GB635 JELŰ TÖRLESZTÉSI BIZTOSÍTÁS (CSOPORTOS HITELFEDEZETI BIZTOSÍTÁS) ÁLTALÁNOS ÉS KÜLÖNÖS FELTÉTELEI ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓJA
GB635 JELŰ TÖRLESZTÉSI BIZTOSÍTÁS (CSOPORTOS HITELFEDEZETI BIZTOSÍTÁS) ÁLTALÁNOS ÉS KÜLÖNÖS FELTÉTELEI ÉS ÜGYFÉLTÁJÉKOZTATÓJA
ÁLTALÁNOS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK
Jelen feltételek – ellenkező szerződéses kikötések hiányában – a Groupama Garancia Biztosító Zrt. (a továbbiakban: biztosító) és az OTP Bank Nyrt. va- lamint az OTP Jelzálogbank Zrt. között létrejött GB635 jelű csoportos biz- tosítási szerződésre (a továbbiakban együttesen: csoportos biztosítási szer- ződés) érvényesek, feltéve, hogy a csoportos biztosítási szerződést erre hi- vatkozva kötötték, és a jelen feltételhez kapcsolódó különös feltételek más- képp nem rendelkeznek.
Jelen törlesztési biztosítás alapján a biztosító a természetes személy biztosított halála, balesetből vagy betegségből eredő egészségi álla- pot csökkentése, munkanélkülisége vagy keresőképtelensége eseté- re a szerződésben meghatározott biztosítási összeg kifizetésére vál- lal kötelezettséget.
1.§ A szerződés alanyai
1.1. A csoportos biztosítási szerződés alanyai a szerződők, a biztosított, a kedvezményezett és a biztosító.
1.2. A szerződő az OTP Bank Nyrt. és az OTP Jelzálogbank Zrt. (a további- akban: OTP JZB), melyek a biztosítóval a csoportos biztosítási szerződést megkötik. A csoportos biztosítási szerződéssel kapcsolatos jognyilatkoza- tokat (mint fő-szerződő) az OTP Bank Nyrt. teszi, valamint az OTP Bank Nyrt. köteles a csoportos biztosítás első díját a biztosítónak megfizetni (ld. még 5.1. és 11.2. pontok). A szerződő a csoportos biztosítási szerződés tartama alatt a hozzá intézett nyilatkozatokról és a szerződésben bekövetkezett változásokról a biztosítottat köteles tájékoztatni.
Groupama Garancia Biztosító Zrt. – 0000 Xxxxxxxx, Xxxxxxx 0. xxxx 00. Nyomtatványszám: 2479/B8 – Hatályos 2014. november 1-jétől visszavonásig.
1.3. A biztosított az a szerződők valamelyikével jelzáloghitel szerződéses jogviszonyban (forint-, illetve deviza alapú lakáshitel vagy szabad felhasz- nálású jelzáloghitel, a továbbiakban együttesen: hitelszerződés) álló termé- szetes személy, akire a biztosító kockázatot vállal és akinek a halálával, bal- esetével, betegségével és/vagy munkanélkülivé válásával összefüggő koc- kázatokra a csoportos biztosítási szerződés létrejött, és aki megfelel a biz- tosítottakkal szemben támasztott követelményeknek (ld. 4.§).
1.4. A kedvezményezett a csoportos biztosítási szerződésben megjelölt azon jogi személy, amely jogosult arra, hogy a biztosítási esemény bekö- vetkezése esetén a csoportos biztosítási szerződés szerinti szolgáltatá- sokat számára teljesítsék. A csoportos biztosítási szerződés kedvezmé- nyezettje a biztosítottnak a csatlakozási nyilatkozatban adott írásbeli hozzájárulása alapján az OTP Bank Nyrt., illetve az OTP JZB, lakástaka- rékpénztári megtakarítással kombinált hitelek esetében pedig az előírt minimális havi megtakarítás tekintetében az OTP Lakástakarékpénztár Zrt. A hitelszerződésből eredő követelés eladása vagy engedményezése esetén a kedvezményezett az OTP Csoport azon más tagja, amelynek a részére a szerződők egyike a hitelszerződésből eredő követelését eladja vagy engedményezi.
1.5. A biztosító a Groupama Garancia Biztosító Zrt., amely a biztosítási díj ellenében a biztosítási kockázatot viseli és a vonatkozó biztosítási feltéte- lekben meghatározott szolgáltatás teljesítésére kötelezettséget vállal.
2.§ A csoportos biztosítási szerződés létrejötte
A csoportos biztosítási szerződés a szerződők és a biztosító között írásban jött létre.
3.§ A biztosított csatlakozása a csoportos biztosítási szerződéshez
3.1. A csoportos biztosítási szerződés egyidejűleg több biztosítottra vonat- kozik, amelyhez a biztosítottak az általuk tett csatlakozási nyilatkozat meg- tételével egyénileg csatlakoznak.
3.2. Az adott hitelszerződés alapján érintett szerződő (a továbbiakban: érintett szerződő) hitelszerződést kötő ügyfele a csoportos biztosítási szer- ződéshez az alábbiakban felsorolt módok valamelyike útján csatlakozhat:
3.2.1. írásbeli csatlakozási nyilatkozat útján:
a. a hitelkérelem beadásával, illetőleg a hitelszerződés aláírásával egyide- jűleg aláírt csatlakozási nyilatkozattal és az egészségi nyilatkozat aláírá- sával, illetve (ha az a leendő biztosított életkora és/vagy az igényelt hitel összege miatt szükséges) az egészségi kérdőív kitöltésével;
b. a kölcsönösszeg folyósítását követően a szerződő részére eljuttatott utólagos csatlakozási nyilatkozattal és az egészségi nyilatkozat aláírá- sával, illetve (ha az a leendő biztosított életkora és/vagy az igényelt hitel összege miatt szükséges) az egészségi kérdőív kitöltésével. Ha az írásbeli utólagos csatlakozási nyilatkozat aláírására nem a szerződők valamelyikének a fiókjában kerül sor, akkor az csak abban az esetben tekintendő szabályosan kitöltöttnek, ha a biztosított a nyilatkozatot 2 tanú előtt írta alá.
3.2.2. szóbeli csatlakozási nyilatkozat útján:
a kölcsönösszeg folyósítását követően, a szerződő által kezdeményezett és az ügyfélszolgálata által rögzítésre került telefonhívás során tett szóbeli csatlakozási nyilatkozattal.
3.3. Ha a biztosított a kölcsönösszeg folyósítását követően tesz írásbeli csatlakozási nyilatkozatot és azt nem a szerződőnél személyesen teszi, akkor az csak abban az esetben tekintendő érvényesnek, ha az utólagos csatlakozási nyilatkozat aláírása két tanú előtt történt. Ellenkező esetben az ügyfél által tett csatlakozási nyilatkozat érvénytelen és annak alapján az adott ügyfélre a csoportos biztosítási szerződés hatálya nem terjed ki.
3.4. A biztosított az írásbeli csatlakozási nyilatkozat aláírásával:
3.4.1. kijelenti, hogy megfelel a biztosítottakkal szemben támasztott kö- vetelményeknek (ld. 4.§);
3.4.2. elfogadja a csoportos biztosítási szerződés feltételeit, hozzájárul ahhoz, hogy a biztosító kockázatviselése rá kiterjedjen;
3.4.3. a csoportos biztosítási szerződéshez biztosítottként csatlakozik;
3.4.4. hozzájárul ahhoz, hogy a biztosító a biztosított személyes adatait, valamint a biztosított egészségi állapotával, hitelszerződésével kapcsola- tos – a biztosítási szolgáltatás teljesítésével összefüggő – adatait besze- rezze, nyilvántartsa, valamint kezelje;
3.4.5. felmenti az orvosi titoktartás alól egyrészt a kezelő és vizsgáló or- vosokat, egészségügyi intézményeket, másrészt a társadalombiztosítási igazgatási és munkaügyi szerveket azon – az egészségi állapotával, fennálló és korábbi betegségeivel, baleseteivel, illetve munkanélküliségével össze- függő – adatoknak a biztosító részére való továbbítása tekintetében, ame- lyek a biztosító számára a kockázat vagy a szolgáltatási igény elbírálásához szükségesek.
3.5. A biztosító a biztosítottnak a csatlakozási nyilatkozatban és/vagy az egészségi nyilatkozatban és/vagy az egészségi kérdőívben (ha alkalmazan- dó) tett nyilatkozatait a biztosító kérdéseire adott írásbeli válasznak tekinti, melyekre a biztosított közlési kötelezettségére vonatkozó szabályok alkal- mazandók.
3.6. Adóstársak esetében alkalmazandó további rendelkezések:
3.6.1. Ha a hitelkérelem/hitelszerződés aláírásakor a főadós életkora meg- haladja a 60 évet és emiatt nem lehet biztosított, viszont az adóstárs meg- felel a biztosítottakra vonatkozó előírásoknak (ld. 4.§), akkor az adóstárs a hitelkérelem/hitelszerződés aláírásakor egyedüli biztosítottként jogosult csatlakozni a csoportos biztosítási szerződéshez.
3.6.2. Ha mind a főadós, mind az adóstárs megfelel a biztosítottakra vo- natkozó előírásoknak, akkor a csatlakozási nyilatkozat megfelelő részének kitöltésével a főadós mellett az adóstárs is csatlakozhat a csoportos bizto- sítási szerződéshez.
3.6.3. Ha a főadós mellett több természetes személy is szerepel adóstárs- ként, akkor a főadós mellett legfeljebb egy adóstárs válhat biztosítottá. Ilyen esetben a csatlakozási nyilatkozatban meg kell jelölni, hogy a főadós mellett adóstársként szereplő több természetes személy közül adóstársi mi- nőségben ki csatlakozik a csoportos biztosítási szerződéshez.
3.6.4. Ha a főadós a hitelkérelem/hitelszerződés aláírásakor nem csatla- kozott, akkor az adóstárs később kizárólag a főadóssal együtt csatlakozhat. Az adóstárs által egyedüli biztosítottként tett utólagos csatlakozás semmis és annak alapján a csoportos biztosítási szerződés hatálya nem terjed ki az adóstársra.
4.§ A biztosítottra vonatkozó előírások
4.1. A biztosított az általa tett írásbeli csatlakozási nyilatkozat alapján az lehet, aki
– 18 és 60 év közötti;
– hitelszerződésének futamideje legalább 5 év, de nem haladja meg a 35 évet;
– a csatlakozási nyilatkozat megtételének időpontjában megfelel az egészségi nyilatkozatban felsorolt feltételeknek, illetve ha szükséges ki- tölteni, akkor az egészségi kérdőívben feltett egyik kérdésre sem adott igen választ. Ez az előírás csak azokra a biztosítottakra alkalmazandó, akikre az „A” biztosítási csomag vonatkozik (a biztosítottra vonatkozó biztosítási csomagra vonatkozó rendelkezéseket ld. a 13.§-ban).
4.2. A csatlakozási nyilatkozat megtételekor munkaviszonnyal rendelkező biztosítottakkal szembeni további követelmények az alábbiak:
4.2.1. a csatlakozási nyilatkozat megtételének időpontjáig sem ő, sem a munkáltatója nem kezdeményezett rendes vagy azonnali hatályú felmon- dást, közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetést;
4.2.2. tudomása szerint nem tartozik az alkalmazottak azon körébe, akik- nek az elkövetkező 12 hónapban a munkáltatónál végrehajtott átszervezés, alkalmazotti létszámcsökkentés vagy a munkáltató esetleges csődje vagy felszámolása miatt megszüntetnék a munkaviszonyát.
5.§ A biztosítási szerződés alanyainak jogai és kötelezettségei
5.1. A csoportos biztosítási szerződés első díjának megfizetésére az OTP Bank Nyrt. mint fő-szerződő köteles, valamint szintén az OTP Bank Nyrt. köteles a csoportos biztosítási szerződéssel kapcsolatos megfelelő jognyi- latkozatok megtételére.
5.2. A csoportos biztosítási szerződés havi díját az érintett szerződő fizeti meg a biztosító részére. A biztosító részére megfizetett havi biztosítási díj- nak a biztosítottra jutó arányos részét az érintett szerződő – a biztosított által a csatlakozási nyilatkozatban adott felhatalmazás alapján – áthárítja a biztosítottra.
5.3. Az érintett szerződő és a biztosított köteles közlési kötelezettségének eleget tenni, valamint a biztosító által feltett, a biztosítás szempontjából szük- séges kérdéseket a valóságnak megfelelően és teljes körűen megválaszolni.
5.4. A közlési kötelezettség abban áll, hogy a szerződő és a biztosított köte- les a biztosítás elvállalása szempontjából minden olyan lényeges körülményt, adatot a biztosítóval írásban közölni, amelyeket ismert vagy ismernie kellett. A biztosító írásban feltett kérdéseire adott, a valóságnak megfelelő írásbeli vá- laszokkal az érintett szerződő és a biztosított közlési kötelezettségének eleget tesz. A szerződő, illetve a biztosított köteles a lényeges körülmények változását (pl. a hitelszerződés tartalmának vagy összegének megvál-
toztatása, a biztosított nyugdíjba vonulása) a biztosítónak írásban be- jelenteni a változás bekövetkezésétől számított 15 napon belül.
5.5. A közlésre vagy változásbejelentésre irányuló kötelezettség megsértése esetén a biztosító kötelezettsége nem áll be, kivéve, ha:
a. bizonyítják, hogy az elhallgatott körülményt a biztosító a szerző- déskötéskor (az egyes biztosítottak esetén a 7.2. pontban meg- jelölt időpontban) ismerte, vagy az nem hatott közre a biztosítá- si esemény bekövetkezésében;
b. a csoportos biztosítási szerződés megkötésétől, az egyes biztosí- tottak esetén a 7.2. pontban megjelölt időponttól a biztosítási esemény bekövetkeztéig öt év már eltelt.
5.6. Ha a közlési vagy változásbejelentési kötelezettség megsértése csak egyes szerződőkkel, illetve biztosítottakkal összefüggésben merül fel, a biztosító a közlésre vagy a változás bejelentésére irányuló köte- lezettség megsértésére a többi személy esetén nem hivatkozhat.
5.7. A közlésre és változás bejelentésére irányuló kötelezettség egy- aránt terheli a szerződő felet és a biztosítottat; egyikük sem hivat- kozhat olyan körülményre, amelyet bármelyikük elmulasztott a biz- tosítóval közölni, noha arról tudnia kellett, és a közlésre vagy beje- lentésre köteles lett volna.
5.8. Ha a biztosító a szerződéskötést (az egyes biztosítottak esetén a
7.2. pontban megjelölt időpontot) követően szerez tudomást a szer- ződéskötéskor (a csatlakozási nyilatkozat megtételekor) már fenn- állt lényeges körülményről, az ebből eredő jogokat a csoportos biz- tosítási szerződés (biztosított esetén a rá vonatkozó biztosítási jog- viszony) fennállásának az első öt évében gyakorolhatja.
5.9. Az 5.7. és az 5.8. pont rendelkezéseit a szerződésben meghatá- rozott lényeges körülmények változására vonatkozó bejelentési kö- telezettség megsértésének következményeire is megfelelően alkal- mazni kell. A biztosító ezzel kapcsolatos jogainak gyakorlására nyit- va álló ötéves időszak a változásbejelentési határidő leteltét követő napon kezdődik.
5.10. A biztosító a szolgáltatás jogalapjának megállapítása céljából jogosult a vele közölt adatok ellenőrzésére, és ezért a biztosított egészségi állapotával kapcsolatban kérdéseket tehet fel és/vagy orvosi vizsgálatot kérhet. A bizto- sított az elvégzett vizsgálatok eredményeit az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény értelmében az egészségügyi szolgáltatónál megismerheti.
5.11. A biztosító köteles a tudomására jutott adatokat megőrizni és a biz- tosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvényben foglaltak szerint biztosítási titokként kezelni.
5.12. A biztosítottat kizárólag a rá vonatkozó biztosítási jogviszony fel- mondásának joga illeti meg (ld. 9.1.–9.2. pontok). A biztosítottat nem ille- ti meg
a. a csoportos biztosítási szerződés módosításának és/vagy
b. a rá vonatkozó biztosítási jogviszonyra vonatkozó szerződési feltételek módosításának a joga.
A biztosított a csoportos biztosítási szerződésbe szerződő félként nem léphet be.
6.§ A biztosítás tartama, a biztosítási időszak
6.1. A biztosítottra vonatkozóan a biztosítás tartama a kockázatviselés kez- detétől a kockázatviselés megszűnéséig terjedő időtartam. E tartam bizto- sítási időszakokra oszlik.
6.2. A biztosítási időszak a törlesztőrészlet esedékességét követő naptól a következő törlesztőrészlet esedékességének napján 24 óráig tart, kivéve az alábbi eseteket:
6.2.1. Az első biztosítási időszak a biztosító kockázatviselésének kezdetétől számított következő törlesztőrészlet esedékességének napján 24 óráig tart.
6.2.2. Az adott hitelszerződéshez kötődő első biztosítási időszak tartama legfeljebb 120 nap lehet.
6.2.3. Az utolsó biztosítási időszak a kockázatviselés megszűnésének nap- ján 24 óráig tart. Amennyiben a biztosítási fedezet kezdetének és megszű- nésének hónapja megegyezik, akkor az utolsó biztosítási időszak megegye- zik az első biztosítási időszakkal.
7.§ A biztosító kockázatviselésének kezdete, tartama
7.1. Ha a csoportos biztosítási szerződés és/vagy a vonatkozó különös biz- tosítási feltételek eltérően nem rendelkeznek, a biztosító kockázatviselése a biztosított hitelszerződésének tartamán belül arra az időszakra terjed ki, amely alatt a biztosítottnak hiteltartozása áll fenn a szerződő felé.
7.2. A biztosító a biztosítottra vonatkozó biztosítási csomag alapján fede- zett kockázatokat – az alábbi 7.3. pontban szereplő kivétellel – a csatlako- zás módjától függően az alábbi időpontok valamelyikétől viseli:
7.2.1. a hitelszerződés megkötésekor tett írásbeli csatlakozási nyilatkozat esetén a hitel folyósításának napján 0 órától;
7.2.2. a kölcsönösszeg folyósítását követően tett írásbeli utólagos csatla- kozási nyilatkozat esetén a szabályosan kitöltött és aláírt nyilatkozatnak a szerződőhöz történő beérkezését követő naptári napon 0 órától (ha az írásbeli utólagos csatlakozási nyilatkozat aláírására nem a szerződők vala- melyikének a fiókjában kerül sor, akkor az csak abban az esetben tekin- tendő szabályosan kitöltöttnek, ha a biztosított a nyilatkozatot 2 tanú előtt írta alá);
7.2.3. a hitelszerződés megkötését követően tett szóbeli csatlakozási nyi- latkozat esetén a szerződő telefonos ügyfélszolgálata részére tett – és a te- lefonos ügyfélszolgálat által rögzített – szóbeli nyilatkozat megtételének napján 0 órától.
7.3. A biztosító nem viseli a keresőképtelenségi és a munkanélküli- ségi kockázatokat addig, amíg a hitel törlesztése a szerződő által en- gedélyezett módon szünetel.
7.4. Távközlő eszköz útján történt csatlakozás (szóbeli csatlakozási nyi- latkozat vagy nem a szerződő fiókjában személyesen aláírt utólagos írás- beli csatlakozási nyilatkozat útján történt csatlakozás) esetén a szerződő írásbeli visszaigazolást küld a biztosított részére arról, hogy a biztosító kockázatviselése a biztosítottra kiterjed (a továbbiakban: írásbeli vissza- igazolás).
8.§ A biztosító kockázatviselésének megszűnése
8.1. Ha a hitelszerződéshez kapcsolódó biztosítás alapján mind a főadós, mind az adóstárs biztosított és a biztosító kockázatviselése vagy csak a fő- adósra, vagy csak az adóstársra vonatkozóan szűnt meg, akkor a megszű- nés által nem érintett biztosított továbbra is biztosítva marad.
8.2. A biztosító kockázatviselése az adott biztosítottra vonatkozóan az összes kockázatra megszűnik abban az időpontban, amelyik az alább felsoroltak közül leghamarabb bekövetkezik:
8.2.1. a biztosított hitelszerződésének eredeti lejárati időpontjában 24 órakor;
8.2.2. az utolsó hiteltörlesztés esedékességének napján 24 órakor;
8.2.3. ha a biztosított hitelszerződése bármely okból megszűnik, a hitel- szerződés megszűnésének napján 24 órakor;
8.2.4. azon a napon, amikor a biztosított aktuális hiteltartozását a biztosí- tó a biztosítási események bekövetkezése esetén kiegyenlíti;
8.2.5. annak a naptári évnek az utolsó napján 24 órakor, amelyben a biz- tosított a 65. életévét betöltötte;
8.2.6. a biztosított halálának napján, amennyiben az nem minősül biztosí- tási eseménynek;
8.2.7. ha az érintett szerződő az adott biztosítottra vonatkozó biztosítási díjat nem fizeti meg, a szerződő által a biztosítottnak küldött írásbe- li felszólításban megállapított 30 napos határidő eredménytelen el- teltével a határidő napján 24 órakor;
8.2.8. a biztosítottra vonatkozó biztosítási jogviszony azonnali hatályú fel- mondása esetén a felmondás megtételének napján 24 órakor;
8.2.9. a biztosítottra vonatkozó biztosítási jogviszony rendes felmondása esetén a felmondás hatályba lépésének, azaz a (9.2. szerinti) utolsó bizto- sítási időszak utolsó napján 24 órakor;
8.2.10. a hitelszerződés aláírásától számított legfeljebb 35 év elteltével az
aláírás hónapjával és napjával megegyező napon 24 órakor (ha az adott évben az adott naptári hónap nem tartalmaz az aláírás napjával megegye- ző sorszámú napot, akkor az aláírás hónapjával megegyező hónap utolsó napján 24 órakor).
8.3. A biztosító kockázatviselése a haláleseti kockázat (a „C” biztosí- tási csomag esetében a baleseti halál kockázat) kivételével megszű- nik továbbá:
8.3.1. azon a napon 24 órakor, amikor a biztosított öregségi vagy előreho- zott öregségi nyugállományba vonul;
8.3.2. a biztosított 30%-os, vagy az alatti egészségi állapot elérését meg- állapító jogerős határozat meghozatalának napján 24 órakor.
9.§ Felmondás
9.1. A biztosítottra vonatkozó biztosítási jogviszony azonnali hatá- lyú felmondása
9.1.1. Távközlő eszköz útján történt csatlakozás (szóbeli csatlakozási nyi- latkozat útján vagy – nem a szerződő fiókjában személyesen aláírt – utóla- gos írásbeli csatlakozási nyilatkozat útján történt csatlakozás) esetén a biz- tosított a rá kiterjesztett kockázatviselést a szerződő által küldött írásbeli visszaigazolás (ld. még a 7.4. pontban) kézhezvételétől számított 30 (har- minc) napos határidőn belül azonnali hatállyal felmondhatja. Az azonnali hatályú felmondás a megtétel napján 24 órakor lép hatályba. Ilyen esetben a kockázatviselés megszűnéséig terjedő időszakra nem áll fenn díjfizetési kötelezettség.
9.1.2. Ha a biztosított szóbeli csatlakozási nyilatkozat útján csatlakozott, akkor az azonnali hatályú felmondás jogát a szerződő által küldött írásbeli visszaigazolás (ld. még a 7.4. pontban) kézhezvételétől számított 30 (har- minc) napos határidőn belül írásban gyakorolhatja.
9.1.3. Az azonnali hatályú felmondást akkor kell határidőn belül teljesített- nek tekinteni, ha a biztosított az azonnali hatályú felmondását a visszaiga- zolás kézhezvételétől számított 30 napos határidőn belül postára adja vagy egyéb igazolható módon elküldi.
A határidőn túl tett azonnali hatályú felmondás a biztosítottra vonatkozó biztosítási jogviszony rendes felmondásának minősül.
9.2. A biztosítottra vonatkozó biztosítási jogviszony rendes felmondása
9.2.1. A biztosított jogosult a rá vonatkozó biztosítási jogviszonyt az érin- tett szerződőhöz intézett írásbeli nyilatkozattal a folyó biztosítási időszak végére felmondani. A biztosítottra vonatkozó biztosítási jogviszony fel- mondása esetén a biztosító kockázatviselése a felmondás megtételének időpontjában folyamatban lévő biztosítási időszak utolsó napján 24 órakor szűnik meg, feltéve, hogy az írásbeli felmondás legkésőbb a felmondás megtételének időpontjában folyamatban lévő biztosítási időszak utolsó napján 24 óráig az érintett szerződőhöz beérkezik. Ha a felmondás ezen időpontot követően érkezik be az érintett szerződőhöz, akkor a felmondás csak a felmondás beérkezésének időpontjában folyamatban lévő biztosítá- si időszak utolsó napján 24 órakor lép hatályba.
9.2.2. Ha mind a főadós, mind az adóstárs biztosított, akkor
– a főadós által tett felmondás mind a főadós, mind az adóstárs biztosí- tási jogviszonyát is megszünteti;
– az adóstárs felmondása nem hat ki a főadós biztosítási jogviszonyára.
9.3. A csoportos biztosítási szerződés felmondása rendes felmondás útján
9.3.1. A csoportos biztosítási szerződést mind az OTP Bank Nyrt. (mint fő- szerződő), mind a biztosító jogosult a másik félhez intézett írásbeli nyilat- kozattal felmondani (rendes felmondás).
9.3.2. A csoportos biztosítási szerződésre vonatkozó felmondás hatályba lépésének időpontjában biztosított személyek esetében az adott biztosí- tottra vonatkozó biztosítási védelem mindaddig fennmarad, amíg a bizto- sítottra vonatkozóan a biztosító kockázatviselése a 8.§-ban írt esetek vala- melyikének bekövetkezése miatt meg nem szűnik.
10.§ Területi hatály
A biztosítás valamennyi országban bekövetkezett biztosítási eseményre ki- terjed, kivéve a munkanélkülivé válás kockázatát, amelyre vonatkozóan a területi hatály a Magyarország területén honos munkáltatóval fenn- álló munkaviszonyra korlátozódik.
11.§ A díjfizetésre vonatkozó rendelkezések
11.1. A biztosítási díj a biztosító kockázatviselésének, illetve szolgáltatási kötelezettségének ellenértéke.
11.2. A csoportos biztosítási szerződés első díját az OTP Bank Nyrt. mint fő- szerződő fizeti meg.
11.3. A biztosítás havi díjfizetésű.
11.4. Az érintett szerződő minden biztosítási időszakra, függetlenül annak tartamától egységesen havi díjat fizet. A fizetendő havi biztosítási díj a biz- tosítási díj alapjának és a vonatkozó díjtételnek a szorzata. A díjszámítás alapját és a vonatkozó díjtételeket a csoportos biztosítási szerződés 6. számú melléklete tartalmazza.
11.5. Ha a hitelszerződéshez kapcsolódó biztosítás alapján mind a főadós, mind az adóstárs biztosított és a biztosítás tartama alatt a biztosító kocká- zatviselése csak a főadósra vonatkozóan szűnik meg, akkor a megszűnés hónapját követő hónap első napján 0 órától kezdődően a biztosítva maradt adóstársra vonatkozóan a szerződő olyan mértékű biztosítási díj megfize- tésére köteles, mintha a biztosítva maradt adóstárs egyedüli adós lenne a hitelszerződésben.
11.6. Az érintett szerződő az általa a biztosító részére megfizetett havi biztosítási díjnak a biztosítottra jutó arányos részét a biztosított által a csatlakozási nyilatkozatban adott felhatalmazás alapján a biztosítottra vo- natkozó kockázatviselés kezdetétől áthárítja a biztosítottra. Az áthárítás- ra kerülő díjrészt az érintett szerződő számítja ki és a havi törlesztőrészle- tek esedékességekor szedi be a biztosított szerződőnél vezetett bank- számlájának megterhelésével. Az áthárított biztosítási díj összege a bizto- sítási díj alapjának változásával (ideértve a forintban fizetett, deviza alapú hitelek törlesztőrészletének deviza-árfolyamváltozás miatti változását is) változhat.
11.7. A biztosítási díj kiszámítására vonatkozó külön rendelkezések deviza- kölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítése esetén az egyes biztosítottak- ra vonatkozó havi biztosítási díj egyenlő az alábbiakkal:
11.7.1. az igénybe vett törlesztési árfolyam rögzítési időszaka alatt a bizto- sított(ak)ra vonatkozó biztosítási díjtétel (%-os mérték) és az adott jelzálog kölcsönszerződésre vonatkozó aktuális devizaárfolyamon számolt hiteltör- lesztő részlet szorzatával;
11.7.2. az igénybe vett törlesztési árfolyam rögzítési időszakát követően a biztosított(ak)ra vonatkozó biztosítási díjtétel (%-os mérték) és az adott jel- zálog kölcsönszerződésre vonatkozó aktuális devizaárfolyamon számolt, a biztosított(ak) gyűjtőszámláján felhalmozott tartozás hiteltörlesztő részletét is tartalmazó, teljes hiteltörlesztő részlet szorzatával.
11.8. A biztosító jogosult arra, hogy a biztosító kockázatviselésének mértékét vagy a biztosítási díjat befolyásoló – gazdasági, demográfiai, népegészségügyi – tényezők, illetve a biztosítóra vonatkozó költségek, különösen az adóterhek változása esetén a biztosítottra vonatkozó biztosítási díjtétel százalékban kifejezett mértékét megváltoztassa.
11.9. A biztosítási kockázatvállalás mértékének változásáról, illetve a díj- módosításról a szerződő a változás hatályba lépése előtt legalább 30 nap- pal, a vonatkozó Hirdetményén keresztül tájékoztatja a biztosítottakat. A Hirdetmény a szerződő honlapján, illetve bankfiókjaiban elérhető.
11.10. Ha a biztosítási esemény bekövetkezik, és a szerződés meg- szűnik, a biztosító az egész biztosítási időszakra járó díj megfizeté- sét követelheti. A szerződés megszűnésének egyéb eseteiben a biz- tosító az addig a napig járó díj megfizetését követelheti, amikor kockázatviselése véget ért (kivéve a 9.1.1. pontban foglalt esetet). Ha az időarányos díjnál több díjat fizettek be, a biztosító a díjtöbb- letet köteles visszatéríteni.
12.§ Értékkövetés
A biztosító értékkövetést nem alkalmaz.
13.§ A biztosítottra vonatkozó biztosítási csomagok, a biztosítási esemény
13.1. A csoportos biztosítási szerződés alapján az alább felsorolt 3 biztosí- tási csomag valamelyike vonatkozhat a biztosítottra az alábbi 13.3.-13.5. pontokban foglalt rendelkezések szerint.
„A” biztosítási csomag (Komplex csomag) |
– Haláleset – 1-30% közötti egészségi állapot – Keresőképtelenség – Munkanélküliség |
„B” biztosítási csomag (Áthidaló csomag) |
– Keresôképtelenség – Munkanélküliség |
„C” biztosítási csomag (Baleseti csomag) |
– Baleseti halál – Balesetből eredő 1-30% közötti egészségi állapot – Balesetből eredő keresőképtelenség – Munkanélküliség |
13.2. A fenti biztosítási csomagok alapján fedezett biztosítási események meghatározását a vonatkozó különös feltételek tartalmazzák.
13.3. A biztosítottra vonatkozó biztosítási csomag írásbeli csatlako- zási nyilatkozat útján történt csatlakozás esetén
13.3.1. A leendő biztosított a csatlakozási nyilatkozatban választja ki, hogy a hitele mellé az „A”, a „B” vagy „C” biztosítási csomagot igényli.
13.3.2. Ha a biztosított az „A” biztosítási csomagot igényli és a csat- lakozási nyilatkozat megtételekor
a. nem írta alá az egészségi nyilatkozatot vagy
b. annak ellenére nem töltötte ki az egészségi kérdőívet, hogy az a leendő biztosított életkora és/vagy a hitel összege miatt szüksé- ges, illetőleg
c. a kitöltött egészségi kérdőívben feltüntetett kérdések bármelyi- kére igenlő választ adott,
akkor a biztosítottra – függetlenül az „A” biztosítási csomagra vo- natkozó igényétől – automatikusan a „C” (baleseti) biztosítási cso- mag vonatkozik.
13.4. A biztosítottra vonatkozó biztosítási csomag szóbeli csatlako- zás esetén
13.4.1. Ha a leendő biztosított a csoportos biztosítási szerződéshez a köl- csönösszeg folyósítását követően, a szerződő által kezdeményezett, és az ügyfélszolgálata által rögzítésre került telefonhívás során tett szóbeli csat- lakozási nyilatkozat útján csatlakozik, akkor a csatlakozási nyilatkozat meg- tételekor kiválaszthatja, hogy a hitele mellé az „A”, a „B” vagy a „C” biz- tosítási csomagot igényli.
13.4.2. Ha a biztosított a szóbeli csatlakozási nyilatkozat megtételekor az
„A” biztosítási csomagot igényli, akkor rá az alábbi rendelkezések szerinti biztosítási csomag vonatkozik:
a. ha a csatlakozáskor a leendő biztosított 35 év alatti és a telefonbeszél- getés során tett egészségi nyilatkozata alapján megfelel az egészségi követelményeknek, akkor az „A” biztosítási csomag, ha nem felel meg az egészségi követelményeknek, akkor a „C” biztosítási csomag;
b. ha a csatlakozáskor 35 évnél idősebb leendő biztosított hitelének össze- ge nem haladja meg a 20 millió Ft-ot, akkor
– az „A” biztosítási csomag, ha a leendő biztosított a telefonbeszélge- tés során tett egészségi nyilatkozata alapján megfelel az egészségi követelményeknek;
– a „C” biztosítási csomag, ha a leendő biztosított a telefonbeszélge- tés során tett egészségi nyilatkozata alapján nem felel meg az egész- ségi követelményeknek;
c ha a csatlakozáskor 35 évnél idősebb leendő biztosított hitelének össze- ge meghaladja a 20 millió Ft-ot, akkor
c/1. a csatlakozás napjától a kitöltött és tanúk előtt aláírt egészségi kér- dőív beérkezésének napjáig a „C” biztosítási csomag;
c/2. a kitöltött és tanúk előtt aláírt egészségi kérdőív beérkezésének napját követő naptól
– az „A” biztosítási csomag, ha a biztosított a kitöltött egészségi kér-
dőívben feltüntetett kérdések egyikére sem adott igenlő választ;
– a „C” biztosítási csomag, ha a biztosított az egészségi kérdőív- ben feltüntetett kérdések bármelyikére igenlő választ adott.
13.5. A Forrás Életbiztosítással kombinált hitelek esetében a leendő bizto- sítottra kizárólag a „B” biztosítási csomag vonatkozhat.
13.6. Adóstársak esetében alkalmazandó további rendelkezések
Ha a hitelszerződést adóstársak kötik a szerződővel, a főadósra és az adós- társra egyaránt a főadósra vonatkozó biztosítási csomag vonatkozik, kivéve azt az esetet, ha főadósra az „A” vagy a „B” biztosítási csomag vonatkoz- na, azonban az adóstárs az egészségi kérdőív kitöltésére köteles és az abban adott válaszai miatt az adóstársra csak a „C” biztosítási csomag vo- natkozhat. Ilyen esetben mind a főadósra, mind az adóstársra a „C” bizto- sítási csomag vonatkozik, függetlenül a csatlakozási nyilatkozatban esetle- gesen megjelölt egyéb biztosítási csomagra vonatkozó igénytől.
14.§ A biztosító szolgáltatása
14.1. Általános rendelkezések
14.1.1. A biztosító szolgáltatására vonatkozó általános rendelkezések abban az esetben alkalmazandók, ha az adott hiteltípusra vonatkozó spe- ciális szabályok a biztosító szolgáltatására vonatkozóan nem tartalmaznak külön rendelkezést.
14.1.2. Amennyiben a hitel lakástakarékpénztári megtakarítással kombi- nált, és egyben forintban fix törlesztőrészletű is, akkor a biztosító a lakás- takarékpénztári megtakarítással kombinált hitelek esetében írottak (ld.
14.3. pont) szerint jár el.
14.1.3. A biztosított halála, xxxxxxxx halála, 1-30% közötti egészségi állapota, illetve balesetből eredő 1-30% közötti egészségi állapota esetén a biztosító a vonatkozó különös biztosítási feltételek, valamint a cso- portos biztosítási szerződésben meghatározott feltételek szerint megtéríti a kedvezményezett részére a biztosítottnak a biztosítási esemény időpontjá- ban a kedvezményezett felé fennálló, az alábbiak szerint kiszámított hitel- tartozását.
Fennálló hiteltartozás = OC + I, ahol
– „OC” a biztosítási esemény napján érvényes, nem hátralékos tőketarto- zás, amely megegyezik a felvett hitel összegének a fenti időpontig ese- dékessé vált törlesztőrészletek tőkerészével csökkentett összegével, és
– „I” a biztosítási esemény napja és az azt megelőző utolsó hiteltörlesztő részlet esedékessége közötti időszakra (K naptári nap) a következőkép- pen számított hiteldíj:
I = Im/30 *K naptári nap,
ahol „Im” a biztosítási esemény időpontja utáni első esedékes hiteltörlesz- tő részlet hiteldíj tartalma.
Deviza alapú hitelek esetén a devizában fennálló hiteltartozást azon a napon érvényes az adott jelzálog kölcsönszerződésre vonatkozó devizaár- folyamon kell forintra átszámítani, amely napon a biztosító értesítette az érintett szerződőt arról a döntéséről, hogy az adott szolgáltatási összeg ki- fizethető. A fizetendő forint összeget a biztosító kérésére az érintett szer- ződő közli a biztosítóval és a biztosító a közölt forint összegeket fizeti ki a kedvezményezett részére.
14.1.4. A biztosított keresőképtelensége, balesetből eredő kereső- képtelensége vagy munkanélkülivé válása esetén a biztosító a vonat- kozó különös biztosítási feltételek, valamint a csoportos biztosítási szerző- désben meghatározott feltételek szerint és időtartamra megfizeti a ked- vezményezett részére a biztosítási esemény bekövetkezésének napján (ld. a vonatkozó különös biztosítási feltételekben) vagy azt követően esedékes havi hiteltörlesztő részleteket.
a. A biztosító szolgáltatása szempontjából a havi hiteltörlesztő részlet a hi- telszerződés keretében a biztosított által felvett hitel visszafizetésére irá- nyuló rendszeres – a szerződő által kimutatott – a biztosított által meg- fizetett havi törlesztés, amely tartalmazza a tőke, a kamat, kamatjelle- gű jutalék és egyéb kezelési költségek részleteit és a csoportos biztosí- tás havi díjából az érintett szerződő által a biztosítottra áthárított ará- nyos részt.
b. Deviza alapú hitelek esetén a devizában megállapított havi hiteltör- lesztő részlet összegét, illetőleg – ha az adott hitelszerződés alapján a biztosított csak a kamat, kamatjellegű jutalék és egyéb kezelési költsé- gek megfizetésére köteles – a devizában megállapított kamatok és díjak
összegét az érintett szerződő által alkalmazott, az adott hiteltörlesztő részlet esedékességet megelőző munkanap végén érvényes az adott jel- zálog kölcsönszerződésre vonatkozó devizaárfolyamon kell forintra át- számítani.
c. Keresőképtelenség és/vagy munkanélküliség esetén a biztosító kizárólag a biztosítási eseményt kiváltó állapot fennállásának időtartama alatt esedékessé vált hiteltörlesztések megfizetését vállalja.
d. Ha a biztosítottat a hitelszerződés alapján megilleti a havi hitel- törlesztő részlet vagy a futamidő megváltoztatásának a joga és a hitelszerződés ilyen módosítása következtében a biztosított az ál- tala fizetendő havi hiteltörlesztő részlet összege a keresőképte- lenség, illetve a munkanélküliség első napját megelőző 3 (három) hónapon belül megemelkedik, akkor a biztosítási esemény bekö- vetkezése esetén a biztosító biztosítási szolgáltatásként olyan összegű havi hiteltörlesztő részlet(ek)et fizet a kedvezményezett részére, amely összeg a hiteltörlesztő részlet emelkedését meg- előzően volt fizetendő a hitelszerződés alapján. Ez a rendelkezés nem alkalmazandó abban az esetben, ha a biztosított keresőkép- telenségét baleset okozta.
14.1.5. A biztosító egy biztosítottra vonatkozó kockázatvállalásának felső határa 50 000 000 forint. Ezen határösszeg alkalmazása során figyelembe kell venni minden olyan kifizetést, amely az adott biztosí- tottra vonatkozóan a csoportos biztosítási szerződés alapján történt.
14.2. A biztosító szolgáltatására vonatkozó külön rendelkezések
„Forintban fix” devizahitelek esetén:
14.2.1. a biztosított halála, xxxxxxxx halála, 1-30% közötti egészségi állapota vagy balesetből eredő 1-30% közötti egészségi állapota ese- tén a biztosító a vonatkozó különös biztosítási feltételek, valamint a cso- portos biztosítási szerződésben meghatározott feltételek szerint megtéríti a kedvezményezett részére azt az összeget, mely az alábbiak közül a kisebb:
a. a biztosítottnak a biztosítási esemény időpontjában a kedvezményezett felé fennálló hiteltartozása;
b. a biztosított által felvett hitelösszeg bizonyos százaléka az alábbiak sze- rint:
b/1. ha a biztosítási esemény a hitel eredeti futamidejének első 1/4-e alatt következett be, akkor a felvett hitelösszeg 100%-a;
b/2. ha a biztosítási esemény a hitel eredeti futamidejének első 1/4-ének eltelte és az eredeti futamidő vége közötti időszakban kö- vetkezett be, akkor:
EH * (f-(t-t0-f/4)) / f, ahol:
– EH = a hitelszerződés megkötésekor felvett hitel összege forint- ban;
– f = a hitelszerződés eredeti futamideje napokban megállapítva;
– t = a biztosítási esemény bekövetkezésének dátuma;
– t0 = a hitelösszeg folyósításának a napja.
14.2.2. A biztosított keresőképtelensége, balesetből eredő kereső- képtelensége vagy munkanélkülivé válása esetén a biztosító a szolgál- tatást az alábbiak szerint teljesíti:
a. Ha a biztosítási esemény azon időtartam alatt következett be, amely alatt a biztosított törlesztőrészlete forintban fix volt (azaz nem követte az árfolyamváltozást, a továbbiakban: fix időszak), vagy a fix időszak végét követő 3 hónapon belül következett be, akkor a biztosító a vo- natkozó Különös Biztosítási Feltételek szerint és időtartamra:
a/1. a fix időszak lejártának időpontjáig esedékes havi részletek eseté- ben a hitelszerződésben a fix időszakra vonatkozóan megállapított fix forint összeget és a biztosítottra áthárított biztosítási díjat fizeti;
a/2. a fix időszak lejártát követően esedékessé váló havi részletek ese- tében
– a biztosítottra áthárított biztosítási díjat és;
– vagy a fix időszakra vonatkozóan megállapított fix forint össze- get, vagy a devizában kifejezett törlesztőrészletnek az esedékes- ségkori árfolyam alkalmazásával kiszámított forint megfelelőjét fizeti, attól függően, hogy e két összeg közül melyik az alacso- nyabb.
b. Ha a biztosítási esemény a fix időszak végét követő 3 hónap elteltét kö- vetően következett be, akkor a biztosító teljesítése a 14.1.4. pontban szereplő általános rendelkezések alapján történik.
14.3. A biztosító szolgáltatására vonatkozó külön rendelkezések lakástakarékpénztári megtakarítással kombinált hitelek esetén
14.3.1. A biztosított halála, xxxxxxxx halála, 1-30% közötti egészségi állapota vagy balesetből eredő 1-30% közötti egészségi állapota esetén
a. Lakástakarékpénztári megtakarítással kombinált forint alapú hitel esetén a biztosító a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontjától függően az alább meghatározott összeget téríti meg a kedvezményezett részére azon biztosított vonatkozásában, akinél bekövetkezett a biztosítási esemény: a/1. ha a biztosítási esemény a lakástakarékpénztári szerződésben meg-
állapított megtakarítási időszak lejártát megelőzően következett be, akkor a teljes folyósított hitelösszeg vagy a fennálló hiteltarto- zás közül a kisebbet;
a/2. ha a biztosítási esemény a lakástakarékpénztári szerződésben meg- állapított megtakarítási időszak lejártát követően következett be, akkor a fennálló hiteltartozást.
b. Lakástakarékpénztári megtakarítással kombinált deviza alapú hitel ese- tén a biztosító a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontjától függően az alább meghatározott összeget téríti meg a kedvezménye- zett részére azon biztosított vonatkozásában, akinél bekövetkezett a biztosítási esemény:
b/1. ha a biztosítási esemény a lakástakarékpénztári szerződésben meg- állapított megtakarítási időszak lejártát megelőzően következett be, akkor a teljes folyósított hitelösszeg vagy a fennálló hiteltarto- zás közül a kisebbet;
b/2. ha a biztosítási esemény a lakástakarékpénztári szerződésben megál- lapított megtakarítási időszak lejártát követően, de még a hitelszer- ződés eredeti futamidejének lejáratát megelőzően következett be, akkor a fennálló hiteltartozás vagy az alábbi érték közül a kisebbet: EH *(f – (t- t0- M)) / f, ahol:
– EH = a hitelszerződés megkötésekor felvett hitel összege forint- ban;
– f = a hitelszerződés eredeti futamideje napokban megállapítva;
– t = a biztosítási esemény bekövetkezésének dátuma;
– t0 = a hitelösszeg folyósításának a napja;
– M = a megtakarítási időszak tartama napokban megállapítva; b/3. Ha a megtakarítási időszak (M) lejártát követően a hitel hátralévő tar-
tamára (f-M) vonatkozóan újrakalkulált havi törlesztőrészlet devizá- ban fix összeg, viszont forintban nem követi az árfolyamingadozást, akkor a biztosító fenntartja a jogot arra, hogy felülvizsgálja a biztosí- tási esemény bekövetkezése esetén fizetendő szolgáltatás összegét.
14.3.2. A biztosított keresőképtelensége, balesetből eredő kereső- képtelensége vagy munkanélkülivé válása esetén
a. Lakástakarékpénztári megtakarítással kombinált forint alapú hitel ese- tében a biztosító a vonatkozó különös biztosítási feltételek szerint az alábbi összeget fizeti a kedvezményezett részére azon biztosított vonat- kozásában, akinél bekövetkezett a biztosítási esemény:
a/1. ha a biztosítási esemény a megtakarítási időszak alatt következett be, akkor
– az esedékes havi kamatokat és díjakat;
– a lakástakarékpénztár felé esedékes, a szerződő által előírt mini- mális havi megtakarítási összeget, valamint a biztosítottra áthárí- tott biztosítási díjat;
a/2. ha a biztosítási esemény a megtakarítási időszak lejártát követően következett be, akkor az esedékes havi törlesztőrészleteket és a biztosítottra áthárított biztosítási díjat.
b. Lakástakarékpénztári megtakarítással kombinált deviza alapú hitel ese- tében a biztosító a vonatkozó különös biztosítási feltételek szerint az alábbi összeget fizeti a kedvezményezett részére azon biztosított vonat- kozásában, akinél bekövetkezett a biztosítási esemény:
b/1. ha a biztosítási esemény a megtakarítási időszak alatt, vagy a megta- karítási időszak végét követő 3 hónapon belül következett be, akkor
– a lakástakarékpénztár felé esedékes, a szerződő által előírt mini- mális havi megtakarítási összeget;
– az esedékes havi kamatokat és díjakat, vagy olyan mértékű ka- matot és díjakat, amely a biztosítási esemény bekövetkezését megelőző 6 hónapos időtartam során esedékes havi kamatok és díjak számtani átlagának felel meg, attól függően, hogy e két utóbbi összeg közül melyik az alacsonyabb, valamint
– a biztosítottra áthárított biztosítási díjat.
b/2. ha a biztosítási esemény a megtakarítási időszak végét követő 3 hó- nap elteltét követően következett be, akkor az esedékes havi tör- lesztőrészleteket és a biztosítottra áthárított biztosítási díjat.
14.4. A biztosító szolgáltatására vonatkozó külön rendelkezések tü- relmi idős hitelek esetén
14.4.1. A biztosított halála, xxxxxxxx halála, 1-30% közötti egészségi ál- lapota vagy balesetből eredő 1-30% közötti egészségi állapota esetén
a. Ha a biztosítási esemény a hitelszerződésben kikötött türelmi idő alatt következett be, a biztosító a teljes folyósított hitelösszeget vagy a fenn- álló hiteltartozást téríti meg a kedvezményezett részére, attól függően, hogy e két összeg közül melyik a kisebb;
b. ha a biztosítási esemény a hitelszerződésben kikötött türelmi idő lejár- tát követően következett be, a biztosító a 14.1.3. pontban szereplő ál- talános rendelkezések szerinti szolgáltatást nyújtja.
14.4.2. A biztosított keresőképtelensége, balesetből eredő kereső- képtelensége vagy munkanélkülivé válása esetén
a. Ha a biztosítási esemény a hitelszerződésben kikötött türelmi idő alatt következett be, a biztosító a vonatkozó különös biztosítási feltételek szerint és időtartamra megfizeti a kedvezményezett részére a havi ka- matokat és díjakat, valamint a biztosítottra áthárított biztosítási díjat;
b. ha a biztosítási esemény a hitelszerződésben kikötött türelmi idő lejár- tát követően következett be, a biztosító a 14.1.4. pontban szereplő ál- talános rendelkezések szerinti szolgáltatást nyújtja.
14.5. A biztosító szolgáltatására vonatkozó külön rendelkezések For- rás Életbiztosítással kombinált hitelek esetén
A biztosított keresőképtelensége, balesetből eredő keresőképtelen- sége vagy munkanélkülivé válása esetén a biztosító a vonatkozó külö- nös biztosítási feltételekben meghatározottak szerint és időtartamra meg- fizeti a kedvezményezett részére a havi kamatokat és díjakat, a biztosított- ra áthárított biztosítási díjat.
14.6. A biztosító szolgáltatására vonatkozó külön rendelkezések de- vizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítése esetén
14.6.1. A biztosított halála, xxxxxxxx halála, 1-30% közötti egészségi állapota vagy balesetből eredő 1-30% közötti egészségi állapota esetén a biztosító mind az igénybe vett törlesztési árfolyam rögzítési idő- szaka alatt, mind azt követően a devizakölcsön alapján fennálló hiteltarto- zás és a biztosított(ak) gyűjtőszámláján felhalmozott tartozás együttes ér- tékét téríti meg a kedvezményezett részére.
14.6.2. A biztosított keresőképtelensége, balesetből eredő kereső- képtelensége vagy munkanélkülivé válása esetén a biztosító
a. az igénybe vett törlesztési árfolyam rögzítési időszaka alatt az adott jel- zálog kölcsönszerződésre vonatkozó aktuális devizaárfolyamon számolt hiteltörlesztő részletet fizeti meg a kedvezményezett részére;
b. az igénybe vett törlesztési árfolyam rögzítési időszakát követően az ak- tuális árfolyamon számolt, a biztosított(ak) gyűjtőszámláján felhalmo- zott hiteltartozás hiteltörlesztő részletét is tartalmazó, teljes hiteltörlesz- tő részletet fizeti meg a kedvezményezett részére.
14.7. A biztosító szolgáltatására vonatkozó külön rendelkezések, ha a hitelszerződés alapján csak egy személy a biztosított
Ha havi hiteltörlesztést nyújtó szolgáltatás időtartama alatt olyan biztosítá- si esemény következik be, amelynek alapján a biztosító a fennálló hiteltar- tozást téríti meg (halál, baleseti halál, 1-30% közötti egészségi állapot, bal- esetből eredő 1-30% közötti egészségi állapot) és ezen újonnan bekövet- kezett biztosítási esemény kapcsán a biztosító térítési kötelezettsége a vo- natkozó biztosítási feltételek alapján egyébként fennáll, akkor a biztosító a havi törlesztések fizetését befejezi és az újonnan bekövetkezett biztosítási esemény bekövetkezésének napján (a halál napja vagy az egészségi állapot csökkenés jogerős megállapításának a napja) fennálló hiteltartozást fizeti meg a kedvezményezett részére.
14.8. A biztosító szolgáltatására vonatkozó külön rendelkezések adóstársakra vonatkozó biztosítás esetében
14.8.1. Ha a hitelszerződéshez kapcsolódó biztosítás alapján mind a fő- adós, mind az adóstárs biztosított és mindkettőjükkel kapcsolatban egy-
szerre következik be olyan biztosítási esemény, amelynek alapján a biztosí- tási szolgáltatás a fennálló hiteltartozás kifizetése (halál, baleseti halál, 1-30% közötti egészségi állapot, balesetből eredő 1-30% közötti egészsé- gi állapot), akkor a fennálló tartozás kifizetésére csak egy alkalommal (vagy a főadós, vagy az adóstárs biztosítási jogviszonya alapján) kerül sor.
14.8.2. Ha a hitelszerződéshez kapcsolódó biztosítás alapján mind a fő- adós, mind az adóstárs biztosított és valamelyikükkel kapcsolatban olyan biztosítási esemény (keresőképtelenség vagy munkanélküliség) következett be, melynek alapján a biztosító a havi hiteltörlesztéseket fizeti meg, majd ezt követően a havi törlesztések fizetésének tartama alatt akár a főadóssal, akár az adóstárssal kapcsolatban olyan biztosítási esemény következik be, amelynek alapján a biztosító a fennálló hiteltartozás kifizetésére lenne kö- teles (halál, baleseti halál, rokkantság 1-30% közötti egészségi állapot, bal- esetből eredő 1-30% közötti egészségi állapot) és ezen újonnan bekövet- kezett biztosítási esemény kapcsán a biztosító térítési kötelezettsége a vo- natkozó biztosítási feltételek alapján egyébként fennáll, akkor a biztosító a fennálló hiteltartozás megtérítésére alapot adó biztosítási esemény bekö- vetkezésének időpontjával a havi hiteltörlesztő részletek fizetését befejezi. Ezt követően a biztosító az újonnan bekövetkezett biztosítási esemény be- következésének napján (a halál napja vagy az egészségi állapot csökkenés jogerős megállapításának a napja) fennálló hiteltartozást fizeti meg a ked- vezményezett részére.
15.§ A biztosítási esemény bejelentése, a biztosító teljesítése, a teljesítéshez szükséges iratok
15.2. A biztosító teljesítési kötelezettsége nem áll be, amennyiben a bejelentési és a szükséges felvilágosítási kötelezettségek megsértése miatt lényeges körülmények kideríthetetlenné válnak.
15.3. A biztosítási szolgáltatás igénybevételéhez a biztosító a következő dokumentumokat kérheti:
15.3.1. az érintett szerződőtől a biztosított csatlakozási nyilatkozatát;
15.3.2. a biztosítási szolgáltatást igénylő személy (a biztosított halála ese- tén a biztosított örököse vagy hozzátartozója, egyéb esetekben a biztosí- tott vagy az általa meghatalmazott személy) által kitöltött szolgáltatási igénybejelentő nyomtatványt;
15.3.3. hatósági eljárás esetén az erre vonatkozó iratokat;
15.3.4. baleset esetén a baleseti jegyzőkönyvet, ha ilyen készült;
15.3.5. ha a biztosítási esemény külföldön történik, az idegen nyelven kiál- lított dokumentumok hitelesített magyar fordítását.
15.4. Az egyes biztosítási kockázatokra/szolgáltatásokra vonatkozó külö- nös biztosítási feltételek a fentieken túl további dokumentumok benyújtá- sát írhatják elő.
15.5. Abban az esetben, ha a biztosító által kért dokumentumokat nem vagy hiányosan nyújtják be, a biztosító a szolgáltatási igényt el- utasíthatja, illetőleg azt a rendelkezésre álló dokumentumok alap- xxx xxxxxxx el.
15.6. A biztosító teljesítése az elbíráláshoz szükséges valamennyi doku- mentum beérkezését követő 15 napon belül esedékes.
16.§ A biztosító mentesülése
16.1. A közlésre vagy változásbejelentésre irányuló kötelezettség megszegése esetén a biztosító az 5.5. pontban foglaltak szerint mentesül szolgáltatási kötelezettsége alól.
16.2. A biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha a biztosí-
tási esemény okozati összefüggésben áll a biztosítottnak – a biztosí- tás hatályba lépését követően – két éven belül bekövetkező öngyil- kossági kísérletével vagy öngyilkosságával, függetlenül attól, hogy azt tudatzavarában követte el.
16.3. Amennyiben a biztosítási esemény összefüggésben áll a bizto- sított nem orvosi javallatra vagy nem az előírt adagolásban történő gyógyszer szedésével a biztosító jogosult a szolgáltatását csökkente- ni. A szolgáltatás csökkentésének mértékét a biztosító orvosa álla- pítja meg.
16.4. A biztosító mentesül a szolgáltatás teljesítése alól, ha bizonyítást nyer, hogy a biztosítási eseményt a biztosított jogellenes, szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartása idézte elő. Súlyosan gondatlan magatartás okozta balesetnek, illetve betegségnek minősül, ha:
16.4.1. a biztosítási esemény a biztosított szándékosan elkövetett súlyos bűncselekménye folytán vagy azzal összefüggésben követke- zett be;
16.4.2. a biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosított alkoho- los állapotban volt, illetőleg kábítószer vagy kábító hatású anyag ha- tása alatt állt. Ha történt véralkohol vizsgálat, alkoholos állapotnak tekintendő a 2,5 ezreléket meghaladó, a gépjárművezetés közben a 0 ezreléket meghaladó véralkohol-koncentráció;
16.4.3. a biztosítási esemény a biztosított jogosítvány vagy érvényes forgalmi engedély nélküli gépjárművezetése közben következett be és a biztosított mindkét esetben más közlekedésrendészeti szabályt is megszegett;
16.4.4. a biztosítási esemény amiatt következett be, hogy a biztosí- tott engedélyhez kötött tevékenységet engedély nélkül végzett;
16.4.5. a biztosítási esemény a biztosított munkavégzése során, a munkavédelmi szabályoknak a biztosított általi súlyos megsértése miatt következett be;
16.4.6. diagnosztizált betegség esetén a biztosított az orvosi utasí- tásokat nem tartotta be és ennek következményeként szövődmény, állapotromlás következett be, ami megelőzhető lett volna.
17.§ Kizárások
17.1. A biztosító nem viseli a kockázatot, ha a biztosított a biztosító kockázatviselésének kezdetekor rehabilitációs vagy rokkantsági ellá- tásban részesül.
17.2. A biztosító nem viseli a keresőképtelenségi és a munkanélküli- ségi kockázatot, ha a kockázatviselés kezdetekor a biztosított bár- milyen egyéb jogcímen – kivéve az özvegyi nyugdíjat – nyugdíjas.
17.3. A biztosító kockázata nem terjed ki arra az esetre, ha a bekö- vetkezett biztosítási esemény közvetlenül vagy közvetve összefüg- gésben áll:
17.3.1. harci eseményekkel vagy más háborús cselekményekkel (jelen feltételek szempontjából harci cselekménynek minősül a hadüzenet- tel vagy anélkül vívott háború, határvillongás, felkelés, forradalom, zendülés, törvényes kormány elleni puccs vagy puccskísérlet, polgár- háború, népi megmozdulás, például nem engedélyezett tüntetés, vagy be nem jelentett, illetve nem engedélyezett sztrájk, idegen or- szág korlátozott célú hadicselekményei például csak légi csapás vagy csak tengeri akció, kommandó támadás, terrorcselekmény);
17.3.2. állam elleni bűncselekményekkel, felkelésekkel vagy zavargá- sokkal (e feltétel szerint állam elleni bűncselekmény az, amit a Bün- tető Törvénykönyv annak minősít: különösen lázadás, kémkedés, rombolás);
17.3.3. atomkárokkal (nukleáris hasadás, nukleáris reakció, fúzió, ra- dioaktív, ionizáló, illetve lézersugárzás, valamint ezek szennyezése, kivéve az orvosilag előírt terápiás célú sugárkezelést);
17.3.4. fegyver, robbanószer, vegyi vagy gyúlékony anyagok haszná- latával, vagy
17.3.5. HIV fertőzéssel (kivéve azokat a speciális eseteket, amikor a fertőzés, olyan körülmények között történt, amit a biztosított nem tudott elkerülni: például laboratóriumi fertőződés vagy fogorvosi manipuláció);
17.3.6. nemi érintkezés útján terjedő egyes fertőző betegségekkel (például hepatitis C vírus);
17.3.7. egyéb kockázatosnak minősülő tevékenységekkel, különösen a búvárkodás, barlangászat, hegymászás, egyéni hajózás, vitorlázás, vadvízi evezés, tengeri horgászat.
17.4. A biztosító nem viseli a kockázatot, ha a biztosított halála, bal- esete vagy betegsége
17.4.1. gépi erővel hajtott szárazföldi, légi vagy vízi járműben hazai vagy nemzetközi sportversenyen való részvétel következtében, vagy ilyen versenyekre való felkészülés során következik be, vagy
17.4.2. nem a szervezett légi forgalom keretében végrehatott légi úton való részvétel, hanem egyéb (akár motoros, akár motor nélkü- li) repülés vagy repülősportolás következménye, vagy
17.4.3. hivatásos sportolóként végzett, a saját megélhetését biztosí- tó sporttevékenysége során következett be.
17.5. Jelen feltétel alapján nem minősül balesetnek továbbá:
– megemelés;
– fagyás;
– napszúrás;
– foglalkozási megbetegedés;
– öncsonkítás;
– öngyilkosság, öngyilkossági kísérlet;
– ejtôernyôzés, sziklamászás, barlangkutatás tevékenységek során bekövetkezô balesetek;
– szívinfarktus, agyvérzés, epilepszia, tudatzavar vagy belátási ké- pesség csökkenése miatt bekövetkezett balesetek.
A baleseti esemény előtt bármely okból már sérült, csonka vagy funkciójában korlátozott testrészek a biztosításból ki vannak zárva.
17.6. A biztosító kockázatviselése nem terjed ki a kockázatviselés kezdete előtt meglévő betegséggel, kóros állapottal vagy a veleszü- letett rendellenességekkel (együttesen: meglévő betegség) és azok következményeivel okozati összefüggésben álló eseményekre abban az esetben, ha a kockázatviselés kezdetekor a meglévő betegségről a biztosított tudomással bírt.
17.7. A kockázatviselés kezdete előtt bekövetkezett bármely okból már károsodott, beteg, sérült vagy csonkolt testrészek és szervek, illetve e sérülések későbbi következményei a biztosításból ki vannak zárva.
17.8. A biztosító kockázatviselése nem terjed ki az olyan szubjektív panaszokra épülő betegségekre, amelyek objektív orvosi módsze- rekkel nem igazolhatók (például migrén vagy a gerinc egyes dege- neratív betegségei (polidiszkopátia) és azok közvetett vagy közvet- len következményei, stb.). A biztosító szubjektív panasznak tekinti az olyan tünetekre alapuló panaszt, ami kizárólag a beteg beszá- molójára, érzéseire alapul. Objektív orvosi módszerek azok a mód- szerek, melyek alkalmazásával az orvosi fizikális, eszközös vagy la- boratóriumi vizsgálat által a betegség észlelhető, kimutatható.
18.§ A személyes adatok kezelésére, valamint
a biztosítási szerződéssel kapcsolatos panaszok ügyintézésére vonatkozó elvi és gyakorlati tudnivalók (Tudnivalók)
18.1. Értelmező rendelkezések
a. Személyes adat: az érintettel kapcsolatba hozható adat – különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző is- meret –, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó követ- keztetés. A személyes adat az adatkezelés során mindaddig megőrzi e minőségét, amíg kapcsolata az érintettel helyreállítható. Az érintettel akkor helyreállítható a kapcsolat, ha az adatkezelő rendelkezik azokkal a technikai feltételekkel, amelyek a helyreállításhoz szükségesek.
b. Érintett: bármely meghatározott, személyes adat alapján azonosított vagy – közvetlenül vagy közvetve – azonosítható természetes személy.
c. Hozzájárulás: az érintett akaratának önkéntes és határozott kinyilvání- tása, amely megfelelő tájékoztatáson alapul, és amellyel félreérthetetlen
beleegyezését adja a rá vonatkozó személyes adatok – teljes körű vagy egyes műveletekre kiterjedő – kezeléséhez.
d. Adatkezelő: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyi- séggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely önállóan vagy mások- kal együtt a személyes adatok kezelésének célját meghatározza, az adatkezelésre (beleértve a felhasznált eszközt) vonatkozó döntéseket meghozza és végrehajtja vagy az adatfeldolgozóval végrehajtatja.
e. Adatkezelés: az alkalmazott eljárástól függetlenül a személyes adato- kon végzett bármely művelet vagy a műveletek összessége, így különö- sen gyűjtése, felvétele, rögzítése, rendszerezése, tárolása, megváltozta- tása, felhasználása, lekérdezése, továbbítása, nyilvánosságra hozatala, összehangolása vagy összekapcsolása, zárolása, törlése és megsemmisí- tése, valamint az adatok további felhasználásának megakadályozása, fénykép-, hang- vagy képfelvétel készítése, valamint a személy azonosí- tására alkalmas fizikai jellemzők (pl. ujj- vagy tenyérnyomat, DNS-minta, íriszkép) rögzítése.
f. Adattovábbítás: az adat meghatározott harmadik személy számára történő hozzáférhetővé tétele.
g. Adatfeldolgozás: az adatkezelési műveletekhez kapcsolódó technikai feladatok elvégzése, függetlenül a műveletek végrehajtásához alkalma- zott módszertől és eszköztől, valamint az alkalmazás helyétől, feltéve, hogy a technikai feladatot az adatokon végzik.
h. Adatfeldolgozó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi sze- mélyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely szerződés alap- ján – beleértve a jogszabály rendelkezése alapján történő szerződéskö- tést is – személyes adatok feldolgozását végzi.
i. Harmadik személy: olyan természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely nem azonos az érintettel, az adatkezelővel vagy az adatfeldolgozóval.
j. Infotv.: az információs önrendelkezési jogról és az információszabad- ságról szóló 2011. évi CXII. törvény.
k. Biztosítási titok: minden olyan – minősített adatot nem tartalmazó –, a biztosító, a viszontbiztosító, a biztosításközvetítő, a biztosítási szak- tanácsadó rendelkezésére álló adat, amely a biztosító, a viszontbiztosí- tó, a biztosításközvetítő, a biztosítási szaktanácsadó egyes ügyfeleinek (ideértve a károsultat is) személyi körülményeire, vagyoni helyzetére, il- letve gazdálkodására vagy a biztosítóval, illetve a viszontbiztosítóval kö- tött szerződéseire vonatkozik.
l. Ügymenet kiszervezése: a biztosító biztosítási vagy azzal közvetlenül összefüggő tevékenysége valamely részének végzésére mást bíz meg.
m. Biztosító: Groupama Garancia Biztosító Zrt., székhely: Magyarország, 1051 Xxxxxxxx, Xxxxxxx 0. xxxx 00., Fővárosi Törvényszék Cégbírósága által Cg. 00-00-000000 szám alatt bejegyezve;
n. Ügyfél: a szerződő, a biztosított, a kedvezményezett, a károsult, a biz- tosító szolgáltatására jogosult más személy; az adatvédelemre vonatko- zó rendelkezések alkalmazásában ügyfél az is, aki a biztosító számára szerződéses ajánlatot tesz.
o. Egészségügyi adat: az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó szemé- lyes adatok védelméről szóló 1997. évi XLVII. törvényben foglalt meg- határozás szerint az érintett testi, értelmi és lelki állapotára, kóros szen- vedélyére, valamint a megbetegedés, illetve az elhalálozás körülménye- ire, a halál okára vonatkozó, általa vagy róla más személy által közölt, illetve az egészségügyi ellátóhálózat által észlelt, vizsgált, mért, lekép- zett vagy származtatott adat; továbbá az előzőekkel kapcsolatba hoz- ható, az azokat befolyásoló mindennemű adat (pl. magatartás, környe- zet, foglalkozás).
p. Külföldi: a devizakorlátozások megszüntetéséről, valamint egyes kap- csolódó törvények módosításáról szóló 2001. évi XCIII. törvény 2.§-ának
2. pontjában meghatározott fogalom.
q. Xxxxxx xxxxx: a 2014. március 15-től hatályos Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 2:47.§ (1) bekezdésé- ben meghatározott fogalom.
18.2. Az adatkezelés célja, jogalapja
A biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (to- vábbiakban Bit.) 155.§ (1) bekezdése alapján a biztosító ügyfeleinek azon biztosítási titkait jogosult kezelni, amelyek a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggnek. A biztosító adatkezelésének célja a biztosítási szerződés megkötéséhez, módosításához,
állományban tartásához, a biztosítási szerződésből származó követelések megítéléséhez szükséges, vagy a Bit-ben meghatározott egyéb cél.
Az Infotv. 6.§ (1) bekezdése alapján a biztosító az érintett személyes ada- tait akkor is kezelheti, ha az érintett hozzájárulásának beszerzése lehetet- len vagy aránytalan költséggel járna, és a személyes adat kezelése a bizto- sítóra, mint adatkezelőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítése céljából szükséges vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érde- kének érvényesítése céljából szükséges, és ezen érdekek érvényesítése a személyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll.
A 16. életévét betöltött kiskorú érintett hozzájárulását tartalmazó jognyi- latkozatának érvényességéhez törvényes képviselőjének beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása nem szükséges.
Az Infotv. 6.§ (5) bekezdése alapján, ha a személyes adat felvételére az érin- tett hozzájárulásával került sor, az adatkezelő biztosító a felvett adatokat a törvény eltérő rendelkezésének hiányában a rá vonatkozó jogi kötelezett- ség teljesítése céljából vagy az adatkezelő biztosító, vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítése céljából, ha ezen érdek érvényesítése a sze- mélyes adatok védelméhez fűződő jog korlátozásával arányban áll további külön hozzájárulás nélkül, valamint az érintett hozzájárulásának visszavo- nását követően is kezelheti.
Az ügyfél a biztosítási ajánlat, biztosítási szerződés, illetve a titoktartás alóli fel- mentésről szóló nyilatkozat aláírásával hozzájárul az adatainak a jelen „Tudni- valókban”, illetve a szerződésben meghatározottak szerinti kezeléséhez.
18.3. A kezelt adatok meghatározása (biztosítási titokkörök)
a. Az ügyfél személyi adatai, a nem természetes személyek adatai;
b. a biztosított vagyontárgyak jellemző adatai és értéke, a kockázatelbírá- lás adatai;
c. élet-, baleset-, betegség- és felelősségbiztosításnál az egészségi állapot- tal összefüggő adatok;
d. a kifizetett biztosítási szolgáltatás és kártérítés összege, a kifizetés ideje;
e. a biztosítási szerződéssel, létrejöttével, módosításával, nyilvántartásával, a szolgáltatással összefüggő, valamint a szolgáltatás teljesítéséhez szük- séges összes lényeges tény és körülmény.
Az a-b. pontokba tartozó, a biztosítási ajánlaton szereplő adatok, valamint a c. pontban meghatározott adatok nélkülözhetetlenek a szerződés meg- kötéséhez, illetve a szolgáltatás teljesítéséhez.
Az adatszolgálgatás minden adat vonatkozásában önkéntes, de a fentebb megjelölt adatok hiánya a kockázat meghatározását lehetetlenné teszi, amely a biztosítási ajánlat visszautasítását vonhatja maga után.
Az ügyfél egészségi állapotával összefüggő adatokat a biztosító a Bit. 155.§
(1) bekezdésében meghatározott célokból, az egészségügyi és a hozzájuk kapcsolódó személyes adatok kezeléséről szóló 1997. évi XLVII. törvény ren- delkezései szerint, kizárólag az érintett írásbeli hozzájárulásával kezelheti. A biztosító kizárólag automatizált adatfeldolgozással az érintett személyes jellemzőinek értékelésén alapuló döntés meghozatalára is jogosult, ha a döntést a szerződés megkötése vagy teljesítése során hozták, feltéve, hogy azt az érintett kezdeményezte. Az automatizált adatfeldolgozással kapcso- latos döntés esetén a biztosító az érintettet – kérelmére – tájékoztatja az alkalmazott módszerről és annak lényegéről, valamint lehetőséget biztosít az érintettnek álláspontja kifejtésére.
A biztosító az ügyfél hozzájárulása esetén a tevékenységéhez kapcsolódó információkról hírlevélben, e-mailen tájékoztatást adhat az ügyfeleinek. A biztosító vagy vele szerződéses kapcsolatban álló biztosításközvetítő az ügyfél hozzájárulása esetén e-mailen, telefonon, személyesen megkereshe- ti az ügyfelet ajánlattétel céljából, vagy közvetlen üzletszerzést célzó külde- ményt juttathat el a részére.
Amennyiben az ügyfél nem kívánja, hogy a biztosító a továbbiakban aján- lataival megkeresse, az xxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx e-mail címre, illetve az 1380 Budapest, Pf. 1049 postai címre, küldött levelével korlátozásmente- sen leiratkozhat.
18.4. A biztosítási titoknak minősülő személyes adatok kezelésénél az alábbiak szerint jár el a biztosító
18.4.1. A biztosítási titok tekintetében, időbeli korlátozás nélkül – ha tör- vény másként nem rendelkezik – titoktartási kötelezettség terheli a biztosí- tó tulajdonosait, vezetőit, alkalmazottait és mindazokat, akik ahhoz a bizto- sítóval kapcsolatos tevékenységük során bármilyen módon hozzájutottak.
18.4.2. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha
a. a biztosító ügyfele vagy annak törvényes képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban fel- mentést ad,
b. a Bit. alapján a titoktartási kötelezettség nem áll fenn.
18.4.3. A Bit. 157.§ (1) bekezdése alapján a biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn
a. a feladatkörében eljáró Felügyelettel;
b. a folyamatban lévő büntetőeljárás keretében eljáró nyomozó hatóság- gal és ügyészséggel, továbbá az általuk kirendelt szakértővel;
c. büntetőügyben, polgári ügyben, valamint a csődeljárás, illetve a felszá- molási eljárás ügyében eljáró bírósággal, a bíróság által kirendelt szakér- tővel, továbbá a végrehajtási ügyben eljáró önálló bírósági végrehajtóval;
d. a hagyatéki ügyben eljáró közjegyzővel, továbbá az általa kirendelt szakértővel;
e. a Bit. 157.§ (2) bekezdésben foglalt esetekben az adóhatósággal;
f. a feladatkörében eljáró nemzetbiztonsági szolgálattal;
g. a feladatkörében eljáró Gazdasági Versenyhivatallal;
h. a feladatkörében eljáró gyámhatósággal;
i. az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 108.§ (2) bekezdésében foglalt egészségügyi hatósággal;
j. a külön törvényben meghatározott feltételek megléte esetén a titkos- szolgálati eszközök alkalmazására, titkos információgyűjtésre felhatal- mazott szervvel;
k. a viszontbiztosítóval, valamint közös kockázatvállalás (együttbiztosítás) esetén a kockázatvállaló biztosítókkal;
l. az e törvényben szabályozott adattovábbítások során átadott adatok te- kintetében a kötvénynyilvántartást vezető kötvénynyilvántartó szervvel;
m. az állományátruházás keretében átadásra kerülő biztosítási szerződési állomány tekintetében az átvevő biztosítóval;
n. a kárrendezéshez és a megtérítési igény érvényesítéséhez szükséges ada- tok tekintetében, továbbá ezek egymásközti átadásával kapcsolatban a Kártalanítási Számlát, illetve a Kártalanítási Alapot kezelő szervezettel, a Nemzeti Irodával, a levelezővel, az Információs Központtal, a Kártalanítá- si Szervezettel, a kárrendezési megbízottal és a kárképviselővel, illetve a károkozóval, amennyiben az önrendelkezési jogával élve a közúti közle- kedési balesetével kapcsolatos kárrendezés kárfelvételi jegyzőkönyvéből a balesetben érintett másik jármű javítási adataihoz kíván hozzáférni;
o. a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel;
p. fióktelep esetében – ha a magyar jogszabályok által támasztott köve- telményeket kielégítő adatkezelés feltételei minden egyes adatra nézve teljesülnek, valamint a harmadik országbeli biztosító székhelye szerinti állam rendelkezik a magyar jogszabályok által támasztott követelmé- nyeket kielégítő adatvédelmi jogszabállyal – a harmadik országbeli biz- tosítóval, biztosításközvetítővel, szaktanácsadóval;
q. a feladatkörében eljáró alapvető jogok biztosával;
r. a feladatkörében eljáró Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal;
s. a bonus-malus rendszer, az abba való besorolás, illetve a káresetek iga- zolásának részletes szabályairól szóló rendeletben meghatározott kár- történeti adatra és bonus-malus besorolásra nézve a rendeletben sza- bályozott esetekben a biztosítóval
szemben, ha az a.-j., n. és x. xxxxxxx megjelölt szerv vagy személy írásbe- li megkereséssel fordul hozzá, amely tartalmazza az ügyfél nevét vagy a biz- tosítási szerződés megjelölését, a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját, azzal, hogy a k.-m. és p.-x. xxxxxxx megjelölt szerv vagy személy kizárólag a kért adatok fajtáját, az adatkérés célját és jogalapját köteles megjelölni. A cél és a jogalap igazolásának minősül az adat megismerésére jogosító jogszabályi rendelkezés megjelölése is.
A Bit. 157.§ (2) bekezdése szerint az (1) bekezdés x. xxxxxx alapján a biz- tosítási titok megtartásának kötelezettsége abban az esetben nem áll fenn, ha adóügyben, az adóhatóság felhívására a biztosítót törvényben megha- tározott körben nyilatkozattételi kötelezettség, illetve, ha biztosítási szerző- désből eredő adókötelezettség alá eső kifizetésről törvényben meghatáro- zott adatszolgáltatási kötelezettség terheli.
A biztosítási titoktartási kötelezettség az eljárás keretén kívül a fentebb meghatározott szervek alkalmazottaira is kiterjed.
Az adóhatósággal szemben a biztosítási titok megtartásának kötelezettsé- ge abban az esetben nem áll fenn, ha adóügyben, az adóhatóság felhívá-
sára a biztosítót törvényben meghatározott körben nyilatkozattételi köte- lezettség, illetve, ha biztosítási szerződésből eredő adókötelezettség alá eső kifizetésről törvényben meghatározott adatszolgáltatási kötelezettség terheli.
Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét a biztosító által az adóhatóság felé történő adatszolgáltatás a Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a nemzetközi adóügyi megfelelés előmozdításá- ról és a FATCA szabályozás végrehajtásáról szóló Megállapodás kihirdetésé- ről, valamint az ezzel összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2014. évi XIX. törvény (a továbbiakban: FATCA-törvény) alapján az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól szóló 2013. évi XXXVII. törvény (a továbbiakban: Aktv.) 43/B–43/C. §-ában foglalt kötelezettség teljesítéséhez.
18.4.4. A biztosító a nyomozó hatóság, a nemzetbiztonsági szolgálat és az ügyészség írásbeli megkeresésére akkor is köteles haladéktalanul tájékoz- tatást adni, ha adat merül fel arra, hogy a biztosítási ügylet
a. a 2013. június 30-ig hatályban volt 1978. évi IV. törvényben foglaltak szerinti kábítószerrel visszaéléssel, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcselekménnyel, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaélés- sel, lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bűnszövet- ségben vagy bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel;
b. a 2013. július 1-jétől hatályos a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény szerinti kábítószer-kereskedelemmel, kábítószer birtoklá- sával, kóros szenvedélykeltéssel vagy kábítószer készítésének elősegí- tésével, új pszichoaktív anyaggal visszaéléssel, terrorcselekménnyel, ter- rorcselekmény feljelentésének elmulasztásával, terrorizmus finanszíro- zásával, robbanóanyaggal vagy robbantószerrel visszaéléssel, lőfegyver- rel vagy lőszerrel visszaéléssel, pénzmosással, bűnszövetségben vagy bűnszervezetben elkövetett bűncselekménnyel
van összefüggésben.
A biztosító a nyomozó hatóságot a „halaszthatatlan intézkedés” jelzéssel ellátott, külön jogszabályban előírt ügyészi jóváhagyást nélkülöző megke- resésére is köteles tájékoztatni az általa kezelt, az adott üggyel összefüggő, biztosítási titoknak minősülő adatokról.
A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha a biztosító, biztosításközvetítő és a biztosítási szaktanácsadó az Európai Unió által elrendelt pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedések végrehajtásáról szóló törvényben meghatározott bejelentési kötelezettsé- gének tesz eleget.
Nem jelenti a biztosítási titok és az üzleti titok sérelmét a felügyeleti ellen- őrzési eljárás során az összevont alapú felügyelet esetében a csoportvizsgá- lati jelentésnek a pénzügyi csoport irányító tagja részére történő átadása. A biztosítási titok megtartásának kötelezettsége nem áll fenn abban az esetben, ha
– a magyar bűnüldöző szerv – nemzetközi kötelezettségvállalás alapján külföldi bűnüldöző szerv írásbeli megkeresésének teljesítése céljából – írásban kér biztosítási titoknak minősülő adatot a biztosítótól;
– a pénzügyi információs egységként működő hatóság a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvényben meghatározott feladatkörében eljárva vagy külföldi pénz- ügyi információs egység írásbeli megkeresésének teljesítése céljából írásban kér biztosítási titoknak minősülő adatot a biztosítótól.
18.4.5. Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét a biztosító által a harmadik or- szágbeli biztosítóhoz vagy harmadik országbeli adatfeldolgozó szervezethez (harmadik országbeli adatkezelő) történő adattovábbítás abban az esetben:
a. ha a biztosító ügyfele (adatalany) ahhoz írásban hozzájárult, vagy
b. ha – az adatalany hozzájárulásának hiányában – az adattovábbításnak törvényben meghatározott adatköre, célja és jogalapja van, és a har- madik országban a személyes adatok védelmének megfelelő szintje az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 8.§ (2) bekezdésében meghatározott bármely módon biztosított.
A biztosítási titoknak minősülő adatoknak másik tagállamba történő to- vábbítása esetén a belföldre történő adattovábbításra vonatkozó rendelke- zéseket kell alkalmazni.
18.4.6. Nem jelenti a biztosítási titok sérelmét az olyan összesített adatok szolgáltatása, amelyből az egyes ügyfelek személye vagy üzleti adata nem állapítható meg; fióktelep esetében a külföldi székhelyű vállalkozás szék- helye (főirodája) szerinti felügyeleti hatóság számára a felügyeleti tevé-
kenységhez szükséges adattovábbítás, ha az megfelel a külföldi és a ma- gyar felügyeleti hatóság közötti megállapodásban foglaltaknak; a jogalko- tás megalapozása és a hatásvizsgálatok elvégzése céljából a miniszter ré- szére személyes adatnak nem minősülő adatok átadása, a Bit. nyolcadik ré- szének III. és III/A. fejezetében, a pénzügyi konglomerátumok kiegészítő fel- ügyeletéről szóló törvényben foglalt rendelkezések teljesítése érdekében történő adatátadás.
A fentebb meghatározott adatok átadását a biztosító a biztosítási titok vé- delmére hivatkozva nem tagadhatja meg.
A biztosító a 18.4.2.–18.4.6. pontokban meghatározott esetekben és szervezetek felé az ügyfelek személyes adatait a Bit-ben foglaltak szerint továbbíthatja.
18.4.7. Az adattovábbítási nyilvántartásban szereplő személyes adatokat az adattovábbítástól számított 5 év elteltével, a Bit. 154.§-a alá eső adatok vagy az adatvédelmi törvény szerint különleges adatnak minősülő adatok továbbítása esetén 20 év elteltével törölni kell.
18.4.8. Az elhunyt személyhez kapcsolódó adatok kezelésére a személyes adatok kezelésére vonatkozó jogszabályi rendelkezések az irányadók. Az el- hunyt személlyel kapcsolatba hozható adatok tekintetében az érintett jo- gait az elhunyt örököse, illetve a biztosítási szerződésben nevesített jogo- sult is gyakorolhatja.
18.4.9. A biztosító, biztosításközvetítői és szaktanácsadói vállalkozás jog- utód nélküli megszűnése esetén a biztosító, biztosításközvetítői és szakta- nácsadói vállalkozás által kezelt üzleti titkot tartalmazó irat a keletkezésé- től számított 60 év múlva levéltári kutatások céljára felhasználható. Nem lehet üzleti titokra vagy biztosítási titokra hivatkozással visszatartani az in- formációt a közérdekű adatok nyilvánosságára és a közérdekből nyilvános adatra vonatkozó, külön törvényben meghatározott adatszolgáltatási köte- lezettség esetén. Az üzleti titokra és a biztosítási titokra egyebekben a Ptk- ban foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.
18.4.10. Biztosítók egymás közötti adatátadására vonatkozó sza- bályok (a Bit. 2015. január 1-jétől hatályos 161/A.§-a alapján): A Bit. 2015. január 1-jétől hatályos rendelkezése lehetővé teszi a biztosítók szá- mára, hogy a veszélyközösség érdekeinek a megóvása érdekében – a jog- szabályokban foglalt vagy a szerződésben vállalt kötelezettségeik teljesíté- se során a szolgáltatások jogszabályoknak és szerződésnek megfelelő telje- sítése, a biztosítási szerződésekkel kapcsolatos visszaélések megakadályo- zása céljából – megkereséssel forduljanak más biztosítóhoz a megkeresett biztosító által – a Bit. 155.§ (1) bekezdésében meghatározottak szerint, a biztosítási termék sajátosságainak a figyelembevételével – kezelt a Bit. 161/A.§ (3)-(5) bekezdésben meghatározott adatok vonatkozásában, felté- ve, hogy a kérdező (megkereső) biztosító erre vonatkozó jogosultsága a biztosítási szerződésben rögzítésre került.
A Bit. 161/A.§ (3)-(5) bekezdése biztosítási ágazatonként meghatározza, hogy a megkereső biztosító a különböző ágazatokhoz tartozó szerződés megkötésével vagy teljesítésével kapcsolatban milyen adatokat kérhet.
A megkeresett biztosító a jogszabályoknak megfelelő megkeresés szerinti adatokat a megkeresésben meghatározott megfelelő határidőben, ennek hiányában a megkeresés kézhezvételétől számított tizenöt napon belül kö- teles átadni a megkereső biztosítónak.
A megkereső biztosító a megkeresés eredményeként tudomására jutott adatot a kézhezvételt követő kilencven napig kezelheti. Abban az esetben azonban, ha a megkeresés eredményeként a megkereső biztosító tudomá- sára jutott adat e biztosító jogos érdekeinek az érvényesítéséhez szükséges, az adatkezelés időtartama meghosszabbodik az igény érvényesítésével kap- csolatban indult eljárás jogerős befejezéséig.
A megkereső biztosító a jelen pont szerinti megkeresésről, az abban sze- replő adatokról, továbbá a megkeresés teljesítéséről az ügyfelet a biztosí- tási időszak alatt legalább egyszer értesíti, továbbá az ügyfelet, kérelmére az Infotv-ben szabályozott módon tájékoztatja.
18.5. Az adatkezelés időtartama
A biztosító a személyes adatokat a biztosítási jogviszony fennállásának ide- jén, valamint azon időtartam alatt kezelheti, ameddig a biztosítási, illetve a megbízási jogviszonnyal kapcsolatban igény érvényesíthető.
A biztosító a létre nem jött biztosítási szerződéssel kapcsolatos személyes adatokat addig kezelheti, ameddig a szerződés létrejöttének meghiúsulá- sával kapcsolatban igény érvényesíthető.
A biztosító, a biztosításközvetítő és a biztosítási szaktanácsadó köteles tö-
rölni minden olyan, ügyfeleivel, volt ügyfeleivel vagy létre nem jött szerző- déssel kapcsolatos személyes adatot, amelynek kezelése esetében az adat- kezelési cél megszűnt, vagy amelynek kezeléséhez az érintett hozzájárulása nem áll rendelkezésre, illetve amelynek kezeléséhez nincs törvényi jogalap.
18.6. Az adatkezelésre vonatkozó egyéb rendelkezések
18.6.1. Az ügyfelek adatait a biztosító a saját informatikai rendszerében, számítógépes úton is kezeli.
18.6.2. A biztosító az adatkezelés során betartja az Infotv., a Bit., valamint az egyéb hatályos jogszabályok rendelkezéseit.
18.6.3. A biztosító az ügyfél kérésére a biztosító által vezetett nyilvántar- tásokban tárolt saját adatairól, annak kezeléséről tájékoztatást ad, az ügy- fél által kezdeményezett adathelyesbítéseket nyilvántartásaiban átvezeti a törvényi feltételek fennállása esetén törli, illetve zárolja az adatot. Az ügy- fél kérésére a biztosító tájékoztatást ad az ügyfél általa kezelt, illetve az ál- tala vagy a rendelkezése szerint megbízott adatfeldolgozó által feldolgo- zott adataitól, azok forrásáról, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtar- tamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüg- gő tevékenységéről, továbbá – az ügyfél személyes adatainak továbbítása esetén – az adattovábbítás jogalapjáról és címzettjéről.
18.6.4. Az ügyfél élhet az Infotv-ben biztosított egyéb jogaival (pl. tiltakozási jog, bírósági jogérvényesítés) is.
Az ügyfél tiltakozhat személyes adatának kezelése ellen,
a. ha a személyes adatok kezelése vagy továbbítása kizárólag az adatkeze- lőre vonatkozó jogi kötelezettség teljesítéséhez vagy az adatkezelő vagy harmadik személy jogos érdekének érvényesítéséhez szükséges, kivéve kötelező adatkezelés esetén;
b. ha a személyes adat felhasználása vagy továbbítása közvetlen üzletszer- zés, közvélemény-kutatás vagy tudományos kutatás céljára történik, va- lamint
c. törvényben meghatározott egyéb esetben.
Az ügyfél a jogainak megsértése esetén vagy, ha az adatkezelőnek a tilta- kozási jog gyakorlásával összefüggésben hozott döntésével nem ért egyet, bírósághoz fordulhat.
18.6.5. Kártérítés, sérelemdíj
Ha az adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adat- biztonság követelményeinek megszegésével másnak kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Ha az adatkezelő az érintett adatainak jogellenes kezelésével vagy az adatbiztonság követelményeinek megszegésével az érintett szemé- lyiségi jogát megsérti, az érintett az adatkezelőtől sérelemdíjat követelhet. Az érintettel szemben az adatkezelő felel az adatfeldolgozó által okozott kárért és az adatkezelő köteles megfizetni az érintettnek az adatfeldolgozó által okozott személyiségi jogsértés esetén járó sérelemdíjat is. Az adatke- zelő mentesül az okozott kárért való felelősség és a sérelemdíj megfizeté- sének kötelezettsége alól, ha bizonyítja, hogy a kárt vagy az érintett sze- mélyiségi jogának sérelmét az adatkezelés körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. Nem kell megtéríteni a kárt és nem követelhető a sérelemdíj annyiban, amennyiben a kár a károsult vagy a személyiségi jog megsérté- sével okozott jogsérelem az érintett szándékos vagy súlyosan gondatlan magatartásából származott.
18.6.6. A biztosító az adatkezelési műveleteket úgy tervezi meg és hajtja
végre, hogy az adatkezelésre vonatkozó szabályok alkalmazása során biz- tosítsa az érintettek magánszférájának védelmét. A biztosító gondoskodik az adatok biztonságáról, és megteszi azokat a technikai és szervezési in- tézkedéseket és kialakítja azokat az eljárási szabályokat, amelyek az adat- és titokvédelmi szabályok érvényre juttatásához szükségesek.
Az adatokat a biztosító védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, to- vábbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a vé- letlen megsemmisülés és sérülés, továbbá az alkalmazott technika megvál- tozásából fakadó hozzáférhetetlenné válás ellen.
18.6.7. A jelen „Tudnivalók”-ban hivatkozott jogszabályok megtekinthe- tőek a xxx.xxxxxxxxxxxxxxxx.xx honlapon.
18.6.8. Az Infotv. 65.§ (1) bekezdése alapján a Nemzeti Adatvédelmi és Infor- mációszabadság Hatóság az adatkezelő személyes adatokra vonatkozó adat- kezeléseiről az érintettek tájékozódásának elősegítése érdekében hatósági nyilvántartást vezet (adatvédelmi nyilvántartás). A biztosító által bejelentett adatkezeléseket a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság NAIH – 59292-59318/2012. adatkezelési számokon vette nyilvántartásba.
18.7. Az adatok továbbítása, adatfeldolgozók
A Bit. 157.§ (1) bekezdésének o. pontja alapján a biztosítási titok megtar- tásának kötelezettsége nem áll fenn a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges adatok tekintetében a kiszervezett tevékenységet végzővel szemben. A kiszervezett tevékenységet végzők részére a biztosító az ügy- felek személyes adatait továbbíthatja.
Tájékoztatjuk, hogy a biztosító részére különösen az alábbi szervezetek/sze- mélyek végeznek az ügymenet kiszervezése során tevékenységet:
Kiszervezett tevékenységet végzők | Adatátadás célja, tevékenység |
nyomdák, posta | az ügyfeleket tájékoztató levelek, nyomtatványok előállítása, csekkek nyomtatása és azok ügyfelek felé történő továbbítása |
kárszakértők, autókereskedők, javítók | kárfelvétel, kárfelmérés, kárigény elbírálása |
igazságügyi szakértők | szolgáltatási igény elbírálása, szakértői tevékenység |
ügyvédek | a biztosító jogi képviselete |
orvosok | kockázat és szolgáltatási igény elbírálása |
magánnyomozók | kárbejelentés ellenőrzése |
követeléskezelő cégek | követelések kezelése, behajtása |
programozók, számítástechnikai tevékenységet végző cégek | programozás, szoftverkészítés, adatfeldolgozás |
Az ügymenet kiszervezését végző fontosabb jogalanyokra, szervezetekre, az általuk végzett tevékenység leírására vonatkozó tájékoztató megtekint- hető a biztosító ügyfélszolgálati irodáiban és a xxx.xxxxxxxxxxxxxxxx.xx honlapon is.
A biztosítóval kötött szerződés alapján kizárólag a kiszervezett tevékenység végzéséhez szükséges célokra használhatóak a biztosítótól kapott adatok. A kiszervezett tevékenységet végzők az adat- és titokvédelemre vonatkozó jogszabályokat kötelesek betartani. A biztosítási titok megőrzésére vonat- kozó kötelezettséget, felelősséget és a titok megtartása érdekében teendő intézkedéseket a velük kötött szerződés is biztosítja. A kiszervezett tevé- kenységgel harmadik személynek okozott kárért a biztosító felelős és a biz- tosító köteles a felmerült sérelemdíjat megfizetni.
A biztosító megbízása alapján eljáró függő biztosításközvetítő (ügynök) a biztosító adatfeldolgozójának minősül.
18.8. A biztosítási szerződéssel kapcsolatos panaszok kezelése
Jelen szerződési feltételekkel kapcsolatban felmerülő esetleges kérdés, panasz esetén személyesen a biztosító ügyfélszolgálati irodáiban dolgozó munkatár- saihoz fordulhat. Telefonon keresztül a biztosító TeleCenter x00 0 000 0000 telefonszámán, illetve elektronikus levélben a xxx.xxxxxxxxxxxxxxxx.xx weboldal “Írjon nekünk” menüpontjában is állunk rendelkezésére. Amennyi- ben írásban kíván bejelentést tenni azt az 1380 Budapest, Pf. 1049 levélcímen és a x00 0 000 0000 telefax számon is megteheti.
A biztosító felett a szakmai felügyeletet a Magyar Nemzeti Bank gya- korolja. A Magyar Nemzeti Bank elérhetőségei: 1013 Xxxxxxxx, Xxxxxxxxx xxxxx 00., levélcím: 1534 Budapest, BKKP Pf. 777, központi telefonszá- ma: x00 0 000 0000, helyi tarifával hívható telefonszám: x00 00 000 000,
központi fax: x00 0 000 0000, e-mail: xxxxxxxxxxxxxxx@xxx.xx.
A Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvényben foglalt fo- gyasztóvédelmi rendelkezések megsértése esetén a Magyar Nemzeti Bank- nál fogyasztóvédelmi eljárást kezdeményezhet, vagy a szerződés létrejötté- vel, érvényességével, joghatásaival és megszűnésével, továbbá a szerződés- szegéssel és annak joghatásaival kapcsolatos jogvita esetén bírósághoz for- dulhat, vagy – amennyiben Ön fogyasztó – a Pénzügyi Békéltető Testület (levélcím: 1525 Budapest, BKKP Pf. 172, telefon: x00 0 000 0000, e-mail: xxx@xxx.xx) eljárását kezdeményezheti. A permegelőző eljárások közül közvetítői eljárást is kezdeményezhet a közvetítői tevékenységről szóló 2002. évi LV. törvény alapján.
A bíróság eljárására a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései irányadóak.
18.9. Tájékoztató a FATCA-törvény alapján fennálló kötelezettsé- gekről
Jelen tájékoztató a Bit. 167/D.§ (1) bekezdésében szereplő írásbeli tájékoz- tatási kötelezettség teljesítését célozza.
A biztosító, mint a FATCA-törvény szerinti ún. Jelentő Magyar Pénzügyi In- tézmény köteles az ún. készpénz egyenértékkel rendelkező biztosítások (tőkegyűjtéses életbiztosítások, a FATCA-törvény szerint pénzügyi számlák) vonatkozásában elvégezni a számlatulajdonos FATCA-törvényben foglalt Megállapodás (a továbbiakban: FATCA Megállapodás) I. számú Melléklete szerinti illetőségének megállapítására irányuló vizsgálatot (a továbbiakban: illetőségvizsgálat).
A FATCA Megállapodás értelmében az illetőségvizsgálat során a természe- tes személy ügyfél köteles az arra vonatkozó adatait, illetve nyilatkozatát a biztosító rendelkezésére bocsátani, hogy adóügyi szempontból belföldi ille- tőségű-e az Egyesült Államokban (ebből a szempontból egy egyesült ál- lamokbeli állampolgár adózás tekintetében belföldi illetőségűnek minősül az Egyesült Államokban még akkor is, ha a számlatulajdonos egy másik or- szágban szintén adózási kötelezettség alá esik), illetve a jogi személy ügy- fél köteles nyilatkozni arról, hogy a FATCA-törvényben meghatározott ka- tegóriák közül melyikbe tartozik.
Az illetőségvizsgálat eredménye alapján a biztosító egy pénzügyi számlát (életbiztosítási szerződést) az Egyesült Államoknak Jelentendő Számlaként, vagy Nem Jelentendő Számlaként azonosít.
A biztosító a pénzügyi számlát a FATCA-törvényben meghatározott Egye- sült Államoknak Jelentendő Számlaként minősíti, amennyiben az ügyfél az illetőségvizsgálat elvégzéséhez nem járul hozzá, vagy az illetőségvizsgálat más okból sikertelen.
Az illetőségvizsgálathoz szükséges nyilatkozatok beszerzésére a pénzmosá- si ügyfél-azonosítási kötelezettség lefolytatásával együtt, a 2214-es sorszá- mú nyomtatvány kitöltésével kerül sor.
A FATCA-törvény értelmében, az Aktv. 43/B–43/C.§-ában meghatározott szabályok alapján az illetőségvizsgálat keretében Egyesült Államoknak Jelen- tendő Számlaként azonosított életbiztosításról és számlatulajdonosának ada- tairól a biztosító évente, az adóévet követő év június 30-ig köteles a Nemze- ti Adó- és Vámhivatalt (NAV) tájékoztatni a Magyarország Kormánya és az Egyesült Államok Kormánya közötti információcsere teljesülése érdekében. Az Aktv. 43/B–43/C.§-a szerinti adatszolgáltatás esetén az adatszolgáltatás tényéről a biztosító a számlatulajdonost az adatszolgáltatás teljesítésétől számított 30 napon belül írásban tájékoztatja.
A számlatulajdonost a biztosító felé 5 munkanapon belül változásbejelen- tési kötelezettség terheli, amennyiben adataiban – így különösen, melyek adóügyi illetőségét befolyásolják – változás következik be.
19.§ Egyéb rendelkezések
19.1. A biztosító a hozzá eljuttatott adatokat, bejelentéseket és jognyilat- kozatokat csak akkor köteles hatályosnak tekinteni, ha azokat a jelen fel- tételek részét képező Tudnivalókban feltüntetett elérhetőségeken szemé- lyesen, írásban vagy a elektronikus úton, illetve telefonszámon közölték.
19.2. A csoportos biztosítási szerződéssel kapcsolatos, a szerződőhöz kül- dendő jognyilatkozatokat (pl. nyugdíjba vonulás bejelentése, rendes fel- mondás) az alábbi címre kell küldeni:
OTP Bank Nyrt. Hitel-adminisztrációs Back-Office Főosztály 1475 Budapest, Pf. 347
19.3. A biztosításból eredő igények a biztosítási esemény bekövet- keztétől számított 2 év elteltével elévülnek.
19.4. Az itt nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezései és a hatályos magyar jogszabályok az irányadók.
20.§ A korábban alkalmazott feltételektől történő lényeges eltérés
20.1. A biztosító által a jelen feltételek hatálydátumát megelőzően alkal- mazott GB635 jelű Törlesztési biztosítás (csoportos hitelfedezeti biztosítás) feltételei és a jelen feltételek több rendelkezése eltér egymástól a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (hatályba lépés: 2014. március 15.) új rendelkezéseire tekintettel.
20.2. Az eltérések különösen a következő rendelkezések között talál- hatóak:
– bevezető rendelkezések;
– a szerződőnek a biztosítottal szemben fennálló tájékoztatási kö- telezettsége;
– a közlésre és változásbejelentésre irányuló kötelezettség;
– a biztosított szerződésbe való belépési jogának korlátozása;
– a díjfizetési kötelezettség elmulasztásának következménye;
– a biztosító díjra való jogosultsága a szerződés megszűnésének egyes eseteiben;
– keresőképtelenségre és munkanélküliségre vonatkozó kockázat esetén a biztosító szolgáltatásának felső határa.
20.3. Ezeket az eltéréseket, valamint a biztosító mentesülésére, a bizto- sító szolgáltatása korlátozására és kizárására vonatkozó rendelkezé- seket a jelen feltételek figyelemfelhívásra alkalmas módon, félkövér betű- típussal tartalmazzák.
KÜLÖNÖS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK ÉLETBIZTOSÍTÁSI KOCKÁZAT
A biztosító a jelen különös biztosítási feltételek alapján megkötött csopor- tos biztosítási szerződés értelmében, díj ellenében arra vállal kötelezettsé- get, hogy az 1.§-ban meghatározott biztosítási esemény bekövetkezése esetén a 2.§-ban meghatározott szolgáltatást nyújtja.
Jelen különös feltételekben foglaltak az általános biztosítási feltételekkel együtt érvényesek.
Jelen különös feltételek az „A” biztosítási csomagra vonatkoznak.
1.§ A biztosítási esemény
Jelen feltételek szempontjából biztosítási esemény a biztosítottnak a kocká- zatviselés tartamán belül bármely – ki nem zárt – okból bekövetkezett halála.
2.§ A biztosító szolgáltatása
A biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító a jelen feltételek, valamint az általános biztosítási feltételek 14.§-ában meghatározott feltételek szerint megtéríti a kedvezményezett részére a biztosítottnak a biztosítási esemény időpontjában (a halál bekövetkezésének napja) fennálló hiteltartozását.
3.§ A biztosító teljesítése, a teljesítéshez szükséges dokumentumok
A biztosító teljesítési kötelezettségének megállapításához – az általános biz- tosítási feltételekben foglaltakon túl – a következő dokumentumokat kéri:
x. xxxxxxx anyakönyvi kivonat és a halott-vizsgálati bizonyítvány másolata;
b. boncolási jegyzőkönyv (ha készült) másolata.
4.§ Maradékjogok, kötvénykölcsön
Az életbiztosításhoz maradékjogok nem tartoznak, tehát az nem visszavásárolható és a díjmentes leszállítás sem alkalmazható. Az életbiztosításra kötvénykölcsön nem nyújtható.
KÜLÖNÖS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK BALESETI HALÁL KOCKÁZAT
A biztosító a jelen különös biztosítási feltételek alapján megkötött csopor- tos biztosítási szerződés értelmében, díj ellenében arra vállal kötelezettsé- get, hogy az 1.§-ban meghatározott biztosítási esemény bekövetkezése esetén a 2.§-ban meghatározott szolgáltatást nyújtja.
Jelen különös feltételekben foglaltak az általános biztosítási feltételekkel együtt érvényesek.
Jelen kockázatviselés kizárólag abban az esetben alkalmazandó, ha a biztosítottra a „C” (baleseti) biztosítási csomag vonatkozik.
1.§ A biztosítási esemény
E feltételek szempontjából biztosítási esemény a biztosítottnak (a kocká- zatviselés időszakán belül bekövetkezett) baleset miatti, a kockázatviselés tartama alatt bekövetkezett halála.
2.§ A biztosító szolgáltatása
A biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító a jelen feltételek, valamint az általános biztosítási feltételek 14.§-ában meghatározott feltételek szerint megtéríti a kedvezményezett részére a biztosítottnak a biztosítási esemény időpontjában (a halál bekövetkezésének napja) fennálló hiteltartozását.
3.§ A biztosító teljesítése, a teljesítéshez szükséges dokumentumok
A biztosító teljesítési kötelezettségének megállapításához – az általános biz- tosítási feltételekben foglaltakon túl – a következő dokumentumokat kéri:
x. xxxxxxx anyakönyvi kivonat és a halott-vizsgálati bizonyítvány másolata;
b. boncolási jegyzőkönyv (ha készült) másolata.
4.§ Fogalom meghatározások
Jelen feltételek szempontjából balesetnek minősül – az Általános Feltételek 17.§ (5). pontjában felsoroltak kivételével – a biztosított akaratán kívül, hir- telen fellépő olyan külső behatás, amely a kockázatviselés tartama alatt, de legkésőbb a balesetet követő egy éven belül bármely egyéb októl függet- lenül a biztosított halálát okozza.
KÜLÖNÖS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK
1-30% KÖZÖTTI EGÉSZSÉGI ÁLLAPOT
A biztosító a jelen különös biztosítási feltételek alapján megkötött csoportos biztosítási szerződés értelmében, az ugyanott meghatározott díj ellenében arra vállal kötelezettséget, hogy az 1.§-ban meghatározott biztosítási ese- mény bekövetkezése esetén a 2.§-ban meghatározott szolgáltatást nyújtja.
Jelen különös feltételekben foglaltak az általános biztosítási feltételekkel együtt érvényesek.
1.§ A biztosítási esemény
1.1. E feltételek szempontjából biztosítási esemény a biztosítottnak
a. az „A” biztosítási csomag esetében a kockázatviselés időszakán belül bekövetkezett balesetéből vagy betegségéből eredő;
b. a „C” biztosítási csomag esetében a kockázatviselés időszakán belül be- következett balesetéből eredő
egészségi állapot csökkenése, melynek következtében a biztosított 1-30% közötti egészségi állapotát állapítja meg jogerős határozatában a magyar rehabilitációs szakértői szerv és ezért a biztosított rokkantsági ellátásban ré- szesül.
1.2. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja az a nap, amelyen a rehabilitációs szakértői szerv az 1-30% közötti egészségi állapotot meg- állapító jogerős határozatát meghozta.
1.3. E különös biztosítási feltételek szerint kizárólag a kockázatviselés tar- tama alatt, a kockázatviselés kezdetéhez képest előzmény nélkül bekövet- kezett baleset vagy betegség következményei minősülnek biztosítási ese- ménynek.
2.§ A biztosító szolgáltatása
A biztosítási esemény bekövetkezésekor a biztosító a jelen feltételek, valamint az általános biztosítási feltételek 14.§-ában meghatározott feltételek szerint megtéríti a kedvezményezett részére a biztosítottnak a biztosítási esemény időpontjában (a halál bekövetkezésének napja) fennálló hiteltartozását.
3.§ A biztosító teljesítése, a teljesítéshez szükséges dokumentumok
A biztosító teljesítési kötelezettségének megállapításához – az általános biz- tosítási feltételekben foglaltakon túl – a következő dokumentumokat kéri:
a. a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal komplex minősítését igazo- ló, az egészségi állapot mértékét megállapító jogerős határozatot;
b. az egészségi állapot mértékének megállapítására jogosult szerv által rendszeresített nyomtatványok, jogerős határozatok és egyéb orvosi in- dokolások dokumentációinak hiteles másolatait.
4.§ Kizárások
A biztosító kockázatviselése nem terjed ki az egészségkárosodás megállapítására vonatkozó kérelem Nemzeti Rehabilitációs és Szoci- ális Hivatalhoz történő benyújtása után felvett hitelekre.
5.§ Fogalom meghatározások
Jelen feltételek szempontjából balesetnek minősül – az Általános Feltételek 17.§ (5). pontjában felsoroltak kivételével – az a biztosított akaratától füg-
getlenül hirtelen fellépő olyan külső behatás, amely a kockázatviselés tar- tama alatt, de legkésőbb a balesetet követő egy éven belül bármely egyéb októl függetlenül a biztosított egészségi állapot csökkenését idézi elő.
KÜLÖNÖS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK KERESŐKÉPTELENSÉGI KOCKÁZAT
A biztosító a jelen különös biztosítási feltételek alapján megkötött csopor- tos biztosítási szerződés értelmében, díj ellenében arra vállal kötelezettsé- get, hogy az 1.§-ban meghatározott biztosítási esemény bekövetkezése esetén a 2.§-ban meghatározott szolgáltatást nyújtja.
Jelen különös feltételekben foglaltak az általános biztosítási feltételekkel együtt érvényesek.
1.§ A biztosítási esemény
1.1. E feltételek szempontjából biztosítási esemény
a. az „A” és „B” biztosítási csomag esetében a biztosítottnak a kocká- zatviselés időszakán belül bekövetkezett balesetéből vagy betegségéből eredő;
b. a „C” biztosítási csomag esetében a biztosítottnak a kockázatviselés időszakán belül bekövetkezett balesetéből eredő,
30 napot meghaladó folyamatos betegállománya (továbbiakban: kereső- képtelenség).
1.2. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a keresőképtelen- ség 31. napja.
1.3. E különös biztosítási feltételek szerint kizárólag a kockázatviselés tar- tama alatt, a kockázatviselés kezdetéhez képest előzmény nélkül bekövet- kezett baleset vagy betegség következményei minősülnek biztosítási ese- ménynek.
2.§ A biztosító szolgáltatása
2.1. A biztosító az általános biztosítási feltételek 14.§-ában meghatározott feltételek szerint megfizeti a kedvezményezett részére a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontját követően esedékes hiteltörlesztő részleteket (meghatározását ld. az általános biztosítási feltételek 14.1.4.a. pontjában).
2.2. A biztosító térítési kötelezettsége addig az időpontig áll fenn, amelyik az alább felsorolt időpontok közül a leghamarabb bekövetkezik:
a. a keresőképtelenség megszűnéséig vagy
b. a kockázatviselés megszűnésének időpontjáig (ez a rendelkezés nem alkalmazható abban az esetben, ha a biztosító kockázatviselése a díj- nemfizetés miatt szűnt meg, de a biztosítási esemény még a kockázat- viselés díjnemfizetés miatti megszűnését megelőzően következett be);
c. de legfeljebb 12 egymást követő hónapig.
2.3. Ha a biztosított a biztosítási szolgáltatás megszűnését követő 30 napon belül a korábbi biztosítási eseményt kiváltó ok vagy annak követ- kezménye miatt újból keresőképtelenné válik, akkor az ilyen keresőkép- telenséget a biztosító az előző biztosítási esemény folytatásaként tekinti és az újbóli keresőképtelenség bekövetkezése után azonnal szolgáltat, feltéve, hogy az addig nyújtott szolgáltatás nem érte el a biztosító kár- eseményenkénti szolgáltatásának felső határát. 30 napon belül más okból keletkező vagy a biztosítási szolgáltatás megszűnése után több mint 30 nappal bekövetkező keresőképtelenséget a biztosító új biztosítá- si eseménynek tekint.
3.§ A biztosító teljesítése, a teljesítéshez szükséges dokumentumok
3.1. A biztosító teljesítési kötelezettségének megállapításához – az általános biztosítási feltételekben foglaltakon túl – a következő dokumentumot kéri: az „Orvosi igazolás a keresőképtelen állományba vételről” elnevezésű nyomtatvány hiteles másolatát.
3.2. Az igazolást a biztosítottnak havonta kell megküldeni a biztosító ré- szére. Az adott hónapra vonatkozó igazolást abban a hónapban, de legké- sőbb az azt követő hónap 5-ig kell eljuttatni, amelyben a biztosított kere- sőképtelen volt.
3.3. Ha a biztosított a 3.2. pont szerintieket nem igazolja, a biztosító köte- lezettségét teljesítettnek és a szolgáltatást befejezettnek tekinti. A biztosí- tó visszamenőleges hatállyal teljesíti a szolgáltatást abban az esetben, ha a biztosított pótolja az igazolást. A késedelem miatt felmerült kamatot, egyéb költséget a biztosító nem fizet.
4.§ Kizárások
A biztosító kockázatviselése – az általános biztosítási feltételekben foglaltakon túl – nem terjed ki:
a. aszténiával, depresszióval és más mentális rendellenességekkel kapcsolatos keresőképtelenségre;
b. pszichiátriai vagy pszichológiai kezeléssel kapcsolatos keresőkép- telenségre;
c. detoxikálóval, alvásterápiával kapcsolatos keresőképtelenségre;
d. geriátriai vagy gerontológiai kezeléssel kapcsolatos keresőképte- lenségre;
e. rehabilitációval, utógondozással kapcsolatos keresőképtelen- ségre;
f. gyógypedagógiával, logopédiával kapcsolatos keresőképtelen- ségre;
g. gyógytornával, fizio- és fizikoterápiával, masszázzsal, fürdőkúrá- val, fogyókúrával kapcsolatos keresőképtelenségre;
x. xxxxxxxxx nem indokolt, a biztosított által kezdeményezett be- avatkozásokkal (például kozmetikai, plasztikai beavatkozások) kapcsolatos keresőképtelenségre;
i. gyermekápolási táppénzre;
x. hadkötelesként fegyveres katonai, illetve polgári szolgálatot tel- jesítő biztosított keresőképtelenségére;
k. olyan keresőképtelenségre, amely alatt a biztosított jövedelem- szerző tevékenységet folytat;
l. olyan keresőképtelenségre, amely nem a biztosított egészségi ál- lapota miatt következett be;
m. a keresőképtelenség időtartama alatt felvett hitelekre;
n. a hitelszerződés felmondása után bekövetkező keresőképtelen- ségre.
5.§ Fogalom meghatározások
5.1. Jelen feltételek szempontjából balesetnek minősül – az Általános Fel- tételek 17.§ (5). pontjában felsoroltak kivételével – az a biztosított akara- tától függetlenül hirtelen fellépő olyan külső behatás, amely a kockázatvi- selés tartama alatt, de legkésőbb a balesetet követő egy éven belül bár- mely egyéb októl függetlenül a biztosított időleges keresőképtelenségét idézi elő.
5.2. Jelen feltétel szempontjából kórháznak minősül a magyar tisztiorvosi és szakmai felügyelet által elismert, engedélyezett fekvőbeteg ellátást nyúj- tó intézmény, amely állandó orvosi irányítás, felügyelet alatt áll.
5.3. Jelen feltétel szempontjából keresőképtelen az, aki
5.3.1. a „C” biztosítási csomag esetében balesete miatt munkáját nem tudja ellátni, és/vagy aki balesete miatt fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátásban részesül és a keresőképtelenség elbírálására és igazolására jogosult orvos vagy kórház által igazoltan, saját jogon keresőképtelen állományban van.
5.3.2. az „A” és a „B” biztosítási csomag esetében balesete, illetve beteg- sége miatt a munkáját nem tudja ellátni, aki fekvőbeteg-gyógyintézeti ellá- tásban betegségének megállapítása vagy gyógykezelése miatt részesül, il- letve az a személy, akit közegészségügyi okokból foglalkozásától eltiltanak és más beosztást nem kap, vagy akit közegészségügyi okokból hatóságilag elkülönítenek, továbbá aki járványügyi, illetőleg állat-egészségügyi zárlat miatt munkahelyén megjelenni nem tud és más munkahelyen (munkakör- ben) átmenetileg sem foglalkoztatható, és a keresőképtelenség elbírálásá-
ra és igazolására jogosult orvos vagy kórház által igazoltan, saját jogon ke- resőképtelen állományban van.
KÜLÖNÖS BIZTOSÍTÁSI FELTÉTELEK MUNKANÉLKÜLISÉGI KOCKÁZAT
A biztosító a jelen különös biztosítási feltételek alapján megkötött csopor- tos biztosítási szerződés értelmében, díj ellenében arra vállal kötelezettsé- get, hogy az 1.§-ban meghatározott biztosítási esemény bekövetkezése esetén a 2.§-ban meghatározott szolgáltatást nyújtja.
Jelen különös feltételekben foglaltak az általános biztosítási feltételekkel együtt érvényesek.
1.§ A biztosítási esemény
1.1. E feltételek szempontjából biztosítási esemény a biztosítottnak a bizto- sító kockázatviselésének tartama alatt bekövetkezett 30 egymást követő napot meghaladó álláskeresőként (munkanélküliként) történő nyilvántartása.
1.2. A biztosítási esemény bekövetkezésének időpontja a biztosított állás- keresőként (munkanélküliként) nyilvántartott állapotának a 31. napja.
1.3. E különös biztosítási feltételek szerint kizárólag a biztosítottnak a koc- kázatviselés tartama alatt – a kockázatviselés kezdetéhez képest előzmény nélkül – bekövetkezett vétlen és önhibáján kívüli álláskeresővé (munkanél- külivé) válása minősül biztosítási eseménynek.
2.§ A biztosító szolgáltatása
2.1. A biztosító az általános biztosítási feltételek 14.§-ában meghatározott feltételek szerint megfizeti a kedvezményezett részére a biztosítási esemény bekövetkezésének időpontját követően esedékes hiteltörlesztő részleteket (meghatározását ld. az általános biztosítási feltételek 14.1.4.a. pontjában).
2.2. A biztosító térítési kötelezettsége addig az időpontig áll fenn, amelyik az alább felsorolt időpontok közül a leghamarabb bekövetkezik:
a. a biztosított álláskeresőkénti (munkanélkülikénti) nyilvántartása meg- szűnésének időpontjáig, vagy
b. a kockázatviselés megszűnésének időpontjáig (ez a rendelkezés nem alkalmazható abban az esetben, ha a biztosító kockázatviselése a díj- nemfizetés miatt szűnt meg, de a biztosítási esemény még a kockázat- viselés díjnemfizetés miatti megszűnését megelőzően következett be);
c. de legfeljebb 12 egymást követő hónapig.
2.3. Ha a biztosító szolgáltatási kötelezettsége 12 havi törlesztőrész- let kifizetése miatt szűnt meg, akkor a biztosító szolgáltatási kötele- zettsége kizárólag abban az esetben nyílik újra meg, ha
a. az érintett biztosított a megszűnést követően ismételten a 7.2. pont szerinti munkaviszonyt létesített, majd azt követően ismé- telten munkanélkülivé vált és
b. a kockázatviselés említett okból történő megszűnése és az újbóli munkanélkülivé válás között 12 hónapos, díjfizetéssel fedezett időszak eltelt.
3.§ Várakozási idő
Álláskeresővé (munkanélkülivé) válás esetére a biztosító a kockázat- viselés kezdetétől számított 90 napos várakozási időt határoz meg. Ha a biztosított munkaviszonyát megszüntető írásbeli jognyilatkozat a vá- rakozási idő alatt kelt, vagy a munkaviszony a várakozási idő alatt szűnt meg, a biztosító az emiatt bekövetkezett álláskeresővé (munkanélkülivé) válás esetében sem a várakozási idő alatt, sem annak lejártát követő- en nem nyújt biztosítási szolgáltatást.
4.§ A munkanélküliségi szolgáltatásra való jogosultság speciális feltételei
Olyan biztosítottak esetében, akik a csatlakozáskor nem rendelkez- tek legalább 6 hónapos folyamatos, a 7.2. pont szerinti munkavi-
szonnyal, a biztosító csak abban az esetben nyújt szolgáltatást, ha a biztosított a munkanélkülivé válását megelőzően legalább 6 hó- napig folyamatosan a 7.2. pont szerinti munkaviszonnyal rendelke- zett és annak alapján tényleges munkavégzés folyt.
5.§ A biztosító teljesítése, teljesítéshez szükséges iratok
5.1. A biztosító teljesítési kötelezettségének megállapításához – az általá- nos biztosítási feltételekben foglaltakon túl – a következő dokumentumo- kat kéri, illetve kérheti:
5.1.1. a munkáltató által kitöltött „Igazolólap az álláskeresési járadék meg- állapításához” elnevezésű nyomtatvány másolatát;
5.1.2. az Országos Egészségbiztosítási Pénztár – a biztosítási jogviszonyról és egészségbiztosítási ellátásokról szóló – igazolványának másolatát;
5.1.3. a munkáltató által kitöltött igazolás másolatát a munkaviszony meg- szüntetésről, megszűnéséről;
5.1.4. a megszűnt, megszüntetett munkaviszonyra vonatkozó munkaszer- ződés fénymásolatát;
5.1.5. a munkaviszonyt megszüntető írásbeli jognyilatkozat (felmondás vagy közös megegyezés, próbaidő alatti megszüntetés) másolatát;
5.1.6. amennyiben a munkáltató jogutód nélkül szűnt meg, a megszűnést igazoló nyilatkozat másolatát;
5.1.7. az álláskeresési járadék iránti kérelem vagy – ha van – annak megál- lapító esetleg elutasító határozatának másolatát, esetleg a megállapított já- radék vagy segély havi összegéről szóló szelvény fénymásolatát;
5.1.8. a munkaügyi központ vagy kirendeltség igazolását, hogy a biztosí- tott az adott hónapra vonatkozóan mely időponttól, mely időpontig re- gisztrált álláskereső;
5.2. A munkaügyi központ vagy kirendeltség igazolását a biztosítottnak ha- vonta kell megküldeni a biztosító részére. Az adott hónapra vonatkozó iga- zolást abban a hónapban, de legkésőbb az azt követő hónap 5-ig kell el- juttatni, amelyben a biztosított munkanélküli volt.
5.3. Ha a biztosított az 5.2. pont szerintieket nem igazolja, a biztosító kö- telezettségét teljesítettnek és a szolgáltatást befejezettnek tekinti. A bizto- sító visszamenőleges hatállyal teljesíti a szolgáltatást abban az esetben, ha a biztosított pótolja az igazolást. A késedelem miatt felmerült kamatot, egyéb költséget a biztosító nem fizet.
6.§ Kizárások
A biztosító kockázatviselése – az általános biztosítási feltételekben foglaltakon túl – nem terjed ki:
a. a határozott tartamú munkaviszonyra, valamint a munkaerő-köl- csönzés keretén belül létesített munkaviszonyra;
b. olyan biztosítottra, aki az álláskeresővé válását megelőzően nem állt a 7.2. pont szerinti munkaviszonyban, vagy a 7.2. pont sze- rinti munkaviszonyban állt ugyan, de a munkaviszony megszűné- sét, illetve megszüntetését megelőző 6 hónap során a munka- végzése – a táppénz kivételével – szünetelt;
c. a munkaviszony megszüntetésre, ha a munkáltatói jogok gyakor- lója a biztosított vagy a biztosított hozzátartozója vagy a biztosí- tott az adott munkáltatónál többségi tulajdonnal vagy megha- tározó befolyással rendelkezik, vagy a biztosított a munkáltató üzletvitelét befolyásoló döntések meghozatalára jogosult vagy egyéb vállalati vezetési befolyással rendelkezik;
d. a munkáltató jogutód nélküli megszűnésével megszűnt munkavi- szonyra, ha a munkáltatói jogok gyakorlója a biztosított vagy a biztosított hozzátartozója vagy a biztosított az adott munkálta- tónál többségi tulajdonnal vagy meghatározó befolyással rendel- kezik, vagy a biztosított a munkáltató üzletvitelét befolyásoló döntések meghozatalára jogosult vagy egyéb vállalati vezetési befolyással rendelkezik;
e. a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére, kivéve, ha az erről szóló megállapodásban kifejezetten megemlí- tésre kerül, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére az alábbi okok valamelyike miatt került sor:
– a munkáltatónál történt átszervezés, alkalmazotti létszámcsök- kentés;
– a munkáltató jogutód nélküli megszűnése;
– a munkavállaló tartós keresőképtelensége;
f. a munkaviszonynak a biztosított által kezdeményezett rendes felmondás miatti megszüntetésére;
g. a munkaviszony próbaidő alatti megszüntetésére;
h. a munkaviszonynak a munkáltató által rendkívüli felmondással történő megszüntetésére, illetve ha a munkáltató a biztosított magatartása miatt rendes felmondással élt;
i. a munkáltató általi rendes felmondásra öregség nyugdíjazás, rok- kantsági vagy rehabilitációs ellátásra való jogosultság megállapí- tása miatt;
x. a biztosított munkaviszonyának megszüntetésére, ha azt a mun- káltató a biztosítás kezdete előtt már írásban közölte vagy beje- lentette;
x. a munkáltató jogutód nélküli megszűnésével megszűnt munkavi- szonyra, ha azt a munkáltató a biztosítás kezdete előtt már írás- ban közölte vagy bejelentette;
x. a felmondó levél kézhezvételének napját követően felvett hite- lekre;
m. arra a munkanélküliségre, amely a kockázatviselés kezdetekor már fennállt.
A biztosító a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetés fenti e. pontban felsoroltak szerinti körülményre vonatkozó, de utólag (a közös megegyezést követően) kiállított igazolást nem fogad el.
7.§ Fogalom meghatározások
7.1. Álláskereső (munkanélküli) az, akit a munkaügyi központ/kirendelt-
ség a vonatkozó jogszabályok alapján álláskeresőként (munkanélküliként) nyilvántart.
7.2. Munkaviszony: legalább 30 órás, határozatlan tartamú, a Munka Tör- vénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény („Mt.”) hatálya alá tartozó mun- kaviszony, továbbá a magyar jog hatálya alá tartozó közszolgálati jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, bírósági és igazságügyi, illetőleg ügyészségi szol- gálati viszony, fegyveres és rendvédelmi szervek hivatásos és szerződéses ál- lományú tagjainak szolgálati viszonya.
7.3. Havi hiteltörlesztő részlet: a kockázatviseléssel fedezett hitelszerző- dés(ek) keretében a biztosított által felvett hitel visszafizetésére irányuló rendszeres – a szerződő által kimutatott – havi törlesztés, amely tartalmaz- za a tőke, a kamat, kamatjellegű jutalék és egyéb kezelési költségek rész- leteit, valamint a törlesztési biztosítás biztosítottra áthárított havi díját, füg- getlenül attól, hogy utóbbi a hitelszerződés szerint a havi törlesztőrészlet részét képezi-e. Deviza alapú hitelek esetén a havi törlesztőrészlet az ese- dékes deviza törlesztőrészletnek a szerződő által az esedékességet megelő- ző munkanap végén alkalmazott adott jelzálog kölcsönszerződésre vonat- kozó devizaárfolyamon forintra átszámított értéke, valamint a törlesztési biztosításnak a biztosítottra áthárított havi díja, függetlenül attól, hogy utóbbi a hitelszerződés szerint a havi törlesztőrészlet részét képezi-e.
7.4. Hozzátartozó: a közeli hozzátartozó, az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyenságbeli rokona és testvére, valamint a testvér házastársa.
7.5. Közeli hozzátartozó: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örök- be fogadott, a mostoha- és a nevelt gyermek, az örökbe fogadó, a mosto- ha- és a nevelőszülő, valamint a testvér.