ÖSZTÖNDÍJAS SZERZŐDÉS
1. melléklet
amely létrejött:
egyrészről az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (székhelye: 2600 Vác, Xxxxxxx Xxxxxxx tér 1, az állami nyilvántartásban fel nem tüntetett belső egyházi jogi személy; képviseli önállóan Xxxxxxxx Xxxxxx, főigazgató; adószám 18724202-1-13), mint Támogató
másrészről Név:
Születési neve:
Születési helye, ideje:
Anyja neve:
Lakcíme:
Tartózkodási helye:
E-mail címe:
Adóazonosító jele:
TAJ száma:
Bankszámlaszáma:
mint Ösztöndíjas
a továbbiakban együttesen: Szerződő Felek vagy Felek
között az alulírott napon és helyen a következőkben megállapított feltételek szerint:
Előzmények:
1. Támogató, mint a Váci Egyházmegyében működő nem szerzetesi fenntartású katolikus köznevelési és szakképző intézmények fenntartója és működtetője ösztöndíjas pályázatot írt ki a megfelelő végzettséggel és szakképzettséggel, hivatástudattal, a keresztény értékrend szerinti nevelés iránti elköteleződéssel rendelkező, hívő pedagógus-utánpótlás biztosítása céljából felsőoktatásban pedagógus-képzésen részt vevő hallgatók számára.
2. A pályázat tárgya a pedagógus pályát választó hallgatók ösztöndíjas támogatása azon félévek időtartama alatt, amelyek során az ösztöndíjas hallgató hallgatói jogviszonya nem szünetel, amennyiben az ösztöndíjas támogatási szerződés aláírásával vállalja, hogy a pályázati dokumentáció részét képező igazoló dokumentumot kiállító EKIF-fenntartású köznevelési vagy szakképző intézménnyel – az intézmény vezetőjével történt előzetes
egyeztetés szerint - elsősorban főállású foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt létesít, és azt tartósan, de a végzettség megszerzését követően legalább az ösztöndíj folyósítási idejének megfelelő időtartamban fenntartja.
3. Ösztöndíjas a 2021…………………… napján benyújtott dokumentációval pályázott az ösztöndíj elnyerésére, melyet Támogató a 2021…………………… napján kelt,
…………………………. iktatószámon támogató döntést hozott.
Általános rendelkezések
4. Felek megállapodnak abban, hogy a Támogató által kiírt, iktatószámon
közzétett Váci Egyházmegye Xxxxxxx Xxxxxxx Pedagógusképzési Ösztöndíja működési szabályzatában és pályázati felhívásában (a továbbiakban szabályzat) foglaltak szerint ösztöndíjas szerződést (a továbbiakban szerződés) kötnek, a megfelelő végzettséggel és szakképzettséggel, hivatástudattal, a keresztény értékrend szerinti nevelés iránti elköteleződéssel rendelkező, hívő pedagógus-utánpótlás biztosítása céljából és tekintettel arra, hogy Ösztöndíjas a meghirdetett és e szerződés tárgyát képező ösztöndíjra, az általa közölt tények és egyéb az elbírálás szempontjából lényeges információ alapján jogosulttá vált.
5. Ösztöndíjas a szerződés aláírásával kijelenti, hogy a szabályzat szabályrendszerét, részleteit, valamint a szerződés tartalmát – különös tekintettel az Ösztöndíjas által vállalt elhelyezkedési kötelezettségre, illetve a szerződésszegés esetén életbelépő visszafizetési kötelezettségre – megismerte és megértette.
6. Az Ösztöndíjas támogatása – az ösztöndíj mértékének megállapítása és Ösztöndíjas adatszolgáltatási kötelezettsége - a szabályzat 10. pontjában meghatározottak szerint történik.
7. Ösztöndíjas tudomásul veszi, hogy az ösztöndíj kiírásának, illetve folyósításának a Támogató által elérni kívánt célja, hogy az Ösztöndíjas, mint a keresztény értékrend és nevelés-oktatás mellett elkötelezett személy szakképzettsége és végzettsége megszerzését követően a Támogató által megjelölt intézményi körből választott köznevelési vagy szakképző intézmény alkalmazottjaként helyezkedjen el, és ott legalább az ösztöndíj folyósításának időtartamával azonos ideig munkavégzésre irányuló jogviszonyt létesítsen. E cél elérése érdekében az Ösztöndíjas kötelezettséget vállal arra, hogy mint a szabályzat 4. pontjában meghatározott képzések valamelyikére felvételt nyert és jogviszonnyal rendelkező hallgató a képzésben végzettséget és szakképzettséget szerez a(z)
…………………………………………………………………………….(intézmény)
…………………………………………………………………………….(kar)
……………………………………………………………………………. szakán,
és az oklevél megszerzését követően a végzettségének és szakképzettségének megfelelő foglalkoztatásra irányuló munkajogviszonyt létesít a Támogató által megjelölt intézményi kör valamely intézményével. Ösztöndíjas kötelezettséget vállal arra, hogy a szerződés tárgyát képező oklevél megszerzését követően legalább az ösztöndíj folyósítási idejének megfelelő időtartamban pedagógus-munkakörre szóló munkaviszonyban fog állni a Támogató által fenntartott intézmények valamelyikével. Ösztöndíjas kijelenti, hogy szándékában áll a Támogató által fenntartott intézmények hitéleti tevékenységében részt venni és személyes példamutatásával a Katolikus Egyház Katekezmusával összhangban végezni a foglalkoztatás tartama alatt a nevelő-oktató munkát.
8. Támogató elsősorban abban az intézményben biztosít álláshelyet Ösztöndíjas számára a jelen szerződés tárgyát képező végzettsége és szakképzettsége megszerzését követően, amelynek vezetője az Ösztöndíjas által a jelen szerződés előzményeként benyújtott pályázati dokumentáció részét képező igazolást kiadta. Amennyiben ebben az intézményben nem biztosítható az Ösztöndíjas végzettségének és szakképzettségének megfelelő pedagógus- munkakörre szóló munkaviszony, Támogató az általa fenntartott intézmények valamelyikében biztosít álláshelyet.
9. Az Ösztöndíjas az ösztöndíjra a hallgatói jogviszony igazolt fennállása alatt legfeljebb a képzés képzési idejének tartamáig jogosult azzal, hogy ha Ösztöndíjas a már megkezdett tanulmányaira tekintettel köti meg az ösztöndíjas támogatási szerződést, a szerződés időtartamába csak a még nem teljesített félévek számítanak be.
10. Felek rögzítik, hogy a jelen szerződés 7. pontjában rögzített képzés képzési idejéből a szerződés megkötésekor folyamatban lévő és az Ösztöndíjas által megkezdett tanulmányi félévvel együtt összesen félév van vissza.
11. A Felek közötti kapcsolattartás a szerződésben foglalt kötelezettségek kapcsán elsősorban írásban személyesen tett jognyilatkozat útján vagy postai úton történik, az informatív jellegű kapcsolattartásra az Ösztöndíjas jelen szerződésben megadott e-mail elérhetőségén illetve a Támogató honlapján (xxxx://xxx.xxxx-xxx.xx/) található elérhetőségeken történik. Támogató postai címe a szabályzat 6. pontjában rögzített postai cím.
Az ösztöndíjra vonatkozó szabályok
12. Az ösztöndíj havi összegét a Támogató a szabályzatban meghatározottak szerint féléves időszakokban állapítja meg.
13. Az ösztöndíj az Ösztöndíjas jelen szerződés 7. pontjában rögzített képzésen folytatott tanulmányai során azon félévek időtartama alatt folyósítható, amelyek során az ösztöndíjas hallgatói jogviszonya fennáll. A hallgatói jogviszony szünetelése esetén (az adott félév passziválása) esetén az ösztöndíj folyósítása szünetel.
14. Az Ösztöndíjast ösztöndíjas jogviszonyának első félévében összesen ……………………..
Ft ösztöndíj illeti meg.
15. Az ösztöndíj összegét a Támogató minden tanulmányi félév kezdetén felülvizsgálja a szabályzat 10. pontjában rögzítettek szerint.
16. Az ösztöndíjat a Támogató szeptembertől januárig, illetve februártól júniusig havonta arányosan folyósítja. Az ösztöndíj havi részletének folyósítása a szerződés megkötésétől, illetve az ösztöndíj mértékének felülvizsgálatát követően a döntéstől számított öt munkanapon belül történik, azt követően minden tárgyhónap 6. napjáig. A szerződés megkötésétől számított öt munkanapon belül egy összegben kerül folyósításra a szeptemberi, októberi és novemberi ösztöndíj összege./ A szerződés megkötésétől számított öt munkanapon belül egy összegben kerül folyósításra a februári, márciusi és áprilisi ösztöndíj összege.
17. Az ösztöndíj folyósításának feltétele az ösztöndíjas jogviszony első félévét követően a szabályzat 10. pontjában meghatározottak szerinti adatszolgáltatás benyújtása. Amennyiben Pályázó az adatszolgáltatási kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, az adott félévben nem részül ösztöndíjban.
18. Az őszi félév tanulmányi eredményéről szóló igazolás és a tavaszi félévre szóló aktív jogviszonyról szóló igazolás megküldését követően a február hónapban esedékes ösztöndíj összege a március havi ösztöndíj összegével egyidőben legkésőbb március 20. napjáig kerül kiutalásra.
19. A személyi jövedelemről szóló 1995. évi CXVII. törvény 1. mellékletének 4.1.12. pontja szerint a szerződés szerinti ösztöndíjas jogviszonyból származó ösztöndíj minimálbért meg nem haladó része adóterhet nem viselő járandóság.
20. Jelen ösztöndíj nem zárja ki más ösztöndíjas jogviszony fennállását, azonban a szerződéssel járó kötelezettségek teljesítése nem teszi lehetővé olyan más ösztöndíjas jogviszony teljesítését, amely a Támogató által fenntartott intézményeken túl más intézményben is teljes munkaidőre szóló foglalkoztatási jogviszony vállalását írja elő a végzettség és szakképzettség megszerzését követően.
Az ösztöndíjas jogviszony módosítása, megszűnése és megszüntetése
21. A Támogató jogosult a szerződést a honlapján közzétett közleménnyel és az Ösztöndíjasnak postai úton is megküldött tájékoztatással módosítani, amennyiben a módosítás általános, és az Ösztöndíjas lényeges érdekét nem sérti, így különösen jogszabályváltozás, adminisztratív szabályok pontosítása érdekében. A Xxxxx ezen kívül a szerződést közös megegyezéssel kizárólag a hatályos jogszabályok keretei között és írásban módosíthatják. A Felek szóbeli és ráutaló magatartással történő szerződésmódosítást kizárják.
22. A részmunkaidőben történő foglalkoztatás esetében az ösztöndíjas jogviszony a foglalkoztatási jogviszony létrejöttétől számítva a részmunkaidő teljes munkaidőhöz viszonyított arányának megfelelően meghosszabbodik. A munkahely-változtatás, amennyiben a Támogató által fenntartott intézményben létesít új jogviszonyt az Ösztöndíjas, nem befolyásolja az ösztöndíjas jogviszonyt.
23. Az Ösztöndíjas a szerződést – foglalkoztatási jogviszony létesítését megelőzően – azonnali hatállyal felmondhatja, ez esetben köteles a részére kifizetett ösztöndíj jegybanki alapkamattal növelt teljes összegét a szerződés megszűnését követő kilencven napon belül a Támogató részére visszafizetni.
24. Az Ösztöndíjas köteles a részére folyósított ösztöndíj jegybanki alapkamattal növelt teljes összegét – felmondással történő jogviszony megszüntetés esetén annak időarányos részét – a szerződés megszűnését követő kilencven napon belül a Támogató részére visszafizetni, amennyiben az ösztöndíjas jogviszony tartama alatt az alábbi szerződésszegésnek minősülő esetek valamelyike bekövetkezik:
a) az Ösztöndíjas jelen szerződés tárgyát képező hallgatói jogviszonya a képzés befejezése előtt megszűnik,
b) az Ösztöndíjas nem vállalja a pedagógus-munkakörben történő alkalmazását a 8 pontban meghatározottak szerint,
c) az Ösztöndíjas foglalkoztatásra irányuló jogviszonya
i. az Ösztöndíjas általi felmondással,
ii. az Ösztöndíjas kérésére közös megegyezéssel,
iii. a munkáltató által alkalmazott rendkívüli felmondással vagy a próbaidő alatt megszűnik,
és az Ösztöndíjas nem létesít a Támogató által fenntartott intézmények egyikében sem pedagógus-munkakörre szóló jogviszonyt.
25. A visszafizetés a Támogató bankszámlájára, átutalással történik. Amennyiben az egyösszegű visszafizetés aránytalanul súlyos nehézséget jelentene az Ösztöndíjas számára, részletfizetés engedélyezése iránt írásban kérelmet nyújthat be a Támogatóhoz. Ösztöndíjas a részletfizetés iránti kérelmet – amelyben részletesen előadja a fizetési nehézség okait és körülményeit, valamint, amennyiben rendelkezésre áll, csatolja az annak bizonyítékául szolgáló iratokat -, legkésőbb az ösztöndíjas jogviszony megszűnését követő 30 (harminc) naptári napon belül nyújthatja be a Támogatóhoz a szabályzat 6. pontban megjelölt postai címre.
26. A részletfizetési kérelem elbírálásáról Támogató az Ösztöndíjast írásban értesíti. A részletfizetési kérelem elbírálása esetén Ösztöndíjas köteles a számára megállapított részösszegeket minden hónap 15. napjáig megfizetni a Támogató részére a részletfizetési kérelem elbírálásáról szóló értesítésben foglaltak szerint.
27. Az ösztöndíj teljes összegének részletekben történő visszafizetésének végső határideje nem lehet hosszabb, mint azon tanulmányi félévek számának megfelelő naptári időszak, amelyre az Ösztöndíjas az ösztöndíjas jogviszony fennállása alatt ösztöndíjra volt jogosult, és ahány tanulmányi félévben részére ösztöndíj került megállapításra. A szabályzat 14. pontjának utolsó bekezdésében szabályozott esetben az arányosan csökkentett összeg visszafizetésének végső határideje az ösztöndíjra való jogosultság idejének az ösztöndíjas támogatási szerződésben foglaltaknak megfelelő Támogató által fenntartott intézményben létesített jogviszony időtartamával csökkentett időtartam.
28. A részletfizetésre vonatkozó döntés a közléssel hatályba lép. A döntés akkor minősül közöltnek, ha azt Ösztöndíjas számára tértivevényes postai küldeményként kézbesítették vagy Ösztöndíjas a döntést Támogató székhelyén személyesen átvette, és az átvétel tényét aláírásával igazolja. Amennyiben Ösztöndíjas nem veszi át a részletfizetésre vonatkozó döntést, az nem lép hatályba, ennek hiányában a jelen szerződés 24. pontjában foglaltak szerinti kilencen napon belüli egyösszegű visszafizetési kötelezettség áll fenn.
29. Ösztöndíjas tudomásul veszi, hogy Xxxxxxxx nem köteles részletfizetést engedélyezni, illetve döntését indokolni.
30. A szerződés megszűnik és az Ösztöndíjast nem terheli visszafizetési kötelezettség, ha
a) Támogató az Ösztöndíjas által írásban benyújtott és igazoló dokumentumokkal alátámasztott kérelme alapján a szerződést megszüntetheti, amennyiben Ösztöndíjas életkörülményeiben olyan, az ösztöndíjas támogatási szerződés megkötését követően bekövetkezett, az Ösztöndíjas által előre nem látható, igazolt változás történt, amire tekintettel Ösztöndíjas önhibáján kívül pedagógus-munkakörben nem alkalmazható;
b) Támogató a szerződésben megjelölt végzettség és szakképzettség Ösztöndíjas általi megszerzését követő 6 (hat) hónapon belül, de legkésőbb a következő nevelési év vagy tanév kezdetéig a végzettségének, szakképzettségének megfelelő, elsősorban főállású, foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt nem ajánl fel a Pályázónak;
31. A szerződés megszűnik:
a) az Ösztöndíjas halálával;
b) a Támogató jogutód nélküli megszűnésével;
c) a szerződés 7. pontjában meghatározott időtartam lejártával.
32. A szerződés megszüntethető a Xxxxx közös megegyezésével vagy azonnali hatályú egyoldalú felmondással, ha a másik fél jogviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a jogviszony fenntartását lehetetlenné teszi.
33. Ha a szerződés Ösztöndíjas általi felmondásának oka igazoltan a Támogató vagy az általa fenntartott, az Ösztöndíjast foglalkoztató intézmény szerződésszegése, az Ösztöndíjast a részére kifizetett ösztöndíj visszafizetésére vonatkozó kötelezettség nem terheli.
34. A Felek rögzítik, hogy az Ösztöndíjas jelen szerződésben rögzített kötelezettsége külön írásos kérelmére a Támogató döntése alapján szünetelhet, ha
a) katonai szolgálatra jelentkezik;
b) saját maga egészségi körülményei miatt szakorvosi igazolás alapján ideiglenesen nem alkalmas tanulmányainak folytatására, vagy a felajánlott munkakör betöltésére;
c) Ösztöndíjas a jelen szerződés 7. pontja szerinti pedagógusképzésen az adott félévet passziváltatja;
d) a jelen szerződés 7. pontja szerinti pedagógusképzésen folytatott tanulmányok alatt abban az esetben, ha Ösztöndíjas félévi súlyozott tanulmányi átlaga nem éri el 3,5-öt,
addig, míg tanulmányi eredményére tekintettel a súlyozott tanulmányi átlaga alapján újra jogosulttá nem válik az ösztöndíjra;
e) közeli hozzátartozóját külön jogszabályokban meghatározottak szerint, mint főállású ápoló ápolja, és ezért tanulmányait folytatni, vagy az ösztöndíjas támogatási szerződés szerinti pedagógus-munkakört betölteni ideiglenesen nem tudja;
f) csecsemőgondozási díjra, GYED-re, GYES-re, rehabilitációs ellátásra vagy rokkantsági ellátásra lesz jogosult, a jogosultság időtartama alatt;
g) életkörülményeiben önhibáján kívül bekövetkező, általa igazolt változás, vagy olyan köztudomású tény következik be, amely a Pályázó pedagógus-munkakörben történő alkalmazását, vagy az ösztöndíj részletekben történő visszafizetési kötelezettségének teljesítését időszakosan nem teszi lehetővé.
35. A szüneteltetési kérelemhez csatolni szükséges a szüneteltetés indokát igazoló dokumentumot. A kötelezettségek szünetelésének időtartama megszűnik, és azok teljesítése folytatódik, amennyiben a szünetelésre okot adó körülmények megszűnnek. A kötelezettségek folytatásának napja a szünetelést kiváltó ok megszűnésének napja. A szünetelésre okot adó körülmények megszűnéséről Ösztöndíjas haladéktalanul köteles értesíteni a Támogatót.
Egyéb rendelkezések
36. Ösztöndíjas vállalja, hogy a jelen szerződés alapjául szolgáló, a 7. pontban megjelölt képzés keretében a kötelező szakmai gyakorlatot elsősorban abban az intézményben teljesíti, amelynek vezetője a pályázati dokumentáció részeként benyújtott igazolást kiállította, amennyiben a képzést nyújtó felsőoktatási intézmény belső szabályozása alapján erre lehetőség biztosított.
37. Ösztöndíjas vállalja a pályázati dokumentáció részét kiállító intézmény vezetőjével az intézmény pedagógiai programjára és hosszú távú céljaira tekintett a tanulmányai alatt a tárgyfelvételeket megelőzően egyeztet, hogy a kötelezően és szabadon választható tárgyak közül melyek keretében szerezhet a későbbi alkalmazása szempontjából előnyös ismereteket. Amennyiben az egyeztetett tárgyakra való jelentkezésre lehetőség van, Ösztöndíjas vállalja ezek előzetes egyeztetés szerinti teljesítését.
38. Az Ösztöndíjas hozzájárul a szerződéssel és az ösztöndíj folyósításával összefüggő adatainak Támogató általi kezeléséhez.
39. Ösztöndíjas köteles a szerződéshez kapcsolódó személyes és tanulmányaival kapcsolatos adataiban bekövetkezett változásokról 8 (nyolc) naptári napon belül írásban tájékoztatni a Támogatót.
40. Támogató az Ösztöndíjasról rendelkezésre álló minden adatot, tényt, információt, amely az Ösztöndíjas személyére vonatkozik személyes adatként kezel, és ezen adatok vonatkozásában a személyes adatok védelmére vonatkozó szabályok figyelembevételével jár el.
41. A vonatkozó jogszabályok és a szerződés rendelkezései alapján a Támogató jogosult az Ösztöndíjas személyi adataira vonatkozó, adatkezelés céljából szükséges dokumentumokat és nyilatkozatokat bekérni és az abban foglalt személyes adatokat kezelni.
42. A nyilvántartott személyes adatok köre: az Ösztöndíjas neve, születési neve, születési helye és ideje, állampolgársága, Magyarországon tartózkodás jogcíme, tartózkodást igazoló okmány és annak érvényessége, anyja neve, lakcíme, értesítési címe, adóazonosító jele, TAJ száma, telefonszáma, e-mail címe, a megítélt ösztöndíj összege, bankszámlaszáma, hallgatói jogviszonnyal kapcsolatos adatok (intézmény, kar, szak megnevezése, valamint a képzés formája, a képzési idő, az adott képzésben elvégzett félévek száma, hallgatói azonosító, aláírás, meghatalmazott, kézbesítési meghatalmazott), továbbá az egyes, jelen szerződésben rögzített kérelmekben és az azokhoz csatolt igazoló dokumentumokban foglalt személyes adatok.
43. A szerződés elválaszthatatlan részét képezik a szabályzat, amelynek előírásait a Felek magukra kötelezőnek ismernek el, valamint az Ösztöndíjas pályázata.
44. Felek a szerződést megértették és tudomásul vették, amelyet annak aláírásával elismernek, továbbá kijelentik, hogy a szerződésben foglalt jogügyletet a szerződésben rögzített formában kívánják egymással megkötni.
45. Amennyiben a jelen szerződéssel kapcsolatban vitás kérdések merülnének fel, úgy azokat a Felek elsősorban békés, tárgyalásos úton kísérlik meg rendezni. Jogviták esetére a Felek a Váci Járásbíróság kizárólagos illetékességének vetik magukat alá.
46. Felek a 8 (nyolc) oldalból álló szerződést, mint akaratukkal mindenben egyezőt saját kezűleg írják alá.
47. Az Ösztöndíjas kijelenti, hogy cselekvőképes ……………………… állampolgár és a szerződéskötési képessége korlátozás alatt nem áll.
Vác,
Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága képviseli: Xxxxxxxx Xxxxxx főigazgató Támogató | Minta Polgár Ösztöndíjas |