Kikötő-üzemeltetői felelősségbiztosítás
Kikötő-üzemeltetői felelősségbiztosítás
Szerződési feltételek
I. BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNYEK
1. Az Allianz Hungária Biztosító Rt. (a továbbiakban: biztosító) a kikötő kezelője (a továbbiakban: biztosított) helyett megtéríti a biztosított által vállalkozói (üzleti) szerződés alapján végzett, a 2. pontban meghatározott szolgáltatások teljesítése során, illetve következtében - a szerződő partnerének, vagy azon természetes vagy jogi személynek akinek a szolgáltatást nyújtja - okozott véletlen-váratlan formában (balesetszerően) bekövetkező
- személyi sérüléses és megbetegedéses,
- dologi,
károkat - a szerződésben meghatározott felső összeghatárig (biztosítási összeg) - amelyekért a biztosított kikötő üzemeltetői minőségben a magyar jog szabályai szerint kártérítési kötelezettséggel tartozik.
2. A biztosított alábbi mőködési területére vonatkozik a biztosítás: a./ javítás, átalakítás, szervíz vagy karbantartás,
b./ tárolás,
c./ kikötés,
d./ vontatás vagy horgonyzás,
e./ üzemanyaggal való feltöltés,
f./ ki- és berakodás,
g./ ki- és beemelés.
II. A KOCKÁZATVISELÉS HELYE
3. A biztosítási fedezet a Magyar Köztársaság területén bekövetkező károkra terjed ki.
III. A KOCKÁZATVISELÉS IDŐTARTAMA
4. A biztosítási szerződés határozott időre jön létre. A kockázatviselés kezdete: leghamarabb az ajánlat - a biztosított által - cégszerően aláírt példányának a biztosítóhoz való beérkezését követő nap 0 órája. A kockázatviselés vége: a tárgyév december 31.-e.
5. A kockázatviselés a szerződés érvényességi ideje alatt végzett (a szerződésben meghatározott) szolgáltatások teljesítése során, illetve következtében okozott károkra terjed ki, és mindaddig fedezi azokat, amíg a szerződés érvényben van.
IV. A BIZTOSÍTÁSI ÖSSZEG ÉS A KÁRTÉRÍTÉS SZABÁLYAI
6. A biztosító a feltételekben meghatározott, a polgári jogi felelősség körében okozott károkat forintban a magyar jogban rögzített módon és mértékben téríti meg a károsultnak (vagy törvényes örökösének) a szerződésben rögzített (a biztosított által választott), káreseményenként és/vagy évenként (ill. a biztosítási időtartamra) meghatározott értékhatárig (biztosítási összeg).
7. A biztosító olyan arányban téríti meg a bekövetkezett károkat, amilyen arányban a biztosított jogszabály szerinti felelőssége fennáll.
8. Megtéríti a biztosító - előzetes jóváhagyás alapján - a káresemény jogalapjának, vagy összegszerőségének megállapításához igénybe vett szakértői költségeket és a kárenyhítés érdekében felmerült valamennyi költséget a biztosítási összeghatáron belül.
V. BIZTOSÍTÁSI KIZÁRÁSOK
a./ tartályhajón, vagy bármilyen olyan vízijármővön, amely előzőleg robbanó vagy gyúlékony folyadékok szállítását vállalta, végzett munkák, szolgáltatások során keletkezett károkat,
b./ a nem jogszabály, hanem vállalkozói (üzleti) szerződés alapján vállalt felelősség kárait,
c./ a munkáltatói felelősség körében a biztosított munkavállalóinak okozott személyi sérüléses, foglalkozási megbetegedés vagy tárgyrongálás formájában előálló károkat,
d./ a biztosított saját tulajdonú vagy bérelt vagyontárgyaiban bekövetkezett károkat,
e./ a nukleáris robbanás, sugárzás vagy radioaktív szennyezés következményeként létrejött károkat,
f./ a kötbért, bírságot és egyéb büntetést, valamint a gazdasági (üzemszüneti) veszteségeket (pl.: elmaradt haszon, többletköltségek, stb.),
g./ a felülvizsgálatra, az elvégzett szolgáltatás hiányosságainak pótlására fordított költségeket,
h./ az el nem végzett, vagy késedelmesen végrehajtott szolgáltatás miatt keletkezett károkat, i./ a károsult beleegyezésével okozott károkat,
j./ a rakomány, olaj, tüzelőanyag, kőolajtermékek, vegyszerek vagy hasonló anyagok vízbe, földre vagy levegőbe történő kiömlésének, kiáramlásának vagy kiszivárgásának következtében keletkezett károkat, kivéve maguknak az anyagoknak fizikai veszteségét, amennyiben az a biztosítással fedezett felelősség körébe tartozik,
k./ az egyéb biztosítással vagy jogszabály alapján megtérülő károkat.
VI. ÖNRÉSZESEDÉS
10. A biztosított - káreseményenként - a kártérítési összegből önrészesedés címén 10%-ot, de minimum a szerződésben (kötvény, ajánlat) meghatározott mértékű önrészesedést maga visel.
VII. A BIZTOSÍTÓ VISSZAKÖVETELÉSE
11. A biztosító a kifizetett kártérítési összeg megtérítését követelheti a biztosított (szerződő) féltől, ha utóbbi a kárt szándékosan vagy súlyosan gondatlanul jogellenesen okozta.
12. Jelen szerződés szempontjából súlyosan gondatlan károkozásnak minősül, ha a biztosított a kárt okozó szolgáltatást
- a számára kötelezően előírt engedélyek nélkül,
- súlyosan ittas állapotban, vagy bódulatot keltő szerek hatása alatt,
- a biztonsági előírások figyelmen kívül hagyásával végezte, és a kár a fenti okokkal összefüggésben keletkezett.
VIII. VÁLTOZÁS BEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉG
13. A biztosított haladéktalanul köteles bejelenteni a biztosítónak, ha a szolgáltatás kockázati körülményeiben lényeges változás történt. Különösen, ha a szolgáltatás technológiájában, az ott felhasznált anyagokban, eszközökben, a minőségellenőrzés módszerében stb. történt a változás.
14. A közlésre, illetőleg a változás bejelentésére irányuló kötelezettség megsértése esetében a biztosító mentesül a kártérítés alól, kivéve, ha bizonyítják, hogy az elhallgatott vagy be nem jelentett körülményt a biztosító a szerződéskötéskor ismerte, vagy ha az nem hatott közre a biztosítási esemény bekövetkeztében.
IX. A BIZTOSÍTOTT KÖTELEZETTSÉGEI A BIZTOSÍTÁSI ESEMÉNYEK BEKÖVETKEZÉSEKOR
15. A biztosított a káreseményt annak bekövetkezte, illetve tudomására jutása után, vagy amikor vele szemben kártérítési követeléssel lépnek fel, haladéktalanul, de legkésőbb az észleléstől számított két napon belül - munkaszüneti vagy pihenőnap közbeesésekor az azt követő munkanap folyamán - írásban köteles bejelenteni a biztosítónak a szerződést kezelő egységéhez.
A kárbejelentésnek tartalmaznia kell:
- a káresemény rövid leírását, időpontját,
- a károsodott létesítmények, eszközök megnevezését, helyét,
- a károsodás mértékét (megállapított vagy becsült értékét),
- a sérült személyek számát, adatait,
- a biztosítottat képviselő személy nevét, beosztását,
- a kárrendezéshez szükséges minden egyéb lényeges információt.
16. Amennyiben a káreseménnyel összefüggésben hatósági eljárás van folyamatban, úgy az annak során hozott határozatot köteles a biztosított a biztosítónak bemutatni.
17. A kár összegszerűségét hitelt érdemlően igazoló bizonylatokat a biztosító képviselőjének rendelkezésére kell bocsátani.
X. A KÁRTÉRÍTÉSI ÖSSZEG ESEDÉKESSÉGE
18. A kártérítési összeg a káresemény tényének, összegszerűségének megállapításához szükséges utolsó dokumentum - a biztosítóhoz való - beérkezését követõ 30 napon belül esdékes.
XI. A BIZTOSÍTÁSI ADATKÖZLÉS ÉS DÍJFIZETÉS SZABÁLYAI
19. A fizetendő biztosítási díjat a biztosítás díjalapjának és díjtételének szorzata adja.
20. A biztosítás díjalapja a biztosított szolgáltatás/ok/nak a biztosítási időszakra vonatkozó bruttó (engedmény nélküli) vállalkozói díjbevétele.
21. A biztosítási díjalap becsült értékét a szerződés megkötésekor cégszerűen aláírt adatközlőn kell a biztosító rendelkezésére bocsátani. A biztosító ez alapján előzetes díjat számol, melyet negyedéves bontásban a biztosított részére kiszámláz. A biztosított a tárgyévet követő 30 napon belül köteles a biztosítónak a díj végleges elszámolásához szükséges tényleges tárgyévi árbevételét írásban közölni.
22. A biztosító jogosult a biztosított könyvelését és a biztosítás díjalapjára vonatkozó bizonylatokat a biztosítottnál ellenőrizni.
23. A biztosítás díjtételét a szerződés tartalmazza.
XII. A KÁRMEGELŐZÉS SZABÁLYAI
24. A biztosított köteles a károk megelőzésére és elhárítására a hatályos jogszabályokat, hatósági határozatokat és felügyeleti szervének utasításait mindenkor betartani.
25. A biztosító maga vagy képviselője útján jogosult a biztosítottnál a kármegelőzésre vonatkozó intézkedések végrehajtását ellenőrizni.
XIII. BIZTOSÍTÁSI TITOK- ÉS ADATVÉDELMI SZABÁLYOK
26. A biztosító – jogszabály engedélye vagy kifejezett megállapodás hiányában – a jelen szerződési feltételek szerint létrejövő biztosításra vonatkozóan, biztosítási titoknak minősülő adatot harmadik személy részére nem szolgáltathat ki. Biztosítási titok csak akkor adható ki harmadik személynek, ha a biztosító ügyfele vagy annak törvényes képviselője a kiszolgáltatható biztosítási titokkört pontosan megjelölve, erre vonatkozóan írásban felmentést ad. A titoktartási kötelezettség nem áll fenn a biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló többször módosított 1995. évi XCVI. törvény (Bit.) 97. §-ában meghatározottaknak megfelelően, a Bit 6. számú melléklete értelmében az ügyfél- tájékoztatóban felsorolt szervezetekkel és személyekkel szemben.
27. A biztosító személyes adatokat a biztosítási szerződés létrejötte, nyilvántartása és teljesítése érdekében kezel. Az adatszolgáltatás önkéntes, de a biztosítási ajánlaton rögzített egyes személyes adatok közlése nélkülözhetetlen a biztosítási szerződés létrejöttéhez.
A biztosítóintézetekről és a biztosítási tevékenységről szóló 1995. évi XCVI. törvény 99. §-a felhatalmazása alapján a biztosító és biztosítási ügynöke jogosult kezelni a biztosított (szerződő), a kedvezményezett és a károsult (a továbbiakban: ügyfél) adatait, valamint a biztosítási szerződéssel, annak létrejöttével, nyilvántartásával és a szolgáltatással összefüggő, a törvényben rögzített adatokat. Különleges személyes adatok kezeléséhez, illetőleg a személyes adatok külföldi biztosító adatkezelőhöz történő továbbításához az ügyfél írásbeli hozzájárulása szükséges.
A biztosító, mint adatkezelő az adatok feldolgozásával a Hungária Biztosító Számítástechnikai Kft-t (1553 Budapest, Pf. 40.) bízza meg, amely szervezet az adatokat nyilvántartja. A biztosítási szolgáltatás teljesítéséhez igénybevett - posta útján történő utalás vagy banki átutalás esetén - a Magyar Posta Rt. és a jogosult által megnevezett bank adatfeldolgozónak minősül.
27. A biztosító az ügynöke, illetve megbízottja a tevékenysége során tudomására jutott, biztosítási titoknak minősülő adatokat - a jogszabályban meghatározott eseteket kivéve - csak akkor hozhatja harmadik személy tudomására, ha a titoktartási kötelezettsége alól az érintett ügyféltől a kiszolgáltatható titokkört megjelölve írásban felmentést kapott.
A biztosító egyes biztosítási szolgáltatások során igénybe vesz külső közreműködőket olyan esetekben, amikor a szolgáltatás nyújtásához a megbízott speciális szakértelmére van szükség. A megbízott személyes adatokat kezel és a törvény alapján titoktartásra kötelezett.
Az ügyfél a saját személyes, nyilvántartott adatairól jogosult tájékoztatást kapni, kérésére adatait a biztosító nyilvántartásában módosíthatja. A biztosító az adatokat a biztosítási szerződés tartama alatt, és a szerződés megszűnését követően a szerződésből származó követelések előterjeszthetőségének, az elévülési idő lejártáig kezeli.
XIV. EGYÉB RENDELKEZÉSEK
28. A biztosító törvényi engedményi joga alapján visszkeresetének érvényesítéséhez szükséges bizonyítékokat, tájékoztatást és minden elvárható támogatást a biztosított megadni tartozik. E kötelezettség elmulasztásából származó hátrányok a biztosítottat xxxxxxxx.
29. A biztosított a kárra hozzá bármilyen címen befolyó megtérülést a biztosító által fizetett kártérítési összeg erejéig tartozik a biztosítóhoz befizetni, és arról egyidejűleg írásbeli tájékoztatást adni.
30. A biztosított a biztosító tudta és hozzájárulása nélkül nem tesz olyan felelősségi nyilatkozatot, amelyből a biztosítót terhelő joghátrány származik.
Allianz Hungária Biztosító Rt.