KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK
KÖZBESZERZÉSI DOKUMENTUMOK
ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐKNEK
„Egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztése Nagysáp- Héreg településeken”
tárgyú
Kbt. 115.§(1) bekezdés szerinti nemzeti eljárásrendben bonyolított közbeszerzési eljárás
Az ajánlattételi felhívás és dokumentáció megküldésének napja:2018/04/13
Nagysáp és Héreg Község Önkormányzata figyelemmel a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (a továbbiakban Kbt.) 115. § (1) bekezdésre, a nemzeti közbeszerzési értékhatárt elérő becsült értékű közbeszerzések lefolytatása végett – „Egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztése Nagysáp-Héreg településeken” tárgyú közbeszerzési eljárást indít, és ajánlattételi felhívást küld az Önök cégének, amelyre írásos ajánlatot kér.
Az ajánlatkérő - a megfelelő ajánlattétel elősegítése érdekében – dokumentációt készített. A dokumentáció tartalmazza az ajánlattételi felhívást, az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevők részére szükséges információkról szóló tájékoztatást, valamint az Ajánlat részeként benyújtandó igazolások, nyilatkozatok jegyzékét.
A dokumentációban ajánlott igazolás- és nyilatkozatminták szerepelnek.
A dokumentáció egyebek mellett tartalmazza a vállalkozási szerződés tervezetét.
Xxxxxx Xxxxxx polgármester Xxxxxxxx Xxxxxx polgármester
Nagysáp Község Önkormányzat Héreg Község Önkormányzat Az ajánlattételi felhívást és a közbeszerzési dokumentumokat készítette:
Xxxxxx Xxxx közbeszerzési referens
Az ajánlattételi felhívást és a közbeszerzési dokumentumokat ellenjegyezte:
Xxxxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxx
Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó KEM Területfejlesztési Kft.
Lajstromszám: 00470
2. melléklet a 44/2015. (XI. 2.) MvM rendelethez
KÖZBESZERZÉSI ÉRTESÍTŐ
a Közbeszerzési Hatóság Hivatalos Lapja
Ajánlati/részvételi felhívás
A Kbt. 112. § (1) bekezdés b) pont szerinti eljárások esetében.
I. szakasz: Ajánlatkérő
I.1) Név és címek 1 (jelölje meg az eljárásért felelős összes ajánlatkérőt)
Hivatalos név: Nagysáp Község Önkormányzata és Héreg Község Önkormányzata | Nemzeti azonosítószám: 2 | ||
Postai cím: Xxxxxxxxxxx xxx 0., xxxxxxxx Xx xx. 84. | |||
Város: Nagysáp, Héreg | NUTS-kód:HU-212 | Postai irányítószám: 2524, 2832 | Ország: Magyarország |
Kapcsolattartó személy: Xxxxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxx felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó | Telefon: x00-00-000- 0000 | ||
Fax: 06/34/000-000 X faxra minden esetben kérjük feltüntetni: Xxxxxx Xxxxxxxx részére KEM Kft. | |||
Internetcím(ek) Az ajánlatkérő általános címe: (URL) A felhasználói oldal címe: (URL) |
I.3) Kommunikáció
x A közbeszerzési dokumentumok korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhetők a következő címeken: xxx.xxxxxxx.xx; www.hereg.hu Az ajánlattételhez szükséges adatokat jelen felhívás és mellékletei tartalmazzák, melyet a Kbt. 115.§ (2) alapján az Ajánlatkérő minden - az ajánlatkérő megítélése szerint a szerződést teljesíteni képes és az Ajánlatkérő által felhívott - ajánlattevő részére közvetlenül megküld. Az ajánlatkérő a közbeszerzési dokumentumokat továbbá a felhívás megküldésének napján a Kbt. 57. § rendelkezéseinek megfelelően rendelkezésre bocsátja, akként, hogy minden közbeszerzési dokumentum korlátozás nélkül, teljes körűen, közvetlenül és díjmentesen elérhető a fentiekben megjelölt webcímen. |
A közbeszerzési dokumentumokhoz történő hozzáférés korlátozott. További információ a következő helyről érhető el: (URL) |
További információ a következő címen szerezhető be x a fent említett cím: KEM Területfejlesztési Kft. 0000 Xxxxxxxxx, Xx xxx 0. Xxxxxxxx Xxxxxx Xxxxxxxx felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó E-mail: xxxxxx.xxxxxxxx@xxxxxxxxxxxxxx.xx Telefon: x00-00-000-0000 másik cím: (adjon meg másik címet) |
Az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtandó elektronikus úton: (URL) a fent említett címre x a következő címre: KEM Területfejlesztési Kft. 0000 Xxxxxxxxx, Xx xxx 0. I. em. 123. |
I.4) Az ajánlatkérő típusa
Központi szintű x Regionális/helyi szintű Közjogi szervezet | Közszolgáltató Támogatott szervezet [Kbt. 5. § (2)-(3) bekezdés] Egyéb: |
I.5) Fő tevékenység (klasszikus ajánlatkérők esetében)
x Általános közszolgáltatások Honvédelem Közrend és biztonság Környezetvédelem Gazdasági és pénzügyek Egészségügy | Lakásszolgáltatás és közösségi rekreáció Szociális védelem Szabadidő, kultúra és vallás Oktatás Egyéb tevékenység: |
II. szakasz: Tárgy
II.1) Meghatározás
II.1.1) Elnevezés: „Egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztése Nagysáp-Héreg településeken” | Hivatkozási szám: |
II.1.2) Fő CPV-kód: 45000000-7 Építési munkák 45262690-4 Leromlott állagú épületek felújítása |
II.1.3) A szerződés típusa x Építési beruházás Árubeszerzés Szolgáltatásmegrendelés |
II.1.4) A közbeszerzés rövid ismertetése: TÁRGY: „Egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztése Nagysáp-Héreg településeken” ELŐZMÉNYEK Nagysáp és Héreg Község Önkormányzatai a TOP-4.1.1-15 - Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése c. konstrukcióban támogatást nyertek el az egészségügyi alapellátását célzó infrastruktúra fejlesztése érdekében. PROJEKT MEGVALÓSÍTÁS HELYSZÍNEI: 1. Rész: Nagysáp Xxxxxxxxx xxx 0. Hrsz.: 1. 2. Rész: Héreg Fő út (házszám nincsen) Hrsz.: 504/25. 1. Rész: Nagysápon a meglévő orvosi rendelő és szolgálati lakás (Xxxxxxx Xxxxxxxxx xxx 0. Hrsz.: 1. ) felújítása és energetikai korszerűsítése Nagysáp Község Önkormányzata a meglévő orvosi rendelőt és szolgálati lakást felújítani és energetikailag korszerűsíteni kívánja, ezzel a beruházással a Nagysápi lakosok ellátásának színvonalát és az orvosok, védőnők munkafeltételeit javítani szeretné. Az orvosi rendelő és orvosi lakás korszerűsítése érdekében Nagysáp Község Önkormányzat megbízta a STABIL Mérnökiroda Kft-t (2500 Esztergom, IV. Xxxx xxxxxx u. 4.), hogy készítse el az épület felújítási és korszerűsítési tervét (Esztergom Város Önkormányzatának Jegyzői tájékoztatása alapján a tervezett energetikai korszerűsítési munkák nem építési engedély köteles építési tevékenységnek minősülnek) Az alábbiakat a STABIL Mérnökiroda Kft-t által készített felújítási és korszerűsítési tervdokumentáció alapján ismertetjük. Jelenlegi állapot: A beruházással érintett épület földszintes, energetikailag korszerűtlen, avult állapotú, kontyolt nyeregtetős, melynek felújítása és energetikai korszerűsítése xxxxxxxxx. Xx épület egyik részében a község háziorvosi rendelője található, a másik részében a község praktizáló orvosának a szolgálati xxxxxx. Xx épület homlokzata avult állapotú, a lábazati fal több helyen nedves, a vakolat leomlott és hiányos. A tetőfedés régi, több helyen beázik, a tetőszerkezet korrodálódott, szerkezeti cseréje az orvosi rendelő felett xxxxxxxxx. Xx épület homlokzatának hőszigetelését meg kell oldani. A meglévő betonelemekből épült kerítés korrodálódott, kiborulása veszélyes és nem illeszkedik a településképbe, így helyette új, merevhálós kerítést készítünk. A telek A beruházással érintett terület Nagysáp központjában, a Szabadság téren található, alakja trapéz alakú. A telek a Szabadság térről közelíthető meg gyalogosan és gépkocsival egyaránt, aszfalt burkolatú útról. Közvetlen környezetében főként földszintes, tetőtér beépítéses lakóingatlanok övezik, de az épület közvetlen közelében található a község kultúrháza is. A beruházással érintett terület elhanyagolható mértékben lejt. A terület jelenleg gondozott, a kert füves terület, cserjékkel, dísznövényekkel. Az |
ingatlan teljes közműellátása biztosított (elektromos, vezetékes ivóvíz, csatorna, gáz) az összes csatlakozó közmű kiépített. A tervezési területen nincs sem műemléki, sem pedig természeti védelem. Az épület funkciójához szükséges parkolóhelyeket, közterületen, az önkormányzat engedélyével, 500 méteren belül biztosítani xxxxxxxxxx. Xx uralkodó szélirány észak-nyugati, a tervezett építési munkát befolyásoló rétegvizekre, magas talajvíz szintre nem kell számítani. Alaprajzi kialakítás, rendeltetés és épülettömeg Az épület alaprajza „U” alakú. Az orvosi rendelő az épület ÉNY-i részében, a szolgálati lakás pedig a DK-i részében kapott xxxxxx. Xx orvosi rendelő a Szabadság térről közelíthető meg, az épület főbejáratánál készült egy rámpa. Az előtérből két váróterem nyílik, melyekből külön-külön egy orvosi vizsgáló érhető el. A várótermekből WC helyiségek elérhetőek. Az orvosi rendelő feletti tetőszerkezet rossz állapotú, a tetőfedés az egész épületen avult állapotú, beázik. Az épület hőtechnikai tulajdonságának javítása érdekében az egész épület homlokzatán, új 16 cm vastagságú kiegészítést kell készíteni. Az orvosi rendelő és szolgálati lakás jelenleg egy fűtési rendszerrel van biztosítva. Az orvosi rendelőt a jelenlegi fűtési rendszerről leválasztva, új, korszerű kondenzációs gázkazánnal szükséges biztosítani. A szolgálati lakás a belső udvarból közelíthető meg. Külső lépcsőn feljutva érkezünk meg a belső közlekedőbe, ahonnan egy újabb közlekedőn keresztül az orvosi vizsgálóba is át tudunk jutni. A közlekedőből nyílik egy tároló, konyha, fürdő és 1-1 szoba. A szolgálati lakás energetikailag korszerűtlen, a nyílászárók állapota avult, hőszigeteletlen xxxxxxxxxxx. Xx épület teljes tetőfedése kifogásolható állapotú, ezért a teljes tetőfelületen új cserépfedés kialakítására van szükség. Az épület falszerkezetei energetikailag nem megfelelőek, ezért a teljes homlokzati felületen új 16 cm vastagságú Austrotherm AT-H80 hőszigetelés készül. A telket körülhatároló előregyártott beton elemekből készült kerítése korrodálódott, ezért az élet és vagyon biztonságra veszélyes. Az ingatlan körülhatárolására új merevhálós fém kerítés létesül. Általános szakági tervezési paraméterek Közművek A meglévő épület csatlakozik az összes közműre (víz, csatorna, villany gáz): 1. víz, csatorna: Az épület felújítása során az épület funkciója nem változik, így nem kell számítani vízfogyasztás növekedésre, a meglévő, kiépített hálózatok elegendőek. 2. villamosság: Az épület felújítása során az épület funkciója nem változik, így nem kell számítani elektromos energia felhasználásának növekedésre, a meglévő, kiépített hálózatok elegendőek. 3. vezetékes gáz: Az épület felújítása során az épület funkciója nem változik, így nem kell számítani gázfogyasztás növekedésre, a korszerűsítés következtében a gázfogyasztás csökkeni fog, a meglévő, kiépített hálózatok elegendőek. Gépészet Az épület gépészeti rendszerének kialakításakor törekedni kell a lehető leghatékonyabb energia felhasználásra. A meglévő épületszerkezetekre a jelenlegi hőtechnikai előírásokat túlteljesítő hőszigetelést kell készíteni, ezzel biztosítva hosszú távon a gazdaságos xxxxxxxxxxxx. Xx épület orvosi rendelő fűtése új, korszerű kondenzációs gázkazánnal, radiátoros fűtési rendszerrel lesz biztosítva. Továbbá 3 kW-os napelemes rendszer kerül kialakításra. Épületvillamosság Az épület villamossági rendszerei megfelelőek, átalakításuk nem szükséges. Tartószerkezet |
Az épület külső tartófalai 30 cm vastagságú kisméretű tömör téglából épültek. A belső falak is kisméretű téglából xxxxxxxxxx. Xx épület tartószerkezeti kialakításának részletezését lásd a szerkezeti kialakítás (alkalmazott szerkezetek és anyagok) fejezetben. Energetika Az épület energetikai kialakítása megfelel a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet előírásainak. A meglévő szerkezetekre a jelenlegi hőtechnikai előírásokat túlteljesítő hőszigetelést kell készíteni, ezzel biztosítva hosszú távon a gazdaságos üzemeltetést. A fűtést korszerű, alacsony hőmérsékletű, energiatakarékos gázkazánnal biztosítjuk. Közlekedés és parkolás Az épület a Szabadság tér felől aszfaltozott útról érhető el. Meglévő kiépített parkoló jelenleg nincs, de az épülethez szükséges parkolóhelyeket közterületen biztosítani lehetséges. Szerkezeti kialakítás alkalmazott szerkezetek és anyagok Szerkezeti feltárás nem történt! A szerkezetek, rétegrendek feltételezettek! Az épület kéttraktusos, hossz és haránt falas, földszint + üres padlásteres kialakítású, tégla falazatú, fafödémes, kontyolt magastetős kialakítással. alapozás: Vasbeton sávalap a teherhordó talajra állítva. külső teherhordó falak: A falak 30 cm vastag tömör kisméretű téglából épültek. belső teherhordó falak: A belső teherhordó falak 38 cm vastag kisméretű tégla elemekből épültek. belső válaszfalak: Az válaszfalak 12 cm vastag kisméretű tégla elemekből elemekből készültek. födém: Az épület födémszerkezete, borított gerendás fafödém. áthidalók: Az áthidalók, előregyártott vasbeton szerkezetűek nyílászárók: A szolgálati lakásnál a nyílászárók fa szerkezetűek, hőszigeteletlen üvegezésüek. Az orvosi rendelő, épületrészénél a nyílászárók műanyag szerkezetűek, hőszigetelt üvegezésüek. tetőszerkezet: A tető hagyományos, ácsolt, kontyolt, nyeregtetős kialakítású. Új, natúr, kerámia cserépfedés készül az épület teljes tetőfelületén. kémény: A kondenzációs gázkazán rendszeréhez tartozó szerelt kémény kerül kialakításra az orvosi rendelőhöz, önállóan. bádogos szerkezetek: A bádogos szerkezetek (külső ablakpárkányok, árnyékoló ablakkeretezések, fallefedések, tetőáttörések, esővíz csatorna, lefolyók), titáncink, vagy horganylemezből készülnek. kerítés: A meglévő előregyártott beton elemekből épült kerítés elbontásra kerül, helyette új, fém szerkezetű kerítéssel lesz az ingatlan körülhatárolva. Burkolatok padló A vizes helyiségekbe kerámia lapburkolat készült. A szolgálati lakás szobáiban ragasztott parketta készült belső falfelületek: A vizes helyiségekben 1,80 m magasságig kerámia lapburkolat készült. A többi helyiségben diszperziós festés található. homlokzat: Az épület teljes homlokzati felületén, új 16 cm vastagságú Austrotherm AT-H80 hőszigetelés készül, fehér színű vékony vakolattal. kültéri térburkolatok Az épület körüli új burkolatok beton térkőből készülnek Szigetelések |
vízszigetelés: Az épület vízszigetelése megfelelő, felújítása nem szükséges hangszigetelés: A külső és a belső falszerkezetek tömege biztosítja a megfelelő hangszigetelést. A külső nyílászárók hőszigetelő üvegezése szintén biztosítja a szükséges hangszigetelést. hőszigetelés: A meglévő falszerkezetekre új, 16 cm vastagságú Austrotherm AT-H80 hőszigetelés készül. Helyiséglista Orvosi rendelő Helyiség Alapterület (m2) Burkolat Közlekedő 3,26 kerámia Váróterem 12,93 kerámia Akadály mentes WC 4,00 kerámia Vizsgáló 17,49 kerámia Váróterem 17,42 kerámia WC 1,48 kerámia WC 1,59 kerámia Vizsgáló 19,98 kerámia Összesen 78,15 Szolgálati lakás Helyiség Alapterület (m2) Burkolat Közlekedő 11,06 linóleum Közlekedő 4,14 linóleum Közlekedő 5,14 linóleum Tároló 10,73 simított beton Konyha 9,79 kerámia Kamra 3,42 kerámia Fürdő 5,22 kerámia Szoba 15,06 ragasztott parketta Szoba 22,40 ragasztott parketta Szoba 13,20 ragasztott parketta |
Összesen 100,16 Összes nettó alapterület: 178,31 m2 Akadálymentesítés Az orvosi rendelő és szolgálati lakás felújítása és korszerűsítése mellett sor kerül a rámpa és korlátja átalakításra és az akadálymentes illemhely berendezéseinek módosítására az akadálymentesítési műszaki leírásban ismertetett megoldás megvalósításával. FONTOS! A tervezett állapot részletes ismertetését a STABIL Mérnökiroda Kft. (2500 Esztergom, IV. Xxxx xxxxxx u. 4.). által készített felújítási és korszerűsítési tervdokumentáció tartalmazza. A megvalósítás során a tervdokumentációban megfogalmazott előírásokat maradéktalanul figyelembe kell venni és be kell tartani. A tervezett állapoton feltüntetett és nevesített előre gyártott termékek csak a műszaki tulajdonságok és paraméterek miatt kerültek megnevezésre. A kivitelezés során a tervezett termékekkel azonos tulajdonságú és műszaki paraméterekkel bíró termékek is beépíthetők, amennyiben a megfelelőséget a gyártó és a kivitelező megfelelően tanúsítani tudja! |
2. Rész: Xxxxxxx a meglévő orvosi rendelő (2832 Héreg, Fő út. Hrsz.:504/25) felújítása és korszerűsítése Héreg Község Önkormányzata a meglévő orvosi rendelőt felújítani és korszerűsíteni kívánja. Az orvosi rendelő felújítása és korszerűsítése érdekében Héreg Község Önkormányzat megbízta a BAZALT Út-, Híd és Parképítő Kft-t (2890 Tata, Xxxxxx J. u. 6.), hogy készítse el az épület felújítási tervét (Tatabányai Megyei Jogú Város Polgármester Hivatal Hatósági Iroda Építésigazgatási Csoportjának nyilatkozata alapján a tervezett felújítási munkák nem építési engedély köteles építési tevékenységnek minősülnek) Az alábbiakat a BAZALT Út-, Híd és Parképítő Kft Kft-t által készített felújítási tervdokumentáció alapján xxxxxxxxxxx. Xx orvosi rendelő felújítása és fejlesztése a rendelkezésre álló források tükrében az alábbi beavatkozások végrehajtását célozza meg. Sor kerül az épület homlokzatának megújításra és hőszigetelésére, megtörténik a födém, a bejárati rész térköves burklolatának és a mozgáskorlátozott közlekedést biztosító rámpának a felújítása, elkészül az épület körüli járda, a csapadékvizek zárt rendszerű elvezetése megoldásra kerül. Az épületen belül a festés felújítása, és csempe javítási munkák történnek. Meglévő állapot A beruházással érintet ingatlan Héreg Község Önkormányzatának tulajdonát képezi. A telken található épület az orvosi rendelőnek ad otthont, melyben három alapszolgáltatás, a háziorvosi, gyermekorvosi és a védőnői szolgálat végzi együtt a tevékenységét. Az épület építési ideje az 1960-as évek elejére tehető. Két alkalommal bővítettek, mely során újabb épületrészek készültek, vizesblokkok bővültek, és újabb rendelő helyiség alakult ki. Az orvosi rendelő felújítása 2009 körül első fázisában megkezdődött, ekkor a nyílászárók cseréje és külső 5 cm hőszigetés elhelyezése megtörtént. A vizesblokkok korszerűsítése, mozgáskorlátozott vizesblokk kialakítása, a belső nyílászárók cseréje, a mozgáskorlátozott közlekedés biztosítása érdekében szintén kialakításra került. A bejárat megközelítésére rámpa xxxxxxx. Xx intézményeknek helyt adó telek a Fő út hrsz.:504/25 sz alatt található földszintes épület. A telek sík, vízszintes terület, melyen az építmény szabadon álló beépítésben helyezkedik el, Ny-i K-i hossztengely mentén, az utcával xxxxxxxxxxxx. Xx épület megformálását tekintve magas tetős elrendezésű. Fő tömege téglalap alakú, melyből az északi oldalon kis részen kiugrik. A fő tömeg hosszfőfalas kialakítású. Funkcionális kialakítás tekintetében az épület három egységre tagolódik. A K-i traktusban a gyermekorvosi rendelő a Ny-i traktusban a háziorvosi rendelő kapott helyett a középső traktusban a közlekedők és a vizesblokkok helyezkednek el. Szerkezeti kialakítás Az épület felmérése és tervezése során szemrevételezéses szerkezetazonosítást került elvégezésre, a szerkezetek ismertetése ez alapján történik. |
Az épület építési idejét tekintve az 1960-as évek terméke, mely a kor építési szokásait hordozza. Szerkezeti rendszere teherhordó hosszfőfalas elrendezésű. Födéme szilárd vasbeton szerkezet, fedélszerkezete üres kialakítású. alapozás: Az alapozás feltárására a felmérés során nem került sor, így annak pontos kialakítása és méretei nem ismertek. Feltehetőleg csömöszölt beton sávalapok kerültek alkalmazásra, A földszinti padló 50 cm magasságban kiemelt, a lábazat hőszigeteletlen. Burkolatát műkő lapok adják. falak: Az épület falszerkezetei a fő tömeg mentén soklyukú téglából készültek, 38-30 cm falazati vastagsággal, kívül belül vakolattal. födémek: Az épület födémeinek beazonosítására feltárásos vizsgálat nem került elvégzésre. Szerkezetükre a kor építési szokásai alapján lehet következtetni. Előregyártott vasbeton gerendás béléstestes födém felbetonnal. fedélszerkezet: Az épület fő tömege üres fa fedélszerkezetként került kialakításra, A fedélszerkezetre cserépléc és hornyolt cserépfedés került. Nyílászárók: Műanyag kétrétegű üvegezésű nyílászárók kerültek beépítésre 4-16-4 üveggel. A belső nyílászárók fa szerkezetűek. fűtési rendszer: Az épület fűtését négy fali kivezetésű konvektor biztosítja. HMV ellátás: A használati melegvíz ellátás a fogyasztók közelébe telepített 2 db elektromos bojlerekkel történik, melyek normál árszabású nappali áramról üzemelnek. A rendszerben a közelség miatt cirkulációs ág nem található. Telek adatok Helyrajzi szám: 504/24 Telek területe: 593 m2 Szabadonálló beépítés Vegyes terület-központi Beépíthető terület: 50% Épület adatok Bruttó alapterület: 147,3 m2 Nettó alapterület: 116,2 m2 Helyiséglista Rendelő 20,3 m2 |
Kartonozó 21,6 m2 Váró 16,1 m2 Akadálymentes vizesblokk 4,7 m2 WC 1,4 m2 Öltöző 5,0 m2 WC 3,1 m2 Szélfogó 3,0 m2 Gyermekváró 11,8 m2 Előtér 0,8 m2 WC 1,8 m2 WC 1,8 m2 Nővér szoba 8,5 m2 Gyermekrendelő 16,3 m2 Az orvosi rendelő épülete az építési időszak előírásait kielégítve, az akkori kor műszaki színvonalán épült. A jelen korban az energiatakarékosság jelentőségének növekedésével az akkori szerkezetek elavultnak, energia pazarlónak tűnnek. Természetesen egy régi épületet nagyon nehéz úgy felújítani, hogy az mindenben a modern követelményeket teljesítse. Tervezett felújítási munkák. padlás hőszigetelése: A viszonylag nagy lehűlő felületet jelentő padlásfödémet le kell szigetelni. Ez a felület okozza ugyanis az energia veszteségek közel 20 %- át. Hőszigetelésként 18 cm üveggyapot, vagy Eps padlásszigetelés leterítése szükséges a jelenlegi padlás aljzatra. Azokon a helyeken, ahol közlekedésre van szükség az üveggyapot esetében karbantartás végett, stafni vázon járható pallózatot kell készíteni, hogy a hőszigetelés ne kerülhessen letaposásra. homlokzat hőszigetelése: A homlokzat hőszigeteléseként legalább a meglévő 5 cm elé 10 cm EPS hőszigetelés elhelyezése szükséges, a lábazatra 10 cm Xps szigetelés kerül, a terepszint alá vezetve 70 cm-rel.. csapadékvizek elvezetése: Az épületről levezetett csapadékvizeket zárt rendszerben el kell vezetni, hogy az alaptestek mellett felgyülemlő víz az épület állékonyságában ne okozzon gondot. A csatorna anyaga KGPVC. belső felújítási munkák: A belső falfelületek festései felújításra kerülnek, a szigetelés nem megfelelő kialakítása miatti hőhidaknál az elszíneződött részek vakolatleverésével, és visszavakolásával, a többi részen szükség szerinti gletteléssel és festéssel. A csempézés 20 m2 felületen felújításra kerül. rámpa, bejárati burkolt rész és szolgálati járda felújítása: |
Az épület körül a falak védelmére 40 cm szolgálati járda készül, A bejárati rész meglévő térköves kialakítása a süllyedések megszüntetésére felújításra kerül, új rétegrenddel és új térkővel. A meglévő rámpa nem elégíti ki a mozgáskorlátozott követelményeket, ezért bontása után a megfelelő hosszban és lejtési viszonyokkal kerül xxxxxxxxxxxx. Xx akadálymentes kialakításokról külön akadálymentes tervfejezet készül. klímaberendezések elhelyezése: Az épület két rendelőjében klímaberendezés elhelyezése készül. napelemes rendszer elhelyezése: Az épület tetőszerkezetének déli oldalán napelemes rendszer kialakítása készül 2,65 kWp méretben. FONTOS! A tervezett állapot részletes ismertetését a BAZALT Út-, Híd és Parképítő Kft-t (2890 Tata, Faller J. u. 6.) által készített felújítási tervdokumentáció tartalmazza. A megvalósítás során a tervdokumentációban megfogalmazott előírásokat maradéktalanul figyelembe kell venni és be kell tartani. A tervezett állapoton feltüntetett és nevesített előre gyártott termékek csak a műszaki tulajdonságok és paraméterek miatt kerültek megnevezésre. A kivitelezés során a tervezett termékekkel azonos tulajdonságú és műszaki paraméterekkel bíró termékek is beépíthetők, amennyiben a megfelelőséget a gyártó és a kivitelező megfelelően tanúsítani tudja! Ajánlatkérő tájékoztatja ajánlattevőket, hogy az ajánlattételi felhívásban, valamint a közbeszerzési dokumentumokban, különösen a műszaki leírásban szereplő, meghatározott gyártmányra, típusra, eljárásra, tevékenységre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre történő hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést minden esetben érteni kell. Ajánlatkérő a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (3) bekezdése alapján, azzal egyenértékű terméket elfogad. Az egyenértékűséget Ajánlattevőnek kell igazolnia a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 46. § (4)- (6) bekezdései szerint. |
II.1.5) Becsült érték: Pénznem: HUF (ÁFA nélkül; keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer esetében a szerződéseknek a keretmegállapodás vagy dinamikus beszerzési rendszer teljes időtartamára vonatkozó becsült összértéke) |
II.1.6) Részekre bontás x Részajánlat tételére lehetőség van. Ajánlatok benyújthatók: valamennyi részre X egy vagy több részre [ ] csak egy részre Az egy ajánlattevőnek odaítélhető részek maximális száma: 2 |
II.2) A közbeszerzés ismertetése 1
II.2.1) Elnevezés: 2 „Egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztése Nagysáp-Héreg településeken” | Rész száma: |
II.2.3) A teljesítés helye: NUTS-kód: 1 HU-212 A teljesítés helye: 1. Rész: 0000 Xxxxxxx, Xxxxxxxxx xxx 0. Hrsz.: 1. 2. Rész: 2832 Xxxxx, Fő út Hrsz.: 504/25. |
Teljes mennyiség: Jelen közbeszerzés tárgyát az egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztése Nagysáp-Héreg településeken képezi. A tervezett állapot részletes ismertetését STABIL Mérnökiroda Kft. (Nagysáp) és a BAZALT Út-, Híd és Parképítő Kft (Héreg) által készített tervdokumentációk tartalmazzák. A tervezett állapoton feltüntetett és nevesített előre gyártott termékek csak a műszaki tulajdonságok és paraméterek miatt kerültek megnevezésre. A kivitelezés során a tervezett termékekkel azonos tulajdonságú és műszaki paraméterekkel bíró termékek is beépíthetők, amennyiben a megfelelőséget a gyártó és a kivitelező megfelelően tanúsítani tudja! Az építéshez kapcsolódó főbb mennyiségek a következők: 1. Rész: Nagysápon a meglévő orvosi rendelő és szolgálati lakás (Xxxxxxx Xxxxxxxxx xxx 0. Hrsz.: 1. ) felújítása és energetikai korszerűsítése Nagysáp, orvosi rendelő felújítása Zsaluzás és állványozás Homlokzati állvány készítése szintenkénti pallóterítéssel, korláttal, lábdeszkával, kétlábas, kétpallós kivitelben. 113 m2 Irtás, föld és sziklamunka Talaj kitermelése járda és térburkolat helyén megfelelő rétegrend kialakítása érdekében 30 cm mélységben. 27 m3 Kitermelt talaj szállítóeszközre rakása és elszállítása lerakóhelyre lerakóhelyi illetékkel együtt. 27 m3 Síkalapozás Betonalapok bontása beton kerítésoszlopoknál. 4 m3 Bontási törmelék szállítóeszközre rakása és elszállítása lerakóhelyre lerakóhelyi illetékkel együtt. 4 m3 Előregyártott épületszerkezeti elem elhelyezése és szerelése Kerítésoszlop bontása szükséges vésésekkel. 15 db Kerítésmezők bontása sima vagy bordás pallókból 84m2 Helyiségtáblák rögzítése vakok és gyengénlátók részére is olvasható brei felirattal és színkontraszttal. 8 db Bontási törmelék szállítóeszközre rakása és elszállítása lerakóhelyre lerakóhelyi illetékkel együtt. 10 m3 Falazás és egyéb kőművesmunkák Betonanyagú egyéb kőműves szerkezet bontása: Járda bontása épület két oldalán falak áztatása miatt. 3 laza m3 Töredezett térburkolat felbontása. 10 laza m3 |
Bontási törmelék szállítóeszközre rakása és elszállítása lerakóhelyre lerakóhelyi illetékkel együtt. 13 m3 Ácsmunka Horpadt előtető elbontása. 29 m2 Fa tetőszerkezet bontása, 0,036-0,070 m3/m2 famennyiség között 102 m2 Ereszalj bontása. 12 m2 Homlokdeszka bontása. 29 m Homlokdeszka bontása előtetőnél. 9 m Széldeszka bontása előtetőnél. 7 m Tetőszerkezet lécezésének bontása. 68 m2 Tetőszerkezet lécezésének bontása előtetőnél. 29 m2 Fa tetőszerkezetek építése. Xxxxxxx előre kezelve rovar és gombaölő szerrel, valamint égéskésleltetővel. 102 m2 Fa szerkezetű előtető építése. Xxxxxxx előre kezelve rovar és gombaölő szerrel, valamint égéskésleltetővel. 29 m2 Páraáteresztő alátétfólia terítése, 10 cm-es átfedéssel. 75 m2 Alátétfólia terítése előtetőnél 10 cm-es átfedéssel. 29 m2 Tetőlécezés hornyolt cserépfedés alá. 68 m2 Tetőlécezés előtetőnél hornyolt cserépfedés alá. 29 m2 Tetőfelület ellenlécezésének elkészítése. 136 m Tetőfelület ellenlécezésének elkészítése előtetőnél. 36 m Deszkázás ereszdeszkázás gyalult, hornyolt deszkával, hajópadlóval, végső felületkezeléssel ellátva. 12 m2 Deszkázás előtetőnél homlokdeszka léctagozattal, gyalulva, 30 cm szélességig, végső felületkezeléssel ellátva. 29 m Homlokdeszka léctagozattal, gyalulva, 30 cm szélességig, végső felületkezeléssel ellátva előtetőnél. 9 m Széldeszka készítése előtetőnél végső felületkezeléssel. 7 m Bontási törmelék szállítóeszközre rakása és elszállítása lerakóhelyre lerakóhelyi illetékkel együtt. 1 m3 Vakolás és rabicolás Átázott lábazati cementvakolat leverése. 29 m2 Lábazati hőszigetelő rendszer készítése. 29 m2 Hőszigetelő homlokzati bevonat készítése, egy réteg 8 cm vastag polisztirolhab tábla felragasztása után tapaszba ágyazott üvegszövet erősítésű vékonyvakolattal, dörzsvakolattal. 84 m2 Szilikát bázisú lélegző-, szárító vakolatrendszer készítése tégla vagy vegyes falazaton, sólekötő alapozó habarcs felhordásával, gyári készhabarcs alapvakolattal. 29 m2 Bontási és építési törmelék szállítóeszközre rakása és elszállítása lerakóhelyre lerakóhelyi illetékkel együtt. 2 m3 Tetőfedés Cserépfedés bontása (bármely rendszerű) 68 m2 |
Cserépfedés bontása előtetőnél. 29 m2 Hornyolt cserépfedés égetett agyagcseréppel, normál kivitelben előtetőnél. 29 m2 Bontási törmelék szállítóeszközre rakása és elszállítása lerakóhelyre lerakóhelyi illetékkel együtt. 3 m3 Burkolás Lapburkolatok bontása előlépcsőn, bejárat előtti részen. 7 m2 Külső ablakpárkány bontása. 8 m Padlóburkolat készítése előlépcsőn, rámpán fagyálló flexibilis ragasztóval és fagyálló flexibilis fugázóval. 21 m2 Könyöklőburkolat mészkőből vízorral. 13,5 m Bádogozás Függő ereszcsatorna bontása 50 cm kiterített szélességig 29 m Függő ereszcsatorna bontása előtetőnél. 9 m Lefolyó csatorna bontása 50 cm kiterített szélességig 9 m Lefolyó csatorna bontása előtetőnél. 3 m Hajlatbádog bontása. 7 m Függő ereszcsatorna szerelése félkör szelvényű,horganylemezből. 29 m Függő ereszcsatorna szerelése félkör szelvényű,horganylemezből előtetőnél. 9 m Lefolyócső szerelése kör keresztmetszettel, horganylemezből 9 m Lefolyócső szerelése kör keresztmetszettel, horganylemezből előtetőnél. 3 m Falszegély szerelés keményhéjalású tetőhöz, horganylemezből előtetőnél. 9 m Hajlatbádogozás korcolt, egyenes kivitelben horganylemezből. 7 m Bramac hófogó beépítése. 63 db Lakatosszerkezet elhelyezés Fém nyílászáró szerkezetek bontása, fém kétszárnyú kapu bontása. 8 m2 Kerítéskapu elhelyezése, szabadonfutó kivitelben 4 m-es átjáróval kerítéssel megegyező kivitelben. 1 db Komplett, táblás kerítésrendszer - porszórt műanyag bevonattal- rögzítése, oszlopok valamint mezők folyamatos elhelyezésével, fúrt pontalapokra, az alaptestek kiemelésével, betonozásával, normál terepviszonyok mellett Szabadság tér felöli utcafronton. 42 m Felületképzés Műanyag-diszperziós festés üvegszövet tapéta falfelületen, két rétegben, illetve mennyezeten fehér festékkel. 283 m2 Kézi rozsdamentesítés korláton. 20 m2 Felület előkészítés korláton. 20 m2 Alapozás korláton korróziógátló alapozóval. 20 m2 Fedőmázolás korláton. 20 m2 Kőburkolat készítése Szegély készítése, alapárok kiemelésével, beton alapgerendával és megtámasztással, hézagolással, 25 cm hosszú előregyártott szegélyelemekből orvosi rendelő körüli járdánál. 23 m |
Szegély készítése, alapárok kiemelésével, beton alapgerendával és megtámasztással, hézagolással, 25 cm hosszú előregyártott szegélyelemekből orvosi rendelőnél kialakított térburkolatnál. 32 m Térburkolathoz fagyálló, teherhordó alap készítése 20 cm vastagságban zúzottkőből. 5 m3 Térburkolathoz fagyálló, teherhordó alap készítése 20 cm vastagságban zúzottkőből térburkolatnál. 13 m3 Térburkolat készítése, beton burkolókőből homokágyazatba fektetve, VIACOLOR tégla 20x10x8 cm- es, teljes keresztmetszetében színezett, szürke. 68 m2 Villanyszerelés Villanyszerelés átalakítása az orvosi rendelő külön fűtési lehetőségének kialakítása érdekében 1 e Baktérium és vírusölő funkcióval ellátott klíma alapszerelésének kiépítése, szerelvényezése. 3 db Épületgépészeti szerelvények és berendezések szerelése Kondenzációs gázüzemű fűtő készülék elhelyezése, víz és gázoldali bekötése, földgázra, felszerelve, 21 kW teljesítményig. 1 db Gázszerelés átalakítása az orvosi rendelő külön fűtési feltételeinek kialakítása érdekében. 1 e Nagysáp orvosi rendelő megújuló energia 3 kW-os Napelemes rendszer kiépítése. 1 e Nagysáp, szolgálati lakás felújítása Ácsmunka Tetőlécezés bontása. 140 m2 HUNGISOL A fóliaterítés és- felerősítés 10 cm-es átfedéssel 140 m2 Tetőlécezés hornyolt cserépfedés alá Fenyő tetőléc 3-6.5 m hosszú 25x48 mm építő 140 m2 Tetőlécezés tetőfelület ellenlécezésének elkészítése 220 m Vakolás és rabicolás Lábazati hőszigetelő rendszer készítése. 57 m2 Hőszigetelő homlokzati bevonat készítése, egy réteg 8 cm polisztirolhab tábla felragasztása után tapaszba ágyazott üvegszövet erősítésű vékonyvakolattal, dörzsvakolattal. 143 m2 Tetőfedés Cserépfedés bontása (bármely rendszerű) 140 m2 Hornyolt cserépfedés égetett agyagcseréppel, normál kivitelben, 35 - 45 fok tetőhajlásszögig. 140m2 Burkolás Könyöklőburkolat műanyag bevonatú lemezzel. 12 m Asztalosszerkezet elhelyezés Fa nyílászáró szerkezetek bontása. Ajtó, ablak. 55 m2 Hőszigetelt, fokozott légzárású műanyag bejárati ajtó elhelyezése (szerelvényezve, finom beállítással), előre kihagyott falnyílásba, utólagos elhelyezéssel biztonsági zárral. Méret: 105/234 cm, felülvilágítóval. 1 db Hőszigetelt, fokozott légzárású műanyag bejárati ajtó elhelyezése (szerelvényezve, finom beállítással), előre kihagyott falnyílásba, utólagos elhelyezéssel biztonsági zárral. Méret: 85/194 cm. 1 db Hőszigetelt, fokozott légzárású műanyag ablak elhelyezése (szerelvényezve, finom beállítással), előre kihagyott falnyílásba Méret: 60x 60 cm bukó, folyosó. 1 db |
Hőszigetelt, fokozott légzárású műanyag ablak elhelyezése (szerelvényezve, finom beállítással), előre kihagyott falnyílásba, Méret: 60/70 cm, kamra. 1 db Hőszigetelt, fokozott légzárású műanyag ablak elhelyezése (szerelvényezve, finom beállítással), előre kihagyott falnyílásba, Méret: 60x 90 cm, fürdőszoba. 1 db Hőszigetelt, fokozott légzárású műanyag ablak elhelyezése (szerelvényezve, finom beállítással), előre kihagyott falnyílásba, Méret: 116/145 cm, folyosó. 2 db Hőszigetelt, fokozott légzárású műanyag ablak elhelyezése (szerelvényezve, finom beállítással), előre kihagyott falnyílásba, Méret: 150x150 cm, bukó-nyíló, szoba. 1 db Hőszigetelt, fokozott légzárású műanyag ablak elhelyezése (szerelvényezve, finom beállítással), előre kihagyott falnyílásba Méret: 180x150 cm, három részre osztott, bukó-nyíló szárnyakkal. Szobák. 3 db Felületképzés Felület előkészítése, részmunkák belső festéseknél; többrétegű festék lekaparása és lemosása bármilyen padozatú helyiségben tapéta nélküli falakon és mennyezeten. 212 m2 Felület előkészítése, részmunkák belső festéseknél; glettelés meszes glettel, teljes vakolt felületen, falakon és mennyezeten. 372 m2 Tapétázás előkészítő és részmunkái; tapéta bontása aljzattal. 160 m2 Műanyag-diszperziós festés vakolaton két rétegben, fehér festékkel, sima felületen. 372 m2 Orvosi rendelő akadálymentesítése Zsaluzás és állványozás Síklemez zsaluzása, alátámasztó állvánnyal, Rámpa meghosszabbítása. 25 m2 Helyszíni beton és vasbeton munka Betonacél helyszíni szerelése függőleges vagy vízszintes tartószerkezetbe, bordás betonacélból, 12- 20 mm átmérő között Bordás betonacél, szálban, B60.50 0,3 t Sík vasbeton lemez készítése, kézi erővel, vibrátoros tömörítéssel, 12 cm vastagság felett C20/25 - X0v(H) képlékeny kavicsbeton keverék CEM 52,5 pc. Dmax = 24 mm, m = 6,9 finomsági modulussal Rámpa meghosszabbítása. 5 m3 Fém nyílászáró és épületlakatos-szerkezet elhelyezése Korlát átalakítása úgy, hogy: rámpa mindkét oldalán kettős kapaszkodóval ellátott korlát legyen. A korlátok kör keresztmetszetűek, átmérőjük 4,5 cm. Magasságuk 70 és 95 cm. A korlátok a rámpa végein 30 cm -rel túl kell, hogy nyúljanak. Teljes felületkezeléssel ! 30 m Útpályatartozékok készítése Közúti jelző- és útbaigazító táblák fémanyagúoszlopainak elhelyezése betonalappal,földmunkával, I- IV. osztályú talajban, 89 mm átmérőjű alumínium oszlop, 1,5-5,5 m hosszú, előregyártott betonalappal Horganyzott tartóoszlop 89x2000 1 db Közúti jelző- és útbaigazító táblák felszerelése, tájékoztatást adó- és útbaigazító jelzőtáblák, 4-4 bilincskészlettel Alumínium útbaigazítást adó jelzőtábla, fényvisszaverő, 800x800 mm EG 1 db Útburkolati jelek készítése, hagyományos oldószeres festékkel, kézi jel Csökkentett oldószer tartalmú (HS) festék Atempo Geminie fehér 20 m2 Épületgépészeti szerelvények és berendezések szerelése Vízellátás berendezési tárgyak leszerelése: mosdó. 1 db Vízellátás berendezési tárgyak leszerelése, WC csésze tartozékokkal 1 db Mosdó berendezés elhelyezése és bekötése: Gormex 3001 fix szerelésű konkáv mosdó Gormex 6332 rejtett szifonnal. 1 db |
WC csésze elhelyezése és bekötése: Gormex 5112, 70 cm kinyúlású, mélyöblítésű fali konzolos WC. Ülőke magasság 48 cm. 1 db WC-csésze kiegészítő szerelvényeinek elhelyezése, WC-ülőke tetővel folyamatos, kivágás nélküli ! GORMEX D100 1 db Csaptelepek és szerelvényeinek felszerelése, egykaros mosdócsaptelep. 1 db Mozgássérült vízellátási berendezések kiegészítő szerelvényeinek elhelyezése: Rozsdamentes acél, konzolos, felhajtható fali kapaszkodó WC papír tartóval. d=32 mm, l=800 mm. GORMEX 3412/RO 1 db Mozgássérült vízellátási berendezések kiegészítő szerelvényeinek elhelyezése: Rozsdamentes acél, konzolos, fix fali kapaszkodó. d=32 mm, l=800 mm. GORMEX 3408/RO 1 db Mozgássérült vízellátási berendezések kiegészítő szerelvényeinek elhelyezése: Rozsdamentes acél, fix kapaszkodó ajtóbehúzóként szerelve. d=32 mm, l=600 mm. GORMEX 3403/RO 1 db Mozgássérült vízellátási berendezések kiegészítő szerelvényeinek elhelyezése: 600x530 mm felületű dönthető tükör króm kerettel. GORMEX D5060 1 db Automata működési módú kézszárító. 1 db Automata működési módú, szappanadagoló. 1 db Vészjelző szett: akkumulátoros központi egység, 1 db húzókapcsoló, nyugtázó gomb, fény- és hangjelző, falra szerelhető, vészjelző húzókapcsoló, központi egység falon belüli beépítő keret, jelzőgombok falon belüli beépítő kerete. 1 db 2. Rész: Xxxxxxx a meglévő orvosi rendelő (2832 Héreg, Fő út. Hrsz.:504/25) felújítása és korszerűsítése Héreg, Orvosi rendelő épületének felújítása és fejlesztése Épület közvetlen munkái Ásványgyapot hőszigetelés fektetése beépítettlen tetőtéri területen (18 cm vtg. táblás) 94 m² Lábazati hőszigetelés extrudált PS habból lábazati gerendára rögzítve 10 cm vastag 76 m² Homlokzati falak hőszigetelő rendszere műgyantás vékonyvakolattal, vakolóprofilokkal stb. normál polisztirolhab hőszigetelés (10 cm vastag ) 160 m² Műgyanta alapú lábazati vakolat Dolmen 24 m² Ablakkönyöklők bontása (Süttői mészkő) 12 db Külső süttői mészkő ablakkönyöklő ragasztva, vízorral 2 cm vastag, illesztési hézagok transzparens szilikonnal tömítve 16,5 m Csempeburkolat készítése oldalfalon, fugázva 20 m² Diszperziós festés gipszkarton és vakolt felületeken, épületen belül, gletteléssel, világos pasztell színekben falakon, mennyezeten 570 m² Élvédők elhelyezése sarkokon, gletteléskor 30 m Látszó faszerkezetek mázolása külső térben, két rétegben 20 m² Klímaberendezés elhelyezése 2 db Félkörszelvényű lefolyócső készítése kiegészítő elemekkel 12 m Csapadék csatorna bekötés munkái Kutatóárok készítés kézi erővel 2 m3 Munkaárok készítés kézi erővel 10,2 m3 Homokágyazat készítés 2,5 m3 KG 110 cső fektetése földárokba 26 m KG 160 cső fektetése földárokba 25 m Tisztítóakna építés 3 db Ereszcsatorna bekötő tisztítóidom beépítés 6 db Földvisszatöltés kézi erővel réteges tömörítéssel 10,2 m3 Térburkolat építés munkái |
Betonburkolat bontás gépi erővel 6,40 m3 Törmelék felrakás, konténeres elszállítás 7,00 m3 Tükörkészítés kézi erővel 76,00 m2 Simító hengerlés 76,00 m2 Zúzottkő ágyazat készítése15cm vtg-ban 9,10 m3 Tömörítés 9,10 m3 Kertiszegély 57,40 m Zúzottkő ágyazat 2/4 2,40 m3 Térburkolat készítése 6cm vastagságban 76,00 m2 Rámpa építés munkái Betonburkolat bontás gépi erővel 5,00 m3 Törmelék felrakás, konténeres elszállítás 5,00 m3 Földkitermelés gépi erővel 5,00 m3 Kitermelt föld elszállítása lerakóhelyre 5,00 m3 Tükörkészítés kézi erővel 18,00 m2 Simító hengerlés 18,00 m2 Zúzottkő ágyazat készítése15cm vtg-ban 5,00 m3 Tömörítés 5,00 m3 Zs 20 zsalukőfal alapgödör ásás 7,40 m3 Zs 20 zsalukőfal alapozása 7,40 m3 Zs 20 zsalukőfal építése 10,00 m2 Acél korlát 18,50 m Lépcső átépítése 6,10 m Tömörített betonburkolat építés10cm vtg-ban 18,00 m2 Zúzottkő ágyazat 2/4 0,60 m3 Térburkolat készítése 6cm vastagságban 18,00 m2 Napelemes rendszer Napelem (Jinko Solar JKM265P-60) 10 db Inverter I. (Fronius Symo 2,5-1 ) 1 db Napelem tartószerkezet ( Alu szer. Profil + rozsdamentes ) 10 db Rendszer összeszerelése (Tartószerkezet, DC/AC kábelezés, beüzemelés) 1 db Tervezés ( Csatlakozási dokumentáció, E.ON ) 1 db DC,AC kábelek ( Kábelek, segédanyagok ) 1 db DC/AC védelmek ( DC/AC elosztók) 1 db A megvalósítás során a tervdokumentációkban megfogalmazott előírásokat maradéktalanul figyelembe kell venni és be kell tartani. Részletes mennyiség kiírásokat lásd Költségvetésekben! |
II.2.5) Értékelési szempontok A Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pont szerinti legjobb ár-érték arány az alábbiak szerint mind a 2 rész vonatkozásában: - 1. sz. értékelési szempont: Teljes nettó vállalkozói díj (a teljes építési beruházásra vonatkozó, - általános forgalmi adó nélkül számított - vállalkozói díj HUF-ban kifejezve) / Súlyszám: 60 - 2. sz. értékelési szempont: Többlet jótállási idő (a vállalt többlet jótállási idő hónapokban kifejezve, minimum 24 hónap + maximum 12 hónap) / Súlyszám 30 |
- 3. sz. értékelési szempont: Szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakember építési beruházások kivitelezésében szerzett szakmai tapasztalata (hónapokban kifejezve, minimum 0 hónap - max. 60 hónap) /Súlyszám 10 Az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám: Az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó határa 0 pont, felső határa 10 pont. Ajánlatkérő az ajánlatoknak az elbírálás részszempontjai szerinti tartalmi elemeit a ponthatárok között értékeli úgy, hogy a legjobb tartalmi elemre az értékelési pontszám maximumát adja. A többi ajánlat részszempont szerinti pontszáma a legjobb tartalmi elemhez viszonyított arány szerint kerül megállapításra, kettő tizedes jegyre való kerekítés mellett. A módszer (módszerek) ismertetése, amellyel az ajánlatkérő megadja a ponthatárok közötti pontszámot: 1. értékelési részszempont esetében a fordított arányosítás, azaz az ajánlatkérő számára legelőnyösebb (legalacsonyabb) ajánlati elem kapja a maximális pontot, a többi matematikai aránypárral megállapított pontértéket kap. Ajánlatkérő az 1. részszempont ajánlati elemének pontszámát az alábbi képlettel számolja: P=[(Alegjobb / Avizsgált) x ( Pmax-Pmin) ]+ Pmin, ahol: P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme Alegrosszabb: a legelőnytelenebb ajánlat tartalmi eleme Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Az ajánlattevők az ajánlati árak vonatkozásában csak egész számra kerekített, magyar forintban (HUF) tehetnek ajánlatot és a szerződéskötés valutaneme is csak ez lehet. Ha az ajánlati ár számokkal megadott összege és a betűvel leírt összege között eltérés van, akkor a betűvel kiírt összeget tekinti az Ajánlatkérő érvényesnek. Az ajánlatban szereplő áraknak fix árnak kell lennie, vagyis az ajánlattevők semmilyen formában és semmilyen hivatkozással sem tehetnek változó árat tartalmazó ajánlatot. Ha e módszer alkalmazásával tört pontértékek keletkeznek, akkor azokat az általános szabályoknak megfelelően két tizedes jegyre kell kerekíteni. A legelőnyösebb ajánlat tartalmi elemének az 1. részszempont tekintetében a legalacsonyabb ajánlati ár, minősül. A 2. értékelési részszempont vonatkozásában a megajánlást egész hónapokban szükséges megadni. A 2. részszempont esetében Ajánlattevőnek az általa vállalt többlet jótállási időre kell ajánlatot tennie. Az ajánlatkérő által előírt minimális jótállási idő 24 hónap. Ajánlattevőnek hónapokban kifejezve kell megadnia a vállalt jótállásra vonatkozó további időtartamot („24 hónap + <…> hónap”). Amennyiben |
az ajánlattevő nem vállal többlet jótállást, úgy az ajánlattevő 0 pontot kap. Amennyiben az ajánlattevő a kötelező 24 hónapon felül további 12 vagy annál több hónapot vállal, az ajánlattevő egységesen 10 pontot kap, azaz a 12 hónapnál több többlet jótállás vállalása esetén ajánlatkérő 12 hónapot vesz a pontszámításnál figyelembe. A 3. értékelési részszempont A 3. értékelési szempont esetében ajánlatkérő a Kbt. 76. § (3) bekezdés b) pontja által adott lehetőség szerint az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feladatok körében értékként tekint a minél nagyobb szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberek bevonását, mellyel a kivitelezés szakmai minősége és a kivitelezési feladatok ellátásának szakmai színvonala emelhető. A fenti szakmai tapasztalatot bemutatott szakembert a jelen közbeszerzés eredményeként megkötött vállalkozói szerződés nyertesének a kivitelezés során kötelessége alkalmazni. Ezen értékelési szempont esetén az összehasonlítás alapja az Ajánlattevő által biztosított, a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakember építési beruházások kivitelezésben szerzett szakmai tapasztalati ideje. Ajánlatkérő felhívja Xxxxxxxxxxxx figyelmét, hogy a 3. értékelési szempont esetén a maximum 60 hónapot tekinti az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjének, melyre és az annál még kedvezőbb (még hosszabb szakértői tapasztalati idő) vállalásokra egyaránt a ponthatár felső határával azonos számú pontot ad (10 pont). A 0 hónap időtartamú vállalásra Ajánlattevő 0 pontot kap. A vállalás csak hónapokban, egész számokban történhet. Jelen értékelési szempontnál a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendeletben meghatározott MV-É jogosultság megszerzéséhez már felhasznált (minimum 3 év, azaz 36 hónap) szakmai tapasztalat is megajánlható és a szakmai gyakorlathoz hozzászámítható, amennyiben a megajánlott szakember már rendelkezik kamarai jogosultsággal. De a kamarai jogosultság megléte nem feltétel. A szakmai gyakorlat számításakor az időben párhuzamos szakmai tapasztalatok nem adódnak össze, vagyis az időben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele a szakember szakmai tapasztalatába. Az önéletrajzban minden megkezdett hónapot egész hónapként értékel Ajánlatkérő. Ajánlatkérő a megajánlott szakember építési beruházások kivitelezésében szerzett szakmai tapasztalataként elfogad minden olyan pozíciót, amely során az adott szakember legalább az alábbi feladatköröket (amelyik az adott munka során releváns) teljes körűen ellátta: - a szakmunka irányítása, - szakszerű munkavégzés biztosítása, - az építmény, építményrész jogerős és végrehajtható építési engedélynek és a hozzá tartozó jóváhagyott engedélyezési terveknek, illetve a jogszabályban meghatározott kivitelezési terveknek megfelelő megvalósításának biztosítása, azok betartatása és betartásának az általa vezetett építkezésen való ellenőrzése, - az építési tevékenységre vonatkozó szakmai, minőségi és biztonsági előírások az építőipari kivitelezési tevékenység munkafolyamatainak szakszerű megszervezése, - a kivitelezés során a technológiai előírások betartatása, - annak ellenőrzése, hogy az építménybe csak a tervező által a kivitelezési dokumentációban meghatározott, legalább az elvárt műszaki teljesítményű építési termék kerüljön beépítésre, és a szakszerű beépítés ellenőrzése. Ajánlattevők jelen értékelési szempontra pozitív egész számot ajánlhatnak meg hónapban kifejezve. A leghosszabb szakértői tapasztalati intervallumot tartalmazó (legkedvezőbb) ajánlat kapja a maximális bírálati pontszámot, a többi ajánlat bírálati pontszáma ehhez viszonyítva lineárisan arányosan kerül kiszámításra. |
Ajánlatkérő a pontszámok meghatározását úgy végzi el, hogy a legkedvezőbb szintnek megfelelő értéket veszi figyelembe a pontszámok meghatározásánál (a képletbe abban az esetben is a legkedvezőbbként meghatározott értéket helyettesíti be, ha a legkedvezőbb ajánlat tartalmi eleme ezen értéknél kedvezőbb). Amennyiben Ajánlattevő kíván a teljesítésben résztvevő szakember szakmai tapasztalatára (3. értékelési részszempont) is megajánlást tenni, úgy ajánlatában csatolnia szükséges az ezt alátámasztó szakmai önéletrajzot. A szakmai önéletrajzot olyan módon kell becsatolni, hogy abból a jelen részszempont szempontjából releváns – a felolvasólapon feltüntetett hónapokban megadott időtartamú – szakmai tapasztalati időtartam megállapítható, ellenőrizhető legyen. A bemutatott szakembernek továbbá nyilatkoznia kell, hogy rendelkezésre áll a szerződés teljesítéséhez. Az értékelés módszere a 2. és a 3. részszempont esetében az egyenes arányosítás, azaz az ajánlatkérő számára legelőnyösebb (legmagasabb) ajánlati elem kapja a maximális pontot, a többi matematikai aránypárral megállapított pontértéket kap. Ajánlatkérő az ajánlati elem pontszámát az alábbi képlettel számolja: P=[(Avizsgált / Alegjobb) x ( Pmax-Pmin) ]+ Pmin, ahol: P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa Pmin: a pontskála alsó határa Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme Alegrosszabb: a legelőnytelenebb ajánlat tartalmi eleme Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Ha e módszer alkalmazásával tört pontértékek keletkeznek, akkor azokat az általános szabályoknak megfelelően két tizedes jegyre kell kerekíteni. Az 1-3. részszempontok esetén az ajánlatoknak az elbírálás részszempontjai szerinti tartalmi elemeit Ajánlatkérő a ponthatárok között értékeli úgy, hogy a legjobb tartalmi elemre az értékelési pontszám maximumát adja. A többi ajánlat részszempont szerinti pontszáma a legjobb tartalmi elemhez viszonyított arány szerint kerül megállapításra, kettő tizedes jegyre való kerekítés mellett. A fenti módszerrel értékelt egyes tartalmi elemekre adott értékelési pontszámot az ajánlatkérő megszorozza az ajánlattételi felhívásban is meghatározott súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja. Az az ajánlat a legjobb ár-érték arányú, amelynek az összpontszáma a legnagyobb. Az eljárás nyertese az az Ajánlattevő, aki az ajánlatkérő részére az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételek alapján, valamint az értékelési szempontok szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette. Ha több ajánlatnak azonos az előző bekezdés szerint kiszámított összpontszáma, az az ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányúnak, amely a nem egyenlő értékelési pontszámot kapott értékelési szempontok közül a legmagasabb súlyszámú szempontra nagyobb értékelési pontszámot kapott. |
Az ajánlatkérő jogosult közjegyző jelenlétében sorsolást tartani és a sorsolás alapján kiválasztott ajánlattevőt az eljárás nyertesének nyilvánítani, ha a legjobb ár-érték arányú ellenszolgáltatást két vagy több ajánlat azonos mértékben (azonos pontszámmal) tartalmazza. Az ajánlati árakat a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott árazatlan költségvetési kiírás kitöltésével kell meghatározni. |
II.2.8) Az ajánlattételre vagy részvételre felhívandó gazdasági szereplők számának korlátozására vonatkozó információ (nyílt eljárás kivételével) A gazdasági szereplők tervezett száma (keretszáma): Ajánlatkérő a Kbt. 115.§ (1) bekezdésében foglaltakra való tekintettel 5 gazdasági szereplőnek egyidejűleg, közvetlenül írásban küldi meg az ajánlattételi felhívást. |
II.2.9) Változatokra (alternatív ajánlatokra) vonatkozó információk Elfogadhatók változatok (alternatív ajánlatok) igen x nem |
II.2.10) Opciókra vonatkozó információ Opciók igen x nem Opciók leírása: |
II.2.12) Európai uniós alapokra vonatkozó információk A közbeszerzés európai uniós alapokból finanszírozott projekttel és/vagy programmal kapcsolatos x igen nem Projekt száma vagy hivatkozási száma: Terület- és Településfejlesztési Operatív Program , TOP-4.1.1-15-KO1 - Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése 4.1.1-15-KO1-016-00011 |
II.2.13) További információ |
III. szakasz: Jogi, gazdasági, pénzügyi és műszaki információk
III.1) Részvételi feltételek
III.1.1) Kizáró okok és a szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság III.1.1) Kizáró okok és a szakmai tevékenység végzésére vonatkozó alkalmasság A kizáró okok felsorolása: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, akivel szemben a Kbt. 62. § (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontja szerinti megfogalmazott kizáró okok bármelyike fennáll. |
Az igazolási módok felsorolása és rövid leírása: Az ajánlattevő a közbeszerzési eljárásokban az alkalmasság és kizáró okok igazolásának, valamint a közbeszerzési műszaki leírás meghatározásának módjáról szóló 321/2015. (X. 30.) Korm. Rendelet (a továbbiakban: 321/2015. Korm. rendelet) 17. § szerint kell igazolnia, hogy nem tartozik a Kbt. 62. § (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontja hatálya alá. Folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében az ajánlathoz csatolni kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolását eredeti vagy egyszerű másolati példányban. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a 321/2015. (X. 30.) Korm. Rendelet 17. § (1) bekezdésére mely kimondja, hogy „az ajánlattevőnek és a részvételre jelentkezőnek ajánlatában, illetve részvételi jelentkezésében a Kbt. Harmadik Része szerint lefolytatott közbeszerzési eljárásban egyszerű nyilatkozatot kell benyújtania arról, hogy nem tartozik a felhívásban előírt kizáró okok hatálya alá, valamint a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) pontját a 8. § i) pont ib) alpontja és a 10. § g) pont gb) alpontjában foglaltak szerint kell igazolnia. Az egységes európai közbeszerzési dokumentum nem alkalmazandó, azonban az ajánlatkérő köteles elfogadni, ha az ajánlattevő vagy a részvételre jelentkező a 7. § szerinti - korábbi közbeszerzési eljárásban felhasznált - egységes európai közbeszerzési dokumentumot nyújt be, feltéve, hogy az abban foglalt információk megfelelnek a valóságnak, és tartalmazzák az ajánlatkérő által a kizáró okok és az alkalmasság igazolása tekintetében megkövetelt információkat. Az egységes európai közbeszerzési dokumentumban foglalt információk valóságtartalmáért az ajánlattevő felel. (2) Az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező nyilatkozatot nyújt be arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok. Az ajánlattevő köteles nyilatkozni arról, hogy a szerződés teljesítéséhez nem vesz igénybe a Kbt. 62. § (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót, valamint az általa alkalmasságának igazolására igénybe vett más szervezet nem tartozik a Kbt. 62. § (1) bekezdés g)-k), m) és q) pontja szerinti kizáró okok hatálya alá. A nyilatkozatokat a felhívás megküldését követő keltezéssel kell megtenni. Öntisztázás lehetősége (Kbt. 64. §) A 62. § (1) bekezdés b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő, alvállalkozó nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti - vagy bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság a 188. § (5) bekezdése szerinti - jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát. Ha a Közbeszerzési Hatóság a 188. § (4) bekezdése szerinti - vagy bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság a 188. § (5) bekezdése szerinti - jogerős határozata kimondja az adott kizáró ok hatálya alatt álló gazdasági szereplő megbízhatóságát, az ajánlatkérő mérlegelés nélkül köteles azt elfogadni. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő ajánlata mellékleteként köteles benyújtani. |
III.1.2) Gazdasági és pénzügyi alkalmasság | |
Az Ajánlatkérő a Kbt. 115. § (2) bekezdésére tekintettel az ajánlattételre felkérendő gazdasági szereplők adatait és pénzügyi eredményeit közhiteles nyilvántartásokból ellenőrizte, melyek alapján meggyőződött a bevonni kívánt vállalkozások pénzügyi, gazdasági alkalmasságáról, és megállapította azok alkalmasságát, teljesítőképességét, szakmai megbízhatóságát. | Ajánlatkérő a Kbt. 115. § (1) bekezdésére tekintettel nem határoz meg alkalmassági követelményeket. |
III.1.3) Műszaki, illetve szakmai alkalmasság | |
Az Ajánlatkérő a Kbt. 115. § (2) bekezdésére tekintettel az ajánlattételre felkérendő gazdasági szereplők adatait és pénzügyi eredményeit közhiteles nyilvántartásokból ellenőrizte, melyek alapján meggyőződött a bevonni kívánt vállalkozások pénzügyi, gazdasági alkalmasságáról, és megállapította azok alkalmasságát, teljesítőképességét, szakmai megbízhatóságát. | Ajánlatkérő a Kbt. 115. § (1) bekezdésére tekintettel nem határoz meg alkalmassági követelményeket. |
III.1.6) A szerződés biztosítékai: Mind a 2 rész vonatkozásában Késedelmi Kötbér: A Késedelmi Kötbér mértéke a késedelem minden megkezdett napjára vonatkozóan a nettó Vállalkozói Díj 1%-a, de legfeljebb a teljes nettó vállalkozói díj 20%-a. Amennyiben a Vállalkozó késedelme következtében a Késedelmi Kötbér eléri a jelen pont szerinti maximális értéket, úgy a Megrendelő jogosult felmondani a szerződést, és meghiúsulási kötbért követelni a Vállalkozótól. Felmondás esetén Megrendelő és Vállalkozó kötelesek a felmondás közlésének napján fennálló állapot szerint elszámolni egymással. Meghiúsulási Kötbér: Amennyiben a teljesítés a Vállalkozó felróható magatartása, a teljesítés megtagadása vagy lehetetlenülése, jelentős késedelme vagy hibás teljesítése miatt meghiúsul, a Vállalkozó a teljes nettó Vállalkozói Díj 30%-ának, megfelelő meghiúsulási kötbért köteles megfizetni és köteles a Megrendelő ezt meghaladó esetleges kárát, ideértve a Ptk. 6:141. § szerinti kárát is megtéríteni, a polgári jog általános szabályai szerint. A Késedelmi Kötbér mértéke a Meghiúsulási Kötbérbe beszámítandó. Jótállás: a végteljesítési igazolás kiállításának napjától számított 24 hónap + a vállalt többlet hónap |
III.1.7) Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei és / vagy hivatkozás a vonatkozó jogszabályi rendelkezésekre: A szerződés finanszírozása Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP), az Európai Unió és a Magyar Állami Költségvetés forrásából, tervezetten a TOP-4.1.1-15-KO1 - Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése” Támogatási felhívás támogatásából történik, a támogatási intenzitás 100 % (utófinanszírozási konstrukció- további információ: a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) kormányrendeletben meghatározott szabályok). A fizetési feltételekre a Kbt. 135.§ (1)-(7) bekezdés, a Ptk. 6:130.§ (1)-(2) bekezdés, a 2003. évi XCII. törvény 36/A.§-a, a 322/2015. (X.30) Kr. 30-32. §-ai alkalmazandók. Előleg: Vállalkozó a Vállalkozói Díj 20 %-ának megfelelő, előlegre jogosult a Kbt. 135. § alapján. Fizetési szabályok: Vállalkozó összhangban a teljesítés ütemezésével az alábbiak szerint jogosult számlát benyújtani az elvégzett Munkálatokról minden egyes szakasz teljesítési igazolással igazolt szerződésszerű elvégzését követően: a) előleg: Vállalkozó a Vállalkozói Díj 20%-a + ÁFA mértékű előlegre jogosult a Kbt. 135.§ alapján. Vállalkozó az előlegszámlát úgy köteles kiállítani – amennyiben az előlegre igényt tart –, hogy azt a Megrendelő legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15. napig meg tudja fizetni. Amennyiben a Vállalkozó előlegszámlát nem állít ki, Megrendelő úgy tekinti, hogy Vállalkozó nem igényel előleget. Az előleg az első és a második részszámlából kerül elszámolásra. b) 1. részszámla: Vállalkozó a nettó Vállalkozói Díj 25%-ának megfelelő mértékű részszámlát jogosult kiállítani a Létesítmény Megrendelő által igazolt, 25%-os készültségi fokának elérését követően. c) 2. részszámla: Vállalkozó a nettó Vállalkozói Díj 25%-ának megfelelő mértékű részszámlát jogosult kiállítani a Létesítmény Megrendelő által igazolt, 50%-os készültségi fokának elérését követően. d) 3. részszámla: Vállalkozó a nettó Vállalkozói Díj 25%-ának megfelelő mértékű részszámlát jogosult kiállítani a Létesítmény Megrendelő által igazolt, 75%-os készültségi fokának elérését követően. e) végszámla: Vállalkozó a nettó Vállalkozói Díj 25%-ának megfelelő mértékű végszámlát jogosult kiállítani a 6.2. pont szerinti teljesítési igazolás szerződésszerű aláírása után. Számlák kiegyenlítése alvállalkozó igénybevétele nélküli esetben: Ajánlatkérő a számlák ellenértékét a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdéseiben foglalt szabályok szerint egyenlíti ki. |
A számlák benyújtásával kapcsolatban Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét a 272/2014. (XI. 5.) Kormányrendeletben, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 36/A. §-ában, továbbá a Kbt. 136. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakra a kifizetéseket illetően. A Kbt. 135. § (6) bekezdése alapján ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződésen alapuló ellenszolgáltatásból eredő tartozásával szemben csak a jogosult által elismert, egynemű és lejárt követelését számíthatja be. Az ajánlattétel, a szerződés és a kifizetések pénzneme a magyar forint (HUF). A finanszírozás a következő jogszabályok alapján történik: - a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) kormányrendelet - az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet - a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény, - a Polgári Törvénykönyvéről szóló 2013. évi V. törvény. A részletes fizetési feltételeket a közbeszerzési dokumentáció és a szerződéses feltételek tartalmazzák. A nyertes ajánlattevő nem fizethet, illetve számolhat el a szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)–kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek a nyertes ajánlattevő adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak. Jelen közbeszerzési eljárás eredményeként kötendő szerződésben Tartalékkeret nincs. A megbízott a szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét az ajánlatkérő számára megismerhetővé teszi és a Kbt. 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről az ajánlatkérőt haladéktalanul értesíti. |
III.1.8) A nyertes közös ajánlattevők által létrehozandó gazdálkodó szervezet: 2 Ajánlatkérő a Kbt. 35. § (8) bekezdésére figyelemmel nem teszi lehetővé a szerződés teljesítése érdekében gazdálkodó szervezet (projekttársaság) létrehozását. |
IV. szakasz: Eljárás
IV.1) Meghatározás
IV.1.1) Az eljárás fajtája: Kbt. 115.§ (1) bekezdés szerinti eljárás. |
IV.2) Adminisztratív információk
IV.2.2) Ajánlattételi vagy részvételi határidő |
Dátum: 2018/05/10 Helyi idő: 12:00 |
IV.2.4) Azok a nyelvek, amelyeken az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések benyújthatók: Az ajánlattétel nyelve magyar. Egyéb nyelven ajánlat nem nyújtható be. |
IV.2.5) Az ajánlati kötöttség minimális időtartama: (ajánlati felhívás esetében) Az ajánlati kötöttség végső dátuma: (éééé/hh/nn) vagy Az időtartam hónapban: [ ] vagy napban: 60 (az ajánlattételi határidő lejártától számítva) |
IV.2.6) Az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések felbontásának feltételei Datum: 2018/05/10 Helyi idő: 12:00 Hely:2800 Tatabánya, Fő tér 4. I. emelet 123 iroda KEM Területfejlesztési Kft. Információk a jogosultakról és a bontási eljárásról: A bontáson való részvételre jogosultak: a Kbt. 68. § (3) bekezdésében foglaltak szerint. E személyek a bontáson a felolvasólapba betekinthetnek. Ajánlatkérő felhívja a Tisztelt Ajánlattevők figyelmét, hogy az ajánlat személyes kézbesítése esetén a beléptetés időtartamával (cca. 10 perc) számoljanak! |
VI. szakasz: Kiegészítő információk
VI.1) A közbeszerzés ismétlődő jellegére vonatkozó információk 2
A közbeszerzés ismétlődő jellegű igen x nem A további hirdetmények közzétételének tervezett ideje: 2 |
VI.3) További információk: 2
VI.3.4) Alvállalkozók igénybevétele x Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlatban (részvételi jelentkezésben) meg kell jelölni a közbeszerzésnek azt (azokat) a részét (részeit), amelynek teljesítéséhez az ajánlattevő (részvételre jelentkező) alvállalkozót kíván igénybe venni, az ezen részek tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat vagy a részvételi jelentkezés benyújtásakor már ismert alvállalkozókat. |
VI.3.5) Hiánypótlás elrendelése korábban nem szereplő gazdasági szereplő esetében 2 Ajánlatban, vagy jelentkezésben korábban nem szereplő gazdasági szereplő hiánypótlással történő eljárásba bevonása esetében újabb hiánypótlás elrendelése igen x nem A korlátozás(ok) meghatározása újabb hiánypótlás elrendelése esetében: |
VI.3.6) Ajánlat érvénytelenségére vonatkozó összeg ár vagy költség esetében 2 |
Ajánlatkérő az alábbi értéket meghaladó árat vagy költséget tartalmazó ajánlatot a bírálat során érvénytelenné nyilvánítja 1 Rész száma: 2 [ ] Érték ÁFA nélkül: [ ] Pénznem: [ ][ ][ ] |
VI.3.7) További információk: 1.) Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a közbeszerzési eljárás nyelve a magyar. Ennek megfelelően az ajánlatot magyar nyelven kell beadni, az eljárás során mindennemű levelezés és kapcsolattartás csak ezen a nyelven történik. Joghatás kiváltására csak a magyar nyelvű nyilatkozatok, okiratok alkalmasak. Amennyiben bármely, az ajánlathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy azt az ajánlattevő magyar nyelvű fordításban is köteles becsatolni. A Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján ajánlatkérő a nem magyar nyelven benyújtott dokumentumok ajánlattevő általi felelős fordítását is elfogadja. A fordítás tartalmának helyességéért az ajánlattevő felel. 2.) A tájékoztatást igénylő gazdasági szereplő a felhívásban megadott elérhetőségre közvetlenül benyújtott vagy postai kézbesítéssel küldött levélben vagy telefaxon fordulhat kiegészítő tájékoztatásért az ajánlatkérőhöz az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű időben. Ajánlatkérő ésszerű időnek tekinti legkésőbb az ajánlattételi határidőt megelőző 3. napot. 3.) Az ajánlatban felolvasólapot kell elhelyezni, ami tartalmazza a Kbt. 68. § (4) bekezdése szerinti összes adatot: az ajánlattevők neve, címe, valamint azok a főbb, számszerűsíthető adatok, amelyek az értékelési részszempontok alapján értékelésre kerülnek. 4.) Ajánlattevőnek, és adott esetben az alkalmasság igazolásában részt vevő más szervezetnek az ajánlathoz csatolni kell az ajánlatot aláírók aláírási címpéldányát, vagy a 2006. évi V. törvény 9. § (1) bekezdés szerinti aláírás mintáját, továbbá a cégkivonatban nem szereplő kötelezettségvállaló(k) esetében a cégjegyzésre jogosult személytől származó, az ajánlat aláírására vonatkozó (a meghatalmazó és a meghatalmazott aláírását is tartalmazó) írásos meghatalmazást. A321/2015. Korm.r. 13. § alapján az ajánlatnak tartalmaznia kell a folyamatban lévő változásbejegyzési eljárás esetében a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást. Amennyiben ajánlattevő adataiban változás nincs folyamatban az erre vonatkozó nemleges nyilatkozat csatolása szükséges. 5.) Ajánlattevőnek az ajánlatában nyilatkoznia kell a Kbt. 66. § (6) bekezdés a) és b) pontja vonatkozásában. A nyilatkozatokat nemleges tartalom esetén is kifejezetten meg kell tenni. 6.) A Kbt. 66. § (4) bekezdés szerint az ajánlatban az ajánlattevőnek nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e. 7.) Amennyiben az ajánlattevő, alvállalkozó vagy az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő valamely a felhívásban vagy a dokumentációban előírt igazolás helyett a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerint kíván tényt vagy adatot igazolni, abban az esetben az ajánlattevő, alvállalkozó, az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő nyilatkozatban köteles megadni, hogy melyik tényt vagy adatot kívánja a Kbt. 69. § (11) bekezdése szerint igazolni, és hogy mi az ezen tényt vagy adatot tartalmazó ingyenes, a közbeszerzési eljárás nyelvén rendelkezésre álló, elektronikus, hatósági nyilvántartás elektronikus elérhetősége. 8.) A Kbt. 47. § (2) bekezdése alapján a papír alapú ajánlati példányban szereplő dokumentumok egyszerű másolatban is benyújthatók. Az ajánlatkérő előírja az olyan nyilatkozat eredeti vagy hiteles másolatban történő benyújtását, amely közvetlenül valamely követelés érvényesítésének alapjául szolgál. Az ajánlat a Kbt. 68. § (2) bekezdése szerint benyújtott egy eredeti példányának a Kbt. 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia. |
9.) Az ajánlatokat írásban és zártan papíralapon 1 példányban, magyar nyelven, bontatlan és sértetlen, zárt, cégjelzés nélküli csomagolásban, a közbeszerzési eljárás tárgyát címként „Egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztése Nagysáp-Héreg településeken ” feltüntetve, valamint a „Tilos az ajánlattételi határidő lejárta előtt felbontani!” szöveggel ellátva kell benyújtani. Postai feladás esetén dupla csomagolást ír elő ajánlatkérő; a belső csomagoláson csak a fenti szövegek szerepelhetnek, a külső csomagolás tartalmazhatja a címet és az egyéb postai jelzéseket. A postázási késedelem miatti kockázatot az ajánlattevő viseli. Az ajánlatot kompletten egy példányban (az ajánlat papíralapú „eredeti” példányához csatolva) elektronikus adathordozón (CD, vagy DVD) .pdf vagy azzal egyenértékű, tovább nem módosítható, olvasható formátumban is be kell nyújtani(a teljes ajánlatot scannelve pdf formátumban és a költségvetést excel formában is!!!). Amennyiben a papír alapú ajánlat és az elektronikus példány tartalmilag eltér egymástól, úgy a papír alapú példány az irányadó az elbírálás során.
Egyéb kötelezően figyelembe veendő formai előírások az ajánlat benyújtása során:
⎯ Az ajánlatot oldalszámozni kell. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A,
/B oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható és az iratok helyére a bírálat során az esetleges eljárási cselekmények (hiánypótlás, felvilágosítás-kérés, indokolás-kérés) alkalmazása esetén egyértelműen tud hivatkozni.
⎯ Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak;
⎯ Az ajánlatban lévő, minden dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szereplőnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak. A Kbt. 35. § (3) bekezdése értelmében ajánlatkérő felhívja a T. Ajánlattevők figyelmét, hogy a közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését.
⎯ Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - az ajánlat beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni.
⎯ Az ajánlatot roncsolás mentesen szét nem szedhetővé kell tenni. Az ajánlat eredeti papír alapú példányát zsinórral, lapozhatóan össze kell fűzni, a csomót matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy az Ajánlattevő részéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás legalább egy része a matricán legyen.
⎯ Cégszerű aláírás: ajánlatkérő cégszerű aláírásként a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény 9. §-a szerinti cégszerű aláírást fogadja el, vagyis az Ajánlatba becsatolt aláírás-mintában / aláírási címpéldányban foglaltaknak megfelelő aláírást (pl. a cég kézzel, géppel előírt, előnyomott vagy nyomtatott teljes vagy rövidített cégneve alá vagy fölé elhelyezett aláírás). Ajánlatkérő a cégszerű aláírással egyenértékűnek fogadja el az olyan személy aláírását, akit az adott dokumentum aláírására a cégjegyzésre jogosult személy meghatalmazott.
10.) A személyesen leadott ajánlatot az ajánlatkérő csak akkor tekinti az ajánlattételi határidőn belül benyújtottnak, ha annak ajánlatkérő általi kézhezvételére a határidő lejártáig sor kerül. A postán feladott
ajánlatokat az ajánlatkérő csak akkor tekinti ajánlattételi határidőn belül benyújtottnak, ha annak ajánlatkérő általi kézhezvételére a határidő lejártáig sor kerül. Ajánlatkérő általi kézhezvétel időpontja az az időpont, amikor a felhívásban megadott címen az ajánlat érkeztetésre került. A személyesen benyújtott ajánlatokat hétfőtől-csütörtökig 9:00-tól 15:00- ig valamint pénteken 9:00-tól 12:00-ig, az ajánlattételi határidő lejártának napján 9:00 és 12:00 óra között lehet leadni.
11.) A postai úton benyújtott ajánlat, illetve az azzal kapcsolatos küldemények elvesztéséből eredő kockázat az ajánlattevőt terheli. A futár útján történő továbbítás esetére a postai küldemények vonatkozásában meghatározottak az irányadóak. Azokat a benyújtott ajánlatokat, amelyek ajánlatkérő általi kézhezvételére az ajánlattételi határidő lejártát követően kerül sor, ajánlatkérő elkésettnek tekinti.
12.) Közös ajánlattétel esetén csatolni kell a közös ajánlattevők által cégszerűen aláírt közös Ajánlattevői megállapodást, amely tartalmazza az alábbiakat:
- a közös Ajánlatevők nevét;
- azon ajánlattevőt, aki a közös Ajánlattevőket az eljárás során kizárólagosan képviseli, illetőleg a közös ajánlattevők nevében hatályos jognyilatkozatot tehet;
- az ajánlat aláírása módjának ismertetését;
- a szerződéses árból való részesedésük mértékét valamint külön-külön a közös ajánlattevők azon bankszámlaszámait, ahova az elismert teljesítést követően a kifizetés megtörténhet;
- valamennyi közös Ajánlattevői tag nyilatkozatát arról, hogy egyetemleges felelősséget vállalnak a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés szerződésszerű teljesítéséhez szükséges munkák megvalósításáért;
- az ajánlat benyújtásának napján érvényes és hatályos, és hatálya, teljesítése, alkalmazhatósága vagy végrehajthatósága nem függ felfüggesztő (hatályba léptető), illetve bontó feltételtől
13.) Az ajánlatok összeállításával és benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség Ajánlattevőket terheli .
14.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a felhívásban külön ki nem emelt egyéb nyilatkozatokat, igazolásokat és más dokumentumokat, melyeket a dokumentáció és a Kbt. előír.
15.) Ajánlatkérő az eljárásban a hiánypótlási lehetőséget a Kbt. 71. § szakaszában foglaltaknak megfelelően biztosítja azzal, hogy a Kbt. 71. § (6) bekezdése szerinti korlátozást nem alkalmazza új gazdasági szereplők bevonása esetén.
16.) Az ajánlatnak tartalmaznia kell ajánlattevő Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelő kifejezett, eredeti nyilatkozatát az ajánlati felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan.
17.) Az ajánlattétel során a különböző devizák forintra történő átszámításánál az ajánlattevőnek a felhívás feladásának napján érvényes, a Magyar Nemzeti Bank által meghatározott devizaárfolyamokat kell alkalmaznia. Az ajánlatban szereplő, nem magyar forintban (HUF) megadott összegek tekintetében az átszámítást tartalmazó iratot is csatolni szükséges az ajánlatban. Bármely okirat, igazolás, nyilatkozat, stb. vonatkozásában csak az alkalmasság megállapításához szükséges sorok (adatok, információk) vonatkozásában szükséges az átszámítást tartalmazó iratot becsatolni.
18.) Irányadó idő: Az ajánlati felhívásban és dokumentációban valamennyi órában megadott határidő magyarországi helyi idő szerint értendő.
19.) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy a Kbt. 74. § (2) bekezdése alapján kizárhatja az eljárásból azt az ajánlattevőt, aki számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani, továbbá azt az ajánlattevőt, aki ajánlatában olyan származású árut ajánl, amely számára nem kell nemzeti elbánást nyújtani.
20.) Ajánlatkérő az ajánlattevő, ill. a Kbt. 66. § (6) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, továbbá adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő szervezet vonatkozásában cégkivonat benyújtását nem kéri, azt ajánlatkérő vizsgálja elektronikus, hatósági, ingyenes nyilvántartásból (www.e- cegjegyzek.hu).
Amennyiben az ajánlattevő, ill. a Kbt. 66. § (6) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, továbbá adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő cégkivonata a www.e-cegjegyzek.hu oldalon nem szerepel, vagy az ott lévő adatok 30 napnál régebbiek, úgy a felhívás megküldését megelőző 30 napnál nem régebbi nyilvántartásból származó cégkivonat egyszerű másolatát is kérjük csatolni.
21.) Ha az ajánlatkérő az eljárást lezáró döntést tartalmazó összegezésben a második legkedvezőbb ajánlatot tevőt is meghatározza, akkor az eljárás nyertesének visszalépése esetén az ajánlatok értékelése során a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített szervezettel köti meg a szerződést.
22.) Felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy a Kbt. 72. § (1) bekezdése alapján az ajánlat aránytalanul alacsonynak értékelt ellenszolgáltatást tartalmaz és indokolás-kérést von maga után.
23) Ajánlatkérő tájékoztatja az ajánlattevőket, hogy a dokumentációban esetlegesen szereplő eszközök, anyagok, eljárások márkajelzésének, típusának, gyártmányának stb. megnevezésére kizárólag a közbeszerzés tárgyának egyértelmű és közérthető meghatározása miatt került sor, a megnevezés csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, az ajánlatkérő azokkal egyenértékű eszközt, anyagot, eljárást elfogad.
24) Amennyiben minden érvényes ajánlat összege meghaladja a rendelkezésre álló anyagi fedezet mértékét, úgy az ajánlatkérő jogosult az eljárást eredménytelenné nyilvánítani a Kbt. 75. § (2) bekezdés b) pontja alapján.
25)Az ajánlatkérő az ajánlatok elbírálásának befejezésekor a Kbt. 79. § (2) szerint jár el. A szerződéskötés időpontjára a Kbt. 131. § (5)-(6) bekezdése az irányadó.
26)Felelősségbiztosítás: Vállalkozó köteles a kivitelezés teljes időtartamára legalább 5.000.000 Ft összegű káreseményenkénti kártérítési limitű, általános- és szolgáltatói, építés felelősségbiztosítás megkötésére és fenntartására, amelynek fedezeti hatálya kiterjed a Szerződés tárgyában okozott károkra és a következményi károkra egyaránt. A Vállalkozó köteles a szerződéskötést követő 30 (harminc) napon belül átadni a Megrendelő számára a biztosítási kötvényt és a feltételrendszert. Az ajánlathoz csatolni kell az ajánlattevőtől származó szándéknyilatkozatot arra vonatkozóan, hogy ajánlattevő nyertessége esetén a megkövetelt felelősségbiztosítást megköti vagy meglévő felelősségbiztosítását a feltételeknek megfelelően kiterjeszti. A felelősségbiztosításról szóló ajánlatot a szerződéskötéskor be kell mutatni, melyről az ajánlatkérő (megrendelő) jogosult másolatot készíteni.
27) Ajánlattevőnek a Kbt. 138. § (3) bekezdése alapján: A nyertes ajánlattevő legkésőbb a szerződés megkötésének időpontjában köteles az ajánlatkérőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a szerződés teljesítésében, és - ha a megelőző közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg - a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt. A nyertes ajánlattevő a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles az ajánlatkérőnek minden további, a teljesítésbe bevonni kívánt alvállalkozót előzetesen bejelenteni, és a bejelentéssel együtt nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt.
28)Ajánlatkérő nyomatékosan felhívja Ajánlattevő figyelmét, hogy kizárólag az az ajánlat kerül felbontásra, amely határidőben ajánlattevő címzettjéhez érkezett, illetőleg ajánlatkérő címzettjénél találhatók. Az ajánlati küldemény bármilyen késedelméért, elirányításáért, késedelmes postázásáért és egyéb itt nem megjelölt okból történő késedelmes érkezésért ajánlatkérő semmiféle felelősséget nem vállal.
29)Az ajánlat részeként be kell nyújtani a közbeszerzési dokumentum részét képező tételes költségvetést beárazva. A költségvetés tételeiben az ajánlattevők az ajánlatkérő hozzájárulása nélkül nem módosíthatnak,
tételeket nem hagyhatnak el, továbbá tételeket nem tehetnek hozzá. A tételes beárazott költségvetésben az árat úgy kell kalkulálni és megajánlani, hogy az minden, a közbeszerzési dokumentum szerinti költséget tartalmazzon. Az ajánlati árnak tartalmaznia kell mindazokat a költségeket, melyek az ajánlat tárgyának eredményfelelős megvalósításához szükségesek.
30) Ajánlattevőnek csatolnia kell az Összeférhetetlenségre vonatkozó nyilatkozatát (Kbt. 25. § (3)-(4) bekezdései tekintetében)
31) Ajánlattevőnek csatolnia kell a tulajdonosok nevére, lakóhelyére / cégnevére, székhelyére vonatkozó nyilatkozatát (321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 8. § i) pont ib)-ic) alpontjaira tekintettel).
32) Ajánlattevőnek csatolnia kell az Üzleti titokra vonatkozó nyilatkozatát (Kbt. 44. §-ára tekintettel) Az ajánlatban a Kbt. 44.§ (1) bekezdése alapján az üzleti titkot tartalmazó elkülönített irathoz indokolást kötelező csatolni, amelyben Ajánlattevő részletesen alátámasztja, hogy az adott információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. Az indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra.
33) A jelen felhívás a 321/2015. (X.30.) korm. rendelet 30. § (4) bekezdésében és a Közbeszerzési Hatóság által meghatározott minősítés szerint szigorúbb alkalmasságokat tartalmaz az alkalmassági feltételek vonatkozásában.
35) Az építési beruházás megkezdésének időpontja: Vállalkozói szerződés megkötését követő legfeljebb 15 napon belül. Teljesítési határidő: 5 hónap Ajánlatkérő előteljesítést elfogad.
36) Kbt. és Ptk. alkalmazása: A felhívásban és a dokumentációban a „Kbt.” rövidítés alatt a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény értendő. A felhívásban nem szabályozott kérdések vonatkozásában a Kbt. rendelkezései valamint a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet az irányadóak. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződésekre egyebekben a 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (továbbiakban:új Ptk.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
37) Ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az ajánlat papír alapú példányának a 66. § (2) bekezdése szerinti nyilatkozat eredeti aláírt példányát kell tartalmaznia.
38) Az ajánlatkérő nem él a Kbt. 114. § (11) bekezdésében foglalt lehetőségével.
39) Ajánlatkérő helyszíni bejárást nem tart.
40) Ajánlatkérő konzultációt jelen eljárásban nem tart.
41) Ajánlatkérő előírja, hogy ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni. A tájékoztatást az illetékes szervek ingyenesen teszik elérhetővé. Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 73.§ (4)-(5) bekezdéseiben foglaltakra.
42) Ajánlatkérő a szerződés teljesítésének ellenőrzése során az építési napló adatai alapján ellenőrzi, hogy a teljesítésben csak a Kbt. 138. § (2) és (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő alvállalkozó vesz részt, és az alvállalkozói teljesítés aránya nem haladja meg a Kbt. 138. § (1) és (5) bekezdésében meghatározott mértéket.
43) Ajánlatkérő alkalmazza a Kbt. 75.§ (2) bekezdés e) pont szerinti eredménytelenségi okot.
44) A 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet 13.§-ában foglaltaknak megfelelően a Munkálatok kivitelezésének felügyeletére a Vállalkozó köteles szakáganként, a szükséges képesítésekkel és jogosítványokkal rendelkező felelős műszaki vezetőt megbízni.
45) - Az ajánlattevőnek a pénzügyi ajánlata részeként tételes árazott költségvetést kell benyújtania. A tételes költségvetést a dokumentációban szereplő árazatlan költségvetések valamennyi sorának hiánytalan kitöltésével kell elkészíteni. A költségvetés elkészítése során az árazatlan költségvetések tartalma (az egyes tételek tartalma és mennyisége, a költségvetés szerkezete) nem módosítható, nem egészíthető ki, ide nem
értve az ajánlatkérő által kiegészítő tájékoztatás keretében kért esetleges módosításokat. A pénzügyi ajánlat hiánypótlás során a Kbt. 71. § (8) bekezdés b) pontja szerint módosítható.
- Tekintettel arra, hogy a megkötendő vállalkozási szerződés egyösszegű átalányáras, a vállalkozói díj meghatározása az ajánlattevők kockázata, az esetleges előre nem látható költségeket, műszaki észrevételeket, stb. az árazatlan költségvetésekben szereplő meglévő tételekbe kell beépíteni, új tételek, mennyiségi eltérések beépítésére nincs lehetőség.
- Az ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy a közbeszerzési műszaki leírásban esetlegesen meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, személyre, szabadalomra vagy védjegyre való hivatkozás csak a tárgy jellegének egyértelmű meghatározása érdekében történt, és a megnevezés mellett a „vagy azzal egyenértékű” kifejezést minden esetben érteni kell.
- Amennyiben ajánlattevő a költségvetési kiírások valamely sora alapján nem az ott megjelölt márkájú, típusú terméket, hanem azzal egyenértékű más terméket kíván a kivitelezésben felhasználni, akkor az ajánlatához mellékelni kell a termék dokumentációját vagy műszaki leírását, továbbá külön nyilatkozatban részletezni kell, hogy a választott termék minden paramétere azonos vagy jobb, mint a költségvetési kiírásban szereplő terméké. Amely költségvetési kiírási soroknál ajánlattevő nem tesz márka/típus-módosítási kitételt és nem csatol dokumentációt, ott ajánlattevő vállalja, hogy a kivitelezés során a kiírásban szereplő márkájú/típusú terméket használja fel. Emellett ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét a 322/2015. (X.30.) Korm. rendelet 28. §-ában foglaltakra.
46) Az ajánlatkérő felhívja a figyelmet, hogy az alvállalkozói teljesítés összesített aránya nem haladhatja meg a szerződés értékének 65%-át. Az alvállalkozóknak a szerződés teljesítésében való részvétele arányát az határozza meg, hogy milyen arányban részesülnek a szerződés általános forgalmi adó nélkül számított ellenértékéből. A teljesítésben részt vevő alvállalkozó nem vehet igénybe az alvállalkozói szerződés értékének 65%-át meghaladó mértékben további közreműködőt.
- A nyertes ajánlattevő a szerződés megkötésének időpontjában, majd - a később bevont alvállalkozók tekintetében - a szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles előzetesen az ajánlatkérőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a szerződés teljesítésében, és - ha a megelőző közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg - a bejelentéssel együtt nyilatkozni vagy az érintett alvállalkozó nyilatkozatát benyújtani arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll a megelőző közbeszerzési eljárásban előírt kizáró okok hatálya alatt.
47) A Ptk. 6:252. § (3) bekezdése értelmében a kivitelező köteles a megrendelő által átadott tervdokumentációt a szerződés megkötése előtt megvizsgálni és a megrendelőt a terv felismerhető hibáira, hiányosságaira figyelmeztetni. Ha a terv valamely hibája vagy hiányossága a kivitelezés folyamatában válik felismerhetővé, a kivitelező késedelem nélkül köteles erről a megrendelőt tájékoztatni. Ajánlatkérő előírja, hogy az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők vizsgálják meg a Műszaki leírást (tervdokumentációt), és a terv felismerhető hibával, hiányosságaival kapcsolatban kiegészítő tájékoztatás kérésével figyelmeztessék az Ajánlatkérőt.
48) A szerződéskötés tervezett időpontja: a Kbt. 131. § (6) bekezdésében foglaltak szerint, figyelembe véve a Kbt. 131.§ (8) bekezdésében foglaltakat.
49) Felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadó neve, lajstromszáma: Ocskayné Mórocz Nikolett 00470
50) Kbt. és Ptk. alkalmazása: A felhívásban és a dokumentációban a „Kbt”. rövidítés alatt a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény értendő. A felhívásban nem szabályzott kérdések vonatkozásában a Kbt. rendelkezései az irányadóak. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződésekre egyebekben a 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről (továbbiakban: Ptk.) rendelkezéseit kell alkalmazni.
VI.4) E hirdetmény feladásának dátuma: 2018/04/13
Az európai uniós, a Kbt., annak végrehajtási rendeletei és más alkalmazandó jog előírásainak történő megfelelés biztosítása az ajánlatkérő felelőssége.
II. Útmutató az ajánlattevők részére
1. Ajánlatkérő neve, címe, elérhetősége
Neve: Nagysáp Község Önkormányzata
Címe: 2524 Nagysáp, Köztársaság tér 1. Képviselő: Balogh Miklós polgármester Levelezési cím: 2524 Nagysáp, Köztársaság tér 1. Telefon: 06-33/507-920
Fax: 06-33/507-921
E-mail: polgarmester@nagysap.hu
Neve: Héreg Község Önkormányzata
Címe: 2832 Héreg, Fő út.84. Képviselő: Nieszner József polgármester Levelezési cím: 2832 Héreg, Fő út.84.
Telefon: 06-34/372-665
Fax: 06-34/372-607
E-mail: polgarmesterhereg@t-online.hu
A felelős közbeszerzési szaktanácsadó neve, címe, elérhetősége
Neve: Ocskayné Mórocz Nikolett Levelezési cím: 2800 Tatabánya, Fő tér 4
E-mail: ocskay.nikolett@topmenedzsment.eu Lajstromszám: 00470
Cégnév: Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Kft. Telefon: 06/20/275-6867
2. A közbeszerzés tárgya és mennyisége
TÁRGYA
„Egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztése Nagysáp-Héreg településeken”
ELŐZMÉNYEK
Nagysáp és Héreg Község Önkormányzatai a TOP-4.1.1-15 - Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése c. konstrukcióban támogatást nyertek el az egészségügyi alapellátását célzó infrastruktúra fejlesztése érdekében.
PROJEKT MEGVALÓSÍTÁS HELYSZÍNEI:
3. Rész: Nagysáp Szabadság tér 1. Hrsz.: 1.
4. Rész: Héreg Fő út (házszám nincsen) Hrsz.: 504/25.
1. Rész: Nagysápon a meglévő orvosi rendelő és szolgálati lakás (Nagysáp Szabadság tér 1. Hrsz.: 1. ) felújítása és energetikai korszerűsítése
Nagysáp Község Önkormányzata a meglévő orvosi rendelőt és szolgálati lakást felújítani és energetikailag korszerűsíteni kívánja, ezzel a beruházással a Nagysápi lakosok ellátásának színvonalát és az orvosok, védőnők munkafeltételeit javítani szeretné.
Az orvosi rendelő és orvosi lakás korszerűsítése érdekében Nagysáp Község Önkormányzat megbízta a STABIL Mérnökiroda Kft-t (2500 Esztergom, IV. Béla király u. 4.), hogy készítse el az épület felújítási és korszerűsítési tervét (Esztergom Város Önkormányzatának Jegyzői tájékoztatása alapján a tervezett energetikai korszerűsítési munkák nem építési engedély köteles építési tevékenységnek minősülnek)
Az alábbiakat a STABIL Mérnökiroda Kft-t által készített felújítási és korszerűsítési tervdokumentáció alapján ismertetjük.
Jelenlegi állapot:
A beruházással érintett épület földszintes, energetikailag korszerűtlen, avult állapotú, kontyolt nyeregtetős, melynek felújítása és energetikai korszerűsítése szükséges.
Az épület egyik részében a község háziorvosi rendelője található, a másik részében a község praktizáló orvosának a szolgálati lakása.
Az épület homlokzata avult állapotú, a lábazati fal több helyen nedves, a vakolat leomlott és hiányos. A tetőfedés régi, több helyen beázik, a tetőszerkezet korrodálódott, szerkezeti cseréje az orvosi rendelő felett szükséges.
Az épület homlokzatának hőszigetelését meg kell oldani.
A meglévő betonelemekből épült kerítés korrodálódott, kiborulása veszélyes és nem illeszkedik a településképbe, így helyette új, merevhálós kerítést készítünk.
A telek
A beruházással érintett terület Nagysáp központjában, a Szabadság téren található, alakja trapéz alakú. A telek a Szabadság térről közelíthető meg gyalogosan és gépkocsival egyaránt, aszfalt burkolatú útról. Közvetlen környezetében főként földszintes, tetőtér beépítéses lakóingatlanok övezik, de az épület közvetlen közelében található a község kultúrháza is. A beruházással érintett terület elhanyagolható mértékben lejt. A terület jelenleg gondozott, a kert füves terület, cserjékkel, dísznövényekkel. Az ingatlan teljes közműellátása biztosított (elektromos, vezetékes ivóvíz, csatorna, gáz) az összes csatlakozó közmű kiépített. A tervezési területen nincs sem műemléki, sem pedig természeti védelem.
Az épület funkciójához szükséges parkolóhelyeket, közterületen, az önkormányzat engedélyével, 500 méteren belül biztosítani lehetséges.
Az uralkodó szélirány észak-nyugati, a tervezett építési munkát befolyásoló rétegvizekre, magas talajvíz szintre nem kell számítani.
Alaprajzi kialakítás, rendeltetés és épülettömeg
Az épület alaprajza „U” alakú. Az orvosi rendelő az épület ÉNY-i részében, a szolgálati lakás pedig a DK-i részében kapott helyet.
Az orvosi rendelő a Szabadság térről közelíthető meg, az épület főbejáratánál készült egy rámpa. Az előtérből két váróterem nyílik, melyekből külön-külön egy orvosi vizsgáló érhető el. A várótermekből WC helyiségek elérhetőek. Az orvosi rendelő feletti tetőszerkezet rossz állapotú, a tetőfedés az egész épületen avult állapotú, beázik. Az épület hőtechnikai
tulajdonságának javítása érdekében az egész épület homlokzatán, új 16 cm vastagságú kiegészítést kell készíteni. Az orvosi rendelő és szolgálati lakás jelenleg egy fűtési rendszerrel van biztosítva. Az orvosi rendelőt a jelenlegi fűtési rendszerről leválasztva, új, korszerű kondenzációs gázkazánnal szükséges biztosítani.
A szolgálati lakás a belső udvarból közelíthető meg. Külső lépcsőn feljutva érkezünk meg a belső közlekedőbe, ahonnan egy újabb közlekedőn keresztül az orvosi vizsgálóba is át tudunk jutni. A közlekedőből nyílik egy tároló, konyha, fürdő és 1-1 szoba. A szolgálati lakás energetikailag korszerűtlen, a nyílászárók állapota avult, hőszigeteletlen üvegezésűek.
Az épület teljes tetőfedése kifogásolható állapotú, ezért a teljes tetőfelületen új cserépfedés kialakítására van szükség. Az épület falszerkezetei energetikailag nem megfelelőek, ezért a teljes homlokzati felületen új 16 cm vastagságú Austrotherm AT-H80 hőszigetelés készül.
A telket körülhatároló előregyártott beton elemekből készült kerítése korrodálódott, ezért az élet és vagyon biztonságra veszélyes. Az ingatlan körülhatárolására új merevhálós fém kerítés létesül.
Általános szakági tervezési paraméterek
Közművek
A meglévő épület csatlakozik az összes közműre (víz, csatorna, villany gáz):
1. víz, csatorna: Az épület felújítása során az épület funkciója nem változik, így nem kell számítani vízfogyasztás növekedésre, a meglévő, kiépített hálózatok elegendőek.
2. villamosság: Az épület felújítása során az épület funkciója nem változik, így nem kell számítani elektromos energia felhasználásának növekedésre, a meglévő, kiépített hálózatok elegendőek.
3. vezetékes gáz: Az épület felújítása során az épület funkciója nem változik, így nem kell számítani gázfogyasztás növekedésre, a korszerűsítés következtében a gázfogyasztás csökkeni fog, a meglévő, kiépített hálózatok elegendőek.
Gépészet
Az épület gépészeti rendszerének kialakításakor törekedni kell a lehető leghatékonyabb energia felhasználásra. A meglévő épületszerkezetekre a jelenlegi hőtechnikai előírásokat túlteljesítő hőszigetelést kell készíteni, ezzel biztosítva hosszú távon a gazdaságos üzemeltetést.
Az épület orvosi rendelő fűtése új, korszerű kondenzációs gázkazánnal, radiátoros fűtési rendszerrel lesz biztosítva.
Továbbá 3 kW-os napelem kerül kialakításra.
Épületvillamosság
Az épület villamossági rendszerei megfelelőek, átalakításuk nem szükséges.
Tartószerkezet
Az épület külső tartófalai 30 cm vastagságú kisméretű tömör téglából épültek. A belső falak is kisméretű téglából falazottak.
Az épület tartószerkezeti kialakításának részletezését lásd a szerkezeti kialakítás (alkalmazott szerkezetek és anyagok) fejezetben.
Energetika
Az épület energetikai kialakítása megfelel a 7/2006. (V. 24.) TNM rendelet előírásainak. A meglévő szerkezetekre a jelenlegi hőtechnikai előírásokat túlteljesítő hőszigetelést kell készíteni, ezzel biztosítva hosszú távon a gazdaságos üzemeltetést. A fűtést korszerű, alacsony hőmérsékletű, energiatakarékos gázkazánnal biztosítjuk.
Közlekedés és parkolás
Az épület a Szabadság tér felől aszfaltozott útról érhető el. Meglévő kiépített parkoló jelenleg nincs, de az épülethez szükséges parkolóhelyeket közterületen biztosítani lehetséges.
Szerkezeti kialakítás
alkalmazott szerkezetek és anyagok
Szerkezeti feltárás nem történt! A szerkezetek, rétegrendek feltételezettek!
Az épület kéttraktusos, hossz és haránt falas, földszint + üres padlásteres kialakítású, tégla falazatú, fafödémes, kontyolt magastetős kialakítással.
alapozás: Vasbeton sávalap a teherhordó talajra állítva.
külső teherhordó falak: A falak 30 cm vastag tömör kisméretű téglából épültek. belső teherhordó falak: A belső teherhordó falak 38 cm vastag kisméretű tégla
elemekből épültek.
belső válaszfalak: Az válaszfalak 12 cm vastag kisméretű tégla elemekből elemekből készültek.
födém: Az épület födémszerkezete, borított gerendás fafödém.
áthidalók: Az áthidalók, előregyártott vasbeton szerkezetűek
nyílászárók: A szolgálati lakásnál a nyílászárók fa szerkezetűek, hőszigeteletlen üvegezésüek.
Az orvosi rendelő, épületrészénél a nyílászárók műanyag
szerkezetűek, hőszigetelt üvegezésüek.
tetőszerkezet: A tető hagyományos, ácsolt, kontyolt, nyeregtetős kialakítású. Új, natúr, kerámia cserépfedés készül az épület teljes tetőfelületén.
kémény: A kondenzációs gázkazán rendszeréhez tartozó szerelt kémény
kerül kialakításra az orvosi rendelőhöz, önállóan.
bádogos szerkezetek: A bádogos szerkezetek (külső ablakpárkányok, árnyékoló
ablakkeretezések, fallefedések, tetőáttörések, esővíz
csatorna, lefolyók), titáncink, vagy horganylemezből készülnek. kerítés: A meglévő előregyártott beton elemekből épült kerítés elbontásra
kerül, helyette új, fém szerkezetű kerítéssel lesz az ingatlan körülhatárolva.
Burkolatok
padló A vizes helyiségekbe kerámia lapburkolat készült. A szolgálati
lakás szobáiban ragasztott parketta készült
belső falfelületek: A vizes helyiségekben 1,80 m magasságig kerámia lapburkolat készült. A többi helyiségben diszperziós festés található. homlokzat: Az épület teljes homlokzati felületén, új 16 cm vastagságú Austrotherm AT-H80 hőszigetelés készül, fehér színű vékony vakolattal.
kültéri térburkolatok Az épület körüli új burkolatok beton térkőből készülnek
Szigetelések
vízszigetelés: Az épület vízszigetelése megfelelő, felújítása nem szükséges hangszigetelés: A külső és a belső falszerkezetek tömege biztosítja a megfelelő
hangszigetelést. A külső nyílászárók hőszigetelő
üvegezése szintén biztosítja a szükséges hangszigetelést. hőszigetelés: A meglévő falszerkezetekre új, 16 cm vastagságú Austrotherm AT-H80 hőszigetelés készül.
Helyiséglista
Orvosi rendelő
Helyiség Alapterület (m2) Burkolat Közlekedő 3,26 kerámia
Váróterem 12,93 kerámia
Akadály mentes WC 4,00 kerámia
Vizsgáló 17,49 kerámia
Váróterem 17,42 kerámia
WC 1,48 kerámia
WC 1,59 kerámia Vizsgáló 19,98 kerámia Összesen 78,15
Szolgálati lakás | ||
Helyiség | Alapterület (m2) | Burkolat |
Közlekedő | 11,06 | linóleum |
Közlekedő | 4,14 | linóleum |
Közlekedő | 5,14 | linóleum |
Tároló | 10,73 | simított beton |
Konyha | 9,79 | kerámia |
Kamra | 3,42 | kerámia |
Fürdő | 5,22 | kerámia |
Szoba | 15,06 | ragasztott parketta |
Szoba | 22,40 | ragasztott parketta |
Szoba | 13,20 | ragasztott parketta |
Összesen | 100,16 |
Összes nettó alapterület: 178,31 m2
Akadálymentesítés
Az orvosi rendelő és szolgálati lakás felújítása és korszerűsítése mellett sor kerül a rámpa és korlátja átalakításra és az akadálymentes illemhely berendezéseinek módosítására az akadálymentesítési műszaki leírásban ismertetett megoldás megvalósításával.
FONTOS! A tervezett állapot részletes ismertetését a STABIL Mérnökiroda Kft. (2500 Esztergom, IV. Béla király u. 4.). által készített felújítási és korszerűsítési tervdokumentáció tartalmazza. A megvalósítás során a tervdokumentációban megfogalmazott előírásokat maradéktalanul figyelembe kell venni és be kell tartani.
A tervezett állapoton feltüntetett és nevesített előre gyártott termékek csak a műszaki tulajdonságok és paraméterek miatt kerültek megnevezésre. A kivitelezés során a tervezett termékekkel azonos tulajdonságú és műszaki paraméterekkel bíró termékek is beépíthetők, amennyiben a megfelelőséget a gyártó és a kivitelező megfelelően tanúsítani tudja!
2. Rész: Héregen a meglévő orvosi rendelő (2832 Héreg, Fő út. Hrsz.:504/25) felújítása és korszerűsítése
Héreg Község Önkormányzata a meglévő orvosi rendelőt felújítani és korszerűsíteni kívánja.
Az orvosi rendelő felújítása és korszerűsítése érdekében Héreg Község Önkormányzat megbízta a BAZALT Út-, Híd és Parképítő Kft-t (2890 Tata, Faller J. u. 6.), hogy készítse el az épület felújítási tervét (Tatabányai Megyei Jogú Város Polgármester Hivatal Hatósági Iroda Építésigazgatási Csoportjának nyilatkozata alapján a tervezett felújítási munkák nem építési engedély köteles építési tevékenységnek minősülnek)
Az alábbiakat a BAZALT Út-, Híd és Parképítő Kft Kft-t által készített felújítási tervdokumentáció alapján ismertetjük.
Az orvosi rendelő felújítása és fejlesztése a rendelkezésre álló források tükrében az alábbi beavatkozások végrehajtását célozza meg.
Sor kerül az épület homlokzatának megújításra és hőszigetelésére, megtörténik a födém, a bejárati rész térköves burklolatának és a mozgáskorlátozott közlekedést biztosító rámpának a felújítása, elkészül az épület körüli járda, a csapadékvizek zárt rendszerű elvezetése megoldásra kerül. Az épületen belül a festés felújítása, és csempe javítási munkák történnek.
Meglévő állapot
A beruházással érintet ingatlan Héreg Község Önkormányzatának tulajdonát képezi. A telken található épület az orvosi rendelőnek ad otthont, melyben három alapszolgáltatás, a háziorvosi, gyermekorvosi és a védőnői szolgálat végzi együtt a tevékenységét. Az épület építési ideje az 1960-as évek elejére tehető. Két alkalommal bővítettek, mely során újabb épületrészek készültek, vizesblokkok bővültek, és újabb rendelő helyiség alakult ki. Az orvosi rendelő felújítása 2009 körül első fázisában megkezdődött, ekkor a nyílászárók cseréje és külső 5 cm hőszigetés elhelyezése megtörtént. A vizesblokkok korszerűsítése, mozgáskorlátozott vizesblokk kialakítása, a belső nyílászárók cseréje, a mozgáskorlátozott közlekedés biztosítása érdekében szintén kialakításra került. A bejárat megközelítésére rámpa készült.
Az intézményeknek helyt adó telek a Fő út hrsz.:504/25 sz alatt található földszintes épület. A telek sík, vízszintes terület, melyen az építmény szabadon álló beépítésben helyezkedik el, Ny- i K-i hossztengely mentén, az utcával párhuzamosan.
Az épület megformálását tekintve magas tetős elrendezésű. Fő tömege téglalap alakú, melyből az északi oldalon kis részen kiugrik. A fő tömeg hosszfőfalas kialakítású.
Funkcionális kialakítás tekintetében az épület három egységre tagolódik. A K-i traktusban a gyermekorvosi rendelő a Ny-i traktusban a háziorvosi rendelő kapott helyett a középső traktusban a közlekedők és a vizesblokkok helyezkednek el.
Szerkezeti kialakítás
Az épület felmérése és tervezése során szemrevételezéses szerkezetazonosítást került elvégezésre, a szerkezetek ismertetése ez alapján történik.
Az épület építési idejét tekintve az 1960-as évek terméke, mely a kor építési szokásait hordozza. Szerkezeti rendszere teherhordó hosszfőfalas elrendezésű. Födéme szilárd vasbeton szerkezet, fedélszerkezete üres kialakítású.
alapozás:
Az alapozás feltárására a felmérés során nem került sor, így annak pontos kialakítása és méretei nem ismertek. Feltehetőleg csömöszölt beton sávalapok kerültek alkalmazásra, A földszinti padló 50 cm magasságban kiemelt, a lábazat hőszigeteletlen. Burkolatát műkő lapok adják.
falak:
Az épület falszerkezetei a fő tömeg mentén soklyukú téglából készültek, 38-30 cm falazati vastagsággal, kívül belül vakolattal.
födémek:
Az épület födémeinek beazonosítására feltárásos vizsgálat nem került elvégzésre. Szerkezetükre a kor építési szokásai alapján lehet következtetni. Előregyártott vasbeton gerendás béléstestes födém felbetonnal.
fedélszerkezet:
Az épület fő tömege üres fa fedélszerkezetként került kialakításra, A fedélszerkezetre cserépléc és hornyolt cserépfedés került.
Nyílászárók:
Műanyag kétrétegű üvegezésű nyílászárók kerültek beépítésre 4-16-4 üveggel. A belső nyílászárók fa szerkezetűek.
fűtési rendszer:
Az épület fűtését négy fali kivezetésű konvektor biztosítja.
HMV ellátás:
A használati melegvíz ellátás a fogyasztók közelébe telepített 2 db elektromos bojlerekkel történik, melyek normál árszabású nappali áramról üzemelnek. A rendszerben a közelség miatt cirkulációs ág nem található.
Telek adatok
Helyrajzi szám: 504/24
Telek területe: 593 m2
Szabadonálló beépítés Vegyes terület-központi Beépíthető terület: 50%
Épület adatok
Bruttó alapterület: 147,3 m2
Nettó alapterület: 116,2 m2
Helyiséglista
Rendelő | 20,3 |
Kartonozó | 21,6 |
Váró | 16,1 |
Akadálymentes vizesblokk | 4,7 |
WC | 1,4 |
Öltöző | 5,0 |
WC | 3,1 |
Szélfogó | 3,0 |
Gyermekváró | 11,8 |
Előtér | 0,8 |
WC | 1,8 |
WC | 1,8 |
Nővér szoba | 8,5 |
Gyermekrendelő | 16,3 |
m2 m2 m2 m2 m2 m2 m2 m2 m2 m2 m2 m2 m2 m2
Az orvosi rendelő épülete az építési időszak előírásait kielégítve, az akkori kor műszaki színvonalán épült. A jelen korban az energiatakarékosság jelentőségének növekedésével az akkori szerkezetek elavultnak, energia pazarlónak tűnnek. Természetesen egy régi épületet nagyon nehéz úgy felújítani, hogy az mindenben a modern követelményeket teljesítse.
Tervezett felújítási munkák.
padlás hőszigetelése:
A viszonylag nagy lehűlő felületet jelentő padlásfödémet le kell szigetelni. Ez a felület okozza ugyanis az energia veszteségek közel 20 %- át. Hőszigetelésként 18 cm üveggyapot, vagy Eps padlásszigetelés leterítése szükséges a jelenlegi padlás aljzatra. Azokon a helyeken, ahol közlekedésre van szükség az üveggyapot esetében karbantartás végett, stafni vázon járható pallózatot kell készíteni, hogy a hőszigetelés ne kerülhessen letaposásra.
homlokzat hőszigetelése:
A homlokzat hőszigeteléseként legalább a meglévő 5 cm elé 10 cm EPS hőszigetelés elhelyezése szükséges, a lábazatra 10 cm Xps szigetelés kerül, a terepszint alá vezetve 70 cm- rel..
csapadékvizek elvezetése:
Az épületről levezetett csapadékvizeket zárt rendszerben el kell vezetni, hogy az alaptestek mellett felgyülemlő víz az épület állékonyságában ne okozzon gondot. A csatorna anyaga KGPVC.
belső felújítási munkák:
A belső falfelületek festései felújításra kerülnek, a szigetelés nem megfelelő kialakítása miatti hőhidaknál az elszíneződött részek vakolatleverésével, és visszavakolásával, a többi részen szükség szerinti gletteléssel és festéssel.
A csempézés 20 m2 felületen felújításra kerül.
rámpa, bejárati burkolt rész és szolgálati járda felújítása:
Az épület körül a falak védelmére 40 cm szolgálati járda készül, A bejárati rész meglévő térköves kialakítása a süllyedések megszüntetésére felújításra kerül, új rétegrenddel és új térkővel.
A meglévő rámpa nem elégíti ki a mozgáskorlátozott követelményeket, ezért bontása után a megfelelő hosszban és lejtési viszonyokkal kerül kialakításra.
Az akadálymentes kialakításokról külön akadálymentes tervfejezet készül.
klímaberendezések elhelyezése:
Az épület két rendelőjében klímaberendezés elhelyezése készül.
napelemes rendszer elhelyezése:
Az épület tetőszerkezetének déli oldalán napelemes rendszer kialakítása készül 2,65 kWp méretben.
FONTOS! A tervezett állapot részletes ismertetését a BAZALT Út-, Híd és Parképítő Kft-t (2890 Tata, Faller J. u. 6.) által készített felújítási tervdokumentáció tartalmazza. A megvalósítás során a tervdokumentációban megfogalmazott előírásokat maradéktalanul figyelembe kell venni és be kell tartani.
A tervezett állapoton feltüntetett és nevesített előre gyártott termékek csak a műszaki tulajdonságok és paraméterek miatt kerültek megnevezésre. A kivitelezés során a tervezett termékekkel azonos tulajdonságú és műszaki paraméterekkel bíró termékek is beépíthetők, amennyiben a megfelelőséget a gyártó és a kivitelező megfelelően tanúsítani tudja!
Részletes mennyiség kiírásokat lásd Költségvetésekben!
3. A jelen közbeszerzési eljárás menete, a kapcsolattartás szabályai
Tájékoztatjuk az eljárásban résztvevőt, hogy a közbeszerzési eljárás egyszakaszos, a Kbt. Harmadik Rész, 115.§ (1) bekezdés szerinti közbeszerzési eljárás. Az ajánlattételi határidőre benyújtott ajánlatok értékelése tartalmi és formai szempontból történik, a Kbt. 69. § szerinti szabályok alapján.
Ajánlatkérő felhívja a figyelmet a Kbt. 41. § (1)-(2) bekezdésére a 3. § 13-ra is tekintettel, amelynek megfelelően az eljárás során a kapcsolattartás írásban történik, ennek megfelelően Ajánlatkérő nem jogosult az eljárással kapcsolatosan szóban (pl. személyesen, vagy telefon útján) felvilágosítást adni.
A megfelelő kapcsolattartás érdekében a közbeszerzési eljárás során valamennyi levelezésre kérjük feltüntetni az alábbi információkat:
- Ajánlatkérő megnevezése
- Közbeszerzési eljárás tárgyának megnevezése
- A dokumentumot benyújtó/beküldő neve és elérhetőségei (székhely, e-mail cím, fax)
Ajánlatkérő az általa megküldeni kívánt dokumentumokat Kbt. 41. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően elsősorban e-mail útján küldi meg a gazdasági szereplőknek. Amennyiben az e-mailben történő megküldés nem jár sikerrel, az ajánlatkérő másodsorban fax útján teljesíti tájékoztatási kötelezettségét azzal, hogy a fax megküldését legfeljebb három alkalommal kísérli meg. A fentiek szerint megküldött dokumentum akkor is kézbesítettnek minősül, ha az ajánlatkérő a megküldés sikerességéről faxjelentést kap, vagy ha az adott e-mail kiküldésre és az elküldött üzenetek közé besorolásra került. Ajánlatkérő fenntartja magának a jogot, hogy az eljárás során a postai úton küldje meg az egyes dokumentumokat a gazdasági szereplőknek, amennyiben ezt a Kbt. nem zárja ki.
4. Az ajánlattételi felhívással és dokumentációval kapcsolatos információk
A dokumentáció átvétele az eljárásban való részvétel feltétele! A dokumentációt ajánlatkérő térítésmentesen, közvetlenül küldi meg az ajánlattételre felkért gazdasági szereplők részére.
Ajánlattevő kötelessége, hogy tanulmányozza a dokumentáció valamennyi előírását. Amennyiben az ajánlattevő nem adja meg az összes, a felhívásban és dokumentációban kért információt, vagy ha a benyújtott ajánlat nem felel meg a felhívásban és dokumentációban foglaltaknak, ez minden vonatkozásban az ajánlattevő kockázata és az ajánlat érvénytelenségét eredményezheti.
Az ajánlattevő köteles a dokumentációban foglalt információkat bizalmasan kezelni. A dokumentáció, azok egyes részei, vagy másolati példányai kizárólag a dokumentumokban feltüntetett rendeltetési célnak megfelelően használhatók fel.
A dokumentáció nyilatkozatmintákat tartalmaz annak érdekében, hogy az érvényes ajánlattételt megkönnyítse az ajánlatkérő. Felhívjuk a tisztelt ajánlattevő figyelmét, hogy ajánlatkérő nem teszi kötelezővé az általa meghatározott nyilatkozatminták alkalmazását, az csupán javasolt az ajánlattevőnek.
Ajánlatkérő a dokumentációt elektronikusan ajánlattevő rendelkezésére bocsátja.
Az ajánlattevőnek az ajánlattételi felhívásban és a dokumentációban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell ajánlatát elkészítenie és benyújtania.
Az ajánlatnak tartalmaznia kell különösen az ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan.
5. Kiegészítő tájékoztatás-kérés
Ajánlattevő – a megfelelő ajánlattétel érdekében – az ajánlattételi felhívásban és az ajánlatkérési dokumentációban foglaltakkal kapcsolatban írásban kiegészítő (értelmező) tájékoztatást kérhet az ajánlattételi határidőt megelőzően ésszerű időben.
Ajánlatkérő ésszerű határidőnek tekinti, az ajánlattételi határidőt megelőző 3. napot.
A kiegészítő tájékoztatásokban foglalt információk elfogadásáról szóló nyilatkozatot ajánlattevő köteles az ajánlata részeként csatolni.
A Kbt. szabályozása értelmében sem az ajánlatkérő, sem a Közbeszerzési szakértő alkalmazottai nem jogosultak az eljárással kapcsolatosan szóban (pl. személyesen, vagy telefon útján) felvilágosítást adni.
A tájékoztatást igénylő gazdasági szereplő a felhívásban megadott elérhetőségre közvetlenül benyújtott vagy postai kézbesítéssel küldött levélben vagy telefaxon (vagy a Kbt. 41. § (1) bekezdésének megfelelő elektronikus úton) fordulhat kiegészítő tájékoztatásért a Közbeszerzési szakértőhöz.
A postai küldemények elirányításából, elvesztéséből eredő összes kockázat a gazdasági szereplőt terheli.
A kiegészítő tájékoztatás iránti kérelmüket a fentiekben meghatározottak mellett – a könnyebb feldolgozhatóság érdekében – kérjük szerkeszthető, pl. „*.docx” formátumban is megküldeni az eljárást megindító felhívásban megjelölt e-mail címre.
A kiegészítő tájékoztatás megadása írásban történik, a közbeszerzési dokumentumokkal megegyező helyre történő haladéktalan feltöltéssel, továbbá a gazdasági szereplőknek egyidejűleg közvetlenül e-mailen is megküldésével.
A gazdasági szereplő által feltett kérdések, és az ajánlatkérő által kézbesített kiegészítő tájékoztatások a továbbiakban a közbeszerzési dokumentumok részét képezik.
Kérjük ajánlattevőt, hogy a levélben vagy faxon megküldött kérdéseit a következőe-mail címre elektronikus úton is (.doc, vagy azzal egyenértékű szerkeszthető formátumban) megküldeni szíveskedjen: ocskay.nikolett@topmenedzsment.eu
6. Ajánlattételi határidő, az ajánlat benyújtásának határideje
Az ajánlat benyújtása személyesen /kézbesítő útján/, vagy postai úton történhet. Az ajánlat postai megküldése esetén az Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevő figyelmét, hogy az ajánlatnak az ajánlattételi határidő lejártának napján 12:00 óráig be kell érkeznie az előírt helyre, ellenkező esetben az ajánlat nem érvényes. Ajánlatkérő az ajánlattételi határidő lejártának időpontját a www.pontosido.hu weboldal (Budapesti idő) adatai alapján állapítja meg. Felhívjuk az Ajánlattevők figyelmét, hogy a postai érkeztetés több órát is igénybe vehet.
A postai úton benyújtott ajánlat esetében az esetleges késedelemből, roncsolódásból eredő kockázatot az ajánlattevő viseli. Az Ajánlatkérő által rögzített határidő lejárta után beérkező ajánlatot az Ajánlatkérő a Kbt. 73. § (1) bekezdés a) pontja alapján érvénytelenné nyilvánítja.
7. Az ajánlat benyújtásának címe
Ajánlattételi határidő: 2018/05/10 12:00 óra
Ajánlatok benyújtás címe: KEM Területfejlesztési Kft, 2800 Tatabánya, Fő tér 4. I. em. 123.
8. Az ajánlat felbontásának helye és időpontja
Helyszíne: KEM Területfejlesztési Kft, 2800 Tatabánya, Fő tér 4. I. em. 123. Időpontja: 2018/05/10 12:00 óra
A beérkezett ajánlatok felbontáskor az ajánlatkérő képviselőin kívül a Kbt. 68. § (3) bekezdése szerinti személyek / szervezetek képviselői lehetnek jelen.
Ajánlatkérő az ajánlatot az ajánlattevők képviselőinek jelenlétében bontja fel.
Ajánlatkérő az ajánlatok bontásának megkezdésekor, az ajánlatok felbontása előtt közvetlenül ismerteti a közbeszerzési szerződés teljesítéséhez rendelkezésre álló anyagi fedezet összegét részenként. Az ajánlatok bontása során ismertetésre kerül az ajánlattevők neve, székhelye és az ajánlat elbírálásra kerülő számszerűsíthető tartalmi elemei (bírálati részszempont szerinti megajánlások).
Ha az ajánlat bontásán egy, a Kbt. 68. § (3) bekezdése szerint személy / szervezet kéri, az ajánlat ismertetését követően ajánlatkérő azonnal lehetővé teszi az ajánlatban elhelyezett és ismertetett felolvasólapba történő betekintést.
Az Ajánlatkérő az ajánlat felbontásáról és a bontási eljárás során lezajlott eseményekről jegyzőkönyvet készít, melyet az ajánlattevőnek öt napon belül megküld (Kbt. 68. § (6) bekezdés).
9. Az ajánlat vizsgálata
A Kbt. 69. § alapján az ajánlat elbírálása során az ajánlatkérőnek meg kell vizsgálnia, hogy az ajánlat megfelel-e az ajánlattételi felhívásban, a dokumentációban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek.
Az ajánlatkérő az ajánlattételi felhívásban előírtaknak megfelelően ítéli meg az ajánlattevő szerződés teljesítésére való alkalmasságát vagy alkalmatlanságát.
Ajánlatkérő köteles megállapítani, hogy az ajánlat érvénytelen-e és hogy ajánlattevőt az eljárásból ki kell-e zárni.
Az érvényes ajánlatot az eljárást megindító felhívásban meghatározott értékelési szempontban (Kbt. 76. §) foglaltakra tekintettel értékeli ajánlatkérő.
10. Hiánypótlás és felvilágosítás-kérés nem egyértelmű kijelentések, nyilatkozatok, igazolások tartalmának tisztázása érdekében (Kbt. 71. §)
Ajánlatkérő ajánlattevő számára biztosítja a hiánypótlás lehetőségét, valamint az ajánlatban található, nem egyértelmű kijelentések, nyilatkozatok, igazolások tartalmának tisztázása érdekében az ajánlattevőtől felvilágosítást kér.
A hiányok pótlása – melyek során az ajánlatban szereplő iratokat módosítani és kiegészíteni is lehet – csak arra irányulhat, hogy az ajánlat megfeleljen az ajánlattételi felhívás, a dokumentáció vagy a jogszabályok előírásainak.
Mindaddig, amíg ajánlattevő számára hiánypótlás vagy felvilágosítás nyújtására határidő van folyamatban, az ajánlattevő pótolhat olyan hiányokat, amelyekre nézve az ajánlatkérő nem hívta fel hiánypótlásra.
A hiánypótlás vagy a felvilágosítás megadása nem járhat:
a) a Kbt. 2. § (1) – (3) és (5) bekezdésében foglalt alapelvek sérelmével vagy
b) az ajánlatban a beszerzés tárgyának jellemzőire, az ajánlattevő szerződéses kötelezettsége végrehajtásának módjára vagy a szerződés más feltételeire vonatkozó dokumentum tekintetében csak olyan nem jelentős, egyedi részletkérdésre vonatkozó hiba javítható vagy hiány pótolható, továbbá általány díjas szerződés esetén az árazott költségvetés (részletes árajánlat) valamely tétele és egységára pótolható, módosítható, kiegészíthető vagy törölhető, amelynek változása a teljes ajánlati árat vagy annak értékelés alá eső részösszegét és az ajánlattevők között az értékeléskor kialakuló sorrendet nem befolyásolja.
Ajánlatkérő köteles meggyőződni arról, hogy a hiánypótlás vagy a felvilágosítás megadása a Kbt. 71. § foglaltaknak megfelel. A Kbt. 71. § (3) vagy (8)-(9) bekezdés rendelkezéseinek megsértése esetén, vagy ha a hiánypótlás, felvilágosítás megadását nem, vagy nem az előírt határidőben teljesítették, ajánlatkérő kizárólag az eredeti ajánlati példányt veszi figyelembe az elbírálás során.
11. Aránytalanul alacsony ár és egyéb aránytalan vállalások (Kbt. 72. §)
Az ajánlatkérő az értékelés szempontjából lényeges ajánlati elemek tartalmát megalapozó adatokat, valamint indokolást köteles írásban kérni, ha a megkötni tervezett szerződés tárgyára figyelemmel aránytalanul alacsony összeget tartalmaz az értékelési szempontként figyelembe vett ár vagy költség, vagy azoknak valamely önállóan értékelésre kerülő eleme tekintetében.
Az ajánlatkérő figyelembe veheti az olyan objektív alapú indokolást, amely különösen
a) a gyártási folyamat, az építési beruházás vagy a szolgáltatásnyújtás módszerének gazdaságosságára,
b) a választott műszaki megoldásra,
c) a teljesítésnek az ajánlattevő számára kivételesen előnyös körülményeire,
d) az ajánlattevő által ajánlott áru, építési beruházás vagy szolgáltatás eredetiségére,
e) a Kbt.73.§ (4) bekezdése szerinti környezetvédelmi, szociális és munkajogi követelményeknek való megfelelésre, vagy
f) az ajánlattevőnek állami támogatások megszerzésére való lehetőségére vonatkozik.
Az indokolásra a Kbt. 72. § (3) – (7) bekezdéseiben foglaltak irányadók.
12. Tájékoztatás az eljárás eredményéről
Az ajánlatkérő köteles az ajánlattevőt vagy részvételre jelentkezőt írásban tájékoztatni az eljárás vagy az eljárás részvételi szakaszának eredményéről, az eljárás eredménytelenségéről, az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező ajánlatának, illetve részvételi jelentkezésének érvénytelenné nyilvánításáról, valamely gazdasági szereplő kizárásáról. valamint ezek részletes indokáról. az erről hozott döntést követően a lehető leghamarabb, de legkésőbb három munkanapon belül.
Az ajánlatkérő az ajánlatok és a részvételi jelentkezések elbírálásának befejezésekor külön jogszabályban meghatározott minta szerint írásbeli összegezést köteles készíteni az ajánlatokról, illetve a részvételi jelentkezésekről. Az ajánlatkérő az ajánlatok és a részvételi jelentkezések elbírálásának befejezésekor az (1) bekezdés szerinti tájékoztatást az írásbeli összegezésnek minden ajánlattevő, a részvételi szakasz lezárása esetén részvételre jelentkező részére egyidejűleg, telefaxon vagy elektronikus úton történő megküldésével teljesíti.
Ajánlatkérő itt hívja fel a T. Ajánlattevő figyelmét, hogy az ajánlat elbírálásáról szóló írásbeli összegezésnek az ajánlattevő részére történt megküldése napjától a nyertes ajánlattevő ajánlati kötöttsége további 60 nappal meghosszabbodik [Ld.: Kbt. 131. § (5) bekezdés]
13. Iratbetekintés
Az adott eljárásban részt vett ajánlattevő vagy részvételre jelentkező az ajánlatok vagy részvételi jelentkezések elbírálásáról készített összegezés megküldését követően kérheti, hogy más gazdasági szereplő ajánlatának vagy részvételi jelentkezésének - ideértve a hiánypótlást, felvilágosítást, valamint a Kbt.72. § szerinti indokolást is - üzleti titkot nem tartalmazó részébe betekinthessen. Az iratbetekintésre vonatkozó kérelemben a gazdasági szereplő köteles megjelölni, hogy milyen feltételezett jogsértés kapcsán, az ajánlat vagy részvételi jelentkezés mely részébe kíván betekinteni. Az iratbetekintést munkaidőben, a kérelem beérkezését követő két munkanapon belül kell biztosítani. A betekintést az ajánlatkérő a gazdasági szereplő által megjelölt feltételezett jogsértéshez kapcsolódó jogérvényesítéséhez szükséges mértékben köteles biztosítani. Más gazdasági szereplő ajánlatának vagy részvételi jelentkezésének teljes körű átvizsgálása a betekintés körében nem lehetséges.
Ajánlatkérő az iratokból történő másolásra nem biztosít lehetőséget.
Az iratbetekintésen az ajánlattevő eredeti meghatalmazással igazolt képviseletre felhatalmazott képviselője vehet részt.
Ajánlatkérő másolatot nem készít, az ajánlattevő képviselőjének kizárólag jegyzetek készítésére van lehetősége.
14. A szerződéskötés tervezett időpontja
Ajánlatkérő a szerződést a meghosszabbodott ajánlati kötöttség időtartama alatt köti meg, de legkorábban az írásbeli összegezés megküldése napját követő 5 napos időtartam lejártát követően.
A szerződéskötés kapcsán a Kbt. 131. § (1) – (9) bekezdésében foglaltak is irányadók.
15. Részekre történő ajánlattétel, alternatív ajánlat
x Részajánlat tételére lehetőség van.
Ajánlatok benyújthatók: valamennyi részre X egy vagy több részre [ ] csak egy részre Az egy ajánlattevőnek odaítélhető részek maximális száma: 2
16. Az eljárás során használt nyelv, az ajánlattétel nyelve
A jelen közbeszerzési eljárás hivatalos nyelve a magyar. A közbeszerzési eljárás során megkötött szerződés teljesítése során a hivatalos nyelv a magyar. Az Ajánlatkérési dokumentáció és annak kötetei magyar nyelven lettek elkészítve és az ajánlattevők részére biztosítva. Az eljárás során minden iratot, levelet és tájékoztatást magyar nyelven kell kérni, illetve megadni.
Az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat hiteles magyar nyelvű vagy szakfordító vagy szakfordító lektor által készített fordítással kell benyújtani. Ajánlatkérő elfogadja a Kbt.
47. § (2) bekezdése szerinti ajánlattevői felelős fordítást is.
Amennyiben Ajánlattevő által készített felelős fordításban kerül az eredetileg idegen nyelven készült dokumentum benyújtásra, Ajánlattevőnek csatolnia kell nyilatkozatát arról, hogy a magyar fordítás megfelel az idegen nyelven csatolt dokumentumnak, továbbá nyilatkoznia kell arról, hogy tudomásul veszi, hogy a téves vagy hibás fordítás miatt Ajánlatkérő az Ajánlattevőt az eljárásból kizárhatja (Kbt 62.§ (1) bekezdés i) pont).
Amennyiben Ajánlattevő az eredetileg idegen nyelven készült dokumentumokat hiteles magyar nyelvű fordításban kívánja benyújtani, az 1991. évi XLI. törvény és végrehajtására kiadott 13/1991.(IX.26.) IM rendelet, valamint 24/1986. (VI.26.) MT rendelet és a végrehajtására kiadott 7/1986. (VI.26.) számú IM rendeletek az irányadóak.
17. Az ajánlattétel költségei
Minden költség, amely az ajánlat elkészítésével és benyújtásával függ össze, az ajánlattevőt terheli. Az ajánlatkérő nem felel, és nem fizet olyan kiadásokért és veszteségekért, amelyek az ajánlat elkészítésével kapcsolatban az ajánlattevő részéről felmerülhetnek.
Az ajánlattevőnek semmilyen címen nincs joga az ajánlatkérőtől az ajánlat kidolgozásával kapcsolatos költségei visszatérítését kérni, még akkor sem, ha az ajánlatkérő visszavonja az ajánlattételi felhívást vagy eredménytelenné nyilvánítja az eljárást.
18. Közös ajánlattétel
Az eljárásban kizárólag az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot. Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők közösen nem tehetnek ajánlatot. Az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplő jogosult közösen ajánlatot tenni olyan gazdasági szereplővel, amelynek az ajánlatkérő nem küldött ajánlattételi felhívást. [Kbt. 115.§ (4) bekezdés]
Közös ajánlattétel esetén irányadó rendelkezések:
Az ajánlatnak tartalmaznia kell közös ajánlattétel esetén valamennyi konzorciumi tag által aláírt Konzorciumi Szerződést. A szerződésben a szerződő feleknek ki kell jelölni a konzorcium vezetőjét, illetve a képviseletében eljáró személyt, valamint a konzorcium vezetőjét kell feljogosítani a konzorcium nevében az Ajánlatkérővel való kapcsolattartásra, továbbá a konzorcium nevében – a szerződés aláírása kivételével – a jognyilatkozatok megtételére. A szerződésnek tartalmaznia kell a konzorcium vezetőjének kifejezett nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a konzorcium vezetését elfogadja.
A Konzorciumi Szerződés egyebekben akkor fogadható el, ha
- tartalmazza a közös ajánlattevők megnevezését,
- tartalmazza a vezető konzorciumi tag (a képviselő) megjelölését azzal, hogy a képviselő korlátozás nélkül jogosult valamennyi konzorciumi tagot képviselni az ajánlatkérővel szemben a jelen közbeszerzési eljárásban és az ajánlatkérő felé megteendő, illetve megtehető jognyilatkozatok tekintetében,
- tartalmazza, hogy a képviselő felel az ajánlatkérővel való kapcsolattartásért, a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés konzorciumon belüli koordinálásért és konzorcium általi végrehajtásáért,
- tartalmazza a tervezett feladatmegosztás részletes ismertetését és a projektszervezet részletes bemutatását (alvállalkozókra is kiterjedően),
- tartalmazza valamennyi konzorciumi tag nyilatkozatát arról, hogy egyetemleges felelősséget vállalnak a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötendő szerződés szerződésszerű teljesítéséért,
- tartalmazza, hogy a szerződés hatályának beállta vagy annak megszűnése nem függ valamely további feltételtől vagy időponttól;
- tartalmazza, hogy hatálybalépése nem függ harmadik személy beleegyezésétől, illetve hatósági jóváhagyástól, továbbá
- tartalmazza, hogy a konzorcium valamennyi tagjának az aláírásával hatályba lép.
19. Az ajánlat és a szerződés nyilvánossága
A gazdasági szereplő az ajánlatban, részvételi jelentkezésben, hiánypótlásban, valamint a 72. § szerinti indokolásban elkülönített módon elhelyezett, üzleti titkot (ideértve a védett ismeretet is) [Ptk. 2:47. §] tartalmazó iratok nyilvánosságra hozatalát megtilthatja. Az üzleti titkot tartalmazó irat kizárólag olyan információkat tartalmazhat, amelyek nyilvánosságra hozatala a gazdasági szereplő üzleti tevékenysége szempontjából aránytalan sérelmet okozna. A gazdasági szereplő az üzleti titkot tartalmazó, elkülönített irathoz indokolást köteles csatolni, amelyben részletesen alátámasztja, hogy az adott információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. A gazdasági szereplő által adott indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra.
Az (1) bekezdés alkalmazásában a gazdasági szereplő nem nyilváníthatja üzleti titoknak különösen a) azokat az információkat, adatokat, amelyek elektronikus, hatósági vagy egyéb nyilvántartásból bárki számára megismerhetők,
b) az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény 27. § (3) bekezdése szerinti közérdekből nyilvános adatokat,
c) az ajánlattevő, illetve részvételre jelentkező által az alkalmasság igazolása körében bemutatott ca) korábban teljesített közbeszerzési szerződések, illetve e törvény szerinti építés-
vagy szolgáltatási koncessziók megkötésére, tartalmára és teljesítésére vonatkozó információkat és adatokat,
cb) gépekre, eszközökre, berendezésekre, szakemberekre, tanúsítványokra, címkékre vonatkozó információkat és adatokat,
d) az ajánlatban meghatározott áruk, építési beruházások, szolgáltatások leírását, ide nem értve a leírásnak azt a jól meghatározható elemét, amely tekintetében az (1) bekezdésben meghatározott feltételek az ajánlattevő által igazoltan fennállnak,
e) ha az ajánlatkérő annak benyújtását kéri, az ajánlattevő szakmai ajánlatát, ide nem értve a szakmai ajánlatnak azt a jól meghatározható elemét, amely tekintetében az (1) bekezdésben meghatározott feltételek az ajánlattevő által igazoltan fennállnak és a (3) bekezdés alapján nincs akadálya az üzleti titokká nyilvánításnak.
A gazdasági szereplő nem tilthatja meg nevének, címének (székhelyének, lakóhelyének), valamint olyan ténynek, információnak, megoldásnak vagy adatnak (a továbbiakban együtt: adat) a nyilvánosságra hozatalát, amely a Kbt.76. § szerinti értékelési szempont alapján értékelésre kerül, de az ezek alapjául szolgáló - a (2) bekezdés hatálya alá nem tartozó - részinformációk, alapadatok (így különösen az árazott költségvetés) nyilvánosságra hozatalát megtilthatja.
20.Az ajánlat összeállításának tartalmi és formai követelményei
Az ajánlat benyújtásával ajánlatkérő úgy tekinti, hogy az ajánlattevő tudomásul vette a felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban tett előírásokat, így különösen, de nem kizárólagosan a műszaki leírásban és a szerződéses feltételekben tett előírásokat. Továbbá, hogy megbizonyosodott a felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban megadott, illetve a szerződéstervezetből észszerűen következő feladatokra vonatkozó szerződéses ár helyességéről és elégséges voltáról, valamint arról, hogy ajánlatuk végösszege fedez minden a közbeszerzési dokumentumokban, valamint az ennek részét képező szerződéstervezetben foglalt kötelezettséget és feladatot, ami a teljesítéshez szükséges.
Ajánlattevő felelőssége, hogy valamennyi, a felhívásban és közbeszerzési dokumentumokban előírt, az ajánlat érvényességéhez szükséges nyilatkozatot, igazolást, dokumentumot Ajánlatkérő rendelkezésére bocsássa. E körben felhívjuk a figyelmet a hamis adatszolgáltatásnak Kbt. 62. § (1) bekezdés i) pontja szerinti következményeire.
Az ajánlatokat írásban és zártan papíralapon 1 példányban, magyar nyelven, bontatlan és sértetlen, zárt, cégjelzés nélküli csomagolásban, a közbeszerzési eljárás tárgyát címként („Egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztése Nagysáp-Héreg településeken”) feltüntetve, valamint a „Tilos az ajánlattételi határidő lejárta előtt felbontani!”szöveggel ellátva kell benyújtani. Postai feladás esetén dupla csomagolást ír elő ajánlatkérő; a belső csomagoláson csak a fenti szövegek szerepelhetnek, a külső csomagolás tartalmazhatja a címet és az egyéb postai jelzéseket. A postázási késedelem miatti kockázatot az ajánlattevő viseli. Az ajánlatot kompletten egy példányban (az ajánlat papíralapú „eredeti” példányához csatolva) elektronikus adathordozón (CD, vagy DVD) .pdf vagy azzal egyenértékű, tovább nem módosítható, olvasható formátumban is be kell nyújtani. (a teljes ajánlatot scannelve pdf formátumban és a költségvetést excel formában is!!!)
Egyéb kötelezően figyelembe veendő formai előírások az ajánlat benyújtása során:
⎯ Az ajánlatot oldalszámozni kell. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható és az iratok helyére a bírálat során az esetleges eljárási cselekmények (hiánypótlás, felvilágosítás-kérés, indokolás-kérés) alkalmazása esetén egyértelműen tud hivatkozni.
⎯ Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak;
⎯ Az ajánlatban lévő, minden dokumentumot (nyilatkozatot) a végén alá kell írnia az adott gazdálkodó szereplőnél erre jogosult(ak)nak vagy olyan személynek, vagy személyeknek aki(k) erre a jogosult személy(ek)től írásos felhatalmazást kaptak. A Kbt. 35. § (3) bekezdése értelmében ajánlatkérő felhívja a T. Ajánlattevők figyelmét, hogy a közös ajánlattevők csoportjának képviseletében tett minden nyilatkozatnak egyértelműen tartalmaznia kell a közös ajánlattevők megjelölését.
⎯ Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - az ajánlat beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni.
⎯ Az ajánlatot roncsolás mentesen szét nem szedhetővé kell tenni. Az ajánlat eredeti papír alapú példányát zsinórral, lapozhatóan össze kell fűzni, a csomót matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy az Ajánlattevő részéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás legalább egy része a matricán legyen.
21.Az ajánlatok értékelése
II.2.5) Értékelési szempontok
A Kbt. 76. § (2) bekezdés c) pont szerinti legjobb ár-érték arány az alábbiak szerint mind a 3 rész vonatkozásában:
- 1. sz. értékelési szempont: Teljes nettó vállalkozói díj (a teljes építési beruházásra vonatkozó, - általános forgalmi adó nélkül számított - vállalkozói díj HUF-ban kifejezve) / Súlyszám: 60
- 2. sz. értékelési szempont: Többlet jótállási idő (a vállalt többlet jótállási idő hónapokban kifejezve, minimum 24 hónap + maximum 12 hónap) / Súlyszám 30
- 3. sz. értékelési szempont: Szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakember építési beruházások kivitelezésében szerzett szakmai tapasztalata (hónapokban kifejezve, minimum 0 hónap - maximum 60 hónap) /Súlyszám 10
A legjobb ár-érték arányú ajánlat kiválasztásának értékelési szempontja esetén az ajánlatok részszempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszám alsó és felső határa: 0-10 pont.
Ajánlatkérő az ajánlatoknak az elbírálás részszempontjai szerinti tartalmi elemeit a ponthatárok között értékeli úgy, hogy a legjobb tartalmi elemre az értékelési pontszám maximumát adja. A többi ajánlat részszempont szerinti pontszáma a legjobb tartalmi elemhez viszonyított arány szerint kerül megállapításra, kettő tizedes jegyre való kerekítés mellett.
Az értékelés módszere:
1. értékelési részszempont esetében a fordított arányosítás, azaz az ajánlatkérő számára legelőnyösebb (legalacsonyabb) ajánlati elem kapja a maximális pontot, a többi matematikai aránypárral megállapított pontértéket kap.
Ajánlatkérő az 1. részszempont ajánlati elemének pontszámát az alábbi képlettel számolja: P=[(Alegjobb / Avizsgált) x ( Pmax-Pmin) ]+ Pmin, ahol:
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa
Pmin: a pontskála alsó határa
Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme Alegrosszabb: a legelőnytelenebb ajánlat tartalmi eleme Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
Az ajánlattevők az ajánlati árak vonatkozásában csak egész számra kerekített, magyar forintban (HUF) tehetnek ajánlatot és a szerződéskötés valutaneme is csak ez lehet.
Ha az ajánlati ár számokkal megadott összege és a betűvel leírt összege között eltérés van, akkor a betűvel kiírt összeget tekinti az Ajánlatkérő érvényesnek.
Az ajánlatban szereplő áraknak fix árnak kell lennie, vagyis az ajánlattevők semmilyen formában és semmilyen hivatkozással sem tehetnek változó árat tartalmazó ajánlatot.
Ha e módszer alkalmazásával tört pontértékek keletkeznek, akkor azokat az általános szabályoknak megfelelően két tizedes jegyre kell kerekíteni.
A legelőnyösebb ajánlat tartalmi elemének az 1. részszempont tekintetében a legalacsonyabb ajánlati ár, minősül.
A 2. értékelési részszempont vonatkozásában a megajánlást egész hónapokban szükséges megadni.
A 2. részszempont esetében Ajánlattevőnek az általa vállalt többlet jótállási időre kell ajánlatot tennie. Az ajánlatkérő által előírt minimális jótállási idő 24 hónap. Ajánlattevőnek hónapokban kifejezve kell megadnia a vállalt jótállásra vonatkozó további időtartamot („24 hónap + <…> hónap”). Amennyiben az ajánlattevő nem vállal többlet jótállást, úgy az ajánlattevő 0 pontot kap. Amennyiben az ajánlattevő a kötelező 24 hónapon felül további 12 vagy annál több hónapot vállal, az ajánlattevő egységesen 10 pontot kap, azaz a 12 hónapnál több többlet jótállás vállalása esetén ajánlatkérő 12 hónapot vesz a pontszámításnál figyelembe.
A 3. értékelési részszempont
A 3. értékelési szempont esetében ajánlatkérő a Kbt. 76. § (3) bekezdés b) pontja által adott lehetőség szerint az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feladatok körében értékként tekint a minél nagyobb szakmai tapasztalattal rendelkező szakemberek bevonását, mellyel a kivitelezés szakmai minősége és a kivitelezési feladatok ellátásának szakmai színvonala emelhető.
A fenti szakmai tapasztalatot bemutatott szakembert a jelen közbeszerzés eredményeként megkötött vállalkozói szerződés nyertesének a kivitelezés során kötelessége alkalmazni.
Ezen értékelési szempont esetén az összehasonlítás alapja az Ajánlattevő által biztosított, a szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakember építési beruházások kivitelezésben szerzett szakmai tapasztalati ideje.
Ajánlatkérő felhívja Ajánlattevők figyelmét, hogy a 3. értékelési szempont esetén a maximum 60 hónapot tekinti az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjének, melyre és az annál még kedvezőbb (még hosszabb szakértői tapasztalati idő) vállalásokra egyaránt a ponthatár felső határával azonos számú pontot ad (10 pont). A 0 hónap időtartamú vállalásra Ajánlattevő 0 pontot kap. A vállalás csak hónapokban, egész számokban történhet.
Jelen értékelési szempontnál a 266/2013. (VII. 11.) Korm. rendeletben meghatározott MV-É jogosultság megszerzéséhez már felhasznált (minimum 3 év, azaz 36 hónap) szakmai tapasztalat is megajánlható és a szakmai gyakorlathoz hozzászámítható, amennyiben a megajánlott szakember már rendelkezik kamarai jogosultsággal. De a kamarai jogosultság megléte nem feltétel.
A szakmai gyakorlat számításakor az időben párhuzamos szakmai tapasztalatok nem adódnak össze, vagyis az időben párhuzamos gyakorlati idők csak egyszer számítanak bele a szakember szakmai tapasztalatába. Az önéletrajzban minden megkezdett hónapot egész hónapként értékel Ajánlatkérő.
Ajánlatkérő a megajánlott szakember építési beruházások kivitelezésében szerzett szakmai tapasztalataként elfogad minden olyan pozíciót, amely során az adott szakember legalább az alábbi feladatköröket (amelyik az adott munka során releváns) teljes körűen ellátta:
- a szakmunka irányítása,
- szakszerű munkavégzés biztosítása,
- az építmény, építményrész jogerős és végrehajtható építési engedélynek és a hozzá tartozó jóváhagyott engedélyezési terveknek, illetve a jogszabályban meghatározott kivitelezési terveknek megfelelő megvalósításának biztosítása, azok betartatása és betartásának az általa vezetett építkezésen való ellenőrzése,
- az építési tevékenységre vonatkozó szakmai, minőségi és biztonsági előírások az építőipari kivitelezési tevékenység munkafolyamatainak szakszerű megszervezése,
- a kivitelezés során a technológiai előírások betartatása,
- annak ellenőrzése, hogy az építménybe csak a tervező által a kivitelezési dokumentációban meghatározott, legalább az elvárt műszaki teljesítményű építési termék kerüljön beépítésre, és a szakszerű beépítés ellenőrzése.
Ajánlattevők jelen értékelési szempontra pozitív egész számot ajánlhatnak meg hónapban kifejezve.
A leghosszabb szakértői tapasztalati intervallumot tartalmazó (legkedvezőbb) ajánlat kapja a maximális bírálati pontszámot, a többi ajánlat bírálati pontszáma ehhez viszonyítva lineárisan arányosan kerül kiszámításra.
Ajánlatkérő a pontszámok meghatározását úgy végzi el, hogy a legkedvezőbb szintnek megfelelő értéket veszi figyelembe a pontszámok meghatározásánál (a képletbe abban az esetben is a legkedvezőbbként meghatározott értéket helyettesíti be, ha a legkedvezőbb ajánlat tartalmi eleme ezen értéknél kedvezőbb).
Amennyiben Ajánlattevő kíván a teljesítésben résztvevő szakember szakmai tapasztalatára (3. értékelési részszempont) is megajánlást tenni, úgy ajánlatában csatolnia szükséges az ezt alátámasztó szakmai önéletrajzot. A szakmai önéletrajzot olyan módon kell becsatolni, hogy abból a jelen részszempont szempontjából releváns – a felolvasólapon feltüntetett hónapokban megadott időtartamú – szakmai tapasztalati időtartam megállapítható, ellenőrizhető legyen.
A bemutatott szakembernek továbbá nyilatkoznia kell, hogy rendelkezésre áll a szerződés teljesítéséhez.
Az értékelés módszere a 2. és a 3. részszempont esetében az egyenes arányosítás, azaz az ajánlatkérő számára legelőnyösebb (legmagasabb) ajánlati elem kapja a maximális pontot, a többi matematikai aránypárral megállapított pontértéket kap.
Ajánlatkérő az ajánlati elem pontszámát az alábbi képlettel számolja: P=[(Avizsgált / Alegjobb) x ( Pmax-Pmin) ]+ Pmin, ahol:
P: a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax: a pontskála felső határa
Pmin: a pontskála alsó határa
Alegjobb: a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme Alegrosszabb: a legelőnytelenebb ajánlat tartalmi eleme Avizsgált: a vizsgált ajánlat tartalmi eleme
Ha e módszer alkalmazásával tört pontértékek keletkeznek, akkor azokat az általános szabályoknak megfelelően két tizedes jegyre kell kerekíteni.
Az 1-3. részszempontok esetén az ajánlatoknak az elbírálás részszempontjai szerinti tartalmi elemeit Ajánlatkérő a ponthatárok között értékeli úgy, hogy a legjobb tartalmi elemre az értékelési pontszám maximumát adja. A többi ajánlat részszempont szerinti pontszáma a legjobb tartalmi elemhez viszonyított arány szerint kerül megállapításra, kettő tizedes jegyre való kerekítés mellett.
A fenti módszerrel értékelt egyes tartalmi elemekre adott értékelési pontszámot az ajánlatkérő megszorozza az ajánlattételi felhívásban is meghatározott súlyszámmal, a szorzatokat pedig ajánlatonként összeadja.
Az az ajánlat a legjobb ár-érték arányú, amelynek az összpontszáma a legnagyobb.
Az eljárás nyertese az az ajánlattevő, aki az ajánlatkérő részére az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott feltételek alapján, valamint az értékelési szempontok szerint a legkedvezőbb érvényes ajánlatot tette.
Ha több ajánlatnak azonos az előző bekezdés szerint kiszámított összpontszáma, az az ajánlat minősül a legjobb ár-érték arányúnak, amely a nem egyenlő értékelési pontszámot kapott értékelési szempontok közül a legmagasabb súlyszámú szempontra nagyobb értékelési pontszámot kapott.
Az ajánlatkérő jogosult közjegyző jelenlétében sorsolást tartani és a sorsolás alapján kiválasztott ajánlattevőt az eljárás nyertesének nyilvánítani, ha a legjobb ár-érték arányú ellenszolgáltatást két vagy több ajánlat azonos mértékben (azonos pontszámmal) tartalmazza.
Az ajánlati árakat a közbeszerzési dokumentumok részeként kiadott árazatlan költségvetési kiírás kitöltésével kell meghatározni
22. Tájékozódási kötelezettség
Ajánlatkérő előírja, hogy ajánlattevő tájékozódjon a munkavállalók védelmére és a munkafeltételekre vonatkozó olyan kötelezettségekről, amelyeknek a teljesítés helyén és a szerződés teljesítése során meg kell felelni.
- a Nemzetgazdasági Minisztérium Munkafelügyeleti Főosztály, és Foglalkoztatás- felügyeleti Főosztály (cím, elérhetőség: http://www.ommf.gov.hu/index.html?akt_menu=206)
- a teljesítés helye szerint illetékes Megyei Kormányhivatalok Foglalkoztatási Főosztály Munkaügyi és Munkavédelmi Ellenőrzési Osztályai (címek, elérhetőségek: http://www.ommf.gov.hu/index.php?akt_menu=228) és Megyei Kormányhivatalok Foglalkoztatási Főosztály Munkavédelmi és Munkaügyi és Munkavédelmi Ellenőrzési Osztályai (címek, elérhetőségek: http://www.ommf.gov.hu/index.php?akt_menu=229),
- a teljesítés helye szerint illetékes Megyei Kormányhivatalok Foglalkoztatási Főosztály Munkavédelmi és Munkaügyi és Munkavédelmi Ellenőrzési Osztályai (címek, elérhetőségek: http://www.ommf.gov.hu/index.php?akt_menu=228) és Megyei Kormányhivatalok Foglalkoztatási Főosztály Munkavédelmi és Munkaügyi és Munkavédelmi Ellenőrzési Osztályai (címek, elérhetőségek: http://www.ommf.gov.hu/index.php?akt_menu=229),
- Magyar Bányászati és Földtani Hivatal 1145 Budapest, Colombus u. 17-23.
Tel.: +36 1-301-2900; (K, Sz, Cs: 9-12 h)
23. Az ajánlat tartalma, csatolandó iratok és dokumentumok jegyzéke
Az ajánlatot az alábbiakban felsorolt pontok szerint kérjük összeállítani:
Oldalszám | |
Felolvasólap | 1. számú melléklet |
Céginformációs adatlap(ok) (Ajánlattevő, alvállalkozó, alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő) | 2. számú melléklet |
Tartalomjegyzék (oldalszámokkal ellátva) | |
Ajánlattételi nyilatkozat a Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján | 3. számú melléklet |
Ajánlattevő cégjegyzésre jogosult képviselőjének aláírási címpéldánya, vagy aláírás mintája | Egyszerű másolatban is elegendő benyújtani |
Ajánlatban megnevezett Kbt. 66. § (6) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, továbbá adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő cégjegyzésre jogosult képviselőjének aláírási címpéldánya vagy aláírás- mintája | Egyszerű másolatban is elegendő benyújtani |
Ajánlatot aláíró személy meghatalmazása | Amennyiben releváns |
Igazolások, dokumentumok | |
Ajánlattevő, ill. a Kbt. 66. § (6) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó, továbbá adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplő 30 napnál nem régebbi cégkivonata | Csak akkor csatolandó, ha cégkivonat a www.e- cegjegyzek.hu oldalon nem szerepel, vagy az ott lévő adatok 30 napnál régebbiek. |
Ajánlattevő(k) nyilatkozata(i) a kizáró okok tekintetében | 4. számú melléklet |
a Kbt. 62. § (1) bekezdésének kb) pontja tekintetében | 5. számú melléklet |
Oldalszám | |
Egyéb igazolások, dokumentumok | |
A Kbt. 66. § (6) bekezdése szerinti nyilatkozat | 6. számú melléklet |
A Kbt. 66. § (4) bekezdése szerinti nyilatkozat | 7. számú melléklet |
Nyilatkozat közös ajánlattétel esetén | 8. számú melléklet |
Összeférhetetlenségi nyilatkozat a Kbt. 25.§ (3)-(4) bekezdésében foglaltakra való tekintettel | 9. számú melléklet |
Nyilatkozat az Üzleti titokról | 10. számú melléklet |
Egyéb, a felhívásba előírt nyilatkozatok (pl:szakmai önéletrajz) | 11. számú melléklet |
Szakmai önéletrajz | 12. számú melléklet |
Közös ajánlattevők jelen közbeszerzési eljárásra tekintettel aláírt hatályos (konzorciális) szerződése (közös ajánlattétel esetén) | |
Az ajánlattételi felhívás, az ajánlattételi dokumentáció és a Kbt. szerint kötelező, vagy ajánlattevő által fontosnak tartott egyéb nyilatkozatok, dokumentumok (pl.:ajánlati biztosíték dokumentuma) |
DOKUMENTÁCIÓ MELLÉKLETEI
1.sz melléklet
FELOLVASÓ LAP
Az ajánlatkérő által a szerződéshez rendelt elnevezés: | „Egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztése Nagysáp-Héreg településeken” |
Ajánlattevő neve (megnevezése) 1: | |
Ajánlattevő címe (székhely, lakóhely)2: | |
Közös ajánlattevők képviselője (amennyiben releváns): | |
Kapcsolattartó neve: | |
Kapcsolattartó levelezési címe: | |
Kapcsolattartó telefonszáma: | |
Kapcsolattartó telefaxszáma: | |
Kapcsolattartó e-mail címe: |
Értékelési szempont | 1. rész: Nagysápon a meglévő orvosi rendelő és szolgálati lakás (Nagysáp Szabadság tér 1. Hrsz.: 1. ) felújítása és energetikai korszerűsítése | 2. rész: Héregen a meglévő orvosi rendelő (2832 Héreg, Fő út. Hrsz.:504/25) felújítása és korszerűsítése |
1. sz. értékelési szempont: Teljes nettó vállalkozói díj (a teljes építési beruházásra vonatkozó, - általános forgalmi adó nélkül számított - vállalkozói díj HUF-ban kifejezve) / Súlyszám: 60 | HUF | HUF |
1Közös ajánlattétel esetén a sorok száma bővítendő.
2 Közös ajánlattétel esetén a sorok száma bővítendő.
Értékelési szempont | 1. rész: Nagysápon a meglévő orvosi rendelő és szolgálati lakás (Nagysáp Szabadság tér 1. Hrsz.: 1. ) felújítása és energetikai korszerűsítése | 2. rész: Héregen a meglévő orvosi rendelő (2832 Héreg, Fő út. Hrsz.:504/25) felújítása és korszerűsítése |
2. sz. értékelési szempont: Többlet jótállási idő (a vállalt többlet jótállási idő hónapokban kifejezve, minimum 24 hónap + max. 12 hónap) / Súlyszám 30 24 hónap + hónap | 24 hónap +… hónap | 24 hónap +… hónap |
3. sz. értékelési szempont: Szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakember építési beruházások kivitelezésében szerzett szakmai tapasztalata (hónapokban kifejezve, minimum 0 hónap - max. 60 hónap) /Súlyszám 10 | hónap | hónap |
MEGJEGYZÉS: Amennyiben az Ajánlattevő kizárólag egy részre tesz ajánlatot, úgy kérjük az ajánlattal nem érintett rész celláit kérjük kihúzni!
Keltezés:…………………
…….………………………………… (Cégszerű aláírás a kötelezettség-
vállalásra jogosult/jogosultak részéről)
2. sz. melléklet
AJÁNLATTEVŐ / ALVÁLLALKOZÓ / ALKALMASSÁG IGAZOLÁSÁBAN RÉSZTVEVŐ GAZDASÁGI SZEREPLŐ3
A nyilatkozat megtétele minden rész tekintetében külön-külön szükséges, jelölve a nyilatkozaton, hogy az melyik részre vonatkozik:
„ Jelen nyilatkozat 1 / 2 részre (Nagysápon a meglévő orvosi rendelő és szolgálati lakás felújítása és energetikai korszerűsítése / Héregen a meglévő orvosi rendelő felújítása és korszerűsítése) vonatkozik”
Cég neve: | |
Cégjegyzékszám | |
Nyilvántartó cégbíróság neve | |
Adószáma: | |
Címe (székhelye): | |
- irányítószám | |
- település | |
- utca, házszám | |
- telefonszám | |
- telefaxszám | |
- E-mail cím | |
- Internet (URL) cím | |
Cégjegyzésre jogosult vezető − neve; − beosztása; − telefonszáma | |
Jelen eljárásban nyilatkozattételre jogosult személy | |
- neve | |
- telefonszáma | |
- telefax száma | |
- E-mail címe |
Kelt.:……………….…..
…...................................
cégszerű aláírás
3A nem kívánt szöveg törlendő vagy egyéb, egyértelmű módon jelölendő a nyilatkozó szervezet státusza!
Ezt az adatlapot ajánlattevőnek, közös ajánlattevőnek, az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozónak,
továbbá az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplőnek is külön-külön be kell nyújtania.
3. sz. melléklet
NYILATKOZAT
a Kbt. 66. § (2) bekezdése alapján
A nyilatkozat megtétele minden rész tekintetében külön-külön szükséges, jelölve a nyilatkozaton, hogy az melyik részre vonatkozik:
„ Jelen nyilatkozat 1 / 2 részre (Nagysápon a meglévő orvosi rendelő és szolgálati lakás felújítása és energetikai korszerűsítése / Héregen a meglévő orvosi rendelő felújítása és korszerűsítése) vonatkozik”
Alulírott [név] mint a(z) [cégnév, székhely] ajánlattevő cégjegyzésre/kötelezettségvállalásra jogosult képviselője a Kbt. 66. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ezennel felelősségem tudatában
n y i l a t k o z o m
1.) Megvizsgáltuk és fenntartás vagy korlátozás nélkül elfogadjuk a fent hivatkozott közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívásának és a közbeszerzési dokumentumaiban foglalt feltételeit. Kijelentjük, hogy amennyiben, mint nyertes ajánlattevő kiválasztásra kerülünk, az ajánlattételi felhívásban és a közbeszerzési dokumentumokban foglalt szolgáltatást/áru szállítását az ajánlatunkban meghatározott díjért szerződésszerűen teljesítjük.
2.) Elfogadjuk, hogy amennyiben olyan kitételt tettünk ajánlatunkban, ami ellentétben van az ajánlattételi dokumentációval vagy azok bármely feltételével, akkor az ajánlatunk érvénytelen.
3.) Az ajánlat benyújtásával kijelentjük, hogy amennyiben nyertes ajánlattevőnek nyilvánítanak bennünket, akkor a szerződést megkötjük, és a szerződést teljesítjük az ajánlattételi felhívásban, dokumentációban és az ajánlatunkban lefektetettek szerint.
4.) Tudatában vagyunk annak, hogy közös ajánlat esetén a közösen ajánlatot tevők személye nem változhat sem a közbeszerzési eljárás, sem az annak alapján megkötött szerződés teljesítése során. Annak is tudatában vagyunk, hogy a közös ajánlattevők egyetemlegesen felelősek mind a közbeszerzési eljárás, mind az annak eredményeként megkötött szerződés teljesítése során.
Jelen nyilatkozatot a Nagysáp és Héreg Község Önkormányzat ajánlatkérő által indított,
„Egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztése Nagysáp-Héreg településeken”
tárgyú közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlat részeként teszem.
Kelt: ……………………………….
cégszerű aláírás
4.sz melléklet
Nyilatkozat
a K b t . 6 2 . § ( 1 ) b e k e z d é s g ) - k ) é s m ) é s q ) p o n t j a i t e k i n t e t é b e n
A nyilatkozat megtétele minden rész tekintetében külön-külön szükséges, jelölve a nyilatkozaton, hogy az melyik részre vonatkozik:
„ Jelen nyilatkozat 1 / 2 részre (Nagysápon a meglévő orvosi rendelő és szolgálati lakás felújítása és energetikai korszerűsítése / Héregen a meglévő orvosi rendelő felújítása és korszerűsítése) vonatkozik”
Alulírott [név] mint a(z) [cégnév, székhely] ajánlattevő cégjegyzésre/kötelezettségvállalásra jogosult képviselője a Kbt. 62. § (1) bekezdés g)-k) és m) és q) pontjaiban foglaltaknak megfelelően ezennel felelősségem tudatában
n y i l a t k o z o m
Nem állnak fenn velünk szemben a közbeszerzési törvényben foglalt kizáró okok.
Kijelentjük továbbá, hogy a szerződés teljesítéséhez nem veszünk igénybe a Kbt. 62. § ( 1 ) b e k e z d é s g ) - k ) é s m ) é s q ) bekezdés szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
Jelen nyilatkozatot a Nagysáp és Héreg Község Önkormányzat ajánlatkérő által indított,
„Egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztése Nagysáp-Héreg településeken”
tárgyú közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlat részeként teszem.
Kelt:
………………………………. cégszerű aláírás
5. sz. melléklet
Nyilatkozat
a K b t . 6 2 . § ( 1 ) b e k e z d é s é n e k k b ) p o n t j a t e k i n t e t é b e n
A nyilatkozat megtétele minden rész tekintetében külön-külön szükséges, jelölve a nyilatkozaton, hogy az melyik részre vonatkozik:
„ Jelen nyilatkozat 1 / 2 részre (Nagysápon a meglévő orvosi rendelő és szolgálati lakás felújítása és energetikai korszerűsítése / Héregen a meglévő orvosi rendelő felújítása és korszerűsítése) vonatkozik”
Alulírott [név] mint a(z) [cégnév, székhely] ajánlattevő cégjegyzésre/kötelezettségvállalásra jogosult képviselője a Kbt. 62. § (1) bekezdés kb) pontjában foglaltaknak megfelelően ezennel felelősségem tudatában
n y i l a t k o z o m
hogy az ajánlattevő
a) nem a szabályozott piacon jegyezett társaság;
vagy
b) a szabályozott piacon jegyezett társaság.4
2.1. Ha az ajánlattevő nem a szabályozott piacon jegyzett társaság:
a) Nyilatkozom5, hogy az ajánlattevő olyan társaság, amelynek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII.
4 A megfelelő szövegrész aláhúzással jelölendő.
5 A „nyilatkozom” szövegrész az a) vagy b) pont szerint, megfelelően aláhúzással jelölendő.
törvény (a továbbiakban: Pénzmosásról szóló törvény) 3. § 38. pont a) – b) vagy d) alpontja szerint definiált valamennyi tényleges tulajdonosa megismerhető.
A tényleges tulajdonos(ok) neve és állandó lakóhelye, tulajdoni hányada:6
Név | Állandó lakóhely | Tulajdoni hányad (%)7 |
vagy
b) Nyilatkozom8, hogy az ajánlattevőnek a pénzmosásról szóló törvény 3. § 38. pont a) –
b) vagy d) alpontja szerint definiált tényleges tulajdonosa nem nevezhető meg.
1. Az alvállalkozó és adott esetben az alkalmasság igazolásában résztvevő más szervezet vonatkozásában nyilatkozom arról, hogy az érintett gazdasági szereplők vonatkozásában nem állnak fenn az eljárásban előírt kizáró okok.
Jelen nyilatkozatot a Nagysáp és Héreg Község Önkormányzat ajánlatkérő által indított,
„Egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztése Nagysáp-Héreg településeken”
tárgyú közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlat részeként teszem.
Kelt:
………………………………. cégszerű aláírás
6 Csak az adott körülmény fennállása esetén kitöltendő. 7 A táblázat tetszés szerinti sorokkal bővíthető!
8 A „nyilatkozom” szövegrész az a) vagy b) pont szerint, megfelelően aláhúzással jelölendő.
2007. évi CXXXVI. törvény (a továbbiakban: pénzmosásról szóló törvény) 3. §
r) tényleges tulajdonos:
ra)az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem
rendelkező szervezetben közvetlenül vagy – a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi
V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 8:2. § (4) bekezdésében meghatározott módon – közvetve a szavazati jogok vagy a tulajdoni hányad legalább huszonöt százalékával rendelkezik, ha a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet nem a szabályozott piacon jegyzett társaság, amelyre a közösségi jogi szabályozással vagy azzal egyenértékű nemzetközi előírásokkal összhangban lévő közzétételi követelmények vonatkoznak,
rb)az a természetes személy, aki jogi személyben vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetben – a Ptk. 8:2. § (2) bekezdésében meghatározott – meghatározó befolyással rendelkezik,
rc) az a természetes személy, akinek megbízásából valamely ügyleti megbízást végrehajtanak,
rd) alapítványok esetében az a természetes személy,
1. aki az alapítvány vagyona legalább huszonöt százalékának a kedvezményezettje, ha a leendő kedvezményezetteket már meghatározták,
2. akinek érdekében az alapítványt létrehozták, illetve működtetik, ha a kedvezményezetteket még nem határozták meg, vagy
3. aki tagja az alapítvány kezelő szervének, vagy meghatározó befolyást gyakorol az alapítvány vagyonának legalább huszonöt százaléka felett, illetve az alapítvány képviseletében eljár, továbbá
re) az ra)–rb) alpontokban meghatározott természetes személy hiányában a jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet vezető tisztségviselője;
6. sz. melléklet
Nyilatkozat
a K b t . 6 6 . § ( 6 ) b e k e z d é s e a l a p j á n 9
A nyilatkozat megtétele minden rész tekintetében külön-külön szükséges, jelölve a nyilatkozaton, hogy az melyik részre vonatkozik:
„ Jelen nyilatkozat 1 / 2 részre (Nagysápon a meglévő orvosi rendelő és szolgálati lakás felújítása és energetikai korszerűsítése / Héregen a meglévő orvosi rendelő felújítása és korszerűsítése) vonatkozik”
Alulírott [név] mint a(z) [cégnév, székhely] ajánlattevő cégjegyzésre/kötelezettségvállalásra jogosult képviselője a Kbt. 66. § (6) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ezennel felelősségem tudatában
n y i l a t k o z o m
a) a szerződés teljesítéséhez a közbeszerzésnek az alábbi része(i) vonatkozásában kívánunk alvállalkozót igénybe venni:
Közbeszerzés része(i) |
b) a közbeszerzés fenti pontban megjelölt része(i) tekintetében, az ajánlat benyújtásakor már ismert, az alábbi alvállalkozó(ka)t kívánjuk a teljesítéshez igénybe venni:
Alvállalkozó neve, címe (székhelye, lakóhelye) |
9 Amennyiben ajánlattevő nem vesz igénybe alvállalkozót, kérjük, nyilatkozzanak erről a körülményről. (Nemleges tartalommal is meg kell tenni a nyilatkozat!)
Jelen nyilatkozatot a Nagysáp és Héreg Község Önkormányzat ajánlatkérő által indított,
„Egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztése Nagysáp-Héreg településeken”
tárgyú közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlat részeként teszem. Kelt:
……………………………… |
cégszerű aláírás |
7.sz. melléklet
Nyilatkozat
a K b t . 6 6 . § ( 4 ) b e k e z d é s e a l a p j á n
A nyilatkozat megtétele minden rész tekintetében külön-külön szükséges, jelölve a nyilatkozaton, hogy az melyik részre vonatkozik:
„ Jelen nyilatkozat 1 / 2 részre (Nagysápon a meglévő orvosi rendelő és szolgálati lakás felújítása és energetikai korszerűsítése / Héregen a meglévő orvosi rendelő felújítása és korszerűsítése) vonatkozik”
Alulírott [név] mint a(z) [cégnév, székhely] ajánlattevő cégjegyzésre/kötelezettségvállalásra jogosult képviselője a Kbt. 66. § (4) bekezdésében foglaltaknak megfelelően ezennel felelősségem tudatában
n y i l a t k o z o m
hogy cégünk
a) nem tartozik a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény hatálya alá.10
b) a kis- és középvállalkozásokról, mikrovállalkozásnak11 minősül. | fejlődésük | támogatásáról | szóló | törvény | szerint |
c) a kis- és középvállalkozásokról, kisvállalkozásnak12 minősül. | fejlődésük | támogatásáról | szóló | törvény | szerint |
d) a kis- és középvállalkozásokról, középvállalkozásnak13 minősül. | fejlődésük | támogatásáról | szóló | törvény | szerint |
Jelen nyilatkozatot a Nagysáp és Héreg Község Önkormányzat ajánlatkérő által indított,
„Egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztése Nagysáp-Héreg településeken”
tárgyú közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlat részeként teszem.
Kelt: ……………………………….
…………………………………
cégszerű aláírás
10 Megfelelő aláhúzandó!
11 Megfelelő aláhúzandó!
12 Megfelelő aláhúzandó!
13 Megfelelő aláhúzandó!
8.sz. melléklet
Nyilatkozat közös ajánlattétel esetén
A nyilatkozat megtétele minden rész tekintetében külön-külön szükséges, jelölve a nyilatkozaton, hogy az melyik részre vonatkozik:
„ Jelen nyilatkozat 1 / 2 részre (Nagysápon a meglévő orvosi rendelő és szolgálati lakás felújítása és energetikai korszerűsítése / Héregen a meglévő orvosi rendelő felújítása és korszerűsítése) vonatkozik”
1. A közös ajánlattevők neve, székhelye:
………………………………. ………………………………………………………….
………………………………. …………………………………………………………. 2. A konzorcium neve, címe: ………………………………. ……………………………….
3. A közbeszerzési eljárás tárgya: ……………………………………………………………
4. Alulírottak, a(z) ….................................... (cégnév), valamint a(z) …..................................
(cégnév) a Kbt. 35. §-a alapján közösen teszünk ajánlatot a Nagysáp és Héreg Község Önkormányzat ajánlatkérő által indított, „Egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztése Nagysáp-Héreg településeken” tárgyú közbeszerzési eljárásban.
5. Ennek megfelelően a szerződés teljesítéséért – amennyiben, mint nyertes ajánlattevő kiválasztásra kerülünk – egyetemleges felelősség és kötelezettségvállalással teljesítjük.
6. A közös ajánlattevők képviseletére jogosult szervezet: ……………………………………
7. Az(ok) a természetes személy(ek), aki(k) a közös ajánlattevők nevében joghatályos nyilatkozatokat tehet(nek), illetve a közös Ajánlattevők nevében aláírásra jogosult(ak):
…………………………………………………………………………………………………
…………………………………………………………………………………………………
8. A közös ajánlattevők tagjainak feladata és a szerződéses árból való részesedésük mértéke:
A szervezet neve | Ellátott feladat | Részesedés a szerződéses árból |
Kelt:…………………………….
…………………………………….. ……………………………………. (cégszerű aláírás) (cégszerű aláírás)
9.sz.melléklet
Összeférhetetlenségi nyilatkozat a Kbt. 25.§ (3)-(4) bekezdésében foglaltakra való tekintettel
A nyilatkozat megtétele minden rész tekintetében külön-külön szükséges, jelölve a nyilatkozaton, hogy az melyik részre vonatkozik:
„ Jelen nyilatkozat 1 / 2 részre (Nagysápon a meglévő orvosi rendelő és szolgálati lakás felújítása és energetikai korszerűsítése / Héregen a meglévő orvosi rendelő felújítása és korszerűsítése) vonatkozik”
Alulírott [név] mint a(z) [cégnév, székhely] ajánlattevő cégjegyzésre/kötelezettségvállalásra jogosult képviselője
n y i l a t k o z o m ,
hogy a Nagysáp és Héreg Község Önkormányzat ajánlatkérő által indított „Egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztése Nagysáp-Héreg településeken” tárgyú közbeszerzési eljárásban az általam képviselt társasággal szemben a Kbt. 25. § (3)-(4) bekezdésében foglalt összeférhetetlenségi okok nem állnak fenn.
„(3) Összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárásban ajánlattevőként, részvételre jelentkezőként, alvállalkozóként vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetként
a) az ajánlatkérő által az eljárással vagy annak előkészítésével kapcsolatos tevékenységbe bevont személy vagy szervezet,
b) az a szervezet, amelynek
ba) vezető tisztségviselőjét vagy felügyelőbizottságának tagját, bb) tulajdonosát,
bc) a ba)-bb) pont szerinti személy közös háztartásban élő hozzátartozóját az ajánlatkérő az eljárással vagy annak előkészítésével kapcsolatos tevékenységbe bevonta, ha közreműködése az eljárásban a verseny tisztaságának sérelmét eredményezheti.
(4) A (3) bekezdésben foglaltak mellett - a nyilvánosan működő részvénytársaság kivételével - összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárásban ajánlattevőként, részvételre jelentkezőként, alvállalkozóként vagy az alkalmasság igazolásában részt vevő szervezetként
a) a köztársasági elnök,
b) az Országgyűlés elnöke, alelnöke,
c) a Kormány tagja,
d) a Kúria elnöke, az Országos Bírósági Hivatal elnöke,
e) a legfőbb ügyész,
f) az Alkotmánybíróság elnöke,
g) az Állami Számvevőszék elnöke,
h) a Közbeszerzési Hatóság, az Egyenlő Bánásmód Hatóság, a Gazdasági Versenyhivatal, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Nemzeti Választási Iroda, a Központi Statisztikai Hivatal, az Országos Atomenergia Hivatal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal vezetője, vagy
i) a Magyar Nemzeti Bank elnöke tulajdonában,
vagy az a)-i) pont szerinti személlyel közös háztartásban élő hozzátartozója tulajdonában álló szervezet.”
Jelen nyilatkozatot a Nagysáp és Héreg Község Önkormányzat ajánlatkérő által indított,
„Egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztése Nagysáp-Héreg településeken”
tárgyú közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlat részeként teszem.
Kelt.:……………….…..
…...................................
cégszerű aláírás
10.sz.melléklet
Nyilatkozat az Üzleti titokról
A nyilatkozat megtétele minden rész tekintetében külön-külön szükséges, jelölve a nyilatkozaton, hogy az melyik részre vonatkozik:
„ Jelen nyilatkozat 1 / 2 részre (Nagysápon a meglévő orvosi rendelő és szolgálati lakás felújítása és energetikai korszerűsítése / Héregen a meglévő orvosi rendelő felújítása és korszerűsítése) vonatkozik”
Alulírott [név] mint a(z) [cégnév, székhely] ajánlattevő cégjegyzésre/kötelezettségvállalásra jogosult képviselője
n y i l a t k o z o m ,
hogy a Nagysáp és Héreg Község Önkormányzata ajánlatkérő által indított „Egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztése Nagysáp-Héreg településeken” tárgyú közbeszerzési eljárásban az általunk benyújtott ajánlat üzleti titkot
🞎 tartalmaz, amelynek nyilvánosságra hozatalát megtiltom.
🞎 nem tartalmaz.
Amennyiben az ajánlat üzleti titkot tartalmaz, úgy az üzleti titkot tartalmazó iratokat ajánlatunkban elkülönített módon, az ajánlat külön mellékleteként csatoljuk. (Kbt. 44. § (1) bekezdése)
A gazdasági szereplő az üzleti titkot tartalmazó, elkülönített irathoz indokolást köteles csatolni, amelyben részletesen alátámasztja, hogy az adott információ vagy adat nyilvánosságra hozatala miért és milyen módon okozna számára aránytalan sérelmet. A gazdasági szereplő által adott indokolás nem megfelelő, amennyiben az általánosság szintjén kerül megfogalmazásra.
Kelt.:……………….…..
…...................................
cégszerű aláírás
Megjegyzés:
1 közös ajánlattétel esetében valamennyi ajánlattevő képviselőjének alá kell írnia, kivéve, ha együttműködésükről szóló megállapodás másként rendelkezik.
Az üzleti titkot képező dokumentumokat az ajánlat végén, folyamatos számozással, de elkülöníthető módon kéri az ajánlatkérő benyújtani.
11.sz.melléklet
EGYÉB, A FELHÍVÁSBAN ELŐÍRT NYILATKOZATOK
(Közös ajánlattétel esetében valamennyi közös ajánlattevőre vonatkozóan kérjük megadni)
A nyilatkozat megtétele minden rész tekintetében külön-külön szükséges, jelölve a nyilatkozaton, hogy az melyik részre vonatkozik:
„ Jelen nyilatkozat 1 / 2 részre (Nagysápon a meglévő orvosi rendelő és szolgálati lakás felújítása és energetikai korszerűsítése / Héregen a meglévő orvosi rendelő felújítása és korszerűsítése) vonatkozik”
Alulírott [név] mint a(z) [cégnév, székhely] ajánlattevő cégjegyzésre/kötelezettségvállalásra jogosult képviselője
a) Nyilatkozom, hogy az ajánlatban csatolt összes aláírt dokumentumot, igazolást az adott dokumentum, igazolás aláírására jogosult személy írta alá.
b) Nyilatkozom, hogy változásbejegyzési eljárás van/ nincs folyamatban. Tekintettel arra, hogy változásbejegyzési eljárás van folyamatban, ajánlatommal egyidejűleg csatolom a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és az annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást.
c) Nyilatkozom, hogy a Kbt. 134. § (5) bekezdés szerint az előírt biztosítéko(ka)t határidőben rendelkezésre bocsátjuk.
d) Nyilatkozom, hogy az általam a jelen ajánlatban megadott adatok megegyeznek a céginformációs szolgálat elektronikus nyilvántartásában közölt adatokkal.
Vagy:
Nyilatkozom, hogy az általam a jelen ajánlatban megadott adatok és a céginformációs szolgálat elektronikus nyilvántartásában közölt adatok között az alábbiak szerint eltérés található:
- …
A fenti eltérések oka az alábbi:
- …
e) Nyilatkozom, hogy a szerződés teljesítéséhez nem veszünk igénybe az eljárást megindító felhívás szerint megjelölt kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót.
f) Nyilatkozom, hogy az ajánlatunk eredeti, papír alapú példányához csatolt, elektronikus adathordozón (CD vagy DVD) lévő másolati példány mindenben megegyezik a papír alapon benyújtott eredeti ajánlattal.
g) Nyilatkozom, hogy Nagysáp és Héreg Község Önkormányzata ajánlatkérő által indított
„Egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztése Nagysáp-Héreg településeken” tárgyú közbeszerzési eljárásban foglaltakat a jótállási és teljesítési biztosítékkal kapcsolatban megismertem és tudomásul veszem.
h) Nyilatkozom, hogy nyertességem esetén vállalom, hogy a szerződéskötés időpontjában az ajánlattételi felhívásban meghatározott mértékű építési-szerelési felelősségbiztosítással a szerződéskötés időpontjában rendelkezni fogok.
Tudomásul veszem, hogy amennyiben nyertes ajánlattevőként kiválasztásra kerülök és a szerződéskötés időpontjában nem rendelkezem az Ajánlatkérő által a felhívásban előírt kritériumoknak megfelelő felelősségbiztosítással, abban az esetben az a szerződéskötéstől való visszalépést jelenti a Kbt. 131. §
(4) bekezdése alapján és az ajánlatkérő a második legkedvezőbb ajánlattevővel köt szerződést.
Jelen nyilatkozatot a Nagysáp és Héreg Község Önkormányzat ajánlatkérő által indított,
„Egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztése Nagysáp-Héreg településeken”
tárgyú közbeszerzési eljárásban benyújtott ajánlat részeként teszem.
Kelt.:
…………………………..
cégszerű aláírás
11.sz.melléklet
S Z A K M A I Ö N É L E T R A J Z
(3. értékelési részszempont)
A nyilatkozat megtétele minden rész tekintetében külön-külön szükséges, jelölve a nyilatkozaton, hogy az melyik részre vonatkozik:
„ Jelen nyilatkozat 1 / 2 részre (Nagysápon a meglévő orvosi rendelő és szolgálati lakás felújítása és energetikai korszerűsítése / Héregen a meglévő orvosi rendelő felújítása és korszerűsítése) vonatkozik”
SZEMÉLYES ADATOK | |
Név: | |
Születési hely és idő: |
ISKOLAI VÉGZETTSÉG, EGYÉB TANULMÁNYOK (Kezdje a legfrissebbel, és úgy haladjon az időben visszafelé!) | |
Mettől meddig (év) | Intézmény megnevezése / Végzettség |
[év / hónap] - [év / hónap] | |
[év / hónap] - [év / hónap] |
MUNKAHELYEK, MUNKAKÖRÖK (Kezdje az aktuálissal, és úgy haladjon az időben visszafelé!) | |
Mettől meddig (év, hónap) | Munkahely és munkakör megnevezése |
[év / hónap] - [év / hónap] | |
[év / hónap] - [év / hónap] |
TEVÉKENYSÉG ISMERTETÉSE A magasépítésre vonatkozó kivitelezések/beruházások keretében szerzett, FELELŐS MŰSZAKI VEZETŐI szakmai tapasztalat (ellátott tevékenységek) ismertetése | |||||
Ssz. | A Megrendelő neve, valamint a kapcsolattartó neve és elérhetősége | A kivitelezés tárgya | A kivitelezés helye | A kivitelezés kezdő- és végdátuma [év / hónap] - [év / hónap] | A magasépítésre vonatkozó kivitelezések/beruházáso k során ellátott tevékenységek ismertetése |
(telefon vagy e-mail cím) | (olyan részletességgel, hogy az értékelési szempontok alapján releváns szakmai tapasztalat egyértelműen kiderüljön) | ||||
Példa: 14 | XY Önkormányzat VZ kapcsolattartó (+36/1/2345678 vagy vz@xy.hu) | Óvoda épületének átalakítása /felújítása (magasépítés) | XY község/város | 2017. január – 2017. október | Felelős műszaki vezetőként a 191/2009. (IX. 15.) Kormányrendelet 13. § (3) bekezdésében rögzített feladatok ellátása. Vagy: Felelős műszaki vezetőként a 290/2007. (X. 31.) Kormányrendelet 12. § (3) bekezdésében rögzített feladatok ellátása. |
1. | |||||
2. | |||||
3. | |||||
4. | |||||
5. | |||||
6. | |||||
7. | |||||
8. | |||||
9. | |||||
10. |
[A szerződés teljesítésébe bevonni kívánt szakember részletes szakmai önéletrajza és végzettségét alátámasztó bizonyítványok másolata.
A szakember szakmai önéletrajzában fel kell tünteti:
- a megrendelő nevét és kapcsolattartó elérhetőségét;
- a kivitelezés/beruházás tárgyát;
- a kivitelezés helyét;
- a munka kezdő- és végdátumát hónap pontossággal (pl.: „2014. május - 2015. január” vagy „2014.05.-2015.01.”);
14 A „Példa” sora a benyújtott szakmai önéletrajzból törölhető, azt nem kell szerepeltetni a szakmai önéletrajzban, az csupán tájékoztatójelleggel került Ajánlatkérő részéről feltüntetésre.
- a magasépítésre vonatkozó kivitelezések/beruházások során szerzett szakmai tapasztalatát, az ellátott tevékenységek ismertetését (olyan részletességgel, hogy az értékelési szempontok alapján releváns szakmai tapasztalat egyértelműen kiderüljön).
Ajánlatkérő az értékelés során csak azon szakmai tapasztalatot veszi figyelembe, amelyből a Megrendelő és kapcsolattartó neve és elérhetősége, a kivitelezés tárgya, a kivitelezés helyszíne, a kivitelezés időtartama (év-hónap kezdő és év-hónap záróidőpont megjelöléssel), egyértelműen kiderül.)]
EGYÉB
Egyéb képességek:
Szakértelem:
Nyelvismeret:
Alulírott ……………………………, mint a(z) Ajánlattevő/közös
Ajánlattevő/alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó/alkalmasság igazolásában részt vevő szervezet15 által megajánlott felelős műszaki vezetői szakmai tapasztalattal rendelkező személy kijelentem, hogy részt veszek a „Egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztése Nagysáp- Héreg településeken” tárgyú vállalkozási szerződés teljesítésében.
Kijelentem továbbá, hogy az ajánlat nyertessége esetén képes vagyok dolgozni, és dolgozni kívánok a szerződés teljes időtartama során, az ajánlatban szereplő beosztásban, melyre vonatkozóan az önéletrajzomat benyújtották.
Nyilatkozatommal kijelentem, hogy nincs más olyan kötelezettségem, a fent jelzett időszakra vonatkozóan, amely a jelen szerződésben való munkavégzésemet bármilyen szempontból akadályozná.
Kelt: ……………………….., 2018. ……………
……………………………… |
Szakember saját kezű aláírása |
Ajánlatkérő a megajánlott szakember építési beruházások kivitelezésében szerzett szakmai tapasztalataként elfogad minden olyan pozíciót, amely során az adott szakember legalább az alábbi feladatköröket (amelyik az adott munka során releváns) teljes körűen ellátta:
- a szakmunka irányítása,
- szakszerű munkavégzés biztosítása,
- az építmény, építményrész jogerős és végrehajtható építési engedélynek és a hozzá tartozó jóváhagyott engedélyezési terveknek, illetve a jogszabályban meghatározott kivitelezési terveknek megfelelő megvalósításának biztosítása, azok betartatása és betartásának az általa vezetett építkezésen való ellenőrzése,
- az építési tevékenységre vonatkozó szakmai, minőségi és biztonsági előírások az építőipari kivitelezési tevékenység munkafolyamatainak szakszerű megszervezése,
- a kivitelezés során a technológiai előírások betartatása,
15 A megfelelő szövegrész aláhúzandó!
- annak ellenőrzése, hogy az építménybe csak a tervező által a kivitelezési dokumentációban meghatározott, legalább az elvárt műszaki teljesítményű építési termék kerüljön beépítésre, és a szakszerű beépítés ellenőrzése.
MŰSZAKI SPECIFIKÁCIÓ
1. KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁS TÁRGYÁNAK MEGNEVEZÉSE:
„Egészségügyi szolgáltatás infrastrukturális fejlesztése Nagysáp-Héreg településeken”
tárgyú közbeszerzési eljárás.
A közbeszerzési eljárás lefolytatását követően a nyertes Ajánlattevőnek feladatát a TOP-4.1.1- 15-KO1 - Egészségügyi alapellátás infrastrukturális fejlesztése tárgyú pályázati konstrukció felhívásának és egyéb dokumentumainak figyelembe vételével kell ellátnia.
A műszaki dokumentációt és az árazatlan tételes költségvetést a nagy terjedelme miatt Ajánlatkérő honlapján elektronikus formában teszi közzé.
SZERZŐDÉS TERVEZET
FŐVÁLLALKOZÓI SZERZŐDÉS
A jelen fővállalkozói szerződés (a továbbiakban: a Szerződés) az alább jelölt helyen és időpontban jött létre
Nagysáp Község Önkormányzata (székhelye:………………………; adószáma:
…………………………; bankszámlaszáma: ……………….) mint megrendelő (a továbbiakban:
Megrendelő) és a
………………. (székhelye: ……………….; cégjegyzékszáma: ……………….; adószáma:
……………….; bankszámlaszáma: ……………….; MKIK kamarai regisztrációs szám )
mint vállalkozó (a továbbiakban: Vállalkozó)
(a továbbiakban a Megrendelő és a Vállalkozó külön-külön: Fél, illetve együttesen: Felek) között.
ELŐZMÉNYEK
A Megrendelő 2018. [●] napján, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény [●] Rész [●] § alapján, „[●]” tárgyú [●] közbeszerzési eljárást (a továbbiakban: „közbeszerzési eljárás”) indított.
A Vállalkozó 2018. [●] napján ajánlatot nyújtott be az 1.1. pontban meghatározott feladatok teljesítése tárgyában, amely ajánlatot a Megrendelő az ajánlatok bírálatát követően érvényesnek, a legelőnyösebbnek és ezáltal nyertesnek nyilvánította. Felek a Kbt. 131. § (2) bekezdésére tekintettel a következőkben határozzák meg a nyertes ajánlat azon elemeit, amelyek értékelésre kerültek a közbeszerzési eljárás értékelési szempontjai alapján: [●]
A Megrendelő által a Vállalkozó részére fizetendő összegek ellenében és a jelen Szerződésben foglalt kölcsönös kötelezettségvállalásoknak megfelelően, a Felek a közbeszerzési eljárásra tekintettel, a Kbt. 131. §-a alapján, az alábbi megállapodást kötik. A közbeszerzési eljárás dokumentumai a Szerződés 1. számú mellékletét, a Vállalkozó nyertes ajánlata a Szerződés 2. számú mellékletét képezi.
1. A SZERZŐDÉS ÉRTELMEZÉSE
1.1 Definíciók
A Szerződésben szereplő, nagy kezdőbetűvel írt szavak és kifejezések az alábbi jelentéssel bírnak:
Építési Terület jelenti a Megrendelő kizárólagos tulajdonában álló, 1 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben 2524 Nagysáp, Szabadság tér 1. szám alatt található ingatlan, amelyen a Létesítmény található és amely egyben munkaterületnek minősül.
Kbt. a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvényt jelenti.
Közbeszerzési Dokumentum jelenti a Kbt. 3. § 21. pontban meghatározott, a közbeszerzési eljárás keretében keletkezett valamennyi dokumentumot.
Létesítmény jelenti a jelen Szerződés 1. mellékletében meghatározott, a jelen Szerződés szerinti kivitelezési munkával érintett könyvtár funkciójú épületet.
Munkálatok jelentik mindazt a mérnöki, beszerzési, építési, kivitelezési, építésirányítási, szállítási, betanítási, tesztelési, engedélyeztetési és üzembehelyezési szolgáltatás, illetve a dokumentumok, építőanyagok, berendezések, rendszerek, alkatrészek és összetevők biztosítását, amely a jelen Szerződés tárgyával kapcsolatos mérnöki munkákhoz, építéshez, teszteléshez és üzembe helyezéshez, illetve Vállalkozó jelen Szerződésben foglalt minden egyéb kötelezettségvállalásának teljesítéséhez szükséges.
Műszaki Dokumentáció jelenti a jelen Szerződés 1. Mellékletét képező, a Létesítményre vonatkozó műszaki leírásokat tartalmazó dokumentumok összességét.
Ptk. jelenti a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényt.
Tételes költségvetés jelenti a Vállalkozó által a jelen Szerződés teljesítésére vonatkozóan adott és 2. melléklet alatt csatolt árajánlatát, részletes tételenkénti bontásban.
Többletmunka jelenti a Szerződésben és Műszaki Dokumentációban szereplő, de a Vállalkozó tételes költségvetésében (2. melléklet) és a vállalkozói díj meghatározásánál figyelembe nem vett munkatételt és az olyan munkát, amely a Létesítmény rendeltetésszerű használatra alkalmasságához szükséges (Ptk. 6:244.§ (1) bekezdése).
Vállalkozói Díj a lenti 3.1 pontban meghatározott díjat jelenti.
1.2 További értelmezési szabályok A jelen Szerződésben
a fenti 1.1 pontban meghatározott fogalmak és kifejezések a mellékletekre is vonatkoznak;
a tartalomjegyzék, a pontok és bekezdések, valamint a mellékletek címe csak a hivatkozás megkönnyítését szolgálja, és a Szerződés értelmezését nem befolyásolja;
az előzményekre, pontokra, bekezdésekre vagy mellékletekre történő hivatkozások ellentétes rendelkezés hiányában a jelen Szerződés előzményeire, pontjaira, bekezdéseire, mellékleteire vonatkoznak;
a jogszabályokra történő hivatkozások mindig azok módosításaira, kivételeire is vonatkoznak, és minden egyéb hatályban lévő jogszabály későbbi módosításai, illetve később hatályba lépő részei is beleértendők;
az egyes számú megfogalmazások többes számban is értendőek és fordítva;
az egyes fejezetekbe való besorolás a jelen Szerződés és mellékletei érvényesíthetőségét nem befolyásolja;
a megállapodásokra, nyilvántartásokra, okmányokra, engedélyekre, szabályzatokra vagy egyéb iratokra (a jelen Szerződést is beleértve), illetve azok rendelkezéseire történő hivatkozások ezeknek az iratoknak a módosított, megváltoztatott, kiegészített, hatályát vesztett vagy megújított változataira is vonatkoznak.
1.3 Ellentmondások
A jelen Szerződés és annak mellékletei közötti bármilyen ellentmondás esetén a jelen Szerződésben foglaltak irányadók. A jelen Szerződés mellékletei közötti bármilyen ellentmondás esetén az 1. Mellékletben foglaltak irányadóak.
2. A SZERZŐDÉS TÁRGYA
2.1 A Megrendelő megrendeli, a Vállalkozó pedig vállalja a Létesítmény energetikai korszerűsítését az 1. számú Mellékletnek, a jelen Szerződésnek, valamint a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően.
2.2 A Felek az egyértelműség kedvéért rögzítik, hogy a Vállalkozó által teljesítendő Munkálatok magukban foglalják a jelen Szerződés tárgyához kapcsolódó összes előkészítő és felvonulási munkát, az anyagminta bemutatásokat, a közterület foglalásokat (amennyiben szükséges), a műszaki, hatósági átadás-átvételi eljárások lefolytatását, az esetleges jótállási és szavatossági munkák elvégzését a Létesítményben, a szomszédos épületrészekben és az Építési Területen a Munkálatok során esetlegesen okozott károk helyreállítását, valamint bármely egyéb munkálatot, amely a jelen Szerződés szerinti kivitelezéshez szükséges.
3. VÁLLALKOZÓI DÍJ
3.1 A Vállalkozó az 1.1. pontban meghatározott vállalkozás ellentételezéseként [●] HUF + ÁFA, azaz [●] forint + általános forgalmi adó vállalkozói díjra (a továbbiakban: Vállalkozói Díj) jogosult.
A Vállalkozói Díj átalánydíj, és tartalmazza a Vállalkozó jelen Szerződés szerinti teljesítésével összefüggésben felmerülő valamennyi költségét függetlenül attól, hogy a Műszaki Dokumentációban, a Tételes költségvetésben, a Teljesítési és számlázási ütemtervben a feladat, munkanem vagy munka konkrétan nevesítve lett-e vagy sem. A Vállalkozói Díj tartalmazza az euró-forint esetleges árfolyamváltozásának többletköltségeit és azon munkafolyamatok költségét is, amelyek jelen szerződésben, illetve a mellékleteiben külön nevesítve nincsenek ugyan, de az elvállalt munkák és azok meglevő és épülő részekhez csatlakozó felületeinek komplett, rendeltetésszerű használatra alkalmas megvalósításához szükségszerűen hozzátartoznak. A Vállalkozó a Többletmunkát a Vállalkozói Díj növelése nélkül köteles teljesíteni. Felek megállapodnak abban, hogy a Megrendelő nem téríti meg a Vállalkozónak a Többletmunkával kapcsolatban felmerült olyan költségét sem, amely a jelen Szerződés megkötésének időpontjában nem volt előrelátható.
3.2 A jelen Szerződés hatályba lépésének időpontja nem befolyásolja a Vállalkozói Díj összegét és a Vállalkozói Díj egyoldalúan nem módosítható a jelen Szerződés hatálya alatt.
3.3 Vállalkozó a Vállalkozási Díjat a Közbeszerzési Dokumentum, a Megrendelő igényei és a végrehajtandó feladat átfogó értékelését és áttekintését követően, a hiányzó információkat beszerezve és a meglévő tervezési eltéréseket, hibákat és hiányosságokat kiküszöbölve határozta meg. Vállalkozó semmilyen követelést nem jogosult érvényesíteni a Megrendelővel szemben jelen pontban felsorolt dokumentumok bármely vélt vagy valós hiányossága miatt.
4. FIZETÉSI FELTÉTELEK
4.1 Megrendelő rögzíti, hogy a Vállalkozói Díjat részben a TOP-4.1.1-15-KO1-016-00011 azonosító számú pályázat keretében elnyert, 100%-os intenzitású uniós támogatásból finanszírozza, részben – amennyiben szükséges – egyéb forrásból. A Megrendelő ennek megfelelően a Díj pénzügyi fedezetével rendelkezik. A támogató a támogatás összegét közvetlenül a Megrendelő, mint kedvezményezett részére teljesíti, így kizárólag a Megrendelő téríti majd meg az egyes számlák ellenértékét a Vállalkozó felé.
4.2 Fizetési ütemterv
a) előleg: Vállalkozó a Vállalkozói Díj 20%-a + ÁFA mértékű előlegre jogosult a Kbt. 135.§ alapján. Vállalkozó az előlegszámlát úgy köteles kiállítani – amennyiben az előlegre igényt tart –, hogy azt a Megrendelő legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15. napig meg tudja fizetni. Amennyiben a Vállalkozó előlegszámlát nem állít ki, Megrendelő úgy tekinti, hogy Vállalkozó nem igényel előleget. Az előleg az első és a második részszámlából kerül elszámolásra.
b) 1. részszámla: Vállalkozó a nettó Vállalkozói Díj 25%-ának megfelelő mértékű részszámlát jogosult kiállítani a Létesítmény Megrendelő által igazolt, 25%-os készültségi fokának elérését követően.
c) 2. részszámla: Vállalkozó a nettó Vállalkozói Díj 25%-ának megfelelő mértékű részszámlát jogosult kiállítani a Létesítmény Megrendelő által igazolt, 50%-os készültségi fokának elérését követően.
d) 3. részszámla: Vállalkozó a nettó Vállalkozói Díj 25%-ának megfelelő mértékű részszámlát jogosult kiállítani a Létesítmény Megrendelő által igazolt, 75%-os készültségi fokának elérését követően.
e) végszámla: Vállalkozó a nettó Vállalkozói Díj 25%-ának megfelelő mértékű végszámlát jogosult kiállítani a 6.2. pont szerinti teljesítési igazolás szerződésszerű aláírása után.
4.3 Vállalkozó minden számlát a Megrendelő nevére és székhelyére köteles kiállítani, valamint azon köteles feltüntetni a Megrendelő és a Vállalkozó adószámát. A számlához minden esetben csatolni kell a teljesítési igazolás másolatai példányát. A számla fizetési határideje a számla kiállításától számított 30. nap. A fizetés időpontja a Megrendelő bankszámlája megterhelésének időpontja. A nem szerződésszerűen és jogszerűen kiállított, a Szerződés szerint szükséges mellékleteket nem tartalmazó számla nem fogadható be, ezekben az esetekben Megrendelő fizetési késedelme kizárt.
4.4 Amennyiben bármely, a jelen szerződés alapján ténylegesen esedékes összeg kifizetése az előírt fizetés napjához képest késedelmes, Vállalkozó késedelmi kamatra jogosult a ki nem fizetett összeg után a késedelem idejére a Ptk. alapján.
4.5 A számla kifizetése a Kbt. 135. § (1)-(3) és (5)-(6) bekezdései alapján, illetve a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése, illetve amennyiben a nyertes ajánlattevő a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérően a Kbt. 135. § (3) bekezdése szerint történik, figyelemmel az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30-32. § és 32/A-B.§-aiban foglaltakra.
A Megrendelő felhívja a Vállalkozó figyelmét, hogy a fent hivatkozott tájékoztatási kötelezettség elmulasztása szankcióval jár az Art. rendelkezései szerint.
4.6 A Vállalkozó a jelen Szerződés alapján fennálló semmilyen (meglévő vagy jövőbeli) kintlévőségét vagy követelését nem ruházhatja át (ideértve, de nem kizárólag a faktoringot), zálogosíthatja el vagy terhelheti meg más módon Megrendelő előzetes írásos, szabályszerűen aláírt jóváhagyása nélkül, melynek megadásáról Megrendelő teljes mértékben saját belátása szerint dönt.
4.7 A Megrendelő a Vállalkozónak fizetendő Vállalkozói Díjba a Vállalkozóval szemben fennálló, általa elismert egynemű és lejárt egyéb követelését beszámíthatja.
4.8 A Vállalkozó
a) nem fizethet, illetve nem számolhat el a Szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)-kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek a Vállalkozó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak;
b) köteles a Szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Megrendelő számára megismerhetővé tenni és a Kbt. 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről a Megrendelőt haladéktalanul értesíteni.
5. AZ ÉPÍTÉSI TERÜLET
5.1 A Megrendelő az Építési Területet a szerződés megkötését követő 15 napon belül adja át a Vállalkozó részére, melynek megtörténtéről a Felek jegyzőkönyvet vesznek fel. Az Építési Terület átvételétől a Vállalkozó haladéktalanul köteles a Munkálatokat megkezdeni. A Vállalkozó az Építési Terület átvételétől kezdve szabad és folyamatos hozzáféréssel rendelkezik az Építési Területhez, és viseli a kárveszélyt az Építési Területre, az Építési Területen tárolt eszközökre, az Építési Területen általa már elvégzett beruházásokra vonatkozóan. A Vállalkozó az Építési Terület átvételét követően haladéktalanul köteles a Munkálatokat megkezdeni.
5.2 A Vállalkozó köteles a Megrendelő által meghatározott feltételek szerint az Építési Területet körülkeríteni és valamennyi jogszabály és hatósági előírás által meghatározott minden feltételt betartani.
5.3 A Vállalkozó meggyőződött arról, hogy az Építési Területhez vezető megközelítési útvonal megfelelő és rendelkezésre áll. A Vállalkozó felelős az építkezés megközelítési útvonalán a tevékenyégéből adódó szennyeződések eltávolításáért és károk elhárításáért. A Megrendelő nem felel olyan követelésekért, amelyek a Vállalkozónak az Építési Területen történő építkezés megközelítési útvonalának használatából erednek.
5.4 A Vállalkozó az Építési Területet köteles lekeríteni. Vállalkozó gondoskodik a Munkálatokhoz szükséges felszerelésnek és anyagkészletének a tárolásáról, őrzéséről. A Vállalkozó az Építési Területről a Munkálatok elvégzéséhez már nem szükséges minden törmeléket, hulladékot folyamatosan eltakarít, és elszállít. A teljesítési igazolás kiállítását megelőzően a Vállalkozó az Építési Területről eltakarít és elszállít minden felszerelést, többlet anyagot, törmeléket, hulladékot, veszélyes anyagot, amelyek a Munkálatok elvégzése során keletkeztek, vagy amelyeket aközben használtak. A Vállalkozó az Építési Területet a Megrendelő által elfogadott, rendezett és biztonságos állapotban hagyja. Amennyiben Vállalkozó a jelen pont szerint nem távolítja el a hátra maradt felszerelést, többlet anyagot, törmeléket, hulladékot, veszélyes anyagot, a Megrendelő azt a Vállalkozó költségére elszállíthatja vagy elszállíttathatja.
6. TELJESÍTÉSI HATÁRIDŐK, TELJESÍTÉSI IGAZOLÁS, KÖTBÉR
6.1 Műszaki átadás-átvétel
Vállalkozó valamennyi kivitelezési Munkálatot (ideértve a Megrendelő által jelzett esetleges hibás teljesítés miatti javításokat, hiánypótlásokat is) pedig szerződés megkötését követő 5 hónapon belül köteles elvégezni. A Munkálatok szerződésszerű teljesítése esetén a Felek a műszaki átadás-átvételt lefolytatják és arról jegyzőkönyvet készítenek. A műszaki átadás- átvételi jegyzőkönyv nem minősül teljesítési igazolásnak. A Felek rögzítik, hogy az 50%-os készültségi fok elérését a Megrendelő (és a műszaki ellenőr) írásban igazolja a részszámla kiállítása érdekében, az azonban nem tekinthető műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyvnek, illetve az elvégzett Munkálatok szerződésszerű teljesítésének elismeréseként.
6.2 Megrendelő a teljesítésigazolás kiállítására (amely alapján a végszámla kiállítása is történik) akkor köteles, ha az alábbiak mindegyike teljesült:
(a) a jelen Szerződés szerinti kivitelezésével kapcsolatos, jelen Szerződésből fakadó kötelezettségeit a Vállalkozó hiánytalanul teljesítette (azaz a vonatkozó műszaki átadás- átvételi jegyzőkönyv aláírásra került és a Vállalkozó a hibajegyzék szerinti hibákat kijavította, valamint a 8. pontban foglalt valamennyi kötelezettségét teljesítette).
(b) a Vállalkozó az Építési Területet átadás-átvételi jegyzőkönyvek aláírásával átadta a Megrendelőnek a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet 33.§-ában foglaltak teljesítése mellett;
a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet 33.§-ában meghatározott dokumentáción túl a Vállalkozó átadta a Megrendelőnek a teljes megvalósulási dokumentációt;
a Vállalkozó írásban megerősítette a Megrendelő felé, hogy a Létesítmény vagy annak bármely része tekintetében egyetlen alvállalkozó sem támaszt semmilyen követelést, továbbá átadta az alvállalkozói naplók igazolt lezárását tanúsító dokumentumot a Megrendelőnek;
Amennyiben a teljesítés nem szerződésszerű, a Megrendelő a teljesítési igazolás kiállítását megtagadhatja és a Vállalkozó a többletköltségek viselése mellett köteles továbbra is szabályszerűen teljesíteni.
A teljesítési igazolás aláírására jogosult személy a Megrendelő részéről: [●] (tel: [●]; e-mail: [●]), míg a Vállalkozó részéről: [●] (tel: [●]; e-mail: [●]). A teljesítési igazolást a műszaki ellenőr is köteles jóváhagyólag aláírni.
6.3 A Vállalkozó a késedelem alól nem mentesülhet időjárási körülményekre, valamint erőforrás-, kapacitáshiányra hivatkozással.
6.4 Megrendelő előteljesítést azzal fogad el, hogy ilyen esetben a Vállalkozó a Vállalkozói Díjon felül nem jogosult további ellentételezést követelni.
6.5 Felek megállapodnak, hogy jelen Szerződés szerinti teljesítést illető esetleges vitáik nem késleltetik a jelen Szerződésben vállalt kötelezettségek teljesítését.
6.6 A Felek megállapodnak abban, hogy ha a Vállalkozó bármely okból – kivéve a Vis maior esemény következtében fellépő késedelem esetét – a 6.1. pont szerinti bármely határidőhöz képest késedelembe esik, úgy kötbért köteles fizetni a Megrendelő részére (a továbbiakban: Késedelmi Kötbér). A Késedelmi Kötbér mértéke a késedelem minden megkezdett napjára vonatkozóan a nettó Vállalkozói Díj 1%-a, de legfeljebb a teljes nettó vállalkozói díj 20%-a. Amennyiben a Vállalkozó késedelme következtében a Késedelmi Kötbér eléri a jelen pont szerinti maximális értéket, úgy a Megrendelő jogosult felmondani a szerződést, és meghiúsulási kötbért követelni a Vállalkozótól. Felmondás esetén Megrendelő és Vállalkozó kötelesek a felmondás közlésének napján fennálló állapot szerint elszámolni egymással.
6.7 Amennyiben a teljesítés a Vállalkozó felróható magatartása, a teljesítés megtagadása vagy lehetetlenülése, a fenti 6.6 pont szerinti jelentős késedelme vagy hibás teljesítése miatt meghiúsul, a Vállalkozó a teljes nettó vállalkozói díj 30%-ának, azaz harminc százalékának megfelelő meghiúsulási kötbért (a továbbiakban: Meghiúsulási Kötbér) köteles megfizetni és köteles a Megrendelő ezt meghaladó esetleges kárát, ideértve a Ptk. 6:141.§ szerinti kárát is megtéríteni, a polgári jog általános szabályai szerint. A Késedelmi Kötbér mértéke a Meghiúsulási Kötbérbe beszámítandó.
6.8 Megrendelő fenti 6.6 – 6.7 pontokban biztosított jogai nem értelmezhetőek a Megrendelő egyéb jogszabály alapján a Vállalkozó szerződésszegése esetén fennálló jogainak korlátozásaként (ideértve többek között a kártérítés követelését). A teljesítés elfogadása nem jelenti azt, hogy Megrendelő késedelmi kötbérigényéről lemondott volna.
7. FELELŐS MŰSZAKI VEZETŐ, MŰSZAKI ELLENŐR
7.1. A 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet 13.§-ában foglaltaknak megfelelően a Munkálatok kivitelezésének felügyeletére a Vállalkozó köteles szakáganként, a szükséges képesítésekkel és jogosítványokkal rendelkező felelős műszaki vezetőt megbízni. Kivitelezési munka végzése esetén a felelős műszaki vezetőnek (vagy építésvezetőnek, mint helyettesének) mindig, folyamatosan az Építési Területen kell tartózkodnia és felügyelnie a Munkálatokat.
7.2. A Megrendelő a saját költségén a kivitelezési időtartam tekintetében az őt megillető, jelen Szerződésben meghatározott felügyeleti jogokat ellátó és kötelezettségeket végrehajtó személyt, mint építési műszaki ellenőrt jelöl ki. Az építési műszaki ellenőr a Megrendelőnek a Vállalkozóval a kivitelezési időtartam során a Vállalkozás koordinációjára irányulóan folytatandó kommunikáció céljából kijelölt kapcsolattartója, továbbá a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendeletben foglalt feladatok elvégzője. A koordinációval összefüggő ügyekben a műszaki ellenőr nyilatkozatai ennek megfelelően egyenértékűek a Megrendelő nyilatkozataival. A műszaki ellenőr köteles a Vállalkozó által az eltakarásra kerülő szerkezetek ellenőrzésének biztosításáról szóló értesítés építési naplóban történő rögzítésétől számított három munkanapon belül az eltakarásra kerülő szerkezetek ellenőrzését elvégezni és azt az építési naplóba bejegyezni. A műszaki ellenőr köteles továbbá a Munkálatokat folyamatosan ellenőrizni és a műszaki átadás-átvételi jegyzőkönyvet, az egyes számlák alapját képező igazolásokat, teljesítési igazolást jóváhagyólag aláírni.
Műszaki ellenőr adatai:
neve: ……..
címe: ……..
telefon: ……..
e-mail: ……..
8. VÁLLALKOZÓ TOVÁBBI KÖTELEZETTSÉGEI, FELELŐSSÉGE
8.1. A Vállalkozó a Szerződés teljesítése során betartja és teljesíti a hazai jogszabályok, illetve az európai uniós előírások kötelezően alkalmazandó rendelkezéseit, ideértve az érvényes tűzvédelmi, biztonsági és munkavédelmi előírásokat, illetve a jogszabályokban vagy az európai uniós előírásokban előírt értesítéseket megküldi, illetve kiszabott díjakat megfizeti. A Vállalkozó vállalja, hogy a Munkálatok minősége megfelel mind a felhasznált építőanyagok, mind a szerkezet és mindezek kivitele szempontjából a Szerződésnek, továbbá, hogy a Vállalkozó a vonatkozó magyar szabványok és előírások szerint, I. osztályú minőségben végzi a kivitelezést. A Vállalkozó az általa elvégzendő Munkálatok bármely részére vonatkozó minden egyes engedélyt, jogosítványt vagy jóváhagyást ésszerű időn belül megszerez, figyelembe véve a berendezések és építőanyagok szállítási idejét, illetve a Munkálatok befejezéséhez szükséges időt. A Vállalkozó a Munkálatokat a jelen Szerződés rendelkezései szerint és a hasonló létesítmények fejlesztésével foglalkozó szakmai vállalkozóktól elvárható legjobb gyakorlatoknak megfelelően teljesíti.
8.2. Vállalkozó a jogszabályok és szakági előírásoknak megfelelően, de legkésőbb a 6.1 pontban meghatározott véghatáridőig köteles a kivitelezés részét képező új gázkazán telepítéséhez szükséges dokumentációt, rajzokat elkészíteni és azt a gázszolgáltatóval jóváhagyatni, továbbá annak üzembe helyezését elvégezni (ideértve minden vonatkozó intézkedés, kapcsolódó
kötelezettség megtételét), a gázszolgáltató szükséges jóváhagyásait beszerezni. A Vállalkozó az elkészített dokumentációt és a gázszolgáltató jóváhagyását köteles átadni a Megrendelőnek.
8.3. Vállalkozó vállalja, hogy a Szerződésben meghatározott feladatokat teljes körűen végrehajtja, ideértve minden olyan munkát, munkarészt (függetlenül attól, hogy az a terven jelölésre került, vagy leírása megtörtént-e), mely a Szerződésben szereplő feladatok szakszerű és Megrendelő jelen Szerződésben rögzített igényeinek megfelelő elvégzéséhez, valamint az eredménynek a mindenkori hatályos jogszabályoknak, magyar szabványoknak, előírásoknak, irányelveknek és a Szerződésben foglalt elvárásoknak megfelelő rendeltetésszerű használatához, üzemeltetéséhez szükséges.
8.4. Jelen Szerződés egyetlen rendelkezése sem mentesíti a Vállalkozót a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet alapján fennálló kötelezettségei alól.
8.5. A Vállalkozó kijelenti, hogy a kivitelezési tevékenység végzéséhez szükséges valamennyi jogszabályi feltételnek megfelel, jogosultsággal rendelkezik és a jelen Szerződés időtartama alatt is eleget tesz ezen követelményeknek.
8.6. A Vállalkozó a Munkálatok tervszerű összehangolására vonatkozóan organizációs tervet köteles készíteni. A Vállalkozó az egyes munkaszakaszok elkezdését megelőzően bejelenti a Megrendelőnek a tervezett Munkálatot és folyamatosan egyeztet vele a Munkálatok előrehaladásáról.
A Munkálatokhoz szükséges szerszámokat, berendezéseket, segédanyagokat, gépeket a Vállalkozó biztosítja saját felelősségére és saját költségén, a sikeres teljesítéshez szükséges mértékben. Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy a felhasznált anyagok, gépek, berendezések minősége megfeleljen a gyártó országokban alkalmazott szabványok előírásainak úgy, hogy maradéktalanul kielégítse az élet-, vagyon-, egészség- és munkavédelmi előírásokat. A Vállalkozó minden, az Építési Területre szállított felszerelése kizárólag a Munkálatok elvégzésének és teljesítésének célját szolgálhatja. A Vállalkozó megfelelő óvintézkedéseket tesz személyzete, a munkaerő egészségének és biztonságának védelme érdekében.
8.7. A Vállalkozó alvállalkozó(k) igénybevételére kizárólag a Kbt. 138. § rendelkezéseivel összhangban jogosult és a Munkálatok teljesítésébe csak olyan személyeket von be, akik megfelelő képzettséggel, gyakorlattal, tapasztalattal rendelkeznek és megfelelnek a jogszabályi követelményeknek. A Vállalkozó által a teljesítésbe bevonni alvállalkozókat, továbbá a Vállalkozó kifejezett nyilatkozatát a Kbt. 138. § (3) bekezdése alapján, hogy a bevonni kívánt alvállalkozók nem állnak kizáró okok hatálya alatt a 2. számú melléklet tartalmazza. A Vállalkozó köteles a Szerződés teljesítése alatt minden további, a teljesítésbe bevonni kívánt alvállalkozót előzetesen bejelenteni, és a bejelentéssel egyidejűleg nyilatkozni arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll kizáró okok hatálya alatt.
A Vállalkozó vállalja, hogy az alvállalkozó(i)val kötött szerződésben megköveteli, hogy az alvállalkozó(k) nem vehet(nek) igénybe saját teljesítésének 65%-át meghaladó mértékben további közreműködőt. A Vállalkozó az alvállalkozóval kötött szerződésben az alvállalkozó teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével kapcsolatos igényeinek biztosítékaként legfeljebb a szerződés szerinti, áfa nélkül számított ellenszolgáltatás 10-10%-át elérő biztosítékot köthet ki.
A Vállalkozó vállalja, hogy az alkalmassága igazolása körébe bevont és bemutatott, valamint a nyertes ajánlata értékelése körébe bevont erőforrásait, képességeit, szakmai kvalifikációt, tagságát, regisztrációját és egyéb jellemzőit, a Szerződés teljes hatálya alatt változatlan tartalommal fenntartja, ill. nyertes ajánlatának megfelelően Megrendelő rendelkezésére tartja.
8.8. A Vállalkozó felelős a berendezések, építőanyagok, a vállalkozói felszerelés és egyéb, a Munkálatok elvégzéséhez és a jelen Szerződés teljesítéséhez szükséges dolgok beszerzéséért, szállításáért, átvételéért, kirakodásáért és biztonságos tárolásáért.
8.9. A Vállalkozó kötelezettségét képezi az Építési Területen a Vállalkozó vagy bármely alvállalkozó igényei szerint szükséges víz, villamos áram és csatornaszolgáltatás rendelkezésre állásának biztosítása, a kivitelezéshez szükséges energiavételezési helyek, közművek kialakítása. A Felek rögzítik, hogy az Építési Terület átvételétől annak visszaszolgáltatásáig elhasznált közmű díjak a Megrendelőt terhelik.
8.10. A Vállalkozó tudomásul veszi, hogy amennyiben nem teljesíti valamely, a Munkálatokkal kapcsolatos kötelezettségét, a Megrendelő jogosult a kérdéses Munkálatot elvégezni, illetve harmadik személlyel elvégeztetni és az ezzel kapcsolatosan felmerülő igazolt költségeket a Vállalkozótól behajtani. Ez a rendelkezés a Szerződésben vagy jogszabályban előírt más jogkövetkezmények mellett is alkalmazandó. A Vállalkozó helyett jelen pont szerint elvégzett Munkálat teljesítése nem befolyásolja a határidőket, jótállást vagy szavatosságot, melyeket Vállalkozó jelen Szerződés vagy jogszabály alapján vállalt.
8.11. A Vállalkozó a Többletmunkák elvégzésére is köteles és a Többletmunkák elvégzése után a Vállalkozói Díjon felül külön díjazásra nem jogosult. Felek megállapodnak abban, hogy a Megrendelő nem téríti meg a Vállalkozónak a Többletmunkával kapcsolatban felmerült olyan költségét sem, amely a jelen Szerződés megkötésének időpontjában nem volt előrelátható.
8.12. A Megrendelő a Munkálatok megvalósítása során a Munkálatok előrehaladását jogosult a helyszínen ellenőrizni. A Megrendelő a teljesítést a Műszaki Dokumentáció és a jelen Szerződés rendelkezései alapján vizsgálja meg és értékeli.
8.13. A Vállalkozót terheli a kivitelezéssel kapcsolatos minden felelősség és kárveszély az Építési Terület átvételétől annak Megrendelő részére történő visszaadásáig.
8.14. A Vállalkozó köteles a Vállalkozó által bevont alvállalkozók munkáját összehangolni.
8.15. A Vállalkozó teljes felelősséggel tartozik minden olyan bírságért, amelyet annak következtében rónak ki, hogy Vállalkozó jelen Szerződés teljesítése során nem tett eleget jelen Szerződés szerinti vagy jogszabályi kötelezettségeinek. A vonatkozó engedélyek (amennyiben felmerül) előírásainak megsértéséből származó minden költségért vagy kárért is a Vállalkozó felel.
8.16. A Vállalkozó a jelen Szerződés aláírásával kizárólagos és korlátlan felhasználási engedélyt biztosít a Megrendelőnek az általa – vagy alvállalkozója, munkavállalója, közreműködője által
– a jelen Szerződés alapján készített szellemi alkotásnak minősülő tervekre, Munkálatokra (Kizárólagos Felhasználási Engedély). A Kizárólagos Felhasználási Engedély kiterjed a jelen Szerződés alapján elkészített dokumentumok, egyéb szellemi alkotások (a Dokumentumok) átdolgozására, akár fizikai formában, akár elektronikus úton történő többszörözésére, kép formájában való rögzítésére, illetve a Dokumentumok számítógéppel vagy más eszközzel elektronikus adathordozóra történő másolására. A Kizárólagos Felhasználási Engedély alapján mind a Megrendelő, mind az általa kijelölt harmadik személy felhasználhatja, átdolgozhatja a Dokumentumokat. A Vállalkozó további felhasználási engedélyt senkinek nem adhat a jelen Szerződés keretében létrejött Dokumentumokra vonatkozóan. A Vállalkozó a jelen Szerződés teljesítését követően nem jogosult a Dokumentumok felhasználására. A Vállalkozó köteles gondoskodni arról, hogy a Dokumentumokkal kapcsolatban sem a Vállalkozónak, sem harmadik személynek nincs és — időbeli, területi és egyéb korlátozás nélkül — a jövőben sem lesz olyan szerzői vagy egyéb, a szellemi alkotások körébe tartozó joga, amely a Megrendelőt bármilyen módon vagy mértékben akadályozná a szellemi alkotások kizárólagos felhasználásában. A jelen pontban foglalt rendelkezés nem vonatkozik azokra a szerzői jogokra, amelyek átruházása, illetve átszállása jogszabály erejénél fogva kizárt. A jelen pontban
meghatározott kötelezettség teljesítésének, illetve a Kizárólagos Felhasználási Engedély megadásának ellenértékét a Vállalkozói Díj magában foglalja.
8.17 A Felek rögzítik, hogy amennyiben a jelen Szerződés tárgyára, teljesítésére az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (EKÁER) előírásai irányadóak, úgy minden ebből eredő kötelezettség a Vállalkozót terheli tekintettel arra, hogy ő lesz a termékek beszerzője, címzettje és a fuvarozás megszervezője, lebonyolítója. Megrendelő nem jogosult és nem köteles a jelen Szerződéssel kapcsolatosan a Munkaterületre érkező bármely termék, anyag vagy áru átvételére.
9. JÓTÁLLÁS, SZAVATOSSÁG
9.1. A Vállalkozó a jelen Szerződés alapján elvégzett Munkálatokra vonatkozóan a végteljesítési igazolás kiállításának napjától számított …..hónap időtartamra (Jótállási Időszak) teljeskörű jótállást vállal azzal, hogy ez nem lehet rövidebb, mint a jogszabályokban kötelezően előírt jótállási idő. A Vállalkozót a fenti jótállási kötelezettségen túl a jogszabályban rögzített szavatossági kötelezettségek is terhelik.
9.2. Ha a Vállalkozó nem javítja ki, vagy nem kezdi el kijavítani a hibákat vagy károkat a műszakilag indokolt lehető legrövidebb időn belül, a Megrendelő – a jótállási garancia lehívására vonatkozó jogát nem korlátozva – a Vállalkozó költségére és kockázatára maga végezheti el a munkát, vagy azt más vállalkozóval végeztetheti el, ami nem befolyásolja a Vállalkozó által vállalt jótállást.
9.3. Amennyiben a jelen Szerződés tárgya épület építésére irányul, úgy a teljesítési igazolás kiállításának napjától számított 12 hónapos időszakon belül a Létesítmény kivitelezését ismételten felül kell vizsgálni, utófelülvizsgálati eljárás keretében. Megrendelő készíti elő ezt az eljárást, melyre a Vállalkozót meg kell hívnia, 30 nappal annak megkezdése előtt, a hibajegyzék egyidejű csatolásával. A Felek ezen eljárásról jegyzőkönyvet tartoznak felvenni. A jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a résztvevőknek a szemlén tett nyilatkozatait, továbbá a Vállalkozó által elismert hibák kiküszöbölésének határidejét.
10. BIZTOSÍTÁS
11.1. Vállalkozó köteles a kivitelezés teljes időtartamára legalább 5.000.000 (ötmillió) Ft összegű káreseményenkénti kártérítési limitű, általános- és szolgáltatói, építés-szerelési felelősségbiztosítás megkötésére és fenntartására, amelynek fedezeti hatálya kiterjed a Szerződés tárgyában okozott károkra és a következményi károkra egyaránt. A Vállalkozó köteles a szerződéskötést követő 30 (harminc) napon belül átadni a Megrendelő számára a biztosítási kötvényt és a feltételrendszert. A biztosítás Magyarországon bejegyzett vagy a határon átnyúló szolgáltatás keretében az MNB engedélyével rendelkező biztosítótársasággal kötendő.
11.2. A Vállalkozó köteles biztosítani, hogy a teljesítésbe bevont alvállalkozói megkössék az alvállalkozói láncolat egészében a 11.1. pont szerinti és az alábbiakban foglalt biztosítási szerződéseket:
- a munkavállalókat ért balesetekre vonatkozó munkáltatói felelősségbiztosítást, minimálisan
20.000.000 Ft/kár és 100.000.000 Ft/év kártérítési limitre;
- üzemi és gépi berendezésekre, felszerelésekre vonatkozó vagyonbiztosítást a kivitelezés során használt berendezésekre, eszközökre és gépekre. A biztosítási összegnek ezen eszközök teljes pótlási értékének kell lennie.
12. A SZERZŐDÉS IDŐTARTAMA ÉS MEGSZÜNTETÉSE
12.1. A jelen Szerződés mindkét Fél általi aláírás után lép hatályba. A jelen Szerződés a Felek Szerződésből eredő kötelezettségeinek maradéktalan teljesítésével szűnik meg, azzal, hogy a Szerződés 13. pontja határozatlan időre kerül megkötésre.
12.2. A jelen Szerződést bármely Fél jogosult azonnali hatállyal megszüntetni írásban, amennyiben a másik Fél a jelen Szerződésből eredő bármely lényeges kötelezettségét súlyosan megszegi és írásos felszólításra sem orvosolja.
12.3. A Szerződés megszűnésére irányadó a Ptk. 6:249.§ (1) bekezdésében foglalt általános elállási jog is. A Megrendelő a jelen Szerződés szerinti szolgáltatás egésze, valamint annak egy része vonatkozásban is elállhat a Szerződéstől. A Megrendelő a jelen pont szerint gyakorolt elállási jogát nem köteles indokolni és elállása miatt kizárólag az elvégzett munkák után járó meg nem fizetett Vállalkozói Díj megfizetésére korlátozódik a felelőssége.
13. VEGYES RENDELKEZÉSEK
13.1. Jelen Szerződésre a magyar jog irányadó.
13.2 A szerződés teljesítése során alkalmazandó a Kbt. 143. § rendelkezései.
13.3. Részleges érvénytelenség
Amennyiben a jelen szerződés bármelyik rendelkezése vagy annak bármelyik része érvénytelen, ez nem érinti a jelen szerződés többi rendelkezését vagy az adott rendelkezés többi részét, amelyek továbbra is megőrzik teljes hatályukat és érvényüket, kivéve, ha a Felek az érvénytelen rész nélkül nem kötötték volna meg a jelen Szerződést
13.4. Joglemondás
A Felek jelen Szerződés bármely rendelkezésének teljesítéséről való lemondása csak akkor tekintendő hatályosnak, ha írásban, az adott Fél által szabályszerűen, a módosítások aláírásával megegyező módon aláírva történik. Az adott Fél jelen Szerződés valamely meghatározott rendelkezésének teljesítéséről való lemondása nem tekintendő az adott rendelkezés jövőbeli teljesítéséről vagy a Szerződés bármely más rendelkezésének a teljesítéséről való lemondásnak. A Szerződésből fakadó valamely jog gyakorlásának valamelyik Fél általi elmulasztása vagy késedelme nem minősül az arról való lemondásnak, és a Szerződésből fakadó valamely jog egyszeri vagy részleges gyakorlása nem zárja ki annak későbbi gyakorlását.
13.5. Vis maior
Felek nem felelnek kötelezettségeik elmulasztásáért, ha annak oka rajtuk kívülálló, előre nem látható és el nem hárítható külső tényező. A Felek az egyértelműség kedvéért rögzítik továbbá, hogy a rossz, vagy a Munkálatokat nehezítő időjárást nem tekintik vis maior eseménynek. Felek az ilyen jellegű eseményekről azok megtörténtét követő 1 munkanapon belül, írásban kötelesek értesíteni egymást, mellékelve az esemény leírását, az érintett kötelezettségeket és a teljesítésben várható késedelmet. Amennyiben ilyen értesítés küldése nem történt meg, a vis maior által érintett Fél mentesül a kötelezettségei alól.
Amennyiben az elháríthatatlan külső ok miatt a Szerződés teljesítése kilencven (90) napot meghaladó késedelmet szenved, bármelyik Fél jogosult a szerződéstől elállni azzal, hogy a másik Félnek az ilyen elállás által okozott kár megtérítésére kötelezettsége nincs.
Annak érdekében, hogy egy vis maior esemény megtörténte a szerződéses kötelezettségek teljesítése alóli felmentés okaként elfogadható legyen, a jelen Szerződés teljesítésében megakadályozott Fél köteles a másik Felet a fenti rendkívüli körülmények előállásáról írásban tájékoztatni. Ezt a tájékoztatást jogosulatlan késedelem nélkül kell nyújtani feltéve, hogy a vis maior esemény ebben nem akadályozza meg a Felet. Az értesítésben a teljesítésben beálló késedelem várható időtartamát is fel kell tüntetni.
13.6. Bírósági kikötés
A Felek a jelen Szerződésből vagy azzal összefüggésben, annak megszegésével, megszűnésével, érvényességével vagy értelmezésével kapcsolatos jogvitáikra (hatáskörtől és pertárgyértéktől függően) kikötik a Tatabányai Járásbíróság és a Tatabányai Törvényszék illetékességét.
13.7. Titoktartás
A Felek kötelesek titkosan kezelni a jelen Szerződés teljesítése során vagy azzal összefüggésben tudomásukra jutott, a másik Felet érintő minden olyan információt, amelyet még nem hoztak nyilvánosságra, és amelynek közlése a másik Félre vagy a másik Féllel kapcsolatban álló más jogalanyra hátrányos következményekkel járhatna, vagy ezek hátrányos megítélését eredményezhetné, gazdasági érdekeiket sértené, vagy veszélyeztetné. A Felek gondoskodnak továbbá arról, hogy személyzetük, tanácsadójuk és a velük szerződéses kapcsolatban álló egyéb felek ezt a titoktartási kötelezettséget az adott Féllel fennálló jogviszonyuk ideje alatt és annak megszűnését követően betartsák.
13.7 A Felek rögzítik, hogy a Szerződés módosítása vagy módosulása kizárólag írásban, a Kbt. 141.
§, valamint a kapcsolódó végrehajtási rendeletek rendelkezéseivel összhangban történhet.
Mellékletek:
1. melléklet: Közbeszerzési Dokumentumok
2. melléklet: Vállalkozó ajánlata, A teljesítésbe bevonni kívánt alvállalkozók listája, valamint a Vállalkozó nyilatkozata, hogy az egyes megnevezett alvállalkozók nem állnak kizáró okok hatálya alatt
3. melléklet: Biztosítási kötvény
Felek a jelen Szerződést elolvasták és értelmezték, és miután a szándékukkal tökéletesen megegyezőnek találták, cégszerűen aláírták.
Kelt: ………………….…………..
…………………………………… Nagysáp Község Önkormányzat ……………………………., polgármester Megrendelő | …………………………… ügyvezető Vállalkozó |
SZERZŐDÉS TERVEZET
FŐVÁLLALKOZÓI SZERZŐDÉS
A jelen fővállalkozói szerződés (a továbbiakban: a Szerződés) az alább jelölt helyen és időpontban jött létre
Héreg Község Önkormányzata (székhelye:………………………; adószáma:
…………………………; bankszámlaszáma: ……………….) mint megrendelő (a továbbiakban:
Megrendelő) és a
………………. (székhelye: ……………….; cégjegyzékszáma: ……………….; adószáma:
……………….; bankszámlaszáma: ……………….; MKIK kamarai regisztrációs szám )
mint vállalkozó (a továbbiakban: Vállalkozó)
(a továbbiakban a Megrendelő és a Vállalkozó külön-külön: Fél, illetve együttesen: Felek) között.
ELŐZMÉNYEK
A Megrendelő 2018. [●] napján, a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény [●] Rész [●] § alapján, „[●]” tárgyú [●] közbeszerzési eljárást (a továbbiakban: „közbeszerzési eljárás”) indított.
A Vállalkozó 2018. [●] napján ajánlatot nyújtott be az 1.1. pontban meghatározott feladatok teljesítése tárgyában, amely ajánlatot a Megrendelő az ajánlatok bírálatát követően érvényesnek, a legelőnyösebbnek és ezáltal nyertesnek nyilvánította. Felek a Kbt. 131. § (2) bekezdésére tekintettel a következőkben határozzák meg a nyertes ajánlat azon elemeit, amelyek értékelésre kerültek a közbeszerzési eljárás értékelési szempontjai alapján: [●]
A Megrendelő által a Vállalkozó részére fizetendő összegek ellenében és a jelen Szerződésben foglalt kölcsönös kötelezettségvállalásoknak megfelelően, a Felek a közbeszerzési eljárásra tekintettel, a Kbt. 131. §-a alapján, az alábbi megállapodást kötik. A közbeszerzési eljárás dokumentumai a Szerződés 1. számú mellékletét, a Vállalkozó nyertes ajánlata a Szerződés 2. számú mellékletét képezi.
1. A SZERZŐDÉS ÉRTELMEZÉSE
6.9 Definíciók
A Szerződésben szereplő, nagy kezdőbetűvel írt szavak és kifejezések az alábbi jelentéssel bírnak:
Építési Terület jelenti a Megrendelő kizárólagos tulajdonában álló, 504/25 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben 2832 Héreg, Fő út. szám alatt található ingatlan, amelyen a Létesítmény található és amely egyben munkaterületnek minősül.
Kbt. a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvényt jelenti.
Közbeszerzési Dokumentum jelenti a Kbt. 3. § 21. pontban meghatározott, a közbeszerzési eljárás keretében keletkezett valamennyi dokumentumot.
Létesítmény jelenti a jelen Szerződés 1. mellékletében meghatározott, a jelen Szerződés szerinti kivitelezési munkával érintett könyvtár funkciójú épületet.
Munkálatok jelentik mindazt a mérnöki, beszerzési, építési, kivitelezési, építésirányítási, szállítási, betanítási, tesztelési, engedélyeztetési és üzembehelyezési szolgáltatás, illetve a dokumentumok, építőanyagok, berendezések, rendszerek, alkatrészek és összetevők biztosítását, amely a jelen Szerződés tárgyával kapcsolatos mérnöki munkákhoz, építéshez, teszteléshez és üzembe helyezéshez, illetve Vállalkozó jelen Szerződésben foglalt minden egyéb kötelezettségvállalásának teljesítéséhez szükséges.
Műszaki Dokumentáció jelenti a jelen Szerződés 1. Mellékletét képező, a Létesítményre vonatkozó műszaki leírásokat tartalmazó dokumentumok összességét.
Ptk. jelenti a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényt.
Tételes költségvetés jelenti a Vállalkozó által a jelen Szerződés teljesítésére vonatkozóan adott és 2. melléklet alatt csatolt árajánlatát, részletes tételenkénti bontásban.
Többletmunka jelenti a Szerződésben és Műszaki Dokumentációban szereplő, de a Vállalkozó tételes költségvetésében (2. melléklet) és a vállalkozói díj meghatározásánál figyelembe nem vett munkatételt és az olyan munkát, amely a Létesítmény rendeltetésszerű használatra alkalmasságához szükséges (Ptk. 6:244.§ (1) bekezdése).
Vállalkozói Díj a lenti 3.1 pontban meghatározott díjat jelenti.
6.10 További értelmezési szabályok A jelen Szerződésben
a fenti 1.1 pontban meghatározott fogalmak és kifejezések a mellékletekre is vonatkoznak;
a tartalomjegyzék, a pontok és bekezdések, valamint a mellékletek címe csak a hivatkozás megkönnyítését szolgálja, és a Szerződés értelmezését nem befolyásolja;
az előzményekre, pontokra, bekezdésekre vagy mellékletekre történő hivatkozások ellentétes rendelkezés hiányában a jelen Szerződés előzményeire, pontjaira, bekezdéseire, mellékleteire vonatkoznak;
a jogszabályokra történő hivatkozások mindig azok módosításaira, kivételeire is vonatkoznak, és minden egyéb hatályban lévő jogszabály későbbi módosításai, illetve később hatályba lépő részei is beleértendők;
az egyes számú megfogalmazások többes számban is értendőek és fordítva;
az egyes fejezetekbe való besorolás a jelen Szerződés és mellékletei érvényesíthetőségét nem befolyásolja;
a megállapodásokra, nyilvántartásokra, okmányokra, engedélyekre, szabályzatokra vagy egyéb iratokra (a jelen Szerződést is beleértve), illetve azok rendelkezéseire történő hivatkozások ezeknek az iratoknak a módosított, megváltoztatott, kiegészített, hatályát vesztett vagy megújított változataira is vonatkoznak.
6.11 Ellentmondások
A jelen Szerződés és annak mellékletei közötti bármilyen ellentmondás esetén a jelen Szerződésben foglaltak irányadók. A jelen Szerződés mellékletei közötti bármilyen ellentmondás esetén az 1. Mellékletben foglaltak irányadóak.
7. A SZERZŐDÉS TÁRGYA
7.1 A Megrendelő megrendeli, a Vállalkozó pedig vállalja a Létesítmény energetikai korszerűsítését az 1. számú Mellékletnek, a jelen Szerződésnek, valamint a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően.
7.2 A Felek az egyértelműség kedvéért rögzítik, hogy a Vállalkozó által teljesítendő Munkálatok magukban foglalják a jelen Szerződés tárgyához kapcsolódó összes előkészítő és felvonulási munkát, az anyagminta bemutatásokat, a közterület foglalásokat (amennyiben szükséges), a műszaki, hatósági átadás-átvételi eljárások lefolytatását, az esetleges jótállási és szavatossági munkák elvégzését a Létesítményben, a szomszédos épületrészekben és az Építési Területen a Munkálatok során esetlegesen okozott károk helyreállítását, valamint bármely egyéb munkálatot, amely a jelen Szerződés szerinti kivitelezéshez szükséges.
8. VÁLLALKOZÓI DÍJ
8.1 A Vállalkozó az 1.1. pontban meghatározott vállalkozás ellentételezéseként [●] HUF + ÁFA, azaz [●] forint + általános forgalmi adó vállalkozói díjra (a továbbiakban: Vállalkozói Díj) jogosult.
A Vállalkozói Díj átalánydíj, és tartalmazza a Vállalkozó jelen Szerződés szerinti teljesítésével összefüggésben felmerülő valamennyi költségét függetlenül attól, hogy a Műszaki Dokumentációban, a Tételes költségvetésben, a Teljesítési és számlázási ütemtervben a feladat, munkanem vagy munka konkrétan nevesítve lett-e vagy sem. A Vállalkozói Díj tartalmazza az euró-forint esetleges árfolyamváltozásának többletköltségeit és azon munkafolyamatok költségét is, amelyek jelen szerződésben, illetve a mellékleteiben külön nevesítve nincsenek ugyan, de az elvállalt munkák és azok meglevő és épülő részekhez csatlakozó felületeinek komplett, rendeltetésszerű használatra alkalmas megvalósításához szükségszerűen hozzátartoznak. A Vállalkozó a Többletmunkát a Vállalkozói Díj növelése nélkül köteles teljesíteni. Felek megállapodnak abban, hogy a Megrendelő nem téríti meg a Vállalkozónak a Többletmunkával kapcsolatban felmerült olyan költségét sem, amely a jelen Szerződés megkötésének időpontjában nem volt előrelátható.
8.2 A jelen Szerződés hatályba lépésének időpontja nem befolyásolja a Vállalkozói Díj összegét és a Vállalkozói Díj egyoldalúan nem módosítható a jelen Szerződés hatálya alatt.
8.3 Vállalkozó a Vállalkozási Díjat a Közbeszerzési Dokumentum, a Megrendelő igényei és a végrehajtandó feladat átfogó értékelését és áttekintését követően, a hiányzó információkat beszerezve és a meglévő tervezési eltéréseket, hibákat és hiányosságokat kiküszöbölve határozta meg. Vállalkozó semmilyen követelést nem jogosult érvényesíteni a Megrendelővel szemben jelen pontban felsorolt dokumentumok bármely vélt vagy valós hiányossága miatt.
9. FIZETÉSI FELTÉTELEK
9.1 Megrendelő rögzíti, hogy a Vállalkozói Díjat részben a TOP-4.1.1-15-KO1-016-00011 azonosító számú pályázat keretében elnyert, 100%-os intenzitású uniós támogatásból finanszírozza, részben – amennyiben szükséges – egyéb forrásból. A Megrendelő ennek megfelelően a Díj pénzügyi fedezetével rendelkezik. A támogató a támogatás összegét közvetlenül a Megrendelő, mint kedvezményezett részére teljesíti, így kizárólag a Megrendelő téríti majd meg az egyes számlák ellenértékét a Vállalkozó felé.
9.2 Fizetési ütemterv
f) előleg: Vállalkozó a Vállalkozói Díj 20%-a + ÁFA mértékű előlegre jogosult a Kbt. 135.§ alapján. Vállalkozó az előlegszámlát úgy köteles kiállítani – amennyiben az előlegre igényt tart –, hogy azt a Megrendelő legkésőbb az építési munkaterület átadását követő 15. napig meg tudja fizetni. Amennyiben a Vállalkozó előlegszámlát nem állít ki, Megrendelő úgy tekinti, hogy Vállalkozó nem igényel előleget. Az előleg az első és a második részszámlából kerül elszámolásra.
g) 1. részszámla: Vállalkozó a nettó Vállalkozói Díj 25%-ának megfelelő mértékű részszámlát jogosult kiállítani a Létesítmény Megrendelő által igazolt, 25%-os készültségi fokának elérését követően.
h) 2. részszámla: Vállalkozó a nettó Vállalkozói Díj 25%-ának megfelelő mértékű részszámlát jogosult kiállítani a Létesítmény Megrendelő által igazolt, 50%-os készültségi fokának elérését követően.
i) 3. részszámla: Vállalkozó a nettó Vállalkozói Díj 25%-ának megfelelő mértékű részszámlát jogosult kiállítani a Létesítmény Megrendelő által igazolt, 75%-os készültségi fokának elérését követően.
j) végszámla: Vállalkozó a nettó Vállalkozói Díj 25%-ának megfelelő mértékű végszámlát jogosult kiállítani a 6.2. pont szerinti teljesítési igazolás szerződésszerű aláírása után.
9.3 Vállalkozó minden számlát a Megrendelő nevére és székhelyére köteles kiállítani, valamint azon köteles feltüntetni a Megrendelő és a Vállalkozó adószámát. A számlához minden esetben csatolni kell a teljesítési igazolás másolatai példányát. A számla fizetési határideje a számla kiállításától számított 30. nap. A fizetés időpontja a Megrendelő bankszámlája megterhelésének időpontja. A nem szerződésszerűen és jogszerűen kiállított, a Szerződés szerint szükséges mellékleteket nem tartalmazó számla nem fogadható be, ezekben az esetekben Megrendelő fizetési késedelme kizárt.
9.4 Amennyiben bármely, a jelen szerződés alapján ténylegesen esedékes összeg kifizetése az előírt fizetés napjához képest késedelmes, Vállalkozó késedelmi kamatra jogosult a ki nem fizetett összeg után a késedelem idejére a Ptk. alapján.
9.5 A számla kifizetése a Kbt. 135. § (1)-(3) és (5)-(6) bekezdései alapján, illetve a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdése, illetve amennyiben a nyertes ajánlattevő a teljesítéshez alvállalkozót vesz igénybe, a Ptk. 6:130. § (1)-(2) bekezdésétől eltérően a Kbt. 135. § (3) bekezdése szerint történik, figyelemmel az építési beruházások, valamint az építési beruházásokhoz kapcsolódó tervezői és mérnöki szolgáltatások közbeszerzésének részletes szabályairól szóló 322/2015. (X. 30.) Korm. rendelet 30-32. § és 32/A-B.§-aiban foglaltakra.
A Megrendelő felhívja a Vállalkozó figyelmét, hogy a fent hivatkozott tájékoztatási kötelezettség elmulasztása szankcióval jár az Art. rendelkezései szerint.
9.6 A Vállalkozó a jelen Szerződés alapján fennálló semmilyen (meglévő vagy jövőbeli) kintlévőségét vagy követelését nem ruházhatja át (ideértve, de nem kizárólag a faktoringot), zálogosíthatja el vagy terhelheti meg más módon Megrendelő előzetes írásos, szabályszerűen aláírt jóváhagyása nélkül, melynek megadásáról Megrendelő teljes mértékben saját belátása szerint dönt.
9.7 A Megrendelő a Vállalkozónak fizetendő Vállalkozói Díjba a Vállalkozóval szemben fennálló, általa elismert egynemű és lejárt egyéb követelését beszámíthatja.