ADÁSVÉTELI KERETSZERZŐDÉS
Amely létrejött egyrészről
PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM
Székhely: 7622 Pécs, Xxxxxxx Xxx u. 4. Adószám: 15329798-2-02
OM azonosító: FI 58544 PIR szám: 329794
Statisztikai számjel: 15329798-8542-312-02
Pénzforgalmi jelzőszám: MÁK 10024003-00282716-00000000
Képviseli: Xxxxx Xxxxxx kancellár mint Vevő (a továbbiakban: Vevő)
másrészről
*****
Székhelye:
Adószáma:
Cégjegyzékszám:
Statisztikai számjel:
Pénzforgalmi jelzőszám:
Képviseli:
mint Xxxxx (a továbbiakban: Xxxxx)
(a továbbiakban együttesen: Felek) között alulírott helyen és időben az alábbi feltételek szerint:
PREAMBULUM
A.) Vevő „Kontrasztanyagok beszerzése a Pécsi Tudományegyetem részére” tárgyban a közbeszerzésekről szóló 2015. évi CXLIII. törvény (továbbiakban: Kbt.) Második rész 81. §-a szerinti nyílt közbeszerzési eljárást folytatott uniós eljárásrendben, amelynek ajánlati felhívása
****-én, ****** számon jelent meg az Unió Hivatalos lapjában és ****-én **** számon jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben.
B.) Felek rögzítik, hogy a Vevő többváltozatú (alternatív) ajánlat benyújtásának lehetőségét nem biztosította.
C.) A Vevő az ajánlattevők számára a gazdasági társaság, illetve jogi személy (projekttársaság) létrehozását nem tette lehetővé.
D.) A Vevő a közbeszerzési eljárás során részajánlattétel lehetőségét az ajánlati felhívásban foglaltak
szerint biztosította.
E.) Felek rögzítik, hogy az Eladó benyújtott ajánlatával, mint legalacsonyabb árat tartalmazó ajánlattal az eljárás *** részének nyertese lett.
F.) A Kbt. szerinti eljárás ajánlati felhívásához kapcsolódó valamennyi írásbeli dokumentáció és az Eladó nyertes ajánlata jelen szerződéssel (továbbiakban: Szerződés) együtt értelmezendő annak ellenére, hogy a dokumentumok fizikailag nem kerültek csatolásra a Szerződés törzsszövegéhez.
G.) Szerződő Felek megállapítják, hogy jelen szerződésben szabályozzák együttműködésüket és a Xxxxx jogait és kötelezettségeit érintő minden olyan kérdést, amelyek a Felek szerződéses jogviszonyára alkalmazandó. A Felek kapcsolatuk fő alapelveként deklarálják, hogy mindenkor a piaci tisztesség és a kölcsönös együttműködés fokozott követelményei szerint kívánnak eljárni.
H.) Eladó kijelenti, hogy vele szemben csőd-, felszámolási vagy végrehajtási eljárás nincs
folyamatban, illetve ilyen eljárások bekövetkezésének veszélye nem áll fenn. Az Eladó vállalja, hogy a másik Felet haladéktalanul értesíti, amennyiben olyan körülmény merülne fel, amely jelen pontban foglalt valamely eljárás kezdeményezését eredményezheti.
I.) Mindkét fél kijelenti, hogy sem jóhiszeműen, sem rosszhiszeműen, sem a múltban nem hallgatott el, sem a Szerződés időtartama alatt nem fog elhallgatni semmiféle, a Szerződés teljesítése tekintetében bármilyen szempontból releváns információt, amely kihatással lehet a jelen megállapodásban foglaltakra.
1. SZERZŐDÉS TÁRGYA
1.1. A Vevő részére a közbeszerzési eljárás műszaki leírásában (továbbiakban: Műszaki Leírás), a Szerződés 1. számú mellékletében, valamint az Eladó ajánlatában meghatározott feltételeknek megfelelő
Ajánlati rész | Név |
1. | DOTAREM 0,5MMOL/ML OLDATOS INJEKCIÓ |
2. | GADOVIST 1,0MMOL/ML XXXXXXX INJEKCIÓ |
3. | GASTROGRAFIN BELSŐLEGES OLDAT VAGY VÉGBÉL OLDAT 100ML |
4. | IOMERON 300 OLDATOS INJEKCIÓ 100ML |
IOMERON 350 OLDATOS INJEKCIÓ 500ML | |
IOMERON 350 OLDATOS INJEKCIÓ 200ML | |
IOMERON 350 OLDATOS INJEKCIÓ 50ML | |
IOMERON 400 OLDATOS INJEKCIÓ 200ML | |
5. | LIPIODOL ULTRA-FLUID 480MG/ML OLDATOS INJEKCIÓ 10ML |
6. | MICROPAQUE 50MG/ML BELSŐLEGES SZUSZPENZIÓ VAGY VÉGBÉLSZUSZPENZIÓ 2L |
7. | OMNIPAQUE 300MG I/ML OLDATOS INJEKCIÓ 20ML |
OMNIPAQUE 300MG I/ML OLDATOS INJEKCIÓ 50ML | |
8. | PRIMOVIST 0,25MMOL/ML XXXXXXX INJEKCIÓ 10ML |
9. | SONOVUE 8MCG/ML POR ÉS OLDÓSZER DISZPERZIÓS INJEKCIÓHOZ |
10. | ULTRAVIST 300 OLDATOS INJEKCIÓ 50ML |
ULTRAVIST 370 OLDATOS INJEKCIÓ 100ML | |
ULTRAVIST 370 OLDATOS INJEKCIÓ 50ML | |
ULTRAVIST-370 OLDATOS INJEKCIÓ 500ML | |
11. | VISIPAQUE 320MG/ML OLDATOS INJEKCIÓ 500ML |
12. | XENETIX 300 OLDATOS INJEKCIÓ 50ML |
XENETIX 300 OLDATOS INJEKCIÓ 100ML | |
XENETIX 300 OLDATOS INJEKCIÓ 200ML | |
XENETIX 350 OLDATOS INJEKCIÓ 50ML | |
XENETIX 350 OLDATOS INJEKCIÓ 200ML | |
XENETIX 350 OLDATOS INJEKCIÓ 500ML |
(továbbiakban: Termékek) határidős adásvétele a Vevő eseti megrendelései alapján a Szerződésben meghatározott teljes keretösszeg (továbbiakban: Teljes keretösszeg) erejéig.
1.2. A Vevő vállalja, hogy a Szerződés időbeli hatálya alatt a Teljes keretösszeg 70%-ának megfelelő mértékű megrendelést küld az Eladónak (továbbiakban: Lehívási kötelezettséggel terhelt keretösszeg).
1.3. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a Vevő a Szerződés időbeli hatályának lejárta előtt a teljes Lehívási kötelezettséggel terhelt keretösszeget kimerítette, a Vevő jogosult a további megrendelések lehívására a Teljes keretösszeg 30%-ának megfelelő keretösszeg erejéig
(továbbiakban: Opciós keretösszeg) a Szerződés időbeli hatálya alatt.
1.4. Felek rögzítik, hogy a Szerződés rendelkezéseit az Opciós keretösszegből történő megrendelésekre is alkalmazni kell.
1.5. Lehívási kötelezettséggel terhelt keretösszeg, Opciós keretösszeg és Teljes keretösszeg:
Ajánlati rész | Lehívási kötelezettséggel terhelt keretösszeg (nettó HUF) | Opciós keretösszeg (nettó HUF) | Teljes keretösszeg (nettó HUF) |
1. | 4 969 236 | 2 129 672 | 7 098 908 |
2. | 3 752 420 | 1 608 180 | 5 360 600 |
3. | 2 848 412 | 1 220 748 | 4 069 160 |
4. | 33 587 72229 788 589 | 12 766 538 | 47 982 46042 555 127 |
5. | 2 387 000 | 1 023 000 | 3 410 000 |
6. | 23 150 | 9 922 | 33 072 |
7. | 1 000 000 | 000 371 | 2 291 236 |
8. | 612 703 | 262 587 | 875 290 |
9. | 3 213 224 | 1 377 096 | 4 590 320 |
10. | 12 646 298 | 5 419 842 | 19 800 30418 066 140 |
11. | 23 272 528 | 9 973 941 | 39 213 78433 246 469 |
12. | 20 407 459 | 8 746 054 | 29 153 513 |
2. TELJESÍTÉSSEL KAPCSOLATOS RENDELKEZÉSEK
2.1. Felek megállapodnak abban, hogy a Szerződés nem eredményez az Eladó részéről konkrét teljesítési kötelezettséget. Az Eladónak konkrét teljesítési kötelezettsége a Vevő írásbeli megrendelése alapján keletkezik.
2.2. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a Vevő a Termékekből vásárolni kíván, a Vevő írásban Megrendelést küld az Eladónak.
2.3. Az Eladó a Megrendeléseket az alábbi elérhetőségeken fogadja:
E-mail: ***** Fax: *****
Online megrendelés esetén a megrendelés fogadására szolgáló weboldal elérhetősége:
**************
2.4. A Vevő a Megrendelésen köteles megjelölni a megvásárolni kívánt Xxxxxx pontos nevét, cikkszámát és a megvásárolni kívánt mennyiséget.
2.5. Felek megállapodnak abban, hogy az Eladó a megrendelt Termékeket köteles a Megrendelés kézhezvételétől visszaigazolásától számított 24 órán belül a teljesítés helyére eljuttatni és a megrendelt Termékeket a Vevő részére átadni azzal, hogy az Eladó tudomásul veszi, hogy a Termékek átadás-átvétele munkanapokon munkaidőben (8:00 és 16:00 óra között) lehetséges. Munkaidőn kívül leadott Megrendelés esetén a teljesítési határidő a Megrendelés elküldését követő első munkanap 0809:00 órától számítandó.
2.6. Az Eladó a Megrendelés megküldését követő 1 3 órán belül köteles a Vevőnek írásban visszaigazolást küldeni. Munkaidőn kívül leadott Megrendelés esetén a visszaigazolás határideje a következő munkanap 809:00 órájától számítandó.
2.7. Teljesítés helye: Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központi Gyógyszertár (7624 Pécs, Honvéd u.
3.). NUTS kód: HU231
2.8. Felek megállapodnak abban, hogy a megrendelt Termékeknek a teljesítés helyre történő eljuttatására alkalmas fuvarozási mód választásáért, a fuvarozás során esetlegesen felmerülő késedelemért, károkért az Eladó felelős. Fuvarozó alkalmazása esetén a Vevő a fuvarozóval nem áll jogviszonyban.
2.9. Eladó kötelezettséget vállal arra, hogy a fuvarozással kapcsolatos valamennyi adminisztrációs
kötelezettséget teljesíti a NAV irányába, továbbá az útdíjköteles gépjárművekkel a Vevő részére végzett fuvarozással járó termékszállítási bejelentési kötelezettségeknek eleget tesz (EKÁER adminisztráció). Ebbe beleértendő az Európai Unió tagállamából való fuvarozással kapcsolatos regisztrációban Vevővel való együttműködés. Felek rögzítik, hogy Xxxxx adminisztrációs és tájékoztatási, valamint együttműködési kötelezettségének megszegéséből eredő kárért teljes körű felelősséggel tartozik, és Vevőt haladéktalanul kártalanítani vagy kártérítést fizetni köteles.
2.10. Az Eladó a Xxxxxxxx a fuvarozás módjának megfelelő csomagolásban köteles a teljesítés helyére eljuttatni, a csomagoláson fel kell tüntetnie a megfelelő kezelésre és tárolásra vonatkozó feliratokat, illetve címkéket.
2.11. Felek megállapodnak abban, hogy a Termékek átadás-átvétele során elvégzik a leszállított Termékek mennyiségi és minőségi ellenőrzését. Látható sérülés vagy hiány esetén (továbbiakban együtt hiba) esetén a Felek a hibát jegyzőkönyvben rögzítik. Ebben az esetben az Eladó köteles a hibás Terméket a jegyzőkönyvben meghatározott határidőn belül kicserélni vagy a hiányt pótolni.
2.12. Felek rögzítik, hogy az átadás-átvételkoriellenőrzés gyűjtőcsomagolási egységenként történik. A gyűjtőcsomagoláson belüli (legkisebb gyűjtőcsomagolási egységenkénti) ellenőrzés az átadás- átvételi eljárást követően történik. Ennek során tapasztalható hibákat, hiányosságokat a Vevő haladéktalanul jelzi az Eladó felé szavatossági jogai érvényesítése mellett.
2.13. A Megrendelő a Termékeket szállítólevél alapján veszik át. A szállítólevelet a Felek teljesítés igazolására alkalmas dokumentumnak tekintik (továbbiakban: Teljesítésigazolás).
2.14. Az átadás-átvétel során az Eladó köteles a Termékek minőségét és műszaki megfelelését tanúsító magyar nyelvű okmányokat, tanúsítványokat átadni a Vevő részére.
2.15. A leszállított Termékekkel kapcsolatos kárveszély a teljesítéssel, a teljesítés helyén száll át a Vevőre.
2.16. Az Eladó köteles az átadás-átvétel során gondoskodni a munkavédelmi és balesetvédelmi, tűzrendészeti és környezetvédelmi előírások betartásáról. Az Eladó köteles minden olyan kárt megtéríteni, amelyet a szállítás során a Vevőnek vagy olyan harmadik személynek okozott, aki a kárigényét a Vevővel szemben kívánja érvényesíteni.
2.17. A csomagolásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy a Termékek épségét, sterilitását a fuvarozás és a tárolás időtartama alatt megóvja.
2.18. Valamennyi készítményen jól látható módon fel kell tüntetni a lejárati időt.
3. VÉTELÁR
3.1. Felek megállapodnak abban, hogy az egyes Termékek vételárát (egységárát) a Szerződés 1. számú melléklete tartalmazza.
3.2. Felek rögzítik, hogy a Szerződés 3.1. pontjában meghatározott ellenérték garantált, fix ellenérték, amely tartalmazza az Eladónak a Szerződés teljesítése körében felmerült valamennyi kiadását és költségét, ezért az Eladó a Vevőtől további díjazásra semmiféle jogcímen nem támaszthat igényt és hacsak a Szerződés másként nem rendelkezik, a díj a Szerződés időtartama alatt nem változhat.
3.3. Felek rögzítik, hogy a Termékek vételára 100,000000%-ban saját forrásból finanszírozza.
3.4. A Vevő kijelenti, hogy a vételár megfizetéséhez szükséges anyagi fedezettel rendelkezik.
3.5. Felek megállapodnak abban, hogy az Eladó a Szerződés időtartama alatt minden esetben a Vevő felé köteles érvényesíteni a Termékek gyártója által hirdetett általános vagy a Vevő részére biztosított speciális kedvezményeket.
3.6. A fentiek alapján a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján a Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a Szerződés időbeli hatálya alatt a termelői árat és/vagy nagykereskedelmi árat csökkentő (beleértve a Termék gyártója által hirdetett általános vagy a Vevő részére biztosított speciális kedvezményeket) – a feleken kívülálló – intézkedés történik, ebben az esetben a
Termékek vételára ennek megfelelő mértékben csökken.
3.7. Ebben az esetben az intézkedésből következő árcsökkentés százalékos arányát az ajánlatban szerepelt árban érvényesítik olyan módon, hogy az Eladó kiszámítja az új árat és arról írásban tájékoztatja a Vevőt.
3.8. Az új árakat a tájékoztatást követően kiállított számlákban kell és lehet érvényesíteni.
3.9. A kedvezmény megszűnéséről az Eladó köteles a Vevőt írásban tájékoztatni. A tájékoztatást követően a kedvezményt megelőző árat kell és lehet a számlákban érvényesíteni.
3.10. A Szerződés 3.9. pontjában foglaltakon kívül a Termékek vételára nem emelkedhet.
4. ELLENÉRTÉK MEGFIZETÉSÉNEK MÓDJA
4.1. Felek megállapodnak abban, hogy a Vevő a vételárat megrendelésenként utólag, az adott Megrendelés teljesítését követően fizeti meg a Szerződés rendelkezései szerint. Részszámla benyújtására nincs lehetőség.
4.2. A Vevő által az adott Megrendelés után ténylegesen fizetendő ellenérték az adott Megrendelés keretében sikeresen átadott Termékek darabszámának és egységárának szorzata.
4.3. Felek rögzítik, hogy az Eladó a számlát a leszállított Termékekkel együtt köteles a Vevőhöz
eljuttatni, azonban számla benyújtásának feltétele a Vevő által kiállított Teljesítésigazolás.
4.4. Felek megállapodnak abban, hogy a Kbt. 135. § (1) bekezdése alapján az adott Megrendelés teljesítését követő 15 napon belül a Vevő erre feljogosított képviselője Teljesítésigazolást állít ki az Eladó részére.
4.5. A Vevő részéről Teljesítésigazolás kiállítására jogosult személy: ****
4.6. Az Eladó a számlát az általános forgalmi adóról szóló 2007. évi CXXVII. tv. 169. §-ában, a számvitelről szóló 2000. évi C. tv. 167. §-ának (1) és (3) bekezdésében, továbbá a számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint az elektronikus formában megőrzött számlák adóhatósági ellenőrzéséről szóló 23/2014 (IV.30.) NGM rendeletben meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően köteles kiállítani. Az Eladó a számlához köteles csatolni a teljesítésigazolás egy példányát, továbbá a számlán köteles feltüntetni a Vevő által előzetesen rendelkezésére bocsátott SAP azonosítószámot, valamint a vonatkozó vámtarifaszámo(ka)t.
4.7. A Szerződés 4.6. pontjában meghatározott követelményeknek nem megfelelően kiállított, és a Vevő részére megküldött számlát a Vevő nem fogadja be, azt kiegyenlítés nélkül visszaküldi az Eladó székhelyére és az ebből eredő fizetési késedelemért felelősséget nem vállal.
4.8. Az ajánlattétel, az elszámolás és a kifizetés pénzneme: magyar forint (HUF)
4.9. Számlázási cím: Pécsi Tudományegyetem (7622 Pécs, Vasvári P. u. 4.)
4.10. Felek megállapodnak abban, hogy a számla kiegyenlítése a Kbt. 135. § (1) és (6) bekezdése alapján, a Ptk. 6:130. § (1) és (2) bekezdése a szerint, - figyelemmel az Art. 36/A. §-ában foglalt rendelkezésekre is - 30 napon belül banki átutalással történik.
4.11. Felek rögzítik, hogy amennyiben a Vevő a számla kiegyenlítésével késedelembe esik, az Eladó a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:155. §-a szerinti késedelmi kamatra tarthat igényt.
4.12. Felek a Kbt. 135. § (6) bekezdésére figyelemmel rögzítik, hogy a Vevő a szerződésen alapuló ellenszolgáltatásából eredő tartozásával szemben csak a jogosult által elismert, egynemű és lejárt követelését számíthatja be.
5. TERMÉKVÁLTÁS
5.1. Felek a Szerződés tárgyára tekintettel rögzítik, hogy a Termékek esetében a piaci trendeknek megfelelően rövid időn belül műszaki/technológiai változások mehetnek végbe, egyes Termékek elérhetetlenné válnak.
5.2. A fentiek okán a Vevő lehetőséget biztosít a termékváltásra és méretváltásra annak érdekében,
hogy a Szerződés időbeli hatálya alatt Vevő kiszolgálása mindvégig magas színvonalon történhessen a betegellátás biztonsága érdekében, így az Eladó a Termékek elavulása vagy megszűnése esetén is biztosítani tudja az ellátást, amely által a Vevő is folyamatosan biztosítani tudja a biztonságos és magas színvonalú betegellátást.
5.3. Ezért a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján megállapodnak abban, hogy termékváltásra az alábbi feltételek fennállása esetén van lehetőség:
- Termékváltás esetén az Eladó írásban értesítést köteles a Megrendelőnek küldeni a termékváltásról, amelyben megjelöli az új terméket és annak paramétereit.
- Az új terméknek azonos funkcionális tulajdonságokkal, megegyező vagy jobb teljesítménybeli/műszaki paraméterekkel kell rendelkeznie, mint az előd terméknek.
- Az új termék gyártmánycsaládjának meg kell egyeznie az előd termék gyártmánycsaládjával.
- Az új termék vételára (egységára) még magasabb teljesítmény/kapacitás esetén sem lehet magasabb, mint az előd termék vételára (egységára).
5.4. A Vevő az értesítés alapján megvizsgálja, hogy az új termék megfelel-e Szerződés 5.3. pontjában meghatározott feltételeknek.
5.5. Amennyiben a Vevő azt állapítja meg, hogy az új termék megfelel a Szerződés 5.3. pontjában meghatározott követelményeknek, a Megrendelő elfogadó nyilatkozatot küld az Eladónak.
5.6. Ebben az esetben az elfogadó nyilatkozat megküldésével a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja
alapján az előd termék az új termékre módosul.
6. SZAVATOSSÁG
6.1. Az Eladó szavatolja, hogy
• a Termékek tartalmazzál az összes legutóbbi kivitelezési és anyagbeli fejlesztéseket,
• a Termékek és azok valamennyi eleme mentes mindenfajta tervezési, anyagbeli, kivitelezési, illetve az Eladó vagy közreműködői tevékenységével, illetve mulasztásával bármilyen más módon összefüggő hibáktól,
• a Termékek a rendeltetésszerű használatra alkalmasak, mindenben megfelel a
jogszabályokban, a Műszaki Leírásban, az Eladó ajánlatában, valamint a Szerződésben meghatározott követelményeknek.
6.2. Az Eladó szavatolja, hogy a Termékeken harmadik személynek nincsen olyan joga, amely a Vevő tulajdonszerzését akadályozza, ellenkező esetben a Vevő köteles az Eladót megfelelő határidő tűzésével felhívni arra, hogy az akadályt hárítsa el vagy adjon megfelelő biztosítékot. A határidő eredménytelen eltelte után a Vevő elállhat a Szerződéstől és kártérítést követelhet.
6.3. Az Eladó szavatolja, hogy a Termékeken harmadik személynek nincsen olyan joga, amely a Vevőt tulajdonjoga gyakorlásában korlátozza vagy a Termékek értékét csökkenti. Ellenkező esetben a Vevő megfelelő határidő tűzésével tehermentesítést követelhet. A határidő eredménytelen eltelte után a Vevő a tehermentesítést az Eladó költségére elvégezheti, amennyiben a tehermentesítés lehetetlen vagy aránytalan költséggel járna, a Vevő a Szerződéstől elállhat, és kártérítést követelhet vagy a teher átvállalása fejében az ellenérték megfelelő csökkentését követelheti. Ezek a jogok a Vevőt akkor is megilletik, ha a tehermentesítésre megszabott határidő eredménytelenül telt el, és a Vevő nem kívánja a Termékek tehermentesítését.
6.4. Az Eladó szavatolja, hogy a leszállított Termékek felhasználhatósági/lejárati ideje – a sikeres
átadás-átvételtől számítottan – legalább 3 hónap.
7. ALVÁLLALKOZÓK
7.1. Az Eladó a teljesítéshez az alkalmasságának igazolásában részt vett szervezetet a Kbt. 65. § (7) bekezdése szerint az eljárásban bemutatott kötelezettségvállalásnak megfelelően, valamint a
65. § (9) bekezdésében foglalt esetekben és módon köteles igénybe venni.
7.2. E szervezetek bevonása akkor maradhat el, vagy helyettük akkor vonható be más (ideértve az átalakulás, egyesülés, szétválás útján történt jogutódlás eseteit is), ha az Eladó e szervezet nélkül vagy a helyette bevont új szervezettel is megfelel – amennyiben a közbeszerzési eljárásban az adott alkalmassági követelmény tekintetében bemutatott adatok alapján a Vevő szűkítette az eljárásban részt vevő gazdasági szereplők számát, az eredeti szervezetekkel egyenértékű módon megfelel – azoknak az alkalmassági követelményeknek, amelyeknek az Eladó a közbeszerzési eljárásban az adott szervezettel együtt felelt meg.
7.3. A Vevő nem korlátozhatja az Eladó jogosultságát alvállalkozó bevonására, csak akkor, ha az eljárás során a Kbt. 65. § (10) bekezdése szerinti lehetőséggel élt.
7.4. Az Xxxxx a Szerződés megkötésének időpontjában, majd – a később bevont alvállalkozók tekintetében – a Szerződés teljesítésének időtartama alatt köteles előzetesen a Vevőnek valamennyi olyan alvállalkozót bejelenteni, amely részt vesz a Szerződés teljesítésében, és – ha a megelőző közbeszerzési eljárásban az adott alvállalkozót még nem nevezte meg – a bejelentéssel együtt nyilatkozni vagy az érintett alvállalkozó nyilatkozatát benyújtani arról is, hogy az általa igénybe venni kívánt alvállalkozó nem áll a megelőző közbeszerzési eljárásban előírt kizáró okok hatálya alatt.
7.5. Az Eladó felel az alvállalkozók teljesítéséért, szakmai, műszaki színvonalukért és pénzügyi alkalmasságukért. Az Eladó felelősségét a Vevő felé az alvállalkozók igénybevétele nem befolyásolja.
7.6. Az Eladó gondoskodik a különböző alvállalkozók irányításáról, utasításáról és a közöttük meglévő együttműködésről.
7.7. A Vevő és az alvállalkozók nincsenek jogviszonyban. Az Eladó kötelezettsége az alvállalkozók közvetlen fizetési igényeinek rendezése és a Vevő minden ilyen igénytől való mentesítése.
7.8. Jogszerűen igénybe vett alvállalkozó esetén az Eladó az alvállalkozó teljesítéséért úgy felel, mintha a munkát saját maga végezte volna el. Jogszerűtlenül igénybe vett alvállalkozó esetén az Eladó felelős minden olyan kárért, amely alvállalkozó igénybevétele nélkül nem következett volna be.
8. KÖTBÉR
8.1. Felek rögzítik, hogy az Eladó a Ptk. 6:186. § (1) bekezdése alapján kötbér fizetésére kötelezi magát arra az esetre, ha olyan okból, amelyért felelős, megszegi a szerződést.
Késedelmi kötbér
8.2. Felek megállapodnak abban, amennyiben az Eladó valamely Megrendelés teljesítésével – olyan
okból, amelyért felelős – késedelembe esik, késedelmi kötbért köteles a Vevőnek fizetni.
8.3. A késedelmi kötbér mértéke késedelemmel érintett naptári naponként a késedelemmel érintett Termékek nettó ellenértékének 1%--a, de legfeljebb 10 naptári napnak megfelelő tétel.
Meghiúsulási kötbér
8.4. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben az Eladónak valamely Megrendelés teljesítésével kapcsolatos késedelme meghaladja a 10 naptári napot, a Vevő jogosult az adott Megrendelést meghiúsultnak tekinteni.
8.5. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben valamely Megrendelés teljesítése bármely olyan okból, amelyért az Eladó felelős, meghiúsul, - beleértve az olyan 10 naptári napot meghaladó késedelem esetét, amelyért az Eladó felelős - az Eladó meghiúsulási kötbért köteles a Vevőnek fizetni.
8.6. A meghiúsulási kötbér mértéke a meghiúsulással érintett Termékek után fizetendő nettó ellenérték 20%-a.
Kötbér érvényesítésével kapcsolatos további rendelkezések
8.7. Felek megállapodnak abban, hogy a Szerződés keretében érvényesített kötbér összességében (késedelmi és meghiúsulási kötbér együtt) nem haladhatja meg a nettó vételár 30%-át.
8.8. Az esedékessé vált kötbér összegéről a Vevő kötbérértesítőt állít ki az Eladó felé, amelyet az Eladó annak kézhezvételétől számított 15 (tizenöt) naptári napon belül átutalással köteles kiegyenlíteni a kötbérértesítőn feltüntetett bankszámlára.
8.9. A teljesítés elmaradása esetére (meghiúsulás) kikötött kötbér érvényesítése a teljesítés követelését kizárja. A késedelem esetére kikötött kötbér megfizetése nem mentesít a teljesítési kötelezettség alól.
8.10. A Vevő (jogosult) a kötbér mellett érvényesítheti a kötbért meghaladó kárát.
8.11. A Vevő (jogosult) a szerződésszegéssel okozott kárának megtérítését akkor is követelheti, ha kötbérigényét nem érvényesítette.
8.12. A Ptk. 6:168. § (1) bekezdése alapján az Eladó a kötbérfizetési kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha szerződésszegését kimenti.
9. SZERZŐDÉS IDŐBELI HATÁLYA, MEGSZŰNÉSE ÉS MÓDOSÍTÁSA
9.1. Felek rögzítik, hogy a Szerződés annak mindkét Fél általi aláírásával lép hatályba azzal, hogy amennyiben a Xxxxx a Szerződést különböző időpontban írják alá, a Szerződés a későbbi aláírás időpontjában lép hatályba azzal a kitétellel, hogy a 320/2015. (X.30.) Kormányrendelet 13. § (2) bekezdése alapján a Felek aláírása ellenére sem lép hatályba a Kormányrendelet 13. § (1) bekezdés a) vagy b) pontjában meghatározott záró tanúsítvány hiányában.
9.2. Felek a Szerződést annak hatálybalépésétől számított 12 hónapos határozott időre kötik. A határozott idő lejártával a Szerződés a Xxxxx minden további nyilatkozata vagy cselekménye nélkül megszűnik azzal, hogy a Szerződés a határozott idő lejárta előtt is megszűnik a Szerződés 9.3. pontjában meghatározott esetekben.
9.3. Felek rögzítik, hogy a Szerződés a határozott idő lejárta előtt is megszűnik:
• a Teljes keretösszeg kimerülésével,
• a Szerződés 9.4. pontjában meghatározott bontó feltétel bekövetkezésével,
• elállással (amennyiben annak a Kbt-ben és a Ptk-ban meghatározott feltételei fennállnak),
• (rendkívüli) felmondással.
9.4. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a jelen Szerződés időbeli hatálya alatt a Szerződés tárgyára, adott hatóanyagra vonatkozóan a központosított közbeszerzési rendszerben vagy összevont közbeszerzési eljárás keretében keretmegállapodás vagy szerződés kerül megkötésre és Ajánlatkérőnek a központosított vagy összevont közbeszerzés rendszerében kell a beszerzést megvalósítania, ezen szerződés hatálybalépésével a jelen Szerződés a Felek minden további nyilatkozata vagy cselekménye nélkül megszűnik.
9.5. Felek rögzítik, hogy a Szerződés indokolás nélküli (rendes) felmondással nem szüntethető meg, azonban bármelyik Fél a másik Fél súlyos szerződésszegése esetén jogosult a Szerződést a szerződésszegő Félhez intézett egyoldalú, írásos, indokolással ellátott nyilatkozatával, azonnali hatállyal felmondani.
9.6. Felek az Eladó részéről súlyos szerződésszegésnek tekintik – különösen, de nem kizárólagosan –
, ha a Megrendelések teljesítésével 3 alkalommal 10 naptári napot meghaladó késedelembe esik olyan okból, amelyért felelős.
9.7. Felek a Vevő részéről súlyos szerződésszegésnek tekintik – különösen, de nem kizárólagosan -, ha a Vevő fizetési késedelme meghaladja a 90 naptári napot és ebbéli kötelezettségének az Eladó erre vonatkozó, írásbeli felszólítása ellenére sem tesz eleget.
9.8. Felek a Kbt. 141. § (4) bekezdés a) pontja alapján megállapodnak abban, hogy amennyiben a Vevő az egy éves határozott időtartam alatt nem meríti ki a keretösszeg 70%-át, abban az esetben a Szerződés további fél évvel meghosszabbodik.
9.9. A Vevő a Szerződést felmondhatja, vagy a Ptk.-ban foglaltak szerint – a Szerződéstől elállhat, ha:
• feltétlenül szükséges a Szerződés olyan lényeges módosítása, amely esetében a Kbt. 141.
§ alapján új közbeszerzési eljárást kell lefolytatni;
• az Eladó nem biztosítja a Kbt. 138. §-ban foglaltak betartását, vagy az Eladó személyében érvényesen olyan jogutódlás következett be, amely nem felel meg a Kbt. 139. §-ban foglaltaknak; vagy
• az EUMSZ 258. cikke alapján a közbeszerzés szabályainak megszegése miatt kötelezettségszegési eljárás indult, vagy az Európai Unió Bírósága az EUMSZ 258. cikke alapján indított eljárásban kimondta, hogy az Európai Unió jogából eredő valamely kötelezettség tekintetében kötelezettségszegés történt és a bíróság által megállapított jogsértés miatt a szerződés nem semmis.
9.10. A Vevő köteles a Szerződést felmondani, vagy – a Ptk.-ban foglaltak szerint – attól elállni, ha a Szerződés megkötését követően jut tudomására, hogy az Eladó tekintetében a közbeszerzési eljárás során kizáró ok állt fenn, és ezért ki kellett volna zárni a közbeszerzési eljárásból.
9.11. Felek megállapodnak abban, hogy a Vevő jogosult és köteles a Szerződést azonnali hatállyal – az Eladóhoz intézett egyoldalú, írásos nyilatkozatával felmondani (ha szükséges olyan határidővel, amely lehetővé teszi, hogy a szerződéssel érintett feladata ellátásáról gondoskodni tudjon):
• amennyiben az Eladóban közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel;
• amennyiben az Eladó közvetetten vagy közvetlenül 25%-ot meghaladó tulajdoni részesedést szerez valamely olyan jogi személyben vagy személyes joga szerint jogképes szervezetben, amely tekintetében fennáll a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont kb) alpontjában meghatározott feltétel.
9.12. Az Eladó tudomásul veszi, hogy
• nem fizethet, illetve számolhat el a Szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)–kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek az Eladó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak;
• a Szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt köteles tulajdonosi szerkezetét a Vevő számára megismerhetővé tenni és a Kbt. 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről a Vevőt haladéktalanul értesíteni.
9.13. Amennyiben az Eladó a Szerződés 9.12. pontjában foglalt valamelyik kötelezettségét megszegi, a Vevő jogosult és köteles a Szerződést azonnali hatállyal felmondani.
9.14. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a Vevő a Szerződésben szabályozott felmondási jogával él, az Eladó kifejezetten lemond az elmaradt haszna iránti igény érvényesítéséről a Vevővel szemben. Felek megállapodnak abban, hogy az Eladó a Szerződés aláírásával mindennemű, a Szerződés megszűnéséből eredő igény érvényesítéséről kifejezetten lemond, amennyiben a Szerződés megszüntetése az Eladó szerződésszegő magatartásának következménye.
9.15. Felek rögzítik, hogy a Szerződést kizárólag írásban, a Kbt. 141. §-ában foglalt rendelkezések maradéktalan betartása mellett módosíthatják.
9.16. Felek rögzítik, hogy az Eladó személye kizárólag a Kbt. 139. §-ában meghatározott esetben módosulhat.
10. VIS MAIOR
10.1. A vis maior esemény (a továbbiakban: Vis Maior Esemény) olyan, a Felek akaratától, cselekedeteitől és személyétől függetlenül bekövetkező, emberi erővel el nem hárítható, előre
nem látható, külső esemény, amely egyik Félnek sem róható fel, - mint például háború, polgári felkelés, munkabeszüntetés, természeti katasztrófa, sztrájk - amely számottevő módon akadályozza vagy lehetetlenné teszi a jelen Szerződés teljesítését, feltéve, hogy ezek a körülmények a jelen Szerződés aláírását követően jönnek létre, illetve a jelen Szerződés aláírását megelőzően jönnek ugyan létre, de a jelen Szerződés teljesítésére kiható következményeik az említett időpontban még nem voltak előre láthatóak.
10.2. A Vis maior esemény mentesíti a Feleket a Szerződés szerinti kötelezettségeik teljesítése alól, olyan mértékben, amennyire a Vis maior esemény az érintett Felet gátolja a szerződéses kötelezettségeinek a teljesítésében. A mentesítés kizárólag arra az időre szól, ameddig a szóban forgó Vis maior esemény hatása fennáll.
10.3. A Felek megállapodnak abban, hogy a Szerződés - részükre fel nem róható – nem teljesítését, illetve nem megfelelő teljesítését eredményező, az érdekkörükön kívül bekövetkezett Vis maior eseményekről egymást haladéktalanul értesítik és a következmények elhárításával kapcsolatban a Ptk. megfelelő szabályai szerint, egymással ésszerűen és indokoltan együttműködve járnak el.
10.4. A Vis maior események által érintett Fél köteles a másik Félnek haladéktalanul megküldött tájékoztatásában megjelölni a Vis maior esemény kezdetét, jellegét és - amennyiben lehetséges
-, várható végét.
10.5. A Vis maior esemény önmagában nem mentesíti az azt bejelentő Xxxxx a Szerződés szerint egyébként teljesítendő olyan kötelezettségei alól, amelyek a Vis maior esemény bekövetkezését megelőzően már esedékesek voltak, illetve amelyek teljesítését a Vis maior esemény nem érinti.
11. TITOKTARTÁS
11.1. Szerződő felek kijelentik, hogy a szerződéses jogviszonyukkal kapcsolatosan, annak eredményeként, illetőleg egyéb módon tudomásukra jutott mindazon információt, adatot, amely a másik Félre, így különösen annak üzleti, pénzügyi, társasági jogviszonyaira vonatkozik (továbbiakban együtt: bizalmas információ), üzleti titokként kezelik, azokat harmadik félnek nem adják ki, illetve csak a Szerződés teljesítéséhez szükséges mértékben használják fel.
11.2. Szerződő felek kijelentik, hogy az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezései értelmében személyre vonatkozó személyes adatokat, különleges adatokat üzleti titokként kezelik, azokat harmadik félnek nem adják ki, illetve csak a Szerződés teljesítéséhez szükséges mértékben használják fel.
11.3. A Felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy a bizalmas információkat sem a Szerződés időbeli hatálya alatt, sem annak megszűnését követően nem teszik harmadik személyek számára hozzáférhetővé, vagy azokat egyéb, a Szerződés tárgyával össze nem függő módon nem használják fel, illetve azzal nem élnek vissza.
11.4. Nem tartozik a titoktartási kötelezettség körébe azon adat, illetve információ,
• amely köztudomású;
• amelyet nem a Szerződés megsértésével hoztak nyilvánosságra;
• amely nyilvánosságra hozatali korlátozás nélkül a másik Fél birtokában volt már azelőtt, hogy azt a nyilvánosságra hozó Féltől megkapta volna;
• amelyet a használó Fél olyan harmadik féltől kapott, aki jogszerűen szerezte meg vagy hozta létre azt, és akit nem köt a nyilvánosságra hozatali tilalom;
• amelyet az egyik Fél a másik Fél bizalmas információjának felhasználása nélkül maga hozott létre; vagy
• amelyet az adott Félnek - jogszabályban meghatározott - kötelessége átadni az illetékes hatóság számára.
11.5. Ezen kötelezettségei megszegésével okozott kárért a szerződésszegő Fél kártérítési felelősséggel
tartozik.
11.6. A titoktartási és adatvédelmi kötelezettség a szerződő Felek alkalmazottját, tagját, megbízottját
a Felekkel azonos módon terheli.
12. ELADÓ NYILATKOZATAI
12.1. Az Eladó kijelenti, nem fizet, illetve számol el a Szerződés teljesítésével összefüggésben olyan költségeket, amelyek a Kbt. 62. § (1) bekezdés k) pont ka)–kb) alpontja szerinti feltételeknek nem megfelelő társaság tekintetében merülnek fel, és amelyek az Eladó adóköteles jövedelmének csökkentésére alkalmasak.
12.2. Az Eladó kijelenti, hogy a Szerződés teljesítésének teljes időtartama alatt tulajdonosi szerkezetét a Vevő számára megismerhetővé teszi és a Kbt. 143. § (3) bekezdése szerinti ügyletekről a Vevőt haladéktalanul értesíti.
13. FELEK EGYÉB MEGÁLLAPODÁSAI
13.1. Felek megállapodnak abban, hogy a külföldi adóilletőségű Eladó köteles a Szerződéshez arra vonatkozó meghatalmazást csatolni, hogy az illetősége szerinti adóhatóságtól a magyar adóhatóság közvetlenül beszerezhet az Eladóra vonatkozó adatokat az országok közötti jogsegély igénybevétele nélkül.
13.2. A Felek mindenkor a piaci tisztesség és a kölcsönös együttműködés fokozott követelményei szerint járnak el, a szerződés teljesítésével kapcsolatos valamennyi releváns információt késedelem nélkül egymás tudomására hoznak.
13.3. Felek megállapodnak abban, hogy minden, a szerződés keretében egymásnak küldött értesítésnek írott (levél, fax, e-mail) formában kell történnie. A Felek közti levelezés nyelve: magyar.
13.4. Felek megállapodnak abban, hogy egymáshoz intézett értesítéseit akkor tekintik megfelelően teljesítettnek, amennyiben azt a másik Félnek Szerződésben meghatározott értesítési címére írásban – tértivevénnyel vagy a kézbesítést más módon igazoló levél, telefax, e-mail útján – küldték meg.
13.5. Felek megállapodnak abban, hogy amennyiben a tértivevényes postai küldemény „ismeretlen”,
„ismeretlen helyre költözött”, „nem vette át”, „az átvételt megtagadta” jelzéssel érkezik vissza a feladóhoz, akkor már a kézbesítés megkísérlésének napján, ha pedig „nem kereste” jelzéssel, akkor a második kézbesítési kísérletet követő 5. munkanapon a küldemény kézbesítettnek minősül.
13.6. Felek jelen szerződéssel kapcsolatban kijelölt kapcsolattartói: Vevő részéről:
Név: *****
Telefon: E-mail: Cím:
Eladó részéről:
Név: *****
Telefon:
E-mail:
Cím:
13.7. A kapcsolattartók, illetve a teljesítési igazolásra jogosult képviselők személyében bekövetkező esetleges változásokról az érintett Fél haladéktalanul írásban köteles a másik Felet tájékoztatni. Ettől az időponttól kezdődően a kapcsolattartónak, illetve teljesítési igazolásra jogosult személynek az újonnan bejelentett személy minősül. Felek megállapodnak abban, hogy a fent megjelölt személyek megváltozására vonatkozó bejelentése és annak visszaigazolása nem
minősül szerződésmódosításnak.
13.8. A kapcsolattartó személyek feladata a kölcsönös, naprakész kapcsolattartás, tájékoztatás. A Felek rögzítik, hogy a kapcsolattartó személyek kizárólag a Szerződés teljesítésével kapcsolatban felmerülő operatív kérdésekben jogosultak eljárni, a Szerződés módosítására, megszüntetésére, egyéb jognyilatkozat tételére nem jogosultak.
13.9. Az Eladó tudomásul veszi, hogy a Vevő az államháztartásról szóló 2011. év CXCV. törvény (a továbbiakban: Áht.) 41. § (6) bekezdése értelmében olyan jogi személlyel, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezettel nem köthet érvényesen visszterhes szerződést, illetve ilyen szerződés alapján nem teljesíthet kifizetést, amely szervezet nem minősül a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdés 1. pontja szerinti átlátható szervezetnek. Az Eladó kijelenti, hogy átlátható szervezetnek minősül, erre vonatkozó nyilatkozata a Szerződés 2. számú mellékleteként csatolva. Az Eladó hozzájárul ahhoz, hogy ezen átláthatósági feltétel ellenőrzése céljából, a szerződésből eredő követelések elévüléséig, a Vevő az Áht. 54/A. §-ban meghatározott – átláthatóságával összefüggő - adatokat kezelje. Amennyiben a nyilatkozatában foglaltakban változás következik be, az Eladó haladéktalanul köteles erről a Vevőt tájékoztatni. Az Eladó tudomásul veszi, hogy a valótlan tartalmú nyilatkozat alapján kötött szerződést a Vevő jogosult és egyben köteles azonnali hatállyal – illetve ha szükséges olyan időpontra, hogy a feladat ellátásáról gondoskodni tudjon –felmondani, vagy - ha a szerződés teljesítésére még nem került sor - a szerződéstől elállni.
13.10.A Szerződésben nem, vagy nem kellő részletességgel szabályozott kérdésekben a Ptk., a Kbt. és annak végrehajtási rendeletei az irányadók.
13.11.A nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. törvényerejű rendelet 25. §-ában foglaltakra figyelemmel a Felek rögzítik, hogy a jelen szerződés értelmezése során Magyarország mindenkori jogszabályait veszik alapul, ezzel összefüggésben Felek kikötik a magyar bíróság joghatóságát.
13.12.Felek közöttük jelen Szerződéssel kapcsolatban felmerült vitás kérdéseket elsősorban együttműködésre feljogosított képviselőik útján, tárgyalásos úton köteles rendezni. Ennek eredménytelensége esetére a Felek hatáskörtől függően kikötik a Vevő székhelye szerinti rendes bíróság kizárólagos illetékességét.
13.13.Felek rögzítik, hogy amennyiben a közbeszerzési eljárás dokumentumai között eltérés, ellentmondás tapasztalható, a dokumentumok közötti ellentmondás feloldására a Xxxxx az alábbi sorrendet (dokumentum hierarchia) állítják fel:
1. Szerződés és annak mellékletei
2. Kiegészítő tájékoztatásra adott ajánlatkérői válaszok (adott esetben)
3. Eladó ajánlata.
13.14.Jelen Szerződés négy eredetei, egymással mindenben megegyező példányban készült, amelyből három példány a Vevőt, egy példány az Eladót illeti.
Jelen szerződést és annak mellékleteit a Xxxxx elolvasták, értelmezték, és mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag aláírták.
Mellékletek:
1. számú melléklet: Termékek pontos meghatározása és egységárak
2. számú melléklet: Átláthatósági nyilatkozat
3. számú melléklet: Nyilatkozat a teljesítésbe bevonni kívánt alvállalkozókról Pécs, 2017. ............................................
Pécsi Tudományegyetem | **** |
Xxxxx Xxxxxx | **** |
kancellár | **** |
Vevő | Eladó |
Ellenjegyzők a Vevő részéről: | |
Xx. Xxxxx Xxxxxx | |
osztályvezető | |
Pécsi Tudományegyetem | |
jogi ellenjegyző | |
Xxxxxxx Xxxxxxx | |
gazdasági vezető | |
Pécsi Tudományegyetem pénzügyi ellenjegyző |
1. számú melléklet Termékek pontos meghatározása és egységárak
Külön Excel fájlban csatolva
2. számú melléklet Átláthatósági nyilatkozat
NYILATKOZAT
Alulírott ………………………….. a …………………………./partner neve/ (… partner
székhelye) képviselőjeként az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011 (XII. 31.) Korm. rendelet 50. § (1a) bekezdése alapján nyilatkozom, hogy az általam képviselt gazdasági társaság a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény 3. § (1) bekezdése 1. pontjában foglaltak alapján átlátható szervezetnek minősül.
Tudomásul veszem, hogy a jelen nyilatkozatomban foglaltak változása esetén haladéktalanul köteles vagyok a változásról a Megrendelőt/Szerződőt tájékoztatni mindaddig, amíg a közöttünk fennálló visszterhes jogügylet alapján Megrendelőnek/Szerződőnek fizetési kötelezettsége áll fenn a
……………………………………..(partner neve) szemben. Amennyiben nyilatkozatom valótlan tartalmú, a Megrendelő/Szerződő a megrendelést/szerződést felmondja vagy – ha a teljesítésre még nem került sor - a megrendeléstől/szerződéstől eláll. Ebben az esetben a felmondásból, elállásból eredő kár megtérítését a (partner neve) nem követelheti.
Keltezés helye, időpontja
……………………………… cégszerű aláírás
3. számú melléklet A teljesítésbe bevonni kívánt alvállalkozókról
(A SZERZŐDÉS ALÁÍRÁSÁVAL EGYIDEJŰLEG KITÖLTENDŐ)
A Kbt. 3. § 2. pontja értelmében alvállalkozó az a gazdasági szereplő, aki (amely) a közbeszerzési eljárás eredményeként megkötött szerződés teljesítésében az ajánlattevő által bevontan közvetlenül vesz részt, kivéve
a) azon gazdasági szereplőt, amely tevékenységét kizárólagos jog alapján gyakorolja,
b) a szerződés teljesítéséhez igénybe venni kívánt gyártót, forgalmazót, alkatrész vagy alapanyag eladóját,
c) építési beruházás esetén az építőanyag-eladót.
„A” változat1
Alulírott (partner képviselője) a (partner neve és székhelye) képviselőjeként nyilatkozatom, hogy a Szerződés teljesítéséhez nem kívánok igénybe venni alvállalkozót.
Keltezés helye, időpontja
cégszerű aláírás
„B” változat
Alulírott (partner képviselője) a (partner neve és székhelye) képviselőjeként nyilatkozatom, hogy a Szerződés teljesítéséhez az alábbi alvállalkozókat kívánom igénybe venni:
Alvállalkozó neve | Alvállalkozó székhelye (címe) | Alvállalkozó adószáma | Alvállalkozó pénzforgalmi jelzőszáma |
Nyilatkozom, hogy a fent megjelölt alvállalkozók nem tartoznak a Kbt. 62. §-ában megjelölt kizáró okok hatálya alá.
Tudomásul veszem, hogy a Kbt. 138. § (3) bekezdése értelmében a Szerződés időtartama alatt köteles
1 A megfelelő változatot kérjük kitölteni.
vagyok minden további – a teljesítésbe bevonni kívánt – alvállalkozót előzetesen bejelenteni a Megrendelő/Szerződő partner felé, továbbá nyilatkozni arról, hogy az igénybe venni kívánt alvállalkozó(k) nem áll(nak) a Kbt. 62. §-ában meghatározott kizáró okok hatálya alatt.
Keltezés helye, időpontja
cégszerű aláírás