Általános Szerződési Feltételek
Általános Szerződési Feltételek
A szerződési feltételek az M-12/b Kft. kiadó gondozásában megjelenő kiadványokban (Víz-, Gáz-, Fűtéstechnika és Hűtő, Klíma, Légtechnika szaklap; Villanyszerelők Lapja elektromos ipari és épületvillamossági szaklap,) bármilyen formában megjelenő reklám- és egyéb
hirdetésszervezési tevékenységre, támogatás megszervezésére és lebonyolítására vonatkoznak.
A megrendelő minden esetben a kiadóval áll jogviszonyban.
Megrendelőnek tekintjük azon reklámügynökségeket, ügynökséggel nem rendelkező cég esetén pedig magát az önálló hirdetőt, melyek a megfelelő formanyomtatványokat kitöltve – nevük, székhelyük, adószámuk, cégjegyzékszámuk, valamint a jelen Általános Szerződési Feltételek elfogadásának közlésével – a kiadóhoz bejelentkeztek.
A hirdetési tevékenységi körbe tartozó valamennyi szerződésére a jelen Általános Szerződési Feltételekben foglaltak érvényesek.
I. Szerződés, megrendelés
1. A hirdetés megjelentetésére vonatkozó megrendelés csak írásos formában történhet. Az írásbeli megrendelésnek legkésőbb a tervezett első megjelenés előtt nyolc (8)
munkanappal meg kell érkeznie a Kiadó címére. Késedelmes megrendelésből származó mindenféle hibás teljesítésért a Kiadó felelősséget nem vállal.
2. A felek között hirdetési szerződés jön létre, ha a Kiadó a megrendelést annak keltétől számított 5 munkanapon belül vissza nem utasítja, illetőleg a megrendelésről
visszaigazolást küld. A megrendelésről a Kiadó visszaigazolást kifejezetten csak a megrendelő írásos kérésére állít ki.
3. A Kiadó a hirdetések megrendelését, illetve a megrendelések bármely nemű módosítását kizárólag írásban fogadja el.
4. A Kiadó fenntartja magának azt a jogot, hogy hirdetési megrendeléseket okok közlése nélkül elutasítson, még akkor is, ha a megrendelést hosszabb időtartamra vagy
ismétlődően adták le, és a Kiadó a megrendelés egy részét már teljesítette.
5. A megrendelőben fel nem tüntetett, de a hirdetések közzétételéhez elengedhetetlenül szükséges eseti költségeket a Kiadó a mindenkori érvényes médiaajánlat alapján a
megrendelőre hárítja, és ezeket számlájában érvényesíti.
6. A hirdetési szerződésre a médiaajánlatban meghatározott árak és hirdetési díjkedvezmények az irányadók. A Kiadó a szerződésben csak a megrendelő által megjelölt kedvezményeket tudja jogosultság esetén biztosítani. A kedvezmények
mértékének nem vagy téves megjelölése a kedvezmények meg nem adását vonja maga után.
7. Mellékletek, behúzások és beragasztások esetén a megrendeléshez mintát kell csatolni. Az ilyen megrendeléseket kizárólag csak akkor lehet elfogadottnak tekintetni, ha azt a Kiadó írásban visszaigazolta.
II. Hirdetési díjak
1. Hirdetések díjait, tarifáit, a felárakat és a kedvezményeket a tarifatáblázat,
médiaajánlat tartalmazza. A tarifák az általános forgalmi adót nem tartalmazzák, azok a számlákban külön tételként kerülnek érvényesítésre. Különleges hirdetési igények esetén a felek a Tarifatáblázattól közös megegyezéssel eltérhetnek.
A Kiadó az árváltoztatás jogát fenntartja, az áremelést bevezetése előtt 30 nappal
köteles a Megrendelő tudomására hozni. Az új tarifa a már visszaigazolt megrendelésekre nem vonatkozik.
2. A mennyiségi kedvezmény mértékét és az elszámolás módját a tarifatáblázat, médiaajánlat tartalmazza.
3. A kiadó saját belátása szerint további kedvezményeket biztosíthat. Minden ilyen
esetben fenntartja azonban azt a jogot, hogy az ilyen kedvezménnyel érintett hirdetés megjelenési időpontját megváltoztassa, függetlenül attól, hogy a megjelenési
időpontot korábban már visszaigazolta.
III. Hirdetési felületek biztosítása, megjelenések
1. A Kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért felelősséget nem vállal, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező hátrányokat a megrendelőre hárítja.
2. Abban az esetben, ha a megrendelő hirdetését nyomdakész filmen, színnyomattal juttatja el a Kiadóhoz, a hirdetés nyomdahibájáért a Kiadó nem vállal felelősséget.
3. Az olyan nyomdahibák, melyek a Kiadó mulasztása miatt keletkeztek, de a hirdetés értelmét nem befolyásolják lényegesen, nem indokolnak a Kiadóval szemben semmilyen kártérítési igényt.
4. Korrektúralevonatok és színnyomatok csak a megbízó írásos kérésére készülnek. A felmerülő költségek minden esetben a megrendelőt terhelik. Ha a próbanyomatok elfogadása nem történik meg határidőre, a Kiadó a hirdetés kinyomtatásához szükséges engedélyt megadottnak tekinti. A hallgatás minden esetben a nyomtatási engedély megadását jelenti.
5. A kiadó a hirdetéseket a lehető legnagyobb körültekintéssel kezeli, lehetőség szerint figyelembe véve a megrendelő elhelyezési kívánságait, azonban a Kiadónak
semmilyen kötelezettsége nincs erre vonatkozóan.
6. A Kiadó az átvett kéziratos, illetve nyomdakész anyagot csak a Megrendelő kifejezett kívánságára küldi vissza. Ezen anyagokat a Kiadó a hirdetés megjelenésétől számított 6 hónapig őrzi meg. A hirdetés megjelenéséhez szükséges egyéb bizonylatok
megőrzéséről az általa szükségesnek tartott határ-időig gondoskodik.
7. A hirdetések kinyomtatásánál a Kiadó a szokásos nyomdai minőséget garantálja. Ha a szerződés alapján kinyomatott hirdetés helytelenül vagy nem teljesen kerül kinyomatásra, a megrendelőnek igénye lehet fizetési kedvezményre vagy a hirdetés újbóli leközlésére, de csak abban a mértékben, amelyben a hirdetéssel elérni kívánt cél csorbát szenvedett.
8. Ha a Megrendelő által átadott nyomdakész anyagban meglevő hibák nem, vagy csak nehezen felismerhetők, és a hirdetés hibás megjelentetése ebből adódik, a Kiadót semmilyen kártérítési felelősség nem terheli.
Ugyanez vonatkozik a sorozatban megjelenő hirdetésben meglevő hibákra is, ha a Megrendelő az ismételt megjelenés előtt nem hívta fel a figyelmet a hibára.
9. A Kiadó mindennemű felelősséget elhárít a nem általa szerkesztett és készített kiadványokban megjelenő behúzott vagy befűzött termékekért.
10. A tervező által elkészített grafikák, tervek a szerző tulajdonát képezik. Az elküldött anyag grafikai tartalma szerzői jogvédelem alatt áll, azok bármely részletének a
megbízó vagy más megbízott, más pályázó, vagy a megvalósításban érdekelt, illetve közreműködő általi egyéb felhasználása kizárólag az érintett tervezővel való előzetes, külön megállapodás tárgya. Engedélye nélkül azokat bármilyen célra felhasználni
tilos! Szerkesztőségünk nem tud felelősséget vállalni munkáiért, ha azok egy másik, egyéb megvalósításban érdekelt pályázó által módosításra kerültek.
11. A grafikai tervek egyéb felhasználása a jogtulajdonos hozzájárulása nélkül a szerzői
jogok megsértését jelenti, és jogi következményeket von maga után. Indokolt esetben van lehetőség a grafika teljes körű felhasználásának megvásárlására.
IV. Lemondás, módosítás
1. A hirdetési anyagleadás határideje után a megrendelés alapján rögzített hirdetési felületre, mellékletre, behúzásra vagy beragasztása adott megrendelés visszavonása nem lehetséges. Ezt a határidőt a mindenkori érvényes médiaajánlat tartalmazza.
Ebben az esetben a megrendelőnek a szerződésben megállapított díj teljes összegét ki kell fizetni.
2. A médiaajánlatban feltüntetett hirdetési anyagleadás határideje előtt visszavont hirdetési megrendelések esetén a Kiadó 50%-os kötbért alkalmaz, amelyet a Kiadó a szerződésben rögzített nettó ár alapján kalkulál. Ezen túlmenően az ügyfél az addig megszerzett kedvezményeket is teljes egészében elveszíti.
3. Abban az esetben, ha a médiaajánlatban meghatározott időpontokban a megrendelő nem bocsátja a Kiadó rendelkezésére a megállapított nyomdai anyagokat,
megállapodás szerint a mellékleteket, illetve befűzésre, beragasztásra kerülő lapokat, ami a szerződés meghiúsulásához vezet, a Kiadó fenntartja a jogot a teljes díj kiszámlázására és behajtására.
4. A hirdetési szerződést a felek közös megegyezéssel írásban megszüntethetik. Az elszámolás módját a felek közösen állapítják meg.
5. Bármelyik fél a szerződést a másik fél súlyos szerződésszegése esetén azonnali
hatállyal felmondhatja, amennyiben a szerződésszegőt magatartásának abbahagyására és annak következményei elhárítására reális határidőt tűzve felszólította, de az eredménytelenül telt el.
6. A hirdetési szerződés három hónapos felmondási idő figyelembevételével mondható fel. A felmondási idő alatt az érvényes megrendelések teljesítendők a felmondási idő lejártáig. A megrendelő általi rendes felmondás esetén azonban a Kiadó megvonhatja a megadott kedvezményeket az első hirdetés megjelenésének időpontjára
visszamenőleges hatállyal.
V. Megrendelés visszautasítása
1. A Kiadónak bármikor jogában áll visszautasítani a megrendelést, különösen akkor, ha a hirdetés
• jogszabályt sért,
• szövege nem az MTA Helyesírási Bizottsága által kidolgozott, közzétett és mindenkor hatályos nyelv – és helyesírási szabályainak megfelelő,
• nem illik a Kiadó arculatához
• reklámetikai normákkal ütközik
• közerkölcsi szempontból kifogásolható,
• azzal szemben az illetékes hatóság – akár hivatalos, akár informális módon – korábban kifogást emelt.
VI. Számlázás, kifizetés
1. A megjelent hirdetésekről a Kiadó számlát állít ki, melyet eljuttat a megrendelő nevére. A megrendelő vállalja a kiállított számla fizetési határidőn belüli kiegyenlítését.
2. A megjelent hirdetéssel, illetőleg a számlával kapcsolatos reklamációknak a számla kiállítását követő 10 napon belül van helye.
3. Késedelmes fizetés esetén a Kiadó a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeres összegével egyenlő késedelmi kamatot számít fel. Amennyiben a megrendelő
többszöri felszólítására sem fizeti meg a hirdetési díjakat, a Kiadó egyoldalú
nyilatkozatával a póthatáridő lejártát követő naptól kezdődően azonnali hatállyal
felmondhatja a szerződést. Ebben az esetben a megrendelő köteles megtéríteni a már teljesített szolgáltatások ellenértékét, azaz megfizetni a Kiadónak a már megjelent hirdetések után járó díjakat, ezen felül köteles a Kiadó által nyújtott kedvezmény pénzbeli ellenértékét – az első megjelenéstől számítottan – megtéríteni késedelmi kamattal együtt.
4. A megrendelő csak akkor jogosult a Kiadó felé költségek felszámolására, fizetés visszatartására vagy a fizetendő összeg csökkentésére, ha a Kiadó ezt írásban
megerősítette, illetve az ilyen irányú igények jogerőre emelkedtek.
5. Külföldi megrendelő részére a számlák kiállítása a megjelenési forintérték alapján, devizában történik. Az átváltás alapja a számlázás napján érvényes, a UniCredit Bank által közzétett devizavételi árfolyam. A számlát az azon feltüntetett pénznemben kell rendezni.
6. Amennyiben a Megrendelő fizetési kötelezettségét nem teljesíti, a tartozások rendezéséig a Kiadó a megrendelések teljesítését leállíthatja, a további
megrendeléseket pedig visszautasíthatja.
7. A Kiadó jogosult előre fizetést kérni abban az esetben, ha a Megrendelő három
alkalommal késedelmesen teljesítette fizetési kötelezettségét. Új megrendelő esetén a Kiadó a megrendelés leadásakor számlát állít ki, melyet az ügyfél a megjelenés
időpontja előtt átutalással vagy készpénzfizetéssel egyenlít ki.
Új Megrendelőnek minősül az a természetes vagy jogi személy, aki a tárgyévet megelőző naptári évben nem hirdetett a Kiadó kiadványaiban, vagy a korábbi
időszakban nem tartotta be a fizetési határidőket.