Megvalósítás/ jelentéstétel
Megvalósítás/ jelentéstétel
-
Interreg V-A Románia- Magyarország Program
Debrecen, 2019. Február 11.
NAPIREND
II. PIM
III. Tippek
IV. Gyakori hibák
V. Mit kerüljünk
VI. IH utasítások
- A Támogatási Szerződés meghatározza a projekt
megvalósításának feltételeit, beleértve: időtartam, érték, a költségek elszámolhatóságát és megtérítését, a felek jogait és kötelezettségeit, a szabálytalanságokat és a visszatérítést, a szerződés módosítását, felmondását, stb.
MELLÉKLETEK:
1. Jóváhagyott pályázati űrlap
2. Partnerségi megállapodás
KÖLTSÉGEK ELSZÁMOLHATÓSÁGÁNAK FELTÉTELEI
- A pályázat jóváhagyása után felmerült költségek (kivéve az előkészítési költségeket)
- Összhangban vannak a hatályos uniós és nemzeti jogszabályokkal
- Szerepelnek a jelentkezési űrlapban
- Megfelelnek a Program által meghatározott feltételeknek
KÖLTSÉGTÉRÍTÉS
- A Vezető kedvezményezett által készített projekt szintű jelentések, amelyek összesítik a partneri jelentésekben és a kapcsolódó ESZE hitelesítési nyilatkozatban található információkat
- A projekt szintű jelentések csak azokat a kiadásokat tartalmazhatják, melyek szerepelnek az ESZE hitelesítési nyilatkozatban
- Az összegek átutalása, euróban, a Vezető Kedvezményezett
számlájára történik, aki köteles átutalni a partnereknek a megfelelő
összegeket
A TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA
1. Kiegészítéssel/ Addendummal
a Monitoring Bizottság jóváhagyásával az Irányitó Hatóság jóváhagyásával
2. Értesítéssel:
KT jóváhagyásával
KT Jóváhagyása nélkül
3. Az IH Vezetője által kiadott utasítás szerint
A VK SZEREPKÖRE ÉS FELELŐSSÉGE
- jogosult a projektben részt vevő összes kedvezményezett képviseletére
- felelős a projekt megvalósításáért
- garantálja, hogy saját maga és minden kedvezményezett teljesítette a Pályázati Útmutatóban leírt jogi követelményeket, a Megvalósítási Kézikönyv, az Arculati Útmutató valamint a eMS Útmutató előírásait
- biztosítja, hogy a projekt partnerek által elszámolt költségek az Első Szintű
Ellenőrök által hitelesítettek
- köteles válaszolni határidőn belül az Irányító Hatóság és a Közös Titkárság bármely kérésére
A VK SZEREPKÖRE ÉS FELELŐSSÉGE
- jogosult indokolt esetben kérni a projekt végrehajtásának felfüggesztését legfeljebb 3 hónapra
- Biztosítja, hogy saját maga és a projekt partnerek elkülönített számlákat vezetnek
a pályázaton belül
- csak az ESZE által igazolt kiadásokat ír be a projekt szintű jelentésbe
- felelős az IH felé a beazonositott szabálytalanságokért, a partnerek vonatkozásában is
- köteles megőrizni a Program hivatalos lezárását követő 3 évig a projekt összes
dokumentumát és adatait
A KEDVEZMÉNYEZETT/PROJEKTPARTNER SZEREPKÖRE ÉS FELELŐSSÉGE
- be kell tartania az ellenőrzés/audit után kapott javaslatokat
- megvalósítja a projektnek azon részét/tevékenységeit, amelykeért ő felelős
- értesíti a Vezető Kedvezményezettet bármely olyan körülményről, amely a projekt megvalósíthatóságát átmenetileg/ véglegesen ellehetetleníti VAGY bármely olyan esetről amely késést okoz a projekt megvalósításában
- köteles az eMS rendszeren keresztül feltölteni a partneri jelentést/bármely
más dokumentumot a Program Útmutatói szerint
- köteles válaszolni határidőn belül a Vezető Kedvezményezett bármely
kérésére
A KEDVEZMÉNYEZETT/PROJEKTPARTNER SZEREPKÖRE ÉS FELELŐSSÉGE
- teljes felelősséget vállal a harmadik feleknek okozott károkért a projekt végrehajtása során
- végre kell hajtania a Vezető Kedvezményezett/IH/KT által meghatározott,
előírt határidőkön belül a cselekvési tervben szereplő intézkedéseket, az Európai Bizottság, az Ellenőrző Hatóság vagy más felhatalmazott
ellenőrzési és ellenőrző szervek javaslatainak megfelelően
- szabálytalanság esetén a projekt kedvezményezett felelős a szabálytalanság által érintett ERFA-összegek visszafizetéséért a Vezető Kedvezményezett felé
EGYÉB KÖTELEZETTSÉGEK ÉS FELELŐSSÉGEK
- a projekt kedvezményezett köteles értesíteni a projekt zárása előtt minimum hat hónappal az Irányító Hatóságot, hogy csökkentse a költségvetést a fel nem használt összeg mértékében, partneri szinten.
- a projekt kedvezményezett köteles benyújtani a partner szintű jelentést az adott
jelentéstételi időszak végétől számított maximum 15 naptári napon belül
- Abban az esetben, ha megtakarítás keletkezik, a beszerzési eljárás és a
szerződés megkötését követően a Vezető Kedvezményezettnek maximum 15 napon belül értesítenie kell az IH-t/ KT-t
- A projekt zárásától számított 5 évig a Vezető kedvezményezettnek minden
évben be kell nyújtania egy fenntarthatósági jelentést
EGYÉB KÖTELEZETTSÉGEK ÉS FELELŐSSÉGEK:
- a kedvezményezetteknek be kell tartaniuk az Program Arculati Kézikönyvének előírásait, és előzetes jóváhagyást kell kérniük a KT/IP-től minden tájékoztató és reklám anyagra amit a projekten belül készítenek
- ajánlott részt venni a KT által szervezett szemináriumokon
- A partnerek honlapján többek között fel kell tüntetni a Program honlapjára vezető linket
FIGYELEM!
A Támogatási szerződésben leírtakat minden projekt kedvezményezettnek ismernie kell/be kell tartania
II. PROJEKT MEGVALÓSÍTÁSI KÉZIKÖNYV
1. Bevezető
2. Szerződéskötés
3. Projekt végrehajtás és monitoring
4. Támogatható költségek jóváhagyása
5. Állami támogatás
6. Gyakori hibák
7. Szabálytalanságok és csalás
8. Kifejezések jegyzéke
9. Jogszabályi háttér
10. Mellékletek
ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK
- A PIM elérhető angol, román és magyar nyelven
- Minden projekt kedvezményezettre egyenlően vonatkozik
- Lefedi a projekt kiválasztásától a projekt zárásáig terjedő időszakot
- Informál az adminisztratív és pénzügyi projekt megvalósításról, a monitoringról, a jelentéstételről, a kontroll szervezetek eljárásairól és egyéb program követelményekről
- Minden esetben figyelembe kell venni annak tartalmát
- A kézikönyv módosítható
TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁSA, EGYÉB MÓDOSíTÁSOK
- Javasolt, hogy a projekt partnerek a lehető legkisebb mértékben módosítsák a projektet
- A Vezető Kedvezményezett minden esetben értesíti a KT-t, akik eldöntik, hogy a
módosítás szerződés kiegészítéssel érintett-e vagy sem
- Bármilyen módosítás a Támogatási Szerződésben a Társfinanszírozási Szerződés módosításához vezethet.
- Az eMS-ben található elektronikus Űrlap (Application Form) felülírja a papír/pdf
alapú Jelentkezési Űrlapot.
A TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS KIEGÉSZÍTÉSE ÉS EGYÉB MÓDOSÍTÁSOK
1. Értesítés jóváhagyás
nélkül
- Kontakt adatok (cím, székhely stb.) változása
- A jogi képviselő/ Kontaktszemély cseréje
- Egyetlen tevékenység ütemezése
- Egyetlen tevékenység formájának megváltozása
- Tervezett workshop helyszínváltozása
- Költségsoron belüli összeg átcsoportosítások, 20%- os határon belül anélkül, hogy a költségsor összege változna
2. Értesítés jóváhagyással
- Költség átcsoportosítás a költségvetési sorok között, 5
000.00 eurós értékhatár, vagy a 20%-os határ betartása mellett, - amelyik a magasabb
- Költség átcsoportosítás egy költségvetési soron belül, a 20%-ot meghaladó mértékben, de a teljes költségvetési sor összegét nem érintően
- Változás a projekt megvalósítási csapaton belül
3. Kiegészítés
- Változások a projektpartner szervezetében
- Változás a partnerség összetételében
- Költség átcsoportosítás a kedvezményezettek között
- Költségsorok közötti, 20%-ot
meghaladó átcsoportosítás
- A jóváhagyott pályázati űrlap dokumentumaihoz képest tervezett technikai változtatások
- A megvalósítási időszak Pályázati Útmutatóban meghatározott maximális időtartamra történő meghosszabbítása
- Jelentős változások a pályázati űrlapon
ÉRTESÍTÉS JÓVÁHAGYÁS NÉLKÜL
- TSZ módosítást írásban, e-mailben és/vagy postai úton (papír alapon, eredetiben) kezdeményezhet a Vezető Kedvezményezett oly módon, hogy a módosítási kérelem mellett benyújt minden alátámasztó dokumentumot (szkennelve és/vagy eredetiben) a Közös Titkárság részére.
- A Közös Titkárság értesítését követően a Vezető Kedvezményezettnek
engedélyt kell kérnie a Közös Titkárságtól, hogy az eMS-ben kezelhesse a változást és feltöltse a módosításról való értesítést, továbbá minden alátámasztó dokumentumot az Application Form - Pályázati Űrlap “Modification Request overview” részébe. Erre maximum 3 munkanap áll rendelkezésre
- Ezt követően a Közös Titkárság engedélyezi a Vezető Kedvezményezett
számára az eMS rendszerben történő szükséges módosítások elvégzését
- A módosítás a változás beálltától kezdődően él
ÉRTESÍTÉS JÓVÁHAGYÁSSAL
- TSZ módosítást írásban, e-mailben és/vagy postai úton (papír alapon, eredetiben) kezdeményezhet a Vezető Kedvezményezett oly módon, hogy a módosítási kérelem mellett benyújt minden alátámasztó dokumentumot (szkennelve és/vagy eredetiben) a Közös Titkárság részére.
- A Módosítási kérelemnek tartalmaznia kell a változtatás szükségességének
alátámasztását, a projekt végrehajtására gyakorolt hatását, a probléma megoldására tett javaslatot.
- A Módosítási kérelem papír alapú jóváhagyásának kézhezvételét követő
maximum 3 munkanapon belül a Vezető Kedvezményezett engedélyt kér a Közös Titkárságtól, hogy a változást az eMS-ben kezelje, feltöltse a Módosítási értesítést és annak minden alátámasztó dokumentumát a Pályázati Űrlap “Modifcation Request Overview” részébe.
KIEGÉSZÍTÉST IGÉNYLŐ MÓDOSÍTÁS
- Az utolsó TSZ módosítási kérelmet legalább 2 hónappal a projekt záró dátuma előtt be kell nyújtani (TSZ 13 (7) cikkely).
- TSZ módosítást írásban, e-mailben és/vagy postai úton (papír alapon, eredetiben)
kezdeményezhet a Vezető Kedvezményezett oly módon, hogy a módosítási kérelem mellett benyújt minden alátámasztó dokumentumot (szkennelve és/vagy eredetiben) a Közös Titkárság részére.
- Az ellenőrzési folyamat során a Közös Titkárság tisztázó kérdéseket tehet fel , további dokumentumokat kérhet be valamint helyszíni ellenőrzést tehet
- Miután a KT megkapja a tisztázó kérdésekre adott választ (amennyiben van ilyen) és arra a következtetésre jut, hogy a módosítás indokolt, a projekthez szükséges és a finanszírozási szerződéssel összhangban van, a jóváhagyásra irányuló javaslatát benyújtja az Irányító Hatóság vagy az Monitoring Bizottság számára.
- Amennyiben a módosítás elutasításra kerül, annak újbóli kérelmezésére nincs lehetőség.
SZERZŐDÉS MÓDOSÍTÁS AZ IRÁNYÍTÓ HATÓSÁG KEZDEMÉNYEZÉSÉRE
- Az Irányító Hatóságnak jogában áll a szerződés rendelkezéseit egyoldalúan módosítani az IH vezetőjének utasítására. Erről a Kedvezményezettek értesítést kapnak és felkerül a Program honlapjára is: xxx.xxxxxxxx-xxxx.xx.
- Ezen rendelkezések a szerződés részét képezik és a megjelenés napjától lépnek
hatályba.
(KÖZ)BESZERZÉS- ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK
- Az Interreg V-A Románia-Magyarország keretében minden beszerzésre a hazai magyar
közbeszerzési törvényben foglaltak szerint kerül sor
- A beszerzések a meghirdetés időpontjában hatályos szabályozásnak kell, hogy
megfeleljenek, biztosítva az átláthatóságot, az egyenlő bánásmódot és ki kell zárni a
megkülönböztetés esélyét
- a beszerzés értékétől függetlenül, szem előtt kell tartani a gazdaságosság, hatékonyság és
eredményesség elvét.
- A Vezető Kedvezményezett / Projekt Kedvezményezettek / Társult Kedvezményezettek
vagy alkalmazottjaik a projektben nem léphetnek fel sem munkát, szolgáltatást vagy
terméket nyújtó vállalkozóként sem alvállalkozóként.
- Bármely nettó 2.500 euró feletti beszerzés, piaci ár igazolást igényel és meghirdetésre
kerül legalább a következő csatornákon keresztül: a Program honlapja, vagy a
kedvezményezett honlapja. A hirdetés a beszerzési eljárás kezdete előtt megtörténik.
- A beszerzéshez kapcsolódó dokumentumokat az eMS részeiben kell feltölteni, az eMS
Jelentési Kézikönyvben foglaltaknak megfelelően.
JELENTÉSTÉTEL
- 0.1Jelentés : kizárólag a felmerült teljes előkészítési költséget tartalmazhatja, és ezt kell elsőként benyújtani a Támogatási Szerződés aláírását követő lehető legrövidebb időn belül, de még az első jelentési időszak lezárását megelőzően
- A jelentéstételi időszakokat nem lehet összevonni, de fel lehet osztani a PIM-ben foglalt feltételek szerint
- A jelentéseket kinyomtatva, aláírva, beszkennelve kell feltölteni az eMS
felületre
1. Partneri jelentés
JELENTÉSTÉTEL
Tartalmazza: tevékenységeket, eredményeket, indikátorokat, kiadásokat/költségeket és az alátámasztó dokumentumokat (azon személyes adatokat tartalmazó dokumentumokat, melyek a GDPR szabályozás hatálya alá esnek, az eMS e célra erre elkülönített felületére szükséges feltölteni) Típusok:
Költséget tartalmazó: Az ESZE részére kell megküldeni, 3 vagy 4 havonta
Költség nélküli: A Vezető Kedvezményezett részére kell megküldeni, a projekt előrehaladási jelentés
tartalmát képezi, a projekt előre haladásáról szóló információkat tartalmazza
Gyakoriság:
Minimum 1 jelentés/ megvalósítási periódus
JELENTÉSTÉTEL
- Amennyiben a Projekt Kedvezményezett az adott időszakban nem nyújt be egy költséget hitelesítésre, a későbbiekben megkérheti a KT-t, hogy nyisson egy új jelentést arra az időszakra, amikor a költség felmerült
- Azon költségek amelyeket nem hitelesítettek egy partneri jelentésben, egy
későbbi projekt szintű jelentésbe belefoglalhatók
- Amennyiben egy előzőleg nem elszámolható költséget az ESZE jelentéssel szembeni panasz után elszámolhatónak nyilvánítanak, az erről szóló hitelesítési nyilatkozat megléte után, ezt a költséget is bele lehet foglalni a projekt szintű jelentésbe
JELENTÉSTÉTEL
2. Projekt előrehaladási jelentés
Tartalmazza: tevékenységeket, eredményeket és a hitelesített költségeket
A VK nyújtja be a KT-nak hitelesítésre, a jelentéstételi időszak végétől számított
maximum 3 hónapon belül.
Időközi projekt szintű jelentés
- Projekt szinten minimum € 10 000 ERFA összeg esetén, bármikor lehet időközi jelentést benyújtani, a KT előzetes jóváhagyásával.
- Az IH utasítására, bármikor, amikor erről értesítést kap a kedvezményezett.
- Egy jelentéstételi időszakon belül maximum két időközi jelentés nyújtható be (mindegyik minimum € 10 000 ERFA tartalommal/projekt).
3. Záró jelentés
ZÁRÓJELENTÉS
A Vezető Kedvezményezett küldi a KT részére maximum 5 hónapon belül a
zárását követően.
Tartalmaz információt: Teljesítményt, helyszín, elért célokat, felhasznált forrásokat, felmerült problémákat,
A projekt teljes megvalósítási időszakára vonatkozó adatokat papír formátumban kell benyújtani és ez a jelentés lesz az alapja a program szintű célok értékelésének/elérésének
ELLENŐRZÉS ÉS FIZETÉS A PROJEKT SZINTŰ JELENTÉSEKNÉL
1. A KT ellenőriz minden projekt szintű jelentést 20+ napon belül:
- abban az esetben, ha a jelentés visszaküldésre kerül a VK-hez, vagy tisztázó kérdések
merülnek fel, a VK-nek minden esetben 5 munkanap áll rendelkezésre a válaszadásra
- abban az esetben, amennyiben a KT helyszíni ellenőrzést tart
2. A projekt szintű jelentés eMS-en keresztül az IH részére kerül és az IH ellenőrzi a kifizetési kérelmet, (30 nap) és engedélyezi a kifizetést. Az Előrehaladási Xxxxxxxx jóváhagyását követő maximum 10 munkanapon belül megtörténik a kifizetés
3. A Vezető Kedvezményezett felelőssége a beérkezett támogatási összeg tovább utalása a partnerek felé, 5 munkanapon belül.
4. A Záró Jelentésben foglalt kifizetési kérelem ugyanazon a folyamaton megy végig, mint a korábbi előrehaladási jelentéshez kapcsolódók, azzal a kivétellel, hogy csak akkor kerül
kifizetésre, ha az előlegként kifizetett társfinanszírozás és/vagy az esetleges tartozások teljes mértékben rendeződnek.
III. TIPPEK
- Kövesse a Program honlapját azt aktuális hírekért
- Kövesse és alkalmazza az IH Utasításokban foglaltakat
- Ismeje és tartsa be a Támogatási Szerződésben, az eMS jelentéstételi Kézikönyveb és a PIM-
ben foglaltakat
- Ellenőrizze az Jelentkezési Űrlap (eMs )tartalmát, hogy meggyőződjön róla, hogy teljes/
naprakész/ és a különböző részek összefüggnek egymással
- Ellenőrizze, hogy minden egyes munkacsomaghoz a felelős partner van hozzárendelve
- A VK joga hozzáférést biztosítani az összes partner számára
- Tartson szoros kapcsolatot a projekt partnerekkel és a KT-gal
- Amennyiben bármi probléma merül fel a projekt megvalósításával kapcsolatban, kérjük
azonnal vegye fel a kapcsolatot az IP-tal / KT kollégájával
- Minden eMS rendszerbe feltöltött dokumentumot angolul kell elnevezni. A dokumentum
nevének rövidnek, egyértelműnek és a tartalomra utalónak kell lennie.
TIPPEK
- A partner jelentés „add deliverable” részébe kell feltölteni a tevékenységek
előrehaladásával kapcsolatos dokumentumokat
- Minden költségnek a ”List of Expenditure” részben kapcsolódnia kell egy költségvetési sorhoz, egy munkacsomaghoz és egy beszerzési eljáráshoz, -amelyet a Supplementary Information ”Project procurements” részében kell részletezni-és tartalmaznia kell egy rövid leírást az erre szánt részben ”Description of the expenditure”, amely leírja hogyan kapcsolódik a tevékenység a projekt tevékenységéhez
- Az eMS minden egyes mezőjét ki kell tölteni, akkor is , ha nincs ahhoz kapcsolódó információ. Ebben az esetben „not relevant” vagy „not applicable” kell beírni
- A "fully implemented" mező csak az utolsó projekt jelentésben kerül kitöltésre
TIPPEK
- A könyvelési szolgáltatásokat kizárólag az adminisztratív költségekből lehet finanszírozni
- "Supplementary information" részt folyamatosan frissíteni/ellenőrizni kell és minden információt tartalmaznia kell
- ”Project Procurement” részt folyamatosan ellenőrizni/frissíteni kell, teljes mértékben ki kell tölteni minden partneri jelentést követően, minden egyes partnernek
- Minden kedvezményezettnek a projekt kezdetétől számított maximum hat hónapon belül legalább egy A/3 méretű posztert el kell helyeznie egy jól látható felületen a projektre vonatkozóan
- A Támogatási Szerződés/ társfinanszírozási szerződés kiegészítéseit a projekt „Attachments ” részhez kell feltölteni, a módosítást követően
TIPPEK
- A Partneri jelentésnél a költségekhez kapcsolódó alátámasztó dokumentumokat az adott költséghez szükséges felcsatolni az „Upload” gombra kattintva
- Amennyiben a projekt szintű jelentésben visszaigényelnek egy költséget, a kedvezméynezett nem kapja meg a társfinanszírozás összegét (10%-15%)
- Abban az esetben, ha a projekt túlszerződéssel lett finanszírozva, a magyar
kedvezményezett nem igényelheti az ERFA összegre vonatkozó megelőlegezést.
- Egy jelentéstételi időszakban maximum 3 jelentés kerülhet benyújtásra
- Az időközi projekt szintű jelentések lehetnek kizárólag pénzügyi jelentések, amelyek csak az ESZE hitelesítési nyilatkozatát tartalmazzák. Az adott periódus utolsó projekt szintű jelentésében kell részletezni a projekt előrehaladására vonatkozó információkat
TIPPEK
- Amikor módosítási kérelmet nyújt be az eMS-en keresztül, a „Comment” részben kell leírni a módosítás tartalmát
- A partneri jelentés tartalmazza a jelentéstételi időszak végétől számított 15 napon belül kifizetett költségeket is
- A jelentést ki kell nyomtatni, alá kell írni és beszkennelni a jelentés
"Attachments" részébe
- A „Contribution and forecast” fül ”Estimated expenditure” részét is ki kell tölteni a partneri jelentésben
- Az eMS rendszeren kívül HETI JELENTÉST kell benyújtani a KT projekt
koordinátorának a projekt megvalósítási helyzetéről, kifejezetten a beszerzések, kifizetések és projekt eredmények (deliverable) tekintetében
TIPPEK
A projekt szintű jelentésekben az egyes tevékenységekhez/altevékenységekhez tartozó
"Start date" és "End date„ kitöltésének módja:
Not started"- Mikor a tevékenység kezdete későbbi, mint az adott jelentéstételi időszak "Start date"-proceeding according to workplan"- mikor a tevékenység a "Start date" az "End date„ között van
"Behind schedule"- mikor a tevékenység elkezdődött, de a vége"End date"- a múltban esedékes
"Ahead schedule"- mikor a tevékenység a gyakorlatban elkezdődött, de "Start date„-a jövőben esedékes
"Completed"- a tevékenység a tervezett "Start date" és "End date„ közötti időszakban valósult meg
Abban az esetben ha a tevékenység a tervezett időn belül valósul meg, azonban a hozzá tartozó kifizetés egy későbbi periódusra esik, ezt jelezni kell a projekt jelentés legfelső részében.
IV. GYAKORI HIBÁK
- A kiadások nem kapcsolódnak egy tevékenységhez /beszerzéshez
- Nem minden tevékenységet/ altevékenységet ismertetünk
- Nem kerül kitöltésre minden jelentésmező
- A mutatókhoz/eredményekhez nem csatolnak alátámasztó
információt/dokumentumot
- A jelentés nem aláírva/ szkennelten kerül feltöltésre
- A Supplementary Information/ Bank Information rész nem angolul kerül
kitöltésre
- A ”Supplemetary information” rész hiányos kitöltése/ illetve nem naprakész
V. MIT KERÜLJÜNK?
- Ugyanazon dokumentum többszöri feltöltése egy jelentésen belül
- A tevékenységhez/ költséghez nem kapcsolódó dokumentumok
feltöltése
- Az ESZE által benyújtott/feltöltött összes partneri jelentésből származó információk nem szerepelnek a projekt szintű jelentésben
- Olyan dokumentum elnevezés használata, amely nem függ össze a dokumentum tartalmával.
VI. IH UTASÍTÁSOK
- 1 sz. IH utasítás /2018.07.27. (2018.09.30.ig felmerült költségekről partneri jelentés benyújtása)
- 2 sz. IH utasítás /2018.09.14. (2018.12.31.-ig felmerült költségeket 2019.01.21.-ig be kell
nyújtani)
- 3 sz. IH utasítás /2018.09.19 (az eMS rendszer számítási különbségeinek helyreállítása)
- 4 sz. IH utasítás /2018.09.24. (a projekt félidei költéséről)
- 5 sz. IH utasítás /2019.01.29. (a kedvezményezettek saját felelősségükre módosíthatják a
projektet, mielőtt ez a módosítás jóváhagyásra kerül a KT/IH által)
- 8 sz. IH utasítás /2018.11.27. (a CN végrehajtási időszak meghosszabbítása)
FIGYELEM!
Az IH utasítások a program honlapján megtalálhatóak, illetve a KT emailben
értesíti a kedvezményezetteket
KAPCSOLAT
Közös Titkárság- BRECO
Tel: + 00-000 000 000
Fax: + 00-000 000 000
xxxxx.xxxxxxxxxxx@xxxxxxxxxx.xx xxx.xxxxxxxx-xxxx.xx
xxxxx://xxx.xxxxxxxx.xxx/XxxxxxxxXxxxxxxXxxxxxx/ xxxxx.xxxxxxxxxxx@xxxxxxxxxx.xx xxx.xxxxxxxx-xxxx.xx Infó pontok:
Szabolcs-Szatmár-Xxxxx Xxxxx: Xxxxxx Xxxxxx
Xxxxxx.Xxxxxx@xxxx.xx, x00 00 000 0000
Hajdú- Bihar Megye: Xxxxxxxxx Xxxxxx Xxxxxx
Xxxxxx.Xxxxxx@xxxx.xx, x00 00 000 00 00
Köszönöm megtisztelő figyelmüket! Sok Xxxxxx kívánunk a megvalósításhoz!