Üzleti Általános Szerződési Feltételek 7. sz. melléklete
Üzleti Általános Szerződési Feltételek 7. sz. melléklete
A Magyar Telekom Nyrt.
Üzleti Általános Szerződési Feltételeinek
7. sz. melléklete
Helyhez kötött műsorterjesztési szolgáltatásra vonatkozóan Hatálya: 2020. június 01.
A jelen melléklet az Üzleti Általános Szerződési Feltétel szerves és elválaszthatatlan részét képezi. A jelen mellékletben nem szabályozottak vonatkozásában az Üzleti Általános Szerződési Feltételben rögzítettek az irányadóak és alkalmazandóak
1.1. A szolgáltatás meghatározása, fogalmak 5
1. 2. A szolgáltatás típusai 5
SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSÉVEL, TELJESÍTÉSÉVEL, SZÜNETELÉSSEL,
KORLÁTOZÁSSAL,MÓDOSÍTÁSSAL ÉS MEGSZŰNÉSSEL KAPCSOLATOS KÉPEST SPECIÁLIS RENDELKEZÉSEK 6
2.1. Az igénybejelentés, írásbeli szerződéskötés kötelező tartalmi elemei 6
2.2. A szolgáltatás igénybevételének időbeli, földrajzi, személyi, tárgyi és egyéb korlátai 6
2.3. Az előfizetői hozzáférési pont kialakítása 6
2.4. A szolgáltatás szünetelésének, korlátozásának feltételei 7
2.5. Hibaelhárítás feltételei 8
2.6. Szerződésmódosítás speciális szabályai 8
2.8. Előfizetői szerződés megszüntetése 9
2. 9. A végberendezéssel, illetve az Előfizetőnek átadott, de a Szolgáltató tulajdonát képező más elektronikus hírközlő
eszközökkel kapcsolatos kötelezettségek 11
3. HELYHEZ KÖTÖTT MŰSORTERJESZTÉSI SZOLGÁLTATÁS EGYES TÍPUSAI 11
3.1. Internet protokollon nyújtott helyhez kötött műsorterjesztési szolgáltatás (IPTV) 11
3.2. Műholdas műsorterjesztési szolgáltatás (SAT TV) 14
4. AZ ELŐFIZETŐI SZOLGÁLTATÁS MINŐSÉGE, BIZTONSÁGA 19
4.1. Az előfizetői szolgáltatás minőségi célértékei beleértve a szolgáltatás minimális minőségi szintjének meghatározását is,
ezek értelmezése és teljesítésük ellenőrzésének mérési módszere 19
4.2. Tájékoztatás azon intézkedésről, amelyeket a Szolgáltató a biztonságot és a hálózat egységét befolyásoló
eseményekkel és fenyegetésekkel, valamint sebezhető pontokkal kapcsolatban tehet 20
4.3. Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei 20
5.1. AZ INTERNETPROTOKOLLON NYÚJTOTT TELEVÍZIÓ SZOLGÁLTATÁS (IPTV) SZOLGÁLTATÁS DÍJAI 21
5.1.1 Alapkínálati csomagok 21
5.1.2. Kiegészítő szolgáltatások 21
5.1. 3. Díjcsomagok, kiegészítő csomagok és kiegészítő opció díjazása 22
5.1.5. A szolgáltatás kedvezményes igénybevételének feltételei, jogkövetkezmény 24
5.1.6. Szüneteltetés, korlátozás 24
5.2. MŰHOLDAS TV SZOLGÁLTATÁS (SAT TV) DÍJAI 24
5.2.1 Alapkínálati csomagok 24
5.2.2. Kiegészítő szolgáltatások 25
5.2. 3. Díjcsomagok, kiegészítő csomagok díjazása 25
5.2.5. A szolgáltatás kedvezményes igénybevételének feltételei, kötbér 28
5.2.6. Szüneteltetés, korlátozás 28
5.3. EGYÉB, ÜGYFÉLSZOLGÁLATI DÍJAK 29
6.1. IPTV SZOLGÁLTATÁSRA VONATKOZÓ CSATORNAKIOSZTÁS, CSOMAGONKÉNT 30
Műsorterjesztés: a lentiek szerint meghatározott bármely átviteli rendszerrel megvalósuló elektronikus hírközlési szolgáltatás, amelynek során a médiaszolgáltató által előállított analóg vagydigitális műsorszolgáltatási jeleket a médiaszolgáltatótól az Előfizető, vagy felhasználó vevőkészülékéhez továbbítják, függetlenül az alkalmazott átviteli rendszertől, és technológiától.
Műsorterjesztésnek minősül különösena műsorszórás, a műholddal végzett műsorterjesztés, a hibrid üvegszálas-koaxiális átviteli rendszeren végzett műsorterjesztés, emellett a műsor Internet Protokoll segítségével történő továbbítása valamely átviteli rendszeren, ha a szolgáltatás jellege, illetve feltételei megegyeznek a műsorterjesztéssel, illetve ez helyettesíti a más módon megvalósított műsorterjesztést. Műsorterjesztésnek minősül az olyan műsorterjesztés is, amelyhez az Előfizető külön díj ellenében, vagy más elektronikus hírközlési szolgáltatás díjával csomagbanértékesített díj ellenében férhet hozzá. A tíznél kevesebb
vevőkészülék csatlakoztatására alkalmas átviteli rendszer segítségével történő jeltovábbítás nem minősül műsorterjesztésnek. (Eht.
188. § 77. pont)
Átviteli rendszer: a televízió vagy rádió műsorjeleknek az analógvagy digitális műsorterjesztését szolgáló műszaki eljárások, elektronikus hírközlési és más eszközök rendszere, amely a műsorterjesztés alkalmazott átviteli közegéhez - ígykülönösen a levegőhöz és rádiófrekvenciához, koaxiális vezetékhez, sodrott érpárú vezetékhez, üvegszálas vezetékhez – kapcsolódik. ( Eht.
188. § 5/a. pont)
Közvetített szolgáltatás: a Szolgáltató által saját nevében vásárolt ésa harmadik személlyel (előfizetővel) kötött szerződés alapján, a szerződésben rögzített módon részbenvagy egészben, de változatlan formában továbbértékesített (továbbszámlázott) szolgálta tás. Ha a Szolgáltató a jelen ÁSZF alapján nyújtott szolgáltatásaival kapcsolatbanaz Előfizető részére közvetített szolgáltatást is nyújt (pl. egyéb távközlési Szolgáltatók vagy végberendezés-szállítók), úgy a közvetített szolgáltatás tényét a Szolgáltató egyértelműen jelzi a számlában.
A Szolgáltató a műsorterjesztési szolgáltatást különböző átviteli rendszeren keresztül nyújtja. A különböző átviteli rendszer ek
technológiai adottságai miatt, a műsorterjesztési szolgáltatás tartalma, illetve az ahhoz kapcsolódó egyéb szolgáltatások eltérhetnek, így azadott szolgáltatás típusát, azátviteli rendszer típusa határozza meg.
A Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pontot a választása szerinti átviteli rendszeren, helyhez kötötten helyezi el, figyelembe véve az Előfizető által igényelt létesítési helyen a Szolgáltatórendelkezésére álló műszaki lehetőségeket, és technológiai
megvalósíthatóságot. Amennyiben az Előfizetőáltal igényelt szolgáltatás sajátosságai okán az igény csak bizonyos átviteli rendszeren teljesíthető, akkor a Szolgáltató ennek, és a műszaki teljesíthetőségeinek figyelembevételével határozza meg, hogy a szolgáltatást mely átviteli rendszeren keresztül biztosítja az Előfizető részére.
A Szolgáltató által kivezetni tervezett, vagy már kivezetésalattálló műszaki hozzáférés típuson már működő szolgáltatások esetében, ha az igényelt új szolgáltatást vagydíjcsomagot a Szolgáltató kivezetni tervezett, vagy már kivezetés alatt álló hozzáfér és típus helyett új hozzáférés típuson kívánja létesíteni, abban az esetben felajánlja az Előfizetőnek a már meglévő szolgáltatások vonatkozásában is az Előfizetői szerződésének az új hozzáférés típusnak megfelelő módosítását. Amennyiben az Előfizetőezt elfogadja, a Szolgáltató az új igényelt szolgáltatás létesítése, illetve díjcsomag beállítása mellett a korábban meglévő szolgáltatások vonatkozásában is elvégzi a hozzáférés típus cseréjével összefüggő munkálatokat.
A Szolgáltató által üzleti előfizetők részére nyújtott szolgáltatás típusok a következők:
▪ Internet protokollon nyújtott műsorterjesztési szolgáltatás (IPTV)
▪ Műholdas műsorterjesztési szolgáltatás (SAT TV)
elnevezését, tartalmát a jelen Melléklet 5. pontja tartalmazza.
2.1. Az igénybejelentés, írásbeli szerződéskötés kötelező tartalmi elemei:
Igénybejelentés esetén a szolgáltatás jellegétől függően, az igényelt vevőegységek (Set-top box és kártya) darabszámát is fel kell tüntetni az ÜÁSZF Törzsrész 2..1.5.7. pontjában előírtakon túlmenően.
A Szolgáltató műsorterjesztési szolgáltatások esetében a díjcsomagba tartozó médiaszolgáltatásokat és kiegészítő médiaszolgáltatásokat, valamint az Eht. 132. § (2a) bekezdés a) pontja szerinti adatokat az egyedi előfizetői szerződés főszövegében vagyannak mellékletében adja meg.
2.2. A szolgáltatás igénybevételének időbeli, földrajzi, személyi, tárgyi és egyéb korlátai
Az ÜÁSZFTörzsrész2.3. pontban szabályozottak alapján a műsorterjesztési szolgáltatásra azalábbi korlátokat határoz meg a Szolgáltató:
Időbeli korlát
Amennyiben a Szolgáltató meghatározza azegyes csatornák elérésének időbeli korlátjait, a műsorterjesztési szolgáltatás igénybevételének időbeli korlátja: azegyes csatornák elérésének ÁSZF-ben meghatározott időpontja. Az időbeli korlátot a csatornakiosztásnál feltüntetett időpont jelöli.
Földrajzi korlát
A szolgáltatási terület Magyarország területe, azonban internetprotokollon nyújtott televízió-szolgáltatás (IPTV) szolgáltatás esetén, a szolgáltatás kizárólaga hírközlési hatóság nyilvántartása szerinti használatba vételi vagy fennmaradási engedéllyel rendelkező hálózatán érhető el. Az IPTV szolgáltatásra vonatkozó szolgáltatási terület jelen Melléklet 7. pontjában került meghatározásra.
A Szolgáltatóáltal kivezetni tervezett, vagy már kivezetésalatt álló műszaki hozzáférés típuson már működő szolgáltatások esetében, ha az igényelt új szolgáltatást vagydíjcsomagot a Szolgáltató kivezetni tervezett, vagy már kivezetés alatt álló hozzáférés típus helyett új hozzáférés típuson kívánja létesíteni, abban az esetben felajánlja az Előfizetőnek a már meglévő szolgáltatások vonatkozásában is az Előfizetői szerződésének az új hozzáférés típusnak megfelelő módosítását. Amennyiben az Előfizetőezt elfogadja, a Szolgáltató az új igényelt szolgáltatás létesítése, illetve díjcsomag beállítása mellett a korábban meglévő szolgáltatások vonatkozásában is elvégzi a hozzáférés típus cseréjével összefüggő munkálatokat.
2.3. Az előfizetői hozzáférési pont kialakítása
A, A a Szolgáltató a következőként szabályozza azelőfizetői hozzáférési pont kilakítására vonatkozó feltételeket:
Szolgáltató az előfizetői hozzáférési pontot azadott ingatlanon belül építi ki azzal, hogy a szolgáltatás nyújtásához szükséges berendezések (kábelek, tartószerkezetek, beltéri- (set top box) és kültéri egységek stb.) az igénybevett technológiától függően az
IPTV szolgáltatás esetében az előfizetői hozzáférés kiépítése a megrendelt szolgáltatástól függően vezetékestelefonhálózat és DSL hálózaton egyvagy kettő, VDSL, GPON/PPEthernet vagy DOCSIS hálózaton maximum három hozzáférési pont biztosítását (de a műszaki lehetőségek függvényében ez a szám kettő is lehet) tartalmazza olyan módon, hogy a kábeleket az Előfizető által biztosított befogadó létesítményben elhelyezi, vagy ennek hiányában a falon kívül rögzítve, vezeték csatorna nélkül vezeti , valamint a HomeGateway-t és a set top box(oka)t üzembe helyezi.
A műholdas műsorterjesztési szolgáltatás igénybevételéhez szükséges fejegység és antenna (tükör) felszerelése a műholdas vételt biztosító függőleges falfelületre, azerkélykorlát vízszintes vagy függőleges fém elemére vagyaz Előfizető meglévő statikail ag megfelelő antennatartó szerelvényére történik.
Az alapszerelés tartalmazza az Előfizető által megvásárolt set top box összekötését a vevőfejjel, maximum 30 m kábelhosszig, valamint a set top box üzembe helyezését. A kültéri és beltéri aktív eszközök és azok tartozékai áramellátását az Előfizető biztosítja.
Az előfizetői hozzáférési pont kialakításához, a vezetékek, berendezések elhelyezéséhez kapcsolódó előírások
Az Előfizető a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges használatára bocsátott technikai eszközök Szolgáltatóáltali felszerelésében kötelesegyüttműködni és a szerződés hatálya alatt felelősséget vállalni a hivatkozott eszközök rendeltetésszerű használatáért és épségben való megőrzéséért. Az Előfizető a szerződés hatálya alatt a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges, a Szolgáltató által felszerelt végberendezések és technikai eszközök teljes vagyrészleges meghibásodásáért, megrongálódásáért, rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná válásáért, elvesztéséért, megsemmisüléséért felelősséggel tartozik.
Nem az alapszolgáltatásba tartozó, különleges esetnek minősülnek többek között, de nem kizárólagosan az alábbi lehetséges
esetek:
▪ Amennyiben az Előfizető azelőfizetői leágazóról léges leágazással köthető be, de az Előfizető földalatti létesítést igényel;
▪ Amennyiben az Előfizetőnél a kültéri egységtelepítése csak tetősíkon áthatoló árboc felszerelésével valósítható meg műszaki okból vagy Előfizetőkérésére;
▪ Antennatartó elhelyezés speciális helyen, talajszinten, vagy lapos tetőn, megrendelő kérésére, abban az esetben, ha az alapszerelés műszakilag megoldható.
▪ Alapszerelés esetén, ha 30 m-nél hosszabb kábelezés szükséges.
▪ Ha a kültéri egység nem az előfizetői hozzáférési ponttal azonos épületre kerül felszerelésre a beltéri elhelyezésével, ideértve az azonosingatlanon lévő mellék- és egyéb épületeket;
▪ Ha több előfizetői hozzáférési pont kiépítését kéri;
▪ Erősítő felszerelését kéri;
▪ A Szolgáltatónál rendszeresített alaptechnológiájától eltérő megoldást igényel az Előfizető;
▪ Ha az Előfizető ingatlanán a kábel vezetését nem azoptimális, legrövidebb úton kéri, illetve
▪ esztétikai elvárások miatt többletkiépítési igényt támaszt az Előfizető.
2.4. A szolgáltatás szünetelésének, korlátozásának feltételei
2.4.1. Szünetelés
Az előfizetői szolgáltatás a ÜÁSZF Törzsrész 5.. ponton kívüli eseteken felül abban azesetben is szüneteltethető, ha az adott
műsor vagy csatorna a Szolgáltatóta médiaszolgáltatásokról ésa tömegkommunikációról szóló 2010. CLXXXV. törvény 188-189.
§-ai alapján a Médiatanács a határozatában az adott médiaszolgáltatás teljes vagy részleges továbbításának felfüggesztésére, illetve megszüntetésére kötelezi.
Előfizető hozzáférési pontjára irányuló) forgalom korlátozására, az előfizetői szolgáltatás minőségi vagy más jellemzőinek csökkentésére a Szolgáltató az ÜÁSZF Törzsrész 5.. ponton kívüli eseteken felül abban azesetben is jogosult, ha az Előfizető a műsorjelet jogosulatlanul vételezi, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja.
A korlátozás ideje alatt a Szolgáltató IPTV és SAT TV szolgáltatás esetén a Lakossági ÁSZF 5/D. sz. Melléklet szerinti Közszolgálati
csomag igénybevételét biztosítja.
Amennyiben a szolgáltatás korlátozásra kerül, a kapcsolódó kiegészítő szolgáltatások igénybevétele sem biztosított, a merevlemezes set top box felvétel -, és megállítható, visszatekerhető élő adás funkciójának kivételével.
A korlátozás időtartama alatt az Előfizetődíj fizetésére köteles, amelynek mértéke Közszolgálati csomag havi hozzáférés biztosítási díjának megfelelő.
A műsorterjesztési szolgáltatás vonatkozásában az ÜÁSZF törzsrészének 6. pontjában írtakon túlmenően , nem minősül a Szolgáltató hibás teljesítésének, ha a médiaszolgáltatótól átvett jelek nem megfelelő minőségűek.
Az ÜÁSZF Törzsrész 6.1.3. pontjában előírt kötelezettségen túl, az Előfizető köteles a Szolgáltatórészére biztosítani, hogy hibaelhárítás céljából a hálózathoz, a szolgáltatás nyújtásához szükséges berendezésekhez hozzáférjen, illetőleg, hogy a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges műszaki berendezések (erősítő, dekóder, set top box, dekódoló kártya) (parabola antenna, fejegység, set top box, dekódoló kártya és egyéb eszközök) a rendeltetésüknek megfelelő módon kerüljenek elhelyezésre és üzembe állításra a felek által előzetesen egyeztetett időpontban.
2.6. Szerződésmódosítás speciális szabályai
2.6.1. Egyoldalú szerződésmódosítás
A Szolgáltató az előfizetői szerződést az egyedi előfizetői szerződésre is kiterjedően az ÜÁSZF Törzsrész 12pontjában szabályozott eseteken túl, jogosult egyoldalúan módosítani abbanaz esetben is, ha a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételében bekövetkezett változás indokolja a következők szerint:
a) az általános szerződési feltételeiben és internetes honlapján az általa kínált díjcsomagokban feltüntette azadott
csatorna szerepeltetésének általa vállalt időpontját és ez az időpont letelt, vagy
b) az adott médiaszolgáltatás kivételét a kínálatból lakossági felméréseken alapuló nézettségi adatok vagy a médiaSzolgáltatóval kötött szerződéses jogviszony indokolják. (Eht. 132. § (2a))
Ha a Szolgáltató a fentiekben meghatározott esetekben az Előfizetőt köteles értesíteni, a számlalevél szerinti értesítésnek a kínált médiaszolgáltatások összetételében bekövetkező változás esetén, az Eht. 132. § (2a) bekezdés szerinti indokot iskell tartalmaznia.
Szolgáltató jogosult a műsorkínálatot azelőfizetők előzetes értesítése mellett megváltoztatnia az ÜÁSZF Törzsrész12. pontjában meghatározott módon. A Szolgáltató a műsorválasztékot azelőfizetői igények figyelembe vételével alakítja ki, s az előfizetői igények mellett – a lakossági felmérésen alapuló nézettségi adatok alapján- figyelembe veszi a műsordíjak gazdasági hatását ésa műsorok minőségi jellemzőit.
▪ a szolgáltatás az új helyszínen létesíthető legyen, ne legyen műszaki akadálya,
▪ az áthelyezés a teljes szolgáltatásra, s ne csak egyes szolgáltatás részekre vonatkozzon.
SAT TV:
Műszaki korlátok miatt, technikailag úgy valósul meg az áthelyezés, hogy a teljes szolgáltatás leszerelésre kerül a meglévő
telepítési címen, és az létesítésre kerül az Előfizetőáltal megadott új címen. Azúj telepítési címen történő telepítésre vonatkozó rendelkezések megegyeznek az új szolgáltatásra vonatkozó telepítési szabályokkal, az áthelyezésdíja pedigmegegyezik a jelen ÁSZF 5. pontjában meghatározott telepítési díjakkal.
IPTV:
A szolgáltatás hozzáférési pont áthelyezésére – a szükséges műszaki feltételek fennállása esetén – közös megegyezés alapján, külön díjfizetési kötelezettség mellett nyílik lehetőség. Az áthelyezés díja függetlenül attól, hogy az ügyfél csak az IPTV szolgáltatást szeretné áthelyezni, vagy az IPTV és a Magyar Telekom DSL szolgáltatás együttes áthelyezését igényli. Az áthelyezés feltétele, hogy a szolgáltatás az új helyszínen létesíthető legyen. Ennek hiányában a szolgáltatási pont áthelyezésére nincs lehetőség.
Amennyiben az áthelyezni kívánt szolgáltatás olyan végpontokat is tartalmaz, amelyekre az előfizető határozott időtartamú szerződést kötött, ezek leszerelése szankciómentesen történik, míg az új telepítési címen történő létesítés esetén, azezekre a csomagokra vonatkozó határozott idő újraindul. Előfizetőnek azonban lehetősége van határozatlan tartamú szerződés megkötésére is, jelen ÁSZF 5. pontjában meghatározott díjcsomag havi- éstelepítési díjak ellenében.
A szüneteltetés szabályait az ÜÁSZF Törzsrész 5.. pontja tartalmazza. A szolgáltatás szüneteltetése csomagonként/végpontonként kérhető. Amennyiben az Előfizető kérésére a szolgáltatás szüneteltetésére kerül sor, a szüneteltetés időtartama nem számít bele a határozott időtartamba. A szolgáltatás szüneteltetése esetén azalapkínálati csomagok és kiegészítő programcsomag (minicsomag) is szünetelnek.
2.8. Előfizetői szerződés megszüntetése
2.8.1. Előfizető rendes felmondása
A műsorterjesztési szolgáltatással együttesen igénybevett kiegészítő szolgáltatásokra, kiegészítő programcsomagokra vonatkozó előfizetői szerződés felmondását – amennyiben a felmondás a szükséges tartalmi elemeket tartalmazza - a Szolgáltató megfelelő ügyfél-azonosítást követően írásban, telefonon és a honlap on-line felületén is elfogadja.
Az IPTV Előfizető, amennyiben nem kizárólagosan maga veszi igénybe az IPTV szolgáltatást, annak érdekében, hogy kizárólag csak az IPTV Előfizető, mint arra jogosult személy használhassa az alkalmazást, és mondhassa fel a minicsomagokra vonatkozó előfizetői szerződést, PIN kóddal korlátozhatja a Beállítások menüpontban az alkalmazás használatát. Beállított PIN kód eseté n, csak a PIN kód megadása után van lehetőség hozzáférni az alkalmazáshoz és azon keresztül az előfizetői szerződés módosítására. Az alkalmazás jogosulatlan használatából eredő összes felelősség az IPTV Előfizetőtterheli.
szolgáltatást nyújtó Szolgáltató az igénybe vett szolgáltatás csatornakiosztását az Eht. 132. § (2a) bekezdésbe ütközően módosítja.Műholdas, valamint földfelszíni digitális műsorterjesztési szolgáltatásra kötött Előfizetői szerződés esetén az Előfizető a Szolgáltatás nyújtásának megkezdésétől számított 14 napon belül az Előfizetői szerződést azonnali hatállyal felmondhatja, ha az Előfizetői szerződés további teljesítéséhez fűződő érdeke azon okból szűnt meg, hogy az Előfizetői szerződésben megjelölt igénybevételi helyen (cím, annak hiányában helyrajzi szám) a Szolgáltatás minősége nem felel meg az Előfizetői szerződésben foglaltaknak,vagy a Szolgáltatás nem vehető igénybe
b.) Amennyiben a szolgáltató a határozott időtartamú előfizetői szerződés időtartama alatt egyoldalúan módosítja, a műsorterjesztési szolgáltatás keretében kínált csatornák összetételét, akkor az előfizető azértesítéstől számított 45 napon belül, azonnali hatállyal, további jogkövetkezmények nélkül jogosult felmondani a határozott időtartamú előfizetői szerződést
2.8.3. Szolgáltató rendkívüli felmondása
A Szolgáltató az előfizetői szerződés megszegése esetén az előfizetői szerződést 15 napos határidővel mondhatja fel az ÜÁSZF Törzsrész 12.. pontjában meghatározott eseteken felül akkor is, ha az Előfizető a jogkövetkezményekre figyelmeztető értesítését követően is jogosulatlanul vételezi a műsorjelet, a beérkező műsorjelet harmadik személynek jogellenesen továbbítja, vagy a
kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja.
2.8.4. Eljárás a szerződés megszűnése esetén
Az előfizetői szerződés megszűnését követően az ÜÁSZF Törzsrész 12. pontban foglalt eljáráson túlmenően, SAT TV szolgáltatás esetén, a kültéri egység (tányér és fej) szakszerű leszerelése, illetve a Szolgáltató által meghatározott átvételi helyre történő
szállítása (a házhálózatnál alkalmazott kültéri egység kivételével) az Előfizető kötelezettsége. A leszerelt kültéri egységet az Előfizető az előfizetői szerződés megszűnését követő 30 napon belül köteles átadni előzetes egyeztetést követően. Az átvételi helyek listáját, illetve nyitvatartási idejét jelen Melléklet 3.2.6. pontja tartalmazza. Amennyiben az Előfizető a meghatározott időpontig a kültéri egységet nem adja át azátvételi helyen a kültéri egységgel kapcsolatos mindennemű kárveszély áthárul az Előfizetőre.
Az Előfizető a szerződés megszűnésétől számított 3 napon belül igényelheti a Szolgáltatótól a kültéri egység leszerelését, külön díj ellenében, amely díjat a jelen Melléklet 5.pontjatartalmazza.
2.8.5. Nyilvános vetítés tilalma
Előfizető vállalja,hogy az alábbi lezárt díjcsomagokat nyilvános vetítésre nem használja:
IPTV Standard. IPTV Superior, IPTV Superior HD, SAT TV Standard, SAT TV Superior, SAT TV Superior HD
A nyilvános vetítés tilalmának megsértése esetén a Szolgáltató jogosult a szerződés felmondására az ÜÁSZF Törzsrész 12.3.2.1.
pontja szerint meghatározott eljárás alapján.
Az alábbi értékesíthető díjcsomagok esetén a nyilvános vetítés megengedett:
Üzleti IPTV NYILVÁNOS ALAP csomag, Üzleti IPTV NYILVÁNOS EXTRA csomag, Üzleti IPTV NYILVÁNOS ALAP HD csomag, Üzleti
IPTV NYILVÁNOS EXTRA HD csomag, Üzleti SAT TV NYILVÁNOS ALAP HD csomag, Üzleti SAT TV NYILVÁNOS EXTRA HD
csomag
Az ÜÁSZF Törzsrész 13.3. pontban foglaltakon túlmenően, az Előfizető köteles a Szolgáltató részére biztosítani a kábeltelevízió hálózathoz a vételhez szükséges kültéri és beltéri egységekhez, valamint a kábelekhez a hibaelhárítás céljából a hálózathoz
történő hozzáférést.
Az Előfizető kötelesa Szolgáltató részére lehetővé tenni, hogy a szolgáltatás igénybevételéhez szükséges műszaki berendezése k (erősítő, dekóder, set top box, dekódoló kártya) (parabola antenna, fejegység, set top box, dekódoló kártya) elhelyezését és üzembe állítását a felek által előzetesen egyeztetett időpontban véghez tudja vinni.
Az Előfizető kötelesa Szolgáltató által felszerelt, használatba adott műszaki berendezések üzemeltetési feltételeit a szerződés időtartama alatt biztosítani, valamint a hibaelhárítás érdekébena Szolgáltatóval együttműködni.
3. Helyhez kötött műsorterjesztési szolgáltatás egyes típusai
3.1. Internet protokollon nyújtott helyhez kötött műsorterjesztési szolgáltatás (IPTV)
Az Internet protokollon keresztül nyújtott műsorelosztási szolgáltatás alapjána Szolgáltató az Előfizető részére vezetékes műsorelosztást biztosít, amelynek keretében meghatározott televízió- és rádióműsorok azelőfizetőnél létesített előfizetői hozzáférési ponton, a megfelelő végberendezésen (pl. televízió) nézhetőek, illetve hallgathatóak.
A szolgáltatás hozzáférési pont az IPTV vevőegység (set top box) ügyfél oldali interfésze (a vevőegység digitális ésanalóg audio
illetve video kimenetei).
A képjelek az előfizető DSL, GPON/PPETHERNET vagy DOCSIS vonalához csatlakozó home gatewayvagy kábelmodem, valamint a hagyományos tévékészülékhez (előfizetői végberendezés) csatlakoztatott IPTV vevőegység (set top box) segítségével, internet protokollt használva jutnak el a szolgáltató rendszereitől az előfizetői végberendezésig. Az IPTV szolgáltatás során a szolgáltató IP gerinchálózatának zárt szegmensén keresztül érhetők el azelőfizetőhöz kihelyezett berendezések (home gateway, kábelmodem, IPTV vevőegység).
Az IPTV szolgáltatás DSL, GPON/PPETHERNET vagy DOCSIS technológián alapul, amelyet a Szolgáltató meghatározott, hálózati szerződésekkel lefedett helyeken biztosít a jelen Melléklet 7. pontjában az IPTV szolgáltatás földrajzi területeként meghatározott
településeken.
A DSL, GPON/PPETHERNET vagy DOCSIS szolgáltatás megléte nem jelenti automatikusan az IPTV létesíthetőséget.
3.1.1. Szolgáltató által nyújtott alap- és kiegészítő szolgáltatások
Az a lapkínálati csomagok (alapcsomagok) igénybevétele szükséges ahhoz, hogy kiegészítő (minicsomagot) csomagot, s minden más kiegészítő szolgáltatást Előfizetőelérhessen. Az alapkínálati- és kiegészítő csomagokat azok leírását, tartalmát jelen ÁSZF 5. pontja tartalmazza.
Az IPTV Business Standard csomag, IPTV Business Superior csomag, IPTV Business Superior HD csomag igénybe vehető kiegészítő szolgáltatások a következők:
▪ Felvétel opció:
🢭 Felvétel funkció: A műsorújságsegítségével könnyedén beállítható funkció, amely egyszeri vagy
sorozatfelvételre is lehetőséget biztosít a rögzíthető műsorszámok esetében. A rögzített műsorok megőrzésért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.
🢭 Megállítható, visszatekerhető élő adás: Bármikor megállítható az élő adáse funkció használatával, s így visszapörgethetőek a kedvenc jelenetek, majd előretekerhetők.
▪ Indítóképernyő: A szolgáltatás igénybevételekor a Szolgáltató interaktív megoldásokon keresztül segíti az előfizető tájékozódását a szolgáltatás keretében elérhető szolgáltatási elemekről, műsorszámokról, stb.
▪ Kedvencek: Beállítható a felhasználó kedvenc csatornája e funkció segítségével, így a kedvenc tévécsatornákon kívül a többi, a felhasználó szempontjából csak a kiválasztott csatorna jelenik meg.
▪ Gyermekzár: (PIN kódos védelem) funkciója segítségével az Előfizetőnek lehetősége van egy négyjegyű PIN kód segítségével bizonyos tartalmakat letiltani, az arra fel nem jogosítottak számára hozzáférhetetlenné tenni. A PIN kódot az Előfizető adhatja meg a TV megfelelő menüpontjában, s azt bármikor lehetősége van megváltoztatni. A kód segítségével védetté tehetők bizonyos csatornák, de az Előfizetőnek lehetősége van meghatározott korhatár szerinti besorolású tartalmakat is zárolni.
▪ Műsorújság: olyan tartalomszolgáltatást is magában foglaló alkalmazás, amely egyebek mellett segítséget nyújt a műsorszolgáltatások ésa kiegészítő szolgáltatások közvetlen eléréséhez.
▪ Kép a képben: Csatornaváltás nélkül is lehetőséget biztosít arra, hogy a felhasználó a nézett csatornán egyidejűleg más csatorna műsorába isbetekinthessen.
▪ Interaktív a lkalmazások: Ezen alkalmazás keretében egyes internetes honlapok közvetlenül az a set top box
távirányítójának segítségével is elérhetőek.
Az Üzleti IPTV NYILVÁNOS ALAP csomag, Üzleti IPTV NYILVÁNOS EXTRA csomag, Üzleti IPTV NYILVÁNOS ALAP HD csomag, Üzleti IPTV NYILVÁNOS EXTRA HD csomag esetén a következő kiegészítő szolgáltatások vehetők igénybe:
▪ Kedvencek: Beállítható a felhasználó kedvenc csatornája e funkció segítségével, így a kedvenc tévécsatornákon kívül a többi, a felhasználó szempontjából csak a kiválasztott csatorna jelenik meg.
▪ Gyermekzár: (PIN kódos védelem) funkciója segítségével az Előfizetőnek lehetősége van egy négyjegyű PIN kód segítségével bizonyos tartalmakat letiltani, az arra fel nem jogosítottak számára hozzáférhetetlenné tenni. A PIN kódot az Előfizető adhatja meg a TV megfelelő menüpontjában, s azt bármikor lehetősége van megváltoztatni. A kód
műsorszolgáltatások ésa kiegészítő szolgáltatások közvetlen eléréséhez.
▪ Kép a képben: Csatornaváltás nélkül is lehetőséget biztosít arra, hogy a felhasználó a nézett csatornán egyidejűleg más csatorna műsorába isbetekinthessen.
3.1.2. Műszaki, technikai feltételek (eszközök)
Műszaki feltételek:
Az Internet protokollon keresztül nyújtott műsorelosztási szolgáltatás műszaki feltétele
▪ vezetékes telefonhálózat és DSL vagy GPON/PPEthernet hálózat
▪ vagy DOCSIS hálózat kiépítése azadott végponton.
A szolgáltatás hozzáférési pont az IPTV vevőegység (set top box) ügyfél oldali interfésze (a vevőegység digitális ésanalóg audio illetve video kimenetei).
A home gateway ésaz IPTV vevőegység (set top box) és a távirányító tápellátását 230V-os tápellátását az Előfizetőnek kell biztosítania.
Második vagy harmadik IPTV vevőegység csak akkor igényelhető, ha az Előfizetőnél megfelelő sávszélességáll rendelkezésre,
amelyről a Szolgáltató megrendelést követő műszaki felmérést követően nyilatkozik.
Egy előfizetői végpontonegyidejűleg maximum 3 videó kapcsolat (stream) használható; vagy egy vevőegységen, vagy megosztva egy háztartáson belül több vevőegységközött.
Az előfizető a szolgáltatáshoz csak a Szolgáltatóáltal biztosított home gateway-t és IPTV vevőegysége(ke)t jogosult csatlakoztatni.
Amennyiben az előfizető által megrendelt csomag HD adás vételét lehetővé teszi, akkor azt a szolgáltató legalább egy készülék en biztosítja azelőfizetőnek. A HD csatornát tartalmazó programcsomag igénybevételére csak a „ HD Ready „ il. a „ HD-TV „ védjeggyel ellátott televízió készülékek alkalmasak, amelyek HDMI csatlakozóval rendelkeznek.
A szolgáltatás használatához szükséges szoftver és hardver eszközök:
Az Előfizetői részéről két készülék szükséges az IPTV szolgáltatás igénybevételéhez:
▪ home gateway vagy kábelmodem a DSLvonal szétosztására: egyrészt a PC felé, másrészt a set top box felé.
▪ vevőegység (set top box), amely beérkező jeleketalakítja át a televíziókészülék számára értelmezhető jelekké.
A szolgáltatás használatához szükséges végberendezéseket (egy home gateway vagy kábelmodem és egy IPTV vevőegység/set top box) a Szolgáltatóbiztosítja.
A Szolgáltató kéttípusú set top box-on keresztül biztosítja a szolgáltatás igénybevételét. Az IPTV alapkínálati csomagjaihoz a
Szolgáltató normál, azaza felvételi, megállítható, visszatekerhető funkció nélküli vevőegységet biztosít az Előfizető részére.
A megállítható, visszatekerhető (time-shift) és felvétel funkcióval rendelkező set top boxot a Szolgáltató a jelen ÁSZF 5. pontjában meghatározott Felvétel opció megrendelése esetén biztosítja. A 2. és 3. set top box igénylése esetén a szolgáltató kizárólag normál set top boxot biztosít az Előfizető részére.
csatlakoztatható végberendezésekre vonatkozó további előírásokat az ÜÁSZFTörzsrész 4.3. pontja tartalmazza.
3.1.3. Igénybevételi korlátok
Az IPTV-hez kapcsolódó DSL szolgáltatás maximális letöltési sebessége az IPTV szolgáltatás használata alatt (azaz bekapcsolt
IPTV vevőegység esetén) lecsökkenhet, amely nem érinti a DSL szolgáltatás garantált sebességét.
A meglévő rezes IPTV szolgáltatásról optikai IPTV szolgáltatásra történő váltásesetén a set top box-on tárolt adatok elvesznek.
3.1.4. Egyéb, az igénybevételt befolyásoló tényezők
A szolgáltatás igénybe vételéhez biztosított set top box szoftver harmadik személy szellemi tulajdonát képezi. Függetlenül a set top box bérleti vagy vételi konstrukcióban történő igénybevételétől nem megengedett a szoftver rendeltetésétől eltérő használata, ahhoz illetéktelen személynek történő hozzáférés biztosítása, a kódolási algoritmus, illetve a szoftver forráskódjának visszafejtése, módosítása, illetőleg az ezekre irányuló kísérlet. A set top boxbanaz Előfizető kezdeményezésére rögzítésre, tárolásra kerülő
adatok megőrzése az előfizető felelőssége. A készülékben a felhasználó kezdeményezésre rögzített, tárolt adatokért, ezek
elvesztéséből, illetve megsérüléséből eredő károkért, közvetett károkért, valamint xxxxxxxx haszonért a Szolgáltató nem felel. A szolgáltatáshoz a nem Szolgáltatóáltal biztosított set top box nem használható.
3.2. Műholdas műsorterjesztési szolgáltatás (SAT TV)
3.2.1. A szolgáltatás általánosmeghatározása
A SAT TV szolgáltatás keretébena Szolgáltató azelőfizető részére műholdas műsorterjesztést biztosít, amely által a meghatározott televízió- és rádióműsorok azelőfizetőnél létesített előfizetői hozzáférési ponton, a megfelelő végberendezésen (pl. televízió) nézhetőek, illetve hallgathatóak.
A szolgáltatás igénybevételéhez műholdvevő antenna felszerelése szükséges, amelyet a Szolgáltató biztosít. A szolgáltatás hozzáférési pont a beltéri egység (set top box) kimenete. Egy set top box-hoz egy televíziókészülék csatlakoztatható.
A SAT TV szolgáltatásnál a hang- és képjelek digitalizálva, kódoltan és szabványos tömörítő eljárás alkalmazásával kerülnek
elosztásra. A set top box képesa fogadott jelek dekódolására és a vevőkészülékek számára feldolgozható formátumra alakításra. A műsorcsomagok kialakítása a Szolgáltató digitális hozzáférés szabályzó rendszere által történik. A Szolgáltató által az előfizető részére biztosított dekódoló kártya a hozzáférés szabályzó rendszer része, segítésével kerülnek beállításra a megfelelő műsorcsomagok.
3.2.2. Szolgáltató által nyújtott szolgáltatások
A szolgáltató a SAT TV szolgáltatását az igénybevett csatornák számától függően, különböző szolgáltatáscsomagokban biztosítja. Az alapkínálati csomagok (alapcsomagok) igénybevétele szükséges ahhoz, hogy az Előfizető kiegészítő (minicsomagot) csomagot, s más kiegészítő szolgáltatást érhessen el. Az alapkínálati- és kiegészítő csomagokat leírását, tartalmát jelen ÁSZF 5. pontja tartalmazza.
Külön díj ellenében, a Szolgáltatóegy merevlemez nélküli set top box igénybevételét teszi lehetővé. A set top box díját jelen ÁSZF 5. pontja tartalmazza.
Az SAT TV Standard csomag, SAT TV Superior, SAT TV Superior HD csomag esetén igénybe vehető kiegészítő szolgáltatások a
következők:
▪ Vevőegység felvétel opcióval (merevlemezes set top box):
🢭 Felvétel funkció: A műsorújságsegítségével könnyedén beállíthatófunkció, amely egyszeri vagy
sorozatfelvételre is lehetőséget biztosít a rögzíthető műsorszámok esetében. A rögzített műsorok megőrzésért a Szolgáltató nem vállal felelősséget.
🢭 Megállítható, visszatekerhető élő adás: Bármikor megállítható az élő adáse funkció használatával, s így visszapörgethetőek a kedvenc jelenetek, majd előretekerhetők.
▪ Kedvencek: Beállítható a felhasználó kedvenc csatornája e funkció segítségével, ígya kedvenc tévécsatornákon kívül a többi, a felhasználó szempontjából csak a kiválasztott csatorna jelenik meg.
▪ Műsorújság: A TV-képernyőn lapozgatható naprakész műsorinformációt biztosít, illetőleg amelyből megismerhetőek a
filmek tartalma.
▪ Gyermekzár: (PIN kódos védelem) funkciója segítségével az Előfizetőnek lehetősége van egy négyjegyű PIN kód segítségével bizonyos tartalmakat letiltani, az arra fel nem jogosítottak számára hozzáférhetetlenné tenni. A PIN kódot az Előfizető adhatja meg a TV megfelelő menüpontjában, s azt bármikor lehetősége van megváltoztatni. A kód segítségével védetté tehetők bizonyos csatornák, de az Előfizetőnek lehetősége van meghatározott korhatár szerinti besorolású tartalmakat is zárolni.
▪ Nyelvválasztás: Egyes csatornákon egy-egy adott műsor, film stb. esetében lehetőség van a magyar nyelv mellett azeredeti vagy más idegen nyelvet is választani az adott programhoz.
Az Üzleti SAT TV NYILVÁNOS ALAP HD csomag, Üzleti SAT TV NYILVÁNOS EXTRA HD csomag esetén a következő kiegészítő szolgáltatások vehetők igénybe:
▪ Kedvencek: Beállítható a felhasználó kedvenc csatornája e funkció segítségével, így a kedvenc tévécsatornákon kívül a többi, a felhasználó szempontjából csak a kiválasztott csatorna jelenik meg.
▪ Gyermekzár: (PIN kódos védelem) funkciója segítségével az Előfizetőnek lehetősége van egy négyjegyű PIN kód segítségével bizonyos tartalmakat letiltani, az arra fel nem jogosítottak számára hozzáférhetetlenné tenni. A PIN kódot az Előfizető adhatja meg a TV megfelelő menüpontjában, s azt bármikor lehetősége van megváltoztatni. A kód segítségével védetté tehetők bizonyos csatornák, de az Előfizetőnek lehetősége van meghatározott korhatár szerinti besorolású tartalmakat is zárolni.
▪ Műsorújság: olyan tartalomszolgáltatást is magában foglaló alkalmazás, amely egyebek mellett segítséget nyújt a műsorszolgáltatások ésa kiegészítő szolgáltatások közvetlen eléréséhez.
▪ Kép a képben: Csatornaváltás nélkül is lehetőséget biztosít arra, hogy a felhasználó a nézett csatornán egyidejűleg más csatorna műsorába isbetekinthessen.
3.2.3. Műszaki, technikai feltételek
A szolgáltatás igénybevételéhez az alábbi eszközök szükségesek:
b) kültéri egység: parabola antenna és fejegység
c) egyéb szerelési anyagok (Kábelek, csatlakozók, rögzítő szerelvények)
A Szolgáltató az a)- c) pontok szerinti eszközöket és a szolgáltatás telepítését – az alapszerelési munkát meg nem haladó mértékű telepítés esetén- telepítési díj, illetve havi előfizetési díj (jelen Melléklet 5. pontja szerint) ellenében biztosítja. Az alapszereléshez
tartozó munkákról jelen Melléklet 2.3. pontjarendelkezik.
A szereléshez szükséges egyéb eszközök költsége az Előfizetőt terheli (pl. egyéni vevőantenna esetén, ha 30 m-nél nagyobb
távolság van a vevőantenna ésa vevő-egység között). A Szolgáltatóképviselője köteles az Előfizetőt előre tájékoztatni arról, hogy mely alkotóelemek képezik az alapszerelési munkák részét, és melyek azok, amelyeket – ha az Előfizető igényli – ezen felül külön kell megvásárolnia/megrendelnie. Az alapeszközökön túlmenően a szereléshez szükséges egyéb (pl.: az Előfizető külön igénye szerinti) eszközök költsége és munkadíja az Előfizetőt terheli, s kiegészítő létesítési díjat kell az Előfizetőnek fizetni, amelynek mértékét jelen Melléklet 5. pontja tartalmazza. Amennyiben az Előfizető nem vállalja a többletköltségek viselését, a Szolgáltató nem köteles a megrendelt munkálatok elvégzésére.
A fent felsorolt eszközök mindazon alapeszközöket tartalmazza, amely a szolgáltatás igénybe vételéhez szükségesek. A kültéri egység szolgáltatási címen történő felszerelhetőségét, a műholdra valórálátást a megrendelőnek kell biztosítania. A telepítés elvégzéséhez szükséges egyéb (pl. műemléki, szakhatósági és lakóközösségi) engedélyeket az Előfizetőnekkell beszereznie. Az eszközök elhelyezésére vonatkozó további szabályozást az ÜÁSZFTörzsrész 2.3.3. pontja tartalmazza.
Házhálózati kiépítés esetén egy, a teljes hálózatot kiszolgáló kültéri egység kerül felszerelésre.
A szolgáltatások igénybe vételéhez szükséges beltéri egységet (merevlemezes és/vagy merevlemez nélküli set top boxot) a Szolgáltató biztosítja, jelen Melléklet 5. pontjában meghatározott konstrukcióknak megfelelően, azott meghatározott díj ellenében, s az eszközt az Előfizetőnek a tulajdonába adja.
Az Előfizető egy előfizetői szerződés keretébenannyi set top boxot vásárolhat, ahány szolgáltatáscsomagot az előfizetői szerződés keretében a Szolgáltatótól megrendelt. Kivételt képez, ha az Előfizető már rendelkezik saját tulajdonú, a Szolgáltatótól vásárolt vevőegységgel, amely alkalmasa szolgáltatás igénybevételére, és a továbbiakban is azt kívánja használni. A set top box(ok) utólagos telepítése esetén a szolgáltató a jelen Melléklet 5. pontjában meghatározott telepítési díjat számol fel.
A Szolgáltató két típusú set top box-ot biztosít a szolgáltatás igénybevételéhez, - az Előfizető kérésének megfelelően –
▪ merevlemez nélküli
▪ vagy merevlemezes set top box-ot (vevőegység felvétel opcióval).
A dekódoló egység (set top box) és a távirányító áram-, illetve tápellátásáról az előfizető saját költségére gondoskodik.
A dekódoló kártyát a szolgáltató kizárólag használatba adja az előfizetőnek, a szolgáltatás igénybevételének időtartamára, az előfizető azon tulajdonjogot nem szerez, a dekódolókártya a szolgáltató tulajdonában marad.
A set top box készülékhez a Szolgáltató felhasználói kézikönyvet biztosít az Előfizető részére. A felhasználói kézikönyv mindenkor
hatályos példánya az ügyfélszolgálati irodákban és a szolgáltató internetes honlapján is megtekinthető.
A kültéri egységet (antenna, fejegység) a Szolgáltató biztosítja, amelyet a szolgáltatás megszűnésekor (a házhálózatnál alkalmazott kültéri egység kivételével) Előfizetőköteles visszaadni a Szolgáltatónak. Amennyiben a vissza nem szolgáltatott eszközzel kapcsolatosan bármilyen káresemény történik, azebből fakadó összes felelősség az Előfizetőt terheli.
Amennyiben az Előfizető a Szolgáltató tulajdonát képező végberendezést/eszközt (a továbbiakban eszköz) a szerződés megszüntetését követően nem adja át a Szolgáltató részére, úgy az előfizetőkötelesa Szolgáltató összes kárát megtéríteni.
A Szolgáltató a vevőkészülék alkalmassága tekintetében nem tartozik felelősséggel, azt nem köteles vizsgálni.
A szolgáltatás igénybevételéhez szükséges dekódoló egység (set top box)egyvevőkészülékhez csatlakoztatható. A dekódoló egység egyidejűleg egy, az előfizetett műsorcsomagban szereplő csatorna dekódolását végzi, az Előfizető a nézni kívánt csatornát a dekódoló egység kezelőszerveivel választhatja ki. Amennyiben az előfizető rendelkezik felvétel funkcióval dekódoló egységén, akkor a felvétel egyidejű nézésként kerül kiszolgálásra.
3.2.4. Igénybevételi korlátok
A szolgáltatás igénybevételét korlátozó tényezők különösen:
a) Amennyiben a vétel csak tetőtartóval oldható meg, és a tető síkpalával, hullámpalával, náddal, fémlemezzel van lefedve tetőtartó létesítésére nincs lehetőség.
b) Műemlék épületek homlokzati falain nem helyezhető el azantenna, illetőleg az Önkormányzatok városképvédelmi rendelkezései korlátozhatják, ill. szabályozhatják az elhelyezés módját.
c) Amennyiben az épület tetőszerkezetére a szerkezet gyártója garanciát vállal, de a garanciához szükséges, hogy a gyártó által minősített szakkivitelező végezzen minden munkát a tetőn, úgy a garancia elvesztésének lehetőségéről szóló
tájékoztatás után, a tetőtartó szerelést azelőfizető kifejezett kérésére jelen Melléklet 5. pontjábanmeghatározott díjért végzi el a szolgáltató.
Ha az előfizető nem vállalja a tető kivitelezőjével a tetőtartó állítást, akkor a szolgáltató nem kötelesa szerződés megkötésére.
A kész antennatartóra a szolgáltató elvégzi a szolgáltatás telepítését.
d) Amennyiben a műholdra nincs rálátás a telepítésre nincs lehetőség. Ez az eset általában lakótelepi környezetben, magasabb épületek alacsonyabb emeletein, épületek északi oldalán áll elő, illetve amikor a rálátást, épület, építmény, tereptárgy vagy a földrajzi környezet megakadályozza.
Csak déli falfelületen vagy északi fallal rendelkező tömbházak legfelső emeletén helyezhető el az antenna. Esetenként a keleti és a nyugati falon is elhelyezhető.
További feltételek:
A kültéri egység szolgáltatási címen történő felszerelhetőségét, a műholdra való rálátást az Előfizetőnek kell biztosítania. A telepítés elvégzéséhez szükséges egyéb (pl. műemléki, szakhatósági és lakóközösségi) engedélyeket az Előfizetőnek kell beszereznie. Az előfizetői hozzáférési pont kialakításához, a vezetékek, berendezések elhelyezéséhez kapcsolódó további előírásokat az ÜÁSZF Törzsrész 2.3.3. pontja ésjelen Melléklet 2.3. pontja tartalmazza.
A szolgáltatás igénybevételéhez EuroSCART vagy RCAaudio/video csatlakozással rendelkező végberendezés szükséges.
A HD kiegészítő programcsomag (minicsomag) igénybevételére csak a „HD-Ready” ill. a „HD-TV” védjeggyel ellátott televízió készülékek alkalmasak.
3.2.5. Egyéb, az igénybevételt befolyásoló tényezők
szoftver rendeltetésétől eltérő használata, ahhoz illetéktelen személynek történő hozzáférés biztosítása, a kódolási algoritmus, illetve a szoftver forráskódjának visszafejtése, módosítása, illetőleg az ezekre irányuló kísérlet. A beltéri egységben azel őfizető kezdeményezésére rögzítésre, tárolásra kerülő adatok megőrzése azelőfizető felelőssége. A készülékben a felhasználó
kezdeményezésre rögzített, tárolt adatokért, ezek elvesztéséből, illetve megsérüléséből eredő károkért, közvetett károkért, valamint elmaradt haszonért a Szolgáltató nem felel.
3.2.6. A kültéri egységek átvételére kijelölt telephelyek
Az előfizetői jogviszony megszűnésekor a kültéri egységeket az alábbi kijelölt telephelyeken kell az Előfizetőnek leadnia:
Telephely | Cím | Telefonszám | Nyitvatartási idő* |
Nyugat-budapesti szolgáltatási központ | 1033 Buxxxxxx Xxxxxx xx 00 | 06 1 240-4490 | 8– 15 |
Dél-budapesti szolgáltatási központ | 1098 Buxxxxxx Xxxxxx xxxx 0-0 | 00 00 000-0000 | 8– 15 |
Kelet-budapesti szolgáltatási központ | 1100 Xxxxxxxx Xxxxxx xxxx 0 | 00 0 433-8519 | 8– 15 |
Északkelet-magyarországi szolgáltatási központ | 3300 Eger Xxxxxxx Xxxxx u. 1 | 00 00 000-000 | 8– 15 |
Északkelet-magyarországi szolgáltatási központ | 3527 Miskolc Üteg utca 7 | 00 00 000-000 | 8– 15 |
Kelet-magyarországi szolgáltatási központ | 4000 Xxxxxxxx Xxxxxx xxxx 06 | 00 00 000-000 | 8– 15 |
Kelet-magyarországi szolgáltatási központ | 4400 Nyíregyháza Kálvin tér 5 | 00 00 000-000 | 8– 15 |
Délnyugat-magyarországi szolgáltatási központ | 7632 Pécs Aidinger J u 45 | 00 00 000-0000 | 8– 15 |
Délnyugat-magyarországi szolgáltatási központ | 7400 Kaposvár Szxxx Xxxx xxxx 0 | 00 00 000-000 | 8– 15 |
Délnyugat-magyarországi szolgáltatási központ | 7100 Szekszárd Széchenyi u. 11-13 | 00 00 000-000 | 8– 15 |
Északnyugat-magyarországi szolgáltatási központ | 8000 Székesfehérvár Petőfi u 4 | 00 00 000-000 | 8– 15 |
Északnyugat-magyarországi szolgáltatási központ | 9022 Győr Bajcsy-Zsilinszky u. 46 | 00 00 000-000 | 8– 15 |
Nyugat-magyarországi szolgáltatási központ | 8900 Zalaegerszeg Sport u 18 | 00 00 000-000 | 8– 15 |
Nyugat-magyarországi szolgáltatási központ | 9700 Szombathely Xxxxxx Xxxxxxxx u.2 | 00 00 000-000 | 8– 15 |
Délkelet-magyarországi szolgáltatási központ | 6724 Szeged Rókusi krt . 2-10 | 00 00 000-000 | 8– 15 |
Délkelet-magyarországi szolgáltatási központ | 5600 Békéscsaba Andrássy u. 44 | 00 00 000-0000 | 8– 15 |
Dél-magyarországi szolgáltatási központ | 6000 Kecskemét Külső-Szegedi u. 9-11 | 00 00 000-0000 | 8– 15 |
* Előzetes egyeztetés esetén.
4.1. Az előfizetői szolgáltatás minőségi célértékei beleértve a szolgáltatás minimális minőségi szintjének meghatározását is, ezek értelmezése és teljesítésük ellenőrzésének mérési módszere
Mi nőségi követelmények
A Szolgáltató szavatolja, hogy azáltala nyújtott szolgáltatás megfelel a rá vonatkozó, illetve irányadó műszaki előírásokban meghatározott, és az erre alapozott Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság által kiadott műszaki megfelelőségi
követelményrendszerben foglalt minőségi előírásoknak.
A minőségi célértékek teljesülésének mérési módszere az alábbi szabványokban leírtak alapján történik: MSZ EN 50083-7:1998, MSZ EN50083-7:1996/A1:2002 .
Minőségi mutató neve és meghatározása | Minőségi mutató mérése/származtatása | Célértékek IPTV szolgáltatás esetén | |
1. | Média-továbbítási index (MDI) Az előfizető szolgáltatás hozzáférési ponton mért csomagvesztési arány ésa késleltetés ingadozás számítással meghatározott értéke. | Az előfizetői hozzáférési ponton a csomagvesztési arány teljesített értéke a mérési periódusra vonatkoztatva. | < 1 x 10 -2 |
Késleltetés ingadozás a mérési periódusra csatornánként teljesített értéke. | < 800 msec |
A szolgáltatás rendelkezésre állása
A szolgáltatás rendelkezésre állása: a szolgáltatás igénybevehetőségtényleges időtartamának aránya az adatgyűjtési időszak teljes elvi szolgáltatási idejéhez képest.
A szolgáltatás rendelkezésre állási mutató számítása a Szolgáltató támogató rendszerei és nyilvántartása alapjántörténik. A hibás teljesítési statisztika számításának alapja azadatgyűjtési időszakban a Szolgáltatóhoz érkező hibabejelentések (a Szolgáltató érdekkörében bekövetkező hibák esetében) időpontjai ésa hibaelhárítások között eltelt összes idő. Az összes hibásan teljesített órák száma egyenlő a hibabejelentések nyilvántartásai alapjánösszesített hibásan teljesített órák számával, hozzáadva a vára tlan és tervezett üzemszünetek (szolgáltatás-kiesés) időtartamát is. A szolgáltatás éves rendelkezésre állása az adott évben hibásan
teljesített összesített időnek az adott év teljes elvi szolgáltatási idejéhez képest számolt százalékos értéke az összeselőfizetői hozzáférési pontra vonatkoztatva.
A rendelkezésre állás számításánál nem kell figyelembe venni azokat az időszakokat, amikor a szolgáltatás kiesés
▪ az Előfizető érdekkörében keletkező ok (szünetelés, korlátozás);
▪ a Szolgáltató érdekkörénkívül eső egyéb elháríthatatlan külső ok esetén (különösen: időjárási viszonyok, baleset, tűzeset, súlyos energia ellátási zavar, rongálás, lopás)
▪ elháríthatatlan külső ok (ÜÁSZF Törzsrész 7.4.2. pont)
▪ Szolgáltató általi telepítést követően a műholdra valórálátás megszűnt (különösen új beépített tereptárgyak mia tt);
▪ Szolgáltató által előre bejelentett karbantartás miatt történt;
Szolgáltató a műsorterjesztési tevékenysége során alkalmazott, a műsorjelek kódolását és továbbítását végző berendezéseinek adatait rendszeresen elemzi, valamint a hálózaton időszakos ellenőrzéseket végez a hálózat egysége, biztonságos működése és a továbbított tartalomvédelme érdekében.
Azon esetben, ha ezen ellenőrzés során azt észleli, hogy az Előfizető
▪ a szolgáltatás igénybe vételéhez használt berendezést a szerződésben foglaltaktól eltérően üzemelteti, átalakítja, a berendezéshez vagya hálózathoz jogosulatlanul más berendezést kapcsol,
▪ az előfizetői szolgáltatást jogosulatlanul vételezi, vagya kódolt műsorjelet jogosulatlanul dekódolja,
▪ illetve a szerződésben meghatározott céltól eltérően üzemelteti,
úgy a Szolgáltató a szolgáltatás nyújtását az Előfizető egyidejűelektronikus vagypostai levélben történő értesítése mellett
korlátozza, illetetve felmondja, amelynek részletes szabályait a korlátozás vonatkozásában az ÜÁSZF Törzsrész 5.2. pont, míg a rendkívüli felmondásra vonatkozó szabályokat az ÜÁSZF Törzsrész 12.1.2.1. pont tartalmazza.
4.3. Az előfizetői végberendezés csatlakoztatásának feltételei
Az Előfizető az előfizetői szerződés alapján, a hálózaton biztosított előfizetői interfészhez csak az alapvetőkövetelményeknek megfelelő végberendezést csatlakoztathat. Ha a végberendezést az Előfizető biztosítja, azzal kapcsolatban a Szolgáltató felelősséggel nem tartozik.
Amennyiben az előfizetői végberendezés hibás, illetve rosszakaratú csatlakoztatása, vagy hibájából eredőena Szolgáltatónak kára keletkezik, azt a Szolgáltató az Előfizetővel szemben érvényesítheti.
A digitális műsorterjesztési szolgáltatás igénybevételéhez HDMI, EuroSCART vagy RCA audio/video csatlakozással rendelkező végberendezés szükséges.
A HD csatornát tartalmazó programcsomag igénybevételére csak a „HD-Ready” ill. a „HD-TV” védjeggyel ellátott televízió készülékek alkalmasak, amelyek HDMI csatlakozóval rendelkeznek.
A HDTV (High-Definition Television) vagy a HD megjelölésű televíziós csatorna egy olyan televíziós sugárzási norma, amely az eddigi szabványoknál (720x576 pixel) jelentősen nagyobb felbontású képet tesz lehetővé. A HD minősítést az 1280x720 és 1920x1080 pixel közötti képfelbontású csatornák esetén alkalmazza a Szolgáltató.
Amikor az adott szolgáltatásnál HD megjelölés jelenik megbármilyen szolgáltatói ajánlatnál, terméknél, az képfelbontástól függően jelentheti az alábbi HD kategóriákat, illetve a két kategória közötti képfelbontást is:
▪ A HD Ready
A HD Ready minősítés azokra a berendezésekre (televíziókra, projektorokra, kijelzőkre) vonatkozik, amelyek legalább 1280x720
pixeles felbontásban, 16:9 képarányos formátumban képesek HDTVadások megjelenítésére.
▪ Full HD
A HDTV szabvány jelenleg alkalmazott legnagyobb felbontású változata, amely 1920x1080 pixel felbontású képekből épül fel.
A Magyar Telekomátviteli rendszerei különböző műszaki paraméterekkel rendelkeznek a 3.1. pontban meghatározottaknak megfelelően, így a Szolgáltatóa HD szolgáltatást isa műszaki képességek függvényében tudja biztosítani, a HD szabvány szerinti 1280x720 és 1920x1080 pixel közötti képfelbontásban.
A digitális műsorterjesztési szolgáltatás igénybevételéhez szükséges dekódoló egység (set top box) egy vevőkészülékhez csatlakoztatható. A dekódolóegység egyidejűleg egy, az előfizetett műsorcsomagban szereplő csatorna dekódolását végzi, az Előfizető a nézni kívánt csatornát a dekódoló egység kezelőszerveivel választhatja ki.
5. Díjak, díjszabás, díjfizetés, számlázás, kártérítés, jogkövetkezmény alkalmazása
5.1. Az internetprotokollon nyújtott televízió szolgáltatás (IPTV) szolgáltatás díjai
5 . 1.1 Alapkínálati csomagok
Értékesíthető alapkínálati csomagok
Csomag neve | Csatornaszám |
Üzleti IPTV Nyilvános ALAP csomag | 11 |
Üzleti IPTV Nyilvános ALAP HD csomag | 11 |
Üzleti IPTV Nyilvános EXTRA csomag | 21 |
Üzleti IPTV Nyilvános EXTRA HD csomag | 21 |
Lezárt alapkínálati csomagok
Csomag neve | C satornaszám |
IPTV Business Standard csomag | 31 |
IPTV Business Superior csomag | 65 |
IPTV Business Superior HD | 86 |
A 2015. szeptember 1-je előtt igénybe vett, a fentiekben nem szereplő díjcsomagok díjait ésigénybe vételi feltételeit a Lakossági ÁSZF TV szolgáltatásokra vonatkozó releváns mellékletei, függelékei ( 2 d, 5d ) tartalmazzák.
5 . 1.2. Kiegészítő szolgáltatások
A kiegészítő csomagok és opciók minden esetben valamely IPTV Business Standard, IPTV Business Superior, IPTV Business Superior HD alapcsomag megléte esetén vehetők igénybe.
A 2015. szeptember 1-je előtt igénybe vett kiegészítő szolgáltatások és díjcsomagok díjait és igénybe vételi feltételeit a Lakossági ÁSZF TV szolgáltatásokra vonatkozó releváns mellékletei, függelékei ( 2 d, 5d ) tartalmazzák.
Kiegészítő csomagok
IPTV Business díjcsomagok mellett csak az itt felsorolt kiegészítő csomagok és opció vehető igénybe.
Csomag neve | C satornaszám |
Nagyvilág | 20 |
Fishing and Hunting | 1 |
Unitel Classica prémium csatorna | 1 |
Filmvilág minicsomag | 19 |
Kiegészítő opció |
Felvétel opció - megállítható, visszatekerhető adás (time-shift), felvétel funkció* |
*Két vagy három IPTV vevőegység egy telepítési címen történő használata esetén a megállítható adás (time-shift)
és felvétel funkciók csak az Előfizető által a szolgáltatás létesítésekor kijelölt, elsődleges vevőegységen működnek.
5 . 1. 3. Díjcsomagok, kiegészítő csomagok és kiegészítő opció díjazása
Értékesíthető díjcsomagok:
Díjcsomag neve | Határozatlan tartamú szerződés | 1 éves határozott tartamú szerződés | 2 éves határozott tartamú szerződés | |
nettó | nettó | nettó | ||
Havidíj | IPTV Nyilvános ALAP csomag | 4 990 Ft | 4 990 Ft | 3 990 Ft |
IPTV Nyilvános ALAP HD csomag | 4 990 Ft | 4 990 Ft | 3 990 Ft | |
IPTV Nyilvános EXTRA csomag | 8 990 Ft | 8 990 Ft | 6 990 Ft | |
IPTV Nyilvános EXTRA HD csomag | 8 990 Ft | 8 990 Ft | 6 990 Ft | |
Egyszeri telepítési díj | IPTV technológia esetén | 11 920 Ft | 5 960 Ft | 0 Ft |
A nettó díjak a 27 %-os áfát NEM tartalmazzák.
A határozott idő lejártakor a szerződés határozatlan idejűvé alakul át változatlan havidíj mellett.
Lezárt díjcsomagok:
Dí jcsomag neve | Határozatlan tartamú szerződés | 1 éves határozott tartamú szerződés | 2 éves határozott tartamú szerződés | Kiegészítő TV- műsordíj (havonta fizetendő) | ||||
nettó | bruttó | nettó | bruttó | nettó | bruttó | bruttó | ||
Havidíj | IPTV Business Standard csomag | 3 100 Ft | 3 937 Ft | 2 700 Ft | 3 429 Ft | 2 300 Ft | 2 921 Ft | 290 Ft |
IPTV Business Superior csomag | 4 700 Ft | 5 969 Ft | 4 300 Ft | 5 461 Ft | 3 900 Ft | 4 953 Ft | 290 Ft | |
IPTV Business Superior HD csomag | 5 007 Ft | 6 359 Ft | 4 607 Ft | 5 851 Ft | 4 207 Ft | 5 343 Ft | 290 Ft |
A bruttó díjak 27 %-os áfát tartalmaznak.
Az alábbi kiegészítő csomagok és opciók minden esetben valamely lezárt IPTV Business Standard, IPTV Business Superior, IPTV Business Superior HD alapcsomag megléte esetén vehetők igénybe:
Kiegészítő opció havidíja | nettó | br uttó |
Felvétel opció– megállítható, visszatekerhető adás (time- shift), felvétel funkció | 866,14 Ft | 1 100 Ft |
Kiegészítő csomag | Kiegészítő csomag díja határozatlan idejű szerződés elkötelezettség nélkül | |
nettó | bruttó | |
Fishing&Hunting prémium csatorna | 629,92 Ft | 800 Ft |
Nagyvilág mini csomag | 1 414,32 Ft | 1 800 Ft |
Classica prémium csatorna | 629,92 Ft | 800 Ft |
Filmvilág mini csomag | 1 414,32 Ft | 1 800 Ft |
5 . 1. 4. Egyéb díjak
Egyéb díjak | ||
További IPTV vevőegység igénybevétele esetén | nettó | bruttó |
utólagos szerelési díja illetve beszedési költsége* | 6 600 Ft | 8 382 Ft |
havidíja (bérleti díja) | 685,04 Ft | 870 Ft |
* IPTV szolgáltatás előfizető szerződésszegésével összefüggésben történő megszüntetése esetén.
Egyéb díjak | ||
Műszaki segítségnyújtással összefüggő díjak | nettó | bruttó |
beltéri egység begyűjtési díja | 6 693 Ft | 8 500 Ft |
kiszállási díj | 3071 Ft | 3 900 Ft |
Szerelői opció munkadíja (Ft/óra) | 5 600 Ft | 7 112 Ft |
Egyéb díjak | ||
Eszközök vissza nem adása esetén fizetendő díj** | Digitális elosztó | 14 000 Ft |
IPTV vevőegység (merevlemez nélküli) | 10 000 Ft | |
IPTV vevőegység (merevlemezes) | 35 000 Ft | |
Távirányító | 2 000 Ft |
A díjak a 0 %-os áfát tartalmazzák.
** Amennyiben az Előfizető a szolgáltatás megszűnésekor a Szolgáltatónak nem szolgáltatja vissza (sértetlen állapotban) a használatában levőeszközöket, a Szolgáltató az őt ért kár miatt jogosult az Előfizetőnek egyszeri kártérítési díj kiszámlázására.
5.1.5. A szolgáltatás kedvezményes igénybevételének feltételei, jogkövetkezmény
Amennyiben az Előfizető az előfizetői szerződés megkötésekor, vagy módosításakor a Szolgáltató által nyújtott valamely különleges ajánlat alapján, határozott tartamú szerződés megkötésével, kedvezményesen veszi igénybe a szolgáltatást, amelyet a Szolgáltató a határozott tartamú szerződésben megjelölt szolgáltatási szinthez és meghatározott kötelező szerződéses időtartamhoz kötött, abban az esetben ezen időszak alatt a szolgáltató azelőfizetővel szemben jogkövetkezményt alkalmazamennyiben az előfizető szerződését rendes felmondással megszünteti,
▪ amennyiben azelőfizetői szerződést a Szolgáltatóaz Előfizető szerződésszegése miatt mondja fel,
▪ amennyiben az Előfizető az igénybe vett szolgáltatási szintre vonatkozó szerződés-módosítást kezdeményez.
Amennyiben az Előfizető kérésére a szolgáltatás szüneteltetésére kerül sor, vagy a szolgáltatás korlátozása az Előfizető szerződésszegő magatartásával összefüggő ok miatt következik be, a szüneteltetés, korlátozás időtartama nem számít bele a határozott tartamba. Áthelyezés esetén, az áthelyezés miatti szüneteltetés időtartam sem számít bele a határozott tartamba. A határozott tartamalatt a szolgáltatás más előfizetőre nem íratható át, kivéve, ha az átvállaló előfizető a határozott idejű szerződésben foglaltak betartását, annak jogkövetkezményeivel együttesen átvállalja.
5 . 1.6. Szüneteltetés, korlátozás
Az előfizető kérésére történő szüneteltetés esetén az IPTV Business Standard, Superior és Superior HD csomag szüneteltetés díja bruttó 2 134 Ft/hó (nettó 1 680 Ft). Kiegészítő szolgáltatások kizárólag az alapszolgáltatással együtt szüneteltethetőek.
Korlátozásesetén a korlátotozás alatti havi díj a Lakossági ÁSZF TV melléklete szerinti Közszolgálati csomag díjával azonos mértékű,
amely jelenleg bruttó 949 Ft/hó (nettó 747,24 Ft).
A set top box bérleti díja és a Felvétel opciódíja a korlátozás alatt változatlan összegben kerül felszámításra.
A Szolgáltató köteles azelőfizető kérelmére újra biztosítani a szolgáltatást, ha a korlátozás indoka megszűnt. A szolgáltatás igénybe vehetőségének újbúli biztosítását a Szolgáltató bruttó 5 250 Ft (nettó 4133,85 Ft) egyszeri díj ellenében biztosítja.
5 . 1.7. Áthelyezés
Az áthelyezés bruttó díja 1 990 Ft (nettó 1 567 Ft), függetlenül attól, hogy az Előfizetőcsak az IPTV szolgáltatást szeretné áthelyezni, vagy az IPTV és a Magyar Telekom DSL szolgáltatás együttes áthelyezését igényli.
5 . 1.8. Átírás
Az átírás bruttó díja személyes megjelenés, egyéb úton (postán, telefonon érkező kérelem) esetén: 990 Ft (nettó 779,52 Ft).
5.2. Műholdas TV szolgáltatás (SAT TV) díjai
5 . 2.1 Alapkínálati csomagok
Értékesíthető alapkínálati csomagok:
Csomag neve | Csatornaszám |
SAT TV Nyilvános ALAP HD | 11 |
SAT TV Nyilvános EXTRA HD | 21 |
Lezárt alapkínálati csomagok:
Csomag neve | C satornaszám |
Sat Standard | 20 |
Sat Superior | 65 |
Sat Superior HD | 85 |
A 2015. szeptember 1-je előtt igénybe vett, a fentiekben nem szereplő díjcsomagok díjait ésigénybe vételi feltételeit a Lakossági ÁSZF TV szolgáltatásokra vonatkozó releváns mellékletei, függelékei ( 2 d, 5d ) tartalmazzák.
5 . 2.2. Kiegészítő szolgáltatások
A kiegészítő csomagok és opciók minden esetben valamely lezárt SAT TV Standard, SAT TV Superior, SAT TV Superior HD
alapcsomag megléte esetén vehetők igénybe.
A kiegészítő csomagok és opciók minden esetben valamely alapcsomag megléte esetén vehetők igénybe.
A 2015. szeptember 1-je előtt igénybe vett kiegészítő szolgáltatások és díjcsomagok díjait és igénybe vételi feltételeit a Lakossági ÁSZF TV szolgáltatásokra vonatkozó releváns mellékletei, függelékei ( 2 d, 5d ) tartalmazzák.
Kiegészítő minicsomag a Sat Standard, Sat Superior és Sat Superior HD csomag mellé rendelhető. Az elérhető minicsomagok a
következők:
Csomag neve | C satornaszám |
Nagyvilág | 20 |
Fishing and Hunting | 1 |
Stringray Classica prémium csatorna | 1 |
Filmvilág | 19 |
5 . 2. 3. Díjcsomagok, kiegészítő csomagok díjazása
Értékesíthető díjcsomagok:
Díjcsomag neve | Határozatlan tartamú szerződés | 1 éves határozott tartamú szerződés | 2 éves határozott tartamú szerződés | |
nettó | nettó | nettó | ||
Havidíj | SAT TV Nyilvános ALAP HD csomag ** | 4 990 Ft | 4 990 Ft | 3 990 Ft |
SAT TV Nyilvános EXTRA HD csomag ** | 8 990 Ft | 8 990 Ft | 6 990 Ft | |
Egyszeri telepítési díj | SAT TV technológia esetén | 8 000 Ft | 4 000 Ft | 0 Ft |
A nettó díjak a 27 %-os áfát NEM tartalmazzák.
A határozott idő lejártakor a szerződés határozatlan idejűvé alakul át változatlan havidíj mellett.
Lezárt díjcsomagok:
Alap | Szolgáltatás típus | Határozatlan idejű szerződés | 1 éves határozott i dejű szerződés | 2 éves határozott i dejű szerződés | Kiegészítő TV-műsordíj (havonta fizetendő) | |||
nettó | bruttó | nettó | bruttó | nettó | bruttó | bruttó | ||
Havidíj | Sat Standard | 2 200 Ft | 2 794 Ft | 1 800 Ft | 2 286 Ft | 1 400 Ft | 1 778 Ft | 290 Ft |
Sat Superior | 2 900 Ft | 3 683 Ft | 2 300 Ft | 2 921 Ft | 1 900 Ft | 2 413 Ft | 290 Ft | |
Sat Superior HD | 3 207 Ft | 4 073 Ft | 2 607 Ft | 3 311 Ft | 2 207 Ft | 2 803 Ft | 290 Ft |
A bruttó díjak 27 %-os áfát tartalmaznak.
** A megjelölt díjcsomagok értékesítése 2018. április 3. napján kezdődik meg, a díjcsomagok ezen időponttól vehetők igénybe.
Egy előfizetői szerződés keretében korlátlan számú szolgáltatás csomag megrendelése lehetséges. A táblázatban szereplő telepítési díjak végpontonként/szolgáltatás csomagonként értendők.
Kiegészítő csomag | Kiegészítő csomag díja határozatlan idejű szerződés elkötelezettség nélkül | |
nettó | bruttó | |
Fishing&Hunting prémium csatorna | 629,92 Ft | 800 Ft |
Nagyvilág minicsomag | 1 414,32 Ft | 1 800 Ft |
Stringray Classica prémium csatorna | 629,92 Ft | 800 Ft |
Filmvilág minicsomag | 1 414,32 Ft | 1 800 Ft |
Sat TV vevőegységhez kapcsolódódíjak (set-top-box)
Típus | Egy összegű fizetéssel | 12 hónapos ka matmentes r é szletfizetéssel | 24 hónapos ka matmentes r é szletfizetéssel | |||
nettó | bruttó | nettó | bruttó | nettó | bruttó | |
Sat Alap Set-top-box (merevlemez nélküli) | 12 000 Ft | 15 240 Ft | 1 000 Ft | 1 270 Ft/hó | 500 Ft | 635 Ft/hó |
Sat felvétel funkcióval rendelkező Set-top- box - megállítható, visszatekerhető adás (time-shift), felvétel funkció (merevlemezes) | 24 000 Ft | 30 480 Ft | 2 000 Ft | 2 540 Ft/hó | 1 000 Ft | 1 270 Ft/hó |
Vevőegységet (set-top-box) végpontonként/szolgáltatás csomagonként szükséges megrendelni. 12 hónapos részletfizetés csak 1 vagy 2 éves határozott tartamú szerződéssel megrendelt szolgáltatás csomaghoz, 24 hónapos részletfizetés pedig csak 2 éves határozott tartamú szerződéssel megrendelt szolgáltatás csomaghoz választható. Határozatlan tartamú szerződéssel igénybevett szolgáltatás csomagokhoz csak egy összegű fizetéssel vásárolható vevőegység. Részletfizetés esetén a 12 vagy 24 havi részlet a szolgáltatási számlával együtt kerül kiszámlázásra.
A megvásárolt set top box készülékekre vonatkozó jótállás időtartama 24 hónap, a vásárlás időpontjától számítva.
Rendeltetésszerű használat melletti meghibásodás esetén, ebben az időszakbana szolgáltató cserekészüléket biztosít. A jótállási
időn túl, vagy a nem rendeltetésszerű használatból eredő meghibásodás esetén Előfizető kötelezettsége a szolgáltatás folyamatos
Set-top-box darabszám | ||
min | Max | kedvezmény % |
1 | 9 | 0% |
10 | 19 | 10% |
20 | 29 | 15% |
30 | 39 | 20% |
40 | max végpontszámig | 25% |
igénybevételéhez szükséges vevőegység biztosítása. Sávos mennyiségi kedvezmény
A táblázatban szereplő végpontszám/szolgáltatás csomag megrendelése esetén a csomagok havidíjából százalékos mennyiségi kedvezményre jogosult az Előfizető. A mennyiségi kedvezményre való jogosultság minimális feltétele 10 szolgáltatáscsomag megrendelése.
Mennyiségi kedvezmény csak az Előfizető egy folyószámláján, egy telepítési címén szereplő végpontok darabszáma alapján vehető igénybe, automatikusan, az Előfizető külön kérése nélkül. A mennyiségi kedvezmény mértéke azegyidejűleg meglévő szolgáltatás csomagok számának változásával módosulhat.
A mennyiségi kedvezménynek csak az 1 és 2 éves határozott tartamú szerződéssel megrendelt szolgáltatáscsomagok képezik alapját mindaddig, ameddig az elkötelezettség időtartama fennáll.
A táblázatban jelzett darabszámokhoz tartozó százalékos kedvezmények csak egy adott típusú díjcsomag a szerződéses idő függvényében értendőek.
A mennyiségi kedvezmény sávos jellege miatt a százalékos kedvezmény kizárólag az adott sávba eső szolgáltatás csomagok havidíja után kerül jóváírásra és nem az összes, az Előfizető által megrendelt csomag után.
A Szolgáltató fenntartja a jogot, hogy a mennyiségi kedvezményre vonatkozó szolgáltatás csomag sávokat, ésa kedvezmény százalékos mértékét az ÜÁSZF-ben szabályozott módon megváltoztathassa.
5 . 2.4. Egyéb díjak
Egyéb díjak | ||
Műszaki segítségnyújtással összefüggő díjak | nettó | bruttó |
Kiegészítő telepítési díj | ||
▪ lapos tetőtartó szerelés | 45 629,92 Ft | 57 949,99Ft |
▪ Tartószerelés tetőre vagy talajra | 22 559,06 Ft | 28 650 Ft |
▪ Kültéri szett szerelési díj (meglévő előfizető esetében) | 8 663 Ft | 11 012 Ft |
STB utólagos szerelési díja illetve beszedési költsége | 6 693 Ft | 8 500 Ft |
STB beltéri egység begyűjtési díja | 6 693 Ft | 8 500 Ft |
Kiszállási díj | 3 937,01 Ft | 5 000 Ft |
Szerelői opció munkadíja (Ft/óra) | 5 600 Ft | 7 112 Ft |
Tápegységcsere díj | 9 600 Ft | 12 192 Ft |
Tápkábelcsere díj | 7 120 Ft | 9 042 Ft |
Egyéb díjak
Eszközök vissza nem adása esetén fizetendő díj** | Merevlemezes STB átalánykártérítés | 35 000 Ft |
Merevlemez nélküli STBátalánykártérítés | 10 000 Ft | |
Dekódolókártya átalánykártérítés | 2 000 Ft | |
Távirányító átalánykártérítés | 2 000 Ft |
A díjak a 0 %-os áfát tartalmazzák.
** Amennyiben az Előfizető a szolgáltatás megszűnésekor a Szolgáltatónak nem szolgáltatja vissza (sértetlen állapotban) a használatában levőeszközöket, a Szolgáltató az őt ért kár miatt jogosult az Előfizetőnek egyszeri kártérítési díj kiszámlázására.
5.2.5. A szolgáltatás kedvezményes igénybevételének feltételei, kötbér
Amennyiben az Előfizető azelőfizetői szerződés megkötésekor, vagy módosításakor a Szolgáltatóáltal nyújtott valamely
különleges ajánlat alapján, határozott idejű szerződés megkötésével, kedvezményesen veszi igénybe a szolgáltatást, amelyet a Szolgáltató a határozott idejű szerződésben megjelölt szolgáltatási szinthez és meghatározott kötelező szerződéses időtartamhoz kötött, abban az esetben ezen időszak alatt az Előfizető kötbér megfizetésére köteles:
▪ amennyiben azelőfizető szerződését rendes felmondással megszünteti,
▪ amennyiben azelőfizetői szerződést a Szolgáltatóaz Előfizető szerződésszegése miatt mondja fel,
▪ amennyiben az Előfizető az igénybe vett szolgáltatási szintre vonatkozó szerződés-módosítást kezdeményez.
Kötbér esetek különösen:
▪ határozott időtartam alatt Sat Standard csomag felmondása,
▪ határozott időtartam alatt Sat Superior csomag felmondása,
▪ határozott időtartam alatt Sat Superior HD csomag felmondása,
▪ határozott időtartam alatt Sat csomagról határozatlan időtartamú Sat csomagra történő váltás.
▪ határozott időtartam alatt SAT TV Nyilvános Alap csomag felmondása,
▪ határozott időtartam alatt SAT TV Nyilvános Extra csomag felmondása,
▪ határozott időtartam alatt SAT TV Nyilvános Alap és Nyilvános Extra csomagról
▪ határozatlan időtartamú SAT TV Nyilvános Alap és/vagy Nyilvános Extra csomagra történő váltás
▪ határozott vagy határozatlan időtartamú lakossági TV csomagra történő váltás
Vevőegység (set-top-box) részletfizetés esetén amennyiben a 12 vagy 24 hónapos részletfizetési időtartam lejárta előtt az Előfizető a Sat TV szolgáltatás előfizetői szerződését felmondja, vagy ha a Sat TV szolgáltatás igénybevételéből származó díjtartozás miatt a Szolgáltató/Eladóaz előfizetői szerződést felmondja a vásárolt vevőegység (set-top-box) még kiegyenlítetlen meg nem fizetett
vételárrésze egy összegben esedékessé válik.
5.2.6. Szüneteltetés, korlátozás
Az előfizető kérésére történő szüneteltetés esetén a csomag szüneteltetés díja bruttó 1 067 Ft/hó (nettó 840,15 Ft). Kiegészítő szolgáltatások kizárólag azalapszolgáltatással együtt szüneteltethetőek.
Korlátozásesetén a korlátotozás alatti havi díj a Lakossági ÁSZF TV melléklete szerinti Közszolgálati csomag díjával azonos mértékű,
amely jelenleg bruttó 866 Ft/hó (nettó 681,89 Ft).
A set top box bérleti díja és a Felvétel opciódíja a korlátozás alatt változatlan összegben kerül felszámításra.
A Szolgáltató köteles azelőfizető kérelmére újra biztosítani a szolgáltatást, ha a korlátozás indoka megszűnt. A szolgáltatás igénybe vehetőségének újbúli biztosítását a Szolgáltató bruttó 5 250 Ft (nettó 4133,85 Ft) egyszeri díj ellenében biztosítja.
5 . 2.7. Áthelyezés
Az áthelyezésre vonatkozó rendelkezések megegyeznek a jelen Melléklet 3.2. pontjában megfogalmazottakkal, az áthelyezés díja
pedig megegyezik a jelen Melléklet 5. pontjában meghatározott telepítési díjakkal.
5.2.8. Átírás
Az átírás bruttó díja személyes megjelenés, egyéb úton (postán, telefonon érkező kérelem) esetén: 990 Ft (nettó 779,52 Ft).
5.3. Egyéb, ügyfélszolgálati díjak
Egyéb szolgáltatások díjai azon Előfizetők esetében, akik 2019. július 31. napja után, 2019. szeptember
30. napjáig kaptak értesítést a díjak változásáról.
Egyéb díjak | Egyszeri díj |
Fizetési felszólítási díj* | 750,- Ft / db |
Követeléskezelési díj* | A teljes tartozás maximum 15%-a |
Fizetési könnyítés engedélyezési díja | a megállapodásban érintett összeg 1%-a, mininum 5 000 Ft |
Ügyfélszintű jelszó módosítási díj | |
• Önkiszolgáló ügyfélszolgálaton keresztül | 0,- Ft |
• Személyes megjelenés esetén (eseti) | 406,- Ft |
• Telefonos ügyintézés segítségével (eseti) | 203,- Ft |
Számlamásolati díj | |
• Önkiszolgáló ügyfélszolgálaton keresztüli felületen | 300,00 Ft/ havi számla |
• Telefonos ügyintézés segítségével | 700,00 Ft/ havi számla |
• Üzletben, személyesen | 1 000,00 Ft/ havi számla |
Hangminta rögzítése | 99,- Ft /tárolt hangminta darab |
Nyomtatott ÁSZFkiadásának díja | 1000,- Ft |
Hangfelvétel-másolat kiadásának díja | 2000,- Ft |
Egyéb üzemeltetői szolgáltatások díjai azon Előfizetők esetében, akik 2019. július 31. napjáig kaptak értesítést a díjak változásáról.
Egyéb díjak | Egyszeri díj |
Fizetési felszólítási díj* | 825,- Ft / db |
Követeléskezelési díj* | A teljes tartozás maximum 15%-a |
Fizetési könnyítés engedélyezési díja | a megállapodásban érintett összeg 1%-a, mininum 5 500 Ft |
Ügyfélszintű jelszó módosítási díj | |
• Önkiszolgáló ügyfélszolgálaton keresztül | 0,- Ft |
• Személyes megjelenés esetén (eseti) | 446,- Ft |
• Telefonos ügyintézés segítségével (eseti) | 223,- Ft |
Számlamásolati díj | |
• Önkiszolgáló ügyfélszolgálaton keresztüli felületen | 330,00 Ft/ havi számla |
• Telefonos ügyintézés segítségével | 770,00 Ft/ havi számla |
• Üzletben, személyesen | 1 100,00 Ft/ havi számla |
Hangminta rögzítése | 108,9,- Ft /tárolt hangminta darab |
Nyomtatott ÁSZFkiadásának díja | 1100,- Ft |
Hangfelvétel-másolat kiadásának díja | 2200,- Ft |
* ÁFA mentes
A bruttó díjak 27 %-os áfát tartalmaznak.
A Szolgáltató az Eht. 132. § (2a) bekezdés a) pontja alapján 2016. november 30. napjában határozza meg a jelen pontban leírt csatornakiosztásban szereplő valamennyi csatorna szerepeltetésének vállalt időpontját. A vállalás időtartama ezt követően minden naptári hónap végén meghosszabbodik a következő hónap utolsó napjáig, kivéve, ha a Szolgáltató bármely, a kínálatban szereplő csatorna szerepeltetésére ettől eltérő időpontot vállal, és amelyről az Előfizetőket az ÁSZF módosításáról szóló értesítésben előzetesen tájékoztatja.
6.1. IPTV szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztás, csomagonként
Sr sz | IPTV Business Standard | IPTV Business Superior | IPTV Business Superior HD |
1. | M1 | M1 | M1 |
2. | M2 | M2 | M2 |
3. | Duna TV | Duna TV | Duna TV |
4. | tv2 | tv2 | tv2 |
5. | RTL Klub | RTL Klub | RTL Klub |
6. | Duna World | Duna World | Duna World |
7. | M4 Sport | M4 Sport | M4 Sport |
8. | M5 | M5 | M5 |
9. | VIASAT3 | VIASAT3 | VIASAT3 |
10. | ATV | ATV | ATV |
11. | Hír TV | Hír TV | Hír TV |
12. | Sport1 | Sport1 | Sport1 |
Sr sz | IPTV Business Standard | IPTV Business Superior | IPTV Business Superior HD |
13. | Comedy Central Family | Comedy Central Family | Comedy Central Family |
14. | film+ | film+ | film+ |
15. | Ozone Tv | Ozone Tv | Ozone Tv |
16. | Life Tv | Life Tv | Life Tv |
17. | PRIME | PRIME | PRIME |
18. | RTL2 | RTL2 | RTL2 |
19. | Super TV2 | Super TV2 | Super TV2 |
20. | STORY4 | STORY4 | STORY4 |
21. | Mozi+ | Mozi+ | Mozi+ |
22. | Film Café | Film Café | Film Café |
23. | RTL Spike | RTL Spike | RTL Spike |
24. | ), TV4 | TV4 | TV4 |
25. | VIASAT6 | VIASAT6 | VIASAT6 |
26. | RTL+ | RTL+ | RTL+ |
27. | Spektrum Home | Spektrum Home | Spektrum Home |
28. | Muzsika Tv | Muzsika Tv | Muzsika Tv |
29. | Sláger TV | Sláger TV | Sláger TV |
30. | EchoTV (2020. január 7-ig) ATV Spirit (2020. január 7-től) | EchoTV (2020. január 7-ig) ATV Spirit (2020. január 7-től) | EchoTV (2020. január 7-ig) ATV Spirit (2020. január 7-től) |
31. | Da Vinci | Da Vinci | Da Vinci |
32. | Euronews | Euronews | Euronews |
33. | CNN International | CNN International | CNN International |
34. | MTV Hungary | MTV Hungary | |
35. | Comedy Central | Comedy Central | |
36. | Bónum TV | Bónum TV | |
37. | Sport2 | Sport2 | |
38. | AXN | AXN | |
39. | AMC | AMC | |
40. | COOL | COOL | |
41. | Spektrum | Spektrum | |
42. | National Geographic Channel | National Geographic Channel | |
43. | HISTORY | HISTORY | |
44. | Discovery Channel | Discovery Channel | |
45. | TV Paprika | TV Paprika | |
46. | DoQ (2019. április 1-jéig), Nicktoons (2019. április 2-tól) | DoQ (2019. április 1-jéig), Nicktoons (2019. április 2-tól) | |
47. | Minimax | Minimax | |
48. | JimJam | JimJam | |
49. | Nickeodeon | Nickeodeon |
Sr sz | IPTV Business Standard | IPTV Business Superior | IPTV Business Superior HD |
50. | Animal Planet | Animal Planet | |
51. | Eurosport | Eurosport | |
52. | National Geographic Wild | National Geographic Wild | |
53. | TRAVEL Channel | TRAVEL Channel | |
54. | Heti Tv | Heti Tv | |
55. | Izaura TV | Izaura TV | |
56. | Investigation Discovery | Investigation Discovery | |
57. | FIX | FIX | |
58. | Galaxy4 | Galaxy4 | |
59. | Hatoscsatorna | Hatoscsatorna | |
60. | FIT HD | FIT HD | |
61. | TLC | TLC | |
62. | Paramount Channel | Paramount Channel | |
63. | Humor+ (2020. május 18-ig); 2020. május 18-tól: TV2 Comedy | Humor+ (2020. május 18-ig); 2020. május 18-tól: TV2 Comedy | |
64. | Spíler 1 TV | Spíler 1 TV | |
65. | LiChi TV | LiChi TV | |
66. | Film4 | Film4 | |
67. | Spektrum HD | ||
68. | Sport1 HD | ||
69. | STV2 HD | ||
70. | M2 HD | ||
71. | M1 HD | ||
72. | Discovery HD | ||
73. | Animal Planet HD | ||
74. | TV2 HD | ||
75. | HISTORY HD | ||
76. | AXN HD | ||
77. | Eurosport HD | ||
78. | Duna HD | ||
79. | Duna W HD | ||
80. | M5 HD | ||
81. | Sport2 HD | ||
82. | CooL HD | ||
83. | RTL II HD | ||
84. | Film+ HD | ||
85. | TRAVEL HD | ||
86. | RTL Klub HD | ||
87. | Natgeo HD |
Sr sz | IPTV Business Standard | IPTV Business Superior | IPTV Business Superior HD |
88. | Spíler 1 HD | ||
89. | BBC Earth HD | ||
90. | ATV HD | ||
91. | M4 HD |
Az IPTV Business Standard, IPTV Business Superior és IPTV Business Superior HD csomagok értékesítése 2018. május 1-jén megszűnt.
sr sz | IPTV Nyilvános ALAP csomag | IPTV Nyilvános ALAP csomag HD | IPTV Nyilvános EXTRA csomag | IPTV Nyilvános EXTRA HD csomag |
1. | M1 | M1 HD | M1 | M1 HD |
2. | M2 | M2 HD | M2 | M2 HD |
3. | M4 Sport | M4 Sport HD | M4 Sport | M4 Sport HD |
4. | Duna | Duna HD | Duna | Duna HD |
5. | Duna World | Duna World HD | Duna World | Duna World HD |
6. | M5 | M5 HD | M5 | M5 HD |
7. | tv2 | tv2 HD | tv2 | tv2 HD |
8. | RTL Klub | RTL Klub HD | RTL Klub | RTL Klub HD |
9. | CNN International | CNN International | CNN International | CNN International |
10. | Spíler1 TV | Spíler1 TV HD | Spíler1 TV | Spíler1 TV HD |
11. | Ozone Network | Ozone Network | Ozone Network | Ozone Network |
12. | Euronews | Euronews | ||
13. | Sláger TV | Sláger TV | ||
14. | Sport1 | Sport1 HD | ||
15. | Sport2 | Sport2 | ||
16. | Life TV | Life TV HD | ||
17. | Spektrum | Spektrum | ||
18. | Minimax | Minimax | ||
19. | Megamax (2020. január 7-ig) Kiwi TV (2020. január 7-től) | Megamax (2020. január 7-ig) Kiwi TV (2020. január 7-től) | ||
20. | MTV HITS | MTV HITS | ||
21. | TV Paprika | TV Paprika |
IPTV szolgáltatás igénybevétele esetén elérhető helyi televízió csatornák településenként
A helyi televízió csatornák kizárólag valamely IPTV Standard csomag, IPTV Superior csomag, IPTV Superior HD csomag alapcsomag megléte esetén vehetők igénybe:
Helyi TV elnevezése | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település |
City TV | 1051 | Budapest | 1053 | Budapest | 1055 | Budapest |
1052 | Budapest | 1054 | Budapest | 1056 | Budapest | |
Eger TV | 3304 | Eger | 3327 | Novaj | 3350 | Kál |
3394 | Egerszalók | 3400 | Mezőkövesd | 3355 | Kápolna | |
3328 | Egerszólát | 3399 | Andronaktálya | 3390 | Füzesabony | |
3326 | Ostoros | 3395 | Demjén | 3358 | Erdőtelek | |
3396 | Kerecsend | 3351 | Verpelét | |||
Érd TV | 2030 | Érd | 2045 | Törökbálint | 2039 | Pusztazámor |
2049 | Diósd | 2440 | Százhalombatta | |||
2461 | Tárnok | 2038 | Sóskút | |||
Fehérvár TV | 8019 | Székesfehérvár | 8142 | Úrhida | 2484 | Agárd |
8071 | Magyaralmás | 8151 | Szabadbattyán | 2484 | Gárdony | |
8051 | Sárkeresztes | 8152 | Kőszárhegy | 2481 | Velence | |
8042 | Moha | 8153 | Polgárdi | 8097 | Nadap | |
8043 | Iszkaszentgyörgy | 8121 | Tác | 8096 | Sukoró | |
8052 | Fehérvárcsurgó | 8019 | Börgönd | 8095 | Pákozd | |
8044 | Kincsesbánya | 8128 | Belsőbáránd | 8093 | Lovasberény | |
8144 | Sárkeszi | 8128 | Aba | 8092 | Pátka | |
8141 | Sárszentmihály | 8111 | Seregélyes | |||
8145 | Nádasdladány | 2485 | Dinnyés | |||
Kanizsa TV | 8800 | Nagykanizsa | 8834 | Murakeresztúr | 8778 | Újudvar |
8861 | Szepetnek | 8856 | Nemespátró | 8777 | Füzvölgy | |
8866 | Becsehely | 8855 | Belezna | 8749 | Zalakaros | |
8881 | Sormás | 8831 | Liszó | |||
8835 | Fityeház | 8756 | Csapi | |||
Nyíregyházi TV | 4405 | Nyíregyháza | 4324 | Kállósemjén | 4474 | Tiszabercel |
4431 | Nyíregyháza- Sóstófürdő | 4326 | Máriapócs | 4471 | Gávavencsellő | |
4432 | Nyíregyháza- Nyírszőlős | 4300 | Nyírbátor | 4465 | Rakamaz | |
4433 | Nyíregyháza- Felsősima | 4558 | Ófehértó | 4445 | Nagycserkesz | |
4435 | Nyíregyháza- Rozsrétszőlő | 4561 | Baktalórántháza | |||
4481 | Nyíregyháza- Sóstóhegy | 4553 | Apagy | |||
4551 | Nyíregyháza-Oros | 4552 | Napkor | |||
4461 | Nyírtelek | 4531 | Nyírpazony | |||
4440 | Tiszavasvári | 4532 | Nyírtura | |||
4434 | Kálmánháza | 4511 | Nyírbogdány | |||
4244 | Újfehértó | 4482 | Kótaj | |||
4231 | Bököny | 4501 | Kemecse | |||
4233 | Balkány | 4483 | Buj | |||
4235 | Biri | 4484 | Ibrány | |||
4320 | Nagykálló | 4485 | Nagyhalász | |||
Szolnok TV | 2712 | Nyársapát | 5081 | Szajol | 5340 | Kunhegyes |
2740 | Abony | 5082 | Tiszatenyő | 5349 | Kenderes |
Helyi TV elnevezése | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település |
2745 | Kőröstetétlen | 5083 | Kengyel | 5400 | Mezőtúr | |
2746 | Jászkarajenő | 5084 | Rákócziújfalu | 5411 | Kétpó | |
2747 | Törtel | 5085 | Rákóczifalva | 5412 | Kuncsorba | |
2765 | Farmos | 5091 | Tószeg | 5461 | Tiszaföldvár | |
2766 | Tapiószele | 5095 | Tiszavárkony | 5435 | Martfű | |
2767 | Tápiógyörgye | 5093 | Vezseny | 5462 | Cibakháza | |
2768 | Újszilvás | 5094 | Tiszajenő | 5472 | Tiszakürt | |
2769 | Tapiószőlős | 5212 | Törökszentmiklós | 6062 | Tiszakécske | |
5008 | Szolnok | 5211 | Tiszapüspöki | 6062 | Tiszabög | |
5051 | Zagyvarékas, | 5222 | Örményes | |||
5052 | Újszász | 5213 | Fegyvernek | |||
5053 | Szászberek | 5232 | Tiszabő | |||
5065 | Nagykörű | 5321 | Kunmadaras | |||
Debrecen TV | 4060 | Balmazújváros | 4287 | Vámospércs | 4242 | Hajdúhadház |
4103 | Berettyóújfalu | 4130 | Derecske | 4090 | Polgár | |
4110 | Biharkeresztes | 4224 | Hajdúböszörmény | 4085 | Hajdúnánás | |
4066 | Tiszacsege | 4087 | Hajdúdorog | 4243 | Téglás | |
Miskolc TV | 3882 | Abaújalpár | 3721 | Felsőnyárád | 3866 | Litka |
3882 | Abaújkér | 3989 | Felsőregmec | 3909 | Mád | |
3881 | Abaújszántó | 3561 | Felsőzsolca | 3959 | Makkoshotyka | |
3809 | Abaújszolnok | 3994 | Filkeháza | 3434 | Mályi | |
3759 | Aggtelek | 4090 | Folyás | 3755 | Martonyi | |
3837 | Alsógagy | 3994 | Füzérkajata | 3718 | Megyaszó | |
3989 | Alsóregmec | 3997 | Füzérkomlós | 3871 | Méra | |
3726 | Alsószuha | 3837 | Gagyapáti | 3754 | Meszes | |
3571 | Alsózsolca | 3752 | Galvács | 3450 | Mezőcsát | |
3885 | Arka | 3873 | Garadna | 3400 | Xxxxxxxxxxxxx | |
3663 | Arló | 3923 | Gesztely | 3400 | Mezőkövesd | |
3713 | Arnót | 9625 | Gór | 3443 | Mezőnagymihály | |
3467 | Ároktő | 4075 | Görbeháza | 3421 | Mezőnyárád | |
3841 | Aszaló | 7045 | Györköny | 3931 | Mezőzombor | |
3836 | Baktakék | 3842 | Halmaj | 3989 | Mikóháza | |
3780 | Balajt | 3626 | Hangony | 3510 | Miskolc | |
3642 | Bánhorváti | 3555 | Harsány | 7981 | Molvány | |
3654 | Bánréve | 3786 | Hegymeg | 3812 | Monaj | |
3881 | Baskó | 3588 | Hejőkürt | 3744 | Múcsony | |
3903 | Bekecs | 3958 | Hercegkút | 3598 | Nagycsécs | |
3704 | Berente | 3563 | Hernádkak | 3994 | Nagyhuta | |
3243 | Bodony | 3564 | Hernádnémeti | 3965 | Nagyrozvágy | |
8471 | Bodorfa | 3874 | Hernádpetri | 3646 | Nekézseny | |
3987 | Bodroghalom | 3874 | Hernádvécse | 3433 | Nyékládháza | |
3916 | Bodrogkeresztúr | 3655 | Hét | 3809 | Nyésta | |
3917 | Bodrogkisfalud | 8731 | Hollád | 3997 | Nyíri | |
3943 | Bodrogolaszi | 7716 | Homorúd | 5222 | Örményes | |
8719 | Böhönye | 3459 | Igrici | 3743 | Ormosbánya | |
8741 | Bókaháza | 3724 | Imola | 5904 | Orosháza | |
7187 | Bonyhád | 3851 | Ináncs | 2840 | Oroszlány |
Helyi TV elnevezése | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település |
7158 | Bonyhádvarasd | 3786 | Irota | 7370 | Oroszló | |
3672 | Borsodnádasd | 3741 | Izsófalva | 3964 | Pácin | |
3554 | Bükkaranyos | 3721 | Jákfalva | 3994 | Pálháza | |
7682 | Bükkösd | 3664 | Járdánháza | 3777 | Parasznya | |
3346 | Bükkszentmárton | 3963 | Karcsa | 3756 | Perkupa | |
3973 | Cigánd | 3700 | Kazincbarcika | 3925 | Prügy | |
3837 | Csenyéte | 3728 | Kelemér | 3724 | Ragály | |
3413 | Cserépfalu | 3955 | Kenézlő | 3908 | Rátka | |
3417 | Cserépváralja | 3657 | Királd | 3974 | Ricse | |
3927 | Csobaj | 3994 | Kishuta | 3733 | Rudabánya | |
3780 | Damak | 3965 | Kisrozvágy | 3792 | Sajóbábony | |
3643 | Dédestapolcsány | 3627 | Kissikátor | 3793 | Sajóecseg | |
7228 | Döbrököz | 3553 | Kistokaj | 3720 | Sajóivánka | |
9791 | Dozmat | 7052 | Kölesd | 3773 | Sajókápolna | |
3783 | Edelény | 4133 | Konyár | 3720 | Sajókaza | |
3328 | Egerszólát | 5449 | Kunszentmárton | 3791 | Sajókeresztúr | |
3432 | Emőd | 9184 | Kunsziget | 3572 | Sajólád | |
3854 | Encs | 3780 | Ládbesenyő | 3773 | Sajólászlófalva | |
3932 | Erdőbénye | 3786 | Lak | 3553 | Kistokaj | |
3837 | Felsőgagy | 3904 | Legyesbénye | 3572; 3598 | Sajólád; Nagycsécs | |
Móranet TV | 6781 | Domaszék | 6782 | Mórahalom | 6783 | Ásotthalom |
6784 | Öttömös | 6785 | Pusztamérges | 6786 | Ruzsa | |
6787 | Zákányszék | 6791 | Szeged - Kiskundorozsma | 6135 | Csólyospálos | |
6792 | Zsombó | 6793 | Forráskút | |||
6795 | Bordány | 6794 | Üllés | |||
Pannon TV | 7678 | Abaliget | 7661 | Kátoly | 7695 | Óbánya |
7757 | Babarc | 7668 | Keszü | 7695 | Ófalu | |
7711 | Bár | 7975 | Kétújfalu | 7745 | Olasz | |
7747 | Belvárdgyula | 7953 | Királyegyháza | 7677 | Orfű | |
7827 | Beremend | 7300 | Komló | 7727 | Palotabozsok | |
7664 | Berkesd | 7673 | Kővágószőlős | 7600,7601,7602, 7603,7604,7605, 7606 | Pécs | |
7671 | Bicsérd | 7761 | Kozármisleny | 7720 | Pécsvárad | |
7394 | Bodolyabér | 7334 | Köblény | 7831 | Pellérd | |
7742 | Bogád | 7639 | Kökény | 7666 | Pogány | |
7966 | Bogdása | 7717 | Kölked | 7370 | sásd | |
7937 | Boldogasszonyfa | 7759 | Lánycsók | 7785 | Sátorhely | |
7754 | Bóly | 7331 | Liget | 7960 | Sellye | |
7756 | Borjád | 7781 | Lippó | 7800 | Siklós | |
7811 | Bosta | 7761 | Lothárd | 7728 | Somberek | |
7682 | Bükkösd | 7720 | Lovászhetény | 7951 | Szabadszentkirály | |
7673 | Cserkút | 7342 | Mágocs | 7753 | Szajk | |
7900 | Csertő | 7775 | Magyarbóly | 7811 | Szalánta | |
7967 | Drávafok | 7332 | Magyaregregy | 7334 | Szalatnak |
Helyi TV elnevezése | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település |
7800 | Xxxxxxxxxxxxx | 0394 | Magyarhertelend | 7349 | Szászvár | |
7712 | Dunaszekcső | 7761 | Magyarsarlós | 7725 | Szebény | |
7763 | Egerág | 7396 | Magyarszék | 7751 | Szederkény | |
7347 | Egyházaskozár | 7783 | Majs | 7737 | Székelyszabar | |
7723 | Erdősmecske | 7304 | Mánfa | 7763 | Szemely | |
7661 | Erzsébet | 7663 | Máriakéménd | 7936 | Szentlászló | |
7732 | Fazekasboda | 7720 | Martonfa | 7900 | Xxxxxxxxxxx | |
7724 | Feked | 7351 | Máza | 7900 | Szigetvár | |
7733 | Geresdlak | 7695 | Mecskenádasd | 7664 | Szilágy | |
7385 | Gödre | 7305 | Mecksepölöske | 7735 | Szűr | |
7833 | Görcsöny | 7391 | Mindszentgodisa | 7348 | Tófű | |
7815 | Harkány | 7700 | Mohács | 7755 | Töttös | |
7348 | Hegyhátmaróc | 7932 | Mozsgó | 7766 | Újpetre | |
7696 | Hidas | 7822 | Nagyharsány | 7838 | Vajszló | |
7735 | Himesháza | 7741 | Nagykozár | 7362 | Vásárosdombó | |
7971 | Hobol | 7784 | Nagynyárád | 7726 | Véménd | |
7716 | Homorúd | 7731 | Nagypall | 7752 | Versend | |
7694 | Hosszúhetény | 7912 | Nagypeterd | 7773 | Villány | |
7333 | Kárász | 7981 | Nemeske | 7720 | Zengővárkony | |
7841 | Adorjás | 7381 | Ág | 7934 | Almamellék | |
7932 | Almáskeresztúr | 7345 | Alsómocsolád | 7826 | Alsószentmárton | |
7720 | Apátvarasd | 7671 | Aranyosgadány | 7763 | Áta | |
7814 | Babarcszőlős | 7393 | Bakóca | 7675 | Bakonya | |
7834 | Baksa | 7914 | Bánfa | 7841 | Baranyahídvég | |
7384 | Baranyajenő | 7383 | Baranyaszentgyör gy | 7923 | Basal | |
7838 | Besence | 7782 | Bezedek | 7346 | Bikal | |
7747 | Birján | 7811 | Bisse | 7672 | Boda | |
7836 | Bogádmindszent | 7900 | Botykapeterd | 7973 | Bürüs | |
7694 | Csányoszró | 7811 | Csarnóta | 7935 | Csebény | |
7683 | Cserdi | 7940 | Csonkamindszent | 7843 | Cún | |
7915 | Dencsháza | 7683 | Dinnyeberki | 7817 | Diósviszló | |
7849 | Drávacsehi | 7800 | Xxxxxxxxxxxx | 0000 | Xrávaiványi | |
7967 | Drávakeresztúr | 7850 | Drávapalkonya | 7800 | Xxxxxxxxxx | |
7847 | Drávaszerdahely | 7960 | Drávasztára | 7824 | Egyházasharaszti | |
7744 | Ellend | 7973 | Endrőc | 7735 | Erdősmárok | |
7370 | Felsőegerszeg | 7968 | Felsőszentmárton | 7812 | Garé | |
7951 | Gerde | 7362 | Gerényes | 7954 | Gilvánfa | |
7853 | Gordista | 7668 | Gyód | 7954 | Gyöngyfa | |
7972 | Gyöngyösmellék | 7728 | Görcsönydoboka | 7745 | Hásságy | |
7837 | Hegyszentmárton | 7683 | Helesfa | 7681 | Hetvehely | |
7838 | Hirics | 7935 | Horváthertelend | 7678 | Husztót | |
7935 | Ibafa | 7775 | Illocska | 7847 | Ipacsfa | |
7772 | Ivánbattyán | 7781 | Ivándárda | 7940 | Kacsóta | |
7958 | Kákics | 7827 | Kásád | 7914 | Katádfa | |
7661 | Kékesd | 7843 | Kémes | 7839 | Kemse | |
7954 | Kisasszonyfa | 7391 | Kisbeszterce | 7756 | Kisbudmér |
Helyi TV elnevezése | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település |
7814 | Kisdér | 7985 | Kisdobsza | 7391 | Kishajmás | |
7800 | Kisharsány | 7763 | Kisherend | 7773 | Kisjakabfalva | |
7766 | Kiskassa | 7775 | Kislippó | 7759 | Kisnyárád | |
7841 | Kisszentmárton | 7981 | Kistamási | 7823 | Kistapolca | |
7768 | Kistótfalu | 7381 | Kisvaszar | 7841 | Kórós | |
7847 | Kovácshida | 7678 | Kovácsszénája | 7675 | Kővágótöttös | |
7775 | Lapáncsa | 7757 | Liptód | 7838 | Lúzsok | |
7925 | Magyarlukafa | 7954 | Magyarmecske | 7954 | Magyartelek | |
7733 | Maráza | 7817 | Márfa | 7967 | Markóc | |
7960 | Marócsa | 7774 | Márok | 7854 | Matty | |
7344 | Mekényes | 7981 | Merenye | 7370 | Meződ | |
7981 | Molvány | 7751 | Monyoród | 7756 | Nagybudmér | |
7838 | Nagycsány | 7985 | Nagydobsza | 7343 | Nagyhajmás | |
7800 | Nagytótfalu | 7912 | Nagyváty | 7814 | Ócsárd | |
7957 | Okorág | 7681 | Okorvölgy | 7824 | Old | |
7370 | Oroszló | 7370 | Palé | 7771 | Palkonya | |
7838 | Páprád | 7923 | Patapoklosi | 7951 | Pécsbagota | |
7766 | Pécsdevecser | 7762 | Pécsudvar | 7664 | Pereked | |
7766 | Peterd | 7980 | Pettend | 7838 | Piskó | |
7756 | Pócsa | 7817 | Rádfalva | 7833 | Regenye | |
7743 | Romonya | 7914 | Rózsafa | 7841 | Sámod | |
7781 | Sárok | 7814 | Siklósbodony | 7823 | Siklósnagyfalu | |
7922 | Somogyapáti | 7925 | Somogyhárságy | 7921 | Somogyhatvan | |
7924 | Somogyviszló | 7960 | Sósvertike | 7960 | Sumony | |
7383 | Szágy | 7843 | Szaporca | 7188 | Szárász | |
7813 | Szava | 7661 | Szellő | 7913 | Szentdénes | |
7915 | Szentegát | 7681 | Szentkatalin | 7811 | Szilvás | |
7833 | Szőke | 7763 | Szőkéd | 7932 | Szulimán | |
7976 | Szörény | 7362 | Tarrós | 7381 | Tékes | |
7973 | Teklafalu | 7834 | Tengeri | 7843 | Tésenfa | |
7834 | Téseny | 7383 | Tormás | 7981 | Tótszentgyörgy | |
7811 | Túrony | 7718 | Udvar | 7973 | Várad | |
7370 | Varga | 7926 | Vásárosbéc | 7370 | Vázsnok | |
7838 | Vejti | 7333 | Vékény | 7951 | Velény | |
7772 | Villánykövesd | 7768 | Vokány | 7976 | Zádor | |
7839 | Zaláta | 7671 | Zók | |||
Sopron TV | 9737 | Bük | 9431 | Fertőd | 9495 | Kópháza |
9735 | Csepreg | 9444 | Fertőszentmiklós | 9485 | Nagycenk | |
9300 | Csorna | 9330 | Kapuvár | 9400 | Sopron | |
9343 | Beled | 9437 | Hegykő | 9461 | Lövő | |
9483 | Sopronkövesd | 9730 | Kőszeg | |||
Zalaegerszeg TV | 8900 | Zalaegerszeg | 8925 | Búcsúszentlászló | 8935 | Misefa |
8921 | Zalaszentiván | 8767 | Felsőrajk | 8935 | Nagykapornak | |
8983 | Nagylengyel | 8981 | Gellénháza | 8960 | Lenti | |
8992 | Hagyárosbörönd | 8932 | Zalaistvánd | 8782 | Zalacsány | |
8992 | Zalaboldogfa | 8932 | Pókaszepetk | 8983 | Nagylengyel | |
8943 | Bocfölde | 0000 | Xxxxxxx | 0000 | Xxxxxxxx |
Helyi TV elnevezése | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település |
8992 | Bagod | 8994 | Kávás | 8996 | Zalacséb | |
8991 | Teskánd | |||||
Tatabánya TV | 2800 | Tatabánya | ||||
Kapos TV | 7400 | Kaposvár | 7516 | Berzence | 8623 | Balatonföldvár |
7255 | Nagyberki | 7521 | Kaposmérő | 8624 | Balatonszárszó | |
7257 | Mosdós | 7530 | Kadarkút | 8625 | Szólád | |
7258 | Baté | 7541 | Kutas | 8636 | Balatonszemes | |
7261 | Taszár | 7551 | Lábod | 8638 | Balatonlelle | |
7275 | Igal | 7556 | Rinyaújlak | 8651 | Balatonszabadi | |
7431 | Juta | 7561 | Nagybajom | 8653 | Ádánd | |
7432 | Hetes | 7584 | Babócsa | 8654 | Ságvár | |
7443 | Somogyjád | 7585 | Háromfa | 8655 | Som | |
7463 | Magyaratád | 8611 | Siófok | 8698 | Somogyvár | |
7472 | Szentbalázs | 8617 | Kőröshegy | 8719 | Böhönye | |
7474 | Zselicszentpál | 8618 | Kereki | 8721 | Vése | |
7500 | Nagyatád | 8621 | Zamárdi | |||
Szombathelyi TV | 9707 | Szombathely | 9739 | Kőszegpaty | 9772 | Kisunyom |
9792 | Bucsu | 9739 | Nemescsó | 9793 | Narda | |
9730 | Kőszeg | 9739 | Pusztacsó | 9726 | Velem | |
9791 | Torony | 9761 | Táplánszentkeres zt | 9727 | Bozsok | |
9791 | Dozmat | 9751 | Vép | 9721 | Gencsapáti | |
9724 | Lukácsháza | 9752 | Bozzai | |||
9723 | Gyöngyösfalu | 9798 | Ják | |||
Tisza TV | 3580 | Tiszaújváros | 3599 | Sajószöged | ||
3581 | Tiszaújváros Ipartelep | 3586 | Sajóörös | |||
Kecskemét TV | 6044 | Kecskemét | 6076 | Ágasegyháza | 6031 | Szentkirály |
6035 | Ballószög | 6077 | Orgovány | 2755 | Kocsér | |
6034 | Helvécia | 6078 | Jakabszállás | 2750 | Nagykőrös | |
6000 | Kadafalva | 6115 | Kunszállás | 6070 | Izsák | |
6000 | Katonatelep | 6033 | Városföld | 6114 | Bugac | |
6041 | Kerekegyháza | 6066 | Tiszaalpár-Alpár | 6100 | Kiskunfélegyháza | |
6050 | Lajosmizse | 6065 | Lakitelek | |||
6042 | Fülöpháza | 6032 | Xxxxxxxxxx | |||
Xxxxx TV | 5630 | Békés | 5675 | Telekgerendás | 5747 | Almáskamarás |
5623 | Békéscsaba - Gerla | 5668 | Nagybánhegyes | 5744 | Kevermes | |
5711 | Xxxxx - Xxxxxxxxx | 5667 | Magyarbánhegyes | 5746 | Kunágota | |
5624 | Doboz | 5800 | Mezőkovácsháza | 5745 | Dombiratos | |
5830 | Battonya | 5600 | Békéscsaba | 5671 | Békéscsaba – Mezőmegyer | |
5946 | Békéssámson | 5561 | Békésszentandrás | 5643 | Bélmegyer | |
5538 | Biharugra | 5527 | Bucsa | 5551 | Csabacsűd | |
5609 | Csabaszabadi | 5662 | Csanádapáca | 5621 | Csárdaszállás | |
5921 | Csorvás | 5510 | Dévaványa | 5836 | Dombegyház | |
5515 | Ecsegfalva | 5742 | Elek | 5525 | Füzesgyarmat |
Helyi TV elnevezése | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település |
5932 | Gádoros | 5925 | Gerendás | 5734 | Geszt | |
5502 | Gyomaendrőd – Endrőd | 5500 | Gyomaendrőd – Gyoma | 5700 | Gyula | |
5703 | Xxxxx - Xxxxxx Xxxxxx Szanatórium | 5555 | Hunya | 5673 | Kamut | |
5552 | Kardos | 5945 | Kardoskút | 5948 | Kaszaper | |
5526 | Kertészsziget | 5741 | Kétegyháza | 5674 | Kétsoprony | |
5837 | Kisdombegyház | 5553 | Kondoros | 5516 | Körösladány | |
5539 | Körösnagyharsán y | 5622 | Köröstarcsa | 5536 | Körösújfalu | |
5725 | Kötegyán | 5743 | Lőkösháza | 5838 | Magyardombegyh áz | |
5663 | Medgyesbodzás | 5664 | Medgyesbodzás – Gábortelep | 5666 | Medgyesegyháza | |
5752 | Medgyesegyháza – Bánkút | 5726 | Méhkerék | 5650 | Mezőberény | |
5732 | Mezőgyán | 5820 | Mezőhegyes | 5672 | Murony | |
5751 | Nagykamarás | 5931 | Nagyszénás | 5534 | Okány | |
5900 | Orosháza | 5904 | Orosháza – Gyopárosfürdő | 5903 | Orosháza – Rákóczitelep | |
5905 | Orosháza – Szentetornya | 5556 | Örménykút | 5919 | Pusztaföldvár | |
5665 | Pusztaottlaka | 5720 | Sarkad | 5722 | Sarkad – Cukorgyár | |
5731 | Sarkadkeresztúr | 5712 | Szabadkígyós | 5540 | Szarvas | |
5520 | Szeghalom | 5641 | Tarhos | 5940 | Tótkomlós | |
5661 | Újkígyós | 5727 | Újszalonta | 5811 | Végegyháza | |
5530 | Vésztő | 5537 | Zsadány | |||
Városi TV Szeged | 6757 | Szeged | 6763 | Szatymaz | 6786 | Ruzsa |
6753 | Szeged-Tápé | 6764 | Balástya | 6787 | Zákányszék | |
6757 | Szeged-Gyálarét | 6767 | Ópusztaszer | 6792 | Zsombó | |
6771 | Szeged-Szőreg | 6772 | Deszk | 6793 | Forráskút | |
6791 | Szeged- Kiskundorozsma | 6773 | Klárafalva | 6794 | Üllés | |
6750 | Algyő | 6774 | Ferencszállás | 6795 | Bordány | |
6754 | Újszentiván | 6775 | Kiszombor | 6806 | Hódmezővásárhel y | |
6755 | Kübekháza | 6781 | Domaszék | 6903 | Makó | |
6756 | Tiszasziget | 6782 | Mórahalom | 6921 | Maroslele | |
6758 | Röszke | 6783 | Ásotthalom | 6630 | Mindszent | |
6760 | Kistelek | 6784 | Öttömös | |||
6762 | Sándorfalva | 6785 | Pusztamérges | |||
Győr+ TV | 9011,9012,9 019,9021- 9030 | Győr | ||||
TV13 | 1131 | Budapest | 1132 | Budapest | 1133 | Budapest |
1134 | Budapest | 1135 | Budapest | 1136 | Budapest |
Helyi TV elnevezése | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település |
1137 | Budapest | 1138 | Budapest | 1139 | Budapest | |
Békés TV | 5630 | Békés | ||||
Telin TV | 6800 | Hódmezővásárhel y | 6720-6729, 6753, 6757, 6771 | Szeged | 6771 | Szeged- Szőreg |
6900 | Makó | |||||
Kölcsey TV | 5510 | Dévaványa | 5516 | Körösladány | 5525 | Füzesgyarmat |
5600, 5623, 5671 | Békéscsaba | 5624 | Doboz | 5630 | Békés | |
5667 | Magyarbánhegyes | 5668 | Nagybánhegyes | 5675 | Telekgerendás | |
5700, 5711 | Gyula | 5744 | Kevermes | 5745 | Dombiratos | |
5746 | Kunágota | 5747 | Almáskamarás | 5751 | Nagykamarás | |
5800 | Mezőkovácsháza | 5820 | Mezőhegyes | 5900 | Orosháza | |
5919 | Pusztaföldvár | 5931 | Nagyszénás | |||
Makói TV | 6630 | Mindszent | 6636 | Mártély | 6720-6729, 6753, 6757, 6771 | Szeged |
6754 | Újszentiván | 6755 | Kübekháza | 6758 | Röszke | |
6760 | Kistelek | 6764 | Balástya | 6769 | Pusztaszer | |
6771 | Szeged-Szőreg | 6772 | Deszk | 6773 | Klárafalva | |
6774 | Ferencszállás | 6775 | Kiszombor | 6781 | Domaszék | |
6782 | Mórahalom | 6783 | Ásotthalom | 6785 | Pusztamérges | |
6786 | Ruzsa | 6787 | Zákányszék | 6794 | Üllés | |
6800 | Hódmezővásárhel y | 6821 | Székkutas | 6900 | Makó | |
6913 | Csanádpalota | 6931 | Apátfalva | 6932 | Magyarcsanád | |
Telekeszi | 2120 | Dunakeszi | ||||
Keszi Channel | 2120 | Dunakeszi | 2112 | Veresegyház | 2151 | Fót |
2131 | Göd | |||||
Balaton | 7400, 7451, 7461 | Kaposvár | 8000 | Székesfehérvár | 8230 | Balatonfüred |
8297, 8300 | Tapolca | 8237 | Tihany | 8360 | Keszthely | |
8600 | Siófok | 8623 | Balatonföldvár | 8630 | Balatonboglár | |
8640 | Fonyód | 8749 | Zalakaros | 8900, 8904 | Zalaegerszeg | |
9400, 9407, 9408, 9494 | Sopron | 9700, 9707 | Szombathely | 8256 | Ábrahámhegy | |
8400, 8447, 8448 | Ajka | 8226 | Alsóörs | 8241 | Aszófő | |
8257, 8258, 8261 | Badacsonytomaj | 8243 | Balatonakali | 8220 | Balatonalmádi | |
8312 | Balatonederics | 8646 | Balatonfenyves | 8164 | Balatonfőkajár | |
8313 | Balatongyörök | 8174 | Balatonkenese | 8648 | Balatonkeresztúr | |
8636 | Balatonlelle | 8753 | Balatonmagyaród | 8647 | Balatonmária- fürdő | |
8651 | Balatonszabadi | 8624 | Balatonszabadi | 8624 | Balatonszárszó | |
8636 | Balatonszemes | 8710 | Xxxxxxxxxxxx- xxxxxx | 8252 | Balatonszepezd |
Helyi TV elnevezése | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település |
8242 | Balatonudvari | 8474 | Csabrendek | 8163 | Csajág | |
8372 | Cserszegtomaj | 8229 | Csopak | 8227 | Felsőörs | |
8346 | Gógánfa | 8473 | Gyepükaján | 8286 | Gyulakeszi | |
8380 | Hévíz | 8475 | Hosztót | 8294 | Kapolcs | |
8471 | Káptalanfa | 8446 | Kislőd | 8254 | Kővágóörs | |
8162 | Küngős | 8319 | Lesenceistvánd | 8318 | Lesencetomaj | |
8228 | Lovas | 8449 | Magyarpolány | 8296 | Monostorapáti | |
8273 | Monoszló | 8284 | Nemesgulács | 8471 | Nemeshany | |
8311 | Nemesvita | 8456 | Noszlop | 8242 | Örvényes | |
8229 | Paloznak | 8500 | Pápa | 8253 | Révfülöp | |
8348 | Rigács | 8391 | Sármellék | 8330 | Sümeg | |
8351 | Sümegprága | 8475 | Szentimrefalva | 8264 | Szigliget | |
8295 | Taliándörögd | 8347 | Ukk | 8200, 8411, 8412 | Veszprém | |
8475 | Veszprémgalsa | 8294 | Vigántpetend | 8314 | Vonyarcvashegy | |
8349 | Zalagyömörő | 8251 | Zánka | |||
TiszapART | 6720, 6721, 6722, 6723, 6724, 6725, 6726, 6727, 6728, 6729, 6753, 6771 | Szeged | 6754 | Újszentiván | 6755 | Kübekháza |
6756 | Tiszasziget | 6758 | Röszke | 6773 | Klárafalva | |
6774 | Ferencszállás | 6775 | Kiszombor | 6781 | Domaszék | |
6782 | Mórahalom | 6783 | Ásotthalom | 6784 | Öttömös | |
6785 | Pusztamérges | 6786 | Ruzsa | 6787 | Zákányszék | |
6794 | Üllés | 6900 | Makó | 6913 | Csanádpalota | |
6931 | Apátfalva | 6932 | Magyarcsanád | |||
TV Budakalász | 2000 | Szentendre | 2009 | Pilisszentlászló | 2011 | Budakalász |
2013 | Pomáz | 2014 | Csobánka | 2015 | Szigetmonostor | |
2016 | Leányfalu | 2017 | Pócsmegyer | 2022 | Tahitótfalu | |
2096 | Üröm | |||||
TV Szentendre | 2000 | Szentendre | 2009 | Pilisszentlászló | 2011 | Budakalász |
2013 | Pomáz | 2014 | Csobánka | 2015 | Szigetmonostor | |
2016 | Leányfalu | 2017 | Pócsmegyer | 2022 | Tahitótfalu | |
2096 | Üröm | |||||
Régió TV Esztergom | 2000 | Szentendre | 2016 | Leányfalu | 2023 | Dunabogdány |
2025 | Visegrád | 2098 | Pilisszentkereszt | 2500, 2509 | Esztergom | |
2510 | Dorog | 2517 | Kesztölc | 2518 | Leányvár | |
2519 | Piliscsév | 2521 | Csolnok | 2522 | Dág | |
2523 | Sárisáp | 2524 | Nagysáp | 2526 | Epöl | |
2528 | Úny | 2529 | Annavölgy | 2531 | Tokod | |
2532 | Tokodaltáró | 2533 | Bajót | 2534 | Tát | |
2535 | Mogyorósbánya | 2536 | Nyergesújfalu | 2541 | Lábatlan | |
2544 | Neszmély | 2623 | Kismaros | 2626 | Nagymaros | |
2627 | Zebegény | 2628 | Szob | 2632 | Letkés | |
2800 | Tatabánya | 2890 | Tata | |||
Gyöngyösi TV | 3000 | Hatvan | 3013 | Ecséd | 3014 | Hort |
Helyi TV elnevezése | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település |
3015 | Csány | 3033 | Rózsaszentmárton | 3034 | Szűcsi | |
3035 | Gyöngyöspata | 3036 | Gyöngyöstarján | 3200 | Gyöngyös | |
3211 | Gyöngyösoroszi | 3212 | Gyöngyöshalász | 3213 | Atkár | |
3214 | Nagyréde | 3231 | Gyöngyössolymos | 3261 | Abasár, Pálosvörösmart | |
3262 | Markaz | 3263 | Domoszló | 3264 | Kisnána | |
3271 | Visonta | 3275 | Detk | 3281 | Karácsond | |
3282 | Nagyfüged | 3284 | Tarnaméra | 3291 | Vámosgyörk | |
3294 | Tarnaörs | 3368 | Boconád | 5123 | Jászárokszállás | |
5126 | Jászfényszaru | |||||
9. TV | 1091, 1092, 1093 | Budapest | 1094, 1095, 1096 | Budapest | 1097, 1098 | Budapest |
Pomáz TV | 2000 | Szentendre | 2011 | Budakalász | 2013 | Pomáz |
BKTV | 2040 | Budaörs | 2045 | Törökbálint | 2071 | Páty |
2072 | Zsámbék | 2074 | Perbál | 2081 | Piliscsaba | |
2083 | Solymár | 2086 | Tinnye | 2089 | Telki | |
2090 | Remeteszőlős | 2092 | Budakeszi | 2093 | Budajenő | |
2094 | Nagykovácsi | |||||
Újbuda TV | 1111, 1112, 1113 | Budapest | 1114, 1115, 1116 | Budapest | 1117, 1118, 1119 | Budapest |
Tavi TV | 8600 | Siófok | 8621 | Zamárdi | 8623 | Balatonföldvár |
8624 | Balatonszárszó | 8630 | Balatonboglár | 8636 | Balatonszemes | |
8638 | Balatonszemes | 8640 | Fonyód | 8646 | Balatonfenyves | |
8648 | Balatonkeresztúr | 8674 | Balatonmáriafürdő | 8693 | Lengyeltóti | |
8697 | Öreglak | 8698 | Somogyvár | 8700 | Marcali | |
8706 | Nikla | 8707 | Libickozma | 8708 | Somogyfajsz | |
8710 | Balatonszetngyörgy | 8713 | Kéthely | 8714 | Kelevíz | |
8716 | Gadány, Hosszúvíz, Mesztegnyő | 8717 | Nemeskisfalud, Szenyér | 8718 | Tapsony | |
8719 | Böhönye | 8721 | Vése | 8723 | Varászló | |
8731 | Hollád | 8731 | Tikos | 8732 | Sávoly | |
8739 | Nagyszakácsi | 8743 | Zalaszabar | 8747 | Garabonc | |
8749 | Zalakaros | 8751 | Zalakomár | 8754 | Galambok | |
ESTV | 1201, 1202, 1203, 1204 | Budapest | 1205, 1212, 1213, 1214 | Budapest | 1215, 1237, 1238, 1239 | Budapest |
TV10 | 1101, 1102, 1103 | Budapest | 1104, 1105, 1106 | Budapest | 1107, 1108 | Budapest |
Cegléd TV | 2700 | Cegléd | 2711 | Tápiószentmárton | 2712 | Nyársapát |
2713 | Csemő | 2730 | Albertisra | 2735 | Dánszentmiklós | |
2736 | Mikebuda | 2737 | Ceglédbercel | 2738 | Cegléd | |
2740 | Abony | 2745 | Kőröstetétlen | 2746 | Jászkarajenő | |
2747 | Törtel | 2750 | Nagykőrös | 2755 | Kocsér | |
2766 | Tápiószele | 0000 | Xxxxxxxxx | 0000 | Tápiószőlős | |
Ajka TV | 8400 | Ajka | 8446 | Kislőd | 8447 | Ajkarendek |
8448 | Ajka- Bakonygyepes | 8449 | Magyarpolány | 8456 | Noszlop |
Helyi TV elnevezése | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település |
Szentes TV | 6630 | Mindszent | 6635 | Szegvár | 6640 | Csongrád |
Centrum TV | 1081,1082, 1083,1084, | Budapest | 1085,1086, 1087,1088, | Budapest | 1089,1091, 1092, 1093 | Budapest |
1094,1095, 1096,1097 | Budapest | 1098,1181, 1182,1186 | Budapest | 1188,1191, 1192,1193 | Budapest | |
1183 ,1194, 1195,1196 | Budapest | 1184,1185 | Budapest | |||
Danubia TV | 2000 | Szentendre | 2016 | Leányfalu | 2017 | Pócsmegyer |
2021, 2022 | Tahitótfalu | 2023 | Dunabogdány | 2024 | Kisoroszi | |
2025 | Visegrád | 2500 | Esztergom | 2621 | Verőce | |
2623 | Kismaros | 2624 | Szokolya | 2625 | Kóspallag | |
2626, 2637 | Nagymaros | 2627 | Zebegény | 2628 | Szob | |
2629 | Márianosztra | 2631 | Ipolydamásd | 2632 | Letkés | |
2633 | Ipolytölgyes | 2634 | Nagybörzsöny | 2635 | Vámosmikola | |
2636 | Tésa | 2638 | Kemence | 2639 | Bernecapáti | |
Kurca TV | 6630 | Mindszent | 6635 | Szegvár | 6636 | Mártély |
6800 | Hódmezővásárhely | |||||
Orosházi Városi Televízió | 5900 | Orosháza | 5931 | Nagyszénás | 6821 | Székkutas |
5800 | Mezőkovácsháza | |||||
KTV Sútdió Mezőberény | 5622 | Köröstarcsa | 5650 | Mezőberény | ||
Zemplén TV | 3860 | Encs | 3863 | Szalaszend | 3864 | Fulókércs |
3866 | Szemere | 3871 | Méra | 3872 | Novajidrány | |
3873 | Garadna | 3874 | Hernádpetri | 3874 | Hernádvécse | |
3874 | Pusztaradvány | 3876 | Hidasnémeti | 3881 | Abaújszántó | |
3881 | Baksó; Sima | 3882 | Abaújalpár; Abaújkér | 3884 | Boldogkőújfalu | |
3885 | Boldogkőváralja; Arka | 3886 | Korlát | 3888 | Vizsoly | |
3891 | Vilmány | 3893 | Fony; Regéc; Mogyoróska | 3894 | Göncruszka | |
3895 | Gönc | 3900 | Szerencs | 3906 | Golop | |
3907 | Tállya | 3908 | Rátka | 3909 | Mád | |
3910 | Tokaj | 3915 | Tarcal | 3918 | Szegi; Szegilong | |
3932 | Erdőbénye | 3933 | Olaszliszka | 3934 | Tolcsva | |
3935 | Erdőhorváti | 3937 | Komlóska | 3941 | Vámosújfalu | |
3942 | Sárazsadány | 3943 | Bodrogolaszi | 3950 | Sárospatak | |
3954 | Gyrögytarló | 3955 | Kenézlő | 3958 | Hercegkút | |
3959 | Makkoshotyka | 3961 | Vajdácska | 3962 | Karos | |
3963 | Karcsa | 3964 | Pácin | 3965 | Kisrozvágy; Nagyrozvágy | |
3967 | Lácacséke | 3971 | Tiszakarád | 3973 | Cigánd | |
3974 | Semjén | 3977 | Zemplénagárd | 3978 | Dámóc | |
3980 | Sátoraljaújhely | 3985 | Alsóberecki, Felsőberecki | 3987 | Bodroghalom | |
3989 | Alsóregmec, Felsőregmec, Mikóháza | 3991 | Vilyvitány | 3992 | Kovácsvágás |
Helyi TV elnevezése | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település |
3994 | Bózsva, Filkeháza, Füzérkajata, Kishuta, Nagyhuta, Pálháza | 3996 | Füzér | 3997 | Füzérkomlós | |
3998 | Nyíri | 3999 | Hollóháza | 4600 | Kisvárda | |
4625 | Záhony | |||||
Oroszlány Városi TV | 2800 | Tatabánya | 2840 | Oroszlány | 2854 | Dad |
2855 | Bokod | 2858 | Császár | 8066 | Pusztavám | |
Somogy TV | 7255 | Nagyberki | 7257 | Mosdós | 7258 | Baté |
7261 | Taszár | 7271 | Fonó | 7275 | Igal | |
7279 | Kisgyalán | 7281 | Bonnya | 7282 | Kisbárapáti | |
7283 | Somogyacsa | 7285 | Szorosad, Törökkoppány | 7400 | Kaposvár | |
7431 | Juta | 7432 | Hetes | 7443 | Somogyjád | |
7463 | Magyaratád | 7472 | Szentbalázs | 7473 | Gálosfa | |
7474 | Simonfa, Zselicszentpál | 7500 | Nagyatád | 7516 | Berzence | |
7521 | Kaposmérő | 7523 | Kaposfő | 7530 | Kadarkút | |
7541 | Kutas | 7551 | Lábod | 7553 | Görgeteg | |
7555 | Csokonyavisonta | 7556 | Rinyaújlak | 7561 | Nagybajom | |
7563 | Somogyszob | 7570 | Barcs | 7584 | Babócsa | |
7585 | Háromfa | 8600 | Siófok | 8617 | Kőröshegy | |
8618 | Kereki | 8621 | Zamárdi | 8623 | Balatonföldvár | |
8624 | Balatonszárszó | 8625 | Szólád | 8630 | Balatonboglár | |
8636 | Balatonszemes | 8638 | Balatonlelle | 8640 | Fonyód | |
8646 | Balatonfenyves | 8647 | Balatonmáriafürdő | 8648 | Balatonkeresztúr | |
8651 | Balatonszabadi | 8653 | Ádánd | 8654 | Ságvár | |
8655 | Som | 8658 | Bábonymegyer | 8660 | Tab | |
8666 | Somogyegres | 8667 | Kánya | 8668 | Tengőd | |
8671 | Kapoly | 8672 | Zics | 8673 | Somogymeggyes | |
8675 | Andocs | 8676 | Karád | 8681 | Látrány | |
8692 | Szőlősgyörök | 8693 | Lengyeltóti | 8697 | Öreglak | |
8698 | Somogyvár | 8700 | Marcali | 8706 | Nikla | |
8707 | Somogyfajsz | 8710 | Balatonszentgyörgy | 8713 | Kéthely | |
8714 | Kelevíz | 8716 | Gadány, Mesztegnyő | 8717 | Nemeskisfalud, Szenyér | |
8718 | Tapsony | 8719 | Böhönye | 8721 | Vése | |
8723 | Varászló | 8731 | Hollád, Tikos | 8732 | Sávoly | |
8739 | Nagyszakácsi | 8840 | Csurgó | 8851 | Gyékényes | |
Rákosmente TV | 1171, 1172, 1173, 1174 | Budapest | 2233 | Ecser | ||
Bátor TV | 4231 | Bököny | 4232 | Geszteréd | 4233 | Balkány |
4244 | Újfehértó | 4245 | Érpatak | 4300 | Nyírbátor | |
4320 | Nagykálló | 4324 | Kállósemjén | 4325 | Kisléta | |
4326 | Máriapócs | 4331 | Nyírcsászári | 4332 | Nyírderzs | |
4334 | Hodász | 4341 | Nyírvasvári | 4343 | Bátorliget | |
4351 | Vállaj | 4352 | Mérk | 4354 | Fábiánháza |
Helyi TV elnevezése | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település |
4355 | Nagyecsed | 4356 | Nyírcsaholy | 4361 | Nyírbogát | |
4362 | Nyírgelse | 4363 | Nyírmihálydi | 4371 | Nyírlugos | |
4372 | Nyírbéltek | 4373 | Ömböly | 4376 | Nyírpilis | |
4400 | Nyíregyháza | 4440 | Tiszavasvári | 4441 | Szorgalmatos | |
4450 | Tiszalök | 4461 | Nyírtelek | 4465 | Rakamaz | |
4468 | Balsa | 4471 | Gávavencsellő | 4474 | Tiszabercel | |
4482 | Kótaj | 4483 | Buj | 4484 | Ibrány | |
4485 | Nagyhalász | 4486 | Tiszatelek | 4488 | Beszterc | |
4491 | Újdombrád | 4492 | Dombrád | 4493 | Tiszakanyár | |
4494 | Kécske | 4495 | Döge | 4496 | Szabolcsveresmart | |
4501 | Kemecse | 4502 | Vasmegyer | 4503 | Tiszarád | |
4511 | Nyírbogdány | 4515 | Kék | 4516 | Demecser | |
4517 | Gégény | 4521 | Berkesz | 4522 | Nyírtass | |
4523 | Pátroha | 4531 | Nyírpazony | 4532 | Nyírtura | |
4534 | Székely | 4535 | Nyíribrony | 4536 | Ramocsaháza | |
4537 | Nyírkércs | 4547 | Szabolcsbáka | 4552 | Napkor | |
4553 | Apagy | 4555 | Levelek | 4561 | Baktalórántháza | |
4562 | Vaja | 4563 | Rohod | 4564 | Nyírmada | |
4565 | Pusztadobos | 4600 | Kisvárda | 4611 | Jéke | |
4621 | Fényeslitke | 4622 | Komoró | 4623 | Tuzsér | |
4624 | Tiszabezdéd | 4625 | Záhony | 4631 | Pap | |
4632 | Nyírlövő | 4633 | Lövőpetri | 4634 | Aranyosapáti | |
4635 | Újkenéz | 4641 | Mezőladány | 4642 | Tornyospálca | |
4644 | Mándok | 4645 | Tiszamogyorós | 4646 | Eperjeske | |
4700 | Mátészalka | 4722 | Nyírmeggyes | 4731 | Tunyogmatolcs | |
4735 | Hermánszeg | 4741 | Jánkmajtis | 4742 | Csegöld | |
4743 | Csengersima | 4745 | Szamosbecs | 4746 | Szamostatárfalva | |
4751 | Kocsord | 4752 | Győrtelek | 4761 | Porcsalma | |
4762 | Tyukod | 4765 | Csenger | 4800 | Vásárosnamény | |
4712 | Nagyvarsány | 4813 | Gyüre | 4821 | Ópályi | |
4823 | Nagydobos | 4824 | Szamosszeg | 4826 | Olcsva | |
4831 | Tiszaszalka | 4832 | Tiszavid | 4834 | Tiszakerecseny | |
4835 | Mátyus | 4836 | Lónya | 4843 | Hetefejércse | |
4844 | Csaroda | 4845 | Tákos | 4900 | Fehérgyarmat | |
4921 | Kisar | 4934 | Beregdaróc | 4935 | Gelénes | |
4937 | Barabás | 4941 | Penyige | 4942 | Mánd | |
4945 | Szatmárcseke | 4961 | Zsarolyán | 4962 | Nagyszekeres | |
4963 | Kisszekeres | 4966 | Vámosoroszi | 4968 | Túrricse | |
4969 | Xxxxxxxxxx | |||||
Xxxxx TV | 2610 | Nőtincs | 2617 | Alsópetény | 2618 | Nézsa |
2640 | Szendehely | 2642 | Nógrád | 2643 | Diósjenő | |
2644 | Borsosberény | 2645 | Nagyoroszi | 2646 | Drégelypalánk | |
2647 | Hont | 2648 | Patak | 2649 | Dejtár | |
2651 | Rétság | 2652 | Tereske | 2653 | Bánk | |
2654 | Romhány | 2655 | Kisecset | 2659 | Érsekvaskert | |
2660 | Balassagyarmat | 2668 | Patvarc | 2669 | Ipolyvece | |
2671 | Őrhalom | 2672 | Hugyag | 2673 | Csitár |
Helyi TV elnevezése | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | |
2675 | Nógrádmarcal | 2676 | Cserhátsurány | 2685 | Nógrádsáp | ||
2686 | Galgaguta | 2687 | Bercel | 2691 | Nógrádkövesd | ||
2693 | Becske | 2694 | Magyarnándor | 2697 | Szanda | ||
2698 | Mohora | 2699 | Szügy | 2600 | Vác | ||
2621 | Verőce | 2623 | Kismaros | 2624 | Szokolya | ||
2625 | Kóspallag | 2626 | Nagymaros | 2627 | Zebegény | ||
2628 | Szob | 2629 | Márianosztra | 2631 | Ipolydamásd | ||
2632 | Letkés | 2633 | Ipolytölgyes | 2634 | Nagybörzsöny | ||
2635 | Vámosmikola | 2637 | Perőcsény | 2638 | Kemence | ||
2639 | Bernecebaráti | ||||||
Füzesabonyi VTV | 3373 | Besenyőtelek | 3374 | Dormánd | 3375 | Mezőtárkány | |
3377 | Szihalom | 3378 | Mezőszemere | 3388 | Poroszló | ||
3390 | Füzesabony | 3396 | Kerecsend | 3397 | Maklár | ||
3398 | Nagytálya | ||||||
Rábaközi TV | 9000 | Győr | 9061 | Vámosszabadi | 9062 | Kisbajcs | |
9063 | Nagybajcs | 9081 | Győrújbarát | 9082 | Nyúl | ||
9083 | Écs | 9086 | Töltéstava | 9090 | Pannonhalma | ||
9091 | Ravazd | 9097 | Mezőörs | 9099 | Pér | ||
9100 | Tét | 9111 | Tényő | 9121 | Győrszemere | ||
9131 | Mórichida | 9133 | Rábaszentmiklós | 9135 | Rábaszentmihály | ||
9136 | Rábacsécsény | 9141 | Ikrény | 9142 | Rábapatona | ||
9143 | Enese | 9144 | Kóny | 9145 | Bágyogszovát | ||
9151 | Abda | 9153 | Öttevény | 9155 | Lébény | ||
9163 | Fehértó | 9167 | Bősárkány | 9169 | Barbacs | ||
9171 | Győrújfalu | 9172 | Győrzámoly | 9173 | Győrladamér | ||
9174 | Dunaszeg | 9176 | Mecsér | 9177 | Ásványráró | ||
9178 | Hédervár | 9181 | Kimle | 9184 | Kunsziget | ||
9200 | Mosonmagyaróvár | 9221 | Levél | 9222 | Hegyeshalom | ||
9223 | Bezenye | 9224 | Rajka | 9228 | Halászi | ||
9231 | Máriakálnok | 9232 | Darnózseli | 9241 | Jánossomorja | ||
9245 | Mosonszolnok | 9246 | Mosonudvar | 9300 | Csorna | ||
9312 | Szilsárkány | 9317 | Szany | 9321 | Farád | ||
9322 | Rábatamási | 9323 | Jobaháza | 9326 | Szil | ||
9330 | Kapuvár | 9341 | Kisfalud | 9342 | Mihályi | ||
9343 | Beled | 9351 | Babót | 9353 | Szárföld | ||
9354 | Osli | 9362 | Himod | 9363 | Gyóró | ||
9364 | Cirák | 9400 | Sopron | 9421 | Fertőrákos | ||
9422 | Harka | 9423 | Ágfalva | 9431 | Fertőd | ||
9435 | Sarród | 9436 | Fertőszéplak | 9437 | Hegykő | ||
9443 | Petőháza | 9444 | Fertőszentmiklós | 9461 | Lövő | ||
9483 | Sopronkövesd | 9485 | Nagycenk | 9492 | Fertőhomok | ||
9495 | Kópháza | ||||||
Óbuda TV | 1031 – 1039 | Budapest | |||||
Völgyhíd TV | 2051 | Biatorbágy | |||||
Promontor TV | 1221 – 1225 | Budapest | |||||
Williams | 2141 | Csömör | 2146 | Mogyoród | 2200 | Monor | |
2216 | Bénye | 2217 | Gomba | 2220 | Vecsés |
Helyi TV elnevezése | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | |
2225 | Üllő | 2230 | Gyömrő | 2233 | Ecser | ||
2235 | Mende | 0000 | Xxxxxxxxxxxxxxx | 0000 | Xxxxx | ||
2351 | Alsónémedi | 2360 | Gyál | 2363 | Felsőpakony | ||
2364 | Ócsa | 2365 | Inárcs | 2366 | Kakucs | ||
2367 | Újhartyán | 2370 | Albertirsa | 237 | Dabas | ||
2371 | Dabas | 2373 | Dabas | 2377 | Örkény | ||
2381 | Táborfalva | 2711 | Tápiószentmárton | 2730 | Albertirsa | ||
2760 | Nagykáta | 2764 | Tápióbicske | ||||
Karcag TV | 5241 | Abádszalók | 5244 | Tiszaszőlős | 5300 | Karcag | |
5309 | Berekfürdő | 5331 | Kenderes | 5340 | Kunhegyes | ||
5361 | Tiszaigar | 5362 | Tiszaörs | ||||
Keszthely TV | 8261 | Badacsonytomaj | 8263 | Badacsonytördemic | 8264 | Szigliget | |
8312 | Balatonederics | 8313 | Balatongyörök | 8314 | Vonyarcvashegy | ||
8315 | Gyenesdiás | 8353 | Zalaszántó | 8360 | Keszthely | ||
8372 | Cserszegtomaj | 8380 | Hévíz | 8391 | Sármellék | ||
8392 | Zalavár | 8640 | Fonyód | 8646 | Balatonfenyves | ||
8647 | Balatonmáriafürdő | 8648 | Balatonkeresztúr | 8710 | Balatonszentgyörgy | ||
8741 | Zalaapáti | 8749 | Zalakaros | 8782 | Zalacsány | ||
Pécs TV | 7742 | Bogád | 0000 | Xxxxxxx | 0000 | Xxxx | |
7694 | Hosszúhetény | 7668 | Keszü | 7300 | Komló | ||
7761 | Kozármisleny | 7639 | Kökény | 7673 | Kővágószőlős | ||
7675 | Kővágótöttös | 7304 | Mánfa | 7720 | Mártonfa | ||
7741 | Nagykozár | 7677 | Orfű | 7621 - 7636 | Pécs | ||
7691 | Pécs | 7693 | Pécs | 7639 | Pécs | ||
7720 | Pécsvárad | 7831 | Pellérd | 7666 | Pogány | ||
7743 | Romonya | 7763 | Szemely | ||||
Szarvasi KTV | 5561 | Békésszent- xxxxxx | 5551 | Csabacsűd | 5540 | Szarvas | |
Körzeti Televízió (Esztergom | 2500 | Esztergom | 2544 | Neszmély | 2545 | Dunaalmás | |
2800 | Tatabánya | 2821 | Gyermely | 2822 | Szomor | ||
2823 | Vértessomló | 2831 | Tarján | 2836 | Baj | ||
2837 | Vértesszőlős | 2840 | Oroszlány | 2851 | Környe | ||
2852 | Kecskéd | 2853 | Kömlőd | 2854 | Dad | ||
2855 | Bokod | 2856 | Szákszend | 2858 | Császár | ||
2861 | Bakonysárkány | 2870 | Kisbér | 2881 | Ászár | ||
2882 | Kerékteleki | 2883 | Bársonyos | 2884 | Bakonyszombat- hely | ||
2886 | Réde | 2887 | Ácsteszér | 2889 | Súr | ||
2890 | Tata | 2896 | Szomód | 2898 | Kocs | ||
2899 | Naszály | 2900, 2903, 2921 | Komárom | 2911 | Mocsa | ||
2931 | Almásfüzítő | 2941 | Ács | 2942 | Nagyigmánd | ||
2943 | Bábolna | 2944 | Bana | 2946 | Csép | ||
2947 | Ete | ||||||
Galga TV | 2170 | Aszód | 2173 | Kartal | 2181 | Iklad | |
2182 | Domony | 2191 | Bag | 2192 | Hévízgyörk | ||
2193 | Galgahévíz | 2194 | Tura |
Helyi TV elnevezése | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | |
Pilis TV | 2074 | Perbál | 2080 | Pilisjászfalu | 2081 | Piliscsaba | |
2083 | Solymár | 2084 | Pilisszentiván | 2085 | Pilisvörösvár | ||
2086 | Tinnye | 2090 | Remeteszőlős | 2094 | Nagykovácsi | ||
2097 | Pilisborosjenő | ||||||
Tiszavasvári TV | 4440 | Tiszavasvári | 4441 | Szorgalmatos | 4450 | Tiszalök | |
Líceum TV | 3300 | Eger | 3321 | Egerbakta | 3324 | Felsőtárkány | |
3326 | Ostoros | 3327 | Novaj | 3394 | Egerszalók | ||
3395 | Demjén | 3396 | Kerecsend | ||||
Körös TV | 5400 | Mezőtúr | 5440, 5449 | Kunszentmárton | 5540 | Szarvas | |
5551 | Csabacsűd | 5561 | Békésszentandrás | 5900 | Orosháza | ||
Hegyvidék TV | 1011-1019 | Budapest | 1021-1029 | Budapest | 1121-1125 | Budapest | |
1031-1039 | Budapest | ||||||
Mosonmagyaróvár TV | 9200 | Mosonmagyar- óvár | 9225 | Dunakiliti | 9228 | Halászi | |
9223 | Bezenye | 9222 | Hegyeshalom | 9241 | Jánossomorja | ||
9221 | Levél | 9224 | Rajka | 9244 | Újrónafő | ||
Régió Plusz TV | 2114 | Valkó | 2115 | Vásszentlászló | 2116 | Zsámbok | |
2117 | Isaszeg | 2118 | Dány | 2170 | Aszód | ||
2173 | Kartal | 2181 | Iklad | 2182 | Domony | ||
2194 | Tura | 2243 | Kóka | 2252 | Tóalmás | ||
2255 | Szentlőrinckáta | 3009 | Kerekharaszt | 5111 | Xxxxxxxxxxxxxx- xxxxxx | ||
5125 | Pusztamonostor | ||||||
Dabas TV | 2351 | Alsónémedi | 2216 | Bénye | 2347 | Bugyi | |
2370 | Dabas | 2371 | Dabas | 2373 | Dabas | ||
2233 | Ecser | 2363 | Felsőpakony | 2217 | Gomba | ||
2360 | Gyál | 2230 | Gyömrő | 2365 | Inárcs | ||
2366 | Kakucs | 2243 | Kóka | 2235 | Mende | ||
2200 | Monor | 2760 | Nagykáta | 2364 | Ócsa | ||
2377 | Örkény | 2255 | Szentlőrickáta | 2254 | Szentmártonkáta | ||
2381 | Táborfalva | 2252 | Tóalmás | 2764 | Tápióbicske | ||
2253 | Tápióság | 2711 | Tápiószentmárton | 2367 | Újhartyán | ||
2225 | Üllő | 2220 | Vecsés | ||||
Nagykovácsi TV | 2090 | Remeteszőlős | 2094 | Xxxxxxxxxxx | |||
Xxxxx TV | 5747 | Almáskamarás | 5630 | Békés | 5600 | Békéscsaba | |
5623 | Békéscsaba | 5671 | Békéscsaba | 5510 | Dévaványa | ||
5624 | Doboz | 5745 | Dombiratos | 5525 | Füzesgyarmat | ||
5700 | Gyula | 5711 | Gyula | 5744 | Kevermes | ||
5516 | Körösladány | 5745 | Kunágota | 5667 | Magyarbánhegyes | ||
5820 | Mezőhegyes | 5800 | Mezőkovácsháza | 5668 | Nagybánhegyes | ||
5751 | Nagykamarás | 5931 | Nagyszénás | 5900 | Orosháza | ||
5919 | Pusztaföldvár | 5675 | Telekgerendás | ||||
Orosházi Városi Televízió | 5900 | Orosháza | 5931 | Nagyszénás | 6821 | Székkutas | |
5800 | Mezőkovácsháza | ||||||
7. TV | 5510 | Dévaványa | 5700-5703 | Gyula | 5711 | Gyula | |
5516 | Körösladány | 5525 | Füzesgyarmat | 5600-5605 | Békéscsaba | ||
5745 | Dombiratos | 5745 | Kunágota | 5747 | Almáskamarás |
Helyi TV elnevezése | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | |
5751 | Nagykamarás | 5623 | Békéscsaba | 5744 | Kevermes | ||
5800 | Mezőkovácsháza | 5624 | Doboz | 5820 | Mezőhegyes | ||
5630-5631 | Békés | 5900-5905 | Orosháza | 5667 | Magyarbánhegyes | ||
5668 | Nagybánhegyes | 5671 | Békéscsaba | 5672 | Murony | ||
5675 | Telekgerendás | 5931 | Nagyszénás | ||||
Halom TV | 2030 | Érd | |||||
Globo TV | 3400 | Mezőkövesd | 3411 | Szomolya | 3412 | Bogács | |
3412 | Cserépfalu | 3414 | Bükkzsérc | 3416 | Tard | ||
3417 | Cserépváralja | 3418 | Szentistván | 3421 | Mezőnyárád | ||
3422 | Bükkábrány | 3423 | Tibolddaróc | 3424 | Kács | ||
3425 | Sály | 3426 | Borsodgeszt | 3431 | Vatta | ||
3432 | Emőd | 3433 | Nyékládháza | 3434 | Mályi | ||
3441 | Mezőkeresztes | 3442 | Csincse | 3443 | Mezőnagymihály | ||
3444 | Gelej | 3450 | Mezőcsát | 3458 | Tiszakeszi | ||
3459 | Igrici | 3461 | Egerlövő | 3462 | Borsodivánka | ||
3463 | Négyes | 3464 | Tiszavalk | 3465 | tiszabábolna | ||
3466 | Tiszadorogma | 3467 | Ároktő | 3501, 3508, 3516- 3519, 3521, 3524- 3535 | Miskolc | ||
3551 | Ónod | 3552 | Muhi | 3553 | Kistokaj | ||
3554 | Bükkaranyos | 3555 | Harsány | 3556 | Kisgyőr | ||
3559 | Répáshuta | 3561 | Felsőzsolca | 3562 | Onga | ||
3563 | Hernádkak | 3564 | Hernádnémeti | 3565 | Tiszalúc | ||
3571 | Alsózsolca | 3572 | Sajólád | 3573 | Sajópetri | ||
3574 | Bőcs | 3575 | Berzék | 3576 | Sajóhídvég | ||
3577 | Köröm | 3580 | Tiszaújváros | 3587 | Tiszapalkonya | ||
3588 | Hejőkürt | 3589 | Tiszatarján | 3591 | Oszlár | ||
3592 | Nemesbikk | 3597 | Hejőkeresztúr | 3598 | Nagycsécs | ||
3599 | Sajószöged | 3600, 3625, 3661-3662 | Ózd | 3623 | Borsodszentgyörgy | ||
3626 | Hangony | 3627 | Domaháza | 3630 | Putnok | ||
3641 | Nagybarca | 3642 | Bánhorváti | 3643 | Dédestapolcsány | ||
3644 | Tardona | 3645 | Mályinka | 3646 | Nekézseny | ||
3647 | Csokvaomány | 3648 | Csernely | 3652 | Sajónémeti | ||
3653 | Sajópüspöki | 3654 | Bánréve | 3655 | Hét | ||
3657 | Királd | 3658 | Borsodbóta | 3659 | Sáta | ||
3663 | Arló | 3664 | Járdánháza | 3671-3672 | Borsodnádasd | ||
3700 | Kazincbarcika | 3704 | Berente | 3711 | Szirmabesenyő | ||
3712 | Sajósenye | 3712 | Sajóvámos | 3713 | Arnót | ||
3714 | Sajópálfala | 3715 | Gesztely | 3718 | Megyaszó | ||
3720 | Sajóivánka | 3720 | Sajókaza | 3721 | felsőnyárád | ||
3724 | Ragály | 3726 | Zádorfalva | 3728 | Kelemér | ||
3729 | Serényfalva | 3731 | Szuhakálló | 3733 | Rudabánya | ||
3735 | Alsótelekes | 3735 | Kánó | 3735 | Felsőtelekes | ||
3741 | Izsófalva | 3743 | Ormosbánya | 3744 | Múcsony | ||
3752 | Galvács | 3752 | Szendrő | 3753 | Abod | ||
3754 | Meszes | 3754 | Szalonna | 3755 | Martonyi |
Helyi TV elnevezése | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | |
3756 | Perkupa | 3757 | Szőlősardó | 3758 | Jósvafő | ||
3759 | Aggtelek | 3761 | Szin | 3763 | Bódvaszilas | ||
3765 | Komjáti | 3768 | Hídvégardó | 3770 | Sajószentpéter | ||
3773 | Sajókápolna | 3773 | Sajólászlófalva | 3775 | Kondó | ||
3776 | Radostyán | 3777 | Parasznya | 3778 | Varbó | ||
3779 | Alacska | 3780 | Damak | 3780 | Edelény | ||
3786 | Hegymeg | 3786 | Lak | 3791 | Sajókeresztúr | ||
3792 | Sajóbábony | 3793 | Sajóecseg | 3794 | Boldva | ||
3800 | Szikszó | 3809 | Selyeb | 3812 | homrogd | ||
3813 | Kupa | 3814 | Felsővadász | 3815 | Gadna | ||
3816 | Gagyvendégi | 3821 | Krasznokvajda | 3821 | Szászfa | ||
3825 | Rakaca | 3826 | Rakacaszend | 3836 | Baktakék | ||
3837 | Felsőgagy | 3841 | Aszaló | 3842 | Halmaj | ||
3843 | Kiskinizs | 3849 | Forró | 3851 | Ináncs | ||
3855 | Fancsal | 3860 | Encs | 3863 | Szalaszend | ||
3864 | Fulókércs | 3866 | Szemere | 3871 | Méra | ||
3872 | Novajidrány | 3873 | Garadna | 0000 | Xxxxxxxxxxx | ||
3876 | Hidasnémeti | 3881 | Abaújszántó | 3882 | Abaújkér | ||
3884 | Boldogkőújfalu | 3885 | Boldogkőváralja | 3888 | Vizsoly | ||
3891 | Vilmány | 3893 | Folmány | 3894 | Göncruszka | ||
3895 | Gönc | 3900 | Szerencs | 3903 | Bekecs | ||
3904 | Legyesbénye | 3905 | Monok | 3906 | Golop | ||
3907 | Tállya | 3908 | Rátka | 3909 | Mád | ||
3910 | Tokaj | 3915 | Tarcal | 3916 | Bodrogkeresztúr | ||
3917 | Bodrogkisfalud | 3918 | Szegi | 3918 | Szegilong | ||
3922 | Taktaharkány | 3923 | Gesztely | 3925 | Prügy | ||
3926 | Taktabáj | 3927 | Csobaj | 3929 | Tiszaladány | ||
3931 | Mezőzombor | 3932 | Erdőbénye | 3933 | Olaszliszka | ||
3934 | Tolcsva | 3935 | Erdőhorváti | 3937 | Komlóska | ||
3941 | Vámosújfalu | 3942 | Sárazsadány | 3943 | Bodrogolaszi | ||
3944 | Sátoraljaújhely | 3950 | Sárospatak | 3954 | Gyöngytarló | ||
3955 | Kenézlő | 3958 | Hercegkút | 3959 | Makkoshotyka | ||
3961 | Vajdácska | 3962 | Karos | 3963 | Karcsa | ||
3964 | Pácin | 3965 | Kisrozvágy | 3965 | Nagyrozvágy | ||
3967 | Lácacséke | 3971 | Tiszakarád | 3973 | Cigánd | ||
3974 | Ricse | 3974 | Semjén | 3977 | Zemplénagárd | ||
3978 | Dámóc | 3980, 3988 | Sátoraljaújhely | 3985 | Alsóberecki | ||
3985 | Felsőberecki | 3987 | Bodroghalom | 3989 | Alsóregmec | ||
3989 | Mikóháza | 3994 | Pálháza | 3997 | Füzérkomlós | ||
3998 | Nyíri | 3999 | Hollóháza | ||||
TelePaks | 7020 | Dunaföldvár | 7025 | Bölcske | 7026 | Madocsa | |
7027, 7030, 7031 | Paks | 7039 | Németkér | 7043 | Bikács | ||
7044 | Nagydorog | 7045 | Györköny | 7051 | Kajdacs | ||
7052 | Kölesd | 7133 | Fadd | 7134 | Gerjen | ||
7135 | Dunaszentgyörgy | ||||||
Vásárhely TV | 6800 | Hódmezővásárhe ly | 6821 | Székkutas | 6636 | Mártély |
Helyi TV elnevezése | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | Irányitószám | Település | |
6630 | Csongrád | ||||||
Tatai TV | 2836 | Baj | 2545 | Dunaalmás | 2897 | Dunaszentmiklós | |
2852 | Kecskéd | 2898 | Kocs | 2851 | Környe | ||
2541 | Lábatlan | 2899 | Naszály | 2544 | Neszmély | ||
2840 | Oroszlány | 2067 | Szárliget | 2896 | Szomód | ||
2834 | Tardos | 2831 | Tarján | 2890 | Tata | ||
2800 | Tatabánya | 2824 | Várgesztes | 2823 | Vértessomló | ||
2833 | Vértestolna | 2837 | Vértesszőlős | ||||
Baranya TV | 7300 | Baranya | |||||
Komló TV | 7300 | Baranya |
6.2. SAT TV szolgáltatásra vonatkozó csatornakiosztás, csomagonként
Sr sz. | SAT Business Standard | SAT Business Superior | SAT Business Superior HD |
1. | m1 | m1 | m1 |
2. | m2 | m2 | m2 |
3. | Duna TV | Duna TV | Duna TV |
4. | Duna World | Duna World | Duna World |
5. | M4 Sport | M4 Sport | M4 Sport |
6. | M5 | M5 | M5 |
7. | RTL Klub | RTL Klub | RTL Klub |
8. | tv2 | tv2 | tv2 |
9. | Viasat3 | Viasat3 | Viasat3 |
10. | ATV | ATV | ATV |
11. | hír TV | hír TV | hír TV |
12. | TV4 | TV4 | TV4 |
13. | film+ | film+ | film+ |
14. | MTV Hungary | MTV Hungary | MTV Hungary |
15. | VIASAT6 | VIASAT6 | VIASAT6 |
16. | Life Tv | Life Tv | Life Tv |
17. | Sport 1 | Sport 1 | Sport 1 |
18. | Ozone Tv | Ozone Tv | Ozone Tv |
19. | PRIME | PRIME | PRIME |
20. | EchoTV (2020. január 7-ig) ATV Spirit (2020. január 7-től) | EchoTV (2020. január 7-ig) ATV Spirit (2020. január 7-től) | EchoTV (2020. január 7-ig) ATV Spirit (2020. január 7-től) |
21. | STORY4 | STORY4 | STORY4 |
22. | Eurosport | Eurosport | |
23. | Sport2 | Sport2 | |
24. | Discovery Channel | Discovery Channel |
Sr sz. | SAT Business Standard | SAT Business Superior | SAT Business Superior HD |
25. | National Geographic Channel | National Geographic Channel | |
26. | HISTORY | HISTORY | |
27. | Mozi+ | Mozi+ | |
28. | Animal Planet | Animal Planet | |
29. | Investigation Discovery | Investigation Discovery | |
30. | Spektrum | Spektrum | |
31. | DoQ (2019. április 1-jéig), Nicktoons (2019. április 2-tól) | DoQ (2019. április 1-jéig), Nicktoons (2019. április 2-tól) | |
32. | Comedy Central Family | Comedy Central Family | |
33. | Comedy Central | Comedy Central | |
34. | Minimax/C8 | Minimax/C8 | |
35. | Nickelodeon | Nickelodeon | |
36. | JimJam | JimJam | |
37. | AXN | AXN | |
38. | AMC | AMC | |
39. | Cool | Cool | |
40. | RTL2 | RTL2 | |
41. | Super TV2 | Super TV2 | |
42. | RTL+ | RTL+ | |
43. | TV Paprika | TV Paprika | |
44. | CNN International | CNN International | |
45. | Spektrum Home | Spektrum Home | |
46. | Film Café | Film Café | |
47. | Izaura TV | Izaura TV | |
48. | National Geographic Wild | National Geographic Wild | |
49. | TRAVEL Channel | TRAVEL Channel | |
50. | Muzsika TV | Muzsika TV | |
51. | Da Vinci | Da Vinci | |
52. | Galaxy4 | Galaxy4 | |
53. | RTL Spike | RTL Spike | |
54. | TLC | TLC | |
55. | Paramount Channel | Paramount Channel | |
56. | Film4 | Film4 | |
57. | Xxx.xx | Xxx.xx | |
58. | Fit | Fit | |
59. | Hatoscsatorna | Hatoscsatorna | |
60. | Bónum | Bónum | |
61. | Heti Tv | Heti Tv | |
62. | Euronews | Euronews |
Sr sz. | SAT Business Standard | SAT Business Superior | SAT Business Superior HD |
63. | Humor+ (2020. május 18-ig); 2020. május 18-tól: TV2 Comedy | Humor+ (2020. május 18-ig); 2020. május 18-tól: TV2 Comedy | |
64. | Spíler 1 TV | Spíler 1 TV | |
65. | LiChi TV | LiChi TV | |
66. | Sláger TV | ||
67. | Spektrum HD | ||
68. | Sport1 HD | ||
69. | STV2 HD | ||
70. | m2 HD | ||
71. | m1 HD | ||
72. | Discovery HD | ||
73. | Animal Planet HD | ||
74. | TV2 HD | ||
75. | HISTORY HD | ||
76. | AXN HD | ||
77. | Eurosport HD | ||
78. | Duna HD | ||
79. | M5 HD | ||
80. | Sport2 HD | ||
81. | CooL HD | ||
82. | RTL II HD | ||
83. | Film+ HD | ||
84. | TRAVEL HD | ||
85. | RTL Klub HD | ||
86. | Natgeo HD | ||
87. | Spíler1 TV HD | ||
88. | M4 Sport HD | ||
89. | Duna World HD | ||
90. | ATV HD | ||
91. | BBC Earth HD |
A SAT Business Standard, a SAT Business Superior és a SAT Business Superior HD csomagok értékesítése 2018. május 1-jén megszűnt.
sr sz | SAT TV Nyilvános ALAP HD | SAT TV Nyilvános Extra HD |
1. | M1 HD | M1 HD |
2. | M2 HD | M2 HD |
3. | M4 Sport HD | M4 Sport HD |
4. | Duna HD | Duna HD |
5. | Duna World HD | Duna World HD |
6. | M5 HD | M5 HD |
7. | tv2 HD | tv2 HD |
8. | RTL Klub HD | RTL Klub HD |
9. | CNN International | CNN International |
10. | Spíler1 TV HD | Spíler1 TV HD |
11. | Ozone Network | Ozone Network |
12. | Euronews | |
13. | Sláger TV | |
14. | Sport1 HD | |
15. | Sport2 | |
16. | Life TV HD | |
17. | Spektrum | |
18. | Minimax | |
19. | Megamax (2020. január 7-ig) Kiwi TV (2020. január 7-től) | |
20. | MTV HITS | |
21. | TV Paprika |
6.3. Kiegészítő csomagok csatornakiosztása – a kiegészítő csomagok értékesítése 2018. május 1-jén megszűnt
A kiegészítő csomagok minden esetben valamely IPTV Standard, IPTV Superior, IPTV Superior HD, SAT TV Standard, SAT TV Superior, SAT TV Superior HD alapcsomag megléte esetén vehetők igénybe.
Sr sz. | IPTV Nagyvilág mini csomag |
1. | DTX |
2. | Discovery Science |
3. | Viasat History |
4. | Viasat Explorer |
5. | Viasat Nature |
6. | Food Network (2020. január 7-ig), History 2 (2020. január 7-től) |
7. | Stringray Classica |
8. | VH1 |
9. | Euronews |
10. | Zenebutik |
11. | FEM3 |
12. | TVE **** |
13. | RTL**** |
14. | SAT1**** |
15. | Mediaset |
16. | Eurosport2 |
17. | RTR Planeta |
18. | TV5 Monde |
19. | ORF1**** |
20. | ZDF**** |
Sr sz. | SAT Nagyvilág mini csomag |
1 | Discovery DTX |
2 | Discovery Science |
3 | Viasat History |
4 | Viasat Explore |
5 | Viasat Nature |
6 | Eurosport 2 |
7 | Food Network (2020. január 7-ig), History 2 (2020. január 7-től) |
8 | Stringray Classica |
9 | VH1 |
10 | FEM3 |
11 | Zenebutik |
12 | TVE **** |
13 | RTL**** |
14 | SAT1**** |
15 | Mediaset |
16 | RTR Planeta |
17 | TV5 Monde |
18 | ORF1**** |
19 | ZDF**** |
Sr sz. | Fi shing and Hunting prémium csatorna |
1. | The Fishing and Hunting Channel |
Sr sz. | Stringray Classica prémium csatorna |
1. | Stringray Classica |
Sr sz. | IPTV Filmvilág mini csomag |
1 | MTV HITS |
2 | Boomerang |
3 | Cartoon Network |
4 | Xxxx XX |
5 | Jim Jam |
6 | KIWI |
7 | English Club |
8 | KIKA **** |
9 | Filmmánia |
10 | Sundance TV |
11 | Sony Max |
12 | Sony Movie Channel |
13 | Sorozat+ |
14 | RTL GOLD |
15 | Izaura TV |
16 | FILMBOX |
17 | Filmbox Plus |
18 | Filmbox Family |
19 | Filmbox Extra HD |
Sr sz. | SAT Filmvilág mini csomag |
1 | MTV HITS |
2 | Boomerang |
3 | Cartoon Network |
4 | Xxxx XX |
5 | Megamax (2020. január 7-ig), Dikh TV (2020. január 7-től) |
6 | KIIWI |
7 | English Club |
8 | KIKA **** |
9 | Filmmánia |
10 | Shorts TV |
11 | Sony Max |
12 | Sony Movie Channel |
13 | Sorozat+ |
14 | RTL GOLD |
15 | Filmbox |
16 | Filmbox Plus |
17 | Filmbox Family |
18 | Filmbox Extra HD |
7.1. IPTV szolgáltatás területe
Aba, Abaliget, Abasár, Abda, Abony, Ács, Ácsteszér, Ádánd, Agárd, Agyagosszergény, Ajak, Ajka, Ajkarendek, Akasztó, Albertirsa, Alcsútdoboz, Aldebrő, Almásfüzitő, Almáskamarás, Alsóörs, Alsópetény, Alsózsolca, Andocs, Andornaktálya, Aparhant, Apátfalva, Arló, Arnót, Ásotthalom, Aszód, Aszófő, Atkár
Babarc, Babócsa, Bábolna, Babót, Bácsalmás, Bácsbokod, Badacsonytomaj, Badacsonytördemic, Bágyogszovát, Baj, Baja, Bakonszeg, Bakonycsernye, Bakonygyepes, Bakonysárkány, Bakonyszombathely, Baktakék, Balassagyarmat, Balástya, Balaton, Balatonakali, Balatonboglár, Balatonederics, Balatonfenyves, Balatonföldvár, Balatonfüred, Balatongyörök, Balatonlelle,
Balatonmáriafürdő, Balatonszabadi, Balatonszárszó, Balatonszemes, Balatonszentgyörgy, Balatonudvari, Balkány, Ballószög, Balmazújváros, Balotaszállás, Bana, Bánhorváti, Bánk, Bánréve, Bár, Barabás, Baracska, Báránd, Barbacs, Barcs, Bársonyos, Báta, Bátaapáti, Bátaszék, Baté, Bátmonostor, Bátor, Bátorliget, Bátya, Bázakerettye, Becsehely, Bekecs , Békés, Békéscsaba,
Bélapátfalva, Beled, Belvárdgyula, Beregdaróc, Berekböszörmény, Berekfürdő, Beremend, Berettyóújfalu, Berkesd, Berkesz, Bernecebaráti, Berzence, Besenyőtelek, Beszterce, Bezenye, Biatorbágy, Bicsérd, Bicske, Biharkeresztes, Biharnagybajom, Bocfölde, Bócsa, Bocskaikert, Bodajk, Bodolyabér, Bodroghalom, Bodrogkeresztúr, Bodrogolaszi, Bogács, Bokod, Boldog,
Boldogkőváralja, Boldva, Bóly, Bonyhád, Borjád, Borota, Borsodivánka, Borsodszentgyörgy, Bozsok, Bő, Bőcs, Böhönye, Bököny, Bölcske, Bősárkány, Bucsuszentlászló, Budajenő, Budakalász, Budakeszi, Budaörs, Budapest, Bugac, Bük, Bükkaranyos,
Bükkösd, Bükkzsérc
Cák, Cegléd, Ceglédbercel, Cibakháza, Cigánd, Cikó, Csabrendek, Csákánydoroszló, Csákvár, Csanádpalota, Csány, Császár, Császártöltés, Csávoly, Csegöld, Csemő, Csenger, Csengersima, Csengőd, Csép, Csépa, Csepreg, Cserépfalu, Cserépváralja, Cserkút, Cserszegtomaj, Csikéria, Csobánka, Csokonyavisonta, Csólyospálos, Csopak, Csór, Csorna, Csökmő, Csömör, Csurgó
Dalmand, Dánszentmiklós, Darnózseli, Darvas, Dávod, Debrecen, Decs, Dédestapolcsány, Dejtár, Derecske, Deszk, Diósd, Diósjenő, Dobogókő, Doboz, Domaháza, Domaszék, Dombiratos, Dombóvár, Dombrád, Domony, Döbrököz, Döge, Drávafok, Drávaszabolcs, Drégelypalánk, Dunaalmás, Dunabogdány, Dunaegyháza, Dunaföldvár, Dunakeszi, Dunapataj, Dunaszeg, Dunaszekcső, Dunaszentbenedek, Dunaszentgyörgy, Dunatetétlen, Dunavecse, Dusnok
Ebes, Écs, Ecser, Edelény, Eger, Egerág, Egerbakta, Egercsehi, Egerszalók, Egyházasrádóc, Emőd, Encs, Enese, Enying, Eperjeske, Érd, Erdőbénye, Erdősmecske, Erdőtelek, Érsekcsanád, Érsekvadkert, Erzsébet, Esztergom, Ete, Etyek
Fadd, Farád, Farmos, Fazekasboda, Fegyvernek, Fehérgyarmat, Fehértó, Fehérvárcsurgó, Felcsút, Felsőgagy, Felsőörs, Felsőrajk, Felsőtárkány, Felsőzsolca, Ferencszállás, Fertőd, Fertőendréd, Fertőhomok, Fertőrákos, Fertőszentmiklós, Fertőszéplak, Foktő, Fonyód, Fót, Földes, Fulókércs, Furta, Fülöpszállás, Füzérkomlós, Füzesabony
Gáborján, Gadány, Gálosfa, Gara, Garadna, Gárdony, Gátér, Géderlak, Gelse, Gencsapáti, Geresdlak, Gerjen, Gesztely, Geszteréd, Gógánfa, Golop, Göd, Gödre, Görbeháza, Görcsöny, Görgeteg, Grábóc, Gyál, Gyermely, Gyömrő, Gyöngyös, Gyöngyöshalász, Gyöngyös-Mátrafüred, Gyöngyöspata, Gyöngyössolymos, Gyönk, Győr, Györe, Györgytarló, Györköny, Győrszemere, Győrtelek, Győrújbarát, Győrújfalu, Győrzámoly, Gyula
Hahót, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúhadház, Hajdúnánás, Hajdúsámson, Hajdúszoboszló, Hajdúszovát, Hajós, Halászi, Hangony, Harkakötöny, Harkány, Háromfa, Harsány, Hatvan, Hegyeshalom, Hegyhátmaróc, Hegykő, Helvécia, Hencida,
Herceghalom, Hercegkút, Hercegszántó, Heréd, Hermánszeg, Hernádkak, Hernádnémeti, Hernádvécse, Hét, Hetefejércske, Hetes, Heves, Hévíz, Hidas, Himesháza, Hodász, Hódmezővásárhely, Hollád, Hollóháza, Homorúd, Hont, Hort, Horvátkút,
Horvátzsidány, Hosszúhetény, Hőgyész
Igal, Iklad, Ikrény, Ináncs, Ipolydamásd, Ipolytölgyes, Ipolyvece, Iregszemcse, Isaszeg, Istenmezeje, Isztimér, Izmény, Xxxxx Xxxxxxxxxxxx, Jánkmajtis, Jánoshalma, Jánossomorja, Jászárokszállás, Jászkarajenő, Jászszentlászló, Jéke, Juta
Kaba, Kajdacs, Kakasd, Kál, Kállósemjén, Kalocsa, Kápolna, Kápolnásnyék, Kaposfő, Kaposmérő, Kaposvár, Káptalanfa, Kapuvár, Karád, Kárász, Karcag, Karcsa, Kaskantyú, Kátoly, Kazincbarcika, Kecel, Kecskéd, Kecskemét, Kehidakustány, Kékcse, Kelebia, Kéleshalom, Kelevíz, Kemence, Kenderes, Kenézlő, Kengyel, Kerecsend, Kerekegyháza, Kereki, Keszthely, Keszü, Kéthely, Kétpó, Kétújfalu, Kevermes, Kimle, Kincsesbánya, Királyegyháza, Kisar, Kisbajcs, Kisbér, Kiskőrös, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kiskunmajsa, Kislőd, Kismaros, Kisoroszi, Kistelek, Kisújszállás, Kisunyom, Kisvárda, Kiszombor, Kisszállás, Kisszekeres, Klárafalva, Kocs, Kocsér, Kocsola, Kocsord, Kolontár, Komárom, Komló, Kompolt, Kondó, Kóny, Konyár, Kópháza, Kóspallag,
Kótaj, Kozármisleny, Köblény, Kökény, Kölesd, Kölked, Kömlőd, Körmend, Környe, Kőröshegy, Kőröstetétlen, Kőszeg, Kőszegdoroszló, Kőszegpaty, Kőszegszerdahely, Kővágóörs, Kővágószőlős, Kunágota, Kunbaja, Kuncsorba, Kunfehértó, Kunhegyes, Kunmadaras, Kunszállás, Kunszentmárton, Kurd, Kutas, Kübekháza
Lábod, Lajosmizse, Lak, Lakitelek, Lánycsók, Leányfalu, Lenti, Lepsény, Lesencetomaj, Letenye, Letkés, Levél, Libickozma, Liget, Lippó, Lispeszentadorján, Lónya, Lovászhetény, Lőrinci, Lövő, Lövőpetri, Lukácsháza
Mád, Madocsa, Mágocs, Magyaratád, Magyarbánhegyes, Magyarbóly, Magyarcsanád, Magyaregregy, Magyarhertelend,
Magyarkeszi, Magyarnándor, Magyarpolány, Magyarsarlós, Magyarszék, Magyarszentmiklós, Majs, Makkoshotyka, Maklár, Makó, Mánd, Mánfa, Marcali, Máriakálnok, Máriakéménd, Márianosztra, Máriapócs, Markaz, Mártély, Martfű, Martonfa, Martonvásár,
Mátészalka, Mátyus, Máza, Mecseknádasd, Mecsekpölöske, Mecsekszakál, Mecsér, Megyaszó, Mélykút, Mende, Méra, Mesztegnyő, Mezőcsát, Mezőhegyes, Mezőkovácsháza, Mezőkövesd, Mezőladány, Mezőnyárád, Mezőörs, Mezőszemere,
Mezőtárkány, Mezőtúr, Mihályi, Mikebuda, Mikepércs, Mikóháza, Mindszentgodisa, Miske, Miskolc, Miszla, Mocsa, Moha, Mohács, Monok, Monostorapáti, Mór, Mórágy, Mórahalom, Móricgát, Mosonmagyaróvár, Mosonszolnok, Mozsgó, Mőcsény, Mucsfa, Muraszemenye
Nádasd, Nádudvar, Nagyatád, Nagybajom, Nagybánhegyes, Nagybaracska, Nagyberki, Nagybörzsöny, Nagycenk, Nagydobos, Nagydorog, Nagyecsed, Nagyhalász, Nagyharsány, Nagyigmánd, Nagykálló, Nagykamarás, Nagykanizsa, Nagykapornak, Nagykereki, Nagykónyi, Nagykovácsi, Nagykozár, Nagykőrös, Nagymányok, Nagynyárád, Nagyoroszi, Nagypall, Nagypeterd, Nagyrábé, Nagyrécse, Nagyréde, Nagyrozvágy, Nagyszakácsi, Nagyszekeres, Nagyszénás, Nagyút, Nagyvarsány, Nagyvisnyó, Naszály, Nemescsó, Nemeske, Nemeskisfalud, Nemesnádudvar, Németkér, Neszmély, Nézsa, Nikla, Nógrád, Noszlop, Noszvaj, Novajidrány, Nőtincs
Nyárlőrinc, Nyársapát, Nyírbátor, Nyírbéltek, Nyírbogát, Nyírcsaholy, Nyírcsászári, Nyírderzs, Nyíregyháza, Nyíribrony, Nyírkércs, Nyírlövő, Nyírmada, Nyírmeggyes, Nyírmihálydi, Nyírpazony, Nyírpilis, Nyírtura, Nyírvasvári, Nyúl
Óbánya, Ófalu, Óhíd, Olasz, Olaszliszka, Olcsva, Onga, Ónod, Ópályi, Orfű, Orgovány, Orosháza, Oroszlány, Osli, Ostoros, Ózd, Ozora, Őcsény, Ömböly, Öregcsertő, Őrhalom, Őriszentpéter, Örményes, Öttevény, Öttömös
Pácin, Páhi, Pákozd, Paks, Pálháza, Pálosvörösmart, Palotabozsok, Pannonhalma, Pap, Parád, Parádóhuta, Parádsasvár, Parasznya, Patak, Patvarc, Páty, Pázmánd, Pécs, Pécsvárad, Pellérd, Penyige, Pér, Perbál, Peresznye, Perkáta, Perőcsény, Pétervására, Petőfibánya, Petőháza, Pilisborosjenő, Piliscsaba, Pilisvörösvár, Pilisszántó, Pilisszentiván, Pilisszentkereszt,
Pilisszentlászló, Pincehely, Pirtó, Pocsaj, Pócsmegyer, Pogány, Pókaszepetk, Polgár, Polgárdi, Pomáz, Porcsalma, Poroszló, Prügy, Pusztadobos, Pusztamérges, Pusztaszer, Pusztavám, Pusztazámor, Putnok, Püspökladány
Rábacsécsény, Rábapatona, Rábatamási, Rajka, Rákóczifalva, Ramocsaháza, Rátka, Ravazd, Recsk, Réde, Rédics, Regöly, Rétság, Révfülöp, Ricse, Rohod, Rum, Ruzsa
Ságvár, Sajóbábony, Sajóecseg, Sajókápolna, Sajókaza, Sajólád, Sajólászlófalva, Sajónémeti, Sajópálfala, Sajópetri, Sajópüspöki, Sajószentpéter, Sajóvámos, Sajtoskál, Sáránd, Sárkeresztes, Sármellék, Sárospatak, Sárrétudvari, Sarród, Sásd, Sáta,
Sátoraljaújhely, Sátoraljaújhely-Károlyfalva, Sátoraljaújhely-Széphalom, Sátorhely, Sávoly, Sellye, Siklós, Simonfa, Simontornya, Sióagárd, Siófok, Solt, Solt-Járáspuszta, Soltszentimre, Soltvadkert, Solymár, Som, Somberek, Somogyegres, Somogyfajsz,
Somogyjád, Somogyvár, Soponya, Sopron, Sopronhorpács, Sopronkövesd, Sormás, Sóskút, Sukoró, Súr, Surány, Surd, Sükösd, Sümeg
Szabadbattyán, Szabadszentkirály, Szabolcsbáka, Szabolcsveresmart, Szajk, Szajol, Szakcs, Szákszend, Szalánta, Szalaszend, Szalatnak, Szálka, Szamosbecs, Szamossályi, Szank, Szany, Szárföld, Szárliget, Szarvaskend, Szászberek, Szászvár,
Szatmárcseke, Százhalombatta, Szebény, Szederkény, Szedres, Szeged, Szegi, Szegilong, Szegvár, Székelyszabar, Székesfehérvár, Székkutas, Szekszárd, Szelevény, Szemenye, Szemere, Szendehely, Szentbalázs, Szentendre, Szentgotthárd, Szentkirály, Szentlászló, Szentlőrinc, Szenyér, Szepetnek, Szerencs, Szigetvár, Szihalom, Szikszó, Szil, Szilágy, Szilsárkány , Szilvásvárad, Szirmabesenyő, Szob, Szokolya, Szólád, Szolnok, Szombathely, Szomód, Szomolya, Szomor, Szorosad, Sződ, Szuhakálló, Szűcsi, Szűr
Tab, Tabdi, Tác, Tahitótfalu, Tákos, Taktabáj, Taktaharkány, Taliándörögd, Tállya, Tamási, Tápiógyörgye, Tápiószele, Tápiószőlős, Táplánszentkereszt, Tapolca, Tarcal, Tard, Tardona, Tarján, Tarnabod, Tarnalelesz, Tárnok, Taszár, Tata, Tatabánya, Tataháza, Tázlár, Téglás, Telekgerendás, Telki, Tenk, Tépe, Tereske, Tésa, Teskánd, Tét, Tibolddaróc, Tihany, Tikos, Tinnye, Tiszaalpár, Tiszabő, Tiszaföldvár, Tiszafüred, Tiszakanyár, Tiszakarád, Tiszakécske, Tiszakerecseny, Tiszakürt, Tiszaladány, Tiszalök, Tiszalúc, Tiszamogyorós, Tiszaörs, Tiszapüspöki, Tiszarád, Tiszasas, Tiszaszalka, Tiszaszentimre, Tiszasziget, Tiszatelek, Tiszatenyő, Tiszaug, Tiszaújváros, Tiszavasvári, Tiszavid, Tófű, Tokaj, Tolcsva, Tolna, Tolnanémedi, Tomajmonostora, Tompa, Tordas,
Tornyospálca, Torony, Tószeg, Töltéstava, Törökbálint, Törökszentmiklós, Törtel, Töttös, Tunyogmatolcs, Tura, Túrkeve, Türje,
Tyukod,
Újdombrád, Újfehértó, Újkenéz, Újszász, Újszentiván, Újszilvás, Ukk, Und, Üllés, Üllő, Üröm
Vaja, Vajdácska, Vámosgyörk, Vámosmikola, Vámosújfalu, Váralja, Varászló, Varbó, Várdomb, Városföld, Városlőd, Vásárosdombó, Vásárosnamény, Vaskút, Vasmegyer, Vaspör, Vasvár, Vasszécseny, Vasszentmihály, Vát, Vecsés, Vékény, Velem, Velence, Véménd, Vép, Veresegyház, Verőce, Versend, Vértesboglár, Vértessomló, Vértesszőlős, Vése, Veszprém, Veszprémgalsa, Villány, Visegrád, Visonta, Vitnyéd, Vizsoly, Vonyarcvashegy
Zagyvarékas, Zagyvaszántó Zákányszék, Zalaapáti, Zalabér, Zalacsány, Zalacséb, Zalaegerszeg, Zalakaros, Zalakomár, Zalalövő, Zalaszabar, Zalaszántó, Zalaszentbalázs, Zalaszentgrót, Zalaszentiván, Zalavár, Zamárdi, Zánka, Zebegény, Zengővárkony, Zsáka, Zsámbék, Zsana, Zsarolyán, Zselicszentpál
7.2. SAT szolgáltatás területe
Magyarország teljes területe.
A szolgáltatás igénybevételét korlátozó tényezőket jelen Melléklet 3.2.4. pontjatartalmazza.