyelembevételével törekszünk arra, hogy Ügyfeleink érdekében javítsuk szolgáltatásaink, termékeink minőségét, és elkötelezettek vagyunk abban, hogy folyamatosan növeljük Ügyfeleink elégedettségét.
Ehhez a panaszok gyors és hatékony orvoslása is hozzájárul.
AHE-15020/10
· Panasz-ügyintézési eljárásunk garantálja, hogy minden panaszt alaposan, elfogulatlanul és a lehető legrövidebb időn belül kivizsgáljunk, Ügyfeleinknek minden esetben megfelelő választ adjunk, és a meg- alapozott panaszokat minél gyorsabban orvosoljuk. A panaszügyek vizsgálata során minden vonatkozó körülményt figyelembe veszünk, minden felmerült
problémát, kifogást megvizsgálunk és megválaszo- lunk Ügyfeleink számára. Panaszokkal foglalkozó szakképzett munkatársaink ügyfélközpontúan, fogyasztóbarát módon és empatikusan járnak el a panaszkivizsgálás, a megoldás során. Panaszkezelési folyamatunk során közérthetően kommunikálunk Ügyfeleinkkel, átláthatóan és kiszámíthatóan cselek- szünk, a jóhiszeműség és tisztesség alapelveit tartjuk szem előtt.
· Ügyfeleink megkereséseit – amikor csak lehet – már az első kapcsolat szintjén kezeljük, esetleges hibáin- kat javítjuk. Ha az ügy bonyolultabb, és megoldásá- hoz hosszabb időre van szükség, az ügy panaszként Fogyasztóvédelmi osztályunkhoz kerül, ahol központi panaszkezelést működtetünk. A Fogyasztóvédelmi osztályunkon szakértő munkatársaink a fogyasztóvé- delmi referensek, akik kiemelt figyelemmel járnak el a panaszügyek rendezése kapcsán, felkészültségük, tapasztalatuk biztosítja a fogyasztóvédelem és ügyfél- központúság állandó szem előtt tartását.
· Az erre vonatkozó jogszabály 30 napot biztosít a panaszügyek érdemi kivizsgálására és megválaszo- lására, mi mindent megteszünk, hogy Ügyfeleink az egyszerűbb esetekben ennél rövidebb idő alatt választ kapjanak.
· Ügyfeleink visszajelzéseihez számos kommuniká- ciós csatornát biztosítunk, hogy véleményüket minél könnyebben, egyszerűbben és gyorsabban kifejthes- sék élőszóban, telefonon, elektronikus úton, vagy akár levélben.
· A panaszügyek kivizsgálása térítésmentes, ezért tár- saságunk külön díjat nem számít fel.
Észrevételeiket, panaszaikat az alábbi módon juttathatják el hozzánk:
Szóban, személyesen: A véleményeket és észrevételeket hálózatunk bármelyik Ügyfélkapcsolati pontján vagy szerződött partnerénél – xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xx/ ugyintezes-kapcsolat/ugyfelkapcsolati-pontok.html/
– kollégáink, partnereink meghallgatják, és a panaszt írásban rögzítik. A panasz adatlapról Ön másolati pél- dányt kap. Társaságunk székhelyén Központi ügyfél- szolgálatot működtetünk, ahol személyesen is megte- hetik, leadhatják panaszukat (1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52.). Igény esetén Központi ügyfélszol- gálatunkra a telefonos ügyfélszolgálaton (+36 (1/30) 421-1-421) tud időpontot foglalni, valamint 2016. január 1-jétől elektronikus úton is biztosítjuk ezt a lehetőséget, jelzésétől számított 5 munkanapon belül. A Központi Ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje: hétfő:
8-18, kedd-csütörtök: 8-16, péntek: 8-14 óra.
Telefonon: Telefonos ügyfélszolgálatunk a +36 (1/30) 421-1-421-es számokon érhető el (nem emelt díjas szol- gáltatás). Nyitvatartási idő: hétfő-szerda és péntek: 8-18, csütörtök: 8-20 óra között.
Faxon: 06-1-269-2080-as számon.
Elektronikus úton: a xxx.xxxxxxx.xx oldalon keresztül (xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxxxx.xxxx), vagy a xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx címen. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy email-en csak biztosítási titkot nem tartalmazó választ küldhetünk Ügyfeleink részére, minden egyéb, más esetben postai úton kell válaszol- nunk. (Kivételt képeznek a kifejezetten elektronikus szolgáltatásra szerződött Ügyfeleink.) Üzemzavar ese- tén az itt felsorolt további módok közül választhat.
Írásban: Leveleiket a 1368 Budapest, Pf. 191. címre küld- hetik, az Allianz Hungária Zrt. Fogyasztóvédelmi osztály nevére (a Fogyasztóvédelmi osztályon belül működik a központi panaszkezelés). A gördülékenyebb ügymenet érdekében minden esetben szükségünk van az Ügyfél személyazonosító alapadataira, illetve a meglévő biztosítás(ok)kal kapcsolatos adatokra (pl. kötvény- szám, szerződésszám, ügyfélszám, kárszám).
Amennyiben nem az Ügyfél, hanem meghatalmazott jár el a panaszügyben, a fentieken túl, érvényes meghatal- mazás benyújtása is szükséges. A meghatalmazásnak -– a jogszabályi rendelkezésekre figyelemmel -– a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvényben foglalt követelményeknek kell eleget tennie. (Meghatalmazás minta: xxxxx://xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx. html)
Ügyfeleink részére panasz bejelentő lapokat biztosí- tunk, melyen egyszerűen megadhatják panaszukat, ezt a dokumentumot akár kézzel, akár elektronikusan is kitölthetik, majd az Önöknek legmegfelelőbb módot választva leadhatják személyesen a fent megjelölt helyeken, vagy postázhatják, faxolhatják, e-mailben
elküldhetik részünkre, ahogy az Önöknek kényelmes. (A panasz bejelentő lapot internetes oldalunkon a https:// xxx.xxxxxxx.xx/xxx/xx/xxxxxxxxxxxxx.xxxx címen érhetik el.)
A panasz bejelentő lap tartalmazza az Ügyfél nevét, címét, a panasz előterjesztésének helyét, a panasz részletes leírását, a szerződéses adatokat, a csatolt dokumentumokat, aláírást, átvétel igazolását (szükség szerint). Kérjük, hogy a panaszbejelentő lapon minden kifogását tüntesse fel, amivel kapcsolatban kivizsgálást kér tőlünk.
Ezen kívül természetesen bármilyen formátumban
– kézzel, géppel írott levél, feljegyzés – továbbíthatja részünkre panaszát.
AHE-15020/10
Amennyiben Ön természetes személy (fogyasztó) és társa- ságunk a panaszát elutasítja, vagy nem kap választ, az aláb- bi szervekhez fordulhat:
A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjánál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményez-
het; a szerződés létrejöttével, érvényességével, joghatá- saival és megszűnésével, továbbá a szerződésszegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz fordulhat, vagy a Pénzügyi Békéltető Testület eljárását kezdeményezheti.
Részletes tájékoztatást olvashat erről az MNB honlap- ján: xxxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx
A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központjának levelezési címe: 1534 Budapest BKKP Pf. 777.; telefonszáma: 00-00-000-000; e-mail címe: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx
Jogszabályi kötelezettségünk tájékoztatni ügyfeleinket arról, hogy a Magyar Nemzeti Bank fogyasztóvédelmi eljá- rásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljából rendszeresített formanyomtatványt elektronikusan a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxxxxxxxx/xxxxxxxx-xxx/ formanyomtatvanyok elérhetőségen, valamint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszol- gálaton érheti el. Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyomtatványok költségmentes megküldését társa- ságunktól (telefonszám: +36 (1/30) 000-0-000; e-mail cím: xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti.
A Pénzügyi Békéltető Testület levelezési címe: Magyar Nemzeti Bank, 1525 Budapest BKKP Pf. 172.; telefon- száma: 00-00-000-000 és 00-0-000-0000; e-mail címe: ugyfelszolgalat @xxx.xx
Jogszabályi kötelezettségünk tájékoztatni ügyfeleinket arról, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület eljárásának kezdeményezésére irányuló kérelem benyújtása céljá- ból rendszeresített formanyomtatványt elektronikusan a xxxx://xxx.xxx.xx/xxxxxxxxxx elérhetőségen, vala- mint a 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. címen található ügyfélszolgálaton érheti el.
Tájékoztatjuk, hogy a fent hivatkozott formanyom- tatványok költségmentes megküldését társaságunk- tól (telefonszám: +36 (1/30) 000-0-000; e-mail cím:
xxxxxxxxxxxxxxx@xxxxxxx.xx; postai cím: 1368 Budapest, Pf. 191.) is igényelheti.
Tájékoztatjuk, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület előtt társaságunk az 500.000,-Ft-ig terjedő ügyekben álta- lános alávetési nyilatkozatot tett, ami azt jelenti, hogy ezekben az ügyekben társaságunkra nézve kötelező döntést hozhat a Testület. Ezzel is a megegyezésekre és az ügyfél-elégedettségre törekszünk. Társaságunk általános alávetése nem terjed ki a kötelező gépjármű- felelősségbiztosítási ügyekre.
A panasz elutasítása, vagy a panasz kivizsgálására előírt 30 naptári napos törvényi válaszadási határidő eredménytelen eltelte esetén a fogyasztónak nem
minősülő ügyfél bírósághoz fordulhat. A bíróságokról a xxxx://xxxxxxx.xx/ honlapon tájékozódhat.
A panaszügyintézés további részletei:
A panaszügyintézés során, a telefonos ügyfélszolgála- ton (+36 (1/30) 421-1-421) közölt panaszokat rögzít- jük, azok öt éven át visszakereshetőek. A hangrögzítés tényére felhívjuk az Ön figyelmét. Ügyfeleink kérésére biztosítjuk a hangfelvétel visszahallgatását, továbbá térítésmentesen kérhetik a hangfelvételről készített hitelesített jegyzőkönyvet, amelyet tizenöt napon belül Ügyfeleink rendelkezésére bocsátunk. A beszél- getéseket Központi Ügyfélszolgálatunkon hallgathatja vissza, előzetes időpont-egyeztetést követően. A tele- fonos ügyfélszolgálatunkon igyekszünk biztosítani az ésszerű várakozási időn belüli hívásfogadást és ügy- intézést. A telefonon közölt szóbeli panasz esetén az indított hívás sikeres felépülésének időpontjától szá- mított öt percen belül élőhangos bejelentkezés érde- kében úgy vagyunk kötelesek eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Amennyiben az Ön telefonon leadott bejelentését kollegáink nem tudják megoldani, panasz bejelentő lapon rögzítik, és továb- bítják azt a Fogyasztóvédelmi osztályra. A panasz beje- lentőlap (jegyzőkönyv) másolatát a Fogyasztóvédelmi osztálytól megkapott válaszban továbbítjuk Önnek.
A panaszügyintézés során a következő adatokat kér- hetjük Öntől: név, szerződésszám, ügyfélszám, lakcím, székhely, levelezési cím, telefonszám, értesítés módja, panasszal érintett termék vagy szolgáltatás, panasz oka, leírása, az Ügyfél igénye, szükséges dokumentu- mok másolata, szükség esetén érvényes meghatalma- zás, a panasz kivizsgálásához szükséges egyéb adat.
A megadott adatokat az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően kezeljük és tartjuk nyilván.
AHE-15020/10
A szóbeli panaszokat igyekszünk azonnal megoldani, orvosolni. Amennyiben annak eredményével Ön nem ért egyet, panasz bejelentő lapon a panaszát rögzítjük és az kivizsgálásra a Fogyasztóvédelmi osztályhoz kerül. A panasz bejelentő lap másolati példányát Ön megkapja. A Fogyasztóvédelmi osztályon működő központi panaszkezelésen dolgozó kollégák az Ön panaszügyét kivizsgálják és megkeresik a legmegfe- lelőbb megoldást. Erről írásban tájékoztatják Önt, 30 napon belül. Amennyiben az ügy kivizsgálása hosz- szabb időt vesz igénybe, erről a késedelem okának megjelölésével tájékoztatjuk Önt és lehetőség szerint megjelöljük a vizsgálat befejezésének várható idő- pontját is. Elutasítás esetén természetesen indoklással és jogorvoslati lehetőségekkel együtt kapja meg a tájékoztatást. Amennyiben válaszunkkal nem elége- dett, panaszügyében felülvizsgálatot kérhet társasá-
gunktól. Ön minden esetben kérhet felülvizsgálatot a Fogyasztóvédelmi osztály vezetőjétől is.
A panaszügyek kezelésében úgy járunk el, hogy lehető- ség szerint elkerüljük Ügyfeleinkkel a pénzügyi fogyasz- tói jogvitákat.
Az ügyfélpanaszokról nyilvántartást vezetünk. A nyil- vántartásban szerepelnek az ügyfél - és panaszadatok, az üggyel kapcsolatos bejövő és a kimenő levelek, a panasz benyújtásának és megválaszolásának idő- pontja, a panasz rendezésére tett intézkedések és felelősök, határidők. Minden ügyintézést időpontokkal együtt rögzítünk, nyilvántartunk az Ön panasza kap- csán. A panaszokat és az arra adott válaszokat öt évig megőrizzük, MNB ellenőrzés esetén a felügyeleti szer- vünknek bemutatjuk.
A panaszkezelési szabályzatot társaságunk Igazgatósága jóváhagyta.
Köszönjük bizalmát valamint segítségét, hogy szolgálta- tásainkat javíthatjuk visszajelzése alapján.
Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fenti honlapok elérési útja módosulhat. A mindenkor aktuális elérhetőségek- ről a honlapunkon (xxx.xxxxxxx.xx) tájékozódhat.
Néhány szó az Allianz Hungária Zrt.-ről
AHE-15020/10
Társaságunk az Allianz SE-nek, Európa vezető és a világ egyik legnagyobb biztosítócsoportjának a tagja. Az Allianz Hungária Zrt. Magyarország egyik legjelentősebb
pénzügyi szolgáltatójaként sokéves hazai és nemzetközi tapasztalattal áll ügyfelei rendelkezésére.
Társaságunk 1990-tőlrészvénytársasági formában működik.
Székhelyünk: 1087 Budapest, Xxxxxxx Xxxxxx krt. 48-52. Levelezési címünk: 1368 Budapest, Pf. 191 Cégjegyzékszám: Fővárosi Bíróság, mint cégbíróság,
Cg. 00-00-000000
A székhely állama: Magyarország
Felügyeleti szervünk a Magyar Nemzeti Bank (székhelye: 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0–0.).
További információk
Bővebb információért látogasson el weboldalunkra a xxx.xxxxxxx.xx címen.
Ha a tájékoztatónkkal kapcsolatban bármilyen kérdése van, kérjük, forduljon telefonos ügyfélszolgálatunkhoz a
+36 (1/30) 421-1-421-es számokon, ahol munkatársaink munkanapokon 8.00 és 18.00 óra – csütörtökön 8.00 és
20.00 óra – között készséggel állnak rendelkezésére.
Xxxxxx abban, hogy tájékoztatónk felkeltette érdeklődé- sét és hamarosan Xxx is ügyfeleink között üdvözölhetjük.
Ha szolgáltatásaink felkeltették érdeklődését, kérjük, gon- dosan olvassa el a biztosítási feltételekben – és szerző- déskötési szándéka esetén az átnyújtott ajánlaton – levő tudnivalókat is.
Balesetmentes közlekedést kívánunk!
Allianz Hungária Zrt.
Tájékoztatás
a bonus-malus rendszer, valamint a kártörténeti nyilvántartás szabályairól
A bonus-malus rendszert, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályát a 21/2011. (VI.10.) NGM, a kártörténeti nyilvántartás szabályait pedig a Gfbt. rendelet tartalmazza.
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással és a hozzá kötődő bonus-malus, illetve a kártörténeti nyilván- tartás rendszer működésével kapcsolatban az elmúlt évek során szerződőink részéről sok kérdés vetődött fel. Társaságunk minőségi szolgáltatást kíván nyújtani part- nereinek, ezért fontosnak tartja, hogy a rendszer műkö- déséről minden lényeges információ xxxxxxxx Xxxxx.
Kártörténeti nyilvántartás
2011. július 1-től megszűnt a biztosító azon kötelezett- sége, mely szerint a szerződés megszűnését követően a kártörténetre vonatkozó adatokról, illetve a bonus-
malus besorolásról igazolást kellett kiadnia (kártörténeti igazolás). A papír alapú igazolásokat felváltotta az elekt- ronikus kárnyilvántartási rendszer. A biztosító ennek megfelelően nem állít ki és nem fogadhat el papír alapú kártörténeti igazolást, a szerződés végleges bonus-malus besorolását köteles a kártörténeti nyilvántartás adatai alapján megállapítani. Éppen ezért nagyon lényeges, hogy a szerződő a szerződéskötés során pontosan adja meg az esetleges korábbi biztosítójának nevét, a biztosí- tást igazoló okirat számát, valamint a kártörténeti nyil- vántartás azonosítót.
A kárnyilvántartásban megtalálhatóak az üzemben tartó, a gépjármű, a szerződés és az esetleges káresemények adatai.
Mi a bonus?
Kármentességi díjkedvezmény.
Mi a malus?
A károkozás miatti díjtöbblet.
Milyen fajtájú gépjárművekre kötött kötelező felelősségbiztosítási szerződések tartoznak
a bonus-malus rendszerbe?
1991. július 1-jétől a bonus-malus rendszerbe tartoznak a személygépkocsikra és a motorkerékpárokra kötött
egyedi felelősségbiztosítási szerződések. 2001. július
1-jétől a rendszer kiterjed a tehergépkocsikra, autóbusz- okra, vontatókra és mezőgazdasági vontatókra.
A rendszerbe nem tartoznak a bele a segédmotoros kerékpárok és a lassú járművek!
Miként sorolja be a biztosító a szerződést?
A biztosító a szerződést a kármentes időszak, a kárkifi- zetéssel járó károk száma alapján sorolja be a megfelelő bonus vagy malus osztályba. A biztosító a besorolásnál az előző időszak kártörténeti besorolását, a megelőző biz- tosítási időszak és az új biztosítási időszak kezdő napjai
közötti időtartam (megfigyelési időszak) kártörténeti ada- tait, továbbá a külföldről hozott kárelőzményi igazolásokat veszi figyelembe.
Miről kell a szerződőnek a szerződéskötéskor nyilatkoznia?
A szerződőnek közölnie kell minden a biztosítás elvállalása szempontjából lényeges körülményt, beleértve az osztályba soroláshoz az előző biztosító megnevezését és a biztosítási kötvény számát és a kártörténeti azonosító számát.
Tájékozatjuk, hogy biztosítóváltás esetében a biztosító a megadott adatok alapján köteles beszerezni a kártör- téneti nyilvántartásból a szerződő korábbi biztosítójától származó kártörténeti adatokat. Ha a megadott adatok alapján a kártörténeti adatok beszerzése sikertelen
a szerződést A00 osztályba kell sorolni.
A kedvezőbb besorolás céljából történő valótlan adat- szolgáltatás esetén, ha emiatt a szerződésnek a központi kárnyilvántartásban való beazonosítása lehetetlenné válik, a szerződést a legkedvezőtlenebb M04 osztályba kell sorolni.
Mi a központi kárnyilvántartás?
A biztosítók 2011. július 1-jétől központi kárnyilvántar- tást működtetnek, amely a kártörténeti adatok gyűjtését és felhasználásával a szerződések kockázatarányos díjá- nak megállapítását szolgálja.
AHE-15020/10
A nyilvántartás tartalmazza a korábbi biztosítási szerző- désre vonatkozó adatokon túlmenően a szerződő üzem- ben tartók által okozott, és kártérítés fizetésével zárult károkat, azok visszafizetésének megtörténtét, valamint a bonus-malus osztályt.
Hogyan működik a bonus-malus osztályba sorolás?
Ha a szerződőnek már volt korábban szerződése, akkor a biztosítóknak a nyilvántartásból kell meghatározniuk az egyedi szerződés díját az új szerződés megkötésének
napját közvetlenül megelőző biztosított és a biztosítatlan időszak (ha volt ilyen) kártörténeti adatainak felhasz- nálásával. Ezen kártörténeti adatok szolgálnak alapul
a szerződés díját befolyásoló bonus-malus osztályának megállapításához.
Bonus jogosultságot az a szerződő üzembentartó (akit a forgalmi engedélybe üzemben tartóként bejegyeztek, ennek hiányában a tulajdonos) szerez, aki a megfigye- lési időszakban (az új biztosítási időszakot közvetlenül megelőző biztosítási időszak és az új biztosítási időszak kezdő napjai közötti időtartamban) legalább 270 napig rendelkezett érvényes gépjármű-felelősségbiztosítással, és nem okozott kárt.
A rendszer egy ún. „alapdíjosztályból” (A00), 10 bonus osztályból és 4 malus osztályból áll.
Ha a szerződő személygépjárművével vagy motorkerék- párjával egy kárt okoz, akkor biztosításának osztályba sorolása a tárgyévihez képest két osztállyal, két kár okozása esetén négy, három kár okozása után pedig hat díjosztállyal romlik. A rendelet a megelőző biztosítási időszak és az új biztosítási időszak kezdő napjai közötti időtartam alatt négyszer vagy annál több alkalommal kárt okozókat sújtja a legszigorúbb díjemeléssel, mert az osztályba sorolásuk ekkor – a már korábban elért foko- zattól függetlenül – a következő évben M04-es lesz.
Tehergépjárművek, autóbuszok, vontatók vagy mezőgaz- dasági vontatók esetében minden károkozás a tárgyévi- hez képest egy-egy fokozatot ront a szerződés osztályba sorolásán.
Hogyan működik a bonus-malus rendszer, ha egy ügyfelünknek egyidejűleg több gépkocsija van?
A biztosítási szerződés – és ezzel együtt az osztályba sorolás – a személyhez és a gépjárműhöz egyaránt kötő- dik, nem választható külön. Ha a szerződőnek már van egy gépkocsija, de mellé vásárol egy másikat, és ez is ugyanabba a járműkategóriába tartozik, az újabb gép- jármű biztosítási szerződését csak A00-ba lehet sorolni. Ha a kedvezőbb besorolású gépkocsi szerződése érdek- múlás miatt (eladás, ajándékozás, totálkár, lopáskár stb.) megszűnik, akkor a megszűnéstől számított két éven belül, a megszűnés napját követő nappal a megszerzett bonus osztály átvezethető az üzembentartó által bármely meglévő vagy új gépkocsira kötött szerződésre. (A jármű- kategóriának azonosnak kell lennie, így pl. személyautó besorolása csak személyautóra vezethető át.)
Ha szerződőnknek egy időben (folyamatosan) több gép- kocsija is van, a felelősségbiztosítások között nem lehet felcserélni az osztályba sorolást.
Átvezethető-e a megszerzett bonus fokozat az új gépjárműre, ha az előző jármű a család más tagjának nevén szerepelt?
A bonus rendszert szabályozó rendelet erre nem ad lehe- tőséget.
Hogyan (és miért) lehet az okozott kárt megtéríteni a biztosítónak?
Azon ügyfeleinknek, akik másoknak kárt okoztak, társa- ságunk – miután kifizette a kárt a károsultnak – a kár- kifizetésről értesítő levelet küld, és mellé egy csekket
is (az okozott kár összegéről, legfeljebb: 50 ezer Ft-ig).
A levélben társaságunk tájékoztatja a károkozót az oko- zott kár teljes összegéről is. Felkínálja továbbá annak lehetőségét, hogy az értesítés kézhezvételét követő 45 napon belül a károkozó – saját elhatározásából – a biz- tosító részére visszafizesse a vétlen károsultnak kifize- tett összeget, így a már korábban megszerzett bonus fokozatát megtarthatja.
Xxx illet a kármentességgel szerzett díjkedvezmény, vagy kit terhel a károkozás következményeként fizetendő magasabb díj?
A gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéssel kapcsola- tos előnyök és hátrányok mindig a biztosítást megkötő üzembentartó személyéhez fűződnek függetlenül attól, hogy a járművet ki vezette a tulajdonos vagy a forgalmi engedélybe bejegyzett üzembentartó engedélyével.
Az előzőek alapján felhívjuk figyelmüket arra, hogy fon- tolják meg, kinek adják kölcsön a járművüket, mert az esetleges károkozásnak a – biztosítási díjban is jelent- kező – hátrányos következményeit mindig a gépjármű tulajdonosa (a forgalmi engedélybe bejegyzett üzemben- tartója), a szerződő viseli.
Mi történik a már megszerzett bonusszal (malusszal), ha a személygépkocsit eladják, vagy a forgalomból kivonják?
AHE-15020/10
A bonus besorolás egy másik, ugyanazon gépjármű-kate- góriába tartozó gépjárműre új szerződésre átvezethető, ha az új szerződés megkötésére a szerződés megszűné- sétől számított két éven belül kerül sor bármelyik magyar vagy EU-tagállamban bejegyzett biztosítónál.
A díjnemfizetés miatt megszűnt szerződés bonus besorolása nem vihető át egy másik gépjárműre kötött szerződésre.
Mi történik a már megszerzett bonusszal, ha szüneteltetni szeretnék a biztosítási szerződést?
A felelősségbiztosítási szerződés a bejelentés napjától kezdődően, de legfeljebb 6 hónapig szüneteltethető, ha a járművet hivatalosan kivonják a forgalomból. A forga- lomból való kivonást igazolja a forgalmi engedély, vagy a hivatalból történő ideiglenes kivonásra vonatkozó hatósági határozat. Újbóli forgalomba helyezéskor az új szerződésre a bonus folytonosság átvezethető. A bonus osztály-emelkedés csak akkor ismerhető el, ha a szerző- dés a megelőző biztosítási időszak és az új biztosítási
időszak kezdő napjai közötti időtartam alatt legalább 270 napig fennállt, és kármentes volt.
Meddig kell fizetni a gépkocsi felelősségbiztosítási szerződésének díját eladás és bizományba adás esetén?
Ha a gépkocsit adásvételi szerződés megkötésével értéke- sítik, akkor az eladás napjáig kell a díjat megfizetni.
Nagyon sok ügyfelünk vásárol új gépkocsit a régi beszá- mításával úgy, hogy a gépjármű-kereskedővel bizomá- nyosi szerződést köt.
A bizományba adással – függetlenül attól, hogy a régi autó árát kifizették, vagy beszámították az új gépkocsi árába – jogilag nem következik be az adásvétel, tehát nem lehet ilyen indokkal a szerződést vagy a díjfizetést megszüntetni. Ugyanis ha valaki a leadott gépkocsit próbaútra viszi, okozhat és szenvedhet is kárt. E káro- kat a tulajdonosnak – vagyis annak a személynek, aki bizományba adta a gépkocsit – kellene megfizetnie; őt
terhelné a kártérítési felelősség, hiszen nem történt tulaj- donosváltozás.
Ez azt jelenti, hogy ügyfelünknek érvényes felelősségbiz- tosítási szerződéssel kell rendelkeznie, hogy az esetlege- sen okozott károkat a biztosító megtéríthesse helyette.
A bizományba vevő nem köthet biztosítást, mert nem ő a tulajdonosa a gépkocsinak.
Megoldást jelenthet, ha az ügyfél meghatalmazza
a kereskedőt a gépjármű forgalomból való kivonására
a bizományosi időszakra, ekkor sem a szerződőnek, sem a kereskedőnek nem kell kifizetnie a biztosítási díjat, de a közúti közlekedésben így a jármű nem vehet részt.
Hogyan és mikor lehet biztosítót váltani? Mennyiben érinti ez a bonus-malus osztályba sorolást?
A biztosítási év vége előtt 30 nappal a szerződést írásban lehet felmondással megszüntetni, és más biztosító tár-
saságnál a következő évre megkötni. Biztosítót váltani év közben anélkül, hogy a szerződő másik járművet vett volna, a törvényi szabályozás értelmében nem lehet.
Ha az ügyfél biztosítási szerződése a gépjármű eladása, ellopása, forgalomból való végleges kivonása (érdekmú- lás) miatt év közben megszűnik, akkor egy másik járműre a felelősségbiztosítást bármely biztosító társaságnál megkötheti.
Szerződéskötéskor a biztosító a szerződő nyilatkozata alapján besorolja a szerződést. Nyilatkozat hiányában a besorolás csak az alaposztályba (A00) történhet.
A biztosító a biztosítási időszak kezdetét követő 15-30. napig a szerződéskötéskor megadott forgalmi rend- szám, a megszűnt szerződést kezelő biztosító neve
és a biztosítási kötvényszáma alapján a kártörténeti nyilvántartásból lekérdezi a besoroláshoz szükséges adatokat, és ennek megfelelően 45 napon belül vissza- menőleges hatállyal megállapítja a szerződés végleges besorolását. Ha a szerződő közlése alapján a beso- rolásához szükséges adatok a kárnyilvántartásban
a biztosítási időszak kezdetét követő 30. napig, illetve ezt követően a biztosítási időszak kezdetét követő 60. nap elteltével sem beazonosíthatóak,erről a bizto- sító 15 napon belül tájékoztatja. A biztosító a 60. nap eltelte után a szerződés végleges besorolását a biz- tosítási időszak kezdetére visszamenő hatállyal A00 osztályban állapítja meg, és a besorolás szerinti díjról értesítést küld a szerződőnek.
Ha a biztosító A00 osztályban állapította meg a szer- ződés végleges besorolását, és a kárnyilvántartási rendszerben a szerződés beazonosításához és besoro- lásához szükséges adatok később rendelkezésre állnak, az adatok helyesbítése időpontjával érintett biztosítási időszak biztosítója köteles a kárnyilvántartásban meg- lévő adatok alapján a szerződés végleges besorolását az adott biztosítási időszak kezdetére visszamenő hatállyal megállapítani.
A végleges besorolást bejegyzi a kárnyilvántartásba, és ha a besorolás eltér az ügyfél által megadottól, akkor részére erről tájékoztatást küld.
Mikor szűnik meg az osztályba sorolás?
Az üzembentartó a szerződés megszűnését követő két éven túl nem jogosult a korábbi díjkedvezményre, és megszűnik az osztályba sorolása.
AHE-15020/10
A már megszerzett bonus besorolás megtartása, vala- mint az egyéb hátrányos jogkövetkezmények elkerülése érdekében kérjük Önt, hogy járművének eladása, forga- lomból való kivonása esetén ezt a tényt mielőbb jelentse be társaságunk bármelyik egységénél.
Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás általános szerződési feltételei
(Hatályos 2016. november 1-jétől)
A jelen általános szerződési feltételek azokat a rendelke- zéseket tartalmazzák, amelyeket az Allianz Hungária Zrt. (a továbbiakban: biztosító) és a szerződő/biztosított között létrejött gépjármű-felelősségbiztosítási szerződé- sekre kell alkalmazni.
Az általános szerződési feltételek két részből állnak:
a jogszabályi rendelkezésekből és a kiegészítő rendelke- zésekből.
A jogszabályi rendelkezések elsősorban a kötelező gép- jármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. tör- vénynek (a továbbiakban: Gfbt.) a szerződő felek jogait és kötelezettségeit szabályozó Általános rendelkezéseit (1-34.§), másodsorban a bonus-malus rendszert szabá- lyozó 21/2011. (VI.10.) NGM rendeletet szabályait tartal- mazzák. A kiegészítő rendelkezések tartalmazzák azokat a Gfbt.- ben nem szerepelő rendelkezéseket, amelyeket
a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésekre a törvényi rendelkezések mellett alkalmazni kell.
A flottaszerződésekre külön szerződési feltételek vonat- koznak, amelynek elnevezése: Allianz kötelező gépjármű- felelősségbiztosítás Terméktájékoztató és Általános szer- ződési feltételek flották részére.
AHE-15020/10
A biztosítási szerződés részét képezi továbbá az ajánlat, az ajánlattétel során tett nyilatkozatok, a záradékok, a kötvény, valamint a meghirdetett díjtarifa.
Kiegészítő rendelkezések
A kiegészítő rendelkezések a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás törvényi rendelkezéseivel együtt alkalmazandók.
Biztosítási esemény
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás alapján bizto- sítási esemény a biztosítási szerződésben megjelölt gép- jármű üzemeltetése során okozott károk miatt támasz- tott megalapozott kártérítési igény.
A gépjármű üzemeltetése során okozott kár akkor minősül megalapozottnak, ha megtérítéséért az üzembentartó
a magyar polgári jog szabályai szerint felelősséggel tarto- zik.
Szolgáltatás teljesítése
A sérült gépjárművet be kell mutatni a biztosító részére, és át kell adni mindazokat a bizonylatokat, amelyek
a szolgáltatás jogosultságának megállapításához és a kár mértékének meghatározásához szükségesek.
A biztosító a kárfelvételt – előzetes egyeztetés alapján – az ügyféllel megbeszélt helyen végzi el. Ha a gépjármű javítása nem gazdaságos vagy műszakilag nem lehetséges, úgy totálkár rendezésre kerül sor.
A biztosító a szolgáltatását a károsult által benyújtott számla alapján, vagy ennek hiányában vele kötött egyez- ség alapján teljesíti.
A biztosítási szerződésből eredő kötelezettségével össze- függésben, a károsító eseményt megelőző állapot vissza- állításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó- köte- les szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyre- állítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható.
Járadékszolgáltatás
Járadékfizetési kötelezettség esetén a biztosító és a káro- sult kezdeményezheti a járadék egyösszegű megváltását (tőkésítését). Az egyösszegű megváltásra csak abban az esetben kerülhet sor, ha annak tényét és összegét mind a biztosító, mind pedig a károsult elfogadja.
A járadék tőkeértéke függ a havi járadék összegétől és az életkortól.
Biztosítási szerződés adatainak ellenőrzése
A biztosító az ajánlattétel, a szerződéskötés, a szerződés módosítása, illetve adatok változásának bejelentése során jogosult a szerződő által közvetlenül vagy köz- vetve (biztosításközvetítő útján) megadott személyes adatokat, illetve a jármű adatait ellenőrizni. Az adatokat a biztosító elsődlegesen a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala által vezetett köz- úti közlekedési nyilvántartás adatai felhasználásával jogosult ellenőrizni. Az adatok hiteles nyilvántartással való összevetésére a biztosító a Gfbt. 49. §-ban előírt kötelezettsége alapján jogosult, melynek értelmében
a biztosító köteles a biztosítási szerződés létrejöttéről a vonatkozó jogszabály által előírt adattartalommal
a kötvénynyilvántartó szervet értesíteni.
Szerződés csak a közhiteles nyilvántartás adatai alapján beazonosítható jármű esetében jöhet létre.
A biztosítás díja
A biztosítási időszak tartama alatt a szerződés adatai- nak megváltoztatásával a biztosítás díja – a törvény ren- delkezéseire tekintettel – nem módosulhat, kivéve, ha a szerződés díja a szerződő üzemben tartónak a szerző- dés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötelezettségének megsértése következtében tér el a díj- tarifa szerint megállapítandó díjtól. Ebben az esetben a szerződés díja a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül módosítható, a kockázatviselés kezdetére visszamenőleges hatállyal.
A szerződő a szerződéskötéskor köteles a valóságnak megfelelően közölni a biztosítóval minden olyan,
a biztosítási díj megállapítása szempontjából lényeges körülményt, amelyeket ismert vagy ismernie kellett.
AHE-15020/10
A biztosítási díj nem tartalmazza azokat a közterheket (adókat, járulékokat), amelyeket közvetlenül a szerző- dőnek kell megfizetni (azaz, amelyek esetében az adó alanya a szerződő, vagy az adó alapja a szerződő által fizetendő biztosítási díj).
Díjfizetés
A biztosítás díja fizethető csoportos beszedési megbízás- sal, bankkártyával, folyószámláról átutalással, készpénz- átutalási megbízással, a Díjnet ingyenes online fizetési rendszerén keresztül, vagy külön megkötött ügyfélszámla- szerződés alapján történhet, ha, ha egyébként a szerződő az ügyfélszámlára vonatkozó szabályok szerint ilyen szerződés kötésére jogosult. A díjfizetés gyakorisága havi, negyedéves, féléves és éves lehet. Havi díjfizetési gyakori- ság csekkes fizetési mód esetén nem választható.
Ha a felek a díj csekken történő megfizetésében álla- podtak meg, és a díj esedékességekor a szerződő nem rendelkezik csekkel, díjfizetési kötelezettségét más úton (pl. átutalással) is teljesítheti. A csekk hiánya a szerződőt nem mentesíti a díjfizetési kötelezettség alól.
Ha a szerződő a biztosítás díját bankszámláról csoportos beszedési megbízással egyenlíti ki, köteles gondoskodni arról, hogy a bankszámlán levő összeg fedezetet nyújtson a lehívandó biztosítási díjra.
A díj akkor tekinthető megfizetettnek, ha azt a biztosító bankszámláján jóváírták. Kérjük, vegye figyelembe, hogy bankkártyával való fizetés esetében a díj bank által történő lekönyvelése akár három munkanapot, csekken történő befizetés esetében két munkanapot, átutalás esetében egy munkanapot vehet igénybe!
Ha a biztosítás 90 napnál rövidebb határozott időre szól, a biztosítási díjat a biztosítás tartamára egy összegben kell megfizetni (egyszeri díj). Egyebekben a határozott tartalmú szerződések díját a fenti szabályok szerint kell megfizetni.
Ha a szerződő a biztosító részére az esedékes díjak mellett fedezetlenségi díjjal, és egy korábbi szerződés díjával is tartozik, és a befizetés a teljes tartozást nem fedezi, a bizto- sító a befizetett összeget a következő sorrendben számolja el: baleseti adóra, fedezetlenségi díjra, megszűnt szerződés díjtartozására, a hatályban levő szerződés esedékes díjára.
Első díj és a töredékdíj
A hónap közben kötött szerződések első díja, illetve azon szerződések első díja, amelyek biztosítási évfordu- lója nem a hónap elsejére esik, két részből tevődik össze. Egyik része az ún. töredékdíj, amely a kockázatviselés kezdetének időpontjától a következő hónap első napjáig terjedő időszakra vonatkozik. Az első díj másik része
a díjfizetési gyakoriság szerint esedékes első díjrészle- tet. A tört hónapot követő teljes hónap első napjától már a díjfizetési gyakoriságnak megfelelő díj kerül megálla- pításra. A töredékdíj számítására vonatkozó szabályok a biztosítási évforduló alkalmával is alkalmazandóak.
Díj esedékessége
A töredékdíjat és a díjfizetési gyakoriság szerint megálla- pított díjrészletet magába foglaló első díj a kockázatvise- lés kezdő napján esedékes.
A folytatólagos díjrészletek a díjfizetési időszak első napján esedékesek. Folytatólagos díj minden olyan díj, ami az első díjat követi, a szerződés fennállásának tar- tama alatt.
A jognyilatkozat hatálya, elektronikus úton tett nyilatkozatok érvényessége
A biztosítóhoz intézett nyilatkozat a biztosítóval szem- ben akkor hatályos, ha azt írásban tették (ideértve
a maradandó eszközzel, illetve az elektronikus úton,
e-mailben tett nyilatkozatokat is), és az a biztosító tudo- mására jut.
A szerződő elektronikus úton, illetve maradandó eszköz útján tett nyilatkozatának meg kell felelnie a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben előírt írásbeliség követelményének.
Egyebekben, ha jogszabály vagy jelen szerződési feltétel nem ír elő kötelező írásbeliséget, a nyilatkozat egyszerű elektronikus dokumentum formájában, vagy más mara- dandó eszköz útján is megtehető.
Ha a szerződő a biztosítási szerződéssel kapcsolatos jog- nyilatkozatait biztosítási alkuszhoz intézi, a nyilatkoza- tokhoz a biztosítóval szemben nem fűződik joghatály.
Az alkuszon keresztül tett jognyilatkozat a biztosítóval szemben csak a biztosítóhoz való beérkezéssel válik hatályossá.
A biztosító ügynöke (függő biztosításközvetítő) kizárólag az ajánlatok átvételére jogosult, az ügyféltől nem vehet át díjat, díjelőleget, illetve a biztosítótól az ügyfélnek bármi- lyen címen járó összeget.
AHE-15020/10
Ha a szerződő a biztosító részére a mobil számát, illetve az e-mail elérhetőségét megadta, ezzel hozzá- járult ahhoz, hogy azt a biztosító a szerződéssel össze- függő kötelezettségei teljesítéséhez – a vonatkozó jogszabályi követelmények betartása mellett – felhasz- nálja. Ennek megfelelően a biztosító a Gfbt.-n alapuló értesítési kötelezettségének (a szerződés megkötésé- ről, megszűnéséről a díj módosításáról, a szolgáltatási igénnyel kapcsolatos tájékoztatásról) az e-mail címre küldött értesítéssel elektronikus úton is eleget tehet.
Az elektronikus úton (online) vagy telefonos távértéke- sítéssel létrejött szerződés esetében, illetve ha az ügy- fél a szerződéskötés, vagy annak módosítása során az
e-mail címét megadja, és ezzel a biztosítóval történő elektronikus úton történő kommunikációban állapodik meg, úgy a biztosító a szerződő által megadott e-mail címre küldi meg a szerződéssel kapcsolatos, kinyom- tatható dokumentumokat (így különösen a kötvényt, számlát/számviteli bizonylatot, díjigazolást, felszólí- tót, törlésértesítőt).
A biztosító elektronikus úton vagy maradandó eszköz útján is megküldheti nyilatkozatait a szerződő részére, amelyet elektronikus aláírással (nem minősített bélyegző tanúsítvány) lát el.
A Biztosító nem vállal felelősséget a szerződő által megadott adatok valótlanságából, hiányosságából származó károkért, valamint a szerződő levelezési szolgáltatójánál felmerülő hibákért, rendellenes működésért, illetve a szerződő szemé- lyes fiókjának beállításai miatt felmerülő problémákért.
Az e-mail cím, a telefonszám megváltozását 8 napon belül a biztosítónak be kell jelenteni. A változás bejelen- tésének elmulasztásából származó károkért a biztosító nem vállal felelősséget.
Az elektronikus levelezés során a biztosító zárt levelezési rendszeréből nyílt levelezési rendszerbe kerülhetnek
a szerződés adatai.
P rendszámmal kapcsolatos rendelkezések
A P rendszámú gépjárműre határozott időtartamra kötött felelősségbiztosítás csak akkor tekinthető hatá- lyosnak, ha a rendszám a gépjárműre a vonatkozó jogszabályi követelményeknek (KRESZ) megfelelően fel van szerelve és a rendszám használata kielégíti a közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló 326/2011. (XII. 28.) Korm. rendeletben foglaltakat.
Elévülés
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés alapján érvényesített követelések elvülési ideje
· 3 év, ha a veszélyes üzem működéséből eredő károkért való felelősség szabályait, vagy
· 5 év, ha a felelősség általános szabályait kell alkalmazni.
Az elévülés akkor kezdődik, mikor a követelés esedékessé válik.
Szerződés megszűnése díjnemfizetés miatt
A szerződés díjnemfizetés miatt a türelmi idő lejártával, azaz a díj esedékességétől számított 60 nap elteltével szű- nik meg, kivéve, ha a szerződő által megfizetett díj ennél hosszabb időre fedezi a biztosító kockázatviselését, de nem
xxxxxx azt a teljes időszakot, amelyre a díjfizetési gyakori- ságnak megfelelően a díjat a szerződőnek meg kell fizetni. Utóbbi esetben a díjjal fedezett időszak utolsó napjával szű- nik meg a szerződés.
Ha szerződése díjnemfizetés miatt megszűnt, köte- les az adott biztosítási időszak hátralévő részére járó díjat, valamint a díjnemfizetéssel megszűnt szerződés vonatkozásában a türelmi időre járó díjat a szerződés újrakötése alkalmával, a szerződéskötéssel egy időben megfizetni.
A személyes adatok kezelése
Az adatkezelés jogalapja, célja
Személyes adatnak minősül az Információs önrendelke- zési jogról szóló 2011. évi CXII. törvény (Info tv.) értelmé- ben az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret – valamint az adatból levonható következtetés.
Érintett: bármely meghatározott, személyes adat alap- ján azonosított vagy – közvetlenül vagy közvetve – azo- nosítható természetes személy.
A biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvény (a továbbiakban Bit.) felhatalmazása alapján a biztosító ügyfeleinek azon személyes adatait, biztosítási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződés- sel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgálta- tással összefüggnek.
E célokkal összefüggésben a biztosító a tudomására jutott adatokat a Bit. értelmében az érintett külön hoz- zájárulása nélkül kezelheti. Ez a felhatalmazás kizáró- lag azokra a személyes adatokra vonatkozik, amelyek nem minősülnek különleges adatnak.
A biztosítási jogviszony vonatkozásában az elhunyt sze- mélyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes ada- tok kezelésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az elhunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintet jogait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szerződésben nevesített jogosult is gyakorolhatja. A joggyakorláshoz szükséges mértékben az örökösök adatainak kezelésére – ideértve annak jogalapját, célját, időtartamát, az adatfeldolgozókat -
AHE-15020/10
az ügyfelekre irányadó jelen adatkezelési tájékoztató vonatkozik.
Különleges adatok kezelése
Ha a személyes adat az Infotv-ben meghatározott különleges adatok körébe tartozik (ideértve különösen az egészségi állapotra, kóros szenvedélyre vonatkozó
adatokat), akkor azokat a biztosító kizárólag az érintett írásos hozzájárulása alapján kezelheti.
A különleges adatok kezelésére vonatkozó írásos hozzájá- rulását az ügyfél az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény
6. §-ának (4) bekezdése értelmében a szerződés keretei között is megteheti. Az e rendelkezés alapján megadható hozzájárulást az ajánlattartalmazza. Az adatszolgáltatás önkéntes, de a biztosítási ajánlaton szereplő személyes adatok közlése nélkülözhetetlen a biztosítási szerződés létrejöttéhez.
Adatfeldolgozók
A biztosító, mint adatkezelő az adatok feldolgozásával, a kötvények, egyéb ügyfeleknek szóló levelek, iratok nyom- tatása vonatkozásában – a Bit-nek megfelelő kiszervezési szerződés keretében az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt-t (Cg 00-00-000000, 1102 Budapest, Halom u. 5.) bízza meg.
A biztosítási szolgáltatás teljesítéséhez – postai vagy banki átutalás esetén – igénybe vett Magyar Posta Zrt. és a biztosítási szolgáltatás jogosultja által megneve- zett bank adatfeldolgozónak minősül. Amennyiben a kiszervezett tevékenység keretében a biztosító az ügy- feleinek személyes adatát is továbbítja e kiszervezett tevékenységet végző személyekhez, úgy a kiszervezett tevékenységet végző a biztosító adatfeldolgozójának minősül.
A biztosító a Díjnet Zrt.-t (Cg. 01 10-045817; 1117 Budapest, Budafoki út 107-109.) a biztosítási szolgáltatásról készült számla vagy számviteli bizonylat kézbesítésével bízza meg a Bit.-nek megfelelő kiszervezési szerződés kereté- ben, mely alapján a Díjnet a biztosító adatfeldolgozójá- nak minősül. A Díjneten történő díjfizetéshez szükséges
regisztráció megkönnyítése érdekében az Allianz Hungária Zrt. a regisztrációhoz szükséges adatokat továbbítja a Díjnet részére.
A biztosító egyes biztosítási szolgáltatások során igénybe vesz külső közreműködőket olyan esetekben, amikor a biztosítási szolgáltatás nyújtásához szükség van a megbízott speciális szakértelmére, vagy amikor a külső cég bevonásával a biztosító a szolgáltatását azonos minőségben, ám alacsonyabb költségekkel és
kedvezőbb áron nyújthatja. A kiszervezett tevékenységet végző megbízott személyes adatokat kezel, és a törvény alapján titoktartás kötelezi.
A biztosító az adatfeldolgozók személyéről, székhelyéről és tevékenységéről az Allianz Hungária Zrt. Központi Ügyfélszolgálati Irodájában helyez el frissülő tájékoztatót.
Adattovábbítás
A biztosító az érintett személyes (és különleges) adatait, továbbá biztosítási titoknak minősülő adatait kizárólag
az érintettől vagy annak képviselőjétől kapott írásbeli hozzájárulás alapján továbbíthatja harmadik személy- nek, kivéve, ha az adattovábbítás a Bit. által felsorolt szervezetek számára jogszabály alapján végzett meg- keresés vagy kötelező adatszolgáltatás teljesítése során történik.A Bit. által meghatározott szervezetek felsorolá- sát a szerződési feltételekhez tartozó ügyfél-tájékoztató tartalmazza.
A Bit. 149. § (1) bekezdésének értelmében a biztosító (ún. megkereső biztosító) - a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében - a jogszabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségének teljesítése során
· a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő teljesítése,
· a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályozása céljából megkereséssel fordulhat más biztosítóhoz (ún. megkeresett biztosító) az e biztosító által – a Bit. 135. § (1) bekezdésében megha- tározottak szerint, a biztosítási termék sajátossága- inak a figyelembevételével - kezelt és a 149. § (3)-(6) bekezdésben meghatározott adatok vonatkozásában, feltéve, ha a megkereső biztosító erre vonatkozó jogo- sultsága a biztosítási szerződésben rögzítésre került.
A megkeresett biztosító a jogszabályoknak megfelelő megkeresés szerinti adatokat a megkeresésben meg- határozott megfelelő határidőben, ennek hiányában a megkeresés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül köteles átadni a megkereső biztosítónak.
Tekintettel arra, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 6. §-ának (4) bekezdése értelmében a biztosítási szerződésnek félreérthetetlen módon tartalmaznia kell azt, hogy az érintett aláírásával hozzájárul különleges adatainak a jelen szerződési feltételekben foglaltak szerinti kezeléséhez, az e rendelkezés alapján megadott hozzájárulást az ajánlat tartalmazza.
AHE-15020/10
Az ajánlat tartalmaz továbbá egy speciális adattováb- bítási felhatalmazást a biztosítási ügynökök esetében. A biztosítási szerződések megkötésében biztosítási ügynökök (a Bit. értelmében függő biztosításközvetítők) működnek közre. E személyekkel a biztosítási szerződés megkötését követően megszűnhet a biztosító kapcso- lata. Annak érdekében, hogy a biztosító ügyfeleit minél teljesebb körben kiszolgálja, az ügyfél-adatokat – az ügyfél hozzájárulása esetén – a biztosítási szerződés kezelése és karbantartása céljából más ügynöknek adjuk át.
Tájékoztatás kérése adatkezeléssel kapcsolatban, és jogor- voslati lehetőségek
Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai keze- léséről, valamint kérheti személyes adatainak helyes-
bítését, illetve – a jogszabályban elrendelt adatkezelés kivételével – törlését. A valóságnak meg nem felelő adatot a biztosító köteles helyesbíteni.
Az érintett kérelmére a biztosító tájékoztatást ad: a az általa kezelt adatokról, illetve
b) a megbízott adatfeldolgozó által feldolgozott adatok- ról,
c) az adatkezelés céljáról,
d) az adatkezelés jogalapjáról,
e) az adatkezelés időtartamáról,
f) az adatfeldolgozó
· nevéről,
· címéről (székhelyéről),
· adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy
g) kik és milyen célból kapják meg vagy kaphatják meg az adatokat.
A biztosítónak az érintettel szemben fennálló tájékoz- tatási kötelezettségét kizárólag adatkezelést szabályozó jogszabály korlátozhatja.
Az érintett az Információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény (Infotv.) 13-17. pontjai alatt foglaltak szerint érvényesítheti jogait, ide- értve a személyes adatainak kezelése elleni tiltakozási jogát is. Az érintett az Infotv-ben meghatározott jogor- voslat érdekében fordulhat a biztosítóhoz, mint adatke- zelőhöz, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/c.; www.naih.hu), az Infotv. 13. illetve 16. pontja szerint bírósághoz, illetve – nem természetes személy ügyfél
az Infotv. hatálya alá nem tartozó esetben is – a Magyar Nemzeti Bankhoz (www.mnb.hu).
Az érintett az adatkezeléssel kapcsolatos kérdéseket, tájékoztatáskérést, vagy kifogást a biztosító székhe- lyére, a biztosító adatvédelmi felelőséhez (Fax: 301- 6052; Levelezési cím: levelezési cím: 1368 Budapest, Pf.
AHE-15020/10
191. vagy 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52., Stratégiai és általános igazgatás divízió, Compliance osz- tály) kérjük eljuttatni, vagy a www.allianz.hu oldalon az adatvédelem link alatti felületen bejelenteni.
A biztosító, mint adatkezelő köteles a bejelentést a törvény előírása szerint kivizsgálni és az ügyfelet írásban tájékoztatni.
Az adatkezelési időtartama
A biztosító személyes adatokat a biztosítási jogviszony fennállásának idején, valamint addig kezelhet, ameddig a biztosítási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesít- hető. A biztosító a létre nem jött biztosítási szerződéssel kapcsolatos személyes adatokat addig kezelheti, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsulásával kapcsolatban igény érvényesíthető. Az igényérvényesítésre nyitva álló ún. elévülési időt a biztosítási termék szerződési feltételei tartalmazzák.
A biztosító köteles törölni az ügyfeleivel, volt ügyfeleivel vagy a létre nem jött szerződéssel kapcsolatos minden olyan sze- mélyes adatot, amelynek kezelése esetében az adatkezelési cél megszűnt, vagy amelynek kezeléséhez az érintett hozzá- járulása nem áll rendelkezésre, illetve amelynek kezeléséhez nincs törvényes alap.
Az adattovábbítási nyilvántartásban szereplő személyes adatokat az adattovábbítástól számított öt év elteltével, az ügyfél egészségi állapotával összefüggő adatok vagy az Infotv. szerint különleges adatnak minősülő adatok továbbítása esetén húsz év elteltével törölni kell.
Tájékoztatjuk, hogy amennyiben a biztosítóval elekt- ronikus kommunikációban állapodott meg, úgy az elektronikus levelezés során az Allianz zárt rendszeré- ből nyílt levelezési rendszerbe kerülhetnek a szerződés adatai.
A biztosító főbb adatai
Allianz Hungária Zrt.
Székhely: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 48-52. Cégjegyzékszám: Fővárosi Törvényszék, mint cégbíróság Cg. 01-10-041356”
Allianz Hungária Zrt.
A kártérítési igény elbírálásához szükséges dokumentumok
A biztosító a bejelentett kárigény (szolgáltatási igény) elbírálásához a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződésre vonatkozó általános és különös szabályok figyelembevételével jogosult bekérni, beszerezni és ellen- őrizni az alábbi dokumentumokat, amelyek a kárigény (szolgáltatási igény) jogalapjának fennállását bizonyítják és/vagy az igény összegszerűségének megállapításához szükségesek.
1. Kárbejelentés megtételéhez kérhető okiratok, dokumen- tumok, adatok:
· baleseti bejelentő
· kárbejelentési adatlap
· ügyfél neve, telefonszáma, e-mail címe, lakcíme
· ügyfél bankszámlaszáma
· gépjármű adatlap
· járművezető személy vezetői engedélye
· gépjármű forgalmi engedélye
· gépjármű ideiglenes forgalmi engedélye
· gépjármű indítónaplója
· gépjármű útvonal engedélye
· meghatalmazás (járművezetésre, kárügyintézésre, kárbejelentésre stb.)
2. A jogalap elbírálásának érdekében kérhető okiratok, dokumentumok:
· károkozói nyilatkozat
· felelősségre vonatkozó nyilatkozat/igazoló okirat
· a káreseménnyel kapcsolatos speciális kérdőív
· tanúnyilatkozat
· rendőrségi igazolás
· rendőrségi feljelentési jegyzőkönyv
· rendőrségi helyszínelési jegyzőkönyv
· rendőrségi határozat
· vádirat
· szakhatósági iratok
· igazságügyi szakértői vélemény
· orvos szakértői és orvos-szakértői bizottságok által kiállított szakvélemény
· nyilatkozat személyi sérült adatbekérésre vonatkozó hozzájárulásról
· egyéb szakértői vélemény
· bírósági, ügyészi határozat
· közvetítői eljárással kapcsolatos határozatok
· tűzoltósági hatósági bizonyítvány
· tűzvizsgálati jelentés
· Országos Meteorológiai Szolgálat igazolása
· ittassági nyilatkozat
· tachográf adatok
· műholdas helymeghatározó rendszer adatai
· üzemi baleseti jegyzőkönyv, határozat
3. A tulajdonjog tisztázására, illetve a kártérítésre való jogo- sultság igazolására szolgáló okiratok, dokumentumok:
· törzskönyv
· adásvételi szerződés
· üzembentartói okirat vagy szerződés
· beszerzési számla, beszerzési bizonylat (pl. nyugta, raktárkivétjegy stb.)
· bérleti-, vagy lízingszerződés
· kölcsönadási szerződés
· ingatlan bérleti, haszonbérleti szerződése
· pénzintézet nyilatkozata, meghatalmazása
· lemondó/átruházó nyilatkozat
· engedményezési szerződés
· meghatalmazás
· aláírási címpéldány
· azonosítási adatlap
· tulajdonjog bejegyzésével vagy törlésével kapcsolatos okiratok
· forgalomból való kivonás igazolása
· bontási igazolás
· alkalmassági igazolás a közúti közlekedésre vonatko- zóan a Nemzeti Közlekedési Hatóság részéről
· közjegyzői okirat
· vállalkozói vagy megbízási szerződés
· munkaszerződés
· alkalmi munkavállalói kiskönyv
· munkaköri leírás
· munkáltatói, munka nélküli igazolás/nyilatkozat
· vállalkozói igazolvány
· őstermelői igazolvány
· cégbejegyzést igazoló bírósági végzés
· adókártya
· útnyilvántartás
· menetlevél
· fuvarlevél
· hagyaték-átadó végzés
· öröklési bizonyítvány
AHE-15020/10
· tulajdoni lap
· lakcímkártya
· építési engedély
· építési napló
· tervdokumentáció
· költségkimutatás
· orvosi dokumentáció, igazolás (pl. mozgáskorláto- zottságra vonatkozóan)
· háziorvosi igazolás a diagnózis megjelölésével
· ambuláns lap
· orvosi leletek, kontroll vizsgálatok dokumentációja
· orvosi zárójelentés
· teljes körű orvosi dokumentáció
· halott-vizsgálati, boncolási jegyzőkönyv
· a halotti anyakönyvi kivonat másolata
· a halál, illetve a baleset közelebbi körülményeinek tisztázásához szükséges egyéb irat
· gyámhatósági rendelkezés, határozat
· árvaellátás igazolása, határozata
· iskolai végzettséget, szakképesítést igazoló bizonyít- ványok
· szociális és társadalombiztosítási ellátások igazolása
· születési-, házassági anyakönyvi kivonat
· jegyző igazolása élettársi kapcsolatról
· rokkantsági ellátás igazolása
· rokkantsági-, öregségi-, özvegyi nyugdíj-igazolás
4. A kár mértékét, összegszerűségét igazoló okiratok, doku- mentumok:
· fotódokumentáció
· javítási számla
· javítási költség-kalkuláció
· javítási árajánlat
· mentési, szállítási számla
· tárolási számla
· gépjármű bérleti szerződés és számla
· egyéb kártérítési igényt igazoló számla, bizonylat
· vállalkozói és megbízási szerződések számlái
· készpénz-befizetési pénztárbizonylat
· nyilatkozat előzménykárok bekéréséhez
· előzménykárok dokumentumai
· márkakereskedő, vezérképviselet nyilatkozata a gép- jármű típusáról, felszereltségéről
· szervizkönyv
· káridőponti érték-meghatározás
AHE-15020/10
· kereskedői ajánlat maradványértékre
· bizonylat maradvány értékesítéséről
· garanciajegy
· munkalap
· vámkezeléssel kapcsolatos iratok
· tárgyi eszköz-nyilvántartás
· áfa nyilatkozat
· értéklista
· károsodott ingóságok jegyzéke
· bankszámlakivonat
· adóbevallás, jövedelemigazolás
· adatlap jövedelempótló kártérítéshez
· adózással vagy foglalkozással összefüggésben felme- rülő bevételek és kiadások igazolása
· egyszerűsített éves beszámoló
· eredmény-kimutatás, mérleg
· egyéb könyvelési iratok
· költségkimutatás
· menetjegyek
· keresetveszteséget igazoló iratok
· teljesítés- és költségigazolás
· orvosi kezelési költségek igazolása
· kórházi ellátással, gyógykezeléssel kapcsolatos költsé- gek igazolása
· rehabilitációs költségek, gyógyszerek és gyógyászati segédeszközök számlái
· temetéssel kapcsolatos költségek igazolása, számlái
· egészségi vagy családi állapottal összefüggésben fel- merülő jövedelmek és kiadások igazolása
· vagyoni és nem vagyoni károk mértékére vonatkozó igazolások
A felsorolt okiratokon kívül a szerződő, illetve a károsult egyéb módon is jogosult a károk és költségek igazolására a bizonyítás általános szabályai szerint annak érdekében, hogy követelését érvényesíthesse.
Az a kikötés, mely szerint a biztosító a biztosítási szolgál- tatás teljesítésének esedékességét a bejelentett kárese- mény tekintetében indult büntető- vagy szabálysértési eljárás jogerős befejezéséhez köti, nem alkalmazható.
Törvényi rendelkezések
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény kivonata.
A törvény szövegében a 2017. január 1-jétől hatályba lépő változásokat vastagítással jelöltük.
Első rész
Általános rendelkezések
A törvény hatálya
1. §
Ha nemzetközi szerződés eltérően nem rendelkezik, e törvény hatálya kiterjed:
a) minden magyarországi telephelyű gépjármű üzem- ben tartójára, továbbá más tagállami telephelyű gépjármű – ha annak rendeltetés helye szerinti tag- állama Magyarország – tulajdonosára, és az általuk kötött kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szer- ződésre;
b) a külföldi telephelyű gépjármű Magyarország terü- letére történő belépésének, valamint Magyarország területén a fogalomban történő részvételének feltét- eleire;
c) a biztosítók, a kárrendezési megbízott, kárképviselő, a levelező, a Kártalanítási Számla, a Kártalanítási Alap, a Nemzeti Iroda, a Kártalanítási Szervezet, az Információs Központ, valamint a Magyar Biztosítók Szövetségének (a továbbiakban: MABISZ) e törvény- ben szabályozott tevékenységére;
d) a pénzügyi közvetítőrendszer felügyeletével kapcso- latos feladatkörében eljáró Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: Felügyelet), a biztosító felszámolójá- nak, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást igazoló okirat (a kötvényt is beleértve) adatait, valamint egyéb vonatkozó adatokat nyilvántartó szervnek (a továb- biakban: kötvénynyilvántartó szerv), a kárnyilvántar- tással kapcsolatos feladatokat ellátó kárnyilvántartó szervnek, a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalának (a továbbiakban: járási hivatal) és a vámhatóságnak e törvényben szabályo- zott tevékenységére.
2. §
E törvény hatálya nem terjed ki:
a) a nemzetközi gépjármű-biztosítási – a tagállamok és más államok nemzeti irodái közötti – megállapo- dásból és a kapcsolódó megállapodásokból eredő – e törvényben nem szabályozott – feladatok ellátására;
b) Magyarország területén rendezett gépjárműverse- nyen (edzésen) részt vevő gépjárművekre kötött fele- lősségbiztosítási szerződésekre;
c) arra az esetre, ha az e törvényben foglaltaktól Magyarország területén állomásozó vagy áthaladó külföldi katonai gépjárművek vonatkozásában jog- szabály eltérő szabályokat állapít meg.
Értelmező rendelkezések
3. §
E törvény alkalmazásában:
1. Belső Szabályzat: a Bizottság 2003. július 28-i, a 72/166/ EGK tanácsi irányelvnek a gépjármű-felelősségbiztosítás ellenőrzésére vonatkozó alkalmazásáról szóló 2003/564/ EK határozatának függelékében foglalt, a nemzeti irodák egymás közötti kapcsolatait rendező szabályzat;
2. biztosítási időszak: a határozatlan tartamú szerződések esetében – a díjfizetés gyakoriságától függetlenül – az az időtartam, amelyre a megállapított díj vonatkozik;
3. biztosító: a biztosítási tevékenységről szóló 2014. évi LXXXVIII. törvényben (a továbbiakban: Bit.) meghatá- rozott szervezet, amely a székhely szerinti tagállamá- ban engedélyt kapott a gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenység végzésére, és Magyarország területén az e törvényben foglaltaknak megfelelően a kötelező gép- jármű-felelősségbiztosítási (a továbbiakban: biztosítás) tevékenység folytatására jogosult;
4. biztosított: a gépjármű biztosítással rendelkező üzem- ben tartója és a gépjárművet vezető személy;
AHE-15020/10
5. díjtarifa: miniszteri rendeletben meghatározott gép- jármű-kategóriánként és – a flotta kivételével – bonus- malus osztályonként a biztosító által megállapított alapdíjak és a díj meghatározásánál alkalmazható vala- mennyi korrekciós tényező összessége;
6. egyedi szerződés: adott üzemben tartó által, egy megha- tározott gépjárműre kötött, e törvénynek megfelelő bizto- sítási szerződés;
7. fedezetlenségi díj: az adott gépjármű vonatkozásában az üzemben tartó biztosítási kötelezettségének – a szüne- telés időtartamának, kivételével – díjfizetés hiányában kockázatviselés nélküli időtartamára (fedezetlenség időtartama) a Kártalanítási Számla kezelőjét megillető, általa meghatározott díjtarifa alapján utólagosan megál- lapított díj;
8. forgalmi engedély: az állandó vagy ideiglenes forgalmi engedély, az ideiglenes forgalomban tartási engedély, valamint a lassú jármű és a négykerekű segédmotoros kerékpár (quad) igazolólapja;
8/A. gazdasági totálkár: a káresemény következtében káro- sult gépjármű megjavíttatása gazdaságilag nem indokol- ható, mivel annak javítási, valamint a kár elhárításával kapcsolatos egyéb költségei, illetve a javítást követően esetlegesen fennmaradó értékcsökkenés összege a gép- jármű károsodás időpontjában fennálló forgalmi érté- kének maradványértékkel (roncsértékkel) csökkentett összegét meghaladja;
9. gépjárműflotta: egy adott biztosítónál ugyanazon – jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég -szerződő üzem- ben tartó által biztosított gépjárművek együttesen kezelt csoportja, ha ezen gépjárművek darabszáma a biztosítási időszak kezdőnapján eléri az ötöt;
10. gépjármű: a közúti forgalomban való részvétel feltéte- leként hatósági engedélyre és jelzésre kötelezett – a köz- úti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 1. számú függelékének II. b) pontjában meghatározott – gépjármű, pótkocsi, félpót- kocsi, mezőgazdasági vontató, négykerekű segédmotoros kerékpár (quad), lassú jármű és munkagép, továbbá a hatósági engedélyre és jelzésre nem kötelezett segédmo- toros kerékpár;
11. gépjárműverseny: zárt versenypályán vagy a forgalom elől elzárt közúton (útszakaszon) tartott, gépjárművek számára rendezett sportrendezvény;
12. harmadik ország: a Bit.-ben meghatározott fogalom;
13. harmadik országbeli biztosító: a Bit.-ben meghatározott fogalom;
14. határon átnyúló szolgáltatás: a Bit.-ben meghatározott fogalom;
15. hozott kárelőzményi igazolás: más tagállam által előírt kötelezettség alapján megkötött gépjármű- felelősségbiztosítási szerződésre vonatkozó igazolás, amely tartalmazza az adott biztosítónál nyilvántartott időszakot, valamint a szerződés hatálya alatt harma- dik személyeknek okozott és a más tagállami biztosító
által az igazolás kiadásának napjáig elismert, vagy vele szemben jogerősen megítélt kártérítések alapjául szol- gáló káresetek számát, időpontját, illetve a kármentes- ség tényét;
16. Információs Központ: a gépjármű üzemeltetésével har- madik személyeknek okozott károkból eredő kártérítési igények érvényesítése érdekében adatok közlése és e törvényben meghatározott egyéb feladatok ellátása érde- kében létrehozott szervezet;
17. ismeretlen gépjármű: az a gépjármű, amely nem azono- sítható, illetve utólag sem azonosítható, mivel elhagyta
a baleset helyszínét, vagy azonosító adatokkal nem rendelkezik, illetve azokat meghamisították vagy nem felismerhetők;
18. kárképviselő: a határon átnyúló szolgáltatás esetében a biztosító által a gépjármű-felelősségbiztosítási károk ren- dezésével, a biztosító peres és peren kívüli képviseletével megbízott, illetve arra jogosult személy vagy szervezet;
19. károsult: a gépjárművel okozott kár esetén kártérítésre jogosult személy vagy szervezet;
20. kárrendezési megbízott: a gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenységet végző biztosító székhely szerinti tagállamá- tól eltérő tagállamban működő megbízottja, aki a biztosító által biztosított gépjármű üzemeltetésével kapcsolatban felmerült kártérítési igényeket a károsult lakóhelye (szék- helye) szerinti tagállamban kezeli és rendezi, valamint a biztosítót a károsulttal szemben képviseli;
21. Kártalanítási Alap: az e törvény szerinti biztosítók által létrehozott és finanszírozott pénzalap, mely azon bizto- sítónál (a továbbiakban: felszámolás alatt álló biztosító) a károkozás időpontjában e törvény szerinti biztosítási szerződés alapján fedezettel rendelkező üzemben tartó gépjárművével okozott károk megtérítését fedezi, mellyel
szemben a biztosító tevékenységét engedélyező tagállam- ban felszámolási eljárás megindult;
AHE-15020/10
22. Kártalanítási Számla (Garanciaalap): az e törvény szerinti biztosítók által létrehozott és folyamatosan finanszírozott pénzalap, amelynek feladata a biztosítási kötelezettség ellenére biztosítással nem rendelkező üzemben tartó gépjárműve által vagy az e törvényben meghatározott korlátozásokkal az ismeretlen üzemben tartó gépjár- műve által, és az ismeretlen gépjárművel okozott károk, valamint az e törvényben meghatározott egyéb károk megtérítése, amennyiben a kötelezettségvállalás országa Magyarország;
23. kártalanítási szervezet: a gépjármű-felelősségbiztosítási tevékenységet végző biztosítók által a székhelyük szerinti tagállamban működtetett szervezet, amelynek feladata
a belföldi károsult más tagállam területén telephely- lyel rendelkező gépjármű üzemeltetéséből eredően a zöldkártyarendszer valamely országában elszenvedett kára kapcsán a károkozó biztosítója vagy annak kárren- dezési megbízottja kárrendezésének elmaradása esetén a kártérítési igények elbírálása és kielégítése e törvény- ben meghatározott esetekben;
24. kötelezettségvállalás országa: bármely fajta gépjármű biztosítása esetén a
a) telephely szerinti ország, vagy
b) baleset bekövetkezésének helye szerinti ország, amennyiben a hatósági jelzés viselésére kötelezett gépjármű baleset részesévé vált, és nem rendelkezik érvényes hatósági jelzéssel, illetve a rajta lévő ható- sági jelzés nem rendelhető, vagy már nem rendelhető hozzá, vagy
c) rendeltetés helye szerinti tagállam;
25. külföldi: a devizakorlátozások megszüntetéséről, vala- mint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2001. évi XCIII. törvény 2. §-ának 2. pontjában meghatáro- zott fogalom;
26. levelező: olyan biztosító, a biztosító részére kárrende- zési tevékenységet végző szervezet, kárrendezési megbí- zott, egyéb szervezet vagy személy, akit vagy amelyet a működése szerinti ország nemzeti irodájának jóváhagyá- sával a zöldkártyarendszerhez tartozó ország biztosítója jelöl a biztosítottjai által a levelező országában okozott gépjármű-felelősségbiztosítási károk kezelésére és ren- dezésére;
27. Nemzeti Iroda: az e törvény szerinti biztosítók szerve- zete, amely ellátja a nemzetközi gépjármű-biztosítási megállapodásból és a kapcsolódó egyezményekből eredő koordinációs, kárrendezési és elszámolási felada- tokat;
28. rendeltetés helye szerinti tagállam: gépjármű tulajdon- jogának átruházása esetén a tulajdonszerzést követően a rendelkezésre bocsátástól számított harmincnapos időtartam folyamán az – a gépjármű telephely szerinti országától eltérő – tagállam,
a) ahol a tulajdont szerző természetes személy állandó lakóhelye, a jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég tulajdonszerzése esetén annak székhelye található, illetve
b) amelyben a tulajdont szerző szokásos tartózkodási helye van, vagy ha a szerződő jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég, az a tagállam, amelyben a tulajdont szerzőnek a szerződéssel érintett telephelye, fióktelepe található;
29. Rendszámegyezmény: a nemzeti irodák között létrejött olyan megállapodás, amely alapján az egyezményben
részes országok hatóságai a zöldkártyában megtestesülő igazolás helyett az illető országban megkövetelt gép- jármű-felelősségbiztosítási fedezet igazolásául a jármű hatósági jelzését (forgalmi rendszámát) az országjellel együtt elfogadják;
30. súlyos személyi sérülés: a balesetből eredően legalább 25%-os össz-szervezeti egészségkárosodással járó mara- dandó fogyatékosságot okozó, vagy a balesetből eredő, legalább 6 hónapos gyógytartammal járó súlyos egész- ségromlást okozó sérülés;
31. székhely szerinti tagállam: az a tagállam, ahol a kötelezett- séget vállaló biztosító, biztosításközvetítő, valamint szakta- nácsadó székhelye található;
32. tagállam: az Európai Gazdasági Térségről szóló megál- lapodásban részes állam és Svájc;
33. telephely szerinti ország: az az ország,
a) amelynek hatósága a gépjárművet állandó vagy ideig- lenes hatósági jelzéssel ellátta, vagy
b) amelyben a hatósági jelzés viselésére nem kötele- zett gépjárművek esetében a tulajdonos vagy a gép- jármű felett egyébként rendelkezési jogot gyakorló személy (jogi személy, egyéni vállalkozó, egyéni cég) állandó lakóhelye (székhelye), illetve szokásos tartózkodási helye (az érintett telephelye, fiókte- lepe) található;
34. türelmi idő: a díj esedékességétől számított hatvan- napos időszak, melynek a díj megfizetése nélkül történő leteltével a szerződés – amennyiben egyéb okból még nem szűnt meg – díjnemfizetéssel megszűnik;
35. üzemben tartó: a gépjármű telephelye szerinti ország hatóságai által kibocsátott okiratba bejegyzett üzemben tartó (engedélyes, engedély jogosultja), ennek hiányában a tulajdonos;
36. zöldkártya: a zöldkártyarendszer országaiban elfoga- dott, egységes szabványnak megfelelő nemzetközi gép- jármű-felelősségbiztosítási igazolvány (kártya), amelyet a nemzeti iroda nevében a biztosítási szerződésnek megfelelően a biztosítók állítanak ki az üzemben tartó számára, a meglátogatott országban megkövetelt gép- jármű-felelősségbiztosítási fedezet meglétének igazo- lására;
AHE-15020/10
37. zöldkártyarendszer: a nemzeti irodák közötti megál- lapodások alapján az ezen megállapodásokban részes országok rendszere, mely rendszerhez tartozó országok hatóságai a zöldkártyában megtestesülő igazolást az országban megkövetelt gépjármű-felelősségbiztosítási fedezet igazolásául elfogadják.
3/A. §
E törvény alkalmazásában kár és kártérítés alatt a sére- lemdíj-követelés alapjául szolgáló személyiségi jogsére- lem és a sérelemdíj is értendő.
3/B. §
(1) Ahol e törvény euróban meghatározott összegről ren- delkezik, azon a tárgyév január 1-jétől december 31-ig tartó időszakára (a továbbiakban: alkalmazási időszak) vonat- kozó, forintban meghatározott összegét kell érteni.
(2) Az adott alkalmazási időszakra vonatkozó forintban meghatározott összeget az alkalmazási időszakot megelőző naptári év első tíz hónapjára és az euró forintra való átszá- mítására vonatkozó – Magyar Nemzeti Bank által közzétett – hivatalos napi árfolyamok átlagának alkalmazásával, a követ- kező milliós forintértékre felkerekítve kell kiszámítani.
Második rész
A gépjármű-felelősségbiztosítás szabályai
I. Fejezet
A gépjármű-felelősségbiztosítás általános szabályai A biztosítási kötelezettség
4. §
(1) Minden magyarországi telephelyű gépjármű üzem- ben tartója köteles – a külön jogszabály alapján mente- sített gépjárművek kivételével – az e törvény szerinti biz- tosítóval a gépjármű üzemeltetése során okozott károk fedezetére, az e törvényben meghatározott feltételek szerinti biztosítási szerződést kötni, és azt díjfizetéssel hatályban tartani (biztosítási kötelezettség).
(2) A biztosítási kötelezettség, ha jogszabály másként nem rendelkezik, a mindenkori üzemben tartót a gép- jármű hatósági engedéllyel és jelzéssel való ellátásának időpontjától – a szünetelés kivételével – a gépjármű for- galomból történő kivonásáig, illetve a külön jogszabály- ban meghatározott forgalomba helyezésre nem kötele- zett gépjármű esetében a forgalomban történő részvétel kezdetétől a részvétel végleges megszüntetéséig terheli.
(3) A szerződés megkötésére vonatkozó kötelezettség tekintetében üzemben tartónak minősül a gépjármű tulajdonosa által – szerződés vagy más hitelt érdemlően igazolt jogcím alapján – üzemben tartóként megnevezett személy.
(4) Ha a szerződéskötésre a tulajdonjog átszállása miatt kerül sor, az e törvény szerinti új üzemben tartó köteles a tulajdonjog átszállását követően a biztosítási szerződést haladéktalanul megkötni.
(4a) Ha az üzemben tartó személye a 7. § (3a) bekez- désében meghatározottak szerint változik, a biztosítási kötelezettség a gépjármű új üzemben tartóját a kockázat- viselés 19. §(5a) bekezdésében meghatározott megszű- nését követő naptól terheli. Ha a biztosítási szerződést a
(6) bekezdésben meghatározottak szerint nem tartották hatályban és az üzemben tartó személye a 7. § (3a) bekez- désében meghatározottak szerint változik, a biztosítási kötelezettség a gépjármű új üzemben tartóját a peres, nemperes eljárásban vagy hatósági eljárásban hozott dön- tés jogerőre emelkedését követő naptól terheli.
(5) Ideiglenes forgalomban tartás engedélyezése, illetve ideiglenes forgalmi engedély kiadása esetén a biztosítási kötelezettség az ideiglenes forgalomban tartási engedély, illetve az ideiglenes forgalmi engedély érvényességének időtartama alatt áll fenn.
(6) Az üzemben tartó halála esetén, ha a biztosítási kötelezettség címzettje nem állapítható meg, a szerző- dés legkésőbb a hagyatéki eljárást lezáró határozat jog- erőre emelkedésétől számított 30 napig tartható hatály- ban, amennyiben a gépjármű birtokosa a halál tényét
a biztosítónak bejelentette, és a szerződést díjfizetéssel hatályban tartja.
(7) Más tagállami telephelyű gépjármű tulajdo-
nosa – ha a gépjármű rendeltetés helye szerinti tagál- lama Magyarország – köteles a tulajdonszerzést köve- tően a rendelkezésre bocsátástól számított harminc- napos időtartamra az e törvény szerinti biztosítással rendelkezni.
A szerződés létrejötte és megszűnése
5. §
(1) A biztosító a magyarországi telephelyű gépjármű üzemben tartójának, valamint azon gépjármű tulajdo- nosának, melynek rendeltetés helye szerinti tagállama Magyarország, az e törvényben meghatározott feltéte- lek szerinti biztosítási szerződés megkötésére vonat- kozó – a biztosító díjtarifájának megfelelő – ajánlatát a
13. § (1) bekezdésében meghatározott összeghatárok szerint köteles elfogadni. A biztosító a biztosítási idő- szak kezdetét hatvan nappal megelőzően tett ajánlatot nem fogadhatja el, és ezen időpontot megelőzően szerződést nem köthet, az így létrejött szerződés érvénytelen. A biztosító az ajánlat elutasításáról annak beérkezésétől számított tizenöt napon belül értesíti az üzemben tartót.
AHE-15020/10
(2) Ha a biztosítási szerződés a biztosítási időszak tar- tama alatt a 21. § (4) bekezdésében meghatározottak szerint (díjnemfizetés) szűnik meg, az üzemben tartó- nak az adott biztosítási időszak hátralévő részére fede- zetet nyújtó szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatát
kizárólag az a biztosító jogosult és köteles elfogadni, amelynél a szerződés az adott biztosítási időszakban díjnemfizetéssel szűnt meg.
(3) A (2) bekezdésben meghatározott esetben az üzem- ben tartó annál a biztosítónál köteles a szerződést – az újrakötött szerződés kockázatviselési kezdetének idő- pontjában alkalmazandó díjtarifa alapján – megkötni, ahol a szerződése díjnemfizetés miatt szűnt meg.
(4) Az a biztosító, amely a szerződést a biztosítási időszak végére történő felmondására nyilatkozatot tett vagy a szerződés a biztosítási időszak alatt díjnemfizetés miatt szűnt meg, az üzemben tartónak a szerződés megszűné- sét közvetlenül követő biztosítási időszakra vonatkozó ajánlatát nem köteles elfogadni.
6. §
(1) A biztosítási szerződés a felek írásbeli megállapodá- sával jön létre.
(2) A szerződés úgy is létrejön, ha a szerződő üzemben tartó a díjtarifának és a biztosítási feltételeknek megfelelő ajánlatát a jogviszony tartalmára, és a biztosítási feltéte- lekre vonatkozó tájékoztatás birtokában, a biztosító által rendszeresített ajánlati lapon a biztosító vagy annak képvi- selője részére átadja.
(3) A biztosító a (2) bekezdés szerinti ajánlatot annak átadá- sától számított 15 napon belül az 5. § (4) bekezdésében meg- határozott indokok alapján utasíthatja el.
(4) Ha az üzemben tartó ajánlata nem felel meg a (2) bekezdésben meghatározott feltételeknek, a szerződés akkor is létrejön, ha a biztosító az ajánlatra 15 napon belül nem nyilatkozik.
(5) A (2) és (4) bekezdés szerinti esetben a szerződés az ajánlat átadásának időpontjában – az ajánlat szerinti tartalommal – jön létre.
(6) A biztosító a (4) bekezdésben meghatározott esetben az ajánlatot annak átadásától számított 15 napon belül a díjtarifától és a biztosítási feltételektől való eltérésre tör- ténő hivatkozással, illetve az 5. § (4) bekezdésében meg- határozott indokok alapján elutasíthatja, vagy igazolható módon elküldött javaslatot tehet az ajánlat díjtarifának és a biztosítási feltételeknek megfelelő módosítására. Ha az ajánlat módosítására tett javaslatot a szerződő a kéz- hezvételtől számított 15 napon belül nem kifogásolja, a szerződés az (5) bekezdésben meghatározott időpontban a módosított ajánlat szerint létrejön.
(7) Ha a biztosító az ajánlat módosítására tesz javaslatot, köteles az üzemben tartó figyelmét felhívni az ajánlat módosításának tényére, valamint az ajánlathoz viszonyí-
tott lényeges eltérésekre. Ennek hiányában a szerződés az ajánlat tartalmának megfelelően jön létre.
(8) A biztosító kötvényt az e §-ban meghatározottak sze- rint létrejött szerződés tartalmával egyező tartalommal bocsáthat ki.
7. §
(1) A szerződő felek bármelyike a biztosítási időszak utolsó napjára (biztosítási évfordulóra), azt legalább 30 nappal megelőzően a biztosítási szerződést írásban, indoklás nélkül felmondhatja. A felmondás akkor hatá- lyos, ha az a másik félhez határidőben megérkezik.
(2) A biztosítási időszakon belül – az e törvényben meg- határozott eseteken túl – a szerződés csak a felek közös megegyezésével szüntethető meg.
(3) A szerződés érdekmúlással szűnik meg a gépjármű forgalomból történő kivonásával, az üzemben tartó változása esetén, illetve szünetelés esetén, ha az újbóli üzembe helyezés a kivonás napjától számított egy éven belül nem történik meg.
(3a) Ha az üzemben tartó személyének változása – peres, nemperes eljárásban vagy hatósági eljárásban hozott döntés alapján – oly módon következik be, hogy a tulaj- donjog átszállásának, illetve az üzemben tartói jogosultság megszűnésének időpontja a járműnyilvántartásba a peres, nemperes eljárásban vagy hatósági eljárásban hozott dön- tést megelőző időpontként kerül bejegyzésre, a szerződés
– a (3) bekezdéstől eltérően – a peres, nemperes eljárásban vagy hatósági eljárásban hozott döntés jogerőre emelkedé- sét követő harmincadik napon érdekmúlással megszűnik, feltéve, ha eddig az időpontig a szerződés egyéb okból még nem szűnt meg.
(4) A szerződés érdekmúlással szűnik meg a tulajdonjog átszállása esetén, ha a szerződéskötésre kötelezett üzem- ben tartó személyében változás áll be.
(5) Ha az üzemben tartó változása a jogi személy jogutód- lással történő megszűnése miatt következik be, a szerződés érdekmúlással nem szűnik meg.
8. §
AHE-15020/10
(1) A járműnyilvántartásban szereplő gépjárművek vonatkozásában a fennálló biztosítás által érintett biztosítót az e törvényben előírt feladatainak ellátása céljából, a gépjármű forgalomból történő kivonásának, a gépjármű első és ismételt forgalomba helyezésének, vala- mint a gépjármű tulajdonjogát érintő változásnak – ide- értve a régi tulajdonos (átruházó) külön jogszabályban meghatározott, tulajdonjog-változáshoz kapcsolódó bejelentési kötelezettsége teljesítésének időpontját
is – járműnyilvántartásba történő bejegyzéséről, továbbá
az üzemben tartó és a járműnyilvántartásba bejegyzett üzemben tartó személyét érintő változás járműnyilván- tartásba történő bejegyzéséről – e tény járműnyilvántar- tásba történő bejegyzésével egyidejűleg – a kötvénynyil- vántartó szerv elektronikus úton értesíti, amely értesítést a biztosító a feladatai ellátása során figyelembe veszi.
(2) A járműnyilvántartásban nem szereplő gépjármű üzemben tartója a hatósági engedély visszavonását, a tulajdonjog átruházását, illetve az üzemben tartó válto- zását igazoló okiratot, a forgalomban történő részvétel végleges megszüntetését tanúsító nyilatkozatát köteles a biztosítónál 15 napon belül bemutatni.
(3) A biztosító köteles – a díjnemfizetéssel történő meg- szűnés esetének kivételével – a biztosítási szerződés megszűnésének tényéről és a megszűnt szerződés külön rendeletben meghatározott bonus-malus besorolásáról a megszűnést, illetve az arról történt tudomásszerzést
követő 30 napon belül az üzemben tartót írásban tájékoz- tatni.
(4) A szerződésre a magyar jogot kell alkalmazni.
(5) A szerződésre a Polgári Törvénykönyv rendelkezései akkor alkalmazhatók, ha e törvény eltérő rendelkezést nem tartalmaz.
9. §
(1) Az üzemben tartó a szerződéskötéskor köteles minden, a biztosítás elvállalása szempontjából lénye- ges körülményt közölni a biztosítóval, így különö-
sen – fennálló szerződés esetén a biztosítási időszak vagy a tartam utolsó napját követő – az új biztosítási időszak vagy a határozott tartam kezdő napját, bizto- sítóváltás esetén az előző biztosítási időszakra vonat- kozóan a fedezetet nyújtó biztosító megnevezését és a biztosítást igazoló okirat számát, továbbá – amennyi- ben az üzemben tartó már rendelkezik vele – a kártör- téneti rendszerazonosító számot.
(2) Az üzemben tartó a szerződéskötéskor köteles a fedezetlenségi díj megállapításához szükséges adato- kat a biztosítóval vagy annak képviselőjével közölni.
(3) A 4. § (3) bekezdésében meghatározottak szerint a gépjármű tulajdonosa által üzemben tartóként megne- vezett személy által kötött szerződés az üzemben tartói jogosultság keletkezésének – járműnyilvántartásba bejegyzett – időpontjában – de legkorábban a bizto- sítási szerződésben megállapított időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttének időpontjában – lép hatályba. Ha az üzemben tartói jogosultság bejegyzése a szerződéskötést követő 30 napon belül nem történik meg, a szerződés megszűnik.
(4) Az üzemben tartó köteles 8 napon belül bejelenteni a biztosítónak a biztosítást igazoló okiratban feltünte- tett adatok változását.
10. §
(1) Ugyanarra a biztosítási időszakra vagy ugyanazon biztosítási időszak egy részére kötött további biztosí- tási szerződés érvénytelen.
(2) Ha a biztosítónak kötelező gépjármű-felelősségbiz- tosítás művelésére vonatkozó tevékenységi engedélye visszavonásra került és a Felügyelet a visszavonásról szóló döntést vagy a Bit. 289. § (6a) bekezdésében meg- határozott felügyeleti tájékoztatót a honlapján közzé- tette, a szerződő fél a tevékenységi engedély visszavo- násával érintett szerződés megszüntetése nélkül más biztosítónál – a tevékenységi engedély visszavonására hivatkozással – új szerződést köthet. A tevékenységi engedély visszavonásával érintett szerződés – ameny- nyiben korábban nem szűnt meg – az új szerződés kockázatviselési kezdetének napját megelőző napon megszűnik.
(3) Ha a biztosítási szerződés az 5. § (2) bekezdésében foglaltak szerint a (2) bekezdés szerinti biztosítónál szűnt meg, akkor a szerződő félnek az adott biztosítási időszak hátralévő részére fedezetet nyújtó szerződés megkötésére vonatkozó ajánlatát bármelyik biztosító jogosult elfogadni.
A gépjárműflottára kötött szerződésre alkalmazandó szabályok
11. §
(1) Gépjárműflottára kötött szerződés esetén a szer- ződő felek az e törvényben meghatározottaktól eltér- hetnek a szerződés létrejöttét, megszűnését, a biztosí- tási időszakot, a díjfizetést illetően.
(2) A biztosító a díjat a flottára kötött szerződés vonatko- zásában a biztosítási időszak, illetve tartam kezdő nap- ján alkalmazandó díjtarifa alapján alakítja ki. A biztosító az így megállapított díjat az adott biztosítási időszak alatt nem változtathatja meg.
AHE-15020/10
(3) A biztosító köteles a flottára kötött szerződés vonatko- zásában egy – a meghirdetés napjától számított hatvan- napos időszakon túli – előre meghatározott naptól alkal- mazandó díjtarifáját a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletében meghatározott módon, a Felügyelet hon- lapján meghirdetni, továbbá a meghirdetés közzétételé- vel egyidejűleg a saját és a MABISZ honlapján közzétenni. Eltérés esetén a Felügyelet honlapján meghirdetett tarifa az alkalmazandó.
(4) Gépjárműflottára a flottához tartozó gépjárművek kategóriáitól és fajtáitól függetlenül határozott tartamú szerződés is köthető.
(5) A biztosító a közbeszerzési eljárás keretében benyúj- tott – gépjárműflottára kötendő szerződésre vonatkozó ajánlatát tartalmazó – pályázatában és az annak alapján megkötött szerződésben eltérhet a (2) bekezdés szerint kialakított és a (3) bekezdés szerint meghirdetett díjtari- fájától.
A helytállási kötelezettség és annak mértéke
12. §
A biztosítás kiterjed a felelősség kérdésének vizsgálatára, és azoknak a megalapozott kártérítési igényeknek a kielé- gítésére, amelyeket a biztosított személyekkel szemben a biztosítási szerződésben megjelölt gépjármű üzemeltetése során okozott károk miatt támasztanak.
13. §
A törvény 2016.12.31-ig hatályos rendelkezése szerint:
(1) Egy biztosítási esemény vonatkozásában a károsultak számától függetlenül a biztosító dologi károk esetén kár- eseményenként 500 millió forint összeghatárig, személyi sérülés miatti károk esetén káreseményenként 1600 mil- lió forint összeghatárig köteles helytállni, amely összegek magukban foglalják a káresemény kapcsán bármilyen jogcímen érvényesíthető követeléseket, az igényérvénye- sítés költségeit (beleértve a jogi képviseleti költségeket is), valamint a teljesítés időpontjáig eltelt időszakra járó kamatokat.
A törvény 2017.01.01-től hatályos rendelkezése szerint:
(1) Egy biztosítási esemény vonatkozásában a károsul- tak számától függetlenül a biztosító dologi károk esetén káreseményenként egymillió-kettőszázhúszezer eurónak megfelelő forintösszeg-határig, személyi sérülés miatti károk esetén káreseményenként hatmillió-hetvenezer eurónak megfelelő forintösszeg-határig köteles helytállni, amely összegek magukban foglalják a káresemény kap-
csán bármilyen jogcímen érvényesíthető követeléseket, az igényérvényesítés költségeit (beleértve a jogi képviseleti költségeket is), valamint a teljesítés időpontjáig eltelt idő- szakra járó kamatokat.
(2) Ha a biztosított a kárt más tagállam területén okozta, vagy a zöldkártyarendszer azon országai- nak területén, amelyek nemzeti irodájával a magyar
Nemzeti Iroda megállapodást kötött, a biztosító helyt- állási kötelezettségének mértéke a káresemény helye szerinti ország gépjármű-felelősségbiztosítási jogsza- bályai szerint áll fenn. Ha a biztosító szerződésben meghatározott helytállási kötelezettségének mértéke magasabb a káresemény helye szerinti országban előírt mértéknél, a biztosító helytállási kötelezettsége
a biztosítási szerződésben vállalt összeghatárok mér- tékéig áll fenn.
(3) Azonos okból bekövetkezett, azzal közvetlen okozati összefüggésben lévő, időben összefüggő több kárese- mény egy biztosítási eseménynek minősül.
14. §
(1) Ha egy biztosítási eseménnyel kapcsolatban több jogosult megalapozott kártérítési igénye meghaladja a
13. § (1)-(2) bekezdésében meghatározott összeget, akkor a kártérítési igények megtérítése az összes kártérítési igénynek a károkra káreseményenként meghatározott összeghez viszonyított arányában történik.
(2) Ha kártérítésként járadékfizetési kötelezettség áll fenn, a biztosítási összeg felosztásakor a járadék tőkeértékét kell figyelembe venni. Ha a jövőben várható járadékkifizetések tőkeértéke magasabb a szerződésben rögzített biztosí- tási összegből rendelkezésre álló összegnél, a biztosító a járadékkifizetések tőkeértékét arányosan csökkentve álla- pítja meg a járadék nagyságát.
(3) Ha a biztosítási esemény folytán az adott kártípusra (dologi, illetve személyi kár) meghatározott káresemé- nyenkénti összeg kimerül, a biztosítási összeg felosztá- sakor figyelembe nem vett károsult kizárólag akkor érvé- nyesíthet kártérítési igényt, ha azt a biztosító a károsult- nak fel nem róható okból hagyta figyelmen kívül. Ebben az esetben a kárt olyan arányban kell az adott kártípusra meghatározott biztosítási összeg újrafelosztásával meg- téríteni, amilyen arányban a károsult a biztosítási összeg felosztásakor abból részesülhetett volna.
(4) A (3) bekezdés szerinti eljárást kell követnie a biz- tosítónak akkor is, ha egy vagy több károsult kártérítési igénye a károsultnak fel nem róható okból a biztosítási összeg felosztását követően jelentkezik, vagy növekszik (pl. egészségi állapot romlása).
(5) Ha a biztosító a figyelembe nem vett károsult kárát az (1)-(4) bekezdésekben foglaltak szerint megtérí- tette, a biztosítási összeg újrafelosztása miatt jogosult a többi érintett károsulttól a részükre korábban teljesí- tett kárkifizetésből az új kártérítési arányt meghaladó kártérítési összeget visszakövetelni a kifizetést követő 5 éven belül.
AHE-15020/10
A biztosító az újrafelosztás lehetőségéről köteles a káro- sultat a kárrendezés során, az első kárkifizetéssel egyide- jűleg írásban tájékoztatni.
(6) Ha egy vagy több károsult kártérítési igénye a bizto- sítási összeg (1) bekezdésben meghatározottak szerinti felosztásakor figyelembe vetthez képest csökken, abban az esetben a többi károsult a biztosítási összeg újrafel-
osztásából eredő új kártérítési aránynak megfelelő kárté- rítésre jogosult.
15. §
A biztosítás nem terjed ki arra a kárra, amely
a) a károkozó gépjárműben elhelyezett tárgyakban kelet- kezett, ha ezek nem a gépjárművel utazók személyi használatára szóló tárgyak;
b) a károkozó gépjárműben keletkezett;
c) a károkozó gépjármű biztosítottjainak egymással szembeni igényéből származó dologi kárként, illetve elmaradt haszonként keletkezett;
d) sugárzó, toxikus anyagok és termékek hatására, vagy az egészségügyi hatóságok részéről a sugárzás káros hatásainak megszüntetését célzó intézkedések foly- tán keletkezett;
e) a gépjármű balesete nélkül az út burkolatában kelet- kezett;
f) a gépjármű – forgalomban való részvétele nél-
kül – munkagépként való használata során keletke- zett;
g) álló gépjárműre fel-, illetve arról való lerakodás követ- keztében keletkezett;
h) üzemi balesetnek minősül, és a gépjármű javítási vagy karbantartási munkái során keletkezett;
i) gépjárműverseny vagy az ahhoz szükséges edzés során következett be;
j) környezetszennyezéssel a gépjármű balesete nélkül keletkezett;
k) a gépjármű üzemeltetésével egyéb vagyontárgyban folyamatos állagrongálással okozott, illetőleg állag- romlásból adódott;
l) háború, háborús cselekmény, terrorcselekmény követ- kezményeként keletkezett.
A biztosítási szerződés időbeli hatálya, és a biztosítási időszak
16. §
(1) Az állandó forgalmi engedélyre kötelezett gépjár- művek esetében a biztosítási szerződés határozatlan tartamú.
(2) Az ideiglenes forgalmi engedéllyel, az ideiglenes for- galomban tartási engedéllyel rendelkező gépjárművek, továbbá az igazolólappal rendelkező lassú járművek
és a négykerekű segédmotoros kerékpárok (quadok), továbbá a külön jogszabályban meghatározott forga- lomba helyezésre nem kötelezett gépjárművek eseté- ben, valamint a 4. § (7) bekezdésében foglalt esetben a biztosítási szerződésben megjelölt határozott tartamú szerződés köthető.
(3) A közúti közlekedési igazgatási feladatokról, a közúti közlekedési okmányok kiadásáról és visszavonásáról szóló miniszteri rendeletben meghatározott mezőgazda-
sági erőgép (lassú jármű) esetében határozatlan tartamú szerződés köthető.
17. §
(1) A határozatlan tartamú szerződések esetében a biztosítási időszak egy év, az 5. § (2) bekezdésében meg- határozottak szerint újrakötött szerződések esetében a megszűnt szerződés szerinti biztosítási időszak végéig terjedő időszak.
(2) A biztosítási évfordulót a biztosítást igazoló okiraton fel kell tüntetni.
(3) A biztosítási időszak első napja – a szünetelés idő- tartama alatt hatályba lépő szerződések kivételével – a kockázatviselés kezdete.
(4) A biztosító a biztosítási időszak utolsó napját meg- előző ötvenedik napig elküldött írásos értesítőben tájé- koztatja a szerződő felet a biztosítási évfordulóról és a következő biztosítási időszakra – az értesítés időpont- jában rendelkezésre álló adatok alapján – a díjtarifa szerint várható díjról.
(4a) Az írásos értesítőben a biztosító figyelemfelhí- vásra alkalmas módon tájékoztatja a szerződő felet, hogy
a) a díjtarifája – a 23. § (3a) bekezdése alapján – csak a javára tartalmazhat különbségtételt abból a szempontból, hogy a szerződés a 24. § (1) bekezdés szerint módosuló szerződésnek minősül, továbbá
b) a 24. § (1) bekezdés szerint módosuló szerződés a szerződő javára a 23. § (3a) bekezdése szempontjá- ból hogyan módosul.
(5) A (4) bekezdésben meghatározott értesítés – a szer- ződő hozzájáruló nyilatkozata alapján – elektronikus úton is megtehető.
A biztosítási szerződés területi hatálya
18. §
A biztosítási szerződés területi hatálya a tagállamok területére, valamint a zöldkártyarendszer azon orszá- gainak területére terjed ki, amelyek nemzeti irodájával a magyar Nemzeti Iroda a Belső Szabályzatnak megfe- lelő kétoldalú megállapodást kötött.
A biztosító kockázatviselése
19. §
AHE-15020/10
(1) A biztosító kockázatviselése (a biztosítási fedezet) a felek által a szerződésben meghatározott időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttének időpontjában, a 4. § (3) bekezdésében meghatározott üzemben tartó által kötött szerződés esetén az üzemben tartói jogo-
sultság keletkezésének – járműnyilvántartásba bejegy- zett – időpontjában – de legkorábban a biztosítási szer- ződésben megállapított időpontban, ennek hiányában a szerződés létrejöttének időpontjában – kezdődik.
(2) Ahhoz, hogy a biztosító kockázatviselése már a biztosí- tási szerződés létrejöttét megelőzően megkezdődjék, a biz- tosító vagy az általa feljogosított személy írásbeli elfogadó nyilatkozata szükséges.
(3) Semmis a biztosító által egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt szerződési (biztosítási) feltétel, amennyiben olyan kikötést tartalmaz, hogy a biztosító csak a díj (első díjrészlet) befizetését követően viseli a kockázatot.
(4) A biztosító kockázatviselése a 21. § (4) bekezdésében meghatározott türelmi időben fennáll.
(5) A szerződés érdekmúlással történő megszűnése esetén a biztosító kockázatviselése a forgalomból tör- ténő kivonás, a forgalomban történő részvétel végleges megszüntetése, a szerződéskötésre kötelezett üzemben tartó személyének változása esetén a tulajdonjog átszál- lása, illetve az üzemben tartói jogosultság megszűnésé- nek – járműnyilvántartásba bejegyzett – időpontjában szűnik meg.
(5a) A szerződés 7. § (3a) bekezdésében meghatározott érdekmúlással történő megszűnése esetén a biztosító koc- kázatviselése a peres, nemperes eljárásban vagy hatósági eljárásban hozott döntés jogerőre emelkedését követő har- mincadik napon szűnik meg, feltéve, ha eddig az időpontig a szerződés egyéb okból még nem szűnt meg.
(6) A biztosító kockázatviselése a szerződés közös meg- egyezéssel történő megszüntetése esetén a szerződés megszűnésének időpontjában, a szerződés biztosítási időszak végére történő felmondása esetén a biztosítási időszak zárónapján szűnik meg.
(7) A szerződés a 21. § (4) bekezdésében meghatározott megszűnése esetén a biztosító kockázatviselése a türelmi idő zárónapján szűnik meg.
(8) A tevékenységi engedély visszavonásával érintett szerződés 10. § (2) bekezdésében meghatározott meg- szűnése esetén a biztosító kockázatviselése az új szerző- dés kockázatviselési kezdetének napját megelőző napon megszűnik.
(9) A (8) bekezdés szerinti új szerződés kockázatvise- lésének kezdete nem lehet korábbi, mint a tevékenységi engedély visszavonásáról szóló felügyeleti tájékoztató közzétételének napja.
Díjfizetés
20. §
(1) A biztosítási díj a kockázat viselésének időtartamára előre illeti meg a biztosítót.
(2) A biztosító a kockázatviselése megszűnése napjáig járó biztosítási díj megfizetését követelheti.
(3) A határozott tartamú biztosítási szerződések biztosí- tási díja a biztosítás tartamára egy összegben illeti meg a biztosítót (egyszeri díj).
21. §
(1) A biztosítás első díjrészlete, valamint folytatólagos díjrészletei a felek által a szerződésben meghatározott időpontokban esedékesek. Ennek hiányában az első díj- részlet a szerződés létrejöttekor, a folytatólagos díjrészlet pedig az adott díjfizetési időszaknak az első napján ese- dékes.
(1a) Ha a díj a 23. § (2) bekezdésében meghatározott megváltoztatás esetén módosul, vagy a szerződő fél által már megfizetett díjat jogszabályváltozás folytán utóbb más tartozására kell elszámolni, az üzemben tartó a díjkülönbözetet – a felek eltérő megállapodásának hiá- nyában – az esedékes következő biztosítási díjrészlettel együtt – a biztosítási időszakra járó díj teljes megfizetése esetén 30 napos határidővel – köteles megfizetni.
(2) Az egyszeri díjat – a felek eltérő megállapodásának hiányában – a szerződés létrejöttekor kell megfizetni.
(3) A biztosítót a késedelmes díjfizetés időszakára a szer- ződésben megállapított kamat illeti meg.
(4) Ha az esedékes biztosítási díjat nem fizetik meg, a biztosító a díj esedékességétől számított harmincadik nap elteltéig – a következményekre történő figyelmezte- tés mellett – a szerződő félnek a díj esedékességétől szá- mított hatvannapos póthatáridővel, igazolható módon a teljesítésre vonatkozó felszólítást küld. A türelmi idő eredménytelen leteltével a szerződés – amennyiben
egyéb okból még nem szűnt meg – az esedékességtől szá- mított hatvanadik napon megszűnik.
(5) A biztosító köteles a szerződés megszűnéséről 15 napon belül az üzemben tartónak igazolható módon értesítést kül- deni, amennyiben a szerződés megszűnése díjnemfizetés miatt következett be.
AHE-15020/10
(6) Az 5. § (3) bekezdésében meghatározott eset- ben a szerződő fél a szerződés megkötésekor köteles megfizetni az újrakötött szerződés vonatkozásában az adott biztosítási időszak hátralévő részére járó díjat, és – amennyiben még nem fizette meg – a
díjnemfizetéssel megszűnt szerződés vonatkozásában a türelmi időre járó díjat.
(7) A biztosító köteles a szerződés (4) bekezdés szerinti díjnemfizetés miatt bekövetkező megszűnése esetén a kötvénynyilvántartó szerv felé a 49. § alapján fennálló értesítési kötelezettségének a szerződés megszűnésétől számított nyolc munkanapon belül eleget tenni.
Fedezetlenségi díj megfizetésére vonatkozó szabályok
22. §
(1) Az üzemben tartó köteles a fedezetlenségi díjat meg- fizetni.
(2) A teljes fedezetlenségi díjat azon biztosító köteles kiszámítani és beszedni, amely az üzemben tartóval a fedezetlenség időtartamát követően szerződést köt. A fedezetlenségi díj kiszámítása során a biztosító az utolsó öt év fedezetlenségének időtartamát veheti figyelembe.
(3) A biztosító a fedezetlenségi díjat az arról történt tudo- másszerzést követően haladéktalanul köteles kiszámítani.
(4) A fedezetlenségi díj kiszámításánál arra az évre járó meghirdetett díjtarifát kell alkalmazni, amelyre a fede- zetlenség időtartama esik, a díjat beszedő biztosító díjta- rifája nem alkalmazható.
(5) Az üzemben tartó a (3) és (4) bekezdésben meghatá- rozottak szerint kiszámított fedezetlenségi díjat az esedé- kes biztosítási díjrészlettel együtt, a biztosítási időszakra járó teljes díj egyösszegű megfizetése esetén 30 napos határidővel köteles megfizetni. A biztosító, ha a fedezet- lenséggel érintett időszak meghaladja a 120 napot, rész- letfizetési lehetőséget nyújthat.
(6) Ha az üzemben tartó az (5) bekezdésben meghatáro- zott kötelezettségének nem tesz eleget, a 21. § (4) bekez- désében meghatározott rendelkezéseket kell alkalmazni.
(7) A Kártalanítási Számla kezelője a fedezetlenségi díjnak – a díjhirdetést követő naptári évre vonatkozó, a Kártalanítási Számla általi kártérítések és a kártéríté- sekhez kapcsolódó eljárási költségek alapján egy nap- tári évre számított – tarifáját gépjármű-kategóriánként, legkésőbb a naptári év végét megelőző negyvenötödik napig a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletében meghatározott módon a Felügyelet honlapján meg- hirdeti, továbbá ezzel egyidejűleg a MABISZ honlapján közzéteszi. Eltérés esetén a Felügyelet honlapján meg- hirdetett tarifa az alkalmazandó.
(8) A Kártalanítási Számla kezelője jogosult az érdekmú- lás miatt vagy egyéb okból következően ki nem számlá-
zott, illetve a biztosító által kiszámlázott és az üzemben tartó által részben vagy teljes mértékben ki nem fizetett fedezetlenségi díjat beszedni.
(9) A Kártalanítási Számla kezelője a (7) bekezdésben meghatározottak szerint számított fedezetlenségi díj tarifájának a megállapítása során a 36. § (11)-(12) bekez- désben meghatározott esetre vonatkozóan méltányos mértékű külön tarifát állapít meg.
Díjtarifa, díjhirdetés
23. §
(1) A biztosító a díjat minden egyedi szerződés vonatko- zásában a meghirdetett – a biztosítási időszak, illetve tar- tam kezdőnapján alkalmazandó – díjtarifa alapján ala- kítja ki és azt az adott biztosítási időszak alatt – jogsza- bály eltérő rendelkezése hiányában – nem változtathatja meg, kivéve, ha a szerződés díja a szerződő üzemben tartónak a szerződés megkötésekor fennálló közlési vagy együttműködési kötelezettségének megsértése következ- tében tér el a díjtarifa szerint megállapítandó díjtól.
(2) A szerződő üzemben tartónak a szerződés megköté- sekor fennálló közlési vagy együttműködési kötelezett- ségének megsértése esetén a szerződés díja legkésőbb a kockázatviselés kezdetét követő hatvan napon belül, az üzemben tartó egyidejű értesítése mellett – a szerződés- kötéskor fennálló tények figyelembevételével – a kocká- zatviselés kezdetétől alkalmazandó hatállyal módosít- ható a biztosítási időszak, illetve tartam kezdőnapján alkalmazandó díjtarifa szerint.
(3) A biztosító köteles minden egyedi szerződés vonatko- zásában egy – a meghirdetés napjától számított hatvan- napos időszakon túli – előre meghatározott naptól alkal- mazandó díjtarifáját a Magyar Nemzeti Bank elnökének rendeletében meghatározott módon, a Felügyelet hon- lapján meghirdetni, továbbá a meghirdetés közzétételé- vel egyidejűleg a saját és a MABISZ honlapján közzétenni. Eltérés esetén a Felügyelet honlapján meghirdetett tarifa alkalmazandó.
(3a) A biztosító (3) bekezdésben meghatározott díjtari- fája csak a 24. § (1) bekezdése szerint módosuló szerző- déssel rendelkező javára tartalmazhat különbségtételt abból a szempontból, hogy a szerződés új szerződésnek vagy pedig a 24. § (1) bekezdés szerint módosuló szerző- désnek minősül.
AHE-15020/10
(4) A biztosító köteles a biztosítási feltételeit és az alkal- mazandó díjtarifáját az ügyfélfogadásra rendelkezésre álló helyiségeiben és a honlapján folyamatosan hozzáfér- hetővé tenni.
(4a) A biztosító a (4) bekezdésben meghatározott hozzá- férhetővé tétel során köteles figyelemfelhívásra alkalmas
módon – a díjtarifájával kapcsolatban – azt is feltüntetni, hogy a (3) bekezdésben meghatározottak szerint alkal- mazandó díjtarifája csak a 24. § (1) bekezdése szerint módosuló szerződéssel rendelkező javára tartalmazhat különbségtételt abból a szempontból, hogy a szerződés új szerződésnek vagy pedig a 24. § (1) bekezdés szerint módosuló szerződésnek minősül.
(5) Ha a biztosító a gépjármű-felelősségbiztosítást határon átnyúló szolgáltatás keretében nyújtja és Magyarország területén szervezeti egységgel nem rendel- kezik, köteles gondoskodni arról, hogy a (4) bekezdésben említett információk a kárképviselő székhelyén vagy lakóhelyén betekintés céljából kifüggesztésre kerüljenek.
24. §
(1) A határozatlan tartamú szerződés fennállása alatt a biztosítás díja a következő biztosítási időszak első napjától kezdődő hatállyal a biztosítási időszak kezdőnapján alkal- mazandó díjtarifa szerint módosul, és az az adott biztosí- tási időszak alatt nem változtatható meg.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltaktól kizárólag akkor lehet eltérni, ha azt jogszabály kifejezetten lehetővé teszi.
Bonus-malus rendszer
25. §
(1) Az üzemben tartó a kármentes időszakhoz igazodó díjkedvezményre (bonus) jogosult, illetve az okozott és a biztosító teljesítési kötelezettségét kiváltó káresemények számához igazodó díjtöbblet (malus) fizetésére köteles.
(2) A biztosítók külön rendeletben meghatározottak szerint kötelesek a kártörténeti adatokat felhasználni, a kártörténeti adatokon alapuló bonus-malus rend- szert működtetni, továbbá a kártörténeti igazolásokat kiadni.
Szünetelés
26. §
(1) A biztosító kockázatviselése a járműnyilvántar- tásban szereplő gépjárművek esetében szünetel, ha az üzemben tartó kérelmére vagy hivatalból történő
eljárás következtében a gépjármű a forgalomból ideig- lenes kivonásra került.
(2) A biztosítót az (1) bekezdésben meghatározott ide- iglenes kivonás tényéről, valamint annak kezdő és záró időpontjáról a kötvénynyilvántartó szerv elektronikus úton értesíti.
(3) A szünetelés a (2) bekezdésben meghatározott időpontoknak megfelelően a kivonás napjától a szü- netelés lejártának napjáig vagy a gépjármű ismételt
forgalomba helyezésének napjáig, de legfeljebb egy évig tart.
(4) Ha az újbóli üzembe helyezés a kivonás napjától számított egy éven belül nem történik meg, a szerző- dés az egyéves időszak utolsó napját követő napon megszűnik.
(5) A szünetelést követő díjrészlet fizetésének esedé- kessége – a felek eltérő megállapodásának hiányá- ban – a szünetelés megszűnésének a napja.
(6) A hivatalból történő ideiglenes kivonás következtében fennálló szünetelés esetén a biztosító a (2) bekezdésben meghatározott értesüléstől számított 15 napon belül tájékoztatja az üzemben tartót a kockázatviselés szüne- telésének tényéről és az esetlegesen bekövetkező károko- zás következményeiről.
(7) A szünetelés időtartama alatt az üzemben tartó köte- lezettsége a szerződés folyamatos díjfizetéssel történő hatályban tartására nem áll fenn.
(8) A járműnyilvántartásban nem szereplő gépjárművek esetében a szünetelésnek nincs helye.
Kártérítési igények érvényesítése
27. §
A biztosító, a Kártalanítási Számla kezelője, a Nemzeti Iroda, a kárrendezési megbízott, valamint a Kártalanítási Szervezet a gépjármű üzemeltetése során okozott kárt az e törvényben foglaltak szerint megtéríti. E kártérítés nem érinti a károsultnak a Polgári Törvénykönyv szerződéssze- géssel okozott károkért való felelősség szabályai alapján érvényesíthető további kártérítési igényét.
28. §
(1) A károsult kártérítési igényét e törvény alapján, a bizto- sítási szerződés keretei között a károkozó gépjármű üzem- ben tartójának biztosítójával szemben közvetlenül, illetve az e törvényben meghatározott esetekben a Kártalanítási Számla kezelőjével szemben jogosult érvényesíteni.
(2) A más tagállam területén lakóhellyel (székhely- lyel) rendelkező károsult keresetet indíthat a károkozó Magyarország területén székhellyel rendelkező biztosí- tójával szemben a lakóhelye (székhelye) szerinti tagál- lamban, vagy a baleset bekövetkezésének helye szerinti
AHE-15020/10
tagállamban, amennyiben a baleset a zöldkártyarendszer valamely, a károsult lakóhelyétől (székhelyétől) eltérő országában következett be.
(3) A biztosítóval szemben támasztott követeléseket a károsult választása szerint a kárképviselővel szemben is érvényesítheti a biztosítóra kiterjedő joghatállyal.
29. §
(1) A biztosítási esemény bekövetkeztekor a baleset része- sei a helyszínen kötelesek átadni egymásnak a személy, a gépjármű és a biztosítási szerződés azonosításához szük- séges – a 46. § (2) bekezdésének a), b) és d) pontjaiban meghatározott – adatokat, valamint a baleset lényeges körülményeire vonatkozó információkat. Az így átadott adatok az e törvényben meghatározott feladatainak ellá- tása céljából kizárólag a biztosítóhoz, a Nemzeti Irodához, a Kártalanítási Számla kezelőjéhez, a Kártalanítási Szervezethez, a levelezőhöz, a kárrendezési megbízotthoz, a kárképviselőhöz, az egészségbiztosítási szervhez, a nyug- díjbiztosítási szervhez továbbíthatók és a Bit. biztosítási titokra vonatkozó szabályai szerint kezelendők.
(2) A károsult a káreseményt – annak bekövetkeztétől, illetve a tudomásszerzéstől számított – 30 napon belül köteles bejelenteni a biztosítónak. A határidő elmu- lasztása esetén – kivéve, ha a károsult bizonyítja, hogy az önhibáján kívül történt – a késedelmes teljesítés jogkövetkezményei a káresemény bekövetkezése és
a káresemény bejelentése közötti időszakra a bizto- sítóval, a kárrendezési megbízottal, a levelezővel, a Kártalanítási Számla kezelőjével, a kárképviselővel és a Nemzeti Irodával szemben nem alkalmazhatók.
(3) A Kártalanítási Alap fedezi a károsultnak a felszámo- lás alatt álló biztosítóval szemben fennálló követelését a biztosítási szerződésben, valamint e törvényben a kárté- rítési igények érvényesítésével kapcsolatos rendelkezések figyelembevételével.
30. §
(1) A biztosított köteles a káreseményt – a kárrende- zéshez szükséges adatok megadásával és a lényeges körülmények leírásával, valamint a káreseménnyel kapcsolatos hatósági (rendőrségi) eljárást lefolytató szerv megjelölésével – 5 munkanapon belül a biztosí- tójánál írásban bejelenteni.
(2) Fedezetet nyújtó érvényes biztosítási szerződéssel nem rendelkező üzemben tartó az (1) bekezdésben meghatározottakat 5 munkanapon belül köteles a Kártalanítási Számla kezelőjének bejelenteni. Ha a károsult – a balesetben részes másik fél vagy az eljáró hatóság tájékoztatása alapján – a bejelentést olyan biztosítónál teszi meg, amelynél a gépjármű üzemben- tartója nem rendelkezik a káresemény időpontjában fedezetet nyújtó érvényes biztosítási szerződéssel vagy a szerződés fennállása vitás és más – biztosítási fede- zetet nyújtó – biztosító érintettsége nem merül fel, a biztosító a bejelentést – további intézkedés megtétele nélkül – annak beérkezésétől számított 8 munkanapon belül köteles a Kártalanítási Számla kezelőjének továb- bítani és a károsultat erről egyidejűleg tájékoztatni.
A 31. §-ban meghatározott 15 napos, illetve 3 hónapos
időszak kezdő időpontja a dokumentumok, illetve a bejelentés Kártalanítási Számla kezelőjéhez történő beérkezésének napját követő munkanap.
(3) Köteles a biztosított 5 munkanapon belül bejelen- teni azt is, ha a káreseménnyel kapcsolatban ellene peres vagy nemperes eljárás indult. A biztosító jogosult ebben az eljárásban a biztosított képviseletéről gondos- kodni.
(4) Az érvényes biztosítási szerződéssel nem rendelkező üzemben tartó a (3) bekezdésben meghatározottakat
5 munkanapon belül köteles a Kártalanítási Számla kezelőjének bejelenteni. A Kártalanítási Számla kezelője jogosult ebben az eljárásban az érvényes biztosítási szer- ződéssel nem rendelkező üzemben tartó képviseletéről gondoskodni.
(5) Külföldön bekövetkezett káresemény bejelentésének határidejét a hazaérkezés időpontjától kell számítani.
(6) A biztosító, a Nemzeti Iroda, a Kártalanítási Számla kezelője, a kárképviselő és a levelező kérelmére, a kár- rendezési eljárás lefolytatása céljából, az eljáró hatóság tájékoztatást nyújt a káreseménnyel kapcsolatos eljárás állásáról, eredményéről, a károsult és a károkozó – 46. §
(2) bekezdésének a) pontjában meghatározott – szemé- lyes adatairól, a gépjármű hatósági jelzéséről, a biztosító megnevezéséről, a biztosítást igazoló okirat számáról, valamint a káreseménnyel kapcsolatban a konkrét esetre vonatkoztatva a kártérítési igények rendezéséhez szüksé- ges alapvető adatokról.
31. §
A biztosító, ennek kárrendezési megbízottja, levelezője, a kárképviselő, a Kártalanítási Számla kezelője és a
Nemzeti Iroda köteles a kárrendezéshez nélkülözhetetlen dokumentumok beérkezésétől számított 15 napon belül, de ezek beérkezésének hiányában is legkésőbb a kártérí- tési igény benyújtásától számított három hónapon belül a károsultnak:
a) kellően megindokolt kártérítési javaslatot tenni azok- ban az esetekben, amelyekben a felelősség nem vitás és a kárt a 13. § (1)-(2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, jogcímenként (beleértve a kamatra vonatkozó tájékoztatást) összegszerűen megállapí- totta, vagy
AHE-15020/10
b) indoklással ellátott választ adni a kártérítési igényben foglalt egyes követelésekre, azokban az esetekben, amikor a felelősséget nem ismeri el, vagy az nem egy- értelmű, vagy a teljes kárt összegszerűen nem állapí- totta meg.
32. §
(1) A biztosító a kártérítési követelések jogosságát a biz- tosított felelősségre vonatkozó nyilatkozatában foglaltak
és a rendelkezésre álló tények és adatok összevetése alap- ján, a biztosított kártérítési felelősségéhez mérten köteles megállapítani.
(2) A károsult kártérítési követelését elutasító jogerős ítélet hatálya a biztosítottra – a 35. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben az üzemben tartóra és a vezetőre – is kiterjed, ha azt a károsult és a biztosító, a kárképviselő, a Nemzeti Iroda vagy a Kártalanítási Számla kezelője közötti perben hozta a bíróság.
(3) A biztosító, a Kártalanítási Számla kezelője egyösz- szegű pénzbeli kártérítés esetén köteles a megállapított összeget a kártérítési javaslat elfogadását, vagy a kártérí- tés jogerős megítélését követő 15 napon belül a károsult- nak megfizetni.
32/A. §
(1) Gépjármű károsodása esetén a biztosító előze- tes kalkulációt készít az általa téríthető helyreállítási költségek és kiadások nettó, illetve bruttó összegéről,
illetve – amennyiben az értékcsökkenés fizetésének fel- tétele fennáll – az értékcsökkenés mértékének megfelelő összegről, és erről tájékoztatja a károsultat.
(2) A biztosító a gépjárműben keletkezett kár helyreállí- tásához szükséges költségek általános forgalmi adóval növelt összegét a károsultnak csak akkor térítheti meg, ha a károsult által bemutatott számla tartalmazza a gépjármű helyreállításához szükséges munkálatok megnevezését, anyagköltségét és munkadíját, valamint az a számvitelről szóló törvény előírásainak megfelel, kivéve, ha a károsult
a közlekedésbiztonsági szempontokra is tekintettel a gép- jármű megjavíttatása helyett az (1) bekezdés szerinti mér- tékű nettó kártérítési összeggel szabadon kíván rendelkezni. Amennyiben az értékcsökkenés fizetésének feltétele fennáll, a biztosító az (1) bekezdés szerinti értékcsökkenés összegét téríti meg. Gazdasági totálkár esetén vagy ha a káresemény következtében károsult gépjármű helyreállítása műszaki okokból nem lehetséges, a biztosító a gépjármű károsodás időpontjában fennálló forgalmi értékének maradványérték- kel (roncsértékkel) csökkentett összegét alapul véve köteles megtéríteni a károsult kárát.
32/B. §
(1) Ha a biztosító úgy ítéli meg, hogy a közlekedési balesettel érintett gépjármű kormányműve, futóműve, illetve karosszériája (alváza) olyan károsodást szenve- dett, amely miatt a közúti forgalomban való további rész- vételre közlekedésbiztonsági szempontból alkalmatlan- nak tekinthető és a helyreállítás – a jogosult erre irányult nyilatkozata alapján – nem történik meg, a kárfelvételi eljárás befejezésétől számított tíz napon belül – az alkal- matlanság okának feltüntetésével – értesíti a közlekedési hatóságot, kivéve, ha a károsult a hulladékká vált gépjár- művekről szóló jogszabály hatálya alá tartozó gépjármű
esetén annak bontási átvételi igazolását a biztosítónak bemutatja.
(2) A gépjárműben keletkezett károsodás esetén a biz- tosító a kár helyreállításához szükséges teljes költséget biztosítási szolgáltatása keretében csak akkor térítheti meg a károsultnak, ha a közlekedési hatóság a gépjármű műszaki vizsgálata eredményeként
a) arról tájékoztatja a biztosítót, hogy a gépjármű a köz- úti forgalomban való részvételre közlekedésbiztonsági szempontból alkalmas, vagy
b) a gépjárművet közlekedésbiztonsági szempontból a (3) bekezdésben meghatározott kivétellel műsza- kilag alkalmatlannak minősíti, és ennek alapján a
gépjárművet a járási hivatal – a külön jogszabályban meghatározottak szerint – ideiglenesen kivonta a for- galomból.
(3) A (2) bekezdés b) pontja nem alkalmazható abban az esetben, ha a közlekedési hatóság a gépjármű műszaki vizsgálata eredményeként a hulladékká vált gépjárművekről szóló jogszabály hatálya alá tartozó gépjárművet közlekedésbiztonsági szempontból végle- gesen alkalmatlannak minősítette.
(4) A biztosító az értékcsökkenés összegét csak abban az esetben fizetheti ki a károsult részére, ha a károsult a hul- ladékká vált gépjárművekről szóló jogszabály hatálya alá tartozó gépjármű esetén annak bontási átvételi igazolását a biztosítónak bemutatta vagy a gépjárművet a járási hiva- tal – a külön jogszabályban meghatározottak szerint – vég- leg kivonta a forgalomból.
(5) A károsult részére a biztosító nem fizetheti ki a 32/A.
§ (1) bekezdése szerint kalkulált nettó összeget, illetve az értékcsökkenés összegét, ha a közlekedési hatóság arról tájékoztatja, hogy az üzemben tartó az (1) bekezdésben foglalt értesítés alapján elrendelt műszaki vizsgálatra a gépjárművet nem mutatta be, és a műszaki vizsgálatára más módon sem került sor.
(6) A 32/A. § (2) bekezdésében, valamint a (2)-(5) bekez- désben foglaltak nem érintik azt a lehetőséget, hogy a biztosító a 32/A. § (1) bekezdés szerint előzetesen kalku- lált nettó összeg, illetve értékcsökkenés 60%-ának megfe- lelő összegű szolgáltatási előleget nyújtson.
(7) Az (1)-(6) bekezdésekben meghatározottakat nem kell alkalmazni, ha a kárt szenvedett gépjármű telephely szerinti országa nem Magyarország.
AHE-15020/10
Törvényi engedmény
33. §
Amennyiben a biztosító, a Nemzeti Iroda vagy a Kártalanítási Számla kezelője a kárt megtérítette, a meg-
térített összeg erejéig őt illetik meg azok a jogok, amelyek a biztosítottat – a 35. § (1) bekezdésében meghatározott esetekben az üzemben tartót és a vezetőt – illették meg a kárért felelős személlyel szemben.
Visszkereset
34. §
(1) A biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a 36. § (6) bekezdésében meghatározott előlegezés esetén a Kártalanítási Számla kezelője az általa kifizetett kártérí- tési összeg megtérítését követelheti:
a) attól a vezetőtől, aki a gépjárművet az üzemben tartó vagy az egyébként jogosan használó engedélye nélkül vezette;
b) a biztosítottól, több biztosított közös károkozása ese- tén bármelyiküktől, ha a kárt jogellenesen és szándé- kosan okozták;
c) a vezetőtől, ha a gépjárművet alkoholos vagy a veze- tési képességre hátrányosan ható szertől befolyásolt állapotban vezette, illetve bármely biztosítottól, ha a gépjármű vezetését ilyen személynek adta át, kivéve, ha bizonyítja, hogy a vezető alkoholos vagy a vezetési képességre hátrányosan ható szertől befolyásolt álla- potát nem ismerhette fel;
d) a vezetőtől, ha a gépjármű vezetésére jogosító enge- déllyel nem rendelkezett, illetve bármely biztosítottól, ha a gépjármű vezetését ilyen személynek adta át, kivéve, ha bizonyítja, hogy a gépjárművet engedéllyel vezető esetében a gépjárművezetői engedély meglétét alapos okból feltételezte;
e) az üzemben tartótól, ha a balesetet a gépjármű súlyo- san elhanyagolt műszaki állapota okozta;
f) a vezetőtől, ha a kárt segítségnyújtás elmulasztásá-
val, illetve foglalkozás körében elkövetett szándékos veszélyeztetéssel okozta;
g) az üzemben tartótól, illetve a vezetőtől, ha a szerződés megkötésekor, a biztosítási esemény bekövetkezésekor, vagy egyébként terhelő közlési, változásbejelentési, kárbejelentési kötelezettségét nem teljesítette, oly mértékben, ahogyan ez a fizetési kötelezettséget befolyásolta.
(2) Ha a biztosított az (1) bekezdés c) pontjában, vala- mint a vezető az f) pontban felsorolt esetekben köteles a megtérítésre, a teljesített szolgáltatások keretei között egy biztosítási eseménnyel kapcsolatban a biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a Kártalanítási Számla kezelője legfeljebb 5 millió Ft-ig érvényesítheti követelését.
(3) Ha a biztosított az (1) bekezdés d) pontjában, vala- mint az üzemben tartó az (1) bekezdés e) pontjában meghatározott esetben köteles a megtérítésre, a teljesí- tett szolgáltatások keretei között egy biztosítási esemény- nyel kapcsolatban a biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a Kártalanítási Számla kezelője legfeljebb 1,5 millió Ft-ig érvényesítheti követelését.
(4) Ha az üzemben tartó, illetve a vezető bizonyítja, hogy az
(1) bekezdés g) pontjában meghatározott kötelezettségét nem szándékosan szegte meg, a biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a Kártalanítási Számla kezelője követelését az általa teljesített szolgáltatás keretei között legfeljebb 500 ezer Ft-ig érvényesítheti.
AHE-15020/10
(5) Az elhunyt biztosított örököseivel szemben a biztosító, a Nemzeti Iroda, valamint a Kártalanítási Számla kezelője nem érvényesíthet megtérítési igényt.
21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet
a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól
A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. törvény 69. § (1) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az egyes miniszterek, valamint a Miniszterelnökséget vezető államtitkár feladat- és
hatásköréről szóló 212/2010. (VII. 1.) Korm. rendelet 73. §
f) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:
1. A bonus-malus rendszer általános szabályai
1. §
E rendelet alkalmazásában:
1. igénylő: a biztosított gépjármű kártörténeti adatra (kár- mentesség tényére) vonatkozó igazolást igénylő üzem- ben tartója;
2. kártörténeti adat: a gépjármű üzemben tartója által a biztosított gépjármű vonatkozásában az adott biztosító- val fennállt kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szer- ződéses jogviszonya alatt bekövetkezett – a kártérítési igény alapjául szolgáló – káreset vonatkozásában a bizto- sító által elismert vagy vele szemben jogerősen megítélt kártérítési kötelezettség ismertté válásának dátuma (a kártérítéssel kapcsolatos első kifizetés vagy a biztosítóval szemben hozott ítélet jogerőre emelkedésének dátuma), a kifizetett kártérítési összeg meghatározott határidőn belüli visszafizetésének ténye és dátuma, a kármentesség igazolt ténye;
3. újonnan belépő üzemben tartó: az a szerződést kötő üzembentartó, aki a szerződéskötést megelőző 2 évben magyarországi telephelyű gépjármű vonatkozásában az adott gépjármű-kategóriában felelősségbiztosítási szerződéses jogviszonyban üzemben tartóként nem állt.
2. §
(1) A bonus-malus rendszer a személygépkocsira, motor- kerékpárra, autóbuszra, tehergépkocsira, vontatóra, mezőgazdasági vontatóra terjed ki.
(2) A bonus-malus rendszer az (1) bekezdés szerinti gép- jármű-kategóriák vonatkozásában egy A00 alap, 10 bonus és 4 malus osztályból áll.
(3) A biztosító az egyedi szerződéseket díjmegállapítás céljából az új biztosítási időszakot közvetlenül megelőző biztosítási időszak és az új biztosítási időszak kezdő napjai közötti időtartam kártörténeti adatai alapján az 1. mellék- let szerinti táblázatban meghatározott módon a bonus- malus osztály valamelyikéhez hozzárendeli (besorolás).
(3a) A biztosító a kártörténeti adatokat a (3) bekezdés szerinti besorolás céljából történő felhasználás mellett a díjtarifa sze- rinti további korrekciós tényezőként is figyelembe veheti.
(4) A biztosító köteles a kötelező gépjármű-felelősség- biztosítási egyedi szerződéseit a bonus-malus rendszer szerint nyilvántartani.
3. §
(1) Az érintett szerződés vonatkozásában a bonus-malus rendszerrel járó előnyök és hátrányok a szerződő üzem- ben tartó személyéhez fűződnek, függetlenül attól, hogy az üzemben tartó gépjárművét ki vezette.
(2) Egy biztosítási szerződéssel kapcsolatosan elért osz- tályba sorolás a szerződés hatálya alatt az üzemben tartó párhuzamosan üzemeltetett további járműveire nem használható fel.
(3) Ha az adott gépjárművet jogtalanul használatba veszik, és erre vonatkozóan büntető feljelentés megtéte- lére kerül sor, úgy a jogosulatlan használó által a gépjár- művel okozott kár a szerződés besorolását nem érinti.
2. A besorolásra vonatkozó szabályok
4. §
(1) A rendszerbe újonnan belépő üzemben tartó szerző- dése A00 osztályba kerül, kivéve a hozott kárelőzményi igazolás figyelembevételével létrejött szerződést.
AHE-15020/10
(2) Egy adott biztosítási időszakon belül a szerződés besorolása – a (4) és (5) bekezdésben, az 5. § (3)-(5) bekezdésben, továbbá a 7. § (3) bekezdésében meghatá- rozott esetkörök kivételével – nem változik.
(3) A besorolás a következő biztosítási időszakban egy osztályt emelkedik, ha a szerződéssel érintett gépjármű az új biztosítási időszakot közvetlenül megelőző bizto-
sítási időszak és az új biztosítási időszak kezdő napjai közötti időtartam során legalább 270 napig biztosítási fedezettel rendelkezett és ebben az időtartamban az üzemben tartónak az érintett gépjármű vonatkozásá- ban – a károkozás időpontjától függetlenül – kártérítési kötelezettsége (az első kárkifizetés vagy a biztosító-
val szemben hozott jogerős ítélet dátuma) nem vált ismertté.
(4) A biztosító az üzemben tartó által az adott szerző- dés vonatkozásában megszerzett besorolást a szer- ződés megszűnését követő 2 éven belül figyelembe veszi – ugyanazon gépjármű-kategóriába tartozó gép- járműre – az új szerződés besorolásánál. Díjnemfizetés miatti szerződés megszűnés esetén a besorolás másik gépjárműre kötött szerződésre nem vihető át.
(5) Ha az üzemben tartó egy adott gépjárműre már rendelkezik szerződéssel, és annak hatálya alatt másik, azonos gépjármű-kategóriába tartozó gépjárműre
is szerződést köt, az új szerződést A00 osztályba kell sorolni. Ha a kedvezőbb besorolású gépjármű szerző- dése érdekmúlás miatt megszűnik, akkor a megszűnt szerződésen megszerzett besorolás a megszűnést követő naptól 2 éven belül az adott üzemben tartó másik szerződésére – a biztosítási időszakon belül
is – érvényesíthető a kedvezőbb besorolású gépjármű előző besorolása által érintett biztosítási időszak kezdő napja és az érvényesítés időpontja közötti időtartam során ismertté vált biztosítói kártérítési kötelezettségek számának figyelembe vételével.
5. §
(1) A biztosító az üzemben tartó nyilatkozata alapján álla- pítja meg a szerződés előzetes besorolását, ennek hiányá- ban a szerződést előzetesen az A00 osztályba sorolja.
(2) A biztosító köteles a biztosítási időszak kezdetét követő 15. és 30. nap közötti időtartamon belül a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló 2009. évi LXII. tör- vényben meghatározott kártörténeti nyilvántartásból (a továbbiakban: kárnyilvántartás) lekérdezni a szerződés bonus-malus besorolásához szükséges adatokat. A bizto- sító a kárnyilvántartásban az üzemben tartó által közölt hatósági jelzés és az előző biztosítást igazoló okirat száma vagy a kártörténeti rendszer azonosító szám alapján végzi a beazonosítást, a besorolást a közvetlenül megelőző biztosítási időszak kárnyilvántartásban meg- lévő adatai (kockázatviselés időtartama, kártörténeti adatok) alapján állapítja meg.
(3) A biztosító a biztosítási időszak kezdetét követő 45 napon belül megállapítja a szerződés végleges beso- rolását a biztosítási időszak kezdetére visszamenő hatállyal, egyidejűleg a kárnyilvántartásba bejegyzi a bonus-malus besorolást és a besorolás szerinti díjról
értesítést küld az üzemben tartónak, amennyiben az az üzemben tartó nyilatkozata szerinti besorolástól eltér.
(4) Ha az üzemben tartó közlése alapján a szerződés besorolásához szükséges adatok a biztosítási időszak kezdetét követő 30. napig a kárnyilvántartásban nem beazonosíthatók, erről a tényről a biztosító az üzemben tartónak 15 napon belül értesítést küld. Ha a biztosítási időszak kezdetét követő 60. nap elteltével az adatok a kár- nyilvántartásban továbbra sem beazonosíthatók, akkor
a biztosító 15 napon belül A00 osztályban állapítja meg a szerződés végleges besorolását a biztosítási időszak kez- detére visszamenő hatállyal, és a besorolás szerinti díjról értesítést küld az üzemben tartónak.
(5) Ha a biztosító tudomást szerez arról, hogy az üzemben tartó a kedvezőbb besorolás érdekében akár a gépjármű beazonosítására, akár a szerződés besoro- lására vonatkozóan valótlan adatokat közöl, melynek következtében a kárnyilvántartásban történő beazo- nosítás lehetetlenné válik, a biztosító a szerződést M04 osztályba sorolja.
5/A. §
Ha az 5. § (4) bekezdésében foglaltak szerint – a kár- nyilvántartásban vagy a kapcsolódó nyilvántartásban szereplő, és a valós adatokat tartalmazó szerződésben szereplő adatok eltérése miatt – valamely biztosító A00 osztályban állapította meg a szerződés végleges beso- rolását, és a kárnyilvántartási rendszerben a szerződés beazonosításához és besorolásához szükséges adatok később rendelkezésre állnak, az adatok helyesbítése idő- pontjával érintett biztosítási időszak biztosítója köteles a kárnyilvántartásban meglévő adatok alapján a szerződés végleges besorolását az adott biztosítási időszak kezde- tére visszamenő hatállyal megállapítani.
6. §
(1) A biztosító köteles a hozott kárelőzményi igazolást a besorolásra vonatkozó szabályok szerint figyelembe venni, amennyiben az igazolás tartalmazza az adott
biztosítónál nyilvántartott időszakot, a kármentességet, vagy azt a tényt, hogy az üzemben tartó a szerződés hatá- lya alatt hány, a biztosító által elismert vagy vele szem- ben jogerősen megítélt kárt okozott.
(2) A biztosító a besorolásnál kizárólag az utolsó, időben egybefüggő időtartamra vonatkozó igazolást vagy igazo- lásokat veheti figyelembe.
AHE-15020/10
7. §
(1) Az üzemben tartó jogosult arra, hogy a biztosítónak a kártérítés kifizetés teljes összegéről szóló írásbeli értesí- tését követő 45 napon belül a kártérítés teljes összegét a biztosítónak megfizesse.
(2) Ha az üzemben tartó a kártérítés teljes összegét a biztosítónak megfizette, azt a besorolást illetően úgy kell figyelembe venni, mintha a biztosító részéről kártérítési kötelezettség nem keletkezett volna.
(3) Amennyiben a besorolásnál a későbbiekben megfize- tett kártérítési összeg alapját képező kártérítési kötele- zettség már figyelembe vételre került, az üzemben tartó jogosult a (2) bekezdésnek megfelelő besorolás érvénye- sítésére.
(4) Kármegosztás esetén az adott biztosítási szerződés alapján történt kártérítés kifizetést kell figyelembe venni.
8. §
A biztosító köteles – az igénylés beérkezését követő 15 napon belül – az igénylő kérésére az igénylést meg- előző szerződéses időszak vonatkozásában – ameny- nyiben ezen időszak tartama az 5 évet meghaladja, úgy legalább ötéves időszakra visszamenőleg – a kárnyil- vántartásban meglévő kártörténeti adatokról írásban igazolást kiadni más tagállam által előírt felelősség- biztosítási kötelezettség alapján kötendő szerződéssel kapcsolatos kedvezmény érvényesítése céljából.
3. Záró rendelkezések
9. §
E rendelet 2011. június 15. napján lép hatályba.
10. §
A bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól
szóló 19/2009. (X. 9.) PM rendelet (a továbbiakban: R.) besorolásra vonatkozó szabályait kell alkalmazni azon szerződések besorolására, amelyek esetében az R. 6. §
(1) bekezdés a) pontja szerinti igazolás 2011. július 1-jét megelőzően beérkezett.
11. §
E rendelet 8. §-a a gépjármű-felelősségbiztosításról és a biztosítási kötelezettség ellenőrzéséről szóló 2009. szep- tember 16-i 2009/103/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 16. cikkének való megfelelést szolgálja.
12. § E rendeletnek a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a kártörténeti igazolások kiadásának szabályairól szóló 21/2011. (VI. 10.) NGM rendelet módo- sításáról szóló 36/2012. (XII. 14.) NGM rendelet (a továb- biakban: Mód. r.) által megállapított 5/A. §-ában foglalta- kat a Mód. r. hatálybalépését megelőzően rendelkezésre álló – a szerződés beazonosításához és besorolásához szükséges – adatok alapján besorolandó szerződések ese- tében is alkalmazni kell.
1. melléklet a 21/2011. (VI. 10.) NGM rendelethez
AHE-15020/10
Bonus-malus osztályba sorolás személygépkocsi, motorkerékpár esetén
Kiinduló osztály | A megelőző biztosítási időszak és az új biztosítási időszak kezdő napjai közötti időtartam kártörténeti adata alapján | ||||
0 kár | 1 kár | 2 kár | 3 kár | 4 vagy több kár | |
B10 | B10 | B08 | B06 | B04 | M04 |
B09 | B10 | B07 | B05 | B03 | M04 |
B08 | B09 | B06 | B04 | B02 | M04 |
B07 | B08 | B05 | B03 | B01 | M04 |
B06 | B07 | B04 | B02 | A00 | M04 |
B05 | B06 | B03 | B01 | M01 | M04 |
B04 | B05 | B02 | A00 | M02 | M04 |
B03 | B04 | B01 | M01 | M03 | M04 |
B02 | B03 | A00 | M02 | M04 | M04 |
B01 | B02 | M01 | M03 | M04 | M04 |
A00 | B01 | M02 | M04 | M04 | M04 |
M01 | A00 | M03 | M04 | M04 | M04 |
M02 | M01 | M04 | M04 | M04 | M04 |
M03 | M02 | M04 | M04 | M04 | M04 |
M04 | M03 | M04 | M04 | M04 | M04 |
AHE-15020/10
Bonus-malus osztályba sorolás autóbusz, tehergépkocsi, vontató, mezőgazdasági vontató esetén
Kiinduló osztály | A megelőző biztosítási időszak és az új biztosítási időszak kezdő napjai közötti időtartam kártörténeti adata alapján | ||||
0 kár | 1 kár | 2 kár | 3 kár | 4 vagy több kár | |
B10 | B10 | B09 | B08 | B07 | B06 |
B09 | B10 | B08 | B07 | B06 | B05 |
B08 | B09 | B07 | B06 | B05 | B04 |
B07 | B08 | B06 | B05 | B04 | B03 |
B06 | B07 | B05 | B04 | B03 | B02 |
B05 | B06 | B04 | B03 | B02 | B01 |
B04 | B05 | B03 | B02 | B01 | A00 |
B03 | B04 | B02 | B01 | A00 | M01 |
B02 | B03 | B01 | A00 | M01 | M02 |
B01 | B02 | A00 | M01 | M02 | M03 |
A00 | B01 | M01 | M02 | M03 | M04 |
M01 | A00 | M02 | M03 | M04 | M04 |
M02 | M01 | M03 | M04 | M04 | M04 |
M03 | M02 | M04 | M04 | M04 | M04 |
M04 | M03 | M04 | M04 | M04 | M04 |
2011. évi CIII. törvény
a népegészségügyi termékadóról
II. fejezet Baleseti adó
1. Az adókötelezettség, az adó alanya
11/A. §
(1) A kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló törvény (Kgfb. tv.) szerinti biztosítási kötelezettség után baleseti adót (a továbbiakban e fejezet alkalmazásában a baleseti adó: adó) kell fizetni.
(2) Az (1) bekezdés szerinti adókötelezettség a Kgfb. tv. szerinti biztosítási időszak első napján keletkezik és utolsó napján szűnik meg.
(3) Ha a biztosító értesítése alapján a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás díjának meg nem fizetése miatt
a gépjármű forgalomból való kivonása iránti eljárás indul, az adókötelezettség – a (2) bekezdésben foglal- taktól eltérően – a gépjármű forgalomból való kivonása napján szűnik meg.
11/B. §
Az adó alanya az a személy vagy szervezet, akit vagy ame- lyet a Kgfb. tv. szerinti biztosítási kötelezettség terhel.
2. Az adó alapja, mértéke 11/C. §
(1) Az adó alapja az éves kötelező gépjármű-felelősségbiz-
tosítási díj, ide értve a Kgfb. tv. szerint megállapított fede- zetlenségi díjat is (a továbbiakban együtt: biztosítási díj).
(2) Határozott tartamú Kgfb. tv. szerinti biztosítási szer- ződés esetén az adó alapja a határozott időtartamra megállapított egyszeri biztosítási díj.
(3) Az adó alapja
a) a Kgfb. tv. szerinti fedezetlenségi időtartam, továbbá
b) a Kgfb. tv. szerinti türelmi idő és – biztosító kockázat- viselésével nem érintett -, a gépjármű forgalomból való kivonásának napjáig terjedő időtartam (a továb- biakban: biztosítási díjjal le nem fedett időtartam)
azon napjaira, melyekre a biztosító az (1) vagy (2) bekez- dés szerinti adót nem szedte be, a Magyar Biztosítók
Szövetsége által közétett – a Kgfb. tv. szerinti türelmi idő első napján érvényes – fedezetlenségi díj napi összege és a fedezetlenségi időtartam, valamint a biztosítási díjjal le nem fedett időtartam napjai számának szorzata.
11/D. §
Az adó mértéke az adóalap 30%-a, de a biztosító koc- kázatviselésével érintett időtartam naptári napjaira naponta legfeljebb 83 forint/gépjármű.
3. Az adó megállapítása 11/E. §
(1) Az adót – a 11/F. §-ban foglalt kivétellel – a beszedésre
kötelezett állapítja meg, vallja be és fizeti meg.
(2) Az adó beszedésére kötelezett a Kgfb. tv. szerinti köte- lező felelősségbiztosítási szolgáltatást nyújtó biztosító (a továbbiakban: biztosító).
(3) A biztosítónak az általa megállapított adót az esedé- kes biztosítási díjjal, díjrészlettel együtt kell beszednie, annyi részletben és olyan arányban, ahány részletben és amilyen arányban az adó alanyának a biztosítási díjfize- tési kötelezettségének eleget kell tennie.
(4) Ha az adó alanya a biztosítási díj és a megállapított adó együttes összegénél kevesebbet fizetett, akkor azt úgy kell tekinteni, hogy részben vagy egészben a megállapí- tott adót fizette meg.
(5) A biztosító a fizetendő baleseti adót akkor is tartozik befizetni, ha annak beszedését elmulasztotta.
(6) Ha a Kgfb. tv. szerinti biztosítási jogviszony díjnemfizetés miatt szűnik meg és a Kgfb. tv. szerinti türelmi időben esedékes biztosítási díj után a biztosító az adót megfizette, a biztosítási jogviszony megszűnését magában foglaló hónapról szóló bevallásában a fize- tendő adó összegét a biztosító az adónak az adóalany által meg nem fizetett összegével csökkentheti.
AHE-15020/10
11/F. §
(1) A Kgfb. tv. szerinti határon átnyúló szolgáltatás esetén az adót az adó alanya önadózással, a biztosítási díj ese- dékességével egyidejűleg állapítja meg.
(2) A biztosítási díjjal le nem fedett időtartam azon napjaira, amelyekre a biztosító a 11/C. § (1) vagy (2) bekezdése alapján az adót nem szedte be, az adó alanya az adó összegét önadózással állapítja meg a gépjármű forgalomból való kivonását vagy az üzemben tartó személyében bekövetkezett változás esetén, a változást követő hónap 15. napjáig. A biztosító a kockázatviselése megszűnésétől számított 15 napon belül igazolást ad az adóalany számára arról, hogy az adó a 11/E. § alapján mely napig van megfizetve.
11/G. §
Ha a biztosítási díj az adóalany számára visszajár
a) a beszedéssel megfizetett adó esetén a visszajáró díj alapulvételével számított adót a biztosító köteles az adóalanynak a visszajáró díj visszafizetésével egyide- jűleg visszafizetni. A díj visszafizetésének hónapját követő 15. napig benyújtott bevallásában a biztosító jogosult a visszafizetett adóval az általa beszedett, bevallott adót csökkenteni,
b) önadózással megfizetett adó esetén az adó alanya a visszajáró díj alapulvételével számított adót az
adózás rendjéről szóló törvény szabályai szerint a díj visszafizetését követő hónap első napjától kezdődően az állami adóhatóság által rendszeresített nyomtatvá- nyon visszaigényelheti.
4. Eljárási rendelkezések
11/H. §
(1) Az adóval kapcsolatos adóhatósági feladatokat az állami adóhatóság látja el.
(2) A beszedésre kötelezett, illetve – a 11/F. § szerinti eset- ben – az adó alanya az adót az adó megállapítására előírt határnapot követő hónap 15. napjáig vallja be és fizeti meg az állami adóhatóság által rendszeresített nyomtatványon.
5. Átmeneti rendelkezések 11/I. §
(1) Ha a biztosítási időszak 2012. január 1-jét megelőzően
kezdődött, akkor az adókötelezettség a biztosítási idő- szaknak a 2011. december 31-ét követő részére áll fenn.
(2) Ha az adóalany 2011. december 31-ét követő időszakra vonatkozó díjfizetési kötelezettségének esedékessége 2012. január 1-jét megelőzte akkor a 2011. december 31-ét követő időszakra – napi időarányosítással számított – biztosí-
tási díj, egyszeri biztosítási díj, továbbá a biztosítással le nem fedett időtartamra megállapított adóalap utáni adót
AHE-15020/10
a beszedésre kötelezett vagy – önadózás esetén – az adó ala- nya 2012. február 15-ig állapítja meg, vallja be és fizeti meg az állami adóhatósághoz.