A szerződés általános szabályai

V. Könyv: Kötelmi Jog Második rész

A szerződés általános szabályai

I. Cím

A szerződési jog alapelvei. A fogyasztói szerződés

I. Fejezet

A szerződési jog alapelvei

A szerződési jog általános szabályainak élén szabályozza a Javas- lat a szerződési jog alapelveit. Ehelyütt azok az alapelvek szere- pelnek, amelyeket a Javaslat nem általános követelményként - a Bevezető rendelkezések között hanem a szerződési jog terüle- tén tekint irányadónak. Ezért nem szerepel például a szerződési jog alapélvei között a jóhiszeműség és tisztesség elve. Ez a meg- oldás természetesen nem eredményezi azt, hogy a Bevezető ren- delkezések között szabályozott elvek a szerződési jogban ne kap- nának kiemelt jelentőséget.

5: 30. § [Szerződési szabadság]

(1) A felek szabadon köthetnek szerződést és szabadon állapíthatják meg a szerződés tartalmát. A szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől a felek egyező akarattal eltér- hetnek, ha törvény az eltérést nem tiltja.

(2) Szerződés megkötését kizárólag törvény teheti köte- lezővé.

(3) A szerződés egyes tartalmi elemeit jogszabály meg- határozhatja és kimondhatja, hogy ezek a szerződésnek ak- kor is részei, ha a felek eltérően rendelkeznek. Jogszabály hatályba lépése előtt kötött szerződések tartalmát törvény változtathatja meg.

1. A Javaslat a szerződési szabadság elvét - a piacgazdaság követelményeinek megfelelően - a szerződési jog alapelveként, a szerződési jog alapelvei közül elsőként szabályozza. A Javaslat abból indul ki, hogy a vagyoni forgalom résztvevői képesek ér- dekeik érvényesítésére és védelmére, ezért a magánjognak a lehe- tő legszűkebb körben kell beavatkoznia szerződéses kapcsola- taikba. A kiinduló tétel következménye a magánautonómia szé- les körű elismerése és az állami beavatkozás lehetőségének a lehető legszélesebb körű visszaszorítása. Beavatkozásra kivétele- sen és csak olyan esetben van szükség és lehetőség, ahol a szer- ződő felek jogi egyenjogúsága és mellérendeltsége mögött - a szerződési feltételek meghatározására is nagymértékben kiható módon - gazdasági-szakismereti egyensúlytalanság állapítható meg. Az ún. „gyengébb fél" védelmének eseteit a Javaslat külön meghatározza. Ilyennek minősülnek elsősorban a fogyasztói jog- viszonyok és az általános szerződési feltételekkel kötött ügyletek.

A szerződési szabadság részeként mondja ki a Javaslat a szer- ződési jogi normák diszpozitív jellegét. A Javaslat a kötelmi jog körében mintákat kíván nyújtani a felek számára. A kínált min- tákat a felek szabadon változtathatják. Ez lehetséges úgy is, hogy megállapodásukat több nevesített szerződés elemeiből állítják össze (vegyes szerződés), vagy úgy is, hogy megállapodásuk egyik nevesített szerződéstípusnak sem felel meg (atipikus vagy innominát szerződés). A szerződési szabályok között kivételesen előfordulnak kötelező (kógens) rendelkezések, vagy abban a for- mában, hogy a jogszabály a negatív irányú eltérést tiltja, vagy pe- dig úgy, hogy a jogszabály a szerződés egyes tartalmi elemeit po- zitívan meghatározza. Az ilyen kógens rendelkezésektől eltérő szerződéses kikötés semmis.

2. A szerződési szabadság főszabályként érvényesül a kötelmi jogban, kivételes esetekben azonban az elvet a törvényi szabályo- zás áttöri. Az akaratautonómia és a partnerválasztás szabadságá- nak korlátja a szerződéskötési kötelezettség. Szerződés megköté- sére szóló kötelezettség törvényen vagy a felek erre vonatkozó megállapodásán (előszerződés) alapulhat. A szerződéskötési kö- telezettséget a Ptk. is kivételnek tekinti, a Xxxxxxxx azonban a szerződéskötési kötelezettség körét tovább szűkíti azzal, hogy a jövőben kizárólag törvény számára teszi lehetővé a szerződéskö- tési kötelezettség előírását.

3. Kógens rendelkezést nemcsak törvény, hanem más jogsza- bály is előírhat. (Ez történik például a fogyasztói szerződések tisztességtelen kikötéseiről vagy a távollevők között kötött szer- ződésekről szóló kormányrendeletekben. ) A kötelező jogszabályi előírások főszabályként csak a jogszabály hatálybalépése után megkötött szerződésekre vonatkoznak. A Javaslat egészen szűk körű kivételként teszi lehetővé azt, hogy a hatálybalépés előtt megkötött magánjogi szerződés egyes tartalmi elemeit törvény utóbb megváltoztathassa. A szerződési jogviszonyokba való be- avatkozás kivételességét az Alkotmány biztosítja.

5: 31. § [Együttműködési kötelezettség]

(1) A felek a szerződéskötési tárgyalások alatt, a szerző- dés megkötése és fennállása során, különösen a szerződés- sel kapcsolatos jogaik gyakorlásánál kötelesek együttmű- ködni. Az együttműködési kötelezettség keretében külö- nösen kötelesek tájékoztatni egymást a szerződést érintő minden lényeges körülményről.

(2) Ha a szerződés létrejön, az a fél, aki az (1) bekez- désben foglalt kötelezettségét megszegi, köteles a másik fél ebből származó kárát a szerződésszegéssel okozott káro- kért való felelősség általános szabályai szerint megtéríteni.

(3) Ha a szerződés nem jön létre, az a fél, aki az (1) be- kezdésben foglalt kötelezettségét a szerződéskötési tárgya- lások során megszegte, köteles a másik fél ebből származó kárát a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség általános szabályai szerint megtéríteni. Ez a kötelezettsége azonban csak olyan mértékben áll be, amilyen mértékben a károsult bizonyítja, hogy az együttműködési kötelezett- ség megszegésének lehetséges következményét a kötele- zettségszegés időpontjában előre látta, vagy előre kellett látnia.

1. A felek kölcsönös együttműködése és egymás tájékoztatá- sa a magánjogi viszonyok közül csak a szerződési kapcsolatok- ban reálisan támasztható igény. A Javaslat ezért nem tekinti az egész törvénykönyvre kiható általános elvárásnak az együttmű- ködési kötelezettséget, hanem azt - kihagyva a Bevezető rendel- kezések közül - csak a szerződéses jogviszonyok területén (ott viszont valamennyi szerződéses jogviszonyra vonatkoztatva) írja elő. Az együttműködési kötelezettségnek az egész szerződési jogra kiható alapelvi megfogalmazása feleslegessé teszi ugyanak- kor ennek az elvárásnak a megismétlését a szerződési jog részlet- szabályai között.

A Javaslat tartalmilag csak kis mértékben módosítja a Ptk.

205. § (4) bekezdését. E módosítások célja annak egyértelművé tétele, hogy az együttműködési kötelezettség nem a szerződés megkötésével keletkezik, hanem az a feleket már a szerződéses

tárgyalások során is terheli, és az nem csupán a szerződéssel kap- csolatos jogok gyakorlásához kapcsolódik, hanem a szerződés fennállása alatt folyamatosan fennáll. Ha például olyan informá- ció jut valamelyik fél tudomására, amely a szerződésszerű teljesí- tést befolyásolja, netán meghiúsíthatja, erről ő köteles a másik felet tájékoztatni, noha ebben az esetben nincs szó joggyakorlás- ról.

2. Az együttműködési és tájékoztatási kötelezettség megsér- tése esetére a Javaslat kártérítési kötelezettséget ír elő. A kártérí- tési kötelezettség feltételeinek meghatározásánál a Javaslat a szerint rendeli a kontraktuális vagy a deliktuális szabályok alkal- mazását, hogy a szerződés létrejött-e vagy sem. Ha a szerződés létre jött, de az együttműködési kötelezettség megsértése kárt okozott, akkor a szerződésszegési kártérítési szabályok szerint jo- gosult a kárt szenvedett kártérítést követelni. Ez azt jelenti, hogy az együttműködési kötelezettség megsértője a kártérítési felelős- ség alól csak a szerződésszegésekre vonatkozó szabályok szigo- rúbb feltételei mellett mentheti ki magát.

3. A felek a szerződéskötés elmaradásáért nem tartoznak fele- lősséggel. Az Európai Alapelvek 2: 301. §-a ezt tételes szabályként is kimondja. Felelniük kell viszont adott esetben azokért a káro- kért, amelyek a szerződési tárgyalások során tanúsítandó együtt- működési kötelezettség megsértéséből keletkeznek. Ha a szerző- dés nem jött létre, az együttműködési kötelezettség megsértésének kártérítési következményeivel kapcsolatban a felelősség kérdéseit a Javaslat - szerződésről nem lévén szó - a szerződésen kívül oko- zott károkért való felelősség szabályai szerint rendeli megítélni. Ez vonatkozik mindenekelőtt a felelősség alóli kimentésre, és köze- lebbről azt jelenti, hogy mentesítésre vezet, ha az együttműködé- si kötelezettség megsértője bizonyítani tudja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Megjegyzendő, hogy a jelenlegi bírói gyakorlat az együttműködési kötelezettség megsértését olyan esetekben, amikor a szerződés nem jön létre, el- vi választóvonal meghúzása nélkül, egyes esetekben a 339. § sze- rinti felelősség alapján ítéli meg, más esetekben viszont az utaló magatartás szabályai szerint szankcionálja.

A Javaslat ugyanakkor az előre látható károkra korlátozza a megtérítendő kár mértékét, s ezzel e tekintetben az együttműkö- dési kötelezettség megsértésének ez utóbbi esetcsoportját a szer- ződésszegésért megállapítható kártérítés szabályaihoz közelíti. Ez a vegyes megoldás visszatükrözi e tényálláscsoport kettős jel- legét: a felek tudatosan, szerződéskötés szándékával kerülnek kapcsolatba, de a szerződéskötés végül is elmarad, vagyis az együttműködési kötelezettség megsértését úgy lehet megítélni, mint egy magánjogi deliktumot.

A Javaslat - a hatályos joghoz hasonlóan - a fentieken túlme- nően szükségtelennek tartja a culpa in contrahendo német jogbe- li intézményének külön szabályozását. A szerződésszegési és deliktuális kártérítési jog koherenciája mellett egy ilyen intéz- ménynek a magyar jogba történő bevezetése feleslegesnek te- kinthető.

5: 32. § [Különös tájékoztatási kötelezettség fogyasztói szerződésnél]

Ha jogszabály a kötelezettet a fogyasztóval szemben kü- lön tájékoztatási kötelezettséggel terheli, a kötelezettet terheli annak a bizonyítása, hogy tájékoztatási kötelezett- ségének eleget tett.

Nem lehetséges a Javaslatban általános szinten, valamennyi fogyasztói szerződésre kiterjedően megfogalmazni az írásbeli tá- jékoztatás kötelezettségét és annak tartalmát. Egyrészt számtalan esetben még az európai közösségi jog sem ír elő kötelező, előze- tes tájékoztatási kötelezettséget, például nincs ilyen kötelezettség a fogyasztói adásvétel esetén. Másrészt abban a körben is, ahol ismert ilyen kötelezettség, a kötelezően előírt tájékoztatás tartal- ma irányelvenként és szerződéstípusonként rendkívül eltérő. Az

irányelvekben tehát közös ugyan a tájékoztatási kötelezettség, de ennek módja és tartalma már korántsem egységes. Éppen ezért nem lehetséges az irányelvekben meghatározott tájékoztatási kö- telezettségek olyan absztrakciója, amely mellett fölöslegessé vál- na az egyes területekre specifikusan meghatározott tájékoztatási kötelezettség elemeinek felsorolása. A Javaslat e helyütt csak elő- írja a kötelezett számára, hogy a törvényben, illetve külön jog- szabályban előírt kérdésekről a fogyasztót az ott meghatározott módon tájékoztassa. A tájékoztatás megtörténtének bizonyítása a kötelezettet, vagyis a fogyasztóval szerződő félt terheli.

5: 33. § [Visszterhesség vélelme]

A szerződéssel kikötött szolgáltatásért - ha a szerződés- ből vagy a körülményekből más nem következik - ellen- szolgáltatás jár.

A Javaslat által szabályozott szerződések egy része ingyenes és visszterhes formában egyaránt megköthető. A Javaslat - a Ptk.

201. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés változatlan formá- ban való átemelésével - kimondja a visszterhesség vélelmét. E szerint, ha a szerződésből vagy a körülményekből más nem következik, a szolgáltatásért ellenszolgáltatás jár. A Javaslat a visszterhesség vélelmét kizárólag néhány jogviszony esetén for- dítja meg, így például hozzátartozóval kötött fedezetelvonó szer- ződés esetén a Javaslat az ingyenesség vélelmét mondja ki.

II. Fejezet

A fogyasztói szerződés

5: 34. § [Fogyasztói szerződés]

(1) Fogyasztói szerződés jön létre, ha önálló foglalko- zása és üzleti tevékenysége körén kívül eljáró természetes személy (fogyasztó) önálló foglalkozása vagy üzleti tevé- kenysége körében eljáró személlyel köt szerződést.

(2) A fogyasztói szerződésre vonatkozó szabályok irányadók akkor is, ha törvény a fogyasztó (1) bekezdés szerinti fogalmát más jogalanyokra is kiterjeszti.

(3) A fogyasztói szerződés fennállásának bizonyítása a fogyasztót terheli.

1-2 . A gyengébb szerződéses alkupozícióban lévő fogyasztó magánjogi védelme ma már általánosan elfogadott. A sajátos vé- delmi szabályok elsősorban a szerződési jogban jelennek meg. Az Európai Közösségek jogalkotása ismételten szükségesnek látta, hogy a tagállamok számára kötelező irányelvekben szabályozza a fogyasztó jogait meghatározott tárgyú fogyasztói szerződések- ben, illetve meghatározott szerződéskötési körülmények esetére. A magyar jogalkotó ezeket az irányelveket részben (nevezetesen a tisztességtelen szerződési feltételekre, továbbá a kellékszavatos- ságra és jótállásra vonatkozó szabályokat) a Ptk. -ba ültette át, részben külön jogszabályokat alkotott integrálásukra. A Javaslat szerkezetileg két vonatkozásban változtat a hatályos jogon. Eb- ben a címben néhány általánosítható rendelkezést fogalmaz meg; egyes fogyasztói szerződéstípusokat (a kölcsön-, az utazási és uta- zást közvetítő, valamint az ingatlanok időben megosztott haszná- lati jogának megszerzésére vonatkozó szerződést) pedig a szerző- désekre vonatkozó különös rendelkezéseket tartalmazó részben szabályoz. Nem változtat viszont a Javaslat a hatályos jogon any- nyiban, hogy számos részletszabály külön törvényekben, illetve kormányrendeletekben marad.

A Ptk. és más jogszabályok az európai közösségi irányelvek- hez képest indokolatlanul tágítják ki a fogyasztónak minősíthető jogalanyok körét, lehetővé téve ezzel, hogy akár gazdasági társa- ságok (például részvénytársaság) is fogyasztói védelemben része- süljenek, ha „gazdasági vagy szakmai tevékenységükön kívül"

kötnek szerződést. Ennek fenntartása nem indokolt, ezért a Ja- vaslat alapvetően a természetes személyekre korlátozza a fo- gyasztó fogalmát. Fogyasztónak minősül azonban a Javaslat sze- rint a természetes személyekből álló jogközösség, így a társashá- zi közösség is. Nem fogyasztók ugyanakkor az olyan szervezeti jogalanyok (jogi személyek), amelyek nem üzleti tevékenységet folytatnak, hanem non-profit jellegű, adott esetben kifejezetten jótékonysági célokat követnek (például oktatási, egészségügyi in- tézmények stb. ). Az ilyen jogi személyek számára a fokozott, kü- lönös jogvédelmet nem általános jelleggel, hanem a szükséghez képest esetileg kell biztosítani a fogyasztóvédelmi szabályok ha- tályának eseti kiterjesztésével. Ennek érdekében a Javaslat lehe- tővé teszi, hogy törvény a saját alkalmazása szempontjából a jo- gi személyeket is bevonja a fogyasztó fogalmába.

A fogyasztóvédelmi irányelveket átültető jogszabályok közül kettő már ma is leszűkíti a természetes személyekre a fogyasztó fogalmát: így jár el a fogyasztói pénzügyi szolgáltatások távérté- kesítéssel történő forgalmazásról szóló 2002/65/EK irányelvet átültető, a távértékesítés keretében kötött pénzügyi ágazati szol- gáltatási szerződésekről szóló 2005. évi XXV. törvény, illetve az üzleten kívül fogyasztóval kötött szerződésekről és az üzleten kí- vüli kereskedés folytatásának egyes feltételeiről szóló 370/2004. (XII. 26. ) Korm. rendelet, amely az üzlethelyiségen kívül kötött szerződések esetén a fogyasztó védelméről szóló 85/577/EGK irányelvet átültető, a házaló kereskedésről szóló 44/1998. (III.

11. ) Korm. rendelet helyébe lépett.

A fogyasztói minőséget önmagában nem alapozza meg, ha valaki természetes személy: a kiválasztott személyek csak megha- tározott élethelyzetben részesülnek magánjogi többletvédelem- ben. A szerződési szabadságot korlátozó fogyasztóvédelmi nor- mák nem alanyokat, hanem szituációkat (jogviszonyokat) érin- tenek. A fogyasztói jogviszony pozitív irányból azt feltételezi, hogy az ügylet a személyes, családi, háztartási szükségletek kielé- gítését (a fogyasztást) szolgálja. A Javaslat - az EK fogyasztóvé- delmi irányelvek nyomán - a fogyasztó fogalmának negatív irá- nyú meghatározását adja: az ügyleti cél a jogviszonyra lépő sze- mély üzleti (gazdasági) tevékenységén és önálló foglalkozása gyakorlásán kívül esik („nem-üzleti" jellegű). Az „üzleti tevé- kenység" főként az ipar, kereskedelem körében, a pénzügyi, ban- ki- és biztosítási üzletágban kifejtett, továbbá a kézművesek, me- zőgazdasági egyéni vállalkozók tevékenységét jelenti. Az „önálló foglalkozás" megjelölés pedig elsősorban az ún. szabad foglalko- zások művelőit (így például ügyvéd, magánrendelőben dolgozó orvos, tervező mérnök stb. ) fogja át. Az „önálló" jelző azt fejezi ki, hogy a foglalkozásukat alkalmazottként (munkaviszonyban) ellátó személyek akkor is fogyasztónak minősülnek, ha az ügyle- tet foglalkozásuk gyakorlásának megkönnyítése érdekében (pél- dául gépkocsi vásárlás) kötik.

Előfordulhatnak olyan vegyes rendeltetésű ügyletek, amelye- ket a természetes személy részben az üzleti tevékenysége és ön- álló foglalkozása körén kívül eső, részben azonban e körök vala- melyikén belüli célra köti meg. A fogyasztóvédelmi érdekek ilyenkor azt indokolják, hogy az ügylet a vegyes rendeltetése mellett is egészében fogyasztói jogvédelem alá essen, ha alapve- tő célja kívül esik az üzleti tevékenységen.

A fogyasztói minőség kifejezetten relációs kategória: a termé- szetes személy különös magánjogi védelme attól függ, hogy ki áll a jogviszony másik oldalán. Az EK-irányelvek külön definiál- ják a fogyasztó partnerét, rendszerint a fogyasztó fogalom pozi- tív tükörképeként: a fogyasztó (szerződő) partnere az a személy, aki az ügyletet üzleti tevékenysége vagy önálló foglalkozása ke- retében eljárva köti. A Javaslat ezzel összhangban írja le a fo- gyasztói kötelem másik alanyát: olyan természetes vagy jogi sze- mély, aki/amely üzleti tevékenységet, önálló foglalkozást üzlet- szerűen folytat, és ebben a minőségben kerül jogviszonyba a fogyasztóval. Az üzletszerűség feltételezi a tevékenység rendsze- res jellegét, és azt, hogy az nyereség elérése, felosztható jövede- lemszerzés érdekében folyik. A nem üzletszerűen működő jogi

személyeknek a természetes személyekkel kötött ügyletei ennél fogva nem minősülnek fogyasztói szerződésnek, és nem esnek a különös (fogyasztói) jogvédelem alá.

3. A fogyasztói szerződés objektív kategória: nem eleme az, hogy a fogyasztó szerződő partnere ismerte vagy ismernie kellett volna a megkötött ügylet fogyasztói rendeltetését. Azt viszont az erre hivatkozó fogyasztónak kell bizonyítani, hogy ő maga való- ban fogyasztóként eljárva, míg a másik fél üzleti tevékenysége vagy önálló foglalkozása körében kötött szerződést, vagyis a fo- gyasztói jogviszony, és az ebből eredő fokozott jogvédelem tör- vényi feltételei fennállnak.

II. Cím

A szerződés megkötése és értelmezése

A Javaslat új szerkezetben szabályozza a szerződés létrejöttét. A Ptk. a szerződés megkötése cím alatt szabályozza a szerződési akaratot és annak kifejezését, az előszerződést, az általános szer- ződési feltételeket, a tévedés, megtévesztés és fenyegetés szabá- lyait, a szerződés létrejöttét és a szerződés alakját. A Javaslat II. Cím I. Fejezete a szerződés létrejöttének sémáját tartalmazza az ajánlattételtől a szerződés létrejöttéig. A II-IV. Fejezetek a szer- ződés megkötésének speciális szabályait tartalmazzák. Itt szabá- lyozza a Javaslat a szerződéskötési kötelezettséget, az általános szerződési feltételekkel megkötött szerződéseket és a fogyasztói szerződések speciális szabályait.

A Javaslat - a Koncepció megközelítésétől eltérően - nem szabályozza az elektronikus szerződéskötés folyamatát. A 2000/31/EK irányelvet az elektronikus kereskedelmi szolgáltatá- sok, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgál- tatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény (a to- vábbiakban: elektronikus kereskedelmi törvény) átültette a ma- gyar jogba. Az elektronikus kereskedelmi törvény 5-6. §-a tar- talmazza az elektronikus úton történő szerződéskötésnek a Ptk. - ban meghatározott általános szerződéskötési szabályoktól eltérő speciális szabályait. Az elektronikus kereskedelmi törvény szá- mos technikai kérdést szabályoz, így például meghatározza az adatbeviteli hibák kijavításának lehetőségét vagy az elektronikus úton kötött szerződés iktatását. A törvény szóhasználatát jelen- tős mértékben meghatározza a 2000/31/EK irányelv. Ha az elektronikus úton létrejövő szerződések szabályait a Javaslatban helyezte volna el a jogalkotó, akkor szükséges lett volna olyan, az irányelv által bevezetett fogalmak szabályozása, mint például az „információs társadalommal összefüggő szolgáltatás" vagy a

„szolgáltató". Mindezek mellett szükséges arra is felhívni a fi-

gyelmet, hogy a technika gyors fejlődése eredményeképp az elektronikus kereskedelemre vonatkozó joganyag nem tekinthe- tő állandónak, az várhatóan gyakori változtatásnak van kitéve. A Javaslat ezen megfontolások alapján nem tartalmazza az elekt- ronikus szerződéskötés szabályait.

I. Fejezet

A szerződés létrejötte

5: 35. § [A szerződés létrejötte és tartalma]

(1) A szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybe- hangzó kifejezésével jön létre.

(2) A szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges és a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges. Nem kell a feleknek megál- lapodniuk olyan kérdésben, amelyet jogszabály rendez.

(3) A szerződés tartalmává válik az a szokás, amelyet a felek korábbi üzleti viszonyukban alkalmaztak, és az a gya- korlat, amelyet egymás között kialakítottak, továbbá az a szokás, amelyet a felekkel hasonló helyzetben lévő szemé-

lyek általában irányadónak tartanak, kivéve, ha az ilyen szokás alkalmazása - a felek közötti korábbi üzleti viszony- ra is figyelemmel - indokolatlan volna.

1. A Javaslat - tekintettel a Ptk. -nak a kötelmek általános sza- bályai közé emelt 198. §-ára - változatlan formában emeli át a Ptk. 205. § (1) bekezdését. E szerint a szerződést a felek akarat- nyilatkozatának egyezősége hozza létre. A szerződés tehát akara- ti viszony: a Javaslatban meghatározott jogi hatást a felek egybe- hangzó akaratának kinyilvánítása hozza létre. A Javaslat tehát

- a Ptk. megoldásával összhangban - a konszenzuálszerződések elvi alapján áll. A szerződés létrejöttéhez kizárólag a felek egybe- hangzó akaratnyilvánítása szükséges. A kölcsön- és a letéti szer- ződés létrejöttéhez sem szükséges a dolog átadása.

2. A Javaslat - a Ptk. 205. § (2) bekezdését fenntartva - a szerződés létrejöttéhez a lényeges vagy a bármelyik fél által lé- nyegesnek minősített kérdésekben való kölcsönös megállapodást kívánja meg. Az ezekben a kérdésekben való megállapodás hiá- nyában a szerződés nem jön létre. A Javaslat továbbra sem hatá- rozza meg, hogy mely kikötések minősülnek fogalmilag, lénye- gesnek. A jogirodalom és a joggyakorlat egységesen lényeges kérdésnek tekinti a felek személyét, a szolgáltatás és ellenszolgál- tatás meghatározását. A XXV. sz. PED meghatározza, hogy in- gatlan tulajdonjogának átruházására irányuló szerződések esetén mi minősül lényeges feltételnek. A Javaslat azonban nem kíván- ja valamennyi szerződésre vonatkozóan általános jelleggel meg- határozni a lényegi feltételeket, ezek ugyanis a szerződések álta- lános szabályai között csak túlzott általánosítással lennének meg- állapíthatóak. A Javaslat továbbra is lehetővé teszi, hogy a felek maguk minősítsenek egyes kikötéseket lényegesnek. Ilyen ese- tekben a szerződés létrejöttének további feltétele, hogy a felek ezen kikötésben is megállapodjanak.

3. A Javaslat a nemzetközi instrumentumok alapján rendelke- zik a felek által ismert vagy alkalmazott szokásokról és gyakorla- tokról. A Javaslat szabályához hasonló rendelkezést tartalmaz az Egyesült Nemzeteknek az áruk nemzetközi adásvételi szerződé- seiről szóló, Bécsben, az 1980. évi április hó 11. napján kelt Egyezménye kihirdetéséről szóló 1987. évi 20. törvényerejű ren- delet (a továbbiakban: CISG) 9. cikkelye is. E szerint „(1) A fe- leket köti minden szokás, amelynek alkalmazásában megegyez- tek és minden gyakorlat, amelyet egymás között kialakítottak.

(2) Ellenkező megállapodás hiányában a feleket úgy kell tekinte- ni, mint akik szerződésükre vagy annak megkötésére hallgatóla- gosan alkalmazni rendeltek minden olyan szokást, amelyet is- mertek vagy ismerniük kellett, továbbá amely a nemzetközi ke- reskedelemben széles körben ismert és amelyet a kereskedelem szóban forgó ágában használatos szerződéstípus körében rend- szeresen alkalmaznak. " A Javaslat szabálya megegyezik továbbá az Európai Alapelvek 1: 105. cikkelyével és az UNIDROIT Alapelvek 1. 9. cikkelyével.

Szokásnak minősül minden olyan bevett eljárás és üzleti ma- gatartás, amelyet a kereskedelemben vagy annak az adott ágában a piaci szereplők általában elfogadottnak tekintenek. Gyakorlat- nak minősül a felek között korábban kialakított és rendszeresen alkalmazott eljárás.

5: 36. § [Ajánlati kötöttség]

(1) Aki szerződés megkötésére irányuló szándékát egy- értelműen kifejező és a lényeges kérdésekre kiterjedő, ha- tározott kikötéseket tartalmazó jognyilatkozatot tesz (ajánlat), ahhoz kötve marad, kivéve, ha kötöttségét az ajánlat megtételekor kizárta. Az ajánlattevő kötöttségének idejét meghatározhatja.

(2) Az ajánlati kötöttség ideje az ajánlat hatályossá vá- lásával veszi kezdetét.

(3) A jelenlevők között tett ajánlat a másik fél tudomás- szerzésével hatályossá válik. Jelenlévők között tett ajánlat- nak minősül a jognyilatkozat abban az esetben, ha arról a másik fél annak megtételével egyidejűleg tudomást szerez.

(4) A távollevők között tett ajánlat a címzetthez törté- nő megérkezéssel válik hatályossá. A jognyilatkozat akkor minősül a címzetthez megérkezettnek, amikor azt a szék- helyére vagy lakóhelyére kézbesítik.

1. A Javaslat a Ptk. 211. § (1) bekezdésében foglalt szabályt pontosítja azáltal, hogy meghatározza az ajánlat fogalmát. A Ja- vaslat szerint az ajánlat a fél szerződés megkötésére irányuló szándékát egyértelműen kifejező és a lényeges kérdésekre kiterje- dő, határozott kikötéseket tartalmazó jognyilatkozat. Az ezen feltételeknek eleget tevő jognyilatkozat ajánlati kötöttséget vált ki, azaz a nyilatkozattevő fél kötve marad nyilatkozatához. A Ja- vaslat fenntartja a Ptk. -nak azt a szabályát, hogy az ajánlattevő kötöttségét kizárhatja. Nem változtat a Javaslat a Ptk. szabályán a tekintetben sem, hogy az ajánlattevő maga határozhassa meg kötöttségének idejét.

2. Az ajánlati kötöttség az ajánlat hatályossá válásával veszi kezdetét. Ez a szabály természetesen vonatkozik arra az esetre is, amikor az ajánlattevő kötöttségének idejét maga határozza meg. A hatályosulás szabályait - a jelenlévők és a távollévők közötti különbséget fenntartva - a következő bekezdések tartalmazzák.

3. A Javaslat határozott célkitűzése, hogy „technológia-sem- leges" szabályozást teremtsen meg. A Javaslat ezért nem kíván taxatív felsorolásokat alkalmazni olyan esetekben, ahol a techni- ka gyors fejlődése a felsorolás gyakori módosítását tenné szüksé- gessé. Ezzel a célkitűzéssel összhangban a Xxxxxxxx nem sorolja fel, hogy mi minősül jelenlévők között tett jognyilatkozatnak, hanem úgy rendelkezik, hogy jelenlévők között tett ajánlatnak minősül minden olyan jognyilatkozat, amelyről a címzett az ajánlattétellel egyidejűleg tudomást szerez. A meghatározás ma- gában foglalja a Ptk. 211. § (2) bekezdésben meghatározott ese- teken (szóban vagy telefonon tett ajánlat) túl például az inter- netes valósidejű kommunikációt (például: chat) is. Jelenlévők esetében a jognyilatkozat azonnal hatályossá válik, és azt a másik félnek azonnal el kell fogadnia, különben az ajánlati kötöttség megszűnik.

4. A Javaslat a távollévők definícióját nem tartalmazza: távollé- vőnek tett ajánlat minden nem jelenlévők között tett ajánlat. A Ja- vaslat változatlan formában tartja fenn a Ptk. 211. § (1) bekezdé- sének és a 213. § (1) bekezdésének vonatkozó szabályait.

5: 37. § [Az ajánlati kötöttség megszűnése]

(1) Ha az ajánlattevő kötöttségének idejét nem határoz- za meg, jelenlevők között tett ajánlat esetében az ajánlati kötöttség megszűnik, ha a másik fél az ajánlatot nyomban el nem fogadja. Távollevők között tett ajánlat esetében az ajánlati kötöttség annak az időnek az elteltével szűnik meg, amelyen belül az ajánlattevő - az ajánlatban megje- lölt szolgáltatás jellegére és az ajánlat megtételének mód- jára tekintettel - a válasz megérkezését rendes körülmé- nyek között várhatta.

(2) Megszűnik az ajánlati kötöttség, ha az ajánlattevő ajánlatát a másik fél elfogadó nyilatkozatának elküldését vagy ráutaló magatartás esetén a magatartás tanúsítását megelőzően a címzetthez intézett nyilatkozatával vissza- vonja. Az ajánlat nem vonható vissza, ha az ajánlat tartal- mazza, hogy visszavonhatatlan vagy az ajánlat az elfoga- dásra határidőt állapít meg.

1. A Javaslat külön §-ban szabályozza az ajánlati kötöttség megszűnését. A Javaslat fenntartja a Ptk. 211. § (2) bekezdését a tekintetben, hogy jelenlévők és távollévők között mikor szűnik meg az ajánlati kötöttség abban az esetben, ha az ajánlattevő ma- ga nem határozta ezt meg.

2. A Javaslat - az Európai Alapelvek 2: 202. cikkely (3) be- kezdésével összhangban - szabályozza, hogy milyen esetben mi- nősül az ajánlat visszavonhatatlannak. Ez az eset akkor, ha az ajánlat maga tartalmazza, hogy visszavonhatatlan, vagy az aján- lattevő az elfogadásra határidőt állapít meg. A még hatályossá nem vált ajánlat akkor is visszavonható, ha a hatályossá válás után erre nem volna lehetőség.

5: 38. § [Az ajánlat elfogadása]

(1) Az ajánlat címzettjének egyetértést kifejező nyilat- kozata elfogadásnak minősül. Az elfogadó nyilatkozat ha- tályossá válására az ajánlat hatályossá válására vonatkozó szabályok irányadók.

(2) Elfogadásnak minősül az ajánlat címzettjének egyet- értést kifejező magatartása is.

(3) A hallgatás vagy valamilyen magatartástól való tar- tózkodás önmagában nem tekinthető elfogadásnak.

1-2 . Az ajánlat elfogadását a Javaslat az Európai Alapelvek 2: 204. cikkelyével összhangban szabályozza újra: az ajánlat akár írásban, akár szóban tett nyilatkozattal elfogadható, és elfogadást jelenthet a megfelelő ráutaló magatartás is. Azt, hogy az elfoga- dásnak az ajánlat mely kikötésére kell vonatkoznia, a Xxxxxxxx az új és a módosított ajánlat elhatárolása kapcsán határozza meg. Az elfogadó nyilatkozat hatályossá válását a Javaslat az ajánlat hatályossá válásával azonos módon kívánja rendezni, ezért visz- szautal ez utóbbi szabályokra.

3. A Javaslat alapján a hallgatás vagy valamilyen magatartás- tól való tartózkodás csak törvény rendelkezése vagy a felek meg- állapodása alapján minősülhet elfogadásnak.

5: 39. § [Új ajánlat, módosított elfogadás]

(1) Az ajánlattól lényeges kérdésekben eltérő tartalmú elfogadást új ajánlatnak kell tekinteni.

(2) Az ajánlat címzettjének olyan nyilatkozata, amely az ajánlattal való egyetértést fejez ki, elfogadásnak minősül akkor is, ha olyan kiegészítő vagy eltérő feltételeket tartal- maz, amelyek lényegesen nem változtatják meg az ajánlat- ban foglalt feltételeket. A kiegészítő vagy eltérő feltételek ebben az esetben a szerződés részévé válnak, kivéve, ha

a) az ajánlat az elfogadás lehetőségét kifejezetten az ajánlatban szereplő feltételekre korlátozta; vagy

b) az ajánlattevő késedelem nélkül tiltakozik a kiegészí- tő vagy eltérő feltételekkel szemben.

(3) Ha a felek a szerződést nem foglalták írásba, és az egyik fél a szerződés megkötését követően késedelem nél- kül olyan írásbeli nyilatkozatot küld a másik félnek, amely a szerződés megerősítését jelenti, de amely lényegesnek nem minősülő további vagy eltérő feltételt tartalmaz, e fel- tétel a szerződés részévé válik, kivéve, ha a címzett a felté- tel ellen haladéktalanul tiltakozik.

1-2 . A Ptk. 213. § (2) bekezdése az ajánlattól bármely kér- désben eltérő elfogadást új ajánlatnak minősíti. A Legfelsőbb Bí- róság egy felülvizsgálati ítéletében kimondta, hogy,, [a] felek akarategységének - az ajánlat eltérő tartalmú elfogadása folytán bekövetkezett - hiánya a szerződés létrejöttének akkor is akadá- lya, ha a felek ellentétes akarata kevésbé lényeges feltételekre vo- natkozik. " (BH 2000/149. sz. ) A Javaslat az üzleti élet szerző- déskötési szokásait figyelembe véve szakít ezzel a merev megkö- zelítéssel.

Ha az ajánlat és az elfogadás a lényeges kérdésekben meg- egyezik, a szerződés akkor is létrejön, ha a felek a szerződés nem lényeges kérdéseinek vonatkozásában ellentétes jognyilatkozatot tettek. Ilyen esetben két megoldás képzelhető el. A Javaslat ren- delkezhet úgy, hogy a szerződésnek ezek a kikötések nem válnak részévé, hanem ezen kikötések tekintetében az elfogadást új aján-

latnak kell tekinteni. Ebben az esetben azonban problémaként merül fel az ajánlat ráutaló magatartással történő elfogadása és a hallgatással való el nem fogadás elhatárolása. Mivel a lényeges kérdésekben a felek között megegyezés jött létre, a felek kötele- sek lesznek szolgáltatni. Ilyen esetekben nehezen állapítható meg, hogy a szerződésben meghatározott szolgáltatás teljesítése annak a jele-e, hogy az eredeti ajánlattevő fél ráutaló magatartás- sal elfogadta a szerződést. A Javaslat ezért azt a megoldást vá- lasztja, hogy ilyen esetekben az elfogadó nyilatkozat tartalma szerint létrejöttnek tekinti a szerződést.

Mivel a Javaslat megoldása hátrányos lehet az ajánlattevőre nézve, a Javaslat megteremti annak a lehetőségét, hogy a szerző- dés ilyen esetekben ne jöjjön létre. Az ajánlattevő az ajánlat meg- tétele előtt és az elfogadó nyilatkozat tudomásul vétele után is meggátolhatja a módosított tartalmú szerződés létrejöttét. Az ajánlat tartalmazhatja, hogy az ajánlattevő csak az ajánlat válto- zatlan tartalmú elfogadása esetén tekinti a szerződést létrejöttnek (azaz az ajánlat valamennyi kikötését lényeges kikötésnek minő- síti). Ennek hiányában is lehetősége van az ajánlattevőnek arra, hogy a módosított tartalmú elfogadás ellen tiltakozzon. Ha a módosított tartalmú elfogadó nyilatkozat olyan kikötést tartal- maz, amely az eltérést vagy kiegészítést olyan lényeges kérdésnek tekinti, amelynél fogva a szerződés csak az elfogadó nyilatkozat- ban foglalt eltérésekkel együtt jöhet létre, új ajánlatról van szó. Ebben az esetben az eredeti ajánlattevő általi elfogadás szükséges a szerződés létrejöttéhez.

3. Az üzleti életben gyakori, hogy a szóban kötött szerződés csak a megállapodás lényegi elemeire terjed ki. A Javaslat rendez- ni kívánja azt az esetkört, amikor egy ilyen megállapodást köve- tően az egyik fél írásban tájékoztatja a másik felet a megállapo- dás tartalmáról. Ha az írásbeli „megerősítés" eltér a szóbeli meg- állapodástól, és az eltérés lényegesnek nem minősülő feltételre vonatkozik, vagy a szóbeli megállapodást lényegesnek nem mi- nősülő feltételekkel egészíti ki, a feltétel a szerződés részévé vá- lik. Az Európai Alapelvek 2: 210. cikkely külön rendelkezik arról az esetkörről, amikor az írásbeli megerősítés az eredeti megálla- podástól lényegesen eltérő feltételt tartalmaz. Ilyen esetekre az Európai Alapelvek úgy rendelkezik, hogy ezek a kikötések nem válnak a szerződés részévé. A Javaslat - az Európai Alapelvekben foglalt szabállyal egyetértve - nem tartalmaz szabályt a lényege- sen eltérő kikötésekre, ezek ugyanis a Javaslat logikája szerint szerződésmódosításra irányuló ajánlatnak minősülnek, ezért e körben való szabályozásuk felesleges.

5: 40. § [Késedelmes elfogadás]

(1) Késedelmesen megtett elfogadó nyilatkozat esetén a szerződés nem jön létre, és az ajánlati kötöttség megszű- nik.

(2) Az elfogadó nyilatkozat késedelmes megtétele elle- nére létrejön a szerződés, ha az ajánlattevő erről haladék- talanul tájékoztatja az ajánlat címzettjét.

(3) Az elfogadó nyilatkozat késedelmes megtétele elle- nére létrejön a szerződés, ha az elkésett elfogadó nyilatko- zatot olyan körülmények között tették meg, hogy az ren- des körülmények szerinti továbbítás esetén kellő időben megérkezett volna az ajánlattevőhöz. Nem jön létre a szer- ződés, ha az ajánlattevő késedelem nélkül tájékoztatja az ajánlat címzettjét arról, hogy ajánlatát hatályát vesztettnek tekinti.

1. A Javaslat külön is kimondja azt a magától értetődő tételt, hogy az elfogadó nyilatkozat késedelmes megtétele esetén a szer- ződés nem jön létre, és az ajánlati kötöttség megszűnik. E fősza- bály alól a Javaslat a következő bekezdésekben két kivételt álla- pít meg.

2. Ha az ajánlattevő jelzi, hogy a késedelem ellenére létre kí- vánja hozni a szerződést és erről haladéktalanul értesíti az aján- lat címzettjét, a szerződés létrejön. A Javaslat ezzel az Európai

Alapelvek 2: 207. cikkelyének (1) bekezdését emeli át. Bár a Ptk. a kérdést nem szabályozta, az szabály nélkül is megfelelően ke- zelhető volt, mivel az elkésett elfogadás ajánlatnak minősül, így ha azt az ajánlattevő elfogadja, a szerződés létrejön.

3. Ha az elfogadó nyilatkozatot az ajánlat címzettje időben megtette és az csak a nyilatkozat továbbítójának hibájából nem jutott el időben az ajánlattevőhöz, a szerződés - hacsak az aján- lattevő nem tájékoztatja az ajánlat címzettjét arról, hogy ajánla- tát hatályát vesztettnek tekinti - létrejön. A szabály a Ptk. 214. §

(3) bekezdésében foglalt szabályt fogalmazza meg világosabb szerkezetben azáltal, hogy főszabályként a szerződés létrejöttét állapítja meg.

5: 41 . § [A szerződés létrejöttének időpontja és helye]

(1) A szerződés akkor jön létre, amikor az elfogadó nyi- latkozat hatályossá válik. Ráutaló magatartással történő elfogadás esetén a szerződés akkor jön létre, amikor a ma- gatartásról az ajánlattevő tudomást szerez.

(2) Ha a szerződés távollevők között jön létre, a szerző- déskötés helye az ajánlattevő székhelye vagy lakóhelye.

1. A Javaslat a Ptk. 213. § (1) bekezdését pontosítja és egé- szíti ki. Szóban és írásban megtett elfogadás esetén is a jognyi- latkozat hatályossá válásával jön létre a szerződés. Természetesen főszabály szerint csak az ajánlati kötöttség idején belül megtett elfogadó nyilatkozat alkalmas a szerződés létrehozására. Ez je- lenlévők közötti nyilatkozat esetén azonos időpont a nyilatkozat megtételével, távollevők közötti nyilatkozat esetén pedig az az időpont, amikor a nyilatkozat az ajánlattevőhöz megérkezik. A Javaslat kiegészíti ezt a szabályt a ráutaló magatartással törté- nő elfogadás szabályozásával. Ilyen esetekre a Javaslat - az Euró- pai Alapelvek 2: 205. cikkely (2) bekezdésével összhangban - ki- mondja, hogy a szerződés az ajánlattevő tudomásszerzésével jön létre.

2. A Javaslat a távollévők között kötött szerződés esetére meghatározza a szerződéskötés helyét is. Ennek elsősorban eljá- rásjogi és nemzetközi magánjogi jelentősége lehet.

5: 42. § [A fogyasztó különös elállási joga]

Ha jogszabály feljogosítja a fogyasztót, hogy a szerző- déstől meghatározott határidőn belül indokolás nélkül el- álljon, az elállás jogkövetkezményeit a jogszabály állapítja meg.

Az elállási jog az egyes irányelvekben eltérően szabályozott mind a határidő tartama, mind kezdő időpontja, mind jogkö- vetkezményei tekintetében. Valójában nem egy, hanem sokféle fogyasztóvédelmi elállási jogot alkotott meg a közösségi jogal- kotó. Ezért a Javaslat e helyütt is csak arra szorítkozik, hogy fel- hatalmazást adjon más jogszabályoknak a fogyasztó indokolás nélküli elállási jogának - a törvényben foglaltaktól eltérő - sza- bályozására.

II. Fejezet

A szerződéskötési kötelezettség

A szerződési szabadság elvét kimondó rendelkezés rögzíti a szer- ződéskötési kötelezettség kivételes jellegét. A Javaslat szűk kor- látok közé szorítja a feleken kívüli okokból fakadó szerződéskö- tési kötelezettség eseteit. Bár szerződéskötési kötelezettséget eredményez, de eltér a törvényen alapuló szerződéskötési kötele- zettségtől a felek önkéntesen vállalt szerződéskötési kötelezettsé- ge: az előszerződés, mivel ez a szerződési szabadság elvét nem korlátozza. A Javaslat a szemléletváltást kívánja kifejezésre juttat- ni azzal, hogy a szerződéskötési kötelezettségi szabályok közül elsőként az előszerződést szabályozza.

5: 43 . § [Előszerződés]

(1) A felek kötelezettséget vállalhatnak arra, hogy álta- luk meghatározott, későbbi időpontban egymással szerző- dést kötnek (előszerződés). Az előszerződés létrejöttéhez a feleknek meg kell állapodniuk a végleges szerződés lénye- ges kérdéseiben. Az előszerződést a szerződésre előírt alak- ban kell megkötni.

(2) Ha bármelyik fél a későbbi időpontban a szerződés megkötésétől elzárkózik, a bíróság a másik fél kérelmére a szerződést létrehozza, és tartalmát - a feleknek a lényeges kérdésekben való megállapodásának megfelelően - megál- lapítja.

(3) Az előszerződésre egyébként az annak alapján meg- kötendő szerződés szabályai megfelelően irányadók.

(4) A bíróság a szerződést kivételesen az előszerződés- ben megállapított feltételek módosításával is létrehozhat- ja, ha az előszerződés megkötését követően bekövetkezett körülmény folytán a szerződés változatlan feltételek mel- letti megkötése valamelyik fél lényeges jogi érdekét sérte- né, feltéve, hogy

a) a körülmények megváltozásának lehetőségével az elő- szerződés megkötésének időpontjában nem lehetett szá- molni,

b) azt nem a fél maga idézte elő, és

c) a körülmények változása nem tartozik a fél rendes üz- leti kockázatának körébe.

(5) A szerződés megkötése akkor tagadható meg, ha a fél bizonyítja, hogy az előszerződés megkötését követően beállott, érdekkörén kívüli, előre nem látható körülmény folytán a szerződés teljesítésére nem lenne képes, vagy e körülmény alapján elállásnak vagy felmondásnak lenne helye.

1-2 . Az előszerződés abban különbözik minden más nevesí- tett vagy nem nevesített szerződéstől, hogy az előszerződés nem árumozgásra irányul, az előszerződésből szolgáltatás teljesítési kötelezettség nem keletkezik. Minden más „végleges" szerződés- nek az a jellemzője, hogy abból kötelezettség keletkezik a szol- gáltatás teljesítésére. Az előszerződésből az a kötelezettség kelet- kezik, hogy a feleknek az általuk meghatározott későbbi idő- pontban az árumozgásra irányuló, „végleges" szerződést meg kell kötniük. Az előszerződés ezért elvileg bármilyen más szerző- déshez kapcsolódhat, és így a szerződések általános szabályai kö- rében indokolt rendszertani szempontból elhelyezni.

Az előszerződés lényegi tartalmi eleme, hogy mely későbbi időpontban kötelesek a felek szerződést kötni, ezért a Javaslat - a Ptk. szövegét kiegészítve - előírja az időpontnak az előszerző- désben történő rögzítését. Változás, hogy a Javaslat az előszer- ződés lényegi tartalmi elemévé teszi, hogy a feleknek a végleges szerződés lényeges kérdéseiben is meg kell állapodniuk. Ennek hiányában az előszerződés sem jön létre. A Ptk. a bíróságnak

- „a nemzetgazdaság és a felek érdekeinek figyelembevételé- vel" - túlságosan széleskörű beavatkozási lehetőséget biztosít a felek magánautonómiájába, amelynek fenntartása - a „nemzet- gazdasági érdek" bizonytalan és egy magánjogi kódextől idegen kategóriája miatt is - indokolatlan. A Javaslat tehát csak az olyan megállapodást minősíti előszerződésnek, amelyben a felek a lé- nyeges kérdéseket már egyező akarattal rögzítették. Az előszer- ződésben vállalt szerződéskötési kötelezettség az így körvonala- zott tartalmú végleges szerződés megkötésére vonatkozik. Az előszerződés megszegése (a szerződés megkötésének megtagadá- sa) pedig azzal a következménnyel jár, hogy a szerződést a bíró- ság hozza létre, és annak tartalmát - szigorúan a felek megálla- podásának megfelelően - megállapítja.

3. Az előszerződésre a végleges szerződésre vonatkozó szabá- lyokat kell alkalmazni. Ez vonatkozik az előszerződés létrejötté- nek esetleges alaki követelményeire, az érvényesség feltételeire, a

lehetetlenülésre, az esetleges bírósági szerződésmódosítás lehe- tőségére stb.

4. A Javaslat fenntartja azt a lehetőséget, hogy a bíróság a szerződést az előszerződésben meghatározott lényeges feltételek- től eltérően határozza meg. E lehetőség kivételességét a Javaslat

- a bírósági szerződésmódosításra vonatkozó rendelkezésekkel összhangban - további feltételek felállításával hangsúlyossá teszi.

5. A Javaslat szigorítja az előszerződésben vállalt szerződés- kötés megtagadásának feltételeit is. Nemzetgazdasági érdekre nem lehet hivatkozni, és az előszerződés megkötése után beállott körülménynek a fél érdekkörén kívülinek és előre nem látható- nak kell lennie.

5: 44. § [Törvényen alapuló szerződéskötési kötelezett- ség]

(1) Ha a szerződéskötési kötelezettség törvényen alapul és a felek a szerződést nem hozzák létre, a bíróság a szer- ződést létrehozhatja és annak tartalmát megállapítja.

(2) A jogosult - a szükséges adatok közlésével és a szük- séges okiratok megküldésével - ajánlattételre felhívhatja azt, akit szerződéskötési kötelezettség terhel (kötelezett). A kötelezettnek - ha jogszabály eltérően nem rendelke- zik - a felhívás kézhezvételétől számított harminc napon belül kell az ajánlatát megtennie.

(3) Ha a felhívás nem tartalmazza az ajánlattételhez szük- séges adatokat vagy okiratokat, a kötelezett - ha jogszabály eltérően nem rendelkezik - a felhívás kézhezvételétől számí- tott tizenöt napon belül köteles kérni azok pótlását. Ebben az esetben az ajánlattételi határidő a hiányok pótlásától számít.

(4) A szerződés megkötése akkor tagadható meg, ha a fél bizonyítja, hogy a szerződés teljesítésére nem lenne ké- pes, vagy a szerződéstől történő elállásnak vagy felmon- dásnak volna helye.

1. A Javaslat kimondja, hogy abban az esetben, ha a szerződés- kötési kötelezettség törvényen alapul, a bíróság a felek megegye- zésének hiányában jogosult létrehozni a szerződést. Sor kerülhet a szerződés létrehozására abban az esetben, ha a szerződéskötésre kötelezett fél (például a közüzemi szolgáltató) elzárkózik a szerző- déskötési tárgyalások megkezdésétől, de abban az esetben is, ha a szerződéskötésre kötelezett a tárgyalásokat indokolatlanul elhúzza. 2-3 . A Javaslat tartalmilag változatlan formában tartja fenn a

Ptk. 212. §-ában szabályozott jogintézményt.

4. Az előszerződés szabályaival összhangban, bizonyos ese- tekben a szerződéskötési kötelezettség ellenére is ésszerűden len- ne a szerződés létrehozása, és ezért a Javaslat ezekben az esetek- ben lehetővé teszi a szerződéskötés megtagadását.

5: 45. § [Elzárkózás szerződéskötéstől gazdasági erőfö- lénnyel visszaélve]

Azzal a féllel szemben, aki gazdasági erőfölényével visz- szaélve indokolatlanul elzárkózik az ügylet jellegének meg- felelő szerződés létrehozásától vagy fenntartásától, a másik fél követelheti, hogy a szerződést közöttük a bíróság a tör- vényen alapuló szerződéskötési kötelezettség szabályainak alkalmazásával hozza létre.

A tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilal- máról szóló 1996. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Tpvt. ) 2005. november 1-jén hatályba lépett módosítása után is módja van a bíróságnak, hogy a törvényben lehetővé tett szankciók többségét maga alkalmazza (Tpvt. 86. §). Figyelemmel arra, hogy a bíróságoknak nincs módjuk arra, hogy magát a gazdasá- gi erőfölénnyel való visszaélést megállapítsák, a Tpvt. -ben bizto- sított jogokat csak úgy tudják gyakorolni, ha előzetesen a Gaz- dasági Versenyhivatal a visszaélést már megállapította. 1

1 A Tpvt. ennek megfelelően módosítandó.

III. Fejezet

Szerződéskötés általános szerződési feltételekkel

5: 46 . § [Általános szerződési feltétel]

(1) Általános szerződési feltételnek minősül az a szerző- dési feltétel, amelyet az egyik fél több szerződés megköté- se céljából egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül előre meghatároz, és amelyet a felek egyedileg nem tár- gyaltak meg.

(2) Fogyasztói szerződés esetében a fogyasztóval szer- ződő felet terheli annak bizonyítása, hogy az általa egyol- dalúan, a fogyasztó közreműködése nélkül előre meghatá- rozott szerződési feltételt a felek egyedileg megtárgyalták.

1. A gazdaságban létrejövő ügyletek sajátossága, hogy a szer- ződések megkötése a klasszikus kétoldalú „alkufolyamatot" nélkü- lözi, a szerződéskötések különös jogi formái alakulnak ki. Az elő- zetes versenyeztetési eljáráson kívül ilyen különös szerződéskötési mechanizmus az általános szerződési feltételek alkalmazása. Lé- nyege, hogy az egyedi szerződéskötési alkut az előre elkészített, ki- dolgozott szerződési ajánlatok elterjedt alkalmazása váltotta fel; a szabványszerződések (blankettaszerződések, standardizált szerző- dési feltételek) érvényesülnek a fogyasztók és a vállalkozások fo- gyasztói szerződéses viszonyaiban, továbbá a vállalkozások egy- más közötti tömeges méretű termékforgalmában is. A Ptk. az 1997. évi CXLIX. számú törvénnyel történt módosítása során épí- tette be rendelkezései közé az általános szerződési feltételekre vo- natkozó szabályokat. Ennek során az Európai Közösség 93/13/EGK irányelvének átvételére törekedett, egyes megoldásai azonban azért nem váltak, be, mert az Irányelv csak a fogyasztói szerződések tartalmi kontrollját kívánta megoldani, a Ptk. viszont

- helyesen - a nem fogyasztói szerződésekben alkalmazott általá- nos szerződési feltételeket is a szabályozási körébe vonta, s így egyes megoldásai felemásra sikerültek.

Az általános szerződési feltételek lényegét két jellemző voná- suk mutatja:

- Az egyik fél a szerződési feltételeit előre kialakítja és rendsze- rint blanketta formájában rögzíti. A szerződési feltételeket nem közösen, egyedileg tárgyalják meg, hanem az egyik fél előre, egyoldalúan határozza meg azokat a másik fél közre- működése nélkül.

- A szerződési feltételeket a kidolgozója nem egy, hanem több, nagyobb számú, rendszerint azonos típusú szerződés megkö- tése céljából alakítja ki előre, jellemzően annak érdekében, hogy azokat rendszeresen üzletszerű kapcsolataiban felhasz- nálja.

Az általános szerződési feltételek alkalmazása szükségszerű technikája a tömeges szerződési forgalomnak, az egyedi szerző- déses alkudozások ugyanis a tömegméretű termék- és szolgálta- tásnyújtást megbénítanák. Másfelől azonban alkalmazásuk bizo- nyos veszélyekkel jár. Az általános szerződési feltételek alapján létrejövő szerződésekben nem érvényesülnek a klasszikus szerző- déskötési mechanizmus garanciái. A felek rendszerint nincsenek gazdaságilag megközelítően sem egyenlő erőpozícióban - főként a fogyasztók a kiszolgáltatottak -, a szerződéskötés mechaniz- musában az „alkufolyamat" elmarad. A fogyasztó a sokszor hosszú és bonyolult szerződési feltételeket vagy el sem olvassa és így nem ismeri, vagy ha mégis megismeri azokat, nincs abban a helyzetben, hogy az általános szerződési feltételektől eltérhessen. Választási lehetősége gyakran arra koncentrálódik, hogy a szer- ződést az általános szerződési feltételeknek megfelelő tartalom- mal megköti, vagy nem köti meg. Az érdekek kölcsönös ütköz- tetése és kiegyensúlyozódása így elmarad, hiányzik a garanciája a jogok és kötelezettségek szerződési egyensúlyának. Az általános szerződési feltételek lehetővé teszik, hogy a kidolgozójuk teljesen felretegye a törvényi (diszpozitív) szabályozást, helyette saját szerződési feltételeit vezesse be, és ezek közé számára egyolda-

lúan előnyös, így a másik fél számára egyoldalúan hátrányos (tisztességtelen) kikötéseket alkalmazzon, vagyis a jogok és kö- telezettségek aránytalanságát idézze elő. A Javaslat az általános szerződési feltételek veszélyeivel szemben a jogi védelmet külö- nösen két területen kívánja biztosítani:

- Mivel az általános szerződési feltételek előzetes kidolgozása és az alku hiánya a szerződéskötés általános mechanizmusát vál- toztatja meg, ezért az általános szerződési feltételekkel törté- nő szerződéskötésre különös rendelkezéseket kell előírni.

- A „gyengébb szerződő fél" védelmében olyan, kógens eleme- ket is tartalmazó szabályozást kell felállítani, amely számol a piaci (anyagi stb. ) pozícióban és a szakismeretben fennálló különbségekkel, és alkalmas a tisztességtelen szerződési kikö- tések orvoslására. Ez a szerződés érvénytelenségének a szabá- lyozását érinti.

Az „általános szerződési feltétel" meghatározását - nem érint- ve az irányelv átültetését, ugyanakkor összhangban az Európai Alapelvek [2: 209. cikkely (3) bekezdés] és az UNIDROIT

Alapelvek (2. 1. 19. cikkely) meghatározásaival - a 2006. évi III. törvény pontosította, a Javaslat ezt a meghatározást fenntartja.

2. Az általános szerződési feltételek lényegi vonása, hogy a fe- lek között nem kerülnek egyedileg megtárgyalásra. A Ptk. sze- rint törvényi vélelem, hogy a feltételek kidolgozásában a másik fél nem működhetett közre, a vélelemmel szemben az általános szerződési feltételt használó fél élhet ellenbizonyítással, és igazol- hatja, hogy a feltétel meghatározásában a másik fél is közremű- ködött. Ezt a vélelmet a Javaslat csak a fogyasztói szerződések körében kívánja fenntartani, a bizonyítási könnyítés csak a fo- gyasztói szerződésekben indokolt.

Az egyedi megtárgyaltság megítélése értelmezést igényelhet. A szerződés kidolgozásában való közreműködés lehetőségéről akkor beszélhetünk, ha a szerződő félnek reális lehetősége nyílt a szerződési feltételek kialakítására és azok tartalma befolyásolásá- ra. Így abban az esetben, ha a szerződési feltétel támasztója kész- nek mutatkozik arra, hogy az előre megfogalmazott szerződési feltételeket a vele szerződő fél szándékainak megfelelően módo- sítsa, és ez utóbbinak ténylegesen alkalma volt megfontolás tár- gyává tenni az érintett feltétel tartalmát, s azzal kapcsolatban elképzeléseit érvényesíteni, akkor az így kialakított szerződési ki- kötés egyedileg kialkudottnak tekintendő.

Az általános szerződési feltétel jelleg kikötésenként ítélendő meg olyankor, ha a több rendelkezést tartalmazó blanketta né- melyik pontja a másik féllel történő megegyezés függvényében kerül meghatározásra. A valódi megegyezéssel kialakított szerző- déses kikötés nem minősül általános szerződési feltételnek, vi- szont a blanketta többi eleme igen. Ez az értelmezés összhang- ban van a 93/13/EGK tanácsi irányelv 3. cikke (2) bekezdésében megfogalmazottakkal.

Minden esetben meg kell vizsgálni tehát az adott feltétel ki- alakításának és szerződésbe kerülésének módját. Ha nem nyer bi- zonyítást, hogy a kikötés kidolgozásában a másik szerződő fél közreműködhetett, s az ténylegesen egyedi alku eredménye, ál- talános szerződési feltételről van szó.

Az általános szerződési feltételek a hazai üzletszerű termék- forgalmazásban és tömeges szolgáltatások nyújtása területén igen elterjedtek; különösen a banki- és pénzügyi szférában, a biz- tosítók szerződéskötései, az utazási irodák szerződési feltételei körében, de alkalmazzák például a lakossági tömegszolgáltatá- sok, közüzemi szolgáltatások körében is. Az általános szerződési feltételek a különböző területeken rendkívül szerteágazó formá- ban jelennek meg, gyakran külön elnevezést kapnak (üzletsza- bályzatok, biztosítási szabályzatok stb. ). Ugyanakkor a Javaslat - a Ptk. -tól eltérően - nem tartja indokoltnak, hogy az általános szerződési feltétel definícióján túl külön kimondja, hogy az álta- lános szerződési feltételnek való minősítés szempontjából kö- zömbös a feltételek terjedelme, formája, rögzítésének módja és az a körülmény, hogy a feltételek a szerződési okiratba szerkeszt- ve, vagy külsőleg attól elválasztva jelennek meg.

5: 47 . § [Az általános szerződési feltétel szerződéses tar- talommá válása]

(1) Az általános szerződési feltétel csak akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát a szerződéskötést megelőzően vagy a szerződéskötéskor megismerje, és ha azt a másik fél kifejezetten vagy ráutaló magatartással elfogadta.

(2) Xxxxx tájékoztatni kell a másik felet arról az általá- nos szerződési feltételről, amely lényegesen eltér a jogsza- bályoktól vagy a szokásos szerződési gyakorlattól, illetve el- tér a felek között korábban alkalmazott feltételtől. Ilyen fel- tétel csak akkor válik a szerződés részévé, ha azt a másik fél

- a külön tájékoztatást követően - kifejezetten elfogadta.

1. Az általános szerződési feltételek csak akkor válnak a felek közötti konkrét szerződés részévé, ha két konjunktív feltétel tel- jesül: az alkalmazójuk lehetővé tette, hogy azok tartalmát a má- sik fél legkésőbb a szerződéskötéskor megismerje, és a másik fél azokat kifejezetten vagy ráutaló magatartással elfogadta. A Javas- lat a Ptk. 205/B. §-ának (1) bekezdését követi, azzal a kiegészí- téssel, hogy meghatározza azt az időpontot is, ameddig az álta- lános szerződési feltétel megismerésére sor kell, hogy kerüljön.

2. A feltételek kidolgozóját ezen is túlmenő fokozott tájékoz- tatási, figyelemfelhívási kötelezettség terheli az olyan szerződési feltételekről, amelyek a szokásos szerződési gyakorlattól, a szer- ződésekre vonatkozó (diszpozitív) rendelkezésektől lényegesen eltérnek, illetve a felek közötti korábbi, már meglévő szerződési gyakorlattól, kikötésektől térnek el. Az ilyen kikötések csak ak- kor válnak a szerződés részévé, ha a kifejezett, külön tájékoztatás után a másik fél ezeket külön és kifejezetten elfogadta.

5: 48. § [Szerződési feltételek ütközése]

Ha az általános szerződési feltétel és a szerződés más fel- tétele egymástól eltér, az utóbbi válik a szerződés részévé.

E rendelkezés fenntartja a Ptk. 205/C. §-ban foglalt szabályt: az egyedileg megtárgyalt szerződési feltételek elsőbbséget élvez- nek az általános szerződési feltételekkel szemben. Ilyen rendelke- zést tartalmaz az Európai Alapelvek 5: 104. cikkelye is.

5: 49. § [Általános szerződési feltételek ütközése]

(1) Ha az általános szerződési feltételekre utalással kö- zölt ajánlatot a másik fél saját általános szerződési felté- teleivel fogadja el, és az általános szerződési feltételek egy- mással nem ellentétesek, mindkettő a szerződés részévé válik.

(2) Ha az általános szerződési feltételek - akár részlege- sen - eltérnek egymástól, és az eltérés nem lényeges felté- telre vonatkozik, a szerződés létrejön, az általános szerző- dési feltételek pedig annyiban képezik a szerződés részét, amennyiben tartalmuk azonos.

(3) Ha az egymásnak ellentmondó általános szerződési feltételek a szerződés lényeges kérdéseire vonatkoznak, a szerződés nem jön létre.

1-3 . Az üzleti-gazdasági életben gyakran előfordul, hogy mindkét fél általános szerződési feltételeket használ. Nem ritka az sem, hogy feltételeik eltérnek egymástól, kikötéseik eltérő tar- talmúak. Ha mind az ajánlatra, mind a válasznyilatkozatra álta- lános szerződési feltétel formájában kerül sor (a „blanketták csa- tájában") a feltételek csak annyiban válnak a szerződés részévé, amennyiben egymással nem ellentétesek. Az ellentmondó szer- ződési feltételek egyike sem válik a szerződés részévé, hanem he- lyükbe a törvény diszpozitív rendelkezései lépnek. Ha az eltérés a szerződés lényeges pontjait érinti, a felek között szerződés nem jön létre. A Javaslat az erre vonatkozó szabályokat a bírói gya-

korlatban kialakított szempontok alapján (LB GK 37. sz. állás- foglalás III. pont) fogalmazza meg, figyelemmel az Európai Alapelvek 2: 209. cikkelyének (1)-(2) bekezdéseiben írt hasonló tárgyú rendelkezésekre is.

IV. Fejezet

Szerződéskötés versenyeztetési eljárás során

A Javaslat a szerződéskötés különös esetei körében tartalmazza azokat a polgári jogi szabályokat, amelyek a versenyeztetési eljá- rás keretében létrehozott szerződések megkötését érintik. A köz- beszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény (a továbbiakban: Kbt. ) pontosan szabályozza a törvény hatálya alá tartozó beszer- zések szabályait. Ezek a szabályok túlnyomóan közjogi szabá- lyok, amelyek a magánjog logikájától idegenek, de bizonyos vál- toztatásokat eredményeznek a szerződéskötéshez vezető jognyi- latkozatok vonatkozásában is. A Kbt. hatálya alá nem tartozó személyeknek is módjuk van arra, hogy saját „beszerzéseik" so- rán versenyeztetéssel válasszák ki szerződő partnerüket. Ilyen esetekben a „kiíró" - a kógens szabályok által behatároltan - sza- badon határozhatja meg a „verseny" szabályait. Jelentős eltérés a

közbeszerzés és a magánjogi beszerzés szabályai között, hogy

magánjogi versenyeztetés esetén nem jöhet létre szerződéskötési kötelezettség. A „kiíró" nem köteles a legjobb ajánlatot adóval szerződést kötni, a versenyeztetéstől függetlenül bárkivel köthet szerződést. Ha azonban az eljárásával az ajánlatot tevők számára kárt okoz, az így okozott károkéit felel. Mindkét fajta versenyez- tetési eljárással kapcsolatos sajátos szerződéskötési szabályokat tartalmazza ez a fejezet.

5: 50. § [Felhívás ajánlattételre versenyeztetési eljárás- ban]

(1) Ha a fél olyan ajánlati felhívást tesz közzé, amelyben több személytől kéri ajánlatok benyújtását, és a beérkezett ajánlatok közül a felhívásban foglaltaknak megfelelő, leg- kedvezőbb ajánlatot benyújtó ajánlattevővel köti meg a szerződést, az ajánlatokat a felhívásban megjelölt ajánlat- tételi idő alatt kell benyújtani.

(2) A fél a felhívásban megjelölt határidő lejártáig fel- hívását visszavonhatja.

1-2 . Bármely versenyeztetési eljárás során a kiíró fél ajánlat- tételre hívja fel személyek meghatározatlan vagy meghatározott körét. A felhívás rendelkezhet tehát úgy is, hogy az ajánlati fel- hívásra csak előre meghatározott személyek tehetnek ajánlatot. Polgári jogilag mindkét esetben csak az a felhívás releváns, amelyre adott válasz már ajánlatnak tekintendő. Ha tehát a kiíró úgy rendelkezett, hogy egy előzetesen lefolytatott versenyeztetés eredményeként kiválasztott személy(ek)től kér majd ajánlatot, csak ez utóbbi felhívásra adott válasz(ok) tekintendő(k) ajánlat- tételnek. Az ajánlatnak természetesen reflektálnia kell a felhívás- ra, tehát tartalmaznia kell az ajánlattevő nyilatkozatát a felhívás feltételeire, a szerződés teljesítésére, és az ellenszolgáltatás össze- gére.

5: 51. § [Ajánlati kötöttség versenyeztetési eljárásban]

(1) Az ajánlati kötöttség a felhívásban megjelölt határ- idő lejártával kezdődik. Az ajánlattevő ajánlatát e határidő lejártáig módosíthatja vagy visszavonhatja.

(2) Az ajánlattevő a felhívásban meghatározott ered- ményhirdetési időpontot követő harminc napig marad kötve ajánlatához.

(3) Ha az ajánlattevő ajánlatát az ajánlati kötöttség ide- je alatt visszavonja, a letett biztosítékot elveszti; egyébként a biztosíték a versenyeztetés lezárása után visszajár.

1-3 . A Javaslat az ajánlati kötöttség kezdetét és időtartamát a versenyeztetési eljárások sajátosságainak megfelelően rendezi. A versenyeztetési eljárásokban szokásos biztosíték az eljárás lezá- rása után visszajár a pályázóknak. Ha azonban valamely ajánlat- tevő ajánlatát az ajánlati kötöttség ideje alatt visszavonja, az adott biztosítékot elveszti.

5: 52. § [A szerződéskötés elmaradása versenyeztetési eljárásban]

(1) A fél a felhívásban foglaltaknak megfelelő, legked- vezőbb ajánlatot benyújtó ajánlattevővel szemben a szer- ződés megkötését akkor tagadhatja meg, ha a felhívásban ezt a jogot kikötötte.

(2) A fél a kiválasztott ajánlattevővel szemben a szerző- déskötést az (1) bekezdésben foglalt eseten kívül csak akkor tagadhatja meg, ha bizonyítja, hogy az időközben beállott, érdekkörén kívüli, előre nem látható körülmény folytán a szerződés teljesítésére nem lenne képes, vagy e körülmény alapján elállásnak vagy felmondásnak lenne helye.

1. A kiíró fél a szerződés megkötésére megfelelő ajánlat ese- tén sem köteles akkor, ha a felhívásban ezt a jogát kikötötte.

2. Ha a felhívást közzétevő fél valamelyik ajánlattevőt a szer- ződéskötésre kiválasztotta, a szerződéskötéstől csak ugyanolyan feltételek mellett tekinthet el, mint az előszerződés alapján kö- tendő szerződés megkötésétől.

5: 53 . § [Árverés]

(1) Ha a versenyeztetési eljárás kizárólag az ellenszol- gáltatás mértékére vonatkozik (árverés), az árverés ered- ményeként a szerződés a nyertes kihirdetésével az elért leg- magasabb áron létrejön.

(2) Az árverési ajánlat hatálya megszűnik, ha más árve- rező magasabb árat ajánl, vagy ha az árverés nyertes kihir- detése nélkül fejeződik be.

1-2 . Versenyeztetési eljárás kiírható kizárólag az ellenszolgál- tatás (ár, díj, bér stb. ) mértékére is. Ebben az esetben az eljárás a hagyományos magánárverés kategóriájába tartozik. A Javaslat árverés esetére a szerződés létrejöttét szabályozza. Átveszi az Mtj. -ből (958. §) azt a rendelkezést, hogy mely esetben szűnik meg az árverési ajánlat hatálya.

V. Fejezet

A jognyilatkozatok megtételének formája

5: 54. § [Formátlanság elve]

Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, jognyilatkozat szóban, írásban vagy ráutaló magatartással tehető.

A Javaslat fenntartja a hatályos jogban is érvényesülő azt az elvet, hogy jogszabály eltérő rendelkezése hiányában a jognyilat- kozatokat alakszerűségi követelmény nélkül lehet érvényesen megtenni.

5: 55. § [Okirati kényszer]

(1) Ha jogszabály vagy a felek megállapodása a jognyi- latkozatra írásbeli alakot rendel, legalább a szerződés lé- nyeges tartalmát írásba kell foglalni.

(2) Jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában a szer- ződés akkor minősül írásba foglaltnak, ha a szerződési nyi- latkozatát mindegyik szerződő fél aláírta. A szerződés

érvényességét nem érinti, ha nem ugyanaz az okirat tartal- mazza valamennyi fél szerződési nyilatkozatát, hanem a szerződő felek külön okiratba foglalt nyilatkozatai együt- tesen tartalmazzák az egybehangzó akaratnyilvánítást.

5: 56. § [Képviselet]

VI. Fejezet Képviselet

A szerződés akkor is érvényes, ha a több példányban kiál- lított okiratok közül mindegyik fél csak a másik félnek szánt példányt írja alá.

(3) Írásbelinek kell tekinteni a jognyilatkozatot akkor is, ha annak közlésére a jognyilatkozatban foglalt informá- ció változatlan visszaidézésére és a nyilatkozattevő szemé- lyének azonosítására alkalmas formában kerül sor.

(4) Írásbeli alakhoz kötött szerződés megkötésére csak írásban lehet ajánlatot és elfogadó nyilatkozatot tenni.

(5) Ha a szerződés megkötése meghatározott alakhoz kötött, a szerződés módosítása és megszüntetése is csak a meghatározott alakban érvényes.

(6) Ha a szerződő fél nem tud vagy nem képes írni, a szerződési nyilatkozatának írásba foglalásához közokirat, teljes bizonyító erejű magánokirat vagy legalább fokozott biztonságú aláírással ellátott elektronikus dokumentum szükséges.

1. A Javaslat változatlan formában tartja meg a Ptk. 218. § (1) bekezdését. A Javaslat továbbra sem követeli meg, hogy az írás- beli szerződések minden szerződési kikötést tartalmazzanak. A Ja- vaslat követelményének eleget tesznek a felek, ha az írásbeli szer- ződés legalább a megállapodás lényeges tartalmát tartalmazza.

2. A Javaslat továbbra sem a szerződési jogi szabályok között határozza meg a különböző okirati formákat. A közokirat fogal- mát a Pp. 195. §-a, a teljes bizonyító erejű magánokirat fogal- mát a Pp. 196. §-a tartalmazza. Az elektronikus aláírásról szóló 2001. évi XXXV. törvény bevezeti az elektronikus okirat fogal- mát, amelynek három fokozatát szabályozza (egyszerű, fokozott biztonságú és minősített elektronikus aláírás). A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 21/A. § (2) bekezdése bevezeti az elektronikus közokirat - azaz a közjegyző vagy a közjegyzőhe- lyettes elektronikus hivatali aláírásának - fogalmát. A Javaslat továbbra is kizárólag az egyszerű okirat minimális formai kellé- keit határozza meg. A Javaslat ebben a körben magába a kódex- be foglalja a Ptké. 38. §-ának lényegesebb rendelkezéseit.

3. A Javaslat meghatározza, hogy milyen feltételek alapján minősül a jognyilatkozat írásbelinek. A jelenleg a Ptké. -ben szabályozott kérdés több problémát is felvet. A technikai lehe- tőségek gyors fejlődése mellett aligha lehetséges felsorolni azo- kat az eszközöket, amelyek alkalmazásával a jognyilatkozat írásbelinek fog minősülni. A Javaslat ezért nem is tartalmaz ilyen felsorolást, hanem az írásbelinek minősítés feltételeit ha- tározza meg.

4. A Javaslat kimondja, hogy ha a szerződést - akár a felek megállapodása, akár jogszabály rendelkezése alapján - írásban kell megkötni, a Javaslat a szerződéskötés során is csak az írásbe- li nyilatkozatokhoz kapcsol jogkövetkezményt: ajánlatot és elfo- gadó nyilatkozatot csak írásban lehet tenni.

5. A Javaslat változatlan formában tartja fenn a Ptk. 218. §

(3) bekezdésének első mondatát. Ha a szerződés megkötése meghatározott alakhoz kötött, a szerződés módosítása és meg- szüntetése is csak a meghatározott alakban érvényes.

6. A Javaslat nem tartja indokoltnak a Ptk. 218. § (2) bekez- désének módosítását. Ha a szerződő fél nem tud vagy nem ké- pes írni, a szerződés írásba foglalásához közokirat vagy teljes bi- zonyító erejű magánokirat szükséges. A Javaslat az elektronikus aláírásról szóló törvény rendelkezéseivel összhangban kimond- ja, hogy a jogszabály által támasztott követelményeknek az is eleget tesz, ha a fél a nyilatkozatot a közokiratnak vagy a teljes bizonyító erejű magánokiratnak megfelelő elektronikus okirat- ba foglalja.

(1) Szerződéskötésre irányuló vagy más jognyilatkoza-

tot tenni és meghatározott cselekményt végezni más sze- mély (képviselő) útján is lehet, kivéve, ha törvény szerint a jognyilatkozat csak személyesen tehető meg. Cselekvőké- pes személyt korlátozottan cselekvőképes személy is képvi- selhet.

(2) Képviseleti jog erre irányuló megállapodással léte- síthető (ügyleti képviselet).

(3) A képviseleti jogot a képviseltnek a képviselőhöz, a másik félhez vagy az érdekelt hatósághoz intézett, erre irá- nyuló jognyilatkozat tanúsítja (meghatalmazás).

(4) Ha a megbízás teljesítéséhez szerződés kötése vagy más jognyilatkozat tétele szükséges, a megbízás a megha- talmazást is magába foglalja.

(5) A meghatalmazáshoz olyan alakszerűségek szüksé- gesek, amilyeneket jogszabály a meghatalmazás alapján kötendő szerződésre előír. A meghatalmazás alakszerűségi hibáját a képviselt bármilyen formában kinyilvánított jóvá- hagyása pótolja. Ügyek előre meg nem határozott körére, határozatlan időre képviseleti jog (általános meghatalma- zás) írásban adható.

1. A Javaslat változatlan formában tartja fenn a Ptk. 219. §

(1) bekezdését. A képviselő a jognyilatkozatot rendszerint a kép- viselt nevében teszi meg, de előfordul, hogy a jognyilatkozat megtételére saját nevében kerül sor. Ez utóbbi eset fordul elő bi- zományi szerződésnél, és sor kerülhet rá az önálló kereskedelmi ügynöki szerződés esetében is.

2-3 . A Javaslat alapvetően változtat a hatályos jogon akkor, amikor - az ügyleti képviselet létrejöttének jogi megítélését az életbeli megjelenéshez közel hozva - az ügyleti képviselet létre- jöttéhez a képviselt és a képviselő megállapodását, azaz szerző- déses formát kíván meg, és a meghatalmazást nem az ügyleti képviseleti jogot létesítő, hanem azt harmadik személyek vagy hatóság irányában tanúsító jogi aktusnak tekinti. A Javaslat ily módon juttatja kifejezésre azt, hogy a képviselet létrejöttéhez a képviselő elfogadó nyilatkozatára is szükség van. A valóság ugyanis nehezen igazolta a hatályos jogban azt a megkülönböz- tetést, hogy (tipikus esetben megbízási) szerződésre és a képvi- selő kötelezettségvállalására csak az ügy ellátásához van szükség, a képviseleti jogosultságot viszont egy külön egyoldalú nyilatko- zat teremti meg. A meghatalmazás a Javaslat szerint is egyolda- lú címzett jognyilatkozat, amelyet a képviselt személy akár a kép- viselőhöz, akár harmadik személyhez vagy az érintett hatósághoz intézhet. A jognyilatkozat címzettje tehát - a Ptk. 222. §-ával azonos módon - a meghatalmazott mellett bármely harmadik személy is lehet.

4. A Javaslat a gyakorlatban felmerült problémák megoldása érdekében - és az ügyleti képviselet létrejöttének szerződéses jel- legével tökéletes összhangban - külön is kimondja, hogy ha a megbízás teljesítéséhez jognyilatkozat tétele szükséges, a megbí- zás a meghatalmazást is magában foglalja. Ha tehát a felek kö- zött megbízási szerződés jött létre, amely alapján a megbízott a megbízó nevében köteles jognyilatkozatot tenni, a szerződés ma- ga pótolja a meghatalmazást. Erre a külön szabályra az ad ma- gyarázatot, hogy az ügyleti képviselet az esetek döntő részében megbízási szerződéshez kapcsolódik. Természetesen a megbízó ilyen esetekben is adhat a megbízott (vagy harmadik személy számára) meghatalmazást. Az ügyek bizonyos csoportjában a képviseleti jog igazolása eleve külön okirati formát kíván meg, és ilyenkor gyakorlati szempontból indokolt a meghatalmazás elvá- lasztása a képviseleti jogosultságot létrehozó megbízástól. Ilyen

esetekben lehet különösen célszerű, ahol a megbízó nem kíván- ja, hogy harmadik személyek a megbízási szerződés tartalmáról is tudomást szerezzenek.

5. A (5) bekezdés a meghatalmazás alaki feltételeit szabályoz- za. Főszabályként meghatalmazás bármilyen alakban adható. A főszabálytól jogszabály és a felek is eltérhetnek. Ha a megkö- tendő szerződés kizárólag valamilyen meghatározott alakban köthető meg, a meghatalmazás is kizárólag ilyen alakban érvé- nyes. Ha viszont a képviselt személy a képviselő eljárását utólag bármilyen formában jóváhagyja, azzal orvosolja a meghatalma- zás alakszerűségi hibáját. Maga a Javaslat rendelkezik úgy, hogy általános meghatalmazás kizárólag írásban adható.

5: 57. § [A képviselő eljárása]

(1) Ha a képviselő a képviselt nevében jár el, cselekmé- nye által közvetlenül a képviselt válik jogosítottá és köte- lezetté.

(2) A képviseleti jog kiterjed mindazon cselekmények elvégzésére és jognyilatkozatok megtételére, amelyek a képviselettel elérni kívánt cél érdekében szükségesek.

(3) A képviselő nem járhat el, ha az ellenérdekű fél ő maga vagy az általa képviselt személy.

(4) Kétség esetén a másik fél vagy az érdekelt hatóság a képviselttől a meghatalmazás írásbeli megerősítését kérhe- ti. Ha a képviselt a körülmények által indokolt megfelelő határidőn belül nem kifogásolja a képviselő eljárását, azt meghatalmazáson alapulónak kell tekinteni.

(5) A képviselő - a személyes jelleggel bíró feladatok ki- vételével - jogosult a képviselet ellátását másra bízni (ál- képviselet).

1. A közvetlen képviselet fogalmi eleme, hogy a képviselő a megbízó nevében jár el, cselekménye által a megbízó válik köz- vetlen jogosítottá és kötelezetté, azaz a képviselt és a harmadik személy kerül közvetlen jogviszonyba egymással.

2. A Javaslat az elérni kívánt céllal összefüggésben határozza meg a képviselő jogkörét. A cél elérése érdekében a képviselő bármely jognyilatkozatot megtehet és bármely cselekményt vég- hezvihet. Az e körön kívüli eljárás vonatkozásában a képviselő ál- képviselőnek minősül.

3. A Javaslat képviselet esetében is rendelkezik összeférhetet- lenségről. Problematikus megoldást eredményezne ugyanis, ha például adásvétel esetén az eladónak és a vevőnek ugyanaz a sze- mély lenne a képviselője. Az Európai Alapelvek 3: 205. cikkelye lehetővé teszi, hogy ugyanaz a személy járjon el mindkét fél kép- viselőjeként, ha a felek ehhez hozzájárultak. A Javaslat életide- gennek tartja az Európai Alapelvek megoldását, ezért kizárólag abban az esetben teszi lehetővé a képviselő eljárását összeférhe- tetlenség esetén, ha a képviselő jogi személy.

4. A harmadik személy kérheti a képviselet bizonyítását a képviselttől. A Javaslat a képviseleti jog bizonyításával egyenér- tékűnek tekinti azt is, ha a képviselt megfelelő határidőn belül nem nyilatkozik. Ilyen esetben vélelmezni kell azt, hogy a képvi- selő meghatalmazás alapján jár el.

5. A Javaslat a képviselet fajai között szabályozza az álkép- viselet jogintézményét. A hatályos jog alapján nem egyértelmű, hogy a képviselő jogosult-e képviseleti jogkörét delegálni, azaz megbízhat-e a képviselő harmadik személyt (alképviselő) a kép- viselet ellátásával. A Javaslat a kérdést az Európai Alapelvek 3: 206. cikkelyével összhangban akként rendezi, hogy főszabály- ként lehetővé teszi a képviselet delegálását. A Javaslat álláspont- ja szerint ilyen esetekre az eredeti képviselő felelőssége kellő biz- tonsagot jelenthet a képviselt számára, ezért szükségtelen az álképviselet megtiltása. Nincs azonban helye alképviseletnek azon esetekben, ahol a képviselő személyes jellegű feladat ellátá- sát vállalta.

5: 58. § [Vélelmezett képviselet]

(1) A dolog adásvételével vagy egyéb szolgáltatás nyúj- tásával rendszeresen foglalkozó személy azon alkalmazott- ját vagy tagját, akiről munkakörénél fogva alappal feltéte- lezhető, hogy az ezzel összefüggő jognyilatkozatok meg- tételére is jogosultsággal rendelkezik, képviselőnek kell tekinteni.

(2) Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik vagy a kö- rülményekből más nem következik, az (1) bekezdés meg- felelően alkalmazandó a természetes vagy jogi személynek az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeiben dol- gozó alkalmazottjára vagy tagjára az ott szokásos szerző- dések megkötésével és lebonyolításával kapcsolatban.

1-2 . A Javaslat tartalmilag fenntartja a Ptk. 220. §-át. A for- galom biztonságához hozzátartozik, hogy a mindennapos ügyle- tek során, például egy bolti vásárlás esetén, a vevő ne legyen kö- teles az eladó képviseleti jogosultságát vizsgálni.

5: 59. § [A képviseleti jog korlátozása és megszűnése]

(1) A képviseleti jogot a képviselt egyoldalú nyilatko- zattal korlátozhatja vagy visszavonhatja.

(2) A képviseleti jog korlátozása vagy megszűnése har- madik személlyel szemben akkor hatályos, ha arról tudott vagy tudnia kellett volna.

1. A Javaslat a képviseleti jog korlátozása és megszűnése kö- rében itt csak azt az esetet szabályozza, amely a képviseleti jogo- sultságot keletkeztető - rendszerint megbízási - szerződés mó- dosításától vagy megszűnésétől függetlenül következik be. A Ja- vaslat ezzel következetesen szétválasztja a képviseleti és egyéb ügyellátási kötelezettségeket.

2. A forgalom biztonsága érdekében a képviselő jogkörének harmadik személyekkel szembeni korlátozása hatálytalan. Csak az a korlátozás minősül harmadik személyekkel szemben hatá- lyosnak, amelyről a harmadik személy tudott vagy tudnia kellett volna.

5: 60. § [Álképviselet]

(1) Xxx képviseleti jog nélkül vagy képviseleti jogkörét túllépve más nevében jognyilatkozatot tesz (álképviselő), nyilatkozatával a képviselt tekintetében csak ennek jóváha- gyásával vált ki joghatást.

(2) Ha a képviselt a nevében kötött szerződést nem hagyja xxxx,

a) a jóhiszemű álképviselő a harmadik személynek a szerződés megkötéséből eredő kárát,

b) a rosszhiszemű álképviselő a harmadik személy teljes kárát

megtéríteni köteles.

1. Álképviselőnek minősül a Javaslat szerint mindenekelőtt az, aki képviseleti jog hiányában tesz a képviselt nevében jognyi- latkozatot (köt szerződést stb. ). Álképviselő az is, aki létező kép- viseleti jogkörét túllépve cselekszik így. A Javaslat megteremti annak a lehetőségét, hogy ilyen esetekben is létrejöjjön a képvi- selt és a harmadik személy között a szerződés, ha a képviselt a nyilatkozatot utólag jóváhagyta. Jóváhagyás hiányában a képvi- selő nyilatkozata a képviseltet nem köti, és a képviselő felelősség- gel tartozik a harmadik személlyel szemben.

2. Az álképviselő kártérítési felelőssége tekintetében a Javas- lat fenntartja a Ptk. 221. § (l)-(2 ) bekezdésében foglalt szabá- lyokat. Ennek megfelelően a harmadik személy jogosult kártérí- tést követelni az álképviselőtől. A kártérítés terjedelmét az álkép- viselő jó- vagy rosszhiszeműsége határozza meg. Jóhiszemű

álképviselő esetén a harmadik személy csak a szerződés megkö- tésébő l eredő kárát követelheti, míg a rosszhiszemű álképviselő teljes kártérítéssel tartozik. A Javaslat nem tartja indokoltnak és ezért nem tartja fenn a bíróságnak azt a jogát, hogy a jóhiszemű álképviselőt a szerződés megkötéséből eredő kár megtérítése alól mentesítse. A Javaslat az álképviselő nyilatkozatának jogi sorsát (érvényességét, hatályosságát) nem minősíti. Erre azért nincs szükség, mert az álképviselő nyilatkozata szerződési jogi szem- pontból csak akkor válik relevánssá, ha azt a képviselt személy jó- váhagyja. Jóváhagyás hiányában az álképviselő eljárásának csak deliktuális jogi (azaz kártérítési) következményei vannak; ezeket a Javaslat meghatározza.

5: 61. § [Közvetett képviselet]

Ha a képviselő a saját nevében jár el a képviselt javára, cselekménye által a harmadik személlyel szemben kizáró- lag ő válik jogosítottá és kötelezetté.

A bírói gyakorlat bizonytalanságai miatt - evidens volta elle- nére - a Javaslat egyértelműen leszögezi, hogy olyan esetben, amikor a képviselő a saját nevében jár el és köt harmadik sze- méllyel szerződést, kizárólag ő válik a harmadik személlyel szem- ben jogosítottá és kötelezetté, a képviselt és a harmadik személy tehát ilyenkor sem kerül közvetlen jogviszonyba egymással. A Javaslat a jogviszonyok „feltörését", és a képviselt és a harma- dik személy közötti közvetlen kapcsolat megteremtését akkor sem tartja szükségesnek, ha valamelyik fél ellen felszámolási eljá- rás indul. Az itt szabályozott kérdés rendszerint bizományi szer- ződés esetében merül fel. Tekintettel arra, hogy a probléma alap- vetően nem a bizományi szerződés keretében (azaz elsősorban nem a megbízó és a bizományos között), hanem a bizományos és a harmadik személy jogviszonyában, azaz a „képviseleti" jogo- sultság tekintetében merül fel, a Javaslat a rendelkezést itt helye- zi el.

VII. Fejezet

A szerződés értelmezése

5: 62. § [A szerződés értelmezése]

(1) A szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értel- mezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak ál- talánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett.

(2) Ha az általános szerződési feltétel, a szerződés más, egyedileg meg nem tárgyalt feltételének vagy a fogyasztói szerződés bármely feltételének tartalma az (1) bekezdés- ben foglalt szabály alkalmazásával nem állapítható meg egyértelműen, a feltétel alkalmazójával szerződő fél, illetve a fogyasztó számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni. Ez a szabály nem alkalmazható a közérdekű kereset alap- ján indult eljárásban.

(3) Jogról lemondani vagy abból engedni csak kifejezett nyilatkozattal lehet. Ha valaki jogáról lemond vagy abból enged, nyilatkozatát nem lehet kiterjesztően értelmezni.

1. A Javaslat nem változtat a Ptk. értelmezési szabályán, mi- vel a szabály alkalmazása a bírói gyakorlatban nem vetett fel problémát. Az Európai Alapelvek a szerződés értelmezése során is alkalmazza az ésszerűség kategóriáját, a Javaslat azonban úgy véli, hogy az Európai Alapelvek értelmezési szabályának alkal- mazása is a Ptk. -val egyező eredményre vezet, így szükségtelen a hatályos szabályozás módosítása. Az Európai Alapelvek 5: 102. cikkelye példálózó felsorolást tartalmaz arról, hogy a szerződés értelmezése során mely körülményekre kell figyelemmel lenni. Ilyennek minősíti az Európai Alapelvek „a) a szerződés megkö- tésének körülményeit, ideértve a felek közötti előzetes tárgyalá-

sokat; b) a felek magatartását, a szerződés megkötését követően is; c) a szerződés természetét és célját; d) az értelmezést, amelyet a felek hasonló kikötéseknek korábban tulajdonítottak, s a gya- korlatot, amit maguk között kialakítottak; e) az érintett tevé- kenységi körben a feltételeknek és kifejezéseknek általánosan tu- lajdonított jelentést és azt a jelentést, amelyet hasonló kikötések korábban nyertek; f) a szokásokat; és g) a jóhiszeműség és tisz- tesség elvét. " A Javaslat - egyetértve azzal, hogy a felsorolt elvek meghatározóak lehetnek a szerződés értelmezése során - nem tartalmaz hasonló felsorolást, hanem a bíróságra bízza annak el- döntését, hogy a vitatott szerződési kikötés értelmezése során milyen körülményekre van figyelemmel.

2. A Javaslat a Ptk. -hoz képest tágabb körre nézve fogalmaz- za meg az in dubio contra proferentem szabályát. A Ptk. 207. §- ának (2) bekezdése csak az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződés tartalma tekintetében mondja ki a feltétel meghatározójával szerződő fél, illetve a fogyasztó számára ked- vezőbb értelmezés elvét, ezen értelmezési alapelv azonban e két körön túl mindazon szerződési feltétel vonatkozásában alkalma- zandó, amelyet a felek egyedileg nem tárgyaltak meg. Az Euró- pai Alapelvek 5: 103. cikkelye a contra proferentem szabályt az egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételekre általában mondja ki. Az UNIDROIT Alapelveinek 4. 6. cikkelye szerint

„ha az egyik fél által kidolgozott szerződési feltétel nem világos,

az e féllel szembeni értelmezést kell előnyben részesíteni". A szerződések értelmezésének ezen alapelve eredetét tehát nem a fogyasztó mint gyengébb fél védelmének koncepciójából veszi. Indoka az, hogy az a fél, amelynek nem volt szerepe a szerződé- si feltétel megfogalmazásában, ne viselje az ebből eredő értelme- zési bizonytalanság kockázatát. A Javaslat ennek megfelelően a Ptk. -hoz képest tágabb körben, valamennyi, egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel vonatkozásában fogalmazza meg ezen értelmezési szabályt, ugyanakkor - a Ptk. -val egyezően - fenn- tartja a fogyasztói szerződések bármely feltétele tekintetében való alkalmazhatóságát.

A Spanyol Királyság ellen indított eljárásban hozott ítéleté- ben az Európai Bíróság a 93/13/EGK tanácsi irányelv 5. cikke harmadik mondatában foglalt kivételt, amely alapján a fogyasz- tóra kedvezőbb értelmezést nem lehet alkalmazni a preventív cé- lú közérdekű perekben, olyan rendelkezésnek minősítette, amelynek átültetésének elmaradása aláássa az irányelvi célkitűzé- sek megvalósulását. A Bíróság rámutatott arra, hogy a fogyasz- tóvédelmi szervezetek által a tisztességtelen szerződési feltételek alkalmazásától való eltiltás iránt indított eljárásokban a bíróság a szerződéskötések céljából megfogalmazott általános szerződési feltételek absztrakt mérlegelését teszi meg, ahol a kedvezőbb értelmezés szabályának alkalmazása a tisztességtelen jelleg megállapíthatóságának ellenében hatna. A Javaslat ezért - a Ptk.

207. §-ának (3) bekezdését követve - rögzíti: a contra proferen-

tem értelmezési szabály nem alkalmazható a közérdekű kereset alapján indított eljárásokban vitatott kikötés, illetve általános szerződési feltétel tekintetében.

3. A Javaslat fenntartja a Ptk. 207. § (3) bekezdésében fog- lalt azon szabályt, amely szerint a joglemondó nyilatkozatokat nem lehet kiterjesztően értelmezni. A bírói gyakorlat azonban egységes a tekintetben, hogy jogról lemondani vagy abból en- gedni kizárólag kifejezett nyilatkozattal lehet, ezért a Javaslat ez- zel az értelmezéssel összhangban módosítja a hatályos norma- szöveget.

5: 63. § [Teljességi záradék]

(1) Ha az írásbeli szerződés olyan kikötést tartalmaz, amely szerint az a felek közötti megállapodás valamennyi feltételét tartalmazza, az írásbeli szerződésbe nem foglalt korábbi megállapodások hatályukat vesztik.

(2) A felek korábbi nyilatkozatai a szerződés értelmezé- sénél figyelembe vehetők.

1. A Javaslat szabályozza az üzleti életben gyakran alkalma- zott ún. teljességi záradék (merger clause) intézményét, amellyel a felek azt a szándékukat juttatják kifejezésre, hogy - mivel a szerződés a megállapodás valamennyi feltételét magában fogal- ja - a szerződéskötés során tett korábbi nyilatkozatok, ajánlatok, kötelezettségvállalások vagy megállapodások nem képezik a szer- ződés részét.

2. A teljességi záradék egyrészről a szerződés tartalmának és terjedelmének meghatározásához nyújt segítséget azáltal, hogy kimondja, hogy a szerződésbe nem foglalt kikötések nem válnak

a szerződés részévé még abban az esetben sem, ha az adott kikö- tésről korábban konszenzus jött létre a felek között, másrészt azonban a teljességi záradék szerződésértelmezési szabály is. A szerződéses kikötések értelmezésekor a felek rendszerint visz- szanyúlnak a szerződéskötés során keletkezett korábbi iratokhoz. Szükséges ezért szabályozni, hogy teljességi záradék esetén erre van-e lehetőség. A Javaslat - az UNIDROIT és az Európai Alapelvek rendelkezéseivel összhangban - kimondja, hogy a fe- lek korábbi nyilatkozatai a szerződés értelmezésénél figyelembe vehetők.

A jóhiszemű szerzés

I. Bevezetés

Coing mutat rá a magánjog európai történetét feldolgozó művé- ben arra, hogy mekkora áttörést jelentett a XIX. században a modern telekkönyvek általános megjelenése, és ahhoz kapcsoló- dóan a nyilvánosság elvének formai és anyagi megvalósulása. Előbbi a nyilvánkönyvek mindenki általi megtekinthetőségét je- lenti, utóbbi pedig azt a tényt, hogy a korábbi magánjogban a csak anyagi jogilag megalapozott tulajdonszerzés lehetőségével szemben megjelent a nyilvánosságra hozatal momentumával megalapozható jogszerzés. A nyilvánosság elvének áttörése anyagi szempontból azt jelentette, hogy a telekkönyvek tartalma és a tisztességes üzleti forgalom védelmet kapott, megvalósult a jóhiszemű jogszerzés lehetősége. 1

Az egyes jogrendszerek különböznek a tekintetben, hogy a polgári törvénykönyvben vagy külön törvényben fektetik-e le a nyilvánkönyvi és a jóhiszemű jogszerzés szabályait, a nyilvános- ság momentumához fűződő jogkövetkezményeket. Mielőtt megvizsgálnánk az egyes országok szabályozását, disztinkciót kell tenni az európai törvénykönyvek nagy részében elismert ún.

„jóhiszemű jogszerzés" (nem tulajdonostól történő tulajdonszer- zés kivételes esetei) és a telekkönyvi szerzés között. A különbség abban ragadható meg, hogy míg előbbi esetben a megfelelő fel- tételek fennállta (kereskedelmi forgalom, rábízás, a szerzés más feltételeinek fennállta stb. ) esetén megvalósul a tulajdonszerzés az ingó átadásával vagy az ingatlanszerzés ingatlan-nyilvántartás- ba történő bejegyzésével, addig a telekkönyvi szerzés azt jelenti, hogy valamilyen téves jogszerzés kerül feltüntetésre az ingatlan- nyilvántartásban és az idő múlásával - tehát a bejegyzést követő időmúlással - a téves bejegyzésnek megfelelő állapot jön létre. Nem véletlenül nevezte a régebbi osztrák jog ez utóbbi jogintéz- ményt „telekkönyvi elbirtoklásnak"2. Grosschmid mutat rá ugyan- akkor szemléletes példákat3 adva arra, hogy ez a jogszerzés nem elbirtoklás, mert a birtoklásnak nincs szerepe, sokkal inkább a tulajdonos hallgatása általi jogszerzésről van szó, ami által az oszt- rák jogirodalomban a „Verschweigung des Rechtes" elnevezést kapta. 4

A magyar Ptk. a 118. §-ban szabályozza a jóhiszemű jogszer- zés eseteit. Emellett ingatlanokra nézve az ingatlan-nyilvántar- tásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 5. §-ának (5) bekezdése fo- galmazta meg a „telekkönyvi elbirtoklás" szabályát5, amely az Alkotmánybíróság 80/2006. (XII. 20. ) sz. határozatával meg- semmisítésre került. Megmaradt a a telekkönyvi elbirtoklás rész- letező szabálya az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény 63. §- ában „Törlési és kiigazítási perek" címszó alatt, ami kicsit részle- tezőbben, de kicsit másképp is fogalmaz: nem érvénytelen okiratról, hanem érvénytelen bejegyzésről beszél. A 63. § (1) be- kezdése szerint „Az érvénytelen bejegyzés törlése iránt a kerese- tet azzal szemben, aki közvetlenül a bejegyzés folytán szerzett jo-

got vagy mentesült kötelezettség alól, addig lehet megindítani, amíg a bejegyzés alapjául szolgáló jognyilatkozat érvénytelensé- ge megállapításának helye van". A (2) bekezdés szerint „Azzal szemben, aki további bejegyzés folytán, az előző bejegyzés érvé- nyességében bízva, jóhiszeműen szerzett jogot, a törlési kerese- tet a kézbesítéstől számított hatvan nap alatt lehet megindítani, ha az eredetileg érvénytelen bejegyzésről szóló határozatot a sé- relmet szenvedő fél részére kézbesítették. A bejegyzéstől számí- tott három év alatt lehet a törlési keresetet megindítani, ha kéz- besítés nem történt. " A részletező rendelkezés két részre bontja a szabályt: a közvetlen, esetlegesen rosszhiszemű szerző féllel szemben indítható törlési pert a bejegyzés alapjául szolgáló szer- ződés érvénytelenségének megállapítására nyitva álló határidőn belül lehet megindítani (tehát semmisség esetén határidő nélkül) és a további eladások során jóhiszeműen szerző féllel szemben indítható törlési per határidejét lerövidítette 3 évre. Eszerint a szabályozás célja az, hogy az első érvénytelen szerzést követő to- vábbi már jóhiszemű szerzések során a jogszerzés lehetőségét az időmúlásra tekintettel biztosítsa. Érdemes felfigyelni a 63. §-nak a megsemmisített 5. § (5) bekezdésétől eltérő szövegezésére: az érvénytelen okirattal szemben érvénytelen bejegyzésről és ér- vénytelen jognyilatkozatról szóló szövegezés arra utal, hogy nem a hamisított okirat eseteiről, hanem a formai hibákról szól. Az érvénytelen okiratokra vonatkozó szövegezés törlése azt sugallja, hogy a telekkönyvi szerzés a bűncselekménnyel megvalósított, hamisított okiratok esetén ne léphessen be.

A törlési perek alatt található részletező rendelkezés (63. §) azt is egyértelművé teszi, hogy - amint arra a mai jogirodalom is rámutat6 - az érvénytelen bejegyzés törlésére csak polgári per- ben van lehetőség, a földhivatal erre saját hatáskörben nem jogo- sult7. A jogirodalom arra is felhívja a figyelmet, hogy a jóhisze- mű szerzés védelmét a Ptk. -nak kellene kimondania. 8 Erre szük- ség van abból a szempontból is, hogy a joggyakorlat egységes legyen a tekintetben, hogy bűncselekmény esetén ne valósulhas- son meg telekkönyvi szerzés még további szerzők javára sem. Azt a tényt, hogy hamisított okiratok alapján ingatlan-nyilván- tartási bejegyzések történnek, példázza az a közzétett jogeset9, amelynek tényállása szerint egy meghamisított végrendelet és egy egyezséget tartalmazó, hamis bírósági végzés alapján írta át a földhivatal a tulajdonjogot.

Az 5. § (5) bekezdésbeli szabály kiiktatása az ingatlan-nyil- vántartási törvényből alkalmat adhat arra, hogy a telekkönyvi szabályozás felülvizsgálatra kerüljön. Jelenleg a közhitelességet is az ingatlan-nyilvántartási törvény deklarálja. 10 Az új Ptk. alkotó- ja a közhitelesség jelenlegi, az ingatlan-nyilvántartási törvényben rögzített megdönthető vélelmével szemben azt az álláspontot követi, hogy a közhitelességet ennél tágabban, megdönthetetlen tényként kell rögzíteni. 11 A kritikus idő törlése ezzel a törekvés- sel összhangban a jóhiszemű szerző védelmét is tágabb körben

biztosítja. Mindez annak gondos vizsgálatát igényli azonban, hogy milyen korlátokat kell a törvénynek a jóhiszemű szerzéssel szemben felállítania az eredeti tulajdonos védelmében, külö- nös figyelemmel azokra az esetekre, amikor a tulajdonjogot ér- vénytelen, hamisított okirattal írták át más személyre. Azt, hogy az okirat-hamisítás bűncselekményének következményeként más, 3. személyek javára tulajdonjog keletkezhessen, a jogalko- tás szintjén kell megakadályozni.

A jelen tanulmány célja, hogy megpróbáljon adalékot nyújta- ni a kérdés tanulmányozásához annak vizsgálatán keresztül, hogy az egyes külföldi jogrendszerek illetve a régebbi magyar jog mi- lyen messzire megy el az anyagi jogszerzéstől elrugaszkodó, lát- szat-jogszerzések tényállásainak megfogalmazása terén. A külföl- di jogrendszerek közül a jóhiszemű szerzés szabályának eredetét jelentő német és osztrák jogrendszert tekintjük át. Xxxxx meg- vizsgálása céljából, hogy a jóhiszemű szerzés mennyiben terjedhet ki a lopott dolgok feletti további szerzésre, ebből a szempontból kitérünk röviden az ingókra is.

II. A régi magyar magánjog

II.1. Az Optk. és a magyar telekkönyvi rendelet szabályai

Az 1848. évi 15. törvénycikk az ősiség eltörlésével egyidejűleg előirányozta a polgári törvénykönyv kidolgozását12. A fejlődés a szabadságharc bukását követően megtört és 1853. május 1-jén az Optk, lépett hatályba Magyarországon, amelynek rendelkezé- sei révén egy idegen telekkönyvi rendszer került befogadásra. 13 1855-ben ugyanakkor megszületett a magyar telekkönyvi ren- delet, amely főleg eljárási szabályokat tartalmazott, de néhány anyagi jogi rendelkezést is, az Optk. szabályai ellenében. 14 Az Ideiglenes Törvénykezési Szabályok a magyar telekkönyvi rende- let, valamint az Optk. telekkönyvre vonatkozó rendelkezéseit 1861 után is fenntartották15, így elsősorban az Optk. azon anya- gi szabályait, amelyek arra vonatkoznak, hogy a telekkönyvi be- jegyzettség vagy annak hiánya milyen magánjogi joghatást idéz elő16.

A „telekkönyvi elbirtoklás" szabályát az Optk. 1467. §-a17 tar- talmazta. Ez a szabály lehetővé tette, hogy érvénytelen ügylet esetén jóhiszemű harmadik személyek 3 év eltelte után tulajdo- nossá váljanak. Az Optk. e rendelkezése a magyar telekkönyvi jogba is átkerült18 és minden bizonnyal a mai ingatlan-nyilván- tartási törvényünkből most kikerült szabálynak is a gyökerét ké- pezte. Az osztrák szabály szövege alapján nem teljesen egyértel- mű, hogy a tulajdonszerzés nem a közvetlen jogszerzőt, csak az azt követő harmadik jóhiszemű személyt illeti, a magyar telek- könyvi rendtartás azonban ezt egyértelművé tette19. Magyar or- szágon az „1888. márcz. 5-én 947. sz. a. kiadott igazságügy-mi- niszteri rendelet a törlési kereset határidejének megrövidítése és a megindítás szándékának bejelentése tárgyában"20 a szabályt az 1872. február 15-én hatályba lépett osztrák telekkönyvi törvény alapján az alábbiak szerint fogalmazta meg: a (közvetlen jogszer- zőre történő átírást tartalmazó) telekkönyvi végzés kézbesítése esetén a tulajdonosnak a kézbesítéstől számított 60 nap alatt be kell jelenteni és 6 hó alatt meg kell indítania a „kitörlési" pert a további jóhiszemű jogszerzők ellen. Amennyiben kézbesítés nem történt, a kereset 3 éves jogvesztő határidőn belül indítható meg. A közvetlen jogszerzővel szemben a pert az általános elévülési idő, 32 év alatt lehet megindítani21. Magyarországon a joggya- korlat az osztrák szabályozással szemben a harmadik személy jó- hiszeműségét erőteljesen beszűkítette azzal, hogy a jóhiszemű- séghez nemcsak a telekkönyv megtekintését, hanem a birtokálla- potról való meggyőződést is megkívánta. 22 Eörsi ezt a gyakorla- tot kritizálja azon az alapon, hogy a forgalmi élet követelmé- nyeivel ellentétben áll a rosszhiszemet arra alapítani, hogy a ve- vő nem nézte meg az ingatlant, a telekkönyv előnye éppen ab- ban áll, hogy „uniformizál, kikapcsolja a személyi körülménye-

ket. 23 Találóan mutat rá Eörsi arra, hogy ez egy „mesterkélt rosszhiszeműség". 24

Nem tartozik szorosan véve a témánkhoz, de a telekkönyvi publicitás visszaszorulásának másik példájaként és az osztrák jog- tól való elhajlásként (Optk. 440. §25-ával szemben) meg kell em- líteni a Xxxxxxxxxx által kidolgozott és a bíróságok által alkal- mazott ún. „jogcímvédelem" tanát26. E tan szerint az ingatlan kétszeri eladása esetén, az első vevő szerez telekkönyvi bejegyzés nélkül is már a birtokbavétellel tulajdont, még akkor is, ha a má- sodik rosszhiszemű vevőt bejegyzik a telekkönyvbe. A bírói gya- korlat azonban a rosszhiszeműség „felsőbb fokát" követelte meg. Xxxxxxxxxx által idézett eset tanúsága szerint a rosszhiszeműség megállapításához nem volt elegendő, hogy a későbbi vevőnek tudomása volt az első szerződésről, ha „az egyezség kötésénél (... ) be nem folyt". 27 Érdekes és a korabeli jogi helyzetet jól meg- világítja a Xxxxxxxxxx által ismertetett másik eset28: Az ingatlant 1866-ban hagyatéki árverésen megvették, kifizették és birtokba vették. Az örökösök azonban az árverésről tudva, de azt elhall- gatva a saját nevükre íratták az ingatlant, majd egyikük eladta azt harmadik jóhiszemű személynek. A perben ez a harmadik sze- mély perli a birtokban lévő árverési vevőt az ingatlan kiadására. Xxxxxxx viszontkeresetet támasztott a felperes vevő törlése iránt. Xxxxxxxxxx szerint a helyes értelmezés az, hogy mivel a hagya- téki árverés is az örökhagyó vagy az örökös jogán véghezvitt el- adás, itt tulajdonképpen ugyanazon ingatlan kétszeri eladásáról van szó és a felperest mint második (feltehetően) rosszhiszemű vevőt el kell utasítani. A viszontkeresetet is el kell azonban uta- sítani, mert a helyes konstrukció az, hogy az alperes az örökös- sel szemben kérje az átírást (és nem a mostani felperessel szem- beni törlést), a mostani felperestől pedig azt, hogy ezt tűrje.

Eörsi is hangsúlyozza, hogy a jogcímvédelem ezen szabálya a kötelmi szerző javára csak akkor érvényesüljön, ha a telekkönyvi szerző valóban rosszhiszemű volt, már a szerződés megkötése- kor, ellenkező esetben a telekkönyv alapvető funkciója kérdő- jeleződne meg. 29 Xxxxxxxxxx maga is rámutat arra, hogy ezen intézmény szemben áll a telekkönyvi bejegyzésen alapuló ingat- lanjogi rendszerrel, és csak átmeneti megoldást jelent. 30 Ezzel szemben a szabály még a mai Ptk. -ban is megtalálható [117. § (4)], az új Ptk. megalkotása során a szándék az, hogy ez a ren- delkezés törlésre kerül. 31

A telekkönyvi publicitás és a jogi ténylegesség, az eredeti tu- lajdonos védelmének mérlege a régi magánjogi irodalomban sokszor az utóbbi felé billen. Így Xxxxxxxx írja, hogy ha a telek- könyvbe nem igazi jogosultat jegyeznek be, vele szemben helyt kell adni a törlési pernek. Mivel ez esetben a bejegyzés kezdet- től fogva érvénytelen, a későbbi jóhiszemű szerzővel kötött ügylet is érvénytelen lesz. 32 Az érvénytelen szerződésen alapuló jogszerzés kérdésében Xxxxxxxxxx is következetesen azon az ál- lásponton van, hogy a telekkönyvi hatóság érvénytelen szerző- dés alapján nem adhat „bekeblezést", ill. ha megadta, az is ér- vénytelen. Az ilyen átírás töröltethető, az ingatlan tulajdoni ala- pon visszakövetelhető, mert a tulajdonjog nem ment át. 33 Amennyiben az első ügylet érvénytelen, az eredeti tulajdonos (primus) a közvetlen szerzővel szemben kötelmi („személyes") alapon léphet fel, ellenben a közvetlen szerzőtől („secundus") szerző harmadik személy („tertius") ellen már csak dologi (tu- lajdoni) alapon, hiszen vele ő nem, csak secundus állt szerződé- ses viszonyba. Nincs is ezzel semmi gond, amíg primus a való- di tulajdonos, ám ha primusra hamisítással került az ingatlan, akkor a tőle közvetlenül szerző xxxxxxxxxxx szemben felléphet, mert itt nem kell a tulajdont bizonyítania (kötelmi alapon pe- relhet), ámde a tertiussal szemben csak tulajdonjoga alapján lép- hetne fel. 34 A mai jogirodalomban Kurucz is rámutat arra, hogy az anyagi jog előírásai alapján csak „az okiratba foglalt megálla- podáson alapuló bejegyzés keletkezteti a megállapodáson ala- puló dologi jogokat", „az érvényes megállapodást korporáló ok- irat (kiemelés a szerző) nélkül bejegyzett dologi jog nem kelet- kezik". 35

Érdemes röviden kitérni az ingókra vonatkozó tulajdonszer- zésre és megnézni, hogyan alakul a lopott dolgokra vonatkozó látszat-tulajdonszerzés. A nemo plus iuris elv alóli kivételeket az Öntk 367- §36-a rögzíti, ami nyilvános árverés, kereskedőtől tör- lénő vétel és az ellenérték fejében rábízott személytől történő vá-

sárlás eseteire mondja ki a jóhiszemű tulajdonszerzést a jogelőd tulajdonjoga hiányában is. Ezek a tételek átmentek a magyar jog- ba a kereskedelmi forgalomban történő vétel esete elsőként az 1875-ös Kereskedelmi Törvénybe37. E szabályokból látható, hogy rosszhiszeműen szerzett, lopott dolgok további eladása esetén a jóhiszemű harmadik személyek látszat-tulajdonszerzése ingók esetében is csak igen szűk körben valósul meg, a kereskedőtől tör- ténő vétel és közárverés esetében. A 25. polgári jogegységi dönt- vény általánosságban kimondta, hogy a megfelelő átruházás ese- tén a vevő tulajdont szerez, de a fenti esetkörökön túlmenő ese- tekre rögzítette, hogy a tulajdonszerzés nem valósul meg, ha „a tulajdonostól a dolog birtokát erőszak vagy fenyegetés alkalmazá- sával vagy egyébként beleegyezése nélkül vonták el"38. A lopott dolgok kivételét tükrözi az Optk. 333. §39-a is, amely szerint a lo- pott dolgot jóhiszeműen megvásárló személyt, ha a tulajdonos egyébként nehezen jutott volna vissza a dolgához, megtérítés il- leti meg (vagyis nem a vételár, hanem mintegy találói jutalom)40. Ezzel a tétellel szemben a magyar jogban Xxxxxxxxxx dogmati- kailag levezette a vételár visszaadásának kötelezettségét (igaz, in- gatlanok tekintetében): olyan esetekben, amikor a rosszhiszemű közvetlen szerző (B) (adott esetben tolvaj) eladja a dolgot jóhi- szemű harmadik személynek (C), akkor az eredeti tulajdonos (A) nem léphet fel „C"-vel szemben a saját jogán, de mivel „B" tarto- zik „A" felé az ingatlannal, így tartozik mindazzal is, ami őt „C" ellen az ingatlan tekintetében megilleti, tehát „A" felléphet „C"- vel szemben a „B" jogán és töröltetheti „C"-t, de csak a vételár visszaadása ellenében, mert ezt „B"-nek is vissza kellene adnia. 41

II. 2 A Ptk. -tervezetek

A XX. század elején megszülettek az első tervezetek az önálló magyar polgári törvénykönyv megalkotására. A tervezetek jóhi- szemű szerzésre vonatkozó szabályaiban erősen tükröződik az osztrák jog hatása. Valamennyi tervezet egységes abban, hogy a jóhiszemű jogszerzés tételének felállításával szemben kivételként rögzíti a törlési perek megindításának időben behatárolt lehetőségét. 42

Az első tervezet nagyjából a fennálló gyakorlatot kodifikálta: a „kitörlési" pert a jóhiszemű további jogszerzők ellen 30 nap alatt a telekkönyvben fel kell jegyezni vagy megindítani, feljegy- zés esetén további 60 nap alatt meg kell indítani, ha pedig az ér- vénytelen (első) bejegyzésre vonatkozó végzést a tulajdonos ré- szére nem kézbesítették, a keresetindítás határideje 3 év. Az 1914-es második tervezet megtartotta a végzés kézbesítéséhez kötött határidőket, de a 3 éves jogvesztő határidőt leszállította egy évre. Az 1928-as Magánjogi Törvényjavaslat visszaállította a korábbi, az osztrák jogon alapuló rendelkezésekkel már teljesen megegyező szabályozást 60 nap bejelentési, 6 hónap megindítá- si és a végzés nem kézbesítése esetére előírt 3 éves határidőkkel. Xxxxxxxxxx tervezet megkülönböztette a kezdettől fogva ér- vénytelen telekkönyvi bejegyzéseket a később bekövetkezett okból helytelenné vált bejegyzésektől és a jóhiszemű további jogszerzőkkel (tertiusokkal) szemben csak az előbbi esetben en- gedték meg a törlési per megindítását. Az ingyenes harmadik szerzőkkel szemben az első két tervezet 20 éves elévülési korlá- tot szabott, a Magánjogi Törvényjavaslat az általános elévülési időt alkalmazta. Az Mtj. szerint továbbá a közvetlen szerzővel (secundussal) szemben az igény nem évül el.

A további jogszerzők jóhiszeműségének kritériumaként mindhárom tervezet azt követelte meg, hogy a harmadik sze- mély ne tudjon a telekkönyv tartalmának helytelenségéről. A kü- lönbség csak annyi, hogy az első tervezet még magában a szö-

vegben, az 1914-es Tervezet és a Magánjogi Törvényjavaslat kü- lön szakaszban definiálja a jóhiszeműséget43.

Érdekes megnézni, hogy feltehetően az osztrák jogban hasz- nált telekkönyvi elbirtoklás kifejezésből kiindulva a ptk. -ter- vezetek valódi elbirtoklási szabályt fektettek le arra az esetre, ha a tulaj donátruházás meghatározott hibák miatt nem valósult meg. Az első tervezet még csak ingókra vonatkozóan tartalma- zott egy 3 éves elbirtoklási szabályt arra az esetre, ha a tulaj- donátruházás az átruházó tulajdonjogának hiánya miatt nem va- lósult meg. 44 Az 1914-es tervezet megtartotta és kibővítette az ingókra vonatkozó rövid elbirtoklást45, emellett pedig ingatla- nokra vonatkozóan is bevezetett egy az általánosnál rövidebb, 6 éves elbirtoklást46, de ez éppen nem az osztrák jogban telek- könyvi elbirtoklásnak nevezett szabály, mert nem az átruházó tu- lajdonának hiányát akarja orvosolni, hanem éppen ellenkezőleg arra vonatkozik, ha olyan valódi tulajdonos adta el az ingatlant, aki nincs a telekkönyvbe bejegyezve; ill. a szerződés alaki érvény- telenségét orvosolja. A Magánjogi Törvényjavaslatban található elbirtoklási szabály47 pedig már kifejezetten csak arra az esetre szól, ha a tulajdonátruházás az alapul szolgáló szerződés alaki ér- vénytelensége miatt nem ment végbe.

Érdemes az ingatlanok kapcsán még egy pillantást vetni a ter- vezetek szóhasználatára. Az első tervezet a „kitörlés iránti kere- set" kifejezést használja, megfogadva ezzel Xxxx Xxxxxxx javas- latát arra vonatkozóan, hogy a valóságos helyzetnek nem megfe- lelő bejegyzés „kitörlés" útján tűnik el a telekkönyvből, szemben egy bejegyzés rendes telekkönyvi úton történő „törlésével". 48 Az 1914-es tervezet már elveti ezt a szóhasználatot és „a telekkönyv kiigazításába való beleegyezés" követeléséről szól. Végül a Ma- gánjogi Törvényjavaslatban a jóhiszemű szerzés szabályaira utal- va megjelenik a „telekkönyvi szerzés" kifejezés. 49

Ami az ingókra vonatkozó tulajdonszerzést illeti, mindhárom tervezet rögzíti, hogy a megfelelő átruházás esetén átmegy a tu- lajdon a jóhiszemű szerzőre akkor is, ha az átruházó nem volt tu- lajdonos. Ez a szabály azt a tételt tükrözi, hogy az ingó birtoka mintegy a telekkönyvhöz hasonlóan legitimálja a dologhoz fűző- dő jogosultságot. 50 A jóhiszeműséget mindhárom tervezet úgy definiálja, hogy „a szerző nincs jóhiszemben, ha tudja vagy csak súlyos gondatlanságból nem tudja, hogy a dolog nem az átruhá- zó tulajdona"51. A súlyos gondatlanságból történő nem tudás ki- tétel beszúrásával ingókra vonatkozóan az ún. szubjektív jóhisze- műség fogalom objektivizálódott, ami megint osztrák hatást tükröz. 52 Az irodalom a jóhiszeműség ilyen definiálását túl szűk- nek tartja és meghatározását inkább a bírói gyakorlatra bízná. 53 A rosszhiszeműen szerzett, lopott dolgokra vonatkozó jóhisze- mű tulajdonszerzést a tervezetek kizárják, az első tervezet némi- leg tágabban, amikor a tulajdonost meghagyja tulajdonjogában akkor is, ha „a dolog birtokát akarata nélkül más módon" vesz- tette el, az 1914-es tervezet szűkebben, csak a rablott és lopott dolgokra vonatkozóan tesz kivételt és - amint fentebb láttuk - 3 év alatt ezek is elbirtokolhatok. Az 1928-as Magánjogi Tör- vényjavaslat megint tágabb kivételi kört rögzít, ezzel szemben az irodalom a forgalom védelmének szükségességét hangoztatva és a jogintézmény célját a vevő oldaláról közelítve szűkebbre szab- ná a lopott dolgokra vonatkozó kivételek körét. 54

III. Az osztrák jog

Az első országos telekkönyv az osztrák birodalmon belül Cseh- országban jelent meg és már nagyon korán, a XIII. század vége, a XIV. század közepe táján. Ez a telekkönyv már azon az alapel- ven nyugodott, hogy az ingatlanra vonatkozó tulajdonjog és más dologi jogok a nyilvántartásba történő bejegyzéssel szerez- hetők meg. 55 A bejegyzéshez fűzött anyagi jogi jelentőséget mutatja, hogy a meghatározott idő alatt (a rendes elévülési idő,

3 év és 18 hét) tehető kifogás, az ún. otpor elmulasztását („Verschweigung") követően a bejegyzést nem lehetett megtá-

madni. 56 Kivételt jelentett a bizonyított hamisítás esete, ami ha- lálbüntetéssel járt. 57 Ez mutatja, hogy ingatlanoknál a rosszhisze- mű, hamisított iratokon való jogszerzést már a jogintézmény egészen korai megjelenésének időszakában kivették a jogszerzés esetei köréből. A XIV. században megjelentek a városi telek- könyvek is (Bécsben 1368-ban), amik a XV. században már anyagi jogi jelentőséget kaptak és a (korlátozott) publica fides el- vén nyugodtak, 58

A osztrák polgári törvénykönyv bevezetése 1811-ben nem hozott lényeges változásokat a telekkönyvi jogban és az anyagi jogszerzés tekintetében59, a telekkönyvekre vonatkozó meglévő szabályokra utal. 60 A magyar telekkönyvi rendeletet (1855) kö- vetően, 1872-ben lépett hatályba az osztrák telekkönyvi törvény, ami hozott anyagi szabályokat, de a korábban fennálló jogot szintén nem változtatta meg. 61 Mind az Optk. 62, mind a telek- könyvi törvény kimondta, hogy ingatlanra vonatkozó tulajdon- jogot csak az ügylet nyilvánkönyvbe való bejegyzésével lehet szerezni. 63 Exner emeli ki, hogy mivel a jogszerzés a bejegyzés- hez kötődik és a bejegyzés a meghatározott feltételek fennállta esetén véghezvihető, annak megtörténte leválasztja a dologi jog- viszonyt az anyagi vonatkozástól és mint formáijogi aktus önma- gában megalakítja a jogviszonyt anélkül, hogy az anyagi jogilag megalapozott lenne. 64

A korabeli magyar szabályozáshoz hasonlóan az osztrák te- lekkönyvi törvény is úgy rendelkezett, hogy egy bejegyzés ér- vénytelenségét az értesítéstől számított 60 napon belül keresettel meg kell támadni, értesítés hiányában pedig 3 éves határidő alatt lehet az anyagi jogi hibát orvosolni. 65 Ez összhangban van az Optk. fentebb már ismertetett korábbi 1467. §-ával is, amely a 3 éves „telekkönyvi elbirtoklást" kívánta meg a jogszerzéshez. Itt hangsúlyozzuk azonban, hogy az Optk. ezen 1467. §-át már 1916-ban hatályon kívül helyezték, megmaradt azonban a telek- könyvi törvény szabálya.

Az Optk. harmadik személyek jogszerzését a telekkönyvben bejegyzett jogok telekkönyvön kívüli megszűnésével szemben is védi. Az Optk. 1498. §-a alapján - a magyar joghoz hasonlóan

- lehetőség van arra, hogy a dolgot elbirtokló személy perben kérje ennek megállapítását a korábbi tulajdonossal szemben és ingatlan esetén kérje a nyilvánkönyvbe történő bejegyzést. Az Optk. 1500. §-a hozzáteszi ehhez azt, hogy az elbirtoklás nem érvényesíthető azzal szemben, aki a telekkönyvben bízva még az elbirtoklás bejegyzése előtt jogot szerez. A magyar jogban ehhez hasonló szabályt a Ptk. 121. § (5)66 bekezdése tartalmaz az elbir- toklásra nézve, valamennyi jogra vonatkozóan az ingatlan-nyil- vántartási törvényben van szabály67. A jövőre tekintve a szabályt a Ptk. mondaná ki valamennyi ingatlan-nyilvántartáson kívüli szerzésre vonatkozóan68.

Az ingó dolgokra vonatkozó, nem tulajdonostól történő szer- zés osztrák jogbani eseteiről fentebb röviden már volt szó, az Optk. erre vonatkozó 367. §-át is idéztük. Témánk szempontjá- ból az ingókra vonatkozóan elsősorban azt a vonulatot nézzük kicsit részletesebben, hogy mi történik a tulajdonostól rosszhi- szeműen elszedett, ellopott dolgok tulajdonával, lehetőség van-e a tolvajtól jóhiszemű jogszerzésre. A középkori jogban ragasz- kodtak ahhoz az alapelvhez, hogy a tulajdonos a tőle ellopott vagy a birtokából akaratán kívül más módon kikerült dolgokat bármely harmadik személytől (a jóhiszeműségre tekintet nélkül) visszaszerezhesse. 69 Német jogi gyökere van ezzel szemben an- nak a szabálynak, hogy a tulajdonos által másra rábízott dolgok- nak a rábízott személy általi elidegenítése esetén harmadik sze- mély tulajdont szerezhet és az eredeti tulajdonos csak a rábízott személy ellen fordulhat megtérítésért (ez az ún „Hand wahre Hand" elve). 70 Ez az elv tükröződik az Optk. 367. §-ába foglalt esetek harmadik fordulatában is. 71 A későbbi jogfejlődés során a tulajdonos birtokvesztésének módjával szemben megjelent az a nézet, amely arra helyezte a hangsúlyt, hogy a dolog jelenlegi birtokosa hogyan szerezte a birtokot, vagyis a szerzés jó- vagy rosszhiszeműsége került előtérbe. A szerzés oldaláról közelít az

Optk. 367. §-ának másik két fordulata, az első nyilvános árverés, a második pedig a kereskedőtől történő szerzés esetén biztosítja jóhiszemű harmadik személyek tulajdonszerzését. A régi germán jog alapgondolata szerint a kereskedőtől történő vétel esetében is kivételt jelentett az, ha a tulajdonostól a dolgot ellopták, elrabolták72, ezzel szemben az osztrák jogban mind a közárverés, mind a kereskedőtől vétel esetköre magában foglalja a lopott dolgok feletti tulajdonszerzést is.

IV. A német jog

A német területeken a legrégebbi időben (V-X. század) az ingat- lan átruházását két mozzanat alkotta: a traditio, ami tanúk (vagy egyházi személy, bíróság) előtti nyilatkozatot jelentett arra vo- natkozóan, hogy az ingatlant átruházzák és az ún. gewere, ami ünnepélyes birtokbahelyezést jelentett. E két mozzanat eredeti- leg egységet alkotott, a kötelmi és a dologi szerződést egybeol- vasztotta. A tulajdonszerzés ebben az időszakban már a traditio során bekövetkezett, ezt követően a szerző önhatalmúlag is bir- tokba helyezhette magát és dologi keresettel rendelkezett harma- dik személyekkel szemben. 73

A késő középkorban jelent meg a sajátos német jogi intéz- mény, az ún Auflassung, ami azt jelentette, hogy a tulajdonos és a vevő megjelentek a bíróság előtt és az előbbi formális nyilatko- zat során átruházta utóbbira az ingatlant, amit bírói megerősítés követett. Az Auflassung tényét a megtámadási idő (egy év és egy nap) lejártát követően már bevezették az ún. városi könyvek- be (Stadtbücher) de ez még nem jelentette a tulajdonszerzés feltételét. 75

A porosz Allgemeines Landrecht kimondta, hogy a jelzálog a nyilvánkönyvbe bejegyzéssel jön létre. 76 A porosz kodifikáció ér- vényesítette továbbá elsőként a publica fides elvét a jelzálog te- kintetében77 azzal, hogy a jelzálog nyilvántartásba bejegyzett jo- gosultat, illetve a tőle szerzőt még az esetleges valódi jogosulttal szemben is jelzálog-jogosultnak kell tekinteni. 78 A porosz jog to- vábbfejlődését jelentette az 1872. október 1-jén életbe lépett két törvény, a tulajdonszerzésről és ingatlanok dologi megterhelésé- ről szóló törvény", valamint a telekkönyvi rendtartás. Előbbi törvény új alapokra helyezte az ingatlanokra vonatkozó dologi jogot, utóbbi a korábbi zálogjogi rendtartásból merítette alapvonalait. 80 A tulajdonszerzésről szóló törvény már nemcsak a jelzálogra, hanem a tulajdonjogra vonatkozóan is kimondta, hogy az a telekkönyvbe történő bejegyzéssel jön létre. A törvé- nyek a BGB hatálybalépéséig voltak érvényben és a BGB szabá- lyainak is mintát adtak. 81 A BGB hatálybalépésével az anyagi jo- gi ingatlan-nyilvántartási szabályok a dologi jogi részbe kerültek. Már a BGB előkészítése során kimondásra került, hogy az alaki szabályokat nem kívánják felvenni a törvénykönyvbe, az eljárási szabályok egybefoglalására szükség van egy külön törvényre, a telekkönyvi rendtartásra. 82 Ez a telekkönyvi törvény 1897-ben megszületett és a BGB-vel egyszerre lépett hatályba. 83

A BGB arra az álláspontra helyezkedett, hogy mind a tulaj- donátruházás, mind a jelzálog alapítás során a bejegyzési elvet követi. 84 A 873. § kimondta, hogy ingatlanra vonatkozó tulaj- donjog átruházásához, ingatlan megterheléséhez a felek meg- egyezése és a jogváltozás telekkönyvbe történő bejegyzése szük- séges. 85 Ez az elv jól összeegyeztethető volt a Savigny által kidol- gozott absztrakt dologi szerződés tanával, ami elválasztotta a bejegyzendő dologi jogügyletet az alapul fekvő kötelmi megál- lapodástól. 86

A BGB-ben a publica fides elve is kodifikálásra került. A BGB a következő konstrukciót követi: A 891. §-ban a közhitelesség pozitív oldalára vonatkozóan megdönthető vélelmet rögzít, majd a 892. §-ban ezt a vélelmet a jóhiszemű szerző javára meg- támadhatatlanná teszi és kiegészíti a közhitelesség negatív olda- lával. A 891. § szerinti vélelem a telekkönyvbe bejegyzett jogok fennállására, ill. a telekkönyvből törölt jogok fenn nem állására

vonatkozik. 87 A 892. §88 szerint az ingatlanon jogügylettel jogot szerző személy javára a telekkönyv tartalmát helyesnek kell tekin- teni, kivéve ha a bejegyzés tekintetében kifogás van bejegyezve vagy ha a szerzőnek a telekkönyvi tartalom helytelen voltáról tu- domása volt. A 892. § szerint tehát nemcsak a bejegyzett jogok tekintendők fennállónak és töröltek fenn nem állónak, hanem ezen túlmenően - és ez jelenti a negatív oldalt - a be nem jegy- zett jogok is nem létezőnek tekintendők, a jóhiszemű szerzők tekintetében tehát a védelem jelentős mértékben kitágult. 89 A közhitelesség ilyen tág törvényi rögzítése mellett megjelent a régebbi jogirodalomban egy olyan nézet is, amely a védelmet ki- kapcsolta volna „az arra nem érdemes" ügyletek tekintetében, és a BGB 242. §-ának (Treu und Glauben klauzula) a telekkönyvi jogba történő beillesztését sugalmazta. 90 Ezt a korlátozó vonula- tot a bíróságok nem követték, de kialakult egy másik szűkítő alaptétel: a 892. § csak jogügylet, méghozzá tényleges forgalmi jogügyletek esetén alkalmazható. A forgalmi ügylet megkövete- lése arra utal, hogy az átruházásnak egy az eladótól gazdasági ér- telemben is különböző személyre kell megtörténnie (pl. a kft. ál- tal a tagjaira átruházott ingatlan nem felel meg ennek a feltétel- nek). 91 További fontos korlát, hogy hamisított okirat esetén a jó- hiszemű szerző védelme nem érvényesül az első vevő javára, csak későbbi szerzők esetén léphet be. 92 A védelem ugyanis nem ille- ti meg azt, akit nem a telekkönyv tartalma tévesztett meg: ha va- laki a valódi tulajdonos neve alatt, hamis papírokkal eladja az in- gatlant, nem a telekkönyvbe, hanem a tulajdonos személyébe ve- tett hit csorbult.93

A BGB kidolgozása során a szerzők azt az álláspontot követ- ték, hogy a közhitelesség érvényesítéséhez megkívánt tudati álla- pot nem feltételezi szükségszerűen azt, hogy a vevő a szerzés előtt megnézze a telekkönyvet. 94 A jóhiszemű szerző védelmére vonatkozóan a törvény két kivételt rögzít: ha a valódi tulajdonos javára kifogás került bejegyzésre vagy ha a szerzőnek tudomása volt a telekkönyv helytelen voltáról. Utóbbi tényt a nemtudás vélelmével szemben a másik félnek (a valódi tulajdonosnak) kell bizonyítania. A súlyos gondatlanságból nem tudás - az ingókra vonatkozó jóhiszemű szerzéssel szemben - nem elég, a tények is- merete szükséges. Ezzel szemben kártérítésre adhat alapot, ha a vevő hiteles forrásból származó információnak nem járt utána. 95

A BGB nem tesz különbséget ellenérték fejében és ingyen szerző között a megszerzés tekintetében, de az ingyenes szerző- vel szemben a volt tulajdonos felléphet jogalap nélküli gazdago- dás alapján. 96

A telekkönyvi publicitás elvének kimondása és széles körű ér- vényesítése mellett a BGB tartalmaz a telekkönyvi elbirtoklásra is szabályt, de itt a telekkönyvbe bejegyzett, ám valójában nem tu- lajdonos személy csak 30 év elteltével szerez tulajdonjogot97, s a

szabály azt a célt szolgálja, hogy a telekkönyvi és a valóságos hely- zet közötti eltérés megfelelő idő elteltét követően megszűnjön. 98

Az ingók tulajdonszerzésére vonatkozóan a régi német jogban a „Hand muss Hand wahren" elve érvényesült, ami azt jelentette, hogy a tulajdonos csak attól követelhette a dolgát, akire rábízta, ha az továbbadta harmadik személynek, a tulajdonos a harmadikkal szemben nem léphetett fel. Ezt az elvet a BGB is érvényre juttatta azáltal, hogy a német jog megkülönböztetést tesz az ingókra vo- natkozóan aszerint, hogy a tulajdonos milyen módon vesztette el a dolog birtokát, saját akaratából-e vagy erőszak útján, s csak előb- bi esetén enged utat a jóhiszemű szerzés számára, a lopott, elvesz- tett dolgokat kiveszi a jóhiszemű szerzés esetköréből. "

V. Következtetések

A 3 éves kritikus idő törlésével a magyar jogrendszer megszakí- totta azt az osztrák jogból örökölt tendenciát, amely ezen időha- táron belül blokkolta a jóhiszemű szerzéseket és az eredeti tulaj- donos érdekeit védte. A szabály törlése, figyelemmel az ingatlan- nyilvántartási törvény megmaradt 63. §-ára is, többféle értelme- zésre ad lehetőséget és a további jogalkotás több lehetséges útját nyitja meg. Ezek egyike egy másik lehetséges véglet, a jóhiszemű szerzések azonnali és széleskörű biztosítása. A jogügyleti szerzé- sekhez kapcsolódóan az ingatlan-nyilvántartás közhitelességét széleskörűen deklaráló német jog adhat mintát az új Ptk. alkotói által is felvázolt elméleti irányvonalnak. Figyelemmel kell lenni azonban arra, hogy a magyar jogi hagyományok, a régi magyar jogirodalom100 mindig is védte az eredeti tulajdonos érdekeit. Ennek aktualitása nem szűnt meg, csak növekedett napjainkban, elég a lakásmaffiára gondolnunk. Nem javasoljuk ezért a német jog teljes lemásolását, mert az a hamisított okirattal történő in- gatlanszerzést csak az első vevővel szemben nem engedi, a to- vábbi jogszerzésekre lehetőség van. Tekintve, hogy hamisított okiratok, bűncselekmény fennállása esetén nincs szó jóhiszemű- ségről - és a szabály kijátszása érdekében ezek az ingatlanok na- gyon gyorsan további átruházásra kerülnek, 101 ami azt jelzi, hogy feltehetően a további szerzéseknél sincs jóhiszeműség - itt a tel- jes láncolatot ki kell kapcsolni annak érdekében, hogy az eredeti tulajdonosra visszakerüljön az ingatlan. Az ingatlan-nyilvántar- tási törvény 3 éves szabályának az Alkotmánybíróság általi meg- semmisítése után a helyes értelmezés nézetünk szerint az, hogy érvénytelen (hamisított) okiratok esetén az eredeti tulajdonos ér- dekei ne csak 3 éven belül, hanem minden korlátozás nélkül ér- vényesüljenek.

Izsó Krisztina

JEGYZETEK

1 Coing, Helmut: Handbuch der Quellen und Literatur der neueren Europäischen Privatrechtsgeschichte, Bd. 3 Das 19. Jahrhundert C. H. Beck, München 1982, 217. o. es 1706. o.

2 Szladits említi, hogy a nem-tulajdonostól történő jóhiszemű szerzést is nevezték régebben „pillanatnyi elbirtoklásnak" (pracscriptio momen- tanea), utalva arra, hogy az ilyen tulajdonszerzés csak külső megjelenésé- ben származékos, anyagi jogi szempontból valójában eredeti jogszerzésről van szó. Ld. Szladits Károly: Dologi jog, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1930, 105. o.

3 Felhozza például, hogy a közvetlen jogszerzőtől szerző jóhiszemű harma- dik személy („tertius") a 3 év elteltével akkor is tulajdont szerez, ha az in- gatlant időközben egy negyedik személyre („quartus") átírták, majd „visz- szatörölték" az ingatlant, tehát a harmadik nem birtokolt folyamatosan. Grosschmid Béni: Fejezetek kötelmi jogunk köréből, I. kötet, Jubileumi Ki- adás, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1932, 362. o. **)

4 „... primusnak- [ vagyis az eredeti tulajdonosnak] - 3 esztendei hallgatá- sa által mintegy szabad prédává lesz az ingatlan a „jóhiszemű" szerzés szá- mára". Grosschmid i. m. uo.

5 „Érvénytelen okiraton alapuló bejegyzés alapján a jóhiszemű harmadik személy javára bejegyzett jog, illetőleg feljegyzett tény a ranghelyére

irányadó időponttól számított három év eltelte után az ingatlan-nyilván- tartásból nem törölhető. "

6 Kurucz amellett érvel, hogy „az okiratok hiányosságaira esetlegesen ráépí- tett jogviták a nyilvánkönyvi eljárásban ne fejlődhessenek ki", el nem bí- rált eljárások elhúzódásának elkerülése érdekében. Kurucz Mihály: A jog- erő és a nyilvánkönyvi bizalomvédelmi hatályok kérdése, Közjegyzők Közlö- nye 2003/9. szám 8-9. o., Hasonlóan a földhivatal „szűk cselekvési lehe- tőségét" hangsúlyozza Jójárt, a földhivatal még az előző bejegyzés nyil- vánvaló érvénytelensége esetén sem jogosult a kérelmet automatikusan elutasítani. Jójárt László: Az ingatlan-nyilvántartás közhitelessége, Magyar Jog 2001/9. szám 519. o.

7 Grosschmid fejtegetései szerint a korábbi források „nem igen gondolnak arra, hogy a törlés peren kívül végbemehessen" - a megfogalmazásból az olvasható ki, hogy Grosschmid szerint erre van elvi lehetőség. Grosschmid

i. m. 333. o. Más helyen ugyancsak Grosschmid arra is utal, hogy a sem- mis szerződéseken alapuló átruházások hivatalbóli törlésének elrendelését törvénynek kellene kimondania. Grossebmid i. m. 437. o.

8 Kurucz Mihály: A jóhiszemű jogszerző és jogszerzés vélelem és annak védelme az ingatlan-nyilvánkönyekben, Közjegyzők Közlönye 2003/10. szám 5-6.

o. A telekkönyvi jog legfontosabb szabályainak Ptk. -ban történő szabályo-

zását - változtatási javaslatokkal - helyesli Petrik is, Petrik Ferenc: A telek- könyvi jog alapelvei, a közhitelesség elve, Magyar Jog 2003/5. szám 263. o.

9 Bírósági Határozatok 2006/7. szám 211. jogeset

10 Inytv. 5. § (2) „Az ellenkező bizonyításáig az ingatlan-nyilvántartásba be- jegyzett jogról es feljegyzett tényről vélelmezni kell, hogy az fennáll, és az ingatlan-nyilvántartás szerinti jogosultat illeti meg. A jogok, tények törlé- se esetén - az ellenkező bizonyításáig - azt kell vélelmezni, hogy azok nem állnak fenn. "

11 Vékás Lajos: Az új Polgári Törvénykönyv elméleti előkérdései, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest 2001, 218. o. és Vékás Lajos: Az in- gatlan-nyilvántartás közhitelességének megerősítéséért, In: Magyar Jog 2001/3. szám, 130. o.

12 1848: 15 tcz: „Az ősiség eltörlése elvileg kimondatván, a ministerium az ősiség teljes és tökéletes eltörlésének alapján a polgári törvénykönyvet fog- ja kidolgozni, mely törvénykönyv javaslatát a legközelebbi országgyűlés elibe terjesztendi. " Ld. Wenzel Gusztáv: Magyarország jogtörténetének rövid vázlata, Pest, Fanda és Frohna Nyomdájából, 1872., 120. o.

13 Szladits Károly (szerk.: Ginyovszky József): Az osztrák ptk. hatásában a magyar magánjogra, Politzer Zsigmond és fia könyvkereskedés (évszám nélkül) 227. o.

14 Imling Konrád: A magyar telekkönyvi jog mint Zlinszky Imre „A magyar te- lekkönyvi rendtartás" czimű művének hatodik kiadása, Franklin-Társulat, Budapest, 1902., 27-28 . o.

15 Ideiglenes Törvénykezési Szabályok 145. §: „A jog és vagyon biztonsága s ezen alapuló közhitel (... ) végett az 1855-ik dec. 15-én a telekkönyvek tárgyában kiadott rendelet kiegészítésekkel hatályban marad. "

156. §: „(... ) az osztrák általános polgári törvénykönyvnek mindazon ha- tározatai, a melyek a telekkönyvi rendeletekkel egybefüggésben állanak s a melyek valamely telekkönyvi jog megszerzésére vagy elenyésztésére ala- pul szolgálnak, az országgyűlés intézkedéséig hatályukat megtartják. " For- rás: Az országbírói értekezlet javaslatai a törvénykezés tárgyában, Ország- gyűlésileg ajánlva 1861. juniusban, Kiadja Lampel Róbert, Pest, 1861.

16 Szladits i. m. (13. jegyzetben), 28. o.

17 „Ingatlanokra nézve az, a kinek nevére azok a telekkönyvbe bekebelezvék, minden ellenmondás elleni tulajdonjogot három év alatt birtokol el. Az elbirtoklás határai a beiktatott birtok mértéke szerint ítéltetnek meg. " For- rás: Imling i. m. 116. o. és Szladits i. m. (13. jegyzetben) 252. o. (A je- lenlegi Optk. -ban a szabály már nem fellelhető, mert azt 1916-ban hatá- lyon kívül helyezték. )

18 Imling i. m. 117. o.

19 Imling i. m. 118. o.

20 Imling i. m. 26. és 33. o.

21 A szabály leírását ld. Szladits i. m. (13. jegyzetben) 254. o., valamint Szladits Károly: Dologi jog, Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest 1930. 161-162. o. és Eörsi Gyula: A tulajdonátszállás kérdéséről, Légrády Testvérek R. t. Budapest, 1947. 82. o., Grosschmid i. m. 348-349. o. és 353. o. Az osztrák telekkönyvi törvényre vonatkozóan ld. Imling i. m.

21. o.

22 Grosschmid i. m. 401. o., Eörsi i. m. 83. o. 23 Eörsi i. m. 83-84. és 90. o.

24 Igaz ez - amint Eörsi az idézett helyeken rámutat - azzal is összefüggött, hogy ez időben még gyakoriak voltak a telekkönyvön kívüli átruházások.

25 Optk. 440. § „Hat der Eigentümer eben dieselbe unbewegliche Sache zwei verschiedenen Personen überlassen; so fallt sie derjenigen zu, welche früher die Einverleibung angesucht hat. "

26 Grosschmid i. m. 430-440 . o., a bírói gyakorlatra nézve 440-455 . o.

27 Grosschmid i. m. 441. o., ld. még erre nézve 442., 443.

28 Grosschmid i. m. 446. o. (p) alatt idézett eset) 29 Eörsi i. m. 85-90. o.

30 „Ha megnyitjuk is a telekkönyv szigorának zsilipjeit - legalább ne dönt- sük le egészen. Conserváljuk azon idők számára, amidőn népünk a tkvön kívüli szerzéstől valahára elszokik, s amidőn ismét visszafejleszthessük a visszafejlődést, amellyel jogunkat a tkvi intézménytől a kényszerű szükség elterelte. " Grosschmid i. m. 436. o. *** )

31 Vékás i. m. (11. jegyzetben) első helyen idézett forrás 231. o., második he- lyen idézett forrás 133. o.

32 Szladits i. m. (13. jegyzetben) 255. o.

33 Grosschmid i. m. 16., 21., 22., 27., 28. o., 315 o. **, 323-324. o. 355.

sköv. o.

34 Grosschmid i. m. 355. o. ** , és 356. o. *

35 Kurucz Mihály: Elmélkedések és álmélkodások: a konstitutív hatályú nyil- vdnkönyvi bejgyzéssel keletkező jogok keletkezésének időpontja kapcsán In: Köz- jegyzők Közlönye 2003/6. szám 15. o.

36 Optk. 367. § Die Eigentumsklage findet gegen den redlichen Besitzer einer beweglichen Sache nicht statt, wenn er beweist, dass er diese Sache entweder in einer öffentlichen Versteigerung, oder von einem zu diesem Verkehre befugten Gewerbsmanne, oder gegen Entgelt von jemandem an sich gebracht hat, dem sie der Kläger selbst zum Gebrauche, zur Verwahrung, oder in was immer für einer andern Absicht anvertraut

hatte. In diesen Fällen wird von den redlichen Besitzern das Eigentum erworben, und dem vorigen Eigentümer steht nur gegen jene, die ihm dafür verantwordich sind, das Recht der Schadloshaltung zu.

Szladits fordításában: „Tulajdoni keresetnek nincs helye valamely ingó do- log jóhiszemű birtokosa ellen, ha ez kimutatja, hogy azon dolgot közárve- résen, vagy valamely afféle forgalomra jogosított iparostól, vagy fizetésért olyan személytől szerezte, kire azt a felperes használat, őrizet végett, vagy bármi más célból maga bízta. Ez esetben a jóhiszemű birtokosok nyerik meg a tulajdont, s az előbbi tulajdonost csak azok ellen illeti a kártalanítási jog, kik neki e részben felelősek. " Szladits i. m. (13. jegyzetben) 174. o.

37 Kt. 299. §: „Azon áruk vagy egyéb ingóságok, melyeket a kereskedő üzleti körében elárusított és átadott, az esetben is a jóhiszemű vevő tulajdonába mennek át, ha az eladó tulajdonos nem volt. A korábban szerzett tulajdon megszűnik; megszűnik továbbá a korábban szerzett zálog- és más dologi jog is, ha a vevő az elárusítás alkalmával arról tudomással nem bírt. (... )"

38 Forrás: Szladits i. m. (21. jegyzetben 2. helyen) 104. o.

39 Optk. 333. §: „Selbst der redliche Besitzer kann den Preis, welchen er seinem Vormannne für die ihm überlassene Sache gegeben hat, nicht fordern. Wer aber eine fremde Sache, die der Eigentümer sonst schwer- lich wieder erlangt haben würde, redlicher Weise an sich gelöst, und dadurch dem Eigentümer einen erweislichen Nutzen verschafft hat, kann eine angemessene Vergütung fordern. "

40 Szladits i. m. (21. jegyzetben 2. helyen) 105. o.

41 Grosschmid i. m. 371. oldal (48) jegyzet, ld. még 359. o. ** , (második), 362**, (a végén)

42 Első Tervezet 549. §: „Annak javára, aki jogügylet által ingatlanon jogot vagy ily jogon további jogot szerez, a telekkönyv helytelen tartalmát is he- lyesnek kell tekinteni; kivéve, ha a kitörlés iránt ellene indítható kereset- nek az 552. § első és második bekezdésében megszabott határideje még le nem járt, ha a kitörlés iránti per a telekkönyvben fel van jegyezve (555. §), ha a szerző a telekkönyv tartalmának helytelen voltáról tudomás- sal birt, vagy ha a szerzés ingyenes volt. "

1914-es Tervezet 386. § 1. bekezdés: „Annak javára, aki jogügylettel in- gatlant tulajdonul, vagy ingatlant terhelő jogot, avagy ily jogot terhelő to- vábbi jogot szerez, a telekkönyv helytelen tartalmát is helyesnek kell tekin- teni, kivéve ha a telekkönyv kiigazításába való beleegyezés végett indított per van a telekkönjvben feljegyezve (388. § 3. bekezdés) vagy ha a jog- szerző nem volt jóhiszemben, avagy ha a szerzés ingyenes volt. Nem kell a telekkönyv helytelen tartalmát a jogszerző javára helyesnek tekinteni az alatt az idő alatt sem, amíg a 389. § értelmében még követelni lehet a te- lekkönyv kiigazításába való beleegyezést. "

1928-as Magánjogi Törvényjavaslat 932. § 2. bekezdés: „A jóhiszemű szerző javára a telekkönyv tartalmát helytelensége esetében is helyesnek kell tekinteni, kivéve ha a telekkönyvben a szerzés idejében törlési vagy ki- igazítási per van feljegyezve, vagy ha a telekkönyv tartalma a bejegyzés eredeti érvénytelensége miatt helytelen és még nem telt el az a határidő, amely alatt a bejegyzés eredeti érvénytelensége miatt a törlési keresetet jó- hiszemű harmadik szerző ellen is meg lehet indítani (941. §, 942. §) vagy ha a szerzés ingyenes. "

43 Első Tervezet 553. §: „Az 552. §-ban megjelölt harmadik személy elleni hatállyal az ugyanott megszabott határidők elmultával csak ugy lehet a bekeblezés eredeti érvénytelensége alapján a kitörlést kérni, ha a harmadik személy a telekkönyv tartalmának helytelen voltáról saját jogának szerzé- sekor tudomással birt (... ), vagy ha szerzése ingyenes volt. "

1914-es Tervezet 394. § 1. bekezdés: „A 386. § 1. bekezdése értelmében az a jogszerző nincs jóhiszemben, aki tudja, hogy a telekkönyv tartalma helytelen; (... )"

1928-as Mtj. 935. §: „Rosszhiszemű az, aki telekkönyvi jogának szerzése- kor (... ) vagy a jóhiszeműség védelme alá cső egyéb cselekmény véghez- vitelének idejében tudta, hogy a telekkönyv tartalma helytelen, vagy hogy a telekkönyv szerint jogosult rendelkező jogában korlátozva van. (... )"

44 Első Tervezet 633. § 2. bekezdés: „Az elbirtoklás már három év elmultá- val következik be, ha a birtokos oly jogalapon szerezte a birtokot, a mely a tulajdon szerzésére azért nem alkalmas, mert az átruházó nem volt tu- lajdonos (jogszerű birtok). "

45 1914-es Tervezet 463. § 2. bekezdés: „Az elbirtoklás már három év elmultával következik be, ha a birtokos oly jogalapon szerezte meg a bir- tokot, amely a tulajdon megszerzésére csak azért nem vezetett, mert a

461. § szabályai [ha a „tulajdonos a dolog birtokát rablás vag)7 lopás által vesztette el" - beszúrás I. K. ] állták ennek útját, vagy mert az átruházás ingyenes vagy jogügyleti alak hiánya miatt érvénytelen volt. "

46 1914-es Tervezet 477. § 2. bekezdés: Az elbirtoklás már hat év elmultá- val következik be, ha a birtokos oly jogalapon szerezte meg a birtokot, amely a tulajdon megszerzésére csak azért nem vezetett, mert az átruházó a valóságos jogállás ellenére nem volt a telekkönyvben tulajdonosként be- jegyezve, vagy mert az átruházás ingyenes vagy jogügyleti alak hiánya miatt érvénytelen volt. "

47 1928-as Mtj. 550. §: „Az elbirtoklás már három év elteltével bekövetke- zik, ha a birtokos az ingatlan birtokát a tulajdonostól vagy jogutódától oly

szerződéssel szerezte, amelynek alapján a tulajdon feltétlen átruházását kö- vetelheti vagy legalább követelhetné, ha a szerződés az érvényessegéhez megkívánt alaknak megfelelne és egyszersmind a tulajdonért esetleg járó ellenszolgáltatást teljesítette vagy teljesíti. "

48 Beck Salamon: Kijtclemvalósulás, A „polgári jog" Könyvtára 2. fűzet, Buda- pest, 1927., A Pesti Lloyd-Társulat Nyomdája 308. (50. ) o.

49 Ld. Mtj. 512. § 2. bekezdés és 515. §

50 Szászy-Schivarz Gusztáv: A magánjogi törvénykönyvről. Tanulmányok és bí- rálatok. IV. A jóhiszemű szerzés védelme 36. o., 44-45 . o.

51 Első Tervezet 630. § 1. bekezdés, 1914-es Tervezet 460. § 5. bekezdés, Mtj. 563. § 2. bekezdés

52 Ld erre vonatkozóan Földi András: A jóhiszeműség és tisztesség elve, Intéz- ménytörténet; vázlat a római jogtól napjainkig, Budapest 2001, Bib- liotheca Iuridica, 42. o.

53 Szászy-Schwarz Gusztáv i. m. 44-46 . o., Lányi Márton: A jóhiszem érvénye- sülése a magánjogban, Magyar Jogászegyleti Értekezések 1913. december hó, 8. o.

54 Tőry-Thirring: A Ptk. tervezete 27-28 . o., Lányi Márton i. m. 10-12. o.,

Szászy-Schwarz i. m. 41-43 . o.

55 Randa, Anton: Das Eigentumsrecht mit besonderer Rücksicht auf die Wertpapiere des Handelsrechtes nach östeireichiscben Rechte mit Berück- sichtigung des gemeinen Rechtes und der netteren Gesetzbücher, Druck und Verlag von Breitkopf und Härtel, Leipzig, 1893, 411. o.

56 Randa i. m. 413. o.., 423. o. és 454-455 . o.

57 Randa i. m. 423. o. és 451. o.

58 Randa i. m. 433. o., 436. o., 441-445 . o.

59 Randa 427. o., Kminz Josef: System des österreichischen allgemeinen Privatrechts (Grundriß und Ausführungen), Erster Band: Der allgemeine Teil und das Sachenrecht, Wien, 1894, 562. o.

60 Optk. 446. §: „Auf was Art und mit welchen Vorschriften überhaupt bei Einverleibung dinglicher Rechte vorzugehen sei, ist in den über die Einrichtung der Landtafeln und Grundbücher bestehenden besondern Anordnungen enthalten. "

61 Randa i. m. 458-460. o., Krainz i. m. 562. o.

62 Optk. 431. §: „Zur Übertragung des Eigentumes unbeweglicher Sachen muß das Erwerbungsgeschäft in die dazu bestimmten öffentlichen Bücher eingetragen werden. Diese Eintragung nennt man Einverleibung (Intabulation). "

63 Krainz i. m. 563-564. o.

64 Exner, Adolf Das Publizitätsprinzip, idézi: Krainz i. m. 574. o. 3 a) láb- jegyzet.

65 Krainz i. m. 542. o.

66 Ptk. 121. § (5): „Ha az elbirtokló a tulajdonjogát az ingadan-nyilvántar- tásba nem jegyezteti be, a tulajdonszerzésre nem hivatkozhat azzal szem- ben, aki az ingatlanon az ingatlan-nyilvántartásban bízva ellenérték fejé- ben jogot szerzett. "

67 Inytv. 5. § (4) „Az ingatlan-nyilvántartáson kivül jogot szerző személy, il- letve az ingatlan-nyilvántartásból törölt jog vagy tény jogosultja nem ér- vényesítheti megszerzett jogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett, ille- tőleg az őt rangsorban megelőző, jóhiszemű jogszerzővel szemben. "

68 Vékás i. m. (11. jegyzetben) első helyen idézett forrás 226-227. o., máso- dik helyen idézett forrás 132. o.

69 Randa i. m. 332-333. o.

70 Stubenrauch, Moriz: Kommentar zum österreichischen allgemeinen bürger- lichen Gesetzbuche, Manz'sche k. u. k. Hof- Verlags- und Universitäts- Buchhandlung, Bécs, 1902, 461. o.

71 Ld. 36. jegyzet.

72 Randa i. m. 345. o. 23. lábjegyzet.

73 Randa i. m. 404. o.

74 Demburg, Heinrich: Das bürgerliche Recht des Deutschen Reichs und Preußens, Dritter Band, Verlag der Buchhandlung des Waisenhauses, Halle 1901, 90. o.

75 Randa i. m. 408-409. o.

76 Demburg i. m. 93. o.

77 Allgemeines Landrecht I, 10, § 7: „Der in das Hypothckenbuch einge- tragene Besitzer wird in allen mit einem Dritten über das Grundstück geschlossenen Verhandlungen als der Eigentümer desselben angesehen. " Idézi Demburg i. m. 132. o.

78 Modve zu dem Entwürfe eines Bürgerlichen Gesetzbuches für das Deutsche Reich, Bd III Sachenrecht, Amdiche Ausgabe, J. Guttentag Verlagsbuchhandlung, Berlin 1896, 209. o.

79 A törvény teljes neve: „Gesetz über den Eigentumserwerb und die dingliche Belastung der Grundstücke, Bergwerke und selbständigen Gerechtigkeiten".

80 Demburg i. m. 95. o.

81 Demburg i. m. 96. o.

82 Motive 21. o.

83 Demburg i. m. 96-97. o.

84 Motive 17. o.

85 BGB 873. § (1): „Zur Übertragung des EigenWms an einem Grund- stück, zur Belastung eines Grundstücks mit einem Recht sowie zur Übertragung oder Belastung eines solchen Rechts ist die Einigung des Berechtigten und des anderen Teils über den Eintritt der Rechts- änderung in das Grundbuch erforderlich, soweit nicht das Gesetz ein anderes vorschreibt. "

86 Coing i. m. 395. o.

87 BGB 891. §: (1) „Ist im Grundbuch für jemand ein Recht eingetragen, so wird vermutet, dass ihm das Recht zustehe. "

(2) „Ist im Grundbuch ein eingetragenes Recht gelöscht, so wird ver- mutet, dass das Recht nicht bestehe. "

88 BGB 892. § (1)1 : „Zugunsten desjenigen, welcher ein Recht an einem Grundstück oder ein Recht an einem solchen Recht durch Rechts- geschäft erwirbt, gilt der Inhalt des Grundbuchs als richtig, es sei denn, dass ein Widerspruch gegen die Richtigkeit eingetragen oder die Unrichtigkeit dem Erwerber bekannt ist. "

89 Münchener Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch Band 4, 2. Auflage, C. H. Beck München, 1986, 271-272 . o.

90 Das Bürgerliche Gesetzbuch mit besonderer Berücksichtigung der Rechtsprechung des Reichsgerichts, III. Band, erläutert von Dr. Bessau, Berlin und Leipzig 1934, Walter de Gruyter.

91 Münchcncr Kommentar 283. o. 92 Münchener Kommentar 279. o. 93 Motive 213. o.

94 Motive 212-213. o. és 220-221 . o., Demburg i. m. 137. o.

95 Münchener Kommentar 285-286. o.

96 BGB 816. § (1): „Trifft ein Nichtberechtigter über eine Gegenstand eine Verfügung, die dem Berechtigten gegenüber wirksam ist, so ist er dem Berechtigten zur Herausgabe des durch die Verfügung Erlangten verpflichtet. Erfolgt die Verfügung unentgeltlich, so trifft die gleiche Verpflichtung denjenigen, welcher auf Grund der Verfügung unmittel- bar einen rechtlichen Vorteil erlangt. "

97 BGB 900. § (1)1 : „Wer als Eigentümer eines Grundstücks im Grund- buch eingetragen ist, ohne dass er das Eigentum erlangt hat, erwirbt das Eigentum, wenn die Eintragung 30 Jahre bestanden und er während dieser Zeit das Grundstück im Eigenbesitz gehabt hat. "

98 Demburg i. m. 146. o.

99 Demburg i. m. 288. o., Motive 342. o.

100 Ld. II.1 pont 5. bekezdés.

101 Jól példázza ezt a Bírósági Határozatok 2006/9. számában közzétett 283. számú jogeset és a 2006/8. számban közzétett 251. számú jogeset mind- két esetben hamis okiratok alapján történt földhivatali bejegyzés, majd az ingatlan 10 nap, ill. néhány hónap elteltével tovább eladásra került.

Az UNIDROIT jogegységesítő tevékenysége a jogügyleti képviselet területén

A képviseletre vonatkozó joganyag egységesítésének nehézségei

A common, law és az európai kontinentális jogrendszerek jog- ügyleti képviseletre vonatkozó szabályanyagának különbségei már számos tudományos elemzésnek szolgáltak alapjául. A kép- viseleti jog egységesítésének problémáiról az 1970-es évek elején két tanulmányt is publikáló világhírű magyar magánjogász,

Eörsi Gyula1 megállapítása szerint ezen a területen nem csupán arról van szó, hogy valamely jogi megoldás eltér (mint például az ingók adásvétele körében), hanem egyben arról is, hogy a két jogcsalád fogalmi rendszere és alapkoncepciója más. „Mindkét területnek megvan a maga struktúrája és a két struktúra egymás- tól eltér. Mindkét területen belül vannak alapvető megkülönböz- tetések, de ezek határvonalai egymást keresztezik"2. Amíg a szer- ződési jog egyéb területein könnyen felismerhető párhuzamos

fejlődési vonalakat találtak a jogtudósok az egymástól mégoly különböző nemzeti jogrendszerek között, a képviselet jogában egészen a közelmúltig áthidalhatatlannak tűnt a szakadék a kon- tinentális és az angolszász jogrendszerek között3. Ezt mutatja, hogy még az 1990-es évek végén született tanulmányokban is gyakran emlegette a jogirodalom a képviseleti jog egységesítését valódi jogalkotási kihívásként4.

Az elmúlt években azonban több olyan jogegységesítő doku- mentum is napvilágot látott, amely kísérletet tett a gyökeresen eltérő(nek vélt) álláspontok közötti kompromisszum megterem- tésére. Ilyen az Európai Szerződési Jog Alapelveinek képviseletre vonatkozó - a magyar jogirodalomban már ismertetett5 - norma- rendszere, de ide tartozik az UNIDROIT égisze alatt kidolgozott nemzetközi kereskedelmi szerződések alapelveinek 2004-ben mó- dosított és kibővített kiadásában szereplő képviseleti jogi szabály- anyag is. A képviseleti jog egységesítését célul tűző, csaknem 70 éve zajló UNIDROIT-munkálatok legutóbbi állomása merített a korábbi kísérletek eredményeiből-kudarcaiból és újszerű megol- dást javasol a kibékithetetlennek látszó ellentét feloldására.

Ebben a tanulmányban először a jogügyleti képviselet kétféle (kontinentális és angolszász) felfogását vázolom. Ezt követően mutatom be a képviseleti jog egységesítését célul tűző, számos UNIDROIT-tervezetet eredményező korábbi jogegységesítő tö- rekvéseket, amelyeknek tapasztalatai végül a 1983-ban elfoga- dott genfi képviseleti egyezményben hasznosultak. Végül az előzmények tükrében elemzem a nemzetközi kereskedelmi szer- ződések alapelveinek 2004. évi bővített, második kiadásában sze- replő képviseleti szabályokat6.

A jogügyleti képviselet alapvetései a kontinentális jogrendszerekben

A kontinentális jogrendszerek képviselői természetjogi alapveté- sekből kiindulva7 a XVII-XVIII. század során ismerték el a köz- vetlen (jogügyleti) képviselet római jogi gondolkodástól még idegen8 „jogi csodáját'". Grotius már lehetségesnek tartotta, hogy ígéretet tegyenek egy olyan személy nevében, aid a dolgot meg kívánja szerezni; ebben az esetben a tulajdonjogot közvetlenül az szerzi meg, akinek a nevében a megszerzésre irányuló ügyletet kötötték10. Az idézett nagyhatású mű vélhetően hozzájárult an- nak a dogmának a megalapozásához, amelyre a felvilágosodás kodifikációinak képviseleti szabályai épültek. Eszerint ahhoz, hogy más számára szerződéssel jogokat és kötelezettségeket le- hessen szerezni, szükséges, hogy a szerződést a képviselt nevében kösse meg a képviselő". A gondolat törvényi formában elsőként a képviseletet még a megbízáshoz kapcsoló 1804. évi francia Code Civil megbízási szerződést definiáló 1984. cikkében jelent meg, amely szerint a megbízás olyan aktus, amellyel egy személy egy másikat felhatalmaz arra, hogy a megbízó számára és az ő nevében tegyen valamit12. Az álláspont más európai kodifiká- ciókban is megjelent: az 1812-ben hatályba lépett osztrák ABGB 1002. §-a szerint a meghatalmazási szerződést (Bevollmäch- tigungsvertrag) olyan szerződés, amely alapján valaki a rábízott ügy ellátását a másik nevében vállalja13. A törvényi szabályok is- meretében nem meglepő, hogy a képviselet fogalmát a jogiroda- lom is annak közvetlen fajtájára korlátozta. A képviseleti jogot a római jog és az osztrák jog alapján vizsgáló Mittels egyenesen úgy fogalmazott, hogy nem beszélhetünk képviseletről olyan jogügyletek esetében, amelyeket a „képviselő" bár az általa kép- viselt személy gazdasági érdekeinek szolgálatában és számlájára oly módon köt, hogy harmadik személyekkel szemben kizárólag a „képviselő" jelenik meg jogosult, illetve kötelezett szerződő fél- ként. Ekkor képviseletről nem, csak bizományi ügyletről lehet szó14. A képviselet fogalmának ez a megszorító felfogása tükrö- ződik a német polgári jog szabályanyagában is, amely már külön tárgyalja a képviseletet a megbízás szabályaitól. A BGB 164. §- ának (1) bekezdése szerint „Az akaratnyilatkozat, amelyet valaki

képviseleti jogkörében eljárva, a képviselt nevében tesz, közvet- lenül a képviseltet jogosítja és kötelezi. Ez független attól, hogy az akaratnyilatkozatot kifejezetten a képviselt nevében tette vagy a körülményekből következik, hogy annak a képviselt nevében tett akaratnyilatkozatnak kell lennie. 15" A BGB tehát a képviselet tényállási elemévé tette a „más nevében eljárás" kritériumát16, mintául szolgálva ezzel a XX. század számos magánjogi kodi- fikációja számára.

A kontinentális jogrendszerekben uralkodó doktrina szerint tehát a képviseltre vonatkozóan akkor fakadnak jogok és kötele- zettségek a képviselő által kötött szerződésből, ha utóbbi a szer- ződést a képviselt nevében kötötte. Ebből pedig a fordított eset- re az a következtetés adódik, hogy az ügyletből nem származnak joghatások a megbízóra (a képviseltre) nézve, ha a képviselő bár a megbízás keretein belül, de nem a megbízó nevében járt el, az- az nem tette nyilvánvalóan felismerhetővé, hogy az ügylet jog- hatásai a megbízót illetik. A kontinentális jogrendszerek képvise- lői ezért hagyományosan élesen elkülönítik azt az esetet, amikor a képviselő harmadik személlyel szemben saját nevében jár el, és azt az esetkört, amikor másnak a nevében. Csak abban az eset- ben állnak be a képviselő cselekményeiből fakadóan a képviselt személyre vonatkozóan a joghatások, ha előbbi más nevében jár el. Az érvényes képviselethez az szükséges, hogy egyértelmű uta- lás történjen az ügy valódi urára. Ez a Mittels által még contem- platio domini-nek nevezett17 elv később Leonhard nyomán

„Offenheitsprinzip"-ként (nyilvánossági elv) vonult be a jogi

köztudatba. Ennek lényege, hogy csak akkor állnak be a képvi- selt személyében a képviselő által kötött szerződésből fakadó joghatások, ha a képviselő szerződési nyilatkozata nyíltan utal a képviseltre18. A „más nevében történő eljárás" kritériuma tehát azt jelenti, hogy a képviselő szerződési nyilatkozatában félreért- hetetlenül a másik szerződő fél tudomására hozza, hogy az ügy- let hatásai nem a nyilatkozót, hanem közvetlenül egy harmadik személyt (a képviseltet) érintenek. Ha a képviselő ennek a köve- telménynek nem tesz eleget, például nem nyilatkozik arról, hogy kinek a számára kívánja előidézni a joghatásokat, a XIX. század kontinentális jogtudományának egyöntetű álláspontja szerint ki- zárt, hogy cselekményét az ügy urának számítsák be". A saját ne- vében tevékenykedő képviselő kizárólag maga lesz a szerződés- ből fakadóan jogosult és kötelezett, még ha más személy érdeké- ben, kizárólag a megbízó számlájára és veszélyére járt is el20. A kontinentális jogrendszerek tehát megkülönböztetik a képvise- letet, amikor a képviselő a megbízó nevében és számlájára jár el (közvetlen képviselet), és a bizományt, amikor a bizományos a saját nevében a megbízó számlájára jár el (közvetett képviselet)21. A kontinentális magánjogi kódexek többsége csak közvetlen képviselet esetén használja a képviselet fogalmát; a közvetett képviselet terminus technikus általában nem jelenik meg a tör- vény szövegében csak a jogtudomány illetve a joggyakorlat szó- használatában22.

Ez az alapvető elkülönítés legalábbis az elmélet szintjén szilár- dan tartja magát Európa kontinentális jogrendszereiben23. Ugyanakkor a témával kapcsolatos jogösszehasonlító irodalom rámutatott arra is, hogy egyre több (törvényi) kivétel bástyázza körül a közvetett képviseletre vonatkozó elvi jelentőségű tétele- ket, elsődlegesen azt, hogy a képviselt és a harmadik személy kö- zött nincs közvetlen perlési lehetőség. Ilyen kivétel az az olasz és svéd jogban szereplő szabály, hogy a képviselt (a megbízó) köz- vetlenül követelheti a harmadik személytől a képviselő (bizomá- nyos) által a saját nevében megvett árukat24, illetve a svájci jog párhuzamos szabálya, amely a közvetítő fizetésképtelensége ese- tén teszi ezt a képviselt (a megbízó) számára lehetővé25. Áttöri a fenti tételt a svájci és a német jogban található azon rendelkezés is, amelynek értelmében az adásvételi szerződésből fakadó, a képviselő (bizományos) által megszerzett követelések automati- kusan (törvényi engedmény folytán26) a képviselt (megbízó) kö- veteléseinek minősülnek27. Ezen kivételek közé sorolható az az olasz, francia, - sőt: magyar - magánjogban is fellelhető norma,

amely megtiltja, hogy a bizományos hitelezői igényt támassza- nak a bizományos által a saját nevében megvett, de a megbízót illető dolgokra28. Mindezen példák alapján egyre több jogirodal- mi szerző mutat rá, hogy az alapvető dogmatikai ellenállás dacá- ra magukban a kontinentális jogrendszerekben is elmosódni lát- szik az éles határvonal a képviselet közvetett és közvetlen formá- ja között29.

Az agency az angolszász jogrendszerekben

A common law a képviselet kapcsán felmerülő problémák összességét az agency kifejezés alatt tárgyalja, amelynek jelentés- tartalma jóval tágabb, mint kontinentális jogi értelemben a (köz- vetlen) képviseleté. A sokat hivatkozott és általánosan elismert jogtudományi munka, az eredetileg 1896-ban megjelent30 és az- óta tizenhat újabb kiadást megért Bowstead-féle monográfia31 szerint az agency két személy közötti bizalmi viszony, amelyben egyikük (a principal) kifejezetten vagy ráutaló magatartással hozzájárul ahhoz, hogy a másik személy (az agent) az ő érdeké- ben eljárjon oly módon, hogy az hatással van harmadik szemé- lyekkel szembeni jogviszonyaira, és az agent ezt hasonló módon elvállalja32. Az agent felhatalmazott ezen cselekmények megtéte- lére; ezen felhatalmazásából jogosultság keletkezik a principal harmadik személyekkel szembeni jogviszonyainak befolyá- solására33.

Az agency kontinentális jogi gondolkodástól eltérő jellemvo- nása a harmadik személy tudomásának eltérő értékelése. Az an- golszász agency fogalma tágabb mint a kontinentális jogi (köz- vetlen) képviseleté: az agenc)'-re vonatkozó szabályok alkalmaz- hatóságának nem feltétele, hogy az agent közölje a harmadik személlyel, hogy a principal érdekében jár el, agency-ről van szó tehát akkor is, ha a harmadik személy egyáltalán nem is tud a principal létezéséről34.

A common law - némi egyszerűsítéssel35 - két alapvető esetet különböztet meg aszerint, hogy az agent a harmadik személynek tudomására hozza-e a szerződéskötéskor, hogy egy principal ér- dekében jár el. Nyílt képviseletről (disclosed agency) beszélünk akkor, ha az ügyletkötés időpontjában a harmadik személy szá- mára ismert az a tény, hogy az ügylet a principal érdekét szolgál- ja. A nyílt képviselet két további alesetre bontható, az alapján, hogy az agent közli-e a harmadik személlyel a principal nevét (named principal) vagy sem (unnamed principal)36. Akkor is nyílt képviseletről van tehát szó, ha a harmadik személy bár tud- ja, hogy akivel szerződik, csak képviselő, azonban a képviselt sze- mélyazonossága számára ismeretlen. Rejtett képviselet (undis- closed agency) akkor áll fenn, ha a harmadik személy az ügylet- kötés időpontjában nem tud a principal létezéséről37, szándéka tehát az, hogy az agent-tel kerüljön jogviszonyba38.

A kontinentális jogok szempontjából feltűnő sajátossága az angolszász képviseleti jognak, hogy a jogkövetkezmények a nyílt és a rejtett képviselet esetében alapvetően azonosak39. Főszabály szerint mindkét esetben jogosult a képviselt személy (principal) pert indítani a harmadik személlyel szemben és ez utóbbi is pe- relheti a principalt azon szerződés alapján, amelyet a képviselő (agent) kötött a harmadik személlyel40.

A common law tehát nem ismeri a kontinentális jogokra jel- lemző megkülönböztetést a képviselet közvetett és közvetlen for- mája között: ha az agent a principal számlájára jogosult szerződést kötni harmadik személlyel, ebből a szerződésből fakadóan alapve- tően a principal lesz jogosult és kötelezett, még akkor is, ha a kép- viselő „undisclosed agent"-ként járt el, azaz a szerződést saját ne- vében kötötte és nem közölte a harmadik személlyel, hogy létezik egy principal41. Az angolszász jog tehát alapvetően a közveden képviselet joghatásainak megvalósítására törekszik, akár tudta a harmadik személy, hogy képviselővel szerződik, akár nem42.

A látszólag egyszerű megoldásnak a kontinentális jogász sze- mével nézve van egy neuralgikus pontja: az Offenheitsprinzip

hiánya. Undisclosed agency esetén ugyanis a szerződéskötést kö- vetően válhat világossá az agent-tel szerződő fél számára, hogy létezik egy képviselt személy, és ez utóbb úgy módosítja a jogvi- szonyt, hogy ezzel a harmadik személy nem számolt. Az undis- closed agency mint a common law „abszolút eredeti intézmé- nye"43, újra és újra magára vonja német és francia elméleti jogá- szok figyelmét, mégha azt a hagyományos kontinentális jogi gyakorlat rendkívül bonyolultnak és nehezen megemészthetőnek tartja is44. A rejtett képviselet külföldi és hazai tudományos meg- ítélése ugyanakkor nagymértékben eltérő: amíg a német és fran- cia jogtudósok a mindenkori érdekeket finom és differenciált módon figyelembe vevő jogpolitikai példaként tekintenek rá, ad- dig az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban több hang is ellene szól, és az ottani szerzők általában a common law anomáliájának minősítik45. A széles körben elfogadott angolszász álláspont szerint „a közönséges jogérzettel ellentétes"46, a „szer- ződési jog alapvető elveivel is összeegyeztethetetlen47 anomália az, ha megengedjük egy személynek, hogy pereljen illetve perel- hető legyen egy olyan szerződés alapján, amelyet a valóságban nem is kötött meg"48. Eörsi Gyula megfogalmazásában undis- closed agency esetében lehetséges, hogy a harmadik személy tő- keerős eladóval vélt szerződést kötni, és kiderül, hogy az csak képviselő volt és valójában egy jóval gyengébb képviselttel áll szemben49. Oliver Wendel Holmes szemléletes hasonlata szerint pedig az intézmény „lehetővé teszi egy idegennek, akiről soha nem is halottam, hogy igényt támasszon velem szemben egy olyan szerződésből fakadóan, amelyről azt hittem, hogy a leg- jobb barátommal kötöm"50.

Az undisclosed agency kedvezőtlen hazai megítélése vélhető- en jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a angol joggya- korlat számos olyan elvet alakított ki, amelyek a doktrínát korlá- tok közé szorítják: bizonyos esetekben a common law bíróságok nem ismerik el a rejtve maradó principal közvetlen kereseti jogát a harmadik személlyel szemben51. A már idézett Bowstead-féle monográfia szerint a szerződés rendelkezései kifejezetten vagy beleértve kizárhatják az undisclosed principal perlési jogosultsá- gát, illetve azt, hogy a szerződésből fakadóan pert indítsanak ellene52. A joggyakorlatban számos példát találunk arra, hogy a rejtve maradt képviselt nem érvényesíthette igényét közvetlenül a harmadik személlyel szemben. Ilyen például a sokszor hivatko- zott Said v. Butt ügy53, amelynek felperese egy színházi előadás bemutatójának megtekintését vette a fejébe. Miután azonban a színház igazgatósága haragban állt vele és ezért nem adott volna el neki jegyet, barátján keresztül szerezte azt be. A bemutató es- téjén a színház igazgatója (alperes) nem engedte, hogy felperes elfoglalja helyét. A bíróság elutasította felperes azon érvét, amely szerint neki, mint undisclosed principal-nak az agent által számá- ra kötött szerződés alapján igénye volt arra, hogy megnézhesse az előadást54. Az ítélet jogtételét a jogirodalom úgy általánosítot- ta, hogy kizárt a „rejtőzködő" képviselt harmadik személlyel szembeni igényérvényesítési lehetősége, ha a szerződő felek sze- mélye a szerződés lényegi elemét képezi55. Amennyiben tehát a szerződés értelmezéséből az következik, hogy a harmadik sze- mélynek jogos érdeke fűződött ahhoz, hogy a szolgáltatás telje- sítésére csak az általa ismert szerződő partnerrel szemben legyen köteles, az angol bíróságok nem ismerik el a (szerződéskötéskor) rejtve maradt principal kereseti jogát56. A fordított esetre, tehát a harmadik személynek a principal-lal szembeni kereseti jogának korlátozására vonatkozóan eddig nem született iránymutatónak tekintett bírói döntés. A jogirodalom mégis amellett foglal állást, hogy nincs ésszerű indoka annak, hogy bizonyos esetekben miért ne hivatkozhatna a képviselt is arra, hogy a szerződés ki- zárta a vele szembeni igényérvényesítést57.

A két jogcsalád szabályozási koncepciójára vonatkozóan ösz- szegezve megállapítható, hogy a kontinentális jogrendszer és a common law rendkívül eltérő kiindulópontból jut végső soron hasonló eredményre. A főszabály a kontinensen az, hogy a kép- viselt és a harmadik személy között csak akkor jön létre közvet-

len jogviszony, ha a képviselő a képviselt nevében járt el (közvet- len képviselet); a saját nevében eljáró képviselő jognyilatkozata alapvetően csak őt kötelezi és jogosítja a harmadik személlyel szemben, ezért a képviselt és a harmadik személy közvetlenül nem perelhetik egymást (közvetett képviselet, bizomány). Kivé- telesen azonban közvetett képviselet esetén is lehetőség van arra, hogy a képviselt közvetlenül forduljon a harmadik személlyel szemben. A common law ehhez képest abból indul ki, hogy az agent (a képviselő) eljárása révén a pincipal (a képviselt) válik harmadik személlyel szemben jogosulttá és kötelezetté, azaz utóbbiak között közvetlen igényérvényesítésre kerülhet sor; ez még abban az esetben is érvényesül, ha az agent nem közölte a harmadik személlyel, hogy más valaki érdekében köt szerződést (undisclosed agency). Amennyiben viszont a szerződésből az tű- nik ki, hogy a felek személye a szerződés lényeges mozzanata, a principal és harmadik személy közvetlenül nem érvényesíthetnek igényt egymással szemben.

A kontinentális jogrendszerek és az angolszász jog közötti kü- lönbség tehát a közvetett képviseletre vonatkozó főszabály tekin- tetében áll fenn. A kontinentális bizományos (aki a saját nevében de a megbízó javára szerződik) a common law fogalomrendsze- rében akár a nyílt, akár a rejtett képviseletet megvalósíthatja, hi- szen vagy elárulja a harmadik személynek, hogy X bizományosa, vagy saját magát tünteti fel valódi szerződő félként. Az európai kontinentális jogrendszerek alapján megítélve a helyzetet a szer- ződésből fakadóan alapvetően a bizományos lesz a harmadik sze- méllyel szemben jogosult és kötelezett, még ha megbízója bizo- nyos kivételes esetekben (így elsősorban a bizományos fizetés- képtelensége esetén) közvetlenül érvényesítheti is igényét a har- madik személlyel szemben. Az angolszász jog értelmében azon- ban a közvetett képviselő által képviselt személy és a harmadik személy között alapvetően lehetséges a közvetlen igényérvénye- sítés még akkor is, ha a közvetítő a saját nevében járt el.

Az eltérő kiindulópontok ellenére a kivételek jelentős mérték- ben közelítik egymáshoz a két jogcsalád eltérő alapkoncepcióját, még ha azok grádiusza nem is azonos. A kontinentális jogrendsze- rek főszabálya (a közvetlen igényérvényesítés lehetőségének hiá- nya közvetett képviselet esetén) a common law-ban kivételként ke- rül megfogalmazásra. Ez a kizárás a jogirodalom szerint akár a képviselt akár harmadik személy által indított eljárásokban érvé- nyesülhet, bár bírói ítélet eddig csak olyan esetben született, ami- kor az eredetileg rejtőzködő képviselt kívánt közvetlenül a harma- dik személlyel szemben fordulni. Az angolszász jogrendszer alap- vetésére hasonlító szabály található a kontinentális jogrendszerek- ben a közvetett képviseletre vonatkozó főszabály kivételeként. Ez elsősorban a közvett képviselő (a bizományos) fizetésképtelensége esetén teszi lehetővé a képviseltnek, hogy közvetlenül a harmadik személlyel szemben forduljon. A kontinentális jogok kivételes sza- bálya tehát szűkebb hatókörű, mint az angolszász főszabály: ezek a jogrendszerek a harmadik személy számára nem biztosítják a közveden perlés lehetőségét, csak a képviseltre ruháznak ilyen jo- gosultságot.

A képviselet jogában a fenti strukturális eltérések folytán rend- kívül nehezen megvalósíthatónak tűnt az a jogegységesítési elkép- zelés, hogy a különböző nemzeti jogrendszerek eltérő követelmé- nyeit kielégítő homogén normaanyag kerüljön kialakításra. Az uralkodó álláspont az volt, hogy a két ellentmondó struktúrájú rendszer nem formálható koherens rendszerré. Kompromisszu- mos lehetőségként az a két megoldás merült fel, hogy (a) az egy- séges jog kialakításakor vagy a common law struktúrát veszik ala- pul, de abba kivételként, bizonyos mértékig beépítik a bizomány szabályait, vagy (b) azt a kontinentális jogok modelljében készítik el és abba meghatározott keretek között felveszik az „undisclosed agency" tanát58.

UNIDROIT-tervezetek a képviseleti jog egységesítésére vonatkozóan (1935-1983 )

Az UNIDROIT keretében 1935-től kezdve folyt a képviseletről szóló nemzetközi egyezmény előkészítése59. A svéd A. Bagge ja- vaslatára az Intézet Kormányzótanácsa szakértői bizottságot hozott létre60, amely a második világháborút követően részben megváltozott tagokkal61 1946-tól folytatta a munkát. Az egysége- sítési törekvés első fázisa 1961-ben két tervezet közzétételével fe- jeződött be: az UNIDROIT publikálta a „Képviseleti tervezet 1961-et" és a „Bizományi tervezet 1961-et"62. Már a tervezetek elnevezéséből is nyilvánvaló volt, hogy a két tervezet a tág érte- lemben vett képviseletet a kontinentális jogok fogalmi rendszeré- ben szabályozta63. A Képviseleti Tervezet a közvetlen, a Bizomá- nyi Tervezet pedig a közvetett képviselet intézményére vonatko- zott, az európai kontinensen ismert megkülönböztetést követve. Mégis úgy tűnt, a Bizományi Tervezetben volt egy halvány uta- lás az undisclosed principal-ra. A 20. § (2) bekezdése úgy szólt, hogy „Abban az esetben, ha a megbízónak a bizományos iránti kötelezettségei nem-teljesítése folytán a más számlájára kötött adásvételi szerződés nem-teljesítése következik be, a bizományos köteles a harmadik személlyel közölni a megbízó nevét, ha csak nem következik az adásvételi szerződésből vagy a megkötéskori körülményekből, hogy a harmadik személy eladó vagy vevő le- mondott az ilyen közlésről". Eörsi megfogalmazását kölcsönvé- ve: a 20. § (2) bekezdése és különösen a körülményekre utalás, szűk körben beengedte az „undisclosed principal"-t a kontinen- tális színezetű falak közé64. A tervezet egésze azonban mégis kontinentális ihletésű maradt. Nem véletlen ezért, hogy a com- mon law országok reakciója az 1961. évi tervezetekre egyáltalán nem volt kedvező: az érintett kormányok hivatalos megjegyzé- seikben nem is annyira az egyes részletszabályokat kritizálták, hanem azok alapvető koncepcióját, amely olyan mértékben eltért az agency hagyományos szabályaitól, hogy számukra a terveze- tek nem voltak elfogadhatók65.

Az előkészületek második, 1970-ben indult fázisában - angol kezdeményezésre! - a két tervezetet egyesítették és egységesítet- ték. Az egységesített tervezetet egy öttagú bizottság - angol, amerikai, svájci, norvég és magyar tagokkal66 - 1970 decemberé- ben Genfben átvizsgálta, módosította, majd ez a Genfi Tervezet került 1971 májusától kezdve a szakértői értekezlet elé. A Genfi Tervezettel a korábbi szabályozási javaslat az ellenkezőjére válto- zott. A szakértői értekezlet megállapította azokat a fő tényállás- csoportokat, amelyek szerint a háromszemélyes jogviszonyokat rendezni kell. E fő esetcsoportok megállapítása kimondatlanul is a kontinentális struktúráról a common law struktúrára való átté- rést jelentette, megkísérelve ugyanakkor a különböző struktúrák bizonyos elemeit vegyíteni. A következő esetcsoportok alakultak ki: (1) ismert, hogy a fél közvetítőként jár el, ekkor az ügylet közvetlenül a megbízót köti; (2) a közvetítő és a harmadik sze- mély megállapodott, hogy nem fedik fel a megbízó kilétét, ilyen- kor nincs közvetlen kapcsolat a megbízó és a harmadik személy között; (3) a közvetítő elhallgatja, hogy ilyen minőségben járt el

- ha később mégis kiderül, hogy van megbízó, bizonyos feltéte-

lek mellett ő is felléphet a harmadik személy ellen és viszont67. A kategóriák alapjában véve common law jellegűek voltak,

mert az eldöntendő kérdés az volt, hogy a harmadik személy

tudja (meg fogja tudni), vagy nem tudja, esetleg később kiderül, hogy ki a megbízó, nem pedig az, hogy kinek a nevében járt el a közvetítő. Ebben a megoldásban megjelent ugyanakkor az el- ső fázis kontinentális tervezetének tükörképe: a common law- modellű tervezetben található volt egy olyan kitétel, amely az UNIDROIT szakértőbizottságában résztvevők egy részének vé- leménye szerint utalt a bizományra és annak bizonyos teret

engedett68. Az Art. 26. szövege a következő volt: „Annak ellené- re, hogy az „agent" a megbízó részére bonyolít le egy eladást vagy vételt, és hogy nyilvánvaló, hogy „agent"-ként jár el, a szer- ződés nem köti a megbízót, hanem csak az „agent"-et és a har- madik személyt, ha az „agent" és a harmadik személy kifejezet- ten vagy burkoltan megegyeztek, hogy a harmadik személy nem támaszthat igényt a megbízóval szemben, vagy hogy a megbízót nem fogják megnevezni".

Az előkészületek mindkét fázisát az jellemezte tehát, hogy az egyik megoldási struktúra keretében igyekezett szerény helyet biztosítani a másik struktúra olyan intézményének, amely szerve- sen nem illeszkedett bele az előbbibe69. A jogegységesítés folya- matának első szakaszában született Bizományi Tervezet esetében kontinentális mintára a főszabály az volt, hogy a megbízó és a harmadik személy között nem jön létre közvetlen jogviszony; csak kivételesen perelhetik egymást közvetlenül: undisclosed agency esetében. A második fázisban egységesített Genfi Terve- zetben viszont a főszabály a megbízó és a harmadik személy kö- zötti direkt jogviszony, amelytől azonban a felek eltérhetnek, és megállapodhatnak a kifejezetten bizományi konstrukcióban.

Az UNIDROIT szakértői értekezlete 1972 júniusában felül- vizsgálta és módosította korábbi véleményét: az 1972-es terve- zetben a bizomány már azon esetek közé tartozott, amelyekben szintén lehetséges a megbízó és a harmadik személy közötti köz- vetlen perlés. Ez a megoldás egyébként összhangban volt egyes kontinentális országok (például Svájc) bizományra vonatkozó szabályaival70.

1974-re készült el egy újabb tervezet71, amely - legalábbis az angolszász jogászok részéről - már sokkal kedvezőbb visszhang- ra talált, mint az 1961. évi tervezetek. Ez a tervezet átvett szá- mos, a nemzeti jogokban a bizományi szerződésre vonatkozó általános szabályt72. A tervezet ugyanakkor a common law meg- oldásához hasonlóan nem különböztette meg a közvetett és a közvetlen képviseletet: a tervezet értelmében képviselő az, aki - akár a saját, akár a képviselt személy nevében - idegen számlára jár el. A tervezet 25. cikke szerint a képviselő cselekménye a kép- viseltet jogosítja és kötelezi, ha ismeretes vagy nyilvánvaló kép- viselői minősége, azaz az, hogy idegen számlára és meghatalma- zásának keretein belül járt el. Az egyetlen kivétel ez alól a fősza- bály alól az az eset volt, ha a képviselő és a harmadik személy megállapodnak - például bizományi szerződésre utalással - hogy

a szerződés csak őket kettejüket jogosítja és kötelezi. Ebben az

esetben is sor kerülhet azonban a megbízó és a harmadik sze- mély közötti közvetlen perlésre, ha a képviselő megszegi a kép- viselttel vagy a harmadik személlyel szembeni kötelezettségeit (27. cikk)73. A főszabály tehát ebben a tervezetben is az volt, hogy a képviselő cselekménye révén a képviselt (a megbízó) és a harmadik személy között jön létre a szerződés, kivéve, ha a felek (a képviselő és a harmadik személy) kifejezetten ellentétesen ál- lapodtak meg74.

Az angolszász jogrendszerű államok részéről érkezett kedve- zőbb reakciók ellenére az 1979-ben Bukarestben tartott diplo- máciai konferencia küldöttei továbbra sem tudtak megállapodni a teljes egységes szövegtervezetben. Az időleges kudarc oka im- már nem a kontinentális és a common law országok jogi megol- dásai közötti eltérésben álltak, hanem az előbbi jogrendszerek- nek a képviselő és a képviselt személy közötti, úgynevezett belső viszonyra vonatkozó jogi különbségeiben. Az akkori szocialista államok sokkal részletesebb és kötelező erejű szabályokat szeret- tek volna látni az egyezményben75. A nyugat-európai államok szakértői pedig különösen azt hiányolták, hogy a képviselt és a képviselő közötti belső viszonyra vonatkozóan - különösen a né- met joghoz képest - csak töredékes szabályokat tartalmazott a tervezet76. A bukaresti konferencián felmerült az is, hogy a leen- dő egyezmény alkalmazási körét ki kellene terjeszteni az olyan személyekre is, akik a szerződéskötés során csak közvetítőként járnak el és maguk nem kötik meg a szerződést (ilyenek például a kereskedelmi ügynökök). Mindezen vitás kérdések miatt az

1979. évi bukaresti konferencia csaknem eredménytelenül zá- rult, az 1974. évi tervezet 37 cikkéből csak 13-at tudtak elfo- gadni77.

Az újabb holtpont és a számtalan módosító javaslat következ- tében az UNIDROIT rendkívül szokatlan, ám hatásos megol- dást választott a már addig is rengeteg energiát felemésztő célki- tűzés megvalósítására. Három híres, a képviselet jogában szakér- tőnek számító jogtudóst kért fel a három jogcsoport (szocialista, kontinentális és common law) képviseletében78, hogy egyrészt vizsgálják felül az addigi munkát, másrészt fejtsék ki a vélemé- nyüket arra vonatkozóan, hogy milyen lehetőségeket látnak a képviselet jogának egységesítésére. A három szakértő megállapí- tásait három fő pontban lehet összegezni. Először is úgy foglal- tak állást, hogy az egységes tervezetnek szakítania kellene a kon- tinentális képviselet előfeltételével, a „másnak a nevében" törté- nő eljárás kritériumával79. Kimondták azt is, hogy a 1974. évi tervezet kudarcának fő oka az volt, hogy egyszerre akarta szabá- lyozni mind a (képviselt és képviselő közötti) belső mind a kül- ső (azaz a képviselt és a harmadik személy illetve a képviselő és a harmadik személy közötti) jogviszonyt. Végül elutasították a bukaresti konferencián elhangzott felvetést, amely szerint az egyezménynek ld kellene terjednie a kereskedelmi ügynökökre is80. Véleményük az volt, hogy az egyetlen realisztikus jogegysé- gesítési törekvés az lehet, ha az egyezmény alkalmazási köre a szerződés megkötésére jogosult képviselőkre korlátozódik, és ezen területen belül is kizárólag a külső viszonyra vonatkozik81.

Ezen véleménytől felbátorodva az UNIDROIT titkársága el- készítette az 1974. évi tervezet egy újabb verzióját, amennyire csak lehetséges követve a három szakértő ajánlásait. Ezt a revide- ált tervezetet bemutatták a kormányzati képviselőknek, akik im- már egyetlen ülés alatt, 1981 szeptemberében Rómában meg tudtak egyezni a végleges szövegben. A svájci kormány pedig ki- fejezte szándékát, hogy Genfben diplomáciai konferenciát hív össze az egyezmény elfogadása végett82. A konferencia - amely 1983. január 31-től február 17-ig tartott - záróakkordjaként egyhangúlag elfogadták a nemzetközi adásvételi szerződések ese- tén a képviseletről szóló UNIDROIT egyezményt83 (a további- akban: a genfi képviseleti egyezmény).

A genfi képviseleti egyezmény (1983)

A genfi képviseleti egyezmény hatálya azokra az esetekre terjed ki, amelyekben a képviselőnek felhatalmazása van, vagy bejelen- ti felhatalmazását arra vonatkozóan, hogy a képviselt érdekében adásvételi szerződést kössön harmadik személlyel84. Az egyez- mény tehát - az előmunkálatokban részt vett három szakértő egybehangzó javaslatának megfelelően - nem alkalmazható az olyan személyekre, akik bár jogosultak a szerződéses tárgyalások lefolytatására, a felek közötti közvetítésre, de nem jogosultak a szerződés megkötésére (ügynökök, alkuszok). Természetesen nem zárja ki eleve az egyezmény alkalmazhatóságát, ha a képvi- selő végül nem köt szerződést. Az egyezmény első kommentár- ját elkészítő Bonell ugyanakkor kiemelte, hogy az egyezmény hatályára vonatkozó alapvető szabály szóhasználata („... bejelen- ti felhatalmazását... ") egyértelművé teszi, hogy az egyezményt alkalmazni kell az ún. falsus procurator-ra is, azaz az álképvise- lőre, aki a harmadik személlyel szemben képviselőnek mutatja magát, valójában azonban nincs felhatalmazása vagy képviseleti jogkörén túllépve jár el85.

A genfi képviseleti egyezmény a common law mintájára nem tesz különbséget közvetlen és közvetett képviselet között. Az egyezmény értelmében ugyanazok a szabályok érvényesülnek függetlenül attól, hogy a képviselő saját nevében vagy az ügy urának nevében járt-e el86. Az egyezmény szabályai tehát a com- mon law széles jelentéstartalmú agency fogalmát veszik alapul87, amely a kontinentális terminológia szerint értett közvetett és közvetlen képviseletet is magában foglalja. Az egyezmény értei-

mében a főszabály az, hogy ha a képviselő (az agent) képvisele- ti jogkörének keretein belül a képviselt érdekében jár el és a har- madik személy tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy a képvise- lő ilyen minőségében cselekszik, aktusai által közvetlenül a kép- viselt és a harmadik személy válnak kötelezetté, kivéve, ha az eset körülményeiből, például bizományi szerződésre történő utalás- ból az következik, hogy a képviselő kizárólag saját magára vonat- kozóan akart kötelezettséget vállalni88. A képviseleti jog nemzet- közi egységes szabályait adó norma alapvető szabálya tehát egy- értelműen az angolszász „disclosed agency" doktrínáján alapul.

A főszabály alóli két (kontinentális jogrendszerekre utaló) kivé- tel: a képviselő cselekményei révén csak a képviselő és a harmadik személy válnak kötelezetté, ha a) a harmadik személy nem tudta, és nem is kellett tudnia, hogy a képviselő ilyen minőségében járt el, vagy b) az eset körülményeiből, például bizományi szerződés- re történ utalásból az következik, hogy a képviselő csak saját ma- gára vonatkozóan akart kötelezettséget vállalni89. Ugyanakkor - is- mét a common law-nak történő megfelelés kényszere miatt90 - a fenti szabályok kiegészülnek azzal, hogy ha a képviselő vagy a har- madik személy hibás teljesítése folytán, vagy más okból nem telje- síti a képviselttel szembeni kötelezettségeit, a képviselt a harmadik személlyel szemben gyakorolhatja a képviselő által az ő érdekében megszerzett jogokat, a harmadik személy azonban felhozhatja ve- le szemben mindazokat a kifogásokat, amelyek őt a képviselővel szemben megilletik91. Ha pedig a képviselő a harmadik személlyel szemben nem teljesít, a harmadik személy a képviselttel szemben gyakorolhatja mindazokat a jogokat, amelyek a képviselővel szem- ben rendelkezésére állnak, alávetve magát mindazoknak a kifogá- soknak, amelyeket a képviselő a harmadik személlyel, illetve a kép- viselt a képviselővel szemben felhozhat92.

A genfi képviseleti egyezmény az 1973-as tervezethez hason- lóan úgy kívánta megteremteni az angolszász agency és a konti- nentális bizomány összhangját, hogy előbbit tette meg főszabály- nak, és az utóbbit kivételnek. Amennyiben a harmadik személy tudja, vagy tudnia kellene, hogy képviselővel köt szerződést, a szerződés a képviselt és a harmadik személy között jön létre. Et- től a főszabálytól azonban lehetséges az eltérés, azaz kizárólag a képviselő és a harmadik személy válhatnak a szerződés jogosult- jává és kötelezettjévé, ha a harmadik személy nem tudta, és nem is kellett tudnia, hogy képviselővel szerződik, vagy a körülmé- nyekből, például bizományi szerződésre történő utalásból ez kö- vetkezik. Az egyezmény fenntartotta tehát az 1970-es tervezet kapcsán Eörsi által említett „common law színezetű falakat", amelyek közé szűk körben - kivételként - beengedte a kontinen- tális bizomány intézményét, mint az egyik olyan lehetséges kö- rülményt, amely arra utal, hogy a képviselő és a harmadik sze- mély szándéka arra irányult, hogy a szerződésből fakadón kizá- rólag ők ketten váljanak jogosulttá és kötelezetté. A bizományra való hivatkozást tehát úgy kell értelmezni, mint a képviselt és a harmadik személy közötti közveden kapcsolatok kizárására irá- nyuló szerződési akaratra utaló körülmények egyikét93.

Első pillantásra úgy tűnik tehát, hogy a genfi képviseleti egyezmény nagyobb engedményeket tett az angolszász jogrend- szereknek, mint a kontinentális jognak; ezt azonban az egyez- ménnyel kapcsolatban született szakirodalom egy része cáfolja. Az érvek között az szerepel, hogy amíg a kontinentális bizomá- nyos szerződéskötése a common law dogmatikájában általában közvetlen kapcsolatot hoz létre a képviselt és a harmadik személy között, a hagyományos undisclosed agency esetében pedig - leg- alábbis főszabályként - nem korlátozott a képviselt és a harma- dik személy egymással szembeni fellépése, az egyezmény mind a két kérdést másként szabályozza. Az egységes norma értelmében a képviselt nem válik formálisan szerződő féllé egyik esetben sem, és a képviselt illetve a harmadik személy egymással szembe- ni jogérvényesítésének szükségszerű feltétele a képviselő nem- teljesítése94.

Fent már részletesen tárgyaltuk, hogy a kontinentális jog- rendszerekben is elmosódni látszik az éles határvonal a képvise-

let közvetett és közvetlen formája között. Ezért a genfi képvise- leti egyezmény által megvalósított koncepció inkább a kontinen- tális jogrendszerek logikus továbbfejlesztésének tekinthető, mint vadonatúj megoldásnak93.

Az UNIDROIT égisze alatt elkészített egyezmény megalko- tását követő években az volt a vélekedés, hogy a Bécsi Vételi Egyezmény kiegészítésének szánt genfi képviseleti egyezmény si- kere az előbbi sorsának a függvénye96. A kezdeti időszak remé- nyei azonban szertefoszlani látszanak: a Bécsi Vételi Egyezmény 1988. május l-jén történt hatálybalépése és annak ellenére, hogy

a kortárs szakirodalom a képviseleti egyezményt is magas szín- vonalúnak tartja97, illetve a képviselet területén születő jogegysé- gesítő törekvések megkerülhetetlen viszonyítási pontjaként te- ltint rá98, a genfi képviseleti egyezmény egészen a mai napig nem lépett hatályba99. Hatályba lépéséhez ugyanis minimálisan tíz ra- tifikációra lett volna szükség, azonban erre az aláírástól számított több mint két évtized alatt csak öt országban került sor100.

Az UNIDROIT Alapelvek (2004)

Az UNIDROIT által 1994-ben publikált, a különböző szerző- déstípusokat szabályozó jogegységesítő dokumentumok általá- nos részének szánt101 „Nemzetközi kereskedelmi szerződések alapelvei" (UNIDROIT Alapelvek) kidolgozásának időszakában még bizakodtak a munkacsoport tagjai, hogy a genfi képviseleti egyezmény előbb-utóbb hatályba lép majd. Az UNIDROIT Alapelvek első változata vélhetően éppen az egyezmény miatt nem tartalmazott szabályt a képviseletre vonatkozóan: a korabe- li szakirodalom szerint a szervezet kormányzó tanácsa nem akart újabb „függő játszmát"102.

Az Alapelvek gyors sikerére tekintettel 1997-től megkezdődött a második, bővített kiadás kidolgozása, amelyet 2004-ben hoztak nyilvánosságra, és amely már részletes szabályozást ad a képvisele- ti jogra vonatkozóan, merítve egyrészt a korábbi UNIDROIT munkálatok (elsősorban a genfi képviseleti egyezmény) eredmé- nyeiből, másrészt újszerű megközelítést alkalmazva.

Az UNIDROIT Alapelvek 2004-ben publikált második ki- adása a képviseletnek csak a külső oldalát szabályozza, azaz egy- részről a képviselő vagy a képviselt, másrészről a harmadik sze- mély közötti viszonyt. Az Alapelvek továbbra is fenntartják tehát azt a genfi képviseleti egyezményben is megjelenő elvet, hogy a képviselt és a képviselő közötti belső jogviszonyra az egyébként alkalmazandó jog szabályai lesznek irányadók103.

Az UNIDROIT Alapelvek az alapkérdésben nem követik a kontinentális jogi tradíciót: szakítanak a képviselet közvetlen il- letve közvetett formájának megkülönböztetésével. Az Alapelvek képviseletre vonatkozó szabályainak alkalmazása függetlenül at- tól, hogy a képviselő saját nevében vagy a képviselt nevében járt el104. A képviselt és a harmadik személy közötti közvetlen jogvi- szony létrehozásához elegendő, ha nyílt képviselet esete áll fenn, azaz a harmadik személy tudja, vagy tudnia kellene, hogy a kép- viselő a képviselt érdekében jár el, akár megnevezi a képviselt személyt akár nem105. Rejtett képviselet (undisclosed agency) esetében, tehát ha a harmadik személy nem tudja és nem is kell tudnia, hogy a vele szerződő személy képviselő, közte és a har- madik személy között keletkezik jogviszony106. Érdemes megje- gyezni, hogy ez utóbbi jogkövetkezmény kivételes esetben nyílt képviselethez is kapcsolódhat: a képviselő cselekményei nyílt képviselet esetében is csak a képviselő és a harmadik személy kö- zötti jogviszonyt érintik, ha a képviselő a képviselt hozzájárulá- sával önmagát kötelezi szerződő félként107.

A képviselet esetköreinek tipológiájával kapcsolatban tehát az UNIDROIT Alapelvek a genfi képviseleti egyezményhez hason- lóan a common law rendszerét követik. Eltérnek azonban a kép- viseleti egyezménytől abban a lényegi kérdésben, hogy rejtett képviselet (undisclosed agency) esetén mikor lehetséges a képvi- selt és a harmadik személy közötti közvetlen perlés. Bonell sze-

rint az Alapelvek egyenesen kizárják, hogy rejtett képviselet ese- tében a képviselt közvetlenül a harmadik személlyel szemben ér- vényesítsen igényt és utóbbinak is csak kivételesen teszik lehető- vé, hogy keresettel forduljon közvetlenül a képviselt ellen. Erre kizárólag akkor kerülhet sor, ha a képviselő azt a hitet ébresztet- te a harmadik személyben hogy a vállalkozás tulajdonosaként szerződik, később viszont utóbbi rájön, hogy valójában a tulaj- donos képviselőjével kötött szerződést108.

Rejtett képviselet (undisclosed agency) esetén a közvetlen igényérvényesítés lehetőségének a korlátozását Bonell a nemzet- közi kereskedelemben elismert jogszerű elvárásokkal indokolja. Ezekkel ellentétes volna ugyanis, ha valaki (a harmadik sze- mély) miután szerződést kötött egy olyan személlyel, akiről azt hitte, hogy az ügy valódi ura, szembesülne egy olyan másik sze- mély (a képviselt) keresetével, akinek létezéséről addig nem is tudott109. A képviselt tehát ilyenkor egyáltalán nem érvényesít- heti igényét közvetlenül a harmadik személlyel szemben. Fordí- tott esetben viszont bizonyos kivételes körülmények fennállása esetén az Alapelvek lehetővé teszik, hogy a harmadik személy pert indítson a képviselttel szemben: ha a képviselő önmagát egy vállalkozás tulajdonosának adta ki, később viszont kiderül, hogy a szerződő fél csak képviselő. Az Alapelvek tehát rejtett képviselet esetén eltérően szabályozzák a képviselt és a harma- dik személy közvetlen igényérvényesítési lehetőségét. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi indokolja ezt a megkülönbözte- tő bánásmódot. Az UNIDROIT munkacsoport egyik külső szakértője, az amerikai De Mott professzor hívta fel a figyelmet arra a külön szabályozást igénylő speciális szituációra, amikor egy társaság bizonyos ideig önállóan szerződik a harmadik sze- méllyel, majd a vállalkozás tulajdonosa üzletrészeit/részvényeit egy újonnan alapított társaságra ruházza át, és ennek képviselő- jévé válik, de továbbra is a vállalkozás tulajdonosának adja ki magát a harmadik személlyel szemben. De Mott szerint, ha nem volna lehetséges, hogy a harmadik személy közvetlen keresettel forduljon a „rejtőzködő" képviselttel szemben, megtérítési igé- nye kevés sikerrel kecsegtetne110.

Bonell dogmatikai okfejtéssel támasztotta alá a harmadik sze- mély illetve a képviselt közvetlen igényérvényesítési lehetőségé- nek eltérő szabályozását. Álláspontja szerint a harmadik személy nem viselheti annak következményeit, hogy a képviselő nem kö- zölte vele, hogy egy másik személy javára szerződik. A „rejtőz- ködő" képviselt viszont, aki eredetileg maga döntött úgy, hogy számára kényelmesebb, ha a háttérben marad, és utóbb - mi- után az ügylet lebonyolításába valamilyen hiba csúszott - meg- változtatja szándékát, nem érdemel a harmadik személyhez ha- sonlóan kedvező elbánást111.

Az UNIDROIT Alapelvek annyiban szakítanak a kontinentá- lis tradícióval, hogy nem ragaszkodnak a „contemplatio domini" elvéhez (Offenheitsprinzip), azaz ahhoz a követelményhez, hogy a képviselő szerződési nyilatkozatának egyértelműen utalnia kell a képviselt személyére. Az Alapelvek megalkotói ezzel a szabá- lyozási megoldással egyrészt átvették a genfi képviseleti egyez- mény egyik legfontosabb vívmányát, másrészt figyelembe vették

azt, hogy a doktrina gyakorlati relevanciája legalábbis a kereske- delmi ügyletek tekintetében már a kontinentális jogrendszerek- ben is megkérdőjeleződött. Hiszen, ha a képviselő nem-teljesíté- se vagy fizetésképtelensége esetén közvetlen kereseti jog illeti meg a képviseltet a harmadik személlyel szemben és viszont, még akkor is, ha a közvetítő saját nevében járt el (mint például a svájci jogban), a képviselet közvetett és közvetlen formájának megkülönböztetése okafogyottnak tűnik112.

Az Alapelvek tehát dogmatikailag tiszta és elegáns szabályo- zást adnak: megszabadultak a közvetett/közvetlen képviselet dichotómiájától és főszabályként leszögezték, hogy nyílt képvise- let esetén a képviselő cselekményei révén közvetlenül a képviselt és a harmadik személy válnak egymással szemben kötelezetté. Egyben számoltak azzal is, hogy a saját nevében, illetve a képvi- selt nevében történő cselekvés megkülönböztetése a gyakorlatban mesterségesnek tűnik113. Gazdasági szempontból a lényeges kér- dés az, hogy a harmadik személy tudta-e, vagy kellett-e tudnia, hogy az, akivel szerződik egy másik személy érdekében jár el114.

Az UNIDROIT Alapelvek (2004) rendszerének tisztasága különösen az Európai Szerződési Jog Alapelveinek115 megoldásá- hoz képest nyilvánvaló. Ez utóbbi alapelvgyűjtemény ugyanis miután főszabályként rögzíti, hogy közvetett képviselet esetében nincs közvetlen jogviszony a képviselt és a harmadik személy között116, a gyakorlat szempontjából valamennyi lényeges eset- ben „kivételként" lehetővé teszi, hogy nevezettek közvetlenül pe- reljék egymást117. Az UNIDROIT Alapelvek ehhez képest ádát- hatóbb normaanyagot tartalmaznak: a főszabály (nevezetesen, hogy nyílt képviselet esetében lehetséges a képviselt és a harma- dik személy közötti közvetlen perlés) érvényesülése nem válik vi- szonylagossá a kivételek révén.

Az UNIDROIT Alapelvek (2004) tehát nem csupán a képvi- selet kontinentális jogi alapvetésével szakított (a közvetett illetve közvetlen képviselet megkülönböztetésének eltörlésével), hanem a common law undisclosed agency doktrínájával is. Eltérően a korábbi jogegységesítő törekvésektől az Alapelvek megalkotói nem az egyik (a kontinentális vagy az angolszász) rendszert te- kintették főszabálynak, és ebbe építették bele kivételként a másik struktúra bizonyos normáit. A kompromisszumot úgy valósítot- ták meg, hogy mind a két jogcsalád egy-egy fontos jogtételét mellőzték. A common law rejtett képviseleti elmélete esetében ez azért is ment könnyen, mert a munkacsoport angolszász tagjai, illetve az UNIDROIT által felkért angolszász jogi szakértők is úgy nyilatkoztak, hogy az undisclosed agency tan alkalmazhatat- lan a nemzetközi kereskedelem kontextusában. A Bowstead-féle Agency-monográfiát a legutóbbi kiadásokban gondozó Rey- nolds professzor például egyenesen a következőképpen fogalma- zott: „Ha elhagynánk a common law undisclosed agency dok- trínáját, semmilyen drámai veszteség nem következne be. Épp- úgy mint a consideradon-tan esetében, ezt az elméletet is komo- lyabban veszik a kontinentális jogrendszerek összehasonlító jo- gászai, mint maguk a common law jogászok"118.

Nemessányi Zoltán

JEGYZETEK

1 Eörsi Gyula két dolgozatban is elemezte a képviseleti jog egységesítésére irányuló törekvéseket és azok nehézségeit: EÖRSI Gyula: A kereskedelmi képviseletek joga egységesítésének két problémája. In: Jogtudományi Közlöny 1971. évi 11. szám 491-498. old., és EÖRSI Gyula: Two Problems of the Unification of the Law of Agency. In: Festschrift fur Clive M. Schmitthoff zum 70. Geburtstag. Herausgegeben von Fritz Fabrizius. 1973. 83-100 . old. A két tanulmány hasonló címe ellenére a kutatás két különböző stádiumát tükrözi: az 1970-cs évek elején zajló in- tenzív előkészületi munkálatok eredményeit csak a két évvel később meg- jelent, kibővített angol nyelvű tanulmány tartalmazza.

2 EÖRSI: A kereskedelmi képviseletek... i. m. 491. old.

3 MÜLLER-FREIENFELS, Wolfram: Stellvertretungsregelungen in Einheit und Vielfalt, „Zum heutigen Stand", 1982. 6. old, idézi: BONELL, Michael

Joachim: The 1983 Geneva Convention on Agency in the International Sale of Goods. In: The American Journal of Comparative Law. 1984. évi

4. szám. 718. old.

4 GRÖNFORS, Kurt: Unification of Agency as a Legislative Challenge. In: Uniform Law Review 1998. évi 2-3 . szám. 467. old.

5 GÁRDOS Péter: Az ügyleti képviselet szabályainak rendszertani elhelyezé- se. In: Polgári Jogi Kodifikáció 2006. évi 1. szám. 21-25 . old.

6 A dolgozat terjedelmi kereteit szétfeszítené, ha valamennyi, az UNIDROIT berkeiben készült, a képviselet jogának egységesítését célul tűző dokumentum összes részletszabálya elemzésre kerülne benne. A vizs- gálatot éppen ezért a kontinentális jogrendszerek illetve a common law közötti koncepcionális különbségek feloldására irányuló törekvésekre koncentráltam.

7 HAMZA Gábor: Az ügyleti képviselet. Budapest, 1997. 16. old.

8 A jogirodalomban csaknem egységesen elfogadott álláspont szerint a ró- mai jog a közveden képviseletet alapvetően nem ismerte cl, legfeljebb kor- látozott hatókörű kivételként. MITTEIS, Ludwig: Die Lehre von der Stellvertretung nach römischem Recht mit Berücksichtigung des österre- ichischen Rechts. Wien, 1885. 9. old.

9 RABEL, Ernst: Die Stellvertretung in den hellenistischen Rechten und in Rom. (1934 ) publikálva in: Gesammelte Aufsätze. 1971. 492. old.

10 Quod si promissio in nomen ejus collata est cui danda res est... GROTIUS, Hugo: De iure belli ac pacis. Libri Tres. In quibus jus Naturae & Gentium, item juris publici praecipua explicantur. Amsterdam, MDCXLVI. Lib. II Cap. XI. § 18. 226. old.

11 ZWEIGERT, Konrad - KÖTZ, Hein: Einführung in die Rechtsvergleichung auf dem Gebiete des Privatrechts. Tübingen, 1996. 429. old.

12 Art. 1984. CC: „Le mandat ou procuration est un acte par lequel une per- sonne donne ä une autre le pouvoir de faire quelque chose pour le man- dant et en son nom. "

13 § 1002. ABGB: „Der Vertrag, wodurch jemand ein im aufgetragenes Geschäft im Namen des anderen zur Besorgung übernimmt, heißt Bevollmächtigungsvertrag. "

14 MITTEIS: i . m. 3 . old.

15 § 164 BGB [Wirkung der Erklärung des Vertreters]: (1) „Eine Willenserklärung, die jemand innerhalb der ihm zustehenden Vertretungsmacht im Namen des Vertretenen abgibt, wirkt unmittelbar für und gegen den Vertretenen. Es macht keinen Unterschied, ob die Erklärung ausdrücklich im Namen des Vertretenen erfolgt oder ob die Umstände ergeben, daß sie in dessen Namen erfolgen soll. "

16 MÜLLER-FREIENFELS, Wolfram: Die Vertretung beim Rechtsgeschäft. Tübingen, 1955. 16. old.

17 MITTEIS: i . m. 138 . old.

18 LEONHARD, Franz: Vertretung beim Fahrnisenverb. Leipzig, 1899. 2. old.

19 MÜLLER-FREIENFELS: Die Vertretung beim Rechtsgeschäft, i. m. 16-17 . old.

20 ZWEIGERT - KÖTZ: i. m. 120 . old.

21 EÖRSI: A kereskedelmi képviseletek... i. m. 491. old.

22 Üdítő kivétel a készülőben lévő új magyar Polgári Törvénykönyv terveze- te, amely 5: 61 §-ában kifejezetten definiálja a közvetett képviseletet. Lásd: http: //mvw. irm. hu/download/otodiktervezet. pdf/otodiktervezet. pdf

23 Lásd például a magyar jogra vonatkozóan GÁRDOS Péter állásfoglalását.

GÁRDOS: i . m. 24 . old.

24 Lásd: olasz Cc. Art. 1706, (1), svéd bizományi törvény § 53 II.

25 Lásd kifejezetten a svájci Obligationenrecht (OR) Art. 401 (3) bekezdés:

„Ebenso kann der Auftraggeber im Konkurse des Beauftragten, unter Vorbehalt der Retentionsrechte desselben, die beweglichen Sachen her- ausverlangen, die dieser in eigenem Namen, aber für Rechnung des Auftraggebers zu Eigentum erworben hat. "

26 HAGER, Günter: Die Prinzipien der Mittelbaren Stellvertretung. In: Archiv für die civilistische Praxis. Band 180 (1980). 249. old.

27 Lásd kifejezetten a svájci OR Art. 401 (1): „Hat der Beauftragte für Rechnung des Auftraggebers in eigenem Namen Forderungsrechte gegen Dritte erworben, so gehen sie auf den Auftraggeber über, sobald dieser seinerseits allen Verbindlichkeiten aus dem Auftragsverhältnisse nachgekommen ist. " Lásd még a német HGB 392. §-t (különösen annak

(2) bekezdését) bekezdését: „(1) Forderungen aus einem Geschäfte, das der Kommissionär abgeschlossen hat, kann der Kommittent dem Schuldner gegenüber erst nach der Abtretung geltend machen. (2) Jedoch gelten solche Forderungen, auch wenn sie nicht abgetreten sind, im Verhältnis zwischen dem Kommittenten und dem Kommissionär oder dessen Gläubigern als Forderungen des Kommittenten. ". Bár a BGB megalkotásában közreműködő egyik bizottság kifejezetten a HGB 392. §

(2) bekezdésével azonos tartalmú rendelkezést kívánt felvenni a megbízás szabályai közé is, a törekvés végül kudarcot vallott. Ennek egyenes követ- kezménye, hogy az uralkodó elméleti álláspont szerint a HGB idézett sza- kaszát nem lehet analóg módon alkalmazni a polgári jogi jogviszonyokra. Ezt az álláspontot Hager alapos kritikával illeti: HAGER: i. m. 249 . old.

28 Lásd az olasz Cc Art. 1707, az 1967. évi francia csődtörvény Art 66., és a magyar Ptk. 509. § (3) bekezdését.

29 BONELL: The 1983 Geneva Convention on Agency... i. m. 737. old.

30 William BOWSTEAD eredetileg kódexnek szánt, 1896-ban megjelent köny- vének a címe még „A Digest of the Law of Agency" volt.

31 REYNOLDS, f M B : Bowstead and Reynolds on Agency. 16th edition.

London , 1996 . ( a továbbiakban: BOWSTEAD and REYNOLDS) 2 . old.

32 BOWSTEAD and REYNOLDS Article 1 (1) . 1 . old.

33 BOWSTEAD and REYNOLDS Article 1 (2) . 1 . old.

34 BOWSTEAD and REYNOLDS 1-007 . 4 . old.

35 Jelen tanulmányban nem térek ki az agency egyéb fajtáinak ismertetésére. A „del credere agent", a „commercial agent"(kereskedelmi ügynök), a

„general agent", a „special agent", a „factor" és a „broker" angolszász jogi

fogalmakat lásd: BOWSTEAD and REYNOLDS Art. 2 (5)-(10) . 30-31 . old.

36 BOWSTEAD and REYNOLDS Art. 2 (l)-(3) . 1-033 . 30 . old.

37 BOWSTEAD and REYNOLDS Art. 2 (4) . 1-033 . 30 . old.

38 BOWSTEAD and REYNOLDS 1-035 . 31 . old.

39 FRIDMAN, G. H. L.: The Law of Agency. 2nd Edition. London, 1966.

174. old.

40 A nyílt képviseletre (disclosed agency) vonatkozóan lásd BOWSTEAD and REYNOLDS Art. 73 (1), 361. old., a rejtett képviselet (undisclosed agency) hasonló főszabályát lásd: BOWSTEAD and REYNOLDS Art. 78 (1) , 408 . old.

41 ZWEIGERT - KÖTZ: i. m. 436 . old.

42 BOWSTEAD and REYNOLDS 1-019 . 11 . old.

43 POPESCO-RAMNICEANO: De la representation dans les actes juridiques. Paris, 1927. 303. old., idézi: MÜLLER-FREIENFELS, Wolfram: Die

„Anomalie" der verdeckten Stellvertretung (undisclosed agency) des englischen Rechts. In: Zeitschrift für ausländisches und internationales Privatrccht. 17. Jahrgang 1952. 578. old.

4 4 GRÖNFORS: i . m. 469 . old.

45 FRIDMAN: i. m. 172. old. Müller-Freienfels egy angol nyelvű tanulmányá- ban a bibliai „senki nem lehet próféta saját hazájában" szállóigével jellem- zi az undisclosed agency angolszász megítélését. Lásd: MÜLLER- FREIENFELS, Wolfram: The Undisclosed Principal. In: Modern Law Review. 1953. évi 3. szám 299. old.

46 HOLMES, O. W.: The History of Agency. In: Select Essays in Anglo- American Legal History III. (1909 ) 404 . old, idézi: MÜLLER- FREIENFELS: Die „Anomalie"... i. m. 578-580 . old.

47 POLLOCK Frederick szerkesztői kommentárban fejtette ki a véleményét az undisclosed agency doktrínáról a Cooke v Eshelby (12 App. Cas. 271 ) ügy kapcsán. Lásd: Law Quarterly Review 1887. évi 3. szám. 358-359 . old.

4 8 MÜLLER-FREIENFELS: Di e „Anomalie"... i . m. 580 . old.

49 EÖRSI: A kereskedelmi képviseletek... i. m. 492 . old.

50 HOLMES, O. W.: The History of Agency. In: Select Essays in Anglo- American Legal History III. (1909 ) 404 . old, idézi: MÜLLER- FREIENFELS: Die „Anomalie"... i. m. 578-580 . old.

51 ZWEIGERT - KÖTZ: i. m. 435 . old.

52 BOWSTEAD and REYNOLDS: i . m. Art. 78 (4) . 8-069 . 409 . old.

53 Said v. Butt, [1920] 3 IC. B. 497

54 ZWEIGERT - KÖTZ: i. m. 435 . old.

55 BOWSTEAD and REYNOLDS: i . m. 8-080 . 422-423 . old.

56 ZWEIGERT - KÖTZ: 435 . old.

57 BOWSTEAD an d REYNOLDS: i . m. 8-080 . 423 . old.

58 EÖRSI: A kereskedelmi képviseletek... i. m. 492 . old.

59 Az első előkészítő dokumentumot 1936-ban publikálták: Des contrats conclus par representation - Etude préliminaire (Etude XIX). Idézi: BASEDOW, Jürgen: Das Vertretungsrecht im Spiegel konkurrierender Harmonisierungsentwürfe. In: Rabels Zeitschrift für ausländisches und internationales Privatrecht. 45. Jahrgang. 1981. Heft 1-2 . 203. old.

60 Ezen első bizottság tagjai voltak: A. Asquini, Sir Graham Harrison, J. Hamel és E. Meijers. Lásd: BONELL, Michael Joachim: The 1983 Geneva Convention on Agency... i. m. 720. old.

61 Az újjáalakult bizottság tagjai voltak: T. Ascarelli, M. Gutzwiller, A. Rava, B. A. Wortley. Lásd: BONELL: The 1983 Geneva Convention on Agency... i. m. 720. old.

62 UNIDROIT ed. Draft Convention providing a uniform law ont he con- tract of commission on the international sale or purchase of goods, April, 1961, U. P. L. 1961, Paper: XXIV, Doc. 28 (Bizományi Tervezet 1961), pp. 30-33 . és Draft Convention providing a uniform law on agency in private law relations o fan international character, April 1961, U. P. L. 1961, Paper: XIX, Doc. 43 (Képviseleti Tervezet 1961), pp. 29-30 . Idé- zi: EÖRSI: A kereskedelmi képviseletek... i. m. 491. old.

63 BONELL: The 1983 Geneva Convention on Agency... i. m. 721. old.

6 4 EÖRSI: Tw o Problems.. . i . m. 88 . old.

65 BONELL: The 1983 Geneva Convention on Agency... i. m. 721. old.

66 Eörsi Gyula a magyar kormány küldötteként ebben a fázisban kapcsoló- dott be a munkába. Lásd: BONELL: The 1983 Geneva Convention on Agency... i. m. 722. old.

67 Lásd a fent említett Genfi Tervezet Art. 25-27 , idézi: EÖRSI: A kereske- delmi képviseletek... i. m. 493. old.

68 EÖRSI: A kereskedelmi képviseletek... i. m. 493. old.

69 EÖRSI: A kereskedelmi képviseletek... i. m. 493 . old.

70 EÖRSI: TWO Problems.. . i . m. 93 . old.

71 Draft UNIDROIT Convention of 1973 Providing a Uniform Law on Agency of an International Character in the Sale and Purchase of Goods.

72 így például a bizományos önszerződésének tilalmát (Art. 15. ), a bizomá- nyos gondos eljárásának követelményét (Art. 16. ), a megbízó értesítésére és a vele való elszámolásra vonatkozó kötelezettségét (Art. 17. ), a bizo- mányosnál lévő dolgok őrzésével és a megbízót illető jogok fenntartásával összefüggő szabályokat (Art. 18. ), a bizományos del credere felelősségét (Art. 19. ) BONELL: The 1983 Geneva Convention on Agency... i. m. 722-723 . old.

73 A szabály indokát a jogirodalom abban a könnyen belátható megfonto- lásban találta meg, hogy a képviselő akár a képviselttel akár harmadik személlyel szembeni kötelezettségszegésének oka lehet mindenkori szer- ződő partnerének nemteljesítése. Ezért ilyen esetben lehetővé kell tenni, hogy a sérelmet szenvedett szerződő fél közvetlenül forduljon azzal szemben (a képviselt a harmadik személlyel, illetve fordítva), aki a sérel- met végül is okozta. Lásd: HAGER: i. m. 245. old.

74 BASEDOW: i . m. 204-205 . old.

75 BONELL: The 1983 Geneva Convention on Agency... i. m. 722. old.

76 BASEDOW: i . m. 205 . old.

77 BONELL: The 1983 Geneva Convention on Agency... i. m. 723. old.

78 A szocialista jogrendszereket Eörsi Gyula, a kontinentális jogrendszere- ket Wolfram Müller-Freienfels, a common law-t pedig L. C. G. Gower képeviselte.

79 GRÖNFORS: i . m. 469 . old.

80 Az elutasító álláspontnak egyrészt az volt az indoka, hogy a számtalan

„agency"-jellegű viszonyra vonatkozó egyes nemzeti szabályok közis- merten országról-országra eltérnek egymástól. Másrészt a szakértők sze- rint nincs értelme nemzetközi szinten egységcsen szabályozni olyan köz- vetítő tevékenységeket, amelyeket egyazon nemzeti jog is különböző el- vek alapján rendez.

81 BONELL: The 1983 Geneva Convention on Agency... i. m. 723-724. old.

82 BONELL: The 1983 Geneva Convention on Agency... i. m. 724-725. old.

83 Az egyezmény teljes angol nyelvű szövegét lásd: http: //www. unidroit. org/english/conventions/1983agency-e. htm (2007-01-15)

84 Lásd: genfi képviseleti egyezmény Art 1 (1)

85 BONELL: The 1983 Geneva Convention on Agency... i. m. 725-726. old.

86 Lásd: genfi képviseleti egyezmény Art 1 (4)

87 ZWEIGERT- KÖTZ: i . m. 430 . old.

88 Lásd: genfi képviseleti egyezmény Art 12

89 Lásd: genfi képviseleti egyezmény Art 13 (1)

90 BONELL: The 1983 Geneva Convention on Agency... i. m. 735. old.

91 Lásd: genfi képviseleti egyezmény Art 13 (2) (a)

92 Lásd: genfi képviseleti egyezmény Art 13 (2) (b)

93 EÖRSI: A kereskedelmi képviseletek... i. m. 494. old.

94 BONELL: The 1983 Geneva Convention on Agency... i. m. 735-736. old.

95 BONELL: The 1983 Geneva Convention on Agency... i. m. 736-737. old.

96 BONELL: The 1983 Geneva Convention on Agency... i. m. 718. old.

97 BONELL: The 1983 Geneva Convention on Agency. 717. old.

98 Az Európai Szerződési Jog Alapelveinek kommentárja is többször hivat- kozik a genfi képviseleti egyezményre. BONELL, Michael Joachim: Agency. In: Towards a European Civil Code. Third Fully Revised and Expanded Edition. Editors: Arthur Hartkamp, Martijn Hesselink, Ewoud Hondius, Carla Joustra, Muriel Veldman. Nijmegen, 2004. 383. old.

99 Lásd: MÁDL Ferenc - VÉKÁS Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzet- közi gazdasági kapcsolatok joga. Budapest, 1997. 319. old.

100 Dél-Afrika 1986. január 27-én, Hollandia 1994. február 2-án, Francia- ország 1987. augusztus 7-én, Mexikó 1987. december 22-én, Olaszor- szág pedig 1986. június 16-án ratifikálta a genfi képviseleti egyezményt. Lásd: http: //www. unidroit, org/english/implement/i-83. pdf (2005-07- 26). Valamivel szerencsésebben járt a párhuzamos nemzetközi egyez- mény, a képviseletre alkalmazandó jog szabályait egységesítő 1978. évi Hágai Egyezmény. Ennek hatálybalépéséhez elegendő volt három állam ratifikációja, így az négy országban érvényesül: Argentínában, Francia- országban, Hollandiában és Portugáliában.

101 KRONKE, Herbert: A magánjog egységesítése: UNIDROIT 75 éves múltja és jövője. (Az évforduló alkalmából az ELTE Állam- és Jogtu- dományi Kara által szervezett ünnepélyen elhangzott előadás). Fordítot- ta: Frank Ádám. In: Európai jog 2003. évi 3. szám. 7. old., KECSKÉS László - NEMESSÁNYI Zoltán: A magánjog egységesítésének folyamata

Európában. In: Tanulmányok az európai magánjog köréből. Pécs, 2004.

28. old.

10 2 GRÖNFORS: i . m. 474 . old.

103 UNIDROIT Alapelvek (2004) 2. 2. 1. cikk (1) bekezdés; BONELL: Agency. i. m. 383. old.

104 UNIDROIT Alapelvek (2004) 2. 2. 1. cikk (1) bekezdés: »Ez a fejezet egy személy (a „képviselő") azon képviseleti jogkörét szabályozza, amely alapján egy másik személy (a „képviselt") harmadik személlyel szembeni jogviszonyait szerződéssel vagy egy szerződésre vonatkozóan befolyásol- ni tudja, akár saját nevében, akár a képviselt nevében jár el. «

105 UNIDROIT Alapelvek (2004) 2. 2. 3. cikk (Nyílt képviselet) (1) bekez- dés: „Ha a képviselő képviseleti jogkörén belül jár el, és a harmadik sze- mély tudja vagy tudnia kellene, hogy a képviselő, mint képviselő tevé- kenykedik, a képviselő cselekményei közvetlenül a képviselt és a harma- dik személy közötti jogviszonyt érintik, miközben a képviselő és a har- madik személy között nem jön létre jogviszony. "

106 UNIDROIT Alapelvek (2004) 2. 2. 4. cikk (Rejtett képviselet) (1) be- kezdés: „Ha a képviselő képviseleti jogkörén belül jár el és a harmadik személy nem tudja és nem is kell tudnia, hogy a képviselő képviselőként ténykedik, a képviselő cselekményei csak a képviselő és a harmadik sze- mély közötti jogviszonyt érintik. "

107 UNIDROIT Alapelvek (2004) 2. 2. 3. cikk (2) bekezdés.

108 UNIDROIT Alapelvek (2004) 2. 2. 4. cikk (2) bekezdés: Ha azonban az ilyen képviselő harmadik személlyel egy vállalkozás javára köt szerződés és önmagát a vállalkozás tulajdonosának adja ki, a harmadik személy, ha felfedezi a valódi tulajdonost, vele szemben is érvényesítheti azon jogo- sultságait, amelyek a képviselővel szemben rendelkezésre állnak. BONELL: Agency. i. m. 388. old. Bonell megállapításának alátámasztásá- ra különösebb indokolás nélkül az Alapelvek már idézett 2. 2. 4. cikk (1) bekezdésére hivatkozik. Álláspontja vélhetően azon alapul, hogy amíg a

2. 2. 4. cikk (1) bekezdése főszabályként kizárja, hogy rejtett képviselet esetén a képviselő cselekménye befolyásolja a képviselt és a harmadik sze- mély közötti jogviszonyt (és ezáltal alapvetően nem teszi lehetővé kette- jük között a keresetindítást), addig a 2. 2. 4. cikk (2) bekezdése az ott le- írt feltételek fennállása esetén kivételként lehetővé teszi, hogy a harma- dik személy igényt érvényesítsen a képviselttel szemben.

10 9 BONELL: Agency. i . m. 390 . old.

110 UNIDROIT 1999 Study L - Doc. 63/Add. 1. De Mott egy amerikai íté- letet idézett álláspontja megindokolására: Grinder v. Bryans Road Bldg. And Supply Co., 432 A. 2d 453 (Md. App. 1981).

111 UNIDROIT 2001StudyL- Misc. 23. 16. pont.

11 2 BONELL: Agcncy. i . m. 389 . old.

113 BONELL: Agency, i. m. 389. old. Bonell hozzáteszi még azt is, hogy mi- után a képviseleti jogkör létrejöhet nemcsak kifejezett, hanem hallgató- lagos formában is - például a képviselt ráutaló magatartása révén -, ne- hezen bizonyítható, hogy a képviselő kifejezetten illetve hallgatólagosan a saját vagy más nevében járt-e cl. /Az UNIDROIT Alapelvek (2004)

2. 2. 2. cikk (1) bekezdése szerint a képviselt kifejezetten vagy hallgatóla- gosan ruházhat képviseleti jogkört a képviselőre. / Álláspontom szerint a kifejezett-hallgatólagos fogalompáros az Alapelvek idézett cikkében a képviseleti jogkör létrejöttére (tehát a képviselt cselekményére) vonatko- zik és nem a képviselő eljárására. Az, hogy a képviselő saját vagy más ne- vében járt-e el könnyen bizonyítható, az viszont bonyolult bizonyítási kérdés lehet, hogy fennállt-e képviseleti jogköre.

11 4 BONELL: Agency, i . m. 389 . old.

115 Az alapítója után Lando-Bizottságként is emlegetett Commission on European Contract Law által megalkotott Principles of European Contract Law (PECL) újabb, ám immáron kontinentális talapzaton álló kísérletet tettek az angolszász és a kontinentális jogrendszerek kibé- kíthetetlennek tűnő különbségei elsimítására.

116 PECL 3: 301 § (1) bek. 117 PECL 3: 302-3: 304. §-ok

118 BONELL, Michael Joachim: UNIDROIT Principles 2004 - The New Edition of the Principles of International Commercial Contracts adopt- ed by the International Institute for the Unification of Private Law. In: Uniform Law Review 2004. évi 1. szám 13. old.